Adventi

mesenapt
ár
 December 1.

B. Radó Lili : Három fenyőfa

Három fenyőfa állt egy dombtetőn. A legnagyobbik fa szép és egyenes volt,

erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő volt nem olyan terebélyes, de
napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon
kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a
kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony
közeledett.
- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának ! - sóhajtott a
Legnagyobb fenyő.
- Bárcsak engem vinne ! - mondta a Kisebbik fenyő.
- Bárcsak engem választana ! - kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért
nem tudott repülni.
- Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ? - szólította meg
félénken a kismadár a fát.
- Nem lehet ! - mondta a Legnagyobb fenyő- Nem használhatok madarakat az
ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.
- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is
válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.
- Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között ? -
kérdezte.
- Nem ! - felelte a Kisebbik fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az
ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között ? - kérdezte.
- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen
hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt.
Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A
hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a
Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik
Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép,
kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi
gyermek számára...
- Vigyél engem ! - kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
- Engem vígy ! - ágaskodott a Kisebbik fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
- Te nem szeretnél eljönni ? - kérdezte tőle a Télapó.
- Dehogynem ! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell
maradnom , hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon ! Téged
viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt
megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a
kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös
csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...
 December 2.

Nyuszi gyerekek és az első hó

Hol volt , hol nem volt, volt egyszer egy kerek erdő ,kerekerdő közepén egy
kicsike házikó abban lakott nyuszi mama és a 3 picike kis nyulacskája.
Nyuszi mama épp varrogatta a nyulacskák téli bundácskáját, közben
énekelgetett a kis nyuszikáknak,akik ott játszottak
körülötte,fogócskáztak,bújócskáztak. Aztán elő vették a mesekönyveket és
nézegették a szebbnél szebb képeket.
Egyszer csak megkordult a nyulacskák pocakja.
- Nyuszi mama készíts nekünk, tejbegríz, éhesek vagyunk!
- Jól van nyulacskáim, ti mossatok kezet addig én elkészítem a finom édes
tejbegrízt!
Nyúl anyó hozzáfogott a főzéshez, mikorra a nyulacskák asztalhoz ültek már ott
gőzölgött a finom tejbegríz. A nyuszi gyerekek csak úgy kanalazták a finom
csemegét. Észre sem vették hogy közben elkezdett hullani a hó. Mindent
beborított , a bokrokat a fákat.
Mikor elfogyott a tejbegríz,az egyik nyulacska kikukkantott az ablakon.
- Nézzétek nyúlanyó mennyi finom tejbegrízt főzött! Odakinn minden tiszta
tejbegríz!!
- Szaladjunk ki gyorsan,együk meg mind az egészet! - mondták a testvérei.
És máris kiszaladtak a jó meleg szobából.
Beleharaptak a hóba,de el is kezdtek prüszkölni :
- De hiszen ez hideg! Brrr!
- Nem is édes!Brr!
- Ez nem is tejbegríz! -Szomorodtak el a nyulacskák.
- Kérdezzük meg Nyúlanyót!
Nyúlanyó ekkorra kiért a házból. -Kicsikéim ez bizony nem tejbegríz, hanem ez
a HÓ!!
A kisnyulakra ráadta a jó meleg bundácskákat, és megmutatta a nekik, hogyan
lehet hóembert építeni.
És sokáig hancúroztak a friss puha hóban.
Itt a vége fuss el véle...

December 3.

A hóember orra

Sok hó esett. A gyerekek alig várták, hogy kimehessenek játszani a finom puha
hóba. Ebéd után, az utca valamennyi gyereke, kinn hancúrozott az udvaron.
Szánkóztak, hógolyóztak, csak úgy röpültek a hógolyók.
Egyszer az egyik gyerek kitalálta: - Építsünk hóembert!
A sok kisfiú, és kislány hozzálátott a hóember építéséhez. Csak úgy gurították az
egyre nagyobbra gömbölyödő hógolyókat. Hamarosan el is készült a hóember.
Szénből lett az szeme, szája, és kabátján a gombjai. Került egy szép piros lábas
is, ebből lett a kalapja. Az orrának pedig egy hatalmas répát tettek.
Hamarosan este lett, a gyerekek hazamentek,a hóember pedig ott maradt
egyedül.
A nagy csendben egyszer csak valami motozást hallott. Egy éhes kis nyulacska
jött elő a havas bokrok közül.
- Nini egy szép répa!- mondta és ugrott egy nagyot,és lekapta a hóember répa
orrát .
Jóízűen megeszegette,és futott haza a nyuszi házba.
Másnap a gyerekek nagyon csodálkoztak, hova lett a hóember orra?
Kerestek egy szép kerek krumplit azt rakták a hóember orrának.
Este mikor hazamentek a gyerekek, elcsöndesedett minden,a hóember újra
neszezést hallott. Hát egy vadmalacka kocogott elő a fák mögül.
Kiszimatolta a finom édeskrumpli illatát. Fölágaskodott és óvatosan elvette a
krumplit, megeszegette és futott haza az erdőbe.
Másnap reggel a gyerekek nagyot néztek: - Hová lett a hóember orra?
A gyerekek kitaláltak egy ravasz dolgot, kerestek egy szép nagy piros csípős
paprikát,azt rakták a hóember orrának. Nem is vitte senki.
Egész télen vígan állt a hóember, büszke volt a paprika orrára.

December 4.

Cinca Katica: December

Billeg-ballag December,
sóhajtva meg-meg áll.
Köszönti egy hóember,
vidáman szalutál.

Rámosolyog December,
s megy tovább sietve,
várja őt a sok ember,
készülnek ünnepre.
 Nagy csodát hoz December,
úgy hívják, Karácsony.
Fényt áraszt a szívekbe,
gyertyát gyújt a faágon.

Kedves, öreg December,

olyan régen várlak,
pihenj meg egy keveset,
melegedj meg nálam.

December 5.

A mikulás leves.

Hol volt hol nem volt egyszer egy nagy nagy kerek erdő.
Ebben az erdőben lakott egy picike kis nyulacska.
Előbújt a nyuszi fészekből, és eleség után indult az erdőbe, mert csak pár
káposzta levele volt otthon. A nagy hóban kapirgált, keresgélt szimatolt. De
ahelyett, hogy finom répa ,vagy szénaillatot érzett volna ,füst szagát érezte.
- Jajj, csak nem tűz van az erdőben?- ijedt meg a nyuszika.
Futott arra ahonnét a füst szagát érezte. Szerencsére nem égett az erdő, hanem a
tisztás közepén barna mackó serénykedett. Eltakarította a havat, és épp
vastagabb ágakat rakott a pislákoló tűzre. A nyuszika közelebb ment,és
kíváncsian kérdezte a mackót.
- Miért gyújtottál tüzet macika?
- Mert, ma este érkezik a mikulás! Bizonyára fázik a nagy hidegben, a tűznél
megmelegítheti majd a kezét. És készítünk neki finom mikulás levest is. Finom
forró levessel kedveskedünk a Mikulásnak!
- Én is hozok a mikulás levesbe egy kis káposzta levelet!
- Jól van nyuszika, útközben szólj az egérkének,a mókuskának és az őzikének ők
is jöjjenek el együtt várjuk a ma este a Mikulást.
Jó! De a kis rókának,és a kis farkasnak ne szóljunk,mert ők nem tudnak hozni
semmit a Mikulás levesbe.
- De Őket is elhívjuk, mert ma együtt szeretetben várjuk a Mikulást!
Kis idő múlva, nagy sürgés-forgás volt a tisztáson. Illatozott a Mikulás leves.
A kis mókus fenyőmagot, az egérke búzát, az őzike karalábét hozott a levesbe.
A kis róka és a kisfarkas tűzifát gyűjtögettek az erdőben.
Mikorra elkészült a leves, besötétedett. Körül ülték a tüzet és halkan énekeltek,
várták a Mikulást.
Egyszer aztán csilingelő kis csengő szólalt meg mögöttük. A Mikulás érkezett
hozzájuk.
Nagyörömmel fogadták közel ültették a pattogó tűzhöz, hogy megmelegíthesse a
kezét, és a finom Mikuláslevessel kínálták a vendéget.
A Mikulás bácsi, hálából sok ajándékkal kedveskedett a kis állatoknak,majd
elköszönt hiszen sok kis gyerek várta az ajándékot.
Az erdő lakói sokáig integettek a Mikulásnak. Késő estig együtt ültek a tűz
körül,szeretetben békességben...

December 6.

A lyukas puttony.

Katika nagycsoportos óvódás, mikulás napján anyukája elküldte a boltba. Mert a

süteményhez finom csokoládéra volt szüksége.
Katika vidáman sétálgatott a csokoládéval a havas utcán.
Egyszer csak mit látott, egy szép kis csomagocska hevert a hóban .
Ahogy tovább lépett még egy csomag ,aztán még egy és még egy.
Mindet felszedegette,és kíváncsian kutatta ki az, aki elveszíthette ezeket az
ajándékokat. Mikor befordult a sarkon látta , hogy a Mikulás ballag az úton és a
zsákjából potyognak a csomagocskák.
- Mikulás bácsi tessék várni, a zsákja kiszakadt. Kipotyognak a játékok!
- Nahát tényleg!-mondta a mikulás. - Az egérkék kirághatták tavaly óta,de jó
hogy ilyen ügyes kislány vagy és figyelmeztettél!
- Tessék eljönni, hozzánk anyukám megvarrja a Mikulás bácsi zsákját, én addig
készítek egy finom teát.
Katika anyukája gyorsan megvarrta az elszakadt puttonyt, addig a Mikulás
megiszogatta a finom teát.
Megköszönte a segítséget, és vidáman integetett Katikának.
Katika ekkor nézett csak nagyot, mert az ablak ahonnan a mikulásnak integetett
telis-tele volt ajándékkal.
Hogy mikor tette oda a Mikulás?? Nem tudni!

December 7.

Télapó kesztyűje

Hol volt, hol nem volt egyszer egy ugrifüles nyuszika.

Egy hideg téli napon sétálgatott az erdőben, ahogy ballag egyszer csak
valami fekete dolgot látott meg az ösvényen. Közelebb ment és
megszemlélte mi az .
- Valami szőrös ,és fekete!
Jobban szemügyre vette, és akkor látta, hogy nem volt az más, mint egy
kesztyű.
- Nohát egy kesztyű! Ugyan ki veszíthette el?!
- Én tudom! A Mikulás járt erre, bizonyára Ő hagyhatta el. - kiáltott le a
fáról a szarka.
- Szegény Mikulás kesztyű nélkül,a nagy hidegben nem tudja elvinni az
ajándékokat a gyerekeknek.
Majd én elviszem neki! - mondta a nyulacska.
De az erdőn keresztül vezet az út is a Mikulás házához, és az erdőben ott
lakik a róka, és a farkas is.
- Jajj azoktól én nagyon félek!
- Egyet se búsulj Füleském, súgok neked egy varázsigét ha ezt
elmondod,és bukfencelsz egyet azzá változol amivé csak akarsz.
- Jól jegyezd meg!- Béka lába,egér farka,kutya szőre tarka-barka ,illa-
berek, nádak-erek,- itt most azt mond amivé változni szeretnél-,és ne
feledd a bukfencet!!
- Köszönöm szarka néni! Már indulok is! Nem felejtem a bukfencet!
A nyuszika a kesztyűvel vidáman ballagott az erdőben.
A bokrok mögül egy éhes róka, figyelte a nyulacskát. - Nini egy jó kövér
nyuszika! Ha közelebb ér elkapom.
- Jajj, ott a róka! Látta meg a Rókát a nyulacska. Gyorsan átváltozom
farkassá.
- Béka-lába,egér-farka,kutya szőre, tarka-barka. Illa-berek nádak-erek,
én most ordas farkas legyek! -és egy nagyot bukfencelt, épp idejében mert
a róka ráugrott,beakarta kapni.
- Jajj, bocsánat farkas bácsi!- mondta a róka,mikor a farkassá változott
nyuszira ugrott. Ijedten iszkolt el az erdőbe.
A nyuszika elmondta a varázsigét, és visszaváltozva futott tovább az úton.
Amint tovább haladt egy farkas kukucskált ki a fák mögül.
- Nini, egy szép kövér nyulacska! Ha közelebb ér,elkapom!
- Jajj a fa mögül leselkedik egy farkas ,vette észre a nyulacska. Gyorsan
átváltozom medvévé!
- Béka lába ,egér farka,kutya szőre tarkabarka,illa-berek,nádak-erek,én
most tányértalpas mackó legyek! - És egy nagyot bukfencelt. Épp
idejében mert a farkas el akarta kapni.
- Jajj bocsánat,mackó bácsi! - mondta a medvévé változott nyulacskának
a farkas,és iszkolt vissza az erdőbe.
A nyuszika elmondta a varázsigét, és visszaváltozva futott ki az erdőből.
Hamarosan oda is ért a Mikulás házához, bekopogtatott.
- Mikulás bácsi elhoztam a kesztyűdet amit elhagytál az erdőben!
- Nahát, én már mindenütt kerestem!De bátor nyulacska vagy Füles!
Köszönöm!
- Most már elindulhatok a gyerekekhez!
- Füles, fogadd el ezt a finomságokkal teli csomagot,jótettedért!
És a Mikulás bácsi egy hatalmas csomagot adott Fülesnek, tele
édességgel.
A nyulacska megköszönte,és vidáman dalolva futott hazáig. Szerencsére
akkorra már a róka, és a farkas is otthon várta a Mikulást,így a nyuszika
hamar hazaért.
Vidáman énekelte a kedvenc dalát...Hull a pelyhes fehér hó....

December 8.

Benedek Elek – Az első karácsony

Ó, te édes, kis babácska,

Nézd, mit gondolt a mamácska!
Karácsonyfát gyújtott néked,
Reá rakott minden szépet,
Ragyogót,
Arany diót, mogyorót!

Tapsikolj a kezecskéddel,
Érezd meg a szívecskéddel:
Kis Jézuska kit megihlet,
Anyaszív gondol csak ilyet,
Ő, csak ő!
Senki más, csak ő, csak ő!

Édesanya karján ringó,

Drága kicsi rózsabimbó,
Tapsolsz, nevetsz, gőgicsélsz te,
Jézuskával így beszélsz te,
Ó de szép!
Nincs több ilyen szép beszéd!

December 9.

Egérke piros szegélyes kék kabátja

Nagyapónak volt egy picike, kis fekete kutyusa. Olyan picike volt,hogy nagyapó
Egérkének nevezte el.
Egérke kedvenc időtöltése az volt, amikor sétálni mentek az erdőbe. Ilyenkor
Egérke vígan szimatolt, a nyulacskák nyomát kereste.
Egyik alkalommal, addig szimatolt, hogy rátalált a nyulacskák
nyomára.,Befutott a bokrok közé,és bebujt a földalatti odúba, ahonnan a
nyulacskák illatát érezte.
Hangos ugatással haladt előre az alagútban.
Addig bújt előre, amíg egy nagy nyúl állta az útját.
Egérke csak egyre hangosabban ugatott. -Vaú-vaú mért nem szaladsz el előlem?
- Azért, mert nagyon picike vagy, és egyébként is maradj csöndbe mert
felébreszted a kicsinyeimet. Ha csöndben maradsz megmutatom a picike
nyulacskáimat!
Egérke abba hagyta az ugatást, és nyuszi mama megmutatta neki az icike -picike
nyulacskákat, akik békésen aludtak a nyuszi fészekben.
- Gyere el máskor is,nézd meg a nyulacskáimat!
Egérke boldogan futott haza nagyapóhoz.
Az egyiknap leesett az első hó. Apóka egy piros szegélyes kék kabát vásárolt
Egérkének,hogy ha sétálni viszi a ne fázzon a hóban.
De Egérkének nem tetszett a kabátka, mert szorította,csiklandozta.
Az erdőben egyenesen nyúlanyóékhoz futott.
Nyúlanyó mikor meglátta Egérkét megdicsérte a szép korcsolya ruháját.
- Nagyon szép, de szorít és csiklandoz! Ha segítesz levenni rólam, neki adom a
nyulacskáknak takarónak!
Nyúlanyó segített Egérkének levetni a kabátkát, a nyuszikák pedig bebújtak a jó
meleg kabátka alá.
Mikor Egérke visszafutott apókához , az nagyot nézett: -Hová lett a szép
kabátkád?
Egérke pedig vígan csaholta -vau.vau! De apó nem értette, azóta is azon töri a
fejét hová tűnt az a szép piros szegélyes kék kabátka!!

December 10.

Vissza jött a répa

Nagy hó esett. A nyuszika nagyon éhes volt elindult ennivalót keresni.

Talált is két szép piros répát. Az egyiket megette,és elgondolkodott:Nagy a hó
hideg az idő az őzike bizonyára nem talál magának ennivalót,elviszem neki a
másik répát.
Az őzike nem volt otthon, így hát lerakta a küszöbre a répát.
Az őzike is ennivaló után járt, talált is egy szép karalábét megette,mikor hazaért
csodálkozott, mikor megtalálta a répát.
- Nagy a hó, hideg az idő a bárányka bizonyára nem talál magának
ennivalót,elviszem neki a répát.
A bárányka nem volt otthon, így hát lerakta a küszöbre a répát.
A bárányka is ennivaló után járt, talált is egy fej káposztát megette,mikor
hazaért csodálkozott mikor megtalálta a répát.
- Nagy a hó, hideg az idő a csacsi bizonyára nem talál magának
ennivalót,elviszem neki a répát.
A csacsi nem volt otthon, így hát lerakta a küszöbre a répát.
A csacsi is ennivaló után járt, talált is egy édes krumplit,megette,mikor hazaért
csodálkozott mikor megtalálta a répát.
- Nagy a hó, hideg az idő a nyuszika bizonyára nem talál magának ennivalót,
elviszem neki a répát.
A nyuszika aludt mikor a csacsi odaért a répával, így az halkan lerakta a
répát,nem akarta felébreszteni a nyulacskát.
Mikor a nyuszika felébredt,nagyon csodálkozott:-Visszajött a répa?!
De aztán kitalálta csakis a barátai gondoltak rá...

December 11.

Bogos Katalin: Karácsonykor

Karácsonykor, juj de jó,

Eljön hozzánk Nagyapó.
Pipára gyújt és mesél,
Régi időkről regél.

Karácsonykor, ó de jó,
Megjön kedves Nagyanyó.
Sálat, sapkát kötöget,
Édes mézest sütöget.
Karácsonykor, barátom,
Itt az egész családom.
Most nincs jó és rossz gyerek,
Csak egy van - a szeretet.

December 12.

A kis girbe-görbe fenyő

A törpék mind kivágták már a karácsonyfának való fenyőket az erdőben.

Csak egyetlen magányos fenyő álldogált a tisztáson. Túlságosan girbe-
görbe volt, és a teteje is letörött. Nem volt karácsonyfának való.
Éjjel egy angyal repült át az erdőn. Hallotta ,hogy a kis fenyő keservesen
sír.
- Mért sírsz? - kérdezte.
- Mert én nem kellek senkinek sem! - szólt a fenyő szomorúan.
Az angyal megsajnálta, és gyorsan kitépett néhány szálat aranyhajából és
mintha csillámdíszek lettek volna a kisfenyő köré tekerte.
Azután kivette a sapkájából a legnagyobb csillagot és rátette a fenyőre,
oda ahol a teteje letörött.
Két feketerigó is meghallotta a fenyő sírását és egy bokorról piros
bogyókat hoztak, hogy feldíszítsék az ágakat.
Egy szentjánosbogár is hallotta a sírást. Sok apró lámpást hozott és
felakasztotta őket a fára.
A kis fenyő most fénybe borult és nagyon nagyon boldog volt.
Néhány nappal később gyerekek jártak az erdőben, és meglátták a
gyönyörű fát.
- Nézzétek, milyen szép karácsonyfa!- kiáltották.
- Sokkal szebb, mint az otthoni!
Csak azt nem tudták hogy az aranycsillámok igazi angyalhajszálak voltak.

December 13.

Udud István

A pék dala

Kis karácsony,

Nagy karácsony,

Dagasztom már

A kalácsom.

Friss tojásból
 Egy kis kence,

Várja forrón

a kemence.

Kis karácsony,

Nagy karácsony,

Mind kisült már

a kalácsom.

Diós, mákos,

És lekváros,

Hadd lakjon jól

Falu, város!

December 14.

Donászy Magda:
Kivánságlista

Karácsony csak egyszer van,

ezer ötlet agyamban!
Mit is kérjek ajándékba,
mit hozzon a kisangyalka?
Kérjek labdát, meleg kesztyűt,
búgócsigát vagy pörgettyűt?
Mégsem kérek más egyebet,
boldog békés ünnepeket!
 December 15.

Fehér Karácsony

ismeretlen szerző

Havazik, havazik...
Meg sem áll tavaszig.
Tán az egész világ
Hó alatt aluszik.
Hó alatt aluszik,
Pilláját se nyitja,
Hó alatt aluszik
Kertünkben a fűzfa.
 Álmában barkát bont;
Csupa fehér bársony...
Azt hiszi tavasz van,
S itt van a karácsony.
Itt van a karácsony,
Most nyílik virága,
Hócsillagot bontott
Minden bokor ága.
Ünnepel a tél is;
Felöltözött szépen,
Kint sétál az utcán
Ünnepi fehérben.

December 16.

Móra Ferenc – A kíváncsi hópelyhek

A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.

— No, anyó — mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben —, azt hiszem,

holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.

Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.

— Gyertek, gyertek — csalogatták őket a szántóföldek —, jó ám a vetésnek a jó

puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben.
A falu már rég elcsendesedett, mire a hófelhők odaértek föléje.

— No, ezt a falut megtréfáljuk — mondták a hópelyhek. — Reggel maga se

ismer magára, olyan fehérre meszeljük, még a háztetőket is.

Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a
város lámpái világítottak. Ezek a hópelyhek a várost akarták látni.

— Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket — mondták a falura,

mezőre hulló testvéreiknek. — Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is
ültetnek.

Azzal elszálltak a város fölé, s ott lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre.

Alig várták a reggelt, hogy szétnézzenek a városban.

De mire kireggeledett, akkorra a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a hóhányó

munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán rakásra rakták, úgy
hordták ki a városból. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból. Az
erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren.

December 17.

József Attila

BETLEHEMI KIRÁLYOK

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Istenfia, jónapot, jónapot!

Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!
Nem vagyunk mi vén papok.
ůgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

December 18.

Bartócz Ilona: Három karácsonyi galamb

Sötét erdő mélyén éldegélt öreganyó. Nyáron az erdőt járta, a madarak

csivitelését hallgatta, gyógyfüveket gyűjtött, meggyógyította a beteg őzikéket, a
fészekből kipottyant gerléket, esténként a csillagokat nézegette, s éjszaka édes
volt az álma.Így volt ez nyáron. De mikor eljött az ősz, lehullottak a nagy fák
levelei, hó borította a füveket és a kopasz ágakat, akkor az öreganyóka
behúzódott icipici kunyhójába, és várta, egyre csak várta a nyarat.
 Télen egyetlen öröme volt: a karácsony. Karácsony estéjén az öreganyóka az
icipici kunyhójában fölállított egy icipici karácsonyfát, a karácsonyfa ágaira
három gyertyát, három csillagszórót tett, a legalsó ágát meg legféltettebb
kincsével díszítette: egy icipici piros galambdúccal. Az anyóka nagyon szerette
ezt a kis piros galambdúcot, aminek a tetejében icipici fehér házikó is volt, igazi
kis galambház, apró párkányán meg három icipici üveggalamb, mintha éppen
most akarnának beröppeni a házikójukba. Öreganyó mindig nagyon
türelmetlenül várta a karácsonyestét, hogy végre meggyújthassa az icipici
gyertyákat, s gyönyörködhessék a gyertyafényben csillogó icipici galambokban.

Csakhogy az egyik karácsonyeste nagyon szomorúan végződött. Csillagszóró

szikrája pattant az egyik kis üveggalambra, s az elrepedt. Sírdogált öreganyó, s a
következő este, karácsony első napján, reszkető kézzel gyújtotta meg a második
csillagszórót. Sisteregve szálltak az icipici csillagszikrák, egy szikra a
galambház felé röppent, s elpattant a második üveggalamb is. Olyan apró
szilánkokra tört, hogy öreganyó még a darabkákat sem találta. Ez történt
karácsony másnapján is: elrepedt a harmadik kis üveggalamb, s üresen maradt
az icipici piros galambdúc fehér házikójának a párkánya.

A következő karácsonynak már nem örült szegény öreganyó. Most is

földíszítette az icipici karácsonyfát, de a szeme olyan könnyes volt, hogy a fehér
gyertyácska fényénél alig látta az icipici piros galambdúcot.
A fehér karácsonyfagyertya nagyon-nagyon megsajnálta öreganyót. Apró kis
lángja szomorúan libegett-lebegett, bánatában meg is hajolt a gyertyácska, aztán
könnyezni kezdett, akárcsak öreganyó. A gyertyácska egy viaszkönnye az icipici
piros galambdúc fehér párkányára pottyant, s ott megdermedt. Pontosan olyan
lett, akár egy kis viaszgalamb. A párkányra hullott a második viaszcsöpp: ott állt
a második kis viaszgalamb, aztán a harmadik is. Éppen három galamb számára
volt hely az icipici galambdúc fehér párkányán. A sírdogáló gyertyácska
végigégett, kialudt. Öreganyó meggyújtotta a lámpást, még egyszer a
karácsonyfára nézett s a lámpafényénél meglátta a három fehér kis galambot.
Visszajött a három galamb! - kacagott s ezentúl megint örvendezve várta a
karácsony estét.
 December 19.

Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,

repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.

Ház tetején sok a drót,

megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.

Lisztjét szórja égre-földre,

fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:

fehér már az utca,

fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más fekete,
csak a Bodri kutyának
az orra hegye –

és reggel az utca, a muszka, a néger,

a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

December 20.

Gazdag Erzsi: Hóember Vesszőseprű hóna alatt,

Udvarunkon, ablak alatt
álldogál egy fura alak;
hóból van a keze, lába,
fehér hóból a ruhája,
hóból annak mindene,
szénből csupán a szeme.
feje búbján köcsögkalap.
Honnan jött, tán Alaszkából,
vagy a déli sarki tájról,
hol a jegesmedve él
s télen, nyáron úr a tél?
Uramfia, ki lehet?
Mondjátok meg, gyerekek!
,,Sem a Péter, sem a Pál,
egy hóember álldogál.”
Cézár kutya sunyít, lapul.
Rá nem jönne, ki ez az úr.
Mert, hogy úr, az bizonyos.
Olyan kövér, totyakos.
Tisztességgel megugatja.
Meg sem billen a kalapja
a nagy úrnak. Rá se néz.
,,Hej, de bátor, de vitéz!”
Cézár most már tiszteli;
borjúcsontot visz neki.
Az csak sután áll a hóban.
Nem hallgat az okos szóra.
Nem eszik, és nem beszél.
Szegény Cézár, jaj, de fél!
Szederfánkon ül a veréb.
Ő ismeri meg legelébb.
Könnye csordul, úgy nevet,
s nevetik a gyerekek.
,,Ejnye, Cézár, hát nem látod?
Hóember ez, a barátod!
Ne félj tőle, nem harap!
Elolvad, ha kisüt a nap.”

December 21.

Várnai Zseni: Hull a hó

Hull a hó, hull a hó,

lesz belőle takaró,
ráborul a vetésre,
hogy a fagytól megvédje.
 Vastag hóbunda alatt
kenyérmagvak alszanak,
puha ágyban telelnek,
s kikeletkor kikelnek.

December 22.

A MADARAK KARÁCSONYA

A veréb vette észre először az udvar közepén felállított póznát.

- Mi lehet az? - csodálkoztak a madarak.
- Hogy nem fa, az biztos - mondta a feketerigó. - Nincsenek ágai.
- Nem is villanyoszlop - mondta a seregély. - Nincsenek rajta drótok.
- Ez alighanem a harkálynak a karácsonyi ajándéka - szólt a vörösbegy. - Azért
kapta, hogy legyen mibe lyukakat vájnia.
- Micsoda butaság! - gondolta a többi madár. - Miért épp a harkály kapna
karácsonyi ajándékot az emberektől? A többiek talán nem szórakoztatják őket
ugyanúgy? Még énekelnek is nekik. Karácsonykor minden ember kap ajándékot,
akkor a madarak közül miért csak a harkály kapna?
Mind összegyűltek az udvaron, hogy felcsipegessék a morzsákat. Ez elég
veszélyes volt, mivel a macska folyton ott ólálkodott a bokrok alatt.
- Oszolj! - harsant fel a seregély hangja, ahogy felbukkant a macska a közeli
hortenziabokorban. Mind nagyon féltek a sárgán villogó szemektől és a
veszélyes karmoktól.
- Nem túl kellemes itt, ebben a kertben - állapította meg a pinty. - Rágondolni is
rossz, mi lesz tavasszal, amikor kikelnek a fiókáink. Ők nem tudnak olyan
gyorsan repülni, mint mi.
Másnap, karácsony reggelén dermesztő hideg volt. A feketerigó dideregve ült
egy kopasz faágon. Egyszer csak felkiálltott: - Nézzétek a póznát!
A madarak mind odagyűltek. Kíváncsian nézték, mi történt.
Egy négyszögletes asztalka állt a pózna tetején, felette pedig tető. Az asztallapon
mintha valami ennivalóféle lett volna.
Először a vörösbegy merészkedett a közelébe.
- Gyertek ti is! Gyertek ide! - füttyentett a többieknek. - Ez itt mind eleség.
A madáretetőben - mert az a fedeles kis asztal madáretető volt -, gazdag lakoma
várta őket. Volt ott szalonnabőr, dió, száraz kenyér és egy tál napraforgó is. Az
etető szélén különféle csemegék lógtak: két kis hálóban amerikai mogyoró és
még egy fél kókuszdió is.
- Ez a mi karácsonyi ajándékunk - csiripelte a veréb.
- Ide még a macska sem tud felmászni - szólt megkönnyebbülten a pinty.
A vörösbegy a háziak ablakára szállt, és hálásan dalolta: “Köszönjük!
Köszönjük! Boldog ünnepeket!”.
December 23.

Bősze Balázs: Erdei karácsony

Ezen a télen hamar leesett az első hó. Nagy, hízott pelyhekben esett, puhán és
fehéren.
Pici, a kétarasznyi kisfenyő még aludt. Mire felébredt, ruhácskáján észrevette
azt a fehér micsodát, miről nem tudta,
hogy mi az. Hideg volt kicsit, de szép és csillogó!
Pici lucfenyő volt, fenn állt a Várison, a Deák-kút alatt. Körülötte állt az egész
nagy fenyőcsalád, lucfenyők, a rokonok:
az erdei fenyők, a páváskodó ezüstfenyők, a tiszafák. Távolabb álldogáltak a
többiek: a tölgyeke, bükkök a gyertyán és a cser.
Tőle alig fél fahossznyira egy nagyobb, idősebb fenyő figyelte a szürke eget.
Szép volt és karcsú az idegen, ám a saját törzséből való. A többiek Sudárnak
szólították! Távolabb, a tisztás szélén laktak a vörös fenyők, erdei fenyőóriások.
Sudár észrevette, hogy Pici felébredt. Megszólította!
- Hogy aludtál ? - kisöreg!
- Jól - jól köszönöm, udvariaskodott Pici.
Kikandikált Sudár válla fölött a tisztás felé, s azonnal feltűnt neki, hogy ma
mindenki olyan furcsán ünnepélyes.
- Milyen nap van ma ? - kérdezte kíváncsian Sudártól!
- Ma van karácsony ünnepe - volt a válasz!
- Az meg micsoda ? - érdeklődött tovább.
- Én sem tudom - felelte Sudár.
A tisztás szélén az egyik erdei fenyőóriás elnevette magát. Hangja mély
búgással gurult át az erdőn.
- Elmesélem nektek! Én már sok dolgot láttam; és tudom, hogy mi az a
karácsony.
A többi fa elhallgatott. Némán figyeltek az erdei fenyőre, aki halkabbra fogta a
hangját és mesélni kezdett.
Lent a völgyben, nagy, kocka alakú kőtömbök állnak. Azok a házak. Ahol sok
ház áll egymás mellett: az a város.
Nagy, magas oszlopokon szentjánosbogarak ülnek a házak között, ők
világítanak. A városban, a házak belsejében élnek és laknak az emberek. Két
lábon járnak, s a fejük alatt a vállukból két ág nőtt ki, az a kezük. Tavasszal
elszórják a szemetet a fák között, nyáron letörik az ágakat, ősszel gyantát
csapolnak kis cserepekbe.
Ilyenkor mikor a hó esik, az emberek vastag bundákat húznak, meleg csizmákat,
mert fáznak. Ha karácsony ideje közeleg,
vállukra emelik a csillogó fejű baltát, hónuk alá szorítják a boszorkányfogas,
harapós fűrészt, s kijönnek ide közénk.
A nyúlánk, szép és karcsú fiatalját kivágják, elviszik magukkal a házaikba, ott
feldíszítik őket, cukrot és aranyozott
diót aggatnak a fára. Énekelnek és örülnek, színes szalagokkal átkötött ajándékot
adnak egymásnak. Hát ez a karácsony!
A szeretet és az ajándékozás ünnepe.
- Ez csudaszép lehet - súgta Pici Sudárnak.
Az öreg fenyő nem szól többet - halkan szuszogott. A többiek semmit sem
kérdeztek, álltak némán, meglepetten gondolkodtak. Valahol - nem messze -
megzörrent egy-egy bokor, s ezzel együtt furcsa, ismeretlen hangok szálltak fel
a tisztásra, belopództak a fenyők közé! Az öreg fenyő felriadt a szundikálásból,
s rémülten súgta a 'többi fának:
- Most figyeljetek - ezek az emberek!
És az emberek kiválasztottak pár fenyőt – köztük Sudárt is- ezeket kivágták és
elvitték magukkal. Pici megfigyelte azokat a
furcsa nagy valamiket, amiben az emberek jártak. Vastagon és sárosan tapadt rá
a hó. A furcsa valamik folytatását is látta, de attól feljebb már nem tudta
meglesni őket. Ahhoz pici volt és csenevész, azok meg túlságosan is hatalmasak.
Elmentek az emberek - egyedül maradtak végre a fenyők. Némelyikük a párját
gyászolta, Pici azonban nem siratott senkit.
Sudárt sem. Megérezte, hogy ennek így kellett lennie. Az ember hatalmas és
felséges - így mondta az öreg fenyő - jutott az
eszébe.
A tölgyek, bükkök és a cser halkan dúdolni kezdtek egy számára ismeretlen dalt.
"Oh, gyönyörű, szép, csodálatos éj..." Lassan a többiek is átvették a dallamot,
együtt énekelt az erdö minden fája. A szürke ég erszénye újra kinyílt, s a hó csak
hullt, hullt Pici vállára. Csillogó fehér ruhát borított rá! Arra lett figyelmes, hogy
a többi körülötte táncol és örül. Éneklik azt a furcsán szép éneket:
- Óh, gyönyörű, szép, csodálatos éj ...

December 24.

Helen Bereg: Karácsonyi mese

Egy macifiú állt a barlang bejáratánál. Már nagyon készült a téli alvásra, de az
idén úgy gondolta megvárja a karácsonyt. Még eddig soha nem maradt fent.
Olvasott egy könyvet, amiben azt írták, hogy a karácsony a szeretet ünnepe.
Tegnap reggel ugyanígy itt állt, és valami csoda történt vele. Teljesen masszív
szürke felhők borították az eget. Egyetlen pici lyuk volt a felhőkön, mintha ki
akarna onnan kukucskálni valaki, és ekkor úgy érezte, ha most kívánna valamit,
teljesülne. Elkezdte merően nézni azt a kis lyukat, és közben eszméletlenül
akarta, hogy a karácsony estéje gyönyörű legyen, mert most fennmaradt. És
amikor magában elmondta a kívánságot az a kis lyuk veszett gyorsasággal
elkezdett tágulni, az immáron nagy területen lévő lyuk körül aranyban csillogtak
a felhők. Nagyot sóhajtott örömén, és abban a pillanatban, hasonló gyorsasággal
össze is záródtak a felhők, de még egy picike rés se volt. Már akkor érezte, hogy
valami boldogságvárás érzése járja át.

Eljött a karácsony, de nem történt semmi. Igen csalódottnak érezte magát.

Reggel esett a hó, és fehér lepel borította a tájat. Nem értette, mitől lenne ez a
szeretet ünnepe, és mi a boldogság. A könyvben az is volt, hogy kap ajándékot.
Már késő délután volt, és semmi. Bement a barlangba és megágyazott magának.
Még egyszer kiállt a barlang bejáratához, és látta hogy a nem messzi lévő
barlangnál ott áll egy másik medve és az eget figyeli. Odament hozzá..
- Szia! Te miért nem alszol? ? kérdezte.
- Én minden évben megvárom a karácsonyt. És te?
- Én az idén először maradtam fent. Láttad tegnap a felhőjátékot?
- Láttam, és gyönyörű volt. Te csináltad?
- Éééééén??? ? nézett csodálkozva a mackólányra. ? Én nem.
- Érdekes, eddig ilyen még egyik évben sem volt. Miért maradtál most fent, ha
eddig sose?
- Mert olvastam, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, és hogy kapunk ajándékot.
- Ez így is van.- bólogatott a lány.
- De hiszen nem történt semmi, nem kaptam ajándékot. ? mondta
méltatlankodva.
- No nem! Biztosan kell kapjál ajándékot! Az is ajándék, ha beköszön a Nap az
ablakodon, és azt mondja:
- Szépséges délutánt, kedves Maci!
- Neked is Nap! Hol jársz itt, ahol csizmaszárig ér a hideg? ? kérdezed, mert a
legtermészetesebb, hogy a Nap leáll délután cseverészni.
- Hát én biza megnéztem, hová kellene letennem ezt a virgonc
napsugárgyereket.
- És miért tennéd le ide a barlangomba??
- Mert ajándékba küldték. Én csak kipostázom.
- Nekem ajándék??? Ez teljesen biztos?
- Persze. Nekem az áll itt, hogy Tündérkertből egy boszimaci küldi.
Tehát ide tegyed a szignót, és már itt sem vagyok.
- Rendben.
- Boldog napsugaras karácsonyt!
- Neked is Nap.
- De még vannak ötleteim, hogy mi minden olyan ajándékot kaphatsz, amire
nem is számítasz, lehet nem is vetted volna észre, ha most nem hívom fel rá a
figyelmedet.
- Jó majd odafigyelek. Jó karácsonyvárást!
- Neked is.
Maci haza ballagott, lefeküdt, és ekkor arra gondolt, hogy végül is milyen
kedves volt vele az a lány ott a szomszéd barlangban, és milyen szépen
csillogott a szeme, ahogy a Napról mesélt. Most, hogy felidézte a jelenetet,
valami kedvesen mosolygós érzés járta át. És tudta, mégis csak kapott ajándékot.
Azt a csillogást ott azokban a barna szemekben. És boldogan, mély álomba
zuhant.

December 25.

Mentovics Éva: Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán?

Egyszer, réges-régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi

csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan
játszadozott az öreg Hold mellett.
 Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak.
Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa
véletlenül alaposan oldalba lökte.
– Bocsánat, nem volt szándékos! – mentegetőzött a kis rosszaság.
– Segítség! Kapjon el valaki! – kiáltotta ijedten a szegény pórul járt
csillagocska. De sajnos már senki sem tudott utána nyúlni. Elveszítette az
egyensúlyát, és elkezdett zuhanni lefelé. Zuhant, zuhant egyenesen a Föld felé.
A társai egyre távolabb kerültek tőle. Ő pedig rettenetesen félt, mert ilyen még
soha sem történt vele.
Lehet-e még annál is rosszabb, hogy lepottyant, és elveszítette a társait?
Hosszú ideig csak zuhant, zuhant lefelé, ám egyszer csak valami érdekes
dolog történt. Mintha valaki kinyújtotta volna érte a karját. Egy enyhén szúrós,
zöld valami alányúlt, és elkapta.
A kis csillagocskának fogalma sem volt róla, hogy mi történt?
Éppen egy fenyves erdőbe pottyant le. Az enyhén szúrós zöld valami pedig
egy hatalmasra nőtt fenyőfa volt.
– Nem tudom, hogy ki vagy, de kérlek, segíts nekem, hogy vissza tudjak
menni a barátaim közé! – könyörgött a kis csillagocska, és olyan kedvesen
mosolygott, amennyire csak tudott a történtek után.
– Én vagyok az erdő legöregebb fenyőfája. – recsegte kedvesen az öreg
fenyő. Már nagyon sok mindent megértem. Évtizedek óta csodállak benneteket,
hogy télen – nyáron milyen ragyogóan, fényesen tündököltök ott az égbolton.
Szóval sok mindent megértem, de ilyen még soha sem történt velem, hogy
egyikőtök az ölembe pottyant volna. De ha már így esett, nagyon szívesen
megpróbálok neked segíteni, hogy visszakerülj az égboltra.
– Előre is nagyon köszönöm neked, kedves fenyő! – hálálkodott a kis csillag.
– Még ne köszönj semmit sem! Megteszek minden tőlem telhetőt, de biztosat
nem ígérhetek. – mormogta kedvesen a fenyőfa.
Középső ágai egyikével megfogta a kis csillagocskát, és jó nagy lendületet
vett… A kis csillag szállt, szállt egy ideig felfelé, majd lelassult… és
visszapottyant a fenyő ágai közé. A vén fenyő még jó néhány kísérletet tett,
hogy visszahajítsa a pórul járt csillagocskát, de sajnos nem járt sikerrel.
– Látod, te árva kis csillagocska, nem tudok rajtad segíteni. Annyit azonban
megtehetek, hogy felültetlek a legmagasabb ágam hegyére, úgy talán egy kicsit
közelebb leszel a barátaidhoz.
– Jól van – szólt búslakodva a kis csillagocska. – Mindenesetre köszönöm,
hogy megpróbáltál segíteni.
 Az öreg fenyő pedig gyengéden megfogta, és feltette a csúcsára. A kis
csillagocska egy ideig búslakodott, majd lassan beletörődött a sorsába, és
elkezdett ugyanolyan fényesen, szikrázóan világítani, mint ott fenn, az
égbolton…
Amikor az égből a társai megpillantották, hogy milyen csodálatosan mutat a
kis csillagocska ott lent a havas tájon, a hatalmas fenyőfa csúcsán, nyomban
irigykedni kezdtek rá.
– Nézzétek csak, milyen jól fest a mi kis barátunk ott, azon a szép, zöld
fenyőfán! Mennyivel jobb helye lehet ott neki, mint itt nekünk! Talán még a
fénye is sokkal szikrázóbb, mint amilyen korábban volt!
Addig-addig csodálták a kis csillagocskát ott lent, a havas fenyőfán, mígnem
elhatározták, hogy ők is leugranak. Azon az éjszakán rengeteg csillag hullott alá
az égből, hogy egy-egy szép, zöld fenyőfa csúcsán folytathassa a ragyogását.
Néhány nap múlva favágók érkeztek az erdőbe. Nagyon elcsodálkoztak a
látottakon, de egyben örültek is, mert ilyen fenyőfákkal még soha sem
találkoztak. Ki is vágták mindegyiket, hogy majd feldíszítve karácsonyfaként
pompázhassanak a házakban. Az égbolton tündöklő csillagok pedig ámuldozva
figyelték, hogy mi történik a falu széli fenyves erdőben?
Elérkezett a karácsony. Minden házban fények gyúltak, és igazi ünnepi
hangulat költözött az otthonokba. Az égen ragyogó csillagok kíváncsiskodva
tekintettek be az ablakokon. Azonban amit ott láttak minden várakozásukat
felülmúlta. A csillag-barátaik már nem csak egy egyszerű zöld fenyőfa csúcsát
díszítették, hanem egy-egy pompásan, csillogóan feldíszített karácsonyfán
ragyogtak.
Az emberek körbeállták, csodálták, és énekszóval köszöntötték őket.
Az égen tündöklő csillagok ekkor határozták el, hogy minden karácsony előtt
leugranak egy-egy fenyőfára, hogy nekik is részük lehessen ebben a pompában,
és szeretetteljes fogadtatásban. Azt pedig, hogy kit érjen ez a megtiszteltetés,
minden decemberben sorshúzással döntik el.
Azóta díszíti csillag a karácsonyfák csúcsait.
 December 26.

Mentovics Éva.:SZÓL A CSENGŐ

Szent karácsony éjszakája … Mennyi csoda, mennyi játék,

táncot jár a gyertya lángja. mennyi hasznos, szép ajándék…
Szól a csengő: csingiling. Szól a csengő: csingiling.
Karcsú fenyő ága ring. Karcsú fenyő ága ring.

Színes gömbök lengnek rajta, Csillag gyúl a fellegekben,

díszes csomag vár alatta. fény csillan a kis szemekben.
Szól a csengő: csingiling. Szól a csengő: csingiling.
Karcsú fenyő ága ring. Karcsú fenyő ága ring.