Isten lakhelye (1)

2021.02.09.
„Így éltél ifjúságod óta…” (Jeremiás 22:21)
Milyen gyakran éljük úgy a napjainkat, hogy váltogatunk a „keresztyén” és a „normál”
gondolkodásmódunk között? Hasonlóan ahhoz, amikor böngészés közben ide-oda lépegetünk
a weboldalak között, ez is felemésztheti a figyelmünket és kimeríthet. Egész emberek
vagyunk, nem pedig töredékekből álló lények. Ha kettéosztjuk az elménket egy lelki és egy
nem lelki részre, arra rámehet az egészségünk. Hogyan hozzuk ezt rendbe? Először is: a
szokások kulcsfontossággal bírnak. A gondolkodási és cselekvési mintákból, a rögzült
viselkedésmódokból áll össze személyiségünk. Ezek tehát meglehetősen fontosak, Isten
szemében sokat számítanak. (Nagyon is sokat! A mai igevers háttértörténete az, hogy Isten
szemrehányást tesz népének, mert évszázadokon át újra meg újra semmibe vették őt.) A jó
szokások segíthetnek abban, hogy figyelmünket folyamatosan Istenre irányítsuk, és azzá
váljunk, akinek ő teremtett; ez a fajta összeszedettség hozza el a lelki nyugalmat. A szokások
lehetővé teszik, hogy bizonyos dolgokat gyorsabban megtegyünk, elejét veszik a gondolati
zűrzavarnak, így tiszta fejjel tudjuk átgondolni a fontos dolgokat. Szerepet játszanak abban,
hogy az egész lényedet olyan hellyé tegyék, ahova Isten beköltözhet, és ott lakhat. Erről
bővebben holnap!
…és most?
Jó módszer lehet a szokásaid ellenőrzésére, ha valaki, akit tisztelsz, és akiben megbízol (egy
lelkész vagy csoportvezető), kikérdez arról, hogyan reagálsz az emberekre, különösen
olyankor, amikor fáradt vagy zaklatott vagy. Reakcióid az emberektől való félelemből
erednek, vagy istenfélelemből?
Isten lakhelye (2)
2021.02.09.
„És te újra hallgatni fogsz az Úr szavára, és teljesíted minden parancsolatát (…) Mert
újra öröme telik az Úrnak abban, hogy jót tegyen veled…” (5Mózes 30:8–9)
Szokásaink lakhelyet készítenek, egy olyan helyet, ahová Isten bejöhet, és ott lakhat. Amikor
nagyon igyekszünk olyan életet élni, ami jó és összhangban van Isten törvényével, még ha
először nem is tudjuk teljesen jól csinálni („szeressétek ellenségeiteket” – micsodaaa?),
próbálkozásaink és erőfeszítéseink teret adnak Istennek, hogy ő tegye hozzá azt, ami még
hiányzik. Például kezdhetjük azzal, hogy megpróbálunk szeretni olyan embereket, akiket
nagyon nehéz kedvelni. Minden bizonnyal lehet tenni valamit egy másik személy jóllétéért
akkor is, ha igazából nem kedveljük az illetőt. Isten ezt akarja, és mi megtartjuk a
parancsolatát, így tehát minden rendben van, a lehető legnagyobb rendben. Miközben pedig
igyekszünk gyakorolni ezt a „cselekvő” szeretetet, kaput nyitunk Istennek arra, hogy betöltse
a szívünket olyan szeretettel, amiben már vannak érzelmek, van öröm, és – igen! – valódi
szeretet olyan emberek iránt, akiket nehéz kedvelnünk. Ez a Szentlélek ereje. Amikor azzal
próbálkozunk, hogy megtegyünk számunkra lehetetlennek tűnő dolgokat, rádöbbenünk arra,
mennyire rá vagyunk szorulva Isten átformáló erejére és mennyire nagy szükségünk van
kegyelmére. Azért hívjuk be Istent, mert csak az ő segítségével tudunk bármi jót is megtenni.
Vagy, ahogy Robert Pickles mondja: „kezdd kicsiben, és semmi sem lesz lehetetlen
számodra!”.
…és most?
Csakugyan, most hogyan tovább? A lehetőségek végtelenek. Kezdheted azzal (ha elég
bátornak érzed magad), hogy közeledni próbálsz ahhoz a személyhez, aki eszedbe jutott,
miközben a mai elmélkedést olvastad. Néhány nehezen kimondott, de a másik számára sokat
jelentő kedves szó nagy változásokhoz vezethet.
A kétségeid nem zárnak ki
2021.02.10.
„… ne légy hitetlen, hanem hívő.” (János 20:27)
Az előző rész tartalmából: A feltámadás megtörtént, de valaki lemaradt róla. Kissé morcos
lett. „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét,
és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem” (János 20:25). „Nyolc nap múlva ismét
benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt
középen, és ezt mondta: »Békesség néktek!« Azután így szólt Tamáshoz: »Nyújtsd ide az
ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy
hitetlen, hanem hívő.« Tamás pedig így felelt: »Én Uram, és én Istenem!«” (János 20:26-28).
Jézus nem bünteti Tamást kétkedéséért, de véget vet hitetlenségének. Nagyon fontos, hogy ezt
megértsük. Jézus nem gyűlöl azért, ha kétségekkel küzdesz, még akkor sem, ha egyenesen a
létezését illetően vannak kétségeid. Nem akar büntetni azért, mert kérdésied vannak és
gondolkodsz, a célja az, hogy megmutassa magát neked. A kétségek nem zárnak ki. Fontos
azonban, hogy ne engedjük eluralkodni őket! Isten nem egy „idomított oroszlán”, nem mindig
úgy mutatja meg magát, ahogy mi kérjük tőle. Azt viszont már számtalan kételkedő
keresztyén megtapasztalta, hogy ha Istent kereste, reményt talált, mégpedig bőségesen.