You are on page 1of 1

A3_2310

A helyi közlekedés kedvezményei


Felsőoktatásban tanulóknak szóló
Díjmentesen utazhatnak Nyugdíjasbérlettel utazhatnak bérlettel utazhatnak Budapesten, azon
kívül környéki helyi tanuló bérlettel
KEDVEZMÉNYEZETTEK BEMUTATANDÓ IGAZOLÁS KEDVEZMÉNYEZETTEK BEMUTATANDÓ IGAZOLÁS (Bérletigazolvány KEDVEZMÉNYEZETTEK BEMUTATANDÓ IGAZOLÁS
(65. életévük betöltését megelőző napig) kiállításakor, érvényesítésekor) Magyarországi felsőoktatási Érvényes magyar diákigazolvány, illetve a
A gyermek annak a tanévnek A 6. életév betöltéséig nem kell igazolás,
a végéig, amelyikben a 14. az óvodások számára óvodai igazolás, a diákok Ellátottak utazási utalványával rendelkező személy, Az ellátottak utazási utalványa és személyi igazolvány. intézmények nappali és esti t agozatos 362/2011. (XII. 30.) számú kormányrendelet
életévét betölti. A 6 év alattiak számára magyar diákigazolvány szükséges továbbá a gyám és a gyámolt, a gondnok é s a gondnokolt, A gyám és a gyámolt személyek, valamint a gondnok és a hallgatója szerinti igazolás
kizárólag felnőtt kísérővel illetve a gyermekvédelmi nevelőszülő és a gondozásában gondnokolt személyek életkortól függetlenül megosztva
utazhatnak. A diákok csak lévő / nevelésbe vett g  yermek, ha bármelyikük az ellátottak használhatják a GY, GYÁM és GO utazási u  talványokat. Tehát A Szátv. hatálya alá tartozó nappali „Magyarigazolvány” és „Magyar
Budapest területén utazhatnak utazási u talványával rendelkezik nyugdíjasbérlet-igazolványt a gyám é s a gyámolt személy, és esti tagozatos hallgató hozzátartozói igazolvány” mellékletében
díjmentesen. a gondnok és a gondnokolt személy egyaránt kiválthat. vagy pótfüzetében beragasztott
Megosztott használatnál az utalvány bemutatása mellett a érvényesítő matrica
A 65 évesnél idősebb magyar, Személyi igazolvány vagy bármely más személyi gyámság, a gondnokság vagy a nevelőszülői viszony meglétét,
valamint EU-, EGT-tagállam és azonosításra alkalmas okmány, családtagnál Az EU-, EGT-tagállam és Svájc Magyar diákigazolvány, az érintett
valamint a személyazonosságot kell igazolni. állampolgára (továbbá a „családtag” államokban papír- vagy kártyaalapon
svájci állampolgár, továbbá 65 „családtag” felirattal kiadott tartózkodási kártya
évesnél idősebb családtagjaik vagy állandó tartózkodási kártya felirattal kiadott tartózkodási kártyával kibocsátott diákigazolvány, nemzetközi
vagy állandó tartózkodási kártyával diákigazolvány. A nemzetközi
A 65 évesnél idősebb, m
 agyar Nyugdíjfolyósító szerv igazolása az ellátás rendelkező személy), aki ezen államok diákigazolvány NEM lehet egyúttal
nyugellátású külföldi folyósítási törzsszámáról és bármely személyi nappali és esti oktatásban részt vevő bankkártya is.
állampolgár azonosításra alkalmas okmány Az előzőekben felsoroltak házastársa (élettársa) A nyugdíjas, ellátott, illetve rokkantsági járadékos hallgatója
– a gyám és a gyámolt személyt, valamint a gondnok előzőekben említett utalványának és a házastárs (élettárs)
A Szátv. hatálya alá tartozó Névre szóló „Magyarigazolvány”, és a gondnokolt személyt kivéve –, ha az öregségi személyi igazolványának felmutatásával válthat ki
65 évesnél idősebb külföldi illetve „Magyar hozzátartozói igazolvány”
állampolgár és 65. életévét
nyugdíjkorhatárt betöltötte nyugdíjasbérlet-igazolványt. Igazolni az életkort
(öregségi nyugdíjkorhatár betöltése), a házastársi v agy élettársi
Közoktatásban tanulóknak szóló
betöltött hozzátartozója viszonyt (közös lakcím, vagy az élettársi
nyilatkozatok nyilvántartásából származó
bérlettel utazhatnak Budapesten, azon
A 65 évesnél idősebb menekült,
letelepedett személy
Személyi azonosításra és jogállás
megállapítására alkalmas okmány közjegyzői tanúsítvány alapján) kell. kívül környéki helyi tanuló bérlettel
Vak személy A Magyar Államkincstár által kiállított hatósági KEDVEZMÉNYEZETTEK BEMUTATANDÓ IGAZOLÁS
igazolvány és személyazonosságot igazoló Aktív korúak ellátásában (foglalkoztatást helyettesítő Fővárosi kormányhivatal kerületi hivatala vagy megyei
okmány, vagy a Magyar A köznevelési intézmények nappali Tanévre kiadott, matricával érvényesített
támogatásban vagy egészségkárosodási és gyermek- kormányhivatal járási hivatala által kiállított igazolás és személyi és esti tagozatos tanulója magyar diákigazolvány vagy – azt a
Vakok és Gyengénlátók O  rszágos Szövetségének felügyeleti támogatásban) részesülő személy, azonosításra alkalmas okmány
érvényes arcképes igazolványa, továbbá a vakok tanévet követo október 31. napjáig,
ha nem áll munkaviszonyban amelyik tanévben a tanuló a 16. életévét
személyi jaradékában részesülő igazolása
és a s zemélyazonosságot igazoló okmány Rokkantsági járadékos (ha NEM RENDELKEZIK MÁK Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazolása é s személyi betölti – érvényesíto matrica nélküli
a nyugdíjasok utazási utalványával) azonosításra alkalmas okmány magyar diákigazolvány.*
Hallássérült személy A Siketek és Nagyothallók Országos A diákigazolvánnyal nem
Szövetségének érvényes arcképes igazolványa rendelkezok számára a köznevelési
intézmény által a 362/2011. (XII. 30.)
A magasabb összegű családi A Magyar Államkincstár által kiállított hatósági számú kormányrendeletnek megfeleloen,
pótlékban részesülő gyermek, igazolvány és személyazonosságot diákigazolvány helyett kiadott,
valamint az 1998. évi XXVI. igazoló okmány érvényes igazolás*
törvény szerint súlyosan
fogyatékos személy Az EU-, EGT-tagállam és Svájc A fenti igazolásokkal Budapest területén
Az előző 3 pontban felsorolt A jogosult személy igazolványa alapján állampolgára (továbbá a „családtag” díjmentesen utazhat a diák annak a
személyek (vakok, siketek, a kísérőnek nem kell semmilyen okmány. felirattal kiadott tartózkodási kártyával tanévnek a végéig, amelyikben a 14.
súlyosan fogyatékosok, Álláskereső bérlettel utazhatnak vagy állandó tartózkodási kártyával
rendelkezo személy), aki
életévét betölti
magasabb összegű családi CSAK A KÍSÉRÉS IDEJÉRE JÁR A KEDVEZMÉNY!
pótlékban részesülők) Budapesten (magyarországi köznevelési
intézmények kivételével) a fenti
Az érintett államokban (Magyarországon
kívüli iskolák nevével) papír- vagy
1 fő kísérője
államok alap- vagy középfokú kártyaalapon kibocsátott diákigazolvány,
Hadirokkant, hadiözvegy Hadigondozási igazolvány é s személyi igazolvány oktatási intézményének nappali nemzetközi diákigazolvány. A nemzetközi
KEDVEZMÉNYEZETTEK BEMUTATANDÓ IGAZOLÁS vagy esti tagozatos tanulója diákigazolvány NEM lehet egyúttal
Hadirokkant kísérője Hadigondozási igazolványban Budapesti lakcímmel rendelkező személy, akit az illetékes A kerületi hivatal által a bérlet kiváltásához 30 napnál bankkártya is.
az orvosszakértői szerv szakvéleménye alapján kerületi hivatal álláskeresőként nyilvántartásba vett nem régebben kiállított, még fel nem használt hatósági
rögzített kísérő szükségessége. A fenti diákigazolványokkal Személyazonosító igazolvány,
bizonyítvány; személyi azonosításra alkalmas okmány; nem rendelkezo gyermek a 14.
lakcímet igazoló hatósági igazolvány útlevél, „Magyarigazolvány” vagy
CSAK A KÍSÉRÉS IDEJÉRE JÁR A KEDVEZMÉNY! életéve betöltéséig „Magyar hozzátartozói igazolvány”*
Legalább 75%-os rokkant Személyi igazolvány és jogosultságot
hadirokkanttal közös megalapozó okmány A Szátv. hatálya alá tartozó nappali „Magyarigazolvány” és „Magyar
háztartásban együtt élő és esti tagozatos tanuló hozzátartozói igazolvány”
házastárs / élettárs, gyermek
mellékletébenvagy pótfüzetében
beragasztott érvényesíto matrica
Félhavi bérlet csak a *-gal jelölt igazolásokkal használható

Kisgyerekes bérlettel utazhatnak Budapesten


KEDVEZMÉNYEZETTEK BEMUTATANDÓ IGAZOLÁS (Bérletigazolvány kiállításakor, érvényesítésekor)
Budapesti lakcímmel rendelkező személy, aki gyermekgondozást segítő ellátás (gyes), Budapesti állandó lakcímet vagy tartózkodási helyet igazoló hatósági igazolvány, személyazonosításra alkalmas okmány, a juttatásokról 6 hónapnál nem régebbi keltezéssel a kifizetőhelyről kapott eredeti
gyermeknevelési támogatás (gyet) folyósításában részesül igazolás vagy megállapító határozat. Gyes és gyet esetében a kisgyerekes bérletkedvezménnyel kapcsolatos érvényes, nem visszavont hatósági bizonyítvány 6 hónapnál régebbi keltezéssel is elfogadható.
Budapesti lakcímmel rendelkező személy, aki gyermekgondozási díj (gyed) A gyed és csed esetében minden társadalombiztosítási kifizetőhelynek rendelkeznie kell egy olyan bélyegzővel, amelyen a cég neve, száma és a „társadalombiztosítási kifizetőhely” felirat szerepel.
vagy csecsemőgondozási díj (csed) folyósításában részesül A bélyegző különböző formájú lehet, de a kötelező adatok (sorrendben): (1) társadalombiztosítási kifizetőhely; (2) neve, címe; (3) nyilvántartási / adószáma
E bélyegző nélkül nem fogadható el az igazolás, nem adható ki, illetve nem érvényesíthető a kisgyerekes bérletigazolvány.

You might also like