A KVNCSI HPELYHEK

A nap ppen lement, mikor az erd felett elkezdett esni a h. - No, any - mondta varj ap a felesgnek a nyrfahegyben -, azt hiszem, holnap fehr abrosznl esszk az egrpecsenyt. Nemsokra a bzamezk fltt kezdtek tncolni a hpihk. - Gyertek, gyertek - csalogattk ket a szntfldek -, j m a vetsnek a j puha h. Az tart meleget a bzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a fldben. A falu mr rg elcsendesedett, mire a hfelhk odartek flje. - No, ezt a falut megtrfljuk - mondtk a hpelyhek. - Reggel maga se ismer magra, olyan fehrre meszeljk mg a hztetket is. Voltak kvncsi hpelyhek is. Messze az g aljn nagy vilgossg ltszott. Ott a vros lmpi vilgtottak, s ezek a kvncsi hpelyhek a vrost akartk ltni. - Majd megltjtok, hogy megbecslnek ott minket - mondtk a falura, mezre hull testvreiknek. - Mg szkkel is megknlnak, taln hintba is ltetnek. Azzal a kvncsi hpelyhek elszlltak a vros fl, s ott lehullottak a hztetkre, az utckra, a terekre. Alig vrtk a reggelt, hogy sztnzzenek a vrosban. De mire kireggeledett, akkorra a hpelyheknek beesteledett. Jttek a hhny munksok, megknltk a havat seprvel s lapttal. Aztn raksra raktk, gy hordtk ki a vrosbl. Lekotortk a havat a tetkrl is, s elsrosodva vittk a tbbi utn. Mire delet harangoztak, locspocs lett a vrosi hbl, gy jrtk meg a kvncsi hpelyhek! Az erdk, mezk hava pedig tavaszig megmaradt ragyog fehren.