Menekülés a boldogság felé – bizalom, árulás és

szenvedély tökéletes ötvözete ez a szerelmes regény.

Az előkelő brit hercegi családból származó, gyönyörű

Gwen Harrison Amerikába költözik, hogy átvegye
sógornője társközvetítő cégének irányítását. De csak
mert ő lesz a főnök, még nem jelenti azt, hogy ne
fantáziálhatna saját kiszemeltjéről, a hozzá tökéletesen
passzoló Neil MacBainről, aki történetesen a testőreként
dolgozik. Vajon a titokzatos, halk szavú férfi, akire
titkon oly régóta vágyik, valóban a nagy ő lehet
számára?

Neil, a visszavonult tengerészgyalogos le sem

tagadhatná, milyen hatással van harcban edződött,
zaklatott lelkére a bájos brit lady. Ám mivel a lány az
ügyfele, nem kerülhetnek közel egymáshoz… egészen
addig, amíg a férfi sötét múltja kísérteni nem kezd, és
Gwen komoly veszélybe kerül. Hogy megmentse a lányt,
Neilnek mindent kockára kell tennie: a karrierjét, az
életét… és a szívét.
 A for dít á s a z a lá bbi k ia dá s a la pjá n k észü lt :
Fiancé by Friday by Ca t h er in e By bee

Copy r ig h t © 2 0 1 3 by Ca t h er in e By bee
T h is edit ion m a de possible u n der a licen se a r r a n g em en t or ig in a t in g
w it h A m a zon Pu blish in g , w w w .a pu b.com .

V ör ös Rózsa t ör t én et ek © St u diu m Plu sz Kft ., 2 0 1 7

Min den jog fen n t a r t v a .

A sor oza t n em a zon os a k or á bba n

V ör ös Rózsa Szer elm es Reg én y ek cím en m eg jelen t sor oza t t a l.

Jelen k ön y v et v a g y a n n a k bá r m ely r észét ,

t ov á bbá a k ia dv á n y k épeit bá r m ily en for m á ba n ,
illet v e bá r m ily en célból felh a szn á ln i
a St u diu m Plu sz Kft . és a Nou v ion T r a de S. A . k ifejezet t
en g edély e n élk ü l szig or ú a n t ilos!

Felelős szer k eszt ő: Boldog Ka t a lin

A szer k eszt ő m u n k a t á r sa : Melo Eszt er
T ipog r á fia és t ör delés: Pa t k ó-Hu szt i Ha jn a lk a

For dít ot t a : Szá n t a i Zit a

Bor ít ót er v : Popov ics Fer en c

Bor it ófot ó © ist ock ph ot o.com , fr eepik .com

A k öt et k ia dá sá ba n k özr em ű k ödöt t a Nou v ion T r a de S. A .

ISBN 9 7 8 -6 1 5 -5 6 1 1 -9 8 -8
ISSN 2 4 9 8 -4 6 7 1
 St ú diu m Plu sz Kft ., Bu da pest
Felelős k ia dó: a Kia dó ü g y v ezet ő ig a zg a t ója

Crys talnak
Hihetetlenül s z erencs és vagyok ,
hogy a barátom nak nevez hetlek .
 Első fejezet

A vaku villanásainak hatására kihúzta magát, majd a bosszantó

paparazzók felé fordult és elmosolyodott. Lady Gwen Harrison
tudta, a fotósok nem teljesen biztosak abban, ki is ő. Itt, az
Államokban nem követte őt a média. Csupán egy elegánsan
öltözött nőt láttak benne, aki akár filmcsillag is lehetne, pedig
semmivel sem volt több, mint egy elhunyt herceg lánya. Ez persze
nem akadályozta meg a lesifotósokat abban, hogy lefényképezzék
– később beazonosíthatták, megtudhatták a nevét. A bátyja, Blake
Harrison, Albany jelenlegi hercege felettébb híres és népszerű volt
ebben az országban. Miatta és a barátai miatt Gwen arca már sok
lapban szerepelt.
A lány vetett még egy pillantást a fotósok feje fölé,
elmosolyodott, majd megfordult és elsétált. Akadt némi
tennivalója.
A Wilson jótékonysági bál pontosan olyan esemény volt,
aminek a szervezésére született. Egy London melletti birtokon nőtt
fel; az anyjával jól kijöttek, de az apja nagyjából csak akkor vett
tudomást a létezéséről, amikor előtte állt. Az előkelő gyerekek
mintapéldányának számított. Ezen a helyen senki számára nem
jelentett fenyegetést. A legtöbb vendég színész volt, aktivista,
politikus, vagy ezek kísérője. Gwen nem tartozott közéjük. Ő csak
azért vett részt ezen az eseményen, hogy potenciális klienseket
szerezzen az Alliance-nak.
Amint belépett a helyiségbe, egy pincér indult felé, pezsgővel
kínálta. Gwen mosolyogva elfogadta, és bement.
Néhány arcot felismert; főként azokat, akiket Eliza – a
barátnője, az Alliance korábbi alkalmazottja – mutatott be neki.
– Lady Harrison! – A hang a közelből, egy kisebb csoport
irányából érkezett.
A lélegzetelállítóan szép Marilyn Cohen – a teremben
valószínűleg ő volt a leghíresebb nő – intett neki, hogy menjen
közelebb, majd két puszival üdvözölték egymást.
– Örülök, hogy újra látlak! – mondta Gwen. – Mióta is nem
találkoztunk?
– Azt hiszem, legutóbb a kormányzó bálján futottunk össze –
emlékeztette Marilyn. – Hogy van Carter és Eliza?
– Próbálnak alkalmazkodni a szerepükhöz.
Az előző választás során Carter elnyerte a kormányzói széket,
ezért Sacramentóba költöztek, hogy a férfi elfoglalja hivatalát.
Carter volt Blake legjobb barátja, Elizára pedig Gwen mindig is
úgy tekintett, mint a nővérére.
A lány körbenézett, arra számított, hogy megpillantja Marilyn
férjét.
– Hol van Tom?
– Éppen Grönlandon. Miért nem képesek a stúdiók felépíteni
egy díszletet, hogy ne kelljen ilyen szörnyű helyekre utazgatni? Ezt
fel nem foghatom! És veled mi a helyzet, te is egyedül jöttél?
Gwen magára erőltetett egy mosolyt.
– Nehéz egyedül lenni egy olyan teremben, ami tele van
emberekkel. – És valóban: a helyiség megtelt. A nők hosszú, földig
érő estélyiben, a férfiak szmokingban… És persze egyikük sem
bérelte a ruháját.
Marilyn belekarolt Gwenbe, arrébb húzta.
– Nos, nézzük, milyen galibát okozhatunk! – Odaintett egy
csapat színésznek, akik erre megindultak feléjük. – Terepszemlét
tartasz ma este? – kérdezte súgva.
Marilyn éppen eleget tudott az Alliance-ról ahhoz, hogy
feltegye ezt a kérdést.
– Ügyfeleket mindig keresek.
Marilyn arcán felragyogott a millió dolláros mosoly.
– Nézzük, kit tudunk ma este behálózni!
Az Alliance-t Samantha alapította; vagyis Sam, ahogy a
legtöbb barátja hívta. Sam történetesen Gwen bátyjának felesége
volt Neki támadt az a briliáns ötlete, hogy alapít egy ügynökséget,
amely párok összehozására szakosodik. Az Alliance nem szimpla
társkereső iroda volt, inkább élettervező szolgálat. A kliensek
többségét olyan férfiak és nők alkották, akik a tökéletes partnert
szerették volna megtalálni maguknak. A szerelemnek itt nem
igazán volt szerepe. Voltak közöttük politikusok, akiknek a
„családos ember” profilt kellett hozniuk annak érdekében, hogy
megválasszák őket; voltak hercegek, akiknek meg kellett
nősülniük ahhoz, hogy teljesítsék rettenetes apjuk végakaratát, és
a házasságkötés után végre hozzájussanak a milliós örökséghez;
de voltak olyan színészek vagy színésznők is, akiknek egy érdekes
hírre vagy éppenséggel egy botrányra volt szükségük ahhoz, hogy
a címlapon maradjanak.
Gwen az ilyen eseményeken általában új, fizető kuncsaftokat
szerzett, és sokszor így találta meg a megfelelő partnert az
adatbázisban szereplők számára.
Nem mindenki házasodott szerelemből, és nem mindenki
akarta, hogy a házassága örökké tartson. Az ügyfeleinek megvolt
a maguk oka, amiért férjet vagy feleséget akartak, és ha
megkapták, amit szerettek volna, bőkezűen fizettek a közbenjáró
Alliance-nak.
Marilyn minden fontosabb embernek bemutatta Gwent.
Időnként odabiccentett egy-egy lehetséges ügyfél felé, akinek
Gwen aztán diszkréten feltett pár kérdést. Az Alliance
kimondottan privát ügynökség volt, nem olyasféle, ami
névjegykártyákon hirdette magát.
Valamivel később, az este folyamán Gwen arra gondolt, talán
ez alkalommal nem fog elérni semmiféle eredményt.
Egyszer csak a háta mögül valaki a nevén szólította.
Megfordult, a mély hang irányába nézett, és udvariasan
elmosolyodott. A hang gazdája vagy két fejjel magasabb volt nála;
széles válla és könnyed modora azt sugallta, hogy nagyon
könnyen ismerkedik.
– Elnézést, ismerjük egymást?
A férfi úgy nevetett, mintha egy jó viccet hallott volna
– Még nem találkoztunk. – Kinyújtotta jobb kezét. – Michael
Wolfe.
Gwen megfogta a kezét, amelyet a férfi gyorsan leeresztett.
– Talán valami humorosat mondtam, Mr. Wolfe?
A férfi az asztalnak dőlt, és rámosolygott egy arra haladó
párra.
– Maga tényleg nem tudja, ki vagyok?
 – Sajnálom – rázta meg a fejét Gwen.
– Színész vagyok.
– Milyen csodás lehet! De valóban nem tudtam.
A férfi megint felnevetett, a jelek szerint jól mulatott valamin.
– Ó, valóban nem? Nos, mindenesetre most meghívnám egy
italra, de az a helyzet, hogy itt ingyen osztogatják. – A válasz
bárki mástól amolyan „nőfelszedős” szövegnek tűnt volna. Tőle
azonban valahogy nem.
A férfi valahová Gwen mögé nézett; ezúttal arra a néhány
férfira pillantott, akik kissé távolabb álltak.
Hmmm?
– Szóval, Lady Harrison, hogyan alakul a bátyja házassága?
Gwen közönyös arcot vágott.
– Ismeri a bátyámat?
Michael Wolfe megrázta a fejét.
– Még nem volt szerencsém bemutatkozni neki, de sok a
közös ismerősünk.
Gwen megállapította magában, hogy a férfi valójában nem
Blake-ről és Samről kérdezi, sokkal inkább a házasságukról. Ez azt
jelentette, hogy Mr. Wolfe-ot az Alliance érdekli.
– Mit szólna még egy pohár pezsgőhöz, Mr. Wolfe?

– Azt hiszem, megtaláltam neked a tökéletes férjet. – Gwen

behajlította a térdét, és lecsúsztatta a lábáról a Louboutin cipőt,
amit aztán a padlóra dobott. Azt gondolna az ember, hogy egy
majdnem ezerdolláros magas sarkú nem töri a lábat. Sajnos nem
ez volt a helyzet.
– Hogy mit találtál? – Karen lehalkította a tévét, és
megfordult a kanapén.
– Férjet. Neked.
Gwen szavai felkeltették Karen figyelmét. A tévé elsötétült; a
nő megpaskolta maga mellett a kanapét.
– Gyere, ülj le, és mesélj!
Miután lerakta az előszobaasztalra a kézitáskáját, Gwen
bezárta az ajtót és bekapcsolta a riasztót.
 – Először hadd bújjak ki ebből a ruhából! Ezek a gyöngyök
egész este dörzsölték a bőrömet. – Gwen hátat fordított Karennek,
így kérve, hogy húzza le a cipzárját.
Karen kiakasztotta a kapcsot, és lejjebb húzta a cipzárt,
azután követte Gwent, aki felment a lépcsőn.
– Olyan nincs, hogy kimondod az „f ’ betűs szót, aztán ott
hagysz, Gwen! Ez gonosz dolog.
Gwen az egyik kezével a ruhája elejét tartotta, a másikkal az
alját emelte fel, és sikerült úgy feljutnia a lépcsőn, hogy nem esett
el.
– A Wilson jótékonysági bál… Rengetegen voltak. Párok, meg
egy csomó színész fazon. – Belépett a gardróbjába, lecsúsztatta
válláról a ruhát. Miután felakasztotta az estélyit, kikapott a
szekrényből egy hálóinget, és visszament a hálószobájába. –
Tudod, Samantha azt mondta, bele fogok fáradni ezekbe a
vacsorákba, de élvezem őket. Olyan sok érdekes emberrel
találkoztam, mióta ideköltöztem!
Gwen közel egy éve érkezett az Államokba. Harmincegy éves
koráig szinte burokban élt a családja London melletti birtokán.
Sokat utazgatott a világban, de mindig egy testőr vagy az anyja
kíséretében.
Most, hogy a bátyja volt a herceg a családban, a birtok az övé
lett. Gwen természetesen ott maradhatott volna, de azzal, hogy
Blake feleségül vette Samanthát, ő is kapott egy lehetőséget arra,
hogy továbblépjen, előrehaladjon az életében. Ez akkor vált
nyilvánvalóvá, amikor Sam elmagyarázta neki, mivel foglalkozott
addig.
Miután Samantha úgy döntött, teljes állású feleség, anya és
hercegné lesz, nem maradt ideje a vállalkozására. Gwen ekkor
előrelépett, hogy segítsen az Alliance működtetésében, bár akkor
még semmiféle üzleti tapasztalattal nem rendelkezett. Egyetlen
előnye volt: addig is olyan körökben mozgott, hogy pontosan
tudta, hogyan kell cseverészni a gazdag és híres emberekkel,
vagyis azokkal, akiket az Alliance az ügyfelei között szeretett volna
látni. Ami neki nem ment, abban Karen remekelt: értett az irodai
munkához, és ügyesebben vezette a nyilvántartásokat, mint
bármelyik ügyvéd túlfizetett titkárnője. Ketten együtt tökéletesen
működtették az üzletet.
– Visszatérve a tökéletes férjre…
– Nagyon jóképű, magas… Barátságos férfi. – Gwen az ágy
szélére ült, és kikapcsolta a harisnyakötőjét.
– Tudtad, hogy már senki sem hord ilyesmit? – mutatott
Karen a fehérneműre.
– Ha ez igaz lenne, akkor sehol sem lehetne harisnyakötőt és
harisnyát kapni.
– Most is csak azokban a szexi fehérneműboltokban találsz
ilyet, nem? – mondta Karen.
– A férfiak szeretik a csipkés fehérneműket.
– Hát, neked aztán tényleg szükséged van ilyesmire. ..
Szerintem a te fehérneműidet maximum én látom.
Gwen felnevetett, azután folytatta a mesélést.
– A neve Wolfe… Michael Wolfe. Biztosan hallottál már róla.
– A színész? – kérdezte Karén.
– Szóval hallottál róla.
Karen megrázta a fejét.
– Nem hiszem, hogy Micahel Wolfe egy ügynökségen
keresztül próbál feleséget találni. A film világában jelenleg ő a
legdögösebb pasi.
– Ő is ezt mondta.
– Mondta? Neked? Vagyis te nem tudtad?
Gwen megvonta a vállát, levette a melltartóját, belebújt a
hálóingébe.
– Mikor láttál engem moziba menni? Inkább egy jó könyv,
mint egy film!
– De Michael Wolfe… Ő nagy név, Gwen. – Karen követte
barátnőjét a fürdőszobába.
Gwen a mosdóhoz állt, kinyitotta a melegvíz-csapot, és
nekilátott lemosni a sminkjét.
– Nem tudom, ki ő. Talán ha egy Bond filmben játszott
volna, akkor ismerném.
Karen nekidőlt az ajtófélfának, és a tükrön keresztül nézte
Gwent.
– Komolyan beszélsz? Michael Wolfe?
– Kedves férfi. Nagyon vicces.
 – És szexi, és egyedülálló és gazdag… A nők bomlanak érte.
Éppen ez lehet a probléma – gondolta Gwen. A vécéhez
lépett, lehúzta, és miközben a helyiséget megtöltötte a vízcsobogás
zaja, odahajolt Karenhez, és a fülébe súgta:
– Szerintem a férfiakat szereti.
Karen szeme elkerekedett.
– Komolyan?
Gwen intett neki, hogy hallgasson. A tarzanai házba komoly
biztonsági rendszert építettek be, a szerkezetek a nap huszonnégy
órájában audio- és videomonitorozást tettek lehetővé. Korábban
Eliza élt ebben a házban, még azelőtt, hogy hozzáment Carterhez;
bizonyos okok miatt ő ragaszkodott ilyen magas szintű biztonsági
intézkedésekhez. Miután Carter megnyerte a
kormányzóválasztást, és Elizával együtt Sacramentóba költöztek,
Gwen bátyja ragaszkodott hozzá, hogy a rendszer a házban
maradjon.
És Neil is.
– Gondolod, hogy meleg?
Gwen ismét lepisszegte, és a folyosó felé mutatott. A
hálószobákban és fürdőkben nem voltak kamerák, de Gwen
biztosan tudta, a folyosót folyamatosan figyelik.
– Az ügyfeleink megérdemlik a teljes diszkréciót.
Karen a szemét forgatta.
– Istenem, Gwen, félmeztelenül rohangálunk itt, és te az
ügyfeleink magánélete miatt aggódsz? Ismered Neilt, ő biztos nem
hagyta volna, hogy bárki lehallgassa, ami itt elhangzik!
Neil nevének hallatán melegség öntötte el Gwent. A férfiból
valami olyan elemi erő áradt, akár egy tizenhatodik századi, skót
felföldi harcosból. Kemény arcvonásai és termete miatt mások
talán féltek tőle, Gwen azonban éppen ezek miatt vonzódott
hozzá.
Sajnos Neil sosem nyitotta ki előtte azt a bizonyos kaput…
– A diszkréció a legfontosabb, amit az üzletfeleinknek adni
tudunk. A legjobb, ha néhány részletet annyira titokban tartunk,
amennyire csak lehetséges, nem értesz egyet?
Karen a szemét forgatta. Mindketten elindultak lefelé a
lépcsőn.
 – Szóval, ha Michael… Tudod! Akkor miért beszélt veled?
Egyáltalán hogyan léptél vele kapcsolatba?
Gwen kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, és felkészült
egy hosszú beszélgetésre.
– Ő jött oda hozzám. Úgy tűnik, hogy az Alliance híre végre
eljutott a celebek bizonyos köreihez is.
Ezt jó tudni. A hollywoodiaknak sok a pénzük.
– A színészek tökéletes ügyfelek. Különösképpen akkor, ha
csak rövid kapcsolatot akarnak. – Az Alliance alapvetően azzal
foglalkozott, hogy az elithez tartozóknak, a gazdagoknak segítsen
megtalálni életük párját, a kliensek között azonban sok olyan
akadt, akinek csak ideiglenesen volt szüksége menyasszonyra vagy
vőlegényre, és hajlandóak voltak komoly összegeket fizetni azért,
hogy megkapják, amire vágynak. Az olyan gyönyörű nőknek,
mint Karen, nem volt nehéz férfit találni, de voltak olyan nők is,
akik nem a szerelmet keresték.
Gwen előtt egyelőre ismeretlen okok miatt Karen csak
ideiglenes párt keresett, kimondottan azért, hogy anyagi
szempontból rendezze a jövőjét. Amikor két ember úgy áll össze,
hogy megállapodnak, kapcsolatuk csak egy bizonyos időre szól,
senkit sem érhet csalódás.
– Michaelnek nem okoz problémát meggyőzni arról a világot,
hogy minden egyes színésznőbe szerelmes, akivel együtt dolgozik
– mondta Karen. – Miből gondolod, hogy…
– Nem mondta ki nyíltan. Még nem. Bemutatkozott, és
őszintén meglepődött azon, hogy nem tudtam, ki ő.
– Ő hihetetlenül híres, Gwen!
– Lehetséges… Egyébként megkérdezte, hogyan működik a
bátyám házassága. Furcsa egy kérdés. Megkérdeztem tőle, ismeri-
e Blake-et, de azonnal rávágta, hogy nem. Aztán gyorsan
elmondta, hogy van pár közös ismerősük.
– Vagyis burkoltan közölte, hogy tud az Alliance-ról.
– Én is erre gondoltam. Megkérdeztem, szeretne-e találkozni
valamelyik barátommal. Kacsintott, és azt mondta, örülne ennek,
azután a kezembe nyomta a névjegykártyáját.
Karen mindkét kezét felemelte.
– Szóval, miből is gondolod, hogy…
 – Ó, talán abból, ahogyan előadta magát. Az ember időnként
egyszerűen tudja az ilyen dolgokat. – Michael flörtölt a
helyiségben tartózkodó nőkkel, és elismerően szólt a férfiakról.
Ügyes volt, óvatos, de Gwen az elmúlt pár hónap során
tökéletesített magában egy képességet: jól olvasott az emberekben,
felismerte a szándékaikat.
Egy férfi, aki keres valakit… bárkit… Egy ilyen férfit körbeleng
egyfajta energia. Eliza hónapokon át tanítgatta Gwennek, hogyan
közelítse meg ezeket a férfiakat, hogyan segítsen nekik abban,
hogy tudomást szerezzenek az Alliance-ról. Voltak olyan
események és rendezvények, ahol Gwen egyetlen új klienst sem
szerzett, de voltak olyanok is, amelyek során akár több férfit és nőt
is fel tudott venni az adatbázisba.
– Michael Wolfe? – Karen az ujjaival ütögette az állát.
– Ha átmeneti házasságot keres, szerintem te lennél neki a
megfelelő pár.
– Igazán? És ugyan miért?
– Először is, mindketten gyönyörűek vagytok. A kamerák
imádnának benneteket. Másodszor: a Michael melletti
manőverezésbe a legtöbb nő beleroppanna. Te viszont, drágám,
sosem roppansz bele semmibe.
– Ezt most hogy érted? Miért ne roppanhatnék én is össze?
– Azért nem, mert te mindig a dolgok egészét nézed, a teljes
képet, és azt még nyomás alatt sem veszted szem elől – mondta
Gwen, majd az ujjaival hármat mutatott. – Harmadszor: te
pontosan tisztában vagy azzal, hogy az időszakos házasság esetleg
átalakulhat, akár szeretettel teli kapcsolat is lehet belőle.
– Az összes ügyfelünk ezt mondja.
– És néhányuknál tényleg ez történik. De ha Michael…
olyan… Tudod! Akkor erre persze nincs lehetőség.
Karen megvonta a vállát, majd felállt a kanapéról.
– Azt hiszem, én most lefekszem. De előtte még megnézem,
fent vannak-e Michael filmjei a fizetős csatornákon.
Gwen jó éjszakát kívánt Karennek, majd átment a konyhába.
A tűzhelyre tett egy kannát, vizet forralt a teához. Körbenézett a
kellemes, vidékies hangulatú helyiségben, és felsóhajtott. Mikor
jön el az a nap, hogy az Alliance talál egy vőlegényt Karennek…
Ha Karen elköltözne, akkor ez a hely végre az övé, csakis az övé
lenne!

Neil MacBain leállította a hangot, megrázta a fejét, visszatekerte

az anyagot, és újra meghallgatta.
„Tudtad, hogy már senki sem hord ilyesmit?”
„Ha ez igaz lenne, akkor sehol sem lehetne harisnyakötőt és
harisnyát kapni.”
„Most is csak azokban a szexi fehérneműboltokban találsz
ilyet, nem?”
„A férfiak szeretik a csipkés fehérneműket.”
Neil az egérre csapott – kikapcsolta a hangot, nem akarta
tovább kínozni magát.
Bassza meg, nőre van szükségem!
Miközben azt hallgatta, ahogy Gwen azzal a kifinomult
akcentusával a harisnyakötőről meg a harisnyáról beszél… Rögtön
a farkára gondolt.
Annyira szeretett volna ráklikkelni a videomonitorra, hogy
tikkelni kezdett a jobb szeme, de erőt vett magán, és inkább
kiment egy kicsit a megfigyelőszobából.
Blake, Samantha, és a fiuk, Eddie, de még Sam nővére,
Jordan is Európában voltak, és úgy tervezték, legalább egy
hónapig maradnak. A távollétük azt jelentette, hogy kevesebb
emberre kellett felügyelnie, így több ideje maradt gondolkodni.
Utált gondolkodni.
A cselekvést sokkal jobb időtöltésnek találta.
A cselekvés viszont most azt jelentette, hogy ott álldogál a
magas épületek árnyékában, és szemmel tartja azt a személyt,
akivel foglalkoznia kell.
Nem mintha Gwen figyelése megerőltető lett volna,
tulajdonképpen nem is volt igazi munka. Gwen… Ezen az estén
földig érő, aranygyöngyös ruhát viselt, ami csak úgy ragyogott a
vakuk villogásában, a vörös szőnyegen. A fotósok figyelmének
középpontjában nem ő állt, de neki csak vele kellett foglalkoznia.
Gwen visszanézett az összegyűlt fotósokra, rájuk mosolygott,
azután belépett az épületbe. Karcsú volt, és valami olyan
kecsességgel, olyan eleganciával mozgott, amit a körülötte lévők
többsége szeretett volna elsajátítani, de hiába.
Sokat fantáziált Gwenről.
Álmok, amelyek sosem válhatnak valósággá…
Neil kibújt fekete bőrdzsekijéből, és ledobta a kanapéra.
Kicsatolta a Beretta M9-es pisztolytáskáját – fegyver nélkül sosem
ment el hazulról –, és a dzsekire tette.
Már öt éve Blake és Samantha malibui birtokán, a kétszobás
vendégházban élt. Öt év – mar kezdte otthonosan érezni magát,
kezdett ragaszkodni ehhez a helyhez. A házvezetőn és a szakácson
kívül senki sem volt, akire ügyelnie kellett volna az éjszaka
folyamán.
Kétszer is ellenőrizte a tarzanai rendszert, és megállapította,
hogy valaki úgy állította be a belső riasztókat, hogy azok csak
behatolás esetén jelezzenek. Gwen és Karen akkor kapcsolta be a
szerkezetet, amikor elmentek hazulról vagy lefeküdtek.
Neil bekapcsolta a tévét, a helyi hírcsatornára váltott; nem
igazán érdekelte a műsor, de szüksége volt valami háttérzajra.
Töltött magának egy italt, és elnyúlt a kanapén.
Ilyen életre vágyott: minimális stressz, semmi feltűnés. A
herceget és a családját akár álmában is őrizhette. Sőt, akár
másnaposan is, olyankor, amikor az ember hirtelen felriad, és
forog körülötte a szoba. Könnyű munka volt. A régi ismerősei
talán azt mondták volna erre, hogy csak az idejét pazarolja.
De ez az idő az övé volt, akár el is vesztegethette!
Elhessegette a régi ismerősökkel kapcsolatos gondolatokat,
hátravetette a fejét és lehunyta a szemét. Tudata átcsúszott az
álomba, teste elernyedt.
A riasztó éles hangja hallatán talpra ugrott. Fél
lélegzetvételnyi idővel később már ébren volt.
Neil a biztonsági szobába rohant, megnyomta a főkapcsolót.
Tucatnyi monitor aktiválódott. Gyorsan végignézett a
képernyőkön, és megállapította, a tarzanai egység jelzett be. A
monitor pirosan villogott, és a házon kívül, valamint a házon belül
elhelyezett kamerák képét mutatta. Neil megnyomta a
gyorstárcsázót, és a nagy képernyőre helyezte a Tarzanából érkező
adást.
 A folyosó tiszta volt, a mozgásérzékelő nem jelzett, nem
kapcsolta fel a külső reflektorokat. A bejárati ajtó zárva. A hátsó
ajtó azonban nem volt biztosítva.
– Gwen? – Neil Karén hangját hallotta a tarzanai házból. Az
audiorendszer tisztán közvetítette a hangokat. A riasztó a házban
szólalt meg, valószínűleg eléggé hangosan ahhoz, hogy felkeltse a
szomszédokat. Neil hallotta, hogy a házban és a fülében is cseng a
telefon.
Átváltott egy másik kamerára, a nőt kereste, és… A szíve
kihagyott néhány dobbanást, mielőtt Gwen megjelent a
monitoron.
A nő a kapcsolótáblához rohant, kinyitotta, és nekilátott
beütni a megfelelő számkódot. A jelek szerint nem esett baja, de
Neil továbbra is feszülten ügyelte a képeket.
– Vedd már fel a kicseszett telefont! – mondta összeszorított
fogakkal.
– Elfelejtettem… – Gwen hangja élesebb és erősebb volt, mint
a riasztóé.
– Kapcsold ki a jelzést! – mondta Karen.
Gwen és Karen a kapcsolótábla előtt állt. Amint beütötték a
kódot, a riasztó elcsendesedett.
Gwen a paneltől a telefonhoz ment.
– Halló?
– Mi történt? – Neil keze az egér fölött lebegett, készen állt rá,
hogy értesítse a rendőrséget.
– Helló, Neil.
Ez nem valami baráti hívás!
– Gwen? – Neil hangja feszült volt.
– Kinyitottam a hátsó ajtót. Előtte elfelejtettem kikapcsolni a
riasztót.
Karen elindult felfelé a lépcsőn, láthatóan nem volt rá
hatással ez a dráma. Gwen az egyik szobából a másikba ment. A
hálóinge alig takarta el a fenekét.
– Miért?
– Mit miért?
– Miért nyitottad ki a hátsó ajtót? – A hátsó udvaron
elhelyezett kamerák sötétek voltak, problémának semmi jele.
 – Szép este van. Gondoltam, beengedek egy kis friss levegőt.
Minden rendben van, Neil. Sajnálom, hogy felkeltettelek.
Miközben a férfival beszélt, Gwen nekidőlt a nyitott ajtónak.
– Nem aludtam.
– Persze hogy nem. Hiszen sosem alszol, ugye?
– Alszom. – Csak nem ágyban. És nem hosszú ideig.
– És miről álmodik Neil, amikor alszik? – Valamilyen, csak
általa ismert oknál fogva Gwen néha azzal heccelte Neilt, hogy
egyes szám harmadik személyben beszélt róla.
Neil lekapcsolta a riasztót, és visszaült a szoba közepén lévő
fekete borszékbe.
– Nos?
Mi volt a kérdés? Ó, igen… Miről álmodik. Mi másról, mint
platinaszőke, brit akcentussal beszélő, harisnyakötős-harisnyás
nőkről?
– Nem álmodom.
– Mindenki álmodik.
Fegyverek, robbanások… égő testek.
– Én nem.
– Azt hallottam, az álmok hiánya rossz egészségi állapotra
utal. – Gwen egy hajtincsével játszadozott, és közben kinézett a
hátsó ajtón. Azon az ajtón, aminek zárva kellett volna lennie.
– Semmi baj az egészségemmel. Meddig akarod nyitva
hagyni azt az ajtót?
Gwen keze megállt a levegőben. Körbenézett a szobában.
– Most figyelsz engem?
Neil nyelt egyet.
– Neil?
– Be kell zárnod az ajtót. Be kell kapcsolnod a riasztót.
Gwen az egyik konyhaszékhez fordult, rátette a lábát a
tetejére. A hálóinge meg feljebb csúszott a combján, miközben
megvakarta a lábszárát. Neil tudta, nem véletlenül csinálja a
dolgot. Tisztában van vele, hogy látom! Gwen már régóta flörtölt
vele.
– Zárd be az ajtót, Gwen.
– Szeretem a szellőt. Itt melegebb van, mint Malibuban.
– Felkapcsolom a légkondit. – Vedd már le onnan a lábad!
 – Nem kell aggódnod, Neil. Senki sem fogja bántani Karent.
Se engem.
– Zárd be az ajtót.
– Most leteszem, Neil. Próbálj aludni egy kicsit.
Neil tudta, hogy Gwen nem fogja becsukni az ajtót, kulcsra
pedig egész biztosan nem zárja.
– Gwen?
– Szép álmokat!
– A pokolba, Gwen!
Neil látta, Gwen nem foglalkozik a kérésével, egyszerűen
leteszi a telefont. Csupán egyetlen ember létezett, aki nem
teljesítette a tőle kapott közvetlen utasításokat: Gwen Harrison.
Vagyis Lady Gwen Harrison.
Lady Gwen a szellőben állva megírta a teáját, majd behajtotta
a szúnyoghálós ajtót, amin a szomszéd macskája könnyen
bejuthatott. Lekapcsolta a lámpát, és kisétált a konyhából.
Neil látta, hogy a nő tárva-nyitva hagyta a hátsó ajtót.
Ma éjjel úgyse akartam aludni..
 Második fejezet

Gwen résnyire felhúzta a redőnyt, kinézett. Az utca túloldalán

Neil ült egy fekete szedánban, és a feje újra és újra biccent egyet,
ahogy az álmossággal küzdött.
Pici bűntudatot érzett. Amikor egy órával korábban kinézett,
rájött, hogy Neil csak azért autózott oda hozzájuk valamikor az
éjszaka közepén, hogy rajta tartsa a szemét. Igazság szerint azért
hagyta nyitva a hátsó ajtót, hogy kicsit ugrassa a férfit, de nem
gondolta, hogy Neil tényleg átjön, és tényleg tesz valamit a
védelme érdekében.
Tévedett. Nagyot tévedett.
Azután a bűntudatot, amit érzett, elhomályosította valami
más. Valami… örömszerűség.
Ez a férfi törődik vele. Jól tudta, hogy Neil magában
keményen küzdött ez ellen, de abban is biztos volt, hogy a kemény
külső érzékeny szívet takar.
Neil távolságtartó volt minden egyes alkalommal, amikor
találkoztak. Fizikailag is, de mégis, már többször elárulta magát;
vonzódik hozzá. Az esetek többségében olyan volt, akár egy kőfal:
rendíthetetlen, de múlt éjjel egy nyitott ajtó is elég volt ahhoz,
hogy eljöjjön ide. Hmm. Ezt alaposan át kell gondolnom!
A konyhában a kávéfőző halk pittyegéssel jelezte, hogy
végzett a munkával. Gwen jobban szerette a teát, de készített egy
kanna kávét; arra gondolt, ezzel fog bocsánatot kérni Neiltől,
amiért a butaságával ilyen gondot okozott neki.
Igazából nem ezt akarta adni, de tudta, hogy Neil ezt legalább
el fogja fogadni
Fogott egy csészét, kávét töltött bele. Fontolóra vette, hogy
tejszínt és cukrot is tesz az italhoz, majd megrázta a fejét.
Biztos feketén issza. Csak ez illett a személyiségéhez. Erős,
robosztus férfi volt…
Igen, feketén szereti!
 Összehúzta az övét puha, rózsaszínű fürdőköpenyén, belebújt
a köntöshöz passzoló papucsába. A kezében a csésze kávéval
kilépett a harmatos reggelbe.
A csendes környék még alig kezdett ébredezni, az utcán
semmi forgalom nem volt.
Ahogy belesett a kocsi sötét ablakán, egy laptopot és egy
tabletet látott; mindkettő az ő otthonát mutatta Neil feje oldalra
billent, széles mellkasa egyenletesen mozgott, ahogy lélegzett.
Mégis szokott aludni!
Az öröm és az izgalom Gwenben visszaváltozott bűntudattá.
Vett egy mély, erőt adó lélegzetet, és halkan megkocogtatta a
kocsi ablakát. Remélte, hogy Neil nem fog összerezzenni a
hangtól, nem ijed majd meg.
Rosszul gondolta.
Neil reakciója robbanásszerű volt, szinte azonnal előkapott
valahonnan egy pisztolyt, és az ablakra szegezte. Gwen felsikoltott
ijedtében, elejtette a csészét, ami persze összetört az aszfalton. A
szíve a torkában dobogott, a lábát megégette a ráfröccsenő forró
kávé, talán egy-két porcelánszilánk is megvágta.
Neil arcán átfutott a felismerés. A fegyvere hirtelen eltűnt, ő
maga pedig kiszállt a kocsiból.
– Mi az ördögöt csinálsz? Meg akarod öletni magad?
Gwen megszólalni sem bírt, reszketve állt a férfi előtt.
Neil megindult felé. A talpa alatt csikorogtak a csésze
maradványai. Lenézett, halkan káromkodott egyet. Berúgta maga
mögött a kocsi ajtaját, és ölbe kapta Gwent, mielőtt az képes lett
volna megszólalni.
– Tegyél le!
Neil mintha meg se hallotta volna a kérést, ölében Gwennel
átvágott az úttesten. Úgy rontott be az ajtón, mint egy
rögbicsatár, aki áttör a védők sorfalán.
– Tegyél le, Neil!
A férfi keresztülviharzott a házon, ráültette Gwent a
konyhapultra, sérült lábát a mosogató fölé húzta. Kinyitotta a
csapot, de úgy, hogy közben majdnem kitépte a helyéről, azután
olyan gyengédséggel, amilyenre Gwen egyáltalán nem számított,
lehúzta a nő lábáról a kávétól nedves papucsot. Hideg vizet
fröcskölt a lábfejére.
– Mi ez a ricsaj? – Karen akkor húzta fel a vállára a köntösét,
amikor belépett a konyhába. – Neil? – kérdezte, és nyilvánvalóan
meglepődött, hogy ott találta a férfit.
Gwen felszisszent, amikor Neil hozzáért a lábába állt
porcelánszilánkhoz.
– E-elejtettem egy kávéscsészét.
Karen a férfi egyik oldaláról a másikra lépett, és megpróbálta
szemügyre venni Gwen lábát.
– Aú! – nyögött fel Gwen.
– Maradj nyugton! – Neil hatalmas ujjai ismét megérintették
a szilánkot, de ezúttal már ki is emelték a sebből.
– Ez fáj!
Neil szusszantott egyet, és tovább simogatta a no lábfejét.
Karen arrébb húzódott.
– Szerintem túl fogod élni – mondta, miközben talált
magának egy csészét, amit megtöltött kávéval. – Egyébként, Neil,
elárulnád, mit keresel itt?
Gwen a férfi mogyoróbarna szemébe nézett, ami tulajdonosa
hangulatának megfelelően változtatta az árnyalatát. Neil
szokásához híven ezúttal sem adott magyarázatot a
felbukkanására. Nem is foglalkozott Karennel, Gwen lábára
fókuszált. A vágás csak felületi volt, de a forró kávé egy elég
csúnya vörös foltot hagyott rajta.
– Mindig jó veled beszélgetni, Neil – mondta Karen nevetve.
– Gwen?
– Én… – köszörülte meg a torkát Gwen. – Nyitva hagytam a
hátsó ajtót. Neil ellenőrizte, minden rendben van-e.
Karen ivott egy korty kávét.
– Aha – mondta, majd csészéjével a kezében kivonult a
konyhából.
Miután elzárta a csapot, a férfi fogott egy papírtörlőt, és szelíd
mozdulatokkal szárazra simogatta Gwen lábát.
– Szükséged lesz valami fertőtlenítőre – mondta.
– Van fent valami ilyesmi.
Neil mar nem ért hozzá Gwen sebéhez, de a kezét továbbra is
a bokáján tartotta.
 – Soha többé ne próbálj a közelembe settenkedni! – mondta
anélkül, hogy a nőre nézett volna.
Gwen meg mert volna esküdni, hogy Neil hangja remegett,
de… Nem. Ez kizárt. A hang remegése a gyengeségjele, Neil pedig
mindig erős!
– Megértettem. Lecke megtanulva! – Gwen biztos volt benne,
egyhamar nem felejti el, milyen kemény volt a férfi arca, amikor
fegyvert rántott.
Neil tétovázott, majd elengedte a nő lábát. Elindult a hátsó
ajtó felé. Becsukta, hangos kattanással kulcsra zárta, majd
egyetlen szó nélkül átvonult a bejárati ajtóhoz, és magára hagyva
az értetlenül bámuló nőt, kisietett a házból.

Elhajtott a sarokig, befordult egy mellékutcára, megállt Olyan

erővel szorította a kormánykereket, hogy elfehéredtek az ujjai. A
szíve azóta vadul zakatolt, hogy Gwen bekopogott a kocsi
ablakán. Biztos volt benne, hogy sosem felejti el azt a félelmet és
iszonyt, ami kiült a nő arcára, amikor ráfogta a fegyvert. Ráfogta,
sőt az ujja már a ravaszon volt. Elég lett volna egyetlen apró
mozdulat, és akkor… Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a
gondolatot.
Hogy a francba alhatott el? Miért nem vette észre, hogy
Gwen felé tart?
Kezdett elpuhulni, márpedig amikor ilyesmi történik, akkor
emberek szoktak meghalni. Igen, ilyenkor embereket szoktak
megölni…
Ha bármi történt volna Gwennel, amikor ő vigyáz rá – és
mindig ő vigyázott rá –, akkor… Nem, képtelen lenne együtt élni
ezzel a tudattal!
A telefonján megnyomott egy gombot; a készülék máris hívta
az egyik emberét – egyet azok közül, akiket akkor keresett meg,
amikor segítségre volt szüksége.
– Pár órára eltűnök – mondta Dillonnak, amikor fogadta a
hívását. – Figyelned kéne Tarzanára és Malibura.
– Meglesz, főnök.
 Neil bontotta a vonalat, leállította a videoközvetítést. Össze
kellett szednie magát. Ezt egyetlen módon tehette meg: kemény
fizikai munkával.
A szokásos harminc perc helyett egy órát töltött a futópadon.
A súlyzókkal dupla szériákat nyomott, plusz tíz kilót rájuk pakolt,
és bukásig dolgoztatta az izmait. Zuhany után meztelenül
végignyúlt az ágyán – azon, amiben ritkán aludt –, lehunyta a
szemét.
És álmodott.
Ó, álmodott…

Már amennyire tőle tellett, alulöltözötten üldögélt egy Santa

Monica-i kávézó teraszán és jeges teát szürcsölt. Korábban
érkezett, hogy az asztalt ne foglalja el más, és megbizonyosodjon
róla, senki sem kémkedik utána és persze az ügyfele után.
Kalapot viselt, de olyan fajtát, amit nem igazán szeretett;
olyan karimásat, ami lelapította a haját, és amitől nagyon
amerikainak érezte magát.
A belső udvar bejáratát kémlelte. Meglátta Michaelt, ahogy
elhaladt a hostess mellett, és egyenesen felé indul. Ő is kalappal
takarta el sötét haját, a szemét és arca nagy részét napszemüveg
mögé rejtette az étterem vendégei elől. Ahogy közelebb ért, Gwen
felállt. Nem húzódott vissza, amikor a férfi úgy ölelte meg, úgy
csókolta arcon, mintha régi barátok lennének.
– Örülök, hogy ismét találkozunk – mondta Gwen, ügyelve
rá, hogy ne mondja ki a férfi nevét; nem zárhatta ki azt a
lehetőséget, hogy valaki hallgatózik.
– Köszönöm, hogy találkozhatunk. – Michael megvárta,
hogy Gwen visszaüljön, majd ő is helyet foglalt.
Körbenézett. Nem volt ebéd- vagy vacsoraidő, így az
étteremben nem voltak sokan. A hozzájuk legközelebb helyet
foglaló vendégek is hallótávolságon kívül ültek.
– Gondoltam, szeretne némi diszkréciót – mondta Gwen
halkan, már mar suttogva. – Remélem, megfelelőnek találja ezt a
helyet.
 Michael ismét körbepillantott.
– Én pedig azt remélem, ez az egyetlen alkalom, hogy
kettesben találkozunk.
Megérkezett a pincér, hogy felvegye az italrendelést.
Mindketten kértek valamilyen előételt, de közölték, nem ebédelni
jöttek.
Amint megkapták az italaikat, és a pincér kellő távolságba ért,
Gwen nekilátott, hogy feltegye a kérdéseket.
– Mondja, Michael… Ugye szólíthatom Michaelnek?
– Ma hadd legyek inkább Mike, és tegeződjünk is, ha lehet.
Valamilyen oknál fogva a rajongóim nem gondolnak rám úgy,
mint egy Mike ra…
Gwen elmosolyodott és folytatta:
– Mit tudsz az Alliance-ról, Mike?
– Azt, hogy képesek vagytok olyan társat találni nekem, aki
megfelel az igényeimnek. Az időszakos igényeimnek.
– Úgy beszélsz rólunk, mintha egy szexpartner-közvetítő
lennénk.
Michael elmosolyodott és megrázta a fejét.
– Ilyen szolgáltatásra igazán nincs szükségem.
Ó, igen – gondolta Gwen. Az igazolás, amire a férfi szexuális
beállítottságát illetően szüksége volt… De mivel még mindig nem
lehetett biztos abban, hogy nem téved, még egyszer nekifutott a
dolognak.
– Úgy tudom, bármelyik nőt megkaphatod. Amelyiket csak
akarod. Miért van szükséged ránk?
Michael előrehajolt és a napszemüvege fölött Gwenre nézett.
– Tényleg bármelyik nőt megkaphatom, amelyiket csak
akarom. Azért fordulok hozzátok, mert én nem akarok egy nőt.
Nekem szükségem van egy nőre.
– Értem.
Michael feljebb tolta az orrán a napszemüvegét, és hátradőlt a
székén.
– Színész vagyok, Miss Harrison. Az életem minden egyes
napján eljátszom, hogy olyasvalaki vagyok, aki valójában nem. A
feleségemnek ugyanezt kellene tennie.
– Értem. Minden egyes ügyfelem tisztában van a
szabályokkal.
– Az én feleségemnek a nyilvánosság előtt kellene eljátszania
a szerepét. Olyan tehetségesnek kell lennie, amilyen én vagyok,
mert arról kell meggyőznünk az embereket, hogy boldog
házasságban élünk. Még jóval a válás után is fenn kell tartani a
látszatot.
Gwen észrevette, hogy a pincér feléjük közeledik, ezért
gyorsan az időjárásra terelte a szót. Amint az étel az asztalra
került, folytatta:
– Mennyi ideig van szükséged feleségre?
– Egy évre… talán egy kicsit tovább. A következő tizennyolc
hónapban be vagyok táblázva, folyamatosan forgatok, párszor
külföldre kell majd utaznom.
– Ami még könnyebbé teszi azt, hogy a feleségeddel külön
éljetek.
– Igen, de amikor együtt vagyunk, akkor tökéletes párnak
kell lennünk. Meg fogom csókolni nyilvánosan, átölelem a
kamerák előtt, és el kell hitetnünk, hogy valóban a szeretőm.
Miközben beszélgettek, Gwen végig Karenre gondolt, azt
mérlegelte, vajon ő mennyire passzolna egy ilyen szerepkörbe.
Karenből remek színésznő lehetett volna, ha érdekli ez a pálya.
Liberális szexuális nézetei, az a képessége, hogy az utcán lebzselő
srácokkal éppúgy szót értett, mint a politikai elittel, tökéletessé
tette Michael számára.
– Miért csinálod ezt?
– Megvannak az okaim – felelte Michael. – Milliónyi okom!
Még a publicistám sem szerezhet tudomást arról, mit teszek. Az
igazságot rajtam kívül csak te ismered majd, meg az ügyfeled.
Gwen előredőlt, bekapott egy falatot, majd nekilátott, és
részletesen elmagyarázta, Michaelnek milyen szerződést kell
aláírnia, milyen fizetési feltételeknek kell eleget tennie.
– Nálam vannak a papírok, amiket ki kellene töltened.
Turkálni fogok az életedben, Mike, és olyan dolgokat is megtudok
majd, amiket inkább szeretnél titokban tartani. – Samanthára
gondolt és arra, ő milyen könnyedén közölte a kliensekkel: nyitott
könyv lesz számára az életük.
Samantha soha, egyetlen lapot sem gyűrt össze ezekben a
bizonyos nyitott könyvekben.
– Csak olyasmit találsz majd, amit nem akarok eltitkolni
előled – mondta Michael hetyke mosollyal.
Ezúttal Gwenen volt a sor, hogy letolja a szemüvegét, és úgy
nézzen a férfira.
– Amikor végzek, az első szeretőd nevét is tudni fogom.
Néhány ügyfelemnek sokkal nagyobb titkai vannak, mint neked.
Ha hajlandó vagy megnyílni, boldogan segítek.
– Vannak információk, amiket még a média sem tudott
kideríteni. Miből gondolod, hogy neked sikerül?
– A média sztorit akar, én viszont a klienseimet akarom
megvédeni, és meg akarok győződni arról, hogy senkit sem teszek
ki zaklatásnak, erőszakosságnak. Az én céljaim sokkal
személyesebbek, Mike. – Visszatolta a szemüvegét, és hagyta,
hogy a férfi elgondolkodjon a szavain.
– Kedvellek, Gwen. Férjnél vagy?
Gwen hátrahajtotta a fejét és felnevetett.
– Nem, és köszönöm, nem! – Samantha akkor ismerkedett
meg Blake-kel, amikor az volt a feladat, hogy összehozza őt egy
másik nővel, akit feleségül vehet. Ám Blake sosem találkozott más
nővel, és ők ketten már a harmadik házassági évfordulójuk
megünneplésére készültek. Gwen azonban tudta, ő nem olyan,
mint Samantha, és nem is olyan, mint a bátyja.
– Hát akkor csak rajta, kutakodj – mondta Michael. –
Felemelő lesz olyan emberrel beszélgetni, aki valamennyi titkomat
tudja.
– A feleséged is tudni fogja ezeket a titkokat.
– Sejtettem. Mikor hallok felőled? – kérdezte a férfi.
– Ami azt illeti, már van is egy ötletem, ki lesz a feleséged.
– Megbízható?
– Minden ügyfelünk megbízható. Az, akire most gondolok…
Talán ő az egyetlen, aki biztosan nem lesz… Hogy is nevezitek az
ilyeneket? Sztárimádó? Szóval, ő biztosan nem fog hasra esni
tőled. Egyébként számomra talán újdonság volt, hogy a hírességek
közé tartozol, de az adatbázisunkban szereplők biztosan tudják, ki
vagy.
– Értem.
 – Ha az a nő, akire most gondolok, hajlandó lesz erre, milyen
hamar tudjuk elintézni a dolgot? Mikor akarsz megházasodni?
– Ez Hollywood. Itt mindent, de tényleg mindent gondosan
koreografálnak. Szeretnék egy „véletlen” megismerkedést, egy
gyors udvarlást, és persze szeretném, ha kialakulna közöttünk a
nyilvánvaló vonzalom, a múlhatatlan szerelem. – Miközben
Michael elmagyarázta, mire van szüksége, a hangja egy oktávval
mélyebb lett, és a sármja, ami miatt Hollywoodban olyan sokat
fizettek neki, végigbizsergette Gwen gerincét.
Milyen kár, hogy meleg! – gondolta.
– Akkor… Legfeljebb egy hónap9 – kérdezte mosolyogva.
– Igen, az működhet. Akkorra időzítem, amikor befejezek egy
forgatást New Y orkban. Gondolod, hogy ennyi idő alatt összejön a
dolog?
Ha Karennek is jó lesz, persze.
– Abszolút.
 Harmadik fejezet

Kattogott a fényképezőgép, egyik képet készítette a másik után

kettejükről, ahogy elhagyták az éttermet. A férfi arcon csókolta a
nőt, majd elváltak egymástól, külön mentek tovább.
Onnan, ahol ült, a fotós jól látta a férfi kocsijának típusát.
Lefényképezte a rendszámtáblát, azután a nő felé fordította a gépe
lencséjét. A nő levette a napszemüvegét, miközben a táskájában
kutakodott. Körbenézett, mintha tisztában lett volna azzal, hogy
valaki figyeli.
– Nézlek… – suttogta maga elé a fotós. – Szokj hozzám!
Amikor a mit sem sejtő férfi elhajtott előtte, leeresztette a
kameráját. Amikor a nő is elindult a kocsijával, egy szem cukorkát
dobott a szájába, és követni kezdte.

Gwen elindította a távolsági hívást; várakozott, hallgatta a dupla

csengetéseket. Miután váltott néhány barátságos szót Tamarával,
a bátyja otthonának házvezetőnőjével, ismét várnia kellett egy
keveset. Tamara hamar előkerítette Samanthát.
– Halló?
– Ó, olyan jó hallani a hangodat! Mi a helyzet Skóciában?
– Esik! – mondta Samantha nevetve. – És Tarzanában?
– Forró és száraz.
– Mi újság odaát? Hogy van Karen?
– Remekül. Igazából részben miatta hívlak. Ellenőriznem kell
a neki szánt férj hátterét. Hallottál már Michael Wolfe-ról?
– A színészről?
Hogy lehet az, hogy rajtam kívül mindenki ismeri őt?
– Ó, remek, tehát tudod, ki ő.
Samantha a házassága után már nem nagyon foglalkozott az
Alliance mindennapos dolgaival, de ő ismerte azokat az
embereket, akik el tudták végezni a szükséges ellenőrzéseket és
kutatómunkákat. Minél gazdagabb, ismertebb és előkelőbb volt a
célszemély, annál nehezebben lehetett előkeríteni róla használható
információkat, de Gwen tudta, ha valakivel kapcsolatban léteznek
piszkos dolgok, Samantha kideríti.
– De hiszen mindenki ismeri őt.
– Karen is ezt mondta. Van időd utánanézni0
Samantha felnevetett.
– Már éltél itt, te is tudod, hogy ezen a helyen aztán tényleg
rengeteg ideje van az embernek. A birtokon több főből áll a
személyzet, mint ahányan a ti utcátokban laknak Ha egy
törülközőt hagyok a fürdőszoba padlóján, már azelőtt felveszi
valaki, hogy végeztem volna a zuhanyozással.
Gwen tudta, miről beszél Samantha. A gazdag hercegek
otthonát szinte ellepték a háztartási alkalmazottak. Nem igazán
értett a szakácsmesterséghez, de egy ideig még biztos nem akarta
bevállalni, hogy napi három, normális étkezésért cserébe
beáldozza a nyugalmát és az egyedüllétet.
Felnézett a szoba sarkában lévő kamerára.
A majdnem teljes egyedüllétet…
– Mi köze van ennek Karenhez?
– Csak annyi, hogy ő a megfelelő alany. Michaelnek egy
olyan nőre van szüksége, aki elég vonzó ahhoz, hogy a rajongói
elhiggyék, megtalálta az igazit. Ha tényleg annyira ismert,
amilyennek mindenki tartja, bárkit megkaphatna.
– Így van – mondta Samantha.
– Karen gyönyörű. Nagyon mutatós pár lennének. És nem
hozná zavarba Michael ismertsége. Kétlem, hogy az
adatbázisunkban sok olyan nő szerepel, akiről ez elmondható.
– Egyetértek.
Gwen tovább sorolta Karen előnyeit.
– A legközelebbi barátai mi vagyunk. Te, Eliza és én. Ha arra
lesz szüksége, hogy beszélgessen valakivel a házasságáról, mi ott
leszünk neki, és biztosak lehetünk benne, senki sem szivárogtat
majd a médiának. Nagyon is tisztában van azzal, mi foroghat
kockán. Csak a srácokat kell meggyőznie a Boys and Girls
Clubban, hogy fülig szerelmes lett.
 – Talán tényleg ő a tökéletes választás – értett egyet
Samantha. – Ha a részletek is stimmelnek, rendben lesz.
– Ó, én is így gondolom. Nagyon jók lennének együtt.
– Még nem találkoztak?
– Nem. Gondoltam, megvárom, hogy végezz a kutatással, és
csak azután mutatom be őket egymásnak. Szerinted mennyi időre
lesz szükséged?
– Adj nekem negyvennyolc órát. Michael Wolfe. Milyen
izgalmas! Ugye tudod, hogy mit jelent, ha ez összejön?
Gwen kifújta a levegőt.
Sejtettem Samantha mivel fog előjönni.
– Azt jelenti, hogy végre lesz egy kis magánéletem! –
Szívesen megosztotta az otthonát egy vele egykorú nővel, de a
legkevésbé sem vágyott arra, hogy a család bármelyik tagja
sajnálni kezdje. Mindannyian tudták, hogy még sosem élt egyedül.
– Engem nem tudsz átverni, Gwen.
– Nem tudom, miről beszélsz. Ó, már ennyi az idő? El kell
intéznem pár telefonhívást! Lennél olyan drága, és megmondanád
a bátyámnak, hogy puszilom?
– Hagyd a színészkedést Michaelre. Neked nem megy.
Gwen felnevetett, elköszönt és letette a telefont.
– Hé, Gwen? – hallatszott Karen hangja a ház másik végéből.
Gwen követte a hangot. Karenre a konyhaablak előtt talált rá,
éppen kifelé nézett.
– Szerinted az micsoda? – Karen az udvarra mutatott, vagyis
a kerítésen túlra. Az utcán egy daru éppen egy nagy faládát emelt
át a ház széle fölött.
– Fogalmam sincs.
– Az előző szomszédok belebuktak a jelzálogba, és pár hete
lekerült a házukról az „eladó” tábla. Kíváncsi vagyok, mit
művelnek az új tulajdonosok.
Gwen kinyitotta a hátsó ajtót. Tucatnyi férfihang – legalább
két különböző nyelv szavai áramlottak be a konyhába. Gwen
kiment a hátsó ajtón, és a kerítés felett átnézett a szomszéd házra.
A faláda egy vastag kábelen lógott, oldalra billent, és valahogy
túlságosan közel került a ház széléhez. Gwen visszafojtotta a
lélegzetét, amikor a kerítés túlsó oldaláról valaki felkiáltott a
darukezelőnek, hogy álljon le. Karen odalépett Gwen mellé; felállt
a nyugágyra, hogy jobban lásson.
– Látsz valamit?
A telket a szomszédoktól elválasztó, a kis hátsó udvar végében
álló, salaktéglából és fából épített kerítés alig másfél méter magas
volt. A telekhatáron néhány fa is állt, de a látszat ellenére az
udvart nem lehetett elkülönítettnek nevezni.
– Szerintem egy pezsgőfürdő lesz.
A faláda megállt a levegőben; a terhet tartó daru hidraulikus
zümmögése szakadozni kezdett. A láda kicsit még közelebb lendült
a ház oldalához.
– Remélem, nem esik rá a tetőre – mondta Karén.
– Szerintem a túloldalon is mindenki emiatt aggódik.
Egyikük sem bírta levenni a szemét a himbálózó ládáról, míg
a daru végül biztonságban leeresztette a földre.
– Mit keresünk mi itt? A szobádból tökéletesen átlátunk! –
mondta Karen.
Gwen bement a házba
– Menj csak, ha érdekel.
A szomszédok megfigyelése, különösen akkor, ha azok
érdekes emberek voltak, mindig jó mókának bizonyult, de Gwen
egyetlen olyan férfit sem látott odaát, aki megérné a fáradságot.
Némi kémkedést követően Karen visszatért a közös
irodájukba, és leült az asztalához.
– Ugye tudod, hogy ez mit jelent?
Gwen az egyik online magazin szórakoztató rovatát
böngészte, információkat keresve új ügyfeléről.
– Nem. Mit?
– Hát azt, hogy hamarosan megjelenik Mrs. Sweeny, és
megint körbebűzölgi a környéket!
Gwen lehunyta a szemét. A szomszédjuk, Mrs. Sweeny
minden egyes új szomszédot és friss házast üdvözölt, mindenkinek
vitt egy jókora adagot abból a borzalmas, kagylószószos
tésztájából, aminek a szagától még a legéhesebb kutya is
menekülőre fogta a dolgot. Sőt, még a macskák is.
– Minden ajtót, ablakot be kell zárnunk, és be kell indítanunk
a szellőzőt, amint megérezzük a friss tészta szagát!
 – Ha csak tésztát csinálna, senki sem panaszkodna!
– Ez igaz. – Közben Gwen ismét talált egy képet Michaelről:
egy színésznőbe karolt. Egy másikba, nem abba, akivel az előző
fotókon szerepelt. – Beszéltem Samanthával. Utánanéz Michael
hátterének.
Karen körbefordult a székével, figyelmesen Gwenre nézett.
– Valahogy kétlem, hogy bármi olyat talál róla, amit nem
tudunk már így is.
– Vagy amit nem feltételezünk róla – tette hozzá Gwen.
– Te tudod, hol lakik?
– Nagyjából egy éve Beverly Hillsbe költözött. Azelőtt
Hollywood Hillsben volt háza. – Ezek nyilvános adatok voltak.
– Gondolom, a világtól elzárt helyen.
– Te is tudod, milyen a Beverly Hills-i házak többsége… Az
utcáról semmit sem lehet látni belőlük. Legfeljebb akkor, ha a
tulajdonosok pont azt akarják, hogy lássák őket.
– Szerintem Michael nem akarná, hogy bárki lássa, hogyan él
– vonta meg a vállát Karén. – Engem ez nem zavarna.
Gwen a barátnőjére nézett.
– Szerintem élveznéd, ha egy kicsit nyugalomban, a világtól
elzártan élhetnél. Ha lenne olyan magánéleted, amilyen itt, a
kamerák és a zajos szomszédok miatt nem lehet.
– Szeretek emberek közelében lenni.
Karen önkéntesként dolgozott a helyi Boys and Girls Clubban,
és jövedelmének legalább a felét hátrányos helyzetű gyerekekre
költötte. Bár Samantha minden szempontból utánanézett,
ellenőrizte a hátterét (ezt már azelőtt megtette, hogy Gwen az
Alliance-nál kezdett dolgozni), Gwen úgy érezte, nem az ő dolga
Karen múltjában vájkálni. Úgy gondolta, ha Michaelnek konkrét
kérdései lesznek Karennel kapcsolatban, akkor majd megkéri
Samanthát, hívja fel a férfit, és tájékoztassa. Mivel munkatársak
és lakótársak voltak, biztos volt benne, hogy Karen előbb-utóbb
úgyis megnyílik előtte, ha pedig mégsem, az már az ő dolga.
– Mit csinálsz majd a pénzzel, ha tényleg összeházasodtok
Michaellel? – A női ügyfelek, akik hajlandóak voltak feleségül
menni bizonyos gazdag férfiakhoz, nagyon magas árat követeltek
ezért. Minimálisan kétmillió dollárt, amiből húsz százalék a
szerződés szerint az Alliance-t illette meg, jutalékként. A vőlegény
elfogadta, hogy minden költséget átvállal, egyebek mellett új
ruhatárat és kocsit biztosít a menyasszony számára. Az
együttélésre vonatkozó részleteket már a tárgyalási fázisban
tisztázták. Voltak olyan férjek, akik együtt laktak a feleségükkel,
bár a hálószobán sohasem osztoztak. Ha a pár két tagja elkezdett
vonzódni egymáshoz, az Alliance-nak semmi teendője nem volt ez
ebből származó, esetleges apasági perekkel. Ha a pár a megbeszélt
idő után is együtt maradt, az Alliance ugyanúgy megkapta a
jutalékát, mintha a házasságot a szerződés értelmében
felbontották volna.
Akadt néhány olyan ügyfél, aki valóban a szerelmet kereste.
Ezekben az esetekben a párokat az adatlapjuk és romantikus
érdeklődésük alapján hozták össze. A felek vállalták, hogy fizetnek
az Alliance-nak a másik fél hátterének ellenőrzéséért, megtérítik a
felmerült költségeket, és biztosítják a „pártalálási” jutalékot.
Samantha öt éve indította el az Alliance-t. A segítségével
számos pár ismerkedett össze. Házasságok születtek, sor került a
megbeszélt válásokra; a korábbi házastársak közül sokan barátok
maradtak. Eddig valódi szerelmet keresők esetében az Alliance
által összehozott párok nyolcvan százaléka együtt maradt. Az
üzleti alapon megkötött házasságok húsz százaléka tovább tartott,
mint a szerződésben meghatározott időszak; bizonyos
házasságokból gyerekek születtek, bizonyos házasságokat pedig
„rendesen”, hagyományos módon, egy életre is megkötöttek. A
többiek terv szerint elváltak.
Samantha és Blake a húsz százalékba tartozott.
– Befektetem a felét. Hogy biztosan maradjon pénzem a
továbbiakban.
– És a másik felével mit csinálsz?
– Arra gondoltam, nyitok egy otthont a hazulról elszökött
gyerekek számára. Egy olyan helyet, ahova minden gyerek
elmenekülhet és biztonságban érezheti magát. Egy olyan házra
gondolok, ahova a gyerekek akkor is elmehetnek, amikor sehol
másutt nincs hely a számukra.
Ha létezett alkalom, amikor Gwen kutakodni akart egy kicsit,
akkor az éppen ez volt.
 – Szerintem ez rengeteg munkával jár.
– Ahogy minden valamirevaló dolog. Nagyon sok hajléktalan
kamasz van a világban, akik mindenféle bajba keverednek
pusztán azért, hogy ételhez jussanak. – Karen elfordult, ami
Gwen számára azt jelezte, lezártnak tekinti a témát – Egyébként
egy celeb exfelesége képes lehet meggyőzni másokat, hogy
adományozzanak a gyerekeknek. Egy próbát mindenképpen
megér a dolog.
Karennek hatalmas szíve volt.
– Reménykedjünk, hogy Michael hátterével minden rendben
lesz.
Megszólalt Gwen telefonja, így Karen megmenekült a további
kérdésektől.
– Halló?
– Mi a helyzet a hátsó udvarral? – Neilre jellemző volt, hogy
kihagyta az udvariassági csevegést, rögtön a lényegre tért.
– Tessék?
– A hátsó udvarral. A mozgásérzékelők megőrülnek, de a
videón semmit sem látok. – Neil hangszíne és gyorsan, pattogósan
feltett kérdései lehetetlenné tették Gwen számára, hogy
barátságosan vagy kedvesen válaszoljon.
– Új szomszédaink vannak. Daruval beemeltek magukhoz
egy jakuzzit.
– A tiétek mögötti házról van szó?
– Igen.
Pár másodpercig tartó csend következett.
– Neil? Itt vagy még?
– Szeretném, ha kilépnél az udvarra.
– Miért? – kérdezte Gwen, de közben felállt, és a hátsó ajtó
felé indult.
– Le kell futtatnom egy tesztet.
Gwen kinyitotta a hátsó ajtót, és kiment.
– Mondták már neked, hogy paranoiás vagy?
– A legtöbben nem mondanak olyasmit, amivel
felhúzhatnak.
Gwen elmosolyodott.
– Imádom, ha bosszanthatlak.
 Neil felnevetett… vagyis inkább felhorkant.
– Ez egy nevetés volt, Neil?
A férfi ritkán mosolygott, de amikor megtette, Gwen úgy
érezte, megbénul a teste. Ilyenkor szinte elveszett Neil
tekintetében. Kár, hogy a férfi ezúttal nem állt előtte. Nem
láthatta, így csak elképzelni tudta.
– Megvagyunk – mondta Neil, figyelmen kívül hagyva Gwen
kérdését.
Gwen integetett, tudta, hogy a kamera megtalálta őt.
– Menj el a hátsó kerítésig.
Gwen lábujjhegyre állva tipegett oda a kerítéshez; nem
akarta, hogy a cipője sarka belemélyedjen a puha fűbe.
– Ott vagy?
– Itt. Nem látsz?
– Át kell állítanom az egységet. Hogy jobb szögből lássak.
– Most visszamegyek. – Gwen látta, ahogy a másik udvaron
tartózkodó férfiak őt bámulják. Integetett, mosolygott, azután
visszament a házhoz. – Ha kész vagyunk… Most folytatnom kell a
munkái.
– Én… Én… Hogy van a lábad?
Gwen megállt a konyhában, lenezett a lábára.
– Remekül. Köszönöm a kérdést.
– Jó. Hm. Egy óra múlva ott leszek, és ellenőrzöm a
kamerákat.
Gwen már alig várta, hogy találkozzanak.
– Paranoiás! – mondta ismét Neilnek.
Neil másodszorra is felhorkantott, majd bontotta a vonalat.
 Negyedik fejezet

Nem kéne itt lennem.

A pokolba, képtelen volt távol maradni. Tudta, hogy a
mozgásdetektor valószínűleg valamilyen szokványos esemény – a
szomszédok mozgása, egy elhaladó macska vagy a szél – hatására
jelzett be.
Gwennek igaza volt. Paranoiás.
Nem tudta leküzdeni a paranoiát, és képtelen volt kiverni a
fejéből Gwent, az arcát, a rémületet a szemében, amikor pisztolyt
szegezett rá.
Közel kerülni egy ügyfélhez? Mert ügyfélként kellett
tekintenie Gwenre. Rá is, meg az összes Harrisonra. A
közelkerülés gyengévé teszi az embert. Távolságtartás. Meg kellett
találnia az optimális távolságot, amit aztán tarthat.
De akkor miért autózik el Tarzanába, pusztán azért, hogy
ellenőrizzen egy nőt, akinek nem volt szüksége a segítségére? Aki
nem akarta, hogy segítsen?
Figyelmen kívül hagyta a fejében megszólaló riasztójelzést,
befordult Gwen kocsibehajtójára, és megállt az autója mellett.
Összeráncolta a homlokát. Vajon miért ragaszkodik Gwen ahhoz,
hogy a garázson kívül parkoljon?
Egyenesen a bejárati ajtóhoz ment. Kétszer kopogott, majd
hátralépett, hogy Gwen vagy Karen tisztán lássa az ajtó melletti
monitoron.
Egyikük sem reagált. Neil ismét kopogott, ezúttal
hangosabban és hosszabban.
– Jövök már…!
Gwen kicsit túl gyorsan nyitotta ki az ajtót, és túl könnyedén
ahhoz, hogy Neil elhiggye: zárva volt.
– Ó, helló!
Gwen hátrahúzódott, beengedte a férfit.
– Meg szoktad nézni egyáltalán, ki van az ajtó előtt?
 – Mondtad, hogy jönni fogsz.
– De megnézted? – Neil elhaladt Gwen mellett, és
megpróbálta figyelmen kívül hagyni a nő bőrének virágillatát, ami
a tavaszra emlékeztette.
Gwen eleresztette a füle mellett a kérdést, de magában
elismerte, tényleg nem nézte meg, ki jött. Amikor becsukta az
ajtót, nem zárta be.
Hamarosan fogorvoshoz kell mennem, ha így csikorgatom a
fogaimat!
Ahogy Gwen előrelépett, hogy elhagyja a folyosót, Neil elé állt
és elkapta a csuklóját. Mint egy gyerekét, az ajtón lévő zárra tette
a nő kezét, és ott tartotta.
– Nem felejtettél el valamit?
Gwen elmosolyodott és még közelebb lépett.
– Kátlem, hogy bárki bármivel próbálkozna, amikor itt vagy,
nagyfiú! – Gwen halványkék szeme szikrázott, miközben
élcelődött a férfival.
– A bátyád megkért, hogy tartsam rajtad a szemem,
Gwendolyn.
Gwen, miközben a keze a férfié alatt volt, elfordította a zárat.
– Szeretem, amikor a teljes nevemen szólítasz, Neil – mondta
halkan. – Olyan érzésem van tőle, hogy törődsz velem.
Ha egy másik nő áll előtte, Neil a falhoz szorítja, hozzásimul
és élvezi a csábos hangot, a flörtölő tekintetet, de… Eleresztette
Gwen kezét, és elkapta a tekintetét.
A fenébe, te nő!
– Hol van Karen?
– Ügyeket intéz.
Gwen egyedül van… Az ajtaja nyitva, a kocsija a garázs előtt.
Miért nem tesz ki rögtön egy táblát: „Itt vagyok, gyere és kapj el”?
Utálom ezt a környéket. Túl nehéz rendet tartani. A
szomszédok itt vannak a közelben… A ház előtt autók járnak.
Nincsenek zárható kapuk.
A ház végébe ment, kilépett a hátsó ajtón. Az udvaron egy
stratégiailag jó helyre, az eresz mellé szerelték fel a kamerát. Neil
egyetlen szó nélkül a ház oldalához ment, és benyitott az oldalsó
ajtón.
 Ezt sem zárták be!
Talált egy létrát, és visszament az udvarra. Az asztalra tette a
laptopját, majd visszahelyezte a kamerát arra a helyre, amit
jobbnak tartott. Letörölte a mozgásérzékelők burkolatát,
ellenőrizte a vonalakat.
Az új szomszédok egy pezsgőfürdőt állítottak a kertjük
közepére. Körülötte faanyagot helyeztek el, amiből Neil arra
következtetett, még több ember fog érkezni, talán egy egész
építőcsapat.
Gondolatban feljegyezte magának, hogy körbe kell járnia a
tömböt, ellenőriznie kell pár kocsit, felírni a rendszámukat.
– Végeztél odafent? – kérdezte lentről Gwen. Neil addig nem
is vette észre, hogy az ajtóból figyeli őt.
– Találkoztál már az új szomszédokkal? – kérdezte Neil,
amikor mindkét lába a földön volt.
– Még nem. A mai napig senkit sem láttam itt, mióta eladták
a házat.
– Elárverezték, ugye?
Gwen bólintott.
– Eliza szerint igen. A régi szomszédokkal sosem találkoztam.
A több szem – ha baráti szemek – jobb, mint a kevés. Egy
zajos szomszéd nagyobb valószínűséggel kihívja a rendőröket, ha
valami gyanúsat lát.
– Mondd, Neil, valójában mi ez az egész?
– Végzem a munkámat.
– Biztos vagy benne, hogy ez minden?
Neil válaszolni akart Gwennek, aki a távolságtartás jeleként
keresztbe fűzte maga előtt a karjait.
– Ugye ennek semmi köze sincsen ahhoz, hogy Karen esetleg
elköltözik?
Neil eldöntötte a létrát.
– Karen elköltözik?
– Talán. Nem hallottad?
– Mit? – Neil elhatározta, hogy ezentúl valamivel
gyakrabban fog belehallgatni a tarzanai beszélgetésekbe.
Gwen halkabbra fogta a hangját.
– Lehet, hogy találtam neki egy férjet. Ha minden jól megy,
Karen pár hónapon belül elköltözik… talán hamarabb.
– Komolyan mondod?
– Ezzel foglalkozunk.
Neil állkapcsa megfeszült. Próbált lenyugodni, de nem
sikerült.
– Most engem bámulsz, Neil…
A férfi megdörzsölte az allát, ismét felállította a létrát, és
megnézte, van-e még egy csatlakozó a vezetéken, fel tud-e szerelni
egy másik kamerát. Biztos akart lenni benne, hogy ennek az
istenverte udvarnak minden szegletét belátja.
A következő harminc percet azzal töltötte, hogy újra és újra
ellenőrizte a biztonsági eszközöket. Az egyik külső audiovonalban
észlelt egy kis sztatikus zajt. Feljegyezte, hogy szólnia kell a
technikusnak, cserélje ki ezt a részt.
Miközben a házban járkált, végig arra gondolt, hogy Gwen
egyedül fog lakni ezen a helyen
Lady Gwendolyn Harrison, egy herceg elkényeztetett lánya,
és a legkáprázatosabb nő, akivel Isten valaha megajándékozta a
világot, nem élhet egyedül egy ilyen szerény negyedben, pár
saroknyira a gyilkosoktól, erőszaktevőktől, tolvajoktól. Neil eleget
hallgatta a rendőrségi csatornákat, hogy ismerje a környék
lakosságának demográfiai jellemzőit.
Nem csoda, hogy az írók kitalálták a várkastélyokba zárt
hercegnők történeteit.
– Már háromszor ellenőrizted azt a zárat – mondta Gwen,
miközben gyönyörű fogait kivillantó, ragyogó mosoly jelent meg
az arcán.
– Akad.
– Aha. Persze.
– Mikor dől el, hogy Karen tényleg elköltözik-e? – kérdezte
Neil, és negyedszer is elfordította a zárat.
– Elvégezzük a háttérellenőrzést, azután találkoznak
egymással. Pár héten belül tudni fogjuk, müködhet-e a dolog.
Talán hamarabb.
Ennyi idő éppen elég ahhoz, hogy felszereljek még néhány
kamerát… frissítsek pár dolgot. Neilnek nem tetszett az a sok
mozgás, amit a detektorok odakint érzékeltek. Megállt az udvaron,
nem mozdult, és azok az átkozott ketyerék mégis majdnem
megőrültek. Az emberek az ilyen működési zavarok miatt nem
szoktak figyelni a jelzésekre.
Megérintette a vezérlőpanelt, bekapcsolta, majd kikapcsolta a
riasztót.
– Mi a pánikkód?
– Zod.
– És a számok?
– Kilenc, hat, három.
– És mikor használod ezt a kódot? – Neil tudta, hogy
feleslegesen vizsgáztatja Gwent, de fogalma sem volt, mi mást
tehetne még.
– Amikor valaki fenyeget engem, és azt mondja, hogy
kapcsoljam ki a riasztót. Tudom a leckét! Semmi sem fog történni,
nagylány vagyok már.
– Csak egy kislány vagy, akit az újságkihordó srác is úgy
kettéroppantana, akár egy gallyat. Ha akarna.
– Tommy sosem tenne ilyet, ő jó fiú.
A férfi szája sarka mintha egy picit feljebb emelkedett volna.
– Nocsak1 Neil mosolyog?
A férfi vékony vonallá préselte az ajkait.
– Ó, elnézést, tévedtem! – mondta Gwen, és elrejtette a saját
mosolyát.
– Holnap hívlak a részletek miatt. Közölni fogom, ki fog
kijönni, hogy beszereljen pár új dolgot. – Neil a táskája felé
fordult. – Zárd be mögöttem az ajtót. Kulcsra!
– Igen, uram! – felelte Gwen, és gúnyosan szalutált.
– Komolyan beszélek, Gwen! A biztonsági szokásaid
borzalmasak. A bátyád nem fogja hagyni, hogy egyedül élj itt, ha
nem veszed komolyan a dolgokat.
Gwen játékos mosolya elhalt Neil tudta, nem éppen a
megfelelő szavakat használta ahhoz, hogy megértesse vele, ő
hogyan gondolkodik.
– A bátyám nem a gazdám.
– Az övé a ház.
– Samantháé a ház. És ő sosem küldene el innen.
Neil állkapcsa ismét megfeszült.
 – Talán emlékeztetnem kell, hogy nem vagyok már gyerek.
Neil gyorsan végigpillantott a nő testén.
– Erre nem kell emlékeztetned.
Gwen tett felé egy lépést, és a karjára helyezte a kezét.
– Megpróbálok jobban figyelni az ajtók bezárására.
Neil bólintott. Nem akarta kimondani, mennyire aggasztja a
tudat, hogy egyedül fog lakni. Kinyitotta az ajtót, kilépett, de a
válla felett még hátraszólt:
– És a garázsban parkolj.

– Istenem, Gwen, gyere fel! – kiáltott le Karen nevetve az

emeletről. – Gyorsan!
Gwen felsietett a lépcsőn. Karen a hálószobája ablakánál állt,
de csak annyira húzta félre a függönyt, hogy kileshessen.
– Mi az?
– Nézd!
Gwen helyet cserélt a lakótársával, és összehúzta a szemét.
Későre járt, a szomszédban sötét volt. Sötét, eltekintve a
pezsgőfürdőből áradó fénytől. Már eltelt pár nap az érkezésük óta.
A jakuzziban két ember ült; Gwen úgy látta, egy nő és egy férfi.
Ha tippelnie kell, azt mondta volna, egy idős pár van odalent.
Talán már nyugdíjas korúak.
– Mit is kell néznem?
– Csak nézd!
Gwen már éppen el akart menni, amikor a jakuzzi-ban felállt
a nő, hogy átmenjen egy másik pontra.
– Meztelen.
Karen elkezdett nevetni.
– Jaj!
– Meztelenkedő szomszédaink vannak…
Odahaza sosem láttam ilyet!
Karen kuncogva odaállt Gwen mellé.
– Nézd, mennyire szőrös a pasi!
Gwen eltakarta a szemét.
– Nem lenne szabad kilesnünk őket.
 – Nem kéne meztelenül bohóckodniuk!
– A saját kertjükben vannak.
– Kétszintes házakkal körbevéve! – Karen felvillantott egy
csodás mosolyt. – Na, ilyen őrültséget sosem láthatsz, ha egy
birtok biztonsági kapui mögé zárkózol!
Gwen ezzel nem tudott vitatkozni. Még egy gyors pillantást
vetett a párra.
Amikor megszólalt a telefon, mindketten összerezzentek.
– Nem kéne kilesnünk őket…
Karen folytatta a bámészkodást, Gwen pedig felvette a
telefont.
– Halló?
– Zajok érkeznek a hátsó udvarról. – Neil rögtön a lényegre
tért. – Győződj meg, hogy zárva vannak az ajtók.
– Tudod, Neil, a normális emberek köszönnek, amikor
telefonálnak. Egy „szia”, vagy egy „hogy vagy?” vagy ilyesmi.
– A mozgásérzékelők maximális jelsűrűséget mutatnak. –
Neil hangjából frusztráció érződött.
Gwen szándékosan kivárt. Hallotta, ahogy a férfi sóhajt.
– Helló, Gwen! Elmondanád, mi folyik ott?
Hát nem jobb így?
– Helló, Neil! Kedves tőled, hogy felhívtál. Itt semmi sem
folyik A szomszédaink élvezik a pezsgőfürdőjüket. Talán ez
zavarta meg a maszereket.
– Át kell mennem, hogy magam is lássam.
– Nehogy ide merj jönni!
– Miért ne?
– Nem akarom, hogy az új szomszédok azt higgyék, áthívom
a barátaimat, hogy kilessék őket! – Nem így akart bemutatkozni
nekik.
– Kilesni? Ki beszélt itt ilyesmiről?
Gwen ismét kinézett az ablakon. A férfi szőrös hátsója nem
volt éppen kellemes látvány.
– A jelek szerint náluk nem muszáj fürdőruhát viselni a
pezsgőfürdőzéshez. Nem is viselnek.
– Hogy… Micsoda?
– Élvezik a meztelen fürdőzést, én pedig nem akarom, hogy
átgyere, Neil, és a hátsó udvaron motoszkálj, miközben ők odakint
vannak. Ha valami javításra szorul, akkor holnap is
megcsinálhatod.
– Meztelenek?
– Ezt mondtam, nem? Az ajtók be vannak zárva. Kulcsra. És
a riasztót is beállítottuk. Jól vagyunk, Neil.
– Rendben. Reggel ott leszek.
– Ahogy gondolod, én viszont nem leszek itt, van egy korai
megbeszélésem.
– Rendben.
– Jó éjt, Neil.
A férfi bontotta a vonalat. A jelek szerint két köszönés már túl
sok lett volna neki egy beszélgetés során.
 Ötödik fejezet

Gwen meglátogatta a sarki pékséget, hogy megvegye magának a

reggeli teáját és süteményét, mielőtt másodszor találkozik
Michaellel.
Nem lepték meg a férfi múltjából előkerülő titkok, ám ezek
közül egyik sem keltett aggodalmat Samanthában, Karenben vagy
benne.
Karen igyekezett elfojtani izgatottságát.
Miután Michaelt leellenőrizték, rajta volt a sor, hogy átnézze
Karen portfolióját, mielőtt személyesen találkoznak.
Gwen behajtott kocsijával Michael rezidenciájának, a Beverly
Hills főutcáitól kellemes távolságban lévő birtoknak a kapuján. Az
olcsón, bárki által beszerezhető sztártérképen pontosan
feltüntették, hol van ez a hely, de a turistáknak, ha látni akarták a
kertet vagy az udvart, meg kellett mászniuk a három és fél méter
magas falat.
A kövezett kocsibehajtó az otthonára emlékeztette Gwent, de
a hasonlóságok ennyiben ki is merültek. Bármerre nézett, az
épületeken mindenütt a spanyol hatás nyomait fedezte fel. A
bejárat melletti oszlopokra felkúszó murvafürtök bíbor és piros
árnyalatokkal üdvözölték a vendégeket. A boltíves ablakok és
kapuk a kaliforniai partvidéken álló missziós kegyhelyeket
juttatták Gwen eszébe.
Michael tárt karokkal lépett ki az ajtón.
– Lady Harrison! – Mindkét oldalon megcsókolta Gwen
arcát.
– Gwen, ha kérhetem. Senki sem hív Lady Harrison-nak,
legfeljebb ha akar tőlem valamit. Egyébként is, a múltkor már
tegeződtünk, nem?
– Mindketten tudjuk, hogy akarok valamit. Jól van… Fáradj
beljebb!
– Gyönyörű az otthonod – mondta Gwen, bár valami
modernebbet, menőbbet várt.
– Nem ilyenre számítottál?
– Ennyire látszik rajtam? – A ház belsejében folytatódtak a
vizuális finomságok. A terjedelmes falfelületeket érzéki
műalkotások borították a kupolás mennyezetek alatt, a
kovácsoltvas falikarok között.
– A határ innenső oldalán ez hasonlított a legjobban egy
spanyol villára… Legalábbis azok közül, amiket megnéztem.
– Igazán otthonos hely, Michael.
Karen imádni fogja.
– Biztos vagyok benne, ha minden jól alakul, gyakran eljössz
majd, hogy élvezhesd.
A férfi bevezette Gwent egy tágas helyiségbe, amelynek
hatalmas ablakaiból pompás kilátás nyílt a parkosított udvarra. A
vízcsobogás az udvar közepén álló szökőkútra vonzotta Gwen
tekintetét. Színcseppek mosódtak össze a fákkal és bokrokkal.
– Azt hittem, inkább a modern művészetet kedveled.
– Kemény élek, fekete és fehér vonalak? Ezek nem nekem
valók. Néhány általam játszott karakternek talán igen, de nekem
nem! – Michael hellyel kínálta Gwent. – Egy olyan kisvárosból
származom, ahol az emberek sokkal büszkébbek a kertjükre és az
udvarukra, mint az autójukra. Azt hiszem, ez valamilyen szinten
belém ivódott.
– Sajnálom, de be kell vallanom, hogy nem láttam a
filmjeidet.
– Ezt már mondtad. És mi a helyzet a nővel, akit be akarsz
mutatni nekem? Ő látta a filmjeimet?
Gwen az ügyfélre irányította figyelmét.
– Karen azonnal tudta, hogy ki vagy, amint kimondtam a
neved.
– Rajongó?
– A rajongók fanatikusak. Karen ennyire senkit sem képes
imádni. Esetleg egy szomorú sorsú gyereket. De egy hírességet?
Biztosan nem. És akár hiszed, akár nem, a pénz sem érdekli
különösebben.
Michael hátradőlt karosszékében, és összefonta karjait széles
mellkasa előtt.
 – Akkor miért megy bele ebbe a házasságba?
– Szüksége van arra a pénzre, Mr Wolfe… Michael, amire így
tehet szert, de nem azért, hogy luxuskörülmények között,
pompában éljen. – Gwen széttárta a karját, körbemutatott a
szobán. – Ez nem az az élet, amire tartósan vágyik.
– Még nem találkoztam emberrel, aki ne akarná ezt.
Gwen a dossziéjába nyúlt, előhúzta Karen aktáját.
Michael átvette tőle, egy pillantást vetett a fotóra.
– Gyönyörű nő – mondta.
Gwen megvonta a vállát.
– Ha a nőkhöz vonzódnál, hajlanál rá, hogy megtartsd
magad mellett. De mindketten tudjuk, hogy erre sosem kerül sor.
– A Samantha által elvégzett háttérellenőrzés során előkerült
Michael első szeretőjének neve, de az utána következők közül csak
néhány vált ismertté. Ügyesen őrizte a magánéletére vonatkozó
információkat.
A férfi arcán halvány félmosoly jelent meg. Lapozott egyet a
dossziéban.
– Elolvashatom?
– Természetesen. Hiszen ezért vagyok itt.
– Hozhatok valami innivalót?
– Egy kis víz jólesne.
Michael belépett a konyhába, ahonnan egy-egy palack
szénsavas és szénsavmentes vízzel tért vissza. Gwen a
szénsavmenteset választotta, és biztosította, hogy nyugodtan
olvasgathat.
Miközben Michael a Karenről készült mappát nézegette,
Gwen kisétált az udvarra, elegendő időt hagyva ügyfelének.
A mappában Karenről készült képek voltak, és adatok: mi
érdekli, hol tölti a szabadidejét. Mielőtt Samantha az Alliance-hoz
hozta, Karen egy fiatal mozgássérült személyek számára
fenntartott otthont igazgatott Hatalmas szíve volt, mindig segített
azokon, akiket kevesebb szerencsével áldott meg a sors, mint őt.
Egyetlen rokona a nagynénje volt, aki nemrég hozzáment egy
gazdag úriemberhez. A férfi egyébként korábban az Alliance révén
szeretett volna találni magának egy fiatal nőt, akit azért akart
feleségül venni, hogy lerázza magáról a vagyonáért egymással
küzdő gyerekeit és unokáit. Karen hozta össze a nagynénjét,
Eddie-t és Stanley-t, és minden a lehető legjobban alakult kettejük
között
– Ez a nő olyan, akár egy szent – mondta Michael az ajtóból.
– Majd elmesélem neki, hogy ezt mondtad róla!
Michael kisétált az udvarra, leült Gwen mellé egy székre.
– Komolyan. A való világban nincsenek ilyen tiszta és jó
emberek! – Az asztalra dobta a papírokat. – Milyen valójában?
– Minden, ami ott áll, igaz.
– Rendben, ezt megértettem, de amúgy milyen?
Gwen arra gondolt, elmondja, Karen humoros lány, akit
biztosan imádna, de… De végül úgy döntött, valami mást mesél el.
– Tegnap este, éppen a híradót néztem, amikor Karen
felhívott az emeletre, hogy meglessük a szomszédainkat.
Michael felvonta a szemöldökét.
– Meglesni?
– A jelek szerint az új szomszédaink, akik nagyon csúnya és
nem túl vonzó külsejű emberek, úgy döntöttek, hogy a hátsó
udvarukból… amire egyébként remek kilátás nyílik a szomszédos
házakból… Szóval az udvarukból nudista oázist varázsolnak.
Miehael lassan elmosolyodott, majd nevetni kezdett.
– Karen nem szent, egyáltalán nem az. Igen, minden, ami ott
áll, az igaz. Kivételesen okos és vicces. Mindenhez van egy elmés
megjegyzése, még a kellemetlen helyzetekben is. Tudom, hogy
ebben a sztoriban most te vagy a filmcsillag, viszont Karen a fődíj.
Fogadni mernék, hogy barátok maradtok a szerződésben
meghatározott időszak után is.
– Mikor tudunk találkozni?
Gwen felszegte az állát. Tökéletes.
Egy órával később kiléptek Miehael házából; a férfi a
kocsijához kísérte őt.
Gwen megállt az ajtóban, a kamerákat kereste; érezte, hogy
figyelik. Egyet sem fedezett fel.
– Mit keresel? – kérdezte Miehael.
– Hol vannak a biztonsági kamerák? – Az ő házában az eresz
alá szerelték be a készülékeket, de Michaelnél ezen a helyen
semmi ilyesmit nem látott.
 – A kaput figyeli egy kamera, de ez minden.
Riasztórendszerem van.
Gwen körbefordult.
– Szerintem komolyabb biztonsági rendszerre lenne
szükséged.
– Ez Karennek problémát jelenthet?
Gwen megrázta a fejét.
– Nem, egyáltalán nem. – Ismét hátranézett. Ugyanolyan
paranoiás lettem, mint NeiI!

– Eliza! – Eliza kitárt karjai közé sietett, átölelte. – Istenem,

milyen jó látni téged! Hogy van Kalifornia first ladyje?
Gwen félrehúzódott, és beengedte a házba barátnőjét.
– Rettentően elfoglalt vagyok – mondta Eliza, ahogy bement
Gwen mellett. – Ki gondolta volna, hogy Carter munkája ennyire
megterhelő lesz a számomra?
– Sammel figyelmeztettünk, elmondtuk, mi várható az ő
pozíciójában.
Eliza a füle mögé tűrt egy sötét hajtincset, a táskáját a
kávézóasztalra dobta.
– Azt hittem, túloztok. Legalább egy politikai vacsora van
hetente, néha kettő, attól függően, éppen ki van a városban. Ebéd
a hölgyekkel… Olyan nőkkel, akiket nem is kedvelek! Ha veletek
lehetnék, egész álló nap csak ebédelnék! Szalagvágások, utazások
Washingtonba… – sorolta bosszúsan, de közben mosolygott.
– Vissza akarod kapni a régi életedet?
– Csak akkor, ha vihetem magammal Cartert. Imádja a
munkáját. Nincs könnyű helyzetben, aki tenni akar az államért,
aki változtatni akar, de ha valaki meg tudja csinálni, az ő. És te
hogy vagy?
– Jól. Gondolom, Samantha mesélt neked Karenről.
Eliza szeme felragyogott.
– Szerinted összejön?
– A helyedben azzal számolnék, hogy idén két esküvőn kell
részt vennem.
 Blake először Vegasban vette el Samanthát, és azóta minden
évben vezekelnie kell ezért a hibáért.
– Milyen izgalmas! Karen találkozott már az illetővel?
– Egy órán belül megtörténik a „véletlenszerű”
megismerkedés. Karen most a Boys and Girls Clubban van, ahol
az illető úriember tesz egy váratlan, PR-jellegű látogatást.
– Bárcsak végignézhetnénk!
– Az túl nyilvánvaló lenne. Most minden kettejükön múlik.
Eliza körbenézett a szobában.
– Itt fog dolgozni később is? Erről már beszéltetek?
– A munkáját nagy részben online és telefonon intézi, szóval
Michael házában is dolgozhat.
– Ami azt jelenti, hogy egyedül leszel itt.
Gwen felállt a kanapéról.
– Ó, kérlek! Már te is kezded? – Kiment a konyhába.
– Én is? Mi az, hogy én is? – Eliza követte.
Gwen kivett a hűtőből egy üveg chardonnay-t, és Eliza felé
mutatta a palackot.
– Vagy talán túl korán van a borozáshoz?
– Ahhoz sosincs túl korán.
Jó. Mert az „egyedül fogsz élni” beszélgetéshez borra van
szükségem.
– Kezd elegem lenni abból, hogy az emberek úgy kezelnek,
mint egy gyereket, aki képtelen egyedül élni. Nem sokkal azután,
hogy elköltöztél, jött Karen. Szeretem a társaságot, de nincs
szükségem felügyelőre.
– Szerintem semmi felügyelős dolgot nem mondtam…
Gwen látta Eliza tekintetében a kétkedést.
– Samantha felhozta, hogy egyedül fogok élni, Neil pedig,
amióta itt van Michael és Karen ügye, egyfolytában átjárkál és
ellenőrizget. – Gwen kihúzta a dugót az üvegből, bort töltött két
pohárba, az egyiket átnyújtotta a barátnőjének.
– Szerintem az, hogy Neil átjárkál, nem különösebb gond…
neked.
Gwen sosem beszélt Elizának arról, mit érez Neil iránt, de
barátnője mindig is gyanította, hogy jobban vonzódik hozzá, mint
egy szimpla ismerőshöz vagy baráthoz. Gwen abban is biztos volt,
hogy soha semmi olyat nem mondott a házban, amiből Neil – aki
mindent lehallgatott kitalálhatta volna, milyen gyakran gondol rá.
– Nagyon szép az idő, menjünk ki hátra! – Oda, ahol Neil
nem hallhatta őket olyan tisztán, mint szerette volna.
Ahogy kiléptek az udvarra és leüllek, Eliza feltette a kérdést:
– Oké, Gwen… Mi a helyzet?
– Az, hogy… ő átjárkál, nem gond. Arra emlékeztet, de
folyamatosan, hogy senkim sem volt, mióta ideköltöztem. A
szerelmi életem odahaza talán nem volt éppen ideális. Ami azt
illeti, egy ideje már borzasztóan unalmas volt. Koreografált
viszonyok, amelyek általában egy héttel tovább tartottak, mint
kellett volna.
Eliza belekortyolt a borba.
– Hol találkoztál a férfiakkal, akikkel randiztál?
– A barátok vagy a család által. Többségükben apám
üzletfeleinek a fiai voltak. Unalmasak és kiszámíthatóak. Sokszor
úgy éreztem, mindenki azt várja tőlem, hogy maradjak meg
valamelyikük mellett.
– Ezt úgy mondod, mintha olyan sokan lettek volna.
– Nem annyira sokan… Az elmúlt hónapokban rájöttem,
hogy burokban éltem. Az itteni életem nem is lehetne másabb,
mint odahaza, de mégis, mintha ugyanannak a buroknak a
vonzáskörzetében lennék. Mindig figyel valaki. Az utóbbi időben
már egyfolytában hátranézegetek, ki van mögöttem.
– Ez ilyen… tudatalatti dolog. Hozzászoktál ahhoz, hogy
biztonsági emberek vannak körülötted. Meg kamerák. És riasztók.
Gwen a poharával játszadozott, manikűrözött körmével a
páracseppeket kergette.
– De ez nem valódi élet, ugye?
– Ez a te életed.
– Ez egy burokban élt élet, amiből nem kérek!
Eliza előrehajolt és halkabbra fogta a hangját.
– Senki sem tudja nálam jobban, hogy milyen érzés, amikor a
biztonságiak az ember minden mozdulatát figyelik. De nem
teheted félre azt a tényt, hogy kicsoda a bátyád, mennyire
befolyásos és gazdag. Sokkal több pénz áll a rendelkezésedre, mint
amennyit én valaha látni fogok, és vannak emberek, akik bármire
kaphatók azért, hogy rajtad keresztül megszerezzék ezt a pénzt.
Függetlenséget akarsz. Értem és megértem. Amióta ideköltöztél,
okosabb vagy. Rafináltabb. Gyakorlatiasabb. De ha meg akarsz
szabadulni a biztonsági intézkedésektől, akkor előbb be kell
bizonyítanod, hogy tudsz vigyázni magadra. És nem csak a
bátyádnak vagy Neil-nek… önmagadnak is.
Gwen tudta, hogy a barátnőjének igaza van. Tudta, azért
nézeget állandóan hátra, mert nem érzi magát biztonságban;
kicsit talán tényleg paranoiás. Ezek miatt menedékként tekintett
az otthonára, sőt még a kocsijára is. Biztos volt benne, ha valaha
is a saját életét akarja élni, ha ki akar lépni a bátyja árnyékából,
meg kell változtatnia bizonyos dolgokat.
– Igazad van.
Eliza elmosolyodott; elégedett volt magával.
– Szóval… van egy szigetes esküvő, amit meg kell
szerveznünk!
– Te gondoskodsz a ruhákról nevetett fel Gwen. Előző évben
ő választotta ki azt a sárga koszorúslányruhát, amit Blake és Sam
texasi esküvőjén viseltek. Eliza gyűlölte, és felajánlotta, Arubára
majd ő választ, így Gwen ettől a feladattól mentesült. Blake és
Samantha minden évben megerősítette a fogadalmát.
– Ez egy sziget… Egyszerű dolgot akarok. Tengerparti
ceremónia. Helyi ételek… virágok…
Gwen elképzelte, ahogy a tenger hullámai szelíden
nyaldossák a partot a naplementében.
– Csodásan hangzik!
– Rendben. Kiválasztom a ruhákat és minden vele járó
dolgot, azután pár nappal korábban a szigetre utazunk, és
elintézzük a részleteket. Ez a ceremónia kisebb lesz. Samantha
csak a családot és a közeli barátokat akarja meghívni.
– Nem lehet mindegyik nagy esküvő!
– Főleg így nem, hogy minden évben összeházasodnak.
Gwen a szemét forgatta.
– Nekem egyszer is elég lesz, köszönöm szépen.
Eliza megitta a borát, majd bement a házba az üvegért.
– Férjhez akarsz menni?
– Nem akarok vénkisasszony maradni. – „Gwen néni”… A
nő, aki sosem ment férjhez. Akinek sosem volt saját családja.
Nem! Nem ilyen sorsot szánt magának.
– Neked nem lenne nehéz férjet találnod, Gwen. Elég lenne,
ha nyilvánvalóvá tennéd, mit akarsz. Várni arra a bizonyos…
valakire, te is tudod, kire… hogy lépjen, pedig soha nem fog? Ez
időpazarlás. – Eliza rátöltött Gwen borára, aztán a saját poharába
is öntött.
– Nem várok senkire.
– Átlátok rajtad. Ha komolyan gondoltad, hogy kézbe veszed
az életed irányítását, esetleg kezdhetnéd azzal, hogy összejössz
valakivel.
Gwen utálta, hogy a barátnőjének igaza van, de még jobban
gyűlölte azt a gyávát, aki ott ólálkodott a fejében, és visszatartotta
attól, hogy megkeresse a legközelebbi bárt és felszedjen egy pasit…
Akár csak egyetlen éjszakára.
 Hatodik fejezet

Karen tenyere nyirkos volt. Hazudott volna, ha azt mondja, nem

ideges.
– Miss Jones?
Karen kényszerítette magát, hogy figyelmét az asztalánál ülő
csoportra irányítsa. Négy lány és három fiú, előttük nyitott
matematikakönyvek és papírok. Két fiú elmélyülten nyomkodta a
telefonját, a harmadik a legidősebb lánnyal flörtölt.
– Bocsánat, Amy, mit kérdeztél?
– Ez jó így?
Karen a papírra pillantott, és azonnal észrevette Amy hibáját.
– Add hozzá a törtet.
Azzal, hogy segített ezeknek a gyerekeknek iskola után a
matekban, az irodalomban vagy bármilyen más leckében,
tulajdonképpen abban működött közre, hogy a srácok
folytathassák az iskolát. Jó gyerekek voltak… Szétesett családokból
jöttek, sokuknak másodállást vállaltak a szüleik, hogy meg
tudjanak élni, így a gyerekük házi feladatára már nem jutott
idejük. Ezeknek a srácoknak szükségük volt egy helyre, egy
menedékre, ahol megvédték őket az utcáról.
Karen mindig megtalálta ezeket a gyerekeket. Azokat,
akiknek nem jutott elég étel; akik titkolták a világ elől, hogy egy
kocsiban élnek, vagy az utcán… esetleg egy roskatag viskóban, egy
kamrában, valaki udvarának a végében. Hajléktalan gyerekek
voltak… olyanok, akiket nem sok választott el attól, hogy feladják
a normális élet reményét, és a drogok felé forduljanak… hogy
kihulljanak az iskolából.
Amy ismét Karen elé tolta a papírt.
– Tökéletes.
Jeff, a klub igazgatója sétált Karén felé. Nagyon vigyorgott,
látszott rajta, hogy örül valaminek.
– Karen, beszélhetnék veled?
 – Persze.
Jeff szokatlanul izgatott hangja hallatán a gyerekek felnéztek.
– Srácok, lássuk, meg tudtok-e csinálni két feladatot, amíg
visszajövök! – mondta Karen.
Az egyik fiú nem is figyelt rá, csak nyomkodta a telefonját, de
a másik kettő kihúzta magát, maguk elé húzták a házi feladatot,
megfogták a ceruzát.
– Mi az, Jeff? – kérdezte Karen a férfitól, ahogy elindultak.
– Most hívott egy Tony nevű férfi. Azt mondta, egy bizonyos
hírességnek dolgozik, aki ma ide akar jönni, hogy megnézze ezt a
helyet.
Karen szíve kihagyott egy pillanatra.
– Egy híresség?
Jeff bólintott.
– Tony azt mondta, hogy ez a bizonyos színész gyerekeket
segítő alapítványokat keres, amiket támogatni szeretne. Le kell
írnia némi összeget az adóból, vagy valami ilyesmi.
Ez nagyon eredeti. Karen már-már bosszús lett, de uralkodott
magán.
– Valóban? És ehhez nekem mi közöm van?
– Szüksége van valakire, aki körbevezeti. – Jeff egy helyben
toporgott az izgalomtól. Vagy talán az idegeivel volt gond, Karen
nem tudta eldönteni.
Megvonta a vállát és próbált közömbös maradni.
– Te több ideje vagy itt. Miért nem te csinálod?
Jeff kissé kihúzta magát.
– Melletted leszek… de te jobban ismered a srácokat, mint
bárki más. Ha valaki tudja, mire van szükségük, hát az te vagy.
– Rendben. Csak szólj, mikor jön a pénzeszsák.
…És az Oscart kapja…
Visszament a gyerekekhez, megnézte, mit csináltak.
– Tudod, Juan, ha valaha is meg akarod tanulni az algebrát,
még sokat kell dolgoznod – mondta az egyik tininek, akiről lerítt,
hogy semmi kedve ott ücsörögni.
– Sosem fogom használni ezeket a dolgokat.
– Ezt nem tudhatod.
Juan előredőlt, Karenre meresztette a szemét.
 – De, tudom!
Valószínűleg igaza volt, de Karen előbb harapta volna le a
saját nyelvét, mint hogy ezt kimondja.
– Szóval, hol rejtegeted a kristálygömbödet? Azt, amiben
látod a jövőt.
Juan elvigyorodott.
– Gyerünk már! Ha hármast vagy annál jobb jegyet kapsz a
dolgozatodra, pénteken meghívlak benneteket egy pizzára.
Az asztalnál ülő többi gyerek felkapta a fejét.
Ha azt gondolta volna, hogy Juan képtelen ilyen jegyet
szerezni, biztos nem dobja fel a jutalom lehetőségét. Ez a fiú
azonban nem volt buta, csak vagánykodott, és nem érdekelte a
tanulás.
Az egyik fiú belebokszolt Juan karjába.
– Gyerünk már. Segítek!
Juan felemelte a ceruzáját, és nekilátott egy egyenletnek.
Húsz perccel és néhány problémával később valahogy
megnőtt a helyiség háttérzajának szintje. Karen a gyerekkel együtt
a bejárat felé fordult.
Divatos farmer és napszemüveg, aminek az árából egy hétig
pizzázhatott volna az intézménybejáró összes gyerek…
Megérkezett Karen jövendőbelije. Michael ott állt Jeff és egy
alacsonyabb férfi mellett, akit Karen nem ismert.
Amikor Jeff intett neki, hogy menjen oda, a gyerekek
sugdolózni kezdtek.
– Istenem, ez Michael Wolfe?
– Michael ki? – kérdezet Karen.
Jobban megy, mint gondoltam.
– Hát a színész! – mondta Amy, aki nem tudta elrejteni az
izgalmát.
Karen felállt az asztaltól
– Akciófilmek, ugye?
– Miss Jones, komolyan nem tudja?
Karen a lányokra kacsintott.
– Én is járok moziba. De ő csak egy ember, aki semmivel sem
több, mint ti vagy én. – Talán nehéz volt, de nem lehetetlen, hogy
elhitesse a gyerekekkel: ők ugyanolyan értékesek a társadalom
számára, mint Michael Wolfe.
Udvariasan elmosolyodott, amikor Michael elkapta a
tekintetét.
– Itt is van! – mondta Jeff. – Karen Jones, ez itt Michael
Wolfe, akit bizonyára felismertél… és a menedzsere, Tony.
– Akciófilmek, ugye? – kérdezte Karen kezet nyújtva.
A férfi mindkét kezével megfogta a jobbját.
Kétkezes kézfogás. Nagyon meggyőző.
– Így van.
Karen a menedzserhez fordult.
– Örülök., hogy megismerhetem.
– Mr. Wolfe szeretné, ha körbevezetnéd itt, minálunk, Karen.
– Rendben. Bármit megteszek, amivel segíthetek a
gyerekeknek. Szeretne találkozni néhányukkal, Mr. Wolfe?
– Michael. Kérem, szólítson Michaelnek. – A férfi az ingére
akasztotta a napszemüvegét, majd körbenézett a helyiségben. Úgy
tűnt, minden és mindenki elcsendesedett, miközben Karen és Jeff
között sétálva elindult. – Nagyon szívesen találkozom a
gyerekekkel, Miss Jones.
Karen arra gondolt, felajánlja a férfinak a tegeződést, de az
túlságosan átlátszó lett volna.
Néhány bátrabb lány követte őket, néhányan pedig a
sarokban egymással sugdolóztak.
A gyerekek kíváncsi tekintete mindenhová követte őket.
Karen egy pillanatra a férfiéra tette a kezét, megálltak.
– Srácok? – szólt a szobában lévő gyerekeknek. –
Körbevezetjük Mr. Wolfe-ot a klubban, de megígérte, hogy ezután
találkozik veletek. Szóval menjetek vissza, és tegyétek a
dolgotokat, rendben?
A gyerekek többsége még mindig bámulta őket, de néhányan
folytatták a leckeírást, vagy tovább játszottak – tehát azt
csinálták, amivel Michael érkezése előtt foglalkoztak.
– Nem hiszem, hogy Mr. Wolfe bármit is megígért volna,
Karen – mondta halkan Jeff.
– De megtette… Azt mondta, hogy találkozik a gyerekekkel.
Ugye, Michael?
– Igen, ezt mondtam. – Michael elmosolyodott és Karenre
nézett. Karen biztos volt benne, hogy ettől a tekintettől
megremegne a térde, ha történetesen nem lenne megrendezett a
találkozásuk.
Meleg! – emlékeztette magát.
– Járt már ebben a klubban?
– Még nem.
Karen keresztülvezette a férfit a játékszobán. Kanapék,
székek, babzsákok, szétdobált párnák…
– A hitvallásunk egyértelműsíti, mit teszünk a gyerekekért.
Segíteni akarunk nekik, különösen a leginkább rászorulóknak,
hogy a tőlük telhető módon produktív, gondoskodó és
felelősségteljes állampolgárokká váljanak. – Karen már korábban
bemagolta ezt a szöveget. – Ezt úgy érjük el, hogy egy biztonságos
helyet teremtettünk számukra, ahol iskola után tartózkodhatnak.
A gyerekek szeretik a videojátékokat, így szereztünk nekik azokat
is. – A nagyméretű tévét és a hozzákapcsolt videojátékot
személyesen ő hozta a klubba. A fal mellett néhány régebbi típusú
játékgép állt. – Van pingpongasztalunk, ha éppen nem akarják a
monitort bámulni. Van egy udvarunk is, megmutatom, ha
odaérünk.
– Hány gyerek jár ide?
– Attól függ. Nagyjából százan jelentkeztek be, hogy naponta
eljárnak ide… de kétszer ennyien vannak, akik csak időnként
néznek be hozzánk
Michael ránézett a gyerekekre, akik próbáltak közömbösnek
látszani, persze sikertelenül.
– Be kellett jelentkezniük?
– A biztosítás miatt. Adomány alapú rendszerünk van, a
legtöbb gyerek nem tud fizetni. Az adományokra és a külső
támogatókra támaszkodunk.
– Néha a gyerekek is gyűjtenek adományokat – tette hozzá
Jeff. – Múlt héten kocsikat mostak, és szereztek vele pár száz
dollárt.
– Pár száz dollár valószínűleg nem elég arra, hogy kifizessék
a villanyszámlát.
– Nem – mondta Karen. Meglepte a Michael hangjából
érződő érdeklődés. – Segítünk a gyerekeknek a leckében, és persze
az iskolai feladatok elvégzésében is. A többségük tinédzser, de
időnként tizenegy-tizenkét évesek is jönnek. – Karen elsétált az
asztal mellett, ahol a matekozók ültek, közben rápillantott Juan
lapjára. – Haver, nem kapod meg a pizzádat, ha nem oldod meg a
hatost! – mondta. A hangjában nevetés bujkált. Őszintén szerette
volna, hogy a gyerekek jól teljesítenek.
– Igen, Miss Jones.
Karen ezután átvezette Michaelt a konyhába.
– A konyha remekül működik. Nassolnivalót és időnként
ebédet, vacsorát is adunk nekik. Az igazság az, hogy sok az olyan
gyerek, aki odahaza nem kap normális ételt. Mindannyian tudják,
hogy itt biztosan találnak valamit. A legtöbbjük szégyelli bevallani,
hogy éhes.
– Ezt hogyan oldják meg?
– Tudják, mikor adunk ételt, és aznap biztosan eljönnek ide.
– Miért nem adnak mindennap ételt?
Karen a férfi szemébe nézett.
– Anyagi okok miatt.
– Ó…
Michael tartotta az ajtót, előreengedte Karent, majd követte.
Jeff hátramaradt Tonyval, aki a klub fenntartási költségeiről
kérdezgette.
– Van egy kosárlabdapálya az udvaron, ahol a gyerekek
játszhatnak. Próbálunk edzéseket, versenyeket szervezni nekik. A
jelek szerint csak ezzel lehet kimozdítani őket a videojátékok elől.
Michael a nőre nézett, aki ekkor már magabiztosan
mosolygott.
– Úgy tűnik, szeret itt lenni.
– A gyerekek csodásak. Nem mindegyikük hátrányos
helyzetű. Csak éppen… nem kapnak megfelelő útmutatást.
Szeretek arra gondolni, hogy távol tartjuk őket az utcától, a
drogoktól és a bandázástól.
Michael feltette a szemüvegét.
– Sok ilyen gyerek van itt?
– Van egy pár problémás köztük. De meg tudjuk oldani.
amint tudomást szerzünk a helyzetükről. Havonta két-három
alkalommal egy ifjúsági tanácsadó is elérhető. Úgy szoktam
gondolni erre a helyre, mint egy biztonságos menedékre. Nem
toleráljuk a kötekedőket, és nem ítélkezünk.
– Érdekes.
Jeff néhány lépéssel lemaradt, hallótávolságon kívül került.
Az udvaron lógó tinik egymással beszélgettek.
– Gyerekekre és adományokra akarja költeni a pénzét? –
kérdezte Karen halkan.
Michael hátranézett.
– Bejött, nem?
Karen felnevetett.
– És? Mi a véleménye?
Michael megrázta a fejét.
– Szerintem Gwen tévedett. Maga egy szent. Mindezt ingyen
csinálja?
– Ez az önkéntes munka definíciója.
Michael felnevetett.
– Ó, maga okostojás… Most aztán kioktatott!
Karen felemelte a mutatóujját.
– Egy szenteskedő okostojás. Tony tudja, hogy valójában
miért vannak itt?
Michael megrázta a fejét.
– Csak maga… és Gwen.
Jeff és Tony elindult feléjük, ezért Karen gyorsan témát
váltott.
– Nos, mit gondol?
– Tetszik. Sok olyan alapítvány van, ami azután segít a
gyerekeknek, hogy bajba kerültek, de úgy tűnik, ez a hely próbálja
megelőzni a gondokat.
Karen nem tudta eldönteni, Michael színészkedik-e éppen, de
ha igen, akkor jól csinálta.
Visszamentek a központi helyiségbe, ahonnan közben egyik
gyerek sem ment ki.
Michael lehajolt, és a nő fülébe súgta:
– Itt az ideje a csábításnak.
És megtette.
Karen kerített egy széket Michaelnek, aki leült, és arra
bátorította a gyerekeket, hogy tegyenek fel neki kérdéseket.
 – Hova jártok iskolába, srácok? – kérdezte, hogy megtörje a
jeget. – Mit szerettek a legjobban az iskolában?
A legtöbb gyerek azt felelte, hogy azt, amikor végre
hazamehetnek.
Amy elmondta, mennyire szeret a klubba járni iskola után.
– És mit szerettek legkevésbé az iskolában?
– Az algebrát! – válaszolt Juan a matekosok asztala mellől.
– Csak gondolj a pizzapartira, Juan! Könnyebben meg fogod
találni az x értékét – mondta Karen a szoba másik végéből.
Erre több gyerek is felnevetett.
– Pizzaparti? – kérdezte Michael.
– Miss Jones meghív minket pizzára, ha jól sikerül a
dolgozatunk.
– Csak ha nagyon jól sikerül, Steve – javította ki Karen.
– Ha ilyen tanárom lett volna a középiskolában, mint Miss
Jones, akkor biztos, hogy csak jeleseket szerzek! – mondta
Michael, és Karen szemébe nézett. – Engem még meg se kellett
volna vesztegetnie.
A gyerekek huhogni és fütyülni kezdtek.
– Rég volt, hogy maga középiskolába járt, Mr. Wolfe. A
dolgok azóta megváltoztak. – Karen évödött egy kicsit Michaellel,
próbálta rávenni arra, hogy dolgozzon egy kicsit keményebben.
A férfi – az arckifejezéséből ítélve – élvezte az ugratást. A
gyerekek nevettek, és többen is elővették a telefonjukat, hogy
képeket készítsenek.
– Mondok én nektek valamit srácok! Ha valaki meggyőzi
Miss Jonest, hogy randevúzzon velem, az sokkal jobbat kap egy
pizzánál.
A gyerekek erre azonnal ráharaptak.
– Istenem, Miss Jones! Mr. Wolfe randira hívta magát!
– El kell mennie, M'ss Jones!
– Igen, Miss Jones – szállt be Michael is.
– Mindig szüksége van egy egész teremnyi gyerekre ahhoz,
hogy rávegye a nőket a randevúkra, Mr. Wolfe?
Michael megrázta a fejét.
– Nem, de segít a helyzeten.
Legalább négy mobiltelefon volt elöl. Karen tudta, mielőtt
hazaér, már fent lesz a Y ouTube-on.
– Gyerünk, Miss Jones!
– Elmondom, mi lesz. Mi lenne, ha megadnám a
telefonszámomat, és közönség nélkül tudnánk beszélgetni?
– Ez megfelelő válasznak tűnik…
Karen körbenézett a feszülten figyelő gyerekeken.
– Kérhetnék valakitől egy tollat?
Többen is felé nyújtották a tollúkat. Odament jövendőbeli
férjéhez, megfogta a kezét, és olyan dolgot lett, amit valószínűleg
még senki sem művelt a nagy Michael Wolfe-fal: beleírta a
tenyerébe a telefonszámát.
Amikor végzett, Michael megfogta és megcsókolta Karen
kézfejét.
A szeme nevetett.
Karennek valami azt súgta, a következő évben az élete tele
lesz vidámsággal. És ha a gyerekek többet kapnak ebből az
egészből, mint egy pizza… Az már csak hab lesz a tortan!

– Pontosan erre volt szükségem – mondta Karen az asztal

túloldaláról
Gwen elmosolyodott és felemelte a poharát.
– Ha Michael olyan gyorsan lép, mint gondolom, akkor talán
már meg is tarthatnánk a lánybúcsúdat.
Szemben ültek egymással a Sunseten, a Hard Rock Café egyik
asztalánál. Gwen úgy döntött, megfogadja Eliza tanácsait. Tedd
oda magad. Randizz. Ismerkedj!
Már nagyon szeretett volna találkozni valakivel, aki nem
unalmas, nem felelősségteljes, akinél nem is számíthat arra, hogy
éppen időben érkezik, aki mellett átélhet némi izgalmat.
Kiszámítható és végtelenül unalmas emberek már voltak az
életében, és úgy gondolta, arra van szüksége, hogy ne azokban a
báltermekben keressen magának partnert, amelyekben az üzleti
ügyeit intézi.
A bár tele volt. A vendégek ittak, nevettek, és megfeledkeztek
a problémáikról.
 – Nagyon kedves ember. A gyerekek imádtak
Gwen körbepillantott a helyiségben. Úgy látta, senki sem
figyeli őket.
– Biztosra veszem, hogy celebstátusza miatt a gyerekek még
jobban fel fognak nézni rád.
– Ez csak egy bónusz.
– Egy sikeres kapcsolatra! – mondta Gwen, és koccintott
Karennel.
– Arra szívesen iszom. – Belekortyoltak az italukba. – El sem
hiszem, hogy ez tényleg megtörténik.
– Várj csak, amíg meglátod a házát!
Karen elmosolyodott, és Gwen mögé pillantott.
– Ott van – mondta, és integetni kezdett.
Eliza csatlakozott hozzájuk, a táskáját ledobta az asztalra.
– Nem voltam benne biztos, hogy megtalállak titeket ebben
az állatkertben. Vajon ennél több embert is be tudnak zsúfolni ide?
– Valószínűleg.
– Jó téged látni! – mondta Eliza, Karenre nézve. – Úgy
hallom, gratulálhatok.
– Még nem… De nagyon úgy néz ki a dolog.
Eliza intett a pincérnőnek, és rendelt magának egy martinit.
– Úgy látom, nem sok minden változott – mondta, amikor a
pincérnő elment.
– Hogy érted ezt? – kérdezte Gwen.
– Egy bárban ülünk, a hatalmas árnyékod pedig itt ólálkodik
körülötted – válaszolt Eliza, majd bekapott egy szem mogyorót.
– Az árnyékom?
Eliza a bár jobb oldala felé nézett.
– Igen. Az a férfi, aki úgy tesz, mintha csak egy munka
lennél a számára, de úgy tűnik, képtelen egyedül hagyni téged. Ha
nem Neilről lenne szó, félnék, hogy van egy zaklatód.
Gwen hátrafordult. A bárpultnál, az egyik magas széken
valóban Neil ült.
– Mit keres ez itt?
Egy pillanatra egymásra néztek, de Gwen gyorsan elkapta a
tekintetét.
– Szerintem egyértelmű.
 Gwen csikorgatni kezdte a fogait.
– Nincs szükségem bébiszitterre.
– Nem tudom, Gwen. Úgy emlékszem, amikor legutóbb egy
bárban ültünk, akkor egy bizonyos valaki nagyon berúgott,
valakik pedig verekedni kezdtek.
Ettől az emléktől sosem fog megszabadulni. Elizával egyszer
elmentek egy texasi bárba, hogy kieresszék a gőzt. A cowboyok
nagyon kedvesek voltak velük, táncoltak, szórakoztak… és igen,
egy kicsit túl sokat ivott. Amikor az egyik cowboy bátorításként
értékelte a mosolyát, hirtelen előviharzott Neil, hogy megtanítsa a
fickónak, mit is jelent az, hogy „nem”.
Ez volt az első alkalom, hogy Neil megvédte a tisztességét, és
bevallani ugyan nem akarta, kifejezetten élvezte, hogy a férfi
bekattant attól, hogy valaki más ránézett.
– Az már egy éve volt.
– Változott valami azóta?
Semmi! Nem számított, hogy mennyit flörtölt vele, vagy
mennyire mutatta ki az érdeklődését: Neil nem harapott rá a
csalira.
– Minden. – Gwen felállt, hogy helyre tegye a férfit. –
Bocsássatok meg nekem egy percre.
A tömegen keresztülvágva nyílegyenesen felé tartott.
Neil összepréselte az ajkait, mikor meglátta a közeledő nőt.
Megszorította az üvege nyakát.
Gwen becsúszott a Neilével szomszédos bárszéken ülő nő
mellé, csípőre tette a kezét, és rámordult:
– Te meg mit keresel itt?
Neil pislogott egyet, majd felemelte a sörösüveget.
– Iszom.
Gwen a legszívesebben kiabált volna.
– Iszik!
Neil megdöntötte az üveget, és kortyolt egy nagyot.
– Tudom, hogy mit csinálsz, Neil. És nekem ez nem tetszik.
Nincs szükségem testőrre!
– Ez azért vitatható.
Gwen arra gondolt, ha némi toporzékolással egy kis értelmet
rugdoshatna Neilbe, akkor legalább úgy kellene dobognia, mint
egy farmerlánynak a szőlősben. A mutatóujjával megbökte a férfi
mellkasát, és közelebb lépett hozzá.
– Van fogalmad arról, milyen nehéz úgy szerelmi életet élni,
hogy egy százkilós testőr áll az utamban'7
Neil állkapcsán megfeszült egy izom.
– Száztíz kilós…
– Ahhh! – Gwen, nem bírta tovább, felsikoltott.
Neil ismét felemelte a sörét, de mielőtt inni tudott volna,
Gwen megfogta az üveget, elvette és beleivott. Olyan mozdulattal,
amire Eliza és Karen büszke lehetett, visszanyomta az üres üveget
Neil kezébe, majd besiklott a férfi combjai közé.
Neil állkapcsa ismét megfeszült.
A férfi erősen fűszeres illata szinte megszédítette Gwent.
Egyik kezét Neil combjára tette, és rajta tartotta.
– Ahogy én látom, Neil, két választásod van. Vagy hátralépsz,
vagy előre. – Mielőtt hátralépett volna, hogy visszamenjen a
lányokhoz, megszorította Neil combját.
Ahogy megfordult, elégedett mosoly terült szét az arcán.
 Hetedik fejezet

Mi a jó büdös franc történt?

Gwen formás fenekét ringatva visszament az asztalukhoz.
Neilnek nem maradt ideje átgondolni Gwen ultimátumát:
valaki megszólította.
– Mac? Te vagy az?
Lefagyott. A múltbéli neve hallatán összeszorult a torka;
hirtelen nem tudta, megforduljon-e. A kiürült üveggel intett a
csaposnak, és reménykedett benne, hogy mégsem neki szóltak.
– MacBain?
A válla felett hátrapillantott.
– Rick? – kérdezte döbbenten. Amikor utoljára látta Ricket…
A sűrű forróságban mocsok-, vér- és halálszag terjengett. A
Blackhawk biztonságba repítette azt, ami az embereiből maradt.
Öten élték túl, de egyikük kilehelte a lelkét, mielőtt a helikopter
földet ért…
És ez az ő hibája volt.
Rick belecsapott Neil tenyerébe, magához húzta őt, hogy
megölelje.
– Az istenit, de jó látni téged!
– Jól nézel ki – mondta Neil nagy nehezen, és hálás volt a
csaposnak, hogy gyorsan hozott neki egy újabb sört.
– Dühösnek látszol, mint mindig. – Rick Evans (vagyis a
szakaszuk tagjai számára „Vigyori”, mert még akkor is
mosolygott, amikor leszakadt körülöttük az ég) rendelt egy
whiskey-t, és leült a Neil melletti, időközben szabaddá vált székre.
– Mennyi idő is telt el?
Neil átpillantott Rick válla felett, és észrevette, hogy Gwen
nevet.
– Néhány év. – Pontosan öt év, nyolc hónap és pár nap.
Riek hátranézett, követte Neil tekintetét.
– Csapatnyi zűrös nő! A barátaid?
 Neil félrekapta a pillantását, régi bajtársára fókuszált. A
legkevésbé sem vágyott arra, hogy elmagyarázza Ricknek a
Gwennel kapcsolatos dolgot.
– Mit csinálsz L. A.-ben? Azt hittem, nem szereted a nyugati
partot.
Rick a kezébe vette a poharát; örök mosolya hirtelen eltűnt.
Neil hátán végigfutott a hideg.
– Utálom ezt a műanyag világot.
– Akkor miért vagy itt? – Valami azt súgta Neilnek, Rick
nem akar válaszolni.
A térti felhajtotta az italát.
– Téged kerestelek.
A picsába!
Rick egy húszdollárost dobott a pultra. Felállt.
– Keressünk egy csendesebb helyet.
Neil állkapcsába fájdalom hasított. Nem akarta otthagyni
Gwent, de tudta, Rick nem hívná félre beszélgetni, ha nem fontos
ügyről lenne szó. Vetett Gwenre egy utolsó pillantást, azután
Ricket követve kiment a bárból.
L. A.-ben rengeteg csendesebb bár létezett. Kerestek egyet
maguknak, rendeltek egy italt. Majd Rick kibökte:
– Billy halott.
– Micsoda? – Neil karján felállt a szőr a hír hallatán. Billy
Thomson, a tennesseei hegylakó az egyik embere volt. A
szülővárosában mindenki ismerte a családját, a nagyapjáról
mindenki tudta, hogy illegálisan főzött szeszt árul. Billy folytatta a
családi hagyományt, minden pénzét tartályokba, kazánokba ölte.
Egyszerű gondolkodású fickó volt, de egy esőerdőben is megtalált
egy patkányt, és egy mérföldről kilőtte a szemét. Felbecsülhetetlen
értékű munkát végzett a csapat számára.
És ő… Meghalt volna?
– Hogy történt?
– A hivatalos jelentés szerint öngyilkosság. Poszttraumás
baromság.
– Ez marhaság! – Billyről sokkal jobban lepergett a szar,
mint bármelyik másik emberéről. Úgy tudta, a srác elvette a
középiskolai szerelmét, és próbálta elfelejteni a seregben töltött
időt.
Rick belekortyolt az italába.
– Én is ezt mondtam. Azt is sikerült kiderítenem, hogy az
embereink figyelték őt.
– Miért?
– Eltűnt a felesége. A pletykák szerint lelépett egy fickóval. A
hivatalos jelentés szerint Billy ezután hülyére itta magát, majd
leugrott valami szikláról.
Neil előrehajolt.
– Ha Billy felesége tényleg lelépett volna egy másik fickóval,
akkor Billy utánuk megy, megkeresi őket, és visszaviszi az
asszonyt.
– Pontosan – mosolyodott el Rick.
– Szóval, szerinted mi történt?
– Szerintem valaki lelökte arról a szikláról. És aki tette, annál
van az asszony. Vagy az ölte meg a nőt, és elrejtette a hullát.
– Ezt miből gondolod?
– Billy felesége, Lucy, a helyi étteremben pincérkedett. Azon a
napon, amikor eltűnt, látták őt egy férfival beszélni a parkolóban.
Egy fickóval aki nem Billy volt.
– Honnan származik az információ?
Rick megvonta a vállát.
– Akadt pár ember, aki szívesen beszélt. Kisváros, az emberek
lehalkítják a tévét, amikor a szomszédok veszekednek. Olcsó
szórakozás. Másnap Lucy már nem ment be dolgozni
– És?
– Billy befejezte a műszakját a fatelepen. A jelentés szerint a
nő ruhái hiányoztak, de az anyja azt mondta, csak a táskáját nem
találták.
– Billy jelentette, hogy eltűnt?
– Hogy a helyi suttyók keressék? Szerinted?
– Szerintem Billy hamarabb megtalálta volna.
Rick bólintott.
– Pontosan. Csakhogy Billy otthon maradt, és nem kereste a
nőt. Három hívás érkezett az otthoni számára, mind utcai
telefonokról. Ki a fasz használ manapság utcai telefont?
– Olyanok, akik láthatatlanok akarnak maradni.
 – Pontosan Amikor Lucy nem jelent meg a munkahelyén, és
a főnöke telefonált, Billy azt mondta, hogy elszökött.
Neil állkapcsa megfeszült.
– Gondolod, hogy valaki elvitte Lucyt, és… És azért hívta fel
Billyt, hogy zsarolja? Fenyegesse? Váltságdíjat követeljen?
Rick felemelte a sörösüveget, Neil felé intett vele.
– Szerintem pontosan ez történt. De azt nem hiszem, hogy a
pénzére hajtottak volna.
– Igaz, nem sok pénze lehetett.
– Ezért gondolom azt, hogy csak baszakodtak vele. Azt
akarták, hogy vérezzen. Belül. Érted?
– Jézusom, ez beteg.
– Pár kölyök talált rá egy vízmosásban. Mármint a hullájára.
– Elrejtették?
– Nem. Egy ösvényen volt… Vagyis egy ösvény mellett. Aki
ezt tette vele, azt akarta, hogy megtalálják.
Neil megdörzsölte az állát
– Szóval most le akarod vadászni azt, aki ezt tette Billyvel.
– Igen, de nem ezért akartam beszélni veled.
– Nem?
Rick kőkeményen Neil szemébe nézett.
– Találtak egy döglött hollót Billy kabátjába dugva.
Neil hirtelen úgy érezte, jégtömbbé változik a gerince.

Gwen már harmadszor fordította meg a párnáját, hogy

megtalálja a megfelelően hűvös helyet, erőlködve lehunyva
tartotta a szemét, de hiába: nem bírt elaludni.
Elment. Kisétált, és még hátra sem nézett. Az egyik
pillanatban még vigyázott rá, a következőben pedig már nem volt
ott.
Csak arra tudott gondolni, hogy…
Én kényszerítettem erre!
Karen is, Eliza is azt javasolta, hogy lépjen tovább. A köztük
lévő vibrálás ellenére Neil soha egyetlen lépést sem tett felé, így
pedig semmi sem lehetett az egészből.
 Eliza szerint részt kellene vennie valamilyen önvédelmi
tanfolyamon, esetleg vásároljon egy fegyvert. Talán úgy nem
zavarná annyira, hogy egyedül él. Megígérte, majd ő utánanéz,
mii lehet még tenni. Gwen sosem csinált nagy ügyet abból, hogy
egyedül él-e, vagy sem, de az igazat megvallva még ilyet sem
csinált sosem. Eliza korábban már megmutatta neki, hogyan kell
használni a lőfegyvereket; amíg férjhez nem ment, mindig volt
pisztoly a házban. A barátnője még kislány volt, amikor a szüleit
megöltek. A gyilkos megfogadta, hogy vele is végezni fog. Gwen
tudta Elizáról, hogy tanúvédelmi program alatt állt, és mindig
tartott magánál fegyvert a biztonsága érdekében. Nem sokkal
Eliza kiköltözése után megérkezett Karen. Vele, és annak
tudatában, hogy Neil állandóan jelen van, Gwen nem érezte úgy,
hogy szüksége lenne fegyverre.
De talán most újra át kellett gondolnia ezt.
A „nagyon jól vagyok, köszönöm” álcája mögött nem igazán
volt rendben önmagával.
Másnap Eliza visszarepült Sacramentóba, Karen pedig elment
az első hivatalos randevújára Michaellel.
Este tízkor megrezzent és üzenetet jelzett Gwen telefonja.
„Tetszik. Maradok éjszakára. ”
Gwen elmosolyodott, és visszaírt Karennek.
„Hívj bármikor, ha kellek.”
Karen erre mái csak egy mosolygós emotikonnal válaszolt.
Tehát elkezdődtek az egyedül töltött esték. Gwen beélesítette a
riasztókat, Neilre gondolt, majd lefeküdt aludni.
Reggel, ahogy kiment a konyhába egy teáért, észrevette, hogy
az ajtó résnyire nyitva áll. Megesküdött volna rá, hogy becsukta,
de… Talán mégsem? A part menti szél, a Santa Ana falevelekkel
játszadozott a hátsó udvaron.
Gwen biztos volt benne, hogy a mozgásérzékelők jeleztek,
Neil mégsem telefonált.
Nem fog felhívni.
Meghozta a döntését…
– Péntekhez egy hét! – kiáltotta Karen, amikor berontott a
lakásba.
– Üdv itthon
Karen ragyogott.
– Péntekhez egy hétre összeházasodunk!
Gwen felállt az asztalától – ahol éppen az interneten keresgélt
önvédelmi tanfolyamok után –, és megölelte Karent.
– Milyen izgalmas!
– Elrepülünk New Y orkba, megesküszünk, aztán
Franciaországban töltünk egy hetet. Még sohasem voltam ott!
– Az évnek ebben a szakában csodálatos. Parlez-vous
français?
– Most mondtam, hogy még sohasem voltam
Franciaországban. Hát nem érted? Az angolon és a külvárosi
tinédzserszlengen kívül nem beszélek más nyelvet. – Karen
lezuttyant a kanapéra, és a dohányzóasztalra tette a lábát. – El
sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik.
– Mesélj el mindent!
Karen kifújta a levegőt.
– Michael elvitt egy csodás, eldugott helyre Brentwoodban. A
pincér ismerte őt. A többi vendég a nyakát tekergetve próbált
meglesni minket. Megkérdeztem tőle, hogy tud kimenni úgy a
mosdóba, hogy senki sem követi. Azt felelte, úgy jár ki, mint a
csajok: párban. Mindig megy vele valaki. – Karen felnevetett. –
Nem zavarja a hírnév. Nem foglalkozik azzal, hogy megbámulják,
és a végén már engem sem érdekelt. A központba járó gyerekekről
meséltem, ó meg a legutóbbi filmjéről. Vacsora közben
meglehetősen felszínes volt a beszélgetésünk. Aztán beültünk a
kocsijába, és elmentünk hozzá.
– Ugye, hogy gyönyörű a háza?
– Lenyűgöző. Nem olyan giccses, amilyennek gondoltam.
Amikor egyedül voltunk, a következő évről beszéltünk… Hogy
milyen lesz, ha minden működik. Megnéztünk egy csajos filmet.
Én az ő egyik filmjét javasoltam, de közölte, azokat sosem nézi
meg. Ki nem állhatja önmagát, mármint a filmekben. Szereti a
bort, de a nyilvánosság előtt azt játssza, hogy inkább sörös. Láttad
a borospincéjét? – Karen izgatottan sorolta a Michaellel töltött este
eseményeit.
– Nem, azt nem láttam.
– Hatalmas téglafalak, vasasztal és rengeteg állvány, rajtuk
olyan borok, amikről semmit sem tudok. Ez volt az egyik oka
annak, hogy Franciaországot választottuk. Van ott pár borászat,
amit szeretne megnézni, és ugyan mi lehet erre jobb alkalom,
mint egy nászút?
– Egyetértek. De miért is maradtál éjszakára?
Karen elmosolyodott.
– Valami kamerás fickó követett minket, már az étteremtől.
Amikor ma reggel eljöttem, készített pár felvételt. Michael tudta,
hogy ott fog várakozni.
– Ennél azért biztos többről van szó!
– Tudom. Csak egy év az egész. Vagyis tizenhat hónap. Elég
őrültség már az esküvő előtt a válást szervezni, de Michael
időbeosztása óramű pontosságú.
Gwen összehúzott szemmel nézett.
– Szóval az egész csak a nyilvánosság miatt van?
Karen megvonta a vállát.
– Ebben nem vagyok teljesen biztos. Mesélt a családjáról.
Arról, hogy nem tudják, valójában milyen. Szerinte a mamája
gyanakszik, de az apja még csak nem is sejti. Az a néhány nő.
akikkel a kamerák miatt randizott, egyértelművé tette a média
előtt, hogy nincsenek olyan szexuális kapcsolatai, amelyek miatt
szerintem páran pletykálni kezdtek róla. Azt mondja, a filmesek
közössége eléggé zárt és összetartó. Nem igazán tudom, azért
csinálja-e ezt az egészet, hogy megőrizze a macsó hírnevét, vagy
csupán időt akar nyerni magának. A következő évben három nagy
filmben szerepel, azután pedig kettőben. A filmekért beígért
milliók elegendő motivációnak bizonyulnak számára ahhoz, hogy
megházasodjon.
– Pontosan erre gondoltam én is. Egyébként nem számít,
amíg neked nincsenek romantikus gondolataid.
– Iszonyatosan vonzó, de olyan számomra, mint egy jó barát
vagy egy testvér. Ne aggódj, nem fogok beleszeretni!
– Helyes. – Gwen felállt a kanapéról. – Meg kell mutatnod
néhány dolgot a fájlokban. Bár kétlem, hogy túl sok minden fog
történni errefelé, amíg te Franciaországban sétafikálsz.
– Először hadd öltözzek át! – Karen elindult az emeletre.
Gwen bekönyvjelzőzte az oldalt, amit éppen olvasott, majd
megnyitotta az Alliance fő ügyfeleinek profilfájljait.
– Juj! Gwen, gyere fel! – kiáltotta Karen.
Gwen nevetve indult barátnője felé.
– Megint meztelenek a szomszédok? Tegnap is sokáig fent
voltak.
Karen azonban az ajtóban állt, nem az ablaknál. Gwen
követte a tekintetét. Karen szobájában résnyire nyitva volt az
ablak. Az egyik virágosládán egy fekete, tollas valami hevert.
– Az egy döglött madár?
– Szerintem egy varjú.
Gwen közelebb lépett. A varjú mintha át akarta volna ütni a
csőrével a szúnyoghálót. A csőr hegye kissé becsúszott, de a test a
virágok tetején hevert.
– Gwen, utálom a madarakat. Mindig az a Hitchcock-film jut
eszembe róluk!
Gwen felnevetett. Levette a cipőjét, és addig ütögette vele a
csőr hegyét, míg az kicsúszott a szúnyoghálóból. Kinyitotta a
hálós keretet, óvatosan felcsippentett egy tollat, és gyorsan lelökte
a madarat az ablak elé.
– Majd kidobom a szemetesbe.
– Köszi – mondta Karen reszketve. – Huúú…
Gwen nevetve vonult ki a szobából.
És még rólam gondolják, hogy gyenge vagyok!
 Nyolcadik fejezet

Gwen keresztülhajtott bátyja malibui birtokának kapuján, és

leparkolt a kör alakú kocsibehajtón. Intett az egyik mindenesnek,
és bement a házba. – Helló?
Halk léptek hallatszottak a márványpadlón, és egy pillanattal
később megjelent a házvezetőnő.
– Lady Gwen?
– Helló, Mary! – Gwen levette a napszemüvegét, és a
táskájával együtt letette az asztalra. – Hogy vagy?
Amióta Gwen bátyja, Blake megvette a házat, Mary neki
dolgozott. Ő volt a főszakács, és néha besegített a többi
házimunkában is. Rajta kívül a személyzethez tartozott még egy
főállású, bentlakó szobalány, és néhány mindenes is, akik
esténként hazajártak. Meg persze ott volt Neil.
Gwen majd belehalt, hogy nem keresheti fel azonnal a férfit,
aki valószínűleg a vendégházban tartózkodott… ha egyáltalán a
birtokon volt. Azt ismételgette magában, hogy nem érdekli az
egész. Küldetése volt.
Egy független küldetés.
– Samantha szólt, hogy jövök?
– Igen. Marad ebédre? – kérdezte Mary reménykedő arccal.
– Nagyon unalmas itt mostanában, ugye, Mary?
– Igen. Alig várom, hogy végre hazajöjjön a család.
Végigsétáltak a széles folyosón, bementek a konyhába. A
konyha és az étkező egy hatalmas szobára nyílt, amelynek egyik
falát padlótól mennyezetig érő ablakok alkották. Ezekből az
ablakokból lélegzetelállító kilátás nyílt az úszómedence és a belső
udvar mögött kéklő Csendes-óceánra.
– Örömmel maradnék ebédre, de csak akkor, ha csatlakozik
hozzám.
Mary felvonta a szemöldökét.
– Csodálatos! Valami kívánság?
– Bármi, ami nem a mikroban készül, szuper lesz!
 Gwen neveltetésébe nem tartozott bele a szakácstudomány
elsajátítása. Miután az Államokba költözött, meg kellett tanulnia
gondoskodni magáról, ez egyben azt is jelentette, hogy rengeteg
mikrós készételt fogyasztott.
– Azonnal intézkedem.
– Csodás. A bátyám dolgozószobájában leszek, ha kellek.
Mary elmosolyodott, és vaskos derekára kötött egy kötényt.
Gwen – miközben kisietett az ajtón – hallotta, dúdol, ahogy
munkához lát.
Blake dolgozószobáját sötét, férfias színek uralták A falak
melleit beépített könyvszekrények álltak, középen egy íróasztal
trónolt. Az asztal előtt barna borszékek álltak, oldalt egy kanapé, a
helyiség végében egy kisebb bárpult. Figyelembe véve a tényt,
hogy Blake mennyire nem kedvelte az apjukat, meglepő volt, hogy
ez a hely milyen sokban emlékeztetett az ő skóciai
dolgozószobájára. Blake, amikor Európában tartózkodott, az
apjuk régi dolgozószobáját használta, onnan irányította a két
kontinens között működő szállítmányozási céget, méghozzá
sikeresen.
Nem mintha erre még mindig szüksége lett volna. Az apjuk
végakarata szerint Blake megkapta az örökségét, miután
megházasodott és megszületett a gyermeke. Gwen és az anyja
csak egy kisebb összeget kapott, járadékot, amelyből megélhettek.
Ez az összeg nem volt csekély, de az ő mércéjükkel mérve, akik
korábban vidéki kúrián éltek, akiknek rendelkezésükre állt
magánrepülőgép, akik annyit költöttek ruhára, amennyiből egy
kisebb országot jól lehetne lakatni, ez a pénz kevésnek számított.
Blake nem érezte igazságosnak ezt az elosztást, így anélkül, hogy
Gwen kérte volna, megtoldotta a húga járandóságát. Gwen tudta,
hogy a bátyja szereti őt. Amikor Blake a bankszámlájára utalta a
pénzt, rájött, milyen nagy áldozatot hozott annak érdekében, hogy
hozzáférhessen az apjuk millióihoz, és azt is megértette, mennyire
különbözik egymástól az apjuk és Blake.
Ő döntött úgy, hogy a kis tarzanai házban fog lakni. Élvezte a
dolgot, de most, hogy tudta, Neil nem figyeli minden egyes lépését,
meg kellett győződnie arról, hogy biztonságban van.
Gwen átment a bátyja falba épített, rejtett széfjéhez. A
lambéria ezen a helyen is pontosan olyan volt, mint a helyiség
többi részében, de amikor a digitális leolvasóra helyezte az ujját, a
burkolat egy része félrecsúszott, és láthatóvá vált a mögé rejtett
acélajtó. Ezt egy tenyérszkennerrel lehetett kinyitni.
A szélhez csupán négy embernek volt hozzáférése: Blake-nek,
Samnek, Neilnek és neki. Gwen itt tartotta néhány ékszerét és
értékpapírját, de a bátyja nem ezért biztosított számára
hozzáférést. A negyven négyzetméter alapterületű helyiség
pánikszobaként is funkcionált. Amikor Blake és Samantha
kettesben mentek vakációzni, Gwen a nagy házban maradt az
unokaöccsével és Sam sérült húgával, Jordannel. Blake biztos
akart lenni abban, hogy akármi is történik, a családja megkapja a
megfelelő védelmet.
Gwen belépett a helyiségbe, és kihúzott egy fiókot.
A fiókban különböző formájú és méretű kézifegyverek voltak,
mellettük dobozokban a hozzájuk való muníció.
Gwennek csak azt kellett eldöntenie, melyik fegyver felel meg
neki a legjobban. Felemelte az egyiket, ami hasonlított Elizáéra.
Eszébe jutott barátnője figyelmeztetése. Mindig úgy bánj a
fegyverrel, mintha töltve lenne!
Ellenőrizte a töltényűrt, üresen találta. A fiókban ott feküdt a
pisztolyhoz való tár.
– Mit csinálsz te itt?
Neil mély, zengő hangjára összerezzent. A fegyverrel a
kezében fordult a férfi felé. Meglátta Neil kezében a padlóra
irányzott pisztolyt.
– Szent ég! Neil, halálra rémisztettél!
A férfi a hata mögé nyúlt, eltette a pisztolyát, és belépett a
helyiségbe.
– Válaszolj a kérdésre.
Hatalmas termete miatt a szoba hirtelen aprónak tűnt. Gwen
elfordult tőle, megpróbált úgy tenni, mintha nem érdekelné a
jelenléte.
– Vajon mit csinálhatok? – Kézbe vette a tárat, a tenyerén
méricskélte a súlyát.
– Az nem játék.
– Tisztában vagyok vele.
 – Mire kell az neked?
– Semmire. Valószínűleg. De Eliza és Samantha tanácsára
úgy döntöttem, valami fegyvernek kell lennie a házban. Szükség
esetére. – Samantha, amikor legutóbb beszéltek telefonon,
egyetértett Elizával.
– Valószínűleg szét fogod lőni a saját lábad. – Neil közelebb
lépett,
– Köszönöm a bizalmat, de szerintem el fogok boldogulni
vele. – Gwen letette a pisztolyt és a tárat, és felemelt egy másik
fegyvert. Még csak Eliza revolverét látta közelről, és nem
emlékezett rá, ennél a típusnál hogyan kell ellenőrizni a
töltényűrt. Már éppen meg akarta kérdezni Neiltől, aki azonban
tovább gúnyolódott vele.
– Volt már a kezedben lőfegyver?
Gwen visszatette a helyére a revolvert. Egy másik, nagyobb
fegyverre éppen csak egy pillantást vetett, majd felemelt egy
harmadikat, ami majdnem olyan volt, mint a legelső.
– Eliza megtanított lőni. Nem emlékszel?
Neil felmordult.
– Ezek közül egyik sem olyan, mint Elizáé.
– De ezek úgy néznek ki.
– Más kaliber, más mechanizmus. – Neil ekkor már Gwen
mellett állt, elég közel ahhoz, hogy a nő érezze a teste forróságát.
Gwen lehunyta a szemét. Nem kéne tovább gyötörnöm
magam ezzel a férfival!
– Golyókat lőnek ki, nem?
– Azokat. Persze.
Gwen felkapta az első fegyvert és a tárat.
– Akkor minden rendben lesz. Megfordult, hogy kimenjen, de
Neil a karjára tette a kezét és megállította.
A szorítása erős volt, de amikor Gwen belenézett
mogyoróbarna szemébe, sokkal lágyabbá vált.
– Eliza 38-ast használ, ez pedig egy 45-ös, ami keresztüldob a
szobán, amint meghúzod a ravaszt.
Nem emlékezett, Eliza milyen fegyverrel lőtt, de úgy tűnt,
Neil igen. Gwen a pisztolyra pillantott.
– Nem megyek el innen fegyver nélkül, Ne…
 A férfi már éppen csak érintette a karját, de még nem húzta
vissza a kezét.
– Rendben. – Neil végül eleresztette Gwent, letérdelt a
padlóra, és kihúzott egy másik fiókot. Kiemelt egy fekete tokot,
felnyitotta, és nekilátott, hogy belepakolja a felső fiókban lévő
fegyvereket, tárakat, muníciót.
– Nincs szükségem az összesre – mondta Gwen.
Neil oldalra billentette a fejét.
– A megfelelőt kell használnod, de nem fogod tudni, melyik
az, amíg valamennyit ki nem próbáltad.
– Ó…
Ebédre mindketten maradtak, ezzel nagy örömet szerezve
Marynek, majd kiautóztak a kaliforniai dombok közötti kanyonok
egyikében kiépített szabadtéri lőpályára.
A hely viszonylag csendes és nyugodt volt. Hamar kiderült,
hogy Gwen az egyetlen nő a közelben. Néhány férfi érdeklődő
pillantásokat vetett rá, de amikor felfedezték mellette Neilt,
gyorsan elkapták a tekintetüket.
A betonozott lőállás tele volt töltényhüvelyekkel, amelyek
megnehezítettek a magassarkúban való közlekedést. Ahogy elérték
a megfelelő helyet, Neil egy fülvédőt nyomott Gwen kezébe. A
dörrenések ugyan tompábbá váltak, de Gwennek így az is gondot
okozott, hogy megértse Neil szavait.
Neil elővette a fegyvereiket, aztán a pultra tette a kezét.
– Ezt próbáld ki először. – Felemelte a legnagyobb revolvert,
ami Blake fiókjában volt.
Gwent megrémítette a fegyver mérete.
– Miért pont ezt?
Talán el akar riasztani a fegyverektől?
– Ezzel a legkönnyebb lőni.
Gwen halkan felnevetett.
– Kétlem.
– Én komolyan veszem a fegyvereimet, Gwendolyn, és
sohasem hazudnék velük kapcsolatban.
Az a tény, hogy Neil a teljes nevén szólította, elaltatta
Gwenben a kétkedést. A fegyverre pillantott, és úgy döntött,
beismeri a szükséges tudás hiányát.
 – Elfelejtettem, hogyan kell felnyitni és megtölteni.
Neil hozzáért, ahogy kezébe vette a fegyvert. Megnyomott
egy gombot, kibillentette a pisztoly közepe táján lévő forgótárat.
– Hatlövetű. – Egyesével felszedegette és a tárba dugta a
töltényeket. – Amint meg van töltve, éles. A kakast nem kell
visszahúzni a lövéshez, de ha megteszed, pontosabb lehet a célzás.
– Hogyan lesz pontosabb?
– Az elsütőbillentyűt nagyobb erővel kell megnyomni, mint
ezeknél. – Neil a tárral rendelkező pisztolyokra mutatott. – A
nagyobb nyomás kifejtésekor pontatlanná válik a célzás, ha az
ember, mondjuk, gyakorlatlan.
Átadta Gwennek a fegyvert, és a lőpályán elhelyezett célok
irányába biccentett. Gwen korábban már lőtt papír céltáblákra, de
itt forgó fémlemezek voltak, amelyek hangosan koppanlak,
valahányszor eltalálták őket
A fegyver nehéz volt, sokkal nehezebb, mint a többi.
Neil habozott, majd beállt Gwen mögé. A karját a nőéhez
feszítette, megfogta a fegyvert tartó kezét, beállította.
Gwen nyelt egyet. A férfi közelségétől, és attól, hogy hozzáért
– még ha csak ilyen módon is – elállt a lélegzete. Megszédült a
vágytól, hogy odabújjon hozzá. Ezt persze nem tette meg. Máskor,
amikor Neil közel került hozza, ő szinte az ölébe ugrott.
De többé nem! Most Neilen volt a sor, hogy lépéseket tegyen.
Már ha egyáltalán akarja.
Igazság szerint nem tudta, Neil miért vitte ki a lőtérre,
mármint attól eltekintve, hogy tanítani akarta. Akár azt is
megtehette volna, hogy ajánl neki egy instruktort; ha tartani
akarta volna a távolságot, biztosan ezt választja.
Persze, ez nem vallott volna rá. Neil soha semmit nem bízott
másokra, amiben ő volt jobb.
– Kész?
Gwen a fülvédő miatt alig értette Neilt.
– Micsoda?
– Készen állsz?
Gwen bólintott, majd lehunyta egyik szemét, hogy lássa a cső
végén a célpontot.
Neil felhúzta a kakast, és elengedte Gwen kezét.
Hátrahúzódott, de a nő még a testén érezte az érintését.
Gwen a piros, forgó háromszögre fókuszált, beszívta a
levegőt, és meghúzta a ravaszt.
A fegyver visszarúgott, hátralökte Gwent, nekitaszította
Neilnek, de ez azért nem volt annyira vészes, mint várta. Igazából
sokkal jobb volt, mint Eliza fegyverével lőni.
– Eltaláltam? – kérdezte Gwen, mert erre tényleg nem
figyelt.
– Nem.
Most, hogy már tudta, mit fog tenni a fegyver, ő húzta fel a
kakast, célzott és lőtt.
A háromszög körbepörgött.
Gwen felnézett Neilre, akinek a szeme mosolygott, ha a szája
nem is. Újra lőtt, és kétszer is eltalálta ugyanazt a célpontot.
Neil egy távolabbi lemezre mutatott.
– Most azt!
Gwennek le kellett adnia pár lövést, hogy a távolabbi
célpontot is eltalálja, de sikerült. Hamarosan úgy érezte magát,
mintha már évek óta ezt csinálná. Az izgalom végigkúszott a
gerincén.
Ntil szájának egyik szeglete feljebb emelkedett.
Annyira szexi vagy, amikor mosolyogsz! – gondolta Gwen.
– Próbáld meg újra, de most ne húzd fel a kakast.
Gwen jobban koncentrált, még a nyelve hegyét is kidugta,
amikor elsütötte a fegyvert. Természetesen elvétette a célpontot,
de legalább nem a bokrok közé lőtt; már ettől is jól érezte magát.
Mindkét revolverrel több lövést adott le, majd Neil
irányításával rátért a pisztolyokra. A kisebbik olyan volt, mint
Eliza fegyvere, de Gwen nem célzott vele jól. Pár lövés után Neil
kivette a kezéből, összehúzta a szemét és meghúzta a ravaszt. Meg
sem rezzent a karja, amikor a fegyver visszarúgott. Nem találta el
a célt.
Módosított a célzáson, ismét tüzelt.
Gwen végignézte, hogy Neil hatszor meghúzza a ravaszt.
Mindegyik lövésével eltalálta a pálya túlsó végében lévő célokat.
– Lent van a nézőke. Otthon helyre teszem. Akármerre is
célzok vele, balra húz. – Visszaadta Gwennek a fegyvert. – Most
vedd figyelembe a fegyvernek ezt a sajátosságát, és találj el valami
közeli célpontot.
Gwen következő öt lövéséből egy talált.
Azzal a fegyverrel fejezték be a gyakorlást, amit majdnem
hazavitt. Neil figyelmeztette, hogy ez a pisztoly erősen visszarúg,
ezért lövés előtt nekifeszítette a testét a férfiénak. Minden tőle
telhetőt elkövetett, hogy figyelmen kívül hagyja a hátán érzett
forróságot – a férfi forróságát –, és lőtt.
A fegyver hátradobta őt, Neil karjai közé.
– Hú! – A karja vibrált a fegyver erejétől.
– Megmondtam
Gwen letette a fegyvert, ezzel nem akart többet lőni
– Feladod?
Gwen összehúzott szemmel nézett Neilre. Rájött, hogy a férfi
mosolyog rajta.
– Csak szórakozol velem!
– Talán. De nem szeretném, ha felkészületlenül érne ez a
dolog, ha majd használnod kell a fegyvert.
Ismét átkarolta Gwent, felemelte a fegyvert. Tartotta a nőt,
miközben az még kétszer lőtt; megtámasztotta, amikor lövés után
visszalökődött a teste. A következő lövések már megközelítették a
célpontokat, de még mindig mellé mentek. Amikor a tár kiürült,
Neil a nő mögött állt, a kezét a vállán nyugtatta. Gwen egy-két
pillanatig nem mozdult, élvezte annak a férfinak a közelséget és az
illatát, akiről azóta fantáziáit, hogy először találkoztak.
A lőtér közben kiürült, mar csak ők ketten maradtak.
– Nem rossz, Harrison.
Gwen felnevetett Ntil még sosem szólította a vezetéknevén.
– Harrison?
Neil érintése valahogy lágyabbá vált a vállán.
– A seregben gyakran a vezetéknevünkön hívtuk egymást.
Azok között a körülmények között ez tűnt jónak.
Neil soha, egyetlenegyszer sem mesélt a seregben töltött
Időkről, és azzal, hogy most egyáltalán szóba hozta ezt a dolgot,
valahogy bensőséges hangulatot teremtett.
– Akkor téged MacBainnek szólítottak? – kérdezte Gwen,
miközben levette a műanyag védőszemüveget.
 – Mac. Macnek hívtak. – Neil hangja ellágyult.
Gwen még kevésbé hallotta, mint addig, ezért gyorsan 'evette
a fülvédőt, és megfordult Neil karjai közt.
A férfi olyasmit tett, amit ritkán: elmosolyodott.
– Nos, Mac, köszönöm a leckét.
Neil nem lépett hátra, a kezét továbbra is Gwen alkarján
tartotta. Ilyen közelről Gwen meg a sötét napszemüvegen
keresztül: ; látta a szemét; látta azt is, hogy a férfi egyenesen az ő
szemébe néz.
Gwen szíve a torkában dobogott, izgalom áradt szét a
testében. Neil felemelte a kezét, megérintette a nő arcát,
végighúzta a hüvelykujját az állkapcsán. Gwen annyira vágyott
Neil csókjára, hogy szinte érezte az ízét. Egy pillanatig azt hitte,
Neil közelebb húzódik hozzá, de aztán elpattant valami. A férfi
hátralépett, leeresztette a kezet és lesütötte a szemét.
– Mennünk kell.
Gwen a legszívesebben rákiáltott volna. Neil akarta őt, ő
pedig akarta Neilt. Akkor meg miért habozik? Mi lehetett az a
valami, ami annyira összetört benne, hogy inkább visszavonult?
 Kilencedik fejezet

Útban vissza, Malibuba, Neilt szinte felemésztette a csend.

Fájt a gyomra. Gwen samponjának virágillata talált
magának egy kényelmes helyet a fejében, ahol gyökeret eresztett.
Biztos volt benne, már soha nem lesz képes úgy keresztülmenni
egy bolt samponrészlegén sem, hogy ne gondolna Gwenre.
Kínozta magát azzal, hogy átölelte a nőt. Gwen apró teste
tökéletesen beleillett a karjaiba. Persze, ez nem számít.
De… Mégis. Igenis számít. Tudta ezt, ahogy azt is, hogy csak
úgy menekülhet el Gwentől, ha lelép. Felvesz valakit, hogy álljon
be a helyére Blake mellett, összecsomagol és eltűnik.
De mi lehet az a holló, amit Billy testénél hagytak?
Figyelmeztetés volt? Egy olyan figyelmeztetés, ami csakis az ő
csapata megmaradt tagjainak jelent valamit? Még egy ok, hogy
csomagoljak és induljak.
De ki védené meg Gwent nála jobban?
Már azelőtt tudta a választ, hogy lefoglalta a repülőjegyét.
Semmi szüksége nem volt arra, hogy bárki azt higgye, fontos
számára Gwen, aki emiatt célponttá válhat.
Gwen az ablakon kibámulva figyelte az autópálya forgalmát.
Hátra is ülhetett volna, ahol az elsötétített üveg most eltakarná az
arcát, de erre nem volt hajlandó. Kijelentette: Neil nem sofőr, ő
pedig nem a gazdája.
– Szoktál rá gondolni? A seregben töltött időre?
Neil számára a kérdés derült égből a villámcsapásként hatott.
Hirtelen azt sem tudta, mii feleljen rá.
– Neil?
– Néha.
– Borzalmas volt?
Neil megszorította a kormányt, felidézte Gwen hajának
illatát, és visszaszorította az égett hússal és vérrel kapcsolatos
emlékeket.
 – A háború maga a pokol.
– El sem tudom képzelni. Az egyetlen erőszakos dolog, amit
láttam, hogy a bátyám betörte egy srác orrát az iskolában, mert
nem szállt le rólam. Ja, és Texasban láttam, ahogy Carter meg te
verekszel azokkal a fickókkal.
Neil valahogy vidámabb lett az emléktől. Élvezte azt a
bunyót; annak a fickónak, aki kikezdett Gwennel, meg kellett
tanítani hol a határ.
Összepréselte az ajkait.
Az erőszak nem old meg annyi problémát, amennyit létrehoz.
– Biztosan igazad van. Sokszor az erőszak valószínűsége is
elég. Ma is… Egész nap pisztolyokkal lövöldöztünk. Kétlem, hogy
beléd bárki bele merne kötni, én viszont nagyon jól tudom, hogy a
legtöbben sebezhetőnek néznek. Ha azok az emberek, akik esetleg
bántani akarnak, megtudják, hogy fegyverem van, valószínűleg
könnyebb célpontot keresnek maguknak. Egyetértesz?
– Nagyjából – mondta Neil. A zsebesek, a gyáva tolvajok
valószínűleg ezt teszik – gondolta.
– El sem tudom képzelni, hogy barmikor is használnom kell
majd a fegyvert, de jó érzés tudni, hogy van nálam.
Ezzel Neil tökéletesen egyetértett. Úgy gondolta, ha Gwen
kilép a várkastélyból, amibe képzeletben mindig belehelyezte őt,
nem árthat, ha tényleg van nála fegyver.
– A házban kell tartanod.
Gwen bólintott.
– Nem is úgy gondoltam, hogy magammal hordom.
Neil lekanyarodott az autópályáról, ráfordult a malibui birtok
felé vezető útra.
– Egy sokkoló remekül elfér egy női táskában. Azt
törvényesen magadnál tarthatod
– Egy olyan elektromos berregtetőre gondolsz?
Neil ismét felnevetett.
– Igen, egy olyanra.
Gwen rámosolygott. Neil arra gondolt, a legszívesebben
beleolvadna ebbe a mosolyba, hogy az élete összes szörnyűségét
elfelejtse.
– Neked van ilyened?
 – Nincs – felelte Neil Neki nem volt szüksége sokkolóra. – De
szerzek egyet.
– Ez igazán kedves lenne, Neil!
Csak egy valódi hölgy képes azt mondani egy ajándékba
kapott sokkolóra, hogy kedves.
Neil leparkolt Gwen kocsija mögé, és betette a
csomagtartójába a nagyobb revolvert, azt, amelyik a legjobban
tetszett a nőnek. Egy doboz lőszert is adott hozzá.
Gwen kinyitotta a kocsiajtót, bedobta a táskáját.
– Köszönöm a mai napot! Jobban érzem magam a tudattól,
hogy van megfelelő fegyverem.
Neilnek jobban tetszett volna az toronyba zárt megoldás.
– Szívesen. – Ellepett a kocsitól, hogy Gwen kifordulhasson
és elindulhasson.
– Ööö… a riasztó… A házban.
– Igen?
– Ugye valamennyi földszinti ajtót és ablakot be kell zárni
ahhoz, hogy rendesen működjön?
Neil megállt, közelebb lépett.
– Így van.
– Mondok valamit, de ne borulj ki miatta! – figyelmeztette
Gwen.
Neil tudta, amikor egy nő arra kéri, ne boruljon ki, akkor
valami miatt pontosan ezt kellene tennie. Úgy emelte fel a kezét,
mintha meg akarna szabadulni a vállára nehezedő tehertől.
– Oké, nos… Egyik reggel, amikor felkeltem, résnyire nyitva
volt a hátsó ajtó. A riasztó viszont élesítve volt
– A riasztó nem lehet élesítve, ha bármelyik ajtó nyitva van.
– Én is erre gondoltam. Az utóbbi időben történtek fényében
úgy véltem, erről szólnom kell.
– Biztos vagy benne, hogy élesítve volt a riasztó?
– Igen. Kétszer is megnéztem. Még mindig azt mondom,
hogy a külső kamerák és mozgásérzékelők elhelyezése kissé túlzás
volt, de a riasztóra szerintem is szükség van.
– Beriasztottál ma, mielőtt eljöttél?
– Igen.
Neil kihalászta a telefonját a zsebéből, és elindította a Gwen
otthonához párosított alkalmazást.
– Karen nincs otthon?
– Nincs.
A riasztó élesítve volt, a kamerák semmi különöset nem
érzékeltek. Neilnek nem tetszett a dolog. Nagyon nem.
– Átmegyek.
Meglepő módon Gwen nem ellenkezett.
– Van pár elintéznivalóm – mondta. – Nem gond, ha
nélkülem kell odamenned?
Az igazat megvallva Neilnek ez a megoldás még jobban
tetszett. Biztos volt benne, ha Gwen a közelében van, nem tud a
feladatra koncentrálni, elkerülné valami a figyelmét.
– Nem probléma.
– Köszönöm – mondta Gwen, és elhajtott.
Minél távolabb került tőle a nő, tőle és a biztonságtól, amit
nyújthatott neki, Neil annál inkább úgy érezte, kicsúszik a kezéből
az irányítás.
Gyűlölte, ha nem ő irányít. Gyengének érezte magát tőle.

Szóval a szöszinek fegyvere van – gondolta a férfi, amikor

meglátta őket kijönni a lőtérről. A kamerájával rögzítette a
jelenetet. Felfedezett a viselkedésükben olyan apróságokat, amiket
később ki akart elemezni. MacBain nem látszott feszültnek. Azt
sem vette észre, hogy figyelik.
– Kezdesz elpuhulni, haver.
Követte őket Malibuba, a házhoz, a leshelyéről nézte végig,
hogy a nő egyedül távozik. Biztos volt benne, hogy nem tett
említést Neilnek a döglött madárról.
Ha szól, Neil nem hagyja, hogy elmenjen.
Hát akkor most… emeljük a tétet!

Kenny Sands, a Parkview Secuiities tulajdonosa a tarzanai háznál

találkozott Neillel.
 – Ez így nem áll össze – jelentette ki Ken.
Neil egymás után futtatta le a teszteket. A hátsó ajtó tényleg
nem riasztott be, de érdekes módon, amikor aktiválta a
jelzőfunkciót – aminek az volt a rendeltetése, hogy a ház lakóival
tudassa, amikor kinyitnak egy ajtót vagy ablakot megkapta a várt
hangjelzést.
– A hátsó udvarban elhelyezett mozgásérzékelők is
szokatlanul sokszor jeleztek. A múlt héten megjavítottam, de úgy
látszik, mindig felvillan, amikor a szomszédok használják a
pezsgőfürdőt.
– Az nem gyakorolhatna rá ilyen hatást – Kenny elővette a
telefonját – Hello, Jane. Szeretném, ha kiküldenél egy csapatot a
Cherry Lane 5420-as házhoz. Várt egy kicsit. – Nem, a teljes
kocsival jöjjenek. A hátsó ajtón mindent újradrótozunk.
Neil kiment a hátsó udvarra, körbenézett, de semmi
szokatlant nem látott. A hátsó kerítéshez ment, és átnézett a
szomszédba. Egy teljes kis bázist építettek ki a pezsgőfürdő körül,
még egy kis bárpultot is felállítottak. Szerencsére a meztelen
szomszédok csak a sötétben szerettek fürdőzni, délben nem. Neil
felnézett Gwen házának emeletére, és észrevette a nyitott ablakot.
Bement Karen szokatlanul meleg hálószobájába. Az ablakhoz
lépett, bezárta. A meztelen szomszédok megfigyelése erről a
helyről nem tűnt a legideálisabbnak, ezért átment a szomszédos
helyiségbe.
Gwen szobáját a lágy színek es a puha anyagok jellemezték. A
helyiség kimondottan nőies volt, akár a lakója. A levegőben Gwen
illatát lehetett érezni.
Kinézett az ablakon.
Innen remek kilátás nyílik a pucér emberekre… Felnevetett
volna, ha az egész nem piszkált volna bele a munkájába.
Valami belevillant a szeme sarkába. Kinézett a Tarzana és
Woodland Hills között húzódó domboldalra, a rajta álló
épületekre. Ez a hely volt a környék egyik legszebb része. Gwen
háza mögött egy sor lakóépület állt, azután egy park következett.
Neil számára ez egyszerre volt áldás és átok. Áldás, mert
kevesen laktak a szomszédban, és átok, mert bárki elrejtőzhetett
azon a többholdas, bokros részen.
 A fény forrását kereste, de semmit sem talált.
Miközben Kenny emberei dolgoztak, Neil tett egy sétát a
környéken, a legtöbb figyelmet a Gwené mögötti háznak szentelte.
A redőnyöket nem húzták fel, az elülső verandán két újság hevert.
A kocsibeálló üres volt. A közelben sorakozó házak mellett vagy az
utcán többnyire állt egy-egy autó; Neil nagyon kevés olyan
épületet látott, ahol szabadon hagyták a garázskapu előtti részt.
Megpróbált mosolyogni, a leeresztett redőnyű ház ajtajúhoz
ment, és bekopogott.
Semmi válasz.
Próbált benézni az elülső ablakon, de odabent leeresztették a
sötétítő rolót, semmit sem látott. Sötétítő roló? Vegasban
hétköznapi, de a kertvárosban? Nem igazán.
És azoknak az embereknek, akik a hátsó udvaron meztelenül
flangálnak, mi okuk lehet arra, hogy a ház elülső részét ennyire
elrejtsék?
Neil tudta, legalább annyira kirí a környezetből, mint egy
furgon, ami egy Smartokkal teli parkolóba hajt be, ezért ahelyett,
hogy egyszerűen megkerülte volna a házat, visszahúzódott az
ajtótól, és folytatta a terepszemlét. A környék többnyire csendes
volt. Neilt idegesítette, hogy nem kontrollálhatja minden módon,
de sokkal rosszabb is lehetett volna a helyzet.
Körbefordult. Meztelennek érezte magát, ahogy a nyílt utcán
sétálgat anélkül, hogy a kezében tartana egy biztonságot adó AK-t.
Mennyire lehet elcseszett a helyzet?
Az sem javított a dolgon, hogy két napja Rick rázúdított egy
tonna trágyát. Azóta mindketten többször is megpróbálták felhívni
a szakaszuk negyedik, életben maradt tagját.
Eddig semmi sem történt. Mickey vagy nem fogadta a
hívásokat, vagy nem volt telefonközelben. Még azt sem lehetett
kizárni, hogy visszatért a seregbe. Azok, akik olyan egységben
szolgáltak, mint ők, ritkán váltak meg végleg az egyenruhától,
sokan életük végéig szolgáltak.
Neil remélte, hogy Mickey-vel ez a helyzet. Visszament a
seregbe. A gondolattól, hogy valami rossz történt vele…
bármelyikükkel… határozottan rosszul lett.
És Billy meghalt.
 Hogy cserkészhette be őt bárki?
Amikor visszatért a házhoz, a hátsó ajtón már kicserélték a
vezetékeket, a hátsó udvaron pedig a mozgásérzékelőt. Neil és a
neki dolgozó férfiak lejátszottak pár betörés-szimulációs helyzetet.
A riasztók jeleztek, Neil a telefonján, Dillon pedig a bázison, a
monitorokon látta, mi történik.
Már majdnem öt óra volt. Neil elgondolkodott, megvárja-e
Gwent vagy Karent, de aztán eszébe jutott Gwen ultimátuma a
bárban.
Vagy hátralép, vagy előre…
Gwen ennél világosabban nem fejezhette volna ki magát, és
miután egy egész napot a lőtéren töltöttek, valószínűleg azt
gondolta róla, lépni fog felé.
De ez nem történhetett meg.
Ellenőrizte Gwen autójának a GPS-jelét. A jeladót már akkor
elhelyezte a járművön, amikor a lány megvette.
A jelzés szerint már az autópályán araszolt, hazafelé tartott.
Neil úgy döntött, hogy elmegy, mielőtt megérkezne.
Malibuba menet küldött Gwennek egy üzenetet, amiben
leírta, hogy az érzékelőket és a riasztókat megjavították, minden
korrekt módon működik. Kérte, hogy azonnal jelezze, ha valami
gond van.
Gwen nem hívta fel.
Neil a jelzésekből látta, mikor ért haza. Végignézte, ahogy
bemegy a házba és ellenőrzi a hátsó ajtót. Csalódott arccal ment
vissza az irodájába, ahol bekapcsolta a komputerét.
Neil bekapcsolva hagyta a hangjelzőket, a ház neszeit
hallgatta. Tanúja volt egy telefonbeszélgetésnek, vagyis a felének,
és így megtudta, hogy Karen ezt az estét is távol tölti.
Egy héttel korábban, a Blake-kel folytatott beszélgetés során
jutott tudomására, hogy Karen a következő hétvégén kiköltözik a
házból.
Az, hogy Gwen egyedül fog élni, Neil számára azt jelentette,
hogy állandóan figyelnie kell a tarzanai ház zajait. Valakinek
vigyáznia kell erre a nőre…
 Tizedik fejezet

Gwen és Karen a Ruth’s Chris steakhouse egyik privát, hátsó

sarkában ült.
– Bármikor kihátrálhatsz.
Karen megrázta a fejét.
– Eszemben sincs! – Halkabban folytatta: – A pénz már
letétbe került.
– Nem számít.
Karen elmosolyodott.
– Nagyszerű év lesz, Gwen. Olyan, akár egy hosszú, fizetett
vakáció, ahol új barátokat szerezhetek és elkényeztethetem a
gyerekeket a központban.
Gwen kötelességének érezte, hogy szükség esetére egérutat
biztosítson Karennek. Látszólag elég könnyűnek tűnt, hogy az
ember egy nagy halom pénzért cserébe rövid időre házasságot köt,
de amikor az illető kimondja azt a bizonyos igent, időnként
kétségek merülhetnek fel. Gwen felemelte a pezsgőspoharát,
koccintott Karennel. – Erre a csodás évre!
– Pontosan!
Ittak, majd Gwen folytatta.
– Aruba előtt visszajössz, igaz?
– Természetesen. Pénteken lesz, ugye?
– Igen, miért? – Gwen már fixálta az időpontot Samanthával
és Blake-el, akik úgy tervezték, hogy Skóciából egyenesen Arubára
repülnek az esküvőjükre.
– Michael azt mondta, péntekenként szinte mindig szabad.
Ha nem is tud ott maradni Arubán, biztos eljön egy napra.
– Elég nagy út egy napért…
– Úgy tűnik, szerinte nem. Azt mondja, gyakran csinál
ilyesmit.
– Elizával már korábban ott leszünk. Szívesen vennénk, ha
csatlakoznál hozzánk.
 – Megpróbálok. Gondolom, anyád is jön.
Gwen már egy ideje nem gondolt az anyjára.
– El nem tudom képzelni, hogy ne bukkanna fel. Bár kétlem,
hogy el tudnék tőle viselni még egy szánakozó pillantást…
– Mire gondolsz?
– Mindig csak koszorúslány vagyok, sohasem menyasszony.
– Ó! – Karen megvajazott egy szelet kenyeret. – Biztos
vagyok benne, hogy csak boldognak akarja látni a lányát. Ahogy
az anyák többsége.
– Bár lenne arra a péntekre egy vőlegényem… akkor anyám
megtarthatná magának a megjegyzéseit.
Karen felvonta a szemöldökét.
– Az otthoni adatbázisodban rengeteg férfi van, akik közül
választhatsz.
Gwen elmosolyodott.
– Erre még nem gondoltam. – Vajon mit szólna az a férfi, aki
minden lépését figyeli, ha most hirtelen elkezdené interjúztatgatni
az adatbázisban szereplőket, és megkérdezné tőlük, véletlenül nem
akarnak-e randizni vele? – Egyébként jövőre egy csomó
különböző partira hivatalos leszek. Az ember sosem tudhatja, kivel
ismerkedik meg.
Megérkezett a pincér az ételükkel. A steak illata isteni volt.
Még kellemesebbé tette a vacsora nyújtotta élményt, hogy a hús
olyan puha volt, hogy akár egy villával darabokra lehetett vágni.
Miután újratöltötte a poharukat, a pincér távozott.
– Hallottál Neilről?
Gwen éppen rágott; ez jó kifogás volt arra, hogy ne
válaszoljon azonnal.
– Nem.
Karen megrázta a fejét.
– Egyébként mivel foglalkozott régebben? Tengerészgyalogos
volt, ugye?
– Igen.
– Szerintem ez megmagyarázza, hogy miért ő a bátyád
biztonsági csapatának vezetője. De az ember azt gondolná, ez azt
jelenti, hogy éjjel-nappal Blake mellett van, és még Európába is
elkíséri őt.
 – Csak személyes partikra és különböző rendezvényekre
utazott át Skóciába. Egyébként itt marad.
– Hogy szemmel tartsa a házat? Ha engem kérdezel, ez azért
eléggé furcsa.
– Blake azt mondta, barátok voltak, mielőtt felfogadta őt a
testőrének. Samantha utalt rá, hogy Neil egyfajta lojalitással
viszonyul a bátyámhoz, de fogalmam sincs, miért.
Karen beleharapott a steakjébe.
– Istenem, ez nagyon jó!
– A legjobb, amit valaha ettem!
– Gondolod, hogy Neil megmentette a bátyádat valami
verekedésben vagy ilyesmi?
– A bátyám nem verekszik. – Legalábbis az öklével nem.
Karen felnevetett.
– Minden férfi verekszik, ha muszáj! Benne van a DNS-
ükben.
– Ezzel nem értek egyet. Láttam már férfiakat sírni.
Karen a szemét forgatta.
– Oké… úgy értem, az olyan férfiak, mint Blake vagy Neil.
Blake biztosan nem tudná türtőztetni magát, ha valaki hergelné.
– Valószínűleg igazad van. Nem tudom, mi történt köztük,
ami miatt Neil a bátyámnak dolgozik. Talán egy nap majd
kiderül. – Valószínűleg elérkezett az idő, hogy feltegye a kérdést a
bátyjának… Vagy megkérhetné Samanthát, derítse ki neki.
– Neil mindig olyan dühösnek tűnik
Gwen úgy érezte, meg kell védenie a férfit.
– Visszafogott. Nem dühös. – Eszébe jutott, milyen volt Ned
arca, amikor Texasban a cowboyokkal verekedett. Mogyoróbarna
szeme szürke lett, a nyakán minden egyes levegővételnél
megfeszültek az izmok. Na, akkor dühös volt1
– Visszafogott, dühös… tök mindegy. Szerintem még sosem
láttam mosolyogni.
– Pedig lehengerlő úgy! – Gwennek elakadt a lélegzete,
amikor Neil mosolyára gondolt.
– Ó, te nagyon beleestél! Remélem, nem lesz időpocsékolás a
számodra.
– Elmondhatok neked valamit?
 Karen előrehajolt.
– A minap, amikor elmentünk a lőtérre, megesküdtem volna,
hogy meg fog csókolni.
– És? – pislogott Karen.
Gwen megrázta a fejét.
– Nem tudom. Meghátrált. Menekült! Mintha megharaptam
volna, vagy ilyesmi. Gondolod, hogy azért nem élt a lehetőséggel,
amit eléggé nyilvánvalóvá tettem a számára, mert a bátyámnak
dolgozik?
Karen megrázta a fejét.
– Nem. Ez teljesen kizárt. Ha akadály lenne számára, hogy a
bátyádnak dolgozik, ha csak emiatt nem juthatna közelebb
hozzád… Ha tényleg akarna téged, felmondana.
Gwen sóhajtott.
– Akkor csak nem akar engem.
– Az a férfi úgy véd, úgy vigyáz rád, mintha üvegből lennél.
– Ez nem jelenti azt, hogy úgy gondol rám.
– Te magad mondtad, hogy majdnem megcsókolt! – Karen
belekortyolt a borába.
– Aztán elmenekült. Azóta nem is láttam.
– Valami visszatartja őt, Gwen. Derítsd ki, hogy mi! –
mondta Karen. – Akkor fény derül a problémára.
Karennek igaza volt.
– Gondolod, egy nőről van szó, aki fájdalmat okozott neki?
– Sosem tudhatod.
Gwen az ételt piszkálta.
– Még ha ki is derítem, arra nincs garancia, hogy
megváltozik. – Ez a gondolat elszomorította.
– Igaz. De tudnál úgy élni, hogy sosem derítetted ki,
működhetett-e volna köztelek? Amíg a bátyádnak dolgozik,
sokszor fogod látni.
– Nem tudom, mit tegyek – ismerte be Gwen.
– Csak egy életed van, Gwen. És te romantikus vagy, az
egyszer biztos. A szívedet kövesd.
– Szóval… várjak rá?
– A várakozás passzív dolog. Sosem adnék olyan tanácsot,
hogy olyan férfira várj, aki nem mutat feléd érdeklődést. – Én
inkább azt mondom, határozz meg egy időkorlátot. Azután menj
tovább. Tudom, a minap megmondtad neki, fogja már fel végre,
mi történik… Nem tette meg, te viszont még nem állsz készen
arra, hogy továbblépj.
– A lőtér után nem.
Karen elmosolyodott.
– Csak annyit ígérj meg, hogy nem ugyanezt a beszélgetést
folytatjuk majd le jövőre, a válási bulimon… Rendben? Ha Neil
nem kezdeményez, akkor én rugdoslak addig, amíg tovább nem
lépsz.
– Erre ihatunk.
Ittak.
Befejezték a vacsorát, és kimentek a parkolóba. Amióta Karen
randevúzni kezdett Michaellel, a média és egy falkányi szabadúszó
fotós szinte mindig a közelében volt, hogy képeket készítsenek
róla.
– Úgy tűnik, a lesifotósok ma szabadnapot vettek ki –
mondta Karen.
Gwen kivette a kulcsot a táskájából, és az autójához léptek.
– Úgy érzem, mintha valaki figyelne – mondta.
– Erre most a legszívesebben azt mondanám, paranoiás vagy,
de egyet kell értenem. Amióta találkozgatunk Michaellel, mindig
úgy érzem, figyelnek. – Karen körbefordult. – Ha ma este
figyelnek valakit, akkor az te vagy. Az engem követő fickókat nem
szokta érdekelni, észreveszem-e őket.
– Neil?
Karen felnevetett.
– Gondolod?
Talán mégis törődik velem…
Karen az anyósüléshez ment. Hirtelen felsikoltott.
– Mi az?
Karen elhátrált az autótól és a földet nézte.
– Mi van ezekkel madarakkal? Öngyilkosok?
A lábánál egy döglött varjú feküdt. Ez nagyobb volt, mint az
előző.
– Valaki tudhat róla, hogy nem szereted a madarakat?
Karén szeme elkerekedett.
 – Ó, csak nem gondolod… ó… Szerinted direkt rakta ide
valaki?
Gwen lehajolt és arrébb vitte a tetemet.
– Két halott madár egy héten belül. Furcsa.
– Ez beteges.
– Gyere, menjünk haza.
Aznap este az összes ajtót bezárták, és ellenőrizték az
ablakokat is. Kétszer.

Péntek estére minden tele volt Karen és Michael esküvőjének

hírével. A média követte őket New Y orkba; megírták, hogy
beszálltak egy magángépbe, amelyet Lord és Lady Harrison
bocsátott a rendelkezésükre Jelentették: Franciaországba
repülnek.
Samantha ragaszkodott hozzá, hogy kölcsönadja nekik a
gépet. Egy út Franciaországba, egy esküvő előtti kiruccanásra?
Úgy gondolta, ennyit mindenképpen kell adnia az ifjú
jegyespárnak.
Vasárnap estére a média képviselői – akik addig Gwentől
próbáltak információhoz jutni – elhagyták a környéket. Az előző
harminchat órában többen is felhívták Gwent. Telefonált Eliza,
aki csupán „bejelentkezett” nála; és telefonált Samantha, hogy
megtudja, Gwen-nek esetleg szüksége van-e valamire.
Aztán az anyja hívta.
– Vissza kéne jönnöd Skóciába.
– Nem fogok, anya.
Linda mindig lényegre törően fogalmazott, sosem kertelt.
– Nem vagy felkészülve arra, hogy egyedül élj, Gwendolyn.
Még Blake és Samantha sincsenek ott!
– Anya, kérlek. Nem vagyok gyerek.
Istenem, Neil mennyire élvezheti ezt a beszélgetést!
Feltéve, hogy egyáltalán figyeli…
Gwen a videokamerába nézett, a szemét forgatta.
– Mi van, ha azt mondom, hogy magányos vagyok?
– Akkor azt tanácsolnám, találj magadnak egy szeretőt –
mondta Gwen, és arra gondolt, ezzel a megjegyzéssel biztosan az
anyjába fojtja a szót
– Gwen!
– Mi az?
– Az nem úgy megy, hogy az ember csak úgy talál magának
egy szeretőt!
Gwen felnevetett.
– Igazad van. Az ember nem találja, hanem megválasztja a
szeretőit.
Linda hallgatott.
– Erről van szó? – kérdezte végül. – Van egy férfi az
életedben?
– Ha azt mondom, hogy igen, akkor békén hagysz?
– Szeretnék vele találkozni – mondta Linda.
– Ebben az esetben: nem mondom azt, hogy van valakim.
– Amíg itt éltél, sokkal könnyebb volt veled!
Amíg ott élt? Addig tökéletes volt. Mindig. Tökéletes gyermek,
tökéletes húg. Talán ezért vonzódott Neilhez. Ő nem volt tökéletes.
Ő kemény volt, durva és bonyolult.
– Gwendolyn? Ott vagy még?
– Igen Pontosan ott vagyok, ahol maradni akarok.
– Ó, rendben van. De az arubai találkozónkra megfelelő
mennyiségű bűntudattal készülj!
Gwen felnevetett.
– Ez a minimum! Szeretlek.
– Én is, drágám.
Gwen elmosolyodott és letette a telefont.

Neil a sokkolót forgatta a kezében. A fenébe, ez rózsaszínű!

Elmosolyodott, valahányszor ránézett. Csak Gwen-nek lehet
rózsaszínű sokkolója, más nem járna ilyennel. Amikor először
meglátta az eszközt, arra gondolt, a pokolba, olyan nincs, hogy
rózsaszínű fegyvert vegyen. De ezt Gwen fogja megkapni. Gwen.
az ő kis szőke meteorja, aki olyan elszántan és büszkén tartotta a
fegyvert.
Az én meteorom? Az enyém?
 Ki kellett vernie a fejéből a lányt.
Megcsörrent a telefonja. Félresöpörte a Gwennel és a
rózsaszínű sokkolókkal kapcsolatos gondolatokat.
– Igen?
– Szevasz, Mac.
– Rick.
– Úgy tűnik, Mickey megint dolgozik.
– Megerősítve?
– A fenébe, Mac. Tudod, hogy az lehetetlen. Amikor elásod
magad, senki nem tud szart se.
Neil emlékezett erre. A legutolsó küldetésük annyira titkos
volt, hogy nekik is csak akkor árulták el a célját, amikor már a
levegőben voltak. Hivatalos parancsokat nem kaptak, hivatalos
feljegyzések nem készültek. Ami Afganisztánban történi, az sosem
történt meg. Legalábbis hivatalosan nem.
Az emberei halálát „kiképzés során bekövetkezett balesetként”
könyvelték el.
– Jobban érzem magam, hogy tudom, hol van.
– Én is, cimbora.
– Hova mész most?
– Billyhez.
– Lehet, csapda. – Nem tudta, talán Rickkel kellene tartania.
– Nincs feleségem. Mac. A családom őrültnek tart, távol is
marad tőlem. Nincs olyan érzelmi szál, amit ez a szar alak fel tud
használni ellenem.
Neil megdörzsölte az állán a borostát.
– Némi fedezet jól jönne.
Neil a kezében lévő sokkolóra pillantott. Talán itt az ideje,
hogy továbblépjen.
– Előtte biztosítanom kell pár dolgot.
Rick izgatottan füttyentett.
– Az istenit! Tudtam, hogy számíthatok rád.
– Hol vagy most?
– Washingtonban. Találkozzunk Coloradóban, négy nap
múlva. Ennyi idő elég neked?
Neil végignézett az otthonának nevezett szoba kopár falain.
– Igen.
 – Rock and roll. Olyan lesz, mint a régi szép időkben!
Neil azokra gondolt, akik nem élték túl ezeket a bizonyos régi
szép időket.
Reméljük, ez most mégsem lesz egészen olyan…

Neil meg akarta hagyni a színészkedést Karen jövendőbeli

férjének, de lépnie kellett. Véget kell vetnie azoknak a romantikus
álmoknak, amelyeket Gwen szőtt vele kapcsolatban. Elhatározta,
eljátssza a kemény fickót, és széttör mindent, ami kettejük között
létezhetett.
Meg kell tennie.
A Vigyorival folytatott beszélgetés során eszébe jutott, hogy a
hozzájuk hasonló emberek miért nem élhetnek normális életet.
Tessék, meg lehet nézni, Billy milyen árat fizetett a szerelemért!
Kétszáz állig felfegyverzett tálib – akik akár magukat is
készek voltak felrobbantani az ügyükért – nem volt képes leszedni
Billyt, de most, hogy egy nő is belekerült a képbe… A barátja halott
volt.
Annak esélye, hogy Billy feleségét élve megtalálják, a nullánál
is kevesebb volt.
Neil csak a saját életéért tudta és akarta vállalni a felelősséget.
Gwenéért már nem.
Megkerülte a házat, bement a konyhába. Mary az asztalnál
ült, körülötte újságok, ragasztó.
– Mit csinálsz?
– Hát, nem főzök. Ez egyszer biztos.
A Karennel és Michaellel kapcsolatos, újságokból,
magazinokból kivágott cikkek között Neil meglátott egy képet.
Karenről és Gwenről készült, valami étterem teraszán ültek.
– Fényképalbumot készítek. Karennek. Szerinted mennyire
unatkozom?
Mary nagyon jó ember volt.
– A nők szeretik az ilyesmit – mondta Neil.
Mary felvett egy lapot, és az alatta lévőre pillantott.
– Igen, szeretik.
 Gwen csodásan mutat a kamerák előtt – állapította meg Neil.
Közelebbről megnézte a képet.
A lányok Gwen autója mellett álltak. Gwen valami feketét
tartott a kezében. Neil felkapta az újságot.
– Hé, mindent összekavarsz' – dorgálta Mary.
Neil elolvasta a képaláírást. Lady Gwen nem annyira
törékeny, amilyennek látszik: eltakarítja a döglött varjakat Karen
Jones útjából.
Neil testében minden izom megfeszült Megfordította az
újságot. A cikket egy hete írták.
– Jézusom.
Döglött varjak… Hollók. Eszébe jutott, amit Ricktől hallott.
Billy kabátjában is egy madarat találtak.
– Neil? Mi a baj?
– Mennem kell! – Neil kirohant a nagy házból, befutott a
sajátjába. A monitorokra pillantott, a tarzanai házból érkező
adásra. Gwent látta, ahogy fürdőköntösben mosogat.
Felhívta. Látta, hogy Gwen felveszi a telefont.
– Helló, Neil.
A hátsó udvaron elhelyezett mozgásérzékelők megint
megőrültek.
– Neil?
– Mi történik a hátsó kertben?
– Ne már! Megint ez? Emlékszel, miről beszéltünk utoljára?
Egy egyszerű köszönés…
– Az istenit! Gwendolyn, ezt most ne!
– Ne beszélj így velem, Neil MacBain, vagy leteszem a
telefont. Semmi sem történik a hátsó kertben. – Gwen hangján
érződött az ingerültség. Neil nem sokszor hallotta őt ilyennek, de…
De legalább válaszolt a kérdésre.
– A szomszédok megint a jakuzziban vannak?
A kamerák látószögének szélén valami halványan ténylett.
– Nem tudom, gondolom.
– Menj és nézd meg.
– Neil, ez őrültség! Mindketten tudjuk, hogy senki sem
rohangál a hátsó udvaromon'
Neil olyan erővel szorította a telefont, hogy hallotta,
megroppan a markában a műanyag.
– Kérlek, Gwen! Nézd meg.
Gwen hátat fordított a konyhai kamerának, ledobta a pultra a
kezében tartott kendőt, és elindult fel, az emeletre.
– Utoljára teszem ezt, Neil. Legközelebb, amikor
megbolondulnak a műszerek, gyere át ide, és nézd meg te magad,
amit akarsz!
Belépett a szobájába, kikerült a kamerák látószögéből.
Azután felsikoltott.
 Tizenegyedik fejezet

Gwen leejtette a telefonját és elhátrált az ablaktól.

A szomszédai meztelenül, hason fekve lebegtek a víz
felszínén. Élettelenül. Gwen reszketni kezdett. Segítenie kell nekik!
Ki kell húznia őket a vízből. Hívnia kell a rendőrséget.
Tennie kell valamit! Bármit…
– Gwen, Gwen, a francba, Gwen?
Gwen hallotta a nevét, de nem tudta, honnan érkezik a hang.
A telefon.
Térdre rogyott. A ház riasztója hirtelen vijjogni kezdett. Gwen
felugrott, és az ajtó felé fordult. Félig-meddig arra várt, hogy
valaki ott áll majd előtte.
De a folyosó üres volt.
– Gwen?
Tapogatózó ujjai rátaláltak a telefonra.
– Neil?
– Jézusom, Gwen!
– Halottak, Neil – zihálta a nő.
– Kik?
– A riasztó. Beindult a riasztó! – Egész testében remegett. Mi
folyik itt?
– Én indítottam be a riasztót. Úton van a rendőrség. Ki halt
meg, Gwen?
Az ablak felé nézett.
– A szomszédok. A jakuzziban. Meg kell néznem, tudok-e
rajtuk segíteni.
– Nem! A francba. Nem, Gwen, figyelj rám! Maradj bent. A
hálószobában. Zárd be az ajtót!
– De segíthetek.
– A fenébe is, Gwen. Nem! Meg kell bíznod bennem. Hol a
fegyvered?
Fegyver? Miért kéne nekem fegyver? Nehéz volt úgy
gondolkodni, hogy közben üvöltött a riasztó. Neil is őrjöngött, ez
sem segített neki megnyugodni. Mert… Most nem az kéne, hogy
megnyugodjon?
Miközben ezeket a kérdéseket tette fel magának, kinyitotta az
éjjeliszekrényét, megkereste és elővette a fegyvert.
– Nálam van.
– A hálószoba ajtaja zárva?
Gwen az ajtóhoz ment, hangosan bezárta.
– Igen. Gondolod, hogy van itt valaki?
Talán az udvaron? Már hetek óta úgy érezte, hogy figyelik.
Neil vajon tud valamit?
– Tarts ki!
Gwen ismét kinézett az ablakon, de ezúttal óvatosabban
helyezkedett el: úgy állt, hogy kintről ne vehessék észre.
Csak a víz színen lebegő szomszédokat látta. Néhány közeli
házban felkapcsolódtak a fények. Valószínűleg a zaj miatt, ami az
ő házából érkezett.
Ellépett az ablaktól, és a fegyvert maga elé tartva megnézte a
fürdőszobát, és belesett az ágy alá. Semmi. Hangosan, reszketve
kifújta a levegőt.
A telefonon keresztül hallotta, hogy Neil beszél valakivel.
– Közvetlenül a ház mögött. Az ügyfelem két testet látott a
hátsó udvaron felállított pezsgőfürdőben.
Gwen az ágy közepére mászott, és végighallgatta, ahogy Neil
informálja a többieket, ahogy parancsokat osztogat. Halálos volt a
hangja, még sohasem hallotta ilyennek.
– Gwen?
– Itt vagyok.
– Tarts ki.
Mintha tudott volna bármi mást tenni. Feltette magának a
kérdést, miért akart egyedül élni. Nem függetlenség volt, amit
érzett, hanem… félelem. Nyers, letaglózó félelem. A másodpercek
percekké gyűltek.
Összerezzent, amikor elhallgatott a riasztó.
– Ezt te csináltad? – kérdezte ijedten Neiltől.
– Igen, a kocsimban vagyok. Elindultam. Senkinek ne nyiss
ajtót!
 Gwen meghallotta a távolból közeledő szirénákat.
– De a rendőrség…
– Senkinek! Szólok, amikor odaértem. – Jó forgalom esetén
autóval húsz perc eljutni Blake házából Tarzanába. Gwen
azonban biztos volt benne, hogy ennyit nem tud várni.
– Mi folyik itt, Neil?
Valami nem stimmelt. Nagyon nem!
– Tíz perc.
Felvillanó fényeket vett észre a ház mögött. Az ablakhoz
kúszott, és látta a szomszéd udvarára behatoló rendőrök
zseblámpájának fényét.
– Gwen?
– Itt van a rendőrség. – Az egyik egyenruhás előrelépett,
hogy kiemelje az egyik szomszédot a vízből, egy másik férfi
azonban visszahúzta. A rendőr beledobott valamit a vízbe, ami
felszikrázott.
– Istenem!
– Mi az? – kérdezte Neil.
– A rendőr ki akarta szedni egyiküket a vízből, de a víz…
szikrázott.
– Elektromos kisülés?
– Szerintem igen. Ez hogyan lehetséges?
– Van valami kábel a vízben?
Gwen körbenézett, de nem látott semmi szokatlant. Nincs. –
Meghallotta Neil autójának dudáját. – Légy óvatos!
– A szobádban vagy még? – kérdezte Neil.
– Igen.
A percek fájdalmas lassúsággal teltek. Végül Neil ismét
megszólalt:
– Most hajtok be az utcába
Gwen lehunyta a szemét, és megköszönte Istennek, hogy a
férfi a közelben van.
– Most érkezem. Bemegyek.
Gwen hallotta, hogy Neil felrohan a lépcsőn. Az ajtó
reccsenve kivágódott, a falhoz csapódott. Gwen az ágyra dobta a
fegyvert és Neil karjai közé vetette magát. Neil magához
szorította, átkarolta erős karjaival, bezárta őt egy biztonságos
gubóba.
– Minden rendben van.
Gwen még nagyobb erővel ölelte Neilt, arcát a mellkasához
szorította.
– Shhh… semmi baj.
– Még sohasem féltem ennyire.
– Annyira sajnálom!
– Miss Harrison? – A hang lentről érkezett. – Tarzanai
rendőrség.
Neil eleresztette Gwent, az egyik kezével megfogta az állát,
felemelte a fejét. A homlokát őszinte félelem redőzte. Mosolyogni
próbált, de ez a kísérlete kudarcba fulladt.
– Miss Harrison?
– Idefent vagyunk – felelte a nő helyett Neil.
A rendőr nehéz léptei hangosakat döndültek a lépcsőn. Ahogy
felért, a tiszt az ajtóra és a mögötte álló két alakra nézett. Fiatal
srác volt, nem lehetett több huszonötnél. Körbenézett a szobában.
– Miss Harrison?
Gwen bólintott, de nem bízott abban, hogy meg bír szólalni.
Neil meg mindig ölelte, ő pedig nem akarta elengedni.
– Ha jól tudom, maga fedezte fel a testeket, és maga szólt a
rendőrségnek.
– Éppen telefonon beszéltem a hölggyel – mondta Neil. – Én
indítottam be a riasztót távkapcsolóval.
A rendőr felvonta a szemöldökét.
– Távirányítású rendszer?
– Igen.
Gwen a redőnyre pillantott.
A rendőr bement a szobába és kinézett az ablakon.
– Ezt valóban nem lehetett nem észrevenni. Mondja, Miss
Harrison, gyakran kémkedik a szomszédai után?
Neil karja megfeszült Gwen körül.
– Túlment egy bizonyos határon! – A hangjából érződött az
alig türtőztetett harag.
– Már elnézést, Mr…?
– MacBain – felelte Neil. – Gyerünk, Gwen, menjünk ki
ebből a szobából!
 Gwen még mindig remegett, amikor Neil segítségével lement
a lépcsőn.
Ahogy lehunyta a szemét, maga előtt látta a bugyborékoló víz
színén lebegő szomszédokat. Mennyi ideig fog együtt élni ezzel a
képpel?
Neil leült a kanapé végére, és maga mellé húzta Gwent.
Ekkor egy másik rendőr is belépett a házba.
– Maguk a ház tulajdonosai?
– Én vagyok.
– Maga jelentette a holttesteket?
Gwen kétszer pislogott.
– Szóval., meghaltak?
A rendőr Neilre nézett és bólintott.
Az istenit!
Az emeleten tartózkodó rendőr a kollégáját szólította
– Beszélnem kell a rendőrséggel. Rendben leszel itt? –
kérdezte Neil a nőtől.
Gwen összehúzta magán a köntösét.
– Jól leszek.
– Hol van a mobilod?
– A táskámban. Miért?
– Fel kéne hívnod Elizát. Hívja a telefonhoz Cartert.
Szeretnem, ha lehetővé tenné számomra, hogy megnézhessem,
mi történt odaát.
Gwen összerezzent.
– Meg akarod nézni? Minek? Nem értem. Valószínűleg ez
csak egy szerencsétlen baleset volt.
Neil körbenézett a szobában, észrevette Gwen táskáját, és
odavitte neki.
– Csak hívd fel Elizát!
Gwen arra gondolt, Eliza hangja talán segít majd neki
megnyugodni, bár fogalma sem volt arról, Neil miért akarja
beleütni az orrát a nyomozásba
Mialatt Gwen kiszedte a telefonját a táskájából, Ned felment
az emeletre, a hálószobába, hogy beszéljen a rendőrökkel.
A telefon kétszer csengett ki, mielőtt Eliza felvette.
– Hé, lady… Mi történt, hogy ilyenkor…?
 – Eliza? – Gwen hallotta a félelmet a saját hangjában.
– Ó, ne, mi a baj?
Gwen lehunyta a szemét; ismét maga előtt látta a testeket.
– A szomszédaim… ők… ők…
– Micsodák, édesem?
Nyelt egyet.
– Halottak.
Eliza megdöbbent.
– Éppen mosogattam Neil telefonált, ideges volt a hátsó
udvaron elhelyezett kamerák miatt… – Ahogy felidézte az
eseményeket, még feszültebbé vált a hangja.
– És?
– Valami gond volt a kamerákkal. Valamiért nem működtek,
amikor a szomszédok a pezsgőfürdőjükben voltak.
– A meztelen szomszédok?
A meztelen és halott szomszédok. Gwen beszívta az alsó ajkát
és visszatartotta a könnyeit.
– Neil azt mondta, nézzem meg, a jakuzziban vannak-e.
Nagyon mérges voltam rá, Eliza. Odaparancsolt. Azt mondtam
neki, ez az utolsó alkalom, hogy felmegyek és megnézem a
szomszédokat. És akkor… akkor megláttam. Azután bekapcsolt a
riasztó, és Neil azt mondta, hogy zárjam be az ajtót, várjam meg
őt.
– Ó, istenem, Gwen, ez borzalmas!
– Neil beszélni szeretne Carterrel. Ott van?
– Nincs. De felhívom, és megmondom neki, hogy hívja fel
Neilt.
– Oké… köszönöm. Eliza.
– Azonnal visszahívlak.
Eliza kinyomva a hívást, Gwen pedig az ölébe tette a telefont.
Fények villantak az elülső és a hátsó ablakoknál.
Két ember meghalt. Gwen nem volt biztos benne, hogy képes
lesz ebben a házban élni, ráadásul egyedül.

– Talán felfedezett valami szokatlant a biztonsági rendszerben? –

kérdezte szarkasztikusan a kölyökképű rendőr.
– Igen – hazudta Neil.
– Mit?
– Az asszisztensemmel összeállíttatok egy digitális fájlt, amit
majd elemezhetnek. – Neil csak annyit szeretett volna elérni, hogy
kijusson a hálószobából, átmásszon a szomszédok kerítésén, és
szétnézzen a helyszínen.
– Ismeri az áldozatokat?
– Nem.
– Miss Harrison?
– Erről őt kéne kérdeznie.
– Maga kicsodája Miss Harrisonnak?
Neil összehúzta a szemét.
– A biztonsági őre.
– Ez nem a legelőkelőbb környék, Mr. MacBain. Úgy tűnik,
hogy a biztonsági rendszere átlagon felüli.
Neil állkapcsa megfeszült.
– Ha megbocsájt, meg kéne néznem a helyszínt.
– A magánalkalmazásban álló biztonsági őröknek erre nincs
felhatalmazásuk, Mr. MacBain. De ezt biztosan ön is tudja.
Neil ökölbe szorította a kezét.
A zsebében megszólalt a telefonja; ez elterelte a figyelmét, és
visszatartotta attól, hogy valami ostobaságot műveljen.
– MacBain – szólt bele a telefonba.
– Neil? Itt Carter. Mi történt?
Neil hátat fordított a rendőröknek.
– Gwen szomszédai halottak.
– Ezt mondta Eliza is.
– Mr. MacBain, ez egy bűnügyi helyszín, mi nem…
– Szükségem van egy engedélyre a tarzanai rendőrség
parancsnokától. Bárki legyen is az… De még azelőtt, hogy
összebarmolják a helyet.
A rendőrök egymásra néztek, és halványan elmosolyodtak.
Pimasz kölykök.
Neil hallotta, hogy Carter valakivel beszél a háttérben. Tudta,
ha valaki képes megszerezni neki az engedélyt, akkor a
kormányzó biztosan.
 – Valakit ráállítottam az ügyre. Eliza éppen most hívta
Deant.
Remek. Dean a Los Angeles-i rendőrség nyomozója volt,
egyébként Eliza közeli barátja.
– Gondolod, hogy gyilkosság történt? – kérdezte Carter.
– Nem tudom, amíg nem látom a helyszínt. De remélem,
hogy nem.
– Mr. MacBain?
– Mennem kell – mondta Neil a barátjának. – Hívd Blake-et,
mondd meg neki, hogy Gwen biztonságban van.
– Megteszem, és hívlak, ha bármi fejlemény van.
Miután Neil letette a telefont, a rendőrök ismét kérdezgetni
kezdték.
– Hol él?
Az, hogy ő hol él, egyáltalán nem volt releváns az ügy
szempontjából. Dühítette, hogy ezeknek az egyenruhás
kölyköknek kell válaszolgatnia, miközben odakint rendőrök
mászkálnak, és fogy a drága idő.
– Beszélek magukkal is, de előbb látni akarom a helyszínt.
Visszament Gwenhez, aki el se moccant a kanapéról.
– Jól vagy?
Gwen bólintani kezdett, de aztán inkább megrázta a fejét.
– Szerinted nem baleset történt, igaz?
Neil ezt nem erősítette meg, de nem is tagadta.
– Ezért mondtad, hogy maradjak a szobámban és vegyem
magamhoz a fegyvert.
Azok a másodpercek, amikor Gwen sikított és nem válaszolt
neki a telefonba… Ezek voltak élete leghosszabb pillanatai.
Kirohant a házából, és megszegett minden közlekedési szabályt,
hogy odaérjen hozzá. Közben Rick szavai visszhangzottak a
fejében: „Ezért gondolom azt, hogy csak baszakodtak vele… Azt
akarták, vérezzen belül. Érted?”
A rendőrökre nézett, ahogy lesétálnak a lépcsőn, majd
kimennek a hátsó ajtón.
A zsebébe nyúlt, kivette az összegyűri újságkivágást, a fotót,
amin Gwen, Karen és a döglött madár volt.
– Ezzel mi a helyzet?
 Gwen kisimította az ölében a lapot.
– Karennel vacsoráztunk. Az anyósülés mellett, a földön
meglátta ezt a halott madarat.
– Idegesnek tűntök a képen.
– Egy kicsit… aggódtunk. Pár nappal korábban Karen talált
egy másik madarat az ablakpárkányon, a virágosládában. Egy
varjút. Utálja a madarakat… – Gwen tovább beszélt, de Neil nem
hallotta.
Kettő? Két döglött varjú?
– Ha egy varjú lett volna az ablakban, az nem érdekelne
annyira. De ez a második, ez már nagyobb volt. Egy holló.
Utánanéztem. Az ilyen madarak nem őshonosak ezen a vidéken.
– Látom Hollót a célkeresztben, Mac. – Billy a kezében
tartotta a mesterlövész puskát, Neil pedig már éppen ki akarta
adni a tűzparancsot, hogy valamennyinket megkímélje a
folytatástól, hogy ne legyenek kénytelenek közelebb menni, hogy
elhúzhassanak végre a francba.
– A rohadt életbe. – Billy hátrahúzódott.
– Mi az?
– Gyerekek. A gyerekei az ölébe ugrottak.
– Várj. Közelebb megyünk. Csináljuk tisztán. – Kevesebb
járulékos veszteséggel…
– Neil? – Gwen megfogta a karját, és ezzel visszahozta a
jelenbe.
– Miért nem mondtad ezt el nekem? – Neil már tudta, el kell
vinnie Gwent.
– Azt hittük, hogy Karenről van szó. Hogy Michael egy őrült
rajongója tette, vagy ilyesmi.
Akár Gwen is lebeghetne a víz tetején, nem pedig a szomszéd.
– Karen?
– Utálja a madarakat. Az ő ablakában, és a kocsinál is az ő
oldalán találtuk meg őket.
– Mr. MacBain? – A rendőr a hátsó udvar felé biccentett. –
Jöhet.
Köszönöm, Carter!
– Menj fel az emeletre, Gwen. Pakolj össze, itt nem
maradhatsz tovább.
 Nem várta meg az ellenkezést. Kiment a hátsó ajtón, és
átlendült a kerítés fölött.
A holttesteket már kiemelték a vízből, leterítették őket.
Tucatnyi rendőr járkált fel-alá zseblámpákkal.
– Ki a parancsnok? – kérdezte Neil, ahogy a jakuzzihoz ment.
Neil ránézett az egyenruhás rendőrre.
– Azért, mert maga érkezett elsőként a helyszínre?
– Így van.
Ez azt jelentette, hogy az egyenruhás egy magasabb rangú
tisztre várt, akinek átadhatja az irányítást.
– Mit tudunk?
– Mindkét áldozatnak égési sérülései vannak. Egyiknek a
kezén, a másiknak az arcán.
Áramütés.
– Hol vágták el az áramot?
– A kapcsolótáblánál.
Neil felegyenesedett, az udvar oldalara ment. Két rendőr
éppen a kapcsolótáblát vizsgálgatta. Az egyik képeket készített.
– Neil?
Neil megfordult, és meglátta Deant, meg a társát, Jimet. Felé
tartottak.
– Köszönöm, hogy kijöttetek.
– Elnézést – állt közéjük az egyenruhás rendőr.
Dean és Jim felmutatták a jelvényüket.
– Ez nem a maguk körzete, nyomozó.
Dean rámutatott Gwen házára.
– Maga tudja, hogy ki lakott ebben a házban?
A rendőr megrázta a fejét.
– A kormányzó felesége. Bármi történik ennek a háznak az
egy mérföldes körzetében, az az én hatáskörömbe tartozik. Most
pedig mondja meg az embereinek, hogy menjenek el, széttapossák
a helyszínt!
A parancsnok megfogadta Dean tanácsát, és elment.
– Imádok így beszélni! – mosolyodott el Dean.
– Mi történt?
Neil gyorsan előadta a történteket, de a döglött madarakat
egyetlen szóval sem említette. Egyelőre hallgatni akart róluk.
 Dean körbenézett.
– Gondolod, hogy gyilkosság történt9
– Mikor hallottál utoljára olyasmiről, hogy egy pár megsült
egy jakuzziban?
A pezsgőfürdőhöz mentek. A rendőrök félrehúzódva
várakoztak.
Jim felemelte a ponyvát. Neil nem látta, hogy mi van alatta,
de erre nem is volt szükség.
– Az áram keresztüljárja a testet, és nagyjából mindent
megsüt, amivel érintkezik.
– A víz még mindig szikrázott, amikor a rendőrök kiértek –
mondta Neil. Letérdelt a pezsgőfürdő kapcsolójához. Az egyik
rendőr már kinyitotta. – Van elemlámpátok?
Jim adott neki egyet.
Neil benézett. Amikor meglátta a döglött madarakat, már
egészen biztos volt benne, hogy nem baleset történt.
– Mi a francok azok?
– Hollók.
 Tizenkettedik fejezet

Az áldozatával való játszadozás sokkal nagyobb függőséget

okozott, mint a crack. Nem csoda, hogy a legdurvább bűnözők
sosem tudnak távol maradni a börtöntől. Az ilyenek attól tépnek
be, ha ilyen szarságokat csinálnak. Vagyis… Nem egészen
ilyeneket.
Ez baromi zseniális volt!
Nézte, ahogy Neil átmászik a kerítésen és berohan a házba.
Az egyik öltönyös követte őt, a másik az egyenruhás droidokat
irányítgatta.
Bedobott egy savanyú cukrot a szájába, és jól szórakozott a
műsoron.
A látcsövén keresztül végignézte, ahogy Neil kirángatja a
lányt a házból, betuszkolja a kocsijába. Egy táskát dobott a hátsó
ülésre és bevágta az ajtót.
– Azt hittem, hogy nem érdekel, MacBain. Azt hittem,
elhagyod a hercegnődet.
Felnevetett, és még több cukrot dobott a szájába. Most, hogy
Mac megmutatta, hogy a nő igenis jelent valamit neki, elérkezett
az ideje, hogy elvegye tőle.
Mac nem érdemelte meg, hogy boldog legyen. Egyikőjük sem
érdemelte meg.

Gwen kimerülten zuhant be az ágyba Blake egyik

vendégszobájában.
A földszinten Neil mintha valamilyen háborúra készült volna.
Dillon segítségével az összes biztonsági és megfigyelő felszerelést
behordta Blake dolgozószobájába, és bevitték jó pár nagy, fekete
ládát is, amelyekben Gwen gyanúja szerint fegyverek voltak.
Gwen már letett arról, hogy kifaggassa Neilt a részletekről.
Amikor a férfi berohant a házba, és meglátta, hogy bőröndbe
pakol táska helyett, pár ruhát bevágott egy sporttáskába és
azonnal Malibuba hozta őt.
Dean utánuk ment a házba, jó fél órán keresztül tárgyalt
Neil-lel, azután távozott.
Gwen csak aludni akart. Visszaszerezni az erejét, és rájönni,
hogy mi is történt ezen a soha véget nem érő éjszakán.
Vett egy hosszú, forró zuhanyt, majd bemászott a puha,
hívogató ágyba. Amint lehunyta a szemét, kizavarta a tudatából a
jakuzzival és a halottakkal kapcsolatos gondolatokat és képeket;
Neil ölelésének emlékére fókuszált.

Neilnek beletelt egy kis időbe, amíg leszedte a nyomkövetőket a

telefonjáról és az autókról, amelyekkel aznap este el akartak
menni. Amikor készen állt az indulásra, úgy állította be a ház
riasztórendszerét, hogy tíz percen keresztül sztatikus zörejeket
produkáljon. Minden létező óvintézkedést megtett, hogy
észrevétlenül hagyhassák el a házat.
Miután visszatértek a tarzanai házból, az első gondolata az
volt, hogy Gwent biztonságos helyen, vagyis a malibui birtokon
tartja, és megtalálja a szomszédok és Billy haláláért felelős embert.
Amikor azonban bevitte a felszerelését a házba és újraindította a
rendszert, két oda nem illő fájlt fedezett fel a programok között.
A legmodernebb rendszert használta, de hiába, mert feltörték.
Olyan ügyesen hekkelték meg, hogy egyetlen fizikai poloskát sem
talált. Ott volt, jelen volt, de mégsem láthatott semmit.
Most már azt is tudta, miért nem találta meg a tarzanai
vonalakon a hibákat. A problémákat kívülről küldték rájuk.
Fogalma sem volt, milyen szerkezetet használtak erre. A seregben
minden évben előhoztak valami új dolgot, valami még
látványosabb megoldást, ami megkönnyítette a munkájukat. A
vírusok felfedezése óta a mérnökök folyamatosan dolgoztak, hogy
még kisebbek legyenek ezek az ártó programok, még nehezebben
lehessen felfedezni őket. Ezt neki most sikerült észlelnie,
megtalálni azonban nem.
 Billy halálhíre és a Gwen körül újra meg újra felbukkanó
döglött madarak egyértelműen arra utaltak, hogy nem akárkivel
van dolga.
Bárki is állt a jakuzzis gyilkosságok mögött, komoly hírszerző
háttérrel rendelkezett. Mivel Billy halott volt, feltételezni lehetett,
hogy az illető fizikailag erősebb volt nála.
A malibui ház csapdává változott. Neil ebben most már biztos
volt. Ki tudja, meddig ér el annak a bizonyos illetőnek a keze?
A Blake-kel folytatott rövid beszélgetés során ellenállásba
ütközött.
– Azonnal idehozatom Gwent. Skóciában biztonságban lesz.
Neil ezzel nem értett egyet. Gwen számára az egyetlen
biztonságos hely mellette volt, amíg el nem kapja és nem
hatástalanítja azt a mocskot.
– Itt nagyobb biztonságban van. Velem. És mielőtt
felajánlanád… Ne, ne tedd. Ne gyere korábban vissza.
– A pokolba, Neil. Azt várod, hogy itt ücsörögjek, miközben
ott emberek halnak meg?
Neil tudta, hogy Blake a legszívesebben azonnal gépre ülne.
Ha ezt teszi, akkor csak annyit ér el, hogy neki több emberre kell
majd vigyáznia… több ember lesz majd, akire a gyilkos vadászhat.
– Emlékszel, amikor először találkoztunk, Blake?
Biztosra vette, hogy Blake emlékszik. Az ő életében az volt a
legrosszabb szakasz. Hat hónap telt el azután, hogy biztonságba
vánszorgott csapata életben maradt tagjaival. Három embere
olyan pici darabokra robbant, hogy nem is tudta azonosítani őket.
Billy és Vigyori kihozta Lindent, akinek combközéptől leszakadt a
bal lába. Ő hazafelé menet halt meg. Annyi vért vesztett, hogy a
szervezete feladta a küzdelmet.
Neil soha nem gondolta, hogy erőt fog venni rajta a túlélők
bűntudata, de éppen ez történt. Ő életben maradt, az emberei
viszont meghaltak… És miért? Mert ő azt mondta, ne lőjenek, míg
közelebb nem érnek.
– Emlékszem.
Neil felidézte az emlékeket, és megpróbált a lehető
legburkoltabban fogalmazni. Jó esély volt arra, hogy az esti
eseményekért felelős személy ezt is lehallgatja.
 – Mit tettem másnap… miután kijózanodtam?

Egy bárban találkoztak; nem egy olyan helyen, ahova Blake

normál esetben elmenne. Blake éppen akkor tért vissza az
Államokba az apja temetése után, és névtelen akart maradni,
miközben kiüli magát.
Órákon át iszogattak. Két idegen, akik utálták az életet, italba
akarták fojtani bánatukat. Neil hat hónapot töltött ivással, hogy
felejtsen. Arra emlékezett, hogy ezt elmondta Blake-nek.
Nem volt egészen biztos abban, hogy pontosan mennyit
beszélt a seregben töltött időről, de amikor már az üveg aljánál
tartottak, Blake megnyomta a rossz gombot.
– Szóval ez a helyzet – mondta. – Eleged van az életedből, és
ami még hátravan belőle, ebben a lyukban töltőd. Addig maradsz
itt, amíg olyan nem leszel, mint azok a veteránok, akik
kartondobozokkal takarózva, az utcán fetrengenek.
Neil lendületet vett, és állkapcson vágta Blake-et, aki azonnal
rávetette magát. Sikerült bevinnie pár jó ütést, de Neil még
részegen is felülkerekedett rajta, és leszorította. Folytathatta volna
a verekedést, de volt egy kis problémája: tudta, hogy Blake-nek
igaza van.
Eleresztette a férfit és elsétált.
Másnap, világosban, amikor a köd felszállt, és már nem akart
szétrobbanni a feje, Neilnek eszébe jutott Blake Harrison és a
szállítmányozó vállalkozása. Arra is emlékezett, hogy Blake azt
mondta, szerinte lehallgatják a telefonját, de akiket eddig
felfogadott a probléma megoldására, semmit sem találtak.
Pár órán belül Neil megszerezte Blake Harrison címét, és már
úton volt Malibu felé.
Egy kalap alá rejtőzött, kertésznek adta ki magát, így sikerült
bejutnia a birtokra, még egy kutya se szaglászta meg a lábát.
Ahhoz képest, hogy Blake Harrison milyen gazdag ember, a
biztonsági rendszere borzalmas volt. Neil fogadni mert volna,
hogy még a nagyanyja is be tudna sétálni erre a birtokra, még ő is
be tudná poloskázni Blake telefonját, pedig Nana már a hetvenes
éveiben járt.
Neil megtalálta a telefonra szerelt poloskát, eltávolította. és
megvárta, hogy Blake hazaérjen.
Ahogy Blake a bejárati ajtóhoz ért, Neil odament hozzá.
– Mi az ördög…?
Neil odadobta neki a lehallgatókészüléket. Blake elkapta.
– A poloska.
Neil így kért bocsánatot az előző esti verekedésért, és így
mondott köszönetet Blake-nek azért, hogy magához térítette.
Miközben kinyomozta Blake címét, miközben beosont a birtokra
és leszedte a poloskát, eszébe jutott, régebben mennyire szerette az
életet. És elfelejtette… még ha csak egy rövid időre is, de
megfeledkezett halott barátairól és a testrészekről.
Blake a kezében lévő tárgyat vizsgálgatta.
– Komoly.
Neil megfordult, és már éppen el akart indulni, hogy örökre
kisétáljon Blake életéből, amikor…
– Hé! Hogy jutottál be ide?
Neil felhorkant.
– Szar a biztonsági rendszered, Harrison.
– Érdekel egy állás?
Neil elvállalta a megbízást. De nem pénzért. Volt pénze…
véres pénz, legalábbis ő annak érezte. Blake a neki szánt fizetést
befektette a saját cégébe. Az ő nevén.
– Nyugdíjalap – mondta.
Blake olyan volt, mint egy bankautomata. Akár a fákon lévő
leveleket is dollárokká tudta változtatni.
Neil vállalta, hogy vigyázni fog rá.
A munka segített neki abban, hogy enyhüljön a fájdalma.

– Emlékszem – mondta Blake a telefonba, és elhallgatott.

– Akkor most meg kell bíznod bennem. És ott kell maradnod.
Vigyázz a családra.
– Gwen is a családomhoz tartozik!
– Tudom.
 Neilnek sokkal többet jelentett a lány.

Egy kéz tapadt a szájára, amikor felébredt. A szoba koromsötét

volt.
Gwen rúgni, hadonászni kezdett, felsikoltott.
– Gwen! Pszt! Neil vagyok – suttogta a férfi.
A lány abbahagyta a védekezést, de éber maradt
– Szeretném, ha figyelnél, amikor elengedlek. Menni fog?
Gwen bólintott.
Neil lassan levette a kezét a szájáról. Gyorsan beszélt:
– El kell hagynunk a házat. Most rögtön.
Neil fekete ruhát viselt, úgy nézett ki, mint valami betörő.
– Miért? – kérdezte Gwen halkan.
– Most nincs idő elmagyarázni. Meg kell bíznod bennem.
Megbízol bennem, Gwendolyn?
Neil tekintete kemény volt, kutakodó…
– Megbízom benned.
– Jó kislány.
Neil felállt az ágyról, és felemelt a padlóról egy kis sporttáskát.
– Tessék. – Pár ruhát nyomott az ágyból kikászálódó nő
kezébe.
– Miért suttogunk9
– A házat lehallgatják.
Gwen habozott.
– Lehallgatják? – Úgy érezte, ennél gyorsabban már nem
verhetne a szíve.
– Ne most, Gwen Ne kapcsold fel a lámpákat. Öltözz, siess.
Gwen az ágy szélén ült, felhúzta a férfitól kapott fekete
nadrágot.
– Edzőruha?
– Könnyebb benne mozogni. – Neil a fürdőszobába ment,
ahol vagy egy percig kotorászott. Gwen hátat fordított neki,
felvette a sportmelltartót és a testhez simuló felsőt. Ezeket a
holmikat azért hozta magával a tarzanai házból, mert úgy
gondolta, jól fog esni egy kis jógázás, attól majd biztos
megnyugszik.
Neil megfordult, bedobott pár tárgyat Gwen táskájába.
Legfelülre azt a hálóinget tette, amit a lány éppen levetett.
Gwennek ezer kérdése volt. Miért rohannak? Ki van a
nyomukban? Hova mennek?
Ha valakinek sikerült bejutnia abba az erődbe, amit Neil
épített ki a bátyja és a családja számára, akkor az ellenség nem
lehet akárki.
Az órára pillantott. Hajnali fél három volt. Valami azt súgta
neki, hogy az élete hamarosan örökre megváltozik.
Egy percen belül Neil a vállára kapta a sporttáskát, és
felhúzta Gwent az ágyról.
– Egy szót se, amíg nem szólok!
Gwen még sosem látta ilyennek Neilt. Mintha mindent látott
volna, a sötétben is. Ideges tekintete és izmainak feszülése egy
lecsapni készülő gepárdhoz tette hasonlatossá.
Neil a házban, majd a házon kívül is végig az árnyékok közt
maradt. Az udvart megkerülve nesztelenül bementek a garázsba.
Blake kocsija mellett egy másik autó állt, a kormánya mögött
Dillon várakozott.
Gwen a kocsi mellett állva is alig látta a sofőrt. Összehúzta a
szemét, ahogy átmentek a második autóhoz és Neil betolta őt a
hátsó ülésre.
A férfi szelíden előrenyomta Gwen fejét, jelezve, hogy
kuporodjon le. Ettől kezdve nem látott mást, csak Neil tarkóját.
Neil felhozott egy fekete csősapkát. Kitolattak a garázsból.
Dillon ugyanezt tette a másik kocsival. A két autó elindult az úton,
a sötétben.
Neil a szokásosnál gyorsabban hajtott végig a kanyargós
úton. Gwen megpróbálta kitámasztani magát a hátsó ülésen.
Ahogy a kocsi felgyorsított, adrenalin áradt szét a testében. Be
kellett vallania magának: nem is félelmet érez, inkább izgalmat.
Nem volt szüksége semmiféle magyarázatra, anélkül is tudta,
hogy Neil őt védelmezi. Ezt olyan elszántan tette, hogy
akaratlanul is meggyújtotta a vágy egy váratlan lángját.
A következő saroknál Gwen előrelökte a kezét.
Ne most indulj be rá, nagylány!
 Az sem segített a dolgon, hogy mielőtt felkelt, Neil-ről
álmodott. Neilről, aki acélos karjai között tartotta és szétnyíló
ajkakkal hajolt fölé.
Aztán… Neil felébresztette.
A kocsi zökkent egyet valami buckán, mire Gwen tompa
nyögéssel a padlóra esett.
– Jól vagy? – kérdezte Neil, miközben lassított.
Gwen visszamászott az ülésre.
– Igen.
– Még egy kicsit megyünk, aztán megállunk, és kocsit
cserélünk.
– Felülhetek?
– Nem, még nem.
Gwen a hátsó ülésen feküdt. Hallgatott.
Végtelennek tűnő időt követően Neil lassított és félrehúzódott
a kocsival. Leparkolt, kiugrott, kinyitotta az ajtót Gwennek, a
kezét nyújtotta felé. Ahogy felállt és elindult a másik kocsihoz,
Gwen testében tiltakozni kezdtek a merev izmok.
Ami számára egy örökkévalóságnak tűnt, az valójában
kevesebb volt, mint egy óra. Neil mindkét kocsi csomagtartóját
kinyitotta, tárgyakat pakolászott egyikből a másikba. Gwen
közben az első ülésen kuporogva bámult bele az éjszakába. Egy
P+R parkolóban voltak, körülöttük több tucat kocsi állt.
Gwen csak akkor szólalt meg, amikor már egy keskeny, üres
úton haladtak.
– Neil?
A férfi rápillantott, azután ismét az utat figyelte.
– Mit művelsz?
Neil megszorította a kormányt, és egy teljes percig hallgatott.
– A meghátrálás nem tartozott az opciók közé.
Gwen először nem értette, mire gondol, de azután eszébe
jutott a bárban elhangzott ultimátum. Az ölébe ejtette és
összekulcsolta a kezeit, hátrahajtotta a fejét az ülés támlájára.
Valamennyi kérdése, és ami még fontosabb, Neil valamennyi
válasza várhatott.
 Tizenharmadik fejezet

A hőérzékelő éjjellátó szemüveggel látta a malibui birtokról

kihajtó autókat. Mindkettőnél érzékelte a sofőr hőjelét, és egy-egy
másikat a hátsó ülésen.
Leszállt a leshelyéről, eldobta a markában szorongatott
édességet, és beugrott a kocsijába.
A jelek szerint MacBain a kezébe vette a dolgokat.
– Nem lenne jobb, ha csak a haladra feküdnél és fel adnád?
A két kocsi egyforma volt. Mindkettőről eltávolították a
rendszámtáblákat. A nyomkövetés lehetetlenné vált. Még a hülye
is tudja: ki kell kapcsolnia a mobilját, ha el akar rejtőzni Előbb-
utóbb azonban MacBainnek szüksége lesz a telefonjára.
Ő nem sietett sehová. Akár egy évet is rászánhatott a dologra.
A kocsik szétváltak, más-más irányba haladtak tovább.
Találomra választotta ki a keletre tartót. A másik nyugatnak
indult.

Ahogy kiemelkedett a keleti látóhatár mögül, a nap beragyogta a

tájat.
Neil sötét napszemüveggel védekezett a szemébe tűző
napsugarak ellen. A jobb oldalán Gwen, a fejét az ablaknak
támasztva, mélyen aludt.
Csak pár mérföldön keresztül lépte át a sebességhatárt. Nem
szerette volna, ha egy olyan hétköznap dolog buktatja le, mint egy
büntetés.
A kihalt országút hosszan nyújtózott előtte. A táj
egyhangúságát csak a távolban húzódó, egyes pontjain magas,
sivatagi hegyvonulat törte meg.
Gwen aludt.
Neil büszke volt rá amiatt, amit tett, de még büszkébb amiatt,
amit nem tett. Erőszakoskodhatott volna, hogy tudni akarja, mit
csinál, veszekedhetett volna vele… de nem tette Gwen követte az
utasításait, ő pedig búcsú nélkül hagyta el Dél-Kaliforniát.
Végigmérte Gwen karcsú alakját. Betörőnek öltözve
gyönyörűbb volt, mint máskor. Soha egyetlen szóval sem célzott
arra, titokban milyen gondolatai vannak kettejükkel kapcsolatban,
de valaki rájött erre.
Rájött, és most ellene használja.
Maradj távol Vegastól, Mac! – gondolta. Sosem volt jó
pókerarca.
Gwen felnyögött mellette. Neilben a hang felébresztette a
vágyat. Fészkelődni kezdett.
Gwen pislogva nyújtózkodott.
– Jó reggelt – motyogta.
Neil a legszívesebben elmosolyodott volna a szimpla
köszöntés hallatán.
– Jó reggelt.
– Hol vagyunk? – nézett maga mögé Gwen.
– Fél óra múlva Nevadában.
– Nevada? Oda megyünk?
– Csak átmegyünk rajta.
– Ó…
Neil várt egy kicsit, azután Gwenre nézett.
– Mi a baj? Nincsenek kérdések?
Gwen elmosolyodott. Neil úgy érezte, felrobban benne
valami.
– Az éjszaka folyamán valamikor… miután kirángattál az
ágyból és bedobtál egy kocsiba, de még azelőtt, hogy elaludtam,
miután már nem úgy hajtottál, akár egy őrült… Szóval,
elhatároztam, hogy minden pillanatot úgy fogadok el, ahogy jön.
– Nem fogod megkérdezni, hova megyünk?
– Elmondanád?
Nem. Minél kevesebbet tud, annál könnyebben meg tudja
őrizni a titkokat. Még egy benzinkútnál lefolytatott, ártatlan
csevegés is elárulhatja őket.
– Pontosan erre gondoltam. Egy ideig ezzel nem is lesz baj.
Neilnek csak egy kis időre volt szüksége. Legalábbis remélte.
 – Elmondtad bárkinek, hova megyünk?
– Nem.
Gwen sejtette, a bátyja aggódni, az anyja pedig őrjöngeni fog.
– Hívjuk a…
– Nem! – vágott a szavába Neil. – Nem hívhatunk fel
senkit… amíg nem mondom. A malibui telefonokat lehallgatták.
– Ha ezt tudtad, miért nem tettél ellene?
– Ha az ember, aki követ minket, azt hiszi, rendben vannak a
játékszerei, akkor csak azt az információt fogja hallani, amit én
akarok tudatni vele.
– Akkor hogyan mondjuk el Blake-nek és a többieknek, hogy
jól vagyunk?
– Ezt bízd rám.
Gwen a homlokát dörzsölte.
– Gondolod, hogy valaki el akar kapni minket?
A visszapillantó tükörbe nézve Neil meglátott egy közeledő
kocsit. A legszívesebben felgyorsított volna, de uralkodott magán,
tartotta a sebességet.
– Tudom, hogy valaki el akar kapni minket.
– De miért pont engem? Nincsenek ellenségeim, legalábbis én
nem tudok róluk.
Az autó felgyorsított, megelőzte őket.
Neil felsóhajtott.
– Akárkik is ezek, nem te kellesz nekik, hanem én.
– De akkor miért ölték meg a szomszédaimat? Neked mi
közöd van ahhoz, hogy ők meghaltak?
Neil nyelt egyet, és örült, hogy a napszemüveg elrejti a
szemét.
– Nyilvánvalóvá tette, hogy téged is könnyen elkaphat. –
Megtörténhetett volna, hogy Gwen fekszik egy fürdőkádban.
Élettelenül.
– Ez őrültség, Neil! A házam tele van riasztókkal.
– A hátsó ajtó mégis nyitva volt, és a rendszer nem jelzett.
Bárki bemehetett volna.
– Ez még mindig nem magyarázza meg azt, hogy valaki…
bárki legyen is az… miért használna engem arra, hogy neked
ártson. Te a bátyámnak dolgozol, és nem foglalkozol velem.
 Neil tudta, hogy ez nem így van. Nagyon is foglalkozott
Gwennel, fontos volt a számára, és ezt valaki észrevette.
– Neil?
Neil úgy döntött, pillanatnyilag a védekező taktika a legjobb.
– A következő benzinkútnál megállunk. Használhatod a
mosdót, de nem beszélhetsz senkivel.
Amikor Gwen kinézett az ablakon, ahol egyetlen lelket sem
láthatott… és még csak elhagyatott házak sem álltak az út
mentén, amin haladtak… Neil akkor már tudta, mit fog hallani.
– Nem látom, hogy bárki ránk vadászna.
– Az akcentusod elárulhat minket, ha valaki mégis jön
utánunk.
– Erre nem gondoltam.
– A gondolkodást hagyd rám.
Gwen arcáról eltűnt a mosoly.
Ó, a pokolba! Ezt nem lett volna szabad kimondanom.
– Szőke vagyok, de nem ostoba.
– Nem mondtam, hogy ostoba.
– Azt mondtad, hogy ne gondolkodjak.
– Nem, azt mondtam, hogy hagyd rám a gondolkodást.
Rossz szavakat használtam. Amíg rájövök, ki szállt ránk, meg kell
bíznod bennem, és tudnod kell, hogy biztonságban vagy.
– Szerintem bizonyítottam a bizalmamat, amikor az éjszaka
közepén kiszöktem veled a bátyám házából. Azt sem úgy tettem,
hogy közben nem gondolkodtam. Azért csináltam, mert hoztam
egy döntést, és mert bízom benned. A döntéshozatalhoz és a
bizalomhoz is gondolkodás szükséges. – Gwen összehúzott
szemöldökkel nézett Neilre.
A férfi erősen szorította a kormányt és a megfelelő szavakat
kereste. Gwen nem a katonája, aki teljesíti a parancsait. Ezt nem
szabad elfelejtenie. Szerette volna megtalálni saját, kedvesebb
oldalát, de ilyesmi nem létezett. Éppen ez volt az oka annak, hogy
mindig kerülte a nőkkel folytatott mélyebb beszélgetéseket.
– Sajnálom.
Tessék. Ettől most boldognak kéne lennie!
Óvatosan a nőre nézett.
Nem boldog.
 Ahelyett, hogy még mélyebbre merült volna abban a
trágyában, amit kiköpött magából, úgy döntött, inkább hallgatni
fog.
Fájdalmas csendben.

A koszos mosdó nem volt valami kellemes, de még mindig jobb

volt, mint egy bokor az út mentén. Gwen iszonyatosan érezte
magát ettől, de egyetlen szót sem szólt, amíg a benzinkúton
voltak. Tudta, hogy Neilnek igaza van. Brit akcentusa árulkodóbb
lehetett, mint szőke haja vagy az arca.
Ami pedig Neil némaságát illeti… Ennek az embernek
fogalma sincs arról, hogy ő milyen nagymestere a „hallgatás”
nevű játéknak. A britek a hűvösségükről, sajátos, száraz
humorukról és türelmes hallgatásukról híresek. Az ő családjára
mindenképpen jellemzőek voltak ezek a tulajdonságok.
Éppenséggel az amerikaiak azok, ak'k rettentően sokat beszélnek.
Gwennek el kellett ismernie, hogy a barátaival folytatott
csevegések itt sokkal szórakoztatóbbak, mint odahaza. Eliza
például mindent megosztott vele. Igazság szerint ő volt az, aki
megjegyezte, észrevette rajta, hogy vonzódik Neilhez.
Ehhez a bunkóhoz!
Hagyjam rá a gondolkodást…
A szemét forgatta, ahogy kihúzott a tartóból egy
papírtörülközőt, amivel kinyithatta a piszkos ajtót. Belegondolni
sem mert, milyen betegségek lappanganak ebben a helyiségben…
A nevadai reggelt a fekete, testhez simuló felső miatt még
forróbbnak érezte. Rosszul volt a gondolattól, hogy valamit
összeszedhet a mosdóban, ezért úgy döntött, inkább nem
használja, vár addig, míg megállnak valahol éjszakára.
Amúgy nem tudta pontosan, hogy milyen ruhái vannak a
táskában. Lényegében Neil pakolt be helyette.
Mielőtt elhagyta a helyiséget, lófarokba fogta a haját. Így
legalább nem melegítette a nyakát.
Neil megtankolt, visszaakasztotta a helyére a töltőpisztolyt.
Gwen visszaült a helyére. A műszerfalon két gőzölgő pohár állt. A
kávé illata betöltötte a kocsit.
A férfi is beült, becsatolta a biztonsági övét.
– Tudom, hogy a teát szereted, de csak kávéjuk volt.
– A legtöbb amerikai kávét iszik reggelente, nem?
– De – mondta Neil, miközben kihajtott a benzinkútról.
– Akkor, úgy gondolom, az lesz legjobb, ha kávét iszom. Ha
egy kávét és egy teát veszel, lebukhattunk volna.
Neil csak hümmögött és elmosolyodott
 Tizennegyedik fejezet

Neil az úttól messze parkolta le a kocsit, a nevadai sivatagra

jellemző sziklahalmok egyike mögé. Alkonyatig utaztak, és Gwen
úgy vette észre, olyan lassan haladtak a sivatagban, amennyire az
lehetséges. Nem, inkább csak vánszorogtak. Keletnek indultak,
aztán északnak, majd vissza nyugatra egy főúton, de csak rövid
ideig, mert ismét északkeletnek fordultak. És mivel elszánt volt,
hogy megnyerje a csendkirály játékot, Gwen nem szólt egy szót
sem.
Egészen idáig.
Még arra a gyorséttermi szendvicsre sem szólt semmit, amit
Neil odadobott neki, de ez…
– Igen, itt.
Gwen kinézett az ablakon a kocsi bal oldalán magasló
sziklára.
– Nem látok itt semmiféle hotelt.
Neil rátolatott a sziklára, és kiszállt. A csomagtartóból kivett
egy párnát, egy takarót, és a hátsó ülésre dobta mindkettőt.
– Te hátul alszol – mondta a hátsó ajtónál.
– Most ez komoly?
– Talán gond, Gwendolyn?
Gwen kiszállt, ránézett Neilre.
– Tudod… Régebben azt hittem, kedveskedsz, amikor a teljes
nevemen szólítasz, de most már értem, hogy csak gúnyolódsz.
Ami talán még szórakoztatna is, egy zuhany és egy jó alvás után,
de úgy néz ki, hogy erre még várnom kell.
– Hotelbe megyünk, amint biztonságos lesz.
– És hol megyek el mosdóba?
Neil széttárta a karját, és körbenézett.
Hát persze. Gwen sejthette volna, hogy a benzinkúton lévő
koszos mosdó már luxusnak számított.
– Az legalább eszébe jutott, hogy bepakolj nekem egy
fogkefét?
Neil visszament a csomagtartóhoz és egy zseblámpával
világítva matatni kezdett a holmik között.
Gwen odaállt mellé, hogy lássa, a férfi miket készített össze
neki.
Neil félretette Gwen alsóneműit, hálóingét, zokniját,
melltartóját, farmerját, és egy pár blúzt, kiemelt egy hajkefét és
egy dezodort, aztán elővett egy fogkefét és egy tubus fogkrémet.
– Ez minden? Ennyi holmim van?
– Majd találunk egy helyet, ahol kimoshatod azt, amiben
most vagy.
Gwen félretolta Neilt, kikapta a kezéből a zseblámpát,
belenézett a csomagtartóba. Ám hiába kotorászott, nem talált
mást, csak amit addig látott.
– Komolyan gondoltad, hogy egy váltás ruhám lesz, és
semmi több?
– Az egyiket mossuk, míg a másikat hordod.
Neil arca kifejezéstelen maradt. Gwen a szemébe világított; a
férfi elfordult.
– Hol van a sminkem?
– Sajnálom, Gwendolyn – mondta Ntil gúnyosan. – Úgy
gondoltam, fontosabb találnunk egy biztonságos helyet, mint
hogy bepakoljuk a harci festékeidet. Mellesleg sokkal gyönyörűbb
vagy nélküle.
– Harci festék?
– Maszk, amit az ember csata előtt tesz az arcára.
– Igen, igen, tudom, mi az. De miért nevezed a sminket harci
festéknek?
Neil félretolta a zseblámpát az arcából.
– Ez egy… amerikai mondás.
– Ó…
Gwen elhessegetett egy bogarat a fényről, majd a sötétség felé
fordult. Miután letette a fogkeféjét és a fogkrémet a hátsó ülésre,
talált egy szalvétát, ami a szánalmas vacsorájuk (egy túlmelegített
hamburger és némi sült krumpli) után maradt, és elindult.
– Hova mész?
Gwen megállt, Neil felé fordult, és az egyik irányba mutatott.
 – A női mosdóba. Mii gondoltál, hova?
A zseblámpa fénye elég volt ahhoz, hogy ne essen hasra a
kövekben, egyenesen a bokrokba.
– Vigyázz a kígyókkal.
Gwen habozott egy kicsit, azután továbbment. Hát persze!
Neilnek pont egy olyan helyet kellett kiválasztania, ahol mérges
kígyók rejtőznek!
Egy nagy szikla választotta el Neiltől. Éppen le akarta tenni a
zseblámpát, amikor a férfi ismét megszólalt:
– És a prérifarkasokkal. Falkákban járnak. Ha egyet
meglátsz, három másik már ott van körülötted.
– Nagyszerű – suttogta Gwen. Körbevilágított a lámpával,
hogy megbizonyosodjon arról, egyedül van.
Amikor végzett, visszasietett a kocsihoz. Neil a
motorháztetőre dőlt, a mellkasán keresztbefonta a karját.
– Nem volt annyira rossz, ugye?
Gwen kikanta a kocsiból a fogkefét, a fogkrémet, és kivett a
hátsó ülésről egy palack vizet.
– Egyáltalán nem rossz… Már persze annak, aki élvezi, hogy
kígyók és prérifarkasok között kell könnyítenie magán. –
Lepöckölt a karjáról egy bogarat, azután vizet locsolt a tenyerébe,
hogy megmossa a kezét. Fogkrémet nyomott a fogkeféjére,
megpróbálta eltüntetni a szájából a borzalmas, zsíros étel utóízét.
Neil mosolyogva nézte.
– Mi ennyire szórakoztató? – Gwen még sosem látta így
mosolyogni a férfit, de bosszantotta, hogy most rajta nevet.
– Csak te tudsz ennyire elegánsan beszélni a bokorba
pisilésről.
– Nem igaz!
Gwen zavara láttán Neil még szélesebben vigyorgott.
– Ejnye! – Gwen a kocsi mögé ment, kiöblítette a száját,
majd visszament a férfihoz. Belevilágított az arcába.
– Te kinevetsz engem!
– Nyugodj meg, Gwen. Nem nevetlek ki.
Gwen lesöpört magáról még egy bogarat, de felfedezte, hogy
három másik éppen le akar szállni rá.
Neil ellökte magát a kocsitól, kivette Gwen kezéből a lámpát.
Kikapcsolta. Sötétség vette körül őket.
– Tessék. Nincs fény, nincsenek bogarak.
Gwen felnézett az égre, de alig látta a hold derengését.
– Ó! – Elakadt a lélegzet. – Hűha!
– Gyönyörű, ugye?
– Lenyűgöző! – A közelben nem voltak városi fények,
amelyek elhomályosíthatták volna őket, így a csillagok milliószám
ragyogtak az éjszakai égen. – Még sohasem láttam ehhez foghatót
– Miközben az eget nézte, Gwen nem is bánta olyan nagyon,
hogy a semmi közepén álltak meg.
– A sivatagból lehet a legjobban látni a világmindenséget –
mormolta Neil.
Gwen a kocsinak dőlt és hátrahajtotta a fejét.
– Gondoltál már arra, hogy van valami odakint? – kérdezte
néhány perccel később.
– Intelligens élet?
– Igen.
– Remélem, van! – sóhajtott fel Neil
Gwen elmosolyodott.
– Én is remélem. Nagyon utálok abba belegondolni, hogy
csak mi létezünk.
– Amikor gyerek voltam, űrhajós akartam lenni.
– Valóban? – nézett rá Gwen.
– Igen.
– Miért nem lettél az?
– Nem tudom. Egy idő után már nem érdekelt.
Továbbléptem.
Gwen pontosan tudta, milyen ez.
– Én balerina akartam lenni.
– És mi akadályozott meg ebben?
A lány megborzongott, az éjszaka hidegnek ígérkezett.
– Ki fogsz nevetni, ha elmondom.
– Nem mosolygok, vagyis a nevetés kizárva.
Gwen kuncogott; váratlanul érte a tréfa.
Neil próbálta elrejteni a mosolyát.
– Túl kövér voltam.
Neilnek leesett az álla a csodálkozástól.
 – Egy kis felesleg sincs rajtad!
– Tudom. Soha nem is volt. De a balerinák csak salátán
élnek, az öntetet sem teszik rá. Én pedig túlságosan szeretek enni!
– Gwen ismét a csillagokra nézett, és közben a karját dörzsölgette.
– Még mindig élvezem a balettet. A tánc kecsességét és szépségét.
Neil levette a dzsekijét, Gwen vállára terítette. Gwen közelebb
bújt hozzá, és meglepetten érezte, hogy a férfi a vállán tartja a
karját.
– Köszönöm.
Neil rámosolygott, majd ismét felnézett.
– Még sohasem voltam élő előadáson, kivéve a rock
koncerteket.
– Komolyan? Miért nem?
– Valahogy sosem jutottam el egyre sem.
Gwen a férfi vállára hajtotta a fejét.
– Azt hiszem, a jómód, ami mindig körülvett, lehetővé tette
számomra, hogy részem legyen egy csomó jó dologban. De tudod,
mi a furcsa?
– Micsoda?
– Még sosem láttam ezt. Az éjszakai eget. Ilyen tisztának,
ennyi csillaggal. Ezek a csillagok… Olyanok, mint a legfényesebb
gyémántok.
– Az életben a legjobb dolgok ingyen vannak.
Ez igaz.
Egy hullócsillag haladt át az égen.
– Láttad? – kérdezte Gwen.
– Igen.
Gwen lehunyta a szemét, és az kívánta, jussanak haza
biztonságban.
– Mit csinálsz?
Gwen kinyitotta a szemét, és látta, Neil őt nézi.
– Kívántam egyet. Ha hullócsillagot lát az ember, akkor
kívánni kell. Még sosem hallottál erről?
– Ó… – Neil ismét elmosolyodott.
Ahogy ránézett a férfira, Gwennek elakadt a lélegzete.
– Kívánsz egyet?
Neil megrázta a fejét.
 – Miért nem? – Gwen a férfi felé fordult.
Neil a nő karján nyugtatta a kezét.
– Nem hiszek a kívánságokban.
Gwen megremegett a kabát alatt.
– Ahhoz, hogy kívánjunk, csak egy kis fantázia kell. Vagy az.
hogy vágyjunk valamire. Ez csak móka, semmi más!
Neil arcáról eltűnt a mosoly. A tekintete Gwen ajkára kúszott.
– Nincs abban semmi rossz, Neil, ha az ember időnként jól
érzi magát!
Gwen ismét a tekintetét kereste, de Neil lesütötte a szemét.
Előrehajolt, és Gwen azt kívánta, hogy teljesüljön a vágya, és ez
alkalommal a férfi ne gondolja meg magát.
Neil keze feljebb csúszott a karján, és mielőtt Gwen
megfogalmazhatta volna magában a kívánságát, közelebb húzta
őt magához. És ott, a vadállatokkal teli sivatag közepén, a
milliónyi csillag alatt Neil megcsókolta. Forró, szenvedélyes csók
volt, ami testének minden magányos pórusát megtöltötte.
Gwen felcsúsztatta a kezét Neil széles mellkasára, és a bőrébe
karmolt. Megnyílt a férfinak, élvezte, ahogy Neil nyelve az övéhez
simul. A férfi olyan erővel szorította, hogy alig kapott levegőt, de
ez sem érdekelte. Majd később lélegzik. Most csak éreznie kell…
Azt, ahogy Neil keze megérinti a tarkóját, és oda vezeti őt, ahová
csak akarja. Ez volt az a pillanat, amikor Gwen tudta, bármit
megadna ennek a férfinak. Bármit, amit kér.
Az álmai nem készítették fel erre az érintésre. Még közelebb
húzódott Neilhez, érezte az ágyéka keménységét; meg akarta
kapni öt, teljes egészében.
Ha a csókját jelként lehetett értelmezni, Neil is akarta őt.
De akkor… Akkor miért tolja el magától?
Az arcán érezte Neil forró leheletét.
– Gwendolyn – sóhajtotta.
– Nem akarom, hogy abbahagyd! – vallotta be Gwen.
Neil még erősebben ölelte magához.
– Zavaró tényező vagy. A zavaró tényezők megölik az
embert.
Ezt most magának mondta? Vagy nekem? Gwen semmit
sem értett.
 – Senki más nincs itt, csak mi. – A vad, forró szex még a
kocsi motorháztetőjén is jobbnak ígérkezett, mint ezen a ponton
megállni.
– Nem tehetjük meg. – Neil mindkét kezével megfogta Gwen
arcát, és a szemébe nézett. – Most nem.
Gwen nyelvére kívánkozott az ellenkezés, de lenyelte.
Eddig vártam, régóta. Egy kicsit még várhatok. Most, hogy
már közel kerültek egymáshoz, és az ajkán érezte Neil ízét,
valahányszor rágondolt.

Blake meg akarta fogadni Neil tanácsát, de aztán megtudta, hogy

Gwennel együtt elment valahová az éjszaka közepén, és azóta
senki sem látta őket. Ez volt az a pont, amikor Blake utasította a
pilótáját, hogy tankolja fel a magángépét. Ez volt az a pont,
amikor elköszönt a feleségétől és a fiától.
Samantha nem örült annak, hogy Skóciában kell maradnia,
de egy ronda gyomorhurut megakadályozta abban, hogy bevesse
meggyőző erejét, és rávegye a férjét, hogy vigye őt is magával. Ha
Neil aggodalmai csak félig valósak, Blake-nek nem lesz szüksége
arra, hogy a családja láb alatt legyen vagy veszélybe kerüljön,
miközben a húgát és a testőrt keresi.
Amint a gép leszállt és megtörtént a vámvizsgálat, Blake a rá
váró kocsihoz sietett.
– Mr. Harrison?
Blake nem szokott hozzá, hogy Neilen kívül más legyen a
sofőré; végigmérte az előtte álló embert.
– A First Class Services küldött.
Régebben előfordult, hogy igénybe vette a First Class Services
szolgáltatásait. El ne felejtse megköszönni Samnek, amikor majd
este beszélnek egymással.
Blake bólintott, és beült a hátsó ülésre. Dean az ellentétes
oldalon ült, és vigyorgott.
– Üdvözlöm idehaza, kegyelmes uram.
Blake megrázta a detektív kezét.
– Hagyd ezt a hülyeséget, Dean. Mi a fene folyik itt?
 Dean a sofőr felé biccentett, aki éppen elindult a kifutópálya
mellől.
– Minden sofőrt ellenőriznek, mielőtt a kormány mögé ültetik
őket.
Dean vett egy mély levegőt.
– Nem tudom pontosan, hogy mi zajlik itt, Blake. Eliza
hívott, mesélt a halott szomszédokról. Ráálltunk a tarzanai
embereink rádiójára… Hallottuk a beszélgetéseket. Nem örültek,
hogy Neil ott szaglászott, és még kevésbé várják, hogy
odamenjünk. Első pillantásra úgy tűnik, madarak fészkeltek a
jakuzzi kapcsolódobozában.
– És második pillantásra?
– Még nem került sor második pillantásra. A gyilkosságiak
átvizsgálják a helyszínt. Senki sem gondolja, hogy baleset történt.
A jakuzzikban nem szokás spontán módon bekövetkező áramütést
kapni, ilyesmi csak akkor fordulhat elő, ha valaki megpiszkálja a
vezetékeket. Ezért kezdtünk el kutatni az áldozatok után.
– Mi van velük?
– Házfoglalók.
– Hogy micsodák?
– Az egész rohadt ország tele van velük. Olyan emberek, akik
elhagyott vagy a bankok által lefoglalt házakba költöznek. A
bankok nem szeretik a háziúr szerepét, így az általuk lefoglak
ingatlanok többsége legalább öt éven át üresen áll. Vannak
emberek, akik beköltöznek ezekbe a házakba. Egyszerűen
betelepszenek, fizetik a számlákat, mintha ott élnének, így a bank
nem tehet mást, ki kell lakoltatnia őket. A házfoglalók már
szervezett csoportokban ténykednek.
Blake megrázta a fejét.
– Szóval ezek az emberek ingyen éltek ott? Mennyi ideig? Hat
hónapig?
– Vagy egy évig… néha tovább. Általában akkor buknak le,
amikor az ingatlanügynek kimegy ellenőrizni a házat. A pokolba,
a San Franciscó-i bankoknak Pacoimában vannak ingatlanjaik, és
San Diegó-i ingatlanügynökökre bízzák az eladásokat. Az ügynök
sok esetben nem is látja a házat. Kész káosz az egész!
– Hogyan kapcsoltatták be az áramot?
 – Ebben az esetben nem kapcsoltatták be. A szomszédoktól
lopták. Például Gwentől és Karentől.
– Neil szólt, hogy problémák voltak a kamerákkal, amikor a
szomszédok a jakuzzit használták.
– És sosem tudta meg, hogy mi a baj, mert nem volt
jogosultsága megvizsgálni a szomszéd házat. A tény, hogy a
házfoglalók lopták az áramot, esetleg magyarázatot adhat arra,
ami velük történt
Blake már semmit sem értett.
– Ha ez igaz, akkor Neil túlreagálta a dolgot?
– Ezt nem mondtam. Neil nem az a kapkodós, túlreagálós
fajta. Többnyire csendben van, és fogalmam sincs, hogy mi jár a
fejében.
Igen… Blake azonban emlékezett arra az időszakra, amikor
Neil olyan lobbanékony volt, mint egy felpörgött tini.
– Hol a pokolban van?
– Nem tudom. Szétszedte a helyet, mielőtt elhagyta a
házadat. Majd meglátod, mit hagyott maga urán! Az összes
felszerelése a dolgozószobádban van. Mintha felépített volna oda
egy erődöt. A frászt hozta Maryre.
– És Gwen?
– Ő már a szomszédok miatt ideges volt. Tegnap reggel
jöttem vissza. Akkorra már elmentek Dillon ezt adta nekem. –
Dean átnyújtott Blake-nek egy kézzel írt cetlit.

Dean!
A malibui és a tarzanai házban semmi
beszélgetés! Mindenbe belenyúltak, amit
felállítottam.
Hetvenkét órán belül jelentkezem a további információkkal.
Ha nem hallasz felőlem, Carter beszéljen a
főparancsnokkal. Adja meg a nevemet és ezt a
kódnevet: Holló.
Mac

– Hetvenkét óra?
– Ma reggel már csak harminchat.
 Blake a hajába túrt.
– Főparancsnok? Kiről beszél ez?
Dean a szemébe nézett.
– Szerintem az elnökről.
Blake hátán végigfutott a hideg. Mégis mi a fenébe keverte
Neil a húgát?
 Tizenötödik fejezet

Két egymást követő este egy kis méretű kocsi hátsó ülésén
aludni… Elege volt belőle. Persze, valamennyire segített a
helyzeten, hogy Neil megtalálta a két leggyönyörűbb táborhelyet,
de… Elég volt ebből!
A nevadai reggel meglepetésként érte. A szikla, amelynek a
tövében parkoltak, vagy száz méter magasan emelkedett a
levegőbe, és nem volt fölötte más, csak a ragyogó kék ég. Nappali
fényben a táborhely sokkal kevésbé tűnt fenyegetőnek, mint
sötétben.
Semmi sem készítette fel Gwent arra, amit Utahban
tapasztalt. Már látott képeket erről a vidékről, de még sohasem
járt ott. A táj egyszerűen gyönyörű volt; Gwen szinte egyfolytában
ugyanazokat a szavakat ismételgette, mint egy rossz lemez:
„csodás, lenyűgöző”.
A vad szelek, amelyek kialakították a tájat, formálták a
sziklákat, majdnem elsodorták az autót.
– Ez csodás – mondta Gwen, amikor az úton kanyarogva
ismét káprázatos látvány tárult elé.
– Az.
Amióta megcsókolták egymást, Neil legfeljebb megérintette
Gwen kezét, mást nem tett. A jelek szerint megtalálta azt a
kényelmes távolságot, amire szüksége volt ahhoz, hogy éber
maradjon. Ez nem azt jelentette, hogy Gwen időnként nem kapta
rajta, hogy őt figyeli.
Neilnek már háromnapos borostája volt. Gwen imádta. A
férfi jóképű volt, a maga kemény és nyers módján, és ez a szakáll
valahogy meglágyította az arcát. Rövid haja miatt úgy tűnt,
mintha szándékosan növesztene arcszőrzetet. Gwen még azt sem
bánta volna, ha ez a borosta kidörzsöli a bőrét. Mindenütt.
Ha vettek valamit, Neil készpénzzel fizetett. Gwen csak egy-
két olyan filmet látott, amiben a szereplők menekülni próbáltak,
de még ő is tudta, hogy a bankkártyákat le lehet nyomozni. Ők
viszont felszívódtak. Senki sem ismerte őket, senki sem találhatott
rájuk. Ha mással van, nem Neilel, ez a gondolat talán
megijesztette volna, így viszont szabadnak érezte magát.
– Kérlek, mondd, hogy ma estére találunk szállást!
– Majd meglátjuk.
– Neil, kérlek. A ruháimat ki kéne mosni, és szerintem te sem
aludtál egy-két óránál többet.
– Nincs szükségem sok alvásra
– Ó, ne menőzz! Mindenkinek szüksége van alvásra. Én
meg… Hiába próbálok tisztálkodni, nem igazán jön össze. Egy ágy
és folyóvíz. Csak ennyit kérek! – Gwen megpróbálta
elfogadhatóbbá tenni a kérését. – Te is tudod, hogy senki nem
követ minket.
Neil gyorsan a visszapillantó tükörbe nézett.
– Senki nincs ott.
Neil felsóhajtott.
– Vennünk kell néhány dolgot, mielőtt bejelentkezünk egy
hotelbe.
Gwen úgy tapsikolt, akár egy kislány. Neil felé hajolt, a
borostás arcra szorította az ajkait.
– Köszönöm. Alig várom, hogy újra tiszta legyek! – Visszaült
a helyére, és a következő városig a mérföldköveket számolta.
Találtak egy boltot, ahol a jelek szerint bármit megkaphattak.
Olyan volt, akár egy mini Walmart: az egyik részlegen ruhákat
lehetett venni az egész családnak, valamivel arrébb meg már
zöldséget kínáltak.
– Nem maradunk sokáig. Senkivel ne állj szóba!
Gwen bólintott, majd elmosolyodott. Neil adott neki két
húszdollárost.
– Én veszek valami ennivalót, te meg szerezd be azt, amire
szükséged van.
Gwen kiugrott a kocsiból, és gyakorlatilag beröppent az
üzletbe. Felkapott egy kosarat, és megkereste a hajápolós polcot,
vett magának néhány flakon kis kiszerelésű sampont és
balzsamot, szappant és egy borotvát. Elsétált a hajfestékek mellett,
megállt. Talált kimosható barna és vörös festéket, amit a kosarába
dobott. Ajakápoló, rovarriasztó… A fontos dolgok.
Egy nő haladt el mögötte. Gwen úgy tett, mintha az egyik
doboz hátulját olvasná.
Nem tudta, hogy mennyi időt töltött az üzletben, de amikor
elindult a pénztár felé, hirtelen rájött, hogy még egy dolgot vennie
kéne.
Óvszert.

Neilt mindig lenyűgözte, ahogyan az emberek reagálnak az élet

apró dolgaira, miután egy ideig nélkülözniük kellett ezeket.
Gwen ragyogó mosollyal szállt vissza az autóba.
– Minden megvan, ami kell? – kérdezte Neil.
– Biztosan elfelejtettem valamit, de a legszükségesebbek
megvannak.
Lecsavarta a kis sampon tetejét, és az orrához emelte.
– Isteni. – Neil arca elé tartotta a flakont. – Szagold meg!
– Olyan illata van, mint neked.
– Még nem, de hamarosan.
Neil kihajtott a parkolóból, és a visszapillantót figyelte, míg
visszatértek az útra. Találniuk kellett egy olyan szállodát, ahol
nem tesznek fel kérdéseket. Reggel, amikor már jó messze lesznek
attól a helytől, ahol megaludtak, telefonálni akart.
Elérkezett a vadászat ideje. Préda nem akart lenni. Többé
nem. Ez kizárt.
Még ki kellett találnia, hogyan tartsa távol Gwent az akciótól,
amikor majd beindul. Volt egy pár ötlete, de valami miatt
mindegyik lehetetlennek tűnt. Maradt még pár napja, hogy ki
találja, hogy legyen.
– A homlokodat ráncolod. Mi a baj?
– Semmi.
– Szeretnék hinni neked, de szerintem azt próbálód kitalálni,
hogy mi legyen a következő lépés. Elhagytuk Kaliforniát, de nem
menekülhetünk örökké. Habar, egy rövid ideig csinálni még
szórakoztató is…
Neil érezte, hogy eltűnik az arcáról a komorság.
– Te élvezed a menekülést?
 – Jaj, Neil, te láttál már életedben ilyen szép helyeket? Én
sosem jutottam volna el ide, ha nem rángatsz ki a házból az
éjszaka közepén.
– Semmi sem gátol meg abban, hogy utazgass.
– Amikor mindenhova mennek tökéletes repülőgépek, ahova
csak menni akarok? Sosem választottam volna az autót.
– Néha maga a kaland a cél.
– Hm… – hümmögött Gwen. – Ez tetszik. Egyébként
aggódsz, hogy mi fog történni, ugye?
– Nem aggódom – hazudta Neil.
– Akkor tanácstalan vagy?
Neil nem felelt.
– Néha az is segít, ha beszélsz a dolgokról.
Neil nem mondhatta el neki, hogy azt tervezte, talál a
számára egy biztonságos helyet, bezárja oda, azután elindul, hogy
megküzdjön a rosszfiúval. Nem gondolta, hogy Gwen csak úgy
hátradőlne, és hagyná, hogy ez történjen. Nem, ö sokkal jobb volt
ebben a bujkálós, menekülős, kalandos életben, mint gondolni
lehetett volna, és valószínűleg ragaszkodna hozzá, hogy segítsen
neki.
– A nők beszélnek, a férfiak csendben gondolkodnak.
– Ezzel most azt akarod mondani, hogy maradjak csendben?
– Lehetnék ennél udvariasabb?
Gwen hátradőlt és elmosolyodott.
– Ó, teljesen igazad van. De ha mar nem akarsz tovább
hallgatni, nyugodtan szólhatsz, hogy fogjam be a számat.
– Végre! – mondta Neil nevetve. – A nő megért engem!
– Hogy a francba ne?
Neil meghökkent.
– Mi az? – kérdezte Gwen.
– Azt mondtad, franc.
– Persze hogy azt mondtam. Nem vagyok prűd. Tudod,
együtt éltem Elizával. Az a nő még egy matrózt is zavarba hozna
a káromkodásaival, ha akarná.
Neilnek ez tetszett Elizában. Értékelte a nő harcias szellemét
is. Carter szerencsés fickó.
– Nem is gondolnád, mennyire boldoggá tesz, hogy azt
bizonygatod, nem vagy prűd.
Gwen a hajába túrt, amit a bolt óta kiengedve hagyott.
– Ó! Miért?
Neil a hátsó ülés felé biccentett.
– Vettem neked valami újat, amit felvehetsz.
Gwen arca felragyogott. Neil mosolya szinte megvakította.
Kikapcsolta a biztonsági övét, hátranyúlt, kotorászni kezdett a
hátsó ülésen.
Mozdulatlanná dermedi
– Mi a…?
– Azt mondtad, nem vagy prűd.
Gwen visszafordult, kezében a Neil által vásárolt holmit
tartotta.
– Csak viccelsz.
A nő elszörnyedt tekintete láttán Neil elmosolyodott. A maga
részéről mar alig várta, hogy abban a ruhában láthassa Gwent,
amit ő választott neki.
– Ez egy rövidnadrág? – Gwen felemelte az aprócska
nadrágot, ami éppen csak akkora volt, hogy valamelyest takarja
az ember fenekét.
– Igen, ez egy rövidnadrág.
– Neil, ez a bugyimat sem takarja el!
Neil már látta a bugyiját, és tudta, a nadrág igenis eltakarja
majd azt a tangát.
A piros és fehér kockás felső pontosan megfelelő lett volna egy
július negyedikei parádéra.
– Legalább a cipő aranyos – mondta Gwen, miközben az
ujjával piszkálgatta a lábbelit. – Olcsó, de aranyos.
– Tetszik?
– Borzalmas!
Kihozhatod a hölgyet a kastélyból, de nem hozhatod ki a
kastélyt a hölgyből.
– Éppen ezt akartam.
– Miért?
– Majd meglátod.
– Ajánlom is! – Gwen hátradobta a holmikat. – Különben
legközelebb én választok majd neked ruhákat! – Hátradőlt,
lehunyta a szemét. – Imádom a fekete bőrcuccokat!

A várostól húsz mérföldre megálltak egy benzinkútnál. Neil

megkérte Gwent, hogy öltözzön át. A lány morgolódott, de
elindult a mosdó irányába.
– És csinálj valami rémisztőt a hajadból!
Neil nevetve bement a boltba, hogy vegyen egy csomag rágót
és egy doboz cigarettát.
A mosdó előtt a motorházetőre dőlve várakozott. Újra és újra
az órájára nézett, azon tűnődött, vajon Gwen mikor fog előjönni.
Az ajtóhoz ment, és bekopogott.
– Minden rendben?
– Nevetségesen nézek ki.
– Megijedtél, hercegnő? – ugratta Neil. Azt hitte, jobban
ismeri Lady Gwendolynt, mint a legtöbben, de rá kellett jönnie,
szart se tud róla.
– Nem ijedtem meg!
– Ó-ó!
Neil visszament az autóhoz és tovább várakozott.
Végül kinyílt a mosdó ajtaja. Gwen kilépett rajta a
magassarkú cipőjében. A földre dobta a ruhákkal teli táskáját, és
megpördült.
– Édes istenem… – suttogta Neil, és levette a napszemüvegét.
Addig is tudta, hogy Gwen lába hosszú és elegáns, de fogalma sem
volt, hogy ilyen szexi. A rövid-nadrág úgy tapadt rá. mint egy
második bőrréteg. Amikor megfordult, kilátszott a feneke egy
része. A felsőjét begombolta, az alját betűrte a nadrágba. A haját
az egyik oldalra fésülte és összefogta.
Igen, pontosan olyan volt, mint a szerepet játszó prosti, aki el
akarja hitetni magáról, hogy ő valójában csak egy magassarkúban
a felnőtteket utánzó iskolás lány.
Neil érezte, ahogy a vér a fejéből a farkába tolul.
Nyelt egyet, és egy lépést tett Gwen felé. A cipő miatt a nő
magasabb lett, de így is alacsonyabb volt nála. Gwen
mozdulatlanul állt, ahogy a férfi előrenyúlt és kigombolta az ingét,
hogy kilátszódjon a melle felső része.
Neil megnyalta az ajkát, de megpróbálta figyelmen kivid
hagyni Gwen bőrének puhaságát és selymességét. Kihúzta az ing
alját a rövidnadrágból, kigombolt még egy gombot (már csak
kettő tartotta össze az ing elejét), és csomót kötött az ing két alsó
csücskéből. Ezt a csomót bedugta Gwen mellei alá. Amikor a nő
dereka szabaddá vált. Neil hátralépett és megnézte a művét.
– Tökéletes.
– Mégis mire? Így néz ki egy húszdolláros szajha?
Neil lassan elmosolyodott.
– Ó, ne, Neil, nem várhatod el, hogy úgy viselkedjek, mint
egy…
– Hol van a kalandvágyad, hercegnő?
– Az összes méltóságommal együtt a mosdóban hagytam.
– Nem azt kérem, hogy így parádézz a városban, de amikor
besétálunk egy szállodába, a lehető leghitelesebb képet kell
nyújtanunk.
– Meztelennek érzem magam.
Szinte az vagy.
– Aludhatunk a kocsiban is…
Gwen csipőre tette a kezét.
– Ez gonosz volt.
– A döntés a te kezedben van.
– Rendben! – Gwen megindult Neil felé, megállt mellette, és
a karjához nyomta a mellét. – Fekete bőrnadrág! – súgta. – És
talán még egy szegecses nyakörv is.
Neilnek hirtelen melege lett.
Nagy bajban vagy, Mac. Komoly bajban.
 Tizenhatodik fejezet

Eliza a reptéren találkozott Karennel és Michael-lel. A

„nászútjuk” két nappal korábban véget ért. Michael azt javasolta,
később majd menjenek vissza Franciaországba, a forgatások
között, és pótolják azt, amit most elmulasztottak.
Karen azonnal Eliza karjai közé futott.
– Olyan gyorsan jöttünk, ahogy csak tudtunk.
– Köszönöm. Sajnálom, hogy félbeszakítottam az
utazásotokat – mondta Eliza mindkettőjüknek.
– Halott szomszédok, eltűnt emberek… Ez inkább
forgatókönyvbe illik, nem a való életbe – mondta Michael.
Eliza bólintott.
– Elnézést, mi még nem találkoztunk. – Kezet nyújtott
Michaelnek.
– Ó, az én hibám. Michael, ő itt Eliza Billings – mutatta be
őket egymásnak Karén, és kezet ráztak. – Eliza, Michael Wolfe…
az átmeneti férjem – súgta úgy, hogy csak ők hárman hallhatták.
Michael rákacsintott.
– Nem kell bemutatni az állam first ladyjét.
– Magát sem, filmcsillag.
Michael elmosolyodott, nem érezte magát feszélyezve Eliza
jelenlétében.
A rájuk váró limuzinhoz mentek, a biztonsági őrök követték
őket. Karen megvárta, míg mindhárman elhelyezkednek, és
felemelkedik az utasteret a sofőrtől elválasztó fal, csak ezután
szólalt meg.
– Mi történt?
– Szerintem egyikünk sem tudja. Ezért van szükség arra,
hogy minden információt megossz velünk, és segíts rájönni, mi ez
az egész.
– Franciaországban voltam. Honnan tudhatnék bármiről?
– Gwennel laktál… tudtál a szomszédok jakuzzis szokásairól…
sokat tudsz.
– Én csak annyit tudok, hogy Gwen és Neil eltűnt, a
szomszédok pedig meghaltak. Michaellel Franciaországban is a
meztelen, szőrös szomszédokon nevettünk. Istenem, most
szégyellem magam emiatt!
– Honnan tudhattad volna?
Karen megvonta a vállát.
– Nem tudtam. Az első alkalommal, amikor megláttam őket,
azonnal hívtam Gwent, hogy jöjjön, nézze meg ő is. – Kirázta a
fejéből a nemrég még vicces emléket. – Halottak?
Eliza előbb Michaelre, majd Karenre nézett.
– Áramütés.
– És nem baleset volt?
– Nem… legalábbis mi nem azt gondoljuk.
Volt némi habozás Eliza hangjában.
– Te sem annak gondolod?
– Neil nem sokkal azután telefonált Blake-nek, hogy
megtörtént a dolog. Gwen engem hívott. Neil fenyegetőnek tűnt.
– Fenyegetőnek? – vágott közbe Karen. – Neil soha semmit
nem csinált, sőt már szinte fájdalmas volt a hallgatása!
– Carter így fogalmazott: „Még soha életemben nem
hallottam ennél halálosabb hangot”. Szívességet kért Cartertől.
Szét akart nézni a szomszédok hátsó udvarán. Miután a rendőrök
már kimentek. Dean elmondása szerint egy csomó döglött
madarat találtak a jakuzziban, és Neil attól borult ki.
Karen hátán végigfutott a hideg.
– Madarak?
– Igen, hollók. Dél-Kaliforniában, ezen a részen nincsenek
hollók.
Karen gyorsan megdörzsölte libabőrössé vált karját.
– Karen? – kérdezte Michael. – Jól vagy?
Nem! Mindenhogy volt, csak jól nem. Eszébe jutott a másik
döglött madár, amiről azt hitte, hogy varjú, de… Akár holló is
lehetett. A két madártetem: az egyik az ablakpárkányon, a másik
az étterem parkolójában. És most két ember halott.
– Karen?
– Biztos vagy benne, hogy holló volt?
 – Igazából több holló… Miért?
– Szerintem a szomszédokat megölték. Neilnek el kellett
onnan vinnie Gwent – mondta Karen, és már tudta, arra sincs
garancia, hogy ő biztonságban van.

– Tessék, rágd! – Neil a nő szájába dugott egy rágógumit.

A város szélén, egy sötét úton ültek a kocsiban. A távoli
fényekből ítélve a település kicsi volt, legfeljebb fél tucat szálloda
lehetett benne.
– Miért? – kérdezte Gwen, miközben rágni kezdett.
– Tudnád nyitott szájjal csinálni?
Gwen kinyitotta a száját, és megpróbálta. Nevetni kezdett.
– Jó neked a hátsó ülésen aludni, Gwendolyn?
Immár elszántabban próbálkozott, de minden porcikája
tiltakozott az ellen, hogy nyitott szájjal rágózzon.
– Jobb?
Neil bólintott.
– Most kicsit görnyedj előre.
Gwen előretolta a vállait. Közben a forró zuhanyra gondolt.
– Jó – dicsérte meg Neil.
Gwen görbe háttal ült az utasülésen, és úgy rágozott, ahogy a
tehén kérődzik.
– Rendben… – Neil a farmerjába törölte a kezét, mielőtt
megfogta a kormányt. – Bemegyek és kiveszek egy szobát. A Rex
Srnith nevet fogom használni.
– Elég átlagosnak hangzik.
– Az is. Neked csak annyit kell tenned, hogy kiszállsz a
kocsiból és rátámaszkodsz a motorháztetőre. Ha rád nézek, akkor
mosolyogj rám, és gondolj az összes pornófilmre, amit valaha
láttál.
– Én még soha… – kapott levegőért Gwen.
Neil egy pillantással leállította Gwen tagadását.
– Emlékeztesselek arra, hogy az elmúlt évben ki hallgatta
végig a beszélgetéseidet?
– Ez nem igazságos! Csak annyit mondtam, és csak egyszer,
hogy még sosem láttam vonzó férfit ezekben a filmekben! – Ez a
beszélgetés Eliza esküvőjének napján zajlott, és aznap szinte végig
illuminált állapotban volt.
Neil kivárta, míg Gwen befejezi a magyarázkodást.
– Szóval, gondolj a pornófilmekre. A nőkre, akiket a
filmekben láttál, és játssz a kamerának.
– Van olyan dolog, amit nem tudsz rólam?
Neil tekintete Gwen mellére vándorolt, majd vissza az arcára.
Gwen testét elöntötte a forróság.
– Elég sokat tudok.
Gwen elkapta a pillantását és kinézett az ablakon.
– Akkor menjünk. Vár ránk a tiszta ágynemű és a forró
zuhany!
Miközben megtették az utolsó mérföldeket, Gwen egyre
magabiztosabban rágta a gumit úgy, hogy az szinte kiesett a
szájából.
Neil kétszer hajtott át a városon, mielőtt megállt egy kis
motelnél, ami előtt világított a „Szoba kiadó” tábla.
– A műsor akkor kezdődik, amikor odaérünk. Te a ma esti
barátnőm vagy. Aki rád néz, annak ezt kell gondolnia.
Gwen kioldotta a biztonsági övét, és közelebb húzódott a
férfihoz. Neil combjára tette a kezét, és odabújt hozzá.
– Így jó?
Neil vastag nyaka megfeszült.
– Remek.
Gwen arra gondolt, ha már ilyen szerepet kell játszania,
akkor legalább megpróbálja élvezni.

A motel halijában, a recepciós pultnál egy ventilátor kavarta a

forró levegőt. A „hall” valójában szűk helyiség volt, amit arra
rendeztek be, hogy az egy éjszakára maradó vendégeknek legyen
hol bejelentkezniük. Neil csengetett, és megpróbálta úgy tartani a
fejét, hogy a rászegeződő kamera ne nagyon lássa. Még az ilyen
lepukkant helyeken is fontosnak tartották a biztonságot.
Szerencsére az ilyen motelekben általában nem foglalkoztak a
rendszerek frissítésével, még mindig szalagokat használtak,
amelyekre pár nap elteltével újabb felvételek kerültek. A
modernebb rendszereknél a képeket komputerekre rögzítették, és
semmit sem kellett letörölni. Neil és Gwen számára ebben az
esetben hasznos volt a „ha eddig jó volt így, jó lesz ezután is”
hozzáállás.
Neil ismét csengetett, majd a válla felett Gwenre pillantott.
Gwen a kocsinak dőlt, az egyik lábát felhúzta. A kezével
legyezte magát, fejét felszegte, az eget kémlelte. A melle
nekifeszült az ingének.
Neilnek el kellett ismernie, hogy pokolian szexi.
A szomszédos szobában elhalkult a tévé. Neil harmadszor is
csengetett.
– Jövök már! – mondta valaki.
Egy középkorú férfi botorkált elő a hátsó szobából. Sörhasa fél
lépéssel megelőzte.
– Sajnálom, nem hallottam, hogy jött. A tévé miatt.
Valószinűleg régi, távkapcsoló nélküli készüléke volt.
– Semmi baj.
– Szobát szeretne?
Nem, csak jókedvemben állok itt – gondolta Neil.
– Egy éjszakára – mondta.
– Van bankkártyája? – kérdezte a férfi, és maga elé húzta a
regiszterkönyvet.
– Igen… Szóval, ami azt illeti… – Neil félrehúzódott, és
Gwenre pillantott.
A sörhasú fickó követte a tekintetét.
Gyerünk, Gwendolyn, csináld!
Gwen tekintete találkozott a férfiéval. A kocsi felé fordult, a
levegőbe tolta a fenekét és a motorháztetőre hajolt, de úgy, hogy a
melle szinte kibuggyant a melltartójából. Miután dobott Neilnek
egy csókot, lassan végignyalta az ajkait. Bármelyik vegasi prosti
büszke lehetett volna erre a mutatványra.
– Készpénzzel szeretnék fizetni – mondta Neil a kis műsor
felé biccentve.
Megfordult, és látta, hogy a sörhasú fickó kéjsóvár szemekkel
bámulja Gwent. Elé állt.
 – Nem szeretnék kártyával fizetni, nehogy… mások is
meglássák.
A fickó felvonta a szemöldökét.
– Én otthagynám az asszonyt, és lelépnék ezzel – mondta.
– És mondjak le a kölykökről? Nem jó. – Neil kivett a
zsebéből egy doboz cigarettát, kipöckölt egy szálat.
A motel tulajdonosa ismét átnézett Neil válla fölött, azután
beírt valamit a regiszterbe.
– Szeretne tévét?
– Légkondit és tévét is.
– Ötven dolcsi.
Neil körbenézett. Ezen az ócska helyen? Ötven? Kivette a
pénzt a tárcájából.
– Se az asszonynak, se a bátyjának nem kell tudnia, hogy itt
jártam.
A sörhasú fickó Neil elé fordította a regisztert. Neil beírta az
álnevet.
– A szoba hátul van.
Neil adott még egy húszast, ami rögtön eltűnt a fickó
zsebében.
A sörhasú jó szórakozást kívánt, és végignézte, hogy kisétál a
hallból.
Neil odament Gwenhez, átölelte vékony derekát, a füléhez
hajolt.
– Még néz a pasas?
Érezte, hogy Gwen felemeli a lábát, és az övéhez csúsztatja.
– Igen – lehelte Gwen a férfi fülébe.
Neil érezte, amint forróság lökődik a farkába. Megcsókolta
Gwen nyakát, magához szorította, majd kinyitotta neki a
kocsiajtót. Nem is tudta, mi ütött belé, de valahogy nem bírt
uralkodni magán: belecsípett Gwen fenekébe, majd betolta a
kocsiba.
Gwen sikoltott egyet, majd ördögi mosolyt villantott.
Ahogy a motel hátuljához értek, Neil betolatott a parkolóba,
azután Gwennel együtt kipattant a kocsiból. Egy sorban tizenkét
szoba volt, és háromban égett a villany. Csendes este.
– Alig várom azt a zuhanyt – mondta Gwen, ahogy a szoba
felé sétáltak.
– Ne várj túl sokat.
– Mennyire lehet rossz?
Az olcsó motel falába épített légkondicionáló kínlódva, zihálva
próbálta elvégezni a munkáját. Már lement a nap, de még mindig
legalább harmincöt fok volt.
Neil elhúzta a kulcskártyát a zár fölött, várta a zöld jelzést.
Valami azt súgta neki, hogy a modern zár lesz az egyetlen luxus,
amit ez a hely megengedhet magának,
Kinyitotta az ajtót.
– Elég rossz.
A sötétzöld-piros terítővel letakart franciaágy a szoba közepén
állt. A jobb oldalára egy tükrös asztalt, a másikra egy
tévékészüléket állítottak. A szék olyan volt, akár egy Petri-csésze.
Minden sör- és szegénységszagot árasztott, a levegő pedig legalább
négy fokkal melegebb volt, mint a szabadban.
Neil majdnem elnevette magát Gwen sokkolt arckifejezésétől.
– Biztos vagy ebben? – kérdezte.
Gwen megkerülte, hogy beléphessen.
– Semmi sem tarthat vissza egy zuhanytól! – Ahogy
meglátta a szobát, hangosan felnevetett. Gwen tekintete
végigkúszott a málló papírtapétán, a mennyezeten sötétlő
foltokon. – Még szerencse, hogy nem esik.
Gwen nevetése szinte megfertőzte Neilt. A borzalmas szoba és
a nő angyali természete ellenére azon kapta magát, hogy
mosolyog. A légkondicionálóhoz hajolt, maximális fokozatra
állította.
– Behozom a dolgainkat
Gwen átpillantott a válla felett, miközben körbenézett a
fürdőszobában.
Neil a vállára vette Gwen táskáját, megmarkolta a fegyvereit
tartalmazó tokot. Még egyszer körbenézett, de nem látott semmi
oda nem illőt. Egy kisvárosi motel. .. Nem gondolta, hogy bárki is
a nyomukban lenne, de nem akarta megkönnyíteni az üldözőik
dolgát, ha mégis jönnének.
Az ágyra dobta a holmikat, a lábával hajtotta be az ajtót.
– Neil… ide tudnál jönni?
 Neil bement a szűk kis fürdőszobába, ahol Gwen egy jókora,
gallyszerű bogárral a tenyerén állt.
– Ez egy imádkozó sáska? – kérdezte nevetve Gwen.
– Gondolom. Hol találtad?
– Azon a kicsit sem tiszta törülközőn.
A foltos törülköző valamikor fehér lehetett, most azonban
inkább szürkének látszott.
– Ágyat ígértél, és vizet.
Neil előrenyúlt és kinyitotta a csapot.
– Víz van.
Gwen felnevetett, és odaadta neki a bogarat.
– Két napig aludtam bogarak közt, ezt most vidd ki.
A bogár elfogadta a sorsát, a korláton üldögélt egy darabig,
majd arrébb mászott. Gwen ismét lenyűgözte a férfit. Nem csak
azért, mert nem sikoltozott amiatt, hogy egy bogár tanyázik a
mocskos törülközőn, azért is, mert ahelyett, hogy megfordult
volna, hogy kisétál a motel ajtaján, csak nevetett.
Amikor visszament a szobába, látta, hogy Gwen leszedte az
ágytakarót, és a piszkos székre tette. Aztán meggondolta magát, és
inkább a padlóra terítette.
– Mit csinálsz?
– A padló mocskos, és mindenki tudja, hogy a hotelekben
sosem tiszta az ágytakaró. Nem azért fogok lezuhanyozni, hogy
aztán koszos legyen a lábam.
Neil a fejét csóválta. Ez a nő folyamatosan lenyűgözte.
Amikor már éppen azt gondolta, hogy elveszített valamennyit az
úrilány énjéből, ismét előtört belőle a hercegnő.
– Te zuhanyzol először – mondta Neil.
Gwen a táskájába túrt, és kivette belőle a két doboz
hajfestéket.
– Barna vagy vörös?
Neil úgy szerette a haját, ahogy volt.
– Igazán nem kell…
– Neil, kérlek, nézz rám. Úgy nézek ki. mint egy út-széli csaj.
Egy új hajszín biztosan többet segít az álcázásban, mint ezek a
ruhák. Nem akarom én örökre átfesteni a hajamat. Ezen az áll,
egy héten belül lejön a festék, – Gwen felemelte a dobozokat.
Neil ezzel nem vitázhatott.
– Lepj meg.
Gwen felkapta a táskáját, és eltűnt a fürdőszobában.
– Forró fürdő, máris jövök!
 Tizenhetedik fejezet

Blake türelmesen kivárta a kölcsönös bemutatásokat, majd

mindenkit megkért, foglaljon helyet, hogy végre elkezdhessék
összerakni az információdarabkákat.
Eliza és Carter dél-kaliforniai otthonában találkoztak. Dean és
Jim a helyiség két, szemben lévő oldalán ült. Karen és Michael a
nappali másik végében, egymással szemben foglalt helyet. Carter
még nem érkezett meg Sacramentóból – úgy tervezte, másnap
csatlakozik hozzájuk.
Blake ránézett Elizára, akit jobban ismert, mint Karent. Nem
tetszett neki, hogy Michael előtt kell beszélniük, de ezen nem
lehetett segíteni.
Dean irányította a beszélgetést.
– Eliza azt mondta, Karen, maga szerint Neil jól tette, hogy
elrejtette Gwent. El tudná mondani, miért gondolja így?
– Az egész pár hete kezdődött. Rögtön azután, hogy
találkoztam Michaellel. Minél többet töröm rajta a fejem, annál
biztosabb vagyok benne, hogy mennyire furcsák lettek a dolgok
odahaza.
Jim felemelte a kezét.
– Az elején kellene kezdenie.
– Először a kamerák… Neil többször is telefonált, arra kért
minket, ellenőrizzük az udvart. A videók zavarosak voltak, vagy
ilyesmi. Aztán megtaláltam azt a halott varjút, a csőre beszorult a
szúnyoghálóba. Az ablak nyitva volt… de nem emlékszem rá,
hogy kinyitottam volna. Mostanában nagyon meleg volt,
többnyire ment a légkondi. – Karen összerázkódott. – Gyűlölöm a
madarakat – mondta grimaszolva. – Gwen csodás volt.
Egyszerűen kilökte a madarat a szúnyoghálóból, lelökte a földre,
azután meg kidobta a szemetesbe. Ezután nem is gondoltunk a
dologra.
– Amíg?
 Karen felsóhajtott.
– A vacsoráig… Pár nappal azelőtt történt, hogy
összeházasodtunk. – Karen az ujjára húzott gyémántgyűrűvel
játszadozott, és a férjére mosolygott.
Michael rákacsintott.
– Akkor mi történt? – kérdezte Dean.
– Elmentünk vacsorázni. Kifelé jövet találtunk egy újabb
döglött varjút… Gwen azt mondta, holló. Vagy varjú… Jaj, már
belezavarodtam, hogy mi volt! Ott feküdt a kocsim mellett. Arra
gondoltam, a madarak öngyilkos akciót hajtottak végre, vagy
ilyesmi. Gwen ezt nem fogadta el. Azt hiszem, szerinte
szándékosan tették oda a dögöt.
– Miért? – kérdezte Blake.
Karen ismét Michaelre nézett
– Michaellel naponta találkoztunk. Gwen úgy gondolta, talán
valaki rájött, hogy nem bírom a madarakat, és azt tervezi, hogy
elriaszt engem.
Michael felült.
– Voltak már rajongóim régebben is, akik őrült dolgokat
műveltek, csak hogy felfigyeljek rájuk.
Dean a színészre nézett.
– Van valamelyikkel szemben távoltartási végzése?
Michael megrázta a fejét.
– Nincs. Rengeteg gyűlölködő mailt kapok. Ez a munkámmal
jár.
– Szükségem lesz a másolatukra – mondta Dean.
– Majd szólok az asszisztensemnek, gyűjtse össze őket.
Mindent megőrzünk, felkészülve az ehhez hasonló helyzetekre.
Jakuzziban fészkelő madarak, amelyek elektromos zárlatot
okoznak… Blake ezt még el tudta volna fogadni. De három
különböző incidenst? Ezt már nem vette be a gyomra.
– Tehát, úgy gondolja, hogy a döglött madarakat önnek
szánták?
Karen megvonta a vállát.
– Utálom a madarakat. Komoly fóbia. Gondolom, ha valaki
rám akart ijeszteni, akkor… Igen, lehetséges, hogy nekem szánták
őket.
 Michael előrébb csúszott a székén.
– Már előfordult, hogy kaptam különös „ajándékokat”, de
még sosem történt, hogy valaki halott állatokat hagyott volna
szanaszét úgy, hogy rájuk találjak.
– Éppen elég krimit néztem végig, hogy tudjam, a halott
állatokat előbb-utóbb halott emberek követik. Gondolja, Dean,
hogy itt is valami hasonlóról lehet szó? – kérdezte Eliza.
Dean a társára nézett, az arcukról le lehetett olvasni, mit
gondolnak.
– Ez az egyik elmélet.
– Tehát nem kizárható, hogy Michaelnek van egy elmebeteg
rajongója, aki nem örül a Karennel folytatott viszonyának? –
kérdezte Eliza.
– Lehetséges.
Blake megrázta a fejét.
– Akkor viszont Neil miért vitte el Gwent? – Miért hagyott
volna hátra egy levelet azzal, hogy lépjenek kapcsolatba az
elnökkel, ha nem jelentkezik? És ha nem jelentkezik… Ez vajon
azt jelenti, hogy Gwen már nem él? Utálta ezt az egészet. A
tudatlanságot. Azt, hogy képtelen volt uralkodni a szituáció
káoszán.
– Neil bizonyára azt hiszi, hogy ennek hozzá van valami köze
– mondta Jim.
– Miért? Miért használná bárki is Karent és Gwent arra, hogy
eljusson Neilhez? Neil nekem dolgozik. – Blake felállt, járkálni
kezdett. – Miért nem Neil családját zaklatják… Olyasvalakit,
akihez érzelmi szálak fűzik?
– Neilnek van családja? – kérdezte Dean.
– Egy nagymamáról hallottam. Azt hiszem, a szülei halottak.
Nem tudom biztosan. – Blake most sajnálta, hogy erről sincs
információja. Amikor felnézett, észrevette, amint Eliza és Karen
jelentőségteljes pillantást váltanak.
– M i az?
Karen Elizára nézett, és halványan elmosolyodott.
– Te mondod el neki, vagy mondjam én?
Eliza a cipőjét tanulmányozta.
– É-én, á… nem is tudom, hogy mondjam el ezt neked, Blake.
 Blake-nek kezdett megfájdulni a feje.
– Micsodát?
– A húgod… és Neil…
Blake hátán végigfutott a hideg.
– Micsoda?
– Van köztük ez a dolog…
– Dolog? Miféle dolog? – Blake szívverése felgyorsult. Neil és
a húga? Ezt ő miért nem vette észre?
– Nem az, amire most gondolsz – tette hozzá Karen. – Még
semmit sem tettek.
Nem tettek? Mit nem tettek? Blake már teljesen
összezavarodott.
Eliza a levegőbe lökte a kezét.
– Igen. Tudtam. Gwen nem lépett, Neil pedig sosem csinált
semmit ebben a dologban, ami mindenki számára egyértelmű
volt.
– Számomra semmi sem volt egyértelmű! – vágott közbe
Blake.
– Egy kicsit elfoglalt voltál – mondta Eliza. – Bárhogy is,
nyugodtan feltételezhetjük, hogy Neil sokkal jobban törődik
Gwennel, mint azt a munkája megkövetelné. Egyébként miért
reagált volna úgy, ahogy tette?
Blake mély lélegzetet vett.
– Hol a pokolban tartja Carter a whiskey-t?

Gwen a fürdőszobában ténykedett, frissen festett hajára

turbánként egy törülközőt tekert. Kézzel kimosta a ruháit,
kiteregette őket a törülközőtartóra, a mosdókagyló szélére. A
hálóinge volt rajta, az egyetlen tiszta ruhadarab, amit a
táskájában talált. Semmi más. Egy forró zuhanyra vágyott, de
csak langyosat kapott. Ezt is áldásként értékelte a utahi hőségben,
amely miatt a vezetékekben a hideg víz is felmelegedett.
Miután kimosta az utolsó bugyiját is, a tükör felé fordult.
– Nos, Gwen, lássuk, hogy nézel ki barna hajjal!
Bátor szavai és elhatározása ellenére nem bírt vörössé
változni. Még nem. Apró lépések – mondta magának. Biztos volt
benne, hogy platinaszőke haját nem fognák be a sötétebb színek,
ezért megriadt, és végül a szolidabb, barna festéket használta. Azt
sem hagyta rajta túl sokáig.
Levette a fejéről a törülközőt, kirázta nedves hajtincseit.
Nem rossz. Nem túl jó, de nem is szörnyű. Hajszárító híján a
hajkeféjével próbálta eltávolítani a nedvességet a hajából.
Miután már semmi tennivalója nem maradt, kinyitotta az
ajtót, és kilépett a padlóra terített ágytakaróra.
Neil az ágyon ült, a tévét nézte, az egyik helyi hírcsatorna
adását.
– Nos? Mit szólsz? – Gwen körbefordult.
Neil megtalálta a távkapcsolót, lehalkította a készüléket. A nő
fejére nézeti, azután végigpásztázta a testét.
– Tetszik.
Nem tetszett neki. Gwen látta rajta, de tudta, hogy Neil úgyse
mondana mást.
Beletúrt a hajába.
– Nem túl szörnyű. Talán szárazon jobban fog kinézni.
– Mennyi ideig marad meg ez a szín?
– Pár napig. – Ez volt az egyetlen oka, hogy vállalkozott a
hajfestésre. – A fürdőszoba a tiéd. Van pár mosott ruha…
mindenütt az van.
– Úgysem fog segíteni a zuhany. A légkondicionáló nem a
legjobb. Szerintem itt kicsit hűvösebb van.
Aligha. De tisztán a hőség is elviselhetőbb volt. Az ágy fölött
ventilátor forgott, megkavarva a levegőt.
Neil megkerülte az ágyat és bement a fürdőszobába.
Második pillantásra a szoba még rosszabb volt, mint Gwen
gondolta. Alig volt benne hely az ágy és a többi bútor között, így
nem maradt más, mint leülni az ágyra. Gwen kilesett, de csak egy
távolabbi szoba fényét meg egy utcai lámpát látott.
– Legalább csendes.
A helyi hírekben arról beszéltek, hogy a hőhullám pár nap
múlva elmúlik. Gwen mar alig várta. A forróság egy idő után
megviselte. Talán azért nem bírta a nagy hőséget, mert
Európában nőtt fel.
 Az ágy meglepően kényelmes volt. Franciaágy.
És csak egy ágy van!
Ahogy megértette, mi jelent ez, elmosolyodott.
Amikor abbamaradt a vízcsobogás, érezte, hogy felforrósodik
a bőre a várakozástól.
Valamivel később Neil kilépett a fürdőszobából. Csak egy
törülköző volt rajta, a derekára tekerve. A látványtól Gwen
felnyögött.
– Szent ég, Neil… Fogalmam sem volt! – Felugrott az ágyról,
a férfi mellé állt.
Neil lenézett izmos mellkasára, amivel szinte eltorlaszolta az
ajtót.
– A sereget lehetetlen megúszni egy-két ilyen nélkül.
A tinta a bal vállát borította be, onnan kúszott a hátára. A
rajz nem egy arcot, nem egy állatot ábrázolt… nem is egy
szimbólumot, amit Gwen felismert volna. Inkább csak örvénylett,
hullámzott Neil bőrével együtt. Nyers volt, és erőteljes, akár a
gazdája.
– Mi ez? – Gwen végighúzta az ujját a vonalakon.
– Törzsi tetoválás. Eltávon voltunk. Berúgtunk.
Gwen el sem tudta képzelni, hogy Neil elereszti magát és
ilyesmit csinál.
– Megbántad? – Remélte, hogy nem. Úgy gondolta, a
tetoválás tökéletesen illik Neilhez.
A férfi hátán megfeszültek az izmok az érintések alatt.
– Az életben túl sok dolog van, amit megbánhatunk. Ez nem
tartozik közéjük.
Gwen nem bírta abbahagyni Neil simogatását. Nem is
akarta. Végighúzta a körmét az örvénylő vonalakon, és a tinta
mintha életie kelt volna.
– Fogalmam sem volt, mit rejt a ruhád. – Megbűvölten
érintette meg az egyik nyúlványt Neil bordája alatt, azután ismét
feljebb húzta a kezét. – Hogy is mondják az amerikaiak? Légy
nagy, vagy eredj haza?
Neil mellkasában rövid nevetés mordult.
Gwen követte a tekintetével az ujját.
– Te semmit sem csinálsz csak úgy félig, igaz?
 – Csináld jól, vagy sehogy – mondta Neil halkan.
Gwen elvigyorodott, a férfi szemébe nézett.
Elakadt a lélegzete Neil átható tekintetétől.
A tenyerét a férfi mellkasára szorította, megnyalta a száját. A
keze megmozdult, azután Neil elkapta a sajátjával. Egy szörnyű
pillanatig Gwen azt hitte, Neil eltolja magától.
– Nem vagyok könnyű eset, Gwendolyn.
– Sosem szerettem, ami könnyű.
Gwen a férfi szemébe nézett, a légzése felgyorsult.
Neil eleresztette a kezét, a nő hajába túrt az ujjaival. Az arcát
nézte, de úgy, ahogy csak ő tudott nézni… mintha az élet
kérdéseire keresne válaszokat. Gwen úgy érezte, ha tudná ezeket,
el is mondaná neki. Volt valami sebezhetőség Neil tekintetében,
amit szeretett volna eltüntetni.
Majd amikor Neil megfogta a tarkóját és magához húzta,
átvette az irányítást.
A csókja kemény volt, szinte figyelmeztető… Gwen teljesen
átadta magát neki.
A férfi széles mellkasa hullámzani kezdett Gwen keze alatt.
Gwen visszacsókolt, és amikor Neil visszahúzódott, hogy
megcsókolja a nyakát és a vállát, kicsit megharapta az ajkát. Neil
ízlelgette őt, a nyelvét használta, és a fogát, végig a kulcscsontja
mentén. Borostás állának dörzsölése csodás érzés volt a puha
bőrén. Gwen tudta, hogy nyomot fog hagyni rajta. Tetszett neki ez
a gondolat.
Neil eleresztette Gwen haját, végighúzta a kezét a hátán.
Amikor leért a fenekéhez, keményen megszorította. Közelebb
húzta magához a nőt. A törülköző alatt már meredezett a pénisze.
Gwen szerette volna látni ezt a testrészét, és egyre jobban akarta
érezni, ahogy az ő testében mozog. Annyira kívánta; bőre minden
pórusa a férfiért sírt. Csakis érte.
Ujjak találtak rá a dereka meztelen bőrére.
– Hol van a bugyid, Gwen?
Nevetés bujkált Neil hangjában?
– Felesleges felvenni, amikor az ember lefeküdni készül…
nem gondolod? – Gwen végighúzta a fogát a férfi vállán húzódó
tintavonal mentén, azután a nyelvét az ágaskodó mellbimbójához
érintette.
Neil felnyögött, visszahúzta Gwen fejét, a sajátjához emelte a
száját, és olyan mélyen csókolta, hogy a nő úgy érezte, a lábujjait
is megérinti.
A férfi benyúlt Gwen hálóinge alá, a hüvelykujja a melleit
simogatta.
Gwen ráfeszült a kezére.
– Mámorító vagy – mondta Neil. – És erre – áthúzta Gwen
feje fölött a hálóinget – már nincs szükség.
Masszív kezei visszatértek a meztelenül elölte álló nő
vállához. Végigmérte Gwent, ráérősen, és az ajkai mosolyra
húzódtak
– Hihetetlen.
A férfi tekintetétől Gwen hirtelen erősebbnek érezte magát.
Neil lassan leeresztette a kezét a lány mellére. Az egyiket a
markában tartotta, és előrehajolt, hogy megízlelje. Amikor puha
ajkai rátaláltak arra, amit kerestek, Gwennel megfordult a világ.
A férfi elkapta őt, mielőtt a lábai kicsúsztak volna alóla. Az
ágyra emelte.
Neil tekintete elsötétült, amikor Gwen végignyújtózott az
ágyon.
– Boszorka.
Fél térdre ereszkedett az ágy előtt.
– Dobd le a törülközőt, Neil.
A törülköző egy pillanattal később már a padlón volt. Gwen
teste megremegett Tudta, hogy Neil nagy lesz, a méreteiből erre
lehetett következtetni, de… A pokolba!
– Megijedtél, Gwendolyn?
Gwen kényszerítette magát, hogy ne bámulja ennyire Neil
intim testrészét.
– Ez itt nem félelem az arcomon. – Gwen beszívta az ajkát.
– Helyes. – Neil ráereszkedett a nőre, az egyik térdét a
combjai közé helyezte, ingerelve őt, miközben a nyelvével folytatta
a mellei felfedezését. Gwen teste egyetlen nagy erogén zóna volt.
Neil szédítő súlya páncélként nehezedett rá Védelmezően.
Mindig is akarta ezt a férfit, és most már tudta, miért. A szíve
és a teste együtt dolgozott, hogy örömet szerezzen Neilnek, és
végül megtapasztalta, milyen az, amikor mindent érezhet Minden
érintést… ahogy Neil ujjai megmarkolják a csípőjét, ahogy
ráereszkednek a combjára, felvillanyozzák a bőrét, az érzékeit.
A férfi forrósága a hasához nyomódott, kérlelőn, hogy
érintsék meg. Ahogy Neil felfedezte a testét, Gwen az övével
játszadozott, pont úgy, ahogy mindig is akarta. A tenyerét
kitöltötte a kemény, domború fenék. Ahogy megszorította, Neil az
övé felé lökte a csípőjét.
Gwen egy csókkal terelte el Neil figyelmét, a kezét kettejük
teste közé csúsztatta, megmarkolta a férfit.
Neil elrántotta az ajkait.
– Bassza meg! Gwen! – Előrébb tolta magát, a nőének
feszítette a homlokát. – Nem akarok fájdalmat okozni neked.
Gwen lazított a szorításon, lágyan simogatta Neilt.
– Ez sosem történhet meg.
– Nem állsz készen… arra nem, amit veled fogok csinálni.
Gwen testét elárasztotta a nedvesség.
Megnyílt a férfi előtt.
– Miért nem ellenőrzöd?
A csípőjét tartó kéz középre csúszott, és könnyedén belésiklott.
Gwennek fennakadt a tekintete.
– Ó, kérlek!
Neil ismét behatolt, de ezúttal eggyel több ujjal.
– Készen állsz.
– Legközelebb talán majd hiszel nekem.
Neil egy kicsit még eljátszadozott Gwennel, a keze
segítségével majdnem a csúcsra juttatta. Gwen vonaglott alatta,
megpróbálta a lábai közé kényszeríteni őt. Neil felemelkedett az
ágyról, magára hagyta Gwent… aztán visszatért egy óvszerrel.
– Végre – suttogta Gwen. Kivette a férfi kezéből a csomagot,
maga nyitotta ki. – Hadd csináljam én.
Neil a nő combjai közé térdelt. Gwen előrehajolt, és
felgörgette Neilre az óvszert. Végighúzta a férfi lábain a kezét,
azután visszazuhant az ágyra.
Neil könnyedén magához, kissé felfelé húzta Gwen csípőjét,
majd egy kicsit még simogatta a combját, szétnyitotta a lábait,
hogy megnézhesse magának. Amikor Gwen feléje nyúlt, úgy
viselkedett, mintha kábulatból térne magához. Fél kézzel
megfogta Gwen két kezét, a nő feje fölé húzta, és leszorította őket.
– Utolsó lehetőség a visszavonulásra. – A szavak fájdalmasan
hatottak a szájából.
– Ne merészeld!
Neil elmosolyodott, és ráereszkedett. Vastagsága szétfeszítette
és kitöltötte Gwen testét, nem hagyott mást maga mögött, csak
őrült élvezetet.
– Jól vagy? – kérdezte Neil.
Gwen kinyitotta a szemét, elmosolyodott.
– Nem fogok eltörni, Neil.
Éppen akkor, amikor Gwen azt hitte, magába fogadta a férfit,
még több következett. Telítődött és teljesen körbefogta Neilt, aki
mozogni kezdett. Eleinte lassan, mint a hosszú maratonra
bemelegítő futó. Gwenben, valahol mélyen összetömörültek a
vágyhullámok.
Neil összefűzte az ujjait a nő ujjaival, leszorítva tartotta a
karjait, miközben csókolta és birtokba vette.
Gwen felvette a férfi ritmusát, a combjaival és a méhe
mélyén feszülő izmokkal szorította őt. Neil felnyögött, és egyre
gyorsabban mozgott. Olyan erővel, hogy az ágy a falnak
csapódott. És Gwen még többet akart.
A férfi dereka köré kulcsolta a lábait, közelebb húzta
magához. A szenvedély szétterjedt benne, egészen az ajkáig ért. A
szája kinyílt, Neil nevét suttogta. A teste millió csillaggá robbant,
olyanná vált, mint a sivatagi égbolt éjszaka.
Neil ujjai az ő ujjait szorították, miközben ő is kielégült.
A férfi lefeküdt Gwen mellé. Gwen a csípőjén tartotta a
combját, nem volt hajlandó visszahúzódni. Neil megcsókolta a
csuklóját, kettejük között tartotta a kezét.
– Most bűntudatot kellene éreznem – mondta. – De nem
érzek.
– Ezt örömmel hallom. Máskülönben kénytelen lennék
megkötözni téged éjszakára, és kiűzni belőled az ilyen
gondolatokat.
Neil felnevetett, mosolygott. Gwen imádta a mosolyát,
szerette volna, ha többször láthatja.
 – Meglepsz, hercegnő.
– Tényleg? Miért?
– Kiviszed a bogarakat, flörtölsz, akár egy romlott nő; úgy
öltözöl, akár egy úrinő, és közben az egész lényeddel szeretkezel.
Ha Neil tudta volna, hogy ő még sosem szeretkezett úgy,
ahogy az előbb… még csak hasonlóban sem volt része. Ha tudná,
vajon elrettenne tőle?
– Légy nagy, vagy eredj haza – mondta.
Neil felnevetett, eleresztette Gwen kezét, magához húzta a
testét.
Gwen a megismerkedésük óta először hallotta, hogy Neil
lélegzése egyenletessé válik.
A férfi elaludt.
 Tizennyolcadik fejezet

Billy a fegyverre hajtotta a fejét, az ujja az elsütő billentyű felé

mozdult.
– Látom Hollót a célkeresztben, Mac.
Mac gyomra összeszorult. Nyomd meg a ravaszt. Az istenit,
csak nyomd meg, és nem kerül sor arra a rengeteg fájdalomra.
– A rohadt életbe.
– Mi az?
– Gwen. A célpont gyerekei Gwen ölébe ugrottak. Nem! Ez
nem lehet. Gwen nincs itt. Ő biztonságban van. Én magam
zártam be őt.
Mac félrelökte Billyt, ő is megnézte. Azt látta, amit látnia
kellett. A kölykök Holló ölében ültek. Nem Gwenében. Gwen
biztonságban van.
Billy felugrott, megfordult és vádlón rámutatott.
– El kellett volna végezned a munkádat. Nem adtad ki a
parancsot, és most egy járkáló hulla vagyok.
Minden lassan mozgott. Boomer, Robb és Linden követte
Billyt, keresztül a sötét forróságon. Behatoltak a zónába, hármat
szedtek le maguk előtt.
– Ezúttal mind élve térünk vissza – suttogta Mac. Boomer és
Robb ment először, Linden követte őket.
A kölyök ott volt, ahogy korábban is. Mac ezúttal felkészült
rá. Csakhogy a kölyök ezúttal odafutott a nőhöz… odafutott
Gwenhez. Mindketten cafatokra robbantak.
– Neil! Neil!
Neil felriadt. Ölelt valamit.
– Neil, ébredj fel!
Gwen feküdt a karjai között. Élve.
– Nem. Kapok. Levegők – Gwen fuldoklott.
Neil enyhített borzalmas szorításán.
– A pokolba. Ne haragudj. Fájdalmat okoztam?
 Gwen felült, végighúzta a kezét meztelen karján.
– Jól vagyok De te… – Hátrasimította Neil haját. –
Borzalmas álmod lehetett.
Neil a karjai közé fogta, ezúttal már gyengéden.
– Aludj vissza. – Az órájára nézett. Többet aludt
egyhuzamban, mint évek óta barmikor, de még mindig csak
hajnali négy volt.
Gwen átölelte a férfit, az egyik lábát összefűzte az övével.
– Gyakran vannak ilyen rémálmaid?
Ilyen soha.
– Néha – mondta, és remélte, Gwen nem kezdi firtatni a
dolgot. A szívverésének le kellett lassulnia. A kép, amin azt látta,
hogy Gwen millió darabra robban, még túl friss volt az elméjében.
– Nem akarsz beszélni róla?
– Nem.
Pár percig ott feküdtek, egyikük sem szólalt meg, egyikük sem
aludt el. Gwen úgy simogatta a férfi mellkasát, mintha ezzel meg
akarná nyugtatni őt.
Neil megcsókolta Gwen feje búbját, és megnyugtatta magát,
hogy ott van mellette, nem halt meg. A Holló nem szakította ki őt
az életéből. Lehunyta a szemét, és megpróbált valami kellemesre
gondolni.
Gwen arcára, mikor elélvezett. Ez volt a legszebb kép, amit
maga elé tudott idézni. Gwen felhúzta a lábát az övén; az érintése
és az emlék hatására Neil teste reagált.
– Hmmm – mormolta Gwen. Az ujjai lejjebb csúsztak Neil
hasán. – Hadd töröljem ki azt a rémálmot, Neil.
Neil mindig azt hitte, Gwen keze apró. Az övéhez képest
valóban az volt, de ez a kéz most megmarkolta őt, amire
válaszolnia kellett valahogy.
Eszébe jutott, hogy nincs több óvszer a tárcájában.
Káromkodott egyet magában. Elhúzta Gwen játékos ujjait.
– Nincs több óvszerem.
Gwen lerázta magáról a férfi kezét, végigsimított a péniszén.
– Még jó. hogy vettem egy egész dobozzal.
Neil összeráncolta a szemöldökét.
– Mikor?
 – A boltban. Amikor a sampont meg a hajfestéket is.
Neil elvigyorodott.
– Te egész idő alatt ezt tervezted?
– Inkább csak reménykedtem benne. – Gwen átmászott
Neilen, kemény feneke a levegőbe emelkedett, ahogy beletúrt a
padlóra dobott táskába. Egy doboz prémium minőségű óvszer
jelent meg a kezében. – Itt van.
– Amikor azt mondtad, megveszed a legszükségesebbeket,
tudhattam volna.
Gwen elmosolyodott, hátrasimította a vállán barnára festett
haját.
– Szóval, mi a véleményed, Neil? Akarod, hogy elűzzem az
álmaidat?
Leült a sarkára, meztelen teste Neil elé tárult, hogy
megérintse, megízlelje.
A féffi kinyújtotta a kezét.
– Az álmokat túl sokra tartják.

Elhajtottak a következő kisvároshoz, egy büfében ettek valamit.

Gwen egyfolytában mosolygott, mióta eljöttek a motelből. Neilnek
hosszú idő óta először volt kedve ahhoz, hogy visszamosolyogjon.
Gwennek remek módszerei voltak arra, hogy elzavarja a
sötétséget. Neil tudta, ha ismét az álmaival kezd foglalkozni, a
lidércnyomással, megint visszazuhan a mélységbe. Ezt nem
akarta.
Nem volt szüksége agyturkászra ahhoz, hogy tudja, az elméje
a múltja traumáját próbálja feldolgozni. Olyan dolgokat, amiket
már rég félresöpört, amelyekre nem akart gondolni. Magát okolta
azért, hogy nem adta ki a tűzparancsot akkor, amikor megtehette
volna. Boomer, Robb és Linden emiatt halt meg. És most Billy.
Meg Gwen szomszédai.
– Ma reggel hívod fel a nyomozót, igaz? – Gwen bekapott
egy falat rántottát.
Neil az órájára nézett. Kaliforniában még nagyon korán volt.
– Igen.
 – Ezzel nem árulod el a hollétünket?
– Nem igazán látom okát, hogy Dean miért próbálná
lenyomozni, hol vagyunk, de az ember nem lehet elég óvatos.
Röviden fogunk beszélni.
Gwen lenyelte a falatot.
– Blake biztos tudja, hogy biztonságban vagyunk.
Máskülönben aggódna.
Valamennyien aggódnának. Neil tudta, hogy ml sokat kért
tőlük, amikor azt mondta nekik, három napig semmit se
csináljanak. Ő már belepusztult volna a várakozásba. Három nap
alatt az ember átjuthat Mexikóba, Kanadába, vagy akár el is
hagyhatja a kontinenst. Még egy hétre volt szüksége, addig nem
tudhatták meg, hová tartanak. Csak így óvhatta meg Gwent.
Azután felállíthatja a csapdáját. Rick elég időt fog kapni, hogy
csatlakozzon hozzá.
Közvetlenül azelőtt, hogy elindult, üzenetet küldött Ricknek,
amiben tudatta vele, eltűnik egy időre, és változások lesznek a
tervekben. Ha Rick nélküle ment el a Smokey Mountainsbe, akkor
vissza kell jönnie.
Ez mind azt jelentette, hogy lesz még egy kis ideje, amit
Gwennel tölthet.
A második szeretkezésük után mély álomba zuhant. Két
verziót is kitalált, hogyan tartsa biztonságban Gwent. Az egyik
elpusztíthatatlanabb volt, mint a másik. Azt viszont, hogy rábírja,
maradjon ott nélküle… még nem tudta, hogy adja be neki.
– Szeretném, ha reggel felhívnád Karent.
Gwen kérdőn nézett rá.
Neil maga mögé pillantott. Az étteremben a reggelizők
többnyire az ajtó közelében ültek, vagyis távolabb tőlük.
– Telefonálj. Csak mondd el neki, hogy rendben vagy. Mondd
meg neki, hová készülünk.
– Tessék?
– Mondd meg neki, hogy közel vagyunk a kanadai határhoz.
Gwen letette a villáját.
– De hát nem vagyunk közel a határhoz.
– De ha az emberünk hallgatózik… amit szerintem meg fog
tenni, akkor így időt nyerhetünk.
 Gwen ivott egy korty teát.
– Időt? Mire, Neil? Mit terveltél ki?
Csapdába ejtem azt a rohadékot, mielőtt elkap minket –
gondolta Neil, de ezt persze így nem mondhatta el Gwennek.
– Csapdát állítok.
– Nem bonyolítod túl? Nem lenne jobb, ha keresnénk
magunknak egy jó helyet?
Neil bekapott egy falat palacsintát.
Gwen oldalra billentette a fejét.
– Már tudod is, hová megyünk.
Neil bólintott.
– Ezen a helyen lesz ágy és zuhany? Nem lesznek vadállatok?
Micsoda kommandós lenne belőle!
– Azt hiszem, ezt elintézhetem… előbb-utóbb.
– Csodás. – Gwen ismét enni kezdett. – A tegnap esti ágy
meglepően kényelmes volt.
– Az étel mindig jobban ízlik, ha éhes vagy. – Neil a
palacsintával is így volt, amit éppen evett.
Gwen elnézte, ahogy az ételbe harap. Beszívta az alsó ajkát,
és hümmögött.
– Sokkal jobban.
Csábító nézése hatást gyakorolt a férfi testére.
– Telhetetlen vagy.
– Mondtak már rám rosszabbat is.
Tényleg ilyen meleg lett itt?
– Ezt felejtsd el, Gwendolyn. Ma jócskán magunk mögött kell
hagynunk ezt a helyet.
Gwen felemelte a jeges vizet, és a homlokához tartotta a
poharat.
– Előbb-utóbb úgyis meg kell állnunk.
Neil megtehette volna, hogy visszafogja magát, de valahogy
képtelen volt rá.
Húsz perccel később bekapcsolta a kártyás mobilt, és felhívott
egy számot.
Dean a második csörgés után fogadta a hívást.
– Neil?
– Rendben vagyunk. Biztonságban.
 – Itt kellett volna maradnotok. Mi biztosan…
– Ettől nem védhettek meg minket, Dean. Nem elég nagy a
testület. Ez a fickó okos. Ha találgatnom kéne: katona volt. Blake-
nek mondd meg, hogy Gwen biztonságban van. – Rámosolygott a
nőre a kocsi teteje fölött.
– Beszélhetek vele?
– Nincs idő. Huszonnégy órán belül hallasz felőlünk. Azután
három napra eltűnünk.
– Jézusom, Neil! A tarzanai rendőrök kérdezősködnek. Már
nem tudom visszafogni őket sokáig.
Kérdések? Miféle kérdések? Nem volt idő rá, hogy ezt
megtudja.
– Huszonnégy óra, Dean. Bízz bennem. Tudom, mit csinálok.
– Bontotta a vonalat, és a kocsi kereke alá dugta a telefont. Az
átjátszótornyok segítségével meg lehetett határozni, honnan
kezdeményezték a hívást. Remélhetőleg Dean egy-két napig ezt
nem teszi meg.
– Készen állsz? – fordult Gwenhez.
– Készen!

A házasságuk miatti médiafelhajtás és a tarzanai halálesetek

között Karennek hetek óta nem volt egy perce magára. Nem
tetszett neki a tény, hogy Gwen elszökött Neillel, és nem érdekelte,
mit gondolnak erről mások. Neil egy kicsit túl csendes volt neki.
Kiismerhetetlen. Nem kellett hozzá sok idő, hogy Gwen
komolyabban foglalkozni kezdjen vele, már régóta odavolt érte.
De mi van akkor, ha a szex kicsit unalmassá válik, és Gwen rájön;
hogy Neil a múltja árnyai elől menekül, és őt is magával rántja?
Karen emlékeztette magát, hogy ha Neil valójában csak
túlreagálta a szomszédok utolsó merülését a jakuzziba, akkor
nagyon valószínű, hogy valaki tényleg őt figyelte… valaki
megpróbálta megijeszteni.
Bejött a dolog. Karen félt.
De most, hogy összeházasodott Michaellel, talán nem kerül
elé több döglött madár.
 Karen először fordult be a Boys and Girls Club utcájába azóta,
hogy kimondta azt a bizonyos igent. Így csendes napot választott,
hogy ne keltsen túl nagy feltűnést a srácok között. Amíg
hozzászoknak ahhoz a tényhez, hogy ő most mar egy filmcsillag
felesége, csak rövid időket fog eltölteni köztük. Előbb-utóbb majd
rájönnek, hogy ő ugyanaz az ember, aki volt, csak éppen újabban
gazdagokkal és sztárokkal lóg együtt.
A megszokott helyen parkolta le a kocsit, kivette a kulcsot az
indítóból. A tekintete a jegygyűrűjére tévedt. Nem volt túlságosan
nagy, de nem is éppen gyémántforgács.
Ez idáig könnyűnek bizonyult az ideiglenes házasság. Még
akkor sem érzett bűntudatot az „igen” kimondása miatt, amikor
megtette. Michael azt mondta, olyan ez, mintha egy éven
keresztül mindketten szerepet játszanának, és a végén megkapnák
a maguk fizetségét.
Michael sajtósa nem sokkal azután került elő, hogy
megérkeztek Franciaországból; gratulált nekik a házasságukhoz.
Azután Michael ügynöke látogatott el hozzájuk. A producere
virágot és pezsgőt küldött, néhány színész barátja pedig
ragaszkodott hozzá, hogy fogadást rendezzenek. Karen mindenbe
belement, amit Michael akart. Ahogy a férje mondta: ez most az ő
filmje, Karen csak szerepel benne.
Szerette volna, ha Gwen visszajön, és véget ér ez az egész
döglött madaras história, még a partijuk előtt.
És mi lesz Arubával?
Karen nem értette, mi ütött belé. Emberek haltak meg, két
másik pedig az isten tudja, kicsoda vagy micsoda elől menekül, és
tessék, itt van ő: esküvői partikon meg arubai utazásokon jár az
esze!
Kiszállt a kocsiból. Máris hat rám a hollywoodi életstílus.
Ahogy belépett a klubba, a gyerekek azonnal észrevették.
Először a lányok ugrottak fel és rohantak oda hozzá.
– Ó, istenem, Miss Jones! El sem tudjuk hinni, hogy férjhez
ment.
– Most már Mrs. Wolfe a neve – mondta az egyik gyerek.
Karen nem akarta kijavítani őket. Michaellel úgy döntöttek,
nem változtat nevet. A színészek sosem veszik fel a házastársuk
nevét. Ha a bulvárlapok újságírói ezt megtudják, nem kezdenek
kombinálgatni.
– Sziasztok, lányok!
Amy megölelte, és Nita is odalépett hozzá.
– Tényleg magánrepülővel mentek Franciaországba?
– Igen. Csodálatos volt.
– Benne voltak az újságokban. Mondtam a tanáraimnak,
hogy maga az… Mr. Jenkins nem hitt nekem, de aztán egyszer
odajött egy újságírás kocsi. Azután, hogy maga meg a pasija
leléptek. – Amy csillogó szemmel mesélt.
Közben a fiúk is közelebb léptek. Tipikusan tinédzseres módon
fél füllel hallgatták a beszélgetést, a másik fülükkel a mobiljuk
rezgését figyelték.
– Most csak látogatóba jött, vagy itt marad? – kérdezte Steve.
– Meg akarsz szabadulni tőlem, Steve?
A fiú felnézett a mobiljáról.
– Csak kíváncsi vagyok.
– El kell intéznem pár dolgot, de visszajövök. Mii gondoltok,
pár hétig nélkülem is meg tudjátok csinálni a leckéteket?
Steve megvonta a vállát, néhány gyerek megígérte, hogy
keményen dolgoznak majd.
Jeff lepett ki az egyik iroda felől, vigyorogva közeledett.
– El sem tudom hinni, hogy tényleg hozzámentél! –
Megölelte Karent.
– Szerinted várnom kellett volna valaki másra?
A gyerekek eloldalogtak, de Karen még akkor is magán érezte
a tekintetüket, amikor Jeff-fel együtt átment a terem túlsó végébe.
– Nem tudom, van-e valaki, aki felér Michael Wolfe-hoz. –
Jeff halkabban beszélt, amikor eltávolodtak a gyerekekről. – De
csak most ismerted meg őt, Karen. Biztos vagy te ebben?
Ó, milyen édes! Ki gondolta volna, hogy Jeff törődik vele?
Karen felemelte a bal kezét, megmozgatta az ujjait, hogy
megvillantsa a gyűrűjét.
– Kicsit késő mar ezen gondolkodni, Jeff. De igen, biztos
vagyok benne.
– Ez azt jelenti, hogy mostantól nem fogsz eljárni ide, ugye?
– Most hülyéskedsz? Még többször tudok majd jönni. Persze,
többször megyek majd szabadságra… többet utazom. Michael idén
egy csomó remek helyen forgat. De a normál állásomat
otthagyom. Mondtam nekik, hogy egy darabig még besegítek.
Távolról. Az a helyzet, Michael mellett ezt megtehetem.
Jeff arcáról eltűnt a mosoly.
– Egy idő után fárasztó lesz valaki más árnyékában élni.
Ha szerelemből és örökre ment volna feleségül Michaelhez,
Karen egészen másképp csinálta volna a dolgokat. De nem ez volt
a helyzet… így hát nem kell aggódnia emiatt.
– Nem felejtem el, ki vagyok. Jól leszek.
– Rendben. Amíg boldog vagy így.
– Köszönöm, Jeff. Boldog vagyok.
A férfi a terem felé bólintott.
– Van még valami, amit meg akarok kérdezni tőled. Van egy
perced?
– Persze. – Karen követte Jeffet az egyik irodába. – Miről van
szó? – kérdezte, miután becsukódott mögöttük az ajtó.
– Hallottam, mi történt a szomszédaiddal. Szerintem a
gyerekek nem ismerték fel a házat a híradóban… persze, ők nem is
néznek hírműsorokat.
Karen megborzongott, dörzsölgetni kezdte a karját.
– Igen… félelmetes. Még az sem tudják, hogy gyilkosság
történt-e, vagy baleset.
– Hála az égnek nem voltál odahaza, amikor történt.
– A lakótársamnak nem volt ilyen szerencséje. Igazság
szerint ez is közrejátszik abban, hogy egy darabig most nem járok
be ide.
Jeff előredőlt ültében.
– Ez hogy jön össze?
– Történt pár furcsa dolog, mielőtt a szomszédok… tudod. A
rendőrök minden szálat megvizsgálnak. Az egyik elmélet szerint
Michael egyik rajongója akart rám ijeszteni.
– Most ugratsz?
– Bárcsak úgy lenne! A média erről még nem hallott. És
kérlek, ne te legyél az, aki elmondja nekik.
Jeff sértődötten nézett rá.
– Jaj. Karen! Nem üzletelek hírekkel. Tényleg azt hiszed,
hogy valaki rád akart ijeszteni?
– A szomszédok holtteste mellett döglött madarakat találtak…
és amióta megismertem Michaelt, én is belebotlottam egy-két
madártetembe.
– Tudjuk, mennyire „szereted” őket.
Fél évvel korábban elhívtak a gyerekekhez egy állatkerti
dolgozót, aki úgy gondolta, jó móka lesz, ha ad a klubnak egy
arapapagájt. Aznap minden gyerek és önkéntes megtudhatta,
Karen mennyire utálja a madarakat. Sikoltozott, menekült… mire
a gondozó elment, Karen biztos volt benne, hogy terapeutára lesz
szüksége. Ha Gwen végignézte volna ezt a jelenetet, nem állította
volna azt, hogy Karen sosem roppan össze. Ő, azon a napon
nagyon is összeroppant!
– Remélem, hogy csak valami tévedésről van szó.
– Én is.
– Nem kellene valamilyen rendőri védelmet kapnod?
Erről is beszéltek már. Karen belement, hogy mindig Michael
otthonának a közelében marad, és amikor mégsem, akkor sem
megy kíséret nélkül a tarzanai házhoz. Eldöntötték, hogy ha újabb
döglött madarak kerülnek elő, Dean és Jim kirendel mellé egy
testőrt.
– Jól vagyok. De amíg nem ismerünk minden részletet, távol
maradok a gyerekektől.
– Hiányozni fogsz nekünk.
Karen felállt, a vállára vette a táskáját.
– Ez azt jelenti, hogy neked Kell vezetned a matekos
csoportot.
Jeff kikísérte Karent az irodából.
– Úgy lesz.
Karen pár percig még elbeszélgetett a gyerekekkel, aztán
elindult a kocsijához. Mielőtt beszállt, körbejárta. Mivel egyetlen
döglött varjút sem talált, kinyitotta a kocsi ajtaját.
– Miss Jones?
Karen megfordult az ismerős hang hallatán.
– Szia, Juan. – Odabent nem látta a fiút, azt hitte, kihagyta
ezt a napot. – Hogy vagy?
Ahogy Juan közelebb lépett, az arcáról kezdett eltűnni a
mosoly.
– Szóval, maga tényleg férjhez ment ahhoz a pasihoz?
Az utolsó szavakat olyan hangsúllyal ejtette ki, hogy Karen
meglepődött.
– Igen, a hír igaz. Michaellel a múlt héten összeházasodtunk.
Juan a nő kezére nézett.
– Mindenki tudja, hogy a színészek hazugok.
A jelek szerint Juannak nem tetszett a házasságkötés.
– De hiszen találkoztál vele, Juan. Rendes ember.
– Attól még nem kellett volna feleségül mennie hozzá. –
Juan a farmerja zsebébe dugta a kezét és a földet bámulta.
A fenébe, Karen. Ostoba vagy. Amikor utoljára látott
szerelmes kamaszt, még ő is gyerek volt. Hogy is kerülhette el a
figyelmét, hogy Juan mit érez iránta?
Ideje volt emlékeztetni a fiút, hogy tinédzser, ő meg egy
felnőtt nő.
– Michaellel felnőttek vagyunk, Juan. Nem csak azért
mentem hozzá feleségül, mert rendes ember.
– Dugni házasság nélkül is lehet – köpte a fiú dühösen.
– Ehhez neked semmi közöd.
– Nem is érdekel. – Juan hátat fordított Karennek, és
elindult; eltávolodott a klubtól.
Ez jól ment.
 Tizenkilencedik fejezet

Egy kisvárosban álltak meg, a coloradói határ közelében, és

kempingfelszerelést vásároltak.
– Én nem kempingezem! – súgta Gwen a férfi fülébe. Eddig
a legközelebb akkor állt a kempingezéshez, amikor a kocsijuk
hátsó ülésén aludt, miközben keresztülvergődtek az országon.
Neil válasz helyett csak pislogott, és a bevasárlókocsiba tett
egy sátrat, majd továbbment az állványsorok között.
Mire is számítottam? – gondolta Gwen. Talán arra, hogy
minden estére kivesznek egy szobát, most, azután, hogy az
egyikben jól érezték magukat? Egyáltalán, még hány napon, hány
éjszakán át kell ezt csinálniuk? Eddig nem nyaggatta Neilt a
részletek miatt. Remélte, hogy majd úgyis megnyílik előtte,
elmondja neki a terveit, de nem így történt. Egyáltalán nem.
Gwen gyorsabban kezdett lépkedni, hogy utolérje Neilt, aki
már a hálózsákok között válogatott.
– Komolyan beszélek. Egyáltalán nem vonz, hogy a hideg
földön feküdjek.
Neil leemelt egy kétszemélyes hálózsákot, és miközben
egyenesen Gwen szemébe nézett, beledobta a bevásárlókocsiba.
Neillel talán nem is lehet olyan rossz a kempingezés… A hátsó
ülésen nem jutott hely mindkettejük számára.
Gwen félmosollyal leemelt a polcról egy dupla matracot, amit
a sátor aljába szoktak teríteni; rátette a felszereléshalom ra
– Tábortüzet akarok. – Kellemesen lobogó tűz és Neil? Mi
lehet ennél jobb?
Egy pillanatig arra gondolt, a férfi talán megvétózza az
indítványát.
Neil azonban egy zacskó mályvacukrot tett a kocsiba.
Csendben haladtak keresztül az üzleten. Gwen hosszú ujjú
pólót is választott, mindkettejük számára. Neilé tripla XL-es volt,
az övé M-es… Mindkettőn a coloradói hegyekről készült kép
díszelgett. Neil vett egy kis serpenyőt és néhány doboz konzervet,
üdítőt, instant kávét, vizet.
A pénztáros munka közben csevegni próbált.
– A jelek szerint valakik kempingezői indulnak.
Gwen elmosolyodott, de nem felejtette el, hogy csendben kell
maradnia.
– Úgy tűnik.
– Rovarriasztójuk van?
– Van.
– Mi nyaranta többször is eljárunk. – A pénztáros Gwenre
nézett. – Maguk hová tartanak?
Gwen észrevette, hogy Neii nyakán megfeszülnek az izmok.
– Majd akkor döntjük el, ha odaérünk.
– Ezek a legjobb utazások. – A pénztáros közölte velük,
mennyit kell fizetniük, majd becsomagolta az árukat. – Jó
szórakozást!
Neii felkapta a szatyrokat.
– Meglesz!
Gwen rámosolygott a pénztárosra, és követte Neilt. Kimentek
az ajtón.
Amikor ismét a kocsiban ültek, a lány úgy gondolta, végre
megszólalhat.
– Legközelebb nélkülem fogsz fizetni. Ki gondolta volna, hogy
ilyen nehéz csendben maradni? Nem is tudom, neked hogy sikerül
állandóan.
– Gyakorlás kérdése.
Az út hosszan nyújtózott előttük, és hosszúra nyúlt a csend is,
de Gwen most már válaszokat akart.
– Mennyi ideig fogjuk még ezt csinálni?
Neil összehúzta a szemét.
– Mit?
– Az utazást… olcsó motelek, és most ez a kempingezés. Hány
ilyen napunk lesz még?
– Már nem sok.
– Ez nem válasz, Neil.
– Három, talán négy nap.
Ez nem tűnt túl hosszú időnek.
 – És azután?
– Elviszlek egy biztonságos helyre.
– És te hol leszel? Egy nem biztonságos helyen?
Gwen látta, hogy a férfi bezárkózik előtte. Megpróbált
mosolyt csalni az arcára, ezért a combjára tette a kezét.
– Miért nem megyünk mind a ketten oda, ahol biztonságos?
Hagyjuk a rendőrökre, intézzék el ők azt, aki megölte a
szomszédaimat. Mert te úgy gondolod, hogy megölték őket, igaz?
– Tudom, hogy megölték őket.
– Honnan?
Neil leelőzött egy teherautót, aminek komoly gondot jelentett
a coloradói hegy meredek emelkedője.
– Honnan, Neil?
– Csak tudom. Bíznod kell bennem.
– Azt hiszed, nem bízom? Szerintem az elmúlt éjszaka után
tudnod kellene, mennyire bízom benned. – Gwen a férfin tartotta
a szemét, Neil az utat figyelte. – Nem vagyok gyerek. Eljöttem, és
nem kérdezősködtem túl sokat. Ebben egyetértünk, igaz?
Neil bólintott. Nem válaszolt.
– Honnan tudod, hogy megölték a szomszédaimat, és nem
baleset történt?
Neil habozott, mielőtt válaszolt.
– A hollók. Az utolsó bevetésemnek a seregben… Holló volt a
kódneve. A döglött madarak, amiket megtaláltál, üzenetek voltak.
Számomra.
– Hogy lehet üzenet egy döglött madár?
– Az emberünk gyáva. Nőket használ arra, hogy elkapja a
férfiakat.
– Szóval, amikor nem meséltem neked a döglött madarakról,
az emberünk, ahogy te nevezed őt, tett valami olyat, amiről
rögtön tudtad, hogy ő okozza a problémákat? – Gwen nem akart
úgy gondolni egy gyilkosra mint „az emberünk”.
– Pontosan. Tudta, hogy lépni fogok.
– Hány ember tudott erről a Holló-küldetésről?
Neil megfeszítette a nyakát. Gwen tudta, hogy ki kell húznia
belőle az információkat, magától úgyse mond semmit. Most, hogy
Neil végre beszélni kezdett, Gwen nem akarta, hogy félbehagyja.
Talán már nem lesz alkalom arra, hogy bármit is megtudjon.
– Nagyon kevés. Titkos akció volt. Egy elit osztaghoz
tartoztam.
– Hány ember volt ebben az osztagban?
– Hét.
Gwen megdörzsölte a homlokát, és megpróbálta értelmezni a
hallottakat.
– Tehát hat ember elment veled egy küldetésre. Hányan
tudták még, hogy ott vagytok?
– Tucatnyian… talán kevesebben. Minél nagyobb a titok,
annál kevesebben ismerik.
– Szóval, az nem valószínű, hogy megkérheted a kormányt,
lépjen közbe és segítsen.
– A kormányban a többség semmit sem tud a Hollóról. A
védelmi miniszter, az elnök… egy-két olyan ember, aki közvetlenül
alájuk tartozik. Nagyjából ennyi.
– Gondolod, hogy a másik hat ember egyike van a háttérben?
Neil először nézett Gwenre, mióta ezt a beszélgetést elkezdték.
Tekintete mély fájdalmat tükrözött.
– Csak hárman maradtunk.
Gwen szíve nagyot dobbant.
– Ó, Neil… Ne haragudj.
– Már régen történt.
– Ettől még nem könnyebb. A barátaid voltak.
Neil bólintott.
– A legjobbak. Négyen jutottunk ki élve. Egyikünk nemrég…
meghalt.
– És nem gondolod, hogy az egyik barátod csinálta ezt az
egészet, igaz?
Neil felhorkantott.
– Ez olyan, mintha megkérdezném tőled, szerinted Blake
képes lenne-e megölni téged.
– Ez abszurd!
– Pontosan.
– Éppen elég regényt olvastam – mondta Gwen. – És úgy
tűnik, a hős mindig megpróbál a gyilkos fejével gondolkodni. Mi
motiválja ezt az embert? Miért üldöz téged? Volt valami a
küldetésben, amit te tudtál, és a többiek nem?
– Én vezettem az akciót. De mindannyian tudtuk, mi a cél.
– Lehet, hogy valaki az érintettek közül akar bosszút állni. –
Gwen szerette volna megkérdezni, mi volt a küldetés, de aztán
eszébe jutott Neil nyugtalan éjszakája. Talán jobban jár, ha nem
ismeri a részleteket.
Neil megrázta a fejét.
– Holló egy személy volt. Meghalt.
A hangjából érződő határozottság elárulta Gwennek: Neil
azért ilyen biztos a dologban, mert a saját szemével látta.
– Hollónak volt testvére?
Neil állkapcsa megfeszült.
– Lehet.
Gwen gondolatmenete azonban nem volt elfogadható.
– Persze, ha Hollónak volt is testvére, honnan ismerhette a
kódnevet? Gondolom, a Holló nem az illető valódi neve volt.
– Nem.
– Ha valaki bosszút akar állni Hollóért… és nem kifejezetten
rajtad, akkor az életben maradt társaid is veszélyben vannak.
Talán fel kellene hívnod, figyelmeztetned kellene őket.
Neil halványan elmosolyodott.
– Szóval ezt már megtetted.
Újabb mosoly.
Gwen ellazult az ülésében, és a tájat, a hegyoldalt borító,
egyre sűrűbb erdőt figyelte. Nem csoda, hogy Neil ilyen csendes.
Rengeteg információt kellett feldolgoznia. Rengeteg lehetőség
létezett, de ezek közül kevés volt valószínűsíthető.
Ha nem Neil egységének valamelyik tagja volt a gyilkos, és
Holló halott, akkor olyasvalakiről lehetett szó, aki lojális volt
Hollóhoz; vagy olyasvalakiről, aki a kormányhoz tartozott, de
mégis holtan akarta látni Neilt és a társait.
Gwennek eszébe jutott, hogy Neil megemlítette, az egyik
embere nemrég meghalt.
– A barátod, aki mostanában halt meg… Mi történt vele?
– Hivatalosan öngyilkosság.
Nem először fordult volna elő olyan veterán katonával, aki
túlélt egy csatát.
 – De te nem hiszed, hogy az volt.
Neil a fejét rázta.
Vagyis maradt a kormányzati összeesküvés és a Hollóhoz hű
csapat…
Kizártnak tartotta, hogy kormányzati összeesküvésről van
szó. Ha Neil ilyesmiről beszélne, fennállna az esélye annak, hogy
őrültnek tartsák. A poszttraumás stressz még az épeszű embereket
is képes paranoiássá változtatni.
Egyébként is, a szomszédok tényleg meghaltak, és ő tényleg
megtalálta azokat a döglött madarakat, szóval színjátékról sem
lehetett szó… Gwennek eszébe jutott Karen fóbiája… és az, hogy
eredetileg azt gondolták, a döglött madarakat neki szánták.

– Nem tudom, mit gondoljak, Sam. – Blake a nyugati parti

irodájának ablakában állva kinézett a városra. – Bízom Neilben.
– De kételkedsz.
– És ha tévedek? Mi van, ha valami elpattan a fejében, és
árnyékokat üldöz? Amikor először találkoztam vele, nem volt túl
stabil. Persze, azóta semmi olyat nem tett, ami miatt kételkednem
kellene benne. – Blake gyűlölte, hogy most mégis ezt teszi. – A
háború pokol volt számára.
– Beszélt róla?
– Nem. Csak az első este, amikor megismerkedtünk. Az
emberei közül páran darabokra robbantak a szeme láttára. Magát
okolta. Ez minden, amit tudok.
– Nem lehetett könnyű.
– Valóban nem.
– Ha Neil árnyékokat üldöz, akkor vagy ő, vagy Gwen előbb-
utóbb rá fog jönni, hogy nem létezik semmiféle ellenség. És akkor
hazajönnek, ebben biztosak lehetünk.
Blake a hajába túrt.
– Nem is tudom, ettől most jobban érzem-e magam. Az
biztos, hogy nem szeretném, ha lenne valaki, aki rájuk vadászik.
És a gondolat, hogy a húgom egy olyan fickóért rajong, aki
árnyékokat üldöz…
 – Biztos nem amiatt aggódsz, hogy a húgod egyáltalán
odavan valakiért? Akár Neilért?
Blake ellépett az ablaktól, és az asztalához ment.
– Talán amikor húszéves volt, még aggódtam. Most semmit
sem szeretnék jobban, mint azt, hogy találjon magának valakit. –
Az íróasztalán ott állt Sam és Eddie fényképe. Közelebb húzta
magához. Szerencsés ember vagyok.
– Egy stabil férfit.
– Igen. – Blake még normál napokon sem volt száz
százalékig biztos benne, hogy ez a bizonyos férfi Neil. Gyűlölte
magát, amiért így gondolkodott.
– Mikor fogsz újra hallani felőle?
– Dean azt mondta, holnap lesz valami. Aztán három nap
múlva megint.
– Az hosszú idő.
– Egy örökkévalóság. Dean úgy tudja, nem zárják le és
gyilkosságként kezelik az áramütést szenvedett szomszédok ügyét.
Kérdéseket akarnak feltenni Gwennek és Neilnek, és egyáltalán
nem örülnek, hogy leléptek.
– De nem őket gyanúsítják, igaz?
– Jim és Dean nem. A kollégáikról már nem tudom
elmondani ugyanezt.
– Ez egyre rosszabb – tűnődött Sam.
– Segítene, ha megtalálnánk a nyomot, amiről Neil beszélt.
Dillon eddig semmit sem talált.
– Dillon nem is rendelkezik olyan háttérrel, mint Neil. Neil
kommandós volt, vagy valami ilyesmi, igaz?
Blake-nek ismét eszébe jutott, milyen okos a felesége.
– Igen.
– Hmm. – Samantha felsóhajtott. – Kíváncsi vagy a
véleményemre?
Blake azon kapta magát, hogy mosolyog.
– El sem tudom hinni, hogy ezt eddig megúsztam!
Samantha felnevetett.
– Emlékeztess majd. hogy ezért jár neked egy pofon, amikor
hazajössz.
– Ígérem! – mondta nevetve Blake.
 – Én úgy gondolom – kezdte a nő –, hogy add meg Neilnek
ezt a következő négy napot. Ha most elkezded keresni őt, és
elvezeted hozzá azt, aki rá vadászik, akkor sosem bocsátasz meg
magadnak. Ha senki sem vadászik rá, akkor az négy nap múlva
úgyis kiderül. Neil sosem bántaná Gwent. És Gwen… nos,
mindannyian tudjuk, mit érez Neil iránt.
– Én aztán nem tudtam!
– Megpróbáltam rámutatni, miután Carter és Eliza
összejöttek. De te, hercegem, sosem figyelsz.
– Figyelek. – Talán nem annyira, mint azelőtt, hogy
megnősült.
– Tényleg?
Sam levette a válláról a napi terhek egy részét. Még most is,
pusztán azzal, hogy beszélgetett vele, segített neki megnyugodni.
Úgy, ahogy senki más.
– Terhes vagyok.
Blake az egyik percben még azon kesergett, hogy semmit sem
tudott arról, mit érez Gwen Neil iránt, a következőben meg…
Micsoda?
– Mit mondtál?
Sam felnevetett.
– Nem gyomorhurut volt.
Blake örült, hogy ül.
– Terhes? Hogy lehet ez?
– Nem tudod? Pedig te is ott voltál.
Nem vigyáztak. Beszélgettek már korábban is a
családbővítésről, de egyelőre nem volt konkrét tervük. De Eddie
már járt, és mindketten több gyereket akartak, ebben biztosak
voltak.
– Ó, Sam. Szeretlek! – Blake egyfolytában mosolygott.
– Én is szeretlek. Arra gondoltam, csak akkor mondom meg,
amikor újra találkozunk… de mindketten tudjuk, hogy nem
vagyok képes magamban tartani a terhességgel kapcsolatos
híreket.
– Akarod, hogy hazarepüljek?
– Ne butáskodj. És addig én sem ülök gépre, míg meg nem
nyugszik a gyomrom. Eddie-nek sem mondok semmit, csak
amikor újra együtt leszünk
Blake hátradőlt a magas támlájú borszékben.
– Eddie csodálatos báty lesz.
– Ha az apjára hasonlít, igen.
– Mosolygok… mert átkozottul boldog vagyok, hogy megint
apa leszek… és közben bűntudatom van.
– Elég, Blake. Ha Gwen valóban veszélyben van, akkor nincs
más, aki jobban meg tudná védeni őt, mint Neil. Ha pedig senki
sem vadászik rájuk… akkor legalább tisztázhatják, mit jelentenek
azok a vágyakozó pillantások, amiket az elmúlt évben
küldözgettek egymás felé.
– Én sosem láttam semmi ilyesmit. – A gondolattól, hogy a
kishúga szexuális vággyal rendelkező, felnőtt nő, viszketni kezdett
a bőre.
– Mert nem figyeltél.
– Ez áldás.
– Szegény Blake! Ha Neil esetleg megdönti Gwent,
emlékeztesselek, hogy a srác ért a fegyverekhez?
– Attól még elővehetem a puskámat.
– Neil tisztességes férfi. Ő nem szimpla pasi.
– Dehogynem, ha rámászik a kishúgomra.
Samantha úgy nevetett, hogy alig bírt megszólalni.
– A te kishúgod idősebb nálam!
Blake felmordult.
– Beszélhetnénk valami másról?
Samantha tovább nevetett.
– Oké. Mit szólsz a reggeli rosszullétekhez? Emlékszel, milyen
mókás volt? És a pelenkák. Ó, milyen jókat szórakoztunk!
Blake arcán ismét megjelent a mosoly, és már nem is tűnt el.
 Huszadik fejezet

A levegő sokkal hűvösebb volt a hegyekben, mint Nevada és

Utah sivatagjában. Neil szemmel tartotta a felhőket. A rossz idő
hiányzott neki,: a legkevésbé. A sátor egyszerű volt, és hétköznapi,
tökéletes időjárási körülményekhez tervezték, nem özönvíz-szerű
esőhöz. A szállodában megnézte a meteorológiai jelentést, de azóta
már több száz mérföldet megtettek, és a hegyekben köztudottan
más volt az időjárás, mint odalent.
Miután elmondott neki néhány részletet, Gwen elhallgatott.
Neilt meglepte, hogy a nő milyen logikusan gondolkodott, és sok
mindenből ugyanazt a következtetést vonta le, mint ő.
Elgondolkodott, hogy Hollónak esetleg tényleg lehet egy
fivére… vagy esetleg valami hozzá hasonló terrorista mocsok
vadászik rájuk. Szinte azonnal elvetette ezt a magyarázatot. A
terroristák nagyon értettek ahhoz, hogy támadásokat kövessenek
el jelentősebb célpontok ellen, és tömegpánikot keltsenek. A
szemtől szembeni harc viszont nem az ő stílusuk volt. Az ilyesmi
nem túl népszerű a mai a világban.
Ami pedig azt illeti, hogy Rickben vagy Mickey-ben maradt
harag… Mickey-t nem lehetett elérni. Valószínűleg megint nyakig
volt valami akcióban, a világ végén. Rick volt az, aki felkereste őt.
Hát nem mindketten azon dolgoznak, hogy megtalálják azt, aki
felelős Billy haláláért?
Neil tudta, van némi valószínűsége annak, hogy Rick vagy
Mickey gyűlöli őt. Billy volt az, aki nem adta le a lövést, és ő volt
az, aki nem adta ki a parancsot.
Hosszabban el akart gondolkodni, minden lehetséges oldalról
meg akarta vizsgálni a kérdést, mielőtt bárki előtt kijátssza a
kártyáit. Akár Rick előtt is.
Azt mondta magának, azért nem hívta fel Ricket azonnal,
amikor megváltoztak a tervei, mert egyedül kellett megoldást
találnia. Most egyedül dolgozott. Senki más nem volt a
csapatában, akitől függött. Senki más, akit megölhettek volna.
A tekintete azon a ponton túl vándorolt, ahol Gwen eltűnt a
fák között, hogy egy kicsit egyedül maradjon.
– Nem szólóban vagy, Mac – mormolta maga elé. Volt
valaki, akit fontosnak tartott, aki tőle függött. Aki miatta került
veszélybe. Nem szólóban vagyok, egyáltalán nem. De ezúttal a
küldetés végén mindketten életben maradnak.
Félrerúgott pár kődarabot, amik megnehezítették volna a
pihenést a sátorban, azután visszament a kocsihoz, hogy
összeszedje a holmijukat. Pár éjszaka, a semmi közepén
kempingezve, Gwennel. Rosszabb is lehetne a helyzet. Eszébe
jutott, milyen volt a lány előző éjjel. Össze se tudta volna
számolni, előtte mennyit fantáziált róla. Sosem képzelte őt olyan
készségesnek, amilyennek bizonyult. Előtte sok nővel volt már
együtt, némelyiket hamar elfelejtette, ezek a kalandok
megkeményítették. Voltak néhányan, akikre szeretettel gondolt
vissza, de egyikük sem hagyott ürességet maga után, amikor
elment.
Gwen más volt. Neil ezt a kezdetektől fogva tudta. Nála már
azelőtt belekeveredtek a dologba az érzelmek, hogy egyáltalán
hozzáért. Ez még veszélyesebbé tette a küldetést. Az, aki vadászott
rájuk, tudta, mit érez, és ezt ki is akarta használni.
A legjobb, amit tehetett, hogy mindkét kézzel megmarkolja,
stabilizálja és rendezi a helyzetet. Amint Gwent biztonságba
helyezte, rázárja az ajtót, és lelép.
A háta mögött ág roppant Megfeszült a teste.
– Felállítod a sátrat?
Neil felsóhajtott. Leeresztette a kezét, ami ösztönösen a
fegyvere felé mozdult. Egyszer már pisztolyt rántott Gwenre. Nem
akarta újra megtenni. Senki sem volt a közelben rajtuk meg a
szarvasokon kívül.
– Igen.
A földre ürítette a zsák tartalmát, elővette a sátorcövekeket.
– Gyönyörű idefent. Jártál már itt?
– Jó pár éve már, igen – felelte Gwen.
– Olyan nyugodt itt. Még a sivatagnál is nyugodtabb. – Neil
mélyen beszívta a fenyők illatat. – Az országút zaja a sivatagban
mérföldekre eljut. Idefent az erdő tompítja a hangokat. –
Lehunyta a szemét és fülelt. Elfordította az arcát a naptól. –
Figyelj!
Kinyitotta a szemét. Gwen mosolyogva állt előtte. Odament a
lányhoz, finoman keleti irányba fordította az arcát.
– Hunyd le a szemed.
– Mi az?
– Shhh. – Neil a nő vállára tette a kezét, a füléhez hajolt. –
Lassan, mélyeket lélegezz, és csak figyelj.
Gwen követte az utasítást, Neil csendben csatlakozott hozzá.
Amikor lehunyta a szemét, megnyílt számára a hangok világa.
– Most… mit hallasz?
– Madarakat. Talán egy mókust.
Neil is hallotta ezeket a zajokat.
– És még? – Gwent nézte, ahogy mosolygó arccal hallgatja
az erdő hangjait.
– A szelet a fák lombjai között… és még valami mási. – Gwen
kinyitotta a szemét, kelet felé mutatott. – Ott.
– Ha közel van, akkor patak, ha távolabb, akkor folyó.
– Milyen csodás! Meg kell keresnünk.
Neil felmelegítette Gwen hideg karjait.
– Holnap. Sötétedés előtt tábort kell vernünk.
– Jól van
– De először… Csukd be a szemed, még egyszer, és mondd
meg, mit nem hallasz.
Gwen lehunyta a szemét. Neil lenézett a földre, a lábához,
meglátott egy gallyat.
– Nincsenek autók. Nincsenek távoli dudálások, és rajtunk
kívül nincsenek emberek. Nincsenek repülőgépek. Semmi
mechanikus zaj.
Neil a gally fölé emelte a lábát és várt.
Valami más?
Gwen habozott és megrázta a fejét.
Neil összeroppantotta a gallyat. A lány összerezzent.
– Mi volt ez?
Gwen a melléhez kapta a kezét, a férfira nézett.
– Csak egy ág. Hallottad, mert kikapcsoltad az egyik
érzékszervedet. Figyeld meg, hogy járok, memorizáld. Ha valaki
más közeledik hozzád, tudni fogod, mielőtt meglátod őt.
Gwen megfordult, átölelte Neil derekát.
– Senki sem mer a közelembe jönni, ha te itt vagy velem.
– Idekint sosem lehetsz elég óvatos.
Gwen elmosolyodott, lábujjhegyre állt, megcsókolta Neilt, és
visszaereszkedett a földre.
– Gyakorolni fogom. Mi lenne, ha te felállítanád a sátrat, én
meg közben tűzifát gyűjtenék?
Neil a lányon tartotta a szemét, miközben körbejárt és
gallyakat gyűjtött. Hamar felállította a sátrat, kipakolta a
hálózsákot.
– Én még sosem kempingeztem – mondta Gwen pár lépés
távolságból. – Egyszer sem. Eddig az volt a maximum, hogy az
egyik barátnőmmel, tizenkét éves korunkban a szobám előtti belső
udvaron, a nyugágyban aludtunk egy éjszaka. Még odahaza.
Neil elvigyorodott.
– Az nem számít.
– Gondolom, tényleg nem. – Gwen néhány nagyobb ágat tett
a kupacra, majd kissé távolabb ment. – Odahaza, a birtokon van
pár kis ház. Amikor egyedül akartam maradni, azokba
menekültem. Anyám mindig embereket akart maga köré.
Állandóan vendégek voltak nálunk, amikor apám még élt, én meg
sokszor a kis házakban találtam menedéket.
– Jól kijöttél az apáddal? – Neil tudta, hogy Blake nem
igazán.
– Nem foglalkozott velem, mert lány vagyok. Szerinte
anyámnak kellett foglalkoznia velem, nem neki. Amikor Blake
úgy döntött, a saját útját járja, azt hittem, apám végre észreveszi,
hogy több vagyok, mint egy dísztárgy, akit be lehet mutatni a
barátainak, aztán félre lehet tenni. Naiv voltam. Rettenetes férj és
apa volt. Ha százötven évvel korábban születik, nagyon jól
passzolt volna a környezetéhez.
– Nehéz lehetett együtt élni vele.
Gwen ágakat tett a kupacra, azután leüli egy kidőlt fatörzsre.
– Igen. Tatán nem kellene így beszélnem róla most, hogy
már halott.
 Neil nem akart foglalkozni egy szellem érzéseivel.
– Én ezt nem tudhatom. – Felemelt egy ágat, és a végével kis
gödröt ásott a földbe, a tűznek.
– És mi a helyzet a te szüleiddel? Még sosem beszéltél róluk.
Neil hosszú ideje nem gondolt a szüleire, és még hosszabb
ideje nem hozta őket szóba.
– Anyám lelépett, amikor még kicsi voltam. Apám nevelt fel.
Tengerészgyalogos volt. Több mint húsz évet szolgált, mielőtt
meghalt.
– Mikor halt meg?
– Hét éve. Tüdőrák. Láncdohányos volt. A sírba bagózta
magát.
– Szörnyű.
Neil megvonta a vállát.
– Rosszabb is lehetett volna. A diagnózis után már nem
sokáig élt. Jobb volt ez így. Hamar elment.
Gwen elmosolyodott, a térdére könyökölt, és a tenyerébe
hajtotta az állát.
– Milyen volt?
– A jó fiúk közé tartozott. Nem sokat beszélt. Tudtam, hogy
törődik velem. Sok barátja volt, az ő feleségeik segítettek neki
velem kapcsolatban, amikor kicsi voltam. Eleinte sokszor
költöztünk. Amikor közeledett a nyugdíjazása, itt, Coloradóban
telepedtünk le. Szegény ördögnek nem volt alkalma élvezni a
nyugdíját. – Neil felvett pár kisebb fadarabot, félrepakolta azokat
az ágakat, amelyek túl nagy füsttel égnének, és nekilátott a
tűzrakásnak.
– Biztos miatta léptél be a seregbe.
– Ezt az egyetlen életet ismertem. Apámnak bejött. Soha nem
gondoltam rá, hogy bármi más is lehetnék, mint
tengerészgyalogos.
– Biztos büszke volt rád.
Neilnek eszébe jutott a kép, amit egyenruhában készítettek
róla. Az apja kitette a kandallóparkányra.
– Igen. Az volt. – Gyufát gyújtott a száraz moha fölött, ráfújt
a parázsra.
Gwen felsóhajtott.
 – Nem nősült újra?
– Voltak női, de egyikkel sem maradtak együtt. – A kis ágak
egyenként lángra kaptak. Neil nagyobbakat helyezett rájuk.
Mire a nap leereszkedett a horizonton, a tűz már elég nagy
volt ahhoz, hogy felmelegítse őket és az ételüket.
Felvették a melegítőfelsőjüket, és evés után mályvacukrot
sütögettek a tűz fölött. Gwen nekitámaszkodott Neilnek. A
seregről, az életéről kérdezgette, meg az anyjáról. Kiderült, Neil
nem is ismerte az anyját, csak annyit tudott róla, amennyit az
apja elmesélt neki. Az apja szerint túl fiatalok voltak a
házassághoz, és az anyja nem állt készen a gyereknevelésre meg
az állandó költözködéssel járó életre. Neil biztos volt benne, hogy
ennél azért több is lehetett a háttérben, de az apja nem ment bele
a részletekbe, ő meg nem kérdezősködött.
– Sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt leszek, így, veled
– mondta Gwen, miközben a nyársat forgatta a tűz fölött.
– Én sem így terveztem.
– Nem állítom, hogy tetszik, ahogy eljutottunk ide, de nem is
utálom a helyzetet. – Gwen a férfi mellkasához támasztotta a
hátát. Neil az ujjbegyével simogatta a karját.
Remélte, hogy a lány később is így érez majd… amikor az új
Holló kikerül a képből.
Gwen lehúzott a nyársról egy mályvacukrot, Neil felé fordult,
a szája elé tartotta. Neil kinyitotta a száját, elfogadta a falatot.
Gwen csábító mosolya még szélesebbre húzódott, amikor a férfi
lenyalogatta az ujjait.
– Kezdem azt hinni, hogy olyan vagy, mint ez a sült cukor.
Kívül kicsit kemény és égett, de belül puha és ragacsos.
Neil befejezte a rágást, és elvigyorodott. Nem gondolta volna,
hogy belül ragacsos. De ha Gwen emiatt bízott meg benne
ennyire, nem cáfolta meg.
– Te vagy az, aki tiszta cukorból van, Gwen
A lány ismét nekitámaszkodott, közben letette a nyársat.
– Akarsz tudni egy titkot? – Amikor a fejét a férfi
mellkasához támasztotta, Neil beszívta a haja illatát.
– Milyen titkot?
Gwen összefűzte az ujjait Neilével.
 – Mindig rossz kislány akartam lenni. Tudod, olyan, idei
bőrruhában jár, és üvegből issza a whiskey-t.
Neil ezt el sem tudta képzelni.
– Motorozni, és a pasid nevét a karodva tetováltatni?
– Ez a név dolog nem biztos, de valami tetoválás talán.
Esetleg egy köldökpiercing.
Ezt már Neil is el tudta képzelni; beindult tőle.
– Colorado Springsben szerezhetünk neked egy piercinget.
Gwen felnevetett. Neil imádta a nevetését.
– Nem merném.
– Leitatlak, aztán arra ébredsz, hogy megvan.
Gwen még hangosabban nevetett.
– Látom, tetszik az ötlet!
– Te kezdted. A köldökpiercing menő. – Mikor mondott
utoljára ilyesmit egy nőnek? Soha.
– És mi a helyzet veled, Neil? Vannak titkaid?
– Már láttad a tetoválásomat.
– Igen, láttam. És tényleg nagyon menő. – Gwen akcentusa
mindent tisztává, elegánssá változtatott, amiről csak beszélt. –
Volt valami, amit sosem mertél megtenni?
Neil megszorította a kezét, és várta, hogy felnézzen rá Amikor
Gwen ezt megtette, Neil előrehajolt és az ajkaira szorította a
száját. Gwen pózt váltott, megfordult, viszonozta a csókot. Neil
teste felforrósodott Gwen ízétől. Amikor elhúzódott, a lány
szemébe nézett.
– Én téged akartalak. Mindig – vallotta be a férfi.
– Akkor tudd, hogy én meg téged. Miért nem léptél?
Neil kisimított egy hajtincset Gwen szeméből.
– Kívül-belül kemény vagyok, Gwen. És te hercegnő vagy,
aki herceget érdemel. – Nem olyat, mint ő. Nem olyat, aki nem
bírja végigaludni az éjszakákat, mert a múltja nem engedi.
Gwen a férfi arcára tette a kezét, már nem mosolygott.
– A hercegnő a lovagot akarja, nem a herceget. Olyasvalakit
akar, aki tudja, mire vágyik, és vállalja a kockázatot, hogy
megszerezze azt.
– Nálam semmire sincs garancia. Kockázatos vagyok.
Gwen megcsókolta.
 – Én viszont már elgurítottam a kockát, Neil. Nem tudsz
lebeszélni magadról.
– Ezt tenném? – Neil tudta, igen, éppen ezt teszi.
Gwen bólintott.
– Egyébként, ha garantált unalomra vágytam volna, apám
pólóklubjából randizom valakivel.
– Motorkerékpár kontra pónik?
– Te nem motorozol?
Már évek óta nem, de nem akarta lerombolni Gwen
fantáziálását.
– Most már legalább tudom, honnan ez a bőrfétised.
– Ó, nem. Az a pornófilmek miatt van, amiket láttam.
– Akkor mégsem vagy rendes hercegnő? – nevetett Neil.
– Persze hogy nem! – Gwen végighúzta a kezét a férfi
mellkasán, majd becsúsztatta a lábai közé. – Akarod látni, milyen
rendetlen tudok lenni?
Neil arcáról eltűnt a mosoly. Feltámadt benne a vágy.
– Sátor. Most.
Gwen felpattant a férfi öléből. Neil földet rúgott a tűzre,
mielőtt csatlakozott a nőhöz, hogy őt lobbantsa lángra.
 Huszonegyedik fejezet

Minden nagyon lassan mozgott. Boomer, Robb és Linden

követte Billyt a sötét forróságon át. A két őrt hátulról közelítették
meg, egyetlen lövés nélkül szedték le őket, a testeket a földre
fektették. Nesztelen haláluk megfosztotta a terroristákat a
dicsőségtől, amire vágytak, és Neil örült ennek.
Az őrök kiiktatását követően Neil jelzett Boomernek és
Robbnak, hogy ők menjenek be először, Linden szorosan kövesse
őket. A feladatuk az volt, hogy elcsalják hollót, és Billynek tiszta
lövése legyen.
Neil érezte, a fejében valahol gyökeret ver az álom.
Figyelmeztette magát, ez csak egy álom. Egy távoli emlék. De az
aggodalom jelkúszott a gerincén, ahogy meg akarta változtatni a
dolgok kimenetelét.
Boomer és Robb ért először az ajtóhoz. Linden és Billy
utánuk. Mac hátul, Rick és Mickey között haladt.
Holló felugrott egy székről, de ugyanabban a pillanatban egy
gyerek szaladt oda hozzá. Gyorsan beszéltek egymással, olyan
nyelven, amit Mac nem értett.
Egy másodpercre minden összezavarodott. Holló felkiáltott,
ráparancsolt a gyerekre. Ekkor egy másik gyerek jelent meg a
helyiségben.
Ez volt az a pillanat, amikor Mac meglátta a bombákat. A
gyerekekre erősítve. És a gyerekek feléjük rohantak.
– Tűz! – adta ki a parancsot. Holló elesett, a szemében a
halál. Billy, Rick és Mickey elrohant Mac mellett. Az egyik gyerek
belekapaszkodott Boomerbe. Robb lerántotta róla.
Holló, elcseszett élete utolsó tetteként benyúlt a köntöse alá.
Mac a földre vetette magát. Felrobbantak a gyerekekre erősített
bombák
– Shhh. Semmi baj. Itt vagyok. – Gwen csitító hangjára
ébredt; apró csókokkal borította a száját. – Itt vagyok.
 A nő karcsú teste Neiléhez feszült a közös hálózsákban Gwen
felébresztette a férfit, elűzte az álmát, vagyis legalább azt a részét,
amiben a robbanás következett. Neil ennek ellenére fizikai
fájdalmat érzett a mellkasában, amit barátai elvesztésének emléke
okozott.
Gwen ismét megcsókolta, végighúzta a kezét a csípőjén, a
combján.
– Hadd tegyem jobbá, Neil. – Megmarkolta a férfit.
Máris jobbá tette Az álom gyorsabban foszlott szét, mint előző
éjszaka. Gwen mintha érezte volna, mire van szüksége: ráhúzta
az óvszert és fölé ült. Nem foglalkozott az előjátékkal, sőt Neil úgy
látta, a saját kielégülésével sem. Ez a szívéig hatolt. Még sosem
ismert olyan nőt, mini ő.
Neil mindkét kezével megfogta Gwen csípőjét, és óvatosan
magára vezette. A nő feszes bőre végképp elzavarta az álmot.
Nem maradt más a számára, csak Gwen, akinek a teste megnyílt
előtte. Aki magába fogadta őt.
Lassan mozogtak. Gwen kéjes, hölgyekhez egyáltalán nem
illő nyögéseket hallatott, ahogy együtt lüktetett a teste az övével.
Az elalvás előtti órákat a forró, gyors szenvedély jellemezte, ami
kimerítette őket. Ez most lassú volt, elnyújtott élvezetet ígért a
végére.
Gwen ráült Neilre, lehetővé téve neki, hogy még mélyebben
beléhatoljon. Az éjszakai levegő lehűtötte a testüket, de Gwen ezt
mintha észre se vette volna. Neil a kezébe fogta a melleit,
megcsípte a mellbimbóit.
– Ó, Neil. Igen!
Neil elmosolyodott, és ujjai helyett most az ajkával kezdte
ingerelni a mellét. Gwen gyorsabban mozgott, míg végül már
nem bírt ülve maradni.
A férfi kihasználta az alkalmat, forrón csókolni kezdte Gwent.
A golyói megfeszültek; jéghideg patakokra gondolt, hogy
visszatartsa magát még egy kicsit, amíg Gwen elélvez. Nem kellett
sokáig várnia. Gwen körmei a vállába mélyedtek, a lélegzete
elakadt. A teste megremegett Neilé körül, és a hideg patak forró
lávává változott.
Neil együtt nyögött Gwennel, és lassan visszalebegett a földre.
Michael a következő héten forgatott, így Karen több időt töltött
egyedül, mint amennyit szeretett volna. Tony, Michael
menedzsere felajánlotta neki, hogy elkíséri a tarzanai házba, ahol
összeszedheti pár személyes holmiját meg az Alliance néhány
anyagát.
Tony nem csupán a menedzsere, a barátja is volt Michaelnek.
Középmagas, hevesen gesztikuláló olasz férfi volt. A tarzanai ház
felé menet lelkesen beszélt Michael legutóbbi filmjéről.
– Már találkoztál a filmbéli partnerével, igaz?
– Sandrával? A szexi kis barnával?
Tony ránézett.
– Nem vagy féltékeny?
Karen kurtán felnevetett.
– A féltékenység nincs benne a DNS-emben.
– Tudod, Michael meg fogja csókolni őt a kamera előtt.
– Nem lehet túl intim a dolog a huszonvalahány fős stáb
előtt.
Tony felnevetett, ráfordult a ház utcájára.
– Ritka az olyan nő, mint te, Karen.
– Michaeltől is ezt hallom
Korán volt, az utcán, a házak előtt alig álltak kocsik.
Karen ennek ellenére kissé ideges lett, amikor leparkoltak és
kiszálltak.
A ház csendes volt, amikor belépett. A riasztó zümmögött.
Odament a panelhez, hogy kikapcsolja. A bejárad ajtót figyelő
kamerára nézett, integetett.
– Szia, Neil… Vagy Dillon… vagy akárki.
Tony lépett a háta mögé.
– Kihez beszélsz?
Karen a mennyezetre nézett.
– A kamerához.
Tony előszói járt a házban. Körbefordult, felmérte a
megfigyelőrendszert.
– Komolyan veszed a biztonságot.
 – Kezdem azt hinni, hogy azoknak, akik ebben a házban
laknak, szükségük is van rá.
Tony becsukta maga mögött az ajtót.
– A szomszédok miatt?
Karen átment a ház hátuljába, kinézett a hátsó ablakon. A
rendőrök már rég távoztak, de az ajtókilincsen ott hagyták az
ujjlenyomatok levételéhez használt fekete port.
– Nem csak a szomszédok miatt. Amikor Samantha lakott itt,
valaki feldúlta a helyet, a férjéről akart összeszedni információkat.
Eliza sztorijával pedig tavaly tele voltak az újságok.
– Tanúvédelmi program, igaz?
Karen bólintott, és kinyitotta a hűtőszekrényt. Kivette a tejet
meg egy doboz húst, a szemetesbe dobta mindkettőt. Semmi
szükség arra, hogy bűzölögjön a ház, amíg üres.
– Igen. Most meg Gwen lépett le Neillel. A szomszédok miatt.
Kezdem azt hinni, hogy ezt a házat elátkozták.
Tony elmosolyodott.
– Ha elátkozták volna, akkor már áldozat lennél.
Karennek eszébe jutott Juan és az előző napi megjegyzése. A
madarakkal kapcsolatos fóbiájára gondolt, meg arra, hogy a
központban hány gyerek tudhat róla. Ahelyett, hogy megosztotta
volna az aggodalmait Tonyval, akit alig ismeri, csupán ennyit
mondott:
– Igen, azt hiszem.
– Szóval, miért jöttünk ide? – kérdezte Tony.
Karen bement az irodájukba, és bekapcsolta a komputert. Míg
betöltött a rendszer, megkérte Tonyt, hogy menjen fel vele az
emeletre. Kinyitotta a szekrényt, előszedte a ruháit. A férfi
többször is fordult, míg lehordta a holmit a kocsihoz. Karen
közben feltöltötte a fájlokat egy hordozható merevlemezre. A
laptopja bőven megfelelt neki, de a kliensek adatai csak ezen a
gépen voltak meg.
Ahogy kikapcsolta a komputert, megszólalt a telefon.
Összerezzent. A kijelzőre nézett. Nem ismerte fel a számot, de úgy
döntött, felveszi a kagylót.
– Halló?
– Karen?
 – Gwen? Szent ég, Gwen, hol vagytok? Jól vagy? – Karen
arra számított a legkevésbé, hogy a barátnője lesz az.
– Nem jól vagyok, csodásan vagyok! Neillel… Ó, alig várom,
hogy mindent elmesélhessek! De most nincs sok időm.
Gwen hangja aggodalmas volt. Ez Karennek nem tetszett.
– Neil ott van?
– Csak kiment a benzinkút mosdójába. Mi a helyzet nálatok?
– Zavaros. Dean összevissza rohangál, megpróbál rájönni,
Neil mit csinál. Neked van valami elképzelésed?
– A madarak nem véletlenül kerültek oda, Karen. Valaki
odatette őket.
– Lehetséges. De történtek bizonyos dolgok, mióta
elmentetek. Dolgok, amikből azt gondolom, a madaraknak több
közük van hozzám, mint Neilhez.
Gwen habozott.
– Bízom benne, Karen.
– Biztos nem a szex beszél belőled?
– Ez több mint szex.
Ez válasz a kérdésre.
– Neil a seregben kicsit paranoiás lett, Gwen. Ezt te is tudod.
– Még ha igaz is lenne, akkor sem változtatna a tényen, hogy
a szomszédaink halottak, és valakik lehallgatták az otthonainkat.
– Nem találtuk meg a poloskákat – mondta Karen gyorsan.
– Elő fognak kerülni. – Gwen hangja megremegett. – Figyelj,
most mennem kell. Nem akartam, hogy aggódj.
– Hol vagytok?
– Északon. Közel a kanadai határhoz. Pár napon belül
jelentkezem. Mondd meg a többieknek, hogy ne aggódjanak.
– Vigyázz magadra!
– Van saját testőröm! – Gwen letette a telefont. Karen
döbbenten bámult a készülékre.
– Ki volt az? – kérdezte Tony az ajtóból.
– Gwen. Azt mondta, úton van Kanada felé.
– Jól van?
Talán túlságosan is jól.
Levette a fülhallgatóját, a kocsija utasülésére dobta.
– Csak hagyd rá a nőre, ő majd elárulja, hol vagy, Mac!
Nem foglalkozott azzal a ténnyel, hogy már napok óta nem
aludt… legalábbis békésen nem. Beindította a kocsit. Tudta, hogy
előbb-utóbb lesz valaki, aki mondani fog valamit. A várakozás
kifizetődő volt. Nem csak azt tudta meg, hogy Neil merre tart, de
azt is, hogy dugja a nőt.
És ez nagyon hasznos volt.
Mielőtt elhagyja a várost, még el kellett helyeznie egy
madarat… Gondoskodni akart arról, hogy Neil barátai kétségbe
vonják a fickó józan eszét. Ettől nemcsak a nyelvük ered majd
meg a bepoloskázott helyeken, de Neil halála is tragikus
balesetnek fog tűnni, nem egy olyan hősnek, aki a nőjét akarja
menteni.

– Rendben vagyunk? – kérdezte Neil, amikor visszatért a

mosdóból.
Gwen átadta neki a kártyás telefont, és elmosolyodott.
– Karen odahaza volt. Azt mondtam neki, amit kellett.
– Kétségbe vonta.
– Nem. Azt hiszem, otthon mindenki aggódik. Sajnálom őket.
Neil a kocsinak támaszkodott.
– Jobb ma egy kis aggódás, mint holnap egy tragédia.
Gwen bólintott. Egyetértett Neillel, bár nem volt egészen
biztos a dologban.
– Most hova megyünk? – kérdezte.
– Még egy kempingezés éjszaka, azután kereshetünk ágyat és
zuhanyt, amit annyira szeretsz.
– Te is szereted.
Neil kinyitotta előtte a kocsi ajtaját.
– A hideg patakvíz jobb, mint a koffein.
A patak vize tényleg jéghideg volt. Gwennek pillanatok alatt
elkékült tőle az ujja.
– Én a meleg vizet szeretem.
 Neil beült a kormány mögé. feltette a napszemüvegét.
– Már nem tart soká, Gwen.
– Holnap hova megyünk?
Egy benzinkúton voltak, egy hegyi kisvárosban. A térképre
nézve Gwen megállapította, hogy néhány nagyobb város
közelében vannak.
– Colorado Springsbe – mondta Neil, miközben beindította a
kocsit.
– Az itt van, a hegy lábánál?
– Itt.
– Akkor miért nem megyünk oda most? Élveztem a sátrat, de
nem az a kedvenc helyem, ahol veled alhatok.
– Holnap. Ma este láthatóbbak leszünk idefent. Azt akarom,
hogy az emberünk azt higgye, idefent vagyunk… és rejtőzködünk.
– Csapdát állítasz?
– Beteszem a csalit a csapdába. De ne aggódj. Te már rég
nem leszel itt, amikor ő előkerül.
Gwen hátán végigfutott a hideg.
– És veled mi lesz? Te hol leszel?
– Várok.
– Egyedül? Okos dolog ez?
– Lesz erősítésem. Miattam nem kell aggódnod, Gwendolyn.
– De igenis aggódom! Ki aggódjon érted, ha nem én?
Neil a nőre nézett, megsimogatta a térdét.
– ldefelé jövet láttam egy büfét. Esetleg ennél valami
normális ételt?
Neil témát váltott, de az étel gondolata félresöpörte a holnap
aggodalmát.
Azon az estén… amikor Neil rémálmaitól ő is felébredt, csak
átölelte, és megnyugtatta a szavaival. Az előző estékkel ellentétben
Neil most nem ébredt fel.
Gwen ébren feküdt, hallgatta az erdő neszeit, és azon
gondolkodott, vajon Karennek igaza lehet-e. Mi van akkor, ha
csupán árnyékok elől menekülnek, és senki sem követi őket?
 Huszonkettedik fejezet

Neil bízott benne, hogy nem követ el hibát ezzel a telefonnal.

– Korábban vártam a hívást, Mac. Hol a pokolban vagy?
– Váratlan változás a tervben.
– Miféle változás? – Rick mobilja tompán szólt.
– Olyan, ami miatt el kell rejtenem életem asszonyát és el kell
kezdenem harcolni.
– Szent szar! Rád állt a pasas? A francba, Neil. Hívnod kellett
volna. Hol vagy?
– Fort Carson mellett. És te?
– Félúton Dorothy házához. Ott lógtam pár napig, de amikor
nem hallottam felőletek, sejtettem, hogy valami megváltozott.
Gondoltam, előremegyek, és kutakodom, hátha megtudok
valamit Billyről. Most megfordulok. Hol a csajod? A pokolba, még
azt sem tudtam, hogy van nőd!
Ezt Neil sem tudta.
– Biztonságban van. Hallottál valami Mickey-ről? Nincs
semmi kapcsolatom hozzá.
– Semmi újat. Az apja azt mondja, mélyen bent van az
ellenséges vonalak mögött. Nem tudni, mikor jön vissza.
Neil megpróbálta meghatározni, milyen Rick hangja. Semmi
riasztót nem fedezett fel benne. Kezdett paranoiás lenni a barátja
miatt. Valami bűzlött ebben az ügyben, és ő meg akarta tudni, mi
az.
– Az a rohadék bepoloskázta a megfigyelőrendszeremet, Rick.
Csúcskategóriás szarokat használt, amilyeneket még sosem
láttam. Szerintem katonai cuccok.
– Ki áll e mögött, Neil? Holló fészkét megsemmisítettük.
Esély sincs rá, hogy bárki azonosítani tudjon minket.
Neil megsimogatta a kecskeszakállát, amit azóta növesztett,
hogy elhagyta Kaliforniát.
– Kell lennie valakinek, aki tudott a küldetésről. Vagy rájött,
mi történt, és ki akar csinálni minket.
– Nem tudom, Mac. Ennyiről lenne szó? Nekem inkább
személyes ügynek tűnik.
– Igen. Ez már személyes ügy. Ideje, hogy megváltoztassuk
az állást.
Rick felnevetett.
– Van egy terved, igaz?
– Mint mindig.
– Egész éjjel vezettem, de még mindig legalább másfél nap,
amíg odaérek hozzád.
Neil tudta, ha kis szerencséje van, az új Holló éppen rossz
irányba tart. Rengeteg idő maradt a csali elhelyezésére.
– Csak gyere. Ezt a számot hívd, amikor a városban vagy.
– Maradj éber, Mac. Már alig várom, hogy találkozzak a
nőddel. Nem semmi lehet, ha képes volt összeállni veled.
– Kapd be.
– Te is.
Neil bontotta a vonalat, és a készülékre bámult. Az ő nője!
Igen, a kifejezés primitív volt, de… jó érzéseket keltett benne.
Évek óta először aludta végig az éjszakát. Álmodott is, de nem
riadt fel. Semn1 kétség, a nőjének köszönheti, hogy képes volt
aludni.
Elérkezett az idő, hogy felkeresse a menedéket, és elhelyezze
ott Gwent. Csak ő legyen biztonságban! Azután, amikor már
minden tiszta lesz, és nem lesz több döglött madár és halott
ember, akkor esetleg elgondolkodhat, hogy ők ketten hogyan
passzolnak bele a való világba.
Beütött egy másik számot. Egy olyat, amiről azt hitte, már
soha többé nem fogja hívni.
– Blayney őrnagy. MacBain vagyok. Szükségem van a
segítségére.
Másfél órával később a személyi azonosítóját felmutatva,
mosolyogva keresztülhajtott a bázis biztonsági vonalán. A
fegyveres őrökkel biztosított terület volt az a bizonyos menedék,
ahol Gwent hagyni akarta.
– Még sosem jártam katonai bázison – mondta a lány,
miközben kinézett az ablakon. A terület a seregre jellemző módon
kopár volt. A jókora épületeket zöldre és szürkére festették. A bázis
körül dzsipek és Humveek mozogtak, a parkolókban is hasonló
járművek álltak. – Te itt éltél?
– Az apámmal. Azután a tengerészgyalogosként töltött időm
utolsó hat hónapja előtt is.
A bázis épületei megritkultak, mögöttük a legénységi
lakótelep következett. A területnek ezen a részén néhány gyerek
őgyelgett. Az udvarokon Gwen kosárpalánkokat és bicikliket
látott.
– Ezek a házak mind egyformának látszanak.
– Mert egyformák. Két- vagy háromszobásak. Aki szerencsés,
annak két fürdőszoba jutott.
Gwen csodálkozva csúszott előrébb az ülésén.
– Nem hiszem, hogy szeretném egy az egyben ugyanazt az
életet élni, mint a szomszédaim.
– A kiképzés során az emberből kidolgozzák az egyéniséget.
Később visszatérhet, de itt az a legfontosabb, hogy mindenki
teljesítse a parancsokat.
Gwen a homlokát ráncolva nézett Neilre.
– Nem látom, hogy parancsokat teljesítenél.
– Pedig volt részem benne, éppen elég ideig. – Neil sokkal
jobb volt parancsnoknak, mint engedelmes katonának. – Itt
egyébként minden megvan, amire szükség lehet. Van zöldséges,
gyógyszertár… kórház és templom is. Meg pizzázó is van, ami
házhoz viszi a rendelést. Van pár hamburgerező. Meg néhány bár.
– Minden, amire szükség lehet.
– Minden. – Neil elhajtott a kisebb házak mellett, elindult egy
domb teteje felé. Az utat fák szegélyezték. A hely nem változott
meg, egyetlen fát sem vágtak ki azóta, hogy utoljára itt járt.
A domb tetején álló, a bázis fölött trónoló, három-szintes,
fehérre meszelt épület felé tartottak.
– Ez itt Charlie és Ruth otthona – mondta Neil a nőnek.
Chuck felajánlotta nekünk a segítségét.
– Gondolom, ők a barátaid.
Inkább megbízható munkatársak…
– Chuck azon néhány ember közé tartozik, akik tudtak
Hollóról. Az lesz a legjobb, ha nem mondod el neki, amit tőlem
hallottál. Az a jó, ha azt hiszik rólad, hogy nem tudsz semmiről.
– Nem bízol meg benne? – kérdezte Gwen.
– Nem hoztalak volna ide. ha nem bíznék benne. A titkos
küldetésekről nem szokás beszélni, azokról csak néhány érintett
tudhat. Kétlem, hogy Ruth bármit is tud Hollóról. Chuck azt
feltételezi majd, hogy éppen olyan naiv vagy, mint Ruth.
– Ha valaki vadászna Ruthra, Chuck nem mondhatná el
neki, miért teszi?
– Ruth katonafeleség. Tisztában van vele, hogy a férje
életében léteznek olyan dolgok, amiket ő sosem fog megismerni.
Neil leállította az autót a kocsibehajtón, kivette a kulcsot az
indítóból.
– Ha minden terv szerint alakul, akkor pár napig itt kellene
maradnod – mondta.
Gwen elhúzta a száját.
– Ez most kérés vagy parancs?
Neil úgy gondolta, nincs más opció, Gwennek maradnia kell.
El akarta rejteni őt, és nem ismert olyan helyet, ahol nagyobb
biztonságban lehetne, mint egy őrzött katonai bázison, azon belül
egy tiszt otthonában. Tudta, ha Gwen ellenkezik, kénytelen lesz
megváltoztatni a terveit, és azzal is tisztában volt, ha most
felbosszantja őt, esetleg elrohan.
– Kérés. – Neil mosolyogni próbált. Gwennek ez általában
tetszeni szokott.
– Ebben az esetben… rendben.
Kiszálltak a kocsiból, elindultak a veranda felé. Gwen
lesimította a szoknyáját, a füle mögé tűrte a haját.
– Jól nézel ki – mondta Neil.
– Úgy nézek ki, mint aki egy hete menekül, és a
legszívesebben felgyújtaná magán a ruháit.
Neil megfogta és megcsókolta a kezét.
– Hamarosan vége, Gwendolyn.
A nő mosolya ragyogóvá vált, közel hajolt Neilhez.
– Egy forró zuhany csodákra képes, amikor rossz a
hangulatom.
Ezt Neil is így gondolta
Bekopogott az ajtón, hátrébb húzódott.
 Ruth Blayney semmit sem változott azóta, hogy Neil először
találkozott vele. Kedves mosollyal és biccentéssel üdvözölte az
érkezőket. Tudta, jobban teszi, ha nem próbálkozik öleléssel, mert
Neil nem szereti az ilyesmit. A tengerészgyalogosok többsége
tisztában volt vele, hogy Neil nem rajong a fizikai érintkezésért.
Egy kézfogás, esetleg egy gyors, férfias ölelés volt a legtöbb, amit
képes volt elfogadni.
– Ejha, akármi legyek, ha ez itt nem Neil MacBain! Szent ég.
mikor is találkoztunk utoljára?
– Pár éve. – Nagyjából hat.
– Gyertek be! – Ruth félreállt, szélesre tárta az ajtót. – Chuck
szólt, hogy jönni fogtok. Már elő is készítettem egy vendégszobát.
A házba lépve Neil eleresztette Gwen kezét.
– Ruth Blayney, ő itt Gwen Harrison… az egyik barátom.
Ruth megrázta Gwen kezét.
– Ez az első ilyen alkalom Nem emlékszem, hogy valaha is a
házunkba hoztál volna egy ilyen elragadó nőt.
– Örvendek – mondta Gwen.
– Ó, te brit vagy?
– Igen.
– Hát akkor, üdvözöllek! – Ruth becsukta az ajtót, majd
kivezette a vendégeket az előszobából. – Chuck hátul van, és úgy
tesz, mintha a golflendítést gyakorolná.
– Golf? – Neil ezt sehogy sem tudta elképzelni.
– Azt mondja, készül a nyugdíjra.
– Nem is tudtam, hogy golfozik.
Ruth elmosolyodott.
– Nem golfozik. De az a terv, hogy melegebb éghajlatra
költözünk, miután az őrnagy szegre akasztotta a kalapját. És egy
golfjátszma… Nem baj, ha nem ért hozzá az ember, még mindig
jobb, mint egész nap a házban üldögélni.
Ez úgy hangzott, mintha Chuck nem igazán várná a bázison
kívüli életet. Nem volt meglepő, mivel soha nem ismert mást.
Blayney őrnagy már évekkel korábban nyugállományba
vonulhatott volna, de imádta a munkáját. Nehéz volt elképzelni,
amint egy golfpályán sétálgat, a labdát ütögeti és büszkén cipeli a
táskáját; ez valahogy nem illett a személyiségéhez. Mások életének
irányítása… Chuck ebben volt jó.
Ruth a hátsó ajtón át kivezette őket a ház hátulját körbefogó
verandára. Chuck ott állt a füves udvaron, és éppen egy kis labdát
próbált beleütni a földbe ásott lyukba. Elvétette a célt, a labda a
lyuk mögé gurult. Chuck frusztráltan felmordult.
– Charles! – szólította meg Ruth a férjét. – Neil és a barátja
van itt.
A férfi feléjük fordult, és földre dobta az ütőjét.
– Hülye egy sport ez!
Neil mellett Gwen felnevetett.
– Futball… Az amerikai foci. Na, az sport. Ezt ne felejtsd el,
Neil.
– Igen, uram! – Neil kezet rázott Chuckkal, barátságosan
hátba veregette. – Jó újra látni magát. – Őszintén így gondolta, a
körülmények ellenére is. Chuck nem változott meg. Még mindig
khakiszínű nadrágot, katonai inget és derékszíját hordott. Csupán
pár centivel volt alacsonyabb Neilnél, de jó húsz kilóval kevesebbet
nyomhatott. A tartása, a viselkedése még mindig tekintélyt
parancsoló volt. Széles válla és alig őszülő haja miatt nem nézett
ki többnek ötvennél. Neil azonban tudta, hogy sokkal idősebb… de
hogy pontosan hány éves, azt sosem sikerült kiderítenie.
Chuck tekintete Neilről átvándorolt Gwenre. A mosoly nem
tűnt el az arcáról.
– Ön bizonyára Miss Harrison.
– Kérem, szólítson Gwennek!
Chuck bólintott, de nem fogott kezet a nővel.
– Üdvözlöm az otthonunkban, Gwen.
– Köszönöm, hogy befogadnak minket.
– Örömmel tesszük, – Chuck a feleségére nézett. – Ruth, mi
lenne, ha megmutatnád Gwennek a körzetüket? – Az őrnagy a
jelek szerint ki akarta hagyni a csevegést, a lényegre akart térni.
Ruth felsóhajtott.
– Az őrnagy úr szerint a hálószobák „körzetek”, de ígérem,
ágyaink vannak, és nem priccseink. Gyere, Gwen! Úgy tudom,
néhány napja már úton vagytok. Gondolom, szeretnél
megmosakodni.
– Az csodálatos lenne! – Gwen ránézett Neilre. – Hozzuk a
holminkat?
– Tíz percen belül légy az irodámban, Neil – mondta Chuck.
Ha szüksége van valamire, Gwen, csak szóljon
A lány köszönetet mondott Chucknak, majd Neillel együtt
visszament a kocsihoz.
– Chuck sosem volt valami kedves ember. Ezt ne vedd
sértésnek – mondta Neil, miközben kiemelték a táskáikat a
csomagtartóból.
– Ruth viszont nagyon kedves.
Vagyis: Gwen úgy gondolja, Chuck nem az. De ez nem
számított. Blayney őrnagy talán nem értett az udvariaskodáshoz,
azt viszont pontosan tudta, hogyan kell megvédeni valakit.
– Miután rendbe tetted magad, Ruth elkísérhet a kantinba…
hogy beszerezzetek pár új ruhát.
– A kantin, az nem egy olyan hely, ahol élelmiszert lehet
kapni?
– Pár alapvető ruházati cikket is tartanak. De lehet, Ruthnak
lesz más ötlete, hol tudnátok bevásárolni a bázison belül.
– Vagyis nem akarod, hogy elhagyjam a bázist.
– Nélkülem nem.
Neil látta, hogy a helyzet megviseli Gwent. Fáradt
tekintetében beletörődést lehetett felfedezni. Csak egy bólintással
jelezte, hogy engedelmeskedni fog.
A táskákkal a kezében – az arzenálja egy részét és a
kempingfelszerelést a kocsiban hagyta – Neil előrehajolt és
megcsókolta Gwent.
A nő mosolya szélesebben ragyogott, amikor Neil
felegyenesedett.
– Ezt most miért kaptam? – kérdezte a lány.
– Mert bízol bennem.
– Hát persze hogy bízom!

Neil belépett Chuck irodájába, és becsukta maga mögött az ajtót.

Chnck már töltött is két pohárba, és intett, hogy üljenek le a
kanapéra.
 – Gondoltam, jól fog esni egy korty.
– Jól gondolta. – Neil ivott egy kortyot. Az ital kellemesen
perzselte a torkát. – Remek.
– Akkor most mondd el újra, miért gondolod, hogy valaki
meg akar ölni titeket.
Ntil az elején kezdte, és ott fejezte be, hogy Gwennel együtt
elmenekült Kaliforniából. Chuck kifejezéstelen arccal hallgatta,
közben egyszer újratöltötte a poharaikat.
– És hogy vetted rá a szöszit, hogy veled tartson?
– Azt mondtam neki, van valaki a múltamban, aki rajta
keresztül akar elkapni engem – Nem ez volt a teljes igazság, de
közelített hozzá. Neil ennél többet nem akart elmondani
Chucknak.
– Vagyis semmit sem tud Hollóról.
– Ő találta meg a döglött madarakat.
– A madarak elpusztulnak, ez a természet rendje.
– Ezért is nem számolt be nekem róluk azonnal. A hollók
Kalifornián belül jóval északabbra szoktak tanyázni, nem a
medencében. Ezek nem balesetek voltak, Chuck.
– Én sem mondom, hogy azok voltak. Csak éppen
elgondolkodtam, miféle beteg elméjű ember csinálhat ilyet.
Neil ivott.
– Egy hete ezt próbálom kideríteni. Úgy gondoltam, ha
valakinek van információja Holló szövetségeseiről, akkor az maga.
Chuck megvonta a vállát.
– Nagyon sokan vannak, akik bosszút akarnak állni a halála
miatt, de egyiküknek sem állhatott módjában, hogy azt tegye,
amiről beszélsz.
– Ez a támadás személyes. – Neil lelki szemei előtt megjelent
Gwen arca. Nagyon személyes.
– Ezek a fickók nem embereket, hanem országokat, népeket
támadnak. Szerinted ki áll a dolog mögött?
– Olyasvalaki, aki haragszik… valaki, aki tudott Hollóról.
Hamarosan kiderítem. Rick már úton van, és együtt elintézzük ezt
a rohadékot.
Chuck a levegőbe emelte a kezét.
– Gondolkozzon, katona!
 – Ebben az országban még mindig törvényes az önvédelem, a
családunk védelme.
Chuck elvigyorodott.
– Vagyis csapdába akarod csalni ezt az embert, mert az a
szándékod, hogy átadod a hatóságoknak? Így van?
Neil értett a szóból.
– Én is pontosan ezt mondtam, uram.
– Igen, így gondoltam. És tőlem mit akarsz?
Neil letette az üres poharat, a térdére emelte a lábát.
– Szeretném, ha Gwen itt maradna. Biztonságban. Amíg én
megteszem azt, amit meg kell tennem.
– Hajlandó itt maradni?
– Igen. Egy ideig. – Neil nem tudta volna megmondani,
meddig.
Chuck szeme elkerekedett.
– Egy ideig?
– Nem ismeri az összes tényt, és én még nem láttam olyan
nőt, aki úgy teljesíti a parancsokat, mint egy tengerészgyalogos.
Egy ideig itt fog maradni, kérdezősködés nélkül… egy-két napig,
talán háromig. De tudnom kell, hogy itt van, hogy biztonságban
van. amíg elkapom azt a rohadékot.
– Az akarata ellenére tartsuk itt?
Neil tudta, hogy Gwen nem helyeselné a tervét, ezért is nem
avatta be.
– Ha szükséges, igen. A hazáért, meg minden egyébért.
Chuck felállt, megdörzsölte a tarkóját.
– Tudod te, mit kérsz tőlem?
Neil összeszorította a fogát.
– Semmi olyat, amit ne tennék meg magáért vagy Ruthért.
– Ruth a feleségem, Neil. Gwent úgy mutattad be, mint a
barátodat. Még csak nem is amerikai! És nem azt mondtad, hogy
a bátyja herceg, vagy valami ilyesmi? Már látom is az újságok
címlapját… „Blayney őrnagy túszként tart fogva egy angol ladyt
egy amerikai katonai bázison, mert a hölgy barátja ezt kérte tőle.”
Lehetetlent kérsz, Neil. Ha a féleséged lenne, talán igent
mondanék. Akkor legalább már amerikainak számítana, és én
megvédhetném, mert a férje veszélybe kerülne, ha a kisasszony ott
sétálgatna Colorado Springs utcáin.
Neilben minden ideg megfeszült, kidülledtek az erei.
Chucknak igaza volt. És ha Gwen nem is próbálna elmenni, Blake
néhány napon belül úgyis rájuk találna. Akkor aztán hiába tették
meg ezt a nagy utat. Hiába menekültek keresztül az országon.
Holló előbb-utóbb megtalálná Gwent, és akkor ugyanott
lennének, ahol most.
Chuck szótlanul nézett rá. Az arca szigorú volt, akár egy
kiképző őrmesteré.
Neil döntött.
– Még mindig van pap a bázison?
Chuck meghökkent.
– Most hülyéskedsz?
– Hívja ide. Egy órán belül visszajövök.
 Huszonharmadik fejezet

Bármennyire is imádott kettesben lenni Neillel, Gwennek

jólesett, hogy kis időt egy másik nő társaságában tölthet, még
akkor is, ha olyasvalakiről volt szó, akit nem ismert. A kantin
mellett egy kis butik működött a bázison élő nők számára. Ruth
elmondta Gwennek, hogy a nők többsége Colorado Springsbe jár
vásárolni. Az apró ruhaboltban meglepően divatos holmikat
tartottak, és Gwen boldogan költötte a Neiltől vásárlásra kapott
pénzt.
– Mennyi ideje ismered Neilt? – kérdezte Ruth, ahogy
elindulta vissza, a domb tetején álló fehér ház felé.
– Már évek óta. – Nagyjából azóta, hogy Neil a bátyjának
dolgozott… de Gwen nem tartotta fontosnak közölni ezt a tényt.
– Mindig kedveltem őt. Pont olyan ember, amilyet
elképzeltem a lányom mellé.
– Van egy lányod?
Ruth mosolyogva bólintott.
– Floridában él a férjével. Remélem, sikerül rábeszélnem
Charlest, hogy oda költözzünk, amikor végre tényleg nyugdíjba
megy. Szeretnék a lányom közelében lenni.
– Mennyi ideje van férjnél?

– Már pár éve. Egyfolytában reménykedem, hogy egyszer

felhívnak, hogy megszületett az unokám. De ez egyelőre nem
történt meg.
– Charles hová akar visszavonulni?
Ruth felnevetett.
– Ő nem akar visszavonulni! Évek óta vitázunk emiatt.
Abban reménykedem, ha Annie-nek végre gyereke születik,
Charles rá fog jönni, hogy a seregen kívül is létezik élet.
Gwen nem tudta elképzelni, hogy a családon kívül bármi
másnak szentelje az életét, méghozzá ilyen szenvedélyesen.
 – Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb úgyis meggondolja
magát. – Semmiben sem volt biztos… de kedvesnek tűnt, ha ezt
mondja.
– Nem szereti Annie férjét.
– Ó… az nem jó.
– Hát nem. Andrew tanár. Középiskolában tanít angol
nyelvet és irodalmat Nem is különbözhetnének jobban egymástól.
– Mármint a lányod és Andrew?
– Nem. Andrew és Charles. Charles vezető típus, Andrew
követő. Legalábbis a férjemtől állandóan ezt hallom. Személy
szerint kedvelem őt. Imádja a lányunkat. De Charles úgy
gondolja, Annie-nek katonához kellett volna feleségül mennie. Ő
is itt élt, és volt egy kapcsolata egy katonával, ami hirtelen véget
ért… Annie-nek stabilitásra volt szüksége. Egy középiskolai tanár
tökéletes a számára. Szerintem ha Charles adna egy esélyt
Andrew-nak… közelebb engedne magához, jobban megismerné,
akkor megváltozna a véleménye.
– Ismertétek Andrew-t, mielőtt feleségül vette a lányotokat'?
– Nem igazán. Találkoztunk vele, amikor még csak
randizgattak, de nem gondoltuk, hogy komoly lesz a dolog. Egy
nap Annie közölte, hogy összeházasodnak. Akkor kezdődtek a
veszekedések.
Sosem lehet jó vége annak, ha a szülők ennyire
beleavatkoznak a gyerekük magánéletébe.
– Annie fellázadt – mondta Gwen.
– Igen. Ezt tette. – Ruth felsóhajtott. – Elköltöztek délre.
Párszor meglátogattuk őket. Stresszes kirándulások voltak.
– Kár. Az élet túl rövid ahhoz, hogy veszekedéssel töltsük. –
Gwen sosem kedvelte az apját, mégsem veszekedett vele, amíg élt.
– Azt hiszem, ha sikerül kirángatnom Charlest a bázisról,
meg fog változni a hozzáállása.
Ruth elég idős volt ahhoz, hogy tudja, az emberek ritkán
változnak meg, de Gwen nem akarta emlékeztetni őt erre a
tényre. Nyilvánvaló volt, hogy Ruth készen áll az új életre, még
akkor is tovább akart lépni, ha a férje nem.
– Biztosan rendeződni fog a dolog. – Gwen semmi ilyesmiben
nem volt biztos… de a közel egy év során, amióta az Államokban
élt, megtanulta, hogy az amerikaiak sokszor mondanak olyan
szép dolgokat, amiket nem gondolnak komolyan. Ami azt illeti,
ezzel a britek is így voltak. Persze, az ő londoni barátainak eszükbe
sem jutott volna, hogy ehhez hasonló privát információkat
osszanak meg egy idegennel. Ruthnak a jelek szerint szüksége volt
arra, hogy beszélgessen egy nővel, aki nem ismeri a férjét. Talán
tudta, ha másokkal beszél Charlesról, olyanokkal, akik ismerik őt,
más véleményt fog hallani,
Gwen ránézett Ruthra, felfedezett az arcán egy halvány
mosolyt.
– Rendeződni fog.
Amikor visszaértek a házhoz, Gwen észrevette, hogy eltűnt a
kocsi, amivel érkeztek.
Nagyot dobbant a szíve. Neil… elment? Vagy talán csak
máshová állt a kocsival?
Nem. Az autó nem állt ott a ház előtt. Charlestól megtudták,
hogy a férfi valóban távozott. Gwen egy pillanatra pánikba esett,
de Charles közölte vele, Neil egy órán belül visszatér.
Gwen úgy döntött, ezt az időt egyedül tölti, a szobájában.
Mikor vált ennyire függővé Neiltől? Vagy bárkitől? Mielőtt
Amerikába költözött, az egész életét kísérők társaságában töltötte.
Azóta azonban rátalált a függetlenségre, és imádta. Akkor meg
miért tölti el ilyen rossz érzéssel, hogy esetleg Neil nélkül kell
lennie? Az egy dolog, hogy belebolondult, de egész más, hogy el
sem tudja képzelni az életét nélküle. Neil egyébként is
kiszámíthatatlan ember, ezt ő is megmondta…
A Neil körüli drámát egyedül nem tudta feldolgozni, szüksége
lett volna valakire. Karenre vagy talán Elizára. Meg Samantha is
jó tanácsokat adhatott volna.
A kérdés az volt, hogyan léphet kapcsolatba a barátaival
anélkül, hogy felfedné a hollétét, mielőtt Neil felkészül arra, hogy
leszámoljon a madárgyilkossal.

A találkozót, amelyen Dean és Jim is részt vett, Blake szervezte

meg Karén és Michael Beverly Hills-i házában. Karén pánikba
esve hívta fel, döglött madarakról beszélt neki, meg arról, hogy
Prozacra lesz szüksége. Blake nem igazán értette, mi történt.
Michael házában Karen a kanapén ült, a térdét a mellkasáig
húzva. Mellette Michael foglalt helyet, a nő hátát simogatta,
miközben Deannel és Jimmel beszélgetlek.
– Jöttem, ahogy tudtam! – Blake ránézett Karenre. – Jól
vagy?
– Most már jobban. – Karen sápadt volt, és zaklatott.
– A jelek szerint a madaras emberünk mégis Karen iránt
érdeklődik – mondta Jim.
Valaki átmászott a kerítésen, és feltörte Karen kocsiját. Egy
döglött, kibelezett varjút hagyott az ülésen. – Dean beszéd közben
a nőt figyelte. – Hamarosan átjön a csapatom, hogy elvégezze a
szükséges vizsgálatokat.
– A biztonsági kamerák rögzítettek valamit? – kérdezte Blake
a színésztől.
– Nincsenek biztonsági kameráim. Csak riasztóm van.
Blake hihetetlennek találta, hogy egy olyan híres és tehetős
ember, mint Michael, nem építtetett ki jobb rendszert.
– Ideje lenne felszerelni néhányat.
Michael bólintott.
– Azt hiszem, ez most azt jelenti, hogy Karent kell szemmel
tartanunk, és Neil tudomására hozhatjuk, hogy visszajöhet,
Gwennel együtt. – Dean felállt, a kanapé előtti kis asztalra tette
üres kávéscsészéjét.
– A gond csupán az, hogy senki sem tudja, hol van Neil –
mondta Blake.
– Nekilátok a felkutatásának… bankkártyahasználat,
bankszámla. Előbb-utóbb felbukkan. Vagy esetleg Gwen fog
telefonálni ismét.
Blake a legszívesebben a saját embereit állította volna rá a
keresésre. A gondolattól, hogy a húga egy paranoiás ex-
tengerészgyalogossal kódorog, kirázta a hideg.
– Gondolják, hogy egy rajongóm tette? – kérdezte a színész
Deantől.
– Lehetséges. Vagy olyasvalaki, aki odavan érted, Karen? Van
esetleg ötleted, kikkel állunk szemben?
 – Az Alliance-nál a kliensekkel nincs valódi kapcsolatom, a
munkatársaimat pedig ismerik
– És mi a helyzet a központtal, ahová a gyerekek járnak9
– Ott Jeff a főnök. Boldog házasságban él. Az önkéntesek
többsége egyszerű háziasszony. Senkivel sem barátkoztam össze
különösebben, nem találkoztam velük a munkán kívül.
Dean járkálni kezdett.
– És a gyerekek? Az ilyen helyeken rengeteg problémás
gyerek fordul meg. Olyanok is vannak, akiknek iskola után
kötelező odamenniük.
Karen döbbenten nézett Deanre.
– A srácok klasszak. – Kis szünetet tartott. – A többségük
örült, amikor megtudták, hogy összeházasodtunk Michaellel.
– A többségük? – kérdezte Dean.
Karent kirázta a hideg.
– Szóval, van egy fiú. Azt hiszem, belém zúgott. Amikor
utoljára találkoztunk, kicsit ideges volt.
Dean elővett egy tollat a zakója zsebéből.
– Mi a neve?
– Ó, Dean! Ő csak egy gyerek. Nem lenne képes megtenni
ilyen dolgokat.
– Soroljam, hány gyerek ül gyilkosság miatt a fiatalkorúak
börtönében?
– Juan nem ilyen. Ismerem őt.
– Tényleg? És hol lakik? Kik a szülei? Van priusza?
Karen a férjére, majd Deanre nézett.
– Csak pár kérdést fogok feltenni neki, Karen. Ha jó gyerek,
nincs oka félni tőlünk.
– Soha többé nem fog megbízni bennem.
– Ezt a kockázatot vállalnod kell – mondta Michael. – Minél
előbb kizárják a fiút a gyanúsítottak közül, annál hamarabb
kezdhetik keresni a valódi elkövetőt.
Karen felsóhajtott és végigsimított az arcán.
– Juan Martinez. Ő jó gyerek, Dean. Tudomásom szerint a
törvény nem tiltja a szerelmet, szóval legyetek szívesek, ne
viselkedjetek vele durván.
– Ha ő szórta szét a döglött madarakat, hogy rád ijesszen,
akkor össze fogja pisilni magát tőlem. Ha semmiről sem tehet,
nem lesz gondja.
Jim felállt és csatlakozott Deanhez, aki már kirelé indult.
Blake követte őket.
– Szerinted tényleg ez a gyerek csinálta?
Kiléptek a házból, Dean feltette a napszemüvegét.
– Aki képes állatokat ölni, az előbb-utóbb embereket fog
gyilkolni. És igen, a tinédzser kölykök szoktak ilyeneket csinálni. A
legtöbbjük nem válik gyilkossá, legfeljebb csak azután, hogy elérte
a nagykorúságot, de sok minden előfordulhat.
Néhány fekete-fehér rendőrségi kocsi jelent meg a ház előtt.
Jim odament, hogy üdvözölje a kollégákat.
– És mi a helyzet a ház bepoloskázásával, a
megfigyelőrendszer tönkretételével? – kérdezte Blake.
Dean megvonta a vállát.
– Nem találtunk poloskákat. Igen, van interferencia a
rendszerben, de az bármitől lehet. Egyáltalán nem biztos, hogy a
tarzanai rendszerbe belepiszkált valaki. Az áramlopás zavarhatta
össze.
– Szóval, összelapátoltunk egy halom szart, és az egésznek
nincs semmi értelme? – kérdezte Blake.
Dean zsebre vágta a kezét, a sarkán billegett.
– Szerintem ezt a lehetőséget sem szabad kizárnunk. Talán el
kéne gondolkodni azon, hogy Neil mégsem tökéletes, és esetleg
poszttraumás stressztől szenved. Nem ő lenne az első veterán,
akinek ez gondot okoz.
Blake gyomra összeszűkült. A pokolba, hiszen megbízott
Neilben!
– Esetleg meg lehetne tenni valamit.
– Mit?
– Átkutathatnánk Neil holmiját… a fájljait. Talán találunk
valami nyomot, amiből kiderül, hol van most. Jobban érezném
magam, ha Gwennel együtt itt lenne. Biztosra veszem, egy halom
fegyvert és muníciót vitt magával. Ha háború zajlik a fejében… ezt
azelőtt le kell állítani, hogy bárkinek baja esne!
Blake nem akarta, hogy erre sor kerüljön.
Nem sok olyan dolog létezett, amitől Neilnek izzadni kezdett a
tenyere, de ez közéjük tartozott. A zsebében egy gyűrű lapult, a
fejében már megfogalmazott egy hazugságot. Gwen a szobájában
volt, a pap már elindult a ház felé. Neilnek csupán annyit kellett
tennie, hogy meggyőzze a nőt, akit már maga sem tudta, milyen
régóta imád, aki nélkül aludni sem bír… hogy menjen hozzá
feleségül. Gwen így biztonságba kerülhet, ő pedig végre
visszatérhet a nagy, gonosz világba, hogy elkapja a rosszfiút.
Mégis… a tenyere merő víz volt.
Úgy vihorászott, mint a tinédzser, aki először rúgott be sörtől.
Felrohant a lépcsőn, megállt az ajtó előtt. Mély lélegzetet vett, és
bekopogott az ajtón.
– Szabad!
Neil beletörölte a kezét a farmerjába, és belépett. Gwen az ágy
szélén üldögélt. Ragyogó mosoly jelent meg az arcán, ahogy
meglátta a férfit.
Túl rossz azért nem lehet.
– Visszajöttél!
Neil megtorpant.
– Azt hitted, elmentem? – Becsukta maga mögött az ajtót,
beljebb lépett a szobába.
– Charles mondta, hogy visszajössz… de én, én… ó, nem
számít! Hol voltál?
– Be kellett szereznem valamit.
Gwen felsóhajtott.
– Nem mondod el, micsodát?
– Talán elmondom
A mosolya láttán Gwen is elmosolyodott, az arcáról eltűnt az
aggodalom.
– Látom, vásároltatok Ruthszal. – Neil témát váltott.
Gwen az új ruhájára nézett, felvonta az egyik szemöldökét.
– El sem tudom mondani, milyen jó érzés volt megszabadulni
azoktól a ruháktól! Tudom, valamivel nagyobb igényeim vannak,
mint másoknak, de ki merem jelenteni, hogy bármelyik nő
szívesen elégetné azokat a ruháit, amiket egy héten keresztül
egyfolytában hordott.
Neil elvigyorodott.
– Mondod ezt egy olyan fickónak, aki heteken át hordta
ugyanazt a sivatagi terepszínű gyakorlót.
– Majd szólj, hogy véletlenül se lépjek be a seregbe!
– Rendben.
Megtorpant a beszélgetés. Neilnek ismét nedves lett a tenyere.
Gwen kinyújtotta a kezét, megsimogatta a férfi homlokát.
– Mi folyik itt, Neil?
A férfi a szemébe nezett.
– E-ezt most hogy érted?
Gwen megrázta a fejét.
– Mosolyogsz, de a szemed nem csillog. Es olyan arcot vágsz,
mint aki mindjárt elájul. Mi történt?
Neil nyelt egyet.
– Semmi… semmi sem történt.
Hát ennyire át lehet látni rajta?
– Holnap itt foglak hagyni.
Gwen arcáról eltűnt a mosoly.
– Tudom.
– De nem tudom megtenni. Nem lehet. – A hazugság
megkeserítette a lelkét, de próbálta titkolni.
– Ezt most hogy érted?
– Egy katonai bázison vagyunk. Ez az egyetlen hely, amit
ismerek, és ahol biztonságban lehetsz. Chuck meg tud védeni… A
pokolba, az egész bázis téged véd majd!
Gwen oldalra billentette a fejét. Neil most vette észre, hogy a
hajából kezd kikopni a barna festék. Kisöpört egy tincset a lány
szeméből, és ismét mosolyogni próbált.
– De? – kérdezte Gwen a homlokát ráncolva.
– Brit vagy.
Gwen felnevetett.
– Tudomásom szerint a hazád és az én hazám szövetségesek.
– Ez igaz. De elég zűrös megvédeni téged anélkül, hogy a
hazádat belevonnánk a dologba. Ha amerikai volnál…
– A bátyám kettős állampolgár.
Tökéletes!
 – És amerikai a felesége. Blake itt maradhatna, senki sem
tenne fel neki kérdéseket.
Gwen homloka kisimult.
– Meg akarlak védeni téged – mondta Neil.
Gwen a fejét rázta.
– A bátyám miatt?
– M-mi? Nem. Csak. Azért, mert kell.
– Kell?
Ó, a pokolba… Már megint ez a homlokráncolás!
– Mert meg akarlak.
Gwen elmosolyodott.
Neil végigsimított rövidke szakállán, és újra nekifutott a
dolognak.
– Azt akarom hogy biztonságban légy, Gwendolyn. Ha meg
akarom találni a fickót, aki kipakolta a döglött madarakat és
elintézte a szomszédokat, tudnom kell, hogy biztonságban vagy.
Csak egyetlen módját ismerem, hogy így legyen. – A zsebébe
nyúlt, és elővette a kis dobozt, amiben a gyűrű volt. Gwennek
csupán annyit kellett tennie, hogy átveszi.
Gwen megdöbbent. A szeme elkerekedett.
Neil kinyitotta a dobozt, és várt, míg Gwen tekintete fekete
bársonyon csillogó, szögletes, rózsaszínű gyémántra kúszik.
Levegő után kapkodott.
– Neil.
– Feleségül kell jönnöd hozzám, Gwen. Ha a feleségem leszel,
az egész amerikai hadsereg, a légierő és a tengerészgyalogság is
melletted áll.
Gwen tekintete a gyűrűről a férfi arcára vándorolt. Párás' volt
a szeme.
– Ezt nem muszáj megtenned – mondta.
De igen, muszáj! És nem csak a biztonsága miatt.
– Összeházasodunk. Ha majd azt akarod… utána. . – Neil
megvonta a vállát. – Akkor lelépek.
Egyetlen könnycsepp hullott ki Gwen szeméből.
Félrefordította a fejét.
– Ez így nem igazságos!
– Micsoda?
 – Mi… csak most találtunk egymásra. Őszintén szólva már jó
ideje ezt akartam. De ez… Házasság? És biztonsági okok miatt?
Neil érezte, nem sülne el jól, ha most emlékeztetné Gwent,
mivel foglalkozik, ezért nem hozta szóba az Alliance-t.
– Ha valami történik velem, ezek az emberek, akik itt
vannak, meg tudnak védeni téged Hollótól.
Gwen ismét a férfi szemébe nézett.
– Semmi sem fog történni veled.
– Erre nincs garancia. – Neil még azt sem tudta, kivel áll
szemben.
Gwen felállt, és az ablakhoz lépett.
– És fennáll az a lehetőség is, hogy terhes vagy. – Neil
félretette a gyűrűt, várta Gwen válaszát.
Gwen sóhajtott egyet.
– Vigyáztunk.
– Kérdezd meg a bátyádat, mennyire lehet bízni az
óvszerekben. – Neiltől ez piszkos húzás volt. Blake és Samantha
úgy hozta össze Eddie-t, hogy óvszert használtak. Neil nagyon jól
tudta, hogy azokat a bizonyos óvszereket megpiszkálták, hogy
garantált legyen Eddie fogantatása.
A nő mögé lépett, a vállára tette a kezét.
Gwen ellépett tőle, szembe fordult vele.
– Az nem ugyanaz, Neil, ezt te is tudod.
Neil leeresztette a kezét. Minden kifogása, minden indoka
szertefoszlott, megmutatkozott a nyers igazság.
– Nem tudok dolgozni, ha közben érted aggódom. Az
ellenségünk tudja ezt, ezért választott ki éppen téged célpontnak.
Ha te biztonságban vagy, meg tudom tenni, amit kell, Gwen.
A nő rezzenéstelen tekintettel nézett rá.
– Ez most mit jelent?
Mit is jelent?
– Csak most találtunk egymásra, igen. És látni akarom, mi
lesz ebből az egészből. – Közelebb lépett, a ne vállára tette a kezét.
– Kérlek, Gwen! Gyere hozzám feleségül!
Egy újabb könnycsepp csordult ki a világoskék szemekből. A
lány lassan bólintott.
Megkönnyebbülés áradt szét Neilben. Letérdelt, magához
szorította Gwent, aki átölelte őt, és a fejét simogatta. Neil tudta,
hazatalált.
 Huszonnegyedik fejezet

A pap előtt álltak, Neil barátai lehajtott fejjel imádkoztak. Gwen

megpróbálta felfogni, mit tesz. Kételyei voltak azzal kapcsolatban,
hogy a Neil által kitalált megoldás, a házasság a leghelyesebb út.
Érezte, hogy van valami, amit Neil még nem mondott el neki, de
a férfi iránta érzett aggodalma minden mást elhomályosított, így
végül igent mondott. Amikor Neil letérdelt, úgy érezte, meghasad
a szíve. Tisztában volt vele, a férfi nehezen fejezi ki az érzelmeit.
Ezzel minden pasi így van, de Neilre különösen igaz volt.
Menyasszonyhoz nem igazán illő öltözékben, pantallóban és
egyszerű, gombos pamutingben fogta meg Neil kezét, hogy örök
hűséget esküdjön neki. Neil is elmondta a kötelező szöveget,
azután ráhúzta a gyűrűt az ujjára. A káprázatos, rózsaszínű
gyémántot több apró vette körül a platinaágyazatban. Pontosan
olyan gyűrű volt, amilyet ő is választott volna… és Neilnek sikerült
éppen ilyet beszerezni, méghozzá nélküle. Képtelen volt eltüntetni
az arcára kívánkozó mosolyt. Amikor Neilre nézett, látta, hogy
ragyog a tekintete.
Miután a pap kijelentette, hogy mostantól férj és feleség, Neil
a karjai közé kapta, és lecsókolta róla az aggályokat.
Aláírták az okmányokat, Ruth és Chuck volt a tanú.
Hivatalosan is házastársak lettek.
Koccintottak a pappal, és fogadták a teremben összegyűltek
gratulációját. Ruth készített pár képet Neil mobiljával, hogy
Gwennek legyen pár emléke erről a napról.
– Ha tudtuk volna, hogy ma összeházasodtok, vettünk volna
neked egy megfelelő ruhát – mondta Ruth, amikor kivonult a
konyhába, hogy segítsen a szerény harapnivalók előkészítésében.
– Neil nem akart várni. Egyébként is, a családomban már
hagyomány, hogy ugyanazok a személyek többször is házasságot
kötnek. – Gwen ebben a pillanatban elhatározta, meggyőzi Neilt,
hogy ismételjék meg a szertár tást. Esetleg Sammel és Blake-kel
Arubán.
 – Tényleg?
– A bátyám és a felesége minden évben összeházasodnak.
Különböző helyeken.
Ruth felsóhajtott.
– Milyen romantikus!
– Az.
– Charlesszal az egyik barátunknál éjszakázunk. Legyen egy
kis magánéletetek.
– Erre igazán semmi szükség
– Ne butáskodj! Dehogy nincs rá szükség! Szépen
megvacsorázunk, aztán elmegyünk, és csak reggel jövünk vissza.
Ruth nagyon kedves asszony volt. Nem olyan, akit Gwen
normális helyzetben esküvői tanúnak hívott volna, de Elizát,
Samet és Karent nem kérhette fel a dologra.
– Köszönöm, Ruth. Csodálatos vagy!
– Örömmel segítek.
Leültek vacsorázni, és nem sokkal később Gwen rádöbbent,
hogy másnap este Neil, a férje, már valahol az erdőben fog
kószálni, hogy elkapjon egy gyilkost. Ő pedig aggódni fog érte!
Hirtelen elment az étvágya.

– Hol van?
Lassított az autópályán, a füléhez szorította a mobilt.
– Az emberünk nyomában, uram.
– Tehát errefelé tart?
– Miért tartanék arrafelé? Északon van.
– Ezt akarta elhitetni magával, marha! Megmondtam, okos a
srác. Rossz irányba megy, katona. Itt van, és éppen arra készül,
hogy elkapja magát. Ne baszakodjon tovább a madarakkal, jöjjön
ide, mielőtt rákerül a listámra. Vette, katona?
– Igen, uram! Máris indulok, uram! Mi van a lánnyal?
Szükség lesz rá, hogy elkapjam őt?
– A lányt rám hagyhatja.
Bontották a kapcsolatot.
Miután vendéglátóik távoztak, Neil és Gwen kiült a hátsó
verandára, végignézte a napnyugtát. Gwent már-már
megőrjítették kavargó érzelmei. Mi lesz majd, miután Neil holnap
reggel elmegy? Hogy fogja kibírni ebben a házban, idegenek
között? Mennyi ideig fogja bírni anélkül, hogy kapcsolatba lépne a
bátyjával, a barátaival? Mi van akkor, ha Neil azt szeretné, hogy a
házasságuk csak ideiglenes legyen?
– Min töri a fejét az én kis hercegnőm? – szakította meg a
gondolatfolyamot Neil egy kérdéssel.
– Nem egészen így képzeltem el az esküvőm napját.
Neil közelebb húzódott hozzá, hátradőlt. Megfogta Gwen
kezét, azt, amin a gyűrű volt.
– Én jobbat mondok. Sosem hittem volna, hogy lesz
esküvőm.
– Hát… A nőknek időnként eszébe jut az ilyesmi, amikor már
elég idősek ahhoz, hogy megértsék a tündérmesék lényeget. Én
már az esküvői ruhámat is kiválasztottam!
– És milyen?
– Az esküvői ruhám?
Neil bólintott.
– Természetesen fehér, a derekán drágakövek vannak…
Testhezálló. Váll nélküli. Az uszály a derekától indul. – Nem
csupán kiválasztotta a ruhát pár hónappal korábban, ismerte azt a
Los Angeles-i kereskedőt, aki akar azonnal be is tudta volna
szerezni neki. – Gyönyörű.
– És én mit vettem volna fel?
Gwennck hirtelen megtetszett a játék.
– Először arra gondoltam, feketét. Hagyományosan. De most
már azt hiszem, a szürke jobb. De ez butaság, hiszen már
összeházasodtunk.
– Ez nem azt jelenti, hogy nem tehetjük meg ismét.
Gwen azt sem gondolta volna soha, hogy Neil egyáltalán
elveszi feleségül.
– Arubán… a bátyámmal és Samanthával?
Neil a kézfejével megdörzsölte az állát.
 – Akkorra már újra normális színű lesz a hajad.
– Egy kiruccanás a fodrászhoz, és máris rendben lesz a
hajam.
– Már alig várom. Rendben, legyen így, ha ezek után is
akarsz még engem.
– Ó, Neil. Hogy aggódhatsz emiatt? – A kérdés sosem az volt,
hogy ő akarja-e a férfit, hanem hogy Neil akarja-e őt.
– Nem vagyok herceg.
– Már megmondtam, hogy nem ezt akarom.
– De még akarhatod… később.
Gwen előrehajolt, és a férfiéhoz érintette az ajkát. Neil
ellágyult, közelebb húzta magához a lányt.
Gwen félt, rettegett. Amikor azonban Neil közel volt hozzá,
ezek a félelmek szertefoszlottak.
– Tudod, mire van szükségünk9 – kérdezte, miután
elhúzódott Neiltől.
– Mire?
– Láttam az emeleten egy nagy fürdőkádat. Szerintem a
hátamra ráférne egy kis dörzsölés.
Neil elmosolyodott, és felállította Gwent.
Húsz perccel később Gwen behúzta Neilt a fürdőszobába, és
lehúzta a válláról a kölcsönkapott fürdőkön-töst. Amikor Neil felé
nyúlt, mielőtt beszálltak volna a meleg vízbe, Gwen a kezére
csapott, azután felnevetett.
– Ez a nászéjszakája, katona. Tényleg azt hiszi, bármit is
megtagadok magától?
Neil elvigyorodott, és hagyta, hogy Gwen behúzza a vízbe.
Sóhajtva hátradőlt. Hatalmas teste betöltötte a kádat, alig hagyott
helyet Gwennek, de ez a nőt a legkevésbé sem zavarta. Habfürdőt
öntött a vízbe, de már bánta, mert így Neil bámulatos teste eltűnt
a fehér habban.
– Utoljára mikor fürödtél kádban? – kérdezte Gwen.
– Nem is tudom.
– Az élet apró örömei. Tessék! – Gwen úgy helyezkedett,
hogy a férfi háttal volt neki. – Akkor először én.
Mint amikor legelőször szeretkeztek, Gwen végighúzta az
ujjait a Neil vállán és hátán lévő tetoválásokon, de ezúttal
szappannal és forró vízzel tette. A kád és a testüket körbefolyó
meleg víz tovább fokozta a helyzet intimitását.
Valami más is belekeveredett a vágyba. Amikor Gwen
végighúzta szappanos kezét Neil széles hátán és vállán, rájött, mi
ez a dolog: az a kellemes tudat volt, hogy együtt lehet ezzel a
férfival, és nem kell tartania attól, hogy elmenekül tőle.
– Mondtam már, mennyire tetszik ez a tetoválás?
– Igen, említetted.
Gwen végigsimított Neil vállán, és masszírozni kezdte a
nyakát.
– Milyen gyakran kell edzened ahhoz, hogy ez itt ekkora
legyen? – Megszorította Neil karját, és lefelé csúsztatta a kezét a
hátán.
– Hetente négy-öt este.
– Biztos elvonási tüneteid vannak most, hogy nem tudsz
edzeni.
– Azért a kettőnk edzésrutinjának is megvannak a maga
előnyei.
Gwen felnevetett, ismét meglepetést okozott neki a zord külső
mögött megbúvó humor. Végigsimított Neil mellkasán; a szőr
csiklandozni kezdte az ujjait.
– Hát, tényleg nem sokat aludtunk.
Gwen lejjebb csúsztatta a kezét, de Neil megfogta,
megakadályozva ezzel, hogy megérintse a péniszét.
– Többet aludtam veled, mint évek óta.
Gwen bizonyos szinten tisztában volt ezzel. A keze nem
mozdult, és hagyta, hogy Neil pózt váltson a kádban, így a férfi
lábai közé került, aki a hátát és a vállát simogatta. Neil érintése
eleinte ártatlan volt, de azután szappanos kezével megmarkolta
Gwen melleit. A lány szinte elolvadt a karjai között, hátrahajtotta
a fejét a vállára.
Ahogy Neil megérintette, Gwen érezte, hogy már kemény.
– Attól tartok, ez elég rövid fürdő lesz.
– Attól függ, honnan nézzük.
Neil keze a nő hasa alá csúszott. Gwen vonaglani kezdett az
ujjai alatt, azt akarta, hogy…
– Mondtam már, milyen gyönyörű vagy?
 Gwen nyelt egyet.
– Emlékeznék rá, ha mondtad volna.
Neil megcsókolta a nyakát, lejjebb eresztette a kezét, Gwen
csípője és combja közé.
– Gyönyörű vagy, Gwen. Sokkal gyönyörűbb, mint amit egy
magamfajta férfi érdemel.
A vallomás összetörte Gwen szívét. Kinyitotta a szemét,
felnézett Neilre.
– Te mindent megérdemelsz.
– Téged nem.
Gwen megfordult Neil ölében.
– Hát, most már késő visszakozni.
Neil ajka megtalálta a nőét egy lassú, szenvedélyes csókban.
Gwen közelebb húzódott, a víz kiloccsant a kádból a padlóra. Nem
számított. Csak egyetlen dolog volt fontos Gwen számára:
közelebb kerülni a férfihoz, aki átölelte. Tudatni vele, hogy
mennyire megérdemli őt. Mennyire méltó hozzá, és még sokkal
többre is.
Gwen megnyílt Neilnek, befogadta a nyelvét, az érintését.
Lassú, nedves kezek mozogtak a testén, le a csípőjére, a fenekére.
Neil könnyedén felemelte, ő pedig ráereszkedett a férfira, akinek
ajkai elhagyták az övét egy pillanatra, majd a nyakát, a vállát
csókolták. A víz Gwen derekáig ért, a hab lecsöpögött a melleiről.
Lassú, ingerlő kezek mozogtak a lábai között, játszadozva.
Neil pontosan tudta, hová kell nyúlnia ahhoz, hogy mindent
elfeledtessen vele. Beszivárgott a gondolat, hogy el kellene
hagyniuk a kádat. Gwen közelebb húzódott, megmarkolta Neil
péniszét.
– Évek óta nem voltam már férfival – mondta. – Az orvostól
kaptam egy tiszta… – Neil mélyebbre csúsztatta az ujját. – Ó, ezt
csináld még egyszer!
Neil megtette, Gwen vonaglani kezdett.
– Nem akarok arra gondolni, hogy egy másik férfi hozzád ér
– súgta Neil a fülébe.
– Senki sem tette… Így nem. – Neil pontosan a megfelelő
nyomást fejtette ki a csiklójára. – Okos dolog házasság előtt
kideríteni, nincs-e valamilyen betegségünk. – Gwen a
hüvelykujját Neil péniszének hegyén mozgatta, és gyönyörét lelte
a férfi nyögésében.
– Már az első szeretkezésünk előtt szóltam volna, ha
problémám lenne – mondta Neil.
Hát persze hogy szólt volna. Gwen keményebben simogatta,
és érezte, hogy Neil már nem nyomja. Amikor a férfi keze
lecsúszott, Gwen feljebb kúszott a testén és fölébe helyezkedett.
Neil megfogta Gwen csípőjét és addig mozdulatlanul tartotta,
míg nem találkozott a pillantásuk. Gwen elmosolyodott,
előrehajolt, hogy megcsókolja Neil ajkát. A térdei a kád szélének
ütköztek, ahogy Neil leeresztette őt magára. A meleg víz és a férje
méretes pénisze miatt Gwen úgy érezte, még sosem volt ennyire
kielégítve. Neil mozgott benne, erős kézzel irányította a csípőjét,
amit ő nem tudott megtenni a kádban.
Víz loccsant a padlóra, de egyikük sem foglalkozott vele. Ez
volt az első alkalom, hogy Gwen óvszer nélkül szeretkezett
valakivel, és ki akarta élvezni minden pillanatát. Ez volt az első
alkalom, hogy a férjével szeretkezett, nem csupán egy férfival, aki
fontos volt a számára… és bármit megtett volna, hogy kielégítse
Neil igényeit.
Neil erős ujjai belemarkoltak a csípőjébe, hogy gyorsabban
mozogjon. Gwen mélyen magába szorította a férfit.
– Nem bírom tartani magam, ha ezt csinálod – mondta Neil.
Gwen ismét megtette.
Neil felnyögött, a kezét kettejük közé csúsztatta, megtalálta
Gwen gyönyörének központját, és nyögésre késztette a nőt. A
kádban nehéz volt közelebb jutni, de Neil néhány másodperc alatt
robbanásszerű orgazmusban részesítette Gwent. Egy pillanattal
később ő következett, a nő méhébe élvezett.
A lábába beálló görcs miatt Gwen sokkal hamarabb
lekászálódott Neilről, mint szerette volna.
– A fürdőkád nem a legideálisabb hely a szeretkezéshez –
mondta Neil, miközben Gwen csípőjét dörzsölgette, hogy enyhítse
a fájdalmat.
– A tisztálkodáshoz viszont nagyon jó.
Neil felnevetett, miközben a padlóra nézett.
– Meg a felmosáshoz.
 Gwen felsóhajtott.
– Gondolom, össze kellene takarítanunk, mielőtt lefekszünk
aludni. Nem szeretném, ha vendéglátóink rosszat gondolnának
rólunk.
Neil kisegítette Gwent a kádból, ráterített egy törülközőt.
Amikor kiment a szobából, hogy keressen valami rongyot, Gwen a
tükörbe pillantott.
Szerelmes lettem!
 Huszonötödik fejezet

Hogy fogja elhagyni őt? Benne vagy, Mac! Nyakig!

Előző éjjel olyan sokszor szeretkeztek, és olyan sokféle
pózban, hogy Neil biztosra vette, Gwen reggel járni se tud majd…
de tudott. Minden óvatosságot kihajítottak az ablakon azzal, hogy
nem használtak óvszert, de Neilt nem érdekelte a dolog. A
gondolattól, hogy Gwen az ő gyermekével lesz terhes, istennek
érezte magát. Ez nagyon új volt számára.
Lényegében belekényszerítette Gwent a házasságba, hazudott
neki, hogy elérje a célját. Egyszer ezt még tisztázniuk kell… majd
utána.
Kora reggel felhívta Ricket, hogy kiderítse, milyen közel van.
Rick jól haladt, már úton volt a hegyek közé, hogy táborhelyet
találjon. Rick elmondta, felhívta Neil kaliforniai vonalas telefonját,
hogy felkeltse a rájuk vadászó mocsok figyelmét. Minden egyes
verziót át kellett gondolniuk. Holló esetleg hozzáférhetett egy
repülőgéphez, sőt a normál járatokra is felszállhatott, vagyis
órákon belül megérkezhetett. De lehet, hogy vezetnie kell. Ezt nem
lehetett tudni. Neil azt sem tudta, pár órát, vagy pár napot kell
majd várniuk rá. Időközben nem tehette kockára Gwen életét. El
akarta érni, hogy Holló úgy gondolja, Gwennel együtt bujkál
valahol. Ez az ember a jelek szerint a sebezhető nőkre utazott, és
Neil ki akarta ezt használni, amennyire csak lehet.
A gyönyörű nő tíz percen belül már harmadszor igazította
meg a párnákat az ágyon, és közben nem igazán tudta leplezni
idegességét.
– Itt biztonságban leszel.
– Nem a saját biztonságom miatt aggódom.
– Miattam nem kell.
– Késő. – Gwen mosolyogni próbált. – Jobban érezném
magam, ha tudnám, mit tervezel. – Felemelte az egyik párnát, az
ölébe húzta, és az ágy szélére ült.
 – Csapdába csaljuk és igazságot szolgáltatunk. – A válasz
egyszerű volt, a terv végrehajtása… már nem annyira.
– Könnyűnek hangzik. Honnan tudod, hogy megtalál téged
odafent?
– Nem lesz nehéz dolga.
– Nem fog gyanakodni? Esetleg rájön, hogy csapda, és nem
megy oda.
Ez benne volt a pakliban.
– Kétlem, hogy ez megtörténhet. Minél tovább rejtőzködik,
annál több ember figyel fel rá. Most, hogy téged kiemeltelek a
veszélyzónából, nem marad más választása, mint hogy engem
próbál elkapni.
– Hacsak fel nem adja.
– Okosabb lennék, ha tudnám, pontosan miért szállt rám. De
nem tudom. Kétlem, Gwen, hogy egyszerűen le fog lépni.
Neil odament a lányhoz, farzsebéből kihúzta a tárcáját.
Elővett egy fotót, ami róla és az utolsó bevetésen részt vevő
embereiről készült.
Gwen átvette a fényképet, rámutatott Neilre.
– Ez te vagy.
A képen Neil sokkal fiatalabb volt, és mintha nem nehezedett
volna olyan irdatlan sok teher a vállára.
– Ez itt Rick – mutatott Neil a mellette álló emberre. –
Vigyorinak hívjuk. Ő fog feljönni velem, hogy megtaláljuk a
fickót.
Gwen a másik emberre mutatott.
– Ő kicsoda?
– Billy. Ő az, akiről azt mondják, öngyilkos lett.
– Nagyon fiatalnak látszik.
– Az volt. – Most viszont már halott. – Az ott Mickey…
Rajtunk kívül csak ő maradt életben.
Ő hol van?
– Ismeretlen bevetésen. Fogalmam sincs. Ezek itt ketten
Boomer és Robb. – Belőlük annyi sem maradt, amennyit vissza
lehetett volna hozni eltemetni, de ezt persze nem mondta el
Gwennek. – Linden majdnem megúszta. Remek srácok voltak.
Egyszer már cserbenhagytam őket, még egyszer nem tehetem
meg.
Gwen a férfi karjára tette a kezét.
– Biztos vagyok benne, hogy nem téged hibáztatnak.
A küldetésből valaki igenis őt hibáztatta… valamennyiüket.
– Én vezettem a műveletet, Gwen. Én voltam felelős a
halálukért.
Gwen kihúzta magát, szigorúan nézett Neilre.
– Ez igaz? Te húztad meg a ravaszt? Te dobtad ki őket egy
gépből, ejtőernyő nélkül?
– Nem.
– Akkor soha többé ne halljak olyat, hogy a te hibád az a
szerencsétlenség, amibe belehaltak. Ha a sereg felelősnek tartott
volna, biztos börtönbe zárnak, de ez nyilván nem történt meg.
Éppen ideje, hogy megbocsásd magadnak a történteket, Neil. Ha
ezt megteszed, továbbléphetsz az életben. Ha nem teszed meg,
egyik álmatlan éjszakád követi a másikat, míg végül már minden
zajra felriadsz.
Gwen pontosan azt írta le, ahogy élt, amíg… amíg ő el nem
jött hozzá.
– Hogy lehetsz ennyire okos? – kérdezte Neil. Megfogta a
lány kezét, és megcsókolta.
– A hercegnők iskolájában ez alapkövetelmény. – Gwen
felnevetett.
Neil lágyan megcsókolta, pontosan úgy, ahogy búcsúnál kell.
– Itt rendben leszel. Maradj a bázison – mondta. – És kíséret
nélkül ne hagyd el a házat.
– Szerinted mikor jössz vissza?
– Pár nap, Maximum. – És mivel arra is gondolnia kellett,
hogy esetleg nem tér vissza, hozzátette: – Ha egy héten belül nem
jelentkezem, Chuck kapcsolatba fog lépni Blake-kel.
Gwen arcáról lehervadt a mosoly.
– Visszajössz.
Ha addig élek is…

Blake a legjobb barátja, Carter mellett állt, és a tükörablakon

keresztül figyelte, ahogy Dean és Jim kihallgatja azt a
szerencsétlen tinit, aki beleszeretett Karenbe. Tíz perce sem
kezdődött még el a beszélgetés, de Blake már tudta, rossz helyen
keresgélnek.
– Nem ő az emberünk.
Carter a fejét rázta.
– Egyetértek.
Juan végül rájött, mi a gond, és kezdett ideges lenni.
– Valaki bántani akarja Miss Jonest? Maguk meg azt hiszik,
hogy én vagyok az?
– Nem tudjuk, Juan. Mesélj nekünk róla – mondta Jim.
– Ő olyan nekünk, mint az anyánk.
– Az anyátok? – kérdezte Dean.
– Oké, talán nem, mint az anyánk. Inkább olyan, mint egy
dögös nagynéni, de mindenképpen családtag. Ha valaki bántani
akarja őt, akkor maguknak oda kellene menni, hogy megvédjék,
nem velem kéne beszélgetniük.
Blake elfordult az ablaktól.
– Egy lépéssel előtted járunk, kölyök.
Carter a fejét csóválta.
– Időpazarlás. Talán szerencsénk lesz, és valamelyik kamera
meglátja majd az emberünket, amikor éppen próbálkozik
valamivel.
– Micsoda felfordulás! Bárcsak itt lenne Neil! – mondta
Blake, és arra gondolt, akkor legalább eggyel kevesebb dolog miatt
kellene aggódnia.
Dean kilépett a kihallgatószobából, és átment hozzájuk.
– Nem ő az.
– Rájöttünk.
– Átvizsgálhatjuk Neil holmiját?
Blake nem szívesen hatolt be így Neil magánszférájába, de
nem maradi más választása. Beletúrt a hajába.
– Talán előkerül valami nyom, ami arra utal, hol lehet –
mondta Carter.
Blake elindult kifelé.
– Essünk túl rajta!
Dean kikísérte őket a kapitányságról.
 – Egy órán belül átmegyek. Van még pár nyom, előtte
azoknak akarok utánanézni.
Malibu felé menet Blake közölte Carterrel a jó hírt.
– Samantha terhes.
Carter oldalra fordult az ülésen, levette a napszemüvegét.
– Ne hülyéskedj!
– Egy ideje mar tervezzük. – Blake ráfordult az autópályára,
besorolt a kocsik mögé.
– A jelek szerint nem csak beszélgettetek.
Blake elmosolyodott, eszébe jutottak az éjszakák, amelyeket
tényleg nem beszélgetéssel töltöttek a feleségével.
– Kikészítik a reggeli rosszullétek. A legszívesebben azonnal
lezárnám ezt az egész ügyet, hogy visszamehessek hozzá, Carter.
Ez az egyetlen oka annak, hogy hajlandó vagyok belepiszkálni
Neil holmijába.
– Értem. Neil rendes fickó, de amikor valaki elmenekül, mert
azt hiszi, valami gyilkos jár a nyomában… Hát, ilyenkor nem lehet
megjósolni, mi fog történni. Neil valószínűleg nem számít rá,
hogy ölbe tett kézzel fogsz üldögélni.
– Ő arra számít, hogy bízom benne.
Carter visszatette a napszemüvegét.
– Ha bármi előkerül, ami azt igazolja, hogy valaki ártani akar
Gwennek vagy Neilnek, akkor sokkal könnyebben megbízhatsz a
srácban.
A birtokra érve Blake és Carter bement Neil otthonába. A férfi
az egyik olyan vendégházban lakott, amit a nagy házét utánzó
stílusban építettek fel és alakítottak ki. Odabent minimális volt a
bútorozottság, de így is megvolt minden, amire egy agglegénynek
szüksége lehetett. Az egyik szobát kimondottan úgy rendezték be,
hogy Neil innen figyelemmel kísérhesse a nagy házat, valamint
Gwen és Karen tarzanai lakhelyét. A másik helyiség volt a
hálószoba. Az apró konyhában mindent meg lehetet találni, amire
egy nagy család ellátásához szükség lehetett, de a jelek szerint Neil
csak a hűtőszekrényt és a mikrót használta.
A nappaliban egy bőrkanapét, egy kárösszeget és egy
síkképernyős tévét találtak.
– Hol kezdjük?
 – Én az irodájában – mondta Blake –, te a hálószobában.
Carter bement Neil hálójába.
– Egészen pontosan mit keresünk?
– Bármi személyes dolgot. Képeket. Barátok, családtagok
címét.
– A szülei nem haltak meg?
Blake leült Neil székébe, és kihúzta az íróasztal legfelső
fiókját.
– De igen… Viszont úgy emlékszem, mesélt valamit a
nagyanyjáról. – A fiókban hétköznapi tárgyakat talált: tollak,
jegyzetfüzetek, régi számlák, blokkok.
– Ha Neil úgy gondolta, valaki vadászik rá, szerintem meg se
fordult a fejében, hogy az illetőt elvezeti a családjához.
Ez igaz, de a nagyanyja esetleg tudhatja, hova mehetett, hol
helyezhette biztonságba Gwent, miközben ő elkapja a rosszfiút.
– Szerinted ezt tette?
– Az egyszer biztos, hogy nem fog örökké menekülni. – A
következő fiókban a felszerelési tárgyak vásárlásával, a szoftverek
frissítésével kapcsolatos listák voltak. Blake egyetlen érdekes dolgot
talált: az alkalmazottak névsorát, valamint a személyi anyagukat.
Ez furcsa volt. Miért nyomtat ki ilyet valaki? Neil miért nem a
komputerén tárolja ezeket az anyagokat?
Ezt a gondolatmenetet követve Blake bekapcsolta a
számítógépet és a monitorokat. A monitorsoron a malibui és a
tarzanai ház. jelent meg, különböző szögekből. Blake a
főképernyőre klikkelt, és váltogatni kezdte a képeket. Ahogy egyet-
egyet felnagyított, rögtön hallotta az érintett szobához tartozó
hangot is. A malibui házban Mary éppen a konyhában
tartózkodott és dúdolgatott.
Megszólalt Neil asztalán a telefon. Blake felvette.
– Halló?
– Dillon vagyok, Mr. Harrison. Észrevettem, hogy valaki
ráállt Neil csatornájára. Visszajött talán?
– Nem, csak én vagyok itt.
– Ó. Van valami hír esetleg?
– Semmi. Magánál?
– Semmi. Elnézést, hogy zavartam, Mr. Harrison.
 Dillon mar éppen le akarta tenni, de Blake megállította.
– Váljon, Dillon. Mielőtt Neil elment, történt valami, amit
maga esetleg furcsának talált? Valami, ami nem vallott Neilre?
– Hát… egy kicsit idegesebb volt, mint máskor. Nem tudom,
ez normális-e. Mindig sokat dolgozott, amikor maga és Mrs.
Harrison távol tartózkodott, nem sokszor kért meg engem, hogy
vegyem át a munkát.
Mindez jellemző volt Neilre.
– Esetleg nem találták meg a poloskákat, amikről beszélt?
– Bárcsak megtaláltuk volna! Az biztos, hogy a tarzanai
háznál interferenciát tapasztaltunk. Az nekem se tetszett.
– Mintha valaki ráállt volna a vonalra?
– Ezt nem tudom. Egyszerűen nem stimmelt.
Minden furcsának érződött.
– Köszönöm, Dillon.
– Szívesen, uram.
Blake letette a kagylót, és folytatta az íróasztal átkutatását.
Semmi személyes tárgyat nem talált, csak munkával kapcsolatos
számlák, blokkok kerültek elő.
Carter lépett be a szobába, egy képet tartott a kezében.
– Ezt találtam.
A nagyméretű fotó Neilről és néhány tengerészgyalogos
társáról készült.
– Neil itt még vaskosabbnak látszik. Nem hittem, hogy ez
lehetséges.
Carter felnevetett.
– Már láttad ezt a fotót?
– Nem. A múltjának ezt a részét nem osztotta meg velem.
Csak egyszer beszélt erről, abban a bizonyos bárban.
– Gondolod, hogy ezek azok a fiúk, akik meghaltak?
Blake a fényképre nézett, sorra szemügyre vette az arcokat. A
tekintete megállt Neilén, azután egy másik fickóén, akit
ismerősnek talált, de nem tudta hova tenni.
– Lehetséges. Nem mindegyikük halt meg. Csak néhányan. –
De vajon melyikük? – Eszedbe jutott már, hogy szívességet kérsz
valakitől, és megpróbálod megtudni, mi ez az egész Holló-ügy?
Carter az íróasztalnak támaszkodott.
 – Évente több titkos akcióra kerül sor a tengerentúlon. A
sereg sosem örül, amikor valaki a szupertitkos missziók felől
érdeklődik. Bár én vagyok a kormányzó, ebben a kérdésben
hétköznapi senkinek számítok. Ha minden lehetőségünket
kimerítettük, és még mindig nem hallunk Neil meg Gwen felől,
akkor telefonálni fogok. Nem akarok a kelleténél nagyobb bajt
keverni, és nem szeretném, ha Neil végül hadbíróság elé kerülne,
mert túlságosan paranoiás volt. Ennyivel tartozunk neki.
Blake egyetértett.
– Kop-kop! – Dean belépett Neil házába.
– Itt vagyunk!
Dean legyezgette magát.
– Elegem van a hőségből – mondta. – Találtatok valamit?
Blake felemelte a fényképet, és megvonta a vállát.
– Egy fotó meg egy csomó számla.
– Állandóan elfelejtem, milyen óriási ez a Neil – mondta
Dean.
– Hát, nem kicsi.
A nyomozó letette az asztalra képet.
– Nos, áttörés!
Blake kihúzta magát.
– Tessék?
– A jelek szerint Neil használta a bankkártyáját. – Hol?
– Colorado Springsben.
– Karen mintha Kanadát emlegette volna – mondta Carter
tanácstalanul.
– Hacsak nem repülővel jutottak el Coloradóba, amiről már
korábban tudomást szereztünk volna, akkor a közelében sem
járták a határnak.
Blake-nek sehogy sem tetszett Dean ravasz mosolya,
– Mi az, amit nem mondasz el?
– Kitalálod, Neil mit fizetett bankkártyával?
– Szállodai szobát? – kérdezte Carter.
– Autókölcsönzést? – találgatott Blake.
Dean megrázta a fejét.
– Muníciót?
Dean mosolygott, és Blake-re meresztette a szemét.
 – Egy nagyon nagy és nagyon drága gyémántgyűrűt. Blake
fejéből azonnal kiszaladt a vér.
– Hogy micsodát?
 Huszonhatodik fejezet

Mielőtt elhagyta a bázist, Neil megvett, kölcsönvett, vagy más

módon megszerzett mindent, amire neki és Ricknek szüksége
lehetett az akcióhoz: Holló bevárásához és elfogásához. A
tengerészgyalogságnál mindent megtanítottak neki, amit tudnia
kellett ahhoz, hogy életben maradion és elkapjon egy bűnözőt,
csupán az jelentett számára gondot, hogy nem tudta, kivel áll
szemben.
Talán Rick rávilágíthat erre a részletre. Ketten esetleg
rájöhetnek.
Ahogy elindult a hegyekbe, folyamatosan a visszapillantó
tükröt figyelte, és amiatt aggódott, amit maga mögött hagyott.
Chuck vigyázni fog rá. Gwen biztonságban van. A felesége
biztonságban van.
Az arcán mosoly terült szét. A felesége.
Sötétedés előtt eljutott a táborhelyére. A kiválasztott ponttól
távol parkolt le a kocsijával, hogy felállítsa a második bázisát, és
feltérképezze a visszavonulási pontokat. A végrehajtási ponton egy
kisebb földhalom állt; ez tökéletes megfigyelőállás volt neki vagy
Ricknek.
Leült a halom tetején, felemelte a messzelátóját és
körbenézett. Egy órán belül meglátta az alakot, aki lassan haladt a
tábor irányába. Egy perccel később már tudta, Rick jött meg.
Megvárta, hogy a tábor szélére érjen, megközelítve a kocsiját.
Ahogy ez megtörtént, Neil lement a földhalomról, de még mindig
rejtőzködött, nem fedte fel magát.
A barátja mögé osont. Nesztelenül mozgott.
– Már éppen azon gondolkodtam, mikor csatlakozol hozzám.
Azt hittem, egész éjjel odafent maradsz – mondta Rick anélkül,
hogy megfordult volna.
Rick mindig is jó volt az ellenség, vagy ahogy ebben az
esetben is, a barátok felderítésében, őt nem igazán lehetett
meglepni.
– Hogy láttál meg? – Neil a társa elé lépett, a kezét nyújtotta.
– Egy órával előtted érkeztem. A halomtól visszamentem a
patak mellé, és vártam.
Neil felnevetett Rick ugyanazokat a műveleteket hajtotta
végre, amiket ő is.
– Jó újra látni téged.
Neil bólintott. Váltottak pár szót az útjukról, az időjárásról…
bármiről, csak arról nem, amiért most itt vannak.
– Ha el akarjuk kapni a fickót, van némi dolgunk – mondta
végül Neil.
– Van valami ötleted, kivel állunk szemben?
Neil frusztráltan ingatta a fejét.
– Bárcsak lenne! Szerintem katona lehet.
– És tud Hollóról.
– Vagy valaki beszélt neki Hollóról.
Neilnek nem igazán tetszett a felállás.
– Ami arra utal, hogy a játéknak van még egy szereplője.
– Vagy egy emberünk van, és egy irányító, vagy két fickó van
a nyomunkban – mondta Rick, és a sátor felé biccentett. – Itt
fogunk éjszakázni?
– Részben. Nem érdemes kényelmesen berendezkednünk.
– Szerintem szó sem lehet kényelemről, amíg nem kapjuk el
az emberünket.
Neil félretette táskáját, kibújt a dzsekijéből.
– Szóval szerinted két emberünk van?
– Szerintem ezzel is számolnunk kell. Komoly munka lehetett
leszedni Billyt. Még akkor is, ha belekeverték a nőjét. Ő aztán nem
volt könnyű célpont.
– Bele kell képzelnünk magunkat a fickó fejébe, ha meg
akarjuk nyerni ezt a menetet – vonta le a következtetést R ick.
– Túléltem a Közel-Keletet. Nem fogok meghalni a
hazámban. – Főleg nem akkor, amikor hirtelen rátalált valamire,
amiért volt értelme élni.
– Mi a helyzet a nőddel?
– Biztonságban van. – Neil maga sem tudta, miért, de nem
akarta elmondani Ricknek, hol hagyta Gwent.
 – Még mindig nem tudom elhinni, hogy van egy nőd. – Rick
arcán megjelent a rá jellemző vigyor.
– Hát, én sem.
Rick felhorkant és hátba veregette Neilt.
– Nem tudom, te hogy vagy vele, de én képtelen vagyok
aludni, ha nincs mellettem egy nő.
Neil habozott.
– Ismerem az érzést.
– Idővel jobb lesz. De az emlékek nem hagynak nyugton. Azt
hiszem, mindegyikünk így van ezzel. Ezért is szereltünk le mind.
– Mickey a seregben maradt – emlékeztette Neil.
– Mickey kölyök volt még. Az volt az első bevetése, nem?
– A második. Legalábbis a különleges alakulattal. Mielőtt
hozzánk került, már végigcsinált egy menetet Afganisztánban.
Rick leterítette a hálózsákját, a csomagját a feje alá tolta,
kinyújtózott.
– Mickey még formálható volt. Az őrnagy éppen ezért akarta
bevenni a csapatába. Talán ezért is rakta a Bíborszív érdemérmét
egy dobozba, és vállalkozott a következő küldetésre.
Neil megfeledkezett Mickey sérüléséről. Ez bosszantotta. Leült
annak a tábortűznek a maradványaihoz, ami mellett pár nappal
korábban Gwennel melegedett.
– Mi is formálhatók voltunk.
– Egészen addig, míg nem láttuk, hogy a társaink darabokra
robbannak. Az ilyesmi egy kicsit megkeményíti az embert.
– És miért haltak meg? Ezzel nem állítottuk le a háborút…
Egyetlen napra sem szüneteltek a harcok. – Neil ezért lépett ki a
seregből. A csapatával együtt egy rövid ideig a bázison teljesített
szolgálatot, azután mindannyiuknak engedélyezték a leszerelést
Ilyesmi korábban nem fordult elő.
– Elgondolkodtál már azon, hogy Blayney őrnagy miért
eresztett el minket?
– Nem kérdeztem meg tőle. Úgy gondoltam, tisztában van
azzal, hogy már nem működünk úgy, ahogy kellene. A
legtöbbünk számára olyan volt, mint egy családtag. – Neilnek
mindenképpen.
– Kíváncsi vagyok, tudja-e, ki áll ennek az ügynek a
hátterében. Ő ismeri azokat, akik fölötte álltai; és kiadták a
parancsot.
Neil már tudta, Chucknak fogalma sincs semmiről.
– Gondolod, hogy valami nagykutya próbál levadászni
minket?
– Sosem lehet tudni.
– De miért bajlódnak ilyen részletekkel? Miért a nőkre
indulnak rá, hogy utána elkapjanak minket?
Rick megrázta a fejét.
– Igazad van. Ez személyes ügy. Valaki le akar számolni
velünk azért, mert életben maradtunk.
– Ha hinnék a szellemekben, akkor most azt mondanám,
Boomer, Robb vagy Linden csinálja az egészet.
Neil végighúzta az ujjait a szakállán.
– Ez a gond velünk. Nem tudunk hinni semmiben, amit nem
látunk. Vagyis a szellemeket kizárhatjuk. – A múltja szellemei
még mindig üldözték őket… valamennyiüket.
– Szóval, mi a terv? – kérdezte Rick.
– Először megnézzük, Holló ráharap-e a csalira, eljön-e
értünk ide.
Rick körbenézett.
– Egy mesterlövész simán leszedne minket.
Neil bólintott.
– De az emberünknek úgy kell csinálnia, hogy balesetnek
tűnjön a dolog. Egy golyó a fejbe? Ő nem így akarja elintézni. Ha
meghalunk vagy eltűnünk, kérdéseket fognak feltenni. Azok, akik
elrendelték ezt a kivégzést, nem ilyen eredményt akarnak. Itt most
nem ellenséges területen vagyunk, sőt már nem tartozunk a
sereghez. Most már nem lehet járulékos veszteségnek minősíteni
minket.
– És ha Holló nem jön ide? Vagy ha eljön, de nem egyedül?
– Mi vesszük észre előbb. Már elhelyeztem a szenzorokat az
idevezető úton. Tudni fogjuk, amikor egy kutyánál nagyobb
élőlény elhalad a közelükben. Ha mégse jön ide, akkor
visszavonulunk, és megkeressük őt.
Rick felvonta a szemöldökét.
– Szóval bevetettél pár régi játékszert?
 – Régit és újat.
– Én is hoztam ezt-azt. – És valóban. Rick elővett egy
éjjellátó készüléket, néhány fegyvert, robbanószert és gyutacsot, és
egy halom, a figyelem megzavarására alkalmas eszközt:
füstbombákat, illanóbombákat és hasonlókat.
Neil elővett két vezeték nélküli headsetet, ráállította őket egy
csatornára.
– Tessék. – Az egyik készüléket Rick felé nyújtotta. – Most
már belesúghatok a füledbe.
Rick egy csókot lehelt felé.
– Nem is sejtettem, hogy ennyire imádsz!
Ez jó érzés volt. Az ember inkább vadász legyen, mint űzött
vad. Most már csak a prédájuknak kellett megérkeznie.

– Kell találnunk neked valamit, Gwen, amivel elfoglalhatod

magad mondta Ruth az első, Neil nélkül elköltött vacsora után. –
Még a legjobb esetben is pokoli nehéz tétlenül ülni és várni, hogy a
férjünk visszatérjen a bázisra.
– Igen, csinálnom kell valamit. – Ha odahaza lett volna,
Gwen nekilát, hogy megtervezzen maguknak egy valódi, olyan
igazi esküvőt. Talán Elizával és Samanthával együtt, egy közös
szertartást.
Csinálnia kellett valamit, hogy ne azon járjon állandóan az
esze, hogy Neil éppen egy gyilkost üldöz.
– Mindig jól jön a segítség a virágoskertemben. Esetleg
holnap…
– Ó, igen… kérlek! Bármit!
Ruth megpaskolta a kezét.
– Elültethetünk pár virághagymát, és gyomlálni is mindig
kell.
– A fizikai munka ilyenkor jobb, mint a szellemi.
– Van egy csomó filmünk. A legtöbb háborúval kapcsolatos
dokumentumfilm Az őrnagy állandóan azokat nézi.
– Kétlem, hogy segítenének.
– Vagy van egy kis könyvtáram.
 Gwen szeme felragyogott.
A nappaliban Ruth arra bátorította őt, hogy válasszon
nyugodtan a polcokról, olvasgasson, amíg náluk időzik.
– Én a krimiktől a romantikus történetekig sokféle könyvet
olvasok. Biztos találsz itt valamit, ami érdekel téged.
A polcokon háromszáznál is több könyv sorakozott.
– Szép gyűjtemény!
– Pár doboznyit már leszedtem a polcokról Abban
reménykedem, hogy a következő otthonunkban lesz egy kis
könyvtárszobám. Charles szereti maga körül a rendet, ezért nem
bírja elviselni a polcokra pakolt könyvek látványát. Számára az
már nem rend. Ha viszont lenne egy könyvtárszobám, amit
kimondottan a könyveimnek rendeznék be, ő sem
panaszkodhatna.
Az asszonnyal folytatott beszélgetések során Gwen egyre
inkább felismerte, az őrnagy milyen komoly mértékben irányítja a
feleségét.
– Egy jó kis könyvtár a ház éke lehet. Végül is nem mindenki
csak a tévét nézi.
– Ezzel teljes mértékben egyetértek!
Gwen leemelt pár könyvet a polcokról, először a borítójukat
vette szemügyre, majd elolvasta a hátoldalukra nyomtatott
ismertetőszöveget. Az egyik egy romantikus regény volt. Szerette
az ilyen történeteket, de nem igazán akart valaki más szerelméről
olvasni, miközben az övé nem volt mellette. Visszatette a polcra a
bíbor borítás kötetet is, ami valami orvosi kriminek tűnt.
Ahogy a könyveket pakolgatta, észrevette, hogy van
mögöttük valami, a polc mélyén.
Egy fiatal párról készült, bekeretezett fotó. Mindketten
mosolyogtak, és mintha a Blayney-ház verandáján álltak volna.
– Ó, ezt hol találtad meg? – kérdezte Ruth, ahogy Gwen háta
mögé lépett.
– A könyvek mögött volt.
Ruth elvette tőle a képet, és felsóhajtott.
– Ez a lányunk… és az előző barátja. Azt hittem, már
kidobtam.
Gwen ismét a fotóra nézett. Már látta, mennyire hasonlít
egymásra Ruth és a lánya. A férfi haja katonásan rövid volt, de
nem egyenruhát, hanem farmert és pólót viselt.
– Boldognak látszanak – mondta Gwen.
Azok voltak. Charlesszal úgy gondoltuk, előbb-utóbb
összeházasodnak.
– Mi történt?
Ruth pislogott párat.
– A fiatalember megváltozott, miután visszatért a
tengerentúlról. Annie szakított vele. Charles hónapokon át ideges
volt emiatt. Megpróbálta rávennie Annie-t, hogy változtassa meg
a döntését, de ő nem volt hajlandó.
– Te hogy viszonyultál a szakításukhoz?
– Én azt akartam, hogy a kislányom boldog legyen, és
megértettem, miért valaki máshoz, és nem egy mogorva
katonához akar feleségül menni. A katonákkal nem mindig
egyszerű együtt élni. – Ruth ránézett Gwenre, a szája elé kapta a
kezét. – Ó… Elnézést. Biztos vagyok benne, hogy Neil nem olyan,
mint a többiek.
Gwen elmosolyodott.
– De igen, olyan. Éppen emiatt tartom őt vonzónak és
sebezhetőnek. Nem, nem veszem sértésnek, amit mondtál.
– Nos, Annie valami mást akart. – Ruth visszatette a képet a
polcra, könyveket állított elé. – Talán Charles őrizte meg. Majd
úgy teszek, mintha nem találtam volna meg.
Gwen elgondolkodott, vajon mi van még, amit Ruth inkább
nem vesz észre.

Karen elhatározta, a döglött madarak nem fogják távol tartani őt

a gyerekektől. Egyébként is, ha nem magyarázza el nekik, hogy a
rendőrök miért piszkáltak bele a magánéletükbe, el fogja veszteni
a bizalmukat, odalesz a velük kialakított jó kapcsolat.
Nem foglalkozott az árnyékával, akihez Michael és Dean
ragaszkodott. A fickó napközben állandóan a közelében
tartózkodott, és csak akkor ment el, ha Michael odahaza töltötte
az estét. Ha Michael távol volt, az árnyék vagy a kollégája a
vendégszobában aludt.
A férfi nem volt olyan nagydarab, mint Neil, de a természetük
hasonlónak tűnt. Komor arccal figyelt, a tekintete mindenhová
követte Karent, aki elképzelni sem tudta, Gwen mit szeret abban,
ha egy pasas állandóan körülötte van.
Persze Karen tudta, Gwen nem a foglalkozása miatt találta
vonzónak azt a bizonyos férfit, hanem önmagáért. Remélte, hogy
a barátnőjének fantasztikus szexuális élményekben volt része.
Arra gondolt, ha azok ketten majd hajlandóak lesznek kibújni a
takaró alól, ha végre körbenéznek, akkor majd rájönnek, senki
sem követi őket, és végre hazatérnek. Már alig várta, hogy
elbeszélgessen a legjobb barátnőjével.
– Próbálja nem ráhozni a szívbajt a gyerekekre – mondta
Karen a testőrének.
A férfi körbenézett, azután követte Karent a klubba.
Karen belépett, a tekintetével azonnal Juant kereste. Amikor
nem találta, megpróbálta leplezni csalódottságát.
– Miss Jones? – Amy szaladt oda hozzá, és átölelte.
Karen viszonozta az ölelést, elmosolyodott. Szerette ezeket a
gyerekeket. Hiányoztak neki.
– Hogy vagy, édesem?
– Jeles lett az algebradolgozatom!
Karen belecsapott Amy felemelt tenyerébe.
– Ez szuper hír!
Néhány gyerek csatlakozott hozzájuk, ölelgették Karent,
elmondták neki, mennyire hiányzott már innen. Karen letette a
táskáját a matekos asztalra, és megnézte, a gyerekek éppen milyen
feladatokkal foglalkoznak. Mindegyikük más-már szinten volt, de
a jelek szerint valamennyien haladtak, míg ő távol volt.
– Most már végleg visszajött?
– Igen. – Hacsak a madaras ember nem bukkan fel ismét. De
ezt persze nem mondta el a srácoknak.
– Egyik nap járt itt egy zsaru, és magáról kérdezgetett.
Karen megvonta a vállát.
– Igen, ő az egyik barátom. Sajnálom, ha zavart titeket.
– Minden rendben van? – Steve először szólalt meg aznap.
– A jelek szerint van valaki, aki rám akar ijeszteni.
 A lányok arcáról eltűnt a mosoly, a fiúk jobban kezdtek
figyelni.
– Ezért vitték be Juant, hogy kikérdezzék? – kérdezte Steve
mérgesen.
A tinédzserek között gyorsan terjednek a hírek.
– A rendőrök sok embert kikérdeztek. Sajnálom, hogy ide is el
kellett jönniük.
– Maga mindig itt van. Talán úgy gondolták, láttunk valamit.
– Amy olyan volt, mint egy tipikus középső gyerek, aki mindig
látni akaija az okokat, és mindig a család két szélsősége között
helyezkedik el.
– És ki az a pasas az ajtóban?
Karen ismét Steve mogorva arcára nézett. Steve és Juan jó
barátok voltak. Steve nyilvánvalóan nem örült annak, hogy Jüant
kifaggatták a rendőrök.
– A testőröm.
– Komolyan?
– Nem lesz már velem sokáig. Csak addig, amíg elkapják a
férfit, aki követ engem.
– Hűha, Miss Jones! Nem fél?
– Eleinte féltem. Amy. Most már csak dühös vagyok. Hogy
merészel valaki, bárki ilyen kellemetlenségeket okozni nekem?
Steve a testőrt bámulta, azután ismét Karenre nézett.
– Itt nincs szüksége testőrökre – mondta. – Mi vigyázunk
magára.
Karen elmosolyodott.
– Talán rábeszélhetnéd Juant, hogy jöjjön vissza. Steve
megvonta a vállát.
– Talán.
Karen ennél többet nem is kért.
 Huszonhetedik fejezet

Gwen megfeszítette a hátát, és nem vett tudomást a

derékfájdalomról, amit a kertészkedés váltott ki. Ezen az éjszakán
legalább fáradt lesz, és tud aludni egy keveset. A hánykolódás és az
álmok miatt, amelyekben a férjét látta – akiről azt sem tudta, hol
van és mit csinál –, eddig nem igazán tudott pihenni.
Hogy még rosszabb legyen a helyzet, nem sokkal azután,
hogy Ruthszal együtt nekilátott rendbe tenni a virágoskertet,
befutott egy telefonhívás Annie-től, aki Floridába hívta az anyját.
Valami olyasmit mondott, hogy beteg, legalábbis Charles ezt
állította.
Ruth elutazott, így Gwen kettesben maradt a házban
Charlesszal. A legkevésbé sem tetszett neki ez a felállás. A férfi
figyelte őt, de sosem nézett a szemébe.
Munka közben a házra pillantott, és látta, hogy Charles az
ablakban áll, megint őt nézi. A függönyt leeresztette, de nem
mozdult el.
Segít Neilnek.
Neil… aki már majdnem huszonnégy órája elment.
Huszonnégy hosszú, magányos óra telt el azóta.
Meg tudod csinálni.
Érezte, hogy Charles még mindig figyeli.
Meg tudod csinálni! Csak pár napról van szó. Beledugta a
kezét a földbe, kirántott egy makacs gyomot.

– Hát, legalább nem esik – mondta a fülébe a háromszáz lépés

távolságban várakozó Rick.
Neil elnézte, ahogy a fák himbálóznak a semmiből feltámadó
szélben.
– Vigyázz, mit mondasz! – Nyár végén gyakran megesett,
hogy vihar érkezett, és lezúdított a környékre pár hüvelyknyi esőt,
mielőtt továbbhaladt kelet felé. Mindenre fel kellett készülniük. A
tengerészgyalogosok mindig ezt tették.
A sátorban, ahol egyikük sem akart aludni, ott volt a csali,
amit egy hőkereső szemüveggel felszerelkezett személy láthatott.
A tábortűzből kiemelt forró köveket egy termálzsákba dugták,
ezek sugároztak magukból annyi hőt, hogy a megfelelő
felszereléssel rendelkező megfigyelő azt hihette, valaki fekszik
odabent. A halom, aminek a tetején Neil várakozott, egy jó száz
méter magas szikla előtt állt. Azt senki sem mászhatta meg,
vagyis Neilnek abból az irányból nem kellett számítania
támadásra. Lényegében egy kanyonban őrködött, amibe csak két
irányból lehetett bejutni. Rick az északkeleti oldalnál várt, Neil a
délkeletinél zajló aktivitást figyelte.
– Volt már olyan érzésed, hogy a nagy semmire várakozunk?
– Gondolod, hogy Billy öngyilkos lett?
– A pokolba, dehogy! – Rick érdes suttogása Neil fülébe
vágott.
– Holló eljön.
Tudni fogja, hogy várunk rá.
Neil abba az irányba fordította a messzelátóját, ahol Rick ült,
végigpásztázta a barátja körüli terepet. Semmi.
– Tudni fogja, hogy várok rá. Mert tudomásunk szerint te
csak a következő vagy a listáján.
– Még mindig biztos vagy benne, hogy nem lövöldözve
érkezik?
– Igen. Feltéve, hogy nem változott meg a motivációja. A
motivációja pedig csak akkor változhatott meg, ha úgy gondolja,
beazonosítottuk őt.
A szél körbefújta a Neil fölé magasló óriási fenyőfát,
megreccsentette az ágait.
Átkozott szél.
A sötét égen semmi sem látszott a holdból. Neil arra gondolt,
nem is olyan régen még a csillagokat bámulta és a gyermekkori
álmairól mesélt Gwennek. Gyűlölte, hogy nincs mellette a nő.
– Szerinted tudnál aludni egy órát? – kérdezte Rick.
– Lehet.
 – Visszahúzódom, fedezem a hátad.
Neil közelebb kúszott a sziklához, Rick pedig új pozícióba
helyezkedett. Egy-egy órácskát alhattak, többet nem. Előző
éjszaka Neil még ennyit sem pihent. Akkor a Gwen miatti
aggodalom nem hagyta nyugton, meg a belső vita, amit arról
folytatott magával, hogy Rick esetleg többet tud, mint amennyit
elmond. Akkor még bizonytalankodott, de azóta egyre
nyilvánvalóbbá vált előtte, hogy Rick éppen olyan célpont, mini ő.
Ha Rick állna az események mögött, akkor már rég rámozdul.
Nem tette meg, így hát bíznia kellett benne. Tényleg szüksége volt
az alvásra.
Behúzták a nyakukat a helikopter rotorja által kavart
szélben. Billy és Rick a gép fedélzetén várakozókhoz vitték
Lindent. Felhúzták Mickey-t, aki sántított, de legalább a saját
lábán járt.
Mac a tűzgömb félé fordult, amit éppen elhagytak. A füle
még zúgott a robbanástól, ami végzett az embereivel. A hátát és a
fejét alaposan beütötte a zuhanást követően, de egyébként nem
esett baja.
Rick húzta be a helikopterbe. Azonnal a levegőbe emelkedtek.
Szájak mozogtak, de Neil nem hallotta, mit mondanak. Csak
a zúgás meg a helikopter zaja. Fájt a mellkasa. Köhögött, legalább
egy órán keresztül, folyamatosan.
Billy letérdelt Linden mellé, miközben két ember – Neil őket
nem ismerte – levágta a sebesült ruháit. A robbanás Linden
combjára és hasára ütött sebeket. Mindenütt vér…
Neil megmarkolta a katonai pokrócot, amit valaki ráterített,
és Linden mellé dobta.
— Nehogy meg merj halni!
Ám Linden arc a hófehérré változott, és mielőtt bekötözték
volna a sebeit, a szeme üvegessé dermedt. Már nem is lélegzett.
A helikopter megdőlt, Neilnek kapaszkodnia kellett, ha nem
akart kiesni.
A csend volt az, ami miatt fókuszálódott a tekintete.
Billy ott lógatta a fejét Linden mellett. Rick arcán düh és
bűntudat tükröződött. Mickey előregörnyedt.
Neilnek sikerült eljutnia Mickey mellé. A szemébe nézett.
Kérdőn felemelte a kezét, Mickey megrázta a fejét.
Ez volt az a pillanat, amikor Neil meglátta a Mickey
ágyékából kiálló faszilánkot. A seb alig vérzett, és tudták, nem
húzhatják ki a tárgyat, míg a landolást követően Mickey orvoshoz
nem kerül. Neil úgy csóválta a fejét, mintha arra akarná
emlékeztetni Mickey-t, ki ne rántsa azt a fadarabot. Mickey-re
jellemző volt, hogy időnként a józan ész ellenében cselekedett,
most azonban nem látszott rajta, hogy ilyesmire készülne.
Neil összeroskadt a helikopter oldalában, és görcsösen
köhögni kezdett.

Blake utasította a titkárnőjét, intézze el, hogy másnap reggel

kijusson a repülőtérre. Coloradóba készült, hogy személyesen
vizsgálja meg a nyomot, amit Neil hagyott. Túlságosan nagynak
találta a csendet, idegesítette a tény, hogy nem hallott se a testőre,
se a húga felől.
Mar nem aggódott amiatt, hogy valaki lehallgatja a
beszélgetéseit. A házban nem találtak poloskákat, és már napok
óta egyetlen döglött madárról sem érkezett jelentés. Carter
visszarepült Sacramentóba, de előtte megígérte, szükség esetén
telefonálni fog Washingtonba.
Blake remélte, hogy Neil és Gwen végre észhez tér, és nem
rohangál tovább az országban kibiztosított, töltött fegyverekkel.
Levette a nyakkendőjét, a telefonja után nyúlt, hogy felhívja
Samet.
A készülék jelzett, ahogy hozzáért. Összerezzent.
Bátorság, Blake!
– Halló? – mondta, mert nem ismerte fel a kijelzőn
megjelenő számot.
– Mr. Harrison?
Blake az ágy oldalára hajította a nyakkendőjét, felült.
– Én vagyok.
– Sajnálom, hogy ilyen későn zavarom, Mr. Harrison. És még
inkább sajnálom az okot, amiért telefonálok.
Blake éppen le akarta rúgni a lábáról a cipőjét, de
mozdulatlanná vált.
 – Ki maga?
– Ó, elnézést Bemard vagyok, az itteni First Class Services
menedzsere.
– A limuzinszolgálaté?
– Igen. Tőlük telefonálok.
Miközben a cipője a padlóra koppant, Blake ideges lett.
– Mit tehetek önért. Bemard? – És miért most telefonál?
– Most kaptuk meg a kocsirendelését holnap reggelre.
– Talán valami probléma van a holnappal?
– Nem, egyáltalán nem, uram. Már előkészítettük az autót az
ön számára.
Blake kigombolta az ingét, és nekilátott, hogy kivegye a
mandzsettagombját.
– Akkor miért telefonál?
Bemard egy kicsit gyorsabban szedte a levegőt, nyilvánvalóan
tépelődött valamin. Blake rá akart szólni, hogy bármi miatt
idegeskedik, az semmi az ő aggodalmához képest, de végül
kivárta, míg a férfi mentegetőzni kezd.
– Sajnálom. Itt, a Fist Class Servicesnél mindannyian nagyon
sajnáljuk.
– De mit?
– Utánanéztem, hogy ezen a héten, korábban ki volt a
sofőrje. Lehetőség szerint megpróbáljuk ugyanazokat az
embereket küldeni. Mint ön is tudja, büszkék vagyunk rá, hogy
élvezzük az ügyfeleink bizalmát. És ön igazán nagyra becsült
ügyfelünk…
Blake a szemét forgatta.
– Bernard, megtenné, hogy kihagyja ezt a részt, és elmondja
végre, miért telefonált? Holnap zsúfolt napom lesz. – Arra
gondolt, ha ez a szerencsétlen ennyit magyarázkodik, még reggel
is beszélgetni fognak.
– Elnézést. Jól van. A sofőr, aki kiment önért. Nem tudjuk, ki
ő.
– Ezt most hogy érti?
– Megkaptuk az igénylést, és a kocsi kiment… de nem a mi
emberünk ült a kormány mögött.
Blake abbahagyta a vetkőzést.
 – Márpedig engem felvett valaki, ez biztos.
– Így van. De ő nem a mi emberünk volt.
– Azt mondta, maguktól jött.
– Garantálom önnek, Mr. Harrison, hogy nem tőlünk ment.
A biztonsági rendszerünk rögzített egy felvételt Az udvarról, ahol
az autóinkat tartjuk. A felvételen látható, hogy egy ember, aki a
mi egyenruhánkat viseli, kihajt az udvarról, és pár órával később
visszatér.
– De ha nem a maguk embere volt, akkor kicsoda?
– Nem tudjuk. Az ön biztonsága nagyon fontos a számunkra.
Már értesítettük a rendőröket, úton vannak ide, hogy megnézzék a
felvételünket. Biztos vagyok benne, hogy beszélni kívánnak önnel.
Ezt is végtelenül sajnálom.
– Hogy az ördögbe történhetett meg ez? – A limuzinok hátsó
ülésén több üzletet kötöttek, mint a tárgyaló-termekben.
– Javaslom, gondolja át, kivel beszélt, és miről beszélt
hazafelé menet. Lehet, hogy volt valaki, aki meg akarta szerezni a
rövid út során elhangzó információkat?
Blake azért éppen a kocsiban beszélt Deannel, mert Neil azt
állította, a házat lehallgatják.
– Ó, a pokolba!
– Borzasztóan sajnáljuk.
– Igen, igen… Egy órán belül átmegyek magukhoz Brown
nyomozóval. Látni akarom azokat a felvételeket.
– Természetesen, uram. Bármit megteszünk, amit kér.
Blake visszadugta a lábát a cipőjébe, és felhívta Deant.
Negyvenöt perccel később a First Class Services irodájában
ültek az ideges Bernarddal és fél tucat egyenruhás rendőrrel.
Blake végighallgatta a történetet, hogy egy idegen férfi
bejutott a céghez, megszerezte az egyik kocsi kulcsát, azután
kihajtott az autóval, megvárta és felvette őt a repülőtéren. Mindezt
úgy csinálta, hogy senkinek sem tűnt fel a dolog.
– Ez egy kivételesen zsúfolt hét volt. Több sofőrünk is a
pihenőjét töltötte a megelőző éjszakát követően. Elő szokott
fordulni, hogy ilyenkor mozgatjuk a rendelkezésünkre álló
embereket. – Bernard a cégről, a működéséről locsogott. Már
kapcsolatba lépett a cég Orange Countyban és San Diegóban
üzemelő részlegével, és kiderítette, aznap egyetlen sofőrjüket sem
vezényelték át Los Angelesbe, vagyis kizárt, hogy az ismeretlen
sofőr a cég embere volt.
Az egyik rendőr felvette Bernard vallomását, egy másik
menedzser közben lejátszotta a kérdéses felvételt. A kamerák
harminc-nyolcvan méter távolságban voltak a kocsiktól. A férfi
egyszer sem fordult a kamerák felé, ebből Blake arra
következtetett, pontosan tudja, hol vannak az eszközök.
Sofőregyenruha volt rajta, sapkát viselt. A sapkát nem mindegyik
sofőr tette fel, de némelyik igen, Blake ezért nem fogott gyanút,
amikor látta a férfi fején.
– Rá lehet közelíteni?
Ahogy kép zoomolt, a minősége romlott. Blake emlékei
szerint a sofőrjének rövid volt a haja, nem volt se bajusza, se
szakálla. Kaukázusi, száznyolcvan centi magas, közepes testalkatú
ember volt.
Ismerősnek tűnt, de ez természetes. Blake váltott vele pár
szót, aztán bőkezű borravalót adott neki.
– Odabent fel tudjuk nagyítani a képet, és megpróbálhatjuk
összevetni az adatbázisban szereplőkkel. – Dean ellépett a
monitortól, és körbenézett a helyiségben. – Biztos van itt valaki,
aki beszélt vele.
Bernard idegesen topogott.
– MÁr kifaggattam a sofőrjeinket. Egyikük sem vette észre
ezt az embert.
– És a diszpécser?
– Mi nem olyanok vagyunk, mint egy taxiszolgálat.
Komputerizált rendszerrel dolgozunk, amely tudatja a sofőrökkel,
amikor valamelyik ügyfelünknek fuvarra van szüksége. Ahogy
Mr. Harrisonnak már elmagyaráztam, az egyes ügyfelekhez
ugyanazokat a sofőröket próbáljuk kiküldeni, hogy jobban
kielégíthessük az igényeiket. Mr. Harrison csak időnként veszi
igénybe a szolgáltatásunkat, és nem szokta ugyanazt a sofőrt
kérni.
– Hogyan döntik el, melyik sofőr viszi el az adott fuvart7
Bernard meglazította az inggallérját. Blake már-már
megsajnálta.
 – Megnézzük, éppen ki dolgozik, közülük választjuk ki azt a
személyt, aki a legjobban ismeri a környéket és a protokollt. Ha a
repülőtéren kell felvenni egy klienst, akkor egészen más szintű
biztonsági szabályokat kell betartani, mint amikor egy hírességet
szállítunk egy vörös szőnyeges rendezvényre. Rengeteg tényezőt
kell figyelembe venni.
– Mutassa meg, hogyan viszik ki, és hogyan hozzák be a
sofőrök a kocsikat! – kérte Dean.
Bernard a monitorhoz lépett. Az egyenruhás rendőr, aki addig
a videót kezelte, felállt és odaengedte Bernard megnyitotta a
szolgálat honlapját, ráklikkelt egy autót ábrázoló ikonra.
Megjelent egy lista, amelyen nevek és helyek szerepeltek, valamint
egy oszlop, ahová a sofőrök írhatták be a saját nevüket.
– Az első blokkban az állandó ügyfeleink neve látható.
Figyeljek a színeket, amelyekkel az ő nevüket és a sofőrök nevét
beírjuk. A következő blokkban vannak az alkalmi ügyfeleink.
Különleges események, fogadások… A nevek mellett szimbólumok.
A martinispohár arra utal, hogy a sofőrünknek meg kell
akadályoznia, hogy a kliensek alkoholos befolyásoltság
állapotában esetleg vezessenek. Általában férfiakat alkalmazunk,
kivéve persze, ha leánybúcsúról van szó… – Bernard
elmagyarázta a rendszert, amire nyilvánvalóan büszke volt. – Itt
a repülőtér szimbólum. Ha a sofőr éppen szabad, és ezt látja,
akkor tudni fogja, hogy csak akkor lehet az övé a fuvar, ha
rendelkezik a szükséges engedélyekkel.
– Nézzük azt a napot, amikor Mr. Harrison érkezett.
Bernard a naptárra klikkéit, és behívta a kért adatokat. Blake
előrehajolt, felfedezte a saját nevét, a helyet, az időpontot és a
repülőtér szimbólumot. Örült, hogy nem látja a martinispoharat,
de az öröme azonnal elszállt, amikor megpillantotta a sofőr nevét.
„Mac.”
Blake dühösen rácsapott az asztalra.
– A rohadék!
– Ebből ne vonj le következtetéseket! – mondta Dean.
– Miért, mégis mi mást tehetnék?
Dean megfogta Blake karját, és kihúzta őt a szobából.
– Még semmit sem tudunk biztosan.
 – Mi a… Tudjuk, hogy nem Mac ült a kormány mögött.
Tudjuk, hogy egy idegen végighallgatta a beszélgetésünket a
kocsiban. Azt a beszélgetést, amire ott került sor, hogy ne
hallgathassanak le a házamban. Tudjuk, hogy bárki volt ez a
fickó, képes volt betörni ebbe a rendszerbe, és el tudott kötni egy
autót, amit aztán szépen vissza is vitt. Tudjuk, hogy Neil úgy
gondolja, egy rendkívül jól felkészült valaki rá és a húgomra
vadászik. Nem kell a folyóba ugranom ahhoz, Dean, hogy tudjam,
ha megteszem, vizes leszek. – És ha Neilnek sikerült is elrejtőznie,
akkor ő és Dean leleplezte őt, amikor hazafelé menet a kocsiban
nyíltan megtárgyalták, mit sikerült kideríteniük. Ez magyarázatot
adott arra a döglött madárra, amit Karen talált a kocsijában.
Eljárt a szájuk, ezért a merénylő odadobott nekik még egy
madarat, hogy eltérítse őket a helyes irányról, hogy elhitesse
velük: Neil nem normális.
– Átvertek minket, és Neil nem őrült! – Neil veszélyben volt,
és Blake tudta, valószínűleg ő, éppen ő vezette el hozzá az
ellenségét.
 Huszonnyolcadik fejezet

Az előző esti vacsora meglehetősen kellemetlen volt. Az sem

segített, hogy felerősödött a szél és lógott az eső lába. Gwen
egyfolytában azon töprengett, vajon hol lehet Neil, éppen mit
csinálhat. Szánalmas kifogást választott: fejfájásra hivatkozva
korán visszavonult a szobájába, hogy ne kelljen beszélgetnie
házigazdájával.
Nem tudta meghatározni, mi zavarja a legjobban Charlesban.
Talán az, hogy úgy tűnt, mintha állandóan tervezgetne valamit?
Vagy a mosolya, ami leginkább egy cirkuszi bohócéra
emlékeztetett? Egyik sem volt éppen kellemes. Biztos kiváló
kiképzőtiszt lenne belőle!
Gwen óvatosan, zajtalanul lépdelt a házban; szándékosan
jóval reggeli után hagyta el a szobáját. A ház olyan csendes volt,
hogy már arra gondolt, egyedül van. A konyhában betett egy
bögre vizet a mikroba, hogy felmelegítse a teához. Néhány
felhőtől eltekintve az ég tiszta volt.
– Vigyázz magadra, Neil! – suttogta maga elé. Amikor a
mikro jelzett, Gwen megfordult, hogy kivegye a bögréjét.
Charles közvetlenül a háta mögött állt. Az ajka halvány
mosolyra húzódott.
Gwen felsikoltott, hátralépett, beleütközött a konyhapultba,
jól beütötte a csípőjét.
– A fenébe! – zihálta.
– Nem akartam megijeszteni. – Charles arcáról eltűnt a
mosoly, a tekintete aggodalmassá változott.
Nem, a francokat nem!
– Nem hallottam, hogy bejött. – Gwen megdörzsölte a
csípőjét, és megpróbált megnyugodni.
– Csak látni akartam, hogy mindene megvan-e, amire
szüksége van. – Charles pár lépéssel arrébb húzódott. Gwen örült
volna, ha pár állammal megy arrébb. Ugyanolyan ruhát hordott,
amióta Neil elment. Tiszta volt, vasalt, katonai. Nem hagyta el a
házat, látogatót sem fogadott Gwen azt várta volna, hogy egy
ilyen magas rangú tisztnél azért megfordul időnként pár ember.
– A felesége megmutatta, mit hol találok a konyhában.
Charles a pult mögé lépett, kihúzott egy magas széket.
Ó, remek., társaságot kaptam. Gwen elővette a teát, lassan
kiemelte a filtert a zacskóból. Nyilvánvaló volt, hogy Charles nem
fogja megkezdeni a beszélgetést.
– Ruth jelentkezett már?
– Megérkezett Floridába.
Gwen a vízbe merítette a filtert. Valami bővebb választ várt.
– Hogy van a lányuk?
– Boldog, hogy ott van vele az anyja.
Gwennek eszébe jutott, Neiltől is ilyen rövid és precíz
válaszokat szokott kapni. Legalábbis régebben, mert azóta ez is
megváltozott.
– Amikor betegek vagyunk, az a legjobb, ha a mamánk ápol
minket.
Charles ajkán ismét megjelent a halvány mosoly.
– Ez az egyik dolog, amire a nők jók.
Lehetetlen fogcsikorgatva mosolyogni.
– Sok nő szolgál az irányítása alatt?
A mosoly ismét eltűnt.
– Néhány.
– Úgy látom, nem örül ennek. – Gwen ezt tényleg le tudta
olvasni a férfi arcáról.
– A nőknek otthon a helyük, hogy teát készítsenek, nem pedig
a vadonban, hogy leszedjék a célpontokat.
Gwen keresztülment a helyiségen, de ügyelt arra, hogy ne
kerüljön Charles közelébe.
– Gondolom, nehéz volt elfogadnia, hogy nők is vannak a
seregben.
Charles megvonta a vállát.
– Katona vagyok. Teszem, amit mondanak.
– Őrnagyként nem inkább maga mondja meg, mit tegyenek
mások? – Gwen fújni kezdte a teáját.
Charles a pulton tartotta a jobb kezét. Mutatóujjával lassan
dobolni kezdett.
– Mindig vannak mások az ember fölött.
Gwennek eszébe jutott a kép, amit Neil mutatott a
szakaszáról. Barátok.
– Ez igaz. És azok, akik maga alá tartoznak, nem mindig élik
túl a küldetéseket. Ezt biztosan nagyon nehéz feldolgozni. – El
sem tudta képzelni, milyen lehet, amikor az ember csatába küldi a
katonáit, aztán megtudja, hogy némelyikük nem tér haza. A
háború egész koncepcióját őrültségnek tartotta. Talán nem
ugyanazt akarja minden ember? Boldog és egészséges családot,
élelmet, otthont? Egy olyan világot, ahol a gyerekek felnőhetnek,
ahol boldogan élhetnek, ahol családot alapíthatnak? Tényleg, mi
másra van még szükség ezenkívül? Mire jó a harc? Gwen nem
látta értelmét.
– Mindig vannak járulékos veszteségek. – Charles ujja már
valamivel keményebben dobolt. – Egy vezető nem foglalkozhat a
halállal. Itt nem.
Gwen biztos volt benne, hogy a férfi tényleg nem foglalkozik
a halállal Sőt, valószínűleg kiradírozta az elesettek nevét, és
ceruzával beírta a helyükre lépőkét. Ridegen.
Korábban arra gondolt, milyen jó is volna, ha Neil nem
foglalkozna annyit azokkal, akik követték őt a csatába, most
viszont rájött valamire. Ha Neil úgy tért volna vissza a háborúból,
hogy az semmiféle hatást nem gyakorol rá, akkor… Ő biztosan
nem szeretne egy ilyen ember közelében lenni
A konyha ablaka előtt álló fára nézett, figyelte, hogyan
hajladozik a szélben. Nem akart az őrnagy társaságában maradni,
el akart menekülni, és erről a kert jutott eszébe. Ha nem sajgott
volna minden izom a hátában azóta, hogy felkelt, biztosan
kimenti magát, és keres gyorsan egy virágágyást.
– Attól tartok, belőlem nem lenne jó katona. Még egy bogarat
is nehezen tudok agyonütni.
– Hagyja, hogy Neil széttapossa maga helyett az életében
felbukkanó bogarakat.
Gwen engedélyezett magának egy mosolyt. Nem, Neil kiteszi
a bogarakat az ajtón.
– Nem bánná, ha még egyszer átnézném a könyvtárukat?
Azt hiszem, az a könyv, amit utoljára kiválasztottam, nem igazán
nekem való. – Igazság szerint észrevett pár fotóalbumot, és úgy
gondolta, érdemes lenne átnézni azokat. Talán Charles nem volt
mindig ennyire merev.
– Nyugodtan.
– Köszönöm. – Gwen olyan elegánsan távozott, ahogy tőle
tellett. Éhes volt, de nem annyira, hogy még egy percet eltöltsön
Charles közelében.

Ahelyett, hogy utasította volna a pilótáját, vigye Coloradóba, és

ezzel ténylegesen elvezesse ez ellenséget Neil-hez, Blake inkább
felhívta Cartert. Az irodájából telefonált, bízott benne, hogy így
kettejük között maradnak az elhangzottak. Miután tájékoztatta
legjobb barátját a fejleményekről, rátért a lényegre, szívességet
kért.
– Van valamilyen kapcsolatod a Pentagonnál? Bárki, aki
kiderítheti, Neilt hol képezték ki és kikkel? Aki megtudhat valamit
a csapatáról. Bármit? – A kétségbeesés a csontjáig hatok. Nem
csak azt gyűlölte, hogy nem ő irányítja az eseményeket, az
ismeretlent is utálta. Hol lehet Neil, és hol rejtette el a húgát? A
gyémántgyűrűvel és azzal, hogy mit jelent, egyelőre nem akart
foglalkozni.
– A kapcsolataim nem túl jók – mondta Carter. – De
mindketten ismerünk valakit, aki megszerezheti az információkat,
amelyekre szükségünk van.
Blake lehunyta a szemét.
– A nagybátyád?
– Igen.
Maxwell Hammond szenátor már középiskolás korában
beszállt a politika nevű játékba. Blake nem bízott meg benne. Nem
azért, mert köztudottan piszkos politikus volt; Blake biztos volt
benne, Maxnek nem jelent problémát, ha sárban taposva kell
eljutnia a céljához. Ó, persze, a lábát megmoshatta, de egy kis
piszok azért mindig maradt utána. Blake nem akart egy ilyen
ember adósává válni.
 De mi más választása maradt?
– Biztos készen állsz rá, hogy előhúzd ezt a kártyát?
– Tudnunk kell, ki a madaras ember. Meg kell találnunk Neilt
és Gwent. Ez az ügy kezdi tönkretenni az életünket. Megadtuk
Neilnek az időt, amit kért, és nem hallottunk felőle… Mióta is?
Három, négy napja? Azóta bármi megtörténhetett.
– És mit kérünk Maxtől? Mii keressen7
– Neil utasított minket, hogy lépjünk kapcsolatba az elnökkel,
és használjuk a Holló kódnevet. Ennek valami köze lehet a
katonai szolgálatához. Tudom, hogy Neil eltöltött bizonyos időt
egy coloradói bázison, de ezekből sok van. Colorado Springsben is
több található. Innen kell kiindulnunk. Lehet, hogy az egyik régi
barátjánál helyezte el Gwent? Talán egy régi cimborától kért
segítséget? A madaras ember elkapásához szüksége lehetett
valami olyasmire, amit csak egy katonai raktárból tudott
beszerezni?
– Látom, sokat töprengtél ezen
– Csak ezzel foglalkoztam, Ezzel, meg hogy mennyire
hiányzik a feleségem és a kisfiam.
– Nálad van a Neil szobájában talált fotó?
Blake kihúzta a fiókját, kiemelte Neil aktáját.
– Igen.
– Szkenneld be és küldd át nekem. Talán valaki majd
felismeri őt… vagy valaki mást a képen.
Miközben beszélgettek, Blake a szkennerbe tette a képet,
készített róla egy másolatot.
– Most sajnálom, hogy nem beszélgettem el vele többször.
– Elbeszélgetni? Neillel? Aki két mondatnál nem mond többet
egyszerre?
Blake elvigyorodott.
– A legjobb biztonsági ember, akivel valaha dolgoztam.
– Készülj fel, hercegem… Lehet, hogy Neil időközben
előlépett, és most már ő a legjobb sógorod!
– Kösz, hogy emlékeztetsz rá, kormányzóm! Gwen
rosszabbat is választhatott volna.
Most, hogy tudta, Neil nem őrült, könnyebben el tudta
fogadni, hogy a húga összeállt vele.
 – Rendben, megkaptam a mailt. Most rátapadok a telefonra
és kiderítem, Max mit tehet. Szólj, ha megtudsz valamit!
– Dean után te fogsz értesülni róla elsőként.
Elköszöntek egymástól, letették a telefont.
Blake a fotóra bámult, memorizálta az arcokat.
Valamennyien nagydarab emberek voltak, de ez elvárható a
tengerészgyalogosoktól. Az egyik fickó szélesen mosolygott. A
másik mindkét kezében fegyvert tartott, a vállán muníciós
hevederek. Kettőnek olyan tiszta tekintete volt, amiről Blake-nek a
kansasi tanyasi fiúk jutottak eszébe. Az egyiknek olyan rövid volt a
haja, hogy elállónak látszott a füle. Vagy lehet, hogy tényleg nagy
füle volt?
Megszólalt a zsebében a mobilja. Mielőtt fogadta a hívást, a
kijelzőre nézett. Dean kereste.
– Hallottál valamit?
– Neilről? Nem. Nálad vagyok, Neil biztonsági csapatával.
Ken Sands hívott egy specialistát, aki a politikai körökben már
látott, modern poloskákkal foglalkozik.
Blake-nek viszketni kezdett a bőre.
– Na rájössz, mit találtunk?
– Megvan Neil poloskája.
– Nagyon komoly eszköz. Titkos cucc, olyasmi, amivel az
elnököt is le lehetne hallgatni. Sands átküld egy csapatot
Tarzanába, hogy nézzék meg az ottani rendszert is. A
gyilkosságiak éppen le akarták zárni a jakuzzis áldozatok ügyét.
Baleset? Ugyan már! Most odaszólok nekik, hogy értesítsék a
katonai rendőrséget, és vizsgálják meg újra a részleteket.
Blake a kezében tartott fotóra nézett.
– A sofőr személyazonossága kiderült?
– Még nem. Jó lenne, ha volna tőle ujjlenyomatunk. Minden
katonától ujjnyomot és vérmintát vesznek, mindegyikről készült
fotó. A képet sikerült tisztábbá tennünk, de így se jó sok mindenre.
– Küldj egy másolatot! Felforgatom Neil házát, és összevetem
a fotót a nála találtakkal.
– Szerinted a fickó ismeri Neilt?
– Vagy valaki részletes leírást adott neki róla.
Dean káromkodott egyet.
 – Ez bűzlik!
– Ezzel nem mondtál újat!

Holló leállította a kocsiját az út mellett, és aludt négy órát. Nem

hívta fel a főnökét, nem tudatta vele, hogy már a városban van.
Fáradtan úgysem kaphatta el Macet. Jobb is volt így: ő aludt, Mac
meg csak fárassza ki magát.
Kiszállt a kocsiból. A coloradói hegyek hűvös, nyirkos levegője
vette körül. Pár lépés távolságban egy magas fenyő állt. Holló
levizelte, azután a nadrágjába törölte a kezét. Szeretni kell a
természetet. Egy szép kis ház az erdőben, távol mindentől és
mindenkitől… tökéletes lenne neki és a nőjének. Vadászhatna, a nő
meg vezethetné a háztartást. Ha elintézi ezt a kis problémát,
minden vissza fog kerülni a helyére.
A bal lába elgémberedett a hidegtől. Eszébe jutott a fájdalom,
amit át kellett élnie. Mindezt azért, mert Mac nem adta ki időben
a tűzparancsot.
A franc Billybe is, aki nem bírálta felül Macet, és nem azt
tette, ami helyes volt! Billy látta, hogy jön, de betojt egy kölyök
miatt. Egy ostoba, kibaszott kölyök miatt, aki amúgy is abban nőtt
volna fel, hogy gyűlöli őket!
Jól van. Billy megkapta, ami nekijár. Ő pedig elkapta Billy
nőjét, mielőtt teletömte C-4-essel és kirobbantotta belőle a szart is.
Az jó volt.
Holló erről a részletről nem számolhatott be a főnökének.
Nem lett volna okos dolog, ha a főnök azt hiszi róla, szereti
felrobbantani az embereket. Amikor hazajött, olyan sok
agyturkásszal beszélt, hogy már előre tudta, miket fognak
kérdezni tőle, és ami fontosabb: milyen válaszokat akarnak
hallani.
Holló visszament a kocsijához, és a szájába dobott egy
maréknyi savanyú cukrot.
Bekapcsolta a mobilját, és bejelentkezett, hogy kiderítse, hol
tart a dolog.
 Huszonkilencedik fejezet

Már a harmadik napnál tartottak. Neil elhozta Blake házából az

egyik bepoloskázott telefont, hogy Holló ezt követve rátalálhasson.
A fickónak csak annyit kellett tennie, hogy ellenőrzi a
frenkvenciát.
– Mi van, ha nem jön?
Rick feltette azt a kérdést, amire Neil gondolni sem akart.
Minden egyes óra, ami úgy telt el, hogy Holló nem jelent meg,
fokozta a dühét. Még rosszabb volt, hogy nem léphetett
kapcsolatba Gwennel, nem tudhatta, mi van vele nélküle. Ha
Holló figyelte őket, talán arra várt, hogy feladják és hazamenjenek
így eljuthatna Gwenhez, ez viszont nem történhet meg.
Rickkel együtt folyamatosan mozogtak a tábor körül,
váltogatták a pozíciójukat. Ha Holló kint volt valahol, nem
adhattak neki időt arra, hogy egy helyen beássa magát.
– Gondolkodtam – mondta Rick a fülébe. – Holló meg akar
ölni minket, ugye?
– Igen.
– De úgy akarja csinálni, hogy balesetnek tűnjön, mint
Billynél.
Neil belenézett a távcsövébe, és észrevett egy csapat madarat,
ami felröppent az egyik távoli fenyőről. A fa alját kezdte figyelni,
ki akarta deríteni, mi zavarta meg a madarakat.
– Senki sem hinné el, hogy megöltem magam.
– Rólam sem. Szóval, mi marad? Vadászbaleset? Közúti
baleset?
– Nem vezetünk. – Egy őz állt a fa alatt, a levegőt szimatolta.
Neil szemügyre vette az állattal szemközti területet.
– Hol parkoltad le a kocsidat? – kérdezte Neil.
– Ó, a fenébe… gondolod, hogy felrobbantja?
– Te nem ezt tennéd?
Rick káromkodott.
 – Tudtam, hogy itt kéne leparkolnom.
– De akkor biztos lenne abban, hogy ketten vagyunk, így
viszont kételyei lesznek.
– Hát, a kocsimnak már annyi. Pedig most tettem bele egy
Cat Back rendszert. Jó kis járgány. Bassza meg. Talán oda kéne
mennem, hogy megnézzem, mi van vele.
Neil felnevetett.
– Persze… sétálj csak bele a csapdájába. Okos!
Rick ismét káromkodott egy sort.
– Nincs annyi pénzem, hogy új autót vegyek, ha ennek
annyi. A biztosítás nem fedez mindent.
– Nem dolgoztál?
– De itt-ott. Semmi állandó. A tengerészgyalogság után elég
nehéz az aktatologatás, tudod?
Neil pontosan tudta.
– Szólhattál volna. Mindig szükségem van használható
emberekre. De most először essünk túl ezen.
– Biztonsági őrködés?
– Unalmasnak hangozhat, de úgy tűnik, hogy az emberekre,
akikkel együtt dolgozom, mindig vadászik valaki.
– Talán.
– Nincs rajtad nyomás. A munka a tiéd, ha akarod. – Neil
úgy gondolta, ha Rick belépne a csapatába, az olyan lenne,
mintha a testvére állna mellé.
– Lehet, hogy nem lesz más választásom, ha ez a rohadék
felrobbantja a kocsimat. A fenébe, gondolnom kellett volna erre.
Neil pár lépésnyire elhagyta a búvóhelyét, és körbenézett.
Semmi.
– Elindulok a tábor felé. Tüzet gyújtok. Majd kiderül, a füst
idevonzza-e.
– Vettem.
Neil többször irányt változtatva haladt a fák között. Eljutott a
táborhelyhez.
Korábban már olajat öntött az összegyűjtött levelekre, nagy
füstöt akart. Meggyújtotta a kupacot, zöld ágakat dobott a tűzre.
Miután megbizonyosodott arról, hogy a láng nem alszik el egy
percen belül, távolabb lépett, és elindult visszafelé.
 – Emlékeztess majd, hogy soha ne táborozzak veled.
– Kapd be.
– Ejnye, cowboy! Nem hittem, hogy érdekel az ilyesmi! –
ugratta Rick.
Neil felnevetett, de mielőtt elhallgatott volna, hatalmas
csattanást hallott. A hang a zóna északi határa felől érkezett.
– Mi a franc…?
Neil libabőrös lett.
– Maradj!
Csend. Nyugalom.
– Elterelés.
Pontosan az, amire Neil gondolt.
– Hol van a kocsid?
– Ó, bassza meg!
Igen, Neil is pontosan erre gondolt.
A dolog jó oldala az volt, hogy a játszma végre elkezdődött.

A fotóalbumok bármelyik amerikai otthonban lehettek volna.

Piknikek, hétvégi programok, több kép a különböző nemzeti
parkokban vakációzó Ruthról, Charlesról és a lányukról, Annie-
ről. Néhány régebbi fotóról kiderült, hogy Charles valamikor meg
tudott mosolyogni, de aztán, egy bizonyos ponttól kezdve a
felvételekről eltűntek az érzelmek.
Gwen nem talált egy képet sem Annie-ről és a férjéről. Bár
Charles nem adta rájuk áldását, valamilyen viszonynak léteznie
kellett közöttük, és még egy rossz kapcsolatban is készülnek fotók,
ha máshol nem, hát a karácsonyi vacsoraasztalnál.
Gwen végül feladta, félretette az elérhető fotóalbumokat, és
úgy döntött, megnézi, nem rejtettek-e el egy-két képet a könyvek
között vagy mögött. Először azt a fotót vette elő, amiről tudta, hol
van. A pár boldognak tűnt. A férfi átkarolta Annie-t, aki
belemosolygott a kamerába. Gwen fejében összeállt a kép, és ettől
ideges lett.
Levette a könyveket a polcokról, mögéjük nézett, majd
visszapakolta mindet. Addig keresgélt, amíg nem talált még egy
fényképet. Ezen Annie fiatalabb volt, és egy bárban ült egy
egyenruhás férfival. Gwen megállapította, ez egy másik férfi.
Visszatette a képet és tovább keresgélt.
Már éppen azon volt, hogy feladja a kutatást, amikor
észrevette, hogy néhány könyv a többitől kicsit távolabb áll a
polcon. Ezek mögött talált egy újabb képet. Ezt nem keretezték be,
nem próbálták óvni, sőt összehajtották.
Gwen szétnyitotta a képet, és azonnal felismerte.
Ugyanaz a fotó volt, amit Neil a tárcájában tartott, csak egy
nagyobb méretű példány. Ezen jobban lehetett látni a végzetes
küldetésre induló férfiakat.
Figyelmesen vizsgálgatta az arcokat. Tudta, hogy ezen a
képen van valami, ami fontos, különben nem rejtették volna a
könyvek mögé.
A képen Neil mosolyogni próbált. Az ő látványa kissé
felmelegítette Gwen szívét. A tekintete újra és újra visszatért egy
bizonyos arcra, és végül rájött, mit lát.
Elővette az elrejtett, bekeretezett képet, amiről pár nappal
korábban Ruth mesélt neki. Igen, azon a képen Neil egyik embere
volt. Vajon Neil tudta, hogy Annie az ő egyik katonájával jár?
Az asztalhoz vitte a képeket és az ajtóra pillantott. Eszébe
jutott, hogy be kellene zárnia, de tudta, ezzel gyanút ébresztene.
Inkább lehunyta a szemét, és a ház neszeire koncentrált. A
központi légkondicionáló egység zümmögve beindult. A
konyhában halkan zúgott a hűtőszekrény. Távolabbról a tévé
hangja hallatszott. Charles valószínűleg azt nézte.
Gwen kinyitotta a szemét, és a képekre nézett.
Ruth azt mondta, Annie azért szakított, mert a férfi, akivel
járt, megváltozott, miután visszatért a tengerentúlról.
Elképzelhető, hogy Ruth ugyanarról a küldetésről beszélt, ami
Neilre is olyan nagy hatást gyakorolt.
Charlest lesújtotta a szakítás… azt akarta, hogy a lánya
hagyja el a férjét, Andrew-t, és találjon magának egy katonát.
Gwen feje sajogni kezdett.
– Mennyire borultál ki? – suttogta. Nem szívesen ítélte el
magában azt az embert, aki olyan kedves volt vele.
Hátborzongató, de kedves.
 Az asztalon egy telefont látott. Olyan közel volt hozzá, hogy
szinte megszólította. Felhívhatná Elizát, hogy közölje, életben
van… és megkérhetné, tudjon meg ezt-azt Blayney őrnagyról.
Vajon tényleg biztonságban van itt, ha Charles vigyáz rá? És ha
nem vigyázná rá, mi lenne?
Dobolni kezdett az ujjával az asztalon. A keze egyre közelebb
csúszott a telefonkagylóhoz. Visszahúzta. Felugrott, visszatette a
helyére a képeket. Már majdnem az ajtóhoz sietett, amikor
hirtelen megfordult, és felkapta a telefont
Süket.
Többször is megnyomta a gombot.
Semmi.
A tenyere izzadni kezdett.

– Harminc percen belül van egy találkozóm, de szerintem ezt

most kellene hallanod.
Blake visszatartotta a lélegzetét, miközben Carter beszélt.
– Nos, akkor ne várakoztass, kormányzó.
– A kép, ami Neil szakaszáról készült, felvetett néhány
szokatlan dolgot. A fotón szereplők közül már senki sem szolgál a
seregben. Nézd meg, Blake… ezek fiatalemberek. Élettel teliek.
– Úgy tudom, hogy Neil elvesztette néhány emberét egy
összecsapásban.
– Pontosan. Három embere „kiképzési balesetben” hunyt el.
Ez bármit jelenthet.
Blake számított valami ilyesmire. Miközben Carter folytatta,
a mobilján előhívta a fotót, és megvizsgálta az arcokat.
– Rendben, mi van még?
– Az egyik férfi nemrég öngyilkos lett.
– Öngyilkos?
– Igen. A felesége elhagyta, ő pedig leugrott valami szikláról.
– Leugrott? Egy katonai múlttal rendelkező férfi miért
választaná más módját a halálnak, mint hogy főbe lövi magát?
Carter felsóhajtott.
– Én is erre gondoltam. Ezenkívül azt is tudjuk, hogy a képen
látható katonák ugyanabban a hónapban szereltek le.
– Kidobták őket?
– Nem, csak leszereltek. Egyszerűen szélnek eresztették őket.
– Elő szokott fordulni ilyesmi?
– Nem túl gyakran. Ha egyáltalán.
– Ki adja ki a leszerelési engedélyeket? Talán a parancsnokok
tudnak valamit.
– Max már rajta van az ügyön.
Blake felvette a sofőrről készült képet, azután ismét a
telefonjára nézett.
– A francba…
– Mi az?
– Ez a férfi… aki ellopta a kocsit. Ott van a képen, Neillel!
– Micsoda? Ez biztos? – kérdezte Carter.
– Igen, jobbról a második. A nagy fülű. Hogy nem vettem
észre korábban? Kell a neve. Ez a mi emberünk. Neil pedig nem is
sejti, hogy egy régi barátja áll az ügy hátterében.
– Riaszd Deant. Lássuk, le tudja-e nyomozni a fickót. El kell
érnünk Neilt.
– Colorado nagy hely. Akárhol lehet.
– Te magad mondtad, hogy Neil nem menekül örökké. Talál
egy biztonságos helyet, és harcolni fog.
– Elmegyek Colorado Springsbe. Nagyjából tucatnyi bázis
van a környékén. Az egyikben biztos ismerik Neilt.
– Nekem sincs jobb ötletem.
– Ettől az ügytől több ősz hajszálam lesz, mint a fiam miatt –
mondta Blake.
– Ma már többet tudunk, mint tegnap. Haladunk. – Ez a
tempó nekem túl lassú!
– Akkor cselekedj! És hívj, ha megtudsz valamit! Letették a
telefont. Blake felhívta a pilótáját, aztán Deant.

Mielőtt visszament a szobába, ahol Charles tévézett, Gwen

megpróbálta összeszedni magát. A hírműsorban két gyönyörű
ember vázolta a világ sorsát. Műmosolyuk éppen olyan hamis
volt, amilyennek Gwen a sajátjai érezte. Meg tudod csinálni!
– Talált valami könyvet? – kérdezte Charles.
– Ó… igen – hazudta Gwen. – Egy párat.
Charles felé pillantott, de nem nézett a szemébe.
– Láttam, hogy van itt egy pizzázó, és arra gondoltam, jó
lenne korán vacsorázni. Rendelni akartam egy pizzát, de nem
működik a telefon.
Charles lassan felé fordította a fejét.
– Pizza?
Gwen félénken elmosolyodott.
– Igen.
– Azt hiszem, Ruthnak van fagyasztott pizzája a hűtőben.
– Ööö… Rendben, az is jó lesz. Van valami baj a
telefonvonallal?
Charles a tévé felé fordult.
– A telefon működik.
– Nincs tárcsahang.
– Úgy tudom, Neil megkérte magát, hogy senkit se hívjon fel,
amíg ő távol van.
Gwen bőre viszketni kezdett.
– Nem hiszem, hogy bárki árthatna itt nekem.
Charles a hírekre figyelt, és Gwen már arra gondolt, befejezte
a beszélgetést.
– A nők nem képesek végrehajtani a parancsokat – mondta
Charles.
– Úgy hiszem, Neil azt kérte, hogy egy ideig maradjak
csendben. Ez már majdnem három napja volt. Kezdek aggódni.
– A nők dolga az, hogy aggódjanak. Örülök, hogy erre képes.
– Charles dobolni kezdett az ujjaival a szék karfáján.
Gwen nyelve hegyén már ott volt egy valódi, brites
visszavágás, de inkább hallgatott. Ez az ember az idegeire ment. A
nőkkel kapcsolatos nézeteivel bebizonyította, nem ő a megfelelő
személy arra, hogy védelmet biztosítson a számára. Ez az ember
hasznavehetetlennek tartotta őt, vagy talán úgy gondolta, nem
méltó Neilhez. Talán úgy gondolta, aki ártani akar neki, az csak
tegye, amit szeretne.
Gwen meghátrált.
 – Szörnyen aggódom. Azt hiszem, inkább kimegyek a felesége
kertjébe, dolgozom egy kicsit.
Cnarles a tévé felé bólintott.
– Úgy tűnik, esik.
– Egy kis eső nem állítja meg a briteket! – Gwen mosolyogni
próbált.
– Azt hittem, pizzát akar.
Elment az étvágyam.
– Korán van még. – Gwen kifordult a szobából, de ahogy
távolodott, magán érezte Charles tekintetét.
 Harmincadik fejezet

Öngyilkosság lett volna megnézni, mi okozta a zajt. Körbejárták

a tábort, ellenőrizték a felállított csapdákat, hogy aktiválódott-e
valamelyik. Egyik sem. Neil tudta, Holló pszichológiai eszközöket
vet be, hogy kapkodni kezdjenek, szétessenek. Ez a macska-egér
játék még jó ideig eltarthatott.
– Valami? – kérdezte Neil.
– Túl nagy a csend.
– Felmegyek. – Neil a barátja tudtára adta, hogy elindul a
leshelye felé. Minden egyes alkalommal, amikor az erdőben járt,
más ösvényt használt Már csak ötlépésnyire volt a céljától, amikor
meglátta a fekete tollakat. Megállt és megfordult. A szemére húzta
a hőérzékelő készüléket, végigpásztázta a környéket. A talaj
szintjén semmit sem látott, ami testhőmérsékletű volt. Mivel egyre
hidegebb lett, könnyű lett volna felfedezni a hőnyomokat, ha
léteznek.
Ha ő láthatta a hőnyomokat, akkor az ellenfele is. Ez azt
jelentette, hogy tovább kell mennie.
– Haladj tovább.
– Azt teszem.
Neil megvizsgálta az őrhelyét. Semmi szokatlant nem látott,
ezért elfoglalta. Végigpásztázta a talajt, tollakat keresett, de csak
leveleket és gallyakat látott. Miután meggyőződött róla, hogy
hátulról, a szikla felől nem fenyegetheti támadás, lenézett.
Keleten felfedezett egy hőnyomot.
– Ez te vagy?
Egy kar nyúlt ki foltból, integetett. A terület rohadt nagy volt.
Mindenhol fák… Olyan fák, amelyek mögött Holló elrejtőzhetett.
Metsző hang hasított a fülhallgatójába.
– Mozgásérzékelő – mondta Ricknek. Bekapcsolta a
telefonját, hogy megnézze, melyik riasztója jelzett be. – Dél! – Ott,
ahol keresztülhaladt az út. Óvatosnak kell lenniük. Nem akarta,
hogy egy civil belecsöppenjen a háborújukba, és esetleg
megsérüljön.
– Te fedezel, én nézem – mondta Rick.
A felhők sötétebbé váltak, a fény gyengült. A levegő illatából
Neil arra következtetett, hamarosan zuhogni fog az eső. Perceken
belül.
Egy pillanattal később megdördült az ég.
– Nagyszerű – motyogta Rick.
Neil figyelte Rick mozgását, azután felfedezett még egy
nyomot.
– A jobb oldaladon, kétszáz lépés. – A hőnyom gyenge volt,
de a forrása nem sétált, és nem haladt egyenesen egy
meghatározott irányba.
Rick megállt és lekuporodott. A sziluettje majdnem kicsúszott
Neil látószögéből.
Holló északra tartott… lassan.
Neil végigment a sziklán, egészen addig a pontig, ahol le
kellett ereszkednie, hogy elkapja Hollót.
– Látom – mondta Rick.
– Vágj be elé. – Éppen csak suttogtak
Neil megtett pár métert, amikor Rick ismét megszólalt.
– Megállt.
Neil belenézett a hőlátóba. A nyomot pár fa mögött fedezte
fel, de nem tudta eldönteni, Ricket vagy Hollót látja.
– Te mozogsz?
– Igen.
Tehát a folt Rick volt. Neil északra nézett. A célpontja a
látómezőbe érkezett, majd ismét eltűnt.
– A rohadék
– Mi az?
– Eltűnt.
– Én meg mindig látom – mondta Rick.
Neil levette a hőérzékelős szemüvegét, a szeme elé tartotta a
messzelátót. A célpont beugrott egy fa mögé. Olyan jól álcázta
magát, hogy Neil alig vette észre. A terepszínű ruha azonban nem
csökkenti az emberi test hőjét, ami azt jelentette, hogy az emberük
valamilyen álcát viselt.
 Neil lassan olyan pozícióba helyezkedett, hogy Holló kettejük
közé kerüljön.
– Téged néz – mondta Ricknek.
– Érzem.
Neil levette a hátáról a gépfegyvert. Felhúzta.
Újabb mennydörgés töltötte meg a levegőt. Egy pillanattal
később kövér cseppekkel hullani kezdett az eső. Neil a természet
hangjait használta fel mozgásának álcázására. Sikerült közelebb
kerülnie.
Mindannyian megálltak.
A következő villámnál Holló megindult keletre. Nem abba az
irányba, amerre Neil akarta.
Neil leguggolt, és kivette a detonátort a harctéri dzsekiből.
– Figyelj! Visszahozom.
Megnyomott egy gombot. Holló előtt felrobbant egy
füstbomba.
A célpont irányt váltott, áttört az északkeleti szárnyon. ‘Neil
futásnak eredt, hogy elébe kerüljön. Hallotta, amint a háta mögött
Rick is elindul.
Amikor Holló egy újabb csapdához ért, Neil felrobbantotta a
bombát. A környék az eső ellenére megtelt füsttel.
Neil szem elől tévesztette Hollót.
– Hol van? – kérdezte Rick.
– Nem tudom.
Neil ismét végigpasztázta a zónát, de talajszinten semmit sem
látott. Ilyen helyzetekben mindig szeretett volna olyan
testfelépítést, mint a mókusoké, hogy könnyen felszaladjon egy
fára, és onnan nézzen szét.
Körbefordult, felkészülve arra az esetre, ha Hollónak sikerülne
elrohannia mellette. Már éppen fel akarta adni, amikor nyugatra,
ötvenlépésnyi távolságban meglátott egy mozgó, homályos foltot.
Éppen a szikla előtt. Tökéletes!
– Elkaptuk.

Gwen belebújt a pulóverébe, futót arra használt, hogy elrejtse a

több réteg ruhát, amit magára vett. Elképzelhetetlennek tartotta,
hogy Neil tudja, milyen a barátja! Elhatározta, hogy ki fog jutni a
házból és a kertből, és telefonálni lóg a bázis egyik bolhából. A
bátyja és Carter mellett biztonságban lesz.
Nagyobb biztonságban, mint ezen a helyen.
Sikerült átmanővereznie magát a házon. Menet közben
zsebre vágott néhány csokoládés szeletet, felkészülve arra az
esetre, hogy várnia kell majd a bátyjára. A ház minden neszére
megtorpant. A tévét közben kikapcsolták, a csend hátborzongató
volt.
A hátsó udvaron megkereste azt a helyet, ahol előző nap
abbahagyta a munkát. Úgy tett, mintha gyomlálgatna, ásna.
Negyedóra múlva megfájdult a háta, de tovább színlelte a
munkát.
Nem kellett odanéznie ahhoz, hogy tudja, Charles figyeli.
Most nem nyíltan, az ablakból, de magán érezte a tekintetét.
Amint összegyűjtött egy halom gazt, felmarkolta kesztyűs kezével,
és úgy tett, mintha szemetest keresne. Előző nap már megfigyelte,
a háznak ezen az oldalán biztos nincsenek tartályok, de azt is
tudta, hogy ott van a kapu, amin keresztül át lehet jutni az elülső
udvarba. Letette a gazkupacot, kinyitotta a kaput. Gyorsan
elindult, de nem futott. A kavicsok megroppantak a talpa alatt, de
ezenkívül csak az eső kopogását hallotta.
Fázott, de mosolygott.
Az ösvény végen a főút felé indult tovább, befordult a sarkon.
Hátranézett, de senki sem követte.
Idegesen felnevetett, és az út felé fordult.
Felnézett. Charles ott állt előtte. A ruhája vizes volt.
– Megy valahová?
Gwen kis híján felsikoltott. Nem mintha bárki lett volna a
közelben, hogy meghallja. Most mit mondjon?
– Sétálok egyet. – Nem foglalkozott azzal, hogy még mindig
rajta volt a piszkos kertészkesztyű.
– Egyedül? – kérdezte komoly arccal a férfi
– Ez az időjárás a hazámra emlékeztet – mondta Gwen. –
Nem kell velem jönnie.
A férfi szeme összeszűkült.
 – Nincs sétához öltözve.
– Nem leszek sokáig távol. – Gwen előrelépett, hogy
megkerülje a férfit.
– Nem. Nem megy. – Charles megragadta Gwen karját, és
húzni kezdte a ház felé.
– Tessék? – Gwen megpróbálta kiszabadítani a karját, de
Charles erősen tartotta, az ujjai a több réteg ruha ellenére a
húsába mélyedtek. Fájdalom hasított a karjába.
Charles egy szót sem szólt, ahogy végigvezette a
kocsibehajtón, vissza a házba.
– Eresszen! – próbálkozott Gwen, amikor Charles bezárta
maga mögött az ajtót.
A férfi elfordította a kulcsot a zárban, beakasztotta a láncot,
közben végig szorítva Gwen karját.
– Mr. Blayney, nem tűröm az erőszakot, azonnal engedjen el!
– A hideg, nyirkos idő és a fokozódó aggodalom miatt, hogy mit
tehet vele a férfi, aki a karját szorítja, Gwen reszketni kezdett.
Charles ahelyett, hogy teljesítette volna Gwen követelését,
végigvonszolta a folyosón, a konyha hátuljából nyíló ajtóhoz. A
kamrán át egy másik folyosóra jutottak, amit Gwen korábban
nem is látott. Ennek a végén az alagsorba vezető lépcsősor várt
rájuk.
Gwen megfeszítette a lábát, belekapaszkodott az aj tókeretbe.
– Mit művel?
– Azt, amit mondtak. Amit abban az esetben kell tennem, ha
szökni próbálna.
– Micsoda? – Mondták neki? Mégis miről beszel ez?
Charles lefeszegette Gwen ujjait az ajtókeretről.
– Ennek a nagyszerű országnak az érdekében kénytelen
vagyok itt tartani önt. Akár az akarata ellenére.
– Ez abszurd. Nem jelentek fenyegetést a hazájára!
Azonkívül, hogy fontolóra vette, valamilyen módon ártani fog
a karját szorító embernek.
– Én nem így gondolom. Az otthonomban szaglászik,
bizalmas információkat gyűjt…
Milyen információt? Csak képeket talált.
– Mivel ön gyakorlatilag amerikai állampolgárnak minősül,
jogomban áll az akarata ellenére itt tartani.
Gwen semmit sem értett. Neilre gondolt. Vajon ő tudta, hogy
Blayney őrnagy így fogja kezelni? Az arckifejezése elárulhatta, mi
jár a fejében.
Charles szadista nevetést hallatott.
– Tálán azt hiszi, Neil azért vette feleségül, mert ezt akarta
tenni?
Gwen szíve óriásit dobbant.
– Hát persze hogy azért!
– Jól van. Higgye ezt.
Charles nem magyarázkodott tovább, a lépcső irányába
lódította Gwent, a ház legalsó szintje felé. Az alagsor sötét, nyirkos
és dohos volt. A padlót deszkalapokkal borították. A helyiség
közepén egy ócska kanapé állt, a hátsó fal mellett ládákat és
dobozokat pakoltak egymásra. A sötétséget egy-két mennyezeti
lámpa fénye oszlatta szét. Gwen egyetlen ablakot sem látott.
– Nem hagyhat itt!
– Bebizonyította, hogy nem hagyhatom magára.
Charles hátracsavarta Gwen karját, levonszolta őt a lépcsőn,
rálökte a kanapéra. A piszkos bútordarabból felszálló por marta
Gwen torkát, köhögnie kellett.
– Elég! – nyögte, és szabadulni próbált a férfi szorításából, de
hiába.
Mielőtt felfogta volna, mit tesz Charles, a csuklóján érezte az
acél érintését.
– Erre semmi szükség! Nyilvánvaló, hogy erősebb nálam…
Neilnek nem fog tetszeni, hogy ezt teszi velem! – Mindent
megpróbált bevetni a cél érdekében. – Hazajön a felesége. Mit szól
majd, ha itt talál engem?
– A feleségem Floridában van, és olyan nyugdíjas házakat
nézeget, amikben sosem fog lakni. Miután rájött, hogy senki sem
haldoklik, valami okot kellett adnom neki arra, hogy maradjon.
Ugye nem gondolja, hogy véletlenül ment el éppen most?
Gwen érezte, ahogy a csuklójára rákattan a fém. Charles még
mindig nem eresztette el, sőt a hátába nyomta a térdét.
– Miért csinálja ezt?
– Megvannak az okaim.
 Okok, amelyeknek semmi közük sem volt az ő biztonságához.
Gwen lehajtotta a fejét, mozdulatlanul feküdt a kanapén.
Gondolkodnia kellett, meg kellett terveznie a szökését.
Charles otthagyta a szagló kanapén, összebilincselt kézzel.
Felidézte azokat az óvintézkedéseket, amelyeket a saját
biztonsága érdekében tett, és közben rájött, Charles felfedte valódi
szándékait.
– Ne aggódjon, Lady Harrison. Amint megkapom az
értesítést, hogy gondoskodtak Neilről, nagyon gyorsan végezni
fogunk egymással. Csak akkor fog itt maradni, ha a férje túljár az
emberem eszén. Eszköz. Egy embernek mindig álljanak a
rendelkezésére a megfelelő eszközök.
Gwen levegő után kapkodott. Charles a fogai közé préselt
valamit, hogy ne sikíthasson.

– Charles Blayney őrnagy irányításával dolgozott. Az őrnagy még

mindig a bázison, Fort Carsonban lakik, a feleségével együtt.
Állítólag nem hajlandó nyugdíjba vonulni.
Blake hétezer méter magasságban repülve, telefonon
keresztül hallgatta Cartert. Éppen Utah fölött jártak, és
megpróbálták elkerülni a Sziklás-hegységre ráboruló vihart, a
légiközlekedést hátráltató villámcsapásokat. A pilótája kétszer is
szólt, hogy kerülniük kellene Santa Fe vagy a Cheyenne-től
északra eső területek felé.
– Gondolod, hogy Neil ott van?
– Talán. Próbálok minden információt közölni veled, hogy
majd beszélni tudj az őrnaggyal. A jelek szerint ő szereltette le
Neilt és az embereit.
– Szóval ő tudni fogja, ki a gyilkos?
– Gyilkos?
– Dean hívott, mielőtt elindultam. A katonai szakértő
vizsgálatát követően kijelentették, hogy gyilkosság történt.
– Tudsz valamit, Blake? Az egész kezd olyanná válni, mint
egy átkozott összeesküvés. Lehallgatókészülékek, megpiszkált
jakuzzik, megsült emberek… döglött madarak
figyelemelterelésként. Csak arra tudok gondolni, hogy miért? Max
nem talált semmit erről a bizonyos „Holló” fedőnevű
hadműveletről. Ez felveti a kérdést: ki tudott róla? Ki akarja, hogy
az akcióban érintett katonák meghaljanak?
– Gondolod, hogy valaki őket akarja elkapni?
– Olvastam a jelentést, amit a rendőrök készítettek Neil
öngyilkos barátjának esetéről. Van benne egy apró részlet. A test
alatt egy döglött hollót találtak. Felhívtam a helyi seriffet,
Tennesseeben, és javasoltam neki, hogy nyissa meg ismét az aktát.
– Valaki megtalálta már a férfi feleségét?
– Nem. Az anyja bejelentette az eltűnését, de eddig semmi.
A turbulencia miatt a gép lejjebb ereszkedett. Blake szinte
belepréselődött a bőrborítású ülésbe.
– Blayney őrnagy biztosan tud a Hollóról, ugye?
– Tudnia kell. De kétlem, hogy barmit is mondana neked
róla.
– Kezdetnek ez is jó lesz. Az istenit, ez az egyetlen nyom,
amin elindulhatunk!
– Hívj, ha földet értél.
Blake bontotta a vonalat. Aggodalma erősebb voli, mint
korábban bármikor.
 Harmincegyedik fejezet

Rick délről közeledett, Neil északról. Folyamatosan zuhogott az

eső, ami még gyötrelmesebbé tette a helyzetet. Túl gyorsan
közelítettek rá az ellenségükre. Valahogy… túlságosan Könnyű
volt az egész. Annyira könnyű, hogy Neil gyanakodni kezdett.
– Várj! – utasította Rieket.
– Túl könnyűnek tűnik.
– Pontosan. – Neilnek tetszett, hogy Rickkel képesek olvasni
egymás gondolataiban.
– Nem tud kijutni, csak ha keresztülmegy valamelyikünkön.
Neil maga mögé nézett. Már vagy ezredszer.
– Gondolod, hogy valakivel együtt dolgozik?
– Nem láttam senki mást.
Neil sem. Ismét hátrafordult.
Semmi.
Az eső olyan erővel verte az erdő talaját, hogy minden más
zajt elnyomott. Neil élete nagy részét Kaliforniában töltötte, ezért
általában élvezte az esőt. Ezen a napon azonban nem.
– Induljunk ki abból, hogy van itt még valaki.
– Jó terv – mormolta Rick.
Vagy Hollónak megint volt egy trükkje?
Óvatosan közeledtek a sziklához.
Neil ujjai kihűltek a fokozódó hidegben. A földre eresztette a
fegyverét, megállt és maga mögé nézett. A tekintete megakadt
valamin. Valamin, ami lila volt, és a földön hevert. Elindult abba
az irányba, és észrevett valami sárgát. Közelebb hajolt.
Cukorszemek? Elfordult, először arra gondolt, a két cukorka
régóta lehet ott, a földön.
Édesség? Az ismerősei között ki is az, aki ilyesmit evett? Apró
cukorkát, amit könnyen zsebre lehetett vágni?
A helikopter már csak tíz mérföldre volt a céltól.
Valaki letakarta Lindent egy zöld pokróccal. Az arcát is. Rick
az egyik hevederbe kapaszkodott, üres tekintettel bámult ki a
nyitott ajtón. Billy a tenyerébe hajtotta a fejét.
Mickey a zsebébe nyúlt, kivette az állandóan magánál tartott
cukorkászacskót, pár szemet a szájába dobott. Neilnek a sérülés
okozta fájdalom ellenére is jó kedve támadt, ahogy ránézett. A
srácra tényleg illett a beceneve. Mickey Mouse. A nagy füle miatt,
meg azért, mert szerette az édességet.
Megállt. Összeszorult a gyomra.
Miért?
– Rick… állj.
Eltelt pár másodperc.
– Micsoda?
– Vissza.
– Itt van.
Neil nyelt egyet.
– Tudom, hogy ki az.
Rohadtul tudom, hogy ki az.

Gwen hátrabilincselt kézzel a hátára fordult.

A lépcső tetején lévő ajtó hangos kattanással bezárult. Tudta,
hogy hiába vergődne fel a lépcsőn, azon az ajtón úgysem jut ki.
A szájába gyűrt anyag az arcába vágott, és azonnal
kiszárította a száját. De ez volt a legkisebb problémája.
A szíve olyan hevesen dobogott, hogy szinte felrobbant.
Charles irányítja az ellenségüket. Beigazolódott a vele kapcsolatos
összes balsejtelme. Persze nem sokat ért azzal, hogy igaza van.
Párszor megforgatta a kezet a bilincsben, bár végig tudta,
hogy kulcs nélkül nem fog kiszabadulni belőle. Tudta, de ez nem
tartotta vissza a próbálkozástól. Ahogy csökkenni kezdett a
testében az adrenalin, a helyére félelem költözött. A dohos pince
nem zavarta túlságosan, de a felismerés, hogy innen csak egy
módon juthat ki, annál inkább. Érezte, a szeme megtelik könnyel,
ismét nekifeszült a bilincsnek. A fém a bőrébe vájt. A fájdalom
hatására felszáradtak a könnyei. Nem fogja sajnálni magát, nem
fog még inkább Charles áldozatává válni! Az az ember biztos
élvezné, ha zokogva találna rá, amikor visszatér a pincébe.
Nem adhatta meg neki ezt az örömöt. Többször is elmondta,
szerinte mire jók a nők, és mire nem, ezzel elárulta magáról:
alábecsüli a női nemet.
Amikor felment, nem kapcsolta le a lámpát, így Gwen
körülnézhetett, kereshetett valamit a helyiség sarkában, ami a
segítségére lehet. Felállt, és elindult. A feje fölött csövek és kábelek
húzódtak. Az egyik sarokban vízmelegítő kazánt látott, mellette
egy biztosítékládát. Sajnos még sosem került olyan helyzetbe,
hogy kinyisson egy ilyet, beazonosítani is csak azért tudta, mert a
tévében már látott hasonlót. Hátrabilincselt kézzel úgysem érné el.
Az egyik fal mellett hármas sorokban dobozokat pakoltak
egymásra. Némelyikre a „karácsony” szót írták, de akadtak
olyanok is, amikre Annie nevét. Gwen belerúgott egy felirat
nélkülibe. A doboz alig moccant meg; belenyomta a térdét.
Nehéz.
Egy kis erőfeszítéssel úgy forgatta a kezét, hogy megérintse a
dobozt. Az ujja hegyével feltépte a kartont.
Könyvek. Megtaláltam Ruth könyvtárát.
Könyvekkel most nem sokra mehetett. Talán, ha szabad lenne
a keze, hozzávághatna őket Charleshoz, de jelenlegi helyzetében
ez lehetetlen volt.
Az „Annie” feliratú dobozokhoz fordult. Az egyikben
gyerekrajzok voltak, olyan firkák, amiket a kicsik az óvodából
hordanak haza, hogy aztán a szülök felragasszák a
hűtőszekrényre. Gwen könnyedén lelökte a felsőt, kinyitott egy
másikat. Ebbe is régi holmikat pakoltak: plüssjátékokat,
babatakarókat. Semmi hasznosat.
A karácsonyi dobozokban pontosan az volt, amire számított:
lámpái üzérek, díszek, csecsebecsék, amiket decemberben
leporolnak, aztán rövid idő után ismét elcsomagolnak. Az ünnep
gondolatától kirázta a hideg. Ha nem jut ki ebből a pincéből, nem
lesz több karácsonya.
Mi lehet Neil-lel? Odakint van, és azt hiszi, biztonságban
hagyta őt… és az ember, akit kiválasztott, hogy védje meg,
halottnak akarja látni őt.
Összeszorult a torka.
 Neil tud magára vigyázni.
Ezt kell hinnie.
Gwen kihátrált a dobozok mellől, és a mocskos kanapé
karfájának dőlt.
Gondolkodj, Gwen, mit használhatnál innen?
A dobozok a Charles életében létező nőket jelképezték Az
elhanyagolt feleség könyvei. A lánya gyermekkora. A lányáé,
akivel az utóbbi időben nem volt elégedett. Mintha azzal, hogy
elcsomagolta Annie holmiját, őt is félresöpörte volna. El a szem
elől, ki vele a gondolatok közül! Valami olyasmit csinált, mint
Gwen apja, bár Gwen tudta, őt szerette az öreg. A maga módján,
de szerette.
Vajon Charles meg mindig keserűen gondol Annie-re? Ha
meglátná a bedobozolt holmikat, előjönnének a kedves emlékei?
Egy kellemes és emlékezetes vakáció, esetleg egy ünneppel
kapcsolatos emlékképek? Az az ember már világossá tette:
eltervezte, hogy megöli őt. Nem lenne okos dolog provokálni, és
ezzel siettetni azt, amit úgyis meg fog tenni… de talán lehetne
emlékeztetni arra, mit veszíthet, ha lebukik. Akkor talán kétszer is
meggondolná a dolgokat.
Ha habozásra késztetné…
Gwen a kanapé oldalához támaszkodva a háta mögött a
kezéhez emelte a jobb lábát. Győzködte magát, el tudja érni azt,
amit azelőtt erősített a bokájához, hogy megpróbálta elhagyni a
házat.
Egyelőre nem volt szükség rá, hogy elővegye a revolvert. De
elérte, és ettől jobban érezte magát. Nem mintha a háta mögül
képes lenne rálőni Charlesra, de a fenébe is, ha muszáj, még ezt is
megteszi!

Neil találkozott Rickkel; három nap után először álltak szemtől

szemben. A barátja kérdő tekintettel nézett rá.
Neil szinte belehalt, amikor kimondta:
– Mickey az.
Rick arca elsápadt.
 – Mi a…?
Neil kinyitotta a kezét, megmutatta a tenyerében lévő
cukrokat, amiket az ösvényen talált.
– Vajon ki eszi ezt a vackot úgy, mintha valami drog lenne?
Rick kikapta Neil kezéből a cukrot, rábámult, majd
undorodva a földre dobta.
– Baszd meg! Miért? Miért csinálja ezt?
– Nem tudom. De ha rájövünk, akkor esetleg kivihetjük
innen élve.. hogy segítséget kapjon.
– A rohadék kinyírta Billyt. Az sem érdekel, ha elviszi az
ördög.
El akart fordulni, de Neil elkapta a karját.
– Ez Mickey, Rick Gyerünk már! Közülünk ő veszítette a
legtöbbet. Konkrétan a golyóit. – Az ágyéksérülés miatt Mickey
impotens lett. Erről a tényről Neil megfeledkezett, egészen addig a
pillanatig, míg rájött, hogy vadászik rájuk.
– Gondolod, hogy minket hibáztat amiatt?
Neil eleresztette Rícket, aki ki akart szabadulni a szorításából.
– Nem tudom. Talán. Azt tudom, hogy járt valakivel a Holló-
művelet előtt, de amikor visszajöttünk, a nő elhagyta.
– Mindannyian ott voltunk. Egyikünket sem hibáztathatja.
– A logika nem mérvadó egy elborult elménél. De ez
megmagyarázza az első osztályú lehallgatókészülékeket és a többi
kütyüt, amit használt. A cuccokat, amik a mi időnkben még nem
is léteztek.
Rick körbefordult, azután lenézett a szikláról.
– Utánanéztem. Azt mondták, titkos akcióban vesz részt.
– Ki mondta ezt neked?
– Az őrnagy.
Neilt kirázta a hideg.
– Az őrnagy?
– Felhívtam… tudod, hogy mi újság vele, egyébként tud-e
bármit arról, hogy Mickey hogyan végezte? Nem akartam
megijeszteni. Azt mondta, pár napon belül megkeres. Néhány nap
múlva azt mondta, Mickey aktájában az áll, hogy küldetésen van.
Neil mély lélegzetet vett.
– És miből gondoltad, hogy titkos az akció, amiben részt
vesz?
Rick megrázta a fejét.
– Megtaláltam Mickey apjának telefonszámát. Az öreg azt
mondta, a fia titkos küldetésen van. Az apák ezt csinálják.
Büszkélkednek a gyerekeikkel. Összeraktam az infókat.
– Csakhogy mi vagyunk a titkos küldetése!
– A felettesei nem jöttek rá, hogy engedély nélküli eltávon
van?
– Blayney nem tudta – mondta Neil.
– Ebben miért vagy biztos?
Neil a fogát csikorgatta.
– Nála hagytam Gwent.
Rick mozdulatlanná válva bámult rá.
– Hogy védje meg?
– Igen. Ki védhetné meg jobban a feleségemet, mint az
Egyesült Államok tengerészgyalogsága?
– A feleséged?
– Elvettem, mielőtt találkoztam veled.
– A fenébe, Neil. Miért nem mondtad? Ez óriási!
Igen, nos ez az időszak nem volt éppen alkalmas baráti
vállveregetésekre és sörözésekre.
– Chuck azt mondta, jobb eséllyel meg tudja védeni, ha a
feleségem. Ha esetleg Gwen túlságosan ideges lenne és le akarna
lépni. Nem akartam, hogy Holló… Mickey rátaláljon Gwenre, és
ellenem használja, ahogy Billy feleségét Billy ellen.
Rick szeme összeszűkült.
– Szóval csak azért vetted el a nőt, hogy biztonságban tudd?
Neil megrázta a fejét. Szerette Gwent. Ó, de még mennyire!
– Egyébként is elvettem volna.
– Chuck javasolta a házasságot?
– Nem. Én javasoltam, Chuck meg kerített papot, és ő volt a
tanúm.
Neii a szikla felé nézett, azon töprengve, vajon Mickey látja-e
őket, ahogy ott bujkál a fák között.
– Valami nem stimmel – mondta Rick. – Ha Mickey idefent
van, akkor valaki tudja, hogy lelépett. Vagy esetleg vérdíj van a
fejünkön?
 Neil is érezte, hogy valami nincs rendjén
– Ki kell derítenünk, ki dolgozik Mickey-vel. A srác jó volt, de
sosem nyert volna díjat az intelligenciájával. – Mickey volt a
csapatuk legfiatalabb tagja. Nem rendelkezett vezetői
képességekkel, ezt nyers erővel és lelkesedéssel pótolta. Imádta az
édességet, mindig gyorsabb haladásra buzdította a társait. Amikor
tudomást szerzett arról, milyen komoly Mickey sérülése,
mindenkitől azt hallotta, a srác mentálisan addig marad ép, amíg
le tudja valahol vezetni az energiáit. A tengerészgyalogságnak
mindig szüksége volt olyanokra, mint ő.
Jól lesz.
Csakhogy… nem lett jól.
– Ki kell csalogatnunk. Beszéltetjük.
– Javaslat? – kérdezte Rick.
– Közel megyünk, és beszélni kezdünk. Elérjük, hogy ne
célpontot lásson bennünk, hanem barátokat. Ha valakinek
dolgozik, akkor megtudhatunk ezt-azt. Ha egyedül van… hát,
akkor később eldöntjük, mi legyen.
Rick bólintott.
– Elindulok délre.
– Légy óvatos.
Rick kacsintott, majd eltűnt a bokrok között.
 Harminckettedik fejezet

Körbejárkált a helyiségben, hogy felmelegítse magát. Sikerült

kihúznia pár szál színes égőt, a dugaszt beleerőltette az egyetlen
konnektorba. Az egyik izzósor villogott, és valahogy
barátságosabbá változtatta a környezetet. A kép iróniája talán
nevetést csalt volna ki Gwenből, ha történetesen nem olyan száraz
a szája, mint a vatta.
Időnként hallotta a feje fölött Charles lépteit, ilyenkor
megállt. Nem akarta, hogy a férfi lemenjen hozzá azelőtt, hogy
mindent előkészít.
Rájött, hogy az egyetlen fegyver, amivel meglepheti Charlest,
egy pszichológiai eszköz. Azzal, hogy a dobozokból előszedte Annie
gyermekkori tárgyait, előhúzkodta a karácsonyi díszeket, fel akart
idézni néhány emléket a férfiban. Azt akarta, hogy valami mást is
érezzen, mint a lelkében lakozó gyűlöletet. Ha a gyerekrajzok és a
babatakarók nem hatnak rá, akkor legalább lesz valami bizonyíték
arra, hogy ő idelent volt, méghozzá az akarata ellenére.
Elejtette az egyik karácsonyi díszt, a szilánkok megvágták az
ujját. Szándékosan összefogdosta Annié holmiját a véres kezével,
sőt még a falat, a lépcsőket, a korlátot, a lépcső alját is összekente.
Az ötlet egy könyvből származott, amit pár nappal korábban
olvasott, hogy agyonüsse valamivel az időt. Őrület, hogy az élet
időnként megvalósítja a kitalált történeteket!
Úgy gondolta, ha Charles a rendetlenségre, a felfordulásra
figyel, akkor neki talán lehetősége lesz arra, hogy kiszökjön,
esetleg használja a fegyverét. Csak ebben reménykedhetett.
Felpeckelt szájjal ugyanis lebeszélni biztosan nem tudja a férfit
arról, amire készül.
Az ujjaival és a lábaival felborogatta a dobozokat, szétszórta a
rajzokat, közben pedig a padlón világítottak a karácsonyi
fényfüzérek.
Neil kirázta a hajából az esőcseppeket. Már nem dörgött az ég,
nem villámlott, a napfény valahogy folyékonnyá változott. Nem
tudta biztosan, mi rosszabb… az a tény, hogy Rickkel
olyasvalakire vadásznak, akit egykor barátjuknak neveztek, egy
olyan emberre, akit mindhalálig védelmezett volna, akit egyszer
sajnált, vagy az a bizonyos, sokkal nagyobb dolog, ami úgy
gyülekezett a feje fölött, akár az égen a felhők. Valami, ami elég
közel volt ahhoz, hogy érezze a szagát, de nem elég közel ahhoz,
hogy megtudja, milyen ízű.
A hőlátójával érzékelte Mickey-t: közel volt ahhoz a helyhez,
ahová ő visszahúzódott. Az erős vágy, hogy gyorsan lejátssza ezt a
menetet, és elmehessen Gwenért, meggyőződjön róla, hogy jól
van, szinte felemésztette.
– Pozícióban vagyok – mondta Rick a fülébe.
Neil az egyik fától a másikhoz rohant, végig fedezékben
maradt.
– Még mindig nem tudjuk, mii tervez.
– Maradj rejtve.
Ezt nem kellett neki kétszer mondani.
A hátát a fához szorította, a lábát bokrok takarták – ilyen
pozícióból próbálta becserkészni az ellenséget.
– Kész. Én beszélek. Hadd találgasson, ki vagy! Lássuk,
közelebb tudsz-e kerülni hozzá.
– Vettem.
Neil mély lélegzetet vett, és hideg ajkai között kifújta a
levegőt. A szeméhez emelte a messzelátót, hogy lássa, van-e
hatása a szavainak.
– Miért csinálod ezt? – kérdezte hangosan, túlkiabálva az eső
kopogását.
Semmi mozgás… semmi.
– Barátok voltunk.
Előtte megmoccant a bozót.
– A rohadt életbe, Mickey… szólalj már meg! Testvérek
voltunk!
Ez bejött.
 – Nekem nincsenek testvéreim.
Ahogy meghallotta Mickey hangját, Neilnek olyan érzése
támadt, mintha gyomorszájon vágták volna. Előtte még
reménykedett benne, hogy tévedett, de aztán… már nem
– Aki egyszer tengerészgyalogos volt, örökre az marad.
– Én maradtam az egyetlen tengerészgyalogos. Ti
elmentetek. Mind elhúztatok.
Neil a mozgó bokrot figyelte.
– Feléd megy – mondta Ricknek.
– Látom – felelte Rick.
– Véget ért a küldetésünk, Mickey. – Az őrnagy lehetővé tette
számukra a távozást, míg letelik a szolgálati idejük. Mintha előre
tudta volna, hogy még egy-két bevetés, és végképp tönkremennek
az idegeik. Úgy, ahogy Mickey idegei.
– Nekem csak ez maradt.
– Akkor miért teszed tönkre most? Tudnod kell, hogy ez nem
fog működni. Valaki rájön, hogy engedély nélkül jöttél el.
Mickey felnevetett. A hang olyan csikorgó volt, mintha
szögeket húztak volna végig egy iskolai táblán.
– Engedély nélkül? Azt hiszed, dezertáltam? Cserbenhagytam
a hazámat? És ő még azt mondta, hogy te vagy az ész. Kibaszott
hülye vagy, Mac.
Neil hátrahúzodott, és átugrott egy másik fához, ami északi
irányban, öt lépés távolságban állt.
– Ki az az „ő”?
– Szerintem sokkal szórakoztatóbb lesz, ha erre egyedül jössz
rá. Utána már nem sokáig fogsz élni. Azok az utolsó pillanatok
minden reményedet szertefoszlatják. Ahogy az én reményeim is
szertefoszlottak.
– Miről dumál ez? – súgta Rick
– Nem tudom. – Neil tényleg nem tudta, de valamitől olyan
érzése támadt, mintha egy hangyaboly kellős közepén fetrengene.
– Még mindig van remény az életedben, Mickey.
– Mit tudsz te erről? Láttad már, ahogy kialszik a fény egy nő
szemében? Érezted már, hogy kialszik benned a fény, amikor a nő
otthagy téged?
Neil félretolta Gwen képét. Nem akarta, hogy Mickey
játszadozzon vele. Most már legalább abban biztos volt, hogy
Mickey fel akarta használni Gwent, hogy elkapja őt. Jobb lesz, ha
nem esik bele a csapdájába.
– Vannak még nők a világon – mondta Neil.
– Nincsenek, ha az ember farka legfeljebb csak hugyozásra
jó. – Mickey hangjából sugárzott a düh.
Neil összerezzent.
– Más is van az életben, nem csak a szex – mondta, bár
fogalma sem volt, ő mit tenne, ha kiderülne, soha többé nem
képes megtenni bizonyos dolgokat. Nem tudta, de abban biztos
volt, hogy nem a barátai lemészárlása lenne a válasz a kérdésre.
– Mondja ezt az az ember, aki egy kis szőke bombázóval
hetyeg. – Miekey ismét felnevetett. – Mondd csak, hogy van Lady
Gwen?
Neil a nyelvére harapott, de olyan erővel, hogy érezte a vér
ízét. Előrehúzta az AK-ját, közelebb lépett a célszemélyhez.
– Ennek az egésznek semmi köze hozzá!
Miekey nevetett, azután pozíciót váltott, egyenesen Neil felé
tartott. Módszeresen, de könnyedén haladt, végig takarásban
maradva.
– Ezt szeretnéd hinni, igaz?
– Játszik veled, Neil. Ne dőlj be neki. – Neil hallotta Rick
szavait, meg is értette, mit mond, de mégsem sikerült
lecsillapodnia tőlük.
Miekey mögött Rick közelebb került a sziklához.
– Gwen biztonságban van. Nem kerülhetsz a közelébe.
Mickey újra csak nevetett.
– Nem is kell, Mac. Ez a legszebb az egészben. Az, aki
mögöttem áll, sokkal jobb, mint Rick.
Neil mozdulatlanná dermedt. Az orrcimpája kitágult, a szeme
előtt vörös köd jelent meg.
– Rohadék – mormolta Rick, miközben előrébb nyomult.
– Ne gyere ide, Vigyori!
– Különben? – szólalt meg Rick fennhangon.
– Különben megnyomom ezt a gombot, és Lady Gwent
sajnálatos baleset éri.
Neil keze remegni kezdett.
 – Blöfföl – súgta Rick.
Neil lerázta az esőt a hajáról, megpróbálta rendezni a
gondolatait. Blayney őrnagy?
Nem.
– Sosem tudtál valami jól hazudni, Mickey – mondta Rick.
– Tényleg?
Neil lehunyta a szemét. A fejében erősödött a fájdalom.
Szőke? Szöszi. Ki is mondta ezt nemrég?
– Tudod, kit dugtam a Holló-művelet előtt? Az előtt az akció
előtt, amit Mac és Billy elcseszett?
Ahogy így, hangosan kimondva hallotta, Neil tudta, hülyeség
az egész.
– Szerinted engem érdekel, kivel voltál?
Neil összeszedte magát. Kinyitotta a szemét. Mickey kétszáz
lépés távolságban állt tőle. Rick alig százlépésnyire.
– Az a név, hogy Annie, mond neked valamit?
Annie?
Szöszi… Neilnek eszébe jutott, amit Chuck kérdezett tőle: „És
hogy vetted rá a szöszit, hogy veled tartson?” Mire ő így válaszolt:
„Azt mondtam neki, van valaki a múltamban, aki rajta keresztül
akar elkapni engem.”
Minden eszébe jutott. Az, hogy Chuck arcán nyoma sem volt
meglepetésnek. Az, hogy milyen könnyen elfogadott mindent. Az,
hogy mennyire noszogatta az indulását. És a fenébe, Gwen haja
barna volt, amikor megérkeztek Fort Carsonba. Kibaszott barna,
nem szőke!
– Nem blöfföl – mondta Ricknek.
– Honnan tudod1?
– Chuck lányát hívják Annie-nek. Az őrnagy rendelte el a
kivégzésünket. És nála van a feleségem.
– Ó, ne! – mondta Rick.
Be kellett fejezniük ezt az egészet…
– Rájöttél, Mac?
– Ha bántjátok, halott ember vagy.
– Félig már halott vagyok.
Lássuk, egészen azzá tudlak-e tenni! Neil hasra vetette
magát, közelebb kúszott.
 – Vissza, Mac! Viszket az ujjam ezen a kapcsolón. Tudassuk
Blayney-vel, hogy nyugodtan elintézheti a nődet? – Mickey a
levegőbe emelt valamit. Neil nem látta, mit szorongat.
– Mi van a kezében? – kérdezte Ricktől.
– Nehéz megmondani. Rádióvezérlésűnek látszik. Talán
valami jeladó. De lehet, hogy detonátor.
– Mit akarsz, Mickey? – Ideje volt taktikát váltani. Hadd
higgye csak Mickey, hogy figyelnek rá!
– Na, erről van szó! Mi lenne, ha a segédeddel együtt
előbújnátok? Arról a fickóról beszélek, akivel már harmadik napja
lestek rám.
– És utána?
– Utána felhívom a főnököt, és megkérdezem tőle, mit akar,
mit tegyek.
Neil visszahátrált egy kicsit, azután lassan elindult abba az
irányba, ahová Mickey akarta elvezetni.
– Csapdának tűnik – állapította meg Rick a nyilvánvalót.
– Talán aláaknázta a visszavonulási útvonalunkat. Maradj
éber – súgta Neil, majd hangosan folytatta: – Blayney miért akar
holtan látni minket?
– Mozogj, Mac! Még mindig nem látlak azon a sziklán.
Neil megállt, felnézett. Ha Mickey három napja figyeli őket,
akkor hamarabb is közel kerülhetett volna hozzájuk. De eddig
egyetlen lövés sem dördült el.
– Még mindig úgy gondolod, balesetnek kell feltüntetni? –
kérdezte Ricktől.
– Most kell igazán annak!
– Mozgás, katona! – Mickey hangja erősebb volt, mint a
fákat verő esőcseppek kopogása.
– Mondd meg, Mickey, miért?
– Honnan tudjam? Azt akarja, hogy eltűnjetek… Azt akarja,
hogy Annie férje is eltűnjön. Helyet csinál nekem.
Neil összerezzent. Blayney vele, Mickey-vel is csak játszott.
Valószínűleg azt tervezte, megöli, de persze csak azután, hogy ő és
Rick már kikerült a képből.
– Te hülye fasz – kiáltotta Rick. – Gondolod, hogy Blayney
odaadja a lányát egy olyan szánalmas pöcsnek, amilyen te vagy?
 Rick szavai telibe találtak. Mickey megfordult, és megeresztett
pár golyót az irányába. Körülöttük felrobbant a levegő, a zaj Neil
testének minden tesztoszteronnal feltöltött sejtjét beindította.
Fedezékbe ugrott, élesítette a fegyverét.
– Sosem szerettelek, Vigyori!
– És még szarul is lősz! – nevetett Rick.
– Hívd vissza a kutyádat. Mac. Tőled mindenképpen meg kell
szabadulnunk, de ami a nődet illeti… Blayney esetleg elereszti őt.
Ha elfogadja, hogy balesetben haltál meg.
Neil fejében egymást kergették a gondolatok. Vajon az őrnagy
megöli Gwent? Nem tudta elhinni, hogy az egész ügy hátterében
Chuck áll. Képes lenne erre? Kell lennie valaminek, amiről
Mickey-nek sejtése sincs!
Egy dolog biztos volt a számára. Chuck biztosítéka arra az
esetre, ha Mickey kudarcot vall, Gwen volt. Életben kellett
tartania őt. És Mickey-nek meg kellett halnia.
– Csald ki – mondta Ricknek. – Bemegyek.
 Harmincharmadik fejezet

A villámlás elég ideig szünetelt ahhoz, hogy Blake gépe

landolhasson Colorado Springsben. A pilótája megegyezett a
repülőtér biztonsági szolgálatával, és elintézte, hogy a gépet
feltankolják. Blake közölte a pilótával, elképzelhető, hogy azonnal
indulniuk kell.
– Leszálltam – mondta Carternek, miközben az érkezési
hallban a számára kirendelt sofőrt kereste.
– Elintéztem, hogy bejuthass Fort Carsonba. Most már
minden rajtad múlik.
Blake intett a sofőrnek, aki egy nagy, fehér táblát tartott a
kezében, amin az ő vezetékneve volt.
– Nem tudod véletlenül, Blayney őrnagy a bázison
tartózkodik?
– Erről nincs információm. A bázis kapujánál az őrök meg
fogják kérdezni, milyen ügyben érkeztél. Mondd nekik, hogy
Blayney-vel kell beszélned.
– És ha nincs otthon?
– Akkor lehet, hogy nem eresztenek be.
Blake letakarta a mobilja mikrofonját, és odaszólt a sofőrnek:
– Fort Carsonba megyek. Tudja, hol van?
– Igen, uram.
Blake bólintott, és ismét Carterre figyelt, miközben a sofőr
nyomában haladva kiment a repülőtér épületéből.
– Akkor mi lesz?
– Nem tudom… menj be egy helyi bárba, kérdezősködj. Neil
ott állomásozott egy darabig. Talán látták őt. Talán valaki tudja,
hol lehet éppen.
– Tűt a szénakazalban…
A sofőr kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját, Blake beült.
– Köszönöm, Carter. Megtaláljuk őket. – Meg kellett találniuk
őket.
 – Sok szerencsét!
Szüksége volt rá
A bázis húszpercnyire volt a repülőtértől. A zárt kapuban két
őr posztolt, a fegyverüket a kezükben tartották. Egy harmadik
ember a fülkében üldögélt, onnan figyelte az érkezőket.
A sofőr leeresztette a saját ablakát, és Blake-ét is. Az őr
rnosolytalan arccal lépett hozzájuk.
– Miben segíthetek?
– Blayney őrnagyhoz jöttem – Blake úgy gondolta, az lesz a
leghelyesebb, ha úgy viselkedik, mintha az őrnagy várná. Elővette
a névjegyét, átnyújtotta az őrnek. – Carter Billings kormányzó úr
elintézte a belépésemet.
– Itt várakozzon, uram.
Blake hátradőlt és az őröket figyelte. A fülkében ülő katona
felvette a telefont, beszélni kezdett. Közben összehúzta a szemét.
Az egyik őr körbejárta a kocsil, a másik felírta a rendszámot.
Blake az ülésen dobolt az ujjaival.
A fülkéből kilépett a katona, és az autóhoz ment. Az arca
kifürkészhetetlen volt.
– Sajnálom, Mr. Harrison. Blayney őrnagy ma senkit sem
fogad.
Blake meghökkent.
– Élet-halál kérdése! Nem tudná visszahívni, és közölni vele,
hogy Neil MacBainről van szó? – Ez nem lehet igaz! Ilyen közel
jutott, és nem eresztik be egy kapun? Ez elfogadhatatlan!
Az őrök összenéztek, de nem gondolták meg magukat.
– Sajnálom. Ma semmit sem tehetek ónért. Esetleg kérjen
időpontot Blayney őrnagy titkárától.
Blake fontolóra vette, hogy kiugrik a kocsiból, de aztán
meggondolta magát. Ha megteszi, éppen olyan agresszívnak
tűnik, mint ahogy érzi magát. Semmi szüksége nem volt arra,
hogy fogdán töltse az éjszakát, és még később folytathassa a
küldetését.
Összeszorította a fogait.
– Van esetleg valaki, akit felhívhatnék?
Az őr visszament a bódéba, majd egy számmal lépett ismét a
kocsihoz.
 – Még valami… Ki Blayney őrnagy felettese?
– A bázison? Senki.
Óriási!

– Szerinted Annie tényleg visszafogadna? – kérdezte Rick,

miközben a fák között haladva egyre közelebb jutott a szikla
széléhez.
– Annie szeretett engem – mondta Mickey.
– De nem fog, ha megölöd a férjét.
Neil is közelebb osont.
– Nem fogja tudni, hogy én tettem. – Mickey körbefordult.
Neil lebukott, eltűnt a szeme elöl.
– Blayney tényleg nem normális, ha téged uszított a fickóra.
Miből gondolod, hogy Blayney megtart téged, miután mi
eltűntünk?
Mickey körbe-körbe forgolódott; sehol sem találta Neilt.
– Hová tűntél, Mac? Komolyan mondom… egyetlen
gombnyomás, és Blayney azonnal elintézi a nődet!
Neilnek fájdalmat okoztak ezek a szavak, de nem felelt,
tovább haladt előre.
– Blayney-nek nem te parancsolsz, Mickey. Ezt tudnod
kellene már – folytatta Rick.
– Éveken keresztül bizonyítottam neki. Rengeteg „elvarratlan
szál” küldetést hajtottam végre érte.
És mi is elvarratlan szálak vagyunk. Az eső segített Neilnek a
haladásban Mickey észak felé fordult, Neilnek sikerült délről a
háta mögé kerülnie. Húsz lépés megtétele után Neil aktivált egy
másik füstbombát, arra kényszerítve Mickey-t, hogy tüzet nyisson
észak felé.
– Ideges – közölte Rick.
Neil felrobbantotta az utolsó bombát, megpróbálta füstbe
borítani a területet. Hallotta Mickey káromkodását.
Mickey keleti irányba rohant, Neil felé tartott.
Neil az utolsó pillanatig kivárt, azután célra tartotta a
fegyverét.
 – Dobd el.
Mickey felemelt fegyverrel fordult felé.
Neil a vállára célzott, és lőtt. Még két lövés dörrent az eső
áztatta erdőben.
Mickey hátralökődött, a kezéből kicsúszott a fegyver. Neilnél
hatott az adrenalin: rávetette magát Mickey-re, a földre döntötte.
Felemelte a kezét, egyszer, kétszer beleöklözött Mickey arcába.
Mickey karja vérzett. Túl erősen ahhoz, hogy hússeb legyen…
Neil lefegyverezte, a hátára fordította. Megfeszítette a nyakát,
megízlelte a dühöt. Holtan akarta látni ezt az embert.
– Megölted Billyt!
Mickey szája beteg mosolyra húzódott.
– A nőjét meg felrobbantottam.
Neil ökle ismét lecsapott.
– Itt helyben meg kellene öljelek.
Mickey köhögött. Hörgő hang szakadt ki a mellkasából. Neil
lenézett, és meglátta, hogy Mickey mellényét átáztatta vér.
Mi a szar? Ennyire rosszul nem célozhatott.
– Sosem voltál elég tökös – köhögte Mickey. Vér fröccsent az
ajkairól.
Neil látta, az ellenfele harcképtelenné vált. Félrehajította a
fegyverét, szétnyitotta Mickey ingét. Mindenütt vér.
– Kidőlt? – kérdezte Rick.
– Igen. – A Mickey mellkasán tátongó lyukból ítélve Rick is
rálőtt, hátulról.
Mickey haldoklott. Neil mögé nézett, a tekintete üvegessé vált.
– Visszafogadott volna engem, Mac. Az én Annie-m…
Neilnek nem volt szíve szétrombolni Mickey utolsó
gondolatait.
– Hol van Gwen?
Mickey a szemébe nézett, hörgött egyet, azután már nem
lélegzett többé.
Neil lehunyta a szemét.
– Te hülye fasz. – Ellökte magát Mickey testétől, az esőbe
nézett, Ricket kereste.
– Rick?
– Itt vagyok. – Rick hangja nem olyan volt, mint máskor.
 – Hol?
– A szikla tövében. A célpontnak annyi?
Neil ránézett az emberre, akit egykor a barátjának nevezett.
Eszébe jutott a kép, ami róluk készült… egy boldogabb időben.
– Igen. Annyi.
– Helyes.
– Hol vagy? – Neil sehol sem látta Ricket.
– Bekaptam egy golyót. Jól vagyok
Neil keresztülrohant a bozóton, nem foglalkozott a lábát,
derekát csapkodó ágakkal. Ricket egy fa mellett találta meg. A
kezét a jobb combjára szorította.
– Mennyire súlyos?
– Nem a hasam.
– Mennyire súlyos, Rick? – Neil tudta, a combban is vannak
olyan artériák, amelyek sérülése esetén az ember épp olyan
könnyen meghalhat, mintha a mellkasába kapta volna a golyót.
Rick megpróbált elvigyorodni, de ezúttal nem igazán sikerüli
nek i.
– Jobb is lehetne.
– A pokolba!
– Jól vagyok. Menj szerezd vissza a nődet. Mielőtt Chuck
rájön, mi történt itt.
Neil a kocsijára nézett, azután ismét Rickre.
– Nem hagylak itt.
– Húzz innen! Jól vagyok, Neil. Menj! Van telefonom.
Segítséget hívok, amint elmentél. Egyébként, azt hiszem, ez a
domboldal tele van aknákkal. Mickey nagyon el akart kapni
minket.
Neil a föléjük emelkedő sziklára nézett, aminek az oldalából
nagy kődarabok álltak ki. Elég nagyok ahhoz, hogy szétzúzzák az
alattuk lévőket. Biztonságba vinni Ricket, hatástalanítani a
bombákat… a rendőrök kérdezősködése, mindez időt venne
igénybe. Drága időt!
– Eredj! – mondta Rick ismét. – Addig ki se ejtem a neved,
amíg nem hallok felőled. Nem akarom kiborítani Blayney-t.
Neil megpróbálta megnézni Rick sebét, látni akarta, a barátja
tényleg jól van-e. De Rick ellökte.
 – Menj! Menj innen a pokolba!
Neil felegyenesedett, és zsebre vágta a kezét.
– Ha valami történik, hívd Blake-et. Mondj el neki mindent.
– Menj, hozd ki Gwent, és beszélj te magad Blake-kel!
Neil mindenesetre Rick kezébe nyomta a névjegy-kártyát.
– Gyerünk, hadnagy!
Neil bólintott, a barátja vállára szorította a kezét.
– Nehogy meghalj nekem, hallod? – Könnyek gyűltek a
szemhéja mögött.
– Menj már a francba!
Neilnek nem kellet még egyszer mondani.

A bázistól néhány mérföldre Blake hátradőlt a kocsi ülésén. A

szemerkéléssé szelídült eső híven tükrözte a hangulatát. Nem is
emlékezett rá, mikor fordult elő utoljára, hogy valaki nem fogadta
a telefonhívását.
Felhívta az őrnagy titkárát, de csak a rögzítő felelt. Hagyott
egy sürgős üzenetet, amiben megemlítette néhány befolyásos
ismerőse nevét. Bármit felhasznált volna a cél érdekében, a brit
királynőt vagy az amerikai elnököt is képes lett volna felhívni, ha
tudja, hogy ők segíthetnek neki megtalálni a húgát és Neilt.
Teltek a percek. Blake egyre türelmetlenebbül várakozott.
Carter bármelyik pillanatban hívhatta, remélhetőleg azzal a hírrel,
hogy Max mégis elintézett nála egy kihallgatást az őrnagynál.
Amikor megszólalt a telefonía, nem is nézett a kijelzőre, csak
beleszólt a készülékbe.
– Carter?
– Blake?
Nem Carter kereste.
– Neil? – Blake karja l.babőrös lett, az agya szinte lebénult. –
Neil?
– Figyelj, Blake. Nincs sok időm.
– Hol vagy? Hol van Gwen?
Neil nem felelt a kérdéseire.
– Szeretném, ha most leírnál valamit. Figyelsz?
 Blake nem emlékezett rá, hogy valaha ilyen feszültnek
hallotta volna Neil hangját.
– Figyelek.
– Fel kell hívnod Blayney őrnagyot, a Colorado Springs
melletti Fort Carsonban Tartsd őt vonalban.
– Neil?
– El kell terelned a figyelmet… Vetted? – Neil kapkodott, nem
figyelt.
– Három mérföldre vagyok a bázistól, Neil.
– Hogy… Hol?
– A bázistól. Carter megtalálta az utolsó parancsnokodat, aki
nem fogadja a hívásomat. Eljöttem, téged kerestelek.
Neil felsóhajtott.
– Írd le ezt a számot. – Bediktált tíz számjegyet. – A
személyes mobilja. Hívd tel őt. Tartsd vonalban. Nem érdekel, mit
csinálsz… Csak tartsd a telefonnál!
Blake gyomra összeszorult.
– Hol van Gwen?
Neil habozott.
– Hívd fel az őrnagyot.
Blake úgy érezte, jéggé fagyott a teste.

Charles a feje fölölt járkált, nehéz léptekkel, hol gyorsabban, hol

lassabban. Időnként olyan lassan mozgott, hogy Gwen már arra
gondolt, valaki más is van a házban. Amikor megszólalt a telefon,
csak egy hangot hallott odafentről. Egy hangot, ami ismerős volt a
számára.
A falhoz támaszkodott az alagsorban, ahol szétszórta Annie
gyermekkori rajzait és a család karácsonyi égőfüzéreit.
Fogalma sem volt, mennyi lehet az idő, vagy hogy mi
történik odafent. Charles még kellemetlenebbé akarta tenni a
helyzetét, kikapcsolta a világítási a pincében. Bele akarta lökni őt a
sötétségbe, de túljárt eszén világított magának a karácsonyi
izzókkal. Charles próbálkozott, de nem jött be neki a dolog. Gwen
hangulatát még az időnként hallható egércincogás sem rontotta
el, sőt inkább megvigasztalta. Életben volt, figyelt.
Neil biztosan rá fog jönni, hogy valami nincs rendjén. Gwen a
háta mögött azt a gyönyörű gyűrűt forgatta, amit a férfi húzott az
ujjára. Új volt a számára, ahogy Neil megnyitotta előtte a lelkét.
Neilnek élnie kell.
Gwen nem tudta másképp elképzelni őt.
Kizavarta a fejéből az ezzel ellentétes gondolatokat, és várta,
mi lesz Charles következő lépése.
Teltek az órák. Gwen időnként hosszan lehunyta a szemét.
Félig azt akarta, hogy történjen valami, félig azt, hogy inkább
semmi. Minél hosszabb ideje üldögélt a pincében, annál nagyobb
volt a valószínűsége annak, hogy valami szörnyű dolog történik
Neillel.
A férfi számára a valódi veszélyt egy olyan pszichológiai
kínzás jelentette, ami sokkal komolyabb annál, mint egy pincében
raboskodni, miközben egy őrült őrzi az embert.
Lehunyta a szemét, amikor meghallotta a lépcső teteje felől
érkező zárkattanást. A feje fölött ismét felgyulladtak a lámpák;
hunyorogni kezdett a hirtelen támadt fényben.
– Mi a…? – Charles olyan gyorsan rohant le, hogy Gwen elő
se tudta kapni a lábszárára erősített fegyvert. Valahogy felállt, és
tágra nyílt szemekkel figyelte, hogy a férfi gyorsan felméri az
általa készített dekorációt.
– Mit művelt?
Gwen a szájába tömött pecek ellenére beszélni próbált.
– Maaa miii eeeee a oooo!
Charles másodpercek alatt mellette termett, visszakézből
pofon ütötte. Gwen elterült a padlón. A fájdalom felfrissítette az
agyát.
A fölötte álló férfi nyugodtan végigsimította a nyakát,
megfeszítette az izmait. Egy másodperccel korábbi dühére már
csak kitáguló orrcimpája és kapkodó légzése utalt.
Charles fél kézzel felemelte a padlóról Gwent, a falhoz csapta.
Csillagok jelentek meg a lány szeme előtt.
– Jól érzi magát?
Gwen megpróbálta félrefordítani a fejét, hogy ne legyen
kénytelen a férfi szemébe nézni. Charles ezt nem hagyta. Gwen
feladta a kísérletezést, a férfi felé fordult. A tekintetéből áradt a
gyűlölet. Ha nem száradt volna ki a szája, biztos szemen köpi
Charlest.
A férfi megfogta az állát, megszorította.
– Eljött a bátyja.
Gwen szíve nagyot dobbant.
– Mit tud?
Gwen mormolt valami a pecek mögött. Charles az anyag és a
nő arca közé feszítette az ujját, kirántotta az ajkai közül az
anyagot.
– Mi?
Gwen élvezte, hogy képes mozgarni az állkapcsát – annak
ellenére is örült ennek, hogy egy ördög szorította a falhoz. Száraz
nyelve megérintette a szájpadlását, próbált valami nedvességre
találni.
– Mit tud?
– Sejtelmem sincs.
Charles ismét pofon ütötte. Gwen nedvességet érzett a
szájában. Nedvességet, aminek forrása felrepedt ajka volt. A
fájdalomtól könnyek szöktek a szemébe, de nem volt hajlandó
megengedni nekik, hogy kibuggyanjanak.
– Mit tud a bátyja?
– Nem beszéltem vele.
Charles közelebb lépett. Gwen nem tudta biztosan, de mintha
dohányszagot érzett volna a leheletén.
– Tudja, hogy maga itt van.
Mit felelhetett volna erre? Fogalma sem volt, Blake hogyan
talált rá.
– Hol van?
Charles a nő torkára csúsztatta a kezét, emlékeztetve őt, hogy
nagyon könnyen kitörhetné a nyakát, ha akarná.
– Úton. Ide.
A remény átforrósította Gwen mellkasát.
– Egyetlen hang, egyetlen nyikkanás idelent, és megölöm őt.
Felfogta?
Gwen bólintott. Blake tehát a közelben van. Talán megérez
majd valamit?
 – Egyetlen hang…!
Charles ismét felpeckelte a szájat, de a rongycsomó
rögzítésére már nem szentelt elég figyelmet. A padlóra lökte
Gwent, és felment a lépcsőn
A lámpát felkapcsolva hagyta.
 Harmincnegyedik fejezet

Neil jobban kiismerte magát a bázison és környéken, mint

bármelyik ott szolgáló katona. Ahogy a nappal éjszakába fordult,
könnyebben bejutott az ismert járatokon. Nem sok minden
változott azóta ezen a helyen, hogy gyerekként itt élt az apjával. A
tinédzserek mindig kerestek maguknak egy rejtekutat, ahol
kijuthatnak a bázisról. Akkor, amikor ő is ezt tette, még csak nem
is sejtette, hogy évekkel később az egyik ilyenen fog visszaszökni.
Egyetlen gondolat hajtotta előre.
Gwen.
Eljutni hozzá, vigyázni rá. Az őrjítő gondolat, hogy esetleg
történt vele valami, megpróbált beférkőzni az agyába, de nem, ezt
nem akarta meghallani!
Gwen jól van – ismételgette magában.
Tökéletesen van.
Húsz percre volt szüksége ahhoz, hogy keresztüljusson a
bázison, és elérjen annak a dombnak az aljába, amelynek a tetején
Blayney háza trónolt. Megállt egy pillanatra, felnézett a sötét
ablakokra.
Vajon Chuck itt van? És Gwen?
Neilnek az adott reményt, hogy mivel Mickey nem
jelentkezett be nála, Chuck azt fogja feltételezni, a pribékje
elbukott. A logika azt diktálta, hogy Chuck ebben a helyzetben
túszként fogja használni Gwent. Hacsak nem adja fel.
Neil még egyetlen olyan tengerészgyalogossal sem találkozott,
aki feladta volna.
Chuck lenne az első ilyen.
Fény gyúlt a házban, azt bizonyítva, hogy valaki van
odabent.
Neil megkerülte az épületet, hátrament, átmászott a
kerítésen- és lehúzódott a sötét konyhaablak alatt. Elővett a
zsebéből egy kis tükröt, és úgy fordította, hogy a hátsó ajtótól
belásson a házba.
A konyha üres volt. A folyosón égett a villany.
Neil lélegzet-visszafojtva várta, hogy megszólaljon a telefon.
Negyven percet kért Blake-től, ennyi időre volt szüksége ahhoz,
hogy pozícióba helyezkedjen. Öt percet kellett várnia.
Öt perc borzalom; öt perc, ami azzal telt el, hogy
egyfolytában arra gondolt, máris elkésett, már nem segíthet a
feleségén.
Ahogy maga elé képzelte Chuckot, amint bántja Gwent,
ökölbe szorult a keze és csikorogni kezdett a foga. Az öt nyomorult
percig tartó várakozás őrjítő volt. Amikor végre megszólalt a
telefon, szinte észre sem vette a jelzést.
A második csengetésre kapta fel a fejét. Azonnal akcióba
lendült
A félrecsúsztatható üvegajtó zárját könnyen fel lehetett törni.
Az őrnagy a jelek szerint nem sok gondot fordított a saját
biztonságára.
Ostoba ember.
Neil csak annyira nyitotta ki az ajtót, hogy hallja az
egyirányú társalgást.
– Mr. Harrison? Igen… Már közölték velem, hogy korábban
itt járt. – Chuck hangja feszült volt. Neil tudta, ezt ő észreveszi,
Blake viszont biztosan nem.
Becsukta maga mögött a hátsó ajtót. Kulcsra zárta.
Lehúzódott a konyha közepén álló pult mögé, csak ezután indult
el a folyosón.
– Nem – mondta Chuck
Valahányszor Chuck megszólalt, Neil feljebb lépett a lépcsőn.
– Honnan kapta meg a számomat?
Neil habozott.
– Ó, értem. Igen… Itt jártak.
Neil felment a lépcsőn, eljutott a szobához, amiben Gwennel
aludtak párszor. Odabent sötét volt. Remélte, hogy itt találja a
feleségét, bár tudta, ennek nem nagy a valószínűsége.
Gwen nem volt ott.
Nesztelenül körbejárt, bizonyítékokat keresett arra, hogy
Gwen itt volt.
 Semmi… A szobában egyetlen személyes tárgyat sem talált.
Gwen eltűnt.
A ház elcsendesedett. Neil nem hallotta az őrnagyot… nem
hallott senki mást. Lábujjhegyen lépkedve eltávolodott a
vendégszobától, Chuck és Ruth hálójához óvakodott. Túl sötét
volt. A jelek szerint Ruth sem tartózkodott a házban.
Odalent becsukódott egy ajtó, azután… Csend. Neil feszülten
hallgatózott.
Tompa dobbanást hallott, utána ismét becsapódott egy ajtó.
Elindult lefelé. A lépcső felénél járt, amikor meghallotta
Chuck hangját.
– Igen. Vendéget várok.
Neil kivárt. Három lépcsőfokkal lejjebb ment.
– Mr. Harrison. Igen. Húsz percen belül. Nem. Nem lesz itt
sokáig.
Neil mozdulatlanná dermedt. Blake errefelé tart? Lement a
hátsó lépcsőn. Megpróbálta áttekinteni a helyzetet. Blake-nek
távol kellett maradnia. A legkevésbé arra volt szüksége, hogy egy
civil szétcsessze a dolgokat. Ez sosem jött volna jól, de főleg akkor
nem, amikor neki fogalma sincs, hol lehet Gwen
Elővette az M9-es pisztolyát, maga elé tartotta, majd
óvatosan belépett abba a szobába, ahol Chuck tartózkodott.
Chuck az irodájában, az íróasztala előtt állt. A közeli
hamutartóban cigaretta füstölt. Neil emlékei szerint az őrnagy
nem dohányzott.
Lehet, hogy ez az ember… az, akit katonai pályafutása eleje
óta ismer… Lehetséges volna, hogy ő felelős oly sok fájdalomért?
Mickey és Billy haláláért?
Chuck háttal állt neki, az ablak felé fordult.
– Használni is fogja azt a fegyvert, katona?
Neil készenlétben tartotta a pisztolyt. Összeszorította a fogát,
miközben felötlőitek benne a szebb idők emlékei.
Megrázta a fejet.
– Hol van Gwen?
Chuck felvette a cigarettáját, mélyen leszívta, majd a fogai
között kifújta a füstöt.
– Nem is tudom, miért szoktam le. Semmihez sem fogható az
érzés, amikor az ember egy ilyen szimpla eszköz segítségével élet
és halál között egyensúlyoz. – A cigaretta végére bámult, ismét
mélyet szippantott belőle.
Neil ujja a ravaszra tapadt.
– Hol van?
Chuck hátranézett a válla fölött.
– Dobd el a fegyvert, Mac.
– Hol a feleségem?
Chuck felnevetett. A hang szinte szétszaggatta Neil
megtépázott idegeit.
Az őrnagy megfordult, kivette a szájából a cigarettát, és úgy
fújta a feje fölé a füstöt, mintha a világon semmi gondja nem
lenne.
Ez felbosszantotta Neilt.
– Hol van?
– Dobd el a fegyvert.
Neil rámeresztette a szemét.
– Miért dobnám el?
– Látni akarod a nőt? Akkor dobd el a fegyvert. – Az arrogáns
rohadék ismét beleszívott a cigarettájába. Nagyon jól tudta, hogy
Neil nem fogja meghúzni a ravaszt, amíg nem tudja, hol van
Gwen. Az ellensége ismerte a gyengéit, és fel is használta azokat
vele szemben.
Neil két határozott lépést tett előre, majd leeresztette és a
padlóra tette a fegyverét. Ellökte magától, de ügyelt rá, hogy
Chuck ne szerezhesse meg.
Chuck mosolyogva nézett a padlón végigcsúszó pisztolyra.
– És a többi?
Neil nyelt egyet. Nem lett volna értelme tagadni az előtt az
ember előtt, aki kiképezte. Felemelte a jobb lábát, kiemelte a
kisebb revolvert, azt is eldobta.
Chuck unott arccal nézte végig, ahogy Neil lefegyverzi magát.
Az ujjaival apró mozdulatot téve továbbot intett. Neil kihúzta a
nadrágjába dugott harmadik fegyvert. Nem maradt nála más,
csak a mobilja meg egy kés.
Blayney őrnagy lassan az íróasztalához lépett.
Neil túlságosan távol volt tőle ahhoz, hogy lerohanja, ezért
kivárta, mi lesz az őrnagy következő lépése.
Chuck a háta mögül elővett egy szolgálat, fegyvert.
Neilt nem lepte meg a dolog. Ösztönösen oldalra húzódott.
Nem muszáj jó célpontot nyújtanom.
– Lépj vissza, Mac.
Neil engedelmeskedett. Megállt.
– Hol a nő?
Chuck egy hosszú pillanatig Neil mögé, a konyha irányába
nézett. Intett a fegyverével. Hátul.
– Már voltam a konyhában. Nincs ott.
Chuck elmosolyodott.
– Nem nézte meg elég alaposan, katona! – Ismét intett a
fegyverrel.
Neil követte a mutatott irányt, és hátrébb lépett néhányat. A
háta nekiütközött a konyha közepén álló pultnak. Chuck
megkerülte, beirányította a kamrába, kinyitotta az ajtót.
Biccentett, hogy lépjen be.
– Gyerünk!
Neilnek nem tetszett a szűk hely, biztos volt benne, csapdába
esik, ha belép oda.
– Baszódj meg.
– Gwen ott van.
Neil habozott. Nem hallotta, nem látta a feleségét.
– Hazudsz.
– Gwen odabent van, Mac. Miért hazudnék neked?
Neil összerezzent. Már maga előtt látta Gwen megcsonkított
testét. Lehet, hogy Chuck megölte, és ott hagyta a kamrában a
hulláját? Ezt csupán egyetlen módon deríthette ki. És ha Gwen
már nincs… mi maradt akkor neki? Vajon bírna élni, ha ő már
meghalt? Mit ér az élet nélküle?
Belépett a kamrába, meglátott egy ajtót.
– Nyisd ki.
Neilnek a torkában dobogott a szíve, ahogy a kilincs felé
nyújtotta a kezét. Lassan lenyomta. A zár hiánya miatt a
legrosszabbra gondolt. Chuck egy élő embert biztos bezárt volna…
nem?
Nem tudta leállítani magát. Belökte az ajtót. Egy rozoga
falépcsőt látott, ami a pincébe vezetett. Lent fények világítottak.
– Menj.
Neil rálépett az első lépcsőfokra. A másodikra… Azután
meghallotta. A tompa hangot. Az éles hangot.
Leugrott a lépcső aljába és meglátta őt.
Életben van!
Soha életében nem sírt örömében. Most megtette. A nőhöz
rohant, beállt közé és Chuck közé. A Gwen szájába tömött pecek
felé emelte a kezét. Észrevette az arcán a vörös foltokat, a nyakán
a horzsolást.
Gwen a szemébe nézett. Sírt.
– Sajnálom – mondta Neil halkan. Ez az egész az ő hibája
volt. Gwen nem lenne itt, ha ő nem bízik meg Chuckban.
– Itt vagy – suttogta Gwen. Az ajka cserepes, repedezett volt.
– Hát nem gyönyörű? Az ifjú házasok ismét együtt!
Neil a férfi felé fordult, akit egykor a barátjának tartott.
– Miért, Chuck? Miért áldozol fel minket?
Chuck résnyire húzta a szemét.
– Csendben kellett volna elintéznetek Hollót. Nem
felrobbantani az egész kurva családját. Ezzel vágtátok haza a
küldetést!
– Nem mi tehettünk a bombákról!
– Tudtátok, mire képes. Leszedni egyetlen célpontot,
hazajönni. Washington boldog lett volna. Nem kellett tudniuk, ki
adta ki a parancsot. Nem kellett volna megtudniuk.
Neil az őrnagy szemébe nézett.
– Washington nem tudott a Holló-hadműveletről? Ezt te
rendelted el? A saját szakálladra?
– Az öltönyösök nem tudják, hogyan kell háborúzni.
Semmisítsd meg a vezetőket, és a rohadékok akár a saját
gyerekeiket is hajlandók megölni az ügyükért… Ennek kellett
történnie.
Neil kezdte átlátni a dolgot.
– Hamarosan nyugdíjba mész. Senki sem tudta volna meg…
– Van egy nyugállományba vonulás előtti interjú. Billyt már
behívták, felőlem kérdezgették. Ha valamelyikőtök mondott volna
egy rossz szót, negyven év elkötelezett szolgálatot romboltok szét.
Nem vállalhattam a kockázatot.
Az egészben az volt az ironikus, hogy Neil egy szót se
mondott volna. Se Rick… vagy Billy.
– Mickey halott – mondta Neil. Remélte, hogy legalább
valami halvány érzelem megjelenik Chuck arcán.
Chuck megvonta a vállát.
– Járulékos veszteség – mondta. – Hátra!
Neil beleütközött Gwenbe, akit továbbra is maga mögött
tartott. Csak ekkor vette észre a karácsonyi égősorokat, a padlón
szétszórt gyerekrajzokat. A jelek szerint Gwen nem tétlenkedett.
Ügyes húzás volt tőle. Chuck szeme körbevillant a helyiségben. A
kezében mintha megremegett volna a fegyver.
– Régóta ismerjük egymást, Chuck. Ismerted apámat is. –
Neil érezte, ahogy Gwen a hátához tapad. Reszketett. Hátranyúlt,
megérintette a nőt.
Chuck összehúzta a szemét.
– Rengeteg halott katonát ismertem. Eggyel több vagy
kevesebb… Számít ez?
Gwen kilépett Neil mögül. Neil megfogta, megpróbálta
visszahúzni, megakadályozni, hogy elé álljon. Az ujjai valami
keménybe ütköztek. Beletelt egy-két pillanatba, míg felfogta, a nő
mit tart a kezében.
Megkönnyebbülés áradt szét benne. Szerette volna áldani
Gwent az előrelátásáért, de nem tette. Átvette a fegyvert, a háta
mögött tartotta.
– Szóval megölsz engem, megölöd Gwent. Azután mi lesz?
Azt gondolod, úgy jöttem ide, hogy senkinek sem szóltam róla?
– Azt mondta – szólalt meg Gwen –, hogy Blake úton van
ide. Azt mondta, megöli őt, ha kiabálni merek.
Chuck pislogott, a szeme hol a karácsonyi izzókra, hol Neil
arcára villant.
– Blake tudja, hogy itt vagyok. Erősítéssel fog jönni. – Neil
óvatosan előrébb lépett. – Vége van, Chuck. Ebből nem mászol ki.
– A rájuk szegezett fegyver csövére fókuszált. Visszafojtotta a
lélegzetét, és Chuck minden mozdulatára összerezzent.
A fegyver csöve leereszkedett, a padlóra mutatott. Neil
kihasználta az alkalmat, maga elé tartotta Gwen pisztolyát.
 – Dobd el, Chuck! – A hangja halálos volt. Nem akarta
megölni az őrnagyot, de képes lett volna megtenni. – Legyen
eszed, Chuck. Dobd el a fegyvert!
Chuck a pisztolyra nézett, amit Gwen vitt le magával a
pincébe. Halkan felnevetett, és ezzel elárulta, milyen a mentális
állapota. A saját fegyverét maga mellett tartotta.
– Mindig te voltál az okos fiú. Elsőként téged kellett volna
leszedetnem Mickey-vel. – Azután minden utaló jel vagy
figyelmeztetés nélkül Chuck Blayney őrnagy felemelte a fegyverét,
a halántékához szorította a csövet, és meghúzta a ravaszt.
 Harmincötödik fejezet

Amikor meglátta a felfelé emelkedő pisztolyt, Gwen kitalálta, az

őrnagy mire készül. Lehunyta a szemét. Sikolya egyszerre
hangzott fel a fegyver dörrenésével. Egész teste megremegett,
amikor csend borult a helyiségre.
Neil átölelte Gwent, aki odasimult hozzá, a vállához szorította
az arcát.
– Vége van – suttogta Neil. – És megtaláltalak. Gwen térde
megroggyant. Neil felemelte és ölbe vette őt, úgy tartotta, ahogy
egy gyermeket szokás, bár a kezén még mindig ott volt a bilincs.
Gwen összeszorította a szemét, és csak akkor volt hajlandó
felnézni, amikor Neil felvitte a lépcsőn és szelíden lefektette a
kanapéra.
Neil el akart húzódni, de Gwen visszahúzta magához.
– Ne menj el. Ne menj el!
– Nem megyek el – suttogta Neil. – Itt vagyok. Itt, veled.
Gwen pislogva kinyitotta a szemét.
– És ő…?
– Igen.
Gwennek felfordult a gyomra.
Neil átnyúlt a kanapé másik oldalára, egy takarót húzott a
lány vállára. A szemébe nézett, olyan aggodalommal, hogy
Gwennek sírhatnékja támadt a tekintetétől.
– Azután kezdett furcsán viselkedni – mondta Gwen –, hogy
elmentél. Aztán Ruth elutazott Floridába, és akkor még rosszabb
lett minden. Megpróbáltam elmenni. – Megrázkódott, képtelen
volt uralkodni a testén.
Neil dörzsölgetni kezdte a karjait.
– Nem tudtam. Azt hittem, itt biztonságban leszel.
Gwen mosolyogni próbált.
– Tudom. Nem a te hibád.
– Megölhetett volna téged.
 Gwen megpróbálta megérinteni a férfit, de eszébe jutott a
bilincs.
– Le tudnád ezt szedni rólam?
Neil bólintott. A nő kezére nézett.
– Te vérzel!
– Csak egy vágás. Túlélem.
Neil feszegetni próbálta a bilincset, azután végigtapogatta a
zsebeit.
– Nem tudod, hová tette a kulcsot?
Gwen a fejét rázta.
Neil a nő elé lépett, megérintette az arcát.
– A katonai rendészeknél biztos lesz kulcs. Ezt jelentenem
kell.
Mindketten jól tudták, ha megteszi a jelentést, a ház megtelik
katonákkal, és előkerül majd Gwen bátyja is.
– Telefonálj!
Neil felállt, hogy intézkedjen.
– Neil! – állította meg Gwen. – Köszönöm, hogy visszajöttél
értem.
Neil lenyúlt, puha ajkaival megérintette Gwen cserepes száját.
Letörölt egy könnyet a nő arcáról, azután felvette a telefont.
Két perccel később megérkeztek a rendészek. Valaki levette a
bilincset Gwen kezéről. A nő biztos volt benne, soha többé nem
lesz mar ugyanolyan a csuklója és a karja, mint korábban.
Valakitől kapott egy pohár vizet. Az első kortynál úgy érezte,
mintha tüzet inna.
Egy őrmesternő ült le mellé, kérdéseket tett fel neki. A
rendészek Neilt faggatták, valószínűleg ugyanazokat a kérdéseket
kapta, mint ő; így akarták ellenőrizni, eltér-e a történetük. Gwen
egész végig azt ismételgette magában, hogy vége van. Vége az
egésznek, és mindketten élnek – megúszták.
Egy egyenruhás katona lépett elé.
– Miss Harrison?
– Mrs. MacBain a nevem – helyesbített Gwen.
– A jelek szerint a bátyja odakint van, és elég sok problémát
okoz nekünk. Van még pár kérdésünk, egyelőre nem engedhetjük
el önt, a bátyja viszont látni szeretné pár percre.
 – Rendben van.
Valaki felsegítette. Amikor az ajtóhoz ért, lerázta magáról a
támogató kezeket.
– Jól vagyok. A testvérem nem fog elmenni, ha azt hiszi,
hogy bajom esett.
Blake egy katonai dzsip mellett állt, a kezében a mobilját
tartotta, a másik karját egy őr szorította. Ahogy meglátta Gwent,
eltolta magától az őrt.
– Minden rendben!
Blake olyan erővel ölelte meg a húgát, hogy szinte kipréselte a
levegőt a tüdejéből.
– Halálra rémisztettél, Gwendolyn!
– Én meg halálra rémültem.
Blake hátralépett, a húga arcát kémlelte a sötétben.
Szerencsére a világítás nem volt a legjobb. Gwen rettenetesen
érezte magát, és sejtette, hogy úgy is nézhet ki.
– Neil odabent van?
– Igen. A hatóságokkal beszél.
Blake a fejét rázta.
– Vigyáznia kellett volna rád.
– Megtette. Élek.
Blake-nek ez mintha nem lett volna elég.
– Haza kell jönnöd. Mindenki miattad aggódik.
– Mondd meg nekik, hogy jól vagyok. Mindketten jól
vagyunk.
Esni kezdett az eső. Gwen kisöpört egy hajtincset a szeméből.
Blake meglátta a gyűrűt, megfogta a húga kezét.
– Ez micsoda?
– Jegygyűrűnek hívják, Blake. Neillel összeházasodtunk.
A bátyja összehúzta a szemét, és a hata mögé, a ház belseje
felé nézett.
– Figyelj – mondta Gwen, és Blake vállára tette a kezét. –
Mondd meg az egyik embernek, hogy hol szálltál meg, és amint
lehet, elmegyünk oda. – Fázósan végighúzta a kezét a saját
karján. – Ha lehet, most nem állnék itt az esőben. Már éppen
eleget fáztam, egy életre elég volt belőle.
Blake kibújt a zakójából. Gwen vállára terítette.
 – Mrs. MacBain. További kérdéseket kell feltennünk önnek.
Gwen az őrmester felé fordult, és bágyadtan elmosolyodott.
– Azonnal ott leszek.
Megcsókolta a bátyja arcát.
– Menj, mondd meg Samanthának, hogy rendben vagyunk.
Nem kell aggódnia.
Már hajnalodott, amikor Piper őrmester közölte Gwen-nel,
hogy távozhat.
– Egyelőre ez minden, Mrs. MacBain.
Gwen megdörzsölte fáradt szemeit, és Blayney házának
ablaKból a napkeltét figyelte.
– Neil hol van? – Már órák óta nem látta őt. Pár perccel
korábban megérkezett a halottkém, ő viszont nem akarta látni,
ahogy elszállítják Charles holttestét.
– Eligazításon.
– Nincs itt?
Az őrmesternő a fejét rázta.
– Már jó ideje elment. Egy rendész kíséretében.
– Letartóztatták? – Gwen el sem tudta képzelni, hogy Neil a
saját akaratából ment el úgy, hogy nem is szólt neki. Azok után,
amin keresztülmentek, ez képtelenség volt.
A nő nem nézett a szemébe. Gwen kihúzta magát, csípőre
tette a kezét.
– Mivel vádolják?
– Nem mondtam, hogy őrizetbe vették.
– De azt sem. hogy nem vették. Ki a parancsnok? – Gwen
remélte, így nevezik az itteni főnököket.
Az őrmester a konyha felé biccentett.
– Egyikük éppen egy vértócsa közepén fekszik. A helyettese,
Gilmor őrnagy jelen pillanatban elérhetetlen az ön számára. Amíg
pontosan kiderítjük, mi történt, Mr. MacBainnek nálunk kell
maradnia.
– Nevetséges! Neil semmi rosszat nem tett! Megmondtam
magának, Charles Blayney bántalmazott. Elmondtam azt is, amit
tőle hallottam Nem hihetik, hogy Neillel hazudunk!
– Senki sem vádolja önöket hazugsággal, Mrs. MacBain.
Egyszerűen csak egy kicsit tovább itt kell tartanunk MacBain
hadnagyot.
– Ő már leszerelt a seregből – javította ki Gwen.
– Kapcsolatba fog lépni önnel, amint kiengedik.
– Ez nem elég. Látni akarom a férjemet, mielőtt elmegyek
innen. Követelem! – Gwen keresztbe fűzte maga előtt a karjait,
hogy nyomatékosítsa a kérését. Az előtte álló nőnek fogalma sem
lehetett arról, hogy az elmúlt néhány hétben ilyen kevéssé
kontrollálta a saját életet. Elege volt abból, hogy megmondják
neki, mit tehet és mit nem. Talán elérkezett az ideje, hogy
emlékeztesse ezeket az embereket arra, kivel van dolguk.
– Erre nem fog sor kerülni.
– Valóban?
Az őrmesternő elmosolyodott. A haját olyan feszes kontyba
fogta össze, hogy biztos fájt a fejbőre. A katonai egyenruhát viselő,
minimális sminket használó Piper őrmester valószínűleg
gyönyörű nő volt. Gwen ezt nem igazán tudta eldönteni, azt
viszont igen, hogy alábecsülte őt, és ez komoly hiba volt a részéről.
– Használhatnám a telefont, hogy felhívjam a testvéremet?
Piper őrmester fáradtan elmosolyodott, mintha azt mondta
volna: „Végre!”.
Gwen felhívta a bátyja mobilját, várt.
– Blake?
– Gwen? Már itt vagytok, a szállodában?
– Még nem. – Gwen az őrmesternő felé fordult, és minden
szót külön kihangsúlyozott. – Figyelj, szeretném, ha összehívnál
egy sajtótájékoztatót. Beszélni fogok a Holló-műveletről, meg egy
sor gyilkosságról, amelyeket…
Piper őrmester a telefon után kapott, és halálos komolysággal
nézett Gwenre.
– Ezek titkos információk! Nem teheti meg, hogy…
Gwen maga előtt tartotta a kagylót, hogy Blake a nő minden
szavát hallja.
– Én brit állampolgár vagyok, Piper őrmester. A férjem talán
úgy gondolja, automatikusan az Egyesült Államok polgára lettem,
mert összeházasodtunk, viszont én tudom, hogy nekem is éppúgy
át kell esnem egy folyamaton, nekem is ugyanúgy kérvényeznem
kell az állampolgárságot, mint bárki másnak. – Ezek a tények
igazság szerint csak akkor jutottak eszébe, amikor néhány órát
egyedül töltött Blayney pincéjében. Emlékezett arra a
beszélgetésre, amit évekkel korábban Blake-kel folytatott arról,
hogyan lehet belőle amerikai állampolgár Az, hogy feleségül ment
egy amerikaihoz, felgyorsíthatta a folyamatot, de nem járt együtt
a kormányzat azonnali jóváhagyásával. – Csupán annyit kérek,
hogy pár percet együtt tölthessek a férjemmel. Ha ezt megkapom,
tartani fogom a számat. Ha nem… a bátyám, aki mellesleg Albany
hercege, valamint a barátaink, akik között kormányzók és
szenátorok is vannak… – A klienseire gondolt. – Valamint jelentős
befolyással bíró jogászok, diplomaták és különböző rendfenntartó
szervek munkatársai, sőt még színészek is, akik úgy játszanak a
médiával, mint művész a zongoráján… Szóval, mindenki
terjeszteni kezdi a történetet, a lehető legszélesebb körökben, és az
önök drágalátos tengerészgyalogsága kénytelen lesz elrendelni a
szükségállapotot, ha el akarja kerülni a botrányt. Ha nem szeretne
fejest ugrani egy nemzetközi incidensbe, javaslom, engedjék meg,
hogy beszélgessek egy kicsit Neillel. Négyszemközt!
Piper őrmester a homlokát ráncolva nézett a telefonra, amit
Gwen még mindig a kezében tartott.
– Meglátom, mit tehetek.
Gwen elmosolyodott, és a füléhez emelte a kagylót.
– Ha harminc percen belül nem telefonálok, tudod, mit kell
tenned!
– Fedezlek, Gwen!

Nem igazán volt választási lehetősége, amikor a katonai rendőrök

ráparancsoltak, szálljon be a furgon hátuljába, hogy átszállítsák
egy kihallgató helyiségbe.
– Holló-művelet nevű akció nem létezett. – Montgomery
ezredes a Pentagonból érkezett, rögtön azután, hogy hírt kapott
Blayney őrnagy öngyilkosságáról. Félelmetes ember volt, termetre
legalább akkora, mint Neil, és ez komoly dolgot jelentett egy
főtiszt esetében. A hozzá hasonló magas rangú férfiak többsége a
bakákra hagyta a testedzést, de Montgomery valószínűleg nem
akarta, hogy az emberei bármiben lekörözzék. Neilnek máskor,
más helyzetben ez kifejezetten imponált volna
Az őszülő hajú ezredes mereven nézett le Neilre, aki egyenes
háttal ült az asztal mellett, és készen állt arra, hogy mindent
elmondjon, amit addig magában tartott.
– Esetleg meggyőződhetne arról, ezredes úr, hogy a
beszélgetésünket rögzítő személy átesett-e a megfelelő
átvilágításokon. Nem szeretném, ha éppen most, a legvégén
szivárognának ki bizonyos információk.
Montgomery elhagyta a helyiséget. Neil hangos
parancsszavakat hallott. Amikor az ezredes visszatért, egy másik
ember is jött vele, aki egy hangrögzítő berendezést hozott
magával. Amint az asszisztens felkészült, Neil beszélni kezdett.
– Úgy egy évvel a háború kitörése után… a tornyok leomlását
követően, Blayney behívatott magához, és utasítást adott, hogy
állítsak össze egy csapatot. Korábban valamennyien részt vettünk
már egy-két küldetésen. Az őrnagy a pályafutásunk legfontosabb
akciójára próbált felkészíteni minket. Három menetre küldte el a
csapatot. Zúzógolyó-művelet. Árhullám-művelet. Viharművelet.
Mint minden speciális egység, mi is bementünk, elvégeztük a
munkánkat, kijöttünk. – Neil bízott benne, hogy ezek az akciók
legálisak voltak. Nem tudhatta, hogy Blayney mennyi ideig
játszadozott velük. – Mire sor került a Holló-műveletre, már
készen álltunk. Tudtuk, hogy komoly menet lesz. Valami nagy
dolog, amire Washington ad utasítást. Egyetlen célunk volt: Holló
likvidálása. Megadta az ezredesnek a célpont valódi nevét, majd
folytatta. – A lehető legcsekélyebb járulékos veszteség okozásával
kellett végrehajtanunk a feladatot, ami után természetesen ki
kellett vonulnunk a zónából.
Montgomery figyelt.
– Sajnos a dolgok nem mentek simán. A helikopterek
ledobtak minket a célpontra, elfoglaltuk a pozíciónkat. Holló a
házában tartózkodott, de a családja is ott volt. Amikor
behatoltunk, Holló döbbenetes dolgot művelt. Magához
parancsolta a gyermekeit. Nem tudtuk, hogy a gyerekeken bomba
van. Boomer és Robb ott helyben meghaltak Linden a
helikopteren vesztette életét, nem bírta tovább. A halálukat
„kiképzési balesetnek” könyvelték el. Hat hónapon belül
valamennyiünket eltávolítottak a pozíciónkból. Blayney őrnagy
írta alá a leszerelési papírjainkat. Mickey volt az egyetlen, aki nem
szerelt le… Legalábbis így tudtuk. Mickey maradt… – Neil
folytatta, elmondta, mi történt Billyvel, Rickkel, és hogy az őrnagy
hogyan használta fel Mickey-t a többiek meggyilkolására, pusztán
azért, hogy örökre titok maradjon a küldetéssel kapcsolatos
igazság.
Neil órákon át beszélt. Végül az utolsó éjszaka eseményeire is
rátért.
Montgomery kifürkészhetetlen arccal hallgatta.
Amikor Neil befejezte, az ezredes feltett neki ne hány kérdést.
– Kik voltak a pilóták?
– Még sosem láttam őket azelőtt. Teherszállító gépeken
jutottunk át a tengerentúlra, azonnal átszálltunk a helikopterbe, és
már mentünk is a célpontunkra. A pilóták, akik felszedtek minket,
egyszer sem vették le a sisakjukat. Nem tudom, kik voltak.
Montgomery elfordult Neiltől, és kiküldte az asszisztensét.
Felállt, járkálni kezdett a szobában. Neil gyűlölte a helyzetet,
amibe került, de az ezredest is sajnálta.
– Tudja, hová kerülök emiatt, hadnagy?
– Nyugdíjba, uram.
Montgomery oldalra billentette a fejét.
– Onnan, ahol én most állok, nem. Amíg nem ismerjük meg
részletesebben a történteket, ön hivatalosan ismét állományba
kerül.
Neil kihúzta magát.
– És ha visszautasítom?
Montgomery mereven nézett rá.
– Az nem lenne túl bölcs dolog magától.
Odakintről valami zaj érkezett. Neil talpra ugrott.
– Azt a parancsot kapták, hogy vigyék egy szállodába.
Szállodába, és ne ide!
Neil meghallotta azt az angyali hangot.
– Nem adtam választási lehetőséget a hölgynek, katona. Most
pedig, ha lenne olyan kedves, és megmondaná, hol van a férjem…
Mielőtt Neil felkészíthette volna az ezredest arra, mi fog
történni, Gwen már be is lépett az ajtón. Neil önkéntelenül
elmosolyodott, ahogy a felesége beviharzott hozzá.
– Szóval itt vagy! – Gwen a férje karjai közé vetette magát.
Neil úgy érezte, hirtelen a helyére került minden. – Megpróbáltak
rávenni, hogy nélküled menjek el.
– Feltételezem, a hölgy Gwen Harrison – mondta az ezredes.
Gwen megfordult, a kezét nyúitotta.
– Gwendolyn MacBain – helyesbített.
Neil imádta Gwen új nevének csengését.
– Mrs. MacBain, öt perce maradt arra, hogy visszahívja a
bátyját. – Az ideges tekintetű őrmesternő egy mobiltelefont
nyújtott Gwen felé. Ahogy meglátta az ezredest, feszesen
tisztelgett.
Gwen leintette a nőt.
– Senkit sem hívok fel, amíg nem lehetek biztos abban, hogy
a férjemmel együtt fogok távozni.
Neil kissé eltolta magától Gwent, hogy a szemébe nézhessen.
Ezúttal nem vett tudomást a nő arcán lévő horzsolásról, aminek
láttán korábban szinte dührohamot kapott. Gwen keményebb
volt, mint amilyennek látszott.
– Blake össze fog hívni egy sajtótájékoztatót. Mikor is, Piper?
Négy percen belül?
Az őrmesternő bólintott. A jobb kezét a homlokára szorította.
– Megpróbáltam megállítani a hölgyet. Nekem azt mondták,
távozhat.
– Sajtótájékoztató? – kérdezte Montgomery, miután
viszonozta az őrmester tisztelgését.
– Így van – kezdte Gwen. – Tudja… ez egy olyan rendezvény
lesz, amelyen elmondom a világnak, hogy az Egyesült Államok
hadseregének egyik őrnagya túszul ejtett, miután egy katona az ő
parancsara zaklatott engem, és meg akarta ölni a férjemet. Most
pedig ugyanez a hadsereg fogva tartja a férjemet!
Neil a felesége szája elé emelte a kezét, leállította őt.
– Blake a hívásodat várja?
Gwen ártatlanul mosolygott.
– Négy perc… nagyjából. Így van, Piper?
– Ezredes úr! Amit ez a nő mond, igaz. Nem ismerem a
családját, de ha a fele igaz annak, amit mond, akkor, uram…
esetleg nem szeretnénk, hogy… Nem túl rózsás a helyzet, uram.
Montgomery megfordult, Neilre és Gwenre meresztette a
szemét.
– Hadnagy?
Neil képtelen volt visszafojtani az ajkára kívánkozó önelégült
mosolyt.
– Lady Gwennel ismerünk néhány fölöttébb befolyásos
személyt. Esetleg ön is hallott már Carter Billings kormányzóról,
vagy a nagybátyjáról, Maxwell Hammond szenátorról.
Gwen leeresztette azt a pici fenekét Neil ölébe, átkarolta a
férje vállát.
– Ezredes? Ez magas rang, igaz? – kérdezte ártatlanul.
Neil tudta, hogy csak viccel. Gwen okos lány.
– Az. Magas. – Megcsókolta az arcát.
– Bocsásson meg, ezredes, ha nem gyakorol rám túl nagy
hatást a rangja. Tudja, Blayney őrnagy akaratom ellenére,
majdnem két teljes napon keresztül fogságban tartott.
Megbilincselt, betömte a számat, nem biztosított a számomra ételt
és italt, ráadásul halálosan megfenyegetett. – Gwen megérintette
az arcát. – Én egyszerűen csak azt szeretném, hogy a bűnöst
ítéljék el, ne pedig azt, aki megmentett engem.
Montmogery csak bámult rájuk.
– Mi a biztosíték arra, hogy nem fog elmenni a médiához?
Gwen lehajtotta a fejét.
– Charles feleségét nagyon megkedveltem. Szegény Ruth!
Nem is kell megtudnia, milyen szörnyű ember volt a férje. Én
csupán a férjemet akarom visszakapni, hogy szépen
hazamehessünk.
Neil az ezredes szemébe nézett.
– Nem fordulunk a médiához. Se mi, se Gwen családja.
– Nem szeretem, ha zsarolnak – mondta Montgomery.
Neil érezte, hogy megfeszülnek az izmok a nyakában.
– Én pedig nem szeretem, ha fogva tartanak.
Mély csend támadt.
– Egy perc – jelentette Piper őrmester.
Gwen úgy lendítette fel a lábát Neil ölébe, mint a buszra váró
iskolás lányok a padra. Erről Neilnek eszébe jutott, hogy nézett ki
abban az olcsó magas sarkú cipőben meg a testhez tapadó
rövidnadrágban az előtt a nevesincs motel előtt.
A régi szép idők…
Neil tudta, komoly hatást gyakoroltak az ezredesre, de azzal is
tisztában volt, hogy az amerikai hadsereg nem szereti, ha
fenyegetik.
– Hívja fel a bátyját. Elmehetnek. Mind a ketten.
Gwen mosolyogva elvette a telefont Pipertől. Hívta a számot,
várt.
– Foglalt.
Minden feszültté vált.
– Csak vicceltem!
Neil a legszívesebben felnevetett volna. A gyomrát átjáró
görcs kezdett felengedni.
– Szia, Blake! Nem, negyedórán belül ott leszünk.
Mindketten. Igen… légy szíves. És forró fürdőt! Ölni tudnék érte és
valami jó ételért! Szeretlek. – Felugrott Neil öléből, visszaadta
Pipernek a telefonját. – Élmény volt találkozni önnel, ezredes –
mondta, ahogy elhaladt a főtiszt előtt. – Ó, mellesleg… Blayney
könyvtárában jól eldugva találnak egy fotót Charles lányáról, és
arról az emberről, akit a férjem Mickey-nek nevezett. Van egy
másik kép is, az Neil csapatáról készült… és egy másik emberről.
Nem tudom, ez hogyan fogja segíteni a nyomozásukat, de úgy
gondoltam, hasznos információ lehet.
Neil az ezredeshez lépett, a kezét nyújtotta
– Ügyes nő a felesége – jegyezte meg Montgomery.
Neil bólintott, Gwen után nézett.
– Igen, valóban az.
– Még találkozunk, hadnagy.
– Uram!
Neil megfogta Gwen kezét, és kisétáltak a helyiségből.

Egy sofőr elvitte őket Blake szállodájához. A világ közben

ébredezni kezdett. Már nyoma sem volt az előző napi esőnek, a
kék égen pelyhes, fehér felhők lebegtek.
Gwen megfogta Neil kezét, és nem volt hajlandó elengedni
– Van fogalmad arról, kit szorítottál sarokba az imént?
– Nincs! – kuncogott Gwen.
– Asszony, te aztán tökös vagy!
– Ó, biztosíthatlak, hogy nem! Egyszerűen csak fáradt
vagyok, és éhes, és nem érzem biztonságban magam, ha nem
vagy mellettem. És ez az elkövetkezendő tíz-húsz év alatt sem fog
megváltozni. – Várta Neil válaszát.
A férfi még mindig megtehette volna, hogy visszakozik, és
javaslatot tesz a házasságuk felbontására, arra hivatkozva, hogy
már elmúlt a veszély. Ám Gwen nem ezt akarta.
Semmiképpen sem!
– De eltarthat akár harminc-negyven évig is.
Gwen az alsó ajkába harapott, és közelebb húzódott a
férfihoz.
– Szóval, belevágunk? Ebbe a házasságos dologba?
Neil felemelte Gwen kezét, felmutatta a gyűrűt, amit ő húzott
az ujjára.
– Egy feltétellel!
Gwen még közelebb húzódott hozzá. Szíve csordultig telt
szerelemmel.
– És mi az a feltétel, hadnagy úr?
– Rendesen is összeházasodunk. Arubán, abban a ruhában,
amiről álmodtál. Olyan tanúkkal, akikre jó lesz emlékezni.
Könnyek szöktek Gwen szemébe. Végtelenül fáradt volt, de
nagyon-nagyon boldog.
– Szeretlek, Neil MacBain.
Neil lehajolt és megcsókolta a feleségét. Gwen megszédült,
ahogy férje ajkainak érintésére felkavarodtak benne az érzelmek.
El sem tudta képzelni, milyen szörnyű lehet a külseje, az íze, de
Neil úgy csókolta, mintha a legfinomabb nektár volna, és neki
nem volt szíve elhúzódni tőle.
– Szeretlek – mondta Neil, ahogy felegyenesedett.
Gwenben ebben a pillanatban minden a helyére került,
átjárta a harmónia.
 Epilógus

Egy órával azután, hogy kitette őt Blake szállodájánál, Neil

magára hagyta a feleségét, és elindult, hogy megkeresse a
barátját, Ricket. Gwen gyűlölt elbúcsúzni ilyen rövid idő után, de
megértette, hogy Neilnek ezt most meg kell tennie ezért az
emberért, meg kell győződnie arról, hogy Rick jól van.
Neil másnap reggel a kórházból telefonált a hírrel, hogy
Ricket éppen műtik. Gwen felajánlotta, hogy odamegy, és mellette
lesz, de Neil arra kérte, menjen inkább vissza Kaliforniába a
bátyjával. Nem fogja magára hagyni a csapata utolsó élő tagját,
amíg meg nem győződik arról, hogy jól van. Úgy gondolta, ez
napokba is beletelhet.
– Ez olyasvalami, amit egyedül kell megtennie – mondta
Blake a húgának. – Mindenki mást elveszített.
– De itt vagyok neki én!
Blake megsimogatta Gwen hátát.
– Szerencsés fickó. De ezt most tedd meg érte, Gwen. Hadd
csinálja végig egyedül, és legyél ott neki, amikor hazatér.
Másfél héten át naponta beszéltek telefonon. Közben Gwen az
arubai esküvőt tervezgette. A jelek szerint Samanthát alaposan
megviselték a reggeli rosszullétek, nem is nagyon vágyott arra,
hogy ilyen állapotban – folyamatosan fennállt a veszély, hogy
visszaköszön a reggelije – ismét kimondja az igent. Karennel és
Elizával együtt boldogan segített Gwennek a saját esküvője
tervezgetésében.
Már csak az volt a kérdés, hogy Neil mikor jön el a kórházból.
A tervezett ceremónia napján Gwen egyedül ébredt egy
szállodai szobában. Colorado Springs óta, azóta a bizonyos reggel
óta nem látta a férjét. A trópusi klíma meleg szellője simogatta a
bőrét, amikor felhúzta a redőnyt, hogy beeressze a fényt. Blake
biztosította afelől, hogy Neil ott lesz, amikor ő végigmegy a
széksorok között, ennek ellenére aggódott, hogy minden, amit
érez, nem egyéb álomnál. Egy olyan álomnál, ami egyszer
szükségszerűen véget ér.
Karen volt az első, aki azon a reggelen rátalált.
– Szent ég! Még mindig köntösben vagy? Istenem, jó
asszony! Már csak három órád maradt, hogy elkészülj!
Gwen felnevetett.
– Neil itt van?
– Itt lesz.
Ami azt jelentette, hogy még nem érkezett meg.
– Biztos vagy te ebben?
– Jaj, Gwen! Bízz már egy kicsit benne. És zuhanyozz le. A
stylist egy órán belül ideér.
A következő három óra gyorsan elröppent. Gwen haját félig
feltűzték, aranyló tincsei a vállára ereszkedtek. Lazán. Éppen úgy,
ahogy elképzelte. Amikor Eliza felhúzta a hátán a ruha cipzárját,
Gwen valódi menyasszonynak érezte magát. Samantha beállt a
háta mögé, és egy színes csokrot adott a kezébe.
– Lélegzetelállító vagy.
Gwen elmosolyodott.
– És mi sem rettenetes, sárga ruhaförmedvényeket viselünk,
mint Texasban! – mondta Eliza.
– Ó, túl fogunk ezen lépni valaha?
Sam és Eliza egyszerre jelentette ki:
– Nem!
A nyoszolyólányok szürke selyemruhát kaptak. Mindenkinek
csodásan állt.
– Köszönöm, hogy itt vagytok!
– Ó, édesem! Annyira boldogok vagyunk, hogy ez összejött
neked! – Eliza ölelte meg elsőként. Samantha mosolyogni próbált,
de a gyomrának egészen más tervei voltak.
– Most pedig, lenne valamelyikőtök olyan aranyos, és
megnézné, hogy a menyasszony nem üres oltár elé fog-e
odasétálni?
Karen nevetve kivetett a szobából.
– Majd en megnézem.
– Neil azt mondta, eljön. Itt lesz.
– De még senki sem látta.
– Blake megöli, ha nem jön el – jelentette ki Sam.
 – Neilt aztán nehezen – mormolta Eliza. – Csak szólok…
Karen öt perccel később tért vissza. A háta mögött egy férfi
állt, akivel Gwen még sosem találkozott személyesen, mégis tudta
róla, kicsoda.
Neil barátja. Rick lépett be a szobába. Mindent elkövetett,
hogy leplezze bicegését.
– Szent… Hú! Neil mondta, hogy gyönyörű vagy, de… Hát, a
férfiak állandóan ilyeneket mondogatnak.
Gwen kuncogott.
– Te bizonyára Rick vagy.
– Te tényleg azt a vén fickót akarod, aki odalent vár7 Én jó pár
évvel fiatalabb vagyok nála! – tréfálkozott Rick.
Rick csinos volt, és magas. Az arcán lévő gödröcskéktől sok
nő elájult volna.
– Már elkeltem.
– Azért ne haragudj, hogy próbálkozom. – Előrelépett. – Rick
vagyok. Örvendek.
– Örülök, hogy jól vagy.
– Hát, annak én is. Az ápolónők nem voltak valami csini
lányok. Tényleg, ők nem esnek át valami csinossági teszten? –
Rick a szobában tartózkodó hölgyekre mosolygott.
Eliza felnevetett.
– Attól tartok, nem.
– Pedig kellene. Mindegy… Neil megkért, hogy jöjjek fel, és
adjam át ezt neked. – Rick egy papírlapot nyújtott át Gwennck. –
És szólt, hogy kérjem el a gyűrűdet.
Gwen elmosolyodott, és lehúzta az ujjúról a rózsaszínű
gyémántot.
– Kérem vissza!
– Ez a terv. Odalent találkozunk.
Gwen beszívta az alsó ajkát, és feltépte a borítékot.
A kártyának balerinaformája volt. Könnyek szöktek Gwen
szemébe. Nem felejtette el!

Hercegnőm!
Nem értek a szavakhoz. Ami azt illeti, a legtöbb
ember szerint olyan a szókincsem, mint egy
 kisiskolásé. De ígérem, hogy mindig
megtalálom a helyes szavakat ahhoz, hogy
biztonságban és szeretve érezd magad.
Előtted elveszett voltam. Veled teljes vagyok.
Most, kérlek, gyere le, és házasodjunk össze a
családunk és a barátaink előtt, hogy tudják,
összetartozunk.
Szeretlek.
Neil

– Ó, a csudába… sír! Gyorsan egy papír zsebkendőt!

– Rossz hír? – Karée odaugrott Gwen melle, ránézett a lapra,
amit Gwen reszkető kézzel tartott. – Ó… Ó!
A hölgyek körbeadták a kártyát.
– Istenem, de romantikus – suttogta Sam.
– Ez az, Neil! – nevetett Eliza.
Gwen felszárította a könnyeit, és elmosolyodott.
– Ilyeneket ír, és akkora.. mint egy medve!
– Ahhh! – Karen visítva nevetett.
Elizának tátva maradt a szája. Samantha a hasára szorította
a kezét.
– Szent ég! És a lánybúcsút meg se tartottuk.
Karen legyintett.
– Semmi gond! Majd behozzuk a válási partimon. Michaellel
már azt tervezgetjük.
– Ilyen hamar lesz?
– Nem… Majd ha letelik az egy év. De Michael ilyen
tervezgetős fajta. Szereti a jó bulikat.
Gwen a szemét forgatta.
– Jaj, ne beszéljünk válásról, amikor van egy férfi, aki rám
vár!
A Karib-tenger meleg hullámai a partot nyaldosták. A
násznép már elfoglalta a helyét, a lágy muzsikát egy helybeli
zenekar szolgáltatta.
A zene akkor szólalt meg, amikor Gwen befordult a sarkon, és
elindult jövendőbelije felé.
Neil már ott állt. Szürke öltönyt viselt, ahogy Gwen
elképzelte. Széles vállú, magas, jó kiállású férfi volt. Egy pillanatra
sem vette le a szemét Gwenről. Rick ott állt mellette, mögötte
pedig Blake és Carter várakozott.
Tökéletes.
Neil idegesnek tűnt. Mintha aggódnia kellett volna valami
miatt. Gwen már az övé volt. Esküvők, papírok, gyűrűk nélkül is.
Az övé volt már hónapok óta, csak ő még nem tudott róla.
Gwen odalépett az oltárhoz, és elmosolyodott.
– Gyönyörű vagy – suttogta Neil.
Gwen az alsó ajkába harapott.
Neil mintha nem tudna parancsolni magának, megcsókolta.
Valaki Neil mellett a torkát köszörülte.
– Ah, Mac… Ez a rész később jön.
Gwen kuncogott, a tiszteletes felé fordult, és örök hűséget
fogadott a férjének… újra.
 Köszönetnyilvánítás

Köszönet Elaine McDonaldnak az Elaine McDonald

Photographytól. Ami online rajongó/barátságnak indult, szakmai
kapcsolattá érett. A gyönyörű könyvborítók alapját a látványos
fotók képezik, és ez alól ez a könyv sem volt kivétel. Köszönöm!
Köszönet Chad és Caidin Kutznak, akik megengedték, hogy
használjam az esküvői fotójukat Neil és Gwen sztorijához.
Köszönöm!
Köszönet a saját buzdító csapatomnak, amely az RT-és az
RWA konferenciákon végig mellettem állt – ugyanolyan döbbent
volt az arcunk. Köszönet TJ McKaynek, aki gondoskodott róla,
hogy megálljak a lábamon.
Köszönet Caridad Pincrónak, a soha véget nem érő
támogatásért. Köszönet Jennifer Probstnak, HP Mallorynak,
Katharine Ashe-nek és Megan Mulrynak, mert ugyanazokon a
poénokon nevettek, és összevetették jegyzeteiket.
Köszönet a random rajongóknak, akik élvezetessé teszik a
konferenciákat. Köszönet Robinnak. Igyál bort, légy boldog!
Köszönet Peliciának, aki chicagói akcentussal beszél; Sherylnek,
aki több ételt lefotózott, mint amennyit megevett; és Bernie-nek, a
boldog olvasónak! Szeretlek titeket!
Köszönet mindenkinek a Dystel & Goderich iroda1-mi
ügynökségnél, és a teljes Montlake-csapatnak.
Köszönet Sandra Stixtrude-nak, mint mindig!
És végül: köszönet Crystal Posey-nak. Neki ajánlom ezt a
könyvet. Te vagy a bizonyíték arra, hogy nem mindenki akar
ártani az embernek, akivel a neten ismerkedik meg. Ki sem tudom
fejezni, milyen nagyra becsülök mindent, amit teszel. Köszönet a
családodnak, aki támogat téged és megoszt téged velem.
Szeretlek!
Catherine
 Table of Contents
Első fejezet
Második fejezet
Harmadik fejezet
Negyedik fejezet
Ötödik fejezet
Hatodik fejezet
Hetedik fejezet
Nyolcadik fejezet
Kilencedik fejezet
Tizedik fejezet
Tizenegyedik fejezet
Tizenkettedik fejezet
Tizenharmadik fejezet
Tizennegyedik fejezet
Tizenötödik fejezet
Tizenhatodik fejezet
Tizenhetedik fejezet
Tizennyolcadik fejezet
Tizenkilencedik fejezet
Huszadik fejezet
Huszonegyedik fejezet
Huszonkettedik fejezet
Huszonharmadik fejezet
Huszonnegyedik fejezet
Huszonötödik fejezet
Huszonhatodik fejezet
Huszonhetedik fejezet
Huszonnyolcadik fejezet
Huszonkilencedik fejezet
Harmincadik fejezet
Harmincegyedik fejezet
Harminckettedik fejezet
Harmincharmadik fejezet
Harmincnegyedik fejezet
Harmincötödik fejezet
Köszönetnyilvánítás
 Table of Contents
Első fejezet
Második fejezet
Harmadik fejezet
Negyedik fejezet
Ötödik fejezet
Hatodik fejezet
Hetedik fejezet
Nyolcadik fejezet
Kilencedik fejezet
Tizedik fejezet
Tizenegyedik fejezet
Tizenkettedik fejezet
Tizenharmadik fejezet
Tizennegyedik fejezet
Tizenötödik fejezet
Tizenhatodik fejezet
Tizenhetedik fejezet
Tizennyolcadik fejezet
Tizenkilencedik fejezet
Huszadik fejezet
Huszonegyedik fejezet
Huszonkettedik fejezet
Huszonharmadik fejezet
Huszonnegyedik fejezet
Huszonötödik fejezet
Huszonhatodik fejezet
Huszonhetedik fejezet
Huszonnyolcadik fejezet
Huszonkilencedik fejezet
Harmincadik fejezet
Harmincegyedik fejezet
Harminckettedik fejezet
Harmincharmadik fejezet
Harmincnegyedik fejezet
Harmincötödik fejezet
Köszönetnyilvánítás