Az elmúlt napok során ha zánk tragikus eseményeket élt át. Kisszámú eUeníorradaímár, felbujtó népköztársaságunk beszüntetése, és a nyugalom helyreállítása és a termelés folyamatossága. Felhívom az ország dolgozó Mindazokkal szemben, akik nem népi demokratikus ren dünk megbontása szándékával fogtak fegyvert, s a harcot ha ladéktalanul beszüntetne, fegy a tömegben Egy fiatat asszony: népét, minden igaz hazafit, 1956. október 23-án déli 12 Este negyed tizenegykor a rendje ellen fegyveres táma vereiket beszolgáltatják, órától éjjel fél háromig vo Bródy Sándor utca és a Mú hogy ezt minden erővel se mindazokkal az ifjakkal, mun — Mennyi.nép! Ugye most dást indított, melyet a buda gítse elő. kásokkal, alakulatokkal szem nultam együtt a Budapest ut zeum körút sarkán: pesti dolgozók egy része az or nem kellett őket ide kihaj ben, akik ezt teszik, cáin tüntető tömeggel, egye tani?! Minden május 1-én le — Gyalázat! — Fegyverte szág helyzete felett érzett el Mint a Minisztertanács el temistákkal, munkásokkal, keseredése következtében tá nöke bejelentem. hogy a ma a kormány a kiengesztelö- sült a képemről a bőr, úgy szé len emberekre sortüzet adni! iparosokkal, hivatalnokok gyenem magam! Ezeket a szegény fiúkat is mogatott. Ezt az elkeseredés gyar- kormány tárgyalásokat dés és a megbékélés szel kal, értelmiségiekkel; férfiak okozta, a múlt súlyos politi kezdeményez a Magyar Nép- lemében hiába várja haza az anyjuk! kal és nőkkel, idős bácsikkal, Eg.v apa a kétéves gyerekéhez: — Nem akartak semmi rosz- kai és gazdasági hibái, melyek köztársaság és a Szovjetunió kisdedüket cipelő anyákkal. közötti kapcsolatokról, többek messzemenő nagylelkűséget — Ezt nézd meg jól, fiam! szat, csak bemondatni a 16 helyrehozását az ország hely fog tanúsítani, azokkal szem Nem a jelszavakra figyeltem zete és a nép általános óhaja között Aztán majd, ha nagy leszel, pontot a rádióban! — Azt ben nem alkalmazzuk a statá- elsősorban; a jelszavak amúgy- meséld el mindenkinek, hogy mondják, mentőautókon csem feltétlenül megköveteli. a Magyarországon állomá riális eljárást: is fennmaradnak, tovább él A párt új vezetősége és az új nem akármilyen szemét nép a pészték be a friss lőszert az sozó szovjet haderők visz- amnesztiát adunk! nek a történelemben. Inkább magyar! ávósoknak. — Gyilkosok! vezetés alatt álló kormány el szavonásáról, azt szeretném feljegyezni, amit van szánva arra, hogy a tra Ugyanakkor a dolgozó nép a tömegben hallottam, az em Középkorú munkásasszony: Öreg néni a Szabad Nép gikus események tanulságait a a magyar—szovjet barátság, a érdekében népi és demokra proletár internacionalizmus, berek érzelmeit, indulatait, vá székháza előtt: legmesszebbmenőkig levonja. tikus rendünk védelmében a gyait kifejező spontán monda — Vajon hányán ujjonganak valamint a kommunista pár most itt olyanok, akik akkor —■ Miért verik be az abla A rend helyreállta után törvény szigorát alkalmazzuk tokat. tok és azok ellen, akik továbbra is is tapsoltak és szájaltak, ami kokat? Úgyis csak nekünk rövidesen összeül az or- Tizennégy és fél óra lefor s^iggyűlés. a szocialista országok kö fegyverrel támadnak, Különös gása alatt n e m h a llo tta m kor ezt a szobrot felállítot kell megfizetni a kárt! zötti egyenjogúság és a gonddal óvakodjunk a felelőt egyetlen olyan mondatot, ták?! Ezen az országgyűlésen min nemzeti függetlenség alap- len rémhírterjesztőktől, akik amely a burzsoá restauráció Csepeli munkás: denre kiterjedő és megalapo Hivatalnok külsejű férfi: t ján. nek káros munkája a béke és bármilyen formáját óhajtotta — Ha meg tudtuk fizetni a zott reformprogramot fogok nyugalom helyreállításának volna. — Ne piszkáljuk egymást, a földalattit, majd meg tudjuk benyújtani, amely felöleli nem Meggyőződésem, hogy az ezen egyik legfőbb akadálya. N e m h a l l o t t a m egyetlen anti kérem! Mindenki féltette a fizetni ezt a pár ablakot is! Az zeti életünk összes fontos kér az alapon felépülő magyar— szemita, vagy soviniszta ki kenyerét. Csak a gyilkosokat embernek egyszer ki kell adni szovjet viszony szilárd alapja Mélységes fájdalommal tölt büntessük meg, hogy ki mit déseit. Ez a program meg el e tragikus napok során ál jelentést. a dühét, ha nem akar a bo valósítása megköveteli a kor lesz népeink őszinte, igaz ba mondott, az most már nem londokházába kerülni! rátságának, nemzeti fejlődé dozatul esett ártatlan emberek Ezzel szemben ezt hallottam: mánynak minden csepp vére. Legyen érdekes. sünknek és szocialista jövőnk- Egy kalauznő: a megújuló Hazafias Nép vége a tragikus harcoknak, Idős bácsi a Sztálin-szobor Fiatal munkás: nek. Azoknak a szovjet csa előtt: — Úgyis odakerülünk mind, front a legszélesebb de patoknak a visszarendelése, vérontásnak. — Igaza van! Mindig is az mokratikus nemzeti erők ha ez így tart tovább. — Éjjel amelyeknek a harcokba való Magyarok! Elvtársaim! Ba — Istennek hála, nyáron volt ennek a népnek az átka, kettőkor kerülök haza a mun összefogása alapján való beavatkozását szocialista ren rátaim! Induljunk meg hát a nem vitt el a szívrohamom. hogy nem tudott összefogni. átalakítását. kából és reggel hatkor már dünk létérdeke tette szüksé párt vezetésével népünk jobb, Csakhogy ezt is megértem! Legyen végre összefogás. vihetem a két gyereket a böl Ennek a programnak a meg gessé, a béke és a rend hely szebb, szocialista jövőjéért, az Tessék már mondani, kik dön Hangok a tömegből: csődébe. Hát élet ez?! valósításához elengedhetetle reállítása után haladéktalanul építő, békés alkotó munka új tögetik ezt a szobrot? nül szükséges a harc azonnali meg fog történni. útján. — Ügy van! — Fogjunk ösz- Egy másik munkás: Egyetemista a teherautóról: sze! — Hurrá, de szép nap ez! — Leköpöm az újságot, ha — A Fővárosi Köztisztasági Éljen a nemzeti összefogás! — holnap azt meri írni, hogy fa Hivatal és a Takarító Vállalat Éljen Nagy Imre! — Éljen az siszta csőcselék tüntetett!
Kádár János beszélte
emberei! — Hé, húzd meg azt egységes, független Magyar ország! Szegő Zsuzsa a kötelet! _____
Méray Tibor felszó lítá sa
(K á d á r János, a m a g y a r m u n k á s m o z g a lo m r é g i h a r c o s a , a z a n g y a lfö ld i va sm u n ká s, m a vánja vissza népünk nyakára a régi igát, a tőkések, a ban károk, a nagybirtokosok ural munkásosztály megingatha tatlan egységben cselekedjék c nehéz órában. A párt veze a h arcoló if ló sá g h o z g y a r h a z a fi, é v e k e n k e r e s z t ü l mát. Ez a fegyveres támadás, tőségét az az eltökélt szándék fogja értékelni a nagy nép áll előttünk. De annyit tiszta vérontás, pusztítás is súlyos hatja át, hogy a rend mielőbbi Magyarok! Barátaim! Test á r ta t l a n u l s í n y lő d ö t t R á k o s i megmozdulást, mint mi. lelkiismerettel, a közös ügy, a M á ty á s m u n k á s g y i l k o s , á l l a m anyagi károkat okozott és fog helyreállítása után kerülgetés véreim! Azt hiszem, az a harc, ame Meg vagyok győződve, hogy közös érdekek nevében taná v é d e l m i h a tó s .g á n a k b ö r tö n é okozni mindaddig, amíg egész nélkül, nyíltan szembenézzen csolhatok: az államvédelmi ala b e n . M o s t ő á ll N a g y I m r é v e l dolgozó népünk segítségével mindazokkal az égető kérdé lyet írótársaimmal együtt évek Nagy Imre, aki — és ezt jól óta a Rákosi-féle terror ellen kell látnunk — a legnehezebb kulatokkal, a szovjet egysé e g y ü t t a m a g y a r f ü g g e tle n s é g , teljesen végét nem vetjük. sekkel, amelyek megoldása ha gekkel együit haladéktalanul Mivel mindenki számára lát vívunk, feljogosít minket és pillanatban, a legsúlyosabb a m a g y a r d o lg o z ó k s z o c ia lis ta laszthatatlanná vált. Mindeze körülmények között került a szüntessétek be a tüzelési, k ö v e te lé s e i m e g v a ló s ítá s á n a k ható módon a rend, a békés ket a feladatokat a párt, álla engem is arra, hogy ebben a nehéz órában bizalommal szól kormány élére, megtisztítja a mindkét részről legyen vége a é lé r c .) építő munka feltételeinek mi és társadalmi életünk de vérontásnak. azonnaii helyreállítása ebben junk., egymáshoz. vezetést a Ráko ú-féle ^alak Magyar dolgozók! Kedves mokratizálásának rimélyi' tól és olyan tisztakezű embe Igazságos követeléseitek or az órában a legfőbb érdek, se útján, a reális lehetőségek Budapest utcáit hazafiak elvtársp.k! .. ___ _ rekkel veszi magát körül, akik szág-világ előtt döntő győzel pártunk Központi Vezetősége figyelembevételével és késle vére öntözte. met arattak. A követelések Pártunk Politikai Bizottsága az egész néphez fordul, külö Mindenekelőtt: ki ezért a felkarolják és valóra váltják kedés nélkül akarjuk megol a magyar nemzet szent köve pontos, alapos, következetes nehéz és súlyos helyzetben nösen fővárosunk népéhez, tá dani. tragédiáért a fő felelős? Egy valóraváltása most már a bé bízott meg a Központi Vezető mogatást kérve e feladat meg teléseit. Legutóbbi nyilatko Elvtársak! A párt Központi percig sem habozom, hogy ki zata a szovjet csapatok kivo kés munka, a tüzelés nélküli, ség első titkári tisztével. Sok oldásához. E feladat megoldá mondjam: a sztálinista, ráko de szívós harc dolga. idő a beszédre ma nincs. Ezért Vezetősége javasolja a kor násával. a kormány széles sában elsősorban pártunk mánynak, hogy a rend helyre sista kalandor-politika. nemzeti alapokon való átala A magyar írók, akik az első egészen röviden kívánok szólni egész tagságának és a munkás- Vádolom Rákosi Mátyást, vonalban voltak a harc meg néhány kérdésről. állta után a Szovjetunió és kításával, a megbékélés poli osztálynak egységes, határo Magyarország között teljes aki véreskezű önkényével, tikájával kapcsolatban erre indításakor, együtt lesznek ve A súlyos helyzetnek, amely zott állásfoglalása a fő erő. nemzetellenes kül- és belpoli letek a további küzdelemben be kerültünk, az a jellemzője, egyenjogúság, baráti együtt enged következtetni. Minden munkás. paraszt és működés és az infer tikájával, a gyűlölködés szítá is. Nem fogjuk hagyni kiját hogy különböző elemek ke értelmiségi dolgozó. minden sával egyik legfőbb előidézője Magyarok, akik még az szani, megtéveszteni, vagy le verednek bennük. mus széliemében folytasson utcán vagytok, tüntettek, vagy becsületes hazafi közös és tárgyalásokat a szovjet kor a mostani vérontásnak. szerelni magunkat. Kivívjuk a Ezután szólt arról, hogy mi egyetértő fellépésében bízva, fegyver van a kezetekben! teljes szabadságot, a jobb éle ként lett az ifjúság békésen, mánnyal. a lsét szocialista or Vádolom Gérő Ernőt, aki a kérem az ifjúságot is, hogy gazdasági élet vezetőjeként a Nem, nem arra akarlak fel tet, a boldog magyar jövőt. céljában becsületes szándé szág közötti kérdések mindkét szólítani benneteket, hogy vonja meg támogatását a rend fél számára méltányos és igaz romlás szélére sodorta az or kokkal indult tüntetéséből megbontóitól és bízzon abban, szüntessétek be a harcot, hi BÍZUNK BENNETEK — fegyveres összeütközés. ságos rendezéséért. szágot és Rákosi utódaként is BÍZZATOK BENNÜNK! hogy javaslataikat a párt ve a legutolsó pillanatig lassítot szen még hosszú, nehéz harc A dolgozó nép, a munkásosz zetősége az egész nép érdekei Munkások! Kommunista elv- ta, fékezte a demokratizálódás tály. a parasztság népköztár vel összhangban megvizsgálja társak! Legyetek állhatatosak folyamatát. saságunkban megtestesült ha és meg fogia oldani. Ezen túl legyenek tudatában az elv és szilárdak! Védjétek meg a népi hatalom rendjét, szocia Vádolom a legfelső vezetés A nyugdíjakat postára adták talma számunkra szent és be befurakodott tehetségtelen, szent kell, hogy legyen min társak, mennyire fontos, hogv lista államunkat, a dolgozó nép Az országos n y u g d íjin téz et d e n k in e k p o stá ra a d tá k . A denki számára, aki nem kí minden kommunista, az egész jövőjét! karrierista klikket, a szemé közli, hogy az esedékes n y u g n y u g d íja so k te h á t ren d b en lyi titkárokból, fejbúliníó jáno- d ija k a t c sü tö rtö k reggel m in - m e g k a p já k n y u g d íju k a t. sokból kinevezett párt- és ál lami vezetőket, akik tudatlan Segítse mindenki a menteket! ságukkal, pöffeszkedő élet módjukkal. suhanó luxusau tóikkal kihívták a dolgozó nép Elmarad a vasárnapi svéd-magyar T ü z e t n y ito tta k a tö m e g b ő l, a g y o n lő tte k e g y o r v o s t ellenszenvét. válogatott iabdarúgémérkozés Két nap óta szünet nélkül Mentőkre lőni! — ilyen még kossághoz, százan és százan Ott voltam a nagy tüntetés A vasárnapra tervezett darúgó válogatott csapat ma csöng a telefon az Országos nem fordult elő. Kérve kérik jelentkeztek egészségügyi mun- ben. Szilárd meggyőződésem, svéd—magyar válogatott lab nem utazott el Stockholmba Mentőszolgálat Markó utcai a mentők: ne akadályozzák kára és önkéntes véradásra a hogyha kedden este 10 óráig darúgó-mérkőzést bizonytalan s így ezt a mérkőzést is elha központjában. Budapest kü meg a nagy munkájukat! Sok kórházakban és vérellátó állo- Gerő Ernő félreáll és Nagy időre elhalasztották, A B. lab- lasztották. lönböző területeiről érkezik a a sérült segítsünk mindenütt másokon. A vöröskeresztes Imrét nevezik ki miniszterel segélykérés. A kocsik egymás a mentőknek, hisz mind any- aktívák fehér köpenyben, kar- nöknek. egyetlen puskalövés titán fordulnak ki a kapun. Golyók sivítanak, gránátok robbannak és a kis fehér men nyiunk életéért harcolnak. Alig hangzott el a rádióban a Vöröskereszt felhívása a la- szalaggal, vöröskeresztes teher- autókkal szállítják a sérülíe- két. nem dördül el Magyarorszá gon. De a sztálinista klikk fontosabbnak tartotta saját po Élelmiszerben nines hiány! zícióit. Nagy Imre-ellenes gyű A főváros ellátásával kap tottak útnak Budapestre. tőautó valósággal száguld. Ha csolatban kérdést intéztünk a A fővárosi dolgozók élelmi talmas tankokat kerül ki, nem löletét az ország érdekeinél. Csak a tömegek nyomása tud Budapesti Fővárosi Tanács szerellátásához a Szabolcs- tudják feltartóztatni. Ott lát ható a Stúdió előtt, a Kálvin téren, a Körúton, a parlament előtt és a város minden pont A tűzoltók küzdelme ta végül is megbuktatni. Nem vagyok hajlandó sem ellenforradalminak, sem reak végrehajtó bizottságának el nökhelyetteséhez. — Csütörtökön az üzletek Szatmár megyeiek is igye keznek hozzájárulni. A szo kásosnál nagyobb mennyiségű ján, ahol szükség van rá, nyomban ott terem. Orvosok, ápolók, gépkocsivezetők életük a Nemzeti Múzeumért A budapesti tűzoltó parancs ciósnak, sem fasisztának ne vezni az ország függetlensé géért, a nép jogaiért, a ma legnagyobb része'm ár nyitva volt és bőséges árukészletével a vevők szolgálatára állt. A élelmiszert küldenek Buda pestre. A szokásos 40—50 va gon burgonya helyett további z e tt je le n té s ú ja b b tű zesetrő l. mai napon szintén nyitva tar 30—50 vagon burgonyát indí veszélyeztetésével, félelmet nokság tájékoztatása szerint A N em zeti M úzeum ban ebben gyar szabadságért síkraszállt tanak az üzletek. Aggodalom tanak a fővárosba. nem ismerve látják el felada Budapesten több középületet, fiatalokat, munkásokat, hon ra nincsen ok. Csütörtökön öt Heves megye sütőüzemei is a z időben kom oly fegyveres tukat. Es mégis hiába hősi lakóházat és áruházat gyúj védeket még akkor sem, ha ven vagon kenyeret sütöttek. a főváros segítségére sietnek. h arco k folytak. A tű zo ltó ság ilyen elemek is keveredtek helytállás, minden igyekezet, tottak fel. A tűzoltóság tagjai Egész nap dolgoztak a pékek. A megyei szükségleten felül hősies munkával, életük veszé n a k k é tsze r vissza k e lle tt fo r közéjük. híre terjedt a feldúlt tömegek Ezen kívül máshonnan is kap az éjjel nagyobb mennyiségű lyeztetésével a karhatalommal d u ln ia és csak h a rm a d ik e se t Ellenkezőleg: a magain ta tunk segítséget, úgyhogy az között: »-fegyvert szállítanak« kenyeret sütöttek, amelyből és a tömegek támogatásával ben sik e rü lt m egközelíteni a pasztalatai és a hozzám érke ellátásban fennakadás nem már kora reggel 135 mázsát cs a tájékozatlan tömegből tü a tüzeket elfojtották. A dél helyszínt, elkezdeni a tű z ol zett megbízható értesülések lesz. Ezen kívül a raktárakban indítottak útnak■a fővárosiba. zet nyitottak a mentőkocsikra. előtt folyamán komoly küzde tását. A tű z e lfo jtása a déli eg-yértelműen arra vallanak, is és az üzletekben is nagy Több kocsit összetörtek, többe lem folyt a Nemzeti Múzeum ó rá k b a n m ég folyt. A felb e hogy a tüntetők nagy többsége mennyiségben van liszt, zsír, belelőttek. Dr. Rónafalvi ödön NÉPSZAVA nál a tűz eloltásáért. A Nem csü lh etetlen n em zeti é rté k re a hazáért, a népért, a szabad tehát a főbb élelmiszer-cikkek mentőorvost munkája közben a m arvar szakszervezetek zeti Múzeumnál a harcok fo való te k in te tte l a tűzo ltó pa ságért ment ki életét kockáz ben nincs és nem lesz hiány. központi lapla ölték meg. Egy másik orvos lyamán három esetben kelet ran csn o k ság u ta s íto tta egysé tatva az utcára. Egyetlen probléma csak a ki Szerkeszt: a szerkesztőbizottság nak a szeme világát vette el kezett tűz. A tűzoltóságnak g e it a legnagyobb k ö rü lte k in Meg vagyok győződve, hogy szállítás körül észlelhető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: a gyilkos golyó. Több ápoló és ezeket sikerült elfojtani. A ne Nagy Imre. aki nekünk. írók Somogy megye húsz sütő Budapest VII.. Rákóczi út 54 té s re és óvatosságra. K éső dél nak, művészeknek példaké üzeme dolgozott egész éjjel. Telefon: 224-815 224-819 gépkocsivezető megsebesült. gyedik esetben, október 25-én u tá n ra sik e rü lt m egfékezni a ‘ Es lehetne sorolni tovább. pünk volt a sztálinista elnyo Reggel három teherautón több egy óra három perckor érke tüzet. m á s eUeni harcban, ugyanúgy mint 80 mázsa kenyeret indí- Athenaeum Nyomda Fv. Soproni Béla