9.

FEJEZET

Az ezer vágás túlélése

Higgyünk a jóban!

A Rappler-irodában, 2018. január 15-én, nem sokkal azután, hogy

az Értékpapír- és Tőzsdebizottság precedens nélküli határozatát
megkaptuk a szerkesztőség bezárásáról. Leanne Jazul/Rappler

Már 2016 óta tudtuk, hogy a főügyész, Jose Calida utasította az

Értékpapír- és Tőzsdebizottságot (SEC), hogy külföldi irányítás
és tulajdonlás címén folytasson átfogó vizsgálatot a Rappler
ellen.1 Az azóta eltelt hónapok során forrásaink időnként tájé­
koztattak bennünket a kormányzati vizsgálat állásáról, de nem
láttuk tisztán, hogy mi lesz a kimenetele. A lelkem mélyén még
mindig nem tudtam elhinni, hogy a kormány bizarr viselkedé-

233
sének valódi következményei lesznek. 2018 januárjában a vizs­
gálat azzal ért véget, hogy az Értékpapír- és Tőzsdebizottság
visszavonta a működési engedélyünket.
Megkérdeztem a jogászainkat, hogy ez mit jelent.
A képlet elég egyszerű volt: a kormány be akarta záratni
a Rapplert. „A SEC azonnali döntése, amellyel visszavonta a
Rappler működési engedélyét, a maga nemében az első a tör­
ténelemben, mind a Bizottság, mind a Fülöp-szigeteki média
számára - írtuk a döntésre reagáló közleményünkben. - Ez azt
jelenti Önöknek és Nekünk, hogy a Bizottság arra utasít ben­
nünket: húzzuk le a redőnyt, ne írjunk több cikket, ne olvassuk
a hatalom szemére az igazságot, és engedjünk el mindent, amit
2012 óta önökkel együtt építettünk és hoztunk letre.
Természetesen nem hagytuk annyiban a dolgot. Ismertük
a jogainkat. Eleinte az ember érzi a félelmet, de aztán legyűri.
A manangok gyülekezőt fújtak. Glenda azonnal intézke­
dett, hogy hazarepülhessen Bostonból, ahol egy harvardi
ösztöndíj programban vett részt. Beth, Chay és én szorosan
együttműködtünk, miközben válaszoltunk a kérdésekre és
telefonálgattunk. Még ha földrajzilag különböző helyeken is
tartózkodtunk, mind a négyen párhuzamos utakon haladtunk,
mindegyikünknek volt egy-egy elvégzendő feladata, es rendsze­
resen visszajeleztünk egymásnak, hogy összeálljon a kép.
Délelőtt összehívtunk egy értekezletet, amelyet mi nagygyű­
lésnek hívunk, és közöltük: harcolni fogunk a vád ellen. Az
iroda közepén lévő Star Trek-^on álltam, és biztosítottam
róla a csapatot, hogy ezen is túl fogunk jutni, bár meg mindig
nem akartam elhinni, hogy a kormány ilyen példátlan lépés­
re vetemedett. Mindezek ellenére a stáb jó hangulatban volt,
és az értekezlet után készült fényképen mindannyian szélesen
mosolygunk. Tudtuk, hogy mi a teendő.
234
Miután az Értékpapír- és Tőzsdebizottság kihirdette ítéletét,
számos riporter keresett meg bennünket, hogy interjút készítse­
nek velünk, mire mi úgy döntöttünk, hogy tartunk egy sajtó­
tájékoztatót. Nem volt semmi rejtegetni valónk. A jogászaink
ellenezték a dolgot: szerettek volna időt kérni, hogy alaposan
áttanulmányozhassák a határozatot, mielőtt megszólalunk
a nyilvánosság előtt. Sajnos ehhez már túl késő volt. Addigra
mar kiadtuk a nyilatkozatunkat,4 amelyet - erre utólag jöttünk
rá - elfelejtettünk átnézetni az ügyvédeinkkel. Nyilván jól jött,
hogy a w^wgok már csináltak ilyesmit: volt tapasztalatunk’
tudtuk, melyek azok a határvonalak, amelyeket nem léphe­
tünk át. Azt is tudtuk, hogy lépésünkkel mennyire magunkra
haragítjuk a kormányt, de nem maradhattunk csendben, mert
a hallgatás egyenlő a beleegyezéssel.
Ahogy a pályafutásom alatt megtanultam: az ember soha ne
hagyja, hogy egy krízishelyzetben valaki más mondja el a tör­
ténetét.
Beth elintézte, hogy a sajtótájékoztatóról élő közvetítés le­
gyen, a csúcsidős, este félhetes híradó előttre időzítve. Chayjel
kulon-kulon mondtunk egy nyitóbeszédet, mielőtt a kérdések­
re válaszoltunk volna. Nem terveztük meg előre, csak gyorsan
összevetettük a jegyzeteinket, aztán fejest ugrottunk mélybe.
- Nagyon köszönjük, hogy eljöttek - kezdtem az újságírókra
mosolyogva. - Nem fogunk bezárni! Azt hiszem, mindenek­
előtt ezt kell leszögeznem. A sebesség, amellyel mindez történt,
es az a fajta támadás, ami a média ellen általában véve is zajlik,
jól mutatja ennek a döntésnek a nagyon is politikai jellegét.
Bíróságon fogunk fellebbezni a döntés ellen.”5
Kifejtettem az Értékpapír- és Tőzsdebizottság határozatának
a lényégét. Teljesen abszurd volt. Ez a kis közigazgatási szerv
azt állította, hogy Fülöp-szigeteki betétjegyeink, amelyek egy­
235
fajta értékpapírok, és egy részük az országon kívüli befektetők
tulajdonában van, külföldi irányításnak minősülnek, és emiatt
sértik az alkotmányt. A sajtónak elmondtam, hogy ezek a be­
tétjegyek alkotmányunk szerint törvényesek, és 2015-ben
benyújtottuk a dokumentumainkat az Értékpapír- és Tőzsde­
bizottsághoz.
Az online támadásokból ítélve tudtam, hogy a jogi bikk­
fanyelvet le kell fordítanom hétköznapi szavakra, különben
a kormánypropagandistáknak nagyon könnyű lesz hazugságok­
kal félrevezetni a nyilvánosságot - mint ahogy ezt már meg is
kísérelték.
- Amikor valaki pénzt tesz egy betétjegyre, az olyan, mintha
egy lóra tenne a lóversenyen - magyaráztam. - Ez nem jelen­
ti azt, hogy ő szabhatja meg, mit egyen a ló, vagy ki legyen
a zsokéja. Nincs beleszólása semmibe, ő csak fogad a lóra. Ha
az nyer, akkor pénz üti a markát, ha viszont veszít, nem kap
semmit.
Arra is felhívtam a figyelmet, hogy az Értékpapír- és Tőzs­
debizottság döntése nem kizárólag a Fülöp-szigetekre, hanem
azokra a vállalkozásokra is kihatással lesz, amelyek a Fülöp-
szigeteken fektettek be: ez esetben az Omidyar Network In­
diára és a North Base Mediára. A bizottság állásfoglalása azt
sugallta, hogy a Rapplert külföldi cégek irányítják - ám e két
vállalat betétjegy-részesedése egyaránt 10 százalék alatt volt,
és ezek a származékos pénzügyi eszközök felépítésüknél fog­
va sem adtak nekik lehetőséget az irányításra. Még részvénye­
ik sem voltak.
- Akiknek többségi részesedésük van, és akik megszabják
a Rappler irányvonalát, azok az újságírók, tehát mi magunk.
Ijesztőnek találtam, hogy a kormány hajlandó ilyen óriási
kockázatot vállalni az üzleti szektorral szemben. Egy ilyen nagy
236
visszhangot kiváltó nyilvános döntés rossz üzenet volt mind az
üzleti szereplők felé, mind a jogállamiság szempontjából. Az
újságíróknak ez világos volt, de a jelek szerint a kormánynak
kevésbé - vagy annyira arrogáns volt, hogy úgy vélte, ez nem
számít.
Utanam Chay szólalt fel, riporteri múltjához hűen búgó,
negedes hangon. Szándékosan higgadtan beszélt.
- Minden marad a régi kerékvágásban - kezdte. - Sem­
milyen változás nem lesz. A riportereinknek továbbra is azt
mondjuk, hogy ugyanolyan agresszíven kövessék és írják meg
a sztorikat, ahogy eddig; miként önök mint a média képviselői
is tenni szokták. Ezentúl is felelősségre fogjuk vonni a hatalom
képviselőit, és ha törik, ha szakad, elmondjuk az igazságot. Az
ellenünk folyó zaklatáshullám tavaly óta tart. Számítottunk a
bizottság döntésére, és most végre bekövetkezett. Most már
a nyilvánosság előtt van. Tudjuk, hogyan kezeljük a helyzetet.
- Furcsa módon megkönnyebbülést jelentett, hogy az állammal
szembeni, eddig alacsony hőfokú konfliktusunk most fellán­
golt. - Feltételezve, hogy ebben az országban még működik
a jogállam, végigvisszük az eljárást... Még a Legfelsőbb Bí­
rósághoz is fellebbezünk, mert ez egyértelműen alkotmányos
ügy... Ez az ügy a sajtószabadságról szól.
A bizottság még az eljárásrend szabályait sem tartotta be.
Közigazgatási szervként normális esetben az a dolga, hogy je­
lezze, ha problémát észlel. Feltételezve, hogy valami valóban
nincs rendben, az érintett vállalatnak egy év áll rendelkezésére,
hogy az említett problémát orvosolja. A legnagyobb távközlési
szolgáltatónak, a Fülöp-szigeteki Távolsági Telefontársaságnak
például egyszer valóban külföldi elnöke volt - a cég egy évet
kapott arra, hogy kinevezzen egy hazai elnököt, aminek ele­
get is tett. A mi esetünkben azonban a bizottság nem tartotta
237

be a protokollt: anélkül utasított bennünket a bezarasta, hogy
lehetőséget adott volna rá, hogy reagáljunk a döntésre, gy
homályos technikai értelmezésre hivatkozva azt alhtotta ho^
a Rapplet külföldiek kezébe adta az irányítást, ami persze pu -
ta kitaláció volt.
Chay MM. «rf és társalapító a 2018 január 15-én a Rappler
sX»sé8éhe» tartott spontán sajtótájékoztató... Leanne járul/
Rappler
Nyíltan, a szemünk láttára zajlott a jog fegyverré tétele. Nem
mi voltunk az egyetlen célpont. Leila de Lima szenátor meg
mindig börtönben ült, olyan vádak alapján, amelyeknek soha­
sem lett volna szabad eljutniuk a bíróságig, es az allam nemre
giben rendkívül szokatlan jogi eljárásokhoz folyamodott, ogy
eltávolítsa a Legfelsőbb Bíróság vezető bírájat, Maria Lourd
S e renót
Kevesebb mint egy hónappal azután, hogy a kormány meg­
próbálta elvenni a működési engedélyünket, a Rapplet —
katársát. Pia Kanadát, aki Dutertéröl és a kormányzatról
238
tudósítani, nem engedték be a Malacanang Palotába. Ekkor
(hogy azt néhány nappal korábban begyakoroltuk a csapa­
tunkkal) elővette a mobiltelefonját, és élőben bejelentkezve
a Facebookon és a Twitteren, megkérdezte az ügyeletes katonát,
miért nem léphet be az épületbe. Megvolt rémülve, és remegett
a keze (részben azért, mert dühös volt), de kitartott. „Nem
akartam, hogy megússzák” - mondta később.
Az utasítás, ahogy arról utólag értesültünk, Duterte bosszú­
ja volt,7 részben a haditengerészeti beszerzések körüli, Bong
Góhoz,8 Duterte asszisztenséhez vezető visszaéléseket feltáró,
kemény hangvételű oknyomozó cikkünk miatti megtorlásként.
Duterte palotatilalma rám is vonatkozott, és később a világ ösz-
szes pontjára kiterjesztették, ahová Duterte utazott.9
Több mint negyven másik újságíróval, aktivistával és tudós­
sal együtt a Legfelsőbb Bíróságon támadtuk meg ezeket az ön­
kényes lépéseket, amelyek egyértelműen előzetes cenzúrának
minősültek, és így az alkotmányba ütköztek.10 De az ezer vágás
általi kivégzés folytatódott, nekünk pedig nem maradt egyéb
választásunk, mint valahogy átvészelni.
Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyire tehetetlen. Minden
nap új kihívásokat és új mélypontokat hozott.
Ezalatt Mark Zuckerberg bejelentette, hogy a Facebook átala­
kítja a hírfolyamát.11 A változtatás vérszegény válasz volt azokra
az egyre erőteljesebb vádakra, hogy a platform hagyja a dezin-
formáció féktelen elburjánzását. Ennek jegyében ekkortól a ba­
rátok és a családtagok által megosztott tartalmakat12 helyezték
előtérbe a médiavállalatok és a márkák tartalmaival szemben
(már maga az elgondolás is téves, hogy egy kalap alá vennék
a híreket és a hirdetőket). Valójában ezzel csak tovább gyengí­
tették az újságírókat és a hírszervezeteket, jelentősen csökkent­
239
ve a forgalmat,13 ami világszerte 20-60 százalékos visszaesést
okozott a kisebb hírszervezeteknél.14 Ez azt jelentette, hogy
a tények kevesebb emberhez jutottak el. Ha pedig nincsenek
tények szembeállítva a hazugságokkal, amelyek az információs
műveleteknek köszönhetően könnyedén eljutnak a családok­
hoz és a barátokhoz, a dezinformáció hatványozottan terjed
tovább.
A Facebook döntése, hogy a híreket hátrébb rangsorolja, tel­
jesen abszurd módja volt az „álhírekkel” kapcsolatos problémák
kezelésének. A Facebook azt állította, hogy kommentekkel és
beszélgetésekkel, nem pedig megosztásokkal és láj kokkal akar­
ja növelni az elkötelezettséget. Hasonlóan ahhoz az ötlethez,
hogy személyre szabott hírfolyamot hozzanak létre, vagy hogy
a posztokat elnémítani és blokkolni lehet ahelyett, hogy eltá­
volítanák, a Facebook azt állította, hogy az „érdemi interakció”
kiindulópontjai ezentúl a család és a barátok lesznek. Kutatások
kimutatták, hogy a legtöbben hajlamosak vagyunk megosztani
azt, amit a barátainktól és a családunktól hallunk. Milyen elő­
re látható végeredménye lesz annak, ha olyan algoritmusokat
gyártanak, amelyek elnyomják a híreket?15 Még több gyűlölet,
toxikus beszéd és „álhír”.16
Pontosan ez történt.
Három hónappal később kirobbant a Cambridge Analytica-
botrány. A jó újságíróknak feltűnik egy kilógó szál, aztán el­
kezdik húzni, majd követik a nyomokat. Carole Cadwalladr,
az angol Guardian testvérlapja, az Observer Pulitzer-díjra jelölt
riportere és oknyomozó újságírója a New York Timesszai együtt­
működve leplezte le, hogy a Cambridge Analytica politikai
tanácsadó cég hogyan gyűjtött be jogellenesen adatokat több
millió Facebook-fiókról, annak érdekében, hogy pontosabban
tudja megcélozni a választókat, és olyan politikai kampányokat
240
segítsen, mint a Brexit vagy Donald Trump 2016-os, sikeres el­
nökjelöltsége.17 A legtöbb kompromittált fiók az Egyesült Álla­
mokban volt - na és a második legtöbb? A Fülöp-szigeteken!18
A Cambridge Analytica ugyanezt tette a Brexit-népszavazás
során, es mint kiderült, a Fülöp-szigeteki kampányok során
is. Az összes politikai kampányt meghekkelték - és mindezt
a Facebook tette lehetővé.
Az amerikai kongresszus részben épp Carole kitartásának
köszönhetően beidézte Markot, hogy tanúvallomást tegyen.
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság ezután ötmilliárd dollár­
ra bírságolta a Facebookot, ami a legmagasabb büntetés volt,
amelyet technológiai vállalat ellen valaha kiszabtak. Carole azt
mondta, hogy ez nem elég. Hiába tudtunk sokkal többet arról,
hogy mi történt a 2016-os választásokon, senkit nem lehetett
felelősségre vonni.
Akkoriban a Régi Hatalom, tehát a kormányok és a hírmédia
még mindig nem sejtették, hogy a technológiai platformok
által alkotott Új Hatalom mennyire meggyengítette a kiala­
kított rendszereket, amelyek egykor, legalább bizonyos fokig,
világszerte fenntartották a rendet és a stabilitást.
Erre júniusban döbbentem rá, amikor az Atlanti Tanács ti­
zenötünket összehívta Berlinben, hogy megvizsgáljuk a dezin-
formációt és annak a hatalomra gyakorolt hatását. A résztvevők
között voltak Madeleine Albright, az Egyesült Államok volt
külügyminisztere, Carl Bildt, Svédország egykori miniszter­
elnöke, Steve Hadley, az Egyesült Államok korábbi nemzet­
biztonsági tanácsadója, valamint a Facebook és a Microsoft
képviselői.
A régi és az új hatalmi gárda próbált egy olyan közös nyelvet
találni, amellyel áthidalhatják a köztük tátongó óriási szakadé­
241
kot. De volt egy alapvető különbség a működésük módjában:
míg a kormánytisztviselők csigalassúságú, konszenzusépítő
tempóban haladtak, feltérképezve a hátrányokat, és a nyil­
vános vitákat is a folyamat részének tekintették, a techcégek
gyorsan mozogtak, gyakran mellőzték az óvintézkedéseket, és
nem voltak szívbajosak széttaposni olyan dolgokat, amiket nem
értettek vagy nem tartottak fontosnak.
Azon a héten sokat tanultam Madeleine Albrighttól, aki nem
sokkal korábban jelentette meg Fascism: A Warning (Fasizmus:
egy figyelmeztetés) című könyvét a tekintélyelvűség világszintű
térnyeréséről.
Ennek a szónak a használata korábban nem jutott eszem­
be, de megmaradt bennem. Új szemmel kezdtem el vizsgálni
mindazt, amit átéltünk. Az újságírók elég pontosan rá tudtak
mutatni a problémákra, de megoldást ritkán találtak rájuk.
Kezdett átalakulni a saját szerepem ebben a küzdelemben: pró­
báltam kitalálni, hogy mi magunk mit tehetnénk annak érde­
kében, hogy megakadályozzuk a disztópikus jövő eljövetelét.
Szeptemberben Párizsba mentem, hogy részt vegyek az In­
formáció és Demokrácia Bizottság munkájában. Ez a testület
igyekszik lefektetni azokat az elveket és értékeket, amelyek
mentén az internetnek működnie kellene. A Fülöp-szige-
teken vívott csatáinkról kialakult perspektívám ismét tágult
egy kicsit. Ezek a tengerentúli utazások segítettek, hogy a ta­
pasztalatainkat megfelelő kontextusba helyezzem: Vajon más
is átéli azt, amit mi? Mik voltak a kiváltó okok? Hogyan szilár­
díthatnánk meg a demokrácia szerkezetét? Amikor a bizottság
munkája hivatalosan is megkezdődött, úgy éreztem, hogy az
én szerepem is kibővül. Egyszerre voltam újságíró, célpont és
kutató, aki nemcsak tudósított a bizottságról, hanem részt is
vett a munkájában.
242
A szólásszabadságot a szólásszabadság megfojtására hasz­
náljak — mondtam a közönségnek.
Párizsban az volt a feladatunk, hogy megszövegezzük az In­
formációról és demokráciáról szóló nemzetközi nyilatkozatot,
amely a demokrácia védelmében majd a kormányok, a ma­
gánszektorban működő vállalatok és a civil társadalom kö­
zötti együttműködés alapjául fog szolgálni. Két évvel később
a csoport, amelynek jómagam is társelnöke voltam, egy olyan
jelentést tett közzé, amely egy tucatnyi strukturális megoldást
es több mint 250 taktikai lépést tartalmazott, hogy támogassa
a küzdelmet az általunk „infodémia” névre keresztelt jelenség
ellen.20
A legélénkebb emlékem erről a szeptemberi hétről mégis az,
hogy milyen ragyogóan sütött a nap, amikor a francia elnöki
rezidencia, az Élysée-palota előtt álldogáltunk az iráni Nobel-
békedíjas Shirin Ebadival és Can Dündar török újságíróval,
arra várva, hogy Emmanuel Macron francia elnök fogadjon
bennünket.
Ekkor hasított belém először, hogy a köröttem lévő világ
drámaian megváltozhat.
Shirin volt az első muszlim nő és az első iráni, akit a demok­
ráciáért és az emberi jogokért - különösen a nők és a gyerme­
kek jogaiért - folytatott harcáért Nobel-békedíjjal tüntettek
ki, 2003-ban. Can korábban a Cumhuriyet című, ellenzéki
török újság főszerkesztője volt, és azért kellett Németországba
menekülnie, mert lehozott egy cikket, amely arról szólt, hogy
a törökök fegyvereket szállítanak a szíriai lázadóknak, és ezért
kémkedésért elítélték.
Shirin és Can is száműzetésben éltek, távol az otthonuktól és
a családjuktól. Shirin száműzetése 2009 óta tartott, akkor me­
nekült el Nagy-Britanniába, bár a családja még mindig Iránban
243
élt. Can Berlinben élt, de a török kormány elvette a felesége
útlevelét, és megtiltotta neki, hogy elutazzon.
- Te hol élsz? - kérdezte Shirin. - Manilában?
- Igen - feleltem.
Arról beszélgettünk, hogy milyen érzés a családtól elszakítva
élni. Én igyekeztem elvenni a probléma élét. Elmeséltem, hogy
az én hatalmas családom amúgy is szétszóródva el az Egyesült
Államokban és a Fülöp-szigeteken. Azt hiszem, hogy raciona­
lizáltam az érzéseimet.
- Én nem akarok száműzetésbe vonulni - mondtam nekik.
Még mindig úgy véltem, hogy a Fülöp-szigetek nem Török­
ország, ahol egy alkalommal több mint hetvenezer embert bör-
tönöztek be, de nem is Irán, ahol az újságírókat, az aktivistákat
és a politikai ellenzéket régóta elnyomják.
Az én választásom volt, hogy a Fülöp-szigeteken építsem
fel az életemet, és nem akartam letérni erről az útról, kerüljön
bármibe. Nem sokkal korábban a társalapítóimmal viccesked­
ve egyezséget kötöttünk, hogy ki mit hoz majd nekem (ételt,
ágyneműt, ventilátort, könyveket), ha bezárnak.
A világ figyelme közben egyre inkább Duterte tevékenysége
felé fordult: az erőszakra, a lopakodó diktatúrára és a jog fegy­
verré tételére. A Rappler ellen ekkor már tizennégy nyomozás
zajlott - az egyik a tényleg röhejes „kiberrágalmazás vádjával.
A kormány mindent megpróbált, hogy elhallgattasson ben­
nünket.
Ugyanakkor a Rappler lassan az egész világon ismertté vált.
Az egyik fontos eseményre novemberben került sor, egy wa­
shingtoni bálteremben, ahol ötszáz ember jelenlétében átve­
hettük az újságírók nemzetközi központjának Knight Interna­
tional Journalism Award díját.
244
- A Fulop-szigeteki kormány és a Facebook számonkérhe-
tetlensége ellen vettük fel a harcot - mondtam. - Mindkettő
az erőszak, a félelem és a hazugságok melegágya, amelyek meg­
mérgezik a demokráciánkat. A közösségi médiában megjelenő
hazugságok szolgáltattak alapot a kormány ellenünk indított
eljárásaihoz.21
Tudtam, hogy fontos megnyerni a washingtoni politikai és
társadalmi elit szimpátiáját az én távoli országom iránt, ahol
az ő manipulálásukra kidolgozott taktikák tesztelése zajlik.22
- Miért kell ennek önöket érdekelnie? - tettem fel a szóno­
ki kérdést. - Nos, az igazság az, hogy a mi problémáink igen
gyorsan az Önök problémái lesznek.23
A 2018-as események megerősítettek abban, hogy bármeny­
nyire is kitanultam a mesterségem csínját-bínját, és némi befo­
lyásra is szert tettem, mégis sokkal több olyan esemény történt,
ami felett nem volt irányításom. A jogállamiság néha nem több
puszta illúziónál, ami lehet, hogy az egyik pillanatról a másikra
szertefoszlik - ezt a leckét Indonéziában tanultam meg, még
fiatal újságíróként. Aznap este a bálteremben arra szólítottam
fel újságírótársaimat, hogy továbbra is állhatatosan vonják fe­
lelősségre a kormányokat és a nagy technológiai vállalatokat,
mert a még több pénz és hatalom utáni hajszájukkal tönkre­
teszik a demokráciát. Az ekkorra már világszerte ismert csata­
kiáltásunkkal, a „Mi vagyunk a Rappler, akik tartják a frontot”
szlogennel zártam beszédemet.
Innen ered a #Tartsukafrontot (HoldlheLine) ötlete: azt
a frontot, amely országunk alkotmányában meghatározza a jo­
gainkat. A hatalom birtokosai félelemmel és erőszakkal pró­
bálták bennünket arra kényszeríteni, hogy meghátráljunk, és
adjuk fel a jogainkat. Lelki szemeim előtt az lebegett, hogy mi
összekapaszkodva tartjuk a frontot minden alkalommal, ami­
245
kor megkísérlik azt átlépni. Mi önként soha nem adnánk fel
a jogainkat, bármilyen veszélybe is sodródnánk ezáltal.
Egy kimerítő év végéhez közeledve azzal az elszomorító fel­
ismeréssel kellett szembesülnöm, hogy hiába a sok nyilvános
megszólalásom és négyszemközti beszélgetésem, mindez nem
volt elég.
A nemzetközi elismerés természetesen még ellenségesebbé
tette a Duterte-kormányzatot velünk szemben. Mikor év végén
New Yorkban átvettem a Bizottság az Újságírók Védelméért
díját, a Fülöp-szigeteki Igazságügyi Minisztérium sajtóközle­
ményt adott ki, amelyben közölte, hogy vádat emel ellenem
és a Rappler24 ellen, anélkül hogy erről bármilyen jogi iratokat
küldött volna nekünk.25 Ez volt a jutalmam azért, hogy elfo­
gadtam a díjakat, és kimondtam a véleményemet.
Másnap visszarepültem Manilába. Mivel függőben volt
a vádemelés, az ACCRALAW-nál, az ország egyik legjobb
ügyvédi irodájánál dolgozó jogászaim aggódtak, hogy esetleg
már kiadtak ellenem egy elfogatóparancsot, ezért ügyvédeket
küldtek ki elém a reptérre, ha netán letartóztatnának. Ahogy
leszálltam a repülőgépről, a riporterünk, Paterno Esmaquel II
fogadott, majd miután átjutottam az útlevél-ellenőrzésen, Beth
is csatlakozott hozzánk a poggyászkiadónál. De szerencsére
semmi sem történt.
Ennyi bonyodalom, csak mert pár napig Mandában leszek!
A terv az volt, hogy néhány találkozó miatt csak a hétvégére le­
szek itthon, de aztán belém hasított, hogy a letartóztatásomtól
való félelem ezentúl mekkora lelki áldozatba és mennyi pénzbe
fog nekünk kerülni.
De mentem tovább. Úgy akartam élni az életemet, mintha
semmi sem változott volna. Először Londonba mentem, aztán
246
Párizsba. Miközben épp a párizsi szállodai szobámban csoma­
goltam, hogy visszarepüljek Manilába, tüntetőket hallottam
odakintről: a „sárga mellényesek” vagy „sárga kabátosok” tün­
tetése zajlott, amit az váltott ki, hogy Franciaország a klíma­
változás kezelése érdekében megemelte az üzemanyagárakat.
Gondolkodás nélkül felkaptam a kabátomat, az állványomat
és a fényképezőgépemet, és kiszaladtam az utcára. Hideg volt, és
esett az eső, de jó érzés volt újra riporternek lenni - beszélgetni
az emberekkel az utcán, és sétálós riportot készíteni a Rappler-
nek.26 Ezek a tüntetések voltak az addigi legerősebb és legheve­
sebb támadások Macron ellen - a bal- és a jobboldal egy népsze­
rűtlen intézkedés ellen tiltakozva közös frontot talált egymással.
A francia rendőrség közleménye szerint aznap mintegy
136 ezer tüntető volt az utcákon, és 268 embert tartóztattak
le. Ezek a tüntetések azért voltak mások, mint a korábbiak,
mert decentralizáltan, a közösségi médiában szerveződtek — az
interjúim szerint főképp a Facebookon, ahol egy dezinformáció
táplálta a múltbeli sérelmeket, amelyek közül lehetett sok jogos
is, de most annyira felerősítették, hogy azzal már erőszakra
tüzelték az embereket. Amikor elindultam a repülőtérre, még
mindig hallottam a vízágyúk és a szirénák hangját.
Az egyik telefonomon azt néztem, ahogy Párizsban égnek
az autók, a másikon a w^wzzw^okkal és az ügyvédeinkkel le­
veleztem. Megtudtam, hogy ezúttal tényleg kiadtak ellenem
egy elfogatóparancsot, a jelek szerint egy értékpapírokkal és
adócsalással kapcsolatos ügyben. Egy pillanatra pánik futott át
rajtam. De aztán megráztam magam, és arra koncentráltam,
hogy mi fog történni ezután. Réges-régi haditudósítói napjaim­
ban az ilyen válsághelyzetekre lettem kiképezve. Nem hagyok
magamnak időt rá, hogy a félelmeimben és szorongásaimban
dagonyázzam, bármilyen leküzdhetetlennek tűnnek is.
247
 A menetrend szerint a Párizsból induló gepemnek december megérkezik Manilaba. Vasarnap este nem szokás kézbesíteni
2-án, vasárnap este 9:40-kor kellett Manilaba erkeznie. A csa­ letartóztatási parancsokat. Ha így tesznek, az csak megerősíti
ládom arra kért, hogy ne menjek vissza Manilába. Ez szóba a megalapozott gyanút, hogy kormányunk indokolatlanul siet­
se jöhetett; ott volt a cégem, amelyet vezetnem kellett, és ott teti a pereket a Rappler munkatársai ellen, amely számára túl
voltak az emberek, akik bíztak benne, hogy elvégzem a mun­ nyíltan számol be a Fülöp-szigeteken uralkodó állapotokról.”
kámat. Egyre nőtt bennem a düh a kormány áltál terjesztett
igazságtalanságok miatt, amelyek átértelmeztek es megsértették
a jogállamiságot. Úgy határoztam, hogy beleállok a konfliktus­
ba, és felelősségre vonom a kormányt.
Az egyik ügyvédünk megkérdezte, hogy nem tolom-e ké­
sőbbre a hazautazásomat. Elgondolkodtam rajta, de túl sok
fáradságba és pénzbe került volna. A konfrontációt választot­
tam, mert az egyértelmű helyzetet eredményez. Nem akartam
meghajolni a kormány megfélemlítési taktikái előtt.
Amikor kiértem a Charles de Gaulle repülőtérre, felkészül­
tem a legrosszabbra, akár arra is, hogy az éjszakát a börtönben
fogom tölteni. Kinyitottam a bőröndömet, és kivettem belőle
a pizsamámat, egy fogkefét és egy váltás ruhát, majd bepakol­
tam a kézipoggyászomba. Aztán becsekkoltam, és felszálltam Megérkezés a manilai Ninoy Aquino Nemzetközi Repülőtérre,
a gépre. Annyira fáradt voltam, hogy a húszoras út nagy részét 2018. december 2-án, vasárnap

átaludtam.
A hazatérésemhez sok embert mozgósítottunk: egy féltu­
catnyi ügyvédet az ACCRALAW ügyvédi irodatol, es legalább
hat kollégát a Rapplertől. Most másodszor csináltunk ilyes­
mit. Képzelhetik, mennyire megzavarta a Rappler működését
és a mi életünket! Nem tudtam, hogy dühös legyek, vagy féljek.
Azt hiszem, mindkettőt éreztem.
Több órával azelőtt, hogy a repülőgépem leszállt, Francis
Lim, az ACCRALAW munkatársa, a Fülöp-szigeteki tőzsde ko­
rábbi elnöke és vezető jogászunk nyilatkozatot adott ki: „Szív­
ből reméljük, hogy Maria Ressát nem tartóztatják le, amikor
A mintegy húszórás utazás után a repülőgépem leszállt Ma­
nilában. Bekapcsoltam a mobiljaimat, mire üzenetcunami
zúdult rám. A ^«zz^ok csoportjából érkezett egy üzenet,
amelyből megtudtam, hogy mi történt, és mire lehet számítani.
A húgom, Michelle azt irta, hogy alig bírja megakadályozni,
hogy anya és a nagynénéim kimenjenek elém a reptérre. Gon­
dolatban feljegyeztem, hogy a szüleimnek talán vissza kellene
menniük az Egyesült Államokba, ami komoly váltást jelentene,
mivel éppen az én nógatásomra döntöttek úgy, hogy Manilába
teszik át a székhelyüket.

248 249
 Ahogy kisétáltam a hídon, észrevettem a reptéri rendőröket,
akik arra vártak, hogy elvihessenek. Szorosan mögöttük ott jött
két ügyvédünk és a riporterünk, Paterno Esmaquel II. Az útle­
vél-ellenőrzéshez gyalogolva elmagyarázták, hogy csak segíteni
akarnak, hogy gyorsan átjussak. Huh! Rendőröknek se híre, se
hamva. Ahogy kiléptünk az érkezési sávból, televíziós kamerák
és riporterek özönével találtuk szembe magunkat. Fények öm-
löttek rám, és záporozni kezdtek a kérdések.
Egy rögtönzött sajtótájékoztatón a manilai Ninoy Aquino Nem­
zetközi Repülőtéren, 2018. december 2-án, vasárnap, késő este.
Rappler
- Nem tudom, mire számítsak - kezdtem, miután köszö­
netét mondtam a reptéri biztonságiaknak. - A következőket
tudjuk. Tudjuk, hogy elfogatóparancsot adtak ki ellenem. Nem
tudom, hogy ez pontosan mit jelent. Most képzeljék el, hogy
elfogatóparancsot adnak ki önök ellen. Minden szükséges dol­
got megteszek, hogy megbirkózhassak ezzel a helyzettel.
250
Tudja, hogy mi lesz a bírósági ügyek folytatása? - szegez­
te nekem a kérdést egy másik riporter, az adócsalási ügyekre
utalva.
- Nem igazán tudom megmondani - feleltem. - Csak annyit
tudok, hogy benyújtottunk egy felülvizsgálati kérelmet, de az
ügyeket már azelőtt iktatták, hogy a felülvizsgálati kérelmünket
egyáltalán fontolóra vették volna, ezért megtámadom az eljá­
rást. A vádak ellen pedig fellebbezek. A vád szerint a Rappler,
és itt szó szerint idézek belőle, „értékpapír-kereskedőnek” mi­
nősül. Mi nyilvánvalóan nem vagyunk tőzsdeügynökség, nem
igaz? Én újságíró vagyok. Mindig is újságíró voltam. Szóval
jöjjenek a vádakkal, én készen állok tisztázni magunkat.
— Mit érez azzal kapcsolatban, hogy esetleg letartóztatják? —
kérdezte egy riporter.
- Nos, először is ki fogom kényszeríteni, hogy a kormányt
felelősségre vonják amiatt, hogy engem nyilvánosan bűnöző­
nek nevezett - válaszoltam. - Másodszor, az ember ilyenkor
nyilvánvalóan sebezhetőnek érzi magát. - Rémülten vettem
eszre, hogy elcsuklik a hangom.28 - De ha jól sejtem, pont ez
a lényeg, nem? A kormány éreztetni akarja a hatalmát, hogy
azt tesz, amit akar.29
Másnap elutaltuk az előzetes óvadékot, egy nappal később
pedig beadtunk egy indítványt a vádak elutasítására, többek
között azért, mert annak a bíróságnak, amelyik kiadta a letar-
tóztatási parancsot, nem volt joghatósága az ügyben.30 Az egész
bohózatnak tűnt.
Néhány nappal később ismét a bíróságon voltam. A bíró
elfogadta az indítványunkat, és elhalasztotta a vádemelést.31
Nyertünk egy kis időt, de minden egyes nap egy újabb le­
hetséges legrosszabb forgatókönyvet hozott. Maga a munka­
végzés is nagy kihívást jelentett, tekintve a változó technológiai
251

környeztet, amely közvetlenül befolyásolta >
túlélését, a terjesztési és hirdetési üzleti modelljüket. A kor
many támadásai miatt rákényszerültem, hogy valsagkezeles
is foglalkozzam, miközben én magam voltam a célpont, gy
védi díjakra kellett költenünk, és az időnket az ügyvedeinkkel
folytatott, véget nem érő értekezletekre kellett elfecsérelnünk.
Voltak hetek, amikor az időm 90 százalékát különbőz» ügyve­
dekkel töltöttem. Emlékszem, hogy néhány vasarnap óra g
ültem több mint fél tucat ügyvéddel egy asztalnál. Sajnáltam
őket és magamat is, hogy a legabszurdabb okok miatt így e
fordult az életünk.
Az egyik decemberi reggelen korán keltem, hogy az Adóügyi
Fellebbviteli Bíróságon ismét letegyem az ovadekot, ezut a
négy további adócsalás vádja miatt.
Ezután az irodába indultam, és délre már szédültem a farad ­
ságtól Este fél hétkor az irodánk alatti szinten vacsoraztam, es
próbáltam lerázni magamról a nap nehézségeit, amikor meg-
láttam a Twitteren a hírt, hogy a lm magazin az eV embere,
közé választott. Igazság szerint felhívtam a közössegimedia-ve-
zérónkét, hogy ellenőrizzem, igaz-e a hír, aztan megcsörrent
a telefonom. A CNN volt, hogy reagáljak arra, hogy a :
címlapjára kerültem.32
Görcsbe rándult a gyomrom. Az automaukus gondolatom
az volt, hogy ez a hírverés csak még több támadást fog kreáltam.
Utólag visszagondolva, ez már a poszttraumás stressz-szm ro­
ma lehetett - a valóságban ugyanis ez a megtiszteltetes egyfajta
védőpajzsot vont a Rappler köré. „ döbbentett, hogy alapjáraton mennyire magától értetődőnek
- Milyen reakciót váltott ki önből a megtisztelő cm. - kér­
dezte Kristie Lu Stout, a CNN főmüsoridős ázsiai musorve-
zetője.
252
— Keserédes érzést - válaszoltam. A beszédem akadozó és
összefüggéstelen volt. Később láttam a CNN videóján, mi­
lyen megviselt és gyűrött volt az arcom. - Tudjuk, hogy mos­
tanság nehéz dolog újságírónak lenni, de azt hiszem, hogy
mindannyiunknak erőt ad, hogy egyben a legjobb időszak is,
mert minden tettünkkel az értékeinket képviselhetjük, és nap­
ról napra megtapasztalhatjuk a küldetésünket.33
- Holnap lesz az egyéves évfordulója annak, hogy a Reuters
két riporterét Mianmarban letartóztatták és fogságba vetették
- folytatta Kristie. Wa Lone és Kyaw Soe Oo amiatt került
börtönbe, mert arról tudósítottak, hogy a mianmari Arakán
államban muszlim férfiakat gyilkoltak meg. Korábban ilyen
kérdés talán sohasem hangzott volna el egy amerikai műsorve­
zető szájából, akinek - ismerve az amerikai közönséget és annak
érdeklődését - a mianmari riporterek sorsa talán fel sem tűnt
a radarján.
— Mit üzen a Reuters két riporterének és családjuknak, akik
továbbra is küzdenek az igazságukért?
- Folytatnunk kell a harcot - válaszoltam. - Ki kell tarta­
nunk az elveink mellett. Fontos, hogy minden egyes alkalom­
mal tiltakozzunk, ha a hatóságok bármerre a világon jogsértést
követnek el. Azt hiszem, Mianmar példája is jól mutatja, hogy
máshol is ugyanazok a dolgok történnek, mint a Fülöp-szigete-
ken; tehát a közösségi média hatását lehet megfigyelni, és hogy
a közösségi médiát hogyan lehet gyűlöletkeltésre használni, va­
lamint az újságírók hitelességének aláásására, szerte a világon.34
Szilveszterkor New Yorkba utaztam. Hosszú év volt, amely rá­
vesszük a szabadságunkat és a jogainkat. Nem voltam benne
biztos, hogy a bíróságtól kapok-e engedélyt az utazásra, ezért
253
 a húgommal, Mary Jane-nel sétálgatni New Yorkban maga
vagyokegyetlen. Remélem, egy nap majd te is csatlakozol
volt a mennyei boldogság. hozzánk... es a világ egy lesz.)
A Times Square Alliance meghívott közel tucatnyi újságírót, Kitöröltem a könnyeket a szememből. „Boldog új évet min-
hogy tisztelegjen a munkájuk előtt, és segítsenek szilveszterkor denkmek. - ordította Bebe, mire a tömeg lelkes éljenzésben
visszaszámolni a 2019-es kristálygömb leeresztésééig. Miköz­
. Aztán elindult az egyperces visszaszámlálás.
ben a színpadra szólítottak bennünket, a mobiltelefonomra
gyúrt sikoltoztuk végig az utolsó tíz másodpercet, majd
pillantottam. A húgom, Mary Jane, aki addigra már otthon befejeződött a 2018-as esztendő. '
volt a családjával, kérdezte, hogy melyik csatornát nézzék. Ni­
cole húgom Los Angelesből üzent, hogy ő már nézi a közve­
títést, a szüleim és Michelle pedig Manilából írtak, hogy ők
a Rappleren néznek.
Elindultunk a színpad felé, amikor hirtelen megeredt az eső,
úgyhogy a fejemre húztam a pulcsim kapucniját. Azt kívántam,
bárcsak átküldhetném ezt az energiát és izgatott várakozást az
olyan hozzám hasonló újságíróknak, akiknek szükségük volt
a reményre, hogy meg tudjanak birkózni a nehéz pillanatokkal.
Mérhetetlen hálát éreztem.
Bemutatták Bebe Rexha popsztárt, aki John Lennon Imagine
című dalát készült előadni. Egy pillanatig néma csend volt,
majd erőteljes hangján felcsendült az ismerős dal, betöltve a
Times Square-t és a világ különböző pontjain lévő otthonokat.
Helyénvalónak tűnt, hogy egy amerikai énekesnő, akinek szülei
albán származásúak, adott új kontextust és jelentést Lennon
szavainak, arra ösztönözve minket, hogy újra képzeljünk el egy
jobb világot.
T. S. Eliot aktuálisabb volt, mint valaha: a jelen pillanat
átalakította azt a múltbeli pillanatot, amikor először hallottam
John Lennont énekelni, és fordítva. Mi is vele énekeltük az
ismerős szöveget. „You may say I’m a dreamer, but I’m not the
only one. I hope someday you’ll join us... and the world will
be as one.” (Mondhatjátok, hogy álmodozó vagyok, de nem én

254