V.

PÉNZ ÉS PÉNZÜGYI RENDSZER

rAz előző fejezetekben az árupiac nagyon egyszerű modelljével bemutattuk azt, hogy a fogyasztók, a
vállalatok és a kormányzat hogyan hatnak egymásra ezen a piacon. Az egyetlen momentum, amelyben
modellünk nem volt teljes, hogy nem vettük figyelembe a pénz és más pénzügyi aktívák létezését. A
pénzpiacok eddig nem voltak bekapcsolva az elemzésbe. Ezt a fejezetet azzal kezdjük, hogy megnézzük mi
a pénz, és milyen szerepet játszik a gazdaságban. Majd bemutatjuk, hogy a kétszintű bankrendszer hogyan
működik, és a bankok hogyan teremtik a pénzt. Pénzteremtés természetesen kétszintű bankrendszer nélkül
is van, de a kétszintű bankrendszer nem létezik pénzteremtés nélkül. A fejezet második részében azt
világítjuk meg, hogy a központi bank hogyan ellenőrzi indirekt módon a kereskedelmi és üzleti bankok
pénzkínálati döntéseit, a monetáris politika milyen eszközeivel szabályozza a pénzforgalmat. Végül a
fejezet utolsó részében a mennyiségi pénzelmélettel foglakozunk

1. A pénz lényege és funkciói

Gyakran hallhatjuk az utcán vagy villamoson, hogy a János sok pénzt csinál, a Katinak az Isten pénze
sem volna elég. A fogalom általánosan elterjedt felfogása ellenére közgazdaságtanilag a pénz nem jöve­
delem és nem egyenlő a gazdagsággal! A pénz valami olyan dolog, amit az emberek általánosan
elfogadnak csereeszközként. A pénzkínálat összetevődik bankjegyekből, érmékből és folyószámla
egyenlegekből. A munkaadó felhasználja a pénzt, hogy bért fizessen, a munkavállaló felhasználhatja a
pénzt arra, hogy élelmiszert vásároljon, vagy kiegyenlítse a múlt évben keletkezett tartozását.

A mindennapi életben pénz megszerzését és használatát magától értetődőnek tartjuk. Amikor a pénzügyi
rendszer jól működik a rendszer alapmechanizmusa ténylegesen láthatatlan. Az emberek egyszerűen termé­
szetesnek vélik, hogy bármelyik áruházba, étterembe, butikba besétálhatnak, vagy odahajthatnak a benzin­
kúthoz, és bármit vásárolhatnak, ha ezekből a Szent Istvánt és az esztergomi bazilikát ábrázoló
papírocskákból kellő mennyiség lapul a pénztárcájukban.

Tény, hogy az a gondolat, hogy pénzért dolgokat vásárolhatunk annyira természetes és nyilvánvaló,
hogy majdnem abszurdnak tűnik beszélni róla. De kérdezzük meg, hogy van az, hogy a boltos hajlandó
eladni egy rúd téliszalámit, egy finom francia pezsgőt, amit megehetünk és megihatunk, cserébe néhány
papírdarabért, amelyeknek értéke semmiképpen nem egyezik meg a szalámi vagy a pezsgő értékével?
Másrészt viszont miért voltak, vannak és lesznek olyan idők, amikor egy tucat tojásért egy talicska pénzt
kell fizetni, vagy ami még rosszabb, hogy a pénzért semmit nem lehet kapni?

1.1. A pénz, mint a fizetések, a csere és a számbavétel eszköze

A pénzgazdaság működéséhez a pénz elengedhetetlenül szükséges. Ennek alátámasztására képzeljük el,

milyen lenne az élet pénz nélkül. A pénzgazdaság alternatívája a barter, amelynek lényege, hogy az
emberek termékeket és szolgáltatásokat termékekért és szolgáltatásokért cserélnek közvetlenül, a pénz
közvetítése nélkül. Hogyan működik ez? Tételezzük fel, hogy reggel felkelünk és elhatározzuk, hogy
sonkát, tojást és narancslevet akarunk reggelire. Ahelyett, hogy az áruházba mennénk, és pénzért meg­
vásárolnánk ezeket a dolgokat, meg kell keresnünk a hentest, a tojást árusító piaci kofát, a narancslét

51
készítő kisiparost, de rendelkeznünk kell olyan árukkal, amelyekre a hentesnek, a piaci kofának és a
narancsital készítőjének is szüksége van, és amelyekért hajlandók velünk cserélni. Belátható, hogy így egy
kissé komplikált lenne a reggelink megszerzése.

A barter rendszer problémáit a klasszikus közgazdászok már régesrégen felismerték. Rámutattak arra,
hogy a barter a szándékok dupla egybeesését kívánja meg ahhoz, hogy a csere végbemenjen. Tehát ahhoz,
hogy a csere létrejöjjön nem elegendő, hogy találjunk valakit, aki rendelkezik azzal az áruval, amit szeret­
nénk megszerezni, hanem, hogy az illető is akarja azt az árut, amit cserébe kínálunk.

Egy általánosan elfogadott segédeszköz a csereeszköz, elegánsan megoldja a szándékok dupla

egybeesésének problémáját. Egy monetáris rendszerben a pénz termékekre és szolgáltatásokra cserélhető,
amikor az emberek vásárolni akarnak különböző dolgokat. A pénznek, mint a piacgazdaság eszközének
szerepét, fontosságát aligha lehet túlbecsülni, hiszen ez a segéd­ vagy csereeszköz teszi lehetővé
számunkra, hogy a cserében résztvevő termékeket és szolgáltatásokat összemérhessük.

A pénz legfontosabb funkciója tehát, hogy általános értékmérő és általános

csereeszköz.

A pénznek fontos funkciója még, hogy a számbavétel eszköze. Ez azt jelenti, hogy az árakat pénzben
állapítják meg. Például egy könyv ára 4200 Ft és nem 40 kg banán vagy 8 db videó­kazetta. A standard
számbavételi egység tehát különösen fontos az árak megállapításánál.

1.2. A pénz, mint az érték­tartalékolás eszköze

A közgazdászok a pénz elsődleges funkcióján, a csereszköz funkción túlmenően a pénz más funkcióit is
megkülönböztetik. A pénz az érték tartalékolását is szolgálja, azaz megtehető, hogy a megtakarított jöve­
delmet átvisszük egyik időszakról a másikra. Ha gombát termesztünk a pincében és a hónap végén eladjuk,
de az érte kapott pénzt nem kívánjuk tüstént elkölteni, dönthetünk úgy, hogy bevételünk egy részét pénzben
tartalékoljuk addig, amíg valamit vásárolni nem akarunk érte.

A pénzen kívül természetesen más értéktartalékolási formák is vannak. Dönthetünk úgy is, hogy a több­
letünket antik festményekbe fektetjük, vagy gyémántokat vásárolunk érte. A pénz azonban egy lényeges
előnnyel rendelkezik más értéktartalékolási formákhoz képest: a pénz mindig a közvetlen kicserélhetőség
állapotában van, míg egy Renoir festmény nem. A közgazdászok ezt a pénz likviditási tulajdonságának
nevezik. A pénz könnyen elkölthető, kifolyik kezeinkből, mint a víz.

A pénzbeni értéktartalékolásnak ugyanakkor nagy hátránya, hogy inflációs időszakokban, amikor a ter­
mékek és szolgáltatások árai emelkednek, a pénz értéke csökken.

1.3. Pénz a gyakorlatban

Az Introductory Economics tankönyveknek gazdag példatára van arról, hogy az egyes kultúrákban
milyen különleges dolgok töltötték be a pénz szerepét. Például Észak­Amerika indiánjai között a gyöngyök,
Dél­Afrikában a kagylók. A csendes­óceáni Yap szigetén a malomkő, a második világháború hadifogoly
táboraiban a cigaretta. A háború utáni Magyarországon a kősó játszott ilyen szerepet. Természetesen ez a
lista tovább bővíthető. A különböző fajta pénzek két csoportra oszthatók: árupénzre és papírpénzre. Az
árupénzek azok a pénzként használt különböző termékek, amelyeknek más irányú felhasználásuk során
saját belső értékük van. Például, mint említettük, a második világháborús hadifogoly táborokban

52
cigarettákban mérték az árakat és a vagyont felhalmozott cigarettákban tartották. A cigaretták természetesen
elszívhatók voltak, de volt egy alternatív funkciójuk, hogy a pénz szerepét töltötték be, pénzként funk­
cionáltak.

Az árupénznek egyik legismertebb formája az arany. Több száz éve az aranyat közvetlenül fel lehetett
használni termékek és szolgáltatások vásárlására, és az arany az árupénz szerepből fokozatosan kiszorította
a többi árut. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az arany kis mennyiségben nagy értéket testesít meg,
minőségi változás nélkül könnyen osztható, darabolható, nem oxidálódik, stb. Ugyanakkor az aranynak más
felhasználási lehetőségei is vannak. Például ékszereket, aranyfogakat csinálnak belőle, és manapság, mint
ipari anyagnak a mikroelektronikában van fontos szerepe.

Ezzel szemben ma már a legtöbb országban a pénz belső érték nélküli papírpénz, mivel a tényleges ér­
téke egy 5 000, 10 000 vagy 20 000 Ft­os bankjegynek, magának a papírnak lényegében nulla. A belső
érték nélküli pénznek négy követelménynek kell megfelelnie:
• olcsó legyen az előállítása;
• könnyen lehessen kezelni;
• tartós legyen, ne használódjon el könnyen;
• nehéz legyen hamisítani.

A papírpénz többé­kevésbé jól megfelel ezeknek a követelményeknek. Viszonylag olcsó az előállítása

és könnyebben kezelhető, mint pl. a malomkő, eléggé tartós. Ugyanakkor hamisítható, ezért az államnak
erőforrásokat kell áldoznia a pénzhamisítás megakadályozására. Tehát a papírpénz az említett
követelményeket nem mindenben elégíti ki, a társadalom mégis elfogadja, mint a fizetések és az értéktarta­
lékolás eszközét. A pénz működésének fontos eleme a bizalom. Bizalom nélkül a pénz nem funkcionál. Az
államnak meg kell győznie a társadalmat arról, hogy nem fog a bankóprés eszközéhez folyamodni
költségvetési deficitjének finanszírozása érdekében, ami elértéktelenítené a pénzt. Ha pl. egy kormányzat
árukat és szolgáltatásokat úgy vásárol, hogy pénzt nyom, ahelyett, hogy az adókat emelné, az árak
emelkedni fognak és a pénz értéke csökken más árukhoz viszonyítva. Ha az várható, hogy egy csirke ma 10
pénzegységbe kerül és egy hét múlva 1000­be, akkor senki nem érdekelt a pénztartásban és megpróbál
valami más eszközt találni a fizetésre és az érték tartalékolására.

Az állam amellett, hogy megpróbálja meggyőzni a társadalmat, hogy a pénz értékét megvédi,
törvényileg is kötelezővé teszi a papírpénz elfogadását. Deklarálja, hogy a papírpénzt mindenki köteles
törvényes fizetési eszközként elfogadni. Ez azonban önmagában nem lenne elegendő, de ezt az állam azért
teheti meg, mert forgalmi és fizetési eszköz funkciójában a pénz mulandó természetű, csak ideiglenesen
tartózkodik az egyes emberek kezében, addig, amíg lebonyolítja az áruk cseréjét és ilyenkor mellékes, hogy
önmagának mennyi az értéke. Az arany azért forog, mert értéke van, a papírpénznek pedig azért van
értéke, mert forog, mert csak ideiglenesen tartózkodik az egyes emberek kezében.

2. A kétszintű bankrendszer lényege és működése

2.1. A modern bankrendszer

A modern bankrendszer működésének megértéséhez, szükségünk lesz a számvitel néhány alapelemére.

A modern könyvelést az olaszországi Renaisance idején találták fel, ami egy kulcsfontosságú innováció
volt az üzleti gyakorlat számára. A könyvelés teszi lehetővé az üzletemberek számára, hogy tiszta képet
kapjanak pénzügyi helyzetükről, ami a vállalkozások vezetése, az üzleti döntések szempontjából elengedhe­
tetlenül fontos. Itt nekünk a számvitel azon aspektusait kell röviden áttekinteni, ami a modern bankrendszer

53
működésének megértéséhez szükséges. Hangsúlyozni kell, hogy a számviteli (üzleti) könyvek mindig
mérlegszemléletűek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy pillanatképet készítünk a cégről – a bankot
is beleértve – egy adott időpontban:

AKTÍVÁK – PASSZÍVÁK = TŐKE (VAGY NETTÓ ÉRTÉK)

vagy ami ezzel azonos:

AKTÍVÁK = PASSZÍVÁK + TŐKE

Az aktívák olyan dolgok, amelyek egy vállalat tulajdonát képezik, és értékük van. Ezek egy termelő vál­
lalat esetében magukban foglalják a vállalat üzemi épületeit, gépeit, berendezéseit, felszereléseit,
raktárkészletét, a bankszámláján szereplő pénzköveteléseit, más vállalatokkal szembeni követeléseit.

A passzívák a vállalat adósságai más vállalatokkal, illetve az állammal szemben. Ide tartoznak a beszál­
lítókkal szembeni tartozásai, a bankoktól felvett hitelei, ezek kamatai, az iparűzési adó, a társasági adó stb.

Egy bank aktívái magukban foglalják:

­ a banképületet és annak bútorzatát;
­ a bank tulajdonában lévő állami értékpapírokat;
­ a bank készpénzkészletét;
­ részvényeket, kötvényeket;
­ a bank által nyújtott hiteleket;
­ a központi jegybanknál elhelyezett kötelező tartalékot.

Ez utóbbival kapcsolatban, mint majd látni fogjuk, a központi banki szabályozás megköveteli, hogy a
bankok betéteik egy bizonyos hányadát, mint kötelező tartalékot a központi banknál tartsák.

Egy bank számára a legfontosabb passzívák a betétek. A betétek a betételhelyezők követelései a bankkal
szemben. Ugyanis, ha pénzt teszünk be a bankba lényegében kölcsönt adunk a banknak.

A könyvelés szabályai szerint, ha egy cég aktíváit összeadjuk és levonjuk belőle az összes kölcsönvett
alapokat, akkor a különbség a nettó érték. A nettó érték képviseli a cég értékét a részvényesei vagy tulajdo­
nosai számára.

Egy bank pénzügyi helyzetét nyomon követhetjük egy egyszerűsített mérleg, a T­elszámolás alapján. A
konvenciónak megfelelően a bank az aktíváit a T betű baloldalán, a passzíváit a nettó értékkel együtt a
jobboldalán tartják nyilván. Hangsúlyozzuk, hogy a mérlegnek mindig egyensúlyban kell lennie, azaz a
tételek összege a baloldalon pontosan egyenlő kell, hogy legyen a jobboldali tételek összegével. Ezt de­
monstráljuk az alábbiakban.

Erre mutat egy példát az 5.1. ábra.

5.1. ábra

54
 Mint látjuk, az adott bank 110 Mrd. Ft aktívával rendelkezik. Ebből 20 Mrd. Ft tartalékot képez, ami a
központi jegybanknál elhelyezett letét és készpénzkészlet (érmék és bankjegyek). A tartalékok aktívák a
bank számára, mivel a bank elmehet a központi jegybankhoz és készpénzt kaphat, ugyanúgy mint ahogyan
valaki bemegy egy bankba és készpénzt vesz fel a számlájáról. Ilyen értelemben tehát a központi jegybank
a bankok bankja.

Miért tartanak a bankok tartalékot a központi jegybanknál? Ennek számos oka van, de a legfontosabb,
hogy ezt számukra a banktörvény kötelezően előírja. A banktörvény szerint a kereskedelmi és üzleti bankok
betét passzíváiknak egy meghatározott %­át, mint kötelező tartalékot el kell hogy helyezzék a központi
jegybanknál. Ezt a százalékot kötelező tartalékrátának nevezik. Ha például a kötelező tartalék ráta 20
%, akkor a bank a 100 Mrd. Ft. betéti állományából 20 Mrd. Ft­ot köteles a központi jegybanknál tartani. A
további aktívák a 90 Mrd. Ft kölcsön, az összes aktíva tehát:

20 + 90 = 110 Mrd. Ft

A passzívák oldalán a banknak van 100 Mrd. Ft betéte, amellyel a betéteseknek tartozik. Ez nem ka­
mattartozást jelent. Ez azt jelenti, hogy 10 Mrd. Ft­ot ér a bank a tulajdonosainak. Ez a 10 Mrd. Ft a
bank nettó értéke, amely kiegyensúlyozza a mérleget.

A korábbiakból ismert, hogy az érvényes szabály szerint, ha valamely tétel a bank mérlegében
megváltozik, valahol máshol is bekövetkezik egy változás, amely azt kiegyensúlyozza. Például, ha a bank
tartaléka 1 Ft­tal megnő, akkor az alábbiak valamelyiknek igaznak kell lennie:
• más aktívái (mondjuk a kölcsönök) 1 Ft­tal csökkennek;
• a passzívák (mondjuk a betétek) nőnek 1 Ft­tal;
• a nettó érték nő 1 Ft­tal.

Természetesen további kombinációk is elképzelhetők.

2.2. Hogyan teremtik a bankok a pénzt? A pénzmultiplikátor

Hogy könnyebben megértsük a modern bankrendszer működését, tételezzünk fel egy olyan esetet, hogy
mondjuk Bergengóciában csak egyetlen magánbank létezik. A bankár jövedelemre akar szert tenni a pénz
kölcsönzése révén, úgy, hogy egy magasabb kamatlábat számít fel a kölcsönvevőknek, mint amit a betéte­
seknek fizet azért, hogy a pénzüket használja. A két kamat közötti különbséget kamatrésnek nevezzük.
Ebből a kamatrésből származik a bankár haszna.

A modern bankok, mint említettük betéteik egy meghatározott százalékát az adott ország központi jegy­
bankjában kötelesek tartani. A bankok addig a határig kölcsönöznek, amíg a kötelező tartalék ráta számukra
ezt lehetővé teszi.

Tételezzük fel, hogy Bergengócia magányos magánbankja 100 Ft betéttel rendelkezik és 100 Ft
tartaléka van. Ezt mind elhelyezte a központi banknál vezetett számláján. Tételezzük fel, hogy a kötelező
tartalék ráta 20 %. Mivel a bank csak 20 Ft tartalékot lett volna köteles elhelyezni a központi banknál, ezért
80 Ft többlettartaléka van. A különbséget a tényleges tartalék és a kötelező tartalék között nevezzük több­
lettartaléknak:

TÖBBLETTARTALÉK = TÉNYLEGES TARTALÉK – KÖTELEZŐ TARTALÉK

Meg kell jegyezni, hogy ha a banknak többlettartaléka van, akkor kölcsönöket adhat. Amikor a bank
kölcsönt ad, ez csökkenti a többlettartalékát. Tételezzük fel, hogy a bankunk 0­ról startol, mint ezt az 5.2.
ábra 1. panelje mutatja:

55
 5.2. ábra

Vegyük most azt az esetet, amikor a Ft bankjegyek körforgásban vannak, és valaki elhelyez a bankban
100 Ft betétet. A bank az egész 100 Ft­ot elhelyezi tartalékként a központi banknál (2. panel). Tehát a ban­
kunk most 100 Ft aktívával (tartalékkal) és 100 Ft passzívával (betéttel) rendelkezik. Mivel a kötelező tarta­
lék ráta 20 %, tehát a banknak 80 % többlettartaléka van.

Mennyit tud kölcsönözni a bank, hogy megfeleljen a kötelező tartalékráta követelményének? Mint emlí­
tettük, feltételezzük, hogy Bergengóciának csak ez az egyetlen magánbankja, továbbá azt, hogy aki
kölcsönt kap, az egészet a bankban tartja, vagy olyan valakinek fizeti ki, aki azt szintén a bankban helyezi
el. Tehát készpénz formájában semmit nem kell kivenni. A válasz a kérdésünkre, hogy ebben az esetben
400 Ft (3. panel). Tehát Bergengócia egyetlen magánbankja 100 Ft­os betéttel további 400 Ft pénzt te­
remtett. 80 Ft többlettartalékkal 400 Ft kölcsönt nyújthatott, ugyanis eddig a pontig rendelkezik a kötelező
tartalékráta fedezettel. Amikor bankunk 400 Ft hitelt nyújt, azt mondja ügyfeleinek, hogy 400 Ft erejéig
csekket állíthatnak ki a bankra. Így a bank az ügyfelei számára nyújtott 400 Ft hitelt betétként is
elkönyveli, tehát ezzel a betéti állománya 500 Ft­ra emelkedik és a mérlege egyensúlyban van. Tehát
minden 1 Ft tartalék 5 Ft betétet fedezhet.

A pénzkínálat mindig a forgalomban lévő készpénz és a betétek összessége. Az elhelyezés előtt a

pénzkínálat 100 Ft volt (mint készpénz), nem volt betét, az elhelyezés és kölcsönzés után a pénzkínálat 500
Ft, nincs készpénz a bankon kívül, betétben pedig 500 Ft van. Meg kell tehát jegyeznünk, hogy amikor a
készpénzt betétekké konvertáljuk, a pénzkínálat megváltozhat. Az 5.2. ábra paneljeiben bemutatott bank
megengedhette magának, hogy a kezdeti 100 Ft­os betétre, amit tartalékként elhelyezett a központi
jegybanknál 400 Ft­os kölcsönt adjon, azzal a megkötéssel, hogy az betét formájában a bankban marad.

Eddig azt feltételeztük, hogy egyetlen magánbank van. Tehát történetesen, ha Kiss László kölcsönt vesz
fel a banktól, hogy egy számítógépet vásároljon és kiállít egy csekket a komputer áruháznak, amely szintén
a bankban helyezi el a pénzét, a Kiss László csekkje csupán azt eredményezi, hogy a banknál vezetett
számlájának egyenlege csökken, a komputer áruház számlájának egyenlege nő a bankon belül. Tehát
készpénz nem hagyja el a bankot. Addig, amíg a rendszer ily módon zárt, addig a bank tudja, hogy soha
nem kérik számon a tartalékba helyezett 100 Ft­ot, és így nyugodtan nyújthat 400 Ft kölcsönt.

A valóság azonban más, hiszen egy országban nagyon sok bank van. Így a helyzetet az 5.3. ábránk il­
lusztrálja.

Addig, amíg a bankrendszer zárt, mindig lehetséges, hogy a kezdeti 100 Ft betét a pénzkínálat
expanziója révén 500 Ft legyen, de nem több.

Tételezzük fel, hogy Mária egy kezdeti 100 Ft betétet helyez el az I. Bankban, továbbá, hogy a bank
által nyújtott kölcsönök betétként a bankban maradnak, mivel az egyes kölcsönvevők azt folyószámlájukon
tartják, és csekket állítanak ki, amikor árut vagy szolgáltatást vásárolnak. Az I. Bank így 80 Ft kölcsönt
nyújthat ügyfelei számlájára, mivel 20 Ft­ot el kell helyeznie a központi banknál kötelező tartalékként. Az
I. Bank mérlegét ebben a pillanatban az 5.3. ábra 2. panelje mutatja. Mondjuk Jóska számlájára 80 Ft hitelt
ad és így az összes betéti állománya 180 Ft. Jóska a Sándor autósboltjára kiállít egy csekket, mivel
dísztárcsákat vásárolt az autójára 80 Ft­ért. Az I. Bank, mivel Sándornak az I. Banknál nincs számlája a
tartalékából kifizeti és így a mérlege a 3. panel szerint alakul. Az I. Bank a benyújtott csekk ellenértékét
átutalja a II. Bankhoz, amely Sándor folyószámláját vezeti. Így a II. Bank tartaléka 80 Ft­al megnő. Ez a
gyakorlatban úgy megy végbe, hogy a Központi Banknál az I. Bank tartalékát csökkentik 80 Ft­tal, a II.
Bank tartalékát pedig növelik 80 Ft­tal. Az eredmény, hogy a II. Bank többlettartalékkal rendelkezik, és

56
kölcsönzésbe kezdhet. Mivel a kötelező tartalékráta változatlanul 20 %, így a II. Bank a 80 Ft 80 %­át
helyezheti ki, azaz 64 Ft kölcsönt nyújthat (2.panel) Tételezzük fel, hogy a II. Bank 64 Ft kölcsönt nyújt
Katinak, hogy meg tudja venni a tankönyveit. Kati kiállít egy 64 Ft­os csekket Ilona könyvesboltjára. A
végső helyzet, hogy a II. Bank miután kifizette Ilonának a 64 Ft­os csekket a 80 Ft tartalékából, maradt neki
16 Ft tartaléka, 64 Ft kölcsöne és 80 Ft betéte. A II. Bank a 64 Ft­t átutalja a III. Banknak, amely Ilona
számláját vezeti. A III. Bank így többlettartalékra tesz szert, és a 20 %­os kötelező tartalékrátát figyelembe
véve 51,20 Ft kölcsönt nyújthat és így tovább.

5.3. ábra

Végül is a betétek teljes összege 500 Ft lesz. A bankrendszer felfogható úgy, mint egyetlen nagy bank, a
végeredmény ugyanaz lesz, mint azt az 5.2. ábránál láttuk. A gyakorlatban a bankrendszer nem teljesen
zárt, elszivárgás a rendszerből végbemegy. Az emberek egy része otthon tartja a pénzét, ahelyett, hogy azt
bankban helyezné el.

Tehát egy fontos pont, amit hangsúlyoznunk kell, hogy egységnyi növekedés a banktartalékokban a
pénzkínálat ennél nagyobb növekedését idézi elő, és hogy hányszor nagyobbat, ezt a
PÉNZMULTIPLIKÁTOR mutatja meg, amelyet úgy lehet kiszámítani, hogy:
PÉNZMULTIPLIKÁTOR =
ahol az R a kötelező tartalékráta.

57
3. A pénzforgalom szabályozása. A monetáris politika eszközei

Ezek után feltehető a kérdés: hogyan tudja a kormányzat a forgalomban lévő pénzmennyiséget a
központi jegybankon keresztül szabályozni és milyen céloktól vezéreltetve avatkozik be a gazdaság
pénzfolyamataiba?

Kezdjük a célokkal! A kormányzat azért avatkozik be a gazdaság pénzfolyamataiba, hogy hatást gyako­
roljon az üzleti ciklus alakulására. Mint ismeretes, az üzleti ciklus lényege, hogy a recesszió (visszaesés) és
az expanzió (növekedés) szakaszai ciklikusan váltogatják egymást térben és időbe egyaránt. A recesszió
időszakában a gazdaság „összehúzódik”, a termelés stagnál vagy visszaesik. A kormányzat fékezni akarja
ezt a folyamatot, illetve meg akarja fordítani, és élénkíteni akarja a gazdaságot. Ehhez viszont pénzt kell
bepumpálnia a forgalomba, hogy a háztartások és a vállalatok könnyen és alacsony kamatlábak mellett
jussanak több pénzhez, hogy beruházásaikat és vásárlásaikat finanszírozni tudják. Ellenkező esetben, ha a
gazdaság az expanzió, a gyors növekedés állapotában van, akkor a kormányzat éppen azért, hogy
megakadályozza a gazdaság „túlhevülését”, aminek következtében a gazdaság átbukhat az üzleti ciklus
felső fordulópontján és óhatatlanul recesszióba, visszaesésbe csap át, pénzt von ki a forgalomból, azaz
csökkenti a forgalomban lévő pénz mennyiségét.

A kormányzat ezen tevékenységét monetáris politikának nevezik. A forgalomban lévő pénz

mennyiségét a kormányzat a központi bankon, Magyarországon a Magyar Nemzeti Bankon keresztül
szabályozza. A központi banknak a pénzforgalom szabályozására hagyományosan három fő eszköze van: a
kötelező tartalékráta rendszer, a diszkontráta és a nyílt piaci műveletek.

A kötelező tartalékráta rendszernek a lényege, hogy a központi bank a kereskedelmi és üzleti bankok
számára kötelezően előírja, hogy betéti állományuk meghatározott százalékát nem hitelezhetik ki, ezt köte­
lező tartalékként kell kezelni. A Magyar Nemzeti Bank által előírt kötelező tartalékráta 2002. szeptember 1­
jétől 5 %, ami nemzetközi összehasonlításban még mindig viszonylag magas. Az EKB kötelező
tartalékrátája 2 %. A Magyar Nemzeti Bank a kötelező tartalék után 4,75 % kamatot fizet a kereskedelmi és
üzleti bankoknak. A központi bank a tartalékráta változtatásával szabályozhatja a pénzforgalmat. Ha több
pénzt akar bepumpálni a forgalomba, akkor csökkenti a tartalékrátát. Ha pénzt akar kivonni a forgalomból,
akkor emeli a tartalékrátát.

Az elmúlt évtizedekben a nyílt piaci műveletek egyre növekvő szerepet kaptak a Magyar Nemzeti Bank
monetáris eszköztárában. Ez azzal magyarázható, hogy számos előnyük van az egyéb (kötelező tartalék,
refinanszírozási) eszközökkel szemben. Rugalmasan alkalmazhatók akár napi szintű monetáris irányítási
feladatok megvalósítására, a központi banké a kezdeményező szerep, egy nap folyamán többször is meghir­
dethetők stb. A klasszikus nyílt piaci műveleteknek számító végleges állampapír eladás­vétel keretében a
központi bank értékpapírokkal, elsősorban állampapírokkal kereskedik a másodlagos piacon. Ha több pénzt
akar bepumpálni a forgalomba, akkor nagymértékben vásárol értékpapírt, ha pénzt akar kivonni a forgalom­
ból, akkor nagymértékben elad értékpapírt.

A diszkontrátát, amely a váltók viszontleszámítolásával1 függ össze, a magyar gyakorlatban már nem
használják, sőt Európában sem. Az Egyesült Államokban még előfordul, de ott sincs szignifikáns jelentő­
sége. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a központi bank elvesztette volna a bankok bankja szerepét,
csak nem ezen a módon működik. Helyette a kéthetes repót (sale and repurchase agreement), magyarul
betételhelyezés visszavásárlási kötelezettséggel, használják. Magyarországon a repók alkalmazása a
pénzpiacon meglehetősen szűk körű. A Magyar Nemzeti Bank eszköztárában 2001. decemberéig foglalt el
központi helyet az egynapos repó, de ezt nem a pénzforgalom szabályozására, hanem a bankok likvidítás­
menedzselésére használták.

1
A viszontleszámítolás azt jelentette, hogy ha a kereskedelmi vagy üzleti bank a hozzá benyújtott váltót a saját betéti állományából már
nem tudta leszámítolni, akkor tovább nyújthatta a központi jegybanknak, aki egy viszontleszámítolási kamatláb fejében leszámítolta a
váltót. A kereskedelmi vagy üzleti bank számára ez csak akkor volt „üzlet”, ha a viszontleszámítolási kamatláb alacsonyabb volt, mint az
általa felszámított leszámítolási kamatláb.

58
4. A mennyiségi pénzelmélet

Keynes „A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete” című fő művének megjelenése előtt az
uralkodó elmélet majdnem teljes egészében azon a feltételezésen alapult, hogy a pénzkereslet stabil és nem
függ a kamatláb alakulásától. A pénzkereslet tradicionális elmélete szerint a pénz csak csereszközként hasz­
nálható és ebben a funkciójában nem hoz kamatot a tulajdonosának.

A mennyiségi pénzelmélet a híres mennyiségi egyenlettel indul, amely egy azonosság:

MV ≡ PY (1)

M a pénzkínálat mennyisége, V a pénz forgási sebessége, P az árszínvonal, Y a reál GDP.

Az (1) egyenletből következik, hogy a pénz forgási sebessége:

V= (2)

A (2) képlet baloldala a termékek és szolgáltatások gazdasági egységek közötti tranzakcióinak számát, a
jobboldal az ehhez kapcsolódó pénzkifizetéseket fejezi ki.

4.1. Az állandónak feltételezett kívánatos pénztartás következményei

A mennyiségi egyenlet önmagában még nem az elmélet, de elméletté alakíthatjuk, ha azt feltételezzük,
hogy az emberek nominál jövedelmük (PY) egy állandó részét () pénz formájában (M) kívánják tartani:
M= (3)

A (2) egyenlet az (1) egyenlet transzformációja, amely a V­vel két részre osztja a korábbi egyenletet. A
definíció egy elméletté válik, amikor azt feltételezzük, hogy a jövedelemnek az a része, amit pénzformában
kívánnak tartani () állandó. Az eredeti helyzetből kiindulva, ahol a pénzkínálat Mo, a pénzkínálat bármilyen
emelkedése növelni fogja a nominál GDP­t. Miért? Azért, mert ha az eredeti pénzkínálat a jövedelemnek az
a része volt, amelyet pénz formájában kívánnak tartani (), bármilyen pótlólagos pénzmennyiség, amit a
vállalatok és a háztartások el fognak költeni, többletként jelentkezik.

Az eredeti – Keynes előtti – verzióban az árakat viszonylag rugalmasnak tételezték fel, így a nominál
jövedelem (PY) bármilyen változása nem mennyiségi változás, hanem árváltozás formájában jelenik meg.2

A mennyiségi elmélet két változatát kell megkülönböztetnünk. Az egyik változat azt állítja, hogy a jöve­
delemnek az a része, amit pénz formájában kívánnak tartani () állandó. A pénzkínálat változása a nominál
GDP ugyanolyan irányú arányos változását idézi elő. A másik változat ezt kiegészíti azzal a feltételezéssel,
hogy a nominál GDP­nek az összes, vagy majdnem az összes változása árváltozás és nem az output válto­
zása.

2
Milton Friedman vitatkozott Don Patikinnel a jeruzsálemi Hebrew University professzorával arról, hogy a Keynes előtti mennyiségi
elmélet teoretikusai milyen mértékben engedték meg, hogy a reál output rövid távon változzon. Azonban egyik vitatkozó fél
interpretációjában sem jelenik meg, hogy a mennyiségi elméletnek mind a korábbi, mind a mai változatában a pénz hosszú távon
semleges – azaz a pénz csak a nominál változókat (a nominál jövedelem és az árszínvonal) befolyásolja, de a reálváltozókat nem. A vitát
lásd: Gordon (ed) Milton Friedman’s Monetary Framework, pp. 114­118 és 158­162.

59
4.2. A kívánt pénztartás meghatározói

A korábbi mennyiségi elmélet teoretikusai nem gondolták, hogy az ­ rész egyszer s mindenkorra ál­
landó. Különböző tényezők egész sorát említették, amelyek megváltoztathatják az ­ot. Például egyes
szerzők hangsúlyozták, hogy az a pénzmennyiség, amely a tranzakciók lebonyolításához kell megváltozhat,
ha a tranzakciók technikája megváltozik. Bár a pénzkereslet kamatlábtól való függősége implicite a Keynes
előtti mennyiségi elméletben is benne volt, de ez nem volt teljesen elfogadott, és nem vették bele a formális
elemzésekbe.3

4.3. A Keynes­i tranzakciós és spekulációs motívumok

Keynes az előbbiekben említett művében a pénzkeresletet két részre osztotta. A kereslet első részének
azt tartotta, amely a „tranzakciós motívumot” elégíti ki, ami ugyanaz, mint a csereeszköz funkcióban
működő pénzmennyiség. A magasabb jövedelmű egyéneknek tranzakcióikhoz több pénzre van szükségük,
mint az alacsonyabb jövedelműeknek, így a tranzakciós célokat szolgáló pénzmennyiség függ a teljes
nominál GDP­től (PY) amit L1(PY)­nal jelölt.

A pénz második része a spekulációs motívumot elégíti ki, ami a pénz értéktartalékolási funkcióján
alapul. A spekulánsok folyamatosan megpróbálnak meggazdagodni azon, hogy visszatartott aktíváikat
állandóan oda­vissza cserélgetik a pénz és az értékpapírok között. Tételezzük fel, hogy egy kötvény a
tulajdonosának 250 Ft­ot ígér évente. Akkor a spekuláns Ft­ért hajlandó ezt a kötvényt megvásárolni.

Ha a kamatláb (r) 5 %, akkor a kötvény ára 5000 Ft lenne. 4 Mi történik akkor, ha a kötvény ára 7500 Ft­
ra emelkedik, a tényleges kamatláb pedig 4%­ra csökken? Egyes befektetők úgy gondolhatják, hogy a köt­
vény ára a normális ár felett van és a jövőben valószínűleg csökkenni fog. Ezért, hogy elkerüljék a
tőkevesztés kockázatát, a spekulánsok igyekeznek megszabadulni kötvényeiktől, és pénzt tartanak helyette.
Ezért amikor a kamatláb alacsony és a kötvények ára magas, a pénz iránti spekulációs kereslet növekvő
tendenciájú. Ellenkező esetben, ha a kamatláb magas és a kötvényárak alacsonyak, csökken a pénz iránti
spekulációs kereslet.

4.4. A kamatláb és a spekulációs motiváció

A spekulánsok magatartása csak az egyik ok, amellyel Keynes a pénz iránti kereslet
kamatérzékenységét magyarázta. A pénzkeresletnek azt a részét, amely a spekulációs motívum kielégítését
szolgálja L2(r)­rel jelölte. Így a teljes pénzkereslet:

M = L1(PY) + L2(r) (4)

A Keynes­i egyenletet különböző alapokon bírálták. Az alapeszmével kapcsolatban a fő probléma az,

hogy a spekulációs motiváció csak akkor fordul elő, ha egyes befektetők úgy gondolják, hogy a kamatláb a
normális alatt, a kötvényárak pedig a normális felett vannak. Ez az elképzelés nem képes megmagyarázni,
hogy a pénz iránti kereslet miért maradt magas hosszú időn át alacsony kamatlábak mellett is (mint pl. a 30­
as években). Ugyanis az idő múlásával a spekulánsoknak revidiálni kell a normál kamatlábról alkotott néze­

3
Alfred Marshall és A.C. Pigou a Cambridge University két Keynes előtti közgazdásza felismerték, hogy az egyének teljes aktíváik egy
részét pénz formájában tartják és a pénztartás vonzó volta a pénz más aktívákhoz viszonyított megtérülésétől függ.
4
Az egyszerű inverz viszony a kötvény ára és a kamatláb között szigorúan csak az örökérvényű kötvények esetében igaz, olyan
kötvények esetében, amely örökké fizet kamatot, de az eredeti befektetést soha nem fizetik vissza. Olyan kötvények esetében, amelynek
meghatározott lejárata van, pl. 30 év vagy kevesebb, a kötvény ára és a kamat közötti inverz viszony még mindig fennáll, de nem teljesen
arányos.

60
teiket. Így a tényleges és a normál kamatláb közötti különbség fokozatosan eltűnik és a spekulációs pénztar­
tásnak is el kell tűnnie.

4.5. A pénz iránti kereslet modern elméletei

Több mint 50 évvel fő művének megjelenése óta a Keynes­i spekulációs motívum mint a pénztartás
egyik oka, az M1 egyik magyarázataként kiment a divatból.5 Miért kellene egy spekulánsnak
szükségszerűen M1­et tartani a tőke vesztés elkerülése céljából, amikor egyéb aktívákkal, különösen a
takarékbetétekkel és az M2 egyéb komponenseivel elkerülheti, ráadásul kamatot is kap utánuk. M1­nek a
preferálását bizonyára az a fő jellemző vonása magyarázza a takarékbetétekkel és egyéb letéti számlákkal
szemben, hogy elfogadják csereeszközként.

4.6. A tranzakciós pénzkereslet kamatérzékenysége

A spekulációs motívum elhagyása nem jelenti azt, hogy a pénz iránti kereslet független a kamatlábtól,
sem azt, hogy az LM6 görbe vertikális. Az 50­es évek elején J. Baumol a Princeton és a New York­i egyete­
mek professzora és a James Tobin a Yale egyetem professzora bebizonyították, hogy a tranzakciós pénzke­
reslet függ a kamatlábtól. Ezért az LM görbe akkor is lehet pozitív meredekségű, ha nincs spekulációs
pénzkereslet.7 Az alapeszme az, hogy azok a pénzalapok, amelyeket az emberek arra tartanak, hogy
áthidalják a jövedelmek megszerzése és a kiadásaik közötti időszakot, elhelyezhetők akár az M1­ben
(valuta, látra szóló betétek, amelyek Baumol és Tobin szerint nem hoznak kamatot) és a határidős betétek
között. Minél magasabb a kamatláb, annál többen törekednek arra, hogy tranzakciós mérlegüket a kamatot
eredményező határidős betétek, vagy M2 egyéb komponensei irányába tolják el, amelyek nem szolgálnak
csereeszközként. Baumol elemzi egy feltételezett személy pénztartási döntését, aki jövedelmét
meghatározott időszakban kapja, de fokozatosan költi el állandó %­ban.

5
Az M1­be tartozik a készpénz, a látra szóló betétek, utazási csekkek, és más likvid bankbetétek összege, amelyek csereszközként
funkcionálnak. Az M2­be pedig a pénzpiaci betétek, befektetési jegyek, rövid lejáratú betétek és a megtakarítások tartoznak.
6
Az LM görbe a kamatláb (r) és a jövedelem (Y) szintjeinek azokat a kombinációit tartalmazza, amelyek a pénzpiac egyensúlyát
biztosítják. A tranzakciós és spekulációs pénzkereslet a görbe minden pontjában egyenlő a pénzkínálattal.
7
William J. Baumol: „The Transactions Demand for Cash: An Inventory Theoretic Approach” Quarterly Journal of Economics
(November, 1952)
James Tobin: „The Interest­Elasticity of the Transaction Denmand for Cash”, Review of Economics and Statistics (August, 1956) pp.
241­247

61
 5.4. ábra: Egy feltételezett személy havi fizetésének alternatív allokációja a készpénz és a takarékbetét
között

Egy példával illusztrálja, amelynek a baloldali ábrája azt feltételezi, hogy az illetőnek minden hónap el­
sején 900 $­t fizetnek. Hogy fog dönteni ez a személy? Vajon az egész fizetését valutában vagy látra szóló
betétben helyezi el (M1), amely után nem kap kamatot, vagy egy részét határidős betétben, amely kamatot
hoz számára.8 A baloldali ábra szerint az összes havi jövedelmét készpénzben tartja, és fogyasztási kiadá­
sokra fordítja. A középső ábra szerint fizetésének csak a felét tartja készpénzben, mert úgy gondolja, hogy
előnyösebb, ha fizetésének a felét a hónap feléig takarékbetétben helyezi el. A jobboldali ábra szerint még
kevesebb pénzt tart az egyén, mivel fizetésének kétharmad részét helyezi el takarékbetétben mindjárt a
hónap elején. Nem az elhelyezett összeg a fontos, hanem a ritmus, amelyben kiveszi a pénzt. Végső soron
mindhárom szereplő a hónap végére kiveszi a teljes pénzt a bankból.

4.7. A pénztartás előnyei és költségei

Az egyén összehasonlítja M1 tartásának költségeit és előnyeit a határidős betétekkel szemben. M1 fő

költsége a megtakarítás (r) kamatláb szerinti hozama, amit elveszít, ha a tartós betétekkel szemben M1­et
tart. A fő előny hogy elkerüli azt a költséget, amit Baumol b dollár ügynöki illetéknek (broker’s fee) nevez.
Az ügynöki illeték mindig felmerül (T), ha a takarék bankban készpénzt veszünk fel. Az ügynöki illeték
magában foglalja az időt és a közlekedési költségeket, amelyek felmerülnek, ha a bankba megyünk pénzt
felvenni a takarékbetétünkből. A bróker illeték felmerülésének száma (T) egyenlő azzal, hogy a fizetés
milyen átlagos összegekre van felosztva (C), amelyet minden egyes alkalommal a bankba utazva fel kell
venni. Mint láttuk, a baloldali ábrán nincs takarékbetét, a fizetés 900 $ (Q) és készpénzben van a hónap
elején (C = 900 $) és a bróker illeték csak egyszer fordul elő, amikor a hónap első napján a fizetési csekkjét
beváltja (T = = 1,0). A középső ábrán a fizetés fele készpénzben van a hónap első felében (C = 450 $) és a
másik felét határidős betétben helyezi el. A készpénz tartás kamatvesztesége egyenlő a kamatláb szorozva
az átlagosan tartott készpénz mennyiségével, amely fele a készpénzben visszatartott értéknek: r . Miért? Ha
ugyanis a feltételezett személy 450 $­ral indul a hónap elején és a hónap közepéig nincsenek kiadásai,
akkor az átlagos pénztartása 225 $. Ezután konvertálja a határidős betétét készpénzbe, előidézve a második
bróker illetéket. A 450 $ készpénze ismét nullára apad a hónap utolsó napján, így az átlagos pénztartása a
hónap második felében ismét 225 $. A jobboldali ábrán a fizetésnek eredetileg egyharmadát tartják

8
Itt azt feltételezzük, hogy a látra szóló betétek után nem fizetnek kamatot, a valóságban azonban M1 és M2 néhány olyan komponense
után is fizetnek kamatot, amelyek csereeszközül szolgálnak tranzakciók lebonyolítására

62
készpénzben és a kétharmadát határidős betétben helyezik el. A hónap 10. és 20. napján pénzt vesznek fel,
így a bróker illeték háromszor fordul elő: (T = = = 3). A kamatveszteség a pénztartás miatt ismét r .
Hogyan kell viselkednie az egyénnek, a baloldali, a középső, vagy a jobboldali ábra szerint, vagy még
többet kell utaznia a bankjához? A válasz az, hogy kombinálni kell a bróker illetékek (bT) és a kamat­
veszteség minimalizálását:
költség = bT + vagy = b+ (5)
Látható, hogy a pénzfelvétel átlagos értéke az, ami minimalizálja a költségeket:
C= (6)
A matematikai levezetése, hogy a költség minimális, ha vesszük a költség C szerinti deriváltját:
= + =0 (7)
Ha a (7) egyenletet C­re megoldjuk, kapjuk a (6) egyenletet
Ez az egyenlet azt fejezi ki, hogy az átlagos készpénzfelvétel egyenlő négyzetgyök alatt kétszer a
bróker illeték szorozva a jövedelemmel és osztva a kamatlábbal. Egy magasabb bróker illeték növeli a
készpénztartást azáltal, hogy visszatart a takarék bankhoz való többszöri utazástól, ellenben a magasabb
kamatláb éppen ellenkezőleg, csökkenti a készpénztartást, mivel az egyének igyekeznek jövedelmükből
többet elhelyezni határidős betétekben, hogy magasabb kamatra tegyenek szert.

Baumol (és Tobin) hozzájárulása a mennyiségi pénzelmélet fejlődéséhez jelentős. Rámutattak arra,
hogy a pénzkereslet kamatérzékenysége nem a törékeny spekulációs elméleten nyugszik, hanem a
tranzakciós motívumom, amelyben majdnem mindenki érdekelt. A pozitív meredekségű LM görbe elméleti
alátámasztása szilárd, magában foglalja, hogy akár a kívánt magánkiadások, akár a fiskális politika
megváltozása meg fogja változtatni mind a reál outputot, mind a kamatlábat, legalábbis rövid távon.9

James Tobin a portfolió megközelítéssel járult hozzá az elmélet fejlődéséhez. Rámutatott arra, hogy a
legtöbben a különböző pénzügyi aktíváknak egy kiegyensúlyozott portfolióban való tartását részesítik
előnyben. Néhány aktíva, különösen azok, amelyek az M1­ben és az M2­ben vannak, megtartják eredeti
nominál értéküket, így ezek „védettek”, vagy kockázatmentesek. Más aktívák, különösen a részvények és a
hosszúlejáratú kötvények egy eredeti piaci értékkel, ún. névértékkel rendelkeznek, de a piaci áruk, az ún.
árfolyamértékük napról napra változik. Ezért ezek kockázatos aktívák. Ha egyes befektetők nem szeretik a
kockázatot, akkor nem lesznek hajlandók kockázatos aktívákat tartani, viszont más befektetőket csábit a
kockázatmentes aktívák átlagos hozadékánál magasabb átlagos hozadék. Ezért a legtöbb befektető kompro­
misszumként diverzifikálja portfolióját, amelyek így a biztonságos, de kevesebb kamatot hozó aktívákból,
illetve a kockázatos, de az előbbieknél magasabb hozadékot biztosító aktívákból tevődnek össze.

Bár a portfolió megközelítés vonzó magyarázat az egyéni portfoliók diverzifikációjára, de nem magya­
rázza meg, hogy miért vannak olyan emberek, akik hajlandók valutát vagy kamatot nem hozó folyószámlát
tartani. Ugyanis a biztonságot elérhetik M1 és M2 kamatot biztosító komponenseinek tartásával is. A
portfolió megközelítés fő hozzájárulása az elmélet fejlődéséhez, hogy megmagyarázza, hogy a háztartások
többsége miért kíván vegyes, tehát mind az M1 és M2 biztonságos, kamatot hozó komponenseiből és a
kockázatos részvényekből és kötvényekből álló portfoliót, ahelyett, hogy a portfoliója tisztán vagy az egyik,
vagy a másik fajtából tevődne össze.

9
Baumol elméletének van egy további előnye, a (6) egyenlet egy négyzetgyök hipotézist ad a pénztartásra, amit adatokkal tesztelni lehet.
Mind a reál pénzkereslet output rugalmasságának, mind a reál pénzkereslet kamatláb­rugalmasságának ­del kell egyenlőnek lennie.
Miért? Írjuk fel a (6) egyenletet exponenciális formában:
C = (2bQ)½ ( r)–½
Így a Q egy százalékpontos változása %­kal növeli a C­t.

63
4.8. Friedman verziója

Tobin idézett írásával lényegében egyidőben Milton Friedmannak is volt egy hasonló megközelítése.10
A Friedman­féle változat általánosítása a régebbi mennyiségi elméletnek, hiszen a pénzt úgy kezelte, mint a
különböző aktívák egyikét, beleértve a kötvényeket, a részvényeket és az árukat is. Friedman hangsúlyozta,
hogy elvileg a GDP­re irányuló bármilyen kiadás helyettesíti a pénzt és ösztönözheti a reál pénzkínálat ex­
panzióját. Mivel Friedman az aktíváknak egy szélesebb körét tartotta pénzhelyettesítőnek, mint Tobin, ezért
hajlamos volt a monetáris politikát úgy tekinteni, mint amely döntő hatást gyakorolhat a kiadásokra. Ez
nem azt jelenti, hogy Friedman támogatta az aktív monetáris politikát, hanem inkább arra késztette, hogy a
monetarista megközelítés a pénzkínálat állandó növekedési ráta szabályán alapuljon (Constant Growth Rate
Role – CGRR). Egy további különbség, hogy Friedman a pénz tökéletlenségéből indult ki.

A portfolió megközelítés, amelynek Tobin és Friedman egyaránt úttörői voltak, a pénz iránti keresletet a
jövedelem és a vagyon, tehát nem kizárólag a jövedelem függvényévé teszi. A pénzkeresletnek a vagyonra
gyakorolt lehetséges hatása feltételezi a költségvetési politika hatásának növekedését. Ugyanis egy
ösztönző költségvetési politika, amelyet a deficit növelésével finanszíroznak, növeli a reálvagyont, ha az
emberek a kormányzati értékpapírokat vagyonuk részének tekintik.

A fejezetben található legfontosabb fogalmak és meghatározások

A pénz lényege és funkciói

A kétszintű bankrendszer
Aktívák
Passzívák
A pénzmultiplikátor
A monetáris politika lényege és eszközei
A mennyiségi pénzelmélet

10
Friedman verziójának részletesebb magyarázata található a „The Quantity Theory of Money – a Restatement című írásában. Studies in
the Quantity Theory of Money (Chicago: University of Chicago Press, 1956) pp. 3­21. Ennek egy rövidebb változata megtalálható a:
Milton Friedman’s Monetary Framework (Chicago: Iniversity of Chicao Press, 1974) pp. 10­15 című írásában.

64