Magyar Irodalom Es Gyermekirodalom

Babeş – Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár
Pszichológia és Neveléstudományok Kar

Tanító- és Óvóképző Szak
Kolozsvár
Universitatea „Babeş-Bolyai” Cluj-Napoca

Facultatea de Psihologie şi Ştiinţe ale Educaţiei
Pedagogia Învăţământului Şcolar şi Preşcolar
Cluj Napoca
MAGYAR IRODALOM ÉS
GYERMEKIRODALOM
-- Tanulmányi útmutató a távoktatás számára, 4. félév --
Literatura maghiara si literatura pentru copii
Syllabus pentru IDD, semestrul 4.
Dr.Demény Piroska
Kolozsvár, 2009
Tantárgyi ismertető
Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár
Pszichológia és Neveléstudományok Kar
Tanító- és Óvodapedagógusképző Kar
Kolozsvár
2008/2009-es egyetemi év
II. év, II. Félév (4. szemeszter)
Általános információk
A tantárgy neve: Magyar irodalom és gyermekirodalom. A mesélés technikái

és a dramatizálás alapelemei.
Kódszám:PIE 2405
Kreditszám:6
Helyszín: A Pszichológia és neveléstudományok Kar épülete
Órarend: hétfő 10-12 (előadás), 12-16 (szeminárium)
I. Az előadás és a szeminárium tituláris oktatója:
Név, tudományos fokozat: Demény Piroska , PhD
Elérhetőség: e-mail cím d_piroska@ yahoo.com, telefonszám: 0745-233312
Fogadási óra:kedd: 8-12
II. A tantárgy leírása:
1. A tantárgy célpontjai :
1. A magyar irodalom, gyermekirodalom ismerete, tudatos szövegolvasó és

szövegértelmező képesség és esztétikai magatartás bizonyítása
2. Irodalomelméleti, stilisztikai ismeretek és azok alkalmazása
3. Adott szöveg értelmezése (műfaji besorolás, irodalmi formák és kódok
megragadása a szövegszerveződésben, esztétikai minőségek felfedezése)
4. Az irodalmi szöveghez és a gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodó tanulási
helyzetek teremtése
5. Az életkori sajátosságokhoz igazodó szövegfeldolgozási technikák ismerete
6. A mesélés technikáinak ismerete és azok alkalmazása
7. A dramatizálás technikáinak ismerete és azok alkalmazása
A fejlesztési követelmények a hallgatók irodalmi és önálló problémamegoldó

kompetenciájának új helyzetekben történő működésére és újjászerveződésére irányulnak.
A tanulási egységek a megfogalmazott képességek fejlesztésére alkalmas irodalmi
anyagot, ismeretkészletet tartalmazzák. A kompetenciák, képességek új tartalmak
megismerését is jelentik, de főképpen a XII. osztályig megszerzett ismeretkészlet új
szempontú rendszerezésére, újfajta összefüggések létrehozására vonatkoznak. A magyar
irodalom és gyermekirodalom ilyen szempontú tanulásával olyan
személyiségkompetenciák fejlődését, működését kívánjuk elérni, amelyek az önálló
tájékozódásban, az önálló olvasásban és értelmezésben, véleményalkotásban, probléma-
megoldásban, értéklátásban jelennek meg.
A syllabus a szövegolvasás képességének elmélyítése, az olvasói szerep

gyakoroltatása céljából összegezi – rendszerezi – a teljesség igénye nélkül – a műnemek
és műfajok megjelenésére és alakulására vonatkozó ismereteket, vizsgálja a különböző
műfajváltozatokat. Ugyanakkor a történeti látásmód működtetésére, a kulturális
viszonyulások gyakoroltatására is törekszik. A tartalmak követik a magyar irodalom
történetének nagy korszakait, a művelődéstörténet korszakok és irányzatok legfontosabb
műfajait, ugyanakkor a világirodalmi kapcsolódásokat is.
Az első tanulási egység az irodalmi és nem irodalmi kommunikáció kérdéseit

tárgyalja. Részletezi a szövegek szó szerinti és átvitt jelentését, a többletjelentés
létrejöttét, tudatosítja a szerző-szöveg, szöveg-olvasó viszonyt, és azonosítja az alapvető
közlésformákat. A második tanulási egység vizsgálja az irodalmi formák és kódok
szerepét a lírai és epikai szövegek szerveződésében. Bemutatja a szóképek és retorikai
alakzatok rendszerét, ezek szerepét a többletjelentés megteremtésében, és összegezi a
verstani alapfogalmakat. Ez az egység foglalkozik a stílus kérdéseivel, és rendszerezi a
nagy művelődéstörténeti és stílustörténeti korszakokat.A harmadik egység a különböző
lírai műfajokkal és azok változataival, a negyedik egység pedig a prózai epika két
alapformájával, a novellával és a regénnyel foglalkozik.Az irodalomelméleti,
műfajelméleti kérdéseket úgy igyekeztünk tárgyalni, hogy a gyermekirodalmi alkotások
vizsgálata, értelmezése is folyamatosan működhessék.
Az ötödik és a hatodik egység a gyermekirodalom fogalmát értelmezi, taglalja a

gyermekirodalom legfontosabb műfajait, a magyar gyermekirodalom születését,
alakulását, a modern magyar gyermekirodalom jellemzőit.A hetedik tanulási egység a
gyermekirodalom legfontosabb műfajának, a mesének a világában időzik el, a mesélés
technikáit és a dramatizálás módozatait tárgyalja. Ezek után kerül sor a gyermekirodalmi
folyóiratok , a gyermekkönyvi illusztráció és a “közvetetten
fogyasztható”gyermekirodalom leltárára.
A syllabus a líceumi tanulmányok során megszerzett ismeretkészletet rendszerezi,

egészíti ki, újfajta összefüggéseket teremt, a szövegolvasás képességét mélyíti el. A
tanulás során az irodalomtörténeti összefüggések megragadására kell figyelni, az irodalmi
ismeretek, az olvasói tapasztalat rendszerezésére, az új összefüggések megteremtésére.A
tanulási egységekben a kötelező könyvészet mellett ajánlott könyvészeti lista is található.
Nem a teljességre törekedtünk, hanem azt a néhány munkát soroltuk fel, amelyek a
leginkább hozzáférhetőek, és amelyek – a művek elolvasása után – segíthetnek az
értelmezésben, a feladatok megoldásában.Minden tanulási egységben a tartalmakat
azonnal követi az alkalmazás is, így a hallgatónak lehetősége van tudásának
működtetésére, az önértékelésre. Az 1. tanulási egységet követő értékelés, házi dolgozat
szempontjai és értékelési kulcsa segíti a hallgatót a továbbiakban is a feladatok
megoldásában, illetve abban, hogy tudását, fejlődését felmérje.
2. Várható eredmények:
• A magyar irodalom és gyermekirodalom ismerete

• Eligazodás a magyar kultúra és irodalom történetében
• Tudatos szövegolvasó és szövegértő magatartás bizonyítása
• A magyar irodalom és gyermekirodalom tanítása főbb módszereinek (pl. mesélés,
dramatizálás) ismerete és alkalmazása
• Irodalomból nem lehet megoldási mintákat, értelmezési vagy szövegalkotási
modelleket adni, mert a hallgató önálló véleményalkotása, kritikai értékelése,
értelmezése a követelmény, és nem az, hogy adott mintákat szó szerint kövessen,
megtanuljon.
3. Oktatási stratégia
• oktatási módszerek: előadás, interaktív oktatási módszerek, csoportmunka,

projektek bemutatása stb.
4. Az előadás tartalma:
Magyar irodalom és gyermekirodalom
I. Irodalomelméleti alapfogalmak:
• Irodalmi és nem irodalmi kommunikáció

• Prózai és verses beszédmód. Verstani alapfogalmak
• Szóképek és retorikai alakzatok
• Narrációs eljárások
• A lírai és az epikai műnem főbb műfajai
II. Lírai műfajok:
• A népi gyermeklíra (mondókák, játékversek, kiszámolók)
• A dal. Petőfi Sándor, Gyulai Pál, Pósa Lajos, Weöres Sándor,

Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc dalai.
• Az epigramma. Janus Pannonius, Vörösmarty Mihály epigrammái.
• Az elégia. Berzsenyi Dániel, Tóth Árpád elégiái.
• Az óda és himnusz. Kölcsey Ferenc himnusza. Vörösmarty
Mihály, József Attila ódái.
• Kötött versformák: a szonett. Juhász Gyula, Markó Béla szonettjei.
Követelmény: szerzőnként két mű alapos ismerete.
III. Epikai műfajok:
• A népmese
• A műköltészeti mese. Benedek Elek, Fodor Sándor, Lázár Ervin
meséi.
• A novella. Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Tamási Áron
novellái.
• Regényváltozatok:
• a 19. századi regény. Jókai Mór regényei.
• a 20. századi regény: Móricz Zsigmond, Kosztolányi
Dezső, Szilágyi István regényei.
Követelmény: szerzőnként egy mű alapos ismerete.
IV. Gyermekirodalom
4.1.1. Fogalomértelmezés
4.1.2. A gyermekirodalom sajátosságai
4.1.3. A gyermekirodalom forrásai és rétegei
4.1.4. A gyermekirodalom műfajai
V. A magyar gyermekirodalom
5.1.1. A magyar gyermekirodalom kezdetei
(Bornemisza Péter, Gyergyai Albert, Ilosvai Selymes Péter)
5.1. 2. A klasszikus magyar gyermekirodalom

(Bezerédy Amália, Petőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór, Móricz
Zsigmond, Móra
Ferenc, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Szabó Lőrinc, József Attila)
5.1. 3. Az erdélyi magyar gyermekirodalom a két világháború között
5.1.3.1. Benedek Elek gyermekirodalmi kánonja
5.1.3. 2. Gyermekirodalom a Cimborában
VI.. A modern magyar gyermekirodalom
6.1 Nemes Nagy Ágnes
6.2. Weöres Sándor
6.3. Kányádi Sándor
VII.. A modern magyar gyermekirodalom
7..1. Fekete István
7.2. Lázár Ervin
7.3. Fodor Sándor
VIII.. A modern magyar gyermekirodalom
8.1. Szilágyi Domokos
8.2. Markó Béla
8.3. Ferenczes István
8.4. Kovács András Ferenc
IX.. A mesélés technikái és a dramatizálás alapelemei
9.1 A mesemondás beszédművelési szempontjai
9.2.. A drámajáték szerepe a mesemondásban
9.3. A mesedramatizálás
X. A gyermeksajtó:
10.1. Kis magyar gyermeksajtó-történet.
10.2. A Napsugár és a Szivárvány anyaga.
10.3. Az illusztráció
10.4. Gyermekirodalom látványos feldolgozásban: filmvászon és képernyő
III. Kötelező könyvészet:
1. Adamikné Jászó Anna – Kálmánné Bors Irén – Kernya Róza – H. Tóth István: Az
anyanyelvi nevelés módszerei, Általános iskola 1-4. osztály. Kaposvár, 2001.
2. Benedek Marcell: Irodalmi hármaskönyv. Kriterion Könyvkiadó, 1982.
3. Cs. Gyímesi Éva: Teremtett világ. Kriterion Könyvkiadó, 1983.
4. Faragó József – Fábián Imre (szerk.): Bihari gyermekmondókák. Kriterion
Könyvkiadó, Bukarest, 1982.
5. Gabnai Katalin: Drámajátékok. Bevezetés a drámapedagógiába. Helikon Kiadó,
2005.
6. Hegedűs Imre János: Benedek Elek. Monográfia. Pallas -Akadémia, Csíkszereda,
2006.
7. Hernádi Sándor: Beszédművelés. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 9. kiadás,
1994.
8. Komáromi Gabriella (szerk.):Gyermekirodalom Helikon Kiadó, Budapest, 1999.
9. Péczely László: Bevezetés a műelemzésbe. Tankönyvkiadó, Bp. 1970.
10. Vita Zsigmond – Józsa Miklós – Király László – Jarosievits Erzsébet: Gyermek-
és ifjúsági irodalom. Tankönyv az óvónő- és tanítóképző pedagógiai líceumok
számára, EDP, Bukarest, 1983.
IV. A tantárgy oktatási folyamatában használt eszköztár:
• szakirodalom, számítógép, vetítő, Powerpoint prezentáció, oktatási filmek
V. Részfelmérések és találkozások terve:
1. TANULÁSI EGYSÉG
1.1. Irodalomelméleti alapfogalmak
1.1. 1. A tanulási egység követelményei
1. 2. Irodalmi és nem irodalmi kommunikáció
1.1. 3. Műnemek és műfajok
1.1. 4. Közlésformák
A tanulási egység követelményei

A tanulási egység végén a hallgató legyen képes:
• felfedezni és érteni az irodalmi és nem irodalmi kommunikáció különbözőségét

• megkülönböztetni a műnemeket és műfajokat
• felfedezni az irodalmi szövegekben a közlésformákat
• felfedezni és értelmezni a különböző beszédmódok, közlésformák, nyelvi képek
és alakzatok szerepét az irodalmi szövegben
• elhelyezni az irodalmi szöveget a különböző művelődéstörténeti, stílustörténeti
korszakokban
• értelmezni különböző műfajú irodalmi alkotásokat
Kulcsszavak: irodalmi és nem irodalmi kommunikáció, műnemek, műfaj, az epika

műfajai, líra, a líra műfajai, közlésformák, elbeszélés, Leírás, párbeszéd, monológ,
szóképek, retorikai alakzatok
Feladat: Értelmezze a verset! Állapítsa meg a művészi nyelvhasználat konkrét

módozatait (nyelvi képek, alakzatok), ezek funkcióját a jelentés megteremtésében!
Nagy László: A jegesmedve
Bundás halász áll a jégen, Tátogató ezüsthalak
talpas, tenyeres. seregébe csap,
Se hálója, se varsája, a víz csattan, nyelve csetten,
mégis halra les. nyeli a halat.
Ladik nélkül megy a vízre, Jégországban jég a háza,
hullámokra dűl, jég az ablaka,
gumiruha nélkül bátran párát fújó fehér kályha
víz alá merül. a mackó maga.
Karmos mancsát hasra téve
ott elszundikál,
s morgolódik, hogyha kívül
jajgat a sirály
2.1. A művészi kifejezés eszközei. A stílus
2.1.1. A tanulási egység követelményei
2.1.2. A művészi kifejezés eszközei
2.1.3. A verses beszéd. Verstani alapfogalmak
1. A stílus. Művelődéstörténeti, stílustörténeti korszakok
A tanulási egység követelményei
• a szóképek felismerésére és értelmezésére

• az alakzatok felismerésére és értelmezésére
• a szófajok és alakzatok szerepének megragadására
• korszakok, stílusok elkülönítésére
• elhelyezni az irodalmi szöveget a különböző művelődéstörténeti, stílustörténeti
korszakokban
• értelmezni a különböző műfajú irodalmi alkotásokat
Kulcsszavak: verstani alapfogalmak, ritmus, ütem, verssor, versláb, rím, strófa
stílus, stílusréteg, korstílus, stílusirányzat
Feladatok:
1. Tagolja verslábakra a részlet sorait, és állapítsa meg a sorfajtát!
Ősszel a hegy leve csurran, a nyári öröm tovasurran:
távol a dús aratás, dörmög a lusta darázs.
Zümmög a tájban az ének, dongnak a mustra a méhek,
száll a lugasokban a dal: fújja, ki még fiatal!
(Kovács András Ferenc: Szüreti ének)
2. Figyelje a ritmus és a jelentés összefüggését! Milyen lejtésű sorokat talál a versben?

Figyeljen a rímekre is!
Alszik a csillag a csöndben:

Alszik a lent is a föntben.
Hold vacog, alszik a tóban.
Őz nyoma távolodóban
Halkan elalszik a tóban.
(Kovács András Ferenc: Téli éjszaka)
3. Értelmezze Kányádi Sándor Szarvasitató című költeményét! Vizsgálja a vers stílusát!
Kányádi Sándor: Szarvasitató
Ahol a szarvas inni jár,
moccanatlan a nyír s a nyár,
még a fűszál is tiszteleg,
mikor a szarvas inni megy,
megáll akkor a patak is,
egy pillanatig áll a víz:
s ő lépked, ringatja magát,
agancsa égő, ékes ág,
agancsa égő, ékes ág
s ő lépked, ringatja magát
egy pillanatig áll a víz,
megáll akkor a patak is,
mikor a szarvas inni megy,
még a fűszál is tiszteleg,
moccanatlan a nyír s a nyár,
ahol a szarvas inni jár.

Az értekezés megírásának szempontjai:
• állapítsa meg a versformát, vizsgálja a költői képeket, a ritmust, a rímelést,

a verszenét;
• vizsgálja a stilisztikai elemek funkcióját, szerepét a versjelentés
alakulásában;
• fogalmazzon meg egyéni véleményt az értelmezéskor
• szövege legyen jól szerkesztett, arányos szerkezetű, helyesen alkotott és
leírt;
• a stílusa legyen pontos, a műfajnak megfelelő, adekvát;
ÉRTÉKELÉSI KULCS
• Versforma, költői képek, ritmus, a rímelés, a zeneiség eszközeinek felfedezése 3

pont
• A stilisztikai elemek, jelenségek szerepének értelmezése 3 pont
• A dolgozat szövegének szerkesztése, nyelvhelyesség, helyesírás, megfelelő
stílus 2 pont
• Egyéni vélemény 1 pont
• Hivatalból 1 pont
Tájékoztató szakirodalom
• Alföldi Jenő: Irodalmi fogalomtár. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp.,1982
• Benedek Marcell: Irodalmi hármaskönyv. Kriterion Könyvkiadó,

Bukarest, 1982. (14-104. o.)
• Cs. Gyímesi Éva: Teremtett világ. Kriterion, Bukarest, 1983. (65-89. o.)
• Szabó Zoltán: Kis magyar stílustörténet. Budapest, 1982 (21-24. o.)
• Orbán Gyöngyi: Megértő irodalomolvasás, Tankönyv (21-24. o.)
• Ambrus Ágnes− Bodó Anna: Tankönyv a IX. osztály számára (150-158. o.)
• Bara Katalin−Csutak Judit: Tankönyv a XI. osztály számára
• Bara Katalin−Csutak Judit: Tankönyv a XII. osztály számára
3.1. Hagyományos lírai műfajok
3.1. A tanulási egység követelményei
3.2. A dalköltészet
3.3 A himnuszköltészet
3.4. Az elégiaköltészet
3.5. Az epigramma
A tanulási egység követelményei:
• a hagyományos lírai műfajok jellemzőinek felismerésére, megkülönböztetésére

• az imitációelv és esztétikai alapjának felismerésére lírai alkotásokban
• a közösségi én beszédhelyzeteinek, a közösségi én megnyilatkozás-formáinak az
azonosítására
• a lírai én megjelenítés-formáinak a megkülönböztetésére
• intertextuális viszonyok felismerésére és értelmezésére lírai szövegekben
Kulcsszavak: dalköltészet, anakreoni dalok, bordalok, alakrajz, népdal, helyzetdal,

életkép, filozofikus dal, újfajta népiesség, játékvers, posztmodern dalok, himnusz, elégia,
epigramma, óda
Feladatok:
1. Olvassa el Arany János Mindvégig című költeményét!
Hasonlítsa össze A XIX. század költői című verssel!

Figyelje, hogyan változik a századvég költőjének életérzése!
2. Válasszon egy verset Kovács András Ferenctől (vagy más költőtől), és írjon értekezést
arról, hogyan élnek tovább a hagyományos lírai műfajok a modern költészetben!
Figyeljen a hagyomány és újítás viszonyára!
Értékelési szempontok:
• a két költemény összehasonlítása az életérzés szempontjából

• a hagyományos lírai műfajok továbbélése a modern költészetben
• a dolgozat szövegének szerkesztése, nyelvhelyesség, helyesírás, megfelelő stílus
• egyéni vélemény
• Alföldi Jenő: Irodalmi fogalomtár. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp.,1982

• Cs. Gyímesi Éva: Teremtett világ. Kriterion, Bukarest, 1983 (49-65. o.)
• Szerdahelyi István: Irodalomelmélet mindenkinek, Nemzeti Tankönyvkiadó,
Budapest, 1996 (47-69. o.)
• Műelemzés, műértés (Szerk. Sípos Lajos). Sport Kiadó, Budapest, 1990 (34-64.)
• Világirodalmi Lexikon kötetei
4.1. A prózai epika alapműfajai. A novella és a regény
4.1. 1.A tanulási egység követelményei
4.1. 2. A novella műfaji sajátosságai
4.1. 3. Novellaváltozatok
4.1. 4. A regény műfaji sajátosságai
4.1. 5. A regény változatai. Az irányregény
4.1. 6. A regény változatai. A történelmi regény
4.1. 7. . Regényváltozatok a XX. században
• a novella műfaji sajátosságainak értésére

• a regény műfaji jellemzőinek értésére és értelmezésére
• elbeszélés és történet megkülönböztetésére a novellában és a regényben
• az időkezelés felismerésére és értelmezésére a novellában és a regényben
• az elbeszélés és alakteremtés viszonyának értelmezésére
• metonimikus és metaforikus történetalakítás és a kulturális összefüggéseik
közti kapcsolat megállapítására
• novella- és regényváltozatok kulturális összefüggésekben való
megragadására
• a történetalakítás és a kulturális összefüggések közi kapcsolat
megállapítására
Kulcsszavak: novella, anekdota, alapszituáció, fordulópont, cselekmény, csattanó,

novella-változatok, lírai, drámai, anekdotikus novella, jellemzés, elbeszélő, elbeszélés-
technika, egyperces novellák, regény, a regény változatai, irányregény, történelmi regény,
lineáris történetmondás, metaforikus történetalakítás, realista regény, lélektani regény
Feladatok:
1.Olvassa el és értelmezze Krúdy Gyula A hídon és Szindbád útja a halálnál című

novelláját!
2. Értelmezzen egy XX. századi regényt!
Javaslatok:
Ottlik Géza: Iskola a határon
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
Bodor Ádám: Sinistra-körzet
Az értelmezés szempontjai:
• az elbeszélő megsokszorzódása
• elbeszélő és elbeszélés viszonya
• metaforikus történetrendezés
• a megszakítottság alakzatai: elhallgatás, kihagyás, nézőpontváltás
• időkezelés
Értékelési szempontok
A Házi dolgozat összértéke 10 pont.
• Elbeszélői szerepek felfedezése, elbeszélő és elbeszélés viszonya 2 pont

• Időkezelés 1 pont
• A megszakítottság alakzatai: elhallgatás, kihagyás, nézőpontváltás 2 pont
• Metaforikus történetalakítás 2 pont
• A dolgozat szövegének szerkesztése, nyelvhelyesség, helyesírás, megfelelő
stílus 1 pont
• Egyéni vélemény 1 pont
• Hivatalból 1 pont
• Benedek Marcell: Irodalmi hármasköny, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1982

(222-326. o.)
• Cs. Gyímesi Éva: Teremtett világ. Kriterion, Bukarest, 1983 (145-151. o.)
• Izsák József: Tamási Áron. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest,1969 (27-102. o.)
• Kozma Dezső: Mikszáth Kálmán, Dacia Könyvkiadó, 1977 (83-127. o.)
• Szerdahelyi István: Irodalomelmélet mindenkinek, Nemzeti Tankönyvkiadó,
Budapest, 1996 (74-121. o.)
• Ambrus Ágnes - Bodó Anna: Tankönyv a IX. osztály számára (78-109. o.)
• Ambrus Ágnes - Bodó Anna: Tankönyv a X. osztály számára (96-123. o.)
• Bara Katalin - Csutak Judit: Tankönyv a XI. osztály számára
• Bara Katalin - Csutak Judit: Tankönyv a XII. osztály számára
• Világirodalmi Lexikon kötetei
5.1. Gyermekirodalom
5.1.1. Fogalomértelmezés
5.1.2. A gyermekirodalom sajátosságai
5.1.3. A gyermekirodalom forrásai és rétegei
5.1.4. A gyermekirodalom műfajai
• a gyermekirodalom sajátosságainak értésére

• a gyermekirodalom műfaji jellemzőinek értésére és értelmezésére
• a gyermekirodalom lírai műfajai jellemzőinek felismerésére, jellemzőinek
megkülönböztetésére
• elbeszélés és történet megkülönböztetésére a mesében, a meseregényben,
a novellában és az ifjúsági regényben
• az időkezelés felismerésére és értelmezésére
• az elbeszélés és alakteremtés viszonyának értelmezésére
Kérdések és feladatok
1. Értelmezze röviden az ismertebb idegen nyelvek gyermekirodalom megnevezését!
2. Melyek a gyermekirodalomra jellemző szociológiai-lélektani sajátosságok?
3. Melyek a gyermekirodalomra jellemző esztétikai sajátosságok?

4. Vegye számba a gyermekirodalom forrásait és rétegeit!
5. Milyen mondókatípusokat tart számon a gyermekirodalom ?
6. Melyek a gyermeklíra általános jellemzői?
7. Ismertesse a népmese műfaji sajátosságait!
8. Melyek a mese ismertebb osztályozási szempontjai?
9. Sorolja fel az egyes mesetípusok jellemzőit!
10. Ismertesse a mondák, a legendák és a történelmi elbeszélések műfaji sajátosságait!
11. Bizonyítsa be, miért átmeneti műfaj a meseregény?
12. Mutassa be az ifjúsági regény műfajváltozatait!
Propp: A mese morfológiája. Gondolat, Bp. 1975.
Cs. Nagy István: Gyermek- és ifjúsági irodalom. Tankönyvkiadó, Bp. 1991.
Petrolay Margit: Könyv a meséről. Trezor Kiadó, Bp. 1996.
Kis Judit: Bevezetés a gyermekirodalomba. Studium Könyvkiadó, Kv. 1998.
Demény István Pál – Gazda Klára – Keszeg Vilmos – Pozsony Ferenc – Tánczos Vilmos:
Magyar népi kultúra. Erdélyi Tankönyvtanács, Kv. 2000.
Bognár Tas: A magyar gyermekvers. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2001.
Vistian Goia: Literatura pentru copii si tineret. Ed. Dacia, Cluj-Napoca, 2003.
Bálint Péter (szerk.) Közelítések a meséhez. Didakt Kiadó, Debrecen, 2003.
6.1. A magyar gyermekirodalom
6.1.1. A magyar gyermekirodalom kezdetei
(Bornemisza Péter, Gyergyai Albert, Ilosvai Selymes Péter)
6.1. 2. A klasszikus magyar gyermekirodalom

(Bezerédy Amália, Petőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór, Móricz
Zsigmond, Móra
Ferenc, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Szabó Lőrinc, József Attila)
6.1. 3. Az erdélyi magyar gyermekirodalom a két világháború között
6.1.3.1. Benedek Elek gyermekirodalmi kánonja
6.1.3. 2. Gyermekirodalom a Cimborában
6.1.4. A modern magyar gyermekirodalom
(Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Fekete István, Lázár Ervin, Kányádi
Sándor, Fodor Sándor, Szilágyi Domokos, Markó Béla, Ferenczes István, Kovács
András Ferenc)
• a magyar gyermekirodalom kezdeteinek ismerésére

• a klasszikus magyar gyermekirodalom alkotásainak befogadására
• tájékozódni és érteni a modern magyar gyermekirodalom irányzatait és
alkotásait
1. Értelmezze a mesei motívumok szerepét János vitéz boldogságkeresésében!

2. Mutassa ki a patriarchális szemlélet és a családi idill funkcióit Arany János
gyermekirodalmi alkotásaiban!
3. Milyen műfaji jegyek segíthették elő Jókai Mór gyermekirodalmi adaptációját?
(Használja fel A tengerszem tündére Ion Creanga Könyvkiadó, Bukarest, 1979.
című kötetet!)
4. Elemezze Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című meseregényének erkölcsi
világképét!
5. Milyen műfaji funkciói vannak a meseszerűségnek Móra Ferenc Kincskereső
kisködmön című regényében?
6. Dolgozza fel tantárgypedagógiai szempontból Móricz Zsigmond gyermekverseit,
különös tekintettel a játékra és a játékosságra!
7. Foglalja össze a gyermektéma újszerűségeit Kosztolányi Dezső A szegény
kisgyermek panaszai című versciklusában!
8. Értelmezze Lázár Ervin meseregényeinek erkölcsi világképét!
9. A népi gyermekmondókák hatása Weöres Sándor gyermekverseiben
10. Mutassa ki az animizmus változatait Weöres Sándor gyermeklírájában!
11. Milyen képalkotási sajátosságokat figyelhetünk meg Weöres Sándor
gyermekverseiben?
12. Értelmezze Nemes Nagy Ágnes Lila fecske című versét!
13. A meseregény milyen műfaji sajátosságai mutathatók ki Fodor Sándor Csipike
című művében?
14. Hogyan illeszkedik a történelmi múlt Kányádi Sándor gyermekverseinek
tematikájába?
15. Végezze el Kányádi Sándor Kenyérmadár című kötetének monografikus
bemutatását!
16. Hogyan jelentkezik a népi klasszicizmus Kányádi Sándor Küküllő kalendárium
című versciklusában?
17. Mutassa be irodalmi tanulmányban Szilágyi Domokos gyermeklírájának műfaji
sajátosságait!
18. Ismertesse a kortárs erdélyi magyar gyermekirodalom főbb jellemzőit!
19. Melyek Markó Béla gyermekverseinek tematikai és műfaji sajátosságai?
20. Fogalmazza meg Ferences István állatverseinek erkölcsi világképét!
21. Hogyan fonódik össze az erdélyi táj és a költői szubjektivitás Ferences István
gyermekverseiben?
22. Készítse el Kovács András Ferenc Miénk a világ című gyermekverskötetének
monografikus bemutatását!
23. Fogalmazza meg tanulmányban a Kovács András Ferenc Vásárhelyi vásár című
kötete alapján a gyermekvers reneszánszát!
Bognár Tas: Gyermekpróza. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2004.
Borbély Sándor (szerk.) Ötven nagyon fontos gyerekkönyv. Lord Könyvkiadó,

Bp., 1998.
Fűzfa Balázs (szerk.) A megértés felé. Pont Kiadó, Bp., 2003.
Komáromy Sándor: Költők és művek a XX. század gyermeklírájából. Eötvös

Kiadó, Bp., 1998.
A Korunk gyermekirodalmi száma, 2002. 10. sz.
A Székelyföld gyermekirodalmi száma, 2004. nov.
Gyárfásné Kincse Edit: Házi olvasmányok 9 – 10 éveseknek. OKKER Oktatási

Iroda [é.n].
7.1. A mesélés technikái és a dramatizálás alapelemei
7.1.1. A mesemondás beszédművelési szempontjai
7.1.2. A drámajáték szerepe a mesemondásban
7.1.3. A mesedramatizálás
8. A gyermeksajtó
8.1.A gyermeksajtó fogalma, jellemzői, változatai
8.2. Kis gyermeksajtó történet
8.3. Az erdélyi magyar gyermekirodalmi folyóiratok
8.4.A Napsugár és a Szivárvány keletkezésének rövid története
8.5. A gyermek, a gyermekkönyv és az illusztráció
8.6.Gyermekirodalom látványos feldolgozásban: filmvászon és képernyő
Fealadatok:
2. Milyen illusztrációs technikákat ismer? Sorolja fel őket és keressen példát
a szakirodalom felhasználásával!
3. Hasonlítsa össze az azonos témáról készült különböző illusztrációkat! (pl
Benedek Elek meséihez, Weöres Sándor veseihez készült illusztrációkat)
4. Tanulmányozza a fejezetben említett művek illusztrációit, s formáljon
véleményt a szöveg és kép kapcsolatáról!
5. Készítsen saját illusztrációt egy választott gyermekverskötethez!
6. Milyen különbségeket fedez fel a Pál utcai fiúk című ifjúsági regény és
ennek filváltozata között.
7. Mutasson be egy bábfilmet, amelyet napjainkban mutatnak a televízió
képernyőjén!
Tájékoztató irodalom
1 Soponyai Rita: Tallózás régi gyermekújságokban = Múzeumi Kutatások Bács-Kiskun

Megyében. 1990. Megj. 1992. 221. p.
2 Szilágyi Ferencz: Szülékhez és Tanitókhoz. = Magyar Gyermekbarát. 1843. 1. f. év jan./jún.
[3]. p.
3 Tóth József: Ifjusági lapirodalmunk 1848 után. I. = Figyelő. 1875. Febr. 28. 5. évf. 9. sz. 97. p.
4 Előfizetési felhivás “A Méhecske” cimü ifjusági hetilap, második félévi folyamára = Méhecske.
1868. jún. 21. 1. évf. 30. sz.
5 Forgó János: A gyermekről = Magyarország és a Nagy Világ. 1872. máj. 5. 8. évf. 18. sz. 208.
p.
6 Uo.
7 Kis Lap. 1871. Első kötet. 1–26. füz.
8 A “Kis tükör” olvasóihoz = Kis Tükör. 1871. april 2. 1. évf. 1. sz.
9 Tóth József: Ifjusági lapirodalmunk 1848 után. II. = Figyelő. 1875. mártius 7. 5. évf. 10. sz.
110. p.
10 Csik János: A gyermeklapok = Néptanítók Lapja. 1886. decz. 18. 19. évf. 101. sz. 801–802. p.
11 Váczy István: A gyermeklapok-ról = Népnevelő. 1898. máj. 22. 4. évf. 21. sz. 171. p.
12 Gárdonyi József: Az Én Újságom születése = Magyar Gyermeknevelés. 1939. máj. 206. p.
13 Pósa Lajos: Hogy kell írni a gyermekeknek? = Magyar Salon. 1890. XII. 138. p.
14 Gárdonyi Géza: Gyermekek költője. In. Tíz esztendő. Emléklapok Az Én Újságom tízéves
fennállása alkalmából. Singer és Wolfner, Bp., 1900. 8–9. p.
15 Balogh Lídia: Pósa bácsi postája = Iskolakultúra. 9. 1999. 12. 103. p.
16 Kedves barátom! = Az én újságom. 1989. okt. 1. évf. 1. sz. 2. p.
17 Horváth József: Őrangyal. Egy katolikus gyermekújság a századfordulón = Kisalföldi
Könyvtáros. 1993. 2. 17. p.
18 Czirba Zsuzsa: Kincskereső – irodalmi gyermekfolyóirat. I.rész = Hajdú-Bihar Megyei
Könyvtári Téka. 1992. 1. 61. p.
19 Lévay Erzsébet: Gyermekújság. Nyelv. Hagyomány = Somogyi Kultúra. 1995. 3. 48. p.
20 Deme Tamás: A szüzességét vesztett gyermeksajtó = Kortárs. 1986. máj. 30. évf. 5. sz. 146–
147. p.
• a magyar és a világirodalom meséinek ismeretére

• a mesék élményszerű tolmácsolására
• a beszédművelési szempontok érvényesítésére a mesemondásban
• a mesék dramatizálására
• a drámajáték alkalmazására a mesék bemutatásakor, feldolgozásakor
Bocsák Veronika – Benkő Zsuzsanna – Hölgyesi Györgyi: Olvass nekem! Kalauz

szülőknek, óvónőknek, tanítóknak a gyermekkönyvek útvesztőjében. Trezor Kiadó, Bp.,
1985.
Hernádi Sándor: Beszédművelés a tanítóképzésben. A Tanítóképző Intézet Tudományos

Közleményei. 1969.
Gabnai Katalin: Drámajátékok. Bevezetés a drámapedagógiába. Helikon Kiadó, 2005.
VI. Felmérés módja:
Szóbeli vizsga:
A szemináriumi feladatok során szerzett osztályzatok a végső jegy 50%át teszik ki.
( Ebből 25% a házi dolgozatok jegye, 25% pedig az aktív szemináriumi részvétel ). A
jegy második felét az az osztályzat képviseli, melyet a szóbeli vizsgán elér a hallgató.
Utolsó szemináriumon a hallgatónak kötelessége leadni annak a tíz lírai és öt prózai
gyermekirodalmi alkotásnak a címét, melyet elolvasott ( a lírai alkotásokat könyv nélkül
tudnia kell!), és amelyek közül a tanár saját döntése alapán kérdezhet. Utolsó
szemináriumra, találkozásra kérek egy mese-dramatizáslást, illetve egy hagyományos
ünnepi műsor –összeállítást.
VII. Szervezési részletek, kivételes esetek kezelése:
A vizsgára jelentkezés feltétele a házi dolgozatok igényes elkészítése, aktív jelenlét a

szemináriumokon. Plagizálás esetén a dolgozatot újra kell írni. A szemináriumokról való
hiányzást a következó év azonos félévében lehet pótolni a következő évfolyammal.A
vizsgán a másolás következménye a vizsgáról való kizárás.
VIII. Választható/opcionális könyvészet:
Bocsák Veronika – Benkő Zsuzsanna – Hölgyesi Györgyi: Olvass nekem! Kalauz

szülőknek, óvónőknek, tanítóknak a gyermekkönyvek útvesztőjében. Trezor Kiadó, Bp.,
1985.
Borbély Sándor (szerk.) Ötven nagyon fontos gyerekkönyv. Lord Könyvkiadó, Bp.,
1998.
Fűzfa Balázs (szerk.) A megértés felé. Pont Kiadó, Bp., 2003.
Gyárfásné Kincses Edit: Házi olvasmányok 9 – 10 éveseknek. OKKER Oktatási Iroda

[é.n.]
Hernádi Sándor: Beszédművelés a tanítóképzésben. A Tanítóképző Intézet Tudományos

Közleményei. 1969.
Komáromy Sándor: Költők és művek a XX. század gyermeklírájából. Eötvös Kiadó, Bp.,
1998.
A Korunk gyermekirodalmi száma, 2002. 10. sz.
A Napsugár és a Szivárvány című gyermekirodalmi lapok számai,

A GYERMEKIRODALOM
(Fogalomismertetés, sajátosságok, forrásrétegek, műfajok)

1. 1. Fogalomismertetés
A gyermekirodalomban használatos fogalmak nagyrészt azonosak az egyetemes irodalom
fogalmaival. Fejezetünkben főleg azoknak a fogalmaknak a megismertetésére törekszünk,
amelyek a gyermekirodalomra jellemzőek, külön választva a használatukkal és az
értelmezésükkel kapcsolatos információkat, azzal a szándékkal, hogy megkönnyítsük a
megértésüket.
1. 1. 1. Fogalomhasználat
Tágabb összefüggésben szemlélve a gyermekirodalom része a gyermekkultúrának, a
gyermeklélektannal, a gyermekpedagógiával, a gyermekfilozófiával stb. együtt hozzájárul
valamely történelmi korszak, illetve társadalom gyermekkepének (gyermekekről vallott
felfogásának) kialakításához. Esztétikai értékeket közvetít, véleményt fogalmaz meg a világról, és
hírt ad, információkat közvetít az egyes civilizációk és társadalmak gyermekképéről.
A gyermekirodalom fogalma kultúránként és koronként egyaránt változik, ennek a
változásnak a megértéséhez célszerűnek látszik külön-külön megvizsgálni a gyermekirodalom
fogalmának a használatát és az értelmezését. A fogalomhasználatban tapasztalható eltérések első
sorban irodalomtörténeti jellegűek, és az egyes nemzeti irodalmakban kialakult szóhasználattal
függenek össze. Az angol és az orosz irodalomban a gyermekirodalom szót használják:
children’s literature, gyetszkaja lityeratura, (детьская литератуа), s többnyire a francia
elegendőnek tart annyit, hogy litterature enfantine, ennek nyomán használják a román irodalmi
kultúrában is a literature pentru copii elnevezést. A magyar nyelv az árnyaltabb gyermek- és
ifjúsági irodalom kifejezést vette át a német Kinder- und Jugendliteratur nyomán. Az ifjúsági
jelző pontosabbá teszi a szóhasználatot, de több okból is problematikus. Az ún. ifjúsági irodalom
olvasója nem a tizennyolcadik életévét betöltő ifjú, hanem a serdülő, a kamasz. Sőt az életkori
fejlődésnek ezt a szakaszát is pontosítanunk kell. Ezen belül a modern pszichológia három
alszakaszt különböztet meg: a korai serdülőkort (11 – 14 év), a középső serdülőkort (15 – 18 év)
és a kései serdülőkort (19 – 21 év). Vannak olyan felosztások is, amelyek a 12 – 14., 15 – 17. és a
18 – 20. évben látják a serdülőkor hármas határát. E három,karakteres korszak ellenére sokan
csupán a gyermek- és a felnőttkor közötti átmenetnek tartják a pubertás kort.
Az ifjúsági irodalom olvasója úton van a felnőttek irodalmához. Hamarabb ér oda, mint
ahhoz, hogy felnőtt státusát a társadalomban kivívja. A felnőtté válás kalandos folyamataugyanis
tovább tart a civilizált országokban, mint az ifjúsági irodalom olvasása. A gyermek-és ifjúsági
irodalom olvasója végül is gyerek, pszichológiai, szociológiai és jogi értelemben egyaránt. Nem
téves tehát az angol, az orosz, a francia és a román szóhasználat. A mindennapi életben igen
gyakran mi is csak a gyermekirodalom szót használjuk. Meghonosodni látszik Egyetemi
jegyzetünkben mi is gyermekirodalomként emlegetjük tárgyunkat, hozzájárulva a fogalom
elterjedéséhez.
1. 1. 2. Fogalomértelmezés
A fogalomhasználatban megismert kettősség a gyermekirodalom fogalmának

értelmezésében is fellelhető. A hagyományos felfogás szerint a gyermekirodalom elsősorban
alkalmazott irodalom. Szolgálólánya például a pedagógiának, emiatt gyakran erkölcsi példatárrá
degradálódik. Szövegvilágának könnyen azonosítható struktúrái vannak és jól elkülöníthető
tematikus motívumai. Ez a felfogás sajátos írói státuszt feltételez, feltételnektekinti továbbá a
gyermekirodalom speciális intézményrendszerét. Konzervativizmusa ellenére ennek az
elképzelésnek is vannak igazságtartalmai: bőven akad benne olyasmi, amit az alkalmazott
irodalom (adaptáció) tárgykörébe sorolhatunk, az általa létrehozott intézményrendszer pedig
kimondottan hasznosnak mondható (gyermeksajtó, gyermekkönyvtár, gyermekszínház stb.). A
korszerűbb felfogás szerint a gyermekirodalom elsősorban irodalom, integráns része anemzeti és
a világirodalomnak. Jelenségei elválaszthatatlanok s mindenkori kortárs irodalom állapotától és
az irodalomtörténeti folyamatoktól. Akkor járunk el helyesen, ha a gyermekolvasó felől próbáljuk
meg értelmezni. A gyermekirodalmi műfajoknak (gyermekvers, gyermekpróza) nincs külön
poétikai sajátosságuk, csak a „címzettjük” (szándékosan vagy szándék nélkül) a gyermekolvasó.
A gyermekirodalmi alkotás sem más, mint a valóság komplex modellje. Emberi élmények
rögzítése, tárolása és továbbítása az irodalom eszköznyelvének segítségével. Az irodalmi mű
befogadása sajátos kommunikációs folyamat eredménye. Ha a műalkotás és a gyermekolvasók
között létrejön a kommunikáció, akkor az ő könyvükről van szó. Ha a mű nem jut el a címzetthez,
kommunikációs zavar áll be, nem történik meg azátélés, beleélés és a befogadás. Nekünk
közvetítő felnőtteknek kell mérlegelnünk, hogy tud-e azonosulni a gyermekolvasó a hőssel, el
tud-e igazodni a mű világában.
1.2.A gyermekirodalom sajátosságai
A fogalom értelmezéséből következik, hogy a gyermekirodalom sajátosságai csakis a

befogadó, a gyermekolvasó szempontjából írhatók le. A német kifejezés nyomán és
csupánmódszertani megfontolásból a sajátosságok árnyalatainak érzékeltetéséhez szétválasztjuk a
gyermek- és ifjúsági irodalmat. Az életkorhoz köthető olvasói érdeklődés más-más jellemzői nem
csupán pszichológiai sajátosságok, hanem a szociológiai állapot és számos más külsőtényező
következményei is. Nem véletlen, hogy a gyermekirodalomnak értékekben folyamatosan
gazdagodó világa van. A különböző értékeknek a gyermekirodalom piacán van nagyobb esélyük.
Azáltal is, hogy a gyerek helyett a felnőtt választ, vásárol könyvet. Mivel magatartása
értékorientáltabb, sokban befolyásolja a gyermekirodalom presztízsét. Jobban vonzza a
tehetségeket, mint az ifjúsági irodalom, ezért műfaji gazdagsága is teljesebb (gyermekvers, verses
mese, meseregény, gyermektörténet, gyermekregény). Nem véletlen tehát, ha a kisgyermekeknek
szóló irodalomban több az eredeti mű, és kevesebb az adaptáció. Az ún. ifjúsági irodalom
történetében sokkal több a máról holnapra fellelhető tömegcikk, melyben tobzódnak a népszerű
műfajok kellékei. A kaland és a szép érzelmek jegyében született művek jó része nem a
romantikához vezet, hanem a lektűr és a ponyva előszobája.
A kamasz maga választ és vásárol olvasnivalót, gyakran a kortársak befolyása alatt. Az
értékek nagyon viszonylagosak és nehezen érhetők tetten ebben az átmeneti közegben. Ezért az
ifjúsági prózának nagyobb szüksége van az adaptációkra. A jelentősebb írókat nagyon ritkán
vonzza ez az irodalomtípus.
A lélektani- szociológiai jellemzők mellett poétikai- esztétikai sajátosságok is társíthatók
a korábban differenciált befogadói rétegekhez. Más-más esztétikai minőségek és esztétikailag
értékelhető mozzanatok jellemzik a gyermekirodalmat és az ifjúságit, mert eltérő a gyermek és a
kamasz elváráshorizontja is. A gyermektörténetek többsége nem szép, hanem bájos. Nem
tragikus, de a mindent belengő optimizmus mögött ott bujkálhat a szomorúság. A képtelenség
természetes a kisgyerek számára, így a gyermekirodalomban otthonos a nonszensz. A kamasz
inkább az eseményességet, az érdekességet honorálja, de elviseli a tragikust is. Viszont mindkettő
számára érték a humor.
Nyilvánvaló, hogy pedagógiai elvek is befolyásolják a gyermekirodalmat, különösen
annak szerzői és közvetítői oldalát. Lehetőleg kerüli az alantast, az öncélú agresszivitást, a
dühkitöréseket vagy a kétértelmű kifejezéseket. Bármennyire őszinte a gyermekvilághoz,
védelmezni és oltalmazni is akarja. Pedagógiai szempontból követelmény az is, hogy ne vezessük
félre a gyereket: se a valóságban, se a történelemben, se a természet világában. Az ábrázolásnak a
befogadó érdekében egyértelműnek kell lennie. Pedagógiai szempont az is, ha a
gyermekirodalom segítségével fejlődik a gyermekolvasó nemzeti identitástudata. Miközben olvas
a gyerek, anyanyelvét is tanulja. A gyermekirodalom szövegvilága nem véthet az anyanyelv
szabályai ellen: szabatosnak, világosnak, magyarosnak kell lennie. A gyerek sokszor feledésbe
merül, fontos szavakat tanul meg az irodalmi művekből. Szókincsével együtt tágul számára a
valóság.
A gyermekirodalom jellemzője az is, hogy igazodik a befogadó világképéhez. A
kisgyermek világképe mágikus, animisztikus, kettős tudatával ideális befogadója a mesének. A
mese valójában a gyermekolvasó szemével nézett világ. Az ifjúsági regény valósága pedig olyan
egyszerű, mint a romantikáé: a jó és a gonosz világa. A mindenkori gyermekirodalom
következetesen ragaszkodik ehhez a morálhoz, amit még a mesétől, a mítosztól örökölt, s ami a
fekte-fehér gondolkodás sajátja. A gyermekirodalomban erkölcsi világrend uralkodik:
összeköttetés van a sors és az érdem között, a szenvedések pedig nem esnek hiába. Mindig
érvényesül a mesemorál, amelynek alaptörvénye: „jó tett helyébe jót várj”.
1. 3. A gyermekirodalom forrásai és rétegei
A gyermekirodalomnak több forrása és rétege van. Természetesen ez egyfajta elméleti

konstrukció, a szakirodalom hipotézise, és annyiban értékelendő, hogy megkönnyíti a
tájékozódást. Tudnunk kell viszont, hogy a gyermekirodalom határai nem vonhatók meg egyszer
s mindenkorra. A gyermekirodalomnak három forrása és rétege van, valamit egy nagyon sajátos
negyedik is:
a. Szövegek, amelyeket eredetileg is gyerekeknek írtak (pl. A.A.Milne: Micimackó, Carlo
Collodi: Pinokkió, Móricz Zsigmond: Pipacsok a tengeren, Lázár Ervin: Négyszögletű kerek
erdő).
b. Szövegek, amelyeket eredeti vagy átigazított formában a népköltészetből vett birtokába a
gyermekirodalom (Mondókák, találós kérdések, mesék, népdalok, gyermekjátékok).
c. Szövegek, amelyek változatlan formában vagy adaptációként, a szerző szándékától függetlenül
vagy a szerző tudtával lettek gyermekirodalmi alkotások (Cervantes: Don Quijote, D. Defoe:
Robinson Crusoe, Stevenson: A kincses sziget, Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig).
d. Szövegek, amelyeket 6–14 éves gyerekek írtak és írnak (pl. Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem,
József Attila gyerekkori versei). A rétegek között nincsenek merev határok. Mark Twain például
nem gyerekeknek szánta a Tom Sawyer kalandjait, de már az első kiadás gyerekeknek jelent meg.
A mai gyermekolvasó számára ez a mű ugyanúgy adaptáció formájában olvasmány, mint a
Robinson Crusoe vagy a Bőrharisnya-ciklus.
A gyermekirodalom fogalmának tágabb értelmezése nemcsak a szépirodalmat, hanem a
gyerekeknek szánt ismeretterjesztő irodalmat is magában foglalja. A gyermekolvasó különösen
erős vonzalmát egy-egy ismeretterjesztő könyv iránt néha csak évtizedek múltán értjük meg
igazán. Az utóbbi időszakban látványosan megnőtt a szépirodalom és az ismeretterjesztés
határvidékén lévő műfajok szerepe (pl. tudományos-fantasztikus irodalom). Az ismeretterjesztő
irodalom esélyeit az is növeli, hogy a gyermekolvasóban a nonfiction iránti érdeklődés együtt nő
a kamaszsággal.
1. 4. A gyermekirodalom műfajai
(Gyermekvers; mese; monda, legenda, történelmi elbeszélés; meseregény; ifjúsági regény)
1. 4. 1. A gyermekvers
A gyermekköltészet egyidős az emberiség kultúrájával. A mondókák eredete például az

őskorban gyökerezik. A gyermekirodalom művelői tisztában vannak azzal, hogy az
első„versélményeket” tudatosan vagy akaratlanul az édesanya közvetíti gyermeke számra
mondókák formájában. Ezek a mondókák lehetnek altatók, tornásztatók, állni és járni tanítók,
csiklandozók, lovagoltatók, hintáztatók stb. A kisgyermek élvezi a ritmust, a mozgást, a szülőtesti
közelségét, az együttlétet. A kisgyermeket közösségbe, óvodába kerülve újabb élmények érik. Az
óvodapedagógusok feladata, hogy a szülők által kialakított versszeretetet tudatosan tovább
mélyítsék. A mondókahallgatás időszakát fokozatosan felváltja a mondókamondás. A
ritmusmellett mindinkább a szöveghatás kezd élni, és az öt-hat éveseket egyre jobban megfogják
a versekből áradó hangulatok, érzelmek, gondolatok. Az óvodás korosztálynak szánt irodalmi
alkotások közül első helyen a népköltészet kis remekei, a mondókák állnak. Ezek az ételekről,
állatokról, időjárásról, jeles napokról szóló alkotások új ismereteket közölhetnek, illetve
rögzíthetik a meglévőket. A gyermekvers kitűnően alkalmas a közismereti anyag élményszerű
közvetítésére. A szerepjátszás és általában a játék segítségével felkészít a felnőtt életre,
megkönnyíti a szocializációsfolyamatot. Vonatkoznak ezek a megállapítások azokra a
gyermekversekre is, amelyek épp a folklórtól ihletetten vagy a gyermekkori élményt megidézve
segítik hozzá az óvodásokat az önfeledt átéléshez.
Egységes szakmai vélemény szerint a népi gyermekvers általában mondóka, azaz rövid
versike, amely inkább rigmus, és alig van benne tartalmi- logikai közlés. A szakirodalmifelosztás
szerint két nagy csoportja van a mondókáknak:
1. A felnőttek mondják gyerekeiknek;
2. A gyerekek mondják egymásnak és/vagy környezetüknek.
Először a felnőttek mondókáit mutatjuk be. A kisgyermek első irodalmi élménye az ún.
dajkarímekhez fűződik, amelyeket a szülő tolmácsolásában hallanak. Az így kialakuló játékos
tevékenység, amelynek a felnőtt és a gyermek egyaránt aktív résztvevője, meghitt, bensőséges,
érzelmileg telített. A gyermek életének fontos velejárója a ritmus: szívesen ismételget különböző
műveleteket (gyakorló játék), mert az így begyakorolt mozdulatok biztonságot adnak. Örömöt
jelent számára a különböző szavak ismételgetése is. A felnőttek által közvetített mondókák
játékos szóalkotásai, hangutánzó és hangfestő szavai és a hozzájuk kapcsolódó játékos
mozdulatok, valamint a ritmus nagy élményt jelentenek a gyermekeknek.
Az altatók vagy bölcsődalok alkotják a népi gyermeklíra egyik nagy csoportját. Az anya
így szeretné megnyugtatni kicsinyét. A bennük előforduló becéző kifejezések, a ringató szavak
gyöngéd és meghitt hangulatúvá teszik a bölcsődalokat. Terjedelmük rövid, ritmusuk a
ringatáshoz hasonló. A hangos, monoton és gyakori ismételgetés segíti álomba a gyermeket. Ezek
téma szerint szólhatnak az alvó természetéről (Tente, baba, tente), a szülők munkájáról (Aludj
baba…), ígérhetnek ajándékot (Csícsíjj, csícsíjj, babája), kívánhatunk szép álmokat(Aludj, baba,
aludjál).
Nagyon elterjedtek és változatosak a kézjátékok: a tenyércirógatók (Kerekecske-
dombocska), a tapsolók (Tapsi, tapsi mamának), a csipkedők (Csíp, csíp, csóka). A kiolvasók
felhívják a gyermek figyelmét az ujjak külön életére: nemcsak mozgathatók, hanem
mindegyiknek saját funkciója van (Ez elment vadászni, Hüvelykujjam almafa).
A mondókák egy sajátos csoportját alkotják az állni és a járni tanítók (Áll a baba, áll; Ki fut ide
hamarább…). Közismertek a térden lovagoltatók (Gyí te, lovam) vagy hőcögtetők Hőc, hőc,
katona), és a karjaikban hintáztatók (Hinta-palinta). Játék közben a gyermek ismereteket
szerezhet saját testéről: ezeket segítik a különböző arcjátékok (Hazajövök, kinyitom az ajtót), a
homlok-összekoccintók (Egy hegy megy), az orr-összedörzsölők (Én is pisze), az arcsimogatók
(Ciróka, maróka). Ebbe a műfajcsoportba tartoznak a rajzoltató mondókák (Pont, pont,
vesszőcske).
A népi gyermeklíra másik csoportja a gyermekmondókákat foglalja magába. A
kisgyermek lelkesen mondja, ismételgeti az állatokról szóló mondókákat, a csigahívogatókat, a
katicabogár-röptetőket, a lepkekergetőket (pl. Katalinka, száll jel!). A háziállatok külön élményt
jelentenek minden gyermeknek, boldogan üdvözlik azokat, és utánozzák
hangjukat.Természetszerűleg védelmezik a szelíd vagy gyenge állatokat a ragadozóktól, de
csúfolódnak is velük (Szebb a páva, mint a pulyka).
A madarakról szóló mondókák megszólítottja leggyakrabban a fecske, a csóka és a varjú.
De ide tartoznak a gólyával kapcsolatos mondókák is: Gólya, gólya, gilice; Hosszú lábú
gólyabácsi. Némely gyermekvers rég eltűnt szokásokat idéz. A naphívogatók például a
pogánykori természetkultuszra utalnak (Süss fel, nap!),a termékenység és növekedés kultuszának
emlékét idézik az esőüdvözlők (Ess, eső, ess!). Az idő fogalmának tisztázására szolgálnak az ún.
naptárversek, amelyek az esztendőről, az évszakokról, a hónapokról szólnak (Január elöl jár).
Meg kell említeni a jeles napokhoz, népszokásokhoz kapcsolódó köszöntőket. Jeles napoknak
nevezi a néprajz azokat a napokat, amelyekhez valamilyen állandó szokás, hiedelem, szertartás
kapcsolódik. A népszokások, köszöntők részben a keresztény ünnepekhez (karácsony, húsvét,
pünkösd), a paraszti munkákhoz (aratás, szüret), részben a családiünnepekhez (lakodalom,
névnap) kapcsolódnak. A játék létfontosságú gyermeki szükséglet, a kikapcsolódáson túl
felkészülés is az életre, és nem egyszer a felnőttek foglalkozási tevékenységének a mása. A játék
közben elhangzó munkadalok, mondókák (Szita, szita…) készítik fel a gyermekeket arra, hogy
tárgyak nélkül – az izmok beidegzésével – hogyan bánjanak majd az eszközökkel. A gyermekek
kedvencei az ún. sebes mondások, valamint a nyelvgyakorlók, ill. nyelvtörők, nyelvgyötrők
(Répa, retek, mogyoró). A beszédgyakorlat szempontjából is fontos nyelvgyötrőknek három
csoportja van: a. előrímes, alliterációs mondókák (Csalitban csicsergő, csattogás / csörgedező
csermely csobogás…); előrímes és magánhangzó- ismétlő mondókák (Öt ördög görbe úton
görgőn görget / gömbbé gombolyodott öt görögdinnyét ); szóismétlő mondókák (Nem minden
szarka farka tarka…).
A gyermekek 4-5 éves korban egyre jobban vonzódnak a társas- vagy páros játékokhoz.
A társas játékok szereplőit, pl. a hunyót kiszámoló verssel választják ki. Ezek lehetnek számokból
alkotottak (Egy, kettő, három), egy képet felidézők (A sámsoni piacon), illetve meseszerűek
(Egyszer volt egy ember). A legérdekesebbek a halandzsázó kiszámolók, amelyeket két csoportra
lehet osztani. Egyesek szövegében még fellelhető jelentéshordozó szó (Ecem, ecem, pityfalvára),
másokban értelmetlen szavak sorakoznak egymás után(Antanténusz). A halandzsaszövegek
eredete a babonák, a mágia, a szóvarázslat világára utal, az értelmetlen szavak mormolása a
mágia egyik eszköze volt, ma már csak játék a hangokkal. Az érdeklődés, a játékkedv felkeltését
szolgálják a különféle biztatók, játékra szólítók. Kiváltképp a körjátékoknak van szép kísérő
szövege (Dombon törik a diót; Lánc, lánc, eszterlánc, Bújj, bújj, zöld ág…). Meg kell említenünk
még a találós kérdéseket, a magyar folklór szóbeli rejtvényeit, amelyekben a találékonyság, a
fantázia és a humor ötvöződik. A gyermekköltészet elválaszthatatlan része irodalmunk egészének.
Kincsestárát azok a költői művek alkotják, amelyeket szakértő felnőttek a gyermekolvasók
számára hasznosnak, alkalmasnak találnak. A gyermekvers zeneisége miatt a műfaji skála sokkal
szélesebb, mint az irodalom egyéb tartományaiban: a szépség boldogító mámorától egészen a
gépies szövegismétlésig terjedhet. Hogy közelebb jussunk a gyermekvers lényegéhez, célszerű
megvizsgálni azokat a területeket, amelyeken a gyermek- és a felnőttköltészet egymással
érintkezik: a lírai hőst, a költői képet és a zeneiséget.
A lírai hős. A kortárs költészet egyik tendenciája a lírai hős egyre személyesebbé válása.
A gyermekversek hőse alapvetően különbözik a felnőttversek lírai ideáljától. A művek többsége
vállalja a felnőtt alkotó – gyermekbefogadó alaphelyzetet. A vers hőse sohasem lehet mesélő
felnőtt, és ez meghatározó sajátossága a gyermekköltészetnek. Gyakran a vershallgató gyerek a
hős vagy olyan külső szereplő, akivel azonosulhat a gyermekolvasó. Ebből következik, hogy a
gyermekköltészetnek erős epikai kötődése van. A gyermekeknek szánt lírát a nekik szóló verses
epikától időnként nagyon nehezen lehet, talán nem is érdemes elválasztani.
A kép. A gyermekköltészetnek a másik előnyös eltérése a felnőttköltészettől a sajátos
képalkotásban rejlik. Ez a sajátosság nem a költőktől ered, hanem a befogadóktól. Ha a vers által
kiváltott látvány azonos a valósággal, akkor elmondhatjuk róla, hogy unalmas,
költőietlen. A költészet világában, mint a mesében, természetesnek tartjuk, hogy megelevenednek
a tárgyak, a színek dalolnak, és a hangok kiszínesednek. A mesének természetes eleme a
végbement csoda, a költői kép is ilyen csodatétel. A mesén iskolázott gyermekolvasó kevésbé
absztraktan, inkább plasztikusan látja a költői képeket. Vizuálisan képes újra átélni a felnőttek
által rég elfogadott elnevezések keletkezését. Ez a magyarázata annak, hogy miért fogadhatnak be
a gyermekek a racionális, fogalmakban gondolkodó felnőttek által érthetetlennek minősített költői
alkotásokat is. Ez magyarázza meg a magyargyermeklíra legmeghatározóbb egyéniségének,
Weöres Sándornak a fogadtatását is. A gyermekek plasztikus képi látásmódja és többnyire
érzelmeken alapuló, gyakran öncélúan játékos képzettársítási képessége azt is döntően
meghatározza, mely költők és milyen költői irányzatok kapcsolódhatnak be a
gyermekköltészetbe. Az elkötelezett realistáknak kevés az esélyük, az expresszionistáknak még
kevesebb. A szürrealisták és a dadaisták már eleve gyermeki ösztönösségből próbálták leszűrni
maguknak a konvenciók általnem csonkított zseniális mű megalkotásának titkait. A korízlés és a
gyermeki sajátosságok igényeinek közeledése jelentős felvirágzást eredményezhet, ennek a hatása
akár több generáción keresztül is kimutatható.
A zene. Amit mi versnek hívunk, az mesterséges képződmény. Az írásbeliség hozta létre,
a könyvnyomtatás kodifikálta, és terjesztette világszerte. Valaha minden szövegnek dallama volt,
és a szövegritmus a dallamritmushoz igazodott. A rögzíthetetlen dallam az idők folyamán
lekopott a versről, kihalt belőle, mint csiga a csigaházból. Gyermekverseink efféle csigaházak,
melyeknek ritmusa még őrzi az egykori dallam lenyomatát. Gyermekverseink többsége az ún.
ütemhangsúlyos versformában készült. Ez természetesen következik a szavak első szótagjára eső
magyar szóhangsúlyból, ez adja népdalaink szövegeinek ritmusát is. A hangsúlyos vers
kényelmes, kevésbé alkalmas ritmikai mutatványokra, merész játékokra. Ezen segít az ütemes és
az időmértékes vers szabályai szerint egyaránt ritmizálható szimultán vers, amelynek
legkülönfélébb változatait találhatjuk meg modern gyermekköltészetünkben. Korunkban
polgárjogot nyert a szabadvers, a svéd gyermekversek nyomán kezdték utánozni a gyors sikert
ígérő mintát. A szabadvers végül pontosan megtalálta a maga helyét: szinte kötelező formája lett
a gyermekmonológoknak.
1. 4. 2. A mese
Nincs egyetlen olyan műfaj sem, amelyet annyit vizsgáltak volna, mint a mesét, ezen
belül is a népmesét. Kutatták eredetét, elterjedését és változatait, történetét, elnevezéseinek és
műfajváltozatainak sokszínűségét, a mesemondás körülményeit, a mesemondó egyéniségét,
vizsgálták a mesekutatás és mesegyűjtés történetét; monográfiák születtek a mese kultikus-
szakrális hátteréről stb. Elemeire bontották és összehasonlították motívumaikat, tömbösítették a
szereplők funkcióit, és oppozíciós paradigmatikus viszonyokat állítottak fel közöttük. A
kutatások eredményeiből és a meghatározások tarkaságából kiderül, hogy szinte lehetetlen
általánosságban beszélni a népmeséről, közelebb jutunk a meghatározáshoz, ha a műfajt az
alcsoportjai szerint vizsgáljuk meg. Amikor a 19. század közepén a Grimm testvérek úttörő
munkája nyomán megkezdődött a nemzeti mesekincsek összegyűjtése és feldolgozása, a kutatók
meglepődve tapasztalták, hogy a mesék nagyon hasonlítanak egymáshoz. Ezt minden
mesekutatói irányzat másképp magyarázta: a földrajztörténeti irányzat vándorláselmélete szerint
minden mese Indiából ered, onnan terjedtek el a mesemotívumok az egész világon. Mások szerint
valamennyi azonos mesemotívumnak görög, keleti vagy kelta eredete van. A pszichoanalitikus
mesekutatók azt állítják, hogy a mesék azért hasonlítanak egymásra, mert a meseteremtő lelki
folyamatok az egész világon egyformák. A típuskutató és katalógusíró iskola legelső képviselői
azon fáradoztak, hogy a hatalmasmeseanyag ismeretében elvégezzék a folklorisztikai
rendszerezést, azaz megalkossák a nemzetközi mesekatalógust és a típusszámokat (1928). Ez a
mai napig az alkotók nevének kezdőbetűit viselik: AaTh = Antti Aarne (finn) és Stith Thompson
(amerikai). A mesei alcsoportokat a katalógus szerkesztői a mesék főbb szereplői, alakjai és
cselekménymagja alapján határolták el egymástól. Így állapították meg a mesetípusokat:
állatmesék, mitikus vagy valódi mesék, tréfás mesék és formulamesék. A Magyar
Népmesekatalógus megjelent kötetei ezeken belül is alcsoportokat különböztetnek meg, s külön
tárgyalják az állatmeséket, a tündérmeséket, a novellameséket, a legendameséket, az ostoba
ördögről szóló meséket, a rátótiádákat, a tréfás meséket, a hazugságmeséket és a formulameséket.
Az említett változatok közül mutatunk be néhányat.
Állatmesének nevezünk minden olyan mesét, amelyben az állatok az emberrel
egyenrangú módon gondolkodnak, beszélnek és cselekszenek anélkül, hogy ezáltal akár a mese
emberszereplőiben, akár a mesemondóban vagy a hallgatóban a csoda érzetét keltenék. Az
állatmesék általában életbölcsességek, erkölcsi igazságok, társadalmi fonákságok szemléltetésére
szolgálnak. Az állatmese gyökerei az állatmítoszokig és az irodalmi eredetűindiai – görög – latin
moralizáló fabuláig nyúlnak vissza. Az archaikus mesék, melyek szoros kapcsolatban állnak a
mítoszokkal, rítusokkal, szokásokkal, azt mutatják, hogy az állatok fontos szerepet töltöttek be az
egyes törzsek életében, beletartoztak a hierarchiába, sőt előkellő helyet foglaltak el benne. Az
állatmesékben az állatok nem sietnek az ember segítségére, mint a tündérmesékben, mivel
erkölcsi példázat szereplőiként vannak jelen. A 19. század első feléig az állatmese moralizáló
fabulát jelentett (ezópusi mese, tanítómese), és bizonyos életbölcsességeket, erkölcsi igazságokat
fogalmazott meg. Hangneme, valamint tanító- okító szándéka miatt az állatmese igen népszerű
műfaj volt Magyarországon. A magyar állatmesék legkedveltebb állatai: a róka, a farkas, a
medve, a kakas, a sün, a macska, a kutya, a ló, a nyúl, az egér, a béka és az oroszlán. Az állatok
közötti viszony mindenkori alapja az állatmesékben a rivalizálás. Nemcsak a vadállatok között
folyik vetélkedés, hanem a vadállatok és a háziállatok, valamint az állatok és az emberek között
is.
A tündérmesék fogalmát legpontosabban Vlagyimir Jakoblevics Propp orosz mesekutató
határozta meg, mégpedig a szerkezet felől. Varázsmesének nevezte azt, amit a nemzetközi
mesekutatás tündérmesének hív: „Varázsmesének az olyan műfajú mesék tekinthetők, amelyek
valamilyen kár vagy veszteség (elrablás, elűzés stb.) bevezetésével kezdődnek, vagy valami
birtoklásának óhajával (pl. a király elküldi fiát a tűzmadárért); folytatódnak a hős otthonról való
távozásával, segítőjével való találkozással, akitől mágikus tárgyakat kap, melyek segítségével a
keresés tárgyát megtalálja. A továbbiakban a hősnek az ellenséggel való találkozása (fő formája a
sárkányküzdelem) szerepel, majd visszatérés és üldözés. Ez a kompozíció gyakran tovább
bonyolódik. A hős már visszatérőben van, amikor testvérei szakadékba taszítják. Ezután mégis
megérkezik, nehéz próbákon esik át, megnősül és király lesz vagy saját országában vagy
apósáéban. Ez a rövid kompozicionális mag, amely igen sok és nagyon sokféle szüzsé alapját
képezi”. A tündérmesék legkedveltebb alakjai a természetfölötti vagy emberfölötti
tulajdonságokkal rendelkező lények, valamint a csodálatos segítőtársak és varázstárgyak. Éppen
ezért a Magyar Népmesekatalógus készítői külön tárgyalják a szörnyetegről szóló tündérmeséket,
a csodálatos feleségről, férjről vagy testvérről szóló meséket, valamint az emberfeletti
feladatokkal, természetfölötti segítőtársakkal, mágikus tárgyakkal, bűvös képességekkel
kapcsolatos meséket.
A novellamesét az különbözteti meg a tündérmesétől, hogy nincsenek benne csodás
elemek; e világi szintéren e világi szereplők mozognak bennük. A történetek közös sajátossága,
hogy okos, de alacsony társadalmi helyzetű szereplők kerülnek konfliktusba gazdag, általában
ostoba ellenfeleikkel, s a próbatételeket ésszel vagy cselvetéssel oldják meg.
A legendamesék átmenetet képeznek a mese és a legenda, olykor a monda és a legenda
között. A legendamese olyan népi epikum, amely nem az egyházak által beiktatott,
követendőpéldaként bemutatott szentek életét meséli el, hanem elsősorban Krisztus személyével
kapcsolatos eseményeket mond el. A magyar legendamese leggyakoribb cselekménytípusa a
következő három:
a) Krisztus szállást kér valahol, a háziak hozzáállásától függően jutalmaz vagy büntet.
b) Krisztus és Szent Péter vándorlásai a földi világban, és konfliktusaik az emberekkel.
c) Krisztus igazságot szolgáltat vagy bebizonyítja igazát.
Ezen a négy fő mesecsoporton kívül további alcsoportok is alakíthatók a magyar
mesekincsben. A rászedett ördögről szóló mesék közé tartozók központi motívuma az Ördög, a
Sárkány, az Óriás, a Halál vagy a hozzájuk hasonlatos mitikus lények becsapása. A velükszemben
álló hős nem rendelkezik természetfölötti képességgel, e helyett furfanggal ésügyességgel győzi
le ellenfelét, miközben nevetségessé is teszi. E mesék komikumának forrása az emberek
világában esetlenül csetlő-botló szörnyek megjelenítése, akik elveszítik titokzatosságukat, viszont
ostobaságuk mitikus méreteket ölt. A rátótiádák (falucsúfolók) ismert személyekhez,
helységekhez kötődő történetek. Ezek egy része valóban megtörtént, vándortéma, mely több
évszázada tapad egy-egy településhez. Pl. a kikindai nagyharangról vagy a rátóti csikótojásról
szóló mese.
A tréfás mesékben a rátótiáda, az anekdota, a tréfa és adoma formai sajátosságai
keverednek, méghozzá úgy, hogy a mesék a nyelvi elemek spontán szerveződéséből teremtődnek.
Tréfás mesék legjellemzőbb vonása két fél közötti konfliktus keletkezése és megoldása. Az
ellentétek oka lehet társadalmi, foglalkozásbeli, etnikai, vallási,nemi és generációs különbség, a
konfliktus jellege pedig intellektuális, morális vagy fizikai.Lényeges elem, hogy a viszonyítási
alap sohasem az abszolút érték, hanem az adott közösség által elfogadott norma. A legtöbb tréfás
mese ravasz fickókról szól, de ide tartoznak az ostoba házaspárokról, a minden áron férjhez
menni akaró lányokról, a vénlányokról, a pórul járt szeretőkről és a kicsapongó életű papokról
szóló mesék is.
A hazugságmesék jellegzetes típusa a nagyottmondásokról felismerhető münchauseni
mese, de ide tartoznak az „ekkora” halakról és vadakról szóló vadászhistóriák, a
versenyhazudozások és egyéb képtelenségek is. A hazugságmesék eszköze a túlzás és az egyes
szám első személyben előadott hitelesítés. A népmesék utolsó csoportjába a formulamesék
tartoznak: a halmozómesék, a beugrató mesék, acsali mesék, a végtelen mesék, a nyelvtörők és a
halandzsamesék. A formulamesék akkor kerültek elő mesemondás közben, amikor a mesélésbe
belefáradt mesemondó már nem akart újabb mesébe kezdeni, a visszavonulásra csak egy módja
volt: a hallgatóság beugratása.
1. 4. 3. Mondák, legendák, történelmi elbeszélések
A magyar monda szó a nyelvújítás korából származik. A mende-monda

ikerszóbólkeletkezett szóelvonással. Korábban históriának, igaz történetnek, boszorkánymesének
hívta a népnyelv. Mai értelemben a monda olyan meseszerű történet, amelynek valós alapja van.
Juhász Gyula szerint mondája olyan mesélő népnek van, amelynek múltja van. Tehát a monda
olyan „igaz történet”, melyet egy mese magyaráz. Felosztása mindig az igaz történet
alapjántörténik. Ez foglalja magába az ismeretet, mely jellege szerint történelmi, földrajzi vagy
természeti lehet. A mese funkciója, hogy valamiféle valós, ám rendkívüli dolgot magyarázzon
meg. A „rendkívüli” fogalmába sok minden belefér: esemény, hős, jelenség. Rendkívüli lehet
mindaz, ami az emberek rendes, mindennapi tapasztalatától eltér. Az európai kutatók négy fő
mondacsoportot állapítottak meg: az első valamely nép természetismeretével kapcsolatos, a
második történelmi-földrajzi érdeklődését tükrözi, a harmadik forrása a néphit, a negyediké a
vallás. Ehhez a tematikához igazodik a mondák csoportosítása:
a) Eredetmagyarázó természeti mondák a világ keletkezéséről és végéről; állatok, növények,
természeti jelenségek eredetéről szóló történetek.
b) Történeti és kultúrtörténeti mondák, ide tartoznak a helyi mondának nevezett történetek is.
c) A hiedelemmondák természetfölötti lényekről és erőkről szólnak: boszorkányokról,
lidércekről, garabonciásokról stb.
d) Vallásos legendák
A magyar történeti mondák típusai: alapítási, névmagyarázó, helyi, őstörténeti, háborús
és hősmondák. A mondákat származási helyük szerint is megkülönböztetjük: élő népmondák;
krónikákból, gesztákból származó mondaszerű elbeszélések. A magyar mondák első írott
változatát középkori krónikáink őrizték meg, keletkezésük azonban a honfoglalás előtti időkre
tehető. Ilyen az Emese álma, az Árpád-nemzettség totemisztikus mondája, a Csodaszervas-
monda, a magyarság eredetmondája. A fehér lómondája már az új hazáért folytatott harcokról
szól. Ezeket a mondákat valószínűleg hivatásos énekesek terjesztették, őrizgették évszázadokon
át, és így váltak forrásaivá a krónikáknak is. Kronológiailag így oszthatjuk fel mondakincsünket:
hun-magyar mondák, a honfoglalás és a kalandozások mondái, az Árpádházi királyok mondái, ún.
vegyesházi királyok mondái, mondák Hunyadi Jánosról és Mátyás királyról. A magyar nép
Mátyás királyra emlékszik a legnagyobb szeretettel. Róla szóló mondák számos kiadást megértek
már, közülük irodalmilag kiemelkedő Szép Ernő gyűjteménye Mátyás király tréfái címmel, amely
közel félszáz vidám mesében adja közre az igazságos király mondáit. Szakmailag értékes
gyűjteménynek számít Kriza Ildikó válogatása: Mátyás, az igazságos. A magyar történelmi
mondák igen alkalmasak a történelmi szemlélet kialakítására, az identitástudat formálására. Ezt
igazolja Benedek Elek ötkötetes munkája is: Magyar mese- és mondavilág (1849 - 1896). Gál
Mózes feldolgozása a kisebb olvasókhoz szól: Magyar hősök és királyok (1900 – 1901). Számos
mondai elemet találunk Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Krúdy Gyula műveiben. A
legátfogóbban Lengyel Dénes dolgozta fel a különféle történelmi mondákat: Régi magyar
mondák (1972), Magyar mondák a török világból és a kuruc korból (1975), Kossuth Lajos
öröksége (1977). Haszonnal forgathatók Komjáthy István kötetei is: Mondák könyve (1955) és
Botond (1958).
A legenda műfaja sokat módosult az évszázadok során. Kezdetei azok a rövid
följegyzések, amelyeket a keresztényüldözések mártírjairól készítettek. A 13. századtól vált
tudatossá a vértanúk számontartása és megörökítése. A kereszténység térhódításával együtt
jelenetek meg azok a szentek, akik egész életükkel szolgálták hitüket. Ezt a hosszú esztendőkön
át tartó tanúságtételt, csodatételük sorozatát rögzítették rövidebb-hosszabb történetekben. Innen
ered a latin legenda elnevezés, amely magyarul olvasnivalót jelent, még pontosabban kegyes
olvasmányt a hívők épülésére. A magyar legendárium szentjei: István, Gellért, Imre, László,
Margit, Erzsébet, Kinga. A színes feldolgozások közül kiemelnénk Móra Ferencét, aki a
gyermekolvasó számára is érthetően meséli el Szent Erzsébet cselekedeteit. A Margit-legenda is
csodálatos regényformát kap Gárdonyi Géza Isten rabjai című művében.
A történelmi elbeszélések a história egy-egy epizódját örökítik meg. A történet főhőse
lehet uralkodó vagy más ismert személyiség, és általában a kisember nézőpontját képviseli az író.
Többnyire tehát történelmünk epizódszereplői kerülnek ezeknek az elbeszéléseknek a fénykörébe,
sokszor gyerekek, akikkel szívesen azonosul az olvasó. A magyar irodalomban Mikszáth Kálmán
(Magyarország lovagvárai regékben, A két koldusdiák), Krúdy Gyula (Rákóczi harangja, Az
utolsó várkisasszony, A Tisza fia, A cirkuszkirály, Magyarországaranykertje) és Móra Ferenc
(Történeti elbeszélések, A kóchuszár, Titulász bankója) ennek a műfajnak a jeles művelői.
A történelmi regénytől eltérően a kisepikának nincs ideje és tere arra, hogy nagyobb panorámát
mutasson be a múltról. Csak egy-egy emlékezetes pillanat krónikása lehet, ám az élményszerű
történelemszemlélet így is felragyoghat benne.
1.4. 4. A meseregény
A meseregény átmeneti műfaj, egyike az ismert hibrid irodalmi műfajváltozatoknak,

ugyanis a mese és a regény műfajának ötvözete. Ezért párhuzamos bemutatáshoz kell
folyamodnunk, ha be akarjuk mutatni, az azonosságok és az eltérések számbavételére teszünk
kísérletet:
a) A mese ősi műfaj, a regény viszonylag újkeletű. A mese népköltészeti alkotás, a regény a
feltörekvő polgárságé. A köztük levő hasonlóság: mindkettő jó ideig kirekesztődött a magas
irodalomból, háttérbe szorította a líra, a dráma és az eposz.
b) A mese viszonylag rövid, lineáris vonalvezetésű, egyenesen célba tart. A regény
terjedelmesebb, lassú folyású, kitérőkkel tarkított. A meseregény mindezt igyekszik elkerülni,
ezért meseelemeket rak egymás mellé. Az epizódsorozatok általában nem feltételezik egymást,
azaz nincs közöttük ok-okozati összefüggés, akár össze is keverhetőek. Az eseménysort jobbára
csak a főhős tartja össze.
c) A mese jellemei statikusak. A regény inkább a jellemek változásának, fejlődésének a műfaja. A
meseregény ezt a jellemfejlődést adaptálta sikeresen: a kis hősök egyre okosabbak, ügyesebbek,
karakteresebbek lesznek kalandjaik során.
d) A mesék, főként a meseátdolgozások naiv, gyermeki igény kielégítésére születnek. A regény
többnyire tapasztalt és művelt olvasóra számít. A meseregény kettős műfajú, gyermek és felnőtt
egyaránt befogadhatja, bár az írói horizont a gyermekvilágban húzódik, ugyanakkor
parabolisztikus igénnyel is dolgozik (a parabola az epika ősi eszköze).
e) A mese őrzi a csodát, valójában ez az éltető eleme. A regénynek viszont illik leszámolnia vele.
A meseregény mégsem lehet meg csodás elemek nélkül, élnie kell a tündérkedés, a varázslás, az
álom eszközeivel. Kiindulópontja a valós világ, ebből szökken szárba a mese, és ide tér vissza az
esemény. Ezért is használja gyakran a legtöbb meseregény a keretes megoldást.
f) A meseregény epizódjai valójában kalandok, így rokonítható a korai lovag-, illetve
pikareszkregényekkel. Itt kell megemlítenünk azt is, hogy az izgalom, a mozgalmasság, az
egzotikum a gyermekolvasó elemi igénye.
g) A regénynek többféle előadásmódja van. A meseregény általában szerzői elbeszélést alkalmaz;
az író imitálja a mesemondó (anya, idősebb testvér, pedagógus) szerepét. Jó, ha elfogulatlanul
közli, amit látnunk, hallanunk kell, rossz, amikor okítani is akar. A meseregény írója akkor teszi
jól a dolgát, ha közérthető nyelven, ám fordulatosan mesél, mesél… Az sem baj, ha például
vázlatosak maradnak a leírásai, de a művészi igényességről sohasem mondhat le.
Az igazi jó meseregény kortalan, egyaránt szól gyermekhez és felnőtthöz. A felnőtthöz
nemcsak azzal, hogy megidézi egykori gyermek önmagát, hanem újabb értékeket is felfedezhet a
műfajban. A meseregény kisegítő műfaj az olvasáspedagógia számára. A kisiskoláskor végén
komoly fordulat következik be a gyermekolvasó életében. Most már olyan fokon tud olvasni,
hogy nem terhelik figyelmét az olvasástechnikai nehézségek, és személyes élményeivé válhatnak
az olvasmányok, a meseregénnyel lép be igazán az irodalom gazdag birodalmába.
A meseregény két évszázados történetét címekben foglalhatjuk össze röviden: G. A. Bürger:
Münchausen báró (1786), C. Collodi: Pinokkió (1883), Lewis Caroll: Alice Csodaországban
(1865), Alice Tükörországban (1871), J. Frank Baum: Óz, a nagy varázsló (1900), J. M. Barrie:
Peter Pan (1906), Selma Langerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása(1907), Móra Ferenc:
Kincskereső kisködmön (1920), P. J. Travers: A csudálatos Mary (1924), A. A. Milne: Micimackó
(1926), Micimackó kuckója (1928), A. de Saint –Exupéry: A kis herceg (1943), Lázár Ervin:
Négyszögletű Kerek Erdő (1985).
1. 4. 5. Az ifjúsági regény
A világ hosszú ideig megvolt regény nélkül, az ifjúsági próza viszont nem. A gyermek-
és ifjúsági irodalom születése ugyanis egybeesett a regényírás kezdeteivel. A nemzeti
gyermekirodalmak kibontakozása pedig akkor történt, amikor a regény műfaja kiteljesedett. A
regény történetéből hasznosítható információk az ifjúsági műfajváltozathoz:
a) A középkori lovagregény vagy kópéregény eredetileg történetek és kalandok füzére, a
meseregény és az ifjúsági regény a mai napig hasznosítja ezt a struktúrát. Ezek a regények
valójában prózában írt románcok voltak. A románc írója meg sem próbált valóságos elemeket
teremteni, inkább stilizált figurákat alkotott, amelyek fokozatosan pszichológiai aspektusokká
minősültek át (pl. a hős, a hősnő, az áruló, az intrikus stb.). Valójában szerepköröket töltenek be a
műben, mint a népmese hősei, emiatt könnyedén léphetnek át egyik történetből a másikba. A
magyar irodalom közismert románca Arany János Rózsa és Ibolya című műve.
b) A világirodalom első igazi regénye Cervantes Don Quijote-ja (1605, 1615). „A lovagregények
paródiája, közbeszőtt novellái kis pásztorregények, az egész pedig apikareszk világában
játszódik”. (Szerb Antal)
c) A regényirodalom következő fejlődési fokát a robinzonád és a lányregény jelenti. D.Defoe
Robinson Crusoe (1719) című regényét tekintjük a robinzonád prototípusának. A lányregények
klasszikusai: Richardson Pamela (1740), Jane Austen Büszkeség és balítélet (1813) és Charlotte
Bronté Jane Eyre (1847).
d) A lovagregény és a románc műfaját hasznosítja a romantika, és a történelmi téma
feldolgozásával újra aktualizálja a 19. század első felében: Walter Skott Ivanhoe (1819),
Stevenson A kincses sziget.
e) A 19. századi amerikai regénynek elvitathatatlan érdemei vannak az ifjúsági regényváltozat
kialakulásában: Melville Moby Dick, a fehér bálna, Mark Twain Hucklebery Finn, H. Beecker –
Stowe Tamás bátya kunyhója.
f) A romantikus kalandregény összegezi az eddig felsorolt típusok műfaji sajátosságait: Dumas
Monte Christo grófja, Wilhelm Hauf A spessarti fogadó, Ch. Vulpius A haramiák kapitánya. A
sajátos ifjúsági regényműfajok (robinzonád, indiánregény, lányregény, állatregény)
tulajdonképpen változatok a romantikus kalandregényre.
g) A 19. század végén a regényirodalomban polgárjogot nyert a gyermekábrázolás:
Dickens Copperfield David, Twist Oliver, M. Twain Tom Sowyer. A 20. század elején jelenik
meg a bandaregény: Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk, L. Pergand Gombháború, Gajdar Timur és
csapata A robinzonád több-kevesebb művészettel megírt kalandregény.
A műfaj jellemzőmotívumai: leleményes és bátor utazó; hajótörés; lakatlan sziget; a hős
megszervezi életét, és civilizációt teremt. Az alapmotívumok egyike- másika idővel módosult, pl.
magányos hős helyett lehet család vagy csapat, hajótörés helyett idegen partokra vagy elszigetelt
tájra vetődhetnek a hősök. A robinzonád rokonai a 18. századi tengerészregények és a késő
középkori utópiák. A tengerészregény motívumai nélkülözhetetlenek a műfaj számára, az utópia
úgyszintén, a legtöbb hős eszményi társadalmat akar megvalósítani a maga szigetén. Arobinzonád
világképe általában vallásos, eszményíti az egyszeri és természetes életformát, de a didakszis sem
áll távol tőle. A műfaj prototípusa Defoe Robinson Crusoe kalandjai című műve, a mai napig őt
utánozzák a robinzonádok írói. Világirodalmi előzményei: a keleti meseirodalom (Szinbád),
Homérosz Odüsszeia, Szophoklész Philoktétész című drámája és Grimmelshausen Kalandos
Simplicissimusa. A Robinson Crusoe nyomán számos adaptáció készült, jelentős Compe Ifjabb
Robinsonja, és ismerünk francia, svájci, amerikai, svéd, magyar Robinsont (Szekér Aloysius
Magyar Robinson, az újvári és a miskolci magyar vitézek viszontagságairól). A magyar
regényirodalomban ismerjük Robinson hasonmásait is: Jelky Andrást (Sándor István: Jelky
Andrásnak, egy született magyarnak történetei, 1791; Hevesi Lajos: Jelky András bajai fiú
rendkívüli kalandjai ötödfél országrészben, 1872) és Benyovszki Móricot. A robinzonád a 19. és
a 20. században is tovább él: Stevenson A kincses sziget, Verne A rejtelmes sziget, L. Golding A
legyek ura.
Az indiánregény. Ez a műfaj az ifjúsági próza egzotikus táját jelenti. A gyermekolvasók
nemcsak elolvassák, hanem át is élik. A kamasz képzeletében a játék és az irodalom észrevétlenül
tűnik át egymásba. Minden korban létezik egy úgynevezett indiánláz, mely hol magasra szökik,
hol alábbhagy, más műfajokban is hódít: cowboy-történetek, western (könyv, képregény,
filmvászon). Indiánregényeken azokat a műveket értjük, amelyek az indiánok életéről, a
rézbőrűek ésa fehérek harcáról szólnak. A történetek központi figurái példaképhősök, akik erős
akaratúak, nemesek, hűségesek, büszkék, becsületesek, kitartóak, ügyesek és önuralmuk
csodálatra méltó. A regényfigurák arzenálja: fehérek, telepesek, vadászok, katonák), indiánok
(jók és rosszak), valamint lányok, akikbe bele lehet szeretni, akiket meg lehet menteni, és ki lehet
szabadítani. A legfontosabb cselekménymotívumok: harc, vadászat, hírszerzés, nyomolvasás. Ez
a 19. század második felétől kibővül aranyásással, vasútépítéssel, vonatrablással, a Vadnyugat
meghódításával. Az első indiánregényt Ch. B. Brown írta 1789-ben (lexikonadat). A műfaj
megteremtőjeJ. F. Cooper A nagy indiánkönyv (1823 – 1841): Vadölő, Az utolsó mohikán,
Nyomkereső, Bőrharisnya, A préri. Th. M. Reid kalandos írása (A fej nélküli lovas) és F. F.
Gerstacker regényei (Az indián bosszúja, Az arkansasi lókötő) tartósították a műfaj sikerét, ha a
trivialitásfelé vitték is el. Az indiánregény igazi közönségsikerének Karl May életműve
mondható, főműve Winnetou (1893). Az ő regényei kevésbé gazdagok információkban, mint
Cooperéi, viszont nagy mestere a kalandnak, és értett a várakozás felcsigázásához, ügyesen
forgatva a műfaj sémáit, kliséit. Az Ezüst-tó kincse című regényében szinte valamennyit együtt
találjuk, mintha összefoglalná benne sajátos regényvilágát. A 20. században nem volt az
indiánregénynek Cooperhez és Mayhoz fogható hiteles és sikeres alkotója, ennek ellenére tovább
él a műfaj. (Anna Jürgen Az irokézek fia, Liselotte Welskopf–Henrich A Nagy Medve fia).
A lányregénynek is vannak rangos irodalmi ősei: Richardson, Jane Austen, a Bronté
nővérek. A műfajnak máig van köze a szentimentalizmushoz és a romantikához, különösen a
magyar irodalomban Kármán József és Kazinczy Ferenc nyomán. A műfaj legfontosabb
jellemzői, hogy elsősorban érzelmeket vállal témaként, érzéseinkre akar hatni, könnyedén
szórakoztat, és regényvilágában egyfolytában az erényé az ellenőrző szerep, emiatt
giccsveszélynek van kitéve.
A lányregénynek külső ismertetőjegyei vannak: elárulja magát a címmel, sorozatokban él
(pl. a Móra Könyvkiadó pöttyös és csíkos könyvsorozata). Malte Dahrendorf kutatásai szerint a
lányregényeknek közel a felében lánynév szerepel címként, kisebb hányadában a lány szó, illetve
annak valamely változata. Egy részük a családdal kapcsolatos asszociációkat tartalmaznak, és
őrzik a szentimentalizmus rekvizitumait. A műfaj nemcsak az érzelmek gazdag világával kötődik
a szentimentalizmushoz és a romantikához, hanem a regénytechnika és a stílus is kötődéseket
mutat. A lányregények életmesék: gyakran valakinek a naplója, regénye, története. Az író azt
próbálja elhitetni az olvasóval, hogy csupán közread valamit. A naplóregény- vagy
levélregényforma hitelesíti és közvetlenebbé teszi a történetet. A műfaj leggyakrabban használt
poétikai eszköze az áttetszően naiv, késleltető manipuláció. Tulajdonképpen ez a lányregény
játékszabálya. Az ébredező érzelmek, a kuszálódó szerelmi szálak, a párcserék, a párválasztások
dolgában a kezdet kezdetén felismerhetők a gyanúsítottak. Az események kiszámíthatók, a
késleltetéssel pedig eleve számol az olvasó. A szüzsék elemzése régóta bizonyítja, hogy a
lányregény sablonokból, történetsémákból építkezik, melyek idővel megkopnak és változnak. A
századelő lányregényeiben a következő sablonok azonosíthatók:
a) Az elszegényedett árva (félárva) lány kikerül a nemesi fészekből, és nevelőnőként,
társalkodónőként keresi meg a kenyerét. Büszkén, önérzetesen viseli sorsát, és őrzi szüzességét.
Végül megváltja a szerelem, és a házasságban nyeri el boldogságát (Jane Eyre).
b) A másik sémaváltozat azt példázza, miként lesz a rossz modorú, cifrálkodó, kényeskedő, lusta
leányzóból minden női erénnyel ékes, tökéletes kisasszony.
c) A harmadik változat szerint a hősnő elveszíti rangját, otthonát, csak másokért él. A munka és
az áldozatvállalás örömével is beéri. Ebben a típusban a bánat „előkellőbb, mint az öröm, miért,
miért nem, nehéz megmondani” (Szerb Antal). Az álom és az ábrándozás pedig gyakran igazibb,
mint maga az élet. Nemcsak tematikája és műfaji szabályai vannak a lányregénynek, hanem
sajátos világképe és értékvilága is. Világképe egyszerű, mint a népszerű műfajoké általában:
menny – föld – pokol. Társadalomképében úgy válik szét a jó és a rossz, mint a mesében. Itt nem
a világ egészéről van szó, ez csak a „kisvilág” regénye, amely ritkán veszi tudomásul, hogy
„nagyvilág” is van. Magánszférás, mint a hajdani női lét, ebben akarja eligazítani olvasóját. A
lányregény értékvilága néhány alapértéke épül: jóság, hiszékenység, takarékosság, hűség,
tisztesség. A lányregény írói között egyaránt találunk klasszikusokat és lektűr-szerzőket.
Richardson Pamela, Jane Austen Büszkeség és balítélet, Charlotte Bronté Jane Eyre, Benedek
Elek Uzoni Margit, Astrid Lindgren Britta követi a szívét, Tutsek Anna Cilike, Szabó Magda
Abigél, Szentmihályiné Szabó Mária Lorántffy Zsuzsanna, Dániel Anna Erzsébet királyné. A
modernek közül Janikovszky Éva, Nagy Olga és Marton Lili lányregényei említhetők.
Az állatregény. Az állatokról szóló történetek igen sokfélék. Közéjük tartoznak a fabulák,
a Grimm-mesék egy része, A dzsungel könyve, Jack London alaszkai elbeszélései, Kästnertől Az
állatok konferenciája vagy Brehmtől Az állatok világa. Szinte minden műfaj belefér az
állatirodalomba, így az állatregény is. Magának a témának fél tucat típusa van: a) A történet
központi szereplői állatok, akiket emberi érzelmekkel, indulatokkal, azaz antropomorf módon
ábrázol a szerző. b) Az ábrázolt állatvilág az emberi társadalom szatirikus tükörképe. c) Az
állatok világa egészen más, mintaz emberi társadalom. d) Az emberek és az állatok törvényeket,
szabályokat betartvaeszményi módon élnek együtt. e) Az ábrázolt állatvilágnak nincs semmiféle
emberi vonatkozása. f) A szerző beszámol az állatok életéről, tudományos ismeretekkel szolgál az
olvasónak. Ezek a tématípusok természetesen keveredhetnek is. Az első öt típus a fikció világába
tartozik, a hatodik a nonfiction területe.
Az állatregény a 19. század végén tűnik fel, karrierje viszont a 20. században kezdődik,
népszerűségének csúcsára pedig a mi korunkban ért el. A műfaj első világsikerét Kipling A
dzsungel könyve (1893) című műve aratta. Viszonylag gyorsan átültetik magyar nyelvre is, 1902-
ben jelenik meg Mikes Lajos klasszikus értékű fordítása. Tanulságos a könyv korabeli recepciója:
egyesek szerint Kipling az angol gyarmatbirodalmat dicsőíti, mások a felsőbbrendű fehér ember
legendáját látják benne. A gyermekolvasó viszont önmagáért szereti ezt a művet, mert egyszerre
egzotikus, izgalmas, értékes és lírai. Kipling nyomán megszületett az első magyar állatregény is:
Bársony István A rab király szabadon (1903).
Az amerikai Jack London állatregényei és állattörténetei a századforduló, illetve a
századelő szülöttei: A vadon szava, Farkasvér 1903-ban, A beszélő kutya és az Éneklő kutya
1917-ben jelent meg. A műfaj ifjúsági változatának történetében egyik legsikeresebb könyv az
osztrák Felix Salten nevéhez fűződik, aki 1923-ban írta meg a Bambit, később Bambi gyermekei
címmel folytatta a történetet. A cseh Karel Čapek Dásenyka névre hallgató kiskutyáját tette meg
irodalmi hősnek (Egy kis foxi élete, 1933). Az angol Virginia Woolf pedig olyan ebről írt, amely
az irodalomtörténetbe is bekerült, miután a gazdáját Elisabeth Barett- Browningnak hívták
(Flush, 1933). Grey Owl kezdettől az ifjúság írója. Lehetneregényhős is: skót származású, aki
Kanadában az ősvadonban indián néven élt. A kicsi hód (1935) című regényét Baktay Ervin
ültette át magyarra. A kiskamaszok legkedvesebb állatregényei közé tartozik az angol Eric
Knighttól a Lassie hazatér (1940). A negyvenes évek szülötte a német Hans Fallada állatregénye,
a Fridolin, a pimasz borz. A negyvenes években már készen voltak Fekete István
állatregényeinek alaptörténetei is: a Hu, a Csí, a Kele, a Vuk elbeszélésként meg is jelent.
A tudományos-fantasztikus regény. Ez a műfaj a tudomány mítosza, ugyanakkor a
kalandregények leszármazottja is. Amióta megszületett, van ifjúsági változata. Egyik alapítója
az ifjúsági próza klasszikusa Jules Verne. A másik műfajteremtő H. G. Wels: könyvei
megjelenésük óta kizárólag felnőtt olvasmányok. A sci-fi a tudománynépszerűsítés szépirodalmi
formája. Olyan történet, melynek mindene a matematikai eleganciával felépített szerkezet. A
történetek középpontjában azember áll, aki ismeretlen térbe vagy ismeretlen időbe hatol. A műfaj
előadásmódja aprólékos,részletező, realisztikus, így akar fantasztikus dolgokat elhitetni. Nem
követelmény, hogy a tudomány és a fantasztikum egyenlő arányban keveredjen, bármelyik
felülkerekedhet a másikon. Viszont a fantázia csak egy logikus tudományos rendszer határain
belül mozoghat.
A fantasztikus regény részben a napkeleti tündérmesékből, mondákból, legendákból és
aközépkor végének utópiáiból nőtt ki. Atlantisz, az elsüllyedt földrész históriáját például Platón
találta ki több mint 2400 éve. A Bibliában Ezékiel próféta látomásaiban mintha idegen bolygóról
származó űrhajó szerepelne. Homérosz Iliászában aranyból való beszélő robotok jelennek meg.
Az ősi mítoszokban az ember megálmodta a repülést, a magától őrlő malmot, a távolba látó
kristálygömböt. Kitalált magának fantasztikus, „seholnincs” országról szóló történeteket,
amelyeket utópiának nevezünk. Ilyen mű Th. Morus Utópiája (1516), F. Bacon könyve az Új
Atlantisz (1642), Campanellától a Napváros (1623) és Swiftől a Gulliver utazásai (1726). A
rangos ősök művei közül különösen érdekesek a holdutazások. Lukianosz már 160-ban leírt egy
holdutazást. Ariosto Őrjöngő Lórántja (1516) csodaparipán repült a holdra, és ott megtalálta az
eszét egy palackban. Rostand drámájának hőse, Cyrano de Bergerac valóban élt, és a 17.
században megírta egy regényes holdutazás történetét. A 18. század már a modern sci-fi előképét
mutatja. Nemcsak valóságos utazásokkal, hajótörésekkel vannak tele a század könyvei, a képzelt
utazásoknak, a kabalisztikus (rejtélyes, titokzatos) regényeknek s nagy sikerük van. A Guliver
utazásiban a repülő sziget története már valóságos sci-fi, és az egyik 18. századi időutazás már a
2440. évbe visz.
A 19. században Mary Shelley olyan könyvet írt, mely nemcsak a sci-fi, hanem afantasy
ősei közé is tartozik. A Frankenstein vadromantikus, fantasztikus rémregény. A főhős létrehozza
a mesterséges embert, s ezzel veszedelmet szabadít az emberiségre. A szerző megelőlegezi
korunk egyik jelenségét a klónozást. E. T. A. Hoffmann fantasztikus elbeszélései szinte azonos
tőről fakadnak Mary Shelley rémtörténeteivel. Stevenson, A kincses sziget írója olyan művekkel
lett a sci-fi egyik őse, melyekben az embereket állattá és a jókat gonoszakká varázsolják.
Elképzelte az utolsó ember történetét is. Edgar Allan Poe novellái és regényei olyan sikeres
előképeknek számítanak, hogy közülük az egyiket (Arthur Gordon Pym, a tengerész) Jules Verne
is érdemesnek tartotta a folytatásra. Fontos előzmények után a 19. század második felében
polgárjogot nyert és kivirult a műfaj. Mire véget ért a század, csaknem kész lett Verne életműve,
és H. G. Wells is megírta az Időgép és A láthatatlan ember című regényeit. Verne romantikusan,
Wells realista módon volt fantasztikus. Verne hitt a technika megváltó erejében, Wells pedig a
társadalom javíthatóságában. Követőik (Huksley, Bradbury, Asimov és mások) hol ebben, hol
abban követték őket. A magyar irodalomban Jókai Mórnak és Karinthy Frigyesnek vannak
klasszikus értékű tudományos-fantasztikus regényei. Jókai A jövő század regényében utópisztikus
képet tár olvasója elé egy technikailag fejlettebb 20. századról. Karinthy az Utazás Fáremidóba
és a Capillária című regényeiben a fantázia világába kalauzolja olvasóját. A tudományos-
fantasztikus regényekre jellemző tematikai motívumokat öt pontban foglalhatjuk össze a teljesség
igénye nélkül: a) Az emberiséget idegen, értelmes lények fenyegetik, sőt el is pusztíthatják. b)
Utazás a világmindenség eddig fel nem tárt múltjába. c) Az emberiség jövőjének bemutatása
(háborúk, katasztrófák, túlélés). d) Utazás a Holdra, Marsra, más bolygókra, csillagközi utazások
stb. e) A robotok világa.
Összefoglalás
Ez a fejezet megismertette az olvasót a gyermekirodalom fogalmaival, sajátosságaival és

műfajaival. A korábbi gyermek- és ifjúsági irodalom elnevezés helyett az angol szakirodalom
hatására a gyermekirodalom gyűjtőfogalom kezd általánossá válni. Ennek az irodalomnak a
sajátosságai inkább a befogadó, a gyermekolvasó felől írhatók le az egyes életkori jellemzőket
figyelembe véve. A lélektani-szociológiai sajátosságok mellett az esztétikaiak is gazdagítják az
egyes befogadói horizontokat: például a szép, a bájos, a tragikus, a szomorú, a nonszensz, a
vidám stb. A gyermekirodalom forrásai és rétegei négy pontban foglalhatók össze: eredetileg is
gyermekeknek írt, népköltészetből származó, szépirodalomból adaptált és gyermekszerzők által
írt szövegek. Fontos tényként kezelendő, hogy az egyes forrásrétegek között átjárható határok
léteznek. A gyermekirodalom legfontosabb műfajai: mondóka, gyermekvers, mese, monda,
legenda, történelmi elbeszélés, meseregény, ifjúsági regény. Ezek műfajtörténeti fejlődés
eredményei, jellemzőjük a folyamatos változás és alakulás. Ez is bizonyítja, hogy a
gyermekirodalom szerves része az irodalom egészének.
1. Értelmezze röviden az ismertebb idegen nyelvek gyermekirodalom megnevezését!
2. Melyek a gyermekirodalomra jellemző szociológiai-lélektani sajátosságok?
3. Melyek a gyermekirodalomra jellemző esztétikai sajátosságok?
4. Vegye számba a gyermekirodalom forrásait és rétegeit!
5. Milyen mondókatípusokat tart számon a gyermekirodalom?
6. Melyek a gyermeklíra általános jellemzői?
7. Ismertesse a népmese műfaji sajátosságait!
8. Melyek a mese ismertebb osztályozási szempontjai?
9. Sorolja fel az egyes mesetípusok jellemzőit!
10. Ismertesse a mondák, a legendák és a történelmi elbeszélések műfaji sajátosságait!
11. Bizonyítsa be, miért átmeneti műfaj a meseregény?
12. Mutassa be az ifjúsági regény műfajváltozatait!
A fejezet összeállításához felhasznált szakirodalom

1. Propp: A mese morfológiája. Gondolat, Bp. 1975.
2. Cs. Nagy István: Gyermek- és ifjúsági irodalom. Tankönyvkiadó, Bp. 1991.
3. Petrolay Margit: Könyv a meséről. Trezor Kiadó, Bp. 1996.
4. Kis Judit: Bevezetés a gyermekirodalomba. Studium Könyvkiadó, Kv. 1998.
5. Komártomi Gabriella (szerk.): Gyermekirodalom Helikon Kiadó, Bp. 1999.
6. Demény István Pál – Gazda Klára – Keszeg Vilmos – Pozsony Ferenc – Tánczos
Vilmos: Magyar népi kultúra. Erdélyi Tankönyvtanács, Kv. 2000.
7. Bognár Tas: A magyar gyermekvers. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2001.
8. Vistian Goia: Literatura pentru copii si tineret. Ed. Dacia, Cluj-Napoca, 2003.
9. Bálint Péter (szerk.) Közelítések a meséhez. Didakt Kiadó, Debrecen, 2003.
2. A MAGYAR GYERMEKIRODALOM
(Kezdetek, a klasszikus és a modern magyar gyermekirodalom)
A magyar irodalomban a gyermekirodalom megjelenését 1840-től, Bezerédy Amália

Flóri könyvének kiadásától számítjuk. Ezt megelőzően is keletkeztek gyermektémájú
szépirodalmi alkotások, de ez az első olyan könyv, amely kimondottan gyermekolvasók számára
készült. Az európai hagyományhoz hasonlóan a magyar irodalomban is a 19. században
kanonizálódik a gyermekirodalom; ekkor körvonalazódnak ismérvei, alakulnak ki műfajai, és
jelennek meg intézményei. A kezdeti fordításirodalmat a század végére felváltja az eredeti
magyar gyermekirodalom. Ezek a törekvések valójában a 20. században teljesednek ki, ekkor
teremtődnek meg a modern gyermekirodalom feltételei, új műfajok és intézményi formák
jelennek meg, gazdag formakultúrával és irodalmi tekintéllyel rendelkező prózaírók és költők
írnak a gyermekolvasóknak. A magyar gyermekirodalom alakulását korszakonként követjük
nyomon, először felvázoljuk az egyes korszakok sajátosságait és a rájuk jellemző tendenciákat,
ezt követően pedig az egyes szerzőkkel és a fontosabb irodalmi alkotásokkal foglalkozunk.
Hosszabban is elidőzünk a fontosabb irodalmi jelenségeknél és eseményeknél, és bővebben
foglalkozunk azokkal az irodalmi alkotásokkal, amelyek korszakonként meghatározóak a magyar
gyermekirodalomban. Fontosnak tartjuk, hogy az egyes fejezetek végén kitérjünk az erdélyi
magyar gyermekirodalom jelenségeire, fontosabb szerzőire és alkotásaira. Ezzel is érzékeltetve
azt,hogy az erdélyi gyermekirodalom az egyetemes magyar irodalomnak, és az általa képviselt
„külön szín” (tematikai, nyelvi és egyéb sajátosság) gazdagítja a magyar irodalmat, és egyáltalán
nem az elkülönülés ismérveként kezelendő.
2. 1. A magyar gyermekirodalom kezdetei
Gyermekirodalmunk kezdeteinek korszakhatárai egyrészt a magyar ősköltészet és

népköltészet pontosan meg nem határozható időtlensége és névtelensége, másrészt Bezerédy
Amália 1840-ben megjelenő Flóri könyve között jelölhető ki. Az írásbeliség előtti időszakban a
gyermekirodalom kezdetei a népköltészet műfajaiban lelhetők fel: a gyermekmondókában, a
gyermekjátékban, a népmesében, a népmondában, a legendában, a népdalban. A középkorban az
írásbeliség megjelenésével, majd pedig a reneszánsz és a reformáció korában az írás és az olvasás
elterjedésével, illetve a könyvkiadással a magyar gyermekirodalom alakulását a fordítások és az
idegen nyelvű alkotások adaptációi befolyásolják. Olyan szövegekről van szó, amelyek a szerzők
szándékától függetlenül váltak gyermekirodalmi alkotásokká, hiszen eredetileg nem annak
készültek. Az olvasáskultúra kezdetei olyan századokba vezetnek vissza bennünket, amikor még
nincs gyermekirodalom, elvétve akad egy-két gyermekeknek való könyv, és nincs igazi
gyermekkor sem. Más a világ gyerekképe, másként értelmezik a gyermekséget, mint ma.
A gyermekvilág sokáig nem tehetett mást, mint hallgatta a felnőtt meséit, történeteit. Az
ábécéskönyvek sajátos világán kívül a régmúltban (közel hét évszázad irodalmában) nehezen
dönthető el, hogy a könyvek közül mi a felnőtté, mi a gyermeké. A magyar művelődéstörténetben
az 1531 és 1711 között megjelent művek hetven százaléka vallásos mű, és „a leggyakrabban
nevelni, oktatni, az embert magasabbra vezérelni óhajtó literatúrától a közéje vegyült ifjúsági
könyv hasonló célzataival alig különböztethető meg” (Szentkuty – Drescher Pál). A kor kedvelt
olvasmányai a mesék, a fabulák, a krónikás énekek, a széphistóriák, a kalendáriumok és a vásári
ponyvák voltak. Első gyermekversünk Bornemisza Péter tollából származik, aki Énekecske
gyermekek rengetésére (1565) címmel Balassi Jánosné Sulyok Anna nevére és tiszteletére írta
meg alkalmi énekét. Újdonságjellege tárgyában és céljában rejlik: a reformáció énekirodalmában
ekkor még ritka és szokatlan jelenség az ilyen magánhasználatra készült alkalmi ének, keretes
szerkezetű „prédikáció gyanánt oktató” költemény.
Emelkedett stílusának, áhítatának kettős forrása van, egyrészt a biblia, másrészt az úrnő
és családja iránti tisztelet és hála. Első olvasásra egy protestáns prédikátor imájának tetszik a
vers. Vallásos indíttatású, nevelő szándékú: végül mintha a bölcsőt ringató anya szájába adná a
szót, de általános emberi erkölcsi értékeket is magában foglal. A vers szerkezete három fő részre
tagolható. Az első rész az első két szakasz, amely a megszólításokat, a szentháromság tagjainak a
felsorolását, valamint az Úr dicséretét tartalmazza. A második rész (3 – 7. versszak) a bibliai
ószövetségi teremtésmítoszt, valamint az újszövetségi megváltásmítoszt mondja el. Az utolsó két
szakasz alkotja a harmadik részt, melyben a költő újra Balassi Máriát, a kisgyermeket szólítja
meg. Az első két versszakban olyan világrend áll előttünk, melynek középpontjában az Úr áll, a
Szentlélekkel és a Fiúval egyetemben. Ebbe a világrendbe képzeli bele a költő a csecsemőt, mert
ennél bölcsebb és hathatósabb védelmet nem ismer a számára; az újszülöttnek szüksége van a
legfőbb jó oltalmára, mivel önmaga még védtelen és kiszolgáltatott. De szüksége lesz arra is,
hogy a későbbiekben a felcseperedő gyermek megismerje ezt a rendet, melynek kifejtését,
magyarázatát a vers középső részében adja meg a költő. A továbbiakban a vers terjedelméhez
képest hosszú példázat következik az ember teremtéséről, bűnbeeséséről és megbüntetéséről. A
prédikátor ezután a kisdedekhez fordul, akiknek nincs okuk a félelemre, hiszen ők is részesülnek
a megváltásban, a keresztség teljes bizonyosság az Úr irgalmasságára. Az utolsó versszakban az
énekszerző az újszülött Balassi Máriához beszél. Altatást kér a Szentlélektől, és összefoglalja,
mire is akarta tanítani versében az embereket, velük együtt az anyát és a csecsemőt. Arra kéri az
Urat, hogy „Világosítsa meg az te elmédet, / Vigasztalja mindenkoron szívedet, / És neveljen
tisztességre tégedet”.
A kezdeti kor kedvelt műfaja a széphistória (regényes história vagy regényes ének), a 16.
századi magyar verses epika műfaja. A históriás éneknek az a változata, amelyik többnyire a
nemzetközi késő antik és humanista motívumkincsekből regényes világi, szerelmi témákat
dolgozott fel. A szórakoztató jelleg és a lelki élet árnyaltabb bemutatására való törekvés jellemzi.
Versformája túlnyomórészt a négy, a a a a rímelésű, lazán kezelt tizenegy vagy tizenkét szótagos
sorokból felépített strófa. A széphistóriák mindenekelőtt a szerelem boldog vagy boldogtalan
voltára keresnek választ, és gyakran erkölcsi intelmekkel végződnek. Neves széphistória-
szerzőnk Gyergyai Albert a késő reneszánszban (a 16. század második felében) tűnik fel a
magyar művelődésben, amikor a diákműfajok már átalakulóban voltak, kereszteződtek az udvari
költészet és a prédikátor-irodalom műfajaival. A reneszánsz stílus elemei átjárják az irodalom
legnépszerűbb ágait is. A szerelmi költészet széles körben terjed az egyházi tilalom ellenére is:
„csaknem minden házak ezekkel zengedeznek” (Pázmány Péter). Gyergyai nevét az irodalmi
emlékezet História egy Árgírus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról című széphistóriája
révén őrizte meg. Ezt az egyetlen fennmaradt művét a 16. század végén szerezte, amely több
kéziratban is ránk maradt. Népmesei fordulatokban gazdag, egyenletes szépségű, természetes
verselésű széphistória, maga a történet antik eredetű, a szerző olasz forrásból vette át. A mű
hármas tagolású, maga a cselekmény is három helyszínen játszódik: a földi világban, a földi és a
mesevilág között és tündérhonban. A deákos (latin) műveltségelemek (pl. a szereplők neve)
mellett szervesen épül bele a szövegbe a magyar néphagyomány, különösen annak népköltészeti
része.
Az énekszerzők kedvelt műfaja még a krónikás ének és a históriás ének. A késő
reneszánsz két neves énekköltője Tinódi Lantos Sebestyén Cronica (1554) és Ilosvai Selymes
Péter Az híres-nevezetes Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való história
(1574) című munkájával. A krónikások és a históriás énekmondók inkább az epikai hitelre
figyeltek, illetve atörténelmi hűségre, mindkettő elengedhetetlen műfaji tartozéka még az erkölcsi
tanítás és a hazafiúi buzdítás. A verses nagyepika korabeli műfaji differenciálódását jelzi, hogy
históriás éneknek tekintik az igaz történeteket és széphistóriának a költötteket (fiktíveket). Tinódi
esetében még létezik a lantos előadásmódból adódó személyes viszony, a szerző és közönségének
hagyományos kapcsolata, de Ilosvai műve már megváltozott feltételek között kerül a közönség
elé, és nem hallgatója, hanem olvasója van: vásári ponyvára kerül, meg is nevezi közönségét, „az
jó vitézeknek” ajánlja művét. Iloavai Selymes Péterről nagyon keveset tud az irodalomtörténet. A
16. század második felében élt, szülőfaluja (nemesi?) megkülönböztetésként nevében is szerepel.
Protestáns felekezetű „oskolamester” (1548-banNagyidán, 1564-ben Szatmáron, 1570-ben a
szilágysági Kusalyon, 1575-ben Nagybányán), később énekmondókéntjárja az országot.
Századának szabad értelmiségi rétegéhez tartozik tehát, és nézeteit a reformáció világiasabb
szemlélete határozza meg, egzisztenciáját pedig a lantos rendhez való igazodással alakítja ki.
Több művét is megemlíti az irodalomtörténet: Ptolemaeus király (1570), Mátyás históriája
(1575). Az utókor viszont egyetlen művét ismeri: Az híres-nevezetes Tholdi Miklósnak jeles
cselekedeteiről és bajnokságáról való históriát. 1574-benkeletkezett, és ugyanakkor jelent meg
nyomtatásban is Debrecenben. Irodalomtörténeti tény az is, hogy Ilosvai nevétés művét Arany
János mentette meg a feledéstől, amint egykoron maga Ilosvai is tette azt a Toldiról szóló
történetekkel, mivel: „Az énekszerzők is feledkeztek dolgokban”. Arany Toldijának köszönhető
tehát, hogy Ilosvai históriás éneke hozzátartozik mai irodalmi tudatunkhoz, tankönyvekben,
irodalomtörténeti munkákban szoktuk emlegetni, de magát a forrást már kevesen ismerik. Ilosvai
feltehetőleg több művet is szerzett, hogy ezek közül csak a Toldiról szóló maradt ránk, azt
feltevésünk szerint több tényező is befolyásolhatta: ezt a művét találta a szerző kiadásra
érdemesnek, a kor olvasó közönsége cask ezt a művet fogadta el. (Népszerűségét bizonyítja, hogy
több kiadást is megért.) Ilosvai művének létrejöttét és jellegét alapvetően meghatározta az
énekmondásban bekövetkezett szemléletbeli fordulat. Szerb Antal ezt az eseményt éppen a mű
keletkezésének idején, 1570 körül véli kikövetkeztethetőnek, amikor a műfajon belül a hitélet
céljait szolgáló témákat világi történetek váltják fel.
A verses nagyepika további differenciálódásához vezetett a választott tárgy jellege is:
históriás éneknek nevezik az igaz történeteket és széphistóriának a költött (fiktív) történeteket. Ez
az elkülönültség a műfaji jelektől függően az egyes énekmondókban más – más magatartást alakít
ki. Az irodalmi tevékenység már nem egyszerűen cél, hanem eszközjellege is van: a
szórakoztatást, a gyönyörködtetést, esetleg a nevelést szolgálja. Az énekszerzésnek ebben a kései
szakaszában megváltoznak a viszonyok a szerző, a mű és a közönség között is. A
könyvnyomtatás megjelenésével megszűnik a lantos előadásmód személyes jellege, a történetek
vásári ponyvára kerülnek, sokszor megrendelésre készülnek, ezáltal előtérbe kerül maga a mű a
szerző személyével szemben, és kialakul egyfajta olvasói igény is. Ez a szerzőtől újfajta
mentalitást igényel: a közvetlen szóbeli előadással kiváltható hatást a műbe kell kódolnia,
számolva az olvasóközönség elvárásaival. Ilosvai ezekkel a hatásos szavakkal indítja históriás
énekét: „Mostan emlékezem az elmúlt időkről, / az elmúlt időkben jó Tholdi Miklósról, / ő nagy
erejéről, jó vitézségéről.”A második szakaszban még inkább pontosítja a mű tárgyát, szűkíti a
fogalomkört, és az erősséget a vitézség mellé helyezi, mint isten „áldomását”. A tárgy ilyenszerű
megnevezésével Ilosvai a korabeli elvárásnak akar megfelelni, ugyanis a kor ponyvairodalmának
közönsége valamely műben elsősorban „a tárgy primitív izgalmasságát” (Szerb Antal) keresi.
Ilosvai a továbbiakban meg is nevezi közönségét: „az jó vitézeknek” ajánlja művét. A
befogadásesztétika ezt a jelenséget a szerzői és a befogadói elváráshorizont egybeeséseként fogja
fel, s ez az egybeesés Ilosvai esetében szándékolt, igazodni akar az olvasói igényekhez. A
hagyományos poétikák alapján Ilosvai művét egyértelműen a ponyvairodalom, később a
szórakoztató irodalom (Trivialliteratur) körébe sorolhatjuk, hiányolva belőle a klasszikus
értelemben vett művészi értéket, az irodalmiságot (Poetizität). Hasonló alapon ítéli meg Arany
János is az énekmondók műveit általában, közös és legfőbb hibájuknak a művész érték hiányát
nevezi meg. Kitűnő történeti érzékkel eltekint a külső formától, a 16. század irodalmának és
nyelvének fejlettségét szem előtt tartva, és ezzel ellentétben kérlelhetetlen szigorral érvényesíti
kompozíciós szempontját, amennyiben „a benső idom teljességét” hiányolja. A belső forma
művészi alkalmazásában a népmesét, a népballadát a históriás énekek fölé helyezi. Ennek ellenére
Arany Ilosvai művében és a históriás énekekben általában felvillantja a műalkotás lehetőségét:
„Tinódi technikájával, Ilosvai nyelvén meg lehetett volna írni a magyar Nibelungot.” Ilosvai
elvitathatatlan erénye, hogy a korabeli idegen minták átvétele mellett az ő műve eredeti és tárgyát
tekintve „nemzeti”, alapja pedig „hazai monda”. Ilosvai engedményeket tesz tehát kiadóinak és
elsősorban olvasóinak, elvárásaikat szem előtt tartava lemond az egyetemesebb művészi értékről
(Viszont nyitott kérdés marad az is, hogy ennek a tudatában alkotott-e?). A korabeli vitézek
ízlését kellett szem előtt tartania, s az így kialakított elváráshorizont valóságos szervező elvévé
vált az egész műnek. Ilosvainak az olvasói elvárások számára olyan meghatározatlan vagy üres
helyeket kellett teremtenie, amelyek majd a befogadásban válhatnak meghatározhatókká, illetve
kitölthetőkké.
A korabeli olvasói elváráshorizontot mindenek előtt az évszázad lantos, énekmondó
költészetének műfaji hagyománya, majd később ponyvai jellege határozta meg. Amint már
korábban is szó volt róla Szerb Antal a 16. századnak ezt az elváráshorizontját „a tárgy primitív
izgalmasságaként” rekonstruálja. Ilosvai ezt az „izgalmasságot” elsősorban a hatásos tények
sorával, Toldi tetteinek szukcesszív felsorolásával véli elérhetőnek. Sokszor mindezt ok-okozati
összefüggések nélkül teszi, ami elkerülhetetlenül a kompozíció széteséséhez vezet. Az események
ilyenfajta felsorolása kielégítette ugyan az olvasók igényét, de ez a mű esztétikai értékeinek a
rovására ment. Ez az igény magyarázza meg továbbá azt is, hogy miért képtelen Ilosvai
egységben látni és láttatni Toldi jellemét. Ez a feladat feltehetően meghaladta a képességeit, és
megelégedett a reprodukálással, a tények hamisítatlan visszaadásával. Arany az epikai hitel
védelmezőjeként nagylelkűen méltányolja ezt a „józanságot”, és a mű legfőbb erényének tekinti.
De mai olvasóként a másik, az Arany-féle Toldi ismeretében elmondhatjuk, hogy a trivialitás, a
következetes tárgyilagosság kirekeszti az irodalmi műből a költői szubjektumot. Arany esetében
éppen a költői szubjektivitás adja hozzá a választott tárgyhoz a művészi értéket. Rousseau-nak az
a nevezetes mondata, hogy „Szeressétek a gyermekkort!” fordulatot jelent a pedagógiában és a
gyermekirodalomban egyaránt.
A 18. század egyik fő pozitívuma, hogy benne közüggyé válik a tudomány és a művészet,
s kultúrájába beletartozik a gyermekkultúra is (gyermeklapok, gyermekkönyvkiadás). A
pedagógiai mozgalmak jóvoltából neki szóló könyvek kezdték körülvenni a felvilágosodás
korának gyermekét. Ezek a könyvek gyorsan bejárják Európát, és szakasztott hasonmásai
egymásnak. A kor kedvelt olvasmányi és sikerkönyvei: Marie Beaumont Kis dedek tudománnyal
terhes tárháza, Szépség és szörnyeteg; Rousseau Emil. A filantropista gyermekirodalom eredeti
gyökerei franciák és angolok, de az irányzat Németországban teljesedik ki, német közvetítéssel
jut el hozzánk is. Szerencsére a kor pedagógiai mozgalmai nemcsak a maguk sajátos
gyermekirodalmát teremtették meg, hanem a világirodalom remekei között ez időben kezdik
észrevenni a gyermeknek valót. A remekművek magyarázatos, átköltött, átigazított, magyarosított
változatai kerülnek a gyermekek kezébe. A „fordítás”szót csak hozzávetőlegesen használhatjuk.
Így érkezett meg hozzánk Robinson Crusoe, Münchausen báró, majd Don Quijote, Cooper
indiánregénye, George James Robin Hoodja, Andersen meséje stb.
Összefoglalás
A 16. és a 17. században a magyar gyermekirodalom alakulását a fordítások és az idegen

nyelvű alkotások adaptációi befolyásolták. A gyermek sokáig a felnőttek meséit, történeteit
hallgatta. A kor kedvelt olvasmányai: a mesék, a fabulák, a krónikás énekek, a széphistóriák, a
kalendáriumok, a vásári ponyvák. A korszak fontosabb szerzői és művei: Bornemisza Péter
Énekecske gyermekek rengetésére, Gyergyai Albert História egy Árgírus nevű királyfiról és egy
tündér szűzleányról, Tinódi lantos Sebestyén Cronica, Ilosvai Selymes Péter Az híres-nevezetes
Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való história.
1. Mutassák be egy dolgozatban az Árgyélus-téma vándorlását a magyar gyermekirodalomban

(Árgyélus és Tündér Ilona című népmese, Gyergyai széphistóriája, Vörösmarty Csongor és
Tünde, Kolozsvári Grandpierre Emil Árgyélusés Tündér Ilona)!
2. Hasonlítsák össze Toldi alakját Ilosvai és Arany János művei alapján!
3. Értelmezze a népmese-vizsgálat valamely szempontja szerint Csokonai Tempefői című
drámájából Szuszmir meséjét (első felvonás, hatodik jelenés)!
4. Mutassa be Heltai Gáspár Száz fabula című művét!
5. A nevelésnek milyen korabeli elvei érvényesülnek Szent István Intelemiben és Kölcsey Ferenc
Paraneisisében?
6. Elemezze a Mátyás királyról szóló mondák népköltészeti jegyeit!
1. Arany János: Naiv eposzunk. In: uő: Tanulmányok és kritikák. Kossuth Egyetemi Kiadó,
Debrecen, 1998. 76.
2. Komártomi Gabriella (szerk.): Gyermekirodalom. Helikon Kiadó, Bp. 1999.
2. 2. A klasszikus magyar gyermekirodalom
A magyar gyermekirodalom történetében az 1840-es esztendő jelenti a klasszikus korszak

kezdetét. 1840-ben Pesten jelent meg Bezerédy Amália Flóri könyve „sok szép képpel,
földrajzokkal és muzsika melléklettel”. Benedek Elek véleménye szerint nem az első„eredeti”
gyermekkönyvünk, hanem az első „igazi”. Könnyed, tiszta, népies hangjával azonnal
meghódította a gyermekeket, és szinte száz kiadást ért meg. Bezerédy Amália ismerte fel először,
hogy a gyermekeknek közvetlenül, egyszerűen, a nép hangján kell írni, hogy a gyermekeket a
környező világot megjelenítő játékos versek ragadják meg leginkább. Könyvének első részében
dajkarímeket, bölcsődalokat, az állatokról, a virágokról, a természetről szóló ötletes kis
versikéket, verses játékokat és találós kérdéseket közölt. A második felében versbe szedett
földrajzi, természetrajzi, csillagászati ismereteket találunk. Népies mondókái az iskolai
olvasókönyvekbe is bekerültek, és serkentő, megtermékenyítő hatással voltak a magyar
gyermekirodalomra.
A teljes gyűjtemény körültekintő pedagógiai szemléletről árulkodik, az alcímek magukért
beszélnek: I. Olvasási gyakorlatok; II. Dajkarímek, bölcsődalok; III. Apró versek és mondások;
IV. Az állatokról; V. Az állatokról kisebbeknek; VI. Virágok, növények, fák; VII. Játékok; VIII.
Talányok és találós kérdések; IX. A négy évszak; X. Mulattató olvasmányok; XI. Imák és
erkölcsi mondások. „Ennek a könyvecskének lelkéből sarjadzott ki az én gyermek-ifjúsági
könyveimnek terebélyes fája. Ez tette adósává a gyermekvilágnak mindazt a gyönyörűségét, mit
egyetlen könyv szerzett gyermeki léleknek, tetézve adni nektek gyerekek” (Benedek Elek). A
Flóri könyve körüli évtizedekben sok minden született az eredeti magyar gyermekirodalomban,
de mindez mára pusztán számon tartandó irodalomtörténeti, bibliográfiai adalékká lett. A
könyvek sorsát megpecsételte a feledékeny irodalomtörténet, és csak az értékesebb alkotások
maradtak fenn. A magyar gyermekirodalom a 19. század második felében is szüntelenül a létéért
küszködött, versenyzett a fordításirodalommal (pl. a német nyelvű magyarországi
gyermekirodalommal, de a franciával is). Nem csoda, hogy esztétikai értékű nemzeti
gyermekirodalmunk csak nagyon sokára tudott erőre kapni. Nemzeti kultúránk egészéhez képest
fáziskéséssel indult meg szellemi küzdelmünk az eredeti magyar gyermekirodalom létéért és
jövőéért. A magyar gyermekirodalom sikerét sokminden gátolta és sokminden segítette (pl.
osztrák mintára elterjedtek a karácsonyfák, alattuk olvasnivalóval).
A nemzeti tudat különféle történelmi gyökereinek felkutatása, életben tartása a 19. század
szinte valamennyi költője számára magától értetődő kötelesség volt. Gyermekköltészetünkre is
vonatkoznak az irodalom nagy korszakait minősítő igazságok. A magyar romantika a
reformkorban virágzik ki, a forradalom és a szabadságharc idején éri el csúcsait, léte a
kiegyezésig indokolható, ezt követően egyre anakronisztikusabbá válik. Gyermekköltészetünkben
is a negyvenes évek a legdöntőbbek, mennyiségben és minőségben egyaránt. A meghatározó
szintet ekkor Petőfi Sándor versei jelentik, neki köszönhetjük a magyar gyermekköltészet első
remekművét. Az Arany Lacinak című versről van szó, amelynek néhány műfajteremtő értéké kell
kiemelnünk. Ravasz vers ez, ha megpróbáljuk összefoglalni, arról szól, hogyan öntötte ki a
nagybajuszos ember a kis ürgét. Ha jobban megvizsgáljuk, az ürgeöntő ténykedése vízmerítéssel
együtt is legfeljebb a vers egyharmadát teszi ki. A lényeg ugyanis nem az, hogy mit csinál a
nagybajuszos az ürgével, hanem az, hogyan meséli ezt el Petőfi Arany Lacinak. A vers kulcsa
ennek a mesélésnek a jelenidejűsége, és a verset olvasó ezt éli újra, az elmondó pedig ezt
kénytelen újra eljátszani.
A mesélő a gyereket először ölbe csalja, játszik vele, majd kialakít egy különlegesen
hatékony párbeszédformát. Kérdései ugyanis válaszokat feltételeznek, elvileg az ilyen válaszok
beépíthetők a versbe, ám ettől rögtön megszűnne a mesélés spontaneitása. Így azonban minden
kérdést a hallgató válaszol meg, és a gyerekválasz nem tartozik bele a versszövegbe, de nem is
zavarja azt. A válaszba foglalt információt mindenképpen megkapjuk, amikor a mesélő végül
maga válaszol saját kérdéseire. A mesemondás hatásmechanizmusa elsősorban a késleltetésen
alapszik. A mesélő szándékosan húzza az időt, a kútnál üres a vödör, tele kell merni, és sokáig
kell találgatnunk, mit akar a mezőre kiballagó ember a vödör vízzel. Ez a lassítás nemcsak a
versbeli hallgatónak, hanem a verset hallgatónak is felcsigázza a figyelmét. Maga az ürgeöntés
gyorsan megtörténik. Ettől sokkal érdekesebb a poén: az ürgéről ugyanis nemcsak az derül ki,
gyors egymásutánban, hogy kiöntötték, nyakoncsípték, hazavitték, hanem az is, hogy maga Laci a
pórul járt kis mezei állat. Ebben a pillanatban kötődik össze egyetlen csomóba a vers valamennyi
szála. A mesehős azonos lesz a mesehallgatóval. Sőt, további azonosságok is előkerülhetnek,
amikor a nagybajuszos emberről kezd Petőfi mesélni, egyértelmű, hogy a képzelet a házigazdára,
Aranyra osztja ezt a szerepet. A folytonos ihlet hevében alkotó Petőfi ritkán mutatkozik ilyen
formavirtuóznak, mint ebben a versben. A magyaros vers ütemeit szimultán időmértékes
elemekkel is gyorsítja, ha szükséges. Ütemelőzőkkel, csonkított ütemekkel, együtemes
verssorokkal is játszadozva, hallatlan érzékenységgel követi nyomon a mesemondás és a
formaként használt párbeszéd lélegzetvételeinek ritmusát. Verstörténetileg is jelentős alkotás
tehát az Arany Lacinak.
Petőfi csak egyetlen gyerekverset írt szándékosan, de költészetének alapvetősajátossága,
hogy nagyon sok verse és önálló életre kelthető versrészlete adható a gyermekolvasó kezébe.
Gazdag fantáziával áradó, ugyanakkor realista képei, elapadhatatlan természetes humora,
keresetlenül egyszerű nyelve és ehhez kötődő természetes ritmusa, műveinek világos, lényegre
törő szerkesztése csupa olyan erény, amely a gyermekköltészetben még inkább alapkövetelmény,
mint a tanult felnőttnek szóló poézisban. A magyar költészettel ismerkedő gyermek Petőfi
verseiben találkozik először a család élményével. A Füstbe ment terv, az Anyám tyúkja, az Egy
estém otthon, az István öcsémhez című versek hatásának titka elsősorban a mondanivalójukat
hitelesítő kettős igazságban rejlik. Petőfi reálisan ábrázolja a szülői házat, a világ dolgaiban
tudatlanul is magabiztosan ítélkező apját és a szerény édesanyját, ám a reális képeket a versekben
áradó szeretet végül igazi szentképekké aranyozza. Főleg a tíz éven felülieknek élvezetes és
hasznos Petőfi tájverseinek tanulmányozása. Ezekben ott van a kor teljes (földrajzi,
társadalomrajzi, néprajzi) képe. A jól kiválasztott versrészletek látomásszerű realizmusukkal már
az egészen kis gyermekek számára is élményt nyújtanak. A hosszú verslista legelejére kívánkozik
az Alföld, Kiskunság, A puszta télen, A gólya stb. Ide kapcsolhatók az olyan zsánerképek, mint a
Kutyakaparó vagy a családi képekhez is visszakanyarodó Jó öreg kocsmáros. Népszerű
gyermekolvasmányok a Tintásüveg, az Orbán és a Csokonai. A Petőfi-életmű kiapadhatatlan
forrása azoknak, akik a gyermekek számára keresnek hiteles verseket. Az Anyám tyúkja és A mi
Petőfink legfontosabb gyermekköteteink közé tartoznak. A János vitéz pedig gyermekkorunk
legszebb verses meséje.
Petőfi költőbarátja, Arany János életműve már nehezebben adaptálható a
gyermekirodalom számára, a hatalmas terjedelmű Arany nagyepikából egyedül a Toldi került be a
kánonjába. A János vitéz mívesebb változatú ellenpárjának készült Rózsa és Ibolya a magyar
epikai költészet soronként megbecsülhető különleges remeke, amely éppen mívessége folytán
nem válhatott igazi gyermekolvasmánnyá. Egyetlen gyermektárgyú versét, Juliska elbujdosását a
költő nem tudta befejezni. Pedig a téma kedves és mulatságos: a kis Juliska világgá akar menni.
Készülődését mindenki teljes komolysággal figyeli, előre sejtve a végeredményt. A kislány a
kertek alatt megijed egy kutyától, és hazaszalad. Kedves történet lehetne, de megírásába Arany is
belefáradhatott. A hagyományos patriarchális értékrend, amelyet az okos felnőtt az oktondi
gyereknek közvetít, az ő kifinomult ízlése számára kevésnek bizonyult egy jó vershez. Arany
pedig csak azokat a műveket tudta megírni, amelyek értékében az utolsó pillanatig bízott.
Arany gyermekversei szintén az iskolán keresztül kanonizálódtak. Ilyen mindenek előtt a Családi
kör, amelynek kettős hitelessége van. Hőseit és környezetét saját gyermekkorából veszi, ám a
külvilág, a szabadságharc utáni terror néhány sorral elárult rettenetként van jelen. Arany
anekdotikus meséi a gyermekek számára is élvezetesek (A fülemüle, A bajusz), történelmi
balladái pedig a legkülönbözőbb korosztályoknál találnak fogadtatásokra. A kamaszkort Jókai-
korszakként is emlegetik.
Ez a „címke” a romantikus történelmi regény iránti vonzalmat fejezi ki. Jókai Mór
varázsa éppen azzal magyarázható, hogy romantikájának vonásai egybeesnek a serdülő olvasó
életkori igényeivel. Mindenekelőtt a történelmi érdeklődést, az ideálkeresést elégíti ki, vagyis a
kamasz személyiségének lényegét találja el. Mi biztosítja még Jókai sikerét? A meseszövés
készsége, az anekdotikus előadásmód, az emberfölötti erővel vonzó vagy taszító, hiperbolikus
arányú, élesen ütköztetett hősök. A nyelv dallama népi, zsargon és a ma már nehezen követhető
latin elemekkel tarkítva.Hangneme változatos skálájú: a fölemelő pátosztól a mélységesen emberi
humorig tart. A Melyiket a kilenc közül? című elbeszélése az apai szeretet, a családi
összetartozást, az egyszerű ember erkölcsi fölényét, lelki gazdagságát hangsúlyozza. A
legvitézebb huszár című kisregény a közlegényből huszárezredessé emelkedett Simonyi Józsefről
szól. A tehetséges parasztgyerek pályafutásának, csatákban szerzett hírnevének, szilárd
jellemének, Bécs által történt bebörtönzésének szemléletes ábrázolása ez a mű. A nagyenyedi két
fűzfa Jókai legtökéletesebben megkomponált kisepikai alkotásai közé tartozik. A magja
történelmianekdota, amely egyben helyi mondának is tekinthető, két fűzfa eredetmondájának.
Zetelaky József és Karassiay Áron, a két felsőosztályos diák ültette a két fűzfát, amely 1704-ben
még a két diáknak a győzelem emlékére földbe dugott fűzfadorongja volt. A Rákóczi-
szabadságharc nagyenyedi epizódja arról tanúskodik, hogy a kollégisták helytálltak a történelmi
időben, megverték a várost sarcoltató labancokat. Az anekdotázó Jókai elemében van az
elbeszélés bonyolításakor. A kétszálú cselekmény nemes célt érvényesít: a diákokkal az iskolában
és a csaták színterén is azonosulni tud az olvasó. A két szál egybefonódik: Zetelaky József, az
eminens tanuló a labancok vezérében, Trajtzigfritzigben nemcsak az ellenséget, hanem
szerelmének, Klárikának elrablóját is látja. Bőven árad a humor is ebben a remek kisregényben.
Jókai a diákhumort a mindennapi közegből átemeli a harcok hősi szférájába. Jókai ifjúsági
novellái számos kiadást megértek már. A legtöbb elbeszélés a „zivataros századok” romantikus
látomása. Sok közöttük a mondai, anekdotikus ihletettségű, de az ábrázolás túlzó arányai ellenére
a történelem valóságos borzalmait, a honvédő hazafiság legendás példáit idézik.
A Fulkó lovag a tatárjárás vámszedőjének rémtörténete. A rablólovag vásárba csalogatja
a tatárok elől menekülőket. Fényűző termeiben lakomával és házassági ajánlattal fogadja őket. A
Százszorszépek című elbeszélés is a tatárjárás korába visz. Jókai mintegy párbeszédet folytat az
íróasztalán álló koponyával, amelyről azt állítják, hogy Karadzin kán feje volt valaha. Az utolsó
csatár Kezy Domokos nevű mohácsi hősnek állít emléket. Karamán Ogli húszezer törökkel
akarja Mohács után az egész országot meghódítani. „Sok ilyen történet volt a mi múlt életünkben,
jó, ha egyet lejegyzett abból valaki” – ez az utolsó mondat. Az első pedig: „Sok dicsőt fed a föld,
kinek nevéről hallgat a hír”. Jókai tudatosan vállalta a történelem népszerűsítését, a példákkal
való nevelést. A kuruc korszakról szól a Huszti beteglátogatók. Tallósy uram Huszt várának
labanc kapitánya volt. Mikor megbetegedett, Rédey uram csellel foglalta el a várat: kurucai mint
„beteglátogatók” sorra érkeztek, az őröket pedig elküldték „orvosságért”. Így szállták meg Huszt
várát. Szinte kimeríthetetlen a Jókai-életmű, és ez az ifjúsági irodalom szempontjából is érvényes:
a Csataképek éppúgy része ennek az irodalomnak, mint A kőszívű ember fiai. A századvég felnőtt
irodalmában is válság ideje volt. Írónkat az Arany-epigonok csapata uralta. Műveiket (Pl.
Szabolcska Mihályét) országszerte szavalták az iskolákban. A polgárosodás, a fejlődő
iskolarendszer következtében nagy igény volt a gyermekirodalomra, és a könyvkiadásban
érdekelt alkotók igazodtak ehhez. Igyekeztek védeni pozíciójukat. Ebben a küzdelemben nem
egyszerűen a praktikus versgyártás versenyzett a költészettel. Az volt a tét, hogy a német nyelvű
kommersz gyermekkultúra magyar fordításban tovább rontott művein nevelkednek-e a magyar
gyermekek újabb generációi, vagy sikerül saját gyermekkultúrát teremtenünk. Ezért harcolt
parlamenti képviselőként, szerkesztőként Benedek Elek, aki folyóirataival, mesegyűjteményeivel
és átdolgozásaival, illetve saját gyermekirodalmi alkotásaival hallhatatlan érdemeket szerzett
gyermekkultúránkban. Négy évtizeden át folyamatosan vett részt a legrangosabb gyermeklapok
szerkesztésében, ezzel a gyermekirodalom egyik fő szervező egyéniségévé vált. Előbb Az Én
Újságomat szerkeszti Pósa Lajossal együtt. Ennek a gyermeklapnak fő érdeme, hogy kiszorította
a gyenge fordításirodalmat, tömörítette a tehetségeket a gyermekirodalom orgánuma körül, és
kezdetben hazafias szellemet képviselt. A Jó pajtás című gyermeklapnak előbb társ-, majd
főszerkesztője lett (1910-1921).
Legnagyobb hatású gyermeklapja a Cimbora volt. Kisbaconban szerkesztette ( 1922-
1929). Már az első évben száz munkatárs dolgozott a lapnak, ami példátlan a gyermekirodalom
történetében. A klasszikus és élő alkotóktól egyaránt közöl. A nagy műfaji skálája a
gyermekverstől az ismeretterjesztő írásig. Népszerűvé vált Elek nagyapó üzeni című rovata. A
mesegyűjtő és meseíró, Benedek Elek fő műve a Magyar mese-és mondavilág öt kötete (1849-
1896). Úgy mesél, int a népi mesemondó, írott szövege megőrzi az élőszó varázsát. A Benedek-
mesékre nem a mitologikus homály, hanem a világos erkölcsiség, a szegény emberi szemlelet
jellemző. A Magyar mese-és mondavilágban a gyűjtött meséken kiül saját meséket is találunk. Pl.
a Gyöngyvirág Palkó, vagy a Kolontos Palkó folklór-változatát nem ismerjük. „Nem a csodás
elemekkel túltömött mesék a magyar nép legkedvesebb meséi, hanem azok, amelyekben saját
magára, a maga észjárására ismer”, írja a mitológiai elemekkel zsúfolt mesékről. A demitizálás
egyik gyakori eljárása Benedek meseírásának, egységes mesestílusára jellemző a túlzott
tájnyelviség, a vaskos motívumok elkerülése és a prózaritmus felerősítése (párhuzamos
mondatszerkezetek, ismétlődő sztereotípiák, ritmuskeltő alliterációk). A népi mesemondó
karakter megőrzésével irodalmi nyelven újraformálta a tájnyelvi változatokat.
Ortutay Gyula így jellemzi Benedek Elek érdemét : „S ezzel adott nekünk a nagy
mesemondó egy csodálatos zengésű, ép, tiszta magyar nyelvet, amelynél nagyobb ajándéka a
magyar prózának kevés van ifjúságunk számára.” Benedek Elek a Csodalámpa négy kötetében
föl tudta mutatni a mese nemzetköziségét, a népek közös sorsát: 1260 oldal 27 nép 112 meséjét
tartalmazza. A gyermektörténet Benedek Elek jellemző műfaja. Az Apa mesél 1888 rövid
történeteinek középpontjában a legidősebb fiú, Marci áll. Ezek a Marcika-történetek erkölcsi
tanítást tartalmaznak. Vagy a természeti jelenségeket magyarázzák a gyermekeknek. Benedek
Marcell így idézi fel a műfajt:„Gyermekeinknek mesélgetve találta fel, mintegy véletlenül, az új
műfajt: a gyermekszobából kiinduló, gyermekhallgatók életéről szóló, a valóság határain néha
tréfásain átszökkenő, de anyagában reális mesét.” Nagyapókénál (1869) című kitűnő ifjúsági
regénye is fejezetenként önálló elbeszélés. A regény alapja Marci naplója. Témája a pesti unokák
székelyföldi utazása. Benedek Elek ifjúsági művei közül kiemelkedik a Nagy magyarok élete
(1905-1910) című életrajzsorozat tizenhárom kötete. Anyaggyűjtése rendkívül szigorú. Célja
kettős: gyermeki ideál fölmutatása a történelmi-életrajzi ismerettel. A nemzet javán munkálkodó
államférfiak, tudósok, művészek jellemképet rajzolja meg. A magyar gyermekköltészet győzelme
a német fordításokkal operáló konkurencia felett elsősorban Benedek Elek lapszerkesztő társának,
Pósa Lajosnak (közismertebben Pósa bácsinak) az érdeme. Madarakról és más állatokról szóló
versei babatörténetei között ma is találunk időálló darabokat (Pl. Cicaiskola).
Ezek a versek a kortársirodalom hasonló termékeivel összevetve, nagyon fontosak
lehettek a maguk idejében. Irodalomtörténeti érdemei azonban a lapszerkesztésben
múlhatatlanok. Tekintélyével meg tud szerezni lapjához (Én Újságom) a szükséges anyagi és
erkölcsi támogatásokat, állandó kéziratigényével pedig nála nagyobbak útját egyengette. Műhelyt
teremtett, amelynek vonzásában olyan kivételes művek születtek, mint Gárdonyi Éjjel a Tiszán
című remeke, és olyan kivételes életművek, mint a Móra Ferencé. Ha Móra Ferenc költői munkái
nem is mérhetőek prózaírói jelentőségéhez, néhány nagyszerű vers, verses mese, mégis található
az életművében. A Didergő király, amelynek verses szövege ma is népszerűbb prózai
változatánál, vagy Az aranyszőrű bárány, amely a Móra-életmű jelentősebb darabjaihoz tartozik.
A Panka-versek épp úgy fülbemászóak, mint Az egyszeri szarka, A csókai csóka, A cinege cipője.
Versei közül a legmaradandóbbnak különféle kiegészítésekkel teljes könyvvé dagasztott és így
újra és újra feltámasztott Zengőábécé bizonyult. Látszólag egyszerű iskolai tanköltemény, amely
soronként egy plasztikus képpel és legalább két ismételt hanggal kitűnően alkalmas hangok és
betűk gyakorlására. A vers észrevétlenül rejtegeti magában írójának összetett világképét. A
gyermekkorból hozott harmonikus természeti képek közé belopakodik a világháború, a Trianont
megért felnőtt ember tapasztalata. Még pontosan emlékszik a „jó az Isten” kezdetű közmondásra,
de már nem úgy folytatja, hogy „jót ad”, hanem csak úgy „jót akar”. A borzalmak,
igazságtalanságok éppen az égi mindenhatóság iránt tápláltak belénk olykor ilyen rejtett
formában is kételyeket. A pályakezdő Móra egykor nemcsak a Szegedi Napló szerkesztőségében
telepedik Mikszáth és Gárdonyi hajdani íróasztala mellé, hanem irodalom felfogásában is. A
hazai literatúra már jó néhány sikeres kísérlettel megújult, mikor Móra mindvégig ragaszkodik a
magyar próza hagyományos beszélgető-anekdotázó modorához. Mindez jellemző gyerekeknek írt
műveire is. Az Öreg diófák alatt 1906-ban és a Dióbél királyfi1922-ben megjelent könyve
valósággal keretet ad Móra ifjúsági munkáinak. A két kötetről felületesen azt is mondhatjuk,
hogy voltaképp azonosak. Mindkettő azonos mesék füzére, csak az utóbbi valamivel gazdagabb,
néhány időközben megálmodott történettel egészül ki. A szerző utólag neveket cserél ki, és újabb
népmesei fordulatokat emel a szövegbe. Az alcímben megfogalmazott alaphelyzet azonban
marad: „Egy öreg ember emlékei fiatal gyerekeknek.” Az emlékezés középpontjában 1848 áll,
sokat segíthet kisiskolások történelemszemléletének formálásában, a reformkor, a szabadságharc
az önkényuralom lényegének megértésében.
A Rab ember fiai (1908) teljesen hagyományos, előírásszerű, lineáris
cselekményvezetésű történelmi regény, kicsit meghintve mesés elemekkel. A történt 1. Apafi
Mihály erdélyi fejedelem környezetében játszódik. A regénynek mégsem a történelmi hűség az
erénye, az olvasó figyelmét a két siheder főhős kalandjai ragadjak magukkal. Tamás és Ádám, a
jó Szitáry Kristóf uram két növendék fia, a fejedelem apródjai apjuk igazságtalan
bebörtönzésekor bölcs öreg szolgájukkal szövetkeznek a kiszabadítására. Ennek a szöktetésnek a
története voltaképp a regény szüzséje. Van itt cselekvés, túszejtés, törökfogás és
igazságszolgáltatás. Van Móra Ferencnek egy elmés aforizmája: „A jó könyveket el kellene
tiltani, hogy olvassák őket”. Jól tudjuk, a gyermeki érdeklődés sokszor dacból serken ki. Ha
erőltetünk valamit, csak azért sem foglalkoznak vele. Móra Ferenc legismertebb és legtündéribb
története a Kincskereső kisködmön (1920). Túlerőltettük népszerűségét, hivatkozunk rá úton-
útfélen, így a cím és a történet is banalizálódott. Sokan népmesének hisszük ezt a művet s ez nem
is csoda, hiszen ez a gyönyörűséges gyerekregény tele van folklorisztikus motívumokkal. A
szegény foltozó szűcs olyan ködmönkét ígér fiának, amely kis gazdáját minden bajban megsegíti,
s előbb vagy utóbb még kincshez is juttatja Gergőt, az elbeszélésfüzér kis hősét. A kincskereső
kisködmön ugyan nem talál kincset, de emberi értékeket igen, sőt a lelkiismeret szavát is
tolmácsolja. Az érzékletesen megírt, megszenvedett hitelű könyvecske végső tanulsága: „A
szeretet: az élet”. A kezdeti irigység, csalás magának való, önző szellemét legyőzve jut el Gergő
az áldozat és a barátság erkölcsi magaslatára. Legnagyobb kincsit áldozza fel a megbántott
bicebócáért. A szeretet kiterjed Gergő rokoni, ismerősi körére (szülei, a kis bicebóca, Küsmödi,
Messzi Gyurka), kizárva belőle a zsugori Bordácsot.
Móra gyermekirodalmi életművének egy csúcsteljesítménye a Csilicsali Csalavári
Csalavér. Ez a meseregény a világirodalom „rókaregény” mintáját követi. A Csalavári rókacsalád
nem valami kópés-humoros, kedélyes játékos kalandok sorát ígéri az olvasónak, bár akad ilyen is.
A legjellemzőbb mégis a kíméletlen ragadozó állatmesei torzképe, az ember embernek farkasa, a
dzsungel- erkölcs kritikája. Móra nem verselt rosszabbul, mint a vele azonos jelentőségű költők.
De csak prózájával töltött be megújító szerepet irodalmunkban. Lírája szép, ám konvencionális.
A magyar gyermekköltészet megújulását Móricz Zsigmondnak köszönhetjük, akit a
megélhetési gondok kényszerítettek erre a „keserű kenyérre”. Móricz Zsigmond Zsiga bácsiként
nem csupán meséket, tanulságos történeteket irt a gyerekeknek, hanem verseket is. A Török és a
tehenek, az Erdő-mező világa című gyűjteménye (1906), Ady Új versek című kötetével és Molnár
Ferenc A Pál utcai fiúk című regényével egy időben született. A hatása is felér azokéval. Ha az
említett Török és tehenekhez hozzászámoljuk az Iciri-picirit és a Disznók az esőben című
verseket, nyugodtan állíthatjuk, hogy ugyan olyan korszakhatárhoz értünk, mint amikor az Arany
Lacinak című költemény megszületett. Pontosabban: mint egy hat évtizedes kitérő után Móricz
onnan folytatta, ahol Petőfi annak idején abbahagyta. A pesti segédszerkesztő, még a mesélő
szerepét is ugyan úgy fogja fel, mint a nagyszalontai ház költő vendége. A Török és a tehenek
című vers meséje kiszakítva a szövegkörnyezetből nagyon primitív történet, és első látásra ugyan
ilyen primitív stílusban fogalmazódik meg. Ám ez csak látszat. Az egész vers rímpár-fűzér,
amelyet a vers hallgatója hamar megtanulhat. A versben Móricz előre sejthető végzetdrámává
emeli a tehenekhez tudatlanságában vigyázatlanul közelítő Mehemed történetét. Ráadásul mi, a
beavatottak titokban még egyet is értünk a tudatlanság bűnhődésével. Az Iciri-piciri a
macskagazda ökreit keresi, és z igazi lehetőséget teremtene egy kis kalandozásra, de a lényeg
éppen az, hogy a gazda hiába jár be minden elképzelhető helyet, a csavargó ökrök otthon
lapulnak egy tökben, ahová mohóságukban berágták magukat. Egy másik versében a disznók
egyszerűen hazaszaladnak a váratlan esőtől. A vers lényege nem több mint ennek a nagyon
mulatságos futásnak a szemléletes leírása (Disznók az esőben). A három mű titka – ha óvatosan is
kell fogalmaznunk- úgy összegezhető, hogy a tanulságos versek, történetek írására fogott felnőtt
fellázadt, összekacsintott a gyerekekkel: Hagyjuk a tanmeséket, inkább játsszunk! Elvégre maga a
vers is játék. Ezzel a precedenssel valóban új korszak kezdődött el gyermekköltészetünkben.
Eddig a költő vagy szigorú tanító bácsi volt, aki verselve, mesélve oktatott, jobb esetben jóságos
szülő, aki oktatva verselt vagy mesélt. Ettől kezdve a gyerekeket ki lehet vinni a tanteremből
vagy a patriarchális értékrendet képviselő családi asztaltól a játszótérre, ahol maga a költő fog
előviháncolni gyermekközönségének, mint a garantáltan legtalálékonyabb és legvásottabb nebuló.
Móricz állatmeséivel egy időben született pózai írásai közül kiemelkedik vékonyka
gyermekregénye, A magyar tengeren (később Pipacsok a tengeren). Tizennégy folytatásban,
1908. július 25-től október 24-ig jelent meg szombatonként Az Újság hasábjai. Ebben
szerkesztőségben dolgozik a pályakezdő író, méghozzá a gyermekrovatnál. A történet akár egy
mondatban is elmondható. A parittyási tiszteletes unokája, Gabi úrfi meséli el azt a napot,
amelyet a Tisza által elöntött határban tölt Bucsi bácsival, annak unokájával, Miskával és
legfőképpen titkos szerelmével, Szabados Zsuzsikával. Az alapkonfliktus szerelmes Gabi úrfi és a
parasztlány Zsuzsika fiú-lány párharcából bontakozik ki. Bár Móricz regényének megjelenése óta
nagyot változott a világ, de melyik gyerek ne álmodozna arról ma is, mi lenne, ha ő...?
Szeretnének olyak bátrak és hősiesek lenni, mint az általuk választott példaképek, ezért is lehet
érdekes számukra ez a regény, amelyben izgalmasan keveredik egymással a valóság és a fantázia
világa. Az árvíz leírásának naturalisztikus képei pedig még napjaink vizuális ingerei között is
élményt jelentenek a maguk drámai és nagyon hiteles képeivel. A Légy jó mindhalálig című
Móricz-remekmű már több tucat ifjúsági kiadást is megért. Ez a könyv mégsem egyszerűen
ifjúsági regény. A századforduló Debrecenéről, a kapitalizálódó társadalom pedagógusairól, és
kamasz diákjairól, kollégiumi nevelő tevékenységéről valóban nincs szebb írás. Mégis másról van
itt szó:”... nem a debreceni kollégium szenvedéseit írtam meg - vallotta Móricz egyik levelében-,
hanem a kommün alatt s után elszenvedett dolgokat...Én akkor rettenetes vihar áldozata voltam.
Valami olyan naiv és gyerekes szenvedésen mentem át, hogy csak a gyermeki szív rejtelemi közt
tudtam megmutatni azt, amit éreztem, s lám az egész világ elfogadta, s gyermek sorsát látták
benne. Az ember örök gyermek, s gyermek marad, ha a feje deres is...” Móricz a gyermeknek, a
serdülőnek a dolgokat nevén nevező gondolkodásán, közvetlenül és őszintén reagálóérzelmein
keresztül valami többet és mélyebbet akart elmondani a „felnőttek” világáról és önmagáról.
Többen kimutatták, hogy különösen Törökék és Doroghyék bemutatása tágítja a környezetrajzot
olyan széles társadalombírálattá, amely már túlmutat az ifjúsági irodalom társadalomábrázolási
lehetőségén, de a hangja és írói módszerei sem ifjúsági regényre vallanak. Csupán a gyerekek
szerepeltetése egyedül természetszerűleg nem meríti az ifjúsági irodalom kritériumait, ilyen
alapon ebbe a körbe vonhatnánk a többi Móricz-mű közül mindazokat, amelyek felismerik és
felhasználják a gyermeki és serdülő psziché sajátosságait, s ahol megnyilvánul gyermek-és
kamaszrajzoló művészete (Forr a bor, Bál, Kamaszok, Árvácska). Az igazán jelentékeny
művekre jellemző, hogy több rétegük van. Ezek egyikét-másikát a serdülő ifjúság is képes átélni,
értelmezni. Csak az a baj, hogy a többi érék homályban marad, és felnőtt fejjel nem vállalkozunk
újra arra a szellemi kalandra, amit az újraolvasás jelent, azaz, hogy az ifjúkori olvasmányélmény
gazdagodjon mindazzal, amit a gyermekész, a még eszmélődő értelem és érzelem
természetszerűleg nem tudott befogadni.
A Légy jó mindhalálig lapjain elsősorban a regény kiskamasz hősében roppant erős
morális érzékenység munkál. Nyilas Misi felháborodik a diákok csínytevésein. Szörnyű
megaláztatásként éli meg, hogy társai távollétében felfalják a pakkot, amelyet édesanyja küldött
neki. Naivitásában azt hiszi, hogy csak a gyermektársadalomban léteznek ilyen
igazságtalanságok. Borzadva kell aztán tapasztalnia, hogy a felnőttek közt is hasonló az erkölcsi
felfogás. Drámai, ahogyan a reskontó-ügybe belekeveredik. Igazi tragédiája azonban az, hogy
virágzik benne a jóság eszménye, amelyet az élet posztulátumának tud a kis gimnazista, de
amelyet nap,mint nap meggyaláznak a külső körülmények. Móricz művét tekintsük amolyan
„nevelődési” regénynek, amilyen Robert Musil (Törless iskolaévei) vagy Ottlik Géza (Iskola a
határon) munkája. Megismerve a kollégium talmi értékrendjét és a cívisváros érdekvilágát,
Nyilas Misi végül is szocializálódik. Igaz, nem kér belőle, inkább meghasonlik önmagával, nem
akar debreceni diák lenni. Sőt: nem akar élni. Nyilas Misi konfliktusai az író és a világ
összecsapásának válsághelyzeteit tükrözik.
A költészetben a kezdődő 20. század teljesen új gyermekszemléletét Kosztolányi Dezső
fogalmazta meg A szegény kisgyermek panaszai (1910) című verseskötetében. Természetesen
ezek a versek elsősorban nem gyerekeknek szólnak. Kosztolányinak ebben sikerül valamilyen
gyökeresen újat mondania a század elő állandó újdonságra éhes publikumának. Amikor a
felmutatni való titkokat mindenki önmagában keresgélte, Kosztolányi felfedezte – mint
közérdeklődésre számon tartó titkot – a saját gyermekkorát. Gyermekkora mindenkinek van, a
költőnek is. Ez többnyire akkor válik érdekessé, ha valamilyen távolság, fal választja el ezt a
gyerekkort a felnőtt világtól. Kosztolányi esetében ez a távolság összefügg Magyarország szédült
tempójú városiasodásával, ami a lüktető életű főváros és a békésen szunyókáló Szabadka között
legalább a duplájára nyújtotta az emlékező költő és a megidézett gyerek közötti negyedszázadot.
A patriarchális középosztályi családban felnövekvő polgárgyerek élete a maga elzártságában,
különféle védettségeivel éles kontrasztot képez a különlegesen művelt pesti költő mai világával.
Ez a távolság ugyanakkor kitűnően alkalmas arra, hogy Kosztolányi emlékezései során
lerombolja az ártatlan-tudatlan gyermeki lélekről a még mindig fennálló, bár teljesen idejétmúlt
hiedelmeket.
A szegény kisgyermeknek csak a környezete ilyen klasszikusan patriarchális. A felidézett
szülői ház díszletei, az odaillő hősök (rokonok, ismerősök) még korábbi szemléletű
gyermekábrázolást sugallnának. Ez a kisgyerek azonban a maga különleges áttételek alapján
működő információs csatornarendszerén keresztül sokkal többet tud a világról, mint azt sejteni
lehetne róla. Az úgynevezett gyermeki dolgok lényegében nem is érdeklik. Az élet köti le a
fantáziáját misztikussá növekedett titkaival. Elsősorban a halál izgatja, amelyet nagyapja
eltávozásakor közelebbről is megpillanthat, ugyanakkor gyermeki mámorral élvezi a közös erővel
kivégzett beak felett a gyilkolás borzongó örömét. Ugyanígy foglalkoztatja az öngyilkosság
képzete. A felnőtteket sem a kötelező gyermeki tisztelet protokollja szerint figyeli. Édesanyja
fiatalkori képére úgy néz, mint egy kíváncsi leendő férfi egy szép fiatal nőre. Ez a szemlélet
egészen új a mi gyermekköltészetünkben. Tulajdonképpen lekicsinyellhetnénk jelentőségét,
hiszen igazi gyermekverssé a kötet alig néhány darabja vált. De a 20. század könyvkiadókkal és
folyóiratokkal telitett irodalmi infrastruktúrájának köszönhetően alig találunk olyan költőt, akitől
Kosztolányihoz hasonlóan ne lehetne összeállítani egy gyerekverskötetet. Szempontunkból főleg
azok az alkotók lényegesek, akik szemléletváltásukkal meg tudták határozni költőtársaik
művészetét is. A szegény kisgyermek panaszai ilyen alapvetően utat mutató kötet, és néhány verse
a legszebb magyar gyermekversek között van: Mostan színes tintákról álmodom, A húgomat a
bánat eljegyezte, A rút varangyot véresen megöltük, Én öngyilkos leszek,Akarsz-e játszani?
Ahogy a magyar regény születésénél fordítások, átdolgozások bábáskodnak, a hazai
ifjúsági irodalom első regénypróbálkozásai is külföldi könyvek ösztönzésére keletkeztek. A 19.
század közepétől a magyar nemzeti identitástudat és a polgárosodás megerősödésével lassan
megtalálja a helyét a hazai művészeti életben a gyermekkultúra. A gyermek olvasmányai között
pedig egyre fontosabb szerepet játszik a regény. A magyar ifjúsági regény csúcsteljesítménye A
Pál utcai fiúk. Szerzője Molnár Ferenc készséggel áll rendelkezésünkre ifjúsági regényének
keletkezéstörténetével. „ A Pál utcai fiúk a legjobban szívemhez nőtt könyvem, 1906-ban írtam
folytatásokban egy ifjúsági lap számára, amelyet volt tanárom, Dr. Rupp Kornél szerkesztett.
Abban az időben természetesen még nem volt rendezett írói beosztásom, s így a körúti
művészkávéház karzatán írtam délutánonként az egyes folytatásokat. Erre a szedő személyesen
ügyelt fel, és szinte kitépkedte kezemből az esedékes kéziratlapokat. Egyébként is szerettem a
karzaton dolgozni a nagy csend miatt, mert a szokásos kávéházi zsibongáson és a szünet nélkül
szóló katonazenekaron kívül semmi sem zavart meg a munkában. Szóval ezen a nyugodt helyen
álmodtam vissza a gyerekkoromat, amikor még a Lónyai utca református gimnáziumába jártam,
és valóban megvolt a grund a Pál utcában.”
Molnár Ferenc műve kalandregény a javából. Két fiúcsapat küzd egymással a grundért,
hogy legyen hol játszaniuk. A Pál utcaiak védik a „hazájukat”, a vörösingesek a Füvészkertből
támadnak. Hogy kinek az oldalán áll a mindenható narrátor-író?! Minden esetre Molnár Ferenc
számára nincsenek ellenszenves, vásott gyerekek. A Pál utcaiak kedves kiskamaszok, de a
füvészkeretiek is derék fiúk. Igaz, a két Pásztor eléggé nagy imposztor:elszedik a kisebbektől a
golyókat. De az író láthatóan mégis szakit a romantika „jó vagy rossz” végtelen sablonjával.
Mindkét csapat eszményképe történelmileg ma is igazolt. A Pál utcaiak Kossuth Lajos serdülő
honvédei, a füvészkertiek Garibaldi növendék katonái. Az ifjúság persze túldimenzionál mindent.
Így lesz a regény „valóságos kis gyermekeposz”, ahogy Beöthy Zsolt definiálta. Molnár Ferenc
tartja magát az eposz etikájához: a szereplők tisztelik egymást, felelőséggel tartoznak egymásnak.
A regényíró ismeri a nagy titkot, a játékot halálosan komolyan kell venni. A regény kitűnő
leírásokat nyújt a metropolissá terebélyesedő Budapestről. A sarkon szól a verkli, árulják a
törökmézet, jár a lóvasút... És új házakat építenek az üres telkekre. De ezek a külső zajok alig
szűrödnek be a fiúk öntörvényű világába, mindössze résnyi bejárás van a felnőttek életébe. Geréb
árulása szükséges ahhoz, hogy megtudjunk valamit ügyvéd apjáról. Nemecseknek halálosan meg
kell fáznia, hogy beléphessünk szabó édesapja szegényes lakásába. Csak egy pillanatra villan
egy-egy felnőtt arcéle, és a fiúkról is csak vázlatokat készít az író. Csele gigerli, Csónakos
nagyokat füttyentget, Csengey az „első pad első”,Wendauernek alig van nagyobb lába, mint
Nemecseknek. Csak három gyerek arcvonásai markánsabbak a regény lapjain: a Pál utcaiak
vezére, Boka János okos, értelmes, jó rányitó. A vörösingesek parancsnoka Áts Feri, az író neki
kölcsönözte utónevét. Rámenős, de lovagias típus. Nemecsek Ernő az örök közlegény, akinek
életében eljön a nagy pillanat, hogy legyőzze Áts Ferit és önmagát. Ez az életébe kerül. A
gyermekhalál általában tabu az ifjúsági irodalomban. Molnár Ferenc nem tiszteli ezt a tabut, és
eleget tesz az események logikájának: az igazi hősnek meg kell halnia, hogy felmagasztosuljon.
Az már a történelem szokásos fintora, hogy Nemecsek önfeláldozása nem volt elegendő a „haza”
megvédésére, az urbanizáció mohósága beépíti az „édes grund”-ot is.
A két világháború közötti magyar költészet egyre sűrűbben érkező új és új generációi
fokozatosan szinkronban kerülnek a kordivatokkal. A gyermekköltészet remekei sok mindenben
meg is haladják elődeik szintjét. De a különféle esztétikai és politikai értékrendek
áttekinthetetlenné váló kavalkádjában dilettánsokat lehet költővé koronázni, és József Atillát lehet
barátságos vállon veregetéssel lefokozni. A diszharmonikus kor kultúrája túl felnőtté vált. A
gyermekkönyvet a mostoha körülmények között fennmaradó kiadók egyre inkább üzleti
vállalkozásának tekinthették Szabó Lőrinc nem a tömeg kollektív, hanem az ember személyiségi
jogainak nevében lázad. Erkölcse is sajátságos. Nem a ránk hagyományozott – Isten által
szentesített- törvényeken alapszik, hanem a valóság törvényeinek racionális felismerésén. A
„bűnös” ember szerinte csak ösztöneinek enged, önzése jogos önvédelem. Az intellektusnak
viszont épp az a kötelessége, hogy ezzel szembenézzen. Kegyetlenség „semmiért egészen”
áldozatot követelni szeretteinktől, de önzésünket leplezni erkölcsösebb, mint kegyes hazugsággal
eltekerni az igazságot. A költészetnek éppen az a dolga, hogy kifordítsa köznapi
gondolkodásunkat, hiszen a megbolygatott felszín alatt közelebb jutunk a mélységekhez. Ez a
racionális-analitikus gondolkodás azonban riasztóan szemben áll mindazzal, amit eddig a
gyermekköltészet normatíváiról megállapítottunk. Ha ehhez még hozzászámítjuk Szabó Lőrinc
bonyolult, szikár, olykor már tudományosan pontos versmondatait, a szóképek, a szóalakzatok, a
„varázslás” teljes hiányát, a prózához mesterségesen közelített versritmust, a legendásan
tompított rímeket, akkor végképp nem tudjuk megmagyarázni, hogyan születhettek meg nem
csupán jó, hanem megunhatatlan gyermekversei.
Szabó Lőrinc gyermekverseiben elsőnek éppen a ritmus dinamizmusa ragad meg
bennünket. Táncvers-mondják erről a műfajról -, de Szabó Lőrincnél a tánc váratlan váltásaival
inkább a tornára hasonlít. Az Esik a hó például a gyermekversek kedvelt formájában, a kétütemű
nyolcas sorokat hetesekkel váltogatva indul: „Szárnya van /de nem madár, / Repülőgép / amin jár,
/ Szél röpíti, / az a gépe, / Így ül a ház tetejére.” Az indító sor ismert találós kérdés. A képváltások
meghökkentők, ugyanakkor ügyelnek a folyamatosságra. A hó a ház tetején található drótok
között „belebúj a telefonba / lisztet rendel a malomban”. Az új képváltást aztán ritmusváltás jelzi
négy- kettős beosztású, hat szótagos sorokkal („fehér már az utca / fehér már a muszka / pepita a
néger / nincs Fekete Péter...”). Ezek után észrevétlenül időmértékesre vált a verselés:” Sehol, / de
sehol / nincs más / fekete, / csak a Bodri / kutyának / az orra / hegye- / és reggel az utca, a
muszka, a néger / a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter...”. Miután a vers a maximális fordulatszámra
pörgött fel, a költő prózaibbra kuszálja a ritmusát: „És ráadásul a rádió / mind azt kiabálja, hogy
esik a hó!” Mintha az Arany Lacinak motorizált változatát hallanánk. Hasonló ritmusjáték a
Hörpentő és a Szél meg a Nap. A látvány pedig úgy hasonlít a Petőfi képzeletéből elkanyargó
képsorokhoz, mint a kényelmes valóság a filmvásznon látható rohanáshoz. Lóci a legismertebb
gyermekhősünk. Ő a magyar Róbert Gida, akinek azonban nem a kedvenc játékairól mesélnek,
hanem róla mesélnek a felnőtt-titkok gyermeki megnyilvánulásaira kíváncsi olvasónak. Apjától
örökölt lázadó alkata predesztinálta erre a szerepre. Nővére, a kis Klára legfeljebb ártatlanul
csodálkozott azon, miért nem tudnak szülei egy pengőt adni neki irkára, amikor egy „rendes
házban” legalább 100 pengőnek kellene lennie. Lóci körömszakadtáig harcol érdekeiért.
Szimbolikusnak tekinthető az, hogy egy bicikli megvásárlására képtelen apjából kisírja a bicikli-
verset, amely aztán meghozza neki m az ajándék biciklit. Lóci csak távoli rokona az áldozat
gyermekhősöknek. Ő is szenved családja anyagi helyzetétől, ám a családfői hatalmat kényszerből
képviselőköltővel állandó szellemi háborúban áll. A családfő megvívja ezeket a háborúkat, a
költő pedig gyermek nézőpontjából mindent újragondolva az ellenfél mellé áll. Ennek a
tudathasadásos helyzetnek leghíresebb versbéli ábrázolása Lóci óriás lesz. De ugyanerről szól a
Lóci lázadása című vers is. A tekintélyelv elviselhetetlen súlya egyébként legpontosabban a
Rádió című versben mérhető meg. A beteg kisfiút azzal vigasztalja az apja, hogy magára vállalja
a családi rádió elrontását. És amikor a játékba bekapcsolódó anya azt javasolja, hogy ezért meg
kellene verni az apát, Lóci boldog eufóriájában megfeledkezik a betegségéről is.
Szabó Lőrinc távol-keleti mítoszokhoz kapcsolódó verseiből is sokat profitálhatnak a
szellemi kalandozásra kapható kisiskolások. Hiszen a költő a saját gyermekeinek is mesélte
ezeket a történeteket. A versek születésének indoklása tanulságos: „ ...Antikrisztiánus méregből,
ifjúkori düh maradványokból, de igazságérzetből is elhatározta, hogy ebből a nyavalyás
keresztény Európában illetve Magyarországon terjeszteni fogom más, nekem tetsző vallásoknak
és népi hiedelmeknek az anyagát: Akadtak jó bölcs és szent emberek nem csak ebben a vén
Európában...” Inkább kamaszoknak szólnak ezek a mesék. Dsuangi Dszi alma például kitűnő
kiindulópont lehet a megismerés objektív és szubjektív voltának. A Van An-Si, amely költője
szerint „egy majdnem ezer éves kínai kommunista próbálkozás” parabolisztikus története, többet
elmond az elmúlt kor alapellentmondásairól, mint bármilyen más hasonló terjedelmű szöveg. A
SzunVu Kung lázadása megidézi Buddha alakját, és rögtön képet kapunk a kereszténység és a
buddhizmus különbségeiről és azonosságairól is. Vannak szabályos gyermekversei Szabó
Lőrincnek (Falusi hangverseny, Csibe, Sokat tud az én kezem,Vadliba), és annak témái szerint
egészben, vagy részben gyermekverssé vált gyönyörű költeményei (Ima a gyermekekért,
Nyitnikék). Gyermekköltészetének legfőbb érdeme az apa-fiú viszony újraértelmezett
szereposztása. Okos felnőtt néz szembe itt is oktondi gyermekekkel, ám a felnőtt annyira okos,
hogy rájön oktató szándékainak kudarcára, és mindebből ő maga okul. „Örülni tanulok a
gyermekeimtől” – mondja, bár nem öröm ez a tanulás.
József Attila örök gyermek marad a költészetben, pontosabban szökevény, aki hiába
akart minduntalan normális felnőtté válni érte jött a saját gyermekkora. Hároméves, amikor
kalandos természetű apja otthagyja családját a legreménytelenebb nyomorban. Tizennégy éves,
amikor anyját is elveszíti. A jóságos mama érzelmes képét a Mama című versben idézi fel. Ez a
világirodalom egyik legszebb anyaverse. Még a nyelvi határokon is átsugárzik ereje. Croce, a
nagy olasz esztéta csupán nyersfordításban olvasta, mégis rajongó sorokat irt róla. A Mama
korhatár nélküli vers, benne mindeni ugyan azt találja gyönyörűnek. Pedig már nem is figyelünk
a titkaira. Arra, hogy a költő „már egy hete” gondol a mamára. Ez a vers hosszú töprengéssel
kikínlódott igazság. A föl-alá járkálva közben megtorpanó fiú idézi fel a hasonló mozgással
robotoló mamát. A második rész derűs anekdota is lehetne. A némi eufémiával őszintének
nevezhető oktondi gyermek, semmit nem értve a helyzetből játéknak fogja fel anyja pokoli
robotját, és sértetten veszi tudomásul, hogy a „dagadt ruha” fontosabb nála. A felidézett mama
azonban néma és provokálhatatlan. Nem büntet, de nem is magyaráz. Az egykori konfliktust
végül nem a szavak, hanem a látomás képi sajátosságai döntik el. Az, hogy gyermekszemmel
alulról látunk mindent. Fönt van a padlás, a szárítókötélre kerülő ruha és mindenekelőtt mama,
akinek alakja ebből a megmagyarázhatatlan perspektívából válik egyre monumentálisabbá. A
Mama eléggé nem értékelhető sajátossága, hogy a gyermek számára nem csupán befogadható,
hanem pontosan értelmezhető, átélhető. Különösen, ha keresünk még néhány más példát a költő
verseiben megjelenő édesanyáról. Gondoljunk például A Dunánál gyönyörű két sorár, amelyben a
költő lába előtt elhömpölygő folyam „ Min édesanyám, ringatott, mesélt/ mosta a város minden
szennyesét”.
József Attila rajzolta meg műveiben a leghátborzongatóbb pontossággal a gyermeklélek
átélhető, de kimondhatatlan titkait. Nem csak a versek vallomásait kell figyelembe vennünk,
hanem olyan hiteles történeteketis, mint a Csoszogi, az öreg suszter. Vagy a Szép Szó egyik
szerkesztői levelében leírt kalandját, a kísérletező kedvében eltört lámpaburával. De ide
sorolhatjuk betegségének gyorsírással lejegyzett dokumentumát is. Ebbe a körbe tartozik az
Iszonyat című vers-triller, amely azt demonstrálja, hogyan kelt gyilkos ösztönöket egy kislányban
a bezártság. Nagyon fontos tisztáznunk: a József Attila gyermekvilágnak csupán egy töredéke
adható át a gyerekeknek. Sokkal pontosabb mérlegeléssel kell vigyázni a korosztályi
szempontokra, mint általában. Többször kell részleteket használni az egész mű helyett. Vannak
kevésbé kiaknázott lehetőségek a gyermekek számára készült József Attila versválogatásokban. A
hitvalló materialista József Attila ugyanis költészetünk egyik legnagyobb istenkeresője volt.
Szerencsénkre Istent is mindig gyermekperspektívából látta. Tizenkilenc évesen írt Isten című
versciklusa kedvelt darabja az iskolai szavalóversenyeknek. A gyermekszemmel nézett Isten
alakja, ugyanis csodálatosan életszerű : „Ő vigyáz a tiszta cipőre, / az utcán is kitér előre. / Nem
tolakszik, és nem verekszik, / ha alszunk csöndesen lefekszik.” Ezek után természetes, hogy a
költő boldogan vállalja érte az általa leggyűlöltebbnek tartott gyermeki feladatot: Ha Ő küldené,
elmenne a boltba is.József Attila költeményeinek egyik jellegzetes sajátossága a belőlük sugárzó
szeretet az emberek, az állatok és a környező természet iránt. Ilyen vers például a Hangya, a Tél,
a Kertész leszek. Tulajdonképpen minden tájleírása - a gyermek szemével nézve is - plasztikusan
rekonstruálódó képekből áll. Ám ezek a képek nagyon sok elvont gondolatot hivatottak hordozni.
József Attila - Szabó Lőrincet követve – távol-keleti mesével is megpróbálkozott (Indiában, hol
éjjel a vadak...)
József Attila tulajdonképpen csak egyetlen verset írt a gyerekeknek, az Altatót. Ez nem
csupán költői remekmű, mesterségbeli fogásait is tanítani lehetne. A praktikus céllal mondott
énekelt Altató a műfajteremtő elődök nyomdokain jár. Egyfelől állandóan visszatérő refrénjének
monotonitásával segíti az álomba ringatást, másrészt a gyermek számára vonzó, színes
fantáziaképekkel megelőzi a kellemes álmokat, enyhítve ezzel az elalvás előtti szorongást. Az
indító kép („Lehunyja kék szemét az ég, / Lehunyja sok szemét a ház”) nagyon plasztikus. Segít
elhitetni, hogyan alszik el minden más, aki, vagy ami fontos kis Balázs számára. Természetesen
minden egyes kép külön példája a költői varázslásnak, ennek tetten érhető eszközét pedig- József
Attila híres kifejezését parafrazálva – akár képes képtelennek is nevezhetjük. Minden szakaszban
van egy vizuálisan elképzelhetetlen absztrakt fogalom. A bogárral és a darázzsal együtt elalszik a
zümmögés, a villamossal a robogás, a kabáttal a szakadás, a játékokkal és az erdővel a kirándulás.
Az utolsó előtti versszakban a költő egy rafinált trükkel a vers ritmikáját is megbolondítja. Amit
eddig tett, az nem volt igazán „szabályszerű ” egy gyermekversben. Nem elég, hogy jambusokban
verselt, de még egy kis színező, öt- háromosztású ütemhangsúllyal sem próbált enyhíteni a
felnőttesen lüktető versritmuson. A hatodik szakaszban azután egy gyermekversből
szabályszerűen kitiltott enjambement-nal majdnem prózát formál versből. Ezzel a változással azt
érzékelteti, hogy ebben az elalvás előtti pillanatban már egy kicsit összekavarodnak a látomások,
közeledünk az álomvilághoz. Balázs eddig példákat hallott arról, hogy minden elalszik, hallott
érveket, hogy ami neki kedves, azt már úgysem találja ébren. Bepillanthatott álomország
perspektíváiba, az üveggolyókent megkapható távolság csábításával. Az utolsó szakasz kizárólag
róla szól. Álmában az lehet, amire vágyik. Már ezt csak a legfontosabb érv tetőzheti be, hogy
anyuka is elalszik. Az érték a gyermekversek terén más, mint az ún. nagyköltészetben. Megfelelő
minták birtokában a formakultúrával rendelkező költő tud jó gyermekverset írni. Ezeknek a
mintáknak a megalkotása a költő igazi feladata. A megfelelő minták kanonizálása pedig a
gyermekkultúra infrastruktúrájában tevékenykedő szerkesztőké, kritikusoké. A József Attila
művészetéből összeállítható minta a legutánozhatatlanabb. Tartalmilag és formailag egyaránt
túlzottan kötődik egy konkrét valósághoz.
Összefoglalás
A klasszikus korszak többszörösen is jelentős a magyar gyermekirodalom történetében:
ekkor jelenik meg az első gyermekkönyv (Bezerédy Amália: Flóri könyve), megszületik az első
igazi gyermekvers (Petőfi Sándor: Arany Lacinak), megjelennek a gyermekirodalmi folyóiratok,
a könyvkiadás, kialakulnak ennek az irodalomnak az intézményi feltételei. A 19. század második
felének jelentősebb szerzőitől olyan alkotásokat vesz át a gyermekirodalom, amelyek ma is
alapművei a tankönyveknek és az antológiáknak. A klasszicizálódás a formai és a tartalmi
gazdagodás mellett műfaji kiteljesedést is jelent, így a fordításirodalmat és az idegen nyelvű
adaptációkat felválthatja az eredeti magyar gyermekirodalom. A reformpedagógiai irányzatok
megjelenésével a századfordulón megváltozik a gyermek és a gyermekkor megítélése. Ezt a
szemléletbeli változást Móricz Zsigmond. Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, Molnár Ferenc,
Szabó Lőrinc, József Attila és mások életművében követhetjük nyomon. A hagyományos
tekintélyelvű pedagógiát nyitottabb gyermekszemlélet váltja fel, a merev oktatói-nevelői
szándékot pedig a szórakoztatás és a játékosságra való törekvés ellensúlyozza. A korszak
jelentősebb alkotásaiba beépül a 20. század pedagógiai irányzatainak legfőbb törekvése: a
gyermekközpontúság.
1. Értelmezze a mesei motívumok szerepét János vitéz boldogságkeresésében!
2. Mutassa ki a patriarchális szemlélet és a családi idill funkcióit Arany János gyermekirodalmi
alkotásiban!
3. Milyen műfaji jegyek segíthették elő Jókai Mór gyermekirodalmi adaptációját? (Használja fel
A tengerszem tündére Ion Creanga Könyvkiadó, Bukarest, 1979. című kötetet!)
4. Elemezze Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című meseregényének erkölcsi világképét!
5. Milyen műfaji funkciói vannak a meseszerűségnek Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című
regényében?
6. Dolgozza fel tantárgy-pedagógiai szempontból Móricz Zsigmond gyermekverseit, különös
tekintettel a játékra és a játékosságra!
7. Elemezze a felnőtt-gyerek viszonyt Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényében!
8. Foglalja össze a gyermektéma újszerűségeit Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai
című versciklusában!
9. Milyen gyermekkori élményeket dolgoz fel Szabó Lőrinc a Tücsökzene című ciklusában?
10. Milyen sajátos stiláris jegyekre hagyatkozik Karinthy Frigyes Kosztolányi gyermekvers-
paródiáinak megírásakor az Így írtok ti című kötetben?
11. Elemezze a szövegritmus és a zeneritmus viszonyát József Attila megzenésített verseiben!
12. Milyen formai újításokat eredményez a modern időmértékes versritmus József Attila
gyermekverseiben?
13. Milyen tematikai azonosságok mutathatók ki József Attila gyermekverseiben és József Jolán
A város peremén című regényében?
14. Készítse el Molnár Ferenc a Pál utcai fiúk című regénye utolsó jelenetének dramatizált
változatát!
1. Borbély Sándor (szerk.): Ötven nagyon fontos gyerekkönyv (Műismertetések és műelemzések).
Lord Könyvkiadó, Bp. 1996.
2. Bognár Tas: Elemzések a gyermek- és ifjúsági irodalom köréből. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp.
1996.
3. Komáromi Gabriella (szerk.): Gyermekirodalom. Helikon Kiadó, Bp. 1999.
5. Komáromi Gabriella: Elfelejtett irodalom. Móra Könyvkiadó, Bp. 2005.
2. 3. Az erdélyi magyar gyermekirodalom a két világháború között
A két világháború közötti erdélyi magyar gyermekirodalom nem tartozik az

irodalomtörténészek és általában az irodalom kutatóinak kedvelt témái közé. Az egyes írói
életművek (Benedek Elek, Balázs Ferenc) vizsgálata kapcsán elő-előfordulnak a
gyermekirodalommal kapcsolatos fontos megállapítások, ezek hasznosíthatóak a kutatók
számára is. A kevés számú érdeklődő (Székely Erzsébet, Csapody Miklós, Csire Gabriella, Szabó
Zsolt) megegyezik abban, hogy az erdélyi magyar gyermekirodalom létrejöttében egyaránt köze
van a gazdag erdélyi irodalmi hagyománynak, a gyermekkultúra iránt megnyilvánuló huszadik
század eleji általános érdeklődésnek és a kortárs szépirodalmi törekvéseknek
(transzszilvanizmusnak, népiességnek, szimbolizmusnak, szürrealizmusnak, avantgárdnak).
Jegyzetemnek ez a fejezete megkísérli felvázolni azokat a törekvéseket, amelyek nyomán
megszerveződik és létrejön az erdélyi magyar gyermekirodalom az első világháborút követő
időszakban. Ennek az irodalomnak a jellegét a húszas évekhez kötődő irodalomszervező és
-alapító események határozzák meg. Ebben az évtizedben két említésre méltó gyermekirodalmi
kánon is megfogalmazódik. Az egyik Benedek Elek nevéhez kapcsolódik, aki polifon irodalmi
kánont honosít meg Erdélyben; egyszerre mintakövetőt és befogadóközpontút. Mintakövető
abban az értelemben, hogy a tizenkilencedik századi népnemzeti kánont adaptálja a kisebbségi
körülményekhez, és befogadóközpontú, mivel a gyermekolvasó elvárásait kielégítő irodalmat
szorgalmaz, egyensúlyt teremtve a hagyományos és a modern irodalom-felfogás, valamint a
nevelői és a szórakoztatói törekvések között. Ő már kész és részben kipróbált elvekkel,
értékorientált elvárásokkal és irodalomszervezői tapasztalatokkal lát hozzá a gyermekirodalom
meghonosításához Erdélyben. Másrészt az erdélyi magyar szellemi élet egészét átfogó
transzszilvanizmusnak is vannak gyermekirodalommal kapcsolatos preferenciái. Makkai Sándor
szabálykánonja például minőségi gyermek- és ifjúsági irodalmat szorgalmaz az erdélyi
gyermekolvasó számára. Elvárásait az alkotás aspektusai felől fogalmazza meg, és
szabálysorozatot állít fel az irodalmi produkcióban. Többek között az erkölcsi meg az esztétikai
értékek mellett a nevelőit is nélkülözhetetlennek tartja a gyermekirodalomban. Szerinte a
gyermekolvasó még a befogadás irányított szakaszába képzelhető el, ezért következetesen
hangoztatja a gyermekirodalom pedagógiai szerepét, de nem csupán az olvasóvá nevelést illetően
vannak elvárásai, hanem a kisebbségi helyzettudat kialakításában is. Az alakuló erdélyi magyar
gyermekirodalom jellegét a létrejövő fórumok és intézmények is meghatározzák. Mivel a
könyvkiadás csak később (a húszas évek második felében) indul be, elsősorban a folyóiratokhoz
kötődő műfajok (vers és rövidpróza) a népszerűbbek, a regény és a gyermekszínmű később
jelenik meg, bár a Cimbora ezek közlésével is próbálkozik. Az így kialakuló folyóirat-irodalom
egyik előnye, hogy rendszeresen és közvetlenebbül tart kapcsolatot a gyermekolvasóval. Ezt az
interaktív jelleget kamatoztatja nagy sikerrel Benedek Elek szerkesztői munkájában.
Ennek az irodalomnak a gazdag repertoárjában egyaránt találunk gyermekolvasóknak
szánt alkotásokat és utólagos adaptációkat. Olyan szerzők írnak az erdélyi kis olvasóknak, akik
korábban már bizonyítottak a felnőtt irodalomban, és rendelkeznek a megfelelő formakultúrával.
A presztízsértékkel jelentkező írók és költők mellett gyermekszerzőkkel is próbálkoznak az
egyes folyóiratok, Benedek Elek valóságos gyermekirodalmi műhelyt hoz így létre a Cimbora
körül. Az irodalmi tudat és ízlés alakítása szempontjából legalább ilyen fontos a klasszikus és a
kortárs irodalmi alkotások adaptációja. Ez úton kerül be a gyermekirodalmi repertoárba a
történelmi téma és általában a történetiség, így válnak ismertté a gyermekolvasók számára a
transzszilvanizmus toposzai: az erdélyi táj és történelmi hagyomány, a kisebbségi humánum, a
különböző kultúrák együttélésének tudata stb. Különösen értékesek Tamási Áron, Áprily Lajos,
Tompa László, Berde Mária, Benedek Elek, Szentimrey Jenő, Reményik Sándor és mások erdélyi
tárgyú művei.
2. 3. 1. Benedek Elek gyermekirodalmi kánonja
1921-es erdélyi hazatérését megelőzően Benedek Elek évtizedekig tevékenykedik

Budapesten a magyar gyermekirodalom érdekében, és válik sokoldalú mindenesévé:
mesegyűjtőjévé, országgyűlési szószólójává, írójává, szerkesztőjévé, fordítójává és terjesztőjévé.
A tizenkilencedik század végén a magyar irodalomtörténetben először tesz kísérletet egy
gyermekirodalmi kánon megfogalmazására. A szakirodalom mintakövetőként tartja számon ezt a
kánontípust, mivel nem műfaji szabályok és normák megfogalmazására, illetve egy tekintélyelv
minden áron való érvényesítésére törekszik, hanem az irodalmi alkotások olyan
mintagyűjteményét szorgalmazza, amely a magyar nemzeti közösség történelmi, erkölcsi és
irodalmi hagyományaihoz és értékeihez igazodik. Az így létrejövő kánon olyan gyermekirodalmi
szövegek gyűjteménye, amelyeket megillet a tisztelet, benne vannak a mindenkori irodalmi
tudatban, a kultúra és a hagyomány alapműveinek számítanak. Az ilyen irodalmi kánon esetében
már nem csupán maguk a kiválasztott szövegek tekinthetők kanonizáltaknak, hanem az általuk
kiváltott esztétikai hatás is, valamint azok a cselekedetek, amelyekre a szövegek utalnak, és
amelyek a nyelvi jelen túl is közölnek információkat. Ennek a kánonnak részei továbbá az
értékek, a nézőpontok, a vélekedések, a szimbólumok és a motívumok is, mindazok a járulékos
tényezők, amelyek a szövegek mentén jelentkeznek. Zsélyi Ferenc szerint ebben az esetben a
kánonnak valóságos holdudvara jön létre, tehát emiatt a kanonizált szövegeknek egyfajta rituális
funkciójuk is kialakulhat, már nem csupán a szöveg a minta, a kanonizált entitás, hanem vele
együtt a pragmatikus vonatkozások is részei az irodalmi kánonnak.
Benedek Elek korában a magyar szellemi életben a kanonizációnak két fő célelve jut
érvényre: egyesek elsősorban a nemzeti jellem kibontakozását és érvényesülését keresték az
irodalomban (Horváth János, Szabó Dezső), mások pedig az újszerűség, az eredetiség
megnyilvánulásait követték nyomon (Fülep Lajos, Kassák Lajos). Benedek Elek mindkét irányt
hasznosítani szeretné, ezért az értékőrző nemzeti jelleget kiegészíti az újszerűség és az eredetiség
követelményével. Felfogásában a klasszikus nemzeti értékekre és a korszerű szemléletekre
egyformán hagyatkozó gyermekirodalmi tudat döntő szerepet játszhat a felnövekvő nemzedékek
azonosságának és önmagáról formált képének kialakításában. A tizenkilencedik századi nemzeti
kánon korszerűsítése egyben átértékelés is, ennek egyik legfőbb kritériuma az eredetiség, a másik
pedig a befogadóközpontúság. Benedek Elek következetesen hirdeti, hogy a másodlagos
irodalom, az idegen nyelvű szövegek Magyar fordítása rombolja, a selejtes hazai irodalom pedig
konzerválja az irodalmi tudatot, és ez előbb-utóbb a gyermekirodalmi ízlés megmerevedéséhez
vezet, holott ennek az ízlésnek fontos szerepe van a folyamatos kanonizációban.
Értékdifferenciáló jellegénél fogva általa történik meg a lényegesnek és az értékesnek az
elkülönítése a lényegtelentől és az értéktelentől, ugyanakkor döntően befolyásolja az irodalmi
értékek revízióját. A nemzeti irodalmi kánon analógiájára Benedek Elek gyermekirodalmi
kánonja is négy tartópillérre épül: a közösségre, az értékekre, a történetiségre és az
intézményekre.Kanonikus értékrendjében a gyermekirodalom közösségi jellege nemzetorientált.
Emlékezetes képviselőházi beszédében is a nemzeti értékrend elvárásai alapján bírálja saját
korának gyermekirodalmát, az eredeti műveket és a külföldi alkotások magyarországi
adaptációját egyaránt. Mindkettő egyformán kirekesztődik esztétikai értékelvű virtuális
gyermekirodalmi kánonjából: „Nagy részben külföldről importált, rendesen silány fordításban
terjesztett, kisebb részben hazai termékek, amelyek minden kritika nélkül kerülnek a gyermekek
kezébe”.(Idézet Benedek Elek képviselőházi beszédéből). Az előadó nem elégszik meg az
egyszerű helyzetelemzéssel, ill. a tények ismertetésével, hanem kitér a lehetséges
következmények és fejlemények értékelésére is. Következtetéseiben minden irányban leépülőnek
látja a korabeli gyermekirodalom perspektíváit; igénytelenségével és értékhiányával évekre
alááshatja a gyermekolvasó ízlését: „Míg együgyű tartalmakkal megtompítják az ébredező elmét,
idegen szellemükkel csírájában fojtják el a hazafias szellemet, évekre vetítik vissza a magyar
irodalom jó termékei iránt való egészséges érzés kifejlődését”. Ami ezután következik a
képviselőházi felszólalásban, újdonságnak számít a magyar gyermekirodalom addigi
történetében, és újszerűségénél fogva a mai napig időszerű. Felvillantja kortársai számára azokat
a távoli horizontokat, amelyeket a modern magyar gyermekirodalomnak el kell érnie: komplex
értékrendszeren alapuló eredeti irodalomra van szükség, amely figyelembe veszi a befogadó
elvárásait, azaz a gyermekolvasó szociális és lélektani sajátosságait. Az így létrejövő irodalomnak
a produkción kívül figyelnie kell tehát a recepcióra is, csakis így alakulhat ki egészséges
gyermekirodalmi tudat és ízlés, a „felnőtt” irodalom befogadásának előfeltételeként. Benedek
Elek képviselőházi interpellációjában a gyermekirodalom befogadásának állandó aktualitással
bíró alapkérdései fogalmazódnak meg. Egyik ilyen kérdés az érték és az értéktelenség, a minőség
és a selejt viszonya. A kérdésfeltevő Benedek Eleknél ezek az értékviszonyok és értékdilemmák
egyértelműen a pozitív értékoldalon jutnak nyugvópontra, szerinte az irodalomnak feltétlenül és
következetesen az esztétikai értéket és az egyetemes minőséget kell szolgálnia.
Ezzel a letisztult irodalomszervezői, szerzői és szerkesztői felfogással lát hozzá
gyermekirodalmi kánonjának a megvalósításához, legfőbb célja: értő olvasót nevelni a magyar
irodalom befogadására. Kánonjának másik újdonsága a befogadó kérdéskörét érinti, és a
gyermeki, a gyermekség lényegével van összefüggésben. Végső következtetése: a
gyermekirodalom művelésének előfeltétele a gyermekolvasóhoz való közeledés. Ennek a
pedagógiai-irodalmi kommunikációnak mindenkori követelménye a tehetség, spontaneitás az író
és olvasó közötti párbeszédben, semmiképpen a modoros leereszkedés: „A legzseniálisabb író is
kudarcot vall, ha tehetségéhez nem járul mélységes mély kedély s mindenek felett a
gyermekvilágnak erős szeretete. Annak, ki gyermekkönyv írásába fog, kell hogy érezze vagy
érezte legyen valaha a családi élet melegét, kell hogy részese legyen vagy lett légyen valaha a
családi élet örömeinek és aggodalmainak; kell hogy le tudjon szállni a gyermekvilág esze
járásához, kedvteléseihez, s éppen nem felesleges, ha mindezekhez lelkében van még a
gyermekével rokon vonás: egy csepp naivitás”. Benedek Elek elvárja tehát kortársaitól, hogy
irodalmi alkotásaik világképét hozzáigazítsák a gyermekvilág elvárásaihoz, csak így tudnak
hatékonyan közvetíteni erkölcsi és esztétikai értékeket. Továbbra is szorgalmazza a pedagógiai
elvek szépirodalmi közvetítését, viszont mérsékletet tanúsít a gyermekirodalmi alkotások nevelő
értékének megítélésében: a nevelés nem mehet az esztétikum rovására, a jó gyermekirodalmi mű
egyszerre nevel és szórakoztat. Benedek Elek nyitott pedagógiát gyakorol, a gyermeket
lehetséges komplex jellemnek tekinti, aki harmonikus jellemalakítással formálható. A
gyermekjellemről nem csupán empirikus úton szerez gazdag tapasztalatokat, hanem felhasználja
a kortárs gyermeklélektani,gyermekpedagógiai szakismereteket, és az így megszerzett
tudásanyagot elsősorban gyermekirodalmilag hasznosítja. Modern nevelői mentalitásának
lényege röviden így foglalható össze: a gyermeki lény potenciális értékhordozó, a gyermekkorban
felhalmozódó értékek felnőtt korban kamatozódnak majd, a gyermekkultúra és benne a
gyermekirodalom érték, része az össznemzeti kultúrának. Ellen Key svéd pedagógusíró 1900-ban
megjelent a Gyermek évszázada című könyvében a modern társadalom gyermekközpontúságát
fogalmazza meg, Benedek Elek pedig a magyar irodalomban kanonizálja a
gyermekközpontúságot. Erdélybe hazatérve, majd a Cimbora szerkesztését átvéve ezt a
gyermekközpontú irodalom-felfogást adaptálja kisebbségi körülmények között. Ehhez egyáltalán
nem kell átírnia korábbi programját, csupán pragmatikusabbá kell tennie, és néhány aspektusát
nyomatékosítania (helyzettudatát, anyanyelvi jelegét, történelmi vonatkozásait). Ennek a
gyermekirodalmi kánonnak fontos része a történetiség, Benedek Elek a magyar történelmi
hagyomány gyermekirodalmi olvasatát, átértékelő értelmezését valósítja meg, beleértve a folklórt
is.
Az egy évtized alatt közzétett mesegyűjteményekkel (Székely Tündérország, 1885;
Székely mesemondó, 1888; Magyar mese és mondavilág, 1894 – 1896) kanonizálja a magyar
népmesét a (gyermek)irodalomban: „Az volt s lesz a törekvésem, hogy az általam megírt, s még
megírandó mesék irodalmi művek hatását tegyék az olvasóra, anélkül azonban, hogy emiatt
meghamisítsam a nép észjárásának, mesemondó nyelvének karakterét.” Meséiben egyszerre van
jelen a nevelői és a szórakoztató szándék, arányosan alkalmazva Horatius docere et delectare
klasszikus elvét. Hasonlóan jár el történelmi tárgyú munkáiban is: A magyar nép múltja és jelene
1–2, 1898; Hazánk története, 1905; Történeti olvasmányok, 1909; Nagy magyarok élete 1-13,
1905-1914. Történelmi áttekintéseinek fontos kanonizációs eljárása a kiválasztás és az
értelmezés, azaz a mit? és a hogyan? kérdése. Szempontjai az örök érték eszményeit, a kanti
abszolút értékkategóriát szolgálják, miközben nem téveszti szem elöl a közösségi perspektívát
sem, összhangot teremtve a múlt történései és a jelen érdeklődése között. Benedek Eleknek ez a
harmóniaeszményt követő értékkánonja kisebbségi körülmények között pragmatikus irodalmi
törekvéseket szolgál. A húszas évek erdélyi magyar irodalmában szintén a tradíció „reflexívebbé
válásával” kezdődik el, a kanonizáció és elsősorban a múlttá vált értékek kerülnek át a jelen
horizontjába. Olyan múlt rekonstruálódik ezáltal, amely befolyásolni képes egy adott közösség
identitását. A kánonalkotók szerint a történelemre emlékezve, és ennek az emlékezetnek a
sarkalatos alakzatait kiemelve bizonyosodhat meg egy közösség saját önazonossága felől. A
benedeki modellhez hasonló kisebbségi kánonok is azonos paradigmasorba rendezik az
emlékezetet, a történelmet és az értékteremtést. Benedek Elek elképzeléseiből nem hiányoznak a
gyermekirodalom kanonizációs eljárásainak egyéb aspektusai sem: a befogadásbeli
szükségszerűségeken kívül a szociális-intézményes feltételek és az irodalom önreflexivitása,
vagyis a kritika. Ezek együttesen határozzák meg az irodalmi tudat létrejöttét és szerkezetét.
Századvégi hátrányos helyzete miatt a magyar gyermekirodalom saját intézményrendszerének a
kiépítésével van elfoglalva, olyan infrastruktúrára van szüksége, amely biztosíthatja a folyamatos
irodalmi életet.
A fokozatosan megerősödő intézmények képesek akaratlagosan befolyásolni a kánon
alakulását, ezért is fontos a könyvkiadók, valamint az irodalomkritika aktív jelenléte, és
természetesen a gyermekirodalmi folyóiratok megalakulása. Benedek Elek kétszer is tevékenyen
éli át a magyar gyermekirodalom önszerveződő szakaszát: először a századforduló
Magyarországán és másodszor a húszas évek Erdélyében. Az általa szerkesztett, illetve
társszerkesztett gyermekirodalmi lapok (Az Én Újságom, 1889-1944; Jó Pajtás, 1909-1925;
Cimbora, 1922-1929) alkalmazkodtak a huszadik század sajtóelvárásaihoz az időszerűség, az
időszakosság és a nyilvánosság követelményével. Alapelvük, felmutatni a sokféleségben az
állandóságot, lehetővé téve ez által is, hogy a gyermekirodalom minél több olvasóhoz jusson el.
Benedek Elek valósággal össztársadalmi üggyé teszi a gyermekirodalmat: erkölcsi, szakmai,
pénzügyi támogatást kér számára. Ha szükséges, akár kormányszinten is szorgalmazza például a
pályadíjak kiírását, ily módon is legitimizálva a gyermekeknek szánt irodalmat. Az irodalmi ízlés
egyik hasznosítható intézményének tekinti az irodalomkritikát, és fontos ellenőrző szerepet szán
neki. A korabeli piacorientált gyermekirodalom kizárólag külföldi termékekre épít, főleg német
és angol művek fordítására és adaptálására. A kapitalizálódó könyvpiac igényeinek nem felel meg
a „selejtes” magyar gyermek- és ifjúsági könyv, ezért is marad el a gyermekirodalmi kánon az
egyetemes esztétikai értékektől.
Ezeknek a számonkérése és érvényesítése lenne a kritika feladata: „Cím szerint sok
gyermek-és ifjúsági könyvünk van, de érték szerint még mindig kevés. Vannak írók, akik azt
hiszik, hogy a világon nincs valami könnyebb, mint a gyermekeknek való írás, holott ez a
legnehezebb.” (Benedek Elek Ifjúsági irodalom).
2. 3. 2. Gyermekirodalom a Cimborában
Hazatérése után Szentimrei Jenő kéri fel Benedek Eleket arra, hogy legyen az erdélyi
gyermekolvasók irodalmi lapjának, a Cimborának a főszerkesztője, ténylegesen csak 1922
augusztus 27-től, az I. évfolyam 29. számától veszi át a lap rányitását. A kisbaconi szerkesztő
azonnal rátér gyermekirodalmi kánonjának a megvalósítására, szerencsésen kamatoztatva Az Én
Újságomnál és a Jó Pajtásnál szerzett szerkesztői tapasztalatokat. Hamarosan felismeri, hogy az
új politikai körülmények közé került, és a lelki meg tudatbeli megrázkódtatást elszenvedett
erdélyi magyar nemzeti közösségnek olyan gyermekkultúrára van szüksége, amely részben
kompenzálni tudja az elveszített intézményeket (könyvkiadás, anyanyelvi oktatás stb.). Egyik
„nagyapós” üzenetében így hozza ezt kis olvasóközönsége tudomására: „Ennek az újságnak
minden sora egy szent célt szolgál: nemesen, emberségesen gondolkodó, művelt magyarokká
nevelni titeket.” Szerkesztői ars poeticájába is átemeli gyermekirodalmi kánonjának azokat az
elemeit, amelyek a klasszikus nemzeti kánonnak is erősségei: a közösségi tudatot, az
értékközpontúságot és a történetiséget. Ezeket a kisebbségi helyzettudatból fakadó
messianizmussal egészíti ki és erősíti meg.
A mai olvasatban kissé patetikusnak ható benedeki küldetéstudat az erdélyi magyar
irodalom hőskorában, az irodalmi élet újjászervezésének küzdelmeiben lelki és szellemi energiát
kölcsönző erőnek számított. Ennek tudható be, hogy megjelenésének hét éve alatt a Cimbora
helyettesíteni tudta a gyermekirodalom és általában a gyermekkultúra egyéb intézményeit is:
lapjain látott napvilágot például a korszak teljes gyermekirodalmi anyaga, gyermekkönyvek csak
jóval később jelentek meg (helyettük brosúrák vagy műsoros füzetek forogtak közkézen különféle
társadalmi szervezetek kiadásában). Benedek Elek pragmatikus elveket követ a gyermekolvasóval
való kapcsolattartásban is, Elek nagyapó üzeni című rovaton, leveleken keresztül érintkezik az
olvasókkal, a Cimbora-közönségtalálkozókon pedig személyesen szól hozzájuk. Így a lehető
legdifferenciáltabb olvasóképet alakítja ki önmagának, ez pedig kedvezően hat vissza a folyóirat
szerkesztési gyakorlatára és szépirodalmi anyagára. Egyaránt gondol óvodás-, iskolás- és
kamaszkorú olvasóira, igyekszik megfelelni a különféle elvárásoknak. Ezzel magyarázható a
folyóirat széles műfajskálája, sőt az egyes műfajokon belül is változatosságra bukkanhatunk, a
prózán belül például több változatot is megismer az olvasóközönség: szépprózát (mese, monda,
novella, elbeszélés, folytatásos regény, anekdota, vicc, igaz történet), értekező prózát
(tudománynépszerűsítés, levél), publicisztikát (érdekes élménybeszámolók, hírek, tudósítások).
Lírára, prózára és drámára egyaránt gondol. Az egykor általa közölt vagy megirt színpadi
jelenetek és mesejátékok ma is közismertek a gyermekirodalomban.
A Cimbora komplex irodalom-felfogását a szerzők névsorából és az általuk képviselt
irányzatokból is rekonstruálhatjuk. Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc és Benedek Elek nevéhez a
népnemzeti hagyomány, műveikhez a klasszikus irodalmi ízlés társítható. A kortárs erdélyi
szerzők (Áprily Lajos, Berde Mária, Tamási Áron, Szentimrei Jenő, Tompa László, Kós Károly,
Ligeti Ernő, Molter Károly, Reményik Sándor, Sípos Domokos és mások) jelenlétével az alakuló
transzszilván kánon kerül be a gyermekirodalomba, így van benne szinte minden lapszámban az
erdélyi történelem, az erdélyi táj és általában az erdélyi lélek. A gyermekolvasó ízlésvilágának
alakításában fontosak a népi kultúra eredeti alkotásai éskülönféle adaptációi. Ezek mellett a
modernebb irodalmi ízlés is fel-feltűnik a Cimborában: a Nyugat köréhez tartozó Kosztolányi
Dezsővel, Krúdy Gyulával, vagy az erdélyi Balázs Ferenc újszerű mesekísérleteivel és Dsida
Jenőnek a modernség változatait próbálgató korai verseivel. Benedek Elek Öcsike-történeteivel
pedig a huszadik század eleji reformpedagógiai elvek költöznek be a Cimborába. A
világirodalmat többek között J. W. Goethe, Lev Tolsztoj, Anatole France és Romain Rolland
képviseli. Rendszeresen közölt a Cimbora meséket és verseket román íróktól is. Leggyakrabban
Ispirescu meséivel, Alecsandri, Cosbuc, Eminescu és Goga verseivel találkozhattak az olvasók.
Benedek Elek mindig figyel arra, hogy a nevelői és erkölcsi érték mellett az esztétikai is
érvényesüljön az olvasnivalókban. Következetesen érvényesíti még 1898-ban megfogalmazott
értékszempontjait: „Valamint a házat is alulról kezdik építeni, azonképpen a magyar irodalom
olvasóközönségének nevelését is alul, a gyermeknél kell kezdeni.” Tananyag-kiegészítésként
művelődéstörténeti, irodalomtörténeti, történelmi és néprajzi anyagot is beszerkeszt Benedek
Elek az egyes lapszámokba. Különösen sokat jelent ez a szórványvidéken élő kis olvasóknak,
akik magyar nyelvű oktatás híján a Cimborából sajátíthatják el, illetve bővíthetik anyanyelvi
ismereteiket. Tágabban értelmezett gyermekkultúrájában helyet kap a tudománynépszerűsítés is,
Tamás érdeklődik címmel külön sorozatot indít. A tág témakör (kábítószer, mélytengeri élővilág,
tűzhányók, lovagkor stb.) összeállítója és megszövegezője dr. Lengyel Miklós, aki szinte a
kamaszokat érdeklő minden témát igyekszik beemelni rovatába. Pedagógus társszerkesztők
segítségével gyakorlati jellegű rovatot is indít a Cimbora: a kémia népszerűsítésére vállalkozik a
Kísérletezzünk!, a Rajziskola pedig a kis olvasók képzőművészeti készségeinek kialakításán
fáradozik. Benedek Elek olvasóinak kognitív nevelése és ismeretszerzése mellett nem hanyagolja
el a nyelvi kifejezőkészségek kialakítását és a képességek gyakorlását sem. Fogalmazási
versenyeket hirdet megadott témára (Beszámoló a nyári vakációról), mesét, verset, fordítást,
karcolatot közöl a tehetségesebb levelezőktől. Új jelenségnek számit a magyar
gyermekirodalomban, hogy a gyermekszerzők együtt szerepelnek ismert költőkkel és
prózaírókkal. Benedek Elek ezzel a szerkesztői gesztussal bővíti a gyermekirodalom addigi
fogalmát: a gyermek márnemcsak olvasója és témája lehet az irodalomnak, hanem szerzője is. A
Cimbora közli például Dsida Jenő és Ignácz Rózsa első irodalmi alkotásait, rajtuk kívül még sok
más gyermekszerző jelentkezik egyszeri vagy többszöri próbálkozással (Csűrös Emília, Marton
Lili és mások).
Ezzel teljesedik ki igazán Benedek Elek gyermekközpontú irodalom-felfogása,
precedenst teremtve a később megjelenő magyar nyelvű gyermeklapok számára, amelyek
következetesen társszerzőnek tekintik a gyermekolvasót, és külön rovatot indítanak számára. A
Cimbora megszűnésével évtizedekre visszafejlődik a magyar gyermekirodalom Erdélyben, nem
akad megfelelő fóruma és rangos művelője, a kiművelt formakultúrával és irodalmi presztízzsel
rendelkező szerzők keveset törődnek az irodalomnak ezzel a változatával, vagy pedig
kivándorolnak Erdélyből. Nincs folytatása annak a folyóirattípusnak sem, amelyet Benedek Elek
keltett életre a Cimborával, majd csak a világháború után újraszerveződő gyermekirodalom neves
fóruma, a Napsugár lesz hozzá fogható.
A harmincas években megjelenő felekezeti lapok jellegüknél fogva más feladatot látnak
el gyermeknevelésben, differenciált olvasóréteget alakítanak ki maguknak külön-külön szólítva
meg a legkisebb és a nagyobb gyermekeket, illetve serdülőket. Szépirodalmi anyaguk sem mindig
felel meg a húszas években megfogalmazott gyermekirodalmi kánonnak. „Gyermeklap a
főhatalom változása utáni eszmélés első éveiben több is megjelent – így az Angyalkert
(Kolozsvár), a Jó Gyermek (Nagyvárad), a Gyertyafény (Braila), a Kis Pajtás (Szatmár) és mások
– maradandó, máig érezhető hatást azonban csak Benedek Elek és lapja gyakorolt, megalapozva
az anyanyelvi irodalmi nevelést. Más feladatot láttak el a legkisebbeknek és a nagyobb
gyermekeknek szerkesztett felekezeti lapok, melyeknek fontossága ma sem lebecsülhető – köztük
a szatmári Apostol Szívgárdista – melléklapja, az evangélikus Gyermekvilág, a református Az Én
Kicsinyeim (felnőttebbeknek, jobbára az ifjúságnak a nevezetes Ifjú Erdély) -, és sok más
(baptista, zsidó) lap, folyóirat, melyek irodalmat is közöltek”. (Csapody Miklós: Csipike és
testvérei). A Cimbora megszűnésével és főszerkesztőjének halálával megdől az az alapelv,
amelyre a húszas években, az erdélyi magyar gyermekirodalom „hőskorában” hagyatkozni
lehetett: „tudósnak, írónak különösen nagy érdeke, hogy a fiatal nemzedék a lehető legjobb
könyveken nevelődjék.”
3. 3. 3. Benedek Elek Öcsike-történetei
A Cimborában közölt műfajok közül az Öcsike-történetek a gyermektörténetek valószerű

változataihoz sorolhatók: a címszereplő valóságos személy, egyike Benedek Elek tizenkét
unokájának (később professzorként és polihisztorként vált ismertté Benedek István néven),
mozgékony, eleven eszű gyerek, csínytevéseivel, eredeti ötleteivel gyakran szórakoztatta, olykor
meg is hökkentette családját. Folyóiratában Öcsike nadselű gondolatai címmel közölte Benedek
Elek ezt a gyermekkaland-sorozatot, szinte minden héten meglepte vele az olvasókat.
Történeteinek egy része a nyaranta Kisbaconban vakációzó unoka élményeit dolgozza fel rövid
prózában, másik része a budapesti tapasztalatokat levél formában. Mindkét változatban olyan
újításokra bukkanunk, amelyek csak Benedek Eleknél fordulnak elő a korabeli
gyermekirodalomban: ezek az újdonságok egyrészt a szövegek felszíni struktúrájában
keresendők, a műfajisághoz, illetve a marrációs technikához köthetők, másrészt téma- és
tartalombeli nóvumok, vagyis a szövegvilág részei. Különösen érdekesek lehetnek számunkra a
gyermekvilághoz és a gyermekpedagógiához köthető korszerű nézetek, ezek segítik hozzá
Benedek Eleket, hogy történeteivel saját gyermekirodalmi műfajt teremtsen, tovább erősítve
gyermekközpontú irodalmi kánonját. A valószerű eseménysorozatra épülő Öcsike-történetek a
gyerektörténetekhez, illetve az igaztörténetekhez sorolhatók. Ezek általában sematikusan
ismétlődő egyszerű műfaji struktúra alapján szerveződnek, egy alapötletből építkeznek. A
történetsorozat leitmotívuma, a „nadselű gondolat”, nemcsak az alkotásban van jelen
szövegszervező tényezőként, hanem a befogadást is befolyásolja, és nyitott elváráshorizontot
alakít ki az olvasói tudatban.
A műfajteremtéshez szükséges kreativitást és felfedező kedvet próbálja felébreszteni a
szerző az olvasóban is, ehhez mesterfokon használja fel a késleltető narrációs technikát, ugyanis
sohasem árulja el előre a „nadselű gondolatok” lényegét, hanem módszeresen, történetről-
történetre adagol hozzá újabb ismérveket. Ez Benedek Elek olvasóknak szánt olyan „nadselű
gondolata”, mint amilyennel Öcsike tréfálja meg a felnőtteket. A „nadselű” gyermeknyelvi
kifejezés nem teljesen azonos a felnőtt nyelvhasználat „nagyszerű” szavával, van némi
többletjelentése, mely leginkább a „kópéság”, „gyermeki csínytevés” fogalmakkal írható körül. A
szóhoz tapadó többletjelentést maga Benedek Elek így értelmezi a Stánci néni zongorázni tanul
című történet végén: „… szép volt a gondolat, hogy Stánci néni rám testálta a házát, de más
a’nadselű’ gondolat. Ehhez már csak én értek igazán.” További megsejtésekkel bővülhet alakuló
fogalomképzetünk, miután elolvassuk a Kísértetjárás című történetet, itt Öcsike már
egyértelműbb utalást tesz saját ötletének jellegére: „Ma este kísértetjárást rendezünk.
Megijesztjük a lányokat.” Az Öcsike farsangi tréfája című történetből megtudjuk, hogy a
„nadselű gondolatnak” gyerekáldozata is van, a vendéggyerek, aki egyébként „legkülönb tanuló a
második Á-ban”, valósággal viszolyog Öcsike kópéságaitól: „Én nem barátkozom ilyen
kölyökkel, majd hogy még velem is csináljon valami gonosz tréfát.” Ebből a meglehetősen
szubjektív értékítéletből kitetszik, a „nadselű gondolat” gyerektréfa, mely az érintettek kedélyétől
függően egyaránt lehet „gonosz” vagy „nadselű”. A „nadselű gondolat” valósággal önállósodik,
és a történetsorozat végére sajátos műfajként körvonalazódik, egyfajta műfajpoétikája kerekedik.
Szerkezetét elemezve három részre tagolhatjuk: a legelső mozzanat heurisztikus jellegű,
megszületik egy gondolat vagy kipattan egy ötlet Öcsike fejéből. Máskor előre megtervezett,
átgondolt csínytevéssel van dolgunk. Az ötlet születését követi a kivitelezés, az ötletpróba. Ez a
leghosszabb része ennek az alkalmi műfajnak. Végül az utolsó fázis, a végkifejlet következik,
amely a gondolat csattanóján kívül a kiváltott hatást, a környezet reakcióját is tartalmazza. A
változatos narrációs technika ellensúlyozza a rutinszerűen felépített „nadselű gondolat”-sort.
Benedek Elek kétféle elbeszélői perspektívát is kipróbál az Öcsike-történetekben: a harmadik
személyű szerzői és az első személyű narrációt. A szerzői elbeszélésben az általa sokat gyakorolt
mesemondó szerepben jelenik meg: a mesélő nagyapa adja elő az unoka csínytevéseit.
Sikeresen alkalmazza mesefeldolgozásainak kipróbált retorikai fogásait. Gyakran szól ki
például a szövegből képzeletbeli hallgatóságához, hogy ébren tartsa érdeklődését, vagy
előkészítsen egy-egy érdekesebb eseményt, cselekménybeli fordulatot, olvasóit közvetlenül is
érdekeltté teszi a befogadásban: „Kezében fáklya lobogott. (Vagy csak faggyúgyertya volt? Nem
tudom?)”; „–Gyere csak, Fokszikám – szólt gyöngéden a kutyájához (Mellesleg mondva több
esze volt ennek a kutyának, mint a Stánci néni Pufijának)”; „Pedig mondhatom, gyerekek, nagy
kár volt érte, mert gyönyörű szép szakáll volt”. A történetek epikai hitelét, valószerűségét erősítik
a beszélt nyelvi fordulatok és a gyermeknyelvi kifejezések, ennek a retorikai fogásnak a
hitelesség érzékeltetésén túl jól meghatározható stílusbeli többlete is van: változatosabbá,
élvezetesebbé teszi a mesélést, a varietas delectant klasszikus retorikai elvnek a jegyében. A
köznyelvből vett szólások, a mindennapi nyelv fordulatai egyszerre teszik szemléletesebbé,
elevenebbé és közvetlenebbé a szövegeket: „Igenis, szokott Hazug Péter bácsi aludni ebéd után,
mégpedig olyan mélyen, hogy akár ágyút is sütögethettek el a füle mellett”, vagy „No jól van,
ördögadta, a te lelkeden szárad, ha szégyent vallok”. A gyermeknyelvi kölcsönzések elsősorban a
gyermekvilággal való azonosulást jelentő retorikai elemekként kezelendők, amelyek
játékosságukkal, eredetiségükkel frissítik is a szövegeket. Ilyen tipikus gyermeknyelvi
sajátossága selypítés („Adja vissa a salagomat – kiáltotta Hancika, aki tüstént megismerte a maga
holmiját. – Adja vissa! Azs azs enyém!”; „Kélem, kélem, kedves Pepi bácsi – mondta Öcsike
szolgálatkészen”.) és a kicsinyítő képzők halmozása („Szép gyöngén megfogja a kedves kis
legyecske szárnyacskáját. Aztán fülecskéjét a kalapra nyomta, s úgy hallgatta Öcsike a kedvenc
legyecske röpködését és zümmögését”.) A népmeséből kölcsönzött retorikai motívumok a
fikcióhoz közelítik az eseményeket, és a valószerűség felé terelik az olvasói figyelmet: „Akár
hiszitek, akár nem, Fokszi olyan okos volt, hogy parancsot sem várt, tüstént szájába kapta a
vajaskenyeret.”; „No de, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem …”; „Mesélek valami olyat,
amilyen még sosem volt a Cimborában”. ; „Hírük bejárta nemcsak az egész utcát, de még a várost
is, azon is egy sánta arasszal túl”.
Az Öcsike-történetek egy része budapesti élmények rekonstrukciója,
megszövegezésükhöz Benedek Elek másik prózaműfajt, levelet választ, a műfajváltással együtt
jár az elbeszélői perspektíva megváltoztatása is. A levelekben a lineáris cselekményvezetést
felváltja a felidézés (például Öcsike álma). Ehhez a szerzőnek mindent gyermeki perspektívából
kell láttatnia, úgy kell felidéznie az eseményeket, ahogy azokat a gyerek-narrátor megtapasztalta.
Az átélt gyermekélmény és a befogadói élmény hitelességét, illetve hatását nem ronthatja el,
inkább fokozni próbálja a közvetítésre vállalkozó felnőtt. Egyszerre két címzettje is van a
levelekbe foglalt Öcsike-történeteknek, a tulajdonképpeni vagy közvetlen címzett a „nagyapó”, a
közvetett pedig a Cimbora olvasóközönsége. Így van az Öcsike-leveleknek egy konkrét és több
virtuális címzettje, ugyanakkor egy jól azonosítható feladója. Olyan játékhelyzet teremtődik
ezáltal, amelyben a résztvevők derűs szerepjátékot játszhatnak: Öcsike, a levélíró egyben
leveleinek hőse is, a leveleket közreadó Benedek Elek szerző és olvasó is egyszemélyben, a sok-
sok gyermekolvasó pedig megannyi játszótárs ebben a furfangos játékban. A közös játék lényege
a folyamatos dialógus, Benedek Elek az Öcsike-levelekben tudatosítja a felvázolt szerepeket, nem
hagy kétséget, és nem okoz identitászavart a befogadóban, ezért iktat be következetesen különféle
megszólításokat a levélszövegekbe: „Hát én megírom, édes Nagyapóka, az már a maga dolga,
hogy beteszi vagy sem”. ; „Édes nagyapóka lelkem, nem állhatom meg, hogy ne közöljem
magával ezt a pompástörténetet”.
Az Öcsike-történetek tartalmi és világképi újításainak forrását a korabeli
gyermekpedagógiában kereshetjük. A történeteket egyértelműen Benedek Elek gyermekközpontú
szemlélete hatja át, a század eleji új pedagógiai irányzatok hatására az autarktikus, tekintélyelvű
nevelést fokozatosan egy demokratikusabb gyermekközpontú pedagógia váltja fel. A felnőtt-
gyermek viszony megítélésében az Öcsike-történetek meghaladják a hagyományos patriarchális
szemléletet, amelyben a mindentudó, tekintélyt parancsoló felnőtt gyámkodik az oktondi
gyermek fölött. Ez a felülvizsgált pedagógiai alapkérdés így fogalmazódik meg a Pepi bácsi
korcsolyázik című történetben: „Őszintén szólva Öcsike nem szerette Pepi bácsit, mert folyton
leckéztette”. A pedagógiai perspektívaváltás a felnőtt-gyermek viszony radikális átértékeléséhez
vezet. A Péter bácsiról szóló történetekben (Hazug Péter bácsi szakálla, Pepi bácsi korcsolyázik)
az okos és leleményes gyermek leckézteti meg a felnőttet, aki néha éppen olyan esendő tud lenni,
mint a gyermek, így könnyen áldozatává válhat az ártatlan gyermektréfának is, például Öcsike
valamelyik „nadselű gondolatának”: „No, megállj Pepi bácsi – gondolta Öcsi magában -, egyszer
majd felültetlek az én kelekes kolcsolámra, aztán akkor beszélj!” Természetesen ez a
szemléletváltás nem konfliktusmentes: a fenyegetőzésre az érintett szintén fenyegetőzéssel
replikázik: „No, megállj, mindjárt megtanítlak én, ha apád meg nem tanított”. A felnőtt generáció
nehezen viseli el a megleckéztetést, ilyenkor a sokszor bevált tekintéllyel lép fel,ahogy azt Öcsike
édesapja is teszi: „Hogy megvalljam az igazat, a kedves papa tulajdonképpen az egyik karjával
ölelte át Öcsikét, a másikkal alaposan kiporolta a nadrágját”, vagy: „Hiszen az ő nadselű
gondolatai rendszerint azzal végződtek, hogy apuska pálcája…nem, nem fejezem be ezt a
gondolatot”.
A szakirodalom a fekete pedagógia tárgykörébe sorolja a testi fenyítést, a felnőtteknek ez
a fajta nevelési ambíciója elsősorban társadalmi-lélektani eredetű. Nevelésre voltaképpen nem is
a gyermeknek van szüksége, a felnőtt nevelő követeli, hogy nevelhessen, ily módon éli ki
lappangó ösztöneit. Az Öcsike-történetekben bőven találunk olyan felnőtteket, akik előítéletekkel
közelednek a gyermekekhez. Ilyen például Ludmilla és Stánci néni, nekik rendszeres
kirohanásaik vannak a gyerektársadalom ellen: „- Hogy mertétek, akasztófára való kölykei?”
vagy: „- Megölöm a gaz kölykeket! – sivította Ludmilla néni, s eszén kívül rohant a kertbe”.Nem
próbálkoznak sem a közeledéssel, sem a megértéssel, képtelenek leereszkedni a gyermekvilág
szintjére, esetükben fel sem merül az elfogadó magatartás, egyetlen pedagógiai érvük és eszközük
a testi fenyítés, illetve az azzal való fenyegetőzés: „- Szemtelen kölykek! Hiszen megálljatok,
majd adok én nektek!” Olyan lénynek tartják a gyermeket, aki állandó felügyeletre szorul, és akit
kizárólag a nevelés tehet értékes emberré. Annak a klasszikus pedagógiai felfogásnak az
emblematikus figurái ők, amely szerint egyedül a pedagógia képes az ember „megteremtésére”,
és ez a jellemteremtő tevékenység még fokozható is, kiterjeszthető az iskolán kívüli éltre (például
a családra). Rousseau és Pestalozzi nézetei szerint a gyermek ártatlannak születik, de hamar
romlottá válik az emberek között, ezért szorul állandó nevelésre és pedagógiai felügyeletre.
Nevelési tanácsadásuk vezérmotívuma: a társadalom generálta viselkedésbeli hibákat
megfélemlítéssel, elrettentéssel lehet javítani.
Benedek Elek nyitott pedagógiai szemléletének tudható be, hogy az Öcsike-történetekben
nem a távolságtartó, hanem az elfogadó nevelői attitűd érvényesül, a reformpedagógia híveként
olyan alakuló egyéniségnek tekinti a gyermeket, aki képes önálló gondolkodásra és
tevékenységre. Ehhez egyfajta modellnek, pszicho-pedagógiai prototípusnak szánja Öcsikét,
akivel bátran szövetkezhet a tekintélyelvűség ellen. A magyar irodalomban először Petőfi Sándor
Szeget szeggel című versének gyermekalakja érteti meg velünk, hogy a felnőtt is követhet el
hibát, nemcsak a gyerek. Éppen a felnőtt társadalom kanonizálta pedagógiai szabályként, hogy a
viselkedésbeli, illetve a jellembeli hibákat büntetni, javítani kell. Csakhogy a társadalmi
hierarchia alacsonyabb fokon álló gyermek nem büntethet testi fenyítéssel, ez a felnőttek
kiváltsága, ezért gyermekcsínyekhez folyamodik, az Öcsike-féle „nadselű gondolatokhoz”.
Benedek Elek ezt az esélyegyenlőtlenséget szeretné kompenzálni, amikor Pepi bácsi
megleckéztetésében Öcsi mellé áll: „Hiszen a kiporolást megérdemelte, de a célt, mit maga elé
tűzött, mégis elérte Öcsike: Pepi bácsi rögtön csomagolt s többet sohasem jött Öcsike kedves
szüleihez nyaralni. – Köztünk legyen mondva– mondta anyus apusnak -, kár volt oly erősen
kiporolnod az Öcsike nadrágját. Valamennyi közt ez volt a legnadselűbb gondolata!” Ennek a
nyitott pedagógiának az egyik emlékezetes momentuma a történetekben, amikor a felnőtt (apa)
szövetkezik a gyerekkel (Öcsike) egy másik felnőtt (Stánci néni) megleckéztetésére. Öcsike
„nadselű gondolata" menti meg a családot Stánci néni dilettáns zongorajátékától: bezárják a
macskát a zongorába, meghiusítva a néni környezete számára terhes művészi ambícióit. Öcsike
magára vállalja a csínytevést, ám fenntartási vannak a korábban tekintélyelvet érvényesítő és vele
szemben fekete pedagógiát gyakorló apával szemben, némi gyanakvással fogadja a cinkosságot.
Az apa nem meri vállalni a gyermeki csínytevést, felnőtt tekintélyét és rokoni presztízsét féltve.
Viszont nem következetes pedagógiai elveiben meg erkölcsi nézeteiben, és engedményeket tesz a
cél szentesíti az eszközt machiavellista felfogás szellemében. Korábbi tilalmait és előítéleteit félre
téve gyermeke ösztönös igazságérzetére hagyatkozik, ugyanis őt köti a rászabott társadalmi
szerep. Ezt érzékelteti a kettejük között elhangzó egyezkedő párbeszéd: „ – No, hát mégis …
Stánci néni, meg a zongora … Nem tudnád valahogy elriasztani attól a zongorától? Tudod, nekem
nem illik. De ha neked véletlenül … valami nadselű gondolatod támadna … - Nem vernél meg? –
kérdezte gyanakodva Öcsike. – Dehogy vernélek, dehogy vernélek – mondta apuska – Itt a
kezem, nem disznóláb!”
Az Öcsike-történetekből megismerhető nagyapa-unoka viszony megerősíti számunkra azt
a nemzedékről nemzedékre öröklődő megállapítást, miszerint a nagyszülők sokkal
engedékenyebbek a nevelésben az unokáikkal, mint egykoron saját gyerekeikkel. Ebben a
kapcsolatban nem a tekintélyelv a domináns, mint a hagyományos szülő-gyerek viszonyban,
hanem a demokratikusabb pajtási jelleg. Öcsike „nadselű gondolatainak” kivitelezésében gyakran
szövetkezik „nagyapóval”, beavatja terveibe, csínytevéseinek részleteibe. A nagyapa azzal nyeri
el unokája bizalmát, hogy fogékony az ötletekre, megőrzik közös titkukat, vagy a felnőttek háta
mögött huncutul összekacsint kedvenc kis unokájával. „Édes nagyapóka lelkem, képzelje csak,
Stánci néni megirigyelte az én nadselű gondolataimat, sehogy sem akar belenyugodni abba, hogy
neki ne legyen oly, sőt olyanabb nadselű gondolata, mint nekem”;„Mondanom sem kell tán, hogy
Stánci néni örökre lemondott a velem való versengésről. Mert tetszik tudni, nagyapóka lelkem,
gondolat és gondolat között különbség van”. Benedek Eleknél ez a nagyszülői szerep kiegészül a
már említett reformpedagógiai eredetű nyitottsággal. A gyermekre úgy tekint, mint teljes értékű
családtagra, aki majdan önálló és szabad individuumként könnyebben be tud illeszkedni a
társadalomba. Ez a gondolat, úgy tűnik, örök legitimitást kapott a gyermekkultúrában, és a mai
napig sem veszített semmit azidőszerűségéből.
2.3. 4. A mese bűvöletében (Balázs Ferenc meséi)
Balázs Ferenc gyermekkori székelyföldi barangolásai alkalmával ismerkedett meg a

népmesével. Szorgalmasan jegyezgette, gyűjtögette őket, nyolcadikos korában már jutalmat nyert
saját népköltési gyűjteményével. A középiskola elvégzése után is gyűjtött még néhány népmesét
Csehétfalván. Életének „mesekorszakára” esik írói indulása is: irodalmi meséinek először a
Kolozsváron megjelenő Keleti Újság című napilap Mesevilág rovata ad helyet 1921-ben. Az itt
közölt huszonhat mese egytől egyig naiv gyermektörténet embernevelő, erkölcsnemesítő
szándékkal. A szintén gyermekeknek szánt újabb mesegyűjteménye 1922 novemberében jelent
meg Mesefolyam címmel a Cimbora Könyvtár harmadik köteteként. Ez a könyv sikerültebb és
kevésbé sikerültebb parabolák sorozata a szeretetről, valószerű és fiktív történetekből áll össze
bennük a mesei szüzsé. Balázs Ferenc felnőtteknek szánt meséi szintén a húszas évek elején
íródtak: huszonöt meséből álló ciklust ír ifjúkori szerelmének, Kúti Ilusnak. A mesék csak 1973-
ban jelentek meg a Kriterion Könyvkiadónál Marosi Ildikó szerkesztésében. Ezeket a szerelemről
szóló szecessziós meséket még két allegorikus mese követi az 1923-ban kiadott Tizenegyek
antológiában.
Balázs Ferenc meséinek több címzettje is van, műfajváltozatainak jellegét az az olvasói
réteg határozza meg, amelynek a mesék íródtak. A gyermekolvasóknak szánt mesék kétpólusú
világképre épülnek: a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, az igaz és a hamis kategorikus
szembeállítására. A meseíró egyértelműen a pozitív értékpólus mellé áll, a kor
pedagógiaielvárásainak eleget téve. A felnőtteknek szánt mesék összetettebb felépítésűek,
művészileg igényesebbek, sokkal mélyebben rejtőzik bennük az üzenet, mint a gyermekeknek
szánt mesében, s „a megtalálása esztétikai élvezetté válik, mert a mese indítéka: művészet,
játékos formatökély, amely élvezetté, ’rejtvényfejtéssé’ fokozza az egyszerűséget”.(Mikó Imre–
Kicsi Antal–Horváth Sz. István: Balázs Ferenc). Balázs Ferenc értelmezésében a meseírás és –
olvasás kontempláció, vagyis bölcs elmélkedés olyan emberi értékekről, mint az erkölcs és a
szerelem. Mesei szimbólumaival és allegóriáival olyan koncentrált gondolatokat,
megállapításokat közvetít, amelyek az értekező prózában leegyszerűsítve, lakonikusan hatnának,
rejtve hagyva bennük a mélyebb összefüggéseket az érzelmi és a gondolati nüánszokat. A szerző
elismeri, hogy a létező irodalmi műfajok közül nem csupán a mese képes erre a csodára, viszont
ez a műfaj őrizte meg a mítoszteremtés képességét és az ehhez szükséges erőt: „Valakiből úgy
szakadnak ki a szavak, hogy azok zenélnek és színesek és áradnak: ez a vers. Más körülöleli a
dolgokat, megfesti képzelete színeivel, átdobja a látott dolgok határain s játszik: ez a mese”.
( Balázs Ferenc: Székely mitológia). Balázs Ferenc első meséje a Keleti Újság 1921. jún. 5-i
számában jelent meg (A jószívűkis leánykáról), ezt további huszonöt mese követi (Jólánka és
Rosszlánka, A jóság forrása,Kapzsika, Jó gyermekek háza, Útitárs, Hirtelenke, Morcoska,
Hiúcska, Játék stb.). Ezeket a Pósa Lajos-i hagyományokon iskolázott nevelő és erkölcsnemesítő
szándék íratja meg vele, mindegyik mese egy-egy szóval megjelölhető erkölcsi kategóriára épül:
szeretet, tisztelet, szolidaritás, állhatatosság, becsület stb.
A meseszerű példázatoknak közvetlen nevelő, okító céljuk van, velük a szerző annak a
gyermekideálnak a kimunkálásán fáradozik, amelyből később erkölcsös felnőtt válhat. Mivel
Balázs Ferenc erkölcsi kategóriákat tárgyiasít, a mese sokszor egyszerű eszközzé degradálódik.
Sajátos viszony alakul ki a népmesével: hol stilizált mesei cselekményt, hol mesei toposzokat
(hősöket, motívumokat, eszközöket)azonosíthatunk, máskor pedig a népmese már egyszer
megfejtett üzenetének sematikus visszamesésítésével találkozunk. A szerző nem áll meg a
meseírásnak ezen a kezdetlegesnek mondható szintjén, a kolozsvári napilapban megjelent
mesesorozatát egyfajta meseírói ujjgyakorlatnak tekinthetjük az 1922-ben írt Mesefolyamhoz. A
korabeli irodalmi élet is kedvez a meseírásnak és a mesének, ezekkel a mesékkel azonos
időpontban jelenik meg a Cimbora, és tér vissza Erdélybe Benedek Elek, a gyermekirodalom
szervezője. Balázs Ferenc az első évfolyam 9. számától rendszeresen szerepel a Cimbora
hasábjain, készülő mesekönyvének, a Mesefolyamnak a mintadarabjai a 34 – 35. számban
jelennek meg. A teljes mesesorozatot 1922. aug. 15 – 31. között írja meg, és még ebben az évben
meg is jelenteti. A könyv valóságos meserendszer, alaposan kigondolt kompozíció, és az
Ezeregyéjszakára emlékeztet az egymást követő mesék architektúrája. Ennek a zárt szerkezetű
mesefüzérnek a kettős mottója (az elején és a végén) valósággal kitágítja az irodalmi mese
dimenzióit: a konkrét térből (folyópart) kozmikus térbe (égbolt) költözik a befogadói tudat. Ezzel
a horizonttágítással a mindenkori mese egyetemességét sugallja a szerző: „A mesék megindulnak
s folynak, mint a folyam vize. Elhaladnak a parti virágok mellett, és tükrözik az eget”. A
mesefolyamot lezáró gondolat megerősít bennünket a mese műfajához köthető
egyetemességtudatunkban: „Feri bácsi még egyszer visszanézett a mesefolyamra … A parti
virágok megfürdették benne fejecskéjüket; az ég kéken világított benne … A mesefolyam aztán
beleömlött a tengerbe”. Balázs Ferenc így érzékelteti, hogy meséi tartalmi és formai jegyei,
metaforái és szimbólumai révén kapcsolódnak az egyetemes meseirodalomhoz, ugyanabból a
valóságból és fikcióból építkeznek, mint a klasszikus mesék. Ezért szólítják meg egyszerre a
gyermek és a felnőtt olvasót: „Balázs Ferenc pompás Mesefolyam című kötetében igen sikerülten
egyezteti össze a gyermek mesekedvét kielégíteni akaró közvetlenséget és egyszerűséget a
művészibb megformálással és a jelentések, szimbólumok leleményes bevitelével. Az ő kötete
igazán már nemcsak az ifjúság számára jelent élvezetet, hanem a nagyközönség részére is, sőt
annak még fokozottabbat”.( Walter Gyula: A „Cimbora” könyvei).
A könyv borítóján mesélő nagyapót körülvevő gyerekeket láthatunk. A mesélésnek ebből
az ősi helyzetéből eredeztethető a mesefüzér kerettörténete, és ebből erednek az egyes meséket
összefűző mesemozzanatok. Feri bácsi mesét mond a gyerekeknek, akik kíváncsian hallgatják őt,
sőt minden mese után újra kérlelik: „Még, bácsi, még!” Balázs Ferenc ezzel a gondosan
kimunkált szituációval azt szeretné példázni, hogy a mese eredendően szóbeli műfaj, a hozzá
társítható mesélésnek pedig hagyományokon alapuló rítusa van. Ennek érzékeltetésére használja a
mesemondó begyakorolt gesztusait, kipróbált mesefordulatait. A mesemondó állandó
kapcsolatban áll hallgatóival, a gyerekekkel, akiket ölbe vesz, vagy térdére ültet, tudatosan
rekonstruálja ezt a legősibb mesemondói- mesehallgatói rítust.
A mesefolyam másik klasszikusnak tekinthető formai motívuma a mesekeret, ez
elsősorban magáról a mesefolyamról, a mese műfajáról és fogadtatásáról szól. Az itt található
mitikus vonások, „mesei titkok” tovább hitelesítik a befogadói tudat számára a meséről
kibontakozó képet. A „mohos fa” motívuma úgy nyeri el Mesefolyam-beli legitimitását, hogy
tövéből ered a mese forrása, amelyből az általánosan ismert átváltozásokat (forrás – patak –
folyó) követően folyam lesz. A földrajztudományból ismert párhuzamot hasonlatok sorozata, a
narrációs technika tölti meg mitikus tartalommal: „Aztán megnő, mint hajnalra az álom.
Szétterül, mint könny a szempillán. Hatalmas hullámokat ringat, mint sok kicsi bölcsőt, amelyben
valaki szendereg. Abban a sok kicsi bölcsőben szendereg a mese”. Balázs Ferenc mesefolyama
egyszerre sugallja az időtlenséget, villantja fel nekünk az örökkévalóságot, és sejteti meg velünk
a végtelen mesekincset. Ebből a békésen szendergő, csendesen hömpölygő mesekincsből ébreszt
fel, választ ki egy-egy mesét a mesemondó. A felébresztés gesztusával, a személyre szóló mese
kiválasztásával a hallgató belekerül a mesék mitikus világába, magával ragadja a mesefolyam, és
személyesen éli át a történéseket. A keretes szerkezet az ezeregyéjszakai hagyományokhoz is
kötődik: a mesélő mentalitása azonos a Seherezádéjéval, és a keretmese végkifejletében is
további azonosságokat sejthetünk. A mesében rejlő mitikus erő meg tudja változtatni életünket,
sorsunk közömbös folyását. Balázs Ferenc hisz a mese valóság- és jellemformáló erejében, ezért
is dolgozza ki aprólékosan meseszerű történeteinek erkölcsi- érzelmi aspektusait. A húsz meséből
álló mesefolyamban valószerű és fiktív történetek váltják egymást a szeretetről. A bennük
körvonalazódó pedagógiai modell a gyerek-gyerek és a gyerek-felnőtt viszony különböző
vonatkozásait villantja fel. A szerző engedelmes, hálás, szülő-, testvér-, emberszerető
gyermekideált és gondoskodó, áldozatkész, gyermekszerető felnőttideált mintáz meg kortársai
számára.
Minden meséje ennek megfelelő tanulsággal végződik, magát a mesenapot is tanulsággal
zárja: „- Menjetek játszani – mondotta csendesen – Ma igen sokat tanultatok, megérdemlitek”. A
felnőtteknek szánt mesében (Mesék, Kriterion Könyvkiadó, Buk. 1973.; A márciusi akarat
meséje, Mese a lelkekről és a szavakról. Tizenegyek antológiája, Kolozsvár 1923. 21 – 26.) a
művészi üzenet feltárása esztétikai, erkölcsi, világnézeti stb. szempontok együttes alkalmazásával
lehetséges. A különféle értékek szimultán jelenléte ezekben a meseszövegekben meghatározza
befogadói mentalitásunkat is, meditációt feltételez a felmerülő kérdések fölött, illetve előzetes
ismereteink mozgósítását vagy átértékelését.Megértésükhöz a klasszikus meséktől egyben-
másban eltérő befogadói rítust kell kialakítanunk. Ezekben a mesékben egyszerre van jelen a
hagyomány és a modernség, egyszerre kell számba vennünk a népiest és az avantgárdot.
Mesekultuszának hagyományrétege a székely mitológiából eredeztethető, valamint a faj s a
kultúra Szabó Dezső által feltárt összefüggéseiből. Balázs Ferenc olvasatában a népmese a
mitikus világkép és világlátás egyik konkretizációja: metaforákra, szimbólumokra és egyéb mesei
toposzokra épülő nyelvi megformálása a kollektív népi tapasztalatoknak és az anyagi világról
szóló elmélkedéseknek. Ennek a mítoszképzésnek egyszerre eszköze és tárgya is a nyelv, a benne
rejlő mitikus erő táplálja Balázs Ferenc szerint a székely népmesét, „amelyben bővérű, ágaskodó,
dús képzelőerő nyilatozik meg”. Faji elfogultsága ellenére a meseértelmező tudatában van annak,
hogy azoknak a természeti népeknek „kiváltsága” a mítosz és a mese, akik megőrizték primitív,
animisztikus világlátásukat, az a nép, amely elveszíti naivitását, vele együtt veszíti el mesealkotó
képességét is.
A huszadik század elején a hagyományosból a polgári létformába történő áttérés alapos
értékváltással jár, átértékelődnek vagy teljesen kicserélődnek a hagyományos mítoszok. Módosul
Balázs Ferenc meseműfaja is, a hagyományos meseformába avantgárd elemeket, motívumokat
épít. Anatole France, Oscar Wilde és Balázs Béla nyomán megteremti az erdélyi magyar
irodalom számára is a szecessziós mesét. Ebből a típusból a megszokott cselekményességet, a
mesei fabulát kiszorítja az elmélkedés, a hús-vér mesehőst az elvont szimbólum és allegória. A
klasszikus mesetoposzok helyét újabbak veszik át, és ezek már az intuícióra, a megsejtésre
hagyatkoznak, ez egyfajta felfokozott miszticizmust eredményez. A vázolt tartalmi és formai
változások jelentősen módosítják a mese műfaji határait és jellegét. A jelzett változás abban is
lemérhető, hogy a modern mese elveszti hitét a metamorfózisokban és általában a csodás
elemekben. Részben innen eredeztethető Balázs Ferenc székely népmese iránti nosztalgiája: „A
hegyvidék a képzelő erejét színesítette, gazdagította – az ősfoglalkozások a földdel való
együttérzését mélyítették el [ti. a székely népnek – V. B. B.]. Ezért nő ki a székely mese minden
alakja a földből; ezért szóló testvére az embernek a székelyek földjén minden ágon
ülő madár, halványarcú virág, vagy megriasztott patak”.(Balázs Ferenc: Erdélyi Magyar
irodalom).
Balázs Ferenc szecessziós meséi egyszerre megerősítik, és meg is haladják Benedek Elek
mesekánonját. A műfaj történetiségéből és jellegéből erednek azok az általános jegyek, amelyek
jellemzőek a székely mesekincsre. Mégis a sajátosságok számítanak igazán kánonerősítő
tényezőknek, hiszen ezek is az egyetemest szolgálják: „Az erdélyi ember nem szakította ki magát
a természet öleléséből, s érzi a dolgok – állatok, fák, emberek – misztikus együvétartozását”.
Szerzőnk a székely mesének ebből a mitikus ember- és világmagyarázatából kölcsönzi
szecessziós meséinek szimbólumait és allegóriáit, amelyek ennek a mesevilágnak a stilizált
toposzaiként jelennek meg. Eredeti funkciójukhoz hasonlóan az emberi lét általános kérdéseit
feszegetik a filozófiai gondolkodásra jellemző egyetemes perspektívából. „Balázs Ferenc a valós
tények irodalma mellett a mesei szimbolikát is olyan irodalmi eszköznek tekintette, amellyel
elvonatkoztatva és stilizálva ugyan, de kitűnően ki lehet fejezni az emberről és a társadalomról
alkotott gondolatokat”. (Mikó Imre–Kicsi Antal–Horváth Sz. István: Balázs Ferenc).
2. 3. 5. Dsida Jenő gyermekversei a Cimborában

Benedek Elek gyermeklapja, a Cimbora közli Dsida Jenő első irodalmi próbálkozásait:
1923 és 1927 között összesen negyvenöt lapszámban leljük fel írásait (verseket, novellákat,
elbeszéléseket és meséket). A korai Dsida-versek egy részére nagy hatással van a családi
környezet, főleg anyja matriarchális nevelési felfogása (Gyöngyvirág, Vissza, Édesanyám
nevenapjára). Anyaközpontúsága alapvetően érzelmi indíttatású, ezt még fokozza korai
betegségéből fakadó érzékenysége. Az apa kényszerű szolgálati és katonai távolléte miatt
gyerekkora nagy részét édesanyja társaságában tölti, különösen 1914 és 1918 között, amikor a
nagyszülőknél laktak Beregszászon. Az anya feltétlen engedelmességre neveli fiát: „Igen okos és
nagyon jó, engedelmes gyermek volt. Ha elmentem bevásárolni, beültettem a nagydívány
sarkába, kioktatva, hogy bárki csenget vagy kopog, ne szóljon, és senkit be ne engedjen, ha órák
múlva jöttem haza, úgy volt, ahogy hagytam”. Végzetessé váló betegségét követően állandó
tilalmak között nő fel, és kímélő bánásmódban részesül, ez csak erősíti betegségtudatát és a vele
járó szorongásérzetét. Az utóbbi évtizedekben Erdélyben kiadott magyar nyelvű tankönyvek és
irodalmi antológiák az Édesanyám névnapjára című verssel kanonizálták leginkább Dsida Jenőt a
gyermekirodalomban. [Székely Erzsébet (szerk.): Költögető. Gyermekek verseskönyve. Kriterion
Könyvkiadó, Buk. 1983. Csetriné Lingvay Klára (szerk.): Aranyos pillangó. Kriterion
Könyvkiadó, Buk. 2002. Fekete Vince – Ferenczes István (szerk.): Tündérkert. Csíkszereda,
2004.]. Először 1923. aug. 19-én jelent meg a Cimbora második évfolyamának33. számában a
tizenhat éves költő édesanyjának szánt verses köszöntőjeként. Esztétikai szempontból kevésbé
értékes ez a vers, formai megoldásai kezdetlegesek, és ez a trópusok teljes hiányának tudható be.
Hiányérzetünket a jól nevelt gyermek udvarias gesztusa (az édesanya köszöntése), valamint a fiúi
szeretet, a szívből jövő őszinte hang kompenzálja valamelyest. A költő hat évvel később
megjelent önéletrajzában sem esztétikai értékei miatt említi meg első versközlését: „Tizenöt és fél
éves voltam, mikor első versem – valami kis névnapi köszöntő – megjelent Benedek Elek
nagyapó Cimborájában, s akkor kaptam az első honoráriumot. Azóta sem voltam olyan boldogan
büszke és magammal megelégedett, mint akkor”.
Ezt követően a Cimborában egy sor olyan vers is megjelenik, amely egyértelműen
előrehaladást mutat: Játék, Vissza, Csengő-bongó versike a mókuskáról, Papírhajók. Ezek a
versek az életmű későbbi nagy költeményeinek prototípusaiként kezelendők, majdan visszatérő
témák és formai megoldások sejlenek fel bennük. Már most is feltűnik a költő vonzódása az élet
parányi, nélkülözhetetlen örömei iránt, miközben még ezer szállal kötődik a gyermekkorhoz,
amelyet a rá jellemző aprólékos gonddal jelenít meg. Ettől kezdve a versírás rendszeres
tevékenységgé, önkifejezésbeli szükségletté válik számára, ahogy ez Benedek Elekhez írott
leveléből is kitűnik: „A versírás éppenséggel semmiféle nehézséget nem okoz, és pihenésül
szoktam szórakozni vele. Pl. a Hervad a virágom című versemet egy negyed óra alatt írtam.
Egyike legkedvesebb verseimnek, és igen örülnék, ha a többi előtt tetszene közölni”. Bányai
László is hasonlókat ír Dsida költői hajlamairól önéletrajzi regényében: „Költőiségben annyira
előre van, hogy én ezt a távolságot őszinte csodálkozással nézem. Versei rögtön születnek. Amíg
aludtam délután, már kettőt is írt. Mintha sietne az élettel”.(Bányai László: Kitárul a világ).
A Játék 1924. szeptember 28-án jelent mag a Cimbora 39. számában. A gyermekjáték
szabályai szerint építkezik, hűen követve a játékosságot és igazodva a kiválasztott műfajtípus,a
bújócska dramaturgiájához. A tragikum felvillantásával a játék túlmutat a gyermekkori naivitáson
és megsejteti olvasójával a játékosság mögött meghúzódó realitást. Erre a fordulatra készíti fel a
befogadót a vers alcímében megfogalmazott paradoxon: „megtörtént mese”, erre rezonál a
meghökkentő verszárlat is: „És nem látták meg soha egymást”. Ebben az összefüggésben nem
tűnik véletlennek a játéktér kiválasztása, a bújócskázás hagyományos helyszíne: az erdő, amelyet
a valóság metaforájaként azonosíthatunk. Az erdő / élet ismeretlen közegében véletlenszerűek a
találkozások és végzetesek az elválások: „S tovaszaladt a kisleányka / - Szomorú lesz a vége,
meglásd! - / Egyik ment jobbra, / Másik ment balra, / És nem látták meg soha egymást”. Már
ezekben a versekben is visszatérő motívumként jelenik meg a félelemérzet meg a szorongás:
egyrészt a kortárs költészet (Ady Endre és Kosztolányi Dezső) hatásaként, másrészt saját
élettapasztalatként. Erről így ír a már említett önéletrajzában: „A szenvedést is megkóstoltam
már, néhány évig állandóan levert voltam és szomorú”. Közeli barátja, Bányai László szatmári
látogatásakor (1924. szeptember) valósággal megdöbbent Dsidának a kedélyállapotát látva: „Úgy
búcsúztunk, mintha sohase látnók többé egymást. Jenő belsejében nagyon pesszimista”. Ennek az
életérzésnek a hatására keletkezett versekben egyszerre van jelen a nosztalgia és a szorongás. A
költő nosztalgiával búcsúzik a gyerekkortól, és mindattól, ami hozzá köthető: a játéktól, az
édesanya gondoskodó szeretetétől, az önfeledt boldogságtól, a gyermekkor helyszíneitől és
tárgyaitól. Szorongással fogadja azt az ismeretlen világot, amelyet majd a felnőtt kor hoz
magával, hiszen már eddig megsejtett üzeneteihez is negatív tapasztalatok társulnak. A Vissza
(Cimbora 1925. aug. 11. negyedik évfolyam 33. szám) cíművers ennek a nosztalgiaélménynek az
egyik nyelvi konkretizációja, benne a költő egyforma intenzitással idézi fel a gyermekkort és az
anyaélményt. A felnőtté válással egyidőben hatalmasodik el rajta a hiányérzet, és fokozódik
vágyódása a kisgyermekkor és benne az édesanya után. A gyermekkorba történő
megvalósíthatatlan visszatérés helyett a költő már megelégedne annak illúziójával, ugyanis a
visszatérés imitálása pillanatnyilag enyhíti az állandó szorongást és félelemérzetet: „Álmodjunk
nagyon, nagyon szépet, / ringatózz szépen el velem, / álmodjuk most a régi álmot, / hogy ne
féljek a kebleden”.
1926. április 18-án a Cimbora ötödik évfolyamának 16. számában jelent meg a Csengő-
bongó versike a mókuskáról című Dsida-költemény. Benne ismét a gyermekkortól, a gyermekitől
búcsúzik a felnőtt életszakaszba lépő költő. A gyermekkorról való kényszerű lemondás
megrendítő élmény számára, nosztalgiával tekint vissza közeli gyermekkorára, az emlékeket a
közismert gyermekmondóka hívja elő: „Mókuska, mókuska / felmászott a fára”. A versben
megidézett apró termetű állatka fokozatosan minősül át metaforává, majd szimbólummá,
egyszerre jelképezve a játékot, a játszó gyereket, magát a gyermekkort és a szabadságot:
„Okosszemű jószág, / gyermekvágyam lelke”; „Ilyen hűtlen, fürge mókus /lelkem minden
vágya”. A vers fontos momentuma a mókuskergetés, azaz a gyermekkor és a vele együtt tovatűnő
boldogság felkutatása, amelyet a magyar mitológia egyik ismert motívumával, a csodaszarvas-
üldözéssel egészít ki, időben és térben egyaránt kitágítja szenvedélyes boldogságkeresését: „Nem
kellett karácsony, / csörgő dió, alma - / ugrált a kis mókus / maga után csalva / Csodaszarvas
elcsábított / Epedés-országba; / Mókuska, mókuska/ felmászott a fára”.
A felnövekedő költő nosztalgiával tekint a tovatűnő örömvilágra, a nyelvi játék megannyi
lehetősége sem feledteti vele a megsejtett tragikumot: „Távol tavaszt nézve, / ahonnan elkéstem, /
délibáb-hívásban, / álom-kergetésben / sírni kell egy bohó kis vers / régi dallamára: / Mókuska,
mókuska felmászott a fára”. A Papírhajók című versben (Cimbora, 1926. október 20. ötödik
évfolyam, 42. szám) szintén a kisgyermekkor emlékei idéződnek fel. Az emlékezést kiváltó
vershelyzet, a folyóparton papírhajókat eregető gyerekek látványa emlékeket idéz a költőben,
megelőlegezve a vers egészén végigvonuló emlékező attitűdöt: „A folyó partján, melyet
ismerek, / mint múltam halkan dongó vízimalmát”. A malom, a világirodalom ismert toposza, a
múló idő szimbóluma az egyéni sorsot jelzős hasonlatként idézi meg. A továbbiakban egymást
váltják a jelen, a közvetlen élmény konkrét képei és a múlttá vált gyermekkor emlékképei. Így
válik fokozatosan személyessé a befogadó számára is az első két sorban megfogalmazódó
vershelyzet, a továbbiakban a költő soronként közelít bennünket annak a sejtésnek a
megértéséhez, illetve annak az élménynek az átéléséhez, amelyet így fogalmazmeg: „Égszínkék
szeműk összemosolyog, / s mennyországosan, báránykásan villan / benne valami igen nagy
dolog”. Bár a gyermekkor és a hozzá kapcsolódó értékek általános és egyetemes jellegűek, ezeket
mégis mindannyian személyesen éljük át és tapasztaljuk meg. Ezért fogják fel tragikusan a
papírhajón tovatűnő gyermekkori boldogság elvesztését a folyó partján játszadozó gyerekek,
illetve velük együtt a költő, majd mindnyájukkal a versolvasó is: „És gondolatban én is vetem-
hányom, / hogy minek kell még könnyezni is néha / egy kéményseprőn meg egy kicsi lányon”.
Már a korai versekben megjelenik témaként a kereszténység, az elmúlás és a transzcendencia,
ezek egyre inkább az életmű alaptémáivá válnak (Templom, Estharangok, Őszi dal).
A létkérdések fokozatosan átveszik a gyermekség és a gyermekkorhoz kapcsolódó
témakör helyét az életműben. Ezzel a váltással végérvényesen felnőtté és egyre érettebbé válik
Dsida Jenő költészete és a benne megfogalmazódó világkép, életkorához képest talán túl korán is,
visszaigazolva Bányai Lászlónak a már idézett megállapítását: mintha költőnk „sietne az élettel”.
Az Őszi dal című verse 1923. október 14-én a Cimbora harmadik évfolyamának 41. számában
jelent meg először. Dsida dalformában előlegezi meg későbbi elmúlásról írott verseinek
fájdalmasan szép világát, azt a látszólag könnyed hangot, amellyel a magyar irodalomban csak ő
tudja megfogalmazni a tragikus halálélményt. Ekkorra a magyar gyermekirodalomban sem számít
már újdonságnak a téma, egy évtizeddel korábban Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek
panaszaiban és Csáth Géza gyermektémájú novelláiban egyaránt megjeleníti a természetes és az
erőszakos halált. Mindketten az újdonságot, a felfedezésre váró titkot látják a témában, amely a
korábbi időszakban még tabunak számított. Kosztolányi a szecessziót és az impresszionizmust,
Csáth Géza pedig az ösztönvilágot kutató freudizmust választja a gyermekkori halálélmény
irodalmasítására. Dsida Jenőnél a haláltéma nem kuriózum, nem az érdekesség szférájába tartozó
verstéma, hanem rendhagyó gyermekkori egészségi állapotából eredeztethető állandó
veszélyérzet, amelyhez a közösségből kirekesztő magányérzet is társul. Súlyos szívbetegsége már
kisgyerekkorban is távol tartja a megerőltető játékoktól, és megfosztja minden fizikai próba
gyakorlásától. Az Őszi dal című verse ezt a halálfélelemtől árnyékolt gyermektudatot fogalmazza
meg a későbbi haláltémájú versek egyik sikerültebb prototípusaként: „Te előtted már / Lehull a
fátyol / Arról a titkos / Rejtett világról, / Ahonnan senki / Vissza nem tért még / S viszontlátsz
sok-sok / Levéltestvérkét”. Ezekben az első változatokban eufemizáltan fogalmazódik meg a
haláltudat: a költő valóságos szinonimasort és perifázis-készletet dolgoz ki halálélményének
megfogalmazására, következetesen mellőzve és kerülve a riasztó halál kifejezést vagy annak
származékait: „Örökre elment, itthagyott!” (Dal a kis fehér kutyáról); „Itthagy bennünket,
/Szegény árvákat. / S felmegy Hozzád a / Csillagos égbe” (Templomban). Ha mégis leírja, akkor
különös nyomatékot, riadtságából fakadó érzelmi többletet tulajdonít a szónak. Az Új imádság
című versében például adys megoldást választva a „Csontkezű Halál” szimbólumát képzeli bele a
világ pusztulásának víziójába, amely majd „a lázas világnak hörgő mellét … végigsimítja”. A
Címborában közölt versek némelyikében a szorongásélmény és a szorongató haláltudat keltette
feszültség elégiává szelídül, illetve elégikus hangnemben oldódik fel.
A Dsida életművet kutató Láng Gusztáv a korai versek közül az Estharangok címűt tartja
ebből a szempontból tipikusnak. A vers 1924. április 6-án, a Címbora harmadik évfolyamának 14.
számában jelent meg. A költő az elégikus tartalmat a szonett szerkezeti követelményeivel
hangolja össze. A négysorosok párhuzam formájában tájleírást és lélekállapot-rajzotnyújtanak, az
estébe hajló természetet és a szomorú lírai hangot vetítve egymásra. A háromsorosok kötelező
szerkezeti fordulatát a „De most!” felkiáltás vezeti be, felkészítve az olvasót a várható retorikai
változásra. A hetedik-nyolcadik sor szomorúságról („zokogásomat”) és magányról („senki meg
nem hallja”; „senki nem felel”) vall, majd mindkettő a hitben talál feloldódást: „És imádságba
halkul zokogásom”. „A szerkesztés biztonságára vall, ahogy a tercettekben mondatformát is vált a
vers: a két katrénban verssor és mondat következetesen egybeesett, ami egyhangúvá is tette e
versszakokat. (Kérdés persze, hogy ez a monotónia mesterségbeli bizonytalanságból ered-e,
avagy abból a szándékból, hogy ritmus s mondat feszültséget kerülő egybeesése is éreztesse az
alkony ’álmosságát’). A tercettekben kétsoros mondatokat találunk (9 – 10. és 12 – 13. sor),
enyhe áthajlással (a sorvég nem sérti a szintagma-határt), s mindkét esetben egysoros mondat
zárja a mellérendelő (kapcsolatos) összetételt. Az egy sornyi mondatok nemcsak az előzőhöz,
hanem egymáshoz is szorosan kapcsolódnak: ’Szempilláimat csendesen lezárom … // És
imádságba halkul zokogásom.’ Ez a két tercett igazi közlendője, melyet két szimmetrikus
elhelyezésű bővítmény-mondat magyaráz. A szonett költői közhelyei ettől a biztos és arányos
ritmikai és nyelvtani szerkezettől válnak mégis hatásossá. A befejező rész szókincsében is
kiemelhetjük az elégikus feloldás sejtetett-közvetett voltát: a harang és az imádság utal ennek
igazi mibenlétére, az Istenhez forduló áhítatra”.( Láng Gusztáv: Dsida Jenő költészete). Nem
zárhatjuk a Címbora-beli versek szemléjét anélkül, hogy ne beszéljünk Dsida Jenő és Benedek
Elek kapcsolatáról. A téma elemzői általában a „nagyapó”-„unoka” viszonyban látják
megvalósulni költőnk szempontjából szerencsésnek mondható egymásra találást. Ám Dsida
számára nem csupán lelki-emberi kapcsolatot jelent a Benedek Elekkel kötött barátság, hanem
szakmait is. A szerkesztő „nagyapó” irodalmi ízlésének hatása, a kis tollforgatókkal szembeni
elvárásai is kimutathatók a korai Dsida-versekben.
Benedek Elek az irodalom esztétikai megítélésében a tizenkilencedik századi népnemzeti
irányt tekinti mérvadónak, illetve annak századvégi epigon változatát. A gyermekirodalomban
pedig a Pósa Lajossal együtt kialakított kánont érvényesíti, jellemzői: világos szerkesztés,
egyszerű forma, közérthetőség, nyelvi tisztaság, erkölcsi (nemzeti, keresztényi, humánus)
értékek. Ezeknek a preferenciáknak a szem előtt tartásával írja meg Dsida Jenő A csemetefa
éneke című versét (Cimbora, 1927. március 1. hatodik évfolyam, 7. sz.). Ebben a tipikusan
Cimbora-versben teljesedik ki a költő metaforikus nyelve, és zárul folyóiratbeli közléssorozata.
Az alcím„jóságos faültető” jelzős metaforája határozza meg a vers teljes jelentésvilágát, a szöveg
formaszervezőjeként viselkedik. Elsődleges jelentésével arra a gazdálkodó, növénytermesztő
életformára utal, amelyet Benedek Elek saját kisbaconi birtokán gyakorol. Metaforikus
jelentésével a gyermeki lélekbe értékeket, irodalom- és nyelvszeretetet plántáló „jóságos
faültetőre” gondolhatunk. A költő egyszerre tartja fent ezt a megsejtett kettősséget, egyidőben
beszél a gyümölcsfa és a saját nevében, tovább erősítve és mindvégig fenntartva a metaforikus
jelleget. A verszárlatig megőrződik ez a képi szinten végigvonuló kettősség. A szonett
zártságával és formai kötöttségével fegyelmezi az érzelmek szabad áramlását, ehhez a nyugatosok
által felfedezett modern formával társítja a hagyományos költői manírt, a máremlített népnemzeti
epigon stílust. A szonett négysorosait személyleírásra és jellemzésre használja, a háromsorosok
pedig saját köszönetét és háláját tolmácsolják. Az első versszak hangulatkeltéssel indul
előkészítve a későbbi mondandókat, a költő már itt leüti azt a gyöngéd és szeretetteljes
alaphangot, amely aztán az egész verset kitölti. Szimpátiájának és érzéseinek érzékeltetésére
„Elek Nagyapó” közvetlen környezetéből, a szeretett tájból rekonstruál hasonlóan szelíd
jelenségeket, finom mozgásokat: „szálló lepkék”, „döngicsélő méhek”, „lágy zsongás”.
(Egyébként ezek más vershelyzetben az epigon líra jellegzetes kellékei). A költő„unoka” ezekkel
a visszatérő gesztusokkal lépésről-lépésre készíti fel lelkét a köszönetmondásra, ezzel egyidőben
a nyelv és a költészet eszközeivel az érzések hasonló átélésére készíti fel a versolvasót is. A
második versszak a korábban megjelenített környezettel analóg leírást tartalmaz Benedek Elekről,
az „ifjú, tiszta öröm” jelzős szerkezet harmonizál a természetből rekonstruált idillikus képpel. Ez
az érzelmes portréfestés retorikai eszközökben is bővelkedik: egyetlen versszakon belül halmozza
fel a költő például a párhuzamot, az ellentétet és a fokozást: „Haja fehér, de szíve még fehérebb”,
vagy: „Ha rút-gorombán bántja is az élet, / Ő mindig szeret, mindig könyörül”. A szonett
háromsorosaiban egyszerűsödik a költői retorika: a köszönet és a hála gyermeki hangján szólal
meg a költő, mint az öt évvel korábban írt Édesanyám névnapjára című versben: „Minden örömet
tőle kaptam kölcsön: / Övé legyen majd minden ízletes gyümölcsöm, / virágomat az ő fejére
hintsem, / hűsen legyezve, árnyékkal kínálva, / sátorom legyen leghívebb tanyája! / Jóságos
ember – áldja meg az Isten!” A Benedek Elekhez írott költemény egyfajta összegezése Dsida
Jenő gyermekverseinek, aki kezdetben két jól kivehető élményszférából teremti meg versvilágát:
a látványéból és az érzésekéből. Folyamatos tökéletesedés mutatható ki abban, ahogyan kialakítja
a kétféle szférának megfelelő költői nyelvet, ahogyan megbirkózik a korai versekben jelentkező
stiláris eklekticizmussal, előre vetítve a majdani poeta doctust. A korai versekben jelentkező
komplexitás a tökéletesedés, a gazdagodás érzékelése mellett egyéb hatást is kiválthat az
érzékeny befogadóban.
Dsida verseiben a látvány síkjához tartozó gyermekkori és természeti képek életörömöt
sugallnak, a szépség és általában az értékek iránti határtalan vonzódást, azonban az állandó
szorongással és félelemérzettel terhelt érzelmi sík következetesen fékezi, vagy teljesen
visszafogja ezt a hedonista hajlamot, egy sajátos hangszerelésű, csakis Dsidára jellemző
fájdalmasan szép költészetet eredményezve. Ez az életműben jelentkező paradoxon nem megy a
költészet rovására, hanem gyarapodást eredményez, bár minden szépségért magának a költőnek
kell megszenvednie. Bányai László már a korai versekben is felismerhetőnek véli az általunk
megsejtett sajátosságokat: „Jenő felolvasta nekem legtöbb versét. Megvitattuk mindahányat. A
magyar klasszikus poézisnek minden új gyakorlatát elsajátította. A modernek közül Tóth Árpád
és Kosztolányi áll hozzá közel. Ady viharzásában a sorok különös zenéjét, a képek, szavak
bizarrságát követi, akárcsak saját beteg szíve aritmiás dohogó ütemét”.
2. 3. 6. Mitikus világkép és népmesei motívumok Makkai Sándor

Gyöngyvirág című mesejátékában
A címben jelzett témakörök kifejtése előtt nem tartom érdektelennek röviden értékelni
Makkai Sándor nézeteit a gyermekirodalomról, számba venni néhány műfajkarakterológiai
kérdést és megismerkedni a szükséges keletkezéstörténeti adatokkal, azzal a szándékkal, hogy
tágabb összefüggéseiben is szemlélhessük a szerzőnek ezt az egyszeri gyermekirodalmi
próbálkozását. Makkai Közönség és irodalom című 1927-es előadásában az erdélyi magyar
irodalmi tudatnak egyfajta értékközpontú revízióját sürgeti: „a tágabb horizontú és modern
világnívóhoz kell igazodni.” Ebben a kettős értékrendű kontextusban képzeli el a
gyermekirodalmat, kiemelve a kortárs irodalmi tudat perifériájából. Megítélésében óv az
egyoldalúságtól, a „társadalmi morál” felőli megközelítéstől. A gyermekirodalom akkor töltheti
be funkcióját, ha van üzenete más olvasói rétegek számára is, egyszerre partikuláris és egyetemes.
„A legképtelenebb korlátoltság azt állítani, hogy az irodalom csak mindenkinek való műveket
termelhet, életkorra és műveltségre való tekintet nélkül.” Ennek az az elsődleges feltétele, hogy
az irodalmi életben ne csupán a recepció legyen rétegzett, hanem a produkció is. Egyik oldal sem
feledkezhet meg az irodalom egyetemes és általános jellegéről, hiszen benne találhatnak
azonosságra a különböző befogadói rétegek. A rétegirodalom csak leszűkítené a befogadás
lehetőségeit. A befogadás feltételeinek szorgalmazása mellett Makkai kitér az esztétikai
értékszempontra, a „művészi törvényre” is. Ennek a nevében tiltakozik a kortársi szemlélet és
gyakorlat ellen, „mely csak a művelt felnőttek irodalmával szemben táplál művészi követelményt
s ezzel a gyermekek, ifjúság és nép irodalmát kiveszi az irodalmi mérték alól s megengedi, hogy
az olvasótábor e legnagyobb és legdrágább része művészietlen, irodalmiatlan könyveket
olvasson”. Értékeléssorozatának a végén meg is nevezi azokat a témaköröket, amelyekben inkább
előfordulnak „művészietlen” és „irodalmiatlan” tömegtermékek, kiemeli, „hogy magyarkodás és
a morál ordítoznak belőlük.”
Végkövetkeztetése felér az irodalom feladatainak programszerű megfogalmazásával, mely
tökéletesen harmonizál a transzszilvanizmus egyetemességeszményével, tolerálja a sokféleséget
az irodalomban, és az esztétikum érdekeit tartja szem előtt: „Minden fokon és az egész vonalon
igazi irodalom kell: művészi gyermek-, ifjúsági és népi irodalom. Csak a felölelt és ábrázolt
tartalomnak kell változnia, fejlődnie, tagolódnia a kategóriák szerint, de az irodalmi mérték
szigorának és magasságának elejétől végéig ugyanannak kell lennie.” Makkai Sándor mesejátéka
a gyermekirodalom úgynevezett kétfedelű műfajtípusához tartozik, és egyaránt megfelel a szerző
elvárásainak (aki egyszerre szeretné megvalósítani a horatiusi delectare és docere elvet) és az
olvasó igényeinek. A gyermekolvasó számára elsősorban mese és játék, a befogadásban
meseélményeire, meseirodalmi tapasztalataira és játékélményére épít. A felnőtt olvasó parabolát
lát benne, és recepciójában műveltségélményei mellett élettapasztalatára is alapozhat. Felismeri a
mesejátékban az allegóriát, amely csak értelmező erőfeszítéssel fejthető meg. A mesejáték
egyszerre fordul tehát a szórakoztatás és a nevelés szándékával befogadójához, ám abban a
pillanatban, amikor az erkölcsi és nevelői szándék nyilvánvalóvá válik, vagy expliciten
megfogalmazódik, eltűnhet magának a műfajnak a lényege, és szövege veszíthet irodalmi
értékéből. Makkaitól sem áll messze a didakticizmus, egyik keresztyén pedagógiai axiómája
szerint minden ember egy isteni célgondolat hordozója, mely a nevelés segítségével valósulhat
meg.
A pedagógia valójában nem más, mint törekvés az ideál, a valláserkölcsi jellem
megvalósítására. Makkai a századfordulón népszerű személyiségpedagógiának (ebben a
témakörben védi meg doktori értekezését is 1912-ben) a tanait az értékelmélettel ötvözi, ideálnak
tételezve Böhm Károly önérték fogalmát a jellemfejlődésben is. Ezért Makkai felfogásában a
személyiség alakulása sohasem lehet befejezett, hanem „örökké tökéletesedő valóság”, amely
örökös feladatot ad a „nemes intelligencia” számára a jó, a szép és az igaz terén. A műfajnak a
Gyöngyvirág című mesejátékban megvalósított változatát Boldizsár Ildikó „asszimilált és
specializált tündérmesének” nevezi. Tulajdonképpen az archaikusabb népmese szépirodalmi
adaptációjáról van szó, és lényege a következőkben foglalható össze: a cselekmény egyedi, csakis
a szerzőre jellemző, de előfordulhatnak benne népmesei elemek, motívumok. Néha esetlegesnek
tűnnek a népmeséknek ezek az attribútumai, kapcsolódásuk módja véletlenszerű és nem mindig
törvényszerű, a népmesei jelentéstartalom időnként átadja helyét a szépirodalminak. A
Gyöngyvirág című mesejáték 1927-ben jelent meg Kolozsváron az Erdélyi Református
Egyházkerület Iratterjesztésének a kiadásában, de csak nyolc évvel később, 1935-ben mutatták be
a Kolozsvári Magyar Színházban az 1934 / 1935-ös színi évad egyik ősbemutatójaként. A szerző
műfaji meghatározása szerint „énekes mesejáték”, első kiadásának függeléke nyolc betétdalt és
kottájukat tartalmazza a zeneszerző nevének feltűntetése nélkül.
a. Mitikus világkép
Makkai mesejátékában a transzcendens motívumok egy része népmesei világképet

modellezve olyan mítosztöredékekből való, amelyeknek eredeti jelentése elhomályosult kollektív
emlékezetre, az ősmagyar mitológiára vezethető vissza. Ezek az archetípusok szépirodalmi
átminősítésben veszik ki részüket a jó és a rossz küzdelméből, közvetlenül befolyásolva a
mesejáték happy ending kimenetelét. A transzcendens erőknek kulcsszerepük van a
cselekménybonyolításban és a belső struktúra építésében: szembenállásukból adódnak a
konfliktushelyzetek, vagyis az isteni és a démoni, a keresztyén és a pogány, az igaz és a hamis, az
értékes és az értéktelen folyamatos vetélkedése. Az értékeknek ezt a rivalizálását nem csupán
extenzív formában, térben és időben követhetjük nyomon, hanem intenzíven is, belső feszültséget
gerjesztve a szereplők jellemében, érzelemvilágában, és erkölcsi tartalommal telítődik minden
egyes konfliktushelyzet, rávezetve bennünket a bűn és a bűnhődés bonyolultabb kérdéskörére,
illetve a katarzis élményére.
A mesejátékban az isteni gondviselés az erkölcsi világrend maradéktalan beteljesülésének
előfeltétele. Ennek a keresztyén felfogásnak egyik nélkülözhetetlen vallásbölcseleti axiómája
szerint Isten beletartozik a világ rendjébe, és az ő akarata érvényesül mindenben. Eszerint a
mesejáték népies profán világának is kommunikálnia kell a transzcendens világgal, és közvetítő
erők révén hellyel-közzel maga az isteni is részévé válhat ennek a kimondottan anyagi természetű
világnak. Makkai meg szeretné értetni velünk, hogy csakis az isteni erő és a belé vetett hit
mentheti meg a bajba jutott, gyarló embert. Gondviselőnkként mindig és mindenben jelen van, és
kifürkészhetetlen égi törvényei szerint formálja a sorsunkat. Jancsit, a pásztorfiút segítő mesebeli
lények (tündérek) és valóságos személyek (számadó juhász, az édesanya, a vele rokonszenvező
pásztornép) szintén az isteni gondviselés megnyilvánulásaként értelmezhetők: mindannyian a
fennvaló áldását kérik királylányszabadító munkájára. Ellenpéldaként fogható fel az erdőben
eltévedt és hitében tévelygő király, aki bajba jutva nem Istenétől kér segítséget, hanem inkább az
ördögkirály álnok ajánlatát fogadja el, és könnyelműen odaígéri neki egyetlen leányát,
Gyöngyvirágot. Ezért a meggondolatlan tettéért bűnhődnie kell: huszadik születésnapján az
ördögkirály magával viszi Gyöngyvirágot. Makkai Sándor olyan párhuzamra vezet rá bennünket,
amely a népmesei motívum és a bibliai példázat között vonható, a tanulságot pedig az
ördögkirállyal fogalmaztatja meg: „Nincs nagyobb gyötrelme az embernek és nincs nagyobb
öröme az ördögnek, minthogy a bűnös ostobaságáért az ártatlant viheti el.” Az ördögök, a gonosz
erők jelképei fontos szereplői a mesejátéknak.
Makkai ördögképzete egyaránt tartalmaz pogánykori és keresztyén mitológiai elemeket,
így gazdag értelmezési lehetőségre, tág jelentésmező bejárására ösztönöz bennünket. A szerző
alapos „hitelességre” törekszik az ördögábrázolásban, nevet ad például az ördögkapitánynak
(Brumbrum), és nevének hangzásával próbál borzongást ébreszteni a befogadóban, felidézve
gyermekkori ördögemlékeinket, mely egyaránt építkezik hallomásokból, olvasmányélményekből
és egyházi információkból. Az ördögkapitány külső leírása is hasonló konvencióhoz igazodik:
„pirosba öltözve, fekete pofával, szarvakkal, amelyek szintén pirosak”. Az ördögök élettere a
lenti, földalatti világ, nem meglepő, hogy az első felvonásban az ördögkapitány különféle rejtett
helyszínekről hívja elő ördögpajtásait: „Földfenékről, mély mocsárból, / Barlangokból,
szakadásból, / Lidérces tó-ingoványból / Ide rögtön, cimborák!” A különböző ördögpraktikák
(ráolvasás, bájolás, átváltozás) a népi hiedelemvilágból származnak. Az első felvonás negyedik
jelenetében az ördögök megidézik Jancsi számára Gyöngyvirág alakját, a káprázatot, a királylány
csalóka képét varázsigékkel hívják elő: „Zumm, zumm, zumm! / Káprázzék el a szemed, / Lássa
messzi kedvesed, / Jöjj utána, fuss utána, / Csalfa fényben vak hinárba… / Zumm, zumm,
zumm!” A mesejáték ördögei közösségbe szerveződnek, és ennek az ördögtársadalomnak
megvan a saját belső hierarchiája is: ördögök, ördögkapitány és ördögkirály. Közülük
mindegyiknek megvan a maga feladata és mozgásköre. Ám egyedül Brumbrum, az
ördögkapitány képes alakváltoztatásra, és titokzatos alvilági erők és hatalmak engedelmeskednek
neki. Az első felvonás hatodik jelenetében álruhában, vándorénekesnek öltözve jelenik meg a
király előtt, középkori garabonciásra emlékeztetve bennünket: „hosszú fekete köpenyben tollas
kalappal, gitárral.” Megjelenéséhez méltó énekkel kápráztatja el a hallgatóságot, dalba kódolva
csalafinta szándékát: bűbájos énekével megnyerni a király jóindulatát, elaltatni gyanakvását,
elismertetni vele egykori ígéretét és elnyerni az ördögkirály számára Gyöngyvirág kezét. Gonosz
és ártó szándékának álcázására az énekköltészet udvari kultuszát választja, és a szecesszió
stílusában megkomponált, metaforikus nyelven szárnyaló dalt ad elő: „Nagy híred messze szép
hazámba / Zengő szárnyon eljött, király, / S hol sárguló narancs nevetgél / S kék tenger
gyógyulást kínál, /Tovább nem ülhettem nyugodtan, / Hajszolt a lélek, kergetett, / Hogy
udvarodba, zengeni híred, / Siessek én, siettetett.” A dalszöveg hatáskeltő elemeinek kettős
funkciója is van: figyelemelterelés és hatásfokozás. Ilyen szövegszegmentum a mediterrán tájra
való utalás, az események szándékos térbeli áthelyezése („S hol sárguló narancs nevetgél / S kék
tenger gyógyulást kínál,”), valamint az álcázott érzések, indulatok bombasztikus megfogalmazása
rafinált poétikai-retorikai eszközökkel („Hajszolt a lélek, kergetett, / Hogy udvarodba, zengeni
híred, / Siessek én, siettetett.”).
Ez a hatásesztétikailag releváns előadásmód elkápráztatja a királyt és környezet,
recepciójukból hiányzik a minimális kritikai hozzáállás, a legegyszerűbb tartalmi vizsgálat, vagy
legalább a gyanakvás. Ehelyett a király lelkesen buzdítja éneke folytatására a hamis dalnokot,
mitsem sejtve a következményekről: „No ezt meghallgatjuk, vitézek, / Derék dolog a szép
dicsének. / Hát énekelj, nemes dalos, / Szívesen hallgatjuk dalod!” Csak egyetlen személynek van
eltérő értelmezése, fenntartása az elhangzott dallal és az énekes személyével kapcsolatban, a
szegény asszonynak, Jancsi anyjának: „Kutya tolvaj ördöge! Nem hiába féltem én ma! Láttalak
tegnap éjjel a cimboráiddal a kert alatt! Hóhér kezére juss, kutya!” Ő már korábban, az ötödik
jelenetben is figyelmeztetni akarja a királyt a várható ördögveszélyre. Üzenete azonban nem
juthat el a címzetthez, és a mesejáték logikája szerint ennek egyaránt van objektív és szubjektív
akadálya. Első és talán legfontosabb az, hogy tekintélye miatt az udvar a király értelmezésével
azonosul, ezt tartja kánonértékűnek. Így a status quo presztízsértéke érvényesül a szegény
asszony értelmezésének igazságértékével szemben. A másik akadály az, hogy az ördögkapitány
egyszerű varázslással állítja meg a szegény asszony felismerésének közzétételében: „Némuljon
meg a nyelved, vén boszorkány!” Legvégül az alabárdos kergeti el a király közeléből: „Mondtam
már, tágulj!” Így ütközik több akadályba is ez az események szempontjából fontos hírértékű
információ. Ennek kettős funkciót is tulajdoníthatunk a cselekménybonyolításban: az igazság
kiderítésének késeltetése feszültségfokozó és fenntartó eszközként értelmezhető, másrészt
elfogadhatjuk a szerzőnek azt az elképzelését, hogy az igazságnak nem feltétlenül a társadalmi
státussal és ranggal rendelkező személyek a letéteményesei. Miután az ördög-énekes hatalmába
keríti a királyt, régi regét ad elő ifjúkori botlásáról és az ördögkirálynak tett ígéretéről. Vadászat
közben eltévedt az erdőben, és az ördögök királya menti meg. Egyezséget kötnek: a király oda
fogja adni neki egyetlen leányát, mihelyt az betölti huszadik életévét. Makkai ennél a jelenetnél
ismét megerősíti mesejátékának didakticizmusát, visszatér az egyházi tanításhoz, és parabolaként
tálalja a király esetét. A tanulságot az ő bűnbánó szavaiba rejti: „Ó én boldogtalan, hogy az ördög
segítségét fogadtam el, ahelyett, hogy Istent hívtam volna! Jaj nekem, hogy Isten nem jutott
eszembe a bajban!” Ebben a jelenetben újra megjelenik a bibliai párhuzam: az ördög a
megtagadott, illetve az elfelejtett Isten helyébe lép. Egyfajta analógiája ez Ádám bűnbeesésének
és szerződéskötésének Luciferrel.
A meggyőződéses keresztyén és pedagógus Makkai nem mulasztja el megemlíteni, hogy
Isten ingyen kegyelme mindenki számára biztosított, míg az ördög segítségének ára van. Az
ördögkirály így fogalmazza ezt meg az első felvonásban: „Várnom kellett, amíg letellett az égiek
ideje. Nem hívtad Azt, aki Atyátok nektek, földi férgeknek, hát jöhettem és jöttem is én. És
megmentettelek. Ide az árát!” Makkai továbbra is a mesejáték kétpólusú értékfelfogását
érvényesíti: a jó és a rossz hatásos szembe állítását. Ez a kettős értékparadigma a mesejáték belső
logikáját követve szimbolikus és fiktív alakok köré szerveződik. Isten azoknak az egyetemes
értékeknek a hordozója, melyek a jó és kívánatos jelenségek értékskáláját gazdagítják (igazság,
becsület, szerelem, jóság, szülőföldszeretet stb.). Az ördög a rossz és kerülendő minőségek
szimbóluma, a negatív értékpólus domináns figurája. Az isteni értékrend mellett felsorakoztatott
érveléssorozatban Makkai keresztyén pedagógiájának egyik központi gondolatára ismerhetünk rá:
az ember legfőbb küldetése ezen a földön a jóra, az igazságra, az isteni értékrendre való
igyekezet. A szegény asszony, Jancsi, a mezei munkások és a pásztorok ilyen értékrend szerint
élnek, ebben a mesejátékban ők a Makkai-féle személyiségpedagógia, a keresztyéni
messianizmus neves és névtelen alakjai. A királykisasszony kiszabadítására igyekvő Jancsi Isten
nevével nyugtatgatja aggódó édesanyját: „Ne féljen kegyelmed, él az Isten!” Majd így búcsúzik:
„Imádkozzék értem, oszt bízzék az Istenben, ki el nem hagyja a fiúért imádkozó anyát.” Ebben a
rövid szövegrészletben kettős utalást is találunk a keresztyén kultúrkörre, egyrészt a szegények,
az özvegyek és az árvák bibliai Istenére, másrészt a fiáért aggódó Máriára és a kultuszához
kapcsolódó bibliai toposzra. Az így körvonalazódó keresztyéni motívumkör tovább bővül és
erősödik a mezei munkások paraliturgikus elemekből építkező esti imájával. A legidősebb
munkás rövid fohászban ad hálát az eredményes napért, és könyörög nyugodalmas pihenésért:
„Legyen hála a fenséges Istennek, hogy ez mai napot is békességes munkában elvégezhettük.” A
munkásnép rákövetkező közös énekes imája még ennél is nagyobb áhítattal, a zsoltárok (a
hozsánna énekek) hangján szólal meg: „Uram, maradj velem / Reám borul az este csöndesen. /
Feledve bút-bajt, súlyos terhemet, / Ó, hadd hajtom le fáradt fejemet / Öledbe, Istenem. // Hová
rejtőzzem én, / Ha ősi ellenségem tör felém? / Keresztedről, megváltó Jézusom, / Hajolj reám,
bizton megnyughatom. / Sebed szent rejtekén. // Dicső angyalsereg / Ó, zengd tovább e gyarló
éneket. / Vissza szívembe zengjen boldogan, / Üdvöm a mennyben már felírva van. / A bűn
legyőzetett.” Ebben az apokrif imában egyszerre van jelen a népi vallásosság, és a keresztyén
ember istenhitének minden fontosabb komponense: az Isten színe előtt megalázkodó és
reménykedő, a bűnből felemelkedő keresztyén lélek, aki egyformán bízik megváltójában és van
tudatában az isteni kegyelemnek, tudva azt, hogy a bűnbánatnak megbocsátás a jutalma. Az
öntudatos hívő ember ismeri a bűnös megigazulására vonatkozó isteni ígéretet, s erre a
bizonyosságra alapozza létét. Az isteni gondviselésbe vetett hit felvillantja a hívő ember számára
a keresztyéni eszkatológiából táplálkozó legfőbb reményt: a túlvilági üdvösséget.
Makkai Sándor vallásfilozófiájában kiegészíti egymást a kanti eredetű
transzcendentálfilozófiai istentan és a remény filozófiája. A vallásos ember az őt körülvevő
dolgokat az isteni eredetű, szent világegyetem részeként fogja fel, ezért tulajdonít mindennek
vallásos jelentést, és a mindennapi élet látszólag nem vallásos jelenségeiben is megtalálja a
szakralitást: az étkezést, az alvást, a munkát imával kezdi. A hagyományos kultúrákban csak a
vallásos életet tartották értelmesnek és emberinek, emberként élni mindenek előtt vallásos
cselekedet volt. Ezt a hagyományos „életfilozófiát” egészíti ki Makkai Kantnak a bűnről és annak
korrekciójáról szóló nézeteivel. Erről ilyen passzusokat találunk A gyakorlati ész kritikájában: az
ember „a Rossznál kezdte”, és még ha végtelen hosszú élet állna is a rendelkezésére, hogy
bejárhassa a javulás végtelen hosszú útját, ez az erkölcsi „progresszus” – éppen azért, mert
szükség van rá – mindig is a legvilágosabb jele lenne annak, hogy az emberi karakter egészében
véve bűnnel terhes. Az ember esetében a jóság sohasem valóság, hanem a legjobb esetben is
„mindig csak megvalósulóban van”.
A jellemfejlődés helyes iránya tehát az isteni ideálra való törekvés, és csakis a
valláserkölcsben teljesedhet ki a keresztyén jellem. Ennek az erkölcsideálnak egyik járulékos
világi komponense a szülőföldszeretet. Makkai felfogása szerint a keresztyén ember nem élhet
teljes életet szülőföldjén kívül, ezért kapcsolja össze az istenfélő hitet az anya és a szülőföld iránti
szeretettel, az aggódó édesanya kérdéseibe rejtve gondolatait: „Elhagynád a mezőt? A sok tarka
bárányt? Kedves jószágaidat? A falut? Szülőföldet? Szegény öreg anyádat? Megver az Isten!” A
klasszikus retorikában jártas szerző a felsorolás mellett a fokozást is felhasználja a
hatáskeltésben, és egyfajta szubjektív értékrendet állít fel a szülőföldélmény felidézésére és
ébrentartására. A következő (tizedik) jelenetben tovább viszi, újabb nüánszokkal gazdagítja a
szülőföld-témát, és teljesen kimeríti a búcsúzkodáshoz társítható érzelmi, erkölcsi és műfaji
lehetőségeket. Legfőbb célja, hogy minél több érvet sorakoztasson fel az itthonmaradás mellett,
és önvizsgálatra késztesse emigráló kortársait. Édesanyja után számadó juhászgazdáját keresi fel
a búcsúzkodó Jancsi, aki először gyakorlati észérvekkel, majd érzelmeit (hivatás-, táj- és szülő
iránti szeretetét) ébresztgetve próbálja jobb belátásra bírni a pásztorfiút. A pásztorgyermekek esti
dala (Makkai legutolsó érve) egy pillanatra megtántorítja Jancsit, sóhajában, búcsútekintetében és
szavaiban az Erdélyt elhagyni készülő kortársak drámája villan fel: „Isten veled szép
szülőföldem. Ti koszorús hegyek, ti selyemfüves rétek, te csacsogó patak, te vadgalambos erdő!
Isten veletek!” Hatáskeltő igyekezetében Makkai nem riad vissza az érzelgőségtől sem. Mai
olvasatunkban Jancsi érzelmi kitörése közhelyes, a hosszas búcsúzkodás és a nosztalgiadús
pásztoridill együttes szerepeltetése irodalmi giccsként hat. A kivándorlásnak mint irodalmi
témának ma már nincs újdonságértéke, rég kanonizált toposzként van jelen az erdélyi
irodalomban, tulajdonképpen ennek archetípusaként is felfoghatjuk Jancsi szülőföldről való
távozását. Annak a jungi tételnek a visszaigazolását láthatjuk benne, amely szerint az
archetípusok tapasztalataink során töltődnek fel konkrét tartalommal, meghatározva érzéseinket
és világlátásunkat.
A Makkai- életműben járatos olvasó recepcióját alaposan befolyásolhatja a tény, hogy
maga a mesejáték szerzője is elhagyja Erdélyt 1936-ban, és Magyarországra települ. Nem lehet…
című nyilatkozatát és leveleit olvasva úgy tűnik, mintha Jancsi búcsújában saját későbbi
vívódásait, tusakodásait fogalmazta volna meg („De nehéz a válás, Istenem, de nehéz!”).
Távozásának megítélése még ma sem egyértelmű: 2001-es nagyenyedi szoboravatását követően
az ünnepi szónoknak nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie azért, mert megpróbálta legitimizálni
az egykori erdélyi püspök távozását.
b. Népmesei motívumok
A Gyöngyvirág című mesejáték legalább olyan erős szálakkal kötődik a népmeséhez,

mint a keresztyén valláshoz, ugyanis Makkai Sándor félkész vagy teljes műfajpaneleket vesz át a
népmeséből: szüzsét, archetípusokat (király, ördögök, tündérek, varázseszközök stb.),
helyszíneket, mesei fordulatokat stb. Erre az erős népmesei vázra épül rá a mitikus világkép,
kiegészülve a mesemondó Makkai retorikai kvalitásával. Az elrabolt királylány és kiszabadítása a
népmesék közkedvelt témája, és az őt kiszabadító pásztorfiúnak is megvannak a népmesei
megfelelői, akik leleménnyel, bátorsággal, segítőkkel valamint varázseszközökkel győzik le
ellenfeleiket. A varázsmese műfajához igazodva a mesejáték koherenciáját is az út metaforája
biztosítja. Minden népmesehős útja egyfajta beavatási rítus: vállalkozik az útra, próbatételeket áll
ki, segítők és csodás tárgyak segítségével teljesíti feladatát, így nyeri el egy új, magasabbrendű
élet jogának kiváltságát. Makkai az első felvonás második jelenetétől párhuzamosan követi Mirkó
királyfi és Jancsi mesebeli útját, mindketten Gyöngyvirág kiszabadítására sietnek. Az odavezető
úton a királyfi, visszatérőben pedig Jancsi próbatételeit ismerteti meg velünk. Mirkó királyfinak
meg kell tapasztalnia azt, hogy a valóságos és a mesebeli közötti határ átlépése az élet
kockáztatásával jár együtt, állandó fenyegetettség várja, és egy sor váratlan találkozás az
ismeretlennel, az idegen világ szokatlan jelenségeivel. Egyetlen segítője az aranyszőrű táltos
paripa, amely „eleven szenet eszik”, népmesei társaihoz hasonlóan repülni és beszélni is tud.
Útközben Mirkó az ördögkirályt szolgáló manókkal találkozik, akik Lidérc, Hínár és Örvény
néven mutatkoznak be. A lápvilágnak ezek a sötét erői oldó és kötő varázshatalmukkal próbálják
megakadályozni Mirkót célja elérésében:„Kezére, lábára, / Fonódj a derekára! / Kötelet
vegyetek / Erős hurkot kössetek! / Egy-kettő, rajta már! / Az idő nem vár!” Amegkötözött
királyfit a tündérek szabadítják ki, akik szintén láplakók, ám életterük a derűsebb ésemerközelibb
vízfelszín, nevük is a lápvilág közkedvelt flóráját idézi: Sásliliom, Tavirózsa és „karcsú Nád”. A
derűs vízfelszínen lakik maga a tündérkirálynő is, akit Mirkó királyfi „csodás virág”-nak nevez,
és aki a varázsmese etikettje szerint varázskardot és varázsgyűrűt ad neki ajándékba, hogy
könnyebben legyőzhesse az ördögkirályt. A visszaút az ördögkirály birodalmából megerősít
bennünket abban a meseolvasói tapasztalatban, hogy a valóságos világba való visszatérés mindig
a varázsmese feladatainak legnehezebbike. A megoldás Jancsira, a derékpsztorfiúra vár, aki
lenyeli a számadótól kapott aranymadártojást, és ezt követően az őket üldöző ördögkirály
megbotlik egy csillagban, majd belezuhan az Óperenciás tengerbe. Mindezt a királyi udvarba
szerencsésenvisszaérkező Gyöngyvirág, Mirkó és Jancsi közös elmeséléséből tudjuk meg,
ugyanis Makkai lemond a visszavezetőút próbatételeinek közvetlen és részletes bemutatásáról.
Mivel a befogadó indirekt módon vesz tudomást az eseményről, az egyik legfontosabb
meseepizód sokat veszít a hatásából, a szerző a mesejáték szereplőinek hagyja meg az elsődleges
élményt és a vele járó izgalmat. A népmese általában keretes időstruktúrájú történet, és benne jól
meghatározható időintervallumban történnekaz események.
Makkai Sándor mesejátékában egy év az objektív időkeret, és a fő eseményszál hűen
követi a lineáris időt. Az időkezelésben felbukkanó szokatlanságot, a valóságos időviszonyoktól
való eltérést a csodálatos, fantasztikusés hihetetlen motívumok beiktatásával éri el. Ezek szintén
népmesei eredetűek, és a műfaj szürrealizmusát modellezik. A második felvonás második
jelenetében Mirkó királyfi az ördögkirály birodalmába érve egyszerre veszíti el térbeli ésidőbeli
tájékozódási képességét: „Hova hozott jó táltosom? Egész éjjel röpült velem, eleinte csillagokat is
láttam,aztán sötét lett.” A valóságos világ határát átlépve a hősök belekerülnek a mese mitikus
terébe és idejébe. Ennek a másfajta törvények szerint építkező világnak a szokatlanságát
Gyöngyvirág második felvonásbeli monológjával érzékelteti a szerző: „Komor, sötét az ég,
csillag nem ég, / Kietlen, néma, bús a messzeség”. Gyöngyvirágban ilyenkörülmények között a
reményt az Isten által teremtett antropomorf világ emléke élteti, korábban Mirkó királyfihoz
isnapfénybe öltözködve érkeznek a szabadsághozó tündérek. Az időn és téren kívüli mesebeli
lények (ördögök, manók,tündérek) halhatatlanok, és nem árthatnak nekik a valóságos világból
származó eszközök. Az ördögök királyát csakvarázskarddal lehet legyőzni, és csak az aranymadár
tojása pusztítja el véglegesen. A valóságos világ törvényeit elfogadó mitikus lények halandókká
válnak az emberhez hasonlóan, így cserélik fel például a tündérekhalhatatlanságukat a
szerelemért, a legemberibb érzésért.
Jancsi a mesejáték legvalóságosabb szereplője (ún. reális lény), akkor is megmarad ebben
a minőségében,amikor mágikus erejű varázseszközökre tesz szert, és csodás tettek végrehajtására
kap mesebeli jogosítványt. Jelleméhez egyaránt társulnak keresztyén humánus és népies vonások,
és útjának sikerével helyre áll a világ rendje, megtörténik a valóság korrekciója. Nem meglepő
tehát, ha teleologikusan felépített mesevilágot ismerhetünk meg Makkai mesejátékában.
Műfajépítő igyekezettel érzékelteti velünk, hogy itt mindennek jól meghatározható oka és célja,
az egész teremtett világnak pedig belső rendje van: a cselekménynek jól követhető irányt ad, és a
hőst segítő, illetve akadályozó erők is a végkifejletet siettetik vagy késleltetik. Így az egymás
mellett létező több világ gondolataegyenértékű az egyetlen valóság több szférájának
gondolatával, azt sugallva, hogy a mindenkori mesei univerzumnakis megvan a maga
egyetemessége, komplex világképe.
Olyan világkép a mesevilágé, amelyben a racionalitás és az irracionalitás egymást
kiegészítve érvényesül. Ezt a feltételezést erősíti meg ebben a mesejátékban a világok
átjárhatósága, azt az illúziót keltve, hogy a mesevilágba való átjárás az ember számára fizikálisan
is megvalósítható. Mindannyian hősök vagyunk tehát saját élettörténetünkben, és vannak
élethelyzetek, melyekben pontosan ugyanaztörténik velünk, mint a mesék hőseivel.Makkai
rekonstrukciójának kisebb-nagyobb fogyatékosságai is vannak, és jelenlétük csorbítja az előbb
említettkomplex mesei világképet. A varázsmesékben nélkülözhetetlen szerepük van az
akadályoknak, legyőzésükkel a bátorság próbája nyer hitelesítést. Az akadályok nehézségi fok
szerinti felsorakoztatása, az erőpróbák fokozása egyben jellempróbát is jelent. Makkai
nagyvonalúan eltekint ezeknek a jellem- és bátorságpróbáknak a részletezésétől, talán
drasztikusságuk miatt: Jancsi és Mirkó egyszeri próbálkozással győzik le közös ellenfelüket,
azördögkirályt, majd keresztyéni könyörületből meghagyják az életét. A mesejáték nem igazolja
vissza egy az egyben avarázsmeséknek azt a határozott elképzelését, hogy a gonosz állandóan
veszélyezteti az ember életét, így pusztulnia ell.
A varázsmesék idevágó előírásaira cáfol rá az a jelenet, amelyben az ördögkirály
megígéri, nem követi akiszabadított királylányt, és elfogadja Mirkó feltételeit: „Tehát az életed
megmarad. De viszont nem hívsz segítségetegy óráig. Ha fel is szabadítanak, egy óra előtt nem
jössz utánunk? Ha pedig hazaértünk, örökre békét hagysz. Az ördögkirály végleges legyőzését és
pusztulását némi késleltetéssel oldja meg Makkai, erről a harmadik felvonáslegutolsó jelenetében
értesülünk. Ezzel Makkai lemond a gonosz feletti látványos győzelem bemutatásáról, amely a
mesei hagyományban általában katartikus, feszültségfeloldó momentum. A mesejátékban
folyamatosan érzékelhetjük Vörösmarty Csongor és Tündéjének hatását. Ennek a
rejtettjelenlétnek egyaránt lehetnek tudatos és véletlen elemei, tematikus, műfajszerkezeti és
bölcseleti vonatkozásai.
Mindkét mesejáték témája varázsmesei örökség: a boldogságkeresés. Csongorral a
romantikus életérzés fogalmaztatjameg a boldogság utáni vágyat, szerinte a teljes boldogság a
beteljesült szerelemben valósulhat meg, még ha ez kezdetben egyfajta tündéries káprázatnak
tűnik is. Jancsi szerelme konkrét személyhez kötődik, boldogságkereséseinkább a népmesei
toposzhoz igazodik, lényege: senki sem halhat meg addig, míg meg nem találja boldogságát ezen
aföldön. Makkai Sándor ezt az egyetemes népi bölcsességet saját keresztyéni világnézetével
egészíti ki: mint minden egyéb ezen a világon a szerelemben beteljesülő boldogság is isteni
eredetű, és csak akkor képvisel tartós értéket, habenne maga az örök valóság, vagyis a „szent”
nyilatkozik meg. Jancsi szerelméről az első felvonás negyedikjelenetének kezdő monológjából
szerzünk tudomást (Csongor szintén monológban vall szerelméről). Ez a vallomás a századvégi
(főleg Petőfi-) epigonok hangján szólal meg. egyaránt fellelhetjük benne a holdviláglíra
közhelyeit(csillagok, holdvilág), a boldogtalan szerelem közismert kellékeit (halálvágy,
temetőkert, sóhaj, szívfájdalom,könnyező szemek) és a népies szerelmi líra trópusait (hasonlat,
metafora, párhuzam, ellentét): „Járok, kelek, mint azárnyék, / Nincs nyugtom azóta. / Szomorún
kél furulyámon / Búbánatos nóta,” vagy „Megláthatom a szépséges / Hófehér orcáját, /
Csodálhatom éjfekete / Gyémánt szemepárját.” Makkai ezt a lejáratott költői manírt értékeli át
kritikailag a szintén 1927-ben megjelent Magyar fa sorsa. A vádlott Ady költészete című
esszéjében. Saját ifjúkori verspróbálkozásaira is utalva írja a következőket: „buzgón ápoltam a
nagy-népies nemzeti költők és követőikhagyományait.” A mesejáték öröklött sajátosságai
lehetővé teszik eltérő életterek és más-más törvények szerint építkezővilágok találkozását, ezek a
mesei logika szerint újabb akadályokat állíthatnak a szerelmesek elé. Az egyik
ismertproblémahelyzet abból adódik, hogy a földi halandók tündérekbe szeretnek bele. Így vall
erről a tündérkirálynő Mirkókirályfinak: „Te ember vagy és én álom vagyok. Csak álomban
lehetsz enyém. Soha napfényben mi nemtalálkozhatunk …” Lehetőség adódna itt ennek a
gondolatnak a filozofikusabb kifejtésére, ám Makkai eltekint ettől, bár a kérdéskörnek
ismeretesek a gazdag előzményei az európai romantikában (Novalis, M. Eminescu vagy
Feuerbach, a téma filozófus „szakértője”).
A Csongor és Tünde analógiájára a tündérkirálynőnek le kell mondania a
halhatatlanságról, hogy Mirkó felesége lehessen: „Vegyétek le koronámat, / A fátyolom vigyétek
el! / Földi nő lettem,földi nő.” Ezt követően a kíséretében levő tündérlányok is levetik fátylukat,
és elvegyülnek a halandók között: „Mi isföldi lányok leszünk, / S megyünk földi legény után!” Ez
a tündéri gesztus rokonságot mutat a népmesékalakváltoztatási, illetve átváltozási szokásaival is.
Ellentétes (immár földi) „világok” másfajta találkozását éljük átJancsinak, a szegény
pásztorfiúnak és Gyöngyvirágnak, a királylánynak a találkozásában. A hősök a mitikus világban
olyan akadályokat győznek le, amelyek más természetűek, mint a valóságos világéi. Az evilági
akadályok paradoxmódon nem objektivizálhatók, fiktívek és leginkább szociális természetűek,
emiatt a mitikus erőknek és avarázseszközöknek sincs rajtuk hatalma. Lényegüket a számadó
juhász és az édesanya sejteti meg Jancsival: „Te boldogtalan szamár, te, hiszen te a király lányára
vetetted a szemed! Isten irgalmazzon szegény fejednek, mert karóbakerülhet!” „Nem neked való,
szegény pásztorembernek, a felséges király aranyalmája. Hogy is vette el az Isten azeszedet,
fiam?” Jancsinak ezek után csakis a mesevilágban teljesülhet a legfőbb vágya, a királylány
elfogadja a szerelmét, és bebizonyosodik az, hogy a tündérmese rendkívüli világában minden a
csoda jegyében történik. Ezt a jólkiérdemelt szerelmet maga a király is megáldja, de csak miután
újabb csodát tesz az aranymadár tojása, és királyfiváváltoztatja Jancsit, elhárítva az akadályt a
társadalmi konvenciókat jelképező udvari etikett elől, amely kimondja, hogy rangján alul nem
mehet férjhez a királylány. Makkai Sándor következetesen vigyáz arra, hogy ne sérüljön a
mesejáték egységes világképe, és ne térjen el anépmesei modelltől. Mint általában a művészet, a
mese is a hiány megszüntetője, vágyaink beteljesítője, megvalósítója mindannak, ami hiányzik
ebből a világból, annak, amit már elfelejtettünk vagy még meg nem valósultlehetőségként áll
előttünk. Olyan világ a mese világa, amilyennek sajátunkat látni szeretnénk, mintha „tündérálom”
lenne, amely a beteljesült vágyak ártatlan világát tárja fel előttünk.
Összefoglalás
A két világháború közötti erdélyi magyar gyermekirodalmat irányzati, műfajtörténeti és

esztétikai szempontból egyaránt összetett jelenségként kell kezelnünk. Meghatározó tényezői: a
gazdag erdélyi irodalmi hagyomány, a gyermekkultúra iránt megnyilvánuló 20. századi általános
érdeklődés és a kortárs irodalmi irányzatok befolyása. A létrejövő erdélyi magyar irodalomhoz
hasonlóan a gyermekirodalom is az intézmény- és a kánonteremtéssel van elfoglalva. A húszas
években jelennek meg az első erdélyi magyar gyermekirodalmi lapok (közülük is kiemelkedik
Benedek Elek Cimborája), és jelentetik meg a könyvkiadók a gyermekkönyveket. A
gyermekirodalmi kánonok közül a Benedek Eleké és a Makkai Sándoré számíthat érdeklődésre, a
Benedek Eleké pragmatikusabb, az irodalom közvetlen gyakorlati teendőiből indul ki. Makkai
Sándor inkább az elmélet felől fogalmazza meg gyermekirodalommal szembeni elvárásait. Ebben
az időszakban olyan költők és prózaírók ajándékozzák meg könyvekkel az erdélyi kis olvasókat,
akik korábban már bizonyítottak a felnőtt irodalomban, és megfelelő formakultúrával
rendelkeznek.
1.Foglalja össze a két világháború közötti erdélyi magyar gyermekirodalom fontosabb
jellemzőit, és sorolja fel szerzőit!
2.Melyek Benedek Elek gyermekirodalmi kánonjának legfőbb elvei?
3.Mutassa be műfajokkal, szerzőkkel és művekkel példázva a Cimbora gyermekirodalmi
anyagát!
4.Ismertesse az Öcsike-történetek műfaji sajátosságait!
5.Vázolja fel a mese útját a népmeséktől az avantgárd mesékig Balázs Ferenc
életművében
6.Melyek Dsida Jenő Cimborában közölt gyermekverseinek műfaji és
világképijellemzői?
7.Értelmezze Makkai Sándor Gyöngyvirág című mesejátékának mitikus
világképét!
8.Értelmezze a népmesei motívumok szerepét Makkai Sándor Gyöngyvirág című
mesejátékában!
Az alfejezet összeállításához felhasznált szakirodalom
1.Bauer Gabriella: Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1966.

2.Mikó Imre – Kicsi Antal – Horváth Sz. István: Balázs Ferenc. Monográfia. Kriterion
Könyvkiadó, Buk., 1973.
3.Bányai László: Kitárul a világ. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1978.
4.Nagy Olga: A táltos törvénye. Népmese és esztétikum. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1978.
5.Csapody Miklós: Csipike és testvérei. Az erdélyi magyar gyermekirodalomról. Alföld, 1998. 2.
sz.
6.Láng Gusztáv: Dsida Jenő költészete. Kriterion Könyvkiadó, Buk. – Kv., 2000.
7.Demény István Pál … Tánczos Vilmos: Magyar népi kultúra. Erdélyi Tankönyvtanács Kv.,
2003.
8.Szabó Zsolt: Kommunikációs készség és nevelés. Benedek Elek a gyermek- és ifjúsági
irodalomért. Korunk, 2002. 10. sz.
9.A Székelyföld gyermekirodalmi száma, 2004. nov.
10.Hegedüs Imre János: Benedek Elek. Monográfia. Pallas Akadémia, Csíkszereda, 2006.
2. 4. A modern magyar gyermekirodalom
A modernség szinonimája nem más, mint a korszerűség. A modern gyermekirodalom a

valóban kortárs műveket jelenti. Csak azok a művek igazi kortársaink, amelyek rólunk szólnak,
nekünk szólnak, hanghordozásuka koré. Ettől még játszódhatnak akár meseországban is. Sőt,
mintha a legfontosabb és legmélyebb mondandója ameseszerű parabolának lenne a modern
gyermekirodalomban. A gyermekirodalom a modernség jegyeit két okból viseli magán. Mindkét
ok nyilvánvaló. Az első ok abból fakad, hogy gyermekirodalom irodalom. Ha pedig így van,
akkor mindaz, ami a modern irodalombantörtént, ilyen vagy olyan mértékben a gyermekeknek
szóló verseket, meséket, történeteket is érinti. Agyermekirodalom nem sziget, ahova a modern
irodalom hullámverései nem érnek el (groteszk, irónia, prózavers, nonszensz)A másik ok, amely
a modern gyermekirodalmat mássá teszi, hogy megváltozott a gyermeklét, a gyermekképünk és a
gyermekekhez fűződő viszonyunk. Ennek mentén érdekes jelenségköröket járhatunk be amodern
gyermekpróza átváltozásainak tükrében. Ezek a változások világképiek és tematikaiak, azaz a
művek rtékének önmaguknak nem garanciái. Személyiségének harmonikus felépítéséhez a
gyereknek szüksége van a költészet értekeire is. Ám hogy melyek ezek az értékek és konkrétan
mely művekben testesülnek meg leginkább,arról mást mond a család és az iskola, a pszichológia
és az irodalomtudomány.
Az utolsó fél évszázad során leglátványosabban az értékrend változott meg
gyermekköltészetünkben. Ebben a században átéltük a pszichológia és a pedagógia forradalmat.
Átalakult a gyermekeszmény. A gyermekmár nem törékeny kis áldozat, akiből jó, ha minden
második megéri a felnőtt kort és nem is olyan mosolyognivaló kis buta potenciális felnőtt. Önálló
személyiség, akit máris tisztelni és irigyelni lehet. Hiszen a világgalismerkedve olyan szellemi
kalandokat él át, amelyekre mi már legfeljebb csak emlékezhetünk. Megváltozik a felnőtt-gyerek
kapcsolat hierarchiája. Az infantilizálódó felnőtt, aki kamaszruhában jár, és társaságban
gyermekdalokat énekel, immár nem irányítani akarja a gyermeket, inkább együtt játszana vele. Ez
az új gondolkodás a század elején kezdődött (Móricz Zs., Kosztolányi D., Szabó L., József A.).
Ám ezek az értékek először csupán az irodalomban jelentek meg. Az életben terjedésüknek
ellenállt a konzervatív iskola és család. 1945 után a mérleg a játékos örömöket kifejező igazi
művészet javára billent, ezáltal a gyerekek a sematizmus korszakában sokkal jobban versekkel
találkoztak, mint szüleik. Persze a gyermekversnek is megvolt a maga szocreál korszaka, de
ezeknek a verseknek a szerzőit senki sem tartotta költőnek.
A művészi értékrend dominanciája azonban számos problémát vet fel a
gyermekköltészet terén. Ma a pár száz példányban megjelenő kötetek korában a költővé
koszorúzás minidig szűk elit csoportok kompetenciája. Nem véletlen, hogy ezen a szűrön
kiválasztott legújabb költőgenerációk maguk is a szellemi választófejedelmek véleményére
figyelnek. Ritkán írnak a szélesebb közönségnek, ritkán publikálnak gyermekverseket. A művészi
értékek egyoldalú előretörése a pedagógia követelmények rovására óhatatlanul teret nyit a
sznobizmusnak, ami azért problematikus, mert nem a gyermek sznob, hanem az érdekében ágáló
felnőtt. A sznobizmus legyözésével könnyen teret nyerhet az üzleti érdek. Sajnos a kritika nem
elég hatékony szövetséges: a kritikus a felnött irodalom hierarchiájat ismeri, nem a
gyermekirodalmat, és megtörténhet, hogy a hibát erényként avanzsálhatja
A modern gyermekirodalom három korszaka:
1. Az első rögtön a háború után kezdődött, amikor gyorsan felerősödtek a korábban meglévő,
csak háttérbszorított gyermekközpontú pedagógiai tendenciák. Lassan magához tér a könyvkiadás
és a közoktatás. Együtt jelenik meg az igazi érték és a dilettantizmus. Az 1956-ban elhallgatott,
vagy elhallgattatott költök újra csakgyerekeknek írnak.
2. A második periódus a 60-as évek elejétől a 80-as évek elejéig tart. Mind mennyiségi, mind
minőségi téren komoly sikerekkel büszkélkedhetett a gyermekirodalom. A gyermekköltészet
vitathatatlanul és látványosan része lett az óvodai nevelésnek, az iskolai oktatásnak, kivívta
helyét a médiában. A legnagyobb sikereket itt valóban a legértékesebb művek és szerzőik aratják
3. A 80-as évek elejétől napjainkig tartó utolsó periódus egyszerre mondható hanyatlásnak és
megújulásnak. A verskultúra gyakorlóterein korábban megszállottan lelkes versíró pedagógusok
egy kicsit belefáradnak állandó játék eufóriájába. Úgy érzik, az óvodai foglalkozásokhoz nem kell
mindig, mindenáron vers. Ez a csökkenő fogyasztás szigorított az értékek mércéjén, csak az igazi
klasszikusok tudják megőrizni pozíciójukat. Ugyanakkor egészen új jelenségeket is
tapasztalhatunk. Külföldi hatásra (svéd gyerekversek) meggyorsult a gyermekköltészet
pedagógiai-pszichológiai értékrendjének megújulása. A gyerekek - és a nevükben gondolkodók -
sokallják a játékot, és keveslik az igazi személyes kapcsolatokat. A felnőtt ne viháncoljon
folyton, inkább hallgassa meg a gyereket. A dísztelen-rímtelen, ritmustalan „sóderparti" típusú
gyerekvers
polgárjogot nyer nálunk is. Ugyanakkor a korábbi ritmus- és képvirtuóz gyerekköltészet ekkor
találkozik újranagyobb léptékekben a zenével, és ennek következtében talál ismét közönséget
magának.Sokféle változást ért meg az ifjúsági próza is, amíg a 20. század végére értünk. A
változásnak két főoka van:
1. Esztétikai: Az esztétikai ok abban rejlik, hogy az ifjúsági regény regény. Éppen ezért minden
hat rá, ami a kortárs prózában történt vagy történik. Általában lineáris maradt a kamaszoknak írt
regények elbeszélt eseménysora, de ezt a hagyományt meg lehet szegni: a modern regény
időtechnikájával követni lehet a képzeletjátékát, az asszociációk láncreakcióit, a tudat áramlását,
az emlékezés mechanizmusát filmszerű vágások, montázsok, áttűnések révén. De történetnek
lennie kell!
2. Ontológiai: Változott a gyereklét, változott a gyerekképünk és a gyerek-felnőtt viszony, de
maga a gyerek változott meg leginkább. A gyerekek élete is mechanizálódott (elidegenedés,
elszürkülés). Hiánycikk lett életükben az élmény, a kaland úgyszintén. A gyerek tulajdonképpen
egy virtuális valóság sztereotip kalandjait éli át a tévé képernyője előtt,és összekeveri őket a
valósággal. A felnőtt számára hihetetlen értek a gyermek, a gyermekség, de nem tudja megóvni,
védelmezni. A gyerek előtt nincsenek már titkai a felnőtt világnak:eltűnt a tekintély (a szülőé, a
tanáré, a felnőtté), a média révén eltitkolhatatlanokká váltak életünk sötétségei.
NEMES NAGY ÁGNES GYERMEKKÖLTÉSZETE
( 1922-1991)
MOTTÓ:
„Az én szívemben boldogok a tárgyak.”
Ha a mester Weöres Sándor zseniális rossz diákra emlékeztet bennünket, Nemes

Nagy Ágnes az örök eminens példája. Pontosan annyi gyermekverse van, amennyit erre a
célra írt. Nála nem kell keresnünk, milyen alkati sajátosságok vezettek erre a területre.
Feladatként kapta ezt a versíró munkát. Gyermekversein jól látható, hogy költőjük
rigurózusan elválasztja őket igazi életművétől. Pontosan kielemezhetőa feladatot kijelölő
szerkesztői szándék, amely tökéletesen ellentétes Nemse Nagy Ágnes költői
gyakorlatával. Nála a verset indukákó élmény konkrétumai teljesen feloldódnak a műben,
a költő pedig igyekszik elrejtőzni a művek mögé. A gyermekversek költője ezzel
szemben sosem titkolt szándékkal és meglepő alapossággal térképezi fel a viláfgot. A
költő a legtermészetesebb módon ír a gyermeket körülvevő világról, játékairól,
szórakozásáról, a világra rácsodálkozó magatartásáról, mindenről, ami gyermeki. S ezzel
költészetté avatja a mindennapok gyermekvilágát.
A Szökőkút című kötet, amely 1979-ben jelent meg, tartalmazza a költő teljes
gyermekköltészetét, s így a legteljesebb bemutatása verseinek. A kötet hat részből áll: I.
Budai utca, II. Madarak, III. Gyerekek, IV. Bors néni, V. Mondókák, VI. Jeromos, a
remeterák. Tematikailag a kötet felöleli mindazt, ami Nemes nagy Ágnes
gyermeklírájának szépségeit, értékeit jelenti. A Szökőkút című kötet első verse a
Mennyi minden a gyermek világáról szól:
Ez az ösvény sose fösvény,

akármilyen keskeny ösvény.
---------------------------------
Van itt minden, mennyi holmi!
Hogy is tudnám elsorolni?
-----------------------------------
Cipőfűző, plédoboz,
fenyőfáról két toboz,
szódásüveg cserepe,
gesztenyefa levele,
zöld csigák, zöld kövek,
fű alatti börővek,
gerle tolla, kréta, gyufa,
fényképen a Verne Gyula,
és a többi de szép, de szép!
Ezek,
azok
izék,
mizék.
Bámulok csak ennyi kincsen:
mennyi minden, mennyi minden!
A világ felfedezése a gyermek szemével, szinte leltárszerű felsorolás ae vers.

Megjelenik mindaz, ami egy gyermeknek értéket jelenthet. Ezek a gyermekkori tárgyak
„kincset” érnek, mert egyediek, személyesek és pótolhatatlanok. Egyszerű, hétköznapi
tárgyak, amelyek velünk együtt éltek játékainkban, örömeinkbe. Szépek is voltakl ezek az
„izék, mizék”, mert tulajdonosának a gyermekkor egy darabkáját jelentették.
A Mennyi minden című versben a szövegfelépítés, a versmondattan tökéletesen
harmonizál a költői szándékkal. A legkülönbözőbb tárgyak felsorolását pusztán a vesszők
szakítják meg, majd a „de szép, de szép” ismétlése ad erőteljes zárást és nyomatékot a
szöveg előző részleteinek. A de szó itt természetesen nem ellentétet vezet be, hanem
csodálkozást, az érzelem intenzítását jelzi. Sajátos helyesírási hibát vét a költő a
„plédoboz” fonetikus leírásával, amely a beszéd hatását kelti.
A kötet első ciklusában, a Budai utca címűben főként a környezet és a játék a
meghatározó, miként a gyermek életében is. A tágabb környezet jelenik itt meg, ahol meg
lehet kérdezni Ki lakik az utcában? Mi van a titkos úton? Hány ujja van a
gesztenyelevélnek? Egyébként van még az utcában Ugróiskola, Tarka ló, Piros autó,
virágzik Az akácfa és a Gondolj-rám-virág.
A népi gyermekjáték egyik országszerte ismert változata jelenik meg az
Ugróiskola című versben, amely egyben a képvers (vagy a kalligramm) szemléletes
példája is. A képvers, amely Appolinaire egyik kötetéről kapta a kalligramm újkori
elnevezést, már az ókori költészetben (Theokritosznál) is megtalálható. Az újkori
költészetben Appolinaire, Mallarme, Kassák Lajos, Nagy László, Illyés Gyula is szívesen
éltek e sajátos grafikai formával. A képvers a vers szöveganyagának sajátos tördelése,
amely a tartalomnak megfelelően a legkülönbözőbb formát veheti fel. A jó képvers tehát
erősíti a vers tartalmának megértését, s ezzel a vizulitás a vers tartalémának hordozójáva
is válik.
A grafikai elrendezés és tartalom kapcsolatának kitűnő példája az Ugróiskola. A
továbbiakban a drámapedagógia eszközeivel közelítjük meg a vers tartalmát:
Ugróiskola
Járok az utcán Egy

kip-kop, kip-kop, egy
még meg is állok egy páros,
itt-ott, itt-ott. Egy,
Jó megállni, nézz oda, páros,
ott egy ugróiskola. Fordulj vissza,
felrajzolva járdaszélre, páros egy,
zöld krétával nagyra, szépre, nem hibáztam, nagyszerűen
mindenütt van, nézz oda, megy, megy, megy,
itt-ott Mi van hátra? Páros,
kip-kop nem leszel te sáros,
egy-egy ugróiskola. itt a vége:
egy,
egy,
egy.
1. Szóasszociáció a címről: A verset még nem olvassuk el, csak a címmel

foglalkozunk. Tapasztalat íratja. Más fogalom kerül a táblára, ha különböxző
életkorúak rögtönöznek. Pl: játék, gyermekkor, politika, ilyen nincs, kiugrom, stb.
2. Az ugróiskola mint népi gyermekjáték: Ha valaki ismeri, bemutatja, felrajzolja.
Olvassuk ki a játék formáját a versből! Játsszuk el!
3. Az én gyermekkori játékom: Szeretném, ha tanítványaim felvállalnák a
gyermekkorukat, enm rejtenék el érzelmeiket. Remélem, hogy ilyen formán
nyitottabbá válnak a vers befogadására.
a) emlékezés és vallomás: Egyenként szólaljanak meg: Mi volt a kedvenc
játékuk? Csoportos vagy egyéni? Tárgyhoz kapcsolódott?
b) Találkozxás az egykori játékkal: beszélgetés a hajdani kedves babával.
Emlékidézés monológ formájában. Élmény, amely a játékhoz kapcsolódik.
Idézzék meg a játékot, főleg ha csoportos.
4. Közösen olvassuk és kopogjuk a költeményt: három különböző személy
háromféleképpen olvassa fel a verset. Melyik változat tetszett? A tanítványok
vegyék észre a ritmusváltozásokat, s jöjjenek rá, hogy a versen belüli ritmushatár
a költemény szerkezeti felépítését jelzi. Ritmizáljuk közösen!
5. Mozgó- és állóképeka vers nyomán: kiscsoportokban jelenítjük meg a képeket
három jellemző életképben: 1. Séta az utcán, as járókelők között alírai hős, 2. A
lírai hős észreveszi az ugróiskolát, láthatóan tűnődik. 3. Képzeletben vagy
valóságban vigigugrálja a kockákat oda és vissza, ahogy kell.
6. Húzuk alá a nekünk fontos sorokat: indokolják, miért éppen azt tartották
kiemelésre érdemesnek.
7. Az ugróiskola – metafora: Ez a vers az életről szól: hol egy lábon ugrálunk, hol
két lábra huppanunk, hol előre megyünk, aztán vissza. Jó is van benne, de arra
számítani kell, hogy az élet végén egyedül maradunk. („Halálodra magad
maradsz” – Fallada regényének címe is ezt jelzi.)
A Budai utca ciklus varázslatos darabjai a hangulatokat, színeket megörökítő
rendkívül dallamos, ritmikus miniatűr költemények: Tavaszi felhők, Nyári rajz, stb.
Bár eltérő verstémákkal találkozunk, mégis van bennük egy közös vonás, amely a
ciklus teljességében jelenik meg: ez pedig a világ, benne környezetünk emberi
meélése, átélése és befogadása. Megnyugtató, békés képek sorjáznak egymás után,
amelyek az impresszionista hangulatlíra szép példái (Pl. Tó és fűzfa).
A ciklus a költői kifejezőeszközök valóságos tárháza: a ritmus változatossága, a
jelzők sokasága, a metaforák különféle változatai, az érzékleteket összekapcsoló
szinesztézia, a páros rímek sorozatai, s a Nemes Nagy Ágnesnél is megjelenő
szimultán vers. Érdemes felfigyelni a szimultaneitás szempontjából a Tó és fűzfa
című vers első szakaszára:
+- - /+ - -
Ez a tó/ ez a tó,
u u - /u u -
+ - - / + -
nyug – ta – lan – ko- dó.
- u -/ u -
+ - - - /+ - - -
Vé –kony fod- rát fogy-ha-tat-lan
- - - - / - u - -
+ - - - -
Sus-to-rog-ta-tó.
- u - u -
Az első sor hangsúlyos és egyben időmértékes is: a szép anapesztusokat ( uu-) az

ismétlődő szószerkezet hozza létre, amely egy szép áthajlással folytatódik. Az
áthajlás az élő beszéd hatását sugallja. A második és negyedik sor mondattani
sajátossága, hogy mind a kettő áthajlással megalotott értelmező jelző, ami a népdalok
gyakori jelzőhasználatát idézi. Ezekben a sorokban inkább az időmérték az
erőteljesebb, a mertumok egyébként trucheusokkal (-u) kezdődnek és krétikusan (-u-)
fejeződnek be, s ezek együttesen ereszkedő lejtésű sort eredményeznek. A krétikusról
meg kell jegyeznünk, hogy Nemes Nagy Ágnes egyik gyakran használt sorzáró
megoldása.
Külön világot alkotnak nemes Nagy Ágnes költészetében a madarak. Gólya az
erdőben, a verebek a Hóesésben, a furcsa beszélő tengelice és a hangnyelvként
hintázva leszálló galamb. Lehet látni titokzatos lappantyút, akinek „két szeme
lángja,két pici lámpa /gurgula-hangja úszik utána”. Ott van a fekete hattyú és vele a
költő legkülönösebb gyermekversmadara, a lila fecske.
A Madarak ciklus versei (összesen 11) a költő legismertebb versei közé tartoznak,
külön válogatásban is megjelentek Lila fecske címmel. Ismét színek és hangulatok
kerítenek hatalmukba, már a verscímeket olvasva: Mit beszél a tengelice? A galamb
leszáll stb. Ebben a ciklusban is találhatunk képverseket, pl. A galamb leszáll címűt,
amelynek sortördelési formájában vizuálisan is megjelenik a tartalom. Nemes Nagy
Ágnes madaras versei is különlegesek. Azzá teszi atéma kibontásának egyedisége, a
különleges képalkotás, a kifejezőeszközök sajátosságai, a nyelvhasználat , a
versmondattan.
A Láttam, láttam című vers egy különleges élmény leírása, amely egfyszeri és
megismételhetetlen helyzetben, ugyanakkor meghatározó élményként, mintegy
titokként jelenik meg előttünk:
Láttam, láttam lappantyút!
Éjszaka erdőn meglestem,
rókavadásszal kettesben.
Nem volt ottan lámpa, se ház,

mentünk: én meg a róka-vadász,
akkor az égen, fekete égen
valami röppent még feketébben,
valami röppent: lappantyú!
két szeme lángja, két pici lámpa,
gurgula-hangja úszik utána.
Ketten láttuk, senki más,

ketten: én meg a róka-vadász.
A lappantyú nem tulajdonságainak részleteivel jelenik meg a versben, hanem
mindössze három meghatározó jellemzőjével: azzal, hogy éjszaki madár, továbbá
gurgulázó –surrogó hangot ad és szeme fényben világosan villog. Ez minden,amit
Nemes Nagy Ágnes mint természettudományos tényt használ fel a versben, s ebből
születik mewg varázslatos verse. A vers összességében különleges hangulati élmény!
A szöveg egészében a leírás dominál, a főnevek túlsúlya, a kevés, mindössze egy
meghatározó jelző (fekete), a remekül megválasztott nyomatékosító ismétlések, a
ritmus és rímelés megformálása, az élmény lényegét kifejező egyetlen finom áthajlás,
a vers zárása, a könnyedén felismerhető szimultán verselés együttesen különleges
versmondattant eredményez. S újból egy szín, a fekete jeleníti meg, teljesíti ki a
hangulat varázsát. Ez feltűnő abból a szempontból is, hogy a fekete szín általában a
szomorúság kifejezője, s itt erről szó sincs. Ellenkezőleg inkább az öröm, a
felfedezett titok megélése, a rácsodálkozás lelki tartalma kerül előtérbe.
A Gyermekek című ciklus ismét más oldalról mutatja be Nemes Nagy Ágnes
líráját. A versek természetesen gyermekekről szólnak, játékaikról, örömeikről,
környezetükről. A verscímek is ezt sugallják: Labda, Evetke, Mi van a szobában?
Égi fagylalt stb.
Az Evetke humoros minitörténet, játék a szavakkal, amely oly gyakori és érdekes
rétege a XX. századi magyar gyermekköltészetnek. Nemes Nagy Ágnes versében a
vers alaki akusztikai jellegzetességeit használja fel a szövegépítkezésben:
Ede, az Evetke, Ne vedd le, ne vedd le!

bundáját levette, sírhatsz majd, evetke:
És a nagy melegbe „Jajjaj, sunda-bundán
tölgyfaágra tette. ellopták a bundám!”
Híre megy az erdőn,

hogy Ede levette,
néznek majd nevetve
a kopasz evetre.
Ne vedd le, ne vedd le!
A vers akusztikai vonatkozásban számos rokon vonást mutat a kötet Mondókák című
ciklusával., amelyben még erőteljesebben jelenik meg a nyelvalakra és hangzásra
épülő versformálás. E költői szándékban könnyű felismerni a népi gyermekversek
egyik közismert szövegtípusát: a nyelvtörőket. Ezekben a szövegekben nem a
tartalmat kell keresnünk, hanem a nyelvi kiejtési nehézséget, amely élteti a
szövegtípust. Az ilyen szövegeknek alapvetően az a funkciójuk, hogy próbára tegyék
a gyermek emlékezetét, hangképzésének folyamatosságát és pontosságát.. A szöveg
mondása egyben játék, szórakozás is lehet, ugyanakkor kitűnő artikulációs gyakorlat.
A Pisti gondolkozik című vers már ok miatt keltheti fel érdeklődésünket. A
gyermekköltészetben ritkábban olvashatunk finom lélekrajzot a világot még nem értő
gyermekről, a lelkiállapot rezdüléseinek, a rácsodálkozás pszichológiai mélységű
elemzésének szándékával megírt költeményeket. Nos, Nemes Nagy Ágnes a
környezetet, barátait nem értő Pistiről ír, aki igazán nem érti, hogy társai miért nem
kedvelik talán még mutáló hangját:
Pisti gondolkozik
Érdekes,
Érdekes.
Én nem értem, mért van ez.
----------------------------------
Hogyha Éva énekel Ha én kezdek énekelni
egy kis vékony éneket, egy nagy, hangos éneket,
mindjárt bejön a szobába mindjárt kimegy a szobából
szomszéd – Gábor, Panni, Klára - Éva, Panni, Klára, Gábor –
érdekes. érdekes.
Mennyi minden van ebben a tizenhárom sorban: a gyermekkor egy cseppje, amelyben
az egész tükröződik, egy apró történés, amely magatartást fejez ki, a fiúk és a lányok
ellentétét, s benne a fiúi büszkeséget. Mindezt a költő egy életszerű szituációban írja
le, Pisti sajátos gondolkozásában az általános gyermekit, a tipikust jeleníti meg. A
költemény rövidségét, a lelki tartalom árnyalt rajzát az esemény időbeli sűrítésével, a
tipizálással éri el. A típusalkotásnak itt éppen az a láényege, hogy a költő sok-sok
hasonló szituációból az egyedit és a záltalánost kapcsolja össze. A vers sajátos
monológ, kedves és jellegzetes gyermeki meditáció.
Ebben a ciklusban fel kell figyelnünk a Mi van a szobában? verscsoportra: Ez is
ritka téma a gyermekköltészetben abból a szempontból, hogy egy.-egy költemény
témája egy bútor, egy tárgy, amely úgy jelenik meg előttünk, ahogyan a gyermek
látja. Mindegyik vers azonos szerkezetű tételmondattal indul: „ A szobában van a ...”,
amely a továbbiakban úgy folytatódik, hogy atárgy funkciója és a hozzá kapcsolódó
gyermeki tevékenység összekapcsolódik.
Bors néni könyve a kötet következő ciklusa, amely egyben gyermekköltészetének
csúcsa. A mindig tudatos nemes Nagy Ágnes megérezte, hogy mint mesélő sem tud
igazán plasztikusan élő szereplője lenni gyermekverseinek. Kitalálhatott volna valódi
gyermekhőst magának, de ő a csodálatos öregaszonyok sorát folyatatta Bors nénivel.
Ez a ciklus nasgyon ökonomikus, vannak benne olyan versek is, amelyeket
egyszerűen idesorolt költőjük egy címmel, vagy egy-két sorral Bors-nénisítve őket.
Bors néniről – pontos neve Bors Jázsefné, Balogh Borbála, Báthori út 3 – tudjuk meg
a versekből, hogy 80 éves és valaha gyerek volt. Ami utána történt vele mostanáig, az
nem érdekes. Bors néni különös és csodálatos lény, aki a mesék hőseihez hasonló
varázslatos erővel bír. Itt minden megtörténhet, minden átváltozhat, a tér és idő
megszűnik. Minden, ami irracionális, a zéletre kelhet, miként a mesében. Bors néni
képes körbejárni a világot, nála kivirít a háztető, suszterszékén a magasba száll, a
holddal kézen fogva sétál, a nbappal beszélget. Már a környezete is varázslatos: „Fent
lakik ő a padláson / van szobája harminchárom”, tele különféle különleges lakókkal,
akikkel ő el tud beszélgetni. Ez a világ korlátlanul tágítható: „Kinyújtod a jobb
kezedet, / megfogod a János hegyet.” A Bors néni képi szürrealizmusát hasonló
nyelvi avantgard játék egészíti ki. Pl. Olyan szavakat ad a cipővel beszélgető Bors
néni szájába mint „mászkeráltál”, „karingóztál”. Olyan mondókát talál ki, amelyet
„villamosmegállónál kel mondani télen” és amelynek nyelvi eszközei még csak a
költő saját fantáziájában léteznek.
„Álldiga és várdiga / járdiga és tánciga // Erre, arra / arra, erre / nincs semerre /
nincs semerre// Álldiga és várdiga / járdiga és tánciga, / sejehuja-haj! „
Aki ezt kívülről tudja, az lehet, hogy fázik, de biztosan nem unatkozik. Nemes Nagy
Ágnes ezen ciklusa paradoxonok sorozata tehát. Paradoxonjai olyan látszólagos
ellentmondások, amelyek nem intellektuális síkon, hanem elsősorban érzelmi alapon
oldódnak fel. A Bors néni ciklus darabjai – a mesei szemléleten túl – más
vonatkozásban is kötődnek a folklórhoz. A népi gyermekversek, a mondókák
hangulatát, világát idézik. Könnyen felismerhető a szövegekben a népi kiszámolók,
mondókák sajátos szerkesztése, a szöveg gyorsasága, mozaikszerűsége, a szóismétlés,
a nyelvi leleményesség, a játék öröme:
Futóbab
Láttatok-e futóbabot,
Piros babot, fehér babot,
Mit Bors néni felfuttatott?
Babot futtat karóra,
Karján van egy kar-óra,

Azon méri hány perc alatt
Fut a bab a karóra.
Piros,
Fehér bab,
De legszebb a futóbab.
A Szökőkút című kötet a Mondókák és a jeromos, a remeterák zárja. A remeterák

kedves története egy kis kiruccanásáról, az elveszett, majd megtalált, szerencsésen
megkerült meduza-kalapról szól. A költő realisztikusabb színezetet ad jeromos
történetének. A történet egyszerű, miként a mesékben, a befejezés is örömteli. A forma
szépségeit a hangsúlyos verseléásű 7-es, 8-as sorok játékos és változatos páros rímekkel
ötvöződnek, a dialógusok igen életszerűek, a nyelvi anyag megválasztása mintaértékű. A
magyar gyermekversről ő mondta ki a máig legfontosabb kérdéseket és legérvényesebb
válaszokat: „Lehet-e ma vagy bármikor olyan gyerekeknek szánt verseket írni, amelyek a
gyerekek igényeinek megfelelnek, és ugyanakkor, magas mércével mérve jó versnek minősülnek?
A válasz - előrebocsátom - igen...Meg szoktam különböztetni bármely irodalmi termék
értékelésében kétféle tényezőt: a presztízseteket és a szöveg önértékét. Az önérték fogalma
világos, csak az nem szokott mindig világos lenni,hogy ezt az önértéket milyen fokig tudja
befolyásolni a presztízsérték, amely véleményekből, hallomásokból, értesülésekből áll össze,
hozzájárul az író általános hírneve, a kritika állásfoglalása, és az a nehezen meghatározható,
szállongó köztudat, ami egy író holdudvara.”
Nemes Nagy Ágnes gyermekverseinek ugyanaz a sorsa, mint egész életművének.
Csodálták, de követni kevesen próbálták. A tartalomban mindig magát mondta ki, a
formában azt csinálta, amit mások, csak jobban. Ez a minőségi többlet teszi talán, hogy
költészete egyre népszerűbb.
WEÖRES SÁNDOR GYERMEKKÖLTÉSZETE

(1913 – 1989)
MOTTÓ:
„Azért iparkodom minél zártabbá és dallamosabbá formálni a
gyermekverseimet, hogy a későbbi felnőtt lelket megmentsem a formátlanságtól.”
A magyar gyermekköltészet csodálatos véletlene Weöres Sándor. Miatta

dicsekedhetünk el, hogy nálunk az óvodások is egy filozófus-költő szürrealista képekkel,
szexuális szimbólumokkal átitatott költeményeit szeretik énekelni. Ő a XX. századi
magyar gyermekköltészet iskolateremtő alkotója, tartalomban és formában egyaránt.
Különösen kiemelik verseinek páratlan formagazdagságát, ritmuskombinációit,
zeneiségét, nyelvhasználatának tisztaságát, a derűt, a játékosságot, a versépítkezés
tökéletes megvalósítását.
Weöres Sándor gyermekverseihez kívülről – vagyis először a nyelv ritmusára,
zenéjére figyelve – kell közeledni. A költő gyakran írt vakszöveget általa kitalált
nyelveken: „Dzsa gulbo rar ki9csere / aj ni musztasz emo, - mondja a Barbár dalban, és
rögtön le is fordítja: „Szél völgye farkas fészke / mert nem őriztél engem.” De verseiben
lefordítatlanul is megjelennek nem létező nyelven írt sorok. Weöres esztétikája szerint a
versben zenei lehetőségeit kereső nyelv már a mű születésében is szerepet játszik.
Gyermekverseit Weöres többnyire nem kész műveknek, hanem az alkotás
folyamatában nélkülözhetelen vázlatoknak tekinti. Nála elsősorban a ritmusváltozatokban
rejlő dallamok reinkarnálódnak különböző versekben. Az „Országúton hosszú a
jegenyesor...” kezdetű katonanóta például kétszer is saját verset vált ki belőle: „Őszi
éjjel/ izzik a galagonya....”
„Árok mellett / üszkös a fa dereka...”
Ugyanakkor sok jellegzetes versritmusának nincs ilyen konkrét előzménye. Weöres nem
csupán költője, hanem tudatosan komponáló zeneszerzője is verseinek. Zenei képességeit
személyesen Kodály Zoltán ismerte fel, ő biztatta, hogy írjon verseket a gyermekek
számára készült dalaihoz. Az ehhez a munkához mintául szolgáló ősi magyar
népdalokban nemcsak modern szürrealisztikus képek hatottak a költőre, hanem a kétféle
ritmikai elven lüktető versritmusok is.
A szimultán vers kettőzött hatóerejét kihasználva Weöres kétségtelenül mindenki
másnál több sikert tud felmutatni egy új, nagy hatású versforma kialakításában. A túl
lomposnak érzett magyaros és a túl kifinomu7ltnak hallott klasszikus vers előnyei a
szimultán versben egyesülnek, és lényegében mindenmondandó kifejezésére alkalmas
versformává ötvöződtek kihasználva, hogy a mondanivaló szerint hangsúlyozzák egyik
vagy másik komponensüket. Az már a magyar költészet fejlődési tendenciáinak
következménye, hogy ez a versforma csupán gyrermekköltészetünkben töltötte be
geyértelműen megújító szerepét, éppen Weöres Sándor kivételes hatásának
következtében. Őutána nem lehetett a régi módon gyermekverset írni. Kisebbségbe
szorultak a korábban sxzinte egyeduralkodó ütemhangsúlyos versek, ennek a formának
szimultán metrizálása vagy legalábbis metrummal színezése a költői mesterség tudásának
kritériuma lett.
A Weöres-versek ritmikája még egy fontos elméleti kérdést vet fel. A dallamvers
nála behatol a beszélt vers világába. Vagyis a költő egy konkrét kész vagy kitalált
dallamra írja a szöveget, és ezzel, szövegen kívüli eszközökkel is befolyásolja verse
ritmusát. Ez a tény újragondolásra késztet bennünket a szótagok hosszúságát illetően. A
versben csak hosszú meg rövid szótagot ismerünk, az éneklésben pedig az egész
hangoktól a nyolcadokig vagy tizenhatodokig széles a skála. Az Építők című dalban
Weöres egyszerű ta-ti-ti ütemezésű sorral kezd („Szív dobban”), ám a következő sorban a
szív szó helyére a kalapács kerül, amivel háromemeletessé válik a ritmikai képlet. Vagyis
a hosszú és rövid szótag között megjelenik egy relatív középhosszú szótag is. A magyar
nyelv erre lehetőséget is ad, hiszen hosszú szótagjainkban vannak hosszú
magánhangzósak és a magánhangzó utáni két mássalhangzó miatt hosszúak is. A köztük
lévő különbséget bárki tudja, aki valaha énekelt.
A Weöres – gyermekköltészet titkainak második rétegét a költő sajátos képi
világában kell keresnünk. Weöres a varázslás minden eszközével él. Egyes képei külön
meséket idéznek fel verseinek közönségében. A természet persze minden igazi
gyermekköltő műveiben megelevenedik, de Weöresnél ez az animálódás egy folyamatos
tűzijátékká alakul. Weöres képváltozásai többnyire váratlanok és meghökkentőek,
ugyanakkor negyon természetesen elképzelhetőek. Ha a galagonyabokor lánnyá válik, azt
nehezen fogadjuk el, ha mindez éjszaka, holdfátyollal felékesítve történik, akkor az is
természetes, ha az immár menyasszonyi ruhába öltöztetett bokorleány elsírja magát.
Némi képzeletjáték után az is érthető, hogy a szemét lehúnyó kisgyerek „kék gyöngyöt
tesz bársony tokba”. Ezeknek a képeknek a bonyolultsága is erény, hiszen megfejtés után
a közös tudás cinkossága is növeli népszerűségüket. Weöres jellegzetességei közé
tertozik az absztrakt fogalmak természetes képszerűsítése: „Az időt bemeszeli a korai
kikeri...”, a nyár „égi csikón léptet”, a szél „tekereg” és közben szavanként válik ember
formájúvá:
„Széles világba / Fut a szél magába, /
Nyakába a lába / Sosem érsz nyomába.”
Weöres költészetének egyik titka a konkrétnak és az elvontnak, a hétköznapinak
és a csodálatosnak közös képben való megjelenítése. A tündérek, angyalok és más
csodalények egy ilyen közegben természetesen mozognak, ott vacsoráznak a falu végi
ház küszöbén.
Weöres a nagy bűvészek bátorságával gyakran enged bepillantást képteremtő
varázslatának titkaiba. A költői kép sokszor a közvetlen látványból, annak sajátosan
szemlélődő elfogadásából születik Az alkonyi felhúk „mennyei őzre vadásznak” de
„felhú-cápa” is „úszik az egeken át”, a déli felhőket leső Katóka pedig egész mesevilágot
lát bele az égboltba. De ugyanígy születik az anya iránti szeretet egyik klasszikus műve,
amelyben a gyerek egyszerre menne és maradna, elvágyódását pedig szerepjátékkal fejezi
ki. A cinke és a szellőszerep jó, mert lehetőséget ad a kalandra, ugyanakkor pedig a
hazatérést is lehetővé teszi. A csillagsors azonban a vigasztalhatatlanul örök elválást
jelentené.
Weöres nem őrzi elődeinek meséit, mítoszait. Ő mindig maga keresi, sőt magának
találja ki azt, amit továbbmondható hagyománynak szán. Ennek legtisztább példája éppen
a sokféle szempontból mértékké vált vers A tündér . Ezt a verset azért szeretjük, mert
valójában nem egy tündérről szól, hanem a mi tündérálmainkról. A hőse egy kislány, aki
Bóbita szerepében éli át leendő nőiségének diadalait. Ha táncol, akkor csak az angyalok
méltók , hogy lássák, és csak elvarázsolt állatok szolgálhatnak hozzá zenét. Ha játszik,
varázshatalmával irgalom nélkül győz. Ha épít, egy pillanat alatt kész vára, és máris ott a
hozá illő előkelő közönség, és ha álmosan megunja a játszadozást, álmát is a mesék
illendő etikettje szerint őrzik a következő játékig.
Ezzel el is érkeztünk a szerepjátszásig, vagyis Weöres személyiségének
legfontosabb, bár óvatosan kezelt alapkérdéséig. Weöres nem írt gyermekverset, vagy ha
írt, mert megbízták vele, abban nem volt sok köszönet. Ő egyszerűen önmagát fejezi ki
olyan versekben, amelyek nagyon sok szálon kapcsolódnak a gyermekekhez.
Tulajdonképpen gyermekként vált költővé. Négyéves, amikor már verset talál ki,
nemsokára le is írja versleleményeit, hiszen csupa nagybetűs ákombákommal, de tudott
írni is. Gimnazista korában ő nem próbálgatja a verselést, hanem azonnal érett költő, a
magyar költészet legkorábban érő csodagyereke. Különleges diák, ami érdekli, azzal
egyetemi szinten foglalkozik, ami nem érdekli, azt nem hajlandó tudomásul venni. Így
tanárai bámulják és igyekeznek minél gyorsabban megszabadulni tőle.
Weöres egy különös gyermekmorált követ egész életében. Amit nem tart
fontosnak, abban a megalkuvásig engedékeny. A számára lényeges dolgokban viszont
hajthatatlanul kemény. Gyermekkorában írt verseiben is bölcs öreg filozófusok
gondolatai rejtőzködnek. Öreg filozófus költő korában is gyermeki szemekkel néz a
világra, és közben sipító gyermekhangon beszél. Előtte minden gyermekiség
viszonylagos. Weöres boldog gyermek. Szinte tudatos hedonizmussal élvezi ki gyermek-
és kamaszkorának kinálkozó örömeit. Például azt, hogy az egyszerre irigyelt és lenézett
felnőtteket milyen könnyű megbotránkoztatni.
Mint az igazi gyermekek esetében, Weöres haláláig meghosszabított
gyermekvilágában minden gondolatnak alján ott van a szexualitás. Még a gondos
prüdériával válogatott gyermekverskötetébe ( Ha a világ rigó lenne) is bekerülnek a
lányságát sirató galagonya mellé olyan konkrétabban erotika felé kacsintó költemények,
mint a Táncol a Hold. A gyermek olvasótól gondosan elzárt versek között pedig olyan
erotikus gyermek- és kamaszfantáziák találhatók, mint a Fairy Spring. Ez a versciklus
formájában megírt történet nagyon személyes élményekből fogant. Nem biztos
ugyan,hogy a költő a történetet átélte, de biztosan szerette volna átélni ártatlanságának
ilyen formában történő elvesztését előbb egy őt saját kisfiaként imádó tündérszép
nevelőnő, majd egy szintén gyönyörű kamaszlány aktív, hozzáértő közreműködésével.
Ugyanezt az átélést írja meg immár egy nő személyiségébe bújva a Psychében, amely a
magyar irodalom legkülönlegesebb regénye.
Bármilyen áttételekbe rejtőzzön el, Weöres mindig megmarad zárkózott
gyereknek, aki szerepből szerepbe bujkálva nehezen tudja megoldani titkai kimondásának
és ugyanakkor megőrzésének paradoxonát. Ennek a kettős feladatnak legszebb költői
dokumentumaWeöres legnagyobb gyermekverse Az éjszaka csodái. Sajnos ezt sem
szokták teljes szövegével gyermek kezébe adni. Pedig ez a költemény egy szintézis,
amelyet a versvázlatok sorozatával készített elő a költő. ( Ezek összekereshetőek a
Rongyszőnyeg és a Magyar etüdök ciklusokban).
Az alapszituáció felnőtt élmény. A költő és szerelmese együtt kucorognak éjszaka
a sötét házban, körülöttük mindenki alszik, még az anyai kontroll is szemet húny fölöttük.
Ám a titokban remélt szerelmi kaland elmarad, ehelyett egy közös szellemi kaland
részesei lesznek: ezé a versé. Weöres Sándor varázspálcájának intésére ugyanis
megelevenedik az éjszaka alvó világa. A nappal unalmas szomszédokból néhány
vonással színes mesefigurákat rajzol a költő képzelete és humora.
Weöres humora sokrétű és összetéveszthetetlenül sajátságos. Elsőnek szembetűnő
lényege a gyermeki játékosság. Weöres mindenben és mindenkivel kész játszani.
Hőseinek sorsát váratlan ötletek sokaságával tereli egyre új irányba, és minden
szoborszerűvé merevedett tekintélyt azonnal az alapkarakterével ellenkező módon próbál
életre kelteni. A másik humorforrás a költő kitűnő karikirózóképessége, amellyel
csaknem mindenkinek viza tudja adni jellegzetes stílusát, pletykázó öregaszonyoktól
kezdve a vásári kikiáltókig. Ugyanúgy használja erre a népnyelv fordulatait, mint a
köznyelv sztereotípiáit. Végül pedig a költő szürrealisztikus képi látásmódja vált ki
ellenállhatatlan hatást az olvasóból.
Weöres gyermekverseinek mennyisége is imponáló. Más költők esetében a
gyermekköltészet köteteit szerkesztők erölködve kotorják végig életművét, Weöres
verseiből pedig kitelneegy-két új válogatás. E helyen gyermekköltészetének egyik kötetét
tekintjük át, a Bóbita címűt, amely 1955-ben jelent meg és sokak szerint áttörést jelent a
magyar gyermeklírában. A kötet ötvenhárom verset tartalmaz. Nehezentalálunk benne két
azonos témájút. Ezekben a költeményekben a világ tárulkozik ki a gyermek számára a
maga szépségeivel, egyszerűségével és egyetemességével. Ahány téma, szinte annyi
forma, annyi versépítkezés. Sajátos formai bravúr a népies hangulatú Regölő:
„Három görbe legényke, // róka, rege, róka,

Tojást lopott ebédre, // róka, rege, róka,
Lett belőle rántotta, // róka, rege, róka,
A kutya lerántotta, // róka, rege, róka,
Egyik szidta gazdáját,// róka, rege, róka,
Másik meg a fajtáját, // róka, rege, róka,
Harmadik meg az ükapját,// róka, rege, róka,
Hozzávágta kalapját,// róka, rege, róka.
A mindössze nyolcsoros versike játékos miniatűr története a népi gyermekversekre
emlékeztet. Ezt nyomatékosítja a „róka, rege, róka” sorbefejező megoldás is. A Weöres-
versek poétikai elemzése kapcsán többször találkozunk a rímtechnika különlegességeivel,
sajátosságaival. E versben is a rímvariációk egyik szellemes megoldását találjuk. Ha
leválasztjuk a sorbefejező „róka, rege, róka” alliterációt, egy újabb rímcsoport tűnik fel:
legényke – ebédre a –a
rántotta – lerántotta b – b
gazdáját – fajtáját a –a
ükapját – kalapját a – a
Az első versszak páros végrímeit a másodikban bokorrím váltja fel. Érdemes megfigyelni
az egybecsengő szavakat is: az első versszakban a kicsinyítő képzős sorvég, a
határozóragos szóval rímel, mindkettő főnév. A következő rímpárban a főnév az igekötős
igével rímel. A második szakasz nem követi ezt a párrímes megoldást, hanem váltás
következik be: négyes rímet találunk, itt főnevek birtokos személy- és tárgyragos végei
símulnak egybe. A ragrímek egyébként egyhangúságot is kelthetnek, itt viszont nem
érezzük ezt a hatást a szövegkörnyezet alaki változatossága miatt. A Regélő kiválóan
alkalmas arra is, hogy hangképzési gyakorlatokra használjuk fel: r, o, e a hang
kiejtésének tanításakor. A hangképzés mellett szófaji, alaktani, mondattani, helyesírási
megfigyelésekre, tudatosításra, indukciós szövegelemzésre is gondolhat a tanító.
Hasonló, mégis más a versépítkezés a Pletykázó asszonyok című versben:
Juli néni, Kati néni

- Letye-petye-lepetye!-
Üldögélnek a sarokba,
Jár a nyelvük, mint a rokka
-Letye-petye-lepetye!-
Bárki inge, rokolyája

Lyukat vágnak közepébe,
Kitűzik a ház elébe
Ez is népies vers, azzá teszi a téma, a nyelvhasználat, a nagulat. A tartalom és a forma
tökéletes egysége és harmóniája valósul meg ebben a költeményben. A pletyka
természetrajza, létformája, funkciója a vers valódi témája. Mesteri mindehhez a forma
megtalálása. A vers kulcsszava, pillérszava tilitalálat: -Letye-petye-lepetye!- Semmit sem
jelent, ugyanakkor mindent kifejez, értelmetlen, mint a pletyka. Elkezdődik és
folytatódik, véget nem érve, mint a versben a zárósor refrénes megoldása is ezt ezt
sugallja. A zárósor itt nem befejezés, hanem éppen ellenkezőleg a folytatás nyitása,
hiszen vissza-viszatér. Kezdődhet minden előlről, mint a pletykában.
A tanító számára az elemzés során feladat lehet a vers népies nyelvanyagának,
ajelentésnek az elemzése (jár a nyelvük, mint a rokka, bárki inge, rokolyája, kitűzik a ház
elibe, stb) A személynevek is lehetnek hangulatkelő hatásúak, így a szövegben stilisztikai
értékük van. Ilyen a Juli néni, Kati néni névpáros is.
Az iménti népies Weöres-versekben elsősorban a formát, a versépítkezés alaki
sajátosságait emeltük ki. A Bóbita kötet a népi hagyományok követését, a népi
gyermekversek tematikájának felhasználásást is jelenti. A közismert versekből külön is
kiemeljük a Tavaszköszöntő, Buba Éneke, Altatódal, Csali-mese, Szüret után
címűeket. A versek több ponton is kapcsolódnak a népi gyermekversekhez. Részint úgy,
hogy szövegszerűen is felidézik például a jeles napokhoz, a kisgyermek altatásához,
kiszámolókhoz és mondókjákhoz köthető mondatokat. Részint pedig úgy, hogy a népi
szemléletet veszi át, a népdal világát, kifejezéskészletét alkalmazza szinte tökéletes
megvalósítással. Erre példa a Buba éneke című vers:
Ó ha cinke volnék, Ó ha szellő volnék, Ó ha csillag volnék,

útra kelnék, mindig fújnék, kerek égen,
hömpölygő sugárban minden bő kabátba csorogna a földre
énekelnék - belebújnék - sárga fényem –
minden este nyári éjen, jaj, de onnan
morzsára, búzára fehér holdsütésben visza sose járnék,
viszaszállnék elcsitulnék anyám nélkül
anyám ablakára. jó anyám ölében. mindig sírdogálnék.
A Buba éneke a népdalok világát idézi. Ha nem tudnánk, hogy műköltői alkotás, bátran
mondhatnánk rá, hogy valódi népdal, annyira tökéletes. Azzá teszi a népdalok hangulatát
pompásan visszaadó képsor, a természet és az érzés összekapcsolása, az egyszerűség, a
szándék őszintesége és hitelesége. A versmondattani sajátosságokból is hasonló a
megállapításunk. A hangsúlyos magyaros verselés tökéletes sormetszetekben jelenik
meg. A szófajismétlés is a tartalom érzelmi intenzítását növeli. Feltűnő a két versszak
versmondattani szerkezetének azonossága: mindkét mondat azonos alárendelő feltételes
időhatározói mellékmondattal indul, a további mondatszerkesztés is megfelel egymásnak.
Sőt, a két versszak szavainak alaktani felépítése is jórészt megegyezik. A versszöveg
szerkezeti felépítése ezel sajátos gondolatritmust is megvalósít.Semmi erőltetettség,
mesterkéltség nincs benne, ellenkezőleg a forma és a tartalom természetes harmóniájának
vagyunk tanúi. A Buba éneke nemcsak versszépség, az esztétikai élmény mintája lehet a
gyermek számára, hanem kitűnő szövegelemzési gyakorlat is. A vers önmaga adja az
elemzési szempontokat: szövegtani, mondattani, szófaji, jelentéstani, alaktani, hangtani
és egyben verstani vonatkozásaival. A vers kommunikációs szempontú elemzése,a
„hogyan beszél” a vers értelmezése példa lehet az egyes szám első személyű
megszólításra, a monológra. Könnyen követhető a kommunikációs helyzet, a versbeli
hely és idő síkjának kódoltsága.
A népi gyermekversek másik válfajával rokonítható a Csali-mese, amely a páros
felelgetős játékszituációra épül. Ugyancsak felelgetős a Szüret után című, amelyben a
szürethez kapcsolódó folklórelemek lelhetők fel.
A Weöres-versek ritmusát nehéz írásban megéreztetni, hiszen mindez a vers
megszólaltatásakor, a szöveg hangos formájában teljesedik ki. Ritmikai bravúr a kevésbé
ismert Macskainduló című vers is. A szövegben a hangutánzás és hangfestés páratlan
jelentéstani élmény, a ritmust erősítő vissza-visszatérő alliterációk különleges és pontos
ütemhatárokat eredményeznek:
Kurrogj, kurrogj, kormos macska, Nyávogj, nyávogj, nyavalyás macska,

cirregj, cirregj, cirmos macska, pisszegj, pisszegj, pikulás macska,
baktat hat vad bak macska, aki beteg pikulálhat,
sok pettyes láb, száz karmocska, szedjen macska-pilulákat.
Jobbra át, balra át, Hátra arc, nagy kudarc,
agyonmarjuk a kutyát nem marunk, ha te sem marsz,
nyiau-uu! nyiau-uu!
A Száncsengő című versnek külön figyelmet szánunk. Ez a költemény a Szán

megy el az ablakod alatt címmel is megjelent.
Éj-mélyből fölzengő Földobban két nagy ló

-Csing-ling-ling – száncsengő. –kop-kpo-kop- nyolc patkó.
Száncsengő – csing-ling-ling Nyolc patkó – kop-kpo-kop –
Tél öblén halkan ring. Csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
- Csing-ling-ling száncsengő.
Száncsengő –csing-ling-ling-
Tél öblén távol ring.
A Száncsengő szimultán vers, amelyben egyidejűleg a hangsúlyos és az időmértékes

verselés érvényesül. A vers hangsúlyos voltát felesleges bizonygatni, az időmérték
formája viszont különlegesség. Az egész versen végigvonuló hoszú szótagok felerősítik
a szavak jelentését, nyugalmát, derűt árasztanak.A korábbi cím talán még jobban kifejezi
a vers hangulati lényegét, mintegy konkretizálja a pillanatnyi élményt, a havas tájon
szétömlő, az ablakon át behallatszó csengőszót. A következetes, hosszú szótagok erősítik
ezt a folyamatosságot, amelybennincs megszakítás, a ritmus érzékileg is kiemeli a vers
tartalmát. Az időmértékes verselés a vers lényegét,a nyugalmat árasztja, azt erősíti.
Ugyanazt mondhatjuk el a hangsúlyos verselés funkciójáról is. A Száncsengő rendkívül
pontos felező hatosokból áll, amely hibátlan megvalósításával, a pontossággal a vers
nyugalmának képzetét kelti bennünk. Ugyancsak ezt gazdagítja a békésen hullámzó páros
rímek folyamatos sora, továbbá az első és harmadik versszakban megjelenő refrén, s
benne a váltás, a halkan ring – távol ring szókapcsolat.
A Száncsengő című vers azon költemények sorába tartozik, amelyek nem
gondolatot vagy érzelmet, hanem hangulatot fejeznek ki. A költő egy csendes vidéki téli
éjszaka hangulatát idézi fel az olvasóban. A hangulatot hanghatásokkal érzékelteti, nem
téli tájat, hanem annak hangzását festi. Kulcsszava: száncsengő. Ez határozza meg a mű
hangulatát és hangzásvilágát. A száncsengőa távolból közeledik, és a messzeségbe vesz
el. A közeledő, majd távolodó száncsengés idézi fel a fölmerülő, majd eltűnő hangulatot.
A költő nem tevékeny részese az élmény kialakításának, csak mint egy adóvevő
készüléken átvibrál rajta a hangulat. Énjéből semmit fel nem tár, nem tudjuk még, milyen
érzést keltett benne a röpke élmény, ehelyett magunk is átéljuk az élményt. A vers nyitó
szituációja, az első tétel az éj-élmény: a csend. Aztán ennek ellentétébe, a zajba csap át a
vers zenéje. A zaj lassan fokozatosan alakul ki. A második szakaszban éri el csúcspontját,
majd a harmadik tételben a zaj lassan, fokozatosan átúszik a nyugalomba, s ezzel zárul a
költemény. A hangeffektus erősségét minden szakaszban egy-egy ige vagy abból képzett
folyam,atos melléknévi igenév minősíti: -fölzengő, - földobban, - szétmálló-
Mindhárom a cselekvés elkezdésére és rövid időtartamára utal. Weöres két jellegzetes
hangfajtát idéz: a csengést és a kopogást. Ezeket a hangeffektusokat a mozdulatlanság és
a csönd előzi meg: szójáték-szerű éj-mély és csönd-zsák. A csönd-zsák metafora abból a
belátásból származik, hogy atermészetbennincsen abszolút csend, s amit az emberi fül
annak érez, az nem más, mint harmonikus zajoknak az összecsengése.Így aztán a hangok
valósággal elővarázsolódnaka csönd-zsákból. A hangerdő ugyancsak metafora: olyan
erdő képzetét kelti, amelyben minden fa egy hang. Először a magas hangrendű, élénk
csilingelés hallatszik, majd a lovak patkója durvább dinamizmusú, erőteljesebb
hanghatást kelt: kop-kop-kop. Ahogy távolodnak a hangok, ismét a lágy, finom
csilingelést halljuk, és az olvad bele a téli éjszaka csöndjébe. A vers szerkezetét a még
háborítatlan nyugsalom, a zaj és az átélt élménnyel teljes nyugalom hármasa szervezi.
Weöres a távoli, lágy hangokat magas magánhangzókkal jeleníti meg, aközeli,
erősebbeket pedig méllyel. Ennek megfelelően az első és az utolsó szakaszt a magas
magánhangzók uralják, míg a középső strófát a mély magánhangzók jellemzik.
A Weöres-versek kivételes akusztikai élménye kiválóan alkalmasa versek
megzenésítésére. Népszerű művészek, együttesek egész sora vállakozott Weöres-versek
megzenésítésére. A hatvanas évektől a Kaláka együttes lemezei, kazettái, Halász Judit és
Koncz Zsuzsa kitűnő előadásai maradandó élményt jelentett a fiatal nemzedéknek.
Weöres Sándor csodálatos kalandja a gyermekköltészettel több
végkövetkeztetéssel jár, amelyeket célszerű levonni. Hasznos verseket lehet gyermekek
számára találni, nagy verseket csak nagy költő írhat. A gyermekvers nem feltétlenül az
alkotó szándékából, hanem alkatából születik. Nem az a fontos egy versben, hogy
gyermekeknek írták, hanem hogy gyermekenek való.
A agyar gyermekköltészet nagyon sokat köszönhet Weöres Sándornak, ám ez a
hála kölcsönös lehet. Weöres költészetének csak egy töredéke jutott el a gyermekekhez,
ez a töredék azonban mindmáig népszerűbb és maradandóbb az életmű súlyosabb
részeinél.
TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY

(1905 – 1980)
Tamkó Sirató Károly a XX. századi magyar gyermekköltészet egyik sajátos

képviselője. Amit életművéből gyermeklíraként tartunk számon, az tartalmi, még inkább
formai különlegesség. Bravúros verselő, aki a nyelvi játék rendkívül változatos formáit
teremti meg gyermekverseiben. Tamkó mondókákat gyárt, kitekert szavakat keres és
talál, kancsal rímeket farag. Dobján fura rigmusokat dobol. Jól és ügyesen teszi. El kell
ismernünk, sohasem gügyög. Csodálhatjuk, hogyan bírja szusszal, ötlettel és kedvvel.
Mert jókedvében írta gyemekverseit, az vitathatatlan.
Tamkó Sirató Károly köteteinek főhőse, Tengerecki Pál saját névalkotás, fiktív
személy, a mesék világlátó, vándorló hőseivel rokonítható. Költeményeinek kedvenc
formája az utazás: égen és földön. A társ pedig Tengerecki vagy éppen Csillagjáró Fehér
Ráró. Itt mindenki vágyik világot látni, fölvenni a harcot a gonosszal, majd hazatérni.
Tengerecki hazaszáll című kötete a Móra kiadó gondozásában jelent meg 1975-
ben. Ezt a kötetet fogjuk most bemutatni, s általa Tamkó Sirató Károly költészetét. A
kötet hatvankét verset tartalmaz, amely öt önállónak is tekinthető témában jelenik meg: I.
Szil...Szál... II. Országjárás, III. Surrants Surrantó, IV: Eszkimóka, V. Hazaszáll! A
kiadói ajánlásban a következőket olvashatjuk: „Tamkó Sirató Károly nagy sikerű
gyermekverseinek egyik legnépszerűbb gyűjteménye ez a kötet... A nyelv játékos
lehetőségeinek furfangos kiaknázója, az avantgarde képzetkapcsolások művészi
hasznosítója, a faviccek szellemének költészetbe emelője nemcsak pompás képességeit
bizonyítja itt, hanem meggyőz arról is, hogy művészete a gyermekköltészetben úttörés.
Olyan úttörés, amely a gyermek lelki adottságaihoz alkalmazkodva, játékos vágyát
maximálisan szolgálva, igazi örömet, boldogító jó mulatságot kínál – gyerek és felnőtt
olvasóknak egyaránt”. Az olvasó nem csalódik az idézett ajánlásban, valóban felüdülés a
kötet, Tamkó költészete nemcsak abban mutat példát, hogyan lehet a nyelv elemeit
felhasználni a humor, pontosabban a nyelvi humor bemutatására, hanem abban is, hogy
ezzel az eszközzel a fantázia, a szabad asszociációk művészi és nem öncélú
megvalósítása is értéket jelenthet a költészetben.
A költő verseinek legalább három rétegét érdemes vizsgálni: a nyelvi játék és
humor, a szabad asszociációk, a groteszk rím, rímtechnika vonatkozásait. Természetesen
ez az elemzési szándék és ennek eredménye legtöbbször nem jeleníthető meg, nem írható
le külön-külön, a vers hatása, az élmény a vers és a kötet egészében teljesedik ki.
A Tengerecki hazaszáll című kötet bármelyik ciklusát tekintjük is – az avantgard
vonások mellett -, olyan alapot találunk, amely a kötet verseit a népi gyermekversekhez,
különösen a mondókákhoz kapcsolja. Tamkó Sirató Károly számára a népi gyermekvers,
a népköltészet modell, amelyet mintegy beemel saját modern költészetének világába. Ez
a sajátos keveredés a szüntelen kettősség, művészi integráció, hogy tudniillik egyszerre
modern és népies, ez adja meg gyermeklírájának különös varázsát és egyben értékét is. A
Tengerecki Pál című vers kiolvasóként indul és így is zárul.
Tengerecki Pál
Szil, Tenger szélén?

szál, Hegyek élén?
szalmaszál! Havas sziklák
Merre jár a Pál? meredélyén?....
Nagy szerencse, hogy a középső rész elsorolja nekünk, hol is kószál a világjáró
Pál. A Bajkáltól az űrig mindent bojár. Nemcsak utazó, felfedező és hős, hanem költő is
ő: varázsdallal és muzsikával száll szembe a fagykirállyal. Hegy és völgy, föld és víz, tűz
és fagy jelzik útjának nyomát. Ebben egyelőre még nincs benne a hazatérés szándéka.
A mondókajelleget, a népi gyermekjátékot idézi a Barta című vers. A vers
nemcsak szól valakihez, hanem mint a népi gyermekjátékban, be is vonja hallgatóját a
játékba, továbbá kitűnően alkalmazza a népköltészet ismétléstechnokáját is.
Útnak indul Barta. Messze volt még Harta.

Útja célja: Harta. Búsan ballag Barta.
Ahol nem árokban ment, Két szemét az autók füstje
felmászott a egyre jobban
(folytasd, Pisti.) (mondd rá, Márta:)
- partra! - marta!
Közeledett Harta. A toronynak tartva

Mezőn megy már Barta. Megérkezett Barta.
Hosszúhaját az őszi szél A rét mögött patak csörgött,
Boglyasra ka- át is ugrott
(............) (vágd ki Rudi:)
-varta! -rajta!
Nem nagy falu Harta.

Élt ott kilenc Barta.
Mind a kilenc régen várta.
Minden jóval megtraktálta.
Vígan dalolt Barta!
Csak úgy zengett
(mind egyszerre:)
- HARTA!!!
A Pista bácsi ... kezdetű versben könnyedén felismerhetjük a költő versépítkezésének

módját. A név után „hívó szó” hozza létre a következő sorok „rímszerű” feleletét: he-he-
he-tehene, fekete, teje, hi-ha-ha-bivalya stb.
Pista bácsi Marcsa néni

he...he...he... ma...ma...ma...
Van-e kendnek tehene? Van kendnek madara?
Van, van –fekete! Van, van – pelikán!
Mégis fehér a teje. Már erre is telik ám......
Ebben a versben a magánhangzók teljes azonossága a rím alapja, azaz így jön létre a
tiszta rím. A tiszta rím költőnknél nem öncélú és nem pusztán formai játék, hanem rímei,
rímcsoportjai a humoros hatás, a monotonia elkerülése jegyében alkotott művészi
funkciójú alakzatok. Megerősítjük állításunkat egy újabb „tamkós” rímépítkezéssel,
aholaz egybecsengés több mint egyszerű formai játék:
Emberek, hej, emberek!...

Emberek, hej, emberek, felvidulok köztetek!
Erdőszéli emberek! Madarakra csergetek,
Virít-e a kertetek? viharfelhőt kergetek,
Almát, körtét szedtetek? s ha elmúlt a fergeteg –
Én is hozzátok megyek. akácmézet pergetek!
Az Országjárás című vers ( korábbi címe Vándor móka) Tamkó Sirató Károly
olyan verseinek legjobbika, amelyben a nyelvi játék alapja a földrajzi nevek
felhasználása:
Elindultunk
Balátára malátáért,
Galántára palántáért,
Rabirázra paprikáért,
Soroksárra salátáért,
Macsoládra kocsonyáért,
Kocsonyádra mazsoláért,
Cserenyésre cseresznyéért,
Szerencs-érre szerencséért,
Pécelre mézért
Mézeskútra pénzért.
Jöttünk – mentünk
Nagylaposon – hegyesen.
Homoródon – begyesen.
Hétrongyoson – feszesen.
Lassú-réten – sebesen.
Mit csináltunk?
Hévízen – vacogtunk,
Szomoródon – kacagtunk.
Árnyékoson – napoztunk,
Koplallón – jóllaktunk,
Éberlakon – álmodtunk.......
A földrajzi név akár valós, akár fiktív, hangzásával és alakjával bizonyos

jelentésazonosságra és ellentétre válik alkalmassá a versben. Ezek a jelentéskapcsolatok
hol párhuzamosan, hol egy versszakon belül ellentétesen jelennek meg ( pl. Balátára
malátáért, Macsoládra nem mazsoláért, mint a hangokból következne, hanem
kocsonyáért, ami már a következő főnévhez köthető).
A tanító számára a nyelvi jelentéstani játék értelmezésén túl a vers kitűnő eszköz
a különféle szófajok, mondatrészek, határozók, állítmány indukciós elemzésére.
Alkalmas példákat találhatunk benne alaktani elemzésre is, mindezt humoros,
szórakoztató nyelvi környezetben.
A Csillagjáró paripa hasonlít Weöres csodaszép pejkójára. Földön, vízben,
levegőben, a sűrűben és a csillagűrben rohan Tmakó táltos lova. Varázserejével zsákba
lehetszorítani az orkánt, meg lehet laszózni a polipot, meg lehet ölni sok betegség vírusát,
táncra lehet perdíteni a napot, végig lehet porzani a Tejutat. Megfáradván leheveredhet a
Hortobágy hídja mellett, s ő táltos zabot vacsorálhat: három tonna atommagot.
A Csikászok, rákászok, madarászok másról panaszkodnak. Nincsen tanyájuk: Az
ég is más, mint azelőtt, berregetik a repülők. A nyaraló emberhad felveri a természetet, az
érintetlen tájat. Új élet zeng éren-lápon... helyünk nincs már a világon! Szomorú, vidám
figyelmeztetés az arra nézve, hogy oktalanságunkkal, felelőtlenségünkkel,
civilizációnkkal tönkre tehetjük éltető forrásunkat, a természetet.
A Pasaréten oktatóversnek látszik, de több benne a költészet, mint a
megtanulandó, megtanulható tény. A kisgyerek, péter tudni akarja, hogy mi volt réges-
régen Pasaréten. A válaszok az ember előtti időknél kezdődnek. Itt Pannon-tenger volt
valamikor, dinoszaurusz iszapolt, mamutcsorda abrakolt. Aztán a honfoglalás, majd a
tatár- sé a törökdúlás következett, janicsárok dobja szólt, török pasa pocakolt. Lám, ez
volt régen, réges-régen. A szellemes párbeszédes forma elfeledteti velünk, hogy
tulajdonképpen tanulunk. Fölébred bennünk a vágy, hogy azt is megtudjuk –hasonló
formában – mi történt azután, s mi történik ma.
Tamkó Sirató Károly nyelvi játékainak értéke sokféleségében is rejlik. Az
avantgárdra jellemző határozott formabontás, a szabad képzetkapcsolatok a kötet számos
versére jellemzőek. A költészetben jártas olvasó számára kissé szokatlan vers a Fura
című:
Fura álmokat látok:
hol pihegnek a lápok –

ott mennek a kutyákok,
kutyákok és macskákok,
macskákok és hangyákok,
hangyákok és kacsákok.
Mind tátog,
mind hápog,
vörösek, mint a rákok...
Szebb álmokat kívánok!
Pedig ez is vers! Játék a szavakkal, a rímekkel, már-már az erőltetettség „idegesítő”

határáig, a kínrímek bosszantó szürkeségéig. A szabad asszociációk különleges sorozata
alárendelődik itt is a formának, a rímépítkezés tudatos és következetes megvalósításának.
A vers pillérszava a „látok”, amelyre elképesztő szóalkotások sorozata felel. Ez a
groteszk alakiság a vers formai lényege. A többes szám jelének fölösleges duplázása adja
meg a rímalkotás ötletét, a költői játék következetes alapját: látok –lápok – kutyák-ok –
macskák-ok – hangyák-ok – kacsák-ok, tátog-hápog-rák-ok – kívánok. A rímhatást
határozottan fokozza a rímelő szavak újbóli ismétlése. A formai játékot erősítik a vers
állítmányai is, amelyek részben a „látok” alakiságától függnek: tátog, hápog, kívánok. A
verset szinte poénszerűen zárja le a fura álomlátás szokatlan és torz képeit feloldó
felkiáltó-óhajtó mondat: Szebb álomkat kívánok!
A Bőrönd Ödön dörömbölős mondóka. Ám mint a Csikászok esetében, itt is
megnyilvánul a civilizációellenesség: várom, hogy a tearózsa, kinyíljon az aszfaltkövön.
Várhatjuk, mondhatnánk – de ha a költő mondja, egyszer csak kinyílik. A vers egyben
üdítő nyelvi játék is a mahánhangzókkal:
Bőrönd Ödön
a Köröndön
ül a kövön,
ül a kövön
fekete színű bőröndön.
Arra száll egy helikopter,

lerádióz a riporter:
Bőrönd Ödön!
Bőrönd Ödön!
Miért is ülsz itt
a Köröndön
fekete szín
bőröndödön?
Visszafelel Bőrönd Ödön

csepp zsebrádió-adóján:
Azért ülök a Köröndön
fekete szín bőröndömön,
várom, hogy a tearózsa,
várom, hogy a tearózsa
kinyíljon az aszfaltkövön,
s a 4-es busz begörögjön!
Színekről már több költő esetében is szó esett, néha lehetetlen színekről is. Tamkó
kitűnő és praktikus, ezért költői magyarázatát adja a színek sokszínűségének. Hogy
milyen színű a háztető, az attól függ, hogy milyen az idő. Ha hó esik, fehér, amikor süt a
nap,piros, ha az eső esik, fekete, ha nem esik szürke. S ha mindez egyszerre megvan?
Akkor:
„-Szegény Mamodou! Értsd meg és ta-

nuld meg: ha van valami, az mindig
„hazaszínű”!”
Ilyen színt sem láttunk még, ám szívünkkel láthatjuk csak igazából milyen a hazaszínű
szín.
Egyedi a kötetben egy különleges hangvers, a Két ló a betonon:
Trepp-Trapp-Trepp-Trapp- Ton-Lo-Ta-Ta-
Trepp-Trapp-Trepp-Trapp- Ton-Lo-Ta-Ta-
Ton-Lo-Ta-Tó - Ton-Lo-Ta-Tó-
Ton-Lo-Ta-Tó - Ton-Lo-Ta-Tó-
Ton-Lo-Ta-Ta- Trepp-Trapp-Trepp-Trapp-
Ton-Lo-Ta-Ta- Trepp-Trapp-Trepp-Trapp- ...
Da capo al fine
(és így tovább,

ameddig a beton
és a két ló-tart.)
Enek a versnek isa lényege tulajdonképpen a ritmus. A versszöveg pontosan

kimért azonos szakaszokra bontható, amely szabályosan ismétlődik. Telitalálat a szavak
megválasztása, a hangutánzás tökéletes példája. Keretet képez a Trepp-Trapp-...
váltakozás kezdő és záró elhelyezése. Szabályosan visszatérő elem a Ton-Lo-Ta-Tó- sor,
amely a keretek között mintegy fenntartja, biztosítja a ritmus folyamatosságát. A vres
egyben kitűnő ritmusgyakorlat is, a hosszúés rövid szótagok váltakozása csábít a
megszólaltatásra. A szöveg többféleképpen adható elő, némi gyakorlással szinte
tökéletesen felidézhető a betonon vágtató, ügető, léptető vagy éppen poroszkáló ló
patáinak ritmikus hanghatása. Gyorsítással, lassítással, a kettő keverésével, a hangerő,
hangmagasság változtatásával nagyon szemléletes előadás valósítható meg. A gyerekek
nagyon élvezik az efféle ritmusgyakorlatokat, Ezet ugyanis vég nélkül lehet mondani,
miként erre a vers szellemes befejezése is utal: ameddig a beton és a két ló tart.
A kötet jellegzetes verscsoportját képezik a modern világot idéző, a technikát, a
mozgást ünneplő költemények: Csillagünnep, Papírgyár, Gáz stb.
Gáz
........
Elvánszorog a tropán, minden bokor hátán,
Összeomlik bután kákán,
A sötétség szittyón,
És a hideg, mohán,
Hogyha itt a propán,
És villog a bután sok kis hepehupán
Pécen, Pácon, Nánán. Piszkén és perkupán!
A kötet befejező verse a címadó Tengerecki hazaszáll című vers. A mintegy

négyoldalas vers szimbolikus jelentésű, a mesék világjáró figuráját énekli meg, amelyben
a költőre ismerünk. Az utazó költőre, aki verseiben bejárta a világot, de a Tisza-part
jelenti számára a vágső megnyugvást, a hazát, az otthont. Tengerecki bebolyongta a
világot és belefáradt. Most már nem kívánkozik sehová sem: se tengerre, se
Kambodzsába, se Tibetbe, se Indiába, se Hawaiiba.Most már száz kifogást talál. A nagy
utat megtette: várja most már a Tisza-part, a Balaton és a közösség, a társaság. Csak
itthon lehet igazán boldog az ember – üzeni a vers.
CSANÁDI IMRE
(1920-1991)
Csanádi Imre gyermekköltészete nem könnyű olvasmány. A felszín már-már

monotonikus hullámzása alatt, a folyamatos jelenben kirajzolódik a lényeg: Csanádi Imre
szikár arcéle. Azé a Csanádié, aki minden hivalkodás nélkül teszi a dolgát, miközben a
leglehetetlenebbre vállalkozik: megfejti és megmutatja az élet, az idő titkait.
Utánozhatatlan táncritmuasaiban mértéket ad az időnek, keretet az életnek. Tagol. Ideje
van a születésnek, az elmúlásnak, ideje a vigadozásnak, ideje a gyásznak. Örömteli,
dübörgő sorai mögött otttáncol kikerülhetetlenül a legyőzött halál.
Kritikusai, méltatói a realista költőt látják benne. A XX. századi gyermeklíra
jellegzetes témáiból Csanádi – éppen realizmusából fakadóan – inkább a leírást és a
tárgyi lírát képviseli.
A kergetőzőnégy testvér című kötetben, amely kicsiknek készült, óvodások, de
iskolások körében is népszerű miniatűr verseit olvashatjuk. A kötet tucatnyi verse a népi
gyermekvers egyik gyakori válfaját képviseli: a mondókát. A kötetet a versek tartalma,
témája alapján könnyedén csoportosíthatjuk. A versek sorrendje az évszakok változását:
tavasz, nyár, ősz és tél időrendjét követi. Minden bizonnyal innen a kötet elnevezése is. A
négy testvér a költő tudatos kötetszerkesztésében a négy évszak egymásutánját, tartalmi
kapcsolatát jelzi. A kis olvasó számára a tavasz minden szépsége, varázsa jelenik meg a
Tavasz-ébresztő, Eke-kísérő, Májusdicsérő című versekben.
A nyelvi megformáltságról, a költői kifejezőeszközökről, különösen a sajátos
jelzőhasználatról később is lesz szó, msot inkább a versek tömörségét emeljük ki. Azt a
tömörséget, amelyet példánkban, a Májusdicsérő című versben főként a jelzőhasználat
(értelmezői funkcióval) kifejez:
Május
mosolygó
békák torkát
megoldó
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
A kötet következő tartalmi egysége a nyár. E témát ismét néhány miniatűr vers
képviseli: Esőbiztató, Pacsirtás, Bőségdicsérő. Ismét három vers, mint az előző
évszaknál. Az Esőbiztató című külön figyelmet érdemel. A mindösze hatsoros vers a
népi gyermekmondóka ritmusát követve példázza a folklórkapcsolatot tartalomban és
formában egyaránt:
Ess, ess eső –

szomjas a mező!
Zab szaporodjon,
búza bokrosodjon,
fű zöldüljön,
kasza alá düljön.
Csanádi Imre gyermekköltészetében a folklór-kapcsolat három szintje, fokozata

figyelhető meg. Az első csoportba azokat a gyermekverseket sorolhatjuk, , amelyek
megőrzik az eredeti szöveganyagot, a költő pusztán „módosít” rajtuk (pl. Esőbiztató). A
következő szint már a változtatás szándékával minősíthető, s részben újat hoz létre, azaz
a népi mondóka csak ötletet adott. (pl. Kovácsos) A harmadik szint az ún. Műköltői
átteremtés, amikor is a költő a népi mondókának csak a témaötleteit vagy formai
megoldásait kölcsönzi, azok inspirációit felhasználva alkot „míves” kidolgozású verseket.
(pl. Naphívogató, Kiskutyás, nagykutyás stb)
A kergetőző négy testvér című kötet harmadik témája az ősz. A tartalom
természetes újdonságán - az ősz bemutatásán túl – szerkesztési, nyelvi, költői szemléleti
változást, újítást nemigen hoznak a versek (Búcsúzva köszöntő, Almaszedő,
Levélsöprő). Hangulatával és különösen ritmikus időmértékes lüktetésével a Levélsöprő
ragadja magával az olvasót:
Köd szitál,
hull adér,
lepörög a
falevél,
földre szökik szemétnek,
aki éri, ráléphet,-
sziszegő szél
söpri, hajtja,
hullongó hó
betakarja.
Ebben a versében Csanádi a pusztulás, az elmúlás, a halál misztériumáról szól
képletesen és képileg erősen. Szűkszavúan, mégis fölmutatva a pusztulás fájdalmas
titkait. Csupa negatív erejű történés: köd szitál, hull a dér, a falevél lepörög, sziszegő szél
söpri, hajtja. A vers mélypontja: aki lepörög, az szemét, aki a földre hull, arra rá lehet
lépni. Szörnyű lenne a tudomásulvétel, ha a költő nem oldaná a keserűséget, ha végül is
nem váltaná meg a falevelek életét. Csanádi először fokoz: megdermeszt. Elemi erővel
idézi fel a kiszolgáltatottságot, a sodródást, ennek a megszégyenítő és embertelen voltát.
Aztán megbékél, óv. Az elpusztultat szertartásosan temeti el egy örök, itt pedig különös
szerepet kapó természeti képpel: hullongó hó betakarja. Mégis van vigasztalás, enyhülés
és megkönnyebbülés. Egyetlen gesztussal oldódnak fel a pusztulás kegyetlen képei.
Egyetlen lágy képpel a magasba emeli Csanádi a verset. Így győzi le parányi versében – a
költészet ereje által – magát a halált.
A kötetet a tél képei zárják, amelyet már az imént idézett Levélsöprő is idéz
befejező soraiban, majd a tél képeit teszik teljessé az Első hó köszöntő és a Csilingelő
címűek, az utóbbi egyben a kötet záróverse is. A tél képeit szemléletesen bemutató
versek közül a Csilingelő című verset azért emeljük ki, mert különleges akusztikai-
hangulati hatása van:
Csing-lang-ling-lang- // 4 //
az uccán 3 a
Csilingel a // rakott szán. 4 // 3 a
kocog vele // két ló, 4 // 2 b
szikrázik a // szép hó, 4 // 2 b
fiúk labdát // gyúrhatnak, 4 // 3 c
piros lányok // jujgatnak, 4 // 3 c
Csing-lang-ling-lang- // 4 //
az uccán 3 a
csilingel a // rakott szán. 4 // 3 a
a XX. századi magyar gyermekköltészetben nem különleges és főként nem

egyedülálló a versek akusztikai dominanciája. Arra gondolunk, hogy a versszöveg nyelvi,
lexiakai megjelenítése elsősorban hangutánzó, hangfestő szavakra épül. Csanádi Imre
ezen verse Weöres Sándor Száncsengő című költeményét juttatja eszünkbe. Mindkét
versben elsősorban a zene, a rímek játéka, csilingelése a megejtő. Mindkét versben egy
futó téli látvány elegendő ahhoz, hogy az egyéni, emberi élményt verssé formálja.
Mindkét versben intenzív a hanghatás, a visszatérő szószerkezetek még inkább növelik
ezt. A versek olvasói szinte hallják a puha, porzó havon tovasuhanó szánkó csilingelő
hangját.
A Csilingelő című vers nemcsak hangulati-képi szépséget tartogat számunkra,
hanem tanulságos a versépítkezés formai pontossága tekintetében is. A vers egyetlen
versszak, mindössze tíz sor. Ez a versszak egyszerre írásképi egység és kerek egész zárt
szöveg. Ezt erősítik a visszatérő ütemekből építkező versszakok is. A végrímek szép
páros rímekké állnak össze. A Két ló – szép hó, gyúrhatnak – jujgatnak rímpárosok
asszonáncok (csak a magánhangzók azonosak). A vers kezdete és befejezése azonos. Az
ismétlődésben a refrén egyik változatát találjuk meg, az ellenrefrént. A refrénben
előforduló fonetikus írású „uccán” a hangulati hatást erősíti.
Érdemes közelebbről megfigyelni a Négy testvér című kötet-indító verset is:
Év múlik, évet ér,

egymást hajtja négy testvér:
víg tavasz, virághintő,
koszorús nyár, kalászöntő,
ősz, gyümölcsérlelő,
tél, havat terelő.
Ez a versike olyan zárt és kerek, mint egy tovatűnő esztendő. Itt most az évszakok
kergetik egymást testvérként, azaz szétválaszthatatlanul. Két-két, majd egy-egy
tulajdonság jelzi az évszakok értékét, szépségét. Lehet-e szűkszavúbban és dísztelenebbül
szólni az élet örök körforgásáról, az időről? Nem hiszem. Ebben a tömörségben,
lakonikusságban vélem fölfogni Csanádi Imre költői erényeit. Keveset szólni, parányit
mozdítani, mégis hűen kifejezni az élet lényeges állomásait, s érzékeltetni, hogy ezen
állomások egy hatalmas folyamatnak csupán csak állomásai, mert az élet örök, az idő
örök. Nem az élet, nem az idő múlik el, hanem minden teremtmények.
Csanádi Imre éppen ezért a folyamatos jelenben él. A jelenben vizsgálja az élet
jelenségeit, mintha minden most történne egyszerre az időben. Múlt, jelen, jövendő csak
a mában élhető meg. Ettől dús minden Csanádi-pillanat, mozzanat. Gyermekversei – azok
címei is már – csupa folyamatos (egyidejű) melléknévi igenevek. A versekben
megfogalmazódó aprócska történetek is mind egyidejűek velünk. Az idő múlik, mi
soroljuk a hónapokat, évszakokat a jelenben. Így fogjuk meg a gyorsan tovatűnő időt.
Egy-egy markáns tulajdonság, s rögződik az idő a maga sajátságos mivoltában. Soroljuk
az évszakokat, hónapokat, napokat, s így miénk lesz mindegyik. Ez Csanádi rögzítő-
megőrző eljárása.
Csanádi kötetének versei kiválóan alkalmasak beszédművelési feladatok
teljesítésére is. A vers ritmusának érzékeltetésére kiválóan alkalmasak a kiolvasók,
kiszámolók, mondókák. Csanádi kötetében a mondókákra találunk bőven példát. A
mondókák alkalmas szövegei a beszédfejlesztésnek ( az artikulációnak), ugyanakkor a
ritmus megéreztetésének és megértésének is jó eszközei. A versszöveg eszközként
alkalmazható a leíró nyelvtani fogalmak megértésében, tudatosításában. A tanítónak tehát
nem szükséges a nyelvtani fogalmak szövegbeli szemléltetésére külön indukciós szöveget
„kitalálnia”. Ezt a Csanádi versek készen adják, kínálják, a tanítónak csupán fel kell
ismernie, ki kell használnia a lehetőséget.
Csanádi másik gyermekverskötetéről azért kell itt külön szólnunk, mert a Kis
verses állatvilág című egyszerre költészet és ismeretterjesztés. A cím is sejtetei, hogy
állatokról szól a kötet, a „verses” jelző pedig kíváncsivá teszi a kötet olvasóját. Ez a kötet
nemcsak tartalmában, hanem formájában is más mint az előző Csanádi –kötet.
Csanádi kötetnyi verset írt az állatokról, amely egyszerre szépirodalom, költészet
és ismeretterjesztés. Csanádi rendkívül fontosnak tartotta a hitelességet, vagyis azt, hogy
madarai, állatai olyanik legyenek, miként a valóságban. Nem törekedett föltétlenül
eredetiségre,korábbi irodalmi példákat követett ( a harisról Petőfi, a denevérről Arany
egy –egy sorát ismerhetjük fel)
A kötet szerkesztése vigiggondolt és bizonyos tematikai sorrendiséget hordoz.
Összesen ötven portréverset rendez a költő úgy sorba, hogy először hazánkban honos
állatokról, madarakról olvashatunk. A közelitől halad a távoli felé. Előbb a ház
környékén élők jelennek meg, majd mezők, erdők és vizek lakói következnek.
Magyarország után kilépünk a világba: Ázsia, afrika, Észak- és Dél-Amerika, majd
Ausztrália, az északi és déli jégvilág ismert és kevésbbé ismert állatai zárják a kötetet.
A kötet a Pesti verebek című kétszakaszos verssel indul, majd a Vén kutya és a
Városi madár címűek követik a sort, jelezve a megverselt téma mindennapiságát,
természetességét. A feketerigó portréja sikerült a legplasztikusabban, legéletszerűbben:
Erdők fuvolása:
nagyváros-lakó,
hagyomány-hagyó vagy
feketerigó....
(Városi madár)
Csanádi verse érdekes információt közvetít a feketerigóról. Közismert, hogy a feketerigó
elsősorban erdőszélek bokrainak, a tisztásoknak honos lakója, s csak néhány évtizede
figyelték meg, hogy egyre nagyobb számban élnek már városaink terein, háztetőin.
Minden bizonnyal ezt akarja jelezni a költő a „hagyomány-hagyó” jelzővel is. A vers
leírásának hitelességét sajátos stílushatású igék színes és változatos használata közvetíti,
amelyek azonos szófajúak és grammatikai szerepűek, jórészt rokon értelmű szavak:
sürögsz, lődörögsz, cserregsz, ugrálsz, tipegsz. Majd a verset a kedves és eleven madár
„nótájával” zárja.
Hasonló természetességgel ír a szamárról, a gerléről, a pacsirtáról, a fülemüléről,
stb. Ezek után pedig egyre távolodunk a Magyarországon honos madaraktól, állatoktól.
Egzotikus környezet egzotikus állatokkal: kígyó, tigris, sakál, strucc, bölény, kolibri,
pingvin követi egymást a versek sorában. Bármelyik verset emelnénk ki, egy közös
vonást mindenképpen felfedeznénk: az állatok, madarak hiteles viselkedésének, a
környezet rajzának színességét. Csanádi a vers eszközeivel ismereteket közvetít
olvasójának. Megannyi, a magyar gyermek számára pusztán esetleg állatkerti
látogatásból ismert állat és madár elevenedik meg a verssorokban. A költő igyekszik egy-
egy portréban a lényeget, a leginkább jellemzőt megragadni. A kötet végén pedig rövid
„Könyvzáró”-t találunk aversek megértéséhez, a „Szómagyarázó” pedig eligazítja az
olvasót.
Fekete István
Fekete István százezrek írója. Ez akkor is igaz, ha az irodalmárok az író voltát is kétségbe
vonták. Úgy járt, mint Saint-Exupéry, akit az írók irodalomba tévedt pilótának, a pilóták pedig
repülőbe tévedt írónaktartottak. Fekete István az írók között tudós ismeretterjesztője a természet
világának, amolyan irodalomba tévedt vadász. A vadászok, természettudósok között meg író.
Sehol sem volt otthon. Mindettől volt benne egy holtig tartó sértődöttség. Szépírói karrierje
ifjúsági regénnyel kezdődött. A regény romantikus és történelmi, a FeketeIstván-i eleműben nincs
előzménye, és nincs is folytatása. Ez a könyv A Koppányi aga testamentuma (1937). Számos
kiadást megért, és több nemzedék sorolja olvasmányélményei közé. Életművének legsikeresebb
és legsikerültebb darabjai a természet- és állattörténetek. Egy fecskepár története a Csí (1940),
egy gólya históriája a Kele (1955), egy vidra regénye a Lutra (1955), egy puli kalandos élete a
Bogáncs (1957), egy rókakö1yök meseregénye a Vuk (1965), egy bagolycsalád élete a Hu (1966).
Máravalamennyi az ifjúságé - könyvben is, filmen is.
Fekete István kamaszregények írója is. A Tüskevar 1957-benjelent meg, folytatása a Téli
berek két esztendővel később. A Tüskevárnak az sem ártott, hogy ún. „kötelezőirodalommá”
lépett elő, és hogy ma is ott van a „házi olvasmányok” ajánlólistáján. Gyermekprózánk sötét, 50-
es évei után Tutajos és Csutak egyszerre léptek színre. Fekete István megrendülten csodálkozott
rá a másfele gyermekfigurára, akit már nem nevelnek reggeltől estig, aki öntörvényű személyiség,
aki a világ dolgait érzékenyen megsejti,felfedezi. A Téli berek megpróbált lelépni a maga
ösvényéről. Hőseinek belső történetei lesznek, és körülöttük is több az élet mindenkiben. Kicsit
bonyolultabbak a figurák és világuknak képlete is. A falu nem idill, a város nem megvetés tárgya.
A természet nemcsak bölcs és hasznos, tartanunk is kell tőle. „A berekkel nem lehet okoskodni,
nem lehet vitatkozni - írja - nem lehet bocsánatot kérni, és nem lehet semmit jóvátenni.” A
természet nem ismer pótvizsgát. „A természet bölcs, de könyörtelen”.Fekete István
állattörténeteiben és kamaszregényeiben az a legszebb, hogy a természet eleven valóság. Csak
fontos és igaz dolgokat hallunk róla. A Tüskevárban apró dráma a kis szárcsák árvasága,
parádézik a gém,Csikasz töpreng („mintha még tudnék enni”), a bagoly ásít, unja a beszélgetést,
az özvegy ölyv „boldogult elsőférjéről” mesél, a barnakánya elvetemült gyilkos, él a nád,
kimerült az eső. Animisztikus ez a világ. Mindenlélekkel bír, mint a mesében. S ennek ellenére
még a természetrajzi pontosságon se esik csorba. Fekete Istvánminden titka közül ez a
legnagyobb. Tudása és tehetsége egyszerre kötötte a természethez. A társadalmi
valóságábrázolásához már sokkal kevésbé értett.
Lázár Ervin
Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című meseregényével tűnt föl (1964). A gyermekhős
Petifantáziája életre parancsolja a pajtába képzelt oroszlánokat. A magányos gyermek ért ahhoz,
hogy minden cinkoserőt belerántson ebbe a magány elleni sajátos összeesküvésbe. Tekintélyes
társaságra tesz szert, háromoroszlánnal dicsekszik, élükön Bruckner Szigfriddel, a „szavannák
urával”. Végül a kisfiú apja is tudomásul veszi a pajtai seregletet ("elhiszi”, látni véli). Lemond a
pajta lebontásáró1. „Még nem késő”, állapítják meg rólakórusban. Még az elfoglalt, komoly apa
is megértheti kisfia magány elleni lázadását! A Hétfejű Tündér (1979) első meséje olyan, mint
Móra Körtemuzsikája, Cinegekirálya.
A mesék egy másik csoportja a népmesetípusokra hasonlít. De csak azért, hogy ,,lázári”
csapdába ejtsen. A fába szorult hernyócímű történet az állatmese logikájára épül. Az állatsereg
összefog a „fateteji” hernyó megmentésére. Lendülettel halad az akció a mentő javaslatok vitázó
gondolatritmusára. A katica ötlete győz: egymás határa kell állni. A végső bölcsesség mégis
hiányzik. Erre a magasításra már nem telik. Mesei boldog vég nélkül marad avállalkozás. A
kijózanító gondolkodtatás legalább annyira alkatrésze ennek a mesevilágnak, mint a
feltétlenülszerencsés befejezés.
Lázár Ervin minden irányzatbó1 sokat fölhasznál, hogy egyénit teremtsen. Összegezően
egyéni azeljárása. Gyakran találkozunk anderseni átlelkesítéssel, a „tárgyhősök” realista
mesetechnikájával. Bár Lázár meséiben központi „érzelmi kategória” a szeretet, ezekben a
tárgyias „fabulákban” inkább moralizál-filozofál. A tárgyi konfliktusok”, meséi valóságos
ellentéteket példáznak, folyamatszerű megjelenítéssel, okos tűnődéssel A Bikfi - Bukfenc -
Bukferenc című meseregény (1976) minden fejezete önállóan is megállná a helyét. A cím is utal a
„bukfencszerűségre”, a nyelvi-logikai bakugrástó1 a cigánykerekező dévajságig. Mind a hat
történetsajátos ötletű. A „gyülekezőben” az író is társul az erdei néphez, s a meghatottságtó1
maga is csak a"dömdödöm" bűvigét ejti ki, ez pedig a kimondhatatlan szeretetvágy formulája. A
Szörnyeteg Lajos - jelenetbena tudákos bugyutaság burleszkes kritikáját kapjuk. A népi
mesemondásnak is van saját stílusa. Lázár Ervin mesevilága, mesetechnikája
összetéveszthetetlen. Elementáris játékossága, tartalmas humora, gyermeki igazsága kristályos
nyelvi formává válik. Ennek a mesei nyelvi formának egyéni jegyei jelentik a műfajt megújító
többletet.
A Lázár Ervin által tudatosan és tálalóan versszerűnek nevezett mese stilisztikája
érvényesül (alliterációs vonulatok, szóhalmozások, a játszi szóalkotásgyakorisága, metaforizálás).
A nyelvi humor sohasem marad puszta szójáték, hanem nyelvi és gondolati invenció egyszerre, s
a játék határait messzebbre tágítja: a jellem logikájáig. Ezzel a poétikai tömörséggel teremt
korosztályok fölötti mesét. Lázár Ervin gyermekirodalmiéletműve sajátosan építkezik. Kitalál
figurákat, akik egyik könyvbő1 átlepnek a másikba. Bruckner Szigfrid például már A kisfiú meg
az oroszlánok lapjain megszületett. Könyvről könyvre vándorolt, míg A Négyszögletű Kerek Erdő
lakója lett. A Bab Berci kalandjai címűregényből Rutaldó és Tupakka átvándorolt a Manógyár
mesevilágába. Lázár a figuráiró1 először meséket ír (l. A Hétfejű Tündér), aztán keretes
mesefűszer szó1 ró1uk (l. Bikfi -Bukfenc - Bukferenc), végül meseregény is születik, és benépesül
A Négyszögletű Kerek Erdő(l. Gyere haza, Mikkamakka). Nemcsak meséket ír, világot teremt.
Mesevilágában szeretet és tolerancia uralkodik. A Négyszögletű Kerek Erdőben ugyanolyan jó
lenne élni, mint az Elvarázsolt Völgyben. Ő az első magyar író, aki 1996-ban gyermekirodalmi
munkásságáért kapott Kossuth-díjat.
Lázár Ervin mesekönyvei, meseregényei időrendbe szedve: A kisfiú meg az oroszlánok
(1964), A nagyravágyó feketerigó(1969), A Hétfejű Tündér (1973), Öregapó madarai (1974),
Bikfi - Bukfenc - Bukferenc (1976), Berzsián ésDideki (1979), Gyere haza, Mikkamakka (1980),
Szegény Dzsoni és Árnika (1981), A Négyszögletű Kerek Erdő (1985), December Tábornok
(1988), Bab Berci kalandjai (1989), Lovak, kutyák, madarak (1990), Manógyár(1993), Hapci
király (1998), Az aranyifjítószóló madár (2002), Tüskés varabin (2003).
Kányádi Sándor
Kányádi Sándor 1960-tó1 lesz a Napsugár belső munkatársa, és jelenléte három évtizedre
meghatározó lesz a lap életében. Gyermekek számára írt verseibő1, prózájábó1 szinte egész
életmű állt össze. Kép- ésgondolatgazdagság, a népies formák változatos kezelése, erős
történelmi érzék jellemzi ilyen tárgyúmunkásságát a Napsugárban, illetve önálló kötetekben
megjelent gyermekverseit, meséit, történeteit. (A bánatos királylány kútja, 1978, Kenyérmadár
1980).
A Kenyérmadár verseket, meséket és történeteket tartalmaz. A gyermekirodalom
követelményei közül elsősorban az egyszerűségnek és a közérthetőségnek felel meg. A kötet
további ereje meg a műnemi és a műfajiváltozatosság, amely mégsem vezet a kötet széteséséhez,
hanem az olvasót gyönyörködteti a változatosság. A kötet kohézióját a költő létszemléletéből
fakadó derű és játékosság biztosítja. Kányádi nem egyszerűen partnere kis olvasójának a
játékban, hanem ő a kezdeményező, aki előviháncol, kitalálja a csínytevéseket, az
unaloműzőjátékokat. Egészen a kötet legvégéig kiapadhatatlannak bizonyul az újabbnál újabb
játékos ötletekben (Háromszékláb, Kelekótya lapótya, Befagyott a folyó stb.). A kötetben az
évszakokhoz igazítja szövegeit, a tél, a tavasz, a nyár és az ősz kapcsán mondja el
gyermekperspektívából véleményét a világró1. (Fábó1 vaskarika, Pacsirtapör, A báró és az
egerek, Kicsi legény, nagy tarisznya stb.). A szórakoztatás mellett Kányádi Sándor nem
feledkezik meg a gyermekirodalom nevelő funkciójáról sem, bár távol áll tőle a didakticizmus,
közvetlenül, szinte észrevétlenül és igazi pedagógusi türelemmel és szeretettel irányítgatja kis
olvasóinak jellemét. Ezt a céltszolgáljak elsősorban a kötet történelmi és népmesei tárgyú
szövegei (Patkánysíp, A nagyságos fejedelem és asegesvári szászok, A bánatos királylány kútja,
Az elveszett követ stb.).Kányádi Sándor lírikus hangvétele tükröződik prózájában is. Ezek
többnyire gyermekkori élményeire támaszkodnak, mint például a Kenyérmadár, amelyben a kis
kétéves gyermek a lovakat keresni indul a sűrűbe. A felnőtt olvasót a Fátó1 fáig hangulata
ragadja meg: „Loptam magam fától-fáig. Meg-megálltam, füleltem. Nem hallottam, majd újra
mintha hallottam volna a csengettyűt. Fogyott mögöttem a tisztás s igen a világosság is...”Még a
ritmus is a versére emlékeztet. A félelem feloldását az édesanya kenyérmadár-meleg keze hozza
meg.
Kányádi Sándor Küküllő kalendáriuma is rendhagyó alkotás; nem kötődik a jeles
napokhoz, mint a naptári csíziók, nem sorolja fel a megszokott rendben az év hónapjait, heteit és
napjait, nem vállalkozik ünnepek, asztrológiai adatok és névnapok közlésére, ennek ellenére
benne érezzük a magyar népi és irodalmi naptárhagyományt. Látszólag a tizenkét hónapról szól a
vers, mégis a Küküllő, a szeretett folyó a fő téma. Lírai kalendáriumát is róla nevezi el a költő,
aki a naptári etikettnek megfelelően felsorolja a hónapokat, számba veszi jellegzetességeiket,
miközben nem tud elszakadni a folyó mikrovilágától: állataitól, növényeitől. Így lesz mindegyik
vers egy-egy személyes vallomás a Küküllőről, ez az érzelmikötődés a Nyárelő című versben
érhető tetten: „Kékellő Küküllő / kökényszemű tündér. / Szívemhez, nyelvemhez /
hozzáédesültél.” Székely János természetes költőnek nevezi Kányádit, akinek „ritmusából,
lélegzetvételéhez igazodó szólamtagolásából, talán ujja begyéből is természetesség árad.” Ez a
jellemzés rövid elmélkedésre késztet bennünket arról, miért természet- és valóságközeli költő
Kányádi. Nemcsak tematikája és gazdag motívumvilága kötődik az erdélyi tájhoz, de
költészetének sajátos metaforikája is természetes módon nő ki ebből a tárgyi világból, ill.
földrajzi régióból, sőt ide is tér vissza. A Küküllő kalendárium művészi mikrovilága a
magyarnépköltészeti hagyomány kincsestárából építkezik, színes olvasmányanyaggal
kedveskedik, mint az egykori kincses kalendáriumok. Benne a kollektív hagyomány klasszikus
értékei nemesednek sajátos hangvételű költészetté. Csakis az értékközpontú költészet
létrehozójaképes arra, hogy a kicsiny részt is az egész, a teljesség összefüggésében láttassa.
Tudjuk, csak klasszikusainknak adatik meg, hogy egységében szemléljék a világot. Kányádi
költészete is ettől a klasszicizmustól hiteles, időszerűségének is ez a forrása: nem a mindenkori
divathoz igazodik, hanem az állandóságot látja meg a változóban. A klasszikus minőségek (szép,
jó, igaz stb.) jegyében alkotó költő így teremt és őriz értékeket folyamatosan
elértéktelenedőkorunkban. Láng Gusztáv találóan összegezi ennek az alkotói magatartásnak a
művészi hozadékát: „Kányádi azok közzé tartozik, akik a modern költészet sokrétűségében nem
fölébe emelkednek a népi hagyomány egyszerűségének, hanem magukkal emelik azt a költészet
legszebb magaslataira.”
Ebben a versciklusban a népköltészeti hagyomány általam feltételezett klasszicizálódása
összetett jelenségként értelmezhető. Ez a hagyomány kiindulópont a költőszámára, a művészi és
az erkölcsi értékeknek olyan kincses tárháza, amelyből a megfelelőmandátummal rendelkező
lírikus szabadon meríthet témát, formát és az alkotáshoz szükséges egyéb eszközöket. Jelen
esetben irodalmi hagyományunkból a naptárverset veszi át műfaji kellékeivel, a témát pedig maga
adja hozzá. Versépítés közben nem hagyatkozik az egyszerűutánzásra, hanem kreatív módon a
teljes magyar népi klasszicizmus örököseként lép fel. Alkalmazza például a mindenkori
naptárköltészet ősi ihletésű időritmizálását, de nem követi a hagyományos kronológiát, sem az
évszakok, sem pedig a hónapok sorolásában; az őszbe hajló természettel (Őszelő) nyitja és a
nyártól búcsúzó tájleírással (Nyárutó) zárja versciklusát. Rendhagyó abban is, hogy nem a
gregorián naptár latin eredetű hónapneveit használja, hanem a magyar néphagyomány egykori
elnevezéseit idézi fel: őszelő (szeptember), ősz (október), őszutó (november), télelő (december),
tél (január), télutó (február), tavaszelő (március),tavasz (április), tavaszutó (május), nyárelő
(június), nyár (július) és nyárutó (augusztus). Aköltő így érzékelteti az évszakváltozásban
megfigyelhető ciklikusságot, a hónapok egymástváltó ritmusát, valamint az idő múlásának
folyamatosságát. Évszakonként három éshónaponként egy-egy vers szól a Küküllőről, és ahogy
kitelik a naptári év, összeáll a Küküllőkalendárium is. A néphagyomány hasznosításáról
elmondhatjuk azt is, hogy a naptárvers klasszicizálódása nem műfajidegen eszközökkel történik,
hanem a népköltészet és általában a népi klasszicizmus eszközeivel. Felhasználja prozódiáját
(kétütemű, hatos sor), rímelését (félrím), egyszerű képeit és szövegretorikai eszközeit: a
megszemélyesítést („Vacog a Küküllő, / éjjel-nappal fázik, / lábujjhegyen lépked / fűzfától
fűzfáig.”), a hasonlatot („Langyos a Küküllő; / vize mint a vászon”), a metaforát („Kékellő
Küküllő, / kökényszeműtündér”), az alliterációt („Kikeleti kék ég”), az ellentétet és párhuzamot
(„Hinnéd-e, hogy volna, / ki rámerészkedne? / S fél szárnyával bátran / beleszánt a fecske.”).
Ebben a klasszicizált egyszerűségben nem hatnak idegenül a tájszavak sem: „ködfióka”,
„megridegedik”, „szajzik” stb.
Szintén a hagyományból átvett formaeszközöknek számítanak a természeti képek. A
modern és a posztmodern költészet ún. komplex képeihez képest a naptárversek képei
egyszerűek, nincs rejtett, szimbolikus üzenetük, és nem sajátítja ki őket a költő minden áron.
Mivel nem tartalmaznak egyéni érzelmeket, személyes hangulatokat, a népköltészet kollektív
befogadásához igazodnak, így mindenki magáénak érezheti őket:„Játszik az esővel / a nap
mosolyogva, / szivárványhidakat / ível a folyóra. // Réce fiókákat /
vezényelő vének / tanítgatják a szép búvármesterséget. // Messzi jár a zápor, / viszi a szél,
húzza: / szemlátomást nő a / nyomában a búza” (Tavaszutó). Kányádi naptárverseiben a
hagyományos leírótechnikát a megjelenítő helyettesíti, emiatt jut elsődleges szerephez a költői
kép. Ennek a versprodukcióban jelentkező esztétikai többletnek a recepcióban is van
hasznosítható hozadéka, ugyanis a befogadásban a képek által teremtett látvány és hangulat válik
elsődlegessé. A Küküllő-versek olvasásakor komplex befogadói élményben lehet részünk, hiszen
egyszerre hat ránk a képgazdagság, a képek intenzitása és belső dinamikája. Aversciklus további
népdaltól nyert öröksége a természetközelség és a belőle táplálkozó motívumrendszer. A Küküllő
áll a költői modellként szolgáló táj középpontjában, a folyót szegélyező tájból mindig annyit emel
át verseibe a költő, amennyi az éppen szóban forgó évszak, ill. hónap megjelenítéséhez
szükséges. Az így létrejövő versvilágban minden változik, vagy a változást sugallja, csak egyedül
a Küküllő állandó, ha évszakonként másképpen viselkedik is, azt az illúziót kelti az olvasóban,
hogy a folyó együtt változik a természettel. A varázslatos költői technika miatt érzékelünk őszi,
téli, tavaszi és nyári Küküllőt, sőt havonként is más-más Küküllő-változatot láthatunk.
A népköltészetre jellemző nyelvi takarékosság, aképekkel megvalósított nyelvi sűrítés és
a klasszicizmus ihlette teljességigény pasztellszerűlírai miniatűröket eredményez, a magyar
irodalom nemes tájköltészeti hagyományát gazdagítva: „Langyos a Küküllő; / vize mint a vászon,
/ egy nagy szövőszéken / fordul át a gáton. // lenn a gát alatt az / ezüst zubogóban / fürdik az
aranynap, / most van lenyugvóban. // És még lennebb növekvő / árnyukkal a fűzfák / a lassú
folyót / át meg átalússzák. // Ott egy kislegény is / prüszkölő lovával - / úsztat a Küküllőn / ő is át
meg átal. // Maradna még a nap, / de nőnek az árnyak; / kár, hogy nemsokára / vége lesz a
nyárnak” (Nyárutó). A szövegben kimutatható erőteljes vizualitás nem egyszeri jelensége a
versciklusnak, hanem folyamatosan és szervesen jelen lévő szöveg- és ciklusszervező
formaeleme. Így határozza meg és teszi emlékezetessé a versek befogadását.A Küküllő
kalendárium 1988-ban jelent meg először, azóta több kiadást is megértmár, megjelent többek
között a kolozsvári Napsugár című gyermekirodalmi lappban is. Van tehát a gyermekolvasók
számára is üzenete, bár a költő szerint nincs külön felnőtteknek írott vers, és külön gyermekvers,
csak egyszerűen vers van. Eddigi életművét ismerve talánfölösleges is lenne olvasóinak életkor
szerinti és költeményeinek befogadók szerinti kategorizálása, hiszen verseivel szembeni legfőbb
elvárás mindenkor a tökéletesség eszménye. Amint láttuk, verseinek értelmezői ezt a művészi
eszményt a (népi) klasszicizmusban találták meg.
Kányádinak ez az irányzatok fölötti minőségeszménybe vetett hite tesz eleget a
gyermekolvasói elvárásoknak is, megerősítve azt a sokat hangoztatott tételt, miszerint csak a
tökéletes formakultúrával rendelkező költő képes értékes műveket alkotni a gyermekirodalom
számára. Sok közös jegy mutatható ki a gyermekolvasó tapasztalati és fantáziavilága, valamint a
Küküllő kalendárium versvilága között. Ilyen például a jó értelemben vett naivitásés a vele
összefüggő animisztikus gondolkodás. Kányádi Sándor őszinte és szeretetteljes rácsodálkozása a
külső tárgyi világra, és benne a Küküllőre, ill. a folyót körülvevő tájra,megegyezik a gyermeki
lélek mindent befogadó naivitásával. Szinte együtt fedezik fel a Küküllőt és a természetet, ill. a
költő újra felfedezi mindezt a gyermekolvasó kedvéért. Úgy érezzük, mintha eddig lappangó
titkokat mutatna meg nekünk, élményszerűvé téve számunkra felfedezéseinket, rejtőzködő
érzéseket, gondolatokat fogalmaztat meg velünk. Görömbei András így látja ezt a költői
képességet: Kányádi Sándor úgy képes a „közérthetőösszetettség” költője lenni, hogy „etikai és
esztétikai értékeit nem kel szétszálaznunk”. Példaként az Őszutó című verset hozhatnók fel, itt
csodatévő módon szövetkezik a naivitás és a fantázia, a gyermekkor két legfőbb erénye: „Jó
volna egy tartós / eső biztatólag / a megridegedett / soványka folyónak. // Örülne a gát is, /
fölgyűlt a postája. / A Maros a füzek / levelét rég várja. // És ha megjön a tél, / vet azonnal véget /
mindenféle őszi / levelezgetésnek.” A levél szó azonosalakúsága játékos képzelődésre serkenti a
költőt és az olvasót. A főnév kétféle jelentése (’falevél’, ’postai levél’), ill. a belőle képzett
cselekvés (’levelezgetés’) teszi emlékezetessé a verszárlatot. Ehhez a modellhez hasonlóan a
játékos fantázia szinte a semmiből teremt komplex versvilágot az egész Küküllő-ciklusban. Az
idézett vers jó példa az animizmus gyermekirodalmi hasznosítására is.
Jean Piaget szerint az animisztikus gondolkodás a gyermekkori fejlődés egyik korai,
átmeneti, a fogalmi gondolkodást megelőző szakasza. Lényege: a kisgyermek lelki
tevékenységének, főleg érzelmeinek kivetítése az őt körülvevő tárgyakra, jelenségekre (Hasonló
módon működik a primitív népek animizmusa is, ám ezt az antropológia vizsgálja). Kányádi
Sándor ebben a versciklusában a Küküllőt animizálja: emberi érzéseket, cselekedeteket
tulajdonítneki. A köréje teremtett naiv, természetes világba szervesen illeszkedik bele a folyónak
ez a megelevenedő képe. Minden vers elején az így „fellelkesített” Küküllővel találkozhatunk:
„Fázik a Küküllő, / lúdbőrös a háta” (Őszelő); „Reszket a Küküllő, / éjjel-nappal fázik”(Őszutó);
„Szajzik a Küküllő” (Télelő); „Beáll a Küküllő, / jégpáncél van rajta” (Tél); „Enged a Küküllő, /
helyen-helyen kásás” (Télutó); „Zajlik a Küküllő, / vonszolódva lépdel” (Tavaszelő); „Árad a
Küküllő, / elönti a berket” ( Tavasz); „Ázik a Küküllő, / paskolja a zápor” (Tavaszutó); „Kékell a
Küküllő” (Nyárelő); „Ballag a Küküllő, / meg-megállva baktat” (Nyár); „Langyos a Küküllő, /
vize mint a vászon” (Nyárutó). Ezekben a verssorokban a (gyermek) ember különböző
körülmények között megfigyelhető naiv viselkedésére ismerhetünk. A folyónak a környezet
kihívásaira, az időjárás viszontagságaira adott válaszai azonosak a gyermeki reakcióval,
mindkettőre az ösztönösség és az őszinteség a jellemző:
„Vacog a Küküllő, / éjjel nappal fázik, / lábujjhegyen lépked / fűzfától fűzfáig.// Úgy kihűlt
amedre, / égeti a talpát. / A felhők is hol ki -, / hol meg betakarják” ( Őszutó). Amikor a Küküllő
kalendáriummal kapcsolatos gondolataim összefoglalásához érek,leginkább azt a feltételezésemet
látom bizonyítottnak, hogy Kányádinak ez a versciklusa egyszerre klasszikus értékű és komplex
irodalmi alkotás.
A költő többféle irodalmi hagyomány (kalendáriumköltészet, népi klasszicizmus,
gyermekköltészet) szintézisét valósítja meg, esélyt adva a klasszikus értékek továbbélésének.
Amint láttuk ezt korszerűen, a mai befogadói igényt is kielégítően tudja megoldani, elkerülve az
anakronizmus leselkedőcsapdáit, és feledtetve a hagyományos naptárköltészet avíttságát.
Fodor Sándor
Fodor Sándor évtizedekig a Napsugár és a Szivárvány (korábban Haza Sólymai) című

gyermeklapbelső munkatársa, az ő nevéhez fűződik a közkedvelt Csipike postája című rovat.
Gyermekirodalmi remekművea Csipike-regény, amelyről így vall a kritikus:„... Csipike története
korunk egyik szép meséje, irodalmunk kimagasló alkotása...melyből az irodalom és a Kor néz
vissza ránk.” (Szavai Géza). A meseciklus (Csipike, agonosz törpe, Csipike és Kukucsi, Csipike,
a boldog óriás 1966-1970, Csipike és Tipetupa 1982; Csipike és agonosz Ostoba 1998) megőrzi a
hagyományos mesekeretet és a sajátos erdei mesefigurákat, a színhely is egy kis erdei táj. Ebben
a keretben talál érdekes világra az olvasó, s e maroknyi erdőrészben a képzelet szárnyán eljutunk
egész a "világrengetésig".
Az események középpontjában Csipike, a kedves és szorgalmas törpe áll, aki úgy érzi,
hogy az Erdőösszhangja, békéje az ő jelenlétének és munkájának eredménye. Kecskebéka
azonban kételyt ébreszt benne, s mikor rádöbben, hogy nélküle éppen úgy zajlik az élet, a
Hatalom megszállottjaként rémuralmat akar teremteni az Erdőben. A pöttömnyi Csipike azonban
csak úgy válhat félelmetessé, hogy okosságával, fantáziájávalmegteremti a Rettenetes Réz Urat,
és az ő hatalmas erejével akar új rendet teremteni, holmi mosolytalan világot. A hatalom teljében
azonban hiányzik neki a mosoly, ezt éppen az ő hatalmaskodása törölte le az alattvalók ajkáról.
„Amíg gonosz volt, példátlanul gonosz és Erdő Réme, senki nem mosolygott. És ez volt az a
bizonyos valami, ami netovább óta annyira hiányzott neki. Elhatározta, ha megindulnak a kitartó
esőzések, helyenkéntzivatarokkal, új mesét mond Madárnak és Nyúlnak. Arró1, hogy milyen
szörnyű dolog az, ha valakire nemmosolyognak. És ezt a példátlanul vadonatúj mesét úgy kezdi
el, ahogyan senki, sehol a világon nem kezdett el mesét. Ezekkel a vadonatúj szavakkal:
- Hol volt, hol nem volt.”
Az ötletes, fordulatos megoldások egymást váltva teremtik meg a mesehangulatot. A
mese végén Csipike beveszi a tudós Bagoly készítette Góliátport. Így a tudomány ereje révén
óriásira növekedik, mindenteltiporhatna, de szétszórja a port, hogy növekedjék a világ is. Így lesz
boldog óriás az általa óriásivá tett világban. A meseciklus a kisgyerekek és a felnőttek számára
egyaránt élményt nyújt. A kicsinyeknek a hagyományos mesekeret, a felnőtteknek az áttételes
mondanivalót hordozó, az intellektuális prózához közeledőelőadásmód biztosítja az
élményszerűséget.
Fodor Sándor a kis pajkos Fülöpke csínytevéseivel jóízűen tudja megnevettetni a
kicsinyeket és nagyokat, akikről kiderül, hogy mindig idegesek (Fülöpke beszámolói) Egymást
érik a kópéságok, s ezeket azelsőszemélyes beszámolók oly ártatlan hangon hozzák
tudomásunkra, hogy szinte várjuk a következőt. Fülöpke és Bütyök a szabad természet - amely
két buszmegállónyira van - örömeit élvezve íjakat készített, s így indulnak haza. "Még nem
esteledett be, amikor hazaértünk és azt és azt mondtam Bütyöknek, kopogtassunk az ajtón úgy,
ahogy igazi íjászokhoz illik. Vagy húsz méterrel megcéloztuk az ajtót. A Bütyök nyila koppant,
az enyém csörrent, mivel egy kicsit lefelé hordott és az üvegnek ütközött. Ha lenne ilyen
szólásmondás, hogy 'ha nemkoppan, csörren,’ az bizonyosan innen származnék. A tányérokat
nem a nyíl találta el, hanem édesanyám kezéből hullottak ki az ablakcsörömpölés hatására.” A
nyakleves nem akadályozza meg abban, hogy másnap nefolytassa újabb és újabb huncutsággal,
amelyet jóízű humorral ír le beszámolójában.
Szilágyi Domokos
Szilágyi Domokos gyermeklíráját tanulmányozva abból kellene kiindulnunk, hogy a

gyermekirodalom integráns része az irodalom egészének, illetve valamely szerző életművének, és
hogy közvetve vagy közvetlenül a gyermekirodalomra is kihat az irodalom általános fejlődése,
benne is munkálkodnak irányzatok és poétikai változások. Így gyermekirodalmialkotásaiban is
megtalálhatjuk azokat a jellemzőket, amelyeket a költő értelmezői az életműegészében már
kimutattak: modernség, kísérletezői kedv, játékosság, zeneiség, invenciozitás, egyéni képalkotási
és létértelmezési mód. Ezek a sajátos jegyek mindenkor aktualitást adhatnak gyermeklírájának is,
és helyet biztosíthatnak neki az újabbkori gyermekirodalmiantológiákban, folyóiratokban és
tankönyvekben. Különös hangsúlyt kap mindez, ha tudjuk, hogy Szilágyi Domokos nem
tekintette másodlagos költői tevékenységnek a gyermekversírást.
Életében négy gyermekverskötetet jelentetett meg: 1963-ban Új kenyér, 1965-ben Csali
Csöpp, 1970-ben Erdei iskola, 1976-ben Pimpimpáré (Vermesy Péterrel közösen). Halála után
pedig ezekből készült két válogatás: 1980-ban Liliompalota, 1999-ben Abrakadabra címmel. A
két világháború közötti és a negyvenes- ötvenes évek támogatott, az oktatáspolitika által is
kanonizált gyermekirodalmát a didaktikum és az ideologikum befolyásolta. Ezzel az
irányzatossággal dúsított horátiusi vétetésű docere elvet csakis egy autentikus gyermeklíra és
annak delectare elve válthatta fel. A hatvanas évek gyermekköltészetében már olyan új,
szabadabb elváráshorizontok is felderengtek, amelyekhez alkotó és befogadó egyaránt igazodni
vágyott. Változó félben van tehát a gyermekirodalomhoz való viszonyulás, ráadásul azegyetemes
magyar irodalomban ekkor hatnak újszerűségükkel Weöres Sándor és Nemes Nagy Ágnes
gyermekversei. Sőt már az ötvenes évek második felétől is kimutatható egy visszafogottabb
szabadulási törekvés: a felnőtt irodalom politikai- világnézeti- cselekvésbelikorlátozottságához
képest a szolgálatos politikacsinálók megtűrik a gyermekirodalom viszonylagos szabadságát. Ez
egyfajta kompenzáló erőnek számított az akkori irodalmi életben, általa és benne élhették ki az
alkotók elfojtott szabadságigényüket. Az 1956-ban induló gyermeklap, a Napsugár biztosította
hozzá a fórumot, azután pedig a Dolgozó Nőgyermekmellékletével bővült a repertoár.
Mindkettőnek Szilágyi Domokos is állandó munkatársa, ennek az időszaknak a gyermekverseit
gyűjti össze az 1963-ban megjelenő Új kenyér című kötetben. Ebben az időszakban a
produkcióesztétika külső és a szabadságesztétika belső ösztönzést ad a költőnek a versíráshoz.
Gyermekverseinek kisebbik hányada valóságmegjelenítő, bennük Szilágyi Domokos (korának hű
fiaként) tükröz, azaz: „hozzáadja a valóságot a betűköz” (A tücsök és a hangya). Még akkor is így
kell fogalmaznunk, ha tudjuk, hogy nem egyszerű valóságábrázolásról, hanem a lukácsi
értelemben vett miméziszről,művészi tükrözésről van szó.
A marxista esztétika sugallta versekben a görög poétikából ismertvalószínű verseng a
valószerűvel (Aratási mondóka, Ócskás, Új iskola, Iskolába indul Péter, Betű-induló, Évzáró,
Június, Nyaralás, Télifa, Új kenyér). A kortárs sematikus gondolkodást ellensúlyozandó a
versekben ott munkál a költői intuíció, a hivatalos politikai kánontól közhelyesített témában
villantva fel az egyedit: „Anya mos, apa ás, / Petinél kalapács, / Marika kicsi, kék / kötényét
leteszi: / pihen egy kicsikét” (Munka). Szilágyi Domokos ösztönösen ráérez arra, hogy a napi
politika konkrét gondolkodásával elpusztíthatja a költőt a versíróban, és száműzi a költészetet a
versből. Ezért a lírát (a gyermeklírát is) a szabadságesztétikamentheti meg. Ezt a felismerését
fogalmazza meg a Gyermekek című versében: „Amíg kisded lángjaink égnek, / nincs helye ócska
bölcsességnek.” A költő számára újfajta rendet szül tehát a szabadság; belső rendet, amely
versekben konkretizálódik. A választott szabadság különösen gyermekverseiben szabadít fel
lappangó lírai energiákat, ugyanakkor feloldódást, megkönnyebbülést, áradó életörömöt, létünkre
való csodálkozást is jelent. Ezért is érezhette korának gyermekolvasója, hogy a költő „szabad”
versei a saját „nyelvén” íródtak, és neki szólnak: „Akinek a szeme kék, / takarója a nagy ég, /
akinek a szeme zöld, / puha ágyat vet a föld, / akinek barna, / eledele alma, / akinek fekete, /
liliom a tenyere” (Mondogatók).A kötet néhány verse későbbi gyermekirodalmi antológiák és
tankönyvek törzsanyagába került: Január, Tavaszodik, Olvadás, Két ibolya-vers, Marika meg a
karika, Liliom-palota, Október, Négy vers kicsi Klárikának. A Mondogató közül pedig néhány az
olvasói gyakorlatban külön verssé önállósodott (Akinek a szeme kék, Csigabiga-palota,
Pimpimpáré),sőt kötetcímmé lépett elő, vagy megzenésítve vált közismertté. Eredetiségük és
szuggesztivitásuk révén főleg ezek a versek váltak a hazai gyermekköltészet ízlésformálóivá,
Wöres Sándor-i perspektívát villantva fel az alkotásban és a befogadásban egyaránt.
A hatvanas évektől oldottabbá válik tehát a társadalmi élet, ezáltal több szabadsághoz jut
az irodalom, és 1968-tól a Forrás- nemzedék „lázas” korszakával telítődik. A közfigyelem
afelnőtt irodalom felé fordul, itt történnek az igazi események, kevesebb figyelem jut a
gyermekirodalom számára, így az irodalmi tudat hátsó traktusába kerül. Egyfajta biztonságot
jelent a Napsugár rendszeres megjelenése, sőt új fórumot is kap, az 1968-tól megjelenőJóbarátot.
Velük válik teljessé több mint két évtizedre az ú. n. romániai magyar gyermeksajtó. A két
folyóirat körül szerveződő gyermekirodalom a közéletiség mellett értékteremtő és
esztétikumhordozó funkciót is betölt. A romániai magyar gyermekirodalom különösen két
alapműfajban jeleskedik ebben az évtizedben: a mesében és a versben. Egyszerre három kiadó is
felvállalja a gyermekkönyvek kiadását: a Ion Creanga, a Kriterion és a Dacia ebben az
időszakban gyermekpróza- és gyermekverskötettel jelentkezik: Sütő András, Kányádi Sándor,
Fodor Sándor, Bajor Andor, Veress Zoltán, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Palocsay
Zsigmond, Majtényi Erik és mások.
A korszak gyermeklírájának törekvéseit Szilágyi Domokos Csali Csöpp és Erdei iskola
című köteteiben érhetjük tetten. Felnőtt lírájában ekkor járja be a költő „a megismeréstől a
felismerésig” vezető gyötrelmes utat: pöröl, dacol a világgal, végül megveti azt. Az évtized
gyermekverseiben viszont egy másik Szilágyi Domokosra ismerhetünk: a szabadságkeresés életre
kelti benne a gyermekit, és újra megélheti egykori naiv rácsodálkozását a világra. Több
pályatársával ellentétben számára nem menekülés a gyermeklíra, hanem maradéktalan
beteljesedése annak az irodalmi közhelynek, miszerint a lelke mélyén minden költő gyermek.
Teremtett gyermekvilágában megéli a szabadságot, felnőttvilágában meg kell küzdenie érte, de
ettől függetlenül mind a kétféle szabadság esztétikummá nemesedik. Gyermekverseiben nem
leereszkedik egy alacsonyabb szintre, hanem inkább felemelkedik a szabad gyermeki lélekhez,
azonosulva természetes naivitásával, világnézeti közhelyektől, nyelvi sémáktól szabadulva
közelít mindahhoz, amit a huszadik századi gondolkodás gyermekinek tekint: „ -Víz, víz, / szőke
víz, / hosszú utad / merre visz? / - Arra, hol a / nap világít / - Vidd magaddal / kicsi Klárit! / -
Nem vihetem / olyan messzi, / apja- anyja / nem ereszti, / de ha jó lesz / kicsi Klára, / visszajövök
nemsokára, / hozok arany- / csónakot, / s benne hozom / a Napot!” (Vízparton).
Gyermekverseiben a felnőtt Szilágyi Domokos újrafogalmazza a világot, mozgósítva teljes költői
eszköztárát, sőt megpróbálkozik animisztikus eszközökkel is Weöres Sándor módján, valóságos
versvarázslatokat teremtve: „Csirr-csurr, / csöpög az eresz, / háztetőről a hó lassan / földre
szekerez, / szelek dalolnak – mulatnak, / kurjongat a szélben az ablak, / Tavasz-tündér lakomázik,
/ folyik a lé / Hencidától Boncidáig!” (Olvadás). A hatvanas években a gyermekirodalom két
alapműfajának, a versnek és a mesének a találkozásából epikus gyermekversek születnek Szilágyi
Domokos tollán: Erdei iskola, Tréfás mese, Medve-lakodalom, Szegény ember sütet lisztje, Kinek
nehezebb a dolga?, Gazdag Hasszán és koldus Ali. A magyar és más (román, kazah és norvég)
népmeséket nem csupán megverseli, hanem átkölti, költői gyermekvilágába telepíti. Ezekben az
epiko-lírai alkotásokban az epika szabályai szerint alakulnak az események, viszont a művészi
többletet a rafinált verstechnika adja hozzá: „Ide járnak a csöppségek / erdei okosság végett. /
Nevelni a sok ebadtát / a jó szülők fölfogadták / Dr. Bagoly Balambért / heti három galambért.”
(Erdei iskola).
A hetvenes évek újabb változásai értékváltáshoz vezettek a hazai magyar
gyermekirodalomban és természetesen Szilágyi Domokos gyermeklírájában is: a korábbi
eszközértékek helyét átveszik az esztétikai értékek. Ezek a maguk rendjén az egyetemesértékek
számára biztosíthattak szabad bejárást az irodalomba, kiszorítva a politikum és az ideologikum
sokszor kierőszakolt aktualitását. Így alakulhatott ki a hetvenes években a romániai magyar
gyermekirodalom alkotói és olvasói presztízse. Bár közben módosult az irodalmiság fogalma is:
megdölőfélben volt az állandónak tételezett esztétikai érték nimbusza. A gyermekolvasóval már
nem kizárólagosan a műbe kódolt erkölcsi- esztétikai értékeket ismertették fel, hanem az
alkotások nyitottságát hangsúlyozva az egyéni és az egyszeri olvasatra kezdtek figyelni, illetve
azokra az értéktársításokra, amelyek a befogadó tapasztalati (játék)világából eredtek.
Szilágyi Domokos ebben az időszakban adja ki legismertebb és legolvasottabb
gyermekverskötetét, a Pimpimpárét (A verseket Vermesy Péter zenésíti meg). Költőnk a
verszenében találja meg a gyermeklíra megújításának eszközét, és a költészet eme legősibb
komponensével éri el a modernség hatását. Ezt méltatják a kötet szakolvasói is: „Kiindult egy
szóból, egy játékos szóösszefüggésből, egy hangulatában vagy zeneiségében érdekes, jellegzetes
egységből, aztán hagyta magát sodortatni, (…) improvizálva rögtönzésszerűen. Talán ez az, ami a
versikék utánozhatatlan frissességét eredményezte.” (Vermesy Péter). „Ezeka versek annyira a
zene szellemében fogantak, hogy a zene lényegi elemeinek megközelítése segítségükkel kiválóan
megvalósítható. Szilágyi Domokos gyermekversei zenén innen és zenén túl lüktető majdnem-
muzsika, annyira a gyermeki lét legmélyében gyökereznek, hogy amágikus kort idéző
szinkretizmus – a mozgás, a ritmus, a (már- már) ének hármas igézetemindegyikükben ott
lappang.” (László Bakk Anikó). Szilágyi Domokos verseiben „fölforrósodik a szó, a hangzás
átitatja a verset, s az élővé válik, önnön zenéjétől és az emberihangtól.” (Balla Zsófia). De
verseinek zenéje ott lappang a kortárs gyermeknyelv zenéjében is, és ezt csak az igazi költészet és
a tökéletes formakultúrával rendelkező költő képes felszínre hozni. Ez a nyelvzene, illetve
verszene mégis meglepetésszerűen hat olvasójára, várakozás-serkentő / ébresztő hatása van, végül
a befogadás betetőzéseként a beteljesedés élményévelajándékozza meg a versolvasót:
„Pimpimpáré, retyerutya, hej! / Alszik a város, aluszik a tej. / Macska vadászik, csizma a lábán, /
egerek sírnak-rínak a ládán. / Receruce, sejhaj, pimpimpáré! / Forró kályhán duruzsol a kávé. /
Aluszik Marika, Jancsi is álmos, / szép holnapról álmodik a város.” (Pimpimpáré). Szilágyi
Domokos verseiben nemcsak a nyelv zenél, hanem a belső forma is, sőt az egész versvilág. Ezt az
általa is csodált T. S. Eliot fejti kitételesen: „A költészet zenéje nem sorról sorra, hanem a
költemények egészében keresendő”, mert „nemcsak a hangok zenéjéről van szó itt, hanem a képi
világ zenéjéről is”, hiszen „a költészet zenéje nem a jelentéstől független valami.” Erre példának
a Láncos-lobogós címűverset idézhetnők: „Láncos-lobogós, / ez a makk kopogós, / haza fut a
mókus, / ha az ég zokogós. / Ázik a tölgy is, / fürdik a völgy is, / halkan muzsikál / künn az
esővíz.”
Szilágyi Domokos gyermeklírája példa lehet arra is, hogy a jó irodalom szerencsés a
befogadásban: a hetvenes években ismerkedik a hazai oktatás a játékpedagógiával, a játék
szerepével a jellemformálásban és az ismeretszerzésben. Ekkor vált a Pimpimpáré című kötet is a
hazai óvodák és iskolák kedvelt olvasmányává,készen vagy félkészen kínálva oktatói
segédanyagot a komplex foglalkozásokhoz és tanórákhoz. Ezekről a kötetverseiben rejtőzködő
lehetőségekről így ír a zenepedagógus László Bakk Anikó: „Óráról órára nyújt valamiérdekeset
gyermekeinknek Szilágyi Domokos költészete. Gyöngyöző nevetésük, izgő-mozgó
vidámversmondásuk bizonyítja a Pimpimpáré-versek vonzerejét. A ragyogó tekintetük sugarán,
tiszta hangjukhullámhosszán Szilágyi Domokos verszenéje vibrál.” Csupán a költő halálának
negyedszázados évfordulóján, ennek a magába feledkezett költői játéknak a tragikusvégkifejletén
is jócskán túl derül ki, hogy gyermeklírájában semmi nem történt hiába: Szilágyi Domokos
versjátékai gyermekkorunk ízlésformálói voltak, és mi, egykori kis olvasói már tudjuk azt, hogy
iskolázott gyermekízlés nélkül nincs értő befogadója a felnőtt költészetnek.
Összefoglalás
A magyar gyermekirodalomban a modernség egyaránt érinti a gyermekeknek szóló

verseket, meséket és történeteket, illetve azok tartalmi és formai jegyeit. A modern irodalomnak
megváltozik a gyermekképe és agyermekhez fűződő viszonya, bár ezek a változások elsősorban
tematikaiak és világképiek, de hatnak azesztétikumra is. Így jön létre a 20. század második
felének magyar gyermekirodalmában a művészi értékrend dominanciája. A gyermeklíra modern
kísérletei Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor költészetével teljesedik ki, és bebizonyosodik
az, hogy a gyermekvers nem feltétlenül az alkotó szándékából, inkább alkatából születik,és nem
az a fontos a versben, hogy gyermekeknek írták, hanem az, hogy gyermekeknek való. Az erdélyi
magyargyermekirodalomban hasonló törekvést követ és honosít meg Kányádi Sándor és Szilágyi
Domokos. A prózában elsősorban az állatregény és a meseregény Fekete István, Lázár Ervin és
Fodor Sándor által meghonosítottváltozata jelenti a művészi teljesítményt a magyar
gyermekolvasók számára.
1. Értelmezze Lázár Ervin meseregényeinek erkölcsi világképét!

2. A népi gyermekmondókák hatása Weöres Sándor gyermekverseiben
3. Mutassa ki az animizmus változatait Weöres Sándor gyermeklírájában!
4. Milyen képalkotási sajátosságokat figyelhetünk meg Weöres Sándor gyermekverseiben?
5. Értelmezze gyermekirodalmi szempontból Nemes Nagy Ágnes Lila fecske című versét!
6. Melyek fekete István állatregényeinek műfaji újításai?
7. A meseregény milyen műfaji sajátosságai mutathatók ki Fodor Sándor Csipike című művében?
8. Hogyan illeszkedik a történelmi múlt Kányádi Sándor gyermekverseinek tematikájába?
9. Végezze el Kányádi Sándor Kenyérmadár című kötetének monografikus bemutatását!
10. Hogyan jelentkezik a népi klasszicizmus Kányádi Sándor Küküllő kalendárium című
versciklusában?
11. Mutassa be irodalmi tanulmányban Szilágyi Domokos gyermeklírájának műfaji sajátosságait!
Az alfejezet ősszállításához felhasznált szakirodalom
1.Borbély Sándor (szerk.) Ötven nagyon fontos gyerekkönyv. Lord Könyvkiadó, Bp., 1998.
2.Komáromy Sándor: Költők és művek a XX. század gyermeklírájából. Eötvös Kiadó, Bp., 1998.
3.Komáromi Gabriella (szerk.): Gyermekirodalom. Helikon kiadó, Bp., 1999.
4.Bognár Tas: A magyar gyermekvers. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2001.
5.Bognár Tas: Gyermekpróza. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2004.
6.Gyárfásné Kincse Edit: Házi olvasmányok 9 – 10 éveseknek. OKKER Oktatási Iroda [é.n].
2. 4. 1. Az erdélyi magyar gyermekirodalom 1990 – 2005 között
Ha valaki szakolvasóként követi figyelemmel a kijelölt évtized gyermekirodalmi termését

Erdélyben, illetve a róla hellyel – közzel megjelent szakirodalmat, örvendezhet annak,
hogyátértékelődőben van gyermekirodalmunk kánonja. Egyszerre két irányból is elkezdődött az
átértékelés: egyrészt a produkció, másrészt a recepció felől. Kortárs gyermekirodalmunk egyik
merész szemléletváltó gesztusa, hogy lemond az irodalmi produkció első-és
felsőrendűségéről,helyette igyekszik megfelelni a gyermekolvasó elvárásainak, és
befogadóközpontú irodalomként a recepció felől fogalmazza meg elváráshorizontjait. A korábbi
kontemplatív irodalomszemléletről áttevődik a hangsúly az aktív befogadásra, az irodalomnak
személyes élményként való megélésére. A kortárs gyermekolvasó már nem egyszerű szemlélődő
fogyasztója, illetve befogadója a gyermekirodalomnak, hanem társszerzője is. A
gyermekirodalom akkor éri el a célját, ha azonosulni tud olvasójának tapasztalati, azaz
játékvilágával, ha funkcionálisan is részévé tud válni a kortárs gyermekkultúrának. Ez az
irodalom nem véletlenül került a gyermeklélektan és a játékpedagógia befolyása alá: ma már
agyermekkori szimbólumalkotás, az animizmus és a különböző játékelméletek ismerete
nélkülnem születhetnek befogadói érdeklődésre számító gyermekirodalmi alkotások. Ezek
abefogadásbeli változások a produkciós folyamatban is éreztetik hatásukat.
Lényegesen módosult az alkotói szándék, a nevelésről áttevődött a hangsúly a
szórakoztatásra, az olvasói tetszés elnyerésére. Horátius klasszikus poétikai nyelvén szólva a
modern gyermekirodalom szerzői a docere elvet feladják a delectare javára. Ehhez viszont az
alkotónak tudnia kell azonosulni olvasója játékvilágával, és belülről kell szemlélnie egy
kibontakozóban lévőtapasztalati világot, számolva annak labilis sajátosságaival. A kortárs
gyermekirodalomban egyre általánosabbá válik a felismerés, miszerint csak azok a szerzők
tudnak igazán azonosulni a gyermekkorral, akik megőriztek valamit saját gyerekkori
naivitásukból, játékosságukból és animizmusra való hajlandóságukból. Akkor beszélhetünk az
erdélyi magyar gyermekirodalom modernségének kiteljesedéséről, ha a tartalmi és a szemléletbeli
változások formaiakkal járnak együtt. Ehhez feltétlenül szükség van a „nagyirodalom”
formaújítására, mely visszfényként tükröződik vissza a gyermekirodalomban. Irodalmi
gyakorlatunk mégis azt mutatja, hogy a szerzők, mivel legtöbbjük a felnőtt irodalomban alakítja
ki irodalmi presztízsét, szelektíven járnak el a művészi forma megválasztásában: ragaszkodnak a
felnőtt irodalomban, illetve a klasszikus gyermekirodalomban kipróbált formákhoz és
műfajokhoz. Hasonló mintakövetőnek bizonyulnak másban is, például az esztétikai minőségek
kérdésében, a szép, a jó és az igaz együttes jelenléte nélkül elképzelhetetlennek tartják a
gyermekirodalmat. A világirodalombanmár-már közhellyé vált abszurddal és groteszkkel is
csínján bánnak.
Óvatos kísérlet marad továbbra is a szabad vers és az intertextualitás, ezektől nemcsak a
gyermekirodalom szerzői idegenkednek, hanem a befogadást irányító szülők és pedagógusok is.
Nehézkesek tehát az erdélyi magyar gyermekirodalmi kánon változásai, és emiatt maga a
gyermekirodalom sem kanonizálódhatott irodalmi tudatunkban, csak elvétve figyelnek fel rá
irodalmi életünk kompetens intézményei, például az irodalomkritika és az irodalomtörténet.
Ráadásul itthon kevés szakolvasója van ennek az irodalomtípusnak, emiatt külföldön több
elismerésben részesül, és az egyes életművek előbb illeszkednek be az egyetemesebb
értékrendbe, mint a hazaiba. Örvendetes viszont, hogy maga a gyerekirodalom megőrzi és bővíti
saját intézményeit Erdélyben: vannak folyóiratai, felkarolták a könyvkiadók, színházaink
műsortervében állandósultak a gyermekelőadások, alaptantárgyként szerepel az újonnan
megalakult óvónő- és tanítóképző főiskolákon, olyan szakkönyvek és tanulmányok jelentek meg,
amelyek az erdélyi magyar gyermekirodalommal is foglalkoznak, sőt egy – két konferencia is
szerveződött ebben a témában. A továbbiakban az előzmények rövid felvázolása után hazai
gyermekirodalmunkról szóló vizsgálatok újabb eredményeit és fórumait szeretnémfelsorolni,
felvillantva azokat a tendenciákat, amelyek hasznosíthatók lehetnek egy majdani átfogóbb
gyermekirodalmi vizsgálatban.
A gyermekirodalom mindig szerves része volt az erdélyi magyar irodalmi műveltségnek.
Presztízsét még Benedek Elek és munkatársai alakították ki az 19222 és 1929 között megjelent
Cimborá-val. Nem maradt meg egyszerű folyóirat-irodalomnak, felkarolja a két világháború
közötti erdélyi magyar könyvkiadás, és részévé válik a transzszilván irodalmi kánonnak. Ekkor
inkább erkölcsi – nevelői értéket kértek tőle számon. 1945 után a Dolgozó Nőgyermekmelléklete,
a Kis Pajtás közöl először gyermekirodalmat, ha kevés irodalmi értékkel is. 1957 januárjától jut
ismét saját fórumhoz az erdélyi magyar gyermekirodalom az azóta folyamatosan megjelenő
Napsugárral. Általa válik a hatvanas – hetvenes években igazán életszerűvé és jut el címzettjéhez
a hazai gyermekirodalom: munkatársai gyermektalálkozókat, gyermekrajz-pályázatokat, író –
olvasó találkozókat szerveznek. A „nagyirodalom” fórumai ebben az időszakban vitákat indítanak
az igazi gyermekirodalomról. Az Utunk 1978-ban gyermekirodalmi, A Hét 1979-ben ifjúsági –
pályaválasztó, a Napsugár pedig 1979-ben Benedek Elek – különszámot adott ki. Az Igaz Szó
1979-es gyermekirodalmi számában szóba kerül ennek az irodalomnak néhány örök érvényű
kérdése is: mit olvasnak a gyerekek? Milyen eszményeket állít eléjük a nyomtatott betű?
Szintén a hetvenes években jelenik meg a középiskolai óvónő – és tanítóképzés számára
megírt tankönyv: Vita Zsigmond, Józsa Miklós, Király László, Jarosievitz Erzsébet Gyermek és
ifjúsági irodalom című munkája. A tankönyv 1983-as átdolgozott kiadása önálló fejezetben
foglalkozik a hazai gyermekirodalommal A romániai magyar gyermekirodalom 1944. augusztus
23. után címmel. Négy alfejezetében külön – külön tárgyalja a gyermekirodalom fejlődését
elősegítő tényezőket, gyermekköltészetünk sokszínűségét, a gyermek – és ifjúsági prózát, a
bábjátékokat, a gyermek – és ifjúsági színdarabokat.
Ebben az időszakban a szépirodalmi folyóiratok is folyamatosan közölnek
könyvismertetőket a gyermekirodalomról. 1988-ban pedig a debreceni Alföldtizenkettedik
számában összeállítást tesz közé a magyar gyermek – és ifjúsági irodalomból, illetve irodalomról.
Ebben Csapody Miklós átfogó tanulmányt közöl az erdélyi magyar gyermekirodalomról Csipike
és testvérei címmel. Ez hosszú ideig egyedül álló összegezési kísérlet ebben a témakörben, jelen
dolgozat is Csapody munkájának szerény folytatásaként fogható fel, amennyiben további két
évtized eredményének számbavételével egészíti ki az ott leírtakat. Bár annak idején Csapody
Miklós nem tért ki az általa vizsgált korszakok néprajzi jellegűszakmunkáira, nem
feledkezhetünk meg arról, hogy éppen a hetvenes évek folklórkutatásai fedezik fel nálunk először
a népi gyermekkultúrát. Ebben jókora szerepe van Nagy Olgának, aki A táltos törvénye címmel
jelenteti meg a néprajz és a szövegelméletek határán mozgótanulmánykötetét, melyben a népmese
és esztétikum viszonyát vizsgálja alapos szakértelemmel. Mellette a nyolcvanas évek elején egy
gyermekfolklór – gyűjtemény (FaragóJózsef, Fábián Imre: Bihari gyermekmondókák) és egy
monográfia (Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken) teremti meg azokat az alapokat, amelyekre
a későbbi kutatások épülhettek. 1990 után folytatódik az erdélyi gyermekirodalom
intézményesülése, a már meglévő intézmények átalakulnak vagy bővülnek (folyóiratok,
könyvkiadás), és újabbak is megjelennek (óvónő- és tanítóképző főiskolák, gyermekszínházak,
bábszínházak, konferenciák).
Itthoni és külföldi szakkönyvek, tanulmányok, lexikonok és kézikönyvek foglalkoznak az
erdélyi magyar gyermekirodalommal. A gyermekirodalom hazai vizsgálata mennyiségében és
intenzitásában sem közelíti meg a hetvenes évekbeli előzményeket. Ez a megállapításom a
szépirodalmi recepcióra és a néprajzra egyaránt érvényes. Ehhez az alcímhez inkább a
magyarországi értelmezői közösségben találunk említésre méltó szakmunkákat, melyekben
kétféle értelmezési tendencia érvényesül: vannak értelmezők, akik valamelyik egyetemes érvényű
értékparadigma szerint vizsgálják az irodalmat, és az esztétikumot, a műfajiságot vagy a
történetiséget veszik alapul. Mások a kétvilágháború közötti irodalmi tudatból átörökített területi
elv alapján beszélnek anyaországi és határon túli gyermekirodalomról, megerősítve a
gyermekirodalomban is a centrum és a periféria elkülönítő értékrendjét. A Komáromi Gabriella
szerkesztette Gyermekirodalom évtizedünk legátfogóbb és legszínvonalasabb megvalósítása a
gyermekirodalomról, valójában ennél is több, mivel kitekintést nyújt a gyermekkultúra egészére,
azt sugallva számunkra, hogy az irodalom csupán része egy átfogóbb műveltségnek. Ez a könyv a
magyar és a világirodalmi jelenségekkel összefüggésben említi az erdélyi szerzőket és
legértékesebb alkotásaikat. Így kap helyet a műfajközpontú és értékszempontú vizsgálódásokban
Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos és Méhes György. Komáromy Sándor, a
sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola tanára két könyvében is foglalkozik az erdélyi
magyar gyermekirodalommal. Költők és művek a XX. század magyar gyermeklírájából című
verselemző kötetének A határon túli gyermekirodalomról szólófejezetében Kányádi Sándor
gyermekverseit is elemzi. Továbbá felsorolja a költőgyermekirodalmi könyveit, és értékeli
gyermeklíráját. Másik könyvében, A határon túli újabb kisebbségi magyar gyermeklíra
antológiájá-ban Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Palocsay
Zsigmond, Fábián Imre, Ferenczes István, Markó Béla és Kovács András Ferenc
gyermekverseiből áll össze az erdélyi fejezet. Figyelemre méltó a kötethez írt előszó, különösen a
benne foglalt általános érvényű gondolatok, amelyek a gyermeklíra sajátosságairól és
szépirodalmi helyéről szólnak. Ugyancsak itt tesz kísérletet a szerző a határon túli gyermeklíra
ismérveinek a megfogalmazására, szerinte a hagyományhoz való ragaszkodás és a megújulási
igény szimultán jelenléte tartja fenn ennek a líratípusnak az értékambivalenciáit. Bognár Tas A
magyar gyermekvers című tanulmánykötetében történetiségében vizsgálja a gyermekvers műfaját
Bornemisza Pétertől Kányádi Sándorig. Öt évszázadon át szerzőtől szerzőig haladva tesz
kísérletet a magyar gyermekvers sajátosságainak megfogalmazására. Természetesen az erdélyi
magyar gyermekversről sem feledkezik meg, és bevonja vizsgálódásainak körébe Kányádi
Sándor, Páskándi Géza és Szilágyi Domokos verseit is. A kötet ezen kívül az egyes szerzőkre
vonatkozó bibliográfiai, az egész műfajt illetően pedig szakirodalmi jegyzeteket tartalmaz, emiatt
enciklopedikus jellegű kiadványnak is számíthat gyermekirodalommal foglalkozó szakemberek
számára.
A szakkönyvek között egyetlen hazai kiadványként említhetjük Kiss Juditnak a
Bevezetésa gyermekirodalomba című munkáját, amely elsősorban elméleti jellegű tájékozódást
nyújt a gyermekirodalomról. A szerző főleg angolszász nyelvterületről szerzi
szakirodalmiértesüléseit, metairodalmi jellegénél fogva hiányoznak a könyvből az elméleti
megközelítésekszépirodalmi referenciái. A tanulmánykötetek mellett értékesek és hasznosak a
gyermekirodalmi lexikonok, illetve az irodalmi lexikonok gyermekirodalomról szóló címszavai.
Ilyen a Fogarassy Miklós szerkesztésében megjelent Ki kicsoda a magyar gyermekirodalomban?
és Borbély Sándormunkája Kik írtak a gyerekeknek címmel. Ezeknek a kézikönyveknek a
címszavai számba veszik az erdélyi magyar gyermekirodalmi szerzőket is. Hazai viszonylatban a
Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 1991-ben megjelent második kötete érdemel említést, amely
agyermekirodalomról, a gyermeklapról és a gyermekszínműről is tartalmaz szócikkeket
SzékelyErzsébet megfogalmazásában. Bennük alapos áttekintést kapunk a hazai
gyermekirodalom XIX. századi előzményeiről és XX. századi fejleményeiről. Felsorolásunkból
nem maradhatnak ki a néprajzi monográfiák sem, szerzőik az egységes népi világkép egyik fontos
elemének tekintik a gyermekfolklórt. A vizsgált évtized egyik értékes néprajzi munkája Vasas
Samunak A kalotaszegi gyermek című könyve, amely a személyiségfejlődéshez kötődő népi
hagyományokat vizsgálja Kalotaszegen, fontos szerepettulajdonítva a népi kultúrába való
belenevelődésnek. A másik témánkba vágó szakkönyv Veress Ilona Mezőcsávási
gyermekfolklórja, leíró és rendszerező módszerekkel tanulmányozzaegy mezőségi település
gyermekfolklórját.
Markó Béla. Nem tudhatjuk, mit gondol a költő, akinek verseit ürügyként használjuk fel arra,
hogygyermekirodalmunk néhány időszerű kérdését megbeszéljük. Bizonyára szemünkre veti
költészetének önkényes kisajátítását, és a versek esztétikumának eszközértékké történő
lefokozását. Bár kötetének kolofon oldalán figyelmeztet bennünket arra, hogy „minden jog
fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a
fordítás jogát, az egyes verseket illetően is”, mi mégis bátorkodunk egy szerényebb
szemináriumfélét tartani belőle, melyen módszertani követelménynek számít a szöveg, és némi
plusz pontnak a kötet jelenléte. A módszertan etikettje szerint a vizsgálati szempontokat is itt az
elején kell tisztáznunk, bejelentveszándékainkat.
Markó Béla gyermekverseinek olvastán tehát a következő aktuális, egész
gyermekirodalmunkraérvényes kérdések fogalmazhatók meg: Hogyan alakul a presztízsérték és
az önérték viszonya a gyermekversek megítélésében? Hogyan változnak ugyanazon életművön
belül a gyermekvers funkciói? Mennyire tükrözik a Markó- versek a befogadás változásait? Az
utóbbi évek bármelyik hazai gyermekverskötete kapcsán megfogalmazhattuk volna ezeket a
kérdéseket, mégis Ha varázsló lennék (Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000) című
könyvre esett e választásunk, mert szinte önként kínálkozik az ilyenfajta megmérettetésre.
Markó Béla olyan költőink közé tartozik, akik szépirodalmi presztízsüket nem a
gyermekirodalombanszerezték, hanem az ún. „nagyirodalomból” kerültek át a gyermeklírába.
Gyermekverseinek olvasásakor ajánlatostehát Nemes Nagy Ágnes kettős értékelésére is
odafigyelni: „… meg szoktam különböztetni bármely irodalmitermék értékelésében kétféle
tényezőt: a presztízsértéket és a szöveg önértékét”. A Markó-versek recepciójátkönnyen
összekuszálhatják irodalmon kívüli zavaró tényezők, hiszen költőnk presztízsértéke nem csupán
szépirodalmi eredetű (ismert költő, több kötet szerzője, irodalmi díjak birtokosa, a Látó című
szépirodalmi folyóirat főszerkesztője), hanem közéleti – politikai is (Maros megyei szenátor, az
RMDSZ országos elnöke). Mindezt együttvéve, és továbbra is Nemes Nagy Ágnessel szólva, a
költő Markó Béla presztízsértéke „véleményekből, hallomásokból, értesülésekből áll össze:
hozzájárul az író általános hírneve, a kritikaállásfoglalása és a nehezen meghatározható, szállongó
köztudat, ami egy író holdudvara”. Azon a nemzetközi gyermekirodalmi konferencián, amelyen
ezt a tételét kifejtette, Nemes Nagy Ágnes osztatlan sikert aratott, nemúgy magyarországi és
kortársai körében, akik az ő és Weöres Sándor nyomán fedezik fel maguknak agyermekirodalmat
a gyorsabb érvényesülés és hírnévszerzés reményében.
Ha azonosulni akarunk Nemes Nagy Ágnes értékelésével és a gyermekirodalom
modernebb recepciójával,Markó – olvasatunkat (főleg ezt!) függetlenítenünk kell mindenféle
presztízsértékétől. Különösebb szakolvasói sznobizmus nélkül is megtehetjük ezt, hiszen maga a
költő jogosít fel minket erre a Tücsökvigasz címűgyermekversében: „Akkora minden zenész, /
amekkora éppen az éneke!” Említett gyűjteményes kötetének verseirendre a Napsugár és a
Szivárvány kolozsvári gyermeklapokban jelentek meg először. Első olvasásra isnyilvánvaló a
költőnek az a szándéka, hogy megszabadítsa a gyermekverset a hetvenes évekre terhessé vált
kettős örökségétől: a didakticizmustól és az irányzatosságtól. A nevelői – oktatói szándék még a
Pósa Lajos-ihagyományra vezethető vissza, az ideologizálás pedig a szocialista-realista irodalmi
szokáshagyomány része. Így marad számára két nagyobb, minden tendenciától mentes téma: az
állatvilág és a természet.
Markó Béla költői szándékának legsikerültebb konkretizációi az állatversek, igyekszik is
felhasználni és kipróbálni mindazt, amit agyermeklíra ebben a műfajban megteremtett. Sikeresen
alkalmazza a téma legősibb eljárását, az antropomorfizálást, ilyen például A síró bálna, a
Krokodil és a Bezzeg a gólya című vers. „Varjúné szidja a párját: / nem vagy semmire jó, / bezzeg
gólyáné ruhája / fehér, akár a hó. // Az én szoknyám csupa folt már, / cipőm iselkopott, / bezzeg
gólyáné milyen szép / piros csizmát kapott. // A mi házunk szedett-vetett, / soha sincsen pénzünk,
/ bezzeg gólyáéknak ott a / főutcán a fészkük. // Csak gubbasztunk télen-nyáron, / hát ez milyen
élet? / Szeretném már látni én is / lent a délvidéket. // Szeretnék már én is minden / ősszel
elutazni, / itthon pediglehetőleg / a kéményen lakni. // Varjúné egész nap kárál, / dühös már a
párja: / meglesz minden! Menj és fogjál / békát vacsorára! // Békát fogjak! Megőrültél? / Nem
vagyok én gólya. / Nem vagy gólya? Na, ha nem vagy, / éljélvarjúmódra!” (Bezzeg a gólya).
Elsődleges szempont ezekben a versekben a szórakoztatás, olyan felhajtó ereje ez Markó
Bélaállatverseinek, mely sokszor a közhelyszámba menő témán belül is eredeti megoldásokra
sarkallja a költőt. Ilyenek a kötetnek a játékmackóról, a rókáról, a békáról, a pontyról, a szarkáról,
a papagájról, a csigáról, a krokodilról, a bálnáról, a kengururól, a madárról, a medvéről, a
tücsökről, a gólyáról, a zsiráfról, a pintyről és agyíkról szóló versei. „Én vagyok / a tücsök, a
tücsök, a tücsök, / egész nap / csak ülök, csak ülök, csak ülök, / s ha kedvem tartja, / hegedülök. //
Leheverek / a fűbe, a fűbe, a fűbe, / irigyel a hangya, / a fürge, a fürge, a fürge, / de jaj lenne
nektek, / ha én irigykednék, / és ő he-he-hegedülne!” (Tücsöknóta).A természetleíró vagy
tájversekben szintén a hagyományos téma és az egyéni eljárások művésziszimbiózisának
örvendezhetünk. A költő nem készít hagyományosan panorámát a tájról, hanem annak egyes
elemeit ragadja ki, és azokat jeleníti meg a versben. Ezzel a megjelenítési technikával önálló
életre kelnek, egyénisorsot kapnak ezek a tájelemek, és így nyerik el a gyermekolvasó
szimpátiáját: „A fürtös fejű fák, / ha jobbra- balra lengenek, / azt hiszik titokban, / hogy ők
csinálják a szelet. // Csak rázzák gőgösen / gyönyörű frizurájukat, / s nézik, ahogy a szél / fürgén
ide-oda szalad. // De ha elfáradnak, / és pihennének egy kicsit, / táncuk nemcsillapul, / a szél azért
sem alkuszik. // Már hull a könnyük, és / sértetten táncolnak tovább, / míg letépi róluk / aszél a
kényes frizurát.” (Őszi fák). A témán belüli másik verstípus a látványból építkezik, és a
képalkotás sikerevagy sikertelensége lesz a költemények értékmérője: Tavasz, Tavaszi nap,
Március, Nyárutó, Még hull a hó.„A kis magokban összegömbölyödve / piros sipkás virágok
alszanak, / s ha fent a fagy dühödten tombol, / ők hallgatóznak lent a föld alatt, // és fel-felsírnak
a fülledt sötétben, / egymáshoz bújva, mint a gyermekek, / amíg a házat körbenyargalássza / s tépi
a fák lombját a fergeteg. // Körös- körül még hull a hó a tájra, / és szétterül fehéren mindenütt, /
de lent a mélyben ott vannak a csírák: / készülnek már! Készülj te is velük!” (Még hull a hó).Az
állatversek és a tájversek narratív és megjelenítő jellegüknél fogva passzív befogadásra késztetik
agyermekolvasót, egyoldalú irodalmi kommunikációra. Ezáltal olyan értelmezési helyzet
teremtődik, amelyben a képi látványból kiinduló impulzusok egyszerű tudomásulvételére és
feldolgozására korlátozódnak a befogadásműveletei. Ezen az állapoton kellene átlépnie a
költőnek, például a modern gyermeklírát megújítóvalóságszemléletnek, az animizmusnak a
segítségével. Általa válhatna csak igazán varázslóvá a költő, hiszenolyan eszközök kerülhetnének
a birtokába, amelyek lelket, elevenséget kölcsönöznének a versbe szedett világ dolgainak, így
nem kellene konvencionális megoldásokra hagyatkoznia, például a Nem én írtam, Tél, Kerek
erdő, Békaiskola című versekben. Csak jelzésszerűen, hellyel-közzel bukkan fel az animizmus a
kötetben: „Alighogy kibújik a nap, / egy jégcsap elsírja magát, / s zokognak az ereszek, / amire
delelőre hág. // Szepeg a hó a háztetőn, / sírnak- rínak a jégcsapok, / megesik rajtuk a szíved: / ki
látott ennyi bánatot? // Sírnak- rínak? Hadd sírjanak! / Vacogtunk mi is eleget, / Sose légy többé
szomorú, / törüld le téli könnyedet!” (Március). A kötet kimerítetlenlehetőségeit sorolva nem
feledkezhetünk meg a képzelet szabadságáról, a fantáziáról, a gyermekirodalom két legfontosabb
eszközértékű fogalmáról sem. A versek egy része igyekszik megfelelni a
gyermekolvasókimeríthetetlen és kielégítetlen szabadság- meg fantáziaigényének: A pinty és a
többiek, Ha varázsló lennék,Akvárium, Röpülj, röpülj, röpülj. „Csillogó, / villogó / aranyhal, / mit
érsz a / rengeteg / arannyal? // Van pénzed, /de bárcsak / ne volna, / bezártak / egy üveg- /
dobozba. // Búslakodsz / napszámra / gazdagon, / jobb lenne /úszkálni / szabadon. // Ha tudnád, /
itt hagynád / vagyonod, / tengerre / váltanád / dobozod.” (Akvárium).
Ezeket a költeményeket olvasva, meggyőződéssé válik bennünk a sejtés, hogy Markó
Béla életműve gyermekirodalmi részének a perspektívái ebben a kötetben körvonalazódnak. Erre
a felismerésre ösztönöznek bennünket a más műfajban és témában megírt verskísérletek is:
altatók (Elalvás előtt, Csillag csillog), tavaszhívogatók (Siess, tavasz! Tavasz), portrék (Jó bohóc,
rossz bohóc, A hóember dala). „Addig vagyok, / amíg fagyok, / s ha vacogok, / kacagok, / mikor
borul, / derülök, / s mikor derül, / búbánatos / pocsolyába / merülök”. (A hóember dala).Markó
Béla korábban megjelent gyermekversköteteit (Szarka-telefon, Ion Creanga Könyvkiadó, Buk.
1983. – Tücsöknóta, Ion Creanga Könyvkiadó, Buk. 1990.) következetesen „versek kisfiúknak,
kislányoknak” ajánlással látja el, és Ha varázsló lennék című válogatáskötet is a Dal kisfiúknak,
kislányoknak című versesdedikációval kezdődik. Az az érzésünk, mintha a Markó-versek
recepciójából kirekesztődne a történetiség, a költőa befogadást azon a konvencionális horizonton
képzeli el, amely a verssel való találkozáskor permanens gyönyörködésre kárhoztatja a
gyermekolvasót. Mindez egyértelműen az esztétikai tapasztalatnak egy hagyományosabb
befogadására enged bennünket következtetni, mely szerint a befogadás standard formája a passzív
irodalomértés. A kötet válogatójának, Markó Enikőnek is lehetnek sejtései az anakronizmusban
rejlőveszélyekről, mert kihagyta azokat a verseket, amelyeket tematikailag, illetve esztétikailag
túlhaladottnak vélt. Esetleg arra is gondolhatott, hogy a kortárs gyermeklírának igazodnia kell
„kisfiú és kislány” olvasójához, akiaktív befogadóként társszerzőjévé is válhat a költőnek. A
modern gyermekversnek egyszerre több funkciót is felkell vállalnia, hogy a passzív
szórakoztatást felválthassa az aktív szórakozás.
A gyermekvers úgy lesz része a gyermekolvasó tapasztalati világának, a játéknak, ha
maga is játék, vagy legalábbis felhívás a játékra. A versszöveg csak akkor válhat részévé a
játékvilágnak, ha befogadója azonosítani tudja benne egyetemes játékélményének referenciáit,
vagy éppen maga a vers válik eljátszhatóvá, a játék dramaturgiája szerint építkezve. Ezeket az
elvárásokat közelíti meg a kötetnek Az ószeren című verse: „Az ószeren jószerével / minden
kapható, / régi ruha, vacak kacat, / minden eladó. // Biciklik is, triciklik is, / sok-sok kis mütyür, /
kényes- fényes fütyülő, mely / nem nagyon fütyül. // Apróságok, cseprőségek, / lyukas kalapok, /
görbe a szeg, és a csavar / félrecsavarog.// Hajasbaba hajatlanul / kínálja magát, / olyan vén a
fésű, hogy már / hullatja fogát. // Az órának nincs kakukkja, / régen tovaszállt, / százéves a
sétálója, / réges-rég lejárt. // Mennyi-mennyi semmiség / és mennyi csonkaság, / illeg-billeg itt
egy egész / elhasznált világ. // Jó lennék még valamire! / Így kínálkozik. / Ugye szeretsz? Ugye
kellek? / Így rimánkodik. // Régi holmi, ócska holmi, / mégis arra vár, / hátha ismét hasznát
látják, / s gazdáratalál”. A gyermekolvasó számára a befogadás egyben felfedezés is, ez teheti
élményszerűvé a költői igyekezet, ehhez viszont azonosulnia kell olvasójának élményvilágával,
befogadásbeli elvárásaival. Így lesz az irodalom azolvasó számára felfedezés, és a költőnek
újrafelfedezés.
A befogadásesztétika szóhasználatával élve a jó gyermekvers az olvasói és a szerzői
elváráshorizontok szerencsés keveredéséből jön létre megfelelő esztétikaiközegben. A
gyermekköltészet nem egyszerűen a tapasztalatok rögzítése, hanem maga a megélhető tapasztalat,
ehhez pedig a versnek nem egyszerűen jelentenie kell valamit, hanem valósággal önálló életet kel
élnie. Rögtönzött Markó - szemináriumunk végső mozzanata nem lehet más csakis összegezés,
illetve az eddigiek lezárása. Három gondolat kívánkozik ide, amely általánosan érvényes az
irodalomra mint művészetre, desajátos módon illik a gyermekirodalomra is, amely egyre inkább
megkívánja művelőitől az esztétikai korszerűséget: 1) A gyermekirodalmi funkcióváltozások az
életösszefüggések értelmezésének irodalmi rendszerében végbement paradigmaváltásokra
vezethetők vissza. 2) Az irodalom beszédmódja, diskurzusformája akkor változik számottevően,
amikor rajta keresztül már nem bizonyul megválaszolhatónak az új világtapasztalat.
3) A magyar gyermekirodalom esztétikai hagyományait átértékelő befogadói tudat
megváltoztathatja napjainkbanaz irodalmiság mibenlétére vonatkozó nézetek szerkezetét.
Ferenczes István A pepita hangya (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998.) című kötetében
hetvenkölteménnyel gazdagítja és erősíti a hagyományosan hangszerelt magyar nyelvű
gyermeklírát. A kötet általánosjellemzőjeként a műfaji jegyekhez való ragaszkodást nevezhetnők
meg, továbbá a lelki vagy belső történésekközvetítését, és az érzelmek kivetítését a külső világra.
Ennek a kötetnyi lírának ehhez a konvencionális jegyeiheztársul még a költő vele született
karakterjegye, szubjektív líraisága is. Mindez magyarázatot adhat arra, hogy miért ragaszkodik
példás következetességgel Ferenczes a hagyományos költői retorika trópusaihoz (a hasonlathoz
és ametaforához), és hogy miért építi költői világát képekre, illetve képes beszédre. Ugyanis
verseiben az interiorizált külső világ érzelmekkel és gondolatokkal telítődött képekben
modelleződik. Ezekre az ismérvekre támaszkodva éskésőbbi következtetéseinket megelőlegezve,
munkahipotézisként fogalmazhatjuk meg, hogy ezekben a versekben újrateremtődik a költészet
ésa nyelv mítosza.
A kötet említett hetven verse témájában és formájában egyaránt változatos, olvashatunk
állatportrékat, természetleírásokat, gyermekportrékat, verseket csillagképekről és természetesen
lírai vallomásokat. A verseknek közel a fele (szám szerint harmincnégy) az állatokkal és
azévszakokkal foglalkozik. A továbbiakban ezeknek a hagyományos témáknak a
megverselésében próbáljuk megkimutatni Ferenczes István egyéni költői eljárásait, nem tévesztve
szem elől kötődéseit sem a lírai hagyományokhoz. (Állatversek)A huszadik század elején a
gyermeklélektan ismerte fel azt, hogy különöspszichikai kapcsolat, bensőséges viszony alakulhat
ki az állatok és a gyermekek között. A világirodalom számos állatregénye is ennek köszönheti
sikerét. Amikor Ferenczes István ebben a hálás témakörben költőként nyilatkozik meg, gazdag
hagyományt vállal fel. Kötetének közelegyharmadát állatversek teszik ki, olyan állatokról,
amelyekről Aesopus óta nagyon sok portré készült már versben és prózában egyaránt: holló,
medve, kutya, farkas, jegesmedve, oroszlán, veréb, hangya, nyúl, fecske, szamár, macska, csikó,
kecske és béka. Ha költőnk egyszerűen beállna a szerzők sorába, és megpróbálna igazodni a már
kialakult irodalmi trendhez, állatversei kevésbé lennének érdekesek. Az ő állatportréinak
egyediségét és specifikumát költői alkatából eredő líraisága adja, ugyanis minden megtapasztalt
élményét gazdag szubjektivitással ötvözi, ez a „felnőtt” költészetéből már megismert szubjektív
líraiság lengi be gyermekköltészetét is. Jól tudja, hogy a gyermeklírában ezzel az attitűddel
összeférhetetlen a szerepjátszás, a leereszkedő stílus és a modorosság, ezért Ferenczes István
ezekben a versekben is intenzív líraisággal érzékelteti a való világot, s ez teljes életművében is
alkati kérdésként kezelendő. A Fecskebúcsú, Medvebánat, Az ősz madarai című versekben a
szokványos leírás helyett az egyes állatok belső portréját kapjuk. A költő kiragadja őket a
primitív ösztönök világából, úgy akarja, hogy emberi módon nyilvánuljon meg az állati lélek is.
A Medvebánatban a szokványostól eltérő vershelyzetet teremt, a klasszikus irodalmi kánon főleg
a vérengző vadállat, a vérmedve portréját szentesítette, azét a fenevadét, amely ösztönösen öl,
illetve amelyet megölnek vagy leterítenek.
A gyermekirodalom a maga naiv módján a málnászó és a mézgyűjtő mackó idilli
portréját kanonizálta a befogadói tudatban.Természetesen a megfogalmazott végletek között
többféle átmeneti változat is felbukkanhat (pl. A. A. Milne Micimackója vagy Kormos István
Vackorja). Ferenczes István új vonásokat illeszt az eddig ismert medveportréhoz, a bocsaiért
aggódó anyamedvét, a kölykeit szeretőszülőt verseli meg. Ehhez a népballadák és a népi siratók
formatechnikáját használja fel: a harmadik személyű előadásmódot váltakoztatja a monológgal és
a leírással, illetve afolyamatos elbeszélést a szaggatott előadásmóddal. Az egyes versszakok
koncentráltan tartalmazzák a versegésznek a jellegét és a hangulatát, elbeszélik az anyamedve
bánatát, éselőrevetítik a kis bocsok tragikus sorsát. A szakaszok első négy sorában fokozatosan
rekonstruálódik a medve bánatát kiváltó szomorú esemény: a medvebocsok csapdába ejtése. Ez
vagy úgy történik, hogy egyes szám harmadik személyben lépésről lépésre ismertetik velünk a
történetet, vagy pedig úgy, hogy az anyamedve siratja bocsait, látomásokat előlegezve meg a
majdani rabságból. Drámai erejű víziói vannak arról, hogyan veszíthetik el majd egyéniségüket
szabadságra született medvefiai: „Szemükből a fény is kihull, / irhájuk meggyérül, fakul, /
megtanulnak koncra várni, / cukorért két lábon járni” – A versszakokat záró három sor a sirató
énekek hangján szólal meg, bennük az anyamedve a virrasztók siratóasszonyainak modorában
kesereg fogságba esett bocsai miatt. A hiányos mondatszerkesztés, a nominális stílus a személyes
tragédiát és az anyamedve bánatának intenzitását érzékelteti: „A nagyobbik rács mögött, / a
középső lánc között, / a kicsike táncba tört.” A versben a tragikumot hatásosan fokozzák a
rabságra utaló motívumok: vaskalitka, lánc, rács. Lélektani hatásuk fordulatot eredményezhet a
recepcióban: a kezdetben az anyamedvével együtt érző versolvasó szimpátiája fokozatosan a
medvebocsok felé fordul, sorsukban kereshetjük a befogadói azonosulás lélektani motivációit.
Az állatok lelki élete több évszázados témája a gyermekirodalomnak, a XVII. század
végén például La Fontaine és Charles Perrault vitát kezdeményezett a francia akadémián arról,
hogy van-e lelkük az állatoknak, azaz képesek-e valamilyen érzelmi tevékenységre. Azóta
Konrad Lorenz és a modern etológiai kutatások semmi kétséget sem hagytak afelől, hogy az
állatok is érző lények, és életüket nem csak ösztönös cselekedetek irányítják, hanem alapfokon
pszichikai tevékenységre is képesek. Ferenczes István a gyermekirodalom tapasztalatainak
birtokában nem elégedhet meg tehát a szokványos antropomorfizálással, állatai nem csupán
beszélő és gondolkodó lények (ami már önmagában is csodának számíthat), hanem változatos
érzelmi skálán mozognak, gazdag érzelemviláguk van. Az állatversek szereplői naivitásukkal és
labilis pszichikumukkal a gyermekolvasókra hasonlítanak elsősorban, akik hozzájukhasonlóan
élik át a lelki folyamatokat: az örömöt, a bánatot, a haragot, a félelmet, az aggódást, a
vágyakozást stb. Az állatportrékban rokon lelkekre ismerhetnek tehát a kis olvasók,
emiattkönnyen létrejöhet az azonosulás a befogadásban. A vers szinte észrevétlenül szólítja meg
olvasóját, és spontánul teremtődnek meg a befogadás feltételei. Normann N. Holland és Heinz
Lichtenstein amerikai elméletírók szerint is az irodalmi recepció sikerét elősegíthetik az
úgynevezett identitás-témák.
Ferenczes István állatverseiben hasonló azonosság-témákat találhatunk, vagyis a
gyermekolvasót foglalkoztató verstémákat: játék, szeretet, vidámság, szomorúság, harag,
kalandvágy stb. Ilyenkor a versolvasás az azonosulási folyamat motivációs tevékenységévé válik,
és a versszöveggel kibővül a befogadó személyiségének intertextualitása. A pepita hangya című
vers témája a kirekesztettség és a másság. Az intolerancia a világ kortárs gyermekkultúrájának
egyik aktuális kérdése, modern életünk isjócskán talál ürügyet a gyermekek
megkülönböztetésére: bőrszín, származás, anyanyelv, vallás stb. A gyermekszociológia kollektív
előítéletnek nevezi azt a csoportos megnyilvánulást, amelyben a kirekesztés valamilyen
ideológián alapszik, de az eltérő fizikai-fiziológiai adottságok is hátrányos helyzetbe hozhatják az
egyént a csoporttal szemben, flusztrált lelkiállapotot idézve elő számára. A pepita hangya például
felemás színe miatt kerül periférikushelyzetbe, mert a kaszt szigorú belső rendje, a homogenitás
elve szerint élő hangyaboly nem tűri a másságot: „Gyöngy-feje fekete, / a potroha vörös, / egyik
hangyabolytól / a másikig köröz: // a veres hangyáknak / nem eléggé vörös, / a feketékkel is /
csak a fele közös.” Az interspecifikus jelleg válik itt a konfliktus forrásává, fiziológiailag felemás
egyedként a pepita hangya nem hordozza tisztán egyik fajtának sem a morfológiai jegyeit. Ami
hátrány az együttélésben, az előny lehet a befogadásban, mert a kiközösített kis hangya sorsa
felkelti a gyermekolvasó érdeklődését, felébreszti szunnyadó együttérzését és szimpátiáját. Ha a
„főszereplő” azonos lenne fekete vagy vörös fajtársaival, észrevétlenül vegyülne el valamelyik
bolyban, és elveszítené egyediségét és érdekességét.
A perifériára szorult hangyasors további befogadói tapasztalatokat idézhet fel az
olvasóban, például A rút kiskacsa című mesét, melynek szintén a másság a témája. Andersennél
folyamatosan oldódik a feszültség, és az állatszereplő megtalálja helyét a közösségben, Ferenczes
István versében viszont interiorizálódik a külső konfliktus és ez traumák sorozatát váltja ki a
pepita hangyában. Mivel a hangyatársadalom egyáltalán nem akar erről tudomást venni, magának
a kirekesztett egyednek kell megoldást találnia, amely a távozásban, az elvágyódásban látja az
egyetlen alternatívát: „De ha szárnyas volna / s nem fekete-vörös, / fölszállna messzire, / föl az
égi ködhöz- // Csillag-hangyabolyban, / ott a felhők fölött / nem nézik, nem kérdik, / ki kormos,
ki vörött”. A modern gyermekirodalomban honosodott meg a kettős műfaj elmélete. Olyan
irodalmi műfajokról (mese, meseregény, vers) van szó, amelyek egyszerre kétféle befogadói
réteghez is szólhatnak: a gyermekolvasóhoz és a felnőtt olvasóhoz. A gyermekolvasót meseszerű,
naiv történettel szólítja meg valamely műalkotás, ám a felnőtt olvasó számára is van másodlagos,
parabolisztikus jelentése, olyan üzenete, amelynek megértéséhez gazdag olvasói
ésélettapasztalatra van szükség. Így fordulhat elő, hogy felnőtt fejjel már mást is
„mondanak”számunkra egykori gyermekolvasmányaink. Ez a kettősség (a naivitás és a
parabolisztikusjelleg) ott bujkál Ferenczes István versében is, felvillantva a lehetőséget, hogy
mást-mást „üzenjen” például a gyermek-és a felnőtt olvasónak az erdélyi kivándorlásról és az
együttélésről. A kötet állatportréin belül külön egységbe rendezhetők az állatkerti versek,
valamint a vidám állattörténetek. Az állatkert fogságában élő vadállatok portréiban felértékelődik
és a köteten belül is reaktualizálódik a szabadság-téma (Az állatkerti farkas, Állatkert
jegesmedve,Az állatkerti oroszlán). A farkas, a jegesmedve és az oroszlán a gyermekirodalom
közismert állatfigurái közé tartoznak, amelyeket általában saját életterükben, ökológiai
környezetükben(erdő, havas táj, szavanna) jelenítenek meg a szerzők, akik az állatok jelleméhez
társíthatótulajdonságokat az erkölcsi értékrend negatív vagy pozitív pólusán helyezik el. Ám a
rabság megváltoztatja a vadállatok viselkedését és jellemét, elfojtja szabad ösztöneiket,
kedvetlenné teszi őket: „Ki ne lenne megtörött, / megtörött / s kedvetlen egy rács mögött, / rács
mögött?!” (Az állatkerti oroszlán).
A lírai eszközökkel érzékeltetett szabadsághiány, a bezártság terhes élmény befogadói
üres helynek számít a versolvasó számára, amelyet saját élményével maga tölthet ki. Sokszor már
a vershelyzet is megteremtheti a recepcióban az azonosulás előfeltételeit: „A kőszikla bekerítve /
árokkal és ráccsal, / ott lakik a jegesmedve / társával, fiával” (Állatkerti jegesmedvék). Ahogy a
költő a versben tovább részletezi a rabság körülményeit, célzásokat téve a jegesmedve egykori
szabad életére, úgy fokozódik az olvasó szimpátiája, az utolsó versszakban valósítva meg a teljes
együttérzést: „Immár örök, cirkuszporos / a szomorúságuk, / fent északon örök hóban / elveszett
hazájuk” (Állatkerti jegesmedvék). A vidám állatversekben a játék és a játékosság számít
identitástémának, a gyermekvilághoz hasonlóan az állatvilágban is a játék látszólagos
öncélúságában a tapasztalatszerzésnek az eszközét kell látnunk. Az örömszerző közös játékban
találhat egymásra gyermekolvasó és költő, mivel a játék mindkettőjük számára felszabadult
mentálisállapotot jelent, amelyben fokozatosan szűnnek meg a valóság korlátai.
Ferenczes István versjátékait kísérletként is felfoghatjuk egy sajátos műfajváltozat
megteremtésére, bár itt-ott kimutatható még bennük Weöres Sándor és Devecseri Gábor hatása is
(Kutyavásár, Veréb-egyetem, Macskacsúfoló, Béka-muri). A Béka-muri játék a szavakkal, a
játékszabályok hasonlítanak a gyermekolvasók által kedvelt kirakós játékéhoz, csakhogy itt
puzzle-figurákat szavak helyettesítik. Csak olyan összetett szavakból építkezhetünk, amelyeknek
előtagja a béka szó: békakorsó, békabuzogány, békaszőlő, békapitypang, békaliliom, békatutaj,
békalencse, békakonty, békaporonty. A szókirakós játék egyre élvezetesebbé válik, mert a
versépítés figyelemelterelő manőverei mögött némi ravaszságot is megsejthetünk: a beígért
állatversből fokozatosan „növényvers” lesz. A gyanútlan olvasó kezdetben a békára gondol, ám a
versvégére kiderül, hogy a felsorolt összetett szavak kevés kivételtől eltekintve mégsem a
zoológia, hanem a botanika szakkifejezései. Békakorsó: Szárnyalt levelű, erős virágzatú
vízinövény (Sium). Békabuzogány: Gömbös virágú, harminc-hatvan cm. magas vízinövény
(Sparganium). Békaszőlő ~ átokhínár: A víz színén úszó kerek levelű hínár (Potamogeton).
Békapitypang: Lándzsalevelű, fészkes sárga virágzatú, sziki gyomnövény (Thrincia
toraxacoides). Békaliliom: (Kékes)fehér vagy pirosló virágú kankalinféle lebegő vízinövény
(Hottonia palustris). Békalencse: Állóvizek felszínét ellepő apró levelű vízinövény (Lemna).
Békakonty: Lápos, nyirkos helyeken tenyésző, zöld fürtös virágú gyomnövény (Listera ovata). A
versben egyszerre és észrevétlenül valósul meg a klasszikus poétikák gyönyörködtető(delectare)
és nevelő (docere) elve: a gyermekolvasó újra átéli a nyelvteremtés örömét, és közben
észrevétlenül megismerkedik a béka ökológiájával is.
Ferenczes István versében ezt a komplex befogadói élményt egyszerre táplálja a poétika,
a zoológia és a botanika. Recepciósszempontból igazi „muri”, emlékezetes költői teljesítmény
részese lehet az, aki elolvassa a verset: „Békakorsó, békabuzogány, / zöld béka ül díszes
tutaján. // Békaszőlő, friss átokhínár, / mulatozik a béka király. // Békapitypang, békaliliom, / mit
esznek a békatutajon? // Békalencsét, sült békakontyot, / híznak is a békaporontyok!” (Tájversek)
Ferenczes István évszakokhoz köthető természetleíró és tájversei meggyőznek bennünket arról,
hogy a szavaknak is van évszakuk: más-más jelentése, hangulata van ugyanannak a szónak
tavasszal, nyáron, ősszel vagy télen. Például ha a sárgul ige a nyáriversben a búza- vagy
árpakalász mellett fordul elő, az érő gabona képzetét idézi fel bennünk, de ugyanez a szó az őszi
versben a falevéllel társítva a lombhullásba kódolt elmúlásról ad hírt. Hasonlóképpen a piros
melléknév a nyári versben a pipacs, az ősziben pedig a falevél jelzője lehet. A zöld évszaka a
tavasz és a nyár, az őszi és a téli versekben csak emlékként jelenik meg, amikor a tőle megszokott
líraisággal gondol rá a költő (Egy nyár emléke). Ha a szavaknak is lenne évszakuk,
megkönnyítenék a költő dolgát: fellapozhatnák a szótárakat, és kedvükre válogathatnának a
tavaszi, a nyári, az őszi és a téli szavak közül. Ám ennél sokkal több a költészet, olyan költő kell
hozzá, aki észreveszi a szavakban rejlő művészi erőt, és jó nyelvérzékkel témáihoz igazítja
azokat.
Ferenczes István érzékeny lírikusként fürkészi ki a magyar nyelv szavainak finom
rezdüléseit, és érzékeli az olvasó hallóküszöbén túli hangtartományokat is. Ezeknek a szavakban
megbúvó titkos varázserőknek a hasznosítása segíti hozzá például, hogy ne csak egyféle őszi
verset írjon számunkra, hanem érzékeltesse velünk az ősznek, a természet elmúlásának a
fokozatait is a lángra lobbanó nyírfa szenvedélyétől (Táncol a nyírfa) a novemberi szél
természetet és embert didergető tombolásáig (Őszi szél). Értünk és helyettünk is cselekszik a
költő, amikor úgy ajándékoz meg bennünket őszi versekkel, hogy közben művészi erővel,
másodlagos jelentéssorozattal tölti fel szavainkat,amelyek egyébként észrevétlenül szürkülnek el
mindennapi nyelvhasználatunkban (Őszi levél, Nyilas hava). Ha valaki elkészítené egyszer a
magyar irodalom összes őszi verseinek nagyszótárát, Ferenczes István versépítő szavai sem
hiányozhatnának belőle. A nyírfáról szóló vers (Táncol a nyírfa) a leánytánc ritmusát modellezi,
melyben lassú (lépések) és gyors (forgások) motívumok váltják egymást. A párját kereső
szerelmes leányzó módjára lejti erotikus táncát a domboldalon a fenyőfa után epekedő nyírfa. Ez
a vershelyzet nem teljesen új a magyar gyermekirodalomban, Weöres Sándor Galagonya című
verse hasonló ötletre épül, sőt a megjelenítés technikájában is vannak közös elemek, ilyenek
például a lányalakra történő metaforikus utalások: „fehér menyasszony”, „zöld haja lángol”,
„nyírfamenyasszony”, „menyasszonytánc”. A verszárlat a boldogtalan, a be nem teljesült
szerelemreés az örök vágyakozásra kárhoztatott nyírfa drámáját közvetíti az olvasónak, azt
sugallva, hogy a tragikum forrását a természet objektív törvényszerűségében kell keresnie: a
lombhullató fák élettere merőben más, mint az örökzöld fenyőké, ezért maradnak elérhetetlenek a
nyírfa számára a „messzi erdők”: „de várja / de várja / fenyőfa párját / fenyőfa párját / égre
lobogva / égre lobogva / a nyírfa / hiába”. Nemcsak az elemzett vershelyzet, hanem a nyírfának
tulajdonított animisztikus jegyek is közelítik a verset Weöres Sándor költészetéhez. A nyírfát
gyötrő szerelmi érzés valójában a költő, illetve az olvasó virtuális szemléletében létezik: „táncol a
/ táncol a / dombon a nyírfa / dombon a nyírfa / fehér menyasszony / fehér menyasszony / a
szélben / a szélben / zöld haja lángol / zöld haja lángol / földig leomlik / földig leomlik / az árva /
az árva”. Aki hóból építkezik, tudja, hogy végesek a lehetőségei, hóembere, hóvára vagy
hószobra tavaszra elenyészik. Ám a múlandóságnak erre a fajtájára is talált megoldást a költészet:
építkezzünk hószavakból!
Ferenczes István téli verseinek világában ilyen hószavak hullanak: igék, főnevek,
melléknevek, névelők, kötőszók havazzák be a verseket (Hószavak, Azelső hó, Hull a hó a
Hargitán). Aki állt már hóhullásban arcát az ég felé tartva, érezhette a hópelyhek enyhe csókját és
finom simogatását a szempilláján és az arcbőrén. A költő hószavai is így simogatnak,
csókolgatják szemünket és megérintik lelkünket, felszabadultan kergetőzneka papírlapon, és
játékhangulatot teremtenek a befogadásban. Csupán feléjük kell fordulni, ésvárakozni a
szóhavazásra, mert előbb-utóbb megszólítanak bennünket a hószavak: „Kis tüzeket gyújtanak, /
hószavak, hószavak, / arcod fölé szállanak, / hogy maradj, hogy maradj …” (Hószavak). A
hóhullás a hargitai tájban az igazi élmény, ahol hatalmas hegyeket borít be milliárdnyi kis
hópehely. A hegyóriások is csak részei ennek a csodálatos tájnak, és a hópelyhek nem
kivételeznek, beborítják az egész világot, a láthatót és a láthatatlant egyaránt: az emlékeket, a
mítoszokban gazdag történelmet, sőt a ma élő emberek zajos és gondterhelt élete is lecsendesedik
a hargitai havazásban. Ilyenkor megáll az idő, és a szakadatlanhóhullásban földünknek ezen a
talpalatnyi táján is felsejlik a világegyetemhez való tartozás tudata:„Csönd van, csönd van,
hófehér csönd, / mintha Holdból hullana, / lebegve száll a Tejút/ milliomnyi csillaga” (Hószavak).
Végtelenségtudatunk felidézője és ébrentartója a havas táj felett virrasztó költő, aki az örök
természet példáját követve papírtájra havaztatja szavait, eljátszik a hószavakkal, közben a
majdani tavaszban reménykedik: „Dombtövén, hol partszakad, / jég alatt, jég alatt, / énekel egy
kis patak: / lesz tavasz , lesz tavasz” (Hószavak).
A tavaszi és a nyári versekben újabb elemekkel és hangulatárnyalatokkal gazdagodik a
tájélmény. Ezekben a közvetlen élményre épülő tájversekben a költő a leírás és a megjelenítés
klasszikus eszközeivel közvetíti az olvasónak a tapasztalatait. A hagyományos költői eljárások és
Ferenczes István sajátos lírai attitűdje szerencsésen találkozik a két évszak plasztikus leírásában.
Ez a jól kiérlelt tájvers-technika egyaránt felismerhető az egész tájat bemutató ún.
panorámaversekben (Havasi vihar, Májusi zápor, Bika hava) és a természetet részleteiben
felvillantó költeményeiben is (Jázminvirág, Hívogató fűzfasípra, A legszebb vakáció). A Bika
hava analógiák sorozatából építkezik: a költő azonosságokat keres az áprilisi hónap és
csillagképe, a bika között. Az áprilisi időjárás közismert szeszélyességét és a megvadult bika
indulatait, elszabadult ösztöneit társítja: „Bolondoké ez a hónap, / összezavar hetet-nyolcat. / Volt
még ilyen galiba: / elszabadult a bika …” A Jázminvirág című versben aszubjektív leírások és az
analógiák sorozata váltakozik. A virághoz kapcsolódó asszociációk és hasonlatok egy lányalakot
idéznek fel az olvasóban. Amikor a nyíló jázmin önmagára hívja fel a figyelmet („májusi lázban
lobog”), a szebbik nem felsejlő képzete valósággal megigézi a költőt. A vers végig megőrzi a
sejtés andalító, bűvös állapotát, további részleteket villantva fel a megidézett lányalakból:
„lánying”, „leány orcák”. A továbbiakban sem teljesedik ki az azonosítás, nem körvonalazódik a
megsejtett személy, és szövegszinten sem konkretizálódik az elsődleges (jázmin) és a másodlagos
(leány) közötti analógia: nem születik meg avirágénekekből ismert metafora, megmarad a
hasonlat szintjén. A költő ezáltal a teljesség bizonyossága helyett, a sejtés bizonytalanságában
hagyja, és saját fantáziájára utalja az olvasót: „Májusi lázban lobog a jázmin / kert fölött átring
fehér virága / harsogó zöldek vállán mint lánying / májusi lázban lobog a jázmin / leány orcákra
álmodik kármint / mint aki árva szél a hazája / májusi lázban lobog a jázmin / kert fölött átring
fehér virága”.
Fernczes István tájverseiben gyakran emlékképenként jelenik meg a nyár. Érzéseinek,
gondolatainak szubjektív megidézésében ezek a nyári tájról őrzött képek fokozatosan minősülnek
át költői eszközökké, a versretorika trópusaivá. Ez intenzívebb képzettársítást és felfokozott
líraiságot eredményez a versalkotásban. A klasszikus (romantikus és impresszionista) tájköltészet
eljárásaira és toposzaira ismerhetünk rá a költő asszociációkból építkező tájlírájában, melynek
örökös témája a hargitai táj (Szűz hava, Egy nyár emléke). A Szűz hava című vers egyszerű
képekből építkezik, hasonlatok sorozata. A Bika havában megtapasztalt módon a zodiákus jegy
nevét itt is elsődleges értelemben használja a költő, és a szűz szó konvencionális jelentéséből, a
’tisztaság’-ból indul ki. A vers címe ürügy, ahasonlatsorozat pedig eszköz arra, hogy a költő
megfogalmazhassa erkölcsi nézeteit a világról: „tiszták vagyunk, tiszták”. A tételes
megfogalmazás állandó ismétlése a nyomatékosítás és a meggyőzés szándékával történik. Ebben
a kontextusban a nyári tájból kölcsönzött hasonlatokban a költői etika kifejtésének eszközeit kell
látnunk: „mint bárányfelhők / mint nárciszmezők / mint árvalányhajjal / fellobogó hajnal” vagy
„mint aratás előtt / a fénylőbúzaföld”. Emlékező versében (Egy nyár emléke) a lírikus messziről
idézi fel a nyári tájat, de azemlékezés hamarosan ürüggyé válik, mert költőnket a tájban
megjelenő lányalak érdekli leginkább, akit gyermekkori emlékeinek foszlányaiból
(emlékképekből és érzésekből), valamint az őt körülvevő tájelemekből (harmat, patak, virradat,
madarak) rak össze.
Az emlékezés fokozza a versbeszéd szuggesztivitását, miközben lírai ábrándképek
konkretizálódnak a szöveg szintjén. Ezek az ábrándképek többszörösen is asszociatív jellegűek,
egyszerre van jelen bennük a megidézett lányalak és az őt idéző tárgyi világ, vagyis a természet:
„Libbent-lobbant a hajad, / nyár volt, nyár volt, virradat, / csillogó gyöngysort fűzött / bokád köré
a harmat … // Kacagott, nézett a patak, / nyár volt, nyár volt, virradat, / felébredtek s nevedet /
dalolták a madarak … // Nem pitypang, igaz-hó szakad, / némán szalad most a patak, / hol vagy,
hol vagy, te kedves, / és hol az a virradat ???” Ferenczes István „felnőtt” verseiben begyakorolt
attitűdjét és lírai manírját menti át a gyermekköltészetbe, újra bebizonyítva azt, hogy csak a
megfelelő formakultúrával rendelkezőköltőt fogadhatja be a gyermekirodalmi ízlés. Ez a
megállapításunk akkor is érvényes marad, ha költőnk gyermekversírói gyakorlata ellentmond a
divatnak, például annak, amelyet amodern svéd gyermekversek teremtettek a
gyermekirodalomban (Ami a szívedet nyomja. Kortárs svéd gyermekversek, Válogatta és
fordította Tótfalusi István, Móra FerencKönyvkiadó. Bp.1975.), száműzve a hagyományos
érzelmeket és a költői képeket, újfajta retorikát honosítva meg a költészetben. Ezek a versek a
kiábrándultság, a szkepticizmus, azirónia és a dac felvállalásával prózává degradálták az addig
nyelvében is zenélő gyermeklírát.
Amikor Ferenczes István a modern (vagy a posztmodern) korban hagyományos módon
hangszereli verseit, nem ellenköltészetet, „csak” egyszerűen költészetet művel. Mivel kortárs
gyermeklíránk recepciója megtűri a hagyományos és a modern egyidejű jelenlétét, a verset író
költőnek módjában áll alternatívát választani.
Kovács András Ferenc Az egyetemes kultúra egyik huszadik századi bravúrja a gyermek és a
gyermeki felfedezése, ebben már nem kizárólag a didaktikáé a főszerep, hanem a játékelméleten
keresztül szinte egyszerre talál rá korunk gyermekére a pedagógia, a lélektan, a filozófia és az
esztétika. Kovács András Ferenc már ebben az újszemléletű gyermekvilágban nő fel, és költőként
is ebbe helyezkedik bele. A gyermek nem csupán olvasója, hanem játszótársa is, a versszöveg
észrevétlenül válik a játék forgatókönyvévé. Erre a költői elképzelésre épül a Miénk a világ (Polis
Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000) kötetének Gyermekjáték című verse, amely két műfajt (találós
kérdést és kiszámolót) montíroz egyetlen gyermekverssé. A homonímiák és a metonímiák játékos
variálásával a költő mesterien fokozzaa vers pajkos hangulatát, így a gyermekolvasó sem
maradhat sokáig kívülálló: a költő, a huncutjátékmester „Te vagy a hunyó!” felkiáltással
pajtásává teszi a játékban.
Kovács András Ferencben a romániai magyar gyermeklíra megújítóját köszönthetjük,
akia modern magyar gyermekköltészet formavirtuózaival jár egy csapáson: Szabó
Lőrinccel,Weöres Sándorral, Tamkó Sirató Károllyal. Ő is szakít a hagyományos kánon által
előírt hangsúlyos verselés kizárólagosságával, és a klasszikus időmértékessel meg a modern
nyugat-európaival is kísérletezik, sőt a szimultán formát is kedveli. Költőelődei közül Szabó
Lőrinc a modern táncritmust lopta be a modern gyermeklírába, Weöres Sándor pedig a nyelv és a
zene szinte valamennyi lehetséges dallam- és ritmusvariációját kipróbálta, megteremtve a polifon
magyar gyermeklírát. Kovács András Ferencnek egész életére kiható gyermekkori élménye Szabó
Lőrinc, Áprily Lajos és Weöres Sándor. Bár gyermekverseiben vissza- visszaköszönnek a
költőelődök, mégsem mondhatjuk el róla, hogy rabja a hagyománynak.
Olvasmányélményei és költői tapasztalata egyaránt merész kísérletezésekre ösztönzik a
gyermekversírásban. Felnőtteknek szánt verseinél is virtuózabb módon kezeli a formát, és a
magyar gyermeklíra archetípusaitól (mondóka, kiszámoló, táncritmus, népdal) a keleti (japán és
kínai) és a dél-amerikai versformákon át jut el a képversig. Újra bebizonyítja azt, hogy csak a
megfelelőformakultúrával rendelkező költő tud igazi gyermekverseket írni. A romániai magyar
gyermekirodalom változásai összefüggenek befogadójának horizontváltásával is. Korunk
információrobbanásába beleszülető gyermekolvasó újfajtatájékozódási képességet alakít ki
magának a világban való eligazodáshoz. Érdeklődésetöbbirányú lett, tapasztalatszerzése
felgyorsult már nem az a naiv, állandó nevelésre és okításra szoruló nebuló, aki a felnőttek
eligazítását várja. Ehhez az olvasóhoz partnerként, egyenrangú félként kell viszonyulnia a
gyermekírónak, és meg osztania vele titkait. Így válhatott a gyermek nemcsak olvasójává és
játszótársává Kovács András Ferencnek, hanem verseinek tárgyává, sőt társzerzőjévé is.
Példaként idézhetjük a Miénk a világ kötetzáró Fanni versét, azaz a költő Fanni nevű kislányának
a szerzeményét: „álmomba kivirágzik a fa / leesik az ég / elteszem aszívedet / miénk a világ.” A
záró sor, amely egyben kötetcím is, maradéktalanul kifejezi azt a gyermekközpontúságot, amely
kortárs gyermekképünk sajátja. A kötet másik verséből is idézhetünk hasonló sorokat: „Ősszé
válok. / Már nem bánom. / Szélvész rázhat: / van kétlányom!” (Kínai dallam). Fontos tehát a
gyermek és a gyermeki Kovács András Ferenc életében is: korábban a Simfonietta bambinesca
cikluscímmel a Saltus hungaricus (Jelenkor,Pécs, 1999.) című kötetbe is beleszerkeszti
gyermekverseit. Itt jelenik meg először a Fanni verse is a következő lábjegyzettel:
„Megjegyezném, hogy a Simfonietta bambinescazáródarabja nem az enyém ; valóban Fanni
kislányom verse! Ő rögtönözte ugrándozván, tánc közben, mintegy tollba mondta, lediktálta
pillanatok alatt édesanyjának, Juli pedig hűségesenlejegyezte. Történt mindez 1998. május 4-én,
egy hétfő este. Fanni akkor éppen három éves éskét hetes volt. Rögtön megmutatta nekem
művecskéjét, majd még megkérdezte, hogy: ezek szerint ő már költő? Ritka gyönyörű érzés volt.
Természetesen, nem mosolyogtam meg. De alelkem, hosszú idők óta, végre megint mosolyogni
tudott örömében ennyi titoktól…Ó, kicsilányom! Elteszem a szívedet. Miénk a világ.”
A Vásárhelyi vásárban (Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003) megkopott, elkoptatott,
elfelejtett, eddig fel sem fedezett műfajok és versformák feljavított, rekonstruált és aktualizált
változataira lehetünk vevők:naptári versekre és csíziókra, tájversekre, gyermekdalokra,
tavaszhívogatókra, farsangi rigmusokra, csujogatókra, falucsúfolókra, falvédőszövegekre,
emlékversekre, köszöntőkre, portréversekre, keleti versformákra stb. Ilyen éshasonló vásárfiák
közül szemelgethet a (vers)kuriózumokat kedvelő olvasó, hiszen a kötet legtöbb „vásárcikke”
nem standard műfaja az irodalomnak.
Kovács András Ferenc kötetcímének is vannak referenciái. Azonos az egyik vers
címével, metaforikusjelentése és jelenléte a borítón átsugárzik az egész kötetre, így tekinthetjük
ezt a könyvet gyermekversek nagyobbarányú adásvételének, kirakodó vásárának. Továbbá költői
formák színes forgatagának, lírai műfajok„szekértáborának”, melyben mindenki megtalálhatja a
neki tetsző vásári darabot. Miként a vásárosok ponyvára rakva, a költő is kötetbe rendezve kínálja
(vers)portékáit. A cím „vásárhelyi” jelzője az alliterációra csábító lehetőségen túl utal még a
versek keletkezésének helyszínére és a költő földrajzi életterére, vagyis „a helyszellemére”. Ez a
(gyermek)versreneszánsz egyetemessé minősíti át az aktuális költészetnek azokat a
műfajait,amelyek fokozatosan szorultak a magyar verskultúra perifériájára, végérvényesen
kikerülve az elit költészetből (Vagy talán alkalmuk sem volt oda bekerülni?). Helyszűke miatt el
kell tekintenem a felsorolt műfajok teljes és átfogó tanulmányozásától, ehelyett a naptárversek és
csíziók, a falucsúfolók és a falvédőszövegek kötetbelivariánsait vizsgálom és értelmezem, bennük
mutatva ki Kovács András Ferenc versújításának sajátosságait. Mivel ezeket a műfajváltozatokat
már korábban a közhelyköltészet és a klapanciázó versfaragók sajátították ki maguknak, irodalmi
giccsként kanonizálódtak a befogadói tudatban. Ehhez az elváráshorizonthoz igazodva a
mindenkori olvasó előítéletekkel, negatív tapasztalatokkal közeledik hozzájuk.
Kovács András Ferenc merész újítása az, hogy az alkalmi költészetnek ezeket az
archaikus giccseit irodalmi értékként aktualizálja gyermeklíránkszámára, a kiüresedett,
elközhelyesedett formákat egyedi képekkel, a rá jellemző nyelvi kreativitással tölti fel. A kötet
legelső verse, a Napsugár-csízió a népi kalendáriumok kedvelt műfaját, a naptári
csíziótrekonstruálja. Igyekszik megőrizni a műfaj karakterjegyeit: a naptári évről, az évszakokról,
a természet örök körforgásáról közöl ismereteket, jóslásokba bocsátkozik, és empirikus
megfigyeléseken alapuló népibölcsességeket közvetít. A költőt mégis a műfajban rejlő
játéklehetőségek érdeklik leginkább. Szerepjátszássalteszi mozgalmassá az egyébként statikus,
leíró jellegű műfajt, a napsugarat használja médiumként a természet változásainak bemutatására.
A formai megoldásokban is túllép a közhelyeken, és az egykori kalendáriumokikonikus nyelvét
metaforikus beszédmódra cseréli, bőven merítve a költői retorika értékesebb eszköztárából
(megszemélyesítés, költői kérdés, jelzős és igei metafora, alliteráció, enjambement stb.):
„Tavasszal a napsugár, /ha a fagy felenged, / tenyerében madárfüttyöt, / rügyeket melenget. //
Örömében ficánkol, / ághegyen cikázik - /szirmot rezzent, pihét lehel, / fűre fekszik, játszik.” A
költő a játék hevében bele-belelopja versébe a modern gyermekirodalom egyre általánosabbá váló
világértelmezését, az animizmust, szubjektív emberi (gyermeki)jellemvonásokkal ruházva fel a
napsugarat, ezt az abszolút objektív természeti jelenséget: „Patak hátán csörgedez, / búzatáblán
csordul, / s tarlót tikkaszt, ha jókedve / hevesebbre fordul.”
Kovács András Ferenc jócskán nemesít a műfaj avítt rímelési technikáján is, és változatos
rímekkel helyettesíti a fantáziaszegény kalendáriumi rímkészletet. Nem valamiféle öncélú
rímgyártás ez tehát, a játékélményen túl helyzetértéket is felfedezhetünk agyakorítóképzős
(csúszkál – húzgál, felenged – melenget) vagy a hangutánzó – hangulatfestő igei (illan – villan,
cikázik – játszik, lenget – penget) rímpárokban. Ezeknek elvitathatatlanul döntő szerepük van a
vershangulat alakításában és fokozásában. A kötet többi naptárverse hónapokat jelenít meg:
Boldogasszony hava, Böjtmás hava, Kisasszony hava, Mindszent hava, Karácsony hava. Ezeket a
verseket a hónapok jellegzetes képei és az általuk felidézetthangulatok uralják. Bennük a
hangulatkeltés fontos eszközének számít a régi magyar hónapnevek használata is. Jellemzőjük a
leírás, a mellérendeléses szerkesztés, a képek sorozata, mintha a klasszikus poétikák
picturaverstípusának korszerűsített, aktualizált változatai lennének. A vers a közeli és a távoli, a
lenti és a fenti, az objektív és a szubjektív perspektívaváltásaiból, valamint a megidézett
hangulatokból áll össze. A statikus képek ésaz irányultságot meg a létezést kifejező igék
harmonikusan szerveződnek versszöveggé, és egyszerre váltanak kiaz olvasóban vizuális és
hangulati élményt: „Haranglábon varjak törvényt zsinatolnak, / Havak alatt falka ösvényt
szimatolgat… / Monostori dűlőn böllér disznót perzsel - / Kondul üres mennybolt, mint templomi
persely” (Boldogasszony hava). A falucsúfoló vagy falusoroló eredetileg folklórműfaj, jellemzője
a településnevek rímbeszedése, humoros megjegyzések kíséretében.
Kovács András Ferenc éppen a humor- és a játéklehetőség miatt adaptálja ezta műfajt is a
gyermekirodalom számára. Falucsúfolóiban felsorakoztatja a humor lehetséges fokozatait, a
szelíd csipkelődéstől az iróniáig és a szatíráig, de versváltozataiban végig ott bujkál a választott
műfaj és téma irántiszimpátia is. A településnevekkel való költői játék asszociatív jellegű: egy-
egy helységnév gyermekkori,művelődéstörténeti, esetleg nyelvi élményen alapuló asszociáció-
sorozatot indít el a költőben, aki úgy játszik el a nevekkel, az egyes szóötletekkel, miként az
anyanyelvét most ízlelgető gyermekolvasója. A felfedező örömével csodálkozik rá az őt
körülvevő világot megnevező szavakra: Egeresi nóta, Sárpataki csujogatók, Szamár
jósolPürkerecen, Kászoni nóta.A Sárpataki csujogatókban a Maros megyei településnevek a
falucsúfoló műfaji szabályaihoz igazodva rímhívókként vannak jelen, és a rímfelelő szavakkal
együtt lesznek a humor közvetlenforrásai. Szövegbeli viszonyukat a sorvégi kettőspont jelöli,igy
kap ez az írásjel poétikai funkciót: „Sáromberke, Sárpatak: / három este vártalak!”, „Hej,
Szentivány, Gernyeszeg: / nélküled már megleszek!”, „Ihaj, Ernye, csuhaj, Ikland: / talpam egyre
táncra csikland!” A formai, tartalmi és hangulati jellemzők azonosítása arraösztönöz bennünket,
hogy a verset szimultán műfajváltozatnak tekintsük, benne a falucsúfoló intertextuálisviszonyban
áll a csujogatóval (maga a verscím is erre utal), amely településenként is más-más variánssal van
jelen a versszakok végén: „Ujjujujujujuju!”, „Hí, ha, hateha!” A falucsúfoló és a portrévers
szerencsés keveredése szintén szimultán műfajt eredményez: Szegénylelkész Bonyhán, A
körmendi Döbrentey, Szatmári ballagó. Befogadáslélektani tapasztalatok szerint az
olvasóimotiváció felkeltője és ébren tartója a költői kép, a gyermeklírában még ennél is többre,
képek egész sorozatáravan szükség (l. Weöres Sándor gyermekverseit). Természetesen Kovács
András Ferenc is figyelmez erre az elvárásra, sőt alkalmasint túl is lép rajta, és másfajta
trópusokkal is megkísérli a hatáskeltést. Sorvégi helyzetével, önértékével és felhívó funkciójával
számtalan lehetőséget rejt magában a rím, a rímmel való végtelen játékhelyettesíteni tudja például
a képi gazdagságot, anélkül, hogy hiányérzet támadna a befogadásban, és valamelyest is sérülne a
befogadói elváráshorizont. A Szatmári ballagóban ennek a rímjátéknak a perspektívái sejlenek
fel, tovább tágítva a versvilág virtuális határait, amelyet a műfaji szimultaneitással amúgy is
kitágított már a költő. A vers rímhívó szava a Gál családnév, egyediségét és érdekességét
viselőjének egyénisége és viszonylag ritka regionális (szatmári) előfordulása biztosítja. Ez a név
egyrészt gyermekkori emlékeket idéz fel a költőben,másrészt nyelvi homonimákat, szinonimákat
és paronimákat hív elő a versíró egyéni szókincséből, és állít felbelőlük végtelennek tűnő
paradigmasort. Az emlékképek sorozatából és a felidézett nyelvi elemekből áll össze Gálnak,
szamarának és kutyájának alakja és jelleme. A lírai portréfestés másik szerencsésen megválasztott
eszköze a bokorrím, amely egyszerre kelti a teljesség érzését, illetve idézi fel a költői zsenialitás
képzetét az olvasóban. Ennek a rímfajtának az irodalomtörténetből is ismert és kárhoztatott
monotóniáját itt kreatív és zseniális szójátékok sorozata ellensúlyozza, ismét a gyermeknyelvre
emlékeztetve bennünket: „Hazafelé ballag Gál: / Szamarával ballagdál. / Lassún, lomhán halad
Gál: / Csak kutyája szaladgál.” A rímnek még más funkciója is van a versben, a költő
hangszínváltoztatással érzékelteti a megidézett alakok hangulatváltozását és mozgásuk
intenzitását. A vers végére, mire Gál és állatai kellőképpen elfáradnak, elcsendesedik a rímjáték
is, a hosszú bokorrím sorozat a verszárlatban szerény rímpárrá rövidül. Ezzel a frappáns
befejezéssel azonosul a költőkóborlásának végcélját sóvárgó Gállal és állataival: „Bárcsak jutna
haza már / Gál, a kutya s a szamár.” A falvédőszöveg vagy falvédő vers a folklór és a giccs
határán meghúzódó műfaj. Gazdag falvédő-kultúránk van, és ez nemcsak az interspecifikus jelleg
miatt van így: „Régebben miden házban volt falvédő s általában nemcsak egy. Még napjainkban
is elég gyakran megtalálható elsődleges szerepe, a tisztaság megőrzésemellett díszítő szerepet is
betölt, és a felirat tartalma sem közömbös”. (Keszeg Vilmos: A folklór határán. Kriterion
Könyvkiadó, Bukarest, 1991. 193.)
Az eddigi gyűjtések alapján a szakirodalom a normatív tartalmú és aműdalok, nóták,
érzések idealizált szituációit, zsánerhelyzeteket megragadó falvédők csoportját különíti el. Az
utóbbi csoporthoz tartozó falvédők feliratai líraibbak, gyakrabban folyamodnak a sejtetéshez, a
jelképesmegfogalmazáshoz. A szövegek eredete szélesebb kultúrkörbe kapcsolja be ezeket a
falvédőket, amennyibenvalamely műdalra, nótára, illetve meseidézetre ismerünk benne. Kovács
András Ferenc is ebben a változatban látfantáziát és lehetőséget, ösztönösen vonzódik a tágabb
perspektívához, a szabadságot tekintve az alkotáselőfeltételének. Kiválasztott falvédőmintáin is
az élettér, az életkörülmények kiszélesítésének vágyára, fiktívvalóságok felidézésére
ismerhetünk: „Daru madár, ha lehet, / Vidd el ezt a levelet.”; „Én vagyok a falu rossza egyedül, /
Engem ugat minden kutya messziről”. ; „Gyere Bodri kutyám, / Szedd a sátorfádat!” A Kovács
AndrásFerenc-féle változatokban ezeknek a szövegeknek a kontextusa tovább szélesedik, közben
árnyaltabb, művészibb is lesz, esztétikai minőségekkel gazdagodik (humor, irónia, groteszk), és
az eredeti szöveg valósággal önmaga ellentétébe csap át: „Darumadár fönn jön, / Magányosan
krúgat, / De engem a földön / Minden kutya úgat.” ;„Gyere Bodri kutyám, / Jól meghegyezd
füled: / Nekünk a faluban / Boldogság nem szület!” A legtöbb falvédőn feltűnő a gondolatiság
háttérbe szorulása, helyette a gyakorlatias szellem, a táplálkozás, pénzkeresés,
tisztálkodás,takarítás, vendéglátás jelenti a szemléleti-tartalmi többletet. Tipikusan feminista
beállítódás ez, és lefoszlik róla mindaz, ami a családi házon kívüli világgal kapcsolatos,
élményköre beszűkül, az egyén csak háziasszony pozícióját keresi, a falvédőszövegek ennek az
életformának a tartozékai: „Az ebéd készen vár, / Kedves férjemjössz-e már?”; „Az én konyhám
azért fényes, / Mert a férjem nagyon kényes.”; „Az én uram csak a vizet issza, / Nem siratom
lányságomat vissza.” Kovács András Ferenc nem a gondolatiság hiányát kompenzálja, hanem
megírja ennek a falvédőtípusnak a paródiáját, elkészíti műfaji karikatúráját: „Derék az én uram, /
a bajuszapödrött: / Magyarosan hordja / Helyettem a vödröt!” A falvédők esetében fontos a kép
és a szöveg együttes üzenete, összetartozása. A háttérrajz olyan hírértéket hordozó
szimbólumokat tartalmaz, amelyek a szöveggel együtt alkotnak komplex egységet. Együttes
előfordulásukat ezekben a példákban is a közmegegyezés szentesíti: „Ritka búza, ritka árpa, ritka
rozs, / Ritkakislány, aki takaros” ; „Érik, hajlik a búzakalász, / Nálamnál hűbb szeretőt nem
találsz” ; „Kék a búzavirág, / Kék az egész világ, / Mikor a szemedbe nézek.”
Deák Ferenc is ezeket a konvencionális szimbólumokat használja fel, amikor Kovács
András Ferenc szövegeihez készít rajzokat. A rajz és a szöveg legsikeresebb találkozása a
falvédők szerelmi szimbólumainak (búzakalász, pipacs, búzavirág) giccsparódiáját eredményezi,
a rajz részletesen ábrázolja azokat a lírai eszközöket (hasonlat, metafora, szimbólum), amelyeket
a költő ironikusan egygyűjtőfogalomba gyömöszöl bele, középpontban a címzettel, az imádott
lányalakkal. Grafikus és költő egymással versenyezve parodizálja a falvédők képi zsúfoltságát:
„Barna kislány / Az én babám, / mint a búza- / Mező, az ám!”
Kovács András Ferenc valójában stílusparódiát ír a falvédőszövegekről, felhasználva a
típusokon belülijellegzetességeket. Ám a költő-parodista nem feltétlen és egyértelmű elutasítással
közeledik ehhez a periférikusműfajhoz, hanem némi szimpátiával is, megsejtetve benne az
értékteremtés lehetőségeit, az önkifejezés igényét. A falvédők iránti rokonszenvünket a költő
szöveg- és a grafikus rajzparódiái mellett az is fokozhatja, hogy napjainkban a varrott falvédőket
lakásainkból kiszorítja a festett, a papír, a bádog falvédő, a perzsa, a plüss faliszőnyeg, a fali
csempe, a plakát és a poszter. Bár tartalma miatt is anakronisztikussá vált ez a műfaj, hiszen
olyanüzeneteket közvetít, amelyek idegenek a mai életformától (Emiatt is válhatott a varrott
falvédő a giccsen belüliértékváltás áldozatává), a költő és a grafikus értékteremtő közbenjárásával
a gyermekirodalom egyik kedvencévé is válhat.
Összefoglalás
Erdélyben az 1990-es években átértékelődik a gyermekirodalmi kánon. A változás

egyaránt érinti ennek az irodalomnak a produkciós és a recepciós vonatkozásait, igyekszik
megfelelni a gyermekolvasó újabb elvárásainak: a kontemplációról az aktív befogadásra, az
irodalomnak élményként való megélésére tevődik a hangsúly. Lényegesen módosul az alkotói
szándék: a nevelést felváltja a szórakoztatás, fő cél az olvasói tetszés elnyerése. A szerzők
megpróbálnak azonosulni a gyermekolvasó tapasztalati, azaz játékvilágával, így a
gyermekirodalom funkcionálisan is részévé válik a gyermekkultúrának. Viszont a modernség
csak úgy teljesedhet ki, ha a tartalmi és a szemléletbeli változások formaiakkal járnak együtt.
Mivel a szerzők inkább a felnőtt irodalomban alakítják ki a maguk presztízsét, gyermekirodalmi
próbálkozásaikban inkább a formai-műfaji adaptációhoz, a klasszikus irodalom bejáratott
műfajaihoz és műformáihoz ragaszkodnak.
1. Ismertesse a kortárs erdélyi magyar gyermekirodalom főbb jellemzőit!

2. Melyek Markó Béla gyermekverseinek tematikai és műfaji sajátosságai?
3. Fogalmazza meg Ferences István állatverseinek erkölcsi világképét!
4. Hogyan fonódik össze az erdélyi táj és a költői szubjektivitás Ferences István
gyermekverseiben?
5. Készítse el Kovács András Ferenc Miénk a világ című gyermekverskötetének monografikus
bemutatását!
6. Fogalmazza meg tanulmányban a Vásárhelyi vásár című kötet alapján, hogyan képzeli el
Kovács András Ferenc a gyermekvers reneszánszát!
Az alfejezet összeállításához felhasznált szakirodalom

1.Komáromy Sándor: Költők és művek a XX. század gyermeklírájából. Eötvös Kiadó, Bp., 1998.
2.A Korunk gyermekirodalmi száma, 2002. 10. sz.
3.Fűzfa Balázs (szerk.) A megértés felé. Pont Kiadó, Bp., 2003.
4.A Székelyföld gyermekirodalmi száma, 2004. nov.
5.Bálint Péter – Bódis Zoltán (szerk.) Változatok a gyermeklírára. Didakt, Debrecen, 2006
8. A gyermeksajtó
8.1. A gyermeksajtó fogalma, jellemzői, változatai
A gyermeksajtó - akár a sajtó - a média világához tartozik. A média a latin

medium szó többes számú alakja, melynek jelentése „közvetít”. Napjainkban a média a
kommunikációs csatornák összességét jelenti a kibocsátók és a befogadók között, melyet
igénybe vehetünk saját információink közlésére. Aszerint, hogy melyik érzékszervünkre
hatnak, megkülönböztetünk:
• Audiovizuális médiumokat, melyek közé sorolhatók a mozi, televízió, különböző
videófajták, az Internet és az egyik legújabb médium: a mobiltelefon.
• Auditív médiumok, melyek csak egy érzékszervre hatnak, a hallásra. Ilyen auditív
médium például a rádió.
• Vizuális médiumok, melyek csak egy érzékszervre hatnak, a hallásra. Mivel
információink nyolcvan százalékát vizuálisan szerezzük, ezért a vizuális
médiumok jelentősége kiemelkedő. A vizuális médiumok, eszközök három
legfontosabb területe:
1. A nyomtatványok. Ide tartozik a katalógus, árjegyzék, a brosúra, az
ügyviteli nyomtatványok, a cégkártya, a névjegy, a csomagolóeszköz, a
használati utasítás, a szórólap, a direkt mail, a prospektus, a leporelló és a
folder, a plakát, anaptár, az újévi üdvözlőlap, az üzemi lap és a vállalati
folyóirat.
2. Köz- és zártterületi reklámok. A közterületi médiumok
(általánosanelfogadott angol kifejezéssel:outdoor media) a kisebb-
nagyobb településeken, az országutak mentén fejtik ki hatásukat. A zárt
területi médiumok legfőbb felhasználási területei azok a zárt ( tehát nem
köztulajdonban lévő) területek, ahol viszonylag magas a személyforgalom.
A közterületi médiumok között a legismertebbek: a plakátok,
óriásplakátok, országúti táblák, a fényreklámok, az egyéb objektumokon
( például tűzfal, ligeti pad, zászló vagy éppen hőlégballon) elhelyezett
reklámok.
3. A sajtó ( a vizuális médiumok harmadik területe). Sajtótermékeknek
azokat a kommunikációs eszközöket nevezzük, amelyek – a
nyomtatványokkal ellentétben – úgy juttatnak információt az emberekhez,
hogy eleget tesznek a nagyobb nyilvánosság (publicitás), az időszakosság
(Periodicitás) és az időszerűség (aktualitás) követelményeinek.
A sajtótermékeket számos szempont szerint lehet osztályozni:
• Tartalom szerint a sajtótermékek lehetnek: politikai lapok, általános
témájú lapok, folyóiratok, társadalmi kulturális lapok, réteglapok,
tematikus kiadványok, szakfolyóiratok, műsorlapok, címtárak.
• A megjelenés gyakorisága szerint lehetnek: napilapok, amelyek időszakos
kiadványok és legalább hetente háromszor megjelennek. A napilapok az
általuk feldolgozott témaqközök szerint lehetnekpolitikai, gazdasági, sport
és bulvárlapok. Magazinok, melyek közé tartoznak a hetilapok, a
folyóiratok, a nem időszakos kiadványok. A hetilapoknál már nagyobb a
szelektivitás, a lap tartalma világosan utalhat az olvasókör összetételére. A
hetilapok között is megtalálhatók az általános témákkal foglalkozó lapok,
ahol a szelekció legfőbb szempontja általában az olvasó neme. Ilyen mint
a nőknek vagy férfiaknak készülő magazinok illetve családi lapok. Vannak
hetilapok, melyek szűkebb témakörökkel foglalkoznak. A folyóiratok
szintjén speciálisabb érdeklődési kört elégítenek ki. A magazinok témakör
szerint lehetnek: gazdasági lapok, női- illetve férfimagazinok, ifjúsági
vagy gyermeklapok (mint a Szivárvány és a Napsugár), továbbá irodalmi
lapok, szakfolyóiratok.
A gyermeksajtóra is jellemzőek a sajtótermék alapvető jellemzői, mint az
időszerűség, időszakosság és a nyilvánosság. Az időszakosság valamennyi
sajtótermék jellemzője. Idegen szóval éppen azért nevezik periodikumnak a
sajtóterméket, összességüket a szó többes számával periódikának.
A gyermeksajtó címzettjei a gyermekek, a kamaszok. A számukra
megjelenő időszaki kiadványok ugyanazt a „műfaji „ sokféleséget mutatják, mint
a felnőttek sajtótermékei. Az ifjúság számára készülő kiadványok, azaz a
hetilapok, a képes magazinok, a folyóiratok, az iskolai diákújságok tartoznak e
körbe.A gyerekek periodikumai között vannak kulturális, irodalmi lapok,
ismeretterjesztő folyóiratok, képregény-, hobbi- és reklámújságok, valamint ped.-
i-didaktikai funkcióval íródó sajtótermékek. A gyermeklapok lehetnek
függetlenek, szolgálhatnak egyházi és politikai orgánumként. A gyermeksajtó
története a XVIII. sz.-ban kezdődik. Születésének hátterében a filantropista
pedagógiai törekvései húzódnak meg. Ez az irányzat nemcsak a pedagógia
szolgálólányaként tevékenykedő gyermekkönyveket, de időszaki kiadványokat is
szánt a gyerekkezekbe. A XVIII. sz. végére Nyugat-Európában gombamód
elszaporodó periodikumokon elsősorban az angol moralizáló hetilapok hatása
érezhető. A század végére Németországban már 10 gyereklapot tartottak számon.
Az első híres gyermekfolyóiratok: a francia Le Magasin Enfants (1757), a német
Leipziger Wochenblatt für Kinder (1772), az angol The Children’s Magasine és a
The Juvenite Magasine (1788), valamint az amerikai Peter Parley’s Magasine.
Egy teljes évszázad kellett ahhoz, hogy a gyermeklapok karaktere megváltozzék.
A XIX. sz. végére letéteményesei lettek a nemzeti gyermekirodalmak
kibontakozásának. Befogadták a kalandos és érzelmes tört.-eket. Alábbhagyott
bennük a moralizálás. A gyermeklapok száma a XX. sz. első évtizedeiben már
alig mérhető. (Az 1930-as évek Németországában pl. közel félszáz gyermeklapot
adtak ki 18 millió példányban, az 1970-es évek derekán ugyanitt már csak a
képregény-folyóiratok példányszáma 7,5 millió volt.) Értékvilágukat tekintve
csillagtávolban lehetnek egymástól, mint pl. a világ legjobb gyerekfolyóiratának
tartott Der bunte Hund és a nálunk is kapható comicsfolyóirat, a Superman. – A
magyar gyermeksajtó története: Első gyermekfolyóiratunk, a Gyermekbarát
(1843–1844). Akadtak híresebb utódai: az Ágai Adolf (alias Forgó bácsi)
szerkesztette Kis Lap (1871–1904) és Dolinay Gyula folyóirata, a Lányok Lapja
(1875–1912). A századvégi pedagógia ellenségesen fogadta a születő
gyermeklapokat. Az irodalmi emlékezet három jelentős gyereklapot tart számon:
Az Én Újságomat, a Jó Pajtást meg a Cimborát. A magyar irodalmi folyóiratok
bibliográfiája mintegy másfél száz gyermek- és ifjúsági lapot regisztrál. A közel
150 periodikum között sok a tiszavirág-életű. Az élettartam és a mennyiség
beszédes tények, ám önmagában egyik sem garanciája a minőségnek: a
gyerekkultúra piacának kínálatáról-keresletéről, a gyermeksajtó életlehetőségeiről
tanúskodnak. A Kodolányi János szerkesztette Diáktoll (1907) első száma egyben
az utolsó is volt. Csak néhány számmal mérhető a Bukfenc (1919) életkora.
Különösen sok volt az éppen csak beköszönő és máris búcsúzó lap a Trianon
utáni határokon túl. Hét esztendejével a ritka kivételek közé tartozott Benedek
Elek Kisbaconban szerkesztett, Nagybányán nyomtatott, Szatmáron kiadott,
küzdelmes életű és legendás Cimborája (1922–1929). Volt néhány korról korra,
nemzedékről nemzedékre öröklődő lap, amelyek élettartama fél évszázad körüli.
Ilyen volt Az Én Újságom (1889–1944), a Magyar Lányok (1894–1944), az
Örömhír (1896–1944), a Zászlónk (1900–1948). Közülük néhány újra és újra
feltámadt. Az Én Újságom már háromszor (1956, 1988, 1995). A rendszerváltás
éveiben újraéledt a kat. Zászlónk és az ev. Örömhír is. A Jó Pajtást vajdasági
gyereklap, a Cimborát televíziós gyermekműsor őrzi címében. – Pósa Lajos és
Gaál Mózes legendás lapjának, Az Én Újságom nak, amelynek Móra Ferenc is
állandó munkatársa volt, minden bizonnyal legméltóbb utóda a Kincskereső.
1971-ben született Szegeden, 1974-ben vált országos terjesztésű folyóirattá.
Mindmáig a legigényesebben szerkesztett m. irodalmi folyóirat a kamaszvilágnak.
Két évtizedes története egybeesett a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom
jelentős, nagy korszakával. Példányszáma a 70-es évek derekán elérte a 80 000-et.
Kettős feladata, hogy életben tartsa klasszikus értékeinket, s teret kínáljon a
modern gyermek- és ifjúsági irodalom alkotásainak.
Bár esztendők óta a létéért küzd, nehéz sorsa ellenére is megújulni látszik
napjainkban. Értékeit megtartva számol azzal, hogy a századvég kamaszát másképp kell
megnyerni. Az elmúlt három évtizedben a gyermeksajtó történetében főszerepet
játszottak a mozgalmi élet gyermekfolyóiratai (Pajtás, Kisdobos). Ezek – pol.-i
célzatosságuk ellenére – jelentős irodalmi és tudományos értékeket is közvetítettek
százezres olvasótáboruknak. A 80-as években már számos társlap jelent meg körülöttük
( Naná! Mumus, Kockás, Mozaik, Hahota stb.). A rendszerváltás éveiben a Kisdobos
Hétmérföldes, a Pajtás Gulliver címmel élt egy ideig.
Az óvodások lapja, a Dörmögő Dömötör már csaknem negyven éves. Sikerét
manapság erősen fenyegeti a fordításirodalom darabjaként közöttünk élő tetszetős,
hatásvadász Buci Maci.
A gyermeksajtó mai kínálata szinte átláthatatlan. Folyóiratok, magazinok
születnek, halnak, föltámadnak. Ha egy lap megéri az 5. születésnapját, az már esemény
(L. Aranyág , a kat. gyerekek lapja), ha túléli a 10. évfordulót, valóságos csoda (Süni).
Vadonatúj gyermeklapjaink közül megemlíthetjük a Csengetést , a Gyerkőcöt , a Sziá t,
melyek Micky Mause, a Garnfield, a Pókember, a Barbie és a hasonló képregény-
folyóiratok közegében próbálnak életben maradni. Van már irodalmi szempontból is
figyelemreméltó közép-európai gyermekfolyóiratunk, a Barangoló, és léteznek magyar
nyelvű gyermekfolyóiratok Magyarország határain túl is. (Románia: Szivárvány,
Napsugár; Szlovénia: Kelepelő; Vajdaság: Jó Pajtás, Mézeskalács; Szlovákia: Tábortűz;
Ukrajna: Irka. )
A gyermeksajtó világához tartoznak a felnőtteknek szóló napilapok és a képes
családi hetilapok gyermekrovatai is. A gyermekek számára megjelenő időszaki
kiadványok „műfaji” sokfélesége a tartalom alapján is látható, hiszen a gyermekek
periódikumai között ott vannak a kulturális-, irodalmi lapok, ismeretterjesztő folyóiratok,
képregény, hobbi- és reklámújságok, valamint pedagógiai, didaktikai funkcióval íródó
sajtótermékek. A gyermeklapok lehetnek függetlenek, felekezeten kívüliek, de
szolgálhatnak egyházi, néha politikai orgánumok is. A gyermeksajtó darabjai aszerint is
mások, hogy a gyermekkor melyik szakaszához kötődnek. Vannak folyóiratai az
óvodásoknak, a kisiskolásoknak, mint a Szivárvány és Napsugár című gyermekirodalmi
folyóiratok, és vannak folyóiratai a kamaszokank, mint a Cimbora című gyermeklap. Van
olyan folyóirat is, amely a felnőtteknek szól, de találni benne gyermekrovatot is.
Ha valaki végignéz egy nagyobb újságosstandon, azt állapíthatja meg első látásra,
hogy félelmetes gyermeksajtódömping uralkodott el, elsősorban a városokban. Jelenleg
körülbelül 94 gyermekújságot tartanak számon.. A képregény-újságok száma: 39.
Majdnem a fele a gyermeklapoknak! Ezeknek az újságoknak a nagy többsége külföldről
jön be hozzánk. A leggyakoribb, a negyedik–hatodik osztályos korosztály által ismert
lapokat a következôképpen csoportosítottam:
1. Kisiskolás (olvasni már tudó) kortól forgatható színes, mesés havi-lapok (magazinok):
Donald Kacsa, Garfield, Dörmögô Dömötör, Buci Maci, Dumbó, Süni, Mickey Mouse.
2. Nem kifejezetten gyermekeknek szóló lapok, amelyeket elsősorban tizenkét évesek
olvasnak: Kutyarevü, Természetbúvár, Élet és Tudomány, Magyar Horgász,
Sporthorgász, 100xSzép, Nemzeti Sport, Budapesti Foci, 576 Kbyte.
3. Az ifjúsági sajtó termékei, amelyeket – véleményem szerint – elsősorban tizenhárom-
tizennégy évesek és középiskolások számára szerkesztenek: Girl, Ifjúsági Magazin,
Bravo, Popcorn.
4. Elsősorban képregényekből összeállított, gusztustalan kiállítású és tartalmú, már
megjelenésükben is erőszakosságot sugalló sajtótermékek: Mad, Batman, Pókember,
Kretén, Morbid.
5. Rejtvényújság: Kisfüles.
6. Programfüzet: Pesti Est-Junior (a Pesti Est fiataloknak szóló ajánlófüzete mozi- és
koncertműsorral).
A tartalom színvonala, legtöbb esetben, messze elmarad a formától. A
rovatokra már nem jellemző az az igényesség, amelyet elvárhatnánk a gyermeksajtótól. A
Buci Maci, Dörmögő Dömötör és közeli rokonai nem ártanak a kisiskolásoknak, de
színvonalas anyanyelvi épülésükhöz sem nyújtanak különösebb segítséget. Viszont a
Kretén, a Pókember és társai nemcsak egyenesen megrontják a fiatalok gondolkodását,
agresszívvá, brutálissá teszik őket, hanem a magyar nyelv szókészletét és
szövegszerkesztését is negatívan befolyásolják. Nem szabad hagyni, hogy a
legfogékonyabb korosztály azt higgye, ez a szép, kifejezô magyar írott beszéd. Az
úgynevezett irodalmi nyelv szinte meg sem jelenik a gyermek- és ifjúsági sajtóban. A
Szivárvány heted 7 határon néhány írása képez ez alól kivételt. Ezt az újságot viszont
csak iskolákon keresztül lehet megrendelni. Azonban a népmese műfaja, amelyet ez a
korosztály – saját tapasztalataim szerint – igényel és kedvel, minden újságból hiányzik.
Nyelvészeti szempontból pozitívumként fogható fel, hogy a magazinokban nem
bombázzák sznob módon idegen kifejezésekkel a gyermekolvasókat, ahogyan az argóból
sem kerülnek be a kisebbeknek szóló lapokba ízléstelen, hirtelen felkapott, divatossá vált
kifejezések.
Természetesen nem minden iskolás favorizálja az ocsmány nyelvezetű
képregényeket. Vannak, akik felismerik ezek ízléstelenségét, azt, hogy „nem éri meg az
árát", „tele van értelmetlen dologgal", „gusztustalan, rosszindulatú poénokkal van tele",
„túl amerikaias". Viszont a kisebbek által kedvelt magazinokat többeknél érte az a vád,
hogy „már kinőttem belőle", „gyerekes", „unalmas és elég babás". Ezek után feltehetjük
a kérdést: hol a 10–12 évesek gyermeksajtója? Sehol. Megfeledkeztek róla. Hogy kik?
Akik a rendszerváltást követően elárasztották a piacot a gyermeksajtó termékeivel. És
ahogy a tapasztalataim mutatják, bele is törődtek abba, hogy elég, ha olvas ez a
korosztály. Mindegy, hogy mit. Valóban olvas: egyesek még Buci Macit meg Dumbót,
mások Bravót és Kretént. Ebből merítik az információikat a világról, ezen keresztül
alkotnak fogalmat irodalomról, a magyar nyelvről, az esztétikumról. A sok fogékony kor
közül az egyik legfogékonyabban.
Az olvasás amellett, hogy fejleszti, megerősíti a nyelvhasználatot, gondolkodást,
ismereteket nyújt, örömet szerez, képes elűzni az unalmat. Ám azt, hogy az olvasásnak
legalább ezt a funkcióját felfedezze valaki, több dologra is szükség van; elsődlegesen az
olvasás szeretetére. És mi kell ahhoz, hogy valaki szeressen olvasni? Rengeteg pozitív
élmény, amit az olvasás által kapott. Sajnálatos, hogy ez a korosztály kimarad a neki
megfelelő informatív és igényesen szórakoztató sajtóirodalom megismeréséből. Nem
találtam a nevelési, készségfejlesztési céloknak megfelelő, igényesen szórakoztató
gyermeklapot a magyarországi gyermeksajtópiacon. Ha megvalósulna egy valódi
értékeket közvetítő, sokoldalú magazin, megfelelő reklámozással talán az élre is
kerülhetne, lekörözve minden más újságot, és akkor nyugodtak lehetnénk afelől, hogy
gyermekeink nem Pókemberekről fognak álmodni.
8.2.Kis gyermeksajtó történet
A 18. század végén a világ tudósai – filozófusok, orvosok, pedagógusok, művészek,

irodalmárok – a tudományos felfedezésekkel párhuzamosan, azok következményeképpen – arra a
felismerésre jutottak, hogy a gyermek nem kicsi felnőtt, tehát egészen másféle bánásmódot,
foglalkozást igényel, mint azt odáig hitték és gyakorolták. Elsőként Németországban éreztette
hatását ez a szemlélet, ahol már ekkor megjelent a gyermekirodalom, és ezzel egy időben az új
laptípus, a gyermeklap is. Angliában és más európai országokban – köztük Magyarországon is –
ez csak valamivel később, a 19. század közepén, 1843-ban következett be az első – és tegyük
hozzá, korában az egyetlen – hazai gyermeklap, a Magyar Gyermekbarát jelentkezésével.
Ennek a Kolozsváron megjelenő szerény kis lapnak legfőbb célkitűzése az erényességre,
erkölcsösségre való nevelés volt. Ezt fogalmazta meg Szilágyi Ferenc, a lap szerkesztője
beköszöntőjében, de ez tükröződik – meglehetősen didaktikus formában – más írásaiban is.
“E magyar fiu- és leánygyermekek számára közrebocsátott folyóirat czélja, azoknak egy szívet
nemesítő, értelmet fejtő, ébresztő, valamint hasznos ismeretekkel s igazságokkal gazdagító,
szóval gyönyörködtetve oktató olvasást adni kezökbe; hogy jókor szokják meg becsülni, szeretni
és sajátukká tenni, mi nagynak és kicsinynek, gazdagnak és szegénynek, úrnak és szolgának földi
boldogsága egyedüli alapját teszi, az erényt; tanulják ismerni a józan okosságal bíró, s ezáltal
Isten képére teremtetett ember elhivatását, élte czélját; mi a jobbá és tökéletesebbé létel.”
Pár évvel később, de már az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után, 1851-ben jelent meg a
Fiatalság Barátja Brassai Sámuel szerkesztésében. A szerkesztő és munkatársai célja – az
önkényuralom éveiben – nem is lehetett más, mint a hivatalos használatból kiszorított magyar
nyelv és a legkülönbözőbb módon támadott nemzeti öntudat ápolása. Brassai fontosnak tartotta
ugyanakkor a műveltség és a könyvek iránti érdeklődés felkeltését is. Éppen ezért olvasói
differenciált életkori sajátosságaira is nagy gondot fordítva a mesék mellett a serdülők
kíváncsiságát kielégítendő, számtalan történeti és természettudományos írást is közölt. Egyes
írásai jó pedagógiai érzékről tanúskodnak. Szerzői között szerepel Arany János, Gyulai Pál,
Győry Vilmos, Szilágyi Sándor. Az érdeklődés csekély volta miatt a Fiatalság Barátjának
mindössze 6 száma jelent meg, létét mégsem mondhatjuk hiábavalónak, hiszen belőle nőhetett ki
az Ifjúság Lapja (1853–1854), amelynek hasábjain még több jeles író szót kaphatott, mint
Tompa Mihály, Lévay József, Szász Károly stb. 1854. június 28-án bekövetkezett megszűnése
után csaknem egy évtizedig nem akadt folytatása egészen az 1860-as évekig, amikor a
gyermeklapok történetében komolyabb fejlődés látszott kibontakozni.
A kicsit felnőttebb ifjúság számára is megjelent az első füzetsorozat, a Gyermekbarát 1861-ben.
Életrehívói Heckenast Gusztáv és Szabó Richárd voltak. A Figyelő újságírója így méltatta a lapot
sok évvel megjelenése után: “A Gyermekbarát – mint úttörő ifjúsági közlöny – kétségkívül egyik
legkitűnőbb helyet foglalja el ifjúsági lapirodalmunkban s első évfolyamait tekintve mind
széptani, mind pedig nevelészeti szempontból elismerésre méltó sikert mutatott fel.
Olvasóközönsége azonban sokkal csekélyebb volt ekkor is, mint hogy hosszú életre számíthatott
volna, minek oka a leverő közöny, melyet a tanügy emberei s a szülők nagy része tanúsított, s
fájdalom tanúsít még jelenben is, az ifjúsági olvasmányok iránt.”
A vallásosság és a hazaszeretet jelszavával indult útjára 1867-ben a Méhecske Sz.
Kalocsa Róza szerkesztésében és kiadásában, és ugyancsak ezeket tartotta elsőrangúnak Vachott
Sándorné Gyermek-világ című lapja számára, amely egy évvel később, 1868-ban jelentkezett. A
Méhecske második évfolyama elé írt előfizetési felhívásban már felfedezhetjük az első “csalit”,
amely az előfizetők táborát növelendő, rendkívüli ajándékként minden hónapra “egy-egy
gyönyörű olajszín-nyomású képet” ígér, “milyet még egyetlen magyar lap sem adott
előfizetőinek”. A lap népszerűsége ezáltal valóban nőtt: az elért 3000-es példányszám viszonylag
magasnak mondható.
A fenti előzmények után 1871-ben ismét szemléletváltásról beszélhetünk, amikor
megjelent az első igazán jelentékeny gyermeklap a Kis Lap, “Képes gyermek-újság", amelyet
Forgó bácsi, azaz Ágai Adolf hívott életre a Deutsch Testvérek kiadói közreműködésével.
Legfőbb erénye új pedagógiai szemlélete volt, amelyet így foglalt össze: “a gyermeknek nagy
tisztelettel tartozunk”. Kis olvasói számára fontosnak vallotta, hogy “mulattatva oktassa, vonzó
alakban a legkülönbözőbb ismeretekkel gyarapítsa” tudásukat. “Elbeszélésekben, leírásokban,
költeményekben dús tartalommal s gyönyörű képekkel” jelent meg a lap, melyet kiadója
félévenként díszes kötésben is árusított. Ágai ezzel a lappal valójában műfajt, stílust teremtett.
Igyekezett gyermekszemmel nézni a világot, kis olvasóihoz derűsen, szeretettel szólt, és
közvetlenül “beszélgetett” is velük. Csupán a “Forgó bácsi postájá”-ban követte korábbi
szerkesztőtársainak nevelést célzó törekvéseit. Képeit gyakran külföldi lapokból vette, írásait
pedig idegen nyelvből fordította (amiért kortársai gyakran kozmopolitizmussal vádolták), de
szerepeltek benne hazaiak is szép számmal. Sikerét mutatja, hogy egy ideig Kleine Leute címmel
Lipcsében is megjelent, német nyelven.
Ugyancsak az 1871-es év terméke a “Kis Tükör, melybe nagyok is nézhetnek, képes
gyermek heti lap”. Érdekessége, hogy nemcsak tanulásra, az ismeretek bővítésére biztatta kis
olvasóit, hanem annak továbbadására is. “Akkor értetek valamit, ha azt másoknak (kedves
szülőitek, testvéreitek, barátaitoknak) el tudjátok mondani, beszélni, mesélni. S midőn ezt
teszitek, nemcsak magatoknak, de másoknak is használtok; és nemcsak tanulók, de egyszersmind
tanítók – az igaz, hogy csak kis tanítók – vagytok.” A lap szerkesztője, Márki József a lap
szerkesztésébe, írásába is bevonta kis olvasóit. Éves tartalomjegyzékében a következő
csoportosítást találjuk, amely egyben tematikáját is jelzi: “Versek; Hasznos ismeretek főleg a
természettudományból; Leírások, népszokások; Mesék, folyó beszédben; Elbeszélések; Adomák,
életképek, történetkék, állathistóriák; Életrajziak; Gazdászat, mesterség; Különfélék”. A
“Hasznos ismeretek...” rovatban például szó van a “bival”-ról, a levegőről, a léghajóról, a
konyhasóról, a madarak lakásáról és költözéséről, a magyarok eredetéről és rokonairól,
Magyarország címeréről stb. Valódi ismeretterjesztés a gyermeki érdeklődésnek megfelelően, és
ugyancsak a kis olvasók kedvéért képekkel gazdagon illusztrálva. Népszerűsége ellenére az
előfizetők és rendszeres vásárlók pénzén kívül más erőforrásokra is szükség mutatkozhatott. Erre
enged következtetni a címfejben olvasható felhívás, miszerint “Hirdetmények jutányosan
közöltetnek.” De ennél sokkal “korszerűbb” módszerekre is látunk utalást a lap előfizetési
felhívásaiban: miszerint aki előfizetőket toboroz a lapnak, az arany inggombot, cifra melltűt kap
ajándékba. Sőt, aki a legtöbb megrendelőt “gyűjti”, azt a szerkesztő úr “lepingáltatja”, és arcképét
a lapban is leközli. Az ilyen típusú felhívások 1872 második felétől szűntek meg a lapban,
amikortól Aszódy Mihály vette át a szerkesztés munkáját.
Az ismeretek bővítése, valamint az iskolai tananyag kiegészítése volt a célja az imént
említett Aszódy Mihálynak és szerkesztőtársának, Dolinay Gyulának az 1870–1873-ig megjelenő
Kis Újsággal, amelyet 6–14 éves gyermekek számára szerkesztettek nagy gonddal és
körültekintéssel. A szép metszetekkel illusztrált, meséket, verseket, történeteket, rejtvényeket,
feladványokat, ismeretterjesztő írásokat közlő képes hetilap 1873-ban beolvadt a Kis Lapba,
hogy azt erősítvén, egy színvonalra tudják állítani a külföldi gyermeklapokkal.
“Az olvasni szerető mindkét nembeli ifjúság és a nép számára” indította Dolinay Gyula a
Hasznos Mulattató c. nagy sikerű lapját 1872 júliusában, majd 1875 szeptemberében ennek
testvérlapját, a Lányok Lapját, amely az Athenaeum kiadásában jelent meg. A Hasznos
Mulattató főként a serdülőknek szóló, mintegy háromnegyed részében irodalmi lap volt, kis
részben szerepeltek benne ismeretterjesztő írások, földrajzi és természetrajzi közlemények. Hogy
olvasói szórakoztatásáról se feledkezzen el, jelentek meg mindkettőben képrejtvények és tréfás
mesék is. A Lányok Lapja jellegében, szerkezetében megegyezett “testvérével”, egy kifejezetten
lányoknak szóló háztartási rovattal kibővítve.
Természetesen a legnépszerűbb családi lap – a Vasárnapi Újság – sem feledkezett meg a
gyerekekről, és 1873. január 5-én útjára indította Kis Vasárnapi Újság – Képes hetilap az ifjúság
számára című melléklapját, K. Beniczky Irma szerkesztésében. Szerkezetében, küllemében
egészen a “nagyot” formázza. Az első szám tartalma: Petőfi Sándor. (Három képpel). – Kis
magyar. (Vers). – A madarak mestere. Elbeszélés. (Képpel). – Jó keresztszülék. (Rege). – Kedves
vendég. (Vers). – Indián főnökök. (Képpel). – A víziló a londoni állatkertben. – Egészségi
tanácsadó. – Adomák. – Krónika. – A nagyvilágból. – Talányok. – A mindössze két évet élt
lapról a Figyelő kritikusa – Tóth József – meglehetősen elmarasztaló ítéletet mondott lapjában:
“Képei rendkívül rosszak és elmosódottak valának (mi gyermeknél nagy mértékben rontja a
hatást), ismeretterjesztő cikkei pedig sohasem eredetiek, hanem más – legtöbbnyire felnőttek
számára szerkesztett – encyclopaedicus lapok régi számaiból (igy például a Vasárnapi Ujság-ból)
voltak a képekkel együtt átvéve, a mi nem kíván bővebb magyarázatot. Néha-néha jó
elbeszélések s ügyes regék jelentek meg benne, de versei botrányosan rosszak voltak, majdnem
kivétel nélkül, hírfüzérei pedig tapintatlanok, inkább politizáló nyárspolgárok, mint az ifjúság
mulattatására.”
E lapkísérletek után, a 19. század végére már az elméletek is megszülettek – pro és kontra
– a gyermekirodalom, gyermeksajtó céljáról, az újságírók feladatáról. Egészen szélsőséges
nézetek is napvilágot láttak, mint Csik János igazgató–tanítóé a Tanítóbarát 1887 februári
számában. A mai kor embere számára hihetetlen, hogy a gyermeklap műfaja, a gyermekek
újságolvasása szinte olyan indulatokat gerjesztett születésekor, mint amilyent manapság a
televízió és legújabban a számítógép szokott kiváltani:
“Szerintem a gyermeklapok nem csak az elemi iskola alsóbb fokozatán, de még a felsőbb
osztályokban is veszedelmes eszközt képeznek, nemcsak azért, mert az ifjúsági műveknek erős
versenytársai s e versenyben hogy diadalt arathassanak, kénytelenek oly ingerlő alakot ölteni,
mely a gyermek fejletlen érzelmét elbűvöli, megvesztegeti, hanem különösen azért, mivel
növendékben felköltik az újságolvasás mániáját s meleg ágyai lesznek a malom alatti politikusok,
az anarchisták, nihilisták, stb. férges hadának. ...nem szabad zaklatni a növendéket azzal,
miszerint az az iskolán kívül üres idejét is könyvek és újságok társaságában a szoba falai között
töltse ... És ha még holmi ingerlő lapok olvasására is csábítatnak a növendékek mi marad nekik a
mozgásra, játékra, üdülésre?”
Váczy István ezzel szemben a Népnevelő-ben így határozza meg a gyermekirodalom ars
poeticáját: “Mikor arra a gondolatra jöttek a philantropok, hogy a tudnivalókat a gyermeknek
minél könnyebb alakban nyújtsák, ugyanakkor mások már azon is törték a fejöket, hogy még ezt
a könnyed alakot is vonzóvá, érdekessé tegyék: ezek az elsők, akiknek agyában a
gyermekirodalom megfogamzott... S hogy a XVIII. század vége felé a philantropok jól
meggondolt bázison állottak, már tisztában voltak a követendő főelvvel, hogy: 1. Igenis, a
gyermek által elsajátítandók könnyíttessenek, 2. Hogy a gyermekeknek szórakoztató és
szellemképző iratok legyenek rendelkezésre. A második pontnál azonban megoszlott a vélemény
aszerint, amint pusztán a szórakoztatás-t, avagy a szórakoztatva képzés-t követték. Végre is az
utóbbi irány győzött. Ez adja meg manapság is a gyermek- és ifjúsági irodalom s itt a
gyermeklapok tárgyának a motívumát. ... Én a középutat választom: a gyermeklapok czélja az
iskolában nyújtott ismereteknek élvezetes alakban, gyermekies modorban való feldolgozása, mely
ép azáltal az üdülés látszatával is bír, bár mellette tanít, oktat, nevel és vágyat gerjeszt az
ismeretek megszerzésére; czélja: az iskolai anyagon túl a gyermeki élet visszatükrözése, a
gyermekvilág egy-egy eseményének festése, miáltal a kornak gyengéit akarja előtüntetni, az
erőst, a nemest követtetni, példaképet állítani a jóra és elrettentőt a rossztól, hogy így tárgyának a
tanulsága erkölcsileg hasson; czélja: a szívre, lélekre nemesítőleg hatni s a lelket így nemesen
szórakoztatva képezni az egész embert.”
Az időszaki kiadványok mindenkor magukon viselik a kor fő eszmevilágát,
célkitűzéseikkel mindig az aktuális igényekhez igazodva. A gyermeklapok műfajában is nyomon
követhetők ezek a változások. Egy ilyen nagy korszakváltás következett be a 19. század 80-as
éveinek végén, amikor 1889-ben megjelent minden idők legjellegzetesebb és legéletképesebb
gyermeklapja, Az Én Újságom. Már születésekor a korszak hangadójává vált. Első szerkesztői –
Pósa bácsi, polgári nevén Pósa Lajos és Benedek apó, vagyis Benedek Elek – igen nagy
fontosságot tulajdonítottak a gyermekirodalomnak, gyermeksajtónak. Benedek Elek 1887-ben
parlamenti felszólalásában is felhívta a Tisztelt Ház figyelmét e kérdés fontos voltára,
megoldásának halaszthatatlanságára. “Az ifjúsági irodalom sivársága szégyene a kormánynak! Az
iskolák könyvtár nélkül és értelmes könyvek nélkül vállalják az oktatást és a tudományok
népszerűsítését. Gyermekirodalomról pedig Magyarországon évtizedek óta hallani sem lehet. A
nevelésre legalább annyit kellene költenünk, mint a hadseregre.”– mondta beszédében –
hatástalanul. Szerencsére a jó ügy mindig megtalálja a maga embereit, így a gyermekirodalom,
gyermeksajtó ügyében munkálkodó Benedek Elek is megtalálta Pósa Lajost, Singer Sándort,
ifjabb és idősb Wolfner Józsefet. Pósa Lajos a szerkesztést, Singer Sándor és a két Wolfner pedig
a kiadást vállalta magára. A lapalapítás után Benedek Elek társszerkesztőként szerepelt, ám
néhány szám után lekerült neve a lapról, mivel egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott időt
szakítani a szerkesztésben való közreműködésre.
A másik alapító szerkesztő, Pósa Lajos egészen 1914-ig – haláláig – szerkesztette az
újságot. Ő, minthogy eredetileg pedagógus volt, jól ismerte a gyerekeket, tudta, mi érdekli őket,
mire kíváncsiak, és azt is, mi szolgál épülésükre, szellemi gyarapodásukra. Programját, a
gyermekköltészetről alkotott legfontosabb elveit a Magyar Salon hasábjairól ismerhetjük meg:
“ ...egyről nem szabad különösen megfeledkeznie a gyermekköltőnek: ez a nemzeti szellem.
Bármiről ír, bármiről zeng: a nemzeti géniusz csókja csillogjon minden során. A német gyermek
legyen német, a franczia legyen: franczia, az angol: angol. Szívja magába mindazokat a
szokásokat, erkölcsöket, sajátos vonásokat, melyek nemzetének természetéből kiáradnak. Akkor
lesz belőle fajáért lelkesülő, hazáját szerető s érte élni tudó s halni kész ifjú, férfi ...”
Pósa hallatlan népszerűségnek örvendett elsősorban a gyerekek, de sok írótársa körében is.
Gárdonyi Géza szerint Pósa Lajos a magyar gyermekirodalom épületében “...nem is kő, hanem
oszlop! Nem is oszlop, hanem fundamentum.” Herman Ottó pedig egyenesen irodalmi Nobel-
díjra akarta jelöltetni 1910-ben.Persze akadtak ellenségei is, az ún. előkelő, tudományos, írói
körökben együgyűnek és érzelgősnek tartották. Lapteremtői, szerkesztői nagyságán persze ez
semmit sem változtat. Az Én Újságom fontos küldetést teljesített, és valóságos intézménnyé vált.
Népszerűségéhez hozzájárult az is, hogy szerzői között az irodalmi és tudományos élet számtalan
neves személyiségét megtaláljuk: Jókai Mórt, Gárdonyi Gézát, Mikszáth Kálmánt, Krúdy Gyulát,
Rákosi Viktort, Bródy Sándort, Sebők Zsigmondot és Herman Ottót. Néhány érdekes rovata közül
például a “Nagyapó tréfái”-t Gárdonyi Géza szerkesztette. Jeles összeállítások voltak az
“Emlékezzünk régiekről” összefoglaló cím alatt megjelentek. Kiváló folytatásos regények is
jelentek meg lapjain, mint Bródy Sándor Egri diákok vagy Krúdy Gyula A komáromi fiú és a
Csillag a Kárpátok felett című műve. Sebők Zsigmond híres mackótörténetei is e lap hasábjain
születtek, mint ahogyan Móra Ferenc Csili-Csala-Csalavári Csalavérje is. 1956. október 31-én az
Ifjúsági Könyvkiadó Forradalmi Tanácsa fontosnak tartotta a lap újraindítását – igaz, csupán
egyetlen szám egyetlen lap erejéig. Ezt követően csak 1989-ben éledhetett újra, Pósa Zoltán
közreműködésével. Beköszöntőjében ezt olvassuk: “... Az én újságom a Móra Könyvklub lapja,
így vagy úgy, elsősorban (de nem kizárólag) könyvekkel, ismeretterjesztő és szépirodalmi
alkotásokkal, az olvasási kultúrával szeretnénk foglalkozni. Vagyis olvasnivalót kínálunk és
ajánlunk a sokat és rendszeresen olvasó gyerekeknek, tájékoztatjuk őket az újdonságokról, hiszen
ők annál sokkal többet és többfélét akarnak, mint ami és amennyi a mi lapunkban elfér. Az ilyen
vagy olyan oknál fogva kezdő olvasókat pedig olvasásra buzdítjuk, segítünk nekik elindulni, de
magunkkal hurcolni semmiképpen sem akarjuk őket... Az egykori szerkesztők nagyon fontosnak
tartották az eleven, közvetlen kapcsolatot olvasóikkal. Így aztán minden számban sok-sok
kíváncsi gyerek érdeklődő levelére válaszolhattak. Mi is értékes irodalommal, hasznos és érdekes
cikkekkel fogjuk megtölteni lapunkat, és leginkább abban szeretnénk Pósa Lajos és Benedek Elek
követői lenni, hogy népes olvasótábort szervezünk Az én újságom köré, akikkel szinte közösen
szerkesztjük. Örülnénk, ha már a következő számunkban beindíthatnánk a levelezési rovatot...”
Az Én Újságom hosszú élete 1889. december 15-étől 1944-ig tartott, majd ezt követően többször
is újraéledt egy-egy rövidebb időre, mint már említettem 1956-ban, 1989-ben, majd 1992-ben
történt megszűnése után 1995-ben ismét.
Ugyancsak legendás és hosszú életű ifjúsági lap volt a Regnum Marianum Egyesület által
közreadott Zászlónk, amelynek szerkesztői között Sík Sándor neve is szerepel. Talán köztudott,
és a közreadó egyesület, valamint Sík Sándor neve alapján is kitalálható, hogy elsősorban
keresztény, tanító, nevelő, irodalmi lapként jelent meg 1902-től 1948-ig kisebb megszakításokkal.
Hosszabb szünet után 1990-ben indult újra, ismét a Regnum Marianum közreadásában és Varga
Péter szerkesztésében.
Érdemes megemlékeznünk egy – a fentieknél kevésbé ismert, de szűkebb környezetében
jelentős szerepet vállaló – lapról is: a Moson megyében 1886 és 1917 között megjelent Őrangyal
címűről, amelyet a magyarkimlei római katolikus plébániahivatal keltett életre Gladich Pál
szerkesztésében. 31 éves fennállása alatt az ország szinte valamennyi régiójába, a határon túlra,
sőt – levelezési rovata tanúsága szerint – a tengeren túlra, Amerikába is eljutott “a gyermekek
barátja, tanítója és vezére”-ként.
Az Én Újságom szerkesztésében is tevékenyen részt vállaló Sebők Zsigmond 1909-ben új
lap szerkesztését vállalta magára. E lap, a Jó Pajtás, már igazi újság volt, amely lépést tartott a
közérdeklődést foglalkoztató eseményekkel is, így a gyerekek arról olvashattak a nekik szóló
lapban, amiről a felnőttek is beszéltek, például a kecskeméti földrengésről, Mikszáth Kálmán,
Gyulai Pál, Pósa Lajos haláláról, az 1912. évi olimpiáról. A lap népszerűségéhez hozzájárultak
állandó szereplői, Kujon és Kaján, a két bohóc, Csutora Jancsi, a leleményes huszárkáplár,
valamint a halhatatlan, Dörmögő Dömötör amely később, egy szintén jelentős gyermeklap
névadója lett. A világháború alatt lapjai tele vannak háborús történetekkel, hírekkel, képekkel,
amelyek gyakran az aktualitásra való törekvés túlzott megnyilvánulásai. 1925-ben szűnt meg.
Az első világháborút követő években ismét az erkölcsi nevelés került a gyermek- és ifjúsági
lapok célkitűzéseinek élére, amelyben jelentős szerepet töltött be Gombos Albin, Gombos
Albinné, Harangi László Harangi Lászlóné és lapjuk, a Kis Pajtás című heti-, majd havilap,
amely 1907-től 1944-ig folyamatosan megjelent. Ugyancsak közkedveltségnek örvendett a Képes
Krónika mellékleteként indult, majd önállósult Tündérvásár című gyermekújság 1925 és 1936
között. Ez utóbbi állandó kulcsszereplője Lekvár Peti volt, aki hamar a gyerekek kedvencévé vált.
A Tündérvásár népszerűsége a Jó Pajtáséval vetekedett. Szerkesztője Baranyai Lajos, majd 1926
áprilisától Margit néni, Altay Margit volt.
Szintén Jó Pajtás címen jelent meg, egy évtizeddel a fent említett megszűnése után, “A
magyar tanító írók gyermekújságja” alcímet viselő, Pista bácsi (Kerestély István) által
szerkesztett lap, amely 1935 és 1944 között nevelte, tanította kis olvasóit. Az amúgy elődjénél
kevésbé jelentős lap újdonságot is rejtett magában “A Jó Pajtás nyelviskolája” című rovatával.
Említésre méltó az Újvidéken 1955-től megjelenő Mézeskalács, valamint 1958-tól a Jópajtás c.
hetilap is. Mindkettő fontos küldetést teljesít. Jó szívvel vállalt feladatuk a magyar nyelv ápolása,
a magyar családok, a magyar gyerekek identitásának megőrzése. Azonos szerepet tölt be többek
között 1957-től kezdve Nagyváradon a Napsugár vagy az ifjabb évjáratú, 1991-es indulású
Tücsök Pozsonyban, a Cimbora pedig Sepsiszentgyörgyön vagy a Hírhozó Burgenlandban.
Valamennyi gyermekeknek szóló, határon túl megjelent és megjelenő újság felsorolása helyett
szeretném még megemlíteni a Barangoló című közép-európai gyermeklapot, amely “megjelenik
a Tücsök, Cserkész, Tábortűz (felvidéki gyermeklapok), a Bóbita, Irka (kárpátaljai
gyermeklapok), a Szivárvány, Napsugár, Szemfüles (erdélyi gyermeklapok), a Mézeskalács, a Jó
Pajtás (vajdasági gyermeklapok), valamint magyarországi gyermeklapok szerkesztőségeinek
közreműködésével.” Sajnos ez ma már múlt időben igaz, mivel ez a kitűnő, kedves és szép
lapocska 1993 novemberi indulását követően, 1996 májusában már el is köszönt kis olvasóitól.
Ez a példaértékű Kárpát-medencei összefogás, amely valóban élő kapcsolatot jelentett, nagyobb
figyelemre és támogatottságra is méltó lett volna.
A Pajtás újság már sokunk számára ismerős lehet, hiszen a II. világháborút követően,
1946-tól játszott jelentős szerepet, elsősorban a gyermekek ideológiai nevelésében, mint ahogyan
néhány évvel később, 1952-ben született laptársa, a Kisdobos is. Ez utóbbinak első felelős
szerkesztője volt Zelk Zoltán, akit e pozíciójában Gergely Márta követett. Mindkét lap viszonylag
hosszú életű volt, mert csak 1989-ben szűntek meg.
Ugyancsak ismerőse lehet az óvodáskorúaknak – és szüleiknek – az 1957-től a mai napig
folyamatosan megjelenő Dörmögő Dömötör, amely kedves és szép meséivel, verseivel,
rajzaival, rejtvényeivel és “foglalkoztatóival” rászolgál a népszerűségére.
Az olvasóvá válás, az irodalommal való kapcsolatteremtés folyamatában nélkülözhetetlenek az
irodalmi folyóiratok, a gyermekek számára készített irodalmi folyóiratok is. 1974-től van ilyen
folyóiratunk is, mégpedig a napjainkban is megjelenő szép szerény szegedi folyóirat, a
Kincskereső. Szerkesztőbizottságában Darvas József, Fábián Zoltán, Kováts Miklós, László
Gyula, Miklósvári Sándor, Szabó Ferenc és Tatay Sándor is tevékenykedett. Ez az újság jelenleg
Rigó Béla szerkesztésében fontos szerepet tölt be a gyermekirodalomban, az általános iskolás
korú gyerekek olvasóvá nevelésében. Az irodalomtanárok nélkülözhetetlen segítőt lelnek benne,
körülötte korábban komoly mozgalom is szerveződött. “A Kincskereső olyan tágas irodalmi
fészek, amely mértéktartóan, de helyet tud szorítani a kisebbeknek szóló gyermekköltészetnek is.
A folyóiratban lapozgató 8–10 évesekből így felnevelődhet a mindenkori olvasótábor
utánpótlása.” Színvonala tartósan magas, előfizetőinek száma ennek megfelelően tartósan
alacsony. Hogy miért?
Ha egy kicsit az egészen közelmúltra is visszatekintünk, sajnos észre kell vennünk, hogy
az 1980-as és még inkább a '90-es évektől nagy változásokon mentek át képeslapjaink, ezzel
együtt gyermeklapjaink is. A szórakoztatás központi szerepe, a profit-, az extraprofit- és a még
extrább profitszerzés leküzdhetetlen vágya nem hagyják nyom nélkül az újságkészítést, az
újságolvasást és természetesen ezen keresztül az emberi, a gyermeki kultúrát sem.
“A megritkult családi kommunikáció helyét fokozatosan elfoglalja a tömegkommunikáció,
amelynek az írott sajtó is része. Na nem főszereplője, hiszen a televízió és más audiovizuális
lehetőségek előrágott információkkal kétségkívül előnyt élveznek az alacsonyabb intellektusú
egyének, így természetesen a gyermekek többségének választásában is.
Az újságnak azonban vannak sajátos hatásai is. Például lapozása, olvasása a kétszemélyes
beszélgetés pótcselekvésének is felfogható. A gyermek nagyon vágyik a főszerepre, a lappal
pedig általában kettesben beszélget. Miért nevezem a gyermeklap olvasását beszélgetésnek? Mert
a jó gyermekújság nemcsak beszél, hanem kérdez is, válaszadásra és cselekvésre indít,
foglalkoztat. Hatalmas előnye még az is, hogy a kis olvasó akkor veszi kézbe, amikor akarja,
amikor kedve van hozzá, s olyan válogatásban, adagolásban, tempóban fogyasztja, ahogyan
megfelelő a számára.
Sajnos a mai gyermekfolyóiratokat áthatja és meghatározza az eladhatóság érdekében
tett színvonalbeli engedmények serege. “Így alapvető funkciójukat, hogy nívósan
tájékoztassanak, tanítsanak és szórakoztassanak, nem tudják betölteni.” – Ennek veszélyei,
következményei sajnos már nem ismeretlenek számunkra.
1986-ban a Kortárs című lapban cikksorozat jelent meg az akkori gyermekújságok helyzetéről,
sajátosságairól. Ebben Deme Tamás tollából megjelentek a leendő, a kívánatos, az “álombéli”
gyermekújság paraméterei:
“... milyen újságot csinálnék... magam, ha a mesebeli tündér megengedné...
Adjon a lap valóságismeretet, de röviden, szellemesen, tárgyszerűen.
Legfontosabbnak tartsa a képességeket fejlesztő gyakorlati ötleteket.
Mindenekelőtt szóljon a 8–10 éves korosztályhoz, mert nekik van a legnagyobb szükségük az
időben fejlesztésre.
Szóljon a gyerekhez, a tanáraihoz, a szülőhöz és a gyerekekre figyelő nyugdíjasokhoz is!
Mutassa be valamennyi kulturális terület gyerekeknek ajánlható alkotásaiból azt, amit
színvonalasnak tart.
Foglalkozzon az amatőrökkel, a kézműves tárgyformáló játékokkal, a fizikai és szellemi
önismerettel.
Ismertesse a haladó pedagógiai-művészeti újdonságokat, adjon fórumot, bemutatkozási
lehetőséget a gyerektehetségeknek.
Közöljön elméleti-kritikai oldalakat a tanároknak, szülőknek. Itt tömör értékelést találjanak a
gyermekirodalom, gyermekfilmek, rádiós és televíziós műsorok, gyermekszínjátszó és játszóházi
előadások, táncműsorok, táncházak, hangversenyek, kirándulási és túraajánlatok, tárgyi és
szellemi játékok, tudományos, szakmai, szakköri programok – gyerekeket érdekelhető –
legfrissebb műveiről, termékeiről.
Lényegi újítást vezessen be: ne csak felnőtt alkotóktól, hanem gyermek alkotóktól is közöljön!
Képet, írást, ötletet.
Próbálja megvalósítani az igazi utópiát. Igyekezzen minél szélesebb olvasóközönséget teremtve, a
lapot minél jobb minőségben s minél olcsóbban árusítani.
S végül, végiggondolván a mindenkori utópiák három lényegi összetevőjét és megvalósulási
szintjét, a kívánatost, a szükségest és a lehetségest: varázsoljon a tündér olyan gyermekújságot,
amelyben ez a három követelmény összeegyeztethető – mindannyiunk kultúrájának hasznára.”
Utópia? Tudjuk. Mint ahogyan az is köztudott, hogy “Isten malmai...” – Talán most! A 21. század
küszöbén, az új lapok törekvéseit szemügyre véve a szakember már lát némi esélyt egy újabb
korszakváltásra. Jó lenne, ha nem csalódna – nem csalódnánk!
8.3.Az erdélyi magyar gyermekirodalmi folyóiratok
A gyermekirodalom mindig szerves része volt az erdélyi magyar irodalmi

műveltségnek. Presztízsét még Benedek Elek és munkatársai alakították ki az 1922 és
1929 között megjelent Cimborával. A folyóiratot Kisbaconban szerkesztették,
Nagybányán nyomtatták és Szatmáron adták ki. A hét éves Cimbora a ritka kivételek
közé tartozott, ugyanis a Trianon utáni Erdélyben is különösen sok volt az éppen
beköszönő és máris búcsúzó lap. Kevés író neve forrott annyira össze az irodalmi
köztudatban egy újsággal, mint a Benedek Eleké a Cimborával. Tulajdonképpen
Szintimrei Jenő felkérésére vállalta a Cimbora szerkesztését. A folyóirat célja az irodalmi
és történelmi ,műveltség terjesztése s gyakorlati ismeretek átadása volt. A magyar iskolát
akarta pótolni a kisebbségi létben. A Cimbora nagyon szerény küllemmel volt sikeres és
pótolhatatlan.
Benedek Elek, akit „Elek nagyapó” néven is emlegetnek, nemcsak elismert és
pályakezdő költők, írók műveivel, hanem saját gyakorlatias leveleivel adott életre szóló
élményt és tartást a gyermekeknek, „unokáinak”. Közvetlen, családias hangon
gyermeklevelek ezreire válaszolt, tanácsot adott, buzdított, bátorított, a bajban
együttérzett. Nevelt gyermeket és szülőt egyaránt emberségre, hazaszeretetre. A folyóirat
címét máig őrzi az ismert televíziós gyermekműsor a Címbora.
1945 után a Dolgozó Nő gyermekmelléklete, a Kis Pajtás közöl először
gyermekirodalmat. 1957 januárjától ismét saját fórumhoz jut az erdélyi magyar
gyermekirodalom az 1957 óta folyamatosan megjelenő Napsugárral. Általa válik a
hatvanas-hetvenes években igazán életszerűvé az erdélyi gyermekirodalom.
Gyermektalálkozók, gyermekrajz-pályázatok, író-olvasó találkozók kerülnek
megrendezésre.
198o januárjában a Napsugár szerkesztősége az óvodások számára is indít lapot
Haza Solyai címmel, mely nevét a diktatúra kényszerítette a gyermeklapra. 1989-ben az
eredetileg javasolt Szivárvány címet kapja az irodalmi gyermeklap.
Az ismert erdélyi gyermekirodalmi folyóiartokon ( Szivárvány, Kispajtás,
Napsugár, Cimbora) kívül a napilapok is közölnek hetente vagy kéthetente úgynevezett
„gyermekoldalakat”.
Tulajdonképpen 199o-től az egész erdélyi magyar gyermekirodalom kezd
átértékelődni, egyrészt a produkció, másrészt a recepció felől. A gyermeirodalmi
alkotások a gyermeksajtó elvárásainak igyekleznek eleget tenni. A korábban
megfogalmazott kontemplatív irodalomszemléletről áttevődik a hangsúly az aktív
befogadásra, az irodalomnak személyes élményként való megélésére. A gyermekolvasó
már nem egyszerű fogyasztója, illetve befogadója a gyermekirodalomnak, hanem
társszerzője is. Végh Balázs Béla szerint: „A gyermekirodalom akkor éri el a célját, ha
azonosulni tud olvasójának tapasztalati, azaz játékvilágával, ha funkcionálisna is részévé
tud válni a kortárs gyermekkultúrának.”
Erdélyben a gyermekirodalom megőrzi és bővíti saját intézményeit. Vannak
folyóiratai, melyeket felkaroltak a könyvkiadók, a televízióban állandósultak a
gyermekelőadások, olyan szakkönyvek és tanulmányok jelentek meg, amelyek az erdélyi
magyar gyermeirodalommal, gyermeksajtóval is foglalkoznak. Például Kiss Judit:
Bevezetés a gyermekirodalomba című munkája.
8.4. A Napsugár és a Szivárvány című gyermekirodalmi folyóiratok keletkezésének

rövid története
A Napsugár és a Szivárvány erdélyi gyermekirodalmi folyóiratok. A Napsugár

tavaly ünnepelte 5o. Születésnapját, hiszen 1957 januárjában jelent meg Asztalos István
író, alapító, főszerkesztő irányításával. E folyóirat címzettjei az I-Iv osztályos gyerekek.
Később 198o-ban a Napsugár szerkesztősége akisgyermekek számára is lapot indított a
Haza Solymai címmel. E folyóirat 1989 decemberétől az eredetileg javasolt Szivárvány
címmel élt tovább.
A szerkesztőség székhelye Kolozsvár. A lap szerkesztőinek célja a kezdetektől
máig lényegében változatlan: az alapvető emberi értékek, a nemzeti önazonosságtudat és
a magyarság történelmi, művelődési hagyományainak szellemében nevelni a
gyermekeket.
Az alapító tagok között voltak Bajor Andor, Fodor Sándor, Méhes György,
Hervay Gizella, Tamás Mária írók, költők, Soó Zöld Margit és Kádár Tibor
képzőművészek.
Az elmúlt ötven év alatt a lap szerkesztői között találkozunk Kányádi Sándor,
Lászlóffy Aladár, Farkas János, Bálin Tibot, Jánky Béla, Koppándi Ágnes, Kádár János,
Németi Rudolf, Murádin Jenő, Venczel János, Zsigmond Emese, Müller Kati nevével.
Külső munkatársként dolgoztak a lapnak Szilágyi Domokos, Veress Zoltán, Sütő András,
Palocsay Zsigmond, Lászlóffy Csaba, Marton Lili és Majtényi Erik. Mai szerzők között
szderepelnek: Kovács András Ferenc, Visky András, Egyed Emese, Szántai János,
Jancsik Pál, Cseh Katalin és Mészely József és még sokan mások. A lap mostani
főszerkesztője Zsigmond Emese. Egykori és mai képzőművész munkatársak közül
megemlíthető Bene József, Andrási Zoltán, Cseh Gusztáv, Feszt László, Rusz Lívia,
Árkossy István, Kopacz Mária, Unipán Helga, Forró Ágnes, Székely Géza, Venczel
János.
1989 decemberéig a Napsugár és a Szivárvány című gyermeklapokat a Román
Kommunista Párt gyermekszervezete, a Pionírtanács adta ki. Ez tartalmilag szigorú
cenzúrát jelentett, anyagi szempontból viszont biztosított volt a gyermeklapok folyamatos
megjelenése.
199o-ben a Pionírtanácstól a Román Nemzeti Kiadó vette át a lapok kiadói jogát.
E nacionalista, állami kiadó szándéka az volt, hogy a tulajdonjogot fenntartva, az anyagi
támogatást teljességgel megvonva, a terjesztést szándékosan akadályozva a Napsugár és a
Szivárvány című folyóiratokat is, mint sok más magyar lapot zátonyra futtassa. Ez végül
is nem sikerült, mert az 1991-ben alakult Napsugár Kft átvette a két gyermeklap
terjesztését és fokozatosan az adminisztrálását is.
1996 júliusában sikerült a lapok kiadói jogát megvásárolni a Román Nemzeti
Kiadótól. Így sikerült nemcsak megmenteni a folyóiratkat, hanem elérni a Napsugár és a
Szivárvány történetének legnagyobb példányszámát: az 53 ezret. Ez messze a legnagyobb
példányszám a romániai magyar gyermeksajtó történetében, sőt magyarországi
viszonylatban is az elsők között áll. E példányszám értékelésénél azt is figyelembe kell
venni, hogy a gyermeklétszám 199o óta évről – évre sokat csökkent.
A Napsugárnak is voltak válságos pillanatai, de mégis 1957 óta egyetlen lapszám
sem maradt ki. A Napsugár Kft évente egy Műsorfüzetet és egy Vakációs Napsit jelentet
meg. Havonta 5oo-1ooo olvasói levelet kapnak, évente több száz jutalmat küldenek az
általuk meghírdetett pályázatok győzteseinek. Többek között a nyári vakáció idején
táborokat is szerveznek, ahová elsősorban az anyanyelv terén kimagasló eredményeket
felmutató diákokat várják.
Részban életrehívói, szerkesztői és terjesztői voltak a három évfolyamot megért
Kárpát-medencei magyar gyermeklapnak, a Barangoló”-nak.
Hatékonyan együttműködnek az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével,
közösen megszervezik a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő és a
Népmesemondó verseny országos döntőjét, a selejtező fordulókat a Napsugár „szólj
szám” nevű rovatában bonyolítják le.
A Napsugár és a Szivárvány tehát jelen van a hazai magyar gyermekkultúrában,
számít rá a tanügy, és tényezőként tartja számon a sajtó. A két lap a kereskedelmi
gyermekmagazinok özönében is megőrzi irodalmi értékhordozó jellegét.
8.5. A gyermek, a gyermekkönyv és az illusztráció
Az illusztráció elsődleges jelentése megvilágítani, megmagyarázni, példával vagy

képi ábrázolással szemléletessé tenni. Aszó másodlagos értelme utal az ékítés, díszítés
tartalomra. A két jelentés együtt fejezi ki azt az alkalmazott grafikai műfajt, amely
valamely szöveg művészi képekkel történő díszítését, kiegészítését valósítja meg. A
gyermekkönyvek illusztrálásában az ember művészi megnyilatkozásának az ábrázoló – és
a kifejezőművészete is jelen van.
Az illusztráció érthetővé sé szemléletessé teszi a szövegvilág tartalmát, s
ugyanakkor növeli a művészi alkotás keltette esztétikai élményt. Funkciója attól függ,
hogy milyen szöveghez társul.Az illusztráció szerves tartozéka a könyvnek. Ha a képíró
és a szövegíró egyenrangú művész, jól kiegészíthetik és gazdagíthatják egymás
művészetét. Ezért nagyon fontos a jó illusztrátor. Aszöveg általában előbb jön létre mint
a kép, tökéletes megoldásnak talán mégis az tűnik, ha az író és az illusztrátor, illetve a
nyomdász együtt dolgoznak.
Komáromi Gabriella a gyermekkönyv-illusztrációk három fajtáját különbözteti
meg: 1. a nyersfordításhoz hasonló képi megelevenítést ( ebben az esetben az
illusztrátornak elsősorban értelmező szerepe van)
2. a gyermekvilághoz alkalmazkodó, a naivitásra tudatosan törekvő, hangulatos
képek sora ( a gyermek olvasó képzeletére hangolódik a művész,
egyszerűsít,kicsit torzít, színei élénkek)
3. tartalmi és hangulati rokonságot magán viselő illusztráció ( szöveg és kép
harmonikus együttélése)
Az illusztráció bemutatott három típusa között kissé elmosódnak a határvonalak. Az
egyes alkotókat nem is lehet egyértelműen egyik vagy másik kategóriába
sorolni,beszorítani. Annyi azonban biztos, hogy az iloluszstrációt a könyvegész részeként
kell értékelni, és mindig a szöveghez való szorosabb vagy lazább kapcsolódása, valamint
a képi kifejezés művészi színvonala alapján ítélhetjük meg.
Az illusztrátor lehet művész: grafikus, festő. ( pl. Kondor Lajos, Róna Emy,
Szántó Piroska, Reich Károly, Vida Győző, Deák Ferenc stb.) Az illusztrátor lehet maga
a szerző: az író vagy a költő (pl. Karel Capek, Jean Webser, Lesznai Anna stb). A szerző
és az illusztrátor néha szimbiózisban él, elválaszthatatlan szerzőpárossá válik ( pl A.
Milne, a Micimackó írója és a könyv illusztrátora, Janikovszky Éva és Réber László) De
lehet az illusztrátor maga a gyermek is. A gyermekkönyvekben jelen vannak mindazok a
technikai megoldások, amelyeket a grafika az adott korban általában alkalmaz:
rézmetszetek, fametszetek, tusrajzok, bábok fotói, régi fényképek másolatai, képsorok
stb.
A legtöbb gyermek számára az első művészi élményt a képeskönyvek és a
mesekönyvek világa jelenti, ezért tulajdonítunk olyan nagy fontosságot az
illusztrációnak. A gyermek a könyvvvel való ismerkedést a képeskönyv nézegetésével
kezdi. Óvodás kora előtt már nézegeti a képeket, felfedez egy-egy ismert tárgyat és ez a
felismerés örömöt kelt benne. Ebben a korszakban még az ábrázolóművészeten van a
hangsúly. (pl. Leporellók, lapozók, figuratív vagy plasztikus képeskönyvek). A gyermek
életkorának előrehaladásával egyidőben változik az illusztráció funkciója: az illusztrálás
kifejezőművészetté válik. Itt a kép elsősorban a szöveg irodalmi hatását szolgálja, de
sokszor pedagógiai és didaktikai funkciót is betölt. Fejleszti a gondolkodást, az esztétikai
érzéket, hat a személyiség fejlődésére. A gyermekek a felnőtteknél is élénkebben látják
azt, amit olvasnak. Az illusztrátornak erre a belső látásra, erre az őszinte nyitottságra kell
támaszkodnia.
8.6. Gyermekirodalom látványos feldolgozásban: filmvászon és képernyő
A huszadik század közepéig a gyermekirodalom úgy fejlődött, hogy egyre töben

olvasták. Mára azonban megváltozott a helyzet: a gyermekirodalom potenciális
olvasóinak mások a lehetőségei és mások a szokásai. Filmvásznon többnyire óriási
reklámmal ellátott kommersz látványtermékeket látnak, a képernyőn a mindennapos
csatornaprogramok kínálják a vég nélkül rágható szellemi rágógumit. A jelenlegi helyzet
tehát nem kedvez a kulturális értéknek a kommersszel szemben. A jelenlegi
finanszírozási rendszer sem segíti a kulturális értékek létrehozását. Verset minimális
költséggel lehet írni, egy láthatóan igénytelen szappanoperának is percenként több ezer
dollár az előállítási költsége. Egy jó minőségi rajzfilmé pedig ennek a többszöröse.
A magyar filjátszás 1945 után indult fejlődésnek: első magyar filmalkotás éppen
egy világhírű gyermekfilm volt : Valahol Európában (Radványi Géza rendezésében).Az
ötvenes években is ügyeltek arra, hogy legyen egy-egy gyermekfilm a felnőtteknek szánt
alkotások között. Ezek nem képviseltek nagy értéket, de néha a sikeres színészi alakítás
emlékezetessé tette a filmet. Első igényesebb ifjúsági filmünket Karinthy Tanár úr kérem
című műve alapján készítette el Mamcserov Frigyes. A Pál utcai fiúkat 1969-ben
rendezte meg Fábry Zoltán, az Egri csillagokat 1968-ban Várkonyi Zoltán, a Légy jó
mindhalálig című filmet pedig 196o-ban rendezte Ranóti László. Még ennél is
fontosabbak számunkra azok a filmek, amelyek a kortárs magyar irodalmat
népszerűsítették vagy éppen inspirálták. Mándy Iván művei közül Várkonyi Zoltán
rendezésében került filmvászonra a Csutak és szürke ló, Palásthy György rendezte
Janikovszky Éva írásából az Égig érő fűt, a Csukás István regénye alapján készült
Keménykalap és krumpliorr pedig Bácskai Lauró István műve, Zsurzs Éva rendezte
Szabó Magda Abigél című regényének filmváltozatát. A korosztályi kérdésekben
érthetően bizonytalan statisztikák körülbelül hatvan egész estét betöltő gyermekfilmről
tudnak, ebből több mint tíz kapott különböző díjakat valamilyen nemzetközi fesztiválon.
Ahogy az ifjúsági irodalomnak a játékfilm a megfelelője, úgy a kisgyerekek
meséskönyveinek az animációs film. A szakirodalom megkülönbözteti a rajz- és
tárgyanimációt. Az utóbbit szoktuk bábfilmnek is nevezni. A két műfaj között a rajzfilm
a drágább és ezért az előkelőbb. Itt ugyanis minden kockát külön meg kell rajzolni vagy
legalábbis rajzolni kell rajta valamit, míg a bábfilmet csak be kell állítani a kockánként
történő fényképezéshez.
A magyar animációs filmművészet gyökerei messzire nyúlnak vissza. Botnyik
Sándor, aki emigrációból tért haza Magyarországra, 1928-ban nyitotta meg saját
reklámművészeti iskoláját. Tanítványai között ott van Halász Jánoös, Vásárhelyi Viktor,
Szénásy György, Kassovitz Félix, Macskássy Gyula. Halász János és Vásárhelyi Viktor
világkarriert fut be.(Vasarely lesz Vásárhelyiből, Halász pedig a világhírű Halas and
Batchelor rajzfilmvállalat megalapítója). Ők készítik el az egész estés angol rajzfilmet
Orwell regényéből, az Állatok farmjából 1954-ben. A többiek Magyarországon maradnak
és Macskássy vezetésével reklámfilmstúdiót hoznak létre. Macskássy tanítványa volt a
magyar gyermekfilm egyik legjellegzetsebb alkotója Dargay Attila. A gyermekek között
népszerűségét olyan filmekkel alapozta meg, mint a Lúdas Matyi (1976) és a Vuk (1981).
Dargay elsősorban állatfiguráiban utolérhetelen. Nepp József elsősorban a felnőttek
számára készült Gusztáv-sorozat megalkotójaként szerzett ismertséget, de nevéhez
fűződik a Mézga család című film megrendezése is.
Nem rendezett nagyjátékfilmet, viszont alig több mint egyperces rajzfilmjével, a
Léggyel megszerezte az első Oscar-díjat a magyar filmgyártásnak Rófusz Ferenc.
Ugyancsak majdnem minden nemzetközi díjat megnyert már a bábfilmes Czakó Ferenc.
Kiemelkedő alakja a magyar animációs filmnek a gyerekek számára elsősorban
háttérfestőként dolgozó Orosz István, és nem lehet kihagyni a felsorolásból a magyar
bábfilm egyik legeredetibb stílusú alkotóját, Foky Ottót sem.
A magyar filmgyártás tendenciáit figyelve megállapíthatjuk, hogy a jelenlegi
filmgyrátsá nem a gyermekfilmnek, gyermekkultúrának kedvez. Korunkat két kultúra
harca jellemzi: a sokszorosított írott szó művészetének helyére az elektronikus
világrendszer lép. Ez önmagában nem jelent végpusztulást. Egyszerűen új korszak, új
lehetőségekkel és veszélyekkel. Tudomásul kell vennünk a kulturális élmények
forrásainak rohamos gyarapodását, ezzel hétköznapivá válását. Ami pedig az irodalmat
illeti, el kell fogadnunk, hogy értékeink túlnyomó része nem közvetlen formában
olvasmányként jut el a közönséghez, hanem különböző feldolgozáskban.
Fealadatok:
1. Milyen illusztrációs technikákat ismer? Sorolja fel őket és keressen példát
a szakirodalom felhasználásával!
2. Hasonlítsa össze az azonos témáról készült különböző illusztrációkat! (pl
Benedek Elek meséihez, Weöres Sándor veseihez készült illusztrációkat)
3. Tanulmányozza a fejezetben említett művek illusztrációit, s formáljon
véleményt a szöveg és kép kapcsolatáról!
4. Készítsen saját illusztrációt egy választott gyermekverskötethez!
5. Milyen különbségeket fedez fel a Pál utcai fiúk című ifjúsági regény és
ennek filváltozata között.
6. Mutasson be egy bábfilmet, amelyet napjainkban mutatnak a televízió
képernyőjén!
Tájékoztató irodalom
1 Soponyai Rita: Tallózás régi gyermekújságokban = Múzeumi Kutatások Bács-Kiskun

Megyében. 1990. Megj. 1992. 221. p.
2 Szilágyi Ferencz: Szülékhez és Tanitókhoz. = Magyar Gyermekbarát. 1843. 1. f. év jan./jún.
[3]. p.
3 Tóth József: Ifjusági lapirodalmunk 1848 után. I. = Figyelő. 1875. Febr. 28. 5. évf. 9. sz. 97. p.
4 Előfizetési felhivás “A Méhecske” cimü ifjusági hetilap, második félévi folyamára = Méhecske.
1868. jún. 21. 1. évf. 30. sz.
5 Forgó János: A gyermekről = Magyarország és a Nagy Világ. 1872. máj. 5. 8. évf. 18. sz. 208.
p.
6 Uo.
7 Kis Lap. 1871. Első kötet. 1–26. füz.
8 A “Kis tükör” olvasóihoz = Kis Tükör. 1871. april 2. 1. évf. 1. sz.
9 Tóth József: Ifjusági lapirodalmunk 1848 után. II. = Figyelő. 1875. mártius 7. 5. évf. 10. sz.
110. p.
10 Csik János: A gyermeklapok = Néptanítók Lapja. 1886. decz. 18. 19. évf. 101. sz. 801–802. p.
11 Váczy István: A gyermeklapok-ról = Népnevelő. 1898. máj. 22. 4. évf. 21. sz. 171. p.
12 Gárdonyi József: Az Én Újságom születése = Magyar Gyermeknevelés. 1939. máj. 206. p.
13 Pósa Lajos: Hogy kell írni a gyermekeknek? = Magyar Salon. 1890. XII. 138. p.
14 Gárdonyi Géza: Gyermekek költője. In. Tíz esztendő. Emléklapok Az Én Újságom tízéves
fennállása alkalmából. Singer és Wolfner, Bp., 1900. 8–9. p.
15 Balogh Lídia: Pósa bácsi postája = Iskolakultúra. 9. 1999. 12. 103. p.
16 Kedves barátom! = Az én újságom. 1989. okt. 1. évf. 1. sz. 2. p.
17 Horváth József: Őrangyal. Egy katolikus gyermekújság a századfordulón = Kisalföldi
Könyvtáros. 1993. 2. 17. p.
18 Czirba Zsuzsa: Kincskereső – irodalmi gyermekfolyóirat. I.rész = Hajdú-Bihar Megyei
Könyvtári Téka. 1992. 1. 61. p.
19 Lévay Erzsébet: Gyermekújság. Nyelv. Hagyomány = Somogyi Kultúra. 1995. 3. 48. p.
20 Deme Tamás: A szüzességét vesztett gyermeksajtó = Kortárs. 1986. máj. 30. évf. 5. sz. 146–
147. p.

Magyar Irodalom Es Gyermekirodalom

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Magyar Irodalom Es Gyermekirodalom

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Babeş – Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Pszichológia és Neveléstudományok Kar

Universitatea „Babeş-Bolyai” Cluj-Napoca

Literatura maghiara si literatura pentru copii

Syllabus pentru IDD, semestrul 4.

Pszichológia és Neveléstudományok Kar

Tanító- és Óvodapedagógusképző Kar

A tantárgy neve: Magyar irodalom és gyermekirodalom. A mesélés technikái

Helyszín: A Pszichológia és neveléstudományok Kar épülete

Órarend: hétfő 10-12 (előadás), 12-16 (szeminárium)

I. Az előadás és a szeminárium tituláris oktatója:

Név, tudományos fokozat: Demény Piroska , PhD

Elérhetőség: e-mail cím d_piroska@ yahoo.com, telefonszám: 0745-233312

Fogadási óra:kedd: 8-12

II. A tantárgy leírása:

1. A magyar irodalom, gyermekirodalom ismerete, tudatos szövegolvasó és

A fejlesztési követelmények a hallgatók irodalmi és önálló problémamegoldó

A syllabus a szövegolvasás képességének elmélyítése, az olvasói szerep

Az első tanulási egység az irodalmi és nem irodalmi kommunikáció kérdéseit

Az ötödik és a hatodik egység a gyermekirodalom fogalmát értelmezi, taglalja a

A syllabus a líceumi tanulmányok során megszerzett ismeretkészletet rendszerezi,

• A magyar irodalom és gyermekirodalom ismerete

• oktatási módszerek: előadás, interaktív oktatási módszerek, csoportmunka,

Magyar irodalom és gyermekirodalom

• Irodalmi és nem irodalmi kommunikáció

• A népi gyermeklíra (mondókák, játékversek, kiszámolók)

• A dal. Petőfi Sándor, Gyulai Pál, Pósa Lajos, Weöres Sándor,

Követelmény: szerzőnként két mű alapos ismerete.

III. Epikai műfajok:

Követelmény: szerzőnként egy mű alapos ismerete.

4.1.2. A gyermekirodalom sajátosságai

4.1.3. A gyermekirodalom forrásai és rétegei

4.1.4. A gyermekirodalom műfajai

5.1.1. A magyar gyermekirodalom kezdetei

(Bornemisza Péter, Gyergyai Albert, Ilosvai Selymes Péter)

5.1. 2. A klasszikus magyar gyermekirodalom

Ferenc, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Szabó Lőrinc, József Attila)

5.1. 3. Az erdélyi magyar gyermekirodalom a két világháború között

5.1.3.1. Benedek Elek gyermekirodalmi kánonja

5.1.3. 2. Gyermekirodalom a Cimborában

VI.. A modern magyar gyermekirodalom

6.1 Nemes Nagy Ágnes

6.2. Weöres Sándor

6.3. Kányádi Sándor

VII.. A modern magyar gyermekirodalom

7..1. Fekete István

7.2. Lázár Ervin

7.3. Fodor Sándor

VIII.. A modern magyar gyermekirodalom

8.1. Szilágyi Domokos

8.2. Markó Béla

8.3. Ferenczes István

8.4. Kovács András Ferenc

IX.. A mesélés technikái és a dramatizálás alapelemei

9.1 A mesemondás beszédművelési szempontjai

9.2.. A drámajáték szerepe a mesemondásban

10.4. Gyermekirodalom látványos feldolgozásban: filmvászon és képernyő

III. Kötelező könyvészet:

IV. A tantárgy oktatási folyamatában használt eszköztár:

• szakirodalom, számítógép, vetítő, Powerpoint prezentáció, oktatási filmek

V. Részfelmérések és találkozások terve:

1.1. Irodalomelméleti alapfogalmak

1.1. 1. A tanulási egység követelményei

1. 2. Irodalmi és nem irodalmi kommunikáció