ALEXANDRA IVY

Örök éj

Fordította:
Alysia
Első fejezet ................................................................................. 4
Második fejezet ......................................................................... 16
Harmadik fejezet ....................................................................... 32
Negyedik fejezet ......................................................................... 46
 Első fejezet
Az éjszakai klubok közül a Viper Barlang volt a legdrágább,
legelőkelőbb, és a legexkluzívabb is egész Chicagóban.
Ugyanakkor meglepő módon épp olyan kétes hírrel is
rendelkezett.
Nem szerepelt a telefonkönyvben. Nem hirdette magát cifra
plakátokon, sem neontáblákon. Az egész épület egy finom álca mögé volt
rejtve.
Aki valaki volt, az tudta, hogyan találhatja meg a helyet.
Közöttük pedig egyetlen embert sem lehetett látni.
A márványoszlopok és csillogó szökőkutak között mindenféle
démonok jártak, különféle becstelen dolgokat műveltek. Szerencsejáték,
ivászat, egzotikus tánc, diszkrét – és nem túl diszkrét – orgia.
Mind kisebb vagyonba került.
Ínycsiklandó múlatása az időnek, kétségtelen, de ezen a hideg
decemberi éjszakán a Styxként ismert vámpír nem érdeklődött a privát
erkély terasza alatt elérhető tevékenységek iránt. Ahogy a különböző
démonok iránt sem, akik mélyen meghajoltak feléje.
Ehelyett kissé beletörődve nézett a társára.
Első pillantásra nem is különbözhettek volna jobban.
Nos, ez nem teljesen igaz.
Elvégre, mindketten magasak, a vámpírok izmos testével
rendelkeztek. Mindkettejük szeme sötét, agyaraik vannak. Ám a
hasonlóságok sora itt véget is ért.
A fiatalabb vámpír, Viper az északi szlávoktól származott,
sápadt ezüst haja, még sápadtabb bőre árulkodott felmenőiről. Styx ezzel
szemben Dél-Amerika forró területéről érkezett, még az átváltozás után
is megmaradt bronzbarna bőre, az aztékok büszke, szögletes vonásai.
Ma este nem a hagyományos talárt öltötte magára, helyette egy
fekete bőrnadrágra, combig érő csizmára, és egy fekete selyemingre esett
a választása. Feltételezte, így majd jobban beleolvad a Chicago utcáin
hömpölygő tömegbe. Sajnos egy százkilencvennyolc centis vámpír
igencsak feltűnő fekete, térdig érő fonott hajával.
Különösen az embernőknek, akik képtelenek voltak ellenállni a
vámpírok bűvöletének.
Vagy fél tucat női imádót szerzett az utcán elhaladva. A végén
már inkább felugrott a háztetőkre, elkerülve a tekinteteket.
Az istenekre, bárcsak inkább a barlangjában maradt volna
rejtve, gondolta sóhajtva.
Évszázadokon át egy szerzetes életét élte, megvédte az Anassót,
minden vámpírok urát. Végrehajtó, őrző volt, aki csak ritkán hagyta el az
ősi vámpír oldalát.
Most, hogy az Anasso halott, bele kell kényszerülnie a vezető
szerepébe, rá kellett jönnie, nem tud többé rejtőzni. Nem, hiszen egyik
probléma a másik után ostromolja.
Még a legtürelmesebb démont is próbára tenné.
- Örülök, hogy a vendégem vagy, Styx, de figyelmeztetnem kell
téged, a klánom meglehetősen ideges a jelenlétedtől – mondta
vontatottan Viper. – Ha nem hagyod abba a homlokod ráncolását, még a
végén megriadnak, hogy hamarosan klánvezér nélkül maradnak.
Styx ráeszmélt, hogy elkalandozott a figyelme, ihúzta magát a
plüss bőrszéken. Ösztönösen a nyakában lógó csont medálért nyúlt.
Az embereit jelképezte.
Ami ennél is fontosabb, úgy tartották, segít a lelkeket egyik
generációról a másikra szállítani.
Persze, vámpírként Styxnek nem maradtak emlékei az emberi
életéről.
Ennek ellenére viszont ragaszkodott még néhány szent
hagyományhoz.
- Nem ráncolom a homlokom.
- Elfelejted, Styx, hogy párom van, vagyis nagyon járatos
vagyok már a különféle grimaszokban – jegyezte meg szárazon. – És te,
barátom, nagyon is ráncolod a homlokod. - Arcáról lehervadt a mosoly,
agyafúrt tekintetét a barátjáéba fúrta. – Miért nem árulod el, mi a
nyomaszt?
 Styx halkan felsóhajtott. Muszáj megtennie. Még ha előbb
vállalná is a korbácsolást, az elevenen megnyúzást és szemfogai
eltávolítását, semmint elismerje, segítségre van szüksége.
Viper a terület klánvezetőjeként sokkal jobban ismeri Chicagót,
mint más démon ismerőse. Bolond lenne nem elfogadni a támogatását.
- A vérfarkasokról van szó – felelte hirtelen.
- Vérfarkasok? – Viper halkan felszisszent. A Cub és Cardinal
rajongókhoz hasonlóan, nem rajongtak egymásért a vámpírok és a
sakálok. – Miben mesterkednek?
- Már nem csupán egyszerű viszályt. Elhagyták a számukra
kijelölt vadászterületeket, követtem a falka egy részének nyomait
Chicagóba. – Styx keze ökölbe szorult. – Máris megöltek néhány embert,
hagyták, hogy aztán az emberi rendőrség találjon rájuk.
Viper meg sem rezzent. Természetesen, egy falka vérfarkasnál
többre van szükség, hogy a hatalmas vámpír kijöjjön a sodrából.
- Hallottam pletykákat a Chicago utcáin látott kóbor kutyákról.
Már megfordult a fejemben, hogy vérfarkasok lehetnek.
- Új vezetőjük van. Egy fiatal vérfarkas, Salvatore Giuliani
Rómából. Egy tisztavérű, aki túlzottan is ambiciózus.
- Próbáltál tárgyalni vele?
Styx szeme résnyire szűkült. Akár vágyott a pozíciójára, akár
nem, most már ő a vámpírok vezetője. Ami azt jelenti, a démonok
engedelmeskedtek a parancsának. A vérfarkasokat is beleértve.
Mindezidáig azonban a legújabb falkavezér megvetően
viszonyult a Styx iránti kötelezettségeihez.
Ezt a hibáját hamarosan meg is fogja bánni.
- Nem hajlandó találkozni velem. – Styx hangja épp olyan rideg
volt, mint az arckifejezése. – Azt mondja, a vérfarkasok többé nem
hódolnak be a többi démonnak, és minden korábban kötött egyezség
semmisnek minősül.
Viper felvonta a szemöldökét, kétségtelenül azon töprengett,
Styx miért nem végzett még a fenevaddal.
- Vagy nagyon bátor, vagy nagyon ostoba.
- Nagyon ostoba. Már összehívtam a Tanácsot, de napokba telik,
ha nem hetekbe, hogy egy helyre gyűjtsem őket. – Styx arra a hatalomra
hivatkozott, mely elrendezte a démonok közt kirobbant viszályokat. Ősi
orákulumok alkották, akik csak ritkán hagyták el rejtett barlangjaikat.
Sajnos, csak ők ruházhatták fel a királyt, vagy a többi faj
vezetőjét az ítélkezés jogával, a megtorlás veszélye nélkül.
- Eközben a vérfarkasok meggondolatlan cselekedetei
mindannyiunkat fenyegetnek.
- A klánom készen áll segíteni – húzódott várakozó mosolyra
Viper szája. – Ha holtan akarod látni ezt a Salvatore-t, biztosan el tudjuk
intézni.
Styx-t kevés dolog tette volna boldogabbá, mint Salvatore
Giuliani halálának elrendelése. Hacsak nem az, hogy ő maga mélyeszti a
fogát a mocskos kutya torkába.
Néha meglehetősen szar dolog felelősségteljes vezetőnek lenni.
- Csábító ajánlat, de sajnálatos módon a Vérfarkasok különösen
ragaszkodnak ehhez a férfihoz. Ha hirtelen meghalna, kétségtelenül a
vámpírokat okolnák érte. Egyelőre szeretném elkerülni a háborút.
Viper kissé meghajtotta a fejét. Akármire is vágyik, elismeri
Styx fennhatóságát.
- Van terved?
- Nem nevezném éppen tervnek, de reménykedem benne, hogy
sikerült fogást találnom Salvatore-on.
Előhúzott a zsebéből egy fényképet, aztán átnyújtotta a társának.
Viper néhány pillanatig tanulmányozta az apró, törékeny nőt a képen.
Rövid, szőke hajával, szív alakú arcához kissé túl nagy zöld szemével
egy gyönyörű manóra hasonlított.
- Nem az én ízlésem, de el kell ismerni, megkapó. –
Felpillantott. – A szeretője?
- Nem, de Salvatore meglehetősen nagy összeget és energiát
fektetett bele, hogy a nyomára bukkanjon. Azt hiszem, végül itt talált rá,
Chicagóban.
- Mit akar vele?
Styx vállat vont. A vámpírok, akiket a kiszámíthatatlan
vérfarkas követésével bízott meg, ők bukkantak a fotóra, ahogy
Salvatore-t is ők követték Chicagóig. Azonban nem sikerült elég közel
férkőzniük hozzá, hogy rájöjjenek, miért megszállottja a nőnek.
 - Fogalmam sincs, de nyilvánvalóan fontos neki. Eléggé, hogy
talán alkudozik majd a visszaszerzéséért… már, ha sikerül elsőként
elfognom.
- El akarod rabolni? – Meglepettség ült ki a sápadt arcra.
- Szándékomban áll vendégül látni őt, míg nem sikerül
értelmesen tárgyalnom a farkasokkal – javította ki Styx. Egész testében
megfeszült, mikor Viper hátrahajtotta a fejét, és jóízűen felkacagott. – Mi
olyan szórakoztató?
- Alaposan megnézted már ezt a lányt? – mutatott a képre Viper.
- Természetesen – ráncolta Styx a homlokát. – Meg kellett
jegyeznem a vonásait arra az esetre, ha megsemmisül, vagy elveszik a
kép.
- Mégis önszántadból fogadod őt be?
- Talán nem kellene?
- Nyilvánvaló oka van, miért.
Styx leküzdötte a türelmetlenségét. Ha Vipernek információi
vannak a lányról, miért nem mondja egyenesen ki őket ahelyett, hogy
ilyen titokzatosan viselkedik?
- Rejtvényekben beszélsz, öreg barátom. Szerinted a nő veszélyt
jelenthet?
- Csak annyit, amennyit bármelyik gyönyörű nő – tartotta fel a
kezét Viper.
Styx szeme résnyire szűkült. Az istenekre, Viper talán azt hiszi,
képtelen ellenállni egy nő csábításának? Ráadásul, egy emberének?
Ha nőt akarna, elég lenne lepillantania az erkélyről. A klub tele
van nőkkel, néhány férfival is, akik meglehetősen nyíltan kifejezték az
érdeklődésüket, mikor belépett az ajtón.
- A nő a foglyom lesz, semmi több – mondta ridegen.
- Hát persze.
Érzékelte Viper jókedvét, így türelmetlenül a fotóra bökött.
Elvégre, emiatt jött ide.
- Felismered az épületet, ami előtt áll?
- Ismerős. – Viper egy pillanattal később bólintott. – Igen. Ez
egy gót bár. Négy… nem, öt háztömbnyire van innen.
 - Köszönöm, öreg barátom. – Styx fürgén talpra állt. Elvette a
fotót, majd a zsebébe tette.
Viper is felállt, karját társa karjára tette.
- Várj, Styx!
A férfi lenyelte a türelmetlenségét. Most nincs ideje erre. Minél
hamarabb kapja el a nőt, annál hamarabb tudja meg, miért is annyira
fontos a vérfarkasoknak.
- Mi az?
- Mit fogsz tenni?
- Már mondtam. Elfogom a nőt.
- Csak így?
- Igen – vonta össze zavartan a szemöldökét Styx.
- Nem mehetsz egyedül. Ha a vérfarkasok figyelnek, biztosan
megpróbálnak megállítani.
- Nem félek egy csapat kutyától – vágott vissza dühösen Styx.
- Styx! – Viper nem hátrált meg.
- A közelben lesznek a Hollók – sóhajtott nagyot a férfi arra az
öt vámpírra utalva, akik állandóan kísérték őt az évszázadok során.
Épp annyira a részévé váltak, mint az árnyéka.
- És hová viszed? – Az ezüst hajú vámpír még mindig nem volt
elégedett.
- A barlangomba.
- Jó ég! – nevetett fel Viper. – Nem viheted szegény nőt abba a
nyirkos, undorító barlangba.
Styx a homlokát ráncolta. Igazából bele sem gondolt, mennyire
kellemetlen hangulatot áraszthatnak a barlangok, amikben élt.
Számára egész egyszerűen biztonságot jelentettek a Nap elől.
- A legtöbb barlang meglehetősen kényelmes.
- Már az is elég rossz, hogy elrabolod a lányt. Legalább olyan
helyre vidd, ahol egy kényelmes ágy, meg némi rokonszenves dolog
várja.
- Mit számít? Ő csak egy ember.
- Éppen azért. Krisztusom, sokkal törékenyebbek a harmatos
tündéreknél. – Viper gyorsan, már-már suhanva az asztalához lépett. A
fiókba nyúlt, előhúzott egy papírlapot. Leírt néhány sort, majd a zsebébe
nyúlva kihúzott egy apró kulcsot. Mindkettőt a férfi kezébe nyomta.
- Tessék.
- Ez mi?
- A kulcs a város északi részén fekvő otthonomhoz. Csendes,
elszigetelt, megfelel a célodnak, mégis kellemesebb a barlangodnál. – A
papírra mutatott. – Útbaigazítás. Szólok Santiagónak, meg a többieknek,
hogy várjanak téged.
Styx tiltakozásra nyitotta a száját. Lehet, hogy a barlangja nem
épp a legelegánsabb hely, nem is épp luxusszálloda, de jól védett, ami
pedig ennél is fontosabb, ismeri a környező terepet.
De el kellett ismernie, talán valóban igaz, kényelmet kellene
biztosítania a nőnek.
Ahogy Viper rámutatott, az emberek nagyon törékenyek, azt is
tudta, mindenféle betegséget összeszedhetnek, ahogy könnyen meg is
sérülnek. Élve van szüksége a lányra a céljaihoz.
Ráadásul, így szemmel tarthatja Salvatore-t is.
- Talán jobb volna a város közelében maradni, így tárgyalhatok
a vérfarkasokkal – ismerte el.
- Ráadásul könnyen hívhatsz segítséget is, ha kell –
makacskodott Viper.
- Igen – tette zsebre a kulcsot Styx. – Most mennem kell.
- Óvatosan, öreg barátom.
- Ezt megígérhetem – bólintott komoran a férfi.

Gina, a vörös hajú, szeplős pincérnő hanyagul a bárpultnak

támaszkodott, mikor a három férfi belépett a gót klubba.
- Azta, rosszfiúk hat óránál! – kiabált át a közeli banda lüktető
zenéjén. – Na ezt nevezem én első osztályú húsnak.
Darcy Smith felnézett az italból, amit épp kevert, és a legújabb
vendégek felé pillantott. Meglepetten vonta fel a szemöldökét.
Gina aztán nem válogatott. Minden férfit, aki csak két lábon járt,
első osztályúnak nevezett.
De ezúttal, nos… bármilyen mércén első osztályon végeztek
volna.
 Darcy halkan füttyentett, ahogy a kettő hozzá közelebb álló
férfit tanulmányozta. A szteroid generáció mintapéldányai, ismerte be. A
póló és a testre simuló farmer alatt dagadó izmokat mintha márványból
faragták volna. Különös módon mindkettőnek leborotválták a fejét.
Talán, hogy felerősítsék a veszélyt sejtető kifejezést az arcukon,
vagy az őket körbelengő veszélyt kihangsúlyozandó.
Hát működött.
Ezzel szemben a mögöttük álló férfi sokkal karcsúbb
vonásokkal bírt. Természetesen, az elegáns selyemöltöny nem rejthette
el teljesen az izmait. Vállára omló, hosszú, fekete, hullámos haja sem
enyhíthette sötét, sashoz hasonló vonásait.
Darcy biztos volt benne, hogy a kisebb férfi a legveszélyesebb.
Vad, ádáz aura vette körbe, miközben társaival átszelte a sűrű
embertömeget.
- Az öltönyös mintha maffiózó lenne – jegyezte meg kritikus
hangon.
- Egy maffiózó Armani öltönyben – villantott rá egy mosolyt
Gina. – Mindig is a gyengém volt az Armani.
Darcy a szemét forgatta. Sosem érdekelték a dizájner ruhák, sem
azok a férfiak, akik azokat viselték.
Ami nem is rossz, ha azt vesszük, mennyire ritkán fordulnak
meg az ő világában Armani öltönyös férfiak.
Minden kékhold idején egy.
- Mit keres itt? – dünnyögte.
Az underground klubban a szokásos kevert tömeg vonaglott.
Gótok, metál rajongók, füvesek, meg a rendkívül bizarr alakok.
A legtöbben azért jöttek, hogy élvezzék a heavy-rock bandákat,
vad elragadtatással vonaglottak a zsúfolt parketten. Mások jobban
kedvelték a hátsó termeket, amik különféle illegális tevékenységeket
nyújtottak.
Nem épp az a hely, ami vonzza az ilyen kifinomult vendégeket.
Gina hátradobta a haját a válla felett, aztán felvette a tálcáját.
- Talán azért jöttek, hogy megbámulják a bennszülötteket. A
gazdagok mindig élvezik a kötekedést a csőcselékkel. – A nő
elfintorodott, arckifejezése öregebbnek mutatta. – Míg nem mocskolják
be magukat túlzottan.
Darcy figyelte, ahogy a pincérnő gyakorlottan, apró mosollyal
átvág a tömegen. Nem igazán okolhatta Ginát cinikus gondolkodásáért.
Akárcsak ő, a lány is egyedül volt a világban, oktatás és források nélkül
nem igazán reménykedhetett fényes karrierben.
Darcy azonban nem hagyta, hogy a keserűség megtelepedjen a
szívén. Mi van, ha kénytelen minden útjába eső munkát elvállalni?
Bárpultos, pizzafutár, jóga oktató, néha még meztelen modell is
volt a helyi művészeti iskolának. Semmi nem állt távol tőle. A
büszkeséget túlértékelik, főleg, ha az ember lányának ételt kell az asztalra
tenni.
Ráadásul, valami jobbra spórol.
Egy nap majd megnyitja saját egészséges táplálkozási üzletét,
semmi sem állhat az útjába.
A kishitűség meg főleg nem.
Lefoglalta magát az italok kitöltése, a poharak elmosása, így
észre sem vette, hogy az újonnan érkezők helyet foglaltak a bárpultnál.
Addig nem, míg a tekintetük, megfeszülő izmaik el nem riasztották a
többi vendéget, míg végül teljesen egyedül maradt velük.
Hirtelen kényelmetlen érzés töltötte el, de kényszerítette a lábát,
odalépett hozzájuk. Nevetséges, dorgálta magát. Több, mint száz ember
van a klubban. A fickók nem jelenthetnek veszélyt.
Ösztönösen megtorpant az öltönyös férfi előtt, lenyelte a
megdöbbenését, mikor tekintete találkozott az aranybarna szempárral. A
belőlük áradó forróság szinte kézzel tapintható volt.
Jujj.
Egy farkas selyem öltönyben.
Fogalma sem volt, honnan jött a belső gondolat, de gyorsan el is
nyomta. A férfi vendég. Azért van, hogy kiszolgálja.
Mosolyt erőltetett az arcára, elé tett egy kis papír alátétet.
- Segíthetek?
- Nagyon remélem, cara – húzódott lassú mosolyra a férfi szája,
felfedve hófehér fogsorát. Enyhe akcentussal beszélt.
 Darcy tarkóján felállt a szőr, ahogy az aranybarna szempár
lassan felmérte fekete pólóját, és túl rövid szoknyáját.
A szemében csillogó éhség nem biztos, hogy teljesen szexuális
természetű.
Mintha egy ízletes nyárs volna.
Jujj, bizony.
- Adhatok valamit inni? – Kérdezte kurtán. Már régen
megtanulta, hogy ez a közönyös hangnem bármilyen erekciót lelohaszt.
- Egy Bloody Mary-t kérek – mosolygott az idegen.
- Fűszeresen?
- Ó, nagyon is.
- És a barátaid? – Darcy megállta szemforgatás nélkül.
- Ők szolgálatban vannak.
Pillantása ekkor a két férfira siklott, akik a főnők mögött álltak
összefont karral. Frick és Frack, eszük semmi.
- Te vagy a főnök. – A bár hátsó részébe lépve kikeverte az italt,
tett bele egy rúd zellert és egy olajbogyót, aztán letette az alátétre. – Egy
Bloody Mary.
Már épp elfordult volna, mikor a férfi megragadta a karját.
- Várj!
- Mit akarsz? – pillantott le a homlokát ráncolva a sötét, karcsú
ujjakra.
- Maradj velem. Nem szeretek egyedül inni.
- Szolgálatban vagyok. – Szóval Frick és Frack nem számít.
- Nem úgy tűnik, mintha bárkinek is sürgősen szüksége volna
rád – mutatott az elhagyatott bárpultra. – Csak nekem.
Darcy nagyot sóhajtott. Nem szeretett goromba lenni. Rossz a
karmájának. De ez a férfi szemmel láthatóan nem veszi a lapot.
- Ha társaságra vágysz, bizonyára sok nő boldogan inna veled.
- Nem akarok más nőt – égett bele az az aranybarna szempár. –
Csak téged.
- Dolgozom.
- Nem dolgozhatsz egész éjjel.
- Nem, de ha végeztem, hazamegyek. – Kirántotta a karját a férfi
kezéből. – Egyedül.
 Mintha bosszúság suhant volna át a jóképű arcon.
- Csak beszélgetni szeretnék. Bizonyára rám tudsz szánni pár
percet.
- Miről?
A férfi türelmetlen pillantást vetett a tömegre, mely percről
percre zsúfoltabbá vált. Mintha nem értékelné a számos piercinges, bőrbe
bújtatott tini lelkesedését.
- Jobb szeretnék egy kevésbé zsúfolt helyen beszélgetni.
- Azt nem hinném.
A férfi tekintete megkeményedett. Ami ennél is nyugtalanítóbb
volt, az aranyszínű szemek mintha belülről izzottak volna. Mintha valaki
gyertyát gyújtott volna bennük.
- Beszélnem kell veled, Darcy. Jobban örülnék, ha szívélyes
maradna a kapcsolatunk – elvégre gyönyörű és csábító fiatal hölgy vagy
-, de ha megnehezíted a dolgot, akkor készen állok minden szükséges
dolog bevetésére.
Darcy szíve összeszorult a hirtelen támadt félelemtől.
- Honnan tudod a nevem?
- Elég sok mindent tudok rólad – hajolt előre a férfi.
Oké, ez a furcsából kezd igen hátborzongatóvá válni. Jóképű
úriemberek ezer dolláros öltönyben, saját testőrséggel, egyszerűen nem
zaklatnak szegény pultosokat. Hacsak nem szándékoznak végezni velük,
megcsonkítani őket.
Ezt a két dolgot pedig szerette volna elkerülni.
Hirtelen tett hátra egy lépést.
- Szerintem jobb, ha befejezed az italod, összeszeded a barátaid,
és távoztok.
- Darcy… - Előre nyúlt, mintha fizikailag rá akarná
kényszeríteni, hogy csatlakozzon hozzá.
Hála égnek, a figyelmét elterelte valami, az ajtó felé fordult.
- Társaságunk van – morogta Frick és Frack felé. –
Gondoskodjatok róla.
A két gengszter meglepő sebességgel rohant az ajtó felé. A férfi
felállt a pulttól, figyelte a távozásukat, mintha félig arra számítana, hogy
egy hadsereg lép a klubba.
 Ezzel Darcy-nál betelt a pohár.
Talán nem ő a legokosabb ember a világon, de felismerte az
ajtón kopogtató lehetőséget.
Akármit is akar tőle a férfi, jó nem lehet. Minél nagyobb
távolságot teremt kettejük közt, annál jobb.
A bárpult távolabbi vége felé lendült, nem is törődött a férfi
kiáltásával a háta mögött. Nem pillantott a tömeg felé, segítséget várva.
Egy sikoltozó nő itt csak a show részévé válik.
Helyette a klub hátsó része felé indult. A folyosó végén egy
raktár helyezkedett el, robosztus lakattal. Elrejtőzhet, míg az egyik
kidobó el nem kezdi hiányolni a pultnál. Majd ők megbirkóznak az őrült
zaklatóval.
Elvégre, ez szerepel a munkaköri leírásukban.
Darcy az üldözője hangjára koncentrált, ezért észre sem vette az
előtte tornyosuló, sűrű árnyat.
Addig nem, míg egyikük egyenesen elé nem állt.
Egy másodpercre megpillantotta a gyönyörű, bronzbarna arcot,
a rideg, fekete szemeket, aztán a különös férfi kimondott egy szót, mire
ő a földre zuhant. Körülfonta a sötétség.
 Második fejezet
Styx némán, mozdulatlanul állt az ágy mellett. Több, mint
tizenhét órája tartotta már ezt a pozíciót, figyelte a matrac közepén
elterülő lányt.
Egy része tudta, virrasztása felesleges. Viper otthona nem
csupán elszigetelt, a biztonsági rendszere még a Fort Knox-ot is
lekörözte. Foglya még csak tüsszenteni se tud anélkül, hogy ő ne tudna
róla.
Különös módon mégis itt maradt.
Kizárt, hogy az aranyszínű takarón összegömbölyödött karcsú,
szinte törékeny nő miatt.
Ahogy a szív alakú arc sem lehet az oka, mely szinte már
túlságosan ártatlannak tűnt álmában. Sem a nevetséges, ide-oda álló
tüskés haj miatt, mely szabadon hagyta édes kis fülét, csábítóan hosszú
nyakát.
Nem olyan kétségbeesett, hogy alvó, eszméletlen nőket kell
bámulnia.
Egyszerűen csak a közelben akart lenni, mikor magához tér,
mondogatta magának.
Kétségtelenül sikoltozik, sír majd, igazi káoszt okoz.
Elvégre ember.
Ezt teszik.
Sokkal kellemesebb magyarázat, jegyezte meg, miközben
óvatosan betakargatta a karcsú alakot.
Épp tett egy lépést hátra, mikor megérezte, hogy a lány próbálja
leküzdeni a rá helyezett bűvöletet.
Mocorogni kezdett a takaró alatt, teste megfeszült, mikor
ráeszmélt, Styx levette az ingét és a miniszoknyát, hogy kényelmesebben
feküdhessen. Természetesen, a fekete csipke bugyit és a melltartót rajta
hagyta. Az emberek furcsák e téren.
Türelmesen várta, hogy a lány magához térjen, majd a homlokát
ráncolta, mert továbbra is behunyt szemmel feküdt a párnán. Ébren van,
de úgy tesz, mintha aludna, jött rá.
 Ostobaság.
Tett egy lépést előre, lehajolt, mígnem egyenesen a fülébe
suttogott.
- Tudom, hogy ébren vagy. Ez a kis színjáték mindkettőnk idejét
vesztegeti.
A lány még erősebben feszült neki a párnának, az állához húzta
a takarót. A szemét továbbra is szorosan behunyta.
- Hol vagyok? Ki vagy te?
- Nem beszélek veled, míg így viselkedsz – dorgálta meg,
miközben a lány illata betöltötte az orrát.
Mint a friss virágok. És forró vér.
Meglepően erotikus kombináció.
Elfojtott egy nyögést, izmai megfeszültek.
- Ha csukva tartom a szemem, úgy tehetek, mintha ez csak egy
rossz álom lenne, aztán felébredek – dünnyögte.
- Lehet, hogy rémálom vagyok, de eszem ágában sincs menni
sehova.
Kivárt egy szívdobbanásnyi időt. Mikor a lány továbbra sem
volt hajlandó együtt működni, Styx az ajkára szorította az ajkát.
A hatalmas zöld szemek hirtelen kipattantak, gyönyörű
mélységeiben meglepettség csillogott.
- Hé! – lehelte. – Hagyd abba!
Stxy határozottan tett egy lépést hátra. No nem a tiltakozása
miatt. Ő az Anasso. Csak az ő akarata számít. Azért hátrált el, mert
maradni akart.
Érezni akarta a forróságát, az őt körbe ölelő illatát. Meg akarta
ízlelni az ajkát, agyarát a húsába mélyeszteni.
Nem csupán elterelné a figyelmét, meglehetősen alkalmatlan is.
- Hoztam neked táplálékot – mutatott az éjjeli szekrényen álló
tálcára.
A zöld szemek undorodva méregették a friss sonkát, a rántottát
és a pirítóst.
- Meg akarsz etetni, mielőtt megerőszakolt és feldarabolsz?
Milyen kedves.
- Igen élénk a képzeleted – felelte. – Egyél, aztán beszélünk.
 - Nem.
Styx a homlokát ráncolta. Nem túl gyakran hallja ezt a szót.
Senkitől.
Különösen nem egy aprócska lelenctől, akit egy kézzel képes
lenne összetörni.
- Ha makacskodsz, csak magadnak okozol gondot. Bizonyára
éhes vagy.
A lány megborzongott.
- Éhezem, de nem fogom ezt megenni.
- Semmi sem jelent rád nézve fenyegetést.
- De hús van benne.
Styx zavartan nézte. Sosem töltött túl sok időt az emberek
között.
Vérrel szolgáltattak, néha-néha még szexszel is. De ezek nem
nyújtottak mély betekintést a gondolataikba.
- Úgy tudom, a legtöbb ember fogyaszt húst.
A lány pislogott, mintha meglepték volna a szavai.
- Hát ez az ember nem. Vegetáriánus vagyok.
- Legyen hát. – Évszázados gyakorlatának köszönhetően nem
könnyen tudták kihozni a sodrából. Számított rá, hogy a nő csak bajt
jelenthet, úgy tűnt, nem is kell csalódnia. Felvette a tálcát, átszelte a
szobát, kinyitotta az ajtót, majd az egyik várakozó Holló kezébe nyomta
azt. – Kérlek, hozz Ms. Smith-nek valami… vegetáriánust – parancsolta.
Becsukta az ajtót, majd megfordult. A lány időközben felült,
szorosan maga köré csavarta a takarót. Milyen kár. Az elmúlt órák során
rájött, nagyon is szereti nézegetni a testét.
- Hol vagyok? – csikorogta.
- Egy kis házban a város északi részén – lépett az ágy mellé Styx.
A gyönyörű ajkak elkeskenyedtek.
- Hát ez aztán semmit sem mond nekem. Miért vagyok itt?
Styx összefonta karját a mellkasa előtt. A nő mintha
megfeledkezett volna róla, hogy fogoly. Itt ő kérdez.
- Mire emlékszel az elmúlt éjszakából?
A lány csak pislogott, végül alig észrevehetően megvonta a
vállát.
 - A bárban dolgoztam, aztán bejött valami fickó két haverjával,
és zaklatni kezdett. – Résnyire szűkült a szeme. – A raktár felé
igyekeztem, mikor te… Nem is tudom, mit csináltál.
- Nem lesz hosszú távú hatása.
- Te könnyen mondod.
- Mit akartak tőled? – Styx elengedte a füle mellett a
visszavágást.
A lány egy pillanatig hallgatott, aztán rájött, kénytelen lesz
válaszolni.
- Beszélgetni.
- Miről?
- Fogalmam sincs. Te mit akarsz?
Styx halkan felszisszent a kitérő válaszoktól. A hírneve
általában megelőzte. A legtöbb intelligens lény mindent megtett, hogy a
kedvére legyen. Nem akarták első kézből megtudni, vajon tény vagy
kitaláció a rideg könyörtelensége.
Bölcsen teszik.
- Felismerted őket? Megközelítettek már máskor is?
- Soha életemben nem láttam még őket.
- Fogalmad sincs, miért érdeklődnek irántad?
- Nincs.
Styx egy pár pillanatig tanulmányozta a sápadt vonásokat. Nem
hitte, hogy hazudik. Elvégre, Salvatore heteken át kereste, mígnem
rábukkant Chicagóban, erre semmi szükség nem lett volna, ha ismerik
egymást.
De ez akkor sem magyarázza meg, miért akarja ennyire
megkaparintani őt a farkas.
Van közöttük valami kapcsolat, bár rá tudna jönni, mi.
- Bizonyára van rá valami okuk – vetett rá figyelmeztető
pillantást. – Értékes vagy Salvatore-nak, csak ezért kockáztat ennyit.
Lenyűgöző módon a lány még csak meg sem rezzent komor
tekintetétől. Sőt, felszegte apró kis állát, viszonozta a pillantását.
- Nézd, igyekeztem nem olyan hisztérikus nő lenni, aki csapkod
és elájul, de ha nem kezded el megmagyarázni ki vagy, és miért vagyok
itt, akkor addig sikoltozok, míg válaszokat nem kapok – fenyegette meg.
 A férfi csak pislogott. Talán újra kéne gondolnia, hogyan is
közelítse meg a lányt. Igen, meglehetősen nagy gondot jelent.
Kétségtelenül rémült is. De ott az az acélos ellenállás, amire nem
számított.
- Az igazságot akarod hallani? – kérdezte.
- Ó, kérlek! – forgatta a szemét a lány. – Ha most valami olyan
klisés dumával állsz elő, hogy nem tudom kezelni az igazságot, akkor
tényleg sikítok.
Styxnek fogalma sem volt róla, miről beszél, de ha valóban az
igazat akarja, hát megadja neki.
- Legyen. A férfi, aki a múlt éjszaka felkeresett, Salvatore
Giuliani.
- Most fel kellene ismernem a nevet? – vonta fel a szemöldökét.
- Egy falkavezér.
- Falkavezér? Úgy érted, valamiféle banda vezetője?
- Úgy értem, a vérfarkasok királya. A két haverja, ahogy te
nevezted őket, ők is a falka tagjai.
A lány arca kifejezéstelenné vált, olyan erősen markolta a
takarót, hogy elfehéredtek az ujjpercei.
- Oké. Örülök, hogy ezt tisztáztuk – szólalt meg végül óvatos
hangon. – Most, ha visszaadnád a ruháim…
- Azt mondtad, az igazat akarod hallani.
- Igen.
- Az emberek olyan nehéz esetek – sóhajtott nagyot a férfi. –
Semmit nem hisznek el, még akkor sem, ha ott van az orruk előtt a
bizonyíték.
A lány felkúszott az ágytámlához, feszült mosolyt erőltetett az
arcára.
- Nos, nem vagyunk túl okosak. Ami a ruháimat illeti…
Styx egy könnyed mozdulattal az ágyon termett. Nem olyan
közel, hogy a lány fenyegetve érezné magát, de eléggé, hogy
figyelmeztesse, esélye sincs menekülni.
- Azok a férfiak vérfarkasok voltak, én pedig vámpír vagyok –
mondta komolyan.
- Feltételezem, Frankenstein meg odakinn vár az ajtó előtt?
 Styx halkan felszisszent. Nevetséges Hollywoodi mítoszok. Az
emberek olyan ostobák, hagyják, hogy beszennyezzék a fejüket ezekkel
a mocskokkal.
- Látom, nem leszel elégedett bizonyíték nélkül. – Úgy érezte,
kénytelen villantani valamit, ezért hátrahúzta az ajkát, hagyta, hogy
agyarai megnyúljanak. – Tessék.
Nem sikoltott. Nem ájult el. Még csak nem is hökkent meg.
Helyette a bosszantó nőszemély úgy méregette, mintha agyalágyult
volna.
- Már láttam azelőtt agyarakat. Egy gót bárban dolgozom. A
vendégeink felének van így vagy úgy valamiféle szemfoga.
- Kiszívhatnám a véremet, hogy bizonyítsak neked, de nem
hinném, hogy tetszene, angyalom. – Elnyúlt feszült teste mellett,
megragadta a kést, ami leesett a tálcáról. Hosszú, veszélyesnek tűnő
penge, tökéletesen megfelel a célra. – Talán ez elég lesz.
A lány összerezzent, elhúzódott, szeme elkerekedett a
félelemtől.
- Mi a fenét művelsz? – kérdezte, mikor a férfi feltépte selyem
ingét, felfedve a mellkasát és a gyertyafényben csillogó sárkány
tetoválást.
Nem habozott, a kést végighúzta a mellkasán.
Ezúttal a lány valóban hallatott egy kis sikolyt, rémülten a szája
elé kapta a kezét.
- Jézusom! Te aztán tényleg megőrültél! – lehelte.
- Csak figyelj – utasította. Lehajtott fejjel figyelte, ahogy a
bronzbarna bőr gyorsan összeforr, egy vékony kis vércsíkon kívül semmi
nem maradt a sebből.
Még mindig nem nézett fel, mikor megérezte, hogy a lány
megmozdul, mielőtt kitalálhatta volna a szándékát, ujjaival lágyan
megérintette a mellkasát.
Nem várt éberség borította el a testét, megfeszült. Alig ér hozzá,
ám a bőréből áradó forróság égető vággyal öntötte el.
Meg akarta fogni a kezét, végigsimítani vele a testén. Át akarta
szelni a köztük lévő kis távolságot, olyan erősen átkarolni, hogy semmi
esélye se legyen megszökni.
 Fogalma sem volt, honnan eredt ez a veszélyes vonzalom, de
kezdett félni, talán még sem lesz olyan könnyű száműzni.
Átkozott istenek!
- Lenyűgöző – dünnyögte végül a lány.
Styx továbbra is dermedten tűrt, próbálta féken tartani
elkalandozó gondolatait.
- Vámpír vagyok. Egy igazi vámpír. Nem az egyik hamis idióta,
aki gyakran jár gót bárokba, meg éves eseményekre.
Mintha meg sem hallotta volna, a lány tovább gyötörte az
ujjaival.
- Meggyógyultál.
- Igen.
- És azért vagy képes rá, mert vámpír vagy? – nézett rá
gondterhelt zöld szemével.
- Sok démon képes a gyógyulásra, leszámítva a halálos
sérüléseket.
- Démonnak kell lenned ehhez?
- Hiszel nekem? – vonta össze a szemöldökét.
- Azt hiszem, te valami… - nyalta meg az ajkát a lány, mire
Styx-nek el kellett fojtani egy nyögést. -… Valami természetfeletti vagy.
Ez politikailag korrekt megnevezés?
Politikailag korrekt? Styx megrázta a fejét. A nő a legfurcsább
lény, akibe valaha is belebotlott.
- Jobb szeretem a vámpír, vagy démon kifejezést – méregette
gyanakodva. – Te… jobban fogadod ezt, mint gondoltam.
A lány lesütötte a szemét, elrejtve kifejező zöld szemét.
- Nos, én magam sem voltam soha teljesen normális.
- Nem voltál normális? Ez mit akar jelenteni? – kérdezte.
- Én… semmit.
- Áruld el. – Mikor továbbra is makacs hallgatás volt csak a
válasz, Styx a kezébe fogta a lány állát. Ádáz akart lenni. Elvégre azért
van itt, hogy megválaszolja a kérdéseit. Sajnos, a bőre olyan lágy, akár a
meleg selyem, nem igazán tudta elfojtani a késztetést, hogy közel hajolva
mélyen magába szívja a virágok illatát. – Áruld el, angyal!
 - Jól van – sóhajtott felemelve a fejét. – Egyszerűbb lesz
megmutatni. Add oda a kést.
Styx felvonta a szemöldökét. Talán azt hiszi, a törékeny
szépsége annyira eltereli a figyelmét, el tudja vágni a torkát? Valóban
kevésbé éber. Az évszázadok során sosem volt ilyen figyelmetlen. De
azért nem vágyik a halálra még.
- Nem tudsz vele megölni – figyelmeztette.
- Nem is hittem – billentette oldalra a fejét. – Feltételezem, a
szokásos dolgokra van szükség hozzá.
- A szokásos?
- Tudod, napfény, egy fakaró a szívbe?
- Vagy lefejezés.
- Szép – fintorgott.
- Mit akarsz tenni a késsel?
- Nem tervezek semmi olyan látványost, mint te – nyújtotta előre
a kezét. Végül Styx vonakodva átnyújtotta neki a pengét.
Felkészült egy hasztalan támadás elhárítására, ám ismét
váratlanul érte, mikor a lány megragadta a kést, és még mielőtt
reagálhatott volna, kis vágást ejtett a tenyerén.
- Meg… - Dühös szavai azonban elhaltak, ahogy nézte, hogy az
édes, emberi vér lefolyva felfedte, már rég összezárult a seb. Nem vágott
mélyre, de egyetlen halandó sem gyógyulna ilyen sebességgel. Kérdő
kíváncsisággal fürkészte a lányt. – Nem vagy teljesen ember.
Ettől nem tűnt túl boldognak. Mintha sokkal jobban kielégítette
volna, ha ő is csak egy halandó lenne a millinyi közül.
- Nem tudom, mi vagyok. Legalábbis azon túl, hogy egy
torzszülött. – Meggörnyedt a válla. – El sem tudod képzelni, hány
nevelőszülőtől dobtak ki, miután látták a kis gyógyulós trükköm.
Styx az orrához emelte a kezét. Mélyen belélegezte az illatát, ám
most sem érzett a nagyon is emberi véren, valamint a virágok illatán kívül
mást.
- Van más szokatlan tulajdonságod is?
A lány kiszabadította a kezét, megragadta a takarót, mely
csábítón lecsúszott róla. Ám Styx még így is láthatta vadul lüktető
pulzusát.
 Sikerült elrejtenie elégedett mosolyát.
Helyes. Egy vámpír nem lehet ilyen egyoldalúan éber.
- Szép megfogalmazás – dünnyögte.
Styx az apró, szív alakú arcot fürkészte.
- Mivel vámpír vagyok, elfogadom, amit az emberek furcsának
tartanak.
- Vámpír. – A lány kissé megborzongott, aztán hirtelen résnyire
szűkült a szeme. – Hé, várj csak, szerinted mennyire vagyok furcsa?
- Nem válaszoltál még a kérdésemre – vont vállat a férfi. –
Semmit nem mondhatok, míg nem tudok többet.
A lány az ajkába harapott, majd vonakodva elismerte a
szavaiban rejlő igazat.
- Erősebb és gyorsabb vagyok a legtöbb embernél.
- És?
- És… Nem öregszem.
Ez meglepte a férfit.
- Hány éves vagy?
- Harminc. De alig látszom többnek tizennyolcnál. Lehetséges,
hogy csak jók a génjeim, de nem tartom valószínűnek.
Styx-nek ezt el kellett ismernie. Fiatalnak, ártatlannak tűnt, de
egy vámpírnak mindig is nehéz volt megállapítani egy ember korát.
Kétségtelenül azért, mert az idő semmit nem jelentett a számukra.
- Biztosan van benned egy kis démon vér – töprengett
homlokráncolva. Különös, hogy nem érzi a kevert vérét. A félvérek
ritkán bírnak démon őseik teljes képességeivel, ám a vámpírok akkor is
érzik, hogy nem egészen emberek. Aggasztotta, hogy most semmit nem
tudott megállapítani. – Mi a helyzet a szüleiddel?
A sápadt vonások kifejezéstelenné váltak. Mintha egy maszkot
húzott volna fel.
- Sosem ismertem őket. Kisbaba koromban kerültem az
árvaházba.
- Nincs családod?
- Nincs.
Styx összevonta a szemöldökét. Nem ismerte az emberek
árvaházait, de feltételezte, köze lehet az egésznek a lány démon véréhez.
 Ahogy az is megfordult a fejében, ezért vágyik Salvatore
annyira a lányra.
Arra kell rájönnie, pontosan milyen démon nemzette a lányt, és
mit jelenthet ez a vérfarkasok számára.

Az elhagyatott hotel Chicago déli részén nem épp fejedelmi

szállás.
A tető beázott, az ablakok betörtek, és érezhető volt a levegőben
az emberi ürülék szaga, mely még a legedzettebb vérfarkas gyomrát is
képes lett volna felforgatni.
Ami viszont jó hír, a mutáns patkányok néhány nappal az
érkezésük után eltűntek, azt a kevés embert pedig, akik
kétségbeesésükben itt kerestek menedéket, könnyedén elriasztották a
„kóbor kutyák”, amik a szűk folyosókat rótták.
Meg volt a kívánt magány, bár a kényelmük nem.
A legnagyobb szobát elfoglalva Salvatore Giuliani a súlyos
íróasztal mögé lépett, melynek az ablakából látni lehetett az alant elterülő
utcát. A redőnyön lévő számos lyukon át beszökő csípős levegő nem
igazán zavarta, farkas, aki mindig a háta mögé néz. Senki nem tud mögé
osonni.
A szoba túlsó felén egy hatalmas utcatérkép volt feltűzve,
karnyújtásnyira tőle pedig egy fapolc állt, tele különféle pisztolyokkal,
puskákkal és késekkel. Az asztalon egy tucat fotó hevert Darcy Smith-
ről.
Egy küldetésen lévő férfi. Be is fogja fejezni, nem számít hány
farkasnak, embernek, vagy vámpírnak kell közben meghalni.
Tudattalanul végigsimított egy fotón, amin Darcy az utcán
sétált, arcán halovány mosollyal. Aztán hirtelen felkapta a fejét, mikor
megérezte egy korcs szagát.
A vérfarkasok közt a korcsok az alsóbbrendűek. Olyan
alakváltók, akik egykor emberek voltak, ám egy vérfarkas harapása
átváltoztatta őket. A tisztavérűek ezzel szemben két vérfarkastól
születtek. Olyan képességekkel rendelkeztek, melyek messze túlmutattak
egy korcs képességein. Erősebbek, gyorsabbak, sokkal intelligensebbek.
Ugyanakkor képesek uralni az átváltozásukat, mikor nincs telihold.
 Sajnos, a tisztavérűek túlságosan ritkák, még korcsokat is nehéz
csinálni.
A méreg, ami az embereket vérfarkassá alakítja olyan halálos,
csak egy maroknyi halandó éli túl. Az elmúlt évszázadok során még ez a
hasznos kis trükk is elérhetetlenné vált. Több mint húsz éve már, hogy az
utolsó korcs életben maradt.
Valamit tenni kell, mielőtt a vérfarkasok teljesen eltűnnek a
Föld színéről.
Ezért küldték Salvatore-t Rómából Amerikába. Az ő
kötelessége biztosítani a faj fennmaradását. A terv egyik része pedig
Darcy Smithen állt vagy bukott.
Meg kell szereznie őt. És hamarosan.
Kinyílt az ajtó, a korcs bemasírozott a szobába.
Lenyűgözően festett. Magas, halálos izmokkal rendelkező nő,
fekete haja puha fátyolként omlott a derekára, haloványan keleties
vonásai csak fokozták egzotikus szépségét. Ebben a pillanatban csupán
egy vékony, combközépig érő skarlátvörös köntöst viselt, mely szabadon
hagyta hosszú, karcsú lábát.
Amerikába érkezése óta ezzel a lánnyal bújt ágyba.
Most akkor miért ne tenné?
Ám kezdett már beleunni a társaságába. Bármilyen elbűvölő is,
nem igazán értékelte a férfi vállára nehezedő terhet, ráadásul egyre
növekvő birtoklási vágya kezdte bosszantani Salvatore-t.
Ő biztosan nem lesz egy korcs párja. Tisztavérű. Nem is fogad
el mást.
Jade hátradobta a haját a válla felett, könnyed eleganciával
átszelte a szobát, majd megállt az íróasztal előtt.
Nem hajolt meg, nyugtázta némán Salvatore. A korcs túlságosan
elkényelmesedett a jelenlétében. Talán ideje emlékeztetni, ki is ő.
- Hess visszatért, uram – dorombolta olyan hangon, amitől a
legtöbb férfi azonnal a szexre gondolna.
Természetesen, már az is elég egy férfinak, ha egy szobában
tartózkodik vele. És a lány ki is használta előnyére ezt a hatalmát.
- Küld be – dőlt hátra Salvatore a székében.
 Jade pillantása végigsiklott karcsú, sötét vonásain, fekete haján,
melyet lófarokba fogott, aztán kemény, selyemöltönybe bújtatott testét
méregette.
Éhes ragadozómosoly ült ki az ajkára.
- Feszültnek tűnsz. Talán Hess várhatna még egy kicsit odakinn,
segíthetnél ellazulni. – Gyakorlott mozdulattal szétnyitotta a köntöst,
hagyta, hogy lehulljon meztelen testéről. – Tudod, kioldhatnám azokat a
csomókat.
Salvatore teste azonnal reagált. Pokolba, egy meztelen nő akkor
is egy meztelen nő. Ám arca meg sem rezzent, miközben kissé megvonta
a vállát.
- Csábító, de attól félek, most nincs időm az efféle figyelem
elterelésre. Nem számít, milyen szép.
- Nincs idő, nincs idő, nincs idő – csikorogta, szenvedélye
hirtelen dühbe fordult. Nem az a fajta nő, aki könnyedén veszi az
elutasítást. Sőt, a legutóbbi férfi, aki visszautasította a közeledését, most
a Mississippi-folyó alján hever. – Rosszul vagyok ettől. Miféle férfinak
nincs ideje rám?
- Akinek sokkal fontosabb dolgokkal kell foglalkoznia. A
vezetőd vagyok, ami azt jelenti, hogy a falka érdekeit kell a saját
gyönyöröm elé helyeznem.
- Valóban ezért utasítasz el? – kérdezte dacosan.
- Mi más okom lehetne?
Jade vörösre lakkozott körmével felkapott egy fotót az asztalról.
- Ő.
Salvatore felállt, a levegő vibrálni kezdett körülötte.
- Öltözz fel, és tűnj el innen, Jade!
- Ez az… ember az oka, igaz?
- Nem felelek korcsoknak – morogta. – A királyod vagyok, jobb
lesz, ha nem feledkezel meg erről.
Jade már nem gondolkodott a dühétől józanul, nem törődött a
figyelmeztetéssel a hangjában.
- Miért ő? Mióta a nyomára bukkantál, megváltoztál. A
megszállottja lettél. Émelyeg tőle a gyomrom.
 Salvatore keze ökölbe szorult. Kitéphetné a torkát, mielőtt még
a lány megmoccanhatna, ám ellenállt a kísértésnek. A korcsokkal
ellentétben, ő tökéletesen uralta az ösztöneit. Nincs szüksége a hulla
eltüntetéséből fakadó újabb bonyodalomra.
- Nem mondom el ismét. Öltözz fel, tűnj el!
Morgás vegyült a hangjába. Elég ahhoz, hogy ez figyelmeztesse
Jade-t, épp eléggé túlfeszítette a húrt. Durcásan lebiggyesztette az ajkát,
felvette a köntösét a földről, és kapkodva maga köré kanyarította.
Az ajtóhoz masírozott, megállt, mérges pillantást vetettt
Salvatore-ra.
- Lehet, hogy korcs vagyok, de legalább nem sóhajtozom
emberek után – vágott vissza, majd kiperdült az ajtón.
Salvatore homlokráncolva nézett utána. A nő kezd az idegeire
menni. Holnap visszaküldi a falkájához Missouriba. A helyettese igen
egyedi módon képes megbüntetni a lázadozó korcsokat.
Miután ezt elhatározta, várt, miközben Hess, egy hatalmas,
tornyosuló korcs belépett a szobába, és mélyen meghajolt.
Bár Hess a személyi testőreinek egyike, és elég hatalmas, hogy
megállítsa a golyókat, átugorja a legmagasabb épületeket is, rendelkezett
a kellő tisztelettel a vezetője iránt.
Hullámzó izmain majdnem szétszakadt a fekete póló és a
farmer. Nem könnyű olyan ruhát találni, ami rámegy egy kisebb hegyre.
- Uram – morogta mély hangon.
- Követted a nyomot?
- Igen. – A fickó elfintorodott, kopasz feje csillogott a
gyertyafényben. – Elvesztettük a nyomot a város északi részén.
- Észak. – Salvatore szórakozottan játszott az arany
pecsétgyűrűjével. – Szóval, a vámpír nem tér vissza a búvóhelyére.
Érdekes.
- Hacsak nem kanyarodott vissza, miután lerázott minket –
mutatott rá Hess.
- Lehetséges, de kétlem. Styx még nem fél minket. Ha
visszatérne a barlangjába, már megtette volna, és várna, vissza akarjuk-e
szerezni a nőt.
 Hess vicsorgott, felfedve megnyúlt fogait. A vérfarkas
szenvedélyesen gyűlölte a vámpírokat.
- Miért volt a bárban?
- Ez jó kérdés, nem igaz? – felelte Salvatore.
- Gondolod, hogy van köztünk egy besúgó? – Hess kék
szemében veszélyes fény izzott fel. Korcsként képtelen volt uralni az
átváltozását, ha elvesztette az önuralmát. – Nem sokáig. Mindig is
szerettem az áruló-tartárt.
- Uralkodj magadon! – csattant fel Salvatore. – Nincs
bizonyítékunk rá, hogy áruló lapul köztünk, és nem fogom egymás ellen
fordítani a falkát pletykákra és gyanúra alapozva. Most nem, hogy ilyen
közel vagyunk. Ha kém van köztünk, majd én foglalkozom az árulóval.
Megértetted?
Hess néhány pillanatig még küzdött az ösztöneivel, végül
megborzongott, a fény kihunyt.
- Te vagy a főnök.
Salvatore megkerülte az asztalt, felpillantott a falra szögezett
térképre. Türelmetlenül intett Hess felé.
- Gyere, mutasd meg pontosan hol vesztettétek a nyomukat.
A korcs a királya mellé lépett, egy apró pontra mutatott a
várostól északra.
- Nem messze innen.
- Szóval egyértelműen kifelé tartott a városból. Vele voltak a
Hollók?
- Igen.
- Bizonyára van egy másik tanyája – vonta le a következtetést
Salvatore. – Túl hideg van, nem tehet ki egy embert túl hosszú ideig az
elemeknek. Vidd a legjobb nyomkövetőid, kezdjétek keresni őket. Nem
maradhatnak örökké rejtve.
Hess habozott. Mintha egy igazi gondolat hasított volna a
kemény koponyájába.
- Uram?
- Igen?
- Még nem árultad el, miért olyan fontos ez az ember.
Salvatore felvonta a szemöldökét.
 - Nem is áll szándékomban. Addig nem, míg el nem érkezettnek
látom az időt. Talán gond?
A súlyos arc elsápadt.
- Nem, természetesen nem. Csak a falka néhány tagja nem érzi
kényelemben magát a városban. Azon töprengenek, mikor térünk vissza
a vadászterületre?
- Vadászterület? – Salvatore morogva a szoba közepére lépett.
Még Amerikába érkezése előtt hallott a vérfarkasok vámpírokkal kötött
egyezségéről, de akkor még nem gondolta, hogy a farkasok csupán láncra
vert kutyák. Addig nem, míg a saját szemével nem látta. – Így nevezitek
azt a szánalmas kis földterületet, amin a vámpírok bezárva tartanak?
Hess vállat vont. Korcs. Nem képes megküzdeni szemtől
szemben a vámpírokkal, kénytelen beérni azzal, amit kapnak.
- Eléggé elszigetelt, átváltozhatunk, vadászhatunk, amikor csak
akarunk. Több, mint amit itt tehetünk.
- Egy börtön, ami lassan kiírt minket – csikorogta Salvatore,
egyre közelebb került a kis arzenáljához. – Minden eltelt évvel egyre
kevesebben és kevesebben vagyunk. Hamarosan sok fajtársunk eltűnik,
a vámpírok pedig ünnepelnek majd felette.
- És az, hogy Chicagóba jöttünk, hogyan segíthet nekünk? –
panaszkodott Hess. – Az emberek még mindig meghalnak, ha
megharapják őket. Egyet sem találtunk, aki túlélte volna.
Salvatore megfeszült.
- Megmondtam, hogy fékezd a korcsokat. Nem akarom, hogy
felhívjátok ránk a figyelmet.
Hallotta, hogy Hess megmozdul.
- Éjszakáról éjszakára bezárod őket ebbe az épületbe. Néha csak
eluralkodnak rajtunk az ösztönök.
Salvatore egy nyílpuskával a kezében megpördült. A töltött
fegyvert vendége fejére szegezte.
- Ösztön? Ha ez az uralhatatlan ösztön veszélybe sodorja a
tervem, vagy gondot okoz a falka többi tagja számára, az ezért felelős
korcs az én kezem által leli majd a halálát. Te pedig a sírba mész vele.
Világos?
 A korcs egy szempillantás alatt térdre borult, fejét a fapadlóra
szegezte.
- Igenis, Felség.
- Helyes. – Salvatore az asztalra hajította a nyílpuskát. Nincs
szüksége fegyverre, hogy megölje a férfit. Ez csak egy… látványos
segítség, ami megerősítette a mondandóját. – Most pedig menj, gyűjtsd
össze az embereket, kezdjétek keresni a nőt. Minél hamarabb találunk rá,
annál hamarabb távozhatunk innen.
- Természetesen.
Hess nem állt fel, kúszva kihátrált az ajtón.
Salvatore várt, míg nem hallotta a futó lépteket, csak ekkor
húzta elő a mobilt a zsebéből.
Megnyomta a gyorshívást, várt, míg az ismerős női hang bele
nem szólt a készülékbe.
- Én vagyok – dünnyögte, hangja egyenletes, kifejezéstelen. –
Nem, sikerült megszöknie, de a nyomkövetőem már keresik. Nem tud
sokáig elkerülni. A szavamat adom, hamarosan otthon lesz, ahová
tartozik.
 Harmadik fejezet
Darcy kiborult.
Rémülten ébredt, csakhogy egy különös hálószobában találja
magát egy magas, rendkívül jóképű férfival. Sokkal jobban kiborult,
mikor elkezdte kérdésekkel bombázni, mintha csak villámrandin
lennének. Az aztán még jobban, mikor elkezdte vagdosni magát, majd
közölte, hogy vámpír.
Ennek ellenére egy kicsit melengette a szívét a
megkönnyebbülés.
Hány évet töltött azon rágódva, hogy valami miatt ő más?
Hányszor zárkózott el másoktól, mert félt, talán felfedezik a titkát, és
szörnyetegként kezelik majd.
A nevelőotthonok megtanították rá, az emberek nem bíznak
semmiben, ami eltér a normálistól. Nem számít, milyen jószívű emberek
gondoskodtak róla, nem fogadták el a furcsaságait. Féltek attól, amit nem
értettek, egyikük sem akarta, hogy egy fedél alatt maradjon velük.
Tizenhat év alatt húsz otthont járt meg. Végül úgy érezte, az utca
a legjobb választás. Nem számít, mennyire nehéz volt túlélni, jobb, mint
látni, hogy az ember rémülettel néz rá.
Most talált valakit, aki épp olyan furcsa, mint ő.
Persze, vámpír, természetesen ott van az is, hogy durva módon
elrabolta, de valami különösen megnyugtató is volt a tudatban, hogy
nincs annyira egyedül, mint hitte.
Rideg nyugalom.
A szavak átsuhantak a fején, el kellett fojtania egy hisztérikus
nevetést.
Rideg, halott nyugalom.
Felemelte a fejét, belenézett fogvatartója szemébe. A férfi
felkelt az ágyról, mozdulatlanul állt, akár egy próbababa.
Természetesen, nem a mozdulatlansága volt az egyetlen különös
benne.
A karcsú arc túl tökéletes. A széles szemöldök, a mélyen ülő,
fekete szemek, melyeket sűrű szempillák kereteznek, az érzékien görbülő
száj, az éles arccsont, orrának nemes vonala. Egy kifinomult azték
maszkra emlékeztette. Egy ember ne, lehetett ennyire gyönyörű.
Miféle ember bírhatna ilyen testtel, hacsak nem veszett
súlyemelő, vagy szteroid-függő.
Nem beszélve a derék alá érő kék-fekete hajról, melyet
bonyolult fonással fogtak össze, bronz és türkiz díszekkel.
Egzotikus fantázia. Pont ezt várná az ember a vámpíroktól.
Vagy egy bolondtól.
Mindegy.
Darcy erősebben szorította a takarót, lenyelte a gombócot a
torkában. Fogalma sincs, mi járhat a férfi fejében, nyugtalanító, ádáz
tekintetet vetett rá.
Hogy őszinte legyen, igen… kiborította.
- Nem árultad el, miért vagyok itt – törte meg a csendet. – Sem
a nevedet.
A férfi pislogott. Mintha egy mély álomból ébredt volna.
- Styx.
- Styx? A neved Styx?
- Igen.
Darcy grimaszolt. Nem épp meleg érzéseket keltett benne.
Persze, a férfiról nem sütött épp a melegség.
Apropó, melegség… huhú.
Ádáz, rémisztő, és nagyon-nagyon jóképű.
Túlságosan jóképű kigombolt ingével, mely felfedte tökéletes,
sima, széles mellkasát, és a különös sárkánytetoválást, mely különös,
fémes fénnyel ragyogott.
Azta, talán jobb is, ha nincs vele az ágyban.
Nehéz pasizni, mikor állandóan azon aggódsz, nehogy
véletlenül bántsd őket. Vagy legalábbis ne áruld el, hogy nem egészen
vagy átlagos.
Általában ez nem zavarta. Elég teljes volt az élete így is, nem
kellett másnak fontossá tenni azt. Voltak olyan idők persze, mikor közel
került egy férfihoz, az illata és az érintése emlékeztette rá, mit is hagy ki.
- Miért raboltál el? – kérdezte.
 - Tudni akarom, mi célja van veled a farkasoknak – vont vállat
Styx.
- Miért?
Eltelt egy szívdobbanásnyi idő, Darcy már-már azt hitte, nem is
fog válaszolni a kérdésre. Az gond, hiszen egy pillanatig sem hitte, hogy
kényszerítheti. Lehet, hogy a férfi szerint neki is démonvér csordogál az
ereiben, de nem eléggé ahhoz, hogy szembeszálljon egy vámpírral.
Ennyit még ő is tudott.
Végül felsóhajtott, tekintetük találkozott.
- Nehézséget okoztak nekem.
Hmmm. Ez… öngyilkos dolognak tűnik.
- Te vagy a vérfarkasok főnöke?
A férfi tekintete rideg, közönyös volt. Semmit nem árult el.
- Felelniük kell nekem.
- Az alkalmazottaid?
- Alkalmazottak? – A szó elég furán hangzott tőle. – Nem.
Hűséggel tartoznak nekem.
- Hűséggel. Úgy érted, mint a jobbágyok? – Darcy kurtán
felnevetett. – Ez nem túl középköri?
Egy csipetnyi türelmetlenség suhant át a gyönyörű arcon.
- A vérfarkasoknak engedelmeskedniük kell a vámpírok
törvényeinek, vagyis, mint a vámpírok urának, nekem is.
Darcy csak pislogott. Ha őrült, legalább tett róla, hogy ő legyen
az őrület vezetője. Ambiciózus őrült.
- Akkor te mi is vagy? A vámpírok királya?
- Én vagyok a mester, az Anasso – vágta vissza leheletnyi
büszkeséggel.
Darcy érezte, hogy megremeg az ajka. Nem tehetett róla. Volt
valami ebben az abszolút arroganciában, amit mindig mókásnak talált.
Már régen rájött, ha nem röhög a világon és a lakóin, megfullad
a keserűségben.
- Azta – kerekedett el a szeme. – Mr. Nagymenő.
A férfi arcáról továbbra se lehetett semmit leolvasni, de sötét
szemében mintha megcsillant volna… valami.
- Mr. Nagymenő? Ez valami emberi megnevezés a vezetőre?
 - Nem sokat jársz a világban, ugye? – ráncolta Darcy a
homlokát.
- Többet, mint szeretnék – vont vállat Styx.
- Igazából, nem számít. – Darcy megrázta kissé a fejét. Örült,
hogy nem hisztérikus fajta, ugyanakkor lehet nem épp a legokosabb
dolog itt ülni, és csacsogni a vámpírok királyával. Vagy őrülttel.
Akármelyik is legyen a helyzet. – Mondtam már, semmit nem tudok erről
a Salvatore-ról. A vérfarkasokról meg aztán végképp nem. Nem is hiszek
bennük. Most pedig, ha nem bánod, most már tényleg haza kellene
mennem.
- Attól tartok, azt nem engedhetem.
- Hogy érted? – Darcy-nak elakadt a lélegzete az éles
visszautasítástól.
- Savaltore nagy erőket fektetett a felkutatásodba.
- Már mondtam, nem segíthetek. Fogalmam sincs, miért keres.
- Talán nincs, de attól még előnyömre fordíthatom, hogy itt
vagy.
- Ezzel meg mit akarsz mondani?
Styx szeme meg sem rebbent.
- Úgy hiszem, eléggé akar téged Salvatore, hogy hajlandó
egyezkedni.
Hülye módon beletelt egy percbe, míg a lánynak leesett, mire
céloz. Talán, mert nem számított rá. Vagy sokkal inkább, mert nem akarta
elhinni, tényleg ilyen ridegszívű.
Szerette mindig a legjobbat hinni az emberekről. Még akkor is,
ha kiderül, hogy vérszívó szörnyetegek.
Most mondd.
- Te… - Megnyalta az ajkát, figyelmét nem kerülte el, hogy
követte sötét hevességgel a mozdulatot. Sajnos, abban nem lehetett
biztos, a férfi épp szexre, vagy vacsorára gondol-e. – Úgy tervezed, itt
tartasz akaratom ellenére, aztán majd alkudozol, és átnyújtasz a
vérfarkasoknak?
- Igen.
Fájdalmasan őszinte.
 - Még akkor is, ha nem tudod, mit akar tőlem? – vágott vissza
homlokráncolva. – Talán fel akar áldozni valami szörnyű rituáléhoz.
Vagy én leszek a finom kaja.
Styx megfordult, az ablakhoz lépett, szétnyitotta a súlyos
zsalugátereket. Odakinn már leszállt az éj. Természetesen, elvégre
December van Illinoisban. A nap alig emelkedett fel, már újra lenn volt.
Mégis meddig aludhatott?
- Salvatore nem menne ilyen messzire a kajáért, vagy egy
áldozatért – mondta végül mély hangon. – Úgy hiszem, élve kellesz neki.
- Úgy hiszed? – Darcy otromba hangot hallatott. Karma vagy
sem, nem fogja nyugodtan tűrni, hogy átnyújtsák egy vérfarkasnak – már
ha a férfi tényleg az. – El sem mondhatom, ez mennyire megnyugtat. Az
én kis életem talán nem fontos neked, de nekem igenis az. – Megragadta
az egyik párnát, és a férfi hátához vágta. Styx lehetetlen fürgeséggel
fordult meg, elkapta, mielőtt még elérhette volna. Kiszáradt a szája. Ó,
igen, nem éppen ember. – Kérlek – súgta. – Haza akarok menni.
A férfi összevonta a szemöldökét, mintha zavarná a lány halk
könyörgése.
- Darcy, talán nem biztonságos. Ha elhagyod ezt a házat, a
vérfarkasok még azelőtt elkapnának, hogy hazaérhetnél. Csak az én
védelmem…
A sötét figyelmeztetést félbevágta az éles, parancsoló hang az
ajtón kívülről. Súlyos akcentus vegyült bele, franciául káromkodott.
- El az útból, te szamár. Hát nem látod, hogy egy kis segítőt
hoztam a fogolynak?
Styx hitetlenkedve az ajtó felé pillantott.
Fene, mi lehet az, ami még a vámpírok királyát is sokkolja?
- Az istenekre, mit keres ez itt? – lehelte Styx.
- Ki az?
- Levet – pillantott a lányra. – Készül fel, angyal.
Darcy felhúzta a takarót az álláig. Mintha az megvédhetné.
- Veszélyes?
- Csak az ép elmédre.
Ép elmére?
- Ember?
 - Nem, vízköpő.
A lány szíve összeszorult. Vámpírok, vérfarkasok, most meg
vízköpők?
- Egy… mi?
- Ne félj. Nem az a félelmetes szörnyeteg, amire számítasz. Még
csak démonnak sem egészen nevezhető.
Darcy-nak fogalma sem volt, mit jelenthet ez. Nos, legalábbis
addig nem, míg ki nem tárult az ajtó, és egy apró, szürke teremtmény nem
masírozott be a szobába, hatalmas tálcát egyensúlyozva.
Meglehetősen groteszk vonásai voltak, apró szarvai, valamint
hosszú farka. De nem lehetett kilencvenegy centinél magasabb, a
szárnyai áttetszőek, vékonyak voltak, gyönyörű, vibráló színekkel
átszőve.
A kis lény átszelte a szobát, közben hangosat szippantott a
mogorva vámpír felé.
- Végre. A legkevésbé sem szeretném kritizálni az embereid,
Styx, de úgy vélem, meglehetősen nagy ökör mind. Fel akartak
tartóztatni. Moi.
Styx megkerülte az ágyat, dühös pillantást vetett az aprócska
démonra.
- Kértem, hogy senki ne zavarjon. Csak az utasításaim követték.
- Zavarni? Mintha én zavaró tényező lennék – fordult a néma
Darcy felé Levet. A lányt ámulat töltötte el. A szürke szempár mögött
gyengéd lélek lakozott. Sosem tévedett e téren. – Á, épp olyan gyönyörű,
mint Viper állította. És olyan fiatal. – A vízköpő csettintett a nyelvével,
ahogy megközelítette az ágyat. A tálcát letette Darcy mellé. –
Szégyellhetnéd magad, Styx. Tessék, mignon. Friss saláta és gyümölcs.
A lány gyomra hálásan megkordult. Éhezett, az étel pedig
fenségesnek tűnt.
- Köszönöm – mosolygott, miközben egy szelet almáért nyúlt.
A kis vízköpő viszonozta a gesztust, felfedve éles kis fogait,
majd elegáns kecsességgel meghajolt.
- Hadd mutassam be magam, mivel vendéglátónk egy mérges
gomba udvariasságával rendelkezik. Levet vagyok. Te pedig Darcy
Smith?
 - Igen.
- A drága barátom, Shay küldött ide engem, hogy
meggyőződjem róla, valóban kényelemben vagy. Nyilván elég jól ismeri
morcos társunkat, tudta, hogy szükséged lesz némi kényeztetésre. – Felé
nyújtotta ráncos kis kezét. – Nem vagyok persze valamiféle fogadó
bizottság. Sok fontos feladatom van, amiket félre kellett tennem a
megsegítésed miatt.
Darcy csak pislogott, nem tudta, mit is gondoljon a démonról.
Nem látszott veszélyesnek, de Styx-ról se hitte volna, képes csak úgy
odavetni őt a vérfarkasoknak.
Szó szerint.
- Ez nagyon kedves tőled – felelte óvatosan.
A vízköpő hasztalan igyekezett mérsékeltnek tűnni, mikor
odalépett Styx mellé. Olyan gyorsan tette, Darcy alig bírta követni a
mozdulatot.
Huh.
- Levet – morogta Styx figyelmeztetőn.
- Non, non. Ne is köszönd meg nekem. Hacsak nem
készpénzben köszönnéd. – Mélyet sóhajtott. – Fogalmad sincs, milyen
nehéz egy vízköpőnek tisztességesen keresni ebben a városban.
A bronzarcról semmit nem lehetett leolvasni.
- Nem szándékozom köszönetet mondani neked. Sőt, még csak
meg sem fordult a fejemben.
A vízköpő meglepő módon csak beintett neki válaszként.
- Ne legyél már ilyen öreg morgós medve. Szegény lányt
megijeszted.
- Nem fél.
Darcy felszegte az állát. Átkozott legyen, ha a vámpír beszélhet
helyette.
- De igen.
- Ha! Látod? – Levet önelégülten mosolygott, majd Darcy-hoz
fordult. – Fogyaszd csak el a vacsorád békében. Nem hagyom, hogy a
csúnya vámpír bántson.
- Levet! – Styx lenyúlt, megragadta a vízköpőt a vállánál fogva.
 Darcy nem tudta, vajon meg akarja rázni, vagy kidobni az
ablakon.
- Aucs! – Levet tett egy lépést hátra. – A szárnyak. Ne érj a
szárnyakhoz!
Styx egy pillanatra lehunyta a szemét. Talán elszámolt százig.
- Látom, váltanom kell néhány szót Viperrel – csikorogta,
megpördült, és az ajtó felé indult.
- Tedd azt, mon ami – javasolta Levet. – Ó, és ha beszélsz azzal
a csodálatos házvezetőnővel, mondd meg, nem kell fáradnia vacsorával.
Jobb szeretek vadászni.
A vámpír megállt az ajtóban, sötét pillantása szinte perzselte
Darcy sápadt arcát.
- Mint mindannyian.

Styxnek sikerült megtalálnia Vipert egy másik exkluziv

klubjában. Ez közel volt Rockporthoz, azoknak a démonoknak nyújtott
szórakozást, akik jobb szerették a ketrecharcokat, semmint a
szerencsejátékot és a szexet.
Ügyet se vetett a két démonra, akik épp pépesre verték egymást,
sem a tömegre, akik ádáz dühvel szurkoltak nekik, a hátsó irodák felé
vette az irányt.
Ahogy gondolta, Vipert a súlyos mahagóni asztal mögött találta,
miközben épp néhány papírt vizsgált. Az ezüst hajú vámpír felállt, ahogy
Styx belépett, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Styx. Nem számítottam rád ma este. A vendéged máris
távozott volna?
Styx szeme résnyire szűkült, kifejezése rideg.
- Melyik vendégre is gondolsz? A nőre, akit azért kaptam el,
hogy így elkerüljem a vérfarkasokkal a háborút, vagy az apró, bosszantó
vízköpőre, aki sokkal nagyobb valószínűséggel vált ki belőlem gyilkos
ösztönöket?
Viper felvonta a szemöldökét, nem igen tudta leplezni jókedvét.
- Á, szóval Levet megérkezett?
- Meg. Most pedig szeretném, ha távozna.
 A fiatalabb vámpír az asztalnak támaszkodott, kezét összefonta
a mellkasa előtt.
- Nem mintha nem érezném át a fájdalmad, öreg barátom, de
attól tartok, nekem semmi közöm Levet érkezéséhez. Shay ragaszkodott
hozzá, hogy a foglyodnak kell majd egy kis társaság. Meg van győződve
róla, hogy szegény lánynak kellemetlenségeket okozol.
Styx megfeszült. Az istenekre, különös odafigyeléssel bánt
Darcy-val. Hát nem gondoskodott róla, hogy meg legyen a kellő
kényelme? Nem válaszolt talán a kérdéseire?
Minden kísértés ellenére, hát nem állt ellen a késztetésnek, hogy
csatlakozzon hozzá az ágyban, és beletemetkezzen a forróságába?
Ezt a kísértés még úgy is kínozta, hogy mérföldek választják
őket el egymástól.
- Nem ártottam neki – felelte figyelmeztetőn.
- Nos, Shay védelmében, engem meglehetősen brutálisan
megkínoztál, mikor legutóbb meglátogattalak, és szándékodban állt
áldozatként megölni őt. Talán egy kissé elfogult – vont vállat Viper.
Styx nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Azt tette, ami szerinte
kötelessége volt annak érdekében, nehogy a vámpírok anarchiába
zuhanjanak. A végén kénytelen volt elárulni a hűségét, és segíteni
Vipernek.
- Ugyanakkor közéd, és egy halálos támadás közé álltam –
emlékeztette ridegen.
- Miért állítják folyton azt az emberek, hogy megmentették az
életem? – sóhajtotta Viper.
- Talán, mert igaz.
- Jól van – dobta fel a kezét a fiatalabb vámpír. – Talán – és itt
a hangsúly a talánon van – legalább felfogtál egy csúnya támadást, amit
nekem szántak, de ettől még nem leszel Martha Stewart.
- Kicsoda? – pislogott zavartan Styx.
- A jó égre, tényleg le vagy maradva. Arra igyekszem utalni,
nincs túl sok tapasztalatod az emberekkel. Különösen nem az emberi
nőkkel.
 Styx azon kapta magát, hogy a fogár csikorgatja. Nem számít,
milyen jó szándékkal is tették, senki nem avatkozhat bele abba, hogyan
is bánik Darcy Smith-szel.
Nem tudta, miért. Csak azt, hogy ez egy abszolút szabály.
- A nő nincs mellettem veszélyben – szűkült résnyire a szeme. –
Még ha lenne is, a vízköpő nem igazán gátolhat meg abban, hogy
bántsam.
- Szerintem Shay sokkal inkább úgy vélte, a vízköpő sokkal
inkább amolyan… megnyugtató társaságot nyújthat neki. Nem lehet
könnyű, hogy egy vámpír rabolta el. – Viper félreérthetetlen pillantást.
– Különösen egy olyan vámpír, aki az elmúlt legalább ötszáz évet
elszigeteltségben töltötte. Kissé berozsdásodtál, öreg barátom.
- És azt hiszi, hogy Levet megnyugtató lesz? – kérdezte. –
Sokkal inkább az őrületbe kergeti majd szegény lányt, nekem meg
gondoskodnom kell majd róla, hogy megőrizze valahogy az ép elméjét.
Viper kiegyenesedett, arckifejezése zord.
- Valójában Shay meglehetősen ragaszkodik ahhoz a kis
szörnyeteghez, meglehetősen rosszul fogadnám, ha valami történne vele.
Veszély töltötte be a levegőt.
- Most fenyegetsz?
Viper nem is foglalkozott a Styx hangjából kicsengő halálos
éllel.
- Csak egy baráti tanácsot adtam. – Viper egy könnyed
mozdulattal a beépített hűtőhöz lépett, kivett két tasak vért.
Miután megmelegítette mindkettőt a mikróban, kristálykupákba
töltötte őket, egyiket átnyújtotta Styxnek.
- Most pedig, ha már itt vagy, mesélsz nekem a lányról? Rájöttél
már, miért olyan fontos a vérfarkasoknak?
Styx kiitta a vért, csak utána felelt. Órák óta nem evett. Jobban
kell erre ügyelnie, ha egy emberrel akar egy fedél alatt tartózkodni.
Meglehetősen nagy önuralommal bír, de Darcy nem csupán egy módon
jelentett kísértést.
- Nem fedeztem fel mást, csak azt, hogy nem nő – vallotta meg.
Viper meglepett hangot hallatott, sietve letette a kupáját.
- Nem nő. Ne mondd, hogy igazából férfi.
 Beletelt egy pillanatba, mire Styx követni tudta a
gondolatmenetét. Nem lepte volna meg ez sem. Már több, mint ezer éve
él. Nem sok minden döbbenthette meg.
- Nem, természetesen nem erről van szó. Ő… nagyon is nő, de
nem egészen ember.
- Micsoda hát?
Styx türelmetlen pillantást vetett rá, megrázta a fejét. Igen
bosszantó beismerni, hogy nem tudta megfejteni Darcy vérének a
rejtélyét.
Elvégre vámpír, az ég szerelmére.
A vér a specialitása.
- Nem tudom. Ember szaga van, emberként is viselkedik, de egy
démon tulajdonságaival rendelkezik.
- Miféle tulajdonságokkal? – kérdezte Viper kíváncsian.
- Túl gyorsan gyógyul egy halandóhoz képest, pubertás korában
megállt az öregedése. Azt is mondta, hogy gyorsabb és erősebb, mint a
legtöbb ember.
- Igen, démon vérnek hangzik – ráncolta Viper a homlokát. –
Bizonyára tudja, micsoda.
- Azt állítja, nincs emléke a szüleiről, sem a családjáról.
- Hiszel neki?
- Igen – felelte határozottan. – Őszintén nyugtalanították
szokatlan erői.
Viper fel-alá járkált a ritka perzsa szőnyegen, miközben a
váratlan fordulatot emésztgette. Styx-höz hasonlóan ő is feketébe
öltözött, bár az inge a legfinomabb selyemből, nadrágja bársonyból
készült. Az ezüst hajú vámpír szeretett divatos lenni. Styx egy vastag,
fekete pulóvert, bőrnadrágot és csizmát választott.
Nem épp divatos, de eltakarja a ruha, mégsem akadályozza, ha
harcra kényszerül. Csak a bronz pántokat illetően volt hiú, melyeket
hosszú hajába font.
Viper megfordult, felemelte a kezét.
- Nem olyan ritkák a félvérek. Shay is az. De a legtöbben tudnak
valamennyit az örökségükről. Gondolod, hogy a kevert vére miatt akarják
őt annyira a vérfarkasok?
 Styx is erre gondolt először.
- Lehetetlen megmondani. Addig nem, míg többet nem tudunk.
- És mi a helyzet a nővel?
- Mi lenne?
- Tényleg olyan gyönyörű, mint a fotón? – mosolyodott el lassan
Viper.
Most Styx kezdett fel-alá járkálni. Darcy puszta említésére
nyughatatlanná vált. Ami ennél is rosszabb, maga előtt látta édes, szív
alakú arcát. Mintha csak ott lebegett volna az elméje hátsó zugában,
várva a lehetőségre, hogy gyötörje.
- Mit számít? – dünnyögte. – A foglyom.
- Feltételezem, ez egy igen – kuncogta Viper szemmel láthatóan
jól szórakozva.
Styx megfordult, arca zorddá vált.
- Igen, ő… lenyűgözően gyönyörű. Akár egy angyal.
Viper szórakozottsága egy pillanatra sem csillapodott. A fenébe
a bátorságával.
- Nem tűnsz olyan elégedettnek, mint lenned kellene, barátom.
- Ő… kiszámíthatatlan – ismerte be vonakodva.
- Ha van benne egy kevéske embervér is, akkor annak kell lennie
– felelte bánatosan Viper.
- Nehéz kitalálni, hogyan is bánjak vele.
Viper megszorította barátja vállát.
- Ha elfelejtetted, hogyan kell bánni egy gyönyörű nővel, Styx,
akkor attól tartok, nincs számodra remény.
Styx ellenállt a késztetésnek, nem hajította át a fiatalabb vámpírt
a szobán. Nevetséges. Sosem veszítette el az uralmat az érzései felett.
Soha.
Csak arra tudott gondolni, súlyos kötelezettségei sokkal jobban
megviselik, mint feltűnt neki.
Legalább ez kényelmes kifogás.
- Nem a magam gyönyörére tartom fogva.
- Az nem jelenti, hogy ne élvezhetnéd a társaságát. Nem kell
többé papi életet élned. Miért nem használod ki a helyzetet?
 Styx egész teste megkeményedett a gondolatra, hogy megadja
magát a nyers vágynak. Az istenekre, nagyon szerette volna.
Meleg női test. Friss, ártatlan vér. Ó, igen.
- Csak azért van nálam, mert így alkudozhatok Salvatore-ral-
felelte élesen, sokkal inkább magát akarta emlékeztetni, semmint Vipert.
– Hamarosan elmegy.
Viper résnyire szűkült szemmel méregette.
- Mi van, ha a vérfarkasok ártani akarnak neki? Akko is átadod
őt?
A kérdés.
Nevetséges, bosszantó kérdés.
- Talán jobb szeretnéd, ha kockáztatnám a háborút a
vámpírokkal egyetlen nőért? – kérdezte fagyosan.
- Styx, én az egész vámpír fajt képes voltam kockára tenni Shay-
ért – nevetett fel kurtán Viper.
Ez is igaz. Styx majdnem mindkettejükkel végzett.
- De ő a párod. Szereted őt.
- Még mindig úgy hiszem, némely áldozat túl nagy.
Styx nem törődött a mellkasában érzett szorítással. Nem akarta
tudni, mit jelent.
- Ez a nő semmit nem jelent nekünk.
Viper bosszantó módon nem tűnt meggyőzöttnek.
- A te döntésed, Styx. Te vagy a vezetőnk.
Styx elfintorodott.
- Meglehetősen túlbecsült pozíció, biztosíthatlak.
- Ne hagyd, hogy rákényszerítsenek egy elhamarkodott
döntésre, barátom – szorította meg a vállát Viper. A vérfarkasok
problémákat okoznak, de ellenőrzésünk alatt tarthatjuk őket, míg rájössz,
mit is szándékozol tenni vele. Nincs értelme alkudozni Salvatore-ral, míg
nem tudod, mit is érnek pontosan a lapjaid.
Styx lassan bólintott. Ennek van értelme. Ha rá tudna jönni, mit
akar Salvatore Darcy-val, akkor talán egy az egyben elfelejthetné az
alkudozást is. Ha eléggé akarja, a vérfarkas be fog hódolni a
követeléseinek.
- Bölcs tanács.
 - Vannak pillanataim.
- Igen, bár kurták és múlandók.
Viper hirtelen tett hátra egy lépést, szeme elkerekedett.
- Ez talán vicc akart lenni?
- Nekem is vannak pillanataim – dünnyögte Styx az ajtó felé
indulva. Már így is épp elég időt töltött távol az épülettől. Az ajtóban
megállt, figyelmeztető pillantást lövellt a barátjára. – Elviselem a
vízköpőt, míg nem okoz gondot Darcy-nak. Ha csak ráncolja miatta a
homlokát, az utcán találja magát, ha nem rosszabb helyen. – Miután a
fenyegetése célba ért, Styx kisétált az irodából, de előtte még látta, hogy
Viper ajkára lassú, megmagyarázhatatlan mosoly ül ki.
 Negyedik fejezet
Styx visszatért a hátsó sikátorban parkoló burgundiszínű Jaghez.
Nem félt egyedül járni a sötét utcákon, bármennyi is legyen az
idő. Csak kevesen olyan ostobák, hogy megtámadjanak egy vámpírt.
Hacsak nincs halálvágyuk.
Befordult a sarkon a sikátorba, és megtorpant. Óvatosan
kihúzott két tőrt a csizmájából, a sötétséget kémlelte.
Még a szemét és az emberi ürülék bűzén át is érezte a
vérfarkasok eltéveszthetetlen szagát.
Három korcs, meg egy tisztavérű.
Közel vannak.
Szélesebb terpeszbe állt, megpillantotta a hozzá legközelebb
álló korcsot. Emberi alakjában sovány és alacsony volt, hosszú, barna
hajjal. Inkább hasonlított egy iskolai zaklatóra, vagy piti tolvajra,
semmint az éjszaka egy teremtményére. De Styx figyelmét nem kerülte
el a karcsú arcra kiülő vad éhség, sem a barna szemek ragyogása,
melyekből leszűrte, közel áll az átváltozáshoz.
Még a korcsok is veszélyessé válhatnak, de elragadja őket a hév,
szólítja őket a szörnyeteg.
Nem vette le szemét a fekete terepjáró mellett álldogáló
korcsról, kinyúlt érzékeivel, megkereste a többi vérfarkast is. Nem fogja
elterelni a figyelmét egy vacak kis korcs, hogy aztán a többiek
felülkerekedjenek rajta.
Egy másik korcs rejtőzött az egyik kuka mögött, a tisztavérű,
valamint a másik korcs pedig egy üres mosoda tetején várakoztak a
sikátor túloldalán.
Okos kutyák.
Okosabbak, mint a hozzá közel lévő, aki mély torokhangon
felmordult. Támadni fog.
Izmai máris megfeszültek a várakozástól, szaporán, apránként
szívta be a levegőt. Ezzel szemben egész testében mozdulatlanná vált,
gondolatai kitisztultak, tőreit lazán tartotta.
 A veszett korcsnak csak erre a látszólagos közönyre volt
szüksége, hátborzongató morgással előre lendült.
Styx addig várt, míg a férfi már majdnem rávetette magát, majd
előrenyúlt, és megragadta a torkánál fogva. Fojtott vonyítás hallatszott,
melyet a halál gurgulázó hangja követett. Felemelte a korcsot a földről,
összezúzta a torkát.
Közel húzta a rángatózó testet magához, tőrét mélyen a szívébe
mélyeztette. A vérfarkasok szinte minden sérülésből képesek
felgyógyulni, kivéve a szívükbe jutott ezüstöt, vagy a lefejezést.
Egy utolsó rekedt kiáltást követően a korcs mozdulatlanná vált.
Miután félre hajította a testet, Styx lassan megfordult, figyelte, ahogy a
másik korcs is előrohan a kuka mögül. Olyan gyorsan hajította el a tőrét,
hogy a támadó korcs tett néhány lépést hátra, bizonytalanul megállt, majd
a mellkasából kiálló fegyverre nézett.
Nem halálos, de az ezüst mélyen a testébe hatolt. Éles rikoltással
a földre zuhant, kétségbeesetten markolászta a tőrt.
Az égő hús émelyítően édes illata töltötte meg a csípős levegőt,
ám Styx máris a megmaradt két vérfarkasra irányította figyelmét, akik
továbbra is a tetőn vártak.
- Ki lesz a következő? – kérdezte.
Tapsolás hangja szelte át a levegőt, a tisztavérű felállt, lenézett
Styxre. A sikátor mocska ellenére is selyemöltönyt viselt, melyet izmos
testére szabtak, sötét haja tökéletesen fésült. Styx nem kételkedett benne,
hogy még pedikűröztet is és szatén bokszert hord.
Nemesi.
- Szép munka. De, természetesen, te vagy a hírhedt Styx, a
vámpírok mestere, minden démonok parancsolója – nyújtotta el a
szavakat enyhe akcentussal. – Áruld el, valóban azért kaptad a Styx
nevet, mert halottak ezreit hagyod magad után?
Styx szándékosan visszacsúsztatta megmaradt tőrét a
csizmájába, széttárta a karját.
- Gyere le ide, és magad is megláthatod, Salvatore.
- Ó, nem kételkedem benne, hogy hamarosan kettőnk erejének
összemérésére is sor kerül, de nem ma este.
- Akkor miért zavartál meg? – kérdezte ridegen.
 - Nálad van valami, amit akarok.
Halovány mosoly ült ki Styx arcára. Á, szóval az erőfeszítései
máris megtérülnek.
- Valóban?
- Átmenetileg.
- Ha úgy kívánod, visszatérhetünk az otthonomba, és
megpróbálhatod visszaszerezni.
- Ó, vissza fogom. Ennyit megígérhetek – morogta mély
hangon.
- Csak akkor, ha hajlandó vagy alkudozni velem.
- Engem nem zsarolhat meg egy rothadó vámpír.
- Akkor az imádnivaló Ms. Smith a foglyom marad – vont vállat
Styx.
- Már nem vagyunk a kutyáid, Styx – húzta el undorodva a száját
Salvatore. – Nem kötnek a szabályaid, nem köthetsz láncra, mint az
állatokat.
Styx szeme résnyire szűkült. Érezte a perzselő haragot a
tisztavérűben, de a farkas erősen uralta az ösztöneit. Ritka képesség egy
vérfarkas esetében, ami veszélyes ellenféllé teszi őt.
- Nem épp alkalmas a hely a vérfarkasok jogainak megvitatására
– mondta, agyarai fenyegetően megnyúltak. – Hadd figyelmeztesselek,
Salvatore. Nem szeretem az ultimátumokat. A következő alkalommal én
magam vadászlak le és végezlek ki.
- Annak megtorlás lesz a vége. – A farkas még csak meg sem
rezzent.
Styx halkan felszisszent, hagyta, hogy ereje ott kavarogjon a
sikátorban. Nyilvánvaló, hogy a vérfarkasok új királyát emlékeztetni kell
rá, milyen veszélyes összetűzni egy vámpírral.
- Összehívtam a Tanácsot. Ha azelőtt érkeznek, mielőtt még a
halálod mellett döntenék, akkor a jóváhagyásukra várok majd. –
Felemelte a kezét, erejével kilőtt a vérfarkas felé. – Ellenkező esetben
mély sajnálatom fejezem majd ki, amiért a megérkezésük előtt
kényszerültem cselekedni.
 Salvatore térdre rogyott, majd újra felállt. Szeme ragyogott a
sötétben, ám keze meg sem rezzent, miközben lesimította
selyemöltönyét.
- Most meg kellene ijednem?
- Ez, természetesen, rajtad áll.
Mély, szörnyű üvöltés hallatszott, a Salvatore mellett álló korcs
hirtelen átváltozott. A hatalmas, kopasz, izmos testű férfi magas
szörnyeteggé változott, akinek fekete bundája és halálos karmai voltak.
A tető szélére lépett, orrát a magasba emelte, vonyított egyet.
A tőr már Styx kezében volt, mikor Salvatore megfordult, és egy
hanyag mozdulattal felpofozta a korcsot. Meglepett nyüszítés tört fel az
állatból, ahogy az ütés ereje átlendítette a tetőn, és majdnem lezuhant a
járdára az ellenkező oldalon.
Styx felvonta a szemöldökét. Salvatore hátat fordított a
korcsnak, figyelmét újra a vámpírra összpontosította. Egyértelmű, hogy
az a fajta vezér, aki a pálca helyett a vérfarkasok kényeztetésében hisz.
- Add nekem a nőt, és megfontolom a… tárgyalást – mondta
könnyed hangon, mintha semmi szokatlan nem történt volna az imént.
Styx továbbra is markolta a tőrét, készen állt lecsapni. Ezt a
tisztavérűt csak egy ostoba becsülné le.
Ráadásul, az arrogáns parancs, miszerint adja át Darcy-t csak
fokozta a vágyát, hogy szemfogait az átkozott farkasba mélyessze.
- Ms. Smith nem lesz szabad, míg bele nem egyezel, hogy
visszatértek hagyományos vadászmezeitekre, véget vettek az emberek
elleni támadásoknak. Csak akkor vitathatjuk meg a panaszaidat.
Nem meglepő módon a vérfarkas erre kurtán, rosszízűen
felnevetett. Styx nem is várt mást.
- Ha nem adod át a nőt, majd én veszem el.
Ennek a vérfarkasnak halálvágya van.
Szereti a fajtáját.
- Csak rajta – mosolyodott el.
- Arrogáns gazember.
- Miért olyan fontos neked a nő?
Styx még ilyen messziről is megérezte a Salvatore testét hirtelen
átjáró óvatosságot. Erre a kérdésre nem kívánt felelni.
 - Miért vágyna egy férfi egy nőre?
- Azt akarod elhitetni velem, hogy azért nyomoztad le ezt a nőt
– egy nőt, akivel múlt éjszakáig még csak nem is találkoztál -, azért
követted heteken át, mert vágysz rá?
- A legtöbb férfi ostobaságokat művel, ha a szívről van szó –
vont vállat.
- Nem – szűkült résnyire Styx szeme.
- Nem?
- Te tisztavérű vagy. Sosem pazarolnád az energiád egy
emberre. Csak tisztavérű farkas lehet a párod.
- Nem azt mondtam, hogy a párommá kívánom tenni, csak az
ágyamba vinni.
Az ágyába vinni?
Két évezrednyi önuralomra volt szükség, hogy Styx ne ölje meg
azonnal a vérfarkast.
Darcy az ő foglya. Egyelőre hozzá tartozik. Kitépné bárki szívét,
aki megpróbálná elvenni tőle.
- Sosem fogod az ágyadba vinni, farkas – figyelmeztette jeges
hangon. – Most pedig térj vissza a vadászterületedre, mielőtt
mindannyiótokat ketrecbe zárlak és kiheréllek.

Darcy nem tudta leplezni megkönnyebbült kis sóhaját, mikor az

apró vízköpő bejelentette, hogy szétnéz a környező erdőben valami
vacsora után.
Nem mintha nem értékelte volna, hogy el szeretné űzni a
félelmeit, szórakoztatni. Bármilyen különleges is a vízköpő, volt valami
elbűvölő cinikus szellemességében, váratlan kedveskedéseiben.
De akkor is távoznia kellett, hogy megkereshesse a ruháit, és
megszökjön ebből az őrültek házából.
Talán különleges, nem jelentheti ki biztosan azt sem, hogy nincs
pár csepp démon a vérében. Ez is egy elég jó magyarázat.
De a kevert örökségétől még nem akarja hanyatt-homlok
belevetni magát egy szexi vámpírokból, miniatűr vízköpőkből és
vérfarkasoktól hemzsegő társadalomba.
 Különösen, mert nagy valószínűséggel úgyis átadják azoknak a
vérfarkasoknak, mint egyfajta szűz áldozatot.
Nos, talán nem szűz, de közel áll hozzá.
Sajnos szökési terveit meghiúsította, hogy a ruháit sehol sem
találta. Igazából, az egyetlen ruhadarab az egész szobában az a fehér póló
volt, ami majdnem a térdéig ért.
Aztán ott van még az a hatalmas fickó is, aki csakis vámpír
lehetett (feltételezve hihetetlenül sápadt bőréből és agyarából), és aki az
ajtaja előtt állt. No meg újabb kettő az ablaka alatt járőrözött.
Egy ideig csak fel-alá járkált a tágas helyiségben, már majdnem
elöntötte a pánik.
Ki kell jutnia innen.
De hogyan?
Majdnem egy órán át járkált, végül felsóhajtott, megrázta a fejét.
Nem igazán bírja a temperamentuma a töprengést.
Nehéz igazán megrémülni, mikor ennyi luxus veszi körbe az
ember lányát.
Minden vámpír ilyen gazdag? A hálószoba, meg a belőle nyíló
fürdőszoba egy négytagú családnak elég lenne, és még helyük is
maradna, hogy leparkoljanak egy minivel. Cseppet sem hasonlít az ő
zsúfolt lakására.
Atya ég, biztos volt benne, a szatén lepedő, mely tökéletesen
illett az elefántcsontszínű szőnyeghez és a függönyökhöz önmagában
többe került, mint a lakása bérleti díja.
Csak az ég tudja, mennyit érhetnek a porcelánvázák, és a finom
szénkarcok.
Odalépett a zárt erkélyhez, mely a kis kertre, és a távoli tóra
tekintett. A homlokát ráncolva nézte a párkányon körbe elhelyezett
fokföldi ibolyákat.
Milyen szégyen, gondolta, és óvatosan levette a jeges üvegből a
virágokat, letette őket a padra. Ez után hozott egy pohár vizet a fürdőből,
gondoskodott a kókadozó virágokról.
Olyan kevés ember értette meg, mennyi törődést igényel egy
növény egészsége, gondolta, finoman eltávolítva a megsárgult leveleket,
felkavarva a gazdag földet.
 Nem elég, hogy olykor-olykor meglocsolják őket. Csak azért,
mert nem tudnak beszélni, még éreznek.
Teljesen belefeledkezett önkéntes feladatába, boldog
tudatlanságában észre sem vette, hogy nyílik az ajtó, és Styx lépett a
szobába.
- Parancsolj, Dasher – dünnyögte, egyenletesen szétlocsolva a
vizet a gyökereken. – Nem, nem feledkeztem meg rólad sem, Dancer. Ne
légy türelmetlen, Vixen. Hozzád is elérek.
- Mi az ördögöt művelsz? – kérdezte egy mély férfihang.
Nem kellett megfordulnia. Csak egyetlen férfi képes ilyen
borzongást kiváltani belőle a puszta hangjával.
- Próbálom megmenteni szegény növényeket, amiket
elhanyagoltál – csettintett a nyelvével. – Nézd, hogy kókadoznak.
Szégyellhetnéd magad. Ha egy élő lényt hozol a házadba, kötelességed a
gondját viselni.
Hosszú hallgatás, mintha azt próbálná eldönteni, vajon teljesen
megzakkant-e.
Ami meglehetősen ironikus, tekintetbe véve a körülményeket.
- Te beszélgetsz a növényekkel? – kérdezte végül.
- Természetesen – fordult meg Darcy, lélegzete elakadt a
látványtól. Egyszerűen nem fair, hogy egy férfi ilyen átkozottul szép.
Sebesen visszafordította hát figyelmét a növényekre. Máskülönben
szájtátva méregeti a bűnös szörnyeteget, mintha agyatlan zombi lenne. –
Ők is lehetnek magányosak, akár az emberek. Nem igaz, Rudolf?
- Rudolf?
- Nos, nem tudtam, te milyen neveket adtál nekik, tehát
valahogy szólítanom kellett őket – vonta meg a vállát. – Az évnek ebben
a szakában logikusnak tűnt, hogy a Télapó rénszarvasai után nevezzem
el őket. Tudod, Karácsony előtti éjszaka1?
Darcy meglepetten ugrott egyet, mikor a férfi váratlanul
letérdelt mellé. Egy suttogást sem hallott. Hát ennyire csendes, vagy
mágikus módon egyik helyről a másikra teleportál?

1
’Twas the night before christmas - Clement Clarke Moore írta a verset 1822-ben
 A vámpír látszólag észre sem vette, hogy épp az imént okozott
neki kisebb szívrohamot, kíváncsian méregette.
- Feltételezem, ez valamiféle emberi hagyomány? Mintha
végtelen ellátmánnyal rendelkeznének.
- A vámpírok nem ünneplik a karácsonyt?
- Ha valaki örökké él, szükségtelennek látja követni az év furcsa
rituáléit.
Darcy kényelmetlensége azonnal szertefoszlott. Milyen
különös, ha ilyen közel van hozzá, könnyen megfeledkezik a tényről,
hogy ez a veszélyes lény fogva tartja.
Talán azért, mert folyton úrrá lesz rajta a késztetés, hogy letépje
róla a pulóvert, ajkával végigsimítson sima, bronzbarna bőrén.
Aha, biztosan erről van szó.
- A karácsony nem csak az év múlásának jelzésére szolgál –
tiltakozott, finoman megsimogatva Rudolf leveleit.
- Nem?
- Az ünnep szelleméről szól. Béke a földön, jóság az
embereknek. – Lesütötte a szemét, hogy elrejtse a benne bujkáló
magányt. Nem vágyott senki szánalmára. – A szeretetről, a kedvességről,
és… a családról szól.
Karcsú, bronz ujjak kulcsolódtak a kezére. Styx bőre hűvös volt,
de így is végigcikázott a forróság egészen a lány gyomráig.
- Ha olyan különleges ünnep, akkor miért szomorít el? –
dünnyögte halkan.
- Miből gondolod, hogy szomorú vagyok? – Darcy
megmerevedett az észrevételtől.
Styx közelebb hajolt, sötét szeme mintha hipnotizálta volna.
- Érzem a szomorúságod. Úgy ölel körbe, mint egy régi barát.
Darcy nagyot nyelt. El fog veszni a vonzó pillantásban.
Hüvelykujjának finom simításában a csuklója belső felén.
Jaj. Olyan nagyon-nagyon régen nem érintette meg senki ilyen
gyengéden.
- Hogy érted? – kérdezte rekedtes hangon.
- Mester vámpír vagyok.
- Ami mit is jelent? Valamiféle szuper gondolatolvasó vagy?
 - Nem, de képes vagyok érzékelni a mély érzelmeket, ha hozzád
érek.
Darcy fészkelődni kezdett. Nem tetszett neki a gondolat, hogy
képes olvasni a hangulataiban. Főleg, mikor a hangulatai közé tartozott a
kézzel fogható vágy, hogy hozzásimuljon kemény mellkasához,
megcsókolja tökéletes vonásait.
- Ó.
- Áruld el, miért vagy szomorú, Darcy – fogta szabad kezébe az
arcát.
- Azt hiszem, mindenki, aki egyedül van a világon szomorú lesz
egy kicsit az évnek ebben a szakában – vallotta meg vonakodva. – Mint
mondtam, ez a család ünnepe. Megosztod az életed másokkal.
Kis hallgatás következett, Styx tekintetét összekulcsolt ujjaikra
szegezte.
- Többé már nem vagy egyedül.
Különös szavai kissé felkészületlenül érték.
- Az, hogy fogva tartasz, még nem ér fel az otthon töltött
ünnepekkel.
- Talán nem – pillantott fel rá hirtelen. – De együtt vagyunk. és
enyhítem a magányodat, ha engeded.
Érthetetlen okokból kifolyólag Darcy szája kiszáradt, szíve a
torkába szorult.
- Hogy érted?
- Érzem a szomorúságod, Darcy, de érzem a szenvedélyed is.
- Nem hiszem…
- Olyan vágyat indít meg bennem, amivel nem biztos, hogy
szembe tudok szállni – ment elébe a tiltakozásnak. – Nem is akarok.
Lassú, szándékos mozdulatokkal a szájához emelte az ujját.
Darcy szórakozottan nézte, hogy végigcsókolja a hüvelykujját.
Fojtott hang tört fel belőle, teste megremegett válaszként. Ó, egek! Ez
olyan jó érzés.
Nagyon jó.
- Styx – zihálta.
- Hol van a vízköpő? – kérdezte, fekete szeme veszélyes fénnyel
ragyogott.
 - Azt… azt mondta, elmegy vadászni.
- Helyes.
A férfi hirtelen rántott egyet a karján. Darcy zihálva zuhant az
ölébe, majd Styx karjai szorosan köré fonódtak.
- Mit művelsz?
Styx halkan felkuncogott, lehajtotta a fejét, és csókot nyomott
nyakának hajlatába.
- Talán rég volt már, de nem hiszem, hogy olyan sokat
felejtettem volna - súgta a bőrébe.
Darcy szabad kezével belemarkolt a kasmír pulóverbe,
miközben a férfi nyelve nedves ösvényt járt be a torkánál. Melegség gyűlt
a gyomrába. Halványan emlékezett a nyers, csodálatos vágyra.
Neki is jó régen volt már.
Ám semmit nem tudott a vámpír szexről, sem erről a vámpírról,
így nem igazán tudott ellazulni.
- Meg fogsz harapni? – súgta.
Érezte, ahogy végigfutott a remegés a férfi testén. Mintha a
puszta gondolatban is ekkora erő lenne.
- Szeretnéd?
- Fáj?
- Épp ellenkezőleg. – Kissé megkarcolta agyarával a bőrét. –
Egy vámpír harapása csak gyönyört okoz. Nagyon óvatosnak kell
lennünk, nehogy a társunk függőjévé váljon.
Darcy lélegzete a torkán akadt, miközben Styx egyre lejjebb
haladt. Lehúzta laza pólójának nyakát, hogy követni tudja ajkával
kulcscsontja vonalát.
- Társ vagy áldozat? – kérdezte.
Styx úgy mozdította az ölében, hogy egyik kezével
végigsimíthasson csupasz combján.
- Néha az egyik, néha a másik, néha mindkettő.
Darcy csak két hatalmas nyelést követően tudott csak válaszolni.
Nyugtalanító sebességgel terjedt testében a forróság. Nem egy rossz
dolog, de egyre nehezebbé vált gondolkodni.
- Én melyik vagyok?
 - Melyik szeretnél lenni? – húzódott el kissé a férfi, hogy
éjfekete szemét rá szegezhesse.
Darcy megnyalta az ajkát, miközben Styx keze combjának
érzékeny belső felét simogatta.
- Szerintem én fogoly vagyok. Akit át szándékozol adni a
vérfarkasoknak.
- Még semmi nem dőlt el.
- Nos, ez aztán bíztató – húzta el a száját.
- Jobb szeretnéd, ha hazudnék neked?
A lánynak fogalma sem volt, erre a nyílt kérdésre mit is
felelhetne, végül is, nem is számított.
Styx lehajtotta a fejét, követelőző csókot nyomott az ajkára.
Ugyanakkor ujjai megtalálták aprócska bugyijának szélét, becsúsztak
alá. Darcy ugrott egyet, mikor ujjai rátaláltak nedves barlangjára.
- Egek! – zihálta döbbenten.
- Ez tetszik? – súgta.
Darcy lehunyta a szemét, Styx hüvelykje pedig mélyre hatolt,
könnyedén elmerült a gyönyört nyújtó helyen.
- Igen.
- Érzem a szíved dübörgését. Érzem az ajkamon – nyögött fel
halkan Styx.
A lánynak már igen nehezére esett gondolkodni. Próbált fenn
maradni a sötét gyönyör hulláma felett. Minden olyan gyorsan történt,
ám képtelen volt véget vetni a finom ostromnak. Kezei besiklottak a puha
pulóver alá, felfedezte tökéletes, sima bőrét. Pont, ahogy képzelte.
Akár a legfinomabb selyem, hideg, akár a márvány. Halkan
felsóhajtott, miközben az ujjai alatt hullámzó izmokat cirógatta.
Styx nyögése halk szisszenésként hatolt a levegőbe,
türelmetlenül letépte Darcy-ról a pólót, amit aztán csipkés melltartója
követett.
- Angyal. – Styx ajka súrolta a mellét, majd a szájába vette a
mellbimbóját.
Darcy lábujjai begörbültek, eközben a férfi finoman szívogatta
a bimbóját, egyik ujjával gyors ütemben izgatta a lába közét.
 A lány végigsimított a mellkasán, széles hátán. Csak a puszta
érintésével képes lenne órákat eltölteni. Nem félt, hogy még a végén
véletlenül kárt tehet benne, ahogy attól sem kellett tartania, hogy eddig
rejtett részét fedi fel előtte.
Életében most először nem szabtak gátat neki a korlátai.
A szabadság édes ízében úszva megemelte a csípőjét, a gyönyör
lassan visszafordíthatatlanul elérte a tetőpontját.
- Szükségem van rád, érezni akarlak – emelte fel a fejét Styx, a
sötét szemekben csillogó sóvárgástól Darcy szíve különös módon
elszorult. – Megengeded?
Megborzongott az arcára kiülő éhségtől. Volt valami szörnyen
jó érzés abban, hogy valaki így vágyik rá.
Még ha csak a véréről is van szó.
Ujjai a férfi hátába mélyedtek, miközben a ragyogó, csodálatos
csúcs már karnyújtásnyira volt tőle. Abban a pillanatban bármibe bele
egyezett volna.
Bármibe.
- Igen – súgta.
Styx egyetlen morgással lehajtotta fejét a nyakára. A hang talán
megrémisztette volna Darcy-t, ha nem emészti fel egészében a
szenvedély.
Izgalma ellenére is azon kapta magát, hogy megfeszül. Nem
értette, hogyan is szúrhatná át egy szemfog a bőrt anélkül, hogy fájna.
- Esküszöm, hogy nem foglak bántani – mondta rekedten Styx.
Nyelvével finoman végigsimított a nyakán lüktető éren.
- Styx.
Szavai remegve haltak el, mikor megérezte a hűs nyomást, majd
hirtelen döbbenetes gyönyör áradt szét a testében.
Minden egyes szívást érzett. Mintha a lábujjaiból szívná ki a
vért. Eközben a férfi tökéletes ütemben tovább simogatta a lába közti
érzékeny pontot.
Az egész együtt túl soknak bizonyult.
Darcy-nak elakadt a lélegzete, fészkelődni kezdett, körmeivel
végigszántotta Styx hátát. Már élvezte azelőtt is egy férfi érintését. Nem
egészen tapasztalatlan.
 De semmi – semmi – nem érhetett fel ahhoz a vad robbanáshoz,
mely most összeszorította alsóbb izmait, és meglepett kiáltást préselt ki
a tüdejéből.
Styx meglepő gyengédséggel az ágyhoz vitte, még mindig
remegő testét bedugta a takarók alá. Aztán elnyúlt mellette, a könyökére
támaszkodott, és kutatón fürkészte.
- Angyal?
Jó néhány percbe is beletelt, mire Darcy-nak eszébe jutott,
hogyan kell beszélni.
- Azta – préselte ki végül.
Styx arcára aggodalom ült ki, finoman megérintette az arcát.
- Jól… vagy?
- Azt hiszem.
A lány lassan feltornázta magát a hegynyi párnára a háta mögött,
ám egy kéz megállította mozdulat közben.
- Még nem kellene mozognod. – Styx a háta mögé nyúlt, és egy
hűvös poharat adott a lány kezébe. – Tessék.
- Mi ez? – kérdezte nyilvánvaló gyanakvással.
- Semmi veszélyes anyag, csak gyümölcslé.
Darcy óvatosan kortyolt egyet. Megkönnyebbült, mikor
megérezte az édes narancs ízét a nyelvén. Megkönnyebbült és
meglepődött.
- Ez friss. Te csináltad?
- Miért vagy olyan meglepett? Nem vagyok teljesen
hasznavehetetlen.
Az utolsó cseppig kiitta a pohár tartalmát, majd félretette azt,
figyelmét újra a fölötte tornyosuló férfira irányította.
- Csak nem értem, mi szüksége volna egy vámpírnak ilyen
képességekre. Nem mintha olyan sok időt töltenél a konyhában.
- Nem, a táplálékunk nem az étel adja. – Forróság ragyogott a
tekintetében, Darcy már kezdte felismerni. Ujjával végigsimított a
nyakán. Mikor a lány arcára enyhe pír ült ki, felvonta a szemöldökét. –
Elpirultál.
Nos, ez van.
 Épp az imént élte át élete orgazmusát egy vadidegen karjában.
Arról nem is beszélve, hogy hagyta, igyon a véréből, mintha csak egy
éjjel-nappali lenne.
Nem épp prűd, de nem is szajha. Ez pedig már bőven túlment a
szajhaságon is.
Ez… szuperszajhás.
- Még szép, hogy elpirultam – dünnyögte, felhúzva álláig a
takarót.
Oké, szarnak egy pofon, de jobban érezte magát tőle.
- Zavarba hozott az, ami köztünk történt? – vonta össze a
szemöldökét Styx.
- Nézd, nem tudom általában milyen nőket szoktál vacsinak
használni, de én… nem szoktam ilyenekben részt venni, ha akkor
találkoztam valakivel először. Különösen, mikor az a valaki egy vámpír,
aki történetesen elrabolt.
A gyönyörű bronz vonásokra közönyös kifejezés ült ki. Már
kezdett rájönni, hogy ez egyfajta tudattalan védelmi mechanizmus a
részéről.
Az őt kezelő pszichiáterek minden bizonnyal úgy neveznék,
elzárkózás.
- Egyáltalán nem szoktam nőket felszedni. Sokkal egyszerűbb a
vérbankból megszereznem, ami kell. – Él csendült ki a hangjából, mintha
sikerült volna Darcy-nak megbántani őt. Ami nevetséges. Lehet
egyáltalán megbántani egy vámpír érzéseit? – De nem kell
szégyenkezned amiatt, amin az imént osztoztunk. Az első pillanattól
kezdve volt köztünk vonzalom.
- Az nem változtat a tényen, hogy idegenek vagyunk, vagy hogy
akaratom ellenére tartasz itt.
Styx türelmetlen hangot hallatott, kezébe fogta az állát,
kényszerítette, hogy belenézzen csillogó szemébe.
- Ma este összeakadtam Salvatore-ral, angyal. Egy veszélyes
tisztavérű, és kétségbeesetten meg akar szerezni. Ha elengednélek,
kétségtelenül a foglya lennél.
Csak az arcát fogta. Semmi mást, mégis perzselő izgalom járta
át az egész testét.
 Szent tehén. Meg kellett állítania magát, nehogy megérintse azt
a csodálatos hajfonatot.
Elég ebből, Darcy Smith, szólt rá magára szigorúan.
Talán veszélyben az élete, ő mégis csak egy tesztoszterontól
túlfűtött vámpírra bír gondolni.
- Nem vagyok teljesen tehetetlen – dünnyögte.
- Talán nem, de egy hozzá hasonló erejű vérfarkasnak ellenfele
sem lehetsz.
- Olyan nagyon más lenne az ő foglyának lenni?
Ezúttal Styx élesen felszisszent. Ha nem is bántotta meg, de
legalábbis sikerült megsértenie.
- Nem kívántam kárt tenni benned – felelte kimérten. – Sőt,
minden tőlem telhetőt megtettem, hogy kényelemben légy.
Az abszurd bűntudat ellenére sem akarta megadni magát.
Elvégre ő az áldozat, nem igaz?
- Igen, és míg itt vagyok ebben a kényelemben, addig elveszítem
a munkáim, ki kéne fizetnem a bérleti díjam, és meghalnak a növényeim
– vágott vissza, kirántva állát a férfi kezéből. – Talán nincs túl sok életem,
de az enyém, és te tönkre teszed.
Styx meg sem próbált visszavágni.
- Nem kell a pénz miatt aggódnod. Nekem…
Darcy gyorsan befogta a száját, a mozdulat olyan ösztönös volt,
még megállítani se tudta.
- Ne is mondd ki. Nem vagyok jótékonysági ügy.
- Ez csak pénz. Nekem nincs szükségem rá, neked pedig igen –
ráncolta Styx a homlokát.
- Nem. Majd én megkeresem.
- Abszurd módon makacs vagy.
A lány felszegte az állát. Talán fogoly, de nem a tulajdona.
- Jogom van hozzá.