You are on page 1of 1

Erdei gombapaprikás a Pilis hegységben

Hozzávalók

1 kg erdei gomba
20 dkg szalonna
2 fej vöröshagyma
2 db paprika
2 db paradicsom
3 dl tejföl
3 dl vörösbor

bors
1 csipetnyi köménymag
zsálya
kakukkfű
40 dkg liszt
2 tojás

Elkészítés

Felkockázzuk a szalonnát, majd amikor zsírjára pirult, rátesszük a felaprított hagymát. Amikor ez is lepirult, rátesszük
a felkockázott paprikát, illetve paradicsomot. Ezt kissé megpároljuk, majd fűszerpaprikával meghintjük, és már tesszük
is bele a feldarabolt gombát. Sózzuk, borsozzuk, fokhagymával, köménnyel ízesítjük.Vizet forralunk, majd a már
lobogó vízbe kezdjük szaggatni a lisztből, tojásból és vízből összeállított galuskatésztát. Ha megfőtt, leszűrjük, és
átmossuk.Az időközben majdnem elkészült gombapaprikásba egy kis vörösbort öntünk. A pörköltbe tesszük a
fűszernövényeket – zsályát, kakukkfüvet- is. Kevés tejfölt keverünk hozzá, majd tálaljuk.-Csak szakértő által
megvizsgált gombával szabad dolgozni!-Ugyanakkor ne féljünk erdei gombát enni; a szakértők értenek hozzá-A friss
gombát azonnal fel kell használni!-Ha erre nincs mód, szárítsuk ki, vagy hőkezelés után (abálás, pirítás olajon)
fagyasszuk le.-Bátran használjuk a fűszereket!-Mielőtt a vörösbort beletesszük, kóstoljuk meg!!!

You might also like