Original scientific paper

(Translation)

Jean Baudrillard
A TÁRGYAK RENDSZERE — A LAKÓTÉR

A. A F U N K C I O N Á L I S R E N D S Z E R , ILLETVE A Z OBJEKTÍV
MEGKÖZELÍTÉS*

I. E L R E N D E Z É S I STRUKTÚRÁK

A hagyományos környezet

Minden korszak b ú t o r z a t a ihű t ü k ö r k é p e a k o r családi és

társadalmi struktúrájának. A tipikus polgári enteriőr az ebéd­
lő és a hálószoba patriarchális együtteséből áll. A különböző
funkciójú, de k ö r n y e z e t ü k b e erősen integrált b ú t o r o k a tálaló v a g y a
középen elhelyezett ágy köré szerveződnek. Megfigyelhető a tér sűrí­
tésének, kitöltésének, ill. lezárásának a tendenciája. Egyfunkciójúság,
elmozdíthatatlanság, nyomatékos jelenlét és hierarchikus jelleg. Minden
d a r a b szigorúan m e g h a t á r o z o t t rendeltetésű, ez megfelel a különböző
családi funkcióknak, sőt, t á v o l a b b menve, egy olyan egyén-koncepcióra
utal, a m i az egyes tulajdonságok kiegyensúlyozott összessége. A b ú t o r o k
nézik és z a v a r j á k egymást, egy egységbe foglalódnak, amely nem a n y -
n y i r a a tér, m i n t i n k á b b az erkölcsi rend. Egy tengely köré szerveződ­
nek, amely biztosítja a viselkedések szabályos időrendjét: a család je­
lenlétét. Ebben a p r i v á t térben minden bútor, minden egyes d a r a b in­
teriorizálja saját funkcióját, és felöl ti a n n a k szimbolikus méltóságát: az
egész h á z tökéletesen integrálja a személyes viszonylatokat a család fé­
lig z á r t csoportjába.
Mindez egy olyan szervezetet alkot, amelynek s t r u k t ú r á j á t a h a g y o ­
mányos és tekintélyelvű patriarchális viszony, szívét pedig a családta­
gokat összekötő komplex érzelmi viszony adja. E z az o t t h o n egy speci­
fikus tér, amely kevéssé számol egy tárgyilagos elrendezéssel, mert az

* R é s z l e t Jean Baudrillard: Le systime des objects. La consommation des signes

című k ö n y v é b ő l . D e n o e l / G o n t h i e r , Editions Gallimard, Paris, 1968.
itt lévő b ú t o r o k n a k és t á r g y a k n a k elsősorban az a funkciójuk, hogy
megszemélyesítsék az emberi kapcsolatokat, hogy benépesítsék a közös
1
teret, és hogy lelkük legyen. A valóságos dimenzió, amelyben léteznek,
a n n a k az erkölcsi dimenziónak a foglya, ami a jelentésük kell hogy le­
gyen. Ebben a térben épp olyan kicsi az önállóságuk, mint amennyire
kicsi a család különböző tagjainak a t á r s a d a l o m b a n . Lények és t á r g y a k
egyébként össze v a n n a k k ö t v e . A t á r g y a k ebben a „cinkosságban" egy
érzelmi értékkel r u h á z ó d n a k fel, melyet méltán n e v e z h e t ü n k a t á r g y
„jelenlétének". A z , amitől a szülői h á z emlékei o l y a n mélyek és jelen­
tősek, az n y i l v á n v a l ó a n a n n a k az összetett bensőségességnek köszönhe­
tő, amivel a t á r g y a k szemünk l á t t á r a festik meg a z o t t h o n n a k nevezett
szimbolikus a l a k z a t k ö r v o n a l a i t . A külső és belső tér közötti cezúra,
ezek formális oppozíciója a tulajdon társadalmi és a családi i m m a n e n -
ciájának pszichológiai jegyében, ezt a h a g y o m á n y o s teret z á r t t r a n s z -
cendenciává teszik. A t á r g y a k , ezek a láreszek, a n t r o p o m o r f o k . Szelí­
den h a l h a t a t l a n n á teszik m a g u k a t a csoport á l l a n d ó s á g á n a k és a cso­
p o r t o n belüli érzelmi kötelékeknek a térben való megtestesítésével, m i n d ­
addig, míg egy új generáció el nem távolítja és szét nem szórja v a g y
régi t á r g y a k nosztalgikus együttesében újra el n e m helyezi őket. M i n t
g y a k r a n az isteneknek, a b ú t o r o k n a k is v a n esélyük egy második léte­
zésre, a n a i v használattól egészen a kulturális b a r o k k i g .
A z ebédlő és a hálószoba berendezése, ez a h á z „ i n g a t l a n " s t r u k t ú ­
rájához k ö t ő d ő „ i n g ó " s t r u k t ú r a , még mindig o l y a n , mint amilyet a
reklámok a széles közönség körében hirdetnek. A Levitán és a Galeries
E-arbés á r u h á z még mindig a „ d e k o r a t í v " együttes n o r m á i t kínálja a
közízlésnek, pedig a „ v o n a l a k " m á r „ s t i l i z á l t a k " és a dekor is vesztett
vonzerejéből. H a ezek a bútorok el is kelnek, az n e m azért v a n , mert
olcsóbbak, h a n e m azért, m e r t a csoport hivatalos megerősítését és p o l ­
gári szentesítését jelentik. É s azért is, m e r t ezek a bútor-emlékművek
(tálaló, ágy, szekrény) és kölcsönös elrendeződésük, a modern társada"
lom széles rétegeiben, a h a g y o m á n y o s családi szerkezet továbbélését je­
lentik.

A funkciójában felszabadított modern tárgy

A m i k o r megváltozik az egyén viszonya a családhoz és a t á r s a d a l o m ­

hoz, változik a berendezési t á r g y a k stílusa is. R e k a m i é k , sarokágyak,
alacsony asztalok, polcok szorítják ki a b ú t o r o k régi repertoárját. A
dolgok megszervezése is ú j : az ágyból k i h ú z h a t ó rekamié, a tálalóból
és ruhásszekrényekből eltüntethető beépített szekrény lesz. Minden ösz-
szehajtható, szétnyitható, eltüntethető, csak a k í v á n t p i l l a n a t b a n lép
színre. Természetesen ezek az újítások néni valami hirtelen ötlet szü­
löttei: a nagyobb mozgathatóság, a kicserélhetőség és a célszerűség leg­
többször nem egyéb, m i n t a kis térhez v a l ó kényszerű a l k a l m a z k o d á s
eredménye. A szegénység ötletességre ösztönöz. S h a a régi ebédlőt sú­
lyos erkölcsi konvenciók terhelték, a modern enteriőrök, leleményessé-
gükkel, g y a k r a n a funkcionális k i b ú v ó k h a t á s á t keltik. A „stílushiány"
mindenekelőtt térhiány, a maximális funkcionalitás pedig egy olyan sze­
rencsétlen megoldás, a m i k o r az o t t h o n anélkül, hogy zártságát elveszí­
tené, elveszíti belső szervezettségét. A térnek és a t á r g y a k jelenlétének
egy új rend kialakulása nélküli szerkezeti szétesése nem egyéb, mint el­
szegényedés.
A m o d e r n szériabútor-együttes destrukturált, de nem restrukturált,
nincs benne semmi, ami p ó t o l n á a szimbolikus régi rend kifejező erejét.
Mégis v a n fejlődés: az egyén és e h a s z n á l a t u k b a n rugalmasabb, erkölcsi
kényszert m á r sem nem gyakorló, sem nem szimbolizáló t á r g y a k k ö z ö t t
a viszony liberálisabb: az egyén többé n e m szükségszerűen rajtuk ke­
2
resztül viszonyul a családhoz. M o z g a t h a t ó s á g u k b a n , többfunkciójúsá-
gukban n a g y o b b szervezési szabadság rejlik, mely az egyén társadalmi
kapcsolataiban megnövekedett önrendelkezési készségét tükrözi. D e ez
csak egyfajta részleges felszabadulás. A szériatermékek szintjén, a tér
újraszervezése nélkül, ez a „funkcionális" fejlődés nem más — hogy
a m a r x i megkülönböztetéssel éljünk — , m i n t egyenjogúsodás, nem pedig
felszabadulás, m e r t csak a tárgy funkciójának, és nem magának a tárgy­
nak a felszabadulását jelenti. E z a k ö n n y ű , összecsukható neutrális asz­
tal, ez a lábnélküli, keretnélküli, baldachinnélküli ágy, mint az ágy
origója, m i n d ezek a „ t i s z t a " v o n a l ú t á r g y a k így, egyszerű eszközzé
r e d u k á l ó d v a és végérvényesen elvilágiasodva, m á r n e m is a n n a k lát­
szanak, a m i k : az, ami felszabadult b e n n ü k , és ami felszabadulva fel­
s z a b a d í t o t t v a l a m i t az emberben (vagy a m i t az ember, felszabadulva,
felszabadított b e n n ü k ) , az nem egyéb, mint a funkciójuk. E z t m á r nem
1
homályosítja el a régi b ú t o r o k erkölcsi teatralitása, megszabadult a r í ­
tusoktól, az etikettől, egy egész ideológiától, ami a környezetet egy
eldologiasodott emberi s t r u k t ú r a t ü k r é v é tette. M a végre a tárgyak vi­
lágosan t ü k r ö z i k azt, amire szolgálnak. Szabadok tehát, mint funkcio­
nális tárgyak, v a g y funkcionálhatnak, és — ami a szériatárgyakat il­
8
leti — másra nem is v a l ó k .
M á r p e d i g amíg a tárgy csak funkciójában szabadult fel, addig az
ember, ezzel kölcsönhatásban, csak mint e tárgy használója lehet szabad.
E z megintcsak h a l a d á s , de nem egy d ö n t ő szempont. Egy ágy az egy
ágy, egy szék az egy szék, de nincs egymáshoz k ö z ü k addig, amíg csak
a r r a szolgálnak, amire valók. E nélkül viszont tér sincs, mert tér csak
úgy létezik, ha a tárgyak kölcsönhatása és — az új s t r u k t ú r á b a n —
funkciójuk meghaladása kinyitja, előidézi, h a r m o n i k u s a n felosztja és
kitágítja azt. A tér valamilyen m ó d o n a t á r g y valóságos szabadságát
jelenti, funkciója pedig nem egyéb, m i n t egy formális szabadság. A
polgári ebédlő s t r u k t u r á l t volt, de az egy z á r t struktúra. A funkcioná­
lis környezet n y i t o t t a b b , s z a b a d a b b , de szerkezetét vesztett és a kü­
lönböző funkciók szerint s z é t a p r ó z o t t . A k e t t ő között, az integrált
pszichológiai tér és a szétaprózott funkcionális tér közötti h a t á r v o n a ­
lon, mind a kettő tanúiként mozognak, g y a k r a n u g y a n a b b a n az ente­
riőrben, a szériatárgyak.
 A minta enteriőr

Az elemek
A z t a teret, ami többé nem mesterkélt külsőségesség, sem bensőséges
menedék, azt a szabadságot, azt a „stílust", mely a szériatárgyakból —
mivel azok csak funkciójukat szolgálják — kiolvashatatlan, a m i n t a
enteriőrökben lelhetjük fel. Ezekben egy új szerkezet és egy jelentős
4
fejlődés van k i b o n t a k o z ó b a n .
Az olyan luxusfolyóiratokat l a p o z g a t v a , mint a Maison Française,
5
a Mobilier et Décoration stb., k é t téma v á l t a k o z á s a vehető észre. E g y
részük a közönséges h a l a n d ó n a k elérhetetlen h á z a k a t magasztalja a z
egekig: X V I I I . századi régi o t t h o n o k a t , csodálatosan berendezett vil­
lákat, etruszk szobrocskákkal benépesített és infravörös fénnyel fűtött
olasz kerteket, vagyis röviden az u n i k u m világát, mely — legalábbis
szociológiai szempontból — csak a reménytelen szemlélődésre késztethet.
A folyóiratok másik része pedig az arisztokratikus m i n t á k abszolút ér­
tékét, a modern berendezés díszletét nyújtja. A z ajánlott t á r g y a k n a k és
b ú t o r o k n a k , legyenek b á r m e n n y i r e is nívósak, szociológiai hatásuk is
v a n : ezek m á r nem az álom szüleményei, nem üzleti termékek, h a n e m
a szó szoros értelmében minták. És itt m á r nem az elvont művészetről,
hanem olyasmiről v a n szó, ami — legalábbis látszólag — az egész t á r ­
s a d a l m a t érinti.
A z a v a n t g á r d é berendezésnek ezek a mintái egy alapvető ellentét
szerint rendeződnek el: E L E M E K / H E L Y E K és az őket megszabó E L ­
R E N D E Z É S v a g y szintaktikus kalkulus, a m i t — m i n t a helyek az ele­
meket — a H A N G U L A T (atmoszféra) általános koncepciója o p p o n á l .

„ T E C M A : k i h ú z h a t ó és különböző m ó d o n egymás mellé helyezhető,

á t a l a k í t h a t ó és növelhető elemek; az egymással h a r m o n i z á l ó d a r a b o k
egy tökéletesen egységes b ú t o r z a t o t a l k o t n a k ; funkcionálisak, a m o d e r n
élet v a l a m e n n y i k í v á n a l m á n a k megfelelnek. M i n d e n igényt kielégíte­
nek: k ö n y v t á r , bár, rádió, szekrény, szekreter, k o m ó d , ebédlőkredenc,
vitrin, i r a t t a r t ó , k i h ú z h a t ó asztal.

TECMA — olajozott tikfából v a g y p o l í r o z o t t mahagóniból."

„ O S C A R : Állítsa össze saját O S C A R környezetét! Soha nem l á t o t t

izgalom! O S C A R bútor-összerakó játék.
Fedezze fel az összeállítás örömét saját b ú t o r á n a k térbeli színes k i ­
csinyített m á s á v a l ! A l k o t h a t , v á l t o z t a t h a t , o t t h o n , tetszése szerint!
A m i k o r döntött, csak megrendeli az eredeti és személyes O S C A R
b ú t o r t , o t t h o n a büszkesége lesz."

„ M O N O P O L Y : A M O N O P O L Y együttesek az ö n legjobb b a r á t a i !
K i v á l ó minőségű műbútorrendszer tikfából v a g y m a k o r á b ó l . A l á t h a -
t a t l a n összekötő elemek az összeillesztések minden irányú végtelen va­
riációját teszik lehetővé, hogy ö n megalkothassa az ízlésének, lehető­
ségeinek és szükségleteinek legmegfelelőbb bútoregyüttest.
Többvariációs monoblokk elemek: alkalmazásukkal saját o t t h o n á b a n
teremtheti meg álmai különleges atmoszféráját."
Ezek a példák m á r a tárgy-funkció meghaladását jelzik, a szervező­
dés egy új p r a k t i k u s rendje felé. A szimbolikus és a használati értékek
e l h a l v á n y u l n a k a szervezési értékek mellett. A funkciók szabad játéka
végérvényesen érdektelenné tette a régi b ú t o r o k n á l még oly fontos tar­
t a l m a t és formát. A t á r g y a k n a k nincs m á r „ l e l k ü k " és szimbolikus je­
lenlétük sem kísért többé: a kapcsolat i m m á r objektív, az elrendezés és
a játék jellemzi. Értéke m á r nem ösztönös és pszichológiai, hanem t a k ­
tikai. A z egyént saját j á t é k á n a k részletei és lefolyása jellemzik, nem
pedig az egyedi kapcsolat titka. Megszűnt egy alapvető zártság, m i k ö z ­
ben jelentősen módosultak a társadalmi és interperszonális s t r u k t ú r á k .

A falak és a fény
A z egyes szobák és maga a h á z is átlépik az őket menedék-térré ha­
tároló falakat. A szobák k i n y í l n a k , szögletekre, diffúz z ó n á k r a , mozgó
szektorokra t a g o z ó d n a k , minden k o m m u n i k á l , minden felszabadul. A z
ablakok m á r nem olyan nyílások, melyek a levegő és a fény betörésének
útját állnak, a fényének, mely kintről jött, hogy megtelepedjen a tár­
g y a k o n és úgy világítsa meg azokat, „mintha bentről" jött volna. Egész
u
egyszerűen, nincs te bé ablak, és a szabadon h a t ó fény a tárgyak lété­
nek egyetemes funkciójává vált. U g y a n í g y a t á r g y a k is elveszítették
alkotó szubsztanciájukat és m e g h a t á r o z ó formájukat amikkel az ember
énképéhez kötődhettek: immár a tér az, ami szabadon h a t v a a tárgyak
és az ember k ö z ö t t kapcsolataik és „ é r t é k e i k " általános funkciójává v á ­
lik.

A megvilágítás
Ugyanebben a fejlődési rendben számos részlet is jelentős: például a
fényforrások elrejtésének tendenciája. „ A z általános szórt világítást biz­
tosító neoncsöveket körös-körül a plafon egy beugrója rejti." „Egyenle­
tes megvilágítás a lakás különböző pontjain elrejtett neoncsövekből: a
plafon széle mentén a függöny teljes hosszában, a bútorok felső része
mögött, a m a g a s beépített szekrények alatt s t b . " M i n t h a csak a fény­
forrás a dolgok eredetének felidézését szolgálná. A kevesebb és szétszór­
tan elhelyezett fényforrás — még a k k o r is, h a m á r nem a mennyezet­
ről világít le a családi körre — még mindig egy kiváltságos intimitás
jele: egyedi értékkel r u h á z z a fel a dolgokat, á r n y é k o k a t alkot, jelen­
léteket teremt. Érthető, hogy egy olyan rendszer, mely az egyszerű és
homogén elemek objektív számítását tűzi ki célul, még ezt az utolsó
jelét is el akarja törölni a belső sugárzásnak és annak, hogy a dolgo­
k a t a tekintet vagy a vágy szimbolikusan beburkolhassa.
 Tükrök és portrék
Egy másik tünet: a t ü k ö r eltűnése. A n n y i metafizika u t á n el kéne
m á r a t ü k ö r szociopszichológiáját is végezni. A h a g y o m á n y o s paraszti
környezet nem ismeri a t ü k r ö t , talán még fél is tőle: egy kissé boszor­
k á n y o s n a k tartja. A polgári belső — és az, ami m e g m a r a d t belőle a
jelenlegi szériabútorban — éppen ellenkezőleg, megsokszorozza a t ü k ­
röket a falakon, szekrényeken, tálalókon, pohárszékeken, a fal és az
ablak bemélyített mezőin. M i n t ahogy a fényforrás, úgy a t ü k ö r is k i ­
tüntetett helye a szobának. Ezen a címen, a j ó m ó d ú h á z a k b a n , m i n d e ­
nütt a bőség, a redundancia, a tükrözés eszmei szerepét játssza: luxus­
tárgy, amiben a polgári személy önbecsülési g y a k o r l a t a kedvére kielé-
gülhet saját megjelenésének megsokszorozódásával és a javaival v a l ó
eljátszadozással. Még általánosabban m o n d v a , a t ü k ö r mint szimboli­
kus t á r g y nemcsak tükrözi az egyén vonásait, de fejlődésében végig is
kíséri az egyéni t u d a t történeti k i b o n t a k o z á s á t . T e h á t egy egész társa­
dalmi rend szentesítését h o r d o z z a . N e m véletlen, h o g y X I V . Lajos szá­
z a d a a versailles-i tükörfolyosóval fémjelezhető, és h o g y a későbbiek­
ben a t ü k r ö k elszaporodása a lakásokban, I I I . N a p ó l e o n t ó l az art
nouveau-ig, egybeesik a polgári t u d a t d i a d a l m a s farizeusságának az el­
hatalmasodásával. A dolgok a z o n b a n megváltoztak. A funkcionális együt­
tesben m á r nincs értéke a l'art p o u r l'art tükrözésnek. V a n u g y a n még
tükör, de pontos funkciójának megfelelően a fürdőszobában, keret nél­
kül. A társasági érintkezés m e g k í v á n t a külső megjelenés ápolásának
szolgálatában a t ü k ö r lerázza a házi szubjektivitás kegyeit és becsét.
U g y a n a k k o r a többi tárgy is megszabadul tőle: nem kell m á r saját
képükkel k ö r ü l z á r v a élniük. M e r t a t ü k ö r lezárja a teret, feltételezi a
falat, a k ö z é p p o n t felé tereli a figyelmet: minél t ö b b a tükör, a n n á l
dicsőbb a helyiség intimitása, de annál i n k á b b magába forduló is. A
jelenlegi tendencia, ami a nyílások megsokszorozására és áttetsző k ö z ­
falak létesítésére irányul, éppen ellenkező hatású. (Ezenkívül a t ü k ö r
által lehetséges minden csalás e l l e n t m o n d a n a az a n y a g természetessége
iránti jelenlegi igénynek.) E g y bizonyos k ö r áttört, és el kell ismerni
a modern rend igaz logikáját a k k o r , a m i k o r eliminálja a k ö z p o n t i v a g y
túlságosan feltűnő fényforrásokat és az a z o k a t visszaverő t ü k r ö k e t ,
vagyis mindent, ami egy k ö z p o n t felé irányít, megszabadítva így a
teret attól a kancsalságtól, amely a polgári elképzelésekben azt ered­
6
ményezte, hogy az egész berendezés saját m a g a körül forog.
A t ü k r ö k k e l egyidőben eltűntek még: a családi p o r t r é , a hálószobák
esküvői képei, a házigazda álló- v a g y mellképe a szalonból és a min­
denfelé fellelhető bekeretezett gyermekarcok. M i n d a z , ami v a l a m i k é p ­
pen a család történeti t ü k r é t jelentette, az igazi t ü k r ö k k e l egyetemben,
a modernség egy bizonyos szintjén (melynek elterjedtsége még viszony­
l a g csekély) m á r felesleges. Még a m ű a l k o t á s , legyen a z eredeti v a g y
reprodukció, sem mint abszolút érték jön számításba, h a n e m egy k o m ­
binatorikus m ó d o n . A rézkarc n a g y o b b sikere a dekorációban a fest­
ménnyel szemben, többek között, kevésbé n a g y abszolút értékével, s
így n a g y o b b asszociatív értékével m a g y a r á z h a t ó . É p p úgy, ahogy a
l á m p a v a g y a tükör, más tárgy, sem v á l h a t túlságosan k ö z p o n t i v á .

A falióra és az idő
A m o d e r n enteriőr egy másik d i v a t j a m ú l t k á p r á z a t a : az idő. Egy
lényeges dolog t ű n t el, a falióra, ill. az ingaóra. N e feledjük, hogy ott,
ahol a paraszti szoba központja a tűz és a k a n d a l l ó , a falióra maga is
egy fenséges és élő elem. A polgári v a g y kispolgári enteriőrben ezt a
szerepet az ingaóra játssza. A m á r v á n y k a n d a l l ó — aminek domináns
eleme általában a t ü k ö r — és a g y a k r a n a z t k o r o á z ó ingaóra együttese
egyben a polgári háziasság legcsodálatosabb szimbóluma is. M e r t a fa­
liórának u g y a n a z a viszonya az időhöz, mint a t ü k ö r n e k a térhez.
M i n t ahogy a t ü k ö r k é p h e z v a l ó viszony bezártság és egyben térérzetet
kelt, u g y a n ú g y a falióra, p a r a d o x m ó d o n , az állandóság szimbóluma és
időérzetet kelt. A paraszti faliórák a legkeresettebb t á r g y a k közé t a r ­
t o z n a k , mert a világ legmegnyugtatóbb dolgai; pontosan azért, m e r t
a z időt szinte észrevétlenül ejtik foglyul egy b ú t o r d a r a b intimitásában.
A z időmérés aggasztó, amikor a társadalmi feladatokra emlékeztet, de
megnyugtató, a m i k o r kézzelfoghatóvá teszi az időt, s mint valamilyen
fogyasztható t á r g y a t , kivág belőle egy szeletet. M i n d e n k i érezte m á r ,
h o g y a falióra v a g y a z i n g a ó r a tik-takja mennyire megőrzi egy hely
intimitását, m e r t mintegy saját testünkhöz teszi azt hasonlatossá. A z
óra egy mechanikus szív, mely saját szívünk működéséről biztosít min­
ket. A z idő-szubsztanciának ez az infúziós, asszimilációs folyamata, az
i d ő t a r t a m n a k ez a jelenléte az, ami — mint minden önmagába forduló
— e l u t a s í t t a t o t t a kifelé fordulás, a nyitottság és az objektív kapcso­
latok modern parancsszavára.

Egy elrendezés-szociológia felé?

O d a m á r a „ S t i m m u n g " egész világa, m i n d a z , ami a lélek rezdülései­

nek és a dolgok jelenlétének „természetes" összhangját jelentette: az
interiorizált környezet — ellentétben a modern „ e n t e r i ő r ö k " exteriori-
zált atmoszférájával. M a m á r nem a z a l k a l m a z k o d á s v a g y az intimitás
jelenti az értéket, h a n e m az információ, az invenció, a kontroll, az o b ­
jektív üzenetek vételére való á l l a n d ó készenlét: az érték abban a szin­
t a k t i k u s kalkulusban érhető utol, amely a modern lakóról szóló eszme­
futtatásokat jellemzi.
A dekoráció egész koncepciója megváltozott. A hagyományos ízlés,
mely a szépséget a titkos szimpátiák szerint h a t á r o z t a meg, m a m á r nem
számít. A z egy költői megközelítés volt, az egymásnak felelgető t á r g y a k
egy kis csoportjának a megidézése. M a m á r a t á r g y a k nem felelgetnek
egymásnak, h a n e m k o m m u n i k á l n a k , nincs többé egyedi jelenlétük, h a ­
nem a legjobb esetben is csak egy halmazösszefüggésük, ami kódjelek­
k é v a l ó leegyszerűsítésükből és kapcsolataik kiszámításából áll. A t á r -
gyak és az ember strukturális értekezése egy végtelen k o m b i n a t o r i k a
szabályai szerint folyik.
A reklám m i n d e n ü t t a díszítésnek ezt az új divatját juttatja érvény­
2
r e : „Állítson elő egy l a k h a t ó és koherens háromszobás lakást 30 m - e n ! "
„Növelje lakását négyszeresére!" Á l t a l á b a n a reklám az enteriőrt és a
b ú t o r z a t o t a „ p r o b l é m a " és a „megoldás" terminusaival tárgyalja. I n ­
kább ebben, mint az „ízlésben" rejlik a lakberendezés jelenlegi értelme­
zése: m á r nem mesterséges díszletek kialakítása v a g y egy atmoszféra
megteremtése a cél, h a n e m egy p r o b l é m a megoldása, a különböző a d o t t ­
ságokat figyelembe vevő legügyesebb válasz megtalálása, a tér mobi­
lizálása.
A szériatárgyak szintjén funkcionalitásról csak k o r l á t o l t a n beszélhe­
tünk. A t á r g y a k és a b ú t o r o k elszórt elemek, h i á n y z i k a szintaxis, és h a
létezik is valamilyen elrendezési koncepció, ez n a g y o n hiányos, és a
tárgyak absztrakciója is szegényes. Ez az absztrakció mégis szükséges:
ez az, ami a modell szintjén a funkcionalitás terminológiájának h o m o ­
genitását biztosítja. H a az ember m á r nem keveredik a t á r g y a k h o z , h a
nem személyesíti meg őket, hogy u t á n a a k o n k r é t használatukon túl r á ­
juk vetítse elképzeléseit, számításait és közlendőit, s ezt az egészet mint
egy m á s o k n a k és ö n m a g á n a k szánt üzenetet hasznosítsa, a k k o r a „ h a n ­
g u l a t t e r e m t ő " t á r g y a k létezési formája teljesen megváltozik, és a bútor­
1
szociológiát egy elrendezés-szociológia váltja fel.
A r e k l á m k é p és -szöveg h a t á r o z o t t fejlődésen ment á t : a reklámszö­
veg a hirdetés a l a n y á t mint szereplőt és cselekvőt közvetlenül a színre
lépteti kijelentő v a g y felszólító m ó d b a n ; a kép viszont nem utal a je­
lenlétére, mivel ez n é m i k é p p anakronisztikus lenne. A reklám megcélzott
alanya az, aki a dolgokat elrendezi és ez a rend kizárja a r e d u n d a n c i á t :
az ember nem tehet mást, m i n t h o g y törli m a g á t a képből. Jelenléte
amúgy is érezhető. N e m egy díszletet, hanem egy teret hoz létre, és
míg a tradicionális környezetben a tulajdonos figurája természetesnek
tűnt — mivel világosan jellemezte azt — , kézjegye ezzel szemben a
funkcionális tértől idegen.

Az elrendező ember

A modellnek ajánlkozó új típusú l a k ó , az „elrendező e m b e r " sem

nem tulajdonos, sem egyszerűen csak használó, ő a környezet, a h a n ­
gulat a k t í v informátora. Ü g y rendelkezik a térrel, m i n t valamilyen el­
osztási rendszerrel, aminek ellenőrzése révén minden kölcsönös kapcso­
latot, vagyis a t á r g y a k összes lehetséges szerepét kézben tartja. (Így ne­
ki m a g á n a k kell „funkcionálisnak" lennie, be kell illeszkednie a tér­
be, ha azt akarja, hogy az elrendező üzenetek tőle induljanak ki és h o z ­
zá jussanak vissza.) S z á m á r a nem a birtoklás v a g y az élvezet fontos,
hanem a felelősség, abban az értelemben, hogy a „ v á l a s z o k " folytonos
lehetőségeivel gazdálkodik. G y a k o r l a t a teljesen külsőleges. A modern
lakó nem „fogyasztja" többé tárgyait. (Ehhez az „ízlésnek" megint nincs
semmi köze, mivel az izlés z á r t t á r g y a k r a utal, ahol a forma egy ún.
„ f o g y a s z t h a t ó " t a r t a l m a t fed, s ezért ezek a t á r g y a k interiorizálhatóak.)
Leigázza, ellenőrzi és irányítja a z o k a t . A z ember egy rendszer m a n i ­
pulációjában, t a k t i k u s egyensúlyában találja magát.
A „funkcionális" lakó modellje n y i l v á n v a l ó absztrakciót t a k a r . A
reklám azt akarja velünk elhitetni, hogy a modern embernek tulajdon­
képpen m á r nincs szüksége t á r g y a i r a , s egyetlen dolga, hogy mint a
k o m m u n i k á c i ó intelligens technikusa ügyködjön közöttük. M á r p e d i g a
környezet egy átélt létezési mód, igen n a g y absztrakció tehát ráhúzni
az időszámítás és az információ tisztán technikai modelljeit. Egyébként
ez az objektív játék egy egészen kétértelmű szókészlettel is m e g d u p l á z ó ­
d i k : „ a z ö n ízlése szerint", „a lehetőségeinek megfelelően", „személyes­
ség", „ez az ö n környezete lesz" stb., ami ellentmondani látszik ennek,
és tulajdonképpen csak alibiül szolgál. A z elrendező embernek felkínált
objektív játékra a reklám mindig kétszínűén utal is. A z o n b a n ennek a
j á t é k n a k m á r maga a logikája is az emberi kapcsolatok egy általános
stratégiájának, egy emberi szándéknak a képét, a technika k o r á n a k m o -
dus vivendijét h o r d o z z a m a g á b a n — igazi civilizációs változást, mely­
nek jellemzői a h é t k ö z n a p i életben is fellelhetők.
A t á r g y , ez az alázatos és fogékony statiszta, az a fajta pszichológiai
rabszolga és bizalmas társ, amilyennek azt a hagyományos m i n d e n n a ­
p o k b a n megéltük, és amilyennek azt az egész keleti művészet napjainkig
is ábrázolja — ez a tárgy egy totális rend visszfénye volt, a dekoráció
és a perspektíva, v a l a m i n t a t a r t a l o m és a forma jól definiált koncep­
ciójához csatoltan. Eszerint a koncepció szerint a forma egy abszolút
h a t á r v o n a l a belső és a külső között. A forma állandó h o r d o z ó , a belső
lényegi. A t á r g y a k n a k , de különösen a b ú t o r o k n a k , így — gyakorlati
funkciójukon kívül — v a n egy elsődleges „ t a r t ó e d é n y " funkciójuk is: a
8
képzeletbelit t a r t a l m a z z á k . Minek felel meg ez a pszichológiai befogadó
képesség? A t á r g y a k így egy egész világkép visszatükröződései, ahol
minden létező mint egy „interioritás t a r t á l y " fogant, a kapcsolatok pe­
dig a szubsztanciák transzcendentáló összefüggéseként. Maga a h á z az
emberi test szimbolikus megfelelője, melynek erőteljes organikus sémája
végül a társadalmi szerkezet integrációjának ideális sémájában általáno-
sítódik. M i n d e z egy totális létformát alkot, melynek alapvető rendje
a Természettől, mint eredendő lényegtől származik. A t á r g y a k alkotá­
sával v a g y gyártásával az ember — a k u l t ú r a mint forma átvételén k e ­
resztül — a természet á t a l a k í t ó j á v á válik. A szubsztanciák á t ö r ö k l ő -
dése korról k o r r a , formáról formára az, ami létrehozza a kreativitás
eredendő sémáját: ab utero teremtés, m i n d a z z a l a költői és metaforikus
9
szimbolikával, a m i t ez jelent. Így a jelentés és az érték a forma fenn­
hatósága a l a t t a szubsztanciák átörökléséből származik; a világ olyan,
amilyennek megéljük (ez a t u d a t a l a t t i b a n és a gyermekkorban mindig
így v a n ) , és az a cél, hogy ezt leleplezzük és megőrizzük az ö r ö k k é v a l ó ­
ságnak. Így a forma, a t á r g y a t k ö r ü l í r v a , a természet egy d a r a b j á t zár-
ja magába, úgy ahogy az emberi test is; a t á r g y alapvetően a n t r o p o -
morf. A z ember tehát u g y a n a z z a l a „belsőséges" bizalmassággal k ö t ő d i k
a környezeti t á r g y a k h o z , m i n t saját teste belső szerveihez, és a t á r g y
„ b i r t o k l á s a " szemlátomást e lényeg orális bekebelezéssel való visszanye­
résére és „asszimilálására" irányul.
A z , amit mi a modern enteriőrön értünk, az ennek a természeti r e n d ­
nek a vége, az, ami a forma felbomlásán át, a formális külső-belső h a ­
t á r n a k , v a l a m i n t a lér és a látszat egész k o m p l e x dialektikájának a
megoldásán túl a kapcsolatok és az objektív felelősség egy új minősége.
A technikai társadalom p r o g r a m j á n a k megélése m a g á t a Genezis g o n d o ­
latát kérdőjelezi meg. E z a származás az a d o t t jelentés és a „lényeg"
elhagyását jelenti, azon lényegét, melynek a régi bútorok még k o n k r é t
szimbólumai v o l t a k ; ez egy a totális absztrakció bázisán való időszá­
mítás és gyakorlati konceptualizáció, ez m á r nem egy adott, hanem egy
g y á r t o t t — leigázott, manipulált, felmért és ellenőrzött — meghódított
10
világ ideája.
Ez a modern rend, bár specifikusan különbözik a nemzés h a g y o m á ­
nyos rendjétől, mégis egy alapvető szimbolikus rend függvénye. H a a
korábbi civilizáció a szubsztanciák természetes rendjén alapult, és visz-
szavezethető az orális s t r u k t ú r á k h o z , a k k o r a termelés, a számítás és a
funkcionalitás m o d e r n rendje egyrészt egy fallikus rend, ami a meglévő
intézményesített meghaladásához és az objektív s t r u k t ú r á k felé v a l ó
felemelkedéshez kötődik; másrészt pedig ez a m o d e r n rend a kiürülés
rendje, ami az absztrakción, a homogén anyagot megtermékenyítő k v i n -
tesszencián, az anyag kiszámításán és kivágásán alapszik, egy egész
anális agresszivitáson, ami a játékban, a viszonyban, a rendben, az osz­
tályozásban és az elrendezésben szublimálódott.
A dolgok megszervezése — még a k k o r is, h a ez a vállalkozás k o n k ­
rét célja — mindig a tervezés és beruházás teendőinek tekintélyes listá­
ját jelenti. A legjobb bizonyíték erre az a rögeszme — amely g y a k r a n
felbukkan a szervezési szándék, v a g y esetünkben az elrendezési a k a r a t
mögött — , hogy minden kommunikáljon, legyen minden funkcionális;
nincs több titok, nincs több misztérium, minden megszerveződik, tehát
minden egyértelmű. Ez többé nem a h a g y o m á n y o s háziasszonyi gond,
hogy mindennek meg legyen a helye és hogy minden tiszta legyen. A z
egy morális probléma volt, ez itt egy funkcionális, k ö n n y e n megérthető,-
ha összefüggésbe hozzuk a kiürülés funkciójával, mely a belső szervek
teljes irányíthatóságát feltételezi. T a l á n ebben fedezhető fel a műszaki
civilizáció jellemtanának az alapja is: h a a hipochondria az a n y a g k e r i n ­
gés és a p r i m e r szervek megfelelő működésének a lidércnyomása, a k k o r
a modern ember, a kibernetikus, tulajdonképpen egy agyi hipochonder,
aki az üzenetkeringés lidércnyomásában él.

Klaniczay Júlia és Szenes Zsuzsa fordítása

 Jegyzetek

Lehetnek egyébként ízlésesek és stílusosak is de ez hiányozhat is.

De kérdés, hogy ugyanakkor nem-e az egész társadalommal kerül rajtuk
keresztül érintkezésbe. Erről bővebben 1. a „Minták és sorozatok"
fejezetet.
Ugyanígy a polgári és ipari forradalom fokozatosan felszabadítja az egyént
a vallásos, morális és családi előírások alól és de jure mint állam­
polgár de facto azonban mint munkaerő nyeri el szabadságát, vagyis
azt, hogy szabadon eladhassa magát. Ez nem véletlen egybeesés, ha­
nem mély összefüggés. A „funkcionális" sorozattárgy ugyanúgy, mint
a társadalmi lény „funkcionális" objektivációjában, nem pedig egyedi­
ségében és tárgyi vagy személyi teljességében szabadul fel.
Tehát egy kiváltságos szinten. Az, hogy egy behatárolt csoport rendelkezik
azzal a konkrét szabadsággal, hogy tárgyain és bútorain keresztül az
egész társadalom számára mint modell fejezze ki magát, az már egy
szociológiai és társadalmi probléma. De ezt a kérdést a „Minták és
sorozatok" fejezet tárgyalja részletesen.
Egy, a szériabútornak szentelt folyóirat elképzelhetetlen lenne. Ezek bemu­
tatására csak katalógusok léteznek.
A tükör néha újból visszatér, de ekkor már mint kulturális barokk, mint
másodlagos tárgy: romantikus tükör, antik tükör, homorú tükör. Itt
már a funkciója sem a régi; ez később, a régi tárgyakról szóló rész­
ben kerül bővebb elemzésre.
Roland Barthes ezt az új fázist az autó kapcsán írja le: „ . . . a modellek
egyformasága már szinte magát a technikai megvalósítás gondolatát
ítéli halálra: a »normális« vezetés válik ekkor a teljesítmény és ta­
lálékonyság egyetlen megvalósítási terepévé. Az autó fantazmagóriás
hatalmát bizonyos vezetési szokásokban testesíti meg. Mivel maga a
tárgy már nem barkácsolható, most a vezetésmód bespécizésén a
s o r . . . már nem az autó formája és funkciói azok, amik álmodozás­
ra késztetnek, hanem a kezelése, és nemsokára valószínűleg már
nem az autó mitológiáját, hanem az autóvezetését kell majd megírni."
(Réalités n°213, 1963, október)
A szimbolikus szerveződésben azonban úgy tűnik, hogy egy mérettörvény
is szerepet játszik: bizonyos méreten felül minden tárgy — még az
eredetileg fallikus is (autó, rakéta) — gyűjtőhellyé, tartállyá, uterusz-
szá válik; ez alatt a méret alatt fallikus (még akkor is, ha tartály
vagy csecsebecse).
Az intellektuális és művészeti alkotás, a tehetség, ihlet és zsenialitás hagyo­
mányos köntösében, mindig is ennek a megfelelője volt.
Ez a fajta gyakorlat egyébként egyértelműen csak egy magas technológiai
szinten, vagy pedig a nagyon kifinomult hétköznapi tárgyak szintjén
figyelhető meg: magnetofonoknál, autóknál, háztartási gépeknél, ahol
a képernyők, a vezérlő egységek és az irányító gombok jelzik az
uralkodási és megoszlási viszonyt. A hétköznapokat egyébként még
túlnyomórészt egy hagyományos gyakorlat uralja.
 Rezime

Sistem objekata — Stambeni prostor

Jean Baudrillard, istaknuta ličnost francuskog duhovnog života pojavio se

šezdesetih godina. U svom doista značajnom delu, pod naslovom „Sistem ob­
jekata" pokušao je da sintetizirajući savremena dostignuća strukturalizma, sc-
miotike, sociologije i psihologije, skicira simboliku predmeta. U gore objavlje­
nom poglavlju, Baudrillard posmatra stan kao takav simbolični sistem iz kojeg
se mogu „iščitati" neke karakteristike onovremene porodične i društvene
strukture. Uporedivanjem tradicionalnih seljačkih, građanskih i modernih obi-
tavališta autor prati promené u međuljudskim odnosima i formiranje čoveko-
vog položaja u svetu.

Resummet

D a s System der Gebäuden — die W o h n u n g als Lebensumstand

Jean Baudrillard, eine hervorragende Person des französischen Geisteslebens,

meldete sich in den sechziger Jahren. In seinem tatsächlich wichtigen Werke,
unter dem Titel „Das System der Gebäuden", versuchte er, die zeitgemässen
Ergebnisse des Strukturalismus, sintetisierend, sowie der Semiotik, Soziologie
und Psychologie, aber auch die Simbolik der Objekte zu beschreiben. In den
publizierten Titel untersucht Baudrillard die Wohnung, als solchen simbolischen
System, aus welchen die Charakteristiken derzeitigen, familiären und gesell­
schaftlichen Strukturen „ausgelesen" werden können. Traditionelle bauerliche,
städtliche und moderne Wohnstätten vergleichend, begleitet der Verfasser
Veränderungen zwischen den Menschen und Formierung des Zustandes des
Menschen in der Welt.