Professional Documents
Culture Documents
Mit ér a felfüggesztett
A képviselők vagyona
MSZP-s tagság? Géczi JózsefAlajos szerint elkerülhetetlen az érintett jogszabály korrekciója
M B ái.int Józsf.f________ j_________ dolgozhasson, úgy gondolta, nem A képviselők jogállásáról és
adja fel, megpróbálja helyhatósági tiszteletdíjáról szóló törvény,
ritz Péter, az MSZP Csongrád szinten érvényesíteni ambícióit. amely az országgyűlési képvise
F megyei szervezetének volt el
nöke az utóbbi fél évben megho
Ehhez biztatást is kapott a magát
civil szervezetnek deklaráló Szege
lők vagyonnyilatkozatának kér
déseit szabályozza, több ponton
zott két döntésével nem kis megle dért Egyesület néhány vezetőjétől. módosításra szorul, mert nem
petést szerzett szőkébb pátriájá Meglepődve tapasztalta, hogy teszi lehetővé a teljes átlátható
ban. A politikus az év elején beje olyan emberek ígértek neki támo ságot - így nyilatkozott lapunk
lentette, hogy az év végéig felfüg gatást, akik inkább konzervatív nak Géczi József Alajos. A parla
geszti párttagságát. A napokban beállítottságúak. Az egyesület ment mentelmi bizottságának
pedig kiderült, hogy az egyik civil ugyanis sokszínű, tagjai különbö szocialista elnöke hangsúlyozta,
szervezet Szegeden polgármester ző értékrendeket képviselnek. a vagyonnyilatkozat nem telje
jelöltnek kérte fel. Ennek azonban hátránya is van sen alkalmas arra, hogy a vá
Fritz Péter, aki magát szocialis - mondta Fritz Péter. Ezt akkor lasztók hiteles információkat
tának vallja, döntéseinek okaival tapasztalhatta, amikor bejelentet kapjanak képviselőjük valósá
kapcsolatosan lapunknak el ték, hogy ő az egyesület polgár gos vagyoni helyzetéről, de a
mondta: konszenzusra törekvő mesterjelöltje, ám néhány vezető módosítást nemcsak a hibák,
emberként jelenleg inkább párton- ségi tag ellenkezése után úgy dön hanem az uniós csatlakozásunk
kívüliként vállal szerepet a köz tött, nem vállalja a megmérette is kikényszeríti. A korrekcióhoz
életben. tést. Miként fogalmazott, számára azonban Géczi szerint a mosta
Nem tartja természetellenes világossá vált, hogy egyesek a Sze ninál higgadtabb politikai lég
nek, hogy több mint 11 évi gedért Egyesületet az MSZP, a kör szükséges.
elnökösködés után kikerült az Centrum párt és a szociáldemok
MSZP Csongrád megyei szerveze raták alkotta választási szövetség M H alász M iklós_________________
tének vezetéséből. Utódjával, ben szeretnék látni.
Botka Lászlóval, aki a parlamenti Fritz Péter szerint egy civil mentelmi bizottság az eddigi
képviselőség mellett Szegeden
ringbe száll a polgármesteri szé
szervezetnek ez nem tesz jót, mert
akkor töltené be elvállalt szerepét,
A kedvezőtlen tapasztalatokat
összegyűjti, és várhatóan a válasz
kért is, nem kíván konfrontálódni, ha távol tartja magát a pártoktól. tási ciklus közepére kidolgozza
így ezért részt sem vett a párt me A volt pártelnök és országgyű azokat a javaslatokat, amelyekkel
gyei szervezetének munkájában. lési képviselő egyelőre nem lát „generálozni” lehet a paragrafu
Mint mondta, ha aktívabb lett vol esélyt arra, hogy beleszólási lehe sokat.
na, akkor nyilván véleményt is tősége legyen a helyi, netán térségi Népszerű szlogen lett abból a
kellett volna nyilvánítania, ez vi ügyekbe. Hacsak nem tartanak szándékból, hogy a honatyák
szont vélhetően a pártvezetés igényt szakértelmére, amelyet a üvegzsebűek legyenek. Ezt az aka
nemtetszését váltaná ki. lakásépítés területén, a külföldi ratot próbálják kiszolgálni a rend
Fritz úgy tartja, „inaktivitásá gazdasági kapcsolatok elmélyíté szerváltás óta született törvények,
nak” következménye, hogy a mos sénél tudna kamatoztatni. Ezzel amelyeket többször is módosítót- S
tak. A mentelmi bizottság elnöke ^
szerint igazából az 1997-ben ho- ö
zott jogszabályok alapján műkő- §
dik elfogadhatóbban az ellenőrzé
si rendszer, mert akkor meghatá
rozták a gazdasági összeférhetet GÉCZI JÓZSEF ALAJOS K ISK U N M A JSÁ N SZÜLETETT 1 9 5 0 B E N . Az MSZMP be 1975-ben lépett be, 1976 bán
lenség kérdéseit is. Ezek a parag szerzett diplomát a JATE Állam- és Jogtudományi Karán, majd 1979-ben az ELTE Bölcsészettudomá
rafusok arra kényszerítették a nyi Karán elvégezte a tudományos szocializmus kiegészítő szakot. 1976-tól tanársegéd, 1982-től egye
képviselőket, hogy vonuljanak ki temi adjunktus a JATE tudományos szocializmus tanszékén. 1988-ban alapítója a rendszerváltó szo
az önkormányzati és állami gaz cialisták reformkori mozgalmának. Az MSZP megalakulásától 1994-ig tagja volt az országos elnök
dasági cégekből, ahol nem lehet ségnek, 1991 februárjától listás országgyűlési képviselő lett. 1994 májusában Csongrád megye 2. sz.
nek tisztségviselők. A vagyonnyi választókerületében szerzett mandátumot. A parlament mentelmi, összeférhetetlenségi és mandá
latkozat szabályzatainak utolsó tumvizsgáló állandó bizottságának elnöke volt. A 1998-ban az MSZP országos listájáról került a par
módosítását 2000-ben végezték, lamentbe, és alelnökként dolgozott a mandátumvizsgáló bizottságban, illetve az EU-integrációs albi
amelynek az volt a vívmánya, zottság elnökeként tevékenykedett. 2002-ben az MSZP Csongrád megyei listájáról került az Ország-
hogy tavalytól a nyilatkozatok gyűlésbe, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke.
csak nyitottak, kivételt képeznek a
honatyák hozzátartozói, akiknek a lenlegi miniszterelnök ellen va- ben csúcsosodott ki, mert akkor az megjelölésére nincs rubrika, de a
zártságot biztosítják. Ha eljárásra gyonnyilatkozati eljárást kezde MSZP koalíciós partnere nem törvény előírja, fel kell tüntetni,
kerül a sor, ezt a nyilatkozatot is ményeztek. A Torgyán-villa eseté akarta, hogy kinevezzék a Mól élé ami az ingatlan-nyilvántartásban
„kinyithatja” a mentelmi bizott ben a mentelmi bizottság korábbi re, feltehetőleg a gazpromos kötő szerepel, holott a szolgalmi jog
ság. A közvélemény szerepét azért elnöke, Isépy Tamás a házszabály dései miatt. Ennek a történetnek (például az átjárás más telkén)
illik hangsúlyozni, mert a képvise hiányosságaira hivatkozva az eljá az a „slusszpoénja”, hogy végül is nem vagyon. Ugyanakkor a lakás
lői jogállás szabályozása nem rást nem indította el. De elkezdő Pál nem a Mol-beli vezető szerepé bérletet jelezni kell, pedig az nincs
rendszerspecifikus, hanem a de dött a házszabály módosítása, s az ről, hanem a képviselői mandátu benne az ingatlan-nyilvántartás
mokrácia éltető eleme, a pártok eljárás első szakaszát teljesen a b i máról mondott le. ban. Tanácstalanságra ad okot az
egymás gazdasági érdekeit így zottság mindenkori elnökére ter Másik fontos gondként említi olyan törvényi előírás, mint a
A reformkörös alapító szocialista, ám független pártjától F O tö : m t i / r á f a e l Cs a b a próbálják korlátozni, ami akkor helte. Neki kell eldöntenie, hogy Géczi József azt a körülményt, „stb” és az „egyéb közlendők” ro
lép elő fő kérdéssé, ha valamilyen befogadja-e a beadványt, vagy hogy 1990 óta folyamatosan érző vata. Géczi úgy értékeli, a vagyon
tani országgyűlési választások kapcsolatban azonban nincsenek panama kiderül. - Természetes alaptalannak minősíti, illetve fel dik az, hogy a magyar társadalom nyilatkozat problematikus a sze
előtt az MSZP nem jelölte képvise illúziói, mert szerinte az önkor velejárója a demokráciának, hogy szólítja a kezdeményezőt a kiegé csalódott a rendszerváltásban, mélyi jogok szempontjából is -
lőnek, jóllehet két cikluson át ott mányzati választásokon is a két a választó tudja, képviselője mi szítésre. Ezt tette Géczi József Ala nem szereti az Országgyűlést, több ombudsman is észrevételez
ült a parlamentben. Most cáfolja legnagyobb párt, vagyis a Fidesz lyen politikai szerepet lát el. Pél jos az Orbán Viktorral szembeni ezért a parlament görcsösen akar te ezt. Summázásként az elnök
azokat a híreket, hogy sértődöttsé és az MSZP játszik majd meghatá dául, ha nemzetinek vallja magát, vagyonnyilatkozati eljárást kezde ja bizonyítani tekintélyét és tisz hangsúlyozta, a vagyonnyilatko
ge miatt függesztette fel párttagsá rozó szerepet. Politikai hovatarto akkor méltán várják el tőle, ne le ményező két szocialista képviselő taságát a nyilvánosság előtt. A zat nem teljesen alkalmas arra,
gát. Miként a Magyar Nemzetnek zása miatt a szocialisták hívó sza gyen tagja a nemzetközi szabad vel. Az utóbbi nagy port felkavaró mentelmi bizottság elnöke arra is hogy a választók hiteles informá
fogalmazott: más motiválta az el vában még reménykedik, de mint kőműves-páholynak, vagy a mun két ügyben a volt és a jelenlegi mi felhívta a figyelmet, hogy a tavaly- ciókat kapjanak képviselőjük va
határozását. Miután nem adatott mondja, ott mostanában „nem kásőrség illegális baráti körének, niszterelnök megmagyarázta a va előtti szabálymódosítás sem hoz lóságos vagyoni helyzetéről, de a
meg neki a lehetőség, hogy or nyerők” a konszenzust keresők, illetve baloldaliként ne lépjen be a gyonnyilatkozat vélt vagy valósá ta meg a kívánt eredményt, mert a módosítást nemcsak a hibák, ha
szággyűlési képviselőként tovább márpedig őt annak ismerik. csendőri bajtársi egyletbe - fejtet gos ellentmondásait. Orbán Vik régi gondot úgy oldották fel, hogy nem az uniós csatlakozásunk is
te ki a szocialista honatya, aki sze tortól az elnök pótlólagos nyilat megszüntették a zárt vagyonnyi kikényszeríti. A korrekcióhoz
rint a közvéleményt a képviselők kozatot kért, de - mindkét alka latkozatot, holott annak is meg azonban - Géczi szerint - a mos
JANUÁRTÓL SZÜNETELŐ TAGSÁG. Az MSZP korábbi Csongrád megyei el gazdasági helyzete, üzleti csopor lommal az elnöki jogkörrel élve - lenne a funkciója. Géczi szerint a taninál higgadtabb politikai pár
nöke, aki reformkörös alapító volt 1989-ben, 2002. január 11-től tokhoz való kötődése izgatja legin nem indított eljárást, mert kielégí zárt nyilatkozatnak nem a titkos beszédet feltételező légkör szük
szünetelteti tagságát. Az MSZP szegedi elnökének, Kozma József kább, kíváncsi rá, hogy a közsze tőnek tartotta a magyarázatot. ság bűvös bája volt a lényege. séges, mert különben félő, hogy
nek címzett levelében azt írta az év elején: „Nem kívánom részle replő miként gazdagszik. Időn A Magyar Nemzetet tájékoztat Olyan azonosító adatok is szere az ismételt nekirugaszkodásból
tezni indokaimat, csupán azt jelzem, hogy a párttagsággal együtt ként a természetes érdeklődést a va Géczi József Alajos elmondta, peltek, mint az ingatlan helyrajzi újabb torzulások születhetnek.
járó jogokat már régóta nemigen használom és a mai naptól a kö sajtó és a politikai vetélytársak is hogy újbóli vizsgálódásakor több száma, a gépkocsi rendszáma, Arra a kérdésre, hogy a mentelmi
telességeknek sem tudnék teljeskörűen eleget tenni... A mai nap felerősítik. hiányosságot fedezett fel a tör ami bár a maffiának információt bizottság elnöke miképp látja
tól párttagságomat szüneteltetem, várhatóan az év végéig. Nem A mentelmi bizottság elnöke vényben. adott volna egy-egy politikusról, képviselőtársai vagyoni helyzetét,
veszek igénybe semmilyen - a tagokat megillető - jogot és min úgy látja, hogy az utóbbi két esz Ugyanis 1996-ban is betöltötte de az eljárásban szükség lenne rá Géczi elmondta: természetesnek
den a tagsággal járó kötelezettséget is megszűntnek nyilvánítok.” tendőben három olyan ügy volt, a mentelmi bizottság elnöki tisz juk, ha érdemi a vita. A mentelmi tartja, hogy a kisnyugdíjas sokall
Fritz Péter a médiumoknak adott nyilatkozataiban elmondta, ami a széles publikum előtt izgal tét, és már akkor hangsúlyozta, bizottság elnöke hiányosságként ja a honatyai fizetéseket, ám az
hogy semmilyen más pártba nem kíván belépni, más parlamenti massá tette a vagyonnyilatkoza nem az átláthatóság került előtér rója fel, hogy a nyilvános vagyon uniós, illetve néhány közép-euró
frakcióba sem ül át, marad a szocialisták között. Reményei szerint tot. 2000-ben Torgyán József villa be, hanem más szempontok érvé nyilatkozat kérdései rohamlép pai ország parlamenti képviselői
párttársai megértik elhatározását, amelyet véglegesnek tekint. ügye nemcsak reflektorfényt ka nyesülnek. Kölcsönös „szigorítási tekben készültek. Talán ezért is nek jövedelmével összevetve ala
Kozma József, az MSZP szegedi elnökének akkori véleménye sze pott, hanem maga után vont egy a munkaverseny” alakult ki a pártok nem rendelkezik egyértelműen csonyak. Messze elmarad a ma
rint már régebb óta észlelik, hogy Fritz Péter helyét keresi pártjá törvénymódosítást is. A másik két között, mert korlátozni akarták arról, hogy egy honatyának mit gyar fó'tisztviselők, de különösen
ban, de a lépést szomorúan fogadták. eset az idei választások utáni idő egymás gazdasági érdekkörét. Ez a kell beírni és mire nem kell vála az állam és a versenyszféra me
_______________________ u __________ -_____ .___ ______,__ _ ______________ szakra esik, amikor a volt és a je kérdés különösen Pál László eseté szolnia. A haszonélvezeti jog nedzsmentjének bérétől.