Professional Documents
Culture Documents
FI-501010501/1
Tanmenetjavaslat
(Rugalmas)
A rugalmas tanmenetet segítségül készítettük a tankönyvhöz, a normál tanmenet helyett. Ezzel a tanmenettel a cél annak segítése, hogy a
tankönyv szoros menetét fellazítsuk egy gyakorlatorientáltabb, több képességfejlesztő és gyakorló lehetőséget tartalmazó óraszervezéssel. A
nyelvtanórák tematikáját lényegesen nem változtattuk meg, mert a kis óraszám és a tananyag egymásra épülő (szoros) jellege ezt nem teszi
lehetővé. Ugyanakkor arra tettünk kísérletet, hogy a tanagyag egy kicsit más bontásával, illetve az óraszervezés megváltoztatására tett
javaslatainkkal változást idézzünk elő a tanórán. Tehát a struktúrán és a tananyag feldolgozásának módján, illetve arányain változtattunk. Ebben
az évben például az új tananyag feldolgozása és a képességfejlesztés, gyakorlás aránya a rugalmas tanmenetben 23–49, míg a normál
tanmenetben: 43–29, a képességfejlesztés javára tolódott el jelentősen az arány.
Hogyan változtattunk?
A változtatás egyik fő eszköze az átcsoportosítás, a másik a hangsúlyeltolás volt. Az elméleti témákat összevontuk egy-témakör elejére, az így
felszabaduló órákat pedig a tananyag elmélyítésére használtuk fel, képességfejlesztő feladatokkal, játékokkal. A cél annak a segítése, hogy az
elméleti tananyagot inkább a nyelvhasználat, a kommunikáció gyakorlatában tanulják meg, ismerjék fel a diákok, hiszen nagyon sok ismeret
alapja már a fejükben, a nyelvhasználatukban van. Ezzel alapvetően változtattuk meg az új tananyag feldolgozása és a képességfejlesztés,
gyakorlás arányait az órákon belül. Az elméleti anyaggal való foglalkozás csak a kereteket jelöli ki, a részletek, elmélyítés a gyakorlatok során
történik.
Például a Kommunikáció fejezetnél ezt segítik a Kommunikációs gyakorlatok elnevezésű órák, amelyek lényege, hogy szituációs
gyakorlatokban, szövegértési, szövegalkotási feladatok során tanulják meg, ismerjék fel a kommunikáció jellemzőit, a helyes kommunikációs
módokat, a kommunikációs illemszabályokat. Ebben a fejezetben eltérő, gyakorlati jellegű számonkérést is javasolunk, mert ebből kiderül az is,
hogy a diákok mennyire sajátították el az elméleti anyagot.
Ezt az elvet érvényesítettük a helyesírással, a jelentéssel, illetve a szövegtípusokkal foglalkozó témáknál is (Helyesírási gyakorlat,
Szövegalkotási gyakorlat). Ez tehát azt jelenti, hogy a téma nem változott meg, csak a más, eltérő feldolgozási módra, illetve új hangsúlyok
kialakítására adtunk javaslatot.
Változás még, hogy a tanmenetben minden témazáró után bekerült egy óra a dolgozatok megbeszélésre, mert ez nagyon fontos az összefoglalás,
rendszerezés szempontjából. A feladatok és a hibák megbeszélése újabb rendszerezésre ad lehetőséget.
2
Képességfejlesztés,
Teljes
Új tananyag összefoglalás,
Témák óraszám
feldolgozása gyakorlás,
72 óra
ellenőrzés
Ismerkedés, ismétlés, ráhangolás (Bevezető) - 3 3
Kommunikáció (I.) 1 9 10
Év végi rendszerezés - 1 1
összesen 23 49 72
Megjegyzés:
Az óra céljának megnevezését félkövér kiemeléssel jelöltük.
3
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
ISMERKEDÉS, ISMÉTLÉS
4
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
Lényegkiemelés, annak Önálló tanulás, jegyzetelés,
tudatosítása, hogy egy jól ismeretfeldolgozás, szövegértés,
megválasztott grafikai szervező önellenőrzés.
alkalmazásával növelhető a
tanulás hatékonysága.
Ismerkedés a tankönyv és a
munkafüzet felépítésével,
eszközeivel, grafikai
szervezőivel.
3. Tanulni tanulunk Képességfejlesztés, A tanulási képességek Önálló tanulás,
rendszerezés fejlesztése a tankönyvi szöveg, önellenőrzés.
Az önálló tanulás képességének a feladatok, valamint a
kialakítása, fejlesztése; az munkafüzet gyakorlatai
önellenőrzés fontosságának segítségével.
tudatosítása. A tudatos tanulás attitűdjének
Egyéni és csoportmunka erősítése.
különbségeinek megbeszélése, Szociális kompetenciák,
egyéni felelősség megjelölése a önismeret fejlesztése.
csoport teljesítményében.
5
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
I. KOMMUNIKÁCIÓ
6
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
van.
Annak tudatosítása,
hogy vannak olyan feltételek,
amelyek segítik (közös nyelv),
ill. akadályozzák (zaj) a sikeres
kommunikációt;
hogy többféle jelrendszer
segítségével lehet
kommunikálni. A jelnyelv
szerepe.
5. Kommunikációs Képességfejlesztés Beszédkészség, szóbeli A 4. órán megismert
gyakorlat szövegek megértése, tananyag.
A kommunikációról szerzett értelmezése és alkotása
Az emberi elméleti ismeretek gyakorlati irányított szövegalkotás,
kommunikáció megalapozása, elmélyítése, szituációs játékok segítségével.
fogalma, tényezői és bővítése. Az előző órán tanultak A kommunikációs célnak, a
eszközei gyakorlati alkalmazása, az kommunikációs helyzetnek és
ismeretek segítségével a résztvevői szerepeknek
A nyelv szerepe a kommunikációs készségek megfelelő beszédhelyzetek
kommunikációban fejlesztése. létrehozása szerepjátékkal,
drámapedagógiai
7
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
gyakorlatokkal. Alkalmazkodás
a beszédhelyzethez, a
kommunikációs célhoz.
Kommunikációs- és
beszédkészség fejlesztése
gyakorlatokkal, dramatikus
játékkal, hangos
szövegmondással.
6. Kommunikációs Képességfejlesztés A kommunikációs szituációk A 4. órán megismert
gyakorlat A 4. óra elméleti anyagának megértése, a nem nyelvi jelek tananyag.
kibontása, továbbfejlesztése használatának tudatosítása.
A kommunikáció célja, gyakorlati tevékenységekkel:
kommunikáció nem feladatokon, szituációkon A kommunikációs helyzetnek
nyelvi jelekkel keresztül a kommunikáció megfelelő helyes beszédlégzés,
céljának tudatosítása, hangképzés, hangsúlyozás,
meghatározása, a kommunikáció tempó és szünettartás
lehetőségeinek megfigyelése a kialakulásának segítése
társas kapcsolatainkban. A Alkalmazkodás a
kapcsolattartás fajtáinak beszédhelyzethez, a
felismertetése, megnevezése, kommunikációs célhoz.
ezekhez kapcsolódó
8
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
illemszabályok ismétlése.
Szituációs játékok.
7. Kommunikációs Képességfejlesztés Mindennapi kommunikációs Állati kommunikáció,
gyakorlat A kommunikációról szerzett szituációk különféle emberi kommunikáció,
A kommunikáció elméleti ismeretek gyakorlati helyzetekben. A társas kommunikációs célok, nem
kezdése, megalapozása, elmélyítése, kultúrában való részvételhez nyelvi jelek, gesztus,
kapcsolattartás, bővítése. szükséges nyelvi kompetenciák mimika, testtartás, távolság,
befejezés fejlesztése. A kiejtés, a szöveg külső (megjelenés), a nyelv
Feladatokon, szituációkon és a nem nyelvi jelek közötti zenei eszközei. A
keresztül a kapcsolattartás összhang fejlesztése. A magyar kapcsolatfelvétel (köszönés,
szerepének tudatosítása. A nyelv kiejtési sajátosságainak megszólítás, bemutatkozás,
beszédhelyzetnek megfelelő (hangsúly, hanglejtés) a bemutatás); a
köszöntések, üdvözlések tudatosítása. A kommunikációs kapcsolatfenntartás (a
felismerése, gyakorlása. Az célok, nem nyelvi jelek, beszélgetés kezdése,
alapvető udvariassági köszönési gesztus, mimika, testtartás, folytatása, lezárása); a
és megszólítási formulák, a távolság, külső (megjelenés), a kapcsolat lezárása
tegezési és magázási módok nyelv zenei eszközei. (búcsúzás, elköszönés).
gyakorlása. Mindennapi Beszédkészség, szóbeli
kommunikációs szituációk szövegek megértése,
különféle helyzetekben történő értelmezése és alkotása
gyakorlása: kapcsolatfelvétel, szituációs játékok révén.
9
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
kérdés, kérés, beszélgetés.
8. Kommunikációs Képességfejlesztés Mindennapi kommunikációs Bemutatkozás. A
gyakorlat A kommunikációról szerzett szituációk különféle telefonálás illemszabályai.
elméleti ismeretek gyakorlati helyzetekben. A társas
Bemutatkozás, megalapozása, elmélyítése, kultúrában való részvételhez
telefonálás bővítése. szükséges nyelvi kompetenciák
fejlesztése. A társas viselkedés
A telefonálás és a személyes szabályozásához szükséges
beszélgetés különbségeinek nyelvi kompetenciák és a
tudatosítása, pl. gesztusok konfliktuskezelési képesség
hiánya, azok pótlása a fejlesztése.
hangsúllyal, hangerővel stb. A
telefonálás és a bemutatkozás Beszédkészség, szóbeli
illemszabályai. szövegek megértése,
A kommunikációs helyzet értelmezése és alkotása
(kontextus) értelmezése. A szituációs játékokat leíró
kommunikáció teljes feladatok (tankönyv és
folyamatának megfigyelése, munkafüzet) segítségével.
tényezőinek megnevezése egy-
egy példa elemzésével. Szociális kompetenciák
A telefonálás és a bemutatkozás fejlesztése.
10
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
illemszabályainak gyakorlása. A
lehető legtöbb gyakorlat
elvégzése (pl. drámajátékos
szituációk, csoportmunka, páros
munka).
9. Kommunikációs Képességfejlesztés A társas viselkedés A kérés és a tudakozódás.
gyakorlat A kommunikációról szerzett szabályozásához szükséges Információ, tudakozódás, az
Kérés, tudakozódás, elméleti ismeretek gyakorlati nyelvi kompetenciák és a információ kérés szabályai,
megköszönés megalapozása, elmélyítése, konfliktuskezelési képesség udvariasság, nyelvi
bővítése. fejlesztése. illemszabályok.
Kommunikációs és társasági
Az udvarias kéréstől a parancsig illemszabályok elsajátítása,
– illemszabályok és nyelvi jártasság megszerzése.
formuláik elsajátítása, Beszédkészség, szóbeli
gyakorlása. szövegek megértése,
A kommunikációs helyzet értelmezése és alkotása
(kontextus) értelmezése. A irányított szövegalkotás és
kommunikáció teljes szituációs játékok révén a
folyamatának megfigyelése, tankönyv segítségével.
tényezőinek megnevezése egy-
egy példa elemzésével.
11
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
Az udvarias kéréstől a parancsig
- illemszabályok és nyelvi
formuláik elsajátítása,
gyakorlása. A tankönyv és
munkafüzet használata.
Szituációs játékok.
10. Vázlatírás – Javasolt Képességfejlesztés Szövegértés- szövegalkotási A vázlatírás. A vázlat
könyvtári óra A vázlatírás céljának készségek fejlesztése, típusai (tételmondatos,
meghatározása, a vázlat, mint a különösen írott szövegekben. kulcsszavas, címszavas).
tanulást segítő eszköz Írásbeli anyanyelvi
szerepének tudatosítása. kompetenciák fejlesztése, a
Vázlattípusok megfigyelése, szövegtömörítés lényegének
alkalmazása. elsajátíttatása.
A könyvtár, mint tanulási és Információkeresés nyomtatott
kulturális tér megismerése, anyagokban (pl. lexikonban,
eszközeinek használata. tankönyvben). A tanulási
képesség fejlesztése: a vázlat,
mint a tanulás hatékonyságát
növelő eszköz alkalmazása a
tankönyv és a munkafüzet
vonatkozó feladatai
12
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
segítségével.
Digitális és tanulási
kompetenciák fejlesztése.
11. Szóbeli és írásbeli Képességfejlesztés Tanulási és anyanyelvi Felkészülés a szóbeli és
felelés Annak tudatosítása, hogy kompetenciák fejlesztése. A írásbeli felelésre.
a tanórai felelést felkészülés hatékony kommunikáció nyelvi
előzi meg; a sikeres szóbeli és nem nyelvi eszközeinek
felelés feltétele a hatékony (testtartás, tekintet, hanglejtés)
kommunikáció, a jó alkalmazása a hatékony
kifejezőkészség, érthető beszéd. kommunikáció érdekében.
A felkészülés, jegyzetelés, Beszédkészség, szóbeli
szövegkiemelés, szövegek megértése,
szövegértelmezés, vázlatkészítés értelmezése és alkotása
gyakorlása. A nem nyelvi szituációs játékok révén a
eszközök közös gyakorlása tankönyv vonatkozó feladatai
szituációs játékokkal, a segítségével.
tankönyv és a munkafüzet
feladatainak elvégzésével. Írás, szövegalkotás fejlesztése a
tankönyv feladata munkafüzet
feladatai segítségével.
13
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
A tanulási és szociális
készségek, képességek
fejlesztése.
12. Összefoglalás – Rendszerzés Az anyanyelvi tudatosság A Kommunikáció című
Kommunikáció A tanultak ismétlése, az fejlesztése, rendszerező fejezet ismeretanyaga,
esetleges hiányosságok pótlása a képesség, önellenőrzés, fogalmai.
tankönyv és a munkafüzet önkorrekció. Önértékelés,
vonatkozó feladatanyaga csoportértékelés, önkorrekció
segítségével. gyakorlása.
13. Számonkérés: A tanult ismeretek, elsajátított
szituációs játékok és képességek ellenőrzése.
azok elemzése A feladatok megválasztása az
formájában osztályra szabottan történjen,
tanári differenciálás szerint.
14
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
betűk megfigyeltetése; a hangok Kapcsolódás a biológia hangok.
részletesebb vizsgálata. tananyaghoz. Beszédhang. Betű, írásjegy,
A hangképzésnek, a magyar írásjel.
hangrendszer jellemezőinek
tapasztalati úton történő
megismerése.
A beszédhang és a betű közötti
különbség tisztázása.
A beszédhang és a jelölésére
szolgáló betű fogalmának
körüljárása példák segítségével.
Jó lehetőséget teremt a
számítógép használatára otthoni
feladatokhoz.
15. A magyar ábécé Képességfejlesztés Anyanyelvi tudatosság A magyar ábécé betűi,
Saját meglévő ismeretek fejlesztése, a betűrendbe állítás betűrend.
aktiválásával, játékos elsajátítása.
feladatokon keresztül
ismerkedjenek a tanulók a
témával.
A magyar ábécé hangállománya,
15
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
ennek összevetése esetleg a
tanult idegen nyelv(ek)ével. A
hosszú két- és háromjegyű
mássalhangzók írása. A
betűrendbe állítás szabályainak
gyakorlása. A tankönyv és
munkafüzet használata.
16. Az írás története Képességfejlesztés Tanulási képességek fejlesztése Írásfajták: képírás, szó és
Olvasmány Az írás történetéről szóló a megismert jegyzetelési szótagírás, betűírás.
ismeretközlő szöveg technikák alkalmazásával.
feldolgozása, fogalmak A kézírás, az egyéni írásmód
meghatározása fejlesztése. Kreatív feladatokkal
csoportmunkában (5-6 fős az egyéni alkotás előtérbe
csoportok) különböző kerülhet, önálló otthoni
jegyzetelési technikák kutatómunka is kapcsolódhat a
alkalmazásával. tanórához.
Olvasás, az írott szöveg
megértése.
Szociális kompetenciák
fejlesztése, felelősségtudat a
16
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
közös munkáért,
együttműködés.
17. A magyar nyelv Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A magánhangzók rendszere
magánhangzói A magánhangzók rendszerének ismeretek fejlesztése, helyes időtartamuk (rövid és
megismerése, tankönyvi és hangképzés szerepének hosszú magánhangzók) és
munkafüzeti gyakorlatok tudatosítása. az ajak formálása
elvégzése. A magánhangzók (ajakkerekítéses és
csoportosítása a nyelv ajakréses magánhangzók)
függőleges és vízszintes szerint.
mozgása szerint. A
magánhangzók csoportosítása
időtartamuk és az ajak formálása
szerint.
A helyes hangképzés
tudatosítása.
18. A magyar nyelv Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A mássalhangzók rendszere
mássalhangzói A mássalhangzók rendszere, a ismeretek fejlesztése. az időtartam, és a képzés
képzésük sajátosságai, a Hallás utáni megértés helye szerint.
leckéhez kapcsolódó tankönyvi fejlesztése.
és munkafüzeti gyakorlatok Helyesírás, helyesejtés
elvégzése. A helyes hangképzés fejlesztése.
17
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
tudatosítása.
19. Részösszefoglalás – Rendszerezés Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A tanult ismeretanyag,
A magyar nyelv A magyar nyelv ismertek mélyítése a fogalmak.
hangrendszere hangrendszerének áttekintése: A munkafüzet feladatanyaga
magánhangzók és a segítségével
mássalhangzók rendszere, a
képzésük sajátosságai, A tanulási képesség fejlesztése
tankönyvi és munkafüzeti a tankönyv rendszerző ábrái
gyakorlatok elvégzése. segítségével.
20. A Új tananyag elsajátítása A magánhangzók Hangrend és illeszkedés, a
magánhangzótörvények Néhány, a magyar nyelvre kapcsolódásai, a helyes kiejtés. hiátus.
jellemző hangkapcsolódási A Magyar helyesírási szótár
szabályszerűség megfigyelése, a használata.
helyes kiejtés és írásmód. Helyesírási készségek
A magánhangzók kapcsolódásai, fejlesztése.
a helyes kiejtés.
21. A Új tananyag elsajátítása A kiejtés és az írás A teljes hasonulás.
mássalhangzótörvények Néhány, a magyar nyelvre összefüggése,
– Teljes hasonulás jellemző hangkapcsolódási szabályszerűségeinek
szabályszerűség megfigyelése, a megismertetése.
helyes kiejtés és írásmód A Magyar helyesírási szótár
18
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
gyakorlása. használata.
A kiejtés és az írás
összefüggése,
szabályszerűségeinek
megismertetése.
22. A Gyakorlás Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A teljes hasonulás.
mássalhangzótörvények A teljes hasonulás eseteinek ismeretek elmélyítése a
– Teljes hasonulás gyakorlása a tankönyv és a mássalhangzótörvények
munkafüzet feladatai eseteinek gyakorlásával.
segítségével. Szövegértési és szövegalkotási
gyakorlatok, helyesírási
gyakorlatok.
23. A Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A részleges hasonulás.
mássalhangzótörvények Néhány a magyar nyelvre ismeretek elmélyítése.
– Részleges hasonulás jellemző hangkapcsolódási
szabályszerűség megfigyelése, a
helyes kiejtés és írásmód.
A kiejtés és az írás
összefüggése,
szabályszerűségeinek
megismertetése.
19
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
24. A Gyakorlás Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A részleges hasonulás.
mássalhangzótörvények A részleges hasonulás eseteinek ismeretek elmélyítése a
– Részleges hasonulás gyakorlása a tankönyv és a mássalhangzótörvények
munkafüzet feladatai eseteinek gyakorlásával.
segítségével. Szövegértési és szövegalkotási
gyakorlatok, helyesírási
gyakorlatok.
25. A Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi Az összeolvadás, rövidülés,
mássalhangzótörvények Néhány a magyar nyelvre ismeretek. kiesés, nyúlás.
– Összeolvadás, jellemző hangkapcsolódási
rövidülés, kiesés, nyúlás szabályszerűség megfigyelése, a
helyes kiejtés és írásmód.
A kiejtés és az írás
összefüggése,
szabályszerűségeinek
megismertetése.
26. A szavak elválasztása Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi Szótagolási szabályok. Az
Az elválasztás szabályainak ismeretek. Helyesírási elválasztás.
megismerése: a szótagolás készségek, képességek
szabályai, a kivételek, a fejlesztése. Tudatos
szótagolási szabályok nyelvhasználat képessége
20
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
tudatosítása. szóban és írásban.
27. Gyakorolj! Gyakorlás Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A magánhangzók és a
Az elsajátított ismeretek ismeretek mássalhangzók
gyakorlása. A tankönyvi és mélyítése (hangok kapcsolódási kapcsolódásának
munkafüzeti gyakorlatok jó törvényszerűségei) a tankönyv törvényszerűségei.
lehetőséget adnak egyéni, páros, és a munkafüzet feladatanyaga
csoportos és kooperatív segítségével.
gyakorlásra is, valamint a
differenciálásra. Fontos az Olvasás, az írott szöveg
esetleges pontatlanságok megértése.
korrekciója, a hiányosságok Tanulási készségek, képességek
pótlása, a fejlesztő értékelés fejlesztése.
alkalmazása. Folyamatosan
lehetőség van az önértékelésre,
önkorrekcióra.
28. Összefoglalás – Rendszerzés Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A Beszédhangok és betűk
Beszédhangok és betűk A tanultak ismétlése, az ismeretek bővítése. című fejezet ismeretanyaga,
esetleges hiányosságok pótlása a fogalmai.
tankönyv és a munkafüzet Írás, szövegalkotás
vonatkozó feladatanyaga készségeinek fejlesztése.
segítségével. Néhány a magyar
21
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
nyelvre jellemző A tanulási képességek
hangkapcsolódási fejlesztése.
szabályszerűség megfigyelése, a Anyanyelvi tudatosság
helyes kiejtés és írásmód. fejlesztése, rendszerező
Szövegalkotási gyakorlatok képesség fejlesztése.
szóban és írásban, ismeretek
rendszerezése. A tankönyvi és
munkafüzeti feladatok
lehetőséget adnak a
differenciálásra, a fejlesztő
értékelésre.
29. Témazáró A tanult ismeretek, elsajátított
képességek ellenőrzése írásban.
30. Dolgozat megbeszélése Dolgozat feladatainak és Feladatok megoldása,
eredményeinek megbeszélése. problémák megbeszélése,
típushibák javítása, értelmezése,
egyéni problémák személyre
szabott megbeszélése.
22
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
23
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
vizsgálata: mit jelent az A nyelvhasználati tudatosság (képző, jel, rag). Egyszerű
egyszerű és összetett szó, mi azfejlesztése szó, összetett szó (előtag,
előtag és utótag. A szóelemek, afigyelemfejlesztéssel: a magyar utótag).
szótő és a toldalékok nyelv szerkezetének
fogalmának megismerése, a megfigyeltetése; a hangok, a
szóelemek felismerésének szóelemek és a szavak
gyakorlása. szintjének részletesebb
vizsgálata.
33. Toldalékok – A képzők Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A képző, a jel. A rag. A
és a jelek A képző és a jel funkciójának ismeretek bővítése. toldalékok sorrendje. Az
A ragok megértetése, fajtáik elkülönítése. A nyelvhasználati tudatosság előhangzó szerepe.
A képző fogalma és fajtái, a fejlesztése
toldalékok sorrendje a magyar figyelemfejlesztéssel: a magyar
szavakban, a jelek funkciója és nyelv szerkezetének
fajtái. megfigyeltetése; a hangok, a
A ragok funkciójának szóelemek és a szavak
megértetése és fajtáinak szintjének részletesebb
bemutatása. A toldalékok vizsgálata.
sorrendje
A képzők, jelek felismerésének
gyakorlása a munkafüzeti,
24
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
tankönyvi feladatokkal.
34. Összefoglalás, Rendszerzés, Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A szavak szerkezete című
gyakorlás – A szavak képességfejlesztés ismeretek elsajátítása a fejezet ismeretanyaga,
szerkezete A szavak szerkezetéről tanultak munkafüzet feladatai fogalmai.
ismétlése, az esetleges segítségével.
hiányosságok pótlása a tankönyv A tanulási képességek
és a munkafüzet vonatkozó fejlesztése. (rendszerezés) a
feladatanyaga segítségével. A tankönyvben szereplő vázlat és
szóelemek felismerésének, az ábraanyag segítségével.
használatának gyakorlása, a
helyes használat elsajátításának
gyakorlása feladatokkal szóban
és írásban. Gyakorlás,
rendszerezés, a tankönyvi és
munkafüzeti gyakorlatok,
feladatok lehetőséget adnak a
differenciálásra, rendszerezésre.
35. Témazáró A tanult ismeretek, elsajátított
képességek ellenőrzése.
36. Dolgozat megbeszélése Dolgozat feladatainak és Feladatok megoldása,
25
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
eredményeinek megbeszélése. problémák megbeszélése,
típushibák javítása, értelmezése,
egyéni problémák személyre
szabott megbeszélése.
37. A magyar helyesírásról Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A helyesírás. Szóbeliség,
Helyesírásunk jellemzői. A ismeretek fejlesztése. írásbeliség, értelemtükröző
helyesírás fontosságának helyesírás, helyesírási
tudatosítása. A helyesírást segítő Írás, szövegalkotás szótárak, segédkönyvek
segédeszközök (helyesírási Helyesírási készségek (helyesiras.mta.hu).
szabályzat, szótár stb.) fejlesztése, szabálykövetés
megismerése, önálló tudatosítása.
használatának kialakítása.
38. A kiejtés elve Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A helyesírási alapelvek. A
Helyesírásunk négy alapelvének ismeretek bővítése. kiejtés elve.
meghatározása. A kiejtés elve Az alapvető helyesírási
szerint írt szavak főbb szabályok (kiejtés elve)
jellegzetességeinek megértetése. megismerése főleg a hangtani és
Az Akadémiai helyesírási szófajtani ismeretek
26
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
szabályzat (12. kiadás) elsajátításához kapcsolódóan.
megismerése, használata. Írás, szövegalkotás fejlesztése a
Helyesírási gyakorlatok végzése. helyesírási gyakorlatok révén.
Helyesírási szabályok
használatának tudatosítása.
39. A szóelemzés elve I. Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A szóelemzés elve. (Írásban
A szóelemzés elve szerint írt ismeretek bővítése. jelöletlen
szavak főbb jellegzetességeinek Az alapvető helyesírási mássalhangzótörvények:
megértetése. Az írásban szabályok (szóelemzés elve) hasonulás, összeolvadás,
jelöletlen megismerése főleg a hangtani és rövidülés, kiesés).
mássalhangzótörvényekről szófajtani ismeretek
tanultak felelevenítése. elsajátításához kapcsolódóan.
40. Helyesírási gyakorlat Képességfejlesztés, gyakorlás Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A szóelemzés elve. (Írásban
A szóelemzés elve I. A helyesírási szabályok ismeretek mélyítése a tanult jelöletlen
alkalmazásának helyesírási ismeretek mássalhangzótörvények:
automatizálódása. gyakorlásával. hasonulás, összeolvadás,
Helyesírási gyakorlatok végzése. rövidülés, kiesés.)
Írás, szövegalkotás fejlesztése a
helyesírási gyakorlatok révén.
41. A szóelemzés elve II. Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A szóelemzés elve. (Az
A szóelemzés elve szerint írt ismeretek bővítése. írásban jelölt
27
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
szavak főbb jellegzetességeinek Az alapvető helyesírási mássalhangzótörvény: teljes
megértetése. Az írásban jelölt szabályok (szóelemzés elve) hasonulás.)
mássalhangzótörvényről megismerése főleg a hangtani és
tanultak felelevenítése. szófajtani ismeretek
elsajátításához kapcsolódóan.
42. Helyesírási gyakorlat Képességfejlesztés, gyakorlás Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A szóelemzés elve. (Az
A szóelemzés elve II. Helyesírási gyakorlatok végzése. ismeretek fejlesztése, írásban jelölt
helyesírási készségek, mássalhangzótörvény: teljes
képességek fejlesztése. hasonulás.)
43. A hagyomány és az Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A hagyomány és az
egyszerűsítés elve A hagyomány és az ismeretek egyszerűsítés elve.
egyszerűsítés elve szerint írt
szavak főbb jellegzetességeinek Írás, szövegalkotás.
megértetése. Irodalmi figurák neveinek
Az egyszerűsítés elve. helyesírása.
Gyakorlás, tollbamondás,
hibakeresés.
A Magyar helyesírási szótár
használata.
44. Helyesírási gyakorlat Gyakorlás Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi
Gyakorolj! A helyesírási ismeretek ismeretek fejlesztése.
28
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
gyakorlása tollbamondás és Írás, szövegalkotás, helyesírás
írásbeli/szóbeli feladatok készségeinek, képességeinek
segítségével. fejlesztése.
A megtanult ismeretek
gyakorlása szövegeken, önállóan A tanulási képesség fejlesztése,
és csoportosan. szociális készségek fejlesztése.
Kreatív feladatokkal az egyéni Elemző készségek fejlesztése.
alkotás előtérbe kerülhet, önálló
otthoni kutatómunka is
kapcsolódhat a tanórához,
esetleg rövid kiselőadás is
készülhet előre megbeszélt
szempontok szerint.
45. Összefoglalás – Rendszerzés Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A magyar helyesírás
A magyar helyesírás A helyesírásról tanultak ismeretek fejlesztése, alapelvei című fejezet
alapelvei ismétlése, az esetleges áttekintése. ismeretanyaga, fogalmai.
hiányosságok pótlása a tankönyv
vázlata és ellenőrző kérdései, Írás, szövegalkotás, helyesírás
feladatai, valamint a munkafüzet készségeinek fejlesztése.
feladatanyaga segítségével.
A tanulási képességek
29
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
fejlesztése, szociális
kompetenciák fejlesztése.
46. Témazáró A tanult ismeretek, elsajátított
képességek ellenőrzése
47. Dolgozat megbeszélése Dolgozat feladatainak és Feladatok megoldása,
eredményeinek megbeszélése. problémák megbeszélése,
típushibák javítása, értelmezése,
egyéni problémák személyre
szabott megbeszélése.
V. A SZAVAK JELENTÉSE
30
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
jelentés kapcsolatának
megértetése. A szó jelentése. Az A tanulási képességek
egynyelvű szótárak fejlesztése.
funkciójának bemutatása.
Egynyelvű szótárak használata,
könyvtári kutatás, szójelentések
csoportos és önálló feltárása.
49. Egyjelentésű és Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi Hangalak és jelentés
többjelentésű szavak Az egyjelentésű és többjelentésű ismeretek fejlesztése, tanulást kapcsolata a szavakban. A
szavaink. A hangalak és a segítő eszközök használatának szavak jelentése és
jelentés közötti kapcsolatok gyakorlása. hangalakja közötti
jelölésének megismerése. összefüggés megfigyelése.
Gyakorlás a tankönyvi és Az egyjelentésű és a
munkafüzeti feladatokkal. többjelentésű szó.
Ismerkedés a Szinonima Egynyelvű szótárak
szótárral. használata, könyvtári
kutatás, szójelentések
csoportos és önálló
feltárása.
50. Azonos alakú szavak Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi Azonos alakú szavak,
Hasonló alakú szavak A hangalak és jelentés ismeretek: hangalak és jelentés hasonló alakú szavak, rokon
31
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
Rokon értelmű szavak kapcsolatának tisztázása, a kapcsolata a szavakban. A értelmű szavak, ellentétes
Ellentétes jelentésű típusok megismerése. szavak jelentése és hangalakja jelentésű szavak.
szavak Az azonos alakú szavak közötti összefüggés
jellegzetességeinek megfigyelése. Egynyelvű
megmutatása; szótárak használata, könyvtári
a többjelentésű és a hasonló kutatás, szójelentések csoportos
alakú szavak különbségeinek és önálló feltárása.
felfedezése a példaanyag
segítségével.
51. Szövegalkotási Képességfejlesztés, gyakorlás Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A hasonló alakú szavak.
gyakorlat A hasonló hangzású szavakhoz ismeretek elmélyítése.
Hasonló alakú szavak kapcsolódó nyelvhelyességi Nyelvhelyesség, helyesírás.
tudnivalók áttekintése,
szókincsfejlesztés páros
feladatok, kooperatív
gyakorlatok segítségével. A
hasonló alakú szavak
megismerése, egyes nyelvjárási
különbségek bemutatása, az
egyéni nyelvhasználat
példázása. A jelentéselkülönülés
32
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
fogalmának áttekintése.
52. Szövegalkotási Képességfejlesztés, gyakorlás Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A rokon értelmű szavak.
gyakorlat A magyar nyelv ismeretek, szövegalkotás.
Rokon értelmű szavak szinonimagazdagságának,
sokszínű kifejezőképességének
felfedeztetése.
A rokon értelmű szavak
megismerése, egyes nyelvjárási
különbségek bemutatása, példák
az egyéni nyelvhasználatra. A
szavak hangulati értékének,
fokozatbeli különbségének
megismerése. A
szlengkifejezések, tájszavak
használati értékének bemutatása
gyakorlással.
Szinonima szótár használata.
53. Szövegalkotási Képességfejlesztés, gyakorlás Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi Az ellentétes jelentésű
gyakorlat Szókincsfejlesztés az ismeretek fejlesztése. szavak.
Ellentétes jelentésű ellentétpárok segítségével. Szövegalkotási készségek
szavak fejlesztése.
33
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
54. Szövegalkotási Képességfejlesztés, gyakorlás Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A hangutánzó és
gyakorlat A hangutánzó és hangulatfestő ismeretek fejlesztése. hangulatfestő szavak.
Hangutánzó és szavak gyakorlása rövid Szövegalkotási készségek
hangulatfestő szavak szövegek megalkotásával, fejlesztése.
kreatív feladatokon, szituációs Szociális és digitális készségek
játékokon keresztül. fejlesztése.
55. Az állandósult Új tananyag elsajátítása Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi Az állandósult
szókapcsolatok A köszönések, társalgási ismeretek fejlesztése. szókapcsolat.
fordulatok fontos elemei a Kapcsolódás az irodalom
mindennapi kommunikációnak, tananyagához.
ezek gyakorlására ad lehetőséget
a lecke. Gyakorolhatjuk a
szólások, szóláshasonlatok,
közmondások, szállóigék helyes
használatát, így a szókincs
fejlesztése is megvalósul. A
szállóigék kapcsán az idézés
helyes módját is gyakorolhatjuk.
Alkalmazzunk páros és
kooperációs gyakorlatokat is!
56. Összefoglalás – A Rendszerzés Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi A szavak jelentése című
34
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
szavak jelentése A szavak jelentéséről tanultak ismeretek, nyelvi tudatosság fejezet ismeretanyag,
ismétlése, az esetleges fejlesztése. fogalmai.
hiányosságok pótlása a tankönyv
rendszerező ábrái, valamint a A tanulási és szociális
munkafüzet feladatanyaga készségek, képességek
segítségével. fejlesztése.
35
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
gyakorlat A cím szerepéről tanultak szövegalkotás. fogalmazás előkészületei, a
A szöveg címe és felelevenítése, a címadás Tanulási kompetenciák. tervezés fázisa. Az
szerkezete, a vázlat / A szerepének tudatosítása, a anyaggyűjtés.
szöveg címe és címadás szabályai. A
szerkezete fogalmazás megtervezésének
fontossága, a tervezés.
60. Szövegalkotási Képességfejlesztés, gyakorlás Írás, szövegértés, A vázlatkészítés, a vázlat
gyakorlat Vázlatkészítés, az egyes szövegalkotás. fajtái (tételmondatos vázlat,
A szöveg címe és vázlattípusok funkciója, a célnak Tanulási kompetenciák. kulcsszavas vagy címszavas
szerkezete, a vázlat /A megfelelő vázlat kiválasztása. vázlat, gondolkodástérkép).
vázlat
61. A fogalmazás tagolása Képességfejlesztés, gyakorlás Írás, szövegértés, A fogalmazás szerkezeti
Az alsó tagozaton tanult szövegalkotás. egységei (bevezetés,
ismeretek felelevenítése, a Tanulási kompetenciák. tárgyalás, befejezés).
fogalmazás szerkezetei
egységeinek megnevezése.
62. Szövegalkotási Képességfejlesztés, gyakorlás Írás, szövegértés, Előkészületek a szöveg
gyakorlat Annak beláttatása, hogy egy szövegalkotás. megalkotása előtt (vázlat,
Egy szöveg megírása és szöveg megírása alkotó Anyaggyűjtés különféle piszkozat). A szöveg
javítása folyamat, a szöveg folyamatosan nyomtatott és elektronikus ellenőrzése, javítása.
változhat. Egy szöveg forrásokból az írott mű Javítási jelek.
36
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
megírásához megfelelő elkészítéséhez. Szövegalkotás.
előkészületekre van szükség. Az Tanulási és digitális
ellenőrzés, javítás szerepének kompetenciák.
tudatosítása. Javítási jelek.
63. Szövegtípusok – Új tananyag elsajátítása Írás, szövegalkotás irányított Az elbeszélés
Az elbeszélés Az elbeszélés sajátosságainak szövegalkotó feladatok által jellegzetességei.
gyakorlása/ megismerése, tudatosítása, egyéni és csoportmunkában. Történetmesélés.
pontosítása példák, Kapcsolódás az irodalom
olvasmányélményekre való tananyagához.
hivatkozás alapján. A
történetmondás nehézségei, a
történetmondás gyakorlása.
64. Szövegalkotási Képességfejlesztés, gyakorlás Írás, szövegalkotás irányított A történetmesélés.
gyakorlat A történetmondás gyakorlása. szövegalkotó feladatok által Elbeszélő szövegek.
Szövegtípusok – Elbeszélő szövegek alkotása egyéni és csoportmunkában.
Az elbeszélés megadott szempontok szerint. Digitális kompetenciák.
gyakorlása Kapcsolódás az irodalom
tananyagához.
65. Szövegtípusok – A Új tananyag elsajátítása Írás, szövegalkotás irányított A leírás jellegzetességei. A
leírás, A leírás sajátosságainak szövegalkotó feladatok által leírás fajtái.
helyszínbemutatás megismerése, tudatosítása, egyéni és csoportmunkában.
37
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
gyakorlása pontosítása példák, Kapcsolódás az irodalom
olvasmányélményekre való tananyagához.
hivatkozás alapján. Az
elbeszélés és a leírás
hasonlóságainak és
különbségeinek megmutatása. A
leírás fajtái: tájleírás,
helyszínleírás, személyleírás.
Leírástípusok funkció szerint:
térkép, használati utasítás.
66. Szövegalkotási Képességfejlesztés, gyakorlás Írás, szövegalkotás irányított Leírás. Helyszínbemutatás.
gyakorlat A leírás gyakorlása. Leíró szövegalkotó feladatok által
Szövegtípusok – A szövegek alkotása megadott egyéni és csoportmunkában.
leírás, szempontok szerint. Kapcsolódás az irodalom
helyszínbemutatás tananyagához.
gyakorlása
67. Szövegtípusok – Új tananyag elsajátítása Írás, szövegalkotás irányított A jellemzés.
A jellemzés gyakorlása A jellemzés sajátosságainak szövegalkotó feladatok által
megismerése, tudatosítása egyéni és csoportmunkában.
pontosítása példák, Kapcsolódás az irodalom
olvasmányélményekre való tananyagához.
38
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
hivatkozás alapján. A leírás és a
jellemzés közötti különbség
tudatosítása. A jellemzés fajtái:
külső- és belső jellemzés.
68. A levél jellemzői Új tananyag elsajátítása Írás, szövegalkotás irányított A levél jellemzői, a
Annak tudatosítása, hogy szövegalkotó feladatok által levélírás szabályai. A levél
a levélírásnak is vannak egyéni és csoportmunkában. típusai a kommunikációs
szabályai; Helyesírási készségek célnak megfelelően. Az
a levél stílusa nagymértékben fejlesztése. elektronikus levél
függ a kommunikációs céltól; (e-mail/ímél)
az elektronikus levelezésnek is jellegzetességei. A
vannak szabályai. dátumozás.
A keltezés fontosságának
hangsúlyozása, a helyes formák
megismerése, tudatosítása,
gyakorlása.
69. Összefoglalás – Rendszerzés Írás, szövegalkotás. A Szövegtípusok,
Szövegtípusok, A szövegtípusokról, fogalmazás című fejezet
fogalmazás szövegalkotásról tanultak A tanulási képességek ismeretanyaga, fogalmai
ismétlése, az esetleges fejlesztése.
hiányosságok pótlása a tankönyv
39
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
rendszerező ábrái, valamint a
munkafüzet
feladatanyaga segítségével.
70. Témazáró dolgozat A tanult ismeretek, elsajátított
képességek ellenőrzése.
71. Dolgozat megbeszélése Dolgozat feladatainak és Feladatok megoldása,
eredményeinek megbeszélése. problémák megbeszélése,
típushibák javítása, értelmezése,
egyéni problémák személyre
szabott megbeszélése.
72. Év végi rendszerezés, a Rendszerzés Beszédkészség, szóbeli Az 5. évfolyam
tanultak áttekintése szövegek megértése, tananyagához kapcsolódó
értelmezése és alkotása. ismeretek és fogalmak.
Olvasás, az írott szöveg
megértése.
Írás, szövegalkotás
A tanulási képességek
fejlesztése.
Anyanyelvi kultúra, anyanyelvi
ismeretek rendszerezése,
40
Alkalmaztuk a
kommunikációs,
helyesírási és
szövegalkotási
Az óra témája
gyakorlat
(tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
kategóriát
funkciója
bizonyos órák
meghatározására.
Témák órákra
bontása
fejlesztése, tudatosítása.
41