Professional Documents
Culture Documents
FI-504030701
Tanmenetjavaslat
Készítette: Fenyődi Andrea
Bevezetés
A tanmenet az OFI Etika 7. újgenerációs tankönyvéhez készült. Célja, hogy a tankönyvi tartalmat illessze a kerettanterv témaköreihez, valamint
hogy a pedagógus éves tervezési munkáját segítse, mind az órakeret felhasználása, mind a tananyagtartalom elosztásának tekintetében.
Ez a tanmenet alapvetően a tankönyv alkalmazását segíti, így itt a tankönyvi tartalom jelenik meg. Ezek természetesen szabadon cserélhetők
bármilyen, a pedagógus által megfelelőbbnek ítélt anyagra.
2
A tankönyv sajátosságai:
A tankönyv három nagy fejezetből áll, amelyek a kerettanterv 7-8. évfolyamos témakörei közül az első háromnak felelnek meg.
A tartalom törzsanyagát a négy- vagy ötoldalas leckék adják. Összesen 22 lecke van – ebből kettő ismétlő jellegű. Egy lecke mindig mottóval és
ehhez kapcsolódó vagy általános ráhangoló kérdésekkel kezdődik, majd különböző feladatokkal folytatódik, amelyek 2-3 résztémát bontanak ki.
Kétféle olvasmánytípus szerepel a leckékben: kékes háttérrel ún. információs szöveg, sárgás háttérrel irodalmi szöveg, történet. A leckék végén
a záró rovat 3-4 részből áll: Rendszerezzünk!, Összefoglaló kérdések, Nézz utána! összegzésre, továbbgondolásra vagy kutatásra ajánlott
feladatok és az ajánlók (könyvek, filmek, weboldalak), amelyet a tanulóknak a témához kapcsolódóan ajánlunk.
A fejezeteket 1-2 összefoglaló-szintetizáló oldal zárja "Visszatekintő" címmel.
A tankönyv utolsó szakaszában található a játékok, a kreatív, a dramatikus feladatok leírása és a hosszabb olvasmányok. Ezek együtt alkotják a
Gyűjteményt.
A könyvet – és a tanévet – átszövi három projektfeladat, amelyeken a tanulók csoportokban folyamatosan dolgozhatnak. A fejezetekben az első
oldalon bemutatjuk a témát, majd egyes leckékben találhatók a részfeladatok. Az előkészítő rész a Bevezetőben van.
A tankönyvi tartalom túltervezett: értelemszerűen nem kell végigvenni minden feladatot, hanem a rugalmasságot és a tanári választás
szabadságát igyekszik biztosítani. Mind a különböző fókuszú altémák, mind a módszertani változatosság azt a célt szolgálja, hogy a pedagógus a
tanulócsoporthoz választhasson feladatot. Ezen kívül nyilvánvalóan a környezeti feltételek is befolyásolják a feladatválasztást (csoportlétszám,
IKT-lehetőségek stb.)
Az órák olyan módon is tervezhetők, hogy például egyik anyagrész feldolgozása elsősorban beszélgetéssel, a következő olvasmány alapján,
azután pedig dramatikus vagy kreatív módon valósul meg. A cél az lehet, hogy mindegyik munkatípust kipróbálják a csoportok.
Az etika heti egy tanórában tanítandó tantárgy, de számíthatunk a tanulók otthoni munkájára, felkészülésére is. A kreatív, kutató és
projektjellegű feladatok több szervezést, időt igényelnek, de a tanmenetben jeleztünk órakeretet ezek megvalósítására vagy bemutatására is. Ezek
a feladatok szolgálhatnak az értékelés, osztályzás alapjául is.
3
a) olyan leckék feldolgozására, amely meglátása szerint két órát igényel, b) a több időt igénylő kreatív vagy dramatikus feladatok kidolgozására,
c) az otthon végzett tanulói feladatok bemutatására, értékelésére, d) évközbeni felmérésre, értékelésre, ha szükséges, e) meghívott vendégek vagy
külső programok szervezésére.
A tanmenet tartalma:
Az óra témája oszlopban szerepel az óra típusa / a tankönyvi lecke címe.
A célok, feladatok oszlopban a tanóra lehetséges fókuszpontjai találhatók, ezekhez hozzárendeltük a lecke ajánlott feladatait. Természetesen a
pedagógus bárhogy módosíthat rajta.
A tartalmi tagolás sorai mellett zárójelben a tankönyvi oldalszám és a rovat megnevezése látható. Mivel a tankönyv sokféle rovatot tartalmaz, a
következő rövidítéseket alkalmazzuk:
M – mottó + kérdések
R – Rendszerezzünk!
ÖK – Összefoglaló kérdések
NU – Nézz utána
AJ – Ajánló (Könyvek, filmek, internetes bejegyzések)
VT – Visszatekintő
GY – Gyűjtemény
A fejlesztési területek közül csak néhányat soroltunk fel, ennél szélesebb körben fejlesztenek az ajánlott feladatok. Az ismeretek oszlopban
szereplő fogalomcsoport itt nem számonkérendő anyagot jelöl, hanem a tantárgy fogalmi készletéből azt, amelynek építésével az adott óra vagy
tankönyvi lecke foglalkozik. Itt is vannak különbségek, hiszen a kiegészítő anyagok más-más altémára fókuszálhatnak.
4
Képességfejlesztés,
Teljes Kerettantervi
Új tananyag összefoglalás,
Témák óraszám órakeret
feldolgozása gyakorlás,
36 óra 32 óra
ellenőrzés
BEVEZETÉS 2 2
I. KI VAGYOK ÉN? 7 4 11
III. KÖZÖSSÉGEIM 7 3 10
ÉV VÉGI ÖSSZEFOGLALÁS 2 2
2
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
BEVEZETÉS
I. KI VAGYOK ÉN?
3
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
ember, emberiség – nyelv,
gondolkodás, érzelmek – erkölcs,
értékek – vágy, cél – önismeret,
személyiség, kamaszkor
__________________ ___________________________ ___________________________________________ ______________
2. Vagyok, mint Az emberi lét jellemzői, viszonyok Közösségi tudat, összehasonlítás: ember, állat,
minden ember (M, 1-2., 6. feladat, R, ÖK, NU2, más emberekkel való hasonlóság és különbség, az emberiség,
AJ3) emberek közös jellemzőinek megfogalmazása kapcsolat,
Az emberiség múltja, jövője Ismeretszerzés, -rendezés: viszony, múlt,
(3-4. feladat, NU1) az emberi lét jellemzőinek, sajátosságainak jövő, emberséges,
Ember és állat (5. feladat, AJ1-2) csoportosítása embertelen,
Szociális kompetencia, erkölcsi nevelés: társadalom, test,
az emberi természet jó és rossz oldalának feltárása lélek, kultúra
Kutatás, digitális kompetencia:
információkeresés az interneten
Önismeret (projektelem)
4
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
(6-7. feladat) feltárása, kommunikációs technikák gyakorlása, az
érzelmek „kezelésének” megvitatása
5
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
(beépíthető a leckék közé)
7. 5. Az erkölcsi jó A jó és rossz megkülönböztetése Önismeret, közösségi tudat: jó és rossz,
(M, 1. feladat, R, ÖK, AJ) a saját értékrend tudatosítása, összevetése mások erkölcs, erény,
Erények, erkölcsi szabályok értékrendjével ítélet, döntés,
(2-3. feladat, NU) Vitakultúra, kommunikáció: dilemma,
Döntések, dilemmák érvelés saját vélemény mellett, egymás lelkiismeret,
(4-7. feladat) véleményének tiszteletben tartásával szabály, érték
Erkölcsi gondolkodás:
a különböző emberi megnyilvánulások erkölcsi
kontextusba helyezése
Kritikai gondolkodás, önismeret, empátia:
reflektálás saját és mások cselekedeteire,
döntéshelyzetek elemzése, következmények
számbavétele
Felelősség, tisztelet, kommunikáció:
másokról hozott ítéletek mérlegelése,
információközlés és -befogadás ellenőrzése
Önreflexió, döntés (projektelem)
8. 6. Érték, vágy, cél Értékek Önismeret, tudatosság, kritikai gondolkodás: érték, értékrend,
(2., 5. feladat, NU, AJ2) saját vágyak és késztetések vizsgálata, értékelése, mérték, túlzás,
Mértékletesség saját elképzelések, célok megfogalmazása és mértékletesség,
(3-4., 5. feladat, ÖK) értékelése, a lehetőségek mérlegelése ok, késztetés,
Vágyak és célkitűzések Nézőpontváltás, elfogadás: következmény,
(M, 1., 6-11. feladat, GY, R, AJ1) az értékrendek sokféleségének megismerése vágy, cél, döntés,
Mértékletesség, környezettudatosság: siker, terv, kitartás
a legfontosabb értékek kiemelése, a túlzások
6
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
felismerése
Ok-okozati összefüggések feltárása, tervezés:
annak vizsgálata, egy eseménysorban hogyan hatnak
egymásra az elemek, milyen tényezőktől függ a célok
elérése
Önismeret, pályaorientáció:
a siker, a saját jövőkép megfogalmazása
(+projektelem)
7
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
AJ) mások viselkedésének, jellemvonásainak vizsgálata, önazonosság,
értelmezése, az emberi sokszínűség elfogadása képesség, munka
Kommunikáció, asszertivitás, tisztelet,
konfliktuskezelés:
saját és mások érdekeinek felismerése,
összehangolása, az érdekérvényesítés módjai
Pályaorientáció, digitális kompetencia::
képességek feltárása, értékelése, a munka fogalma
8
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
vagy
Szabadon használható óra
(beépíthető a leckék közé)
9
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
(6. feladat, R, ÖK, NU, AJ) tapasztalatok és általánosítások, előítéletek sztereotípiák,
összevetése társadalmi szerep
Elfogadás, nyitott gondolkodás:
a nemi sztereotípiák lazítása
Állampolgári kompetencia:
az egyenjogúság, egyenlő lehetőségek értelmezése
Közösségi tudat:
feladatmegosztás a közösségben a személyek
képességei alapján
10
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
a szerelem mint a kultúrára ható tényező
17. 11. Együttjárás A kapcsolat kialakulása Érzelmek, igények kifejezése, kommunikáció: együttjárás,
(2. feladat, R , ÖK, AJ) kommunikációs elemek és cselekvések vizsgálata párkapcsolat,
Kommunikáció a kapcsolatban Empátia, felelősségérzet, tisztelet: összetartozás,
(M, 1., 3-5. feladat) a felelősség megfogalmazása a párkapcsolatra intimitás,
Intimitás és nyilvánosság vonatkozóan, mások szükségleteinek felismerése, figyelmesség,
(6. feladat) figyelmesség megismerés,
Együttlét, figyelmesség Nézőpontváltás, tervezés, közösségi tudat: tisztelet
(7-8. feladat, NU) közös programok tervezése, igények, érdekek
figyelembevétele
Kommunikáció, problémamegoldás, döntési
képesség:
problémahelyzetek elemzése
18. 12. Derűre ború Jó és rossz érzések a kapcsolatban Empátia, önismeret, kommunikáció: érzelem, igény,
(M, 1-2. feladat, AJ) saját és mások szükségleteinek, igényeinek, szükséglet,
Alapérzelmek érzelmeinek felismerése, kifejezése konfliktus,
(3. feladat, R, ÖK) Kommunikáció, problémamegoldás, döntési kommunikáció
Igények, érzések kifejezése, képesség, felelősségérzet:
konfliktuskezelés kommunikációs elemek és cselekvések vizsgálata,
(4-7. feladat, NU) problémahelyzetek dramatizálása
Békére törekvés:
a konfliktus és érdekérvényesítés megoldása „nincs
vesztes” szemlélettel
19. 13. Elválás, szakítás A kapcsolat gyengülésének okai Empátia, önismeret, felelősségérzet, önvédelem: párkapcsolat,
11
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
(1-2. feladat) saját és mások szükségleteinek, igényeinek, összetartozás,
A szakítás módjai, érzelmek érzelmeinek felismerése, a kapcsolat minőségének hasonlóság,
(M, 1., 3., 8. feladat, GY, NU) vizsgálata, a kisajátító/bántalmazó viszony különbség, igény,
Nem elfogadható viselkedések a felismerése érzelem, elvárás,
kapcsolatban Kommunikáció, tisztelet: konfliktus,
(4-7. feladat, GY, AJ4) kommunikációs elemek és cselekvések vizsgálata, a önvédelem,
társsal való bánásmód elemzése, érzelmek és igények szakítás
kifejezése
Problémamegoldás, döntési képesség:
a szakítás okainak és módjainak vizsgálata
20. Drámaóra Az eddigi anyagrészek dramatikus Kreativitás, problémamegoldás –
jellegű feldolgozása Együttműködés, kommunikáció, önálló
vagy tanulásszervezés
Otthoni feladatok, kutatómunka Ismeretszerzés, kritikai gondolkodás
eredményeinek bemutatása,
értékelése
vagy
Szabadon használható óra
(beépíthető a leckék közé)
21. 14. Azt mondom: A zaklatás, bántalmazás módjai Önreflexió, felelősségtudat, óvatosság: zaklatás,
NEM! (M, 1-2., 4. feladat, GY1, AJ2) saját viselkedés elemzése, lehetséges bántalmazás,
Az erőszak elkerülése, megelőzése következmények feltárása illetéktelen
(3., 5., 7-8. feladat, ÖK, AJ1) Tudatosság, önállóság, bátorság: felhasználás,
Információ törvényi a bántalmazás módjainak tudatosítása, a áldozat, erőszak,
szabályozásról és visszautasítás, segítségkérés erősítése szexualitás,
segítségnyújtásról Állampolgári kompetencia: prostitúció,
12
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
(6. feladat, Tudod-e, GY2-3, NU) a jog védelmének megismerése önvédelem,
Kutatás, digitális kompetencia, felelősség: védelem,
információkeresés (az interneten), az online segélyszervezet
viselkedések következményeinek, veszélyeinek
megismerése
Közösségi tudat, felelősségérzet, empátia:
annak feltárása, hogyan nyilvánulhat meg a másokért
érzett felelősség a közösségen belül, együttérzés az
áldozatokkal
23. 15. Hogyan Jól és rosszul működő kapcsolatok Empátia, önismeret, felelősségérzet, önvédelem: párkapcsolat,
szeresselek? (1-2. feladat, ÖK) saját és mások szükségleteinek, igényeinek, szerelem, tisztelet,
Szükségletek, testi kapcsolat érzelmeinek felismerése, a kapcsolat minőségének felelősség,
(M, 3-4. feladat, AJ1-2) vizsgálata vonzódás,
Igények, konfliktusok Kommunikáció, kezdeményezés, tisztelet: intimitás, érzelem,
(5. feladat, NU) kapcsolatba lépés másokkal, az ismerkedés módjai, szexualitás
13
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
szeretet, érzelmek kifejezése, a társsal való bánásmód
elemzése, érzelmek és igények kifejezése
Problémamegoldás, döntési képesség:
a kapcsolat kezdeményezésének, javításának, és
lezárásának vizsgálata
III. KÖZÖSSÉGEIM
14
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
élet – a közösség szerepe, értékei,
szabályok – önállóság és
alkalmazkodás – társkapcsolatok
__________________ ___________________________ ___________________________________________ _______________
16. És boldogan A „leánykérés” Felelősségérzet, -vállalás, döntés, mérlegelés: párválasztás,
éltek... (2. feladat) a kapcsolati elköteleződés okainak, feltételeinek szerelem,
Esküvő, házasság, elköteleződés vizsgálata elköteleződés,
(M, 1., 6. feladat, NU) Távlati gondolkodás: házasság, esküvő,
Érettség a házasságra, a a kölcsönösség, a közösség értékének és a lehetséges hasonlóság,
házastársak összeillése nehézségek mérlegelése különbség,
(3., 5. feladat) Családi életre nevelés: közösség,
A tartós kapcsolat a házasság, a tartós párkapcsolat és a család érettség,
(4., 7. feladat, ÖK, AJ) jellemzőinek, minőségének, értékeinek feltárása felelősség, döntés,
Válság a házasságban Konfliktuskezelés, a kapcsolat javítása: kitartás, szeretet,
(8-9. feladat, GY) a kapcsolatot veszélyeztető jelenségek tudatosítása gondoskodás
26. 17. Otthon, család, A család funkciói Fogalmi háló építése: család,
közösség (M, 1-3. feladat, ÖK) a család jelentésének, szerepének, funkciójának nagycsalád,
A család működése megfogalmazása generációk,
(4., 9. feladat, GY, NU1/3, AJ) Családi élethelyzetek megismerése, a különbségek szeretet,
Családok régen és most, itt és elfogadása: egyetértés, szokás
máshol különböző feltételek között működő családok családalapítás,
(5-8. feladat, NU2) összehasonlítása gyermekvállalás,
Önreflexió: funkció, szerep,
saját családi életből vett tapasztalatok felidézése ünnep,
Kommunikáció, konfliktuskezelés: együttműködés,
a család kommunikációjának dramatizálása életesemény
Felelősségtudat, döntés, szolidaritás:
15
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
a családtagokért vállalt és érzett felelősség, a
gondoskodás és az anyagi/élethelyzetbeli
különbségek tudatosítása
27. 18. Családi mozaik Családi viszonyok, kapcsolatok Fogalmi háló építése: család,
(M, 1., 3-4. feladat, AJ) a család típusainak megismerése, a különböző családi nagycsalád,
Családmodellek viszonyok megfogalmazása generációk,
(2., 5-8. feladat, GY, ÖK, NU) Családi élethelyzetek megismerése, a különbségek családmodell,
Feladatok, együttműködés, elfogadása: családszerkezet,
nehézség a családban különböző feltételek között működő családok nagycsalád,
(5-6. feladat, AJ) összehasonlítása mozaikcsalád,
Önreflexió, önazonosság: egyszülős család,
saját családi életből vett tapasztalatok felidézése, örökbefogadás
saját családmodell elemzése
Kommunikáció, konfliktuskezelés:
a családi kommunikáció dramatizálása
Felelősségtudat, döntés, szolidaritás:
a családtagokért vállalt és érzett felelősség, a
gondoskodás és kölcsönösség tudatosítása, a
segítségre szorulók támogatása
16
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
vagy
Otthoni feladatok, kutatómunka
eredményeinek bemutatása,
értékelése
vagy
Szabadon használható óra
(beépíthető a leckék közé)
29. 19. Élet zengi be az Az iskola/tanulás szerepe, Önreflexió, céltudatos, távlati gondolkodás: iskola, tanulás,
iskolát feladatai a tanuláshoz/iskolához való viszony végiggondolása, tanítás, tudás,
(M, 3., 6. feladat, R, ÖK, NU3-4., a képességek elemzése szabály, részvétel,
AJ2) Szabálytudat, alkalmazkodás: közösség,
Társas helyzetek az iskolában a közösség szabályaihoz való alkalmazkodás alkalmazkodás,
(1-2. feladat, AJ1/4) jelentősége felelősség, jog,
Szabályok, jogok, problémák Önismeret, közösségi tudat, kötődés az iskolához: kötelesség
(4-5. feladat, GY, NU1-2, AJ3) a közösség elvárásainak és a saját értékeknek az
összevetése, az egyén szerepének és felelősségének
mérlegelése, a saját iskola értékeinek és
hiányosságainak gyűjtése
Kritikai gondolkodás, problémamegoldás, jobbítási
szándék, állampolgári kompetenciák:
az iskolai működés tényezőinek vizsgálata,
értékelése, tervezés, demokratikus szabályalkotás
Kommunikáció, konfliktuskezelés:
konfliktusok elemzése, dramatizálása, saját
vélemény, javaslat melletti érvelés
Kutatás, digitális kompetencia:
információkeresés az interneten
17
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
30. 20. Nincs egyebünk, Szabály, törvény, rend a Szabálytudat, alkalmazkodás: egyén, közösség,
csak a törvényeink csoportban a közösség szabályainak és a hozzájuk való érdek,
(M, 1. feladat, GY, R) alkalmazkodás jelentősége érdekütközés,
Egyén és közösség, hasonlóság, Kritikai gondolkodás, demokráciára nevelés: érdekegyeztetés,
különbség a szabályok kritikus elemzése, javítása, közös szabály, törvény,
(2., 4-5., 8. feladat, ÖK) szabályalkotás rend, szabadság,
Szabályalkotás Önismeret, közösségi tudat, összehasonlítás: fair play,
(3. feladat) a közösség elvárásainak és a saját értékeknek az méltányosság
Fair play a sportban és az életben összevetése
(6-7. feladat, NU, AJ) Autonómia, érdekérvényesítés, bátorság:
a saját értékek, érdekek mellett kiállás, érvelés
Tisztelet, méltányosság, kommunikáció:
mások szempontjainak, érdekeinek figyelembe vétele
Kutatás, digitális kompetencia:
információkeresés az interneten
31. 21. Alkalmazkodás Szabadság és kötöttség a Önismeret, közösségi tudat, összehasonlítás: önállóság
és önállóság közösségben a közösség elvárásainak és a saját értékeknek, (autonómia),
(M, 1-2., 5. feladat, GY, R, AJ) érdekeknek az összevetése alkalmazkodás,
Az önállóság/autonómia a Autonómia, érdekérvényesítés, bátorság: szabadság,
közösségen belül saját értékek, érdekek mellett kiállás, érvelés elvárás,
(3., 7-10. feladat, ÖK, NU, AJ) Elfogadás, tolerancia, önreflexió: befogadás,
Befogadás és kirekesztés a az új tag befogadását segítő és akadályozó kirekesztés, érték,
közösségben viselkedések vizsgálata konfliktus,
(6-7., 9. feladat, AJ) Önmagunk védelme, másokért kiállás: lelkiismeret,
a zaklatás, megalázás, kegyetlenség felismerése felelősség, döntés
18
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
Kutatás, digitális kompetencia:
információkeresés az interneten
33. 22. Senki sem Egyén, társkapcsolat, egyedüllét Önreflexió, közösségi tudat: egyén,
különálló sziget (M, 6. feladat, ÖK, NU, AJ2) az egyedüllét és a magány lelkiállapotának és társkapcsolat,
Önismeret, önelfogadás okainak feltárása egyedüllét,
(Összefoglaló- (1-5. feladat, AJ1) Okok és következmények feltárása: magány,
szintetizáló lecke) A személyes felelősség a társakért a kapcsolatok kialakulásának, működésének kapcsolatteremtés,
(7-9. feladat) elemzése felelősség,
Szociális tudat fejlesztése: személyiség
a társakért vállalt felelősség okainak, módjainak a
feltárása
Felelősségérzet, empátia, digitális kompetencia:
a virtuális térben való viselkedés és
következményeinek vizsgálata
Önismeret, önelfogadás, jövőkép:
19
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
saját szükségletek, célok megfogalmazása, saját
tulajdonságok értékelése, jövőbeli állapotok
elképzelése
ÉV VÉGI ÖSSZEFOGLALÁS
35. Év végi összefoglalás Egész évi összefoglalás (pl. 131. Kritikai gondolkodás –
old.) Együttműködés, kommunikáció
Projektek, csoportfeladatok zárása, Önismeret, önreflexió
beszámolók, értékelés Értékelés, önértékelés
vagy
Meghívottak számára
20
Témák
Az óra témája
órákra
(tankönyvi lecke) Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontás
vagy funkciója
a
projektbemutatók: kiállítás, műsor,
drámajátékok
vagy
Szabadon használható óra
(beépíthető a leckék közé)
21