You are on page 1of 2

Kiút az aggodalmaskodásból (1)

2021.01.26.
„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással
tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Filippi 4:6)
Mi történik akkor, ha inkább imádkozol az aggodalmaskodás helyett? A legendás hithős
Charles H. Spurgeon mondta: „Az ima isteni erővel övezi fel az emberi gyengeséget (…) és a
nyugtalan halandónak Isten békességét adja.”. Nézzünk meg két dolgot: mi változik meg
benned, és mi történik Istennel!
Az ima azt jelenti, hogy kibeszéled magadból az aggodalmaidat. Néven nevezed őket. Végig
kell gondolnod, hogy mi is az, hogy aztán ki tudd mondani. Máskülönben ott ragad az
elmédben, valahol a tudat alatt, folyamatosan emésztve a belsődet, még ha nem is tudsz
rátapintani a baj gyökerére. Nevezd meg, és ezzel leleplezed! Az imádság azt jelenti, hogy
végiggondolod a dolgokat, és ez segít megérteni, mivel is állsz szemben.
A másik dolog pedig az, hogy így átadod Istennek a gondjaidat. Ha imádban elmondtad
mindazt, ami nyugtalanít, akkor rávilágítottál magad számára is, hogy miről van szó
valójában. Ez nagyon megnyugtató, ám az imádsággal egyben át is adtad Istennek az ügyet,
aki válaszol, és mozdul, hogy segítsen. Isten az egyetlen, aki félelmed nehéz terhét cipelni
tudja, bármi legyen is az, amitől félsz. Ez a tudat adja meg a nyugtalan elmének Isten
békességét.
És most?
Szabadulj meg a félelmeidtől! Imádkozz most! Isten az egyetlen, aki a félelmeddel
kapcsolatban cselekedni tud, de már maga az imádság biztosít arról, hogy nem a félelem
uralma alatt élsz.

Kiút az aggodalmaskodásból (2)


2021.01.27.
„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se
testetekért, hogy mivel ruházkodjatok…” (Máté 6:25)
Jézus azt mondta: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit
igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok…” (Máté 6:25). Nem mintha nem
léteznének azok a dolgok, melyek miatt aggódunk, hanem azért, mert ha gondjainkat Istenre
bízzuk, az visszafordítja tekintetünket őrá, aki igazán gondoskodni tud rólunk, aki eddig is
törődött velünk, és ezután is gondot fog viselni ránk.
A Filippi 4 ezt mondja: „… tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely
minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus
Jézusban.” (6-7. vers). Egy másik fordítás így fogalmaz: „Szinte észre sem veszed és betölt
Isten teljességének érzete, minden helyre kerül, te pedig megnyugszol. Csodálatos dolog
történik akkor, amikor Jézus átveszi az aggodalmak helyét életünk középpontjában.” (TM).
Amikor jobban leköt az Isten iránti szereteted, mint amennyire az foglalkoztat, hogy túltedd
magad aggodalmaidon, egyszer csak azt veszed észre, hogy az aggodalom úgy olvad szét,
mint viasz a melegtől. Engedd, hogy a gondjaid Jézus karjába vezessenek! Ezután pedig
maradj is ott!

Könnyen olvasható
2021.01.28.
„Az Úr (…) ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen
olvasni!” (Habakuk 2:2)
A mai ige arról az eseményről szól, amikor Habakuk próféta azt a feladatot kapta, hogy vigye
el Isten üzenetét mindenkihez Izraelben. Nagy feladat. Ahhoz, hogy ezt teljesítse, le kellett
írnia az Úr üzenetét táblákra (a papír megjelenése előtt táblákra vésték az üzeneteket).
Az volt a fontos, hogy Isten szavait könnyen és gyorsan el lehessen olvasni, hogy aki
elolvasta, hamar továbbadhassa a következő embernek, az pedig majd egy másiknak, aki
aztán a következőnek, és így tovább, mindaddig, míg az üzenet el nem jut mindenkihez az
egész országban. Az emberek gyorsan meg tudták osztani egymással az üzenetet, mivel az
világos és egyértelmű volt, bárki megérthette.
Isten mindig így tesz, amikor valami nagyon fontos üzenetet szeretne eljuttatni hozzánk.
Világosan és egyszerűen fogalmaz. Emlékszel, hogyan jelentette ki magát Mózesnek, amikor
megjelent az égő csipkebokorban? „ÉN VAGYOK!” Vagy gondolj a Biblia talán legtöbbet
idézett igéjére: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz
őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16)! Van a Bibliában néhány
nehezen érthető rész, de a fontos dolgok mind nagyon világosak.

You might also like