Rick Joyner: Szabadulás az emberfélelemtől

Eddig is kemény dolgokról volt már szó, de ezután ez még csak keményedik. Mivel ez tanítás-
sorozat, egyes fejezetében kicsit megismétlem önmagamat, meg ismétlem, amit korábban már
hallottunk. Ha röviden meg akarom fogalmazni –e tanítás sorozat témáját, akkor az így hangzik:
A jellem, a karakter, amelyre szükség van ahhoz, hogy a prófétai szolgálatban járjunk, vagy a
prófétai szolgálatot végezzük. Hiszem, hogy a jellemet fontosabbnak kell tekintenünk, az
ajándékoknál. Elsősorban azért, mert az Úr várja el ezt, másodsorban azért, mert azok a szomorú
dolgok, amelyek a próféciákkal, prófétálással kapcsolatban, a gyülekezetben, a múltban
megtörténhettek, ami szégyent hozott Krisztus egyházára, az éppen jellembeli hiányosságokra
vezethető vissza. És annak hiányára, hogy megítéltük volna magunkat, hogy meg ne ítéltessünk.
Úgy gondolom, hogy mi Krisztus testének tagjai, megítélnénk önmagunkat, akkor nem lenne
szükség arra, hogy ezt a média tegye meg helyettünk. Hogy a média fedjen fel, hozzon
nyilvánosságra dolgokat, a mi megszégyenítésünkre. Úgy gondolom, hogy most az Úr a médiát
használja arra, hogy megfegyelmezze egyházát. Mert mi elmulasztottuk magunkat
megfegyelmezni. Éppen, úgy ahogy Isten az Izrael körül élő népeket használta fel arra, hogy
megfegyelmezze Izraelt, amikor vétkezett. De úgy gondolom, hogy van ennek egy sokkal
egyszerűbb, sokkal jobb módja, és az Úr is jobban szeretné, ha mi ítélnénk meg önmagunkat,
hogy neki ne kelljen. Sokkal jobban szeretné, hogy mi essünk a kősziklára, úgy törjünk össze,
minthogy neki kelljen, ránk esnie és porrá zúzni minket. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én
inkább választanám az egyszerűbb utat. Egyik prófétai segítőnk néhány perce osztott meg velünk
egy kinyilatkoztatást, amit a mai napon kapott az Úrtól. A jelenések könyvében található, a 7
gyülekezetnek címzett levelekkel kapcsolatban. Az Úr feddést, és helyreigazítást gyakorolt
gyülekezetek felé. És ez tulajdonképpen az Úr prófétai szolgálatának megnyilvánulása volt. És ezt
annak érdekében tette, hogy a gyülekezetek ott, és akkor megítélhessék önmagukat, hogy ne
neki kelljen őket megítélnie, mikor az ítélőszék előtt állnak. Nem szeretnétek sokkal inkább
most, hogy van –e Isten szívében valami ellenetek, mint arra várni, hogy majd ott, azon a napon
megtudjátok az ítélőszék előtt? Hiszem, hogy ez a prófétai szolgálat egyik funkciója, de mielőtt
szólhatjuk az Igét, nekünk kell megenni azt. A legelső dolog, amit az Úr Ezékielnek mondott,
mikor elhívta őt, mint prófétát, azt mondta, fogd meg ezt a tekercset Ezékiel, és edd meg!
Mielőtt szólod az Igémet, neked kell megenned azt. Neked kell megemészteni azt. Részeddé kell,
hogy váljon. Úgy gondolom, hogy erre az eddigiekben nem fektettünk elég hangsúlyt. Mindenki,
aki úgy érzi, hogy az Úr őt prófétai szolgálattal bízta meg, annyira kész volt elmenni, és rámutatni
mások hibáira, de közben elmulasztottuk a saját hibáink rendbetételét, holott ezzel kellene
kezdenünk. Arról is szó volt már, hogy mikor Illés megjelent Akháb király előtt, azt mondta neki:
Él az Úr az Izrael Istene, aki előtt én állok. Hiszem, hogy ez egy alapvető helyzet, amit fel kell
vennünk, ha Isten prófétái kívánunk lenni. Illés itt nem mást mondott, hanem azt, hogy nem
előtted állok Akháb, te csak egy ember vagy, egy király, hanem az élő Isten előtt állok. Ő az, aki
előtt az életemet élem. Ezek az alapelvek, amelyeket eddig a prófétai szolgálatról felvázoltunk,
vonatkoznak minden keresztényre, mert Ő akarja, hogy mindannyian az Ő szócsöve legyünk. És a
prófétai szolgálatnak ez a feladata, felkészíteni a szenteket szolgálat elvégzésre. Az Úr
mindnyájunknak szánta ezeket az alapelveket, hogy ne emberek előtt éljük az életünket, hogy ne
uralkodjon rajtunk az emberektől való félelem, az elutasítástól való félelem, hogy csak egy
félelem uralkodjon az életünkben, ez pedig az Isten szent és igaz félelme. Ő el akar mozdítani
minden igát az életünkből, kivéve egyet. Az Ő igája gyönyörűséges, és az Ő terhe könnyű.
Hiszem, hogyha elkezdünk járni Isten félelmében, akkor nem kell semmi mástól félnünk ezen a
földön. És az egy gyönyörűséges iga. Az, pedig egy lehetetlenül nehéz iga, hogy állandóan
legyőzetve legyünk, és állandóan elborítson minket az emberektől való félelem. Egyszerűen
képtelenség olyan nyomás alatt élni az életünket. Ha prófétai egyház, és nép akarunk lenni,
akkor meg kell szabadulnunk az emberektől, való félelemtől. Ezért mondta az Úr Péternek,
távozz tőlem sátán, mert botlásomra vagy nekem. Mert nem Isten érdekeit tartod szem előtt,
hanem emberét. Az arra való hajlamunk, hogy emberi érdekeket tartsunk szem előtt, ez azt
okozhatja, hogy Isten akaratának, Isten tervének botló kövévé válunk. Van egy figyelemre méltó
dolog ott, ahol Mózes lejött a hegyről. Azt mondta, akik az Úrral vannak, jöjjenek át erre az
oldalra, és a léviták mentek át. Ezt a 2 Mózes 32-ben olvashatjuk. Azt mondta nekik, ha az Úrral
akartok lenni, kössétek fel a kardjaitokat, járjátok keresztül-kasul a tábort, és öljetek meg
minden barátot, szomszédot, és közeli rokont. Ez volt a legelső parancs, amit a léviták, törzse
kapott, amikor papnak lettek elhívva. Az ószövetségben megért dolgok a mi okulásunkra, a mi
tanításunkra lettek megírva, akik az utolsó időket éljük. Minden, ami meg lett írva, minden kis
részlet, jelentőséggel bír számunkra ezekben a mai utolsó időkben. És hiszem, hogy amit nekik
meg kellett tenni, nekünk is el kell vágnunk azokat a kapcsolatokat, amik megalkuvásra
késztetnek minket elhívásunkban és engedelmességünkben Isten felé. És természetesen, ezt
nekünk nem szó szerinti karddal kell megtennünk, és arra sem adhat ez ürügyet, hogy ne
látogassuk meg többet az anyósékat, bármilyen kézenfekvőnek tűnhet ennek az Igének ez a fajta
interpretációja. Vagy az, hogy megalkuvásra vesznek rá? Máris levágom őket. Szellemi dolgokról
van szó, és hiszem, hogy azok az igák, azok a kötelékek, azok az emberi megkötözések, amiket
hajlamosak vagyunk egymásra tenni, ezektől szabaddá kell válni, ha járni akarunk a szolgálatban.
Pál azt mondja, ha emberek tetszését keresném, nem lennék Krisztus szolgája. Nem lehetünk
Krisztus szolgái, ha még mindig azt keressük, hogyan járjunk emberek kedvében, vagy még
mindig az emberektől való félelem uralkodik rajtunk. Lukács 15:16-ban Jézus arra tanít, Ti akik
akartok jó színben feltűnni emberek előtt, de Isten nagyon jól ismeri a szíveiteket. És az, amit az
emberek között nagyra értékelnek, az utálatos Isten előtt. Ha az emberek által nagyra értékelt
dolgokat akarjuk tenni, akkor olyan dolgokat fogunk tenni, amelyek utálatosak Isten előtt.
Hiszem, hogy az ellentétje is igaz, azok a dolgok, amiket Isten nagyra értékel, utálatosak az
emberek előtt. Valaki utálni fogja, amit csinálunk. Nekünk kell eldönteni ki lesz az. Isten, vagy
emberek. Kit fogunk szolgálni? Kinek fogunk engedelmeskedni? A Lukács 6:26-ban azt mondja,
Jaj nektek, ha minden ember jót mond felőletek, mert atyáitok így tettek a hamis prófétákkal.
Akarjuk, hogy mindenki kedveljen minket, és jót mondjon felőlünk? Akkor ilyen társaságunk lesz.
A hamis próféták társasága. A János 5:44-ben, azt mondja, hogyan hihetitek azt, amikor az
emberektől jövő dicsőséget keresitek. Amikor az egymást, elismerő dicsőséget keresitek. Nem,
pedig az Istentől jövő dicsőséget, az egyetlen igaz Istentől. Úgy gondolom, ez az a tényező, ez az
a faktor, amelyik leginkább negatív hatással van a hitünkre ma. Az, ha egymástól, az emberektől
keressük az elismerést, ahelyett, hogy Istentől keresnénk. Ez pusztítja legjobban a hitünket.
Jakab 4:4 azt mondja, hogy ti paráznák, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság,
ellenségeskedés az Istennel? Tehát aki a világ barátja akar lenni, ezzel Isten ellenségévé teszi
magát. El kell döntenünk, kinek akarunk barátja lenni, és kinek akarunk ellensége lenni. Hiszem,
hogy ez alapvető ahhoz, hogy igazi szellemi hatalomban járjunk, legyen az prófétai, vagy
evangélista, pásztori szolgálat, a tanítói vagy az apostoli szolgálat. Tudjátok, amit az Úr ma tesz a
gyülekezetekben, az többek közt az, hogy a varázslást, eltávolítja az Ő gyülekezetéből. Eltávolítja
a varázslást, a gyülekezet vezetőségéből. Tudjátok mi az a varázslás? A varázslás tulajdonképpen
az igazi szellemi hatalom, utánzata. Egy olyan szellemet használ utánzásra, manipulálásra, ami
nem a Szent Szellemé, és itt tart másokat kontroll alatt. Pál, úgy említi a varázslást, mint a test
cselekedeteinek egyikét. Az, amikor dolgokat teszünk, pedig tehetnénk az Úr nevében is, amikor
manipulációra építjük az Ő egyházát, és leuralásra, akkor az varázslás. Ez szellemi hatalom
utánzat. És ez el fogja távoztatni a varázslást a gyülekezetből. Mi pedig ezt meg fogjuk látni, a mi
időnkben. A Bibliában egy ékes példáját láthatjuk annak, hogy a varázslás hogyan fertőzi meg a
vezetést, hogyan fertőzi meg azokat, akik keresik a szellemi hatalomban járást, ezt látjuk Saul
királynál, aki azt a parancsot kapta, hogy várjon az áldozatra, de amikor látta az embereket
szétszóródni, az ellenséget, pedig gyülekezni, akkor engedett a nyomásnak. Nem volt képes
várni. És tudod, hogy miért engedett a nyomásnak? Mert félt az emberektől, és félt a
körülményektől. Sokkal inkább, mint amennyire félte Istent. És hiszem, hogy ez az a pont, ahol
mi is eltávolodhatunk az igazi szellemi hatalomtól, afelé amely szellemi hatalom utánzat. Ezért
vétetett el tőle azon a napon a királyság. Azon a napon ő megszűnt hatalomban járni, és
elkezdett ebben a szellemi hatalom utánzatban járni. Ezért üldözte, és ölte meg, Isten igaz
papjait. És mialatt a boszorkány házánál volt, Sámuel figyelmeztette őt, hogy a lázadás, olyan,
mint a varázslás. De ő megindult a lázadás útján. Ha te lázadásban fogsz járni, ez varázsláshoz
fog vezetni. És minél magasabb szellemi szinten vagy, annál mélyebbre fogsz esni. Nem is kell
csodálkoznunk azon, hogy utolsó éjszakáját Saul a boszorkány házában töltötte, hiszen
szolgálatának, királyságának nagy része, varázslásban telt. Hiszem, hogy hamis szellemi
hatalomban, szellemi hatalom, utánzásban, kezdünk el járni akkor, amikor engedünk a
nyomásnak, és jobban félünk az emberektől és a körülményektől, mint amennyire féljük Istent.
Amikor az emberek királlyá akarták Jézust tenni, akkor ő elmenekült a hegyekbe. Mert ha az
emberek tesznek téged királlyá, az emberek fognak uralkodni. Korábban azt gondoltam, hogy ez
egy nagyon nemes cselekedet volt tőlük, de az Úr kioktatott, és azt mondta: ez az egyik
legbeképzeltebb dolog, amit láthatunk az egész bibliában, mert puszta emberek, közönséges
emberek azt gondolták, hogy ők Jézust királlyá tehetik. De hát ő királynak született! És ha akarsz
egy gyors tesztet, egy gyors próbát arra, hogy megvizsgáld valódi szellemi hatalomban jársz -e,
vagy pedig annak az utánzatában, az a gyors teszt a következő. Honnan kapod a bátorítást? És
azt hiszem, ez elárulja nekünk, hogy milyen mértékben, milyen fokig, kezdtünk el járni, a szellemi
hatalom utánzatában, a valódi szellemi hatalom helyett. Az igazi szellemi hatalom az Úrtól való,
fentről jön. Hiszem, hogy az egyik legalapvetőbb dolog, amit meg kell értenünk, az-az, amit Illés
nagyon jól megértett, amikor azt mondta: Ahogy Izrael Istene él, aki előtt én állok, amikor
megtanuljuk, az életünket Isten előtt élni, nem, pedig emberek előtt. Az egyik bizonyítéka annak,
hogy itt ellenszellemi hatalomról van szó, az-az a tény, hogy Saul üldözte Dávidot. Dávid egy
olyan trónt alapított meg, a hatalomnak egy olyan magját, ami mindörökké fent fog állni. Az Ige
azt mondja, hogy maga Jézus is, Dávid trónján ül. Nyilvánvaló és egyértelmű, hogy Dávid, igazi
szellemi hatalomban járt. Ehhez kétség nem férhet. Tökéletes ellentétje volt annak, amibe Saul
beleesett. Amikor megnézed Dávidot, még a leglehetetlenebb nyomás alatt is, olyan nyomás
alatt, amit fel sem tudok fogni, hogy ember hogyan képes olyat elhordozni, a lehető
legrettenetesebb dolog, amit el tudok képzelni, hogy valakinek a családját elrabolják. Mekkora
nyomás nehezedhetett Dávidra, ugorjon fel a lovára és csináljon valamit! És ha van annál
rosszabb dolog, hogy a családodat elrabolják, akkor az-az, hogy velük együtt az összes hűséges
embered családját elrabolják, azért mert téged követtek a rossz helyre. Saját hűséges emberei is
követ ragadtak, hogy megkövezzék Dávidot. Ha volt valami nyomást, akkor az-az volt. De Dávid
hogyan reagált erre a nyomásra? Úgy hogy kereste Istent. Dávid megerősítette magát az Úrban
az ő Istenében. Hiszem, hogy ez jelzés értékű, hogy igazi szellemi hatalomról van szó. Dávid
jobban félte Istent, mint ahogy félt a legrettenetesebb körülményektől, vagy az emberektől.
Dávid sem volt tökéletes ember, ő is követett el hibákat. Egészen komoly hibákat is elkövetett,
amikor nem kereste az Urat. Amikor nem kereste azt az Egyetlent aki tökéletes. De a
hatalomnak, olyan trónját alapította meg, hozta létre, amelyről Isten maga azt mondta, hogy azt
ő maga alapította, és rá is fog arra ülni. Mire jó az, ha valamit teszünk, ha azt nem az
örökkévalóság számra tesszük? Ha nem tart örökké? Úgy gondolom, hogy a legfőbb oka annak,
amiért a prófétai szolgálatra elhívottak letérnek a helyes útról, az-az, amikor elkezdenek félni az
emberektől. Vagy pedig elkezdi keresni az emberektől jövő elismerést, Isten elismerése helyett.
De ez nemcsak a prófétai szolgálatra igaz, hanem, bármelyikre. Amikor a bátorításunkat az
emberektől keressük, ahelyett, hogy az Úrtól keresnénk… Azzal semmi gond nincs, amikor az
emberek bátorítanak minket, és én nagyon is értékelem azt, amikor valaki bátorít engem. Ennek
helye is van, és szükség is van rá, hogy bátorítsuk egymást, de soha nem válhat elsődleges
forrásunkká, mert akkor el fogunk távolodni attól, ami igazi, attól, ami valódi, és attól, ami igaz.
Beszéltünk már korábban arról, hogy keserűségnek, és elutasításnak milyen hatása van a
szolgálatokra. És azt is említettük, hogy az ótestamentumi papokkal szemben, követelmény volt,
hogy ne legyen a testükön furunkulus, fekély. Nem lehetett az ótestamentumi papoknak,
gyógyulatlan sebeik. És az ilyen gyógyulatlan lelki sebek alkalmatlanná tehetnek téged a
szolgálat végzésére. És akiknek ilyen sebeik vannak, azok felé nem lehet közelíteni, nem lehet
hozzájuk érni. Egy barátom egyszer kapott egy kijelentést az Úrtól, amely így hangzott: az
egyetlen különbség egy szellemi farkas, és egy szellemi juhászkutya között, tehát az a farkas,
amely szétszórja és elpusztítja a juhokat, és az a juhászkutya, amely megvédi a juhokat,
összetartja őket, az a különbség köztük, hogy a farkasnak gyógyulatlan sebei vannak. Olyan
keserűség lehet bennünk az emberek felé, amely levisz minket a helyes útról. Elkezdjük ezt a
keserűséget szolgálni az emberek felé. Elkezdjük továbbadni a lázadást a szolgálatunkon
keresztül, az pedig egy halálos dolog. Ha valaki szolgálatban akar járni, meg kell tanulnia bánni a
keserűséggel. Az Úr azt mondta, boldogok vagytok, ha üldöznek titeket az igazságért. Be kell
vallanom, hogy a legtöbb üldöztetés, ami engem ért, így most visszatekintve láthatom, látnom
kell, megérdemeltem. Igazuk volt. De az igazságért boldogan szenvednék el üldöztetést, mert
számomra az új lenne. De hiszem, hogy meg fogunk tanulni járni, az igaz szolgálatban, és igaz
szellemi hatalomban. De ehhez először Isten félelmében kell járni. Figyelmünket, pedig a fejre
kell összpontosítanunk. Csak abban a mértékben lehet igazi szellemi hatalmunk, amilyen
mértékben maga a király bennünk lakik. Figyelmünk a fejre kell, hogy összpontosuljon. Hozzá
kell csatlakoztatva legyünk a fejhez. Sajnos sok ember szolgálatát a keserűség motiválja. De az
sem jobb, amikor az emberektől várt elismerés motiválja a szolgálatunkat. Akkor is letértünk a
helyes útról, ha a szolgálatunkat az motiválja, hogy azzal Isten helyeslését, Isten elismerését,
akarjuk elnyerni. Tehát még azzal sem motiválhatjuk a szolgálatunkat, hogy ezzel keressük Isten
elismerését. Csak abból a helyzetből, abból a pozícióból, olyan hozzáállással, végezhetjük a
szolgálatot, hogy már rendelkezünk, már megkaptuk Isten elismerését, amely a kereszt által
nyert el számunkra. Tehát akár elutasítottság, akár keserűség motiválja a szolgálatunkat, akár az
emberektől való félelem, akár az emberek elismerése, akár Isten elismerésének a keresése, ez
mind-mind le fog téríteni minket a helyes útról. Hiszem, hogy csak olyan hozzáállással
szolgálhatunk igaz módon, hogy tudjuk, már megkaptuk Isten elismerését. Annak köszönhetően,
amit Jézus elvégzett a kereszten. És Ő az, aki bennünk működik, nem mi végezzük a szolgálatot.
Mint ahogy Pál mondta az Athéniaknak, emberi kéz őt nem szolgálhatja. Mert csak a szellem
hozhat létre, vagy szülhet szellemieket. Mi csak annyit tehetünk, hogy szolgálatra kész
edényekké válunk, hogy az Úr használhasson minket. A figyelmünket, pedig rá kell fordítanunk,
rajta kell tartanunk. Mert sok dolog van, ami letéríthet a helyes útról, és helyes vágányról, és
szellemi farkasokká tehet minket, amely elpusztítja és elragadozza a bárányokat, és megosztást
hoz Krisztus testébe. Van még egy dolog, amit meg kell értenünk, ha igazi szolgálatban akarunk
járni, mégpedig az, hogy különbség van Isten elhívása, és elküldése között. Volt, aki megkérdezte
tőlem: honnan tudhatom, hogyha megkapom az elküldésemet, vagy el vagyok küldve? Láthatjuk
ezt Pál esetében. Évekkel korábban, el lett hívva apostolnak, mielőtt elküldetett volna. Láthatjuk,
hogy Antiókiában prófétaként, vagy tanítóként, vagy mindkettőként szolgált. Kezdettől fogva
apostolnak lett elhívva, de csak évekkel később kapta meg az apostoli elküldését. És az, ha nem
teszünk különbséget Isten elhívása és elküldése között, ez okozza azt, hogy néhányan éretlenül
végezzük a szolgálatunkat. Einstein egyszer tett egy kijelentést, amely jobb, mint a relativitás
elmélet, és amely így hangzik. Az idő előtt felvállalt felelősség, felületességet, vagy felszínességet
eredményez. A szellemi valutánk, borzasztó leértékelődésen ment keresztül, a szellemi
megbízhatóságunk, szavahihetőségünk, azért, mert hajlamosak vagyunk apostoloknak nevezni
olyanokat, akik igazán nem apostolok. Mert nem felelnek meg a szolgálattal szemben, a Biblia
által támasztott követelményeknek. És a mi felelősségünk és feladatunk megítélni ezt, és azt
mondani, hogy ők nem igazán apostolok. Mint az a gyülekezet, amely dicséretet kapott a
jelenések könyvében, mert megpróbálta azokat, akik apostoloknak mondták magukat, de nem
voltak igazán azok. Nekünk is ez a felelősségünk. Pár évvel ezelőtt egy találkozón vettem részt,
egy vezetői találkozó volt, kb. 1000 résztvevővel, feltételezhetően a jelenlevők többsége vezető
volt, sokuk pásztor. Felállt egy kedves hölgy és előadott egy próféciát, amely nem volt igazán teli
találat. Kellemetlen dolog volt, mert a próféciában, éppen az ellenkezője volt annak, mint amiről
aznap a tanítás szólt. Nem volt más választásom, minthogy helyre tegyem a dolgot, felmentem a
színpadra és így szóltam: Sajnálom, de úgy gondolom, ez nem az Úrtól való prófécia volt. És azt is
elmondtam, hogy miért nem tartom, az Úrtól való próféciának. Véleményemet Igékkel
támasztottam alá, és úgy gondolom, hogy mindenki egyet is értett velem. De ami a
legkellemetlenebb volt az egészben, az-az volt, hogy mielőtt én bármit is szólhattam volna, azok,
akik a színpadon voltak, és ők szervezték ezt az egész alkalmat, már áment mondtak erre a
próféciára. Felálltak a helyükön, és hangosan ámeneztek és helyeseltek. A lehető
leglehetetlenebb helyzet volt. De meg kellett tennem. Képzeljétek el ezt a helyzetet. Jön egy
prófécia, mindenki ámenezik és bólogat, helyesel, és felállok, s azt mondom, szerintem ez nem
az Úrtól való volt. Megpróbáltam a lehető legszelídebben elrendezni a dolgot, és nagyon
értékelem ennek a hölgynek a próbálkozását. Sokkal jobban értékelem, aki próbálkozik, és utána
összezavarja a dolgokat, mint azt, aki nem is mer próbálkozni. Ez alkalom után egészen
meglepődtem, amikor pásztorok jöttek oda hozzám, olyanok, akik már 20-30 éve pásztorok, és
azt mondták: tudod ez volt az első eset, hogy tanúi voltunk annak, hogy próféciát valaki
megítélt. Ez volt az első eset. Nagyon elszomorodtam ettől a dologtól. Természetesen ismerem
az indokokat is, hogy miért, nem tesszük, miért nem ítéljük meg a próféciákat, de higgyétek el,
ebben nem lehetünk puhányak. Igen, kell, hogy lehetőséget adjunk az embereknek, hogy
kiálljanak, próbálkozzanak, hibázzanak, korrigáljuk őket, de nem lehetünk puhányak. El kell
kezdenünk megítélni a próféciákat. Megítélni a szolgálatokat. Nem erről beszél Pál, amikor azt
mondja, hogy: Hát nincs egy bíró közöttetek, hogy még a legkisebb nézeteltérést sem tudjátok
magatok között megítélni? És közben arra vagyunk hívva, hogy angyalokat ítéljünk, másokat
ítéljünk. És ez soha nem kellemes. Életem egyik legkellemetlenebb estéje volt, annak a
találkozónak az estélye. De jó volt nem megalkudni, meggyőződésemben. És hiszem, hogy arról
az alkalomról, azzal a meggyőződéssel mentek el, hogy itt az ideje elkezdenünk megítélni a
próféciákat, megítélni a szolgálatokat. Megítélni magunkat, hogy ne Istennek kelljen ezt
megtennie. Isten egyszer a szolgálatunkkal kapcsolatban, ezt mondta: Ha magatokat ajánljátok,
ha magatokat reklámozzátok, ez botló kővé fog válni a számotokra, és megakadályozza, hogy
igazi szellemi hatalomban járjatok. Azt mondta: minden egyes dollár, ami a szolgálatodat elfogad
amit, nem én küldök, ez botló kő lesz számotokra, és megakadályozza, hogy igazi szellemi
hatalomban járjatok. Sokszor hallottam már, hogy egy szolgálat sem működhet pénz nélkül.
Ezzel az állítással nem értek egyet. Szerintem igen is működhet. Persze mindenkinek szüksége
van ételre, otthonra. Maga a szolgálat magas költségvetéssel működik, de hagy mondjam el. Ha
keneted van, akkor minden más jönni fog mellé. Amikor Mózes adakozást fogadott el, neki
kellett leállítani az embereket. Túl sokat adtok, nem akarok többet elfogadni. Menjetek haza,
elég volt! Ti nem szeretnétek ilyen mértékű adakozásba részesülni? Meg kell értenünk, hogy az a
hely között, ahol Isten ígéreteit megkapjuk, és az ígéret földje között, tehát az ígéret
beteljesedése között, ott a puszta. Amely a pontos ellentétje annak, ami megígértetett nekünk.
Izrael népének tejjel, és mézzel folyó földet ígértek, de az első hely, ahova eljutottak, az olyan
volt, hogy víz sem volt ott. És ahol, pedig végre volt víz, az, pedig keserű volt. Úgy gondolom ez
az első lecke, amit meg kell tanulnunk a pusztában, hogy hogyan kell, a keserű vizet édessé
változtatni. Én idejében megtanulhattam, mennyire fontos alapelv ez. Kb. 6 hónapja voltam az
Úrban, amikor egy testvér odajött hozzám, kezét rátette, és prófétált fölöttem, mégpedig azt,
hogy tanítónak lettem elhívva, Krisztus teste, a gyülekezet számára. Mondom, 6 hónapja voltam
hívő, de rögtön egyetértettem a próféciával. És azt mondtam: Persze, ez vagyok tanító, aki
Krisztus testét fogja tanítani. Csakhogy összekevertem Isten elhívását, Isten elküldésével. De
önérzetesen azt gondoltam: Igen Krisztus testének szüksége van arra, amit én taníthatok nekik.
Ez vagyok, tanító a gyülekezet számára. Két hét sem telt bele, és mindenki, aki ismert hamis
tanítónak tartott. Pontosan az ellenkezőjét tapasztaltam, mint ami ígértetett nekem. És ha
visszagondolok azokra a dolgokra, amiket tanítottam, egyet kell, hogy értsek velük. Semmit nem
tudtam, vagy amit tudtam, azt is rosszul. Ott volt a pusztaság, és nekem át kellett menni rajta. És
éppen az ellenkezőjét találtam benne, mint amiről az ígéret szólt. Emlékszem, amikor a
következő alkalommal, ugyanaz a testvér a városunkba jött, neki egy rendkívüli prófétai
szolgálata volt, és amit prófétált az mind-mind megvalósult. Amikor legközelebb a városunkba
jött, az, pont abban az időszakban volt, amikor kezdtem elhagyni ezt az első pusztaságot. Amikor
végre az emberek megint elkezdek hallgatni rám. De amikor megláttam ezt a testvért, a
tekintetéből láttam, hogy: Jaj ne, ez megint prófétálni fog nekem! És amikor odaült mellém,
akkor én felálltam és átmentem a terem másik végébe leülni. Azt gondoltam, azt már nem, te
nem fogsz nekem még egyszer prófétálni. Én nem akarok egy újabb pusztaságon keresztül menni
egy újabb szolgálat kedvéért. Ráadásul éppen akkoriban sokat gondolkodtam egy vörös hajú
lányon, akivel úgy gondoltam az Úr akarja összekötni az életünket, de ismerve az ő életstílusát,
tudhattam, hogy neki nem tetszene a pusztaság. Az alkalom végén, amikor ez a testvér elkezdett
emberekért imádkozni, akkor én buzgón segédkeztem abban, hogy mindenkit szépen sorba
állítsak, hogy imádkozzon csak mindenkiért, hátha akkor a számomra már nem marad semmilye.
Nem akartam újabb próféciát kapni. És ha ti úgy gondoljátok, hogy ti igazán akartok egy
próféciát kapni az Úrtól, akkor nem tudjátok, mire vállalkoztok. Tehát nagyban állítottam sorba
az embereket, hogy csak kapják meg a próféciájukat, de valahol a szívem legmélyén tudtam,
hogy ez a testvér nekem prófétálni fog egy másik szolgálattal kapcsolatban. És egyszer véletlenül
túl közel voltam hozzá, és megragadott. Tudjátok, erre való a kézrátétel, hogy az áldozat ne
tudjon elszaladni. Prófétált felettem egy újabb szolgálatról, jött az újabb pusztaság, a vörös hajú
leánynak nem tetszett, ott voltam megint a pusztában. De láthatjuk ezt a Bibliában is. Nézd meg
Józsefet. Kap egy álmot, a nap a hold a csillagok mind fejet hajtanak neki, meghajolnak előtte. És
mire József észbe kap máris rabszolga. Nyilván azt kérdezte magától, na ez az álom vajon kitől
jött? Na még mindig akartok próféciát? Nézzük Dávidot. Jön Sámuel, felkeni olajjal. Izrael fölött
fogsz uralkodni, te leszel a következő királya Izraelnek. Mire Dávid feleszmél, azok az emberek,
akik fölött neki kellene uralkodnia, meg akarják őt ölni. És nem palotákban, hanem barlangokban
meg földi lyukakban lakik. A kapott ígéret tökéletes ellentettje. El tudom képzelni, hogy amikor
legközelebb találkozott Sámuellel, mit mondhatott neki. Ne gyere közelembe azzal az olajjal!
Tehát az a hely, ahol megkapjuk Isten ígéreteit, és az ígéret földje között, ott a pusztaság, ami az
ígéretek ellentettje. Ezért mondta, hogy hitre és türelemre van szükség, hogy megkapjuk az
ígéreteket. Elég sokat hangsúlyoztuk már a hit fontosságát. Talán elkezdhetnénk hangsúlyozni a
türelemét is. Hosszú tűrésre van szükség. Sok ember azzal tölti el az egész életét, körbe-körbe
mászkál a pusztaságban. Soha nem kerülnek ki a pusztaságból, a panaszkodásuk és
elégedetlenségük miatt, amely annak bizonyítéka, hogy nem igazán hisznek. A pusztaságnak az a
célja, hogy felkészítsen minket az ígéret földjére. És a pusztában találhatjuk meg a legintimebb
kapcsolatot az Úrral. Izrael népe, a pusztaságban építette fel, a gyülekezeti sátrat. Lakóhelyet
építettek Istennek, azért, hogy közöttük lakhasson, hogy velük tudjon maradni. És hagy
mondjam el, hogy gyakran a legszárazabb hely, az életünkben a legnehezebb időszak, az amikor
Isten lakóhelyet épít bennünk. Meg kell tanulnunk értékelni a pusztaságot. Értékelni a
szárazságot. Értékelni a próbákat. Soha nem fogom elfelejteni, amikor ……………………. Mondott el
bizonyságában. Ez akkoriban volt, amikor rengeteg vágyat felhoztak ellene, és a szolgálata ellen,
és én egyre dühösebb lettem a hamis vádaskodás miatt, fel voltam háborodva, és azt mondtam
neki. Meg kell válaszolnunk ezeket a rágalmakat, hazugságokat. Ő csak rám nézett, éppen akkor
fejezte be ennek a könyvnek az olvasását, mintegy 200 oldalnyi hazugság, és vádaskodás és
rágalom volt, és ha valaki, akkor én tudom mennyire hamisak voltak ezek a vádak. De ő nem
azért olvasta el ezt a könyvet, hogy a hamisságokat keresse benne, hanem azért olvasta el, hogy
hátha talál benne valami igazságot, ami valódi hibájára mutat rá, és akkor abból ő megtérhet. És
talált is néhány dolgot, szerintem apróságokat. Nyilvánosság előtt megtért belőlük, több ezer
ember előtt. És még csak meg sem említette, a sok hazugságot, és hamis vádat, amiket felhoztak
ellene. És csak ennyit mondott nekem, mikor sürgettem, hogy-------------. Meg kell válaszolnunk
ezeket a hamis rágalmakat. És ő csak annyit mondott: tudod, nem akarom hagyni veszendőbe
menni ilyen jó kis próbatételt. Ki akarom használni ezt a próbát. Lehetőséget látott benne, azt
mondta: tudom, hogy az Úr valami rendkívülire hívott el minket. De még nem vagyunk készek rá.
A jellemünk még nem megfelelő hozzá. Isten megpróbálja változtatni a jellemünket, hogy
képesek legyünk elhordozni azt a hatalmat, és kenetet, amire ő elhívott minket, hogy abban
járjunk. És én nem fogom veszni, hagyni ezt a lehetőséget, mondta ezt az-az ember, aki olyan
jellemmel bír, amilyennek mindannyian nagy szükségében vagyunk ezekben az órákban. Éppen
ezért, bárhova megyek, büszkén vállalom, hogy közösségem van a -------------------vagy ahogy
most nevezik őket, ---------------gyülekezettel, és a legértékesebb embereknek tartom őket,
akikkel valaha találkoztam. Annyira hálás vagyok, hogy testvéreimnek mondhatom őket. Olyan
jellemet és becsületességet látok náluk, amelyet sehol máshol nem tapasztaltam még. És ezt
nagyon értékelem bennük. Sokat hibáznak, de ezeket a hibákat, számunkra követik el. És mindig
nagyon nyíltan beszélnek a hibáikról, feltárják a problémáikat és hibáikat, hogy tanulhassunk
belőlük, és nekünk már ne kelljen azokat elkövetnünk. Az ellenség, borzasztóan haragszik a
prófétai mozgalomra. Haragja csak fokozódni fog. El sem fogjátok hinni, hogy milyen
támadásoknak leszünk még kitéve. De ne hagyjuk veszendőbe menni az ilyen próba
lehetőségeket. Hanem használjuk ki azokat. Mert nem számít, hogy az emberek mit gondolnak
rólunk. Csak az számít, hogy Isten mit gondol rólunk.