Advent

Mentovics Éva- Advent

fényei

Első vasárnap
Lángra gyúl az első gyertya,
nézd, hogy táncol fénye!
Ragyogása hitet ébreszt
minden ember lelkébe’.

Másodi vasárnap
Lobbanj lángra, kicsi gyertya,
sugalld, mindig van remény!
Így érezze minden élő,
e csodás Föld kerekén!
 Harmadik vasárnap
Lángra gyúl egy újabb gyertya,
csillagos éj, nézz le ránk!
Örömünnep ez a mai,
ezért gyullad a gyertyánk.

Negyedik vasárnap
Fellobban a gyertya lángja,
áldott ünnep közeleg,
világunkba minden szívet
járjon át a Szeretet!
Túrmezei Erzsébet – Ádventi harangszó

Borús szemű, gondbarázdált,

fáradt arcú emberek.
Itt is egy és ott is egy.
Vége sincs és száma sincs.
Mellettem sodródnak el
mind az utcaforgatagban.
Várja őket íróasztal,
akta, gép, katedra, műhely,
munka terhe, kenyér gondja.
A nagy város ontja, ontja
őket végtelen tömegben.
Gondbarázdált fáradt arccal
tovatűnnek, elsietnek.
Itt is egy és ott is egy.
Vége sincs és száma sincs.

Valamikor, nem is régen…

csak húsz éve… negyven éve…
mind ez a sok fáradt ember
hívő, boldog gyermekszemmel
tekintett a nagyvilágba.
Csodákat várt! Szelíd szárnyon,
ha közelgett szent karácsony,
tekintete csodavárón,
 csodahívőn csillogott.
Jaj, a hajszás nagy robot
szeme fényét kioltotta.
Sose csillog benne most a
csodavárás öröme.

Valamikor nekik is volt

gyertyafényes fenyőfájuk.
Évről évre kevesebb lett
rajt’ a gyertya… és az ágát
szelek törték, tördelgették…
Most már nincsen. Minek várnák
szent karácsony közeledtét?
A mennyország csukva-zárva.
Nem suhog az angyal szárnya.
A gyermekkor szép világa,
s vele minden – oda rég.
Most ők vesznek karácsonyfát
alkudozva, olcsó pénzen
és ők mondnak mesét.

Zúg az adventi harangszó.

Gyermekszemek lámpácskái
felragyognak – fénylenek.
Ők csak mennek fejlehajtva.
Másé már az üzenet.
 Istenem, zúgó haranggá
teremtsd most a szívemet.
Istenem, harangozok:
ádventet harangozok.
Fáradtléptű embereknek
ádventet harangozok.

Bim-bam! Higgyetek megint!

Legyen ádvent bennetek!
Csodahívő szemetek
világítson a világba…
benne várakozás lángja,
benne ádventi remény!
Mert elő a Messiás!
Szeretete fénylő fáját
Lángja gyújtja, ahol várják.
Fül nem hallott, szem nem látott
égi békét, boldogságot,
el nem múló szép karácsonyt
irgalommal osztogat.
Önmagát is úgy megosztja,
hű szívét is – szeretettel.
Rózsásarcú kisgyerekkel,
fáradt léptű emberekkel,
úgy megosztja önmagát!
 Jaj, a hajszás nagy robot
annyi szemnek Krisztus-vágyó
tiszta lángját kioltotta.
Sose csillog benne most a
csodavárás öröme…
istenem, harangozok.
Ádventet harangozok.
Fáradtarcú embereknek
ádventet harangozok.
 Albert Ferenc – Advent koszorúja

Dér didereg alvó fákon, Kopog a második

vasárnap;
fehér éjben advent
kopog; egy pár lila gyertya
fénylik;
gyarló lelkünk készen
álljon, reményt nyújtva a
családnak,
s az áldás is ránk
találjon, kik csak Messiásra
várnak;
színes gyertyák fénye
lobog. s fények kúsznak magas
égig.

Fenyőgyanta friss illata

Lobban három gyertya
tölti be a meleg otthont;
lángja,
világol egy lila gyertya,
egy rózsaszín, s öröm e
embereknek hitet adva, hír.
Krisztusunk megváltást Dicsértessék Szűz
hozzon. Mária,
néhány nap és áldott
álma:
 jászlában a Kisded Adventi hírnök, friss
felsír. fenyőág. Lobog már két
gyertyaláng.
Ha zörget Jézus, jól
Ünnep előtt vasárnapon
figyelj, ám.
lángoljon négy gyertya Betér a szívünk ajtaján.
fénye, Ujjong a szívünk, dalra
gyúl. Nincs már messze
fényük szeretetet az Úr!
ontson!
Áldott legyen a
karácsony,
s a Megváltó születése!

Adventi hírnök, friss

fenyőág. Lobog az első
gyertyaláng.
Karácsonyt várva
lázban a Föld
Isteni gyermeket
köszönt. Ujjong a
szívünk, dalra gyúl.
Nincs már messze az
Úr!
 Adventi hírnök, friss
fenyőág. Lobog már
három gyertyaláng.
Múlnak az évek, életünk
száll, De utunk végén
Jézus vár. Ujjong a
szívünk, dalra gyúl.
Nincs már messze az Úr!

Adventi hírnök, friss

fenyőág. Lobog már négy
kis gyertyaláng.
Azt mondta Jézus,
visszajön még,
Újjá lesz akkor Föld és
Ég. Ujjong a szívünk,
dalra gyúl. Nincs már
messze az Úr!