You are on page 1of 4

2 . ÉVFOLYAM 2 . S Z Á M 1 9 8 8 . FEBRUÁR 8 3 .

= FORINT

Mit tehetnénk a várossá válásért?


Gyorsjelentés
A KÖRZET GAZDÁLKODÁSÁRÓL Javaslat
A városi jogú nagyközségi pártbizottság legutóbbi ülé­
sén az 1987. évi gazdaságpolitikai célkitűzések végrehajtá­
Az állattenyésztés 1987-ben dinami­
kusan, eredményesen fejlődő ágazat­
kötvénykibocsátásra
nak bizonyult. Több üzemben kísérle­
sáról és az idei esztendő feladatairól szóló jelentést tárgyal­
ta meg. Ennek alapján adunk közre az alábbiakban egy át­
teztek eredményesen új, bár másutt már
bevezetett állatfajok tartásával. A kör­
isi vélennéivfl
zetben várhatóan növekedni fog az ál­
tekintést a körzet üzemeinek, vállalatainak munkájáról, a
latlétszám, különösen a piac által igé­
Szilágyi István, a Lenin Tsz 29 éves
főkönyvelője erősen kötődik Újváros­
Eilágyi István fűkenyveBű
tevékenységük eredményeiről. nyelt állatfajok esetében. Születtek új­ — Többé-kevésbé jól, de, azt hiszem,
hoz. Állításának biztos támaszt ad, az emberek igényeit sokkal jobban
szerű próbálkozások is az eredményes­ hogy szülei tősgyökeres balmazújváro­
ség fokozására. Örvendetes, hogy az figyelembe kellene venni, részletesen,
A körzet gazdasági teljesítménye aránt teljesítették. A jelek szerint nye­ sinak számítanak, s ő maga is leélt itt
ágazaton belül a juhászat is megtalálja pontosan kéne propagálni az elképze­
1987-ben jónak mondható. Az ipari reséges lesz a Herbária, amihez hozzá­ már jó néhány évet. Igaz, a középisko­
lassan az őt megillető helyet. A sertés­ léseket. Alapvetőnek tartom például,
termelés elérte a tervezett szintet, ezen járult a balmazújvárosi egység is. Je­ lát Debrecenben végezte, s további ta­
tartás és -hizlalás a szakemberek sze­ hogy a lakók széles körben tudjanak
belül nagy mértékű növekedés volt a lenleg problémát okoz a Bánfi hajszesz nulmányai Zalaegerszegre, a Pénzügyi
rint stagnál. A szarvasmarha-ágazat arról, ha egy falugyűlést tartanak. És
Mezőgép tiszácsegei gyárában, vala­ iránti szovjet kereslet visszaesése. A ga­ és Számviteli Főiskolára szólították,
hús- és tejhozamai az előző évihez ha­ ha már elmentek oda, akkor beleszó­
mint az Építő-, Fa- és Vasipari Szövet­ bonaforgalmi vállalat premixüzemének 1980 óta azonban ismét újvárosinak
sonlóan alakultak. lásuk legyen a dolgok folyásába, ér­
kezetben. Az ipari árbevétel több mint próbája ezekben a hetekben folyik, a mondhatja magát. A Lenin Tsz-ben demben tudják alakítani a döntéseket. .
100 millióval magasabb az előző évi­ folyamatos üzemeltetéshez szükséges dolgozik, az idők során szép karriert
A mezőgazdasági üzemeken belül Kétségtelen, hogy a település arcula­
nél. Az üzemekben kimutatott nyere­ feltételeket az első negyedévben terem­ futott be, feleségével két gyermeket ne­
egyre nagyobb jelentőséggel bír a saját tának formálásában'az?elmúlt időszak­
ség 140 millió forint, de nyereséges a tik meg. A Minőségi Szabó Ipari Szö­ vel, nemrégiben fejezte be új háza épí­
termékek feldolgozása, valamint a kü­ ban jelentős szerepet vállaltak a bal­
gabonaforgalmi vállalat, a Herbária, a vetkezetben végrehajtott átszervezés ed­ tését, tehát minden jel arra mutat, hogy mazújvárosi szövetkezetek (tsz-ek, ipari
Medicor e körzetben működő egysége dig nem hozta meg a kívánt eredménye­ lönböző ipari tevékenységek bővítése.
huzamosabb ideig összeköti életét ez­ szövetkezet, ÁFÉSZ). Tőlük azonban
is. Mindent egybevetve a nyereség az ket. A Medicor dolgozói ugyancsak a Tavaly nehézséget okozott a H Á G ex-
zel a településsel. az egyre szigorúbb gazdasági feltételek
árbevétel 15 százaléka, ami jónak ítél­ már eddigi és a közeljövőben várható portjuhvágóhídjának kapacitáskihasz­
nálása, mint ahogy hasonló gondokkal között ma már irreális lenne még több
hető. szervezeti változásoktól remélnek sta­ 1
— Kapcsolata Balmazújvárossal a segítséget várni.
bilabb gazdálkodást. A Hajdú-Bihar küszködött év közben a Lenin Terme­
Az iparban foglalkoztatottak száma főbb életrajzi adatait ismerve aligha vi­
Megyei Textilfeldolgozó Vállalat egye- lőszövetkezet húsüzeme is. Befejező­
1863 fő, csökkenő irányzatot mutat. tatható. Középiskolás fejjel azonban — Mi az, ami manapság leginkább
ki részlegében a szakmunkás-utánpót­ dött a Vörös Csillag Termelőszövetke­ bántja, ha Újváros jelenén gondolko­
A termékek többsége exportra kerül, megjárta Debrecent, évekig élt a Du­
lás megteremtése érdekében kihelyezett zet tejüzemének rekonstrukciója, ami dik?
főleg a szocialista országokba. A kör­ nántúlon, beutazta az országot. Élmé­
osztályt hoztak létre. Az üzem egyéb­ további lehetőségeket ad az eredmények
zetben működő gazdasági egységeket nyei, tapasztalatai alapján a magyar
ként nyereséggel zárta a múlt eszten­ javítására. — El kell ismerni, hogy elsősorban
egész éven át sújtotta a nem megfelelő települések sorában hova helyezné Új­
anyagellátás, valamint a kooperációs dőt. várost? anyagi okok miatt. Most jóval nehe­
A Balmazújváros körzetében műkö­
fegyelem hiányából adódó problémák zebb egy településnek várossá válni,
A körzet mezőgazdasága 1987-ben a dő három fogyasztási szövetkezet a — Nem az én véleményem, de min­
sokasága. mint mondjuk néhány évvel ezelőtt.
vártnál eredményesebb évet zárt. A nö­ múlt évben is ellátta a környék lakos­ denkeppen jellemző megállapításnak Mégis illúzióromboló a központban az
Néhány szót az egyes gazdasági egy­ vénytermesztésben tapasztalható vissza­ ságát, összefogta a kistermelőket. A t a n o m , hogy Újváros olyan, mint egy a sok elhanyagolt épület. Ezek helyén
ségekről. Az M G M újvárosi gyára tel­ esést pótolta a többi ágazatokban — az kiskereskedelmi forgalom meghaladta nagy falu. Kiterjedésével, az Alföldet átalakítással, felújítással, esetleg új épí­
jesítette a termelési értékre megszabott állattenyésztésben, valamint az élelmi­ az előző évit, s a tervezett szintet is, jellemző településszerkezettel, a leg­ tésével üzletek nyílhatnának — akár
tervét, de jelentősen elmaradt (az előző szer-feldolgozó és ipari üzemekben — amiben nemcsak az áremelkedések, ha­ utóbbi időkig sáros-poros útjaival is más kiskereskedelmi vállalatok részvé­
évhez képest) a tőkés exporttal. A gyár nyújtott jó eredmény. nem az áruválaszték bővülése is közre­ magyarázható ez. Ugyanakkor ismert, telével —, javítva az ellátást vagy a
ebben az évben 40 millió forinttal' nö­ játszott. A száz százalékban szerződé­ hogy az ipar nem tudott itt gyökeret
A területen működő négy termelő­ szolgáltatás szinvonalat. Elgondolkod­
velni kívánja a termelést, ennek érde­ ses üzletekben zajló vendéglátás tar­ verni, nem alakult ki nagy létszámú
szövetkezet és három állami gazdaság tató az iskolák helyzete is: az öt közül
kében korszerűsítik a műhelyeket, fo­ totta az előző évi forgalmat, a színvo­ munkásbázis, sok az ingázó. A máshol
1987-ben 43 százalékkal nagyobb ered­ például csak egyben van egy műszakos
lyamatban van a tanműhely és a szo­ nal azonban a vezetők rátermettségé­ munkát keresők pedig nagyban befo­
ményt ért el, mint egy évvel korábban. tanítás. A község külső területein lévő
ciális helyiségek építése. Negyvenöt fős től és szemléletétől függően elég nagy lyásolják az itteni közélet alakulását.
Ebben kiemelkedő szerepe volt a Hor­ iskolákat is fejleszteni, támogatni kel­
létszámbővítést terveznek. Az ÉVISZ eltéréseket mutatott. A szövetkezetek Más városok gyáraiban, üzemeiben
tobágyi Állami Gazdaság, valamint a lene. Személy szerint sajnálom, hogy
tavaly igen jól gazdálkodott, szép nye­ felvásárlási tevékenysége néhány éve szerzik mindennapi információikat, öt­
H Á G leányvállalata eredményes gaz­ az elmúlt években átadott új iskolák
reséggel zárta az évet. A jelek szerint összességében stagnál. leteiket is ott valósítják meg, s ez bizo­
dálkodásának. egyike mellé sem épült olyan három­
gondokkal kell számolni a trafógyártás nyos szempontból veszteség Balmazúj­ száz-négyszáz néző befogadására alkal­
területén. A szabad kapacitásokat A mezőgazdasági üzemekben ki­ A pénzintézetek gazdálkodásában a városnak. Itteni sajátosság, hogy az ér­ mas tornacsarnok, ahol versenysporto­
ugyan sikerült lekötni, de a vállalt mun­ egyensúlyozott a munkaerőhelyzet. A múlt esztendő második felében nagy­ telmiségi réteg két táborra, pedagógu­ kat lehetne űzni. Ugyancsak fájó pont­
ka nem biztosítja az 1987-benielért ter­ gazdaságok a szükséges létszámcsök­ arányú pénzmozgás volt tapasztalható, sokra és agrárszakemberekre oszlik, és nak tartom a település központjának
melési értéket. A T R W gazdálkodása kentést úgy hajtják végre, hogy a nyug­ a takarékszövetkezetekből sokan kivet­ nincs közöttük megfelelő összhang. Ha áldatlan útviszonyait, s az időnként
továbbra is stabil, az idén is folytatják díjba vonulók, illetve a kilépők helyére ték a pénzüket, ennek egy részéből tar­ lenne, mindenképpen előrébb tudnák minősíthetetlen köztisztaságot. A köz­
a korábban elkezdett beruházásokat. csak a legszükségesebb esetekben vesz­ tós fogyasztási cikket vásároltak, a má­ lendíteni a település társadalmi, gazda­ pontból kivezető sugárszerű útépítést
A Mezőgép tiszácsegei gyára nem tudta nek fel új dolgozókat. A dolgozói ér­ sik rész lassan visszaszivárog a pénzin­ sági, kulturális életét. kellene szorgalmazni, mert szerintem
teljesíteni az 1986-os szinthez képest ir­ dekeltség fokozásával, a premizálási tézetekbe, de a megtakarítások nagy­
megengedhetetlen, hogy nyáron a por,
reálisan megemelt tavalyi tervét. A nye­ rendszer korszerűsítésével olyan plusz sága és üteme még nem éri el a korábbi
— Mi lehet az oka, hogy Balmazúj­ télen a sár telepedjen Balmazújvárosra.
reségük az egész körzetben a legmaga­ jövedelmek elérése vált lehetővé a fő­ szintet. Hasonló tendenciák tapasztal­
hatók az OTP-fiókban is. város ma még nem tekinthető város­
sabb. 1988-ban reálisabb tervet készí­ munkaidőn belül, ami jótékonyan be­ — Mit gondol, az elmondottaknak
nak?
tettek, az árbevétel 66 millióval lesz ke­ folyásolja a gazdasági hatékonyságot. akár csak egy részén is hogyan lehetne
A növénytermesztés eredményeit A körzet ipari és mezőgazdasági üze­ — Abban, hogy a település ma is változtatni a jövőben?
vesebb (az elképzelések szerint) a tava­
lyitól. alapvetően befolyásolta az aszály. A mei, illetve fogyasztási szövetkezetei nagyközség, alapvető szerepe volt és
termésátlagok általában elmaradtak a stabil gazdasági helyzetben kezdték az van az ipar hiányának, és ezzel össze­ — A tanácsok 1988-ban még állami
Az Épgép a forint leértékelése miatt
korábbi években elért szinttől, valamint függésben az igen kedvezőtlen foglal­ garancia mellett bocsáthatnak ki köt­
volt kénytelen veszteségeket elszenved­ új esztendőt, így minden reményük
a tervezett értéktől is. A körzet mező­ koztatási lehetőségeknek. Újváros inf­ vényeket. A mi tanácsunknak is élni
ni, ami végül is az ÉTI—100-as gázka­ megvan arra, hogy a várható nehézsé­
gazdasága búzából 4,1, kukoricából rastrukturális ellátottsága is gyenge kellene ezzel az eséllyel. Áz így szerzett
zánok gyártásának a leállításához ve­
5,6, cukorrépából 43,1 tonna hektá­ gek ellenére is előbbre lépnek 1988- színvonalú. Pedig az itt élő emberek pénzből — mondjuk 15-20 millió fo­
zetett. Mindennek ellenére termelésiér­
ronkénti átlagot ért el. ban. dolgosak, merem állítani, „hajtósab- rintból — pormentesíteni lehetne a köz­
ték-tervüket és nyereségtervüket egy­
bak" az átlagosnál. Mutatja ezt a má­ pont úthálózatát, s talán még a gáz­
sodállások száma, s a kiterjedt háztáji bevezetésre is jutna némi forrás.
tevékenység is. Persze ezeket elsősor­
Talán sokan nem tudják még, nem­
ban egyéni boldogulásuk miatt csinál­
ják, de például az útépítésnél, az ivó­ régiben tartotta alakuló ülését a Lenin
vízhálózat fejlesztésénél vagy a gáz be­ Tsz SE Baráti Köre. Tudomásom sze­
vezetésénél nemcsak a pénzükkel, de rint azt tervezik, hogy egy vállalkozás
társadalmi munkával is hozzájárulnak
formájában megoldanák Újváros köz­
a fejlődéshez. Az emberekben megvan
az igény a városias életforma iránt. tisztasági gondjait. Szemetet szállítaná­
Rengeteg igénylőt tartanak nyilván, nak, rendben tartanák a közterületet.
akik mielőbb gázt, telefont szeretnének H a arra gondolok, hogy eddig Debre­
látni az otthonukban. A különböző fó­ cenből jártak ki a szemetesautók, ak­
rumokon sokszor elmondták: elégedet­
lenek a szolgáltatásokkal, a köztiszta­ kor ez egy ellenőrizhetőbb, hatéko­
sággal stb. A fiataloknak állandó prob­ nyabb megoldásnak tekinthető.
lémájuk, hogy nincs megfelelő szóra­
Életre kellene kelteni az értelmiségi­
kozási lehetőségük, bár ebben az ügy­
ben az utóbbi időben történtek lépé­ ek klubját is. Kulturált körülmények
sek. Úgy gondolom, hogy talán a ta­ között rendszeres találkozási lehetősé­
nács sem használta ki kellően azokat get adni nekik. Egy olyan fórumot ala­
a pénzügyi manővereket (hitelfelvétel, kítani ki, ahol e réteg sajátos gondjai
kötvénykibocsátás), amivel más váro­
mellett szó esnék a termelési feladatok­
sok, községek éltek.
ról, a munkáról és a település további
fejlődésének számos kérdéséről.
— ö n szerint a meglévő pénzzel jól
gazdálkodott a tanács? Sz. T.
F! Dn I BALMAZÚJVÁROS II. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
Új köztéri szobor Iskola a faluszélen
Balmazújvároson
Sokan kérdezik mostanában: milyen s ezen álljon a szoborcsoport úgy, hogy
munkálatok kezdődtek a község főte­ ugyanerre a talapzatra helyezzük el a
rének Róna Áruház felőli oldalán? Mi­ közismert — Kossuthot ábrázoló —
ért fedték le a park egy részét fóliával, mellszobrot is. Ezek a munkálatok
és mire használják majd az odaszállí­ kezdődtek el ezekben a hetekben a fő­
tott használt téglákat? Érthetőek és jo­ téri parkban.
gosak ezek a kérdések, melyekre az Szükségesnek tartjuk tájékoztatni te­
alábbiakban válaszolunk. lepülésünk lakosságát arról is, menny -
Mint szeptemberi számunkban meg­ be kerül a szobor elkészítése, felállítása.
írtuk, nyolcvan évvel ezelőtt, 1980. áp­ A kivitelezés, a művész tiszteletdíja ösz-
rilis 6-án alakult meg községünkben az szesen 1 millió 800 ezer forint. Ebből
Országos Földmívelő Párt. Tíz éve ve­ 1 millió 500 ezer forintot a Képző- és
tődött fel a z a gondolat, hogy emléket Iparművészeti Lektorátus, 300 ezer fo­
kellene állítani Balmazújváros agrár­ rintot pedig a megyei tanács fizet. Bal­
szocialista mozgalmainak egy szobor­ mazújváros tehát kap egy művészileg
csoporttal, amely a képzőművészet esz­ is igen értékes, remélhetőleg sokaknak
közeivel jelképezné a Veres Péter több tetsző szobrot, s csupán a talapzat meg­
művében is megírt alföldi szegénypa­ építése és a park egy részének átrende­
rasztság sorsát, életét. A Hajdú-Bihar zése hárul a helyi tanácsra.
Megyei Tanács V. B. művelődési osz­ Az évforduló alkalmából, március
tálya és a Képző- és Iparművészeti elején nyílik a művelődési központban
Lektorátus támogatta a kezdeménye­ az Olvasókörök Balmazújvároson című
zést, és megbízta Kiss István Kossuth- kiállítás a Déri Múzeum és a Helytör­
díjas szobrászművészt egy háromala­ téneti Múzeum közös rendezésében.
kos bronzszobor elkészítésével. Április 8-án délután emléktáblák elhe­
lyezésére és koszorúzására kerül sor.
A művész március végére ígérte a
Másnap, április 9-én történelmi emlék­
szobor befejezését, s a talapzat terv sze­
üléssel, iskolások részére meghirdetett
rinti elkészítése után, 1988. április 9-én
versenyekkel emlékezünk a földmun­
(szombaton) avatjuk fel új köztéri
kások egykori harcaira. Terveink sze­
szobrunkat. A talapzat elkészítését az
rint április 9-én 11,30-tól tartjuk szo­
Építő-, Fa- és Vasipari Szövetkezet vál­
boravató ünnepségünket, melyre min­ Gyepsor: a hajdani, a Veres Péter helyzetű családból származó. Ezekből elkészülne az intézmény, milyen új pes
lalta.
den érdeklődőt szeretettel várunk. megénekelte. Faluszél ma is, a Horto­ a tényezőkből két dolog következik. dagógiai megoldásokat terveznének, de
Kiss István szobrászművész külön Programjainkról március havi újsá­ bágyi utca mögött valójában már a me­ Az egyik, hogy a feltételekben nem va­ közbevág:
kérése volt — s ezt a zsűri el is fogad­ gunkban és egyéb módon is, folyama­ ző és a szik az úr: kamillatenger, bir­ gyunk versenyképesek a jobban felsze­ — 1990-re nem épülhet meg. Talán
ta —, hogy a megfelelő vastagságú be­ tosan tájékoztatjuk községünk érdek­ kabogyó és tehénlepény. Vagy mond­ relt iskolákkal; hogy a nehéz körülmé­ a nyolcadik ötéves tervben, s akkor is
tonalapra, régi, igen erős, az alföldi lődő lakosságát. juk úgy: a tengernyi, szabad puszta. nyek között.ílévő családokból érkező három lépcsőben, először a tentermek,
tájegységre jellemző téglasor kerüljön, Fekete János Amúgy a falurészt Darunak hívják, gyermekek mindennapi életének szer­ azután a gazdasági rész, végül a torna­
most is, hogy a 2. Számú Általános Is­ vezetlenségét, céltalanságát tudomásul terem.
kola után érdeklődünk. Persze az igazi kell vennünk. A másik, hogy ezekkel a
— Látja-e azért, álmában legalább,
darusi iskola a másik épület, a 2-eshez tárgyi és szociális hiányosságokkal,
ezt a komplex iskolát?
tartozó másik részleg, a Kölcsey utcai, amelyek persze az említett gyermek­
amelyik 1924-ben épült és téglából, ami csoport esetében műveltségbeli, tudás­ — Igen, igen. De a terveinkkel nem
•1 nagy szó volt akkor és itt, a vályoghá­ beli hátránnyal is társulnak, együtt kell várunk addig. 1988 szeptemberében
megkezdjük a tantárgycsoportos okta­
zak honában. élnünk. Vagyis: a körülmények ellenére
— Azért áll ma is — mondja Erdei kell megpróbálnunk mégis jól működő, tást, megalakítjuk az iskolatanácsot, a
Józaef igazgató. a gyermekek számára otthonos, fejlő­ hetedikesek részére fakultációs lehető­
désüket segítő iskolát teremteni. ségeket kínálunk. Két esztendő múlva,
— Vajon meddig áll a miénk? —- a reményeink szerint, matematika ta­
kérdezi egy tanár, s arra gondol: az Miképpen? Erdei József, a megyei gozatot inditunk. Hogy miért pont ma­
1986-ban épült új iskolaszárny, a 4 pedagógiai pályázatra küldött dolgo­ tematikát, azt kérdezi? Ennek a falu-
tantermes, könnyűszerkezetes építmény zatában olvasom: „Iskolánk a hátrá­ résznek a gyermekei között a tapaszta­
kibírja-e a tesztelés szerinti tiz eszten­ nyos helyzetet inkább emberi közelítés­ lataink szerint adottabbak a matema­
dőt, lábon. sel, megértéssel és segítséggel kompen­ tikai képességek, mint például a nyelvi­
Kibírja vagy sem. még mindig ez a zálja, mintsem rideg, ellentmondást kommunikációs készségek. Azt remél­
legjobb, legmodernebb, legkorszerűbb nem tűrő követeléssel... A szaktaná­ jük, hogy a hetedikesek részére indí­
tagja a három házrészből álló 2. számú rok és az osztályfőnökök egy része so­ tandó tagozat idecsábitja már elsős
iskolának. „Életévben" az a részleg a kat vállal magára a szocializációból, korukban a jófejű gyerekeket.
második legkorosabb, amelyikben az amely másutt, más társadalmi közeg­
— Képesek arra, hogy a mindennapi
igazgatói iroda is van, s ahol most be­ ben működő iskolában alapvetően a
munka során feledjék és feledtetni tud­
szélgetünk: lP43-ban épült, gazdasági szülők feladatkörébe tartozik. De a
ják a nyilvánvaló hátrányokat?
szakiskolának, s az esztendők során helyzet nem úgy áll, hogy ha mi nem
volt már gazdatisztképző, traktoros­ vállaljuk, akkor a szülő „visszaveszi" — A hátrányok mellett előnyök is
képző s egyéb. Reparálgatták is olykor, az iskolától az alapvető nevelési köte­ vannak. A városi gyerekek tájékozot­
de azért ma is az ősállapotot formázza: lességeket. Sokkal inkább az a folyta­ tabbak, többnyire nagyobb a tudás­
fabudi hátul az udvarban, a folyosó­ tódás valószínű, hogy a családban el­ szintjük, magabiztosabban tájékozód­
kon enyhe „klasszikus" széngázszag. hanyagolt gyermek az utcára kerül, va­ nak a világban. A mieinkben több az
lamilyen galeriben próbálja keresni azo­ iskola iránti tisztelet, gondolkodásmód­
Az állapotokat Erdei József igazgató juk naivabb és tisztább. Vannak isme-
tömören így foglalja össze: kat az emberi kapcsolatokat, amelyek
nélkül sok felnőtt sem találja helyét a retbeli, kulturális hátrányaik, de az ér­
— A periférián élünk, sok szempont­ világban, a gyermeki lélek pedig ennek zelmi életüket én gazdagabbnak gon­
ból. Földrajzilag is, hiszen ez a falu­ hiányában sérül meg leginkább." dolom. Szükség van a rációra, a világ
széle csakugyan, de hátrányos a hely­ ügyeinek szakképzett kezelésére, de én
zetünk társadalmi és szociális szem­ — Tessék engem meghallgatni! —
legalább ilyen fontosnak tartom a sta­
pontból is. Amikor a bánlaki iskola mondja az igazgató. — Itt a feltételek
bil érzelmi életet. A mi gyerekeink fá­
összedőlt, ott volt a legrosszabb hely­ rettenetesek, mégis értékes, tartalmas
ziskésésben vannak, mint ahogy én is
zet, amikor a központi iskola életve­ munka folyik. A pedagógusaink szá­
abban voltam szinte állandóan, renge­
szélyessé vált, akkor ott. Most itt. Hét mot vetettek azzal, hogy több a felada­
teg időmet vette el az ismeretben' hiá­
tantermünkből kettő szükségterem, tuk, több és nehezebb a munkájuk,
nyosságok pótlása. De ezek végső so­
kénytelenek vagyunk a tornaszobát és mint például egy városi iskolában. Aki
ron ledolgozható hátrányok.
a technikai termet is osztályteremnek bírja ezt, az marad, aki úgy látja, hogy
nem bírja, az továbbáll. A zöme ma­ — Említette az iskolatanácsot is. Mit
használni, és természetesen el kell fo­ várnak ettől?
gadnunk, hogy a 452 gyerekünk kö­ rad. Három évtizedes pedagógusi mun­
zött igen sok a halmozottan hátrányos kám során az volt az egyik fő célom, — Jaj, nem sokat! A lényege az,
A főtéren már készül a talapzat
hogy aki ebbe az iskolába jön, gyerek hogy bizonyos intézmények képviselői
vagy tanár, az békét találjon. Az álla­ a maguk módján próbáljanak osztozni
potok, a körülmények munkára orien­ az iskola gondjaiban. Gyakorlatilag
tálják a tanulót is, a tanárt is. Minden, majdnem arról van szó, hogy az állam
felső tagozatban oktató pedagógusunk bizonyos feladatokat elhárít magától és
szakképzett, és szakképzettek az alsó­ kitalálja azokat a formációkat, ame­
lm ímte'. Á parasztság társ®d®ÍMD=t@™@lésö sokat tanító pedagógusok is. A napkö­ lyekre ezeket a feladatokat rápakol­
1 ll®!®/ ziben kénytelenek vagyunk képesítés hatja. Nem volt nehéz ezt fölismerni,
vSsz@IFDY©IÓINI@ik át@]fl<§IKILOFLÁS@I nélküli pedagógusokat is foglalkoztat­ ezért én nem erőszakolom túlságosan
ni, de csak a napköziben és szeptem­ ezt az ügyet, de természetesen minden
A Kossuth Könyvkiadó kiadásában legnagyobb terjedelemben azonban az A kézirat legnagyobb terjedelmű ré­ segítségnek nagyon örülünk.
bertől ott is munkába áll majd két,
1988 elején megjelent dr. Tar Imrének, 1949-től 1962-ig terjedő korszakot, te­ sze, „A gazdaságirányítás reformja
most gyesen lévő pedagógusunk. „Nehéz helyzetben vagyunk, de nem
községünk szülöttének a könyve, „A hát a mezőgazdaság szocialista átszer­ (1968—1985)" című fejezet a reform
parasztság társadalmi-termelési viszo­ vezésének időszakát elemzi. szükségességét és lényegét ismerteti, Mindezek mellett Erdei József azt is reménytelen helyzetben": körülbelül
nyainak átalakulása 1930—1985" cím­ majd a termelési eszközök tulajdonfor­ mondja, hogy a szülők számára is lát­ így foglalja össze beszélgetésünk végén
A második fejezet „A termelési vi­ ható tárgyi javulás, illetve javítás elen­ mondandója lényegét az igazgató. Hoz­
mel. májának fejlesztésével foglalkozik, vé­
szonyok fejlődése a mezőgazdaság szo­ gül a földtörvényt és annak eredmé­ gedhetetlen. Természetesen reményked­ zátehetnénk, hogy nagyjából olyan
A három nagy fejezetből álló könyv
első része „A parasztság helyzete a ka­ cialista átszervezése utáni években nyeit elemzi. Ez a fejezet az olvasót nek. Mint a község legrosszabb hely­ helyzetben, mint a magyar oktatásügy
pitalizmusban és a kapitalizmusból a (1962—1968)" címmel a mezőgazdaság olyan összefüggésekkel, folyamatokkal zetben lévő iskolája, számíthatnak arra, egésze, különös tekintettel az alsófokú
szocializmusba való. átmenet' idősza­ szocialista átszervezésének következ­ is megismerteti, amelyekkel mindeddig hogy ha a megyei tanács kipótolja a közoktatásra: a helyzet esetenként már-
kában" címmel 1962-ig mutatja be a ilyen átfogó formában nem foglalkoz­ Művelődési Minisztérium hárommillió már tarthatatlan, az állam számos alap­
ményeit elemzi. A tulajdonviszonyok­
parasztság társadalmi-termelési viszo­ tak. forintos támogatási összegét, elkészül­ feladata közül az iskolaügyet sem ké­
ban, a munka szerinti elosztás elvének het itt egy komplex nyolc tantermes, pes a szükségletek, a jövőre is ügyelő
nyainak alakulását. Viszonylag röviden
érvényesülésében és a parasztság osz­ A könyv megvásárolható a pártbi­ kiegészítő egységekkel is ellátott, mo­ kívánalmak szerint rendben tartani.
foglalja össze a parasztság felszabadu­
tályhelyzetében bekövetkezett változá­ zottságon, a pártalapszervezetek Kos- dern iskola. De az örök pedagógiai bizalom szerint,
lás előtti helyzetét, nagyobb súlyt he­
lyez a demokratikus földreform és az sokat, s ezeknek az élet- és munkavi­ suth-könyvterjesztőinél és természete­ Kérdezném az igazgatótól, hogy ab­ reménytelen helyzetek nincsenek...
általa kiváltott hatás vizsgálatára, a szonyokra gyakorolt hatásait vizsgálja. sen a könyvesboltokban. ban az optimális esetben, ha 1990-re Cs. Nagy Ibolya

%° O L D A L =
1988. FEBRUAR BALMAZÚJVÁROS II. EVF I V H I I
,'ü UVB tum m
Á foglalkoztatás fehér foltjai

Munkaerőt len ül Folytatódik


Vannak-e foglalkoztatási problémák
Balmazújvároson? Tagadhatatlan van­
a felújítás
n a k . . . ám nem járunk messze a való­
ságtól akkor sem, ha ennek éppen az Az elmúlt évben — mint arról szá­ s ekkortól zöldséget, gyümölcsöt és tő­
ellenkezőjét állítjuk. Jól bizonyítja e mot adtunk lapunkban — több fejlesz­ kehúst is árusítanak majd ott.
sajátos kettősséget a hajdúböszörményi tést, rekonstrukciót hajtott végre bolt­
Hajdúsági Cipőipari Szövetkezet, új A Szoboszlói úti felújításra közel
hálózatában a Balmazújvárosi ÁFÉSZ. egymillió forintot fordítanak. Az
nevén a Flott Cipőipari Kisszövetkezet A leglátványosabb, a település egyik
esete is. E cég ugyanis — már-már kró­ ÁFÉSZ saját forrásain kívül igénybe
körzetének élelmiszer- és napicikk-ellá­ vesz a kereskedelmi hálózat fejleszté­
nikussá váló — évek óta tartó súlyos tását nagyban javító beruházás kétség­ sére nyújtott állami támogatást és a
munkaerőhiánnyal küzd Újvároson. telenül a darusi ABC felépítése volt, MÉSZÖV kölcsönös fejlesztési alapjá­
Ugyanakkor a falubeliek jó része — he­ amely megnyitása óta hónapról hónap­ ból származó pénzt is. Számítanak a
lyi munkavállalási lehetőséget nem ta- ra nagy forgalmat bonyolít le. és meg­ lakossági célrészjegyek további növe­
láván — eljár dolgozni a nagyközség­ könnyíti a környéken élők beszerzéseit. kedésére is, ez a forrás szintén hozzá­
ből. Éppen ezért azt gondolom, a terü­
Leiter Imrétől, az ÁFÉSZ áruforgal­ járulhat a munkák mielőbbi befejezé­
leti és a strukturális munkanélküliség
séhez.
— munkaerő-fölösleg - egyformán mi főosztályvezetőjétől megtudtuk,
jellemző Balmazújvárosra. Mint aho­ hogy idén is folytatják a bolthálózat — A tervek szerint tavasszal fog nám.
gyan jól példázza a nagyközségben ki­ korszerűsítését. Február közepén-vé­ hozzá a vasszaküzlet bővítéséhez. Évek
alakult helyzet azt is, hogy korunkban gén például elkészül a 2-es számú kis óta gondolkoztunk ezen, most úgy tű­
az állást keresők és az állást kínálók bolt. Ugyanakkor további munkák is nik, már halaszthatatlan a felújítás.
óhajai, kívánságai nem minden esetben egymás mögött lévő, jórészt tőkés or­ san kell dolgoznunk, mert másképpen megkezdődtek a településen, a Szo- A bolt eladóterét közel kétszeresére
találkoznak... szágokból származó gépeket ABC Var- elvész a teljesítmény és a pénz is keve­ boszlói úton lévő vegyesbolt és italbolt szeretnénk növelni. Az udvaron vasud­
rion szalag szolgálja ki. A szerkezet sebb lesz. felújításához már az év elején hozzá­ vart alakítunk ki, ahol az építkezők
A Flott kisszövetkezet labda varró és „műszerfalán" a munkahelyeknek meg­ láttak.
Balogh Imréné tizenkét évvel ezelőtt egy helyen minden kelléket (vasanya­
cipőfelsőrész-készítő részlege a hatva­ felelően piros színű lámpák jelzik, ho­ gokat, csempét stb.) megvásárolhatnak
nas évek eleje óta kínál helyi munka­ a labdavarrással kezdte, ma betanított — Az italboltban kezdődött meg a
va kell anyagot küldenie kezelőjének. majd.
lehetőséget az újvárosiaknak. Igaz, kez­ varró. munka, ahol új, korszerű mellékhelyi­
A kosarat ráteszi a szalagra, meg­
detben csak meglehetősen egyszerű kö­ nyomja a 6-os számú gombot és a gép — A teljesítményünk attól is függ, ségeket alakítunk ki, s a színvonal javí­ Az ÁFÉSZ-nél bíznak abban, hogy
rülmények között tudták megszervezni zümmögni kezd. Majd kicsapódik a hogy milyen modellen dolgozunk — tása érdekében hűtőkamrát állítunk a vasbolt több százezer forintba kerülő
a termelést. Az azóta eltelt években jelzett munkahely „karja" és a szállít­ hagyja abba néhány percre a munkát. majd be - - mondta Leiter Imre. — korszerűsítését még ebben az évben be
azonban sikerült kialakítaniuk egy min­ mányt betereli a varrógép melletti tál­ — Ez a tűzés, amit most csinálok még A rekonstrukciónak ezzel a részével tudják fejezni. Az árusítást remélhető­
den tekintetben megfelelő korszerű te­ cára. A műszerfalon pedig kigyullad a új, de ha belejövök, biztosan meglesz várhatóan április végéig végzünk. Az leg egyik kereskedelmi egységben sem
lephelyet, s így 1987 februárja óta iga­ „6-os" fehér lámpácskája. Folytatód­ a száz százalékom. Egyből nem poty- italbolt feleslegessé váló raktárhelyisé­ fogják alapvetően megzavarni a felújí­
zán modern munkahelyen találja ma­ hat a m u n k a . . . tyan semmi, igyekezni kell. Elmondha­ gei a vegyesbolt területét növelik majd, tási munkák, de az esetleges kisebb
gát az, aki itt keresi a számítását. tom, én megtaláltam itt a számításo­ amely mintegy 40-50 négyzetméterrel fennakadásokért a vásárlók elnézését és
— Két évvel ezelőtt, 1986-ban meg­ mat. lesz nagyobb a mostaninál. A vegyes­ megértését kérik.
— A fejlesztésre az itteni tanács is pályáztunk egy tőkésexport-fejlesztő hi­ bolt júniusban vagy júliusban készül el. sz. t.
biztatott - - elemzi jelenlegi helyzetüket telt — mondja az elnök. — Ezt el is — Az elmúlt esztendőben igen nagy
Jánosi Imre, a kisszövetkezet elnöke. — nyertük. így most öt éven keresztül volt a fluktuáció szól Fazekas Sán­
Azt mondták, Balmazújvároson nincs összesen 30 millió forint értékű tőkés dorné üzemvezető. A bedolgozókkal
elegendő munkahely, és sokat segítene exportra kerülő terméket kell előállíta­ együtt 42-en mentek el tőlünk, igaz,
az embereken az, ha mi bővítenénk it­ nunk. Ez a munka igen kemény felté­ 49-en jöttek is. Ehhez azonban hozzá
teni részlegünket. Mi ezt meg is tettük. teleket szabott számunkra. A felsőré­ kell tennem azt is, hogy összesen 103
A beruházásra körülbelül 10 millió fo­ szeket nyugatról, meghatározott szám­ dolgozónk van.
rintot költöttünk, munkahelyeket te­ ban, kiszabva küldik hozzánk. Az ösz- — Hogy a foglalkoztatás fehér foltja
remtettünk . . . A dolgozók várt mér­ szevarrásnál rendkívül pontos munkát
tékű jelentkezése azonban elmaradt. lenne Balmazújváros? - kérdezi vége­
kell végeznünk, hiszen darabra meg­
A közös műhelybe, amelyikben a cipő­ egyezően történik a termék visszaszál­ zetül önmagától is az elnök. — A mi
felsőrészt készítjük, húsz embert is fel­ lítása is. Selejtet szinte nem is gyártha­ esetünk nem ezt bizonyítja, s addig
vennénk. Akár ma i s . . . Ezenkívül még tunk, így csak az tud megmaradni itt, nem is hiszem el. hogy ez így van, mig
bedolgozó labdavarrókat is tudnánk akinek jó a kézügyessége, szorgalmas a legújabb nyugatnémet gépünk a haj­
foglalkoztatni. Ők most 35-en vannak, s fegyelmezett is. Aki százszázalékos dúböszörményi ebédlőnkben poroso­
de kétszer ennyi embernek is képesek teljesítményt akar elérni, annak a nyolc
lennénk munkát adni. dik azért, mert nincs kit mellé állíta­
óra minden percében dolgoznia kell.
nunk. Most mondja meg, hozzuk ide,
Míg mindezt megtudom az elnöktől, Úgy gondolom, ez az a követelmény,
ami elriasztja az embereket ettől a s rakjuk be a többi üres gép mellé?
körbesétálunk a telephelyen. A drót­
kerítéssel lezárt területen két 200 négy­ munkától. Pedig — falusi viszonylat­
ban nem fizetünk rosszul. A betanu­ Ráthy Sándor
zetméteres Betonip épület magasodik.
Környezetük rendezett, a betonozott lok 20 forintos órabért kapnak, majd
utak. a kerékpártároló, a virágágyá­ egy hónap elteltével — attól függően,
sok, a nemrég ültetett fák gondos gaz­ hogy segéd- vagy szakmunkásnak so­
dáról tesznek tanúbizonyságot. roljuk-e be — 25--40 forintra változik Havonta egyszer
a munkások alapórabére. A dolgozók Felújításra vár a Szoboszlói úti vegyesbolt és az italbolt
A bal oldali üzemcsarnokban csak
hárman munkálkodnak. Ketten, fér­
fizetésüket teljesítményük arányában
kapják. A száz százaléktól lefelé, illetve
Nyitott j$k@lco
fiak, a bedolgozók által otthon össze­ felfelé való eltérést egyformán érzéke­ A 124. Számú Szakmunkásképző In­
állított labdák befejező munkálatait lik borítékjuk vastagságán. tézetben a nyitott iskola mozgalom ke­
végzik, egy fiatalasszony pedig farmer-
csizmákat varr. A többi gép pedig, kö­ Ezt erősítik meg az itt szorgoskodó
retén belül, sportolási lehetőséget biz­
tosít az érdeklődők számára — óvo­
Tisztelt Szerkesztőség!
rülbelül húsz, üresen, munkáskézre asszonyok is. dástól a nyugdíjas korig. (Futball, röp­ A Balmazújváros című lap 1988. ja­ tén gondot jelentene a viszonylag nagy
várva áll. labda, sakk, videojáték, számítógép, nuári számában megjelent „Hogyan távolság.
— A múlt hónapban 130 százalékos
asztalitenisz stb.) Minden hónap első közlekedjünk a Róna Áruház előtt" cí­ 3. A jelenlegi parkolási területen
— Csak a por száll rájuk — jegyzi volt a teljesítményem — mondja Kor­ szombatján, reggel 8 órától egész nap. mű cikkükre az alábbi észrevételeimet idényjellegű, lakossági ellátást javító
meg az elnök, miközben átmegyünk a dás Sándorné. — így 5500 forint fize­ A felügyeletet a tantestület tanári teszem, mint a felvetett kérdés egyik szolgáltatások, valamint a virágvályúk
másik csarnokba. tést kaptam. Elégedett vagyok vele. kara társadalmi munkában látja el. korábbi szószólója. kihelyezése szép gondolat, csak éppen
bár az is igaz, hogy nagyon oda kell Minden érdeklődőt szeretettel vár az a környezetet nem tenné szebbé! Mi­
A szomszédos épületben olasz bér­
iskola vezetése. Sportfelszerelést min­ A felsorolt változatok közül minden­ lyen helyeken fognak árusítani? Suf­
munkát végeznek az asszonyok. Az figyelni a munkára. Precízen, ponto- denki hozzon magával. képpen a második elfogadását javas­ nikban, bódékban, bodegákban vagy
lom. Indokaim a következők. asztalokon? Piaci képet lehet majd lát­
ni a jelenleginél több szeméttel? Ho­
1. A nagyközség Bánlak és Sziget-
gyan illeszkedik ezekhez a virágvályúk
Közhasznú munka Felhívás
kert felőli részéről, a Böszörményi sor­
ról érkező kerékpárforgalmat nem cél­
és az ülőpadok kihelyezése? A virá­
gokkal tarkított környezet valóban szép
szerű kivezetni a Debrecen—Tiszacsege
Az Állami Bér- és Munkaügyi Hiva­ A településen végzendő közhasznú lenne, már-már némely nyugat-európai
tal (ÁBMH) a múlt évben irányelvet munkát a tanács költségvetési üzeme Tavaszi közútra, mert ezzel az akadályozná a
gépjárművek forgalmát, egyszer a ki-
kisváros hangulatát idéznék, de med­
bocsátott ki a településeken szervezhe­ szervezi, felelős munkavezető irányítá­ dig maradnának ezek épségben?
tő közhasznú munkák végzésére. Élve sával. A tevékenység éves szinten vár­ nagytakarításra kanyarodáskor az útkereszteződésben,
másodszor pedig a kerékpártároláshoz
Tisztelettel:
a lehetőséggel, a városi jogú nagyköz­ ható 1,3 millió forintos kiadásainak Béres Gábor
A városi jogú nagyközségi tanács és való beforduláskor.
ségi tanács pályázatot nyújtott be az 70 százalékát az Állami Bér- és Mun­ * * *
ÁBMH-hoz, amelynek célja, hogy ez­ kaügyi Hivatal, 30 százalékát a helyi a Hazafias Népfront felhívja a lakóhá­ 2. Ugyancsak a jelenleginél jobban (Az áruház előtti közlekedési rend­
zel is hozzájáruljon a balmazújvárosi tanács fedezi. zak tulajdonosait, az intézmény- és akadályoznák a közúti forgalmat a ke­ del kapcsolatos fejleményekről — eset­
közterületek, parkok, utak tisztántar­ A tanács a településen jelentkező üzemvezetőket, hogy az ingatlanuk rékpárjukhoz teherrel, gyerekkel stb. leges újabb hozzászólások, majd a dön­
tásához, a hulladékok összegyűjtésé­ sok-sok feladat közül is egyik elsődle­ előtti belvízcsatorna, áteresz karban­ igyekvő, megpakolt gyalogosok. Nem tés közlésével — folyamatosan tájékoz­
hez, közutak alatti átereszek karban­ ges céljának tekinti a közterületek, la­ tartását végezze el, gondoskodjon az beszélve arról, hogy nagyobb teher ese­ tatjuk olvasóinkat. A szerk.)
tartásához, a hóeltakarításhoz, vagyis kóhelyek, munkahelyek környezeti utcai járda, árok, útpadka tavaszi nagy­
a település környezeti kultúrájának for­ rendjének, tisztaságának javítását, ezért takarításáról, a földutak egyengetésé-
málásához, arculatának szépítéséhez. is kezdeményezte a közhasznú munka ről. A közterületeket kérjük a tavaszi
bevezetését, vállalva az ebből adódó ünnepek előtt (március 15-e, április
Az ÁBMH-hoz benyújtott pályázat
kedvező elbírálása után létrejött meg­
pénzügyi terheket is. Úgy gondoljuk 4-e) rendezni, hozzájárulva települé­ Balmazújváros népessége - szám©Ekb@^
azonban, hogy az is nyilvánvaló min­ sünk köztereinek, utcáinak kulturál­
állapodás szerint a 15 fős, közhasznú tabb megjelenéséhez.
denki előtt, hogy ez az újszerű tevé­ 1987. január 1-ji állandó lakónépesség: 18 371 fő
munkákat végző brigád szervezése a A lakótelkek, közületek ingatlana
kenység is csak a lakosság segítségével
helyi munkaügyi szolgáltató irodánál lesz eredményes; akkor, ha nem sze­ előtti közterület, árok, áteresz folya­ 1987-ben születettek száma: 287 fő
nyilvántartott, elhelyezkedési gondok­ metelünk, ha mindannyian jobban véd­ matos tisztántartását a köztisztaságról 1987-ben meghaltak száma: 187 fő
kal küzdő balmazújvárosi lakosok so­ jük, óvjuk, vigyázzuk azt a közterüle­ szóló helyi tanácsrendelet írja elő. 1987. évben elköltözöttek száma: 282 fő
raiból megkezdődött, március folya­ tet, környezetet, ahol járunk, élünk, Kérjük valamennyi balmazújvárosi
mán várhatóan elkezdik tevékenységü­ dolgozunk. Ezt kérjük településünk lakos segítségét és közreműködését kör­ 1987-ben ide költözőitek száma: 290 fő
ket. minden lakosától. nyezetünk fokozottabb megóvásához. 1988. január 1-ji állandó népesség száma: 18 479 fő
I l i , FEi ¡iLeÜIiJÍHiS II. ÉVFOLYAM 2. SZÁN
szemelvények Munkásoregység-gyűlés MOZIMŰSOR
Március 1—4., 5 és 7 óra: Kobra
Balmazújváros (amerikai), 5—6., 3 óra: A kicsi kocsi
legújabb- kalandjai (amerikai), 5—6.,
5 óra: Break (amerikai), 5—6., 7 óra:
sporttörténetéből Betty Blue (francia), 7—8., 5 óra:
Doktor Minorka Vidor (magyar), 7—8.,
7 óra: Lavarslin felügyelő (francia), 11.,
lyén. A harmincas évek legelején dr. 5 és 7 óra: A csegemi bűneset (szovjet),
Ivánka Gyula orvos azt mondta a játé­ 12—13., 3. óra: Lilioma (magyar),
kosoknak: Ha itthon megveritek Tisza­ 12—13., 5 óra: Break II. (amerikai),
Okiratrészlet a Hajdú-Bihar Megyei füredet, akkor veszek hálót a kapukra. 12—13., 7 óra: Love Story (araerikai),
Levéltár IV. B. 915. számú anyagából: Eladdig még nem volt! Győztek 2:0- 14—15., 5 óra: Yesterday (lengyel),
„Az egylet, kör vagy társulat czíme: ra, s meglett a háló is. így álltak fel: 14—15., 7 óra: A Beverly Hiils-i zsaru
Balmazújvárosi sportclub. Székhely: Piros Gyula — Kulcsár István. Kovács (amerikai), 18., 5 és 7 óra: Moziklip
Balmazújváros. Keletkezésének ideje: Pál - Machnyik Károly. Csige József. l magyar), 19—20., 3 óra: Fekete nyíl
Friedlender József — Steinberger De­ (szovjet), 19—20., 5 óra: Húsz óra
1913. Július 6. Hatósági engedély kelte
zső, dr, Jenéi Kálmán. Berényi Ervin. (magyar), 19—20., 7 óra: Ász (olasz),
és száma: Belügy Ministerium 1914.
Weisz Antal. Loós Imre. 21—23., 5 és 7 óra: Végső visszaszám­
Ápr. 1. Tagok száma: határozatlan.
lálás (amerikai), 25., 5 és 7 óra: Rázós
Jegyzés: 1875/914." Steinberger Dezsőről, aki később Sol­ futam (új-zélandi). 26—27., 3 óra: Én
Ez alatt a név alatt — Balmazújvá­ tira magyarosította a nevét, feltétlenül a vízilovakkal vagyok (olasz). 26—27.
rosi Sportclub: rövidítve BSC — mű­ meg kell emlékezni, hiszen majdnem 5 óra: Az ibafai kovboj (magyar), 2 6 - -
ködött a sportkör 1943. február 1-jéig, egy évtizedig volt a csapat mecénása 27., 7 óra: Egy tiszta nő I—II. (fran­
amikor felsőbb utasításra Balmazújvá­ Az anyagi ügyeket teljesen ö intézte, a cia). 28—29., 5 óra: A betörő (szovjet).
rosi Levente Egyesületre kellett keresz­ saját és az édesapja vagyonából áldoz­ 28—29., 7 óra: A pókasszony csókja
telni. Majd 1945 után tíz neve is volt, va. Bolondult a labdarúgásért! Az (brazil).
míg 1974. augusztus elseje óta a Bal­ 1960-as években az olasz Internazio­
mazújvárosi Lenin Termelőszövetke­ nale menedzsere lett.
zeti Sport Egyesület nevet viseli. Főbb
A mostani sportteret, amit főleg in-
szakosztályai: labdarúgás, férfi kézi­ Veres Péter Művelődési Központ
ségmunkásokkal építettek, 1933. au­
labda, ökölvívás. Időközben a Vörös BaklUZÚtvAros. Kossuth ter 18
gusztus 20-án avatták fel. 1934. július
Csillag Tsz többek között átvette a lo­
4-én az NB i-ben szereplő, világhírű
vas és a női kézilabda-szakosztályt.
Debreceni Bocskai szerepelt itt, s 7:1
1913-ban a BSC-t Kecskés József és (3:0) arányban győzött. Itt Buzási
ifj. Varga Miklós tanítók alakították (Plávics) Jenő olyan remekül játszott,
meg, főleg az iparosréteg bevonásával. hogy a Bocskai elvitte magával és há­
Mindjárt négj szakosztály működött: rom hónapig Vampetics igazolásával Március 1., 8—16 óráig: Személyi­
labdarúgó, kugli, atlétika és vívó. A játszott a világhírű együttesben. Ő volt igazolvány-csere.
négy kardvívó Ulszerelést, szertár hiá­ az első NB l-es újvárosi labdarúgó. Március 2., 15 óra: Filharmóniai
nyában ifj. Varga lakásár tárolták. Adorján Árpád Békéscsabán „csak" a hangverseny — bérletes előadás.
Az 1920-as évek után húszfős férfi, második ! Március 13., 19 óra: Dolly Roll-kon-
női tenisz, valamint 100 'őslövészszak­ cert. Belépő elővételben: 100 forint, az
osztály működött. Az első teniszpályát Az első bajnokság, amelyikre hiva­
talosan beneveztünk. Paládi István in- „Század Kiváló Raja" kitüntető címet előadás napján: 120 forint.
a főjegyzői lakás udva ában építették, Hagyományainkhoz híven ez év első
tézösége alatt az 1937/38-as volt. Neve: napjaiban is megtartották évzáró-év­ nyerte el. Március 14., 10 óra: Pom Pom me­
az akkori Semsey — régebben Poc ut­
Kelet-magyarországi Labdarúgó Alszö- nyitó egységgyűlésüket a Balmazújvá­ A századból a fentieken kívül 28-an sél. A Magyar Cirkusz és Varieté új
ca — és a Kossuth tér markon. Ma két­
vetség II. osztály. 18 ponttal, kilenc roson és társközségeiben szolgálatot részesültek elismerésben, kitüntetésben, gyermekműsora. Belépő: 25 forint.
emeletes épület áll a hei vén.
csapat között a 4. helyen végeztünk. teljesítő munkásőrök. A Hajdúböször­ ami bizonyítja, hogy munkásőreink de­ Március 26., 9 óra: Kisdobosok és
Legjobb c-'Sövőink: Gyarmati Lász­ A csapat tagjai: Mozsár János, Szaba­ ményben rendezett egységgyűlésen Sze­ rekasan helytálltak az 1987-es év szol­ úttörők körzeti találkozója báb- és
ló, Karádi János és Komáromi Gábor dos Gergely, Plávics (Buzási) Jenő, keres Gábor egységparancsnok beszá­ gálati — kiképzési — és gyakorlati fel­ színjátszó csoportok közreműködésé­
voltak. Ezenkívül: Gáli István, Kovács Loós Imre, Husi András, Radácsi Im­ moló jelentése után az 1987-ben kima­ adatai során. vel.
Mihály, Loós Imre, Bajdó Ferenc, re, Forrai, Páll Imre, Bába Sándor, gasló munkát végzett alegységek és Az ünnepség kiemelkedő eseménye Március 30., 19.30 óra: Sas József és
Varga Antal és Gál József, Murvai, Rózsa Ferenc, Fige Sándor, munkásőrök kitüntetésere került sor. volt az előképzős munkásőrök esküté­ a Mikroszkóp Színpad társulatának
Atlétáink közül Vadász Gusztáv, Bobák Sándor, Bigai. dr. Jenéi Kál­ A hortobágyi szakasz — parancsnokuk tele. Kiss István, a balmazújvárosi sza­ műsora. Belépő: 80, 100. 120 forint.
Koroknai István, Győri János. Rőth mán, Steszkó Mihály, Szatmári Sán­ Bartha László — a „Század Kiyáló kasz munkásőre leszerelő társai nevé­
Sándor, Kónya Lajos. Sinai Ferenc dor, dr. Rőth Sándor stb. Szakasza" címet, az egyekiek egyik raja ben köszöntötte az újoncokat és átadta
teljesítménye emelkedik ki. — parancsnokuk Zima László — a fegyverét.
1944 júniusában Hajdú vármegye le­
A labdarúgást 1913-ban a volt köz­ venteválogatottja Nagykárolyban ven­
ponti iskola nagyudvarán kezdték ját­ dégszerepeit, és az ottani megyeválo­
szani, majd mikor ez kicsinek bizo­ gatottat 2:0-ra legyőzte. A csapatban Tavaszi s@[fs@E!é§
nyult, a Magdolnában (libamezőn) az újvárosi Dihen Sándor, Zilah János
folytatták. 1920-ban egy jobb helyet és Szabó Mihály is helyet kapott. Ügyelet 2 Márciusi Március 6., 14.30: Püspökladány—
találtak, a Bánlak XII. (ma: Arany Já­ Balmazújváros. Március 13., 14.30:
nos) utcai ősgyepet, a mai iskola he­ Tar János (gscak szükség Balmazújváros—Kaba. Március 20., 15
óra: Rakamaz—Balmazújváros. Már­
esetén! cius 27., 15 óra: D . Kinizsi—Balmazúj­
város. Április 3 . , 15.30: Balmazújvá­
A városi jogú nagyközségi tanács Több sportprogram közül válogat­ ros— DUSE. Április 10., 15.30: Hajdú­
művelődési, egészségügyi ifjúsági és hatnak azok, akik hasznosan kívánják böszörmény—Balmazújváros. Április
A 1
V @ P S © MI Y S ÍP) @ IR Ü T Á M @ G ® T E Í I S Á I R A
sportosztálya tájékoztatja a lakossá­ eltölteni szabad idejüket, sportolni, mo­ 17., 16 óra: Balmazújváros—Szegha­
got, hogy 1988. április l-jétől az orvosi zogni, versenyezni szeretnének. lom. Április 24., 16 óra: Törökszent-
M e g a l a k u l t a baráti kör rendelő ügyeleti működését módosítja.
Az orvosi körzetek rendelési ideje
Március 5-én rendezzük meg a sport­
telepen a XXXVII. falusi spartakiád
miklós—Balmazújváros. Május 1., 16
óra: Balmazújváros—Kisvárda. Május
változatlan: délelőtt 8-tól 13-ig; dél­ körzeti döntőit asztaliteniszben és sakk­ 8., 16 óra: Berettyóújfalu—Balmazúj­
Engedje meg a T. Olvasó, hogy né­ ráti kör elnöke Csörgő Gábor, az OTP után 13-tól 18 óráig tart. Este 18-tól ban. Itt a községi versenyek 1—2. he­ város. Május 15., 16 óra: Balmazújvá­
hány gondolattal bemutassuk a Bal­ balmajúzvárosi fiókjának a vezetője 19-ig készenléti szolgálat. 19-től 8 óráig lyezettjei indulhatnak. A megyei döntő ros—Leninváros. Május 22., 16 óra:
mazújvárosi Lenin Tsz Sportegyesület lett. ügyeleti szolgálat áll a lakosság rendel­ március 12-én lesz Debrecenben. Honvéd Asztalos SE—Balmazújváros.
Baráti Körét. Köztudott, hogy az oly Az alakuló közgyűlésen jelenlévők kezésére. Május 29., 16 óra: Balmazújváros—
Március 12-én fin-sportnapot tar­
sok sikerélményt és néha bosszúságot egyetértettek abban, hogy a baráti kör Lehel SC Jászberény. Június 5., 16 óra:
Hétvégeken és munkaszüneti napo­ tunk röplabda, kispályás foci és aszta­ Volán Rákóczi SE—Balmazújváros.
is nyújtó versenysport egyre nehezebb csak akkor tud érdemben működni és
feltételek mellett létezik. A sportegye­ litenisz sportágakban. Június 12., 16 óra: Balmazújváros—
hathatós segítséget nyújtani majd az kon a továbbiakban egy ügyeletes or­
sületek gyakran arra kényszerülnek, SE sportolóinak, illetve eleget tenni az vos és egy ápolónő teljesít szolgálatot. Március 19-én Népszava-futásra ke­ Karcagi SE.
hogy szakosztályokat szüntessenek meg alapszabály célkitűzéseinek, ha önál­ rül sor Debrecenben. A felnőtt mérkőzések előtt az ifjúsá­
A sportfinanszírozás három csator­ lóan nyereséges vállalkozásba kezd. Az ügyeleti és készenléti szolgálat
Március 26-án indul az idei olimpiai giak előmérkőzést játszanak.
nája — az állam, a gazdálkodó szerve­ A gazdasági tevékenység eredményéből igénybevételére csak sürgős szükség,
zetek és a lakosság — közül az első napok rendezvénysorozat. A résztve­
lehet majd támogatni mind a verseny­ hirtelen fellépő egészségkárosodás ese­
kettő igencsak beszűkült. Maradtunk sportot, mind a baráti kör rendezvé­ vők tavaszi gyalogtúrán bizonyíthatják
tén (vérzés, baleset, eszméletvesztés,
mi, sportszerető, amatőrként sportoló nyeit. képességeiket.
állampolgárok. csillapíthatatlan magas láz, hasi gör­
A baráti kör elnöksége ezúton fel­ Folyamatosan zajlik a Lenin sport­
Ezen gondolatoktól vezérelve ültünk csök stb.) kerülhet sor. Egyéb esetek­
le néhányan beszélgetni, s a beszélgeté­
kéri valamennyi balmazújvárosi sport­
barátot, hogy csatlakozzon az egyesü­ ben (napok óta fennálló panaszok, el­ telepen a kispályás teremlabdarúgó BALMAZÚJVÁROS
sünk végén elhatározás született. Élve lethez; a tagdíj befizetésével — évente lenőrző vizsgálatok, vérnyomásmérés, bajnokság. Itt hétről hétre 12, csapat­
az Alkotmány és a Polgári Törvény­ A balmazújvárosi
120 forint —, valamint munkájával, ja­ vényíratás stb.) a körzeti rendelések a ban, legalább százan kergetik a labdát.
könyv rendelkezései által nyújtott lehe­ szövetkezetek és üzemek
vaslataival támogassa és népszerűsítse
tőséggel, hozzunk létre egy baráti kört. már megszokott rendszer szerint vehe­ Szeretettel várunk rendezvényeinken lapja
a baráti kör tevékenységét.
Az önálló jogi személyként működő Őszintén reméljük, hogy közös ösz- tők igénybe. minden sportolni vágyót! Felelős szerkesztő:
egyesületnek az lenne a hivatása, hogy szefogással, hathatósan tudjuk segíteni Görömbölyi László
anyagilag és erkölcsileg támogassa a a község tömegsportját, illetve a minő­ A szerkesztőség c í m e :
termelőszövetkezet sportegyesületét. Az ségi sport magasabb színvonalra eme­ Balmazújváros,
országban, de a megyénkben is ered­ lését. Várjuk továbbá azon gazdálkodó Kossuth tér 4/5.
ményesen működik már több ilyen ba­ egységek jelentkezését, akik megállapo­ Á I L O T O B - V O S Ö
Kiadja a Hajdú Megyei
ráti kör. dásban vállalnák az egyesület támoga­
A szavakat ezúttal tett is követte. tását. Felhívásunk aktualitását növeli, io gyeiét HIRDETÉS Lapkiadó Vállalat
Debrecen, Tóthfalnsi tér 10.
Az állami törvényességi felügyeletet hogy ez évben 75. évfordulóját ünnepli
gyakorló szerv az engedélyt megadta, A balmazújvárosi piac területén lévő Telefon: 12-144
a balmazújvárosi sportegyesület. Március 5—6-án: dr. Szabó Miklós
így a baráti kör szervezése megkezdőd­ bazárárus pavilont meghirdetjük el­ Felelős kiadó:
Belépési nyilatkozatokat személyesen
hetett. Az alakuló közgyűlésen 35 új­ (Veres P. u. 30., telefon: 70-400); már­ adásra. Irányár 30 000 forint. Érdek­ Dr. Szabó Imréné
és írásban is lehet kérni Takács Margit
városi lakos határozta el a baráti kör cius 12—13-án: dr. Huszenyicza And­ lődni lehet az alábbi címen: Dr. Tasné Alföldi Nyomda, Debrecen
titkártól, a Veres Péter u. 1. szám.
megalakulását, illetve fogadta el az rás (Veres P. u. 57.), március 19—20- Zelei Veronika, Debrecen, Kishegyesi Felelős vezető:
I. emelet 5. számú szobában.
egyesületi alapszabályt. Ezt követően út 34. III. em. 11. Bcnkő István
Várjuk a sportszerető és áldozatkész án: dr. Jakab Flórián (Debreceni u. 36.,
megválasztottuk az egyesület tisztség­ * * *
barátaink jelentkezését! telefon: 70-322); március 26—27-én: vezérigazgató
viselőit, a héttagú elnökséget és a há­ Kétszintes családi ház eladó. Bartók
romtagú ellenőrző bizottságot. A ba­ Baráti Kör elnöksége dr. Zádori László (Veres P. u. 57.). B. u. 97/A. Telefon: 70-134.

You might also like