1.

Óvodáskor

‒ Mutassa be az óvodáskor fő fejlődéslélektani sajátosságait!

‒ Ismertesse a játéktevékenység szerepét és fejlődésének fő szakaszait!

‒ Milyen mozgásformák javasoltak óvodáskorban?

Kulcsszavak, fogalmak:

‒ Az óvodáskor általános jellemzői (Erikson fejlődéselmélet, szocializáció, dackorszak)

‒ Biológiai fejlődés (testméret, testalkat változása, szervrendszerek fejlődése)

‒ Megismerő tevékenység (látási, tapintási, tér- és időérzékelés, emlékezet, képzelet, mese)

‒ Értelmi fejlődés (észlelésbe ágyazott, egocentrikus, prelogikus, animizmus, finalizmus)

‒ A játéktevékenység szerepe és fejlődése (alaptevékenység, utánzás, belülről motivált, funkciójáték,

szimbolikus játék, szerepjáték, konstruktív játék, szabályjáték)

‒ Óvodáskori mozgásformák (mozgásfejlődés sajátosságai, természetes mozgásformák,

szabadgyakorlatok, testnevelési játékok, úszás)

4.2.4. Az óvodáskor

Az óvodáskor a gyermeki fejlődés egy új életszakasza, ami a kisgyermekkor második kiteljesedett fázisa.
Ezért is nevezik gyakran második kisgyermekkornak. A gyermek ebben a korban egyre jobban
kiteljesedik, egyre önállóbb lesz, nyitottabbá válik a világra. Az óvodáskorban az anatómiai és fiziológiai
változások területén óriási változások következnek be, kisebb telési és nyúlási szakaszok váltják egymást.
Az évenkénti hosszanti növekedés átlagosan 4-5 cm, súlygyarapodás 1,5-2 kg. Anatómiai alkata a
gyermeknek továbbra is a kisgyermekkori forma, de a korszak végére szemmel láthatóan arányosabb,
„felnőttesebb” lesz a teste.

4.2.4.1. Az óvodáskor jellemző sajátosságai

Az óvodáskorú gyermek életében jelentős szerepe van az érzelmeknek, amelyek minden

megnyilvánulását, tetteit, cselekedeteit döntően befolyásolják. Ezt a folyamatot a hétköznapi életben
úgy jellemezhetjük, hogy „szíve szerint” dönt.

A megismerő folyamatok közül kiemelkedő szerepe van a képzeletnek, a fantáziának, melyek

segítségével számára ismeretlen dolgokra próbál magyarázatot adni. Érzelmeivel és fantáziájával függ
össze felfokozott meseszeretete is.

Az óvodás elsősorban arra tud figyelni és emlékezni, ami érzelmileg megragadja őt, és
érdeklődését felkeltette. Főként a nagyon pozitív, vagy nagyon negatív érzelmi töltetű dolgokra fog
emlékezni. Jellegzetes sajátossága az önkéntelen figyelem és az emlékezés. Fontos szerepe van az
óvodáskorú gyermek tevékenységében a motiválásnak.
Fő tevékenységi formája a játék, amelynek során előszeretettel utánozza a felnőtteket, játékában arra
törekszik, hogy önállóan vegyen részt az életükben és tevékenységükben, megpróbálja átélni azokat az
élményeket, amelyek vonzóak számára a felnőttek viselkedésében.

4.2.4.2. Testi-, mozgás- és idegrendszeri fejlődés

Az óvodás mozgásigénye és cselekvési vágya nagy, ezt a felnőttnek ki kell elégítenie, lehetőséget kell
biztosítania a gyermek számára - életkori adottságainak megfelelően és a biztonságot maximálisan szem
előtt tartva -, változatos mozgásformák gyakorlására. Ebben az életkorban jellemzővé válik egy nagyfokú
önállósodási törekvés, a kortársi kapcsolatok kialakulása, és ténylegesen jelentősége lesz a közösséghez
tartozásnak. Ezért helyes, ha a gyermek 3-4 éves korban megkezdi az óvodába járást. Megjelenik, és
gyorsan fejlődik a gyermek éntudata, önmagáról kialakított képe, azaz az énképe.

A gyermek átlagos növekedés- és súlygyarapodási adatai az akceleráció következtében az utóbbi időben

módosultak. Intenzív, mindenirányú gyarapodás történik, mely az 5-6 éves korban a leglátványosabb. A
gyermek végtagjai megnyúlnak, egyre izmosabbá válnak. A váll szélesebb lesz a medencénél, aminek
következtében megszűnik a test korábbi hengeres formája. Megváltozik a gyermek arca, az alsó és
középső rész intenzív fejlődésnek indul. A gerinc-csigolya ívei a csigolyatestekkel 3-8 éves kor között
nőnek össze. A csontok görbületei az óvodáskorban még rugalmasak, ezért feltétlenül kerülni kell az
egyoldalú, monoton, hosszan tartó izom- és izomcsoportot terhelő mozgásformákat, statikus
helyzeteket. A medence csontjai még különállóak, nem nőttek össze, ezért kerülni kell a nagy
terheléseket. Az óvodásgyermek izmai hamar kifáradnak, ugyanakkor a dús vérellátás következtében
rendkívül gyorsan regenerálódnak, emiatt fokozott mozgásigénye és fáradékonysága nincs egymással
ellentétben.

Az óvodásgyermek intenzív idegrendszeri fejlődése következtében gyorsan tanul, ám az ismeretek

megtartásához sok ismétlésre, gyakorlásra van szüksége. Az idegrendszer plaszticitása (alakíthatóság,
formálhatóság, rugalmasság) nagy. A feltételes idegkapcsolatok kialakítása gyorsan, rövid idő alatt és
eredményesen zajlik le. Az idegrendszeri folyamatok közül eleinte a serkentés van túlsúlyban a gátlással
szemben, ezzel magyarázható az ilyen korú gyermekek nagy mozgásigénye. Az életszakasz közepére a
folyamatos idegrendszeri éréssel párhuzamosan a serkentés és gátlás kiegyenlítődik, a gyermekek egyre
nyugodtabbá, higgadtabbá válnak. Mozgásformái folyamatosan gazdagodnak, egyre változatosabbak
lesznek a sokféle tevékenységnek és játéknak köszönhetően.

Az első alakváltozás, a mozgásszervek fejlődése és a mozgásképességek alakulása egymással

összefüggésben mennek végbe. Járása biztonságosabbá válik, a futás már jól megkülönböztethető a
járástól. Míg a kiscsoportos gyermeknél ez a kettő egyáltalán nem különböztethető meg, a
nagycsoportosok már felgyorsuló egyenletes futásra képesek. Az óvodás az erős motiváltsága
következtében gyakran „futva jár”.
Az óvodáskor elején túlsúlyban vannak a spontánmozgások, a korszak végére a tárgyi cselekvésekben
kialakulnak a tudatos, célirányos, akarati mozgások. Jelentős a kéz finommozgásának a fejlődésében az
építés, gyurmázás, rajzolás, a nagymozgások tekintetében pedig egy kiadós mászókázás, fogócskázás,
labdázás. 5-6 éves korra a gyermek mozgása egyre kitartóbbá, összerendezettebbé válik, ügyessége
egyre nő, könnyen megtanulhat úszni, biciklizni. Az óvodás szívesen táncol, melynek során sokszor a
felnőttek mozgását utánozza, követi. Ugyanakkor az óvodások veszélyérzete lényegesen kisebb, mint
bizonyítási és mozgásvágyuk, ami miatt sokszor érhetik őket balesetek. A korszak végére a gyermek
mozgása akaratlagosan befolyásolt, képessé válik mozgását és viselkedését kordában tartani.

4.2.4.3.1. Érzékelés és észlelés

Az óvodáskor kezdetére a gyermekek érzékszervei már hasonlatosak a felnőtt érzékszerveihez, de

működésük még nem olyan kifinomult. Ez sok-sok tapasztalás útján érhető el, azaz használat közben
fejlődik (funkcionális). A gyermek aktívvá válása, megfelelően irányított játék előrelendíti az érzékelésé
és észlelés fejlődését. Az óvodás észlelési folyamatai közül a legnagyobb szerepe a látási észlelésnek van.
A korszak elején az alak és formaészlelésben az érzelmi szinkretizmus (érzelmi alapon való kiemelés)
jellemző. Az életszakasz végére ez átvált értelmi szinkretizmusba, vagyis míg kezdetben azt a részletet,
sokszor lényegtelen tulajdonságot figyeli meg a szemlélt dologból, ami őt érzelmileg valamiért
megragadta, későbbi megfigyelése tudatosabbá, célirányosabbá, tervszerűbbé válik, már nem arra
helyezi a hangsúlyt, ami számára érdekes, hanem, amit logikusnak, fontosnak vél.

Színfelismerésre már három évesen képes, de meg kell tanítani a színek megnevezését.

A térészlelés kialakulása a test-séma fejlettségétől függ. A test-séma a szervezet és a környezete,

valamint a szervezet és részei között fennálló térbeli relációk ismerete, az ezekből származó információk
ún. perceptuális sémákba rendeződése. Hosszú tanulási folyamat eredményeként vizuálisan és
kinesztétikusan tudatossá válik, hogyan tölti be a teret saját testével, és tapasztalja annak határait. A
térészlelés minősége az iskolai olvasás és írástanulásban meghatározó szerepet játszik.

Az óvodás gyermek időészlelése eleinte fejletlen. A „most” fogalmával már tisztában van, de a tegnap,
holnap, később stb. kifejezések még nem világosak a számára. Ez az életkori szakasz végére – kb. 6 éves
korra – kezd kikristályosodni, aminek fejlesztése kiemelt feladatot kell, hogy jelentsen az iskolára való
felkészítés folyamatában.

4.2.4.3.2. Figyelem és emlékezet

Az óvodáskorú gyermekre kiscsoportos korban az önkéntelen figyelem jellemző. Arra képes figyelni, ami
érzelmileg megragadta, ami iránt kellően felkeltették az érdeklődését, ezért fontos a felnőtt részéről a
motiváció, a hangulati megalapozás. Az óvodásgyermek figyelme könnyen fluktuál (vándorol),
elterelődik. Ezek miatt egy tevékenység során nem elég egyszer motiválni, hanem újabb és újabb
„kedvcsinálással” kell fenntartani a figyelmét. Az életkori szakasz végére figyelme tartósabbá válik.
Óvodáskorban a figyelem sokszor perszeverál (leragad) egy-egy dolognál, eseménynél, ami őt érzelmileg
megragadta, emiatt nehezebben tud váltani újabb megfigyelnivaló felé, így figyelemmegosztása eleinte
gyenge. (pl.: amíg egy kisgyermek csak 1-2 tárgyat képes egy adott idő alatt megfigyelni, addig egy
óvodás 2-3-at, később többet is. A koncentrált figyelem külső megnyilvánulásai: tág pupilla, merev
testhelyzet, nyitva felejtett ajkak. Ezek gyakran kísérik az óvodás mesehallgatását. Az önkéntelen
figyelem szándékos figyelemmé változik, ha a gyermek felismeri a megfigyelt tárgy érdekességét, és
intellektualizálja azt.

Hasonlóan a figyelemhez, az emlékezetre is spontán jelleg, az önkéntelenség jellemző, azaz emlékképei

önkéntelenül rögzülnek, elsősorban az őt érzelmileg megragadó dolgokat, történeteket jegyzi meg. Öt
éves kortól az önkéntelen jelleget felváltja a szándékos emlékezet, tudatos, akarattal koncentrál, és
megpróbál megjegyezni dolgokat. Ugyanilyen minőségi változást jelent, hogy mechanikus emlékezete
mellett egyre nagyobb szerepet kap a logikus emlékezet is, azaz értelmezi a megjegyzendő dolgokat, ami
által emlékezete hatékonyabbá válik. Az óvodás emlékezete nem megbízható, fejlődése az aktív beszéd
elsajátításának folyamatába ágyazott. Óvodáskorban sokkal eredményesebb lehet az emlékezés, ha
cselekvéshez kötött. Ha manipulálhat, játszhat egy tárggyal, azt jobban emlékezetébe tudja vésni, mint
aminek csak a nevét hallja. Játékszituációban az emlékezeti tevékenység hatékonyabb, mint közvetlen
feladathelyzetben. A mese bevésését és felidézését elsősorban azok az érzelmek segítik, amelyeket a
mese hallgatása közben átél. Itt az azonosulás lesz az emlékezet megsegítője, a mesét hallgató gyermek
a hőssel együtt járja be az akadályokat, jut győzelemhez. Kiscsoportos korban a hallott mesét változtatás
nélkül, ugyanabban a formában szeretné hallani, az ismerős szavak, kifejezések örömmel töltik el. A
legkisebb eltérés esetén azonnal figyelmezteti a mesélőt. Az óvodás gyermeket nem zavarja, hogy
ugyanazt a mesét már többször hallotta, sőt annál nagyobb élvezetet jelent számára, minél többször
hallgathatja. Mindez a biztonságérzetét fokozza. Az óvodás gyermek viszonylag könnyen és nagy
mennyiségű verset, mesét képes emlékezetébe vésni, ami nem kíván tőle különösebb erőfeszítést. A
versek, mondókák rengeteg olyan szót, kifejezést tartalmaznak, aminek értelmét még nem tudja, vagy
nincs is értelmük. Az emlékezetbe vésést ebben az esetben a rím, a ritmus, a fordulatos szókapcsolatok,
a jó hangzás és a gyakori ismétlés segíti. Óvodáskorban a különböző feladatok, megbízatások, valamint
az intellektuális fejlődés, a gondolkodási műveletek és az akarat fejlődésének hatására megjelenik a
szándékos emlékezet.

4.2.4.3.3. A képzelet

A képzeleti tevékenység a valóság egyedi feldolgozását jelenti. Az emlékezetben őrzött, korábban

összegyűjtött tapasztalatokat, élményeket, az agy sajátos módon újra rendezi. Bár a gyermek képzelete
nem fejlettebb a felnőtténél - kevesebb tapasztalattal, élménnyel, emlékképpel rendelkezik, ezért
kevesebb elemből építkezhet -, képzeletvilága sokszor gazdagabbnak tűnik, mert a gyermek, hiányos
ismeretei pótlását, megvalósíthatatlan vágyai életre keltését, képzeletének a felnőttnél sokkal bátrabban
és merészebben mozgósításával éri el. A kevesebb tapasztalat és emlékkép ellenére ezt a csekélyebb
ismeretanyagot sokkal bátrabban használják, mint a valósághoz ragaszkodó felnőttek. Óvodáskorban
jellemző a fantáziahazugság, mely a vágyak megvalósítására, vagy hiányos ismereteinek pótlására
szolgál. Ez nem szándékos, vagy tudatos, hiszen valóságtól elrugaszkodott hazugságát ő maga is elhiszi.
Az óvodáskorú gyermek életében a mese kiemelkedő szerepet tölt be, hallgatása során aktívan
mozgósítja képzeletét. Három éves korban még kevésbé él a mesetudat, a gyermeknek nehezére esik
elkülöníteni a valóságot a mese elemeitől. Ez félelmet, szorongást indukálhat, ezért ebben a korban
gondosan meg kell válogatni a megfelelő gyermekirodalmat, rövid, egyszerű cselekményű, csekély
konfliktust tartalmazó történeteket célszerű preferálni. A mesetudat 4-5 éves korban fokozatosan alakul
ki, vagyis a történet egyes részeiben már felfedezi, ráismer a valótlanra. Minél többet megtapasztal a
valóságból, minél több élményre tesz szert az igazi világból, annál jobban képessé válik elkülöníteni a
mese valóságos és nem lehetséges elemeit, mozzanatait. Nagycsoportos korra képessé válik adott
pillanatban beleélni magát a mesehelyzetbe, lelkesen drukkol, segít a mesehősöknek, ugyanakkor
pontosan tudja, hogy aminek részese, az nem igazi esemény.

Élete részévé válik a mese által a mesekönyv is. Két évesen már adekvátan bánik a könyvvel, szívesen
lapozgatja, nézegeti a képeket. Három évesen saját életének, szülei hétköznapjainak kis történeteit
hallgatja szívesen, amely a szülők távollétének elviselését segíti. A mese egy örömforrás,
feszültségteremtő, feszültséghordozó és feszültség-levezető tevékenység. A mesében mindent lehet,
gyakori az ellentétek preferenciája (pl. égig érő fa, óriások és törpék). Az ismétlések, a kezdő- és
záróformulák a biztonságot fokozzák a gyermeknél. A mesében van egy kompenzációs motívum, mindig
a kicsi nyer. A gyermek helyes személyiségfejlődéséhez fontos az olvasott vagy mesélt mese, szemben a
rajzfilmmel, vagy mesefilmekkel. Az előbbinél a gyermek meg tudja állítani a mesélőt, kérheti, hogy
változtasson a mese folyamatán, ill. „lelki szemei” előtt lezajlik a történet, behelyettesítheti magát a
főhős szerepébe, azonosulhat azzal. A filmbéli élményeknél mind a vizuális, mind az akusztikus csatornák
le vannak terhelve, készen kap vizuális paneleket, ami a képzeleti képek hiányához vezet. Az ilyenfajta
mesében a fantázia nem, vagy kevésbé működik, így a gyermek kreativitása sérülhet. A gyermeki
képzelet nemcsak a mesében, hanem egyéb tevékenységeiben is jelentős szereppel bír. Idetartoznak a
rajzolás, festés, amikor egy felismerhetetlen formát valamilyen általa meghatározott dolognak (füstnek,
autónak, madárnak) nevez el. A gyermek képzeletét mozgósítja az építő, konstruáló, valamint a
mozgásos játékoknál is.

4.2.4.4. A gondolkodás fejlődése

Az óvodásoknál a gondolkodási folyamat annak a szükségletnek, törekvésnek, kívánságnak a

keletkezésével kezdődik, hogy megoldjon egy gyakorlati feladatot, kikerüljön egy problémahelyzetből.
Problémahelyzet akkor adódik, ha a gyermek valamilyen célt akar elérni, de nem, vagy csak részben
ismeri a megoldáshoz vezető utat.

Ebben az életszakaszban a gondolkodás egyedül nem vizsgálható, csak a teljes megismerő tevékenység
komplex rendszerén keresztül, mert a gondolkodás még nem önálló pszichikus tevékenység. A 3-6
évesek gondolkodásában az évek előre haladtával komoly minőségi változás figyelhető meg. A cselekvő-
szemléletes gondolkodástól fokozatosan jut el a szemléletes-képszerű gondolkodás szintjére, végül az
elvont nyelvi síkra.

Ez a következőket jelenti:
  A cselekvő-szemléletes gondolkodás szintjén lévő óvodás azt a problémahelyzetet érti csak meg,
ami cselekvéshez és szemlélethez kötött, vagyis ő maga cselekedhessen és szemlélődhessen az
adott problémahelyzetben. Pl.: a nagyobb piros kocka belefér-e a kisebb, zöld kockába. Ez csak
akkor derül ki számára, ha kipróbálhatja, vagyis cselekszik, és közben figyel, szemlél.

 A szemléletes-képszerű gondolkodás szintjén már nincs szükség konkrét manipulálásra, elég, ha

látja a problémahelyzetet, és fejben végzi el a megoldást. Ilyenkor ránézésre, gyakorlati próba
nélkül is meg tudja állapítani, hogy melyik a kisebb kocka, és melyik fér bele a másikba.

 A gyermek gondolkodása a beszéd fejlődésével egyre eredményesebbé válik. Minél több

mindent tud verbálisan feldolgozni, annál inkább túlhalad a cselekvő-szemléletes, és
szemléletes-képszerű gondolati szinten. Így eljut az elvont nyelvi gondolkodásig, amikor a
látvány, a szemléltetés sem kell ahhoz, hogy egy problémát megoldjon. Ekkor már mindent
fejben végez.

Az óvodás gyermek gondolkodási műveletei

 Analízis-szintézis

Az óvodáskorú gyermeknél a szintézis van túlsúlyban, vagyis a dolgokat egészében, minden

tulajdonságát komplexen megfigyelve érzékeli. A helyes gondolkodáshoz azonban szükséges, hogy az
analízis (az ingerfelbontás, dolgok részleteinek külön, pontos megfigyelése) és a szintézis egyensúlyba
kerüljön. Ehhez az óvodáskorú gyermeket rendszeres és tematikus megfigyelésre kell ösztönözni a
hétköznapi életben és a játéktevékenység közben egyaránt. (pl.: egy állatot megfigyeltethetünk a
gyermekkel több szempont szerint is, hány lába van, borítja-e szőr a testét, milyen a színe stb. A
részletekre a gyermek akkor fog felfigyelni, ha a figyelmét ráirányítjuk.)

 Összehasonlítás

Az analízis-szintézis közben a gyermek összehasonlításokat is végez, melyben eleinte a különbségeket

könnyebben veszi észre, mint a hasonlóságokat. Az összehasonlításra elsősorban gyakorlati probléma
megoldása késztet. Az összehasonlítások során rohamosan fejlődik, pontosabbá válik analizáló
képessége is. Az összehasonlításban eleinte külső tulajdonságok játszanak szerepet, mint a legfeltűnőbb
külső tulajdonság, és a tárgyak színei, de 5-6 évesen a rendszeres és tudatos megfigyelések,
összehasonlítások hatására már képes összehasonlítást végezni a lényeges belső tulajdonságok alapján
is. Ebben a beszédnek, az észlelés tudatossá válásának és a többi gondolkodási műveletnek is szerepe
van.

 Általánosítás-konkretizálás

Az általánosítás azzal alapozódik meg, amikor a felnőtt észreveteti a gyermekkel a tárgyak, dolgok,
személyek tulajdonságait. A konkretizálás pedig az a gondolkodási művelet, amikor az általánosítás
nyomán kapott csoportból egy konkrét dolog kiragadásra kerül (pl.: általánosítás, hogy minden négylábú
háziállat, amelynek szőr borítja a testét, csontot eszik és nyávog, az macska. Konkretizálás pedig, ebből a
korábban általánosításból kapott csoportból (a macskából) egy konkrét macskát kiragadni.). A gyermek a
nyelv segítségével általánosítva fejez ki egy és ugyanazon kapcsolatot, és megpróbálja megtalálni ezeket
egyedi, konkrét és különféle jelenségekben. Az óvodás gyermek gondolkodása egocentrikus, nem tudja
mások nézőpontjait átvenni, nem képes decentrálni, képtelen mentális perspektívaváltásra, nehéz neki
viszonylatokat tanítani, még nincs invariációja,

4.2.4.5. A beszéd fejlődése

Óvodáskorban a gyermek beszédaktivitása ugrásszerűen megnő. Számtalan új ingerrel,

tevékenységekkel, személyekkel, tárgyakkal, ismeretekkel kerül kapcsolatba, melyek gondolkodásra,
ezáltal beszédre késztetik. A beszéd a gondolkodás nyelvi kifejező eszköze, így ez a két dolog együtt,
párhuzamosan fejlődik, vagyis minél többet beszél, kommunikál, annál jobban mozgósítja, fejleszti
gondolkodását. Kiscsoportos korban még inkább a szituatív beszéd a jellemző, nagyobb óvodáskorra
beszéde fokozatosan átvált önmagában is értelmezhető, összefüggő, ún. kontextusos beszéddé. A
kontextusos beszéd csak akkor alakul ki, ha a gyermek gondolkodása már túlhaladt a cselekvő-
szemléletes szinten, vagyis gondolkodásának nem feltétele a konkrét cselekvés.

Kb. 4-5 éves korban elkezdődik az „első miért-korszak”. Jellemzője a végtelen, folyamatos kérdezés-sor,
melyben egyik kérdés a másik kérdésből következik, de előfordul, hogy például az ötödik kérdésnek már
nincs köze az elsőhöz. A felnőttnek fel kell ismernie a kérdések mögötti motivációt, hogy a gyermek nem
szeretne egyedül maradni, és azért tartja fenn a kommunikációs kapcsolatot folyamatos kérdésekkel,
hogy a felnőtt ne mehessen el mellőle. Emiatt a jelenséget szociális-miértnek is nevezzük. Ha a gyermek
elutasításban részesül, és soha, vagy nagyon ritkán kap választ kérdéseire, akkor egyrészt leszokik a
kérdésekről (ezzel veszélybe kerül a szülő-gyerek kapcsolat intimitása), másrészt biztonságérzetének
elvesztése miatt különböző pszichés problémák keletkezhetnek.

Az óvodáskorú gyermek beszédfejlődésének főbb tendenciái és jellemzői

· a szituációs beszédjelleg háttérbe szorul, és fokozatosan kifejlődik a kontextusos beszéd

· a beszéd folyamatossá válik, erőteljesen gazdagodik a szókincs, és változatosabb lesz a
mondatszerkesztés
· fokozatosan felszabadul az érzelmek uralma alól, és fegyelmezettebbé válik, reális
szociális funkciója gazdagodik.
4.2.4.6. A gyermeki világkép

A gyermek gondolkodásának sajátos problémaköre a gyermeki világkép, melybe Piaget

szerint a világ jelenségeiről, azok okairól alkotott magyarázó elvek tartoznak:

 Artificializmus (artificiális = művi, mesterséges)

 Animizmus (anima = lélek, animizmus = meglelkesítő, vagyis megelevenítő)

 Mágikus (varázslatos) gondolkodás

 Finalizmus (előre meghatározott céltudatosság)

Az artificializmust az jellemzi, hogy a gyermek a természeti jelenségeket (Napot, Holdat,

folyókat, hegyeket) úgy képzeli el, mint amit emberek készítettek. Fejlettebb fokot
jelent, amikor az emberi munka mellett a természeti erők is szerepelnek a jelenségek
előidézésben, de ezek működését is az emberi technika mintájára képzelik el.

Az animista gondolkodásra jellemző, hogy a gyermek a dolgoknak, tárgyaknak életet,

szándékot, pszichikus funkciót tulajdonít. Minden él, minden jó vagy rossz. A tárgyakat
az emberre jellemző tulajdonságokkal, sajátosságokkal ruházza fel. Ez a szemlélet 5 éves
kor után jelentősen csökken.

A mágikus gondolkodás jellemzője, hogy a gyermek varázslatos oksági viszonyokat

tételez fel egy-egy jelenség között. Mágikus gondolkodás jellemzi például a gyermeket,
aki összetöri kedvenc játékát, hogy egy másik dolog megtörténjen.

A finalista gondolkodás jellemzője a célokság. A gyermek gyakran az oksági

összefüggéseket felcseréli a célszerűséggel (pl.: „azért esik a hó, hogy szánkózni
lehessen, vagy azért süt a nap, hogy fürödni, strandolni lehessen”, és nem azért lehet
szánkózni, mert esett a hó, ill. nem azért lehet strandolni, napozni, mert süt a nap).

Piaget elmélete alapján az előzőekben felsorolt jegyek törvényszerűen valamennyi

gyereknél megjelennek. Szerinte a gyermek gondolkodása spontán módon, saját belső
törvényei szerint fejlődik, és a környezetnek - így a felnőttek hatásainak - ebben nincs
különösebb szerepe.

A gyermeki világkép elméletével ellentétben Rubinstein azt vallja, hogy a gyermek

szellemi fejlődése nem csak az egyéni gyakorlati tapasztalataiból ered, hanem már
kezdettől fogva a nevelők által közvetített társadalmi tapasztalatok is befolyásolják
fejlődését. A Piaget nézetét elutasító magyarázatok ellenére, naponta fellelhetők a
gyermekek magyarázatában, válaszaiban az ő általa megfogalmazott nézetek. Ezek oka
lehet:
  A környezet jelentős szerepet játszik a gyermek gondolkodásának
alakításában.
 A gyermek problémáival a felnőtthöz fordul, tőle várja a magyarázatot.
 Sok felnőtt leegyszerűsíti válaszait, a gyermek számára érthetővé,
felfoghatóvá akarja tenni, nem találja a helyes módot, irreális, ezáltal téves
információhoz juttatja a gyermeket. Ebből ered, hogy a gyermeki világkép
azt mutatja, ahogy a felnőttek gondolkodnak a gyermek fejével.
 Vannak esetek, amikor a felnőtt a gyermek kedvére való választ ad, ez
megkönnyíti a gyermek pillanatnyi helyzetét, esetleg megnyugtatja őt.
Gyakori például az olyan animista magyarázat a valamijét megütő
gyermeknek, hogy „dádá, csúnya asztal”.

Gyakran előfordul, hogy a gyermek maga mutat rá a felnőtt hibás magyarázatára.

Például azt a gyermeket, aki fél az orvosnál, azzal szeretné megnyerni az édesanyja,
hogy a elviszik magukkal a kedvenc babát is, és megjegyzi „látod, a baba nem fél”. A
gyermek válasza mutatja a felnőtt hibás magyarázatát: „igen, de a babának nem rossz az
injekció, mert ő csak szövetből van”. Elképzelhető, hogy egy-egy konkrét kérdésre adott
megfelelő helyes válaszunk ellenére is kialakulnak a gyermekben a világkép előbbi
jegyei, de megjelenésük nem törvényszerű.

4.2.4.7
.1. A gyermek érzelmi fejlődése

Az óvodáskorú gyermek életében fontos szerepet tölt be az érzelem, minden cselekvése,

megnyilvánulása érzelmein keresztül befolyásolható, illetve közelíthető meg. Ekkor még
érzelmei labilisak (egyik pillanatban boldog, kiegyensúlyozott, a másikban pedig teljes
elkeseredettségbe képes átváltani), illetve polarizáltak (rendkívül gyorsan változhatnak
egyik végletből a másikba), de ez nem azonos a gyermek szeszélyes vagy hisztis voltával.

Az óvodás érzelmeinek fejlődése megmutatkozik az érzelmek nagyfokú

differenciálódásában, fokozatos intellektualizálódásában. Ebben a korban a gyermeket
nagyfokú emocionális ingerlékenység és gyenge emocionális stabilitás jellemzi. A
kisgyermekkorhoz viszonyítva, bővülnek az érzelmei, megjelennek az ún. magasabb
rendű érzelmek is: az intellektuális-, az erkölcsi-szociális-, és az esztétikai érzelmek.

Az intellektuális érzelmekben a világ mélyebb megismerésének vágya, a kíváncsiság

motivál, a felfedezés, a ráismerés, a megismerés, és az alkotás öröme funkcionál.

Az erkölcsi-szociális érzelmek szempontjából jelentős, hogy a gyermek a szülőn túl már

az óvónőhöz, és társaihoz is erős érzelmi szálakkal kötődik. Növekszik társas igénye,
mely jó talajt biztosít a szociális jellegű érzelmek kialakulásához és differenciálódásához.
A barátválasztás nagyon fontos a gyermekek életében. Eleinte azért barátkozik egyik
vagy másik társával, mert annak szép játékautója, csinos ruhája van, azaz külső jellemzők
szerint választ, a nagyobbak azonban már fontosabb szempontokat tartanak szem előtt,
 megjelenik a belső értékek szerinti választás (a barát legyen jó szívű, kedves, segítőkész).
A baráti kapcsolatok eleinte labilisak, ám az életkor előrehaladtával stabilizálódnak,
állandóvá válnak. A gyermek érzelmi életében egyre jelentősebb szerepet kapnak a
lelkiismereti funkciók, mert a felnőtt iránti szeretet megbecsülése, elismerése, elnyerése
arra motiválja, hogy tevékenységét a felnőtt elvárásai szerint végezze. Említésre méltó
érzelem a féltékenység, amelyet a szeretett személy elvesztéséből fakadó félelem
indukál. Az óvodáskor szerepjátékai, mesedramatizálásai, bábjátékai megfelelő
feltételeket biztosítanak a különböző erkölcsi érzelmek átélésére.

Az esztétikai érzelmek a felnőtt mintáján keresztül érvényesülnek, segítségével a

gyermek észreveszi, és rácsodálkozik a szépre. A gyermeket gyönyörködtetheti egy szép
virág, egy kellemes dallam, egy hangzatos, verses ritmus is. 3-4 éves korban a szép,
egyben okos is és jó is, azaz az esztétikai, az intellektuális és az erkölcsi érzelem még
nem különül el egymástól. Később ezek fokozatosan differenciálódnak.

Az óvodáskori érzelemfejlődés mutatói

o Érzelmei állandóan differenciálódnak

o Növekedik az érzelmek tartóssága

o Csökken az érzelmek labilitása

o Képessé válik új tartalmakhoz kapcsolódni

o Kiteljesednek a szociális kapcsolatai

o Fokozódik az érzelmek felett való uralkodás képessége

4.2.4.7.2. A gyermek akarati élete

Az óvodások tevékenységét az önkéntesség jellemzi, de életének vannak olyan keresztmetszetei,

ahol bizonyos szabályokhoz alkalmazkodnia kell. Viselkedésében megszaporodnak az
érzelemkinyilvánítások, melyek egyre differenciáltabban és tartósabban, tartalmukban
gazdagabban fejeződnek ki.

Jellemző a fokozott önállósulási törekvés, egyéni sajátosságtól függően nem tűr el

környezetétől segítséget. Képességeinek fejlettsége azonban nincs mindig arányban cselekvési
törekvéseivel, vágyaival és elképzelésével, ezért sokszor sikertelenség éri, a frusztráció
elviselését viszont még nem tudja mindig adekvátan kezelni. Vagy nem tesz semmit, ezáltal
inaktív állapotba kerül, vagy dac-reakció váltódik ki.
Az önuralom az óvodáskor alatt jelentősen nő, az életkor végére képessé válik akaratát,
indulatait adekvátan kezelni, az én-es motívumokat felváltják a szociális motívumok (míg az
óvodáskor elején még az érzelmek uralják az akaratot, az óvodáskor végére az érzelmek
kizárólagossága megszűnik a tevékenység, a magatartás motiválásában, irányításában).

Feladattudat

Fontos a feladattudat kialakulása, mely már az iskolai életre készíti elő a gyermeket. A
kiscsoportos még nem az eredményért, hanem a funkcióörömért, magáért a tevékenységért
gyurmázik, játszik, épít, a nagycsoportos viszont már arra törekszik, hogy az alkotását befejezze.
Tevékenysége során egyre nagyobb nehézségeket képes leküzdeni a feladatteljesítés öröméért.
A játék és a munkacél elérése dicséret, vagy egyéb munkadíj hiányában is kielégíti, maga a
feladat elvégzése is motiválja (hosszabb ideig tartó tevékenységben azonban többször kell
motiválni). A munka és a munka célja maga az örömforrás, így azt önmagában is jutalomként éli
meg.

Az óvodás gyermek életének aktív részét képezi a barkácsolás, ahol a tevékenységen túl, annak
célja is felértékeli a tevékenységet. 3-4 éves korban a gyermeket már be lehet vonni egyszerű
felületfestésbe, az eszközök kézre adásába, tépéssel, gyűréssel végzett feladatok kivitelezésébe.
4-5 évesen örömmel vesznek részt ragasztásban, vágásban, egyszerűbb hajtogatásokban, 6
évesen pedig már minden tevékenységet lelkesen és ügyesen végeznek.

A 3-4 éves gyermeket könnyűszerrel rávehetjük különböző önkiszolgáló tevékenységekre, 5

évesen az óvodában már megismerkednek a naposi feladatokkal. Ekkor már nemcsak saját
magáról, hanem másokról is gondoskodni kell, ami a szociális fejlődést is segíti. Ebben a korban
már elvárhatjuk a gyermektől, hogy rendet tegyen maga után. Az ilyen idős gyermeket könnyen
motiválhatjuk az egyszerű háztartási teendők végzésére is (virágöntözés, segítés a kerti
munkában, bevásárlásban, portörlés takarításkor), de ezek a feladatok csak és kizárólag addig a
pontig hasznos és örömteli tevékenységek a gyermek számára, amíg ő maga valóban motivált a
dolgokra, és a tevékenységek alkalmazkodnak életkorához és képességeihez.

Szabálytudat

Az óvodáskorban meghatározott szabályok vannak, és bár ezek a szabályok sokszor nem

találkoznak a gyermek érdekeivel, mégis a cselekvése motívumaivá válnak, mert a gyermek az
engedelmességgel a felnőtt szeretetét, elismerését, dicséretét szeretné biztosítani. Többször
ismételve ezeket a cselekvéseket, azok a gyermek szokásaivá válnak, de ez nem csak
automatikusan működik, hanem el is képzeli mit kell, és mit nem szabad tennie. Később a
tudatosság is bekapcsolódik a cselekvésbe, és a szabály fokozatosan tudatossá válik. A
szabályokhoz való alkalmazkodás képessége 5-6 éves korban válik egyre jellemzőbbé, amikor a
szabályokat már akkor is betartja, ha azok számára nem kedvezőek (Pl.: a társasjátéknál meg kell
várnia, míg a másik kétszer dob, vagy ő egyszer kimarad stb.).
Az akarati életben bekövetkező változások következményeként az iskolaérett gyermek
magatartását, tevékenységét nem hangulatai, hanem az állandó pszichikus szerkezet irányítja és
jellemzi. Az akarati élet fejlődését bizonyítja a figyelem és emlékezet szándékosságának
megjelenése is.

4.2.4.8. A gyermek játéktevékenysége

Az óvodáskorú gyermek fő tevékenységi formája a játék, mely a személyiségfejlődésében a

legfőbb eszköz. A játék a valóság tükrözésének sajátos módja, melynek során átélheti a
valóságban megtapasztalt élményeket és szerepeket. A játékban a valósággal ellentétben bármi
lehetséges, még az is, hogy egy gyermek a felnőtt bőrébe bújjon. Játék közben aktívan fejlődnek
interperszonális kapcsolatai, egyre jobban kiteljesedik a kortársaival való társas háló
(együttműködnek, beszélgetnek, barátkoznak egymással, és a játékélmények összekovácsolják
őket). Ha jól sikerül egy közös játék, a játszótársak legközelebb is keresni fogják egymás
társaságát.

Óvodáskori játékfajták

· Gyakorlójáték (érzékszervi-mozgásos, vagy funkciós játék)

Ennek játékfajtának a célja a mozgás, a funkció öröme. Például minden különösebb célzatosság
vagy ok nélkül, pusztán a tevékenység öröméért fűzi fel a gyöngyöket, önt homokot a vödörbe,
vagy borítja ki, építi egymásra a kockákat. Ennek látszólag nincs különösebb haszna, de alapot ad
minden későbbi tevékenységhez. Kézügyessége, figyelme fejlődik, tapasztalatokat szerez a
környezetéről.

· Szerepjáték

Ebben a játékfajtában a gyermek eljátszhatja, kiválaszthatja a valós életben látott szerepeket,

élményeket. Amit gyermekként nem tehet meg, azt játékában a felnőtt bőrébe bújva
kipróbálhatja, részese lehet. A szerepjáték további haszna a szorongásoldó, feszültségcsökkentő
hatása. A relatív élmények játékban való újraélése segít a szorongások oldásában. Hasznos lehet,
ha a szerepjátékában felnőtt is részt vesz, amennyiben a gyermek igényli, ilyenkor a felnőtt
észrevétlenül becsempészhet egy-egy új mozzanatot, ötletet, eszközt a játékba, tovább bővítheti
ezzel a szerepjáték tartalmát.

· Szabályjáték

A gyermek játékában (sport, verseny és társas) 5 éves kor tájékán a szabályok jutnak elsődleges
szerephez. Ehhez szükséges, hogy késleltetni tudja cselekvési és mozgásvágyát, tudja a cél
érdekében bizonyos szabályzóknak alárendelni viselkedését, illetve legyen képes konkrét fogalmi
gondolkodásra, amely a szabály megértésének az alapja. A szabályjáték játszásához
elengedhetetlenül szükséges a szabálytudat. Az iskolaérettség egyik kiemelkedő feltétele ez,
ezért nagyon hasznos, ha erre a játékfajtára 5 éves kortól kiemelt hangsúlyt fektet a felnőtt,
akinek biztosítani kell játékhoz az eszközöket, erősíteni, és be kell tarttatni a gyermekben a
szabályokat.

Az óvodás ábrázoló tevékenysége

Az óvodáskorú gyermek egyik fontos önkifejező eszköze az ábrázolás (rajzolás, festés, gyurmázás
stb.), azon belül a rajzolás. Eleinte még nincs célirányos rajzolás, csak firkálgatás, ekkor a
tevékenységnek pusztán funkciója van, és nem célja. A 3 éves gyermek rajza szélsőséges, vannak
akik teljesen felismerhetetlen krikszkrakszokat vetnek papírra, más 3 évesek rajza már kezd
felismerhetővé válni. Az életkor előrehaladtával az egyre több gyakorlás hatására, mindinkább
fejlettebb lesz a gyermek ábrázolása. Az ábrázolásban eleinte emlékképeire, képzeteire
támaszkodik (pl.: egy váza lerajzolásakor nem veszi szemügyre, hanem az emlékeiben őrzött
képeket veti papírra, azt rajzolja le, ahogyan az ő fejében van). Öt éves korra az ábrázoló
tevékenység szemléletvezérlésű lesz, rajzolás közben újra és újra szemügyre veszi az ábrázolás
tárgyát, hogy minél jobban hasonlítson rá a rajz.

Az óvodás rajza aszerint, hogy az ábrázolt dolgok mely részlete fogja meg őt leginkább
érzelmileg, aránytalan. Az aránytalanság fokozatosan vált át egyre valóságosabb kifejező
ábrázolásmódra. Ekkor már nem az érzelem, hanem az értelem vezérli a rajztevékenységet,
igyekszik minél valóságosabban, objektívebben ábrázolni a dolgokat. 3-4 éves gyermek rajzaiban
nincs minden a helyén, nincs meg a tárgyak szemléletes rendje, gyakran előfordul, hogy
összetartozó dolgok távolabb kerülnek egymástól (pl.: egy ház kéménye messzebb van a
tetőtől). Az óvodáskori rajzok jellemzője az átlátszóság, mivel tudja, hogy mi található például
egy huszár lerajzolásakor a nem látható oldalán, vagy a ház belsejében, ezért ezeket látható
formában rajzolja meg, (a huszár mindkét lábát, vagy a ház berendezését).

4.2.4.9. Az iskolaérettség

Buda Béla szerint a 6. életév az iskolába lépés megfelelő időszaka, mivel ekkor markáns érési
változások következnek be, a gyermek viselkedése a szabálykövetés és motiválhatóság
szempontjából abba a stádiumba kerül, hogy alkalmassá válik a csoportos oktatásra, illetve
ekkor telítődnek fel elegendő késztetéssel a kognitív képességek is. Az egészséges,
kiegyensúlyozott gyermek ekkorra már vágyik az iskolába, és olyan sajátosságokkal,
képességekkel és tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek szükségesek az iskolai tanuláshoz.

A napjainkban elterjedt felfogás és gyakorlat szerint legfontosabb elvárások az iskolába lépéssel

szemben a testi alkalmasság, az értelmi fejlettség, és a szándékos és tartós figyelemre való
képesség (legalább 15 perc). A magyarországi gyakorlat – az ún. rugalmas beiskolázás – lehetővé
teszi, hogy a lehető legkisebb arányúra csökkentsük le a potenciálisan tanulási zavarokkal küzdő
gyermekek számát, és mindenki akkor kerüljön az iskolába, amikor a többé-kevésbé alkalmas az
iskolai követelmények teljesítésére.
Az iskolaalkalmasság feltételei

· Testi fejlettség:

Teste arányosan fejlett, teherbíró. Mozgása egyre inkább összerendezett, koordinált, csakúgy,
mint kezének finommozgásai. Testalkata az első alakváltozás következtében arányossá válik.
Képes befolyásolni, szándékosan irányítani mozgását, viselkedését, testi szükségleteit.

· Pszichés vonatkozás:

Érdeklődést, nyitottságot mutat a környezete felé, értékelése, észlelése egyre jobban fejlődik. Az
önkéntelen figyelem és az emlékezés mellett, megjelenik a szándékos emlékezés és figyelem.
Gondolkodásában képes elszakadni a cselekvéstől és a szemléletességtől, elemi fogalmi
gondolkodása kezd kialakulni. Megfelelő hangsúllyal és tempóval képes folyamatosan, érthetően
kommunikálni, végighallgatja, ha más beszél. Elemi ismeretei vannak önmagáról és
környezetéről, képes pontosan elmondani a nevét, lakcímét, szülei nevét, foglalkozását. Ismeri a
napszakokat, évszakokat, észre veszi az időjárás és az öltözködés közti összefüggéseket. Elemi
mennyiségi ismeretekkel rendelkezik. Tisztában van a gyalogosközlekedés alapvető szabályaival,
azokat a gyakorlatban is tudja alkalmazni.

· Szociális érettség

Képes a felnőttekkel és kortársakkal aktívan és eredményesen együttműködni, tartson be elemi

szabályokat, rendelkezzen kellő önfegyelemmel, feladattudattal és felelősségérzettel.

Az iskolaérett gyermek jellemzői

· Jól be tud illeszkedni a közösségbe, képes a szabályokhoz rugalmasan alkalmazkodni,

vágyik a közösségbe tartozásra, igényli a közösségi érzést.

· Megfelelő feladat- és kötelességtudattal rendelkezik, melyek alapul szolgálnak a

lelkiismeretes tanulásnak. Képes háttérbe szorítani a vágyait, (pl.: hogy játszani
szeretne) a kötelességeivel szemben. A feladatvégzéseiben önálló, nem igényel
folyamatos megerősítést.

· A figyelmét tartósan le lehet kötni, iskolakezdéskor képes legalább 10-15 percig aktívan
folyamatosan figyelni.

· Beszéde összefüggő, érthető, a hangokat tisztán ejti, képes jól megértetni magát a
környezetével.

· Az iskolát kezdő gyermek nyitott és érdeklődő, ami alapjául szolgál az iskolai tananyag
elsajátításához.
 · Testalkata, arányossá válik, a korábbi óvodáskori hengeres forma eltűnik, kiszélesednek
a vállai, a fogváltás folyamatban van.

· A nagymozgása és a finommozgása kellően összerendezett, koordinált. Ez utóbbi az

eredményes írástanulásnak a feltétele.

· A serkentés-gátlás idegi folyamatok közül fokozatosan a gátlás kerül túlsúlyba, ami

előfeltétele a kiegyensúlyozott nyugodt személyiségnek.

Az iskolaéretlenség okai

· környezeti és nevelési ártalmak különböző fajtái

· belső kontrollfunkciók, feladat- és szabálytudat megfelelő szintjének hiánya

· enyhe idegrendszeri sérülések

· testi fejletlenség

· retardált fejlődés

· éppen csak betöltött 6 életév

· ingerszegény környezet

· túlzott impulzivitás, mozgásosság

· érzelmi kiegyensúlyozatlanság

· társas alkalmazkodás és együttműködési készség alacsony szintje

· nevelési hibák, elhanyagolás, túlkényeztetés

 _____________________________________________________________________

Önellenőrzés

1.) Jellemezze az óvodás érzékelési és észlelési folyamatát.

2.) Mi a fantáziahazugság?
3.) Melyek az óvodáskorú gyermekek gondolkodásának jellemzői
4.) Mi jellemzi a gyermeki világképet Piaget szerint?
5.) Mi jellemzi az első miért-korszakot?
2. Kisiskoláskor
‒ Mutassa be a kisiskoláskor fő fejlődéslélektani sajátosságait!
‒ Beszéljen a figyelemfelkeltés és –fenntartás módszereiről!
‒ Milyen mozgásformák javasoltak kisiskoláskorban?

Kulcsszavak, fogalmak:
‒ A kisiskoláskor általános jellemzői (Erikson fejlődéselmélet, iskolaérettség)
‒ Biológiai fejlődés (alakváltozás, szervrendszerek fejlődése, lányok–fiúk eltérő fejlődése)
‒ Megismerő tevékenység (realizmus, elemző látás, tér-, forma- és időérzékelés, emlékezet)
‒ Értelmi fejlődés (kommunikáció változása, fogalmi gondolkodás)
‒ Érzelmi fejlődés (kontroll erősödése, közösségi érzelmek)
‒ Figyelem (a figyelem formái, terjedelme, intenzitása, a figyelemfelkeltés és – fenntartás
módszerei)
‒ Kisiskoláskori mozgásformák (mozgásfejlődés sajátosságai, koordinációs képességek szenzitív
időszaka, sportági mozgásformák előkészítése)

4.2.5. A kisiskoláskor

Az átlagosan fejlett és megfelelően nevelt, iskolába került gyermek sajátosságai

Az osztályközösségbe való beilleszkedés, a közös munkába való részvétel új követelményeket

állít a gyermek szociális magatartása elé. A tanulás és az osztály tagjaival való együttműködés
értelmi fejlettséget és a viselkedés akaratlagos irányítását, a társas magatartás a szabályok
következetes megtartását igénylik. Megjelenik a közösségi érzés. A gyerekek igénylik a
közösséghez való tartozást, a tanítóval, az egykorú társakkal való munkát.

A beiskolázás idejére kifejlődik bizonyos kötelesség- és feladattudat, meg tudja különböztetni a

játékot a feladattól, a munkától, tudja, hogy a kötelességét akkor is teljesítenie kell, ha unja, és
játszani akarna. Szabályozottabbá válik az érzelmi élete, képes figyelmét, emlékezetét, akaratát
egy cél alá rendelni. Növekszik monotónia tűrése, képes lesz az egyhangú feladatok elvégzésére.

Az iskolába kerülő gyermek értelmi fejlettségére jellemző, hogy konkrét tárgyak és velük végzett
cselekvések akár hosszú ideig is lekötik figyelmét, képes huzamosabb ideig figyelni.

A dolgokat, jelenségeket egyre inkább analizáló-szintetizáló módon – s nem szinkretikusan –

vizsgálja.

Lényeges a gyerek beszédének a fejlettsége, tiszta hangképzése, a hangok érthető ejtése.

Fontos, hogy a beszédfejlettség tartalmilag is elérje a megfelelő szintet, értelmesen tudja
kifejezni gondolatait, élményeit, megértse, amit a felnőttek mondanak neki. A kellő intellektuális
fejlettséghez hozzátartozik az érdeklődés is.
Kisiskoláskorban további nagy változások következnek be a gyermek életében, megváltozik az
életmódja, eddigi megszokott tevékenysége. Az óvodáskor végéig a játék játszott elsődleges
szerepet az életében, innentől kezdve azonban hosszú éveken keresztül a szervezett tanulás lesz
a fő tevékenységi formája. Ennek minősége közvetlenül alakítja az iskolai karrierjét, hosszú
távon pedig egész életpályáját.

Ennek az életkori szakasznak az eleje még az óvodáskorra emlékeztet, a vége pedig az

akceleráció miatt a serdülőkorra (a prepubertás jellemzőit hordozza magán).

Az óvodás és a kisiskolás kor fő tevékenységi formája nemcsak jellegében, hanem kötelező

voltában is különbözik. Amíg a játék kötetlen, szabadon választott tevékenység, a tanulás már
kötelességszerű, akaratlagosan irányított munka. Fontos, hogy a gyermek az iskolában megfelelő
eredményt érjen el, és jól érezze magát, mert ez a folyamat kihatással lesz társas rendszerére
(ennek alapján ítélik meg őt mind a környezetében élő felnőttek, mind a gyermekek). Az
iskolában elsősorban a tanulmányi munkája alapján értékelik, és ez a viszonyrendszer kihat az
önértékelésére, közösségi kapcsolataira, ez határozza meg a családban és az osztályban elfoglalt
helyét.

4.2.5.1. Testi-, és idegrendszeri fejlődés

Az ún. első alakváltozás az óvodáskor végén kezdődik és végigkíséri a kisiskolás kort. Megváltozik
a fej, a törzs és a végtagok egymáshoz viszonyított aránya. A testalkat harmonikussá válik, a
törzs és a lábak a fejhez viszonyítva nagyobbak lesznek (a fej a törzs egyhatoda). Megváltozik az
arc-koponya aránya, az arc középső és alsó része intenzívebben fejlődik, mint a homlok. Változik
az egyenes henger alakú törzs, a vállak szélesebbek lesznek. A gerincoszlopnál kialakulnak az
élettani görbületek (ún. kettős S-alakú görbület, a gerinc a háti szakaszon domborúvá, az ágyéki
szakaszon homorúvá válik). Visszafejlődik a kisgyermekkori pocak, a kiemelkedő has, eltűnnek a
zsírpárnák. Folytatódik a vázrendszer csontosodása, ezen belül a kéztő és az ujjperceké is, mely
az írás elsajátítása szempontjából különösen fontos (a folyamat 12-13 éves korig tart, ami miatt
nem szabad a folyamat befejeződéséig a gyermeket nagy terhelésnek kitenni, mert egyrészt
károsodhat a kéz, másrészt a gyermekben gátlás alakulhat ki az írással kapcsolatban).

A kisiskolás gyermek agyának súlya megnő, eléri a felnőtt agyának 90%-át. Jelentősen fejlődik a
homloklebeny (mely a magasabb rendű funkciók alapja), így az agy funkcionálisan is
tökéletesedik. Az asszociációs pályák jelentősen gyarapodnak. Az agykérgi folyamatok uralni
képesek az alsó gócok működését (ösztön, érzelem stb.), így a mozgáskoordináció szabályozott
és harmonikussá (ez az írástanulás egyik feltétele) válik. Megváltozik az izgalmi és a gátlási
folyamatok viszonya is, az óvodáskorhoz viszonyítva a gátlási folyamatok felgyorsulnak, ezáltal a
gyermek kiegyensúlyozottá válik..

4.2.5.2. A megismerő tevékenység fejlődése

4.2.5.2.1. Az érzékelés és az észlelés

A kisiskoláskorban az érzékelésnek és észlelésnek kiemelkedő szerep jut a megismerő

folyamatok sorában. Észlelésükre 8-9 éves korig csökkenő formában érvényes, hogy az analízis
és a szintézis nem kellően összerendezett, a gyermek hol elveszik a részletekben, hol túlságosan
nagy egységben, a részletek nélkül figyeli a jelenségeket. A jelenség felismerhető a gyermek
rajzaiban, ahol az arányokat nem veszi figyelembe, de egyes őt érdeklő részletek kiemelkedve
eluralkodnak alkotásán. Ezért szükséges a kisiskolást megtanítani a megfigyelésre, melynek
szempontjait eleinte meg kell adni. A célirányos oktató-nevelő munka hatására a 9-10 éves
gyermeknél a megfigyelést már nagymértékben irányítja a gondolkodás, ami által jelentősen
csökken az érzelmek irányító szerepe. A kisiskolás térészlelése konkrét, tájékozódását érzékleti
tapasztalatok segítik. A korábban megtanult irányokat és távolságokat nem felejti el, de a
környezetében történő jelentős változások hatására (megjelenik egy új tereptárgy, stb.) könnyen
zavarba jön, és eltéved. Ez irányú bizonytalansága 8-9 éves korra, a fogalmi általánosítás és az
elvonatkoztatás képességének kialakulásával megszűnik. A térészlelés, és a térképzetek
kialakulását meggyorsítja a mértékegységek elsajátítása, melyben a szemléltetés, a gyermek
cselekedtetése különösen jelentős. Erre az időszakra kialakul a nagyság, forma, és szín
konstancia, rajzaiban pedig megjelenik a háromdimenziós ábrázolás.

Az idő észlelése konkréttá válik, szorosan kapcsolódik azokhoz a cselekvésekhez, amelyeket a

gyermek minden nap végez. Ezek segítségével kialakulnak a napok, hetek, hónapok, évszakok és
évek szemlélete. A kisiskoláskor végére már a történelmi évszámoknak is jelentősége lesz, a
gyermek képessé válik gondolati-fogalmi szinten megszerkeszteni az időt. Érdeklődése a
mesékről a mondavilág, illetve az ifjúsági regények irányába tevődik át.

4.2.5.2.2. A figyelem, az emlékezet és a képzelet fejlődése

Az érintett életszakaszban az önkéntelen figyelem mellett egyre növekvő szerepet játszik a

szándékos figyelem, mely fokozatosan válik uralkodóvá. Fejlődéséhez jelentős mértékben járul
hozzá a tanulás, melynek alapja az ingerületi és gátlási folyamatok egyensúlya, a koncentráció és
irradiáció optimális egysége. Az iskolás gyerek felismeri, hogy az iskolai feladatokat pontosan,
meghatározott módon kell elvégeznie, és nem csak akkor kell figyelnie, amikor kedve van, és
nem elég csak arra figyelni, ami érdekli. A kisiskolás figyelmének koncentrációja rövid idejű,
gyakori ingadozást mutat. Az iskolaérettség feltételeként elvárható 15 percről 10 éves korára
elérheti a 20 percet.

Az emlékezet fejlődése is fokozatos. A korábbi életszakaszokban meghallgatott verseket,

mondókákat nem szándékos bevésés miatt jegyzi meg, de mégis úgy megtanulja, hogy gyakran
kiigazítja a mesélőt. Ebben a folyamatban a bevésés nem célként szerepel, hanem a tevékenység
eredményeként. Az iskolai tanulásban viszont a folyamatosan kialakuló szándékos reproduktív
emlékezet már nélkülözhetetlen. Az életszakasz kezdetén a gyermek legkönnyebben tényeket,
eseményeket, azaz konkrét dolgokat képes megtanulni, az elvont törvények és összefüggések,
valamint szabályok megtanulása még nehéz számára. Gyakori a magolás, a szóról szóra történő
elsajátítás, aminek oka lehet a szegényes szókincs, a lényeges dolgok kiemelésére való
képtelenség, illetve a tananyag megértésének hiánya. Emiatt fontos már ebben az
életszakaszban megalapozni az egyéni tanulás helyes módszereit.

A kisiskolás gyermek emlékezetét nagymértékben meghatározzák szükségletei, érdekei, vagyis

azokra a jelenségekre, tárgyakra jobban emlékszik, amelyek ezekkel vannak összefüggésben. A
gyermek emlékezetére szemléletesség, konkrétság, realizmus jellemző, elsősorban tárgyi
dolgokra, szemléletes jelenségekre, konkrét tartalmú szavakra emlékszik. Később fokozatosan
halad az elvont tartalmak irányába.

A kisiskolás gyermeknél is jelentős szerepe van az emlékezetben az érzelmeknek, ezzel

magyarázható a nagyfokú szubjektivitás, az elbeszélések megbízhatatlansága. 3-4. osztályban
azonban megjelenik az ellentétes tendencia, a túlzott tárgyilagosságra való hajlam és
erőfeszítés. A realizmus kibontakozása a képzelet fejlődésében is érvényesül. Ebben az
életkorban főként a reproduktív képzelet fejlődik. Ez a tanulás fontos feltétele, hiszen a
tanulónak egyre több dolgot kell elképzelnie, amit az órán csak részben, vagy egyáltalán nem
lehetett szemléltetni. A kisiskolások képzelete fegyelmezettebb és reálisabb, mint az
óvodásoké, de a képzeletfejlődés tipikus átmeneti formái még előfordulnak iskoláskorban. Az
elsős gyermeknél például gyakori az óvodáskorra jellemző fantáziahazugságok maradványa, és
változatos, szokatlan, újszerű kombinációk gazdagsága jellemzi a képzeletet. Ezek nem reálisak,
a gyermek általában kritika nélkül alkalmazza tapasztalatait. Fantáziája csapong, az így
létrehozott kapcsolatok labilisak, könnyen felbomlanak, és újak keletkeznek. 9-10. éves korban a
képzelet egyre jobban igazodik a valósághoz. Az utánzó cselekvések mellett egyre nagyobb
szerepet kap az önálló cselekvés alapján történő alkotás vágya, melyben a gyermek képzelete
segítségével újat, eredetit próbál alkotni. Az oktatás hatására egyre magasabb szintre emelkedik
a fantázia, és 3-4. osztályos korban, a reproduktív fantáziában a produktív elemek is egyre
gyakrabban megjelennek.

4.2.5.3. A gondolkodás fejlődése

Óvodáskortól kezdve a gyermek emberi viszonylatokban elfoglalt helye megváltoztatja a világgal

való kapcsolatát, szellemi magatartását. A jelenség iskoláskorban válik különösen érzékelhetővé.
Ráeszmél a saját törvényekkel rendelkező, énjétől és átélésétől független tárgyi világra, melyben
a törvények nem igazodnak vágyaihoz, hanem neki kell alkalmazkodnia hozzájuk. 8-10 éves korig
ezt a világot úgy fogja fel, úgy hiszi el, amint azt látja, tapasztalja, nem néz a jelenségek mögé.
Ezt a jelenséget naív realizmusnak hívjuk. Ebből fakad, hogy az iskolás gyermek fokozottabb
mértékben fordul a világ tárgyai felé, szellemileg magáévá akarja tenni a környező világot, ami
azonban csak a dolgok elemző-analitikus felfogásával történhet. Ez a látásmód fokozatosan
uralkodóvá válik a gyermeki megismerésben, és kiszorítja a diffúz-globális-szinkretikus
valóságtükrözést a tudatából. A szemléletesség, képszerűség érzelmi áthatottság helyett a
tárgyak lényeges jegyeit kezdi felismerni, fontosnak tartani. Kibontakozik az elemi fogalmak
rendszere, hierarchiája, alá-fölérendeltségi viszonya. A gyermek gondolkodása ebben az
életszakaszban konkrét és képszerű szemlélethez kapcsolódik főként az 1-2. osztályban, de ezek
a tartalmak, ismertetőjegyek már lényeges összefüggéseket is feltárnak. Ezért hívjuk konkrét
fogalmi gondolkodásnak az alsós gyermekek gondolkodását. Piaget értelmi fejlődés elméletében
ezt a konkrét műveletek szakaszának nevezi. Az értelmi műveletek logikusabbá válnak, de
logikájuk még csak konkrét tárgyi relációban mutatható be. Ugyanakkor fogalomalkotásukra
jellemző, hogy egyre több általánosat is megismernek. Így ezek már nem a közvetlen szemléletre
épülnek, hanem különböző gondolati műveletek (analízis-szintézis-absztrakció) termékei. A
fogalomalkotásban legfontosabb szerepet játszó absztrakció magas fejlettségi szintet ér el,
amelynek alapja a lényeges és lényegtelen megkülönböztethetősége. A kisiskolások fogalmai
között – különösen az 1-2. osztályosoknál – még sok a szubjektív színezetű, szemléletes, helyhez
kötött, egyéni élményekhez tapadó, dinamikus, funkcionális felfogást tükröző fogalom. Az
absztrakcióval nehezen boldogul, ezeket csak akkor érti meg, ha konkrét példával kapcsoljuk
össze. A fejlődés során megjelenik a gyermek magyarázat-igénye, amikor a jelenségek okának
keresése, a tudásvágy motiválja a kérdéseit. 8-9 évesen már felismeri a szükségszerű okozati
viszonylatokat, az ok és okozati összefüggést már objektív kapcsolatnak fogja fel. Ezt az
időszakot a második „miért-korszaknak” nevezzük. A gyermek gyakran tesz fel olyan típusú
kérdéseket, hogy: „miért nem rázza meg a villanyszerelőt az áram?”, de már bizonyos
társadalmi-politikai kérdéseket is felvethet. Mint óvodáskorban az első miért-korszakra, erre a
kérdés-korszakra is igaz, hogy ha a gyermek válasz helyett elutasítást kap, leszokik a kérdezésről,
kíváncsisága elapad, és fejlődése nem az alkotó gondolkodás kibontakozása felé, hanem az
utánzás, a tények passzív elismerése, a bemagolás irányába tolódik.

A 6-10 éves gyerekeket általában minden érdekli, ami a világban létezik. Érdeklődése
tapasztalati jellegű („tárgyi érdeklődés” korszaka), az elvont szabályok rendszerezése kevésbé
köti le. Tanulási érdeklődése kezdetben differenciálatlan, az első két osztályban még minden
tárgyat egyaránt szívesen tanul. A tantárgyak iránti érdeklődés fokozatosan differenciálódik, ez
függ a gyerek siker- és kudarcélményeitől, képességeitől. Az érdeklődés irányítása az erős
befolyásolhatóság miatt eleinte könnyű.

A korábbi generációknál kimondható volt, hogy a gyermek olvasási érdeklődése már a második
osztályban megjelent. Az iskoláskor elején szívesen hallgat mesét, de 9 éves kor körül már az
igazi kalandos történeteket kedveli. Mára sajnos nagyon lecsökkent az olvasási kedv, bár az
érintett életkorban megtalálhatók lennének azok az alapok, melyek ahhoz kellenének, hogy a
gyermekkell megszerettessük az irodalmi élményeket is. Kedvenc olvasmányok lehetnének a
Verne-regények, a Robinson és más hasonló történetek, hiszen a regények ügyes, leleményes
hőseivel azonosíthatná magát az olvasó. A lányok ebben a korban kezdhetnék el olvasni az olyan
kisregényeket, mint például a Pöttyös-, Kockás-, és Csíkos sorozat.

Ez az életkor alkalmas arra is, hogy gyakorlati tevékenységgel foglalkozzanak. A kisebbeket

könnyű motiválni gyurmázásra, míg a nagyobbakat (9-10 évesen) könnyen be lehet vonni
szerelgetésbe, barkácsolásba, technikai feladatok megoldásába.

A gyermek érdeklődésében 9 éves kor körül fordulat következik be, ismereteit, érdeklődési körét
rendszerezni igyekszik, és egy-egy érdeklődési kör kiemelkedik a többi közül. Ebben azok a
sikerek vagy kudarcok, játszanak szerepet, amelyek a tevékenységhez fűződnek Jó példa erre a
gyűjtési szokása, amíg óvodáskorban a gyermek gyakorlatilag mindent hazavitt, és mindent
gyűjtött, addig a kisiskoláskorú gyermeknél már leszűkül az érdeklődési kör néhány dologra.

4.2.5.4. A beszéd fejlődése

A kisiskolás gyermekre kis mértékben még jellemző a szituatív beszéd, de egyre nagyobb a
kontextusos beszéd jelentősége. A folyamatot az írásbeliség kialakulása gyorsítja. Az írás
elsajátítása, tervszerűségre, világos, tömör beszédre és gondolkodásra nevel.. A beszéd a
gondolkodással egységben fejlődik. A gyermeknek tudatosan kell elsajátítani a helyes beszéd
szabályait. Megfelelő feltételek között a beszéd fejlődése az életkori szakaszban magas
fejlettségi szintet ér el, mind a hangos beszéd, mind az írás és olvasás tekintetében. A kisiskolás
szókincsének jelentős növekedését idézi elő a szavak értelmének elemzése, rokon értelmű
szavak keresése.

4.2.5.5. Társas kapcsolatok, az érzelmek és az akarat fejlődése

A gyermek a kisiskoláskor kezdetén (6-7 éves korban) a különböző társadalmi normákat,

értékeket, egy-egy konkrét és szeretett személy (szülő, pedagógus) közvetítésével fogja fel. A 3-
4. osztályos gyermeknél az értékteremtés, értékközvetítés már áttevődik a vele azonos korú
csoportra. Ezzel függ össze, hogy a felnőtt már nem hat olyan erős modellként, mint az iskolába
lépéskor. A 8-9 éves gyermek számára már nem az a legfontosabb, hogy mit szól a tanító, hanem
az, hogyan vélekednek a társak. 6-7 éves korban még a tanító elismerését, szeretetét akarja
kivívni, később fokozatosan a társak értékelő, elismerő vagy elutasító magatartása lesz a döntő.
Változik a kötődések tendenciája, módosulnak a társas mező arányai, a társas érdeklődés
áttevődik a felnőttről az egykorú társakra. Ezt a folyamatot átpártolásnak nevezzük, melynek
lényege, hogy a kétféle kapcsolat (felnőtt-gyermek és gyermek-gyermek) indulati szintje között
kezdetét veszi a kiegyenlítődés, míg az egyiknek csökken, a másiknak növekszik az érzelmi
hőfoka. A gyermek 6 éves korban elkezd elfordulni a felnőttől, az egykorú társak (kortársak)
felé. Ez nem jelenti a felnőttől való teljes elszakadást, csupán megváltozik a felnőtt-gyermek
kapcsolat funkciója, a gyermek egyre több önálló döntési lehetőséget igényel az irányítás
helyett. Ekkor kezd tartalmat nyerni az osztályközösség, az osztálybecsület, megváltozik a
tanulók egymáshoz való viszonya. Amíg korábban az egykorú társakhoz való viszonyt többnyire
külső jegyek alapján alakították, addig 9-10 éves korban a tettek, a magatartás alapján értékelik
egymást. A csoportos együttlétek gyakoriságával nő az önállósága is. Az átpártolás a gyermek
ítéleteiben is megmutatkozik. Piaget szerint a hazugságról való felfogás 7 éves kortól
megváltozik. Amíg a 6 éves azt mondja, hogy a felnőttnek hazudni súlyos vétek, de egy másik
gyermeknek szabad hazudni, addig ez az érvelés 9 éves kortól megfordul: a gyermeknek hazudni
sokkal csúnyább, mint a felnőtteknek, mert a gyermek még kicsi, és elhiszi, amit mondanak neki.
A két ítélet között 7-8 éves kor között van egy átmeneti szint: a felnőttnek hazudni csúnyább
ugyan, de a gyermeknek hazudni is vétek.

A kisiskoláskorban a nemek viszonylag elkülönülnek, a fiúknak többnyire több barátjuk van, de a

lányok barátsága általában intimebb jellegű. A kortárscsoport differenciálódása során kialakul, ki
kivel szeret együtt lenni különböző helyzetekben. A barátválasztás különösen fontos
tevékenység, mert az átpártolás után több időt töltenek el a kortárscsoportban. Ebben a
tevékenységben a gyermeket körülvevő felnőtt iránymutatói jelentősek, aki a jó tanuló, jó
magaviseletű gyermekeket ajánlja barátnak. Ennek az igénynek való megfelelésben különbség
van a nemek között, míg a lányok kiszolgálják a felnőtt elvárását, vagyis a jó tanuló és jó
magaviseletű lányokkal igyekeznek barátkozni, addig a fiúk azokkal a kortársaikkal barátkoznak
inkább, akiknél mindig történik valami, akik mellett nem lehet unatkozni, akinek a társaságában
jól érzik magukat, aki jó játékokat talál ki. Ezt a kritériumot általában nem a felnőtt által ajánlott
célcsoport meríti ki.
A kortárscsoportban való részvétel nagyon fontos a későbbi fejlődés szempontjából, elősegíti a
kommunikációs készség fejlődését, mások nézőpontjának megértését, másokkal való
együttműködés szabályainak elsajátítását. A kortársak körében eltöltött idő növekedése a
gyermeki énkép számára rendkívüli jelentőségű, hiszen a társak visszajelzései alapján az énről
alkotott alapvető elképzelések változhatnak meg.

Kisiskoláskorban még mindig nagyon hangsúlyosak az emocionális folyamatok. Számára nincs

közömbös dolog, minden valamilyen érzelemmel, legtöbbször pozitív érzésekkel jár. 6-7 évesen
még nem beszélhetünk hatékony és tartós érzelmekről, ilyenkor az érzelmek a cselekvés
kiváltásában, mint szabályozásában kapnak szerepet. Az indulati élet fékezésének képessége
fokozatosan alakul ki, amikor már a tevékenységnek egyre inkább alárendeli érzelmeit, ekkor
érzelmi élete higgadtabbá, tárgyilagosabbá válik. A kritikai érzék megjelenésével csökken a
nyíltsága, spontán érzelmeit titkolja.

A kisiskolásra vidám alaphangulat jellemző, a szomorúság, a fájdalom, az unalom idegen tőle. Ez

az alaphangulat teszi lehetővé, hogy az energiáit az értelmi működésre fordítsa. Gyakran
keletkezhetnek ambivalens érzései, de ez általában rövid ideig tart.

A kisiskoláskor főbb érzelmei

· Intellektuális érzelmek

A tanuláshoz, a tanulásban elért sikerekhez, vagy kudarcokhoz, a tananyag tartalmához

kötődnek. Megjelenik a logikai öröm, ha rájön egy megoldásra, vagy kétely, ha nem tudja
megoldani. A növekvő tudásvágy, a kíváncsiság, a fokozódó érdeklődés egyre nagyobb
teljesítményre ösztönzi a gyermekeket.

· Erkölcsi-szocializációs érzelmek

Csak emberre jellemző magasabb rendű érzelmek. Már óvodáskorban kialakulnak az alapvető
emberi együttélési szokásokhoz kapcsolódó érzelmek, melyeket a szocializáció folyamatában
sajátít el a gyermek. Képessé válik együttérzésre, beleéli magát mások helyzetébe, kialakul az
empátiás készsége. Erkölcsi ítéletei eleinte még szélsőségesek, azonosul a jóval, elveti a rosszat.
A szolidaritással együtt a gyermekek viselkedésében új motívumok is kimutathatók. Megjelenik a
rivalizálás, a versenyzés, de csak az átpártolás után, a szolidaritással egyidejűleg bontakozik ki.

· Esztétikai érzelmek

A kisiskoláskor kezdetén még fejletlenek, elsősorban még a külső jegyek és formák ragadják őket
meg, de az iskolai oktatás hatására ezek tovább differenciálódnak. A vizuális nevelés, az ének, a
testnevelés, lényegében valamennyi tantárgy fejleszti a gyermek esztétikai érze
4.2.5.6. A gyermek pszichoszexuális fejlődése

A személyiségfejlődés egyik fő vonala a pszichoszexuális struktúra kialakulása és fejlődése. A

pszichoszexuális lelki tartalmak, már a serdülőkor előtt, a pszichikus fejlődés megindulásától,
újszülöttkortól megtalálhatók, ekkor alakul ki minden partnerkapcsolat archetípusa, az anya-
gyerek kapcsolat. A gyermekkel született nemi késztetés (nemi, vagy fajfenntartási ösztön) már
igen korán megnyilvánulhat, de a fejlődés során a gyermek megtanulja a társadalmilag
kívánatos, kulturált nemi magatartás végrehajtását. Az erre irányuló tanulás döntő szakasza a
kisgyermekkor és az óvodáskor.

A kisiskoláskor a pszichoszexuális fejlődésnek nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb szakasza. A

Freudi értelemben vett látenciaperiódusról azonban mégsem beszélhetünk, mivel változatlanul
tovább folyik a nemi szerepek tanulása és gyakorlása. Bővülnek a gyermek nemiséggel
kapcsolatos ismeretei és attitűdjei, az akceleráció miatt pedig már 9-10 éves korban
megkezdődik a prepubertás bevezető időszaka. Az érintett életkori szakaszban általánossá válik
az autoerotika háttérbe szorulása, de nem jelenti a teljes eltűnését. A gyermekre jellemző
sokirányú érdeklődés természetesen a nemiség különféle oldalait is magába foglalja. A kisiskolás
növekvő szexuális információigényét lehetőleg a szülőnek és a pedagógusnak célszerű
kielégítenie, hogy megelőzzék a negatív hatású felvilágosításokat. Kisiskoláskorban
megszaporodnak a gyermekszerelmek és a szexuális szerepjátékok is. Ez utóbbiak főleg
egyneműek között.
_____________________________________________________________________

Önellenőrzés

1.) Mi jellemzi az átlagosan fejlett és megfelelően nevelt, iskolás gyermek sajátosságait?

2.) Melyek a kisiskoláskor testi jellemzői?
3.) Miért szükséges megtanítani a kisiskolás korú gyermeket a megfigyelésre?
4.) Mi az érzelmek szerepe a figyelem, emlékezet és képzelet fejlődésében?
5.) Ismertesse a második „miért-korszak” lényegét.
6.) Mi az átpártolás szerepe a gyermeki személyiségfejlődésben?
7.) Ismertesse a barátválasztás mechanizmusát.
8.) Melyek a kisiskoláskor főbb érzelmei?
9.) Ismertesse a kisiskoláskorú gyermek pszichoszexuális fejlődésének jellemzőit.