Scribd Logo
Upload

Welcome to Scribd!

  • Őszi Mese Zelk Zoltán

    Uploaded by

    Sebestyén Ágnes
    759 views1 page
    Zelk Zoltán: Őszi mese Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel. – Miért nem hintázol velem? – kérdezte a szellőcske. – Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást! A falevél erre sírva fakadt. – Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne! A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé. Nem baj, ha meghalok – gondolta – úgysem ér már semmit az életem. De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta: – Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk? De a falevél bizony nem tudta. Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz. – Ott van a kismadár – ujjongott a falevél, – akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni! Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog. – Menjünk utánuk – könyörgött a falevél. A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt. – Most már boldog vagyok – sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.

    Copyright

    © © All Rights Reserved

    Available Formats

    DOC, PDF, TXT or read online from Scribd

    Did you find this document useful?

    Is this content inappropriate?

    Report this Document
    Zelk Zoltán: Őszi mese Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel. – Miért nem hintázol velem? – kérdezte a szellőcske. – Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást! A falevél erre sírva fakadt. – Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne! A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé. Nem baj, ha meghalok – gondolta – úgysem ér már semmit az életem. De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta: – Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk? De a falevél bizony nem tudta. Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz. – Ott van a kismadár – ujjongott a falevél, – akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni! Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog. – Menjünk utánuk – könyörgött a falevél. A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt. – Most már boldog vagyok – sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.

    Copyright:

    © All Rights Reserved
    Download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
    Flag for inappropriate content
    759 views1 page

    Őszi Mese Zelk Zoltán

    Uploaded by

    Sebestyén Ágnes
    Zelk Zoltán: Őszi mese Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel. – Miért nem hintázol velem? – kérdezte a szellőcske. – Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást! A falevél erre sírva fakadt. – Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne! A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé. Nem baj, ha meghalok – gondolta – úgysem ér már semmit az életem. De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta: – Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk? De a falevél bizony nem tudta. Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz. – Ott van a kismadár – ujjongott a falevél, – akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni! Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog. – Menjünk utánuk – könyörgött a falevél. A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt. – Most már boldog vagyok – sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.

    Copyright:

    © All Rights Reserved
    Download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
    Flag for inappropriate content
    of 1

    http://www.operencia.

    com/gyermekoldalak/magyar-irodalom/mesek-toertenetek/szimesek/308-zelk-zoltan-szi-mese

    Zelk Zoltn: szi mese


    Egy magas fa legfels gn lt a kis fale! l. "ostan#an nagyon szomor$ !olt. %i#a &'tt &tszani hozz a szell( csak nem !id)lt fel. * "i rt nem hintzol !elem+ * k rdezte a szellcske. * ,ttam( most mindig egy kismadrral #esz lgetsz. -gyan( mennyi!el m)latsgosa## nlamnl+ .o( de tallok n is ms pa&tst/ 0 fale! l erre s1r!a fakadt. * .e #nts( szellcske( t)dhatnd( mennyire szeretlek( s lthatod( milyen szomor$ lett a sorsom. 0zeltt reggelenk nt arany naps)gr#an f2r'dtem( s fecskesereg k'sz'nt'tt !idm &3 reggelt. "ost se naps)gr( se fecsk k. %o! lettek( mi rt hagytak el+ . zd az arcom( a nagy #natt3l eg szen meg'regedtem( mr rncos is( az escseppek naphosszat el2lhetnek #enne/ 0 szell megsa&nlta a fale!elet. "egsimogatta( !igasztalta( de az zokogott( hogy leszakadt az gr3l( s h)llt a f'ld fel . .em #a&( ha meghalok * gondolta * $gysem r mr semmit az letem. 4e a szell nem hagyta kis #art&t: szrnyra !ette( s azt mondta: * 5da !iszlek( aho! akarod/ "erre rep2l&2nk+ 4e a fale! l #izony nem t)dta. 6ppen akkor egy kismadr szllt a fra. 7sodlkozott( hogy nem tallta ott a fale!elet8 mskor mr messzirl integetett neki( alig !rta( milyen h1reket hoz. * 5tt !an a kismadr * )&&ongott a fale! l( * aki!el #esz lgetni lttl. meg1g rte( hogy h1rt hoz a fecsk krl( taln mr t)d&a is( merre kell )tn)k menni/ 5darep2ltek ht hozz. 0 kismadr elmondta( hogy egyik pa&tsa ltta( mikor a fecsk k 'sszegy9ltek s elhatroztk( hogy itt hagy&k ezt a !id ket( s elind)lnak tengerent$lra. 0zt #esz lt k: ott mindig aranyos naps)gr ragyog. * "en&2nk )tn)k * k'ny'rg'tt a fale! l. 0 szell nem k rette magt. :zlltak hegyen-!'lgy'n( erdk'n( mezk'n( m1g csak a tengerhez nem rtek. 0zon is tszlltak( mikor egy fecske s)hant el mellett2k. ;'gt'n szre!ette a kis fale!elet( aki t'## trs!al egy2tt olyan ked!es hzigazd&a !olt. <r'm #en gyorsan 'sszeh1!ta a fecsk ket8 de mire oda rtek( a fale! l mr nagyon fradt !olt. 0 fecsk k sz pen rtett k a csillog3 tenger htra. 5tt him#l3dzott a ragyog3 naps2t s#en. 0 fecsk k nekeltek( a naps)gr mosolygott( a szell d)r)zsolt. * "ost mr #oldog !agyok * s3ha&totta a kis fale! l( aztn lom#a ringatta a tenger. ;ead more: http://www.operencia.com/gyermekoldalak/magyar-irodalom/mesektoertenetek/szi-mesek/308-zelk-zoltan-szi-mese=i>zz?@5l7AByt

    You might also like