Bíró szemszögéből

Régen a vármegye szolgálatában állok, és igazságot teszek mindenféle pörös ügyekben.

De ilyen vitáról, mint Péteré és Pálé, hogy kinek fütyül a fülemile, még életemben nem hallottam.

Hogy most, éppen a fülemile énekével kapcsolatban mi lelte őket, meg nem mondhatom.

Amikor véres, bevert orrát mutatva felkeresett Pál gazda, bepanaszolva szomszédját, Pétert, már
rosszat sejtettem.

Azért a pört elvállaltam, mivel a panaszos nem átallott egy krajcárt adni, hogy a vita kimenetele rá
nézve jó irányt vegyen.

Nem hagyta ezt annyiban Péter szomszéd sem, ő is feljelentést tett a vármegyénél a fülemile énekét
magáénak követelő Pál ellen.

S a nyomaték kedvéért ő is adott l krajcárt, amelyet természetesen elfogadtam.

De, hogy melyikük javára, vagy ellenében döntsek, fogalmam sem volt.

Oda s vissza átlapoztam a corpus jurist, két prókátort is megbíztam, hogy utána nézzenek, volt-e
valaha ilyen pör a vármegyében, vagy csak hasonló is akárhol.

Sem én, sem ők nem bukkantunk nyomára a két gazda fülemile peréhez fogható ügynek. Valahogyan
mégis el kellett dönteni, Péternek, vagy inkább Pálnak van-e igaza?

Nem tehettem egyebet, a markomba nyomott és már a zsebemben lapuló krajcárokra bíztam a
döntést.

Mindketten adtak egyet-egyet, hogy azok nálam is maradjanak, egyiknek sem adtam igazat!

Azt a megfontolt, bár sokak szerint nevetséges döntést hoztam, hogy a madárka nekem fütyül, sem
egyik, sem másik gazdának!

A két sértett, vitáját nem tudva eldönteni, hozzám fordult.

Kénytelenek voltak elfogadni az ítéletet és hazaballagtak.

Az eset óta nem vállalok a fülemile perhez hasonló ügyet többet, de tanult kolléáim sem.

Talán a magyar emberek is megfogadták, hogy a fülemile pereknek semmi értelme és az óta békében
megférnek egymással.