You are on page 1of 6

Az egészség és annak megőrzése érdekében nap mint nap számtalan vitamint, étrend

kiegészítőt fogyasztunk.Többnyire ismertek a makro, és mikroelemek hatásai,amelyek közül


azonban aránylag kevés szó esik a kénről pedig minden fehérjénkben előfordul,
esszenciális aminosavak felépítésében vesz részt, és számos kedvező hatással bír az
emberi szervezetre.

A kén előfordulása a természetben


A kén elemi állapotban vulkanikus területeken fordul elő ahol a vulkanikus eredetű
kénhidrogén(H2S) egy része alakul át elemi kénné. Vegyületei közül elsősorban a
szulfidokat és szulfátokat lehet megemlíteni.

Legismertebbek közülük a pirit(Fe2S), kalkopirit(CuFeS2), galenit(PbS), gipsz(CaSO4).

A levegőben SO2(kéndioxid) formájában is előfordul amely természetes módon


erdőtüzeknél, vulkáni működéskor, illetve szerves anyagok bomlásakor kerül a légtérbe ...

Ismerjük meg milyen jelentőséggel bír a kén a szervezet


számára
A kén esszenciális aminosavak alkotórésze ennek eredményeként a kén mindenhol jelen
van ahol a fehérjékben komplett az aminosav összetétel. Más szóval az egész testben
megtalálható. Fontos összetevője kollagénnek amely például az izmokban, ízületekben,
porcokban, inakban, szalagokban fordul elő.

Összetart, erőt és rugalmasságot kölcsönöz a keratinnak, amely a szaruképleteket (bőr haj


köröm)felépítő fehérje, és az elasztinnak amely a rostok inak és szalagok proteinjének fontos
alkotórésze. Részt vesz a sejtfalak rugalmasságának és áteresztő képességének
helyreállításában evvel növeli a toxinok ki-, és a tápanyagok beáramlását a sejtekbe.

Ennek következtében az ízületekben és az izmokban felgyülemlő salakanyagok mennyiségét


csökkentve enyhíti a gyulladásos folyamatokat. A kollagén és a keratin megfelelő
mennyisége esetén a haj erős csillogó, a bőr megjelenése élénk ragyogó és rugalmas, a
körmök erősek és egészségese lesznek. Ezeken kívűl még néhány kénfüggő vegyület a
szervezetünkben az inzulin, a glükozamin és végül a glutation, amely egy létfontosságú
antioxidáns és szabad gyök semlegesítő.

A kén évszázados történetében éppúgy szerepel az a felismerés hogy a kén-tartalmú fürdők


javítják az arthritiszes panaszokat, és az is,hogy a “szépség ásványának” nevezik.

A természetes hatású kénfürdőt széles körben alkalmazzák, ugyanúgy a gyulladásos-


reumás elváltozásokban, mint a mozgásrendszer működési és degeneratív
megbetegedéseiben is. Tanulmányok szerint a sorozatos, gyakori természetes
vízösszetételű kénfürdők alkalmazásakor a gyulladásos és degenerativ ízületi
megbetegedéseknél kimutatható a kedvező, gyógyító hatás. (Brückle 1995, Schick és
munkatársai 1995).

A testünkben levő kén kb. fele koncentrálódik az izomban a bőrben és a csontokban.


A súlyos kénhiány néhány jellegzetes tünete: lassú sebgyógyulás, hegesedés,
töredező haj és körmök, gasztro-intesztinális problémák, allergiák, izületi gyulladás,
pattanások, alacsony fájdalomküszöb, memóriazavarok.

Alapvetően a helyesen táplálkozó embernek nem lehetne kénhiánya. A kén szerves


formában mint MSM (metil-szulfonil-metán) fordul elő a növényekben illetve az állati eredetű
élelmiszerekben mint a fehérjék alkotórésze.

A friss zöldségek, főleg a brokkoli, káposzta, hagyma, fokhagyma (a jellegzetesen


kellemetlen szagú zöldségek ) gazdagok MSM-ben. MSM forrás még a búzafű, a
tengeri moszatok, algák, tojás, tej. Az élelmiszerek tartósítása, feldolgozása , sütése -
főzése azonban nagymértékben csökkenti azok szerves kéntartalmát.

És végül néhány jellegzetes tünet, amelyek esetén érdemes kipróbálni a szerves kénnek a
szervezetre gyakorolt jótékony hatását:

kopásos és megerőltetéses jellegű ízületi fájdalmak, sportsérülések, izomláz, töredező


haj, körmök, gyomorsavtúltengés, a nyálkahártyák gyulladása, aknés gyulladt bőr,
ekcéma, napégés, nehezen hegesedéssel gyógyuló sebek, vagy ha csak jobban
terhelhető ízületeket szeretnénk, illetve puhább, élettel teli bőrt hajat, és szép
egészséges körmöket.

MSM - Kén vegyület

http://nepgyogyaszat.com/letfontossagu-osszetevok/msm.html

Az MSM egy természetben előforduló tápanyag, kén vegyület, megtalálható a normál


emberi és más gerinces táplálékban, és jelen van minden élő szervezetben.

A kén az emberi testben legnagyobb mennyiségben előforduló elemek között a


nyolcadik. Nagy múltja van a gyógyítás terén. Az emberiség évszázadokon át áztatta
magát kénben gazdag, ásványi hévizekben, hogy meggyógyítsa különböző
betegségeiket.

Míg a kén természetes gyulladáscsökkentő hatása egy sor egészségügyi problémánál, mint
arthritis, izom és izületi fájdalom, segítséget nyújtott, még mindig nem volt ismert igazán,
hogyan működik a kén a testben.

Honnan jön az MSM?


Az msm köre az óceánban kezdődik, ahol a planktonok, ezek a mikroszkópikus növények
kén vegyületet bocsátanak ki. Ezek a sók az óceán vízében nagyon illékony vegyületté
alakulnak át, dimethil-sulfiddá (DMS), amely a vízből gáz formájában távozik. A DMS felszáll
a felsőbb légkörbe, ott ózon és ultraibolya sugárzás hatására MSM-mé alakul.

Az MSM a DMS teljesen természetes forrásából származik, ami az erdei fenyőfából ered. A
DMS kétszeres oxidációja során jön létre az MSM, annál sokkal jobban oldódik vízbe és eső
formájában tér vissza a földre. A földön a növények az MSM-et a gyökerükön keresztül
veszik fel, és koncentrálják. Az MSM és a benne található kén beépül a növény
struktúrájába. A növény anyagcseréje során visszakerülnek a kénvegyületek a tengerbe.
Miért van szükségünk MSM-re?
Az MSM, és a hozzá kapcsolódó vegyületek 85%-át teszik ki az élő szervezetekben található
kénnek. Sok kutató úgy vélekedik, hogy a kén súlyosan elhanyagolt ásványi tápanyag, ami
elengedhetetlen szerepet játszik az emberi táplálkozásban.

Majdnem mindenki a modern társadalomban MSM hiányos, és az idő előrehaladtával még


fokozódik a hiány. Ami ma történik az életünkben, hogy túl sok az élelmiszerfeldolgozás. Az
MSM legnagyobb előfordulása a tejben van.

Az MSM természetes előfordulása sok friss gyümölcsben, zöldségben, tengeri élőlényekben,


húsban. A baj, hogy a melegítés és feldolgozás csökkenti az MSM tartalmat. A hagyma,
fokhagyma, spárga, káposzta, kelbimbó magas kéntartalmú étkek, még több van viszont a
pirospaprikában és a tojásban. Az ételfeldolgozás, mint mosás, főzés szintén csökkenti az
MSM szintet.

A leghatékonyabb útja annak, hogy biztosítsuk a megfelelő MSM szintet a testben, hogy
tartósan beépítsük az ember napi ételkiegészítő programjába. Erre az MSM kapszula
tökéletesen megfelel.
Hatás:

Annak ellenére, hogy az MSM gyakran úgy jellemzik, mint a osteoarthritis (izületi gyulladás)
áttörő gyógyítója, az előnyei jóval túlmutatnak a krónikus betegségek kezelésén. Valójában
az atléták és fitness rajongók elkezdték az MSM olyan esetekben is eredményesen
felhasználni, mint fájdalomcsökkentés, sérülések utáni érzékenység, gyulladásgátlás vagy
izomgörcs, izületi túlfeszítés. Kenőcs formájában kificamodott bokánál, könyöknél, vállnál,
megfeszült izmoknál, szalagoknál, ínsérüléseknél.

Tapasztalatok mutatják, hogy az MSM gyakran annyira hatásos fájdalomcsökkentő, hogy az


orvosok csökkenteni tudják a felírt gyógyszerek mennyiségét. A végeredmény,
fájdalommentesség kevesebb, vagy egyáltalán nem fellépő mellékhatással, ami pedig
gyakran előfordul fájdalomcsökkentő gyógyszereknél.

Fontos még megjegyezni, hogy az MSM a testben is természetesen előforduló kén vegyület,
nem hasonló a szervetlen szulfidokhoz, szulfitokhoz és szulfátokhoz, amikre sokan
allergiásak.

Másik nagyon fontos tulajdonsága a természetes egészség megőrzésében az MSM-nek,


hogy kitűnő allergia megelőző. Sokak szerint a legfontosabb szer az allergia megelőzésében
az antihisztamin hatóanyag megjelenése óta, ami 40 évvel ezelőtt volt. Azok az emberek,
akik szájon át szedik az MSM-et, vagy orrcseppet egészítenek ki vele nem szenvednek a
szokásos szemégéstől, orrfolyástól, rekedtségtől, ami a pollen, por allergia állandó
velejárója.

Az MSM-nek van anti parazita hatása is. A két leggyakoribb, béltraktusban előforduló
parazitát vizsgáltuk. A Giardia egy parazita fertőzés a vékonybélben, ami a tápanyagok
elégtelen felszívódását eredményezi. Ez a leggyakoribb oka a víz által okozott hasmenésnek
az Egyesült Államokban. Az MSM egészen hatásos a szájon át történő szedés esetén a
tünetek enyhítésében, és a betolakodó elleni harcban.
Nagyon sok nő szenved trichomonas parazita által okozott élesztő-betegségben. A tünetek,
mint viszketés, bűzös és elszineződött folyás. Mind a helyi és szájon át történő MSM kezelés
hatékony.
Az MSM segít kontrollálni a elsavasodást és gyomorégést természetes úton.

Sajnos sokan, akik gyógyszert szedtek a probléma megoldására, még rontottak is a


helyzeten azzal, hogy függővé váltak tőle. MSM egy olyan táplálékkiegészítő, amely jobb
eredményeket mutatott azzal, hogy stabilizálta az emésztési folyamatokat és környezetet
3000 mg/napi adagnál.

Az Oregon Health Sciences University (Oregoni Egészségtudományi Egyetem) kísérleteket


végzett először egereken, majd embereken. Kísérletek egyik meglepő eredménye a horkolás
csökkentése volt. 35 kísérleti alany, aki krónikus horkolásban szenvedett vízzel higított MSM
folyadékot cseppentett az orrába 15 perccel lefekvés előtt , ez egy-négy napon belül 80%-
ban csökkentette a tüneteket.

Sok éves oregoni klinikai kísérletek bebizonyították a következő fájdalom- és


gyulladáscsökkentő előnyöket, komoly mellékhatások nélkül:
Gátolja az idegrostok fájdalom impulzusait (analgézia)
Gyulladás csökkentés
Serkenti a vérellátást
Csökkenti az izom spazmusokat (izomgörcs)
Puhítja a hegesedéseket
(a mérgezési tanulmány kimutatta, hogy az MSM-nél még a só is ártalmasabb)

További duplavak-placebo kísérletek bizonyították, hogy azoknál, akik MSM-et szedtek


100%-an eredményes volt a hajnövekedési szempont, sokkal gyorsabban nőtt a hajuk. A
csillogó haj kategóriában 30 %-uk mutatott pozitív változást. Egy másik kísérleti csoportnál a
köröm növekedést és vastagodást vizsgáltak. 50% az MSM szedőknek számolt be gyorsabb
körömnövekedésről, körömerősödésről. (A placebo csoportnál 10 % növekedés, és senki
nem tapasztalt körömvastagodást)

Ezen kísérlet alapján kijelenthetjük, hogy az MSM értékes segítője a köröm növekedésnek
és erősödésnek. A haj és köröm állapotának pozitív változása mindössze 6 hét alatt
tapasztalható volt, ami a kísérleti alanyokat lenyűgözte, a kozmetológus pedig már szabad
szemmel is megkülönböztette ki szedett MSM-et és ki nem. (Ezután jöttek a mérési
vizsgálatok)
A klinikai tapasztalatok mutatják, hogy az MSM a következő panaszok esetén nyújt
segítséget:

• allergia
• izületi gyulladás
• akné
• rák: mell, vastagbél
• gyomorsavtúltengés/ gyomorégés
• székrekedés
• égés
• törékeny, puha körmök
• diabetes
• szem problémák
• túlérzékenység gyógyszerekre
• rovar csípés
• tüdő betegségek
• izom fájdalom
• fog problémák
• paraziták, élősködők
• reumatikus izületi betegségek
• sebesedés, hegek
• horkolás
• bőr, haj, köröm
• stressz
• napégés
• izület, ízköz
• ész élesítő

Szerepet játszik a szaruképzésben


A szaruképzési folyamat során a cisztein nevű aminosav cisztinné kell alakuljon, ami kén

jelenléte nélkül nem megy végbe. Amennyiben a szaruképzési folyamat egyensúlya felborul,

olyan állapotok és betegségek alakulhatnak ki, mint az atópiás dermatitisz , az ekcéma, a

pikkelysömör, a hámló, korpázó bőr vagy a talpon megjelenő kóros szarufelhalmozódás.

Persze, tudni kell, hogy ezek a betegségek multikauzálisak, vagyis több ok is szerepet játszik

a megjelenésükben, amelyek a kénes kezelés mellett további oki kezelést is igényelnek. A

kozmetikus mester tapasztalatai szerint azonban a kén vitán felül képes javítani a bőr

állapotán: sokaknál akár teljes tünetmentességet is eredményezhet a szakszerű kezelés.

Fiatalosabbá teszi a bőrt


A cisztin nevű fehérje képes ciszteinné visszaalakulni a megfelelő helyen és időben, a cisztein

pedig emeli a glutation szintjét. Ez egy fontos antioxidáns, amelynek jelenléte késlelteti az

öregedés látható jeleinek kialakulását.

A kén számos nemkívánatos anyagot vezet ki a sejtekből, szövetekből, valamint


elpusztítja a kórokozókat is. Ezáltal csökkennek a külső és a belső allergiás tünetek,
legyen szó akár nap-, mosószer-, öblítő- vagy kozmetikumallergiáról.
A kénről legtöbben csak annyit tudnak, hogy a tartósítóiparban és a mezőgazdaságban

alkalmazzák, illetve ismerik a "büdös" kénes gyógyvizeket. A természetben a kén többek

között gyógyvizekben, mofettákban, vulkángőzökben fordul elő. Vulkanikus kőzetek és

fosszilis palák lepárlásából lehet hozzájutni egy 10 százalékos kéntartalmú anyaghoz, az

ichtiolhoz, ennél is magasabb azonban a Holt-tengeri iszapból nyert ichtamol kéntartalma -

egészen pontosan 27 százalék.

Mi mindenre használhatjuk a gingko bilobát? Részletek itt.

Korábban a bányászott kén volt könnyebben elérhető, néhány éve azonban már tökéletesen

tudják szintetizálni növényekből is. Érdemes persze megemlíteni, hogy magunk is

bejuttathatjuk ezt az anyagot a szervezetünkbe, ha magas kéntartalmú élelmiszereket

eszünk. Ilyen például az uborka és a hagyma minden formában, a brokkoli, a káposzta, a

retek, továbbá a páfrányfenyő (gingko biloba), amely leginkább csak étrend-kiegészítő

formájában hozzáférhető.

You might also like