Professional Documents
Culture Documents
Taiki 6. A Forrás Őre PDF
Taiki 6. A Forrás Őre PDF
6. TAIKI könyv
A FORRÁS ŐRE
1
Előszó
Amikor kerestem a tudás forrását, nem a szellemi tanító, táltos vagy guru
véleményére voltam kíváncsi, nem arra, hogy mit magolt be, hanem a tudására. Nem az
érdekelt, hogy bemagolta-e a leckét, hanem hogy érti-e.
Eljutott-e a forrásig, mert ha elakadt valahol, akkor csak ugyanarról a bemagolt dogmáról
képes beszélni.
Bemagolt tudással, szabályok, törvényszerűségek ismeretével lehet valaki iskolai tanár, orvos,
egyetemi professzor, mérnök, tudós. De művész, táltos, guru, szellemi tanító csak
tudatossággal lehet valaki.
Aki kapcsolatba került a tiszta forrással, az nem beszélhet hamis tanokról, résztudásról,
dogmákról. Nem mondhatja, hogy így tanultam, ezt hiszem, hiszen ismeri a tiszta forrást.
Festhet valaki ügyes kézzel, bemagolt technikával művészi szintű festményt, de attól még
nem művész, hiszen csak lemásolt egy tájat vagy portrét.
A művész nem másol, hanem alkot. Festménye beszél a nézőhöz, hatással van arra.
2
Guru sem attól lesz valaki, ha sokat és szépen beszél a semmiről.
Ami csak elmélet, történelmi gyökerek és gyakorlati működés nélkül, az nem sokat ér, erre
mondják, hogy haszontalan, felesleges.
Ősi vagy tradicionális jelzőket aggatnak egyiptomi, indiai, tibeti tanításokra, de fogalmuk
sincs az eredetről, így sok a téves információ.
Aki tudja az eredetét, az ismeri a működtetését is, hogy nem bemagolni kell a pontokat,
hanem ráhangolódni és látni, érezni, hiszen így készülhetett térkép is a pontokról.
3
Ez egy mágikus könyv. Aki felületesen áll hozzá, az nem érti meg.
Nézegesse a külsejét, a borítóját, érezze a papír illatát! Figyelje meg közben milyen érzések,
gondolatok jönnek elő! Tegye fel magának a kérdést, mit vár a könyvtől!
Nyissa ki, lapozgassa, olvasson itt-ott bele, ahol éppen kinyílik és ha valami megragadja a
figyelmét, engedje, hogy az a fejezet feltáruljon!
Ha igazán meg akar ismerni egy módszert, akkor próbálja ki, hogy az mennyire
működőképes!
Nem okvetlenül kell tökéletesen ismerni azt amit használ. Például ha nem ismeri a televízió
működését, attól még nézhető és szórakoztató lehet a műsor. Ha minden részletnél elakad,
nem halad előre, nem jut el a megismerésig. Az ördög a részletekben rejlik! Emelkedjen fel, a
nagy egészet lássa!
A nyitott embert a tudás úgyis megtalálja. A könyv írása közben „véletlenül” többször
hagytam a szövegben olyan utalásokat, amely a „már megtörtént” érzést kelti.
Nem az a lényeg mit hogyan neveznek, hogy apple vagy alma, hanem az, hogy milyen az íze
az almának.
Amikor tíz éve először írtam a taikiról, még csak a tudás forrását kerestem.
4
Kerestem és elemeztem, majd letisztáztam az információkat. Lehámoztam a rárakódott
sallangokat, dogmákat, vadhajtásokat és eljutottam a forráshoz, amelyből a harcművészet, a
vallások és az ezotéria kihajtott.
Megértettem, hogy a harc, a gyógyítás, valamint az Istentudat egy közös harmónia része.
Nem üres ismeretek tárházát találtam meg, hanem az ősi működő tudást.
5
AZ OLVASÓHOZ
Remélem, hogy azok is elolvassák, akik egy testesebb irománytól visszariadnának. Talán
sikerül azoknak is újat nyújtanom, akik a lexikoni méreteket is keveslik. Remélem, hogy
sikerül annyi tudást sűrítenem e könyvbe, amennyi az olvasót átsegíti a bizonytalanságon és
választ kap a kérdéseire, kételyeire vagy legalábbis gondolatokat ébreszt.
Ők voltak:
a kelta Druidák
a japán Yamabushik
6
Ráhangolás
Milyen ez a fejlődés és mi biztosítja, hogy valós tapasztalatokat élünk át, nem csak
képzelődünk? Miként támasztja alá a tudományos mérés a tapasztalatok valódiságát? A
megélt tudattapasztalatok hogyan egyeztethetőek össze a Világegyetem jelenségeivel?
Közelebb kerül-e hozzánk az iskolában tanult és inkább rettegett fizikai tudomány? Segít-e
ráeszmélni, hogy mi is a világegyetem részei vagyunk és az életünk éppen olyan módon
működik, mint maga a Világmindenség?
Buddha időtlen tanításai, az ősi mitológiák, a sumir, a maja, az egyiptomi, a perzsa vagy a
görög teremtéstörténet alapján egyet kell értenünk azzal a megállapítással, hogy a harc, a
küzdelem egyidős az ember megjelenésével a földön.
A mitológiák homályából csatázó istenek, félistenek és démonok tűnnek fel, akik a fény és a
sötétség örök harcában ma már elképzelhetetlenül nagy erővel csaptak össze. Így van ez a
harcművészetek világában is. De ahogy a harcos közeledik a tudatosság, a fény felé, egyre
szükségtelenebbé válik a fizikai szintű harc. Minden harcművész fejlődésében észre lehet
venni olyan folyamatokat, amelyek elmélyítik a harcművészetek megértését.
Ezért meditatív gyakorlatokkal egészítik ki edzéseiket. Végül rájönnek, hogy a cél a harc
elengedése. Ám ehhez ismerni kell a fizikai szintű edzések átléphető korlátait.
Célja a csiszolt és emelkedett emberi szellem. A TAI KI harcművészet más mint az ember-
ember közti versengés, más mint a versenysport. A TAI KI harcművészet a saját emberi
természetük tökéletesítésére vágyók számára, vagyis a fejlődés útja.
Nem a versenysportokkal akarok foglalkozni. Bár ott is, csakúgy, mint az élet
más területein is, használhatóak az útmutatásaim. Hisz az egész életünk harc. A születéstől a
halálig az élet maga a kegyetlen, folyamatos harc. A mindennapok küzdelmei, a testi-lelki
megpróbáltatások újabb és újabb kihívást jelentenek az ember számára. Minden kihívás más
és más megoldást kíván. Aki nem tud ezeknek megfelelni, az csak küszködik, szenved és
végül elbukik.
Az ember csak magára számíthat és mindenki a saját sikerének kovácsa. Aki másban keresi
kudarcának okát, az soha semmiben nem lesz sikeres. Ám az, aki saját magában felleli a
hibát és azt javítani képes, az állandóan fejlődik. Az előtt nyitva a siker kapuja. Minderre
csak testünk és lelkünk feletti teljes szellemi uralommal van esély. Van olyan ember, aki
ösztönösen érzi ezt és van olyan, akinek ezt meg kell tanulni. Van, aki jobb testi, fizikai,
szellemi képességek előnyével indul az életben. Mégis a célt csak azok érik el, akik tudják
mit akarnak. Képesek az állandó fejlődésre és kitartanak céljaik mellett.
Az ember saját félelmeiből épít önmaga számára átléphetetlen akadályokat. Viszont bárki
képes lehet rá, hogy uralja a természet erőit. Ehhez nem kell semmiféle természetfeletti
képesség. Hiszen természetfeletti képesség valójában nincs, mert minden jelenség a
természet megnyilvánulása és annak részét képezi. Ha el tudjuk képzelni a tudatunkban, hogy
képesek vagyunk sérülés nélkül átsétálni az izzó parázson, akkor az agy nem indít
fájdalomérzetet és nem képez égési sérüléseket. Ha az ember uralja a természet erőit, akkor
miért ne tudná a saját életét alakító eseményeket is uralni? Ha ráhangolódunk a mindenség
végtelen erőire, ismeretlen képességeket fedezhetünk fel önmagunkban.
Aki erre képes, láthatatlan küszöböt léphet át és bepillantást nyerhet a most beköszöntő
Vízöntő korszak egyre több ember életét és gondolkodását megváltoztató birodalmába.
Megérti a világ működését és megértőbb lesz más emberek iránt.
8
Gyakorlás közben nem elsősorban az új technikák megtanításán van a hangsúly, hanem a
képességek növelésén és kibontakoztatásán, hogy mindenki ki tudja hozni magából a
legjobbat!
Ez a szellemiség már évezredek óta ismert. Musashi a legendás kardvívó mondta egykor:
Bruce Lee példája mutatja, hogy az ösztönös harci tudás során mindenkinek ki kell alakítania
a saját harcmodorát, mert csak azzal lehet sikeres harcos.
„Tanuld meg a technikát, alakítsd magadhoz és ekkor már győznöd kell velük, bármikor.”
"Az ember soha semmi újat nem tanul, csupán emlékezik!” - mondja Platón.
Nem tanulni kell, hanem felejteni! Elfeledni a rögzült rossz szokásokat, a dogmákat.
Megtisztítani a tudatot.
Az üres tudat elnevezése japánul a KU. Ez magyarul KÚT, ebbe tud beáramlani a tiszta tudás.
A tudás, az ismeret egy közös tudatmezőben van és innen bármikor lehívható. Ezt nevezik
Őstengernek, morfogenetikus mezőnek, akashának, atmának, világtudatnak, valamint
istentudatnak. Sokan tudnak róla, de kevesen használják, mert nem ismerik az elérésének
módját. Vannak emberek akik ösztönösen, véletlenszerűen jutnak el ide és akadnak olyanok,
akik céljaik eléréséhez tudatosan használják.
9
A világmindenség erejéből vagyunk, ezért egyek vagyunk vele. Ez az egység nem a logikus
ész megállapítása, hanem ez egész testünkkel érzékelhető. Az ember a gondolkodó
képességénél is rendelkezik kifinomultabb képességgel, egy érzékkel, amely képessé teszi
mind a gondolkodás, mind az ösztönök irányítására. Tudni kell, hogy minden gondolat
igyekszik megvalósulni, mert a gondolat teremtő erő.
A belső megvilágosodás és a mindenséggel való sikeres összekapcsolódás után, már külső,
látható tanár nélkül járhatjuk utunkat.
A keleti filozófia egyik fontos része a halál elfogadása. Teljesen különbözik a nyugati
felfogástól. Nyugaton az emberek félnek a haláltól és emiatt feszültek, idegesek. Rettegésük
alapja a halálfélelem. Keleten az emberek másként értékelik a halált.
Az élet az út, a halál a megérkezés amikor a mindenség visszafogadja az embert, hogy újból
feltöltődjön. A harcos állandóan érzi a halált és ez lendületet, mélységet kölcsönöz az életnek.
Ha elfogadja a halált, megszabadul az összes apró gyötrelmétől. Megnyugszik a lelke és a
szelleme, ami fontos az Út követésében. Ha eléri az ürességet, a KU-t, eltűnik az éntudat és
megjelenik a szabad és befolyásolhatatlan igazi Én. A magyar „kút” szavunk is erre vezethető
vissza. A jó helyen és megfelelő mélységben, a földelemtől megtisztított, vagyis az anyagi
világból való eltávolodás után jön létre az üresség, a KÚT, amibe be tud áramlani a friss,
éltető vízelem: a tudás.
10
Elveszíti önző tudatát, megtanulja tisztelni mások véleményét, már nem felületes és nem
hazudik önmagának, nem veszíti el önuralmát.
Nem egyszerű testkilépés volt. A többiek ereje tolta kifelé a szellemet és emelte egyre
magasabbra. Ez nagyon fájt. Még testen kívül is. Tudta, hogy nem tér vissza. Tudták a
többiek is, hogy ők sem hagyják el a kört.
Tudták, hogy meg kell tenni.
- Ez komoly? –kérdeztem, ahogy visszatértem a révülésből.
- Annyira komoly, amennyire komolyan veszitek.
- Kilencen leszünk.
- Ha ezt láttad, akkor valószínű.
- Mért kell felmenni?
- Nem kell, csak ha akarod.
- Van értelme?
- Mindennek van értelme.
- Kint maradhatok?
- Ha úgy érzed, hogy megcsináltad, maradhatsz.
- Nem tudom, hogy mit kell csinálni.
- Majd tudni fogod.
- Nem sokat segítesz.
- De igen.
A körben már nem féltek, csak egy kicsit. Elvileg körön kívül hagyták a félelmet, hogy üresen
éljék meg a szert. A körben mégis hevesen dobogott a szívük, nem sikerült lecsendesíteni.
Izgultak és ez bevonzotta a félelmet is. Kívül még egyszerű volt kimondani, hogy akarom,
nem félek, megteszem.
Most mégis inkább kiléptek volna. Egymást figyelték, ki kezdi a kilépést. Féltek megkezdeni.
Senki sem lépett ki. Most mi lesz? Mindenki azt érezte, hogy „csak én félek?” Más nem akar
kilépni? Lopva figyelték egymást, amíg le nem csukódott a szemük és figyelték a légzésüket.
A légzés ellazította a testet.
Kiűzte a félelmet.
Üressé váltak.
Tolták az erőt, majd érezték, hogy az erő húzza őket felfelé. Eggyé váltak. Repültek.
11
Izzasztó kunyhó a megtisztulás, újjászületés gyakorlata, a kunyhó az anyaméh jelképe,
hirdetik a szervezők, pedig a gyermek tisztán születik és nem fulladozik, ugyanis csak a teste
van benn.
Aki felkészülten ül be, annak a szelleme a kunyhó felett van és az nem is szenved.
Szellemkunyhóval is keverik, pedig abban már izzó kövek sincsenek, sem füst, csak a
nyugalom, ami segíti a test elhagyását. Innen könnyedén lehet szellemszintekre indulni.
A szer pedig egyáltalán nem laikusok show műsora. A pálosokról is tudjuk, hogy amit az
égben láttak, azt hozták a földre.
A résztvevők alapból képesek testen kívül mozogni, nem bemagolt éneklésről szól.
A dallam, a rezgés, a rímek eleve égi rezgésként kell, hogy működjenek, ahogy a költőt is
megszállja az ihlet.
A hármasság jegyében ezért szervezünk izzasztókunyhót, szellemkunyhót és a szert egy
napon.
Timáron nincs hó
Timáron nincs hó, csak hideg
Új év kezdődik holnaptól
12
Lélekben is sokat szépülnek
Izzasztó kunyhó
Szellemvilág ím előjön
Mindig érteni akartam, hogy miért tűnnek el alapbeavatás után taikisok vagy miért nem
jönnek gyakorló táborokba.
Több okot is megfejtettem, de a mai beszélgetés is segített ebben.
Aki eltűnik, azzal nem tudok beszélgetni, de akik a listán várakoznak, azok sem hajlandóak
beszélgetni. Elemzés, beszélgetés fontosságát többször hangsúlyoztam már eddig.
Volt aki félreértett szavakon lovagolva nem tartotta fontosnak a „verekedést”, nyári táborban
azonban megérezte miről is szól a harc, ami itt nem a verekedést jelenti. Mennyi önbizalmat
adott számára és mennyi gátat tudott segítségével letenni. Tehát jön.
A fordulópont nála is a gyakorló tábor volt, hiszen addig nem hitt nekem.
Sokak szemében vagyok hiteltelen, hiszen nem vagyok ismert előadó és nem járok drága
autókkal.
13
Nekem kell mindent bizonygatnom, pedig elmondtam, hogy mindent kipróbáltam,
kielemeztem és csak a működő dogma nélküli ősi tudást adom át. Érdekelne mások
véleménye vagy tapasztalata a témáról.
A szellem ereje a test és lélek fölött nem akkor látszik, ha megvonjuk a lehetőséget
aszkézis, szenvedés útján, hiszen ezek csak a vágyat erősítik. A félelemben élő ember, a
gyenge jellemű fordul el a lehetőségek kipróbálása elől. Álszent módon viselkedve, nem a
szellem erejét tapasztalja, hanem az elmulasztott lehetőségek miatt erősödő vágyait nyomja el
lelkiismeret furdalással, bűnbánatot érez.
A szellem ereje akkor érvényesül, ha a lehetőség megvan, hogy mégis uralkodjon a test és
lélek fölött. Ezt nevezik mértékletességnek. Mérték, ami nem löttyen ki, mérleg, ami nem
billen át egyik irányba, tartja az egyensúlyt, a harmóniát.
Koncentrálás
Koncentrálás gyakorlata, hogy minél kisebb részt vegyünk figyelembe a körülöttünk zajló
világból.
Ebben segítenek a meditációk, aszkézis vagy bármi elfoglaltság, hogy közelebb kerüljünk a
középponthoz, mert akkor lehet átbújni a másik dimenzió szűk kapuján. A tudományos világ
ezt két egymáshoz illesztett tölcsérrel ábrázolja.
Nem kell fizikusnak lenni ahhoz, hogy kvantumszinten megfigyeléssel bármit változtassunk
gyógyítás, harc vagy a mindennapi élet terén.
Egy pillangó szárnycsapása vihart generál, így működik a világ kvark szinten is.
14
Az atommag további részekre bontható, a protonok és neutronok kvarkokból állnak.
A vágyak, célok elvárást tükröznek, megfelelési kényszer épít gátakat, a kudarctól való
félelem gyomorgörcsöket teremt, ami idegességgel, energiaveszteséggel jár.
Keve leült a fa alá és belenézett a világmindenség könyvtárába. Olyan pici volt, hogy
mindenhová magával vihette, mégis belefért a nagyvilág tudása. Lehet csak egy kulcs volt a
mindenséghez, de ezen nem gondolkodott, hanem amikor kellett, használta. Nem kellett
révülnie sem mint gyerekkorában, egyszerűen ráhangolódott és akarta látni a láthatatlant,
ahogy csak akarni kell a lehetetlent is. A kételkedők nem veszik észre, hogy mekkora gátakat
emelnek maguk elé, pedig csak akarni kell és megcsinálni. Keve megnézte a múlt
tehetetlenségét és a jövő kilátástalanságát.
Tényleg nem képesek az emberek a változásra? Maguk fölé emelnek embereket és kreált
isteneket. Parancsokat várnak és gyötrődnek, hogy törvények szerint kell élniük és léhűtőket
szolgálniuk. A Teremtőt elfelejtik, pedig sokkal egyszerűbb lenne az élet, hiszen a szenvedést
hazug emberek akasztották a nyakukba. Az élet a boldogságról, nem a szenvedésről szólna.
Egymást ölik mások hatalmáért. Bosszúálló Istentől félnek. Hazug papok irányítják lelküket.
A Teremtő mindent megad, csak kérni kell. Nem megalázkodni, könyörögni, hanem akarni.
Ehhez tudni kellene, hogy egy vagy a természettel, így a Teremtővel. Mért beszélnek bűnös
emberről?
A tiszta ember látja a másik gondolatát, nem lehetne hazudni, ha mindenki tudatos lenne.
Ezért üldözik a tudókat, nehogy megtanítsák a valóságot. Így hazudhatnak, megalázhatják a
tömegeket.
Könnyű a nyavalyát kivenni az emberből, de erre sem lenne szükség, ha nem vonzanák
magukhoz a betegséget.
Nem kell katonának lenni ahhoz, hogy bárki megvédhesse magát, akár fegyver nélkül. Nem
kell kőtemplom sem, hogy a Teremtővel beszélhessen bárki. Maguktól nem jönnek rá?
Az emberek csak kérni tudnak, könyörögnek mindenért, mástól várnak segítséget. Nem
akarják érteni a valóságot. Elvárják, hogy gyógyítsa őket, hogy jövendőt mondjon, de nem
hiszik el, hogy ők is képesek bármire. Csodálkoznak ha képes katonáktól meglépni vagy
útonállókat legyőzni, de nem tartják magukat alkalmasnak hasonló cselekvésre. Maguknak
csinálják sors útjukat, pedig kis változtatással jó irányba is terelhetnék jövőjüket. Sok száz év
ugyanolyan szolgaságban, rettegésben, betegségben. Sosem ébrednek fel.
Ezer év múlva?
Ezer év múlva már mindenki tudatos lesz, gondolkodott magában Keve. Nem fognak hinni
hataloméhes zsarnokoknak és hazug papoknak.
A képességeket nem lehet elnyomni azok felszínre törnek, csak a szándék kell hozzá.
15
Aki tisztánlátó, annak nem lehet hazudni. Tuli bá sem tanított különleges dolgokat,
egyszerűen hagyta, hogy megértsem a természet törvényeit. Nem nyomta el a képességeimet
hazug dogmákkal. Erre bárki képes lenne. Most félnek az emberek, mert elüldözték a tudó
embereket az idegen zsoldosok. Ezer év múlva, már nem történhet ilyen, ha mindenki
használja a Teremtőtől kapott képességeit.
Ezer év múlva az emberek megértik, hogy csak ez a lehetőség békében, boldogságban,
bőségben élni, ha visszatérnek a Teremtő egységében és gyakorolnak, tapasztalnak, hogy ne
billenjenek ki az egységből, ne tudják ármány szolgái megvezetni őket.
Az Úr 2016 esztendejében már mindenki tudatos lesz és nem gáncsoskodnak egymás ellen.
Az emberek nem fognak egész nap gürcölni, hiszen nem kell eltartani léhűtő zsarnokokat és
felismerik, hogy a bőség nem a pénztől függ, hanem a tudatos teremtéstől.
De jó is lesz már nekik ezer év múlva!
Tizenhat éves volt Keve, amikor Tuli fénnyé vált és ő magára maradt.
Nem csoda, hogy tévedett. Logikusan gondolkodott, így természetesnek vette, hogy az
emberek akarják a változást és tesznek érte. Tudatossá válnak, hogy ne tudják őket átverni
hazug idegenek, zsarnoki uralkodók. Nem értette, hogy az emberek hiába hallják ezerszer
Jézus szavait, hogy gyümölcséről ismerszik meg a fa, nem elemzik, mert csak hallgatók
maradnak. Azoknak hisznek, akik elérhetetlen célokkal hitegetik a népet, de semmi
képességük nincs. Nem értené, ha most látná, hogy most sem annak hisznek, aki megmutatja
a működő tudást, aki nem elérhetetlen dolgokról beszél, hanem hatékony, egyszerű
gyakorlatokról.
Csillogó, fényes illúzió világába mennek, hízelgő szavaknak dőlnek be, meg sem hallgatva az
igazságot. Az ősi tant torzítják és idegen népektől veszik azt vissza, szétszedve, torzítva.
Meg sem próbálják az egység erejét megérteni, a tudásfoszlányokat egyberakni. Nem
gyakorolnak, így nem is tapasztalnak.
Önmagukra sem képesek figyelni, így másokra sem. De így hogyan tudnának bármit
meghallani a mindenségből?
Ha segíteni akarok, kioktatnak, hogy nem jól csinálom, ha szólok, hogy figyeljenek, akkor
megmagyarázzák, hogy pletykálni jobb. Ha ráhangolást javaslok, nem értik, hiszen nem
figyeltek, hogy az mire jó.
De jó, hogy ezt már nem látja Keve!
16
Aki hízeleg, az rá akar venni valamire, én gyakorlásra buzdítok, hogy tapasztalj.
A beszélgetést, elemzést a tévedések, félreértelmezések elkerülése végett javaslom, nem azért
mert unatkozom.
A ráhangolást, készülődést pedig a gyakorlások hatékonysága miatt csináljuk.
Ha valamit nem értesz, azt kérdezd meg, ne hasonlítgasd olyanhoz, ami másként működik,
mert ez teljesen más.
Keve tudatossága
A vásári forgatagban is megtalálta akit keresett, legyen az segítségkérő, vagy akár neki volt
szüksége egy csizmakészítőre. Nem keresgélt, nem kérdezősködött, csak figyelt. Kiterjesztett
tudata minden gondolatot felfogott és kiválasztotta azt amire szüksége volt.
A beszédet is gondolat előzi meg, így a kimondott szó előtt már tudta mások szándékát, sőt a
kimondott szó akár megtévesztés, hazugság is lehet, így mindinkább a gondolatrezgést
figyelte.
Írnám ezt szívesen tovább, de az emberek nem figyelnek. Ezt is a figyelmetlenség miatt
kezdtem leírni.
Az emberek a saját hangjukba szerelmesek, így fölöslegesen fecsegnek folyamatosan. Fontos
dolgokat így nem vesznek észre, a belső hangról, megérzésről még tudomást sem vesznek.
A taiki módszer ráhangolás segítségével lehetne hatékony, de nehezen értik meg, hogy
kurzuson, táborban próbáljanak a témára hangolódni meghallgatás helyett.
Megfigyeltem, hogy szünetben nem a tanultakat elemzik vagy közösen a témáról
beszélgetnének, hogy feltárják önmagukban mennyire volt érthető az elhangzott témakör,
hanem teljesen hétköznapi, fölösleges trécselést folytatnak.
Amikor szólok a folytatásról, harmadik, ötödik felszólításra figyelnek fel, hogy mit is kell
csinálni?
Reggelente már problémákkal tömik egymás fejét, a napi feladatok kivetítése helyett.
Ennek így mi értelme, hogyan akarnak hatékonyak lenni, ha semmire nem figyelnek?
Tízezer kilométer is az első lépéssel kezdődik. Az érzékelést egyszerű figyelemmel lehet
kezdeni. Figyelj másokra.
Második lépés a térfigyelés, amikor nem irányítottan figyelünk, hanem körben egy adott
teret, ami néhány métertől több kilométer is lehet.
Egy módszerrel tehetjük meg, hogy ez ne káoszba forduljon, ez a tudatosság.
Ha megkérdem, hogy ez a téma kit érdekel, néhányan megírják, hogy "érdekel", ami ezzel
máris elbukott, hiszen eddig nem figyelt, arra, hogy az "érdekel" válasz nem sokat jelent a
taiki módszer szerint, éppúgy mint a „jelentkezem” sem, akár van határidő, akár nincs.
Jelentkezhet valaki, aztán mégsem jön el, jelentkezhet valaki, hogy nem készül, jelentkezhet
valaki úgy, hogy nem hangolódik rá. Akkor mi értelme?
A tudatos ember arról beszél, mit hogyan csinál célja érdekében. Aki elkezdi az ötleteket kap,
aki ötleteket oszt meg másokkal, az segítséget kap. Van aki ezt már tudja, mert napi szinten
gyakorolja, másoknak meg úgysem érthető, hiszen nem gyakorol, hanem hasonlítgat más
módszerekhez és csak dogmatikusan képes gondolkodni.
Nekik nem tudom megmutatni a tudatosságot. Lehet velük vitázni, de annak mi értelme?
17
durrant fegyver, nem érzett lőporszagot, nem élte meg a dobófegyver egységét, nem ismeri
fel a lehetőséget.
Félelemtörlés módja a megismerés. Magabiztosság növelése önvalód megismerése által. Ha
magadat sem ismered, hogyan akarsz mások életén javítani?
Az emberek azt hiszik elég elolvasni néhány ezoterikus könyvet vagy meghallgatni
előadásokat és máris értik a szellem világát.
A megvilágosodáshoz azonban tapasztalat kell, nem mások gondolatainak lemásolása, nem
könyvek bemagolása.
Saját tudatosság megnyitása adja a lehetőséget.
A megvilágosodás nem testi aszkézistől, szenvedéstől függ, hiszen a szellem uralja a testet és
lelket, nem fordítva.
A tudatosságot kell fejleszteni, rájönni mire képes a szellem.
A régi ember tudta a szellem működésének módját, ezért fontos az ősök tudásának
megismerése és a működtetés felismerése.
A hazatért fiú nagyobb tiszteletnek örvend, mint aki otthon dolgozik? Ahogy Arany János
Toldijában olvassuk vagy a Bibliából a tékozló fiú esete.
Jézus viszont azt tanította, hogy azé a föld, aki megműveli.
Hogy is van ez?
Ami nem logikus az félremagyarázás, vagyis nem értik.
A „keresd a forrást” elv itt is működik.
Illúziók világa, rezgésszintek, dimenziók, párhuzamos világok fogalma nem ismeretlen a taiki
módszert gyakorlók előtt.
Akik képesek magasabb dimenziókban létezni, azokra nem hat az illúziók anyagi világa. Aki
tudatában van a testelhagyás egyszerű módszerének, hiszen tapasztalt átlényegülő vagy
álomjáró gyakorlatai szerint bárhol lehet. Azok útlevéllel rendelkeznek minden világban.
Aki képes saját világokat teremteni, az kineveti a szenvedő, gátakat építő világokat -„Csak
ennyire vagytok képesek?”
Ez nem álomvilágokat jelent vágyakkal vagy elvárásokkal, hanem a fantáziálatlan világokat
való felülírást, akár túlélő módszerrel.
A mindent kibíró, mindent túlélő, ettől csak jobb lehet, tarot kártya akasztott emberének
nézőpontjából, illúzió világra vigyorgó szabad szellem tapasztalásával.
Nem a táltosok letűnt dicsőségéről, sem őseink nagyságáról szól ez a film, hanem arról az ősi
tudásról, ami a mai kor embere számára is használható egyszerű, hatékony formában.
18
Beszélni bármit lehet, de csak az élő az, ami működik, vagyis gyümölcséről ismerni meg a
fát.
A hármasság elve alapján csak működő témákat gyakorlunk.
Videón csak néhány látványos gyakorlatot tudunk bemutatni, de a hármasság működése csak
gyakorlás révén tapasztalható.
Koncentrált tudati energia, üresség, kivetülés, átlényegülés csak néhány kulcsszó, ami által a
szellem képes felülírni problémákat.
Nem ellentétes erők harcában semmisül meg az energia, mert a tudatos lény ellentétes
pólusok által a középpont hármasságát aktivizálja.
A tudatos ember nem gyógyít, hiszen tudja nincs betegség, csak tudatalatti torzult kódok.
Elmondja, hogyan lehet egyszerűen elérni célokat, hogyan alkalmazható önvédelemben az
elme, hogyan hívható le energia, ötlet, védelem miután felismerik és átlépik dogmáikat.
Mesélne még, de az emberek tovább mennek, és csak annyit mondanak:
Mi nem így tanultuk. Mi bűnösök vagyunk és szenvednünk kell.
A bűnös ember félelmében hajlik meg, a félelem nélküli azonban tudja a hármasság egységét
és beteljesíti a közép feladatát egyenes gerinccel, hogy ne szabjon gátat a teremtő erőnek, az
egyetlen működő törvénynek.
Őseink mágikus tudása, gyógyító és harci képessége védte, őrizte és alkalmazta a mag
szellemiségét. Ezt kutatjuk és gyakoroljuk a taiki táborokban.
19
Keve tudása élő hagyomány, álomjáró képességgel fenntartható.
20
- Megvágtam magam! -nézett értetlenül vérző karjára a zsoldos
Süvegelés
A szkíta ember sosem hajolt meg, egyenes gerinccel büszkén állt, mert tudta, hogy a
Teremtő egy része és rajta keresztül a KI-áradás áramlik.
Köszöntéskor süveget emeltek, hogy megmutassák, nem rejtik el tiszta gondolataikat.
Nyitottak a Teremtő előtt. Ármány csatlósai elfedik koronacsakrájukat, mert azt hiszik, akkor
nem látja a Teremtő csalárd gondolataikat.
A szkíta ember az I-MA /most/ teljességében létezik.
Nem kér, hanem meghallgatja a Teremtőt.
A Pálos rend tagjai is amit az égben láttak, azt megvalósították a földön.
A Teremtő tudja, hogy a szellem embere minden körülmények közt képes a középpontban
maradni. Nem menekül a kihívások elől, nem bújik el remeteként a tapasztalások elől.
21
Gondolatok Kevéről
Lényegében csak kitért a támadás elől úgy, hogy a zsoldosok egymást vágták, végül is csak a
pap átkait küldte vissza a feladóra, végül is saját magát égette meg a zsoldos.
Akkor mit is csinált? Egyszerűen használta a természet erőit, eggyé vált a természet
elemeivel, tudatában volt a törvényszerűségeknek.
Tudta, hogy nem könyörögni kell, hanem alkalmazni azt amit lehet.
Dehogynem, hiszen csak ő ismerte az ősi koronát és tudta, ami a király fejét nyomja az nem
korona, csak madárfészek. Többet tudott a nagyképű főurakról és jobban ismerte a Teremtőt,
mint akik Isten emberének titulálták magukat.
Miért félt volna, hiszen egységben létezett, egész volt, nem fél ember.
Mentálisan erősebb volt minden fegyveresnél. Csak játszott, gyakorolt mint gyerekkorában,
ahogy Tuli bá tanította.
Tudatalattiként fogadja el. A pszi képességek azonban ennél sokkal mélyebbre nyúlnak.
A pszichológia vagy lélektan (az ógörög ψυχή [pszükhé] „lélek” és λογία [logia] „tudomány,
ill. valaminek a tanulmányozása” szavakból)
TAIKI MÓDSZER
Próbálom megfogalmazni mit is csinál a taiki: ŐS-TUD-ÁS ősi tudást ássa elő, de nem a
földből, hanem a tudatosság aktivizálásával, ezért PSZI- ARCHEOLÓGIA tevékenységet
22
folytatunk.
Mindent csinálunk, de nem gyógyítunk, nem harcolunk, nem ezt, nem azt, de mindent az
egység részeként.
Timáron működik a kísérleti régészeti telep, ahol őskultúrák megismerését átlényegülés
formájában élünk meg.
Nem az a régészet, hogy kiásnak cserepeket, aztán kitalálnak, gyártanak hozzá valami
elméletet, ami illik a hivatalos irányhoz, hanem az, ha működteted az ősi tudást és ha
működik akkor élő, ha nem akkor csak mese, semmi-se.
A taiki módszer egy komplett rendszer, az egységet adom át, a tudatosságot, így
mindenre alkalmas egyszerű, hatékony alkalmazás.
Nincsenek heti edzések, a módszer teljesen más és nemcsak harcművészetről vagy
gyógyításról szól, az csak része az egésznek.
Nem érdemes külön szedni, hiszen akkor egy hagyományos magolós tanfolyam lenne csak
vagy rendszeres edzéshez lenne kötve.
IMA jelentése most, vagyis a Mindenhatóhoz nem beszélni, „im-átkozni” kell, hanem
meghallgatni. Mi értelme is lenne a Mindenhatónak elmondani sokszor azt amit úgyis tud?
Gyümölcséről ismerni meg a fát, vagyis ami működik, az az élő, minden más illúzió.
A taiki módszer működés közben teszteli a lehozott információkat, ezért hatékony
gyógyításban, védelemben és a mindennapi életben.
Az ősi tan a nyolc körcikk módszert alkalmazta, ahogy a szkíta mágus süvegek is ábrázolják.
Nem célok határozták meg létezésüket, hanem az egység folyamatos megélése.
A taiki módszer is egyben gyakorol mindent, célok nélkül, lazán, játékosan, így a középpont
ereje képes áramlani. Az üresség nem állít gátakat és a koncentrált tudati energia működteti a
cselekvés nélküli cselekvést.
A szándék, a megfigyelés változást indít el, így alkalmazható a gyógyításban, önvédelemben,
de a mindennapi életben egyaránt.
A taiki ezt gyakorolja egyszerűen, játékosan, így nincs gát, görcsösség, ezért annyira
hatékony.
23
Hasonlítgatás vagy ráhangolás
A taiki oktatás a nyolc körcikk szerint történik, vagyis a középponttól kifelé terjedő spirális
formában.
A tudomány is képes elavult fizikai törvényeket felülírni, akkor mire képes az, akinek
nincsenek szabályok, nem létezik tér és idő, csak a természet egysége.
Illúziók újabb illúziókat szülnek, végeláthatatlanul. Így bárkit egyre mélyebbre ránthat a
negatív spirál. A nyelvünkbe rejtett ősi tudás arra tanít, hogy szedd össze magad! Rakd egybe
a széthullott darabokat.
Érzelmeim vannak, hozzám tartoznak, de ha kívülről szemlélem, figyelem őket, nem tudnak
megakasztani. Könnyű vagyok. Ha hagyom, visz az áramlat. Az uralkodni akaró érzelmeket
felül kell írni, nem lemondani róluk. Nem érzéktelenné kell válni, hanem kell tudni uralni,
irányítani őket.
24
A Bölcsesség Kerekének élő és gyógyító erejéből.
Legelső ábrázolása a szkíta aranysisakokon található. A buddhista létkerék már csak külső
másolata, belső tartalom nélkül. Kutatók több helyen felfedezték az ábrázolást, de a Tan
értelmezéséig nem jutnak el, hiszen nem egységben, hanem helyileg, elkülönülten kutatnak.
A Bölcsesség Kerekét gyakran az őslakos indiánokkal hozzák kapcsolatba, de az eredete
misztikus; némelyek az inkáknak, a toltékoknak, a mayáknak és más, akár álló köveket,
kőköröket tisztelő kultúrákkal hozzák kapcsolatba, amelyek pl. a brit paleolitikum idejéből
Nagy-Britannia szigetein és Európában egyaránt megtalálhatók.
A Bölcsesség Kereke egy ősi módszer, amelynek segítségével tanulhatunk és taníthatunk az
élet rejtélyeiről. Egyike a legkorábbi szimbólumoknak. Carl Jung, a híres pszichológus úgy
írja le, mint egy napkereket, amelynek származási ideje a régmúltnak abból a korszakából
való, amikor a kereket még mechanikus eszközként nem használta az emberiség, tehát nem
szolgálhatott egyetlen külső tapasztalat forrásaként sem. Jung azt gondolta, hogy egy olyan
szimbólum, amely a szellem történéseit hivatott megjeleníteni, a belső világunk tapasztalatát
fedi fel és képes megmutatni.
Minden előfordulási helyén ugyanazt a funkciót látja el: bölcsességre tanít és összeköti a
résztvevőket egy kiterjesztett tudatossági szinttel. Az amerikai őslakosok oktatási eszközként
használták, ami lehetővé tette számukra, hogy a szimbólum használatán keresztül, szóbeli
úton adják tovább tanításaikat, hagyományaikat.
Számukra a medicine (orvosság) egyet jelentett a bölcsességgel. Habár maga a szimbólum
fontosnak mondható, mégis azt kell, hogy mondjuk, hogy a valóság amire mutat sokkal
fontosabb annál.
A bölcsesség kereke egy szent alakzat – olyan, mint a templom vagy kápolna, mecset avagy
sztúpa. Egy hely, ahol kapcsolatba kerülhetünk a szent misztériummal, amelyet az őslakos
indiánok Nagy Szellemnek hívnak.
Törvény helyett
A Szkíta népek vallási ceremónia keretében, kerek aranytükörbe néztek, ami az Istent
jelképezte. A-KI a tükörbe nézett, az Istent jelképező Nap arcába tekintett. Istenük arca
helyén saját arcukat látták meg az aranyban, ezért nem volt az Isten arca kialakítva a szobron.
A szertartás lényege az volt, hogy elgondolkozzon az ember a cselekedetein. A lelkiismerete
senkinek nem hazudik, azt nem lehet félreérteni, mint a megírt törvényt vagy elferdíteni
szándékosan. Ezért volt igazmondó a Szkíta tükör.
Az aranyszabály - másként
Platón:
„Úgy kell cselekednem másokkal, ahogyan szeretném, hogy velem is cselekedjenek!”
(Hellász, Kr.e. 4. sz.).
25
Brahmanizmus:
„Ez a kötelesség summája: Semmi olyat ne tégy másokkal, amely neked fájdalmat okozna, ha
veled tennék.” (India, Kr.e. 1. és Kr.u. 4. sz. között, Mahabharta 5:1517).
Buddhizmus:
„…azt az állapotot, amely nem tetsző, vagy gyönyörködtető a számomra, hogyan
bocsáthatnám egy másik emberre?” (Nepál, Kr.e. 7. sz.,Samyutta Nikaya v. 353.).
Konfúcionizmus:
„Ne tedd másokkal azt, amit nem akarod, hogy veled tegyenek.” (Kína, Kr.e. 5.
sz., Analekta 15:23).
Ókori Egyiptom:
„Úgy tégy a mással, ahogy magaddal is szeretnéd, arra sarkallva, hogy így is tegyen.”
(Egyiptom, Kr.e. 19. sz., Mese az okos parasztról).
Humanizmus:
„Ne tégy olyan dolgokat, amiket nem akarsz, hogy veled tegyenek!” (Kr.u. 20. sz., British
Humanist Society).
Iszlám:
„Egyikőtök sem hisz [igazán], amíg nem azt kívánja a testvérének, amit magának is.”
(Damaszkusz, Kr.u. 13. sz., Al-Nawawi Imám Negyven Hagyománya).
Judaizmus:
„Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Palesztina, Kr.e. 13. sz.,3Mózes 19:18, MBT)
Sintoizmus:
„Az előtted álló személy szíve tükör. Lásd meg a magad formáját.” (Japán).
Taoizmus:
„Úgy tekints felebarátod nyereségére, mint a saját nyereségedre, és felebarátod veszteségére,
mint saját veszteségedre!” (Kína, Kr.e. 4. sz., T’ai Shang Kan Ying P’ien).
Szkíták/Hunok közé tartozik az a rájuk jellemző vonás, hogy nem rendelkeztek a zsidóságra
jellemzően írásban rögzített, szigorú törvényekkel, ezt elemi szabadságszeretetük sem tűrte
volna, mert a szkíták az igazságot nem törvénykönyvből ismerték, hanem a természet oltotta
beléjük, azaz a szívükben hordják az alapvető erkölcsi törvényeket, melyeket többségük
szigorúan be is tart. Ha egy népnek a szívébe van írva az igazság, akkor az annak az
igazsága, aki azt oda beírta, s nem emberi okoskodás terméke!
26
A Taiki az ősi nyolc egység tana alapján a szellemi utat mutatja ráhangolás, kiüresedés
által.
Érdekes összeállítás arról, hogyan másolják a nyolcasságot, a végtelen tudást, anélkül, hogy a
lényeget átvennék. Kitűnik, mennyire elmarad a szellem fejlődése, hiszen mind a testiségről,
vágyakról, bűnökről, tiltásokról, önmegtartóztatásról, szenvedésről szól.
a szenvedés megszüntetésére vezető nemes nyolcas út a helyes hit, helyes elhatározás, helyes
beszéd, helyes cselekvés, helyes életmód, helyes törekvés, helyes vizsgálódás, helyes
elmélyedés.
27
fontosságuknak megfelelően a következő:
1. Gyermeki jámborság
2. Testvérség
3. Hűség
4. Bizalom
5. Udvariasság
6. Igazságosság
7. Becsületesség
8. Szégyen hiánya
Nagy Szent Gergely pápa (+ 604) úgy beszél a gőgről, mint minden rossznak és bűnnek
gyökeréről, amelyből származik a másik hét bűn: kevélység, irigység, harag, szomorúság
(levertség), fösvénység, a gyomor falánksága (torkosság), bujaság.
A hét fő erény: három isteni (hit, remény és szeretet) és négy sarkalatos (igazságosság, lelki
okosság, mértékletesség, lelki erő).
A hét főbűnnel szemben állítanak hét erényt: Kevélység (superbia) - Alázat; Fösvénység
(avaritia) - Adakozás; Bujaság (luxuria) - Tisztaság; Irigység (invidia) - Jó akaró szeretet;
Torkosság (gula) – Mértékletesség ételben-italban; Harag (ira) – Szelídség; Jóra való restség
(Acedia) – Jóban való buzgóság.
MI A CSUDA AZ A TAIKI ?
RÖVIDEN:
HOSSZABBAN:
Minden kőben benne van egy csodálatos szobor lehetősége, csak a FÖLÖSLEGET le kell
faragni róla.
A tudat a léghajóhoz hasonlít, mert ha kidobják a fölösleget, magától felemelkedik. Már
Platón is elmondta, hogy mire képes az ember, amit Jézus és mások is megerősítettek, de az
emberi tudat nem képes felfogni milyen képességekkel is rendelkezik. Önmaguk által állított
korlátaikat képtelenek átlépni. Pedig a megvilágosodás elérése csak egy pillanat.
Az ősi tudást keresem és gyakorlom sok-sok éve.
Nem üres filozófiákat, sem merev dogmákat vagy bizonytalan hittételt nem tudtam elfogadni,
hanem csak élő, működő tudást. Őseink tudták, hogy minden a természet része, így semmi
sem természetfeletti. Nem a szélsőségek harcát vívták, hanem a közép erejét árasztották a
hármasság elve alapján. Ezáltal hihetetlen képességek kezdenek el működni, mint látás,
28
érzékelés.
A közép leglátványosabb megtapasztalása, a kiáradás erejének önvédelmi alkalmazása, mely
leginkább a magabiztosságot erősíti. Aki képes egy támadót megfékezni a kiáradás erejével,
az képes bármilyen negatív energiát semlegesíteni a gyógyításban vagy a mindennapi életben
is.
Nem jó és rossz hálójában kell vergődni, nem kell senkit legyőzni, elég, ha önmagunk gátjait
fékezzük meg. Öt könyvet írtam már a taikiról és videókat készítettem, amelyek elmondják a
lényeget és tájékoztatnak a lehetőségekről. A taiki egyszerű módszert ad át az útkeresőnek, de
az alapokhoz fontos egy személyes beszélgetés, beavatás, a középpont megélése, a kiáradás
megtapasztalása. Ezek után mindenki egyénileg képes a fejlődésre. Innentől kezdve akár
távoktatás segítségével is lehet újabb információkat megérteni, módszereket tökéletesíteni,
bár ezek után is segíti a hatékonyságot a kapcsolat fenntartása, ami akár levelezés útján is
fenntartható.
Sokan az ismereteket halmozzák, pedig az értelmezés sokkal gyorsabb fejlődést biztosíthatna
számukra is. A tanulás megtanulása, ráhangolódás, dogmák lerakása. Nem újabb ismeretek
halmaza, hogy a káoszt növelje, hanem a dogmák felismerése után az útkereső könnyedén
továbblépve eléri az ürességet, hogy a tiszta forrás beáramoljon. Ez a tudatosság.
29
befogadó üresség elérése helyett. Ezért képtelenek megvilágosodni, így sosem érik el a
tudatosságot. Nem magolni kell az információkat, hanem megtanulni tanulni.
Aki rászokik a gyógyszerek segítségére, az egyben leszoktatja a szervezetét az öngyógyító
mechanizmusról. Aki csak hallgatja mások előadásait, annak a tudatossága bezárkózik.
Leszokik a gondolkodásról, elveszti a problémamegoldó képességét. Nem lesz ötlete, hiszen
mástól vár megoldást, más segítségére támaszkodik.
Aki gondolkodik, elemez, az serkenti, felébreszti a tudatát, gyakorlással bizonyságokat
szerez, így egyre magabiztosabbá válik. Aki magabiztos, az meghallja a belső hangot és saját
ötletével, saját maga oldja meg a problémáját, ami így mindig a legegyszerűbb megoldás lesz,
mert a tudatosságot ismerte fel.
Az Élet vizét évezredek óta emlegetik a legendák, mesék és mind a csodatevő Életvízzel
kapcsolatosak. A csodálatos hatását szinte mindenütt egyszerre, szinte azonnal várják vagy
tényként emlegetik. Az ember ugyan tudja azt, hogy a víz itt van körülöttünk, sőt bennünk is,
csak épp arra nem gondol senki, hogy ez is lehet csodatevő, csak nem épp olyan gyorsan.
Lassítsuk le a hirtelen csodavárást és tegyünk, adjunk mi is a víznek. Ne csak elvárásokkal
legyünk a víz iránt, kihasználva azt maximálisan és gyakran még el is szennyezve, majd
eldobva, gonosz módon viselkedünk vele.
1. Tiszteld és becsüld meg a vizet.
2. Soha ne szidd, átkozd, ne gondolj még közömbösen sem rá.
3. Ne tégy vele rosszat, mert tested kétharmad részben ebből áll.
Ha mindezeken túl vagy és a hozzáállásod megváltozott, akkor jöhet a saját ÉLETVIZED
előállítása!
Ezt nevezik delejezett víznek, de ez az alapötlete a szentelt víznek is (pl. a templomokban, ha
egyáltalán megáldották).
A delejezés egy olyan tevékenység, amikor szellemi energiákat fektetünk be, hogy
megváltozzon egy anyag vagy tárgy állapota azért, hogy másféle energiákat adjon vissza. A
víznek lélektani és biokémiai hatásait mi tudatosan befolyásolni tudjuk. Őseink ezt tudták,
érezték!
A víz elképesztően furcsa és hatalmas mennyiségű információt tud tárolni. Sőt, pontosan a
Víz az élet csírájának információhordozója. Hogy hogyan csinálja, azt még senki sem tudja,
de az eredményeket már százezrek használják és élnek jótékony hatásaival. Masaru Emoto
japán Hado kutató mindent bebizonyított már, a vízre gyakorolható akár jó, akár rossz hatást
a víz visszaadja, megmutatja. Ezeket még a legszkeptikusabb materialista tudósok is
elismerték, mivel minden kísérlet egyszerű és megismételhető. Csak még arra nincs
magyarázat, hogy hogyan tárolja el az információt és hogyan képes jó hatást kifejteni, ha
szeretettel kezeljük, s így bánunk vele.
A Víznek szeretet energiára van szüksége, hogy "szép, jó, erős, jótékony" hatású legyen.
A víz gyógyít, energiát, életerőt ad, immunrendszerünket erősíti, sőt, akár boldoggá is tehet.
Tehát mindent megér, hogy totálisan megváltoztassuk viszonyulásunkat a vízhez.
A múlt látásához nem fontos csukott szemes révületbe esni, ahogy a jövőnézéshez sem
30
szokták a jósnők a szemüket lezárni. Regresszióhoz sem fontos a hipnotikus állapot, bár az
elején évekig én is úgy "utazgattam".
Mára már egyszerűbb: „Ott vagyok ahol akarok, vagy ahova sikerül”.
A valóság teremtése
Csöngött a telefon, ami kizökkentett, de utána elgondolkoztam a révülésen. Keve tanítja a fiát
a gondolat erejére?
A kvantum kétréses kísérlet nagyszerű példája annak, hogy miként tudja a tudat
megváltoztatni a fizikai valóságot. Egy potenciális revelációja ennek a kísérletnek az, hogy a
megfigyelő hozza létre a valóságot. Egy gondolat fészkelte be magát, de ez nem Keve
szájából hangzott el, hanem máshonnan.
Száguldottak a gondolatok.
De hiszen ez mind egyről szól. A tudatosság ereje megfelelő irányítással képes teremteni.
Lényegében ezt gyakoroljuk. Gyógyítunk vagy támadót állítunk meg gondolat energiával
vagy még annyi sem kell, ha elérjük az ürességet. Átlényegülés? Mivé is? Eggyé válás?
Egységbe olvadás?
Ezt tudom, a tudatos megvilágosodott ember képes túllépni a fizikai test korlátain, hiszen egy
magasabb rezgés elérése esetén könnyedén felülírja az alacsonyabb rezgést.
Az igazmondó szó
31
egységben létezzen.
- A minden megtanulásához mennyi idő kell? - kérdezte a gyerek.
- Megtanulni lehetetlen, hiszen a végtelenhez nincs elég idő.
- Akkor hogyan csinálták?
- Nem ragaszkodtak semmihez, elérték az ürességet, így azt hívták le, amire éppen
szükségük volt.
- Akkor minden és semmi a lényeg?
- Pontosan, elég ráhangolódni.
- A mai szerzetesek mért nem tudnak sem harcolni, sem gyógyítani?
- Azok csak a nevet öltötték magukra, nem a tudást, vallást csináltak a SZER-ből.
- Szer? Az micsoda?
- A mindenség közepe, szer a minden, visszafele rész, az egység hiánya.
- Egy szó elmond mindent?
- HA HUN SZÓ, AKKOR AZ IGAZMONDÓ SZÓ.
- A SZER, ami egységbe rak pl: szer-el, míg fordítva elront, resz-el.
- Érdekes, egy szóban minden titok.
- Titok annak, aki nem érti és képtelen tudatosan alkalmazni.
- Ruga bátyám, te mindent tudsz?
- Csak meghallgatom a taitosokat, Etele.
- Az én nagybátyám a legnagyobb király.
- A tudók szerint még nagyobb leszel.
- Én, bátyám?
- Attila a Hunok királya Atya-ló a fő mén, mint MÉN-rót, Nimród ősünk.
- Aki a koronát csinálta nekem?
- Nem csak neked, hanem minden Hunok királyainak.
- Etele, Rómába azért küldtelek, hogy megismerd a szokásaikat, harci taktikájukat,
most a vikingek közt élj három évet.
- Bátyám, mért menjek a varégok közé, ha nem ellenségek?
- Hogy megismerd a félelemnélküliséget.
- Én nem félek semmitől.
- Tudom, de amíg emberként nem félsz, az csak bátorság, de ha a szellemed nem fél, az
már átlényegült állapot.
- Átlényegülés, amit a táltosok tesznek a szeren?
- Hasonló, de a varégok ezt farkasként teszik a harcban, ők a berkerserek.
- Utána már igazi harcos leszek?
- Már igazi harcos vagy a legjobb katonák közt, de még emberként gondolkozol.
- Berkerserként már igazibb harcos leszek?
- Akkor már átlényegülve harcolsz, de igazi harcos csak a harc nélküli harc képessége
után leszel.
- Azt kitől lehet megtanulni?
- A táltosainktól.
- Akkor mért küldözgettél Rómába, és mért kell a varégokhoz mennem, ha az igazi
harcot a hunok közt találom meg?
- Ha csak egyet ismersz az egészből, az még nem az egész. Amíg a teljességet nem
tapasztalod, egy módszerben sem lehetsz tökéletes.
- Meg fogom ezt valaha is érteni?
Sosem érdekeltek a barbár vikingek, de Attila király felkeltette érdeklődésemet és ebből lett
egy viking tábor.
32
Viking tábor
Előszedtem a régi haditornás kardokat és félig kész kardpengéket.
Harminc éve a semmiből hoztuk össze, hogy látványos bemutatókat tartsunk.
Akkor még nem is tudtam az ürességről.
Most még egyszerűbb, hiszen tudom, hogy mit akarok.
A taiki harc nem verekedés, hanem az átlényegülés, az üresség megtapasztalása.
Félelemtörlés, önbizalom elérése, a sikeresebb, könnyebb, boldogabb életért, hiszen ezért
születtünk a földre. Önmagunk megismerésére, önvalónk kifejtésére gátak nélkül.
A viking tábor is ezt segíti. Aki nem érti a miérteket, az kérdezzen, ne félremagyarázzon.
Javasoltam a komolyan készülőknek, hogy hozzunk össze egy barkács hétvégét, hogy
közösen készítsük el egyszerűen, olcsón a kellékeket. Kicsit mindenhez kell érteni, én ezt
megtapasztaltam, mégis jó a segítség, hiszen van, aki a vashoz ért, más a fához, de bőrözés és
varrás is nagy segítség.
Előtte megbeszéltük ki mit tud olcsón beszerezni és mit hogyan tervezünk. Nem díszes vagy
korhű kell, hanem használható és ráhangolódást segítő. Tudom, hogy nagy lépés lesz a
résztvevőknek a megtapasztalás a tudatosság útján.
A köztudat teljesen másként ítéli meg a viking életmódot, hiszen amíg nem jártam körbe, én
is mást tudtam.
Viking hajó
33
Mit tettél Király?
Sötét volt a király tudata. Idegen vallás papjai leárnyékolnak mindenkit. A fény nem jut el
hozzájuk. Isten szolgáinak titulálják magukat, de a Teremtőnek nem szolgákra van szüksége,
hanem önálló tudatos lényekre. Nem közvetítők kellenek számára, hanem személyes
kapcsolat. Nem félni kell Istent, hanem együtt létezni vele.
Semmit sem értenek, csak a butaságot terjesztik.
Egyszerű lenne az élet, de túlbonyolítják.
Milyen egyszerű a tudatra hatni. A királyt egy pillanat alatt elvarázsolta sólyomként. De
nem akar ezzel visszaélni. Csak elege lett a gonoszságaiból. A királyi sas sem ért semmit az
erejével, hiszen egy tudatenergia képes volt kitéríteni vadászatából. Erősebb a tudatmezője,
mint az egész királyi talpnyalóknak. Felülírta az egészet. Azt láttatott, amit akart. Semmit nem
tudnak ezek a Teremtő erejéről. Ármány szolgái csak az anyagon képesek uralkodni.
Harcolnak a sátán ellen? Ezt hitetik el a néppel, pedig tisztán látszik a patájuk a csuha alatt is.
Hagyta, hogy a teste menjen az ösvényen, addig felröppent szétnézni sólyomként.
34
Nem szerette a királyt. Nem a személyével volt gondja, hanem a szolgasággal. Nem akart
senkit szolgálni. Mindenki szabadnak születik. Miért kellene egy hatalomra törő lényt
szolgálni bárkinek? Értelmetlen dolog és nem szerette azt, ami nem logikus.
Szolgák, rabszolgák, haszonlesők, talpnyalók, elnyomók - csak azért hogy egy emberféle jól
érezze magát? Aki kizsákmányolja a népet, hogy hatalma legyen. Aki megadóztatja az
éhezőket, hogy pompában élhessen. Mi értelme ennek?
Vezér kell, aki utat mutat, vezér, aki védi és jól tartja a népet.
Az nem vezér, aki ül a trónján és harcba küldi saját érdekeiért a népét. Régen tudatosak voltak
az emberek. Maguknak termeltek, vadásztak és maguknak védték a földjüket. Egységben
gondolkodtak.
De az emberek elbutultak és hagyják, hogy mások a fejükre nőjenek.
Régen tudták a dolgukat, nem vitatkoztak. Fölösleges volt a harc, hiszen mindenkinek
megvolt mindene, nem akarták a másét.
Nem is volt értelme a harcnak, hiszen aki bántani akart másokat, annak fájt. Működött az ősi
törvény: „ azt tedd mással, amit szeretnél, hogy veled tegyenek”. Nem volt értelme vitának,
hiszen látták egymás gondolatait és értették egymást. A tudatban dőlt el minden.
A jobbágy (minister) név átszállott a várkatonák egész osztályára, melyet a XIII. század elején
már csak várjobbágy, illetőleg a magánosok harcos népét szintén jobbágy néven nevezik.
A szabad parasztok vagy félszabadok részben földesúri úrbéresek voltak, akiket túlnyomó
részben azonban a királyi várispánságokba osztattak be. Szabadon gazdálkodtak, művelték
földjüket, de az úrnak – legyen az magánúr vagy a király – meghatározott úrbéres
szolgáltatásokkal (munka végzésével termény-, esetleg pénzszolgáltatással) tartoztak.
35
Hatalmat és földet adományozott nekik, így a szabad magyar vitézek őket voltak kénytelenek
szolgálni.
A földet birtoklók meggazdagodtak, míg a jobb ági vitézek várjobbágyok lettek.
Jobb ági helyett a jobb-ágy nevet kaptak. Írásban csak egy y betű, életminőségben azonban
nagy változást jelentett. Először katonai erejükkel szolgálták az új nemesi réteget, majd egyre
inkább a földműves szolgákkal lettek egyenrangúak.
Rabszolgák
36
- Ha egy harcos sebesít meg csata közben, arra büszke vagyok, de én most vasra verve vagyok
és te csak egy pribék vagy.
- Nem engedelmeskedsz, kutya? -rohant rá három hajcsár.
- Ti akartátok, kurafiak! -csapott a lánccal az egyik felé, majd a másiknak nyakára dobta és
pajzsként tartotta maga előtt a harmadikkal szembe. Lerúgta az emelvényről a láncon tartottat
és mint egy zsákot dobta a negyedik felé.
- Öljétek meg! -rikácsolt a vörös köpenyes. A zsoldosok rohantak fel a rövid létrán a deszka
tákolmányra.
- Ez már tetszik! -lelkesedett Keve, és ezt nem a fickóra, vagy a történésre értette, hanem
végre segíthet valakinek. Mindenesetre felugrott a férfi mellé.
- Nem vagy egyedül, vitézem! -állt a lesújtó kard elé, ami elcsúszott mellette.
- Megölnek téged is, ne avatkozz bele!
- Már benne vagyok -vigyorgott Keve és visszarántotta a férfira támadó zsoldost.
- Harcos vagy?
- A teremtő harcosa.
- Papféle?
- Ne sértegess! -nevetett és szembe fordult a feléjük rohanókkal.
- HUUUUN -mondta hosszan, széttárt karokkal, de nem tűnt ijesztőnek, mégis visszacsúsztak
a deszkáról a fegyveresek.
- Hol a lánc vége?
- Az oszlopnál -mutatta a férfi. Egy hosszú láncra voltak felfűzve, azt kellett kihúzni a
béklyókból, hogy mindannyian szabadok legyenek.
- Gedő vagyok. Acsádi Jászó nemzetségből.
- Keve vagyok, a világból.
- Van hova mennetek?
- Én megyek délre, ahol vannak még a régi hit őrzői. Katonaként csak befogadnak, aki akar,
jöhet velem. Te is jól harcolsz.
- Én őrző vagyok, itt a helyem.
- Hasznára vagy a világnak.
- Legyetek áldottak.
- Induljunk, amíg ezek nem hoznak erősítést -intett a férfi a lent nyögő zsoldosokra és az
elképedt vörös köpenyesre.
- Menjetek, amíg meg nem találja a hangját a csuhás.
Révülés:
Sokáig nem hittem el amit révülésben láttam, hiszen annyira szokatlan módszerekről
kaptam információt. Igyekeztem utána járni, és megdöbbentő volt, amikor valós helyszínekre,
eseményekre bukkantam az idők homályából.
Még hihetetlenebb volt, amikor a látott módszereket kipróbáltam és amint megértettem a
lényegét, sikerült ráhangolódnom és a legtöbb működött.
Ami nem működött, az is csak miattam késlekedett, mert nem értettem.
Egyre többet megyek vissza az időben és egyre magabiztosabban tárom fel a múlt titkait. Már
nem a hitetlenség vezérel, hanem a tudásvágy. Egyre jobban működik minden, köztük olyan
módszerek, amikről mások nem is hallottak vagy lehetetlennek tartanak.
Mitsogi, Tuli bá vagy Keve életét átélve, tapasztalva, rengeteg eltitkolt tudás kerül így a
felszínre. Sokáig nem mertem ezeket leírni vagy közkinccsé tenni, hiszen úgysem hittek volna
nekem. Most viszont igyekszem az érdeklődőket is bevonni a pszichoarcheológia
misztikumába.
37
Keve a neve szerint is középen volt.
Nem volt kevés, de nem volt kevély sem, egyszerűen Keve volt. Összefogott volt, mint a
kéve. Egységben volt önmagával, nem volt szétszórt és egységben volt a világgal, így minden
természetes volt számára.
A Teremtővel közvetlenül beszélt, nem kellett a templomba mennie. Gyerekkorában
megértette, hogy a papok nem is tudnak beszélni a Teremtővel, csak egy nagy könyvből
olvasnak fel gyilkosságokról és szabályokról. Egyetlen szót sem közvetítettek a Teremtő
sugallataiból, csak régi dolgokat emlegetettek állandóan. Nem volt saját gondolatuk sem.
Leszoktatták az embereket a gondolkodásról és szabályok közé kényszerítették őket.
A Teremtő tud magától is beszélni, közvetlenül, nem szükséges közvetítő, főként nem hamis
tudásról.
Tuli bá sosem magoltatott vele hosszú szövegeket. Amikor regélt egy történetet, csak azt
kérdezte, hogy mit értettél ebből gyerek? Mi a lényege?
Tanításai sem beszédek voltak, hanem gyakorlat útján vezette rá a megértésre, tapasztalat
hozta a tudatosságot. Ennek köszönheti, hogy még mindig képes tanulni, hiszen nincs
semmihez kötve, nem függ a mesterétől.
Az öreg nem szólítatta magát mesternek vagy táltosnak sem. Ezt már a világban járva
tapasztalta, hogy milyen címeket, fokozatokat aggatnak magukra emberek, pedig nem is a
tudást jelzik, hanem a hatalmukat, a gazdagságukat.
Az emberek semmit sem tudnak a világról. Maguknak hoznak szabályokat és törvényeket.
Tudatlan, mondják a buta embernek, pedig többdiplomás ember is lehet tudatlan, csak
ennek a fogalomnak sem ismerik az eredeti jelentését.
Aki csak bemagol ismereteket, akár egyetemi szinten is, az ugyanolyan tudatlan marad, mint
aki iskolába sem járt. Tehát semmi köze a magolásnak az igazi tudáshoz.
Aki állandóan tanult ismereteivel dicsekszik, saját vélemény helyett is tanulmányaiból idéz,
az nem tudatos ember, csak tanult. Aki csak mások gondolataira képes támaszkodni, iskolai
tanulmányaira, tanfolyami jegyzeteire, az sosem lesz képes a tudatos gondolkodásra. A taiki
módszer lényege az egyéni tudatosság aktiválása, ami csak az elemzés útján fejleszthető.
Nem fontos mit tudsz, sőt hátrány lehet, ha sok a bemagolt dogma.
Többet ér az aktuális téma körbejárása, egyoldalú nézőpont helyett /elefánt effektus/.
Nem érdemes ragaszkodni az egyoldalú nézőponthoz, csak azért, mert valaki így mondta,
hanem értelmezzük más irányból és engedjünk a megérzéseknek, amit a három láb módszerrel
tesztelhetünk. Így elkerülhetjük a tudatlanság csapdáját, hiszen láthatóvá válik a tévtanok,
bonyolult dogmák vagy hamis tanítók csapdája.
Ami bonyolult, az nem természetes, ami titkos, az nem természetes, ami nem működik, az
nem élő. Ami félelmet gerjeszt, az nem a fényből való.
Mesmertől a kvantumfizikáig
Ige-zés
Nyelvtani értelemben az ige cselekvést, történést, létezést vagy egy állapotot fejez ki.
A vallás szerint az ige Isten szava.
A mágusok szerint a hatásokat okozó legfelsőbb erők forrása, melynek létét érzékszervekkel
fel nem foghatjuk, de az általa teremtett dolgokból és hatásokból tapasztalhatjuk
hatékonyságát.
Lényegében ugyanarról beszél minden megfogalmazás, csak utóbbi nem elérhetetlen
misztikumról szól.
A fizika szerint az űrben nem terjed a hang, tehát a teremtés nem kezdődhetett Isten
hangjával, hanem csakis a koncentrált tudati energiával. Az ige nem hang, hanem tudati erő,
rezgés.
Igézés
Delejezés, bűvölés
Mesmerizmus
Magnetizmus
Hipnózis
39
A hipnózis módosult tudatállapot létrehozása szóbeli szuggesztiók által.
Régebben Magyarországon agykontroll, regresszió és irányított meditáció néven került be a
köztudatba, mert nem lehetett még annak nevezni ami. Hipnózisnak. Aki irányított meditációt,
regressziót végzett egy vagy több alanynál, vagy akár önmagán, az egy hipnotizőr.
Szüleink esti mesemondásai is hipnotikus állapotba lazított, racionális elménk háttérbe szorult
és beléptünk a fantázia birodalmába. És ha túl mélyre mentünk ebben a hipnotikus-meditatív
állapotban, egyszerűen belealudtunk a mesébe.
A hipnózis, amely az alvást jelentő görög hüpnos szóból származik elméletileg, szó szerint az
elaltatás művészetét jelenti, de gyakorlatilag nem nyúlik igazán vissza a régi korokba.
A taiki módszer a forrást keresi, az eredeti módszert gyakorolja, ezért nem akad el a
tudományosnak mondott, de csak részleteket ismerő hipnózis bemagolt technikáinál.
Koncentrált tudati energia, kivetülés, KI-áradás ami az ősi tudást áthatja. Ez működik érintés
nélkül, szavak nélkül, cselekvés nélkül is, ahogy a Teremtő átadta az emberiségnek, hiába
próbálták azt elfelejtetni vagy eltorzítani.
A mesmerizmus teljesen eltérő alapelven nyugszik. Maga a szó egy bécsi orvos, Frederik
Mesmer (1734-1815) nevéből származik, aki a XVIII. század vége felé felfedezte, hogy a
kezéből kiáramló hatások segítségével, aminek az ‘állati magnetizmus’ elnevezést adta, képes
volt gyógyítani. A mesmerizmus lényege az, hogy a gyógyító vagy kihajtja vagy
visszakényszeríti a beteg saját magnetizmusát vagy élet-fluidumát és a saját fluidumával
helyettesíti. Ennek az a természetes hatása, hogy a beteg minden érzékelési képességét
elveszíti testének abban a részében, amelyből a saját fluidumát eltávolították.
Korábban már láttuk, hogy az érzékelési képesség az érintkezéseknek az éterikus test más
anyagán keresztül az asztrális központokba történő átvitelétől függ. Amikor tehát az éterikus
anyagot eltávolítják, a sűrű fizikai test és az asztrális test között a kapcsolat megszakad és
ennek következtében semmiféle érzet nem érzékelhető.
40
teljesen jól tud kezelni bármiféle mozdulatok nélkül is, eredményeit mindössze azzal éri el,
hogy a betegre néz és akaratát használja.
Úgy tűnhet, hogy a test éterikus szervezete két különböző részből áll. Az egyik öntudatlan és
a szimpatikus idegrendszerrel kapcsolatos, a másik tudatos vagy akaratlagos és az agyi-
gerincvelői rendszerrel van kapcsolatban, mesmerizálni pedig csak az utóbbit lehet, az előbbit
nem. A mesmerizáló így tehát rendszerint képtelen beleavatkozni a beteg testének közönséges
életfontosságú folyamataiba, mint amilyen a légzés vagy a vérkeringés.
Franz Anton Mesmer 1766-ban végzett a bécsi orvosi egyetemen, doktori disszertációja a Nap
és a Hold emberi testnedvek áramlására gyakorolt hatásáról szólt. A betegségeket Mesmer
szerint az okozza, hogy a testben a különféle folyadékok áramlása megváltozik a fizikai és
animális /állati, korabeli kifejezés/ gravitáció hatására.
Magnetizmus
Mint módszer, kb. 4-5000 éves és már az egyiptomiak idejéből is ismert; az alvás
templomokban (sleep temple) már foglalkoztak ún. passzokkal, azaz „érintéses gyógyítással”.
A kezelt személy általában rövid időn belül egy szomnambulisztikus vagy a mélyalváshoz
hasonló állapotba került. Innen tehát az alvó templomok elnevezés. Miután az alany magához
tért, legtöbb esetben csökkentek, olykor megszűntek a panaszai.
A Föld és a kozmikus környezet egyen- és váltakozó áramú mágneses tereivel millió évek óta
kölcsönhatásban lehetnek az élő szervezetek. Kialakult a természetes egyensúly az élő sejtek
elektrosztatikus és elektromágneses tere között. A sztatikus elektromosságot a nem mozgó
töltések hozzák létre, a mágneses erőtér pedig természetszerűen a mozgó elektromos töltések
által keletkezik.
41
elgondolás. A mai modern technika által létrehozott különleges spektrumú
(frekvenciatartományú) és jelformájú elektromágneses tereket létrehozó készülékek már
igazoltan meggyorsítják a gyógyulási folyamatokat.
Azonban fontos tudni, hogy habár a fizikai testre ható mágneses eljárások segítik a
gyógyulást, de igazán a tudatban kell a változásnak végbemennie, különben a kezelt egy idő
után újból visszaesik.
Az élet minden területén alkalmazható a pozitív változás lehetőségét kínáló technika,
gyógyító, harci, ugyanakkor az üzleti életben és a másokkal való hatékonyabb kommunikációt
is elősegítheti. A mesmerizmus mindhárom összetevőjének - magnetizmus, bűvölés/igézés és
a kvantum-jelenlét - más személyekre történő alkalmazása esetén a hatás a tudatos és
tudatalatti elme mögött történik, úgymond azon szinten, ahol csak az ösztönök vannak jelen és
az életfenntartáshoz szükséges funkciók. A lehetséges pozitív változás belülről, a tudatalatti és
a tudatos elme irányába történik. Ilyen esetben az „állati” szinten egy természetes egyensúly
jöhet létre még akkor is, ha az alany nem tudatosítja a pillanatban a változásokat, de utólag a
test, a fizikai rész felől, a sejtek felől indul a változás a psziché felé.
Delejezés, magnetizmus
A delejezésnek, más néven kézföltevésnek már egészen az ó- és újkor óta ismert a gyógyító- és
fájdalomcsillapító hatása. Abból a kezdeti tényből kiindulva ugyanis, miszerint nem minden
kéz rendelkezik egyenlő mértékű enyhítő- és gyógyító hatással, a „hatékonyabb” személyeket
a jó és rossz istenek szolgáiként tartották számon. A Biblia, valamint az ókor egyéb más
természettudományi dokumentumai (például Plinius irata) is többször említik ezt a fajta
gyógymódot, amely a gyógyítóban való erős hitnek köszönhetően hatalmas támogatást nyert.
Magnetizmus, bűvölés
42
magnetizmust, életenergiát a kezelő az alany felé. Minden embernek megvan a magnetizmusa
és többé kevésbé tudatosan vagy nem is minden nap használjuk. Ugyanúgy, mint a fizikában a
dörzsölés meleget, mármint energiát fejleszt, az emberi szervezetben az izom összehúzódás,
izom kontraktálás és ernyesztés, magnetikus és elektromos energiát fejleszt.
A légzéssel, különböző légzéstechnikákkal tudjuk ezt fokozni, tudván, hogy a légzés a „belső
világ felé nyíló ajtó” kulcsa. Egyik titka a hatékony magnetikus módnak, hogy passzok
közben az egész test izomzatát megfeszítjük maximumra, amíg a végtagok remegni kezdenek.
A magnetizmusban, ahogy az energia terápiában is, létezik az a felfogás /elmélet, hogy egyik
kéz/tenyér magnetikus energiát termel, a másik meg elektromos energiát, vagy másként a
domináns kéz ad, a másik elszív, de szándékkal ezeket a polaritásokat is meg lehet változtatni.
A tudat határozza meg az energia irányát, ezért hibás az a tanítás, amikor olyan dogmákkal
blokkolják a tanítványt, hogy "csak így, vagy csak úgy lehet", hiszen ezzel a kreativitást
szüntetik meg a "bölcs guruk".
Hasonló gátakat okoz a szimbólum, pecsét, kéztartás berögzítése is. Igazi tanító nem korlátoz,
hanem inkább a működési elveket érteti meg a tanítványokkal.
Bűvölés
43
ugyanúgy, mint hipnózis közben verbális szuggesztiókkal vagy szó nélkül, szándék-
transzferrel vagy non-verbális szuggesztiókkal.
Igézés
Nincs jó vagy rossz, fehér vagy fekete mágia, hiszen nem a kés a hibás, hogy kenyeret szelnek
vele vagy épp gyilkolnak.
Az isteni ige
- tulajdonába jött,
de övéi nem fogadták be.
- az ige megtestesülése
az ige testté lett.
Ebből is látszik, hogy az ige isteni erő, amivel teremteni lehet. Az ősi tudás ismerői mágusok,
táltosok ennek a segítségével gyógyítottak, ahogy Jézus is tanította.
44
Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új
nyelveken szólanak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik;
betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.
A magyar biblia, amit Ur városában találtak ősibb a keresztény bibliánál, ezért hitelesebben
írja le a teremtő erőt, amit KI-áradásnak nevez. Több kultúra ennek megfelelően Ki, chi, vagy
prána néven ismeri és használja ezt az életerőt.
- anyaggá lett így a ki, melyet Íz-ten akarata bolygókká, földekké gyúrt egybe és ezek
űzik, hajtják egymást a nap erejében – Íz-ten nagy rendje szerint.
- Én-ki nevet adtunk Íz-ten – anyagban rejtett – örök erejének, mely teremtett minden
anyagot és minden testet.
- ahogyan én-lil a lélek ereje, ura és elosztója, úgy én-ki minden anyag teremtője és titkos
ereje.
A kereszténység a bibliát is csak másolta, de nem elemezte, nem gyakorolta, így nem is
értette. Mindenből a külsőségeket vette át, figyelmen kívül hagyva Jézus tanácsát, miszerint
"gyümölcséről ismerni meg a fát".
A szeretet vallása álnéven futó keresztény egyház mindenkit megöletett, aki Jézus tanításait
gyakorlatban is tudta alkalmazni. Így jártak az ige erejével gyógyító táltosok, javasasszonyok,
akiket igézés vádjával boszorkányként elégettek. A történelmi források mind a negatív igézést
tárgyalják, hiszen az egyház szemszögéből értelmezték, nem az egység alapján.
Ige, szavak, varázsigék mondása, teljesen mást jelent, mint az igéző szuggeráló tekintet, tudati
energia kiárasztása.
45
Ige-zés
„Ami nem működik, az nem élő” -mondták az ősi bölcsek, de ez már nem sok embert érdekel,
hisz nem értik, hogy régen mindennek értelme, logikája és hatékonysága volt.
Igézés fogalma, mint fekete mágia és mint a boszorkányság ijesztő technikája maradt fenn.
A megvilágosodott azonban érti a tarot kártya akasztott lapját és tudja, hogy a fejre állt világot
fordítva kell nézni, hogy a valóságot meglássuk.
Kezdetben volt az IGE és egy nyelv volt a földön, ez Nimród nyelve volt. Akkor még tudtak
rovást olvasni helyes irányban, ezért értették, hogy ÉGI dolgokról szól a Teremtés, nem IGE-
ről. Az emberek nem akarnak gondolkodni, elemezni, pedig annyi érdekes és hasznos dolog
vár még feltárásra, de inkább szenvednek, mert tudatos szellemük helyett inkább a lélek
érzelmei vezetik őket. Egymást marják segítség helyett és nem vesznek tudomást a
lehetőségről, amelyik bekopogtat hozzájuk, aztán továbbáll.
Az emberek elfelejtették az ősi írást, ezzel együtt az ősi tudást is. Kitaláltak maguknak olyan
dolgokat, amiknek nincs értelme és nem is működik.
Már Jézus tanítását is félreértelmezik, hiába mondta, hogy "gyümölcséről ismerni meg a fát".
A kvantum
Avagy ahogy másutt nevezik, itt és most. Mit is jelent ez valójában? Egyszerre legyél
tudatban, testben a pillanatban. Mi is történik amikor az igéző bármit is változtat magában,
mivel megvan az összecsatolódás, mintha egy lenne az alannyal, mintha az alany változtatna a
saját tudatában és testében valamit. Mintha az igéző maga lenne az alany.
47
A koronacsakra színe a viola szín. A megvilágosodás, tudatosság színe, amire nem hatnak az
ismert fizikai törvények. A tudósok szerint a fény hullámtermészetű, de a legerősebb fényben,
a Napban sem található ultraibolya szín nagy mennyiségben. A viola szín teljesen másként
működik mint a többi fény.
Elektrosztatikus ellenállást az ultraibolya fény szünteti meg. Eltünteti az elektronokat.
Ez fény elektromos hatás.
Ilyenkor a fény nem hullámként viselkedik.
Hogy mi az a kvantum? A válaszod attól függ, honnan jöttél. Mit tanultál, melyik agyféltekéd
működik jobban és még sok egyéb tényező is befolyásolja a válaszod.
Azt tudom mondani, hogy nekünk mit jelent. A kvantum a végtelen lehetőségek tárháza.
Megoldás a semmiből, kapocs két végtelen távolságra lévő pont között, kapcsolat mindennel
és mindenkivel. Valami ilyesmi. Az igazság az, fogalmam sincs, hogy mikor, miért és hogyan
működik, csak azt tudom, hogy működik.
Nagyon sok ember keresi a nyitját, hogyan tudna változtatni az életén, mégis a legjobban
bevált módszereket valamiért teljesen elkerülik.
A tudomány csak napjainkban jutott el abba a stádiumba, hogy megfelelő eszközökkel tudja
vizsgálni a kvantum jelenségeket. Nem egyszerű feladat, hiszen a különböző kutatócsoportok
sokszor jutnak különböző eredményre. Amiben kezdenek egyetérteni az talán a legfontosabb,
hogy a különböző jelenségeket, pusztán a megfigyelés ténye és a megfigyelő szándéka is
befolyásolja.
Amikor egy kutatócsoport azt akarja bizonyítani egy jelenségről, hogy nem létezik, sokszor
jutnak megcáfolhatatlan bizonyítékokkal arra a végeredményre, hogy valóban nem létezik.
Amikor viszont ugyanezt a jelenséget egy másik kutatócsoport azzal a szándékkal vizsgálja,
hogy bizonyítsa a jelenség létezését, érdekes módon megcáfolhatatlan bizonyítékokat találnak
arra vonatkozóan, hogy valóban létezik.
KVARK
48
Viszont az atommag részei is tovább bonthatóak. A protonok és neutronok kvarkokból
állanak. Három kvark alkotja a szokásos barionokat (három antikvark az antibarionokat).
Ezért lehetséges a hármasság ismeretében egyensúlyt teremteni, irányítani, változtatni az
anyagot és az anyagi világban létező lényeket egyszerű megfigyeléssel az üresség állapotából.
A mezonok egy kvarkból és egy antikvarkból állnak. A kvarkokat nagyon erős kölcsönhatás
köti össze.
A kvarkok kötött állapotait hadronoknak is nevezzük. A szó jelentése a görög nyelvben:
nehéz. Kétféle hadron van: barion és mezon.
Három kvark alkotja a szokásos barionokat (három antikvark az antibarionokat).
Fény és sötétség, mint a tudás és butaság szimbólumai évezredek óta.
Honnan tudták ezt az ősi időkben, amikor a tudósok csak a xx. század elején ismerték fel,
hogy a semmin, a vákuum téren se a hang, se más nem halad keresztül, kizárólag a fény.
A négy elem egységét, vagyis az ötödik elemet is nevezik ürességnek, éternek és szer-nek.
Milyen kapcsolat lehet a tudás fénye és az üresség között?
Virtuális részecske
Pozitron és neutron ellentétes polaritású. Mindkettőnek megvan a tükörpárja vagy antianyag
megfelelője.
Ez így négy elemi rész. Ezek találkozása egymás kioltását eredményezi, ami energiát generál,
ebből új anyag keletkezik vákuum térben.
Tehát üres állapotban négy elemből alakul az ötödik elem. Ez a szer.
49
Van egy teremtett rendszer, univerzum, aminek teremtő részesei vagyunk, vannak benne
univerzális törvényszerűségek... Mozgatórugói a teremtésnek, ezeket másoljuk, ha
ráhangolódunk, együttműködünk ezen törvényszerűségekkel, a harmónia és egyensúly, azaz a
gondviselés részesei vagyunk.
Van szabad akaratunk, döntési lehetőségünk, hogy fenntartsuk az egyensúlyt.
Gondolataink, szándékunk, akaratunk kivetítése a gondviselő rendszerben, a ,,minden jó"
állandóan teremt, ,,ki" gyengébben, ,,ki" erősebben, de mindenki köt vagy bont, épít vagy
ront. A kérdés, hogy tudatosan vagy tudattalan, egységben vagy részrehajlóan, szerben vagy
szertelen? ...mindent szabad, de nem mindent lehet, mert ami nem szolgálja az egyensúlyt,
fejlődést, előbb utóbb eltűnik...
Amíg nincs tudatosság, addig egyre szertelenebbek vagyunk, a tudatosság az egyedüli út a
megérésre, megvilágosodásra.
Univerzum törvényszerűsége, hogy egyre újul általunk.
Élvezheted, ízlelheted társteremtőként az egyensúlyt és teremtményeit vagy mások égetik ki
tudati energiád fényét...
A fizika érdekes, de megélni és teremteni még érdekesebb.
Minden jó
Volt két testvér. Egyik gazdag akart lenni, a másik megélegedett azzal, ami volt, ezért a
bátyja bolondnak tartotta.
Lejártak a tóra halászni. A fiatalabb fogott egy halat és hazavitte, majd elment az erdőre
sétálni. Nem akart semmit, de ami az útjába akadt, azt hazavitte. Gyümölcsöt, gyökereket,
gombát. A másik eközben várta a nagy fogást, de mindhiába.
Bolondnak van szerencséje, mondta este, amikor hazatért üres kézzel és megvacsorázott a
testvére zsákmányaiból.
Egyszer hallották, hogy aki felmegy a hegyre, az nagy zsákmányra számíthat.
Az idősebb fiú gazdagság reményében indult. A fiatalabb nem akart menni, de elkísérte, hogy
bátyja ne menjen egyedül.
A nagyobbik sietett egyre feljebb, de a másik megállt egy lepkében gyönyörködni vagy a táj
szépségében, de lehajolt színes kavicsokért, üveggyöngyért is.
- Bolond vagy te, csak hátráltatsz a célom elérésében – szólt az idősebb testvér.
- Nekem nincs célom, siess ha akarsz - és lenyúlt egy gombáért....
Folytasd…
50
Csak a taiki által lehet fejlődni?
A taiki magába foglal mindent, hiszen a forrásból merít.
És ezt semmilyen más tanfolyam nem nyújtja, legalábbis harminc év tapasztalata ezt mutatja.
Aki már nem jár gyakorlásra, az egyénileg nem fejlődik? Kérdezik gyakran, aki legalább
kérdezni hajlandó.
Én folyamatosan kísérletezem, gyakorlok, tapasztalok. A többiek mit csinálnak szerinted? Mit
gyakorolnak, ha csak ugyanazt tudják, amit valamikor tanultak. Nincs pörgés, nincs
emelkedés, még a szinten tartás sem, ahogy látom a régieket, mert felejtenek. Ki fejlődik
magától szerinted? Mondj egy embert legalább.
Nem tudom.
Aki használ néhány módszert céljai eléréséhez, az nem fejlődés. Visszaél az erővel, fejlődés
nélkül, ez lezárást jelent egy idő után és onnan nem képesek újra indulni sem. Ez az
univerzum törvénye, ezzel élnek vissza. Használhatod, de ha gyakorolsz rendszeresen, akkor
nincs szükség külön semmire, mert szembe jön veled a lehetőség. Ha kihagyod, akkor viszont
magadnak kell küzdeni mindenért. Aki nem elemez, nem hangolódik, az nem érti mi miért
történik, így nem képes irányítani sem.
Aki vállalta a szellemi fejlődést, az meg is kap hozzá mindent, egészséget, anyagi javakat,
ötleteket, amíg vissza nem él ezzel és nem próbálja saját érdekében kihasználni azt. Ha valaki
tud jobbat az szóljon nekem is, mert eddig nem találtam olyan tanfolyamot, ahol egységben és
működőképesen adták volna át a tant, a vallást vagy akár a korona tant és hasonlókat.
Sajnálom, ha még mindig az illúzióvilághoz ragaszkodnak többen is.
51
Én korábban nem voltam semmilyen tanító kurzusán, beavatásán, előadásán. Könyvekből
tanultam, amiket elértem neten és le tudtam tölteni. Sokat olvastam, elméletben "nagyon okos
is lettem". Elméleti tanácsokat, magyarázatokat szépen meg tudtam fogalmazni, de valójában
magam sem értettem igazán. Ha valamit el tudsz magyarázni, akkor érted. Talán tizedikes
voltam, amikor először találkoztam a Taikival. Letöltöttem A harcművészet mágiáját,
elolvastam, de egy betűt nem értettem, sőt alig emlékeztem arra, amit olvastam belőle. Nem
voltam rá felkészülve. Aztán két évvel később újra elővettem, elolvastam. Rátaláltam a többi
könyvre is, azokat is olvastam. Ekkor írtam Miklósnak. Nem tudtam semmit, de érdekelt a
dolog, néztem videókat, egyre jobban tetszett. Aztán az első beavatásom, éppen Pécs mellett
volt, ahol koleszos vagyok. Nem volt nagy hátterem, csak a könyvek. Sokszor csak lestem,
hogy Miklós történetein....
Na mindegy, aztán végig jártam egy évet, gyakorolgattunk csoportosan is, csináltam amit
tudtam magamtól. A táborokban megismertem az aktív csapatot és a hangulat meg a rezgés
nagyon sokat dobott rajtam.
Következő nagy lépés az volt, amikor erősebben kezdtem látni az energiák áramlását, majd
mikor fölfogtam az egyedül gyakorlás lehetőségét...
Sokat adott nekem a Taiki és Miklós két év alatt. A harci táborokkal nőtt a magabiztosságom,
nagyon kis nyápic lennék 21 évesen, ezek nélkül.
Sokat jelent nekem a Taiki. Meg tudtam végre nyitni a "varázserőm", kiskoromban tudtam,
hogy van, most már használni is tudom.
Az aktív tagokkal tovább tudunk menni, aki új és komolyan gondolja, az meg be tud
csatlakozni bármikor, rezgésben kapunk mindent, ha akkor éppen nem is érti, nem tudja
alkalmazni, mikor készen lesz rá, könnyedén megcsinálja, ez a fejlődés. Aki meg elvan, egy
táborba nem jön el, csak értetlenkedik, nem tapasztal, az maradjon magának, folytassa, amit
eddig csinált és felejtse el a Taikit, nem neki való...
Nándi
Szenvedésről
52
- Milyen irányba? Hogy elveszti érzékelő képességét? Hogy a természetes
regenerálódást gyógyszerek váltják fel? Az a kényelem, hogy szűk cipőkkel torzítják
lábukat divat címén? Műanyag ételeket töm magába, mert képtelen ellátni magát
természetes élelmiszerekkel?
- Hát ilyen szemszögből tényleg ártalmas a civilizáció.
- Térjünk vissza a szenvedéshez. Aki tudatos, az nem szenved. Aki a jót keresi
mindenben, az megtalálja mindenek az ÍZÉT. Extrém körülmények közt is jól érzi
magát, tud boldog leni, így élvezi az élet ajándékait, míg az igényes sosem lesz
boldog, hiszen ha megszerzi, amire vágyott, máris másra vágyik, ezért eladja a lelkét
és a hatalom kiszolgálója lesz, modern rabszolga. Így éri el célját az ármány és illúzió
világa…
- Tapasztaltam, menyire félnek a természettől, a természetességtől az emberek. Tehát
aki eltávolodik a természettől, az Istentől is távol tartja magát, ezért elveszti
természetes képességeit, hogy az illúzió világában szenvedjen.
- Tudod te ezeket.
- Én igen…
Miért van az, hogy ha valaki akar valamit, valami mindig közbejön?
53
- De vannak akik mégis megvilágosodnak.
- Mert igazán akarják. Túllépnek ezeken az átlátszó akadályokon és akkor hirtelen
minden probléma megoldódik, hiszen beindulnak a segítő erők, ha igazán akarod.
- Ilyen egyszerű?
- Minden egyszerű, az emberek maguknak kreálnak problémát, amit felnagyítanak.
- Olyan ez, mint az alulról világított kisegér, ami a falra vetítve hatalmas
szörnyárnyékként vetül elénk?
- Igen, pedig csak árnyék az is. A tudatba is így vetítik a rémképeket, gátakat.
- Pedig a valóságban nem létezik?
- Nekik ez a valóság, maguknak teremtik, tehát elég valóságos számukra.
- Akkor reménytelen számukra a megvilágosodás?
- Gondolkodásuktól, szándékuktól függ minden.
Dimenziókapu
54
- Igen, miért?
- Hipnózist, tudatmódosítást is ismersz.
- Igen, tényleg, a valóság, amit az agy valósnak ítél.
- Tehát?
- Ja, értem, ha rájövünk, hogy semmi nem valós, képesek vagyunk dimenziót váltani
magasabb tudatosság felé.
- Kapuról beszélünk.
- Akkor nem felé, hanem át.
- Így már pontosabb.
- Érdekelnek a részletek?
- Engem igen.
Figyelem
Itt a túlélő kés, aminek a végében van egy tűzkő is. Körbeadom, nézzétek meg. Ennyi volt a
feladat a Késmánia című újsággal kapcsolatban.
- Hol a tűzkő belőle? - kérdeztem, amikor visszakerült hozzám.
- Nem tudjuk.
- Kinél esett ki?
- Nem tudjuk.
- Mire figyeltetek, amikor erre kellett volna figyelni? Átvettétek tűzkő nélkül és nem vettétek
észre, hogy nincs is benne?
Ha emberek ennyire egyszerű feladatra sem képesek figyelni, hogy tudnának szellemi
dolgokat tudatosan megélni.
Reggelente félálomban kivetítem, mit akarok aznap megélni. Átgondolom, megteremtem.
Táborban is szoktam ezzel próbálkozni, ha nem suttognának egymással néhányan hajnalban.
Amikor megkérdeztem, hogy mi volt ennyire fontos, hogy hajnalban a többi alvót
megzavarva kell beszélni, nem tudták megmondani, mert csak úgy beszélgettek.
Nem figyelnek másokra az emberek.
Saját magukra sem figyelnek, hiszen azt sem tudják, hogy miről beszélnek.
Eddig csak anyósomnál tapasztaltam, amikor a templomból hazatérve megjegyezte, hogy
milyen szépen beszélt a pap. „Érdeklődtem” hogy miről beszélt, de arra már nem emlékezett.
Ahogy figyelem az embereket, észrevettem, hogy a többség csak beszél, de nem tudatos.
Fölösleges dolgokat mond és ez még a jobbik eset, hiszen amikor órákig negatív problémákat
erősít magának, az már nagyon káros az egészségre.
Pedig csak néhány perc kell, hogy átgondolják mit is akarnak.
55
Csak tudatos beszélgetés kellene arról, hogyan akarnak valamit megoldani, megcsinálni, min
akarnak változtatni, ne a szokásos fölösleges és lehúzó energiákat erősítsék, és ha időnként
egymásra is figyelnének, rögtön más lenne a világ. Ehhez nem kell ezoterikus tanfolyam, csak
egy kis FIGY-ELEM.
A tudatos figyelem nem azonos a koncentrált figyelemmel. Koncentrálás beszűkült látásmód,
amikor az ember elveszti térérzékelését és nincs fogalma a környezetéről. Ilyenkor történnek
balesetek vagy mások megsértése. Nemcsak a veszélyt nem érzékelik, de azt sem veszik
észre, ha párjuk helyett más rakja eléjük a vacsorát.
Mágikus tanok az ürességről beszélnek. Ne legyen célod, ne ragaszkodj semmihez, mindent
vagy semmit. Erről szól a nyolc körcikk tana is.
Aki lazán mered a semmibe, az érzékeli a teret, az mindenről tud.
Nem értenek, inkább megsértődnek és kritizálnak. Szellemi ösvényről, szellem
kommunikációról akarnak tanulni, mégsem állítják le az egót, nem tudnak így figyelni a halk
kis belső hangra, a szellemre. Hiába mesélek magamról, tapasztalataimról, hogyan vezérelt a
belső hang, hogyan vettem észre a kínálkozó lehetőségeket, mégsem figyelnek javaslataimra,
inkább követik az ego illúzióját. Az ego koncentrál, mert befolyásolni akar másokat. Töpreng,
és emiatt szenved, hiszen a legrosszabb megoldást választja. A tudatos csak lazán figyel, mert
tudja, hogy megfigyeléssel már képes változtatni, ahogy a kvantum fizika is rájött már erre.
Aki figyel, az képes megérezni, látni, hallani a finom rezgések által közvetített jeleket.
Intuíciójára hallgatva észreveszi a számára legjobb megoldást, anélkül, hogy az ego
csapdájába esve rossz döntéseket hozna, vagy másoknak ártó cselekvésbe bonyolódna.
Miről szólnak a kurzusok, táborok? Amit első beavatáson is elmondtam: csak figyeld a
környezeted, mert abból veszed észre, hogy mit fejlődsz, tudsz-e változni, hogy változtass.
56
A domb
Van egy Domb című könyv, készült belőle egy film is.
A történet egyszerű. A fogolytáborban egy kövekből álló dombot hordatnak el egy másik
helyre. Amikor elhordták, akkor visszahordatják velük. Így megy ez egész nap, az emberek
megfeszítve dolgoznak. De fölöslegesen. Ez a szinonimája a fölösleges dolgoknak.
Aki annyit dolgozik, hogy elfárad, de ennek ellenére sincs pénze és nincs ideje semmire, sőt
nem is boldog, az nem jól csinál valamit.
A teremtés tudatos embereket küldött a földre, akik könnyen, boldogan élnek.
Aki ezt nem ismeri fel és ármányra hallgat, az részese a Föld tönkretételének.
A törvény nem ismerete nem mentesít a büntetés alól – szól a földi törvény. Pedig az
Univerzum nem büntet, hiszen mindenki magát bünteti, ha nem alkalmazza lehozott
tudatosságát, nem ismeri fel lehetőségeit és mindenért másokat okol, mástól vár megoldást.
Figyelmetlenség és döntésképtelenség
57
Mert nem ismerik az Univerzum határát és csak azok hívják űrnek, akik nem hajlandók
elfogadni, hogy van egy terem burája, azaz a terembura és ez a határ, azaz ez is csak egy
galaktikus határ.
Aminek ellen állsz, az hat rád. Ha nem akarod, hogy hasson, ne állj ellent!!! Fogadd el,
olvadj bele, válj azzá...
Telepátiának ismerik a tudati kapcsolatot. Ezt üres tudattal lehet csak működtetni, ami kizár
minden rossz szándékot. Tévesen a szuggerálással keverik, amire viszont ármány követői is
képesek, de az nem kétirányú kapcsolat. Amitől félsz, az hat rád, tehát amit ismersz, attól nem
félsz és így nem hat rád. Aki elmenekül a lehetőség elől, az csak a félelmét növeli és nem talál
megoldást. Egyik módszerrel sem lehet belenézni a tudatba, legalábbis nem konkrétan.
Érzelmileg lehívhatóak, hogy érzi magát, ideges vagy boldog-e, de csak gondolatok, amit
küldeni akarnak. Szuggerálás szintén - érzelmi szálon - a tudatalattira hat.
Élvezem az élet apró örömeit. Van egy gyönyörű, érdekes, mozgalmas életem és mindez
nagymértékben neked köszönhető (igaz nekem is egy kicsit, de nagymértékben neked). Illik
megköszönni valamilyen formában annak, aki mindehhez hozzájárult. Azt mondtad nekem az
első beavatásomkor, hogy a pénzem 10%-át fordítsam szellemi fejlődésemre és minden
remekül fog menni. Itt lenne a 10% és tényleg minden megy, mint a karikacsapás... Mint
58
ahogy már mondtam valami beindult... Mintha az univerzum csak az én óhajaimat lesné, hogy
teljesítse... Úgyhogy illik hálásnak és bőkezűnek lenni nekünk is a magunk módján, mert
másképp nem működik semmi... Adsz és annál több jön vissza... Tisztelettel kérsz és megadatik
és máskülönben is én szeretem az embereket és főképpen az olyan embereket, mint te.
Csontkovács és csonttörő
59
Mindig szívesen látták, nem volt gondja sem házra, sem ételre, ahogy Jézus beszélt az ég
madarairól, azt megélte. Nem félt a holnaptól, a mának élt, de attól sem félt, pedig igencsak
veszélyes volt az utazás akkoriban.
Erős férfi volt, de csak ritkán alkalmazott testi erőt. Számára gyakorlás volt a gyógyítás és a
harc is. Nyugalmát megőrizte a legvadabb támadás során is. Érezte a támadó érzelmi
hullámait és igyekezett lecsendesíteni, hiszen tudta, hogy a nyugalom erősebb, mint a harag.
A kovács mutatta a mágnes kő hatását, ahogy a sok kis darab szétszórt vasreszeléket
összerendezte. Tudta, hogy az egységben minden egyformán működik, ami kicsiben, az
nagyban. Révülésben látta már, hogy minden test apró részekből áll össze és ezt, mint a
mágnes kő, képes irányítani, elég rágondolni, hogy mit akar vagy egyszerűen szándék nélkül
a Teremtőre bízni a megoldást. Ami lent, az fent - hallotta Tuli bá hangját ilyenkor.
Tekintetével is képes volt gyógyítani akár a fájdalomra, akár a szemébe nézett a szenvedőnek.
Ugyanígy nézett a támadóra is, aki megszédült ettől és sírva kért bocsánatot vagy földre
zuhanva mély álomba merült. Annyira egyszerű volt ez is, mégsem tudták még a vajákosok
sem megtanulni.
- Ne akarj semmit, csak közvetítsd a Teremtő erejét, mondogatta, de általában zavaros
gondolatokkal küzdöttek a javasok is. Igézésért sok asszonyt vittek máglyára az új vallás
papjai, pedig fogalmuk sem volt a teremtő erőről. Amikor hetvenkedő legény állta útját a
fogadóban, csak megállt mellette, mire az lecsendesedett és kiment az udvarra valamiért.
Dühös támadástól sem futamodott meg, hanem visszairányította a társai felé, akik rémülten
menekültek megbabonázott cimborájuk elől.
Eleinte furcsa és hihetetlen révülésként figyeltem a látomásokat, de ahogy megértettem az
összefüggéseket és táborban kipróbáltuk, már egyszerűnek tűnik minden.
Aki "tudja a Teremtő erejét" az együtt él vele, és tapasztalja, de aki "féli az Istent" az
hétvégente ül a templomban és könyörög.
Ördögűzés
60
- Jön már a püspök úr a katonákkal.
- Mi van itt emberek? húzta ki magát a köpcös püspök, hogy hatalmát fitogtassa, de így sem
ért a süvege Keve válláig.
- Boszorkányokat fogtunk!
- Ezt megszállta az ördög, ez meg kivette belőle, pedig kereszt sem volt nála!
- Ördög cinkosa, zúgta a növekvő tömeg.
- Ördög nem létezik, az őr állat segíti az ember lelkét, próbálta magyarázni, de csak maga alatt
vágta a fát.
- A lelket együtt emlegeti az állattal, bűnös!
- A bőség vallását nevezitek bűnnek, emberek?
- Istenkáromló, máglyára!
- Istenről beszélnek, de az embert sem ismerik. Nézzék ezt a diót, törte szét és kivette a belső
részét.
- Így néz ki az emberi agy.
- Honnan tudja ezt kigyelmed? A kirurgusok sem nézhetik a testet.
- Disznót látott-e már mielőtt az asztalára került? Az ugyanilyen.
- Disznóhoz hasonlítja az embert?
- Amit nem akarnak érteni, azt nem is fogják, de azért is végighallgatnak, emelte fel kezeit,
mire a tömeg csendben és mozdulatlanul állt.
- A dió két fele közt van egy árok, mint az agyban is, ha ezek összeérnek, akkor az ember nem
tudja mit csinál. Ezt nevezik nyavalyának, frásznak vagy eskórnak/mai elnevezés: epilepszia/.
Elég ezt a mélyedést a kiáradó erővel végigsimítani és elmúlik a roham, semmi köze az
ördögűzéshez. Elég baj, hogy akik Isten szolgáinak mondjátok magatokat, fogalmatok sincs a
Teremtő világáról. Mindenben ördögöt láttok, de azt sem ismeritek. Ebben segítek nektek,
hogy közelebbi kapcsolatot teremtsetek a szellemi világgal és űzzétek egymást. Átnyúlt egy
másik világba és előhozott néhány kóbor szellemet, majd a püspök urat és pribékjeit
megajándékozta vele. Üveges tekintettel őrjöngtek és rohangáltak, miközben Keve elsétált
mellettük.
A sumérok szerint minden földi, világi dolog az égi mintát követi, az igazit, így a földön
minden csak másolat vagy tükörkép, mindennek megvan az ellenpólusa az égben.
Vérsók esetében is kiegészítéseket alkalmaztunk tudati rezgés által /elixír készítés/ DNS
esetében, ezáltal még egyszerűbb a kiegészítő részeket kódolni vagy mutációkat javítani.
DNS protonok csak kiegészítő részekkel alkotnak párt, tévelygés esetén mutációk alakulnak
ki.
61
Ha siránkozik valaki, akkor is így van.
A tudatos ember viszont megteremti magának a magas hullámot, azáltal, hogy a középről
bármely irányban képes létezni. Aki tudatosan süllyed a mélybe, az tudja, hogy a következő
hullám milyen magasra emeli. Aki szenved, kapálózik, az a magasságot sem veszi észre.
Ezt akarom az átlényegüléssel, túléléssel, táborozással megértetni, hogy a negyedik szinten is
irányíthatóvá váljon.
Az eget kéknek látjuk, de elvileg bárminek láthatnánk és csak azért kék, mert ezt tanultuk,
ez van belénk programozva, tehát ha a többség hajlandó bármit változtatni tudatszinten, akkor
mások ugyanazt fogják észlelni.
Ergo, a föld csak addig pokol, amíg ezt elhitetik az emberekkel, ha a többség rájön, hogy
minden változtatható a tudatosság által, akkor nem csak birkák élnének a Földön.
Tud valaki követni?
Tedd meg az első lépést.
Távkapcsoló módszer szerint, nem baj ha nem értjük, attól még képesek vagyunk használni.
Nem kell tervezni, hanem meg kell tenni az első lépést.
Nincs véletlen, tehát minden befolyásolható.
Pörgess meg két pénzérmét és az egyik véletlenül fej lesz, akkor a kiegészítő ikerpár az
ellentétje, vagyis írás lesz.
Ha viszont az elsőt befolyásolod, tudod a másik eredményét, amelyet így már magad
határoztál meg.
A baltát nem irányítod, hanem rábízod a baltára, vagyis a véletlenre, de akarod, hogy jobb
szél, bal szél, vagy középre csapódjon, tehát teremtesz.
Ezek után felturbózott önbizalommal lépsz a beteghez és megteszed amit kell.
Remélem mindenkinek egyszerű.
Ha bizonytalan vagy, akkor kétséget teremtesz, ezért fontos a lépcsőket végigjárni és
tapasztalatokat szerezni.
A bizonytalanságod is teremtő erővel bír, csak nem a célod éred el vele.
Az univerzum mindenkinek igazat ad.
Azt mondják, szokatlan módszerekkel tanítok és a videókon hihetetlen dolgokat mutatok be.
Ennek az lehet az oka, hogy nekem részigazságokat fedtek fel eddig és azt is bonyolultan.
Miután megmutatták, hogy minden egyszerű, hiszen az egység része, ezért semmi nem
természetfeletti, hiszen minden a természet része, én is igyekeztem egyszerűen átadni az
ismereteket, hiszen így hatékonyabban működik minden.
A mágikus gondolkodást sem a hit élteti, hanem a tapasztalat. „Gyümölcséről ismerni meg a
fát”, nem az ígérgetésekről.
Ha valaki hihetetlennek titulálja a látottakat, az csak a meglévő információival akarja
azonosítani, de aki érdeklődéssel tekint a látottakra, abban ébred a tudásvágy és tudja, hogy ha
nem ismer valamit, az nem azt jelenti, hogy nem létezik, hanem egyszerűen kevés az
információja.
62
Aki valaminek a szakértője lett, az bezárta a kreativitását. Kreativitást nem a magolással kell
erősíteni, hanem pont a magolás lezárásával.
Téma születése
Amikor lehívok egy témát, ötletet, gyakorlatot, amit mások még nem ismernek vagy tévesen
ismernek, szeretnék róla beszélgetni, hiszen nekem is ismeretlen és hihetetlen lehet.
Elemezni kell, kipróbálni, tesztelni a hatékonyságot, gyakorolni és kifejleszteni a taníthatósági
tényezőket.
Elég rosszul esik, amikor válaszra sem méltatnak, vagy esetleg egy „érdekel” válasz érkezik.
Alapszinten is elmondtam, hogy a taiki módszer nem hasonlít a megszokott oktatási, magolási
formákhoz.
Haladóktól pedig joggal várhatnám el a közös kísérletezést, hiszen a fejlődés meghatározó
tényezője.
Újabb kurzusokat, érdekes, hatékony módszereket csak akkor vehetünk fel a tematikába, ha
már összeállt az oktatás módszertana is.
Egy újdonságról azért írok, hogy beszéljük át és ha működik, gyakoroljuk közösen.
Ne azt várjátok, hogy azonnal elmondjam ’a nagy titkokat’.
Nehéz együtt dolgoznunk?
Mindig megsértődnek a listán amikor leírom, hogy "senki" hiszen elemzés helyett inkább a
torz tudásra támaszkodnak. Talán ideje a megvilágosodásnak.
A legtöbb ember valaki akar lenni, pedig aki vállalja a sen-ki szerepét arról legendák
maradnak fenn, hiszen a senki a japán nyelvben a hősökről való tudást jelenti. Gondolom, ezt
már többen megértitek, hiszen a könyvemben találtok hasonló elemzést, értelmezést, mint a
múltkori senin.
Minek irkálok, ha senki-vel nem tudok beszélgetni ezekről sem?
Mit együnk?
Többször hallom emberektől mennyire nem mindegy, hogy mit esznek. Egészségtudatuk
azonban mindig mások sugallata, tanácsa alapján alakult ki.
Így válogatnak a húsok közt, vagy vegetáriánusként a zöldségek vagy magvak között.
Gyümölcsök közt is szabályok alakulnak ki számukra, úgy mint a vitaminok, zsírok és más
tápanyag közt.
Kinek van igaza?
Gyümölcséről ismerni meg a fát - tanácsolta Jézus, tehát aki egészséges, megvilágosult,
tudatos életmódját a szigorú szabályok betartásával érte el, annak lehet igaza. De ilyennel nem
63
találkoztam, csak vágyakozó, lemondó, szabálykövető beteg emberekkel, hiszen
szabályaikkal emelnek maguknak gátakat.
Tudatos embert a szelleme irányítja, nem a teste, tehát bármit ehet, hiszen a testét, lelkét
felülírhatja, annak tudatában, hogy minden rezgés. Ezt tudták a mágusok, táltosok is.
Energia nem csak a táplálékban van, hanem körülöttünk lévő környezetben. Ugyanígy
lehívhatóak a vitaminok, energiák rezgése is.
A szervezet képes önmagát szabályozni, megújítani, egészen addig, amíg külső szabályok,
gyógyszerek el nem torzítják a természetességet.
Öltözet
A tudatosságról
64
Amikor többször kell leírni vagy elmondani, az már rábeszélés és nem a tudatosságot segíti.
Ha nem működik a figyelem, nem működik a megérzés sem.
Én leírok, elmondok javaslatokat, aztán figyelek, hogy kik értették meg, kik alkalmazzák.
Időnként újra szólok, majd figyelek.
Sajnos a többség megszokta, hogy parancsra, hangos szóra engedelmeskedik és nem is
gondolkodik, hogy miért vagy hogyan kell valamit megoldani.
Nekik többször és hangosabban is elmondom, majd továbblépek a témától vagy az egyéntől.
Mestereimtől megtanultam, hogy a tanuló addig örülhet, amíg az edző noszogatja, mert addig
lát benne lehetőséget. Akit békén hagynak, arról már le is mondtak.
Másik dolog, hogy amikor túllépek egy javasolt témán érdeklődés híján, az már nem fog
felbukkanni újra lehetőségként.
Hiába szokták meg azt a hozzáállást, hogy most nincs kedvem, majd máskor kipróbálom.
Ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belépni.
Legutóbb a tábori figyelmetlenségről volt szó. Ami nem megy, ne erőltessük. Ráhangolás
nem működik, üdülésre fordulnak a táborok egyéni gyakorlások helyett. / Hiába javaslom
többször is a helyszínen a gyakorlás lehetőségét, általában fele táborozónak nincs kedve
hozzá./ Én tudok gyakorolni egyedül és másokkal is, hiszen számomra minden gyakorlás
lehetősége. Nem magam miatt szomorkodok, hanem amiért kihagynak számtalan lehetőséget
a fejlődésükből. Problémáznak, hogy eszközöket, öltözéket kell csinálni, mert nem értik a
ráhangolást. Talán megnyugtató számukra, hogy ezentúl nem kell semmit sem tenniük.
Én megyek utamon és aki akar velem tart. Ehhez nem kell tábort szervezni, hisz aki akar
valamit, úgyis megtalál.
Ez a nyár volt a döntő, hogy érdemes-e folytatni. Tapasztalat, hogy ebben a formában nem.
Kurzusra is kell készülni, ami nem azonos a táborral. Ezek szerint ez sem volt érthető
beszélgetés nélkül.
Kurzusok: ahol új lehetőségeket tanulunk, értelmezünk.
Tábor, ahol a tanultakat gyakoroljuk, megéljük. /Ez nem jött össze. Maradok a kis csoportnál,
akik rá tudnak hangolódni./
Segíts magadon, Isten is megsegít. Így hangzik az ismerős szlogen, mégis az emberek
kérnek, könyörögnek, imádkoznak. Azt várják, hogy Isten, angyalok, szellemlények
teljesítsék vágyaikat.
Tízezer méter is az első lépéssel kezdődik.
Változtass, ha változást akarsz…
A hang
65
- Kész, állj fel!
- Még fáj - közölte az örömhírt, és átéltem a kudarc ízét a rokonok előtt, köztük
anyósom lenéző pillantását.
- Mozgásban - jött a hang, de nem anyósom tanácsolta, hanem a hang a fejemben.
- Jó -mondtam, mintha csak folytatnám a kezelést. Két oldalról fogtam a térdét.
- Érzel valamit? -kérdezgettem, mert eszembe jutott az álladó kontakt.
- Meleget.
- Jó. Guggolj le, és állj fel -fogtam két oldalról továbbra is a térdét.
- Nem fáj. Ült ki a boldog vigyor az arcára.
- Hát ennyi, közöltem győztesen. Még eljártunk egy guggolós orosz táncot, és megittuk
az áldomást rá meg másra is utána, még néhány órán keresztül. Megtanultam újra,
amit tudtam: szerénység, kontakt és figyeljek a belső hangra. Köszi Yko.
Bandukolok a Tisza parton. Hoztam íjat, de nem vadászni akarok. Időnként lövök az előre
elhelyezett táblákra, de nem a cél a cél. Nem érdekel a találat, tudom, hogy eltaláltam.
Érzékelést gyakorlok, ezért nem koncentrálok semmire. Így mindent látok. Ez az üresség.
Nem sokan értik a lényegét. Most sem jött senki gyakorolni. Nem nézem a fákat, de látom.
Lombjaikat levetették, aludni készülnek. Nem nézem a vizet, csak látom. Áradt, de már
levonult. A sár mutatja meddig foglalta el a partot . Nem vagyok éhes, ha éhes vagyok sem
fontos ennem. Most hoztam mégis enni. Csak úgy. Miért is ne. Vizes minden. A fa is. Nem is
akarok tüzet rakni. Konzervmelegítőt veszek elő a hátizsákból. Esbit kockát gyújtok a
szikráztatóval. Nézem a szikrákat, még jó is, hogy nem gyullad elsőre. Szépek a szikrák.
Minden szép, minden jó. Legalábbis nekem, hiszen az üresség tudatállapota a lényeg. Ég a
kocka. A nyeles tepsibe egy kis szalonnát dobok. Hagymát darabolok túlélős késemmel. Az
egyikkel a sok közül. Most ez került a zsákba. A virslit hosszában kettévágom és átmelegítem
kissé. A fehér konzervbabot felbontom és leöntöm a levét. Túl sok lenne, így marad, ahogy a
hagymára borítom. Nem nagy főzés kell, csak melegítem, és élvezem az illatokat. Kész lett,
így az ízeket is élvezhetem, ja és közben élvezem a tájat, az életet, az ürességet. Nem fontos
semmi, de minden jó. Nem svájci, de sokrétű olcsó bicskám keresem meg a zsák külső
fiókjában. Azon van egy kis kanál is. A virslihez is jó, nem kell kés sem. Ez is jó. Hagymás
bab saját módra. Még ég a kocka, azon vizet melegítek egy fém pohárban, ebből lesz a tea.
Nem nagy kaland ez másoknak, bár elég sokat írtam róla. A semmiről. Igen ez a semmi, amit
én meg is tapasztaltam. Mások beszélni sem akartak róla, hogy is élhetnék meg.
Üresség mire jó? A cél legyen cél, a kaja legyen kaja. Bontsuk szét a virágot sziromra,
levélre, szárra, gyökérre, vélekednek legtöbben, hiszen nem értik a lényeget. Az egységben
nincsenek részletek. Az egységben minden van, míg a részletek értelmetlen darabok.
Egységben létezve érezni a mindenséget.
Az üresség nem a semmit jelenti, hanem a mindent, ahogy a fekete sem egy szín, hanem
minden szín bevonzója. Nincs jó vagy rossz, csak egyensúly, harmónia.
Nincs szándék, csak cselekvés van, egységben az univerzummal. Egymásra hangolódva a
mindenséggel, ez a mindenki egy megtapasztalása.
66
Írok valamiről, amire nincsenek szavak, tanítani akarom, de nem akarnak tapasztalni. Az
egykezes taps hangját sem hallani kell. Érzékelés nélkül nincs szellemi út.
A szamuráj üressé tette a tudatát, hogy ne legyen benne fél-elem. Bátraké a szerencse, hiszen
a félős bevonzza a harcban a bajt, a bátort elkerülik a golyók. Hogy is van ez?
BA-TOR, vagyis TOR-ba.
Halál esetén tartottak TORT, égi kapcsolat nyitását.
Nimród elnevezése MÉN-RÓT, vagyis vörös mén, lehet hibás fordítás eredménye?
Tor a ménhonba rögtön értelmesebb, „Nimród nagy vadász vala az Úr előtt”, vagyis
kapcsolata volt a Teremtővel.
Amihez ragaszkodsz, az leköt az anyagi világba és az érzelmek lelki világába. Az üres tudat
képes átlépni a szellemszintekre.
- KI vagyok én?
- Kérdésben a válasz.
- Ismerem ezt a mondást, de Ki vagyok én?
- Kérdésben a válasz.
- Ezt már mondtad.
- Akkor elemezd.
- Ja elemezzem, de mit?
- Amit mondtál.
- Én kérdeztem.
- Ez a gond, ne kérdezd.
- De nem tudom, ki vagyok én?
- De már megmondtad.
- Én kérdezek, tőled várom a választ.
- Gondolkozz, kérdésben a válasz, miért ismételjelek.
- Ki vagyok én, a KI vagyok én.
- Na végre.
- KI az a Kiáradás, ahogy az ős biblia is írja: „kezdetben volt a KI és KI-árad a KI és
anyaggá lesz a földön”.
- Tehát?
- A teremtő KI-áradása vagyok, mint mindenki, aki anyagi testet öltött a földön.
- Kicsit gondolkozol, máris okosnak látszol.
67
- Köszi.
- Magadtól jöttél rá.
- Mindig azt hiszem, hogy már mindent tudok, de aztán rájövök, hogy mégsem értem a
világot.
- Az jó.
- Az jó, hogy nem értem?
- Az jó, hogy nem vagy öntelt.
- Öntelt, az tudással telit jelent?
- Önmagaddal, vagyis egoval teli.
- Akkor nem vagyok öntelt?
- Ameddig érdeklődsz, addig fejlődsz.
- Az öntelt pedig nem képes fejlődni, mert azt képzeli, hogy mindent tud?
- Így van.
- Akkor nem baj, ha folyton érdeklődöm?
- Csak a kíváncsiskodás a probléma.
- Azt már tudom, én kiegészítésként érdeklődöm, mert hiányosak az ismeretek.
- Az nem kíváncsiság, hanem tudásvágy.
- Nem egészen értem a földi lét értelmét.
- Fejlődni születnek le az emberek.
- Azt tudom, a szellemi fejlődés lenne a lényeg, de ha ármány törli a tudatot, akkor mi
értelme?
- Akkor semmi.
- Akkor miért vagyunk itt?
- Mindenki másért, te már tudod, hogy miért.
- Csak sejtem, hogy a tudatosságért, de még én sem tudok mindent, hogyan tanítsam?
- Amit tudsz, az is elég az embereknek.
- De nekem nem elég, én érteni is akarom.
- Diplomata útlevél.
- Tessék? Utazol valahová?
- Te utaztál.
- Nekem nincs diplomata útlevelem.
- Dehogynem, a tudatosság ugyanaz a szellemszinteken.
- Ezt kellene osztogatnom az embereknek?
- Csak mutasd meg az utat, majd kiváltják maguknak, ha akarják.
- Az akaraterő egy nagyon fontos képesség az emberiség számára. Minél erősebb, annál
nagyobb dolgokat leszünk képesek valóra váltani. A mágia sem létezne akarat nélkül.
Minél gyengébb az akaratunk, annál nehezebben fogunk tudni ellenállni dolgoknak,
csábításoknak és annál nehezebben fogunk sikeresen végrehajtani egy varázslatot. Ha
nem lenne senkinek akarata, akkor az emberiség már rég a pusztulás szélén állna. Nem
tudnánk ellentmondani a legcsábítóbb dolgoknak. A fekete mágia hatalmának is
nagyon könnyen elcsábulnánk. Magával rántana. Viszont az akaraterő hiánya nem
csak a mágiai erők kihatása felé irányulna, hanem minden egyéb jó, akár rossz dolgok
felé is hatna, negatív értelemben.
68
- Az Arimáni csábulásoknak nem tudnának nemet mondani. Arimán a szenvedélyek
rabjává akarja tenni őket. (Az Arimán az ördög, aki nem a gonosz cselekedetekkel és
gyűlölettel akarja tönkretenni az emberiséget, az a célja, hogy mindenki "gépként"
használja az eszét és a végén mindenki az is legyen. Egy nagy gép, robot.)
Tudományos dimenziók
A klasszikus és kvantumos világ egymás mellett létezik. Különböznek egymástól, a
kvantumvilágban van szuperpozíció, a klasszikusban nincs.
Megvilágosodás a koncentrációról
Koncentrálásról beszélnek a mindennapi életben. Koncentrálásról tanítanak a meditálók és a
mágikus tanokat átadók. De mért nem gondolkoznak tudatosan arról, hogy mit is beszélnek?
Egy gondolatra, egy pontra, egy tudatszikrára csak egyszer lehet koncentrálni, mint ahogy
egyszer léphetünk ugyanabba a folyóba. Nem lehet másodpercekig vagy percekig, hiszen az
egy folyamatosan változó gondolat lesz pontokra bontva, vagyis gyakorlatilag szétesik, ami
már alapból nem koncentráció.
Koncentrálás lényege egy pont, nem pontok sorozata.
A félreértés mindig abból adódik, hogy elméleteket gyártanak gyakorlat és tapasztalat nélkül.
Vagyis csak egy lábon áll a legtöbb ismeret, nem stabil három láb támasztja alá.
A taiki gyakorlatok rögtön érthetővé és működővé teszik az elvet.
Fölösleges folyamatosan koncentrálni, pláne, ha pont az erőlködés lesz a gátja a
hatékonyságnak.
Rá-nézés során elég egy koncentrált tudati energia, vagyis tudatos elhatározás, hogy mit miért
csinálunk és az magától megtörténik.
Ekkor válik érthetővé, amiről a fizikusok is csak elméleteket gyártanak.
Ez a kvantum koherencia.
…vagyis az akarat megadja azt az egy pontot, amit akarunk , a többit az űr és ég végzi,
nekünk csak tudunk kell engedni az üresség által.
69
"Rá-nézés során elég egy koncentrált tudati energia, vagyis tudatos elhatározás, hogy mit
miért csinálunk és az magától megtörténik." Gabi
Ezt még a bicskei elemzőn megfogalmaztam, nem véletlenül lényeges az első 10 másodperc
kb. Még rá sem gondoltam, tudatalattim, szellemem már réges-rég végrehajtotta a gyógyítást,
vagy éppen gyógyulást.
Balázs
Jézus az ördögök légióját a disznókba űzte, vagyis betegség sem tüntethető el, csak átadható,
esetleg átrendezhető, mint szénből a gyémánt.
Fájdalom kivehető és átadható, ahogy gyógyítón csináltuk, így a szkeptikusok nyugodtan
hazavihetik majd a többiek problémáit. Kémkedők, gáncsoskodók már az elején rosszul érzik
magukat, és ha eltávoznak nyugodtan gyakorolhatunk.
Ősi hármasság
Három a magyar igazság
Az őstudás őrzői harcosok-gyógyítók-szerzetesek egyben.
Ármány a tudatalattit befolyásolja. A tudatos ember a tudatfeletti erejével írhatja felül.
70
Képességek emelése
A betegség figyelmeztetés.
Lelki okok, sokk okozza a betegségeket.
Tökéletes önfenntartó szervezettel, testtel születünk.
A szervezet képes regenerálódni, a sejtek hét évente megújítják magukat. A gyógyszerek
viszont leszoktatják az immunrendszert a regenerálódásról.
SZER-ÉN-ség
71
Aki bonyolultabb módszert akar használni, megteheti, hiszen csak én dobtam el a fölösleges
módszereket, bár mindenki képes erre, de legalább ne mondja rá, hogy az taiki gyógyítás.
Aki nem érti a táborok rezgés emelő jelentőségét, az sem baj, de ne akarjon engem vagy
másokat meggyőzni arról, hogy ráhangolás és gyakorlás nélküli előadás többet ér.
Első beavatáson ezt is kielemeztem.
Összefoglalva, aki nem képes túllépni az első beavatáson feltárt gondolkozásváltáson, az
legalább ne okoskodjon.
Én kipróbáltam a mások által ismert módszereket is. Mégsem azokat gyakorlom, mert
tapasztaltam, hogy zsákutca.
A mottóm: Én megyek az utamon és aki akar velem tart.
Én csak javasolni szoktam, hogy tapasztalataim szerint jobb sorban haladni. Aki kapkod
vagy torz tanulmányait még nem volt képes elengedni, a félelmeit erősíti. Aki dogmatikusan
csak a félelmet tanulta és nem tudta elengedni, így elég kellemetlen menekülés lett a sorsa,
egyszerű szellemi kapcsolat során is. Önmaga elől menekült, nem mi általunk.
Sokan járnak hasonlóképpen kapkodás miatt, pedig nem attól fejlődik valaki, hogy olyan
kurzusokat látogat, amit nem is ért.
Úgy járnak, mint az az ember, aki szabadnak hitte magát, hiszen egy kerítésen belül odament,
azt csinált amit akart ugyanúgy, mint a többiek.
Egyszer nyitva maradt a kapu és kíváncsian ki akart lépni rajta. Ekkor döbbent rá, hogy egy
kötél visszatartja, nem szabadult meg tőle, hiszen fogalma sem volt a kötél létezéséről. Sokan
nem képesek szabadulni dogmáiktól, hiszen az elemzést sem gyakorolják. Azt hiszik
szabadok, de a hit által nem szoktak megvilágosodni, csak a tapasztalat által.
72
Olvastam egy viccet és elgondolkodtam.
Egy család kiköltözik az USA-ba, a kisgyereket beadják az oviba. Az első szülői értekezleten
az óvónő mondja az anyukának:
- Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan kegyetlenség, agresszivitás
látszik rajta.
- Miért, mit csinált?
- Égő csigát rajzolt - mondja az óvónő.
- Égő csigát? De hát ez igen egyszerű. A magyar gyerekek a csigát így hívogatják ki a
házukból: Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki...Talán volt más is?
- Hát, mindenféle sérült madarakat rajzol, például a múltkor egy vak madarat -így az óvónő.
- Hm, hogyan? Ja, igen. Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát, hogy Csip, csip,
csóka, vak varjúcska?
- Na, jó. De a csonka tehén mégiscsak durva.
- Csonka tehén? Hm,..ja, igen. Egy nagyon helyes kis dalocskánk van: Boci, boci tarka, se
füle, se farka...
- Mondja, kedves anyuka, semmi vidám, kedves dalocskát nem énekelnek a magyar
gyerekek?
- Dehogynem. Ott van például a Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak...
A vakvarjú az nem varjú és nem vak, hanem kvak varjú, rendes nevén: bakcsó. A gémfélék
közé tartozó madár. Ezt a nevét a hangjáról kapta. Így kiált: Kvak-kvak-kvak! A többit
mindenki, aki taikisan tud gondolkozni, képes megfejteni.
A vak varjú azért varjú, mert külön írva azt jelenti, hogy olyan varjú (madár), ami nem lát. (a
fenti 1. és 3. kérdésre a válasz)
- Azért nevezik vakvarjúnak, mert a hangja hasonló: bak-vak. Innen ered ez a furcsa név.
Csiga biga gyere ki ( az ) ÉG
Csiga biga gyere ki ( az ) ( egy- s- ) ÉG
A házad ide ki, kapsz tejet, vajat,
holnapra is marad!
73
Nem égbolt, hanem univerzum és Tejút. "Tehuti", teheti, tehetős, nem földi szemléletről
beszél a versike.
Nem ég a ház, hanem az ÉG a házuk meg a Tejútról beszél; így gondolkodjatok, hogy ne
félremagyarázzátok. Ez a fél-nótás módszer.
Boci, boci tarka,
Se fű lenn,
Se farkas.
Oda megyünk lakni
Ahol tejet kapni.
Forrás
A domb lett síkos, vagy a föld indult meg a katona alatt, nem tudom, de lecsúszott a vízbe,
arcra esett a saját vizeletébe. Prüszkölve ált fel és értetlenül nézett elázott ruhájára.
Hozzászólás:
Az üres flakonokat töltögettük, amikor észrevettem, hogy Miklós meredten néz egy irányba,
mintha kísértetet látott volna, majd feláll és megindul a dombra.
Endre
74
Hmm, valószínű hogy sokáig egy helyen nem maradhatott. A nagy keresztelés hatására egyre
többen hagyták el az ősi utat, fogyatkoztak a táltosok. Szóval oda ment, ahol szükség volt rá.
Valószínű, hogy ott járt vagy ahogy Gábor mondta, egy hasonló hely is kiválthatja az
emlékezést, ha rá vagyunk hangolódva egy rezgés mintára... akárhogy is. Várom a folytatást.
Amúgy bámulatos, hogy mennyire elterjedt ez a német és keresztény (akkori) gondolkodás kis
hazánkban... kb. ennyire tisztelnek mindent.
Gergő
Nekem a módszer is sajátom, egyszer már lejött valami hasonló, amit írtam Miklósnak.
Gyakorlatilag a helyszín rezgés emlékezése jeleníti meg az ott lezajlott eseményeket, mint egy
helyi könyvtár.
Az is érdekes, amit Miklós írt, hogy vajon ott járt Keve, vagy csak egy hasonló forrásnál és az
hozta fel az emlékképet? Egyébként, ahogy elolvastam a történetet, folytatódott is a belső
szemeim előtt, de nem akarnám leírni, mert ha csak illúzió akkor félre viszi a szálat, én már
ezért is várnám a folytatást, hogy erről is meggyőződjek.
Gábor
Abban szinte biztos vagyok, hogy Keve járt Erdélyben. Hogy ott-e pontosan, annak talán
nincs is jelentősége. A helyszín segíthetett a rezgésnyomra ráhangolódni, hogy a valós
történet kibontakozhasson. Azt is feltételezem, hogy Keve mindig ott volt, ahol szükség volt rá,
szerintem egy időben több helyen is lehetett.
Melinda
Kutyaharapást szőrével - tartja a népi gyógyítás, ami annyit jelent, hogy nem kell messzire
menni a probléma okozójától a megoldás megtalálásáig.
75
Keve nem növények segítségével gyógyított, hiszen a hiányzó rezgést le tudta kérni a
Teremtőtől, de a falu lakosságának mindig ajánlotta, hogy gyógyteákat a környékről származó
növényekből főzzenek.
A mágikus áldozat során magunk hibáit áldozzuk a szellemi felemelkedés érdekében. Pl:
lustaság, kevélység, harag stb.
Ármány viszont bizonyságot kér arról, hogy őt imádják, és ezért képesek ölni is.
Már évek óta rosszallóan nézem, ha valaki megáll az út mellett és letépi az orgonát meg a
parti növényeket.
Hiába akarjuk valami élővel díszíteni a lakásunkat, a letépett virág, növény már haldoklik.
Ami hozzájárul egy másik létforma életéhez, tovább éléséhez az áldott.
Ezért áldjuk meg az ételünket, tisztelegve az áldozatának, ne legyen az hiábavaló!
Persze nem akarok szélsőséges lenni. Minden teremtettnek van küldetése, ez által létezésre
kél. A küldetés ilyen vagy olyan formán történő beteljesítésével pedig, egy új kezdet
következik.
Ezt nevezzük az élet körforgásának. Robi
A Teremtő teremt és nem logikus, hogy azzal lehet örömet szerezni neki, hogy megölik a
teremtményeit, vagyis feláldoznak számára egy teremtményt, ami ember, állat vagy növény
is lehet.
Az én Atyám jobban szereti az élőt - mondta Jézus is.
A virág ott pompázik legszebben, ahol terem, nem haldokolva a vázában.
Az áldozatokat csakis a pusztító Isten számára tartották és tartják.
Ebből könnyen felismerhető a hovatartozás minden vallásnál.
Ez ki számára nem elég logikus?
Félelem és stressz
A félelem oka, hogy az emberek elképzelnek egy eljövendő bizonytalan jövőt, félelmetes
élethelyzetet, ezáltal bevonzzák az életükbe azt univerzum törvénye alapján. Ez az illúzió
világ aljas fegyvere.
Regresszióban az előző életből való fóbiákat többször átéltetik az alannyal, ami nemhogy
törölné, hanem épp ellenkezőleg erősíti azokat, hiszen a tudatalattiba menekülése során még
mélyebbre ássa a problémát.
76
Radiesztézia kutatások bizonyították, hogy minél mélyebben van egy földalatti vízér, annál
erősebben tör a felszínre. Miért lenne ez másként a fizikai világ más rezgéseivel, akár a
tudatalatti fóbiákkal?
A megoldás egyszerű, amit ismer az ember attól nem fél, hiszen tudja kezelni, irányítani. A
’ne mássz a fára, mert leesel’ jóslat helyett érdemes megtanulni a biztonságos mászást. Harci
és túlélő gyakorlatok a taiki táborban hatalmas pozitív változást, önbizalom erősödést
eredményeznek. Ezt azoknak fogalmaztam meg, akik még mindig nem értik, hogy a gyógyítás
mellé miért fontos a harci ismeret gyakorlása. A nyolc körcikk is erről szól, de nem véletlen,
hogy a működő ősi tudást mindig gyógyító, harcos papok őrizték.
Egység és szer
77
Mindezt egyszerre. Az elemek betűiből, fény és hangrezgés által kialakulnak a dallamos
varázsszavak.
Rezgésük betöltötte a teret.
Már nemcsak egy A betűt rezegtettek G-hangon a hasfájásra, nem HUNG szót rezegtettek
támadás blokkolására, most a tudatosság rezgését emelték az AT-MA szintre.
Mások számára a titok titok marad, még akkor is, ha eléjük van tárva.
/Scyta/
Miklós egyik hozzászólásában érintette, hogy a "szent" szó talán nem is magyar, hanem a
kereszténységgel kaptuk. Ez szöget ütött a fejembe és elkezdtem gondolkozni rajta. Aztán
megkérdeztem egy barátomat, aki nálam sokkal jártasabb a szócsaládok nyomán történő
szófejtésben, jelentéstartalom kibontásban. Hát lássuk csak röviden.
SZeNT
78
Még lehetne sokáig folytatni magyarul.
Tud valaki annyira latinul, hogy a "sanctus" szót így vagy máshogy kibontsa? Esetleg a
"sacra" szót, mert az is szentet jelent.
Ezek alapján valószínűsíthetem, hogy a latin nyelv vette át valahonnan, mondjuk a szkítáktól
akár a görög nyelv közvetítésével? Nem ez lenne az egyetlen, amit a római gyökerű egyházak
átvettek tőlünk vagy elődeinktől és használják arra, amire akarják.
Tamás
Ha a homlokcsakra két részből áll, első része homlok, másik része tarkó, akkor a többinek is
ilyen átjáróknak, tölcséreknek kellene lenni.
Talán a koronát nem hiába nevezik koronának, mert az tölcsérszerűen nő felfele és a gyökeret
sem hiába gyökérnek, mert az meg lefele szélesedik?
Amikor egy technikát megtanítok, az nem jelenti azt, hogy tudod is.
Többször elmondtam, hogy nem a technika a lényeg, hanem a ráhangolás.
Nem tudunk innen továbblépni?
"Nem az a lényeg mit csinálsz, hanem az, hogyan"
/Senin bölcselet/
Energia
80
Havasokban félcipőben
A szomszéd asztalnál románul beszélgettek. Nem volt mire figyelnem. Beindult a kivetülős
képernyő.
Láttam, ahogy Keve penészes kenyeret vesz elő a tarsolyból. Ennyire nem lehet éhes, hiszen
bárhol megvendégelik, ahová gyógyítani betér. Az ól falára akasztott lószerszámról fehér
penészt kapar le és bemegy a házba.
Idősebb férfi gyolccsal bekötött kezéről fejti le a kötést. Mély, vágott sebből szivárog a vér.
Nem friss a seb.
Dúdol valamit.
A penisz a penész régi kifejezése ahogy hallottam. Ezt a penészes kenyeret és a hámról
szedett fehérséget ráhintette a sebre, majd újra bekötötte. Nem értettem, hogy miért
csinálja, koszt és penészt ken nyílt sebre? Elment az esze? Ez táltos módszer?
Emlékfoszlány jön elő. Táltosok koponyalékelést is csináltak és azok beforrtak a régészeti
leletek szerint, tehát nem fertőződtek, hanem meggyógyultak. A középkortól azonban egy
karcolástól vagy kardvágástól is vérmérgezést kaptak, mert kiirtották a táltos módszert.
Egészen 1928–ig amikor is Fleming egy rosszul elmosott Petri-csészében penészt fedezett fel,
amiben nem szaporodtak a bacik. Lehet, hogy a táltosok már korábban ismerték a penész
hatását?
Amikor István visszajött, kértem, hogy a neten nézze meg mit írnak a penicillinről és tényleg
már az ókorban ismert volt-e a penész hatása. Penészes kútból vették a vizet a hasmenésre,
nemespenészt használtak borok, sajtok és húsok nemesítésére, és a gyógyításban is, amíg az
egyház ki nem irtotta a tudást, hogy évszázadokig sebfertőzésbe haljanak az emberek.
Másnap kirándultunk piramis hegyekhez, ufó leszállóhelyet láttunk, amelyen nem nőnek fák,
és a körön kívül eltorzult fák negatív erők jelenlétét mutatták. Másfelé megkövült dinó
lábnyomot is találtunk.
81
Szép táj, ragyogó napsütés kísért végig utunkon. Tényleg négyszögletűek a hegyek és az
egyik megszólított, amikor a többiekről lemaradtam. Ekkor minden telefon megszólalt és
hangos beszélgetésbe kezdett mindenki, csak én nem. Nem volt nálam telefon. Ármány
igyekezett felülírni a halk üzenetet, igyekezett bezavarni a tudatot.
Nem minden hegy természetes képződmény, de nem is mindegyik beavató piramis. Gúlákat
építettek a hegyekre is, hogy a piramisforma segítse a föld energetikai kialakulását.
Két hétvégi nap volt taiki kurzus, és hétfőn újra hegyet másztunk. A repülő miatt nem sok
cuccot tudtam vinni, így cipőm is csak előadásra szánt félcipő volt. Ruházatom sem
hasonlított a túrázó, hegyi emberekéhez.
Kísérőm elmondta, hogy két hete járt fenn és nincs hó. Elindultunk autóval, majd kiszálltunk,
és gyalog sétáltunk tovább. Nem volt hó. Sár volt és szél.
Lehajtott fejjel mentünk hősiesen felfelé. Aztán mentünk és mentünk. Felnéztem, a kidőlt
fákon fehér hó csillogott. Nem gond, inkább a szél zavart.
A Villám-szikla legendája a Hagyaték könyvből is jól ismert. Égi tüzes kőből, mennykőből
kovácsolt Attila kardja van rejtve alája, amely vonzza a villámokat. Időjárás figyelők szerint
ötszázból négyszáz ide csap le. A barlangnál már gyilkos ereje volt a szélnek. Fáztam.
Szél pajtás haragod csillapítsd, nem ármány szolgái járnak itt - kértem, és a szél lecsillapodott.
Már nem fáztam. Mikor lefelé haladtunk az úton akkor támadt hátba megint, és mikor
kifogásoltam, hogy miért teszi, csak szólt, hogy
- A hátszél neked segít.
- Bocsi, Szél pajtás, igazad van.
Autóval mentünk egy újabb hegylábhoz, fakitermelők gépei által vájt vízmosáson indultunk
felfelé. Vízesést kerestünk. Találtunk többet is, de állítólag még nagyobb van, még feljebb.
Nemcsak vízesést találtunk, hanem havat. Egyre többet, nemcsak mutatóba, hanem annyit,
hogy öt télen sem találkoztam ennyivel. Az úton is volt. Egyre mélyebben süllyedt félcipőm a
hóba, egyre nehezebben haladtunk. Csak a gyerekek voltak fürgék.
82
Megindultam lefelé olyan gyorsan, hogy a többiek nem bírtak követni, csak a két gyerek, akik
meg is előztek. Mire leértem, megszáradt a cipőm és melegem volt.
Több órás út felfelé és lefelé. Istvánt közben megvártam, mert valami furcsát tapasztaltam,
ránéztem az órámra és negyed négy volt rajta még mindig. A percmutató ment, csak az idő
állt meg. Lehetséges? István mondott hasonló tapasztalatot, így megnyugodtam, hogy nem
velem van gond, sem az órámmal. Eszembe jutott a két hete történt időcsavar, amin eddig
nem is gondolkodtam.
Hajnali vonattal akartam Pestre utazni. Mindig korán kelek. Akkor is. Túl korán. Két órám
volt a vonat indulásáig. Visszaaludtam, ami nem szokásom. Párom keltett.
Egy román nő mesélte még tapasztalatát, beült a taxiba, odaért időben az állomásra, de a taxis
nem hitt még résztvevőként sem abban, hogy megtették 5 perc alatt a 20 perces utat.
Az, hogy ugyanannyi legyen az idő a végén mint az elején, amit te meséltél, még új volt
számomra.
Pszi tanfolyamon is volt egy kísérlet adó-vevő idő-eltolással. Idő nem létezik, csak az
anyagban.
Van Pécsett egy barátom, tanítónő a gyogyóban. Ő mesélte egy alkalommal, hogy reggel be
kellett érni 8-ra mindenképpen. De amikor otthon beszállt a liftbe, az órája nyolcat mutatott.
Aztán kilégzés-belégzés... Mikor belépett a terembe éppen 8 óra volt. Kérdeztem hogyan
csinálta, de csak ösztönösen jött neki.
83
Szóval az idő nem lineáris. Ezt csak a mai tudomány állítja, mert mással nem tud mit kezdeni.
A régiségben az emberek, legalábbis a magyarok nem lineáris időben éltek. Akkor milyenben?
Ciklikusban. Az esztendő körforgása adta a ciklusokat.
Szoktuk mondani, hogy nincs idő. Kisfaludy Gyuri elméletére hivatkozom, amikor azt írom,
hogy csak idő van. Az anyag is időből van. - Hát… Se bizonyítani, se cáfolni nem tudom.
Azonban volt egy érdekes kérdés a fejemben, amire éppen Gyuri elmélete adta meg a
magyarázatot.
Szóval, ha feltételezzük, hogy csak idő van, akkor az időnek valamilyen forrásból kell
táplálkoznia. Ha tekintünk egy időforrást, az egy kiterjedés nélküli pont. Az maga a jelen
pont, a jelen pillanat. Belőle árad ki az ő múlt tere. A múlt tere őt körülveszi. Mivel a kiáradás
sebessége egységnyi (ezt hívhatjuk fénysebességnek) így a jelenpontot körülvevő múlt tér
koncentrikus gömbökből áll (vagy n-dimenziós gömbökből). Ez a tér belülről egy
fénysebességgel táguló univerzum. De mit érzékel a külső szemlélő? Minden ilyen gömbfelület
minden pontja a múlt egy azonos időpillanatát reprezentálja. Tudományosan mondhatnám,
hogy egy ekvitemporiális felületről van szó (jól hangzik, mi?). De mivel minden pontja azonos
időpillanat, ezért kívülről az csupán egy kiterjedés nélküli pontnak látszik. Ellentmondás?
Számomra nem. Inkább azt mondom, hogy ez lehet az alapja az idővel való játék
lehetőségének, gyakorlatának. Még nem látom, fizikailag hogyan. De talán az időfizika
egyszer választ adhat. Vagy nem...
Sok elmélet van, ami az időt illeti... Bonyolultabb is, egyszerűbb is. De ha nagyon le akarjuk
egyszerűsíteni, akkor képzeljünk el egy átlátszó üveghengert aminek a közepében van egy
szelep ahol a víz kifolyhat. Ez a háromdimenziós világ, amiben mi élünk. Ahhoz, hogy a víz A-
ból B-be (a henger egyik végéből a szelepig) eljusson, végig kell folynia azon a szakaszon. Ha
úgy vesszük ahhoz, hogy pl. 45 évesek legyünk, meg kell születnünk és végig kell élni a 45
évet. De ez csak a henger belsejére érvényes. Ez a háromdimenziós világ. Ha kívülről (egy
másik dimenzióból) szemléljük a hengert, látjuk a kezdetet es a véget is. Ergo, számunkra nem
létezik az a folyamat, ami zajlik a henger belsejében. Egy időben vagyunk képesek szemlélni a
múltat, jelent és jövőt. Ha kilépsz a hengerből az a fajta idő nem létezik, ami a henger
belsejében érvényes... Vagy legalábbis nem ugyanazon törvényeknek van alávetve. Ha képes
vagy kilépni a testedből és szellemed elhagyja ezt a dimenziót (átugrasz egy másikba vagy
akár a kettő között rekedsz) számodra a hengerben megáll az idő.
Talán ezzel is magyarázható az időkiesés...
Van egy film, ami nagyon szépen szemlélteti ezt, pár éve ment a mozikban, remélem holnapra
a címe is eszembe jut:)
84
Megjegyezném, nem hordok órát úgy 5 éve, és mikor csövezek a Népstadionban, akkor fel
tudom gyorsítani is az időt, ha kell.
Megtanultam Miklóstól, hogy minden jó, minden egy és ezt csinálom.
Igaz, mostanában egyre gyakrabban indulunk később az iskolába és érjük el a buszt, ami
akkor jön, amikor kell.
De szerintem mindenki képes rá.
Hagyd, hogy a dolgok megtörténjenek, légy laza.
István
Tetszett az időcsavaros dolog, voltam már én is hasonló helyzetben és én hittem akkor, hogy
valamit elnéztem, ezért is nézegetem az időutazós filmeket. Hogy most a hely vagy a tudat
okozza, vagy véletlen dolgok és történések.
Tamás
Keve tudja.
Nap és Pan.
Fény és sötét egyesítése.
Keve megmutatta a penész titkát a gyógyításban, csak nem hittem neki és utána néztem.
Koponyalékelés, sebkezelés – így érthető.
Ezt is elfelejtették és inkább évszázadokig belehaltak egy karcolásba, pedig volt száraz kenyér
és izzadt lószerszám.
A hon
Hidrogén, oxigén, nitrogén. Erre utal a hármas halom a címerünkön. Ez jelzi, hogy mire épül
fel az élet.
pan - visszafelé a nap! Naphon!
Pen a fej!
penna - toll, száll
penis - a fejből elszökik a vér.
A pán országokat összeköti a pan tengely és a föld mélyében a szénre folyt víz elgázosodik.
Ezeket az országokat ütik-verik a sötét oldal képviselői és lopják az ásványkincseiket, de a
gázt alóluk biztos!
Pán ország Palesztina is! Pakisztán. Ez a Jásdi Kiss Imre-féle (dogma is lehetne) amiről már
részben meg is győződtünk, hogy igaza van! Robi
85
A napokban egy érdeklődő írta, hogy csak azért jön a harci kurzusra, hogy kipróbálja,
mennyire alkalmas verekedésre.
Mások gyógyításért írogatnak, meg sem próbálom nekik elmagyarázni, hogy nem rész
egységgel akarok foglalkozni, hanem az egységgel, a tannal, a szer érdekel.
Tőlük nem is várom, hogy megértsék, de amikor avatott taikisok is elakadnak egy-egy
résznél, az már elszomorít.
A francba, vannak érzelmeim.
Miféle szerzet vagy te, olvashatjuk népmeséinkben, de a Bibliában úgy kérdeznek, hogy
kiféle, miféle ember akadt útjukba.
Manapság csak a Gyűrűk ura trilógia említ fél-szerzetet, mint hobbitokat.
Ember mint szerzet, vajon mit szerzett?
A szerzetes szavunk a kulcs, hiszen a tudást birtokolja az aki meg-szer-zett valamit, így lett
szerzet-es. A szer, mint a négy elem harmóniája, vagyis az egység közepe, az univerzum
tengelye, az életfa, világfa.
A SZER-zetes nem vallásfüggő, hanem magasabb rezgésű szerzet.
Aki érti, tudja, gyakorolja, tapasztalja a SZER erejét, az a SZER-zetes és belőlük lényegül át,
aki SZER-pappá válik.
Kinek szeme van, látja, kinek nincs, az csak a viccet látja ebben is
Nyuszika ugrál az erdőben és nézegeti, hogy miféle szerzemények élnek benne. Találkozik egy
marhaféleséggel:
- Én vagyok a kis Nyuszika. Hát te ki vagy? - kérdi Nyuszika.
- Én vagyok az öszvér - válaszol.
- Öszvér??? Hát az meg hogy lehet?
- Hát anyám ló volt, apám pedig szamár.
Hmm.. jól van, gondolja Nyuszika és tovább ugrál. Egyszer csak találkozik egy kutyával.
- Én vagyok a kis Nyuszika. Hát te ki vagy? - kérdi Nyuszika.
- Én vagyok a farkaskutya - válaszol.
- Farkaskutya??? Hát az meg hogy lehet?
- Hát anyám kutya volt, apám pedig farkas.
Hmm... ez is jól van, és tovább ugrál. Most egy bogárral találkozik:
- Én vagyok a kis Nyuszika. Hát te ki vagy? - kérdi Nyuszika.
- Én vagyok a lótetű - válaszol.
- Na, jól van, azért mit nem akartok bemesélni?!
86
Kedves Miklós! Látom, komoly témák folynak a levelező listán, még nem tudok igazán
bekapcsolódni, de legalább kezdek némi rendszert felfedezni benne. Addig is, amíg ráérzek a
listára, közvetlenül neked küldenék visszajelzést, hogy hogyan halad egy kezdő taikis – hátha
kedved leled benne:
87
rendbe tettem már. Ezen a téren kicsit bizonytalanabb vagyok, de így is haladgatok…
a fiam szeme nagyobb falat, de azon is dolgozom…
És még egy nagy csomó apró történés, tapasztalás és mindez a januári debreceni beavatás-
gyógyítás óta, azaz mindössze 2 hónapja! Köszönöm, hogy megnyitottad számomra ezt a
világot! Üdv, Zsolt
Arany középút
Lucifer megkritizálta az Isteni tervet, mert nem értette, így ő lett a rossz képviselője.
Követőinek soha semmi nem jó, nem elég, ezért állandóan viszályt szítanak, veszekednek,
kötekednek, elégedetlenek mindennel, mindig többet akarnak, ezért nem boldogok.
Ellenkező oldalon azok állnak, akik vágynak valami jobbra, ami a jövőbe vetett hitükkel
azonos, hiszen a jelenben mindent eltűrnek, mindenért szenvednek, önbizalomhiányban, ezért
anyagi hiányban is szenvednek. Nem törekednek megvalósításra, hiszen mindig mástól várják
a megoldást, megváltást.
A leggyengébb láncszem
89
- Mert nem heten jönnek.
- Ki az a hét?
- Ha meghívunk valakit, az már nem az ő döntése, hanem rábeszélés, hétnek kellett
volna érezni, hogy ott a helye.
- Sokan érezték.
- Legtöbben az első kört sem járták végig.
- Nem mondtad, hogy feltételhez kötött a bemutató.
- Nincs feltétel, csak egységes tudati rezgés, akik értik, érzik, látják ami ott történik.
Még mindig tanfolyami magolást várnak tapasztalat helyett.
- Akkor most mit csináljak?
- Írd le és elemezzétek ki, aki érti, az ott lesz.
- Ha többen értik, nem csak heten?
- Annál jobb, de gondolkozz hányan szoktak elemezni?
- Heten?
- Elemezd ki ezt is.
Akadály és beavatás
Leállunk lelkizni vagy tudjuk, hogy a cél elérése után hatékonyabb segítséget tudunk nyújtani.
Ezért lenne fontos minél előbb célt érni.
Két oldal az átlagember számára: gyilkos vagy áldozat, a tudatos viszont egyik sem, vagy
mindkettő?
90
- Nem átlagos embereket tanítasz, hiszen ez már a harmadik kör.
- Az rendben, de nem mindenki élte meg az eddigieket és így nem tapasztalt.
- Ez már az ő gondjuk, a lehetőség meg volt adva mindenkinek.
- Így igaz.
- Biztos értik már a többiek, hogy a második kör az egy érintéssel segítette őket a
megvilágosodáshoz, míg a harmadik az újjászületés lehetőségét nyújtja.
- Értem, halál nélkül nincs újjászületés.
- Nincs halál.
- Akkor nincs.
- Tisztánlátás a fogalmak értelmezésével kezdődik.
- Tudom.
- Gyilkolást és gyógyítást egyformán lazán kell kezelni annak, aki a középen létezik.
- Mint a kés, amivel ölni vagy gyógyítani is lehet, a kenyér szeletelésen kívül.
- Igen, csak amíg a kés ezt megteszi, addig a mágusnak nincs erre szüksége.
- Elég, ha képes rá.
- Így van, felülírt minden kétséget, félelmet, gátat.
- Értem.
- Azt tudom, hogy érted, de meg is kell értetned a többiekkel.
- Ez már nehezebb dolog.
- Ne félj.
- Nem félek, miattuk aggódok.
- Bízz bennem, ott leszek.
- Remélem is, mert fogalmam sincs, hogy mit kell tennem.
- Neked semmit, majd én csinálom.
- Az jó.
- Még jobb.
Keve mindig az érzéseire hallgatott. Most is érezte, hogy néznie kell a lányt a tóban. Nem
voltak erkölcsi gátjai.
- Engem nézel? - kérdezte a lány és nyakig merült a vízbe.
- Igen.
- Nem szégyelled magad így bámulni?
- Mit kell szégyellni?
- Nem ildomos bámulni.
- Miért nem ildom izé? Ez milyen beszéd?
- De akkor sem ildomos bámulni.
- Ha nem nézlek, akkor hogy látnám a szépséged?
- De nem illik.
- Nem illik? Szerintem illik a hajadhoz a szemed színe. Aranykalász közt búzavirág.
- Te most udvarolsz?
- Milyen udvarról beszélsz?
- Hízelegsz.
- Nem hízelgek, azt mondom, amit látok.
- De ne nézz, mert szégyellem így magam.
- Nincs okod szégyellni magad.
- Kimennék, de add ide a pendelyem.
- Én meg bemennék - kezdett vetkőzni.
91
Itt abbahagytam és a tanítványoknak újra a „félnótás módszerről” beszéltem.
1. Keve megfogta a lány pendelyét, a lány kijött a vízből és odaadta a lánynak. Már nem
volt zavarban, elmúlt szégyenérzete, különösen érezte magát.
92
2. A lány meglepődött és beljebb ment a vízbe. Keve is bent volt már, köszöntötte a vizet,
némán megsimogatta a víz tetejét és csak bámulta egy ideig, mire a lány megkérdezte:
- Te mit csinálsz? - kérdezi a lány.
- Eggyí válok a vízzel.
- Hogyan? Te bolond vagy!
- Bolond nem, boldog.
- Miért vagy boldog?
- Hogy úszhatok benne.
- Ezt én is szeretem.
- Akkor te bolond vagy.
- Eléggé szemtelen vagy.
- Te mondtad nekem.
- De én nem mondok ilyenek.
- Milyeneket hogy eggyí válok… Ki vagy te?
- Gyere közelebb, elmondom.
A lány közelebb ment. Bár kissé rémülten.
- Gyere még közelebb - szólt Keve
- Én vagyok… - súgta a fülébe, de ekkor hirtelen csókot lopott tőle.
- Te tényleg szemtelen vagy.
- Miért azt kérded tűlem, hogy ki vagyok.
- Az ember nem az, amit mond, hanem amit tesz.
/Tamás/
1. Nagyot reccsent közelben egy ág és elillant Keve szeméből az álom. Katonák közeledtek.
Nincs idő már elmúlt időkről álmodozni, gondolta Keve, s mégis mozdulatlan maradt. Átölelte
a fa törzsét, eggyé vált vele. Érezte a harmatos fát, belülről, kívülről. Gyökérrel eggyé vált,
eggyé koronával, fentről látta már a katonákat, akik recsegve-ropogva jártak, felsőbb
parancsra kerestek, mint a vadászkutyák, hajtották a "vadat".
Biztonságban van, jött ismét a kép.
- Nincsen haszna pendelyednek, takaróra szépségednek - kezdett bele mondókájába.
Figyelmesen, tágra nyílt szemekkel figyelt a lány, s már nem takarta magát, a vízcseppek
lassan gyöngyöztek alá a fodrozódó patakba.
2. De hiába vetkőzött le, mert mire a vízbe ért, a lány a falu szélén járt. Lassan merítette
kezét a vízbe. Előbb magasra emelte, majd fejére hagyta folyni markából a vizet. Másodjára is
merített a vízből és ivott belőle.
- Víznek lenni, partot mosni, szerre-szerre, nem sietve, csak biztosan célhoz érni...
A lány a patak felé visszanézett, már nem sajnálta ott hagyott pendelyét. Úgy érezte vissza
kell menjen érte, s beszéljen az öreggel.
3. Nem hiába vetkőzött le, mert ... Megfogta a lány pendelyét és azt mondta:
- Ha dobom, fogd meg jól, ne essen a vízbe, mert megázik, s a lányocska megfázik - mondta
hangosan, s utána halkabban folytatta. - Mindenkit anya szül, soha nem pendelybe, a patakba
lányka, nyugodtan engedj be.
- Ne dobd, hozd ide - mondta, s eltakarta magát a lány.
93
Keve lassan vetkőzni kezdett, s nem hiába, mert a patakba lépve emlékek sokasága özönlötte
el. Gyerekkorában is nemegyszer megesett vele, hogy együtt fürdőzött a patakban lányokkal.
Soha nem szégyellték magukat. Eszükbe sem jutott. Miért is kellene szégyenkezni? /Áron/
Keve felemelte a lány pendelyét a tópartján levő kőről. Rá akarta teríteni a lányra, és közben
folyamatosan nézte a lány búzavirág szemeit. A lány aranyos haja lazán omlott le vállaira. A
nap sugarai visszatükröződtek a világos fürtökön ugyanúgy, mint a tó vizében is. A lány sem
takargatta már annyira meztelen testét, hiszen most már érezte, hogy nincs mit rejtenie. A
látszat, amit teste mutatott csak az, amit Keve szemein keresztül kapott visszajelzésként. Most
már ő is érezte, hogy valamit legbelül úgysem rejthet el Keve elől. Megnyitotta szívét is.
Szavak nélkül értekeztek. Már egyikük ajka sem szólt semmit, csak hagyták, hogy átéljék a
pillanatot, hagyták, hogy történjen a SEMMI. Már nem ők akarták eldönteni a sorsukat.
Keve halkan megszólalt, de lágy hangja nem törte meg a varázslatot.
- Miért szégyelled magad? Ezt tanították neked édes szülőid? Ezt várja el a környezeted
tőled? Tényleg mások elvárásainak szeretnél megfelelni?
A kérdések abbamaradtak, mert a lány elmosolyodott.
- Igazad van, Keve, segítettél nekem arra rájönni, hogy valójában nem kell senkinek
megfelelni. Hogy illik-e valami vagy nem, azt én tudom eldönteni. Hogy szégyellnem kellene
magam a saját testem miatt, az a környezetem dogmái, mi fátyolként borították be... mostanig.
Mások elvárásai szerint élni? Többé nincs ilyen. Csak magamnak kell megfeleljek és ez éppen
elég ahhoz, hogy boldogan éljek.
Keve letérdelt a földre. Karjai lazán átfogták a lány derekát... /Emese/
Aztán, a lány elszégyellte magát, ezért menne ki, Keve a középpontban van, ezért menne be.
Keve érezte a tavat körülvevő bokrokat, fákat. Érezte a tó tisztaságát. Egy volt velük. Egy volt
a tóban értetlenül álló és félve hátráló lánnyal. Nem volt szégyenérzete, azt a test meg a lélek
kelti, ő szellem volt.
- Mit csinálsz?
- Bemegyek.
- De...
- Mi de?
- Mért jössz be?
- Te hívtál.
- Én ugyan nem.
94
- Más volt a szemedben.
A lány szava elakadt, arca elpirult, szíve hevesen kezdett verni.
- Miért hátrálsz?
- Mit akarsz tőlem?
- Megismerni.
- Így?
- Miért?
- De meztelen vagy és... én is.
- Na és?
- De hát...
- A test egy ruha. A belsőd érdekel, hogy te milyen vagy.
- A lelkem?
- Az is.
- És még? - Keve közben lassan, nyugodtan közeledett a lányhoz, aki egyre nyugodtabb lett,
de még mindig gyanakvóan nézett a fiúra.
- Ten magad...
....
- Gyere velem. Maradj nálunk.
- Rendben... /Ferdinánd/
A lány lassan felemelte tekintetét. Kíváncsi volt ki az, aki ilyen nyíltan mer beszélni vele.
Végre egy igaz szó, végre egy tiszta tekintet. Öröm töltötte el belsejét. Engedte a fiút, persze
hogy engedte, övék az egész tó.
Nem kellettek szavak, mindent érzett, amit Keve még ki sem mondott. Kalapálni kezdett szíve
mi ez, talán saját szavát hallja?
- Ki vagy fiú, mit teszel velem?
Keve érzéseitől feldúlva, vizesen, de boldogan válaszolt.
- Én te vagyok,
Te vagy bennem,
Benned az ok,
Mely bennem szól. - Értette is meg nem is a kis "hableány".
Hamar rájött, hogy nem kell gondolkodnia, csak engednie az áramlásnak. Keve és közte olyan
szál kezdett szövődni, ami ismeretlen volt számára, de biztató. A félelmet amúgy sem ismerte.
Egységben voltak ketten, övék a víz, mely befogad. Övék a napfény, mely éltet, övék az erdő,
mely eltakar. Övék az élet. /Ita/
Félnótás
95
A félnótás a harsány vagy bárdok elődei, akik szándékosan nem fejezték be a nótát vagy
történetet, regét, hanem hagyták, hogy a dallamrezgés tovább dolgozzon a tudatban és a nóta
vagy rege több változatát is kitalálhassák maguknak a hallgatók.
Engem sokszor azért támadnak, hogy miért nem válaszolok kérdésekre, miért mondom azt,
hogy itt vagy ott nézzenek utána, miért elemeztetek veletek témákat ahelyett, hogy
szájbarágósan sokadjára is elismételném?
Miért kérdezgetek folyton, miért akarom, hogy gondolkodjatok?
Miért nem az érdekel, hogy mit tanultál, mit magoltál, hanem az, hogy mit tudsz?
A félbehagyott írásaim nem azt jelentik, hogy félnótás vagyok, hanem azt, hogy tudom mit
csináltak eredetileg a félnótások.
Na, ezt érti valaki?
Ez egy igazi ősi hatékony technika, amit a mai ezoterikus tanítók sem ismernek.
Vagy talán valaki mesélt már ezekről nektek?
Érdekelne az, hogy a világban tanítanak-e valahol igazi, használható szellemi módszert?
Aki tanult sok mindent, járt tanfolyamokra, mesterekhez, gurukhoz, azok mondjanak egy
általuk használható módszert. Elemezzük ki, hogy mennyibe került, mennyi idő az elsajátítása
és mire alkalmas. Segítsetek feltárni értelmes, hasznos dolgokat vagy esetleg ismerjük fel a
haszontalan, drága módszereket, a tisztánlátás érdekében. Egyéni tapasztalat érdekel, nem az,
hogy mit hallottál.
Fényünnep
Karácsonykor több millió fenyőt ölnek meg egy torzított eszme érdekében.
Jézus születésének ehhez semmi köze, hiszen nem ekkor jött a világra.
Fényünnep volt eredetileg, a fény újjászületése, de ezért nem öltek fákat.
Élő fákat díszítettek gyümölcsökkel. A gyümölcsért nem kell fát ölni, ez válasz az egyik
felvetésre, hiszen a fa magától is ledobja a termést, ha megérik. A lusta ember már nem megy
a természetbe, hanem halott növényekkel pótolja a természetet, bár az nem ugyanaz, de aki
nem az élő Istent keresi, hanem a halottat, annak mindegy.
Virág
96
- Megölnéd a gyönyörű virágokat, hogy a fejeden haldokoljanak és ha elrohadnak
eldobjad?
- Furcsán beszélsz.
- Mi ebben a furcsa?
- Másként beszélsz, mint a falubeliek.
- A Teremtő életet adott a természetnek, mert az életet szereti.
- De ez csak néhány virág.
- Az egység része ez a néhány virág, az a néhány állat meg néhány ember, mindet meg
kell ölni, ha valakinek úgy hozza a kedve?
- De a virágnak nincs lelke.
- Ezt ki mondta?
- A templomban mondták, hogy minden az emberért teremtődött.
- Ezt az emberek mondják, akik nem ismerik a természetet, a virág lélegzik, érez és
pompázik, teszi a dolgát.
- Te ismered?
- Te is ismerheted, figyelj csak - A fiú megfogta a lány kezét és összekapcsolta a
virággal.
- Te vagy a virág, mit érzel?
- Boldog vagyok, fontos vagyok, szép vagyok.
- Letépem a szirmodat, hogy az emberek lába elé szórjalak.
- Nem, ne ölj meg, az fáj, és itt vagyok szép - sikoltott a lány és kizökkent a révületből,
majd sírni kezdett.
- Bocsáss meg kis virág, nem tudtam, hogy teremtett lélek vagy.
Melyik Istennek van szüksége hullákra? Miért jó neki, ha saját teremtményeit elpusztítják?
Ki olyan őrült, hogy egy keramikusnak úgy akar kedveskedni, hogy saját műhelyében saját
kerámiáit összetöri?
Ettől mit vár a garázda? A keramikus teljesíti ezért a kívánságait?
Senki nem érti miről beszélek? Hogy magyarázzam ezt el?
A virág más témáról szólt.
Áldozat
97
„Fehér ló áldozás”
Ez nagyon ősi kultuszra megy vissza. Hasonló ünneplési módok vannak a tibeti bön
vallásban is. Ez nagyon rokon a bü-ünnel, ugye a magyarok Büün-nek nevezték ősi
vallásukat, ez volt a neve. Az, hogy bűnbe esni, eredetileg nem azt jelenti, hogy vétkezni,
hanem visszaesni a „büünbe”, az ősvallásba. A lóáldozásnak is van hagyománya és ez nem
azt jelentette, hogy leszúrták a lovat. Nem föláldozták, hanem megáldozták, ami annyit jelent,
hogy megáldották. Fölnyergelték, fölkantározták szépen Isten tiszteletére, hogy Ő lovagoljon
rajta és körbevezették.
Vadászatról
- Tudsz vadászni?
- Nem ölök állatokat.
- De eszel húst?
- Persze, szoktam.
- Azt mesélted a lányomnak, hogy a növények is éreznek.
- Így van.
- Azt is megeszed.
- Igen.
- Tudóként elvárod, hogy más teremtse elő a táplálékod?
- Tudok szántani, vetni és aratni.
- Csak a hústól félsz?
- Nem félek.
- Öléstől félsz?
- Nem félek, harcoltam sokszor.
- Öltél?
- Azt nem, anélkül is tudok győzni.
- De húst nem tudsz szerezni úgy?
- Hát tényleg nem.
- Ez így álszent dolog.
- Szentek az újhitűeknél vannak.
- Ha így gondolkodsz, te is álszent leszel.
- Nem akarok semmilyen szent lenni.
- Az öreg se ölt?
- De, gödölyét meg a sánta birkát is levágta.
- Akkor téged miért zavar?
- Nem zavar, csak nem csináltam még.
- A lányom szerint nem szoktál zavarban lenni.
- Nem is, csak elgondolkodtam, hogy igaza van, erről Tuli bá nem beszélt.
- Miről?
- A földi életről, a szerelemről sem tudtam semmit.
- Meg a vadászatról sem?
- Arról sem.
- A vadászat nem gyilkolás, hanem az élet része.
98
Erőszakmentességből teszik. Nem ölnek és miattuk se öljenek. Aminek erőszakkal vették el az
életét, annak a rezgései megváltoznak, gyűlölet energiát termelnek- mondják! Így kezdtem 13
évi vegetáriánizmussal. Ill. mint kiderült, mire lefordították az információt, nagyon sokat
torzult. Nem mindegy, hogy napi két órát kell illúzió meditációt csinálnod vagy javasolt, hogy
.....
Vadászat íj nélkül
Visszacsatolás
Egyszer leírtam itt a fórumon, hogy történt egy olyan eset, amikor az ebédlőben ettem a
munkahelyen, egyik pincérlány tetszelegni akart nekem és felhívni magára a figyelmet. Én
ellazultam és ettem tovább az ételt. A hátamnál volt és éreztem, hogy hátba akar csapni, ekkor
99
gondoltam arra, hogy visszacsatolom úgy, mint annak idején, amikor Attilával és Gergővel
gyakoroltunk a mezőn. A lány felkiáltott és azt mondta " Ez nekem fájt" és nem a tenyerének a
része fájt. Azt kapta, amit adott. Én csak közvetítő szerepet játszottam. Ez már rég volt.
Mostanság kollégák, akik kibeszélnek és ártani akarnak, azoknál alkalmazom. Elsőnek nem
tudtam, hogy mit csinálok, de ahogy leírja Miklós ahhoz hasonló. Nos, van egy nő, az mindig
kavar a hátam mögött és kibeszél. Visszacsatoltam rá. A munkatársai őt beszélik ki. Engem
meg fényeznek.
Ja, és kezelni szoktam a szakács vállát; fél órára elveszem az ízületi fájdalmát, csak zárlatot
csinálok. Még nem kerestem meg az okokat, hogy miért van ez nála.
Emlékszem azokra a gyakorlatokra, amikor táborban ostorral verték a hátam, persze
finoman, hogy érezzem a csípő érzést és le kellett vezetnem. Nyugodtnak kellett lennem.
Érzelmi dolgokat szerintem szemmel veréssel vissza lehetne küldeni. Én a hentesnek
alkalmazom, amikor gyorsan át akarok neki adni valamit, hogy félreértés ne essen. Ritkán
csinálom ezt, mert van, mikor lepattan.
Lehetne érzelmeket átadni, mint ahogy a tudást is átadod egy érintéssel.
Egy hete gondolkodtam el ezen, amikor egy lány azt mondta, honnét tudok ilyen jó fogásokat
és eszembe jutott a harci kurzus még nyáron. Egy nap alatt több dolgot tanultam meg. Akit
tanítottam, annak az 1/4 is nehezen jött vissza. Fontos a ráhangolódás.
/Balázs/
Széphangú
Érzékelte a farkast, de az állat mégsem vette észre. Kiüresedett tudata nem verte vissza a
rezgést. Rákapcsolódott a fenevadra, hogy belenézzen a tudatába. Nem sikerült. Valaki már rá
volt kapcsolódva. Egy lány. Észre sem vette, pedig közel volt. Üres tudattal volt ő is. Eggyé
vált a farkassal.
100
- De igen, de nem ezt szoktam meg.
- Mit szoktál meg?
- Nem ismerlek.
- Most voltunk egy gondolatként.
Szerettem volna hasonló témákról beszélgetni, de az emberek úgy élik az egységet, ahogy a
magasra nőtt füvet lekaszálják, hogy hasonlítson a többire. Nem lehetőséget látnak abban, ha
valaki különleges, akitől tanulni lehetne, hiszen csak a rezgésére kell ráhangolódni. Az
emberek inkább elfordulnak tőle és kiutálják.
Telepátiában csak azt látják, hogy a fejükbe látnak, pedig aki tudja a módszert, az le tudja
zárni magát, vagy akinek tiszta gondolatai vannak, mitől fél?
A tudás kereső nem fél semmitől, hiszen a lehetőségeket keresi. Ha megtalálja, igyekszik
megismerni. Irigységből kidobni egy lehetőséget, elég butaság volt.
Telepátiának ismerik a tudati kapcsolatot. Ezt üres tudattal lehet csak működtetni, ami kizár
minden rossz szándékot. Tévesen a szuggerálással keverik, amire viszont ármány követői is
képesek, de az nem kétirányú kapcsolat. Amitől félsz, az hat rád, tehát amit ismersz, attól nem
félsz és így nem hat rád. Aki elmenekül a lehetőség elől, az csak a félelmét növeli, és nem
talál megoldást. Egyik módszerrel sem lehet belenézni a tudatba, legalábbis nem konkrétan.
Érzelmileg lehívhatóak, hogy érzi magát, ideges vagy boldog-e, de gondolatok szintjén csak
az, amit küldeni akarnak. Szuggerálás szintén érzelmi szálon, a tudatalattira hat.
Keve szemén keresztül szerettem volna bemutatni azt az egyszerű világszemléletet, amely
által tisztán látni képessé válhatunk. Gondoltam, a tudáskeresők igyekeznek ugyanúgy
gondolkozni, elemezni, hogy ráhangolódjanak arra a rezgésre, ahonnan jönnek a tiszta
gondolatok. Fontos meglátást adtam közre, de az érdeklődés elmaradt.
Nem az első eset, hogy csak felszínesen elolvasnak egy írást, és úgy érzik, hogy mindent
tudnak. Amikor beszélgetésbe eredek valakivel, mégis úgy néznek rám, mintha sosem
hallottak volna az adott témáról.
Elemzés nélkül, ez nem is lesz másként.
Sosem gondoltam, hogy Keve és más tudók gondolatai csak rám tartoznának, hiszen mindent
igyekeztem közkincssé tenni.
Nem titkolóztam, hiszen semmi sem titok az igazi kereső előtt.
Nem az a titok, amit elrejtenek, hanem az, ami mindenki előtt ott van, mégis csak az avatott
szem veszi észre. A tisztánlátás alapja azonban az elemzés, ami nem egyéni vélemény, hanem
az egész feltárása. Az érdeklődés rezgése, ami feltárja az elfeledett tudást, enélkül sosem
emelkedik felszínre.
Keve nem gondolkozott soha a válaszon, mert azt mondta, amit érzett. Nem gondolkozott a
cselekedetein, mert azt tette, amit kellett. A középpontban létezett. Sajnálta az embereket,
mert oly könnyen átverhetőek. Gyűlölte az embereket, mert hagyják magukat átverni.
Csodálta az embereket, mert képesek reménytelen helyzetekből is újra felállni.
A hatalmat nem tisztelte, hiszen tudta, hogy az csak mások kihasználása. A Teremtővel napi
kapcsolatban volt, így tudta, hogy nincs kiválasztás, hiszen mindenki egyenlő. Nincs
ítélkezés, nincs büntetés, nincs megbocsátás, csak tudatosság van, amit az emberek nem
ismernek.
Földi törvényeket hoznak, hogy zsarnokként rabszolgasorba taszítsanak embereket.
Az emberek hagyják ezt, mert nem értik a Teremtő szándékát. Földi hatalmaknak hisznek.
101
Tudta hol rontották el az emberek tudatosságát, de nem a múlt érdekelte. Nem kutatta a
múltat, hiszen bármikor megnézhette. A tudást nem lehet eltörölni, hiába égetnek el
rovásbotokat, hiába küldik máglyára a tudókat. A tudás maga a Teremtő tudata, elég csak
ráhangolódni, egy rezgésűvé válni az eggyel. Ez az egység.
Nem beszélni kell Istenről, hanem megélni.
Jézusról is csak beszélnek, de a tanításait nem követik.
Szétforgácsolták a tudást, hogy nehezebb legyen megérteni. Fölösleges sallangokkal,
dogmákkal torzították.
Tudta, hogy egy dolgot megtanulni nagyon nehéz, hiszen sokéves magolás kell hozzá és a
lényeget akkor sem fogják megérteni. A tudatosság nyelvén tanulni azonban teljesen más.
Nem szabad egy dolognál elakadni, hanem egészében nézni, az egység szemén keresztül.
A forrásból bármi lehívható tisztán, egyszerűen és hatékonyan. Nem lehet ülve töprengeni,
mert a világ folyamatos mozgásban van. A tudatosság igényli a mozgást, a rezgést gyorsítani
kell, nem leültetni. Töprengés helyett el kell kezdeni mozogni, akkor is, ha fogalmunk sincs a
hogyanról. Az első lépést meg kell tenni, ezt ráhangolásnak nevezik. A további gondolat már
magától áramlik és válik cselekvéssé, amiből a tapasztalás fakad. Ez a teremtés alapja.
Keve sajnálta az embereket, mert fölöslegesen bonyolítják az életüket.
Mátra vidékén
102
Ágaskodik hat jó paripa
Meg nem áll a nyereg rajta
Kezükben a kantár foszlik
Lovas reménye így eloszlik
103
Warpahoka szerinti szer
Ráhangolás volt csak. A winchestert is kihoztam, de nem akartam vadászni. Airsoftos volt
amúgy is. A fácán is kiröhögne, ha ráfognám. A sörös dobozok rettegtek csak tőle. Azokat
szitává lőttem máskor.
Tegnap is néztem hirdetéseket. 70 000 Ft egy indián tipi. Három méteres rudakkal. De hiszen
akkor pont ekkora, mint ez. Nekem 10 000 Ft-ba se került.
Tüzet rakok. Hideg van. Hamar sötétedik. Az év leghosszabb éjszakája. Napforduló. Egyedül
vagyok. Nem akarok semmit, csak elvagyok. Felmegyek a dombra. Átlépek a szellemkapun.
Nem lepődöm meg, hogy más a rezgés. Más színű a fű. Tudom. Mindkét dimenziót látom
általában kapu nélkül is.
Nem korlátozom magam dogmákkal, hogy a meditáláshoz teljes csönd kell. Meditálni
csukott szemmel kell. Percekig kell lazítani, meg lemenni alfába. Ezek csapdák és sokan
beleesnek.
Megállok a kőkörben. Indián vagyok. Rojtos bőrkabát. Nyáron úgysem hordtam. Meleg volt.
Most jól jön. A szél rezegteti a rojtokat. Repülök.
Most én lehetek a szarvas. Lábam remeg. Összerogyok. Erőtlen vagyok. Nem bírom a napot
felvinni az égbe.
Egyedül vagyok. Lemegyek a tipihez a tűz mellé. Még nem akarok hazamenni.
104
Ykoval
- Meg.
- ?????
- Elmégy?
- Mire?
- Amit kérdeztem.
- Mindig kioktatsz.
- Kérdezz egyenesen.
- Ne akard, kérdezz.
- Mást?
- Mit mást?
- Köszi.
- Nincs mit.
105
- Miért kérded?
- Mert érdekel.
- Ezt is leírod?
- Lehet, az baj?
- Persze, hiszen aki elolvassa az nem tanul meg kérdezni, hiszen készen kapja a választ.
- Nosztalgiázol?
- Boldog vagy?
- A boldogság egy földi kifejezés, érzelem, lelki minőség, ami magában hordozza az
érzelmi hullámzást, változást.
- Nem csak lebegek a semmi szélén, szabad vagyok, nem korlátoz semmi.
106
- Dehogy, a fényrezgés helyhez kötött, mint Pálosz nagyúr a Pilishez.
- Mint mindig.
Suttogó
Keve figyelte, ahogy a harmadik katona is a porban landolt a fekete csődör hátáról.
Két oldalról fogták, de vonszolta őket. Sokkolta a verés, amit bőven mértek rá a korbáccsal.
Betörni akarták, de a mén mást akart. Szabadságot. Kikötötték egy oszlophoz, hogy addig
üssék husángokkal, amíg meg nem adja magát. Megtörik az akaratát. Ezt nevezik betörésnek.
Ügyes lovas gyengébb lovakkal sikert érhet el, ha a hátán maradva lefárassza az állatot és
behódol gazdájának.
Ez nehezebb eset volt a katonák számára. Nem fáradt el. Rúgott és rángatta a kötelet, pedig a
hurok egyre szorosabban záródott a nyakára.
Keve sajnálta, de nem sokat tehetett. A csődör a katonáké volt.
Érezte, hogy soha nem fogja megadni magát. Képes a saját nyakát kitörni, ahogy már
tapasztalta máskor is. Addig vergődött, amíg meg nem fulladt vagy kitört a nyaka. Sokkhatás
alatt nem működik az életösztön.
Belépett a karámba.
- Meguntad az életed, szolga? - kiáltottak rá, de csak ment egyenesen a ló felé.
- Tedd le a botot! - fogta meg a katona vállát, aki engedelmesen leült.
- Mit csinál ez? - figyelték, de aztán meg sem szólaltak, csak nézték, ahogy széttárt
karokkal a hatalmas mén elé állt és becsukta a szemét. A ló lenyugodott és ezt a
körben állók is érezték. Erős nyugalom hullám áradt körbe.
Két kezét a ló szájához közelítette és lassan felfelé simogatta a füléig majd vissza, az
orrlyukánál megállt a keze. Fejét odahajtotta, és belelélegzett az orrlukakba. Közösen
lélegeztek, eggyé válva. A levegő energiáját telítette gondolatokkal. Nem kellett beszélni,
nem kellett suttogni. Lélegeztek. Egyenletesen nyugodtan.
- Ki lesz a gazdája? - fordult a katonákhoz.
- Az enyém.
- Adja ide a kezét! - emelte a ló fejéhez.
- Figyeljen jó ember, ez a pompás állat engedelmes lesz, ameddig társként kezeli, de ha
durván bánik vele, a karja lebénul. Úgy legyen - érintette meg a katona homlokát és
eltávozott, mielőtt felocsúdnak a körbeálló katonák. Tudta, hogy boszorkánynak nézik
és nem várt köszönetet. A ló miatt tette, amit tett.
107
Rezgőkéz
Keve a feszes bőrre rakott homokot és apró kavicsokat, majd a dob kávájára tette a kezét
és elindította a belső rezgést. Láthatatlan rezgés láthatóvá vált az ugráló szemcsék által, sőt
hangja is volt. Nagyobb kavicsokat rakott fel és a hang erősödött. Csak gyakorolt, mert régóta
nem foglalkozott a rezgőkézzel.
Gyógyításra is ritkán alkalmazta, mert nehéz volt kontrollálni a rezgést.
Hatékony módszer, de veszélyes. Elindítani egyszerű, de megállítani nem.
Teljes önuralom és tudatosság összhangja nélkül elszabadul az erő.
Szórakozni jó, amikor a víz egyre nagyobb hullámokat csap vagy a cserépkorsó apró
darabokra hullik szét egy belehelyezett gondolatrezgéstől.
Gyógyításnál is hatékony, ha ártó csomókat kell oszlatni, de védelemre nem szerette
használni.
A kunyhó
108
- Toth.
- Tessék?
- Toth is csinált hasonlókat, a piramisok alja. Nem emlékszel?
- Neked is szia, hát nem emle... várj csak. Már látom. Az első lépcsős piramisok belseje...
- Hasonlít a funkciója, nem? Persze. Nem fog egy egész piramist felhúzni, csak ezért
felesleges is lenne. A piramisnak amúgy is főleg más célja volt. Nem azért emelte Toth, hogy
csak meditálgassanak.
- Igen. Már látom a képeket. Bámulatos. Nem csoda, hogy istennek tartották.
- Oh, mindenki Isten, de semmi isteni se volt Imhotepben úgy, ahogy azt gondolták.
- Imhotepben? Ő nem...
- Túl sok filmet nézel. Így is nevezték. Ő alapította meg az orvoslás alapjait Egyiptomban,
tudományok, mágia, minden, amit magával hozott. Ő építette az első piramist is...
- Kösz, hogy kioktatsz.
- Azt hittem, szereted a tényeket.
- Szeretem is, csak ez most... fura.
- Még a közelében sem vagyunk. Látod mire való a szellemkunyhó?
- Látom, hogy a piramisok alatt párokban meditálnak a hét alaprezgésre, egyre magasabbra
jutva a fénybe..." le a (föld) mélyébe aztán fel a fénybe..." ez dereng valahonnan.
-Toth mondogatta.
- Kösz, hogy megmutattad.
- Szívesen, de én nem mutattam semmit sem.
- Akkor emlékeztem.
- Igen. De én nem agyalnék rajta sokat.
-... oké.
- Szia.
- Mész?... - megy.
Szóval érdekes volt. Miklós, te megcsináltál egy földbe vájt kunyhót, ami segít fejlődni annak,
aki olyan tudattal lép be. Ez jó bulinak hangzik. /Gábor/
Angyal
109
Fényőr
Teremtő
Ármány
110
Illúzió
Illúzió vagyok,
Nagy vágyakat adok.
El úgysem érheted,
Ezt meg nem értheted.
Várjál, vágyjál, szenvedjél,
A semmi után eredjél.
Mulandót azt megkapod,
Érzelmeket elkapkodod.
Lelkizhetsz itt eleget,
Kapsz hideget-meleget.
Hitegetlek inkább örökké,
Csak, hogy el ne költözzél.
Lelked fogoly, szellem torz,
Földön lehetsz torkos borz.
Testi vágyak vezérelnek,
Anyagiak elérhetetlenek.
Ármány párja én vagyok,
Rólam beszélnek a papok.
Én vagyok a fény, nem árnyék,
Jónak mondanak, de ez csak játék.
Káprázat a fő területem,
Elvakítlak szépségemmel.
Tiszta fénybe úgysem juthatsz,
Szélsőségbe bele bukhatsz.
Közép fénye hiába vár rád,
Mének hona csalóka ábránd,
Ármány és káprázat közösen,
Őriznek téged átverve, hidegen.
Elfogyva
111
Jól esik olvasni ezeket a tapasztalásokat! Előjött pár emlék az érettségiről, illetve az
egyetemről... Magyarból Adyt akartam húzni, ezt már szeptemberben kijelentettem, hogy Adyt
fogom húzni és így is lett... Töriből a Bethleni konszolidációt akartam, arra koncentráltam,
hogy azt húzzam…sikerült... tavaly, ének vizsgán volt egy hosszú dallista, amiket tudni kellett
énekelni, szolmizálni abc-s hangokkal és furulyázni, persze fejből mindent. Még 1-2 hónappal
előtte tettem a dallistában a "Volt nekem egy kecském" dal elé egy szívecskét, és mondtam a
szaktársaimnak, hogy ezt már általánosban is tudtam fejből, xilofonon is játszottam, ezt
szeretném kihúzni a vizsgán.... mit ne mondjak ...sikerült! ... Az elméleti részére nem volt
időm felkészülni, de úgy döntöttem, hogy lemegyek a könyvtárba vizsga előtt és legalább a
legelső elméleti tételt kidolgozom...meg is történt, de többre nem volt időm.. A barátnőm
mondta is, hogy ha kihúzom az egyetlen tételt, amit kidolgoztam, ő azt biztos nem hiszi el...
mondanom se kell...kihúztam az elsőt...csak arra kell koncentrálni, és energiát adni neki, amit
szeretnénk!!!
Rendezvény volt, és mint ilyenkor az szokás, a biztonsági ember csak és kizárólag a mínusz
fokokban állhat kint órákon át a szabadban. Nem volt mese, vagy működik a gyakorlat vagy
én is a többiek sorsára jutok, akik helyett rendszerint előre keresik az embereket a hetekig
tartó megfázás miatt. Én nem így döntöttem.
Már éreztem, hogy lehűltek a lábujjaim, a lábam és az ujjaim. A Mikulás napi rendezvény
miatti felfordulásban nem tudtam előre látni, így utólag kezdtem meg a testhő felperzselését.
Energia belégzés, nagy levegő, eleinte fagyos, majd leérve a harába forró, sűrítés. Még
egyszer, ismétlés, újra és újra. Pár perc légzés után már szabályozódott a hőháztartásom.
Arra jött pont a főnököm. Rettenetesen hideg van, vacogott közben. Gábor, nemsoká
leváltalak, menj be felolvadni. Nem kell főnök, sarkvidéki gyerek vagyok, jól bírom.
/Gábor/
Mostanában sok embert vesznek fel a gyárba, ami így év vége felé szokatlan. Ilyenkor
rendszerint kígyózó sorok állnak a portán, tele új felvételizőkkel. Éppen érzékelési
gyakorlatokat végeztem, már úgy éreztem befejeztem, viszonylag jól sikerült, így haladtam
tovább a dolgommal. A szolgálati helyiségből a porta előterébe mentem, ott pillantottam meg
a tucatnyi embert, de nem méláztam, benéztem a gyár udvarra, tipikus kép, füstöt okádó
magas kémények, szürke falak, feszült, fáradt, megroskadt arcok mindenütt, attól függetlenül
már évek óta megszoktam, most mégis mintha belényilallt volna a szívembe a félelemmel
vegyes feszült érzés. Először magával vitt, majd elgondolkodtam, hogy miért van most ez az
érzésem. Majd amikor a tömegre néztem, rájöttem. Ugyanabba az irányba szegezte mindenki
az arcát, mint én, akkor döbbentem meg, amikor rájöttem, hogy az ő érzéseiket éreztem meg,
tudatos energiával már tisztán éreztem, láttam bennük, az arcukon, hogy belőlük áramlik.
Elképesztő felismerés volt, amikor el tudtam különíteni az érzelmeket ilyen tisztán, így
rájöttem, hogy nem is sajátom az. Régen gondolkodtam már azon, hogy a Rák vajon miért
ilyen érzékeny jegy, vajon belőle áramlik ennyi érzelem vagy pedig ennyire érzékeny a
környezetében élők lelkiállapotára. Úgy gondolom, most így tudatosan már megvan a válasz,
bár igazság szerint szerintem mindkettő.
112
Megvilágosodás
Nem azért teszek fel kérdéseket, mert én nem tudom a választ, hanem azért, hogy
megtanuljatok gondolkozni.
Ne a bemagolt, eddigi választ másoljátok, hanem nézzetek szét a témában, elemezzétek, hogy
magadtól legyél képes összerakni a választ, találd meg az eredetit, a rárakódott sallangok
alatt, ne az elferdített változatot add tovább.
Miért nem én mondom el a választ, ha már úgyis tudom?
Mert akkor nem tanulsz meg tanulni, hiszen a kész választ magolod és egy másik kérdésnél
megint rám támaszkodnál, mert nem vagy képes a válaszra.
Aki bekötött szemmel megy egy terepen, ahol kövek vannak akadályként, annak hiába veszek
el egy követ, ha a következőben úgyis elesik. Vagy minden követ nekem kellene elvenni az
útonjáró elől vagy leveszem a szeme elől a kötést, hogy tisztán lásson, így magától észreveszi
az akadályokat. Ez a megvilágosodás. Ebben segít a taiki módszer. Ezért kérdezek, ezért
tanítom az elemzést.
Táltos idők
113
tudást, hanem az életből. Aki sokat tapasztalt, annak az égiek megfogták a kezét és kinyitották
a szemét. Az öreg ilyen volt és ebbe a tudásba avatta őt is. Fiatal kora ellenére többet tudott,
mint az öreg Kece. Az öreg juhász inkább ösztönösen vette le a hályogot a birkák szeméről
vagy az emberről, ha hozzá fordultak, de nem igazán volt gyógyító. Érzékei voltak. A nyájra
elég volt ránéznie, hogy tudja a létszámot. Számadáskor így mindig egyezett. Az elkódorgott
birkát is észrevette, hogy hibádzik. Ezt csak úgy érezte. Ezt manapság belső látásnak nevezik.
Ürdöng vasvellája
114
- Mégsem tudja miről beszélt Jézus Urunk?
- Dehogynem, mindent tudok. Mért mit mondott?
- Gyümölcséről ismerszik meg a fa.
- Ezt tudom.
- De érti-é kigyelmed?
- Hogyne, jó fa jó gyümölcsöt terem.
- Oszt kigyelmed milyen fa, ha nem terem semmit?
- És az igét hirdetem.
- Attól nem gyógyul meg a lába.
- Isten büntetését alázattal kell fogadnom.
- A ló dobta le, mert nem rögzítette a nyerget, magát bünteti jóember, ezt balgaságnak
nevezik. Segíts magadon, Isten is megsegít, ezt sem hallotta?
- Dehogynem. Kívülről tudom a Szentírást.
- Oszt mit tud belőle csinálni?
- El tudom mondani az igét.
- Jézus nem azt tanította-é, hogy aki engem követ, az képes gyógyítani is?
- Hát mondta, de hol vagyunk mi őhozzá?
- Ha igyekszik utolérheti, de ne csak beszéljen róla.
- Hát mit kéne tennem?
- Gyógyítson!
- De hát pap vagyok, nem gyógyító.
- Mi a különbség? Ha akar, képes rá. Akarja, ne csak higgye.
- Mit?
- A gyógyítást.
- Ez az ürdöng műve, távozz tőlem sátán.
- A fejét is beverte? Az előbb már kezdett ember lenni.
- Szolgák, szolgák! Fogjátok meg ezt a sátánfattyát! - üvöltözött a csuhás, mire két szolga
rontott a gyógyítóra.
- Én az Atyától való vagyok, ti vagytok az ördögtől - magasodott föléjük Keve. Karjait
felemelve egy lépést tett előre és a két szolga mintha egy falba ütközött volna, hanyatt esett.
Amikor felálltak és újra elindultak felé, csak leengedte kezét és a támadók lábából kiszállt az
erő.
- Boszorkány, démon! - kiabáltak utána, amikor hátat fordított nekik, de már nem tudták
megtámadni, meg nem is merték.
Szerencsétlen megtévesztett emberek - ez járt a fejében. Nem volt harag a szívében, csak
szánalom.
Ha felébrednének az emberek és látnák az aljas gondolkodást, nem hinnének a
megtévesztőknek.
Ha ismernék a harc nélküli harc egyszerűségét, nem félnének a fegyveresektől sem.
Inkább beletörődnek a szolga- vagy rabszolgaságba, minthogy összefognának és tudatosságra
ébrednének.
Mivé lesz így a világ? Mindenki a saját szemén keresztül lát. Aki sátánt lát mindenkiben, az
maga a sátán. A fényküldöttek a jót látják mindenkiben.
115
Beutaló a pokolba
116
- A pokolban.
- És mióta?
- A világ kezdetétől.
- Hányszor voltál szabadságon azóta?
- Soha.
- Akkor ki van tovább a pokolban?
- Háááát én, a francba, erre nem is gondoltam.
- Tudod mit? Ne szenvedj itt tovább, igazából nem is létezel.
- Én dehogynem, itt vagyok a pokolban.
- Nincs pokol sem, ez is csak egy régi tudás elferdítése keresztény ideológiákat szolgálva.
- Akkor én ki vagyok?
- Ördög eredetileg ŐR-DÖG vagyis őr állat, segítő lény, a pokol pedig phekhel a szellem
pihenő helye, vagyis fekhely.
- Figyelj, a többieknek ne mondd el ezt!
- Dehogy mondom, úgysem nekem hisznek!
- Bejössz azért?
- Persze, szétnézek az illúziók világában, ennyi baromságot ritkán látok.
Ez amúgy is egy logikai bukfenc. Nem értem, mért nem értik, hisz józan paraszti ész elég a
felismeréshez, nem kell teológia hozzá.
Amennyiben a sátán Isten ellensége, akkor a Teremtő miért az ellenfeléhez küldi a bűnös
lelkeket?
"Ellenségem ellensége a barátom" mondja az ősi mondás, tehát akit a sátán ellenfele küld az a
pokol katonája lesz, a sátán menlevelével, tehát Isten maga ellen toboroz hadsereget?
Hogy is van ez? "Bűn a tudás".
A vallás mért nem enged gondolkozni? Nehogy rájöjjenek valamire?
ÁLLAPOT ÁLL-AT
Az ör-dög kifejezéshez hasonlóan az állapotos vagy asszonyállat fogalmát sem értik, nem
véletlen, hogy terhesnek mondják az áldott állapotban lévőt.
Ilyennek születtem, így teremtettek. Ilyen vagyok, ez a sorsom…- mondják sokan tévedésből.
Áldott állapotban lenni nem állandóságot jelent, hanem kilenc hónapig tartó állapotot.
Minden változó, minden egy állapot, régiesen ÁLL- ság, áll-at.
Asszony állat, vagyis asszonyi állapot.
Áll-at a változás képessége. Átlényegülés. Az vagy, amivé tudsz változni.
Ezt csak az átlényegülés lényegét értők tapasztalják gyakorlatban, többieknek csak zagyva
elmélet marad.
117
Régi fokozatok
Esőben
Az eső hirtelen jött. Kellett a vetésre a zápor, így nem kezdett felhőtologatásba. Nem akarta
mindenáron befolyásolni az időjárást. Nem akart fedezékbe sem húzódni. Nem zavarta az eső.
Durva daróc köpenyébe szalmaszálakat tűzött, így a vizet levezette és az alsó ruházata nem
ázott át. Csuklyát a szemére húzta, így nem verte arcát a víz.
A kétkerekű taliga tengelyig ragadt a sárba. Szegény ló nem bírta vontatni, hiába csapkodta
gazdája durva szidalmak közben. Lovakkal vontatni szekeret mindig felháborító.
Az öreg mesélte, hogy igás állatnak csak ökröket, bivalyokat használtak, mert a lovat nem
fogták alantas munkára.
Intelligens lény, aki segíti az embert. Az ember már nem tisztel semmit és senkit.
118
- Jó nap ragyogja orcádat! - köszöntötte a szekerest.
- Jó nap a fészkesfenébe! - fogadta a köszönést.
- A ló nem tehet a sárról, ne bántsa, kérem!
- Ez a rohadt dög nem képes kirángatni, hogyne verném!
- Fáj neki, így nem is fogja!
- Hadd fájjon, csak húzza!
- Segítsünk neki! – de javaslata már nem is talált nyitott fülekre.
- Korbács csapja véresre!
- Fájdalom a küldőre - mormolta a csuklya alól.
- Jaj, mi a fene csípett meg? - állt meg a korbácsos keze a levegőben.
- Mondtam, hogy fáj, inkább segítsünk a lovának.
- Ne szórakozz már velem, vándor - és újra lecsapott a vastag korbáccsal.
- Jajajaj, mi ez? A kezem. Jaj, de fáj!
- Fájdalom már többet nem ér, de most erőd teljében legyél - suttogta a ló fülébe,
miközben kezét végighúzta a hátán.
Vezette kantárját megfogva és a ló elindult, mintha üresen menne, tekintete a távolba meredt
és ment.
Kitérés
Nem akart ártani a katonának. Nem figyelt eléggé, olyan hirtelen lökte meg a hátát.
Bort kortyolt az ebéd után a fogadóban és nem ügyelt a belépő hadfira.
- Ide akarok ülni, szolga, kotródj - hallotta a háta mögül és a lökéstől mellészaladt a bor.
Köhögni kezdett.
119
- Erős a bor, szolga? Kár az beléd - taszított még egyszer rajta.
Nem tanult verekedni. Soha ne akart megütni senkit. Nem is volt rá szüksége. Mégis
megvédte magát. Soha nem tudták megütni. Kitért a támadás elől. Nem szaladt el, nem hajolt
el. Mindig egyenes gerinccel járt.
Az öreg tanítása szerint:
Deli tartás magasba tartó, amikor delelőn, vagyis legmagasabb pontján van a nap, deli legény
a magas egyenes tartású. Ez nemcsak a jó kiállás miatt kell, nemcsak szép, hanem hasznos is.
A hármasság ereje így áramlik akadálymentesen az emberben.
Ezt szakítja meg a bűntudat, amely leszegeti a bűnben hívő ember fejét.
Ez az új vallás legfőbb fegyvere. Elszakítja a Teremtőtől az embert. Csak hisz, de nem tudja
már, mert nem tapasztalja a Teremtő erejét.
Érezte a támadást előre, hiszen rá volt hangolódva a jelenre. Nem gondolat vezérelte, nem
kellett szándék a mozdulat végrehajtásához. A tudat előre lát, előre irányítja a testet.
Kitért a támadó elől fizikai szinten. Elhúzta kezét lágyan az ütő kéz fölött, érintés nélkül,
hiszen a lélekmező összeért és a tudat új irány szabott. A támadó magától akart elesni. Ebben
csak a tölgyfa asztal lába akadályozta meg. A feje nagyot koppant és lágyan lecsúszott a
döngölt földre, hogy kipihenje pillanatnyi dühét.
Társa túl hirtelen ugrott fel a lócáról, mert lába ülő helyzetben maradt és leült a földre, pedig
Keve csak intett neki, hogy üljön nyugodtan, bár lehet megtámogatta valami gondolat
energiával is.
A gyilokleső már érintette köpenyét a harmadik támadó kezéből, de valahogy félresiklott,
majd a kés húzta lefelé a tartó kezet, a hozzánőtt testtel együtt.
No contact
Sosem voltam nagy és erős, így a harcművészben kénytelen voltam többet ésszel, mint
erővel elvet követnem.
Talán jobban is jártam így, mert számtalan érdekes és hihetetlen megoldást találtam. A
legelképesztőbb módszer az érintés nélküli harc.
Többször találkoztam nagynevű mesterek látványos bemutatóival, de a titkot nem árulták el.
Több évi kutatás után kezdtem megérteni, hogy nem nagyon tudják tanítani a módszereket.
Egy stílus egy-egy mestere csak néhány technikát ismer.
Ezért kezdtem elemezni és rendszerezni az érintés nélküli harc módszerét.
Külső szemlélő úgy látja ezeket a bemutatókat, mintha misztikus erők működnének, pedig
teljesen egyszerű elvek alapján működik.
Nemcsak energiás vagy mentális erők hatása, hanem komplex és természetes gyakorlatok
120
összessége. Lazaság, légzés, biomechanika, kiárasztás, hármasság és tudatosság egysége.
Bonyolultnak tűnik talán, de kielemezve a taiki gyakorlóknak ez teljesen egyszerű és
természetes lehet.
Kettős érintés: a fizikai testnek van egy automatikus védekező reflexe. Minden érintést
támadásnak vél, ezért védekezik és blokkol.
Erős ütésre is így reagál, de a tudatos harcos ezt ismerve lebontja a blokkot egy enyhe
érintéssel. A természetes önvédelem lenyugszik és ezután már egy lehúzással is megbontható
a támadó egyensúlya. Érintés nélkül eldől.
Szeretném a többi lehetőséget is kielemezni, ha lesz akivel ezt átbeszélhetem, kipróbálhatom,
gyakorolhatom.
Aki egy csodatechnikát tud, az titkolja, hogy más ne tudja, hiszen csak így képes mások fölé
emelkedni. Amúgy sem képes tanítani az, aki csak bemagolta. Aki viszont egyre több
módszerre képes, az már nem egy-egy technikát tanul, hanem elveket képes működtetni és
végtelen számú megoldást képes lehívni.
Szívesen továbbadom az általam feltárt lehetőségeket, hiszen tudom, hogy akkor kapok még
többet, ha folyamatosan átadom ezeket.
Számunkra ez a tudás sem marad sokáig titok, hiszen már tudjuk semmi nem titok azok
számára, akik nem magolnak, hanem az elveket alkalmazzák.
121
Nos, ez a no contact munka nagyon érdekes, régen sokat foglalkoztatott, akkor még valami
misztikus energiás dolognak tűnt, addig amíg nem találkoztam a Taikival.
Múltkori bunyós edzésen kicsit gyakorolgattam. Eddigi dolgokat összevegyítve, nem is igazán
csak a no contactot. Tapasztalataim: az energia lehúzás működik, gyengébb tőle az ember,
természetesen szemmel, lenézéssel, vagyis ránézéssel.
Félelem- és fájdalom visszacsatolás is működik, főleg a félelem, hiszen egy éles bunyónál az
nyer, aki leüti a másikat, minél hamarabb, nem csak lazán kesztyűzget.
A no contact része már érdekesebb volt és volt ami egyáltalán nem sikerült. De volt, ami igen:
jött az ütés, kézmozdulattal ezt meg lehetett zavarni, így tök máshova ment az ütés. Mint
Systemán. Persze fel kell készülni arra is, ha utána jön a másik, hiszen az így könnyen
betalálhat. Éles bunyókba sokszor csak csapkodás megy mindkét kézzel, "az egyik majd úgyis
betalál" elven... /Balázs/
Keve nem élt több száz évig, mégis kilenc királyt látott trónra kerülni és a mélybe
zuhanni. Ez a tény önmagában megcáfol minden isteni beavatkozást, hiába hivatkoztak
szakrális koronára. Földi erők határozták meg a király személyét, hatalmi harcok juttatták
trónra az érdekek képviselőjét.
122
Kielemeztem az ismereteket és tényleg csak átverésről van szó, mint a messiásvárás esetében
is. Altatják a népet a mai napig, hogy birka módra tűrjenek. Én elemezni szoktam, nem mások
bemagolt szövegét továbbadni.
Gyümölcséről ismerni meg a fát. Mit tett a korona? Mikortól működik a magyar nép
érdekében?
Rájöttem, hogy az eredeti szabad magyar nép István korában már szolga és rabszolga volt.
A nemesi réteget német arisztokrácia váltotta fel. A földeket német lovagok és a papság
birtokolta.
Melyik királyt koronázták a Szent Koronával és mennyivel lett okosabb vagy magyar
szeretőbb? Orseoló Péter még több németet és olaszt hozott az országba. Aba Sámuel próbálta
visszaállítani a magyarság jogait és megadóztatta a papságot. András, Béla és a többiek a
hatalmi harcok során ígérgették az eredeti rend visszaállítását, de királyságuk után folytatták a
magyarság kiszipolyozását. Elemeztem a többi király munkáságát is a korona fényében.
A tudására voltam kíváncsi, nem a korszakra, amiben élt, de nem volt hihető, amit láttam,
hiszen nem ezt tanultuk történelemből, ezért érdekelni kezdtek a hamis királyok.
Életfa
Óvatosan vette ki a ládikából, lassan csomagolta ki a fényes tárgyat. Életfa, milyen szép
neve van, ennek a kettős kereszt formájú kis virágnak. Mennyire más rezgése van, mint az
újhitűek halálkeresztjének.
Nem szerette a kővárakat, inkább ide várta a herceget a forráshoz. Kibontotta a kvarinát is.
Tuli bá szerint Nimród ősapánk készítette földszellemek segítségével és a nap fényét
kovácsolták bele. Amikor működésbe hozzák, fénykarima borítja be viselőjét és bölccsé válik
Ég és Föld dolgaiban.
124
Meg kellett a külvilágnak mutatni, hogy van egységes Szent korona. Ki? Kinek? Miért?
Mikor?
Működik-e a mai Szent Korona? Kipróbálta hitelesen valaki? Akár fizikai, akár gondolati
síkon? Ha működhetne, mi van a „lemerüléssel”: nem merült-e le az elmúlt kb. 400 évben…
Logikusan nem áll össze a mai korona szentségének és ősi, működő egységének a
képe…………. de bármi lehet mágikus tárgy, amit azzá teszünk. Válhatott-e mágikusan
működő koronává a mai Szent Korona, azáltal, hogy évszázadokon át a magyarság fizikai
megnyilvánulásaival, lelki-érzelmi kifejeződéseivel és gondolataival ez irányba töltötte?
Én még messze járok a válaszoktól, Miklós, neked összeállt a kép… alig várom, hogy én is
lássam. /Zsolt/
Jó reggelt!
Most olvasom a történetet...
Hát, a kvarina az korona, egyből erre gondoltam, főleg, hogy már az elején olyan szépen
kezdődik: “Óvatosan vette ki a ládikából, lassan csomagolta ki a fényes tárgyat”.
Az életfa a hármasság jelképe: gyökér, törzs, korona. Az ősi kultúrákban a magasra növő fa
jelképezte a föld ég felé törő életerőit, a földi élet Isten közelségébe törekvő vágyait és
hajtásait. Mélyre nyúló gyökereivel viszont a földalatti világgal való kapcsolatokat idézte fel.
Hitvilágát a magyar népmesék őrzik. Az ÚT, amelyen a mesehős az égbe vagy az alvilágba
jut.
A magyar népművészetben (fafaragásokban, hímzésekben) is megtalálható az életfa – a
gerincoszlop, az örök szellemi erő – ágai közt a nappal (férfierő), a holddal (a női erő). Az
égigérő fa (életfa vagy világfa) népművészetünk leggyakoribb jelképe. Van olyan ábrázolás,
amelyben az életfa az évente kiújuló szarvasagancsból indul ki, ami a folyamatos elmúlás és
megújulás egységét fejezi ki. A magyar hiedelemvilág “csudálatos fája”, “égigérő” vagy
“tetejetlen” fája nem egyéb, mint a táltoshitű népek világfája, amely összeköti az alsó (a
földalatti), a középső (a földi) és a felső (túl) világot.
Őseink látták, hogy a növények megszületése, növekedése és halála az emberek szeme előtt
folyik le és teljesen hasonlatos az ember életrendjéhez. Ám a növényzet tavasszal újraéled.
Az emberek saját életüket átvitték a fa életére, egy olyan fáéra, amely nem nyújtja az
árnyékot, egy távoli, mesés helyen érleli gyümölcseit, ahová csak a kiválasztottak juthatnak el.
/Andrea/
Nem érezte rosszul magát, csak idegen volt ebben a sötét világban.
Gyógyított, segített és elfogadott ezért élelmet vagy szállást, de ha nem volt semmi, akkor is
jól érezte magát. Az embereket sajnálta, mert tudta, hogy boldogabban élhetnének, ha nem
lennének ennyire sötétben. Hagyják magukat kihasználni. Elhisznek mindent.
125
Egyedül nem sokat tehetett, csak ment és figyelt. Gyakorolt valamit valamiért. Még nem
tudta, hogy mi a célja. Hagyta magát sodortatni az árral. Nem bujkált, pedig üldözték. Elébe
ment a veszélynek.
Rablók, kocsmai viták, katonák jelentették számára a szórakozást.
Egyvalami logikát talált csak ebben a világban. Az emberek régen jól éltek, de elbizakodottá
váltak. Most szenvedés a részük, hogy majd valamikor értékelni tudják a Teremtő adományát.
Ezért akarta a tapasztalatokat gyűjteni, mindent megtanulni, hogy majd valamikor készen
legyen minden.
A passzív verekedés volt a kedvence. Lusta harcnak hívta, lényege a nemcselekvés. Idegesítő
volt a támadó számára. Több fajtát is kitalált, vagyis mindig csak úgy csinált valamit, vagyis
nem csinált semmit. Látszólag. Csak állt és nem tudták megütni vagy levágni karddal sem.
Mindig mellé csaptak valamiért. Ujjával intett vagy a fejével biccentett, vagy egyszerűen arra
gondolt, hogy bumm mellé. És elzúgott a támadás mellette. Máskor egyszerűen a teste mellé
állt, és a támadó szellemének nyújtott célpontot, így a fizikai testet nem támadták, rajta meg
áthatolt.
Nincs titkolva semmi, hiszen ha szemed van rá, meglátod, ha nincs, akkor hiába van előtted.
Ami félelmet szül, az nem a fényből jön. Hasonló alapdolgok elegendőek lennének a
felismeréshez, de az ego fátyla mindent eltakar.
Hiába beszélek évekig, ha mindig a bemagolt véleményt szedik elő elemzés helyett.
Végül is már nem érdekel, hogy miért nem hajlandóak megérteni, amiről beszélek, hiszen
egyre többen vannak, akik értik, csinálják és tapasztalnak. Nem akarom továbbra sem
erőltetni.
Ma több olyan gyakorlatot is csináltam, ami a természetes egyszerűség jegyében működött,
titok és misztikum nélkül. Egyszerűen csináltuk és működött, mert a megértés kellett, nem a
sokadik fokozat.
Visszacsatolás
126
Erdők-mezők lényeit kedvelte leginkább. Madarak, állatok szavát jobban értette, mint az
emberi dölyfösséget. Emberek közt a juhászokkal értett legjobban szót gyerekkorától.
Visszacsatolással képes volt az égen szálló madarak szemével látni, de megérezte a szenvedő
állatok fájdalmát is. Nem szenvedett ezektől, hiszen akkor nem bírta volna ki. Érzékelte és
semlegesítette. A fájdalomérzetet csak annak közvetítette, aki azt megérdemelte, aki másokat
bántott, gyötört, kínzott. Nem bosszú vezérelte, inkább tudatosítani akarta a kínzóval mit
cselekszik.
Tisztánlátás
Fehérvár
„fehérvárra menő hodu utu reá” - mondja egy régi leírás és a régészprofesszorok
számára természetes, hogy Székesfehérvárról van szó, bár az akkor még nem is létezett.
Koronázási székhely, tanítják az egyetemen is. Pedig köztudomású, hogy a Pilisben
koronáztak.
Akkor hogy is van ez? Az írásokat emberek írják, és érdekeknek megfelelően torzíthatják azt.
Néhány éve jobban hiszek a révülésben megtapasztalt látomásoknak, megérzéseknek, aminek
működőképességét is tudom ellenőrizni. Egy állítás nem állítás, így több irányból elemzem,
működtetek minden infót.
Fehérvár példájánál maradva láttam a Pilisben fehér, mészkősziklákból épült várat. Ezért
fehérvár, ez logikus. Itt tartottak koronázást. Ez a Pilisben van, tehát logikus.
Találhatóak falmaradványok még, tehát hiteles. Egyik állítás hitelességét a másik irány
cáfolata is erősítheti. Így Székesfehérvár alapítási körülményei, az odavitt királyi koporsók és
más körülmény is felderíthető.
Ez csak egy példa a múlt felfedezésének lehetőségéről szellemi úton.
127
Keve időnként elgondolkodott azon, honnan tud ennyi mindent, hiszen az öregtől nem tanult
néhány egyszerű dolgon kívül semmit. Érezte, hogy a közös rezgés amin átjött a tudás.
Visszacsatolás, ráhangolás, kiegyenlítődés voltak a tanítói. Nem kell beszélni vagy
módszereket magolni, hogy tudjon valamit. Képes a ráhangolódásra és akkor képes is azt
megvalósítani. Bárkivel találkozott, beszélni sem kellett, hogy érezze a másik tudását.
A butaság viszont fájdalmas volt számára. Amikor segíteni akart, de elvakult dogmák miatt
nem voltak képesek megérteni. Elzárkóztak a kiegyenlítődés elől, nem működött a
visszacsatolás. Félelem és gátak akadályozták az embereket a tisztánlátástól.
Nem a gyógyítás lenne a segítség, hiszen nem lenne beteg ember sem, nem lenne szenvedés,
átverés, ha levetnék gátjaikat az emberek. De már el voltak rontva. Ezért ne érdekelte ez a
világ, melynek tagja volt, de nem részese.
Nem hatottak rá a világot sötétbe tartó erők, de nem tudott segíteni másoknak.
Alkalmi gyógyítás, hogy újra beteg legyen, alkalmi segítség, hogy újra szenvedjenek. Ez
számára nem volt igazi cél.
128
Csatabűvölők
Harcosok és szerzetesek voltak, hiszen aki nem ismeri a harc fortélyait, szellemszinten
sem képes harcolni. Gyógyításban is előnye van annak, aki képes küzdeni a céljáért. Vörös
bika vagy ló képében küzdöttek betegségdémonnal, de az időjárást is képesek voltak
befolyásolni.
Mocsaras, lápos vidéken elő sem kerültek. Nem szövetkeztek démoni erőkkel, egyszerűen
ismerték a természet törvényeit. Tudati energiával felhőket tereltek össze vagy oszlattak
széjjel. Félelmet gerjesztettek az ellenség fejében vagy a lovakat irányították összevissza. A
csata rendjének megbomlása elég volt az irányítás széteséséhez.
Farkasösztön
129
Ezt ismerik most a Tibetből visszaimportált tudás formájában Lótuszként. Azonban a LÓ-tusz
is magyarul értelmezhető, hiszen a ló, vagyis mén, táltos jelentéssel bír. De mi a tusz?
Mielőtt túszként fogva ejtenétek saját tudatotokat, gondoljatok a ballagáskor énekelt
IGITUSZ kifejezésre. Mindenki énekli, de talán senki nem tudja mit jelent.
Igitusz vagyis égi tűz, tudatosság. Akkor mit jelenthet a LÓ-TUSZ?
Mantrázás
Beszélgettünk a meditálós zenéről. A zenében mondták, hogy mit képzeljek el, ezért írni
kezdtem.
Én már beszéltem a belső képzelgésről és a kivetülésről is. Oom és muu különböző hatásáról.
Mire jó a befele meditálás stresszoldáson kívül? Mi a tapasztalatod?
Aki befele meditál, az elfordul a kinti világtól, képtelen kifelé hatni, fél a kinti világtól, a kinti
világ hat rá, mindent problémának lát és konfliktusnak, amitől még többet meditál és még
erőtlenebb lesz a kinti világban. Egyensúlytalanság van jelen, amit nem vesz észre. A
kivetüléssel, aktív meditációval, a jelenben létezést, fizikai, lelki, szellemi hármasságot
harmonizáljuk, aktiváljuk. Azért gyakorlunk túlélést, átlényegülést, indiánost, lövészetet,
szerpapiképzést, hipnózist, mentalizmust, druidát, viking harci megélést, hogy végre a
lebutított elmét, ami a tudatalattiból ismétel és így teremt, át tudjuk már írni játszi
könnyedséggel. Ami egy folyamatos, mindennapi gyakorlást eredményezne jobb esetben
minden TAIKISNÁL. És ha jönnek a nehéznek vélt régi programok, amik csak programok,
akkor csak kreatívan átminősítjük, semlegesítjük a történést, ami egy harmonikus,
kiegyensúlyozott, határozott életet eredményez. Folyamatosan csináljuk, persze aki RÁjött és
csinálja. Ha nem boldogulok a saját programmal, akkor kérek javaslatot a taikis társaimtól,
de úgy, hogy azzal a feladattal, már elemzőleg foglalkoztam és lerövidítve adom elő, hogy ne
legyen belőle panaszkodás. Ha a lélek tisztul, akkor az jöhet sírás vagy nevetés formában, de
ezt is hagyni kell, hadd jöjjön ki, aztán persze RÁlátni közben a megoldásra. /Zsófi/
130
Jól megfogalmaztad Zsófi, ügyes vagy. Ezt hiányolom a hozzászólókban, akik csak véleményt
mondanak elemzés, tapasztalás nélkül és mire újra elmagyarázom, kielemzem számukra, már
nem érdekli őket. Ez nem beszélgetés így. /Scyta/
Ameddig egy dologgal ismerkedik valaki, akkor csak azt tudja, hogy azt hogyan kell
működtetni, de amikor több oldalról is látja, akkor rájön az egység szemlélésére és érteni is
fogja, nemcsak csinálni.
A mantrázást már mindenfelé tanítják valamilyen szinten. Az OM mantrát vagy valamilyen
más szót, akár egyéni vagy verses mantrát ismételgetve lehet ellazítani a testet és
megnyugtatni a lelket.
A tibeti aummmm egyszerű rezgésével hatékonyan lazít. A világon mindenütt tanítják és
ismerik, de biztosan tudják, hogy mit csinálnak? Elég hatékony módszer ez a szellem
felébredéséhez, a megvilágosodáshoz?
Nekem mindegy, akit érdekel, az utánanézhet a statisztikának.
A fehér barátoknál, de japán szerzeteseknél is feltűnt a módszer másféle hangolása.
Nincs OM, vagy AUMMM, nincs az a mély levegővétel, csak egy folyamatos mmmmmm,
vagy MU zöngetése.
Igen, ez Mu sziget mantrája, amivel a Mut hajtották, amit fénnyé váláskor zöngettek. Nem
zengett, hanem zööööngött. Nem mindegy talán? Lehet, hogy mindegy, de a statisztika szerint
Tibetben nem válnak fénnyé, míg más szerzetesek igen. Logikusan itt folyamatos rezgetésről
van szó, míg a másikban lélegzetvételi szünetek és imbolygó tudatállapot van. Így is nevezik,
hogy transzcenrálás.
Mindig szentségtörésnek tartják, ha több száz éves tradíciót valaki megbolygat, de senkinek
nem jut eszébe mélyebbre nyúlni, hogy az honnan ered, vajon jól másolták-e vagy eredeti-e az
átadás?
A legszembetűnőbb az, hogy az ismert meditációs technikák passzív meditációk. Ülve vagy
fekve, de passzív állapotban végzik. Így eleve nem alkalmas cselekvés erősítésére, hiszen
nincs cselekvés. Az aktív meditáló viszont a cselekvést erősíti, a szellemi kapcsolatot tartja
fenn folyamatos minőségben. Séta közben a fáradtságot semlegesíti, munka közben még a
koncentrációt, az ötleteket, kreativitást is aktiválja.
Több oldalnyi leírás nem bizonyít semmit, de egyetlen gyakorlat aláhúzza a hatékonyságot.
Talán közelebb kerültetek ez által valamihez.
Ja, igen a mayák is fénnyé váltak, de nem ismerem a meditálásuk módszerét. Tud ebben
valaki segíteni?
Mellékesen a piramis köveit is rezegtetéssel lebegtették. A többit majd felkutatjátok vagy
gyakoroljátok.
A mantrázó szerzetesek már nem tudják, hiszen csak másolták, pedig a génjeinkbe van írva.
Gondoljatok a macska dorombolására: mmmmmmmm
Az gyermekét altató anya mormolására, a dallamot mormolóra mmm mmm mm…
131
És még sorolhatnám. Lényeg, hogy a kifelé hatás m-el kezdődik, míg befelé hatás m-el
végződik. Ezt melyik mantrázó tanfolyamon magyarázták el bárkinek is?
Az AUMMM befelé rezeg, a MU kifelé hat; ennyi a titok, de mivel nem tudatos másolásról
van szó, így nem ismerhetik a működési elveket. Talán jobb is így, maradt stresszoldó mantra,
teremtés vagy ártás helyett.
A test elmúlása után a szellem nem azzal dicsekszik, amit megtett a fizikai létben, hanem az
nyomasztja, amit elmulasztott megtenni.
Így teremti meg magának a poklot. Jézus vért izzadt, amikor rádöbbent, mennyire hiábavaló
volt földi léte. Az edző nem azt mondja a sportolónak, hogy elég ez a teljesítmény, hiszen a
klubban te vagy a legjobb, hanem azt, mit kell még javítani, hiszen a versenyen lehetnek
jobbak.
A szellemi tanító sem lehet elégedett a tanítvány szintjével, mert a legtöbbet akarja átadni,
amíg itt van a földi síkon.
132
Amit mesterek nem képesek elmondani azt a gyermek átadja. T.
A szer-zetes nem vonult el a világtól, sőt beavatása óta még inkább átérezte azt.
Nem érdekelte, hogy mások milyen téveszmékben élnek, inkább a tapasztalatok érdekelték.
Hétvégén többen találkoztak, hogy közös céllal szert tartsanak.
Nem fecsegéssel töltötték az időt, hanem ráhangolással. Így jobban értették egymás
rezdüléseit, mint a leghosszabb társalgással.
Nehéz volt átállni, de így már sokkal érdekesebb ezen a rezgésen létezni. A nappal kelt mint a
régi emberek. Szemét nem nyitotta még ki, csak figyelte a világot kívül és magában. A
sejtekben áramló fényenergiát és az utcán ébredező világ, mind egyszerre nyert képet a
tudatában. Érezte, hogy társai ugyanúgy csendben figyelik a világot, a gondolatokat. Érezték a
falusi gazdák hajnali gondolatait. A legelőre induló tehenek nyugalmát. Nem gondolkodott,
csak hagyta, hogy a gondolatok megtalálják. Képek úsztak be a napi tervekről, elvégzendő
feladatokról, ahogy közösen hangolódnak az esti szer megtartására. Egyszerre ült fel
mindenki a szobában, hiszen ugyanazok az erők irányították ma őket. Egy rezgésen voltak és
igyekeztek ebből nem kizökkenni.
Tették a dolgukat. Laikus számára ismeretlen érzés, tiszta gondolatok, ötletek sora...
Azoknak ajánlott, akik túl vannak néhány gyakorló táboron, van taikis tapasztalatuk a
gyógyítás és harcművészeti alkalmazás terén és a mindennapi életben is elérték a harmóniát.
Elérték a tudatosság alapjait, nem szükséges utasításokat követniük, hiszen önálló
gondolkodásra képesek.
Ráhangolást maguktól kezdik el, nincs szükségük többszöri felszólításra, figyelmeztetésre.
A böjt számukra a szellemi erők felszabadítását jelenti, nem vallási köteléket vagy
szenvedést, éhezést (a gyümölcsböjt az nem böjt).
Nem szükséges többnapos hagyományos böjt /csak a felkészüléshez/.
Esténként lakoma van, csak nappali testkontroll szükséges.
133
Aki ezt is erőltetett magyarázatnak fogja fel, az soha nem képes logikus elemzésre, míg
másoknál van még remény a tudatosságra.
A középpont segít annak felismerésében, hogy ami egyszerűen nem működik, az bonyolultan
sem fog, de ami egyszerűen is működőképes, azt érdemes finomítani.
A tudást nem az évekig tartó magolás adja, hanem a természetes egyszerűség által elért
tapasztalások. A tapasztalat után már érdemes megismerni a részleteket is, de fordítva csak
időfecsérlés. Ez a taiki módszer lényege. Ez a középpont elve.
134
Engem igazából nem az érdekel, hogy Jézust, hogy hívták: Jessének, Győzőnek, Krisztusnak
Emánuelnek, hanem az, hogy amit csinált, az mennyire működik. Meg tudom-e csinálni és
tanítható-e másoknak?
Így vagyok az energiás, mentális gyógyítás vagy harcművészetekkel is.
Szóval amit régen az őstudás birtokában csináltak, az valós volt-e vagy legenda?
Működőképes vagy csak kitaláció? A többi információ csak a keresésben segít, akár a Biblia
vagy az őstörténet. Ezért nem akadok el vallási dogmáknál, de az sem fontos, hogy hogyan
bonyolítják, például a kristálypálca készítést.
Ami működik, az az élő, amit lehet egyszerűen, azt nem akarom bonyolítani.
Én egy lehetőséget kínálok, nem akarok mindent megmagyarázni, hiszen idővel úgyis érthető
lesz minden, amennyiben valós és működik. A többit meg minek magyarázni, hogy ki mit és
miért mondott?
17 mester
Tizenhét mester közt volt, aki frissen vette át diplomáját, de már mind értette a lényeget,
képes volt működtetni az erőt és hajlandó volt rendszeresen gyakorolni.
A körbe már csak azok álltak, akik tudatosságból élték meg a gyakorlatokat.
Bot erejét megtapasztalni erkölcsi dilemma nélkül, nem mindenkinek sikerül. Álszent
gondolkodással nem képesek továbblépni.
A bot erejével készült elixír egyszerű hatékonysága ugyancsak gondolkodóba ejtette a
gyakorlók egy részét. Egy korty által vakmerő harcos erejét megérezni eddig csak legendának
tűnt. Sokan mégis a félelmet vitték magukkal.
Nem értették, hogy aki nem éri el a harcos tudatot, az nem képes segíteni a világon, de még a
gyógyításban is nehézségbe ütközik.
Alapszinten még előfordul, hogy nem értik a beszélgetés fontosságát, mert azt hiszik értik, de
gyakorlat nélkül ez csak hit marad. Mesterszinten már természetes a közös rezgés és az
egyszerűség. Nem ragadnak le elméleti mérlegelésen, hiszen tudják „gyümölcséről ismerszik
meg a fa”. Nem kíváncsiságból álltak a körbe, hanem tudatos segítőként, az egység részeként.
Felövezés titka
Egy vonal esetén az emberek egy vonalat látnak vagy az általa megosztott két teret.
Keresztnél szintén keresztet vagy vonalakkal bontott teret látnak. Ezért nem értik a világukat.
Átlépett már valaki ezen?
A kelta kereszt megmutatja a vízszintes és a függőleges osztást, de csak beavatottak látják a
hármasságot ebben is és az általa elérhető középpontot a kör, a fény közepében.
135
Druida tábor
Minden természetes, hiszen csodának az látja, aki nem érti a világ működését.
Az egységet a közös rezgés, gondolkodás hozta létre. Nem kellett külön szólni, kérni semmit,
azonnal mindenki ott volt és segített. Az oltárt elég volt a helyére vinnem, máris kövek
támasztották, és mindenki tudta a helyét. A botok élni kezdtek, energiájuk irányította a
vándort a helyes irányba és feltöltötte a fáradó druidát. A tisztánlátás fizikai és szellemi síkon
is erős volt.
Szemüveg fölöslegessé vált és a rímek is természetesen folytak a mondatok végén.
A szellemi kapcsolat mércéje a spontán vers és ének rezgés, hiszen ez az univerzum tiszta
rezgése.
Szerintem érdemes lenne a druida botverseket csokorba kötni a honlap egy fejezetében.
136
Kicsi Tuli
137
- Már vártalak. Tette le az öreg a rovásbotot.
- Tudtad, hogy jövök?
- A fiadat vártam.
- A fiamat?
- Üzent a Teremtő, hogy fény gyúlt a faluban.
- Akkor igaz?
- Az hát, táltos fényű a gyerek.
- Jobb lett volna, ha a vésőhöz ért.
- Fontosabb dóga lesz ennek, meglásd.
- Rólam beszélnek apámuramék?
- Rólad meg a Teremtőről.
- Hogy férek én egy mondatba a Teremtővel?
- Egyek vagytok.
- Nem az égben lakok.
- Onnan való vagy.
- Tulipán virágot lát a fejem fölött.
- Az a kedvenc virágod.
- Nem láttam még ilyen virágot, ez fény a fejek fölött.
- Tudod minek a fénye?
- A Teremtő kapuja.
- Mit beszélsz fiam?
- Jól beszél a gyerek, erről kapta a nevét a virág.
- A kapuról?
- Földön túli kapu, vagy kapcsolat, pánt, ami összeköt az éggel, vagyis TULI-PÁNT.
138
- De volt melletted egy tudó ember, aki nem engedte a fejed megzavarni, így tiszta maradtál.
- Jobb lenne, ha sokan vónánk.
- Volt olyan idő is…
Liliom
Régen a tanítvány együtt élt mesterével, így a fejlődése napi szinten követhető volt.
Jelen időkben már nincs tanár – tanítvány kapcsolat, hiszen oktatás van, oktatókkal és
hallgatókkal, ezért a hallgatók bemagolt tudásukról vizsga keretében adnak számot.
Gyakorlatilag semmi értelme, hiszen ez nem fedi az igazi fejlettséget, hanem egy adott pillanat
alapján értékelik.
A taiki módszer a régi kapcsolatot nyújtotta modern formában, hiszen levelezés útján lehetett
volna kapcsolatot tartani, nem kell utazgatni, mégis lehet kérdezni, beszámolni mindenről és
nyomon követhető a fejlődés.
Ezt a módszert csak kevesen ismerték fel és használták, így a többség képtelen a fejlődésre, sőt
hibáikat sem képesek javítani, így egyre rontják eredményeiket.
A továbblépés így teljesen lehetetlen számukra.
A berögzült hibák javítása sokkal nehezebb vagy lehetetlen, mintha menet közben apránként
lett volna értelmezve minden.
Be lehet vezetni a vizsga módszert, de ez plusz idő és utazás ráfordításával jár, hiba esetén a
végtelenségig elhúzódhat a továbblépés esélye.
Lehetőségek:
- Téves, félreértelmezett módszereken ülve megállsz a fejlődésben
- Rengeteg pénzt, időt beleölve, újra sínre kerülsz felmérések, vizsgák alkalmával
- Megérted és alkalmazod az egyszerű, olcsó távoktatás lehetőségét
139
Ősi iráni, perzsa eredet a magyar népnév, amely eredetileg egy kasztot, foglalkozási
népréteget a tudással, gyógyítással, varázslással foglalkozókat jelentette. Iránban maga,
magu, moghu, tehát a maga a tisztelet kifejező szava volt az iráni mágusokkal szemben.
Indiában mai napig maha néven tisztelik a brahmanokon, papokon belül is a papok elitjét.
Iráni toldalék az ar, nép, sokadalom, tenger is ebből eredeztethető.
Gyógyító, tanító, mágus nép így lett a mag népe, vagyis magar, lágyítva magyar.
Ez a tisztelet érződik a szanszkrit maha, görög mega, latin magnus nagy jelentésű szavakban
is.
A magister mester vagy mister úr szó gyöke is a magus eredetet vetíti elénk.
/Tamás/
Ízisz óegyiptomi nyelven: Aszet, magyarul: A-szét, vagyis az Atya szétáradása, illetve: Iszet,
kiejtve: Isza, azaz Isa, Istenjelentésű szó. Ő lényegében a termékenység, a varázslás
(teremtés), a Víz, a Szél és a nőiesség szimbóluma volt, amely fogalmak mindegyike szorosan
kapcsolódik a téridő tulajdonságaihoz.
140
Az Ószövetséget olvasva nyilvánvaló, hogy a zsidó főpapok az istenek közül az Ég Királynőjét
tartották a legnagyobb veszélynek a legfőbb istenné előléptetett Jahve és egyben a saját
patriarchális rendszerükre nézve. „A Biblia maga regisztrálja, hogy bárki a héberek közül,
aki az Ég Királynőjének és Baáljának ősi vallását merte gyakorolni, kíméletlen vallási üldözés
áldozata lett”- írja a művészettörténész egyetemi tanár Merlin Stone. Nem lehetetlen, sőt
nagyon is valószínű, hogy a korai keresztény egyházatyák szintén az Istennő vonzóerejétől és
széles körű, bár dicső múltjához képest egyre gyengülő befolyásától rettegtek a leginkább.
Ennek esett áldozatul Mária Magdolna is.
Én olvastam egy mondát, de nehéz visszaidéznem. Héraklész egy amazon nővel hált és
született neki fia, akit Szkythesznek hívnak. A mondában Herkulestől ered a szkíta nép, erősek,
bátrak és szépek.
Én úgy gondolom, hogy sok közünk volt egymáshoz. Hiszen több könyvben is olvastam, ami
ráadásul külföldi, hogy a görögök megbecsülték a szkíta harcosokat, mert becsületesek voltak
és bátrak. Csatában lovuk és saját maguk nem ismerték a veszélyt.
Régebben olyat is olvastam, hogy hét törzs összefogott és a benyomuló perzsa sereget
megfutamította. A történet úgy szól, hogy a perzsák hatalmas sereggel irányultak a szkíták
országa felé. A szkíták fürkészei még időben jelentették, megnézték a közeli országok
helyzetét. 7 törzs csatlakozott a számos kistörzsekből. Leleményességgel és fondorlattal
győztek 1000-szer nagyobb sereg ellen.
Technikájuk az volt, hogy a perzsák bevonultak, de égett földre értek. A szkíták felégették
falvaikat, és feljebb mentek az északi legelőkre. Amikor a perzsák látták a kiégett falvakat,
megpihentek és ezt kihasználva a kis létszámú szkíta csapatok folyton nyílzáport adtak nekik,
főleg éjszaka. Mindig visszavonultak és csak akkor támadtak, amikor az ellenség nem
számított rájuk (SZUN CE: A HÁBORÚ MŰVÉSZETE). Ez több hétig tartott. Falvak égtek és
perzsák haltak a hirtelen jött nyílzáportól. A perzsák kifáradtak és kivonultak a földekről. Egy
folyónál keltek át, amikor a kicsi szkíta sereg újra támadt.
Mindig azt használták ki, amit a környezetük adott. Domb, eső, éjszaka, az ellenség
fáradsága. Az emberek kimerültek, mert folyton stressz alatt voltak és nem tudtak pihenni. A
szkíták mindig friss katonákat küldtek, mert gerilla harcmodort választottak és ismerték a
földjeik adottságait a háborúban.
Az iskolákról jegyeznék meg annyit, hogy a gyógymasszőr suliban, ahová én járok, annyi
fölösleges tárgyat tanulunk, hogy a lényeg szinte elvész. Néha már ott tartok, hogy hagyom a
csudába, de mivel már annyi energiát fektettem bele, mégse tettem. Felvetettem egy-két
ötletet, például hogy az anatómia órát tartsuk egyszer-kétszer a masszázs gyakorlattal,
foghassunk a kezünkbe csontokat, menjünk el a Bodies kiállításra közösen vagy nézzünk meg
egy boncolást, de eddig semmi sem valósult meg belőle... Amikor az „Interakció az
egészségügyi ellátásban” című tantárgyból kellett vizsgázni, amiről azt sem tudni eszik-e vagy
isszák, elhatároztam, hogy meg se nézem a tételeket. Így kihúztam egy olyat, amit nem is
vettünk még, idén lesz majd anyag, fogalmam sem volt, hogy kezdjek hozzá. Aztán sikerült
lecsendesíteni magamat és lehívni olyan információkat, ami érdekes, hogy akkor és ott
141
honnan jött, de végül ötöst kaptam. Utána szólt az egyik lány a tanárnőnek, hogy ezt nem is
vettük még. Csodálkozott és azt mondta, hogy így kell a tudást elővarázsolni, bár kicsit
értetlenkedett... /M./
Mesterképzés
Mesterképző után senki nem válik automatikusan mesterré, a taikiban sem. Megismerés-
gyakorlás- tapasztalat hármassága segít ebben. Gyógyítónál nem elég néhány gyógyító
technika bemagolása. Hasznos lehet az energiás, mentális harcművészet gyakorlása a
hatékonyság tapasztalásában.
Harcművész területen viszont nem elég az energiás, mentális harc ismerete, fontos a vitálpont
és fizikai szintű küzdés ismerete, a fegyveres, pusztakezes és túlélő ismeretek gyakorlása is.
- Mi a problémád?
- Fáj a térded?
- Mit csinálsz, hogy ne fájjon?
- Meg akarom szüntetni a fájdalmat.
- Ne akard, csináld!
142
Béketeremtő harcművészet
Harc nélküli harc a szerzetesek fegyvere.
A taiki harci kurzus kísérleti, tapasztalati jellegű képzésen ezt a lehetőséget is felajánlja az
érdeklődőknek.
Drága anyósom
Drága anyósom lapozgat egy szakácskönyvet, amit még a páromnak vettem, hogy
megtanuljon főzni. Anyósom zsörtölődik szokása szerint, most amiatt, hogy amit olvas, az
nem jól van írva, mert ő nem úgy szokta. Ezt vagy azt nem szokott beletenni.
- De lehet úgy jobb - próbáltam a gondolkodását előre mozdítani.
- Az nem jó - mert ő így tanulta. Tért ki a gondolkodás elől.
Ugyanilyen mással is, egyszerűen nem érti, hogy másként is lehet bármit, amit ő tud.
143
Sokáig azt gondoltam, hogy anyósom egyedi eset, de rájöttem, hogy a többség dogmatikusan
gondolkodik, beprogramozott szabályok szerint él, nem mer gondolkodni.
Csak azt érti, ami már szuggerálva van, új dolgokat észre sem vesz, nem érti, ki sem próbálja.
Amit nem tud, az számára nem létezik.
A taiki módszerrel ezen akartam változtatni, de a dogmáktól sokan nem látják, milyen
lehetőséget mutatok. Keresek olyan gyakorló partnereket, akik nem akarnak anyósom szintjén
megragadni. Van ilyen?
Kezdőknek
Tesztalany
144
- Akkor miért november végén van?
- Nem karácsonykor?
- Karácsonykor a Santa Claus hoz ajándékot a fenyőfa alá.
- Nem a kis Jézus születését ünneplik?
- Nem figyeli, hogy miről beszélnek az amerikai filmekben?
- Azt hittem…
Az emberek mindig azt hiszik, hogy amit látnak, az beleillik az eddigi ismereteikbe,
elvárásaikba. Szelektív látásmódjuk nem teszi lehetővé az új befogadását, értelmezését.
Aki nem elemez, nem beszélget, nem járja körül az adott témát, az csak azt hiszi, hogy
mindent ért és jól ért. Aki nem akar anyósom útján járni, annak javaslom, hogy beszélgessen a
listán, és gyakorolja az elemzést. Ne maradjon az „azt hiszem” kategóriában.
Anyósom feltárása
Húsvét ünnepköre napokra összezár anyósommal, így beszélgetnem sem kell, hogy
meglássam a rejtett titkokat. Párom a sok ételkülönlegesség közt valami citromos
álompiskótás csemegét alkotott, amikor segítőkész anyósom két ima közt rászólt, hogy miből
mennyit tesz rá.
- Miért szól bele, Mama? Ha nincs itt, talán nem tud főzni a lánya?
- Hogyne tudna főzni.
- Akkor miért mondta, talán csinált már ilyet, jobban tudja?
- Igen, a lányom mutatta, hogy kell.
- Akkor pláne, miért szól bele, ha a lánya jobban tudja.
- Csak úgy mondtam.
145
De vannak taikisok, akik elvileg megvilágosodni akarnak, mégsem hallgatnak tanácsaimra.
Ugyanúgy elvannak az ego termelte infókkal elemzés, gyakorlás nélkül.
Én hiába bizonyítok, mégis anyósomat követik a szenvedés útján?
Miért?
Anyósom megvilágosodása
Hiába mondtam, hogy Jézus előtt már létezett a világ, így teremtője is volt Jézus előtt néhány
millió évvel. Jézus Isten fia, a Biblia szerint is, és atyámnak szólította teremtőjét. Logika
szerint nem magával beszélt.
Hasonló érvek nem győzték meg, ezért elővettem egy lavórt és egy poharat. Mindkettőt
megtöltöttem vízzel. A pohárba egy csöpp málnaszörpöt csurgattam, hogy más íze legyen.
Megkóstoltattam vele mindkettőt.
146
Katonaság
A nyolc általánost végzett tiszt megkérdezte a sorban reszkető újoncokat, hogy kinek van
érettségije. A bátyám jelentkezett, hogy egyetemet végzett.
Senki előtt nem hajlok meg. Jómagam beletörődtem a sorsba, hogy besoroztak. Elszántam
magam, hogy hősi halált halok a folyosó felmosása közben. Itt is működött a kivetülésen
bemutatott üresség és senki nem szívatott, azt csináltam, amit csak akartam, oda mentem
ahova kedvem volt. Teremtettem egy olyan világot magamnak ott is, ami elvileg nem is
létezett.
Vidéken csak dolgozni lehet? A kertben meg csak kapálni? Ez anyósom filozófiája,
miért azonosulnak ezzel a taikisok is? Régebben még a bankban dolgoztam, de hétvégét a
Fényligetben töltöttem. Amikor hazamentem, anyósom megkérdezte, hogy mit csináltam?
Eleinte azt mondtam, hogy semmit, de ettől csak léhűtőnek tartott, ezért később az volt a
válaszom, hogy éltem. Ezt nem értette, így békén hagyott.
A telekre nem dolgozni jártam, hanem élni, együtt a természettel. Nem permeteztem, mégis
több cseresznyét kapott tőlem a mama, mint a fiától.
Sógoromék szőlővel és saját kiskerttel is meg voltak áldva, mégsem lettek gazdagok.
Helyette cukorbajt és gyomorbajt szereztek maguknak. A meggyet, a cseresznyét piacra
vitték, ezért nem jutott kóstoló sem belőle.
Én nem fosztottam ki a természetet, ahogy Seya, a tündér javasolta, hanem csak annyit vittem
haza, amennyire szükségünk volt. A többit a madaraknak adtam, akik ezért rendben tartották a
kertet. Nem kellett permeteznem.
Körtét, meggyet és nyugodt életet adott a kert. Ezt nem is akartam elmagyarázni olyan
embereknek, akiknek mindig „kell” csinálni valamit, állandóan hajtani kell.
Lehet, hogy csak én gondolkozom másként a kertről.
147
Varázslat vagy racionalitás?
Érdekességképpen írom csak le, hogy Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története
című munkájában több csa-cso-csö-csu szótöredék is van...ami a vízre utal sumer nyelven.
Sumer nyelven a to; so; cso vizet jelent. Csak a to nagyobb vizet jelölt, mint a cso.
csö-bör (sumerul cso-bőr....azaz víz-tartó-bőr)
csu-por (sumerul cso-po-haru....azaz kisméretű víztartó)
saj-tár (sumerul so-tár...azaz víz-tár,víz-tartó)
kan-csó (víz-tartó edény)
csó-nak (vízi-jármű)
csa-torna (víz-elvezető árok)
csu-tora (nyakba akasztható vizes edény, amiből idővel bortartó edény lett)
csu-ha (víz-hatlan ruha)
tó-csa
po-cso-lya
lo-c(c)sa-n
frö-c(c)se-n
/Hajnalka/
Bölcsészkaron
- A könyvedben valami ősi magyar nyelvre vezeted le a szavakat, pedig nem is vagy
nyelvész.
- Logikázom, elemzek.
- De én nyelvészetet tanultam öt évig a debreceni bölcsészkaron.
- Tudom.
- Nyelvészként tudom, hogy a finnugor nyelvcsaládhoz tartozunk.
- Okosabbnak hittelek eddig.
- Okos is vagyok.
- Finnugor elméletet már csak kevesen hiszik el.
- Egyetemen ezt tanítják.
148
- Ami hivatalos, az nem biztos, hogy igaz.
- Ezt nem tudod bizonyítani.
- Tamana kutatásokról hallottál már?
- Nem.
- A föld minden pontján megtalálhatóak a magyar szavak, tehát ezek szerint bárhova
köthető a magyar származás, de ez nem leköti, hanem épp azt tárja fel, hogy a magyar
nyelv az eredeti, és ezt a Biblia is leírja.
- Azt sem ismerem.
- Tulajdonképp semmit sem ismersz, csak bemagoltál néhány hazugságot, gondolom a
hun-magyar kapcsolatot sem érted.
- Semmi közünk a hunokhoz, mert a finnektől jöttünk északról.
- A Himnuszt azért ismered?
- Persze.
- Az is a hunokról beszél.
- Nem igaz.
- Tudod ki volt Attila apja?
- Nem érdekelnek a hunok.
- De a himnuszban mégis elénekled.
- Sose éneklem.
- Nem? Ezt másként mondod? Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, általad nyert
szép hazát Bendegúznak vére.
- Ki az a Bendegúz?
- Még sosem néztél utána, mit énekelsz?
- Nem figyeltem.
- Látod, te sem figyelsz, más sem, ezért nem értitek a világot.
- Ki volt Bendegúz?
- Már érdekel? Attilának az apja volt. Uldin fiaként Oktár és Ruga testvéreivel
irányították a hunok népét. Ezt a hármasságot egyesítette Attila.
- Ezt nem tudtam.
- Mert szándékosan elferdítik a történelmet és így butítják az egyetemistákat.
- Akkor semmit se ér az öt évem?
- Meg se tudsz élni belőle, ezért dolgozol külföldön.
- Ez igaz.
- Mégis velem akartál vitatkozni, gondolkozás helyett.
- Tévedtem.
- Sokan így vannak ezzel.
Pár napja átéltem életem eddigi legmagasabb szintű egységérzetét és ezt az állapotot
összehasonlítva a "hétköznapi" állapotommal, arra ösztönzött szóljak pár szót azokhoz, akik
nem tapasztaltak még hasonlót.
Ez most főként azoknak szól, akik soha nem tapasztalták meg az egységet. Amit kiemelnék,
hogy ebben az állapotban nincsenek kérdések. Minden egyértelmű. Éppen ezért nem sok
értelme van annak, hogy alacsonyabb szintű állapotból olyan kijelentéseket süssünk el, mint
pl: "minden egy". Vagy "cselekvő nélküli cselekvés", "kiáradás"...stb.
Tehát kedves barátom tedd fel a kérdést magadnak: tudod-e, hogy minden egy, mert megélted,
vagy csak hiszed, hogy így van vagy csak hallottál róla? Ha még nem élted meg, semmi baj
149
sincs, biztosan meg fogod érteni. Viszont NE ERŐLTESD RÁ AZ EGYSÉGET A
SOKFÉLESÉGRE! Becsapod magad és semmi értelme.
Mindenkit arra ösztönöznék, hogy tegyen meg mindent azért, hogy megélje ezt. E nélkül nem
sok értelme van a többi dolognak. Ott vannak például Miklós videói, könyvei. Ha már
megélted az egységet, akkor mosolyogva olvasod őket, mert egyértelműek. De ha nem élted
meg korábban, akkor az össze nem hasonlítható a valódi tudással. Higgyétek el, tudom, hogy
mit beszélek, én még ingadozom a két állapot között és össze tudom hasonlítani. Könyvek,
előadások, videók... hasznosak, de önmagukban nem érnek semmit! Erőfeszítés kell, valami
gyakorlati. Gyakorlati dolog az elemzés és a beavatások, táborok. Inkább menjetek el egy
beavatásra, mint elolvassatok 15 könyvet!
Egy mérföldkő az, ha ezt megélitek! Minden más ehhez képest formaság! Itt a listán is
kihallani néhány ember írásából, hogy csak visszamondja, amiket hallott, de sosem élte meg.
Na, de mindegy, ha megéled azt az állapotot, hogy mindent tudsz, minden egyértelmű, akár
csak pár perc erejéig, ez az érzés ott marad az emlékezetetekben és a tiétek marad. Nekem ez
még friss élmény és csodálatos. Csupán a létezésem okozott olyan derűt, mint előtte még
semmi. Biztosan állíthatom most már, hogy sem a test, sem az elme nem vagyok! Ezeken túl
létezem. Miért hazudnék nektek? Nincsenek is valójában problémák! Mert mégis kinek
lehetnének problémái? Tökéletes vagyok és teljes. Nem azért nincsenek vágyaim, mert azt
hallottam, hogy nem kellenek. Hanem mert milyen vágya lehetne annak, aki tökéletes? Mi a
fenére vágyhatnék? Sok sikert Mindenkinek! És ne azt akarjátok a mester szintű taikisoktól,
hogy írják le mit csináltak, hanem találkozzatok velük, hogy segítsenek átélni ezt.
/Dani/
Indiana J. Scyta óvatosan kiszállt az oroszlános járműből és szemére húzta kalapját, miután
nem tudott továbbmenni a traktor keréknyomban fennakadt autóval.
Nagy kalandom a dzsungellel így kezdődött.
Hét kilométer út sárban. Ez várt reám, hogy a szellemfalut átkutassam. Nem ősi ereklyéket
kerestem, mint Indiana Jones, hanem lehetőséget a taiki központhoz.
Hét kilométer nem sok - biztattam magam. De visszafelé is hét kilométer okoskodott az egom.
Akkor most ne menjek? Soha nem adtam fel semmit. Miért most akarok visszakozni a
kalandtól?
Ha nem megyek tovább, állandóan a kihagyott lehetőségen fogok rágódni. Ne menj el a
lehetőség mellett - ez volt az elvem mindig. Most is mennem kell. Elindultam.
Kiáradás. Ez nem csak energiagyűjtés, hanem ráhangolás arra, hogy ne fáradjak el, ráhangolás
arra, hogy rövid legyen a hosszú út is.
Indulás és érkezés megvan, többi törölve. Indulok. Hosszú egyenes út. Nem látszik a vége,
csak a sár. A légzésemre figyelek és a földre. Kikapcsolom a világot. A lábam megy magától
előre.
Telefonon hív valaki. Beszélgetek néhány percig, majd körülnézek. Tehenek legelnek. Sok
kutya rohan felém csaholva, majd megállnak körülöttem. Idegen vagyok itt.
150
- Száz métert futottam túl, nem vészes - időben eszméltem. Nem volt véletlen a telefon
és a pásztor is jó helyen állt.
- Köszi, Univerzum! - tovább megyek, már látszik egy fehér tábla. Közelebbről
elolvasható rovással is: Nagyecsér.
Jó jel magyarok lakják, de nem jó jel, mert lakják és én szellemfalut akartam találni. A
táblától nem látszik se falu, se ház, csak további út, bozóttal. Utána is bozót, ház
körvonalával. Egy ház utcafrontja, de nincs utca. Bozót van. A másik ház is erre néz, tehát
ez volt az utca. Romok, megrepedt falak, bedőlt tetők, de van jó állapotban is több.
Cseréptető, hiánytalan. Van út is. A templom már felújítás alatt, új tetővel, csomókba
rakott téglák közt. Vannak lakott házak. Villany is bevezetve hozzájuk.
Szétnéztem elhagyott házak, régi emléknyomok, lakott házak, fényes lakat a kerítésen.
Lehet válogatni. Visszaindulok. Hét kilométer megint. Hosszú egyenes sáros út. A lábam
figyelmeztet, nem vagyok fiatal. Fáradtságot érzek. Megállok. Traktor áll meg mellettem.
Felülök. Beszélgetünk. Piros autót segít kihúzni. Indulok hazafelé.
Nem tudom jó vagy rossz, de kaland volt.
Sziasztok!
Picit későn reagálok, de a hétfői nap szinte eltűnt az életemből, az esti edzést leszámítva,
ami után pár harci technikát sikeresen gyakoroltunk Gergővel.
Ahogy a kőről eltűnik a felesleg a szoborrá válás során, így alakult a Taiki csoportunk is
óráról - órára.
Jó volt látni, hogy akik ráhangolódtak, pihenés nélkül folyamatosan gyakoroltak és szerintem
még most is ezt tennénk...
Akik már voltak harcin, azok ismerik az alábbi gyakorlatokat (lazítás, hullám
gyakorlat, iránytérítés, kettős érintés, energiazárlat. Energiás, mentális védelem rendszere.
Lendület megbontása, megzavarása. Energialabda blokkolásra. Tudatenergia megállításra.
Taiki kéz. Távhatások, ütések, lerántások energiával. Mentális módszerek. Szuggesztiók.
Atlantiszi pálca. Fájdalomtörlés és levezetés. Csoporthúzás, tolás, lehúzás, hipnózis....)
De nem a technikák sokasága volt a lényeg, hanem az a tiszta rezgés, amivel ezt Miklós
közvetíteni tudta.
Szerencsésnek érzem magam, hogy több gyakorlatot rajtam mutatott be, ezáltal még
mélyebben megérthettem az adott folyamatot.
Ami számomra újdonságként hatott például, az a cél áthelyezése kivetüléssel a tér egy másik
pontjába. (Egyik ember teljesen legyökerezte magát, nem engedte, hogy arrébb mozdítsák, a
másik feladata volt, hogy elmozdítsa máshová).
151
Ami a hatékonyságát különösen bizonyítja, hogy volt szerencsém olyan emberen is
kipróbálni, aki a két nap alatt végig ellenállóként viselkedett és nem értette, mi történik
körülötte. Annak ellenére, hogy szándékosan blokkolta a technikát, kb. 5 méterrel tettem
arrébb a nálam nehezebb emberkét, aki egyébként nagyon büszke volt a stabilitására.
Nagyon érdekes volt, amikor megéltem a Taiki kéz működését. Nagy erővel futottam Miklós
felé, hogy elsodorjam, ő távolról benyúlt harámba és eldobott. Nem szeretek és nem is tudok
túl jól esni, részben ezért kezdtem el aikidozni. Amikor Miklós eldobott, hatalmas élmény volt
az esés. Olyan volt, mintha egy vízszintes spirálba, örvénybe kerültem volna. Az ego-m
teljesen eltűnt közben és eggyé váltam a pörgéssel. Nem emlékszem, mennyit pördülhettem, de
miután láttam a többiek arcát, elég hatásosnak tűnt a dolog.
A KO kiütés pedig, mindent ’überelt’ nálam. Nagy erővel futottam Miklós felé, hogy
beletoljam a bordásfalba. Mielőtt fizikailag hozzáértem volna történt két dolog. Egy pillanat
tört részéig megfordult a fejemben, hogy valamit elronthatott Miklós, nem hat rám a
technikája, így borzalmas mód be fogom építeni őt a bordásfalba...., hisz akkora volt a
lendületem és erős a szándék, hogy ezt már nem tudtam volna visszafogni. És ekkor jött
valami furcsa, korábban nem tapasztalt energiaáramlat. A fejem fölső részén hatolt be és a
bal lábam talpán keresztül távozott. Hirtelen nem is tűnt erősnek, kellemetlennek. Egy pici
apróságot leszámítva, KO-ra kiütött!!!
Miklóst így természetesen fizikailag nem toltam el a támadással. Arra eszméltem, hogy
húzza vissza az energiaszintemet és szép lassan jönnek vissza a képek, majd a hangok. Miután
ki tudtam mondani, hogy jól vagyok, utána kezdődött csak a "lábadozásom".
Eddig egyszer éreztem hasonlót, amikor kung-fu zárt edzésen könyökciklust gyakoroltunk és
egy erős könyökütést kaptam halántékra. Az akkor egy villámcsapásszerű, hirtelen nagyon
erős, szinte vágó erőként jelentkezett, azonnal elvesztettem az eszméletemet. A Taiki- KO
kezdeti megérkezése inkább egy finom energiaáramlat volt, de a hatása BRUTÁLIS!!! -
használata előtt kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét:), persze csak ha hisz még nekik.
Amit még nagyon élveztem, hogy egyre tisztábban sikerült érzékelnem a támadó és a védő fél
közötti energiaáramlást. Amikor Miklós hatott valakire, valamelyik gyakorlatban, "láttam" a
köztük áramló energiát.
Úgy gondolom, hogy a gyakorlások során nagyon sokat fejleszt a befogadás egyre magasabb
foka. Minél jobban be tudom fogadni az energiát, miközben rám fejtenek ki vele hatást, annál
könnyebb azt utána tudatosan használni, hatni vele másokra, hiszen egyre jobban értem a
működését.
Bocsi a sok betűért:)
Köszönöm Miklósnak az újabb tanításokat, az ott lévőknek a közös a gyakorlást, Stellának a
szervezést! Isten - Isten Laci
152
Western játék
Olyan volt, mint a colt a filmeken, de ez csak riasztó pisztoly. Lehetett egymásra lődözni.
Durrant, de nem sebzett. Western párbaj a kártyacsata után vagy bankrabló leküzdése a
városka poros utcáján.
Ez olyan gyerekes - húzzák el a szájukat a „komoly felnőttek”.
Persze, ezért csinálom. A gyerek még képes játszani. Játszva tanulni sokkal jobb, mint
görcsölve magolni.
Mit lehet egy „cowboy-osból” tanulni?
Mindenből lehet tanulni és minden által lehet fejlődni, hiszen nem a technika a lényeg, hanem
a ráhangolás. Nem az a lényeg, mit csinálsz, hanem az, hogyan - mondták a bölcsek, csak
kevesen értik, pedig nem kell bölcsnek lenni, elég kipróbálni, vagyis működtetni a
ráhangolást.
Aktív meditációnak minden alkalmas, ha képes az ember túllépni az anyagon.
De akkor minek pont cowboyt akarok játszani?
Az ismétlés megszokássá válik és a megszokás unalomba fullad, mondták azok a bölcsek,
akik már mást is megmondtak.
Tehát "ne legyen kedvenc fegyvered" elv is arra mutat, hogy tedd változatossá napjaidat.
Minél változatosabb annál egyszerűbb az átlépés. A tudás a tudatosság velejárója, nem a
magolás függvénye. Na ez egész érthető lett szerintem, talán másoknak is.
Van nem? Végül is elég néhány gyakorló társ, nem kell mindenkit rábeszélni a tudatosságra.
153
A napvallás győzelme után szokásba jött az országot naphonnak, vagy napkőnek nevezni és
ekkor a cím így alakult: Nap Hon Ura, Nap Kő Ura (Nap Ki Ra), az ,élő' szó hozzátételével
„napkirály”. Utóbbi igen kedvelt cím volt és rendszeresen alkalmazták.
A hettita SAMAL város uralkodója egyszerűen KARAL, azaz király volt. (Contenau G.: La
civilisation des Hittotes et des Hurrites di Mitanni. Paris, 1948. 175.old).
154
mama? Nem szeret? Meg akar ölni? Persze, mert ott van a tojás már a fészekben. Ijedten
csapdosok.
- Ne félj! - hallom a mamát.
- Félek! Hol vagy?
- Itt vagyok feletted, vigyázok rád.
- Nem látom, de érzem - csapdosok, miközben felnézek.
- Csak nyugodtan.
- Értem - s nyugodtan csapok a szárnyaimmal, megállítom a zuhanást.
- Ügyes vagy! - hallom a fejemben, verdesek a szárnyaimmal, de elfáradok. Nem bírom.
Lezuhanok. Valamire ráesem.
- Mama, itt vagy? – emelkedem a mama hátán. Visszavisz a fészekbe. Mégsem csak
egy lehetőség van?
Agresszív vagyok mondták, mert nem hagyom, hogy az érdeklődők csak azt tanulják, amit
jónak tartanak. Igazuk van, hiszen én a nyolc körcikk egységét akarom megmutatni, mert úgy
egyszerűbb és hatékonyabb a fejlődés. Agresszív vagyok, mondják, mert erőltetem a
gyakorlást, és igazuk van. Tényleg fontosnak tartom a gyakorlást, hiszen tapasztalni csak úgy
lehet. Agresszív vagyok, mert a harcművészetet erőltetem a gyógyítóknak. Igazuk van,
tényleg, fontosnak tartom az önbizalom erősítését, nem csak a gyógyítóknak, hanem az élet
minden területén.
Agresszív vagyok, mert mindenkinek mindent meg akarok tanítani. Igazuk van, hiszen
tapasztaltam, hogy a taiki módszer segítségével egyszerűen, hatékonyan mindenki sikeresebb
és egészségesebb lehet.
Átlényegülés
Aki olvas egy ősi kultúráról, az azt el tudja képzelni. Amit el tud képzelni, arra rá tud
hangolódni. Amire rá tud hangolódni, az képes megélni. Amit megél, azt alkalmazni is tudja.
Aki csak kívülről lát egy létformát, az nem tudja, hogy mit érez. Aki átlényegül, az érzi is a
formát. Aki átérez egy létformát, az átveszi az érzékeit is. Aki átveszi az érzékeit, az a
képességeit is birtokolja.
155
Elemeztem a nagy csoport-kis csoport működési hatásmechanizmusát és most nem az ovis
csoportokról írok.
Harci körülmények közt a leglátványosabb a hatékonyság. Nagy csoport esetén mindig vezető
kell, mert a tagok képtelenek egyedül dönteni, sőt mindenki a másikra vár, hogy elvégezze a
feladatot. Harc során is jellemező volt, hogy képtelenek voltak célozva lőni.
Kis csoport esetén /commando/ mindenki tudja a feladatát, nem számítanak külső segítségre,
tömeges megváltásra. Egy célért egységben tevékenykednek. Amit elemzés során a
részletekből megéreztem az, hogy valami szerencse kísérte az akciókat ilyenkor. Amikor
egységben, a feladatra hangolódva cselekedtek láthatatlan erő kísérte, védte őket. Selejtes
aknavető működni kezdett, sőt olyan találatot produkált, hogy nyugodt körülmények közt sem
lehetett volna megismételni. A rájuk dobott bomba lepattant a hídról. Golyózáporban
menetelő tiszt skót dudával - és nem érte találat.
Civil életben ez úgy jelenik meg, ha valamit igazán akarsz, akkor nincs akadály, de ha
kételkedsz bármiben, akkor gátak tömege tornyosul eléd. Tudtok hasonló esetekről? Kezd
érdekelni részletekben a téma.
Nincs szándék, hanem az üresség, az erő, a tudat irányítja a megfelelő cselekvést. Ez az igazi
szellemi munka alapja.
Ezt kellene mindenkinek megtapasztalni, ez a harmadik kör lényege. Sajnálom, hogy nem sok
érdeklődő van.
Versféle
Jöttem a földre
De minek?
Tudást hoztam
De kinek?
Nem panaszkodás
Csak rímek
Tisza-parton sétálok.
Nem nyaralok. Nem gondolkodom, csak figyelek. Fák lényei, erdő szelleme, Tisza tündér
figyel. Érzem őket. Nem érzem a meleget, a felzavart szúnyogokat, a csaláncsípést. Ez más
dimenzió. Nincs kivel ezeket megbeszélnem. Leülök a fekvő fára.
156
- Az országról beszéltem.
- Annyit tudsz védeni, amennyi a rezgésed hatósugara.
- Ezt tudom.
- Elementált is készítettél már.
- Igen
- Akkor mi a problémád?
- Nem érzem magam elég erősnek.
- Nem vagy egyedül.
- A többiek célokat hajtanak, nem értik a cselekvés nélküliséget.
- Akkor tényleg egyedül vagy.
- Nem értik az elemzés-beszélgetés-tapasztalás lényegét.
- Csak hallgató fázisig jutottak ennyi év alatt?
- Sajnos és félnek, panaszkodnak.
- Miért nem akarnak túllépni ezen?
- Ezt sem tudom velük megbeszélni, válasz nélkül maradok mindig.
- Nekik van vesztenivalójuk, te már nem jössz ide vissza.
- Ne törődjek velük?
- Nincs kollektív megváltás, csak egyéni.
- Segíteni akartam.
- A lehetőséget megmutattad.
Tudatosság gátjai
A tudatos előbb megvilágosodik, és azt mondja minden jó, hiszen tudja, hogy egységben
van az univerzummal és cél nélkül figyeli a környezetét /aktív meditáció/, amely a nem
cselekvés által emelkedik a tudati rezgés szintjére.
157
Az ördög a részletekben rejtőzik - mondja a közmondás, de mivel senki nem elemez, így ez is
értelmetlen szólásmondássá silányult. Pedig ez a kulcs az akadálymentesítéshez. Az ember a
cél erősítése helyett, elkezdi a részletekbe fúlást, az akadályok építgetését. Lesz-e pénzem rá?
Nem lenne-e fontosabb helye a pénznek? Nincs erre időm? Megéri-e? A legkisebb
bizonytalanság máris a gátak tömkelegét vonzza be. Ha minden sínen van látszólag, akkor
ármány újabb fondorlatával szembesül a kételkedő. Betegség, ez lehet a gyerek vagy saját
maga. Leggyakrabban hasmenés, hiszen az ideg ott hat legerősebben. Munkahelyi gondok, a
főnök épp akkor rendel el túlórát, helyettesítést. Családi esemény, akkor történik valami
családi esemény, amit nem lehet lemondani. És még sorolhatnám azokat az okokat, amik nem
léteznének, ha nem vonzanák be kétkedéssel, bizonytalansággal. Ha valaki szilárdan elhatároz
valamit, akkor helye nem lehet megingásnak, és ilyenkor fel sem merül semmi akadály,
hiszen nincs, amibe beleköthetne ármány.
Gondold át, melyik verzió szerint készülsz? Vajon mire alkalmas a közös ráhangolás? Nem
fontos nekem hinni, de ne is hidd el, inkább próbáld ki. Ezt hívják Taiki módszernek. Elvileg
ezért jöttetek beavatásra is, akkor mi tart vissza, hogy gyakorold? Mért hagyod, hogy ármány
gátat építsen számodra, miért vonzod be egyáltalán az akadályokat? Gondolkoztál már ezen?
158
Ráhangolást sem csinálják végig
Jövőkép
- Érdekel a jövő?
- Érdekel.
- Nincsenek pártok, mindenkinek van munkája, és nincs bűnözés.
- Ez csodálatos.
- Elvigyelek a jövőbe?
- Persze, de nem úgy nézel ki, mint aki a jövőből érkezett.
- Fényes ruhát vártál vagy marslakót?
- Nem is tudom, semmi jövőbelit nem látok rajtad.
- Ez a jövő.
- Ez a rongyos munkásruha?
- Igen.
- Nincs munkátok?
- Dehogynem, csak az van.
- Nem értem.
- Nem is lehet érteni, de így alakult.
- Melyik párt kormányoz?
- Nincs párt.
- Szakértő kormány lett végre? Demokrácia?
- Nem egészen. Egy hatalom kezében van minden. Az emberek rabszolgamunkát
végeznek. Akinek nincs munkája vagy nincs pénze, azt begyűjtik lágerekbe, elkülönítő
táborokba. Ők a gazdagok donorjai.
Minden ember nyomjelző chipet visel a bőre alatt, így mindenkit azonnal
megtalálnak, akár lázad, akár lopni próbál. Nincs nyugdíj, nincs egészségügy, olcsó
a munkaerő. Ha valaki kidől, száz másik áll a helyébe. Az embereket lebutították,
159
hogy csak annyit tudjanak, ami a munkájukhoz kell. Nincsenek kreatív ötleteik,
nincsenek alkotó művészek, feltalálók. Nincsenek már tudatában sorsuknak.
Biorobotok lettek. A tudás bűn, csak a gazdagok joga a tanulás. Csak a pénzeseké a
gyógyulás joga.
Kóser ország
- Láttam a jövőt.
- Melyiket?
- Miért, mennyi van?
- A jövő képlékeny, mindig a jelen alakítja.
- Egy irányba megy a világ, nem alakítják másfelé.
- Hát, nem nagyon.
- Elég kiábrándító.
- Értem, akkor a kóser világot láttad.
- Kóser, kivéreztetett világ.
- Pontosan, ez a Kárpát-medence kivéreztetésével kezdődött.
- Innen indult a világ romlása.
- Persze minden innen indul. Aki uralja a Föld szívcsakráját, az uralja a világot.
- A magyarok nem uraltak semmit.
- Mert idegenek vezették őket, ez volt a kivéreztetés. Szétszabdalták, ellopták
javait, amíg a magyarok kisebbségbe nem kerültek.
- És aztán?
- Amikor magyar helyett nemzet lett a vegyes nép, lecserélték a három szint.
Helyette kék színű lett a zászló.
- Euró?
- Nem egészen, csak egy csillag lett benne hatágú.
- Viccelsz?
- Sajnos nem, de rögtön magyar állampolgár lett minden bankár, befektető és
katonai központ lett az ország. Visszacsatolták az elcsatolt területeket, és már senki
nem ellenezte, hiszen azok jöttek ide lakni, akik szétdúlták. Rögtön kiderítették, hogy
nem Európához csatlakozott az ország, hanem ez a mértani közepe, így innen
irányították tovább a világot gazdaságilag és katonailag.
- Akkor felvirágzott Magyarország?
- Megerősödött, de már nyomokban sem volt magyar. Már nem támogatták a
kisebbséget, hanem kiutasították az országból, hiszen csak a feszültségkeltés miatt
tartották őket is.
- Itt kísérletezték ki a központi hatalmat, és elterjesztették a világon a kínai mintát
is.
- Ennek az eredményét láttam, de nem volt más lehetőség?
160
- Mindig van, csak azt nem sikerült aktiválni.
- Mit kellett volna?
- Egyszerű lett volna a megoldás, hiszen a jó szándék mindenkiben benne van,
csak a kényelem illúziójával elnyomják és közömbössé teszik az embereket. A Föld
szívcsakráját már mondtam, és ha megnézed a Kárpát-medence egy parabola
antennához hasonlít.
- Igen, tudom.
- Ezt kellett volna tudatosan kihasználni. Néhány megvilágosodott ember
emelhette volna a tudat rezgést, hogy ne butítsák le teljesen az emberiséget.
- Ez a hét táltos, hét szív?
- Az hét magas szintűről szól, de alacsonyabb rezgésszintűek is elindíthatták
volna.
- Csak több kellett volna?
- Nem feltétlen, hiszen nem azonnali hatás kellett volna, hanem egy folyamatos
fejlődés, amibe egyre többen vesznek részt, és megvilágosodva emelik a rez gést, ami
még több ember tudatát emelné feljebb.
- Ennyi?
- Mindig is egyszerű volt.
- Akkor miért nem teszik.
- Megtévesztik az embereket, belefáradtak a kilátástalanságba, fásultak lettek és
közömbösek.
- Nem lehet felrázni őket?
- Senkinek nem sikerült eddig, te is tudod.
Kálmán - horvátul Koloman - (1074? – 1116. február 3.) magyar király 1095-től,
Kálmánt atyai nagybátyja, I. László papnak szánta, de a felszentelés elől néhány főúr
segítségével Lengyelországba szökött.
Szent László halála (1095. július 29.) után ő lett az ország királya; eleinte, úgy látszott, hogy
megosztja hatalmát öccsével, Álmossal, akit László Horvátország kormányzójává tett. Az első
keresztes hadjárat Magyarországon átvonuló seregei ellen biztosítania kellett az országot.
Apja halála, 1077 után nagybátyja, Szent László udvarában nevelkedett. 1091-ben már részt
vett László horvátországi hadjáratában és ő lett Horvátország hercege.
Tisza mellett születtem Záhonyban, és a Taiki központ is a tiszta folyó /Tisza eredeti neve/
mellett létesült Timáron. Ebben már a Tisza tündér ereje is besegített. Regresszióban
ismertem meg Kevét, aki szintén a folyóhoz kötődött. Forrásokat védte, áldotta, ezért a
161
hegyekbe is szétnézett, de útvonala általában a Tisza vonalát követte. Több királlyal is
találkozott, pedig soha nem ment hozzájuk. Ők jöttek a Tiszához. Várkonynál segített egy
faluban az embereknek és most a vízparton akart néhány napot tölteni, hogy töltekezzen a
természet erejével, beszélgessen a folyó tündérével.
Lovak patái, szekérzörgés, hajtók kiabálása és fegyveresek vonulása zavarta meg a természet
csendjét. A lapályos, térdig érő vízben gázoltak át, felkavarva az iszapot. Keve szíve
összeszorult. Harcra készülnek, fákat vágnak, felzavarják a vizet, vér és holttestek szennyezik
a tiszta folyót. A halaknak jó lesz, de ivóvíznek nem. Nem az embereket sajnálta, mert ők ölni
jöttek és pusztítani a magyar tájat. Sólyomként reppent a magasba, hogy megnézze kik azok
és mire készülnek. Két tábort látott, ahogy egymással szemben készülnek. Fényes lovagokat
és építkező szolgákat, díszes sátrakat hivalkodó zászlókkal.
Ismerős zászlót pillantott meg. A király. Már találkozott Kálmánnal többször is, hiszen a
beszélgetések hatására nem szenteltette magát pappá, inkább Lengyelországba szökött.
Keve tanításai alapján lett felvilágosult király, tiltotta meg a boszorkány üldözést.
(„A strigákról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék”),
mely eredeti szövegében latinul így hangzik:
„ De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat. ”
Ezen az éjen a király és a herceg izzadtan forgolódott fekhelyén, de a főurak is fura álmot
láttak. A másik oldalon látták fivérüket, apjukat vagy nagybátyjukat, mindenki valami
rokonfélét ismert fel az ellen seregében.
Már hajnalban talpon voltak, de nem csatára készültek. Vezérükhöz járultak és megtagadták a
hadbavonulást.
162
A király és a herceg döbbenten nézett a lázadókra, majd felderült arccal nevettek, nem
akarunk testvérharcot. A két főúri tesvér még aznap békét kötött, ami hihetetlen eseményként
íródott a magyar történelem lapjaira. Álmos herceg horvát birtokán lévő Dunaszigeten
adományozott egy várat, amit a mai napig Keve váraként ismernek.
Történelmi tények
Álmos haddal vonult Kálmán ellen 1098-ban, de Várkonynál kibékültek egymással, miután a
főurak megtagadták az egymás elleni harcot.
Várkony a középkorban is fontos csomópont lehetett, hiszen királyaink itt keltek át a Tiszán,
vagy éppen itt találkoztak alattvalóikkal, ellenfeleikkel. Várkonyban találkozott például
Kálmán király és Álmos herceg, Endre király és Béla herceg, Mátyás király és Szilágyi
Mihály, itt kelt át a Tiszán Dózsa György is felkelőseregével. A település az átvonuló
hadaknak később is az útvonalába esett.
Boszorkányégetés
164
- Igen atyám - indult előre az elképedt katona. A püspök nem szokott délidőben ide jönni,
semmiért nem hagyná félbe a lakomáit
- A püspök úr akarja látni a rabot - nyitották ki a rácsot, ahol egy meggyötört emberi roncs
nézett fel.
- Te nem vagy püspök.
- Félrebeszél már - biztosan félrebeszél, érintette meg a katona vállát, aki összecsuklott.
- Fogja már meg, nem látja, hogy rosszul lett - parancsolt a másik strázsára.
- Igenis, fogom - nyúlt érte a katona, amikor valamit súgott a fülébe és enyhén lenyomta a
fejét, így mindkét katona aludni tért a mocskos szalmára.
- Én látom ki vagy - emelkedett fel a kovács.
- Akkor jó helyre jöttem.
- Ha értem jöttél, ezt a vasat is le kell venned.
- Te vagy a kovács, úgy tudom.
- Tűzzel le is venném.
- Teremts tüzet akkor!
- Arra nincs idő, egyszerűbb, ha leakasztod a lánc másik végét a kampóról. -Tényleg
egyszerűbb. Két kampóra volt akasztva, ami csak a fogoly számára volt elérhetetlen.
Kimenni sem volt nehezebb, mint bejönni.
A kovács házához mentek, ahol sikerült leverni a béklyót.
165
Epilógus:
Nem lepődtem meg az eltűnés módján de, hogy öregkorára várat kapott, Álmos hercegtől,
amit Róla neveztek el, az hihetetlen volt.
Ezt csak én találom ki. Gondoltam, és elkezdtem kutatni a témában. Amit találtam, az több
volt mint önigazolás, és nemcsak Keve létezéséről, hanem az igazi koronáról, amelyet a
Hunyadiak őriztek tovább.
Kevevára ősi település. Helyén Anonymus leírása szerint már az Árpád-kor előtt is erősség
állt, mely Ajtony őséé, Galádé volt. Ennek helyére István király épített várat.
Neve már Anonymus leírásában is szerepelt. Első okleveles adat az 1200. előtti időkből,
1071-ből maradt fenn Keuee néven.
1071-ben Urbs Keue néven említik várát, a mellette épült város az ómagyar Keve nevet
viselte. 1154-ben szerb hatásra Kovin, majd Kubin, később Temes-Kubin. KORVIN
Így tehát megoldódik a falu, a sziget, és a kastély rejtélye: Kubinról van szó, melynek régi
magyar neve Keve volt, latinul Covinum, ma Kovin Jugoszláviában. Ransanus leírása egészen
egybevág azzal, amit Pesty Frigyes (a 19. század közepén) ad Keve fekvéséről: „A régi vár
mintegy szigeten feküdt, melyet a Dunavác nevű Duna-ág és a Ponyavica vize képezett. A
várostól egy csatorna választotta el.” Keve tehát város is volt, vár is, sziget is.
De mi köze volt Hunyadi Jánosnak Kevéhez? Bonfini azt állítja, hogy ott született, Ransanus
Hunyadi szüleit költözteti onnan Magyarországra. Mindketten úgy tudják, hogy a város az ő
kezén volt.
Keve az Al-Duna egyik kedvező fekvésű pontján, a Morava torkolatával szembeni két hosszú
sziget közötti átkelőhelyen létesült. A fennmaradt adatok szerint a népvándorlás idején
Priscos rhétor a Morava torkolatánál fekvő Margumból kelt át az északi oldalra, hogy Attila
udvarába menjen. 1071-ben Niš felől hazafelé vonulva Salamon és Géza herceg itt kelt át a
Dunán és vált szét seregével.
1241-ig, a tatárjárásig Keve városa iparosközpont, és a Bulgáriába, illetve Bizáncba, a dél felé
irányuló nemzetközi kereskedelem egyik fő helye volt. Az itt Kevén átvezető ősi hadi úton a
Panyóca mocsarai szélén Haram, illetve Krassó várába lehetett eljutni, valamint e hadiút
vezetett Kevétől északnyugatra a másik dunai átkelő, Vojla (Pancsova) érintésével Olnason át
a titeli révhez, innen pedig a Béga mellett Nagybecskerekig elhaladva részben Óbecse felé,
részben Homokréven (Mokrin) át Csanádra vezetett.
A tatárjárás után Keve lehanyatlott. 1272-től Keve és Krassó ispánsága egy személy kezébe
került, 1291-től mindkét tisztséget a szörényi bán viselte.
166
Keve az Al-Duna egyik kedvező fekvésű pontján, a Morava torkolatával szembeni két hosszú
sziget közötti átkelőhelyen létesült. A fennmaradt adatok szerint a népvándorlás idején
Priscos rhétor a Morava torkolatánál fekvő Margumból kelt át az északi oldalra, hogy Attila
udvarába menjen. 1071-ben Niš felől hazafelé vonulva Salamon és Géza herceg itt kelt át a
Dunán és vált szét seregével.
Jankó szibinyáni Hunyadi János, azaz Szebeni Jankó, Hunyadi János neve a szerb
népköltészetben. A reá vonatkozó románcokat lefordította Románecz Mihály: A Sz.-
románckör a szerb népköltészetben, a pancsovai állami főgimnázium 1890-91-iki évi
értesítőjében.
Amit személyéről tudunk azt sugallja, hogy érdemeket csak a csatamezőn szerezhetett,
mégpedig a déli végeken. Az adományt ugyanis a temesi ispán, Ozorai Pipo eszközölte ki
számára, aki 1405-től 1407-ig kevei ispán is volt.
Így Bonfininak az az értesülése, hogy János Kevén, vagyis in „Corvino vico” látta meg a
napvilágot, a legkevésbé sem mondható oktalannak.
„Kevei János” birtokában levő kastélyban, melynek Covinum a neve”.
167
Száz év remeteség
A jóslások, látomások mindig két vagy több lehetőséget tárnak fel, hiszen a jövő
képlékeny, magunknak alakítjuk, formáljuk. Csak azt jelzik, hogy ha ebbe az irányba
haladunk ide jutunk, de ha itt vagy más irányt veszünk, akkor ilyen változás
lehetséges.
Másik irány
168
Kajáért mehet a szemétbe
Nincs ember, csak fogyaszt
Nem tudatos, mert mind gyarló
Engedelmes, mint a birka
Sorban megy a vágóhídra
Nem kell nekem ilyen világ
Nem gyúlt a fejekben világ.
Huszitáknak nevezik Husz János követőit a huszita háborúk 1420-ban való kitörése után.
Husz halála után az általa elindított mozgalomban két irányzat alakult ki, a kelyheseké és
a táboritáké.1433. november 30-án a Bázeli Zsinat jóváhagyta a Prágai Compactát, és a
pápai túlerők 1434. május 30-án Lipany mellett a táboritákat elpusztították. A táboriták
egy békésebb maradéka 1470-ben „Testvéri Egység” néven csoportosult. Sokuk a
folyamatos katolikus üldöztetések elől 1548-ban Morvaországba szökött, és az akkoriban
odatelepült hutteritákhoz hasonlóan Morva Testvérek néven vagyonközösségben, papság
nélkül éltek, és a tanítóikat, lelkészeiket maguk közül választották. Luther Márton reformja
nagy örömmel érte az utraquisták, husziták és táboriták egy részét. A katolikus erőkkel
1620. november 8-án vívott fehérvári csata vérfürdője a huszitizmus végét jelentette.
Fontos megjegyezni azonban, hogy a huszitizmus nem pusztult ki teljesen, ma Csehország
lakosságának mintegy 0,4%-a huszita vallású.
(forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Huszit%C3%A1k)
I. Mátyás király gyakran Corvin Mátyás, hivatalos latin uralkodói nevén Mathias Rex.
Magyarország királya volt 1458 és 1490 között.
169
feltételezések szerint nevét talán az egyik vezetőjéről Lehoczky János vitézről kapta, aki
1459-ben állt Mátyás szolgálatába, ekkortól számítjuk a fekete sereg fennállását.
(forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_sereg)
Arisztotelész, az ókori görög filozófus azt mondta a póknak hat lába van.
Senki sem kérdőjelezte meg ezt a bölcsességet. 20 évszázaddal később egy biológus vette a
fáradtságot, és egy nagyító lencse segítségével megvizsgált egy pókot. Micsoda meglepetés!
Felfedezte, hogy a póknak nyolc lába van.
Alapos megfigyelés és elemzés után, az ismeret mindenki számára
hasznosnak bizonyul és jóra vezet, ha a dolgok ésszerűek, és bizonyíthatóak. Ha mindenki
számára hasznos, akkor jóra vezet és akkor útmutatásként is elfogadható. Fontos, hogy
mindenki tudja, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová megyünk. Mani tanai szerint is csak a
tudás vezethet az üdvözüléshez, emberi mivoltunk kiteljesüléséhez. Az ész átlát mindent. "Az
embernek nem szabad vakon hinnie, csak akkor, ha a saját szemével meggyőződött a kérdéses
dolog létezéséről".
170
Az egyház érdekében jött létre a sötét középkor, a tudás kisajátítása. Tudták
az oktalan birkákat könnyebb terelgetni, mint a felvilágosult szabad szellemű embereket.
Ezért hirdették azt, hogy "a tudás bűn". A tudás vallását eredetileg BOON, Ősbő, Bőség,
BŐN néven ismerték. Tibetben ma is így ismerik. Üldözték és megölték a fény hordozóit és
a gyógyítókat. A tridenti zsinatot 1562-ben azért hívták össze, hogy eldöntse, milyen
álláspontot foglaljon el a katolikus egyház a dogmákkal kapcsolatban. Reggió érseke
beszédében hangsúlyozta, az egyház érdeke az, ha a dogmákat a Szentírás fölé helyezik. Az
egyház tekintélyét ne kössék meg isteni törvények. (Canon and tradition, page 263)
Az ősi tudás őrzői, a mágus papok tisztában voltak a tantrikus erők
átalakításával. Ennek a külsőségét utánozta később a katolikus egyház azzal, hogy a papok
nem nősülhetnek. Ám az erő átalakításának tudását már nem birtokolták, ami a jelenlegi torz
helyzetet eredményezte. Az a visszás helyzet alakult ki, hogy olyan papok prédikálnak a
helyes párkapcsolatról, a családról, akik ezt életükben nem élték meg egészséges módon!
Ennek egyenes következménye lett bűntudat érzésének keltése a könnyen befolyásolható
emberekben. Megválthatják "bűnüket" gyónás és pénzadomány által.
A történelem előtti korokat egyfajta őstudással, semmint a mai értelemben vett hittel
jellemezhetjük. A HIT szó sohasem jelentett vallásos hitet, hanem HITEL-ességet, HITELT
érdemlő magatartást, azaz becsületességet /LELKIISMERET ARANYTÜKRE/
A hit nem más, mint biztosíték nélküli bizonyosság, szilárd belső eltökéltség valamiről,
amelyről biztos tudással nem rendelkezünk.
A hit szót mindig olyankor használjuk, amikor kétségeink támadnak, valamiben nem vagyunk
biztosak: Pl. azt hiszem – talán, azt hittem – tévedtem.
Nem szabad túlzásba vinni az élvezeteket, és nem engedhető meg, hogy a vágyak vezéreljék
az embert. Ha a cél adott, csak arra kell összpontosítani és akkor megvan az út, a lehetőség a
célba éréshez.
171
Az embernek azonban megnőttek a vágyai, ezért sohasem éri el a boldogságot. A saját maga
alkotta törvényeknek kell megfelelnie. Eleget kell tennie a társadalmi elvárásoknak. Az
anyagi világ keresése miatt elfelejtette önmagát és ma már irányításra szorul.
Néhányan azonban megtanultak hallgatni a belső hangra, képesek voltak öntudatra ébredni,
ezért megvilágosodtak. Ők a zsenik, a feltalálók, a művészek, a szentek vagy ősi elnevezéssel
babba-k.
Ha véletlenül világosodott meg valaki, azt csodának tartották. Volt aki célirányosan jutott
ebbe az állapotba, másokat valamilyen megrázkódtatás vitt olyan helyzetbe, ami utat mutatott
a megoldáshoz. Ez lehetett látomás vagy álom is. Sokan szentelték az életüket annak, hogy
újra felfedezzék az ősi tudás kis töredékeit. Egy-egy ágon elindulva titkokat lehetett felfedezni
vagy új módszereket lehetett találni. A hatalomféltés miatt azonban a titkos társaságok
mindenféle rítushoz kötve, szűk körben adták át az ismereteket. Ezért nem lehetett felismerni
azt, hogy elég csupán a gyökereket, az eredendő tudást megismerni, mert annak segítségével
rá lehet hangolódni a világmindenség tudatára, ahonnan minden ismeret lehívható.
Amit nem ismer az ember nem jelenti azt, hogy nem létezik.
Az ókori kultúrákban sok mindent ismertek, amit a középkorban sikeresen eltüntettek azok
akik fennen hirdették, hogy „a tudás bűn” és a mai kor tudósainak kellett újra felfedezni.
A Csillagvilág küldöttei
173
piramisok feltárásához, arra már nincs magyarázat. De ahhoz képest, hogy Európa
történelmében még az időszámítást is meghamisították, ez már igazán semmiség!
Létezik egy sumír királylista, mely e nép történetét 25 ezer évre vezeti vissza,
annak ellenére, hogy a Folyamközben csak ötezer éve élnek.
Az évszázadokig fennálló hun világbirodalom kiváló vezérét, Attilát senki sem nevezte Nagy
Attilának pedig Rómában nevelkedett, latinul és görögül is beszélt, nagylelkű és művelt
király volt.
A művelt világ ma mindenesetre nem az ókori mediterrán népek tógáinak, tunikáinak vagy a
germánok szíjjal összefűzött ujjatlan ruhadarabjainak utánzatait hordja, hanem a turáni lovas
népek nadrágját, csizmáját, övét és sapkáját. A hunok alkalmazták először a hosszú nadrág
alatt a fehér pamutból készült alsókat, a végiggombolt, bevarrt ujjakkal ellátott kabátot. A
kalpagok díszítései is a hunoktól került a nyugati öltözékekre. Európában a hunok és szkíták
által rendszeresített nyereg és kengyel lett az általános, melynek a használata napjainkig
fennmaradt.
A klasszikus, az ún. görög és a latin kultúrát a keleti népek vitték el Hellászba és Itáliába.
174
Az "indogermán" kulturális emlékek egyértelműen keleti, vagyis sumír hagyatékok.
Az ókori kultúra nem jelentős Nyugat Európában. Sokkal magasabb szellemi szinten volt a
civilizáció Kelet-Európában és Ázsiában.
Mégis az átírt történelem az ázsiai megjelölésen az alacsonyrendű nomád, barbár, turáni
törzseket ért.
Suma Qian az i.e. II. sz. ban írta, hogy a hunok a Xia uralkodó család leszármazottai. Ez
alapján a Kínai Birodalom létrehozója a Xia dinasztia hun eredetű volt.
Minden út a HUNOK-hoz vezet, minden ismeret a HUNOK-nál kezdődik, hiszen a hun szó
maga jelenti az elsőt.
A Szkíták a Bibliában
A Biblia Isten szerint többször megbünteti "választott népét", a zsidókat (Jer 5, 10)
"...ahogyan elhagytatok engem, és idegen isteneknek szolgáltatok országotokban, ugyanúgy
fogtok idegeneknek szolgálni olyan országban, amely nem a tiétek.
Ímé, én hozok reátok messzünnen való nemzetet, oh Izráel háza! " ezt mondja az Úr:
„ Kemény nemzet ez, ősidőből való nemzet ez; nemzet, a melynek nyelvét nem tudod, és nem
érted, mit beszél! Tegze olyan, mint a nyitott sír, mindnyájan vitézek. És megemészti
aratásodat és kenyeredet; megemészti fiaidat és leányaidat; megemészti juhaidat és ökreidet;
megemészti szőlődet és fügédet; erősített városaidat, amelyekben te bizakodol, fegyverrel
rontja le. De még ezekben a napokban sem teszlek benneteket egészen semmivé, azt mondja
az Úr” (Jer 5, 15-18).
A tegezzel és a vitézséggel jellemzett nép ismerős. "Ős időből való nemzet", azaz "örök
időktől való nép". Ennek a támadónak az eredete a teremtés idejéhez tartozik. A hatodik
részben újabb írással találkozhatunk:
Így szól az Úr: „ Imé, nép jön el az északi földről, és nagy nemzet serken fel a földnek
végéről! Kézívet és kopját ragad, szavok zúg, mint a tenger, és lovakon nyargalnak, fejenként
viadalra készen te ellened, oh Sion leánya!” (Jer 6, 22-23)
A kézív és a kopja, a lóháton való nyargalás közismerten a szkítákra jellemző. Ezek nem
mások, mint Nimród utódai, Az Éden őrzői. Megbízásukat Istentől kapták. Ez a nép már
ősidőktől rendfenntartó /Isten ostora/ volt, ezt a megbízatást örökölte, és ezt folytatta Atilla
175
hun király is. A hunokat a görögök szkítának, a perzsák pedig sakának nevezték. A szittya,
szkíta, vagy szaka elnevezések, azt jelentik, hogy itt egy hatalmas szellemi örökséggel bíró
népről van szó, amelynek megmaradtak tárgyi bizonyítékai. Szellemi örökségének
továbbélése minden elkövetkező történelmi időszakaszban tényekkel bizonyítható. Atillát
nem hunnak nevezte Priszkosz rhétor a nála megfordult bizánci tudós követ, hanem szkítának.
Az Árpád házi honvisszafoglalás népét pedig a kortársak ungarus-nak, ungroi-nak, hunnak és
szkítának hívták.
Szkítának, amely első volt a Biblia szerint is a görögök nevezték ezt a népet. Scyta elnevezés
égit jelöl.
A hun szó sumírul embert jelent, maja nyelven elsőt és ez igen hasonlít a hindu, homo,
human szavakhoz. Egy tőről fakadnak A kínaiak hiugnu néven nevezték a hunokat, HUN-
GAR a hunok tömege, sokasága a legtöbb nyelvben az egy hasonló hangzású: UN, UNA,
UNO, ÖN, ONE, HUN, ON UGOR,
176
hogy a szkíták az egyiptomiaknál is régebbiek.
Istenük a bölcsesség ura. A napvallás a bölcsesség vallása. A Nap jelkép, mindent bevilágít,
mint belső világunkban az értelem. Ebben a kultúrában nem a hit, hanem az értelem, a
megismerés áll a középpontban. A mágus szó egyik fő jelentése: bölcs. A mágusok külön papi
törzset alkottak. Nem a görögök voltak az első filozófusok, őket megelőzték a szkíták és a
káldeusok. Az emberiség természetes egyetemes mágikus tudása az emberré válás óta a
bölcsességet az egyik legősibb értékként fogja fel. A legelső tanító nemzetség a mágus törzs.
A mágusok voltak jó néhány nagy görög gondolkodó tanítómesterei. Ők adták Perzsiának a
tűz és a fény tiszteletét. A napkultúsz papi rendjét a mágusok alkották.
Eurázsia óriási területén a hun-ugorok voltak az első fehér emberek. A fentebb említett
európai nyelvcsoportok és kultúrák nem csak a rokonaink, hanem inkább az elődeink. Ha
több, mint 12.000 éves távlatban gondolkodunk, rengeteg ázsiai néppel és még az amerikai
indiánokkal is rokonságban állunk.
Van egy angolul megjelent könyv: Hans Stefan Santesson: Understanding Mu (Mu megértése
- James Churchward meghökkentő teóriái)
James Churchward ezredes angol tisztként Indiában szolgált harminc évig. Az 1880-as
években eljutott Tibetbe, Mongóliába és Szibéria egyes területeire. Indiai tartózkodása alatt
elkezdett érdeklődni az ősi vallások és kultúrák iránt. Elhivatottsága arra indította, hogy egy
olyan indiai rishi, tanító tanítványává szegődjön, aki még értette, beszélte az ősi legendás föld,
Mu nyelvét. Tanulmányai során eljutott egy tibeti monostorba, ahol megengedték neki, hogy
belenézzen az idegenektől elzárt vallásos könyvbe, a Sacred Inspired Writings of the
Motherland-ba (Az anyaföld szent ihletett írásai). A tibetiek szerint ezek az írások a Csendes-
óceáni Mu szigetéről származnak, ami körülbelül 11.500 évvel ezelőtt egy özönvíz során
süllyedt el.
A könyv szerint Mu szigete volt az emberiség bölcsője. 15.000-20.000 évvel ezelőtt, innen
költöztek, vándoroltak a telepesek Atlantiszra és Eurázsiába, amikor a terjeszkedést az
időjárás változása lehetővé tette. Térjünk vissza a hun-ugor/magyarokhoz. Mi magyarnak
nevezzük magunkat, de a világ Hungáriának ismeri az országunkat. Az ujgur birodalom volt
az első, minden kétséget kizáróan legnagyobb, legerősebb és legfontosabb azok közül
melynek lakói a Mu szigetéről származtak. Churchward szerint a Mu szigeti egyik város neve,
ahonnan a nagák elvitorláztak - a monostori leírások szerint több, mint 70.000 évvel ezelőtt -
Hiranypura volt.
A magyarokról az a téves nézet maradt fenn, hogy csak lóhátról, íjjal tudnak harcolni. A
leírások szerint az íjat csak az ellenség zárt sorainak szétzilálására használták, majd
közelharcba bocsátkoztak az ősi magyar fegyverekkel, a szablyával, a fokossal és az ostorral.
Ugyanakkor a szkítákról köztudott volt az is, hogy gyalog ugyanolyan veszélyesek voltak,
mint lóháton.
Ez azt jelenti, hogy a szkíták alkalmazták a gyalogos harcművészetet is. Sőt, egyes
feljegyzések szerint a harcművészetek részben a sztyeppéről kerültek Indiába, onnan tovább
177
kerültek Kínába, majd Japánba. A japán yomon kultúrát a sztyeppéről érkezett lovasíjász
nomádok igázták le. Az első szamuráj könyv az "Íj útja”, századokkal megelőzte a kard
használatát, ami csak a 15. századtól vált meghatározóvá .
Ezt a vallást üldözték Szent István királyunk idejében. A szkíta kereszténység nem ismeri más
vallások eltiprásának tanát, alapvető eleme a türelem és a szeretet. Jól példázza ezt az az
esemény, amikor Atilla csapataival Róma közelébe ért. Ahelyett, hogy lerombolta volna a
várost egy tárgyalást követően visszafordult embereivel.
A történettudomány számára ez a megbocsátó gesztus értelmezhetetlen, mi azonban tudjuk,
hogy az a főpap aki Atillával tárgyalt, haláláig – felfüggesztette az eretneküldözést. A
vérengzőnek kikiáltott hun király tehát ártatlanok ezreit mentette meg a kegyetlen haláltól.
A monda szerint Atilla holttestét hármas vas, ezüst és arany koporsóba tették. Megtalálni
azonban még senkinek sem sikerült. A népek története tele van visszatérő ősökkel. A
keresztények Jézus visszatérését várják, a muzulmánok Mohamedét. Érdekes módon a
magyar mítoszok nem Atilla, hanem fia, Csaba visszatéréséről beszélnek. Ennek egyetlen oka
van az, hogy visszatérni csak az eltávozottak tudnak.
Atilla azonban nem ment el, szelleme évekig vezette a hunokat újjászületésük útján.
Olyan állapotban létezik, amelyből bármikor megtud testesülni, ha itt lesz az ideje. A
temetéséről szóló mondában szereplő hármas koporsó tulajdonképpen három erőréteget jelent.
Jelenleg fényhullám természetű létformában él, amely átjár bennünket és ebből kibontakozva
bármikor újra testet ölthet. A Kárpát medencét hét Ős őrzi. Ezek egyike Atilla.
Kínai krónikák szerint a HUN király különleges testőrségét táltos beavatott harcosokból
szervezték és SASÍJÁSZOKNAK nevezték őket.
Ilyen testőrsége volt Atilla királyunknak is.
A SASÍJÁSZOK számára nem volt fontos, hogy lássák a célt, mégis mindig pontosan lőttek.
Sötétben is olyan pontosan találtak, mint a nappali fényben. A célzásra a táltos-révülés
módszereit használták. A HUN SASÍJÁSZOK kiválóan tükrözik az íjászat ősi
megtestesülését, melyet csak testi-lelki-szellemi összhangban lehet gyakorolni.
Ezt a kultúrát őrzi és gyakorolja mind a mai napig japánban a zen íjászat.
"Ki lő?" ez a sintó gondolkodás alapkérdése. Valaki lő, de nem én, mert eggyé váltam a
Mindenséggel.
178
Mi a cél? Nem látom a célt, de érzem, a cél én magam vagyok, mert én vagyok a Mindenség.
A cél a Mindenséggel való testi, lelki, szellemi együttrezgés és összhang.
"Semmi bajom a vallásokkal, csak olyan, mint a gőzgép, sok fölösleges munka
és kevés hatékonyság."
Pedig ekkora emberanyag többre lenne képes. Újra földi paradicsomot hozhatnának létre az
emberek. /vagy talán nem is ezt akarják!/
A vallásos hit, a szekták tömeghipnózisa is okozhat néha révülést, extázist, ami természetes
javuláshoz, gyógyuláshoz vezethet. De ezek nem tudatosak, hiszen a vallások dogmákat
tanítanak és félelmet oltanak a hívekbe, ezért nem tudják kihasználni azt az erőt amivel
rendelkeznek. Erejük csak véletlenszerű, sem az erőssége, sem az iránya nem vezérelt.
”Ha annyi hitetek lenne, mint egy mustármag, hegyeket tudnátok megmozgatni” - mondta
Jézus.
A régi mágus papok tudták használni ezt az erőt. Nemcsak prédikáltak, hanem
meghallották Istent és tették amit kellett. Akkoriban a csoda a mindennapok része volt és
természetes volt az is, hogy a templomokban gyógyítottak.
Akkor még Isten akaratát a papok nem szavazással döntötték el, hanem amit az égben láttak,
azt valósították meg a Földön. A pálosok /fehér táltosok/ voltak az utolsók, akik ezt az irányt
követték a pilisi központjukban.
A Napvallás
179
Nem imádták, hanem ismerték és tisztelték a természetet.
A napkultusz a Nap fényének tisztelete, a Nap éltető ereje, mint teremtő erő volt fontos. Ezért
lett a Nap a teremtő Isten jelképe.
A sumír, akkád, asszír városok központjában lévő lépcsős templom nevét az ékírások alapján
a sumerológusok ziggurat-nak olvassák, ejtik. A magyarul tudó ember ezt könnyedén
olvashatja olyasminek, mint " Az Ég Ura "
180
Egy pont körülötte egy kör (magasság és mélység) a MAG és az Világmindenség.
A teremtés virága 6 + 1 tér világot jelöl.
Ez a világnak virága, ennek a tükörképe a párhuzamos világ és így együtt adják a teljes
világegyetemet. Ez a 12 + 1 szertartás résztvevőinek száma, a SZELLEMI ÉS ANYAGI
VILÁG (ami fent, az lent)
Ez így duplán HATásos. Ez a kettősség. Így EGYséges, ez a teljesség. Így tud megnyilvánulni
a szellemi világ, és így tud teremteni az anyagi világ.
A jin-jang kettősége:
Ezen belül megvolt a női jelleg is. Az ősi államrend is ennek alapján szerveződött. Ezért
beszélünk fehér és fekete hunokról és azon belül mindig kettős fejedelemségről. Egyik a
harcos, a másik a szellemi irányító: Hunor és Magor, Attila és Buda.
A Hunok voltak a béke őrzői, a magyarok a tudás népe.
A PIRAMIS EFFEKTUS
181
Az ellentétes erők ezért egyre jobban kitolódnak a mérleghinta szélei felé, egyre nagyobb
ellentéteket eredményezve. A középpont megtalálásakor lép fel csak az egyensúly. A
középpontból irányítható, és minden irányba azonnal kiterjeszthető a szükséges erő.
....Egy régi kis cipőbolt mindkét oldalára egy-egy fényes nagy új cipőbolt nyílott. Az egyik
kiírta nagy fényes betűkkel, "legjobb cipők", a másik kiírta nagy fényes betűkkel "legolcsóbb
cipők". A kis bolt ennyit írt ki a táblájára "BEJÁRAT".
A jóság veszélye, hogy nem tud ellent állni az ártó erőknek, ezért behódol, és
így akaratlanul is a rossz segítőjévé válik mint az áldozati bárány.
Ha pénzt adsz egy koldusnak, ezzel csak saját lelkiismeretednek teszel jót, igazából a koldust
csak megerősíted abban, hogy a koldulás "jó üzlet".
Egy ősi mondás szerint: ha egy éhezőnek adsz egy halat, az másnap újra éhes lesz, de ha
megtanítod halászni, akkor el tudja magát látni.
182
értelmezve kényszer nélkül eldönthető, hogy hasznos volt-e a tett, avagy sem. A hatás
magához vonzza az ellenhatást. Mi a karma? Amit a sors AKAR MA (megint itt a MA
kifejezés). A kereszténység kétezer éve nem múlt el nyomtalanul. Sokan a büntető és
jutalmazó Istent gondolkodásukban behelyettesítették a "Karma" szóra, pedig igen távol áll a
valóságtól. A Karma szó jelentése: visszahatás, semmivel sem több. Mindennel, amit az
ember tesz, hat a világra, a világ pedig visszahat rá. Ha belerúg valaki egy kőbe, megfájdul a
lába - de nem azért, mert a kő büntet.
Nem érdemes úgy megmenteni valakit a száguldó vonat elől, hogy a sorsát
átvállalja valaki, mert akkor önpusztításba torkollik a dolog. Ha a vonatsínen álló ember mellé
állunk, akkor csak fölösleges áldozatot vállalunk.
183
váltót átállítani, s megoldódik a helyzet, de az tanulságosnak kell maradnia a megmentendő
ember számára. Természetesen az események után nem szabad arról megfelejtkezni, hogy a
vonatnak vissza kell térni az eredeti vágányára. Sajnálkozással nem megyünk semmire. Hűvös
fejjel, érzelmektől mentesen, tiszta tudattal kell cselekedni.
A gyógyítók a legnagyobb gondot akkor okozzák, amikor megoldják a beteg gondját, ahelyett
hogy arra figyelmeztetnék mire utal a kialakult betegség, és testi, lelki vagy szellemi síkon
milyen változásokra lenne szükség. Mivel nem szüntetik meg az okot magukra veszik
páciensük karmáját.
Történt egyszer réges régen. Egy idős földműves öreg lovával a földjén
dolgozgatott. Egy napon a ló elszabadult, s eltűnt a dombok közt. Amikor a szomszédok
kifejezték sajnálatukat a szerencsétlenség miatt, az idős ember csak ennyit mondott:-
Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná ezt megmondani? Egy hét múlva a ló visszatért a
dombok közül egy ménes vadlóval, és amikor a szomszédok a földműves szerencséje miatt
örvendeztek, ő ismét ezt mondta:- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná ezt
megmondani? Amikor az idős ember fia megpróbálta betörni az egyik musztángot, leesett a
lóról, és eltörte a lábát. A szomszédok megint sajnálkoztak. Nem úgy az idős ember, aki csak
ennyit szólt: - Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná ezt megmondani? Néhány hét
múlva bevonult a hadsereg a faluba, és besoroztak minden hadra fogható fiatalembert.
Amikor az idős földműves fiát a törött lábával meglátták, lehagyták a listáról. Szerencse volt
ez vagy szerencsétlenség? Ki tudná ezt megmondani?
Az emberek vérre menő vitákat folytatnak csak azért, mert nem látják a
másik szemszögéből a dolgot, és dogmákban gondolkoznak.
184
van a legmagasabb rendű a tudatosság, a legalacsonyabb pedig az anyagi valóságot átható
életerő.
Ha a fény harcosa nem harcol, akkor háttérbe vonul. Ha kell, akkor használja az erőt, Ezért
sohase nem tudhatják, mikor üt vissza. Ezért nem bántják, inkább tartanak tőle.
185
volt. Ezt volt hivatott elrejteni a magas korona.
A későbbi nemzedékek egyre jobban eltávolodtak az eredettől, ezért már csak külsőségekben
próbálták utánozni nagy elődeiket.
A fénnyé válás helyett a testet mumifikálták.
A csúcsos fejforma helyett fejtorzítást alkalmaztak, és csúcsos sisakot
viseltek. Ebből ered több nép csúcsos sapka viselete, az egyiptomi korona, vagy a püspöki
süveg, de ebből ered a magyar süveg, vagy kucsma.
A hat ujj megtalálható ősi szobrokon, de a magyar koronázási paláston is.
Az ókorban még a férfiak is rövid szoknyát viseltek (görög, római, skót viselet).
A napvallású lovas népek viszont hosszú nadrágszoknyát (a sumir, szkíta, japán hakama,
csikós gatya), amelyet később csizmába gyűrtek. Ebből alakult ki a nadrág, mert lovagláshoz
az célszerűbb volt. Japánban a mai napig a nemesség jelképe a hakama nevű bő
nadrágszoknya.
A Csendes óceánban elsüllyedt szigetet, a mai Japántól délre az égi jármű leszállóhelyének a
MU szigetének is nevezték.
Volt egy másik nagy sziget is, amit Alanti világként nevezték az istenemberek, így a legendák
Atlantisként ismerik. Az emberek tudták, hogy részei a természetnek, cseppek a
mindenségből, Istenből, vagyis maguk is istenek.
Abban az időben nem léteztek még vallások, ez inkább egy természetes hit volt: A TISZTA
TUDÁS.
Az ősi tudás, a tiszta szellem készen érkezett a Földre.
A világ felfogás kérdése. Nem véletlenül nevezték az ókorban a filozófiát a legnagyobb
tudásnak, illetve, a tudományok tudományának. Hiszen a mai politikai, tudományos és vallási
vezetőink a régi rendszerből visszamaradottan nem attól félnek, hogy tömegmozgalmak
vannak, hanem attól, hogy az emberek már nem hisznek el mindent a hatalom
kézbentartóinak, és önálló egyének kívánnak lenni: vagyis GONDOLKODNAK!
Elindult egy folyamat, ami a gondolkodás kezdetét eredményezte.
A szellem fogalmát sokan keverik a lélekkel, bizonyos határon túl a dogma béklyóvá válik.
Nem véletlenül volt Jézus egyik első ismert kijelentése:
"alakítsátok át a gondolkodásotokat!"
A SZERZETESEK
186
szellemvilággal. Ezt az örökséget nem lehetett megbontani, mert akkor már nem ugyanaz lett
volna.
Magos-Magős-Mágus-Magor
Tátos-Taitos/Tajtos/ Táltos.
A Táltosok tudását a fehér táltosoknak is nevezett magyar pálos rend őrizte meg a legtovább.
187
A pálos szerzetesek
A hegyek leomlanak,
Ez a látomás arról tudósít, hogy hét beavatott, hetedszintű beavatással egymásra hangolódva,
megnyithatják a hét Ős erejét.
189
Azok a beavatottak, akik megtapasztalták a következő dimenziót,
visszajöttek, hogy szeretetet sugározzanak, és meghozzák a tudást az alsóbb szinten lévőknek.
Ez a saját tapasztaláson alapuló tudás magabiztosságot sugárzott. Mindenki
megtapasztalhatta, hogy a Mindenség számos szintből áll. A Kárpát-medencét olyan sikerrel
hangolták be erővonalakkal, és erőkúpokkal (pilisi hármas hegy piramisai), hogy még a
jégkorszakban is voltak itt termőföldek. A jég olvadása után innen népesítették be újra a
Közel-Keletet.
Egy újjáéledt táltos tudású csoport lenne képes újra behangolni ezeket az erőket.
A Föld szempontjából is életfontosságú lenne, hiszen itt van a föld szívcsakrája is, a Pilisben
A középkorban újjáalakult pálos rend, a fehér táltosok jó ideig hatékonyan látták el a
feladatukat. Boldog Özséb alapította a rendet, aki esztergomi érseki kanonok és a Szent István
Lovagrend Nagymestere is volt, tehát harcos szerzetes. Amikor a tatárok Esztergom alá értek,
Özséb és szerzetestársai nem hagyták el a várost, és megvédték. A Mohácsi vész idején a
magyar sereget Tomori Pál kalocsai érsek vezette. Tehát nem volt ritka, hogy papi személyek
egyben kardforgatók is voltak. Kik védték meg 1526-ban a visegrádi fellegvárat a töröktől? A
pilisszentlászlói pálos szerzetesek, 500 pálos szerzetes sikerrel szállt szembe 150 000
törökkel. Ezek a szerzetesek jártasak voltak az íjászatban és a kardforgatásban. Igaz, nem a
római egyház szabályai szerint éltek, hanem az ősi keleti tanokat követték. Attila fővárosának
Szikambria (szik-szikra) romjain, Jézus hagyatékát őrizték.
A pálosrend nem a szokásokon, és dogmákon alapuló rend volt. Csak az lehetett tagja, aki
látta mi történik az égben, és utána azt valósította meg életében, amit odafönt látott „Ami fent
az lent”! Thot. Az ősi igazság mindegyikük tudatában élt: „Et tu Hungaria, mi dulcis patria,
cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis.” (Te is Magyarország, édes hazám, a
pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani!)
190
Egyenrangúként vettek részt a mindennapi gyógyításokban, és szertartásokban az
Aranyasszonynak nevezett mágikus tudással rendelkező nők is. Gyógyítottak, halottakat
támasztottak fel mint Szent Margit, Szent Kinga. Közvetítették az egyetemes emberi értékeket
a nemzet, és azon keresztül más népek felé. Haláluk után pedig temetkezési helyeikből még
nagyobb gyógyító és csodás erő sugárzott ki, mint amit életükben árasztottak.
A DRUIDÁK
"Erő a karban
Igazság a szívben
Becsület a beszédben."
Thot jelképe volt az Ibisz gázlómadár, aki a vízben vagy iszapban áll, de
repülni is képes. Így egyesült a föld, a víz és a levegő őselem. A magyaroknál ez a jelképet a
daru madár testesíti meg. Daruvid -Dru-vid – Druida ennek a kelta megfelelője.
Merlin, a legismertebb druida mágus neve. MER nagyon hasonló a méd mágusrend MAR
rendjéhez, visszafelé olvasva ez a RAM, a sárkány ébredésének helye.
191
A druidák a britanniai kelták papjai voltak. A druida hit szerint a tölgyfa
képviselte minden fejlődés magvát. Sokat tudtak a csillagászatról, a világegyetem
nagyságáról, a természetről, az istenek erejéről és hatalmasságáról.
192
Az idők folyamán a kelta népet sok támadás érte. A vikingek, az
angolszászok és a normannok mellett a rómaiak is egyre kijjebb, Írország felé szorították őket.
Ősi vallásuk a kereszténység terjedésével teljesen háttérbe szorult. A nagyon erős
erőközpontokra épült sok régi szentély helyére, az idők folyamán templomokat építettek. Az
oszlopfők és az alul-felül lyukas szoborfejek, a fejkultusz vagyis a Napkultusz kellékei mind a
mai napig állnak. Mint pl. Pilisben a Nimród fejek.
Meath volt az ötödik tartomány, ahol az Ard Rí, vagyis a legfőbb király
uralkodott. Itt található Uisnech dombja, ami az ország spirituális közepét képviselte, és
ahonnan a király tett a négy égtáj felé tisztelegve fogadalmat. Ehhez hasonló a magyar
királyok koronázási dombja pl. a RAM hegy a Pilisben, ilyenek még ma is szép számmal
találhatók az ország területén. E helyek a misztikus világok közötti átjárók vagy kutak.
193
Mindenszentek ünnepe, más néven Halloween. November 1. előestéje különleges fontosságú
a kelta miszticizmusban: Ez az az éjszaka, amikor a túlvilág(ok) és a való világ közt a határ
leggyengébb. Bizonyos helyeken ilyenkor át lehet járni közöttük, a hősök bebarangolhatják a
mesés másvilágokat. A tündérek, az istenek, a szellemek pedig beleavatkozhatnak az anyagi
világ dolgaiba. Más szent napok: a Beltaine: /május 1./ a Lughnashad:/ augusztus 1/, Imbolc:
/február 1./
Walesben van egy Magor nevű kisváros, amelynek főterén ott áll a
csodaszarvas szobra.
Írországban, illetve onnan Skóciába vándorolt és az ott megtelepedett népet keltáknak hívták,
pontosabban, amikor így nevezték magukat még etnikailag egységes homogén nép voltak.
Néhány száz év alatt eljutnak Európa szinte minden részére. A legtöbb helyen csak egy
viszonylag kisszámú réteg telepedett le mint pl. Ibériában, de vallásukat és nyelvüket
mindenhol kisebb változtatásokkal át tudták örökíteni.
Egy brit tudóst erősen foglalkoztatta az a dolog, hogy a rómaiak 8000 szarmatát
katonai céllal telepítettek Britanniába. A nehézlovas harcmodor szarmata találmány. A hosszú
kard pedig hun. Egyre valószínűbb, hogy az egész lovagi kultúra erre a 8000 szarmatára
vezethető vissza. A kerekasztal lovagjai pedig nem lehettek mások mint szarmaták
leszármazottai. Ebből az is kiderülhet, hogy az egész európai kultúra keleti eredetű. Ezt mi
eddig is tudtuk, de most már lehet, hogy ők is ráébrednek.
Kik voltak a kelták? Több keleti néptörzs közös neve, melyek egész Európában elterjedtek.
Magyarországon a Dunántúlon és Aquincumban élt kelták, az eraviszkusok stb. nyomait a
római hódítás eltörölte.
194
Merlin, a varázsló minden idők leglegendásabb mágusa, Arthúr király nevelője és tanácsadója
volt. Arthur halála után az erdőben bolyongott, druida módon élt. Ő lett volna az utolsó druida
főpap? Életét legendák, halálát titkok övezik.
A YAMABUSHIK
A japán szigeteket már ősidőktől fogva különböző harcos népcsoportok az ezók, a kumaszok,
a hajatok lakták. A mai japánok ősei Kínából, Koreából több hullámban vándoroltak be, és
Kjusu szigetén vetették meg először a lábukat. Ezután a főként íjjal, és lándzsával
felfegyverzett gyalogos seregeik egyre északabbra szorították az őslakosokat. Ez a harc még a
IX században is folytatódott.
Mu sziget elsüllyedése után az Istenemberek eltávoztak a földről. A taitos papok, hogy a tudás
szétszóródását, valamint a faji keveredését lassítsák, folyamatosan az északi hegyekbe
húzódtak. Később, amikor hatalmi harcok és ármánykodások dúltak, politikai fanatikusok
üldözték őket, ezért is voltak számkivetettek. Hátat fordítottak az önző politikának, pl.a japán
195
császár sem politizál, csak a tudás őrzésével foglalkozik. A túlélésre rendezkedtek be,
alkalmazkodtak a környezethez, ha kellett észrevétlenekké váltak. 552 előtt a buddhizmus
Japánba való behatolása előtti időkből nincsenek írásos emlékek, hisz a KODZSIKI és a
NIHONGI krónika csak a VIII. sz. elején készült el.
645-ben ment végbe a TAIKA fordulat, ami nagy átalakulást jelentett, melynek célja a kínai
mintájú államigazgatás meghonosítása volt. Ezzel egyidőben ért véget a TAIKI (őskezdet)
mágikus korszaka.
Az első uralkodó jóval az időszámításunk előtti időben alapította meg a máig is fennálló
császári házat. Ez az oka annak, hogy a császár a japán ember szemében nem egyszerűen
uralkodó, hanem Ő a Napisten földi helytartója. Szakrális uralkodó, mint az első egyiptomi
fáraók, vagy mint az igazi hun-magyar királyok voltak.
A fokozatosan gyengülő, a hatalmi struktúrában egyre hátrább szoruló császár helyét a belső
küzdelmekből győztesen kikerülő klán főnökök, hadvezérek /sógunok/ és kormányaik
(bakufu) vették át. A császári hatalom formálisan még ekkor is megmaradt, mert a császár
nevezte ki a sógunokat, ám a politikába már nem volt beleszólása. A tennók (császárok) fő
foglalkozása ősidőktől fogva a tudományok ápolása volt. Így ezek gyarapítása, ápolása, és
fenntartása a kötelességük lett.
196
különféle vegyszerek, és robbanó eszközök használatát. Értettek a sebek, a betegségek
gyógyításához, de ismerték a méregkészítés fortélyait is. Ismerték a természetet, a természeti
jelenségek és erők működését, sőt együtt is tudtak élni vele. Ismerték az emberi testet,
valamint a szellem és a lélek erejét.
Morihei Ueshiba az AIKIDO megalapítója Tanabéban született. Kiskorában egy singon pap
tanította sokáig a varázslatokra és a singon szertartásokra, a meditációs technikákra.
Életrajzában bevallotta, hogy állandó kapcsolatban állt Kumanó őrangyalaival. Ez az
elültetetett MAG, a tudás segítette őt abban, hogy kívülállók számára misztikusnak tűnő
emberfeletti erőkre és technikákra szert tegyen. Bőrét úgy edzette, hogy naponta jéghideg
vízzel öntette le magát és megkérte barátait, hogy szúrós gesztenyével dobálják, hogy fokozza
a fájdalomtűrését.
197
Shiratakiban hatalmas fatönkökkel birkózott, és földhöz vágta az útonállókat. Lovakkal
versenyzett, vajon bír-e nagyobb terhet húzni. Meditációit a szabadban végezte. A mongol
háborúban csapdába került, záporoztak rá a lövések: csodával határos módon érzékelte a
lövéseket, azt mesélte fénysugár világította meg a lövedék útját, és így ki tudta kerülni őket.
Gyakran elvonult Kumanó hegyeibe, és a kuki shinto gyakorlataival foglalkozott. Mikor
visszatért Ayabéba furcsa dolgok történtek. Morihei felesége minden este hátborzongató
hangokat hallott a hegyről, ahol a férje edzett.
Mindenki meg volt győződve, hogy egy vad Tengu szellemtől tanulta a harcművészetet.
Ebben az időben a házi oltár állandóan recsegett, és a ház körüli fű olyan volt, mintha csatatér
lett volna. Amikor éles karddal támadtak rá, mindig arról mesélt, hogy megjelenik egy
fénysugár és megmutatja a támadás irányát. Egy ilyen küzdelem után hirtelen elkezdett
remegni, és úgy érezte, nem tud megmozdulni. Arany köd burkolta be testét, minden önteltség
eltűnt belőle, megértette a Világmindenség belsejében lezajló folyamatokat, és azt, hogy "én
vagyok a világmindenség" A különbség az anyagi, a rejtett és isteni világok közt eltűnt,
megértette, hogy a budo lényege nem a harc, hanem önmagunk tökéletesítése.
Sokaku Takeda a Daito ryu félelmetes mestere volt a régi világ utolsó harcosa, Shinto
papoknál tanulta a takeda klán titkos Oshiki-uchi módszereit.
Isino Csojsai alaptotta a Sinto ryut, úgy érezte, hogy kardvívó tudásának kiteljesedéséhez az
ember feletti erők adhatnak csak lehetőséget. Ezért minden erejével a Katori városban
működő Sinto kultusz felé fordult. Hosszú meditációs gyakorlatok és öntisztulási technikák
után éretté vált a belső megvilágosodásra, majd megjelent előtte egy KAPPA (halszerű lény),
aki megmutatta számára a továbbjutás útját.
Csujo Nagahide kardvívó tudását Kamakurában egy yamabushi paptól szerezte, így válhatott
számos híres tanítvány mesterévé.
Aizu Hiuga no Kami 36 éves korában a kardvívás végső titkai után kutatott, amikor Udoban
égi hatalmak kinyilatkozásain /révülés/ keresztül rendkívüli tudásban részesült.
A Nen ryu alapítója egy OSO nevű szerzetes volt. Ebben az iskolában tanulta meg az alapokat
Mijamoto Muszashi, minden idők legnagyobb kardvívója. Itt tanulta meg a ráhangolódás és
az üressé válás művészetét. A modernkori karate irányzatok alapítói között is megtalálhatóak
a befelé fordulás és aktív meditációk gyakorlása során kialakult stílusok pl. a Kyokushin
stílus. A REIKI (energia gyógyítás) atyja, Osui mester is a megvilágosodásnak köszönheti
módszerét.
198
tudásba a tenguktól, rejtélyes papoktól, mitikus lényektől. Vannak, akik ezeket csak
legendáknak, mesének tartják, de nem zörög a haraszt......
A sintó főistene, Amaterasu Omikami, a Napistennő, aki Japán és a kami isteni szellemek
felett uralkodik.
A japán SHINTO vallásban öröklődött át az ősi tudásnak az a része, hogyan lehet együtt élni
a természet erőivel és más dimenziók lényeivel /Kamik/ A később megismert buddhista vallás
is átvett ezekből az elemekből és létrejött a mikjo, a budhista ezoterikus tanítás. Legendák
éltek a hegyekben élő rejtélyes papokról, remetékről, akik természetfölötti erők birtokosai
voltak. Ilyen rejtélyes, de valóságos személy volt En No Obaszoku, a legendás mágus.
Követői a Kenják, vagy Sugenják /mágusok/, akik a sugendot a természetfeletti erők útját
tanulmányozták, és gyakorolták. A misztika kidjitsu a titkos belső hagyomány bekerült
napjaink harci művészeteibe is. Amikor a harcos a harcművészet technikáit megtanulta, és
további fejlődésre vágyott, meditációs technikákat alkalmazva keresett kapcsolatot más
dimenziójú lényekkel, hogy a tőlük remélt erővel tovább fejlődhessen.
A tudat hasonló megnyilvánulásai más területen is jól ismertek. Tudósok gyakran köszönhetik
felfedezésüket furcsa eredetű megérzéseknek. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül
hagyni, hogy ezek a módszerek csak akkor és azoknak működnek akik alaposan jártasak a
témában, legyen min túllépni és szívvel, lélekkel azon dolgoznak, hogy minél több tudásra
tegyenek szert. A harcművészetben ez a technikák begyakorlását és a továbbjutás iránti
további szakadatlan vágyat jelent. A különleges felismeréseket azok az erőfeszítések idézik
elő, amelyek az akadályok leküzdéséhez szükségesek.
199
nagyrészük szerzetes volt, nem vágták kopaszra hajukat, feleségük is lehetett. Ők az esetek
túlnyomó többségében olyan sámánnők voltak, akikkel együtt dolgoztak. A sámánnő észlelte
a szellem jelenlétét és révületbe esett tőle, a yamabushi pedig kiűzte a szellemet a
megszállottból. Minthogy a yamabushik állandóan vándoroltak a shugen-do mágikus
gyakorlatai hamar szétterjedtek az országban.
Az onmyo-do "a yin és a yang útja" filozófiai, asztrológiai, animista és mágikus elemekből
áll. Művelői közül később sokan udvari asztrológusokká, mágusokká, jósokká vagy
naptárkészítőkké váltak. A IX.- XI. században a shintóval keveredve fokozatosan terjedt el az
országban.
200
A Sugendó ősi vallási, filozófiai és ezoterikus tanok őrzését vállaló vallási
csoport. Követői, a yamabusik vagy sugenják a vad hegyvidéken éltek. Legismertebb
központjaik Ómine, Kumano és Kimpuszen. Ennek a szektának ismeretlen az eredete.
Valószínűleg En no Gjódzsa alapította, aki a hagyomány szerint a VII. században élt. A szekta
egészen biztosan létezett még a késő Heian-korszakban is. A yamabusik egy vagy két kardot
viseltek, a homlokukon megkötött apró kalapjukról (tokin) és a kagylókürtről (hora-gai), a
harmadik szem jelképéről lehetett felismerni őket. Meglehetősen zord megjelenésük és az,
hogy a hegyekben laktak /ami a sintó tanai szerint a holtak szellemeinek lakhelye/, hozzájárult
az őket körüllengő tiszteletteljes félelem kialakulásához. Jövendöléssel és ördögűzéssel
foglalkoztak, és néha női médiumokat (miko) választottak feleségül. A yamabusik gyakran
végeztek tűzszertartásokat, goma rituálékat is, melynek keretében a résztvevők /laikusok
éppúgy, mint szerzetesek/ átsétáltak a parázsló szénnel beterített földön. A judate, a forró víz
próbája alatt pedig a szertartást végző pap egy üstből forró vizet spriccelt testére, anélkül,
hogy ő vagy a mellette állók megsérültek volna. Egy másik említésre méltó szertartás a
katana-vatari, a kardmászás ceremóniája volt, amikor a szerzetes mezítláb mászott föl egy
olyan létrára, aminek fokai élükkel felfelé rögzített kardpengék voltak. Az imákból (tnudra),
vagyis mágikus mozdulatokból álló megtisztulási szertartás után az egyik szerzetes két
kardpengén állva a négy égtáj irányába nyilakat lőtt ki.
A tenguk.
Ezek a lények, akiket leginkább manóként lehet jellemezni, hihetetlenül
összetett személyiségek, a kínai és indiai mitológia számos eleme keveredik bennük. Kétféle
tengut ismerünk: a madárszerű karaszu (varjú) és a félig madár, félig emberi testű ún. konoha
(hosszú orrú) tenguk.
A japán népi hagyományokban nagyon sok történet szól a tenguk emberfeletti képességeiről.
A tenguk leghíresebb tulajdonsága a felülmúlhatatlan kardvívó-tudásuk volt. Amellett, hogy
jól bántak a karddal, át tudták harapni és el tudták görbíteni a pengét. Nagyon kevés ember
akadt, aki párbajban le tudott győzni egy ilyen ellenséget. Egyikük Minamoto Josicune volt,
aki legendás harci tudását állítólag maguktól a tenguktól sajátította el. Amikor Josicune ezeket
megtanulta, Kiotóba indult, ahol egy Benkei nevű harcos szerzetes egy hídon állva párbajra
hívta ki az arra járókat. Egy éjszaka Benkei éppen a hídon feküdt, és ezredik ellenfelét várta,
amikor Josicune arra vetődött. Amikor Benkei kihívta őt, az ifjú ráugrott a hídra és egy olyan
bravúros mozdulattal fegyverezte le ellenfelét, hogy Benkei azonnal felajánlotta neki
barátságát, és követte őt egész életében. Együtt harcoltak a Genpei-háborúban, vele ment
száműzetésébe, majd mellette halt meg.
201
Mijamoto Muszasi (1584-1645), a Nitó-rjú azaz A két kard iskolája alapítója, különleges
képességű harcos volt. Azt, hogy ez mennyire erősen élt az emberek tudatában, mi sem
bizonyítja jobban, mint az a legenda, mely szerint egyszer legyőzött egy tengut.
Az ősi mágikus harcművészet Japánban és Kínában őrződött meg a legtisztábban, mert
mindkét helyen elég későn terjedtek el a tűzfegyverek. A japánok a népek közül a lehető
legjobban megőrizték az értékeiket, hagyományaikat és még a papírhajtogatásból is
művészetet csinálnak /origami/.
Kína
A kínai harci művészetek a shaolin templomból származnak, melyet Kr.e. 370 körül Észak-
Kínában a Hunan tartománybeli Wu Tai hegyen építettek. Innen erednek a shaolin harci
művészetek, melyeket a VI. században a híres mester Bodhidarma, egy Indiából utazó
buddhista szerzetes kezdeményezett. Bodhidarma, akit Japánban Darumaként /Druida/
ismernek a Zen Buddhizmus megalapítója. Amikor Bodhidarma Kínába érkezett, azt tanította
a szerzeteseknek, hogy a megvilágosodás az örökkévalóság belső tapasztalásából ered, a
meditálás pedig az út a megvilágosodáshoz. E belső megvilágosodás megtalálásáért a
szerzetesek sok órán át gyakorolták az ülő meditálást. E gyakorlat szellemileg erőssé, de
fizikailag gyengévé tette őket. Azért, hogy egészségesek maradjanak, és jó formában
legyenek Bodhidarma a szerzeteseket az indiai yogán alapultó "Chi Kung"-ra kezdte tanítani.
Ezek a "Chi Kung" gyakorlatok képezték a shaolin harci művészetek alapjait. A harci
művészetek gyakorlásának nagy előnye volt, hogy lehetővé tette a szerzetesek puszta kézzel
való önvédelmét.
202
használt bambuszból készült, aszimmetrikus íjtól. Az egyik ábrázolt harcos hátrafele nyilazva
próbálta eltalálni áldozatát. Ez a mozdulat a nomád állattartó társadalmak harcászatára volt
jellemző, a honfoglaló magyarok is ismerték.
Itt valószínűleg arról van szó, hogy a koreai nép a velük érintkező népektől tanulta meg ezt a
harcmodort.
Szilla területén talált aranykorona az un. Szilla-korona abroncsából életfák nőnek ki, arra
utalva, hogy a viselője kapcsolatban áll a szellemekkel. Ilyen antennája volt eredetileg a
magyar Szent Koronának is, addig amíg működött. A magyar népmesékben az égig érő fa
képében megjelenő életfa, a sámánizmus világképe szerint köti össze a mi világunkat a lenti
és a fenti világgal, és a sámán ezen keresztül tartja a kapcsolatot a szellemekkel.
AZ ÁTLÉNYEGÜLÉS
Az emberi elme pedig akkor tud igazán kibontakozni, ha nem a dolgok felszínét, hanem
legmélyebb értelmét kutatja. Ha a dolgok értelmét keressük, akkor a magerőt kell tetten érni.
203
A világ akkor felelhet meg önmaga lényegének, ha az emberi értelem segítségével világítja és
valósítja meg a világ értelmét.
204
létező egyetemes erők folyama. A mindenség közlési módja képekben történik. Az álmok
képekben közlik az üzeneteket. Az ősi gondolkodás az érzékelt világot képekben rögzítette.
Minden cselekvés elemi feltétele, hogy el lehessen képzelni, mit akarunk tenni, mire van
szükségünk. Vagyis minden élőlény rendelkezik a képi gondolkodás képességével. Csak az az
élőlény képes fennmaradni, amely gondolkodása "képes". A világmindenséggel való
egyesülés (az ego legkönnyebb kiiktatása) az állat vagy növényalakba történő átlényegülés.
Mellvért nélkül mentek, vadul, mint a kutyák vagy a farkasok, pajzsukat harapdálták,
és erősek voltak, mint a medve. Lemészárolták az embereket, és se vas, se acél nem fogott
rajtuk. Ezt nevezték berserk őrületnek.
Általában medve vagy farkasbőrt viseltek magukon, így mágikusan azonosultak az állattal.
Azt tartották róluk, hogy időnként képesek voltak farkassá, vagy medvévé változni. Ezek a
harcosok alkották a királyok testőrségét. Az ifjú nem vághatta le a haját és a szakállát a
beavatásig, vagy amíg nem ölt meg egy vaddisznót, medvét, vagy még nem ölt meg egy
ellenséges harcost. A próbatételek során a harcos átvette a vadállat életmódját, és úgy
viselkedett, mint egy ragadozó állat. Emberfölöttivé vált, mivel sikerült szert tennie a
természetfeletti mágikus erőre. A beavatás során olyan mágikus élményt kellett tapasztalnia,
amely gyökeresen megváltoztatta lényét. A harcos rendkívüli módon felhevült egy titokzatos,
embertelen és ellenállhatatlan erő sodrásában, melyet harci hév robbantott ki.
A mágikus hő elnyerése elemi erővel jelzi, hogy a beavatott attól fogva már nem az emberi
világhoz tartozik.
205
Ez az átlényegülés található meg a shaolin szerzetesek állat kungfujában, továbbá a hunok és
magyarok beavatásaiban pl. Árpád párduc jellege.
A sunir NIB.UR kifejezés azt jelenti, hogy „ a hős párduca” akit a bibliai Nimróddal
azonosítanak.
A Biblia szerint Nimród „ nagy vadász vala az Úr előtt” , a sumir ékiratok pedig ugyanazt a
Nimródot „ az ég hűséges pásztora” névvel illették, és azonosították az Orion csillagképpel.
Jézust a sémi írások „rabbi ben panther ”- nak „párduc /NIMRUD/ fiának” tartották.
Az egyiptomi OSIRIS istent is párducként ábrázolják, neve OS- sok IRIS- szem vagyis
sokszemű, sokfoltú!
A szkíták harcba induláskor az ősök szellemét kérték, hogy adjanak nékik a párduc erejéből,
azaz a harc idejére segítsék őket párduccá válni.
A korai mágikus vallások rituáléjukkal képesek voltak a belső harci tűz felélesztésére és
táplálására. Tudták, hogy a harc bizonyos tekintetben a belső tűz felélesztésének és uralásának
varázslata is.
Ez a magyar nyelvben is megjelenik, hiszen a HŐ-s szó olyan személyt jelöl, akit hatalmas
belső hő/erő/, harci tűz hevít, és akit ennek az ereje képes a legnagyobb nehézségeken
átsegíteni. A hős szó nemcsak a hőt jelenti, de benne van az ŐS szóelem is, amely tükrözi
ennek az erőnek az ősi múltját. Az ősi harcosok még ismerték és használták ezt az erőt.
E tűz ébresztésének gyakorlata maradt meg a kundalini ébredésének hőjében, vagy a tibeti
tumó gyakorlatok lélektüzének táplálásában. E tűz a szerzeteseket a legnagyobb fagyban is
életben tartja.
206
FÁJDALOMTŰRÉS
Ha a tudat elhagyja a fizikai testet, túllép a fájdalmon és a szellem veszi át az irányítást a test
fölött, kikapcsolódik a fájdalom.
Ostor szavunk az ŐS-TÉR, ŐS-TOR szavakból ered. A tér vagy tor szavunk a találkozást
jelöli. Az utolsó vacsorán búcsúztatták, és kísérték el a test börtönéből kiszabaduló szellemet.
Az elejtett vadat is torral búcsúztatták. Medvetoros években mérték az időt. Mára a halotti tor
és disznótor őrzi a szavakat, eredeti tartalom nélkül.
207
MÉN OSTOR, Isten ostora
Japánban: Hacsiman sintafa a neve, ami a kami szellemi létének anyagi megnyilvánulását
jelképezi: egyes helyeken a hosszú, bőrből vagy lószőrből készült csapót istentestnek is
fordítják.
A közép elérése:
ÁLLATI ÁTLÉNYEGÜLÉS
Ha az átlényegülés során megtapasztaljuk az ember mellett élő állat, ló vagy kutya érzéseit,
tapasztalatait a gazdája iránt, a kihasználás, a szenvedése ellenére is fennálló ragaszkodást,
másképp láthatjuk a bennünket körülvevő világot.
208
A tudat nemcsak az agyban működik. Nem a tudat van a testbe zárva, hanem a test van a tudat
terében, mint ahogy a rádióműsor sem a rádióban keletkezik, hanem a rádióhullámoktól
körülvett térben. A készülék csak hallhatóvá formálja azt, amire éppen ráhangoljuk.
A fizikai test elhagyása egy természetes állapot, de a tudatos megélést egyéni gátak
akadályozzák.
A táltosok, a mágusok az úgynevezett lélekutazás, ősi szóval révülés (rév = átkelő) során a
szellemvilágból hoztak válaszokat a felmerült kérdésekre, gyógyírt a betegségekre, láthattak
jövőbéli és múltbéli eseményeket.
Mindezt az a felismerés tette lehetővé, hogy a lélek legalább két részből áll. Egy úgynevezett
kötött lélekből, amely nem tudja elhagyni a testünket. Ezt őrzi a lélekzet szavunk. A szabad
szellemnek nevezett másik rész elhagyhatja a testünket úgy, hogy oda később visszatérhessen.
Ez a magához térés.
A szabad szellem álmaink során is vándorol, de akkor irányítani nem tudjuk. Más világokba
hatol át. Mint ismeretes a térsíkok lehetnek a földi időszámítás más idejében is, így a
jelenben, a jövőben vagy a múltban.
Ha a szellem tudatában van fölényének a test fölött, akkor nem rabja többé, és bármikor el
tudja hagyni.
ÉRZÉKELÉSI GYAKORLATOK
A ráérző éberség, a tudatosság állapota a MUGA. Ezt elsajátítva a harcos mindig előre tudja
mire készül az ellenfele. Mentál síkon a gondolatok élnek, és megfigyelhetőek.
Egy szobába történő belépésnél érzékelhető, hogy a belépés előtt milyen rezgés, milyen
hangulat uralkodott ott. Megfigyelhető a bent tartózkodó emberek személyisége és érzelmei.
Egy fa alatt ülve átvehető annak a rezgése, érzései és megtörténhet a fává válás.
209
MÁGIA
Mit jelent a mágikus világlátás? Azt, hogy mindennek a lényegét, a magját meg lehet és meg
kell ismerni. Földi életünk feladata, hogy minél mélyebben és minél teljesebben megismerjük
az igazságot. El kell jutni a tudás ős-magjához, és ebből kell kibontani a legmagasabb szintű
tudást. Létezik a tudásnak egy olyan ős-magja, amely megláttatja az okot és az okozatot,
amely a világ mag-erőinek ismeretével felvértezve minden létező felszíne mögött képes
megragadni, meglátni a belső lényeget, a mag-ot.
A mágia története visszanyúlik a történelem előtti időkbe, hiszen azóta létezik, amióta a
Világmindenség. A mágia nem más, mint a természet törvényeinek ismerete, azok tisztelete,
és alkalmazása. Hiszen semmi sem természetfeletti, minden természetes.
Ez így is van. Minden tudományág azokat a törvényeket használja fel, amelyeket ismer, és
képes elfogadni. A mágia a földünkön megtalálható legnagyobb tudás. A természet erőivel,
és a természetet uraló szellemvilággal való kapcsolatot jelenti.
Tudatalattink megszokta elnyomott állapotát és azt, hogy állandóan ellenőrzés alatt legyen.
Ezen kell először túllépni. Meg kell tanulni a tudat mélyebb szintjeinek az ellenőrzését és az
irányítását. A gondolatok elkalandoznak, de ennek ellenére mégis sikerül az öszpontosítás,
akkor biztos, hogy az ember uralja a tudatát. Ez az önfegyelem magasabb foka. Amikor
pedig már irányíthatóak a tudati erők, akkor lehet a folyamat irányítójává válni, és külső
hatások már nincsenek befolyással az élet menetére. Az agyunk két agyféltekéje közül a
baloldali a gyakorlatiasabb, ésszerűen próbálja feldolgozni az ismereteket. De nem tud
túllépni az anyagi világon. A jobb oldali viszont inkább a megérzéseket használja. Rá tud
kapcsolódni a Világmindenség rezgéseire, akkor ez a belső hang tiszta ismereteket hoz le. Az
210
átlagember nem vesz tudomást erről, mert az én-tudat elnyomja. Minden tudománynak volt
olyan időszaka, amikor a tételeit lehetetlen volt józan paraszti ésszel felfogni, vagy
bizonyítani. Így volt ez a csillagászattal is amikor eretnek gondolatnak számított a gömb
alakú föld Nap körüli pályája. Azt hitték, hogy a Föld lapos és a Nap minden reggel keleten
kél, és este nyugaton megszűnik. De ilyenek azok a tudományágak is, amelyek néhány éve a
nyugati világban még misztikusnak, elvontnak hatottak, bár keleten mindig is természetesek
voltak. Mint pl. a grafológia, az akupunktúra, a hipnózis, az asztrológia vagy a pszichológia
területei.
Minden erős érzés erő áramlatot szabadít fel, amely a célzott személyre bizonyos hatással
van.
Összpontosítani kell az akaratot, és nem a füllel kell figyelni, hanem a tudattal. A további
lépés, igyekezni kell a szellemmel figyelni, nem pedig a tudattal.
Valamennyien istenek vagyunk, mondta Budha, valamennyien tudunk mindent, csak meg
kell nyitnunk az elménket, hogy meghalljuk saját bölcsességünket.
Amit nem ismerünk, nem jelenti azt, hogy nincs, csak az ismeretünk kevés.
211
ráhangolódás és a többi jön magától. Nem a meglévő ismeretanyagot kell bemagolni. Ezek
csak mindig változó útmutatások, és mind valaki másnak a tudása. Mindenkinek meg kell
találnia a saját módszerét, és megtanulni tanulni. Ha azt elérte, akkor máris tudja a gyógyítás,
a harcművészet, a sikeres és egészséges élet titkát.
A mágia útja a tudás, amit évezredek óta keres az emberiség. Néha ostobaságnak
nyilvánították, néha rajongtak érte, néha titkolták, néha tanították. Korunkban pedig
ezoterikus irányzatok prédálják fel a tudás-morzsákat, amelyek kiszivárogtak a Tanból. Nem
azért titkos, mert nem árulják el. Azért titkos, mert igazi keresőnek kell lenni ahhoz, hogy el
lehessen jutni a Tanhoz. Amikor a kereső eljut annak tudatáig, hogy minden csupán atomok
összessége, akkor elméje megérti a hermetikus összefüggést: miként fenn, úgy lenn, a
makrokozmosz egyenlő a mikrokozmosszal. A mágus kezd egyre kevésbé „emberi” lenni. A
szó hagyományos értelmében már nem „szeret”, és nem „gyűlöl”. Az egyetemes
összefüggések megértése által a mágus nem háborodik fel többé az éhezők éhségén, vagy a
környezeti katasztrófákon, mivel tudja, hogy mindennek oka van. Maga mögött hagyja a
világi kapcsolatait és tudatát a Tan tölti be.
A be nem avatkozás nem közömbösséget jelent, hanem olyan segítséget, ahogy a szülő segíti
gyermekét. Ha állandóan ölben vinné, félvén, hogy elesik, akkor sohasem tanulna meg járni
sem a kicsi.
Nem önpusztító módon kell megmenteni valakit a száguldó vonat elől, szinte annak sorsát
átvéve. Térben felülről látni, időben előre gondolkozni, ezzel lehet megtalálni a
segítségnyújtás olyan módját, amely nem igényel közvetlen beavatkozást.
Elég egy váltót átállítani, ezzel megoldódik a helyzet. De ügyelni kell arra is, hogy
tanulságossá váljék az esemény a megmentett számára. Természetesen az események után
nem kell elfelejtkezni arról, hogy a vonat visszatérjen az eredeti vágányra.
212
Thot, a tudó, vagyis Hermes Trismegistos a mai tudásunk szerint atlantiszi örökséget
birtokló pap király és mágus volt. A főpapjai vitték tovább az emberekre hagyott tudását.
Hermes Trismegistos hagyta hátra azt az írást, amit napjaink okkultistái a Smaragdtábláknak
neveznek. Ez a hagyomány szerint, a NagyPiramisból származó 10 + 2 tábla foglalja össze az
egész világ bölcsességét. Ezen alapul a keleti és a nyugati mágia uralma az anyagon, vagyis
elsősorban önmagán, hisz a test sem más, mint anyag .
Amikor a mágus eléri a hatalom gyakorlásának ezt a fokát, felismeri, hogy a hatalom csak
illúzió, hiszen ekkor már tágabb világok nyílnak meg előtte, aminek részese, nem pedig
birtokosa akar lenni.
A mágia legmagasabb fokára emelkedő beavatott tudása ettől kezdve újból rejtve marad a
hatalomra vágyó tömegek előtt, hiszen csak a tisztaszívű kereső előtt tárulhat fel.
A ma embere újra képessé válik arra, hogy megnyíljon a mágia felé. A fordítások olvasgatása
önmagában kevés ahhoz, hogy használható tudást adjon bárkinek. Egyiket sem értené senki,
csak az aki már rendelkezik az alaptudással, a beavatással.
A BEAVATÁS:
Manapság beavatásnak nevezik: pl. egy közösségbe való befogadást, bevezetést vagy ha egy
„mester” kezét a fejére teszi valakinek stb.
A beavatás azonban különleges képességekkel ruház fel, gyógyító tudást, szellemszintekre
való bejutást eredményez. Ha ezek nem működnek, akkor átverés az egész ceremónia. Ha egy
ezoterikus „mester”, vagy vallási vezető nem rendelkezik ilyen képességekkel, „nem képes
csodákat” tenni, akkor semmi köze a szakralitáshoz. A beavatott személynek tudni kell valódi
erőket mozgósítani.
A beavatásokat a szertartások keretében tartották. Ez jelentette a tanulási szinteket és a
szellemszintekre való bevezetést.
Igazi beavatás régen csak EGY volt. Azaz vagy mágus volt valaki, vagy sem. Nem volt
"ötödik szintű mágus" és hasonlók. Valaki vagy mágus volt vagy sem. 28 éves korára vagy
mágusnak nevezték, vagy még tanulnia kellett. Ennek ellenére voltak a szervezetben
magasabban és alacsonyabban állók, tehát akár "szintezni" is lehetett volna őket, de
fölösleges volt. Aki beavatottá vált, az magától tudta a helyét, aki meg nem, az amúgy sem
213
számított mágusnak. Visszatérve az avatásra: természetesen mielőtt valaki mágus lett volna,
alacsonyabb szintű beavatásban részesült, de olyan avatás, ami mágussá tesz, csak egy volt.
Hogy még világosabb legyen a megfogalmazás: A reikit fel lehet és fel is kell osztani
szintekre, mert napjaink embere sikerélményre vágyik. Láttatni kell vele a fejlődést. Lehet
három, négy, vagy akár öt szintre is bontani. Ugyanakkor létezik olyan rendszer, ahol csak
egy avatás van. A tanuló minden hozzáférési jogot megkap, de csak folyamatos használattal
és gyakorlással tud még tisztábban, még több erőt mozgósítani. A harcművészeteket is
felosztották szintekre, övekre, színekre, de valójában ott is csak egy "avatás" van: vagy
mesterré válik valaki, vagy csak tanulgatja az alapokat. Az elültetett mag nem nő attól
jobban, hogy állandóan kirángatjuk a földből, ellenőrizve mennyit nőtt már. Az út a lényeg,
nem a cél.
A beavatás által az ember megláthatja az események mögött működő valós szellemi okokat,
célokat.
Amíg a tanítvány nem ér el egy bizonyos szintet, amíg a szelleme nem elég tiszta, nem
kaphat beavatást. A beavatás által a meglévő jó és rossz tulajdonságok nem eltűnnek, hanem
felerősödnek. A dagály minden hajót felemel. A gyógyító erő, a tisztánlátás képessége, a tér-
idő átjárhatóságának mélyebb ismerete óriási felelősséget, megterhelést jelent. A térváltás, a
test elhagyása mindig halálélményként jelenik meg, ezért a jelöltnek újjá kell születnie.
Képesnek kell lennie arra, hogy napokon keresztül megőrizze a tudatosságát, szellemi
éberségét. El kell viselnie a fájdalom és bezártság érzését, a nélkülözéseket a test és lélek fölé
emelkedve. Ha az avatandó személy ezeket az állapotokat szenvedésként éli meg, még nem
érett meg a magas színtű beavatásra. Fontos a képességek fokozatos előhívása, tapasztalások
sorozata.
214
Vannak olyan beavatások, amelyeket csak itt, a földi életében kaphat meg az ember. A
megvilágosodás pedig kifejezetten az emberi léthez köthető.
Az átlagember alszik. Ez azt jelenti, hogy nappal a szellemi világ szempontjából alszik,
éjszaka pedig a fizikai lét számára. A mester aki már felébredt, segít a tanítványnak ebben az
ébredési folyamatban.
Létezik fekete vagy fehér mágia? Van-e színe a mágiának? Ha a kés magában hordozza azt,
hogy mind gyilkos szerszám, mind kenyérvágó eszköz, akkor a mágia is lehet fekete és fehér,
de ha a kés csupán többcélú eszköz, akkor nem. A mágus céljától függ mire használja a
tudását. Karmáját ő sem kerülheti meg. Azokkal fog találkozni élete során, akikkel találkoznia
kell. Tudásából azok táplálkoznak, akiket magához enged.
Jézus ellen az volt az egyik vád, hogy a mágusok rendjéhez tartozik. (Márk. 3:22)
215
A TAN
A tanítás módszere:
Az az ember, aki korlátolt elmén keresztül vetíti ki magát a világba, nem képes felismerni az
élet valódi célját. Elméjének csekély teljesítőképességével kis dolgok megvalósításán
fáradozik, amelyekről szűk határok közt gondolkodik. Életének meglehetősen sok területén
többnyire csak szenved.
Az ember ha nem használja ki teljesen a benne rejlő képességeket, képtelen beteljesíteni élete
célját. Szenved, mert nem veszi igénybe elméjének teljes tudatos képességét, és nem aknázza
ki a lényében rejtező hatalmas erőt. Minden szenvedés abból fakad, hogy az ember nem tudja,
miként tárhatja fel a magában rejlő isteni dicsőséget. Az emberi életben megjelenő minden
rossznak és szenvedésnek gyökere a hiányzó tudás. Miként „merülhet” az egyén önmagába.
Az élet nyomorúságának oka, hogy az embernek nincs módja az isteni képességek
kibontakoztatására, mert nem ismeri az önmagába való elmélyedés módszerét.
216
Az emberek általában csak nagyon kis részét használják agyuk teljesítőképességének. Ám ha
érzelmileg túlfűtött helyzetbe kerülnek, például baj, csapás, nagy öröm, nagy ijedtség éri,
vagy nagyon dühössé válnak, mélyen elmerülnek a meditációban, hirtelen heves mozgásba
lendülnek a neutronok, melynek hatására különös világossággal kezdenek gondolkozni.
Valamennyien istenek vagyunk, mondta Buddha, valamennyien tudunk mindent, csak meg
kell nyitnunk az elménket, hogy meghalljuk saját bölcsességünket.
A TANULÁS FOLYAMATA
3. A csúcson magad jössz rá, hogy onnan csak lefelé vezet az út.
Én nem kérem azt, hogy higgyenek nekem, hanem azt kérem, hogy ne higgyenek, hanem
gondolkozzanak és tapasztaljanak, mert csak ez vezet az igazi tudáshoz
217
N a növekedés, fejlődés /az ősnyelv még tudta mit beszél/
TENGRI mongol
TIEN kínai
Fényúr TONUZ Nap, Tűz- UZ? IZ, TON UZ, TAN UZ, TEN IZ, IZTEN
A tudat a TUD ÚT /Tudás útja/.
TAIKI őskezdet
Ha a csatorna szélesebb mint az aura akkor védelmet nyújt más behatásoktól, erőktől.
Egy szanszkrit szótár szerint " is" = a világmindenség ereje, akkor jó minden, ha van benne
íz. Íze van az ételnek, a beszédnek. Ennek alapján érdekes, ahogy a magyarok az Istent
Istennek hívják. A mai magyar is mondja "tenmagad", Erdélyben egyes helyeken a "ten"-t az
én megfelelőjeként használják. Tehát az Isten szó jelentése ennek alapján: a kozmikus erő,
hatalom ami bennem él, és minden létezőben. Ezért köszön úgy a magyar ember,
A magyar Isten szó egy olyan magas vagy mély tudatállapotra utal, amikor a tudat nem a
testtel és az elmével, azaz annak lényegével azonosítja magát, hanem valami magasabbal
vagy mélyebbel.
218
A mágia a földünkön megtalálható legnagyobb tökéletes tudás. A természet erőivel és a
természetet uraló szellemvilággal való kapcsolatot jelenti.
A mindenség törvénye alapján: tehát minden, ami körülöttünk van rendelkezik lélekkel,
rezgéssel.
Az emberek alkotta, hatalmi érdekből létrehozott földi törvények pedig állandóan változnak.
A mindenség törvénye a természet, a mágia alapja, minden földi törvény fölött áll, mert ez
állandó és örök.
A teremtett világot kauzalitás uralja: az /ok és az okozat törvény/ amit adsz, azt kapsz.
Nincsenek véletlenek, mindent valamilyen erő irányít. Ez lehet akaratlan vagy akarati
/tudatos/.
219
Mindent a kettősség ural /jin-jang/ nincs jó vagy rossz. Férfi és női princípium együtt létezik /
harmónia elv/.
Amint megkérdezi magától az ember, hogy miért akarja azt amit akar, abban a pillanatban a
cél lényege nyilvánvalóvá lesz, és a világmindenség is támogatja. Minél erősebb a jó iránti
vágy a szóban forgó dologgal kapcsolatban, annál gyorsabban érkezik a megoldás. A szerető
belső lény az útmutatást megérzések formájában kínálja fel. Lélekben melengetni kell egy
kívánt vagy nem kívánt gondolatot, és ennek megfelelően a kívánt vagy nem kívánt érzés
megérkezik. Úgy kell dönteni, hogy a gondolat megváltozhasson, és ezzel a megváltozott
érzések teremthetők meg. A döntést tehát minél előbb meg kell teremteni.
Csak a tudatosan irányított, örömteli úton véghezvitt tetteket kíséri majd bőség.
A felsőbbrendű tudat
A szerzetesek tudták, hogy képesek az egyéni tudatot közös tudattá alakítani, megértették az
ellentétekből álló Mindenség létezésének szükségességét. Ez olyan változásokat és
folyamatokat idéz elő, amelyben kinyilváníthatjuk szabad akaratunkat. Minden életben más -
más helyzetben, ahol más egészségi és vagyoni körülmények között szerzünk tapasztalatokat.
Más helyzetekkel kell szembenéznünk, és másmilyen hibákat követünk el. Az ember tudata
azoknak a hibáknak köszönhetően képes legyőzni SET-et vagy Ármányt a gonosz erőt, amit
220
a leélt életeiben megtapasztalt. Cselekedeteink következményeinek összehasonlítása teszi
lehetővé a megértést, ami megvilágosítja elméjét. A szerzetesek már más létezési formákat
kipróbáltak, és megértették, hogy csak egyetlen tudat létezik a Világmindenségben. Ezt úgy
próbálták ki, hogy addig figyeltek egy fára, amíg érezni nem kezdték a levelei között fúvó
szelet.
Megtanulták, ha teljesen átadják magukat e folyamatnak, akkor egyesülni tudnak azzal, ami
látszólag kívül van.
Ekkor az idő megszűnik létezni, az ember és a növény tudata eggyé válik, és ugyanazt a teret
tölti be.
A gyakorlatot végzők felismerik, hogy miután mindent megtudtak az adott tárgyról, véget
érhet a gyakorlat.
A felsőbbrendű tudat első szintjét a sötét árnyék idejének nevezik. Amikor az ember
gyakorlatilag még állat, kegyetlen lény, fékezhetetlen indulatokkal és ösztönös
megnyilvánulásokkal cselekszik. A gyűlölettel, vad ösztönökkel teli megmozdulásai
elégtelen eredménnyel járnak. Gyötrelmet, szenvedést, magányt és boldogtalanságot
okoznak. Sok élet elteltével az ember belefárad a szenvedésbe és megérti azzal, hogy
másokat bánt csak saját magát teszi boldogtalanná. A lélek ezután a tudat második szintjén
születik újjá, amit a világos árnyék idejének nevezték. Itt az ember felfedezi az érzéseit, és
megtanul szeretni, de még nem tudja fékezni az indulatait. Még mindig az élet poklában él.
Amikor eljut a harmadik szintre, a lélegző szív idejére a másik végletbe esik. Jó emberré
válik, odafigyel másokra, próbálja megoldani a bajaikat, és megóvni őket a szenvedéstől.
Most sem boldog, békéje másoktól függ, mások elvárásainak akar megfelelni, de mégsem
tiszteli azokat, akik ezeket az elvárásokat támasztják. A hozzáállás miatt hite összeütközésbe
kerül mások hitével, mert nem tiszteli mások döntéseit. Amikor pedig olyan nehéz helyzetbe
kerül, amelyből tanulnia kellene, úgy véli, a segítségnyújtás révén meg kell változtatnia
221
mások életét, hogy saját elvárásai szerint éljenek. Csalódott lesz, mert úgy érzi, hogy
igazságtalanság érte, tévesen jó embernek látja magát, aki csak másokért él.
222
A PIRAMIS EFEKTUS
A piramis háromszög alakú szellemszint. Földi szemmel kell nézni, hiszen egyre kevesebben
kerülnek egyre feljebb. Mágikus szemlélettel viszont felülről nézzük a piramist, ezért csak a
középpontra kell figyelnünk, hiszen a „csúcs” lényegében a középső MAG. Minden irányba
kiáradni csak a középpontból lehet.
Ezért a MAG tudója, őrzője nem bocsátkozhat szélsőségekbe, nem döntheti el mi a jó, vagy
mi a rossz. /Ne ítélkezz!/
- Mindegy, hiszen mindegyik a saját szemszögéből látja a saját igazát, ezért mindkettőnek
igaza lehet!
Ha egy virágot tudósként szétboncolsz szirmokra, szárra, levélre, sohasem érted meg a virág
lényegét. A virág lényege a LÉNYE. Szemléld felülről! Lásd át az egészet! A virágos réten a
virág nem tud a rét szépségében gyönyörködni, csak a szomszédait szagolja, de aki felülről
szemléli, annak virít minden.
Légy Bölcs! Ha azt mondják valakire bölcs Ő, megértheted Jézus szavait: legyetek olyan, mint
a gyermek /az ő helye még a bölcső/. A gondokon nem rágódni kell, hanem megoldani! Ha
úgysem tudod megoldani, akkor meg minek rágódni rajta?
Valaki azt mondta egyszer: "egyél lószart! tízmilliárd légy nem tévedhet!"
Nem ott kell elakadni, hogy az első népet sumírnak, hunnak, szkitának, magarnak hívták-e,
milyen nyelven beszéltek az első emberek, hanem hogy milyen TAN-ítást adtak át, merre
szórták szét ezt a magot.
223
Ezt kell összerakni!
Aki becsukja a szemét és azt mondja, ezt nem is akarom látni, soha nem jut el a
megismerésig.
Aki rá tud hangolódni a tiszta tudatra, annak egyéni ötletei, meglátásai lesznek, nem szorul
irányításra, másolásra.
A mag népe nem népet, hanem lélekminőséget, jellemet jelképez, amely a békét, a fényt, a
harmóniát hordta szét a Földön, és vetette el a tudás MAG-ját.
Az időben minden megőrződik. Mindennek lenyomata van, ami valaha volt, van és lesz. Ezt
akasha-nak ismerjük, de a REGE, a Régi Ember, ATMA néven tisztelte. Aki ismeri ezt a
kulcsot, bármikor beléphet és változásoktól mentesen olvashatja az emberiség krónikáját.
Ezért állnak az emberiség és az ősi tudás közé olyan csoportok, akiknek nem érdeke az igaz
tudás kiszivárgása, megismerése. Amikor az emberek végre megértik, és komolyan veszik,
hogy az emberiség történelme egészen másként zajlott, mint ahogy ma tanítják, akkor ismerik
fel igazi helyüket a világban.
224
Egy pont, körülötte egy kör/magasság és mélység ez a MAG és a Világmindenség.
Ez a világnak virága, a tükörképe a párhuzamos világ, a kettő együtt azaz 12+1 adja a teljes
világegyetemet. Ennyi a 12 + 1/szertartás résztvevőinek száma is. SZELLEMI ÉS ANYAGI
VILÁG /ami fent az lent/.
Ez így kettős HAT-ás. Ez a kettősség. Így EGYséges, ez a teljesség. Így tud megnyilvánulni a
szellemi világ, és így tud teremteni az anyagi világ.
Oziris és Set /setét/, de ezek az ellentétpárok önmagukon belül is hordozzák a női jegyet.
A kettőség alapján szerveződött az ősi államrend is. Ezért beszélünk fehér és fekete hunokról,
és azon belül mindig kettős fejedelemségről. Egyik a harcos, a másik a szellemi irányító
Hunor és Magor, Attila és Buda. A hunok voltak a béke őrzői, a rendfenntartók. A magarok a
MAG őrzői. A Budha és a Maghar /magyar/ szóban a „h” lágyító szó a befelé fordulást
jelenti.
A titkos tanok tudói természetesen tagadják, hogy léteznek ilyen technikák, csak azok előtt
ismerik el létezésüket, akik már elsajátították az összes többi, alacsonyabb szintű tudást
igénylő módszereket. A Tan titkossága nem abban rejlik, hogy nem árulják el. Azért titkos,
mert valódi keresőnek kell lenni ahhoz, hogy találkozhasson vele.
A technika ismerete önmagában nem sokat ér, ha nem társul hozzá a megfelelő SZER-tartás,
szellemi erő, és nem a megfelelő szellemi szinten hajtják végre. A türelmetlen tanulók, az
ellesett módszerekkel felelőtlenül próbálkozók önmaguknak okozhatnak kárt, hiszen az ERŐ
mindent felerősít, így a bennük maradt ártó dolgok is még erősebbek lesznek, ha még nem
tisztult meg teljesen.
A SZER-tartás során is csak olyan szintű erők segítsége várható, amelyik szintet már
bemutatták /beavatás/.
225
A tudás ösvényén járó előtt csak akkor tárulhatnak fel valódi titkok, ha már elfogadta és tudja,
hogy az ismeretek sokkal többek, mint holmi bűvészmutatványok, és tudja mi a lényeg, mi a
Harcos Szerzetesek mágiája.
Volt, aki úgy vált láthatatlanná, hogy átrendezte teste szerkezetét, átalakította önmagát, hogy
a fény áthaladhasson rajta. Voltak, akik egyetlen pillanat alatt lebontották testüket, és fénnyé
váltak. Jézus ezt többször is végrehajtotta.
„Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják: Jézus pedig láthatatlanná válva átmenék
közöttük, és ily módon eltávozék. /Jn.8:58-59/
„…Mert én leteszem az életem, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi el azt én tőlem…Van
hatalmam letenni és ismét felvenni…/Jn. 1O:17-18/
Uyeshiba még a XX században is képes volt arra, hogy eltűnjön a körülötte lévők gyűrűjéből.
Mások viszont a tudatra hatottak, elhitették másokkal, hogy nincsenek ott.
Nem vesznek észre, ha kiüríted a saját tudatodat és üressé válsz, és nem sugárzol kifelé
rezgéseket, így nem tudnak érzékelni.
A Föld a Nap körül keringő élő erő, tőle kapja az erejét. A Naprendszer a galaxis központi
napja körül kering, amely újabb energiaforrást jelent. Tudták hogy a 25920 éven át tartó
úton, amit kozmikus évnek neveznek a Naprendszer különböző sugárzó erőmezőket
létrehozó testektől kap energiát. Ez az út 12 részből áll, így a Föld 12 erőhatásnak van kitéve
az alatt, az áthaladás egy-egy erőhatása 2160 évig tart. Mindegyik erő másfajta erőhatással
szembesíti az embert, ezek alkotják a tudat futószalagjának részeit. Kultúrájukkal az ég felé
fordulnak, kollektív folyamataikat a csillagok határozzák meg. Azt is tudták, hogy minél
tovább kapják az energiát valamely csillagtól, annál hatásosabb.
Azokat az erőket, amelyek az élet legnehezebb eseményeit idézték elő egy Set /setét/ vagy
Ariman /ármány/nevű lény vezette. Ez a mai sátán elődje. Set a sötétség ura, az erő, amely
hátráltatja az ember fejlődését, állati szenvedélyek és szenvedések közé taszítja, hogy
226
tudatlanságban maradjon. Fontos szerepet játszik az ember fejlődésében. Hibák elkövetésére
vette rá az embert, erőszakos viselkedést gerjesztett, amely csupán fájdalmat, szenvedést,
gyötrelmet és félelmet okozott.
A régi ember megértette, hogy erőszakos viselkedésével csak kárt okozhat magának, ezért
megváltozott, a tudatát megvilágította a világosság ereje. Azokat az erőket, amelyek az
embert változásra, békére való törekvésre és megértésre ösztönözték egy másik Oziris nevű
jelképes alak vezette.
A világosság ura az az erő, aki sok életen és nehéz körülmények között a tiszta
szellemiséghez és a szeretethez vezeti el az embert.
El kell fogadni, hogy minden tökéletes és mindennek szerető célja van, mert amit Isten
tervezett az maga a szeretet. Az ember a testet öltési folyamatokon keresztül jut el a
semlegességig, miután igazolta magának a Mindenség összes igazságát, és a lélek
újjászületése után eljutott a megvilágosodásig. Ennek a pillanatnak a jelképe az
ARANYSÓLYOM, amely mindent lát és tud, amely az Univerzum ellentétei és anyaghibái
fölött lebeg, mert nem hoz létre ellenállást.
Egy állandó halhatatlan tudat. Egy tiszteletteljes kiegyensúlyozott lény jelképe, aki hozzá tud
férni a mindenség hatalmához és az örök békéhez.
Jézus mondta: mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelenhetne, és semmi sincs
eltitkolva, ami nyilvánosságra ne juthatna.
227
A HÉT SZELLEMSZINT
/MAGIA- magja van / A fény koronáját ábrázolja a hetedik felfelé nyitott FÉLHOLD,
KUPA, KEHELY árad felfelé.
ŐSI ELNEVEZÉSEK
A térben lévő kör értelme terület: TÁL, TÁLca, Tányér, TÁJ ,Talaj
/japánban TAI/
A magasan álló Tál az ASZ-TÁL /oltár/ ASZTRÁL AZ TÁL, a felső világot jelenti /isten
területe/ ASTRO/ kozmosz/
Menny- MÉN
228
FEHÉR LU /izzó NAP/
A sumírul a király neve LU.GAL volt. Elsőt vagy nagy embert jelent.
A SZERtartásokat mindig Isten akaratába ajánlották, ezért mindig így fejezték be:
Legyen úgy, ahogy akarja a MÉN vagy ahogy az élő Isten akarja. A MÉN
A japán köszönés, REI eredeti jelentése szent szellem, tehát amikor meghajlunk valaki előtt
ezt a szent szellemet köszöntjük a másikban.
229
A magyar ember ma is így köszön Isten-Isten.
Egy fejlődési folyamaton keresztül haladva lehet az állati léttől eljutni a bölcsességig és a
halhatatlanságig. E fejlődési folyamatnak hét állomása van. A megszerzett tudás, a rezgési
frekvencia és annak az életenergiának a mennyisége határozza meg, amennyit az ember képes
feldolgozni. Az egyes életekben beigazolódott igazságok révén megszerzett tudás több időt ad
az embernek a belső békére, és ezzel növeli a rezgési frekvenciáját. Így megnő annak az
életenergiának a mennyisége is, amelyet fel tud dolgozni. A gerince mellett található hét
csakra közül egy magasabb csakrát fog használni. Ennek megfelelően az aurája, vagyis az
elektromágneses mezője is növekedni fog. A körülményeket, amivel szembe kell néznie, a
folyamatokat, amiket a bölcsesség eléréséhez meg kell élnie, Isten tökéletesen tervezte meg.
A régi ember tudta, hogy az erő ami Istenből árad, és amelynek különböző megnyilvánulásai
vannak, meghatározza azokat a folyamatokat, amelyeken minden egyes léleknek keresztül
kell mennie.
Az alsó világ nem azonos a keresztények pokolnak nevezett helyével. A pokol a phekhel
/fekhely/ szóból ered, mely a lelkek pihenőhelye /megtisztulás/ az újabb leszületés előtt.
230
Az ALSÓ világot nem szellemlények népesítik be, hanem rezgések és csak lenyomatok
léteznek.
Ez a Földanyácska, belőle sarjad ki a jól elvetett mag. Innen kezdi meg repülését a tudás
sárkánya.
A temetőbe sem azért jár ki a szellem embere, hogy ott az elhunytakkal találkozzon, hiszen
tudja, hogy a szellemük már a következő testet öltésen dolgozik. Hanem azért, hogy az
emlékek szeretetrezgéséből erőt merítve haladjon tovább a küzdelmes mindennapokban.
Aki csak lelkiismeretétől hajtva látogatja meg a testek nyughelyét, mert életében
elmulasztotta az elhunyt iránti szeretet gyakorlását, vagy csak azért „mert mit szól a falu, ha
gazos a sír”, az soha nem kapja meg a szellemi töltetet.
Az alsó világban nagyon érdekes és tanulságos szellemutazásokat lehet tenni taitos dob
segítségével. Az ide vezető utak mindig régi kutaknál vagy barlangnál kezdődnek.
/táltos/
231
Túl kell lépni rajta, és gyermekké kell válni!
Nem dogmákban kell gondolkodni, hanem nyitottnak kell lenni, ki kell próbálni!
Ez a világlélek szelleme, mely életet önt minden testbe, de a súlyos föld, az anyag lefojtja, és
így sohasem szabad, sohasem látható, mégis mindenütt jelen van: és aki ki tudja szabadítani
ezt az ötödik elemet az anyagból, az kezében tartja a teremtő erőt, amellyel Isten ruházta fel
az anyagi világot.
A bölcselet szerint minden jóság forrása és a világ teremtője az EGY, vagy ÉGI-nek nevezett
istenség. Ez az a kútfő, amelyből a teremtés kiárad. Az ősi egység fokozatos felbomlása
elvezet az anyagi világ sokrétűségéhez. Az anyag a világunkon uralkodó szükséges rossz. Ez
abból fakad, hogy a lélek eltávolodott az EGY-től. A lélek azonban visszavágyik a
teljességbe, csakhogy az EGY nem fizikai valóság, ezért csupán extatikus szárnyalással
közelíthető meg. A léleknek több szintje van. A legmagasabb rendű az intellektuális
gondolkodás, a legalacsonyabb pedig az anyagi valóságot átható életerő.
A Tan által beavatást nyert egyén a légző gyakorlatok és a különböző testtartások segítségével
a legalsó csakrában szunnyadó, összetekeredett kígyólényt, a Kundalinit ébreszti fel. Az
erekben keringő és uralom alá vont erőt az egyén a középső csatornába gyűjti össze, ebből
keletkezik a megvilágosodás gondolata, amit az egyén a középső csatornán keresztül egyre
magasabb csakrába emel, míg végül felér a fejtető köré.
Az induláshoz mindig le kell szállni az alsó világba a gyökerekhez, mert csak onnan lehet
felemelkedni a középső csatornán keresztül, ahogy Jézus is cselekedte mielőtt a mennyekbe
emelkedett „szálla alá pokloknak mélyére”.
232
Aktív meditáció
- A csendes, nyugodt, meleg, tiszta, végleges és ragyogó „KI” kifejlesztése és annak tudatos
szabályozása;
233
A harcművészet gyakorlásakor fontos, hogy NE csak a módszerekkel legyünk tisztában, és
NE csak a technikákat és a formákat gyakoroljuk. A formákat megtöltő apró mozzanatokban
kell megérteni a világot.
A Taiki értéke abban a mesterek által örökül hagyott szellemi tartalomban van, amit a mozgás
képvisel. Ezért az előrehaladás érdekében a szándék tisztasága alapvető fontosságú. A
harcművészet így teljesedik ki és formával, erővel telik meg.
A Taiki az ÉN-t fizikai és pszichikai egységben valósítja meg. Minden ember lelkileg,
fizikailag és alkatilag más és más. Ezért fontos, hogy mindenki ismerje a saját adottságait,
lehetőségeit és ennek megfelelően alakítsa ki a stílusát. A görcsös gyakorlások, merev
beidegződések nem vezetnek fejlődéshez, csak csalódást okoznak. Nem kell utánozni
másokat, a tanulást meg kell tanulni. Ha másokban hiszünk, akkor majd mindig másoktól
függünk. Hinni kell önmagunkban és akkor minden elérhető. Aki mindig ölben viteti magát,
az soha nem tanul meg járni.
Az akaraterő próbája
A mindennapi életben is törekedj a test uralására, pl. akármilyen éhes vagy halaszd el az
étkezést fél órával, bármilyen fáradt vagy még végezz el egy feladatot, szomjúság esetén ne
igyál azonnal: sietség és kapkodás közben kényszerítsük magunkat nyugalomra, vagy ha túl
nyugodtak, lassúak vagyunk, akkor sietségre! A mágusnak tudni kell uralni a testét.
234
Ha figyelmen kívül hagysz egy rosszindulatú támadást, akkor az nem kap erőre, és visszaszáll
a küldőjére.
Valamennyien istenek vagyunk, mondta Buddha, valamennyien tudunk mindent, csak meg
kell nyitnunk az elménket, hogy tudatosítsuk saját bölcsességünket.
Ha nem ismerem a TV működését, attól még tudom használni, mert van távkapcsoló.
Így rögtön bizonyságot nyerek, tapasztalok, később pedig mélyíteni lehet az ismereteket.
Nem lényeges mit hogyan neveznek, mert ez változó/alma - apple, apfel, vagy mela, csak az a
fontos milyen az ÍZE.
Ne higgyél el semmit, de legyél nyitott arra, hogy kipróbáld! Nem lehet mérvadó az, hogy
másnál mi, hogy működik. Te vagy a lényeg!
Vita esetén készíts fényburkot kettőtök köré, hogy csak a te erőid juthassanak be, és így
hamarabb megnyugszik a vitapartner, és át tudja venni a te rezgéseidet.
235
A beszéd teljesen mellékes, nem annak van meggyőző ereje.
Amikor már elég nagy és erős az aura akkor ez természetes módon magától fog működni -
hatással leszel másokra.
236
TAIKI GYAKORLÁSOK:
Sok a félreértelmezés a gyakorlásoknál, mert gyakorlatokká, módszerekké, dogmákká válnak
ha nem tudatosan alkalmazzák azokat.
A gyakorlások célja a hármasság megtartása, vagyis mindig három szinten kell azokat
végezni.
A gyakorlás nem lehet öncélú, vagyis ne gyakorlatként végezzük, hanem lazán, játékosan, a
mindennapi tevékenység részeként.
A kiárasztással ismerkednek elsőként a taikisok, amelyről elmondom, hogy milyen
rezgésminőséget lehet elérni általa, de ez csak a környezet változásával mérhető.
Cél nélkül, csak a légzésre irányított figyelemmel hatékony védelem alakítható ki.
Ezt egy hétig érdemes naponta gyakorolni, de csak úgy van értelme, ha figyeljük a
környezetet és leírjuk a tapasztalt változásokat. Erről érdemes beszélgetni, hogy a továbblépés
előkészíthető legyen.
Van aki még évek múltán is csak gyakorlatként, módszerként csinálja, így értelmetlen
dogmává silányul.
A kétpontos érintés sem csak öncélú látványos gyakorlat, hanem a hármasság működésének a
megtapasztalása.
Érintéssel vagy távhatással egyaránt működik a hármasság betartása esetén, a tudat megfelelő
irányításával.
Ahol a tudat ott az energia törvény legegyszerűbb megismerésének a módja, hiszen minden
testrészen kiárasztható, irány vagy pólusváltás megtapasztalása is nagyszerű gyakorlásokra ad
lehetőséget.
Lazításként érdemes a „piros király” vadászat érzékelést tréningező, ürességet mérő játékot
belevonni. Megérzés vagy eszközök gyakorlására is megfelel/pálca, inga/
Legjobb a gyakorlatokat „élesben” csinálni, munka, gyógyítás, önvédelem közben bevetni,
így soha nem lesz unalmas módszer.
Ha lenne érdeklődés, akkor a többi gyakorlást is átvehetjük és ha javaslatok szerint
gyakoroltok, talán nem akadtok el az elején.
A levelezés, beszélgetés lehetne a legnagyobb segítség, hogy ne sokan kerüljenek zsákutcába.
A pszi-jelenségek ismertetése
237
A pszichológia vagy lélektan (az ógörög ψυχή [pszükhé] „lélek” és λογία [logía] „tudomány,
ill. -valaminek a- tanulmányozása” szavakból).
A PSZI fogalmát léleknek fordítja a tudomány, amely nem hisz a lélekben. PSZIHOLÓGIA.
Tudatalattiként fogadja el. A pszi képességek azonban ennél sokkal mélyebbre nyúlnak.
A pszi egy speciális képesség, a tudat saját energiáját mozgósítja, ellentétben a mágiával,
amely külső erőforrásra támaszkodik. A pszi használatához a pszi szakértelmet kell
elsajátítanod. A pszi birtoklásának megvannak az előnyei és a hátrányai is.
Mindannyian átéltük már, hogy előre megéreztük azt, amikor csörög a telefon. Akár azt is
megérezhettük, ki lesz a hívó fél és igazunk lett. Egy zene jár a fejünkben: bekapcsoljuk a
rádiót és ugyanaz a nóta megy benne. Úgy érezzük bajban van egyik közeli hozzátartozónk
vagy barátunk. Később kiderül, valóban segítségre szorult. Hogyan fejleszthetők rejtélyes,
hatodik érzékeink tovább?
A fent felsorolt példák csupán a véletlen művei lennének? Vagy valami mély dolog áll a
háttérben? Mindannyian egy kollektív tudat - melyben sok kutató hisz – vagy szupertudat
részei lennénk, ami összeköt minden embert és talán minden élőlényt? Itt nem csupán New
Age irányzatú elméletről van szó, hanem a kvantumelmélet, a pszichológia és egyéb
tudományágak egy olyan elméletéről, melyet egyre több tudós támogat. Az extraszenzoros
percepció (ESP) és a hozzá hasonló pszi képességek fogalma egyre nagyobb tiszteletnek
örvend.
238
utána több információnak az interneten! Ez a ráhangolás alapja, többi már a gyakorláson
múlik.
A tudat fontossága
Ha a világ odakint tényleg csak pattogó részecskékből áll, akkor képeseknek kellene lennünk
arra, hogy megmérjük az összes tulajdonságukat. De nem lehet. Miért kellene hatással lennie
egy részecskére annak, amikor úgy döntesz, hogy megméred?
Nézzük meg a kettős rés kísérletet: ha valaki "figyeli" a szubatomi részecskét, vagy egy kis
fény halad át egy akadály résein, úgy viselkedik mint egy részecske, és tömör kinézetű
találatokat hoz létre az akadály egyes rései mögött az utolsó akadályon, ami méri az
ütközéseket.
Mint egy kis golyó, logikusan áthalad az egyik vagy a másik lyukon.
Miért változtatja meg a megfigyelésünk azt, hogy mi történik? Válasz: Mert a valóság egy
olyan folyamat, amely igényli a tudatunkat" - mondja Lanza.
Tudat nélkül nem is léteznénk. Az egyik ok, amiért Robert Lanza szerint nem halunk meg,
hogy nem egy tárgy vagyunk. Különleges lények vagyunk. A biocentrizmus szerint semmi
sem létezhet tudat nélkül. Ne feledd, nem látsz keresztül az agyadat körülvevő csonton.
A tér és az idő nem nehéz tárgyak, hanem az elménk által használt eszközök, hogy mindent
egybeszőjön.
Minden amit látsz és tapasztalsz, most egy a fejedben bekövetkező információ örvény. A tér
és az idő csak eszközök, hogy mindezt összerakd.
Lanza rámutat arra, hogy a halál nem létezik egy időtlen, tér nélküli világban.
Nincs különbség a múlt, a jelen és a jövő között. Ez csak egy makacsul kitartó illúzió.
A halhatatlanság nem jelent egy örök létet az időben vég nélkül, hanem mindent egybevéve
egy időn kívüli tartózkodást.
Albert Einstein egyszer azt mondta: "A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó."
239
Ez felvet egy érdekes kérdést - Ez a világegyetem egy hatalmas holografikus illúzió?
Fordított teremtés
Beletörődés, alkalmazkodás ereje
Vannak "régi taikisok" akik több éve már belenéztek egy alap beavatásba, aztán elvannak
ezzel az eredménnyel, nem gyakorolnak, nem járnak táborba.
Vannak akik néhány hónapja taikisok, de villámgyors fejlődés tapasztalható náluk azáltal,
hogy belevetették magukat az aktivitás forgatagába, jelen vannak az eseményeken, jelen
vannak a beszélgetésekben, jelen vannak mindenben, vagyis a mindenségben.
Mit számít az idő? Csinálod vagy nem? Csak ez számít. Benne vagy-e vagy kívülről
bámészkodsz?
Amikor nem úgy sikerül valami, akkor ne vergődjünk, ne tiltakozzunk, ne arról beszéljünk,
gondolkozzunk, hogy mit nem akarunk, hanem fogadjuk el, törődjünk bele, de nem
240
áldozatként, hanem túlélőként. Vetítsük ki mi a legrosszabb és hogyan lehet megtalálni abban
a helyzetben a jót, érdekeset.
Ebben az esetben olyan erők lépnek működésbe, amelyek megváltoztatják azt a szituációt és
létre sem jön, hanem a számunkra legjobb megoldás kínálkozik.
kontempláció-koncentráció
EGO legyőzése
241
vagy a boldogságom?”
4. Szabadulj meg a felsőbbrendűségi kényszeredtől! A valódi nemesség nem abban áll, hogy
jobbak vagyunk valaki másnál, hanem hogy jobbá válunk régi önmagunknál.
5. Szabadulj meg a kényszertől, hogy mindig többet akarsz! A dolgok iróniája, hogy amikor
már többé nem követelsz, a vágyott dolog bőséggel érkezik életedbe.
6. Hagyj fel azzal, hogy a teljesítményedből származtatod önazonosságodat!
7. Ne adj a híredre! Hírneved nem benned lakozik, hanem mások elméjében, ennél fogva
egyáltalán nincs hatalmad felette. Azért tedd, amit teszel, mert belső hangod útmutatását
követed.
Gyerekként mindentől féltettek, állandóan a ne csináld, ne mássz a fára, ne menj a vízbe,
veszélyes szuggesztiókat hallottam.
Nem kaptam műanyag kardot, pisztolyt.
Amikor önálló lettem haditorna klubot szerveztem, kardokkal csatáztunk. Önvédelmet
tanultam és amint lehetőség nyílott vagyonvédelmi céget alapítottam, hogy fegyvert
tarthassak és lőteret üzemeltethessek.
Pont az ellenkezőjét érték el a tiltásokkal.
Fiamat semmitől nem tiltottam, de nem is erőltettem. Lehetőséget kapott fegyverekkel és
önvédelemmel ismerkedni, lovaglás és úszás mellett sok más területtel is, így egyik sem okoz
vágyakat, sem félelmet számára, de sokoldalúan, értő kézzel nyúl mindenhez.
Ezek a gondolatok a negatív teremtés negyedik dimenzióban téma kidolgozása közben jöttek
elő, alátámasztva elgondolásom működőképességét.
A részletekkel már nem terhelem a lista olvasóit, így is soknak tartják az írásaimat, és úgysem
akarják velem kielemezni ezt sem.
Lényeg, hogy érzem megint belenyúltam valamibe, amit még elméletben sem tudtak dűlőre
hozni a tudósok.
Amerikai polgárháború
Tegnap néztem egy, az amerikai polgárháború idején játszódó filmet. Az elöltöltős fegyverek
érdekeltek, amit nem töltöttek, csak lőttek.
Érdekesség még, hogy a városi urak, hölgyek piknikezni mentek a környező dombokra és
pezsgőzés közben kötöttek fogadásokat a háború kimenetére. Jó szórakozás volt számukra,
amíg az ágyúk feléjük nem pörköltek.
Másik amikor a harc előtt bátorítják a katonákat, hogy isten velük van, mire az egyik
megkérdi, miért támogatná isten az öldöklést? - hát mert az ő nevében harcolunk.
242
Mikor kell a kivetülés?
Ugye milyen sok dolgot tanultatok már? Vajon melyikre emlékeztek és melyiket tudjátok
alkalmazni?
Rájöttem, hogy azok mind torz másolatok és zsákutcába vezetnek, gyakorlati tapasztalat
nélkül.
Harminc év útkeresését dobtam ki, hogy letisztult formát adhassak tovább egyszerű, hatékony
formában.
Mégis azzal jöttök, hogy mások nem így mondják, máshol nem így tanultátok.
Harmadik kör helyett alapbeavatáson elmondott elveket kell még mindig magyaráznom.
Koronáról utoljára:
Tavasz van. Legalábbis ha nem a naptárat nézem, hiszen karácsony után egy nappal vagyok.
Süt a nap. Vágyom ki a ligetbe.
A pincében rámolok.
Csinálok egy indián íjat.
Van egy 30-as gyerekíj, ami méretben és erőben megfelel egy indián íjnak. Kis bőrcsík és
tolldíszítés. Közben a kezembe akadt a rézlemez. Néhány éve még táltos korona volt, de
senkit nem érdekelt a működése, ezért szétszedtem. De nem vittem a méh telepre, mert ahhoz
kevés volt. Mást sem szoktam kidobni. Van elég lom a pincében. Gyűjtögető vagyok.
Kiviszem a rézlemezeket.
Sétálok a dombon. Friss hajtások bújnak elő a földből. Nem csak én érzem a tavaszt.
Lövöldözgetek az íjjal. Elég indiános.
Leülök a kőkörbe és meggyújtom a kalumetet. Békepipának ismerik az indiános könyvekből,
de nemcsak arra használták.
A füst a szellemvilág megjelenítését segíti. A keresztények akarják csak füsttel elűzni a
szellemeket. Semmit sem értenek, csak másolnak.
Kérdésem nincs. De válasz jön.
- Korona.
- Nekem fölösleges, így is van kapcsolat.
- Koronáról kapok infót.
Ahhoz kell a korona?
Ráhangolás.
Jól van, összerakom. Lementem a kunyhóhoz és a térdemen hajlítgattam, formáltam a torz
lemezeket. Nincs szegecs, nincs csavar. Drót és madzag amivel öszetákoltam a lemezeket.
- Ez mire jó?
- Tedd a fejedre.
- Nincs a sapka hozzá.
243
- Tedd fel.
- Nyomja a fejem.
- Ráhangolás.
- Jól van, ráhangolódok. Nyomást levezetem a földbe.
- Zümmög a fejem vagy a korona. Kezemet az égre emelem. A rombusz erőt áraszt.
Nem érzem a koronát.
- Mit kell tudnom a koronáról?
- Nincs igazi korona. Félrevezetés minden, ami az anyagi világból kezdi a szellemi
emelkedést. Fizikai szenvedés, fizikai tárgyak nem emelik a tudatot. A szellem tölti fel a
tárgyakat, kristályokat erővel és nem fordítva. Nem számít az anyag, nem számít a díszítés,
csak a forma adja a lényeget. Az égi forma segíti a ráhangolást. Eszmékkel tölthető fel a
forma, ami hat a környezetére. Tehát manipulálásra alkalmas.
- A királyokat manipulálták?
- Igen, hiszen nem voltak tudatosak. A kereszt szimbólum eleve manipulatív jelkép. A
korona eszmeiségével manipulálták a népet is.
- Akkor gonosz eszköz a korona?
- Egy tárgy önmagában nem jó vagy rossz. A forma a szellemi kapcsolat eszköze volt,
amíg át nem fordították földi eszmék erősítésére.
- Nem érdekel a többi. Szétszedem megint.
Nem kell újat kitalálni, hiszen régen működött a szkíta aranytükör. Ezt miért nem tudják a
változást akaró királyválasztók?
Nyolc körcikk, lelkiismeret tükre, azt tedd másokkal amit szeretnél, hogy veled tegyenek.
Tudatos emberek átlátják a helyzetet.
Tudatos ember képes elemzeni, vagyis körbejárni, igy nincs egyéni érdek, szemellenzős
látásmód.
Tudatos ember vezetőt választ, aki felelősséget vállal tetteiért és nem uralkodni akar.
244
Keve által tíz király életét, "munkásságát" követtem, akik a magyarokat rabszolgasorba
taszították.
Semmilyen égi áldás vagy kapcsolat nem volt, sem korona, sem más.
A Királynak egy megvilágosodott embernek kell lenni. Hogy szentéletű legyen azt inkább
nem mondanám. Legyen inkább példamutató. Egy olyan ember, akinek lehet adni a szavára.
Az, hogy az emberek egy embert szolgálnak, ez így nem jó kifejezés. Lássuk a
történelmünket, hogy mi hová vezetett.
Az, ha az emberek hallgatnak a megvilágosodott királyra, akkor abból gond nem lehet.
Ez a király egy olyan király, aki tesz is a népért és jobban átlátja a helyzetét az egész népnek
mint ők (ha a nép nem eléggé tudatos).
Én mai napig látom és találok embereket, akik egyre jobban a tudatosság útja felé igyekeznek.
Ők tudják milyen az Isten és tudják mi kell a népnek, ahogyan a tudatos király is. Balázs
Háromláb:
Annyira más történelmet látok Keve szemén keresztül, hogy számomra is hihetetlen, ezért
kérem a segítségeteket, hogy nézzünk utána a forrásoknak és gyakoroljuk, amit mutatott
nekünk.
Az egész Taiki módszer egy eltitkolt, elfeledett tudás, amit folyamatosan látomás útján
adagolnak. Eddig egész valósnak és működőképesnek bizonyult. Ezért ebben is kell, hogy
legyen igazság. Segítsetek feltárni.
Keve vára létezik és Álmos herceg birtoka volt, tehát adományozhatta Kevének. A korona
miatt fontos a későbbi időszak. Nem volt a Hunyadiak birtokában a vár, csak ott laktak. Nincs
vérszerinti kapcsolat, de a szerbek és románok tudnak róla.
245
Tudatosság gátjai:
- A tudatos előbb megvilágosodik és azt mondja minden jó, hiszen tudja, hogy
egységben van az univerzummal és cél nélkül figyeli a környezetét /aktív meditáció/,
amely a nem cselekvés által emelkedik a tudati rezgés szintjére.
246
Amit mások mondanak, az felejthető, de amire magadtól jössz rá, az maradandó ismeret és
tapasztalat marad. Ami érdekel, azzal foglalkozol és annak utána jársz, elemzed, adatokat,
információkat gyűjtesz és csak segítséget kérsz a kérdezés, elemzés által.
Téves gondolkozás, ami beszélgetés által felülírható lett volna:
- Nem megyek táborba, mert gyerekes dolog.
- Nem megyek táborba, mert biztos drága.
- Nem megyek táborba, mert messze van.
- Nem megyek táborba, mert a családdal nyaralunk.
- Nem megyek táborba, mert nem érdekelnek az indiánok.
- Nem megyek táborba, mert csak gyógyítással foglalkozom.
- Nem megyek táborba, mert csak a spiritualitás érdekel.
- Nem megyek táborba, mert nem érdekelnek a fegyverek.
Akik kihagyták a beszélgetést vagy a tábort, azok sohasem jönnek rá mi lett volna a
válasz vagy mit tévedtek.
Tímea Kertész
Szakáli-Kiss Ágnes
Nagy Ita
Krajnyák Judit
Szilágyi Géza
Jakos Robert
Somorjai Zsolt
Kántor Hajnalka
DR Beke Gabriella
Szondi Miklós
Ignéczi Antal
Seres Sándor
247
Tiszavölgyi János
248