UNIVERSITATEA ”BABEŞ-BOLYAI” CLUJ-NAPOCA

CENTRUL DE FORMARE CONTINUĂ ,

ÎNVĂ ŢĂ MÂ NT LA DISTANŢĂ Ș I CU FRECVENŢĂ

REDUSĂ

FACULTATEA DE PSIHOLOGIE ŞI ŞTIINŢE

ALE EDUCAŢIEI
SUPORT DE CURS

SPECIALIZAREA
Pedagogia Învă ţă mâ ntului Primar şi Preşcolar.

Disciplina: Literatura maghiară și

literature pentru copii
Conf. dr. Demény Piroska

Anul de studiu: II.

Cluj-Napoca, 2020
 MAGYAR IRODALOM ÉS
GYERMEKIRODALOM

-- Tanulmányi útmutató a távoktatás számára, 2. félév --

Dr.Demény Piroska

Kolozsvár, 2020
Bevezetés

A jegyzet a minőségi oktatáshoz való hozzáférést biztosítja a távoktatási programban részt

vevő hallgatók számára. Úgy próbál megfelelni a távoktatási forma általános
követelményeinek, hogy figyelmembe veszi az irodalomoktatás feladatait is. A
gyermekirodalom a távoktatási programban a magyar irodalom tanulmányozását követi, és a
maga módján hozzájárul az irodalmi megértés alakításához. Ez elengedhetetlen feltétele a
gyermekirodalom befogadásának és értelmezésének. Ezeknek a feltételeknek és
lehetőségeknek a szem előtt tartásával szeretne ez a jegyzet egy sajátos önképzési stílust
kialakítani. Közvetlen célja a tanítók óvodapedagógusok szakképzésének javítása, az
önképzés feltételének biztosítása. Céljaink között szerepel ugyanakkor a Magyar irodalom,
gyermekirodalom ismerete, tudatos szövegolvasó és szövegértelmező képesség és esztétikai
magatartás fejlesztése. Bővíteni szeretnénk a hallgatók irodalomelméleti és stilisztikai ismereteit,
illetve fejleszteni ezek alkalmazási képességeit. A jegyzetben megajánlott szövegek értelmezése
során figyelnünk kell a műfaji besorolásra, irodalmi formák és kódok megragadására a
szövegszerveződésben, az esztétikei minőségek felfedezésére. Az anyanyelvpedagógia fel való
kitekintésként ajánljuk az irodalmi szöveghez és a gyermek életkori sajtátosságaihoz igazodó
tanulási helyzetek megteremtését, az életkori sajátosságokhoz igazodó szövegfeldolgozási
technikák ismeretét, valamint a dramatizálás technikáinak helyes használatát. Feltételezéseink
szerint a tananyag alapos áttanulmányozása hozzásegíti a leendő pedagógust ahhoz, hogy több
szakértelemmel közelítsen a gyermekirodalomhoz és az irodalmi alkotásokhoz. A pedagógus
értékszempontú közvetítése alakítja a gyermekolvasói ízlést, és befolyásolja a kisgyermekek
olvasási szokását.

Jegyzetünk hét tanulási egységből áll. Ezek közül az 1 és a 2,. valamint a 3. 4. és 5.6.
szorosabban összefügg. Az első két tanulási egység – A gyermekirodalom A gyermekirodalom
műfajai -bevezetés a gyermekirodalom fogalomhasználatába, sajátosságaiba és műfajaiba-
olyan alapismereteket tartalmaz, amelyek segítenek eligazodni a gyermekirodalommal
kapcsolatos általános kérdésekben, előzetes ismeretként pedig megkönnyíti a második
tanulási egységben tárgyalt tananyag megértését. A közölt szakirodalom lehetőséget teremt
arra, hogy a kérdéskör iránt érdeklődők további ismeretekhez juthassanak. A témához
kapcsolódó kérdések és feladatok elősegítik a szerzett ismeretanyag alkalmazását és
begyakorlását, esetleges kibővítését. A jegyzet használója aktív módon sajátíthatja el az előírt
ismeretanyagot.
A 3. 4. és 5. 6. tanulási egység –A klasszikus magyar gyermekirodalom, Az erdélyi magyar
gyermekirodalom, A modern magyar gyermekirodalom, A kortárs, posztmodern magyar
gyermekirodalom -a kezdetektől napjainkig fogja át a magyar gyermekirodalom történetét.
Áttekinthetővé és hozzáférhetővé teszi ennek az irodalomnak az egyes korszakait és
fontosabb irodalmi alkotásait. A 7. fejezet a gyermekirodalom sajtótermékeit elemzi A
történeti módszerhez igazodva az egyes alfejezetek kronológiai sorrendben követik
egymást, de ezeken belül is érvényesül a történeti szempont. Így jobban követhetők a
fejlődési folyamatok a kezdetektől napjainkig, és olyan összefüggések válnak nyilvánvalóvá,
amelyek egyébként elsikkadnának. A gyermekirodalom korszakain belül az egyes életművek
és irodalmi alkotások ismertetésekor, illetve értelmezésekor befogadásközpontú szemléletet
követünk. Ezzel is a gyermekolvasó elváráshorizontjának bővítési lehetőségeit példázzuk,
és az élményközpontú irodalomoktatás hatékonyságát szeretnénk sugallni a jegyzet használói
számára. A tanegységeken belül azonos logika szerint épülnek fel és azonos munkamódszert
követnek az egyes alegységek. A gyermekirodalmi korszakok általános bemutatásával
kezdődik minden alegység, ezt követően a fontosabb szerzők gyermekirodalmi munkásságát
ismertetem, és szerzőnként legalább egy irodalmi alkotás értelmezésére vállalkozom, modellt
adva az értelmező megközelítéshez. Ehhez figyelembe veszem az első tanulási egységben
tárgyalt gyermekirodalmi műfajokat és sajátosságokat.
Az 1920-as évet követően a jegyzetben egyenlő arányban van jelen az anyaországi és az erdélyi
magyar gyermekirodalom. Ezzel nem az elkülönülést, hanem az egyenértékűséget szeretnénk
hangsúlyozni. A korábban íródott gyermekirodalmi tankönyvekben sajnálatosan kevés szó
esik az erdélyi magyar gyermekirodalomról, annak klasszikus és modern korszakáról. A
sajátosságok, az események, a szerzők és fontosabb alkotásaik bemutatásával ezt a hiányosságot
igyekszünk pótolni. Ezt a szándékot szolgálja az a tény is, hogy a fontosabb gyermekirodalmi
antológiák és az általános könyvészet közé felvettük az Erdélyben megjelenteket is. Az
alegységek megírásához felhasznált szakirodalom, valamint a tanulási egységek elején kiemelt
kulcsfogalmak sokat segítenek az ismeretek kibővítésében, illetve a megadott kérdések és
feladatok alaposabb megválaszolásában. Az általános könyvészeti jegyzék azoknak ajánl
tájékozódási lehetőséget, akik a jegyzet anyagán kívül egyéb információkhoz is hozzá
szeretnének jutni. Erre és további lehetőségekre gondolva tartalmaz a magyar nyelvű
szakmunkákon kívül néhány idegen nyelvűt is az összeállítás.A Magyar gyermekirodalom című
jegyzet az oktatásfejlesztési programban részt vevő pedagógusok számára készült. A benne
tárgyalt tananyag tartalmi és szerkezeti felépítése is ennek a célnak rendelődik alá. Minden
tanulási egységben a tárgyalt témakörrel kapcsolatos önellenőrző feladatok találhatók,
amelyek segítik az önálló tanulás és az önértékelés képességének kialakítását és fejlesztését. Az
egyes feladatok megoldását segítő útmutatások a tanulási egységek végén találhatók, ezek
eligazítják a távoktatásban résztvevőket a feladatok megfelelő kivitelezésében. A feladatok
megoldásához a megfelelő szövegrészek elolvasására van szükség. Lényeges az egyéni
hozzáállás.Ennek a jegyzetnek hat tanulási egysége van, és mindegyikhez tartozik egy-egy
feladatsor. Használják fel a feladatoknak megfelelő alegységekben tárgyalt formai, tartalmi
sajátosságokat és esztétikai minőségeket. Fogalmazzanak világosan, helyesen és
figyeljenek a logikus gondolatmenetre, szövegkohézióra. A témák kidolgozásához
tanulmányozzák át a megfelelő alegységeket. Kiegészítésként használják fel a fejezet végén
található Szakirodalmat A dolgozatírók nem elégedhetnek meg a jegyzet idevágó
információival, hanem a szakirodalom segítségével bővítsék ki ismereteiket. A kötelező
dolgozatkészítés megkönnyíti a későbbi tanulmányzáró szakdolgozat elkészítését, amelyhez
a magyar gyermekirodalom is választható témaként, ugyanis megismerik a tudományos
munka mozzanatait: az anyaggyűjtést, a jegyzetelést, a válogatást, a rendszerezést, a
jegyzetkészítést, a szerkesztést, a könyvészet összeállítását. Az oktatásban részt vevő hallgatók
tanulási egységenként egy-egy házi dolgozatot készítenek el, és juttatnak el a tutorhoz. Ezek a
dolgozatok a hallgatók teljesítményének folyamatos értékelését szolgálják. A dolgozatok
elbírálásakor érdemnek számít az egyéni hozzáállás, az eredetiség, a szakirodalom
ismerete, a helyes fogalomhasználat és az arányos szerkesztés (bevezetés, a téma kifejtése,
összefoglalás).
Várható eredményként bízunk abban, hogy hallgatóink jobban el tudnak igazodni a magyar kultúra és
irodalom történetében, alaposabb ismerőivé válnak a kortárs gyermekirodalomnak, aktív ismerői és
alkalmazói lesznek a magyar irodalom és gyermekirodalom tanítása főbb módszereinek (pl. mesélés,
dramatizálás)
 1. A GYERMEKIRODALOM

KULCSSZAVAK:

Fogalomismertetés, sajátosságok, forrásrétegek, műfajok

1. 1. Fogalomismertetés

A gyermekirodalomban használatos fogalmak nagyrészt azonosak az egyetemes irodalom

fogalmaival. Fejezetünkben főleg azoknak a fogalmaknak a megismertetésére törekszünk,
amelyek a gyermekirodalomra jellemzőek, külön választva a használatukkal és az
értelmezésükkel kapcsolatos információkat, azzal a szándékkal, hogy megkönnyítsük a
megértésüket.

1. 1. 1. Fogalomhasználat

Az egyes szakkönyvek, szótárak meghatározása a gyermekirodalomról megegyezik

abban, hogy hangsúlyozzák a gyermekeknek szánt irodalmi tartalmat. Vannak viszont olyan
könyvek, melyek felnőtteknek íródtak, de olvassák, újraolvassák a gyerekek, ezáltal
gyermekirodalmivá váltak (pl.Defoe, Mark Twain, Dickens, Jókai, Móricz, Gárdonyi stb. egy-
egy műve). A kis herceg például kifejezetten felnőtteknek íródott, mégis gyerekirodalom lett
belőle. Ebből látszik, hogy elsősorban a befogadó, az olvasó oldaláról kell megközelíteni a
fogalmat, azaz befogadás-lélektani, olvasáslélektani szempontokat kell hangsúlyozni.
Fejlődéslélektani jelző a gyermek szó az irodalom előtt. Nem a legjobb elnevezés, de ez van és
más országokban is hasonlóképp hívják. A gyermekirodalom szól az óvodáskorú gyerekektől (3
éves kortól) egészen 15/16 éves korig.
Az irodalom egységes egész, a vers az vers, a regény az regény, mindegy ki olvassa. A
gyermekirodalom határai nem vonhatók meg, folyamatos bővülés és gazdagodás jellemző rá. A
kor, az olvasó és annak ízlése is meghatározó a gyermekirodalom határainak értelmezésében. A
XX. századi irodalom jelentősége, hogy felfedezi a gyermeket, neki is ír, róla is ír, érte is ír.
Komáromi Gabriella szerint a gyermekirodalom az irodalom fájának olyan ágain található,
melyeket a gyerek is elér, néha még mászni is hajlandó érte és van, hogy a közvetítık támasztják
a létrát a fához a gyereknek, hogy elérjen egy ágat…Tágabb összefüggésben szemlélve a
gyermekirodalom része a gyermekkultúrának, a gyermeklélektannal, a gyermekpedagógiával, a
gyermekfilozófiával stb. együtt hozzájárul valamely történelmi korszak, illetve társadalom
gyermekkepének (gyermekekről vallott felfogásának) kialakításához. Esztétikai értékeket
közvetít, véleményt fogalmaz meg a világról, és hírt ad, információkat közvetít az egyes
civilizációk és társadalmak gyermekképéről.
A gyermekirodalom fogalma kultúránként és koronként egyaránt változik, ennek a
változásnak a megértéséhez célszerűnek látszik külön-külön megvizsgálni a gyermekirodalom
fogalmának a használatát és az értelmezését. A fogalomhasználatban tapasztalható eltérések első
sorban irodalomtörténeti jellegűek, és az egyes nemzeti irodalmakban kialakult szóhasználattal
függenek össze. Az angol és az orosz irodalomban a gyermekirodalomszót használják:
children’s literature, gyetszkaja lityeratura, (детьскаялитератуа), s többnyire a francia
elegendőnek tart annyit, hogy litterature enfantine, ennek nyomán használják a román irodalmi
kultúrában is a literaturepentru copii elnevezést. A magyar nyelv az árnyaltabb gyermek- és
ifjúsági irodalom kifejezést vette át a német Kinder- und Jugendliteratur nyomán. Az ifjúsági
jelző pontosabbá teszi a szóhasználatot, de több okból is problematikus. Az ún. ifjúsági irodalom
olvasója nem a tizennyolcadik életévét betöltő ifjú, hanem a serdülő, a kamasz. Sőt az életkori
fejlődésnek ezt a szakaszát is pontosítanunk kell. Ezen belül a modern pszichológia három
alszakaszt különböztet meg: a korai serdülőkort (11 – 14 év), a középső serdülőkort (15 – 18 év)
és a kései serdülőkort (19 – 21 év). Vannak olyan felosztások is, amelyek a 12 – 14., 15 – 17. és
a 18 – 20. évben látják a serdülőkor hármas határát. E három,karakteres korszak ellenére sokan
csupán a gyermek- és a felnőttkor közötti átmenetnek tartják a pubertás kort.

Az ifjúsági irodalom olvasója úton van a felnőttek irodalmához. Hamarabb ér oda, mint
ahhoz, hogy felnőtt státusát a társadalomban kivívja. A felnőtté válás kalandos folyamataugyanis
tovább tart a civilizált országokban, mint az ifjúsági irodalom olvasása. A gyermek-és ifjúsági
irodalom olvasója végül is gyerek, pszichológiai, szociológiai és jogi értelemben egyaránt. Nem
téves tehát az angol, az orosz, a francia és a román szóhasználat. A mindennapi életben igen
gyakran mi is csak a gyermekirodalomszót használjuk. Meghonosodni látszik Egyetemi
jegyzetünkben mi is gyermekirodalomként emlegetjük tárgyunkat, hozzájárulva a fogalom
elterjedéséhez.

1. 1. 2. Fogalomértelmezés

A fogalomhasználatban megismert kettősség a gyermekirodalom fogalmának

értelmezésében is fellelhető. A hagyományos felfogás szerint a gyermekirodalom elsősorban
alkalmazott irodalom. Szolgálólánya például a pedagógiának, emiatt gyakran erkölcsi példatárrá
degradálódik. Szövegvilágának könnyen azonosítható struktúrái vannak és jól elkülöníthető
tematikus motívumai. Ez a felfogás sajátos írói státuszt feltételez, feltételnektekinti továbbá a
gyermekirodalom speciális intézményrendszerét. Konzervativizmusa ellenére ennek az
elképzelésnek is vannak igazságtartalmai: bőven akad benne olyasmi, amit az alkalmazott
irodalom (adaptáció) tárgykörébe sorolhatunk, az általa létrehozott intézményrendszer pedig
kimondottan hasznosnak mondható (gyermeksajtó, gyermekkönyvtár, gyermekszínház stb.). A
korszerűbb felfogás szerint a gyermekirodalom elsősorban irodalom, integráns része anemzeti és
a világirodalomnak. Jelenségei elválaszthatatlanok s mindenkori kortárs irodalom állapotától és
az irodalomtörténeti folyamatoktól. Akkor járunk el helyesen, ha a gyermekolvasó felől
próbáljuk meg értelmezni. A gyermekirodalmi műfajoknak (gyermekvers, gyermekpróza) nincs
külön poétikai sajátosságuk, csak a „címzettjük” (szándékosan vagy szándék nélkül) a
gyermekolvasó. A gyermekirodalmi alkotás sem más,mint a valóság komplex modellje. Emberi
élmények rögzítése, tárolása és továbbítása az irodalom eszköznyelvének segítségével. Az
irodalmi mű befogadása sajátos kommunikációs folyamat eredménye. Ha a műalkotás és a
gyermekolvasók között létrejön a kommunikáció, akkor az ő könyvükről van szó. Ha a mű nem
jut el a címzetthez, kommunikációs zavar áll be, nem történik meg azátélés, beleélés és a
befogadás. Nekünk közvetítő felnőtteknek kell mérlegelnünk, hogy tud-e azonosulni a
gyermekolvasó a hőssel, el tud-e igazodni a mű világában.

1.2.A gyermekirodalom sajátosságai

A fogalom értelmezéséből következik, hogy a gyermekirodalom sajátosságai csakis a

befogadó, a gyermekolvasó szempontjából írhatók le. A német kifejezés nyomán és
csupánmódszertani megfontolásból a sajátosságok árnyalatainak érzékeltetéséhez szétválasztjuk
a gyermek- és ifjúsági irodalmat. Az életkorhoz köthető olvasói érdeklődés más-más jellemzői
nem csupán pszichológiai sajátosságok, hanem a szociológiai állapot és számos más
külsőtényező következményei is. Nem véletlen, hogy a gyermekirodalomnak értékekben
folyamatosan gazdagodó világa van. A különböző értékeknek a gyermekirodalom piacán van
nagyobb esélyük. Azáltal is, hogy a gyerek helyett a felnőtt választ, vásárol könyvet. Mivel
magatartása értékorientáltabb, sokban befolyásolja a gyermekirodalom presztízsét. Jobban
vonzza a tehetségeket, mint az ifjúsági irodalom, ezért műfaji gazdagsága is teljesebb
(gyermekvers, verses mese, meseregény, gyermektörténet, gyermekregény). Nem véletlen tehát,
ha a kisgyermekeknek szóló irodalomban több az eredeti mű, és kevesebb az adaptáció. Az ún.
ifjúsági irodalom történetében sokkal több a máról holnapra fellelhető tömegcikk, melyben
tobzódnak a népszerű műfajok kellékei. A kaland és a szép érzelmek jegyében született művek jó
része nem a romantikához vezet, hanem a lektűr és a ponyva előszobája.

A kamasz maga választ és vásárol olvasnivalót, gyakran a kortársak befolyása alatt. Az

értékek nagyon viszonylagosak és nehezen érhetők tetten ebben az átmeneti közegben. Ezért az
ifjúsági prózának nagyobb szüksége van az adaptációkra. A jelentősebb írókat nagyon ritkán
vonzza ez az irodalomtípus.

A lélektani- szociológiai jellemzők mellett poétikai- esztétikai sajátosságok is társíthatók

a korábban differenciált befogadói rétegekhez. Más-más esztétikai minőségek és esztétikailag
értékelhető mozzanatok jellemzik a gyermekirodalmat és az ifjúságit, mert eltérő a gyermek és a
kamasz elváráshorizontja is. A gyermektörténetek többsége nem szép, hanem bájos. Nem
tragikus, de a mindent belengő optimizmus mögött ott bujkálhat a szomorúság. A képtelenség
természetes a kisgyerek számára, így a gyermekirodalomban otthonos a nonszensz. A kamasz
inkább az eseményességet, az érdekességet honorálja, de elviseli a tragikust is. Viszont
mindkettő számára érték a humor.

Nyilvánvaló, hogy pedagógiai elvek is befolyásolják a gyermekirodalmat, különösen

annak szerzői és közvetítői oldalát. Lehetőleg kerüli az alantast, az öncélú agresszivitást, a
dühkitöréseket vagy a kétértelmű kifejezéseket. Bármennyire őszinte a gyermekvilághoz,
védelmezni és oltalmazni is akarja. Pedagógiai szempontból követelmény az is, hogy ne
vezessük félre a gyereket: se a valóságban, se a történelemben, se a természet világában. Az
ábrázolásnak a befogadó érdekében egyértelműnek kell lennie. Pedagógiai szempont az is, ha a
gyermekirodalom segítségével fejlődik a gyermekolvasó nemzeti identitástudata. Miközben
olvas a gyerek, anyanyelvét is tanulja. A gyermekirodalom szövegvilága nem véthet az
anyanyelv szabályai ellen: szabatosnak, világosnak, magyarosnak kell lennie. A gyerek sokszor
feledésbe merül, fontos szavakat tanul meg az irodalmi művekből. Szókincsévelegyütt tágul
számára a valóság.

A gyermekirodalom jellemzője az is, hogy igazodik a befogadó világképéhez. A

kisgyermek világképe mágikus, animisztikus, kettős tudatával ideális befogadója a mesének. A
mese valójában a gyermekolvasó szemével nézett világ. Az ifjúsági regény valósága pedig olyan
egyszerű, mint a romantikáé: a jó és a gonosz világa. A mindenkori gyermekirodalom
következetesen ragaszkodik ehhez a morálhoz, amit még a mesétől, a mítosztól örökölt, s ami a
fekte-fehér gondolkodás sajátja. A gyermekirodalomban erkölcsi világrend uralkodik:
összeköttetés van a sors és az érdem között, a szenvedések pedig nem esnek hiába. Mindig
érvényesül a mesemorál, amelynek alaptörvénye: „jó tett helyébe jót várj”.

1. 3. A gyermekirodalom forrásai és rétegei

A gyermekirodalomnak több forrása és rétege van. Természetesen ez egyfajta elméleti

konstrukció, a szakirodalom hipotézise, és annyiban értékelendő, hogy megkönnyíti a
tájékozódást. Tudnunk kell viszont, hogy a gyermekirodalom határai nem vonhatók meg egyszer
s mindenkorra. A gyermekirodalomnak három forrása és rétege van, valamit egy nagyon sajátos
negyedik is:

a. Szövegek, amelyeket eredetileg is gyerekeknek írtak (pl. A.A.Milne: Micimackó, Carlo

Collodi: Pinokkió, Móricz Zsigmond: Pipacsok a tengeren, Lázár Ervin: Négyszögletű kerek
erdő).

b. Szövegek, amelyeket eredeti vagy átigazított formában a népköltészetből vett birtokába a

gyermekirodalom (Mondókák, találós kérdések, mesék, népdalok, gyermekjátékok).
c. Szövegek, amelyek változatlan formában vagy adaptációként, a szerző szándékátólfüggetlenül
vagy a szerző tudtával lettek gyermekirodalmi alkotások (Cervantes: Don Quijote, D. Defoe:
Robinson Crusoe, Stevenson: A kincses sziget, Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig).

d. Szövegek, amelyeket 6–14 éves gyerekek írtak és írnak (pl. Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem,
József Attila gyerekkori versei). A rétegek között nincsenek merev határok. Mark Twain például
nem gyerekeknek szánta a Tom Sawyer kalandjait, de már az első kiadás gyerekeknek jelent
meg. A mai gyermekolvasó számára ez a mű ugyanúgy adaptáció formájában olvasmány, mint a
Robinson Crusoe vagy a Bőrharisnya-ciklus.

A gyermekirodalom fogalmának tágabb értelmezése nemcsak a szépirodalmat, hanem a

gyerekeknek szánt ismeretterjesztő irodalmat is magában foglalja. A gyermekolvasó különösen
erős vonzalmát egy-egy ismeretterjesztő könyv iránt néha csak évtizedek múltán értjük meg
igazán. Az utóbbi időszakban látványosan megnőtt a szépirodalom és az ismeretterjesztés
határvidékén lévő műfajok szerepe (pl. tudományos-fantasztikus irodalom). Az ismeretterjesztő
irodalom esélyeit az is növeli, hogy a gyermekolvasóban a nonfiction iránti érdeklődés együtt nő
a kamaszsággal.

1. 4. A gyermekirodalom műfajai

(Gyermekvers; mese; monda, legenda, történelmi elbeszélés; meseregény; ifjúsági regény)

1. 4. 1. A gyermekvers

A gyermekköltészet egyidős az emberiség kultúrájával. A mondókák eredete például az

őskorban gyökerezik. A gyermekirodalom művelői tisztában vannak azzal, hogy az
első„versélményeket” tudatosan vagy akaratlanul az édesanya közvetíti gyermeke számra
mondókák formájában. Ezek a mondókák lehetnek altatók, tornásztatók, állni és járni tanítók,
csiklandozók, lovagoltatók, hintáztatók stb. A kisgyermek élvezi a ritmust, a mozgást, a
szülőtesti közelségét, az együttlétet. A kisgyermeket közösségbe, óvodába kerülve újabb
élmények érik. Az óvodapedagógusok feladata, hogy a szülők által kialakított versszeretetet
tudatosan tovább mélyítsék. A mondókahallgatás időszakát fokozatosan felváltja a
mondókamondás. A ritmusmellett mindinkább a szöveghatás kezd élni, és az öt-hat éveseket
egyre jobban megfogják a versekből áradó hangulatok, érzelmek, gondolatok. Az óvodás
korosztálynak szánt irodalmi alkotások közül első helyen a népköltészet kis remekei, a
mondókák állnak. Ezek az ételekről, állatokról, időjárásról, jeles napokról szóló alkotások új
ismereteket közölhetnek, illetve rögzíthetik a meglévőket. A gyermekvers kitűnően alkalmas a
közismereti anyag élményszerű közvetítésére. A szerepjátszás és általában a játék segítségével
felkészít a felnőtt életre, megkönnyíti a szocializációsfolyamatot. Vonatkoznak ezek a
megállapítások azokra a gyermekversekre is, amelyek épp a folklórtól ihletetten vagy a
gyermekkori élményt megidézve segítik hozzá az óvodásokat az önfeledt átéléshez.

Egységes szakmai vélemény szerint a népi gyermekvers általában mondóka, azaz rövid
versike, amely inkább rigmus, és alig van benne tartalmi- logikai közlés. A szakirodalmifelosztás
szerint két nagy csoportja van a mondókáknak:

1. A felnőttek mondják gyerekeiknek;

2. A gyerekek mondják egymásnak és/vagy környezetüknek.

Először a felnőttek mondókáit mutatjuk be. A kisgyermek első irodalmi élménye az ún.
dajkarímekhez fűződik, amelyeket a szülő tolmácsolásában hallanak. Az így kialakuló játékos
tevékenység, amelynek a felnőtt és a gyermek egyaránt aktív résztvevője, meghitt, bensőséges,
érzelmileg telített. A gyermek életének fontos velejárója a ritmus: szívesen ismételget különböző
műveleteket (gyakorló játék), mert az így begyakorolt mozdulatok biztonságot adnak. Örömöt
jelent számára a különböző szavak ismételgetése is. A felnőttek által közvetített mondókák
játékos szóalkotásai, hangutánzó és hangfestő szavai és a hozzájuk kapcsolódó játékos
mozdulatok, valamint a ritmus nagy élményt jelentenek a gyermekeknek.

Az altatók vagy bölcsődalok alkotják a népi gyermeklíra egyik nagy csoportját. Az anya
így szeretné megnyugtatni kicsinyét. A bennük előforduló becéző kifejezések, a ringatószavak
gyöngéd és meghitt hangulatúvá teszik a bölcsődalokat. Terjedelmük rövid, ritmusuk a
ringatáshoz hasonló. A hangos, monoton és gyakori ismételgetés segíti álomba a gyermeket.
Ezek téma szerint szólhatnak az alvó természetéről (Tente, baba, tente), a szülők munkájáról
(Aludj baba…), ígérhetnek ajándékot (Csícsíjj, csícsíjj, babája), kívánhatunk szép álmokat(Aludj,
baba, aludjál).

Nagyon elterjedtek és változatosak a kézjátékok: a tenyércirógatók (Kerekecske-

dombocska), a tapsolók (Tapsi, tapsi mamának), a csipkedők (Csíp, csíp, csóka). A kiolvasók
felhívják a gyermek figyelmét az ujjak külön életére: nemcsak mozgathatók, hanem
mindegyiknek saját funkciója van (Ez elment vadászni, Hüvelykujjam almafa). A mondókák egy
sajátos csoportját alkotják az állni és a járni tanítók (Áll a baba, áll; Ki fut ide hamarább…).
Közismertek a térden lovagoltatók (Gyí te, lovam) vagy hőcögtetők Hőc, hőc, katona), és a
karjaikban hintáztatók (Hinta-palinta). Játék közben a gyermek ismereteket szerezhet saját
testéről: ezeket segítik a különböző arcjátékok (Hazajövök,kinyitom az ajtót), a homlok-
összekoccintók (Egy hegy megy), az orr-összedörzsölők (Én is pisze), az arcsimogatók (Ciróka,
maróka). Ebbe a műfajcsoportba tartoznak a rajzoltató mondókák (Pont, pont, vesszőcske).

A népi gyermeklíra másik csoportja a gyermekmondókákat foglalja magába. A

kisgyermek lelkesen mondja, ismételgeti az állatokról szóló mondókákat, a csigahívogatókat, a
katicabogár-röptetőket, a lepkekergetőket (pl. Katalinka, száll jel!). A háziállatok külön élményt
jelentenek minden gyermeknek, boldogan üdvözlik azokat, és utánozzák
hangjukat.Természetszerűleg védelmezik a szelíd vagy gyenge állatokat a ragadozóktól, de
csúfolódnak is velük (Szebb a páva, mint a pulyka).

A madarakról szóló mondókák megszólítottja leggyakrabban a fecske, a csóka és a varjú.

De ide tartoznak a gólyával kapcsolatos mondókák is: Gólya, gólya, gilice; Hosszú lábú
gólyabácsi. Némely gyermekvers rég eltűnt szokásokat idéz. A naphívogatók például a
pogánykori természetkultuszra utalnak (Süss fel, nap!),a termékenység és növekedés kultuszának
emlékét idézik az esőüdvözlők (Ess, eső, ess!). Az idő fogalmának tisztázására szolgálnak az ún.
naptárversek, amelyek az esztendőről, az évszakokról, a hónapokról szólnak (Január elöl jár).
Meg kell említeni a jeles napokhoz, népszokásokhoz kapcsolódó köszöntőket. Jeles napoknak
nevezi a néprajz azokat a napokat, amelyekhez valamilyen állandó szokás, hiedelem, szertartás
kapcsolódik. A népszokások, köszöntők részben a keresztény ünnepekhez (karácsony, húsvét,
pünkösd), a paraszti munkákhoz (aratás, szüret), részben a családiünnepekhez (lakodalom,
névnap) kapcsolódnak. A játék létfontosságú gyermeki szükséglet, a kikapcsolódáson túl
felkészülés is az életre, és nem egyszer a felnőttek foglalkozási tevékenységének a mása. A játék
közben elhangzó munkadalok, mondókák (Szita, szita…) készítik fel a gyermekeket arra, hogy
tárgyak nélkül – az izmok beidegzésével – hogyan bánjanak majd az eszközökkel. A gyermekek
kedvencei az ún. sebes mondások, valamint a nyelvgyakorlók, ill. nyelvtörők, nyelvgyötrők
(Répa, retek, mogyoró). A beszédgyakorlat szempontjából is fontos nyelvgyötrőknek három
csoportja van: a. előrímes, alliterációs mondókák (Csalitbancsicsergő, csattogás / csörgedező
csermely csobogás…); előrímes és magánhangzó- ismétlőmondókák (Öt ördög görbe úton
görgőn görget / gömbbé gombolyodott öt görögdinnyét); szóismétlő mondókák (Nem minden
szarka farka tarka…).

A gyermekek 4-5 éves korban egyre jobban vonzódnak a társas- vagy páros játékokhoz.
A társas játékok szereplőit, pl. a hunyót kiszámoló verssel választják ki. Ezek lehetnek
számokból alkotottak (Egy, kettő, három), egy képet felidézők (A sámsoni piacon),
illetvemeseszerűek (Egyszer volt egy ember). A legérdekesebbek a halandzsázó kiszámolók,
amelyeket két csoportra lehet osztani. Egyesek szövegében még fellelhetőjelentéshordozó szó
(Ecem, ecem, pityfalvára), másokban értelmetlen szavak sorakoznak egymás után(Antanténusz).
A halandzsaszövegek eredete a babonák, a mágia, a szóvarázslat világára utal, az értelmetlen
szavak mormolása a mágia egyik eszköze volt, ma már csak játék a hangokkal. Az érdeklődés, a
játékkedv felkeltését szolgálják a különféle biztatók, játékra szólítók. Kiváltképp a körjátékoknak
van szép kísérő szövege (Dombon törik a diót; Lánc, lánc, eszterlánc, Bújj, bújj, zöld ág…). Meg
kell említenünk még a találós kérdéseket, a magyar folklór szóbeli rejtvényeit, amelyekben a
találékonyság, a fantázia és a humor ötvöződik. A gyermekköltészet elválaszthatatlan része
irodalmunk egészének. Kincsestárát azok aköltői művek alkotják, amelyeket szakértő felnőttek a
gyermekolvasók számára hasznosnak, alkalmasnak találnak. A gyermekvers zeneisége miatt a
műfaji skála sokkal szélesebb, mint az irodalom egyéb tartományaiban: a szépség boldogító
mámorától egészen a gépies szövegismétlésig terjedhet. Hogy közelebb jussunk a gyermekvers
lényegéhez, célszerűmegvizsgálni azokat a területeket, amelyeken a gyermek- és a
felnőttköltészet egymással érintkezik: a lírai hőst, a költői képet és a zeneiséget.

A lírai hős. A kortárs költészet egyik tendenciája a lírai hős egyre személyesebbé válása.
A gyermekversek hőse alapvetően különbözik a felnőttversek lírai ideáljától. A művek többsége
vállalja a felnőtt alkotó – gyermekbefogadó alaphelyzetet. A vers hőse sohasem lehet mesélő
felnőtt, és ez meghatározó sajátossága a gyermekköltészetnek. Gyakran a vershallgató gyerek a
hős vagy olyan külső szereplő, akivel azonosulhat a gyermekolvasó. Ebből következik, hogy a
gyermekköltészetnek erős epikai kötődése van. A gyermekeknek szánt lírát a nekik szóló verses
epikától időnként nagyon nehezen lehet, talán nem is érdemes elválasztani.

A kép. A gyermekköltészetnek a másik előnyös eltérése a felnőttköltészettől a sajátos

képalkotásban rejlik. Ez a sajátosság nem a költőktől ered, hanem a befogadóktól. Ha a vers által
kiváltott látvány azonos a valósággal, akkor elmondhatjuk róla, hogy unalmas, költőietlen. A
költészet világában, mint a mesében, természetesnek tartjuk, hogy megelevenednek a tárgyak, a
színek dalolnak, és a hangok kiszínesednek. A mesének természetes eleme a végbement csoda, a
költői kép is ilyen csodatétel. A mesén iskolázott gyermekolvasó kevésbé absztraktan, inkább
plasztikusan látja a költői képeket. Vizuálisan képes újra átélni a felnőttek által rég elfogadott
elnevezések keletkezését. Ez a magyarázata annak, hogy miért fogadhatnak be a gyermekek a
racionális, fogalmakban gondolkodó felnőttek által érthetetlennek minősített költői alkotásokat
is. Ez magyarázza meg a magyargyermeklíra legmeghatározóbb egyéniségének, Weöres
Sándornak a fogadtatását is. A gyermekek plasztikus képi látásmódja és többnyire érzelmeken
alapuló, gyakran öncélúan játékos képzettársítási képessége azt is döntően meghatározza, mely
költők és milyen költői irányzatok kapcsolódhatnak be a gyermekköltészetbe. Az elkötelezett
realistáknak kevés az esélyük, az expresszionistáknak még kevesebb. A szürrealisták és a
dadaisták már eleve gyermeki ösztönösségből próbálták leszűrni maguknak a konvenciók
általnem csonkított zseniális mű megalkotásának titkait. A korízlés és a gyermeki sajátosságok
igényeinek közeledése jelentős felvirágzást eredményezhet, ennek a hatása akár több generáción
keresztül is kimutatható.

A zene. Amit mi versnek hívunk, az mesterséges képződmény. Az írásbeliség hozta létre,

a könyvnyomtatás kodifikálta, és terjesztette világszerte. Valaha minden szövegnek dallama volt,
és a szövegritmus a dallamritmushoz igazodott. A rögzíthetetlen dallam az idők folyamán
lekopott a versről, kihalt belőle, mint csiga a csigaházból. Gyermekverseink efféle csigaházak,
melyeknek ritmusa még őrzi az egykori dallam lenyomatát. Gyermekverseink többsége az ún.
ütemhangsúlyos versformában készült. Eztermészetesen következik a szavak első szótagjára eső
magyar szóhangsúlyból, ez adja népdalaink szövegeinek ritmusát is. A hangsúlyos vers
kényelmes, kevésbé alkalmas ritmikai mutatványokra, merész játékokra. Ezen segít az ütemes és
az időmértékes vers szabályai szerint egyaránt ritmizálható szimultán vers, amelynek
legkülönfélébb változatait találhatjukmeg modern gyermekköltészetünkben. Korunkban
polgárjogot nyert a szabadvers, a svéd gyermekversek nyomán kezdték utánozni a gyors sikert
ígérő mintát. A szabadvers végül pontosan megtalálta a maga helyét: szinte kötelező formája lett
a gyermekmonológoknak.

1. 4. 2. A mese

Nincs egyetlen olyan műfaj sem, amelyet annyit vizsgáltak volna, mint a mesét, ezen
belül is a népmesét. Kutatták eredetét, elterjedését és változatait, történetét, elnevezéseinek
ésműfajváltozatainak sokszínűségét, a mesemondás körülményeit, a mesemondó egyéniségét,
vizsgálták a mesekutatás és mesegyűjtés történetét; monográfiák születtek a mese kultikus-
szakrális hátteréről stb. Elemeire bontották és összehasonlították motívumaikat, tömbösítették a
szereplők funkcióit, és oppozíciós paradigmatikus viszonyokat állítottak fel közöttük. A
kutatások eredményeiből és a meghatározások tarkaságából kiderül, hogy szinte lehetetlen
általánosságban beszélni a népmeséről, közelebb jutunk a meghatározáshoz, ha a műfajt az
alcsoportjai szerint vizsgáljuk meg. Amikor a 19. század közepén a Grimm testvérek úttörő
munkája nyomán megkezdődött a nemzeti mesekincsek összegyűjtése és feldolgozása, a kutatók
meglepődve tapasztalták, hogy a mesék nagyon hasonlítanak egymáshoz. Ezt minden
mesekutatói irányzat másképp magyarázta: a földrajztörténeti irányzat vándorláselmélete szerint
minden mese Indiából ered, onnan terjedtek el a mesemotívumok az egész világon. Mások
szerint valamennyi azonos mesemotívumnak görög, keleti vagy kelta eredete van. A
pszichoanalitikus mesekutatók azt állítják, hogy a mesék azért hasonlítanak egymásra, mert a
meseteremtő lelki folyamatok az egész világon egyformák. A típuskutató és katalógusíró iskola
legelső képviselői azon fáradoztak, hogy a hatalmasmeseanyag ismeretében elvégezzék a
folklorisztikai rendszerezést, azaz megalkossák a nemzetközi mesekatalógust és a típusszámokat
(1928). Ez a mai napig az alkotók nevének kezdőbetűit viselik: AaTh = Antti Aarne (finn) és
Stith Thompson (amerikai). A mesei alcsoportokat a katalógus szerkesztői a mesék főbb
szereplői, alakjai és cselekménymagja alapján határolták el egymástól. Így állapították meg a
mesetípusokat: állatmesék, mitikus vagy valódi mesék, tréfás mesék és formulamesék. A Magyar
Népmesekatalógus megjelent kötetei ezeken belül is alcsoportokat különböztetnek meg, s külön
tárgyalják az állatmeséket, a tündérmeséket, a novellameséket, a legendameséket, az ostoba
ördögről szóló meséket, a rátótiádákat, a tréfás meséket, a hazugságmeséket és a
formulameséket. Az említett változatokközül mutatunk be néhányat.

Állatmesének nevezünk minden olyan mesét, amelyben az állatok az emberrel

egyenrangú módon gondolkodnak, beszélnek és cselekszenek anélkül, hogy ezáltal akár amese
emberszereplőiben, akár a mesemondóban vagy a hallgatóban a csoda érzetét keltenék. Az
állatmesék általában életbölcsességek, erkölcsi igazságok, társadalmi fonákságok szemléltetésére
szolgálnak. Az állatmese gyökerei az állatmítoszokig és az irodalmi eredetűindiai – görög – latin
moralizáló fabuláig nyúlnak vissza. Az archaikus mesék, melyek szoros kapcsolatban állnak a
mítoszokkal, rítusokkal, szokásokkal, azt mutatják, hogy az állatok fontos szerepet töltöttek be az
egyes törzsek életében, beletartoztak a hierarchiába, sőt előkellő helyet foglaltak el benne. Az
állatmesékben az állatok nem sietnek az ember segítségére, mint a tündérmesékben, mivel
erkölcsi példázat szereplőiként vannak jelen. A 19. század első feléig az állatmese moralizáló
fabulát jelentett (ezópusi mese, tanítómese), és bizonyos életbölcsességeket, erkölcsi igazságokat
fogalmazott meg. Hangneme, valamint tanító- okító szándéka miatt az állatmese igen népszerű
műfaj volt Magyarországon. A magyar állatmesék legkedveltebb állatai: a róka, a farkas, a
medve, a kakas, a sün, a macska, a kutya, a ló, a nyúl, az egér, a béka és az oroszlán. Az állatok
közötti viszony mindenkori alapja az állatmesékben a rivalizálás. Nemcsak a vadállatok között
folyik vetélkedés, hanem a vadállatok és a háziállatok, valamint az állatok és az emberek között
is.

A tündérmesék fogalmát legpontosabban Vlagyimir Jakoblevics Propp orosz mesekutató

határozta meg, mégpedig a szerkezet felől. Varázsmesének nevezte azt, amit a
nemzetközimesekutatás tündérmesének hív: „Varázsmesének az olyan műfajú mesék
tekinthetők, amelyek valamilyen kár vagy veszteség (elrablás, elűzés stb.) bevezetésével
kezdődnek, vagy valami birtoklásának óhajával (pl. a király elküldi fiát a tűzmadárért);
folytatódnak a hős otthonról való távozásával, segítőjével való találkozással, akitől mágikus
tárgyakat kap, melyek segítségével a keresés tárgyát megtalálja. A továbbiakban a hősnek az
ellenséggel való találkozása (fő formája a sárkányküzdelem) szerepel, majd visszatérés és
üldözés. Ez a kompozíció gyakran tovább bonyolódik. A hős már visszatérőben van, amikor
testvérei szakadékba taszítják. Ezután mégis megérkezik, nehéz próbákon esik át, megnősül és
király lesz vagy saját országában vagy apósáéban. Ez a rövid kompozicionális mag, amely igen
sok és nagyon sokféle szüzsé alapját képezi”. A tündérmesék legkedveltebb alakjai a
természetfölötti vagy emberfölötti tulajdonságokkal rendelkező lények, valamint a csodálatos
segítőtársak és varázstárgyak. Éppen ezért a Magyar Népmesekatalógus készítői külön tárgyalják
a szörnyetegről szóló tündérmeséket, a csodálatos feleségről, férjről vagy testvérről szóló
meséket, valamint az emberfeletti feladatokkal, természetfölötti segítőtársakkal, mágikus
tárgyakkal, bűvös képességekkel kapcsolatos meséket.

A novellamesét az különbözteti meg a tündérmesétől, hogy nincsenek benne csodás

elemek; e világi szintéren e világi szereplők mozognak bennük. A történetek közös sajátossága,
hogy okos, de alacsony társadalmi helyzetű szereplők kerülnek konfliktusba gazdag, általában
ostoba ellenfeleikkel, s a próbatételeket ésszel vagy cselvetéssel oldják meg.

A legendamesék átmenetet képeznek a mese és a legenda, olykor a monda és a legenda

között. A legendamese olyan népi epikum, amely nem az egyházak által beiktatott,
követendőpéldaként bemutatott szentek életét meséli el, hanem elsősorban Krisztus személyével
kapcsolatos eseményeket mond el. A magyar legendamese leggyakoribb cselekménytípusa a
következő három:

a) Krisztus szállást kér valahol, a háziak hozzáállásától függően jutalmaz vagy büntet.

b) Krisztus és Szent Péter vándorlásai a földi világban, és konfliktusaik az emberekkel.

c) Krisztus igazságot szolgáltat vagy bebizonyítja igazát.

Ezen a négy fő mesecsoporton kívül további alcsoportok is alakíthatók a magyar

mesekincsben. A rászedett ördögről szóló mesék közé tartozók központi motívuma az Ördög, a
Sárkány, az Óriás, a Halál vagy a hozzájuk hasonlatos mitikus lények becsapása. A
velükszemben álló hős nem rendelkezik természetfölötti képességgel, e helyett furfanggal
ésügyességgel győzi le ellenfelét, miközben nevetségessé is teszi. E mesék komikumánakforrása
az emberek világában esetlenül csetlő-botló szörnyek megjelenítése, akik elveszítik
titokzatosságukat, viszont ostobaságuk mitikus méreteket ölt. A rátótiádák (falucsúfolók) ismert
személyekhez, helységekhez kötődő történetek. Ezek egy része valóban megtörtént, vándortéma,
mely több évszázada tapad egy-egy településhez. Pl. a kikindai nagyharangrólvagy a rátóti
csikótojásról szóló mese.

A tréfás mesékben a rátótiáda, az anekdota, a tréfa és adoma formai sajátosságai

keverednek, méghozzá úgy, hogy a mesék a nyelvi elemek spontán szerveződéséből
teremtődnek. Tréfás mesék legjellemzőbb vonása két fél közötti konfliktus keletkezése és
megoldása. Az ellentétek oka lehet társadalmi, foglalkozásbeli, etnikai, vallási,nemi és
generációs különbség, a konfliktus jellege pedig intellektuális, morális vagy fizikai.Lényeges
elem, hogy a viszonyítási alap sohasem az abszolút érték, hanem az adott közösség által
elfogadott norma. A legtöbb tréfás mese ravasz fickókról szól, de ide tartoznak az ostoba
házaspárokról, a minden áron férjhez menni akaró lányokról, a vénlányokról, a pórul járt
szeretőkről és a kicsapongó életű papokról szóló mesék is.

A hazugságmesék jellegzetes típusa a nagyottmondásokról felismerhető münchauseni

mese, de ide tartoznak az „ekkora” halakról és vadakról szóló vadászhistóriák, a
versenyhazudozások és egyéb képtelenségek is. A hazugságmesék eszköze a túlzás és az egyes
szám első személyben előadott hitelesítés. A népmesék utolsó csoportjába a formulamesék
tartoznak: a halmozómesék, a beugrató mesék, acsali mesék, a végtelen mesék, a nyelvtörők és a
halandzsamesék. A formulamesék akkor kerültek elő mesemondás közben, amikor a mesélésbe
belefáradt mesemondó már nem akartújabb mesébe kezdeni, a visszavonulásra csak egy módja
volt: a hallgatóság beugratása.

1. 4. 3. Mondák, legendák, történelmi elbeszélések

A magyar monda szó a nyelvújítás korából származik. A mende-monda

ikerszóbólkeletkezett szóelvonással. Korábban históriának, igaz történetnek, boszorkánymesének
hívta a népnyelv. Mai értelemben a monda olyan meseszerű történet, amelynek valós alapja van.
Juhász Gyula szerint mondája olyan mesélő népnek van, amelynek múltja van. Tehát a monda
olyan „igaz történet”, melyet egy mese magyaráz. Felosztása mindig az igaz történet
alapjántörténik. Ez foglalja magába az ismeretet, mely jellege szerint történelmi, földrajzi
vagytermészeti lehet. A mese funkciója, hogy valamiféle valós, ám rendkívüli dolgot
magyarázzon meg. A „rendkívüli” fogalmába sok minden belefér: esemény, hős, jelenség.
Rendkívüli lehet mindaz, ami az emberek rendes, mindennapi tapasztalatától eltér. Az európai
kutatók négy fő mondacsoportot állapítottak meg: az első valamely nép természetismeretével
kapcsolatos, a második történelmi-földrajzi érdeklődését tükrözi, a harmadik forrása a néphit, a
negyediké a vallás. Ehhez a tematikához igazodik a mondák csoportosítása:

a) Eredetmagyarázó természeti mondák a világ keletkezéséről és végéről; állatok, növények,

természeti jelenségek eredetéről szóló történetek.

b) Történeti és kultúrtörténeti mondák, ide tartoznak a helyi mondának nevezett történetek is.

c) A hiedelemmondák természetfölötti lényekről és erőkről szólnak: boszorkányokról,

lidércekről, garabonciásokról stb.

d) Vallásos legendák

A magyar történeti mondák típusai: alapítási, névmagyarázó, helyi, őstörténeti, háborús

és hősmondák. A mondákat származási helyük szerint is megkülönböztetjük: élő népmondák;
krónikákból, gesztákból származó mondaszerű elbeszélések. A magyar mondák első írott
változatát középkori krónikáink őrizték meg, keletkezésük azonban a honfoglalás előtti időkre
tehető. Ilyen az Emese álma, az Árpád-nemzettség totemisztikus mondája, a Csodaszervas-
monda, a magyarság eredetmondája. A fehér lómondája már az új hazáért folytatott harcokról
szól. Ezeket a mondákat valószínűleg hivatásos énekesek terjesztették, őrizgették évszázadokon
át, és így váltak forrásaivá a krónikáknak is. Kronológiailag így oszthatjuk fel mondakincsünket:
hun-magyar mondák, a honfoglalás és a kalandozások mondái, az Árpádházi királyok mondái,
ún. vegyesházi királyok mondái, mondák Hunyadi Jánosról és Mátyás királyról. A magyar nép
Mátyás királyra emlékszik a legnagyobb szeretettel. Róla szóló mondák számos kiadást megértek
már, közülük irodalmilag kiemelkedő Szép Ernő gyűjteménye Mátyás király tréfái címmel,
amely közel félszáz vidám mesében adja közre az igazságos király mondáit. Szakmailag értékes
gyűjteménynek számít Kriza Ildikó válogatása: Mátyás, az igazságos. A magyar történelmi
mondák igen alkalmasak a történelmi szemlélet kialakítására, az identitástudat formálására. Ezt
igazolja Benedek Elek ötkötetes munkája is: Magyar mese- és mondavilág (1849 - 1896). Gál
Mózes feldolgozása a kisebb olvasókhoz szól: Magyar hősökés királyok (1900 – 1901). Számos
mondai elemet találunk Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Krúdy Gyula műveiben. A
legátfogóbban Lengyel Dénes dolgozta fel a különféle történelmimondákat: Régi magyar
mondák (1972), Magyar mondák a török világból és a kuruc korból(1975), Kossuth Lajos
öröksége (1977). Haszonnal forgathatók Komjáthy István kötetei is: Mondák könyve (1955) és
Botond (1958).

A legenda műfaja sokat módosult az évszázadok során. Kezdetei azok a rövid

följegyzések, amelyeket a keresztényüldözések mártírjairól készítettek. A 13. századtól vált
tudatossá a vértanúk számontartása és megörökítése. A kereszténység térhódításával
együttjelenetek meg azok a szentek, akik egész életükkel szolgálták hitüket. Ezt a hosszú
esztendőkön át tartó tanúságtételt, csodatételük sorozatát rögzítették rövidebb-hosszabb
történetekben. Innen ered a latin legenda elnevezés, amely magyarul olvasnivalót jelent,
mégpontosabban kegyes olvasmányt a hívők épülésére. A magyar legendárium szentjei: István,
Gellért, Imre, László, Margit, Erzsébet, Kinga. A színes feldolgozások közül kiemelnénk Móra
Ferencét, aki a gyermekolvasó számára isérthetően meséli el Szent Erzsébet cselekedeteit. A
Margit-legenda is csodálatos regényformátkap Gárdonyi Géza Isten rabjai című művében.

A történelmi elbeszélések a história egy-egy epizódját örökítik meg. A történet

főhőselehet uralkodó vagy más ismert személyiség, és általában a kisember nézőpontját képviseli
azíró. Többnyire tehát történelmünk epizódszereplői kerülnek ezeknek az elbeszéléseknek a
fénykörébe, sokszor gyerekek, akikkel szívesen azonosul az olvasó. A magyar irodalomban
Mikszáth Kálmán (Magyarország lovagvárai regékben, A két koldusdiák), Krúdy Gyula (Rákóczi
harangja, Az utolsó várkisasszony, A Tisza fia, A cirkuszkirály, Magyarországaranykertje) és
Móra Ferenc (Történeti elbeszélések, A kóchuszár, Titulász bankója) ennek aműfajnak a jeles
művelői.

A történelmi regénytől eltérően a kisepikának nincs ideje és tere arra, hogy nagyobb panorámát
mutasson be a múltról. Csak egy-egy emlékezetes pillanat krónikása lehet, ám az élményszerű
történelemszemlélet így is felragyoghat benne.

1.4. 4. A meseregény

A meseregény átmeneti műfaj, egyike az ismert hibrid irodalmi műfajváltozatoknak,

ugyanis a mese és a regény műfajának ötvözete. Ezért párhuzamos bemutatáshoz kell
folyamodnunk, ha be akarjuk mutatni, az azonosságok és az eltérések számbavételére teszünk
kísérletet:

a) A mese ősi műfaj, a regény viszonylag újkeletű. A mese népköltészeti alkotás, a regény a
feltörekvő polgárságé. A köztük levő hasonlóság: mindkettő jó ideig kirekesztődött a magas
irodalomból, háttérbe szorította a líra, a dráma és az eposz.

b) A mese viszonylag rövid, lineáris vonalvezetésű, egyenesen célba tart. A regény

terjedelmesebb, lassú folyású, kitérőkkel tarkított. A meseregény mindezt igyekszik elkerülni,
ezért meseelemeket rak egymás mellé. Az epizódsorozatok általában nem feltételezik egymást,
azaz nincs közöttük ok-okozati összefüggés, akár össze is keverhetőek. Az eseménysort jobbára
csak a főhős tartja össze.
c) A mese jellemei statikusak. A regény inkább a jellemek változásának, fejlődésének a műfaja.
A meseregény ezt a jellemfejlődést adaptálta sikeresen: a kis hősök egyre okosabbak,
ügyesebbek, karakteresebbek lesznek kalandjaik során.

d) A mesék, főként a meseátdolgozások naiv, gyermeki igény kielégítésére születnek. A regény

többnyire tapasztalt és művelt olvasóra számít. A meseregény kettős műfajú, gyermek és felnőtt
egyaránt befogadhatja, bár az írói horizont a gyermekvilágban húzódik, ugyanakkor
parabolisztikus igénnyel is dolgozik (a parabola az epika ősi eszköze).

e) A mese őrzi a csodát, valójában ez az éltető eleme. A regénynek viszont illik leszámolnia vele.
A meseregény mégsem lehet meg csodás elemek nélkül, élnie kell a tündérkedés, a varázslás, az
álom eszközeivel. Kiindulópontja a valós világ, ebből szökken szárba a mese, éside tér vissza az
esemény. Ezért is használja gyakran a legtöbb meseregény a keretes megoldást.

f) A meseregény epizódjai valójában kalandok, így rokonítható a korai lovag-, illetve

pikareszkregényekkel. Itt kell megemlítenünk azt is, hogy az izgalom, a mozgalmasság, az
egzotikum a gyermekolvasó elemi igénye.

g) A regénynek többféle előadásmódja van. A meseregény általában szerzői elbeszélést

alkalmaz; az író imitálja a mesemondó (anya, idősebb testvér, pedagógus) szerepét. Jó, ha
elfogulatlanul közli, amit látnunk, hallanunk kell, rossz, amikor okítani is akar. A meseregény
írója akkor teszi jól a dolgát, ha közérthető nyelven, ám fordulatosan mesél, mesél… Az sem baj,
ha például vázlatosak maradnak a leírásai, de a művészi igényességről sohasem mondhatle.

Az igazi jó meseregény kortalan, egyaránt szól gyermekhez és felnőtthöz. A felnőtthöz

nemcsak azzal, hogy megidézi egykori gyermek önmagát, hanem újabb értékeket is felfedezhet a
műfajban. A meseregény kisegítő műfaj az olvasáspedagógia számára. A kisiskoláskor végén
komoly fordulat következik be a gyermekolvasó életében. Most már olyan fokon tud olvasni,
hogy nem terhelik figyelmét az olvasástechnikai nehézségek, és személyes élményeivé válhatnak
az olvasmányok, a meseregénnyel lép be igazán az irodalom gazdag birodalmába. A meseregény
két évszázados történetét címekben foglalhatjuk össze röviden: G. A. Bürger: Münchausen báró
(1786), C. Collodi: Pinokkió (1883), Lewis Caroll: Alice Csodaországban (1865), Alice
Tükörországban (1871), J. Frank Baum: Óz, a nagy varázsló (1900), J. M. Barrie: Peter Pan
(1906), Selma Langerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása(1907), Móra Ferenc: Kincskereső
kisködmön (1920), P. J. Travers: A csudálatos Mary (1924), A. A. Milne: Micimackó (1926),
Micimackó kuckója (1928), A. de Saint –Exupéry: A kis herceg (1943), Lázár Ervin:
Négyszögletű Kerek Erdő (1985).

1. 4. 5. Az ifjúsági regény
 A világ hosszú ideig megvolt regény nélkül, az ifjúsági próza viszont nem. A gyermek-
és ifjúsági irodalom születése ugyanis egybeesett a regényírás kezdeteivel. A nemzeti
gyermekirodalmak kibontakozása pedig akkor történt, amikor a regény műfaja kiteljesedett. A
regény történetéből hasznosítható információk az ifjúsági műfajváltozathoz:

a) A középkori lovagregény vagy kópéregény eredetileg történetek és kalandok füzére,

ameseregény és az ifjúsági regény a mai napig hasznosítja ezt a struktúrát. Ezek aregények
valójában prózában írt románcok voltak. A románc írója meg sem próbált valóságos elemeket
teremteni, inkább stilizált figurákat alkotott, amelyek fokozatosanpszichológiai aspektusokká
minősültek át (pl. a hős, a hősnő, az áruló, az intrikus stb.). Valójában szerepköröket töltenek be
a műben, mint a népmese hősei, emiatt könnyedén léphetnek át egyik történetből a másikba. A
magyar irodalom közismert románca Arany János Rózsa és Ibolya című műve.

b) A világirodalom első igazi regénye Cervantes Don Quijote-ja (1605, 1615). „A lovagregények
paródiája, közbeszőtt novellái kis pásztorregények, az egész pedig apikareszk világában
játszódik”. (Szerb Antal)

c) A regényirodalom következő fejlődési fokát a robinzonád és a lányregény jelenti. D.Defoe

Robinson Crusoe (1719) című regényét tekintjük a robinzonád prototípusának. A lányregények
klasszikusai: Richardson Pamela (1740), Jane Austen Büszkeség ésbalítélet (1813) és Charlotte
Bronté Jane Eyre (1847).

d) A lovagregény és a románc műfaját hasznosítja a romantika, és a történelmi

témafeldolgozásával újra aktualizálja a 19. század első felében: Walter Skott Ivanhoe(1819),
Stevenson A kincses sziget.

e) A 19. századi amerikai regénynek elvitathatatlan érdemei vannak az ifjúságiregényváltozat

kialakulásában: Melville Moby Dick, a fehér bálna, Mark Twain Hucklebery Finn, H. Beecker –
Stowe Tamás bátya kunyhója.

f) A romantikus kalandregény összegezi az eddig felsorolt típusok műfaji sajátosságait: Dumas

Monte Christo grófja, Wilhelm Hauf A spessarti fogadó, Ch. Vulpius A haramiák kapitánya. A
sajátos ifjúsági regényműfajok (robinzonád, indiánregény, lányregény, állatregény)
tulajdonképpen változatok a romantikus kalandregényre.

g) A 19. század végén a regényirodalomban polgárjogot nyert a gyermekábrázolás:

Dickens Copperfield David, Twist Oliver, M. Twain Tom Sowyer. A 20. század elején jelenik
meg a bandaregény: Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk, L. Pergand Gombháború, Gajdar Timur és
csapataA robinzonád több-kevesebb művészettel megírt kalandregény.
 A műfaj jellemzőmotívumai: leleményes és bátor utazó; hajótörés; lakatlan sziget; a hős
megszervezi életét, éscivilizációt teremt. Az alapmotívumok egyike- másika idővel módosult, pl.
magányos hős helyett lehet család vagy csapat, hajótörés helyett idegen partokra vagy elszigetelt
tájravetődhetnek a hősök. A robinzonád rokonai a 18. századi tengerészregények és a
későközépkori utópiák. A tengerészregény motívumai nélkülözhetetlenek a műfaj számára, az
utópia úgyszintén, a legtöbb hős eszményi társadalmat akar megvalósítani a maga szigetén.
Arobinzonád világképe általában vallásos, eszményíti az egyszeri és természetes életformát, de a
didakszis sem áll távol tőle. A műfaj prototípusa Defoe Robinson Crusoe kalandjai című műve, a
mai napig őt utánozzák a robinzonádok írói. Világirodalmi előzményei: a keleti meseirodalom
(Szinbád),Homérosz Odüsszeia, Szophoklész Philoktétész című drámája és Grimmelshausen
Kalandos Simplicissimusa. A Robinson Crusoe nyomán számos adaptáció készült, jelentős
CompeIfjabb Robinsonja, és ismerünk francia, svájci, amerikai, svéd, magyar Robinsont (Szekér
Aloysius Magyar Robinson, az újvári és a miskolci magyar vitézek viszontagságairól). A magyar
regényirodalomban ismerjük Robinson hasonmásait is: Jelky Andrást (Sándor István: Jelky
Andrásnak, egy született magyarnak történetei, 1791; Hevesi Lajos: Jelky András bajai fiú
rendkívüli kalandjai ötödfél országrészben, 1872) és Benyovszki Móricot. A robinzonád a 19. és
a 20. században is tovább él: Stevenson A kincses sziget, Verne A rejtelmes sziget, L. Golding A
legyek ura.

Az indiánregény. Ez a műfaj az ifjúsági próza egzotikus táját jelenti. A gyermekolvasók

nemcsak elolvassák, hanem át is élik. A kamasz képzeletében a játék és az irodalom
észrevétlenül tűnik át egymásba. Minden korban létezik egy úgynevezett indiánláz, mely
holmagasra szökik, hol alábbhagy, más műfajokban is hódít: cowboy-történetek, western (könyv,
képregény, filmvászon). Indiánregényeken azokat a műveket értjük, amelyek az indiánok
életéről, a rézbőrűek ésa fehérek harcáról szólnak. A történetek központi figurái példaképhősök,
akik erős akaratúak, nemesek, hűségesek, büszkék, becsületesek, kitartóak, ügyesek és
önuralmuk csodálatra méltó. A regényfigurák arzenálja: fehérek, telepesek, vadászok, katonák),
indiánok (jók és rosszak), valamint lányok, akikbe bele lehet szeretni, akiket meg lehet menteni,
és ki lehet szabadítani. A legfontosabb cselekménymotívumok: harc, vadászat, hírszerzés,
nyomolvasás. Ez a 19. század második felétől kibővül aranyásással, vasútépítéssel,
vonatrablással, a Vadnyugat meghódításával. Az első indiánregényt Ch. B. Brown írta 1789-ben
(lexikonadat). A műfaj megteremtőjeJ. F. Cooper A nagy indiánkönyv (1823 – 1841): Vadölő, Az
utolsó mohikán, Nyomkereső, Bőrharisnya, A préri. Th. M. Reid kalandos írása (A fej nélküli
lovas) és F. F. Gerstacker regényei (Az indián bosszúja, Az arkansasi lókötő) tartósították a
műfaj sikerét, ha a trivialitásfelé vitték is el. Az indiánregény igazi közönségsikerének Karl May
életműve mondható, főműve Winnetou (1893). Az ő regényei kevésbé gazdagok információkban,
mint Cooperéi, viszont nagy mestere a kalandnak, és értett a várakozás felcsigázásához, ügyesen
forgatva a műfaj sémáit, kliséit. Az Ezüst-tó kincse című regényében szinte valamennyit együtt
találjuk, mintha összefoglalná benne sajátos regényvilágát. A 20. században nem volt az
indiánregénynek Cooperhez és Mayhoz fogható hiteles és sikeres alkotója, ennek ellenére tovább
él a műfaj. (Anna Jürgen Az irokézek fia, Liselotte Welskopf–Henrich A Nagy Medve fia).
 A lányregénynek is vannak rangos irodalmi ősei: Richardson, Jane Austen, a Bronté
nővérek. A műfajnak máig van köze a szentimentalizmushoz és a romantikához, különösen a
magyar irodalomban Kármán József és Kazinczy Ferenc nyomán. A műfaj
legfontosabbjellemzői, hogy elsősorban érzelmeket vállal témaként, érzéseinkre akar hatni,
könnyedén szórakoztat, és regényvilágában egyfolytában az erényé az ellenőrző szerep, emiatt
giccsveszélynek van kitéve.

A lányregénynek külső ismertetőjegyei vannak: elárulja magát a címmel, sorozatokban él

(pl. a Móra Könyvkiadó pöttyös és csíkos könyvsorozata). Malte Dahrendorf kutatásai szerint a
lányregényeknek közel a felében lánynév szerepel címként, kisebb hányadában a lány szó, illetve
annak valamely változata. Egy részük a családdal kapcsolatos asszociációkat tartalmaznak, és
őrzik a szentimentalizmus rekvizitumait. A műfaj nemcsak az érzelmek gazdag világával kötődik
a szentimentalizmushoz és a romantikához, hanem a regénytechnika és a stílus is kötődéseket
mutat. A lányregények életmesék: gyakran valakinek a naplója, regénye, története. Az író azt
próbálja elhitetni azolvasóval, hogy csupán közread valamit. A naplóregény- vagy
levélregényforma hitelesíti ésközvetlenebbé teszi a történetet. A műfaj leggyakrabban használt
poétikai eszköze az áttetszően naiv, késleltető manipuláció. Tulajdonképpen ez a lányregény
játékszabálya. Az ébredező érzelmek, a kuszálódó szerelmi szálak, a párcserék, a párválasztások
dolgában a kezdet kezdetén felismerhetők a gyanúsítottak. Az események kiszámíthatók, a
késleltetéssel pedig eleve számol az olvasó. A szüzsék elemzése régóta bizonyítja, hogy a
lányregény sablonokból, történetsémákból építkezik, melyek idővel megkopnak és változnak. A
századelő lányregényeiben a következősablonok azonosíthatók:

a) Az elszegényedett árva (félárva) lány kikerül a nemesi fészekből, és nevelőnőként,

társalkodónőként keresi meg a kenyerét. Büszkén, önérzetesen viseli sorsát, és őrziszüzességét.
Végül megváltja a szerelem, és a házasságban nyeri el boldogságát (Jane Eyre).

b) A másik sémaváltozat azt példázza, miként lesz a rossz modorú, cifrálkodó, kényeskedő, lusta
leányzóból minden női erénnyel ékes, tökéletes kisasszony.

c) A harmadik változat szerint a hősnő elveszíti rangját, otthonát, csak másokért él. A munka és
az áldozatvállalás örömével is beéri. Ebben a típusban a bánat „előkellőbb, mint az öröm, miért,
miért nem, nehéz megmondani” (Szerb Antal). Az álom és az ábrándozás pedig gyakran igazibb,
mint maga az élet. Nemcsak tematikája és műfaji szabályai vannak a lányregénynek, hanem
sajátos világképe és értékvilága is. Világképe egyszerű, mint a népszerű műfajoké általában:
menny – föld – pokol. Társadalomképében úgy válik szét a jó és a rossz, mint a mesében. Itt nem
avilág egészéről van szó, ez csak a „kisvilág” regénye, amely ritkán veszi tudomásul, hogy
„nagyvilág” is van. Magánszférás, mint a hajdani női lét, ebben akarja eligazítani olvasóját. A
lányregény értékvilága néhány alapértéke épül: jóság, hiszékenység, takarékosság, hűség,
tisztesség. A lányregény írói között egyaránt találunk klasszikusokat és lektűr-szerzőket.
RichardsonPamela, Jane Austen Büszkeség és balítélet, Charlotte Bronté Jane Eyre, Benedek
Elek Uzoni Margit, Astrid Lindgren Britta követi a szívét, Tutsek Anna Cilike, Szabó Magda
Abigél, Szentmihályiné Szabó Mária Lorántffy Zsuzsanna, Dániel Anna Erzsébet királyné. A
modernek közül Janikovszky Éva, Nagy Olga és Marton Lili lányregényei említhetők.
Az állatregény. Az állatokról szóló történetek igen sokfélék. Közéjük tartoznak a fabulák, a
Grimm-mesék egy része, A dzsungel könyve, Jack London alaszkai elbeszélései, Kästnertől Az
állatok konferenciája vagy Brehmtől Az állatok világa. Szinte minden műfajbelefér az
állatirodalomba, így az állatregény is. Magának a témának fél tucat típusa van: a) A történet
központi szereplői állatok, akiket emberi érzelmekkel, indulatokkal, azaz antropomorf módon
ábrázol a szerző. b) Az ábrázolt állatvilág az emberi társadalom szatirikus tükörképe. c) Az
állatok világa egészen más, mintaz emberi társadalom. d) Az emberek és az állatok törvényeket,
szabályokat betartvaeszményi módon élnek együtt. e) Az ábrázolt állatvilágnak nincs semmiféle
emberi vonatkozása. f) A szerző beszámol az állatok életéről, tudományos ismeretekkel szolgál
az olvasónak. Ezek a tématípusok természetesen keveredhetnek is. Az első öt típus a fikció
világába tartozik, a hatodik a nonfiction területe.
Az állatregény a 19. század végén tűnik fel, karrierje viszont a 20. században kezdődik,
népszerűségének csúcsára pedig a mi korunkban ért el. A műfaj első világsikerét Kipling A
dzsungel könyve (1893) című műve aratta. Viszonylag gyorsan átültetik magyar nyelvre is, 1902-
ben jelenik meg Mikes Lajos klasszikus értékű fordítása. Tanulságos a könyv korabeli
recepciója: egyesek szerint Kipling az angol gyarmatbirodalmat dicsőíti, mások a felsőbbrendű
fehér ember legendáját látják benne. A gyermekolvasó viszont önmagáért szereti ezt a művet,
mert egyszerre egzotikus, izgalmas, értékes és lírai. Kipling nyomán megszületett az első magyar
állatregény is: Bársony István A rab király szabadon (1903).

Az amerikai Jack London állatregényei és állattörténetei a századforduló, illetve a

századelő szülöttei: A vadon szava, Farkasvér 1903-ban, A beszélő kutya és az Éneklő
kutya1917-ben jelent meg. A műfaj ifjúsági változatának történetében egyik legsikeresebb könyv
az osztrák Felix Salten nevéhez fűződik, aki 1923-ban írta meg a Bambit, később
Bambigyermekei címmel folytatta a történetet. A cseh Karel Čapek Dásenyka névre hallgató
kiskutyáját tette meg irodalmi hősnek (Egy kis foxi élete, 1933). Az angol Virginia Woolf pedig
olyan ebről írt, amely az irodalomtörténetbe is bekerült, miután a gazdáját Elisabeth Barett-
Browningnak hívták (Flush, 1933). Grey Owl kezdettől az ifjúság írója. Lehetneregényhős is:
skót származású, aki Kanadában az ősvadonban indián néven élt. A kicsi hód(1935) című
regényét Baktay Ervin ültette át magyarra. A kiskamaszok legkedvesebb állatregényei közé
tartozik az angol Eric Knighttól a Lassie hazatér (1940). A negyvenes évek szülötte a német
Hans Fallada állatregénye, a Fridolin, a pimasz borz. A negyvenes években már készen voltak
Fekete István állatregényeinek alaptörténetei is: a Hu, a Csí, a Kele, a Vuk elbeszélésként meg is
jelent.

A tudományos-fantasztikus regény. Ez a műfaj a tudomány mítosza, ugyanakkor a

kalandregények leszármazottja is. Amióta megszületett, van ifjúsági változata. Egyik alapítója az
ifjúsági próza klasszikusa Jules Verne. A másik műfajteremtő H. G. Wels: könyveimegjelenésük
óta kizárólag felnőtt olvasmányok. A sci-fi a tudománynépszerűsítés szépirodalmi formája.
Olyan történet, melynek mindene a matematikai eleganciával felépített szerkezet. A történetek
középpontjában azember áll, aki ismeretlen térbe vagy ismeretlen időbe hatol. A műfaj
előadásmódja aprólékos,részletező, realisztikus, így akar fantasztikus dolgokat elhitetni. Nem
követelmény, hogy a tudomány és a fantasztikum egyenlő arányban keveredjen, bármelyik
felülkerekedhet a másikon. Viszont a fantázia csak egy logikus tudományos rendszer határain
belül mozoghat.

A fantasztikus regény részben a napkeleti tündérmesékből, mondákból, legendákból és

aközépkor végének utópiáiból nőtt ki. Atlantisz, az elsüllyedt földrész históriáját például
Platóntalálta ki több mint 2400 éve. A Bibliában Ezékiel próféta látomásaiban mintha idegen
bolygóról származó űrhajó szerepelne. Homérosz Iliászában aranyból való beszélő robotok
jelennek meg. Az ősi mítoszokban az ember megálmodta a repülést, a magától őrlő malmot, a
távolba látó kristálygömböt. Kitalált magának fantasztikus, „seholnincs” országról szóló
történeteket, amelyeket utópiának nevezünk. Ilyen mű Th. Morus Utópiája (1516), F. Bacon
könyve az Új Atlantisz (1642), Campanellától a Napváros (1623) és Swiftől a Gulliver utazásai
(1726). A rangos ősök művei közül különösen érdekesek a holdutazások. Lukianosz már 160-ban
leírt egy holdutazást. Ariosto Őrjöngő Lórántja (1516) csodaparipán repült a holdra, és ott
megtalálta az eszét egy palackban. Rostand drámájának hőse, Cyrano de Bergerac valóban élt, és
a 17. században megírta egy regényes holdutazás történetét. A 18. század már a modern sci-fi
előképét mutatja. Nemcsak valóságos utazásokkal, hajótörésekkel vannak tele a század könyvei,
a képzelt utazásoknak, a kabalisztikus (rejtélyes, titokzatos) regényeknek s nagy sikerük van. A
Guliver utazásiban a repülő sziget története már valóságos sci-fi, és az egyik 18. századi
időutazás már a 2440. évbe visz.

A 19. században Mary Shelley olyan könyvet írt, mely nemcsak a sci-fi, hanem afantasy
ősei közé is tartozik. A Frankenstein vadromantikus, fantasztikus rémregény. A főhős létrehozza
a mesterséges embert, s ezzel veszedelmet szabadít az emberiségre. A szerzőmegelőlegezi
korunk egyik jelenségét a klónozást. E. T. A. Hoffmann fantasztikus elbeszélései szinte azonos
tőről fakadnak Mary Shelley rémtörténeteivel. Stevenson, A kincses sziget írója olyan művekkel
lett a sci-fi egyik őse, melyekben az embereket állattá és a jókat gonoszakká varázsolják.
Elképzelte az utolsó ember történetét is. Edgar Allan Poe novellái és regényei olyan sikeres
előképeknek számítanak, hogy közülük az egyiket (Arthur Gordon Pym, a tengerész) Jules
Verne is érdemesnek tartotta a folytatásra. Fontos előzmények után a 19. század második felében
polgárjogot nyert és kivirult a műfaj. Mire véget ért a század, csaknem kész lett Verne életműve,
és H. G. Wells is megírtaaz Időgép és A láthatatlan ember című regényeit. Verne romantikusan,
Wells realista módon volt fantasztikus. Verne hitt a technika megváltó erejében, Wells pedig a
társadalom javíthatóságában. Követőik (Huksley, Bradbury, Asimov és mások) hol ebben, hol
abban követték őket. A magyar irodalomban Jókai Mórnak és Karinthy Frigyesnek vannak
klasszikus értékű tudományos-fantasztikus regényei. Jókai A jövő század regényében
utópisztikus képet tár olvasója elé egy technikailag fejlettebb 20. századról. Karinthy az Utazás
Fáremidóba és a Capillária című regényeiben a fantázia világába kalauzolja olvasóját. A
tudományos-fantasztikus regényekre jellemző tematikai motívumokat öt pontban foglalhatjuk
össze a teljesség igénye nélkül: a) Az emberiséget idegen, értelmes lényekfenyegetik, sőt el is
pusztíthatják. b) Utazás a világmindenség eddig fel nem tárt múltjába. c) Az emberiség
jövőjének bemutatása (háborúk, katasztrófák, túlélés). d) Utazás a Holdra, Marsra, más
bolygókra, csillagközi utazások stb. e) A robotok világa.

Összefoglalás

Ez a fejezet megismertette az olvasót a gyermekirodalom fogalmaival, sajátosságaival és

műfajaival. A korábbi gyermek- és ifjúsági irodalom elnevezés helyett az angol
szakirodalomhatására a gyermekirodalom gyűjtőfogalom kezd általánossá válni. Ennek az
irodalomnak a sajátosságai inkább a befogadó, a gyermekolvasó felől írhatók le az egyes életkori
jellemzőketfigyelembe véve. A lélektani-szociológiai sajátosságok mellett az esztétikaiak is
gazdagítják az egyes befogadói horizontokat: például a szép, a bájos, a tragikus, a szomorú, a
nonszensz, a vidám stb. A gyermekirodalom forrásai és rétegei négy pontban foglalhatók össze:
eredetilegis gyermekeknek írt, népköltészetből származó, szépirodalomból adaptált és
gyermekszerzők által írt szövegek. Fontos tényként kezelendő, hogy az egyes forrásrétegek
között átjárható határok léteznek. A gyermekirodalom legfontosabb műfajai: mondóka,
gyermekvers, mese, monda, legenda, történelmi elbeszélés, meseregény, ifjúsági regény. Ezek
műfajtörténeti fejlődés eredményei, jellemzőjük a folyamatos változás és alakulás. Ez is
bizonyítja, hogy a gyermekirodalom szerves része az irodalom egészének.

Kérdések és feladatok
1. Értelmezze röviden az ismertebb idegen nyelvek gyermekirodalom megnevezését!

2. Melyek a gyermekirodalomra jellemző szociológiai-lélektani sajátosságok?

3. Melyek a gyermekirodalomra jellemző esztétikai sajátosságok?

4. Vegye számba a gyermekirodalom forrásait és rétegeit!

5. Milyen mondókatípusokat tart számon a gyermekirodalom?

6. Melyek a gyermeklíra általános jellemzői?

7. Ismertesse a népmese műfaji sajátosságait!

8. Melyek a mese ismertebb osztályozási szempontjai?

9. Sorolja fel az egyes mesetípusok jellemzőit!

10. Ismertesse a mondák, a legendák és a történelmi elbeszélések műfaji sajátosságait!

11. Bizonyítsa be, miért átmeneti műfaj a meseregény?

12. Mutassa be az ifjúsági regény műfajváltozatait!

A fejezet összeállításához felhasznált szakirodalom

1. Propp: A mese morfológiája. Gondolat, Bp. 1975.

2. Cs. Nagy István: Gyermek- és ifjúsági irodalom. Tankönyvkiadó, Bp. 1991.

3. Petrolay Margit: Könyv a meséről. Trezor Kiadó, Bp. 1996.

4. Kis Judit: Bevezetés a gyermekirodalomba. Studium Könyvkiadó, Kv. 1998.

5. Komártomi Gabriella (szerk.): Gyermekirodalom Helikon Kiadó, Bp. 1999.

6. Demény István Pál – Gazda Klára – Keszeg Vilmos – Pozsony Ferenc – Tánczos

Vilmos: Magyar népi kultúra. Erdélyi Tankönyvtanács, Kv. 2000.

7. Bognár Tas: A magyar gyermekvers. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2001.

8. Vistian Goia: Literatura pentru copii si tineret. Ed. Dacia, Cluj-Napoca, 2003.

9. Bálint Péter (szerk.) Közelítések a meséhez. Didakt Kiadó, Debrecen, 2003.

2. A MAGYAR GYERMEKIRODALOM

KULCSSZAVAK:

Kezdetek, a klasszikus és a modern magyar gyermekirodalom

A magyar irodalomban a gyermekirodalom megjelenését 1840-től, Bezerédy Amália Flóri

könyvének kiadásától számítjuk. Ezt megelőzően is keletkeztek gyermektémájú szépirodalmi alkotások,
de ez az első olyan könyv, amely kimondottan gyermekolvasók számára készült. Az európai
hagyományhoz hasonlóan a magyar irodalomban is a 19. században kanonizálódik a gyermekirodalom;
ekkor körvonalazódnak ismérvei, alakulnak ki műfajai, és jelennek meg intézményei. A kezdeti
fordításirodalmat a század végére felváltja az eredeti magyar gyermekirodalom. Ezek a törekvések
valójában a 20. században teljesednekki, ekkor teremtődnek meg a modern gyermekirodalom feltételei, új
műfajok és intézményi formák jelennek meg, gazdag formakultúrával és irodalmi tekintéllyel rendelkező
prózaírók és költők írnak a gyermekolvasóknak. A magyar gyermekirodalom alakulását korszakonként
követjük nyomon, először felvázoljuk az egyes korszakok sajátosságait és a rájuk jellemző tendenciákat,
ezt követően pedig az egyes szerzőkkel és a fontosabb irodalmi alkotásokkal foglalkozunk. Hosszabban is
elidőzünk a fontosabb irodalmi jelenségeknél és eseményeknél, és bővebben foglalkozunk azokkal az
irodalmi alkotásokkal, amelyek korszakonként meghatározóak a magyar gyermekirodalomban. Fontosnak
tartjuk, hogy az egyes fejezetek végén kitérjünk az erdélyi magyar gyermekirodalom jelenségeire,
fontosabb szerzőire és alkotásaira. Ezzel is érzékeltetve azt,hogy az erdélyi gyermekirodalom az
egyetemes magyar irodalomnak, és az általa képviselt „külön szín” (tematikai, nyelvi és egyéb sajátosság)
gazdagítja a magyar irodalmat, ésegyáltalán nem az elkülönülés ismérveként kezelendő.

2. 1. A magyar gyermekirodalom kezdetei

Gyermekirodalmunk kezdeteinek korszakhatárai egyrészt a magyar ősköltészet és népköltészet

pontosan meg nem határozható időtlensége és névtelensége, másrészt BezerédyAmália 1840-ben
megjelenő Flóri könyve között jelölhető ki. Az írásbeliség előtti időszakban a gyermekirodalom kezdetei
a népköltészet műfajaiban lelhetők fel: a gyermekmondókában, a gyermekjátékban, a népmesében, a
népmondában, a legendában, a népdalban. A középkorban az írásbeliség megjelenésével, majd pedig a
reneszánsz és a reformáció korában az írás és az olvasás elterjedésével, illetve a könyvkiadással a magyar
gyermekirodalom alakulását a fordítások és az idegen nyelvű alkotások adaptációi befolyásolják. Olyan
szövegekről van szó, amelyek a szerzők szándékától függetlenül váltak gyermekirodalmi alkotásokká,
hiszen eredetileg nem annak készültek. Az olvasáskultúra kezdetei olyan századokba vezetnek vissza
bennünket, amikor még nincs gyermekirodalom,elvétve akad egy-két gyermekeknek való könyv, és nincs
igazi gyermekkor sem. Más a világ gyerekképe, másként értelmezik a gyermekséget, mint ma.

A gyermekvilág sokáig nem tehetett mást, mint hallgatta a felnőtt meséit, történeteit. Az
ábécéskönyvek sajátos világán kívül a régmúltban (közel hét évszázad irodalmában) nehezen dönthető el,
hogy a könyvek közül mi a felnőtté, mi a gyermeké. A magyar művelődéstörténetben az 1531 és 1711
között megjelent művek hetven százaléka vallásos mű, és „a leggyakrabban nevelni, oktatni, az embert
magasabbra vezérelni óhajtó literatúrától a közéje vegyült ifjúsági könyv hasonló célzataival alig
különböztethető meg” (Szentkuty – Drescher Pál). A kor kedvelt olvasmányai a mesék, a fabulák, a
krónikás énekek, a széphistóriák, a kalendáriumok és a vásári ponyvák voltak. Első gyermekversünk
Bornemisza Péter tollából származik, aki Énekecske gyermekek rengetésére (1565) címmel Balassi
Jánosné Sulyok Anna nevére és tiszteletére írta meg alkalmi énekét. Újdonságjellege tárgyában és
céljában rejlik: a reformáció énekirodalmában ekkor még ritka és szokatlan jelenség az ilyen
magánhasználatra készült alkalmi ének, keretes szerkezetű „prédikáció gyanánt oktató” költemény.

Emelkedett stílusának, áhítatának kettős forrása van, egyrészt a biblia, másrészt az úrnő és
családja iránti tisztelet és hála. Első olvasásra egy protestáns prédikátor imájának tetszik a vers. Vallásos
indíttatású, nevelő szándékú: végül mintha a bölcsőt ringató anya szájába adná a szót, de általános emberi
erkölcsi értékeket is magában foglal. A vers szerkezete három fő részre tagolható. Az első rész az első két
szakasz, amely a megszólításokat, a szentháromság tagjainak a felsorolását, valamint az Úr
dicséretéttartalmazza. A második rész (3 – 7. versszak) a bibliai ószövetségi teremtésmítoszt, valamint az
újszövetségi megváltásmítoszt mondja el. Az utolsó két szakasz alkotja a harmadik részt, melyben a költő
újra Balassi Máriát, a kisgyermeket szólítja meg. Az első két versszakban olyan világrend áll előttünk,
melynek középpontjában az Úr áll, a Szentlélekkel és a Fiúval egyetemben. Ebbe a világrendbe képzeli
bele a költő a csecsemőt, mert ennél bölcsebb és hathatósabb védelmet nem ismer a számára; az
újszülöttnek szüksége van a legfőbb jó oltalmára, mivel önmaga még védtelen és kiszolgáltatott. De
szüksége leszarra is, hogy a későbbiekben a felcseperedő gyermek megismerje ezt a rendet, melynek
kifejtését, magyarázatát a vers középső részében adja meg a költő. A továbbiakban a vers terjedelméhez
képest hosszú példázat következik az ember teremtéséről, bűnbeeséséről és megbüntetéséről. A prédikátor
ezután a kisdedekhez fordul, akiknek nincs okuk a félelemre, hiszen ők is részesülnek a megváltásban, a
keresztség teljes bizonyosság az Úr irgalmasságára. Az utolsó versszakban az énekszerző az újszülött
Balassi Máriához beszél. Altatást kér a Szentlélektől, és összefoglalja, mire is akarta tanítani versében az
embereket, velük együtt az anyát és a csecsemőt. Arra kéri az Urat, hogy „Világosítsa meg az te
elmédet, / Vigasztalja mindenkoron szívedet, / És neveljen tisztességre tégedet”.

A kezdeti kor kedvelt műfaja a széphistória (regényes história vagy regényes ének), a 16. századi
magyar verses epika műfaja. A históriás éneknek az a változata, amelyik többnyire a nemzetközi késő
antik és humanista motívumkincsekből regényes világi, szerelmitémákat dolgozott fel. A szórakoztató
jelleg és a lelki élet árnyaltabb bemutatására valótörekvés jellemzi. Versformája túlnyomórészt a négy, a
a a a rímelésű, lazán kezelt tizenegy vagy tizenkét szótagos sorokból felépített strófa. A széphistóriák
mindenekelőtt a szerelem boldog vagy boldogtalan voltára keresnek választ, és gyakran erkölcsi
intelmekkel végződnek. Neves széphistória-szerzőnk Gyergyai Albert a késő reneszánszban (a 16. század
második felében) tűnik fel a magyar művelődésben, amikor a diákműfajok már átalakulóban voltak,
kereszteződtek az udvari költészet és a prédikátor-irodalom műfajaival. A reneszánszstílus elemei átjárják
az irodalom legnépszerűbb ágait is. A szerelmi költészet széles körben terjed az egyházi tilalom ellenére
is: „csaknem minden házak ezekkel zengedeznek” (Pázmány Péter). Gyergyai nevét az irodalmi
emlékezet História egy Árgírus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról című széphistóriája révén
őrizte meg. Ezt az egyetlen fennmaradt művét a 16. század végén szerezte, amely több kéziratban is ránk
maradt. Népmesei fordulatokbangazdag, egyenletes szépségű, természetes verselésű széphistória, maga a
történet antik eredetű, a szerző olasz forrásból vette át. A mű hármas tagolású, maga a cselekmény is
háromhelyszínen játszódik: a földi világban, a földi és a mesevilág között és tündérhonban. A deákos
(latin) műveltségelemek (pl. a szereplők neve) mellett szervesen épül bele a szövegbea magyar
néphagyomány, különösen annak népköltészeti része.

Az énekszerzők kedvelt műfaja még a krónikás ének és a históriás ének. A későreneszánsz két
neves énekköltője Tinódi Lantos Sebestyén Cronica (1554) és Ilosvai SelymesPéter Az híres-nevezetes
Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való história(1574) című munkájával. A
krónikások és a históriás énekmondók inkább az epikai hitelre figyeltek, illetve atörténelmi hűségre,
mindkettő elengedhetetlen műfaji tartozéka még az erkölcsi tanítás és a hazafiúi buzdítás. A verses
nagyepika korabeli műfaji differenciálódását jelzi, hogy históriás éneknek tekintik az igaz történeteket és
széphistóriának a költötteket (fiktíveket). Tinódi esetében még létezik a lantos előadásmódból adódó
személyes viszony, a szerző ésközönségének hagyományos kapcsolata, de Ilosvai műve már megváltozott
feltételek között kerül a közönség elé, és nem hallgatója, hanem olvasója van: vásári ponyvára kerül, meg
isnevezi közönségét, „az jó vitézeknek” ajánlja művét. Iloavai Selymes Péterről nagyon keveset tud az
irodalomtörténet. A 16. század második felében élt, szülőfaluja (nemesi?) megkülönböztetésként nevében
is szerepel. Protestáns felekezetű „oskolamester” (1548-banNagyidán, 1564-ben Szatmáron, 1570-ben a
szilágysági Kusalyon, 1575-ben Nagybányán), később énekmondókéntjárja az országot. Századának
szabad értelmiségi rétegéhez tartozik tehát, és nézeteit a reformáció világiasabb szemlélete határozza
meg, egzisztenciáját pedig a lantos rendhez való igazodással alakítja ki. Több művét is megemlíti az
irodalomtörténet: Ptolemaeus király (1570), Mátyás históriája (1575). Az utókor viszont egyetlenművét
ismeri: Az híres-nevezetes Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való históriát. 1574-
benkeletkezett, és ugyanakkor jelent meg nyomtatásban is Debrecenben. Irodalomtörténeti tény az is,
hogy Ilosvai nevétés művét Arany János mentette meg a feledéstől, amint egykoron maga Ilosvai is tette
azt a Toldiról szóló történetekkel, mivel: „Az énekszerzők is feledkeztek dolgokban”. Arany Toldijának
köszönhető tehát, hogy Ilosvaihistóriás éneke hozzátartozik mai irodalmi tudatunkhoz, tankönyvekben,
irodalomtörténeti munkákban szoktuk emlegetni, de magát a forrást már kevesen ismerik. Ilosvai
feltehetőleg több művet is szerzett, hogy ezek közül csak a Toldiról szóló maradt ránk, azt feltevésünk
szerint több tényező is befolyásolhatta: ezt a művét találta a szerző kiadásra érdemesnek, a kor olvasó
közönsége cask ezt a művet fogadta el. (Népszerűségét bizonyítja, hogy több kiadást is megért.) Ilosvai
művének létrejöttét és jellegét alapvetően meghatározta az énekmondásban bekövetkezett szemléletbeli
fordulat. Szerb Antal ezt az eseményt éppen a mű keletkezésének idején, 1570 körül véli
kikövetkeztethetőnek, amikor a műfajon belül a hitélet céljait szolgálótémákat világi történetek váltják
fel.

A verses nagyepika további differenciálódásához vezetett a választott tárgy jellege is: históriás
éneknek nevezik az igaz történeteket és széphistóriának a költött (fiktív) történeteket. Ez az elkülönültség
a műfaji jelektől függően az egyes énekmondókban más – más magatartást alakít ki. Az irodalmi
tevékenység már nem egyszerűen cél, hanem eszközjellege is van: a szórakoztatást, a gyönyörködtetést,
esetleg a nevelést szolgálja. Az énekszerzésnek ebben a kései szakaszában megváltoznak a viszonyok a
szerző, a mű és a közönség között is. A könyvnyomtatás megjelenésével megszűnik a lantos előadásmód
személyes jellege, a történetekvásári ponyvára kerülnek, sokszor megrendelésre készülnek, ezáltal
előtérbe kerül maga a mű a szerző személyévelszemben, és kialakul egyfajta olvasói igény is. Ez a
szerzőtől újfajta mentalitást igényel: a közvetlen szóbelielőadással kiváltható hatást a műbe kell kódolnia,
számolva az olvasóközönség elvárásaival. Ilosvai ezekkel a hatásos szavakkal indítja históriás énekét:
„Mostan emlékezem az elmúlt időkről, / az elmúlt időkben jó Tholdi Miklósról, / ő nagy erejéről, jó
vitézségéről.”A második szakaszban még inkább pontosítja a mű tárgyát, szűkíti a fogalomkört, és az
erősséget a vitézség mellé helyezi, mint isten „áldomását”. A tárgy ilyenszerűmegnevezésével Ilosvai a
korabeli elvárásnak akar megfelelni, ugyanis a kor ponyvairodalmának közönsége valamelyműben
elsősorban „a tárgy primitív izgalmasságát” (Szerb Antal) keresi. Ilosvai a továbbiakban meg is nevezi
közönségét: „az jó vitézeknek” ajánlja művét. A befogadásesztétika ezt a jelenséget a szerzői és a
befogadóielváráshorizont egybeeséseként fogja fel, s ez az egybeesés Ilosvai esetében szándékolt,
igazodni akar az olvasói igényekhez. A hagyományos poétikák alapján Ilosvai művét egyértelműen a
ponyvairodalom, később a szórakoztatóirodalom (Trivialliteratur) körébe sorolhatjuk, hiányolva belőle a
klasszikus értelemben vett művészi értéket, azirodalmiságot (Poetizität). Hasonló alapon ítéli meg Arany
János is az énekmondók műveit általában, közös éslegfőbb hibájuknak a művész érték hiányát nevezi
meg. Kitűnő történeti érzékkel eltekint a külső formától, a 16. század irodalmának és nyelvének
fejlettségét szem előtt tartva, és ezzel ellentétben kérlelhetetlen szigorral érvényesíti kompozíciós
szempontját, amennyiben „a benső idom teljességét” hiányolja. A belső forma művészi alkalmazásában a
népmesét, a népballadát a históriás énekek fölé helyezi. Ennek ellenére Arany Ilosvai művében és a
históriás énekekben általában felvillantja a műalkotás lehetőségét: „Tinódi technikájával, Ilosvai nyelvén
meg lehetett volna írni a magyar Nibelungot.” Ilosvai elvitathatatlan erénye, hogy a korabeli idegen
minták átvétele mellett az ő műve eredeti és tárgyát tekintve „nemzeti”, alapja pedig „hazai monda”.
Ilosvai engedményeket tesz tehát kiadóinak és elsősorban olvasóinak, elvárásaikat szem előtt tartava
lemondaz egyetemesebb művészi értékről (Viszont nyitott kérdés marad az is, hogy ennek a tudatában
alkotott-e?). Akorabeli vitézek ízlését kellett szem előtt tartania, s az így kialakított elváráshorizont
valóságos szervező elvévé váltaz egész műnek. Ilosvainak az olvasói elvárások számára olyan
meghatározatlan vagy üres helyeket kellett teremtenie, amelyek majd a befogadásban válhatnak
meghatározhatókká, illetve kitölthetőkké.

A korabeli olvasói elváráshorizontot mindenek előtt az évszázad lantos, énekmondó

költészetének műfaji hagyománya, majd később ponyvai jellege határozta meg. Amint már korábban is
szó volt róla Szerb Antal a 16. századnak ezt azelváráshorizontját „a tárgy primitív izgalmasságaként”
rekonstruálja. Ilosvai ezt az „izgalmasságot” elsősorban ahatásos tények sorával, Toldi tetteinek
szukcesszív felsorolásával véli elérhetőnek. Sokszor mindezt ok-okozatiösszefüggések nélkül teszi, ami
elkerülhetetlenül a kompozíció széteséséhez vezet. Az események ilyenfajtafelsorolása kielégítette ugyan
az olvasók igényét, de ez a mű esztétikai értékeinek a rovására ment. Ez az igény magyarázza meg
továbbá azt is, hogy miért képtelen Ilosvai egységben látni és láttatni Toldi jellemét. Ez a
feladatfeltehetően meghaladta a képességeit, és megelégedett a reprodukálással, a tények hamisítatlan
visszaadásával. Aranyaz epikai hitel védelmezőjeként nagylelkűen méltányolja ezt a „józanságot”, és a
mű legfőbb erényének tekinti. Demai olvasóként a másik, az Arany-féle Toldi ismeretében elmondhatjuk,
hogy a trivialitás, a következetes tárgyilagosság kirekeszti az irodalmi műből a költői szubjektumot.
Arany esetében éppen a költői szubjektivitás adjahozzá a választott tárgyhoz a művészi értéket.
Rousseau-nak az a nevezetes mondata, hogy „Szeressétek a gyermekkort!” fordulatot jelent a
pedagógiában és a gyermekirodalomban egyaránt.

A 18. század egyik fő pozitívuma, hogy benne közüggyé válik a tudomány és a művészet, s
kultúrájába beletartozik a gyermekkultúra is (gyermeklapok, gyermekkönyvkiadás). A
pedagógiaimozgalmak jóvoltából neki szóló könyvek kezdték körülvenni a felvilágosodás korának
gyermekét. Ezek a könyvekgyorsan bejárják Európát, és szakasztott hasonmásai egymásnak. A kor
kedvelt olvasmányi és sikerkönyvei: Marie Beaumont Kis dedek tudománnyal terhes tárháza, Szépség és
szörnyeteg; Rousseau Emil. A filantropista gyermekirodalom eredeti gyökerei franciák és angolok, de az
irányzat Németországban teljesedik ki, németközvetítéssel jut el hozzánk is. Szerencsére a kor pedagógiai
mozgalmai nemcsak a maguk sajátos gyermekirodalmátteremtették meg, hanem a világirodalom remekei
között ez időben kezdik észrevenni a gyermeknek valót. A remekművek magyarázatos, átköltött,
átigazított, magyarosított változatai kerülnek a gyermekek kezébe. A „fordítás”szót csak
hozzávetőlegesen használhatjuk. Így érkezett meg hozzánk Robinson Crusoe, Münchausen báró, majd
Don Quijote, Cooper indiánregénye, George James Robin Hoodja, Andersen meséje stb.

Összefoglalás

A 16. és a 17. században a magyar gyermekirodalom alakulását a fordítások és az idegen nyelvű

alkotások adaptációi befolyásolták. A gyermek sokáig a felnőttek meséit, történeteit hallgatta. A kor
kedvelt olvasmányai: a mesék, a fabulák, a krónikás énekek, a széphistóriák, a kalendáriumok, a vásári
ponyvák. A korszak fontosabb szerzői és művei: Bornemisza PéterÉnekecske gyermekek rengetésére,
Gyergyai Albert História egy Árgírus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról, Tinódi lantos Sebestyén
Cronica, Ilosvai Selymes Péter Az híres-nevezetes Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és
bajnokságáról való história.
Kérdések és feladatok

1. Mutassák be egy dolgozatban az Árgyélus-téma vándorlását a magyar gyermekirodalomban (Árgyélus

és Tündér Ilona című népmese, Gyergyai széphistóriája, Vörösmarty Csongor és Tünde, Kolozsvári
Grandpierre Emil Árgyélusés Tündér Ilona)!

2. Hasonlítsák össze Toldi alakját Ilosvai és Arany János művei alapján!

3. Értelmezze a népmese-vizsgálat valamely szempontja szerint Csokonai Tempefői címűdrámájából

Szuszmir meséjét (első felvonás, hatodik jelenés)!

4. Mutassa be Heltai Gáspár Száz fabula című művét!

5. A nevelésnek milyen korabeli elvei érvényesülnek Szent István Intelemiben és Kölcsey Ferenc
Paraneisisében?

6. Elemezze a Mátyás királyról szóló mondák népköltészeti jegyeit!

A fejezet összeállításához felhasznált szakirodalom

1. Arany János: Naiv eposzunk. In: uő: Tanulmányok és kritikák. Kossuth EgyetemiKiadó, Debrecen,
1998. 76.

2. Komártomi Gabriella (szerk.): Gyermekirodalom. Helikon Kiadó, Bp. 1999.

3. Bognár Tas: A magyar gyermekvers. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2001.

3. A klasszikus magyar gyermekirodalom

KULCSSZAVAK:

szemléletbeli változások, irodalmi intézmények, gyermekirodalmi folyóiratok,

első gyermekkönyv, első igazi gyermekvers
A magyar gyermekirodalom történetében az 1840-es esztendő jelenti a klasszikus korszak
kezdetét. 1840-ben Pesten jelent meg Bezerédy Amália Flóri könyve „sok szép képpel, földrajzokkal és
muzsika melléklettel”. Benedek Elek véleménye szerint nem az első„eredeti” gyermekkönyvünk, hanem
az első „igazi”. Könnyed, tiszta, népies hangjával azonnal meghódította a gyermekeket, és szinte száz
kiadást ért meg. Bezerédy Amália ismerte fel először, hogy a gyermekeknek közvetlenül, egyszerűen, a
nép hangján kell írni, hogy a gyermekeket a környező világot megjelenítő játékos versek ragadják meg
leginkább. Könyvének első részében dajkarímeket, bölcsődalokat, az állatokról, a virágokról,
atermészetről szóló ötletes kis versikéket, verses játékokat és találós kérdéseket közölt. Amásodik felében
versbe szedett földrajzi, természetrajzi, csillagászati ismereteket találunk. Népies mondókái az iskolai
olvasókönyvekbe is bekerültek, és serkentő, megtermékenyítő hatással voltak a magyar
gyermekirodalomra.

A teljes gyűjtemény körültekintő pedagógiai szemléletről árulkodik, az alcímek magukért

beszélnek: I. Olvasási gyakorlatok; II. Dajkarímek, bölcsődalok; III. Apró versek és mondások; IV. Az
állatokról; V. Az állatokrólkisebbeknek; VI. Virágok, növények, fák; VII. Játékok; VIII. Talányok és
találós kérdések; IX. A négy évszak; X. Mulattató olvasmányok; XI. Imák és erkölcsi mondások. „Ennek
a könyvecskének lelkéből sarjadzott ki az én gyermek-ifjúsági könyveimnek terebélyes fája. Ez tette
adósává a gyermekvilágnak mindazt a gyönyörűségét, mit egyetlen könyv szerzett gyermeki léleknek,
tetézve adni nektek gyerekek” (Benedek Elek). A Flóri könyve körüli évtizedekben sok minden született
az eredeti magyar gyermekirodalomban, de mindez mára pusztán számon tartandó irodalomtörténeti,
bibliográfiai adalékká lett. A könyvek sorsát megpecsételte a feledékeny irodalomtörténet, és csak az
értékesebb alkotások maradtak fenn. A magyar gyermekirodalom a 19. század második felében is
szüntelenül a létéért küszködött, versenyzett a fordításirodalommal (pl. a német nyelvű magyarországi
gyermekirodalommal, de a franciával is). Nem csoda, hogy esztétikai értékű nemzeti gyermekirodalmunk
csak nagyon sokára tudott erőre kapni. Nemzeti kultúránk egészéhez képest fáziskéséssel indult meg
szellemi küzdelmünk az eredeti magyar gyermekirodalom létéért és jövőéért. A magyar gyermekirodalom
sikerét sokminden gátolta és sokminden segítette (pl. osztrák mintára elterjedtek a karácsonyfák, alattuk
olvasnivalóval).

A nemzeti tudat különféle történelmi gyökereinek felkutatása, életben tartása a 19. század szinte
valamennyi költője számára magától értetődő kötelesség volt. Gyermekköltészetünkre is vonatkoznak az
irodalom nagy korszakait minősítő igazságok. A magyar romantika a reformkorban virágzik ki, a
forradalom és a szabadságharc idején éri el csúcsait, léte a kiegyezésig indokolható, ezt követően egyre
anakronisztikusabbá válik. Gyermekköltészetünkben is a negyvenes évek a legdöntőbbek, mennyiségben
és minőségben egyaránt. A meghatározó szintet ekkor Petőfi Sándor versei jelentik, neki köszönhetjük a
magyar gyermekköltészet első remekművét. AzArany Lacinak című versről van szó, amelynek néhány
műfajteremtő értéké kell kiemelnünk. Ravasz vers ez, ha megpróbáljuk összefoglalni, arról szól, hogyan
öntötte ki a nagybajuszos ember a kis ürgét. Ha jobban megvizsgáljuk, az ürgeöntő ténykedése
vízmerítéssel együtt is legfeljebb a vers egyharmadát teszi ki. A lényeg ugyanis nem az, hogy mit csinál a
nagybajuszos az ürgével, hanem az, hogyan meséli ezt el Petőfi Arany Lacinak. A vers kulcsa ennek a
mesélésnek a jelenidejűsége, és a verset olvasó ezt éli újra, az elmondó pedig ezt kénytelen újra eljátszani.

A mesélő a gyereket először ölbe csalja, játszik vele, majd kialakít egy különlegesen hatékony
párbeszédformát. Kérdései ugyanis válaszokat feltételeznek, elvileg az ilyen válaszok beépíthetők a
versbe, ám ettől rögtön megszűnne a mesélés spontaneitása. Így azonban minden kérdést a hallgató
válaszol meg, és a gyerekválasz nem tartozik bele a versszövegbe, de nem is zavarja azt. A válaszba
foglalt információt mindenképpen megkapjuk, amikor a mesélő végül maga válaszol saját kérdéseire. A
mesemondás hatásmechanizmusa elsősorban a késleltetésen alapszik. A mesélőszándékosan húzza az
időt, a kútnál üres a vödör, tele kell merni, és sokáig kell találgatnunk, mit akar a mezőre kiballagó ember
a vödör vízzel. Ez a lassítás nemcsak a versbeli hallgatónak, hanem a verset hallgatónak is felcsigázza a
figyelmét. Maga az ürgeöntésgyorsan megtörténik. Ettől sokkal érdekesebb a poén: az ürgéről ugyanis
nemcsak az derül ki, gyors egymásutánban, hogy kiöntötték, nyakoncsípték, hazavitték, hanem az is,
hogy maga Laci a pórul járt kis mezei állat. Ebben a pillanatban kötődik össze egyetlen csomóba a vers
valamennyi szála. A mesehős azonos lesz a mesehallgatóval. Sőt, további azonosságok is előkerülhetnek,
amikor a nagybajuszos emberről kezd Petőfi mesélni, egyértelmű, hogy a képzelet a házigazdára, Aranyra
osztja ezt a szerepet. A folytonos ihlet hevében alkotó Petőfi ritkán mutatkozik ilyen formavirtuóznak,
mint ebben a versben. A magyaros vers ütemeit szimultán időmértékes elemekkel is gyorsítja, ha
szükséges. Ütemelőzőkkel, csonkított ütemekkel, együtemes verssorokkal is játszadozva, hallatlan
érzékenységgel követi nyomon a mesemondás és a formaként használt párbeszéd lélegzetvételeinek
ritmusát. Verstörténetileg is jelentős alkotás tehát az Arany Lacinak.

Petőfi csak egyetlen gyerekverset írt szándékosan, de költészetének alapvető sajátossága, hogy
nagyon sok verse és önálló életre kelthető versrészlete adható a gyermekolvasó kezébe. Gazdag
fantáziával áradó, ugyanakkor realista képei, elapadhatatlantermészetes humora, keresetlenül egyszerű
nyelve és ehhez kötődő természetes ritmusa,műveinek világos, lényegre törő szerkesztése csupa olyan
erény, amely a gyermekköltészetben még inkább alapkövetelmény, mint a tanult felnőttnek szóló
poézisban. A magyar költészettel ismerkedő gyermek Petőfi verseiben találkozik először a család
élményével. A Füstbe ment terv, az Anyám tyúkja, az Egy estém otthon, az István öcsémhezcímű versek
hatásának titka elsősorban a mondanivalójukat hitelesítő kettős igazságban rejlik. Petőfi reálisan ábrázolja
a szülői házat, a világ dolgaiban tudatlanul is magabiztosan ítélkezőapját és a szerény édesanyját, ám a
reális képeket a versekben áradó szeretet végül igazi szentképekké aranyozza. Főleg a tíz éven felülieknek
élvezetes és hasznos Petőfi tájverseinek tanulmányozása. Ezekben ott van a kor teljes (földrajzi,
társadalomrajzi, néprajzi) képe. A jól kiválasztott versrészletek látomásszerű realizmusukkal már az
egészen kis gyermekek számára is élménytnyújtanak. A hosszú verslista legelejére kívánkozik az Alföld,
Kiskunság, A puszta télen, A gólya stb. Ide kapcsolhatók az olyan zsánerképek, mint a Kutyakaparó vagy
a családi képekhez is visszakanyarodó Jó öreg kocsmáros. Népszerű gyermekolvasmányok a Tintásüveg,
az Orbán és a Csokonai. A Petőfi-életmű kiapadhatatlan forrása azoknak, akik a gyermekek számára
keresnek hiteles verseket. Az Anyám tyúkja és A mi Petőfink legfontosabb gyermekköteteink közé
tartoznak. A János vitéz pedig gyermekkorunk legszebb verses meséje.

Petőfi költőbarátja, Arany János életműve már nehezebben adaptálható a gyermekirodalom

számára, a hatalmas terjedelmű Arany nagyepikából egyedül a Toldi került be a kánonjába. A János vitéz
mívesebb változatú ellenpárjának készült Rózsa és Ibolya a magyar epikai költészet soronként
megbecsülhető különleges remeke, amely éppen mívessége folytán nem válhatott igazi
gyermekolvasmánnyá. Egyetlen gyermektárgyú versét, Juliska elbujdosását a költő nem tudta befejezni.
Pedig a téma kedves és mulatságos: a kis Juliska világgá akar menni. Készülődését mindenki teljes
komolysággal figyeli, előre sejtve a végeredményt. A kislány a kertek alatt megijed egy kutyától, és
hazaszalad. Kedves történet lehetne, de megírásába Arany is belefáradhatott. A hagyományos
patriarchális értékrend, amelyet az okos felnőtt az oktondi gyereknek közvetít, az ő kifinomult ízlése
számára kevésnek bizonyult egy jó vershez. Arany pedig csak azokat a műveket tudta megírni,amelyek
értékében az utolsó pillanatig bízott.

Arany gyermekversei szintén az iskolán keresztül kanonizálódtak. Ilyen mindenek előtt a Családi
kör, amelynek kettős hitelessége van. Hőseit és környezetét saját gyermekkorából veszi, ám a külvilág, a
szabadságharc utáni terror néhány sorral elárult rettenetként van jelen. Arany anekdotikus meséi a
gyermekek számára is élvezetesek (A fülemüle, A bajusz),történelmi balladái pedig a legkülönbözőbb
korosztályoknál találnak fogadtatásokra.

A kamaszkort Jókai-korszakként is emlegetik. Ez a „címke” a romantikus történelmiregény iránti

vonzalmat fejezi ki. Jókai Mór varázsa éppen azzal magyarázható, hogy romantikájának vonásai
egybeesnek a serdülő olvasó életkori igényeivel. Mindenekelőtt a történelmi érdeklődést, az ideálkeresést
elégíti ki, vagyis a kamasz személyiségének lényegét találja el. Mi biztosítja még Jókai sikerét? A
meseszövés készsége, az anekdotikus előadásmód, az emberfölötti erővel vonzó vagy taszító,
hiperbolikus arányú, élesen ütköztetett hősök. A nyelv dallama népi, zsargon és a ma már nehezen
követhető latin elemekkel tarkítva.Hangneme változatos skálájú: a fölemelő pátosztól a mélységesen
emberi humorig tart. A Melyiket a kilenc közül? című elbeszélése az apai szeretet, a családi
összetartozást, az egyszerű ember erkölcsi fölényét, lelki gazdagságát hangsúlyozza. A legvitézebb huszár
címűkisregény a közlegényből huszárezredessé emelkedett Simonyi Józsefről szól. A tehetséges
parasztgyerek pályafutásának, csatákban szerzett hírnevének, szilárd jellemének, Bécs által történt
bebörtönzésének szemléletes ábrázolása ez a mű. A nagyenyedi két fűzfa Jókailegtökéletesebben
megkomponált kisepikai alkotásai közé tartozik. A magja történelmianekdota, amely egyben helyi
mondának is tekinthető, két fűzfa eredetmondájának. Zetelaky József és Karassiay Áron, a két
felsőosztályos diák ültette a két fűzfát, amely 1704-ben még akét diáknak a győzelem emlékére földbe
dugott fűzfadorongja volt. A Rákóczi- szabadságharc nagyenyedi epizódja arról tanúskodik, hogy a
kollégisták helytálltak a történelmi időben, megverték a várost sarcoltató labancokat. Az anekdotázó
Jókai elemében van az elbeszélés bonyolításakor. A kétszálú cselekmény nemes célt érvényesít: a
diákokkal az iskolában és a csaták színterén is azonosulni tud az olvasó. A két szál egybefonódik:
Zetelaky József, az eminens tanuló a labancok vezérében, Trajtzigfritzigben nemcsak az ellenséget,
hanem szerelmének, Klárikának elrablóját is látja. Bőven árad a humor is ebben a remek kisregényben.
Jókai a diákhumort a mindennapi közegből átemeli a harcok hősi szférájába. Jókai ifjúsági novellái
számos kiadást megértek már. A legtöbb elbeszélés a „zivataros századok” romantikus látomása. Sok
közöttük a mondai, anekdotikus ihletettségű, de azábrázolás túlzó arányai ellenére a történelem valóságos
borzalmait, a honvédő hazafiság legendás példáit idézik.

A Fulkó lovag a tatárjárás vámszedőjének rémtörténete. A rablólovag vásárba csalogatja a tatárok

elől menekülőket. Fényűző termeiben lakomával és házassági ajánlattal fogadja őket. A Százszorszépek
című elbeszélés is a tatárjárás korába visz. Jókai mintegy párbeszédet folytat az íróasztalán álló
koponyával, amelyről azt állítják, hogy Karadzin kán feje volt valaha. Az utolsó csatár Kezy Domokos
nevű mohácsi hősnek állít emléket. Karamán Ogli húszezer törökkel akarja Mohács után az egész
országot meghódítani. „Sok ilyen történet volt a mi múlt életünkben, jó, ha egyet lejegyzett abból valaki”
– ez az utolsó mondat. Az első pedig: „Sok dicsőt fed a föld, kinek nevéről hallgat a hír”. Jókai tudatosan
vállalta a történelem népszerűsítését, a példákkal való nevelést. A kuruc korszakról szól a Huszti
beteglátogatók. Tallósy uram Huszt várának labanc kapitánya volt. Mikor megbetegedett, Rédey uram
csellel foglalta el a várat: kurucai mint „beteglátogatók” sorra érkeztek, az őröket pedig elküldték
„orvosságért”. Így szállták meg Huszt várát. Szinte kimeríthetetlen a Jókai-életmű, és ez az ifjúsági
irodalom szempontjából is érvényes: a Csataképek éppúgy része ennek az irodalomnak, mint A kőszívű
ember fiai. A századvég felnőtt irodalmában is válság ideje volt. Írónkat az Arany-epigonok csapata
uralta. Műveiket (Pl. Szabolcska Mihályét) országszerte szavalták az iskolákban.

A polgárosodás, a fejlődő iskolarendszer következtében nagy igény volt a gyermekirodalomra, és

a könyvkiadásban érdekelt alkotók igazodtak ehhez. Igyekeztek védeni pozíciójukat. Ebben a
küzdelemben nem egyszerűen a praktikus versgyártás versenyzett a költészettel. Az volt atét, hogy a
német nyelvű kommersz gyermekkultúra magyar fordításban tovább rontott művein nevelkednek-e a
magyar gyermekek újabb generációi, vagy sikerül saját gyermekkultúrát teremtenünk. Ezért harcolt
parlamenti képviselőként, szerkesztőként Benedek Elek, aki folyóirataival, mesegyűjteményeivel és
átdolgozásaival, illetve saját gyermekirodalmi alkotásaival hallhatatlan érdemeket szerzett
gyermekkultúránkban. Négy évtizeden át folyamatosan vett részt a legrangosabb gyermeklapok
szerkesztésében, ezzel a gyermekirodalom egyik fő szervező egyéniségévé vált. Előbb Az Én Újságomat
szerkeszti Pósa Lajossal együtt. Ennek a gyermeklapnak fő érdeme, hogy kiszorította a gyenge
fordításirodalmat, tömörítette a tehetségeket a gyermekirodalom orgánuma körül, és kezdetben hazafias
szellemet képviselt. A Jó pajtás című gyermeklapnak előbb társ-, majdfőszerkesztője lett (1910-1921).

Legnagyobb hatású gyermeklapja a Cimbora volt. Kisbaconban szerkesztette ( 1922-1929). Már

az első évben száz munkatárs dolgozott a lapnak, ami példátlan a gyermekirodalom történetében. A
klasszikus és élő alkotóktól egyaránt közöl. A nagy műfaji skálája a gyermekverstől az ismeretterjesztő
írásig. Népszerűvévált Elek nagyapó üzeni című rovata. A mesegyűjtő és meseíró, Benedek Elek fő műve
a Magyar mese-és mondavilág öt kötete (1849-1896). Úgy mesél, int a népi mesemondó, írott szövege
megőrzi az élőszó varázsát. A Benedek-mesékre nem a mitologikushomály, hanem a világos erkölcsiség,
a szegény emberi szemlelet jellemző. A Magyar mese-és mondavilágban agyűjtött meséken kiül saját
meséket is találunk. Pl. a Gyöngyvirág Palkó, vagy a Kolontos Palkó folklór-változatát nem ismerjük.
„Nem a csodás elemekkel túltömött mesék a magyar nép legkedvesebb meséi, hanemazok, amelyekben
saját magára, a maga észjárására ismer”, írja a mitológiai elemekkel zsúfolt mesékről. A demitizálás
egyik gyakori eljárása Benedek meseírásának, egységes mesestílusára jellemző a túlzott tájnyelviség, a
vaskos motívumok elkerülése és a prózaritmus felerősítése (párhuzamos mondatszerkezetek,
ismétlődősztereotípiák, ritmuskeltő alliterációk). A népi mesemondó karakter megőrzésével irodalmi
nyelven újraformálta a tájnyelvi változatokat.
 Ortutay Gyula így jellemzi Benedek Elek érdemét : „S ezzel adott nekünk a nagy mesemondó
egy csodálatos zengésű, ép, tiszta magyar nyelvet, amelynél nagyobb ajándéka a magyar prózának kevés
van ifjúságunk számára.” Benedek Elek a Csodalámpa négy kötetében föl tudta mutatni a mese
nemzetköziségét, a népek közös sorsát: 1260 oldal 27 nép 112 meséjét tartalmazza. A gyermektörténet
Benedek Elek jellemző műfaja. Az Apa mesél 1888 rövid történeteinek középpontjában a legidősebb fiú,
Marci áll. Ezek a Marcika-történetek erkölcsi tanítást tartalmaznak. Vagy a természeti jelenségeket
magyarázzák a gyermekeknek. Benedek Marcell így idézi fel a műfajt:„Gyermekeinknekmesélgetve
találta fel, mintegy véletlenül, az új műfajt: a gyermekszobából kiinduló, gyermekhallgatók életéről szóló,
a valóság határain néha tréfásain átszökkenő, de anyagában reális mesét.” Nagyapókénál (1869)
címűkitűnő ifjúsági regénye is fejezetenként önálló elbeszélés. A regény alapja Marci naplója. Témája a
pesti unokákszékelyföldi utazása. Benedek Elek ifjúsági művei közül kiemelkedik a Nagy magyarok élete
(1905-1910) című életrajzsorozat tizenhárom kötete. Anyaggyűjtése rendkívül szigorú. Célja kettős:
gyermeki ideál fölmutatása a történelmi-életrajzi ismerettel. A nemzet javán munkálkodó államférfiak,
tudósok, művészek jellemképet rajzolja meg. A magyar gyermekköltészet győzelme a német
fordításokkal operáló konkurencia felett elsősorban BenedekElek lapszerkesztő társának, Pósa Lajosnak
(közismertebben Pósa bácsinak) az érdeme. Madarakról és más állatokról szóló versei babatörténetei
között ma is találunk időálló darabokat (Pl. Cicaiskola). Ezek a versek a kortárs irodalom hasonló
termékeivel összevetve, nagyon fontosak lehettek a maguk idejében. Irodalomtörténeti érdemei azonban a
lapszerkesztésben múlhatatlanok. Tekintélyével meg tud szerezni lapjához (Én Újságom) a szükséges
anyagi és erkölcsi támogatásokat, állandó kéziratigényével pedig nála nagyobbak útját egyengette.
Műhelyt teremtett, amelynek vonzásában olyan kivételes művek születtek, mint Gárdonyi Éjjel a Tiszán
címűremeke, és olyan kivételes életművek, mint a Móra Ferencé.

Ha Móra Ferenc költői munkái nem is mérhetőek prózaírói jelentőségéhez, néhány nagyszerű
vers, versesmese, mégis található az életművében. A Didergő király, amelynek verses szövege ma is
népszerűbb prózaiváltozatánál, vagy Az aranyszőrű bárány, amely a Móra-életmű jelentősebb darabjaihoz
tartozik. A Panka-versek épp úgy fülbemászóak, mint Az egyszeri szarka, A csókai csóka, A cinege
cipője. Versei közül a legmaradandóbbnak különféle kiegészítésekkel teljes könyvvé dagasztott és így
újra és újra feltámasztott Zengő ábécé bizonyult. Látszólag egyszerű iskolai tanköltemény, amely
soronként egy plasztikus képpel és legalább két ismételt hanggal kitűnően alkalmas hangok és betűk
gyakorlására. A vers észrevétlenül rejtegeti magában írójának összetett világképét. A gyermekkorból
hozott harmonikus természeti képek közé belopakodik a világháború, a Trianont megért felnőtt ember
tapasztalata. Még pontosan emlékszik a „jó az Isten” kezdetű közmondásra, de már nem úgy folytatja,
hogy „jót ad”, hanem csak úgy „jót akar”. A borzalmak, igazságtalanságok éppen az égi mindenhatóság
iránt tápláltak belénk olykor ilyen rejtett formában is kételyeket. A pályakezdő Móra egykor nemcsak a
Szegedi Napló szerkesztőségében telepedik Mikszáth és Gárdonyi hajdani íróasztala mellé, hanem
irodalom felfogásában is. A hazai literatúra már jó néhány sikeres kísérlettel megújult, mikor Móra
mindvégig ragaszkodik a magyar próza hagyományos beszélgető-anekdotázó modorához. Mindez
jellemző gyerekeknek írt műveire is. Az Öreg diófák alatt 1906-ban és a Dióbél királyfi1922-ben
megjelent könyve valósággal keretet ad Móra ifjúsági munkáinak. A két kötetről felületesen azt is
mondhatjuk, hogy voltaképp azonosak. Mindkettő azonosmesék füzére, csak az utóbbi valamivel
gazdagabb, néhány időközben megálmodott történettel egészül ki. A szerző utólag neveket cserél ki, és
újabb népmesei fordulatokat emel a szövegbe. Az alcímben megfogalmazott alaphelyzet azonban marad:
„Egy öreg ember emlékei fiatal gyerekeknek.” Az emlékezés középpontjában 1848 áll, sokat segíthet
kisiskolások történelemszemléletének formálásában, a reformkor, a szabadságharc az önkényuralom
lényegének megértésében.

A Rab ember fiai (1908) teljesen hagyományos, előírásszerű, lineáris cselekményvezetésű

történelmi regény, kicsit meghintve mesés elemekkel. A történt 1. Apafi Mihály erdélyi fejedelem
környezetében játszódik. A regénynek mégsem a történelmi hűség az erénye, az olvasó figyelmét a két
siheder főhős kalandjai ragadjakmagukkal. Tamás és Ádám, a jó Szitáry Kristóf uram két növendék fia, a
fejedelem apródjai apjuk igazságtalan bebörtönzésekor bölcs öreg szolgájukkal szövetkeznek a
kiszabadítására. Ennek a szöktetésnek a történetevoltaképp a regény szüzséje. Van itt cselekvés, túszejtés,
törökfogás és igazságszolgáltatás. Van Móra Ferencnek egy elmés aforizmája: „A jó könyveket el kellene
tiltani, hogy olvassák őket”. Jól tudjuk, a gyermeki érdeklődés sokszor dacból serken ki. Ha erőltetünk
valamit, csak azért sem foglalkoznakvele. Móra Ferenc legismertebb és legtündéribb története a
Kincskereső kisködmön (1920). Túlerőltettüknépszerűségét, hivatkozunk rá úton-útfélen, így a cím és a
történet is banalizálódott. Sokan népmesének hisszükezt a művet s ez nem is csoda, hiszen ez a
gyönyörűséges gyerekregény tele van folklorisztikus motívumokkal. Aszegény foltozó szűcs olyan
ködmönkét ígér fiának, amely kis gazdáját minden bajban megsegíti, s előbb vagyutóbb még kincshez is
juttatja Gergőt, az elbeszélésfüzér kis hősét. A kincskereső kisködmön ugyan nem talál kincset, de emberi
értékeket igen, sőt a lelkiismeret szavát is tolmácsolja. Az érzékletesen megírt, megszenvedetthitelű
könyvecske végső tanulsága: „A szeretet: az élet”. A kezdeti irigység, csalás magának való,
önzőszellemét legyőzve jut el Gergő az áldozat és a barátság erkölcsi magaslatára. Legnagyobb kincsit
áldozza fel amegbántott bicebócáért. A szeretet kiterjed Gergő rokoni, ismerősi körére (szülei, a kis
bicebóca, Küsmödi,Messzi Gyurka), kizárva belőle a zsugori Bordácsot.

Móra gyermekirodalmi életművének egy csúcsteljesítménye a Csilicsali Csalavári Csalavér. Ez a

meseregény a világirodalom „rókaregény” mintáját követi. A Csalavári rókacsalád nem valami kópés-
humoros, kedélyes játékos kalandok sorát ígéri az olvasónak, bár akad ilyen is. A legjellemzőbb mégis a
kíméletlen ragadozó állatmesei torzképe, az ember embernek farkasa, a dzsungel- erkölcs kritikája. Móra
nem verselt rosszabbul, mint a vele azonos jelentőségű költők. De csak prózájával töltött be
megújítószerepet irodalmunkban. Lírája szép, ám konvencionális.

A magyar gyermekköltészet megújulását Móricz Zsigmondnak köszönhetjük, akit a megélhetési

gondok kényszerítettek erre a „keserű kenyérre”. Móricz Zsigmond Zsiga bácsiként nem csupán meséket,
tanulságos történeteket irt a gyerekeknek, hanem verseket is. ATörök és a tehenek, az Erdő-mező világa
című gyűjteménye (1906), Ady Új versek című kötetével és MolnárFerenc A Pál utcai fiúk című
regényével egy időben született. A hatása is felér azokéval. Ha az említett Török és tehenekhez
hozzászámoljuk az Iciri-picirit és a Disznók az esőben című verseket, nyugodtan állíthatjuk, hogy ugyan
olyan korszakhatárhoz értünk, mint amikor az Arany Lacinak című költemény megszületett. Pontosabban:
mint egy hat évtizedes kitérő után Móricz onnan folytatta, ahol Petőfi annak idejénabbahagyta. A pesti
segédszerkesztő, még a mesélő szerepét is ugyan úgy fogja fel, mint a nagyszalontai házköltő vendége. A
Török és a tehenek című vers meséje kiszakítva a szövegkörnyezetből nagyon primitív történet, és
elsőlátásra ugyan ilyen primitív stílusban fogalmazódik meg. Ám ez csak látszat. Az egész vers rímpár-
fűzér, amelyet a vers hallgatója hamar megtanulhat. A versben Móricz előre sejthető végzetdrámává
emeli a tehenekhez tudatlanságában vigyázatlanul közelítő Mehemed történetét. Ráadásul mi, a
beavatottak titokban mégegyet is értünk a tudatlanság bűnhődésével. Az Iciri-piciri a macskagazda ökreit
keresi, és z igazi lehetőséget teremtene egy kis kalandozásra, de alényeg éppen az, hogy a gazda hiába jár
be minden elképzelhető helyet, a csavargó ökrök otthon lapulnak egytökben, ahová mohóságukban
berágták magukat. Egy másik versében a disznók egyszerűen hazaszaladnak aváratlan esőtől. A vers
lényege nem több mint ennek a nagyon mulatságos futásnak a szemléletes leírása (Disznók az esőben). A
három mű titka – ha óvatosan is kell fogalmaznunk- úgy összegezhető, hogy a tanulságosversek,
történetek írására fogott felnőtt fellázadt, összekacsintott a gyerekekkel: Hagyjuk a tanmeséket, inkább
játsszunk! Elvégre maga a vers is játék. Ezzel a precedenssel valóban új korszak kezdődött el
gyermekköltészetünkben. Eddig a költő vagyszigorú tanító bácsi volt, aki verselve, mesélve oktatott, jobb
esetben jóságos szülő, aki oktatva verselt vagymesélt. Ettől kezdve a gyerekeket ki lehet vinni a
tanteremből vagy a patriarchális értékrendet képviselő családi asztaltól a játszótérre, ahol maga a költő
fog előviháncolni gyermekközönségének, mint a garantáltanlegtalálékonyabb és legvásottabb nebuló.

Móricz állatmeséivel egy időben született pózai írásai közül kiemelkedik vékonyka
gyermekregénye, A magyar tengeren (később Pipacsok a tengeren). Tizennégy folytatásban, 1908. július
25-től október 24-ig jelent meg szombatonként Az Újság hasábjain. Ebben a szerkesztőségben dolgozik a
pályakezdő író, méghozzá a gyermekrovatnál. A történet akár egy mondatban is elmondható. A parittyási
tiszteletes unokája, Gabi úrfi meséli el azt a napot, amelyet a Tisza által elöntött határban tölt Bucsi
bácsival, annak unokájával, Miskával és legfőképpen titkos szerelmével, Szabados Zsuzsikával. Az
alapkonfliktus szerelmes Gabi úrfi és a parasztlány Zsuzsika fiú-lány párharcából bontakozik ki. Bár
Móricz regényének megjelenése óta nagyot változott a világ,de melyik gyerek ne álmodozna arról ma is,
mi lenne, ha ő...? Szeretnének olyak bátrak és hősiesek lenni, mint az általuk választott példaképek, ezért
is lehet érdekes számukra ez a regény, amelyben izgalmasan keveredik egymással a valóság és a fantázia
világa. Az árvíz leírásának naturalisztikus képei pedig még napjaink vizuálisingerei között is élményt
jelentenek a maguk drámai és nagyon hiteles képeivel. A Légy jó mindhalálig című Móricz-remekmű már
több tucat ifjúsági kiadást is megért. Ez a könyv mégsem egyszerűen ifjúsági regény. A századforduló
Debrecenéről, a kapitalizálódó társadalom pedagógusairól, és kamasz diákjairól, kollégiumi
nevelőtevékenységéről valóban nincs szebb írás. Mégis másról van itt szó:”... nem a debreceni kollégium
szenvedéseit írtam meg - vallotta Móricz egyik levelében-, hanem a kommün alatt s után elszenvedett
dolgokat...Én akkor rettenetes vihar áldozata voltam. Valami olyan naiv és gyerekes szenvedésen mentem
át, hogy csak a gyermeki szív rejtelemi közt tudtammegmutatni azt, amit éreztem, s lám az egész világ
elfogadta, s gyermek sorsát látták benne. Az ember örök gyermek, s gyermek marad, ha a feje deres is...”
Móricz a gyermeknek, a serdülőnek a dolgokat nevén nevező gondolkodásán, közvetlenül és őszintén
reagálóérzelmein keresztül valami többet és mélyebbet akart elmondani a „felnőttek” világáról és
önmagáról. Többenkimutatták, hogy különösen Törökék és Doroghyék bemutatása tágítja a
környezetrajzot olyan széles társadalombírálattá, amely már túlmutat az ifjúsági irodalom
társadalomábrázolási lehetőségén, de a hangja és írói módszerei sem ifjúsági regényre vallanak. Csupán a
gyerekek szerepeltetése egyedül természetszerűleg nemmeríti az ifjúsági irodalom kritériumait, ilyen
alapon ebbe a körbe vonhatnánk a többi Móricz-mű közülmindazokat, amelyek felismerik és
felhasználják a gyermeki és serdülő psziché sajátosságait, s ahol megnyilvánul gyermek-és kamaszrajzoló
művészete (Forr a bor, Bál, Kamaszok, Árvácska).Az igazán jelentékeny művekre jellemző, hogy több
rétegük van. Ezek egyikét-másikát a serdülő ifjúság is képes átélni, értelmezni. Csak az a baj, hogy a
többi érék homályban marad, és felnőtt fejjel nem vállalkozunk újra arra a szellemi kalandra, amit az
újraolvasás jelent, azaz, hogy az ifjúkori olvasmányélmény gazdagodjon mindazzal, amit a gyermekész, a
még eszmélődő értelem és érzelem természetszerűleg nem tudott befogadni.
 A Légy jó mindhalálig lapjain elsősorban a regény kiskamasz hősében roppant erős morális
érzékenység munkál. Nyilas Misi felháborodik a diákok csínytevésein. Szörnyű megaláztatásként éli meg,
hogy társai távollétébenfelfalják a pakkot, amelyet édesanyja küldött neki. Naivitásában azt hiszi, hogy
csak a gyermektársadalomban léteznek ilyen igazságtalanságok. Borzadva kell aztán tapasztalnia, hogy a
felnőttek közt is hasonló az erkölcsifelfogás. Drámai, ahogyan a reskontó-ügybe belekeveredik. Igazi
tragédiája azonban az, hogy virágzik benne a jóság eszménye, amelyet az élet posztulátumának tud a kis
gimnazista, de amelyet nap,mint nap meggyaláznak akülső körülmények.Móricz művét tekintsük
amolyan „nevelődési” regénynek, amilyen Robert Musil (Törless iskolaévei) vagyOttlik Géza (Iskola a
határon) munkája. Megismerve a kollégium talmi értékrendjét és a cívisváros érdekvilágát,Nyilas Misi
végül is szocializálódik. Igaz, nem kér belőle, inkább meghasonlik önmagával, nem akar debrecenidiák
lenni. Sőt: nem akar élni. Nyilas Misi konfliktusai az író és a világ összecsapásának válsághelyzeteit
tükrözik.

A költészetben a kezdődő 20. század teljesen új gyermekszemléletét Kosztolányi Dezső

fogalmazta meg A szegény kisgyermek panaszai (1910) című verseskötetében. Természetesen ezek a
versek elsősorban nem gyerekeknek szólnak. Kosztolányinak ebben sikerül valamilyen gyökeresen újat
mondania a századelő állandó újdonságra éhes publikumának. Amikor a felmutatni való titkokat
mindenki önmagában keresgélte, Kosztolányi felfedezte – mint közérdeklődésre számon tartó titkot – a
saját gyermekkorát. Gyermekkora mindenkinek van, a költőnek is. Ez többnyire akkor válik érdekessé, ha
valamilyen távolság, fal választja el ezt a gyerekkort a felnőttvilágtól. Kosztolányi esetében ez a távolság
összefügg Magyarország szédült tempójú városiasodásával, ami a lüktető életű főváros és a békésen
szunyókáló Szabadka között legalább a duplájára nyújtotta az emlékező költőés a megidézett gyerek
közötti negyedszázadot. A patriarchális középosztályi családban felnövekvőpolgárgyerek élete a maga
elzártságában, különféle védettségeivel éles kontrasztot képez a különlegesen művelt pesti költő mai
világával. Ez a távolság ugyanakkor kitűnően alkalmas arra, hogy Kosztolányi emlékezései során
lerombolja az ártatlan-tudatlan gyermeki lélekről a még mindig fennálló, bár teljesen idejétmúlt
hiedelmeket.

A szegény kisgyermeknek csak a környezete ilyen klasszikusan patriarchális. A felidézett szülői

ház díszletei, az odaillő hősök (rokonok, ismerősök) még korábbi szemléletű gyermekábrázolást
sugallnának. Ez akisgyerek azonban a maga különleges áttételek alapján működő információs
csatornarendszerén keresztül sokkaltöbbet tud a világról, mint azt sejteni lehetne róla. Az úgynevezett
gyermeki dolgok lényegében nem is érdeklik. Az élet köti le a fantáziáját misztikussá növekedett
titkaival. Elsősorban a halál izgatja, amelyet nagyapjaeltávozásakor közelebbről is megpillanthat,
ugyanakkor gyermeki mámorral élvezi a közös erővel kivégzett beak felett a gyilkolás borzongó örömét.
Ugyanígy foglalkoztatja az öngyilkosság képzete. A felnőtteket sem akötelező gyermeki tisztelet
protokollja szerint figyeli. Édesanyja fiatalkori képére úgy néz, mint egy kíváncsileendő férfi egy szép
fiatal nőre. Ez a szemlélet egészen új a mi gyermekköltészetünkben. Tulajdonképpen lekicsinyellhetnénk
jelentőségét,hiszen igazi gyermekverssé a kötet alig néhány darabja vált. De a 20. század könyvkiadókkal
és folyóiratokkal telitett irodalmi infrastruktúrájának köszönhetően alig találunk olyan költőt, akitől
Kosztolányihoz hasonlóan ne lehetne összeállítani egy gyerekverskötetet. Szempontunkból főleg azok az
alkotók lényegesek, akikszemléletváltásukkal meg tudták határozni költőtársaik művészetét is. A szegény
kisgyermek panaszai ilyenalapvetően utat mutató kötet, és néhány verse a legszebb magyar
gyermekversek között van: Mostan színes tintákról álmodom, A húgomat a bánat eljegyezte, A rút
varangyot véresen megöltük, Én öngyilkos leszek,Akarsz-e játszani?
 Ahogy a magyar regény születésénél fordítások, átdolgozások bábáskodnak, a hazai ifjúsági
irodalom elsőregénypróbálkozásai is külföldi könyvek ösztönzésére keletkeztek. A 19. század közepétől a
magyar nemzeti identitástudat és a polgárosodás megerősödésével lassan megtalálja a helyét a hazai
művészeti életben a gyermekkultúra. A gyermek olvasmányai között pedig egyre fontosabb szerepet
játszik a regény. A magyar ifjúsági regény csúcsteljesítménye A Pál utcai fiúk. Szerzője Molnár Ferenc
készséggel áll rendelkezésünkre ifjúsági regényének keletkezéstörténetével. „ A Pál utcai fiúk a legjobban
szívemhez nőtt könyvem, 1906-ban írtam folytatásokban egy ifjúsági lap számára, amelyet volt tanárom,
Dr. Rupp Kornél szerkesztett. Abban az időben természetesen még nem volt rendezett írói beosztásom, s
így a körúti művészkávéház karzatán írtamdélutánonként az egyes folytatásokat. Erre a szedő
személyesen ügyelt fel, és szinte kitépkedte kezemből azesedékes kéziratlapokat. Egyébként is szerettem
a karzaton dolgozni a nagy csend miatt, mert a szokásoskávéházi zsibongáson és a szünet nélkül szóló
katonazenekaron kívül semmi sem zavart meg a munkában. Szóval ezen a nyugodt helyen álmodtam
vissza a gyerekkoromat, amikor még a Lónyai utca reformátusgimnáziumába jártam, és valóban megvolt
a grund a Pál utcában.”

Molnár Ferenc műve kalandregény a javából. Két fiúcsapat küzd egymással a grundért, hogy
legyen holjátszaniuk. A Pál utcaiak védik a „hazájukat”, a vörösingesek a Füvészkertből támadnak. Hogy
kinek az oldalánáll a mindenható narrátor-író?! Minden esetre Molnár Ferenc számára nincsenek
ellenszenves, vásott gyerekek. A Pál utcaiak kedves kiskamaszok, de a füvészkeretiek is derék fiúk. Igaz,
a két Pásztor eléggé nagy imposztor:elszedik a kisebbektől a golyókat. De az író láthatóan mégis szakit a
romantika „jó vagy rossz” végtelensablonjával. Mindkét csapat eszményképe történelmileg ma is igazolt.
A Pál utcaiak Kossuth Lajosserdülő honvédei, a füvészkertiek Garibaldi növendék katonái. Az ifjúság
persze túldimenzionál mindent. Így lesz a regény „valóságos kis gyermekeposz”, ahogy Beöthy Zsolt
definiálta. Molnár Ferenc tartja magát az eposz etikájához: a szereplők tisztelik egymást,felelőséggel
tartoznak egymásnak. A regényíró ismeri a nagy titkot, a játékot halálosankomolyan kell venni. A regény
kitűnő leírásokat nyújt a metropolissá terebélyesedő Budapestről. A sarkon szól a verkli, árulják a
törökmézet, jár a lóvasút... És új házakat építenek az üres telkekre. De ezek a külső zajok aligszűrödnek
be a fiúk öntörvényű világába, mindössze résnyi bejárás van a felnőttek életébe. Geréb árulásaszükséges
ahhoz, hogy megtudjunk valamit ügyvéd apjáról. Nemecseknek halálosan meg kell fáznia,
hogybeléphessünk szabó édesapja szegényes lakásába. Csak egy pillanatra villan egy-egy felnőtt arcéle,
és a fiúkról iscsak vázlatokat készít az író. Csele gigerli, Csónakos nagyokat füttyentget, Csengey az „első
pad első”,Wendauernek alig van nagyobb lába, mint Nemecseknek. Csak három gyerek arcvonásai
markánsabbak a regénylapjain: a Pál utcaiak vezére, Boka János okos, értelmes, jó rányitó. A
vörösingesek parancsnoka Áts Feri, az író neki kölcsönözte utónevét. Rámenős, de lovagias típus.
Nemecsek Ernő az örök közlegény, akinek életében eljön a nagy pillanat, hogy legyőzze Áts Ferit és
önmagát. Ez az életébe kerül. A gyermekhalál általában tabu azifjúsági irodalomban. Molnár Ferenc nem
tiszteli ezt a tabut, és eleget tesz az események logikájának: az igazi hősnek meg kell halnia, hogy
felmagasztosuljon. Az már a történelem szokásos fintora, hogy Nemecsek önfeláldozása nem volt
elegendő a „haza” megvédésére, az urbanizáció mohósága beépíti az „édes grund”-ot is.

A két világháború közötti magyar költészet egyre sűrűbben érkező új és új generációi fokozatosan
szinkronban kerülnek a kordivatokkal. A gyermekköltészet remekei sok mindenben meg is haladják
elődeikszintjét. De a különféle esztétikai és politikai értékrendek áttekinthetetlenné váló kavalkádjában
dilettánsokatlehet költővé koronázni, és József Atillát lehet barátságos vállon veregetéssel lefokozni. A
diszharmonikus kor kultúrája túl felnőtté vált. A gyermekkönyvet a mostoha körülmények között
fennmaradó kiadók egyre inkábbüzleti vállalkozásának tekinthettékSzabó Lőrinc nem a tömeg kollektív,
hanem az ember személyiségi jogainak nevében lázad. Erkölcse is sajátságos. Nem a ránk
hagyományozott – Isten által szentesített- törvényeken alapszik, hanem a valóság törvényeinek racionális
felismerésén. A „bűnös” ember szerinte csak ösztöneinek enged, önzése jogos önvédelem. Az
intellektusnak viszont épp az a kötelessége, hogy ezzel szembenézzen. Kegyetlenség „semmiért egészen”
áldozatot követelni szeretteinktől, de önzésünket leplezni erkölcsösebb, mint kegyes hazugsággal
eltekerni az igazságot. A költészetnek éppen az a dolga, hogy kifordítsa köznapi gondolkodásunkat,
hiszen a megbolygatott felszín alatt közelebb jutunk a mélységekhez. Ez a racionális-analitikus
gondolkodás azonban riasztóan szemben áll mindazzal, amit eddig a gyermekköltészet normatíváiról
megállapítottunk. Ha ehhez még hozzászámítjuk SzabóLőrinc bonyolult, szikár, olykor már
tudományosan pontos versmondatait, a szóképek, a szóalakzatok, a „varázslás” teljes hiányát, a prózához
mesterségesen közelített versritmust, a legendásan tompított rímeket, akkor végképp nem tudjuk
megmagyarázni, hogyan születhettek meg nem csupán jó, hanem megunhatatlan gyermekversei.

Szabó Lőrinc gyermekverseiben elsőnek éppen a ritmus dinamizmusa ragad meg bennünket.
Táncvers-mondják erről a műfajról -, de Szabó Lőrincnél a tánc váratlan váltásaival inkább a tornára
hasonlít. Az Esik a hópéldául a gyermekversek kedvelt formájában, a kétütemű nyolcas sorokat
hetesekkel váltogatva indul: „Szárnya van /de nem madár, / Repülőgép / amin jár, / Szél röpíti, / az a
gépe, / Így ül a ház tetejére.” Az indító sor ismerttalálós kérdés. A képváltások meghökkentők,
ugyanakkor ügyelnek a folyamatosságra. A hó a ház tetején található drótok között „belebúj a telefonba /
lisztet rendel a malomban”. Az új képváltást aztán ritmusváltás jelzinégy- kettős beosztású, hat szótagos
sorokkal („fehér már az utca / fehér már a muszka / pepita a néger / nincsFekete Péter...”). Ezek után
észrevétlenül időmértékesre vált a verselés:” Sehol, / de sehol / nincs más / fekete, / csak a Bodri /
kutyának / az orra / hegye- / és reggel az utca, a muszka, a néger / a taxi, a Maxi, a Bodri, aPéter...”.
Miután a vers a maximális fordulatszámra pörgött fel, a költő prózaibbra kuszálja a ritmusát: „Ésráadásul
a rádió / mind azt kiabálja, hogy esik a hó!” Mintha az Arany Lacinak motorizált változatát hallanánk.
Hasonló ritmusjáték a Hörpentő és a Szél meg a Nap. A látvány pedig úgy hasonlít a Petőfi képzeletéből
elkanyargó képsorokhoz, mint a kényelmes valóság a filmvásznon látható rohanáshoz. Lóci a
legismertebb gyermekhősünk. Ő a magyar Róbert Gida, akinek azonban nem a kedvenc
játékairólmesélnek, hanem róla mesélnek a felnőtt-titkok gyermeki megnyilvánulásaira kíváncsi
olvasónak. Apjától örökölt lázadó alkata predesztinálta erre a szerepre. Nővére, a kis Klára legfeljebb
ártatlanul csodálkozott azon, miért nem tudnak szülei egy pengőt adni neki irkára, amikor egy „rendes
házban” legalább 100 pengőnek kellenelennie. Lóci körömszakadtáig harcol érdekeiért. Szimbolikusnak
tekinthető az, hogy egy bicikli megvásárlására képtelen apjából kisírja a bicikli-verset, amely aztán
meghozza neki m az ajándék biciklit. Lóci csak távoli rokona az áldozat gyermekhősöknek. Ő is szenved
családja anyagi helyzetétől, ám a családfői hatalmatkényszerből képviselőköltővel állandó szellemi
háborúban áll. A családfő megvívja ezeket a háborúkat, a költőpedig gyermek nézőpontjából mindent
újragondolva az ellenfél mellé áll. Ennek a tudathasadásos helyzetnek leghíresebb versbéli ábrázolása
Lóci óriás lesz. De ugyanerről szól a Lóci lázadása című vers is. A tekintélyelvelviselhetetlen súlya
egyébként legpontosabban a Rádió című versben mérhető meg. A beteg kisfiút azzal vigasztalja az apja,
hogy magára vállalja a családi rádió elrontását. És amikor a játékba bekapcsolódó anya aztjavasolja, hogy
ezért meg kellene verni az apát, Lóci boldog eufóriájában megfeledkezik a betegségéről is.

Szabó Lőrinc távol-keleti mítoszokhoz kapcsolódó verseiből is sokat profitálhatnak aszellemi

kalandozásra kapható kisiskolások. Hiszen a költő a saját gyermekeinek is mesélteezeket a történeteket. A
versek születésének indoklása tanulságos: „ ...Antikrisztiánusméregből, ifjúkori düh maradványokból, de
igazságérzetből is elhatározta, hogy ebből anyavalyás keresztény Európában illetve Magyarországon
terjeszteni fogom más, nekem tetszővallásoknak és népi hiedelmeknek az anyagát: Akadtak jó bölcs és
szent emberek nem csak ebben a vén Európában...” Inkább kamaszoknak szólnak ezek a mesék. Dsuangi
Dszi alma például kitűnő kiindulópont lehet a megismerés objektív és szubjektív voltának. A Van An-Si,
amely költője szerint „egy majdnem ezer éves kínai kommunista próbálkozás” parabolisztikus története,
többet elmond az elmúlt kor alapellentmondásairól, mint bármilyen más hasonló terjedelmű szöveg. A
SzunVu Kung lázadása megidézi Buddha alakját, és rögtön képet kapunk a kereszténység és a
buddhizmus különbségeiről és azonosságairól is. Vannak szabályos gyermekversei Szabó Lőrincnek
(Falusi hangverseny, Csibe, Sokat tud az én kezem,Vadliba), és annak témái szerint egészben, vagy
részben gyermekverssé vált gyönyörű költeményei (Ima agyermekekért, Nyitnikék).
Gyermekköltészetének legfőbb érdeme az apa-fiú viszony újraértelmezett szereposztása. Okos felnőtt néz
szembe itt is oktondi gyermekekkel, ám a felnőtt annyira okos, hogy rájön oktató szándékainak kudarcára,
és mindebből ő maga okul. „Örülni tanulok a gyermekeimtől” – mondja, bár nem örömez a tanulás.

József Attila örök gyermek marad a költészetben, pontosabban szökevény, aki hiába akart
minduntalan normális felnőtté válni érte jött a saját gyermekkora. Hároméves, amikor kalandos
természetű apja otthagyja családját a legreménytelenebb nyomorban. Tizennégy éves, amikor anyját is
elveszíti. A jóságos mama érzelmesképét a Mama című versben idézi fel. Ez a világirodalom egyik
legszebb anyaverse. Még a nyelvi határokon isátsugárzik ereje. Croce, a nagy olasz esztéta csupán
nyersfordításban olvasta, mégis rajongó sorokat irt róla. A Mama korhatár nélküli vers, benne mindeni
ugyan azt találja gyönyörűnek. Pedig már nem is figyelünk atitkaira. Arra, hogy a költő „már egy hete”
gondol a mamára. Ez a vers hosszú töprengéssel kikínlódott igazság. A föl-alá járkálva közben
megtorpanó fiú idézi fel a hasonló mozgással robotoló mamát. A második rész derűs anekdota is lehetne.
A némi eufémiával őszintének nevezhető oktondi gyermek, semmit nem értve a helyzetből játéknak fogja
fel anyja pokoli robotját, és sértetten veszi tudomásul, hogy a „dagadt ruha” fontosabb nála. A felidézett
mama azonban néma és provokálhatatlan. Nem büntet, de nem is magyaráz. Az egykori konfliktustvégül
nem a szavak, hanem a látomás képi sajátosságai döntik el. Az, hogy gyermekszemmel alulról
látunkmindent. Fönt van a padlás, a szárítókötélre kerülő ruha és mindenekelőtt mama, akinek alakja
ebből a megmagyarázhatatlan perspektívából válik egyre monumentálisabbá. A Mama eléggé nem
értékelhető sajátossága, hogy a gyermek számára nem csupán befogadható, hanempontosan értelmezhető,
átélhető. Különösen, ha keresünk még néhány más példát a költő verseiben megjelenőédesanyáról.
Gondoljunk például A Dunánál gyönyörű két sorár, amelyben a költő lába előtt elhömpölygőfolyam
„ Min édesanyám, ringatott, mesélt/ mosta a város minden szennyesét”.

József Attila rajzolta meg műveiben a leghátborzongatóbb pontossággal a gyermeklélek átélhető,

de kimondhatatlan titkait. Nem csak a versek vallomásait kell figyelembe vennünk, hanem olyan hiteles
történeteketis, mint a Csoszogi, az öreg suszter. Vagy a Szép Szó egyik szerkesztői levelében leírt
kalandját, a kísérletezőkedvében eltört lámpaburával. De ide sorolhatjuk betegségének gyorsírással
lejegyzett dokumentumát is. Ebbe akörbe tartozik az Iszonyat című vers-triller, amely azt demonstrálja,
hogyan kelt gyilkos ösztönöket egykislányban a bezártság. Nagyon fontos tisztáznunk: a József Attila
gyermekvilágnak csupán egy töredéke adhatóát a gyerekeknek. Sokkal pontosabb mérlegeléssel kell
vigyázni a korosztályi szempontokra, mint általában. Többször kell részleteket használni az egész mű
helyett. Vannak kevésbé kiaknázott lehetőségek a gyermekek számára készült József Attila
versválogatásokban. A hitvalló materialista József Attila ugyanis költészetünk egyik legnagyobb
istenkeresője volt. Szerencsénkre Istent is mindig gyermekperspektívából látta. Tizenkilenc évesen írt
Isten című versciklusa kedvelt darabja az iskolaiszavalóversenyeknek. A gyermekszemmel nézett Isten
alakja, ugyanis csodálatosan életszerű : „Ő vigyáz a tiszta cipőre, / az utcán is kitér előre. / Nem tolakszik,
és nem verekszik, / ha alszunk csöndesen lefekszik.” Ezek utántermészetes, hogy a költő boldogan
vállalja érte az általa leggyűlöltebbnek tartott gyermeki feladatot: Ha Őküldené, elmenne a boltba
is.József Attila költeményeinek egyik jellegzetes sajátossága a belőlük sugárzó szeretet az emberek, az
állatok és a környező természet iránt. Ilyen vers például a Hangya, a Tél, a Kertész leszek.
Tulajdonképpen minden tájleírása - a gyermek szemével nézve is - plasztikusan rekonstruálódó képekből
áll. Ám ezek a képek nagyon sok elvont gondolatot hivatottak hordozni. József Attila - Szabó Lőrincet
követve – távol-keleti mesével ismegpróbálkozott (Indiában, hol éjjel a vadak...)

József Attila tulajdonképpen csak egyetlen verset írta gyerekeknek, az Altatót. Ez nem csupán
költői remekmű, mesterségbeli fogásait is tanítani lehetne. A praktikus céllal mondott énekelt Altató a
műfajteremtőelődök nyomdokain jár. Egyfelől állandóan visszatérő refrénjének monotonitásával segíti az
álomba ringatást, másrészt a gyermek számára vonzó, színes fantáziaképekkel megelőzi a kellemes
álmokat, enyhítve ezzel azelalvás előtti szorongást. Az indító kép („Lehunyja kék szemét az ég, /
Lehunyja sok szemét a ház”) nagyon plasztikus. Segít elhitetni, hogyan alszik el minden más, aki, vagy
ami fontos kis Balázs számára. Természetesen minden egyes kép külön példája a költői varázslásnak,
ennek tetten érhető eszközét pedig- József Attila híres kifejezését parafrazálva – akár képes képtelennek
is nevezhetjük. Minden szakaszban van egy vizuálisan elképzelhetetlen absztrakt fogalom. A bogárral és
a darázzsal együtt elalszik a zümmögés, a villamossal a robogás, a kabáttal a szakadás, a játékokkal és az
erdővel a kirándulás. Az utolsó előtti versszakban a költő egy rafinált trükkel a vers ritmikáját is
megbolondítja. Amit eddig tett, az nem volt igazán „szabályszerű ” egy gyermekversben. Nem elég, hogy
jambusokban verselt, de még egy kis színező, öt- háromosztású ütemhangsúllyal sem próbált enyhíteni a
felnőttesen lüktető versritmuson. A hatodik szakaszban azután egygyermekversből szabályszerűen
kitiltott enjambement-nal majdnem prózát formál versből. Ezzel a változássalazt érzékelteti, hogy ebben
az elalvás előtti pillanatban már egy kicsit összekavarodnak a látomások, közeledünkaz álomvilághoz.
Balázs eddig példákat hallott arról, hogy minden elalszik, hallott érveket, hogy ami nekikedves, azt már
úgysem találja ébren. Bepillanthatott álomország perspektíváiba, az üveggolyókent megkaphatótávolság
csábításával. Az utolsó szakasz kizárólag róla szól. Álmában az lehet, amire vágyik. Már ezt csak a
legfontosabb érv tetőzheti be, hogy anyuka is elalszik. Az érték a gyermekversek terén más, mint az ún.
nagyköltészetben. Megfelelő minták birtokában aformakultúrával rendelkező költő tud jó gyermekverset
írni. Ezeknek a mintáknak a megalkotása a költő igazi feladata. A megfelelő minták kanonizálása pedig a
gyermekkultúra infrastruktúrájában tevékenykedőszerkesztőké, kritikusoké. A József Attila művészetéből
összeállítható minta a legutánozhatatlanabb. Tartalmilagés formailag egyaránt túlzottan kötődik egy
konkrét valósághoz.

Összefoglalás
 A klasszikus korszak többszörösen is jelentős a magyar gyermekirodalom történetében: ekkor
jelenik meg az első gyermekkönyv (Bezerédy Amália: Flóri könyve), megszületik az első igazi
gyermekvers (Petőfi Sándor: Arany Lacinak), megjelennek a gyermekirodalmi folyóiratok, a
könyvkiadás, kialakulnak ennek az irodalomnak az intézményi feltételei. A 19. század második felének
jelentősebb szerzőitől olyan alkotásokat vesz át a gyermekirodalom,amelyek ma is alapművei a
tankönyveknek és az antológiáknak. A klasszicizálódás a formaiés a tartalmi gazdagodás mellett műfaji
kiteljesedést is jelent, így a fordításirodalmat és azidegen nyelvű adaptációkat felválthatja az eredeti
magyar gyermekirodalom. A reformpedagógiai irányzatok megjelenésével a századfordulón megváltozik
a gyermek és a gyermekkor megítélése. Ezt a szemléletbeli változást Móricz Zsigmond. Kosztolányi
Dezső, Móra Ferenc, Molnár Ferenc, Szabó Lőrinc, József Attila és mások életművében követhetjük
nyomon. A hagyományos tekintélyelvű pedagógiát nyitottabb gyermekszemlélet váltja fel, a merev
oktatói-nevelői szándékot pedig a szórakoztatás és a játékosságra való törekvés ellensúlyozza. A korszak
jelentősebb alkotásaiba beépül a 20. század pedagógiai irányzatainak legfőbb törekvése: a
gyermekközpontúság.

Kérdések és feladatok
1. Értelmezze a mesei motívumok szerepét János vitéz boldogságkeresésében!

2. Mutassa ki a patriarchális szemlélet és a családi idill funkcióit Arany János gyermekirodalmi

alkotásiban!

3. Milyen műfaji jegyek segíthették elő Jókai Mór gyermekirodalmi adaptációját? (Használja fel A
tengerszem tündére Ion Creanga Könyvkiadó, Bukarest, 1979. címűkötetet!)

4. Elemezze Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című meseregényének erkölcsi világképét!

5. Milyen műfaji funkciói vannak a meseszerűségnek Móra Ferenc Kincskeresőkisködmön című

regényében?

6. Dolgozza fel tantárgy-pedagógiai szempontból Móricz Zsigmond gyermekverseit, különös tekintettel a

játékra és a játékosságra!

7. Elemezze a felnőtt-gyerek viszonyt Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig címűregényében!

8. Foglalja össze a gyermektéma újszerűségeit Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai című
versciklusában!

9. Milyen gyermekkori élményeket dolgoz fel Szabó Lőrinc a Tücsökzene címűciklusában?

10. Milyen sajátos stiláris jegyekre hagyatkozik Karinthy Frigyes Kosztolányi gyermekvers-paródiáinak
megírásakor az Így írtok ti című kötetben?

11. Elemezze a szövegritmus és a zeneritmus viszonyát József Attila megzenésített verseiben!

12. Milyen formai újításokat eredményez a modern időmértékes versritmus József Attila
gyermekverseiben?

13. Milyen tematikai azonosságok mutathatók ki József Attila gyermekverseiben és József Jolán A város
peremén című regényében?

14. Készítse el Molnár Ferenc a Pál utcai fiúk című regénye utolsó jelenetének dramatizált változatát!

A fejezet összeállításához felhasznált szakirodalom

1. Borbély Sándor (szerk.): Ötven nagyon fontos gyerekkönyv (Műismertetések ésműelemzések). Lord
Könyvkiadó, Bp. 1996.

2. Bognár Tas: Elemzések a gyermek- és ifjúsági irodalom köréből. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1996.

3. Komáromi Gabriella (szerk.): Gyermekirodalom. Helikon Kiadó, Bp. 1999.

4. Bognár Tas: A magyar gyermekvers. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2001.

5. Komáromi Gabriella: Elfelejtett irodalom. Móra Könyvkiadó, Bp. 2005.

4. Az erdélyi magyar gyermekirodalom a két világháború között

KULCSSZAVAK:

gazdag erdélyi irodalmi hagyomány, gyermekkultúra iránti érdeklődés.

Intézmény- és kánonteremtés. Polifon gyermekirodalmi kánon

A két világháború közötti erdélyi magyar gyermekirodalom nem tartozik az irodalomtörténészek

és általában az irodalom kutatóinak kedvelt témái közé. Az egyes íróiéletművek (Benedek Elek, Balázs
Ferenc) vizsgálata kapcsán elő-előfordulnak agyermekirodalommal kapcsolatos fontos megállapítások,
ezek hasznosíthatóak a kutatók számára is. A kevés számú érdeklődő (Székely Erzsébet, Csapody Miklós,
Csire Gabriella, Szabó Zsolt) megegyezik abban, hogy az erdélyi magyar gyermekirodalom létrejöttében
egyaránt köze van a gazdag erdélyi irodalmi hagyománynak, a gyermekkultúra iránt megnyilvánuló
huszadik század eleji általános érdeklődésnek és a kortárs szépirodalmitörekvéseknek
(transzszilvanizmusnak, népiességnek, szimbolizmusnak, szürrealizmusnak, avantgárdnak).

Jegyzetünknek ez a fejezete megkísérli felvázolni azokat a törekvéseket, amelyek nyomán

megszerveződik és létrejön az erdélyi magyar gyermekirodalom az első világháborút követő időszakban.
Ennek az irodalomnak a jellegét a húszas évekhez kötődő irodalomszervező és -alapító események
határozzák meg.Ebben az évtizedben két említésre méltó gyermekirodalmi kánon is megfogalmazódik.
Az egyik Benedek Eleknevéhez kapcsolódik, aki polifon irodalmi kánont honosít meg Erdélyben;
egyszerre mintakövetőt és befogadóközpontút. Mintakövető abban az értelemben, hogy a tizenkilencedik
századi népnemzeti kánontadaptálja a kisebbségi körülményekhez, és befogadóközpontú, mivel a
gyermekolvasó elvárásait kielégítőirodalmat szorgalmaz, egyensúlyt teremtve a hagyományos és a
modern irodalom-felfogás, valamint a nevelői és a szórakoztatói törekvések között. Ő már kész és részben
kipróbált elvekkel, értékorientált elvárásokkal és irodalomszervezői tapasztalatokkal lát hozzá a
gyermekirodalom meghonosításához Erdélyben. Másrészt azerdélyi magyar szellemi élet egészét átfogó
transzszilvanizmusnak is vannak gyermekirodalommal kapcsolatos preferenciái. Makkai Sándor
szabálykánonja például minőségi gyermek- és ifjúsági irodalmat szorgalmaz az erdélyi gyermekolvasó
számára. Elvárásait az alkotás aspektusai felől fogalmazza meg, és szabálysorozatot állít fel az irodalmi
produkcióban. Többek között az erkölcsi meg az esztétikai értékek mellett a nevelőit
isnélkülözhetetlennek tartja a gyermekirodalomban. Szerinte a gyermekolvasó még a befogadás
irányítottszakaszába képzelhető el, ezért következetesen hangoztatja a gyermekirodalom pedagógiai
szerepét, de nemcsupán az olvasóvá nevelést illetően vannak elvárásai, hanem a kisebbségi helyzettudat
kialakításában is. Az alakuló erdélyi magyar gyermekirodalom jellegét a létrejövő fórumok és
intézmények is meghatározzák. Mivel a könyvkiadás csak később (a húszas évek második felében) indul
be, elsősorban a folyóiratokhoz kötődő műfajok (vers és rövidpróza) a népszerűbbek, a regény és a
gyermekszínmű később jelenik meg, bár a Cimbora ezek közlésével is próbálkozik. Az így kialakuló
folyóirat-irodalom egyik előnye, hogy rendszeresen és közvetlenebbül tart kapcsolatot a
gyermekolvasóval. Ezt az interaktív jelleget kamatoztatja nagy sikerrel Benedek Elek szerkesztői
munkájában.

Ennek az irodalomnak a gazdag repertoárjában egyaránt találunk gyermekolvasóknak szánt

alkotásokat és utólagos adaptációkat. Olyan szerzők írnak az erdélyi kis olvasóknak, akik korábban már
bizonyítottak a felnőtt irodalomban, és rendelkeznek a megfelelőformakultúrával. A presztízsértékkel
jelentkező írók és költők mellett gyermekszerzőkkel is próbálkoznak az egyes folyóiratok, Benedek Elek
valóságos gyermekirodalmi műhelyt hoz így létre a Cimbora körül. Az irodalmi tudat és ízlés alakítása
szempontjából legalább ilyenfontos a klasszikus és a kortárs irodalmi alkotások adaptációja. Ez úton kerül
be a gyermekirodalmi repertoárba a történelmi téma és általában a történetiség, így válnak ismertté a
gyermekolvasók számára a transzszilvanizmus toposzai: az erdélyi táj és történelmihagyomány, a
kisebbségi humánum, a különböző kultúrák együttélésének tudata stb. Különösen értékesek Tamási Áron,
Áprily Lajos, Tompa László, Berde Mária, Benedek Elek, Szentimrey Jenő, Reményik Sándor és mások
erdélyi tárgyú művei.

4. 1. Benedek Elek gyermekirodalmi kánonja

1921-es erdélyi hazatérését megelőzően Benedek Elek évtizedekig tevékenykedik Budapesten a

magyar gyermekirodalom érdekében, és válik sokoldalú mindenesévé: mesegyűjtőjévé, országgyűlési
szószólójává, írójává, szerkesztőjévé, fordítójává ésterjesztőjévé. A tizenkilencedik század végén a
magyar irodalomtörténetben először tesz kísérletet egy gyermekirodalmi kánon megfogalmazására. A
szakirodalom mintakövetőként tartja számon ezt a kánontípust, mivel nem műfaji szabályok és normák
megfogalmazására,illetve egy tekintélyelv minden áron való érvényesítésére törekszik, hanem az
irodalmialkotások olyan mintagyűjteményét szorgalmazza, amely a magyar nemzeti közösség történelmi,
erkölcsi és irodalmi hagyományaihoz és értékeihez igazodik. Az így létrejövőkánon olyan
gyermekirodalmi szövegek gyűjteménye, amelyeket megillet a tisztelet, benne vannak a mindenkori
irodalmi tudatban, a kultúra és a hagyomány alapműveinek számítanak. Az ilyen irodalmi kánon esetében
már nem csupán maguk a kiválasztott szövegek tekinthetők kanonizáltaknak, hanem az általuk kiváltott
esztétikai hatás is, valamint azok a cselekedetek, amelyekre a szövegek utalnak, és amelyek a nyelvi jelen
túl is közölnek információkat. Ennek a kánonnak részei továbbá az értékek, a nézőpontok, a vélekedések,
a szimbólumok és amotívumok is, mindazok a járulékos tényezők, amelyek a szövegek mentén
jelentkeznek. Zsélyi Ferenc szerint ebben az esetben a kánonnak valóságos holdudvara jön létre, tehát
emiatt a kanonizált szövegeknek egyfajta rituális funkciójuk is kialakulhat, már nem csupán a szöveg a
minta, a kanonizált entitás, hanem vele együtt a pragmatikus vonatkozások is részei az irodalmi
kánonnak.

Benedek Elek korában a magyar szellemi életben a kanonizációnak két fő célelve jut érvényre:
egyesek elsősorban a nemzeti jellem kibontakozását és érvényesülését keresték az irodalomban (Horváth
János, Szabó Dezső), mások pedig az újszerűség, az eredetiségmegnyilvánulásait követték nyomon
(Fülep Lajos, Kassák Lajos). Benedek Elek mindkét irányt hasznosítani szeretné, ezért az értékőrző
nemzeti jelleget kiegészíti az újszerűség és az eredetiség követelményével. Felfogásában a klasszikus
nemzeti értékekre és a korszerűszemléletekre egyformán hagyatkozó gyermekirodalmi tudat döntő
szerepet játszhat a felnövekvő nemzedékek azonosságának és önmagáról formált képének kialakításában.
A tizenkilencedik századi nemzeti kánon korszerűsítése egyben átértékelés is, ennek egyik legfőbb
kritériuma az eredetiség, a másik pedig a befogadóközpontúság. Benedek Elek következetesen hirdeti,
hogy a másodlagos irodalom, az idegen nyelvű szövegek Magyar fordítása rombolja, a selejtes hazai
irodalom pedig konzerválja az irodalmi tudatot, és ez előbb-utóbb a gyermekirodalmi ízlés
megmerevedéséhez vezet, holott ennek az ízlésnekfontos szerepe van a folyamatos kanonizációban.
Értékdifferenciáló jellegénél fogva általatörténik meg a lényegesnek és az értékesnek az elkülönítése a
lényegtelentől és azértéktelentől, ugyanakkor döntően befolyásolja az irodalmi értékek revízióját. A
nemzeti irodalmi kánon analógiájára Benedek Elek gyermekirodalmi kánonja is négy tartópillérre épül: a
közösségre, az értékekre, a történetiségre és az intézményekre.Kanonikus értékrendjében a
gyermekirodalom közösségi jellege nemzetorientált. Emlékezetes képviselőházi beszédében is a nemzeti
értékrend elvárásai alapján bírálja saját korának gyermekirodalmát, az eredeti műveket és a külföldi
alkotások magyarországi adaptációját egyaránt. Mindkettő egyformán kirekesztődik esztétikai értékelvű
virtuális gyermekirodalmikánonjából: „Nagy részben külföldről importált, rendesen silány fordításban
terjesztett, kisebb részben hazai termékek, amelyek minden kritika nélkül kerülnek a gyermekek kezébe”.
(Idézet Benedek Elek képviselőházi beszédéből). Az előadó nem elégszik meg az
egyszerűhelyzetelemzéssel, ill. a tények ismertetésével, hanem kitér a lehetséges következmények
ésfejlemények értékelésére is. Következtetéseiben minden irányban leépülőnek látja a korabeli
gyermekirodalom perspektíváit; igénytelenségével és értékhiányával évekre alááshatja a gyermekolvasó
ízlését: „Míg együgyű tartalmakkal megtompítják az ébredező elmét, idegenszellemükkel csírájában
fojtják el a hazafias szellemet, évekre vetítik vissza a magyar irodalom jó termékei iránt való egészséges
érzés kifejlődését”. Ami ezután következik a képviselőházi felszólalásban, újdonságnak számít a magyar
gyermekirodalom addigi történetében, és újszerűségénél fogva a mai napig időszerű. Felvillantja kortársai
számára azokat a távoli horizontokat, amelyeket a modern magyar gyermekirodalomnak el kell érnie:
komplex értékrendszeren alapuló eredeti irodalomra van szükség, amely figyelembe veszi a befogadó
elvárásait, azaz a gyermekolvasó szociális és lélektani sajátosságait. Az így létrejövő irodalomnak a
produkción kívül figyelnie kell tehát a recepcióra is, csakis így alakulhat ki egészséges gyermekirodalmi
tudat és ízlés, a „felnőtt” irodalom befogadásának előfeltételeként. Benedek Elek képviselőházi
interpellációjában a gyermekirodalom befogadásának állandó aktualitással bíró alapkérdései
fogalmazódnak meg. Egyik ilyen kérdés az érték és az értéktelenség, a minőség és a selejt viszonya. A
kérdésfeltevő Benedek Eleknél ezek az értékviszonyok és értékdilemmák egyértelműen a pozitív
értékoldalon jutnak nyugvópontra,szerinte az irodalomnak feltétlenül és következetesen az esztétikai
értéket és az egyetemes minőséget kell szolgálnia.

Ezzel a letisztult irodalomszervezői, szerzői és szerkesztői felfogással lát hozzá gyermekirodalmi

kánonjának a megvalósításához, legfőbb célja: értőolvasót nevelni a magyar irodalom befogadására.
Kánonjának másik újdonsága a befogadó kérdéskörét érinti, és a gyermeki, a gyermekség lényegével van
összefüggésben. Végsőkövetkeztetése: a gyermekirodalom művelésének előfeltétele a gyermekolvasóhoz
való közeledés. Ennek a pedagógiai-irodalmi kommunikációnak mindenkori követelménye a tehetség,
spontaneitás az író és olvasó közötti párbeszédben, semmiképpen a modorosleereszkedés: „A
legzseniálisabb író is kudarcot vall, ha tehetségéhez nem járul mélységesmély kedély s mindenek felett a
gyermekvilágnak erős szeretete. Annak, ki gyermekkönyv írásába fog, kell hogy érezze vagy érezte
legyen valaha a családi élet melegét, kell hogy részese legyen vagy lett légyen valaha a családi élet
örömeinek és aggodalmainak; kell hogy le tudjon szállni a gyermekvilág esze járásához, kedvteléseihez, s
éppen nem felesleges, ha mindezekhez lelkében van még a gyermekével rokon vonás: egy csepp
naivitás”. Benedek Elek elvárja tehát kortársaitól, hogy irodalmi alkotásaik világképét hozzáigazítsák a
gyermekvilág elvárásaihoz, csak így tudnak hatékonyan közvetíteni erkölcsi és esztétikaiértékeket.
Továbbra is szorgalmazza a pedagógiai elvek szépirodalmi közvetítését, viszont mérsékletet tanúsít a
gyermekirodalmi alkotások nevelő értékének megítélésében: a nevelés nem mehet az esztétikum rovására,
a jó gyermekirodalmi mű egyszerre nevel és szórakoztat. Benedek Elek nyitott pedagógiát gyakorol, a
gyermeket lehetséges komplex jellemnek tekinti, aki harmonikus jellemalakítással formálható. A
gyermekjellemről nem csupán empirikus úton szerez gazdag tapasztalatokat, hanem felhasználja a kortárs
gyermeklélektani,gyermekpedagógiai szakismereteket, és az így megszerzett tudásanyagot elsősorban
gyermekirodalmilag hasznosítja. Modern nevelői mentalitásának lényege röviden így foglalható össze: a
gyermeki lény potenciális értékhordozó, a gyermekkorban felhalmozódó értékek felnőtt korban
kamatozódnak majd, a gyermekkultúra és benne a gyermekirodalom érték, része az össznemzeti
kultúrának. Ellen Key svéd pedagógusíró 1900-ban megjelent a Gyermek évszázada című könyvében a
modern társadalom gyermekközpontúságát fogalmazza meg, Benedek Elek pedig a magyar irodalomban
kanonizálja a gyermekközpontúságot. Erdélybe hazatérve, majd a Cimbora szerkesztését átvéve ezt a
gyermekközpontú irodalom-felfogást adaptálja kisebbségi körülmények között. Ehhezegyáltalán nem kell
átírnia korábbi programját, csupán pragmatikusabbá kell tennie, és néhány aspektusát nyomatékosítania
(helyzettudatát, anyanyelvi jelegét, történelmivonatkozásait). Ennek a gyermekirodalmi kánonnak fontos
része a történetiség, Benedek Elek a magyar történelmi hagyomány gyermekirodalmi olvasatát, átértékelő
értelmezését valósítja meg, beleértve a folklórt is.

Az egy évtized alatt közzétett mesegyűjteményekkel (Székely Tündérország, 1885; Székely

mesemondó, 1888; Magyar mese és mondavilág, 1894 – 1896) kanonizálja a magyar népmesét a
(gyermek)irodalomban: „Az volt s lesz a törekvésem, hogy az általam megírt, s még megírandó mesék
irodalmi művek hatását tegyék az olvasóra, anélkül azonban, hogy emiatt meghamisítsam a nép
észjárásának, mesemondó nyelvének karakterét.” Meséiben egyszerre van jelen a nevelői és a
szórakoztató szándék, arányosan alkalmazva Horatius docere et delectare klasszikus elvét. Hasonlóan jár
el történelmi tárgyú munkáiban is: A magyar nép múltja és jelene 1–2, 1898; Hazánk története, 1905;
Történeti olvasmányok, 1909; Nagy magyarok élete 1-13, 1905-1914. Történelmi áttekintéseinek fontos
kanonizációs eljárása a kiválasztás és az értelmezés, azaz a mit? és a hogyan? kérdése. Szempontjai az
örök érték eszményeit, a kanti abszolút értékkategóriát szolgálják, miközben nem téveszti szem elöl a
közösségi perspektívát sem, összhangot teremtve a múlt történései és a jelen érdeklődése között. Benedek
Eleknek ez a harmóniaeszményt követő értékkánonja kisebbségi körülmények között pragmatikus
irodalmi törekvéseket szolgál. A húszas évek erdélyi magyar irodalmában szintén a tradíció „reflexívebbé
válásával” kezdődik el, a kanonizáció és elsősorban a múlttá vált értékek kerülnek át a jelen horizontjába.
Olyan múlt rekonstruálódik ezáltal, amely befolyásolni képes egy adott közösség identitását. A
kánonalkotók szerint a történelemre emlékezve, és ennek az emlékezetnek a sarkalatosalakzatait kiemelve
bizonyosodhat meg egy közösség saját önazonossága felől. A benedeki modellhez hasonló kisebbségi
kánonok is azonos paradigmasorba rendezik az emlékezetet, a történelmet és az értékteremtést. Benedek
Elek elképzeléseiből nem hiányoznak a gyermekirodalom kanonizációs eljárásainak egyéb aspektusai
sem: a befogadásbeli szükségszerűségeken kívül a szociális-intézményes feltételek és az irodalom
önreflexivitása, vagyis a kritika. Ezek együttesen határozzák meg az irodalmi tudat létrejöttét és
szerkezetét. Századvégi hátrányos helyzete miatt a magyar gyermekirodalom saját
intézményrendszerének a kiépítésével van elfoglalva, olyan infrastruktúrára van szüksége, amely
biztosíthatja a folyamatos irodalmi életet.

A fokozatosan megerősödő intézmények képesek akaratlagosan befolyásolni a kánon alakulását,

ezért is fontos a könyvkiadók, valamint az irodalomkritika aktív jelenléte, és természetesen a
gyermekirodalmi folyóiratok megalakulása. Benedek Elek kétszer is tevékenyen éli át a magyar
gyermekirodalom önszerveződő szakaszát: először a századforduló Magyarországán és másodszor a
húszas évek Erdélyében. Az általa szerkesztett, illetve társszerkesztett gyermekirodalmi lapok (Az Én
Újságom, 1889-1944; Jó Pajtás, 1909-1925; Cimbora, 1922-1929) alkalmazkodtak a huszadik század
sajtóelvárásaihoz az időszerűség, az időszakosság és a nyilvánosság követelményével. Alapelvük,
felmutatni a sokféleségben az állandóságot, lehetővé téve ez által is, hogy a gyermekirodalom minél több
olvasóhoz jusson el. Benedek Elek valósággal össztársadalmi üggyé teszi a gyermekirodalmat: erkölcsi,
szakmai, pénzügyi támogatást kér számára. Ha szükséges, akár kormányszinten is szorgalmazza például a
pályadíjak kiírását, ily módon is legitimizálva a gyermekeknek szánt irodalmat. Az irodalmi ízlés egyik
hasznosítható intézményének tekinti az irodalomkritikát, ésfontos ellenőrző szerepet szán neki. A korabeli
piacorientált gyermekirodalom kizárólag külföldi termékekre épít, főleg német és angol művek
fordítására és adaptálására. Akapitalizálódó könyvpiac igényeinek nem felel meg a „selejtes” magyar
gyermek- és ifjúsági könyv, ezért is marad el a gyermekirodalmi kánon az egyetemes esztétikai
értékektől.

Ezeknek a számonkérése és érvényesítése lenne a kritika feladata: „Cím szerint sok gyermek-és
ifjúsági könyvünk van, de érték szerint még mindig kevés. Vannak írók, akik azt hiszik, hogy a világon
nincs valami könnyebb, mint a gyermekeknek való írás, holott ez a legnehezebb.” (Benedek Elek Ifjúsági
irodalom).

4. 2. Gyermekirodalom a Cimborában

Hazatérése után Szentimrei Jenő kéri fel Benedek Eleket arra, hogy legyen az erdélyi
gyermekolvasók irodalmi lapjának, a Cimborának a főszerkesztője, ténylegesen csak 1922 augusztus 27-
től, az I. évfolyam 29. számától veszi át a lap rányitását. A kisbaconi szerkesztőazonnal rátér
gyermekirodalmi kánonjának a megvalósítására, szerencsésen kamatoztatva Az Én Újságomnál és a Jó
Pajtásnál szerzett szerkesztői tapasztalatokat. Hamarosan felismeri, hogy az új politikai körülmények
közé került, és a lelki meg tudatbeli megrázkódtatást elszenvedett erdélyi magyar nemzeti közösségnek
olyan gyermekkultúrára van szüksége, amely részben kompenzálni tudja az elveszített intézményeket
(könyvkiadás, anyanyelvi oktatás stb.). Egyik „nagyapós” üzenetében így hozza ezt kis olvasóközönsége
tudomására: „Ennek az újságnak minden sora egy szent célt szolgál: nemesen, emberségesen gondolkodó,
művelt magyarokká nevelni titeket.” Szerkesztői ars poeticájába is átemeli gyermekirodalmikánonjának
azokat az elemeit, amelyek a klasszikus nemzeti kánonnak is erősségei: a közösségi tudatot, az
értékközpontúságot és a történetiséget. Ezeket a kisebbségi helyzettudatból fakadó messianizmussal
egészíti ki és erősíti meg.

A mai olvasatban kissé patetikusnak ható benedeki küldetéstudat az erdélyi magyar irodalom
hőskorában, az irodalmi élet újjászervezésének küzdelmeiben lelki és szellemi energiát kölcsönző erőnek
számított. Ennek tudható be, hogy megjelenésének hét éve alatt a Cimbora helyettesíteni tudta a
gyermekirodalom és általában a gyermekkultúra egyéb intézményeit is: lapjain látott napvilágot például a
korszak teljes gyermekirodalmi anyaga, gyermekkönyvek csak jóval később jelentek meg (helyettük
brosúrák vagy műsoros füzetek forogtak közkézen különféle társadalmi szervezetek kiadásában).
Benedek Elek pragmatikus elveket követ a gyermekolvasóval való kapcsolattartásban is, Elek nagyapó
üzeni című rovaton, leveleken keresztül érintkezik az olvasókkal, a Cimbora-közönségtalálkozókon pedig
személyesen szól hozzájuk. Így a lehető legdifferenciáltabb olvasóképet alakítja ki önmagának, ez pedig
kedvezően hat vissza a folyóirat szerkesztésigyakorlatára és szépirodalmi anyagára. Egyaránt gondol
óvodás-, iskolás- és kamaszkorú olvasóira, igyekszik megfelelni a különféle elvárásoknak. Ezzel
magyarázható a folyóirat széles műfajskálája, sőt az egyes műfajokon belül is változatosságra
bukkanhatunk, a prózán belül például több változatot is megismer az olvasóközönség: szépprózát (mese,
monda, novella, elbeszélés, folytatásos regény, anekdota, vicc, igaz történet), értekező prózát
(tudománynépszerűsítés, levél), publicisztikát (érdekes élménybeszámolók, hírek, tudósítások). Lírára,
prózára és drámára egyaránt gondol. Az egykor általa közölt vagy megirtszínpadi jelenetek és
mesejátékok ma is közismertek a gyermekirodalomban.

A Cimbora komplex irodalom-felfogását a szerzők névsorából és az általuk képviselt

irányzatokból is rekonstruálhatjuk. Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc és Benedek Elek nevéhez a
népnemzetihagyomány, műveikhez a klasszikus irodalmi ízlés társítható. A kortárs erdélyi szerzők
(Áprily Lajos, Berde Mária, Tamási Áron, Szentimrei Jenő, Tompa László, Kós Károly, Ligeti Ernő,
Molter Károly, Reményik Sándor, Sípos Domokos és mások) jelenlétével az alakuló transzszilván kánon
kerül be a gyermekirodalomba, így van benne szinte minden lapszámban az erdélyi történelem, az erdélyi
táj és általában az erdélyi lélek. A gyermekolvasó ízlésvilágának alakításában fontosak a népi kultúra
eredeti alkotásai éskülönféle adaptációi. Ezek mellett a modernebb irodalmi ízlés is fel-feltűnik a
Cimborában: a Nyugat köréhez tartozó Kosztolányi Dezsővel, Krúdy Gyulával, vagy az erdélyi Balázs
Ferenc újszerű mesekísérleteivel és Dsida Jenőnek a modernség változatait próbálgató korai verseivel.
Benedek Elek Öcsike-történeteivel pedig a huszadik század eleji reformpedagógiai elvek költöznek be a
Cimborába. A világirodalmat többek között J. W. Goethe, Lev Tolsztoj, Anatole France és Romain
Rolland képviseli. Rendszeresen közölt a Cimbora meséket és verseket román íróktól is. Leggyakrabban
Ispirescu meséivel, Alecsandri, Cosbuc, Eminescu és Goga verseivel találkozhattak az olvasók. Benedek
Elek mindig figyel arra, hogy a nevelői és erkölcsi érték mellett az esztétikai is érvényesüljön az
olvasnivalókban. Következetesen érvényesíti még 1898-ban megfogalmazott értékszempontjait:
„Valamint a házat is alulról kezdik építeni, azonképpen a magyar irodalom olvasóközönségének nevelését
is alul, a gyermeknél kell kezdeni.” Tananyag-kiegészítésként művelődéstörténeti, irodalomtörténeti,
történelmi és néprajzi anyagot is beszerkeszt Benedek Elek az egyes lapszámokba. Különösen sokat jelent
ez aszórványvidéken élő kis olvasóknak, akik magyar nyelvű oktatás híján a Cimborából sajátíthatják el,
illetve bővíthetik anyanyelvi ismereteiket. Tágabban értelmezett gyermekkultúrájában helyet kap a
tudománynépszerűsítés is, Tamás érdeklődik címmel külön sorozatot indít. A tág témakör (kábítószer,
mélytengeri élővilág, tűzhányók, lovagkor stb.) összeállítója és megszövegezője dr. Lengyel Miklós, aki
szinte a kamaszokat érdeklő minden témát igyekszik beemelni rovatába. Pedagógus társszerkesztők
segítségével gyakorlati jellegűrovatot is indít a Cimbora: a kémia népszerűsítésére vállalkozik a
Kísérletezzünk!, a Rajziskola pedig a kis olvasók képzőművészeti készségeinek kialakításán fáradozik.
Benedek Elek olvasóinak kognitív nevelése és ismeretszerzése mellett nem hanyagolja el a nyelvi
kifejezőkészségek kialakítását és a képességek gyakorlását sem. Fogalmazási versenyeket hirdet megadott
témára (Beszámoló a nyári vakációról), mesét, verset, fordítást, karcolatot közöl a tehetségesebb
levelezőktől. Új jelenségnek számit a magyar gyermekirodalomban, hogy a gyermekszerzők együtt
szerepelnek ismert költőkkel és prózaírókkal. Benedek Elek ezzel a szerkesztői gesztussal bővíti a
gyermekirodalom addigi fogalmát: a gyermek márnemcsak olvasója és témája lehet az irodalomnak,
hanem szerzője is. A Cimbora közli például Dsida Jenő és Ignácz Rózsa első irodalmi alkotásait, rajtuk
kívül még sok más gyermekszerzőjelentkezik egyszeri vagy többszöri próbálkozással (Csűrös Emília,
Marton Lili és mások).

Ezzel teljesedik ki igazán Benedek Elek gyermekközpontú irodalom-felfogása, precedenst

teremtve a később megjelenő magyar nyelvű gyermeklapok számára, amelyek következetesen
társszerzőnek tekintik a gyermekolvasót, és külön rovatot indítanak számára. A Cimbora megszűnésével
évtizedekre visszafejlődik a magyar gyermekirodalom Erdélyben, nem akad megfelelő fóruma és rangos
művelője, a kiművelt formakultúrával ésirodalmi presztízzsel rendelkező szerzők keveset törődnek az
irodalomnak ezzel a változatával, vagy pedig kivándorolnak Erdélyből. Nincs folytatása annak a
folyóirattípusnak sem, amelyet Benedek Elek keltett életre a Cimborával, majd csak a világháború
utánújraszerveződő gyermekirodalom neves fóruma, a Napsugár lesz hozzá fogható.

A harmincasévekben megjelenő felekezeti lapok jellegüknél fogva más feladatot látnak el

gyermeknevelésben, differenciált olvasóréteget alakítanak ki maguknak külön-külön szólítva meg a
legkisebb és a nagyobb gyermekeket, illetve serdülőket. Szépirodalmi anyaguk semmindig felel meg a
húszas években megfogalmazott gyermekirodalmi kánonnak. „Gyermeklap a főhatalom változása utáni
eszmélés első éveiben több is megjelent – így az Angyalkert (Kolozsvár), a Jó Gyermek (Nagyvárad), a
Gyertyafény (Braila), a Kis Pajtás (Szatmár) és mások – maradandó, máig érezhető hatást azonban csak
Benedek Elek és lapja gyakorolt, megalapozva az anyanyelvi irodalmi nevelést. Más feladatot láttak el a
legkisebbeknek és a nagyobb gyermekeknek szerkesztett felekezeti lapok, melyeknek fontossága ma sem
lebecsülhető – köztük a szatmári Apostol Szívgárdista – melléklapja, az evangélikus Gyermekvilág, a
református Az Én Kicsinyeim (felnőttebbeknek, jobbára az ifjúságnak a nevezetes Ifjú Erdély) -, és sok
más (baptista, zsidó) lap, folyóirat, melyek irodalmat is közöltek”. (Csapody Miklós: Csipike és testvérei).
A Cimbora megszűnésével és főszerkesztőjének halálával megdől az az alapelv, amelyre a húszas
években, az erdélyi magyar gyermekirodalom „hőskorában” hagyatkozni lehetett: „tudósnak, írónak
különösennagy érdeke, hogy a fiatal nemzedék a lehető legjobb könyveken nevelődjék.”

4. 3. Benedek Elek Öcsike-történetei

A Cimborában közölt műfajok közül az Öcsike-történetek a gyermektörténetek valószerű

változataihoz sorolhatók: a címszereplő valóságos személy, egyike Benedek Elek tizenkét unokájának
(később professzorként és polihisztorként vált ismertté Benedek István néven), mozgékony, eleven eszű
gyerek, csínytevéseivel, eredeti ötleteivel gyakran szórakoztatta, olykor meg is hökkentette családját.
Folyóiratában Öcsike nadselű gondolataicímmel közölte Benedek Elek ezt a gyermekkaland-sorozatot,
szinte minden héten meglepte vele az olvasókat. Történeteinek egy része a nyaranta Kisbaconban
vakációzó unoka élményeit dolgozza fel rövid prózában, másik része a budapesti tapasztalatokat levél
formában. Mindkét változatban olyan újításokra bukkanunk, amelyek csak Benedek Eleknél fordulnak elő
a korabeli gyermekirodalomban: ezek az újdonságok egyrészt a szövegekfelszíni struktúrájában
keresendők, a műfajisághoz, illetve a marrációs technikához köthetők, másrészt téma- és tartalombeli
nóvumok, vagyis a szövegvilág részei. Különösen érdekesek lehetnek számunkra a gyermekvilághoz és a
gyermekpedagógiához köthető korszerű nézetek,ezek segítik hozzá Benedek Eleket, hogy történeteivel
saját gyermekirodalmi műfajtteremtsen, tovább erősítve gyermekközpontú irodalmi kánonját. A valószerű
eseménysorozatra épülő Öcsike-történetek a gyerektörténetekhez, illetve azigaztörténetekhez sorolhatók.
Ezek általában sematikusan ismétlődő egyszerű műfaji struktúra alapján szerveződnek, egy alapötletből
építkeznek. A történetsorozat leitmotívuma, a „nadselűgondolat”, nemcsak az alkotásban van jelen
szövegszervező tényezőként, hanem a befogadást is befolyásolja, és nyitott elváráshorizontot alakít ki az
olvasói tudatban.

A műfajteremtéshez szükséges kreativitást és felfedező kedvet próbálja felébreszteni a szerző az

olvasóban is, ehhez mesterfokon használja fel a késleltető narrációs technikát, ugyanis sohasem árulja el
előre a „nadselű gondolatok” lényegét, hanem módszeresen, történetről-történetre adagolhozzá újabb
ismérveket. Ez Benedek Elek olvasóknak szánt olyan „nadselű gondolata”, mint amilyennel Öcsike
tréfálja meg a felnőtteket. A „nadselű” gyermeknyelvi kifejezés nemteljesen azonos a felnőtt
nyelvhasználat „nagyszerű” szavával, van némi többletjelentése, mely leginkább a „kópéság”, „gyermeki
csínytevés” fogalmakkal írható körül. A szóhoztapadó többletjelentést maga Benedek Elek így értelmezi a
Stánci néni zongorázni tanul címűtörténet végén: „… szép volt a gondolat, hogy Stánci néni rám testálta a
házát, de más a’nadselű’ gondolat. Ehhez már csak én értek igazán.” További megsejtésekkel bővülhet
alakuló fogalomképzetünk, miután elolvassuk a Kísértetjárás című történetet, itt Öcsike már
egyértelműbb utalást tesz saját ötletének jellegére: „Ma este kísértetjárást rendezünk. Megijesztjük a
lányokat.” Az Öcsike farsangi tréfája című történetből megtudjuk, hogy a „nadselű gondolatnak”
gyerekáldozata is van, a vendéggyerek, aki egyébként „legkülönb tanuló a második Á-ban”, valósággal
viszolyog Öcsike kópéságaitól: „Én nem barátkozomilyen kölyökkel, majd hogy még velem is csináljon
valami gonosz tréfát.” Ebből a meglehetősen szubjektív értékítéletből kitetszik, a „nadselű gondolat”
gyerektréfa, mely azérintettek kedélyétől függően egyaránt lehet „gonosz” vagy „nadselű”. A „nadselű
gondolat” valósággal önállósodik, és a történetsorozat végére sajátosműfajként körvonalazódik, egyfajta
műfajpoétikája kerekedik. Szerkezetét elemezve három részre tagolhatjuk: a legelső mozzanat
heurisztikus jellegű, megszületik egy gondolat vagy kipattan egy ötlet Öcsike fejéből. Máskor előre
megtervezett, átgondolt csínytevéssel van dolgunk. Az ötlet születését követi a kivitelezés, az ötletpróba.
Ez a leghosszabb része ennek az alkalmi műfajnak. Végül az utolsó fázis, a végkifejlet következik, amely
a gondolat csattanóján kívül a kiváltott hatást, a környezet reakcióját is tartalmazza. A változatosnarrációs
technika ellensúlyozza a rutinszerűen felépített „nadselű gondolat”-sort. Benedek Elek kétféle elbeszélői
perspektívát is kipróbál az Öcsike-történetekben: a harmadik személyűszerzői és az első személyű
narrációt. A szerzői elbeszélésben az általa sokat gyakorolt mesemondó szerepben jelenik meg: a mesélő
nagyapa adja elő az unoka csínytevéseit.
 Sikeresen alkalmazza mesefeldolgozásainak kipróbált retorikai fogásait. Gyakran szól ki például
a szövegből képzeletbeli hallgatóságához, hogy ébren tartsa érdeklődését, vagy előkészítsen egy-egy
érdekesebb eseményt, cselekménybeli fordulatot, olvasóit közvetlenül is érdekeltté teszi a befogadásban:
„Kezében fáklya lobogott. (Vagy csak faggyúgyertya volt? Nem tudom?)”; „–Gyere csak, Fokszikám –
szólt gyöngéden a kutyájához (Mellesleg mondvatöbb esze volt ennek a kutyának, mint a Stánci néni
Pufijának)”; „Pedig mondhatom, gyerekek, nagy kár volt érte, mert gyönyörű szép szakáll volt”. A
történetek epikai hitelét, valószerűségét erősítik a beszélt nyelvi fordulatok és a gyermeknyelvi
kifejezések, ennek a retorikai fogásnak a hitelesség érzékeltetésén túl jól meghatározható stílusbeli
többlete is van: változatosabbá, élvezetesebbé teszi a mesélést, a varietas delectant klasszikus retorikai
elvnek a jegyében. A köznyelvből vett szólások, a mindennapi nyelv fordulatai egyszerre teszik
szemléletesebbé, elevenebbé és közvetlenebbé a szövegeket: „Igenis, szokott Hazug Péter bácsi aludni
ebéd után, mégpedig olyan mélyen, hogy akár ágyút is sütögethettek el a füle mellett”, vagy „No jól van,
ördögadta, a te lelkeden szárad, ha szégyent vallok”. Agyermeknyelvi kölcsönzések elsősorban a
gyermekvilággal való azonosulást jelentő retorikaielemekként kezelendők, amelyek játékosságukkal,
eredetiségükkel frissítik is a szövegeket.Ilyen tipikus gyermeknyelvi sajátossága selypítés („Adja vissa a
salagomat – kiáltottaHancika, aki tüstént megismerte a maga holmiját. – Adja vissa! Azs azs enyém!”;
„Kélem, kélem, kedves Pepi bácsi – mondta Öcsike szolgálatkészen”.) és a kicsinyítő képzők halmozása
(„Szép gyöngén megfogja a kedves kis legyecske szárnyacskáját. Aztán fülecskéjét a kalapra nyomta, s
úgy hallgatta Öcsike a kedvenc legyecske röpködését és zümmögését”.) A népmeséből kölcsönzött
retorikai motívumok a fikcióhoz közelítik az eseményeket, és a valószerűség felé terelik az olvasói
figyelmet: „Akár hiszitek, akár nem, Fokszi olyan okos volt, hogy parancsot sem várt, tüstént szájába
kapta a vajaskenyeret.”; „No de, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem …”; „Mesélek valami olyat,
amilyen még sosem volt a Cimborában”. ; „Hírük bejárta nemcsak az egész utcát, de még a várost is, azon
is egy sánta arasszal túl”.

Az Öcsike-történetek egy része budapesti élmények rekonstrukciója, megszövegezésükhöz

Benedek Elek másik prózaműfajt, levelet választ, a műfajváltással együtt jár az elbeszélői perspektíva
megváltoztatása is. A levelekben a lineáriscselekményvezetést felváltja a felidézés (például Öcsike álma).
Ehhez a szerzőnek mindent gyermeki perspektívából kell láttatnia, úgy kell felidéznie az eseményeket,
ahogy azokat a gyerek-narrátor megtapasztalta. Az átélt gyermekélmény és a befogadói élmény
hitelességét, illetve hatását nem ronthatja el, inkább fokozni próbálja a közvetítésre vállalkozó
felnőtt.Egyszerre két címzettje is van a levelekbe foglalt Öcsike-történeteknek, a tulajdonképpeni vagy
közvetlen címzett a „nagyapó”, a közvetett pedig a Cimbora olvasóközönsége. Így van az Öcsike-
leveleknek egy konkrét és több virtuális címzettje, ugyanakkor egy jól azonosíthatófeladója. Olyan
játékhelyzet teremtődik ezáltal, amelyben a résztvevők derűs szerepjátékot játszhatnak: Öcsike, a levélíró
egyben leveleinek hőse is, a leveleket közreadó Benedek Elek szerző és olvasó is egyszemélyben, a sok-
sok gyermekolvasó pedig megannyi játszótárs ebben a furfangos játékban. A közös játék lényege a
folyamatos dialógus, Benedek Elek az Öcsike-levelekben tudatosítja a felvázolt szerepeket, nem hagy
kétséget, és nem okozidentitászavart a befogadóban, ezért iktat be következetesen különféle
megszólításokat a levélszövegekbe: „Hát én megírom, édes Nagyapóka, az már a maga dolga, hogy
beteszi vagy sem”. ; „Édes nagyapóka lelkem, nem állhatom meg, hogy ne közöljem magával ezt a
pompástörténetet”.

Az Öcsike-történetek tartalmi és világképi újításainak forrását a korabeli gyermekpedagógiában

kereshetjük. A történeteket egyértelműen Benedek Elek gyermekközpontú szemlélete hatja át, a század
eleji új pedagógiai irányzatok hatására az autarktikus, tekintélyelvű nevelést fokozatosan egy
demokratikusabb gyermekközpontú pedagógia váltja fel. A felnőtt-gyermek viszony megítélésében az
Öcsike-történetek meghaladják a hagyományos patriarchális szemléletet, amelyben a mindentudó,
tekintélyt parancsoló felnőtt gyámkodik az oktondi gyermek fölött. Ez a felülvizsgált pedagógiai
alapkérdés így fogalmazódik meg a Pepi bácsi korcsolyázik című történetben: „Őszinténszólva Öcsike
nem szerette Pepi bácsit, mert folyton leckéztette”. A pedagógiai perspektívaváltás a felnőtt-gyermek
viszony radikális átértékeléséhez vezet. A Péter bácsiról szóló történetekben (Hazug Péter bácsi szakálla,
Pepi bácsi korcsolyázik) az okos és leleményes gyermek leckézteti meg a felnőttet, aki néha éppen olyan
esendő tud lenni, mint a gyermek, így könnyen áldozatává válhat az ártatlan gyermektréfának is, például
Öcsike valamelyik „nadselű gondolatának”: „No, megállj Pepi bácsi – gondolta Öcsi magában -, egyszer
majd felültetlek az én kelekes kolcsolámra, aztán akkor beszélj!” Természetesen ez a szemléletváltás nem
konfliktusmentes: a fenyegetőzésre az érintett szintén fenyegetőzéssel replikázik: „No, megállj, mindjárt
megtanítlak én, ha apád meg nem tanított”. A felnőtt generáció nehezen viseli el a megleckéztetést,
ilyenkor a sokszor bevált tekintéllyel lép fel,ahogy azt Öcsike édesapja is teszi: „Hogy megvalljam az
igazat, a kedves papa tulajdonképpen az egyik karjával ölelte át Öcsikét, a másikkal alaposan kiporolta a
nadrágját”, vagy: „Hiszen az ő nadselű gondolatai rendszerint azzal végződtek, hogy apuskapálcája…
nem, nem fejezem be ezt a gondolatot”.

A szakirodalom a fekete pedagógia tárgykörébe sorolja a testi fenyítést, a felnőtteknek ez a fajta

nevelési ambíciója elsősorbantársadalmi-lélektani eredetű. Nevelésre voltaképpen nem is a gyermeknek
van szüksége, a felnőtt nevelő követeli, hogy nevelhessen, ily módon éli ki lappangó ösztöneit. Az
Öcsike-történetekben bőven találunk olyan felnőtteket, akik előítéletekkel közelednek a gyermekekhez.
Ilyen például Ludmilla és Stánci néni, nekik rendszereskirohanásaik vannak a gyerektársadalom ellen: „-
Hogy mertétek, akasztófára való kölykei?” vagy: „- Megölöm a gaz kölykeket! – sivította Ludmilla néni,
s eszén kívül rohant a kertbe”.Nem próbálkoznak sem a közeledéssel, sem a megértéssel, képtelenek
leereszkedni a gyermekvilág szintjére, esetükben fel sem merül az elfogadó magatartás, egyetlen
pedagógiai érvük és eszközük a testi fenyítés, illetve az azzal való fenyegetőzés: „- Szemtelen kölykek!
Hiszen megálljatok, majd adok én nektek!” Olyan lénynek tartják a gyermeket, aki állandó felügyeletre
szorul, és akit kizárólag a nevelés tehet értékes emberré. Annak a klasszikus pedagógiai felfogásnak az
emblematikus figurái ők, amely szerint egyedül a pedagógia képes az ember „megteremtésére”, és ez a
jellemteremtő tevékenység még fokozható is, kiterjeszthető az iskolán kívüli éltre (például a családra).
Rousseau és Pestalozzi nézetei szerint a gyermek ártatlannak születik, de hamar romlottá válik az
emberek között, ezért szorul állandó nevelésre és pedagógiai felügyeletre. Nevelési tanácsadásuk
vezérmotívuma: a társadalom generálta viselkedésbeli hibákat megfélemlítéssel, elrettentéssel lehet
javítani.

Benedek Elek nyitott pedagógiai szemléletének tudható be, hogy az Öcsike-történetekben nem a
távolságtartó, hanem az elfogadó nevelői attitűd érvényesül, a reformpedagógia híveként olyan alakuló
egyéniségnek tekinti a gyermeket, aki képes önálló gondolkodásra és tevékenységre. Ehhez egyfajta
modellnek, pszicho-pedagógiai prototípusnak szánja Öcsikét, akivel bátran szövetkezhet a
tekintélyelvűség ellen. A magyar irodalomban először Petőfi Sándor Szeget szeggel című versének
gyermekalakja érteti meg velünk, hogy a felnőtt is követhet el hibát, nemcsak a gyerek. Éppen a felnőtt
társadalom kanonizálta pedagógiai szabályként, hogy a viselkedésbeli, illetve a jellembeli hibákat
büntetni, javítani kell. Csakhogy a társadalmi hierarchia alacsonyabb fokon álló gyermek nem büntethet
testi fenyítéssel, ez a felnőttek kiváltsága, ezért gyermekcsínyekhez folyamodik, az Öcsike-féle „nadselű
gondolatokhoz”. Benedek Elek ezt az esélyegyenlőtlenséget szeretné kompenzálni, amikor Pepi bácsi
megleckéztetésében Öcsi mellé áll: „Hiszen a kiporolást megérdemelte, de a célt, mit maga elé tűzött,
mégis elérte Öcsike: Pepi bácsi rögtön csomagolt s többet sohasem jött Öcsike kedves szüleihez nyaralni.
– Köztünk legyen mondva– mondta anyus apusnak -, kár volt oly erősen kiporolnod az Öcsike nadrágját.
Valamennyi közt ez volt a legnadselűbb gondolata!” Ennek a nyitott pedagógiának az egyik emlékezetes
momentuma a történetekben, amikor a felnőtt (apa) szövetkezik a gyerekkel (Öcsike) egy másik felnőtt
(Stánci néni)megleckéztetésére. Öcsike „nadselű gondolata" menti meg a családot Stánci néni dilettáns
zongorajátékától: bezárják a macskát a zongorába, meghiusítva a néni környezete számára terhes művészi
ambícióit. Öcsike magára vállalja a csínytevést, ám fenntartási vannak a korábban tekintélyelvet
érvényesítő és vele szemben fekete pedagógiát gyakorló apával szemben, némi gyanakvással fogadja a
cinkosságot. Az apa nem meri vállalni a gyermekicsínytevést, felnőtt tekintélyét és rokoni presztízsét
féltve. Viszont nem következetes pedagógiai elveiben meg erkölcsi nézeteiben, és engedményeket tesz a
cél szentesíti az eszközt machiavellista felfogás szellemében. Korábbi tilalmait és előítéleteit félre
tévegyermeke ösztönös igazságérzetére hagyatkozik, ugyanis őt köti a rászabott társadalmi szerep. Ezt
érzékelteti a kettejük között elhangzó egyezkedő párbeszéd: „ – No, hát mégis … Stáncinéni, meg a
zongora … Nem tudnád valahogy elriasztani attól a zongorától? Tudod, nekemnem illik. De ha neked
véletlenül … valami nadselű gondolatod támadna … - Nem vernél meg? – kérdezte gyanakodva Öcsike.
– Dehogy vernélek, dehogy vernélek – mondta apuska – Itt a kezem, nem disznóláb!”

Az Öcsike-történetekből megismerhető nagyapa-unoka viszony megerősíti számunkraazt a

nemzedékről nemzedékre öröklődő megállapítást, miszerint a nagyszülők sokkal engedékenyebbek a
nevelésben az unokáikkal, mint egykoron saját gyerekeikkel. Ebben a kapcsolatban nem a tekintélyelv a
domináns, mint a hagyományos szülő-gyerek viszonyban, hanem a demokratikusabb pajtási jelleg.
Öcsike „nadselű gondolatainak” kivitelezésében gyakran szövetkezik „nagyapóval”, beavatja terveibe,
csínytevéseinek részleteibe. A nagyapa azzal nyeri el unokája bizalmát, hogy fogékony az ötletekre,
megőrzik közös titkukat, vagy afelnőttek háta mögött huncutul összekacsint kedvenc kis unokájával.
„Édes nagyapóka lelkem, képzelje csak, Stánci néni megirigyelte az én nadselű gondolataimat, sehogy
sem akarbelenyugodni abba, hogy neki ne legyen oly, sőt olyanabb nadselű gondolata, mint nekem”;
„Mondanom sem kell tán, hogy Stánci néni örökre lemondott a velem való versengésről. Mert tetszik
tudni, nagyapóka lelkem, gondolat és gondolat között különbség van”. Benedek Eleknél ez a nagyszülői
szerep kiegészül a már említett reformpedagógiai eredetűnyitottsággal. A gyermekre úgy tekint, mint
teljes értékű családtagra, aki majdan önálló és szabad individuumként könnyebben be tud illeszkedni a
társadalomba. Ez a gondolat, úgy tűnik, örök legitimitást kapott a gyermekkultúrában, és a mai napig sem
veszített semmit azidőszerűségéből.

4. 4. Dsida Jenő gyermekversei a Cimborában

Benedek Elek gyermeklapja, a Cimbora közli Dsida Jenő első irodalmi próbálkozásait:
1923 és 1927 között összesen negyvenöt lapszámban leljük fel írásait (verseket, novellákat,
elbeszéléseket és meséket). A korai Dsida-versek egy részére nagy hatással van a családi
környezet, főleg anyja matriarchális nevelési felfogása (Gyöngyvirág, Vissza, Édesanyám
nevenapjára). Anyaközpontúsága alapvetően érzelmi indíttatású, ezt még fokozza korai
betegségéből fakadó érzékenysége. Az apa kényszerű szolgálati és katonai távolléte miatt
gyerekkora nagy részét édesanyja társaságában tölti, különösen 1914 és 1918 között, amikor
anagyszülőknél laktak Beregszászon. Az anya feltétlen engedelmességre neveli fiát: „Igen okos
és nagyon jó, engedelmes gyermek volt. Ha elmentem bevásárolni, beültettem a nagydívány
sarkába, kioktatva, hogy bárki csenget vagy kopog, ne szóljon, és senkit be ne engedjen, ha órák
múlva jöttem haza, úgy volt, ahogy hagytam”. Végzetessé váló betegségét követően állandó
tilalmak között nő fel, és kímélő bánásmódban részesül, ez csak erősíti betegségtudatát és a vele
járó szorongásérzetét. Az utóbbi évtizedekben Erdélyben kiadott magyar nyelvű tankönyvek és
irodalmiantológiák az Édesanyám névnapjára című verssel kanonizálták leginkább Dsida Jenőt a
gyermekirodalomban. [Székely Erzsébet (szerk.): Költögető. Gyermekek verseskönyve.
Kriterion Könyvkiadó, Buk. 1983. Csetriné Lingvay Klára (szerk.): Aranyos pillangó. Kriterion
Könyvkiadó, Buk. 2002. Fekete Vince – Ferenczes István (szerk.): Tündérkert. Csíkszereda,
2004.]. Először 1923. aug. 19-én jelent meg a Cimbora második évfolyamának33. számában a
tizenhat éves költő édesanyjának szánt verses köszöntőjeként. Esztétikaiszempontból kevésbé
értékes ez a vers, formai megoldásai kezdetlegesek, és ez a trópusok teljes hiányának tudható be.
Hiányérzetünket a jól nevelt gyermek udvarias gesztusa (az édesanya köszöntése), valamint a
fiúi szeretet, a szívből jövő őszinte hang kompenzálja valamelyest. A költő hat évvel később
megjelent önéletrajzában sem esztétikai értékei miatt említi meg első versközlését: „Tizenöt és
fél éves voltam, mikor első versem – valami kis névnapi köszöntő – megjelent Benedek Elek
nagyapó Cimborájában, s akkor kaptam az elsőhonoráriumot. Azóta sem voltam olyan boldogan
büszke és magammal megelégedett, mintakkor”.

Ezt követően a Cimborában egy sor olyan vers is megjelenik, amely egyértelműen
előrehaladást mutat: Játék, Vissza, Csengő-bongó versike a mókuskáról, Papírhajók. Ezek a
versek az életmű későbbi nagy költeményeinek prototípusaiként kezelendők, majdan visszatérő
témák és formai megoldások sejlenek fel bennük. Már most is feltűnik a költővonzódása az élet
parányi, nélkülözhetetlen örömei iránt, miközben még ezer szállal kötődik a gyermekkorhoz,
amelyet a rá jellemző aprólékos gonddal jelenít meg. Ettől kezdve a versírás rendszeres
tevékenységgé, önkifejezésbeli szükségletté válik számára, ahogy ez Benedek Elekhez írott
leveléből is kitűnik: „A versírás éppenséggel semmiféle nehézséget nem okoz, és pihenésül
szoktam szórakozni vele. Pl. a Hervad a virágom című versemet egy negyed óra alatt írtam.
Egyike legkedvesebb verseimnek, és igen örülnék, ha a többi előtt tetszeneközölni”. Bányai
László is hasonlókat ír Dsida költői hajlamairól önéletrajzi regényében: „Költőiségben annyira
előre van, hogy én ezt a távolságot őszinte csodálkozással nézem. Versei rögtön születnek. Amíg
aludtam délután, már kettőt is írt. Mintha sietne az élettel”.(Bányai László: Kitárul a világ).

A Játék 1924. szeptember 28-án jelent mag a Cimbora 39. számában. A gyermekjáték
szabályai szerint építkezik, hűen követve a játékosságot és igazodva a kiválasztott műfajtípus,a
bújócska dramaturgiájához. A tragikum felvillantásával a játék túlmutat a gyermekkorinaivitáson
és megsejteti olvasójával a játékosság mögött meghúzódó realitást. Erre a fordulatra készíti fel a
befogadót a vers alcímében megfogalmazott paradoxon: „megtörtént mese”, erre rezonál a
meghökkentő verszárlat is: „És nem látták meg soha egymást”. Ebben az összefüggésben nem
tűnik véletlennek a játéktér kiválasztása, a bújócskázás hagyományos helyszíne: az erdő, amelyet
a valóság metaforájaként azonosíthatunk. Az erdő / élet ismeretlen közegében véletlenszerűek a
találkozások és végzetesek az elválások: „S tovaszaladt a kisleányka / - Szomorú lesz a vége,
meglásd! - / Egyik ment jobbra, / Másik ment balra, / És nem látták meg soha egymást”. Már
ezekben a versekben is visszatérő motívumként jelenik meg a félelemérzet meg a szorongás:
egyrészt a kortárs költészet (Ady Endre és Kosztolányi Dezső) hatásaként, másrészt saját
élettapasztalatként. Erről így ír a már említett önéletrajzában: „A szenvedést ismegkóstoltam
már, néhány évig állandóan levert voltam és szomorú”. Közeli barátja, Bányai László szatmári
látogatásakor (1924. szeptember) valósággal megdöbbent Dsidának a kedélyállapotát látva: „Úgy
búcsúztunk, mintha sohase látnók többé egymást. Jenő belsejébennagyon pesszimista”. Ennek az
életérzésnek a hatására keletkezett versekben egyszerre vanjelen a nosztalgia és a szorongás. A
költő nosztalgiával búcsúzik a gyerekkortól, és mindattól, ami hozzá köthető: a játéktól, az
édesanya gondoskodó szeretetétől, az önfeledt boldogságtól, a gyermekkor helyszíneitől és
tárgyaitól. Szorongással fogadja azt az ismeretlen világot, amelyet majd a felnőtt kor hoz
magával, hiszen már eddig megsejtett üzeneteihez is negatív tapasztalatok társulnak. A Vissza
(Cimbora 1925. aug. 11. negyedik évfolyam 33. szám) cíművers ennek a nosztalgiaélménynek az
egyik nyelvi konkretizációja, benne a költő egyformaintenzitással idézi fel a gyermekkort és az
anyaélményt. A felnőtté válással egyidőben hatalmasodik el rajta a hiányérzet, és fokozódik
vágyódása a kisgyermekkor és benne az édesanya után. A gyermekkorba történő
megvalósíthatatlan visszatérés helyett a költő már megelégedne annak illúziójával, ugyanis a
visszatérés imitálása pillanatnyilag enyhíti az állandó szorongást és félelemérzetet: „Álmodjunk
nagyon, nagyon szépet, / ringatózz szépen el velem, / álmodjuk most a régi álmot, / hogy ne
féljek a kebleden”.

1926. április 18-án a Cimbora ötödik évfolyamának 16. számában jelent meg a Csengő-
bongó versike a mókuskáról című Dsida-költemény. Benne ismét a gyermekkortól, a gyermekitől
búcsúzik a felnőtt életszakaszba lépő költő. A gyermekkorról való kényszerűlemondás
megrendítő élmény számára, nosztalgiával tekint vissza közeli gyermekkorára, az emlékeket a
közismert gyermekmondóka hívja elő: „Mókuska, mókuska / felmászott a fára”. A versben
megidézett apró termetű állatka fokozatosan minősül át metaforává, majdszimbólummá,
egyszerre jelképezve a játékot, a játszó gyereket, magát a gyermekkort és a szabadságot:
„Okosszemű jószág, / gyermekvágyam lelke”; „Ilyen hűtlen, fürge mókus /lelkem minden
vágya”. A vers fontos momentuma a mókuskergetés, azaz a gyermekkor és a vele együtt
tovatűnő boldogság felkutatása, amelyet a magyar mitológia egyik ismert motívumával, a
csodaszarvas-üldözéssel egészít ki, időben és térben egyaránt kitágítja szenvedélyes
boldogságkeresését: „Nem kellett karácsony, / csörgő dió, alma - / ugrált a kis mókus / maga
után csalva / Csodaszarvas elcsábított / Epedés-országba; / Mókuska, mókuska/ felmászott a
fára”.

A felnövekedő költő nosztalgiával tekint a tovatűnő örömvilágra, a nyelvi játék megannyi

lehetősége sem feledteti vele a megsejtett tragikumot: „Távol tavaszt nézve, / ahonnan
elkéstem, / délibáb-hívásban, / álom-kergetésben / sírni kell egy bohó kis vers / régi dallamára: /
Mókuska, mókuska felmászott a fára”. A Papírhajók című versben (Cimbora, 1926. október 20.
ötödik évfolyam, 42. szám)szintén a kisgyermekkor emlékei idéződnek fel. Az emlékezést
kiváltó vershelyzet, a folyóparton papírhajókat eregető gyerekek látványa emlékeket idéz a
költőben, megelőlegezve a vers egészén végigvonuló emlékező attitűdöt: „A folyó partján,
melyet ismerek, / mint múltam halkan dongó vízimalmát”. A malom, a világirodalom ismert
toposza, a múló idő szimbóluma az egyéni sorsot jelzős hasonlatként idézi meg. A továbbiakban
egymást váltják a jelen, a közvetlen élmény konkrét képei és a múlttá vált
gyermekkoremlékképei. Így válik fokozatosan személyessé a befogadó számára is az első két
sorban megfogalmazódó vershelyzet, a továbbiakban a költő soronként közelít bennünket annak
a sejtésnek a megértéséhez, illetve annak az élménynek az átéléséhez, amelyet így fogalmazmeg:
„Égszínkék szeműk összemosolyog, / s mennyországosan, báránykásan villan / benne valami
igen nagy dolog”. Bár a gyermekkor és a hozzá kapcsolódó értékek általános és egyetemes
jellegűek, ezeket mégis mindannyian személyesen éljük át és tapasztaljuk meg. Ezért fogják fel
tragikusan a papírhajón tovatűnő gyermekkori boldogság elvesztését a folyó partján játszadozó
gyerekek, illetve velük együtt a költő, majd mindnyájukkal a versolvasó is: „És gondolatban én
is vetem-hányom, / hogy minek kell még könnyezni is néha / egy kéményseprőn meg egy kicsi
lányon”. Már a korai versekben megjelenik témaként a kereszténység, az elmúlás és a
transzcendencia, ezek egyre inkább az életmű alaptémáivá válnak (Templom, Estharangok, Őszi
dal).

A létkérdések fokozatosan átveszik a gyermekség és a gyermekkorhoz kapcsolódó

témakör helyét az életműben. Ezzel a váltással végérvényesen felnőtté és egyre érettebbé válik
Dsida Jenő költészete és a benne megfogalmazódó világkép, életkorához képest talán túl korán
is, visszaigazolva Bányai Lászlónak a már idézett megállapítását: mintha költőnk „sietne az
élettel”. Az Őszi dal című verse 1923. október 14-én a Cimbora harmadikévfolyamának 41.
számában jelent meg először. Dsida dalformában előlegezi meg későbbi elmúlásról írott
verseinek fájdalmasan szép világát, azt a látszólag könnyed hangot, amellyel a magyar
irodalomban csak ő tudja megfogalmazni a tragikus halálélményt. Ekkorra a magyar
gyermekirodalomban sem számít már újdonságnak a téma, egy évtizeddel korábban Kosztolányi
Dezső A szegény kisgyermek panaszaiban és Csáth Géza gyermektémájúnovelláiban egyaránt
megjeleníti a természetes és az erőszakos halált. Mindketten azújdonságot, a felfedezésre váró
titkot látják a témában, amely a korábbi időszakban még tabunak számított. Kosztolányi a
szecessziót és az impresszionizmust, Csáth Géza pedig az ösztönvilágot kutató freudizmust
választja a gyermekkori halálélmény irodalmasítására. Dsida Jenőnél a haláltéma nem kuriózum,
nem az érdekesség szférájába tartozó verstéma, hanemrendhagyó gyermekkori egészségi
állapotából eredeztethető állandó veszélyérzet, amelyhez a közösségből kirekesztő magányérzet
is társul. Súlyos szívbetegsége már kisgyerekkorban is távol tartja a megerőltető játékoktól, és
megfosztja minden fizikai próba gyakorlásától. Az Őszi dal című verse ezt a halálfélelemtől
árnyékolt gyermektudatot fogalmazza meg a későbbihaláltémájú versek egyik sikerültebb
prototípusaként: „Te előtted már / Lehull a fátyol / Arról a titkos / Rejtett világról, / Ahonnan
senki / Vissza nem tért még / S viszontlátsz sok-sok / Levéltestvérkét”. Ezekben az első
változatokban eufemizáltan fogalmazódik meg a haláltudat: a költő valóságos szinonimasort és
perifázis-készletet dolgoz ki halálélményének megfogalmazására, következetesen mellőzve és
kerülve a riasztó halál kifejezést vagy annak származékait: „Örökre elment, itthagyott!” (Dal a
kis fehér kutyáról); „Itthagy bennünket, /Szegény árvákat. / S felmegy Hozzád a / Csillagos
égbe” (Templomban). Ha mégis leírja,akkor különös nyomatékot, riadtságából fakadó érzelmi
többletet tulajdonít a szónak. Az Új imádság című versében például adys megoldást választva a
„Csontkezű Halál” szimbólumát képzeli bele a világ pusztulásának víziójába, amely majd „a
lázas világnak hörgő mellét … végigsimítja”. A Címborában közölt versek némelyikében a
szorongásélmény és a szorongató haláltudat keltette feszültség elégiává szelídül, illetve elégikus
hangnemben oldódik fel.

A Dsida életművet kutató Láng Gusztáv a korai versek közül az Estharangok címűt tartja
ebből a szempontból tipikusnak. A vers 1924. április 6-án, a Címbora harmadik évfolyamának
14. számában jelent meg. A költő az elégikus tartalmat a szonett szerkezeti követelményeivel
hangolja össze. A négysorosok párhuzam formájában tájleírást és lélekállapot-rajzotnyújtanak,
az estébe hajló természetet és a szomorú lírai hangot vetítve egymásra. A háromsorosok kötelező
szerkezeti fordulatát a „De most!” felkiáltás vezeti be, felkészítve azolvasót a várható retorikai
változásra. A hetedik-nyolcadik sor szomorúságról („zokogásomat”) és magányról („senki meg
nem hallja”; „senki nem felel”) vall, majdmindkettő a hitben talál feloldódást: „És imádságba
halkul zokogásom”. „A szerkesztés biztonságára vall, ahogy a tercettekben mondatformát is vált
a vers: a két katrénban verssor és mondat következetesen egybeesett, ami egyhangúvá is tette e
versszakokat. (Kérdés persze, hogy ez a monotónia mesterségbeli bizonytalanságból ered-e,
avagy abból a szándékból, hogy ritmus s mondat feszültséget kerülő egybeesése is éreztesse az
alkony ’álmosságát’). A tercettekben kétsoros mondatokat találunk (9 – 10. és 12 – 13. sor),
enyhe áthajlással (a sorvég nem sérti a szintagma-határt), s mindkét esetben egysoros mondat
zárja a mellérendelő (kapcsolatos) összetételt. Az egy sornyi mondatok nemcsak azelőzőhöz,
hanem egymáshoz is szorosan kapcsolódnak: ’Szempilláimat csendesen lezárom … // És
imádságba halkul zokogásom.’ Ez a két tercett igazi közlendője, melyet két szimmetrikus
elhelyezésű bővítmény-mondat magyaráz. A szonett költői közhelyei ettől abiztos és arányos
ritmikai és nyelvtani szerkezettől válnak mégis hatásossá. A befejező rész szókincsében is
kiemelhetjük az elégikus feloldás sejtetett-közvetett voltát: a harang és az imádság utal ennek
igazi mibenlétére, az Istenhez forduló áhítatra”.( Láng Gusztáv: Dsida Jenő költészete). Nem
zárhatjuk a Címbora-beli versek szemléjét anélkül, hogy ne beszéljünk Dsida Jenőés Benedek
Elek kapcsolatáról. A téma elemzői általában a „nagyapó”-„unoka” viszonyban látják
megvalósulni költőnk szempontjából szerencsésnek mondható egymásra találást. Ám Dsida
számára nem csupán lelki-emberi kapcsolatot jelent a Benedek Elekkel kötött barátság, hanem
szakmait is. A szerkesztő „nagyapó” irodalmi ízlésének hatása, a kis tollforgatókkal szembeni
elvárásai is kimutathatók a korai Dsida-versekben.

Benedek Elek az irodalom esztétikai megítélésében a tizenkilencedik századi népnemzeti

irányt tekinti mérvadónak, illetve annak századvégi epigon változatát. A gyermekirodalomban
pedig a Pósa Lajossal együtt kialakított kánont érvényesíti, jellemzői: világos szerkesztés,
egyszerű forma,közérthetőség, nyelvi tisztaság, erkölcsi (nemzeti, keresztényi, humánus)
értékek. Ezeknek a preferenciáknak a szem előtt tartásával írja meg Dsida Jenő A csemetefa
éneke című versét (Cimbora, 1927. március 1. hatodik évfolyam, 7. sz.). Ebben a tipikusan
Cimbora-versben teljesedik ki a költő metaforikus nyelve, és zárul folyóiratbeli közléssorozata.
Az alcím„jóságos faültető” jelzős metaforája határozza meg a vers teljes jelentésvilágát, a szöveg
formaszervezőjeként viselkedik. Elsődleges jelentésével arra a gazdálkodó,
növénytermesztőéletformára utal, amelyet Benedek Elek saját kisbaconi birtokán gyakorol.
Metaforikus jelentésével a gyermeki lélekbe értékeket, irodalom- és nyelvszeretetet plántáló
„jóságos faültetőre” gondolhatunk. A költő egyszerre tartja fent ezt a megsejtett kettősséget,
egyidőben beszél a gyümölcsfa és a saját nevében, tovább erősítve és mindvégig fenntartva a
metaforikus jelleget. A verszárlatig megőrződik ez a képi szinten végigvonuló kettősség. A
szonett zártságával és formai kötöttségével fegyelmezi az érzelmek szabad áramlását, ehhez a
nyugatosok által felfedezett modern formával társítja a hagyományos költői manírt, a máremlített
népnemzeti epigon stílust. A szonett négysorosait személyleírásra és jellemzésre használja, a
háromsorosok pedig saját köszönetét és háláját tolmácsolják. Az első versszakhangulatkeltéssel
indul előkészítve a későbbi mondandókat, a költő már itt leüti azt a gyöngéd és szeretetteljes
alaphangot, amely aztán az egész verset kitölti. Szimpátiájának és érzéseinekérzékeltetésére
„Elek Nagyapó” közvetlen környezetéből, a szeretett tájból rekonstruál hasonlóan szelíd
jelenségeket, finom mozgásokat: „szálló lepkék”, „döngicsélő méhek”, „lágy zsongás”.
(Egyébként ezek más vershelyzetben az epigon líra jellegzetes kellékei). A költő„unoka” ezekkel
a visszatérő gesztusokkal lépésről-lépésre készíti fel lelkét aköszönetmondásra, ezzel egyidőben
a nyelv és a költészet eszközeivel az érzések hasonlóátélésére készíti fel a versolvasót is. A
második versszak a korábban megjelenített környezettel analóg leírást tartalmaz Benedek
Elekről, az „ifjú, tiszta öröm” jelzős szerkezet harmonizál a természetből rekonstruált idillikus
képpel. Ez az érzelmes portréfestés retorikai eszközökben is bővelkedik: egyetlen versszakon
belül halmozza fel a költő például apárhuzamot, az ellentétet és a fokozást: „Haja fehér, de szíve
még fehérebb”, vagy: „Ha rút-gorombán bántja is az élet, / Ő mindig szeret, mindig könyörül”. A
szonett háromsorosaiban egyszerűsödik a költői retorika: a köszönet és a hála gyermeki hangján
szólal meg a költő, mint az öt évvel korábban írt Édesanyám névnapjára című versben: „Minden
örömet tőle kaptam kölcsön: / Övé legyen majd minden ízletes gyümölcsöm, / virágomat az ő
fejére hintsem, / hűsen legyezve, árnyékkal kínálva, / sátorom legyen leghívebb tanyája! /
Jóságos ember – áldja meg az Isten!” A Benedek Elekhez írott költemény egyfajta összegezése
Dsida Jenő gyermekverseinek, aki kezdetben két jól kivehető élményszférából teremti meg
versvilágát: a látványéból és az érzésekéből. Folyamatos tökéletesedés mutatható ki abban,
ahogyan kialakítja a kétféle szférának megfelelő költői nyelvet, ahogyan megbirkózik a korai
versekben jelentkező stiláriseklekticizmussal, előre vetítve a majdani poeta doctust. A korai
versekben jelentkezőkomplexitás a tökéletesedés, a gazdagodás érzékelése mellett egyéb hatást
is kiválthat az érzékeny befogadóban.

Dsida verseiben a látvány síkjához tartozó gyermekkori és természeti képek életörömöt

sugallnak, a szépség és általában az értékek iránti határtalan vonzódást, azonban az állandó
szorongással és félelemérzettel terhelt érzelmi sík következetesen fékezi, vagy teljesen
visszafogja ezt a hedonista hajlamot, egy sajátos hangszerelésű, csakis Dsidára jellemző
fájdalmasan szép költészetet eredményezve. Ez az életműben jelentkező paradoxon nem megy a
költészet rovására, hanem gyarapodást eredményez, bár minden szépségért magának a költőnek
kell megszenvednie. Bányai László már a korai versekben isfelismerhetőnek véli az általunk
megsejtett sajátosságokat: „Jenő felolvasta nekem legtöbb versét. Megvitattuk mindahányat. A
magyar klasszikus poézisnek minden új gyakorlatát elsajátította. A modernek közül Tóth Árpád
és Kosztolányi áll hozzá közel. Ady viharzásában a sorok különös zenéjét, a képek, szavak
bizarrságát követi, akárcsak saját beteg szíve aritmiás dohogó ütemét”.

Összefoglalás

A két világháború közötti erdélyi magyar gyermekirodalmat irányzati, műfajtörténeti és

esztétikai szempontból egyaránt összetett jelenségként kell kezelnünk. Meghatározó tényezői: a
gazdag erdélyi irodalmi hagyomány, a gyermekkultúra iránt megnyilvánuló 20. századi általános
érdeklődés és a kortárs irodalmi irányzatok befolyása. A létrejövő erdélyi magyar irodalomhoz
hasonlóan a gyermekirodalom is az intézmény- és a kánonteremtéssel van elfoglalva. A húszas
években jelennek meg az első erdélyi magyar gyermekirodalmi lapok (közülük is kiemelkedik
Benedek Elek Cimborája), és jelentetik meg a könyvkiadók a gyermekkönyveket. A
gyermekirodalmi kánonok közül a Benedek Eleké és a Makkai Sándoré számíthat érdeklődésre,
a Benedek Eleké pragmatikusabb, az irodalom közvetlen gyakorlati teendőiből indul ki. Makkai
Sándor inkább az elmélet felől fogalmazza meg gyermekirodalommal szembeni elvárásait.
Ebben az időszakban olyan költők és prózaírók ajándékozzák meg könyvekkel az erdélyi kis
olvasókat, akik korábban már bizonyítottak a felnőtt irodalomban, és megfelelő formakultúrával
rendelkeznek.

Kérdések és feladatok
1.Foglalja össze a két világháború közötti erdélyi magyar gyermekirodalom fontosabb jellemzőit,
és sorolja fel szerzőit!

2.Melyek Benedek Elek gyermekirodalmi kánonjának legfőbb elvei?

3.Mutassa be műfajokkal, szerzőkkel és művekkel példázva a Cimbora gyermekirodalmi

anyagát!

4.Ismertesse az Öcsike-történetek műfaji sajátosságait!

5.Vázolja fel a mese útját a népmeséktől az avantgárd mesékig Balázs Ferenc életművében

6.Melyek Dsida Jenő Cimborában közölt gyermekverseinek műfaji és világképijellemzői?

Az alfejezet összeállításához felhasznált szakirodalom

1.Bauer Gabriella: Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1966.

2.Mikó Imre – Kicsi Antal – Horváth Sz. István: Balázs Ferenc. Monográfia. Kriterion

Könyvkiadó, Buk., 1973.

3.Bányai László: Kitárul a világ. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1978.

4.Nagy Olga: A táltos törvénye. Népmese és esztétikum. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1978.

5.Csapody Miklós: Csipike és testvérei. Az erdélyi magyar gyermekirodalomról. Alföld, 1998. 2.

sz.

6.Láng Gusztáv: Dsida Jenő költészete. Kriterion Könyvkiadó, Buk. – Kv., 2000.

7.Demény István Pál … Tánczos Vilmos: Magyar népi kultúra. Erdélyi Tankönyvtanács Kv.,

2003.

8.Szabó Zsolt: Kommunikációs készség és nevelés. Benedek Elek a gyermek- és ifjúsági

irodalomért. Korunk, 2002. 10. sz.

9.A Székelyföld gyermekirodalmi száma, 2004. nov.

10.Hegedüs Imre János: Benedek Elek. Monográfia. Pallas Akadémia, Csíkszereda, 2006.

5. A modern magyar gyermekirodalom

KULCSSZAVAK: korszerűség, átalakuló gyermekeszmény,művészi
értékrend dominanciája, három korszak, esztétikai és ontológiai
okok

A modernség szinonimája nem más, mint a korszerűség. A modern gyermekirodalom a

valóban kortárs műveket jelenti. Csak azok a művek igazi kortársaink, amelyek rólunk szólnak,
nekünk szólnak, hanghordozásuka koré. Ettől még játszódhatnak akár meseországban is. Sőt,
mintha a legfontosabb és legmélyebb mondandója ameseszerű parabolának lenne a modern
gyermekirodalomban. A gyermekirodalom a modernség jegyeit két okból viseli magán. Mindkét
ok nyilvánvaló. Az első ok abból fakad, hogy gyermekirodalom irodalom. Ha pedig így van,
akkor mindaz, ami a modern irodalombantörtént, ilyen vagy olyan mértékben a gyermekeknek
szóló verseket, meséket, történeteket is érinti. Agyermekirodalom nem sziget, ahova a modern
irodalom hullámverései nem érnek el (groteszk, irónia, prózavers, nonszensz)A másik ok, amely
a modern gyermekirodalmat mássá teszi, hogy megváltozott a gyermeklét, a gyermekképünk és a
gyermekekhez fűződő viszonyunk. Ennek mentén érdekes jelenségköröket járhatunk be amodern
gyermekpróza átváltozásainak tükrében. Ezek a változások világképiek és tematikaiak, azaz a
művekrtékének önmaguknak nem garanciái. Személyiségének harmonikus felépítéséhez a
gyereknek szüksége van a költészet értekeire is. Ám hogy melyek ezek az értékek és konkrétan
mely művekben testesülnek meg leginkább,arról mást mond a család és az iskola, a pszichológia
és az irodalomtudomány.
 Az utolsó fél évszázad során leglátványosabban az értékrend változott meg
gyermekköltészetünkben. Ebben a században átéltük a pszichológia és a pedagógia forradalmat.
Átalakult a gyermekeszmény. A gyermekmár nem törékeny kis áldozat, akiből jó, ha minden
második megéri a felnőtt kort és nem is olyan mosolyognivaló kis buta potenciális felnőtt.
Önálló személyiség, akit máris tisztelni és irigyelni lehet. Hiszen a világgalismerkedve olyan
szellemi kalandokat él át, amelyekre mi már legfeljebb csak emlékezhetünk. Megváltozik a
felnőtt-gyerek kapcsolat hierarchiája. Az infantilizálódó felnőtt, aki kamaszruhában jár, és
társaságban gyermekdalokat énekel, immár nem irányítani akarja a gyermeket, inkább együtt
játszana vele. Ez az új gondolkodás a század elején kezdődött (Móricz Zs., Kosztolányi D.,
Szabó L., József A.). Ám ezek az értékek először csupán az irodalomban jelentek meg. Az
életben terjedésüknek ellenállt a konzervatív iskola és család. 1945 után a mérleg a játékos
örömöket kifejező igazi művészet javára billent, ezáltal a gyerekek a sematizmuskorszakában
sokkal jobban versekkel találkoztak, mint szüleik. Persze a gyermekversnek is megvolt a maga
szocreál korszaka, de ezeknek a verseknek a szerzőit senki sem tartotta költőnek.

A művészi értékrend dominanciája azonban számos problémát vet fel a

gyermekköltészet terén. Ma apár száz példányban megjelenő kötetek korában a költővé
koszorúzás minidig szűk elit csoportok kompetenciája. Nem véletlen, hogy ezen a szűrön
kiválasztott legújabb költőgenerációk maguk is a szellemi választófejedelmek véleményére
figyelnek. Ritkán írnak a szélesebb közönségnek, ritkán publikálnak gyermekverseket. A
művészi értékek egyoldalú előretörése a pedagógia követelmények rovására óhatatlanul teret nyit
a sznobizmusnak, ami azért problematikus, mert nem a gyermek sznob, hanem az érdekében
ágáló felnőtt. A sznobizmus legyözésévelkönnyen teret nyerhet az üzleti érdek. Sajnos a kritika
nem elég hatékony szövetséges: a kritikus a felnött irodalom hierarchiájat ismeri, nem a
gyermekirodalmat, és megtörténhet, hogy a hibát erényként avanzsálhatja

A modern gyermekirodalom három korszaka:

1. Az első rögtön a háború után kezdődött, amikor gyorsan felerősödtek a korábban meglévő,
csak háttérbszorított gyermekközpontú pedagógiai tendenciák. Lassan magához tér a
könyvkiadás és a közoktatás. Együttjelenik meg az igazi érték és a dilettantizmus. Az 1956-ban
elhallgatott, vagy elhallgattatott költök újra csakgyerekeknek írnak.

2. A második periódus a 60-as évek elejétől a 80-as évek elejéig tart. Mind mennyiségi, mind
minőségi téren komoly sikerekkel büszkélkedhetett a gyermekirodalom. A gyermekköltészet
vitathatatlanul és látványosan része lett az óvodai nevelésnek, az iskolai oktatásnak, kivívta
helyét a médiában. A legnagyobb sikereket itt valóban a legértékesebb művek és szerzőik aratják
3. A 80-as évek elejétől napjainkig tartó utolsó periódus egyszerre mondható hanyatlásnak és
megújulásnak. Averskultúra gyakorlóterein korábban megszállottan lelkes versíró pedagógusok
egy kicsit belefáradnak állandó játék eufóriájába. Úgy érzik, az óvodai foglalkozásokhoz nem
kell mindig, mindenáron vers. Ez a csökkenőfogyasztás szigorított az értékek mércéjén, csak az
igazi klasszikusok tudják megőrizni pozíciójukat. Ugyanakkor egészen új jelenségeket is
tapasztalhatunk. Külföldi hatásra (svéd gyerekversek) meggyorsult a gyermekköltészet
pedagógiai-pszichológiai értékrendjének megújulása. A gyerekek - és a nevükben gondolkodók -
sokallják a játékot, és keveslik az igazi személyes kapcsolatokat. A felnőtt ne viháncoljon
folyton, inkább hallgassa meg a gyereket. A dísztelen-rímtelen, ritmustalan „sóderparti" típusú
gyerekvers polgárjogot nyer nálunk is. Ugyanakkor a korábbi ritmus- és képvirtuóz
gyerekköltészet ekkor találkozik újranagyobb léptékekben a zenével, és ennek következtében
talál ismét közönséget magának.Sokféle változást ért meg az ifjúsági próza is, amíg a 20. század
végére értünk. A változásnak két fő oka van:

1. Esztétikai: Az esztétikai ok abban rejlik, hogy az ifjúsági regény regény. Éppen ezért minden
hat rá, ami a kortárs prózában történt vagy történik. Általában lineáris maradt a kamaszoknak írt
regények elbeszélteseménysora, de ezt a hagyományt meg lehet szegni: a modern regény
időtechnikájával követni lehet a képzeletjátékát, az asszociációk láncreakcióit, a tudat áramlását,
az emlékezés mechanizmusát filmszerű vágások, montázsok, áttűnések révén. De történetnek
lennie kell!

2. Ontológiai: Változott a gyereklét, változott a gyerekképünk és a gyerek-felnőtt viszony, de

maga a gyerek változott meg leginkább. A gyerekek élete is mechanizálódott (elidegenedés,
elszürkülés). Hiánycikk lett életükben az élmény, a kaland úgyszintén. A gyerek tulajdonképpen
egy virtuális valóság sztereotip kalandjait éli át a tévé képernyője előtt,és összekeveri őket a
valósággal. A felnőtt számára hihetetlen értek a gyermek, a gyermekség, de nem tudja megóvni,
védelmezni. A gyerek előtt nincsenek már titkai a felnőtt világnak:eltűnt a tekintély (a szülőé, a
tanáré, a felnőtté), a média révén eltitkolhatatlanokká váltak életünk sötétségei.

5.1. Nemes Nagy Ágnes gyermekköltészete ( 1922-1991)

Ha a mester Weöres Sándor zseniális rossz diákra emlékeztet bennünket, Nemes Nagy
Ágnes az örök eminens példája. Pontosan annyi gyermekverse van, amennyit erre a célra írt.
Nála nem kell keresnünk, milyen alkati sajátosságok vezettek erre a területre. Feladatként kapta
ezt a versíró munkát. Gyermekversein jól látható, hogy költőjük rigurózusan elválasztja őket
igazi életművétől. Pontosan kielemezhetőa feladatot kijelölő szerkesztői szándék, amely
tökéletesen ellentétes Nemse Nagy Ágnes költői gyakorlatával. Nála a verset indukákó élmény
konkrétumai teljesen feloldódnak a műben, a költő pedig igyekszik elrejtőzni a művek mögé. A
gyermekversek költője ezzel szemben sosem titkolt szándékkal és meglepő alapossággal
térképezi fel a viláfgot. A költő a legtermészetesebb módon ír a gyermeket körülvevő világról,
játékairól, szórakozásáról, a világra rácsodálkozó magatartásáról, mindenről, ami gyermeki. S
ezzel költészetté avatja a mindennapok gyermekvilágát.
 A Szökőkút című kötet, amely 1979-ben jelent meg, tartalmazza a költő teljes
gyermekköltészetét, s így a legteljesebb bemutatása verseinek. A kötet hat részből áll: I. Budai
utca, II. Madarak, III. Gyerekek, IV. Bors néni, V. Mondókák, VI. Jeromos, a remeterák.
Tematikailag a kötet felöleli mindazt, ami Nemes nagy Ágnes gyermeklírájának szépségeit,
értékeit jelenti. A Szökőkút című kötet első verse a Mennyi minden a gyermek világáról szól:

Ez az ösvény sose fösvény,

akármilyen keskeny ösvény.

---------------------------------

Van itt minden, mennyi holmi!

Hogy is tudnám elsorolni?

-----------------------------------

Cipőfűző, plédoboz,

fenyőfáról két toboz,

szódásüveg cserepe,

gesztenyefa levele,

zöld csigák, zöld kövek,

fű alatti börővek,

gerle tolla, kréta, gyufa,

fényképen a Verne Gyula,

és a többi de szép, de szép!

Ezek,

azok

izék,

mizék.

Bámulok csak ennyi kincsen:

mennyi minden, mennyi minden!

 A világ felfedezése a gyermek szemével, szinte leltárszerű felsorolás ae vers. Megjelenik
mindaz, ami egy gyermeknek értéket jelenthet. Ezek a gyermekkori tárgyak „kincset” érnek,
mert egyediek, személyesek és pótolhatatlanok. Egyszerű, hétköznapi tárgyak, amelyek velünk
együtt éltek játékainkban, örömeinkbe. Szépek is voltakl ezek az „izék, mizék”, mert
tulajdonosának a gyermekkor egy darabkáját jelentették.

A Mennyi minden című versben a szövegfelépítés, a versmondattan tökéletesen

harmonizál a költői szándékkal. A legkülönbözőbb tárgyak felsorolását pusztán a vesszők
szakítják meg, majd a „de szép, de szép” ismétlése ad erőteljes zárást és nyomatékot a szöveg
előző részleteinek. A de szó itt természetesen nem ellentétet vezet be, hanem csodálkozást, az
érzelem intenzítását jelzi. Sajátos helyesírási hibát vét a költő a „plédoboz” fonetikus leírásával,
amely a beszéd hatását kelti.

A kötet első ciklusában, a Budai utca címűben főként a környezet és a játék a

meghatározó, miként a gyermek életében is. A tágabb környezet jelenik itt meg, ahol meg lehet
kérdezni Ki lakik az utcában? Mi van a titkos úton? Hány ujja van a gesztenyelevélnek?
Egyébként van még az utcában Ugróiskola, Tarka ló, Piros autó, virágzik Az akácfa és a
Gondolj-rám-virág.

A népi gyermekjáték egyik országszerte ismert változata jelenik meg az Ugróiskola című
versben, amely egyben a képvers (vagy a kalligramm) szemléletes példája is. A képvers, amely
Appolinaire egyik kötetéről kapta a kalligramm újkori elnevezést, már az ókori költészetben
(Theokritosznál) is megtalálható. Az újkori költészetben Appolinaire, Mallarme, Kassák Lajos,
Nagy László, Illyés Gyula is szívesen éltek e sajátos grafikai formával. A képvers a vers
szöveganyagának sajátos tördelése, amely a tartalomnak megfelelően a legkülönbözőbb formát
veheti fel. A jó képvers tehát erősíti a vers tartalmának megértését, s ezzel a vizulitás a vers
tartalémának hordozójáva is válik. A grafikai elrendezés és tartalom kapcsolatának kitűnő
példája az Ugróiskola. A továbbiakban a drámapedagógia eszközeivel közelítjük meg a vers
tartalmát:

Ugróiskola

Járok az utcán Egy

kip-kop, kip-kop, egy

még meg is állok egy páros,

itt-ott, itt-ott. Egy,

Jó megállni, nézz oda, páros,

ott egy ugróiskola. Fordulj vissza,

felrajzolva járdaszélre, páros egy,

zöld krétával nagyra, szépre, nem hibáztam, nagyszerűen

mindenütt van, nézz oda, megy, megy, megy,

itt-ott Mi van hátra? Páros,

kip-kop nem leszel te sáros,

egy-egy ugróiskola. itt a vége:

egy,

egy,

egy.

1. Szóasszociáció a címről: A verset még nem olvassuk el, csak a címmel foglalkozunk.
Tapasztalat íratja. Más fogalom kerül a táblára, ha különböxző életkorúak rögtönöznek.
Pl: játék, gyermekkor, politika, ilyen nincs, kiugrom, stb.
2. Az ugróiskola mint népi gyermekjáték: Ha valaki ismeri, bemutatja, felrajzolja. Olvassuk
ki a játék formáját a versből! Játsszuk el!
3. Az én gyermekkori játékom: Szeretném, ha tanítványaim felvállalnák a gyermekkorukat,
enm rejtenék el érzelmeiket. Remélem, hogy ilyen formán nyitottabbá válnak a vers
befogadására.
a) emlékezés és vallomás: Egyenként szólaljanak meg: Mi volt a kedvenc játékuk?
Csoportos vagy egyéni? Tárgyhoz kapcsolódott?
b) Találkozxás az egykori játékkal: beszélgetés a hajdani kedves babával.
Emlékidézés monológ formájában. Élmény, amely a játékhoz kapcsolódik.
Idézzék meg a játékot, főleg ha csoportos.
4. Közösen olvassuk és kopogjuk a költeményt: három különböző személy
háromféleképpen olvassa fel a verset. Melyik változat tetszett? A tanítványok vegyék
észre a ritmusváltozásokat, s jöjjenek rá, hogy a versen belüli ritmushatár a költemény
szerkezeti felépítését jelzi. Ritmizáljuk közösen!
5. Mozgó- és állóképeka vers nyomán: kiscsoportokban jelenítjük meg a képeket három
jellemző életképben: 1. Séta az utcán, as járókelők között alírai hős, 2. A lírai hős
észreveszi az ugróiskolát, láthatóan tűnődik. 3. Képzeletben vagy valóságban vigigugrálja
a kockákat oda és vissza, ahogy kell.
6. Húzuk alá a nekünk fontos sorokat: indokolják, miért éppen azt tartották kiemelésre
érdemesnek.
7. Az ugróiskola – metafora: Ez a vers az életről szól: hol egy lábon ugrálunk, hol két lábra
huppanunk, hol előre megyünk, aztán vissza. Jó is van benne, de arra számítani kell, hogy
 az élet végén egyedül maradunk. („Halálodra magad maradsz” – Fallada regényének
címe is ezt jelzi.)
A Budai utca ciklus varázslatos darabjai a hangulatokat, színeket megörökítő rendkívül
dallamos, ritmikus miniatűr költemények: Tavaszi felhők, Nyári rajz, stb. Bár eltérő
verstémákkal találkozunk, mégis van bennük egy közös vonás, amely a ciklus teljességében
jelenik meg: ez pedig a világ, benne környezetünk emberi meélése, átélése és befogadása.
Megnyugtató, békés képek sorjáznak egymás után, amelyek az impresszionista hangulatlíra
szép példái (Pl. Tó és fűzfa). A ciklus a költői kifejezőeszközök valóságos tárháza: a ritmus
változatossága, a jelzők sokasága, a metaforák különféle változatai, az érzékleteket
összekapcsoló szinesztézia, a páros rímek sorozatai, s a Nemes Nagy Ágnesnél is megjelenő
szimultán vers. Érdemes felfigyelni a szimultaneitás szempontjából a Tó és fűzfa című vers
első szakaszára:

+- - /+ - -

Ez a tó/ ez a tó,

u u - /u u -

+ - - / + -

nyug – ta – lan – ko- dó.

- u -/ u -

+ - - - /+ - - -

Vé –kony fod- rát fogy-ha-tat-lan

- - - - / - u - -

+ - - - -

Sus-to-rog-ta-tó.

- u - u -

Az első sor hangsúlyos és egyben időmértékes is: a szép anapesztusokat ( uu-) az ismétlődő
szószerkezet hozza létre, amely egy szép áthajlással folytatódik. Az áthajlás az élő beszéd
hatását sugallja. A második és negyedik sor mondattani sajátossága, hogy mind a kettő
áthajlással megalotott értelmező jelző, ami a népdalok gyakori jelzőhasználatát idézi.
Ezekben a sorokban inkább az időmérték az erőteljesebb, a mertumok egyébként
trucheusokkal (-u) kezdődnek és krétikusan (-u-) fejeződnek be, s ezek együttesen ereszkedő
lejtésű sort eredményeznek. A krétikusról meg kell jegyeznünk, hogy Nemes Nagy Ágnes
egyik gyakran használt sorzáró megoldása.

Külön világot alkotnak nemes Nagy Ágnes költészetében a madarak. Gólya az erdőben, a
verebek a Hóesésben, a furcsa beszélő tengelice és a hangnyelvként hintázva leszálló galamb.
Lehet látni titokzatos lappantyút, akinek „két szeme lángja,két pici lámpa /gurgula-hangja
úszik utána”. Ott van a fekete hattyú és vele a költő legkülönösebb gyermekversmadara, a lila
fecske. A Madarak ciklus versei (összesen 11) a költő legismertebb versei közé tartoznak,
külön válogatásban is megjelentek Lila fecske címmel. Ismét színek és hangulatok kerítenek
hatalmukba, már a verscímeket olvasva: Mit beszél a tengelice? A galamb leszáll stb.
Ebben a ciklusban is találhatunk képverseket, pl. A galamb leszáll címűt, amelynek
sortördelési formájában vizuálisan is megjelenik a tartalom. Nemes Nagy Ágnes madaras
versei is különlegesek. Azzá teszi atéma kibontásának egyedisége, a különleges képalkotás, a
kifejezőeszközök sajátosságai, a nyelvhasználat , a versmondattan. A Láttam, láttam című
vers egy különleges élmény leírása, amely egfyszeri és megismételhetetlen helyzetben,
ugyanakkor meghatározó élményként, mintegy titokként jelenik meg előttünk:

Láttam, láttam lappantyút!

Éjszaka erdőn meglestem,

rókavadásszal kettesben.

Nem volt ottan lámpa, se ház,

mentünk: én meg a róka-vadász,

akkor az égen, fekete égen

valami röppent még feketébben,

valami röppent: lappantyú!

két szeme lángja, két pici lámpa,

gurgula-hangja úszik utána.

Ketten láttuk, senki más,

ketten: én meg a róka-vadász.

A lappantyú nem tulajdonságainak részleteivel jelenik meg a versben, hanem mindössze
három meghatározó jellemzőjével: azzal, hogy éjszaki madár, továbbá gurgulázó –surrogó
hangot ad és szeme fényben világosan villog. Ez minden,amit Nemes Nagy Ágnes mint
természettudományos tényt használ fel a versben, s ebből születik mewg varázslatos verse. A
vers összességében különleges hangulati élmény! A szöveg egészében a leírás dominál, a
főnevek túlsúlya, a kevés, mindössze egy meghatározó jelző (fekete), a remekül
megválasztott nyomatékosító ismétlések, a ritmus és rímelés megformálása, az élmény
lényegét kifejező egyetlen finom áthajlás, a vers zárása, a könnyedén felismerhető szimultán
verselés együttesen különleges versmondattant eredményez. S újból egy szín, a fekete jeleníti
meg, teljesíti ki a hangulat varázsát. Ez feltűnő abból a szempontból is, hogy a fekete szín
általában a szomorúság kifejezője, s itt erről szó sincs. Ellenkezőleg inkább az öröm, a
felfedezett titok megélése, a rácsodálkozás lelki tartalma kerül előtérbe.

A Gyermekek című ciklus ismét más oldalról mutatja be Nemes Nagy Ágnes líráját. A
versek természetesen gyermekekről szólnak, játékaikról, örömeikről, környezetükről. A
verscímek is ezt sugallják: Labda, Evetke, Mi van a szobában? Égi fagylalt stb. Az
Evetke humoros minitörténet, játék a szavakkal, amely oly gyakori és érdekes rétege a XX.
századi magyar gyermekköltészetnek. Nemes Nagy Ágnes versében a vers alaki akusztikai
jellegzetességeit használja fel a szövegépítkezésben:

Ede, az Evetke, Ne vedd le, ne vedd le!

bundáját levette, sírhatsz majd, evetke:

És a nagy melegbe „Jajjaj, sunda-bundán

tölgyfaágra tette. ellopták a bundám!”

Híre megy az erdőn,

hogy Ede levette,

néznek majd nevetve

a kopasz evetre.

Ne vedd le, ne vedd le!

A vers akusztikai vonatkozásban számos rokon vonást mutat a kötet Mondókák című
ciklusával., amelyben még erőteljesebben jelenik meg a nyelvalakra és hangzásra épülő
versformálás. E költői szándékban könnyű felismerni a népi gyermekversek egyik közismert
szövegtípusát: a nyelvtörőket. Ezekben a szövegekben nem a tartalmat kell keresnünk,
hanem a nyelvi kiejtési nehézséget, amely élteti a szövegtípust. Az ilyen szövegeknek
alapvetően az a funkciójuk, hogy próbára tegyék a gyermek emlékezetét, hangképzésének
folyamatosságát és pontosságát.. A szöveg mondása egyben játék, szórakozás is lehet,
ugyanakkor kitűnő artikulációs gyakorlat.

A Pisti gondolkozik című vers más ok miatt keltheti fel érdeklődésünket. A

gyermekköltészetben ritkábban olvashatunk finom lélekrajzot a világot még nem értő
gyermekről, a lelkiállapot rezdüléseinek, a rácsodálkozás pszichológiai mélységű
elemzésének szándékával megírt költeményeket. Nos, Nemes Nagy Ágnes a környezetet,
barátait nem értő Pistiről ír, aki igazán nem érti, hogy társai miért nem kedvelik talán még
mutáló hangját:

Pisti gondolkozik

Érdekes,

Érdekes.

Én nem értem, mért van ez.

----------------------------------

Hogyha Éva énekel Ha én kezdek énekelni

egy kis vékony éneket, egy nagy, hangos éneket,

mindjárt bejön a szobába mindjárt kimegy a szobából

szomszéd – Gábor, Panni, Klára - Éva, Panni, Klára, Gábor –

érdekes. érdekes.

Mennyi minden van ebben a tizenhárom sorban: a gyermekkor egy cseppje, amelyben az
egész tükröződik, egy apró történés, amely magatartást fejez ki, a fiúk és a lányok ellentétét,
s benne a fiúi büszkeséget. Mindezt a költő egy életszerű szituációban írja le, Pisti sajátos
gondolkozásában az általános gyermekit, a tipikust jeleníti meg. A költemény rövidségét, a
lelki tartalom árnyalt rajzát az esemény időbeli sűrítésével, a tipizálással éri el. A
típusalkotásnak itt éppen az a láényege, hogy a költő sok-sok hasonló szituációból az egyedit
és a záltalánost kapcsolja össze. A vers sajátos monológ, kedves és jellegzetes gyermeki
meditáció.
 Ebben a ciklusban fel kell figyelnünk a Mi van a szobában? verscsoportra: Ez is ritka
téma a gyermekköltészetben abból a szempontból, hogy egy.-egy költemény témája egy
bútor, egy tárgy, amely úgy jelenik meg előttünk, ahogyan a gyermek látja. Mindegyik vers
azonos szerkezetű tételmondattal indul: „ A szobában van a ...”, amely a továbbiakban úgy
folytatódik, hogy atárgy funkciója és a hozzá kapcsolódó gyermeki tevékenység
összekapcsolódik.

Bors néni könyve a kötet következő ciklusa, amely egyben gyermekköltészetének csúcsa.
A mindig tudatos nemes Nagy Ágnes megérezte, hogy mint mesélő sem tud igazán
plasztikusan élő szereplője lenni gyermekverseinek. Kitalálhatott volna valódi gyermekhőst
magának, de ő a csodálatos öregaszonyok sorát folyatatta Bors nénivel. Ez a ciklus nasgyon
ökonomikus, vannak benne olyan versek is, amelyeket egyszerűen idesorolt költőjük egy
címmel, vagy egy-két sorral Bors-nénisítve őket. Bors néniről – pontos neve Bors Jázsefné,
Balogh Borbála, Báthori út 3 – tudjuk meg a versekből, hogy 80 éves és valaha gyerek volt.
Ami utána történt vele mostanáig, az nem érdekes. Bors néni különös és csodálatos lény, aki
a mesék hőseihez hasonló varázslatos erővel bír. Itt minden megtörténhet, minden
átváltozhat, a tér és idő megszűnik. Minden, ami irracionális, a zéletre kelhet, miként a
mesében. Bors néni képes körbejárni a világot, nála kivirít a háztető, suszterszékén a
magasba száll, a holddal kézen fogva sétál, a nbappal beszélget. Már a környezete is
varázslatos: „Fent lakik ő a padláson / van szobája harminchárom”, tele különféle különleges
lakókkal, akikkel ő el tud beszélgetni. Ez a világ korlátlanul tágítható: „Kinyújtod a jobb
kezedet, / megfogod a János hegyet.” A Bors néni képi szürrealizmusát hasonló nyelvi
avantgard játék egészíti ki. Pl. Olyan szavakat ad a cipővel beszélgető Bors néni szájába mint
„mászkeráltál”, „karingóztál”. Olyan mondókát talál ki, amelyet „villamosmegállónál kel
mondani télen” és amelynek nyelvi eszközei még csak a költő saját fantáziájában léteznek.

„Álldiga és várdiga / járdiga és tánciga // Erre, arra / arra, erre / nincs semerre / nincs
semerre// Álldiga és várdiga / járdiga és tánciga, / sejehuja-haj! „

Aki ezt kívülről tudja, az lehet, hogy fázik, de biztosan nem unatkozik. Nemes Nagy Ágnes
ezen ciklusa paradoxonok sorozata tehát. Paradoxonjai olyan látszólagos ellentmondások,
amelyek nem intellektuális síkon, hanem elsősorban érzelmi alapon oldódnak fel. A Bors
néni ciklus darabjai – a mesei szemléleten túl – más vonatkozásban is kötődnek a folklórhoz.
A népi gyermekversek, a mondókák hangulatát, világát idézik. Könnyen felismerhető a
szövegekben a népi kiszámolók, mondókák sajátos szerkesztése, a szöveg gyorsasága,
mozaikszerűsége, a szóismétlés, a nyelvi leleményesség, a játék öröme:

Futóbab
 Láttatok-e futóbabot,

Piros babot, fehér babot,

Mit Bors néni felfuttatott?

Babot futtat karóra,

Karján van egy kar-óra,

Azon méri hány perc alatt

Fut a bab a karóra.

Piros,

Fehér bab,

De legszebb a futóbab.

A Szökőkút című kötet a Mondókák és a Jeromos, a remeterák zárja. A remeterák kedves

története egy kis kiruccanásáról, az elveszett, majd megtalált, szerencsésen megkerült meduza-
kalapról szól. A költő realisztikusabb színezetet ad jeromos történetének. A történet egyszerű,
miként a mesékben, a befejezés is örömteli. A forma szépségeit a hangsúlyos verseléásű 7-es, 8-
as sorok játékos és változatos páros rímekkel ötvöződnek, a dialógusok igen életszerűek, a
nyelvi anyag megválasztása mintaértékű. A magyar gyermekversről ő mondta ki a máig
legfontosabb kérdéseket és legérvényesebb válaszokat: „Lehet-e ma vagy bármikor olyan
gyerekeknek szánt verseket írni, amelyek a gyerekek igényeinek megfelelnek, és ugyanakkor,
magas mércével mérve jó versnek minősülnek? A válasz - előrebocsátom - igen...Meg szoktam
különböztetni bármely irodalmi termék értékelésében kétféle tényezőt: a presztízseteket és a
szöveg önértékét. Az önérték fogalma világos, csak az nem szokott mindig világos lenni,hogy ezt
az önértéket milyen fokig tudja befolyásolni a presztízsérték, amely véleményekből,
hallomásokból, értesülésekből áll össze, hozzájárul az író általános hírneve, a kritika
állásfoglalása, és az a nehezen meghatározható, szállongó köztudat, ami egy író holdudvara.”
Nemes Nagy Ágnes gyermekverseinek ugyanaz a sorsa, mint egész életművének. Csodálták, de
követni kevesen próbálták. A tartalomban mindig magát mondta ki, a formában azt csinálta, amit
mások, csak jobban. Ez a minőségi többlet teszi talán, hogy költészete egyre népszerűbb.

5.2. Weöres Sándor gyermekköltészete (1913 – 1989)

A magyar gyermekköltészet csodálatos véletlene Weöres Sándor. Miatta dicsekedhetünk
el, hogy nálunk az óvodások is egy filozófus-költő szürrealista képekkel, szexuális
szimbólumokkal átitatott költeményeit szeretik énekelni. Ő a XX. századi magyar
gyermekköltészet iskolateremtő alkotója, tartalomban és formában egyaránt. Különösen kiemelik
verseinek páratlan formagazdagságát, ritmuskombinációit, zeneiségét, nyelvhasználatának
tisztaságát, a derűt, a játékosságot, a versépítkezés tökéletes megvalósítását.

Weöres Sándor gyermekverseihez kívülről – vagyis először a nyelv ritmusára, zenéjére

figyelve – kell közeledni. A költő gyakran írt vakszöveget általa kitalált nyelveken: „Dzsa gulbo
rar ki9csere / aj ni musztasz emo, - mondja a Barbár dalban, és rögtön le is fordítja: „Szél völgye
farkas fészke / mert nem őriztél engem.” De verseiben lefordítatlanul is megjelennek nem létező
nyelven írt sorok. Weöres esztétikája szerint a versben zenei lehetőségeit kereső nyelv már a mű
születésében is szerepet játszik. Gyermekverseit Weöres többnyire nem kész műveknek, hanem
az alkotás folyamatában nélkülözhetelen vázlatoknak tekinti. Nála elsősorban a
ritmusváltozatokban rejlő dallamok reinkarnálódnak különböző versekben. Az „Országúton
hosszú a jegenyesor...” kezdetű katonanóta például kétszer is saját verset vált ki belőle: „Őszi
éjjel/ izzik a galagonya....”

„Árok mellett / üszkös a fa dereka...”

Ugyanakkor sok jellegzetes versritmusának nincs ilyen konkrét előzménye. Weöres nem csupán
költője, hanem tudatosan komponáló zeneszerzője is verseinek. Zenei képességeit személyesen
Kodály Zoltán ismerte fel, ő biztatta, hogy írjon verseket a gyermekek számára készült dalaihoz.
Az ehhez a munkához mintául szolgáló ősi magyar népdalokban nemcsak modern
szürrealisztikus képek hatottak a költőre, hanem a kétféle ritmikai elven lüktető versritmusok is.

A szimultán vers kettőzött hatóerejét kihasználva Weöres kétségtelenül mindenki másnál

több sikert tud felmutatni egy új, nagy hatású versforma kialakításában. A túl lomposnak érzett
magyaros és a túl kifinomu7ltnak hallott klasszikus vers előnyei a szimultán versben egyesülnek,
és lényegében mindenmondandó kifejezésére alkalmas versformává ötvöződtek kihasználva,
hogy a mondanivaló szerint hangsúlyozzák egyik vagy másik komponensüket. Az már a magyar
költészet fejlődési tendenciáinak következménye, hogy ez a versforma csupán
gyrermekköltészetünkben töltötte be geyértelműen megújító szerepét, éppen Weöres Sándor
kivételes hatásának következtében. Őutána nem lehetett a régi módon gyermekverset írni.
Kisebbségbe szorultak a korábban sxzinte egyeduralkodó ütemhangsúlyos versek, ennek a
formának szimultán metrizálása vagy legalábbis metrummal színezése a költői mesterség
tudásának kritériuma lett.

A Weöres-versek ritmikája még egy fontos elméleti kérdést vet fel. A dallamvers nála
behatol a beszélt vers világába. Vagyis a költő egy konkrét kész vagy kitalált dallamra írja a
szöveget, és ezzel, szövegen kívüli eszközökkel is befolyásolja verse ritmusát. Ez a tény
újragondolásra késztet bennünket a szótagok hosszúságát illetően. A versben csak hosszú meg
rövid szótagot ismerünk, az éneklésben pedig az egész hangoktól a nyolcadokig vagy
tizenhatodokig széles a skála. Az Építők című dalban Weöres egyszerű ta-ti-ti ütemezésű sorral
kezd („Szív dobban”), ám a következő sorban a szív szó helyére a kalapács kerül, amivel
háromemeletessé válik a ritmikai képlet. Vagyis a hosszú és rövid szótag között megjelenik egy
relatív középhosszú szótag is. A magyar nyelv erre lehetőséget is ad, hiszen hosszú
szótagjainkban vannak hosszú magánhangzósak és a magánhangzó utáni két mássalhangzó miatt
hosszúak is. A köztük lévő különbséget bárki tudja, aki valaha énekelt.

A Weöres – gyermekköltészet titkainak második rétegét a költő sajátos képi világában

kell keresnünk. Weöres a varázslás minden eszközével él. Egyes képei külön meséket idéznek fel
verseinek közönségében. A természet persze minden igazi gyermekköltő műveiben
megelevenedik, de Weöresnél ez az animálódás egy folyamatos tűzijátékká alakul. Weöres
képváltozásai többnyire váratlanok és meghökkentőek, ugyanakkor negyon természetesen
elképzelhetőek. Ha a galagonyabokor lánnyá válik, azt nehezen fogadjuk el, ha mindez éjszaka,
holdfátyollal felékesítve történik, akkor az is természetes, ha az immár menyasszonyi ruhába
öltöztetett bokorleány elsírja magát. Némi képzeletjáték után az is érthető, hogy a szemét
lehúnyó kisgyerek „kék gyöngyöt tesz bársony tokba”. Ezeknek a képeknek a bonyolultsága is
erény, hiszen megfejtés után a közös tudás cinkossága is növeli népszerűségüket. Weöres
jellegzetességei közé tertozik az absztrakt fogalmak természetes képszerűsítése: „Az időt
bemeszeli a korai kikeri...”, a nyár „égi csikón léptet”, a szél „tekereg” és közben szavanként
válik ember formájúvá:

„Széles világba / Fut a szél magába, /

Nyakába a lába / Sosem érsz nyomába.”

Weöres költészetének egyik titka a konkrétnak és az elvontnak, a hétköznapinak és a

csodálatosnak közös képben való megjelenítése. A tündérek, angyalok és más csodalények egy
ilyen közegben természetesen mozognak, ott vacsoráznak a falu végi ház küszöbén. Weöres a
nagy bűvészek bátorságával gyakran enged bepillantást képteremtő varázslatának titkaiba. A
költői kép sokszor a közvetlen látványból, annak sajátosan szemlélődő elfogadásából születik Az
alkonyi felhúk „mennyei őzre vadásznak” de „felhú-cápa” is „úszik az egeken át”, a déli felhőket
leső Katóka pedig egész mesevilágot lát bele az égboltba. De ugyanígy születik az anya iránti
szeretet egyik klasszikus műve, amelyben a gyerek egyszerre menne és maradna, elvágyódását
pedig szerepjátékkal fejezi ki. A cinke és a szellőszerep jó, mert lehetőséget ad a kalandra,
ugyanakkor pedig a hazatérést is lehetővé teszi. A csillagsors azonban a vigasztalhatatlanul örök
elválást jelentené.

Weöres nem őrzi elődeinek meséit, mítoszait. Ő mindig maga keresi, sőt magának találja
ki azt, amit továbbmondható hagyománynak szán. Ennek legtisztább példája éppen a sokféle
szempontból mértékké vált vers A tündér . Ezt a verset azért szeretjük, mert valójában nem egy
tündérről szól, hanem a mi tündérálmainkról. A hőse egy kislány, aki Bóbita szerepében éli át
leendő nőiségének diadalait. Ha táncol, akkor csak az angyalok méltók , hogy lássák, és csak
elvarázsolt állatok szolgálhatnak hozzá zenét. Ha játszik, varázshatalmával irgalom nélkül győz.
Ha épít, egy pillanat alatt kész vára, és máris ott a hozá illő előkelő közönség, és ha álmosan
megunja a játszadozást, álmát is a mesék illendő etikettje szerint őrzik a következő játékig.

Ezzel el is érkeztünk a szerepjátszásig, vagyis Weöres személyiségének legfontosabb, bár

óvatosan kezelt alapkérdéséig. Weöres nem írt gyermekverset, vagy ha írt, mert megbízták vele,
abban nem volt sok köszönet. Ő egyszerűen önmagát fejezi ki olyan versekben, amelyek nagyon
sok szálon kapcsolódnak a gyermekekhez. Tulajdonképpen gyermekként vált költővé. Négyéves,
amikor már verset talál ki, nemsokára le is írja versleleményeit, hiszen csupa nagybetűs
ákombákommal, de tudott írni is. Gimnazista korában ő nem próbálgatja a verselést, hanem
azonnal érett költő, a magyar költészet legkorábban érő csodagyereke. Különleges diák, ami
érdekli, azzal egyetemi szinten foglalkozik, ami nem érdekli, azt nem hajlandó tudomásul venni.
Így tanárai bámulják és igyekeznek minél gyorsabban megszabadulni tőle.

Weöres egy különös gyermekmorált követ egész életében. Amit nem tart fontosnak,
abban a megalkuvásig engedékeny. A számára lényeges dolgokban viszont hajthatatlanul
kemény. Gyermekkorában írt verseiben is bölcs öreg filozófusok gondolatai rejtőzködnek. Öreg
filozófus költő korában is gyermeki szemekkel néz a világra, és közben sipító gyermekhangon
beszél. Előtte minden gyermekiség viszonylagos. Weöres boldog gyermek. Szinte tudatos
hedonizmussal élvezi ki gyermek- és kamaszkorának kinálkozó örömeit. Például azt, hogy az
egyszerre irigyelt és lenézett felnőtteket milyen könnyű megbotránkoztatni.

Mint az igazi gyermekek esetében, Weöres haláláig meghosszabított gyermekvilágában

minden gondolatnak alján ott van a szexualitás. Még a gondos prüdériával válogatott
gyermekverskötetébe ( Ha a világ rigó lenne) is bekerülnek a lányságát sirató galagonya mellé
olyan konkrétabban erotika felé kacsintó költemények, mint a Táncol a Hold. A gyermek
olvasótól gondosan elzárt versek között pedig olyan erotikus gyermek- és kamaszfantáziák
találhatók, mint a Fairy Spring. Ez a versciklus formájában megírt történet nagyon személyes
élményekből fogant. Nem biztos ugyan,hogy a költő a történetet átélte, de biztosan szerette volna
átélni ártatlanságának ilyen formában történő elvesztését előbb egy őt saját kisfiaként imádó
tündérszép nevelőnő, majd egy szintén gyönyörű kamaszlány aktív, hozzáértő
közreműködésével. Ugyanezt az átélést írja meg immár egy nő személyiségébe bújva a
Psychében, amely a magyar irodalom legkülönlegesebb regénye.
 Bármilyen áttételekbe rejtőzzön el, Weöres mindig megmarad zárkózott gyereknek, aki
szerepből szerepbe bujkálva nehezen tudja megoldani titkai kimondásának és ugyanakkor
megőrzésének paradoxonát. Ennek a kettős feladatnak legszebb költői dokumentumaWeöres
legnagyobb gyermekverse Az éjszaka csodái. Sajnos ezt sem szokták teljes szövegével gyermek
kezébe adni. Pedig ez a költemény egy szintézis, amelyet a versvázlatok sorozatával készített elő
a költő. ( Ezek összekereshetőek a Rongyszőnyeg és a Magyar etüdök ciklusokban).

Az alapszituáció felnőtt élmény. A költő és szerelmese együtt kucorognak éjszaka a sötét

házban, körülöttük mindenki alszik, még az anyai kontroll is szemet húny fölöttük. Ám a
titokban remélt szerelmi kaland elmarad, ehelyett egy közös szellemi kaland részesei lesznek:
ezé a versé. Weöres Sándor varázspálcájának intésére ugyanis megelevenedik az éjszaka alvó
világa. A nappal unalmas szomszédokból néhány vonással színes mesefigurákat rajzol a költő
képzelete és humora.

Weöres humora sokrétű és összetéveszthetetlenül sajátságos. Elsőnek szembetűnő

lényege a gyermeki játékosság. Weöres mindenben és mindenkivel kész játszani. Hőseinek
sorsát váratlan ötletek sokaságával tereli egyre új irányba, és minden szoborszerűvé merevedett
tekintélyt azonnal az alapkarakterével ellenkező módon próbál életre kelteni. A másik
humorforrás a költő kitűnő karikirózóképessége, amellyel csaknem mindenkinek viza tudja adni
jellegzetes stílusát, pletykázó öregaszonyoktól kezdve a vásári kikiáltókig. Ugyanúgy használja
erre a népnyelv fordulatait, mint a köznyelv sztereotípiáit. Végül pedig a költő szürrealisztikus
képi látásmódja vált ki ellenállhatatlan hatást az olvasóból.

Weöres gyermekverseinek mennyisége is imponáló. Más költők esetében a

gyermekköltészet köteteit szerkesztők erölködve kotorják végig életművét, Weöres verseiből
pedig kitelneegy-két új válogatás. E helyen gyermekköltészetének egyik kötetét tekintjük át, a
Bóbita címűt, amely 1955-ben jelent meg és sokak szerint áttörést jelent a magyar
gyermeklírában. A kötet ötvenhárom verset tartalmaz. Nehezentalálunk benne két azonos
témájút. Ezekben a költeményekben a világ tárulkozik ki a gyermek számára a maga
szépségeivel, egyszerűségével és egyetemességével. Ahány téma, szinte annyi forma, annyi
versépítkezés. Sajátos formai bravúr a népies hangulatú Regölő:

„Három görbe legényke, // róka, rege, róka,

Tojást lopott ebédre, // róka, rege, róka,

Lett belőle rántotta, // róka, rege, róka,

A kutya lerántotta, // róka, rege, róka,

Egyik szidta gazdáját,// róka, rege, róka,

 Másik meg a fajtáját, // róka, rege, róka,

Harmadik meg az ükapját,// róka, rege, róka,

Hozzávágta kalapját,// róka, rege, róka.

A mindössze nyolcsoros versike játékos miniatűr története a népi gyermekversekre emlékeztet.

Ezt nyomatékosítja a „róka, rege, róka” sorbefejező megoldás is. A Weöres-versek poétikai
elemzése kapcsán többször találkozunk a rímtechnika különlegességeivel, sajátosságaival. E
versben is a rímvariációk egyik szellemes megoldását találjuk. Ha leválasztjuk a sorbefejező
„róka, rege, róka” alliterációt, egy újabb rímcsoport tűnik fel: legényke – ebédre a –a

rántotta – lerántotta b – b

gazdáját – fajtáját a –a

ükapját – kalapját a–a

Az első versszak páros végrímeit a másodikban bokorrím váltja fel. Érdemes megfigyelni az
egybecsengő szavakat is: az első versszakban a kicsinyítő képzős sorvég, a határozóragos szóval
rímel, mindkettő főnév. A következő rímpárban a főnév az igekötős igével rímel. A második
szakasz nem követi ezt a párrímes megoldást, hanem váltás következik be: négyes rímet találunk,
itt főnevek birtokos személy- és tárgyragos végei símulnak egybe. A ragrímek egyébként
egyhangúságot is kelthetnek, itt viszont nem érezzük ezt a hatást a szövegkörnyezet alaki
változatossága miatt. A Regélő kiválóan alkalmas arra is, hogy hangképzési gyakorlatokra
használjuk fel: r, o, e a hang kiejtésének tanításakor. A hangképzés mellett szófaji, alaktani,
mondattani, helyesírási megfigyelésekre, tudatosításra, indukciós szövegelemzésre is gondolhat a
tanító.

Hasonló, mégis más a versépítkezés a Pletykázó asszonyok című versben:

Juli néni, Kati néni

- Letye-petye-lepetye!-
Üldögélnek a sarokba,

Jár a nyelvük, mint a rokka

-Letye-petye-lepetye!-

Bárki inge, rokolyája

-Letye-petye-lepetye!-
 Lyukat vágnak közepébe,

Kitűzik a ház elébe

-Letye-petye-lepetye!-

Ez is népies vers, azzá teszi a téma, a nyelvhasználat, a nagulat. A tartalom és a forma tökéletes
egysége és harmóniája valósul meg ebben a költeményben. A pletyka természetrajza, létformája,
funkciója a vers valódi témája. Mesteri mindehhez a forma megtalálása. A vers kulcsszava,
pillérszava tilitalálat: -Letye-petye-lepetye!- Semmit sem jelent, ugyanakkor mindent kifejez,
értelmetlen, mint a pletyka. Elkezdődik és folytatódik, véget nem érve, mint a versben a zárósor
refrénes megoldása is ezt ezt sugallja. A zárósor itt nem befejezés, hanem éppen ellenkezőleg a
folytatás nyitása, hiszen vissza-viszatér. Kezdődhet minden előlről, mint a pletykában.

A tanító számára az elemzés során feladat lehet a vers népies nyelvanyagának, a

jelentésnek az elemzése (jár a nyelvük, mint a rokka, bárki inge, rokolyája, kitűzik a ház elibe,
stb) A személynevek is lehetnek hangulatkelő hatásúak, így a szövegben stilisztikai értékük van.
Ilyen a Juli néni, Kati néni névpáros is.

Az iménti népies Weöres-versekben elsősorban a formát, a versépítkezés alaki

sajátosságait emeltük ki. A Bóbita kötet a népi hagyományok követését, a népi gyermekversek
tematikájának felhasználásást is jelenti. A közismert versekből külön is kiemeljük a
Tavaszköszöntő, Buba Éneke, Altatódal, Csali-mese, Szüret után címűeket. A versek több
ponton is kapcsolódnak a népi gyermekversekhez. Részint úgy, hogy szövegszerűen is felidézik
például a jeles napokhoz, a kisgyermek altatásához, kiszámolókhoz és mondókjákhoz köthető
mondatokat. Részint pedig úgy, hogy a népi szemléletet veszi át, a népdal világát,
kifejezéskészletét alkalmazza szinte tökéletes megvalósítással. Erre példa a Buba éneke című
vers:

Ó ha cinke volnék, Ó ha szellő volnék, Ó ha csillag volnék,

útra kelnék, mindig fújnék, kerek égen,

hömpölygő sugárban minden bő kabátba csorogna a földre

énekelnék - belebújnék - sárga fényem –

minden este nyári éjen, jaj, de onnan

morzsára, búzára fehér holdsütésben visza sose járnék,

viszaszállnék elcsitulnék anyám nélkül

anyám ablakára. jó anyám ölében. mindig sírdogálnék.

A Buba éneke a népdalok világát idézi. Ha nem tudnánk, hogy műköltői alkotás, bátran
mondhatnánk rá, hogy valódi népdal, annyira tökéletes. Azzá teszi a népdalok hangulatát
pompásan visszaadó képsor, a természet és az érzés összekapcsolása, az egyszerűség, a szándék
őszintesége és hitelesége. A versmondattani sajátosságokból is hasonló a megállapításunk. A
hangsúlyos magyaros verselés tökéletes sormetszetekben jelenik meg. A szófajismétlés is a
tartalom érzelmi intenzítását növeli. Feltűnő a két versszak versmondattani szerkezetének
azonossága: mindkét mondat azonos alárendelő feltételes időhatározói mellékmondattal indul, a
további mondatszerkesztés is megfelel egymásnak. Sőt, a két versszak szavainak alaktani
felépítése is jórészt megegyezik. A versszöveg szerkezeti felépítése ezel sajátos gondolatritmust
is megvalósít.Semmi erőltetettség, mesterkéltség nincs benne, ellenkezőleg a forma és a tartalom
természetes harmóniájának vagyunk tanúi. A Buba éneke nemcsak versszépség, az esztétikai
élmény mintája lehet a gyermek számára, hanem kitűnő szövegelemzési gyakorlat is. A vers
önmaga adja az elemzési szempontokat: szövegtani, mondattani, szófaji, jelentéstani, alaktani,
hangtani és egyben verstani vonatkozásaival. A vers kommunikációs szempontú elemzése,a
„hogyan beszél” a vers értelmezése példa lehet az egyes szám első személyű megszólításra, a
monológra. Könnyen követhető a kommunikációs helyzet, a versbeli hely és idő síkjának
kódoltsága.

A népi gyermekversek másik válfajával rokonítható a Csali-mese, amely a páros

felelgetős játékszituációra épül. Ugyancsak felelgetős a Szüret után című, amelyben a szürethez
kapcsolódó folklórelemek lelhetők fel. A Weöres-versek ritmusát nehéz írásban megéreztetni,
hiszen mindez a vers megszólaltatásakor, a szöveg hangos formájában teljesedik ki. Ritmikai
bravúr a kevésbé ismert Macskainduló című vers is. A szövegben a hangutánzás és hangfestés
páratlan jelentéstani élmény, a ritmust erősítő vissza-visszatérő alliterációk különleges és pontos
ütemhatárokat eredményeznek:

Kurrogj, kurrogj, kormos macska, Nyávogj, nyávogj, nyavalyás macska,

cirregj, cirregj, cirmos macska, pisszegj, pisszegj, pikulás macska,

baktat hat vad bak macska, aki beteg pikulálhat,

sok pettyes láb, száz karmocska, szedjen macska-pilulákat.

Jobbra át, balra át, Hátra arc, nagy kudarc,

agyonmarjuk a kutyát nem marunk, ha te sem marsz,

nyiau-uu! nyiau-uu!
A Száncsengő című versnek külön figyelmet szánunk. Ez a költemény a Szán megy el az
ablakod alatt címmel is megjelent.

Éj-mélyből fölzengő Földobban két nagy ló

-Csing-ling-ling – száncsengő. –kop-kpo-kop- nyolc patkó.

Száncsengő – csing-ling-ling Nyolc patkó – kop-kpo-kop –

Tél öblén halkan ring. Csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő

- Csing-ling-ling száncsengő.
Száncsengő –csing-ling-ling-

Tél öblén távol ring.

A Száncsengő szimultán vers, amelyben egyidejűleg a hangsúlyos és az időmértékes verselés

érvényesül. A vers hangsúlyos voltát felesleges bizonygatni, az időmérték formája viszont
különlegesség. Az egész versen végigvonuló hoszú szótagok felerősítik a szavak jelentését,
nyugalmát, derűt árasztanak.A korábbi cím talán még jobban kifejezi a vers hangulati lényegét,
mintegy konkretizálja a pillanatnyi élményt, a havas tájon szétömlő, az ablakon át behallatszó
csengőszót. A következetes, hosszú szótagok erősítik ezt a folyamatosságot, amelybennincs
megszakítás, a ritmus érzékileg is kiemeli a vers tartalmát. Az időmértékes verselés a vers
lényegét,a nyugalmat árasztja, azt erősíti. Ugyanazt mondhatjuk el a hangsúlyos verselés
funkciójáról is. A Száncsengő rendkívül pontos felező hatosokból áll, amely hibátlan
megvalósításával, a pontossággal a vers nyugalmának képzetét kelti bennünk. Ugyancsak ezt
gazdagítja a békésen hullámzó páros rímek folyamatos sora, továbbá az első és harmadik
versszakban megjelenő refrén, s benne a váltás, a halkan ring – távol ring szókapcsolat.

A Száncsengő című vers azon költemények sorába tartozik, amelyek nem gondolatot
vagy érzelmet, hanem hangulatot fejeznek ki. A költő egy csendes vidéki téli éjszaka hangulatát
idézi fel az olvasóban. A hangulatot hanghatásokkal érzékelteti, nem téli tájat, hanem annak
hangzását festi. Kulcsszava: száncsengő. Ez határozza meg a mű hangulatát és hangzásvilágát. A
száncsengőa távolból közeledik, és a messzeségbe vesz el. A közeledő, majd távolodó
száncsengés idézi fel a fölmerülő, majd eltűnő hangulatot. A költő nem tevékeny részese az
élmény kialakításának, csak mint egy adóvevő készüléken átvibrál rajta a hangulat. Énjéből
semmit fel nem tár, nem tudjuk még, milyen érzést keltett benne a röpke élmény, ehelyett
magunk is átéljuk az élményt. A vers nyitó szituációja, az első tétel az éj-élmény: a csend. Aztán
ennek ellentétébe, a zajba csap át a vers zenéje. A zaj lassan fokozatosan alakul ki. A második
szakaszban éri el csúcspontját, majd a harmadik tételben a zaj lassan, fokozatosan átúszik a
nyugalomba, s ezzel zárul a költemény. A hangeffektus erősségét minden szakaszban egy-egy
ige vagy abból képzett folyam,atos melléknévi igenév minősíti: -fölzengő, - földobban, -
szétmálló- Mindhárom a cselekvés elkezdésére és rövid időtartamára utal. Weöres két jellegzetes
hangfajtát idéz: a csengést és a kopogást. Ezeket a hangeffektusokat a mozdulatlanság és a csönd
előzi meg: szójáték-szerű éj-mély és csönd-zsák. A csönd-zsák metafora abból a belátásból
származik, hogy atermészetbennincsen abszolút csend, s amit az emberi fül annak érez, az nem
más, mint harmonikus zajoknak az összecsengése.Így aztán a hangok valósággal
elővarázsolódnaka csönd-zsákból. A hangerdő ugyancsak metafora: olyan erdő képzetét kelti,
amelyben minden fa egy hang. Először a magas hangrendű, élénk csilingelés hallatszik, majd a
lovak patkója durvább dinamizmusú, erőteljesebb hanghatást kelt: kop-kop-kop. Ahogy
távolodnak a hangok, ismét a lágy, finom csilingelést halljuk, és az olvad bele a téli éjszaka
csöndjébe. A vers szerkezetét a még háborítatlan nyugsalom, a zaj és az átélt élménnyel teljes
nyugalom hármasa szervezi. Weöres a távoli, lágy hangokat magas magánhangzókkal jeleníti
meg, aközeli, erősebbeket pedig méllyel. Ennek megfelelően az első és az utolsó szakaszt a
magas magánhangzók uralják, míg a középső strófát a mély magánhangzók jellemzik.

A Weöres-versek kivételes akusztikai élménye kiválóan alkalmas a versek

megzenésítésére. Népszerű művészek, együttesek egész sora vállakozott Weöres-versek
megzenésítésére. A hatvanas évektől a Kaláka együttes lemezei, kazettái, Halász Judit és Koncz
Zsuzsa kitűnő előadásai maradandó élményt jelentett a fiatal nemzedéknek.

Weöres Sándor csodálatos kalandja a gyermekköltészettel több végkövetkeztetéssel jár,

amelyeket célszerű levonni. Hasznos verseket lehet gyermekek számára találni, nagy verseket
csak nagy költő írhat. A gyermekvers nem feltétlenül az alkotó szándékából, hanem alkatából
születik. Nem az a fontos egy versben, hogy gyermekeknek írták, hanem hogy gyermekenek
való. A magyar gyermekköltészet nagyon sokat köszönhet Weöres Sándornak, ám ez a hála
kölcsönös lehet. Weöres költészetének csak egy töredéke jutott el a gyermekekhez, ez a töredék
azonban mindmáig népszerűbb és maradandóbb az életmű súlyosabb részeinél.

5.3. Kányádi Sándor gyermekköltészete (1929 – 2018)

Kányádi Sándor 1960-tó1 lesz a Napsugár belső munkatársa, és jelenléte három évtizedre meghatározó
lesz a lap életében. Gyermekek számára írt verseibő1, prózájábó1 szinte egész életmű állt össze. Kép-
ésgondolatgazdagság, a népies formák változatos kezelése, erős történelmi érzék jellemzi ilyen
tárgyúmunkásságát a Napsugárban, illetve önálló kötetekben megjelent gyermekverseit, meséit,
történeteit. (A bánatos királylány kútja, 1978, Kenyérmadár 1980).
 A Kenyérmadár verseket, meséket és történeteket tartalmaz. A gyermekirodalom követelményei
közül elsősorban az egyszerűségnek és a közérthetőségnek felel meg. A kötet további ereje meg a
műnemi és a műfaji változatosság, amely mégsem vezet a kötet széteséséhez, hanem az olvasót
gyönyörködteti a változatosság. A kötet kohézióját a költő létszemléletéből fakadó derű és játékosság
biztosítja. Kányádi nem egyszerűen partnere kis olvasójának a játékban, hanem ő a kezdeményező, aki
előviháncol, kitalálja a csínytevéseket, az unaloműzőjátékokat. Egészen a kötet legvégéig
kiapadhatatlannak bizonyul az újabbnál újabb játékos ötletekben (Háromszékláb, Kelekótya lapótya,
Befagyott a folyó stb.). A kötetben az évszakokhoz igazítja szövegeit, a tél, a tavasz, a nyár és az ősz
kapcsán mondja el gyermekperspektívából véleményét a világró1. (Fábó1 vaskarika, Pacsirtapör, A báró
és az egerek, Kicsi legény, nagy tarisznya stb.). A szórakoztatás mellett Kányádi Sándor nem feledkezik
meg a gyermekirodalom nevelő funkciójáról sem, bár távol áll tőle a didakticizmus, közvetlenül, szinte
észrevétlenül és igazi pedagógusi türelemmel és szeretettel irányítgatja kis olvasóinak jellemét. Ezt a
céltszolgáljak elsősorban a kötet történelmi és népmesei tárgyú szövegei (Patkánysíp, A nagyságos
fejedelem és asegesvári szászok, A bánatos királylány kútja, Az elveszett követ stb.).Kányádi Sándor
lírikus hangvétele tükröződik prózájában is. Ezek többnyire gyermekkori élményeire támaszkodnak, mint
például a Kenyérmadár, amelyben a kis kétéves gyermek a lovakat keresni indul a sűrűbe. A felnőtt
olvasót a Fátó1 fáig hangulata ragadja meg: „Loptam magam fától-fáig. Meg-megálltam, füleltem. Nem
hallottam, majd újra mintha hallottam volna a csengettyűt. Fogyott mögöttem a tisztás s igen a világosság
is...”Még a ritmus is a versére emlékeztet. A félelem feloldását az édesanya kenyérmadár-meleg keze
hozza meg.

Kányádi Sándor Küküllő kalendáriuma is rendhagyó alkotás; nem kötődik a jeles napokhoz, mint
a naptári csíziók, nem sorolja fel a megszokott rendben az év hónapjait, heteit és napjait, nem vállalkozik
ünnepek, asztrológiai adatok és névnapok közlésére, ennek ellenére benne érezzük a magyar népi és
irodalmi naptárhagyományt. Látszólag a tizenkét hónapról szól a vers, mégis a Küküllő, a szeretett folyó
a fő téma. Lírai kalendáriumát is róla nevezi el a költő, aki a naptári etikettnek megfelelően felsorolja a
hónapokat, számba veszi jellegzetességeiket, miközben nem tud elszakadni a folyó mikrovilágától:
állataitól, növényeitől. Így lesz mindegyik vers egy-egy személyes vallomás a Küküllőről, ez az
érzelmikötődés a Nyárelő című versben érhető tetten: „Kékellő Küküllő / kökényszemű tündér. /
Szívemhez, nyelvemhez / hozzáédesültél.” Székely János természetes költőnek nevezi Kányádit, akinek
„ritmusából, lélegzetvételéhez igazodó szólamtagolásából, talán ujja begyéből is természetesség árad.” Ez
a jellemzés rövid elmélkedésre késztet bennünket arról, miért természet- és valóságközeli költő Kányádi.
Nemcsak tematikája és gazdag motívumvilága kötődik az erdélyi tájhoz, de költészetének sajátos
metaforikája is természetes módon nő ki ebből a tárgyi világból, ill. földrajzi régióból, sőt ide is tér
vissza. A Küküllő kalendárium művészi mikrovilága a magyarnépköltészeti hagyomány kincsestárából
építkezik, színes olvasmányanyaggal kedveskedik, mint az egykori kincses kalendáriumok. Benne a
kollektív hagyomány klasszikus értékei nemesednek sajátos hangvételű költészetté. Csakis az
értékközpontú költészet létrehozójaképes arra, hogy a kicsiny részt is az egész, a teljesség
összefüggésében láttassa. Tudjuk, csak klasszikusainknak adatik meg, hogy egységében szemléljék a
világot. Kányádi költészete is ettől a klasszicizmustól hiteles, időszerűségének is ez a forrása: nem a
mindenkori divathoz igazodik, hanem az állandóságot látja meg a változóban. A klasszikus minőségek
(szép, jó, igaz stb.) jegyében alkotó költő így teremt és őriz értékeket folyamatosan
elértéktelenedőkorunkban. Láng Gusztáv találóan összegezi ennek az alkotói magatartásnak a művészi
hozadékát: „Kányádi azok közzé tartozik, akik a modern költészet sokrétűségében nem fölébe
emelkednek a népi hagyomány egyszerűségének, hanem magukkal emelik azt a költészet legszebb
magaslataira.”

Ebben a versciklusban a népköltészeti hagyomány általam feltételezett klasszicizálódása összetett

jelenségként értelmezhető. Ez a hagyomány kiindulópont a költőszámára, a művészi és az erkölcsi
értékeknek olyan kincses tárháza, amelyből a megfelelőmandátummal rendelkező lírikus szabadon
meríthet témát, formát és az alkotáshoz szükséges egyéb eszközöket. Jelen esetben irodalmi
hagyományunkból a naptárverset veszi át műfaji kellékeivel, a témát pedig maga adja hozzá. Versépítés
közben nem hagyatkozik az egyszerűutánzásra, hanem kreatív módon a teljes magyar népi klasszicizmus
örököseként lép fel. Alkalmazza például a mindenkori naptárköltészet ősi ihletésű időritmizálását, de nem
követi a hagyományos kronológiát, sem az évszakok, sem pedig a hónapok sorolásában; az őszbe hajló
természettel (Őszelő) nyitja és a nyártól búcsúzó tájleírással (Nyárutó) zárja versciklusát. Rendhagyó
abban is, hogy nem a gregorián naptár latin eredetű hónapneveit használja, hanem a magyar
néphagyomány egykori elnevezéseit idézi fel: őszelő (szeptember), ősz (október), őszutó (november),
télelő (december), tél (január), télutó (február), tavaszelő (március),tavasz (április), tavaszutó (május),
nyárelő (június), nyár (július) és nyárutó (augusztus). Aköltő így érzékelteti az évszakváltozásban
megfigyelhető ciklikusságot, a hónapok egymástváltó ritmusát, valamint az idő múlásának
folyamatosságát. Évszakonként három éshónaponként egy-egy vers szól a Küküllőről, és ahogy kitelik a
naptári év, összeáll a Küküllőkalendárium is. A néphagyomány hasznosításáról elmondhatjuk azt is, hogy
a naptárvers klasszicizálódása nem műfajidegen eszközökkel történik, hanem a népköltészet és általában a
népi klasszicizmus eszközeivel. Felhasználja prozódiáját (kétütemű, hatos sor), rímelését (félrím),
egyszerű képeit és szövegretorikai eszközeit: a megszemélyesítést („Vacog a Küküllő, / éjjel-nappal
fázik, / lábujjhegyen lépked / fűzfától fűzfáig.”), a hasonlatot („Langyos a Küküllő; / vize mint a
vászon”), a metaforát („Kékellő Küküllő, / kökényszeműtündér”), az alliterációt („Kikeleti kék ég”), az
ellentétet és párhuzamot („Hinnéd-e, hogy volna, / ki rámerészkedne? / S fél szárnyával bátran / beleszánt
a fecske.”). Ebben a klasszicizált egyszerűségben nem hatnak idegenül a tájszavak sem: „ködfióka”,
„megridegedik”, „szajzik” stb.

Szintén a hagyományból átvett formaeszközöknek számítanak a természeti képek. A modern és a

posztmodern költészet ún. komplex képeihez képest a naptárversek képei egyszerűek, nincs rejtett,
szimbolikus üzenetük, és nem sajátítja ki őket a költő minden áron. Mivel nem tartalmaznak egyéni
érzelmeket, személyes hangulatokat, a népköltészet kollektív befogadásához igazodnak, így mindenki
magáénak érezheti őket:„Játszik az esővel / a nap mosolyogva, / szivárványhidakat / ível a folyóra. //
Réce fiókákat / vezényelő vének / tanítgatják a szép búvármesterséget. // Messzi jár a zápor, / viszi a szél,
húzza: / szemlátomást nő a / nyomában a búza” (Tavaszutó). Kányádi naptárverseiben a hagyományos
leírótechnikát a megjelenítő helyettesíti, emiatt jut elsődleges szerephez a költői kép. Ennek a
versprodukcióban jelentkező esztétikai többletnek a recepcióban is van hasznosítható hozadéka, ugyanis a
befogadásban a képek által teremtett látvány és hangulat válik elsődlegessé. A Küküllő-versek
olvasásakor komplex befogadói élményben lehet részünk, hiszen egyszerre hat ránk a képgazdagság, a
képek intenzitása és belső dinamikája. Aversciklus további népdaltól nyert öröksége a természetközelség
és a belőle táplálkozó motívumrendszer. A Küküllő áll a költői modellként szolgáló táj középpontjában, a
folyót szegélyező tájból mindig annyit emel át verseibe a költő, amennyi az éppen szóban forgó évszak,
ill. hónap megjelenítéséhez szükséges. Az így létrejövő versvilágban minden változik, vagy a változást
sugallja, csak egyedül a Küküllő állandó, ha évszakonként másképpen viselkedik is, azt az illúziót kelti az
olvasóban, hogy a folyó együtt változik a természettel. A varázslatos költői technika miatt érzékelünk
őszi, téli, tavaszi és nyári Küküllőt, sőt havonként is más-más Küküllő-változatot láthatunk.

A népköltészetre jellemző nyelvi takarékosság, aképekkel megvalósított nyelvi sűrítés és a

klasszicizmus ihlette teljességigény pasztellszerűlírai miniatűröket eredményez, a magyar irodalom
nemes tájköltészeti hagyományát gazdagítva: „Langyos a Küküllő; / vize mint a vászon, / egy nagy
szövőszéken / fordul át a gáton. // lenn a gát alatt az / ezüst zubogóban / fürdik az aranynap, / most van
lenyugvóban. // És még lennebb növekvő / árnyukkal a fűzfák / a lassú folyót / át meg átalússzák. // Ott
egy kislegény is / prüszkölő lovával - / úsztat a Küküllőn / ő is át meg átal. // Maradna még a nap, / de
nőnek az árnyak; / kár, hogy nemsokára / vége lesz a nyárnak” (Nyárutó). A szövegben kimutatható
erőteljes vizualitás nem egyszeri jelensége a versciklusnak, hanem folyamatosan és szervesen jelen lévő
szöveg- és ciklusszervező formaeleme. Így határozza meg és teszi emlékezetessé a versek befogadását.A
Küküllő kalendárium 1988-ban jelent meg először, azóta több kiadást is megértmár, megjelent többek
között a kolozsvári Napsugár című gyermekirodalmi lappban is. Van tehát a gyermekolvasók számára is
üzenete, bár a költő szerint nincs külön felnőtteknek írott vers, és külön gyermekvers, csak egyszerűen
vers van. Eddigi életművét ismerve talánfölösleges is lenne olvasóinak életkor szerinti és költeményeinek
befogadók szerinti kategorizálása, hiszen verseivel szembeni legfőbb elvárás mindenkor a tökéletesség
eszménye. Amint láttuk, verseinek értelmezői ezt a művészi eszményt a (népi) klasszicizmusban találták
meg.

Kányádinak ez az irányzatok fölötti minőségeszménybe vetett hite tesz eleget a gyermekolvasói

elvárásoknak is, megerősítve azt a sokat hangoztatott tételt, miszerint csak a tökéletes formakultúrával
rendelkező költő képes értékes műveket alkotni a gyermekirodalom számára. Sok közös jegy mutatható ki
a gyermekolvasó tapasztalati és fantáziavilága, valamint a Küküllő kalendárium versvilága között. Ilyen
például a jó értelemben vett naivitásés a vele összefüggő animisztikus gondolkodás. Kányádi Sándor
őszinte és szeretetteljes rácsodálkozása a külső tárgyi világra, és benne a Küküllőre, ill. a folyót
körülvevő tájra,megegyezik a gyermeki lélek mindent befogadó naivitásával. Szinte együtt fedezik fel a
Küküllőt és a természetet, ill. a költő újra felfedezi mindezt a gyermekolvasó kedvéért. Úgy érezzük,
mintha eddig lappangó titkokat mutatna meg nekünk, élményszerűvé téve számunkra felfedezéseinket,
rejtőzködő érzéseket, gondolatokat fogalmaztat meg velünk. GörömbeiAndrás így látja ezt a költői
képességet: Kányádi Sándor úgy képes a „közérthetőösszetettség” költője lenni, hogy „etikai és esztétikai
értékeit nem kel szétszálaznunk”. Példaként az Őszutó című verset hozhatnók fel, itt csodatévő módon
szövetkezik a naivitás és a fantázia, a gyermekkor két legfőbb erénye: „Jó volna egy tartós / eső biztatólag
/ a megridegedett / soványka folyónak. // Örülne a gát is, / fölgyűlt a postája. / A Maros a füzek / levelét
rég várja. // És ha megjön a tél, / vet azonnal véget / mindenféle őszi / levelezgetésnek.” A levél szó
azonosalakúsága játékos képzelődésre serkenti a költőt és az olvasót. A főnév kétféle jelentése (’falevél’,
’postai levél’), ill. a belőle képzett cselekvés (’levelezgetés’) teszi emlékezetessé a verszárlatot. Ehhez a
modellhez hasonlóan a játékos fantázia szinte a semmiből teremt komplex versvilágot az egész Küküllő-
ciklusban. Az idézett vers jó példa az animizmus gyermekirodalmi hasznosítására is.

Jean Piaget szerint az animisztikus gondolkodás a gyermekkori fejlődés egyik korai, átmeneti, a
fogalmi gondolkodást megelőző szakasza. Lényege: a kisgyermek lelki tevékenységének, főleg
érzelmeinek kivetítése az őt körülvevő tárgyakra, jelenségekre (Hasonló módon működik a primitív népek
animizmusa is, ám ezt az antropológia vizsgálja). Kányádi Sándor ebben a versciklusában a Küküllőt
animizálja: emberi érzéseket, cselekedeteket tulajdonítneki. A köréje teremtett naiv, természetes világba
szervesen illeszkedik bele a folyónak ez a megelevenedő képe. Minden vers elején az így „fellelkesített”
Küküllővel találkozhatunk: „Fázik a Küküllő, / lúdbőrös a háta” (Őszelő); „Reszket a Küküllő, / éjjel-
nappal fázik”(Őszutó); „Szajzik a Küküllő” (Télelő); „Beáll a Küküllő, / jégpáncél van rajta” (Tél);
„Enged a Küküllő, / helyen-helyen kásás” (Télutó); „Zajlik a Küküllő, / vonszolódva lépdel” (Tavaszelő);
„Árad a Küküllő, / elönti a berket” ( Tavasz); „Ázik a Küküllő, / paskolja a zápor” (Tavaszutó); „Kékell a
Küküllő” (Nyárelő); „Ballag a Küküllő, / meg-megállva baktat” (Nyár); „Langyos a Küküllő, / vize mint
a vászon” (Nyárutó). Ezekben a verssorokban a (gyermek) ember különböző körülmények között
megfigyelhető naiv viselkedésére ismerhetünk. A folyónak a környezet kihívásaira, az időjárás
viszontagságaira adott válaszai azonosak a gyermeki reakcióval, mindkettőre az ösztönösség és az
őszinteség a jellemző:

„Vacog a Küküllő, / éjjel nappal fázik, / lábujjhegyen lépked / fűzfától fűzfáig.// Úgy kihűlt amedre, /
égeti a talpát. / A felhők is hol ki -, / hol meg betakarják” ( Őszutó). Amikor a Küküllő kalendáriummal
kapcsolatos gondolataim összefoglalásához érek,leginkább azt a feltételezésemet látom bizonyítottnak,
hogy Kányádinak ez a versciklusa egyszerre klasszikus értékű és komplex irodalmi alkotás.

A költő többféle irodalmi hagyomány (kalendáriumköltészet, népi klasszicizmus,

gyermekköltészet) szintézisét valósítja meg, esélyt adva a klasszikus értékek továbbélésének. Amint
láttuk ezt korszerűen, a mai befogadói igényt is kielégítően tudja megoldani, elkerülve az anakronizmus
leselkedőcsapdáit, és feledtetve a hagyományos naptárköltészet avíttságát.

5.4. Tamkó Sirató Károly gyermekköltészete (1905 – 1980)

Tamkó Sirató Károly a XX. századi magyar gyermekköltészet egyik sajátos képviselője. Amit
életművéből gyermeklíraként tartunk számon, az tartalmi, még inkább formai különlegesség. Bravúros
verselő, aki a nyelvi játék rendkívül változatos formáit teremti meg gyermekverseiben. Tamkó
mondókákat gyárt, kitekert szavakat keres és talál, kancsal rímeket farag. Dobján fura rigmusokat dobol.
Jól és ügyesen teszi. El kell ismernünk, sohasem gügyög. Csodálhatjuk, hogyan bírja szusszal, ötlettel és
kedvvel. Mert jókedvében írta gyemekverseit, az vitathatatlan.

Tamkó Sirató Károly köteteinek főhőse, Tengerecki Pál saját névalkotás, fiktív személy, a mesék
világlátó, vándorló hőseivel rokonítható. Költeményeinek kedvenc formája az utazás: égen és földön. A
társ pedig Tengerecki vagy éppen Csillagjáró Fehér Ráró. Itt mindenki vágyik világot látni, fölvenni a
harcot a gonosszal, majd hazatérni.

Tengerecki hazaszáll című kötete a Móra kiadó gondozásában jelent meg 1975-ben. Ezt a
kötetet fogjuk most bemutatni, s általa Tamkó Sirató Károly költészetét. A kötet hatvankét verset
tartalmaz, amely öt önállónak is tekinthető témában jelenik meg: I. Szil...Szál... II. Országjárás, III.
Surrants Surrantó, IV: Eszkimóka, V. Hazaszáll! A kiadói ajánlásban a következőket olvashatjuk:
„Tamkó Sirató Károly nagy sikerű gyermekverseinek egyik legnépszerűbb gyűjteménye ez a kötet... A
nyelv játékos lehetőségeinek furfangos kiaknázója, az avantgarde képzetkapcsolások művészi
hasznosítója, a faviccek szellemének költészetbe emelője nemcsak pompás képességeit bizonyítja itt,
hanem meggyőz arról is, hogy művészete a gyermekköltészetben úttörés. Olyan úttörés, amely a gyermek
lelki adottságaihoz alkalmazkodva, játékos vágyát maximálisan szolgálva, igazi örömet, boldogító jó
mulatságot kínál – gyerek és felnőtt olvasóknak egyaránt”. Az olvasó nem csalódik az idézett ajánlásban,
valóban felüdülés a kötet, Tamkó költészete nemcsak abban mutat példát, hogyan lehet a nyelv elemeit
felhasználni a humor, pontosabban a nyelvi humor bemutatására, hanem abban is, hogy ezzel az
eszközzel a fantázia, a szabad asszociációk művészi és nem öncélú megvalósítása is értéket jelenthet a
költészetben.

A költő verseinek legalább három rétegét érdemes vizsgálni: a nyelvi játék és humor, a szabad
asszociációk, a groteszk rím, rímtechnika vonatkozásait. Természetesen ez az elemzési szándék és ennek
eredménye legtöbbször nem jeleníthető meg, nem írható le külön-külön, a vers hatása, az élmény a vers és
a kötet egészében teljesedik ki.

A Tengerecki hazaszáll című kötet bármelyik ciklusát tekintjük is – az avantgard vonások mellett
-, olyan alapot találunk, amely a kötet verseit a népi gyermekversekhez, különösen a mondókákhoz
kapcsolja. Tamkó Sirató Károly számára a népi gyermekvers, a népköltészet modell, amelyet mintegy
beemel saját modern költészetének világába. Ez a sajátos keveredés a szüntelen kettősség, művészi
integráció, hogy tudniillik egyszerre modern és népies, ez adja meg gyermeklírájának különös varázsát és
egyben értékét is. A Tengerecki Pál című vers kiolvasóként indul és így is zárul.

Tengerecki Pál

Szil, Tenger szélén?

szál, Hegyek élén?

szalmaszál! Havas sziklák

Merre jár a Pál? meredélyén?....

Nagy szerencse, hogy a középső rész elsorolja nekünk, hol is kószál a világjáró Pál. A Bajkáltól
az űrig mindent bojár. Nemcsak utazó, felfedező és hős, hanem költő is ő: varázsdallal és muzsikával
száll szembe a fagykirállyal. Hegy és völgy, föld és víz, tűz és fagy jelzik útjának nyomát. Ebben
egyelőre még nincs benne a hazatérés szándéka.

A mondókajelleget, a népi gyermekjátékot idézi a Barta című vers. A vers nemcsak szól
valakihez, hanem mint a népi gyermekjátékban, be is vonja hallgatóját a játékba, továbbá kitűnően
alkalmazza a népköltészet ismétléstechnokáját is.

Útnak indul Barta. Messze volt még Harta.

Útja célja: Harta. Búsan ballag Barta.

Ahol nem árokban ment, Két szemét az autók füstje

 felmászott a egyre jobban

(folytasd, Pisti.) (mondd rá, Márta:)

- partra! - marta!

Közeledett Harta. A toronynak tartva

Mezőn megy már Barta. Megérkezett Barta.

Hosszúhaját az őszi szél A rét mögött patak csörgött,

Boglyasra ka- át is ugrott

(............) (vágd ki Rudi:)

-varta! -rajta!

Nem nagy falu Harta.

Élt ott kilenc Barta.

Mind a kilenc régen várta.

Minden jóval megtraktálta.

Vígan dalolt Barta!

Csak úgy zengett

(mind egyszerre:)

- HARTA!!!

A Pista bácsi ... kezdetű versben könnyedén felismerhetjük a költő versépítkezésének módját. A név után
„hívó szó” hozza létre a következő sorok „rímszerű” feleletét: he-he-he-tehene, fekete, teje, hi-ha-ha-
bivalya stb.

Pista bácsi Marcsa néni

 he...he...he... ma...ma...ma...

Van-e kendnek tehene? Van kendnek madara?

Van, van –fekete! Van, van – pelikán!

Mégis fehér a teje. Már erre is telik ám......

Ebben a versben a magánhangzók teljes azonossága a rím alapja, azaz így jön létre a tiszta rím. A tiszta
rím költőnknél nem öncélú és nem pusztán formai játék, hanem rímei, rímcsoportjai a humoros hatás, a
monotonia elkerülése jegyében alkotott művészi funkciójú alakzatok. Megerősítjük állításunkat egy újabb
„tamkós” rímépítkezéssel, aholaz egybecsengés több mint egyszerű formai játék:

Emberek, hej, emberek!...

Emberek, hej, emberek, felvidulok köztetek!

Erdőszéli emberek! Madarakra csergetek,

Virít-e a kertetek? viharfelhőt kergetek,

Almát, körtét szedtetek? s ha elmúlt a fergeteg –

Én is hozzátok megyek. akácmézet pergetek!

Az Országjárás című vers ( korábbi címe Vándor móka) Tamkó Sirató Károly olyan verseinek
legjobbika, amelyben a nyelvi játék alapja a földrajzi nevek felhasználása:

Elindultunk

Balátára malátáért,

Galántára palántáért,

Rabirázra paprikáért,

Soroksárra salátáért,

Macsoládra kocsonyáért,
 Kocsonyádra mazsoláért,

Cserenyésre cseresznyéért,

Szerencs-érre szerencséért,

Pécelre mézért

Mézeskútra pénzért.

Jöttünk – mentünk

Nagylaposon – hegyesen.

Homoródon – begyesen.

Hétrongyoson – feszesen.

Lassú-réten – sebesen.

Mit csináltunk?

Hévízen – vacogtunk,

Szomoródon – kacagtunk.

Árnyékoson – napoztunk,

Koplallón – jóllaktunk,

Éberlakon – álmodtunk.......

A földrajzi név akár valós, akár fiktív, hangzásával és alakjával bizonyos jelentésazonosságra és
ellentétre válik alkalmassá a versben. Ezek a jelentéskapcsolatok hol párhuzamosan, hol egy versszakon
belül ellentétesen jelennek meg ( pl. Balátára malátáért, Macsoládra nem mazsoláért, mint a hangokból
következne, hanem kocsonyáért, ami már a következő főnévhez köthető).

A tanító számára a nyelvi jelentéstani játék értelmezésén túl a vers kitűnő eszköz a különféle
szófajok, mondatrészek, határozók, állítmány indukciós elemzésére. Alkalmas példákat találhatunk benne
alaktani elemzésre is, mindezt humoros, szórakoztató nyelvi környezetben.

A Csillagjáró paripa hasonlít Weöres csodaszép pejkójára. Földön, vízben, levegőben, a sűrűben
és a csillagűrben rohan Tmakó táltos lova. Varázserejével zsákba lehetszorítani az orkánt, meg lehet
laszózni a polipot, meg lehet ölni sok betegség vírusát, táncra lehet perdíteni a napot, végig lehet porzani
a Tejutat. Megfáradván leheveredhet a Hortobágy hídja mellett, s ő táltos zabot vacsorálhat: három tonna
atommagot.

A Csikászok, rákászok, madarászok másról panaszkodnak. Nincsen tanyájuk: Az ég is más, mint

azelőtt, berregetik a repülők. A nyaraló emberhad felveri a természetet, az érintetlen tájat. Új élet zeng
éren-lápon... helyünk nincs már a világon! Szomorú, vidám figyelmeztetés az arra nézve, hogy
oktalanságunkkal, felelőtlenségünkkel, civilizációnkkal tönkre tehetjük éltető forrásunkat, a természetet.

A Pasaréten oktatóversnek látszik, de több benne a költészet, mint a megtanulandó,

megtanulható tény. A kisgyerek, péter tudni akarja, hogy mi volt réges-régen Pasaréten. A válaszok az
ember előtti időknél kezdődnek. Itt Pannon-tenger volt valamikor, dinoszaurusz iszapolt, mamutcsorda
abrakolt. Aztán a honfoglalás, majd a tatár- sé a törökdúlás következett, janicsárok dobja szólt, török pasa
pocakolt. Lám, ez volt régen, réges-régen. A szellemes párbeszédes forma elfeledteti velünk, hogy
tulajdonképpen tanulunk. Fölébred bennünk a vágy, hogy azt is megtudjuk –hasonló formában – mi
történt azután, s mi történik ma.

Tamkó Sirató Károly nyelvi játékainak értéke sokféleségében is rejlik. Az avantgárdra jellemző
határozott formabontás, a szabad képzetkapcsolatok a kötet számos versére jellemzőek. A költészetben
jártas olvasó számára kissé szokatlan vers a Fura című:

Fura álmokat látok:

hol pihegnek a lápok –

ott mennek a kutyákok,

kutyákok és macskákok,

macskákok és hangyákok,

hangyákok és kacsákok.

Mind tátog,

mind hápog,

vörösek, mint a rákok...

Szebb álmokat kívánok!

Pedig ez is vers! Játék a szavakkal, a rímekkel, már-már az erőltetettség „idegesítő” határáig, a kínrímek
bosszantó szürkeségéig. A szabad asszociációk különleges sorozata alárendelődik itt is a formának, a
rímépítkezés tudatos és következetes megvalósításának. A vers pillérszava a „látok”, amelyre elképesztő
szóalkotások sorozata felel. Ez a groteszk alakiság a vers formai lényege. A többes szám jelének
fölösleges duplázása adja meg a rímalkotás ötletét, a költői játék következetes alapját: látok –lápok –
kutyák-ok – macskák-ok – hangyák-ok – kacsák-ok, tátog-hápog-rák-ok – kívánok. A rímhatást
határozottan fokozza a rímelő szavak újbóli ismétlése. A formai játékot erősítik a vers állítmányai is,
amelyek részben a „látok” alakiságától függnek: tátog, hápog, kívánok. A verset szinte poénszerűen zárja
le a fura álomlátás szokatlan és torz képeit feloldó felkiáltó-óhajtó mondat: Szebb álomkat kívánok!

A Bőrönd Ödön dörömbölős mondóka. Ám mint a Csikászok esetében, itt is megnyilvánul a

civilizációellenesség: várom, hogy a tearózsa, kinyíljon az aszfaltkövön. Várhatjuk, mondhatnánk – de ha
a költő mondja, egyszer csak kinyílik. A vers egyben üdítő nyelvi játék is a mahánhangzókkal:

Bőrönd Ödön

a Köröndön

ül a kövön,

ül a kövön

fekete színű bőröndön.

Arra száll egy helikopter,

lerádióz a riporter:

Bőrönd Ödön!

Bőrönd Ödön!

Miért is ülsz itt

a Köröndön

fekete szín

bőröndödön?

Visszafelel Bőrönd Ödön

csepp zsebrádió-adóján:

Azért ülök a Köröndön

fekete szín bőröndömön,

várom, hogy a tearózsa,

várom, hogy a tearózsa

kinyíljon az aszfaltkövön,

s a 4-es busz begörögjön!

Színekről már több költő esetében is szó esett, néha lehetetlen színekről is. Tamkó kitűnő és
praktikus, ezért költői magyarázatát adja a színek sokszínűségének. Hogy milyen színű a háztető, az attól
függ, hogy milyen az idő. Ha hó esik, fehér, amikor süt a nap,piros, ha az eső esik, fekete, ha nem esik
szürke. S ha mindez egyszerre megvan? Akkor:

„-Szegény Mamodou! Értsd meg és ta-

nuld meg: ha van valami, az mindig

„hazaszínű”!”

Ilyen színt sem láttunk még, ám szívünkkel láthatjuk csak igazából milyen a hazaszínű szín.

Egyedi a kötetben egy különleges hangvers, a Két ló a betonon:

Trepp-Trapp-Trepp-Trapp- Ton-Lo-Ta-Ta-

Trepp-Trapp-Trepp-Trapp- Ton-Lo-Ta-Ta-

Ton-Lo-Ta-Tó - Ton-Lo-Ta-Tó-

Ton-Lo-Ta-Tó - Ton-Lo-Ta-Tó-

Ton-Lo-Ta-Ta- Trepp-Trapp-Trepp-Trapp-

Ton-Lo-Ta-Ta- Trepp-Trapp-Trepp-Trapp- ...

Da capo al fine
 (és így tovább,

ameddig a beton

és a két ló-tart.)

Enek a versnek isa lényege tulajdonképpen a ritmus. A versszöveg pontosan kimért azonos
szakaszokra bontható, amely szabályosan ismétlődik. Telitalálat a szavak megválasztása, a hangutánzás
tökéletes példája. Keretet képez a Trepp-Trapp-... váltakozás kezdő és záró elhelyezése. Szabályosan
visszatérő elem a Ton-Lo-Ta-Tó- sor, amely a keretek között mintegy fenntartja, biztosítja a ritmus
folyamatosságát. A vres egyben kitűnő ritmusgyakorlat is, a hosszúés rövid szótagok váltakozása csábít a
megszólaltatásra. A szöveg többféleképpen adható elő, némi gyakorlással szinte tökéletesen felidézhető a
betonon vágtató, ügető, léptető vagy éppen poroszkáló ló patáinak ritmikus hanghatása. Gyorsítással,
lassítással, a kettő keverésével, a hangerő, hangmagasság változtatásával nagyon szemléletes előadás
valósítható meg. A gyerekek nagyon élvezik az efféle ritmusgyakorlatokat, Ezet ugyanis vég nélkül lehet
mondani, miként erre a vers szellemes befejezése is utal: ameddig a beton és a két ló tart.

A kötet jellegzetes verscsoportját képezik a modern világot idéző, a technikát, a mozgást ünneplő
költemények: Csillagünnep, Papírgyár, Gáz stb.

Gáz

........

Elvánszorog a tropán, minden bokor hátán,

Összeomlik bután kákán,

A sötétség szittyón,

És a hideg, mohán,

Hogyha itt a propán,

És villog a bután sok kis hepehupán

Pécen, Pácon, Nánán. Piszkén és perkupán!

A kötet befejező verse a címadó Tengerecki hazaszáll című vers. A mintegy négyoldalas vers
szimbolikus jelentésű, a mesék világjáró figuráját énekli meg, amelyben a költőre ismerünk. Az utazó
költőre, aki verseiben bejárta a világot, de a Tisza-part jelenti számára a vágső megnyugvást, a hazát, az
otthont. Tengerecki bebolyongta a világot és belefáradt. Most már nem kívánkozik sehová sem: se
tengerre, se Kambodzsába, se Tibetbe, se Indiába, se Hawaiiba.Most már száz kifogást talál. A nagy utat
megtette: várja most már a Tisza-part, a Balaton és a közösség, a társaság. Csak itthon lehet igazán
boldog az ember – üzeni a vers.

5.5.Csanádi Imre gyermekköltészete (1920-1991)

Csanádi Imre gyermekköltészete nem könnyű olvasmány. A felszín már-már monotonikus

hullámzása alatt, a folyamatos jelenben kirajzolódik a lényeg: Csanádi Imre szikár arcéle. Azé a
Csanádié, aki minden hivalkodás nélkül teszi a dolgát, miközben a leglehetetlenebbre vállalkozik:
megfejti és megmutatja az élet, az idő titkait. Utánozhatatlan táncritmuasaiban mértéket ad az időnek,
keretet az életnek. Tagol. Ideje van a születésnek, az elmúlásnak, ideje a vigadozásnak, ideje a gyásznak.
Örömteli, dübörgő sorai mögött otttáncol kikerülhetetlenül a legyőzött halál.

Kritikusai, méltatói a realista költőt látják benne. A XX. századi gyermeklíra jellegzetes témáiból
Csanádi – éppen realizmusából fakadóan – inkább a leírást és a tárgyi lírát képviseli.

A kergetőzőnégy testvér című kötetben, amely kicsiknek készült, óvodások, de iskolások körében
is népszerű miniatűr verseit olvashatjuk. A kötet tucatnyi verse a népi gyermekvers egyik gyakori válfaját
képviseli: a mondókát. A kötetet a versek tartalma, témája alapján könnyedén csoportosíthatjuk. A versek
sorrendje az évszakok változását: tavasz, nyár, ősz és tél időrendjét követi. Minden bizonnyal innen a
kötet elnevezése is. A négy testvér a költő tudatos kötetszerkesztésében a négy évszak egymásutánját,
tartalmi kapcsolatát jelzi. A kis olvasó számára a tavasz minden szépsége, varázsa jelenik meg a Tavasz-
ébresztő, Eke-kísérő, Májusdicsérő című versekben.

A nyelvi megformáltságról, a költői kifejezőeszközökről, különösen a sajátos jelzőhasználatról

később is lesz szó, msot inkább a versek tömörségét emeljük ki. Azt a tömörséget, amelyet példánkban, a
Májusdicsérő című versben főként a jelzőhasználat (értelmezői funkcióval) kifejez:

Május
mosolygó

békák torkát

megoldó

gyöngyvirág-nyitogató,

cserebogár-zúgató.

A kötet következő tartalmi egysége a nyár. E témát ismét néhány miniatűr vers képviseli:
Esőbiztató, Pacsirtás, Bőségdicsérő. Ismét három vers, mint az előző évszaknál. Az Esőbiztató című
külön figyelmet érdemel. A mindösze hatsoros vers a népi gyermekmondóka ritmusát követve példázza a
folklórkapcsolatot tartalomban és formában egyaránt:

Ess, ess eső –

szomjas a mező!

Zab szaporodjon,

búza bokrosodjon,

fű zöldüljön,

kasza alá düljön.

Csanádi Imre gyermekköltészetében a folklór-kapcsolat három szintje, fokozata figyelhető meg.

Az első csoportba azokat a gyermekverseket sorolhatjuk, , amelyek megőrzik az eredeti szöveganyagot, a
költő pusztán „módosít” rajtuk (pl. Esőbiztató). A következő szint már a változtatás szándékával
minősíthető, s részben újat hoz létre, azaz a népi mondóka csak ötletet adott. (pl. Kovácsos) A harmadik
szint az ún. Műköltői átteremtés, amikor is a költő a népi mondókának csak a témaötleteit vagy formai
megoldásait kölcsönzi, azok inspirációit felhasználva alkot „míves” kidolgozású verseket. (pl.
Naphívogató, Kiskutyás, nagykutyás stb)

A kergetőző négy testvér című kötet harmadik témája az ősz. A tartalom természetes újdonságán
- az ősz bemutatásán túl – szerkesztési, nyelvi, költői szemléleti változást, újítást nemigen hoznak a
versek (Búcsúzva köszöntő, Almaszedő, Levélsöprő). Hangulatával és különösen ritmikus időmértékes
lüktetésével a Levélsöprő ragadja magával az olvasót:

Köd szitál,
hull adér,

lepörög a

falevél,

földre szökik szemétnek,

aki éri, ráléphet,-

sziszegő szél

söpri, hajtja,

hullongó hó

betakarja.

Ebben a versében Csanádi a pusztulás, az elmúlás, a halál misztériumáról szól képletesen és

képileg erősen. Szűkszavúan, mégis fölmutatva a pusztulás fájdalmas titkait. Csupa negatív erejű történés:
köd szitál, hull a dér, a falevél lepörög, sziszegő szél söpri, hajtja. A vers mélypontja: aki lepörög, az
szemét, aki a földre hull, arra rá lehet lépni. Szörnyű lenne a tudomásulvétel, ha a költő nem oldaná a
keserűséget, ha végül is nem váltaná meg a falevelek életét. Csanádi először fokoz: megdermeszt. Elemi
erővel idézi fel a kiszolgáltatottságot, a sodródást, ennek a megszégyenítő és embertelen voltát. Aztán
megbékél, óv. Az elpusztultat szertartásosan temeti el egy örök, itt pedig különös szerepet kapó
természeti képpel: hullongó hó betakarja. Mégis van vigasztalás, enyhülés és megkönnyebbülés. Egyetlen
gesztussal oldódnak fel a pusztulás kegyetlen képei. Egyetlen lágy képpel a magasba emeli Csanádi a
verset. Így győzi le parányi versében – a költészet ereje által – magát a halált.

A kötetet a tél képei zárják, amelyet már az imént idézett Levélsöprő is idéz befejező soraiban,
majd a tél képeit teszik teljessé az Első hó köszöntő és a Csilingelő címűek, az utóbbi egyben a kötet
záróverse is. A tél képeit szemléletesen bemutató versek közül a Csilingelő című verset azért emeljük ki,
mert különleges akusztikai-hangulati hatása van:

Csing-lang-ling-lang- // 4 //

az uccán 3 a

Csilingel a // rakott szán. 4 // 3 a

kocog vele // két ló, 4 // 2 b

szikrázik a // szép hó, 4 // 2 b

fiúk labdát // gyúrhatnak, 4 // 3 c

piros lányok // jujgatnak, 4 // 3 c

Csing-lang-ling-lang- // 4 //

az uccán 3 a

csilingel a // rakott szán. 4 // 3 a

A XX. századi magyar gyermekköltészetben nem különleges és főként nem egyedülálló a versek
akusztikai dominanciája. Arra gondolunk, hogy a versszöveg nyelvi, lexiakai megjelenítése elsősorban
hangutánzó, hangfestő szavakra épül. Csanádi Imre ezen verse Weöres Sándor Száncsengő című
költeményét juttatja eszünkbe. Mindkét versben elsősorban a zene, a rímek játéka, csilingelése a megejtő.
Mindkét versben egy futó téli látvány elegendő ahhoz, hogy az egyéni, emberi élményt verssé formálja.
Mindkét versben intenzív a hanghatás, a visszatérő szószerkezetek még inkább növelik ezt. A versek
olvasói szinte hallják a puha, porzó havon tovasuhanó szánkó csilingelő hangját.

A Csilingelő című vers nemcsak hangulati-képi szépséget tartogat számunkra, hanem tanulságos
a versépítkezés formai pontossága tekintetében is. A vers egyetlen versszak, mindössze tíz sor. Ez a
versszak egyszerre írásképi egység és kerek egész zárt szöveg. Ezt erősítik a visszatérő ütemekből
építkező versszakok is. A végrímek szép páros rímekké állnak össze. A Két ló – szép hó, gyúrhatnak –
jujgatnak rímpárosok asszonáncok (csak a magánhangzók azonosak). A vers kezdete és befejezése
azonos. Az ismétlődésben a refrén egyik változatát találjuk meg, az ellenrefrént. A refrénben előforduló
fonetikus írású „uccán” a hangulati hatást erősíti.

Érdemes közelebbről megfigyelni a Négy testvér című kötet-indító verset is:

Év múlik, évet ér,

egymást hajtja négy testvér:

víg tavasz, virághintő,

koszorús nyár, kalászöntő,

ősz, gyümölcsérlelő,

tél, havat terelő.

Ez a versike olyan zárt és kerek, mint egy tovatűnő esztendő. Itt most az évszakok kergetik
egymást testvérként, azaz szétválaszthatatlanul. Két-két, majd egy-egy tulajdonság jelzi az évszakok
értékét, szépségét. Lehet-e szűkszavúbban és dísztelenebbül szólni az élet örök körforgásáról, az időről?
Nem hiszem. Ebben a tömörségben, lakonikusságban vélem fölfogni Csanádi Imre költői erényeit.
Keveset szólni, parányit mozdítani, mégis hűen kifejezni az élet lényeges állomásait, s érzékeltetni, hogy
ezen állomások egy hatalmas folyamatnak csupán csak állomásai, mert az élet örök, az idő örök. Nem az
élet, nem az idő múlik el, hanem minden teremtmények.
 Csanádi Imre éppen ezért a folyamatos jelenben él. A jelenben vizsgálja az élet jelenségeit,
mintha minden most történne egyszerre az időben. Múlt, jelen, jövendő csak a mában élhető meg. Ettől
dús minden Csanádi-pillanat, mozzanat. Gyermekversei – azok címei is már – csupa folyamatos
(egyidejű) melléknévi igenevek. A versekben megfogalmazódó aprócska történetek is mind egyidejűek
velünk. Az idő múlik, mi soroljuk a hónapokat, évszakokat a jelenben. Így fogjuk meg a gyorsan tovatűnő
időt. Egy-egy markáns tulajdonság, s rögződik az idő a maga sajátságos mivoltában. Soroljuk az
évszakokat, hónapokat, napokat, s így miénk lesz mindegyik. Ez Csanádi rögzítő-megőrző eljárása.

Csanádi kötetének versei kiválóan alkalmasak beszédművelési feladatok teljesítésére is. A vers
ritmusának érzékeltetésére kiválóan alkalmasak a kiolvasók, kiszámolók, mondókák. Csanádi kötetében a
mondókákra találunk bőven példát. A mondókák alkalmas szövegei a beszédfejlesztésnek ( az
artikulációnak), ugyanakkor a ritmus megéreztetésének és megértésének is jó eszközei. A versszöveg
eszközként alkalmazható a leíró nyelvtani fogalmak megértésében, tudatosításában. A tanítónak tehát
nem szükséges a nyelvtani fogalmak szövegbeli szemléltetésére külön indukciós szöveget „kitalálnia”.
Ezt a Csanádi versek készen adják, kínálják, a tanítónak csupán fel kell ismernie, ki kell használnia a
lehetőséget.

Csanádi másik gyermekverskötetéről azért kell itt külön szólnunk, mert a Kis verses állatvilág
című egyszerre költészet és ismeretterjesztés. A cím is sejtetei, hogy állatokról szól a kötet, a „verses”
jelző pedig kíváncsivá teszi a kötet olvasóját. Ez a kötet nemcsak tartalmában, hanem formájában is más
mint az előző Csanádi –kötet.

Csanádi kötetnyi verset írt az állatokról, amely egyszerre szépirodalom, költészet és

ismeretterjesztés. Csanádi rendkívül fontosnak tartotta a hitelességet, vagyis azt, hogy madarai, állatai
olyanik legyenek, miként a valóságban. Nem törekedett föltétlenül eredetiségre,korábbi irodalmi
példákat követett ( a harisról Petőfi, a denevérről Arany egy –egy sorát ismerhetjük fel)

A kötet szerkesztése vigiggondolt és bizonyos tematikai sorrendiséget hordoz. Összesen ötven

portréverset rendez a költő úgy sorba, hogy először hazánkban honos állatokról, madarakról olvashatunk.
A közelitől halad a távoli felé. Előbb a ház környékén élők jelennek meg, majd mezők, erdők és vizek
lakói következnek. Magyarország után kilépünk a világba: Ázsia, afrika, Észak- és Dél-Amerika, majd
Ausztrália, az északi és déli jégvilág ismert és kevésbbé ismert állatai zárják a kötetet.

A kötet a Pesti verebek című kétszakaszos verssel indul, majd a Vén kutya és a Városi madár
címűek követik a sort, jelezve a megverselt téma mindennapiságát, természetességét. A feketerigó
portréja sikerült a legplasztikusabban, legéletszerűbben:

Erdők fuvolása:

nagyváros-lakó,

hagyomány-hagyó vagy

feketerigó....

(Városi madár)
Csanádi verse érdekes információt közvetít a feketerigóról. Közismert, hogy a feketerigó elsősorban
erdőszélek bokrainak, a tisztásoknak honos lakója, s csak néhány évtizede figyelték meg, hogy egyre
nagyobb számban élnek már városaink terein, háztetőin. Minden bizonnyal ezt akarja jelezni a költő a
„hagyomány-hagyó” jelzővel is. A vers leírásának hitelességét sajátos stílushatású igék színes és
változatos használata közvetíti, amelyek azonos szófajúak és grammatikai szerepűek, jórészt rokon
értelmű szavak: sürögsz, lődörögsz, cserregsz, ugrálsz, tipegsz. Majd a verset a kedves és eleven madár
„nótájával” zárja.

Hasonló természetességgel ír a szamárról, a gerléről, a pacsirtáról, a fülemüléről, stb. Ezek után

pedig egyre távolodunk a Magyarországon honos madaraktól, állatoktól. Egzotikus környezet egzotikus
állatokkal: kígyó, tigris, sakál, strucc, bölény, kolibri, pingvin követi egymást a versek sorában.
Bármelyik verset emelnénk ki, egy közös vonást mindenképpen felfedeznénk: az állatok, madarak hiteles
viselkedésének, a környezet rajzának színességét. Csanádi a vers eszközeivel ismereteket közvetít
olvasójának. Megannyi, a magyar gyermek számára pusztán esetleg állatkerti látogatásból ismert állat és
madár elevenedik meg a verssorokban. A költő igyekszik egy-egy portréban a lényeget, a leginkább
jellemzőt megragadni. A kötet végén pedig rövid „Könyvzáró”-t találunk aversek megértéséhez, a
„Szómagyarázó” pedig eligazítja az olvasót.

5.6. Szilágyi Domokos gyermekköltészete (1938 -1976)

Szilágyi Domokos gyermeklíráját tanulmányozva abból kellene kiindulnunk, hogy a gyermekirodalom

integráns része az irodalom egészének, illetve valamely szerző életművének, és hogy közvetve vagy
közvetlenül a gyermekirodalomra is kihat az irodalom általános fejlődése, benne is munkálkodnak
irányzatok és poétikai változások. Így gyermekirodalmialkotásaiban is megtalálhatjuk azokat a
jellemzőket, amelyeket a költő értelmezői az életműegészében már kimutattak: modernség, kísérletezői
kedv, játékosság, zeneiség, invenciozitás, egyéni képalkotási és létértelmezési mód. Ezek a sajátos jegyek
mindenkor aktualitást adhatnak gyermeklírájának is, és helyet biztosíthatnak neki az újabbkori
gyermekirodalmiantológiákban, folyóiratokban és tankönyvekben. Különös hangsúlyt kap mindez, ha
tudjuk, hogy Szilágyi Domokos nem tekintette másodlagos költői tevékenységnek a gyermekversírást.

Életében négy gyermekverskötetet jelentetett meg: 1963-ban Új kenyér, 1965-ben Csali Csöpp,
1970-ben Erdei iskola, 1976-ben Pimpimpáré (Vermesy Péterrel közösen). Halála után pedig ezekből
készült két válogatás: 1980-ban Liliompalota, 1999-ben Abrakadabra címmel. A két világháború közötti
és a negyvenes- ötvenes évek támogatott, az oktatáspolitika által is kanonizált gyermekirodalmát a
didaktikum és az ideologikum befolyásolta. Ezzel az irányzatossággal dúsított horátiusi vétetésű docere
elvet csakis egy autentikus gyermeklíra és annak delectare elve válthatta fel. A hatvanas évek
gyermekköltészetében már olyan új, szabadabb elváráshorizontok is felderengtek, amelyekhez alkotó és
befogadó egyaránt igazodni vágyott. Változó félben van tehát a gyermekirodalomhoz való viszonyulás,
ráadásul azegyetemes magyar irodalomban ekkor hatnak újszerűségükkel Weöres Sándor és Nemes Nagy
Ágnes gyermekversei. Sőt már az ötvenes évek második felétől is kimutatható egy visszafogottabb
szabadulási törekvés: a felnőtt irodalom politikai- világnézeti- cselekvésbelikorlátozottságához képest a
szolgálatos politikacsinálók megtűrik a gyermekirodalom viszonylagos szabadságát. Ez egyfajta
kompenzáló erőnek számított az akkori irodalmi életben, általa és benne élhették ki az alkotók elfojtott
szabadságigényüket. Az 1956-ban induló gyermeklap, a Napsugár biztosította hozzá a fórumot, azután
pedig a Dolgozó Nőgyermekmellékletével bővült a repertoár. Mindkettőnek Szilágyi Domokos is állandó
munkatársa, ennek az időszaknak a gyermekverseit gyűjti össze az 1963-ban megjelenő Új kenyér című
kötetben. Ebben az időszakban a produkcióesztétika külső és a szabadságesztétika belsőösztönzést ad a
költőnek a versíráshoz. Gyermekverseinek kisebbik hányada valóságmegjelenítő, bennük Szilágyi
Domokos (korának hű fiaként) tükröz, azaz: „hozzáadja a valóságot a betűköz” (A tücsök és a hangya).
Még akkor is így kell fogalmaznunk, ha tudjuk, hogy nem egyszerű valóságábrázolásról, hanem a lukácsi
értelemben vett miméziszről,művészi tükrözésről van szó.

A marxista esztétika sugallta versekben a görög poétikából ismertvalószínű verseng a

valószerűvel (Aratási mondóka, Ócskás, Új iskola, Iskolába indul Péter, Betű-induló, Évzáró, Június,
Nyaralás, Télifa, Új kenyér). A kortárs sematikus gondolkodást ellensúlyozandó a versekben ott munkál a
költői intuíció, a hivatalos politikai kánontól közhelyesített témában villantva fel az egyedit: „Anya mos,
apa ás, / Petinél kalapács, / Marika kicsi, kék / kötényét leteszi: / pihen egy kicsikét” (Munka). Szilágyi
Domokos ösztönösen ráérez arra, hogy a napi politika konkrét gondolkodásával elpusztíthatja a költőt a
versíróban, és száműzi a költészetet a versből. Ezért a lírát (a gyermeklírát is) a
szabadságesztétikamentheti meg. Ezt a felismerését fogalmazza meg a Gyermekek című versében: „Amíg
kisded lángjaink égnek, / nincs helye ócska bölcsességnek.” A költő számára újfajta rendet szül tehát a
szabadság; belső rendet, amely versekben konkretizálódik. A választott szabadság különösen
gyermekverseiben szabadít fel lappangó lírai energiákat, ugyanakkor feloldódást, megkönnyebbülést,
áradó életörömöt, létünkre való csodálkozást is jelent. Ezért is érezhette korának gyermekolvasója, hogy a
költő „szabad” versei a saját „nyelvén” íródtak, és neki szólnak: „Akinek a szeme kék, / takarója a nagy
ég, / akinek a szeme zöld, / puha ágyat vet a föld, / akinek barna, / eledele alma, / akinek fekete, / liliom a
tenyere” (Mondogatók).A kötet néhány verse későbbi gyermekirodalmi antológiák és tankönyvek
törzsanyagába került: Január, Tavaszodik, Olvadás, Két ibolya-vers, Marika meg a karika, Liliom-palota,
Október, Négy vers kicsi Klárikának. A Mondogató közül pedig néhány az olvasói gyakorlatban külön
verssé önállósodott (Akinek a szeme kék, Csigabiga-palota, Pimpimpáré),sőt kötetcímmé lépett elő, vagy
megzenésítve vált közismertté. Eredetiségük és

szuggesztivitásuk révén főleg ezek a versek váltak a hazai gyermekköltészet ízlésformálóivá, Wöres
Sándor-i perspektívát villantva fel az alkotásban és a befogadásban egyaránt.

A hatvanas évektől oldottabbá válik tehát a társadalmi élet, ezáltal több szabadsághoz jut az
irodalom, és 1968-tól a Forrás- nemzedék „lázas” korszakával telítődik. A közfigyelem afelnőtt irodalom
felé fordul, itt történnek az igazi események, kevesebb figyelem jut a gyermekirodalom számára, így az
irodalmi tudat hátsó traktusába kerül. Egyfajta biztonságot jelent a Napsugár rendszeres megjelenése, sőt
új fórumot is kap, az 1968-tól megjelenőJóbarátot. Velük válik teljessé több mint két évtizedre az ú. n.
romániai magyar gyermeksajtó. A két folyóirat körül szerveződő gyermekirodalom a közéletiség mellett
értékteremtő és esztétikumhordozó funkciót is betölt. A romániai magyar gyermekirodalom különösen két
alapműfajban jeleskedik ebben az évtizedben: a mesében és a versben. Egyszerre három kiadó is
felvállalja a gyermekkönyvek kiadását: a Ion Creanga, a Kriterion és a Dacia ebben az időszakban
gyermekpróza- és gyermekverskötettel jelentkezik: Sütő András, Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Bajor
Andor, Veress Zoltán, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Palocsay Zsigmond, Majtényi Erik és mások.

A korszak gyermeklírájának törekvéseit Szilágyi Domokos Csali Csöpp és Erdei iskola című
köteteiben érhetjük tetten. Felnőtt lírájában ekkor járja be a költő „a megismeréstől a felismerésig”
vezetőgyötrelmes utat: pöröl, dacol a világgal, végül megveti azt. Az évtized gyermekverseiben viszont
egy másik Szilágyi Domokosra ismerhetünk: a szabadságkeresés életre kelti benne a gyermekit, és újra
megélheti egykori naiv rácsodálkozását a világra. Több pályatársával ellentétben számára nem menekülés
a gyermeklíra, hanem maradéktalan beteljesedése annak az irodalmi közhelynek, miszerint a lelke mélyén
minden költő gyermek. Teremtett gyermekvilágában megéli a szabadságot, felnőttvilágában meg kell
küzdenie érte, de ettől függetlenül mind a kétféle szabadság esztétikummá nemesedik. Gyermekverseiben
nem leereszkedik egy alacsonyabb szintre, hanem inkább felemelkedik a szabad gyermeki lélekhez,
azonosulva természetes naivitásával, világnézeti közhelyektől, nyelvi sémáktól szabadulva közelít
mindahhoz, amit a huszadik századi gondolkodás gyermekinek tekint: „ -Víz, víz, / szőke víz, / hosszú
utad / merre visz? / - Arra, hol a / nap világít / - Vidd magaddal / kicsi Klárit! / - Nem vihetem / olyan
messzi, / apja- anyja / nem ereszti, / de ha jó lesz / kicsi Klára, / visszajövök nemsokára, / hozok arany- /
csónakot, / s benne hozom / a Napot!” (Vízparton). Gyermekverseiben a felnőtt Szilágyi Domokos
újrafogalmazza a világot, mozgósítva teljes költői eszköztárát, sőt megpróbálkozik animisztikus
eszközökkel is Weöres Sándor módján, valóságos versvarázslatokat teremtve: „Csirr-csurr, / csöpög az
eresz, / háztetőről a hó lassan / földre szekerez, / szelek dalolnak – mulatnak, / kurjongat a szélben az
ablak, / Tavasz-tündér lakomázik, / folyik a lé / Hencidától Boncidáig!” (Olvadás). A hatvanas években a
gyermekirodalom két alapműfajának, a versnek és a mesének a találkozásából epikus gyermekversek
születnek Szilágyi Domokos tollán: Erdei iskola, Tréfás mese, Medve-lakodalom, Szegény ember sütet
lisztje, Kinek nehezebb a dolga?, Gazdag Hasszán és koldus Ali. A magyar és más (román, kazah és
norvég) népmeséket nem csupán megverseli, hanem átkölti, költői gyermekvilágába telepíti. Ezekben az
epiko-lírai alkotásokban az epika szabályai szerint alakulnak az események, viszont a művészi többletet a
rafinált verstechnika adja hozzá: „Ide járnak a csöppségek / erdei okosság végett. / Nevelni a sok ebadtát /
a jó szülők fölfogadták / Dr. Bagoly Balambért / heti három galambért.” (Erdei iskola).

A hetvenes évek újabb változásai értékváltáshoz vezettek a hazai magyar gyermekirodalomban és

természetesen Szilágyi Domokos gyermeklírájában is: a korábbi eszközértékek helyét átveszik az
esztétikai értékek. Ezek a maguk rendjén az egyetemesértékek számára biztosíthattak szabad bejárást az
irodalomba, kiszorítva a politikum és az ideologikum sokszor kierőszakolt aktualitását. Így alakulhatott ki
a hetvenes években a romániai magyar gyermekirodalom alkotói és olvasói presztízse. Bár közben
módosult az irodalmiság fogalma is: megdölőfélben volt az állandónak tételezett esztétikai érték
nimbusza. A gyermekolvasóval már nem kizárólagosan a műbe kódolt erkölcsi- esztétikai értékeket
ismertették fel, hanem az alkotások nyitottságát hangsúlyozva az egyéni és az egyszeri olvasatra kezdtek
figyelni, illetve azokra az értéktársításokra, amelyek a befogadó tapasztalati (játék)világából eredtek.

Szilágyi Domokos ebben az időszakban adja ki legismertebb és legolvasottabb

gyermekverskötetét, a Pimpimpárét (A verseket Vermesy Péter zenésíti meg). Költőnk a verszenében
találja meg a gyermeklíra megújításának eszközét, és a költészet eme legősibb komponensével éri el a
modernség hatását. Ezt méltatják a kötet szakolvasói is: „Kiindult egy szóból, egy játékos
szóösszefüggésből, egy hangulatában vagy zeneiségében érdekes, jellegzetes egységből, aztán hagyta
magát sodortatni, (…) improvizálva rögtönzésszerűen. Talán ez az, ami a versikék utánozhatatlan
frissességét eredményezte.” (Vermesy Péter). „Ezeka versek annyira a zene szellemében fogantak, hogy a
zene lényegi elemeinek megközelítése segítségükkel kiválóan megvalósítható. Szilágyi Domokos
gyermekversei zenén innen és zenén túl lüktető majdnem- muzsika, annyira a gyermeki lét legmélyében
gyökereznek, hogy amágikus kort idéző szinkretizmus – a mozgás, a ritmus, a (már- már) ének hármas
igézetemindegyikükben ott lappang.” (László Bakk Anikó). Szilágyi Domokos verseiben „fölforrósodik a
szó, a hangzás átitatja a verset, s az élővé válik, önnön zenéjétől és az emberihangtól.” (Balla Zsófia). De
verseinek zenéje ott lappang a kortárs gyermeknyelv zenéjében is, és ezt csak az igazi költészet és a
tökéletes formakultúrával rendelkező költő képes felszínre hozni. Ez a nyelvzene, illetve verszene mégis
meglepetésszerűen hat olvasójára, várakozás-serkentő / ébresztő hatása van, végül a befogadás
betetőzéseként a beteljesedés élményévelajándékozza meg a versolvasót: „Pimpimpáré, retyerutya, hej! /
Alszik a város, aluszik a tej. / Macska vadászik, csizma a lábán, / egerek sírnak-rínak a ládán. / Receruce,
sejhaj,pimpimpáré! / Forró kályhán duruzsol a kávé. / Aluszik Marika, Jancsi is álmos, / szép holnapról
álmodik a város.” (Pimpimpáré). Szilágyi Domokos verseiben nemcsak a nyelv zenél, hanem a belső
forma is, sőt az egész versvilág. Ezt az általa is csodált T. S. Eliot fejti kitételesen: „A költészet zenéje
nem sorról sorra, hanem a költemények egészében keresendő”, mert „nemcsak a hangok zenéjéről van
szó itt, hanem a képi világ zenéjéről is”, hiszen „a költészet zenéje nem a jelentéstől független valami.”
Erre példának a Láncos-lobogós címűverset idézhetnők: „Láncos-lobogós, / ez a makk kopogós, / haza fut
a mókus, / ha az ég zokogós. / Ázik a tölgy is, / fürdik a völgy is, / halkan muzsikál / künn az esővíz.”

Szilágyi Domokos gyermeklírája példa lehet arra is, hogy a jó irodalom szerencsés a
befogadásban: a hetvenes években ismerkedik a hazai oktatás a játékpedagógiával, a játék szerepével a
jellemformálásban és az ismeretszerzésben. Ekkor vált a Pimpimpáré című kötet is a hazai óvodák és
iskolák kedvelt olvasmányává,készen vagy félkészen kínálva oktatói segédanyagot a komplex
foglalkozásokhoz és tanórákhoz. Ezekről a kötetverseiben rejtőzködő lehetőségekről így ír a
zenepedagógus László Bakk Anikó: „Óráról órára nyújt valamiérdekeset gyermekeinknek Szilágyi
Domokos költészete. Gyöngyöző nevetésük, izgő-mozgó vidámversmondásuk bizonyítja a Pimpimpáré-
versek vonzerejét. A ragyogó tekintetük sugarán, tiszta hangjukhullámhosszán Szilágyi Domokos
verszenéje vibrál.” Csupán a költő halálának negyedszázados évfordulóján, ennek a magába feledkezett
költői játéknak a tragikusvégkifejletén is jócskán túl derül ki, hogy gyermeklírájában semmi nem történt
hiába: Szilágyi Domokos versjátékai gyermekkorunk ízlésformálói voltak, és mi, egykori kis olvasói már
tudjuk azt, hogy iskolázott gyermekízlés nélkül nincs értő befogadója a felnőtt költészetnek.

5.7. A gyermekirodalmi próza kiemelkedő alakjai

Fekete István százezrek írója. Ez akkor is igaz, ha az irodalmárok az író voltát is kétségbe vonták. Úgy
járt, mint Saint-Exupéry, akit az írók irodalomba tévedt pilótának, a pilóták pedig repülőbe tévedt
írónaktartottak. Fekete István az írók között tudós ismeretterjesztője a természet világának, amolyan
irodalomba tévedt vadász. A vadászok, természettudósok között meg író. Sehol sem volt otthon.
Mindettől volt benne egy holtig tartó sértődöttség. Szépírói karrierje ifjúsági regénnyel kezdődött. A
regény romantikus és történelmi, a FeketeIstván-i eleműben nincs előzménye, és nincs is folytatása. Ez a
könyv A Koppányi aga testamentuma (1937). Számos kiadást megért, és több nemzedék sorolja
olvasmányélményei közé. Életművének legsikeresebb és legsikerültebb darabjai a természet- és
állattörténetek. Egy fecskepár története a Csí (1940), egy gólya históriája a Kele (1955), egy vidra
regénye a Lutra (1955), egy puli kalandos élete a Bogáncs (1957), egy rókakö1yök meseregénye a Vuk
(1965), egy bagolycsalád élete a Hu (1966). Máravalamennyi az ifjúságé - könyvben is, filmen is.

Fekete István kamaszregények írója is. A Tüskevar 1957-benjelent meg, folytatása a Téli berek
két esztendővel később. A Tüskevárnak az sem ártott, hogy ún. „kötelezőirodalommá” lépett elő, és hogy
ma is ott van a „házi olvasmányok” ajánlólistáján. Gyermekprózánk sötét, 50-es évei után Tutajos és
Csutak egyszerre léptek színre. Fekete István megrendülten csodálkozott rá a másfele gyermekfigurára,
akit már nem nevelnek reggeltől estig, aki öntörvényű személyiség, aki a világ dolgait érzékenyen
megsejti,felfedezi. A Téli berek megpróbált lelépni a maga ösvényéről. Hőseinek belső történetei lesznek,
és körülöttük is több az élet mindenkiben. Kicsit bonyolultabbak a figurák és világuknak képlete is. A
falu nem idill, a város nem megvetés tárgya. A természet nemcsak bölcs és hasznos, tartanunk is kell tőle.
„A berekkel nem lehet okoskodni, nem lehet vitatkozni - írja - nem lehet bocsánatot kérni, és nem lehet
semmit jóvátenni.” A természet nem ismer pótvizsgát. „A természet bölcs, de könyörtelen”.Fekete István
állattörténeteiben és kamaszregényeiben az a legszebb, hogy a természet eleven valóság. Csak fontos és
igaz dolgokat hallunk róla. A Tüskevárban apró dráma a kis szárcsák árvasága, parádézik a gém,Csikasz
töpreng („mintha még tudnék enni”), a bagoly ásít, unja a beszélgetést, az özvegy ölyv „boldogult
elsőférjéről” mesél, a barnakánya elvetemült gyilkos, él a nád, kimerült az eső. Animisztikus ez a világ.
Mindenlélekkel bír, mint a mesében. S ennek ellenére még a természetrajzi pontosságon se esik csorba.
Fekete Istvánminden titka közül ez a legnagyobb. Tudása és tehetsége egyszerre kötötte a természethez.
A társadalmi valóságábrázolásához már sokkal kevésbé értett.

Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című meseregényével tűnt föl (1964). A gyermekhős
Petifantáziája életre parancsolja a pajtába képzelt oroszlánokat. A magányos gyermek ért ahhoz, hogy
minden cinkoserőt belerántson ebbe a magány elleni sajátos összeesküvésbe. Tekintélyes társaságra tesz
szert, háromoroszlánnal dicsekszik, élükön Bruckner Szigfriddel, a „szavannák urával”. Végül a kisfiú
apja is tudomásul veszi a pajtai seregletet ("elhiszi”, látni véli). Lemond a pajta lebontásáró1. „Még nem
késő”, állapítják meg rólakórusban. Még az elfoglalt, komoly apa is megértheti kisfia magány elleni
lázadását! A Hétfejű Tündér (1979) első meséje olyan, mint Móra Körtemuzsikája, Cinegekirálya.

A mesék egy másik csoportja a népmesetípusokra hasonlít. De csak azért, hogy ,,lázári” csapdába
ejtsen. A fába szorult hernyócímű történet az állatmese logikájára épül. Az állatsereg összefog a „fateteji”
hernyó megmentésére. Lendülettel halad az akció a mentő javaslatok vitázó gondolatritmusára. A katica
ötlete győz: egymás határa kell állni. A végső bölcsesség mégis hiányzik. Erre a magasításra már nem
telik. Mesei boldog vég nélkül marad avállalkozás. A kijózanító gondolkodtatás legalább annyira
alkatrésze ennek a mesevilágnak, mint a feltétlenülszerencsés befejezés.

Lázár Ervin minden irányzatbó1 sokat fölhasznál, hogy egyénit teremtsen. Összegezően egyéni
azeljárása. Gyakran találkozunk anderseni átlelkesítéssel, a „tárgyhősök” realista mesetechnikájával. Bár
Lázár meséiben központi „érzelmi kategória” a szeretet, ezekben a tárgyias „fabulákban” inkább
moralizál-filozofál. A tárgyi konfliktusok”, meséi valóságos ellentéteket példáznak, folyamatszerű
megjelenítéssel, okos tűnődéssel A Bikfi - Bukfenc - Bukferenc című meseregény (1976) minden fejezete
önállóan is megállná a helyét. A cím is utal a „bukfencszerűségre”, a nyelvi-logikai bakugrástó1 a
cigánykerekező dévajságig. Mind a hat történetsajátos ötletű. A „gyülekezőben” az író is társul az erdei
néphez, s a meghatottságtó1 maga is csak a"dömdödöm" bűvigét ejti ki, ez pedig a kimondhatatlan
szeretetvágy formulája. A Szörnyeteg Lajos - jelenetbena tudákos bugyutaság burleszkes kritikáját
kapjuk. A népi mesemondásnak is van saját stílusa. Lázár Ervin mesevilága, mesetechnikája
összetéveszthetetlen. Elementáris játékossága, tartalmas humora, gyermeki igazsága kristályos nyelvi
formává válik. Ennek a mesei nyelvi formának egyéni jegyei jelentik a műfajt megújító többletet.

A Lázár Ervin által tudatosan és tálalóan versszerűnek nevezett mese stilisztikája érvényesül
(alliterációs vonulatok, szóhalmozások, a játszi szóalkotásgyakorisága, metaforizálás). A nyelvi humor
sohasem marad puszta szójáték, hanem nyelvi és gondolati invenció egyszerre, s a játék határait
messzebbre tágítja: a jellem logikájáig. Ezzel a poétikai tömörséggel teremt korosztályok fölötti mesét.
Lázár Ervin gyermekirodalmiéletműve sajátosan építkezik. Kitalál figurákat, akik egyik könyvbő1
átlepnek a másikba. Bruckner Szigfrid például már A kisfiú meg az oroszlánok lapjain megszületett.
Könyvről könyvre vándorolt, míg A Négyszögletű Kerek Erdő lakója lett. A Bab Berci kalandjai
címűregényből Rutaldó és Tupakka átvándorolt a Manógyár mesevilágába. Lázár a figuráiró1 először
meséket ír (l. A Hétfejű Tündér), aztán keretes mesefűszer szó1 ró1uk (l. Bikfi -Bukfenc - Bukferenc),
végül meseregény is születik, és benépesül A Négyszögletű Kerek Erdő(l. Gyere haza, Mikkamakka).
Nemcsak meséket ír, világot teremt. Mesevilágában szeretet és tolerancia uralkodik. A Négyszögletű
Kerek Erdőben ugyanolyan jó lenne élni, mint az Elvarázsolt Völgyben. Ő az első magyar író, aki 1996-
ban gyermekirodalmi munkásságáért kapott Kossuth-díjat.

Lázár Ervin mesekönyvei, meseregényei időrendbe szedve: A kisfiú meg az oroszlánok (1964), A
nagyravágyó feketerigó(1969), A Hétfejű Tündér (1973), Öregapó madarai (1974), Bikfi - Bukfenc -
Bukferenc (1976), Berzsián ésDideki (1979), Gyere haza, Mikkamakka (1980), Szegény Dzsoni és Árnika
(1981), A Négyszögletű Kerek Erdő (1985), December Tábornok (1988), Bab Berci kalandjai (1989),
Lovak, kutyák, madarak (1990), Manógyár(1993), Hapci király (1998), Az aranyifjítószóló madár (2002),
Tüskés varabin (2003).

Fodor Sándor évtizedekig a Napsugár és a Szivárvány (korábban Haza Sólymai) című gyermeklapbelső
munkatársa, az ő nevéhez fűződik a közkedvelt Csipike postája című rovat. Gyermekirodalmi
remekművea Csipike-regény, amelyről így vall a kritikus:„... Csipike története korunk egyik szép meséje,
irodalmunk kimagasló alkotása...melyből az irodalom és a Kor néz vissza ránk.” (Szavai Géza). A
meseciklus (Csipike, agonosz törpe, Csipike és Kukucsi, Csipike, a boldog óriás 1966-1970, Csipike és
Tipetupa 1982; Csipike és agonosz Ostoba 1998) megőrzi a hagyományos mesekeretet és a sajátos erdei
mesefigurákat, a színhely is egy kis erdei táj. Ebben a keretben talál érdekes világra az olvasó, s e
maroknyi erdőrészben a képzelet szárnyán eljutunk egész a "világrengetésig".

Az események középpontjában Csipike, a kedves és szorgalmas törpe áll, aki úgy érzi, hogy az
Erdőösszhangja, békéje az ő jelenlétének és munkájának eredménye. Kecskebéka azonban kételyt ébreszt
benne, s mikor rádöbben, hogy nélküle éppen úgy zajlik az élet, a Hatalom megszállottjaként rémuralmat
akar teremteni az Erdőben. A pöttömnyi Csipike azonban csak úgy válhat félelmetessé, hogy
okosságával, fantáziájávalmegteremti a Rettenetes Réz Urat, és az ő hatalmas erejével akar új rendet
teremteni, holmi mosolytalan világot. A hatalom teljében azonban hiányzik neki a mosoly, ezt éppen az ő
hatalmaskodása törölte le az alattvalók ajkáról. „Amíg gonosz volt, példátlanul gonosz és Erdő Réme,
senki nem mosolygott. És ez volt az a bizonyos valami, ami netovább óta annyira hiányzott neki.
Elhatározta, ha megindulnak a kitartó esőzések, helyenkéntzivatarokkal, új mesét mond Madárnak és
Nyúlnak. Arró1, hogy milyen szörnyű dolog az, ha valakire nemmosolyognak. És ezt a példátlanul
vadonatúj mesét úgy kezdi el, ahogyan senki, sehol a világon nem kezdett el mesét. Ezekkel a vadonatúj
szavakkal:

- Hol volt, hol nem volt.”

Az ötletes, fordulatos megoldások egymást váltva teremtik meg a mesehangulatot. A mese

végénCsipike beveszi a tudós Bagoly készítette Góliátport. Így a tudomány ereje révén óriásira
növekedik, mindenteltiporhatna, de szétszórja a port, hogy növekedjék a világ is. Így lesz boldog óriás az
általa óriásivá tett világban. A meseciklus a kisgyerekek és a felnőttek számára egyaránt élményt nyújt. A
kicsinyeknek a hagyományos mesekeret, a felnőtteknek az áttételes mondanivalót hordozó, az
intellektuális prózához közeledőelőadásmód biztosítja az élményszerűséget. Fodor Sándor a kis pajkos
Fülöpke csínytevéseivel jóízűen tudja megnevettetni a kicsinyeket és nagyokat, akikről kiderül, hogy
mindig idegesek (Fülöpke beszámolói) Egymást érik a kópéságok, s ezeket azelsőszemélyes beszámolók
oly ártatlan hangon hozzák tudomásunkra, hogy szinte várjuk a következőt. Fülöpke és Bütyök a szabad
természet - amely két buszmegállónyira van - örömeit élvezve íjakat készített, s így indulnak haza. "Még
nem esteledett be, amikor hazaértünk és azt és azt mondtam Bütyöknek, kopogtassunk az ajtón úgy,
ahogy igazi íjászokhoz illik. Vagy húsz méterrel megcéloztuk az ajtót. A Bütyök nyila koppant, az enyém
csörrent, mivel egy kicsit lefelé hordott és az üvegnek ütközött. Ha lenne ilyen szólásmondás, hogy 'ha
nemkoppan, csörren,’ az bizonyosan innen származnék. A tányérokat nem a nyíl találta el, hanem
édesanyám kezéből hullottak ki az ablakcsörömpölés hatására.” A nyakleves nem akadályozza meg
abban, hogy másnap nefolytassa újabb és újabb huncutsággal, amelyet jóízű humorral ír le
beszámolójában.

Összefoglalás

A magyar gyermekirodalomban a modernség egyaránt érinti a gyermekeknek szóló verseket,

meséket és történeteket, illetve azok tartalmi és formai jegyeit. A modern irodalomnak megváltozik a
gyermekképe és agyermekhez fűződő viszonya, bár ezek a változások elsősorban tematikaiak és
világképiek, de hatnak azesztétikumra is. Így jön létre a 20. század második felének magyar
gyermekirodalmában a művészi értékrend dominanciája. A gyermeklíra modern kísérletei Nemes Nagy
Ágnes és Weöres Sándor költészetével teljesedik ki, és bebizonyosodik az, hogy a gyermekvers nem
feltétlenül az alkotó szándékából, inkább alkatából születik,és nem az a fontos a versben, hogy
gyermekeknek írták, hanem az, hogy gyermekeknek való. Az erdélyi Magyar gyermekirodalomban
hasonló törekvést követ és honosít meg Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos. A prózában elsősorban az
állatregény és a meseregény Fekete István, Lázár Ervin és Fodor Sándor által meghonosítottváltozata
jelenti a művészi teljesítményt a magyar gyermekolvasók számára.

Kérdések és feladatok
1. Értelmezze Lázár Ervin meseregényeinek erkölcsi világképét!

2. A népi gyermekmondókák hatása Weöres Sándor gyermekverseiben

3. Mutassa ki az animizmus változatait Weöres Sándor gyermeklírájában!

4. Milyen képalkotási sajátosságokat figyelhetünk meg Weöres Sándor gyermekverseiben?

5. Értelmezze gyermekirodalmi szempontból Nemes Nagy Ágnes Lila fecske című versét!

6. Melyek fekete István állatregényeinek műfaji újításai?

7. A meseregény milyen műfaji sajátosságai mutathatók ki Fodor Sándor Csipike című művében?

8. Hogyan illeszkedik a történelmi múlt Kányádi Sándor gyermekverseinek tematikájába?

9. Végezze el Kányádi Sándor Kenyérmadár című kötetének monografikus bemutatását!

10. Hogyan jelentkezik a népi klasszicizmus Kányádi Sándor Küküllő kalendárium című versciklusában?

11. Mutassa be irodalmi tanulmányban Szilágyi Domokos gyermeklírájának műfaji sajátosságait!

Az alfejezet ősszállításához felhasznált szakirodalom

1.Borbély Sándor (szerk.) Ötven nagyon fontos gyerekkönyv. Lord Könyvkiadó, Bp., 1998.

2.Komáromy Sándor: Költők és művek a XX. század gyermeklírájából. Eötvös Kiadó, Bp., 1998.

3.Komáromi Gabriella (szerk.): Gyermekirodalom. Helikon kiadó, Bp., 1999.

4.Bognár Tas: A magyar gyermekvers. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2001.

5.Bognár Tas: Gyermekpróza. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2004.

6.Gyárfásné Kincse Edit: Házi olvasmányok 9 – 10 éveseknek. OKKER Oktatási Iroda [é.n].
6. A kortárs erdélyi magyar gyermekirodalom
KULCSZSAVAK: megváltozott gyermekkép, átértékelődő
gyermekirodalmi kánon, többszólamúság, virtuóz formakezelés,
nyelvi kreativitás, intertextualitás

Ha valaki szakolvasóként követi figyelemmel a kijelölt évtized gyermekirodalmi termését Erdélyben,

illetve a róla hellyel – közzel megjelent szakirodalmat, örvendezhet annak, hogy átértékelődőben van
gyermekirodalmunk kánonja. Egyszerre két irányból is elkezdődött az átértékelés: egyrészt a produkció,
másrészt a recepció felől. Kortárs gyermekirodalmunk egyik merész szemléletváltó gesztusa, hogy
lemond az irodalmi produkció első-és felsőrendűségéről,helyette igyekszik megfelelni a gyermekolvasó
elvárásainak, és befogadóközpontú irodalomként a recepció felől fogalmazza meg elváráshorizontjait. A
korábbi kontemplatív irodalomszemléletről áttevődik a hangsúly az aktív befogadásra, az irodalomnak
személyes élményként való megélésére. A kortárs gyermekolvasó már nem egyszerű szemlélődő
fogyasztója, illetve befogadója a gyermekirodalomnak, hanem társszerzője is. Agyermekirodalom akkor
éri el a célját, ha azonosulni tud olvasójának tapasztalati, azazjátékvilágával, ha funkcionálisan is részévé
tud válni a kortárs gyermekkultúrának. Ez az irodalom nem véletlenül került a gyermeklélektan és a
játékpedagógia befolyása alá: ma már agyermekkori szimbólumalkotás, az animizmus és a különböző
játékelméletek ismerete nélkülnem születhetnek befogadói érdeklődésre számító gyermekirodalmi
alkotások. Ezek abefogadásbeli változások a produkciós folyamatban is éreztetik hatásukat.

Lényegesen módosult az alkotói szándék, a nevelésről áttevődött a hangsúly a szórakoztatásra, az

olvasói tetszés elnyerésére. Horátius klasszikus poétikai nyelvén szólva a modern gyermekirodalom
szerzői a docere elvet feladják a delectare javára. Ehhez viszont az alkotónak tudnia kell azonosulni
olvasója játékvilágával, és belülről kell szemlélnie egy kibontakozóban lévőtapasztalati világot, számolva
annak labilis sajátosságaival. A kortárs gyermekirodalomban egyre általánosabbá válik a felismerés,
miszerint csak azok a szerzők tudnak igazán azonosulni a gyermekkorral, akik megőriztek valamit saját
gyerekkori naivitásukból, játékosságukból és animizmusra való hajlandóságukból. Akkor beszélhetünk az
erdélyi magyar gyermekirodalom modernségének kiteljesedéséről, ha a tartalmi és a szemléletbeli
változások formaiakkal járnak együtt. Ehhez feltétlenül szükség van a „nagyirodalom” formaújítására,
mely visszfényként tükröződik vissza a gyermekirodalomban. Irodalmi gyakorlatunk mégis azt mutatja,
hogy a szerzők, mivel legtöbbjük a felnőtt irodalomban alakítja ki irodalmi presztízsét, szelektíven járnak
el a művészi forma megválasztásában: ragaszkodnak a felnőtt irodalomban, illetve a klasszikus
gyermekirodalomban kipróbált formákhoz és műfajokhoz. Hasonló mintakövetőnek bizonyulnak másban
is, például az esztétikai minőségek kérdésében, a szép, a jó és az igaz együttes jelenléte nélkül
elképzelhetetlennek tartják a gyermekirodalmat. A világirodalombanmár-már közhellyé vált abszurddal
és groteszkkel is csínján bánnak.

Óvatos kísérlet marad továbbra is a szabad vers és az intertextualitás, ezektől nemcsak a

gyermekirodalom szerzői idegenkednek, hanem a befogadást irányító szülők és pedagógusok is.
Nehézkesek tehát az erdélyi magyar gyermekirodalmi kánon változásai, és emiatt maga a
gyermekirodalom sem kanonizálódhatott irodalmi tudatunkban, csak elvétve figyelnek fel rá irodalmi
életünk kompetens intézményei, például az irodalomkritika és az irodalomtörténet. Ráadásul itthon kevés
szakolvasója van ennek az irodalomtípusnak, emiatt külföldön több elismerésben részesül, és az egyes
életművek előbb illeszkednek be az egyetemesebb értékrendbe, mint a hazaiba. Örvendetes viszont, hogy
maga a gyerekirodalom megőrzi ésbővíti saját intézményeit Erdélyben: vannak folyóiratai, felkarolták a
könyvkiadók, színházaink műsortervében állandósultak a gyermekelőadások, alaptantárgyként szerepel az
újonnan megalakult óvónő- és tanítóképző főiskolákon, olyan szakkönyvek és tanulmányok jelentek meg,
amelyek az erdélyi magyar gyermekirodalommal is foglalkoznak, sőt egy – két konferencia is
szerveződött ebben a témában. A továbbiakban az előzmények rövid felvázolása után hazai
gyermekirodalmunkról szóló vizsgálatok újabb eredményeit és fórumait szeretnémfelsorolni, felvillantva
azokat a tendenciákat, amelyek hasznosíthatók lehetnek egy majdani átfogóbb gyermekirodalmi
vizsgálatban.

A gyermekirodalom mindig szerves része volt az erdélyi magyar irodalmi műveltségnek.

Presztízsét még Benedek Elek és munkatársai alakították ki az 19222 és 1929 között megjelent Cimborá-
val. Nem maradt meg egyszerű folyóirat-irodalomnak, felkarolja a két világháború közötti erdélyi magyar
könyvkiadás, és részévé válik a transzszilván irodalmi kánonnak. Ekkor inkább erkölcsi – nevelői értéket
kértek tőle számon. 1945 után a Dolgozó Nőgyermekmelléklete, a Kis Pajtás közöl először
gyermekirodalmat, ha kevés irodalmi értékkel is. 1957 januárjától jut ismét saját fórumhoz az erdélyi
magyar gyermekirodalom az azóta folyamatosan megjelenő Napsugárral. Általa válik a hatvanas –
hetvenes években igazánéletszerűvé és jut el címzettjéhez a hazai gyermekirodalom: munkatársai
gyermektalálkozókat, gyermekrajz-pályázatokat, író – olvasó találkozókat szerveznek. A „nagyirodalom”
fórumaiebben az időszakban vitákat indítanak az igazi gyermekirodalomról. Az Utunk 1978-ban
gyermekirodalmi, A Hét 1979-ben ifjúsági – pályaválasztó, a Napsugár pedig 1979-ben Benedek Elek –
különszámot adott ki. Az Igaz Szó 1979-es gyermekirodalmi számában szóba kerül ennek az irodalomnak
néhány örök érvényű kérdése is: mit olvasnak a gyerekek? Milyen eszményeket állít eléjük a nyomtatott
betű?
 Szintén a hetvenes években jelenik meg a középiskolai óvónő – és tanítóképzés számára megírt
tankönyv: Vita Zsigmond, Józsa Miklós, Király László, Jarosievitz Erzsébet Gyermek és ifjúsági
irodalom című munkája. A tankönyv 1983-as átdolgozott kiadása önálló fejezetben foglalkozik a hazai
gyermekirodalommal A romániai magyar gyermekirodalom 1944. augusztus 23. után címmel. Négy
alfejezetében külön – külön tárgyalja a gyermekirodalom fejlődését elősegítő tényezőket,
gyermekköltészetünk sokszínűségét, a gyermek – és ifjúsági prózát, a bábjátékokat, a gyermek – és
ifjúsági színdarabokat.

Ebben az időszakban a szépirodalmi folyóiratok is folyamatosan közölnek könyvismertetőket a

gyermekirodalomról. 1988-ban pedig a debreceni Alföldtizenkettedik számában összeállítást tesz közé a
magyar gyermek – és ifjúsági irodalomból, illetve irodalomról. Ebben Csapody Miklós átfogó tanulmányt
közöl az erdélyi magyar gyermekirodalomról Csipike és testvérei címmel. Ezhosszú ideig egyedül álló
összegezési kísérlet ebben a témakörben, jelen dolgozat is Csapody munkájának szerény folytatásaként
fogható fel, amennyiben további két évtized eredményének számbavételével egészíti ki az ott leírtakat.
Bár annak idején Csapody Miklós nem tért ki az általa vizsgált korszakok néprajzi jellegűszakmunkáira,
nem feledkezhetünk meg arról, hogy éppen a hetvenes évek folklórkutatásai fedezik fel nálunk először a
népi gyermekkultúrát. Ebben jókora szerepe van Nagy Olgának, aki A táltos törvénye címmel jelenteti
meg a néprajz és a szövegelméletek határán mozgótanulmánykötetét, melyben a népmese és esztétikum
viszonyát vizsgálja alapos szakértelemmel. Mellette a nyolcvanas évek elején egy gyermekfolklór –
gyűjtemény (FaragóJózsef, Fábián Imre: Bihari gyermekmondókák) és egy monográfia (Gazda Klára:
Gyermekvilág Esztelneken) teremti meg azokat az alapokat, amelyekre a későbbi kutatások épülhettek.
1990 után folytatódik az erdélyi gyermekirodalom intézményesülése, a már meglévőintézmények
átalakulnak vagy bővülnek (folyóiratok, könyvkiadás), és újabbak is megjelennek (óvónő- és tanítóképző
főiskolák, gyermekszínházak, bábszínházak, konferenciák).

Itthoni és külföldi szakkönyvek, tanulmányok, lexikonok és kézikönyvek foglalkoznak az erdélyi

magyar gyermekirodalommal. A gyermekirodalom hazai vizsgálata mennyiségében és intenzitásában sem
közelíti meg a hetvenes évekbeli előzményeket. Ez a megállapításom a szépirodalmi recepcióra és a
néprajzra egyaránt érvényes. Ehhez az alcímhez inkább a magyarországi értelmezői közösségben találunk
említésre méltó szakmunkákat, melyekben kétféle értelmezési tendencia érvényesül: vannak értelmezők,
akik valamelyik egyetemes érvényű értékparadigma szerint vizsgálják az irodalmat, és az esztétikumot, a
műfajiságot vagy a történetiséget veszik alapul. Mások a kétvilágháború közötti irodalmi tudatból
átörökített területi elv alapján beszélnek anyaországi és határon túli gyermekirodalomról, megerősítve a
gyermekirodalomban is a centrum és a periféria elkülönítő értékrendjét. A Komáromi Gabriella
szerkesztette Gyermekirodalom évtizedünk legátfogóbb és legszínvonalasabb megvalósítása a
gyermekirodalomról, valójában ennél is több, mivel kitekintést nyújt a gyermekkultúra egészére, azt
sugallva számunkra, hogy az irodalom csupán része egy átfogóbb műveltségnek. Ez a könyv a magyar és
a világirodalmi jelenségekkel összefüggésben említi az erdélyi szerzőket és legértékesebb alkotásaikat.
Így kap helyet a műfajközpontú és értékszempontú vizsgálódásokban Kányádi Sándor, Páskándi Géza,
Szilágyi Domokos és Méhes György. Komáromy Sándor, a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola
tanára két könyvében is foglalkozik az erdélyi magyar gyermekirodalommal. Költők és művek a XX.
század magyar gyermeklírájából című verselemző kötetének A határon túli gyermekirodalomról
szólófejezetében Kányádi Sándor gyermekverseit is elemzi. Továbbá felsorolja a költőgyermekirodalmi
könyveit, és értékeli gyermeklíráját. Másik könyvében, A határon túli újabb kisebbségi magyar
gyermeklíra antológiájá-ban Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár,
Palocsay Zsigmond, Fábián Imre, Ferenczes István, Markó Bélaés Kovács András Ferenc
gyermekverseiből áll össze az erdélyi fejezet. Figyelemre méltó a kötethez írt előszó, különösen a benne
foglalt általános érvényű gondolatok, amelyek a gyermeklíra sajátosságairól és szépirodalmi helyéről
szólnak. Ugyancsak itt tesz kísérletet a szerző a határon túli gyermeklíra ismérveinek a
megfogalmazására, szerinte a hagyományhoz való ragaszkodás és a megújulási igény szimultán jelenléte
tartja fenn ennek a líratípusnak az értékambivalenciáit. Bognár Tas A magyar gyermekvers című
tanulmánykötetében történetiségében vizsgálja a gyermekvers műfaját Bornemisza Pétertől Kányádi
Sándorig. Öt évszázadon át szerzőtől szerzőig haladva tesz kísérletet a magyar gyermekvers
sajátosságainak megfogalmazására. Természetesen az erdélyi magyar gyermekversről sem feledkezik
meg, és bevonja vizsgálódásainak körébe Kányádi Sándor, Páskándi Géza és Szilágyi Domokos verseit is.
A kötet ezen kívül az egyes szerzőkre vonatkozó bibliográfiai, az egész műfajt illetően pedig
szakirodalmi jegyzeteket tartalmaz, emiatt enciklopedikus jellegű kiadványnak is számíthat
gyermekirodalommal foglalkozó szakemberek számára.

A szakkönyvek között egyetlen hazai kiadványként említhetjük Kiss Juditnak a Bevezetésa

gyermekirodalomba című munkáját, amely elsősorban elméleti jellegű tájékozódást nyújt a
gyermekirodalomról. A szerző főleg angolszász nyelvterületről szerzi szakirodalmiértesüléseit,
metairodalmi jellegénél fogva hiányoznak a könyvből az elméleti megközelítésekszépirodalmi
referenciái.A tanulmánykötetek mellett értékesek és hasznosak a gyermekirodalmi lexikonok, illetve az
irodalmi lexikonok gyermekirodalomról szóló címszavai. Ilyen a Fogarassy Miklós szerkesztésében
megjelent Ki kicsoda a magyar gyermekirodalomban? és Borbély Sándormunkája Kik írtak a
gyerekeknek címmel. Ezeknek a kézikönyveknek a címszavai számba veszik az erdélyi magyar
gyermekirodalmi szerzőket is. Hazai viszonylatban a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 1991-ben
megjelent második kötete érdemel említést, amely agyermekirodalomról, a gyermeklapról és a
gyermekszínműről is tartalmaz szócikkeket SzékelyErzsébet megfogalmazásában. Bennük alapos
áttekintést kapunk a hazai gyermekirodalom XIX. századi előzményeiről és XX. századi fejleményeiről.
Felsorolásunkból nem maradhatnak ki a néprajzi monográfiák sem, szerzőik az egységes népi világkép
egyik fontos elemének tekintik a gyermekfolklórt. A vizsgált évtized egyik értékes néprajzi munkája
Vasas Samunak A kalotaszegi gyermek című könyve, amely a személyiségfejlődéshez kötődő népi
hagyományokat vizsgálja Kalotaszegen, fontos szerepettulajdonítva a népi kultúrába való
belenevelődésnek. A másik témánkba vágó szakkönyv Veress Ilona Mezőcsávási gyermekfolklórja, leíró
és rendszerező módszerekkel tanulmányozza egy mezőségi település gyermekfolklórját.

Kortárs lírikusok
Markó Béla gyermekverseinek olvastán aktuális, egész gyermekirodalmunkra érvényes kérdések
fogalmazhatók meg: Hogyan alakul a presztízsérték és az önérték viszonya a gyermekversek
megítélésében? Hogyan változnak ugyanazon életművön belül a gyermekvers funkciói? Mennyire
tükrözik a Markó- versek a befogadás változásait? Az utóbbi évek bármelyik hazai gyermekverskötete
kapcsán megfogalmazhattuk volna ezeket a kérdéseket, mégis Ha varázsló lennék (Pallas Akadémia
Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000) című könyvre esett e választásunk, mert szinte önként kínálkozik az
ilyenfajta megmérettetésre. Markó Béla olyan költőink közé tartozik, akik szépirodalmi presztízsüket nem
a gyermekirodalomban szerezték, hanem az ún. „nagyirodalomból” kerültek át a gyermeklírába.
Gyermekverseinek olvasásakor ajánlatos tehát Nemes Nagy Ágnes kettős értékelésére is odafigyelni: „…
meg szoktam különböztetni bármely irodalmitermék értékelésében kétféle tényezőt: a presztízsértéket és a
szöveg önértékét”. A Markó-versek recepcióját könnyen összekuszálhatják irodalmon kívüli zavaró
tényezők, hiszen költőnk presztízsértéke nem csupán szépirodalmi eredetű (ismert költő, több kötet
szerzője, irodalmi díjak birtokosa, a Látó című szépirodalmi folyóirat főszerkesztője), hanem közéleti –
politikai is (Maros megyei szenátor, az RMDSZ országos elnöke). Említett gyűjteményes kötetének
versei rendre a Napsugár és a Szivárvány kolozsvári gyermeklapokban jelentek meg először. Első
olvasásra is nyilvánvaló a költőnek az a szándéka, hogy megszabadítsa a gyermekverset a hetvenes
évekre terhessé vált kettős örökségétől: a didakticizmustól és az irányzatosságtól. A nevelői – oktatói
szándék még a Pósa Lajos-ihagyományra vezethető vissza, az ideologizálás pedig a szocialista-realista
irodalmi szokáshagyomány része. Így marad számára két nagyobb, minden tendenciától mentes téma: az
állatvilág és a természet.

Markó Béla költői szándékának legsikerültebb konkretizációi az állatversek, igyekszik is

felhasználni és kipróbálni mindazt, amit a gyermeklíra ebben a műfajban megteremtett. Sikeresen
alkalmazza a téma legősibb eljárását, az antropomorfizálást, ilyen például A síró bálna, a Krokodil és a
Bezzeg a gólya című vers. „Varjúné szidja a párját: / nem vagy semmire jó, / bezzeg gólyáné ruhája /
fehér, akár a hó. // Az én szoknyám csupa folt már, / cipőm iselkopott, / bezzeg gólyáné milyen szép /
piros csizmát kapott. // A mi házunk szedett-vetett, / soha sincsen pénzünk, / bezzeg gólyáéknak ott a /
főutcán a fészkük. // Csak gubbasztunk télen-nyáron, / hát ez milyen élet? / Szeretném már látni én is /
lent a délvidéket. // Szeretnék már én is minden / ősszel elutazni, / itthon pediglehetőleg / a kéményen
lakni. // Varjúné egész nap kárál, / dühös már a párja: / meglesz minden! Menj és fogjál / békát vacsorára!
// Békát fogjak! Megőrültél? / Nem vagyok én gólya. / Nem vagy gólya? Na, ha nem vagy, /
éljélvarjúmódra!” (Bezzeg a gólya). Elsődleges szempont ezekben a versekben a szórakoztatás, olyan
felhajtó ereje ez Markó Béla állatverseinek, mely sokszor a közhelyszámba menő témán belül is eredeti
megoldásokra sarkallja a költőt. Ilyenek a kötetnek a játékmackóról, a rókáról, a békáról, a pontyról, a
szarkáról, a papagájról, a csigáról, a krokodilról, a bálnáról, a kengururól, a madárról, a medvéről, a
tücsökről, a gólyáról, a zsiráfról, a pintyről és agyíkról szóló versei. A természetleíró vagy tájversekben
szintén a hagyományos téma és az egyéni eljárások művészi szimbiózisának örvendezhetünk. A költő
nem készít hagyományosan panorámát a tájról, hanem annak egyes elemeit ragadja ki, és azokat jeleníti
meg a versben. Ezzel a megjelenítési technikával önálló életre kelnek, egyéni sorsot kapnak ezek a
tájelemek, és így nyerik el a gyermekolvasó szimpátiáját: „A fürtös fejű fák, / ha jobbra- balra lengenek, /
azt hiszik titokban, / hogy ők csinálják a szelet. // Csak rázzák gőgösen / gyönyörű frizurájukat, / s nézik,
ahogy a szél / fürgén ide-oda szalad. // De ha elfáradnak, / és pihennének egy kicsit, / táncuk
nemcsillapul, / a szél azért sem alkuszik. // Már hull a könnyük, és / sértetten táncolnak tovább, / míg
letépi róluk / aszél a kényes frizurát.” (Őszi fák). A témán belüli másik verstípus a látványból építkezik, és
a képalkotás sikerevagy sikertelensége lesz a költemények értékmérője: Tavasz, Tavaszi nap, Március,
Nyárutó, Még hull a hó.„A kis magokban összegömbölyödve / piros sipkás virágok alszanak, / s ha fent a
fagy dühödten tombol, / ők hallgatóznak lent a föld alatt, // és fel-felsírnak a fülledt sötétben, / egymáshoz
bújva, mint a gyermekek, / amíg a házat körbenyargalássza / s tépi a fák lombját a fergeteg. // Körös-
körül még hull a hó a tájra, / és szétterül fehéren mindenütt, / de lent a mélyben ott vannak a csírák: /
készülnek már! Készülj te is velük!” (Még hull a hó).

Az állatversek és a tájversek narratív és megjelenítő jellegüknél fogva passzív befogadásra

késztetik a gyermekolvasót, egyoldalú irodalmi kommunikációra. Ezáltal olyan értelmezési helyzet
teremtődik, amelyben a képi látványból kiinduló impulzusok egyszerű tudomásulvételére és
feldolgozására korlátozódnak a befogadás műveletei. Ezen az állapoton kellene átlépnie a költőnek,
például a modern gyermeklírát megújító valóságszemléletnek, az animizmusnak a segítségével. A kötet
kimerítetlenlehetőségeit sorolva nem feledkezhetünk meg a képzelet szabadságáról, a fantáziáról, a
gyermekirodalom két legfontosabb eszközértékű fogalmáról sem. A versek egy része igyekszik
megfelelni a gyermekolvasó kimeríthetetlen és kielégítetlen szabadság- meg fantáziaigényének: A pinty és
a többiek, Ha varázsló lennék,Akvárium, Röpülj, röpülj, röpülj. Ezeket akölteményeket olvasva,
meggyőződéssé válik bennünk a sejtés, hogy Markó Béla életműve gyermekirodalmi részének a
perspektívái ebben a kötetben körvonalazódnak. Erre a felismerésre ösztönöznek bennünket a más
műfajban és témában megírt verskísérletek is: altatók (Elalvás előtt, Csillag csillog), tavaszhívogatók
(Siess, tavasz! Tavasz), portrék (Jó bohóc, rossz bohóc, A hóember dala). „Addig vagyok, / amíg
fagyok, / s ha vacogok, / kacagok, / mikor borul, / derülök, / s mikor derül, / búbánatos / pocsolyába /
merülök”. (A hóember dala).Markó Béla korábban megjelent gyermekversköteteit (Szarka-telefon, Ion
Creanga Könyvkiadó, Buk. 1983. – Tücsöknóta, Ion Creanga Könyvkiadó, Buk. 1990.) következetesen
„versek kisfiúknak, kislányoknak” ajánlással látja el, és Ha varázsló lennék című válogatáskötet is a Dal
kisfiúknak, kislányoknak című versesdedikációval kezdődik. Az az érzésünk, mintha a Markó-versek
recepciójából kirekesztődne a történetiség, a költő a befogadást azon a konvencionális horizonton képzeli
el, amely a verssel való találkozáskor permanens gyönyörködésre kárhoztatja a gyermekolvasót.

Ferenczes István A pepita hangya (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998.) című kötetében hetven
költeménnyel gazdagítja és erősíti a hagyományosan hangszerelt magyar nyelvű gyermeklírát. A kötet
általános jellemzőjeként a műfaji jegyekhez való ragaszkodást nevezhetnők meg, továbbá a lelki vagy
belső történések közvetítését, és az érzelmek kivetítését a külső világra. Ennek a kötetnyi lírának ehhez a
konvencionális jegyeiheztársul még a költő vele született karakterjegye, szubjektív líraisága is. Mindez
magyarázatot adhat arra, hogy miért ragaszkodik példás következetességgel Ferenczes a hagyományos
költői retorika trópusaihoz (a hasonlathoz és ametaforához), és hogy miért építi költői világát képekre,
illetve képes beszédre. Ugyanis verseiben az interiorizált külső világ érzelmekkel és gondolatokkal
telítődött képekben modelleződik. Ezekre az ismérvekre támaszkodva és későbbi következtetéseinket
megelőlegezve, munkahipotézisként fogalmazhatjuk meg, hogy ezekben a versekben újrateremtődik a
költészet ésa nyelv mítosza.

A kötet említett hetven verse témájában és formájában egyaránt változatos, olvashatunk

állatportrékat, természetleírásokat, gyermekportrékat, verseket csillagképekről éstermészetesen lírai
vallomásokat. A verseknek közel a fele (szám szerint harmincnégy) az állatokkal és az évszakokkal
foglalkozik. A továbbiakban ezeknek a hagyományos témáknak a megverselésében próbáljuk
megkimutatni Ferenczes István egyéni költői eljárásait, nem tévesztve szem elől kötődéseit sem a lírai
hagyományokhoz. (Állatversek)A huszadik század elején a gyermeklélektan ismerte fel azt, hogy különös
pszichikai kapcsolat, bensőséges viszony alakulhat ki az állatok és a gyermekek között. A világirodalom
számos állatregénye is ennek köszönheti sikerét. Amikor Ferenczes István ebben a hálás témakörben
költőként nyilatkozik meg, gazdag hagyományt vállal fel. Kötetének közel egyharmadát állatversek teszik
ki, olyan állatokról, amelyekről Aesopus óta nagyon sok portré készült már versben és prózában egyaránt:
holló, medve, kutya, farkas, jegesmedve, oroszlán, veréb, hangya, nyúl, fecske, szamár, macska, csikó,
kecske és béka. Ha költőnk egyszerűen beállna a szerzők sorába, és megpróbálna igazodni a már kialakult
irodalmi trendhez, állatversei kevésbé lennének érdekesek. Az ő állatportréinak egyediségét és
specifikumát költői alkatából eredő líraisága adja, ugyanis minden megtapasztalt élményét gazdag
szubjektivitással ötvözi, ez a „felnőtt” költészetéből már megismert szubjektív líraiság lengi be
gyermekköltészetét is. Jól tudja, hogy a gyermeklírában ezzel az attitűddel összeférhetetlen a
szerepjátszás, a leereszkedő stílus és a modorosság, ezért Ferenczes István ezekben a versekben is
intenzív líraisággal érzékelteti a való világot, s ez teljes életművében is alkati kérdésként kezelendő. A
Fecskebúcsú, Medvebánat, Az ősz madarai című versekben a szokványos leírás helyett az egyes állatok
belső portréját kapjuk. A költő kiragadja őket a primitív ösztönök világából, úgy akarja, hogy emberi
módon nyilvánuljon meg az állati lélek is. A Medvebánatban a szokványostól eltérő vershelyzetet teremt,
a klasszikus irodalmi kánon főleg a vérengző vadállat, a vérmedve portréját szentesítette, azét a
fenevadét, amely ösztönösen öl, illetve amelyet megölnek vagy leterítenek. Ferenczes István
állatverseiben azonosság-témákat találhatunk, vagyis a gyermekolvasót foglalkoztató verstémákat: játék,
szeretet, vidámság, szomorúság, harag, kalandvágy stb. Ilyenkor a versolvasás az azonosulási folyamat
motivációs tevékenységévé válik, és a versszöveggel kibővül a befogadó személyiségének
intertextualitása. A pepita hangya című vers témája a kirekesztettség és a másság. Az intolerancia a világ
kortárs gyermekkultúrájának egyik aktuális kérdése, modern életünk is jócskán talál ürügyet a gyermekek
megkülönböztetésére: bőrszín, származás, anyanyelv, vallás stb. A gyermekszociológia kollektív
előítéletnek nevezi azt a csoportos megnyilvánulást, amelyben a kirekesztés valamilyen ideológián
alapszik, de az eltérő fizikai-fiziológiai adottságok is hátrányos helyzetbe hozhatják az egyént a csoporttal
szemben, flusztrált lelkiállapotot idézve elő számára. A pepita hangya például felemás színe miatt kerül
periférikus helyzetbe, mert a kaszt szigorú belső rendje, a homogenitás elve szerint élő hangyaboly nem
tűri a másságot: „Gyöngy-feje fekete, / a potroha vörös, / egyik hangyabolytól / a másikig köröz: // a
veres hangyáknak / nem eléggé vörös, / a feketékkel is / csak a fele közös.” Az interspecifikus jelleg válik
itt a konfliktus forrásává, fiziológiailag felemás egyedként a pepita hangya nem hordozza tisztán egyik
fajtának sem a morfológiai jegyeit. Ami hátrány az együttélésben, az előny lehet a befogadásban, mert a
kiközösített kis hangya sorsa felkelti a gyermekolvasó érdeklődését, felébreszti szunnyadó együttérzését
és szimpátiáját. A perifériára szorult hangyasors további befogadói tapasztalatokat idézhet fel az
olvasóban, például A rút kiskacsa című mesét,melynek szintén a másság a témája. Andersennél
folyamatosan oldódik a feszültség, és az állatszereplő megtalálja helyét a közösségben, Ferenczes István
versében viszont interiorizálódik a külső konfliktus és ez traumák sorozatát váltja ki a pepita hangyában.

Ferenczes István versjátékait kísérletként is felfoghatjuk egy sajátos műfajváltozat

megteremtésére, bár itt-ott kimutatható még bennük Weöres Sándor és Devecseri Gábor hatása is
(Kutyavásár, Veréb-egyetem, Macskacsúfoló, Béka-muri). A Béka-muri játék a szavakkal, a
játékszabályok hasonlítanak a gyermekolvasók által kedvelt kirakós játékéhoz, csakhogy itt puzzle-
figurákat szavak helyettesítik. Csak olyan összetett szavakból építkezhetünk, amelyeknek előtagja a béka
szó: békakorsó, békabuzogány, békaszőlő, békapitypang, békaliliom, békatutaj, békalencse, békakonty,
békaporonty. A szókirakós játék egyre élvezetesebbé válik, mert a versépítés figyelemelterelő manőverei
mögött némi ravaszságot is megsejthetünk: a beígért állatversből fokozatosan „növényvers” lesz. A
gyanútlan olvasó kezdetben a békára gondol, ám a versvégére kiderül, hogy a felsorolt összetett szavak
kevés kivételtől eltekintve mégsem a zoológia, hanem a botanika szakkifejezései. Békakorsó: Szárnyalt
levelű, erős virágzatú vízinövény (Sium). Békabuzogány: Gömbös virágú, harminc-hatvan cm. magas
vízinövény (Sparganium). Békaszőlő ~ átokhínár: A víz színén úszó kerek levelű hínár (Potamogeton).
Békapitypang: Lándzsalevelű, fészkes sárga virágzatú, sziki gyomnövény (Thrincia toraxacoides).
Békaliliom: (Kékes)fehér vagy pirosló virágú kankalinféle lebegő vízinövény (Hottonia palustris).
Békalencse: Állóvizek felszínét ellepő apró levelű vízinövény (Lemna). Békakonty: Lápos, nyirkos
helyeken tenyésző, zöld fürtös virágú gyomnövény (Listera ovata). A versben egyszerre és észrevétlenül
valósul meg a klasszikus poétikák gyönyörködtető(delectare) és nevelő (docere) elve: a gyermekolvasó
újra átéli a nyelvteremtés örömét, és közben észrevétlenül megismerkedik a béka ökológiájával is.
 Ferenczes István versében ezt a komplex befogadói élményt egyszerre táplálja a poétika, a
zoológia és a botanika. Recepciósszempontból igazi „muri”, emlékezetes költői teljesítmény részese lehet
az, aki elolvassa a verset: „Békakorsó, békabuzogány, / zöld béka ül díszes tutaján. // Békaszőlő, friss
átokhínár, / mulatozik a béka király. // Békapitypang, békaliliom, / mit esznek a békatutajon? //
Békalencsét, sült békakontyot, / híznak is a békaporontyok!” (Tájversek) Ferenczes István évszakokhoz
köthető természetleíró és tájversei meggyőznek bennünket arról, hogy a szavaknak is van évszakuk: más-
más jelentése, hangulata van ugyanannak a szónak tavasszal, nyáron, ősszel vagy télen. Például ha a
sárgul ige a nyáriversben a búza- vagy árpakalász mellett fordul elő, az érő gabona képzetét idézi fel
bennünk, de ugyanez a szó az őszi versben a falevéllel társítva a lombhullásba kódolt elmúlásról ad hírt.
Hasonlóképpen a piros melléknév a nyári versben a pipacs, az ősziben pedig a falevél jelzője lehet. A
zöld évszaka a tavasz és a nyár, az őszi és a téli versekben csak emlékként jelenik meg, amikor a tőle
megszokott líraisággal gondol rá a költő (Egy nyár emléke). Ha a szavaknak is lenne évszakuk,
megkönnyítenék a költő dolgát: fellapozhatnák a szótárakat, és kedvükre válogathatnának a tavaszi, a
nyári, az őszi és a téli szavak közül. Ám ennél sokkal több a költészet, olyan költő kell hozzá, aki
észreveszi a szavakban rejlő művészi erőt, és jó nyelvérzékkel témáihoz igazítja azokat.

Ferenczes István érzékeny lírikusként fürkészi ki a magyar nyelv szavainak finom rezdüléseit, és
érzékeli az olvasó hallóküszöbén túli hangtartományokat is. Ezeknek a szavakban megbúvó titkos
varázserőknek a hasznosítása segíti hozzá például, hogy ne csak egyféle őszi verset írjon számunkra,
hanem érzékeltesse velünk az ősznek, a természet elmúlásának a fokozatait is a lángra lobbanó nyírfa
szenvedélyétől (Táncol a nyírfa) a novemberi szél természetet és embert didergető tombolásáig (Őszi
szél). Értünk és helyettünk is cselekszik a költő, amikor úgy ajándékoz meg bennünket őszi versekkel,
hogy közben művészi erővel, másodlagos jelentéssorozattal tölti fel szavainkat,amelyek egyébként
észrevétlenül szürkülnek el mindennapi nyelvhasználatunkban (Őszi levél, Nyilas hava). Ha valaki
elkészítené egyszer a magyar irodalom összes őszi verseinek nagyszótárát, Ferenczes István versépítő
szavai sem hiányozhatnának belőle. A nyírfáról szóló vers (Táncol a nyírfa) a leánytánc ritmusát
modellezi, melyben lassú (lépések) és gyors (forgások) motívumok váltják egymást. A párját kereső
szerelmes leányzó módjára lejti erotikus táncát a domboldalon a fenyőfa után epekedő nyírfa. Ez a
vershelyzet nem teljesen új a magyar gyermekirodalomban, Weöres Sándor Galagonya című verse
hasonló ötletre épül, sőt a megjelenítés technikájában is vannak közös elemek, ilyenek például a
lányalakra történő metaforikus utalások: „fehér menyasszony”, „zöld haja lángol”, „nyírfamenyasszony”,
„menyasszonytánc”. A verszárlat a boldogtalan, a be nem teljesült szerelemreés az örök vágyakozásra
kárhoztatott nyírfa drámáját közvetíti az olvasónak, azt sugallva, hogy a tragikum forrását a természet
objektív törvényszerűségében kell keresnie: a lombhullató fák élettere merőben más, mint az örökzöld
fenyőké, ezért maradnak elérhetetlenek a nyírfa számára a „messzi erdők”: „de várja / de várja / fenyőfa
párját / fenyőfa párját / égre lobogva / égre lobogva / a nyírfa / hiába”. Nemcsak az elemzett vershelyzet,
hanem a nyírfának tulajdonított animisztikus jegyek is közelítik a verset Weöres Sándor költészetéhez. A
nyírfát gyötrő szerelmi érzés valójában a költő, illetve az olvasó virtuális szemléletében létezik: „táncol
a / táncol a / dombon a nyírfa / dombon a nyírfa / fehér menyasszony / fehér menyasszony / a szélben / a
szélben / zöld haja lángol / zöld haja lángol / földig leomlik / földig leomlik / az árva / az árva”. Aki hóból
építkezik, tudja, hogy végesek a lehetőségei, hóembere, hóvára vagy hószobra tavaszra elenyészik. Ám a
múlandóságnak erre a fajtájára is talált megoldást a költészet: építkezzünk hószavakból! Amikor
Ferenczes István a modern (vagy a posztmodern) korban hagyományos módon hangszereli verseit, nem
ellenköltészetet, „csak” egyszerűen költészetet művel. Mivel kortárs gyermeklíránk recepciója megtűri a
hagyományos és a modern egyidejű jelenlétét, a verset író költőnek módjában áll alternatívát választani.
Kovács András Ferenc Az egyetemes kultúra egyik huszadik századi bravúrja a gyermek és a gyermeki
felfedezése, ebben már nem kizárólag a didaktikáé a főszerep, hanem ajátékelméleten keresztül szinte
egyszerre talál rá korunk gyermekére a pedagógia, a lélektan, a filozófia és az esztétika. Kovács András
Ferenc már ebben az újszemléletű gyermekvilágban nő fel, és költőként is ebbe helyezkedik bele. A
gyermek nem csupán olvasója, hanem játszótársa is, a versszöveg észrevétlenül válik a játék
forgatókönyvévé. Erre a költői elképzelésre épül a Miénk a világ (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000)
kötetének Gyermekjáték című verse, amely két műfajt (találós kérdést és kiszámolót) montíroz egyetlen
gyermekverssé. A homonímiák és a metonímiák játékos variálásával a költő mesterien fokozzaa vers
pajkos hangulatát, így a gyermekolvasó sem maradhat sokáig kívülálló: a költő, a huncutjátékmester „Te
vagy a hunyó!” felkiáltással pajtásává teszi a játékban.

Kovács András Ferencben a romániai magyar gyermeklíra megújítóját köszönthetjük, akia

modern magyar gyermekköltészet formavirtuózaival jár egy csapáson: Szabó Lőrinccel,Weöres
Sándorral, Tamkó Sirató Károllyal. Ő is szakít a hagyományos kánon által előírt hangsúlyos verselés
kizárólagosságával, és a klasszikus időmértékessel meg a modern nyugat-európaival is kísérletezik, sőt a
szimultán formát is kedveli. Költőelődei közül Szabó Lőrinc a modern táncritmust lopta be a modern
gyermeklírába, Weöres Sándor pedig a nyelv és a zene szinte valamennyi lehetséges dallam- és
ritmusvariációját kipróbálta, megteremtve a polifon magyar gyermeklírát. Kovács András Ferencnek
egész életére kiható gyermekkori élményeS zabó Lőrinc, Áprily Lajos és Weöres Sándor. Bár
gyermekverseiben vissza- visszaköszönnek a költőelődök, mégsem mondhatjuk el róla, hogy rabja a
hagyománynak.

Olvasmányélményei és költői tapasztalata egyaránt merész kísérletezésekre ösztönzik a

gyermekversírásban. Felnőtteknek szánt verseinél is virtuózabb módon kezeli a formát, és a magyar
gyermeklíra archetípusaitól (mondóka, kiszámoló, táncritmus, népdal) a keleti (japán és kínai) és a dél-
amerikai versformákon át jut el a képversig. Újra bebizonyítja azt, hogy csak a megfelelőformakultúrával
rendelkező költő tud igazi gyermekverseket írni. A romániai magyar gyermekirodalom változásai
összefüggenek befogadójának horizontváltásával is. Korunk információrobbanásába beleszülető
gyermekolvasó újfajta tájékozódási képességet alakít ki magának a világban való eligazodáshoz.
Érdeklődése többirányú lett, tapasztalatszerzése felgyorsult már nem az a naiv, állandó nevelésre és
okításra szoruló nebuló, aki a felnőttek eligazítását várja. Ehhez az olvasóhoz partnerként, egyenrangú
félként kell viszonyulnia a gyermekírónak, és meg osztania vele titkait. Így válhatott a gyermek nemcsak
olvasójává és játszótársává Kovács András Ferencnek, hanem verseinek tárgyává, sőt társzerzőjévé is.
Példaként idézhetjük a Miénk a világ kötetzáró Fanni versét, azaz a költőFanni nevű kislányának a
szerzeményét: „álmomba kivirágzik a fa / leesik az ég / elteszem aszívedet / miénk a világ .” A záró sor,
amely egyben kötetcím is, maradéktalanul kifejezi azt a gyermekközpontúságot, amely kortárs
gyermekképünk sajátja. A kötet másik verséből is idézhetünk hasonló sorokat: „Ősszé válok. / Már nem
bánom. / Szélvész rázhat: / van kétlányom!” (Kínai dallam). Fontos tehát a gyermek és a gyermeki
Kovács András Ferenc életében is: korábban a Simfonietta bambinesca cikluscímmel a Saltus hungaricus
(Jelenkor,Pécs, 1999.) című kötetbe is beleszerkeszti gyermekverseit. Itt jelenik meg először a Fanni
verse is a következő lábjegyzettel: „Megjegyezném, hogy a Simfonietta bambinescazáródarabja nem az
enyém ; valóban Fanni kislányom verse! Ő rögtönözte ugrándozván, tánc közben, mintegy tollba mondta,
lediktálta pillanatok alatt édesanyjának, Juli pedig hűségesenlejegyezte. Történt mindez 1998. május 4-én,
egy hétfő este. Fanni akkor éppen három éves éskét hetes volt. Rögtön megmutatta nekem művecskéjét,
majd még megkérdezte, hogy: ezek szerint ő már költő? Ritka gyönyörű érzés volt. Természetesen, nem
mosolyogtam meg. De alelkem, hosszú idők óta, végre megint mosolyogni tudott örömében ennyi
titoktól…Ó, kicsilányom! Elteszem a szívedet. Miénk a világ.”

A Vásárhelyi vásárban (Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003) megkopott, elkoptatott,

elfelejtett, eddig fel sem fedezett műfajok és versformák feljavított, rekonstruált és aktualizált változataira
lehetünk vevők:naptári versekre és csíziókra, tájversekre, gyermekdalokra, tavaszhívogatókra, farsangi
rigmusokra, csujogatókra, falucsúfolókra, falvédőszövegekre, emlékversekre, köszöntőkre,
portréversekre, keleti versformákra stb. Ilyen éshasonló vásárfiák közül szemelgethet a
(vers)kuriózumokat kedvelő olvasó, hiszen a kötet legtöbb „vásárcikke”nem standard műfaja az
irodalomnak.

Kovács András Ferenc kötetcímének is vannak referenciái. Azonos az egyik vers címével,
metaforikus jelentése és jelenléte a borítón átsugárzik az egész kötetre, így tekinthetjük ezt a könyvet
gyermekversek nagyobbarányú adásvételének, kirakodó vásárának. Továbbá költői formák színes
forgatagának, lírai műfajok„szekértáborának”, melyben mindenki megtalálhatja a neki tetsző vásári
darabot. Miként a vásárosok ponyvára rakva, a költő is kötetbe rendezve kínálja (vers)portékáit. A cím
„vásárhelyi” jelzője az alliterációra csábító lehetőségen túl utal még a versek keletkezésének helyszínére
és a költő földrajzi életterére, vagyis „a helyszellemére”. Ez a (gyermek)versreneszánsz egyetemessé
minősíti át az aktuális költészetnek azokat a műfajait,amelyek fokozatosan szorultak a magyar verskultúra
perifériájára, végérvényesen kikerülve az elit költészetből (Vagy talán alkalmuk sem volt oda bekerülni?).
Helyszűke miatt el kell tekintenem a felsorolt műfajok teljes ésátfogó tanulmányozásától, ehelyett a
naptárversek és csíziók, a falucsúfolók és a falvédőszövegek kötetbelivariánsait vizsgálom és értelmezem,
bennük mutatva ki Kovács András Ferenc versújításának sajátosságait. Mivelezeket a műfajváltozatokat
már korábban a közhelyköltészet és a klapanciázó versfaragók sajátították ki maguknak, irodalmi
giccsként kanonizálódtak a befogadói tudatban. Ehhez az elváráshorizonthoz igazodva a mindenkori
olvasó előítéletekkel, negatív tapasztalatokkal közeledik hozzájuk.

Kovács András Ferenc merész újítása az, hogy az alkalmi költészetnek ezeket az archaikus
giccseit irodalmi értékként aktualizálja gyermeklíránk számára, a kiüresedett, elközhelyesedett formákat
egyedi képekkel, a rá jellemző nyelvi kreativitással tölti fel. A kötet legelső verse, a Napsugár-csízió a
népi kalendáriumok kedvelt műfaját, a naptári csíziótrekonstruálja. Igyekszik megőrizni a műfaj
karakterjegyeit: a naptári évről, az évszakokról, a természet örök körforgásáról közöl ismereteket,
jóslásokba bocsátkozik, és empirikus megfigyeléseken alapuló népibölcsességeket közvetít. A költőt
mégis a műfajban rejlő játéklehetőségek érdeklik leginkább. Szerepjátszássalteszi mozgalmassá az
egyébként statikus, leíró jellegű műfajt, a napsugarat használja médiumként a természet változásainak
bemutatására. A formai megoldásokban is túllép a közhelyeken, és az egykori kalendáriumokikonikus
nyelvét metaforikus beszédmódra cseréli, bőven merítve a költői retorika értékesebb
eszköztárából(megszemélyesítés, költői kérdés, jelzős és igei metafora, alliteráció, enjambement stb.):
„Tavasszal a napsugár, /ha a fagy felenged, / tenyerében madárfüttyöt, / rügyeket melenget. // Örömében
ficánkol, / ághegyen cikázik - /szirmot rezzent, pihét lehel, / fűre fekszik, játszik.” A költő a játék
hevében bele-belelopja versébe a moderngyermekirodalom egyre általánosabbá váló világértelmezését, az
animizmust, szubjektív emberi (gyermeki)jellemvonásokkal ruházva fel a napsugarat, ezt az abszolút
objektív természeti jelenséget: „Patak hátán csörgedez, / búzatáblán csordul, / s tarlót tikkaszt, ha jókedve
/ hevesebbre fordul.”

Kovács András Ferenc jócskán nemesít a műfaj avítt rímelési technikáján is, és változatos
rímekkel helyettesíti a fantáziaszegény kalendáriumirímkészletet. Nem valamiféle öncélú rímgyártás ez
tehát, a játékélményen túl helyzetértéket is felfedezhetünk agyakorítóképzős (csúszkál – húzgál, felenged
– melenget) vagy a hangutánzó – hangulatfestő igei (illan – villan,cikázik – játszik, lenget – penget)
rímpárokban. Ezeknek elvitathatatlanul döntő szerepük van a vershangulat alakításában és fokozásában.
A kötet többi naptárverse hónapokat jelenít meg: Boldogasszony hava, Böjtmás hava, Kisasszony hava,
Mindszent hava, Karácsony hava. Ezeket a verseket a hónapok jellegzetes képei és az általuk
felidézetthangulatok uralják. Bennük a hangulatkeltés fontos eszközének számít a régi magyar
hónapnevek használata is. Jellemzőjük a leírás, a mellérendeléses szerkesztés, a képek sorozata, mintha a
klasszikus poétikák picturaverstípusának korszerűsített, aktualizált változatai lennének. A vers a közeli és
a távoli, a lenti és a fenti, az objektív és a szubjektív perspektívaváltásaiból, valamint a megidézett
hangulatokból áll össze. A statikus képek ésaz irányultságot meg a létezést kifejező igék harmonikusan
szerveződnek versszöveggé, és egyszerre váltanak kiaz olvasóban vizuális és hangulati élményt:
„Haranglábon varjak törvényt zsinatolnak, / Havak alatt falka ösvényt szimatolgat… / Monostori dűlőn
böllér disznót perzsel - / Kondul üres mennybolt, mint templomi persely” (Boldogasszony hava). A
falucsúfoló vagy falusoroló eredetileg folklórműfaj, jellemzője a településnevek rímbeszedése, humoros
megjegyzések kíséretében.

Kovács András Ferenc éppen a humor- és a játéklehetőség miatt adaptálja ezta műfajt is a
gyermekirodalom számára. Falucsúfolóiban felsorakoztatja a humor lehetséges fokozatait, a szelíd
csipkelődéstől az iróniáig és a szatíráig, de versváltozataiban végig ott bujkál a választott műfaj és téma
irántiszimpátia is. A településnevekkel való költői játék asszociatív jellegű: egy-egy helységnév
gyermekkori,művelődéstörténeti, esetleg nyelvi élményen alapuló asszociáció-sorozatot indít el a
költőben, aki úgy játszik el a nevekkel, az egyes szóötletekkel, miként az anyanyelvét most ízlelgető
gyermekolvasója. A felfedező örömével csodálkozik rá az őt körülvevő világot megnevező szavakra:
Egeresi nóta, Sárpataki csujogatók, Szamár jósolPürkerecen, Kászoni nóta.A Sárpataki csujogatókban a
Maros megyei településnevek a falucsúfoló műfaji szabályaihoz igazodva rímhívókként vannak jelen, és a
rímfelelő szavakkal együtt lesznek a humor közvetlenforrásai. Szövegbeli viszonyukat a sorvégi
kettőspont jelöli,igy kap ez az írásjel poétikai funkciót: „Sáromberke, Sárpatak: / három este vártalak!”,
„Hej, Szentivány, Gernyeszeg: / nélküled már megleszek!”, „Ihaj, Ernye, csuhaj, Ikland: / talpam egyre
táncra csikland!” A formai, tartalmi és hangulati jellemzők azonosítása arraösztönöz bennünket, hogy a
verset szimultán műfajváltozatnak tekintsük, benne a falucsúfoló intertextuálisviszonyban áll a
csujogatóval (maga a verscím is erre utal), amely településenként is más-más variánssal van jelena
versszakok végén: „Ujjujujujujuju!”, „Hí, ha, hateha!” A falucsúfoló és a portrévers szerencsés
keveredése szintén szimultán műfajt eredményez: Szegénylelkész Bonyhán, A körmendi Döbrentey,
Szatmári ballagó. Befogadáslélektani tapasztalatok szerint az olvasóimotiváció felkeltője és ébren tartója
a költői kép, a gyermeklírában még ennél is többre, képek egész sorozatáravan szükség (l. Weöres Sándor
gyermekverseit). Természetesen Kovács András Ferenc is figyelmez erre azelvárásra, sőt alkalmasint túl
is lép rajta, és másfajta trópusokkal is megkísérli a hatáskeltést. Sorvégi helyzetével, önértékével és
felhívó funkciójával számtalan lehetőséget rejt magában a rím, a rímmel való végtelen játékhelyettesíteni
tudja például a képi gazdagságot, anélkül, hogy hiányérzet támadna a befogadásban, és valamelyest is
sérülne a befogadói elváráshorizont. A Szatmári ballagóban ennek a rímjátéknak a perspektívái sejlenek
fel, tovább tágítva a versvilág virtuális határait, amelyet a műfaji szimultaneitással amúgy is kitágított már
a költő. A vers rímhívó szava a Gál családnév, egyediségét és érdekességét viselőjének egyénisége és
viszonylag ritka regionális (szatmári) előfordulása biztosítja. Ez a név egyrészt gyermekkori emlékeket
idéz fel a költőben,másrészt nyelvi homonimákat, szinonimákat és paronimákat hív elő a versíró egyéni
szókincséből, és állít felbelőlük végtelennek tűnő paradigmasort. Az emlékképek sorozatából és a
felidézett nyelvi elemekből áll össze Gálnak, szamarának és kutyájának alakja és jelleme. A lírai
portréfestés másik szerencsésen megválasztott eszköze a bokorrím, amely egyszerre kelti a teljesség
érzését, illetve idézi fel a költői zsenialitás képzetét az olvasóban. Ennek a rímfajtának az
irodalomtörténetből is ismert és kárhoztatott monotóniáját itt kreatív észseniális szójátékok sorozata
ellensúlyozza, ismét a gyermeknyelvre emlékeztetve bennünket: „Hazafelé ballag Gál: / Szamarával
ballagdál. / Lassún, lomhán halad Gál: / Csak kutyája szaladgál.” A rímnek még más funkciója is van a
versben, a költő hangszínváltoztatással érzékelteti a megidézett alakok hangulatváltozását és mozgásuk
intenzitását. A vers végére, mire Gál és állatai kellőképpen elfáradnak, elcsendesedik a rímjáték is, a
hosszú bokorrím sorozat a verszárlatban szerény rímpárrá rövidül. Ezzel a frappáns befejezéssel azonosul
a költőkóborlásának végcélját sóvárgó Gállal és állataival: „Bárcsak jutna haza már / Gál, a kutya s a
szamár.” A falvédőszöveg vagy falvédő vers a folklór és a giccs határán meghúzódó műfaj. Gazdag
falvédő-kultúránk van, és ez nemcsak az interspecifikus jelleg miatt van így: „Régebben miden házban
volt falvédő s általában nemcsak egy. Még napjainkban is elég gyakran megtalálható elsődleges szerepe,
a tisztaság megőrzésemellett díszítő szerepet is betölt, és a felirat tartalma sem közömbös”. (Keszeg
Vilmos: A folklór határán. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1991. 193.)

Az eddigi gyűjtések alapján a szakirodalom a normatív tartalmú és a műdalok, nóták, érzések

idealizált szituációit, zsánerhelyzeteket megragadó falvédők csoportját különíti el. Az utóbbi csoporthoz
tartozó falvédők feliratai líraibbak, gyakrabban folyamodnak a sejtetéshez, a jelképesmegfogalmazáshoz.
A szövegek eredete szélesebb kultúrkörbe kapcsolja be ezeket a falvédőket, amennyibenvalamely
műdalra, nótára, illetve meseidézetre ismerünk benne. Kovács András Ferenc is ebben a változatban
látfantáziát és lehetőséget, ösztönösen vonzódik a tágabb perspektívához, a szabadságot tekintve az
alkotáselőfeltételének. Kiválasztott falvédőmintáin is az élettér, az életkörülmények kiszélesítésének
vágyára, fiktívvalóságok felidézésére ismerhetünk: „Daru madár, ha lehet, / Vidd el ezt a levelet.”; „Én
vagyok a falu rossza egyedül, / Engem ugat minden kutya messziről”. ; „Gyere Bodri kutyám, / Szedd a
sátorfádat!” A Kovács AndrásFerenc-féle változatokban ezeknek a szövegeknek a kontextusa tovább
szélesedik, közben árnyaltabb, művészibb is lesz, esztétikai minőségekkel gazdagodik (humor, irónia,
groteszk), és az eredeti szöveg valósággal önmaga ellentétébe csap át: „Darumadár fönn jön, /
Magányosan krúgat, / De engem a földön / Minden kutya úgat.” ;„Gyere Bodri kutyám, / Jól meghegyezd
füled: / Nekünk a faluban / Boldogság nem szület!” A legtöbb falvédőn feltűnő a gondolatiság háttérbe
szorulása, helyette a gyakorlatias szellem, a táplálkozás, pénzkeresés, tisztálkodás,takarítás, vendéglátás
jelenti a szemléleti-tartalmi többletet. Tipikusan feminista beállítódás ez, és lefoszlik róla mindaz, ami a
családi házon kívüli világgal kapcsolatos, élményköre beszűkül, az egyén csak háziasszony pozícióját
keresi, a falvédőszövegek ennek az életformának a tartozékai: „Az ebéd készen vár, / Kedves férjemjössz-
e már?”; „Az én konyhám azért fényes, / Mert a férjem nagyon kényes.”; „Az én uram csak a vizet issza, /
Nem siratom lányságomat vissza.” Kovács András Ferenc nem a gondolatiság hiányát kompenzálja,
hanem megírja ennek a falvédőtípusnak a paródiáját, elkészíti műfaji karikatúráját: „Derék az én uram, / a
bajusza pödrött: / Magyarosan hordja / Helyettem a vödröt!” A falvédők esetében fontos a kép és a
szöveg együttes üzenete, összetartozása. A háttérrajz olyan hírértéket hordozó szimbólumokat tartalmaz,
amelyek a szöveggel együtt alkotnak komplex egységet. Együttes előfordulásukat ezekben a példákban is
a közmegegyezés szentesíti: „Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs, / Ritkakislány, aki takaros” ; „Érik, hajlik
a búzakalász, / Nálamnál hűbb szeretőt nem találsz” ; „Kék a búzavirág, / Kék az egész világ, / Mikor a
szemedbe nézek.”

Kovács András Ferenc valójában stílusparódiát ír a falvédő szövegekről, felhasználva a típusokon

belüli jellegzetességeket. Ám a költő-parodista nem feltétlen és egyértelmű elutasítással közeledik ehhez
a periférikus műfajhoz, hanem némi szimpátiával is, megsejtetve benne az értékteremtés lehetőségeit, az
önkifejezés igényét. A falvédők iránti rokonszenvünket a költő szöveg- és a grafikus rajzparódiái mellett
az is fokozhatja, hogy napjainkban a varrott falvédőket lakásainkból kiszorítja a festett, a papír, a bádog
falvédő, a perzsa, a plüss faliszőnyeg, a fali csempe, a plakát és a poszter. Bár tartalma miatt is
anakronisztikussá vált ez a műfaj, hiszen olyan üzeneteket közvetít, amelyek idegenek a mai életformától
(Emiatt is válhatott a varrott falvédő a giccsen belüli értékváltás áldozatává), a költő és a grafikus
értékteremtő közbenjárásával a gyermekirodalom egyik kedvencévé is válhat.

Cseh Katalin: Cseh Katalin 1961-ben született Erdőszentgyörgyön. A kolozsvári Babes-Bolyai

Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet, jelenleg is magyartanárként dolgozik egy kolozsvári
lakótelepi iskolában. Innen a gyermekek világa iránti érdeklődés, a gyermek szeretetete. Ez a szeretet
ihlette az 1980-as évektől íródott gyermekverseket, melyek a Napsugár és a Szivárvány című
gyermeklapok hasábjain jelennek meg előbb, majd végül kötetté szerveződnek. Több önálló
gyerekverskötete is megjelent már. Vallomásából kiderül : „Szerintem a vers ajándék, amelyet meg kell
tanulnunk elfogadni és befogadni. Ez a folyamat egyszerre gyötrelmes és gyönyörűséges. A
kisgyermeknek viszont természetes, mert ő még lénye egészével a versben él, annak ritmusában,
zeneiségében, szókapcsolataiban. A költészet varázsa nem kívülről hat rá, hanem belülről, a lélek határain
belül. A vers ugyanakkor tükör is, amelybe ha belenézek (beleolvasok), meglátom önmagam, és
önmagamban a gyarlóság mellett a magasztosat, vagyis az örök emberit.” 1

Jelent már meg verseskötete a bűvös ládikóról (Bűvös ládikó,Tinivár Kiadó, 2003), az utca
emberéről (Virágárus bácsi, Ábel Kiadó, 2008) vagy éppen a szomszéd Baba néniről és Márkról (Baba
néni és Márk, 2015). Gyermekek szórakoztatása a célja akkor, amikor sárkánybőrbe bújik (Sárkánykórus,
Móra Kiadó, 2008), vagy éppen nyelvtörőket, mondókákat ír (Szósziporka, T3 Kiadó, 2010). Mély
empátiával szól a kamaszkor problémáiról (Amit nem lehet megenni, Koinónia Kiadó, 2014), s
ugyanolyan megható együttérzéssel tud beszélni a gyengén látók életéről (Világtalan világosság, Móra
Kiadó, 2010).

A Bűvös ládikó egyike a legkedvesebb hangú gyermekvers – köteteknek, amelyek a 2000-es évek
elején jelentek meg Erdélyben. Cseh Katalin könyve tartalmi és formai szempontból egyaránt
figyelemreméltó. Sajátos képalkotásában megelevenednek a tárgyak, Székely Géza illusztrációi pedig a
szöveget képi ábrázolással teszik szemléletessé, ezáltal az értelmezés kiegészítését valósítják meg.
„Szerintem a jó gyermekvers egyszerű, természetes, játékosan komoly” – vallja az írónő. A
versolvasáshoz és a vers befogadásához szükséges egyfajta lelki hozzáállás, bele kell lépni a vers
világába, nem a küszöbről szemlélni kívülállóként, hogy mi van odabent. Nem könnyű, de nem is
lehetetlen. Cseh Katalinnak egész pályafutása a legfőbb bizonyíték arra, hogy megtalálta az utat”lélektől
lélekig”, empatikus készséggel közelítette meg és építette fel a gyermekvilághoz vezető jelképes
1
http://www.mora.hu/alkoto/cseh-katalin
hidat.Tapasztalatait egyfelől a családi élet mindennapjaiból (2 fiúgyermek, Előd és Magor ”büszke
édesanyja”), másrészt munkahelyéről szerezte ( magyartanárként dolgozik egy kolozsvári lakótelepi, a
vakok és gyengénlátók számára létesített általános iskolában). Cseh Katalin versei új híveket toboroznak
a modern gyermeklíra számára. Költészetének minden sorából szeretet, meghittség árad; az írónő nagy
beleérző készséggel közelít a kis befogadója világképéhez. Cseh Katalin tehetsége abban nyilvánul meg,
hogy képes a gyermekolvasó szemével nézni a világot.” Szerintem a vers ajándék, amelyet meg kell
tanulnunk elfogadni és befogadni. Ez a folyamat egyszerre gyötrelmes és gyönyörűséges. A
kisgyermeknek viszont természetes, mert ő még lénye egészével a verben él, annak ritmusában,
zeneiségében, szókapcsolataiban”.Cseh Katalin jól tudja, hogy a kisgyermek világképe mágikus,
animisztikus, mitikus ( ahogyan arra Jean Piaget elsőként rámutatott), ennélfogva kettős tudatával ideális
befogadója a mesének, verseknek, mondókáknak. Cseh Katalin költeményeinek egyik jellegzetes
sajátossága a belőlük sugárzó szeretet, amelynek segítségével a korunk információrobbanásába
beleszülető gyermekolvasó újfajta tájékozódási képességet alakíthat ki magának a világban való
eligazodáshoz. A költőnő modern versvilága másrészt olyan komplex képeket alkalmaz., amelyeknek
rejtett, szimbolikus üzenetük van, a titkok megjelenésére pedig játszótársul hívja a gyermekeket. E
kétrétűség a verskötet szerkezeti felépítettségében is tükröződik. A valamivel rövidebb első rész ( Mit
álmodik a virág?) a gyermek lassú, szemlélődő, töprenkedő magatartását körvonalazza és a közvetlen
tapasztalást, a differeciálatlan megismerés mentális élményét idézi meg. A kötet második szerkezeti
egysége ( Bűvős ládikó) több konkrét élethelyzetet mutat be, amelyben a megfigyelésre általában
érdemtelennek tekintett dolgok több figyelmet kapnak.

A kötet egésze az otthonosság, a meghittség hangulatát árasztja, alkotójuk az ártatlanság nyelvén

szól, amellyel különös versélményben részesíti a befogadót. A kötet első verseiben tetten érhető
elfogulatlan szemlélődés révén előtérbe kerül a lírai én attitüdje, a tárgyi világ megnyugszik, a mágikus,
lelki világ pedig megelevenedik. A „Mit álmodik a virág?” leggyakrabban előforduló szimbólumai: a
fátyol , alkony, szellő, a Nap, a hold, a csillagok, csend, az álom, az éj, a fény stb. A természet és az
emberi világ történései közötti összefüggés feltételezésére alapulnak, ami a gyermekversek egyik
legfontosabb jellemzője. Ízelítőül néhány példa a legjellemzőbb jelképekből, melyek bemutatása által
értékes vers- kopuszok nyílnak meg az olvasó előtt: Fátyol: „ Holdsugárban lengő /hegyekre szökellő/
alkonyselyemkendő.”(Alkonyselyemkendő) Csillagok: „Csillagok égi gyöngyszemek/ szelíden
tündököljetek” (Bíztatás) Nap:”Villog a hatalmas/ Napfiók:/ Ott lapul benne a Naptitok” (Napmese)
Hold:”a tóba Hold csobban, /tűztánc villan, lobban „ (Esti mozzanatok) Csend:”Őrzöd a virág- csendet, /
Simogat lenge szellet. (Mit álmodik a virág?) „csönd ölében szunnyad a táj” ( Hajnalodó) Éj:” az éj
szárnya rebben „ (Esti mozzanatok) „Pitypang nyáréj csöndben , / Nyáréj csönd-
köntösben.”(Pitypangdal) Fény:”Pislogó alkony:/ fátyol, /pereg a fény / a fákról.”(Altató-Vasárnap)
„Csillag villan a sötétben, / reszketeg a fénye,/Sóvárgással teli serleg / mindahányunk lénye.”
(Angyalváró) Álom:”Mit álmodik a virág?/ Illatos kert a világ. „ (Mit álmodik a virág?) „Csendesülj, /
szenderülj, / álomba penderülj!”(Takarodó- Csütörtök)

A változatos képek és jelképek segítségével a képzeletbeli világ beékelődik a konkrét

élethelyzetekbe, de ez a folyamat megfordítható: a valóságos , minket körülvevő világ is bekeretezheti az
álombelit, megvalósíthatja az álomszférába való beemelést. Az álom és valóság harmonikus
eggyéolvadása leginkább az altatóversek esetében a legszembetűnőbb (pl. Alkonyodó, Esti mozzanatok,
Magor-altató, Minden napra egy altató). A versek színes, a gyermekek számára vonzó fantáziaképei
megelőzik a kellemes álmokat, enyhítve ezzel az elalvás előtti szorongást, ugyanakkor a becéző
kifejezések, a ringató szavak gyöngéd és meghitt hangulatot varázsolnak:” Erdő felett holdfény/
Lobban. / Álmod puha csendbe/ Csobban.”(Magor -altató). Az „álomillatú szobában „(Esti kérdések) az
elalvást megelőző pillanatokban a látomások már kissé összekavarodnak, közeledünk az álomvilághoz,
majd be is pillanthatunk az álomország perspektíváiba.

A kötet első szerkezeti egységében a költői képek fő célja, hogy kitágítsa a befogadók képzeletét
a konkrét térből (például szoba, ágy, anyánk öle stb.) a kozmikus térbe (égbolt, csillgöl, naptornác,
csillagháza stb.). A szimbólumok legfőbb célja a horizonttágítás, a térbeliség folyamatainak ( itt- el-
távol) megfeleltetése, az időbelivel( most- mindjárt-nemsokára) és az érzelemvilággal (a szorongástól a
teljes megnyugvásig). A kötet második szerkezeti egységében ezzel szemben nem a horizonttágítás,
hanem a világ miniatürizálása, a gyermeki méretekhez való arányosítás ajándékozza a megnyugvást a
vers olvasójának, hallgatójának. A „Bűvös ládikó” című részben a helyzetszerűség (szituativitás), azaz a
vershelyzetek konkrét életszerűsége a domináns, ily módon a költő akaratlanul is bekapcsolódik a
versbe, világközvetítője lesz az általa konstruált létszférának, ezáltal pedig az érzelmi érintettség jelei is
fokozottabban megragadhatók. A versek jórészt egyszerű életdarabkákat tartalmaznak, kevesebb az
ellazulás, helyette inkább az érdeklődés, az éberség létrehozása a költő célja. A versek gyakran
kezdődnek figyelemfelkeltő kérdésekkel:” Ha megnővök mi leszek? „( Kérdések kérdése)vagy: „Itt egy
ládikó, / ugye tetszik ,Máriskó?” (Bűvös ládikó) . A varázslás ebben az esetben a konkrétnak és az
elvontnak, a hétköznapinak és a csodálatosnak, a könnyed egymásba váltásával valósul meg. A bűvös
ládikó a tárgyak misztikus eggyüvé tartozását, a spekulatív világkép és a mágia együtlétét sugallják. A
versciklusban felfedezhetjük a gyermeki gondolkodás szinte összes világképi jellemzőit, például az
antropomorfizmust( a vonat olyan , mint az ember, ráadásul „Szállít tenger álmot, csak valóra válót”),
animizmust (a sapkás maci gondolkodik, a hóember a hóvilág polgára), a cél – okozat intencionalitását
(„Fejemen a kalap a Hold”)a természeti elemekkel történő azonosulást („Tulipánharang / kondul a
kertben, / Varázslat történt:/ tulipán lettem”- Tulipánhangulat). Mivel a képtelenség természetes a
kisgyermek számára, így a versben otthonos a nonszensz” (Hogyha holdraforgó lenne, / Megjönne a
csillag kedve. „- Napraforgó- gond) illetve a furfang („A jómadárijesztő / Jómadarat ijeszt ő; / Az
anyajegyirodában / Anyajegyet vehetsz bátran. „- Furfangos vers).

Cseh Katalin azt is jól tudja, hogy a gyermeki lélek „bűvös ládikójában” mennyire fontosak a
felértékelődő kicsiségek; hogy a felnőtt szemmel sokszor kacatnak minősített lim – lom valójában igazi
kincs a gyermek szemében. A költő megértő, vidám hangon mutatja be, miként kapnak elmélyültebb
figyelmet a gyermeknél a megfigyelésre általában érdemtelennek tekintett dolgok, a semmiségek:”
Ládikóban rokolya, / tündérlány tulajdona, / ládikóban keszkenő, / húsz patyolat lepedő./ Ládikóban
álmok álma:/ Hófehérke topánkája, / ládikóban kincsek kincse:/ Csipkerózsa aranytincse.” (Bűvös
ládikó). A felértékelődő apróságok, kicsiségek fölött mint kincstárának féltett drágaságai fölött tart leltári
szemlét a gyermek, a vers lírai hőse.

Az élet parányi, de nélkülözhetetlen örömei iránti vonzódás más típusú megnyilvánulási formái
is tetten érhetők, a kötet második részében. A versek általában vidámabb hangulatúak, megjelenik a
humor ( Bohóc- bánat), a képzeleti- és szerepjátékok (Vágy, Kérdések kérdése), több mesefigurát illetve
népmesei alakot is szerepeltet a költő ( boszorka, Tirpi Törpe, Sárkány Samu, Góliát, Óriás Jónás, táltos
ló stb.) Számos szituatív vagy alkalmi vers is gazdagítja a kötetet: Locsoló vers, Alkalmi dal,
Angyalváró, Áll a bál, Becsengetés, A doktor néninél. Természetesen nem hiányozhatnak a
gyermekversek sajátos formái sem: „ a kérdezz- felelek típusúak (Barátkereskedés, Esti kérdések), a
nyelvgyötrök (Nyelvgyötrö versikék, Kicsinyitett vers II.), s folytatódik ( Holdmese, Csillagmese,
Tulipánhangulat, Ígéret), az egymondatos sorolók (Borzas Kata kertje).

A pörgő, gyors ütemben váltakozó második rész versvilága azért nem tűnik kaotikusnak, mert
tudatos naivitással, ám a nagy művészek bátorságával is váltakoztatja költői képeit (amire csak a
gyerekek képesek): a közvetlen látványtól pillanatokon belül a „ csillagsorshoz” ér. A költői intuíciót a
gyermekek számára valóban befogadható műveket a második rész két alapszimbóluma is: a várakozás és
a varázslat teszi lehetővé. Cseh Katalin versei a sajátosan erdélyi gyermekköltészet irányvonalát
követik: verseiben egyszerre van jelen a hagyomány és a modernség; párhuzamosan kell számbavennünk
a népiest és az avantgárdot is. A világos szerkesztés, a viszonylag egyszerű forma, a közérthetőség, a
nyelvi tisztaság valamint az erkölcsi értékek közvetett megfogalmazása mind- mind olyan sajátos jegyei
Cseh Katalin verseinek, amelyek a modern erdélyi gyermekirodalom vonulatába illeszkednek.

Cseh Katalin a folklórtól ihletetten, egy – egy sajátos gyermekkori élményt megidézve vagy a jól
kivehető élményszférából teremti meg versvilágát, miközben ő maga igyekszik elrejtőzni a szöveg mögé.
Ez a formai jellemző azért is szükséges, mert az egyszerű mondatszerkesztés, a néphagyomány
kínálatából merített formák, műfaji sajátosságok, kifejezések gyakori használata is így kívánja meg. Az
erőteljes zenei megformálás, a nyelvi játékok és szójátékok háttérbe szorítják a lírai én kihangsúlyozását
és inkább az alakzatszerű szerkesztésnek (ismétlések, ellentétek, párhuzamok, megfordítások ) engednek
szabad teret. Hasonlóképp figyelemre méltóak az alliterációk, a szóhalmozások, a játszi szóalkotás és a
metaforák gyakorisága ( pl.” Cseng, csöng / csöng, cseng /virágok kibomló álmát /őrzik csimota csillagok
/ cseng, csöng/ csöng, cseng/ virágok röppenő álmát /az ablakból máris láthatod / cseng, csöng / csöng,
cseng / virágok érkező álmát / csöndbe csitulva várhatod „- Cseng, csöng) A szerző előszeretettel
alkalmaz páros rímeket és keresztrímeket, de ott ahol a ritmusosabb részeket felváltja a hosszabb,
szemlélődőbb leírás, a páros rímeket ölelkező rímekkel váltja fel. A kötetben az ütemhangsúlyos
versforma illetve a szimultán vers 60:40 arányban van jelen. A játékos szóalkotások, a hangutánzó és
hangulatfestő szavak bősége és a hozzájuk kapcsolódó ritmus nagy élményt jelentenek a gyermekeknek.
Összességükben a költői eszközök, az esztétikum érzékeltetésén túl, jól meghatározható stílusbeli
többlettel is rendelkezik: változatosabbá, élvezetesebbé teszik a versolvasást, vershallgatást. A költőnő
észrevétlenül teremt meg egy olyan lírai világot, amelyben azonosulni tud a gyermeki lélekkel és ezt oly
módon teszi, hogy az természetesnek hat, mellőzve minden mesterkéltséget és tudálékosságot.

Balázs Imre József : Gyermekeknek szánt verseit a kolozsvári Napsugár és Szivárvány című
gyermeklapokban teszi közzé. Gyermekversköteteit lányai, Hanna és Blanka ihlették: 1. Hanna-hinta,
Koinónia Kiadó, 2009, 2. Blanka birodalma, Koinónia Kiadó, 2012. (mindkettőt Keszeg Ágnes
illusztrálta)Életének meghatározó eseménye Vallasek Júliával kötött házassága és két gyermeke Hanna és
Blanka. Ők a megjelent gyermekverseknek az ihletői, gyakran alanyai is. A kötetekben megjelenő
világban a költő a gyermek szemével láttat, érzékeltet, érez. Ezen a ponton az irodalmi kánon a verseket
Kosztolány Dezső A szegény kisgyermek panaszaihoz kapcsolja. Felbomlik a szülő- gyermek hierachia, a
gyermek beszélgetőtárs, partner, sőt a vers olvasása közben mi is gyermekké válhatunk.

A Hanna-versekben ez a világ az otthon birodalma, szivárványos keretbe rendeződő kislány mondandók.

Ezt a mesebeli világot, amit a költő megteremt gyeremeki őszinteség, az öröm és a játék jellemzi. Ha
belépünk ebbe a világba biztonságban érezhetjük magunkat. Balázs Imre József gyermekvers-kötetének
már a címe (Hanna-hinta) is visszhangozza: a vers játszótér, a vers hinta, lengünk, táncolunk rajta, de
beszélgetünk, babázunk, rajzolunk is, egyszóval ismerkedünk a világgal, Hannával – és a
vidrakölykökkel. A gyermek úgy ismerkedik meg a világgal, hogy rácsodálkozik, kérdez, a felnőttektől
magyarázatokat kap. A kötet több verse is a látható és láthatatlan világ jelenségeire ad egyfajta
magyarázatot. Ám nem tárgyszerűt, hiszen akkor ezek a leírások nem lennének egyebek versformába
öntött ismereteknél, tananyagnál, hanem úgy, hogy a gyermek számára ismert valóság elemeit meglepő
módon társítja egymással, olyan magyarázatokat találva ki, melyek egyfajta gyerekmitológiaként
értelmezhetők. A gyerek gondolkodásmódja analóg a mitikus világfelfogással: animisztikus látásmód, a
természeti környezet megszemélyesítése jellemzi. A gyermek egyéni élményét középpontba állítja, a
jelenségek értelmezésekor saját tapasztalatára, a már megismert valóságokra támaszkodik, ezért visel a
nap télen sapkát, és ezért borzos a csillag. Gyermeki látásmódból, gondolatfüzérekből és nyelvből áll
össze Hanna mitikus-mesés világa. A szoláris, asztrális, lunáris mítoszok sorába illeszthetők az
égitestekről szóló versek, például A téli napról (7.): „Ha jön a téli hófúvás, az az eleje, / hogy kikukkant
néha a nap, de nincsen ereje. // Egyik fülén bundasapka, másik didereg, / ha jön a hófúvás, a tél egyre
hidegebb.” A Borzas csillag (51.) az égen lakó csoda viselkedését fejti meg, a csillag ágacskái a gyermek
kócos fejére emlékeztetnek: „Sugaraim rendezgették, / nappal sapkával befedték. / Elszöktem egy hűs
hajnalon, / most egy csillagszórón lakom.” A változó holdat néztük már sarlónak, sajtnak, C vagy D betű
alakúnak, de a körtével való hasonlóság ennek a gyermekvilágnak a leleménye. Ha esetleg nehéz
elképzelni, akkor vessen az olvasó egy pillantást Keszeg Ágnes rajzára: nagy szakállú, kék szemű kék
óriás sötétkék felhőn ülve issza a csillagitalt-holdlevet a fehér holdkörtéből. „Fénylik az égen a holdkörte,
/ csillagitallal megtöltve. / Ha valaki nagyokat hörpölne, / elfogyna egészen a holdkörte” (A holdkörte,
49.).
Ez a gyerekmitológia újraértelmezi szimbólumainkat. A csigavonalhoz hagyományosan a növekedés,
fejlődés jelentése kapcsolódik, amit összefüggésbe lehetne hozni a gyerek növekedésével, de nem ez
történik a csigás versekben. Ehelyett a csigaház a titkok utáni kíváncsi-játékos kutatás legjobb helyszíne.
A Csigaház-labirintusban (11.) bekukkanthatunk a csigaházba. Amit ott találunk, meglep, asszociációi a
nonszensz költészet felé kacsintgatnak: „Mintha mindig esteledne, / körbejár a csiga benne, / s akit
odabenn talál, / száraz kenyeret darál.” A csiga mozgása, a daráló karjának forgása a csigaház alakját
sokszorozza meg, többszintes labirintust hozva létre.
A Csigabiga-expressz (9.) címében rejlő oximoron a csigához kapcsolt lassúság képzetét írja fölül – a
versike fogócskára hív, a játékmondókák műfajába tartozik: „Zúg és zakatol a csigabiga-expressz, /
lemegy a sorompó, csudajó hecc lesz – / áll és szalutál huszonöt bakter, / szaladok utána, de te se maradj
el!”
A mitológiai síkhoz tartozik az elvont fogalmak és a korai gyerekkor ködös emlékeinek feltárása is.
Hogyan lehet a kerek fogalmát megérteni? (Kerekség, 29.) „Teniszlabda, üveggolyó, földgömb – / belém
költözik egy kerek érzés.” „Magamtól nem emlékezem, / csak ha elmondod nekem. // Dióhéjban mikor
laktam? Csónakot mikor ringattam?” (Magamtól nem emlékezem, 31.)
Láthattuk, hogyan ismerkedik a gyermek a világgal, azonban sok versben a felnőtt csodálkozik rá a
gyermek növekedésére, játékaira, nyelvére. A Ruhában (15.) a házépítés a növekedés metaforája:
„Kemény falú / házát Hanna / bővítgeti / napról napra”. A Hőerőmű (17.) című vers asszociációs láncát
elemezve rápillanthatunk arra a folyamatra, amely során a költő és a kisgyermek együttes szótanulási
játékából megszületik a vers. A szavak ismétlése a beszédtanulás alapvető folyamata. Az odafi gyelő
felnőtt számára úgy válnak jelentésessé ezek a szavak, hogy játszani kezd velük, a gyermektől tanult
módon. Így asszociációlánc indul be: a hő szó mondogatása nem más, mint hő generálása, tehát a kislány
hőerőmű, a hő a motor meghajtója, a láda-jármű egyenesen az északi-sarokra tart, expedícióra. Ez utóbbi
a vers szókészletének kakukktojása. Nem kell félteni se a verset, se a gyereket: az ismeretlen szó
megragadja a fantáziáját, és saját magyarázatot kerít hozzá. Ebben fontos szerepe van a vers pörgő
ritmusának is, mely magával rángatja az olvasót-hallgatót, és a képzelőerő gyors aktiválására készteti.
Az idegenül hangzókhoz hasonlóan a gyermeknyelvi szavak is az értelemgenerálás termékeny talaját
képezik. Arra biztatják az olvasót, hogy merjen játszadozni szavaink alakjával és jelentésével. Hiszen ha
van füsti fecske, lennie kell nyüsti fecskének is: „füstifecske füstöl, nyüstifecske nyüstöl (…) füstifecske
rebben / nyüstifecske nyekken” (Nyüstifecske, 19.). A tömbházban lakó cicánka legnagyobb vágya, hogy
kilásson az emeletről (Cicánka, 45.), míg szerencsésebb társai naptejet nyalnak a fa tetején. (Naptej, 37.)
Balázs Imre József itt is folytatja a vidrák mitológiájának megírását: ebben a kötetben a vidrakölykök
kapnak hangot az előző kötet felnőtt vidrái mellett. Ezekben a vidra-gyerekversekben a kisvidra eszmél
egy olyan világra, amely egyben az ember-gyereknek is ismerős. Tehát ezek a költemények szervesen
illeszkednek a költő műveinek rendszerébe: szoros kapcsolatban állnak a vidrakönyv mítoszteremtésével,
a svéd versekkel és a kötet többi versével, gyerekmitológiájával.

A Blanka birodalmában tágul ez a világ, a lovardával, a bevásárlóközponttal, parki fitness cuccokkal. A

világot a költő a gyermek számára saját birodalmaként hódítja meg, ahol ugyancsak biztonságban van. Az
is nagyszerű ebben a világban, hogy bárhol lehetünk és bármit megtehetünk, nincsenek korlátai a képzelet
szárnyának, akár a hold mögé is felrepülhetünk. Lehetünk halacskák, kisrigók, kissárkányok, kismackók.
Ezek a versek mély filózófiai kérdéseket is feszegetnek, mint például a Bölcsek érkezése, A jó fésű, ahol
egyértelműen kifejezésre jut a költő riportban ( Udvarhelyi Híradóban) is megfogalmazott gondolata,
hogy a dolgok értéke belül van, és ez a belső rend teszi értékessé mindazt, ami körülvesz és amit teszünk,
legyen az akár egy szeg beverése a falba.

Az Álomfarsang kötet központi motívuma az álom és a farsang. Az álom fogalma több címben is
megjelnik, például az Álomcetliben, az Álomhálóban, Az álomkajában. A világ, amelybe olvasóként
betekintést nyerünk, az az álom, a képzelet által megszépített világ, azt is mondhatnánk gyermekorunk
bennün élő világa, amit előhívnak a képek és a hangulat. A bedobozolt nyár című a nyár-ősz ellentétének
a játáka. A lennél-e gőtepásztor? egy valós élményre épülő játék a szavakkal. Megzenésített változata
nagymértékben kihangsúlyozza a versből áradó vidámság és öröm önmagáértvoltát. A Vidámparkban a
Szomorüpark is megjelenik, de a képekben rejlő szépség és hangulat megszelídíti a szomorúságot. A
Szombat reggelben az élet ünnepe jelenik meg: ’ Asztali gyertya, díszszalvéta,/….Várja a szombat, hogy
belekezdj.’A képregény gyerekkori élményét eleveníti fel a Képregény című vers, mely a költő vallomása
alapján még olvasó-író gyerek előtti időszakában nyitottá tette a könyvek világa felé. Az elfántcsont
babák utolsó sora „ Ha játszol velünk, önmagaddal játszol” mélyebb létértelmi kérdéseket indít el az
olvasóban. Egyértelmű a kérdés, én vagyok-e az elefántcsontbaba, vagy nekem kell életet teremtenem a
számára? A farsang motívumát tartalmazó verseket három külön ciklusba gyűjti, az egyik a Farsang a
királyi udvarban című, amely a következő verseket tartalmazza: Udvari bolond, Udvari csillagász,
Udvarhölgy, Kincstárnok, Udvari szakács, Királylány. A másik ciklus, Farsang a csillagokban Darth
Vader és Yoda személyét is megeleveníti. Az Állati farsang az állatok egész hadát felsorakoztatja:
Feketerigó, Lovacska, Őz, Szurikáta, Vidra, Majom, Zebra.

A kötet utolsó ciklusa a Ballagás versek, melyek összegeznek és elbúcsúznak attól a világtól, amelynek az
Álomfarsangban mi is részei lehettünk. Összegzésképpen, mint befogadó és értelmezni kivánó olvasó azt
érzékeltem, hogy igazi értéke Balázs Imre József verseinek a költői attítűdből fakad, az élettel szembeni
alázatból, ami széppé és értékessé tesz mindent, amit megrajzol.

Fekete Vince: A költő, saját elmondása szerint a gyermekversek írásával saját lánya születésének idején
kezdett el foglalkozni. Gyermekkötetei a Csigabánat és a Piros autó lábnyomai a hóban megírása
kapcsán mondja, hogy “ amikor az ember apuka lesz, másképpen kezdi figyelni a világot, .. a gyermekei
szemével is megpróbál nézni és látni. Megpróbálja visszaidézni azt a táguló gyermekszemet, ami volt
valamikor neki is, megpróbál úgy nézni és látni, ahogy nem nézett és látott soha még, vagyis a gyermek
szemével. Belehelyezkedik az ő világukba, és megkísérli értelmezni azt a világot, ami őt körülveszi. Nos
valami ilyesmit csináltam én is a gyermekvers-köteteimben. A versek megszületésében pedig nagy, ihlető
szerepük volt a gyermekeimnek is” (Fekete, 2008).

A Csigabánat című verseskötete a Pallas Academia, Mesevonat sorozatának 14. köteteként látott
napvilágot, 2008-ban. A kis könyv 36 oldalon 11 verset tartalmaz és az ezekhez kapcsolódó rajzokat,
melyek szemléletessé, színessé teszik a kötetet. A sorozat illusztrátora Csillag István. A Piros autó
lábnyomai a hóban című kötet ugyancsak 2008-ban jelent meg, az Erdélyi Híradó kiadásában,
Kolozsváron. A könyvet Mezey Ildikó illusztrálta. Következő gyermekkönyve egy verses meseregény,
ami egy kis kópé peleegérről, Cincogósi Elemérről szól.

A Csigabánatban a szerző a gyermekszemmel látott világot mutatja be a nagy költőkre jellemző

líraisággal, fülbemászó dallammal. A kisgyermekek számára írt kötetben hagyomány és modernség
egyszerre van jelen. Hagyományosnak mondhatnánk, hisz a klasszikus költői hagyományt követve
rímes, ritmusos, humoros, nyelvi játékra épülő verseket foglal magába. Ez támasztja alá a Hívogató című
verse, amely Weöres Sándor, vagy Szilágyi Domokos verseire emlékeztet.:” Egy hegy meg egy hegy:/ két
hegy, /sem ez sem az nem megy./ Ott a hegytető/ árván, /énreám, tereád .vár már.” (Hívogató)A
gyermeki világkép sajátos ábrázolásmódjára emlékeztet egy-egy tárgy vagy állat tulajdonságára épülő
helyzetkép: „Bandukol egy lassú csiga,/ hol van itt egy jó patika? /Hol van itten arra gyógyszer, /hogy
gyors legyen a csiga egyszer?” (Csigabánat) A XX. századi gyermekvers-típust ismerhetjük fel A kalap
című versben, ahol a gyermeki világlátás , “Ténfereg egy fura kalap/ hazafele szépen,/ de nem tudja, hogy
az otthon/ hol van neki éppen” ( A kalap) és a szereplíra egyszerre van jelen.” Fölröpülnék, föl az égbe/
onnan széttekintnék,/ hol a gazdám, s hol a ház, mely/ meleggel vár mindég?”(A kalap), de ugyanakkor
modernek is, mert a versek nyelvezete, hangulata teljes mértékben a mai gyermekeket szólítja
meg(“Figyusztok?”). A Medverapp című verse egyszerűségével, dallamos, ritmikus hangzásával,
dinamikájával hat. “ Én vagyok a /barnamedve/, félig itten /megdermedve. /… /. Baj hogy nincsen /méz
se málna, /és nincs aki/ megsajnálna.” ( Medverapp) A //Pedig nekem /semi bajom/, hogyha a/ talpamat
nyalom.” szabályos ismétlése nyomatékosítja a próblémák, bajok között tengődő medve helyzethez való
hozzáállását, önmaga bíztatását.

A Piros autó lábnyomai a hóban című kötet tartalmilag és formailag is újítást hozott az erdélyi
gyermeklírába. Formailag szabadabb folyású, svéd típusú szabadverseket tartalmaz. A kilenc év körüli
városi kislány kronológikus sorrendben írt naplójegyzéseiből egy családtörténet bontakozik ki, a szülők
egymásra találásától, esküvőjétől, a beszélő születésén, majd óvodáskorán át az iskolás élményekig és a
kis tesója mondásaiig. A világra rácsodálkozó kislány öröme, boldogságvágya, de ugyanakkor az
elmúlás, a halál, vagy akár a szülők válása lehetőségének gondolata mind megtalálhatóak ebben a
kötetben. Több nézőpontból láttatja mindezt a költő, a különböző felnőtthangok a kislány naplószerű
vallomásain keresztül szólalnak meg. Amint a kötet alcíme is jelzi - Versek felnőtteknek és gyerekeknek -,
a gyermeki látásmód mögött ott rejlik a kevésbé idillikus, racionális felnőtt világ. A kötet szerkezetileg
zárt, az elején ott áll a Boldog vagyok, a végén pedig a Sziasztok című darab. A kötet elején álló Boldog
vagyok című verset a gyermekkori idillikus hangulat járja át. A gyermek az őt körülvevő világra való
rácsodálkozásának vagyunk a tanúi, a felfedezésre vágyó, kiváncsi gyermek szólal meg a kötetben. A
megszólaló kislányt érzékeny, érdeklődő, fantáziadús gyereknek ismerjük meg, aki sokszor keres saját
meglátása szerint magyarázatokat. Az ő naplóján keresztül láttatja velünk a történéseket:

“ Látom a naplómat, ebbe írok. Nézem,

Ahogy gyűlnek körém a betűk,
ahogy sorakoznak tollam alatt a szavak, a mondatok.
Sziasztok! Boldog vagyok”
A kötet hét fejezetet tartalmaz, melyek témaszerűen fogalmazzák meg a kötet tartalmát. Az első fejezet a
I. Mielőtt még megszülettem, a második a II. Megszületek. Ezekben a fejezetekben a szülők egymásra
találásának és egybekelésének történetét meséli el úgy, ahogy apa és anya mesélte. A felnőttek döntései a
gyermek szemével látva néha érthetetlenek, így saját elképzelése szerint talál magyarázatot rájuk.
Humoros a nézőpontcsere, amikor nem az apukának mutatják be az újszülöttet a korházban, hanem
fordítva, az újszülöttnek az apukát:

“..meg sem
tudtam nézni jól, hogy milyen
Édesapám van nekem, mert vittek
is vissza a többi gyerek közé,
a jó meleg szobába. S talán még
akkor nem is láttam”
A Saját című versből megtudjuk, hogy mi mindene van már egy pár napos csecsemőnek, és mi az ő
dolga:

“ követelőzni, ellenszegülni,
jónak lenni, rossznak lenni, hallgatni,
gügyögni, beszélni,
kimondani azt, hogy nem. Ennyi.”
A harmadik fejezet a III. Bartók Vackor óvoda, az óvodás évek hangulatát idézi fel. Az Egy napunk című
versben így emlékezik:

“Egy napunk például úgy kezdődik,

hogy reggel bemegyünk, átöltözünk

az elegánsos ruhánkból az ovis ruhánkba,

bemegyünk a terembe a pjtásokhoz,

de még titokba kikérezünk az előszobába,
és ott maradunk még egy kicsit, mert ott még
olyan jó anyukaszag van, aztán reggelizünk,
eszünk almát, körtét, szőlőt és gyümölcsöt,
tanulunk, majd ebédelünk levest és másikodikot…”
A suli címet viselő IV. fejezetben találjuk az iskoláskori emlékeket, amelyek azonban nemcsak az
iskoláról szólnak. Bár a versek alaphangja a derű és a boldogság, azért a naplóban jelen vannak szomorú
események is: betegség, szuri, szülők szomorúsága, harag. Minél nagyobb a naplóíró kislány, annál több
esemény, történés zajlik körülötte, amelyek elgondolkodtatják, viselkedését befolyásolják, számos új
érzelem és érzés jelenik meg. Az V. fejezet, Tesom mondja tulajdonképpen két gyermeki nézőpontot
mutat be, itt megjelenik a fiú szemével látott világ is. A Gladiátor című versből megtudjuk: “ aznap,
sokáig sírt és csak azt hajtogatta, hogy… de a királyok nem halnak meg” A Kedves naplóm hatodik
fejezet egy képzeletbeli barát világán keresztül összegezi csalódásait: más játszik a babáival, nem
viszonozzák a szerelmét, kicserélik a bútorokat, a tanító néniből csak egy van, és “ anyukám ma azt
mondta, hogy elmegy és beadja a válási papírokat” (Ma sírtam) A Piros autó lábnyomai a hóban
(hetedik fejezet)tartalmazza az Autónk lábnyomai című verset, amelyben a halál gondolata is megjelenik.
Itt az édesanya fogalmazza meg az élet értelmét és mondja, hogy: “mi is ilyen nyomok vagyunk csak,
mint ennek a piros autónak a lábnyomai a hóban” , amely után nem marad el a gyermek felháborodása
sem: “Én nem akarok lábnyom lenni, szepegte öcsém még este is az ágyban.” (Autónk lábnyomai). A
gyermek lázadó, a felnőttekkel szembeszegülő magatartása fejeződik ki ezekben a szavakban. A szerző
ebben a kötetben a gyermekszemmel látott világot a maga valóságában mutatja meg, nem szépítve a
tényeken, ugyanakkor megőrzi a derűt, a boldog gyermekkor ízét és varázsát. Fekete Vince kötete 3 éves
kortól 12 éves korig ajánlható, azonban a költő bevallása szerint felnőtteknek sem ártalmas.Úgy
gondolom, hogy a kötet újszerű formáival és megszólaltatásaival méltó helyet foglal el a magyar kortárs
gyermekirodalomi alkotások legjelentősebb művei sorában.

László Noémi: Költő, műfordító. Rendszeresen közli gyerekverseit a kolozsvári Napsugár és Szivárvány
gyermeklapokban. Felnőtteknek írt öt verseskötetén kívül két gyerekvers-kötete jelent meg.
Gyerekkönyvei:Feketeleves, Erdélyi Híradó, 2010, ill. Keszeg Ágnes, Labdarózsa, Bookart, 2010, ill.
Szulyovszky Sarolta

A Labdarózsa című kötetnek már az első oldaláról ( az ajánlásból) sugárzik a báj, a természet közelsége,
mellyel az olvasót olyan időbe és térbe helyezi, ahol az ártatlanság, az érintetlen szépség uralkodik. Azok
az értékek, melyeket a gyermeki lét képvisel, mind áthatják a Labdarózsa című könyv verseit. A kötet
címadó verse a mesebeli cifra palotában, a magasban élő teremtmények társaságában rejti az élet
szépségének titkát. Ez a titok a kötet összes versét elolvasva tárul elénk: a csöndben, gyermekszemmel
megtalálni az emberi lét egyensúlyát. Nagyszerűsége, hogy minden korosztálynak mást mond. Míg a
gyermek-olvasót elkápráztatja a ritmusa, rímei és képszerűsége: "Táncol a fákon a reggeli szél, /zördül a
hóban az őszi levél/. Gesztenye gubája pördül a porban/: tüskés héjból a gesztenye hol van? / Gesztenye
illata messzire száll, / fölcsipegette a viharmadár.", a felnőtt olvasót ráeszmélésre ösztönzi, magába-
fordulásra készteti: "Kint túl sötét van, /bent nagy a fény/. Én állok minden tér közepén…/ Mindenki
engem néz. /Senkit sem látok. / Kint is, bent is /nagyok a távolságok" A kötetben megjelent verseket nem
olvashatjuk hangosan. Nem engedi valami féle megnevezhetetlen erő: "Szélparipán égre nyargal/, Messze
ellát, aki hallgat.", vagy "Kergetőzik két levél, /Kukoricaszárakon/Szendereg a csősz /." A ritmusuk
magával ragad, de nem siettet, inkább lassít, arra késztet, hogy az olvasó átgondolja, "átrágja" a szavakat,
ezek jelentőségét.Ezt a könnyedséget, lebegést sugallják Szulyovszki Sarolta illusztrációi is: lendulő
hinta, rebbenő madár, szélparipa. A kötet belső elrendezése egyébként egy vonalas irka képét mutatja, ezt
támasztják alá az illusztrálásban "hathatós segítséget nyújtó" Blanka, Matyi, Levente és Peti rajzai is.
Verses-firkás füzet, mely a gyermeki mindennapok visszatérő motívuma.
Kortárs erdélyi gyermekpróza

Demény Péter: Író, költő, szerkesztő. 1972-ben született Kolozsváron. Viszonylag későn, 6. kötete után
kezdett el gyerekeknek írni. Ma a Látó esszérovatát szerkeszti. Gyerekkönyvei: Ágóbágó naplója
(gyermekversek), Koinónia, 2009, ill. Keszeg Ágnes, Hóbucka Hugó a mókusoknál

2010-ben megírta első meseregényét, Hóbucka Hugó a mókusoknál címmel - Egy komoly arccal
mancsocskáit tördelő vörös mókus és egy lógó murokorra ellenére is mosolygós, pirospozsgás hóember
tekint ránk sokat sejtetően Demény Péter Hóbucka Hugó a mókusoknál című meseregénykéjének
címlapjáról. Sem a klasszikus varázsmese-figurák, sem az újmódi szuperhősök kalandor lelkületét
nemigen örökölték főszereplői. Inkább afféle sodródó, csetlő-botló, anti-mesehősök ők, egy elmókusított-
havasított Stan és Pan páros, akiken – szégyen, nem szégyen az izgulni, kacarászni, tapsikolni vágyó
mainstream-meseolvasók előtt – bizony erőt vesz a „szörnyű unalom”. Akik az ötödik fejezetben
olvasóiknak hátat fordítva csak várnak-várakoznak, míg két fejezettel később meg nem érkezik Godot a
„mester” e-mailje, a megváltás ígérete. A kedvező végkifejletért vagy legalábbis cselekményszerűségért
drukkolók nagy megkönnyebbülésére Hugó és Marci nem reked örökre az illúziótlan nyárban, hanem
érzelmes búcsút vehet egymástól, talán nem is örökre.

Simon Réka Zsuzsanna egyetemi tanulmányait a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végezte,

Kolozsváron, a Pedagógia és Magyar nyelv és irodalom szakon. Író pályafutása 2006-ban kezdődött el,
amikor is meséket kezdett írni a gyerekeknek, de nem csak, hiszen állítása szerint „a jó gyerekmese az,
amit felnőttként is végig izgulsz”. 2007-ben a kolozsvári gyermeklapok a Szivárvány és a Napsugár külső
munkatársává vált, ami az első fordulópont volt az írói pályafutásában, hiszen azóta jelennek meg művei
gyerekeknek szóló lapokban, irodalmi weboldalakon, antológiákban, és persze önálló kötetekben is. Az
írói pályafutás sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az elismerések, a díjak. „A jó gyermekkönyv nem
gügyörészik, és nem tekinti tudatlannak a gyermeket”- vallja Simon Réka Zsuzsanna meseíró. Ebből az
egy megfogalmazásából kisugárzik nemcsak az író személyisége, hanem a gyermekekhez és
gyermekirodalomhoz való viszonya, és joggal állítható, hogy ez a viszony a kortárs gyermekirodalmi
felfogást tükrözi, ahol a gyermek nem tudatlan, hanem társszerző, és nem külső megfigyelő, hanem aktív
részese a történeteknek. Simon Réka Zsuzsanna elmondása szerint világ életében mesék vették körül, és
ebben hatalmas szerepe volt a nagyszüleinél töltött időnek, amikor is a nagymamája mesét olvasott
esténként. Óvónőként, már nem neki meséltek, hanem akkor már ő mesélt a gyerekeknek, amiket lassan
papírra is vetett. Egyetem után elindult benne egy meseírási folyamat, amelyeknek publikálására 2006-
ban nyílt lehetőség. Az óvónői pályafutása mellett most már gyermeke is meseírásra sarkallja. Első
meséskönyve 2011-ben jelent meg Pukka és az évszakok címmel, majd a 2013-as évi könyvhétre
megjelent a Manó Könyvek Kiadó gondozásában Ahány király, annyi mese, amely hóbortos királyokról
szól. A könyv nyelvezete könnyen követhető, a mesék üzenete bár sokszor meghökkentő, mégis
egyszerűen értelmezhető, így a mesekönyv akár már az óvodások számára is élvezhető, akárcsak csak
Pukka történetei.. (KortásOnline)

Simon Réka Zsuzsanna, Pukka és az évaszakok című könyvének szereplője Kapukki Pukka, egy huncut,
játékos kis manó, aki számos barátjával lakik Lombgyűrű erdőben. Az apró teremtés konfliktusokat old
meg, kibékíti és megvigasztalja az erdő lakóit, segít rajtuk, ha szükséges. A mesefolyam huszonöt rövid
frappáns történet lánca, amit nem csak Pukka kedves személye, hanem a meseszöveg is átsző. A könyv
egészét a játékosság és a légiesen muzsikáló nyelvezet hatja át. A történeteken átsüt a jószívűség, a
segítőkészség, a barátság, az egymásra figyelés. Tulajdonképpen minden történet kiemeli, hogy a
szívünkbe rejlő belső tulajdonságok a fontosak. Tartalmát illetően minden kis történetben fontos kérdések
vetődnek fel a barátságról, a haragról, az irigységről, a rosszkedvről stb. A történetek különböző
konfliktusokra épülnek, de a mese végén ezek a konfliktusok meg is oldódnak valami egyszerű
cselekvéssel, ami általában egy gyereknek könnyűszerrel megvalósítható. A bajok általában hétköznapi
problémák, amivel gyakran találkoznak a gyermekek, így a kicsi olvasók aktív részesei lehetnek a
történeteknek. A 25 kis mese a klasszikus és népmese bölcsességeit viszi tovább a felnövekvő
generációnak, miközben a szereplőkkel együtt szomorkodhatnak, illetve nevetgélhetnek a gyerekek. A
mesék gyermekbarát hosszúságúak, hiszen alig két-öt oldalasok képekkel együtt. Felépítésüket illetően
klasszikusak, de ennek ellenére a könyvet nem sorolhatjuk sem a képes, sem komoly nagymesék közé. A
mesékben kirajzolódó Pukka manó alakja hasonlít Fodor Sándor történeteiben megjelenő hüvelykujjnyi
nagyságú Csipikéhez. A szemléletváltás azonban Pukka manó személyében is érezhető, hiszen a kis manó
sokkal felszabadultabb, és nyugodtabb. Pukkán kívül még jelennek meg hozzá hasonló személyek, mint
például Mérges Galóca és Vadmalac. Fodor Sándor Csipikéje mellett érezhető, hogy az írónő Lázár Ervin
meséin nőtt fel, hiszen nála is a valóság megérinti a fantasztikus világot. A mesékben megjelenő
szereplők jól megrajzolt jellemek, akinek frappáns neveik vannak. Kapukki Pukka olyan, mint bármelyik
kis óvodás, kisiskolás vagy éppen gyerek lelkű felnőtt, ugyanakkor személye igazi klasszikus manó, aki
beszélget a szelekkel, az évszakokkal, gondoskodik az erdőről, és mindig az optimizmusa vezeti.
Pukkának legjobb barátja Hapci Franci a kissárkány, és kedvence a margaréta szirom. Az események egy
része Péter nagyapa háza mögött játszódik, és az hol lenne máshol, mint „ahol szeret van.” Összegezve
elmondhatjuk, hogy a könyv meséi egy szálon futó cselekmény köré rendeződnek. A könyv húszonöt
történetet dolgoz fel, amelyben a szomorúságtól a vidámságig minden megtalálható.A könyv történeteit a
játékosság és a légiesen muzsikáló nyelvezet hatja át.

Máté Angi: Máté Angi (1971) erdélyi írónőnek már az óvónőként való tevékenykedés előtt megjelentek
rövid alkotásai különböző folyóiratokban, az írásra való hajlamot a kamaszkor hozadékaként könyveli el.
(Tatai Televízió Online, 2013) Ugyanakkor, meséskötetei létrejöttét kétségtelenül befolyásolta kislánya és
az általa választott hivatás. Óvónői léte ébren tartja benne a gyermekséget, a gyermeki nézőpontot,
továbbá az is előfordult, hogy a megírt, kiadás előtt álló meséket a kicsik segítségével tette próbára: „Én
mondtam, ők hallgatták, volt úgy, hogy ők folytatták, volt, hogy elindultak a nagyon kicsik mást játszani
– ott rögtön húztam, rövidítettem – volt, hogy kérték, hogy még azt mondd el, sokféle figyelés volt.
Mindig megmutatták, hogy mi a jó írás, és mi nem jó nekik.” (Darvasi, 2015) A kolozsvári írónő
váratlanul és szinte előzmények nélkül kiforrott hanggal és sajátos stílussal robbant be a magyar
irodalomba. Meséi egyéni világlátást tükröző, lírai hangvételű prózát képviselnek, a kortárs
gyermekirodalom markáns alakjává avatják az erdélyi írónőt.Első könyve Mamó címmel 2009-ben jelent
meg, majd ezt követték a Volt egyszer egy (2010), az Ez egy susogó levél (2011), a Kapitány és
Narancshal (2012) és Az emlékfoltozók (2012) címet viselő kötetek. Publikált az Elfelejtett lények boltja
(2011) című antológiában is, egy-egy könyvét pedig francia, olasz, holland és bolgár nyelvre is
lefordították. Az évek során több elismerésben is részesült, az Aranyvackor-díj, a Debüt-díj, a Látó-
nívódíj, a Bródy Sándor-díj és az IBBY Év Gyermekkönyve-díj mind az általa létrehozott minőségi
gyermekirodalmat méltatják. (Sütő, d.n.) A díjaknak természetesen örült, de ugyanakkor félelmet is
keltettek benne és megalapozták egy önmagával szemben felállított, megfogalmazott kérdés jelenlétét:
tud-e még így írni? (Darvasi, 2015) Hisz, a sikerek ellenére, a szerző állítja: nem tudja, mi teszi íróvá az
embert. Ha írni akart, nem sikerült, de ha csak élt, adta magát az írás. (Fülöp, 2010)

Ennek ellenére, vagy éppen ezért Máté Angi csodálatos történeteket osztott meg könyveiben
olvasóival. „Lenyűgöző, költői képzelőerővel mesél, látszólag úgy, mintha épp akkor jutna eszébe, amit
leír, hirtelenül.” (Uzseka, 2010) Írásai az újdonság erejével hatnak, ugyanakkor a gyermekkor csodálatos
világába is utat nyitnak, és keserédes szájízzel vehetjük tudomásul a szerző döntését: Máté Angi nem ír
több könyvet. (Darvasi, 2015)

A Volt egyszer egy… kötet Szulyovszky Sarolta illusztrációival 19 mesét fűz fel. A mesék egyszerű,
ismerős hétköznapi dolgokról szólnak. Kőről, nyárról, pocsolyáról, kemencéről, lázról, tejről,
csendről ...és mindezt művészi és mégis a gyermekek számára érthető módon meséli el. Volt egyszer
egy… - kezdi a szerző mindegyik történetét, s a visszatérő bevezetés egyfajta folytonosságot,
hömpölygősséget biztosít a kötetnek, melyet a kicsik megnyugvással fogadnak. Azonban, „a klasszikus
indítás után többé semmi nem emlékeztet a hagyományos mesékre.” (Boczán, 2010) Bár ez a néhány szó
arra utal, hogy bárhol, bármikor történhet az aminek meg kell történnie, az olvasónak mégis olyan érzése
támad, hogy a mesék szereplői együtt, egy helyen, egy időben léteznek egy csodás-mesés világban. Ebből
a másból láthatunk, ízlelhetünk kiragadott életképeket, csámcsoghatunk a lelki szemeink előtt felvonuló
siserahadon, az írónőnek köszönhetően. Ugyanakkor, a könyv „egyszerre egyedi és erdélyi, gyermeki és
művészi, csodásan hajlékony és mulatságosan naiv Máté Angi-nyelven beszél.” (Fülöp, 2010) A jajte
autóról, piros fejű lázról, kapuzábéról, lappantott éjszakáról, fagylaltok gombóckodásáról, visszavirágított
virágról, gömbölyeket éneklő almákról, piculáról, suttyantásról és muszogásról szól. A kötetet a Volt
egyszer egy nyár c. mesével indítja, “olyan volt ez a nyár, hogy folyton mennie kellett, hát utazott, s ha
utazott a vonaton két székre ült, mert nagy volt a hasa.” Egészen emberi lényként jelenik meg a nyár, a
gyermekek és felnőttek számára kézzelfoghatóan, aki integet, törölgeti a homlokát, kekszet majszolgat és
málnaszörppel gargalizál. De ugyanígy megszemélyesíti a virágot, aki “sárga volt és kócos, ég felé indult
szirmokkal”, az almafát, a követ, aki “minden áldott este felpaskolta tömör, száraz hasát és várta a
lefeküdni vágyókat”, a ködöt, aki “gyönyörű volt: habos és fodros szürkeség”, a sósperecet, a tejet, a
sötétséget, aki egy mákgubóban lakott és “ült a kicsi háromlábú széken, zörgette a mákgubókat”.
Szemléletes és érzékletes képekben írja le a csendet: “Ennek a csendnek nem volt egyebe, csak egy nagy
hallgatag feje. Nem volt nyaka, nem volt hasa, de még keze, lába sem volt. Ez a csend … egy házban
lakott.” A hideg a Volt egyszer egy hideg c. mesében egy kékorrú kofa, aki a piacon árul didergést,
vacogást és jó toporgást. Megtudjuk, miről álmodik a tej, mire vágyik az alagút, mit árul a hideg, milyen,
amikor a csend énekel, hol lakik a sötétség, mit süt a kemence, amire manapság már nincs szükség,
megérintheti-e egymást a föld és az ég. Szó van bennük barátságról “ … a költözködős Nap minden égi
helyéről lenyúlt, barackot nyomott vagy kócolt a virág fején. A virág meg odatartotta fejebúbját, engedte,
had nyomja bele a Nap pisze orrát, hadd sárguljon….”, ijedségről : “Az almafa már azt sem suttogta….
csak az látszott, mikor a hold világost kerekített rá, hogy igen meg van ijedve.”, gyöngédségről, ártani
nem akarásról: “Nem akarom, hogy szúrjanak a tüskéim, nem akarom, hogy a hátamon legyenek. Ha meg
nem sikerül időben félrehajolniuk, hát horzsolom őket… pedig, jajj, dehogyis bántanám őket! “- mondj a
sün a Volt egyszer egy sün c. mesében. Emberi vágyak is megjelennek a mesékben, a kő várja, hogy
lefeküdjenek rá, azért mert ő a párna, az alagút szerette volna, ha a fürge vonatok egy csöppet lassítanak
és beszélgetésbe elegyedtek volna, ugyanakkor érzéseket is szemléltet nyelvi bravúrral, ennek remek
példáját találhatjuk a Volt egyszer egy pocsolya c. mesében.
 Máté Angi meséi kortárs mesék. Hősei nem tipikus mesehősök, hanem mindennnapi világunk
tárgyai, jelenségei, amelyek gyermekközeliek, a gyermekeket leginkább folglalkoztatóak. A mesékben
megelevenednek az évszakok, állatok, a jelenségek, sőt még a betegségek is. Ezek a kisgyermek számára
ismerősek, ezeket hallgatva, olvasva biztonságban érzi magát ebben a teremtett világban. Máté Angi
megteremti a háromlábú Láz bácsit, aki a prüsszögő, szörtyögő lakásokat kutatta nagy kofferjával; a
mákgubóban élő Sötétséget, aki kékes-lilák, lilás-kékeket varrt, s azzal terítette be a világot, ha útnak
indult. A tejet, aki folyton aludni szeretett volna napközben, mert éjszaka a Tejúton száguldozott.
A könyvben minden mese egy külön világ, ahol úgy érezzük, egy kicsit mi magunk vagyunk a
szereplők, részesei az eseményeknek, érzéseket élünk meg és át, elhisszük a történeteket. Közben
játszunk a hangokkal és a nyelvvel. A mesék nyelvezete élvezetes, játékos, a bennük fellelhető
hangutánzó- és hangulatfestő szavak szinte megelevenítik előttünk az ábrázolt figurákat. Kitűnő
lehetőség a szókincsbővítésre, hisz Máté Angi játszik a nyelvvel. A történetek rövidek, kevés
cselekménnyel. A képek kellően túlzóak, szembeötlőek. Írás és rajz másságukban lelnek
összeolvadásra. „Különösen erőteljes a mesék képisége, annak ellenére, hogy egyik sincs
teletömve akciókkal, ami a mai digitális univerzalitás szinte kimondatlan követelménye. Nem
csihipuhival éri el ezt a festőiséget, hanem a történetek mélységével és a nyelvhasználattal.”
(Lehotka, 2012) A mélyre törő ködben úszással. Az olvasás álomszerű múltidézéssé válik,
visszatérés, megpihenés a gyermekkorban, mikor a szemek még elcsodálkoztak a perecen
hintázó legyeken, a napra mosolygó virágon, a kezek pedig nyúltak messzire, hogy
megtapintsák, érezzék, markolják a hideget. A kicsik számára viszont Máté Angi írásainál,
mondhatnánk, mi sem természetesebb. „Ebben a csendességben felerősödnek a belső rezgések”
(Kőrössy, 2011), a történetek beáramlanak az olvasóba, majd kiáramlik a pólusokból, minden
egyes sejtből az éteri nyugalom. Történik valami, „a mesék nem véget érnek, csak befejeződnek,
s dolgoznak tovább a szívünkben, szemünkben, hogy másként tekintsünk a világra.” (Pompor,
2012)
„Könyvet olvasni jó!” – sokszor halljuk ezt a mondatot, bár manapság sajnos egyre kevesebben
fognak a kezükbe könyvet. Máté Angi könyvével kapcsolatban kimondottan igaz ez a mondás! hiszen ez
a könyv nehezen enged el. Nincs benne felesleges mondat, szó, tömör, rövid, de kerek történet mind.
Minden érzékszervünket megragadják, a legapróbb neszekre is felfigyelhetünk.
És éppen az jelentette az élményszerűséget, hogy a mesék nem szólnak semmi különlegesről, nincsenek
benne hatalmas harcok, megszabadításra váró királykisasszonyok, annál inkább egyszerű, a bennünket
körülvevő világ tárgyait leljük fel bennük, ismerősként köszönnek vissza a könyv lapjairól. A Máté Angi
mesei világa csodaszép, egyszerű, a meséken keresztül egy gyönyörűséges világra csodálkozhatunk rá.
Felnőttként mintha igazi, öreg mesemondók hangját hallanánk az idők távolából, amely egyszerre
nyugtat és szórakoztat. Elvarázsol ez a könyv.

Gergely Edó: (Olthévíz1978) Erdélyben széleskörben ismert igazán monyómeséin keresztül lett. Első
kötete, a Monyómesék 2012-ben jelent meg a Koinonia Könyvkiadónál, majd ugyanitt, 2015-ben a
második kötet, a Monyónyár címmel ellátva. Az író egy tv-nek adott interjújában úgy nyilatkozik, hogy a
mesék igazából a Monyókkal karöltve robbantak be az életébe, és ebbe az irányba pontosabban gyermeke
létezése terelte, aki később fel nem tűntetett társszerzője is lett a könyvsorozatnak. Fia, Márkus keltette
életre ezeket a manókhoz hasonló karaktereket, akiket a mesékben monyókként ismerünk meg. Azt az
időszakot, amit elmondása szerint már maguk mögött hagytak, az egész család megélte, mindhármuk
életének részesei voltak ezek a különös, eleinte teljesen ismeretlen lények, akik csak úgy, hétköznapi
szituációkban felbukkantak, mint Márkus képzeletbeli barátai: ez volt a mónyókorszak. Ezek a
képzeletbeli barátok aztán a mindennapi meséléseken keresztül életre keltek, kibontakoztak, majd
meseregényben rögzültek Edó által. A monyó szó igazából Márkus édesapjától származik, hiszen így
becézte őket.

Az első monyómesés kötetre jellemzőbb az, hogy a mesék egy adott részig külön is megállnák a
helyüket, hiszen még a történet elején tartunk, igazából csak nagyon lassan alakul ki egy vezérszál: az
első pár mese a monyók bemutatásáról, a monyók világának felépítéséről és logikájáról szól, valamint
arról, hogy maga a szerző, aki néha a mesélő szerepébe is lép a dőltbetűs részek erejéig, milyen
kapcsolatban is van művének szereplőivel. Lassan és fokozatosan kezdenek a mesék meseregénnyé
fonódni, kezd kialakulni egy fő történetszál, ami a második kötetben már szinte teljesen lineárisan alakul.
A folytonosságot jelzi a szereplők, főként a főszereplő, Samu, valamint a később megjelenő Lujzi
karakterének fejlődése, de egy másik szálon közben több dolgot megtudunk magáról a mesélőről és
kisfiáról is. A felépítése szerint tehát két síkon, két szemszögből ismerjük meg a mesék tartalmát, a
szereplők útját. A könyv 12, külön címmel ellátott, különálló meseként számontartott részből áll. Magát a
mese törzsét a mesélő dőltbetűs hozzászólásai, valamint az adott részben megjelenő monyókat, illetve a
velük történt eseményeket illusztráló, színeiben és részleteiben káprázatos, Kürti Andi rajzok tarkítják.
Minden meséhez tartozik több grafika is.Legtöbb esetben a mesélő hozzászólása a mese végén jelenik
meg, mintegy magyarázó jellegű szövegrészként, amiben az adott mesében történtekre reflektál, a
monyók életének a szerző által megtapasztalható vonatkozásait írja le. Ezeket a kitekintő részeket néhol
összegzőnek is tekinthetjük. Számos történést, ami a monyókkal kapcsolatos ezeken a kitekintéseken
keresztül érthetünk meg főként. Ezekből a dőltbetűs részekből kiderül, hogy a szerző valóságában ő és
kisfia is csak ismerkednek a monyókkal, és számos bizonytalanság megjelenik még a könyvben velük
kapcsolatosan. Igazából a mesék előrehaladtával alakul ki a részletes kép ezeknek a különleges
teremtményeknek a mibenlétükről. A mesélő hozzászólásaiból az is kiderül, hogy számos részlet a
monyókkal kapcsolatosan neki ismeretlen. A meseregény első két meséje teljes mértékben a monyókkal
való megismerkedést szolgálja: alapot nyújt az olvasó számára arról, hogy kiket is fog részletesebben
megismerni a további mesék során. A fő karakterek, akik majd vissza-visszatérnek a történetszál
kibontakozása során, csak a 3. mesében ismerhetők meg. Ezután a rész után felgyorsulnak az események,
egyre több új szereplő jelenik meg Samu, valamint a Vágottszeműek, az-az a monyók életét érzékelő és
elmesélő emberek életében. Mivel ez a kötet Samu és Lujzi megismerkedésére, közös életük kezdetére
helyezi a hangsúlyt, nagy teret hódítanak a folyamatosan kibontakozó érzelmek ebben a kötetben. A
meséket összességében inkább a pillanatnyiság jellemzi, jelenről van szó, se nem múltról, se nem jövőről,
így a cselekmények egy olyan szinten hátrébb szorulnak a fókuszból, hogy teret engedjenek az apró,
pillanatnyi örömök bemutatására is. Kis hétköznapi helyzetek csodálatos felnagyítást kapnak
jelentőségükben, és már nem is tűnnek olyan egyszerű, mindennapi eseményeknek, hanem olyan, mintha
az egész könyvet olyan események töltenék ki, melyeknek különleges szerepük lehet egy ember életében.
És ez meséről mesére alá is támasztódik, és a kötet végére kialakít az olvasóban egy amolyan „szépség-
detektort”, mely a legapróbb pillanatokban is meglátja a csodát. Edó meséi, így a Monyómesék is számos
szimbólumként értelmezhető összetevőkben gazdagok, valamint frappáns, mélyen elgondolkodtató, rövid
kis szegmensekkel tarkítottak, amelyek a könyv becsukása után egy felnőtt fejébe is szöget ütnek. Például
egy ilyen mondat,gondolat lehet a következő is: „…kinéztek maguknak minket a monyók, és még
mindenféle furcsa alakban meg fognak jelenni az életünkben. És a te életedben is, biztos vagyok benne,
csak figyelj, mert soha nem tudhatod, mikor, hol bukkan fel egy ilyen monyó.”
 A történet végső soron lezáratlan marad olyan szinten, hogy éppen az utolsó pillanatokban egy új
kaland kezdődik el: a monyók elutaznak Vágottszeműékkel vidékre, így a történet kiegészítést kíván, amit
idővel meg is kap, hiszen megjelenik a második kötet, amely részletezi ezt a különös, Samu számára első
utazást. A történet, egészen a folytatás megjelenéséig, teljesen az olvasóra van bízva, a kiegészítés
elkerülhetetlen. Számos kérdés merülhet fel a kötet végéről, ami a gyerekek képzelőerejét is beindítja.

Zágoni Balázs: Véleménye szerint "A gyerekkönyvek úgy keletkeznek, hogy megszületik a gyermek.",
ezen állítását pedig számos Barni könyv bizonyítja. Kisfia születése után kezdett el meséket írni.
Történeteinek van igazság alapja, hiszen saját gyermeke mindennapjai ihlették a történeteket. Olyan
történeteket olvashatunk a könyveiben, amelyek főhőse Barni, de bármely kisgyermek életében
előfordultak már hasonló helyzetek. A könyv ihletője is szívesen hallgatja a Barni meséket, olykor ő
maga kéri az édesapját, hogy mire hazaér az óvodából egy újabb Barni mese várja őt.

Az író első Barni könyve négy éves kisfiának mindennapi kalandjait eleveníti meg rövid
mesék formájában. A könyv főhőse is szereti a róla szóló meséket. Nagycsoportos óvodás, aki még nem
érti a világ rendjét, de folyamatosan kutatja és töpreng a világ dolgain. Olyan dolgok foglalkoztatják, mint
például, az ő házukban miért nincs lift, vagy honnan szerezhetne pénzt a szüleinek, akik folyamatosan
arra panaszkodnak, hogy nincs pénzük. A Vasorrú Bábához szerinte megérné elszegődni, hiszen három
nap alatt annyi pénzre tehetne szert, amennyiből hajót, motort, kerekeket vásárolhatna és még a szüleinek
is tudna adni belőle, hogy többet ne panaszkodjanak. Minden kisgyerek, de akár a felnőttek is magukra
ismerhetnek a történetekben, hiszen Barnit ugyanazok a dolgok foglalkoztatják, mint a legtöbb
kisgyereket. Ő is elámul az állatokon, és olyan dolgokon töpreng, mely a felnőtteknek, magától értetődő,
de egy gyereknek viszont igenis megmozgatja a fantáziáját. Barninál is, mint a kisgyermekeknél általában
nem egyszer eltört a mécses, de a szülői szeretet és gondoskodás hamar elkergette a szomorúságát.
Szerkezetét tekintve a könyv rövid mesékre van osztva. A Barni Könyve című kötet 25 rövidke kis
történetet tartalmaz, melyek hamar a gyerekek kedvencévé válhatnak. Minden kis történetnek
sokatmondó és találó címe van: példáulMese a kutyával és biciklivel, Üzletes mese, Barnibusz, Porszívós
mese, Tömbházas mese stb. A történetek valamilyen szinten kronológiai sorrendet követnek, hiszen
megfigyelhetjük az évszakok váltakozását és az ezekhez kapcsolódó jellegzetes eseményeket, amelyek
egy kisgyermek életében jelentős fontossággal bírnak, gondoljunk csak a tengerparti nyaralásra, vagy épp
a karácsonyra és egyúttal az Angyalvárásra. A rövid kis történetek a gyermeki következetességről,
igazságérzetről, együttérzésről, a szülői tekintély szeretetteljes elfogadásáról beszélnek.A gyerekek
szeretik, mert azonosulni tudnak Barnival. Barni egy átlagos óvodás, akinek a játékkedve határtalan,
nyitott, ötletei humorosak. Apja történeteket mesél neki és nekünk is róla, mindennapjairól, családi illetve
óvodai kalandjairól. Viszont nem csak a gyerekek kedvelik ezeket a történeteket, hanem a felnőttek is,
mert, ha volt óvodás gyermekük ők is szembesültek olyan dolgokkal, amikkel Barni szülei is. Pl . a
gyermek nem akar lefeküdni, nem akar felkelni, nem akar óvodába menni, vagy onnan hazajönni stb…

Barni könyvét a gyerekek világához vezető útmutatóként is olvashatjuk. Megmutatja, hogy a

gyerek partnerként való kezelése sokkal inkább célravezetőbb a nevelésben, mint a szigorú, komor
parancsolás vagy a meg nem érdemelt kényeztetés. Meg kell bízni bennük, Barni egyedül vásárol, és
elnyeri Gizi néni tiszteletét. Ugyanakkor arra is fény derül a kötetben, hogy a legjobb konfliktuskezelés az
alapos megbeszélésen alapul. Együtt átgondolni a helyzetet és megoldani a problémát. A gyerekek
sokszor annyira lelkesek és segítőkészek, hogy észre sem veszik, hogy rosszat tesznek. Barni nagyon is
komolyan veszi a rá eső feladatokat: bevásárol, betonoz, autóbuszt újít, és különböző célokra pénzt tesz
félre. Empátiája és türelme is kifogyhatatlan: megsajnál egy rozoga autóbuszt, és Barnibusszá alakítja.
 A mesélő apa stílusát meghatározza a gyermekét ismerő, odaforduló, szerető hang, amely nagyon
tárgyszerű, egyszerű, tiszta és érthető. Barni érzelmeit, gondolatait, félelmeit is megismerjük rajta
keresztül: egyszerre kívülálló és mindent tudó, érző apa. A felnőtt nyitottsága, a közös családi játékok
mellett humora teszi feledhetetlen olvasmánnyá a Barni könyvét. A szójátékok, anekdoták, a képzeletet
valósággá, a valóságot képzeletté formálják. A mesélő hihetetlen nyelvérzékkel emeli át Barni kalandját a
fantasztikumba. A még hihetőből, a már hihetetlenbe kalauzol, álomszerű utazás ez a gyermeki fantázia, a
mesék világába. Ha felfigyelünk észrevesszük, hogy ezek a kalandok mindig éjszaka történnek, vagy
akkor, amikor Barni senkitől nem zavartatva építgetheti kis magánvilágát. Éjszaka kel életre a porszívó,
és röpíti a kisfiút keresztül kasul a világon, ekkor látogatja meg Barnit a Föld másik felén lakó barátja.
A második kötet Barni Berlinben – Barni iskolás lett, megtanult írni, olvasni, térképeket
tanulmányozni. Egy Barnival folytatott beszélgetésből kiderült, hogy ő nem is járt Berlinben, viszont a
meseregényt olvasva nem merül fel bennünk semmi kétség azzal kapcsolatban, hogy az elmesélt
történetek nem valósak. A helyszínek, a szereplők, illetve a fejezetek is úgy vannak felépítve, hogy szinte
megjelennek az olvasó előtt. Apa és Barni kalandjait egyes szám harmadik személyű elbeszélő révén
ismerjük meg, ennek ellenére jogosan érezhetjük úgy, hogy egyik-másik fejezet kivételével a kisfiú
meséli el nekünk a kalandokat azzal az ismeret- és tapasztalatanyaggal, amellyel ő nyolc és fél évesen
rendelkezik. Míg az első kötetben inkább különálló történetek voltak, a második kötet egy igazi
meseregény, történetei összefüggenek.
A szerző jól tudja, hogy a gyerekek szeretnek olyan meséket hallani, ami akár velük is
megtörténhetett volna. Ezért is ajánlom Barnit minden óvodás-kisiskolás gyereknek, mert azonosulni
tudnak vele és érzéseivel és hasonló kisvilágával, és minden szülőnek, tiszta, pontos nyelve miatt. Stílusát
és nyelvezetét tekintve könnyen érthető, a kolozsvári kisgyermekekhez, pedig még közelebb állhatnak
ezek a történetek, hiszen egy olyan városban játszódnak, amelyet ők maguk is jó ismernek. Barni
történeteiben viszont a saját félelmeikkel is szembesülhetnek, ezért is jó ez a könyv, hiszen tükröt tart az
óvodások elé, és bátorítja őket bizonyos cselekedetekre, más cselekedetektől azonban visszatartja őket.
Gondoljunk csak arra, amikor Barnit először küldték el egyedül vásárolni, ki ne ijedt volna meg a sok
nénitől és bácsitól, akiknek csak a térdéig ért. Aztán a jót akarás, mely minden gyermekben megvan,
képes volt felülkerekedni a kisfiú félelmein és életében először sikerült egyedül vásárolnia. Könnyű
olvasmány minden gyermeknek, melyen keresztül megszerettethetjük az olvasást a kisiskolásokkal, az
óvodások figyelmét pedig felkelthetjük a mesehallgatásra.

Összefoglalás

Erdélyben az 1990-es években átértékelődik a gyermekirodalmi kánon. A változás egyaránt érinti

ennek az irodalomnak a produkciós és a recepciós vonatkozásait, igyekszik megfelelni a gyermekolvasó
újabb elvárásainak: a kontemplációról az aktív befogadásra, az irodalomnak élményként való megélésére
tevődik a hangsúly. Lényegesen módosul az alkotói szándék: a nevelést felváltja a szórakoztatás, fő cél az
olvasói tetszés elnyerése. A szerzők megpróbálnak azonosulni a gyermekolvasó tapasztalati, azaz
játékvilágával, így a gyermekirodalom funkcionálisan is részévé válik a gyermekkultúrának. Viszont a
modernség csak úgy teljesedhet ki, ha a tartalmi és a szemléletbeli változások formaiakkal járnak együtt.
Mivel a szerzők inkább a felnőtt irodalomban alakítják ki a maguk presztízsét, gyermekirodalmi
próbálkozásaikban inkább a formai-műfaji adaptációhoz, a klasszikus irodalom bejáratott műfajaihoz és
műformáihoz ragaszkodnak.

Kérdések és feladatok

1. Ismertesse a kortárs erdélyi magyar gyermekirodalom főbb jellemzőit!

2. Melyek Markó Béla gyermekverseinek tematikai és műfaji sajátosságai?

3. Fogalmazza meg Ferences István állatverseinek erkölcsi világképét!

4. Hogyan fonódik össze az erdélyi táj és a költői szubjektivitás Ferences István gyermekverseiben?

5. Készítse el Kovács András Ferenc Miénk a világ című gyermekverskötetének monografikus

bemutatását!

6. Fogalmazza meg tanulmányban a Vásárhelyi vásár című kötet alapján, hogyan képzeli el Kovács
András Ferenc a gyermekvers reneszánszát!

Az alfejezet összeállításához felhasznált szakirodalom

1.Komáromy Sándor: Költők és művek a XX. század gyermeklírájából. Eötvös Kiadó, Bp., 1998.

2.A Korunk gyermekirodalmi száma, 2002. 10. sz.

3.Fűzfa Balázs (szerk.) A megértés felé. Pont Kiadó, Bp., 2003.

4.A Székelyföld gyermekirodalmi száma, 2004. nov.

5.Bálint Péter – Bódis Zoltán (szerk.) Változatok a gyermeklírára. Didakt, Debrecen, 2006

6.Balázs Imre József: Nem vagyok az a hátradőlős fajta, in Udvarhelyi Híradó, 2014szept.11.

7. Pál József – Újvári Edit: Szimbólumtár. Budapest, Balassi Kiadó, 1997. 2 Kolozsvár, Koinónia, 2006.

8. Elek Tibor: Laudáció Fekete Vince akadémiai székfoglalójához (2014. november 7.)

9. Boczán Bea (2010). Volt egyszer egy mesekönyv. Letöltve: http://www.prae.hu/article/2843-volt-

egyszer-egy-mesekonyv/[2016.04.01.]

10.Darvasi Ferenc (2015). “Néha megadatott, hogy írjak” (Beszélgetés Máté Angival). Letöltve:
http://uveghegy.com/2015/02/08/neha-megadatott-hogy-irjak-beszelgetes-mate-angival/[2016.04.06.]

11.Kőrössy Erika (2011). Máté Angi: Volt egyszer egy… Letöltve:

https://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2011/12/30/mate-angi-volt-egyszer-egy/[2016.04.12.]
7. A gyermeksajtó és látványos feldolgozás
 KULCSSZAVAK: gyermeksajtó, jellemvonások, változásai, erdélyi
magyar gyermeksajtó, illusztrációk, gyermekfilmek, animációk

7.1. A gyermeksajtó fogalma, jellemzői, változatai,

A gyermeksajtó - akár a sajtó - a média világához tartozik. A média a latin medium szó többes számú
alakja, melynek jelentése „közvetít”. Napjainkban a média a kommunikációs csatornák összességét jelenti
a kibocsátók és a befogadók között, melyet igénybe vehetünk saját információink közlésére. Aszerint,
hogy melyik érzékszervünkre hatnak, megkülönböztetünk:

 Audiovizuális médiumokat, melyek közé sorolhatók a mozi, televízió, különböző videófajták, az

Internet és az egyik legújabb médium: a mobiltelefon.
 Auditív médiumok, melyek csak egy érzékszervre hatnak, a hallásra. Ilyen auditív médium
például a rádió.
 Vizuális médiumok, melyek csak egy érzékszervre hatnak, a hallásra. Mivel információink
nyolcvan százalékát vizuálisan szerezzük, ezért a vizuális médiumok jelentősége kiemelkedő.
A vizuális médiumok, eszközök három legfontosabb területe:

1. A nyomtatványok. Ide tartozik a katalógus, árjegyzék, a brosúra, az ügyviteli

nyomtatványok, a cégkártya, a névjegy, a csomagolóeszköz, a használati utasítás, a
szórólap, a direkt mail, a prospektus, a leporelló és a folder, a plakát, anaptár, az újévi
üdvözlőlap, az üzemi lap és a vállalati folyóirat.
2. Köz- és zártterületi reklámok. A közterületi médiumok (általánosanelfogadott angol
kifejezéssel:outdoor media) a kisebb-nagyobb településeken, az országutak mentén fejtik
ki hatásukat. A zárt területi médiumok legfőbb felhasználási területei azok a zárt ( tehát
nem köztulajdonban lévő) területek, ahol viszonylag magas a személyforgalom. A
közterületi médiumok között a legismertebbek: a plakátok, óriásplakátok, országúti
táblák, a fényreklámok, az egyéb objektumokon ( például tűzfal, ligeti pad, zászló vagy
éppen hőlégballon) elhelyezett reklámok.
3. A sajtó ( a vizuális médiumok harmadik területe). Sajtótermékeknek azokat a
kommunikációs eszközöket nevezzük, amelyek – a nyomtatványokkal ellentétben – úgy
juttatnak információt az emberekhez, hogy eleget tesznek a nagyobb nyilvánosság
(publicitás), az időszakosság (Periodicitás) és az időszerűség (aktualitás)
követelményeinek.
A sajtótermékeket számos szempont szerint lehet osztályozni:

 Tartalom szerint a sajtótermékek lehetnek: politikai lapok, általános témájú lapok,

folyóiratok, társadalmi kulturális lapok, réteglapok, tematikus kiadványok,
szakfolyóiratok, műsorlapok, címtárak.
 A megjelenés gyakorisága szerint lehetnek: napilapok, amelyek időszakos kiadványok és
legalább hetente háromszor megjelennek. A napilapok az általuk feldolgozott
témaqközök szerint lehetnekpolitikai, gazdasági, sport és bulvárlapok. Magazinok,
melyek közé tartoznak a hetilapok, a folyóiratok, a nem időszakos kiadványok. A
hetilapoknál már nagyobb a szelektivitás, a lap tartalma világosan utalhat az olvasókör
összetételére. A hetilapok között is megtalálhatók az általános témákkal foglalkozó lapok,
 ahol a szelekció legfőbb szempontja általában az olvasó neme. Ilyen mint a nőknek vagy
férfiaknak készülő magazinok illetve családi lapok. Vannak hetilapok, melyek szűkebb
témakörökkel foglalkoznak. A folyóiratok szintjén speciálisabb érdeklődési kört
elégítenek ki. A magazinok témakör szerint lehetnek: gazdasági lapok, női- illetve
férfimagazinok, ifjúsági vagy gyermeklapok (mint a Szivárvány és a Napsugár), továbbá
irodalmi lapok, szakfolyóiratok.
A gyermeksajtóra is jellemzőek a sajtótermék alapvető jellemzői, mint az időszerűség, időszakosság és a
nyilvánosság. Az időszakosság valamennyi sajtótermék jellemzője. Idegen szóval éppen azért nevezik
periodikumnak a sajtóterméket, összességüket a szó többes számával periódikának.

A gyermeksajtó címzettjei a gyermekek, a kamaszok. A számukra megjelenő időszaki kiadványok

ugyanazt a „műfaji „ sokféleséget mutatják, mint a felnőttek sajtótermékei. Az ifjúság számára készülő
kiadványok, azaz a hetilapok, a képes magazinok, a folyóiratok, az iskolai diákújságok tartoznak e
körbe.A gyerekek periodikumai között vannak kulturális, irodalmi lapok, ismeretterjesztő folyóiratok,
képregény-, hobbi- és reklámújságok, valamint ped.-i-didaktikai funkcióval íródó sajtótermékek. A
gyermeklapok lehetnek függetlenek, szolgálhatnak egyházi és politikai orgánumként. A gyermeksajtó
története a XVIII. sz.-ban kezdődik. Születésének hátterében a filantropista pedagógiai törekvései
húzódnak meg. Ez az irányzat nemcsak a pedagógia szolgálólányaként tevékenykedő gyermekkönyveket,
de időszaki kiadványokat is szánt a gyerekkezekbe. A XVIII. sz. végére Nyugat-Európában gombamód
elszaporodó periodikumokon elsősorban az angol moralizáló hetilapok hatása érezhető. A század végére
Németországban már 10 gyereklapot tartottak számon. Az első híres gyermekfolyóiratok: a francia Le
Magasin Enfants (1757), a német Leipziger Wochenblatt für Kinder (1772), az angol The Children’s
Magasine és a The Juvenite Magasine (1788), valamint az amerikai Peter Parley’s Magasine. Egy teljes
évszázad kellett ahhoz, hogy a gyermeklapok karaktere megváltozzék. A XIX. sz. végére letéteményesei
lettek a nemzeti gyermekirodalmak kibontakozásának. Befogadták a kalandos és érzelmes tört.-eket.
Alábbhagyott bennük a moralizálás. A gyermeklapok száma a XX. sz. első évtizedeiben már alig
mérhető. (Az 1930-as évek Németországában pl. közel félszáz gyermeklapot adtak ki 18 millió
példányban, az 1970-es évek derekán ugyanitt már csak a képregény-folyóiratok példányszáma 7,5 millió
volt.) Értékvilágukat tekintve csillagtávolban lehetnek egymástól, mint pl. a világ legjobb
gyerekfolyóiratának tartott Der bunte Hund és a nálunk is kapható comicsfolyóirat, a Superman. – A
magyar gyermeksajtó története: Első gyermekfolyóiratunk, a Gyermekbarát (1843–1844). Akadtak
híresebb utódai: az Ágai Adolf (alias Forgó bácsi) szerkesztette Kis Lap (1871–1904) és Dolinay Gyula
folyóirata, a Lányok Lapja (1875–1912). A századvégi pedagógia ellenségesen fogadta a születő
gyermeklapokat. Az irodalmi emlékezet három jelentős gyereklapot tart számon: Az Én Újságomat, a Jó
Pajtást meg a Cimborát. A magyar irodalmi folyóiratok bibliográfiája mintegy másfél száz gyermek- és
ifjúsági lapot regisztrál. A közel 150 periodikum között sok a tiszavirág-életű. Az élettartam és a
mennyiség beszédes tények, ám önmagában egyik sem garanciája a minőségnek: a gyerekkultúra
piacának kínálatáról-keresletéről, a gyermeksajtó életlehetőségeiről tanúskodnak. A Kodolányi János
szerkesztette Diáktoll (1907) első száma egyben az utolsó is volt. Csak néhány számmal mérhető a
Bukfenc (1919) életkora. Különösen sok volt az éppen csak beköszönő és máris búcsúzó lap a Trianon
utáni határokon túl. Hét esztendejével a ritka kivételek közé tartozott Benedek Elek Kisbaconban
szerkesztett, Nagybányán nyomtatott, Szatmáron kiadott, küzdelmes életű és legendás Cimborája (1922–
1929). Volt néhány korról korra, nemzedékről nemzedékre öröklődő lap, amelyek élettartama fél
évszázad körüli. Ilyen volt Az Én Újságom (1889–1944), a Magyar Lányok (1894–1944), az Örömhír
(1896–1944), a Zászlónk (1900–1948). Közülük néhány újra és újra feltámadt. Az Én Újságom már
háromszor (1956, 1988, 1995). A rendszerváltás éveiben újraéledt a kat. Zászlónk és az ev. Örömhír is. A
Jó Pajtást vajdasági gyereklap, a Cimborát televíziós gyermekműsor őrzi címében. – Pósa Lajos és Gaál
Mózes legendás lapjának, Az Én Újságom nak, amelynek Móra Ferenc is állandó munkatársa volt,
minden bizonnyal legméltóbb utóda a Kincskereső. 1971-ben született Szegeden, 1974-ben vált országos
terjesztésű folyóirattá. Mindmáig a legigényesebben szerkesztett m. irodalmi folyóirat a kamaszvilágnak.
Két évtizedes története egybeesett a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom jelentős, nagy korszakával.
Példányszáma a 70-es évek derekán elérte a 80 000-et. Kettős feladata, hogy életben tartsa klasszikus
értékeinket, s teret kínáljon a modern gyermek- és ifjúsági irodalom alkotásainak. Az óvodások lapja, a
Dörmögő Dömötör már csaknem negyven éves. Sikerét manapság erősen fenyegeti a fordításirodalom
darabjaként közöttünk élő tetszetős, hatásvadász Buci Maci.

A gyermeksajtó mai kínálata szinte átláthatatlan. Folyóiratok, magazinok születnek, halnak,

föltámadnak. Ha egy lap megéri az 5. születésnapját, az már esemény (L. Aranyág , a kat. gyerekek lapja),
ha túléli a 10. évfordulót, valóságos csoda (Süni). Vadonatúj gyermeklapjaink közül megemlíthetjük a
Csengetést , a Gyerkőcöt , a Sziá t, melyek Micky Mause, a Garnfield, a Pókember, a Barbie és a hasonló
képregény-folyóiratok közegében próbálnak életben maradni. Volt már irodalmi szempontból is
figyelemreméltó közép-európai gyermekfolyóiratunk, a Barangoló, és léteznek magyar nyelvű
gyermekfolyóiratok Magyarország határain túl is. (Románia: Szivárvány, Napsugár; Szlovénia: Kelepelő;
Vajdaság: Jó Pajtás, Mézeskalács; Szlovákia: Tábortűz; Ukrajna: Irka. )

A gyermeksajtó világához tartoznak a felnőtteknek szóló napilapok és a képes családi hetilapok

gyermekrovatai is. A gyermekek számára megjelenő időszaki kiadványok „műfaji” sokfélesége a tartalom
alapján is látható, hiszen a gyermekek periódikumai között ott vannak a kulturális-, irodalmi lapok,
ismeretterjesztő folyóiratok, képregény, hobbi- és reklámújságok, valamint pedagógiai, didaktikai
funkcióval íródó sajtótermékek. A gyermeklapok lehetnek függetlenek, felekezeten kívüliek, de
szolgálhatnak egyházi, néha politikai orgánumok is. A gyermeksajtó darabjai aszerint is mások, hogy a
gyermekkor melyik szakaszához kötődnek. Vannak folyóiratai az óvodásoknak, a kisiskolásoknak, mint a
Szivárvány és Napsugár című gyermekirodalmi folyóiratok, és vannak folyóiratai a kamaszokank, mint a
Cimbora című gyermeklap. Van olyan folyóirat is, amely a felnőtteknek szól, de találni benne
gyermekrovatot is.

Ha valaki végignéz egy nagyobb újságosstandon, azt állapíthatja meg első látásra, hogy
félelmetes gyermeksajtódömping uralkodott el, elsősorban a városokban. Jelenleg körülbelül 94
gyermekújságot tartanak számon.. A képregény-újságok száma: 39. Majdnem a fele a gyermeklapoknak!
Ezeknek az újságoknak a nagy többsége külföldről jön be hozzánk. A leggyakoribb, a negyedik–
hatodik osztályos korosztály által ismert lapokat a következôképpen csoportosítottam:

1. Kisiskolás (olvasni már tudó) kortól forgatható színes, mesés havi-lapok (magazinok): Donald Kacsa,
Garfield, Dörmögô Dömötör, Buci Maci, Dumbó, Süni, Mickey Mouse.
2. Nem kifejezetten gyermekeknek szóló lapok, amelyeket elsősorban tizenkét évesek olvasnak:
Kutyarevü, Természetbúvár, Élet és Tudomány, Magyar Horgász, Sporthorgász, 100xSzép, Nemzeti
Sport, Budapesti Foci, 576 Kbyte.
3. Az ifjúsági sajtó termékei, amelyeket – véleményem szerint – elsősorban tizenhárom-tizennégy évesek
és középiskolások számára szerkesztenek: Girl, Ifjúsági Magazin, Bravo, Popcorn.
4. Elsősorban képregényekből összeállított, gusztustalan kiállítású és tartalmú, már megjelenésükben
is erőszakosságot sugalló sajtótermékek: Mad, Batman, Pókember, Kretén, Morbid.
5. Rejtvényújság: Kisfüles.
6. Programfüzet: Pesti Est-Junior (a Pesti Est fiataloknak szóló ajánlófüzete mozi- és koncertműsorral).

A tartalom színvonala, legtöbb esetben, messze elmarad a formától. A rovatokra már nem
jellemző az az igényesség, amelyet elvárhatnánk a gyermeksajtótól. A Buci Maci, Dörmögő Dömötör és
közeli rokonai nem ártanak a kisiskolásoknak, de színvonalas anyanyelvi épülésükhöz sem nyújtanak
különösebb segítséget. Viszont a Kretén, a Pókember és társai nemcsak egyenesen megrontják a fiatalok
gondolkodását, agresszívvá, brutálissá teszik őket, hanem a magyar nyelv szókészletét és
szövegszerkesztését is negatívan befolyásolják. Nem szabad hagyni, hogy a legfogékonyabb korosztály
azt higgye, ez a szép, kifejezô magyar írott beszéd. Az úgynevezett irodalmi nyelv szinte meg sem jelenik
a gyermek- és ifjúsági sajtóban. A Szivárvány heted 7 határon néhány írása képez ez alól kivételt. Ezt az
újságot viszont csak iskolákon keresztül lehet megrendelni. Azonban a népmese műfaja, amelyet ez a
korosztály – saját tapasztalataim szerint – igényel és kedvel, minden újságból hiányzik. Nyelvészeti
szempontból pozitívumként fogható fel, hogy a magazinokban nem bombázzák sznob módon idegen
kifejezésekkel a gyermekolvasókat, ahogyan az argóból sem kerülnek be a kisebbeknek szóló lapokba
ízléstelen, hirtelen felkapott, divatossá vált kifejezések.
Természetesen nem minden iskolás favorizálja az ocsmány nyelvezetű képregényeket. Vannak,
akik felismerik ezek ízléstelenségét, azt, hogy „nem éri meg az árát", „tele van értelmetlen dologgal",
„gusztustalan, rosszindulatú poénokkal van tele", „túl amerikaias". Viszont a kisebbek által kedvelt
magazinokat többeknél érte az a vád, hogy „már kinőttem belőle", „gyerekes", „unalmas és elég babás".
Ezek után feltehetjük a kérdést: hol a 10–12 évesek gyermeksajtója? Sehol. Megfeledkeztek róla. Hogy
kik? Akik a rendszerváltást követően elárasztották a piacot a gyermeksajtó termékeivel. És ahogy a
tapasztalataim mutatják, bele is törődtek abba, hogy elég, ha olvas ez a korosztály. Mindegy, hogy mit.
Valóban olvas: egyesek még Buci Macit meg Dumbót, mások Bravót és Kretént. Ebből merítik az
információikat a világról, ezen keresztül alkotnak fogalmat irodalomról, a magyar nyelvről, az
esztétikumról. Sajnálatos, hogy ez a korosztály kimarad a neki megfelelő informatív és igényesen
szórakoztató sajtóirodalom megismeréséből. Nem találtam a nevelési, készségfejlesztési céloknak
megfelelő, igényesen szórakoztató gyermeklapot a magyarországi gyermeksajtópiacon. Ha megvalósulna
egy valódi értékeket közvetítő, sokoldalú magazin, megfelelő reklámozással talán az élre is kerülhetne,
lekörözve minden más újságot, és akkor nyugodtak lehetnénk afelől, hogy gyermekeink nem
Pókemberekről fognak álmodni.

7.2. Kis gyermeksajtó történet

A 18. század végén a világ tudósai – filozófusok, orvosok, pedagógusok, művészek, irodalmárok
– a tudományos felfedezésekkel párhuzamosan, azok következményeképpen – arra a felismerésre
jutottak, hogy a gyermek nem kicsi felnőtt, tehát egészen másféle bánásmódot, foglalkozást igényel, mint
azt odáig hitték és gyakorolták. Elsőként Németországban éreztette hatását ez a szemlélet, ahol már ekkor
megjelent a gyermekirodalom, és ezzel egy időben az új laptípus, a gyermeklap is. Angliában és más
európai országokban – köztük Magyarországon is – ez csak valamivel később, a 19. század közepén,
1843-ban következett be az első – és tegyük hozzá, korában az egyetlen – magyar gyermeklap, a Magyar
Gyermekbarát jelentkezésével. Ennek a Kolozsváron megjelenő szerény kis lapnak legfőbb célkitűzése
az erényességre, erkölcsösségre való nevelés volt. Ezt fogalmazta meg Szilágyi Ferenc, a lap szerkesztője
beköszöntőjében, de ez tükröződik – meglehetősen didaktikus formában – más írásaiban is.

Pár évvel később, de már az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után, 1851-ben jelent meg a
Fiatalság Barátja Brassai Sámuel szerkesztésében.A szerkesztő és munkatársai célja – az önkényuralom
éveiben – nem is lehetett más, mint a hivatalos használatból kiszorított magyar nyelv és a legkülönbözőbb
módon támadott nemzeti öntudat ápolása. Brassai fontosnak tartotta ugyanakkor a műveltség és a
könyvek iránti érdeklődés felkeltését is. Éppen ezért olvasói differenciált életkori sajátosságaira is nagy
gondot fordítva a mesék mellett a serdülők kíváncsiságát kielégítendő, számtalan történeti és
természettudományos írást is közölt. Egyes írásai jó pedagógiai érzékről tanúskodnak. Szerzői között
szerepel Arany János, Gyulai Pál, Győry Vilmos, Szilágyi Sándor. Az érdeklődés csekély volta miatt a
Fiatalság Barátjának mindössze 6 száma jelent meg, létét mégsem mondhatjuk hiábavalónak, hiszen
belőle nőhetett ki az Ifjúság Lapja (1853–1854), amelynek hasábjain még több jeles író szót kaphatott,
mint Tompa Mihály, Lévay József, Szász Károly stb. 1854. június 28-án bekövetkezett megszűnése után
csaknem egy évtizedig nem akadt folytatása egészen az 1860-as évekig, amikor a gyermeklapok
történetében komolyabb fejlődés látszott kibontakozni.

A kicsit felnőttebb ifjúság számára is megjelent az első füzetsorozat, a Gyermekbarát 1861-ben.

Életrehívói Heckenast Gusztáv és Szabó Richárd voltak. A Figyelő újságírója így méltatta a lapot sok
évvel megjelenése után: “A Gyermekbarát – mint úttörő ifjúsági közlöny – kétségkívül egyik legkitűnőbb
helyet foglalja el ifjúsági lapirodalmunkban s első évfolyamait tekintve mind széptani, mind pedig
nevelészeti szempontból elismerésre méltó sikert mutatott fel. Olvasóközönsége azonban sokkal
csekélyebb volt ekkor is, mint hogy hosszú életre számíthatott volna, minek oka a leverő közöny, melyet
a tanügy emberei s a szülők nagy része tanúsított, s fájdalom tanúsít még jelenben is, az ifjúsági
olvasmányok iránt.”

A fenti előzmények után 1871-ben ismét szemléletváltásról beszélhetünk, amikor megjelent az

első igazán jelentékeny gyermeklap a Kis Lap, “Képes gyermek-újság", amelyet Forgó bácsi, azaz Ágai
Adolf hívott életre a Deutsch Testvérek kiadói közreműködésével. Legfőbb erénye új pedagógiai
szemlélete volt, amelyet így foglalt össze: “a gyermeknek nagy tisztelettel tartozunk”. Kis olvasói
számára fontosnak vallotta, hogy “mulattatva oktassa, vonzó alakban a legkülönbözőbb ismeretekkel
gyarapítsa” tudásukat. “Elbeszélésekben, leírásokban, költeményekben dús tartalommal s gyönyörű
képekkel” jelent meg a lap, melyet kiadója félévenként díszes kötésben is árusított. Ágai ezzel a lappal
valójában műfajt, stílust teremtett. Igyekezett gyermekszemmel nézni a világot, kis olvasóihoz derűsen,
szeretettel szólt, és közvetlenül “beszélgetett” is velük. Csupán a “Forgó bácsi postájá”-ban követte
korábbi szerkesztőtársainak nevelést célzó törekvéseit. Képeit gyakran külföldi lapokból vette, írásait
pedig idegen nyelvből fordította (amiért kortársai gyakran kozmopolitizmussal vádolták), de szerepeltek
benne hazaiak is szép számmal. Sikerét mutatja, hogy egy ideig Kleine Leute címmel Lipcsében is
megjelent, német nyelven.

Ugyancsak az 1871-es év terméke a “Kis Tükör, melybe nagyok is nézhetnek, képes gyermek
heti lap”. Érdekessége, hogy nemcsak tanulásra, az ismeretek bővítésére biztatta kis olvasóit, hanem
annak továbbadására is. “Akkor értetek valamit, ha azt másoknak (kedves szülőitek, testvéreitek,
barátaitoknak) el tudjátok mondani, beszélni, mesélni. S midőn ezt teszitek, nemcsak magatoknak, de
másoknak is használtok; és nemcsak tanulók, de egyszersmind tanítók – az igaz, hogy csak kis tanítók –
vagytok.” A lap szerkesztője, Márki József a lap szerkesztésébe, írásába is bevonta kis olvasóit. Éves
tartalomjegyzékében a következő csoportosítást találjuk, amely egyben tematikáját is jelzi: “Versek;
Hasznos ismeretek főleg a természettudományból; Leírások, népszokások; Mesék, folyó beszédben;
Elbeszélések; Adomák, életképek, történetkék, állathistóriák; Életrajziak; Gazdászat, mesterség;
Különfélék”. A “Hasznos ismeretek...” rovatban például szó van a “bival”-ról, a levegőről, a léghajóról, a
konyhasóról, a madarak lakásáról és költözéséről, a magyarok eredetéről és rokonairól, Magyarország
címeréről stb. Valódi ismeretterjesztés a gyermeki érdeklődésnek megfelelően, és ugyancsak a kis
olvasók kedvéért képekkel gazdagon illusztrálva. Népszerűsége ellenére az előfizetők és rendszeres
vásárlók pénzén kívül más erőforrásokra is szükség mutatkozhatott. Erre enged következtetni a címfejben
olvasható felhívás, miszerint “Hirdetmények jutányosan közöltetnek.” De ennél sokkal “korszerűbb”
módszerekre is látunk utalást a lap előfizetési felhívásaiban: miszerint aki előfizetőket toboroz a lapnak,
az arany inggombot, cifra melltűt kap ajándékba. Sőt, aki a legtöbb megrendelőt “gyűjti”, azt a szerkesztő
úr “lepingáltatja”, és arcképét a lapban is leközli. Az ilyen típusú felhívások 1872 második felétől szűntek
meg a lapban, amikortól Aszódy Mihály vette át a szerkesztés munkáját.

Az ismeretek bővítése, valamint az iskolai tananyag kiegészítése volt a célja az imént említett
Aszódy Mihálynak és szerkesztőtársának, Dolinay Gyulának az 1870–1873-ig megjelenő Kis Újsággal,
amelyet 6–14 éves gyermekek számára szerkesztettek nagy gonddal és körültekintéssel. A szép
metszetekkel illusztrált, meséket, verseket, történeteket, rejtvényeket, feladványokat, ismeretterjesztő
írásokat közlő képes hetilap 1873-ban beolvadt a Kis Lapba, hogy azt erősítvén, egy színvonalra tudják
állítani a külföldi gyermeklapokkal.

“Az olvasni szerető mindkét nembeli ifjúság és a nép számára” indította Dolinay Gyula a
Hasznos Mulattató c. nagy sikerű lapját 1872 júliusában, majd 1875 szeptemberében ennek testvérlapját,
a Lányok Lapját, amely az Athenaeum kiadásában jelent meg. A Hasznos Mulattató főként a
serdülőknek szóló, mintegy háromnegyed részében irodalmi lap volt, kis részben szerepeltek benne
ismeretterjesztő írások, földrajzi és természetrajzi közlemények. Hogy olvasói szórakoztatásáról se
feledkezzen el, jelentek meg mindkettőben képrejtvények és tréfás mesék is. A Lányok Lapja jellegében,
szerkezetében megegyezett “testvérével”, egy kifejezetten lányoknak szóló háztartási rovattal kibővítve.

Természetesen a legnépszerűbb családi lap – a Vasárnapi Újság – sem feledkezett meg a

gyerekekről, és 1873. január 5-én útjára indította Kis Vasárnapi Újság – Képes hetilap az ifjúság
számára című melléklapját, K. Beniczky Irma szerkesztésében. Szerkezetében, küllemében egészen a
“nagyot” formázza. Az első szám tartalma: Petőfi Sándor. (Három képpel). – Kis magyar. (Vers). – A
madarak mestere. Elbeszélés. (Képpel). – Jó keresztszülék. (Rege). – Kedves vendég. (Vers). – Indián
főnökök. (Képpel). – A víziló a londoni állatkertben. – Egészségi tanácsadó. – Adomák. – Krónika. – A
nagyvilágból. – Talányok. – A mindössze két évet élt lapról a Figyelő kritikusa – Tóth József –
meglehetősen elmarasztaló ítéletet mondott lapjában: “Képei rendkívül rosszak és elmosódottak valának
(mi gyermeknél nagy mértékben rontja a hatást), ismeretterjesztő cikkei pedig sohasem eredetiek, hanem
más – legtöbbnyire felnőttek számára szerkesztett – encyclopaedicus lapok régi számaiból (igy például a
Vasárnapi Ujság-ból) voltak a képekkel együtt átvéve, a mi nem kíván bővebb magyarázatot. Néha-néha
jó elbeszélések s ügyes regék jelentek meg benne, de versei botrányosan rosszak voltak, majdnem kivétel
nélkül, hírfüzérei pedig tapintatlanok, inkább politizáló nyárspolgárok, mint az ifjúság mulattatására.”
 E lapkísérletek után, a 19. század végére már az elméletek is megszülettek – pro és kontra – a
gyermekirodalom, gyermeksajtó céljáról, az újságírók feladatáról. Egészen szélsőséges nézetek is
napvilágot láttak, mint Csik János igazgató–tanítóé a Tanítóbarát 1887 februári számában. A mai kor
embere számára hihetetlen, hogy a gyermeklap műfaja, a gyermekek újságolvasása szinte olyan
indulatokat gerjesztett születésekor, mint amilyent manapság a televízió és legújabban a számítógép
szokott kiváltani:

Az időszaki kiadványok mindenkor magukon viselik a kor fő eszmevilágát, célkitűzéseikkel

mindig az aktuális igényekhez igazodva. A gyermeklapok műfajában is nyomon követhetők ezek a
változások. Egy ilyen nagy korszakváltás következett be a 19. század 80-as éveinek végén, amikor 1889-
ben megjelent minden idők legjellegzetesebb és legéletképesebb gyermeklapja, Az Én Újságom. Már
születésekor a korszak hangadójává vált. Első szerkesztői – Pósa bácsi, polgári nevén Pósa Lajos és
Benedek apó, vagyis Benedek Elek – igen nagy fontosságot tulajdonítottak a gyermekirodalomnak,
gyermeksajtónak. Benedek Elek 1887-ben parlamenti felszólalásában is felhívta a Tisztelt Ház figyelmét
e kérdés fontos voltára, megoldásának halaszthatatlanságára. “Az ifjúsági irodalom sivársága szégyene a
kormánynak! Az iskolák könyvtár nélkül és értelmes könyvek nélkül vállalják az oktatást és a
tudományok népszerűsítését. Gyermekirodalomról pedig Magyarországon évtizedek óta hallani sem lehet.
A nevelésre legalább annyit kellene költenünk, mint a hadseregre.”– mondta beszédében – hatástalanul.
Szerencsére a jó ügy mindig megtalálja a maga embereit, így a gyermekirodalom, gyermeksajtó ügyében
munkálkodó Benedek Elek is megtalálta Pósa Lajost, Singer Sándort,ifjabb és idősb Wolfner Józsefet.
Pósa Lajos a szerkesztést, Singer Sándor és a két Wolfner pedig a kiadást vállalta magára. A lapalapítás
után Benedek Elek társszerkesztőként szerepelt, ám néhány szám után lekerült neve a lapról, mivel egyéb
elfoglaltságai miatt nem tudott időt szakítani a szerkesztésben való közreműködésre.

A másik alapító szerkesztő, Pósa Lajos egészen 1914-ig – haláláig – szerkesztette az újságot. Ő,
minthogy eredetileg pedagógus volt, jól ismerte a gyerekeket, tudta, mi érdekli őket, mire kíváncsiak, és
azt is, mi szolgál épülésükre, szellemi gyarapodásukra. Programját, a gyermekköltészetről alkotott
legfontosabb elveit a Magyar Salon hasábjairól ismerhetjük meg: “ ...egyről nem szabad különösen
megfeledkeznie a gyermekköltőnek: ez a nemzeti szellem. Bármiről ír, bármiről zeng: a nemzeti géniusz
csókja csillogjon minden során. A német gyermek legyen német, a franczia legyen: franczia, az angol:
angol. Szívja magába mindazokat a szokásokat, erkölcsöket, sajátos vonásokat, melyek nemzetének
természetéből kiáradnak. Akkor lesz belőle fajáért lelkesülő, hazáját szerető s érte élni tudó s halni kész
ifjú, férfi ...” Pósa hallatlan népszerűségnek örvendett elsősorban a gyerekek, de sok írótársa körében is.
Gárdonyi Géza szerint Pósa Lajos a magyar gyermekirodalom épületében “...nem is kő, hanem oszlop!
Nem is oszlop, hanem fundamentum.” Herman Ottó pedig egyenesen irodalmi Nobel-díjra akarta
jelöltetni 1910-ben.Persze akadtak ellenségei is, az ún. előkelő, tudományos, írói körökben együgyűnek
és érzelgősnek tartották. Lapteremtői, szerkesztői nagyságán persze ez semmit sem változtat. Az Én
Újságom fontos küldetést teljesített, és valóságos intézménnyé vált. Népszerűségéhez hozzájárult az is,
hogy szerzői között az irodalmi és tudományos élet számtalan neves személyiségét megtaláljuk: Jókai
Mórt, Gárdonyi Gézát, Mikszáth Kálmánt, Krúdy Gyulát, Rákosi Viktort, Bródy Sándort, Sebők
Zsigmondot és Herman Ottót. Néhány érdekes rovata közül például a “Nagyapó tréfái”-t Gárdonyi Géza
szerkesztette. Jeles összeállítások voltak az “Emlékezzünk régiekről” összefoglaló cím alatt megjelentek.
Kiváló folytatásos regények is jelentek meg lapjain, mint Bródy Sándor Egri diákok vagy Krúdy Gyula A
komáromi fiú és a Csillag a Kárpátok felett című műve. Sebők Zsigmond híres mackótörténetei is e lap
hasábjain születtek, mint ahogyan Móra Ferenc Csili-Csala-Csalavári Csalavérje is. 1956. október 31-én
az Ifjúsági Könyvkiadó Forradalmi Tanácsa fontosnak tartotta a lap újraindítását – igaz, csupán egyetlen
szám egyetlen lap erejéig. Ezt követően csak 1989-ben éledhetett újra, Pósa Zoltán közreműködésével.
Beköszöntőjében ezt olvassuk: “... Az én újságom a Móra Könyvklub lapja, így vagy úgy, elsősorban (de
nem kizárólag) könyvekkel, ismeretterjesztő és szépirodalmi alkotásokkal, az olvasási kultúrával
szeretnénk foglalkozni. Vagyis olvasnivalót kínálunk és ajánlunk a sokat és rendszeresen olvasó
gyerekeknek, tájékoztatjuk őket az újdonságokról, hiszen ők annál sokkal többet és többfélét akarnak,
mint ami és amennyi a mi lapunkban elfér. Az ilyen vagy olyan oknál fogva kezdő olvasókat pedig
olvasásra buzdítjuk, segítünk nekik elindulni, de magunkkal hurcolni semmiképpen sem akarjuk őket...
Az egykori szerkesztők nagyon fontosnak tartották az eleven, közvetlen kapcsolatot olvasóikkal. Így
aztán minden számban sok-sok kíváncsi gyerek érdeklődő levelére válaszolhattak. Mi is értékes
irodalommal, hasznos és érdekes cikkekkel fogjuk megtölteni lapunkat, és leginkább abban szeretnénk
Pósa Lajos és Benedek Elek követői lenni, hogy népes olvasótábort szervezünk Az én újságom köré,
akikkel szinte közösen szerkesztjük. Örülnénk, ha már a következő számunkban beindíthatnánk a
levelezési rovatot...” Az Én Újságom hosszú élete 1889. december 15-étől 1944-ig tartott, majd ezt
követően többször is újraéledt egy-egy rövidebb időre, mint már említettem 1956-ban, 1989-ben, majd
1992-ben történt megszűnése után 1995-ben ismét.

Az Én Újságom szerkesztésében is tevékenyen részt vállaló Sebők Zsigmond 1909-ben új lap

szerkesztését vállalta magára. E lap, a Jó Pajtás, már igazi újság volt, amely lépést tartott a
közérdeklődést foglalkoztató eseményekkel is, így a gyerekek arról olvashattak a nekik szóló lapban,
amiről a felnőttek is beszéltek, például a kecskeméti földrengésről, Mikszáth Kálmán, Gyulai Pál, Pósa
Lajos haláláról, az 1912. évi olimpiáról. A lap népszerűségéhez hozzájárultak állandó szereplői, Kujon és
Kaján, a két bohóc, Csutora Jancsi, a leleményes huszárkáplár, valamint a halhatatlan, Dörmögő Dömötör
amely később, egy szintén jelentős gyermeklap névadója lett. A világháború alatt lapjai tele vannak
háborús történetekkel, hírekkel, képekkel, amelyek gyakran az aktualitásra való törekvés túlzott
megnyilvánulásai. 1925-ben szűnt meg.

Az első világháborút követő években ismét az erkölcsi nevelés került a gyermek- és ifjúsági lapok
célkitűzéseinek élére, amelyben jelentős szerepet töltött be Gombos Albin, Gombos Albinné, Harangi
László Harangi Lászlóné és lapjuk, a Kis Pajtás című heti-, majd havilap, amely 1907-től 1944-ig
folyamatosan megjelent. Ugyancsak közkedveltségnek örvendett a Képes Krónika mellékleteként indult,
majd önállósult Tündérvásár című gyermekújság 1925 és 1936 között. Ez utóbbi állandó kulcsszereplője
Lekvár Peti volt, aki hamar a gyerekek kedvencévé vált. A Tündérvásár népszerűsége a Jó Pajtáséval
vetekedett. Szerkesztője Baranyai Lajos, majd 1926 áprilisától Margit néni, Altay Margit volt.

Szintén Jó Pajtás címen jelent meg, egy évtizeddel a fent említett megszűnése után, “A magyar
tanító írók gyermekújságja” alcímet viselő, Pista bácsi (Kerestély István) által szerkesztett lap, amely
1935 és 1944 között nevelte, tanította kis olvasóit. Az amúgy elődjénél kevésbé jelentős lap újdonságot is
rejtett magában “A Jó Pajtás nyelviskolája” című rovatával.

Említésre méltó az Újvidéken 1955-től megjelenő Mézeskalács, valamint 1958-tól a Jópajtás c. hetilap
is. Mindkettő fontos küldetést teljesít. Jó szívvel vállalt feladatuk a magyar nyelv ápolása, a magyar
családok, a magyar gyerekek identitásának megőrzése. Azonos szerepet tölt be többek között 1957-től
kezdve Nagyváradon a Napsugár vagy az ifjabb évjáratú, 1991-es indulásúTücsök Pozsonyban, a
Cimbora pedig Sepsiszentgyörgyön vagy a Hírhozó Burgenlandban.Valamennyi gyermekeknek szóló,
határon túl megjelent és megjelenő újság felsorolása helyett szeretném még megemlíteni a Barangoló
című közép-európai gyermeklapot, amely “megjelenik a Tücsök, Cserkész, Tábortűz (felvidéki
gyermeklapok), a Bóbita, Irka (kárpátaljai gyermeklapok), a Szivárvány, Napsugár, Szemfüles (erdélyi
gyermeklapok), a Mézeskalács, a Jó Pajtás (vajdasági gyermeklapok), valamint magyarországi
gyermeklapok szerkesztőségeinek közreműködésével.” Sajnos ez ma már múlt időben igaz, mivel ez a
kitűnő, kedves és szép lapocska 1993 novemberi indulását követően, 1996 májusában már el is köszönt
kis olvasóitól. Ez a példaértékű Kárpát-medencei összefogás, amely valóban élő kapcsolatot jelentett,
nagyobb figyelemre és támogatottságra is méltó lett volna.Az olvasóvá válás, az irodalommal való
kapcsolatteremtés folyamatában nélkülözhetetlenek az irodalmi folyóiratok, a gyermekek számára
készített irodalmi folyóiratok is.

Ha egy kicsit az egészen közelmúltra is visszatekintünk, sajnos észre kell vennünk, hogy az 1980-
as és még inkább a '90-es évektől nagy változásokon mentek át képeslapjaink, ezzel együtt
gyermeklapjaink is. A szórakoztatás központi szerepe, a profit-, az extraprofit- és a még extrább
profitszerzés leküzdhetetlen vágya nem hagyják nyom nélkül az újságkészítést, az újságolvasást és
természetesen ezen keresztül az emberi, a gyermeki kultúrát sem. “A megritkult családi kommunikáció
helyét fokozatosan elfoglalja a tömegkommunikáció, amelynek az írott sajtó is része. Na nem
főszereplője, hiszen a televízió és más audiovizuális lehetőségek előrágott információkkal kétségkívül
előnyt élveznek az alacsonyabb intellektusú egyének, így természetesen a gyermekek többségének
választásában is.”Az újságnak azonban vannak sajátos hatásai is. Például lapozása, olvasása a
kétszemélyes beszélgetés pótcselekvésének is felfogható. A gyermek nagyon vágyik a főszerepre, a
lappal pedig általában kettesben beszélget. Miért nevezem a gyermeklap olvasását beszélgetésnek? Mert a
jó gyermekújság nemcsak beszél, hanem kérdez is, válaszadásra és cselekvésre indít, foglalkoztat.
Hatalmas előnye még az is, hogy a kis olvasó akkor veszi kézbe, amikor akarja, amikor kedve van hozzá,
s olyan válogatásban, adagolásban, tempóban fogyasztja, ahogyan megfelelő a számára. Sajnos a mai
gyermekfolyóiratokat áthatja és meghatározza az eladhatóság érdekében tett színvonalbeli engedmények
serege. “Így alapvető funkciójukat, hogy nívósan tájékoztassanak, tanítsanak és szórakoztassanak, nem
tudják betölteni.” – Ennek veszélyei, következményei sajnos már nem ismeretlenek számunkra.

7.3.Az erdélyi magyar gyermekirodalmi folyóiratok

A gyermekirodalom mindig szerves része volt az erdélyi magyar irodalmi műveltségnek.

Presztízsét még Benedek Elek és munkatársai alakították ki az 1922 és 1929 között megjelent
Cimborával. A folyóiratot Kisbaconban szerkesztették, Nagybányán nyomtatták és Szatmáron adták ki. A
hét éves Cimbora a ritka kivételek közé tartozott, ugyanis a Trianon utáni Erdélyben is különösen sok volt
az éppen beköszönő és máris búcsúzó lap. Kevés író neve forrott annyira össze az irodalmi köztudatban
egy újsággal, mint a Benedek Eleké a Cimborával. Tulajdonképpen Szintimrei Jenő felkérésére vállalta a
Cimbora szerkesztését. A folyóirat célja az irodalmi és történelmi ,műveltség terjesztése s gyakorlati
ismeretek átadása volt. A magyar iskolát akarta pótolni a kisebbségi létben. A Cimbora nagyon szerény
küllemmel volt sikeres és pótolhatatlan. Benedek Elek, akit „Elek nagyapó” néven is emlegetnek,
nemcsak elismert és pályakezdő költők, írók műveivel, hanem saját gyakorlatias leveleivel adott életre
szóló élményt és tartást a gyermekeknek, „unokáinak”. Közvetlen, családias hangon gyermeklevelek
ezreire válaszolt, tanácsot adott, buzdított, bátorított, a bajban együttérzett. Nevelt gyermeket és szülőt
egyaránt emberségre, hazaszeretetre. A folyóirat címét máig őrzi az ismert televíziós gyermekműsor a
Címbora.

1945 után a Dolgozó Nő gyermekmelléklete, a Kis Pajtás közöl először gyermekirodalmat. 1957
januárjától ismét saját fórumhoz jut az erdélyi magyar gyermekirodalom az 1957 óta folyamatosan
megjelenő Napsugárral. Általa válik a hatvanas-hetvenes években igazán életszerűvé az erdélyi
gyermekirodalom. Gyermektalálkozók, gyermekrajz-pályázatok, író-olvasó találkozók kerülnek
megrendezésre. 1980 januárjában a Napsugár szerkesztősége az óvodások számára is indít lapot Haza
Solymai címmel, mely nevét a diktatúra kényszerítette a gyermeklapra. 1989-ben az eredetileg javasolt
Szivárvány címet kapja az irodalmi gyermeklap. Az ismert erdélyi gyermekirodalmi folyóiartokon
( Szivárvány, Kispajtás, Napsugár, Cimbora) kívül a napilapok is közölnek hetente vagy kéthetente
úgynevezett „gyermekoldalakat”.

Tulajdonképpen 1990-től az egész erdélyi magyar gyermekirodalom kezd átértékelődni, egyrészt

a produkció, másrészt a recepció felől. A gyermeirodalmi alkotások a gyermeksajtó elvárásainak
igyekeznek eleget tenni. A korábban megfogalmazott kontemplatív irodalomszemléletről áttevődik a
hangsúly az aktív befogadásra, az irodalomnak személyes élményként való megélésére. A gyermekolvasó
már nem egyszerű fogyasztója, illetve befogadója a gyermekirodalomnak, hanem társszerzője
is.Erdélyben a gyermekirodalom megőrzi és bővíti saját intézményeit. Vannak folyóiratai, melyeket
felkaroltak a könyvkiadók, a televízióban állandósultak a gyermekelőadások, olyan szakkönyvek és
tanulmányok jelentek meg, amelyek az erdélyi magyar gyermeirodalommal, gyermeksajtóval is
foglalkoznak. Például Kiss Judit: Bevezetés a gyermekirodalomba című munkája.

7.4. A Napsugár és a Szivárvány című gyermekirodalmi folyóiratok

keletkezésének rövid története

A Napsugár és a Szivárvány erdélyi gyermekirodalmi folyóiratok. A Napsugár tavaly ünnepelte

5o. Születésnapját, hiszen 1957 januárjában jelent meg Asztalos István író, alapító, főszerkesztő
irányításával. E folyóirat címzettjei az I-Iv osztályos gyerekek. Később 198o-ban a Napsugár
szerkesztősége akisgyermekek számára is lapot indított a Haza Solymai címmel. E folyóirat 1989
decemberétől az eredetileg javasolt Szivárvány címmel élt tovább. A szerkesztőség székhelye Kolozsvár.
A lap szerkesztőinek célja a kezdetektől máig lényegében változatlan: az alapvető emberi értékek, a
nemzeti önazonosságtudat és a magyarság történelmi, művelődési hagyományainak szellemében nevelni a
gyermekeket.

Az alapító tagok között voltak Bajor Andor, Fodor Sándor, Méhes György, Hervay Gizella,
Tamás Mária írók, költők, Soó Zöld Margit és Kádár Tibor képzőművészek. Az elmúlt ötven év alatt a
lap szerkesztői között találkozunk Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Farkas János, Bálin Tibot, Jánky
Béla, Koppándi Ágnes, Kádár János, Németi Rudolf, Murádin Jenő, Venczel János, Zsigmond Emese,
Müller Kati nevével. Külső munkatársként dolgoztak a lapnak Szilágyi Domokos, Veress Zoltán, Sütő
András, Palocsay Zsigmond, Lászlóffy Csaba, Marton Lili és Majtényi Erik. Mai szerzők között
szderepelnek: Kovács András Ferenc, Visky András, Egyed Emese, Szántai János, Jancsik Pál, Cseh
Katalin és Mészely József és még sokan mások. A lap mostani főszerkesztője Zsigmond Emese. Egykori
és mai képzőművész munkatársak közül megemlíthető Bene József, Andrási Zoltán, Cseh Gusztáv, Feszt
László, Rusz Lívia, Árkossy István, Kopacz Mária, Unipán Helga, Forró Ágnes, Székely Géza, Venczel
János.

1989 decemberéig a Napsugár és a Szivárvány című gyermeklapokat a Román Kommunista Párt

gyermekszervezete, a Pionírtanács adta ki. Ez tartalmilag szigorú cenzúrát jelentett, anyagi szempontból
viszont biztosított volt a gyermeklapok folyamatos megjelenése. 1990-ben a Pionírtanácstól a Román
Nemzeti Kiadó vette át a lapok kiadói jogát. E nacionalista, állami kiadó szándéka az volt, hogy a
tulajdonjogot fenntartva, az anyagi támogatást teljességgel megvonva, a terjesztést szándékosan
akadályozva a Napsugár és a Szivárvány című folyóiratokat is, mint sok más magyar lapot zátonyra
futtassa. Ez végül is nem sikerült, mert az 1991-ben alakult Napsugár Kft átvette a két gyermeklap
terjesztését és fokozatosan az adminisztrálását is.

1996 júliusában sikerült a lapok kiadói jogát megvásárolni a Román Nemzeti Kiadótól. Így
sikerült nemcsak megmenteni a folyóiratkat, hanem elérni a Napsugár és a Szivárvány történetének
legnagyobb példányszámát: az 53 ezret. Ez messze a legnagyobb példányszám a romániai magyar
gyermeksajtó történetében, sőt magyarországi viszonylatban is az elsők között áll. E példányszám
értékelésénél azt is figyelembe kell venni, hogy a gyermeklétszám 1990 óta évről – évre sokat csökkent.

A Napsugárnak is voltak válságos pillanatai, de mégis 1957 óta egyetlen lapszám sem maradt ki.
A Napsugár Kft évente egy Műsorfüzetet és egy Vakációs Napsit jelentet meg. Havonta 5oo-1ooo olvasói
levelet kapnak, évente több száz jutalmat küldenek az általuk meghírdetett pályázatok győzteseinek.
Többek között a nyári vakáció idején táborokat is szerveznek, ahová elsősorban az anyanyelv terén
kimagasló eredményeket felmutató diákokat várják. Részban életrehívói, szerkesztői és terjesztői voltak a
három évfolyamot megért Kárpát-medencei magyar gyermeklapnak, a Barangoló”-nak.Hatékonyan
együttműködnek az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével, közösen megszervezik a Kőrösi Csoma
Sándor Anyanyelvi Vetélkedő és a Népmesemondó verseny országos döntőjét, a selejtező fordulókat a
Napsugár „szólj szám” nevű rovatában bonyolítják le. A Napsugár és a Szivárvány tehát jelen van a hazai
magyar gyermekkultúrában, számít rá a tanügy, és tényezőként tartja számon a sajtó. A két lap a
kereskedelmi gyermekmagazinok özönében is megőrzi irodalmi értékhordozó jellegét.

7. 5. A gyermek, a gyermekkönyv és az illusztráció

Az illusztráció elsődleges jelentése megvilágítani, megmagyarázni, példával vagy képi

ábrázolással szemléletessé tenni. Aszó másodlagos értelme utal az ékítés, díszítés tartalomra. A két
jelentés együtt fejezi ki azt az alkalmazott grafikai műfajt, amely valamely szöveg művészi képekkel
történő díszítését, kiegészítését valósítja meg. A gyermekkönyvek illusztrálásában az ember művészi
megnyilatkozásának az ábrázoló – és a kifejezőművészete is jelen van. Az illusztráció érthetővé és
szemléletessé teszi a szövegvilág tartalmát, s ugyanakkor növeli a művészi alkotás keltette esztétikai
élményt. Funkciója attól függ, hogy milyen szöveghez társul.Az illusztráció szerves tartozéka a
könyvnek. Ha a képíró és a szövegíró egyenrangú művész, jól kiegészíthetik és gazdagíthatják egymás
művészetét. Ezért nagyon fontos a jó illusztrátor. Aszöveg általában előbb jön létre mint a kép, tökéletes
megoldásnak talán mégis az tűnik, ha az író és az illusztrátor, illetve a nyomdász együtt dolgoznak.

Komáromi Gabriella a gyermekkönyv-illusztrációk három fajtáját különbözteti meg: 1. a

nyersfordításhoz hasonló képi megelevenítést ( ebben az esetben az illusztrátornak elsősorban értelmező
szerepe van)

1. a gyermekvilághoz alkalmazkodó, a naivitásra tudatosan törekvő, hangulatos képek sora ( a

gyermek olvasó képzeletére hangolódik a művész, egyszerűsít,kicsit torzít, színei élénkek)
2. tartalmi és hangulati rokonságot magán viselő illusztráció ( szöveg és kép harmonikus
együttélése)
Az illusztráció bemutatott három típusa között kissé elmosódnak a határvonalak. Az egyes alkotókat nem
is lehet egyértelműen egyik vagy másik kategóriába sorolni,beszorítani. Annyi azonban biztos, hogy az
iloluszstrációt a könyvegész részeként kell értékelni, és mindig a szöveghez való szorosabb vagy lazább
kapcsolódása, valamint a képi kifejezés művészi színvonala alapján ítélhetjük meg. Az illusztrátor lehet
művész: grafikus, festő. ( pl. Kondor Lajos, Róna Emy, Szántó Piroska, Reich Károly, Vida Győző, Deák
Ferenc stb.) Az illusztrátor lehet maga a szerző: az író vagy a költő (pl. Karel Capek, Jean Webser,
Lesznai Anna stb). A szerző és az illusztrátor néha szimbiózisban él, elválaszthatatlan szerzőpárossá válik
( pl A. Milne, a Micimackó írója és a könyv illusztrátora, Janikovszky Éva és Réber László) De lehet az
illusztrátor maga a gyermek is. A gyermekkönyvekben jelen vannak mindazok a technikai megoldások,
amelyeket a grafika az adott korban általában alkalmaz: rézmetszetek, fametszetek, tusrajzok, bábok
fotói, régi fényképek másolatai, képsorok stb.

A legtöbb gyermek számára az első művészi élményt a képeskönyvek és a mesekönyvek világa

jelenti, ezért tulajdonítunk olyan nagy fontosságot az illusztrációnak. A gyermek a könyvvvel való
ismerkedést a képeskönyv nézegetésével kezdi. Óvodás kora előtt már nézegeti a képeket, felfedez egy-
egy ismert tárgyat és ez a felismerés örömöt kelt benne. Ebben a korszakban még az ábrázolóművészeten
van a hangsúly. (pl. Leporellók, lapozók, figuratív vagy plasztikus képeskönyvek). A gyermek
életkorának előrehaladásával egyidőben változik az illusztráció funkciója: az illusztrálás
kifejezőművészetté válik. Itt a kép elsősorban a szöveg irodalmi hatását szolgálja, de sokszor pedagógiai
és didaktikai funkciót is betölt. Fejleszti a gondolkodást, az esztétikai érzéket, hat a személyiség
fejlődésére. A gyermekek a felnőtteknél is élénkebben látják azt, amit olvasnak. Az illusztrátornak erre a
belső látásra, erre az őszinte nyitottságra kell támaszkodnia.

7.6. Gyermekirodalom látványos feldolgozásban: filmvászon és képernyő

 A huszadik század közepéig a gyermekirodalom úgy fejlődött, hogy egyre töben olvasták. Mára
azonban megváltozott a helyzet: a gyermekirodalom potenciális olvasóinak mások a lehetőségei és mások
a szokásai. Filmvásznon többnyire óriási reklámmal ellátott kommersz látványtermékeket látnak, a
képernyőn a mindennapos csatornaprogramok kínálják a vég nélkül rágható szellemi rágógumit. A
jelenlegi helyzet tehát nem kedvez a kulturális értéknek a kommersszel szemben. A jelenlegi
finanszírozási rendszer sem segíti a kulturális értékek létrehozását. Verset minimális költséggel lehet írni,
egy láthatóan igénytelen szappanoperának is percenként több ezer dollár az előállítási költsége. Egy jó
minőségi rajzfilmé pedig ennek a többszöröse.

A magyar filjátszás 1945 után indult fejlődésnek: első magyar filmalkotás éppen egy világhírű
gyermekfilm volt : Valahol Európában (Radványi Géza rendezésében).Az ötvenes években is ügyeltek
arra, hogy legyen egy-egy gyermekfilm a felnőtteknek szánt alkotások között. Ezek nem képviseltek nagy
értéket, de néha a sikeres színészi alakítás emlékezetessé tette a filmet. Első igényesebb ifjúsági filmünket
Karinthy Tanár úr kérem című műve alapján készítette el Mamcserov Frigyes. A Pál utcai fiúkat 1969-
ben rendezte meg Fábry Zoltán, az Egri csillagokat 1968-ban Várkonyi Zoltán, a Légy jó mindhalálig
című filmet pedig 196o-ban rendezte Ranóti László. Még ennél is fontosabbak számunkra azok a filmek,
amelyek a kortárs magyar irodalmat népszerűsítették vagy éppen inspirálták. Mándy Iván művei közül
Várkonyi Zoltán rendezésében került filmvászonra a Csutak és szürke ló, Palásthy György rendezte
Janikovszky Éva írásából az Égig érő fűt, a Csukás István regénye alapján készült Keménykalap és
krumpliorr pedig Bácskai Lauró István műve, Zsurzs Éva rendezte Szabó Magda Abigél című regényének
filmváltozatát. A korosztályi kérdésekben érthetően bizonytalan statisztikák körülbelül hatvan egész estét
betöltő gyermekfilmről tudnak, ebből több mint tíz kapott különböző díjakat valamilyen nemzetközi
fesztiválon. Ahogy az ifjúsági irodalomnak a játékfilm a megfelelője, úgy a kisgyerekek
meséskönyveinek az animációs film. A szakirodalom megkülönbözteti a rajz- és tárgyanimációt. Az
utóbbit szoktuk bábfilmnek is nevezni. A két műfaj között a rajzfilm a drágább és ezért az előkelőbb. Itt
ugyanis minden kockát külön meg kell rajzolni vagy legalábbis rajzolni kell rajta valamit, míg a bábfilmet
csak be kell állítani a kockánként történő fényképezéshez.

A magyar animációs filmművészet gyökerei messzire nyúlnak vissza. Botnyik Sándor, aki
emigrációból tért haza Magyarországra, 1928-ban nyitotta meg saját reklámművészeti iskoláját.
Tanítványai között ott van Halász Jánoös, Vásárhelyi Viktor, Szénásy György, Kassovitz Félix,
Macskássy Gyula. Halász János és Vásárhelyi Viktor világkarriert fut be.(Vasarely lesz Vásárhelyiből,
Halász pedig a világhírű Halas and Batchelor rajzfilmvállalat megalapítója). Ők készítik el az egész estés
angol rajzfilmet Orwell regényéből, az Állatok farmjából 1954-ben. A többiek Magyarországon
maradnak és Macskássy vezetésével reklámfilmstúdiót hoznak létre. Macskássy tanítványa volt a magyar
gyermekfilm egyik legjellegzetsebb alkotója Dargay Attila. A gyermekek között népszerűségét olyan
filmekkel alapozta meg, mint a Lúdas Matyi (1976) és a Vuk (1981). Dargay elsősorban állatfiguráiban
utolérhetelen. Nepp József elsősorban a felnőttek számára készült Gusztáv-sorozat megalkotójaként
szerzett ismertséget, de nevéhez fűződik a Mézga család című film megrendezése is. Nem rendezett
nagyjátékfilmet, viszont alig több mint egyperces rajzfilmjével, a Léggyel megszerezte az első Oscar-díjat
a magyar filmgyártásnak Rófusz Ferenc. Ugyancsak majdnem minden nemzetközi díjat megnyert már a
bábfilmes Czakó Ferenc. Kiemelkedő alakja a magyar animációs filmnek a gyerekek számára elsősorban
háttérfestőként dolgozó Orosz István, és nem lehet kihagyni a felsorolásból a magyar bábfilm egyik
legeredetibb stílusú alkotóját, Foky Ottót sem.
 A magyar filmgyártás tendenciáit figyelve megállapíthatjuk, hogy a jelenlegi filmgyrátsá nem a
gyermekfilmnek, gyermekkultúrának kedvez. Korunkat két kultúra harca jellemzi: a sokszorosított írott
szó művészetének helyére az elektronikus világrendszer lép. Ez önmagában nem jelent végpusztulást.
Egyszerűen új korszak, új lehetőségekkel és veszélyekkel. Tudomásul kell vennünk a kulturális élmények
forrásainak rohamos gyarapodását, ezzel hétköznapivá válását. Ami pedig az irodalmat illeti, el kell
fogadnunk, hogy értékeink túlnyomó része nem közvetlen formában olvasmányként jut el a közönséghez,
hanem különböző feldolgozáskban.

Feladatok:
1. Milyen illusztrációs technikákat ismer? Sorolja fel őket és keressen példát a szakirodalom
felhasználásával!
2. Hasonlítsa össze az azonos témáról készült különböző illusztrációkat! (pl Benedek Elek
meséihez, Weöres Sándor veseihez készült illusztrációkat)
3. Tanulmányozza a fejezetben említett művek illusztrációit, s formáljon véleményt a
szöveg és kép kapcsolatáról!
4. Készítsen saját illusztrációt egy választott gyermekverskötethez!
5. Milyen különbségeket fedez fel a Pál utcai fiúk című ifjúsági regény és ennek filváltozata
között.
6. Mutasson be egy bábfilmet, amelyet napjainkban mutatnak a televízió képernyőjén!

Tájékoztató irodalom

1 Soponyai Rita: Tallózás régi gyermekújságokban = Múzeumi Kutatások Bács-Kiskun Megyében. 1990.
Megj. 1992. 221. p.

2 Szilágyi Ferencz: Szülékhez és Tanitókhoz. = Magyar Gyermekbarát. 1843. 1. f. év jan./jún. [3]. p.

3 Tóth József: Ifjusági lapirodalmunk 1848 után. I. = Figyelő. 1875. Febr. 28. 5. évf. 9. sz. 97. p.

4 Előfizetési felhivás “A Méhecske” cimü ifjusági hetilap, második félévi folyamára = Méhecske. 1868.
jún. 21. 1. évf. 30. sz.

5 Forgó János: A gyermekről = Magyarország és a Nagy Világ. 1872. máj. 5. 8. évf. 18. sz. 208. p.

6 Uo.

7 Kis Lap. 1871. Első kötet. 1–26. füz.

8 A “Kis tükör” olvasóihoz = Kis Tükör. 1871. april 2. 1. évf. 1. sz.

9 Tóth József: Ifjusági lapirodalmunk 1848 után. II. = Figyelő. 1875. mártius 7. 5. évf. 10. sz. 110. p.

10 Csik János: A gyermeklapok = Néptanítók Lapja. 1886. decz. 18. 19. évf. 101. sz. 801–802. p.
11 Váczy István: A gyermeklapok-ról = Népnevelő. 1898. máj. 22. 4. évf. 21. sz. 171. p.

12 Gárdonyi József: Az Én Újságom születése = Magyar Gyermeknevelés. 1939. máj. 206. p.

13 Pósa Lajos: Hogy kell írni a gyermekeknek? = Magyar Salon. 1890. XII. 138. p.

14 Gárdonyi Géza: Gyermekek költője. In. Tíz esztendő. Emléklapok Az Én Újságom tízéves fennállása
alkalmából. Singer és Wolfner, Bp., 1900. 8–9. p.

15 Balogh Lídia: Pósa bácsi postája = Iskolakultúra. 9. 1999. 12. 103. p.

16 Kedves barátom! = Az én újságom. 1989. okt. 1. évf. 1. sz. 2. p.

17 Horváth József: Őrangyal. Egy katolikus gyermekújság a századfordulón = Kisalföldi Könyvtáros.

1993. 2. 17. p.

18 Czirba Zsuzsa: Kincskereső – irodalmi gyermekfolyóirat. I.rész = Hajdú-Bihar Megyei Könyvtári

Téka. 1992. 1. 61. p.

19 Lévay Erzsébet: Gyermekújság. Nyelv. Hagyomány = Somogyi Kultúra. 1995. 3. 48. p.

20 Deme Tamás: A szüzességét vesztett gyermeksajtó = Kortárs. 1986. máj. 30. évf. 5. sz. 146–147. P.