Merer, az egyiptomi

építőmester 4600 éve

papiruszon vezette a
Kheopsz-piramis építési
naplóját
 2020-07-01

Merer ősi naplója hatalmas titokról rántja le a leplet. A

21. század legnagyobb egyiptomi felfedezésének
köszönhetően megfejtették az ókori hét csoda egyikének, a
legnagyobb gízai piramis keletkezésének titkát.
Ilyen volt az Excel-tábla 4600 éve
A gízai piramis az ókori világ hét csodájának egyike. Hufu fáraó – vagy görög
nevén Kheopsz – síremléke a Gízai-fennsíkon található, nagyjából 3 km-re
Egyiptom fővárosától, Kairótól.

Egyiptom / Fotó: David Degner / Getty

Reportage
Méreteit tekintve hatalmas: 147 méter magas és 230 méter hosszú minden oldala.
2,3 millió mészkő- és gránittömb alkotja, amelyeket többszáz kilométerről
szállítottak az építkezés helyszínére. Merer naplójának megtalálása előtt számos
titok övezte a piramis megépítését: hogyan tudták az ókori egyiptomiak ezt a
rengeteg kőtömeget Gízába szállítani? Hogy tudtak ilyen monumentális épületet
építeni?

A kérdésre megadta a választ egy 4600 éves papirusztekercs, amelyre egy Gízától
600 km-re található barlangban bukkantak. Ez a világ eddig ismert legrégebbi
papirusztekercse, nagyjából egyidős a Stonehenge közelében nemrég felfedezett
tárnákkal.

A papiruszra lejegyzett szöveg az egyik hivatalnok naplója volt, aki

építésvezetőként vett részt a Kheopsz-piramis munkálataiban, tehát hiteles
szemtanúként számolt be a napi történésekről.

A szöveget egy Merer nevű férfi írta, aki a „nemes Ankh-hafnak”, Kheopsz
féltestvérének volt a beosztottja. Többek közt beszámol arról is, hogy az irányítása
alá tartozó kétszáz munkás a turai és maasarai kőbányákhoz ment, amelyek Gízától
keletre, a Suezi-öböl keleti partján fekszenek. Megrakták kővel a hajót, majd
fordultak is vissza az építőanyaggal. Mivel ezt a fajta követ a piramis külső
borításához használták, a napló valószínűleg Kheopsz életének utolsó évében
keletkezhetett, i.e. 2560 körül.

Amit már Merer előtt is tudtunk: tengeri és

csatornahajózás volt a piramisépítés egyik titka
A brit felfedező, John Gardner Wilkinson 1823-ban tett elsőként említést a
Vörös-tenger keleti partjánál, Wadi al-Jarf környékén található barlangokról.

Két francia pilóta az ’50-es évek közepén szintén látta a mintegy harminc
barlangot, de a pontos elhelyezkedésükre csak akkor derült fény, amikor Pierre
Tallet francia egyiptológus meginterjúvolta egyikőjüket egy 2011-es ásatás során.
A papirusztekercset két évvel később fedezte fel, amelyet Zahi Hawass egyiptomi
régész a 21. század legnagyobb egyiptomi leletének nevezett.

Tallet felfedezése előtt úgy tudták, hogy az egyiptomiak nem hajóztak tengeren, de
a Suezi-csatorna mentén és a Vörös-tengeren épített kikötők maradványai ezt az
elgondolást megcáfolták.
Szintén Tallet fedezett fel ugyanis egy 182 méter hosszú, L-alakú mólót és több
mint száz horgonyt. A régész úgy gondolja, hogy több kikötő is sorakozhatott ezen
a szakaszon, ahova olyan áruk, nyersanyagok érkeztek, amire Egyiptomban
szükség volt. A barlangokat feltehetően eredetileg a hajók tárolására építhették.
Arra lehet következtetni, hogy a Vörös-tengertől nagyjából 60 km-re található
Wadi al-Jarfot csak rövid ideig használták, amíg a piramis épült – valószínűleg
elsősorban azért, hogy az építkezés alatt sínai rezet szállítsanak a kőtöréshez, ami
az akkor ismert legkeményebb anyag volt.

https://www.youtube.com/watch?v=TMzouTzim0o

A nagy piramis második rejtélyét (kik építették?) Mark Lehner az 1980-as

években válaszolta meg. Ő fedezte fel azt a települést, ahol 20 ezer embert is el
tudtak szállásolni, alig pár méterre a piramis lábától.

Lehner is járt Wadi al-Jarfban és egyetért Tallet-vel a jelentőségével

kapcsolatosan, írja a Big Think.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=””

size=””]A léptéke, a kifejeződő becsvágy, a kidolgozottsága, a sziklákba vájt
barlangok, a világos és rendezett hieroglifák, amelyek az ókori Excel-tábláknak
feleltek meg, ez mind nagyon jellemző Kheopszra és a korai negyedik
dinasztiára[/perfectpullquote]

– mondja Lehner. Ő is úgy véli, hogy a piramishoz használt köveket a Vörös-

tenger partján található kikötőkből, Wadi al-Jarfból és Ayn Soukhnából
csatornákon keresztül szállították a szárazföld belsejébe, a gizai építkezés
helyszínére. Az ókori egyiptomiak a csatornaépítés mestereinek számítottak,
amelyeket a nílusi öntözőrendszer kialakítása során fejlesztettek tökélyre.