Wass Albert: Mese a tavasz-ébresztő cinegéről

Már tudod azt, hogy miképpen keletkezett a

tél, mely lefagyasztja az erdő zöldjét, hó alá
temeti a mezőket, de azt még nem tudod, ugye,
hogy mi okozza a tél végét s a tavasz érkezését?
Nos, hadd mondjam el azt is.

Vezetö Úgy történt ez, hogy amikor az állatok

és madarak irigykedése és rosszasága miatt
büntetésből az Erdő Angyala elővarázsolta a
telet, és a madarak sorra fölkerekedtek és útra
keltek, déli, melegebb vidékek felé – kivéve a
mátyásmadarat, ugye, aki miatt mindez
történt, és aki elég ügyes és élelmes volt ahhoz,
hogy megéljen a jég hátán is –, csodálkozva
vette észre az Erdő Angyala, hogy még egy
másik madár is ott maradt.
Egy egészen apró, fekete fejű, kékes-szürke
tollazatú kis madárka, akinek cinege volt a
neve. Felborzolta tollacskáit a hideg ellen, és
ugrált ide, ugrált oda, bokorról bokorra, fáról
fára, és éles kis csőrével ügyesen kiszedegette a
hideg elől megbúvó pondrókat a fakéreg alól.
Angyal– Hát te miért maradtál itt, amikor
mindenki más elment?
Cinege– Mert én szeretem itt, szeretem,
szeretem!

Angyal– Nem félsz a hótól, hidegtől?

Cinege – Szeretem itt, szeretem! Ami kukac
van, meglelem!

Angyal– S mi a neved?
Cinege– Cinege! Cinege!
Angyal(elkomolyodva)– Hát ide figyelj, kis
cinege –, nagy szeretet s nagy hűség lakozik
benned, bármilyen apró is vagy. Jutalmat
érdemelsz. Tudod-e, mivel jutalmazlak meg?
Rád bízom a tavaszt!

Cinege– Hát azt hogyan?

Angyal– Azt úgy, hogy a tavaszt, aki fák

gyökere alatt alussza most álmát, semmi egyéb
nem ébresztheti föl, csupán egy kis
aranycsöngettyűnek a csilingelése. Semmi
egyéb, érted? Amíg az a kis aranycsengettyű
meg nem szólal, addig hó borít és fagy
dermeszt itt mindent. Azt a kis
aranycsengettyűt pedig neked kell
megkeresned, cinege!

Cinege– Keresem én! Keresem én! Csak azt

mondd meg, hogy hol keressem!?
Angyal– Hát ez nem olyan egyszerű ám, kis
cinege , mivel mindössze egyetlenegy ilyen
aranycsengettyű van az egész világon, és azt a
hóvirág tündérkéje őrzi. Ő pedig, mint a
többi virágtündérkék is mind, bemenekült a tél
elől a föld melegébe, hóvirág gyökerébe. Azt
kell hát megtalálnod. Föl kell ébresztened, hogy
előbújjon a föld alól, s fölébreszthesse a tavaszt.
Elvállalod-e, cinege? Rád bízhatom-e a tavaszt?

Cinege– Megteszem, megteszem! – csiripelte

nekibuzdulva. – Bízd csak reám, megteszem!
Megyek is, megyek is, mert szép a tavasz,
szeretem!

Fenyöfa– Mit csinálsz, madár? – Eredj és

húzódj be egy meleg odúba, mint mások,
megvész az Isten hidege!
Cinege– Nem tehetem! Nem tehetem ! –
Keresek, keresek, kis csengettyűt keresek,
hóvirágot keresek!

Róka– Mit csinálsz, te szép kicsi madár? –

Cinege– Keresek, keresek! – Aranycsengettyűt
keresek!
Róka– Ó, hát ha csak annyi a bajod , azon
könnyű segíteni. Van nekem csöngettyűm,
kölcsön adom neked!

Cinege (elcsodálkozva)– Neked is van

csengettyűd?
Róka– Van hát. Itt a nyelvem alatt, látod?
Gyere, csöngethetsz vele!
Cinege– De az angyal azt mondta, hogy a
hóvirág csengettyűjét kell megkeresnem , csak
az ébresztheti föl a tavaszt!
Róka– Dehogyis, az én csöngettyűm
hangosabb, mint a hóvirágé. Gyere, próbáld
meg, ha nem hiszed!
Nyul – Oda ne menj hozzá, kicsi madár!
Ravasz a róka, vigyázz! Nincsen őkelmének
semmiféle csöngettyűje, csak egy nagy éhes
torka!

Róka– Megállj, te semmirevaló nyúl,

megbánod ezt még!(beugrott a kökénybokorba)

Vezetö A kis cinege pedig ment tovább a maga

dolga után. Fáról fára, bokorról bokorra,
kereste a kis hóvirágot.

Tölgyfa Ne keresd a hóvirágot, kicsi madár,

hiába keresed! Jég alatt, hó alatt, meg se hallja
szavadat!
Cinege– Honnan tudod? – kérdezte
megütközve a kis cinege.
Tölgyfa– Onnan, lelkecském , hogy itt alszik a
hóvirág alattam. Hó takarja, avar takarja,
fekete föld takarja.
Cinege– Itt van alattad? Hol? Hol?
Tölgyfa– Látod azt a kis száraz gallyat a hó
tetején? Pontosan ott. De hiába szólítod, úgyse
hallja meg.
Vezetö 2 A kis cinege azért mégis alászállt a
hóra, pontosan oda, ahol az a kis száraz gally
hevert. Apró kis csőrével húzni, rángatni
kezdte a gallyat, míg csak el nem mozdította
onnan. Aztán apró kis karmaival kaparni
kezdte a fagyott havat, kaparta, kaparta, míg
belefájdultak a lábacskái, és még mindig csak
alig kaparászta meg a hó tetejét.
Arra jött a szarvas.

Szarvas– Hát te mit kapirgálod a havat,

kismadár? Lefagy a lábad, lefagy a szárnyad.
Fönt a fákon van a te helyed, nem itt a hóban.
Cinege– Fel kell ébresztenem a hóvirágot!
Nála van az aranycsengettyű, mely meghozza a
tavaszt! Azért próbálom elkaparni a havat,
látod, hogy leszállhassak hozzá, a fagyott föld
mélyére!
Szarvas– Hát ha csak ennyi a baj, azon
könnyen segíthetünk .

Vezetö 2 azzal fölemelte az első lábát, és nagyot

kapart vele a havon.
Még egyet kapart, és már nem is maradt semmi
hó azon a helyen, csak fagyott falevél, és a
fagyott falevél alatt fagyott fekete föld. Még rá
is lehelt a jó szarvas néhányszor a fagyott
földre, hadd olvadjon hamarabb.

Szarvas– Nos, aztán csak várnod kell, míg

kibújik a hóvirág a föld alól , többet már én se
tehetek.

Cinege– Hóvirág! Hóvirág! Ébredj, ébredj,

hóvirág! Kikelet! Kikelet! Csengetni kell,
kikelet!

Vezetö1 S hát bizony csak addig-addig ugrált,

szökdelt, kapirgált és csivitelt ott egyhelyben,
amíg egyszerre csak elődugta kis sápadt fejét a
föld alól a hóvirág.
Álmosan nézett körül.

Hóvirá– Ki ébresztett föl? Ki zavarta meg

álmomat?( durcásan) – Hiszen még hideg van!
Havat látok mindenütt!
Cinege – Én ébresztettelek föl, én! (vidáman)
– Elég volt a télből, elég volt a hidegből! Rázd
meg csengettyűdet, szép kicsi hóvirág, hadd
legyen tavasz!
Hóvirág – Hát ha már fölébresztettél, kis
madár , vessünk bizony véget a télnek,
szaporán!

Én Azzal elővette nyakából kis

aranycsengettyűjét, és megrázta ügyesen.
– Csiling-csiling! Csiling-csiling!)
S lám, egyszerre csak ránevetett a nap a hóra,
és a hó olvadni kezdett !
A hóvirág csilingelésére előbb a kis
kakasmandikó dugta elő ügyelve rózsaszín
fejét, majd a vadjácint, a dongóvirág és
odakint a mezőkön a martilapi, a vadbarack és
a kökény.

De akkor már ott volt a kis pacsirta is, és

meghirdette a világnak a tavaszt. Nagy volt az
öröm, akkora nagy, hogy a kis cinegéről meg is
feledkezett mindenki.

De te nem feledkezel meg róla, ugye?

Hideg téli időben, ha ablakodon kinézel, és
meglátsz odakint egy kis, fekete fejű,
kékesszürke tollazatú madárkát ide-oda
szökdösni a bokrokon, jusson eszedbe, hogy ő
az a kis cinege, aki meg kell lelje számodra a
tavaszt