Játék a hóban/Olvasás

VIII./12./1./1. olvasósarok

www.pedagogusvilag.hu

Furcsa hóember
Egy téli éjszakán apró hópihék kezdtek szállingózni az égből. A hóesés még másnap is tartott, sőt
harmadnap sem akarta abbahagyni. A Virágos tanya udvarán térdig ért a hó.
– Ekkora hóban még kapirgálni sem lehet – méltatlankodott Kotlós Klotild.
– Igazad van – helyeselt Szellő, a kispóni –, ebben a hidegben már az én patám is fázik.
Lógó orral húzódtak vissza a pajtába. De másnap, amint Szellő kinézett a pajta ablakán, egy furcsa
alakot látott meg az udvar közepén. Nagy kerek hasát előredüllesztette, kalapja alól szigorú tekintettel
nézett szembe vele.
– Gyertek! – kiáltott fel. – Valaki van az udvarban! Mindannyian rátapasztották az orrukat az ablak-
üvegre.
– Ki a csoda lehet ez a pöffeszkedő alak? – kérdezte Döfi.
– Menjünk, nézzük meg közelebbről! – kezdeményezte Szellő.
Az állatok kimerészkedtek a pajtából, hogy szemügyre vegyék az idegent.
– Csak óvatosan! – figyelmeztette Szellő a többieket. – Nehogy ránk támadjon!
De a hóember nem támadt senkire, csak bámulta szénfekete szemével az ijedt állatokat.
Közben előbújt a napocska a felhők közül, és melengető sugaraival megcirógatta a hóember arcát.
A hóember olvadozni kezdett.
Az állatok ebből semmit sem vettek észre. Most már azon bosszankodtak, hogy hiába beszélnek
hozzá, szóba sem áll velük.
Egyszer csak leesett a répaorr a földre. Majdnem a kisbárány fejére.
– Mit képzelsz, te pimasz alak! – förmedt rá Döfi. Majd minkét szarvát előretartva nekiszaladt.
A többiek mukkanni sem bírtak, amikor látták, hogy a szigorú tekintetű vendég elborul és szétesik.
Közelebb merészkedtek hozzá.
– Hiszen ez csak egy nagy rakás hó – mondta meglepődve Pulcsi, a kisbárány.
– Igen, az. De vajon hogy kerülhetett ide? – kérdezte Szellő.
Borcsi épp akkor futott ki a házból. Azonnal észrevette, hogy a hóember romokban hever.
– Jaj, szegény hóemberkém! Mi történt veled?
Keserves sírásban tört ki, és visszaszaladt a házba.
Az állatok nagyon szégyellték magukat, de ami történt, megtörtént.
Este újra havazni kezdett.
A pajtalakókat nem hagyta nyugodni az eset, azon törték a fejüket, hogyan javíthatnák meg azt,
amit elrontottak. Szellő szólalt meg először:
– Én szeretnék mindent jóvátenni. Arra gondoltam, hogy építhetnénk egy új hóembert Borcsinak.
Ki segít nekem?
– Én! Én! – kiáltották egymás után az állatok.
Kimentek az udvarra, és a pajta ajtaján kiszűrődő fénynél hozzáláttak a nagy munkához.
A Borcsi hóemberéből maradt nagyobb darabokat kezdték görgetni a vastag hóban. Amikor már
hatalmas labdává gömbölyödtek, egymásra rakták.
– Ez így nem jó! – szólt Kázmér, a kakas. – Elfelejtettük a taraját!
Felröppent, és egy kupac hóból cakkos tarajat tapasztott a hóember fejére.
– Hohó, Kázmér, ez nem egy hókakas, készítsünk neki szép hosszú füleket, mint az enyéim – szólalt
meg Ábrahám, a szamár.

© Graph-Art Kft.
 – Nem addig az! – lépett elő Szellő. – Akkor én az orrát alakítom át olyan csinosra, mint az enyém.
– Csak nem képzelitek, hogy a szarvakat lehagyhatjátok a fejéről? – fontoskodott Döfi.
– És a szárnyai hol maradnak? – okvetetlenkedett Kotlós Klotild.
Így kezek helyett szárnyak kerültek az oldalára. Pulcsi gyapjas farkat készített neki, Terka tehén
pedig patákat illesztett hozzá.
– Kész! – mondta elégedetten Szellő.
– Hát ez igazán gyönyörű lett – helyeselt Ábrahám.
Későre járt. Egy kicsit még gyönyörködtek a művükben, majd nyugovóra tértek.
Az éjszaka közepén a közeli erdőben lakó menyétek, Miksa és Mirkó látogattak el a Virágos tanyára.
Most is, mint mindig, tojásra fájt a foguk. Nesztelenül lopakodtak a puha hóban.
– Te, Miksa, meglátszik a hóban a nyomunk! – szólt aggódva Mirkó.
– Ne törődj vele, öcsi, reggelre belepi a friss hó.
– Igazad van, menjünk tovább!
Kisvártatva Mirkó újra megszólalt.
– Miksa, én tegnap úgy láttam, hogy egy ember állt az udvar közepén. Mi van, ha még mindig ott áll?
– Az csak egy hóember volt, nem igazi. Én már sok ilyet láttam a városban – felelte Miksa.
– Aha, értem – motyogta hátul Mirkó.
Tovább lopakodtak. De Mirkó újra megszólalt remegő hangon:
– Te, Miksa, az meg mi az Isten csudája ott a pajta előtt?
Miksa felemelkedett, hogy alaposabban szemügyre vehesse azt a valamit, amitől az öccse úgy meg-
ijedt.
– Hááát, nem is tudom – bizonytalanodott el Miksa. – Úgy tűnik, mint valami szörnyeteg, aki a
pajta előtt őrködik.
– Én is úgy hiszem – vágta rá Mirkó.
– Szaladjunk, öcsi, amíg fel nem fal bennünket!
Azzal sarkon fordultak, és úgy eliszkoltak, mintha ott sem lettek volna.
Reggel az állatok kiözönlöttek a pajtából. Borcsi is kiszaladt a házból, mert észrevette az ablakból,
hogy valami egészen különös építmény van az udvaron. Az állatok körbeállták. A kislány ránézett a
hóból készült lényre, és azonnal rájött, hogy kik építették. Nagyot kacagott, és így szólt az állataihoz:
– Ó, csak nem egy hókakas? Nem, nem, inkább egy hópóni? De az is lehet, hogy hószamár. Vagy
inkább egy hókecske? Nem, inkább hótyúk. Vagy még inkább egy hóbárány vagy hótehén. Tudjátok,
mit? Mindannyian benne vagytok ebben a csodálatos hóállatban. A pajtalakók nagyon örültek, hogy
jókedvre derítették kis gazdájukat. S mit sem tudtak arról, hogy nemcsak egy mókás hólényt, de kiváló
házőrző hószörnyet is építettek.

© Graph-Art Kft.