You are on page 1of 16

VÁDAT EMELTEK GYURCSÁNY FERENC ÜGYVÉDJE, CZEGLÉDY CSABA ELLEN

Az MSZP–DK–Együtt volt önkormányzati képviselője 6 milliárd forintos adócsalási ügybe keveredett. > 4. oldal

ELBUKOTT
AZ ELLENZÉKI
ELŐVÁLASZTÁS
Bántóan alacsony részvétel mellett (2,4
százalék) ért véget a hétvégén az ellenzéki
pártok roncsderbije, vagyis a főpolgármes-
teri címért folytatott előválasztás első for-

Betörte
dulója, amelyet Karácsony Gergely (balra)
IV. évfolyam 24. szám  2019. február 5. nyert meg Horváth Csaba ellen.  > 3. oldal

Jen i f e r

Tenyát
>> Pintér Tibor 21 évvel fiatalabb sze-
relme eleinte félt viszonyt kezdeni a
színészvilág csődörével, akit a lánynak
muszáj kordában tartania. > 6. oldal

HATODSZOR IS
A New England Pat­
riots nyerte a profi
amerikaifutball-liga
(NFL) döntőjét, az 53.
Super Bowlt, miután 13-3-ra legyőzte a Los Ange­
les Rams együttesét.  > 14–15. oldal
Hollandiának nincs joga vizsgálódni
Nincs joga Hollandiának vizsgálnia a magyar jogállamiságot – mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért

aktuális
Központ elemzője, arra reagálva, hogy a holland parlament vizsgálóbizottságot akar küldeni hazánkba. Ki-
emelte: ha az EU tagállamaiban problémákat tapasztal, akkor azokat az uniós intézmények vizsgálhatják.
2
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD

ÚJABB RÉSZLETEK A JOBBIK-ELNÖK SZKINHEDMÚLTJÁRÓL

Sneiderék rendszeresen
vertek romákat
Fotók: HírTv, Ripost

Sneider korábban szkinhedvezér


volt (jobbra), felesége pedig náci
karlendítéssel pózolt esküvőjükön
működve figyelte a Heves Nándor, a Heves Megyei Fő-
megyei szkinhedmozgalmak ügyészség ügyésze, és a hírlap
tevékenységét. Hozzátette, hasábjain hivatalosan cáfolta
Sneider szkinhedbandájával „Roy” hazugságait.
rendszeresen járt portyázni Több rasszista hangfelvé-
Eger-szerte, hogy belekösse- tel is nyilvánosságra került
nek romákba, és megverjék Sneiderről, az egyiken azt
őket. – Azzal a céllal mentek mondta valakiről: „áttért a
el a Szépasszony-völgybe, muzulmán hitre, hát szíve
hogy kötekedjenek, cigányt joga, sokkal jobb, mint ha
verjenek. 1993. május 1-jére zsidó hitre tért volna át”, a
annyira komoly lett a helyzet, másikon úgy fogalmazott:
hogy le kellett hívni Budapest- „jöhetnek a cigányok, én
ről a készenléti rendőrséget, mindenkit agyonütök”.
Már a ’90-es években hazudozott büntetett szkinhedelőéle- akik két vízágyúval vonultak
téről Sneider Tamás, a Jobbik jelenlegi elnöke. Hazugságai- ki, komoly összecsapás volt a 270 milliós ÁSZ-bírság
biztonsági erők és a szkinhe-
ról akkor egy Heves megyei ügyész rántotta le a leplet. dek között – emlékezett.
Az Állami Számvevőszék
(ÁSZ) összesen több mint
Sneider már akkor is igye- 270 millió forintra büntette
Lokál a Sneider (vagyis „Roy”) által az esztergált fabot kifejezés kezett lemosni magáról a Jobbikot. Az ÁSZ a párt
vezetett szkinhedbanda agy- szerepelt… A baseballütő szkinhedmúltját. Például egy kampányelszámolásának
Újabb felháborító részletek ba-főbe vert egy mozgássérült Snei­dernél volt – mondta az évvel azután, hogy F. Béla ellenőrzése során megállapí-
láttak napvilágot Sneider roma férfit, amiért Sneidert Echo TV-nek az ügyet jól isme- összeveréséért elítélték, szem- totta, hogy 136,4 millió forint
Tamás Jobbik-elnök 1991- nyolc hónap felfüggesztett sza- rő korábbi biztonsági szakér- rebbenés nélkül hazudta a tiltott támogatást fogadtak
es büntetőügyéről, amikor badságvesztésre ítélték. tő. Állítása szerint akkoriban Heves Megyei Hírlap újság- el, ezért ekkora összeget kell
szkinhedtársaival megvertek – Akkoriban a rendőrök a rendőrség bűnügyi felderí- írójának, hogy ő sosem vere- befizetniük a költségvetésbe,
egy mozgássérült roma férfit. nem merték leírni, hogy base- tő szolgálatával, a katonai és kedett szkinhedként. Pechére és az állami támogatásukat is
Az eljárás irataiból kiderült: ballütő, ezért a jelentésekben polgári elhárítással együtt- a cikket olvasta dr. Horváth ugyanennyivel csökkentik.

INGATLAN
►XI. Ker.-ben a Bikás parknál eladó
Hunvaldot indítja Erzsébetvárosban az MSZP?
48nm-es, felújítandó, erkélyes, abla- A hírek szerint Hunvald Györgyöt helyük lesz az MSZP-ben” – írta a nél jóval hosszabb ideig volt
Fotó: MTI

kos konyhás panel lakás. iár: 28,9 MFt


0670/526-0466 indítaná az MSZP az őszi önkor- Figyelő. előzetes letartóztatásban.
►Corvin negyedben, újszerű építésű mányzati választásokon a VII. ke- Hunvald György 2002-től 2010- – Az ember meglepődne,
házban, 47 nm-es, 2 szobás, I.emeleti lakás rületben. Az MSZP közleményben ig volt Erzsébetváros szocialista de valahol mégsem – reagált
eladó! iá: 38,5MFt 0620/580-5817 próbálta cáfolni – több-kevesebb polgármestere. Hunvaldot hűtlen G. Fodor Gábor, a Századvég
►11. Kelenföldön 91 m2-es, 2. emeleti,
jó áll. belső 2 szintes lakás eladó. Rende- sikerrel – a híresztelést. kezelés és magánokirat-hamisítás elnöke a TV2-ben. Szerinte
zett házban, a parkolás az utcán ingyenes. „A szocik most sietve kezdték cá- miatt ítélték el, ugyanis valótlan mindez az ellenzék kilátás-
Iá:72,5 MFt 0630/670-5128 folni, hogy ő lenne ismét a jelöltjük, szerződéseket kötött az önkor- talanságáról szól. – Rejtély,
►14. Ker. Örs vezér tér környéken, 3 csakhogy ez a párt már lehetővé mányzat nevében. A volt polgár- hogy a válsággal küzdő
szobás, teljeskörűen felújított lakás várja új
tulajdonosát. 32MFt 0670/201-3682 tette, hogy Hunvald párttag ma- mestert a helyi lakáskiutalásokkal baloldal miért egy ilyen sze-
►Móricz Zs. körtér mellett 42m2-es, radhasson, sőt egy kerületi szerve- kapcsolatban marasztalta el jogerő- mélyben gondolkodik, akinek
Jogerősen
1+1 szobássá alakítható, felújított, pano- zetét vezethesse az elítélt politikus. sen a Kúria, egy év börtönt kapott. ügyleteit már jól ismeri a bu-
rámás, emeleti lakás eladó, liftes házban. Hiába, a jó elvtársaknak mindig Ezt nem kellett letöltenie, mivel en- dapesti lakosság.
elítélték a volt
Iá: 37MFt 0670/310-8922 polgármestert
Az EP-választás tétje: meg tudjuk-e védeni Európát
Az EP-választás legfőbb tétje, hogy meg tudjuk-e védeni Európát a bevándorlástól és a bevándor-

aktuális
láspárti politikusoktól – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Hozzátette: Magyarország több erőfeszítést tett a biztonság szavatolására, ami idén is folytatódik. 3
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD

CSAK A BUDAPESTIEK KÉT SZÁZALÉKÁT ÉRDEKELTE AZ ELŐVÁLASZTÁS

Elbukott az ellenzéki
roncsderbi
Igen alacsony részvétel mellett ért
véget a hétvégén az ellenzéki pártok
roncsderbije, vagyis a főpolgármes-
Karácsony
Horváth Gergely
teri címért folytatott előválasztás.
Csaba Nem érdekelte a budapestieket
a bóhockodás, azon mindös�-
sze 2,4 százalékuk
vett részt.

Fotók: Keresztesi Balázs, MTI, Facebook


Puzsér Sermer
Róbert Ádám

Lokál kormányfőjelöltje nyerte az Tarlós István főpolgármester nyugodtan


ellenzéki roncsderbi első várja a kihívókat (balra), akik közül
Az ellenzéki pártok újabban körét. Horváth Csaba esett most ki
főpolgármesteri előválasz- – Egyértelmű kudarc a
tással rukkoltak elő. baloldali előválasztás, teljes je és budapesti politikusa lasztásnak a legitimitását, (LMP) és Sermer Ádám (Li-
– A nézőszám szerény érdektelenségbe fulladt, még közül lehetett választani, így például Puzsér Róbert berálisok) mérkőzik meg a
volt, a budapesti válasz- az ellenzéki szimpatizánsok- így nem volt kétség afelől, esetében elképzelhető, hogy most győztes Karácsonnyal.
tók 2,4 százaléka járult az nak is csupán töredéke vett hogy az MSZP-hez lojális mégsem fog részt venni a Mint ismert, Tarlós István
urnákhoz. Annyi biztos, részt rajta. Ez lényegében az személy kerül ki győztesen. második fordulóban – mond- főpolgármester lesz a Fidesz
hogy Horváth Csaba ki- MSZP–Párbeszéd háziver- Mivel nagyon alacsony volt ta lapunknak Deák Dániel jelöltje az októberi főpolgár-
esett – reagált Tarlós Ist- senye volt. Számukra nem a részvétel, a többi ellenzéki politológus. A roncsderbi mester-választáson, a poli-
ván főpolgármester arra, volt igazi tétje a megméret- jelölt meg fogja kérdőjelezni júniusban folytatódik: akkor tikus a kormánypártoknál
hogy Karácsony Gergely, tetésnek, hiszen a párt ko- Karácsony Gergely jelöltsé- a kemény beszólásairól is- is népszerűbb a fővárosiak
az MSZP–Párbeszéd bukott rábbi miniszterelnök-jelölt- gének és magának az elővá- mert Puzsér Róbert kritikus körében.

Portik Gyárfásnak: Letettük a fenyőfát


Több olyan beszélgetés le- tel került elő egy temetői Ha nem te csináltattad meg, fást, akit az ügyészség most Gyárfás: Hát ezzel, hogy
iratát szerezte meg az In- kriptából, amelyet Portik akkor miért találkozol velem a Fenyő-gyilkosság felbujtó- itt hívsz… ez zsarolás, hogy
dex, amely Portik Tamás Tamás őriztetett a Fenyő tizenkétszer meg nyolcszor jaként gyanúsított meg. én be vagyok szorítva, mert
jogerősen elítélt maffiózó Já nos médiavállalkozó azóta? Ha tudod, hogy a… „Portik: Így igaz! Elju- neked már mindegy.
és Gyárfás Tamás között megöléséért 2017-ben jog- Gyárfás: Korrektnek tar- tottam oda, hogy nincs mit Portik: Akkor jól van, ak-
zajlott, s amelyből kiderül: erősen életfogytiglanra talak mint embert. Korrekt vesztenem! kor jó! Akkor én felvállalom,
Portik a 2000-es évek elején ítélt szlovák bérgyilkossal, gyereknek tartalak. Kettő. Gyárfás: Hát ez egy zsa- hogy megzsaroltalak téged,
megzsarolta Gyárfást. Jozef Roháccsal. Én is ilyen lennék…” rolás legalább! mert én azt gondolom, hogy
A hírek szerint nagy „Portik: Tudod, hogy le- Arra is található utalás, Portik: Én zsarollak té- te engem folyamatosan nyo-
mennyiségű hangfelvé- tettük, letettük a fenyőfát. hogy Portik zsarolta Gyár- ged? morítasz…”
Timmermans támadása Soros kampányának része
A Fidesz szerint Frans Timmermans Magyarországot támadó nyilatkozata Soros György európai

aktuális
parlamenti kampányának része. Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató kijelentette, hogy Frans
Timmermans, az európai bevándorláspártiak listavezetője Soros egyik legközelibb szövetségese. 4
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD

6 MILLIÁRDOS ADÓCSALÁST KÖVETHETETT EL A BALOLDAL ÜGYVÉDJE

Vádat emeltek

Fotó: Magyar Idők


Czeglédy ellen
Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség Czeglédy Csa-
ba, az MSZP–DK–Együtt volt szombathelyi önkormányzati
képviselője és 20 társa ellen különösen jelentős vagyoni Czeglédy cége Gyurcsányéktól
hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt. is kapott kölcsön

Lokál süljenek a személyi jövede- társaság és egy részvénytár- Czeglédyt 2017 júniusában cége, az Altus nyolcvanmilli-
lemadó megfizetése alól. A saság keretében. A főügyész- vették őrizetbe, majd előze- ós kölcsönt is adott Czeglédy
A főügyészség szerint Czeg- vádirat szerint a bűnszer- ség kiemeli, hogy az érin- tes letartóztatásba került. vállalkozásának. Czeglédy
lédy Csaba mint a szombat- vezet működése során több tettek összesen 6 milliárd Tavaly március 1-jén, miután ügyvédként többször is kép-
helyi Humán Operátor Zrt. Magyarországon működő 215 millió 705 ezer forint országgyűlési képviselőjelölt- viselt MSZP-s és DK-s politi-
tényleges ügyvezetője 2011- multinacionális vállalatnak vagyoni hátrányt okoztak ként nyilvántartásba vették, kusokat.
től egy olyan bűnszervezetet és vállalkozásnak közvetí- az állami költségvetésnek. és így mentelmi jog illette A fideszes Budai Gyula
hozott létre, amelynek célja tett diákmunkaerőt 2011 és Czeglédy a bűnszervezet egy meg, elhagyhatta a börtönt, szerint a vádemelés azt bizo-
az volt, hogy csökkentsék a 2017 között. részét közvetlenül, míg más de másfél nap múlva egy má- nyítja, hogy az ellenzék tele
döntően diákmunkaerő-köz- A bűnszervezet működ- részét közvetítőkön keresz- sik bűncselekmény miatt újra van korrupciós ügyekkel,
vetítéssel foglalkozó rész- tetésében 21 személy vett tül irányította. A vádlottak őrizetbe vették. A börtönben Gyurcsány Ferenc DK-elnök
vénytársaság adófizetési részt, nyolc iskolaszövetke- – Czeglédy kivételével – sza- Gyurcsány Ferenc többször is és a szocialisták pedig a mai
kötelezettségét, és mente- zet, két korlátolt felelősségű badlábon védekezhetnek. meglátogatta. Gyurcsányék napig falaznak Czeglédynek.

VÖRÖSISZAP-ÜGY
Fotó: MTI

TÉGED IS VÁRUNK
A CSAPATUNKBA!
AUTÓBUSZVEZETŐ
MUNKAKÖRRE VONATKOZÓ AJÁNLATUNK Börtönt kaptak
a vádlottak
A munkakör betöltésének feltételei: Amit kínálunk:
• betöltött 21. életév • „D” kategóriás jogosítvány, valamint GKI kártya
• alapfokú végzettség • stabil háttérrel rendelkező nagyvállalatnál hosszú távú munkale-
Tíz ember bűnösségét mond- A harmad-, negyed-, ötöd,
• lehetőleg „D”, de minimum „C” kategóriára érvényes vezetői engedély hetőség
• érvényes PÁV II. vizsga • autóbuszvezetőként bejelentett 1.461 Ft/órás alapbér a tanfolyamok
• egészségügyi alkalmasság sikeres elvégzését követően ta ki hétfőn a vörösiszap-per hatod-, nyolcad- és tizenne-
• GKI kártya, mely megszerezhető 1 éves tanulmányi szerződéssel • Kollektív Szerződés szerinti bérpótlékok, juttatások megismételt elsőfokú eljárá- gyedrendű vádlott felfüg-
sában a Győri Törvényszék. gesztett szabadságvesztést,
• szenioritási rendszer a gyakorlati idő elismerésére
„C” kategóriás vezetői engedély esetén az AUTÓBUSZVEZETŐ • üzemanyag-megtakarításból eredő bérpótlék
munkakör betöltéséig Önnek: • ingyenes utazás a BKV járatain akár további két hozzátartozónak is Az ítélet szerint a Mal Zrt. a hetedrendű pénzbüntetést,
• segítjük a „D” kategóriára érvényes vezetői engedély, valamint a GKI kár- • üdülési lehetőségek vezetősége és munkatársai a tizenharmadrendű pedig
tya megszerzését tanulmányi szerződés mellett (tanulói bér: tanfolyam
ideje alatt bruttó 180.000 Ft/hó jövedelem)
• cafeteria-juttatás
• vidéki munkavállalók számára a munkásszálló ingyenesen is elérhető
bűnösek abban, hogy a vö- megrovást kapott. Öt vád-
rös iszap kilenc éve elöntöt- lottat minden vádpont alól
Felvilágosítás és jelentkezés a forgalmi szolgálatvezetőnél: te Kolontárt, Devecsert és felmentettek.
Divízió Cím Forgalmi szolgálatvezető Elérhetőség E-mail Somlóvásárhelyt. A bíróság A Mal Zrt. Ajka melletti
Cinkota Divízió Budapest, XVI. ker., Bökényföldi út 122. Gallai Gáspár 461-6611 GallaiG@bkv.hu B. Zoltánt, a Mal Zrt. volt tározójából 2010. október
Dél-pesti Divízió Budapest, XIX. ker., Méta utca 39. Béres Ákos 461-6612 BeresA@bkv.hu vezérigazgatóját két év hat 4-én kiömlő vörös iszap há-
Kelenföld Divízió Budapest, XI. ker., Hamzsabégi út 55-57. Nagy Attila 461-6613 NagyAtt3@bkv.hu hónap, D. Józsefet, a vállalat rom települést öntött el, a
Trolibusz Divízió Budapest, X. ker., Zách u. 8. Bokor Tamás 461-6614 BokorT1@bkv.hu műszaki vezérigazgató-he- vegyi katasztrófában tíz em-
Óbuda Divízió Budapest, III. ker., Pomázi út 15. Lovász Miklós 461-6615 LovaszM@bkv.hu lyettesét pedig két év végre- ber meghalt, több mint két-
hajtandó fogházbüntetésre százan megsérültek, és több
ítélte. száz ház vált lakhatatlanná.
A jelentkezéshez szakmai önéletrajzot kérünk.
„D”-s tanfolyam indulási időpontok: • 2019. február 12. • 2019. március 5. • 2019. április 2. • 2019. május 14.
HIRDETÉS
Kiskorúakat csábított el David Bowie
David Bowie köztudottan imádta a fiatal lányokat, és nyíltan beszélt szexuális vágyairól. A

extra
2016-ban elhunyt zenész kalandjairól egyik barátja mesélt. Állítása szerint David rendszeresen
csábított el kiskorú lányokat, sőt egyszer két 16 éves lánnyal is eltöltött egy forró éjszakát.
6
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD

Röviden A FIATAL LÁNY BEVALLOTTA KORDÁBAN KELL TARTANIA PINTÉRT

Jenifer: Féltem
Feró pánikba
esett a műtéttől
Ma, de legkésőbb holnap kés
alá fekszik Nagy Feró, akinek
a térdét kell operálni. A Beat-
rice frontembere azonban

Tenyával kezdeni
nem számolt azzal, hogy a
műtétet altatásban végzik,
amitől egyenesen retteg –
írta a Ripost.
J.Lo szerelmet
vallott
deklődni, ezért a szüleim huszonegy évvel idősebb
tizenhét évesen elvittek Tibor lelkébe szeretett
Tibor musicalstúdiójába. bele.
Én mesteremként tekintet- – A lelke az, ami leginkább
tem rá, majd a kollégám és megfogott. Persze van, hogy
a barátom lett. A Nemzeti kicsit túlzásba viszi a dolgo-
Lovas Színházban pedig a kat, de hamar megtanultam
mai napig együtt dolgo- kordában tartani őt. Nem
Jennifer Lopez és Alex zunk. A hosszú ismeretség szoktunk vitatkozni, az évek
Rodriguez már két éve járnak ellenére sosem gondoltam alatt sikerült kiismernünk
együtt, a jeles évforduló Tenyára férfiként, mert egymást. Még nincsenek ter-
alkalmából az énekesnő az mindketten párkapcsolat- veink a jövőre vonatkozóan,
Instagram-oldalán vallott
ban éltünk – kezdte Jenifer csak pár hete vagyunk együtt,
szerelmet. – Úgy érzem veled
a Lokálnak. A két színész és nekem idő kell ahhoz, hogy
magam, mint egy tini, aki
viszonya a Jimmy-musical az érzelmeim kiteljesedjenek,
mindent elölről kezdhet –
egyik előadásán változott de teljes köztünk a harmónia.
fejtegette az énekesnő. Egyes
meg. Megölelték egymást, Kicsit azért még furcsa, hogy
pletykák szerint az idén eskü-
ahogy eddig is, most azon- már ne csak a főnökömként,
vő is lesz, ezt azonban még
nem erősítették meg. ban valami megmozdult hanem a páromként is tekint-
közöttük. sek rá – mosolyodott el Jeni,
Baldwinék ismét – Éreztük mindketten, aki a színészkedés mellett
babát akarnak hogy ez most több egy jelenleg dalokat ír, modellke-
baráti ölelésnél. Tibor on- dik, és műsorvezetőnek tanul
Pintér Tibor és 21 évvel fiatalabb szerel- nantól kezdve ostromolt, az egyetemen.
me néhány hete alkot egy párt. Jenifer menjek el vele randizni,
eleinte félt viszonyt kezdeni a főnökével, de én eleinte tartottam at-
és olykor még most is furcsa számára, tól, hogy mit fog szólni a Közös nyaralás
hogy párjaként tekintsen Tenyára. A
társulat. Ő azonban olyan
kitartó volt, hogy végül
Thaiföldön
fiatal színésznő a Lokálnak bevallotta: igent mondtam, azóta pe- Tibor és Jenifer már túl
muszáj kordában tartania a szerelmét. dig elválaszthatatlanok van az első közös nyaralá-
sán. A szerelmesek január
Alec Baldwin egy talk- vagyunk. A gyerekeivel is
K ISS NÓRA azonban csak barátok vol- régóta jóban vagyok, örül- végén tíz napot töltöttek
show-ban mesélte el, hogy
tak. – Kislánykorom óta tek a kapcsolatunknak, és Thaiföldön, ahol a sok
felesége, Hilaria szeretne
Pintér Tibor és Ilyés Je- ta nulok zongorázni és a szüleim is támogatnak munka mellett végre volt
egy ötödik babát. Közös
nifer már hét éve ismerik énekelni. Később a színé- – mondta a 24 éves szí- egy kis idejük kettesben ro-
lányuk, Carmen évek óta egy
egymást, egészen idáig szet iránt is elkezdtem ér- nésznő, aki leginkább a mantikázni és feltöltődni.
kishúgért könyörög.

Férje megtanulta kezelni Liptait


Bár még nincs egy éve, hogy Liptai kem két taktikám van, ha képbe kerül a amíg lecsillapodik. A másik, amikor elvo-
Fotó: Mészáros Diána

Claudia és Pataki Ádám összeházasod- hiszti. Az egyik, hogy mindig enyém az nulok egy másik szobába. Ha megkérdezi,
tak, a cukrász máris megtanulta, utolsó szó. Ilyenkor csak annyit mondok mit csinálok, csak annyit mondok, hogy
hogyan kell kezelnie felesége Claunak: Igen, drágám, igazad van! Ezek dolgom van, és akkor békén hagy – mesél-
hangulatingadozásait. – Ne- után csendben elkullogok, és megvárom, te Jakupcsek Gabriella műsorában Ádám.
Kate Beckinsale összejött Pete Davidsonnal
Régóta pletykálják, hogy Kate Beckinsale és Ariana Grande exe, Pete Davidson

extra
randiznak, nemrég pedig a 25 éves humoristát kézen fogva látták a 45 éves
színésznővel. Egy ismerős szerint Kate rajong a vicces fiatal fiúkért.
7
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD

CSAKIS A TÖKÉLETES FÉRFI LÉPHETI ÁT A HÁZA KÜSZÖBÉT

Náray Erikának nincs


Ná-
ray Erika nyíltan
vállalja, hogy bizony nála

szüksége pasira
is beköszöntött a változókor,
ami miatt rendszeresen szoron-
gások gyötrik. A színésznő már 16
éve elvált gyermeke édesapjától,
de azóta nem volt férfi az életé-
KISS NÓRA ben. Mint mondja, a tökéletes
Náray Erika és lánya, Kamilla
párra vár, de nem esik két-
tökéletes szimbiózisban élnek ségbe, ha örökre egyedül
kettesben, immár több mint tíz marad.
éve. – A válás, mint mindenkit,
engem is megviselt, de lezártuk a
múltat, és jó viszonyban vagyunk tuk kettecskén a mi kis életünket.
– kezdte a Lokálnak Náray Erika, Ugyanakkor nyitott vagyok egy
aki boldog szingliként éli a hét- új kapcsolatra – bár ezzel a ba-
köznapokat, és azt sem bánja, ha rátaim zöme vitatkozna (neveti
ez már így marad. el magát) –, és ha találkozom az
– Én teljes értékűnek érzem ma- igazival, azt örömmel fogadom
gam így is, nincs feltétlenül szük- majd – mesélt vidáman az öt-
ségem pasira. Nem akarok csak venéves színésznő, aki jelenleg
azért magam mellé valakit, hogy a Menopauza című musicalben
ne legyek egyedül. Nem szeretnék szerepel. Erika nem titkolja,
megalkudni és folyamatosan fe- hogy ő is küzd a változókorral.
lesleges kompromisszumokat köt- – A darab próbáin egymásnak
ni. Persze jólesne valaki vállára mesélünk, kinek milyen tapasz-
lehajtani a fejemet, de csakis talatai vannak. Amit leginkább
a számomra tökéletes férfi észreveszek magamon, azok a
lépheti át a házam küszö- hangulatingadozások. Reggelen-
bét. Cseppet sem vagyok te időnként rám jön a szorongás,
magányos, és a boldogsá- magam sem tudom, miért, hi-
gom nem attól függ, hogy szen semmi okom rá. Koncerte-
valaki vár-e haza, vagy zem, színházban lépek fel, soro-
sem. Van olyan barátom, zatom van a Müpában, van egy
akivel tudok színházba csodálatos gyerekem, barátaim,
járni, vacsorázni, vagy egészséges vagyok. A változókor
beszélgethetek egy megtanított arra, hogy ha több
jót, és persze itt van időt szánok magamra, fiatalabb
a lányom, Kamilla nem leszek, de kiegyensúlyozott
Válása után szingliként is teljes is, akivel kialakítot- és boldog igen – tette hozzá.
értékűnek érzi magát

Az ital miatt szakított Stohl András máig gyötrődik


Gisele DiCaprióval Stohl András köny-
nyek között vallott
Ancsikával, aki miatt máig
gyötri a bűntudat. – Az elmúlt
Gisele Bündchen és Leonardo Di- elevenítette fel a DiCaprióval kap- az elmúlt három év három évem rosszabb volt,
Caprio négy év után, még 2005- csolatos emlékeit, és azt is elárulta, nehézségeiről az Új- mint a börtön! Az első válá-
ben szakított. Azóta mindketten hogy miért szakított vele. – Eljutot- rakezdés önmagam- som nem volt olyan fájdal-
más oldalán találták meg tam oda, hogy szeretnék testben és mal című előadáson mas, akkor a volt feleségem
a boldogságot, de a mai lélekben is újjászületni, a Játékszínben. A hamar talált párt magának.
napig Bündchen az ő ebben azonban nem s z í né s z é lete Az elmúlt években viszont
egyetlen barátnő, akit volt partner – utalt legnehezebb folyamatosan gyötört a lelki-
a színész elvitt magával a cigizésre és a pi- időszakának ismeret-furdalás, a mai napig
az Oscar-gálára. A álásra Gisele, aki azt tartja, ami- nem tudtam megszabadulni
modell most ma már boldog az kor s z a k ítot t tőle – mondta Stohl, aki je-
a Porter Ma- amerikai focista két kisgyermeke lenleg 19 évvel fiatalabb pár-
gazine-ban Tom Bradyvel. édesa nyjáva l, jával, Vicával él együtt.
Gyógyszergyári területre
TAKARÍTÓ kollégákat
TELEFONOS 17. kerületi villanyszerelési
raktárba keresünk
NYUGDÍJASOKNAK Hosszútávra megbízható

keresünk 4 és 8 órás MUNKA áru-összekészítőt MUNKA! munkatársat keresünk

munkavégzésre. azonnali kezdéssel 2 műszakos


8 órás munkarendbe.
TELEFONOSOKAT KERESÜNK,
Blaha Lujza téri irodánkba.
FEKETE MOSOGATÓ/
Munkavégzés helye: a XI. kerületben
X. kerület / Vecsés. kiemelt bérezéssel Bérezés: br. 1300 Ft.
+ 30% pótlék, 3 hó után 1.430 Ft.
Nyugdíjasok, diákok jelentkezését is várjuk.
Rugalmas munkaidő,
FEHÉR MOSOGATÓ
munkakörbe, hétfőtől
Tisztatéri gyakorlat előny.
 06-70-613-5755 + 30% pótlék. akár heti pár napra is van lehetőség. péntekig, nappali 8 órás
Tel.: 30/841-0585 karrier.callcenter@gmail.com Érd: 06 70 616 1610 Tel: 30/8982013 munkavégzésre.
Nettó bér 155.000 Ft/hó.
MEGVÁLTOZOTT
MUNKAKÉPESSÉGŰ
KERESÜNK!!! Munkavégzés helye:
Budapest XIII. ker.
(leszázalékolt) Keresünk azonnali kezdéssel,
MUNKAVÁLLALÓKAT Érdeklődni lehet:
KERESÜNK MINŐSÉGELLENŐR, +36-70-430-1471
soroksári munkahelyre.
OPERÁTORI és
BRUTTÓ Érdeklődni:
06‐1‐370‐87‐27‐es SORITÁMOGATÁS
180.500 – telefonszámon
(10‐14 óra között)
feladatok ellátására Betanított SZAKKÉPZETT
270.000 FT pozícióra, partnervállalatainkhoz
VILLANYSZERELŐT
+
munkavállalókat gyári munkára.
keresünk B kategóriás
Budapesti Munkavégzés helyszíne:
JUTTATÁSOK X. kerületében lévő X. kerület, XXIII. kerület jogosítvánnyal.
ÉS PRÉMIUM építőanyag gyártó cég Amit kínálunk: Elvárás:
• Azonnali kezdés • szakképzettség igazolása
BETANÍTOTT • Kiemelt Bérezés + jelenléti
ELADÓ-PÉNZTÁROS bónusz, + utazás támogatás • pontos precíz munkavégzés

BUDAPEST MUNKÁS (10.000 Ft)


• Fizetés előleg a 2. hét után
Amit biztosítunk:
• Határozattlan idejű,
kollégákat keres • Több műszakos munkarend
FŐBB FELADATOK • Túlóralehetőség főállású munkaviszony
3 területre fizikai munkára
vásárlók magas szintű kiszolgálása • Kiemelkedően jó gyári környezet • Vidéki munkavállaló

● időszakos leltározás
(présüzembe, • Bejelentett hosszú távú részére térítésmentes
● árufeltöltés és kihelyezés betongyártó egységbe munkalehetőség szállást biztosítunk
kasszázás, takarítási feladatok és kemence üzembe) Munkakezdés akár azonnal! • Versenyképes jövedelem

MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI Bérezés:


kereskedelemben szerzett 1-3 éves tapasztalat órabér + teljesítménybér Jelentkezés a Jelentkezés:
+36301888419-es

előnyt jelent: kiskereskedelmi / drogériai jártasság, + műszakpótlékok


telefonszámon vagy a
06-30-531 6104
eladói / kereskedelmi szakképesítés + cafeteria*
hr.bp@trimotive.hu címen. vagy 06 1 210 3417
AMIT KÍNÁLUNK + utazási hozzájárulás*
● hosszútávú munkalehetőség (vidéki lakhely esetén)
● kellemes drogériai környezet + lakhatási támogatás*
Ügyfélkapcsolati
● bolti vagy központi karrier lehetőség (törvény által
szabadnapok rugalmas kezelése
meghatározott módon)

JELENTKEZNI LEHET:
Jelentkezni lehet:
06 30 324 8507
Menedzser
a budapest@rossmann.hu címre JELENTKEZÉSÉT
küldött önéletrajzzal, H-P 8-15 óráig
vagy a rossmann.hu karrier oldalon. *(próbaidő letelte után) VÁRJUK

Maglódi, soroksári, óbudai, Az országosan hetente 1,9 millió példányban


budaörsi, kőbányai nagy áruházba megjelenő Lokál lapcsalád reklámfelületeinek

férfi-női
értékesítéséhez keresünk gyakorlattal rendelkező,
profi hirdetésszervezőket, kiemelkedő jutalékrendszerben.

Feladat:
• ügyfelek és lehetőségek felkutatása

takarító
• hirdetési felületek értékesítése
• a lap képviselete és imázsának erősítése

Amit kínálunk:
• teljesítménytől függő alap és jutalék
kollégákat keresünk azonnali • védett ügyfélkör
• hosszú távra tervezhető biztos munkahely
kezdéssel több műszakban. Amit elvárunk:
A Pest megyei áruházakban • minimum középfokú végzettség
• kiváló kommunikációs és empatikus készség
utazási költséget térítünk! • határozott fellépés, önálló munkavégzés
• elkötelezettség
• értékesítési tapasztalat
(hirdetésszervezői gyakorlat előny)
Kőbányai jelentkezés: 06 70 602 1707
• számlaképesség
Maglódi jelentkezés: 06 20 266 3192, 06 20 290 2955
Soroksári jelentkezés: 06 20 266 3192, 06 20 209 4371 Jelentkezés módja:
a fényképes önéletrajzokat
Óbudai jelentkezés: 06 70 602 1707, a következő e-mail-címre várjuk:
06 20 390 3008, 06 20 360 0951 pap.erzsebet@kodmedia.hu
KOD Média Kft.
Budaörsi jelentkezés: 06 20 360 0951
Pátyra keresünk Az M4 vonali szolgálathoz,
CSOMAGOLÓ (KOMISSIÓZÓ)
TARGONCÁSOKAT valamint PERON ŐRZÉSRE
RAKTÁRI ADMINOKAT.
Fizetés: nettó 250–350.000 Ft/hó
Bónusz+egyéb juttatások +utazási költség
VAGYONŐRÖKET
keresünk szállás
lehetőséggel.
állás WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD
9
Saját gépkocsi szükséges
Érdeklődni:
Csökkennek a különbségek
20-277-4490 • 20-248-5960
allas@jobguru.hu 06-70/9050164

A Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem Budapest melletti a régiós foglalkoztatásban
Villamosmérnöki és Informatikai szállodáinkba Az átlagosnál erőteljesebben csony az országos átlaghoz végzettségűeké mintegy 40
Kar Távközlési és Médiainformatikai
kiemelt bérezéssel bővült az észak-magyarországi képest – hívta fel a figyelmet százalékos. – Azokban a ré-
Tanszék, Pályázatot hirdet régióban a foglalkoztatottság, Csath Magdolna közgazdász giókban, ahol kisebb a fog-
HIVATALSEGÉD kollégákat ugyanakkor még mindig ala- az M1 aktuális csatornán, a lalkoztatottság, nagyobb az
munkakörbe, határozott idejű 1 éves keresünk az alábbi Központi Statisztikai Hivatal alacsonyabb végzettségűek
közalkalmazotti munkaviszonnyal, pozícióra: (KSH) legfrissebb, a héten aránya, ami mutatja, hogy
Budapestre közzétett adatait elemezve. képzéssel és továbbképzéssel
recepciós
részmunkaidőben (heti 30 óra),
azonnali kezdéssel PARKOLÓELLENŐRI A szakértő kiemelte: az ada- növelni lehet a foglalkozta-
Munkavégzés helye:
állásra keresünk igényes, tokat a végzettség szerint tottságot – mutatott rá. Csath
1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 2. vizsgálva kiderül, hogy a Magdolna kifejtette, az ala-
Önéletrajzokat az precízen dolgozó
Jelentkezés:
ertekesites@gastland.hu felsőfokú végzettségűek fog- csonyabb és a középfokú vég-
Szendrei Anita 463-2448, munkavállalókat. lalkoztatottsági aránya 85,2 zettségűeknél is emelni kell a
titkarsag@tmit.bme.hu e-mail címre várjuk.
Jelentkezni önéletrajzzal: százalékos, míg az alapfokú képzettségi szintet.
Tel.: 06-70-39-61-410
parkoloe@gmail.com

VAKOK ÁLLAMI INTÉZETE ÉSZ GSZ MUNKAVÁLLALÓT KERES


(1146 Bp., Hermina út 21.) BUDAPESTI MUNKAHELYRE Biatorbágyra keresünk A Magyar Posta Zrt.
PAKOLÓKAT rész- vagy teljes állásban, rugalmas munkaidőbeosztással,
osztályvezető ápolókat, orvost, munkaügyi főelőadó HOSSZÚTÁVRA
akár alkalmi foglalkoztatásban is
szociális segítőt, levelek kézbesítésére
munkakörbe Bérezés: nettó 1400 Ft/óra
foglalkozási csoportvezetőt,
teljes és részállásban Elvárás: • érettségi + OKJ végzettség, Munkaidő: hétfőtől péntekig. KÉZBESÍTŐ
y munkatársakat keres
ápolókat, gondozókat, KIRA program professzionális szintű
ismerete, kezelése • önálló, felelős Budapestről a bejárás biztosított A munkakör betöltésének feltétele:
üzemeltetési csoportvezetőt, 06-20-277-4490 – 8 általános iskolai végzettség,
karbantartót, pénztárost, munkavégzés a jogviszony létesítésé- – ,,B” kategóriás jogosítvány motoros
06-20-248-5960
adminisztrátort, szakácsot, től annak megszüntetéséig, • nagyfokú és járatos kézbesítő munkakör betöltése esetén,
élelmezési raktárost, terhelhetőség, felelősségteljes, precíz – bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítvány.
konyhai kisegítőt, mosónőt munkavégzés, Mt. és Kjt.ismerete, Juttatások:
keres. költségvetési gyakorlat
Jelentkezés: simonne.dr@eszgsz.hu
ŐRÖKET – pótlékok, ösztönzők,
– 6 hónap után cafetéria keret, és munkaruha.
Jelentkezés: 872-9500
Információ: www.eszgsz.hu
keresünk Budapestre, Részleteket a munkavégzés helye szerint a következő
titkarsag@vakokintezete.hu vagyonőri igazolvánnyal kapcsolattartók adnak:

és anélkül, akár I., II. és XII. kerület


Vörös Zoltánné,Tel.: (30)772-1998
azonnali kezdéssel! E-mail: Voeroes.Zoltanne@posta.hu
Zsaluzatot bérbeadó ÉSZ GSZ MUNKAVÁLLALÓT KERES
BUDAPESTI MUNKAHELYRE ÉRD.: 06204927791
Cím: 1122 Budapest, XII. Városmajor utca 35-37.
IV. kerület
cég keres konyhai kisegítő Kapuvári Réka, Tel.: (30)771-1525,
E-mail: Kapuvari.Reka@posta.hu

RAKTÁROST, munkakörbe Vagyonőröket keresünk Cím: 1041 Budapest, IV. István út 18.
VI. és XIII. kerület
Elvárás: • alapfokú iskolai vég- metró területre jegy,- Dudás-Németh Edit,Tel.: (30)771-4938
KARBANTARTÓT zettség + OKJ végzettség és bérletellenőrzésre. E-mail: Dudas-Nemeth.Edit@posta.hu
Cím: 1062 Budapest, VI. Teréz körút 51.
targonca tudással • nagyfokú terhelhetőség • higié-
nia iránti maximalizmus • önálló,
Éjszakai és 24 órás X.kerület
munkavégzésre. Kubovicsné Leveles Erika, Tel.: +36-30-772-1403
XV.-ik kerületi felelősségteljes, • gyors munka- Email: Kubovicsne.LevelesErika@posta.hu
Cím:1102 Budapest, X. Kőrösi Csoma sétány 5.
végzés • két műszak vállalása Érd: 06-70/701-3739
telephelyére. Jelentkezés: XVII. kerület
Maczali Ágnes, Tel.: (30 ) 771-4850
Tel.: 0620/3333-816, simonne.dr@eszgsz.hu E-mail: Maczali.Agnes@posta.hu
0620/9-342-441 Információ: www.eszgsz.hu Kulcsost keresünk Cím: 1173 Budapest, XVII. Ferihegyi út 93/c
XI. kerületi építkezésre, XX. kerület
Vincze-Huszár Ferencné, Tel.: (30) 772-1725
kiemelt bérezéssel, E-mail: Vincze-Huszar.Ferencne@posta.hu
Budapest legkorszerűbb irodaházába a munkakör szakképesítést Cím: 1201 Budapest, XX. Zilah utca 13.
keresünk munkájára igényes,
nappalos, délutános, udvaros nem igényel. Az adatkezelésről teljeskörű tájékoztatás elérhető a www.posta.hu oldal Adatkezelési tájékoztató menüpontjában.
Az állásra pályázó a jelentkezésével elismeri, hogy az Adatkezelési tájékoztató tartalmát megismerte.
és éjszakás TAKARÍTÓ kollégákat! A jelentkező a jelentkezéssel önkéntesen hozzájárul, hogy a Magyar Posta Zrt. (Székhely: 1138 Budapest, Dunavirág

Amit mi ajánlunk: • versenyképes bér


Érdeklődni a 06-20/2987881 utca 2-6., Cg:01-10-042463 adatvédelmi tisztviselő: adatvedelem@posta.hu) a jelentkezésben megadott adatait

• bejelentett munkahely
telefonszámon lehet az álláshirdetésben meghirdetett pozíció – az álláspályázat időszakában felmerülő másik betölthető pozíció – betöltésé-
re alkalmas jelölt kiválasztása céljából kezelje. A megadott személyes adatokat a Magyar Posta Zrt. a kiválasztási eljárás
végéig kezeli. Ebben az időszakban az állásra pályázó megkeresésre kerülhet az éppen aktuálisan betölthető egyéb
• fizetett szabadság pozíciókkal kapcsolatban is. A jelentkező az adatai törlését, a hozzájárulásának visszavonását írásban a 1540 Budapest
postacímen, vagy a toborzas@posta.hu e-mail-címen kérheti. Hozzájárulását a jelentkezőnek bármikor korlátozás nél-
• stabil, megbízható cég TAKARÍTÓ CÉG kül joga van visszavonni, ez azonban nem érinti a visszavonás előtt folytatott adatkezelés jogszerűségét.
Munkavégzés helye: IX. ker. RÉSZMUNKAIDŐBE,
Telefon: +36 30 202 6522
KIEMELT BÉREZÉSSEL
Budapest legkorszerűbb irodaházába KERES MUNKATÁRSAT
keresünk tapasztalt TAKARÍTÓ POZÍCIÓBA
éjszakás csoportvezető kollégát!
Munkavégzés helye: IX. ker. JELENTKEZÉS:
Telefon: +36 30 202 6522 06 70 198 2755 www.posta.hu
TELEFONSZÁMON
A nap sportközvetítései
EUROSPORT 1 • 12.00 Alpesi sí-vb. Női szuperóriás-műlesiklás (élő)

tv-ajánló
SPORT 1 • 17.00 Erős emberek. IHGF Felföldi Játékok világbajnokság, Norvégia (élő)
M4 SPORT • 18.30 Kézilabda. K&H férfi kézilabda liga: Mol-Pick-Szeged–Balatonfüred (élő) 10
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD

KEDD • TV-MŰSOR
06.00 Híradó 16.05 Rex felügyelő 06.15 Mokka 16.45 Cennet 05.25 Fókusz (ism.) (12) 18.00 RTL Híradó (élő)
06.40 Kenó (ism.) (12) Sorozat, 15/1. (12) Magazinműsor (12) Török sorozat, 48. (12) 06.00 Reggeli 19.05 Fókusz (élő) (12)
06.45 Srpski ekran 17.05 Ridikül (12) Benne: Tények reggel 18.00 Tények Hírműsor Élő magazinműsor (12) 19.35 Drága örökösök
07.15 Unser Bildschrim 18.00 Híradó Hírműsor 19.00 Exatlon Hungary 09.05 Asztro-Show (élő) Magyar sorozat, I/26. (12)
07.45 Ridikül (ism.) (12) 18.35 Sorsok útvesztője (12) 08.50 Teleshop Extrém sport-reality (12) 10.10 Top Shop 20.35 Barátok közt (12)
08.40 Mámoros szerelem (12) 19.30 Honfoglaló (12) 10.45 Asztro-Világ 21.20 Legyen Ön is 11.55 Egy rém új feleség 21.10 Éjjel-nappal Budapest
09.30 A vidéki doktor (12) 20.25 Önök kérték (6) 12.00 Tények délben milliomos! Vígjátéksorozat, I/13. (12) Sorozat (12)

A TV-CSATORNÁK A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK.


10.25 Család-barát 21.30 Diagnózis 12.30 Walker, a texasi kopó Vetélkedő (12) 12.25 Éjjel-nappal Budapest 22.30 Házon kívül (12)
12.00 Híradó Lengyel sorozat, 4. (16) Amerikai akciófilm- 22.45 Columbo: Két detektív, Sorozat (ism.) (12) 22.55 XXI. század
12.50 Jamie egyszerű és 22.10 Kenó (12) sorozat (12) egy gyilkosság 13.40 Drága örökösök – a legendák velünk
gyors kajái (6) 22.20 Cédrusliget 14.40 Piszkos pénz, Amerikai krimi (1976) Sorozat, I/25. (ism.) (12) élnek Hófehér (12)
13.25 Honfoglaló (ism.) (12) Amerikai bűnügyi tiszta szerelem Fsz.: Peter Falk (12) 14.45 Castle 23.25 RTL Híradó
14.20 Végtelen szerelem sorozat, III. 12/10. (12) Török sorozat, 33. (12) 00.25 Tények Extra Krimisorozat, V/3–4. (12) 24.00 Castle
Sorozat, I. 114/23. (12) 23.10 Magyarország, 15.40 Marimar 00.55 Walker, a texasi kopó 16.50 Elif – A szeretet útján Amerikai krimisorozat,
15.10 Hat nővér (12) szeretlek! (ism.) Mexikói sorozat, 50. (12) Sorozat, 11. (ism.) (12) Török sorozat, II/162. (12) V/24. (12)

TV2 • 22.45
Columbo: Két detektív,
egy gyilkosság
Ward Fowler egy népszerű szappanopera-színész, aki-
nek egy napon elege lesz produceréből és egykori szerető-
jéből, az őt évek óta zsaroló Claire Daley-ből. Ezért úgy dönt,
DUNA • 21.30 hogy egy rablásnak beállított gyilkossággal örökre megszaba-
dul tőle. Csak azt nem sejti, hogy az ügyet Columbo hadnagy
Diagnózis kapja meg, aki persze azonnal gyanút fog…
Annát állítólagos férje meglátogatja FILM+ • 16.20
a kórházban, de kiderül, nem ismerik
egymást. Anna nem az, akinek a papír- Holtpont
jai szerint lennie kellene. De akkor ki is Utah (Luke Bracey), az extrém sportoló összeroppan barátja halála miatt, mely-
ő valójában? Ezt maga az asszony sem ben felelősnek érzi magát. Utolsó lehetőségként belevág az FBI programjába, és
tudja. Fizikailag már felépült, de amnézi- mindent megtesz, hogy ügynök lehessen. Vezetője, Pappas (Ray Winston) nem
ája és az ehhez kapcsolódo érzelmi problé- igazán bízik benne, de végül rábíz egy szokatlan ügyet. Néhány, egymáshoz látszó-
mái miatt még képtelen az önálló életre. Wols- lag nem köthető bűntényt követően Johnny beépül a karizmatikus Bodhi (Edgar Ra-
ki doktor mindent elkövet, hogy segítsen neki. mírez) csapatába, amely a nyolc próbatételből álló küldetést próbálja végrehajtani.

LICHI TV • 21.00
Lázár és Géza a retró konyhasó
Főzőshow
Népszerű ételek, gyorsan elkészíthető finomságok, konyhai
trükkök, érdekességek és vidám hangulat. Így lehetne össze-
foglalni a LiChi TV legújabb műsorát, melyben egy legendás
páros, Kovács Lázár és Kaszás Géza tér vissza a konyhába!
Rézfúvós zúzás
A New York-i Brass Against formáció február 5-én 20 órakor a Dürer Kertben (XIV. kerület, Aj-

program
tósi Dürer sor 19–21.) mutatja meg, hogy a metal, a rock és a hiphop elképesztő erővel szól
akkor is, ha a gitár és dob mellé tucatnyi rézfúvós és hegedű is csatlakozik. 11
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD

Ágytól
Ludwig 30 – Mindig kortárs asztalig
Neil Simon Ágytól asztalig
című vígjátékát láthatja
KIÁLLÍTÁS február 5-én a Tesla Teát-
rum közönsége. Egy főúri
kastély különtermében hat
főre terített, elegáns vacso-
ra készül. Három férfi érke-
zik, akik egyáltalán nem is-
merik egymást. Társadalmi
helyzetük, életfelfogásuk,
ízlésük élesen különböző.
Egyikük sem tudja, miért
2019. február 5.–március 31. hívta meg őket ügyvéd is-
Ludwig Múzeum merősük, és kikre vár a
IX. kerület, Komor Marcell u. 1. további három teríték. A
szokatlan helyzet komoly
feszültségeket és mulatsá-
Idén ünnepli budapesti megalapításának harmincadik évfordulóját a Ludwig Múzeum. A kerek gos fordulatokat szül, ami
születésnap alkalmából kiállítás- és programsorozat várja a látogatókat, ami rendhagyó módon csak fokozódik, amikor
foglalkozik a múzeum történetével, jelenével és jövőjével. Február 5. és március 31. között négy megérkezik a negyedik ven-
egymást követő, kéthetes periódusban lesznek majd láthatók kisebb léptékű kiállítások, emellett dég: egy Nő! Sőt az ötödik
filmvetítések, előadások, sőt különleges koncertek és exkluzív programok is szerepelnek az ünnepi és a hatodik is az.
programban. A Peter és Irene Ludwig kezdeményezésére létrehozott közgyűjtemény Magyarország
2019. február 5. 19 óra
első kortárs múzeuma. Az eltelt három évtizedben több száz kiállításnak és ezernél is több esemény-
Tesla Teátrum
nek adott otthont. A jubileumi program részletei a www.ludwigmuseum.hu weboldalon olvashatók.
VII. kerület, Kazinczy u. 21.

BKV Zrt. Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatósága


GÉPJÁRMŰSZERELŐ, és/vagy GÉPJÁRMŰ-VILLAMOSSÁGI SZERELŐ
munkakörökbe felvételt hirdet
Felvilágosítás és jelentkezés a műszaki
Főbb feladatok: szolgálatvezetőnél:
• autóbuszok szakmaspecifikus javítási, karbantartási munkafolyamatainak Cinkota Divízió
elvégzése Budapest, XVI. ker., Bökényföldi út 122.
• járművek felkészítése hatósági vizsgára Izápy Levente
• a javításhoz szükséges kiegészítő és diagnosztikai berendezések kezelése tel.: 70/337-3552; e-mail: izapyl@bkv.hu

Dél-pesti Divízió
A munkakör betöltésének feltételei: (Budapest, XIX. ker., Méta utca 39.)
Tóbiás Károly
Gépjárműszerelő munkakörhöz: tel.: 70/698-0897; e-mail: TobiasK@bkv.hu
• Autószerelő, vagy gépjármű szerelő, vagy azzal egyenértékű végzettség
Kelenföld Divízió
Gépjármű-villamossági szerelő munkakörhöz: Budapest, XI. ker., Hamzsabégi út 55-57.
• Autóvillamossági szerelő, vagy autóelektronikai műszerész, vagy azzal Sebestyén Zoltán
egyenértékű végzettség tel.: 1/461-6500/27318; e-mail: SebestyenZ@bkv.hu

Trolibusz Divízió
Amit kínálunk: Budapest, X. ker., Zách u. 8.
• stabil háttérrel rendelkező nagyvállalatnál hosszú távú munkalehetőség Görbicz Ferenc
tel.: 70/390-9873, e-mail: gorbiczf@bkv.hu
• versenyképes jövedelem
• Kollektív Szerződés szerinti bérpótlékok, juttatások Óbuda Divízió
• ingyenes utazás a BKV járatain akár további két hozzátartozónak is Budapest, III. ker., Pomázi út 15.
Baumgartner András
• cafeteria juttatás tel.: 70/698-0884; e-mail: BaumgartnerA2@bkv.hu
• vidéki munkavállalók számára a munkásszálló ingyenesen is elérhető
A jelentkezéshez szakmai
Munkavégzés helye: önéletrajzot kérünk.
• BKV Zrt Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóság választott divíziója
• A jelentkezés folyamatos, a munkakör betölthető a kiválasztást követően
azonnal.
Egy kis segítség
Kedves Olvasók! Rejtvényoldalunk két felső fejtörőjének megoldását

rejtvény
a rejtvények alatt fejjel lefelé találhatják. A sudoku megfejtéseihez
keressék fel a www.lokal.hu/rejtveny címet. 12
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD

AUTÓBAN
* É = 2 /

Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat az


ábrában, úgy, hogy egy szabályos keresztrejtvény
alakuljon ki! Egy szót könnyítésül beírtunk. A meg-
maradt szavakból a vicc poénját állíthatja össze:

Nyugodt tempóban halad az autós a város-


ban, amikor indexelés nélkül elévág egy nő.
A sofőrnek minden tudására szüksége van,
hogy elkerülje az ütközést. A következő
lámpánál megszólítja a nőt:
– Hölgyem, nem tud indexelni?
– Indexelni tudok, ...!
2 betűsek: LÉ, ŐK, ŐS, VI
3 betűsek: BAK, HAS, HÉT, HŐS, KAS, KEH,
KÉS, LÁM, MÁS, NEM, RÉZ, TÁL, TEA
4 betűsek: CSAK, FAIR, HARC, IKES, KELŐ,
KŐSÓ, LÜKE, UTCA, ÜZEM
5 betűsek: ALIAS, ELKÉL, GÁZOL, KERET,
KORÁL, PEREL, SALAK, VASAS
6 betűsek: ARATÁS, DISZKÓ, ELESÉG,
FELHŐZ, FŐKAPU, LIEZON, NEMERE,
SÁBESZ
7 betűsek: GESZTUS, HAMUKÁL, LOHASZT,
NÉMÍTÁS, NŐSÍTÉS, TUTULÁS, VEZETNI

Írja be a sorokba és oszlopokba egytől kilencig a számokat, de úgy, hogy a sorokban, az oszlopokban, és a 3x3-as kis négyzetekben minden szám csak egyszer szerepelhet!
lokal_0205_2
2019. január 31., csütörtök 16:21:48

PLUSZ EGY POÉN: – csak vezetni nem! Megfejtések - SKANDINÁV: – Fogadjunk egy ötszázasba, hogy nem adsz egy ezrest!
Délelőtt Délután Este Holnap
 3°  6°  1°  6°
mix WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD
13

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
SPORT
Budapesten a világ egyik Cristiano Ronaldo
leglátványosabb terepmotorversenye A por tugál labdar úgó ma
1500 tonna föld, 100 tonna szikla, a világ pilótái mérik össze tudásukat, küzdenek ünnepli 34. születésnap-
30 legjobb versenyzője, 10 milliós motorok egymással és a stopperrel – természetesen ját. Nem iszik, nem do-
és elképesztő tempó. 2019. február 9-én, mindezt egy hatalmas show keretében
szombaton Magyarország ad otthont az tálalva a nagyérdeműnek.
hányzik , nincs tetoválá -
idei negyedik Super Enduro világbajnoki Itt lesz a világ 30 legjobb versenyzője is, sa. Nég y gyermeke van:
futamnak, amely a motoros terepsportok többek között a regnáló világbajnok Cody Cris tiano, Mateo, Eva és
leglátványosabb műfaja. A junior és felnőtt Webb, a jelenlegi amerikai bajnok és világ- Alana Mar tina.
kategóriás futamokban hazai versenyzőkkel bajnok Colton Haaker, valamint a sportág
is találkozhatunk. legendája: a hatszoros bajnok Taddy
Super Enduro világbajnoki futamot Blazusiak. A sportág leghíresebb hazai kép-
rendez Magyarország, Budapest lesz a ver- viselői, Firtosvári Gábor többszörös magyar
senysorozat idei negyedik állomása. A Super endurocross-bajnok, Holló Bence magyar IKREK (V. 21.–VI. 21.) NYILAS (XI. 23.–XII. 22.)
Enduro a motorsport rajongói számára endurobajnok és Zsigovits Norbert képviseli Lezáratlan ügye lehet egy csa- Kedve ingadozást mutat, ami
olyan, mint a versenyautó-imádók számára Magyarországot a versenyen! ládtagjával, ami tisztázásra félreértésre adhat okot, és ös�-
szorul. Egy végső döntés előtt a szeveszhet valakivel, akivel
a Forma–1. A Super Enduro szervezetileg is a A február 9-én 18 óra és 21.30 közötti célok megfogalmazása fontos,
FIM (Fédération Internationale de Motocyc­ rendezvény a versenyeken kívül látványos eddig kiválóan megértette ma-
így semmi kétsége nem marad. gát. Ne kövesse szigorúan az
lisme) része. Az esemény megszerzése jelen- show-elemeket is felvonultat. A szervezők a időbeosztását.
tős nemzetközi siker és egyben presztízs is versenyzők mezének elárverezéséből befolyt RÁK (VI. 22.–VII. 22.)
az ország számára. összeget a Bethesda Gyermekkórháznak Élete irányítása igenis a ke- BAK (XII. 23.–I. 20.)
Az eseménysorozat a 2018–2019-es sze- ajánlják fel. zében van! Tudatosítsa énjé-
ben, hogy minden helyzetet Szakítson a megszokott dolog-
zonban Krakkóban startolt, több mint gal, és új élményben lesz ré-
képes megoldani. Álma meg-
13 ezer ember előtt. Most február 9-én valósítása csupán karnyúj- sze, ami nemcsak munkájára,
Budapesten a sor. Az eseményt a Papp tásnyira van. hanem még szerelmi életére
László Budapest Sportarénában ren- is hatást gyakorol. Kockáztat
dezik, minden bizonnyal telt ház előtt. OROSZLÁN (VII. 23.–VIII. 23.) pénzügyi téren.
Emellett a televízión és a különböző Jövőjén merenghet, fontos kér-
közösségi fórumokon keresztül több désekre keresi a választ, amihez VÍZÖNTŐ (I. 21.–II. 19.)
egy baráti beszélgetés közelebb Ne hallgasson arra a személyre,
millió emberhez jut el a Super Enduro, aki rendkívül félénk és visszafo-
viszi. Szerelmi élete bonyolult,
amely nemcsak a motorosoknak jelent szíve nem csak egy személyért gott, menjen a saját feje után, a
ínyencséget, hanem az izgalmas, külön- dobog. megérzése nem csal. Párjával
leges eseményeket kedvelő családok- összekülönbözhet.
nak és fiataloknak is. A jellemzően nagy SZŰZ (VIII. 24.–IX. 23.)
arénákban és rendezvénycsarnokok- Nagy előnyhöz juthat, ha ki- HALAK (II. 20.–III. 20.)
ban épített egyedi pályákon zajlanak a használja tehetségét, ami eddig Munkáját szívesen végzi, azon-
háttérbe szorult. Ne sajnálja ban amikor korlátokat szabnak,
viadalok. A versenyeken a világ legjobb az időt a kreativitást igénylő akkor kedve elromlik, és a leg-
feladatokra. A szórakozás lesz szívesebben a világ végére sza-
APRÓ hangsúlyos. ladna, hogy szabaduljon.

ALBÉRLET JÁRMŰ
MÉRLEG (IX. 24.–X. 23.) KOS (III. 21.–IV. 20.)
APRÓHIRDETÉS FELVÉTELI PONT: Egészségére negatívan hat Erőssége, hogy kiválóan szót ért
• X. kerületi munkásszállónkon szoba kiadó, napi-he- • Megvásárolnám gépkocsiját kortól, típustól
3S Karakter Kft. munkája, amit kezd észrevenni,
ti-havi fizetéssel. Tel: 06/20-482-9609, 06/20-914-2632 függetlenül. Veterán járművet is vásárolunk. Tel:
de tenni nem tesz semmit, hogy másokkal, ezt tudatosítva nagy
1087 Budapest, Osztály utca 16-18/D
ANTIKVITÁS - RÉGISÉG 06-20/938-0796
Bejárat a Hős utca felől! jobb legyen. Nem fogadhatja dolgokra lehetne képes. Múltjá-
• Bélyeget, régi pénzt, könyveket, papírrégiséget, TÁRSKÖZVETÍTÉS Nyitvatartás: H-P: 8.30-15.30 el, ha rabszolgaként akarják ból idézze fel azokat az eredmé-
régiséget vásárolunk. VI. Andrássy u. 16. Tel: 317-4757 nyeket, amelyeket ezzel ért el.
H-Sz:10-17, Cs:10-19 • Találja meg társát, szabadidőpartnerét 25 éve dolgoztatni!
sikeresen működő társközvetítő irodámban. Hirdetésfelvétel:
AUTÓ Rendezvények, klubesték. Tel.: 269-4589 Kiss +36 70 510 7608 SKORPIÓ (X. 24.–XI. 22.) BIKA (IV. 21.–V. 20.)
• Autófelvásárlás azonnali készpénzfizetéssel. Állapot- Etelka Online apróhirdetés felvétel
tól függetlenül. 0-17 éves korig. Díjmentesen házhoz Romantikus kaland van kilátás- Pénzügyeit rendbe rakhatja,
a nap 24 órájában:
megyünk. Tel: 06306821390; www.a111auto.hu ÜDÜLÉS ban. Új ismerőse percek alatt ami után pedig új, jövedelmező
ELTARTÁS • Hajdúszoboszlón kedvezményes wellness ingatlanROBOT.hu/lokal leveszi a lábáról, aminek hatá- lehetőségeket aknázhat ki. Ér-
• Életjáradéki szerződést kötnék üres telekre, üdülés gyógykezeléssel félpanzió+fürdőbelépő 6 sára elengedi régi szerelmét szí- zelmi biztonságát családja adja,
nyaralóra, kisebb nagyobb lakásra, házra ügyvéd nap 29990Ft. 3 nap félpanzióval 10990Ft. véből, és nyitni tud az újra. szabadidejét rájuk fordítsa.
jelenlétében kötődnek szerződéseink 06309058587 T 06308564990 Primavilla.hu

Kiadó: Modern Media Group Zrt. Főmunkatársak: Lakatos Brigitta, M. Kovács Róbert Általános felhasználói feltételek: A Lokál című napilap bármely részének
Vezérigazgató: Fotórovat-vezető: Cser Dániel másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Lokál
dr. Keresztesi Péter tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei) kizárólag a kiadó írásbeli
Kiadó és szerkesztőség: Felelős kiadó: az MMG Zrt. vezérigazgatója vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők
1036 Budapest, Perc u. 8. E-mail: szerkesztoseg@lokal.hu vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló
Szerkesztőségi telefonszám: Hirdetésfelvétel: KOD Média Kft.: +36-70-510-7608 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül,
nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a
ISSN 2498-6747 +36-20-255-3655 E-mail: lokal.hirdetes@kodmedia.hu lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó
Nyomdai előállítás: Ipress Center Central Europe Zrt. írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból
Főszerkesztő: Leitner Attila Felelős vezető: Borbás Gábor értesüléseket átvenni csak a Lokálra való hivatkozással lehet. A hirdetések
Főszerkesztő-helyettes: Benkő Gábor Terjesztés: MMS Kft.
tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Felelős szerkesztők: Terjesztési panaszok: terjesztes@lokal.hu
Hunyadi Áron, Urmai Gabriella, Vörös Viktória Lapunkat szemlézi az
Elhunyt a Fradi korábbi kapusa
Életének 47. évében elhunyt Vámos János, a Csepel SC saját nevelésű, többszörös utánpót-

sport
lás-válogatott kapusa. A hálóőr a Ferencváros színeiben 2000–2001-ben bajnoki címet szerzett,
de a Békéscsaba és a Zalaegerszeg csapatában is játszott. Halálának oka egyelőre ismeretlen. 14
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD

UNALMAS MÉRKŐZÉST HOZOTT A SUPER BOWL

Hatodszor is
Filipp Dávid

A
A félidőben a Maroon 5 lépett
fel, a műsorért pedig 500
i -
d Patr
Az atlantai összecsapás a Su- ezer dollárt kaptak (138
per Bowlok történetének n g l a n k a i - millió forint), sokak
leg keve s ebb p ont jáva l New E profi ameri tő- szerint egyébként ez
n y e r te a a g y d ön
NFL) n lt, miután legrosszabb halftime
záruló mérkőzését hoz- volt m i nde n idő k
ots a (
ta. A Patriots története - l i g
hatodik bajnoki címét futball . Super Bow Ange- show-ja. A színpadon
jét, az
53 Los
szerezte meg, ezzel
a l e g y őzte a egyébként két rapper
sét. is megjelent, Big Boi és
az örökrangsor élén 3 - 3 - r y ü t t e
1 s eg
utolérte a Pittsburgh les Ram Travis Scott személyében.
Stee ­l e r st . A z i rá ny ító Amint már megszokhattuk, a
Tom Bradynek ugyancsak ez televíziós társaságok is jól jártak,
volt a hatodik bajnoki címe, ő az első ugyanis a döntő alatt egy 30 másodperces
ilyen játékos az NFL-ben. A mérkőzés legérté- reklámért 5,2 millió dollárt (1,4 milliárd fo-
kesebb játékosa (MVP) az elkapó Julian Edel- rint) kellett fizetni, és többek között a Budwei-
man lett. A döntőt a Mercedes-Benz Stadion- ser, a Microsoft és a Pepsi sem sajnálta kiadni
ban 70 ezer 81 szurkoló követte figyelemmel. a pénzt egy spotra.

REKORDOK
Tom Brady 41 évesen nyerte meg a Vince Lombardi-trófeát, ez-
zel ő lett minden idők legidősebb Super Bowl-győztes irányítója.

at A Los Ange-
A döntőben a két csap
tlen játékot les Rams az
együtt mindössze egye
s zónájá- első a Super
indított el a másik vörö
tív rekord. Bowlok tör-
ban, ami szintén nega
ténetében,
A Rams egyetlen touc melynek első hét
h- támadása egya-
downt sem tudott össz
e- ránt puntolással
hozni a döntőben.
végződött.
Adam Levine,
a Maroon 5 Amióta Sean McVay a Rams vezetőedzője, csapata
frontembere az eddigi 35 mérkőzésén még sosem zárt támadópont
is fellépett nélkül az első félidőben – ez most megtörtént.

Megvannak a hármas listák


A férfiaknál Bácsi Péter, Fucso- számít, ugyanis hárommal meg- kerül majd ki, míg Az év csapa-
vics Márton és Liu Shaolin Sán- dőlt a tavalyi csúcs. Az év férfi ta (hagyományos sportágakban)
dor, a nőknél pedig Babos Tímea, labdarúgója díjra Gulácsi Péter díjat az FTC-Telekom Waterpo-
Hosszú Katinka és Kozák Danuta (RB Leipzig), Juhász Roland (MOL lo (férfi vízilabda), a Győri Audi
került a legjobb három közé a Vidi FC), Szalai Ádám (Hoffen- Eto KC (női kézilabda), junior női
Magyar Sportújságírók Szövetsé- heim) az esélyes, Az év edzője a kézilabda-válogatott valamelyike
Fotó: MTI

gének 61. alkalommal kiírt Az év Bánhidi Ákos és Csang Csing Lina kapja majd meg.
sportolója szavazásán. (rövid pályás gyorskorcsolya-válo- A győzteseket jövő csütörtökön
Szöllősi György, a MSÚSZ elnö- gatott), Golovin Vlagyimir (juni- a Nemzeti Színházban sorra ke- A Liu
ke szerint 439 voks alapján ala- or női kézilabda-válogatott), Sike rülő M4 Sport – Az év sportolója fivérek
kult ki a sorrend, ami rekordnak András (birkózóválogatott) trióból gálán hirdetik ki. esélyesek
Babos visszacsúszott a 100. helyre a ranglistán
Babos Tímea 35 helyet visszacsúszva 100. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján,

sport
a mögötte álló legjobb magyar, Stollár Fanny a 119. Az élen az Australian Open-győztes
japán Ószaka Naomi áll. A férfiaknál Novak Djokovic az első, Fucsovics Márton a 47. 15
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2019. FEBRUÁR 5., KEDD

Megtalálták a lezuhant
labdarúgó repülőgépét

Fotók: Profimedia
Emiliano Salát gyászolja a futballvilág
Megtalálták annak a re- az egymotoros repülőgép
pülőgépnek a roncsait, pilótája – a rendőrség tá-
amely Emiliano Salával jékoztatása alapján – 1500
a fedélzetén tűnt el a La méteres magasságban kér-
Manche csatorna felett. A te, hogy alacsonyabban
Cardiff City játékosának haladhasson el a Guernsey
gépe hétfőn zuhant le, és a szigetnél, majd ereszkedés
Sky News értesülései sze- közben eltűnt a radar kép­
rint vasárnap fedezték fel ernyőjéről. Az argentin
a roncsokat, miután a múlt futballista az eltűnését
csütör tökön befejezet t megelőző héten klubrekor-
kutatás magánadakozás- dot jelentő 17 millió eu-
ból újraindult. A 28 éves róért (5,4 milliárd forint)
argentin támadó a Nan- igazolt a walesi klubhoz,
tes-tól szerződött a Car- amelynek a tragédia elle-
diffhoz, ezért utazott Fran- nére is fizetnie kell a Nan-
ciaországból Angliába, de tes-nak.

A New England
legyűrte a
Los Angelest

Nagy show-t
csináltak a szervezők

Rátapostak a portugál Csatlakozzon a


támadó arcára MÁV-HÉV Zrt.
Brutális fejsérülést szenvedett a hétvégén Nélson Oliveira,
az angol másodosztályú Reading támadója, akinek az Aston
Villa elleni bajnoki meccsen ráléptek az arcára. Az eset nagy-
csapatához!
jából 20 perccel a 0-0-ra végződő meccs lefújása előtt történt,
amikor Oliveira meg akarta szerezni a labdát, de az Aston Keresse aktuális álláshirdetéseinket
Villa középhátvédje, Tyrone Mings szerelte a portugált, aki
a földre esett. A 25 éves angol játékos ezek után taposott a a MÁV-csoport karrieroldalán!
földön fekvő csatár arcába. Mingsnek nem ez az első taposós www.mavcsoport.hu/karrier
esete, két évvel ezelőtt a Manchester Unitedben játszó Zlatan
Ibrahimovicra lépett rá. Akkor ötmeccses eltiltást kapott.

You might also like