Orvosi mikrobiológia asszisztensek részére

Székely Edit
MOGYE Mikrobiológiai Tanszék
Előszó
Az orvosi mikrobiológia az emberi megbetegedéseket kiváltó kórokozók, illetve az
emberi szervezet normál flórájában található mikroorganizmusok tanulmányozásával
foglalkozik. A fertőző betegségek megértése lehetetlen a mikroorganizmusok alapvető
tulajdonságainak ismerete nélkül. Ezek tisztázásán túl, a könyv célja kiemelni azokat a
gyakorlati vonatkozású ismereteket, amelyekkel az asszisztensnek mindennapos
munkája során rendelkeznie kell.
Az asszisztens tevékenysége fontos láncszem a betegellátás során, úgy a diagnosztikai,
mint a kezelési/ápolási folyamatokban. A beteggel való szoros kapcsolata révén
úgyszintén hozzájárul a beteg tájékoztatásához, neveléséhez és ehhez
nélkülözhetetlenek a tudományos szempontból helyes ismeretek.
A klinikai mikrobiológia elsődleges feladata a fertőző betegségek okának tisztázása,
vagyis az etiológiai diagnózis felállítása; esetenként az izolált és azonosított kórokozó
érzékenységének meghatározásával nyújt segítséget a kezelőorvos számára. Az elmúlt
évtizedek tapasztalatai nyomán a klinikai mikrobiológia az orvostudomány több
szakterületével fonódott össze: infektológia, járványtan, infekció kontroll,
farmakológia, molekuláris biológia, stb., feladatköre és az elvárások listája ennek
megfelelően bővült. Manapság a klinikai mikrobiológiát egyre inkább csak ezekkel a
szakterületekkel együttműködve lehet elképzelni, a helyes diagnózis felállításához
ugyanakkor elengedhetetlen a klinikai kontextus ismerete.
A modern orvoslás egyik legnagyobb kihívása az antibiotikum rezisztencia kialakulása
és terjedése. Ennek megfékezésére a diagnosztikai ismeretek aktualizálása és nem
utolsó sorban az antibiotikum felhasználási szokások újragondolása szükséges.
A mikrobiológia, mint tudomány, gyors fejlődést mutat, rengeteg új információval
gyarapodunk, egyrészt a jobb kutatási eszközöknek köszönhetően, másrészt a
mikroorganizmusok változásainak következményeként. Ezért fontos hangsúlyozni,
hogy a mikrobiológiával kapcsolatos ismereteket frissíteni szükséges, úgyanis a
diagnosztikai algoritmusok, módszerek, a kezelési sémák időben változhatnak.
A mikroorganizmusok osztályozása
A mikroorganizmusok szabad szemmel nem látható lények. Ezek lehetnek sejtesek
vagy nem sejtesek (acellulárisak) – 1. ábra. A sejtes mikroorganizmusok közül a
prókarióták a legegyszerűbb felépítésűek, ezekhez sorolhatók a baktériumok. Az
eukarióták fejlettebbek, ezekhez tartoznak a gombák, protozoonok (egysejtű
paraziták) és algák (nem jelentősek a humán medicina szempontjából).
Az acelluláris mikroorganizmusok nem sejtes felépítésűek, ezekhez tartoznak a
vírusok és prionok.

Mikroorganizmusok

Sejtes Nem sejtes

(acelluláris)

Prokarióta Eukarióta Vírusok

Prionok

Baktériumok Algák
Gombák
Protozoonok

1. ábra: A mikroorganizmusok osztályozása

Bakteriológia
A baktériumok nevezéktana és rendszertana
A baktériumok elnevezése binominális rendszer alapján történik, vagyis két tagból
áll, pl. Staphylococcus aureus.
A kettős név a baktérium rendszertani helyére utal: az első tag jelöli a nemzetséget
(genus), ahová az adott baktérium tartozik. A második tag jelöli a fajt (species), ez
specifikus, ennek alapján az adott baktérium megkülönböztethető a genus többi
tagjától.
A genust mindig nagy-, a fajt kisbetűvel írjuk. Amennyiben egy nemzetségre utalunk
a faj megnevezése nélkül, az spp. rövidítést alkalmazzuk: Staphylococcus spp. A
baktérium teljes nevének egyszeri kiírása után, későbbi említés esetében megengedett
a baktérium nevének rövidítése, a genusnév első betűjének alkalmázásával: S. aureus.

2
A fajok nemzetségekbe, a nemzetségek családokba (familia), a családok rendekbe
(ordo), a rendek osztályokba (classis), az osztályok pedig törzsekbe (phylum)
szerveződnek.
A baktériumok alakja
A baktériumok alakja genetikailag meghatározott, jellemző az adott baktériumfajra és
osztályozásuk alapját képezi. Jóllehet nagy mértékű változatosság jellemzi őket,
valamennyi baktérium a három alapforma egyikéhez sorolható: gömb (coccus), pálca
(bacillus), spirális. Az alapformán belül kisebb-nagyobb alakmódosulások
előfordulhatnak, például coccusok esetében ezek nem mindig tökéletes gömb
alakúak, lehetnek oválisak, vese vagy akár lándzsahegy formájúak. A pálcák
vaskosak vagy karcsúak, egyenletesek vagy helyenként megvastagodást mutathatnak,
kihegyezett, lekerekített vagy lemetszett végűek, stb.
Egyes baktériumok esetében a sejtek jellegzetes elrendeződést mutatnak.
Elhelyezkedhetnek kettessével (diplo-), szőlőfürtszerűen (staphylo-), láncban
(strepto-). Bizonyos baktériumokat az alakjuk és jellemző elrendeződésük alapján
neveztek el, mint például: staphylococcus (fürtökben elhelyezkedő coccusok) vagy
streptococcus (láncban elhelyezkedő coccusok).
A baktériumok mérete mikrométer nagyságrendű. A coccusok 1 µm körüliek, a
pálcák hossza néhány mikron (3-5 µm) lehet. A spirális baktériumok hosszabbak, 20-
30 µm-t is elérhetik.
A baktériumok szerkezete
A baktériumok prokarióta mikroorganizmusok. Az eukarióta sejtekkel ellentétben,
ezek nem rendelkeznek valódi sejtmaggal, mitokondriummal, Golgi készülékkel,
endoplazmatikus retikulummal.
Felépítésükben nélkülözhetetlen és járulékos szerkezeti elemek vesznek részt.

Nélkülözhetelen szerkezeti elemek Járulékos elemek

– maganyag – tok
– citoplazma – csilló
– citoplazmahártya – fimbria/pilus
– riboszóma – plazmid
– sejtfal – spóra

A maganyag hordozza a baktérium genetikai anyagát, egyetlen kromoszómából áll.

Nem határolja maghártya, szabadon található a citoplazmában.

3
A sejt belsejét citoplazma tölti ki, aminek jelentős részét víz alkotja. Ebben találhatók
a sejtszervecskék, lizozim, vakuolák, tápanyagszemcsék.
A citoplazmát citoplazmahártya határolja, ennek felépítése hasonló az eukariótákéhoz.
A bakteriális riboszómák két (kis és nagy) alegységből épülnek fel, akárcsak az
eukariótáknál, amelyek azonban szerkezetileg eltérőek az eukariótáknál ismerttől.
A sejtfal sajátos szerkezeti elem, ami csak baktériumoknál fordul elő. A
citoplazmahártyán kívül található, rigid képlet, amely meghatározza a sejt alakját.
Két típusú sejtfal különböztethető meg, a különböző sejtfallal rendelkező baktériumok
Gram festéssel különíthetők el (lásd a későbbiekben a technika leírását).
A Gram-pozitív sejtfal (Gram szerint pozitív festődést mutató baktériumok sejtfala)
egyszerű felépítésű: vastag peptidoglikán rétegből áll. A peptidoglikán egy cukorvázból
álló makromolekula, amely 60-80 egymásra fekvő réteget alkotva körülfonja a sejtet. A
rétegek közötti stabilitást fehérjeláncok biztosítják. Ugyancsak fehérje molekulák
rögzítik a peptidoglikánt a citoplazmamembránhoz.
A Gram-negatív sejtfal komplex felépítésű: vékony, 1-2 rétegből álló peptidoglikánt
tartalmaz, kívül pedig egy speciális felépítésű, úgynevezett külső membrán található.
Ennek szerkezete hasonló a citoplazmamembránéhoz, viszont a külső rétegében
lipopoliszaccharidok (LPS) találhatók, melyek csak baktériumoknál fordulnak elő. Az
LPS része az endotoxin, egy toxikus hatású molekula.
A külső membrán és citoplazmamembrán közötti teret periplazmatikus résnek hívják,
ebben található a peptidoglikán. Tároló szerepet tölt be.
A tok a baktériumsejtet borító nyákos anyag. Antigén tulajdonsággal rendelkezik. Védi
a baktériumot a kiszáradással szemben, antifagociter hatású. A tokkal rendelkező
baktériumok megbetegítőképessége nagyobb.
A csilló a mozgást szolgálja. A csillós baktériumok rendelkezhetnek egy vagy több,
különböző elhelyezkedésű csillóval. Fehérjékből épül fel, csak speciális festéssel,
optikai mikroszkóppal vizualizálható. Antigén tulajdonságú.
A fimbriák vagy pilusok a sejt felszínén található merev, csőszerű képletek, amelyek
fehérjékből épülnek fel. Nincs szerepük a baktérium mozgásában. Egyes fimbriák a
tapadást szolgálják, mások (az úgynevezett szexpilusok) a genetikai anyag sejtről sejtre
való átjuttatásában játszanak szerepet. Csak elektronmikroszkóp segítségével láthatóak.

4
A plazmid genetikai információt hordozó, kromoszómán kívül elhelyezkedő kis méretű
DNS molekula. Rezisztencia vagy virulenciagéneket hordozhat, mobilis, vagyis más
sejtekbe kerülhet át, a kódolt genetikai információt baktériumról baktériumra terjesztve.
A spórák a baktériumok kedvezőtlen körülmények közötti túlélését biztosítják.
Rendkívül ellenállók fertőtlenítőszerekkel, illetve hővel szemben. Az endospóra a
baktériumsejt belsejében alakul ki (sporuláció), a bakteriális kromoszómát tartalmazza,
amelyet több rétegű védőfal vesz körül. Amikor a sejt szétesik, a spóra kiszabadul. A
spóra inaktív, szaporodásra nem képes, csupán a baktérium túlélését biztosítja.
Amennyiben kedvező környezetbe kerül, a spórából germináció révén ismét kialakulhat
a baktériumsejt (osztódásra képes, vegetatív forma).
A baktériumok szaporodása
A baktériumok haránthasadással osztódnak. A generációs idő alatt két egymást követő
osztódás közötti időt értjük (2. ábra). A gyorsan növekedő baktériumoknál ez 20 perc
körüli, a lassú növekedésű baktériumok esetében, mint például a Mycobacterium
tuberculosis, 20 óra. Minden osztódást követően a baktériumok száma
megkétszereződik, a baktériumok növekedése exponenciális.
Szilárd táptalajon tenyésztve, egyetlen baktériumsejtből 18-24 óra inkubálást követően
hatalmas mennyiségű baktériumsejt keletkezik, ami szabad szemmel látható halmazt
eredményez. Az egyetlen sejt osztódásából kialakuló baktériumhalmazt telepnek
nevezzük, míg a telepek összessége a tenyészet.
Folyékony táptalajban a sejtek elkeverednek (nem alakulnak ki telepek), ezért csak
tenyészetről beszélhetünk.

5
 20’ 40’ 60’ 80’

2. ábra: 20 perces generációs idejű baktérium esetében a sejtek száma 20 percenként

megkétszereződik. Egyetlen baktériumsejtből 24 óra alatt 23x24 =272=
4.722.366.482.869.645.213.696 sejt képződik

A generációs idő meghatározza egyes baktériumok esetében az inkubáció időtartamát:

hány óra alatt alakulnak ki szabad szemmel látható telepek. A gyorsan növekedő
baktériumok esetében néhány óra szükséges (10-18 óra), más baktériumoknál ez több
napra (2-7 nap), akár hetekre (Mycobacterium tuberculosis) is elnyúlhat. A
tenyésztésen alapuló bakteriológiai diagnosztika éppen az elhúzódó inkubáció miatt
gyakran túl lassú, sok esetben az eredmény klinikai haszna válik kérdésessé. Mindezek
ellenére, a tenyésztés fontos része a klasszikus diagnosztikának, mivel a kórokozó
izolálása mellett lehetővé teszi az érzékenységi vizsgálatok elvégzését, ami, ha csak
néhány nap után is, de lehetővé teszi a célzott antibiotikumos kezelést.
A szilárd táptalajok felületén történő tenyésztés esetében érvényes „egy baktérium egy
telep” szabály lehetővé teszi az élő csíraszám meghatározását (3. ábra).

6
1 µl
18-20 óra
inkubáció

szélesztés a táptalaj a telep egyetlen baktérium

felületén szaporodásából származik – ahány
telep képződik, annyi baktérium volt a
leoltott anyagban

7 telep = 7 CFU/µl= 7000 CFU/ml

3. ábra: Élő csíraszám meghatározása vizeletből: 1 µl vizeletet szélesztünk szilárd

táptalaj felületére. A megfelelő időtartamú inkubációt követően kialakuló telepeket
megszámoljuk, a csíraszámot telepképző egységben (CFU=colony forming units)
fejezzük ki

Egyes kórokozók jelentősége adott mintában a mennyiséggel függ össze. Fontos az élő
csíraszám meghatározása a középsugár vizelet, alsó légúti minták, katétervégek
esetében.
Folyékony táptalajban a baktériumok nem hoznak létre telepet, elkeverednek a
folyadékban, ezért ebben az esetben csak tenyészetről beszélhetünk.

A baktériumok tenyésztése
A baktériumok tenyésztésére megfelelő táptalajt és inkubációs körülményeket kell
biztosítani.
A táptalajok taralmazzák a tápanyagokat, halmazállapotuk szerint lehetnek folyékonyak
vagy szilárdak.
Az alap táptalajok igénytelen baktériumok számára megfelelőek: húsleves, ill a szilárd
változata a sima agar.
Az összetett táptalajok különböző rendeltetésűek:
- Komplex táptalaj: igényes baktériumok számára vért, glükózt vagy szérumot adunk
az alap táptalajhoz (pl. véres agar);
- Speciális táptalajok: különleges igényekkel rendelkező baktériumok számára;
- Dúsító táptalaj (folyékony): kis csíraszám esetében a keresett kórokozó bedúsul
(elszaporodik), könnyebben kimuthatóvá válik;

7
- Szelektív táptalaj: vegyes flórát tartalmazó minták esetében használjuk, a keresett
kórokozót szelektíven tenyészthetjük;
- Differenciáló táptalaj: biokémiai tulajdonságok vizsgálatára alkalmas;
- Szelektív és differenciáló: vegyes flórát tartalmazó minták esetében használjuk, a
keresett kórokozót szelektíven tenyészthetjük, ugyanakkor biokémiai tulajdonságuk
alapján azonosíthatókká válnak;
- Transzport tápközegek: tápanyagban szegény táptalajok, amelyek lehetővé teszik a
túlélést, de a szaporodást nem;
A megfelelő inkubációs körülmények a keresett baktérium típusától függenek.
Energianyerésük szempontjából a baktériumok lehetnek:
- szigorúan aerobok – csak oxigén jelenlétében növekednek,
- aerob, fakultatív anaerobok – oxigén jelenlétében vagy hiányában egyaránt jól
növekednek,
- szigorúan anaerobok – oxigén jelenlétében elpusztulnak, csak anaerobiózisban
növekednek,
- mikroaerofilek – megfelelő növekedésükhöz emelt CO2 koncentrációt igényelnek.
Amennyiben szigorúan anaerob baktériumok jelenlétét feltételezzük egy mintában, a
szállítás idejére biztosítani kell az oxigénnel szembeni védelmet (transzport tápközeg).

A baktériumok és a gazdaszervezet közötti kölcsönhatások

A baktériumok és a gazdaszervezet találkozásának kimenetele két tényező
kölcsönhatásától függ: a baktérium betegséget kiváltó képességétől, illetve a szervezet
védekezőképességétől. Ugyanaz a baktérium különböző mértékben képes
megbetegedést okozni különböző gazdaszervezetekben. Másrészt, különböző
megbetegítő képességű baktériumok eltérő súlyosságú fertőzéseket válthatnak ki
ugyanannál az egyénnél.
A fertőzés kimenetelét befolyásoló tényezők a baktérium viszonylatából
Megbetegítőképesség szempontjából a baktériumokat 3 csoportra oszthatjuk: patogén,
opportunista patogén és emberre nézve nem patogén (apatogén, szaprofita)
baktériumok csoportja.
A patogén baktériumok ép immunitással rendelkező egyént is megbetegíthetnek. A
patogenitás egy általános és minőségi fogalom, nem mérhető, fajra jellemző potenciális
tulajdonság. Nem jelenti azt, hogy jelenlétében feltétlenül ki is alakul a betegség.

8
Amikor a patogén nem okoz megbetegedést de az egyén flórájából kimutatható,
kolonizációról beszélünk, a kolonizált személy pedig egészséges hordozó. A hordozói
állapot önmagában nem jelent problémát, csak bizonyos, jól meghatározott
körülmények között kell neki jelentőséget tulajdonítani (pl. kórházi beutalás esetén
vagy tervezett műtéti beavatkozás előtt).
A virulencia határozza meg, milyen mértékben képes egy baktérium megbetegedést
létrehozni. Ez mérhető, mennyiségi fogalom, a baktérium törzsre jellemző. Tehát
ugyanazon patogén fajon belül lehetnek virulensebb vagy kevésbé virulens törzsek,
amelyek természetesen súlyosabb vagy kevésbé súlyos fertőzéseket képesek kiváltani.
A virulenciát a különböző virulenciatényezők jelenléte, minősége és kombinálódása
szabja meg (lásd a későbbiekben a virulenciatényezők leírását). Ezek megszerezhetőek
a virulencia következményes fokozódásával vagy éppen elveszíthetőek, ami a
virulencia megszűnéséhez vezethet.
Az opportunista patogének rendszerint a normál flóra tagjai, alacsony virulenciával
rendelkeznek és csak bizonyos körülmények között (például steril szubsztrátumba
kerüléskor) vagy kockázati tényezők jelenlétében okozhatnak megbetegedést.
Számos olyan baktérium létezik, ami emberi megbetegedést nem okoz (szaprofita,
apathogén baktérium), ezek a normál flórában vagy a környezetben találhatók.
A baktériumok virulenciatényezői:
• enzimek – szövetkárosító hatással rendelkeznek
• toxinok
– exotoxinok - a baktériumsejtből felszabaduló anyagok, erős mérgek,
specifikus hatással rendelkeznek
– endotoxinok – a Gram-negatív baktériumok sejtfalának szerkezetében
találhatók, csak a sejt szétesésekor szabadulnak fel, szeptikus sokk
kiváltásában játszanak szerepet
• tok – a baktérium fagocitózissal szembeni védelmét valósítják meg
• csilló – a mozgást teszi lehetővé (felszálló fertőzésekben lehet szerepük, mint
például a húgyúti fertőzések)
• fimbriák – felületeken való megtapadást szolgálják (a nyálkahártyákon való
megtapadás az elsődleges feltétele a megbetegés kiváltásában, hiszen
megtapadás nélkül a baktérium kisodródik, kiürül és nem szaporodhat el kellő

9
 mértékben) – bizonyos fimbriák megléte lehetővé teszi a különböző
nyálkahártyafelületeken való megtapadást;
A fertőzést meghatározó tényezők
A fertőzés forrása
A fertőzés belső vagy külső forrásból származhat. A belső forrásból származó
fertőzéseket endogénnek nevezzük, ilyenkor a baktérium a szervezet flórájából ered. A
külső forrásból származó megbetegedéseket exogén fertőzéseknek nevezzük. A
baktériumok külső forrását képezheti egy beteg vagy kolonizált ember, a környezet
(víz, élelmiszer, tárgyak, levegő, talaj) vagy állatok.
Az állatokról emberre terjedő fertőzéseket zoonózisnak hívjuk.
A fertőzés terjedése
A fertőzés emberről-emberre különbözőképpen terjedhet. Közvetlen, szoros kontaktust
igényelnek a szexuális úton terjedő kórokozók (Neisseria gonorrhoeae, Treponem
pallidum, Chlamydia trachomatis, vírusok). Fecal-oral terjedés esetében a széklet által
ürített kórokozók a kéz szennyezése révén kerülhet ismét szájon keresztül a szervezetbe
(Shigella fajok, Salmonella fajok, vírusok, paraziták stb). A nem megfelelően
ellenőrzött vérkészítmények révén is átadódhatnak mikroorganizmusok (pl. Treponema
pallidum). Vertikális terjedés esetében anyáról magzatra vagy újszülöttre juthat át a
kórokozó (pl. Treponema pallidum, vírusok, paraziták).
Közvetve különböző környezeti forrásból fertőződhet az ember. Különböző
baktériumok más és más úton juthatnak a szervezetbe.
Levegő útján terjed például a Mycobacterium tuberculosis, Legionella pneumophila,
vírusok, stb. Cseppfertőzés alatt azt értjük, amikor a kórokozók beszéd, tüsszentés vagy
köhögés során szétporlasztott nyálcseppekhez tapadva terjednek a légáramlat
segítségével. A cseppek több méternyi távolságra is eljuthatnak és hosszabb ideig
megmaradhatnak a levegőben. Számos légúti betegség kórokozója terjed ilyen módon.
A talajjal szennyezett sebek az ott előforduló baktériumokkal fertőződhetnek (pl.
Clostridium tetani és ás clostridium fajok).
Szennyezett víz útján számos baktérium terjedhet, pl. Shigella fajok, Vibrio cholerae,
Leptospira fajok, stb.
A különböző tárgyak, műszerek és piszkos kéz is fontos szerepet játszanak a kórokozók
terjedésében.

10
Az állati eredetű fertőzéseket zoonózisnak nevezzük.Terjedhetnek közvetlenül harapás
vagy karmolás révén. Más esetben vektor segítségével jutnak állati forrásból emberre.
Egyik legismertebb példa erre a kullancscsípés útján terjedő Borrelia burgdorferi, a
kullancs fertőzött állatról juttatja át a kórokozót az emberre. Az állati ürülék szintén
hozzájárulhat a mikroorganizmusok terjedéséhez.
Behatolási kapu
A behatolási kapu alatt azt értjük, a test milyen részén kerül be a kórokozó a
szervezetbe. Ennek ismerete a megelőzés szempontjából fontos.
A baktériumok bejuthatnak a bőrön keresztül, rendszerint annak valamilyen sérülése
esetén.
Legtöbbször a különböző nyálkahártyákon (légutak, tápcsatorna valamint az
urogenitális rendszer nyálkahártyáján) keresztül kerülnek a szervezetbe a kórokozók. Itt
rövidebb-hosszabb ideig megtelepedhetnek és a helyi viszonyok, valamint a kórokozó
tulajdonságai függvényében elszaporodnak. A betegség kialakulása olykor el is
maradhat, máskor bizonyos lappangási idő elteltével megjelennek a fertőzés jelei.
A kórokozók terjedése a szervezetben
A szervezetbe jutó baktériumok megtelepedhetnek a behatolási kapuban és ott
szaporodnak, helyi (lokális) fertőzést váltva ki. Rendszerint azokra jellemző, amelyek
nem rendelkeznek invazív tulajdonságokkal, speciális virulencia tényezőkkel.
Más baktériumok terjedhetnek a szervezetben. Per continuitatem terjedés esetében a
kórokozó direkt a szövetek mentén halad. Egyes baktériumok a véráramba kerülhetnek
és azzal szóródnak távolabbi szervek, szövetek felé (hematogén terjedés). A nyirok
révén is terjedhetnek egyes kórokozók.
A fertőzés lehet: helyi (lokalizált), amikor nem terjed a lokális nyirokcsomókon túl
vagy generalizált (szisztémás), amikor túljut ezeken.
A bacteraemia fogalma alatt a baktériumok vérben való átmeneti jelenlétét értjük, amit
nem kísérnek más elváltozások a szervezetben. Ez egy rendkívül gyakori jelenség, nem
csak fertőzési gócokból kerülhetnek a véráramba, hanem különböző nyálkahártyák
felületéről fiziológiás körülmények között is (pl. fogmosáskor a szájüregi baktériumok
rendszeresen bekerülnek a véráramba), de a szervezet védekezőképessége
ártalmatlanítani tudja ezeket.

11
Amennyiben a véráramba kerülő baktériumokat nem sikerül elpusztítani, ezek akár
tovább szaporodnak és jellemző tüneteket váltanak ki. Ilyenkor véráramfertőzésről
vagy sepsisről beszélünk.
A kórokozók ürülése a szervezetből
A fertőzött vagy hordozó egyén üríti a kórokozókat. Az ürülés történhet állandó
jelleggel vagy intermittálóan a betegség ideje alatt vagy a klinikai gyógyulás után
rövidebb-hosszabb ideig.
Az ürülés útja elsősorban a fertőzés lokalizációjától függ. Lehet a széklet (tápcsatornai
fertőzés, hasmenés esetében), a vizelet (húgyúti fertőzés vagy szisztémás fertőzések
esetében, mint például a leptospirózis), orr-garat váladék, nyál, genny vagy nemi
váladékok útján.
Az ürülés módját egyrészt járványtani szempontból fontos ismerni (ennek ismeretében
akadályozható meg a kórokozó terjedése), másrészt diagnosztikai szempontból, ugyanis
lehetővé teszi a megfelelő minta kiválasztását.
A gazdaszervezet fogékonysága fertőző betegségekkel szemben
A fertőzések kialakulását számos tényező befolyásolja a gazdaszervezet részéről, mint
például a genetikai háttér, a hormonális egyensúly (ld. terhesség, szoptatás, menopauza
időszaka), a bőr és nyálkahártyák állapota. Az életkor szintén fontos tényező, ugyanis
az extrém korú egyének (koraszülött, újszülött, csecsemő, idősek) fokozottan
vulnerábilisak fertőző betegségekkel szemben. Az alultáplált egyének fertőzéssel
szembeni fogékonysága szintén fokozottabb. Az immunhiányos állapotú egyéneket
akár a banális, egyébként ártalmatlan baktériumok is megbetegíthetik.
A fertőző betegségek típusai
A klinikai tünetek hiányában lezajló fertőzést inapparens vagy aszimptomatikus
fertőzésnek nevezzük.
A tünetekkel járó, apparens fertőzés lefolyása szerint lehet heveny (akut), amikor
néhány nap, hét alatt lezajlik vagy idült (krónikus), amikor hónapokig vagy évekig is
elhúzódik.
A tipikus heveny fertőzés lefolyása
A lappangási (inkubációs) szakasz – a fertőző ágens szervezetbe jutásától a tünetek
megjelenéséig tart. Időtartama kórokozónként változó, egyes esetekben ismeretlen.
Járványtani jelentősége van, hiszen a beteg a lappangási időszak végefelé, a tünetek
megjelenése előtt már fertőző lehet.

12
A prodromális szakaszt a nem specifikus tünetek megjelenése (láz, rosszullét, stb)
jellemzi. Az akut szakaszban fastigium (krízis) kialakulnak a betegségre jellemző
tünetek. Kedvező körülmények között a lábadozás (reconvalescencia) szakasza
következik, amikor a panaszok enyhülnek, megszűnnek és a teljes gyógyulásig tart. A
klinikai gyógyulás nem minden esetben jelenti a kórokozó kiürülését a szervezetből, az
egyén rövidebb-hosszabb ideig még hordozója maradhat.
A fertőző betegségek járványtani jellemzői
Sporadikus fertőzésről beszélünk, amikor csak elszórtan, egy-egy személy betegszik
meg a populációban, időben rendszertelenül alakulnak ki megbetegedések.
Egy fertőzés endémiásnak mondható, amikor meghatározott helyen (régió, kórház, stb.)
állandóan előfordulnak esetek, de halmozódás, jelentős esetszámnövekedés nem
tapasztalható.
Járványról (epidémiáról) akkor beszélhetünk, ha egy betegség adott területen és időben
halmozottan fordul elő.
A pandémia alatt több kontinensre kiterjedő járványt értünk.

A szervezet védekezése a baktériumokkal szemben

A fertőzés kimenetele a baktérium és szervezet között kialakuló kölcsönhatások
függvénye. A szervezetbe jutva beindulnak a védekezési reakciók, amelyek a fertőző
ágens semlegesítésére irányulnak.
A szervezet két különböző védekezési stratégiával válaszol a fertőző ágens támadására:
a természetes ellenállóképesség révén, amely az elsődleges védelmi vonal, a kórokozó
azonosságától független, illetve a specifikus immunválasz révén, ami kórokozó függő.
Természetes (aspecifikus) ellenállóképesség
A minden egyednél jelen levő konstitucionális tényezők határozzák meg a természetes
védekezést, ami azonos intenzitással lép fel bármilyen baktériummal szemben. A
fizikai barrierek, a celluláris és humorális tényezők vesznek részt a természetes
védekezésben. A gyulladás és fagocitózis szintén a természetes ellenállóképesség
jellemző folyamatai.
Fizikai barrierek
Az ép bőr jelenti az első védelmi vonalat, ami átjárhatatlan a legtöbb kórokozó
számára. A bőr felszínét jellemző savas pH szintén kedvezőtlen a baktériumok
szaporodásának.

13
A nyálkahártyák felszínén gazdag és változatos baktériumflóra található. Amennyiben
ennek egyensúlya nem borul fel, védő hatással rendelkezik a kórokozókkal szemben. A
különböző váladékok (pl. a nyál, könny) lemosó hatása érvényesül, illetve
antibakteriális hatású anyagot, lizozimet tartalmazhatnak. A légutakban található
csillószőrös hengerhám csillómozgásai kihajtják a kórokozókat a légutakból. A
gyomornedv, illetve a hüvelyváladék savas pH-ja megakadályozza a patogének
túlélését, elszaporodását.
Celluláris tényezők
A neutrofil granulociták, makrofágok és dendritikus sejtek képesek fagocitálni,
bekebelezni a kórokozókat. A makrofágok és dendritikus sejtek belsejében a kórokozó
elpusztul és antigénjeit a fagocitáló sejt felszíni receptorai segítségével bemutatja, ezzel
segítve a specifikus immunválasz kialakulását.
Egyes kórokozók képesek túlélni a fagocitáló sejtekben (tipikus példa erre a
Mycobacterium tuberculosis), hozzájárulva ezáltal a betegség patogenéziséhez.
Humorális tényezők
A szérumban található komplement rendszer különböző egységei antibakteriális
hatással bírnak. Egyesek a gyulladásos folyamat kialakulását segítik elő vasodilatatio
révén, mások a fagocitózist serkentik (C5a, C3a, C3b). A C5,6,7,8,9 komponensek
összeépülve a baktériumsejt felszínén pórusokat hoznak létre, amelyen keresztül a sejt
tartalma elszivárog, ezáltal a sejt pusztulását okozva.
A lizozim enzimtermészetű fehérje, ami a baktérium sejtfalát károsítja. Különböző
szekréciókban található meg (pl. nyál, könny, anyatej, stb), a peptidoglikánt hasítja és
ezáltal ér el antibakteriális hatást.
Az interferonok az immunsejtek és a különböző fertőzött sejtek közötti kommunikációt
valósítják meg. Főleg vírusos fertőzésekben játszanak szerepet.
A gyulladás szerepe a kórokozó terjedésének megakadályozása és ezáltal a fertőzés
lokalizálása. Tünetei a kórokozótól függetlenül azonosak.
A gyulladásos reakció során fokozódik a helyi véráramlás és növekedik az
érfalpermeabilitás, aminek következtében folyadék és sejtek áramlanak a szövetekbe. A
fájdalom a bradikinin felszabadulásának eredménye. A helyszínen nagy menyiságű
fagocitáló sejt jelenik meg. Ugyanakkor a májban különböző fehérje természtű anyag
termelődik, ezeket gyűjtőnéven akut fázis proteineknek nevezzük. Az antimikrobiális
védelemben betöltött szerepük mellett egyeseknek diagnosztikai jelentőségük is van

14
(C-reaktív protein, amelynek emelkedése a szervezetben zajló gyulladásos folyamatot
jelez).
Fagocitózis
Hivatásos fagociták a neutrofil granulociták, monociták, makrofágok és dendritikus
sejtek.
Bakteriális fertőzés esetében (néhány kivételtől eltekintve) jelentősen megnövekedik a
neutrofilek száma.
A fagozitózis első mozzanata a fagocitáló sejteknek a gyulladás helyszínére való
migrációja, ami különböző mediátorok hatására történik. Ezt követi a baktériumsejt
bekebelezése majd elpusztítása. A fagocitálás hatékonyabb, amennyiben a
baktériumsejtet immunoglobulinok (ellenanyagok) vagy a komplement bizonyos
egységei (C3b) megjelölik, ezt a folyamatot opszonizációnak nevezzük.
A makrofágok és dendritikus sejtek a bekebelezett baktériumokat feldolgozzák és
antigénjeiket a sejtfelszínen bemutatják az immunrendszer számára.

Specifikus ellenállóképesség
A specifikus ellenállóképesség egy adott kórokozóval szemben kialakuló védelem. Két
fő komponense van, a celluláris illetve a humorális immunválasz. Adott bakteriális
fertőzésekben egyik vagy mindkettő szerepet játszhat.
A humorális immunválasz kulcsszereplője a B limfociták által termelt ellenanyag. A
B limfociták serkentése antigén hatására következik be, a stimulációt kiváltó antigénnel
szembeni ellenanyag termelődése indukálódik. Egy baktérium számos antigénjével
szemben termelődik egyidőben ellenanyag, ezek nem mindegyike játszik szerepet a
fertőzés leküzdésében, viszont kimutatásuk diagnosztikai jelentőségű lehet (ld. ASLO –
antistreptolysin O jelentősége Streptococcus pyogenes fertőzés esetében).
A védelemben szerepet játszó ellenanyagok a következőképpen járulhatnak hozzá a
baktériumokkal szembeni védelemhez:
- semlegesítik a toxinokat
- opszonizáció révén felerősítik a fagocitózist (opszonizáció: az ellenanyagok a
baktérium felszíni antigénjeihez kapcsolódnak) – az ellenanyagokkal megjelölt
baktériumokat nagyobb hatásfokkal képesek bekebelezni a fagocitáló sejtek;
- hozzájárulnak a baktériumsejt elpusztításához a komplement rendszer
közreműködésével

15
 - a baktériumsejt felszíni molekuláihoz kapcsolódva megakadályozzák a
tapadást;
A celluláris immunitás fő szereplői a T limfociták. Ezek a baktériumok sejtmediált
pusztítását valósítják meg.
A természetes vagy mesterséges immunitás aktívan vagy passzívan jöhet létre.
Az aktív immunitás a szervezetbe jutó antigénekkel szemben kialakuló
immunválaszra vonatkozik. Létrejötte rendszerint időt vesz igénybe, viszonylag lassan
alakul ki, de hatása tartós a memória immunsejtek kialakulása miatt. Amennyiben az
antigénnel való találkozás szimptomatikus vagy aszimptomatikus fertőzés
következménye, természetes aktív immunitásról beszélünk. Ha az antigént oltás során
juttatjuk a szervezetbe, mesterséges aktív immunitás kialakulásáról beszélünk.
Azonos antigénnel való ismételt találkozás esetében az immunválasz kialakulása
gyorsabb. A védettség a betegség kialakulásának elmaradásában nyilvánul meg.
A bakteriális fertőzések elleni oltóanyagokat a következőképpen osztályozhatjuk:
• Anatoxint / toxoidot tartalmaznak a diftéria (ADPA) és tetanusz (ATPA) ellenes
vakcinák. A toxoid (anatoxin) a mérgező hatásaitól megfosztott toxint jelenti.
• Elölt kórokozót tartalmaz a szamárköhögés elleni oltás. Mivel számos
mellékhatása van, napjainkban ennek használata háttérbe szorult, helyette az
acelluláris (tisztított antigénekből álló) vakcinát alkalmazzák.
• Attenuált /gyengített kórokozót tartalmaz a tuberkulózis elleni BCG oltás. Az
élő gyengített kórokozót tartalmazó oltások egy tüntementes fertőzést váltanak
ki és ezáltal jelentenek egy hatékony stimulációt az immunrendszer számára.
Hátrányuk, hogy immunszuppresszió esetében és terhesek esetében nem
alkalmzhatóak.
• Alegység vakcina (tisztított antigént tartalmazó vakcina)
– tokantigént tartalmaz a meningococcus, pneumococcus, Haemophilus
influenzae elleni oltóanyag; mivel a tokantigén poliszaccharid
természetű, immunogenitása nem nem megfelelő kisgyermekek esetében
– fehérje termszetű molekulával kombinálva (konjugálva) az oltóanyag
immunogenitása javítható; ezért 2 éves kor alatt konjugált vakcinát
alkalmaznak Streptococcus pneumoniae és Haemophilus influenzae
ellen;

16
 – más alegység vakcina: az acelluláris szamárköhögés elleni vakcina több,
fehérje természetű bakteriális antigént foglal magába;
Passzív immunitás esetében kész ellenanyagokat (immunoglobulinokat) juttatunk a
szervezetbe. Ezek hatása azonnali viszont nem tartós, mert az immunoglobulinok
lebomlanak, kiürülnek. Mivel a szervezet nem vesz részt aktívan ezek termelésében,
memóriasejtek sem alakulnak ki, az ellenanyogok kiürülését követően teljesen
megszűnik a védettség.
A természetes passzív immunitás az újszülöttekre illetve az anyatejes csecsemőkre
jellemző. Az IgG típusú immunoglobulinok transzplacentárisan jutnak át a magzatba és
az anya által átvészelt fertőzésekkel szemben biztosítanak átmeneti védelmet az
újszülött számára. Az anyai ellenanyagok körülbelül 6 hónapos korig maradnak meg.
Szoptatás révén IgA típusú ellenanyagok jutnak az újszülött, illetve a csecsemő
szervezetébe, ezeknek igen fontos szerepük van például a hasmenések megelőzésében.
Mesterséges passzív immunitást biztosítunk amikor kész ellenanyagokat, gyógysavókat
juttatunk a szervezetbe. A védettség azonnali viszont nem tartós. A gyógysavók
alkalmazása fogékony egyed patogénnel való találkozása esetében (expozíció) indokolt,
amikor azonnali védelemre van szükség.
Az antitoxikus gyógysavó bakteriális toxin ellenes immunoglobulinokat tartalmaz.
Ilyen például a diftéria, tetanusz vagy botulizmus ellenes gyógysavó.

A baktériumok szaporodásának szabályozása

Az orvosi gyakorlatban elkerülhetetlen a mikroorganizmusokkal való találkozás, a
fertőzések kialakulásának vagy terjedésének megakadályozására fontos ismerni azokat
az eljárásokat, amelyekkel szabályozható vagy meggátolható a mikroorganizmusok
szaporodása.
A medicinában gyakran használt fogalmak meghatározása:
Steril: élő mikroorganizmustól mentes, élő csíramentes;
Sterilizálás: azon módszerek összessége, amelyek segítségével élő csíra mentes
állapot hozható létre;
Fertőtlenítés (dezinficiálás): a mikroorganizmusok (főként patogén ágensek)
számának csökkentése;
Antiszepszis: a bőr, nyálkahártyák, sebek élő mikróbái számának csökkentése;

17
 Aszepszis: a mikroorganizmusok csíramentes közegbe való bejutásának
megakadályozása;
-sztatikus: szaporodást gátló, reverzibilis hatású (pl. bakteriosztatikus);
-cid: elpusztító hatású (baktericid, virocid, sporocid, stb);
Különböző tényezők befolyásolják a mikroorganizmusok elpusztítását célzó módszerek
hatékonyságát:
- a mikróbák mennyisége
- expozíciós idő
- koncentráció, pH, hőmérséklet
- a mikróbák tulajdonságai
o spórás baktériumok, burok nélküli vírusok, protozoonok cisztás alakjai
ellenállóbbak
o Mycobacterium tuberculosis speciális sejtfallal rendelkezik, aminek
következtében rezisztensebb más kórokozóknál
o Pseudomonas aeruginosa porinjainak köszönhetően válik ellenállóbbá
- környezeti tényezők – szerves anyag jelenlétében a mikroorganizmusok vedettek a
pusztító hatással szemben
Sterilizálási eljárások
- Fizikai módszerek
o Hőhatás
száraz hő: hőlégsterilezés
nedves hő: autoklávozás
o Szűrés
o Sugárzások
- Kémiai módszerek
Sterilitás érhető el bizonyos vegyi anyagok segítségével: etilén oxid, glutáraldehid,
hidrogén peroxid gőz használatával.
Fertőtlenítés, antiszepszis
Kórházi környezetben, de más orvosi tevékenység során is elterjedt a fertőtlenítőszerek
és antiszeptikumok használata, fontos szerepet töltenek be a nosocomialis fertőzések
megelőzésében. Az elvárt hatásért viszont ismerni kell az egyes szerek tulajdonságait és
be kell tartani a felhasználási útmutatót elsősorban a kontakt idő, koncentráció és

18
reziduális hatás tekintetében. Mivel ezek termékenként változhatnak, ajánlatos az adott
készítmény leírását ellenőrízni.
A fertőtlenítőszereket élettelen felületekre, az antiszeptikumokat élő szövetekre
alkalmazzuk. Ugyanaz a szer lehet fertőtlenítőszer (nagy koncentrációban) vagy
antiszeptikum (kis koncentrációban, így nem toxikus a szövetekre).
Alkoholok
A leggyakrabban az etilalkoholt, isopropil alkoholt vagy propanolt használják. Széles
hatásspektrumúak, egyaránt hatásosak baktériumokkal (Mycobacterium tuberculosis-t
is beleértve), vírusokkal, gombákkal szemben. Nincs ellenben sporocid hatásuk.
Fertőtlenítésre és antiszepsisre egyaránt használhatóak. Az alkoholos kézdörzsölők
gyors és hatékony kéz higiéniát tesznek lehetővé.
Clorhexidin
Elsősorban antiszeptikumként használják, kéz higiénia, műtéti bemosakodás, a beteg
műtéti előkészítésében és szájvízekben.
Nagyon jó és gyors antibakteriális hatása van, elsősorban Gram-pozitív baktériumokkal
szemben. Nem sporocid.
Klórtartalmú vegyületek
A klórtartalmú vegyületek közé sorolható a klór tabletta, kloramin, hipoklorit.
Rendkívül hatékony fertőtlenítő szerek, egyes készítményeket (kloramint)
antiszeptikumként is alkamazhatunk.
Széles hatásspektrummal rendelkeznek, baktériumokra, vírusokra, gombákra, spórákra
egyaránt hatásosak.
Jódtartalmú vegyületek
A klórtartalmú vegyületekhez hasonlóan széles a hatásspektrumuk, habár azokhoz
képest gyengébb. Elsősorban antiszeptikumként, de egyes készítményeket orvosi
eszközök fertőtlenítésére is használják.
Vizes (povidon jód) illetve alkoholos (jód tinktúra) oldatban készítik, hátrányuk, hogy
egyesek nehezen tolerálják (különösen az alkoholos jódot) és elszíneződést okoznak.
Fenolok
A fenolok elsősorban fertőtlenítő szerek. Széles hatsspektrummal rendelkeznek.

19
Triclosan
Antiszeptikumként használják, pl. antiszeptikus szappanok összetételében fordulhat elő.
Elsősorban Gram-pozitív baktériumokkal szemben hatásos. EDTA hozzáadásával
jelentősen megnőhet a Gram-negatív baktériumokkal, illetve gombákkal szembeni
hatékonysága is.
Quaterner ammóniumsók
Tenzioaktív anyagok, fertőtlenítő szerekként alkalmazzák őket. Baktericid és
sporosztatikus hatással bírnak. Burokkal rendelkező vírusokkal szemben is hatékonyak.

Antibiotikumok. Az antibiotikumos kezelés alapelvei.

Az antibiotikumok antibakteriális hatású szerek. A penicillin felfedezését (1926) és
terápiába való bevezetését (1941) követően számos új antibiotikum került használatba,
amelyekkel a fertőző betegségek kezelésében jelentős sikereket értek el. Mindezeket
azonban beárnyékolta a rezisztencia megjelenése, ami az új szerek bevezetésével
párhuzamosan jelent meg és terjedt el, újabb kihívások elé állítva a medicinát.
A rezisztencia kialakulása egy természetes folyamat: a baktériumok a legrégebbi
életformát képviselik a Földön, hatalmas túlélési és alkalmazkodási tapasztalattal
rendelkeznek. A rezisztencia régi jelenség, ami az evolúció során alakult ki: a
baktériumok, gombák egymás között mindig is versengtek az élőhelyekért, egyesek
antibakteriális hatású anyagokat termeltek, mások viszont kénytelenek voltak
védekezni ezekkel szemben. Mindez azonban kis léptékben történt és alacsony szintű,
konstitutív rezisztenciát eredményezett.
A második világháború után elkezdődött tömérdek antibiotikumfogyasztás a humán és
állatgyógyászatban egy megváltozott életkörülményt jelentett a baktériumok számára,
amihez adaptálódniuk kellett. Az újonnan kialakult rezisztencia mobilis genetikai
elemekre kerülve átadhatóvá, könnyen megszerezhetővé vált. Ezzel magyarázható az
egyes esetekben futótűzszerűen terjedő rezisztencia, ami egy-egy hatóanyagot teljesen
használhatatlanná tett (ld. penicillin-rezisztencia kialakulását staphylococcusok
esetében). Gyakorlatilag bármely új antibiotikummal szemben kialakulhat rezisztencia
és a kezelhetetlen fertőzések megjelenésének valószínűsége egyre nagyobb. Ez a
felismerés, amellett hogy a gyógyszerkutatás egyre kevésbé érdekelt az új
antibiotikumok kidolgozásában (ennek következtében alig van kilátás arra, hogy a
rezisztenssé vált kórokozókkal szemben hatásos új antibiotikumok jelenjenek meg),

20
arra késztetnek, hogy átgondoljuk azokat a tényezőket, amelyek a rezisztencia
kialakulásához vezetnek és azok befolyásolásával fékezzük meg a jelenség terjedését.
Úgy, ahogy az emberi tevékenység következtében kialakultak a környezeti változások
(ld. üvegház hatás), a rezisztencia megjelenése és terjedése szintén a természet rendjébe
való túlzott beavatkozás következménye és csakis ennek a ténynek a tudatosítása és az
ehhez igazított hozzáállás segíthet a probléma megoldásában.
Az antibiotikumok osztályozása
Vegyi szerkezetük alapján a következőképpen csoportosíthatóak:
- β-laktám antibiotikumok 4. Makrolidek
penicillinek 5. Streptograminok
cephalosporinok 6. Polipeptidek
carbapenemek 7. Tetraciklinek
β-laktamáz gátlót 8. Phenicol
tartalmazó kombinációk 9. Oxazolidinon
1. Aminoglikozidok 10. Rifampin
2. Glikopeptidek 11. Fluoroquinolonok
3. Lincosamidok 12. Szulfonamidok
A baktériumsejt szintjén különböző támadási pontjaik lehetnek. Ennek alapján a
következőképpen osztályozhatóak:
- sejtfal szintézisét gátló antibiotikumok (β-laktám antibiotikumok, glikopeptid);
- citoplazmamembrán funkcióit gátló antibiotikumok (polimyxin);
- fehérje szintézist gátló antibiotikumok (makrolidek, tetraciklinek, aminoglikozidok,
stb.);
- nukleinsav szintézist gátló antibiotikumok (quinolonok, rifampin);
- a bakteriális metabolizmust gátló antibiotikumok (szulfonamidok, trimethoprim).
Az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia
A rezisztencia lehet természetes (intrinsic) vagy szerzett (extrinsic).
A természetes rezisztenciát genetikai, szerkezeti, fiziológiás tulajdonságok határozzák
meg. Ezek a tulajdonságok öröklődnek és egy baktérium nemzetséget vagy fajt
jellemez. A baktérium azonosítása elegendő a megállapításához. Mivel ez egy
kikövetkeztethető, megjósolható rezisztencia, a rutin diagnosztika nem teszteli. Így
például minden Gram-negatív baktérium rezisztens vancomycinre (a vancomycin nagy
méretű molekula ami nem képes átjutni a Gram-negatív baktériumok külső

21
membránján). Az enterococcusok természetes rezisztenciát mutatnak
cephalosporinokkal szemben (mert olyan penicillinkötő fehérjével rendelkeznek,
amelyhez a cephalosporinoknak nincs affinitásuk).
A természetes rezisztenciát ismerni kell minden kórokozó esetében, hiszen ezek az
antibiotikumok nincsenek feltüntetve az antibiogramon, a mikrobiológus esetleg utalhat
ezekre.
A szerzett rezisztencia nem megjósolható, ez különböző törzseknél alakulhat ki és
jelenlétét tesztelni kell. Szerkezeti és funkcionális változások eredményezik. Alapját
valamilyen rezisztencia gén szolgáltatja:
- Kromoszóma mutáció által kialakuló rezisztencia gén;
- Szerzett rezisztencia gén ami kromoszómán, plazmidon vagy más mobilis genetikai
elemen helyezkedhet el.
A módosult vagy újonnan szerzett gén a következő rezisztenciát eredményező
módosulásokat eredményezheti a baktériumsejtben:
Célpont módosulás: az antibiotikum nem képes kapcsolódni a célpontjához.
Lebontó enzim termelése: hatástalanítják az antibiotikumot;
Fokozott efflux: efflux pumpák kihajtják az antibiotikumot a baktériumsejből,
így az nem tud hatákony koncenrációban felhalmozódni a sejtben;
Impermeabilitás: Gram-negatív baktériumok elveszíthetik egyes felszíni fehérje
molekuláikat amelyeken keresztül az antibiotikumok bejuthatnak a sejtbe, így
sejtfaluk átjárhatatlanná válik az adott antibiotikummal szemben.
Az antibiotikumokkal szembeni érzékenység vizsgálata
A különböző antimikrobiális hatású szerekkel szembeni érzékenységet az antibiogram
segítségével határozzuk meg.
A baktérium tulajdonságai alapján, valamint a klinikai kontextus függvényében
különböző módszereket alkalmazhatunk.
A rutin diagnosztikában a korongdiffúziós eljárás a legelterjedtebb, ami minőségi
mghatározást tesz lehetővé. Egyszerű a kivitelezése, eredmény az elkészítést követő
napon várható. Hátránya, hogy egyes lassan növekedő baktériumok, anaerobok,
valamint agarban rosszul diffundáló antibiotikumok (pl. colistin) esetében nem
alkalmazható.
A mennyiségi eljárások a minimális gátló koncentráció (MIC – minimum inhibitory
concentration) meghatározását teszik lehetővé. A MIC azt a legkisebb antibiotikum

22
koncentrációt jelenti, amely képes gátolni a baktérium szaporodását. Ennek
meghatározása elsősorban súlyos fertőzések, kórházi törzsek esetében fontos a
megfelelő antibiotikum dózis megállapítása érdekében, vagy olyan esetekben, amikor a
korongdiffúziós eljárás különböző okok miatt nem kivitelezhető (anaerob baktériumok,
staphylococcusok vancomycin érzékenysége, colistinnel szembeni érzékenység
meghatározása, pneumococcusok β-laktám antibiotikumokkal szembeni csökkent
érzékenységének megállapítása, stb.). Többféle módszer közül választhat a
laboratórium, a helyi sajátosságok, valamint az anyagi lehetőségek alapján
(mikrodilúciós eljárás, agarhígításos eljárás, E-teszt).
Az antibiogramok elvégzésére különböző automata vagy félautomata módszerek
állhatnak rendelkezésre (Vitek, Phoenix, Microscan, stb.), amelyek előnye a gyorsaság
és egyszerű kivitelezés. Hátrányuk, hogy bizonyos rezisztenciákat nehezen vagy
pontatlanul detektálnak ezért az értékelésben mindig óvatosnak kell lenni.
Az antibiogramokat nemzetközi előírások figyelembe vételével kell elvégezni. A
romániai laboratóriumok nagy része az amerikai CLSI (Clinical Laboratory Standards
Institute) alapján dolgozik, jóllehet néhány éve az Európai Klinikai Mikrobiológiai és
Infektológiai Társaság szakmai bizottsága, az EUCAST (European Committee on
Antimicrobial Susceptibility Testing) új standardot dolgozott ki és szorgalmazza az
európai laboratóriumokban a módszerek egységesítését. Erre azért van nagy szükség,
hogy a rezisztencia adatok kiértékelése és követése egységes módon történjen.
Az említett standardokat évente frissítik, valamennyi laboratórium ennek megfelelően
kell beépítse a változásokat.
Amellett, hogy a standardok pontosan előírják az antibiogram elkészítésének
módszertanát, útmutatást nyújtanak a minőségi ellenőrzésre, illetve az új rezisztencia
fenotípusok kimutatására.
Az antibiotikumos kezelés általános alapelvei
Az antibiotikumok baktériumokkal szemben hatásosak, ezért csakis a bakteriális
fertőzések kezelésére alkalmasak.
Egyes enyhe lefolyású bakteriális fertőzések nem feltétlenül igényelnek antibiotikumos
kezelést. Például a kis méretű, szisztémás fertőzést nem okozó gennyedések elsődleges
kezelése a sebészi incizió és a gennygyülem kiürítése, antibiotikum terápia nélkül. Egy
másik példa az antibiotikum szükségtelenségére az enyhe lefolyású salmonellózis.

23
Paradoxális módon, az antibiotikum kezelés a Salmonella spp. ürülésének elhúzódását
eredményezheti.
Az antibiotikum felírása előtt mérlegelni kell a várható hasznot és mellékhatásokat.
Amennyiben igazolt, hogy egy betegség időtartama nem rövidül meg antibiotikum
használattal (nincs reális haszon), az antibiotikum esetleges mellékhatásai és a
rezisztencia szelektáló potenciál miatt felírása értelmetlenné, sőt károssá válik.
Súlyos fertőzések megfelelő antibiotikumos kezelését viszont késedelem nélkül meg
kell kezdeni, ellenkező esetben a fertőzés a beteg életét veszélyeztetheti.
Az antibiotikum felírásra vonatkozó előírásokat a szakmai társaságok útmutatói
tartalmazzák, ezeket időszakosan frissítik.
Empírikus kezelésről beszélünk, amikor a fertőzést kiváltó baktérium ismeretlen.
Ilyenkor a fertőzés lokalizációja függvényében, a legvalószínűbb kórokozók
közleményekből ismert érzékenysége alapján, vagy szakmai társaságok útmutatói,
intézmények protokollja alapján történik az antibiotikum megválasztása. Az életet
veszélyeztető fertőzések esetén, kockázati tényezők fennállása mellett rezisztens
kórokozókra is kiterjeszthető az empírikus antibiotikumválasztás, esetleg antibiotikum
kombinációk révén a szélesebb hatásspektrum elérése végett. Mivel a széles spektrumú
antibiotikumos kezelés fokozottan felelős a rezisztens kórokozók kiválasztódásáért,
mindenképpen törekedni kell a kórokozó azonosítására és az alkalmazott
antibiotikumok hatásspektrumát ennek megfelelően mielőbb szűkíteni.
Empírikus kezelésre hagyatkozunk olyan esetekben is, amikor:
- a bakteriológiai vizsgálat nem tud egyértelmű diagnózist nyújtani (pl. krónikus
mandulagyulladás, felső légúti fertőzések esetében – heveny pharyngitis kivételével),
- nem áll rendelkezésünkre megfelelő minta (pl. enyhe/közepes súlyosságú
tüdőgyulladás),
- invazív mintavétel elutasítása esetén (pl. sinusitis)
- a bakteriológiai vizsgálat nem szolgáltat új információt (pl. nők szövődménymentes
húgyúti fertőzése – az esetek 90%-át érzékeny E. coli törzsek okozzák)
- a bakteriológiai vizsgálat nem költséghatékony.
A kórokozó ismeretében célzott terápia történik, rendszerint antibiogram eredménye
alapján. Egyes esetekben, ha a beteg klinikai állapota megengedi, megvárható a
bakteriológiai vizsgálat eredménye (pl. heveny torokgyulladás). Súlyos esetekben

24
viszont késedelem nélkül, empírikusan kell megkezdeni a terápiát, majd a lelet
függvényében célzottan lehet folytatni.
Amikor az antibiotikumot fertőzés megelőzésére adagolják, profilaxisról és nem
kezelésről beszélünk. Ilyenkor fertőzésre utaló jelek nincsenek jelen az egyénnél. Az
antibiotikum profilaxist csak nagyon jól indokolt esetekben ajánlott végezni, egyébként
antibiotikum abúzust eredményez és következetes rezisztencia szelekciót tesz lehetővé.
Profilaktikusan rendszerint 1-2 dózis antibiotikum adandó a feltételezett expozíció
idején – a hosszabb, napokig tartó „megelőzés” rendszerint indokolatlan.
Az antibiotikum terápia a következő általános szempontokat kell figyelembe vegye:
- megfelelő indikáció az antibiotikumok alkalmazására
- megfelelő hatásspektrumú szer kiválasztása a fertőzés lokalizációjának
függvényében
- megfelelő adagolás
- megfelelő időtartam (a túl rövid idejű kezelés visszaesést, a túl hosszú rezisztencia
szelektálódást eredményez)
- amennyiben a kezelés elkezdése után világossá válik, hogy a betegségért nem
bakteriális fertőzés a felelős, az antibiotikum kezelést azonnal abba kell hagyni
(tévhit, hogy az elkezdett antibiotikum terápiát mindenképp minimum 3 napig
folytatni kell – minden egyes feleslegesen adott dózis hozzájárul a rezisztencia
generálásához);

Mit tehetünk az antibiotikum rezisztencia megelőzéséért? – CDC (Centers for

Disease Control and Prevention) ajánlások
Tanácsok a betegek számára
• Az antibiotikumokat előírás szerint kell szedni, dózisok kihagyása nélkül. A
kezelés időtartamát be kell tartani, akkor is, ha a beteg állapota jelentősen javul
a kezelés alatt.
• Csak receptre felírt antibiotikumot szedjen, más kezelések után megmaradt
antibiotikumot ne használjon. Ne adja tovább másoknak az el nem fogyasztott
antibiotikumokat. A nem megfelelő antibiotikum szedése megnehezítheti a
kórismét és lehetővé teszi a baktériumok szaporodását.
• A maradék antibiotikumokat el kell dobnia kezelés befejeztével.

25
 • Ne kérjen orvosától antibiotikumot, amennyiben az úgy dönt, hogy nincs
szükség rá. Bármelyik antibiotikumnak lehetnek mellékhatásai. A felesleges
antibiotikum többet árt, mint használ.
• Helyes higiéniával és megfelelő oltásokkal számos fertőzés megelőzhető.
Javaslatok az egészségügyi dolgozóknak
Helyes antibiotikum felírásra vonatkozó javaslatok
• Ne írjon fel antibiotikumot vírusos megbetegdés esetén, akkor sem, ha a beteg
kéri!
• Antibiotikum felírása esetén jól fontolja meg annak szükségességét! Megfelelő
dózisban és időtartamra írja fel!
• Kerülje az antibiotikum társításokat, ezek rendszerint feleslegesek!
• Kövesse a helyi rezisztencia adatokat!
Az együttműködés biztatása
• Indokolt esetben kérjen mikrobiológiai vizsgálatot.
• Tanácskozzon gyógyszerészekkel és szolgáltassanak megfelelő információkat a
beteg számára a helyes antibiotikum terápiára, rezisztencia problémákra és
mellékhatásokra vonatkozóan.
• Használjnak tájékoztató anyagokat (plakátok, szórólapok).
Mérlegeljen
• Az antibiotikum felírása előtt álljon meg egy pillanatra és gondolkodjon el:
valóban szükséges az antibiotikum? – és mérlegelje a felírás lehetséges
következményeit.
• Antibiotikum felírása esetében 24-48 óra után vizsgálja újra a helyzetet.
Érdeklődjön az esetleges bakteriológiai eredmények felől, kövesse a beteg
klinikai evolúcióját és gondolja át újra az antibiotikum szükségességét, illetve
mérlegelje a választás megfelelő voltát.
Legyen a megfontolt antibiotikum választás híve
• Kórházi környezetben törekedjenek a megfontolt antibiotikum felhasználásra.
• Dolgozzanak ki intézményes programokat ennek elérésére, kórházi
protokollokat.
Korlátozzák a rezisztens kórokozók teredését az egészségügyi intézményekben.

26
A szervezet normál flórája
A testfelszínen és a testüregekben állandóan jelen levő és az egészséges szervezetben
betegséget nem okozó mikroorganizmusok összessége alkotja a normál flórát.
Jóllehet egyes testüregekben igen gazdag normál flóra található, a belső szervek
csíramentesek maradnak. Így például a központi idegrendszer, véráram, alsó légutak,
máj, lép, vese és húgyhólyag gyakorlatilag sterilek, illetve ezekben csak átmenetileg
fordulhatnak elő baktériumok.
A különböző baktérium fajok meghatározott arányban, egyensúlyi állapotban vannak
jelen, az egyensúly megbomlása fertőzések kialakulásához vezethet.
A normál flóra tagjai bizonyos mértékű védelmet biztosítanak a potenciálisan
megbetegedést okozható baktériumokkal szemben, a következő mechanizmusok révén:
- megakadályozzák a külső forrásból származó baktériumok megtelepedését,
- versengés folyik a szabad felületekért és a tápanyagokért,
- különböző anyagok (toxikus anyagcseretermékek, bakteriocinek) termelése révén a
rezidens flórához tartozó baktériumok gátolják más baktériumok szaporodását,
- a tápcsatorna normál flóráját alkotó baktériumok vitaminokat szintetizálnak és
elősegítik a tápcsatornai nyirokszövet fejlődését.
A normál flóra tagjai esetenként betegség kiváltásában is szerepet játszhatnak, például
amikor normális körülmények között steril szövetekbe jutnak. Jóllehet az Escherichia
coli a bélflóra jelentős képviselője, a húgyutakba kerülve megbetegedést, húgyúti
fertőzést okoz. Hasonlóképpen, a bőr normál flórájában található koaguláz-negatív
staphylococcusok fertőzést válthatnak ki centrális vénakatétert viselőknél, amikor
ezeken keresztül a véráramba jutnak.
Súlyos immunszuppresszió esetében vagy idegen tárgyak jelenlétében (katéterek,
protézisek, stb) szintén számolni kell a normál flóra tagjaival.
Bizonyos esetekben egy potenciális kórokozó átmenetileg jelen lehet a szervezetben,
anélkül, hogy megbetegedést okozna. Ilyenkor, a hordozott baktériumot nem tekintjük
a normál flóra tagjának, a személyt pedig hordozónak nevezzük. A hordozói állapotnak
a fertőző betegségek terjedésében van jelentősége, ugyanis a hordozó személy fertőzési
forrásként szerepelhet a környezetében élők számára. Például, egy Salmonella hordozó
teljesen tünetmentes, viszont élelmiszereket szennyezve megbetegíthet másokat,
akiknél hasmenés alakul ki.

27
Kolonizáló baktériumnak nevezzük azokat a szervezetben átmenetileg megtelepedett
baktériumokat, amelyek potenciális kórokozók, viszont a kolonizált személyt, az adott
pillanatban, nem betegítik meg (a későbbi fertőzés lehetősége nem kizárt!).
Az ápolás során a betegek gyakran kerülnek kapcsolatba kórházi patogénekkel,
amelyek nem feltétlenül váltanak ki betegséget, csupán kolonizálják a beteget.
Amennyiben a diagnosztika során kimutatásra kerül egy ilyen kórokozó, nagy
körültekintésre van szükség (szigorú diagnosztikai algoritmusok követése, klinikai
háttér ismerete), ahhoz hogy ezen baktérium jelentőségét megfelelően értelmezzük. A
bakteriológiai diagnosztika egyik legnehezebb feladata elkülöníteni egy kolonizáló
baktériumot a valójában fertőzést kiváltó baktériumtól. Éppen ezért hangsúlyozzuk
ismét, hogy a bakteriológiai diagnosztika során szoros együttműködésre van szükség a
mikrobiológus és klinikus között.
A kolonizáló baktérium szerepének túlértékelése (betegség okának való tekintése)
számos káros következménnyel járhat: (1) fölösleges antibiotikum kezelés – amikor
tulajdonképpen nincs szó fertőzésről, (2) helytelen kezelés – amikor a fertőzést kiváltó
baktérium helyett a kolonizáló baktérium ellen irányul a kezelés, (3) rezisztencia
szelektálása a felesleges/helytelen antibiotikum kezelés miatt, (4) mivel a kolonizáció
megszűntetése sokszor eredménytelen, a kórokozó gyakran ismételten kimutatható, ami
rendszerint további kétségbeesett antibiotikumkezeléshez vezet, a rezisztencia további
szelekciójának lehetőségével.
A bőr normál flórája
A bőr normál flórájának legjelentősebb képviselői a Staphylococcus epidermidis és más
koaguláz-negatív staphylococcusok.
Körülbelül 1000 – 10.000 baktérium található négyzetcentiméternyi bőrfelületen. Ezek
egy része felszínesen helyezkedik el, de a szőrtüszők mélyén is meghúzódhatnak. A
dermis mélyebb rétegeinek follikulusaiban, ahol az oxigén tenzió megfelelően
alacsony, anaerob baktériumok is megtalálhatók. A gombák közül Candida albicans
fordulhat elő.
A légutak normál flórája
A felső légutak gazdag és változatos baktériumflórát tartalmaznak. A paranasalis
sinusok, disztális bronchusok, bronchiolusok, tüdő – fiziológiás körülmények között
nem tartalmaznak patogén mikroorganizmusokat.

28
Az orrüreg nyálkahártyáján különböző zöldítő (viridans) streptococcus és
staphylococcus fajok találhatók. Viszonylag gyakori az átmeneti vagy állandó
Staphylococcus aureus kolonizáció.
A torok rendkívül változatos flórával rendelkezik: többféle zöldítő streptococcus faj,
Neisseria fajok, koaguláz-negatív staphylococcusok, számos anaerob faj található itt. A
bakteriális pharyngitis kórokozója, a Streptococcus pyogenes kolonizálhatja a torok
nyálkahártyáját.
A szájüreg normál flórája
A szájüreg flórája rendkívül változatos és gazdag – sokféle és nagyszámú
mikroorganizmus alkotja. A szájüreg különböző felületein eltérő összetételű a flóra –
nyelv, fogfelszín, szájnyálkahártya, stb.
A fogak felszínén kialakuló dentál plakk nagyszámú baktériumot tartalmaz
(hozzávetőlegesen 10¹¹ mikroorg/g). A nyál baktériumtartalma 108 mikroorg/ml körül
van.
Viridans csoportú Streptococcus fajok uralják a szájüreg flóráját, ezek mellett
koaguláz-negatív staphylococcusok, nam patogén neisseriák, difterimorfok, anaerobok,
gombák (Candida fajok), stb. fordulnak elő.
A tápcsatorna normál flórája
A gyomor nyálkahártyájának felületén kis számú baktérium található az alcsony pH-
nak tulajdoníthatóan (103/ml). A nyálkahártyáját kolonizálhatja egy patogén baktérium,
a Helicobacter pylori.
A vékonybél kezdeti szakaszában 105-107/ml baktérium található, túlnyomórészt Gram-
pozitív baktériumok, végső szakaszában a baktériumok száma megnövekedik (108/ml),
megjelennek a Gram-negatív bélbaktériumok és anaerobok.
A vastagbélben a baktériumok száma 1011/ml, jelentős túlsúlyban vannak az anaerobok.
Az anaerobok közül a legjelentősebbek a Bacteroides fajok. Klinikai szempontból a
Bacteroides fragilis a legjelentősebb anaerob baktérium, amely a bélperforációt követő
hasüregi fertőzéses kórképek egyik leggyakoribb szereplője.
Különböző clostridiumfajok is előfordulnak a vastagbél flórájában. Spóraképző
baktériumok, ennek köszönhetően rendkívül ellenállóak a külvilágban. A Clotridium
difficile egyes törzsei toxint termelnek, amely hasmenés kiváltásáért felelős. A betegség
rendszerint antibiotikum terápiát követően alakul ki, amikor a toxintermelő törzsek
túlszaporodnak.

29
 Az enterobaktériumok közül az Escherichia coli található legnagyobb számban a
vastagbélben. Az E. coli és anaerobok aránya 1:1000 – 1:10000.
A tápcsatorna születés után kolonizálódik a táplálék utján bekerülő baktériumokkal. Az
anyatejes csecsemőknél a bélflóra javarészét (90%) a bifidobaktériumok teszik ki,
amelyeknek jelentős szerepük van a csecsemő hasmenéses megbetegedéseinek
megelőzésében. A mesterségesen táplált csecsemők esetében a bélflórát a
lactobacillusok és fakultatív anaerobok dominálják, amelyek kevésbé képesek
megakadályozni a különböző kórokozók (pl. Rotavírus) által okozott hasmenéses
kórképek kialakulását.
A bélflóra jelentős szerepet tölt be a szervezetben: résztvesznek a tápanyagok
lebontásában, az epefestékek átalakításában. Egyes bélbaktériumok vitaminokat
termelnek (B- és K- vitamin). A gázképzés révén hozzájárulnak a normális
perisztaltikához. Nagy változatosságuk révén gazdag antigéningert jelentenek a
szervezet számára ezáltal stimulálva az immunrendszert. A vastagbél
nyálkahártyájának felületén lefoglalják a kötődési helyeket, megakadályozva a patogén
baktériumok tapadását és elszaporodását.
Húgyutak normál flórája
A húgycső disztális részét leszámítva a húgyutak sterilek. Az urethra alsó harmadában
változatos flóra található, nagyrészt a külső nemi szervek nyálkahártyáját benépesítő
baktériumok találhatók itt meg: enterobaktériumok, koaguláz-negatív
staphylococcusok, anaerobok, viridans streptococcusok, stb.
Hüvely normál flórája
A hüvely normál flórája az életkorral változik. A hormonális ciklus beindulása előtt
hiányzik az acidophil flóra. A szexuálisan érett, nemi életet nem élő nők hüvelyében a
lactobacillusok dominálnak (Döderlein flóra), emellett kis számban több más
baktérium, gomba (Candida) is jelen lehet.
Szexuálisan aktív nőknél a hüvelyflóra rendkívül változatossá válik. Továbbra is a
lactobacillusok dominálnak, viszont nagyobb számban fordulhatnak elő változatos
baktériumok: enterococcusok, staphylococcusok, enterobaktériumok, neisseriak,
anaerobok, sarjadzó gombák.

Orvosi szempontból jelentős baktériumok

Gram-pozitív coccusok

30
Staphylococcusok
Morfológiájukat tekintve, fürtökben elrendeződő Gram-pozitív coccusok. Rendkívül
elterjedt baktériumok, a környezetben ellenállóak, igénytelenek.
A staphylococcus nemzetség egyetlen patogén faja a Staphylococcus aureus.
Elkülönítése a többi fajtól az exokoaguláz termelés kimutatásával történik.
A betegséget kiváltó készsége a sokféle virulenciatényezőjének tulajdonítható. Tipikus
gennykeltő baktérium.
Számos betegséggel hozható összefüggésbe:
• lokalizált fertőzések (tipikusan bőr és lágyrészfertőzések, de gyakorlatilag bármely
lokalizációban előfordulhatnak)
• generalizált fertőzések – szepszis
• toxinmediált fertőzések (toxikus sokk szindróma, gastroenteritis, leforrázott bőr
szindróma) – toxintermelő törzsek esetében alakulnak ki
Terjedése direkt kontaktus útján történik (emberről-emberre, állatról emberre,
tárgyakról emberre). A terjedés megelőzésére a leghatékonyabb módszer a kézmosás.
Az összes többi staphylococcust koaguláz-negatív staphylococcusnak nevezzük, ezek
nem termelnek exokoagulázt. Számos faj tartozik ebbe a csoportba, jelentős képviselők:
Staphylococcus epidermidis, S. haemolyticus, S. hominis, S. lugdunensis, S. simulans,
stb. A bőrflóra jelentős tagjai.
Opportunista fertőzéseket okoznak hajlamosító tényezők jelenlétében
(immunszuppresszió, invazív eszközök jelenléte esetében). Egyes fajok (pl. S.
epidermidis) nagyon hatékonyan tapadnak a különböző orvosi eszközök felületéhez egy
nyákos anyag termelése révén.
Streptococcusok
Morfológiájukat tekintve láncban elhelyezkedő Gram-pozitív coccusok. A
természetben igen elterjedtek, egyes képviselőik érzékenyek a külvilágban, igényes
baktériumok.
Osztályozásuk egyrészt a hemolizáló tulajdonságuk alapján (α, β és nem hemolizáló
streptococcusok) másrészt a sejtfalukban található C szénhidrát alapján (Lancefield
osztályozás) történik.
- Lancefield A (S. pyogenes), C, G csoportú β-hemolizáló streptococcusok:
Számos virulenciatényezővel rendelkeznek, ezek segítségével okoznak
megbetegedéseket:

31
 o Elsősorban bőrpatogén baktériumok, amelyek változatos bőr és
lágyrészfertőzéseket okozhatnak. Jellemző rájuk a gyors szöveti
terjedés, a nyirokutakhoz való affinitás.
o Az A csoportú streptococcus (S. pyogenes) a heveny mandulagyulladás
leggyakoribb bakteriális oka, immunmediált poststreptococcalis
szövődmények kialakulásáért lehet felelős.
- Lancefield B csoportú β-hemolizáló streptococcus (S. agalactiae)
A tápcsatorna és a hüvely normál flórájának alkotásában vesz részt. Klinikai
jelentősége a terhes nő és újszülött esetében van (újszülöttkori szepszis, meningitis
kórokozója)
- Streptococcus pneumoniae - α hemolizáló streptococcus (morfológiájára
jellemző, hogy a lándzsahegy formában elnyúlt coccusok párban helyezkednek
el):
A felső légutak normál flórájában található. Legfontosabb virulenciatényezője a
tok. Egyes törzsei légúti fertőzéseket, tüdőgyulladást illetve invazív fertőzéseket
okozhat (szepszis, meningitis).
- viridans csoportú streptococcusok (α hemolizáló streptococcusok):
A szájüregflóra tagjai, esetenként gennyedéseket, endocarditist okozhatnak.
A streptococcusok emberről-emberre terjednek légúti váladékok, illetve direkt
kontaktus révén.
Specifikus megelőzésre csak a Streptococcus pneumoniae esetében van lehetőség
(tokantigént tartalmazó vakcina – poliszaccharid vagy konjugált oltóanyag).
Enterococcusok
A tápcsatorna normál flórájának tagjai. streptococcusokhoz hasonló morfológiával
rendelkeznek. Igénytelenek, elterjedtek, a külvilágban ellenállóak.
Orvosi szempontból jelentős fajok az E. faecalis, E. faecium.
Opportunista kórokozók, húgyúti, seb-, és tápcsatornai fertőzések kiváltásában
játszanak szerepet. Kliniaki szempontból legjelentősebb megbetegedések a szepszis és
endocarditis. Általában endogén forrásból (a beteg saját flórájából) származnak, de
nosocomiális terjedés is előfordul. Rendszerint a hosszas antibiotikum kezelések
szelekciós hatása következtében alakulnak ki a fertőzések (az enterococcusok sokféle
antibiotikummal szemben mutatnak természetes rezisztenciát, ezért a különböző

32
antibiotikum kezelések alatt ezek túlélnek, túlszaporodnak és fertőzések kialakulásához
vezethenek).
A sokféle antibiotikummal szemben mutatott természetes rezisztencia másfelől
rendkívül megnehezíti az antibiotikum választást, ami az invazív fertőzések esetében
kritikus helyzetet eredményezhet.
Gram-negatív coccusok
Neisseriák
A neisseriák kávébab formájú diplococcusok.
A patogén neisseriák kizárólag emberi kórokozók, igényes baktériumok és érzékenyek
a külvilágban. Emiatt, amennyiben egy mintában jelenlétüket feltételezzük, különös
körültekintés szükséges a szállításkor.
A N. gonorrhoeae nemi úton terjedő megbetegedést, a gonorrhea-t okozza.
A N. meningitidis szepszist, agyhártyagyulladást okoz, légúti váladékok útján terjed.
Legfontosabb virulenciatényezője a tok.
A patogén neisseriák esetében csak N. meningitidis ellen létezik védőoltás, ami
tokantigéneket tartalmaz.
A szaprofita neisseriák igénytelenek, a normál flóra alkotásában vesznek részt. Nem
váltanak ki emberi megbetegedéseket.
Gram-negatív pálcák
Enterobaktériumok - bélbaktériumok
Az enterobaktériumok igénytelenek és ellenállóak.
Egyesek, mint pl. az E. coli, Klebsiella, Proteus, Serratia, Enterobacter, stb. - a normál
flóra tagjai. Emberi megbetegedést csak akkor okoznak, ha a tápcsatornából kikerülve
egyéb behatolási kaput találnak, ilyenkor extraintestinális kórképek alakulnak ki.
Potenciális nosocomiális kórokozók.
A Salmonella, Shigella fajok, Yersinia enterocolitica valamint az E. coli enterális
patotípusai nem tagjai a normál flórának, tápcsatornai fertőzéseket okoznak. Ezek az
enterobaktériumok fecal-oral úton terjednek. A fertőzés forrása változó lehet.
Az alapvető higiéniai szabályok betartásával előzhető meg a fertőzés.
Nem-fermentálók
Közös biokémiai tulajdonságuk alapján csoportosítjuk ezeket a baktériumokat,
miszerint nem fermentálják a glükózt.

33
Elterjedt környezeti baktériumok, opportunista fertőzéseket okoznak (magas
nosocomiális potenciál). A Pseudomonas és Acinetobacter fajok a csoport jelentős
képviselői. Sokféle antibiotikummal szemben mutatnak természetes rezisztenciát, az
általuk okozott fertőzések kezelése emiatt problematikus.
Hajlott pálcák
Csillós, mozgékony baktériumok tartoznak ebbe a csoportba, tápcsatornai
megbetegedéseket okoznak. Fecal-oral úton terjednek.
– Vibrio cholerae – a kolera kórokozója, Indiában mai napig endémiás; katasztrófa
sújtotta területeken járványokat okozhat (ld. a Haiti-i földrengés után kialakult
kolera járvány), illetve a turizmus révén bármely földrajzi területre behurcolható;
– Helicobacter pylori a gyomorfekély, gyomorrák kórokozója; intenzív ureáz
termelés jellemzi, aminek segítségével az ureát széndioxidra és ammóniára bontja;
az ammónia semlegesíti a gyomor savas pH-ját, ez az egyik magyarázata annak,
hogy túlél a gyomorban található kedvezőtlen feltételek mellett.
– Campylobacter jejuni/coli – vizes hasmenéssel járó tápcsatornai fertőzést okoz, a
fejlett országokban a bakteriális hasmenések leggyakoribb órokozója.
Igényes, légúti betegségekkel asszociált Gram-negatív pálcák
A Bordetella pertussis a szamárköhögés kórokozója. Kizárólag emberi patogén,
cseppfertőzés útján terjed. Jóllehet létezik ellene védőoltás, egyes földrajzi régiókban
(pl. Amerikai Egyesült Államok) az utóbbi években járványok kialakulásáról számoltak
be. Diagnosztikája nehézkes, tenyésztése speciális táptalajt igényel. A nasopharyngeális
minta alkalmas a kórokozó kimutatására, vagy a beteget ráköhögtetik a táptalajra.
A Legionella pneumophila a legionárius betegség, egy szisztémás tünetekkel járó
tüdőgyulladás kórokozója. Idős betegeknél különösen súlyos lefolyású megbetegedés
lehet. Légkondicionáló készülékek víztárolói, vízvezetékek lehetnek a rezervoárjai.
Nem terjed emberről emberre. Lassú növekedésű, speciális táptalajon tenyészthető
baktérium. A baktérium antigénje vizeletből kimutatható, ez gyors alternatív diagnózist
szolgáltat.
A Haemophilus influenzae felső és alsó légúti betegségek, meningitis kórokozója. A b
tokantigénnel rendelkező törzsek (Hib) a legvirulensebbek. Tok nélküli törzsek
előfordulhatnak a felső légutak normál flórájában. Cseppfertőzéssel terjed. A Hib
meningitisek megelőzésére tokantigént tartalmazó vakcina létezik.

34
Gram-pozitív pálcák
Difterimorfok
A difterimorfok jellegzetes alakkal rendelkeznek (bunkós végűek) és sajátos
elrendeződést mutatnak, ami kínai betűkre, római számokra vagy asztalra hányt
gyufákra emlékeztet.
A difterimorfok a normál flóra tagjai, rendkívül ritkán okoznak emberi megbetegedést.
A mintákban rendszerint kontaminációra utalnak.
A Corynebacterium diphtheriae a diftéria, torokgyík okozója, emberi patogén. A
baktériumnak nincs invazív tulajdonsága, exotoxin felelős a megbetegedésért.
Anatoxint (toxoidot) tartalmazó védőoltásnak (DTP hármas oltás részeként)
köszönhetően a klinikai megbetegedés rendkívül ritka, csak bizonyos földrajzi
régiókban fordul elő.
Listeria monocytogenes
A terhes és újszülöttpatológia keretében, illetve celluláris immunszuppresszió esetében
van elsősorban jelentősége ennek a kórokozónak. Ritka előfordulású de súlyos, életet
veszélyeztető fertőzések alakulhatnak ki.
Állati eredetű élelmiszerekkel (elsősorban tejtermékekkel, mint például a friss sajt)
terjed.
Spórás pálcák
Az aerob Bacillus fajok jelentős képviselői a B. anthracis (antrax okozója), B. cereus
(ételmérgezés kórokozója). Morfológiájukat tekintve, a Bacillus fajok láncban
elhelyezkedő, vaskos, lemetszett végű pálcák, centrális, nem deformáló spórával.
A behatolási kapu függvényében az antraxnak különböző klinikai formája alakulhat ki.
A leggyakoribb a bőrantrax, foglalkozási megbetegedésnek tekinthető, ugyanis
rendszerint az állatokkal dolgozók kerülhetnek kapcsolatba ezzel a baktériummal. A
spórák belégzése esetén tüdőantrax alakul ki, ami nagyon súlyos lefolyású
mediastinitissel társul. A spórák lenyelésével bélantrax jön létre, ez a legritkább forma.
Mindhárom klinikai forma esetében kialakulhat a szepszis.
Az anaerob clostridiumok deformáló spórával rendelkeznek, számos faj tartozik a
nemzetséghez. Egy részük exotoxin termelő (pl. C. tetani, C. botulinum, C. difficile),
mások szövetroncsoló enzimeket szabadítanak fel (pl. C. perfringens, C. novyi, C.
histolyticum, stb.) és gangrénák kialakulásában játszanak szerepet. A C. tetani
kivételével clostridiumok ellen nem rendelkezünk védőoltással.

35
Gram szerint nem festődő baktériumok
Sav- és alkoholálló pálcák
A sav- és alkoholálló pálcák sajátos felépítésű sejtfallal rendelkeznek, amiben nagy
mennyiségű lipid természetű anyag található. Ennek köszönhetően nehezen festődnek,
de ha felveszik a festéket, sav és alkohol keverékével sem színteleníthetőek. A csoport
jelentős képviselői a mycobacteriumok.
A Mycobacterium tuberculosis a tuberkulózis kórokozója, cseppfertőzéssel terjed
emberről emberre. A betegség leggyakoribb klinikai formája tüdőre lokalizálódik.
Lassú növekedésű baktérium, ennek következményeként a tenyésztésen alapuló
diagnosztika hetekbe telik. Gyors alternatívát jelent a mikroszkópia (Ziehl-Neelsen
festéssel) és PCR diagnosztika, ezeket azonban a tenyésztés eredményével is össze kell
vetni. Jóllehet nem rendelkezik virulenciatényezőkkel, a M. tuberculosis a megbetegítő
képességét annak köszönheti, hogy képes túlélni az őt fagocitáló makrofágokban.
Jellemző, hogy idült megbetegedést okoz. A BCG oltás gyengített M. bovis törzset
tartalmaz. Gyerekeknek javallt, elsősorban a súlyos formájú tuberkulózis (milliáris tbc,
meningitis) megelőzésében van szerepe. Nem biztosít teljes mértékű védelmet.
A Mycobacterium leprae a lepra kórokozója, nem tenyészthető baktérium. A
betegségnek nagyon hosszú (akár 20 év) lappangási ideje van, idült megbetegedést
okoz. A baktérium a bőrben és perifériás idegekben szaporodik, a szövetroncsoló
elváltozások irreverzibilisek. A betegség rendkívül ritkán fordul elő (jelenleg 16 leprás
beteget tartanak számon Romániában).
Az ún. atípusos mycobacteriumok elsősorban immunszuppresszió esetén váltanak ki
megbetegedést, külső forrásból származnak, nem terjednek emberről emberre.
Spirocheták
Különböző vizsgálati anyagból ezüst impregnációval, Giemsa festéssel, negatív festés
segítségével vagy natív készítményben sötét látóteres mikroszkóppal mutathatók ki.
A Borrelia burgdorferi a Lyme kórt vagy borreliozist okozza. Kullancs csípésével
fertőződik az ember. Kezeletlen esetben hosszas lefolyású betegség. Első stádiumban
bőrfertőzés alakul ki (erythema migrans), a baktérium disszeminálódik és a
későbbiekben különböző szerveket érinthet (ízületek, szív, központi idegrendszer).
A Treponema pallidum a szifilisz kórokozója. Nemi úton vagy congenitálisan terjed.
Nem tenyészthető baktérium, diagnosztikája a mikroszkópián illetve szerológiai
vizsgálatokon alapul.

36
A Leptospira spp. egy szisztémás megbetegedés, a leptospirózis kiváltója. Természeti
vizekben fordul elő, számos állat képezheti a rezervoárját. Ép bőrön keresztül is
bejuthat a szervezetbe, vizelet útján ürül. A megbetegedés különböző súlyosságú lehet,
egészen enyhétől életet veszélyeztetőig. A súlyos formákban meningitis,
májelégtelenség, veseelégtelenség alakulhatnak ki.
Sejtfal nélküli baktériumok
A sejtfal nélküli baktériumok nem rendelkeznek szokványos, peptidoglikán tartalmú
sejtfallal. Ezért nehezen festődnek és rezisztensek sejtfalszintézist gátló
antibiotikumokkal, mint például β-laktámokkal szemben.
A mycoplasmák a legkisebb méretű baktériumok, alakjuk változatos a sejtfal hiánya
miatt.
A Mycoplasma pneumoniae légúti patogén. Alsó és felső légúti megbetegedést okoz.
Az urogenitális mycoplasmák (Mycoplasma hominis, Ureaplasma urealyticum) a nemi
szervek nyálkahártyájának, illetve a disztális urethra normál flórájának alkotásában
vesz részt. Urogenitális fertőzésekben játszott szerepük vitatható. A Mycoplasma
genitalium szexuális úton terjed, urethritist, cervicitist okoz.
Szigorúan intracelluláris kórokozók
A szigorúan intracelluláris kórokozók csak sejteken belül képesek szaporodni, szemben
a fakultatív intracelluláris baktériumokkal (Salmonella, Listeria, Mycobacterium
tuberculosis, stb), amelyek sejten kívül vagy belül egyaránt szaporodhatnak.
A csoport képviselői a rickettsiák (vektorok által terjednek, különböző lázas, kiütéses
megbetegedések okozói), Coxiella burnetti (Q láz, endocarditis) kórokozója,
chlamydiák, stb.
A Chlamydia trachomatis különböző szerotípusai szemfertőzéseket, illetve szexuálisan
terjedő fertőzéseket váltanak ki. A Chlamydophila pneumoniae alsó és felső légúti
fertőzéseket okoz, ugyanakkor számos adat utal az atherosclerosis kialakulásában
játszott szerepére.

37
Anaerob baktériumok
A szigorúan anaerob baktériumok oxigén jelenlétében nem szaporodnak, elpusztulnak.
Sokfélék, lehetnek Gram pozitív/negatív pálcák/coccusok.
A szervezet normál flórájában megtalálhatóak, bizonyos kedvező feltételek mellett
fertőzések kialakulásához vezethetnek. Gazdag anaerob flórával rendelkezik a száj,
hüvely, vastagbél. Előfordulnak a bőr normál flórájában, mint például a
Propionibacterium acnes. Nem terjednek emberről emberre (jelentős kivétel pl.
Clostridium difficile).
A clostridiumok külső forrásból is származhatnak, ezek rendkívül elterjedtek a
természetben, állatok tápcsatornájában, talajban is megtalálhatók.

38
Vírustan
Általános fogalmak
A vírusok nem sejtes fertőző ágensek, amelyek a külvilágban nem mutatnak
életjelenséget, képtelenek szaporodni.
A vegetatív vírus a gazdasejtben található, replikálódó vírus. A sejten és szervezeten
kívül, a környezetben található vírust virionnak vagy víruspartikulának nevezzük, ez a
forma nem mutat életjelenségeket viszont képes a fertőzés kiváltására. Jellegzetes
morfológiával rendelkezik. Nanométer nagyságrendűek, ezért optikai mikroszkóp
segítségével nem láthatók, csak elektronmikroszkópiával tanulmányozható a szerkezetük.
A vírus egyféle nukleinsavat, DNS-t vagy RNS-t tartalmaz. A nukleinsavat fehérjékből
felépülő kapszid védi, egyes vírusoknál ezenkívül egy burok is található. Nem tartalmaz
riboszómát, fehérjeszintézisre képtelen. A replikációja érdekében élő, fogékony sejtbe
kell jutnia, ahol a nukleinsavban tárolt genetikai információi alapján átállítja a sejt
bioszintetikus folyamatait a vírus alkotórészeinek termelésére. A sejt vírust termelő
„gyárrá” alakul át, több száz, vagy akár több ezer új víruspartikula jöhet létre egyetlen
fertőzött sejtben.
A vírusok a fertőzött sejtek szétesése által okoznak károsodást az emberi szervezetben.
Esetenként a károsodást éppen maga a szervezet váltja ki, ugyanis az immunválasz révén
igyekszik kiküszöbölni a fertőzött sejteket.
A vírusos megbetegedések széles skálán mozognak, az aszimptomatikus fertőzéstől a
banális, enyhe fertőzéseken keresztül az életet veszélyeztető súlyos megbetegedésekig.
Egyes vírusok latens fertőzéseket okozhatnak, vagyis tüntek kiváltása nélkül
meghúzódhatnak a szervezetben, időnként pedig reaktiválódhatnak, ilyenkor jellemző
tünetek kialakulásához vezetnek.
A vírusos fertőzések leküzdésében a szervezet különböző védekező mechanizmusai
vesznek részt. Úgy a humorális, mint a celluláris immunválasz fontos szerepet tölt be.
Egyes vírusos megbetegedések megelőzésére védőoltások alkalmazhatók.
A diagnosztikában direkt és indirekt módszerek használhatóak. A vírusok
elektronmikroszkópiával vizualizálhatóak, ez a módszer azonban nem része a
mindennapi diagnosztikának. A vírusantigének, nukleinsavak kimutatása gyors
kimutatást tesznek lehetővé. A vírusok izolálása sejttenyészeteken valósítható meg, ez
viszont időigényes és nem minden vírus esetében kivitelezhető. A szerológiai vizsgálatok

39
során ellenanyagokat mutatunk ki, a kiértékelés szempontjából fontos ezek
dinamikájának pontos ismerete.
A vírusos fertőzések kezelésére antivirális szereket használhatunk. Az antibiotikumok
hatástalanok.
Orvosi szempontból jelentős vírusok
1. DNS vírusok
Adenovírusok
Főként légúti és tápcsatornai megbetegedéseket képesek kiváltani, a behatolási kapu
függvényében.
Herpesvírusok
A herpesvírusok közös jellemzője, hogy latens fertőzéseket hoznak létre, a szervezetbe
kerülve az elsődleges fertőzést követően különböző sejtekben megbújnak, később
reaktiválódásukat követően rekurrens fertőzéseket váltanak ki.
A herpes simplex vírusnak két szerotípusa van, az epithelsejtek iránt mutat affinitást. A
latencia helye az idegdúcok idegsejtjei.
A herpes simplex vírus 1 a herpes labialis kiváltásáért felelős. Rendkívül gyakori emberi
megbetegedés, jellemző az ajkakon, fájdalmas, eritémás alapon kialakuló vezikulák.
Különböző időközönként, változatos tényezők hatására (pl. lázas állapot, erős fény,
stressz, stb.) a vírus reaktiválódik.
A genitális herpest elsősorban a 2-es szerotípus okozza, a genitáliák nyálkahártyájára
lokalizálódik a jellegzetes lézió. Jelentőségét fokozza, hogy a fertőzött anyától az
újszülöttre terjedve súlyos agyvelőgyulladást, generalizált fertőzést válthat ki.
A herpes simplex vírus kimutatása a klinikum függvényében történik: latens periódusban
a szerológia alkalmazható (pl. genitális herpes szűrése), disszeminált fertőzések,
agyvelőgyulladás esetében elsősorban a nukleinsav kimutatása biztosít megfelelő
diagnózist.
A varicella-zoszter vírus primoinfekció esetén bárányhimlőt (varicella), rekurrencia
esetében pedig övsömört (herpes zoster) okoz. A latencia helye a dorzális idegdúcok
neuronjai. Gyengített vírust tartalmazó oltással megelőzhető.
Az Epstein-Barr vírus epithélsejteket és B limfocitákat fertőz. A mononucleosis
infectiosa (MNI) nevű megbetegdést okozza, amire jellemző a torokgyulladás, magas láz,
általános nyirokcsomó, lép- és májmegnagyobbodás. Nyál útján terjed, ezért a MNI-t a
csók betegségének is nevezik, jellemző módon serdülőknél, fiataloknál alakul ki a

40
fertőzésre jellemző tünetcsoport. Immunszuppresszió kíséri. A diagnosztika elsősorban a
szerológiai vizsgálatra támaszkodik.
Az Epstein-Barr vírus daganatok, pl. limfomák, nazofaringeális carcinoma kiváltásában
is szerepet játszik (onkogén vírus).
A cytomegalovírus az epithélsejteket és T limfocitákat fertőzi. Ez utóbbiak a latencia
helye is. A vírus vizelettel, ill. bármilyen testnedvvel ürülhet. Terjedhet orális, szexuális,
congenitalis úton, vagy transzfúzió, transzplantáció révén.
MNI-hez hasonló, enyhébb lefolyású megbetegedést okoz, illetve gyakori okát képezi a
különböző súlyosságú congenitális fertőzéseknek.
Papillomavírusok
A bőr és nyálkahártyák epithélsejtjei iránt mutatnak affinitást. Jó indulatú daganatok
(szemölcsök) kialakulásában, valamint rosszindulatú tumorok (méhnyak, nyelőcső,
gégerák) kiváltásában játszanak szerepet. Direkt kontaktussal terjednek.
Bizonyos szerotípusok gyakrabban vezetnek méhnyakrák kialakulásához (pl. 16, 18-as
HPV). A fertőződés aránya a szexuális életet élő női populációban magas, azonban az
esetek többségében a vírus kiürül a szervezetből. Perzisztencia esetén (kb. 10%),
különböző egyéb kockázati tényezők mellett alakulhat ki a méhnyakrák. Papanicolau
citológiai vizsgálat segítségével kiszűrhetők a korai elváltozások. A HPV diagnosztika a
típus meghatározásával hozzájárulhat a kockázat felméréséhez.
A 16 és 18-as HPV által okozott méhnyakrák megelőzésére vakcina áll rendelkezésre,
amely vírus alegységeket tartalamaz. Az oltás alkalmazása nem helyettesíti a
szűrővizsgálatokat, hiszen más szerotípusok is vezethetnek méhnyakrákhoz.
2. RNS vírusok
Az RNS vírusok csoportjába számos, emberi mebetegedésben szerepet játszó vírus
tartozik. Ezeket a I. táblázat foglalja össze.

41
 1. táblázat Emberi megbetegedésekben szerepet játszó, gyakoribb RNS vírusok jellemzői
RNS vírusok Terjedési mód Megbetegedés Megelőzés (oltás)
Influenzavírus Cseppfertőzés Influenza - inaktivált vírus vagy alegység vakcina
(intramuscularis alkalmazás)
- élő gyengített vírus (intranazális spray)
Parainfluenza-vírusok Cseppfertőzés Légúti fertőzések Nincs
Légúti óriássejtes vírus (RSV Cseppfertőzés, szennyezett Légúti fertőzések (kisgyerekeknél Nincs
– respiratory syncytial virus) tárgyakkal való kontaktus bronchiolitis)
Metapneumovírus Cseppfertőzés Légúti fertőzések (5 évnél Nincs
fiatalabbaknál, 65 évnél idősebbeknél
és immunszuppresszió esetén gyakoribb
megbetegedés)
Coronavírus Cseppfertőzés Légúti fertőzések, SARS (severe acute Nincs
respiratory syndrome - súlyos, heveny
légúti tünetegyüttes)
Rhinovírusok Cseppfertőzés Közönséges nátha Nincs
Morbillivírus Cseppfertőzés, szennyezett Kanyaró Élő gyengített morbillivírust tartalmazó
tárgyakkal való kontaktus oltóanyag (monovalens vagy MMR –
mumps-morbilli-rubeola trivakcina
részeként);

42
Mumpszvírus Cseppfertőzés, szennyezett Mumpsz (járványos Élő gyengített mumpszvírust tartalmazó
tárgyakkal való kontaktus fültőmirigygyulladás) oltóanyag (monovalens vagy MMR –
mumps-morbilli-rubeola trivakcina
részeként);
Rubeolavírus Cseppfertőzés, szennyezett Rubeola (rózsahimlő) Élő gyengített rubeolavírust tartalmazó
tárgyakkal való kontaktus, Congenitális rubeola oltóanyag (monovalens vagy MMR –
vertikális (anyáról magzatra) mumps-morbilli-rubeola trivakcina
részeként);
Norovírus Fekál-orális (piszkos kéz) Heveny gastroenteritis (hányással, Nincs
hasmenéssel járó járványok!), bármely
életkorban;
Astrovírus Fekál-orális, szennyezett Heveny gastroenteritis, főleg Nincs
élelmiszer, ivóvíz kisgyermekeknél, időseknél,
immunszuppresszáltaknál
Rotavírus Fekál-orális Heveny gastroenteritis (5 éves kor alatti Élő, attenuált vírust tartalmazó, szájon át
gyerekeknél) adható vakcina;
Poliovírus Fekál-orális Poliomyelitis (gyermekbénulás) Inaktivált poliovírus vakcina (IPV)
Orális poliovírus vakcina (OPV) – élő
gyengített kórokozót tartalmaz; Romániában
ma már nem alkalmazzák;

43
Enterovírusok Fekál-orális Változatos (enyhe lázas Nincs
megbetegedések kiütéssel vagy anélkül,
légzőszervi megbetegedések,
herpangina, myocarditis, pericarditis,
stb.)

44
Influenzavírus
Súlyos légúti megbetegedéseket okoz. A vírus antigénjei évről évre változáson mennek
keresztül, ezzel magyarázható, hogy a lakosság fertőzéssel szemben fogékony marad.
Évente alakulnak ki influenza járványok, nagyobb időközönként, pl. 10 évente pandémia
jöhet létre. A pandémiát okozó vírusok antigénjei nagyobb változásokat mutatnak,
gyakorlatilag új altípusok megjelenését eredményezik, amelyekkel szemben a lakosság
teljesen védtelen és ezért alakulhat ki a nagyobb méretű járvány. Ez a változékonyság a
vírus természetéből adódik, éppen ezért időről időre számítani kell az új vírusok
megjelenésére.
A vírus emberről emberre, cseppfertőzéssel vagy direkt kontaktus útján terjed. A
behatolási kapu a légutak nyálkahártyája. A vírus a hámsejtekben replikálódik, hatására a
sejtek károsodnak.
A vírusürítés a tünetek megjelénse előtt 1 nappal jelentkezik, 2-3 napig nagyfokú, ezt
követően csökken. Néhány napos (1-4 nap) lappangás után általános tünetek jelentkeznek
(láz, izomfájdalom), majd a légúti fertőzésre jellemző tünetek. A légutak hámsejtjeinek
pusztulása kedvez a másodlagos bakteriális fertőzések kialakulásának. A legsúlyosabb
forma a tüdőgyulladás. Rendszerint időseknél, gyermekeknél, csökkent immunitású, idült
betegségekben szenvedő, túlsúlyos egyéneknél és terheseknél várható súlyos lefolyású
megbetegedés.
Mérsékelt égövben a hideg évszakra jellemző a megbetegedések kialakulása. A betegség
forrása a beteg ember, nem létezik latens és perzisztens fertőzés. Lehetséges a terjedés
emberről állatra, állatról emberre. A vírus rezervoárját madarak képezik, gyakrabban vízi
vagy vándor madarak, ritkábban házi szárnyasok. A vadon élő szárnyasokról a vírus
ráterjed házi szárnyasokra, vadon élő emlősökre, vízi emlősökre, házi emlősökre (pl.
sertések) és emberre.
Gyors diagnózis felállítására van lehetőség immunfluoreszcenciával vagy vírus
nukleinsav kimutatásával a beteg légúti mintáiból. A szerológiai vizsgálat elhúzódó,
szérumpárból lehetséges. Járvány esetében a jellegzetes klinikai tünetek alapján
valószínűsíthető a diagnózis.
A súlyos esetek kezelésére antivirális szerek alkalmazhatóak.

45
Prophylaxisban kell részesíteni a kockázati csoportba tartozó személyeket, azokat,
akiknél súlyos lefolyású megbetegedés várható. Pandémia esetében az oltási javaslatot a
teljes populációra ki kell terjeszteni.
Többféle vakcina van forgalomban: (1) elölt vírust tartalmazó vakcina, amelyet
intramuscularisan adagolnak (2) vírus antigéneket tartalmazó alegység vakcina, amit
szintén parentereálisan adgolnak (3) élő, gyengített kórokozót tartalmazó oltóanyag,
amelyet intranasalis spray formájában alkalmaznak. Ez utóbbi nem használható terhesek
és immunszuppresszáltak esetében.
Az oltás nem biztosít tökéletes védelmet a fertőzéssel szemben, alkalmazásával azonban
elkerülhetőek a súlyos, szövődményekkel járó klinikai formák.
HIV (humán immundeficiencia vírus)
A HIV összetett szerkezetű retrovírus. A retrovírusokra jellemző, hogy a replikáció során
RNS genomjukat DNS-re írják át a reverz transzkriptáz nevű enzim segítségével, ami az
élővilágban egyedülálló biológiai folyamat. Diagnosztikai szempontból fontos szerkezeti
elemei a belső protein (p24 antigén) és a vírus burkán elhelyezkedő glikoproteinek
(gp120 és gp41). Ezekkel szemben ellenanyagok termelődnek a szervezetben,
amelyeknek nincs ugyan protektív hatásuk, viszont jelentős diagnosztikai markerek, a
fertőzött egyén szérumából élete végéig kimutathatóak maradnak.
A vírus parenterálisan terjed: szexuális úton (vaginális, orális, anális szexuális kontaktus
révén), vér útján (vérátömlesztés, tűszúrás, közös tűhasználat révén), vertikálisan anyáról
magzatra.
A HIV vírus receptora a CD4 molekula, az emberi szervezetben csak a CD4 molekulát
hordozó sejteket (T-helper limfociták, makrofágok, monociták) fertőzhetik meg. A
fertőzés következtében a sejtek elpusztulnak vagy a vírusok hordozóivá válnak. Jellemző,
hogy a vírus nem ürül ki a szervezetből, hosszú lefolyású, idült megbetegedést okozva,
amelynek alakulását a fertőzés következtében elpusztuló CD4+ limfociták aránya
határozza meg.
A fertőzés több stádiumon halad át. Néhány hetes lappangási időt követően kialakul a
primer fertőzés, amelyet nem specifikus tünetek dominálnak (influenzaszerű tünetek,
generalizált lymphadenopathia). Erre a szakaszra magas virion kópiaszám és csökkent
CD4+ limfocitaszám jellemző. Tünetmentes stádium következik, amelyben a limfocita
pusztulást fokozott limfocita termelés tart egyensúlyban. A fertőzés késői stádiumában,
amikor a pusztuló limfocitákat a szervezet nem tudja pótolni, ezek száma egy kritikus

46
érték alá csökken és a szervezet fertőzésekkel szemben védtelenné válik. Ekkor
beszélünk AIDS-ről, erre a stádiumra jellemző az opportunista fertőzések, daganatok,
illetve egyéb elváltozások kialakulása.
Oltás nem áll rendelkezésre, a fertőzés csak nem specifikus módszerekkel előzhető meg.
A diagnosztika a különböző vírusmarkerek kimutatásán alapul (RNS kimutatása PCR
technikával, p24 antigén illetve a glikoproteinek elleni ellenanyagok kimutatása
szerológiai módszerekkel). Szűrővizsgálatok esetében az első pozitív szerológiai reakciót
konfirmáló módszerekkel kell megerősíteni. A fertőzés követésére a vírus kópiaszámot
határozzák meg, valamint a prognosztikai szempontból ugyancsak jelentős CD4+
limfociták számát.
Hepatitis vírusok
A hepatitis vírusok egy heterogén csoportot alkotnak. Közös jellemzőjük a májsejtek
iránti tropizmus és a következményes májgyulladás (hepatitis).
Felosztás:
- Enterális úton terjedő hepatitis vírusok: hepatits A és E vírus
- Parenterális terjedésű hepatitis vírusok: hepatitis B, C és D vírus
Hepatitis A vírus
Burokkal nem rendelkező enterovírus, melynek genomját RNS alkotja.
Fekál-orális úton terjed, piszkos kéz vagy szennyezett víz útján.
Heveny májgyulladás alakul ki, a krónikus fertőzés lehetősége kizárt.
A diagnosztika szerológiai vizsgálatokon alapul.
A betegség elölt vírusokat tartalmazó vakcina alkalmazásával előzhető meg.
Hepatitis B vírus (HBV)
Burokkal rendelkező DNS vírus. Diagnosztikai szempontból fontos alkotó részei a
felületi antigén (HBs antigén), a belső, kapszidot alkotó antigén (HBc antigén) ill. ez
utóbbi oldékony formája, a HBe antigén. Az antigénekkel szemben a megfelelő
ellenanyagok termelődnek.
A vírus parenterálisan terjed, vér és vérkészítmények révén, szexuális úton, illetve
vertikálisan, anyáról újszülöttre.
A vírusok a májsejtben replikálódnak, az újonnan termelődött vírusok a vérkeringésbe
jutnak (virémia). A májkárosodás kialakulásáért a fertőzött sejtek pusztulását célzó
immunválasz a felelős.

47
A betegség általában akut lefolyású, 90%-ban gyógyul, az esetek 10%-ában a vírus
perzisztál, ilyenkor krónikus hepatitis, idővel pedig májcirrhózis, ill. májkarcinóma
alakulhat ki. Vertikális terjedés esetében a krónikus lefolyás a jellemző.
Diagnosztika során a szérumból a következő markereket kereshetjük: HBs antigén, HBe
antigén, HBs-elleni ellenanyag, HBe-elleni ellenanyag, HBc-elleni ellenanyag. A HBc
antigén nem mutatható ki szérumból!
A vírusmarkerek különböző sorrendben jelennek meg fertőzés esetében, ezek társulása a
szérumprofilt eredményezi. Ennek alapján állapítható meg a fertőzés típusa.
A HBs antigén az első megjelenő marker. HBs antigén jelenlétében az egyén fertőző. A
megfelelő ellenanyagok megjelenéséig mutatható ki. Hat hónapnál tovább fennmaradó
HBs antigén a fertőzés kronikussá válását jelzi.
A HBe antigén a következő marker, jelenlétében a fertőzés terjedésének valószínűsége
nagyobb.
Az elsőként megjelenő ellenanyag a HBc-elleni ellenanyag, aminek nincs protektív
hatása. Fokozott vírusreplikációra utal.
A HBe-elleni ellenanyag megjelenésével egyidőben eltűnik a szérumból a HBe antigén.
A HBs-elleni ellenanyag megjelenésekor a megfelelő antigén eltűnik a szérumból. A
gyógyulás, HBV elleni védettség markere.
A HBV szerológiai profilok értékelését a 2. táblázat foglalja össze.
A fertőzés megelőzésére HBs antigént tartalmazó rekombináns vakcina alkalmazható.
Romániában az újszülöttek oltása kötelező. Ugyanakkor az egészségügyi dolgozók oltása
ajánlott.
Oltott egyéneknél a védettség kialakulását a HBs-elleni ellenanyag megjelenése jelzi.

48
2. táblázat: HBV szerológiai profilok értékelése
Szerológiai markerek Mérési eredmény Értékelés
HBs antigén Negatív Az egyén fogékony
HBc-elleni ellenanyag Negatív
HBs-elleni ellenanyag Negatív
HBs antigén Negatív Az egyén átesett HBV
HBc-elleni ellenanyag Pozitív fertőzésen, újabb fertőzéssel
HBs-elleni ellenanyag Pozitív szemben védett
HBs antigén Negatív Az egyén oltás révén védett
HBc-elleni ellenanyag Negatív HBV fertőzéssel szemben
HBs-elleni ellenanyag Pozitív
HBs antigén Pozitív Heveny fertőzés
HBc-elleni ellenanyag Pozitív
HBc-elleni IgM típusú ellenanyag Pozitív
HBs-elleni ellenanyag Negatív
HBs antigén Pozitív Idült fertőzés
HBc-elleni ellenanyag Pozitív
HBc-elleni IgM típusú ellenanyag Negatív
HBs-elleni ellenanyag Negatív

Hepatitis C vírus (HCV)

Parenterálisan, elsősorban vértermékek útján terjedő RNS-vírus. Az intravénás
droghasználók körében a közösen használt tűk miatt elterjedt kórokozó.
A primér fertőzés gyakran tünetmentes, jellemző a krónikussá válás. A diagnózis a HCV-
elleni ellenanyagok, illetve a vírus RNS kimutatásán alapul. A fertőzés oltással nem
megelőzhető.
Hepatitis D vírus (HDV)
Defektív RNS vírus, ami azt jelenti, hogy önmagában nem képes fertőzést létrehozni,
csak HBV jelenlétében képes replikálódni.
Szerológiával diagnosztizálható, megelőzésre nincs oltás, viszont a HBV-vel szembeni
védettség egyidőben HDV fertőzéssel szemben is védelmet biztosít.

49
Parazitológia
Alapfogalmak
A paraziták egy vagy többsejtű élősködők. Az egysejtű paraziták a protozoonok,
többsejtű paraziták a férgek, ill. az ízeltlábú élősködők (tetű, bolha, kullancs, szúnyog,
rühatka, stb).
Az orvosi parazitológia az embert megbetegítő parazitákkal foglalkozik.
A gazdaszervezet, amelyben a parazita élősködik, lehet köztes vagy végső gazda. A
köztes gazdában a parazita életciklusának csak egy részét tölti, nem éri el a teljesen
kifejlett, felnőtt formát. A végső gazdában alakul ki a szexuálisan érett forma.
Fontos szempontok: az emberi szervezet milyen gazdát jelent az egyes élősködők
számára, a parazita milyen formája ürül az emberi szervezetből, illetve a fertőzés
terjedhet vagy sem emberről emberre.
Orvosi szempontból jelentős, térségünkben gyakoribb előfordulású protozoonok
Trichomonas vaginalis
Szexuális úton terjedő, nemi megbetegedést okozó parazita. Férfiaknál
húgycsőgyulladást okoz, viszont gyakori a tünetmentes fertőzés. Nőknél vaginitis vagy
húgycsőgyulladás alakul ki.
A diagnosztika a parazita kimutatásával lehetséges, mikroszkópiával vagy (különösen
krónikus fertőzések esetében) tenyésztéssel.
Giardia duodenalis (Giardia lamblia)
Fekál-orális úton, szennyezett víz vagy piszkos kéz révén terjedő parazita.
Gyermekközösségekben járványt idézhet elő. Elhúzódó hasmenés alakulhat ki, más hasi
panaszok kíséretében.
A diagnózis során a parazita vegetatív vagy cisztás formáját keressük frissen ürített
székletmintából. Az antigének kimutatása székletből érzékenyebb módszer, pl. ELISA
módszerrel történhet.
Toxoplasma gondii
A teljes életciklusához köztes és végső gazdára van szüksége. A végső gazdái a
macskafélék, ezek tápcsatornájában alakulnak ki az oocysták, amelyek a széklettel
ürülnek. A köztes gazda rendszerint az egér vagy más emlős állat (pl. sertés),
akcidentálisan az ember. A köztes gazda tápcsatornájában az oocystából felszabadulnak a
toxoplasmák, amelyek a vérkeringésbe jutva szétszóródnak a szervezetben és különböző
sejteket fertőznek meg. A sejtekben elszaporodnak, majd a sejt szétesését követően újabb

50
sejteket fertőznek meg. Az immunválasz hatására a folyamat ellenőrzés alá kerül, a
toxoplasmák a sejtekben halmozódnak fel, ezek ún. pseudocystává alakulnak át. A
parazita életciklusa úgy akkor válik teljessé, ha a pseudocysták ismét a végső gazda, a
macska szervezetébe kerülnek. A természetben a macska-egér körforgás biztosítja a
Toxoplasma gondii fennmaradását.
Az ember a macskák által ürített oocysták vagy pseudocysták (pl. sertéshús) révén
fertőződhet.
Az immunválasz kialakulása előtt, a sejtek fertőződése alkalmával nem specifikus,
influenzaszerű megbetegedés alakulhat ki, de gyakori a tünetmentes forma is. A primer
fertőzés rendszerint diagnosztizálatlan marad. A toxoplasmák nem ürülnek ki a
szervezetből, újabb aktiválódásra viszont csak súlyos immunszuppresszió (pl. AIDS)
esetében kerülhet sor.
A toxoplasmosis jelentőségét a transzplacentáris terjedés határozza meg. Amennyiben a
fertőzés terhesség során következik be, az embrió/magzat károsodása következhet be. A
terhesség első trimeszterében a fertőzés rendszerint abortuszt idéz elő. A második
harmadban kialakuló fertőzés súlyos malformációkat okozhat, az utolsó harmadban
rendszerint tünetmentes congenitális fertőzést eredményez, de amelynek az élet későbbi
szakaszában lehetnek következményei (pl. felnőttkorban manifesztálódó ocularis
toxoplasmosis).
A diagnózis szerológiai vizsgálatokkal állapítható meg.
Terhes nőknél szűrővizsgálatok elvégzése ajánlott. Az eredmények értékelésében a
fertőzés időpontjának meghatározása kritikus. A múltban lezajlott fertőzésnek nincs
jelentősége a magzatra nézve, csak az akut, a terhesség során kialakult fertőzésnek,
amikor a toxoplasmák korlátlanul szaporodnak.
Egy pozitív IgG eredmény az akut fertőzésre utaló IgM hiányában nem jelent veszélyt,
sőt, védettnek tekinthetjük a kismamát, mert a terhesség során újabb akut fertőzése már
nem alakulhat ki.
A szeronegatív kismamát fertőzéssel szemben fogékonynak tekintjük – ezért ezeknél a
személyeknél fontos a tájékoztatás és nevelés a terhesség alatt bekövetkező fertőzés
megelőzése végett (macskák elkerülése, nyers húsok óvatos kezelése).
Amennyiben a szerológiai markerek akut fertőzésre utalnak, kezelés válik szükségessé.

51
Lapos férgek
A lapos férgek közé tartoznak a mételyek és szalagférgek. Ritka előfordulású paraziták.
A peték vagy parazita fragmentumok székletből való kimutatásával (pl. Taenia
saginata/solium) diagnosztizálható a fertőzés.
Taenia echinococcus fertőzés esetében a végső gazda a kutya. Az ember a köztes gazda
szerepét tölti be, akcidentálisan fertőződik. Foglalkozási megbetegedés, rendszerint
juhászoknál alakul ki.
Az emberi szervezetben a lárvák alakulnak ki, hydatid tömlő formájában. Ezek több
centiméter átmérőjű, folyadékkal töltött hólyagszerű képletek, amelyek a májban,
tüdőben, agyban vagy más szervekben képződnek. A tünetek az érintett szervre gyakorolt
nyomásnak tulajdoníthatóak. A diagnosztikában szerológiai vizsgálatok és a képalkotó
eljárások játszanak fontos szerepet.
Hengerférgek
A hengerférgek fejlettebbek a laposférgeknél. Elkülönülnek a nemek, tehát nőstény és
hím egyedeket különböztetünk meg. Jól fejlett tápcsatornával rendelkeznek.
Ascaris lumbricoides (orsóféreg)
Az orsóféreg a legnagyobb, embert megbetegítő hengerféreg, a kifejlett nőstény parazita
20-25 cm. A hím valamivel kisebb.
Jellemző az orsóféregre, hogy petéi a külvilágban, néhány hét leforgása után válnak
fertőzővé. Ennek következtében az ember által frissen ürített peték nem fertőzőek, az
orsóférgesség nem terjedhet emberről emberre.
Az ember piszkos kéz, szennyezett élelmiszer elfogyasztásával fertőződhet. Az emberi
szervezetben a parazita egy bonyolult fejlődési cikluson megy keresztül, amelynek során
a petékből kikelő lárvák a vérkeringésbe jutnak, majd a máj, tüdő érintésével és a
légutakon keresztül felkúszva ismét a tápcsatornába jutnak, ahol kifejlődnek a felnőtt
egyedek.
Az orsóférgesség legtöbbször tünetmentes, esetenként abdominális panaszokat,
hasmenést okozhat. A lárvák migrációjának szakaszában máj és tüdőérintettség is
kialakulhat. Egyes esetekben, masszív fertőződés következtében, bélelzáródás jöhet létre.
Amennyiben nőstény egyedekkel is történik a fertőzés, az ürített peték kimutatásásval
diagnosztizálható a fertőzés.

52
Enterobius vermicularis (cérnagiliszta)
Kis méretű hengerférgek, a nőstény 1-1,3 cm hosszúságú, a hím ennél valamivel kisebb.
A fejlett országokban legelterjedtebb hengerféreg. Petéi az ürítés pillanatában már
fertőzőek, ezért emberről emberre terjedhet a fertőzés. Jellemző módon, a nőstény
éjszaka a végbélnyílásig vándorol, a végbél redői közé rakja le petéit. Ezért gyakori, hogy
a fertőzés kezdetén a székletmintából nem mutatható ki a peték jelenléte és a diagnózis
felállításához ragasztószalaggal vesznek mintát a végbél redőiből.
A fertőzés viszonylag tünetmentes maradhat, rendszerint az anus körüli viszketegség kelti
fel a figyelmet. Gyermekközösségekben, családon belül könnyen terjed.
Trichinella spiralis
A trichinellózis kórokozója. Az ember a lárvákkal fertőzött disznóhús fogyasztása révén
betegszik meg. A lárvákból a tápcsatornában kifejlődnek a felnőtt egyedek. Párzásukat
követően, a nőstények élő lárvákat szülnek, ezek a véráram útján a vázizmokba kerülnek.
Akut megbetegedés alakul ki, ami masszív fertőzés esetében akár életet veszélyeztető is
lehet.
A diagnózis a lárvák izombiopsziából történő kimutatásán alapul.

53
Mikológia
Az orvosi mikológia az emberi megbetegedéseket okozó gombákkal foglalkozik. Ezek
lehetnek egysejtűek (sarjadzó gombák) vagy többsejtűek (fonalas gombák). A gombákat
eukarióta sejtek alkotják. A természetben rendkívül elterjedtek, számos faj létezik, ezek
egy része az emberi szervezet normál flórájában is megtalálható (pl. Candida fajok).
Rendszerint valamilyen elősegítő tényező jelenlétében okoznak megpetegedést: pl.
antibiotikum kezelés, immunszuppresszió, diabetes, stb. Felszínes vagy mély, szerveket
is érintő fertőzéseket okozhatnak.
Kimutatásuk mikroszkópiával, illetve tenyésztéssel lehetséges.
A gombás fertőzések kezelésére gombaellenes szereket használnak. Az antibiotikumok
hatástalanok gombákkal szemben.

54
Diagnosztikai mikrobiológia
A klinikai mikrobiológia feladata a fertőző betegségek etiológiájának tisztázása és a
kórokozók érzékenységének meghatározása. Ez egy összetett feladat, amelyet
leghatékonyabban a klinikussal való együttműködéssel lehet megvalósítani. A
mikrobiológia tárgyát mikroorganizmusok képezik, ezek nagy része normál körülmények
között is előfordulnak a szervezetben. Nincs minden esetben konkrét határérték,
referencia érték, egy-egy kórokozó jelentőségét csakis klinikai kontextusban lehet
megfelelően értékelni. A legnagyobb kihívás egy mikrobiológus számára különbséget
tenni valódi kórokozó, kolonizáló, illetve kontamináns baktérium között.
A mikrobiológiai laboratórium nem csupán egy szolgáltatás végrehajtója (kellene
legyen), a mikrobiológiai szaktudással rendelkező orvos tagja kell legyen a beteget
kezelő csapatnak. Optimális esetben a mikrobiológus rákérdez a klinikai részletekre, a
kórelőzményre, a mintavétel körülményeire, a klinikus kikéri a mikrobiológus
véleményét, úgy a megfelelő mintavételt illetően, mint az esetleges kórokozó és
érzékenységének megjóslása érdekében vagy akár az antibiotikumválasztásról.

A bakteriológiai diagnózis alapjai

A vizsgálat kérése
A bakteriológiai vizsgálat kérése előtt megfontolandó annak szükségessége. Ezt az orvos
dönti el, elsősorban azt tartva szem előtt, hogy a vizsgálat eredménye mennyiben
befolyásolhatja döntéseit a kezelés szempontjából. Másrészt klinikai útmutatók és/vagy a
mikrobiológussal való egyeztetés is segíthetik a klinikust a javallatok megválasztásában.
Az indokolatlanul kért vizsgálatok értelmetlenül terhelik a laboratóriumot, ugyanakkor
lehetőség nyílik egy-egy kontamináns vagy kolonizáló baktérium jelentőségének
túlértékelésére ami helytelen vagy felesleges antibiotikumos kezeléseket indukál.
A beteg egyéni érdekén túl, a bakteriológiai vizsgálatnak járványtani szempontból is
jelentősége van, ugyanis csak abban az esetben alakulhat ki valós kép egy adott kórokozó
elterjedtségéről, ha a mintavételi arány megfelelő nagyságrendű.

A helyes diagnózis kulcsa a megfelelő minőségű minta. Mintavétel előtt tisztázni kell a
választ a következő kérdésekre: mit? mikor? hogyan? mennyit? milyen mintavevő
eszközzel? milyen vizsgálatot kell igényelni (tenyésztés, gyors teszt, szerológia, stb)?
speciális igényű kórokozó jelenléte feltételezett? Törekedni kell az antibiotikumos

55
kezelés megkezdése előtt venni a mintát. Amennyiben ez nem lehetséges, a kezelésről
értesíteni kell a mikrobiológust.
A levett mintát megfelelően címkézve, vizsgálatkérő lappal kell küldeni a
laboratóriumba.
A vizsgálatkérés a legtöbb kórházban elektronikus úton történik. Fontos azonban
hangsúlyozni, hogy a legtöbb használatban lévő romániai kórházi elektronikus hálózat
nem teszi lehetővé a mintavételi körülmények tisztázását (pl. a mintavétel valós idejét, a
mintavételi technikát, az utolsó antibiotikum adagolás időpontját, stb.), ezért egyes
mikrobiológiai laboratóriumok ragaszkodhatnak a hagyományos küldőpapírokhoz,
amelyek taralmazzák a kívánt információkat. Mindezek fontosak a minta feldolgozása,
helyes értékelés, valamint a minta minőségének bizonyítása érdekében.
A feldolgozás a minta típusától, a klinikai kontextustól és a kért vizsgálatoktól függ.
Ezért nagyon fontos a kérés pontos megfogalmazása és a megfelelő adatok közlése,
egyébként félrevezető eredmények születhetnek.
A minta
A bakteriológiai feldolgozás elsősorban a minta típusától függ, ezért a vizsgálat
indításakor fontos tudni, milyen mintáról van szó. A vizelet, liquor, különböző
punktátumok makroszkóposan nem különíthetőek el (színtelen vagy halványsárga,
áttetsző folyadékok), de feldolgozásuk különböző algoritmusok szerint történik, más-más
kórokozóra számíthatunk. Hasonlóképpen, a tamponon küldött mintákat nem lehet
beazonosítani (garatváladék? hüvelyváladék? sebváladék? stb.). Ezért ezt pontosan kell
közölni.
A rutin vizsgálat az adott mintában legnagyobb valószínűség szerint előforduló
kórokozók kimutatására irányul, az ugyanis nem kivitelezhető sem gyakorlati sem anyagi
szempontok miatt, hogy az egészen ritka kórokokat is rendszeresen keressük. Ha a
klinikus egy nem szokványos kórokozót gyanít, érdemes ezt közölni, ugyanis
megtörténhet, hogy a keresett kórokozó a rutin diagnosztikában használt módszerekhez
képest speciális körülményeket igényel, így a feldolgozást a rutintól eltérően kell
végezni. Például, a garatváladékból Streptococcus pyogenes előfordulását keressük a
rutin diagnosztika keretében. Amennyiben a szexuális úton terjedő Neisseria gonorrhoea
által okozott torokgyulladást feltételezünk, ezt a gyanút mindenképpen meg kell osztani
a laboratóriummal, ugyanis a szokványosan használt véres agaron nem növekedik ez a

56
kórokozó, így ál-negatív eredményt kapunk. Csak akkor tenyészthető, ha speciális
táptalajra (csokoládé agarra) történik a leoltás.
A minta származása szerint kétféle lehet:
- normál körülmények között steril (pl. vér, liquor, punktátumok) – ezeknél a
mintáknál bármelyik kitenyésztett baktériumnak klinikai jelentősége lehet;
mivel a kis csíraszámban jelenlevő baktériumok esetén a direkt kioltás negatív
lehet, ezeket a mintákat dúsító táptalajban is tenyésztjük – a dúsítás növeli a
kimutathatóság esélyét, ugyanakkor fennáll annak a veszélye is, hogy
kontamináns baktérium is bedúsul, zavarva a diagnosztikát; a vizsgálat
eredményén mindig feltüntetjük, hogy direkt kioltásból, vagy dúsításból
izoláltuk a baktériumot;
- társflórával szennyezett – a különböző nyálkahártyák felszínéről vett minták,
középsugár vizelet, széklet, köpet, gennyedések;
o ezekből a mintákból mindig létrejön egy vegyes tenyészet, amit a
normál flóra tagjai hoznak létre, de ezeket nem azonosítjuk, a leletben
esetleg utalunk rájuk;
o a diagnosztika során a fertőzés lokalizációja függvényében jól
meghatározott kórokozókat keresünk; amennyiben patogén baktérium
nem növekedik, egyes mintákban a színtenyészetben vagy dúsan
növekedő opportunista baktériumok jelentőségét mérlegeljük – ehhez
fontosak a klinikai háttérinformációk (a beteg immunstátusza, alap-
vagy társbetegségek jelenléte, kockázati tényezők jelenléte, stb.);
o egyes esetekben (pl. köpet, felszínes minták, vizelet) a kenet nyújthat
segítséget az értékelésben: granulociták hiányában, epithélsejtek
jelentlétében a minta nem jó minőségű és a kitenyészett baktérium
kolonizáló vagy szennyezi az adott mintát; nem azonosítjuk őket és
érzékenységi vizsgálatot sem végzünk; a kontamináns vagy kolonizáló
baktérium nem felelős a megbetegedésért, ezek ellen antibiotikumos
kezelés nem indokolt.
o a gazdag flórával rendelkező mintákat, pl. a székletet, szelektív
táptalajokra oltjuk, amelyeken a társflóra jelentős részének a növekedése
gátolt;

57
A mintavétel módja szintén befolyásolhatja a a minta minőségét, a diagnosztikai
algoritmus megválasztását és az értékelést, ezért a feldolgozás előtt ezt szintén tisztázni
kell. Vizeletminta esetében eltérő az értékelés annak függvényében, hogy középsugár
vizeletből, újonnan felhelyezett vagy állandó katéterből, hólyagcsapolással nyert
vizeletből végezzük a vizsgálatot. Hasonlóképpen, más az értéke a punkcióval, lokális
antiszepszis után vett mintának, mint a sipolyon vagy drénen keresztül, vagy éppen nyílt
felszínes léziókból származó viszgálati anyagnak.
A klinikai kontextus
A klinikai háttérinformációknak elsősorban az opportunisták relevanciájának
meghatározásában, illetve ritka kórokozók esetében a megfelelő diagnosztikai algoritmus
kiválasztásában van szerepük, ahogyan azt már az előbbiekben tárgyaltuk.
A vizsgálatot alapvetően két helyzetben igénylik: diagnózis megállapítása végett vagy
szűrővizsgálat céljából.
Diagnózis végett kérik olyankor, amikor az egyén tünetekkel járó fertőző betegségben
szenved. A bakteriológiai szűrővizsgálatot (screening) tünetmentes egyéneknél, tehát
klinikailag egészséges személyeken végzik.
Szűrővizsgálatokhoz általában olyankor folyamodnak, amikor segítségükkel
megelőzhetővé válik egy későbbi fertőzéses szövődmény (pl. terhes nők Streptococcus
agalactiae kolonizációjának vagy egyéb tünetmentes fertőzéseinek szűrése a
magzat/újszülött megbetegedésének megelőzését szolgálják).
Olyankor, amikor a szűrésnek nincs kézzelfogható haszna, vagyis nem eredményez
megelőzést, felesleges, költséges, sőt ártalmas. A mikrobiológia/járványtan (h)őskorából
fennmaradt hagyomány szerint egyes helyeken végzett óvodások mikrobiológiai
szűrővizsgálatai már régen elavultak. Nem segítenek az óvodai megbetegedések
megelőzésében, a vizsgálatok során kimutatott tünetmentes baktériumhordozás
antibiotikumokkal való kezelése abúzusnak minősül és egyértelműen káros
következményekkel jár, nem csak az óvodás, hanem a populáció számára is a generált
rezisztencia következtében.
A feldolgozás, a keresett baktériumok skálája eltérő lehet annak függvényében, hogy
diagnosztikai célból vagy szűrés miatt kérnek vizsgálatot, ezért ezt világosan jelezni kell.
A klinikai kontextus vagy a fertőzés lokalizációja függvényében a megfelelő minta eltérő
lehet, például: vaginitis esetében a hüvelyboltozatból vett minta a megfelelő,

58
Streptococcus agalactiae hordozás szűrésére a hüvely alsó 1/3-ából kell venni a mintát,
cervicitis esetében a méhnyak csatornából.
Kerülni kell a nem releváns mintákat, hiszen ezek értéketlenek, nem szolgáltatnak
használható információt, felesleges költségekkel járnak és értelmetlen fejtörést okoznak
a bakteriológus számára: pl. heveny torokgyulladás vagy felső légúti virózis esetén az
orrváladékot, klinikailag egyértelmű vírusos torokgyulladásban a torokváladékot,
sinusitis esetén az orrváladékot, tüdőgyulladásban a garatváladékot, stb.
A kért vizsgálat
A helyes vizsgálati kérés feltételezi, hogy a kérő tisztában legyen, milyen diagnosztikai
módszert igényel az adott klinikai helyzet: mikroszkópiát, gyorstesztet, tenyésztésen
alapuló eljárást.
Például, a vaginitisek/vaginosisok diagnózisa elsősorban mikroszkópiára támaszkodik, a
tenyésztés szerepe limitált. Tüdőgyulladás esetében egyes kórokozók antigénjei
kiválasztódnak a vizelettel, de ilyenkor antigénkimutatást és nem tenyésztést kell kérni a
vizeletmintából, stb.

Szállítás
Optimális esetben a minta késedelem nélkül, fél-egy órán belül el kell jusson a
laboratóriumba. Amennyiben a szállítás elhúzódó, a minta minősége károsodhat:
- az érzékeny kórokozók elpusztulnak, a toxinok mennyisége a kimutathatóság
szintje alá csökkenhet, ál-negatív leletet eredményezve;
- a társflóra túlszaporodik, ami értékelési gondot okoz.
Elhúzódó szállítás esetében biztosítani kell a minta minőségének megőrzését.
A legtöbb minta hűtéssel konzerválható, 4-8°C-on a legtöbb baktérium szaporodása
gátolt. Egyes érzékeny baktériumok hűtéskor elpusztulhatnak, ezért nem hűthető a
liquor, hemokultúrára szánt vér, méhnyak váladék, ill. olyan minták, amelyekben
anaerob baktériumok jelenlétét feltételezzük és amelyekből anaerob tenyésztést kérünk.
A hűtés ne haladja meg a 24-48 órát, a hűtést követően késedelem nélkül fel kell
dolgozni a mintát.
A tamponnal vett mintákat transzport tápközegben indokolt szállítani. Ezek alacsony
tápanyag tartalma mellett a baktériumok nem képesek szaporodni, viszont megőrzik
életképességüket, ezáltal a minta eredeti minősége nem változik. A szigorúan anaerob
baktériumok szállítására is alkalmasak.

59
Mintaátvétel, iktatás
A mintaátvétel, iktatás során ellenőrzik a minta minőségét (jól záródó tégelyek,
megfelelő mennyiség, makroszkópos minőség) és a kérés adatainak helyességét,
teljességét. Feljegyzésre kerül a minta átvételének időpontja, amellyel dokumentálható a
szállítás időtartama.
A laboratóriumnak jogában áll, sőt kötelessége visszautasítani a minőségileg nem
megfelelő mintákat, természetesen egy elfogadott protokollban megszabott eljárás
követésével, a klinikus értesítésével. Esetenként, amikor a minta megismételhetetlen,
megtörténhet a feldolgozás, de a hibalehetőség megfelelő jelzésével.

Bakteriológiai feldolgozás
A minta megtekintésével, a pathológiás elemek (genny, vér) feljegyzésével kezdődik a
feldolgozás.
Esetenként gyorstesztek végezhetők a mintából, a bakteriális antigén/nukleinsav
kimutatása révén. Többféle módszer alkalmazható:
• antigénkimutatás: immunkromatográfia, latex agglutináció, immunfluoreszcencia,
ELISA
Előnyük a gyorsaság, specifikusság, hátrányaik közül megemlíthető a relatív
költség, nem szolgáltatnak antibiotikum érzékenységi adatokat, nem tesznek
különbséget élő/élettelen baktériumok között. Érzékenységük nem minden esetben
megfelelő (ál-negatív eredmény lehetősége adott), ezért a negatív eredmény
esetében a diagnózist más módszerekkel (pl. tenyésztéssel) kell kiegészíteni.
• nukleinsav kimutatás: hibridizációs, amplifikációs módszerek (PCR)
Gyors és érzékeny módszerek, hátrányuk lehet a konvencionális bakteriológiához
képest többletköltség, a laboratóriumi infrastruktúra hiányossága és a képzett
személyzet szükségessége;
A hagyományos bakteriológiai feldolgozás következő fontos állomása a direkt kenet,
amelyet különböző eljárással festhetnek (Gram, Giemsa, metilén kék, stb). Ezáltal
lehetségessé válik az esetlegesen jelenlévő baktériumok morfológiájának vizsgálata, a
granulociták jelenlétének, mennyiségének lejegyzése, valamint a minta mikroszkópos
minősége állapítható meg.
A direkt kenet gyors tájékozódást tesz lehetővé és a tenyésztés eredménye előtt fontos
információt nyújthat a klinikus számára (pl. Gram-pozitív/negatív baktériumok jelenléte

60
a mintában). Segítséget nyújt az infekció/kolonizáció eldöntésében a tenyésztés
eredményeivel összevetve (granulociták hiányában kolonizáció valószínűsíthető).
Hátránya, hogy alacsony érzékenységű - kis mennyiségű baktérium nem látható a
kenetben.
A feldolgozás tenyésztéssel egészül ki. A minta és várható kórokozók függvényében
különböző táptalajokra történik a leoltás (konkrét klinikai gyanú esetében speciális
táptalajokra is). A leoltást éjszakán át tartó inkubálás követi, aerob, esetenként anaerob
és/vagy mikroaerofil körülmények között. Egyes esetekben az inkubáció több napra is
kinyújtható.
Az inkubáció leteltével ártákeljük az elsődleges tenyészeteket, a gyanús telepeket tovább
dolgozzuk. Fontos, hogy a kórokozót színtenyészetben izoláljuk, ezután kerül sor az
izolátumok azonosítására a morfológia, teleptulajdonságok, biokémiai tulajdonságok,
antigénszerkezet, virulenciafaktorok, stb alapján. Alternatív módon, a laboratórium
felszereltségének függvényében a különböző automata rendszerek, mint például a Vitek,
Phoenix, stb. gyors (4-8 óra) és pontos fajszintű azonosítást tesznek lehetővé.
A diagnosztika az antibiotikumokkal szembeni érzékenység vizsgálatával (antibiogram)
egészül ki. A mikrobiológus dönti el, milyen izolátumból végez antibiogramot, kérdéses
esetben konzultál a kezelő orvossal. A módszer megválasztása az izolátum és a kórkép
függvényében történik (ld. antibiotikumok fejezetben).
A szerológiai vizsgálatok indirekt diagnosztikai lehetőséget nyújtanak, vagyis nem
közvetlenül a kórokozót, hanem az ellenük termelődő ellenanyagokat mutatják ki. A
vizsgálati minta általában szérum, bizonyos esetekben lehet a liquor vagy más testnedv.
A helyes értékelés érdekében ismerni kell az adott fertőzésre jellemző ellenanyag
termelődésének dinamikáját.
A túl korán végzett szerológia ál-negatív leletet eredményezhet. Másrészt, egyes
ellenanyagok a heveny fertőzés átállása után hosszú ideig, akár évekig kimutathatóak
maradnak. Ezért a legtöbb esetben dinamikában kell vizsgálni az ellenanyagok jelenlétét,
egyszeri pozitív lelet nem jelent feltétlenül aktuális fertőzést. Ilyenkor az ellenanyag
mennyiségi növekedésének igazolása nyújt egyértelmű diagnózist. Ennek kimutatására
savópárt kell tesztelni: egy akut fázisban levett mintát és 10-14 nap elmúltával, a
lábadozás időszakában egy második mintát. Az ellenanyag mennyiségének négyszeres
növekedése a második mintában alátámasztja a diagnózist, ezt szerokonverziónak
nevezzük.

61
A szerológia lehet minőségi vagy mennyiségi vizsgálat. A minőségi vizsgálat jelzi az
ellenanyag jelenlétét, a mennyiségi azonban számszerűen fejezi ki a detektált ellenanyag
jelenlétét és adott küszöbérték felett beszélhetünk pozitív eredményről. A küszöbérték
teszt függvényében változó lehet, ezért a gyártó által megszabott értékekhez kell
viszonyítani.
Úgyszintén lehetőség van a különböző immunoglobulin osztályok differenciált
kimutatására (IgM, IgG, IgA). Az IgM jelenléte rendszerint akut fertőzésre utal, viszont
egyes fertőzésekben ez is relatív hosszasan detektálható marad.
A szerológiai vizsgálatok előnye, hogy nem tenyészthető baktériumok esetében hasznos
alternívát jelentenek. Hátrányuk, hogy későre nyújtanak végső eredményt
(szerokonverzió bizonyítása két hetet vesz igénybe, másrészt egyes laborok a megfelelő
számú minta begyűjtése után kezdik el azok feldolgozását) és értékelésüket óvatosan kell
végezni, az ellenanyagok dinamikájának megfelelő ismeretében.
(T1, T2)
ellenanyag mennyiség savópárok,
(T3, T4)
(titer) 10-14 napos időközzel vett
mintákból

T2

T3, T4
T1

fertőzés pillanata hetek hónapok, évek idő

szerokonverzió:

T2 ≥ 4xT1 T4 < 4xT3

jelenlegi fertőzésre utal múltban lezajlott fertőzés

4. ábra A szerokonverzió kimutatása

62
A fontosabb fertőző betegségek diagnosztikai szempontjai
Bőr és lágyrész fertőzések
Bőr és lágyrészfertőzések kialakulása esetén a behatolási kapu a bőr és különböző
nyálkahártyák sérülései: pl. trauma kapcsán kialakuló hámhiány, műtéti seb, égési seb,
krónikus fekélyek (diabeteses láb, artériás, vénás elégtelenség), harapás (állati, emberi).
Lágyrészfertőzések kialakulhatnak hematogén szóródás következtében is.
A fertőzés helyén talált feltételek elősegíthetik a fertőzés kialakulását. Mély, szúrt sebek
esetében az anaerob körülmények lehetővé teszik az anaerob baktériumok által okozott
fertőzéseket. A helyi vaszkularizációs zavarok vagy idegen testek jelenléte szintén
hozzájárulhat a fertőzés letrejöttéhez.
A legyakrabban izolált bőrpatogén baktériumok a Staphylococcus aureus, ill. a
Streptococcus pyogenes. Más, viszonylag gyakori előfordulású kórokozók közé
tartoznak a Pseudomonas aeruginosa, Enterococcus fajok, enterobaktériumok,
clostridiumok és más anaerobok.
Felszínes minták esetében gyakori a kontamináció koaguláz-negatív staphylococcusokkal
és más bőrflórataggal. A diagnózis szempontjából a legjobb minőségű a
gennygyülemekből nyert aspirált minta, ill. felszínes léziók esetében a sebbiopszia. A
tamponnal nyert mintákból kevés baktérium nyerhető vissza.
Olykor a gennyből nem sikerül kórokozót izolálni (ún. steril genny). A genny ehalt
sejtekből, leukocitákból alakul ki, de nem minden esetben áll fertőzéses eredet a
háttérben. Másrészt, amikor kevés életképes baktérium található a gennyben, egyszerű
tenyésztéssel ál-negatív eredmény kapható. Ennek elkerülése érdekében az aspirált
gennyet rendszerint dúsítjuk.
Mély, szervi tályogok esetében anaerob flórát is gyanítani kell – akár vegyes aerob-
anaerob fertőzések is lehetnek, több baktériumot is izolálhatunk.
Drénen keresztül vett minta esetében a cső kolonizációjára is számítani kell, ami a
diagnózist megnehezíti.
Speciális bőrfertőzések
1. Impetigo
Az impetigo főleg gyerekek megbetegedése (2-5 éves), a bőr felszínes rétegeit érintő
fertőzés.
Leggyakrabban Staphylococcus aureus okozza, eritémás alapon sárgás bennékű
hólyagok képződnek. Streptococcus pyogenes is lehet kóroki tényező, ilyenkor a léziók

63
bennéke serosus váladék. A lézióból vett váladékból, tenyésztéssel azonosítható a
kórokozó, azonban az egyszerű esetek nem igényelnek bakteriológiai vizsgálatot.
2. Erysipelas, cellulitis
A leggyakoribb etiológia a Streptococcus pyogenes. Az erysipelas a felszínes bőrréteget
és limfatikus rendszert érintő heveny bőrfertőzés (főleg alsó végtagra lokalizálódik), míg
a cellulitis mélyebb rétegeket érintő fertőzés.
A behatolási kapu a bőr sérülései (pl. lábujjak/körmök szintjén jelenlévő gombás fertőzés
során kialakuló léziók).
Biopsziával vett minta esetében, tenyésztéssel csak 20-30%-ban érhető el pozitív
eredmény. Amennyiben szisztémás tünetek társulnak, hemokultúra végezhető, azonban
ezek pozitiválódási aránya meglehetősen alacsony. A diagnosztikai nehézségek miatt az
etiológiai tényező gyakran ismeretlen marad, ilyenkor a kezelés empírikus marad.
3. Nekrotizáló fasceitis
Súlyos, rendkívül gyorsan terjedő fertőzés a nekrotizáló fasceitis, húsevő fertőzésként is
emlegetik a kiterjedt szövetkárosodások miatt. Az izombőnye, akár az izom is érintett
lehet.
A fertőzés etiológiája lehet monobakteriális (rendszerint S. pyogenes) vagy
pluribakteriális (vegyes aerob-anaerob flóra).
4. Műtéti sebfertőzések
A műtéti sebfertőzések a műtét tájékán jelentkező fertőzések. A felszínes sebfertőzések
csak a bőrre vagy a subcutan szövetekre terjednek ki. Súlyosabb esetben mélyebb
rétegeket (fascia, izom), akár belső szerveket is érinthet a fertőzés.
A műtéti sebfertőzések leggyakoribb oka a Staphylococcus aureus, ezt követik az
enterobaktériumok (E. coli, Klebsiella, stb.), Pseudomonas aeruginosa, Enterococcus
fajok, stb.
A műtétet követően helyi tünetek jelentkeznek (rendszerint legalább 4 nappal a műtét
után): eritéma és/vagy induratio. A mintavételnél fontos a pangó váladék eltávolítása! A
sebbiopszia bakteriológiai szempontból jó minőségű mintát biztosít, a tamponnal vett
minta esetében a leggyakoribb probléma a bőrflórával való kontamináció.
5. Harapott sebek
Az állati vagy emberi harapás nyomán kialakuló sebek gyakran fertőződnek, amiért
rendszerint a szájflóra tagjai felelősek. Az emberi harapások nyomán kialakuló
fertőzések többségét viridans streptococcusok okozzák.

64
6. Állati kontaktus nyomán kialakuló bőrfertőzések
Antrax – Bacillus anthracis
A bőrre lokalizálódó forma a leggyakoribb. Általában a spórákkal szennyezett állati
bőrrel, szőrmével érintkező egyének fertőzése. Jellegzetes, fekete pörkös, ödémás seb
alakul ki. Szeptikus állapot kísérheti. A diagnózis tenyésztéssel állapítható meg.
Macskakarmolás betegség
A behatolási kapuban papula vagy pustula képződik, lokális nyirokcsomó duzzanat
alakul ki. A kórokozó egy nehezen tenyészthető Gram-negatív bacillus (Bartonella
henselae). A diagnózis szerológiával vagy nukleinsav detektálásával állapítható meg.
7. Égési sebek
A Pseudomonas aeruginosa nagy affinitással rendelkezik az égett sebek iránt, ez az
egyik leggyakoribb etiológiai tényező. Jellegzetes, édeskés szag, zöldes színű genny
jellemzi.
Bőrjelenségekkel járó fertőzések
Amellett, hogy a Staphylococcus aureus egyik legelterjedtebb bőrfertőzést kiváltó
patogén, toxintermelés útján is okozhat bőrléziókat.
Toxikus sokk szindróma alakulhat ki toxikus sokk szindróma toxint (TSST-1) termelő
törzsek esetében. A toxin hatásának következtében hámló bőrléziók keletkeznek.
Az exfoliatív toxint termelő törzsek a leforrázott bőr szindróma kialakulásáért felelős.
Ez a toxin égési sérülésekhez hasonló bőrelváltozásokat (eritéma, hóhyagosodás) okoz.
Fontos megjegyezni, hogy a fent említett léziókból nem tenyészthető a kórokozó.
Eritrogén toxint termelő Streptococcus pyogenes törzsek felelősek a skarlát (vörheny)
kiváltásáért, a heveny torokgyulladás mellett testszerte vöröses kiütések alakulnak ki. A
kórismét a torokváladékból izolált Streptococcus pyogenes igazolja.

Mintavétel bőr- és lágyrészfertőzésben

Mintavétel tályogokból
Pungálható gennygyülem esetében tűvel és fecskendővel aspiráljuk a gennyet, majd steril
pohárba fecskendezzük. Azonnal kell szállítani. Törekedni kell a minél nagyobb
mennyiségre!
Mintavétel sipolyon keresztül
A sipoly (fistula) egy kóros járat, ami rendszerint két üreg között vagy egy tályog és
testüreg/testfelszín között alakul ki. A sipoly bőrfelszínre nyíló szájadéka kolonizált, így

65
az onnan letörölt minta nem releváns, a kolonizáló baktériumok megnehezítik az
értékelést. A szájadék tisztítása után a fistula járatának küretálása szolgáltat elfogadható
mintát.
Égési sebek, felszínes sebek
A felszínes léziók (lábszárfekélyek, diabeteses láb, felfekvések) rendszerint gazdagon
kolonizáltak, vegyes baktériumflórával rendelkeznek. Lábszárfekély, diabeteses láb
esetében csak akkor vegyünk mintát, ha gyulladásos jelek vannak. Szisztémás tünetek
jelenlétében hemokultúra is segítheti a kórismét.
Steril fiziológiás só oldattal jól át kell mosni a sebet a stagnáló váladék eltávolítása
érdekében. Steril sóoldattal nedvesített vattapálcát erélyesen megforgatunk a lézióban
egy 1 cm2–nyi felületen (kb 5 másodperen keresztül), enyhe vérzés kiváltásáig. A
tampont transzport tápközegbe helyezzük.
Sebbiopszia
A sebbiopszia bakteriológiai szempontból a legjobb minta. Eltávolítjuk a nekrotikus
szöveteket és a lézió széléből kis darabkákat csípünk ki, ezeket steril pohárba helyezzük,
lezárjuk és azonnal szállítjuk.
Drénen keresztül vett genny
A drén lehetséges kolonizációja miatt gyenge minőségű minta, ezért a drénvég nem
megfelelő minta. Csak a zárt drénrendszer punkciójával vett minta fogadható el. A
dréncső levágott vége nem megfelelő tenyésztés céljából!

Légúti fertőzések diagnosztikája

Pharyngitis/tonsillitis (torok-, mandulagyulladás)
Vírusok a leggyakoribb kórokozók, a megbetegedés rendszerint a légutak különböző
szintjeire terjed ki (rhinitis, laryngitis, tracheitis stb. társulhat).
A baktériumok közül a Streptococcus pyogenes (A csoportú β-hemolizáló streptococcus)
a legjelentősebb kórokozó. Emellett C, G csoportú streptococcusok, mycoplasmák,
chlamydiák, Corynebacterium diphtheriae (torokgyík kórokozója), Neisseria
gonorrhoeae okozhatnak torokgyulladást.
Antibiotikumos kezelés a Streptococcus pyogenes fertőzés esetében szükséges (illetve a
nagyon ritka előfordulású torokgyík – 1964 óta Romániában nem jelent problémát - és
gonococcusos pharyngitis esetében), más eredetű pharyngitis/tonsillitis nem igényel
kóroki kezelést.

66
A Streptococcus pyogenes által okozott fertőzés fontosságát meghatározza továbbá az a
tény is, hogy késői szövődmények kialakulása kísérheti, ami életre szóló
következményekkel járhat. Ezek immunmediált kórképek, vagyis nem a baktérium
közvetlenül, hanem az ellene kialakuló immunválasz okoz károsodásokat a szervezetben.
Ezért is nevezzük immunmediált kórképeknek. Ide tartozik a reumás láz (ízületi,
szívizom károsodásokkal), a glomerulonephritis. Mindezek megelőzhetőek
antibiotikumos kezeléssel. Ezért fontos a streptococcusos torok/mandulagyulladás
felismerése és laboratóriumi vizsgálattal való megerősítése.
Felmerül a kérdés, mikor végezzünk bakteriológiai vizsgálatot, hiszen a garat és/vagy
mandulagyulladások többsége vírusos eredetű, nem költséghatékony ha minden banális
gyulladt torok esetében bakteriológiai vizsgálatot kérünk. Emellett felesleges stressznek
tesszük ki a beteg gyereket és egy esetleges kolonizáló Streptococcus pyogenes
kimutatásával értelmetlen antibiotikum fogyasztást gerjesztünk (a kolonizáló törzsek
nem jelentenek veszélyt sem a hordozó személyre sem a környezetére, a kezelés ebben
az esetben indokolatlan – ld. nemzetközi szakmai útmutatók ajánlásait).
Nem szükséges a vizsgálat, amennyiben vírusos fertőzésre utaló jelek észlelhetőek, mint
példul orrfolyás, köhögés, rekedtség, szájüregi nyálkahártya fekélyek jelenléte. A
streptococcusos fertőzés a garatra/mandulára lokalizálódik, nem terjed sem az alsóbb,
sem a felsőbb légutakra. Nem indokolt 3 éves kor alatt elvégezni a vizsgálatot, egyrészt
mert ilyen kis korban nem alakulnak ki a tipikus késői szövődmények, másrészt eleve a
streptococcusos fertőzések nem jellemzőek (kivétel lehet amikor beteg, nagyobb testvér
van a családban).
Az eddig leírtak alapján a garatváladék rutin bakteriológiai vizsgálata szinte kizárólag a
streptococcusos pharyngitis laboratóriumi igazolására irányul.
Az antigén kimutatását célzó gyorstesztek 20-30 perc alatt szolgáltatnak eredményt. A
vizsgálat specificitása magas (pozitív eredmény esetében megbízható), viszont alacsony
érzékenységű. Ezért pozitivitás esetében megbízható az eredmény, negatív lelet esetében
a vizsgálatot tenyésztéssel kell kiegészíteni a helyes diagnózis érdekében.
Az immunmediált szövődmények megelőzhetőek, amennyiben a pharyngitis tüneteinek
jelentkezését követő 8-10 napban elkezdődik az antibiotikumos kezelés. Ezért,
amennyiben a beteg klinikai állapota megengedi, a kezeléssel ki lehet várni a
bakteriológiai vizsgálat eredményét. Ez a hozzáállás jelentősen hozzájárulhat a felesleges
antibiotikum adagolás visszaszorításához.

67
Akut sinusitis – orrmelléküregek gyulladása
Az orrmelléküregek gyulladása vírusos vagy bakteriális eredetű. Az etiológiai diagnózis
meghatározását megnehezíti az a tény, hogy a fertőzés helyéről csak invazív módon, a
sinusból történő aspirációval nyerhető értékes minta. Vitatott, hogy a nazofaringeális
minta megfelelő alternatíva lenne. A sinusitist okozó baktériumok az orrgarat flórájából
kerülnek a sinusokba, ezért feltételezhető, hogy a nazofaringeális mintából kimutatott
baktériumok felelősek a sinusitisért. Mások szerint nincs megfelelő korreláció a
nazofaringeális mintából kitenyészett baktériumok és a sinusitisek kórokozói között.
Gyakorlati szempontok miatt a nazofaringeális minta áll rendelkezésre, viszont a fent
elmondottak alapján az eredmények értéke bizonytalan.
Otitis media – középfülgyulladás
A középfül heveny gyulladását az Eustach-féle kürtön feljutó vírusok vagy baktériumok
okozzák. Bakteriális fertőzésekért elsősorban a nasopharynxban előforduló baktériumok
felelősek (a 4 leggyakoribb etiológiai tényező: Streptococcus pneumoniae, Haemophilus
influenzae, Moraxella catarrhalis, Streptococcus pyogenes, ezek mellett olykor
Staphylococcus aureus, viridans csoportú streptococcusok, Pseudomonas aeruginosa is
előfordulhat).
Tympanocentesis során vett gennyminta szolgáltathat etiológiai diagnózist. A dobhártya
meghasadása után a külső hallójáraton keresztül tamponnal vett minta szennyezett lehet.
Rhinitis – vírusos eredet
Epiglottitis
Az oropharynx supraglotticus tájékának gyulladása. Számos baktérium, vírus okozhatja,
a leggyakoribb a Haemophilus influenzae.
Rossz általános állapotú betegek esetében hemokultúra ajánlott. Felnőttek esetében
körülbelül 25%-os pozitivitásra lehet számítani (amennyiben antibiotikum terápia
elkezdése előtt veszik a mintát!).
Akut laryngitis
A heveny laryngitis autolimitált megbetegedés. Leggyakrabban vírusok okozzák. Nem
szükséges laboratóriumi vizsgálat.
Felső légúti minták
Garatváladék
A mintavételt reggel, evés, ivás, fogmosás előtt kell végezni vagy sürgős esetben, amikor
nem várhatunk a következő napig, legalább 3 órával ezek után. Egy lapoccal lenyomjuk a

68
nyelvet és a garatpálca segítségével erélyesen megtöröljük a mandulák, hátsó garatfal
felszínét, bármely gyulladt, kifekélyesedett vagy fibrines membránnal fedett részt úgy,
hogy közben ne érjünk a nyelvhez és a lágyszájpadhoz. Szállító tápközegbe tesszük.
Hiánya nem jelent nagy gondot, a Streptococcus pyogenes jól tűri a kiszáradást.
A nasopharyngeális minta
Jóllehet értéke a bakteriológiai vizsgálatok szempontjából kétes, vírustani diagnosztikára
alkalmas lehet.
Specális eszközt, a nasofaringealis mintavevőt használjuk (vékony dróton kis tampon,
garatpálcához viszonyítva kisebb, vékonyabb). A beteg kifújja az orrát. Az orrüreg
alapján végigcsúsztatjuk a tampont, ameddig a garat hátsó falát eléri. Kissé visszahúzzuk,
majd ugyanazon az útvonalon még egyszer visszacsúsztatjuk. Nem szükséges mindkét
orrüregen keresztül venni!
A mintát szállító tápközeget tartalmazó csőbe tesszük.
Orrváladék
A beteg kifújja az orrát. Egy steril fiziológiás sóoldattal megnedvesített vattatampont
(garatpálca) erőteljesen, egyenletes nyomást gyakorolva az örrüreg falára, 4-5ször szerre
megforgatunk mindkét orrüregben. Nem szükséges külön mintavevővel venni a mintát a
két orrüregből!

Alsó légúti fertőzések

A légcsőhurutot (tracheitis) és hörghurutot (bronchitis) vírusok okozzák, az esetek
néhány százalékában (5-10%) bakteriális felülfertőződés is kialakulhat. Előfordulhat
önállóan vagy felső légúti fertőzés kíséretében.
A tüdőgyulladás (pneumónia) a tüdőszövet gyulladásos megbetegedése, aminek
következtében az alveolusok folyadékkal telnek meg.
A fertőzés hátterében vírusok, baktériumok, akár gombák állhatnak.
Az otthon előforduló (közösségi) pneumónia két formáját különböztethetjük meg:
típusos és atípusos pneumónia.
A típusos pneumónia legfontosabb kórokozója a Streptococcus pneumoniae. Emellett
Haemophilus influenzae, Moraxella catarrhalis, Klebsiella pneumoniae is okozhat
fertőzést.
Atípusos tüdőgyulladást okoznak a vírusok és egyes baktériumok: Mycoplasma
pneumoniae, Chlamydophila pneumoniae, Legionella pneumophila.

69
A kórházi tüdőgyulladás, ventillációs tüdőgyulladás etiológiájában a fent említettekhez
képest magasabb arányban fordulhat elő Klebsiella pneumoniae, Staphylococcus
aureus, Pseudomonas aeruginosa, Acinetobacter baumannii, stb.
Súlyos immunszuppresszió esetében fonalas gombák, Pneumocystis jiroveci is jelentős
etiológiai tényezők lehetnek.
Aspirációs pneumónia esetében a szájüregből aspirált vegyes flóra (anaerobokat is
beleértve) válthatja ki a fertőzést.
A tüdőgyulladások diagnosztikája
Az enyhe formájú, otthon kezelt tüdőgyulladások esetében nem indokolt a
bakteriológiai vizsgálat, a kezelés empírikusan, útmutatók alapján történik. Kórházi
ápolásra szoruló, súlyos otthon szerzett vagy bármilyen kórházi tüdőgyulladás esetében
törekedni kell az etiológia meghatározására. Az antibiotikum terápia elkezdése előtt
alsó légúti mintát (köpetet, intubált betegektől trachea/bronchus aspirátumot vagy
bronchiális mosófolyadékot) venni bakteriológiai vizsgálat céljából. Emellett 2 szett
hemokultúra elvégzése szükséges.
Atípusos pneumónia esetében a rutin tenyésztés negatív marad. Mycoplasma
pneumoniae és Chlamydophila pneumoniae kimutatására antigén meghatározás
végezhető a légúti mintákból. Szerológiai vizsgálattal páros savómintából kimutatott
szerokonverzió is hasznos lehet (hátránya a késői diagnózis!).
Gyors tájékozódást tehetnek lehetővé a vizeletmintából végzett antigén kimutatási
eljárások, amelyekkel Streptococcus pneumoniae vagy Legionella pneumophila
antigéneket kereshetünk. A módszer hátránya, hogy negatív eredmény esetében nem
zárható ki teljességgel a fertőzés (alacsony érzékenység).
Köpet – mintavétel
A köpet az alsó légutakból felköhögött szekréciót jelenti. Tüdőgyulladás esetében a
köpet gennyes.
A reggel ürített köpet a legjobb minőségű, ugyanis éjszaka folyamán felgyűl a
szekréció és a fekvő helyzetből való felülés elősegíti az ürülést, de sürgős esetben nem
kell várakozni, mielőbb meg kell történjen a mintavétel.
A beteg alaposan kiöblíti a szájüregét, ezt követően a felköhögött szekréciót egy steril
pohárba köpi. A betegnek el kell magyarázni a köpet és nyál közötti különbséget!
Amennyiben a minta nem tartalmaz purulens részeket, illetve szemmel láthatóan csak
nyál alkotja, elutasítjuk a feldolgozást. A minta minőségét mikroszkópos vizsgálat is

70
meg kell erősítse: leukocitákat kell tartalmazzon. Hámsejtek jelenléte a szájüregből
származó szennyeződésre utal.
Trachea/bronchus aspirátum, mosófolyadék – az endotracheális csövön levezetett kanül
segítségével speciális edénybe történik a mintavétel.

Tápcsatornai fertőzések
Számos kórokozó (baktériumok, vírusok, paraziták) okozhat tápcsatornai fertőzést. A
leggyakoribb klinikai megnyilvánulásai a hasmenés, hányás, egyéb gastointestinális
panaszok.
Változó súlyosságú kórképek lehetnek, bizonyos kockázati tényezők jelenlétében
súlyos lefolyásra lehet számítani. Ilyenek az alultápláltság, extrém kor, dehidratáció
(Vibrio cholerae, Rotavirus esetében kifejezettebb), invazív kórokozó (pl. Shigella),
elhúzódó hasmenés, korlátozott lehetőségek a rehidratációra.
Fejlett országokban ritkább előfordulásúak (gyerekek, felnőttek évente 1-2x
betegszenek meg). Magasabb a megbetegedés kockázata trópusi, szubtrópusi
országokba utazók, idősek, gyerekek, hospitalizált betegek (antibiotikum kezelés alatt
állók), HIV fertőzöttek esetében.
A megbetegedés többféleképpen alakulhat ki: enterotoxin hatására, gyulladásos reakció
következtében vagy citotoxinok révén.
Enterotoxin termelés hatására megnövekedik az elektrolit szekréció, ennek
következtében víz és ionok áramlanak ki az enterocitákból, ami vizes hasmenés
kialakulásához vezet. Tipikus kórokozók: Vibrio cholerae, enterotoxin termelő E. coli,
Staphylococcus aureus, Bacillus cereus.
Egyes baktériumok gyulladásos reakciót váltanak ki. Jellemző módon a székletből
leukociták mutathatók ki. Tipikus kórokozók: Shigella, Salmonella, Yersinia
enterocolitica, Campylobacter jejuni/coli, enteroinvazív E. coli.
Citotoxin termelésével okozhatnak károsodást például a Shigella, Clostridium difficile.
A betegség kiváltásához eltérő mennyiségű fertőző dózisra van szükség az egyes
kórokozók függvényében.

Betegség kiváltásához szükséges fertőző dózis (ID25)

Patogén ID25
Shigella 10-100

71
 Salmonella 103-105
Campylobacter 102-108
Vibrio cholerae 105
Norovírus 100
Giardia és Cryptosporidium 10-30
EHEC 108
ID25 – 25%-os infektív dózis (az a kórokozó mennyiség, ami a fertőzött egyedek 25%-
ában megbetegedést vált ki)
EHEC – enterohaemorrhágiás E. coli

Heveny hasmenés esetében naponta 3 vagy több laza székletet ürít a beteg (egyéni
variációk lehetnek, anyatejes babáknál az 5-6 székletürítés normálisnak minősül). Két
hétnél rövidebb időtartamú megbetegedés. Rendszerint fertőzéses eredetük van
(vírusos, bakteriális).
Az idült vagy perzisztáló hasmenés esetében 2 hétnél tovább tart a kóros székletürítés.
Nem fertőzéses eredetű kórképet kell rendszerint gyanítani. Az egyedüli fertőzéses
háttér, amit érdemes kivizsgálni, a parazitózis.
Bakteriális eredetű tápcsatornai fertőzések és tipikus kórokozói:
• Vérhas – Shigella spp., enteroinvazív E. coli (EIEC)
• Kolera – Vibrio cholerae
• Utazók hasmenése: enterotoxikus E. coli (ETEC)
• Enteritis: Salmonella spp., Campylobacter jejuni/coli, Yersinia enterocolitica,
enteropatogen E. coli (EPEC), enterohaemorrhágiás E. coli (EHEC)
• Colitis: Clostridium difficile
• Ételmérgezés: a kórokozó, illetve a kórokozó toxinjai élelmiszer vagy víz útján
terjedve okoznak megbetegedést; Norovírus, Escherichia coli enterális
patotípusok, Salmonella, Campylobacter, Staphylococcus aureus, Bacillus
cereus, Clostridium botulinum.
Gyakoribb kórokozók és ezek jellemzői és diagnosztikája
Campylobacter jejuni/coli
Az állatvilágban elterjedt kórokozó, Gram-negatív hajlott pálca. A fejlett országokban a
bakteriális hasmenések leggyakoribb oka. A fertőzés forrását elsősorban az állati
eredetű élelmiszerek képezik (elsősorban szárnyas, sertés), de különböző házi
kedvencek (kutya, macska) is terjeszthetik.

72
Élelmiszerek útján vagy állatokkal való kontaktus révén terjed.
A klinikai képet láz, fejfájás, hasi görcsök, hányás jellemzi. A széklet vért tartalmazhat.
A betegség kezelés nélkül 8-10 nap alatt gyógyul, ritkán szövődmények alakulhatnak ki
(sepsis, reaktív arthritis, stb.)
A diagnózis tenyésztésen alapul (igényes kórokozó – speciális táptalajt, mikroaerofil
környezetet igényel). Alternatívaként antigén kimutatás lehetséges a székletmintából,
ELISA módszerrel.
Salmonella enterocolitis
A salmonellák patogén enterobaktériumok. Szennyezett víz, állati eredetű élelmiszerek
útján terjednek: tojás (főleg kacsatojás), tojással készült ételek, csirkehús, sertéshús
révén. A fertőzött egyén vagy a tünetmentes hordozó is szerepet játszhat a kórokozó
terjesztésében.
Klinikai jellemzők: a betegség a fertőzött étel elfogyasztása után 18-24 órával
jelentkezik szédüléssel, hasi görcsökkel, vizes hasmenéssel és hányással. A tünetek pár
nap után enyhülnek, a beteg spontán gyógyul.
Kockázati csoportok esetében invazív salmonellózis alakulhat ki.
A fertőzés után változó ideig hordozói állapot marad fenn. Enyhe, középsúlyos
salmonellózis esetében antibiotikum nem ajánlott, ugyanis paradoxális módon
megnyújtja a hordozói állapot időtartamát.
A diagnózis széklettenyésztéssel valósítható meg - igénytelen baktérium, szelektív
táptalajokon tenyésztjük a székletmintát.
A megelőzés szempontjából fontos a víz és élelmiszerek kontaminációjának
megakadályozása, az állati eredetű élelmiszerek megfelelő sütése/főzése. Az
élelmiszeriparban dolgozókat rendszeresen szűrni kell, salmonella hordozók nem
dolgozhatnak élelmiszerekkel.
Shigella spp. okozta vérhas
Emberi kórokozó, nincs állati rezervoárja. Jellemző, hogy kevés baktérium elegendő a
betegség kiváltásához.
Invazív tulajdonságokkal rendelkezik, a bélfal nyálkhártyáját roncsolja, ami vérzéshez
vezet. A Shiga toxint termelő törzsek súlyos lefolyású betegséget okoznak.
A vérhas piszkos kéz útján, szennyezett ételek, legyek révén terjed.
Klinikai kép: 1-2 napos inkubáció után hirtelen jelentkező hasi görcsök, láz, vizes
hasmenés jellemző – a későbbiekben a székletek gyakorisága megnő, kevésbé lesznek

73
vizes jellegűek, nyákot és vért tartalmazhatnak. A székletürítést tenesmus kíséri
(erőteljes rektális spazmus, fájdalmas).
Néhány nap alatt rendszerint spontán gyógyul, egyeseknél hordozói állapot alakulhat ki
A diagnózis a széklettenyésztésen alapul. Megfelelő kéz higiénával, a víz és
élelmiszerek kontaminációjának megelőzésével, a legyek írtásával ellenőrízhető a
betegség terjedése.
E. coli enterális patotípusok
Olyan E. coli törzsek okozhatnak enterális fertőzést, amelyek speciális
virulenciatényezőkre tettek szert.
Enterotoxikus E. coli (ETEC)
– enterotoxin (koleratoxinhoz hasonló) – utazók hasmenése
– víz és élelmiszer útján terjed
Enteropatogén E. coli (EPEC)
– korspecifikus megbetegedés (1 éves kor alatt)
– klinikailag változó súlyosságú, vizes hasmenés
– virulencia tényezői: tapadást szolgáló elemek (fimbriák)
Enteroinvazív E. coli (EIEC)
– Shiga toxin (Shigella törzsekre jellemző) - vérhas
Enterohaemorrhágiás E. coli (EHEC), tipikus képviselő O157:H7 antigénszerkezetű
törzs
– Shiga toxin – hemolitikus-urémiás szindróma kialakulásához vezethet –
szisztémás kórkép
– zoonózis – állati eredetű táplálék (hamburger), állati ürülékkel szennyezett
élelmiszerek (pl. gyümölcslé) útján terjed
– különösen gyerekeknél súlyos lefolyású megbetegedés
A diagnózis szempontjából fontos a speciális virulenciafaktorok kimutatása. A
széklettenyésztés és szerocsoport meghatározás nem elegendő a patotípus
meghatározásához.
Yersinia enterocolitica
Az enterobaktériumok családjába tartozik, a természetben az állatok tápcsatornáját
kolonizálják. A fertőzés forrása a szennyezett víz, élelmiszer. A klinikai kép
kialakulását hosszú lappangási idő (5-10 nap) előzi meg. A bélnyálkahártya gyulladása
és kifekélyesedése (véres lehet a széklet) jellemzi. Láz, erős hasfájás (appendicitist

74
utánozhat), hasmenés alakul ki. A hasmenés gyógyulása után ízületi fájdalmak
jelentkezhetnek (reaktív arthritis).
A diagnózis széklettenyésztésen alapul, a hatékonyabb izolálás és azonosítás
érdekében speciális táptalajt használunk.
Staphylococcus okozta ételmérgezés
Egy hőstabil enterotoxin felelős a betegségért. A fertőzés forrása a toxint tartalmazó
élelmiszer (az élelmiszert előkészítő egyén kontaminálja, a baktérium szaporodik és
toxint szabadít fel). Tipikusan a szeletelt hús, puding, sütemények, szendvicsek
felelősek a megbetegedésért, ezeknél nincs a kontaminációra utaló jel.
Jellemző a nagyon rövid lappangási idő (fél óra - néhány óra), hányinger, hányás,
hasmenés jelenik meg. Rövid időn belül, 1-2 nap alatt elmúlik. A betegség nem terjed
emberről-emberre, viszont tömeges megbetegedés alakulhat ki, amennyiben
ugyanabból a szennyezett élelmiszerből többen fogyasztanak (pl. lakodalmi
ételmérgezések).
Rendszerint nem szükséges laboratóriumi diagnózis, a kórisme a klinikai tüneteken
alapul. A baktérium jelenléte nem mindig igazolható a mintákból, viszont antigén-
ellenanyag reakciók segítségével kimutatható a toxin az élelmiszerből.
Clostridium difficile okozta megbetegedés
A C. difficile anaerob Gram-pozitív pálca, spóráinak köszönhetően rendkívül ellenálló a
külvilágban. Antibiotikum asszociált hasmenést okoz – gyakorlatilag bármelyik
antibiotikum kiválthatja.
A fertőzés forrása lehet endogén (tápcsatornában jelen levő kolonizáló baktérium,
amelyik antibiotikum hatására szelektálódik), de leggyakrabban exogén (nosocomialis
infectio).
Citotoxint és/vagy enterotoxint termelhet. Kizárólag a toxintermelő törzsek felelősek a
megbetegedésért.
Változatos klinikai formák alakulhatnak ki az enyhe-középsúlyos vizes hasmenéstől a
pseudomembrános colitisen keresztül a rendkívül súlyos toxikus megacolon
kialakulásáig.
A diagnózis fontos eleme a toxintermelés igazolása.
A baktérium tárgyakról, ill. emberről-emberre terjedhet. Gyakoriságát helyi
sajátosságok határozzák meg (infectio kontroll, antibiotikum fogyasztás mértéke).

75
Mivel spórás baktérium, az fertőtlenítőszerek hatástalanok. Ezért az egyszerű
szappanos kézmosás a legfontosabb a terjedés megakadályozásában, ugyanis az alapos
dörzsölés, öblítés elősegíti a spórák eltávolítását.
Botulizmus
A botlizmus kórokozója a Clostridium botulinum – Gram-pozitív anaerob spóraképző
pálca, a környezetben elterjedt baktérium (talaj).
A kórokozó neve a latin botulus (kolbász) szóból ered.
Idegrendszeri tünetekkel járó ételmérgezést okoz. A fertőzés forrása különböző lehet:
méz (elsősorban 1 éves kor alatti gyerekek esetében), füstölt húsfélék, nem megfelelően
sterilizált konzervek. Ezekben a C. botulinum elszaporodik és nagy mennyiségű toxint
termel, ami az idegrendszerre fejti ki hatását (neurotoxin), pettyhüdt bénulást okozva.
A diagnózis a toxin kimutatására irányul.
A megelőzésben fontos az élelmiszerek (konzervek) megfelelő elkészítése,
konzerválása. A toxin hővel hatástalanítható.
Kolera
A kolera kórokozója a Vibrio cholerae, egy vessző formában hajlott Gram-negatív
pálca, poláris csillóval. Jellemző tulajdonsga, hogy jól tűri az alkálikus vegyhatást.
A fertőzés forrása a szennyezett víz, élelmiszer. A betegség kiváltásához nagyszámú
csírára van szükség. A megbetegedsért a kolera enterotoxin felelős, ami nagy
mennyiségű vizet hajt ki az enterocitákból.
Az esetek körülbelül 60%-ában tünetmentes fertőzés alakul ki. Amennyiben
szimptomatikus a fertőzés, a tünetek hirtelen, rövid lappangás után jelentkeznek. Nagy
mennyiségű vizes széklet ürül (napi 20-30). A tipikus kolerás széklet rizslészerű.
Nagyfokú vízvesztés alakulhat ki ami hipovolémiás sokkhoz és halálhoz vezethet.
A kolera napjainkban is előfordul endémiás régiókban (India, Délkelet Ázsia). A
katasztrófasújtott területeken járványok alakulhatnak ki (pl. a földrengés következtében
tönkrement ivóvíz/csatorna infrastruktúra lehetővé tette a járvány kialakulását Haitin
2010-2013 között)
A megelőzés szempontjából fontos a megfelelő higiéna, víz- és csatornahálózat. Elölt
kórokozót és kolera toxin alegységet tartalmazó vakcina kaphatók az endémiás területre
utazók számára.
Helicobacter pylori

76
Campylobacter-hez hasonló morfológia és tenyésztési igények jellemzik. Fecal-oralis,
oro-oralis úton terjed. A gyomornyálkahártyát kolonizálja, gastritis, fekélybetegség,
gyomorrák, MALT-lymphoma kivltásában játszhat szerepet.
A diagnózis invazív vagy non-invazív módszerekkel történhet.
A baktérium direkt kimutatása gyomor endoszkópiával nyert biopsziából lehetséges.
Vizualizálásuk szövettani metszeteken, speciális festési eljárásokkal történik. Az ureáz
aktivitás igazolása biopsziás mintából egyszerű és gyors diagnózist tesz lehetővé.
Tenyésztés is végezhető a biopsziából, ez viszont nehézkes (speciális táptalaj,
mikroaerofil környezet, lassú növekedés) és romániai laboratóriumokban nemigen
végzik.
A noninvazív módszerek közül megemlítendő az antigének kimutatása székletből,
illetve a szerológiai vizsgálat. A kezelés hatékonyságának ellenőrzésére az urea légzési
teszt (urea breath teszt) használandó.
Paraziták okozta hasmenések
Giardia duodenalis
– hasfájás, hasmenés
– elhúzódó lehet
Entamoeba histolytica
– trópusokra, subtrópusokra utazók
– amőbás vérhas
Cryptosporidium parvum
– immunszupresszáltak gyakrabban betegszenek meg
– járványok is kialakulhatnak az ivóvíz nem megfelelő kezelése esetében
Férgek is okozhatnak hasmenést.
Vírusos eredetű hasmenések
A heveny hasmenések leggyakorabban vírusos eredetűek, vizes hasmenés alakul ki.
Etiológia (gyakorisági sorrendben):
– Rotavirus – gyerekek hasmenése (5 éves kor alatt)
– Norovirus – járványok (gyerekeket, felnőtteket egyaránt érint)
• hasmenés +/- hányás
– Calicivirus
– Astrovirus
– Adenovirus, stb.

77
Javallatok a mikrobiológiai vizsgálatra
A tápcsatornai fertőzések nagy része autolimitált, néhány nap alatt spontán gyógyul. A
diagnosztika sokszor időben elhúzódó és ezért nem segíti jelentősen a klinikai
döntéshozáshozást. Ezért meg kell választani azokat az eseteket, amikor a diagnosztika
valóban hasznos lehet a kezelésben. Emellett a vizsgálatnak járványtani szerepe lehet.
A mikrobiológiai diagnosztika a következő esetekben javallt:
• gyulladásos eredetű gastroenteritis,
– közepes súlyosságú (6-10 széklet/nap + más tünetek)
– súlyos esetek (több mint 10 széklet/nap)
• 3 napnál tovább tartó hasmenés
• súlyosbító tényezők jelenlétében:
– koraszülött, újszülött, idős egyén
– immundeficiencia, hypo- achlorhydria (vagotomia, rezekált gyomor),
idült bélbetegségek, aorta aneurizma, billentyűhibák, diabetes,
veseelégtelenség, autoimmun betegségek
– Immunszuppresszív kezelések (szteroidok), diuretikumok, ACE
Nem indokolt a mikrobiológiai vizsgálat elhúzódó, idült hasmenés esetében, ilyenkor
rendszerint nem fertőzéses kórkép áll a betegség hátterében. Esetleg parazitás
megbetegedést érdemes keresni, kizárni.
Mintavétel
Amennyiben lehetséges, a tünetek megjelenésétől számítva minél hamarabb történjen a
mintavétel (első napokban magas csíraszám). A 2-3 egymást követő napon vett minta
növeli a kimutatás esélyét, viszont naponta többszöri mintavétel felesleges. Kanalas
edénykét használjunk a mintavételre, a kanálka segítségével a széklet különböző, főleg
elváltozásokat mutató részeiről vegyünk mintát. A széklet ne vegyüljön vizelettel.
A minta mennyisége ne legyen túl nagy, nem szükséges megtölteni az edénykét.
Amennyiben transzport tápközeget tartalmaz az edényke, a minta kerüljön a
tápközegbe, ne annak felszínére.
Ha nincs lehetőség spontán ürített székletből mintát venni, tampon segítségével vett
intrarectalis mintát lehet küldeni vizsgálatra (hátránya, hogy kis mennyiségű széklet
kerül feldolgozásra).
Vírus antigének, Clostridium difficile toxin kimutatására táptalaj nélküli kanalas
edénykében kell küldeni a mintát.

78
Húgyúti fertőzések
A húgyúti fertőzéseket jellegzetes tünetekhez táruló szignifikáns bakteriuria jellemzi
(bakteriuria = baktériumok jelenléte a vizeletben). Aszimptomatikus bakteriuria
esetében a vizeletben kimutatható baktériumok ellenére is tüntmentes az egyén.
A húgyúti fertőzések lokalizáció szerinti osztályozása:
Alsó húgyúti fertőzések:
- urethritis (húgycsőgyulladás) – rendszerint szexuális úton terjedő
betegségek
- cystitis (húgyhólyaggyulladás)
Felső húgyúti fertőzések:
- pyelonephritis (vesemedencegyulladsás)
- urosepsis
Lefolyás szerinti osztályozás:
- szövődménymentes húgyúti fertőzés – nők egyszeri cystitise
- szövődményes húgyúti fertőzés
o ismétlődő húgyúti fertőzések
o férfiak húgyúti fertőzése
o katéterezett betegek fertőzése
Aszimptomatikus bakteriuria esetében panaszmentes egyén vizeletében baktériumok
vannak. Előfordulása a kor előrehaladtával nő. Nincs klinikai jelentősége, nem igényel
kezelést (az antibiotikummal nem kezelt aszimptomatikus bakteriuriás egyének
csoportjában ugyanannyi esetben alakul ki a későbbiekben tünetekkel járó
vizeletfertőzés mint a nem kezeltek csoportjában), a kezelés nem jár előnyökkel viszont
fennáll a mellékhatások lehetősége. Ez alól kivételt képeznek a terhesek és urológiai
beavatkozás előtt álló személyek, akiknél az aszimptomatikus bakteriuriát szűrni és
kezelni kell a szövődmények megelőzése érdekében. Az aszimptomatikus bakteriuria
diagnosztikai kritériuma: ugyanazon baktérium két egymás utáni vizeletből, 100000
CFU/ml-es csíraszámban való kitenyésztése.
Az uropatogén baktériumok rendszerint a beteg saját flórájából származnak, a
tápcsatorna és vagy a nemi szervek nyálkahártyájának kolonizálói, felszálló
fertőzéseket okoznak. Ritkábban a véráram útján kerülnek a vesékbe, húgyutakba.
A húgyúti fertőzések túlnyomó többségét Escherichia coli okozza, a közösségi,
szövődménymentes vizeletfertőzések akár 90%-áért is felelős lehet. Más

79
enterobaktériumok, enterococcusok játszhatnak még szerepet a közösségi
fertőzésekben. A Staphylococcus saprophyticus a fiatal, szexuális aktivitásukat elkezdő
nők húgyúti fertőzéseinek jellemző kórokozója (mézeshetek cystitis).
A nosocomiális húgyúti fertőzések esetében is az E. coli van túlsúlyban, viszont más
enterobaktériumok előfordulási aránya is jelentős. Ugyanakkor a koaguláz-negatív
staphylococcusok, Pseudomonas aeruginosa, Acinetobacter baumannii okozta
fertőzések is gyakoriak.
Diagnosztikai szempontok
A szövődménymentes húgyúti fertőzés esetében nem fontos a bakteriológiai vizsgálat
(a kórokozó nagy valószínűséggel megjósolható és rendszerint nem vet fel rezisztencia
problémát). Szövődményes fertőzések esetében viszont indokolt és az érzékenységi
vizsgálat is szükséges.
Fontos, hogy csak szimptomatikus egyének esetében végezzünk bakteriológiai
diagnosztikát (szűrés csak a fent említett esetekben szükséges). Ellenkező esetben az
aszimptomatikus bakteriuria vagy a minta kontaminációja zavarhatja meg a vizsgálat
értékelését.
A húgyúti fertőzést alátámasztja az egyszerű vizeletvizsgálat, amelynek során
leukociták és/vagy nitritek jelenléte mutatható ki. Ezek hiányában a bakteriológai
vizsgálat elvégzése indokolatlan: egyrészt a fertőzés nem valószínű, másrészt egy
esetleges kontamináció ál-pozitív leletet eredményezhet aminek felesleges antibiotikum
terápia kiírása lehet a következménye.
A húgyúti fertőzés etiológiai diagnózisa a vizeletmintából lehetséges. A kontamináció
lehetősége alapján a következőképpen osztályozhatjuk:
- a kontamináció lehetősége nagy:
- középsugár vizelet
- zacskós vizeletgyűjtés újszülöttektől
- állandó katéterből vett vizelet
- a kontamináció lehetősége alacsony:
- katéterezéssel vett vizelet
- szuprapubikus punkcióval vett vizelet
A kontamináció lehetősége miatt a feldolgozást fél-kvantitatív módszerrel végezzük és
csak bizonyos küszöbérték feletti csíraszám esetében tekintjük szignifikánsnak a
növekedést. A küszöbérték klinikai szituáció, mintatípus és kórokozó függvényében

80
 változó lehet. Általánosan elfogadott, hogy a kontamináció lehetőségének kitett
mintákból színtenyészetben izolált baktérium esetében a 100000 CFU/ml-es csíraszám
fertőzéssel korrelál.
A fertőzést szinte mindig egyetlen baktérium váltja ki (kivételt képezhet az állandó
katétert viselők esete), ezért amikor két baktériumot izolálunk, körültekintően kell
értékelni. Lehetőség szerint ismételt vizeletmintát kell vizsgálni és csak akkor
tekinthető mindkét baktérium etiológiai tényezőnek, ha mindkét mintából ugyanaz a
kettő nő, mindkettő szignifikáns csíraszámban.
Három vagy annál több baktérium növekedése esetében a vizsgálat kontamináció miatt
értékelhetetlen.

Véráram fertőzések
A véráram fertőzésekkel kapcsolatos, gyakran használt fogalmak meghatározása:
• bacteraemia: baktériumok jelenléte a vérben
• sepsis: klinikai tünetek jelenléte társul
– hőmérséklet >38°C vagy <36°C
– pulzus >90/min
– légzési ráta >20/min
– fehér vérsejtszám >12000/ml vagy <4000/ml
• súlyos sepsis
– a fentiek + szervi elégtelenség társulása
• septicus sokk
– súlyos sepsis + hypotensio
A véráram fertőzések súlyos, életet veszélyeztető állapotot jelentenek, amelyek sürgős
diagnosztikát igényelnek. A kezelés nem halogatható, késedelem nélkül el kell kezdeni,
viszont nagyon fontos, hogy megfelelő mintavétel történjen az antibiotikumok adagolása
előtt. Antibiotikum bevezetése után jelentősen csökken a kórokozó tenyészthetősége,
különösképpen az érzékeny baktériumoké.
Esetenként, amikor az alkalmazott terápia ellenére sem észlelhető javulás, 2-3 nappal a
kezelés elkezdése után a mintavétel ismételhető, lehetőleg az antibiotikum váltás előtt, a
következő dózis előttre időzítve a mintavételt.

81
A bakteriológiai vizsgálat biztosítja a kórokozó azonosítását és információt szolgáltat a
baktérium érzékenységéről. Sajnos, a baktériumok mennyisége függvényében 1-5 napba
kerülhet (időnként ennél hosszabb ideig is eltarthat) a hemokultúra pozitiválódása. A
diagnosztika során, a végleges diagnózis meghatározása előtt a részleges eredményekről
nyújtott visszajelzés segítheti a klinikust a terápia módosításában.
A véráramfertőzések diagnosztikájában más laboratóriumi vizsgálaotk is fontos szerepet
játszanak:
• leukocitaszám meghatározás
• gyulladásos markerek
– mennyiségi C reaktív protein
– prokalcitonin
Ugyanakkor fontos a fertőzés forrásának megkeresése és lehetőség szerint annak
megfelelő kezelése, ezáltal további baktériumok vérbe jutását akadályozhatjuk meg.
Szeptikus állapotokban ezért a hemokultúra mellett bakteriológiai vizsgálatot kell
végezni a feltételezett gócból is.
A véráram fertőzéseket okozó patogének skálája rendkívül széles. Leggyakrabban
bakteriális eredetűek.
A véráramba jutó baktériumok a szívbelhártyán, elsősorban a billentyűkön
megtapadhatnak, endocarditist okozva. Natív billentyűkön általában kockázati tényező
jelenlétében (veleszületett szívfejlődési rendellenességek, reumás láz okozta
elváltozások, stb) alakul ki endocarditis. Műbillentyűkön gyakoribb az endocarditis
létrejötte.
Endocarditist elsősorban staphylococcusok (KNS, S. aureus) okoznak, de a gyakoribb
előfordulású kórokok között szerepelhetnek az oropharyngealis streptococcusok,
Enterococcus fajok, HACEK csoport (nehezen tenyészthető kórokozók csoportja),
Coxiella burnetti (szerológiai vizsgálat szükséges a fertőzés kimutatására), más
baktériumok, gombák.
Az endocarditis diagnózisa összetett, klinikai és laboratóriumi kritériumok alapján
valószínűsíthető illetve igazolható.
A hemokultúra
A véráramfertőzések etiológiájának meghatározására hemokultúrát végzünk, vagyis
vérmintából kíséreljük meg a baktérium vagy gomba kitenyésztését.

82
A laboratórium felszereltségétől függően, a hemokultúra klasszikus módszerekkel
(folyékony táptalajban való dúsítás után szilárd táptalajra történő kioltásokkal) vagy
hemokultúra automaták segítségével történik.
A hemokultúra automaták esetében a vérvétel speciális flakonokba történik, amelyek
tápanyagokban gazdag folyékony táptalajt tartalmaznak. Külön flakonok vannak az
aerob, illetve az anaerob körülmények közötti tenyésztésre. Az automata gyakorlatilag
egy speciális inkubátor, amely lehetővé teszi a baktérium növekedés gyors detektálását.
A pozitív flakonokból további kioltásokat kell végezni és a baktériumot a klasszikus
vagy modern eljárásokkal azonosítani kell. Az automata használata felgyorsítja a
diagnosztikát és ugyanakkor elkerülhető a minta felesleges manipulálása, aminek
segítségével megelőzhető a minta szennyeződése.
A hemokultúra egy nagyon fontos vizsgálat, amely hasznos információkat szolgáltat a
kezelő orvos számára, amennyiben megfelelő módon és időben igénylik.
Javallatok hemokultúra elvégzésére:
• ismeretlen eredetű láz
• bacteraemiával járó kórképek esetén:
– pyelonephritis, tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás, gyermekágyi láz,
arthritis, égési, műtéti sebek felülfertőződése
• újszülöttek, csecsemők, bármilyen életkorú immunszuppresszáltak – szisztémás
fertőzésre utaló, akár minimális jeleire
• sepsis
• endocarditis
Testhőmérséklet emelkedésekor, hidegrázáskor ajánlott a mintavétel, de a láz hiányában
is lehetséges a megfelelő indikációk esetében!
Mintavételi szabályok
A tenyésztés sikere a vér mennyiségétől függ, hiszen a kórokozók legtöbbször kis
csíraszámban vannak jelen a vérben! Nagyobb mennyiségű vérmintából nagyobb eséllyel
tenyészthetők ki.
A felnőtteknek való speciális hemokultúra flakonokba 7-10 ml vért kell venni. Egy
mintavétel során rendszerint 2 flakonba: egy aerob és egy anaerob flakonba veszünk
mintát. Ezt szettnek nevezzük. Minimum két, de akár három szett hemokultúra ajánlott
felnőttek esetében, ami 40-60 ml vér tenyésztését teszi lehetővé. A szettekhez a vért 15-
30 perces időközönként, különböző vénapunkcióból kell venni.

83
A gyerekeknek való flakonokba 1-3 ml vér szükséges. Ismételt minták vagy nagyobb
vérvolumen esetében a tenyésztés sikere valószínűbb. Újszülötteknél, kis súlyú
koraszülöttek esetében az 1 ml alatti vérmennyiség is elfogadható, egyetlen
mintavétellel. Csecsemők esetében és 10 éves kor alatti gyerekeknél 2-10 ml vért lehet
venni. Nagyobb gyerekek esetében (10 éves kor, 25-30 kg testsúly felett) a felnőtteknek
való flakonokat kell használni, az ajánlott összvérmennyiség 20-30 ml.
A mintavétel:
• kézmosás
• eltávolítjuk a hemokultúra flakonról a védőt
• fertőtlenítjük a gumidugót (70%-os alkohollal vagy jódos készítménnyel)
• bőr – antiszepszis, kivárni a megfelelő kontaktus időt
• clorhexidin alapú antiszeptikum vagy jód tinktúra – fél perc
• povidon jód (Betadin) használata kerülendő a hosszú kontaktus idő miatt
(másfél perc)
• ezután többet nem tapogatjuk a vénát, kesztyűt húzunk
• vérvétel: 2x10 ml felnőtteknél a két flakonba, 1-3 ml gyerekeknél
• eltávolítjuk a levegőt a fecskendőből
• a vért a flakonba fecskendezzük
• először az anaerob flakonba, majd egy új tűvel az aerob flakonba
• a mintát azonnal a laboratóriumba szállítjuk, nem hűtjük!!!
• ha nincs lehetőség azonnali szállításra maximum 2 órát állhat szobahőn
A laboratóriumba juttatott flakonok a legrövidebb időn belül az automatába kerülnek. A
mintában lévő baktérium mennyiségétől függően néhány óra vagy nap múlva kaphatunk
pozitivitásra utaló jelzést. Ha 5 napi inkubációt követően nem pozitiválódik a flakon,
negatív leletet ad ki a labor.
Pozitív jelzést követően a flakonból Gram festett kenet készül és annak alapján a
megfelelő táptalajokra oltják ki a mintát. A következő napokban történik az izolált
baktérium azonosítása és az érzékenységi vizsgálatok.
A diagnosztika különböző fázisaiban informáljuk a klinikust, hiszen a részeredmények is
hasznosak lehetnek a kezelés optimalizálásához.
A hemokultúrák szennyeződése (kontaminációja)
A vér normál körülmények között steril minta, ezért bármely kitenyésztett baktériumnak
patológiás szerepe lehet. Az eredmények értékelését nagymértékben megnehezíti a vér

84
mintavétel során történő esetleges szennyeződése. A vérvétel bőrön keresztüli véna
punkcióval történik, elégtelen antiszepszis esetében a normál bőrflórából baktériumok
kerülhetnek a mintába.
A leggyakoribb szennyező baktériumok a koaguláz-negatív staphylococcusok,
diphterimorfok. Mivel bizonyos elősegítő tényezők jelenlétében ezek a baktériumok akár
szepszis okozói is lehetnek, valahányszor ezeket a baktériumokat izoláljuk, fontos
eldönteni, honnan származnak: bőrről (kontaminánsak) vagy a véráramból (valódi
patológiás szerepük van). Egyik legfontosabb diagnosztikai kritérium ugyanannak a
baktériumtörzsnek az ismételt, különböző punkcióból vett szettekből való kimutatása.
Emellett a klinikai kritériumok is fontosak ezek szerepének eldöntésében (alapbetegség
ismerete, elősegítő tényezők jelenléte, stb.).
A mintavétel helye is befolyásolhatja a szennyeződés valószínűségét, így pl. a femurális
ereken keresztül vett vér esetében magasabb a szennyeződés kockázata.
Külön kiemelendő, hogy az intravaszkuláris katéterek nem alkalmasak mintavételre,
ugyanis a kontamináció valószínűsége nagyon nagy. Csak extrém esetben fogadható el
ez a mintavétel, illetve ha katéter eredetű szepszis gyanúja áll fenn (lásd később).
A hemokultúrák szennyeződése nem küszöbölhető ki teljesen. A legszigorúbb szabályok
betartása mellett is számítani kell a minták 2-3%-os szennyeződésére. A legtöbb klinika
azonban ennél nagyobb, 5% körüli szennyeződésről számol be. A magasabb arányok
esetében komoly gondok vannak a mintavétel körül.
Mintavétel speciális esetekben
1. Endocarditis
Endocarditis esetében a keringő baktériumok száma alacsony, viszont folytonosan jelen
vannak a vérben. Felnőtt esetében 3 szett hemokultúrát kell venni 24 óra leforgása alatt.
Opportunisták esetében fontos, hogy ugyanazt a baktériumot ismételt szettekből
izoláljuk.
Mivel számos nehezen, lassan tenyészthető baktérium okozhat endocarditist, az
inkubáció ideje hosszabb (21 nap).
Az endocarditisek jelentős részében a hemokultúra negatív maradhat. Nem tenyészthető
baktériumok szerepére is gondolni kell, mint pl a Coxiella burnetti (szerológiai
vizsgálat ajánlott).
2. Katéter eredetű sepsis

85
Az intravaszkuláris katéterek fertőzés forrásai is lehetnek. Műanyag felületek lévén, a
baktériumok előszeretettel kitapadnak rajta és biofilmet képezhetnek. A baktériumok
három forrásból származhatnak:
- a keringésből – tranziens bacteriaemia esetén vagy különböző septikus gócból
- a bőrről – az intravaszkuláris katéter bőrön keresztül hatol át, a bőrflóra tagjai a
katéter külső felületét kolonizáják és annak mentén az érben lévő részt is
- a katéter különböző csapjai szennyeződhetnek a nem megfelelő manipulálás
során – a katéter belseje kolonizálódik, annak teljes hosszában.
A katéterek kb 30%-a kolonizálódik, de ez önmagában, tünetek hiányában még nem
jelent gondot. Az esetek bizonyos részében azonban a kolonizált katéterről a
baktériumok a véráramba jutnak és kialakulnak a sepsis tünetei. Minden olyan esetben,
amikor katéterezett egyén szeptikus állapotba kerül és nincs más kimutatható fertőzési
góc, katéter eredetű sepsist kell gyanítani. A gyanú igazolására a következő lehetőségek
vannak:
- amennyiben eltávolítható a katéter, annak 5 cm-es végét steril pohárba helyezve
küldjük bakteriológiai vizsgálatra;
- ha a katéter megtartása fontos, hemokultúrát kell venni: 1 szettet perifériás
vénapunkcióval, egy második szettet párhuzamosan, a feltételezetten kolonizált
katéteren keresztül; a csapot fertőtleníteni kell mintavétel előtt!
Igazolja a diagnózist, ha mindkét szett hemokultúra ugyanazzal a baktériumtörzzsel
pozitíválódik, a katéteren vett vér legalább 2 órával hamarabb. Amennyiben csak a
perifériáról vett vérből nő baktérium (rendszerint bőrflóra tag), szennyeződésre utal. Ha
csak a katéteren keresztül vett vér pozitív, szennyeződésre vagy a katéter
kolonizációjára utal, de nem tekinthető a sepsis forrásának.

A központi idegrendszer fertőzései

Különböző mikroorganizmusok okozhatnak központi idegrendszeri fertőzéseket:
baktériumok, vírusok, gombák és paraziták. A következő formái lehetnek:
agyhártyagyulladás (meningitis), agyvelőgyulladás (encephalitis), agytályog.

86
Akut bakteriális meningitis
A bakteriális agyhártyagyulladás etiológiája változó. A három leggyakoribb kórokozó a
Streptococcus pneumoniae, Neisseria meningitidis és Haemophilus influenzae.

táblázat: Akut bakteriális agyhártyagyulladást kiváltó gyakori kórokozók életkor

függvényében
Életkor Bakteriális patogének
0-1 hónap Streptococcus agalactiae, Escherichia
coli, Listeria monocytogenes, Klebsiella
pneumoniae
1 hónap – 2 év Streptococcus agalactiae, Escherichia
coli, Haemophilus influenzae,
Streptococcus pneumoniae, Neisseria
meningitidis
2 – 50 év Streptococcus pneumoniae, Neisseria
meningitidis
50 év felett Streptococcus pneumoniae, Neisseria
meningitidis, Listeria monocytogenes,
Gram-negatív aerob bacillusok

A meningitisek patogenézise
A meningitist kiváltó baktériumok rendszerint a véráram útján jutnak a az
agyhártyákhoz.
A meningitisek diagnosztikája
A diagnosztika során a vizsgálatok részben a bakteriális meningitis igazolására részben
pedig az etiológia meghatározására irányulnak.
Az agygerincvelői folyadékot lumbál punkció során nyerik. Ebből meghatározzák a
fehér vérsejtszámot, vörös vértestszámot, a fehérje- és glükóztartalmat. Bakteriális
meningitisre jellemző az emelkedett fehérvérsejtszám (1000-5000/mm3 elsősorban
neutrofilek), csökkent glükóz tartalom és emelkedett fehérje koncentráció.
A bakteriológiai vizsgálat a következő lépéseket foglalja magába:

87
- mikroszkópos vizsgálat – az agygerincvelői folyadék centrifugálás során nyert
üledékéből készített kenetet Gram-szerint festjük; gyors tájékozódást tesz lehetővé,
viszont érzékenysége alacsony, vagyis előfordulhat, hogy nem sikerül a kórokozót
vizualizálni; a kenet ugyanakkor lehetővé teszi a fehér vérsejtek vizsgálatát.
- gyors diagnosztikai lehetőségek:
- latexagglutináció segítségével meghatározhatók a liquorból a fontosabb
bakteriális meningitist okozó baktériumok antigénjei; amellett, hogy specifikus
reakción alapul, a módszer lehetővé teszi a nem életképes baktériumok kimutatását is;
- PCR – bakteriális nukleinsav kimutatás
- tenyésztés – mivel a külvilágban érzékeny kórokozókra (Neisseria meningitidis,
Haemophilus influenzae) is számítani kell, ezek életképességének megőrzése végett a
liquort minnél gyorsabban a laborba kell juttatni és nem szabad hűteni. Az üledékből
oltunk ki;
Az

Az urogenitális rendszer mikrobiológiája

Szexuális úton terjedő fertőzések

88