N É P S Z A B A D S Á G B U D A P E S T 2002. JÚNIUS 27.
, C S Ü T Ö R T Ö K 39
Citadella-terasz: júliusban bontás? A portáltendert
vitatja a Fidesz Az engedély nélkül építkező cég után a területet bérbe adó KVI is a bírósághoz fordul A budapesti internetes portál kialakítá sára kiírandó pályázatot bírálta tegnap a A Citadella melletti teraszt engedély Fidesz-frakció. Fried Miklós, a Fővárosi nélkül felépítő cég ügyvezetője beje Közgyűlés informatikai bizottságának lentette, hogy a XI. kerületi jegyző fideszes elnöke elmondta: a tender ered döntése alapján jogszerűen vették ményhirdetési határideje, valamint a tel birtokba a Lődombot. A Citadella 4U jesítési időpont közötti idő túl rövid, Kft. mégis megrendelte a bontási terv mindössze egy hónapnál alig valamivel dokumentációt - és bírósághoz for több idő marad a portál kialakítására. Ez dul. Az állami tulajdonú terület kép pedig kevés. Összehasonlításul hozzá viselője, a KVI vezérigazgatója állít tette, hogy a kormányzati portált tavaly ja: a jegyző hatáskörének hiányára négy hónap alatt hozták létre, és egyesek hivatkozva utasította el birtokvédelmi ezt is kevésnek tartották. A tenderkiírás kérelmüket. A Kulturális Örökségvé tartalma miatt is felmerülhet az a gyanú, delmi Hivatal álláspontja szerint jú hogy valaki már tudja, ki végzi a mun lius közepéig el kell kezdeni a bontást. kát, sőt esetleg már dolgoznak is rajta. Az ellenzéki frakció szerint félő, hogy A Citadella mellett engedély nélkül a főváros vezetése a közelgő önkor kialakított terasz, kávézó és illemhely mányzati választások miatt félkész dol építtetője állítja, beigazolódott, hogy gokat próbál majd sikeres projektként jogszerűen vették birtokba az építkezés „eladni”, vagy gyorsan elkölteni minden re kiszemelt területet, a Lődombot. Ál pénzt úgy, hogy a teljesülésre nem lesz láspontját arra alapozta a cégvezető, garancia. hogy a XI. kerület jegyzője elutasította Varga Kristóf, a fővárosi önkormány az állami terület képviselője, a Kincstári zat informatikai főtanácsosa szerint a Fi Vagyoni Igazgatóság (KVI) birtokvédel desz gyanúsításai alaptalanok. Abban mi kérelmét. igazat ad Fried Miklósnak, hogy a jelen Az ügy előzményei: a Citadella 4U leg folyamatban levő pályázat győztesei Vagyonkezelő Kft. március végén kez augusztusban kezdhetnek munkához, dett építeni engedély nélkül teraszt, ká ám októberre a teljes programnak csak vézót és illemhelyet közvetlenül a Cita egy kis részét kell teljesíteni, a végső ha della mellett - a műemléki, természetvé táridő 2003 augusztusa. Idén októberig a delmi és régészeti oltalom alá tartozó - portál új arculatának kell elkészülnie, Lődombon. A beruházó az állami terület valamint néhány új funkciónak (például képviselője, a Kincstári Vagyoni Igazga az internetes fórumnak), amelyet az ön- tóság és a területért felelős Kulturális kormányzati választások alatt már hasz Örökségvédelmi Hivatal tiltása ellenére nálhatnak a látogatók. sem állította le a munkát. Ezért összesen T. E. G. kétszázezer forintra, s mert régészeti le letek semmisültek meg, húszmillió fo rintra büntették a céget. Az örökségvé delmi hivatal legutóbbi döntése értelmé ben a beruházónak le kell bontania az Gyakorlatilag elkészült a terasz FOTÓ: KOVÁCS BENCE Átvilágítanák az eközben csaknem teljesen elkészült épít ményt. Időközben a KVI feljelentést tett a rendőrségen, és birtokvédelmet kért a Az ügyben szerettük volna megkér dezni a XI. kerületi jegyzőt vagy aljegy időn belül döntés születhet. Emellett láspontján és a határozatok érvényessé hangsúlyozta, lehetőségeikhez mérten gén. Azaz július közepéig a beruházó újpesti képviselőket XI. kerületi jegyzőtől. zőt, ám egyikük sem kívánt nyilatkozni. minden segítséget megadnak a Kulturá nak, vagy a hivatal által megbízott vál Az újpesti szocialisták kivonultak arról Az elutasító döntés nyomán a KVI ve Az önkormányzat sajtóreferense, Cser- lis Örökségvédelmi Hivatalnak, hogy lalkozónak el kell kezdenie a terasz bon a kedd esti képviselő-testületi ülésről, zérigazgatója, Molnár Zoltán tegnap el nus László szerint a kérelem elutasítását végrehajtsák a bontást elrendelő határo tását. amelyen a pártok úgy döntöttek: soron mondta: a jegyző arra hivatkozva hárí úgy kell értelmezni: a jegyző nem tudott zatot. A Citadella 4U Kft. ügyvezetője, Ve kívül kérik az átvilágítóbíráktól, hogy totta el kérelmüket, hogy erre a döntésre dönteni, kit illet a birtokvédelem. Az igazgató kérdésre válaszolva kitért res István szerint a jegyző döntése bizo tisztázzák őket az esetleges ügynökmúlt nem terjed ki a hatásköre. A KVI-t meg Molnár Zoltán elmondta, hogy a XI. arra is, hogy a tefasz, a kávézó és az il nyította, hogy jogszerűen vették birtokba vádja alól. A testület döntése nagy vihart lepte a döntés, fogalmazott a vezérigaz kerületi jegyző, határozatával megfosz lemhely működése hasznos lenne a Cita a Lődombot. Kitért ugyanakkor arra is: kavart, a szavazáson a Munkáspárt sem gató, majd hozzátette: az engedély nél totta a KVI-t, mint az állam képviselőjét dellán. Hangsúlyozta viszont, hogy a cél megkapták az örökségvédelmi hivatal vett részt, ugyanakkor az átvilágítás kül építtető cég váratlan szövetségesre attól, hogy birtokba vegye területét. nem szentesítheti az eszközt, ha nem bontást elrendelő határozatát, s az abban mellett voksolt az Újpestért Egyesület, a talált a jegyzőben, aki struccpolitikát Hozzátette: a KVI gyorsított eljárásban bontják le az engedély nélkül kialakított foglaltaknak megfelelően elkészíttetik a Fidesz, az MDF, a MIEP, a reformkis folytatva, elhárítja a felelősséget magá birtokvédelmet kér a bíróságtól, bár nem létesítményt, annak az lehet az üzenete, bontási tervdokumentációt. A cégvezető gazdák és az SZDSZ is. tól. fűz hozzá sok reményt, hogy belátható hogy Magyarországon a tulajdonvédel megjegyezte: ehhez a tervhez elengedhe A szavazás értelmében a képviselők mi és birtokvédelmi jogszabályokat kö tetlen a környezeti hatástanulmány, ám még az őszi helyhatósági választások vetkezmények nélkül figyelmen kívül annak előkészítéséhez korábban nem já előtt szeretnének sort keríteni az átvilá A KVI és a Citadella 4U Kft. 2000. május 4-én kötött úgynevezett vagyonke lehet hagyni. A vezérigazgató nem tar rult hozzá az örökségvédelmi hivatal. gításra. A képviselők egyébként név zelői szerződést a Citadellára. A dokumentum azonban semmisnek tekinthető, totta elképzelhetetlennek, hogy a jelen Bár a Citadella 4U Kft. bírósághoz for szerinti szavazással voksoltak, és felkér mivel ilyen szerződés csak az illetékes miniszter hozzájárulásával jöhet létre. legi építmény lebontása után a szabá dul a határozat felülvizsgálatát kérve — ték Derce Tamás polgármestert, hogy a A kulturális tárca korábbi minisztere, Rockenbauer Zoltán azonban nem hagy lyoknak maradéktalanul megfelelő, az ennek azonban nincs halasztó hatálya. szükséges lépéseket a legrövidebb időn ta jóvá ezt a megállapodást, vagyis az érvényes szerződés értelmében a Cita illetékes hatóság által jóváhagyott ter Kérdésünkre, hogy a jelenlegi épít belül tegye meg. della 4U Vagyonkezelő Kft. a területnek csak bérlője, nem kezelője. Informá vek alapján felépüljön hasonló terasz a mény lebontása után hajlandó lenne-e A testület döntéséről, illetve a szocia cióink szerint a KVI most azt fontolgatja, hogy felbontja a kft.-vei a határozat Citadellánál. ismét, már a hatóságok támogatását él listák kivonulásának okáról szerettük lan időre szóló bérleti szerződést. Molnár Zoltán szerint azonban alaposan A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vező terasz felépítésére, Veres István azt volna megkérdezni Kiss Sándor MSZP-s meg kell fontolniuk ezt a lépést, mert a Citadella 4U Kft. mostani jogsértésé budapesti irodájának vezetője, Boór Ju válaszolta: minden jogszerű megoldás frakcióvezetőt, ám a politikust lapzártá vel több év hasznos munkája áll szemben. dit érdeklődésünkre elmondta, hogy a érdekli. ig nem sikerült elérnünk. történtek nem változtattak a hivatal ál B. A. K. A. I.
Drágul Érvénytelen a budaörsi színház
az AntennaMikro Folytatás a 37. oldalról igazgatói pályázata A kábeltelevíziós társaságok nagy ré sze januárban az inflációt esetenként Visszavonta Nemcsák Károly színigaz vasolta, hogy a grémium ne fogadja el a jócskán meghaladó mértékben emelte gatói kinevezését a budaörsi képviselő- közigazgatási hivatal javaslatát. Mivel árait. Az előfizetők felháborodtak, a fo testület, miután a Pest Megyei Köz- azonban a jobboldal soraiból egy képvi gyasztóvédők tiltakoztak az egyoldalú igazgatási Hivatal jogszabálysértőnek selő hiányzott, nem tudták ezt megsza szerződésmódosítás miatt, és eljárást találta a grémium május 28-i döntését. vazni. Nemcsák Károly kinevezését te kezdeményeztek a Gazdasági Verseny- A megismételt szavazás érvénytelen hát nem tudták megerősíteni, a 9-9 ará hivatalban (GVH) az érintett szolgálta lett, az önkormányzat kilencven napon nyú szavazással a testület elismerte, tók - UPC, MatávkábelTV, EMKTV, belül új pályázatot ír ki. hogy előzőleg jogszabálysértést követett Fibernet - ellen. el. A május 28-i ülésen hozott döntést A szolgáltatók szerint árképzési stra A Budaörsi Játékszín igazgatói állásá semmisnek tekintették, a megismételt tégiáik nemigen kifogásolhatók, amíg ra négy pályázat érkezett, közülük a szavazáson már csak Éless Bélára vok nyereséget nem tudnak felmutatni. Az szakmai bizottság egyhangúan a színhá solhattak a jelenlévők. áremelést a fejlesztési költségek emel zat alapító jelenlegi igazgató, Eless Béla A tizennyolc jelenlevő képviselő is kedésével, az inflációval, a szolgáltatás terveit támogatta. Döntésükkel a kultu mét pártállás szerint szavazott (9-9 igen, minőségének javításával, új csatornák és rális bizottság is egyhangúlag értett illetve nem szavazat született), így az vele további jogdíjak megjelenésével egyet. A képviselő-testület május 28-án alapító-direktor egy vokssal kevesebbet magyarázzák. ennek ellenére Nemcsák Károly színmű kapott, mint amennyi kinevezéséhez A GVH jelenleg több vizsgálatot is vészt nevezte ki öt évre a teátrum élére. szükséges lett volna. A képviselő-testü A HVB Bank teljes körű szolgáltatásaival folytat az év eleji áremelésekkel kapcso Az ügy nagy vihart kavart, az érintet let a döntéssel a játékszín igazgatói és szakértelmével biztosítja Önnek, latban. Mint Szántó Tibor infokommu tek június 12-én még tüntetést is szervez posztjára kiírt pályázatot eredményte nikációs irodavezetőtől megtudtuk, va tek. Eközben Éless Béla panaszt tett a lennek minősítette, kilencven nap múlva hogy ingatlan vásárlása esetén kedvező kamattal lamennyinek az áremelés mértéke és in Pest Megyei Közigazgatási Hivatalban. újat kell kiírniuk. juthasson államilag támogatott hitelekhez. dokoltsága a tárgya, több foglalkozik az A hivatal jogszabálysértőnek találta a Csákvári Géza zal, hogyan szerez tudomást az előfizető testület május 28-i döntését, mivel köz- az áremelésről, és a hivatal megnézi a gyűjteményi és közművelődési intézmé programcsomagok összetételét is. Dön nyek vezetője csak a szakmai bizottság Patthelyzet alakult ki a szintén tésekor a műsorok továbbításához kap javaslatának figyelembevételével nevez „május 28-i ügy”, a Herman Ottó Általános Iskola igazgatói posztjá éves kamat +2% éves kezelési költség (egyéves kamatperiódus) csolódó kiadásokat és a kábelrendszer hető ki. A budaörsi képviselőkkel a sza fenntartásához szükséges költségeket is vazás előtt nem ismertették a szakértők val kapcsolatos döntés kapcsán is. További részletekért hívja: 06-40/50-40-50 figyelembe veszi. állásfoglalását, és a szavazólapon nem A jobboldal által megszavazott je www.hvb.hu Az irodavezető hangsúlyozta: a ver csak a szakmai bizottságok jelöltje, ha lölt, Juhász Kálmánná visszavonta senyhivatalnak nincs ármegállapító jog nem az összes pályázó neve szerepelt. pályázatát, de mivel az iskola peda köre, csak kimondja, miért tartja indo Emiatt a Nemcsák Károlyra leadott sza gógusai és a szocialista-liberális kolatlannak a díj emelését. Az érintett vazatok érvénytelenek. városvezetés által támogatott jelöl társaságnak ez alapján kell árait megál A hivatal döntése miatt a kedd esti tet nem tudták megszavazni, ideig lapítania. Szántó Tibor szerint a Gazda testületi ülésen ismét napirendre került lenes jelleggel egy éven át az eddi sági Versenyhivatal végleges állásfogla az ügy. Ritter Imre, a testületben egyfő- gi igazgató, Mészáros Mónika irá lása őszre várható az ügyben. nyi többségben lévő, a jobboldali erőket nyítja az intézményt. Várnai Zoltán tömörítő képviselőcsoport vezetője ja