You are on page 1of 1

Gyűlések, népünnepélyek az alkotmány ünnepén

N a g y g y ű lé s e k a u g u s z tu s 2 0 -á n
Történelm i ünnepünkön, az alkotm ány születésének 19. évfor­ részletesen szólt a m unkásság
dulóján a párt, az Elnöki Tanács és a korm ány vezetői ünnepi gyű­ m unkakörülm ényeinek alak u lá­
léseken szóltak építőm unkánk eredm ényeiről, az előttünk álló fel­ sáról is, s hangsúlyozta: a tapasz­
adatokról, közös gondjainkról. A ugusztus 19-én Erdei Ferenc, a H a­ talatok szerint az új gazdasági
zafias N épfront Országos T anácsának elnöke a székesfehérvári ün­ mechanizm us nem já r negatív h a­
nepségen beszélt, augusztus 20-án pedig N yers Rezső, az MSZMP tással a m unkakörülm ényekre.
Politikai B izottságának tagja, a Központi Bizottság titk á ra Boly­ Pozitívnak érték elte az új M unka-
ban, Kom ócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Törvénykönyve rendelkezéseinek
Központi Bizottság titk á ra Békéscsabán, Kállai Gyula, a z MSZMP hatásait, és ezzel összefüggésben
Politi kai B izottságának tagja, az országgyűlés elnöke Debrecenben, m egem lítette: valam ivel többen
Fehér Lajos, az MSZMP P olitikai B izottságának tagja, a M iniszter- válto ztatn ak m unkahelyet, m int
tanács elnökhelyettese Sárváron, Pullai Árpád, az MSZMP Központi tavaly. A m unkahelyet változta­
B izottságának titk á ra K apuvárott, Péter János külügym iniszter pe­ tók arán y a ez év m ásodik n e­
dig K isteleken m ondott ünnepi beszédet. A továbbiakban részlete­ gyedévében 2,5 százalék volt. a
ket ism ertetünk néhány nagygyűlés ünnepi beszédeiből. tavalyi 2 ,2 százalékkal szemben.
— Ez néhány vállalatot, eset­
NYERS REZSŐ: leg egész iparágat is kellem etle­
nül érin tett, de a m unkások el­
.>]iiiilo'ii m u n k a h e ly e n idegeníthetetlen jogának kell te ­
kintenünk, hogy hátrányos kö­
tt/o r ia lis la m a g a ta r tá s r a v a n s z ü k s é g vetkezm ények nélkül válto ztat­
V irágkarnevál Debrecenben. A B aranya megyei Boly köz­ si színvonal biztosítható lesz az év hassanak m unkahelyet, ha ez a
ségben rendezett alkotm ány napi m ásodik felében is. szándékuk — jelen tette ki, m ajd
(Folytatás az 1. oldalról.) V aszil Kolarov G yár 110 tagú ünnepi gyűlésen Nyers Rezső a továbbiakban külföldi gazda­
együttese lépett fel. A V ajdahu- Az ip a r eredm ényeiről szólva sági kapcsolataink fejlődéséről
ünnepségen m egjelent dr. M ün- elvtárs, az MSZMP Politikai Bi­ rám utatott, hogy a term elés az
nyad várán ál színvonalas hang­ zottságának tagja, a Központi szólt. — A külkereskedelm i m ér­
nich Ferenc elvtárs özvegye is. A versenyt h allh attak a zenerajon­ elm últ hét hónapban 6 százalék­ leg javuló, de senkinek sem sza­
H im nusz hangjai u tán felolvasták Bizottság titk ára mondott ünnepi kal növekedett. A jövedelm ezőség
gók. Este a H alászbástyán szim ­ beszédet. Bevezetőben hangoztat­ bad azt hinnie, hogy m áris m eg­
a m unkásőrség országos parancs­ fonikus zenekarok ad tak liangver- az iparb an kielégítőnek látszik; oldáshoz közeledik az, am it köz­
nokának 1 -es szám ú díszparan­ ta, hogy legjobban azzal szolgál­
senyt. az ipari term elői á ra k szintje lé­ gazdászaink „külkereskedelm i
csát, am ely engedélyezi, hogy a h atju k a szocialista építést, h a a
Sok érdeklődőt vonzott a b uda­ szocialista elveket, a szocialista nyegében változatlan, viszont a problém ának” neveznek. Erről
székesfehérvári m unkásőrzászlóalj pesti ünnepségeknek hagyom á­ nincs szó, a m egoldásért még so­
o n em zetközi és hazai m unkás - m agatartást m inden intézm ény- félévi ip arv állalati nyereség a te r­
nyos, közkedvelt eseménye, im m ár j ben, m inden közösségben megho­ vezettnél valam ivel nagyobb. A k at k ell dolgozni. A tények azon­
m ozgalom kiem elkedő harcosának, oz a lkotm ány ünnepének tisztele­ ban igazolják a p á rt és a kor­
dr. M ünnich Ferenc elvtársnak nosítjuk. term elés növekedési tendenciája
tére felvont állam i zászlónál m eg­ az év m ásodik felében erősödik. A m ány gazdaságpolitikai döntésé­
n evét vegye fel. tartott zenés őrségváltás. A két­ N yers elv társ hangsúlyozta, term elés növelés© jelenleg tú l­ nek helyességét és eloszlatják
Az alkotm ány ünnepén különö­ napos alkotm ány napi ünnepség ] hogy a szocialista fejlődés ha- nyom órészt még extenzív úton, a azokat az aggályokat, am elyek
sen gazdag, érdekes program v á r­ 2 0 -án este 1 0 órakor színpom pás ' zánkban összekapcsolódik a szö­ m unkáslétszám növelésével tö rté ­ a külkereskedelem új helyzeté­
ta a főváros lakosságát. Az ünnep tűzijátékkal zárult. vetkezeti mozgalom térh ó d ításá­ nik. Hangsúlyozta, hogy ez nem vel kapcsolatosan jelentkeztek.
tiszteletére fellobogózott bu d a­ val. A szövetkezeti eszme közvet­ törvénytelen, n em is erkölcste­ Nyers elv társ ezután külpoli­
pesti tereken és a Városligetben *. len rokonságban van a szocializ­
K edden M oszkvában a világí- len. de kétségtelen, hogy az ilyen tikai kérdésekkel foglalkozott,
zenés, vidám m űsorok szórakoz­ m us eszméjével. H azánk a szo­ fejlődésnek nincs nagy jövője. A m ajd így fejezte be beszédét:
ta ttá k a közönséget. A gyermekek tásm érő készülékek gyárának cializmus révén a nagy szövetke­
m agyar és szovjet zászlókkal fel­ jövőben az ipari fejlődésnek n a­ — Kívánom , hogy magyarok,
nagy öröm ére délelőtt bohócpará­ zeti országok sorába em elkedett. gyobb m értékben intenzív úton délszlávok és ném et ajk ú ak m in ­
d éi rendeztek a V árosligetben, az ékesített díszterm ében forró h an ­ A szövetkezetek hárqeamillió ta ­
gulatú gyűlésen emlékeztek- meg kell végbem ennie, vagyis jobban dig kölcsönös megbecsülésben, jó
Á llam i B ábszínház művészei pedig got képviselnek, a dolgozó lakos­ a term elékenység em elkedésén egyetértésben m unkálkodjanak e
ugyanakkor a gellérthegyi szabad­ az alkotm ány napjáról. Az ün­ ság 30 százalékát foglalkoztatják
nepi gyűlés után a részvevők a kell alapulnia. szép vidék fejlesztésén, az itteni
té ri színpadon ta rto tta k sikeres és az ország nem zeti jövedelm é­ A továbbiakban N yers elv társ dolgos nép boldogulásán!
bem utatót. A III. kerületi F rankéi szocialista M agyarország életét nek 20—22 százalékát adják. P á r­
Leó Művelődési H ázban bábelő­ bem utató fényképkiállitást tek in ­ tunk p olitikájának elválaszthatat­
adás szórakoztatta a kisiskoláso­ tették meg. lan része a szövetkezetek tám o­ KÁLLAI GYULA:
kat, a M akszim G orkij Művelődési gatása és fejlesztése.
H ázban pedig izgalm as úttörő­ /áv/.iólevoiuís A továbbiakban hazánk gazda­ A z e u r ó p a i b é k e le g fő b b v é sz é iv é
vetélkedő tette változatosabbá a a K o s s u th L a jo s f í- m i sági helyzetéről, a gazdaságirá­
fiatalok szám ára az ünnepi prog­ nyítási reform bevezetésének ed ­ a n é m e t r e v á n s p o liíik a
ram ot. A V árosligeti-tavat való­ c s a l.i- lir r l heg> e n
digi tapasztalatairól szólt. K állai G yula elvtárs, az or­ politikai, gazdasági, tudom ányos
ságos em bergyűrű vette körül a u ­ A M agyar N épköztársaság á lla­ — Az általunk választott új szággyűlés elnöke augusztus 2 0 - és ku ltu rális kapcsolatainkat a
gusztus 2 0 -án: itt nagyszabású ha­ mi zászlaját, am ely az alkotm ány gazdasági szisztém át illetően án a debreceni nagygyűlésen más tarsadalam i berendezkedésű
jóm odellező versenyt rendeztek. ünnepének tiszteletére k ét napon ugyan még csak a startn ál v a­ m ondott ünnepi beszédet. Beveze­ országokkal, de ezzel egy időben
D élután a gellérthegyi szabad­ á t lengett a P arlam en t előtt, a gyunk — hosszabb távú országos tőjében tolm ácsolta az MSZMP következetesen fellépünk m in­
téri színpadon Dallal, lánccal ü n ­ Kossuth L ajos téren, szerdán dél­ gondjaink még m egoldatlanok —, Központi Bizottsága, a korm ány, d en fajta im perialista agresszióval,
nep elü n k címmel a B artók Béla előtt ünnepélyes külsőségek kö­ de m inden okunk megvan arra, az országgyűlés, és a H azafias m in d en fajta im perialista fellazí­
táncegyüttes és a Gázm űvek férfi zött. katonai tiszteletadással le­ hogy józan optim izm ussal néz­ N épfront Országos Tanácsának tás! kísérlettel szemben. M indad­
kórusa adott m űsort. A hűvösvöl­ vonták az árboerúdról. Hasonló zünk a holnap elé. G azdaságunk üdvözletét, m ajd u ta lt arra, hogy dig, am íg a nem zetközi im peria­
gyi szabadtéri színpadon a pozso­ ünnepélyes aktus színhelye volt a alapjai szilárdak, gazdaságpoliti­ a szocialista M agyarország az á l ­ lizmus fe n n ta rtja és erősíti tám a­
nyi népi együttes szerepelt nagy G ellérthegy is, ahol a Felszabadu­ kánk összhangban áll adott hely­ lam alapító István k irály cseleke­ dó jellegű katonai szövetségi
sikerrel, m ajd a Budai D alárda lási Em lékm űnél szintén katonai zetünkkel, s jellemzője, hogy rea­ deteiből értékeli és nagyrabecsüli rendszereit, és különösen az
m űsora rag ad tatta tap sra a közön­ tiszteletadással vonták le a nem ­ litásokra törekszik, és serkenti a m indazt, am i a m aga idején h ala­ Észak-A tlanti Szövetséget, a
séget. A városligeti szabadtéri zeti lobogót és a nem zetközi m un­ dolgozó kollektívák öntevékeny­ dó volt. NATO-t, addig nekünk is elemi
színpadon ez alkalom m al a bolgár kásmozgalom vörös zászlaját. ségét. A m unkakedv országszerte — Ma m indenekelőtt azt a tö r­ kötelességünk, hogy erősítsük és
nagy, mind többen vannak, akik ténelm i jelentőségű napot ü nne­ tökéletesítsük a szocialista orszá­
értelm ét lá tjá k annak, hogy jobb peljük, am ikor az új M agyaror­ gok védelmi szövetségét, a Varsói
módszerekkel dolgozzanak, nö­ szág új országgyűlésében a b an ­ Szerződés politikai és katonai
veljék a m unka minőségét, racio­ károk, a gyárosok, a földbirtoko­ szervezetét. Ezt k ív án ja tőlünk
nalizálják a m unkafolyam atot, sok, a főpapok helyét elfoglalták nem zeti függetlenségünk és szo­
jobban m egism erjék a piaci leh e­ a m unkások, a parasztok és az cialista társad alm i ren d ü n k vé­
tőségeket. Ez a m unkakedv és értelm iségiek, s elfogadták a M a­ delm e: ez egyben internacionalis­
széles körű vállalkozási kedv gyar N épköztársaság A lkotm á­ ta kötelességünk is.
most a mi legfontosabb társad al­ nyát, am ely egyszer s m indenkor­ A továbbiakban a hős vietnam i
mi tőkénk, am elyet a nép ja v ára ra kim ondta, hogy országunkban nép elszánt szabadságküzdelm é­
gyümölcsöztetünk — m ondotta, m inden hatalom a dolgozó népé! ről beszélt.
m ajd a továbbiakban a népgazda­ — m ondotta, m ajd ezután h ang­
ságunk elő tt álló feladatokkal súlyozta : — A m ai nem zetközi élet
foglalkozott. kulcskérdése változatlanul az
— Büszkék lehetünk, hogy a l­ Egyesült Á llam ok vietnam i ra b ­
H angoztatta, hogy ütem esen kell kotm ányunknak szinte egyetlen
növelni gazdaságunkat, gyorsíta­ lóháb o rú ján ak beszüntetése —
olyan p arag rafu sa sincs, am elyet
nunk kell a m űszaki haladást, nö­ ne teljesítettü n k volna. E llenke­ m ondotta, m a jd így fo ly tatta: —
velnünk kell a m unka term elé­ zőleg: többet tettü n k , tú lju to t­ Az am erikai im perialisták a dél­
kenységét és a társadalm i tőke tu n k az o tt m egjelölt célokon. vietnam i csatatereken sorozatos
hatékonyságát. Elm ondotta, hogy Éppen ezért tervbe vettük, hogy vereségeket szenvedtek, és ezért
gazdasági életünk egyik legizgal­ országunk életének, állam i és tá r­ a tárgyalóasztalhoz kényszerül­
m asabb kérdése volt egészen jú ­ sadalm i rendjének fejlődésében el­ tek, de o tt diplom áciai eszkö­
lius közepéig: meddig ta rt a szá­ ért eredm ények alap ján módosít­ zökkel a k a rjá k elérni azt, am it
razság és m ilyen következm ényei juk, tökéletesítjük alkotm ányun­ n em tu d ta k fegyverrel kivívni a
lesznek a gazdaság különböző te­ k at is. Az új alkotm ánynak m ár csatatéren. A zt követelik, hogy a
rületein? K ijelen tette a nagy­ nem a szocialista alapok m egte­ vietnam i n ép szüntesse be vagy
gyűlés részvevőinek, hogy az or­ rem tése lesz a funkciója, hanem csökkentse a harcot h azája füg­
szág jövő évi kenyere biztosított. az, hogy az alaptörvény erejével getlenségéért, szabadságáért és
A szárazság ellenére a tavalyinál biztosítsa a szocializmus teljes egységéért. Ezzel a kétszínű já ­
több kenyérgabona gyűlt be a felépítését. E nagy felad at megol­ ték k al legfeljebb n éh án y elv a­
központi magtárakba. dása — a szocialista M agyaror­ k u lt am erik ai választópolgárt
— A z aszály h atásával a n ö ­ szág felépítése — vezet m ajd el csaphatnak be, a vietnam i népet,
v én y kultúrák egy részénél, főleg a bennünket a kom m unizm us k a­ a világ közvélem ényét azonban
szálas takarm ányoknál, bizonyos pujához. nem ! Az am erikai elnökjelöltek
kapásnövényeknél és zöldségfé­ A továbbiakban gazdaságpoliti­ sp ek u lálh atn ak békeígéreteik­
léknél szám olnunk kell — mon­ kai kérdésekkel foglalkozott, kel, de k é t dolgot tu d n iu k kell.
dotta. — A korm ányszervek m ajd a jelenlegi nem zetközi hely­ Először: katonai győzelmet a
gyors intézkedése azonban, k ü ­ zetet elem ezte: vietnam i nép felett n em a ra t­
lönösen a tak arm án y ellátásb an — — P olitikánkban a békés egy­ h atnak. M ásodszor: a szocialista
600 ezer to n n át kitevő im port se­ m ás m ellett élésre törekvés és országok — s a világ haladó erői
gítségével — nyugodt helyzetet te­ az antiim perialista h arc együtt, — m in d en tám ogatást m egadnak
rem t és biztosítja az állattenyész­ egyszerre jelentkezik. A kölcsö­ a hős vietn am i népnek a végső
Ü nnepi tűzijáték a G ellérthegyen. tő m unka folyam atosságát. Ma nös érdekek és előnyök, a teljes
(Bánhalmi János felvétele.) úgy látszik, hogy az eddigi ellátá­ egyenjogúság alap ján fejlesztjük (Folytatás a 4, oldalon.)

You might also like