You are on page 1of 25

Irodalom 8.

FI-501020801/1
Tanmenetjavaslat
(Rugalmas)
Bevezetés
Útmutatónk az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Irodalom 8. című tankönyvéhez készült, az A jelű kerettantervvel összhangban.
Kérjük, hogy alkalmazása során vegye figyelembe a következőket:
A pedagógus elsődleges feladata, hogy „oktatómunkáját éves és tanórai szinten, tanulócsoporthoz igazítva, szakszerűen megtervezve végezze, irányítsa a
tanulók tevékenységét.” (Nkt. 62. § (1)) Tehát a tervezés során az elsőrendű kötelesség a tartalmi szabályozók mellett a tanulócsoport szükségleteihez való
alkalmazkodás. Ennek következtében az ajánlott tanmenet alkalmazásánál a pedagógus nem elégedhet meg annak pontos követésével, hanem adaptálnia kell.
Ezért tesszük közre ajánlásunkat szerkeszthető dokumentumként, s javasoljuk, hogy amikor tanévi munkájának tervezésénél használja, készítsen belőle saját új
dokumentumot, amely már tükrözi az Ön szakmai-pedagógiai szempontok szerint meghozott döntéseit. Tanmenetünk az év teljes óraszámát lefedi, hogy ezzel
is megkönnyítsük a tervezést, azonban Önnek figyelembe kell vennie, ha pl. tanulmányi kirándulás, erdei iskola, témahét, iskolanapok vagy más rendezvények
miatt az irodalomórák hagyományos formában nem tarthatók meg.
Mindenekelőtt javasoljuk, hogy készítsen helyzetképet arról, hogy a tanulócsoport eljutott-e a korábbi tanulmányainak eredményeiként feltételezett tudás- és
képességszintre. Amennyiben elmaradást tapasztal, akkor be kell építenie éves tervébe a felzárkózást arra a szintre, amelyet tanmenetünk kiinduló állapotnak
tekint, és a tanmenetet adott esetben tömörítve/rövidítve kell alkalmaznia. (Ennek függvényében az évfolyam végére kitűzött célok redukálása is indokolt
lehet.) Ha a csoport tudás- és képességszintje megengedi, akkor a tanmenet alkalmazásánál a kiegészítő tananyagként feltüntetett részekkel is többet
foglalkozhatnak, vagy elidőzhetnek azon szövegeknél, témáknál, tevékenységeknél, amelyek a gyerekeknek jobban tetszenek, s amelyek ily módon a
motivációjukat is fokozzák.
A tervezésnél tekintettel kell lenni a csoporton belüli egyéni differenciálás szakmai követelményére is, amit természetesen az ajánlott tanmenet
összeállításánál nem lehetett megtenni. A differenciálás elve egyaránt érvényesülhet az elsajátítás folyamatában, az ellenőrzés és értékelés tartalmában, illetve
formájában, valamint az egyéni bánásmód alkalmazásában. A differenciálás szorosan összekapcsolódhat a kooperatív módszerek alkalmazásával.
Éves tervezetében a tanmenetet Ön aszerint is módosíthatja, hogy iskolájában, illetve a tanulócsoportban milyen tanulást támogató eszközöket vehet igénybe.
Így például az IKT-eszközök rendelkezésre állása vagy hiánya is befolyásolhatja terveit, valamint az iskola specialitásai, társadalmi környezete, a szülők
bevonásának lehetősége, a környezetében található (vagy a tanulmányi kirándulás során felkeresett) helyek, mint például könyvtár, művelődési ház, irodalmi
emlékhelyek stb. Nyilvánvaló, hogy a tanulás leghatékonyabb formái azok, amelyek közvetlenül a valós életből erednek, azzal hozzák közvetlen kapcsolatba a
tanultakat.
A tanmenet legfőbb sajátossága az, hogy a kerettanterv szerint kötelező és ajánlott, kiegészítő, választható tananyagok megkülönböztetésével
rugalmasságot biztosít a pedagógusnak a saját tanmenete kialakításához.

Az ajánló tanmenet kapcsolódása az Irodalom 8. tankönyvhöz

A tankönyv hat fejezetből áll, továbbá fejezetenként összefoglalást, függelékként pedig életrajzi vázlatokat, fogalomtárat és „ráadásként” további irodalmi
szemelvényeket tartalmaz. A Regények című fejezetet tanmenetünkben kettéválasztottuk (Regények a 20. századi magyar irodalomból, Ifjúsági vagy

2
szórakoztató regények), és első részét a Magyar irodalom a 20. század második felében és napjainkban című fejezet elé illesztettük be. Ennek célja az volt,
hogy legyen elegendő idő a hosszabb művek elolvasására, az ilyen feladatok ne kövessék egymást közvetlenül. A leckék feldolgozása általában egy-egy
tanórában valósulhat meg. Kiegészítő anyagként jelöltük azokat a leckéket, amelyek kihagyása vagy más témával való kiváltása nem okoz érdemi eltérést a
kerettantervtől.
A leckék a szemelvények függvényében különböző hosszúságúak, de struktúrájuk (kevés kivételtől eltekintve) állandó:
Idézd fel!
Szépirodalmi szemelvény
Kérdések, feladatok
Az irodalmi szöveghez kapcsolódó új ismeretek (E rész címe egy kiemelten fontos fogalom)
Irodalmi barangolások (Nem minden leckében szerepel.)
Szövegértés (az Irodalmi barangolások szövegéhez kapcsolódóan)
Képek és irodalom
Kutass a világhálón!
A leckék élén álló Idézd fel! című kérdéscsoport előzetes szempontokat kínál a figyelmes olvasáshoz, segít felidézni a tanult ismereteket, és személyes
élmények megosztására ösztönzi a gyerekeket. A tanár természetesen választhat az itt található kérdések közül, vagy más kérdéseket is megfogalmazhat.
Fontos, hogy az új anyag megismerése előtt történjék meg a gyerekek előzetes ismereteinek, vélekedéseinek felelevenítése, hogy az új és a korábbi
tudáselemek szervesen összekapcsolódjanak, és létrejöjjön egy egységes új belső tudásvilág.
Az irodalmi szemelvények elhangzása a legfontosabb pontja minden tanórának. (Tervezzünk ilyet azokra az órákra is, amelyeken nem konkrét művek, hanem
a szerzők élete vagy a művek keletkezése áll a tartalmi fókuszban.) Fontosnak tartjuk, hogy a művek élményt jelentsenek diákok számára. Az alkotók és
műveik megismerésére viszonylag kevés idő áll rendelkezésre. Ezért érdemes kedvcsináló jelleggel foglalkozni velük, és az ismeretanyagra kisebb hangsúlyt
helyezni a számonkérés során. A szemelvények utáni kérdések, feladatok az olvasott mű megértését segítik, majd az azt követő rész tartalmazza a
legfontosabb új ismeretelemet. Az ebben a részben szereplő fogalmaknak nem mindegyikét kell megtanulandónak tekinteni, ezek definitív ismerete nem
várható el, inkább csak a művekről való beszéd kontextusában indokolt őket használni. Kulcsfogalmaknak a következők tekinthetők: anekdota,
beszédhelyzet, egyperces novella, elbeszélői nézőpont, fejlődésregény, hangnem, időrend, kisepika, novella, példázat/parabola, történelmi regény,
alakzat, allegória, alliteráció; dal, disztichon, ekloga, elégia, ellentét, epigramma, fokozás, hasonlat, hexameter, himnusz, időmértékes verselés,
versláb (ötféle), ismétlés, kötött időmértékes verssor, megszemélyesítés, metafora, óda, összetett költői kép, párhuzam, pentameter, rím,
rímelhelyezkedés, szimbólum, szinesztézia, szókép, impresszionizmus, szecesszió, szimbolizmus, bűnügyi történet, kalandregény, tudományos-
fantasztikus irodalom, alapszituáció, bonyodalom, cselekmény, dialógus, dráma, epizód, expozíció, fordulat, hős, jellem, komédia, komikum,
konfliktus, lezárás, narráció, tragédia, beállítás, burleszk, dokumentum, fikció, interaktív kommunikáció, kritika, melodráma, publicisztika,
reprezentáció, riport, sci-fi, sztereotípia, thriller; tudósítás, western.
Az Irodalmi barangolások című rész nem mindig szépirodalmi mű, hanem a lecke témájához kapcsolódó olyan elgondolkodtató szöveg is lehet, amelyben
nehezebb gondolatmeneteket is megismerhetnek a tanulók. Ezek megértése olykor némileg meghaladja ugyan a nyolcadikos diákok képességeit, és kihívást
jelenthetnek számukra, de a szöveg feldolgozását itt is kérdések és feladatok segítik. A lecke végén található Képek és irodalom című rész a képzőművészet
világába kalauzol.

3
Az irodalmi szövegválasztás fontos szempontja volt, hogy a klasszikus értékek mellett modern szerzőkkel, a mai tizenéveseket érdeklő versekkel,
regényrészletekkel is megismertessék a tanulókat. A műveknek ez a csoportja azonban nem tekinthető valamiféle kortárs kánonnak, s az itt szereplő művek
mellett vagy helyett a tanárok bátran válogathatnak saját kedvenceik közül. A tankönyv végén található életrajzi vázlatok és fogalomtár nem az ellenőrzés és
értékelés megalapozását szolgálja, azt ugyanis az iskola helyi tanterve alapján kell a szaktanárnak megállapítania, de a biztos és alapos tudáshoz hatékonyan
járulhat hozzá ezek rendszeres használata.
Tankönyvünkhöz írásbeli és szóbeli feladatok gazdag tárházát kínáló munkafüzet is kapcsolódik. A feladatok sokszínűsége lehetővé teszi, hogy a gyengébb és
a jobb képességű diákok egyaránt élvezzék az irodalomórákat, s hogy találjon a pedagógus az adott osztály, csoport képességeihez igazodó feladatokat. A
munkafüzet feladatai segítenek eligazodni a 13-14 éveseknek a hétköznapok világában, érdeklődésüket felkeltik a tananyaghoz kapcsolható egészen más
témakörök, gondolatok iránt is.
Fontosnak tartjuk mind a tanórák, mind a nagyobb témák, illetve a tanévi munka egészére nézve is a tudásépítés és a tudatos képességfejlesztés modelljének
alkalmazását. Eszerint minden új ismeret vagy tevékenységforma korábbi tudásba, illetve képességrendszerbe épül be. Ezért mindig szükséges az előzetes
tudás felelevenítése, valamint minden új lecke/téma/tanulási folyamat végén a tudás és képességfejlődésre való személyes reflektálás, önmagunk épülésének
tudatosítása.

4
Képességfejlesztés, Teljes Kerettantervi
Új tananyag
Témák összefoglalás, óraszám órakeret
feldolgozása
gyakorlás, ellenőrzés 72 óra 65 óra
Bevezetés 0 3 3

Magyar irodalom a 20. század első felében 7 3 10

Regények (Regények a 20. századi magyar


12 2 14
irodalomból)
Magyar irodalom a 20. század második felében és
5 5 10
napjainkban

Regények (Ifjúsági vagy szórakoztató regények) 0 8 8

Kisepikai alkotások 2 7 9

Drámai műfajok 5 2 7

Mozgóképkultúra és médiaismeret 7 1 8

Év végi összefoglalás 0 3 3

2
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója

BEVEZETÉS

1. Ismerkedés a tananyaggal Az óra célja, hogy a tanulók Tanulási képességek fejlesztése.


és a taneszközökkel megismerjék a tanév tananyagát és a Szövegértési készségek fejlesztése.
követelményeket. Megismerkedjenek Szociális készségek fejlesztése.
a taneszközökkel, az olvasmányokkal.
Megbeszélik az osztályzás, értékelés
szabályait.
2. Év eleji ismétlés Az előző tanévben tanult fogalmak, Néma olvasás, az írott szöveg
szerzők, olvasmányélmények megértése.
Felmérés: olvasás, az írott felelevenítése. Szövegértési készségek, képességek
szöveg megértése Annak felmérése, hogy a tanulók fejlesztése.
mennyire képesek megérteni egy
általuk olvasott idegen szöveg
tartalmát.

3. Felmérés: szövegalkotás Annak felmérése, hogy a tanulók Írás, szövegalkotás. Nyelvi


hogyan tudnak rövidebb szövegeket tudatosság fejlesztése,
megalkotni különböző nyelvhelyességi és helyesírási
szövegtípusokban és műfajokban. készségek fejlesztése.
A később tárgyalandó regény Olvasási stratégiák.
elolvasásának előkészítése. (Az
olvasási nehézségek mint kihívás
tudatosítása; stratégiák, módszerek
átadása; olvasókörök megszervezése.
Ezt részletesen tárgyalja a tankönyv a
101‒102. oldalon Szabó Magda
regényénél.)
A tanév folyamán szánhatunk
tanórákat is arra, hogy a nehézséggel
küzdők előbbre jussanak a regényben.

3
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója

MAGYAR IRODALOM A 20. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN

4. A Nyugat létrejötte és Ismerkedés a 19. század végi és 20. Az irodalom és a művészeti Klasszikus modernség,
jelentősége század eleji stílusirányzatokkal. korstílusok kapcsolatának megértése, szimbolizmus, naturalizmus,
A Nyugatot életre hívó hazai irodalmi kapcsolódás művészeti szecesszió, impresszionizmus. A
és művészeti előzmények áttekintése, tanulmányokhoz. Nyugat, a nyugatos nemzedék.
a Nyugat jelentőségének megértése. Digitális kompetenciák fejlesztése. A megismert új fogalmak
Mf.: 6‒7/1–4. definitív ismerete nem várható el,
Az alkotók és költészetük azokat csak a művekről való
megismerésére viszonylag kevés idő beszéd kontextusában indokolt
áll rendelkezésre, ezért érdemes használni.
kedvcsináló jelleggel foglalkozni
velük, és az ismeretanyagra kisebb
hangsúlyt helyezni.
5. „Keresek egy csodát, egy Ismerkedés Ady Endrével, költői Ady zseni tudatának, Költőszerep – zseni,
titkot” – Ady Endre életút, stílusjellemzők, versek. látomásosságának megragadása. Ady látomásosság, szimbolizmus,
költészete A magyar ugar képei, a
jellegzetes költői magyarságvers.
reménytelenség szimbólumai Ady kifejezőeszközeinek azonosítása.
„S egy kacagó szél suhan költészetében. A magyar ugar képeinek, a
el” – A reménytelenség Mf.: 8/1., 9‒10/1‒4. reménytelenség szimbólumainak
szimbólumai, feltárása.
magyarságversek Digitális kompetenciák fejlesztése.
6. Ady szerelmi költészete Ady szerelmeinek, szerelmi
Szövegértési és értelmezési Szerelmi költészet, fokozás,
költészetének rövid megismerése. készségek, képességek fejlesztése. ismétlés, ellentét.
„Új rablói vannak a Ismerkedés a szövegekkel a
Költői eszközök megismerése,
nyárnak” – Ady Endre: munkafüzet feladatainak
megértése.
Héja-nász az avaron, felhasználásával. Stíluselemzési képességek
Őrizem a szemed Mf.: 11‒12/1‒4. fejlesztése. Összehasonlító elemzés.
Digitális kompetenciák fejlesztése.
7. „Ezüstösek a tiszai hajók” Ismerkedés a 20. századi magyar Ismerkedés az impresszionista és Impresszionizmus, szecesszió,

4
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
– Juhász Gyula: Tiszai irodalmi impresszionizmus és szecessziós stílusjegyekkel, költői metafora, megszemélyesítés,
csönd szecesszió jellegzetességeivel. kifejezőeszközökkel. szinesztézia.
Mf.: 15/1‒3. vagy 18‒20/1‒4. Képzőművészeti kitekintés,
„Igézve álltam, soká, Nem kötelező mindkét alkotó egy-egy zenehallgatás.
csöndesen” – Tóth Árpád: művét tárgyalni.
Esti sugárkoszorú A stílusirányzatok megismerése során
az elméleti ismeretek alapos
tárgyalása helyett inkább a
képzőművészeti kitekintésre,
zenehallgatásra fordítsunk időt.
8. „Itthon vagyok itt e A szöveg értelmezése, lehetséges Ismerkedés az szecesszió Költői kifejezőeszközök: képek,
világban” – Kosztolányi olvasatok kialakítása. stílusjegyeivel és költői alakzatok. Ismétlés, halmozás,
Dezső: Boldog, szomorú A munkafüzet feladatainak sorrendjét kifejezőeszközökkel. alliteráció, költői kérdés.
dal érdemes követni. Olvasási, szövegértési készségek Szecesszió.
Mf.: 16‒17/1‒3. fejlesztése, műértelmezés gyakorlása,
szövegelemzési készségek
fejlesztése.

9. „És csak csudálkozunk az Ismerkedés József Attilával, költői Olvasási, szövegértési készségek Expresszionizmus.
életen!” – József Attila életút, stílusjellemzők, versek. fejlesztése, műértelmezés gyakorlása, Memoriter.
költészete A számvetés és a lázadás motívumai, szövegelemzési készségek
költői kifejezőeszközei. fejlesztése.
„Húsz esztendőm Mf.: 21/1‒2., 22‒24/1‒3. Önálló vélemény megfogalmazása.
hatalom”– József Attila: Összehasonlító elemzés.
Tiszta szívvel, Digitális kompetenciák fejlesztése.
Születésnapomra
10. Radnóti Miklós pályaképe Radnóti Miklós jelentőségének és Olvasási, szövegértési készségek Memoriter.
pályájának rövid megismerése. fejlesztése, műértelmezés gyakorlása, Ekloga műfaja, jellemzői. Az
„Messzeringó A hazaszeretet kifejeződése az szövegelemzési készségek időmértékes verselés, hexameter.
gyerekkorom világa” – irodalomban. fejlesztése.
Radnóti Miklós: Nem Mf.: 27‒28/1‒6., 29‒30/1‒4. Önálló vélemény megfogalmazása.
tudhatom A Hetedik ecloga választható Ízlés fejlesztése, identitástudat

5
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
„Alszik a tábor” – szépirodalmi szöveg. kialakítása.
Radnóti Miklós: Hetedik
ecloga

11. Összefoglalás I.: Magyar Tanult művek, szerzők, fogalmak Olvasási, szövegértési készségek Lásd a tematikus egység egyes
irodalom a 20. század első áttekintése, összefoglalása. fejlesztése, műértelmezés gyakorlása, részeinél!
felében Közös munka és csoportmunka a szövegelemzési készségek
munkafüzet feladatainak fejlesztése.
felhasználásával. Gondolkodási, logikai és szociális
Mf.: 31‒32/1‒3. készségek fejlesztése.
Digitális írástudás fejlesztése.
Kommunikációs készségek
fejlesztése.
12. Összefoglalás II. A témával kapcsolatos gondolatok Írásbeli és szóbeli kommunikációs -
Szövegértelmezési és megfogalmazása valamely adott készségek fejlesztése, stiláris,
szövegalkotási műfajban (pl. beszámoló, levél, nyelvhelyességi és helyesírási
gyakorlatok tudósítás). Írások felolvasása, közös ismeretek elmélyítése.
véleményezése. Tanulási és gondolkodási készségek
fejlesztése.
13. Témazáró dolgozat Komplex dolgozat a tematikus egység Olvasás, az írott szöveg megértése; -
alapján. Tartalmaz szövegértési, írás, szövegalkotás, helyesírás,
szövegalkotási feladatokat, rákérdez a nyelvhelyesség, kifejezési készség;
tanult fogalmakra, és méri a irodalmi kultúra, az irodalmi művek
memoriterek elsajátításának szintjét értelmezése; az ítélőképesség, az
is. erkölcsi, az esztétikai és a történeti
érzék fejlődésének mérése.
REGÉNYEK (REGÉNYEK A 20. SZÁZADI MAGYAR IRODALOMBÓL)
14. Témazáró dolgozat Feladatok helyes megoldása,
javítása, értékelés. problémák tisztázása, típushibák
javítása.

6
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Regények a 20. századi Annak felmérése, hogy ki milyen Gondolkodási, tanulási és szociális Epikai műnem, kis- és
magyar irodalomból mélységben ismeri az elolvasásra készségek fejlesztése. nagyepikai műfajok,
feladott művet/műveket. Az esztétikai érzék fejlesztése: az kifejezőeszközök: történet,
A követező órák előkészítése annak epikai művek kifejezőeszközei. cselekmény, hely, idő, szereplők,
érdekében, hogy a regényrészletek Érzelmi intelligencia és szociális jellemek.
kontextusba ágyazottak, készségek fejlesztése. Olvasási stratégiák.
értelmezhetők legyenek. Társművészetek bevonása.
Reflektálás az olvasói élményre és a
regényolvasás nehézségeire. (Ezt
részletesen tárgyalja a tankönyv a
105‒106. oldalon, Szabó Magda
regényénél.)
Az epikai műfajokról tanultak
felidézése. Annak előkészítése, hogy
a továbbiakban azonosíthassák a
tanult regény legfontosabb műfaji
jellemzőit.
15‒24. Regények a 20. századi Legalább két regény tárgyalását Szövegértelmezési készségek. A tárgyalt műveknél felmerülő
magyar irodalomból javasoljuk a közölt részletek alapján. Esztétikai és erkölcsi ítélőképesség. releváns ismeretek.
Csak akkor várhatjuk el valamely mű Olvasási stratégiák.
egészének elolvasását, ha könnyebb
nyelvezetű, rövidebb regényt
választottunk. Egy egész regény
elolvasása esetén viszont az
összefüggések megértése önállóan is
lehetségessé válik, ami sikerélményt,
teljességélményt ad.
Választhatók művek a tankönyvben
kidolgozott három leckesor alapján,
de a téma értelmezési keretein belül
bármelyik mű helyettesíthető
másikkal. Pl.: Móricz Zsigmond:

7
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Árvácska, vagy Légy jó mindhalálig,
vagy Gárdonyi Géza: A láthatatlan
ember vagy Isten rabjai, vagy
Karinthy Frigyes, Márai Sándor,
Szerb Antal, Móra Ferenc, Fekete
István, Örkény István (Tóték), Déry
Tibor (Niki) korábban nem tárgyalt
műve.
Választható Szabó Magda: Abigél Ismerkedés az íróval, a regénnyel, a A regényolvasás előkészületeinek és Történet, cselekmény, hely, idő,
(regény) könyvben szereplő szövegrészletekkel. technikáinak elsajátítása: szótár, szereplők, jellemek a regényben.
Értő és értelmező/kifejező hangos jegyzetek, memória és rekonstrukciós
„Ha egyszer újra béke olvasás, néma olvasás gyakorlása. képesség.
lesz” – Szabó Magda: Szöveg(ek) értelmezése, jellemzőinek Szövegértelmezési készség
Abigél (részlet) Gina vizsgálata. fejlesztése.
intézetbe kerül Szövegértelmezési készség fejlesztése. Szociális és kommunikációs
A háború, a búcsúzás, a szeretet, a készségek fejlesztése.
„Vége a gyerekkornak, gyermeki és felnőtt felelősségvállalás, Kommunikációs készségek
felnőttél, szegénykém” – hősiesség, áldozatvállalás irodalmi fejlesztése. Szóbeli szövegalkotás:
Szabó Magda: Abigél kifejeződései. részvétel a közös beszélgetésben,
(részlet) Hajda úr A szöveg(ek) feldolgozása a tankönyv vitában. Saját vélemény
cukrászdájában és a munkafüzet feladatainak megfogalmazása, érvelés.
felhasználásával. Kapcsolódási pontok a
Tk.: 101/1‒7., Mf.: 50‒53/1‒5. társművészetekkel (Abigél tévéfilm).
Választható Tamási Áron: Ábel a Ismerkedés az íróval, a regénnyel, a Szövegértelmezési készség Fejlődés- vagy nevelődési
rengetegben (regény) könyvben szereplő szövegrészletekkel. fejlesztése. regény. Élőbeszédszerűség,
Értő és értelmező/kifejező hangos Szociális és kommunikációs nyelvi humor.
„most az eget is olvasás, néma olvasás gyakorlása. készségek fejlesztése. Történet, cselekmény, hely, idő,
megnéztem” – Tamási Szöveg(ek) értelmezése, jellemzőinek Kommunikációs készségek szereplők, jellemek a regényben.
Áron: Ábel a rengetegben vizsgálata. fejlesztése. Szóbeli szövegalkotás:
(részletek) Szövegértelmezési készség fejlesztése. részvétel a közös beszélgetésben,
A humor, nyelvi játék irodalmi vitában. Saját vélemény
kifejeződései, a székely népnyelv megfogalmazása, érvelés.

8
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
jellegzetes fordulatainak Kapcsolódási pontok a
megismerése. társművészetekkel (Ábel a
A szöveg(ek) feldolgozása a tankönyv rengetegben, 1994 – film).
és a munkafüzet feladatainak
felhasználásával.
Mf.: 54‒56/1‒7., 57‒59/1‒7.
Választható Kertész Imre: Ismerkedés az íróval, a regénnyel, a Szövegértelmezési készség Irodalmi Nobel-díj.
Sorstalanság (regény) könyvben szereplő szövegrészletekkel. fejlesztése. Irónia, visszatekintő
Értő és értelmező/kifejező hangos Szociális és kommunikációs elbeszélésmód.
„az én életemről van szó” olvasás, néma olvasás gyakorlása. készségek fejlesztése. Történet, cselekmény, hely, idő,
– Kertész Imre: Szöveg(ek) értelmezése, jellemzőinek A második világháborúról, a szereplők, jellemek a regényben.
Sorstalanság (részletek) vizsgálata. holokausztról, illetve a
Szövegértelmezési készség fejlesztése.munkaszolgálatokról tanult
Az irónia, a visszatekintő elbeszélés történelmi ismeretek felidézése.
jellemzőinek megismerése. Elmondhatatlanság,
A szöveg(ek) feldolgozása a tankönyv megérthetetlenség viszonylagossága.
és a munkafüzet feladatainak Kommunikációs készségek
felhasználásával. fejlesztése. Szóbeli szövegalkotás:
Mf.: 60‒62/1‒5., 63‒64/1‒4. részvétel a közös beszélgetésben,
vitában. Saját vélemény
megfogalmazása, érvelés.
Kapcsolódási pontok a
társművészetekkel (Sorstalanság,
2005 – film).
25‒26. Összefoglalás Tanult művek, szerzők, fogalmak Gondolkodási, logikai és szociális Lásd a tematikus egység egyes
áttekintése, összefoglalása. készségek fejlesztése. részeinél!
Közös munka és csoportmunka a Digitális írástudás fejlesztése.
tankönyv és a munkafüzet Kommunikációs készségek
feladatainak felhasználásával. fejlesztése.
Tk.: 147/1‒10., Mf.: 67‒69/1‒5.
27. Témazáró dolgozat Komplex dolgozat a tematikus egység Olvasás, az írott szöveg megértése; -
alapján. Tartalmaz szövegértési, írás, szövegalkotás, helyesírás,

9
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
szövegalkotási feladatokat, rákérdez a nyelvhelyesség, kifejezési készség;
tanult fogalmakra, és méri a irodalmi kultúra, az irodalmi művek
memoriterek elsajátításának szintjét értelmezése; az ítélőképesség, az
is. erkölcsi, az esztétikai és a történeti
Kreatív szövegalkotás: az olvasott érzék fejlődésének mérése.
művek szereplőinek megszólaltatása Beleélőképesség.
vagy a témával kapcsolatos
gondolatok megfogalmazása
valamely adott műfajban (pl.
beszámoló, levél, tudósítás).
MAGYAR IRODALOM A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÉS NAPJAINKBAN

28. Témazáró dolgozat Olvassuk el közösen a legjobb Feladatok helyes megoldása,


javítása, értékelés fogalmazásokat! problémák tisztázása, típushibák
javítása.

Magyar irodalom a 20. Magyar irodalom a 20. század Olvasási, szövegértési készségek
század második felében és második felében. Témák, irányzatok, fejlesztése, műértelmezés gyakorlása,
napjainkban. szereplők. szövegelemzési készségek
A kiegészítő anyagként megjelölt fejlesztése.
leckék helyett fordíthatunk több időt a
kötelezőekre, vagy az összefoglalásra,
ismétlésre, dolgozat előtti
„mindenki szem a gyakorlásra. Költői kifejezőeszközök: képek,
láncban” – Illyés Gyula: Történelmi párhuzam – az 50-es évek alakzatok. Versmondat.
Egy mondat a A versszöveg értelmezése, lehetséges Magyarországa. A zsarnokság
zsarnokságról olvasatok kialakítása. értelmezése – nézőpontváltásokkal.
A munkafüzet feladatainak sorrendjét Gondolkodási és vitakészség
érdemes követni. fejlesztése.
Mf.: 33‒35/1‒5.
29. „Tanuld meg szivedet Weöres Sándor pályájának, verseinek, Műértelmezés gyakorlása, Szerepvers, zeneiség,

10
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
olvasni” – Weöres Sándor költői jellegzetességeinek rövid csoportmunka. versformák, alakzatok,
költészete megismerése. Szociális és kommunikációs modalitás.
Ismerkedés a szöveggel. készségek fejlesztése.
„És az a csönd úgy Mf.: 36‒37/1‒6.
kiabál” – Weöres Sándor:
Hazatérés
Kiegészítő Pilinszky János költészete Pilinszky János jelentőségének és Csoportmunka, egyéni feladatok, Költői kifejezőeszközök,
anyag pályájának rövid áttekintése. közös munka váltogatása. Elmélyülés alakzatok, modalitás.
„s messze elhajítja” – Ismerkedés a szöveggel. Ismerkedés a a szövegben, jellemzőivel való Paradoxon, allegória.
Pilinszky János: Egy kifejezett életérzéssel. ismerkedés.
szenvedély margójára Mf.: 38/1‒5. Attitűd és kifejezőeszközök
kapcsolatának tanulmányozása.
Szociális és kommunikációs
készségek fejlesztése.
Kiegészítő „Lángot ki lehel deres Ismerkedés Nagy László költő Hangos és néma olvasási, Költői kifejezőeszközök,
anyag ágra?” – Nagy László: Ki egyéniségével. A szenvedély költői szövegértési készségek fejlesztése, alakzatok, modalitás.
viszi át a Szerelmet megnyilatkozásai. műértelmezés gyakorlása, Szimbólum, asszociáció, fokozás.
Mf.: 39/1‒3. szövegelemzési készségek fejlesztése. Ars poetica.
Költői eszközök felismerése,
azonosítása.
Összehasonlító elemzések.
Nyelvi és helyesírási készségek
fejlesztése.
30‒32. vagy Kortárs szerzők művei Legalább két kortárs szerző jellemző Szövegértelmezési készség.
33‒35. művének (műveinek) tárgyalását Esztétikai és erkölcsi ítélőképesség.
javasoljuk.
Választhatók szerzők és művek a
tankönyvben kidolgozott négy lecke
alapján, de a téma értelmezési
keretein belül bármely szerző
helyettesíthető másikkal. A
választáshoz kiváló támpontot ad a

11
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Digitális Irodalmi Akadémia
(https://pim.hu/hu/dia), ahol a művek
is hozzáférhetők.
Választható „S forgok e vásár Ismerkedés Lackfi János versével. A Csoportmunka, egyéni feladatok, Költői kifejezőeszközök,
görgetegén” – Lackfi szöveg feldolgozása, illetve közös munka váltogatása. Elmélyülés alakzatok. Számvetés, felidézés.
János: Lavina-dal összevetése Kosztolányi Dezső a szövegben, jellemzőivel való
Boldog, szomorú dal című versével a ismerkedés.
munkafüzet feladatai mentén. Költői eszközök felismerése,
Mf.: 40‒41/1‒6. azonosítása.
Összehasonlító elemzés.
Nyelvi és helyesírási készségek
fejlesztése.
Választható „mint megkopott A szöveg értelmezése a munkafüzet A költészeti hagyomány felidézésének Költői kifejezőeszközök,
legendák” – Kovács feladatainak felhasználásával. lehetőségei. A töredékesség alakzatok. Felidézés, utópia.
András Ferenc: Erdélyi Mf.: 42‒43/1‒3. kifejezésének költői eszközei.
töredék Összehasonlító elemzések.
Képzőművészeti párhuzamok
(torzók).
Tanulási és gondolkodási készségek
fejlesztése.
Választható „milyen világba bújhat Ismerkedés a szöveggel. Az értő olvasás bizonyítása Költői kifejezőeszközök,
el” – Jónás Tamás: Szövegértelmezés, olvasatok feladatmegoldással. Idő- és alakzatok. Paradoxon, ismétlés,
Lassuló zuhanás kialakítása. Egyéni és közös munka. értékszembesítés – szegénység, központozás hiánya.
Mf.: 44/1‒3. gyermek – felnőtt.
Gondolkodás, véleményformálás, a
hátrányos helyzetről és a tanulási
kudarcok lehetséges összefüggéseiről
az iskolában.
Érzelmi intelligencia, önismeret
fejlesztése.
Választható „egy gyerek nem ért Ismerkedés a szöveggel. Egy gyermek visszaemlékezései Költői kifejezőeszközök,
semmit” – Kukorelly Szövegértelmezés, olvasatok 1956-ra – nézőpontok, alakzatok.

12
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Endre: 1956 kialakítása. Egyéni és közös munka a
viszonylagosság, hitelesség.
munkafüzet feladatainak
A forradalom történelmi
feldolgozásával. eseményeinek felidézése.
Mf.: 45‒46/1‒7. Társművészetek bevonása (pl. film).
Érzelmi intelligencia és szociális
készségek fejlesztése.
33‒36. Összefoglalás: Magyar Tanult művek, szerzők, fogalmak Gondolkodási, logikai és szociális Lásd a tematikus egység egyes
vagy irodalom a 20. század áttekintése, összefoglalása. készségek fejlesztése. részeinél!
36. második felében és Közös munka és csoportmunka a Digitális írástudás fejlesztése.
napjainkban. tankönyv és a munkafüzet Kommunikációs készségek
feladatainak felhasználásával. fejlesztése.
Tk.: 98/1‒10., Mf.: 47‒49/1‒4.
37. Témazáró dolgozat Komplex dolgozat a tematikus egység Olvasás, az írott szöveg megértése; -
alapján. Tartalmaz szövegértési, írás, szövegalkotás, helyesírás,
szövegalkotási feladatokat, illetve nyelvhelyesség, kifejezési készség;
rákérdez a tanult fogalmakra, irodalmi kultúra, az irodalmi művek
ismeretekre. értelmezése; az ítélőképesség, az
erkölcsi, az esztétikai és a történeti
érzék fejlődésének mérése.

REGÉNYEK (IFJÚSÁGI VAGY SZÓRAKOZTATÓ REGÉNYEK)

38‒44. Témazáró dolgozat Ezen vagy egy későbbi órán történjen Feladatok helyes megoldása,
megbeszélése a témazáró dolgozat értékelése és problémák tisztázása, típushibák
Nagyepikai alkotás az javítása. javítása.
ifjúsági és/vagy a Olvasási motiváció fokozása,
szórakoztató irodalom Lehetőleg egy teljes regény vagy két olvasási stratégiák.
köréből – egy magyar regényrészlet-sorozat elemzése. A
vagy világirodalmi regény fejezet célja a tanulók érdeklődésére
számot tartó olvasmányon keresztül a
motiváció felkeltése vagy fokozása,
olvasási igények, szokások

13
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
kialakítása.
A tankönyvben kidolgozottak mellett
vagy helyett más szerzők művei is
választhatók. A választáshoz
támogatást nyújt pl. olvasas.opkm.hu
gyermekirodalom.hu stb.
Választható J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Projektmunka a tankönyv feladatsora Csoportmunka. Kommunikációs Fantasy vagy fantasztikus
Ura (regény) alapján. készségek fejlesztése. Saját vélemény irodalom.
Tk.: 246‒254. megfogalmazása, érvelés.
A Gyűrű Szövetsége: A A tündérmeséről és a mítoszokról
Tanács című fejezet tanult ismeretek felidézése.
Társművészetek bevonása (A Gyűrű
Szövetsége, 2001 – film).
Választható Rejtő Jenő: Az előretolt Ismerkedés az íróval, a regénnyel, a Szövegértelmezési készség Bűnügyi és kalandregény.
helyőrség (regény) könyvben szereplő szövegrészlettel. fejlesztése. Humor, groteszk, karikatúra.
Értő és értelmező/kifejező hangos Kommunikációs készségek Történet, cselekmény, hely, idő,
„Maga talán művész?” – olvasás, néma olvasás gyakorlása. fejlesztése. Szóbeli szövegalkotás: szereplők, jellemek a regényben.
Rejtő Jenő: Az előretolt Szöveg értelmezése, jellemzőinek részvétel a közös beszélgetésben, A képregény.
helyőrség (részlet) vizsgálata. vitában. Saját vélemény
Szövegértelmezési készség fejlesztése. megfogalmazása, érvelés.
A szöveg feldolgozása a tankönyv és A humor, groteszk, karikatúra
a munkafüzet feladatainak esztétikai minőségei.
felhasználásával.
Mf.: 65‒66/1‒5.
45. Olvasmányajánló A részletek alapján tárgyalt regények Szóbeli szövegek alkotása: Olvasási stratégiák.
egészéről hallgassuk meg azok élményszerű előadás, beszámoló
beszámolóját, akik azokat olvasott epikus műről, saját
végigolvasták. vélemény megfogalmazása, részvétel
tanulócsoportban folyó
Azok a tanulók, akik erre beszélgetésben.
vállalkoznak, fogalmazzanak meg Tartalom összefoglalása,
ajánlásokat társaik számára, milyen lényegkiemelés készsége.

14
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
regényeket érdemes még elolvasniuk. Élményszerű, szuggesztív élőbeszéd
A társak javaslata hatásosabb lehet a képességének fejlesztése.
tanárénál. A házi olvasmány mellett a Társas kapcsolatok fejlesztése.
közösen kiválasztott és az egymás
tanácsai alapján választott
(„kölcsönös”) olvasmányok
jelentősen javítják az olvasási
motivációt. A gyakorlottabb olvasók
pedig közösségi igazolást, presztízst
szerezhetnek jó ajánlásaikkal.
A Romeo és Júlia elolvasásának vagy
megtekintésének előkészítése. Ha
nincs módunk színházban vagy
legalább felvételről megnézni a
darabot, akkor felolvasását a korábbi
(epikus műveknél megszokott)
módon készítsük elő!
KISEPIKAI ALKOTÁSOK
46‒53. Kisepikai alkotások Az epikáról eddig tanultak Gondolkodási, tanulási és szociális Epikai műnem, kis- és
A műfaji ismeretek felelevenítése, az új ismeretek készségek fejlesztése. nagyepikai műfajok. Az epikai
felidézése előkészítése. Az esztétikai érzék fejlesztése: az művek jellemzői: történet,
A kisepikai műfajok fogalmának epikai művek jellemzői. cselekmény, hely, idő, szereplők,
előzetes tisztázása. Annak Érzelmi intelligencia és szociális jellemek.
előkészítése, hogy a továbbiakban készségek fejlesztése.
azonosíthassák a tanult művek Társművészetek bevonása.
legfontosabb műfaji jellemzőit.

A Karinthy-szemelvényen kívül
legalább még két kisepikai alkotás
tárgyalását javasoljuk.
Választhatók szerzők és művek a

15
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
tankönyvben kidolgozott öt lecke
alapján, de a téma értelmezési
keretein belül bármely szerző vagy
mű helyettesíthető másikkal,
különösen a nyugatosok műveinek
köréből.
47. Karinthy Frigyes: Tanár Ismerkedés az íróval, a könyvben Szövegértelmezési készség Humoreszk.
úr kérem (humoreszk) szereplő szövegrészletekkel. Értő és fejlesztése. Történet, cselekmény, hely, idő,
értelmező/kifejező hangos olvasás, Kommunikációs készségek szereplők, jellemek a műben.
„Bejárat a negyedik néma olvasás gyakorlása. fejlesztése. Szóbeli szövegalkotás:
végtelenbe” – Karinthy Szöveg értelmezése, jellemzőinek részvétel a közös beszélgetésben,
Frigyes: Tanár úr kérem vizsgálata. vitában. Saját vélemény
(részletek) Szövegértelmezési készség megfogalmazása, érvelés.
fejlesztése. Gondolkodás, véleményformálás a
A humoreszk jellemzőinek hátrányos helyzetről és a tanulási
megismerése. kudarcok lehetséges összefüggéseiről
A szöveg feldolgozása a tankönyv és az iskolában.
a munkafüzet feladatainak A humoreszk jellemzői.
felhasználásával.
Mf.: 70/1‒3.
Választható Örkény István: Ballada a Ismerkedés az íróval, a novellával. Szövegértelmezési készség Novella, ballada, egyperces.
költészet hatalmáról Értő és értelmező/kifejező hangos fejlesztése. Groteszk.
(novella) olvasás, néma olvasás gyakorlása. Kommunikációs készségek Történet, cselekmény, hely, idő,
Szöveg értelmezése, jellemzőinek fejlesztése. Szóbeli szövegalkotás: szereplők, jellemek a novellában.
„Megvan az utolsó négy vizsgálata. részvétel a közös beszélgetésben,
sor” – Örkény István: Szövegértelmezési készség fejlesztése. vitában. Saját vélemény
Ballada a költészet Az egyperces novella és a ballada megfogalmazása, érvelés.
hatalmáról műfajának, valamint a groteszk Gondolkodás, véleményformálás a
esztétikai minőség jellemzőinek művészetnek, a költészetnek az ember
megismerése. életében betöltött szerepéről,
A szöveg feldolgozása a tankönyv és erejéről.
a munkafüzet feladatainak A groteszk esztétikai minőség.

16
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
felhasználásával.
Mf.: 71‒72/1‒5.
Választható Slavomir Mrozek: Az Ismerkedés az íróval, a novellával. Szövegértelmezési készség Novella. Abszurd.
őrangyal (novella) Értő és értelmező/kifejező hangos fejlesztése. Történet, cselekmény, hely, idő,
olvasás, néma olvasás gyakorlása. Kommunikációs készségek szereplők, jellemek a novellában.
„Ott állt az angyal Szöveg értelmezése, jellemzőinek fejlesztése. Szóbeli szövegalkotás:
tehetetlenül” – Slavomir vizsgálata. részvétel a közös beszélgetésben,
Mrozek: Az őrangyal Szövegértelmezési készség fejlesztése. vitában. Saját vélemény
Az abszurd esztétikai minőség megfogalmazása, érvelés.
jellemzőinek megismerése. Gondolkodás, véleményformálás a
A szöveg feldolgozása a tankönyv és nevelés és az erőszaknak a
a munkafüzet feladatainak nevelésben betöltött szerepéről.
felhasználásával. Az abszurd.
Mf.: 73/1‒4.
Választható Lázár Ervin: A szökés Ismerkedés az íróval, a művel. Értő
Szövegértelmezési készség Novella.
(novella) és értelmező/kifejező hangos olvasás,
fejlesztése. Történet, cselekmény, hely, idő,
néma olvasás gyakorlása. Kommunikációs készségek szereplők, jellemek a műben.
„Ragyog sárgán a ház Szöveg értelmezése, jellemzőinek fejlesztése. Szóbeli szövegalkotás:
homloka” – Lázár Ervin: vizsgálata. részvétel a közös beszélgetésben,
A szökés Szövegértelmezési készség fejlesztése.
vitában. Saját vélemény
A szöveg feldolgozása a tankönyv és
megfogalmazása, érvelés.
a munkafüzet feladatainak
Gondolkodás, véleményformálás a
felhasználásával. családnak és az otthon szerepének a
Mf.: 74/1‒5. gyermek személyiségfejlődésében
betöltött szerepéről. Érvelés a
gyermekkor és felnőtté válás
kérdéseiről a jelen és megelőző
olvasmányélmények alapján.
Összehasonlító elemzések.
54. Témazáró dolgozat Komplex dolgozat a tematikus egység Olvasás, az írott szöveg megértése;
alapján. Tartalmaz szövegértési, írás, szövegalkotás, helyesírás,
szövegalkotási feladatokat, illetve nyelvhelyesség, kifejezési készség;

17
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
rákérdez a tanult fogalmakra, irodalmi kultúra, az irodalmi művek
ismeretekre. értelmezése; az ítélőképesség, az
A szövegalkotás lehet kreatív jellegű, erkölcsi, az esztétikai és a történeti
pl. valamely olvasott mű érzék fejlődésének mérése.
szereplőjének megszólaltatása.

DRÁMAI MŰFAJOK

55. Témazáró dolgozat Olvassuk el közösen a jól sikerült Feladatok helyes megoldása,
megbeszélése fogalmazásokat! problémák tisztázása, típushibák
javítása. Önkorrekciós képesség.

Drámai műfajok A drámáról, illetve a komédiáról Gondolkodási, tanulási és szociális Dráma. Tragédia és komédia.
eddig tanultak felelevenítése, az új készségek fejlesztése.
ismeretek előkészítése. Az esztétikai és erkölcsi érzék
A tragédia műfaji jellemzőinek fejlesztése.
megismerése. Csoportos gyűjtőmunkával az
Mf.: 77‒78/1‒3. együttműködési készség fejlesztése.
56‒60. William Shakespeare: Az előzetesen már megismert művel Az irodalmi művek megértése, Tragédia. Konfliktus.
Romeo és Júlia (tragédia) az órákon mélyebben ismerkednek a értelmezése. A szereplők Bonyodalom, szereplők jelleme.
tanulók, egyes részletek néma azonosítása, az elbeszélő azonosítása,
„Szerelmem könnyű újraolvasásával, hangos az idő és a tér megjelölt elemeinek
szárnyán” – William felolvasásával vagy tanári azonosítása, az elbeszélés módjának
Shakespeare: Romeo és felolvasással. megértése. Az ok-okozati láncok
Júlia felismerése.
Csoportmunkában meghatározzák a Szóbeli szövegek alkotása: részvétel
helyszínt, az időszakot, a szereplőket, a közös beszélgetésben, vitában.
azok tulajdonságait, a szereplők Saját vélemény megfogalmazása,
viszonyrendszerét, érdekeit és megvédése érvekkel, pl. házasság,
célkitűzéseit, az ok-okozati láncok szerelem, családi, társadalmi
felismerése után összefoglalják a korlátok, elvárások, boldogság, vagy
cselekményt. véletlen-e a véletlen témákban.

18
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
A tragédia szövegének feldolgozása a Erkölcsi érzék és ízlés fejlesztése.
tankönyv és a munkafüzet Önismeret fejlesztése.
feladatainak felhasználásával.
Mf.: 79/1‒3., 80/1‒3., 81/1‒3., 82‒
84/1‒5.
Dialógusok felolvasása párban.
Megfilmesített változatban részlet(ek)
megtekintése (pl. Zeffirelli).
Más művészeti ágak adaptációi.
61. Drámajáték A dráma sajátos kommunikációs Kommunikációs és szociális
vagy helyzeteinek újrajátszása, alternatív készségek fejlesztése.
Adaptációk megismerése, megoldások keresése. Erkölcsi ítélőképesség fejlesztése.
értékelése Az adaptációk sajátos művészi
nyelvének összehasonlítása az
irodalmival.

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

62‒63. Mozgóképkultúra és A fotóról, filmről, médiáról meglévő A mozgókép eszközei és lehetőségei Narráció, szerkezet.
médiaismeret formális, illetve informális ismeretek a történetmesélésben.
felelevenítése, az új ismeretek Gondolkodási, tanulási és szociális
Történet és elbeszélés a előkészítése. készségek fejlesztése.
mozgóképen A mozgókép eszközei és lehetőségei Az esztétikai és erkölcsi érzék
a történetmesélésben. fejlesztése.
Beállítás és jelenet A téma megismerése a tankönyv és a Csoportos gyűjtőmunkával az
munkafüzet feladatainak együttműködési készség fejlesztése.
felhasználásával. A történet és elbeszélés
Mf.: 85‒86/1‒3. lehetőségeinek összevetése az
irodalom és a mozgókép eszközeivel.

64. Médiaszövegek A mozgóképi szövegekkel és a Mozgóképi és televíziós Mozgóképi szöveg és televíziós


rendszerezése 1. televíziós műsorokkal kapcsolatos médiaműfajok. Dokumentum és műsor. Dokumentum és fikció.

19
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
formális, illetve informális ismeretek fikció közötti különbségtétel –
Mozgóképi szöveg és felelevenítése, az új ismeretek elméletben és a gyakorlatban.
televíziós műsor előkészítése. Gondolkodási, tanulási és szociális
A mozgóképi és televíziós készségek fejlesztése.
Dokumentum és fikció médiaműfajok megismerése. Csoportos gyűjtőmunkával az
A tankönyv és a munkafüzet együttműködési készség fejlesztése.
feladatainak felhasználásával. Érvelés, gondolkodás az alkotói
Mf.: 87/1‒4. szándék és a nézői elvárások közötti
összefüggésekről, esetleges
ellentmondásokról.
65‒66. Médiaszövegek Az írott sajtóval kapcsolatos formális, Tényközlő (objektív) és Tényközlő (objektív) és
rendszerezése 2. illetve informális ismeretek véleményközlő (szubjektív) véleményközlő (szubjektív)
felelevenítése, az új ismeretek sajtóműfajok megismerése. Hír, sajtóműfajok. Hír, hírérték,
Sajtóműfajok előkészítése. hírérték, tudósítás, riport, tudósítás, riport, publicisztika,
A tényközlő (objektív) és publicisztika, jegyzet, kritika, jegyzet, kritika, recenzió, esszé.
véleményközlő (szubjektív) recenzió, esszé írása, gyakorlása.
sajtóműfajok megismerése. Gondolkodási, együttműködési és
szociális készségek fejlesztése.
Az esztétikai és erkölcsi érzék
fejlesztése.
67‒68. A média nyelve, A kommunikáció és a Gondolkodási, együttműködési, Kommunikáció, szituáció,
médiaszövegek tömegkommunikáció folyamatának és tanulási és szociális készségek szövegösszefüggés, kontextus.
értelmezése tényezőinek megismerése. fejlesztése. Tömegkommunikáció.
A tömegkommunikáció Az esztétikai és erkölcsi érzék Műsortípus, szerializáció,
műsortípusainak, a történetmesélés, fejlesztése. sztereotípia, reprezentáció,
valamint a manipuláció eszközeinek Véleményformálás, érvelés, manipuláció.
megismerése. gyűjtőmunkák az alábbi témákban:
A tankönyv és a munkafüzet Kell-e tanulni a tévénézést?
feladatainak felhasználása. Egyezményesek-e a képi jelek? Van-
Mf.: 88/1. e lehetőség a visszacsatolásra a
tömegkommunikációban?
Történetjavaslat és valóság –

20
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
hitelesség és értelmezési keretek.
Sztereotípiák és manipuláció stb.
69. Összefoglalás: Tanult fogalmak, ismeretek Gondolkodási, logikai és szociális Lásd a tematikus egység egyes
Mozgóképkultúra és áttekintése, összefoglalása. készségek fejlesztése. részeinél!
médiaismeret Közös munka és csoportmunka a Digitális írástudás fejlesztése.
tankönyv feladatainak Kommunikációs készségek
felhasználásával. fejlesztése.
Tk.: 228/1‒2.

ÉV VÉGI ÖSSZEFOGLALÁS

70. Év végi összefoglalás A feldolgozott olvasmányok Rendszerező képesség, memória,


élményének felidézése, a tanult fogalomhasználat.
fogalmak rendszerezése.
71. Az éves munka értékelése, A közösen elvégzett munka Reflexiós és önértékelés
osztályzatok lezárása értékelése. (Az egyéni értékelést ne a képességének fejlesztése.
tanórán végezzük el, ott csak a közös
munka legfőbb támaszainak
mondjunk köszönetet.)
72. Találkozás az élő Tanulmányi kiránduláshoz vagy Az ismeretek összekapcsolásának Kapcsolódó ismeretanyag.
irodalommal. színház-, mozilátogatáshoz, író- képessége, komplex gondolkodás,
olvasó találkozóhoz kapcsolódó, nyitottság, érdeklődés fokozása.
Vagy irodalomhoz is köthető ismeretek és
Játékos irodalomóra élmények feldolgozása. Tartalom összefoglalása,
lényegkiemelés készsége.
Vagy Azok a tanulók, akik erre Élményszerű, szuggesztív élőbeszéd
Olvasmányajánló vállalkoznak, fogalmazzanak meg képességének fejlesztése.
ajánlásokat társaik számára, mit Társas kapcsolatok fejlesztése.
érdemes olvasniuk a nyári szünetben.
A társak javaslata hatásosabb lehet a Olvasási stratégiák.
tanárénál. A házi olvasmány mellett a Olvasási motiváció fokozása.

21
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
közösen kiválasztott és az egymás
tanácsai alapján választott
(„kölcsönös”) olvasmányok
jelentősen javítják az olvasási
motivációt. A gyakorlottabb olvasók
pedig közösségi igazolást, presztízst
szerezhetnek jó ajánlásaikkal.

22

You might also like