Professional Documents
Culture Documents
A kő jó tulajdonságai:
A követ már az ősember is • nagyon időálló,
• ellenáll a légköri változásoknak, A köveket kőbányákban
használta lakóhelyének • igen nagy a szilárdsága és a bányásszák.
megépítéséhez. keménysége.
Használható nyersen –
Megmunkáltan az építőkő
nem megmunkáltan. Az ismertebb kőfajták:
lehet: tört kő, zúzalék,
Falakat, töltéseket, gránit, mészkő, homokkő,
őrölt kő, csiszolt kő,
épületalapot, útalapot márvány, stb.
kavics, murva és homok.
készítenek belőle.
A beton
(Korszerű anyagok)
A mai építőipar egyik legfontosabb építőanyaga. Utakat, épületeket, épület alapot, hidat, betontömböket készítenek belőle.
• kötőanyagból (cement)
• adalékanyagból (homok, kavics, kőzúzalék)
• vízből.
Régen kézi keveréssel – lapáttal készítették a betont, ma már betongyárak léteznek, ahol géppel (betonkeverővel) keverik
össze az anyagokat, amíg homogén – egyenletes anyagot nem kapnak.
A beton elkészítés után hamar megköt – megkeményedik, ezért előre ki kell zsaluzni a helyet, ahova a beton kerül
Mészkövet és agyagot kevernek össze, majd kemencékben égetik 1400 oC-on és egy kőkemény anyagok
kapnak a klinkert.
• A márga szénsavas mészkőből és agyagból álló sárgás vagy szürke kőzet, közvetlenül lehet égetni.
Gipszkarton
• A kalcium-szulfát fehér színű, vízben nem oldódó, szilárd anyag. CaSO4 · 2 H2O
• Ionrácsában a kalciumionokon és a szulfátionokon kívül vízmolekulákat (kristályvizet) is
tartalmaz.
• Hevítéssel a vízmolekulák egy része távozik égetett gipsz (+ víz és formába önthető)
• Megkötése során visszaveszi a hevítéskor eltávozott kristályvizét és megkeményedik.
(exoterm folyamat)
• A gipszkarton gipszből és kartonpapírból álló építőanyag.
• Kis sűrűsége folytán könnyű és egyszerűen beépíthető.
A tégla (Anyagipari termékek)
• Régóta termelik, a legolcsóbb építőanyag, és az agyagipari
termékek közül a legtöbbet gyártják.
• Alapanyaga az agyag.
• https://youtu.be/0ZIcyDphYVQ
• Téglafajták: dísz, üreges, blokk, födém, szilikát, stb.
• Cserép: tetőzetek borítására szolgál. Hasonlóan gyártják mint a
téglát. Többfajta cserép létezik (hornyolt, hódfarkú, orom)
Burkoló anyagok
• A burkoló anyagok lehetnek kőből, fából, műkőből, műanyagból, lehetnek
kerámialapok, deszkapadló, hajópadló, parketta, különböző festékek, tapéták és más
anyagok.
• A padlók, lépcsők, lépcsőfordulók, pihenők burkolására padlóburkolatot használunk.
Készülhetnek kőből, fából, műkőből, műanyagból, stb.
• A fürdőszobákban, mosókonyhákban, műkövet vagy kerámialapot – csempét
használunk a padló és a fal burkolására.
• A lakóhelyiségek – szobák padlózatának burkolására deszkapadlót, hajópadlót,
parkettát kell használni, mert jó hőszigetelők.
Köszönöm a figyelmet!