Az ókori írásbeliség formái: ékírás, hieroglífák, föníciai írás

Az első általunk ismert írás az i. e. 4. évezredből származó egyiptomi írás és ékírás volt.
Először a gazdaságban használták, aztán szépen lassan egyre jobban elterjedt.
Egyiptomban jelent meg a papirusznádból készült papirusz, mint íráshordozó. A
papirusztekercsek sokkal könnyebben voltak kezelhetők, mint a kőtáblák vagy agyagtáblák.
Az írnokok többségükben férfiak voltak, de számos bizonyíték van írástudó nők létezésére is,
ők főként a királyi családból kerültek ki vagy magas rangú papnők voltak.
Az ékírás megteremtése a sumérok érdeme. Nevét meglehetősen bonyolult jelek nádszállal
agyagba vésett ék alakú elemeitől kapta. Akárcsak az egyiptomi hieroglifák, az ékírás
megfejtése is sok nehézséget okozott az utókornak. Végül azonban Grotefend német tudós
XIX. század elején megfejtette. A gyakrabban visszatérő jelcsoportokból végre sikerült
kibetűznie Dareios, Xerxés és Hystaspés nevét, majd a régi perzsa királyok címét: "Királyok
királya". Tizenkét írásjel ismeretében, Hérodotosz és más görög írók műveiben talált perzsa
történelmi adatok elmés felhasználásával olyan kulcsot készített, amelynek segítségével,
további következtetések és kombinációk alapján most már 60 jelet fejtett meg. Az ékírás
jeleivel eleinte tárgyakat, később azonban már nehezebben kifejezhető fogalmakat is jelöltek.
Kezdetben a sumérok fatáblára szögletes írásjeleket véstek. Később agyagtáblákra írtak,
írásjeleik ettől kezdve ék alakúak. A még nedves agyagba ékszerű hegyben végződő pálcákkal
írták be a szöveget, azután az agyagot kiégették. Rendszerint felülről lefelé haladtak az
írással; az összetartozó jeleket tetszés szerinti sorrendben karcolták a táblácskákba. Mivel
görbe vonalakat nehéz agyagba húzni, kis vonalakat nyomtak bele az agyagba; ezek
hamarosan (mihelyt vastagabb íróeszközt kezdtek el használni) ék alakot öltöttek. Ezáltal és
az írás irányának 90°-os elfordulásával a számos jel idővel elvesztette eredeti képi jellegét.
Ugyanakkor le is egyszerűsödtek a jelek, sok hasonló jel pedig egybeesett, így az eredetileg
kb. 2000 jelet tartalmazó állomány mintegy 500 jelből állóra zsugorodott össze; ennek az 500
jelnek többé semmi képi jellege nem volt. Később vízszintes sorokban írtak, balról jobbra
haladva v. gyakran oszloposan, anélkül, hogy a szavakat elválasztották v. a sor végén
megszakították volna. A jelek, ill. az írás magassága 1 cm és néhány mm között váltakozott.
Egy-egy hangot, szótagot vagy egész szót az ék alakú jelek kombinált csoportja jelöl. Ezek az
ékek függőlegesek, vízszintesek vagy ferdék. Előfordulnak sarkos ékek is. Fele nagyságban
alkalmazott ékek is gyakoriak. Az egymagában álló ferde éket szavak elválasztására
használták.
Hieroglifák
Jelentésük: szent írás. A hellenisztikus korban ugyanis Egyiptomban már csak jelentősebb
állami és vallási épületeken alkalmazták. Hieroglif írásnak nevezzük
a képírásos (piktografikus) vagy a képírásból kialakult logografikus írásokat, különösen, ha
vallásos jellegű jelekről van szó. A hieroglifa egy rajzos szimbólum, eredeti alakjában mindig
konkrét tárgyat, élőlényt jelöl (kivéve a számjeleket). Az első ismert hieroglif írások
körülbelül egy időben jelentek meg Mezopotámiában és Egyiptomban. Napóleon 1798-99-i
egyiptomi hadjárata a tudományos világ számára elhatározó eredménnyel járt. Napóleon
hajóhada 1798 májusában futott ki a touloni kikötőből. A hadjárat legnagyobb tudományos
eredményét a rosette-i kő szolgáltatta. Rosette város Alsó-Egyiptomban fekszik, a Nílus
nyugati deltája egyik ágának bal partján, 15 kilométerre a Földközi-tengertől. Arab neve
Resid, a város alapítója, Harun al Rasid kalifa után. A francia katonák a város megerősítése
céljából sáncot ástak, és e munkálatok közepette Bouchard mérnök egy fekete bazalttáblát
talált a földben. A táblán levő szöveg háromféle írással volt bevésve: hieroglif, démotikus és
görög írással. A rosette-i követ a francia tudósok vették gondozásukba, mert sejtették, hogy
abban olyan eszközre tettek szert, amelynek segítségével sikerül majd megfejteni a hieroglif
írást. Az értékes leletet hajóra rakták, és útnak indították Franciaországba. Azonban az
angolok kezére jutott, s végül ez utóbbiak megvásárolták. A londoni British Museumba kerül;
mai napig is ott van. A görög felirat szerint a tábla Ptolemaiosz Epiphanész idejéből való,
akit i.e. 197-ben egyiptomi papok ünnepeltek, s ezt két nyelven, háromféle írással örökítették
meg. A felirat megfejtése Jean François Champollion francia tudós nevéhez fűződik, aki a
rejtvény kulcsát annak a felismerésnek segítségével találta meg, hogy a hieroglifákban
vegyesen fordulnak elő szójelek, mássalhangzócsoportok jelei, önálló mássalhangzójelek
(betűjelek), hangérték nélküli determinatívumok, és ritkán piktogramok is. Champollion a
táblán előforduló tulajdonnevek alapján, végül is elkészítette az első ősegyiptomi nyelvtant és
szótárt. Nagy segítségére volt Champollionnak az a hieroglif és görög felírás, amelyet 1815-
ben Banks talált Philaeben, és 1821-ben Angliába szállított. A hieroglif felírás két koszorúba
foglalt betűcsoportot tartalmaz, melyek közül az egyik már a rosette-i kövön is szerepelt, és
mint Ptolemaiosz neve ismert volt. A másik koszorúban Champollion a görög felírás
segítségével felismerte Kleopátra nevét. Az egyiptomi írásban 24 mássalhangzójel volt, amely
a semita ábécével nagyjából megegyezik. Az egyiptomiak, éppúgy, mint a többi keleti nép,
magánhangzókat nem jelöltek az írásban. A hieroglif írás az egyiptomiak reprezentáló írása
volt. Emlékoszlopokon, sírfeliratokon hieroglifákat alkalmaztak. A köznapi életben,
levelezésben, feljegyzésekben a hieratikus (papi) írást használták, amely körülbelül úgy
viszonylik a hieroglifákhoz, mint az írott betű a nyomtatott betűhöz. Ezt az írást nádtollal,
ecsettel vetették papiruszra. A hieratikus írás jeleiben már csak homályosan ismerhetők fel az
ábrázolt tárgyak, amelyekre utalnak.
Időszámításunk előtt a VIII. században újfajta írást vezettek be Egyiptomban, amelyet a
tudomány, Hérodotosz után, démotikus írásnak nevez, bizonyára azért, mert maga a nyelv,
amely ebben az írásban fennmaradt, nem a hieroglifák klasszikus nyelve, hanem üzleti és
magánügyekre vonatkozó iratokban használták, míg a hieroglifák nyelvét szent nyelvnek
őrizték meg. A démotikus írás a hieratikus írás további leegyszerűsítése. Körülbelül 1000
esztendőn keresztül ezt az írást használták mindaddig, míg a kereszténység elterjedésével az
egyiptomiak is át nem vették a görög ábécét.
Föníciai írás
A föníciaiak írása az ósemiták írásából, a protosínai írásból alakult ki. Belőle alakult ki a
görög írás, amelyből aztán a latin, és közvetve az egész európai írás fejlődött. A föníciai írás,
mint minden keleti írás, jobbról balra haladt. Ábécéjük minden betűjének nevet adtak. A
betűk neveit szó szerint átvette tőlük a héber nyelv, és mint látni fogjuk, bizonyos fokú
változtatással a görög nyelv.
A föníciaiak ábécéjében az a béth, amely házat jelent, és ezzel jelölték a b betűt, a harmadik
betűje a gimel, amely tevét jelent, ez a g betű, a negyedik betűje daleth, amely ajtót jelent, és
a d betűt jelölték vele. Első betű halef, amely ökörfejet jelent, s ezt a, ha hang jelölésére
használták, második betűje. A föníciai írásnak legnevezetesebb fennmaradt emlékei az ún.
"moabita kő". Ezt a követ a francia kutatók találták meg a Holt-tenger közelében, a XIX.
század közepén. A kő az i.e. IX. századból származik, és Mésa, moabita király győzelmeit
örökíti meg. Írásjeleit a kő felfedezése után nyomban lerajzolták, s előkészületet tettek a kő
elszállítására. Az arabok nem jó szemmel nézték a francia tudósok szándékát, mert azt
gyanították, hogy az idegenek nagy kincset találtak. Tüzet gyújtottak a kő alá, és amikor az
izzott a forróságtól, hideg vizet zúdítottak rá. A kő darabokra hullott. Összeszedett darabjait a
francia tudósok elszállították a párizsi Louvre-ba, s minthogy a tudósok a követ, a rajta levő
feliratokkal együtt, pusztulása előtt lerajzolták, e rajz alapján a darabokat újból összeállították.
Egy görög rege szerint a betűírás tudományát Kadmosz hozta magával Föníciából. Ez a rege
annyiban fedi a valóságot, hogy földrészünk minden magas kultúrájú népének írása keletről
származik. Kadmosz állítólag 16 betűt hozott magával, amelyet később Palamedész még
további négy betűvel egészített ki, majd pedig Epikharmész és a keoszi Szimonidész még
újabb négy betűvel toldott meg.
A jeleket vízszintesen jobbról balra írtak, kezdetben nem használtak szóközt, majd később kis
pontokkal, vonásokkal különítették el a szavakat egymástól. A betűk nevei az általuk
eredetileg ábrázolt fogalom nevéből erednek. Ezeket szó szerint átvette tőlük a héber.
A göröggel kapcsolatban általános vélemény, hogy bizonyos fokú változtatással innen vették
át a hangok neveit, azonban a görög nevek inkább hasonlítanak az ugariti ábécé megfelelő
hangjainak elnevezésére. Csak mássalhangzókat írtak le, így a szavak mondatbeli
jelentéséből, a szövegösszefüggésből kellett az olvasónak a hiányzó magánhangzókat
kikövetkeztetni.