You are on page 1of 2

Gyerekcipőben jár itthon az energiatakarékos tévézés

Országos kutatás készült a magyarok televíziózási szokásairól

Minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel ül le minden nap a tévé elé – derül ki az LG
Magyarország országos reprezentatív kutatásából. A fiatal felnőttek közt a legjellemzőbb az
internetes tartalomfogyasztás a tévéképernyőn, egyben ők szenderülnek álomba leggyakrabban a
bekapcsolt készülék előtt éjszaka. A felmérés eredményei alapján a legfiatalabb korcsoport tölti a
legtöbb időt háttértévézéssel, az energiatakarékos televízióhasználat pedig egyértelműen nem
szempont itthon.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kimutatása1 szerint 2010-ben átlagosan 137 színestelevízió
jutott 100 háztartásra, számuk pedig 10 év elteltével is csupán 160-ra gyarapodott 2020-ra. A
készüléktípusok megoszlása tekintetében viszont már egészen szembetűnő változás figyelhető meg:
a korszerű (például LED, LCD, és lézertelevíziók) 10 év alatt közel tízszeres növekedést mutatva
szorították ki szinte teljesen a hagyományos készülékeket a háztartásokból.

Nem csak az újabb készüléktechnológiák kapnak egyre nagyobb figyelmet a fogyasztók részéről, de a
felhasználók tévénézési szokásai is folyamatosan változnak. Az LG Magyarország EcoLogic kutatása2
ezért arra kereste a választ, hogy a televízióval rendelkezők mire használják készüléküket, illetve
számít-e nekik az energiatudatos televíziózás.

A magyarok több mint négyötöde (82%) minden nap leül a tévéje elé, a tendencia pedig a
felmérésben résztvevő legidősebb korcsoport, a 60-69 évesek esetében a leggyakoribb (92%). A
kutatás eredményei alapján ebben egy korcsoport szerinti lépcsőzetesség figyelhető meg, hiszen az
50-59 évesek 87 százaléka, a 40-49 évesek 80, a 30-39 évesek 77, de még a 18-29 éves korosztály 75
százaléka is minden nap tévézik. A lakosság 7 százaléka heti 2-5 alkalommal, 4 százaléka 1-2
alkalommal, ennél ritkábban pedig 7 százaléka kapcsolja be a készüléket.

A magas tévénézési arány egyben vegyes használati szokásokat is takar, ugyanis már a válaszadók
fele sem (43%) használja kizárólag kábeles, illetve műholdas adások fogyasztására képernyőjét
otthon. A legidősebb korcsoport zömében még csak-csak a hagyományos televíziózás mellett dönt,
viszont a legfiatalabbak közül mindössze maroknyi (4%) tesz ugyanígy. Minden negyedik
megkérdezett (25%) többféle tartalomtípust is fogyaszt képernyőjén – arányuk 36 százalékkal a 18-29
évesek körében a legmagasabb –, de körülbelül minden tizedik válaszadó (11%) csak az interneten
elérhető tartalmakat nézi készülékén, akiknek aránya szintén a legfiatalabb korcsoportban a
legkiugróbb (25%).

Reggelente és esténként a megkérdezettek körülbelül negyede (26%) kapcsolja be néhány órára a


képernyőt, közel tizedüknél (9%) pedig otthonlét esetén állandóan megy a készülék, amit csak akkor
kapcsolnak ki, ha aludni térnek vagy elmennek otthonról. Körülbelül ugyanennyien válaszolták (10%),
hogy éjszaka is bekapcsolva marad a tévé, sőt, egyenesen arra alszanak el. Ez a szokás is leginkább a
18-29 éves korosztály körében terjedt el (22%).

Úgyn. háttértévézés – vagyis amikor nem figyelünk a műsorra – a megkérdezettek több mint felénél
(57%) előfordult már, 14 százalékuknál pedig ez igen gyakori szokás, köztük is a legfiatalabb
korcsoport esetében (24%). A legtöbben mégis azt állítják, hogy kikapcsolják a tévét, ha nem
figyelnek oda (43%), ebben pedig a legidősebb korcsoport a legkövetkezetesebb (55%).
1
https://www.ksh.hu/stadat_files/jov/hu/jov0049.html
2
A MicraMR az LG Magyarország megbízásából végzett online kutatást azért, hogy felmérje a magyar felnőttek attitűdjét a televíziónézés
és készülékük energiatakarékos használata terén. A felmérés reprezentatív a 18-69 éves rendszeresen internetezőkre nem, kor, iskolai
végzettség, és településtípus alapján.
A felmérés arra is kitért, hogy a magyarok használják-e az energiatakarékos funkciót készülékükön. A
válaszadók körülbelül harmadának (34%) nincs ilyen mód a tévéjén. Akiknek van, ott 13 százalékuk
használja mindig, 7 százalékuk pedig alkalmanként ezt a beállítást. Ezzel szemben a válaszadók 14
százaléka ügyet sem vet rá, 32 százalék pedig nem is tudja, hogy létezik-e ilyen funkció televízióján.

You might also like