Professional Documents
Culture Documents
CHRONOLOGIA
A közép- és újkori időszámítás vázlata
13. Mint a napnak földkörüli látszólagos útja, éppoly szabályosan ismétlődők, tehát az
idő mérésére is alkalmasak a holdnak a földkörüli mozgásából származó fényváltozásai vagy
fázisai. A föld körül tett pályáján ugyanis a hold bizonyos időközökben a nap és a föld közé
kerül (coniunctio), mikor is csupán a nap felé fordult része lévén megvilágítva, a föld felé
fordult sötét fele nem látható. Ez az újhold ideje. Innen a körpályán, illetőleg gyengén
elliptikus pályán nyugat-keleti irányban haladva, a naptól megvilágított felének mind nagyobb
és nagyobb része lesz láthatóvá, mígnem a pálya másik felén a nappal éppen szembe
(oppositio-ba) kerülve, a megvilágított rész kör alakjában teljesen látható. Ez a holdtölte,
melytől kezdve a hold ismét a coniunctio felé közeledik, megvilágított része fogy s ismét
előáll az újhold. A két egymásután következő újhold közt eltelő idő, melynek pontos
kiszámítását a nap- és holdfogyatkozások teszik lehetővé, 29 nap, 12 óra, 44 első- és 3
másodperc, amely időtartamot holdhónapnak (lunatio) vagy synodikus hónapnak nevezzük. A
12 holdhónapból álló holdév hossza ezek szerint 354 nap, 8 óra, 48 első- és 35 másodperc. Ha
az időszámítás alapjául a holdhónapot veszik, de az évszámítást valahogyan – szökőhónapok
és szökőnapok alkalmazásával – mégis összhangba akarják hozni a nap járásával, a nap és a
hold járásából kombinált lunisolaris év keletkezik.
14. A nap és a hold járásának számítása a középkorban nem volt és nem is lehetett
egészen tökéletes; az mégis ismeretes volt, hogy sem a napév hossza, sem a holdhónapé nem
fejezhető ki egész napokkal, hanem tört naprészek is szükségesek a pontos megállapításhoz.
Sőt a napév hosszát az alexandriai Sosigenes számításai alapján a valóságot eléggé
megközelítő pontossággal már Julius Caesar 3651/4 napra tette; Claudius Ptolomaeus, a Kr.
u. II. században élt asztronómus már tudta, hogy ez az adat sem eléggé pontos, a X. Alfonz
kasztiliai király által a XIII. század közepén készíttetett táblázatokban pedig a napév hossza a
valóságtól alig egy fél perccel eltérően van megállapítva. A synodikus holdhónap hosszát
viszont a görög Meton számításai már a Kr. e. V. század közepén 291/2 napnál valamivel
többre teszik.
15. A közönséges (polgári) időszámításban az évet a nap tört részeivel kifejezni nem
lehet, viszont a tört részek elhanyagolása időfolytán kellemetlen zavarokra vezet az
időmérésben. Ezért már az ókorban történtek kísérletek az ebből, valamint a nap- és holdév
hossza közt levő különbségből származó egyenlőtlenségek kiküszöbölésére. A kiegyenlítés
bizonyos idő elteltével az elhanyagolt tört naprészek pótlására és a rövidebb holdév s a napév
közti különbség kiegészítésére betoldott szökőnapok és szökőhónapok alkalmazásával
történhetik legcélszerűbben. Ha azonban a kiegyenlítés tökéletlen és pontatlan, mint ahogy ez
a rómaiaknál is történt Julius Caesar előtt, az év számítása hibás lesz, mit az évszakoknak
valóságos és naptári beállta között keletkező eltérések árulnak el.
Julius Caesar, hogy az addig a római pontifexek által kezelt naptárnak már igen
érezhető zavarain segítsen, a Kr. e. 46. évben kiadott rendelettel reformálta a római naptárt.
Mindenekelőtt a régi számításból eredő hiba kiküszöbölésére a 46. év november és december
hónapjai közé két rendkívüli hónapot iktatott, minek folytán a nap- és holdév közötti
különbség kiegyenlítésére szokásos 23 napos február hónapnak is hozzáadásával a 46. év
kivételesen 445 napból állt (annus confusionis). Ezzel ki volt küszöbölve a helytelen
naptárszámításból az évszakok beállta tekintetében keletkezett zavar. A jövőre vonatkozólag
pedig, a tropikus év hosszát 3651/4 napnak véve, úgy intézkedett, hogy minden 4 év közül 3
legyen 365 napos, a negyedik pedig (illetőleg az eredeti rendelkezés szerint, melyet aztán
Augustus változtatott meg, minden négy éves cyclus első éve) 366 napból álljon, hogy ekként
a három éven át elhanyagolt 1/4 nap a negyedik év szökőnapjával pótolva legyen. Ezt a 366-ik
szökőnapot Julius Caesar febr. 23-a után iktatta be, febr. 24-ét tévén szökőnappá, melynek
neve a római nap jelölésből származó dies bissextus lett. Az év kezdetét a régi szokástól
eltérően márc. 1. helyett a római hivatalváltozások időpontjára, január l-jére tette, az évet
pedig egy 28 (illetőleg 29), négy 30 és hét 31 napból álló, összesen tehát 365 (366) napból
álló 12 hónapra osztotta fel. Ezt a Julius-féle naptárt (Calendarium Julianum) beosztásával,
szökőnapjával és szökőévével (annus bissextilis) a középkor is átvette és megtartotta XIII.
Gergely pápa naptárreformjáig. Az egyházi naptárban szökőévben Mátyás napját febr. 24-
éről 25-ére tették át – Mátyás ugrása – s ilyenkor febr. 24-ének nem volt egyházi ünnepe.
A) Az év
18. Az év jelölésére szolgáló módok egy részét a középkor az ókorból vette át. Az
éveknek Róma alapításától (ab Urbe condita) és Olympiasok szerint való számítása a
középkorban ugyan alig fordul elő, a consulok szerint való évjelölés azonban a korai
középkorban a byzanci császároknál használatos volt, bár ezt is csakhamar kiszorította a
kezdetben vele együtt, majd önállóan jelzett uralkodási év (annus regni, imperii, pontificatus),
ami Justinianusnak erre vonatkozó 537. évi rendelete óta főképp a császári oklevelekben
fordul elő. A gyakorlatot azonban a nyugati uralkodók és egyházfők is korán átvették s az
évet vagy a maguk uralkodási éveinek kitételével jelölték, vagy a velük kapcsolatban álló
uralkodóéval (így a pápák eleintén a császárok uralkodási éveivel). A frank uralkodók a
Merovingok óta, a császárok N. Károly óta, a pápák I. Hadrián óta, a magyar királyok
következetesen II. András óta teszik ki saját uralkodási éveiket. Érsekek, püspökök
episcopatusának jelzését már a X. század óta találjuk okleveleikben. N. Károly császár óta az
is elég gyaksan és elég következetesen alkalmazott szokás volt, hogy több ország felett
uralkodó fejedelmek mindenik országukban való uralkodásuk évét külön kitették. Így a német
császárok az annus imperii mellett az annus regni in Italia-t tették ki. A magyar krályok közül
1526 előtt I. Lajos, II. Károly, Zsigmond, Albert, V. László, I. Mátyás (1464 óta egy ideig az
annus coronationis-t is kiteszi), II. Ulászló és II. Lajos tett ki a keltezésben többféle
uralkodási évet.
Az uralkodási évekkel való számítás megoldásához ismerni kell azt az időpontot (az
epochalis napot), amelytől az illető uralkodó vagy egyházfő uralkodása kezdetét számította,
mert az annus regni vagy annus pontificatus kezdete természetesen nem esik egybe az
egyházi, sem a polgári évkezdettel. Erre vonatkozólag külön összeállítások szolgálnak
segítségül a datumok megoldásában.
A pápák epochalis napjaira nézve lásd: Knauz, Kortan, 536. sk. 11. Grotefend, Taschenbuch der
Zeitrechnung, 4. kiad. 117. sk. 11. Szentpétery, Oklevéltani naptár 32. sk. 11. A német császároké: Knauz i. m.
545. sk. 11. Grotefend i. m. 111. sk. ll. U. o. a francia és angol uralkodók sorozatát, Knaznál pedig a keleti
császárokét, a lengyel és a cseh királyokét is megtaláljuk. Az érsekek és püspökök pontificatusának kezdetére
vonatkozólag Gams, Series episcoporum ecclesiae catholicae (1873. és 1886.) és Eubel, Hierarchia catholica
medii aevi, 1198–1503. (2. kiad.. 1913–14.) c. műve nyújt tájékoztatást. – A magyar királyok uralkodásának
kezdőnapjaira nézve lásd: Knauz i. m. 505. sk. 11. és Szentpétery i. m. 28. ek. 11. V. ö. Szentpétery, A
borsmonostori apátság Árpád-kori oklevelei, 16. 1. 1. jegyzetével. Megjegyzendő, hogy a pápák a felszentelés
napjától (consecratio; a XIV. sz. óta emellett még a választás, creatio ideje is ki van téve), a német császárok a
koronázástól (olykor az annus ordinationis is ki van téve, mi a fiúnak még atyja életében történt
megkoronázásától számíttatik), a magyar királyok a trónralépéstől (II. András azonban sokszor Imre király
halálától, lásd Knauz i. m. 518. sk. 11.) számítják uralkodási éveik kezdetét.
19. Az uralkodási év a mondottak szerint csak egy bizonyos korszaknak (az illető
uralkodó uralkodásának) határain belül jelöli meg az évek sorszámát; az uralkodás kezdetének
ismerete mégis lehetővé teszi az ilyen évjelölés pontos átszámítását is. Vannak azonban olyan
középkori évjelölési módok is, amelyek bizonyos cycluson belül jelölik meg a folyó év
számát, tekintet nélkül arra, hogy a cyclus bizonyos időponttól számítva hányadik. Az ilyen
évjelölési módok csupán az egyidejűleg kitett másféle keltezési adatok ellenőrzésére
alkalmasak, megoldásuk (reductiójuk) azonban más adatok híján nem lehetséges. Ilyen
évjelölési mód az indictio szerint való számítás, melyet oklevelekben s másféle középkori
forrásokban is gyakran találunk kitéve. Használata a középkornak korai századaiba nyúlik
vissza; a pápai kancellária pl. a VI. század óta hosszú időn át használta. E számítási mód
eredete máig sincs teljesen tisztázva. Behozatalát hol Konstantin császárnak, hol
Diocletianusnak, hol meg Augustusnak tulajdonították, amivel szemben bebizonyítottnak
vehetjük, hogy az indictio egyiptomi eredetű s valószínűleg az ott időnként tartott censusok
cyclusával függ össze. A középkorban indictio alatt 15 éves cyclust értettek, melyen belül az
éveket 1-től 15-ig terjedő sorszámmal jelölték, tekintet nélkül a cyclus számára, csupán így:
indictione VII. stb. Hogy valamelyik adott évre melyik indictio-szám talál, azt annak ismerete
alapján tudjuk meg, hogy a középkori felfogás szerint a Kr. e. 3-ik évet, cyclus-kezdő évnek
tekintették. E szerint a mai évszámítás szerint írt évszámhoz 3-at adva s az összeget 15-tel
osztva a maradék mutatja az illető év indictióját. (Ha a maradék = 0, akkor az indictio-szám =
15.)
20. Komplikálja a számítást az, hogy az indictiós év kezdete nem esett össze az egyházi
s a polgári év kezdetével, sőt magának az indictio évének kezdetét is többféleképen
számították. Háromféle indictio-kezdet volt szokásban: 1. a görög indictio (indictio Graeca
vagy Constantinopolitana), melynek kezdete szeptember l-jére esett, melyet azonban nemcsak
keleten használtak, hanem nyugaton is, pl. a pápai kancelláriában; 2. a Beda-féle indictio
(indictio Bedana vagy Caesarea), melyet Beda említ először, s melynek kezdete szeptember
24-ére esett; 3. a pápai indictio (indictio Romana vagy pontificia), mely december 25-ével
vagy január 1-jével kezdődött. (A keresztény aera szerint számított évekre tehát 2 indictio-
szám illik: az év első felére – szept. l-ig, szept. 24-ig, illetőleg dec. 25-ig – az, amelyiket a
fentebb jelölt számítás maradékául kapunk, az év második, kisebb felére pedig a következő évi
indictio-szám.) S még inkább nehezíti a helyes megoldást az a körülmény, hogy egy és
ugyanazon helyen időnkint változott a gyakorlat a háromféle indictio alkalmazása
tekintetében is. Így pl. a pápai kancellária a VI. század végétől a XI. század második feléig a
görög indictiót használta, a XI. század végén (1088–1099 közt) a Beda-félét, a XII. században
pedig a pápait, de ugyanekkor felváltva előfordul ugyanott a másik kettő is! Nálunk a XII–
XIII. századi oklevelekben találjuk gyakrabban kitéve az indictiót, más évjelölő adatok
mellett, még pedig olykor a görög, olykor a római kezdet szerint. A XIV. században s később
is előfordul ugyan, de ritkábban, s inkább a január 1-jei évkezdet szerint számítva.
21. Az indictióhoz hasonló módon csupán bizonyos cycluson belül határozzák meg az
évszámot az epacták és a concurrensek is. Mind a kettő a középkori húsvétszámítás
megkönnyítését szolgáló tényező, de minthogy minden évnek meghatározott epacta- és
concurrens-szám felelt meg, a középkorban ezeket az év megjelölésére is használták, más
évjelölő tényezők mellett. Mind a kettő előfordul nálunk is, főleg a XII. s olykor a XIII.
századi oklevelek keltezésében is.
B) A hónap és az évszakok
25. A napévnek 12 hónapra való felosztását a középkor a rómaiaktól vette át, megtartva
a hónapoknak Augustus császár alatt véglegessé vált latin elnevezéseit, valamint a hónapok
napjainak egyenlőtlen számú beosztását is. A hónapok latin nevei csak írásmód tekintetében
szenvedtek itt-ott némi változást: Maius helyett olykor Madius-t vagy Magius-t írnak,
Augustus helyett pedig Agustus-t. A latin elnevezések mellett azonban a közéletben már a
középkorban is használatosak voltak a hónapoknak nemzeti nyelven való elnevezései is. Nagy
Károly császár hivatalosan is be akarta hozni a német hónapneveket, azonban az általa
ajánlott nevek mégsem lettek általánosakká. A legtöbb nép a latin elnevezéseket fogadta el
kisebb-nagyobb változtatásokkal; a szlávoknál azonban az újkorban is nemzeti nyelvű
hónapneveket találunk. Az újkori magyar írásokban is, különösen a levelezésekben gyakran
használnak magyar hónapneveket. Ezek a következők:
28. A hónap nevét olykor, azonban inkább csak naptárakban följegyezve, középkori
datumokban csak nagyon ritkán a 12 részre osztott s a csillagképekről elnevezett ekliptikának
– az állatkörnek vagy zodiacusnak – azzal a részével fejezték ki, melybe a nap látszólagos
pályáján az illető hónapban jutott. A sorrendet magyarul a következő két hexameter fejezi ki,
március hónapon kezdve:
Március közepe táján a nap a kos jegyében van, áprilisban a bika jegyében és így
tovább.
C) A hét
30. Hét napnak egy időegységgé való összefoglalása egyiptomi és zsidó eredetű szokás.
Az egyiptomiak a hét bolygó szerint (Saturnus, Jupiter, Mars, Nap, Venus, Mercur és Hold)
osztották be napjaikat, a zsidók pedig a szombat ünnepe alapján foglalták egy hétté hét napot.
A hetes számtól származik a görög (έβδομάς), a latin (septimana) s a magyar (hét) elnevezés
is.
A keresztény hét a zsidó és az egyiptomi hét egyesítése, amennyiben a hetedik napot,
illetőleg a zsidó hét első napját, a vasárnapot (Nagy Konstantin óta hivatalosan is) ünneppé
tették, a hétköznapokat azonban eleintén a bolygók szerint nevezték, mint az egyiptomiak. A
hét napjainak latin elnevezései:
33. Ámbár a heti napnak bármely év adott napjára való megállapítása a mondottak
szerint nem nagyon komplikált eljárást kíván, mégis kétségtelenül jobb és egyszerűbb dolog
lenne, ha a heti napok minden évben ugyanúgy ismétlődnének, vagyis ha az év napjai mindig
ugyanazokra a heti napokra esnének. Ezért történtek főleg újabb időben kísérletek és ajánlatok
a naptár-beosztásnak olyatén módosítására, mely a heti napoknak évről-évre való ismétlődését
tenné lehetővé. Eddig azonban ezek közül a javaslatok közül egyik sem talált elfogadásra,
még szűkebb körben sem.
D) A nap
35. b) A hónap napjainak sorszámmal való jelölése. Ámbár a hónap napjainak 1-jétől
30- vagy 31-ig terjedő sorszámokkal való jelölése már az ókorban is ismeretes volt, s a Kr. u.
századokban a rómaiaknál is találunk rá példákat és szórványosan az egész középkoron át is
előfordul, sűrűbb használata csak a XIV. században kezdődik s az újkorban lesz csak
általánossá. Hogy nálunk ez a napszámítási mód már az Árpád-korban sem volt ismeretlen,
annak a királyi oklevelekben is találjuk némi nyomát. II. Béla király dömösi oklevelében:
Datum Albe, III. Septembris. II. András a beregi egyezményt megerősítő 1233-i oklevelét
pedig így keltezi: mense Septembri, die – (a nap sorszáma hiányzik). De a gyakorlatba nem
tudott átmenni ez a számítási mód, s Árpád-kori okleveleink, ha sem a római számításit, sem a
keresztény ünnepek szerint való jelölést nem használják, egyszerűen megelégszenek a hónap
nevének kitételével, a napot pedig elhagyják. Természetesen ennél még sokkal gyakoribb az
az eset, hogy csak évszámot írnak, hó és nap nélkül. A XV. században már nem ritka, azonban
általánosságra – mint másutt is – csak a nemzeti nyelv írásban való használatának terjedésével
tudott jutni a folytatólagos napszámítás az újkorban.
39. A változó ünnepek (festa mobilia) napja meghatározott módon változik évről-évre.
Megtartásuk ideje legnagyobbrészt a húsvét időpontjától függ. Minthogy pedig a húsvét
időpontja – az alább kifejtendő módon – 35 különböző napra eshetik március 22. és április 25-
e között, a húsvét szerint igazodó ünnepek időpontja is ennyiféleképen változhatik. 35
különböző naptárra van tehát szükségünk, hogy a változó ünnepek idejének összes változatait
megtalálhassuk; a 35-féle naptár közül egyik okvetlenül meg fog felelni bármely adott évnek.
A 35 naptár összeállítását és a hozzájuk való mutatót, melyből kikereshetjük, hogy az adott évnek melyik
naptár felel meg, lásd a kortani kézikönyvekben, pl. Szentpétery, Oklevéltani Naptár, 58–127. és 128–135. 11.
40. Nem a húsvét időpontjától függő változó ünnep a vasárnapok egy része,
nevezetesen: a január 1. és vízkereszt ünnepe (Epiphaniae) közé eső vasárnap (dominica infra
octavam Circumcisionis vagy dom. post novum annum); a vízkereszt és Septuagesima-
vasárnap közé eső vasárnapok (számuk a Septuagesima-vasárnap ideje szerint 1–6-ig
terjedhet: dominica prima, secunda stb. post Epiphaniam); az advent-vasárnapok (a
karácsony napja előtt való 4 vasárnap: dominica prima, secunda stb. Adventus Domini) és a
karácsony napja és jan. 1. közé eső vasárnap (dominica infra octavam Natalis Domini).
Ezeknek a vasárnapoknak ideje a hét napjainak évenkint való változása szerint változik.
Számuk azonban részben már a húsvét idejétől függ.
Egyéb, nem a húsvét idejétől függő változó ünnepek még a négy kántorbőjtön kívül (ld.
29. §): Jézus nevenapja (festum de nomine Jesu) = vízkereszt után a 2. vasárnap; Mária
nevenapja (f. nominis Mariae) = Kisasszonynap után (szept. 8.) való vasárnap. Ezek azonban
csak az újkorban lettek ünnepekké.
42. Mind az állandó, mind a főbb változó ünnepeknek nemcsak magát a napját, hanem
az előtte való napot, a vigilia-t (profestum) is egyházi ünnepnek tekintették és a vigiliát
keltezésekben is igen gyakran használták. Megjegyzendő, hogy ha valamely ünnep vigiliája
vasárnapra vagy más ünnepnapra esett, akkor a vigiliát egyházilag egy nappal előbbre tették.
Okleveleknek és középkori krónikáknak keltezésében azonban a vigilia egyházi áttételét
rendesen nem vették figyelembe s a hétfőre eső ünnep vigiliájaként a vasárnapot írtak stb.
Csupán a városi és egyéb számadásokban találunk olyan adatokat, amelyek a vigilia-
áttételnek figyelembevételét mutatják; de az ilyen adatok is ritkák. Középkori oklevelek
keltezésének feloldásánál tehát a vigilia-áttételre nem kell ügyelni, hacsak arra különösebb ok
nincs.
43. Az ünnepek szerint való keltezés hazai gyakorlatára nézve meg kell jegyeznünk,
hogy voltak speciális magyar ünnepnapok, melyeket másutt egyáltalán nem ültek meg, nálunk
azonban keltezésekben is sűrűn használatosak. Ilyenek: Szt. László király ünnepe (Elevatio S.
Ladislai) jún. 27-én. Depositio Ladislai júl. 29-én, keltezésekben ritkább. Szt. István király
ünnepe aug. 20-án (igen gyakran csak: festum sancti Regis). Szt. Imre hercegé nov. 5-én
(Emerici ducis). Más ünnepeket nálunk a külföldi gyakorlattól eltérő napon tartottak. Így Szt.
György napja (f. s. Georgii) külföldön április 23., nálunk: április 24. Speciálisan magyar
népünnep, mely szintén keltezésül szolgált, a Concussio (vagy contusio) ovorum vagyis a
Quasi modo-vasárnap után következő hétfő.
44. Az egyházi ünnepek szerint való keltezés a XIII. században terjedt el. Királyaink
okleveleiben a 40-es években lép fel, mégpedig a patens-alakú kiadványokban. Korábbi
előfordulása hamisításra mutat, vagy legalábbis gyanússá teszi az oklevelet. Az ünnepélyes
formájú királyi oklevelekben az egész középkoron át megmaradt a római számítás szerint való
napi keltezés.
Az egyházi ünnepek nagy száma lehetővé tette, hogy egy és ugyanazon datumot
többféleképpen is kifejezhettek a középkorban. Pl. 1313. június 20-át három, egy napon kelt
oklevélben háromféle módon találjuk kifejezve: feria IV. proxima post festum sanctorum
Gervasii et Prothasi; fer. IV. prox. post quindenas Pentecostes; fer. IV. prox. ante octavas
Corporis Christi. Mind a három kelet ugyanazt a június 20-át jelenti.
Az állandó és a változó ünnepek összeállítását, amelyek keltezésekben használatosak, majd minden
kortani kézikönyvben megtaláljuk. A magyar gyakorlatot feltüntető összeállítást lásd Szentpétery i. m. 38. sk.
11.
45. A görög egyház hívei amellett, hogy az évszámítás tekintetében a görög császárság
bukásáig, sőt azontúl az újkorban is ragaszkodtak a byzanci aerához, az ünnepek tekintetében
is többé-kevésbbé eltértek a római egyházat követő Közép- és Nyugat-Európától. A fő
egyházi ünnepeken kívül (karácsony, húsvét, pünkösd) úgy az állandó ünnepek egy része
(Circumcisio, vízkereszt, a főbb Mária-ünnepek, néhány szent névünnepe) mint a változók
egy része is (nagypéntek, nagyszombat, áldozó csütörtök) ugyanarra a (természetesen a
Julianus-naptár szerint számított) napra esik, mint a nyugati egyházban. Egyes szentek ünnepe
azonban a keleti egyházban más napra esik, pl. István martíré dec. 27. (nyugaton dec. 26.),
Szt. Anna napja júl. 25. (26. helyett) stb., s vannak a nyugati egyházétól egészen eltérő
ünnepek is, pl. a 6. és 7. ökum. zsinat atyáinak emlékünnepe stb. Más a vasárnapok
elnevezése is.
A görög egyház ünnepeinek összeállítását lásd Ginzel, Handb. d. Chronologie, III. 308. sk. 11.
Január. Cisio Janus Epi sibi vendicat Oc Feli Mar An Prisca Fab Ag Vincen Ti Pau Po
nobile lumen.
Február. Bri Pur Blasus Ag Dor Febru Ap Scolastica Valent Juli coniunge tunc Petrum
Matthiam inde.
Március. Martius Adria Per decoratur Gregorio Cyr Gertrud Alba Bene iuncta Maria
genetrice.
szerkesztve, tehát éppen úgy alkalmas volt keltezési célokra, mint a latin Cisioianus. Arra
azonban nincs adatunk, hogy ezt a magyar csíziót tényleg használták is volna keltezésre.
IV. A húsvétszámítás
52. A XI. századtól kezdve a lunaris betűk helyett megbízhatóbb és egyszerűbb módot
használtak a holdfázisok idejének kiszámítására, nevezetesen az ú. n. örökös Julianus-naptárt,
mely az aranyszámoknak (lásd 16. §) a vasárnapi betűkkel való kombinálásából keletkezik. A
középkori chronologusok ugyanis a 19 éves holdcyclus 1. évéül azt vették, amelynek január
havi lunatiója a megelőző év december 24-ével kezdődik, amelyben tehát január 23-ára újhold
esik. Innen kezdve felváltva 29 és 30 napot számítván, megkapjuk a 19 éves cyclus 1-ső
évének újholdjait, vagyis mindazokét az évekét, amelyeknek aranyszáma I. A cyclus első
évének decemberében e számítás szerint 13-án van újhold, tehát a második évben (dec. 13. +
30 =) január 12-én, s tovább felváltva 29-et s 30-at számítva kapjuk a többit. Ha ekként a 19
éves cyclus mindegyik évére megállapítjuk az újholdak napjait és ennek megfelelően a cyclus
egyes éveit jelölő aranyszámokat az év napjai mellé beírjuk egy olyan naptárba, amelyben
január 1-jétől kezdve A–G betűk jelölik az egyes heti napokat, akkor kész a Julianus örökös
naptár. Ha t. i. ismerjük valamely évnek aranyszámát (melyet a 16. §-ban közölt számítással
könnyen megállapíthatunk) és vasárnapi betűjét, (ennek megállapítását lásd a 32. §-ban),
akkor az örökös naptárban március 8. és április 5. közt az aranyszámot megkeresve onnan a
14. nap lesz a tavaszi első holdtölte (terminus paschalis). A vasárnapi betű ismeretével pedig
megtudjuk, hogy ez a holdtölte milyen hetinapra esik, s az erre következő vasárnap lesz
húsvét.
54. Az epacta (epactae lunares, ep. minores, adiectiones lunae) azt mutatja, hogy az
évnek bizonyos, meghatározott napján a hold hány napos (= hány nap telt el addig a legutolsó
újhold óta). A középkori computisták, így Beda is, az alexandriaiakat követve március 22-ét,
a legkorábbi húsvéthatárt vették az epacta-jelölés alapjául. Epacta IV. tehát annyit jelent,
hogy az illető évben március 22-én a hold 4 napos. A 365 napos tropikus év és a 354 napos
holdév között 11 nap lévén a különbség, az epacták évről-évre 11 egységgel növekednek. Az
elhanyagolt törtrészek kiegyenlítése végett a 19 éves holdcyclus végén 11 helyett 12-re
emelik az epactát. Az aranyszámok és az epacták tehát a következőképpen függenek össze:
Aranyszám: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
Epacta: 0 XI XXII III XIV XXV VI XVII XXVIII IX XX I
13 14 15 16 17 18 19
XII XXIII IV XV XXVI VII XVIII
55. A concurrensek (epactae maiores, ep. solis, adiectiones solares) március 24-ének
heti napját mutatják valamely évben 1-jétől 7-ig terjedő számokkal, melyek közül 1
vasárnapot, 2 hétfőt, 3 keddet stb. jelent. Minthogy a január 1-jétől kezdődőleg A–G napi
betűkkel jelölt naptárban március 24-e mellett F betű van (lásd az örökös naptárban az I.
mellékleten), olyan években, amelyeknek vasárnapi betűje F, a concurrens 1 lesz. Ha a
vasárnapi betű G, akkor március 24-e szombat lesz, vagyis a G betűnek 7-es concurrens felel
meg. Tehát a vasárnapi betűk s a concurrensek ekként függnek össze:
Vasárnapi betű: A B C D E F G
Concurrens: 6 5 4 3 2 1 7
Ha tehát ismerjük valamelyik év vasárnapi betűjét, akkor ismerjük a concurrenst is, tehát
naptár nélkül is megállapíthatjuk a másképpen kiszámított húsvéthatár heti napját.
A concurrensek alkalmazása valószínűleg keleti eredetű. A középkori computisták
szerint március 1-jén változik a concurrens; keltezésekben azonban ezt nem igen vették
figyelembe. A concurrensek is elég gyakran szerepelnek évjelölő adatként más adatok mellett.
Táblázatos összeállításukat lásd Szentpétery: Oklevéltani Naptár 25. 1.
Aranyszám 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
Regularis 5 1 6 2 5 3 6 4 7 3 1 4 7 5 1 4 2 5 3
57. Említenünk kell végül a claves terminorum néven nevezett számokat, melyek arra
szolgáltak, hogy a húsvéttól függő változó ünnepek idejének megállapítását megkönnyítsék.
Ezen változó ünnepek mindegyikére nézve meg volt állapítva az évnek bizonyos napja,
melyhez a clavis terminorum-ot hozzászámítva, egy újabb datumot kapunk, amely után való
vasárnap volt az illető ünnep. Pl. pünkösd ünnepére nézve a megállapított nap (– ezt is clavis-
nak mondták: clavis Pentecostes –) április 29. Ha tehát valamely év clavis terminorum-ja pl.
12, ezt április 29-hez adva május 11-ét kapjuk, s az ezután jövő legközelebbi vasárnap a
pünkösd. Pünkösdön kívül még a következő ünnepek clavis-a volt megállapítva:
Septuagesima vasárnapé január 7, Quadragesima vasárnapé január 28, húsvétvasárnapé
március 11, Rogate vasárnapé április 15. A claves terminorum összefüggése az
aranyszámokkal a következő:
Aranyszám: 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Cl. term.: 26 15 34 23 12 31 20 39 28
Aranyszám: 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
Cl. term.: 17 36 25 14 33 22 11 30 19 38
58. A byzanci húsvétszámítás, melyet a görög vallású egyházak némi módosítással máig
követnek, több tekintetben eltér a nyugati húsvétszámítástól. A cyclus lunaris-t a byzanci aera
(lásd 22. §) szerint írt 5508. év január 1-jétől számítják, s az aranyszám náluk az évszámnak
19-cel való osztásánál nyert maradék. Más az epacták jelentése is, mert a byzanci holdepacta
azt mutatja, hogy szept. 1-jén hány napos a hold, a napepacta pedig azt, hogy október l-jéig a
legutóbbi vasárnap óta hány nap telt el. Az oroszok viszont azt a számot nevezik epactának,
melyet március 13-hoz adva a húsvéti újhold napját kapjuk. Legfontosabb tényező a byzanci
húsvétszámításban a themelios (ϑεμέλιος), mely azt mutatja, hogy január 1-jén hány napos a
hold valamely évben. Az oroszok osznovanje néven nevezik ezt a számot.
Húsvétszámításuknál figyelembe veendő tényező még a vruceleto = szeptember 1-jének heti
betűje (a cyrill-abc szerint). Hogy ezeknek az elemeknek a segítségével hogyan történik a
byzanci (illetőleg az orosz) húsvét kiszámítása, annak részletesebb tárgyalása a mondottak
után szükségtelen. Csupán annyit kell még megjegyeznünk, hogy természetesen a byzanciak
sem számították ki a húsvét idejét esetről-esetre, hanem cyclikusan; azonban az így készült
byzanci húsvéttáblázatoknak berendezése is jelentékenyen eltér a nyugati húsvéttáblázatoktól.
V. A Gergely-féle naptárreform
59. A XIII. Gergely pápa által a naptár megjavítása végett 1576-ban összehívott
bizottság (lásd 7. §) munkája, melynek alapja a Lilius (Liglio) Alajos perugiai egyetemi
lector által kidolgozott javaslat volt, két dologra irányult: a Julius Caesar-féle
szökőévalkalmazás hibájának kiküszöbölésére és a holdfényváltozások számításának
biztosabbá s pontosabbá tételére.
Julius Caesar reformja ugyanis az év hosszát 365¼ napnak vévén, a szökőnapok
alkalmazásával pótolta ugyan az 1/4 nap elhagyásával évenkint elkövetett évszámítási hibát,
viszont azonban maga ez az eljárás is hibás volt annyiban, hogy a tropikus évnek a 365 napon
felüli tört részét kereken 1/4 napnak (a valóságnál tehát néhány perccel hosszabbnak) vette.
Ennek következtében a Julianus-év a tényleges évnél valamivel minden évben előbbre jutott, s
az ekként századokon át növekedő hiba a XVI. század végén már körülbelül 10 napot tett ki:
ennyivel volt előbbre a naptári számítás a tényleges időnél. Másfelől pedig a húsvét
kiszámításának a középkorban alapjául szolgáló holdcyclus (1. 16. §), mely 235 hold hónapot
19 tropikus évvel vett egyenlőnek, szintén hibás volt. A hiba minden holdcyclusban
körülbelül 1 órát és 28½ percet tesz ki (ennyivel rövidebb a valóságban 235 holdhónap 19
tropikus évnél), mi körülbelül 310 évenkint egy teljes napi hibát eredményez. E hiba
következtében a középkori húsvétszámítás nem volt pontos: a húsvéti táblázatok szerint
megállapított tavaszi holdtölte nem esett össze a valóságos holdtöltével.
A Julianus-naptár hibájának javításánál tehát először a naptárreform idejéig
felhalmozódott eltérés kiküszöbölésére volt szükség, mit XIII. Gergely pápa a bizottság
javaslata alapján úgy valósított meg, hogy az 1582. év október 4-e után rögtön 15-ének írását
rendelte el; ekként a hibás számítás folytán addig keletkezett 10 napos eltérés ki volt
küszöbölve. Másrészt azonban gondoskodni kellett arról is, hogy a hiba a jövőben ne
ismétlődjék; javítani kellett tehát a szökőnapok alkalmazásának rendszerét. Minthogy a
szökőnapnak 4 évenkint való beiktatása az év hosszának 365¼ napra tételén alapszik, holott a
tropikus év ennél 11 perc és 14 másodperccel rövidebb, az így előálló hiba körülbelül 128 év
alatt tesz ki egy napot, vagy 400 év alatt körülbelül 3 napot. Ha tehát minden 400 évben a
szökőévek közül hármat elhagyunk, a hiba igen csekélyre redukálódik. Ezért az 1582-i pápai
bulla rendelkezése szerint a százas évek közül csupán a 400-zal maradék nélkül oszthatók
lesznek a jövőben szökőévek (tehát 1600, 2000, 2400 stb.), míg a közbeeső százas évek
(1700, 1800, 1900) közönséges évek maradnak. Így minden 400 éves cyclusban elmarad 3
szökőnap, a szöktetésből származó hiba tehát automatikusan kiegyenlítődik; ellenben ezáltal a
Julianus-naptár és a Gregorianus-naptár között (az 1582-ben közbetoldott 10 napon felül is)
századonként egy nappal növekvő eltérés keletkezik.
Aranyszám: 11 12 13 14 15 16 17 18 19
Lilianus-epacta: 21 2 13 24 5 16 27 8 19
A 19 éves cyclus végén a saltus lunae következtében (lásd 16. §) az epacta 12-vel nő.
Minthogy továbbá a Gergely-féle számítás szerint a százas évek közül csupán a 400-zal
oszthatók lesznek szökőévek, olyankor, amidőn a szökőnap elmarad, az epacta is eggyel
kisebbedik (aequatio solaris). Viszont a 19 éves cyclus hibájának kiegyenlítése végett 300
évenkint eggyel nagyobbítandó az epacta. (Aequatio lunaris.) Ennek következtében az
aranyszámoknak a Gergely-féle epactákkal való, fentebb adott összefüggése csak 1700-ig
érvényes, mert 1700 az új-naptár szerint nem szökőév. 1800 sem szökőév ugyan, de ekkor
meg az elmaradt szökőnapot az aequatio lunaris miatt betoldott egy nap pótolja. Az
aranyszámok és a Lilianus-epacták összefüggése így a következőképen változik:
1700-tól 1899-ig:
Aranyszám: 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Lil.-epacta: * 11 22 3 14 25 6 17 28
Aranyszám: 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
Lil.-epacta: 9 11 1 12 23 4 15 26 7 18
1900-tól 2199-ig:
Aranyszám: 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Lil.-epacta: 29 10 21 2 13 24 5 16 27
Aranyszám: 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
Lil.-epacta: 8 19 * 11 22 3 14 25 6 17
61. A Gergely-féle újnaptárt nem fogadták el azonnal általánosan, sőt úgy némely
tudósok részéről, mint általában a protestánsok részéről erős ellenmondást váltott ki. Európa
katholikus államaiban vagy mindjárt a pápai intézkedésben megszabott időben (így
Spanyolországban, Portugáliában, Lengyelországban s Itália egy részében) vagy kevéssel
utóbb, de még a XVI. század folyamán bevezették az új naptárt. Magyarországon az 1588-i
pozsonyi országgyűlés 28. articulusa fogadta el az új naptár használatát („novi et reformati
calendarii usus”); minthogy azonban a protestánsok 1591-i nagykárolyi zsinata újra visszatért
az ó-naptár használatához, az 1599-i országgyűlés 45. articulusa szigorú büntetésekkel akarta
az ó-naptár használatát megszüntetni. De bár előzőleg, 1590-ben már az erdélyi országgyűlés
is hozzájárult az új naptár bevezetéséhez, még a XVII. század első évtizedeiben is
használatban volt az ó-naptár Magyarország egyes részeiben. Európa többi államai közül
Németországban különösen nagy ellenállásra talált az új naptár behozatala (lásd 8. §), s bár a
császár és a katholikus rendek azt még 1584-ben elfogadták, a protestánsok az egész XVI., sőt
a XVII. században is ragaszkodtak az ó-naptárhoz. Egyes német protestáns államoknak és
városoknak az új naptárhoz való csatlakozása ellenére is az evangelikus rendek 1699-ben is
még csak a 11 napi különbség kiküszöbölését és a húsvétnak asztronómiai módon (s nem a
Gergely féle reform elvei alapján) való számítását mondották ki, mi újabb zavarokat okozott.
Végre is 1775-ben a német corpus evangelicorum elfogadta a húsvétnak a Gergely-féle elvek
szerint való számítását (mihez Dánia is csatlakozott), az új naptárt azonban javított birodalmi
naptárnak nevezte. Angliában is későn, csak 1753-ban fogadták el az új naptárt, Svédország
pedig csak 1844-ben tért át véglegesen a Gergely-féle számításra.
A görögkeleti egyház hívei és a görögkatholikusok máig is a Julianus-naptárt
használják; a Gergely-féle számításra való áttérést célzó kísérletek mindezideig
eredménytelenek maradtak.
A hónap három 10 napos décade-ra oszlott, melyen belül a napokat primidi, duodi, tridi
stb. névvel jelölték. A 10. nap (décadi), valamint az év végéhez csatolt 5 kiegészítő-nap,
úgyszintén a 4 évenkint ismétlődő szökőnap ünnepnapok voltak; az utóbbi a köztársaság
ünnepe volt. (Jour de la Révolution.)
A forradalmi naptár szerint írt keltezések átszámítását az éveknek és a hónapoknak a mi számításunktól
eltérő kezdete komplikálja; ezért szükség esetén igen jó szolgálatot tesz az olyan összehasonlító táblázat, aminőt
Rühl közöl (Chronologie, 250–251. 1.).
67. A görög egyház ünnepei részben egyeznek a nyugati katolikus egyház ünnepeivel,
részben azonban eltérők. Természetesen a havi dátum a Julianus és Gregorianus számítás
eltérésének megfelelően különbözik az egyes ünnepekre vonatkozóan is.
Az álló ünnepek (festa immobilia) közül a főbb ünnepek a keleti egyházban is
megvannak. Így pl. jan. 6. Vízkereszt (Epiphaniae), márc. 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony
(Annunciatio Mariae), aug. 15. Nagyboldogasszony napja (Assumptio Mariae), dec. 25.
Karácsony (Nativitas Domini).
A változó ünnepek (festa mobilia) közül persze legfőbb a húsvét és pünkösd. A
vasárnapok elnevezése és felosztása is eltér a nyugati egyházétól, de részben (úgy mint
nyugaton is) az evangélium szerint vannak elnevezve.
Mint külön ünnepek megemlítendők a középkori görög birodalomban megült Brumalia,
a nov. 24-én és utána is több napon át tartott szüreti ünnep, s a Rusalia húsvét után, később
pedig pünkösd után (a szlávoknál is) megtartott tavaszi ünnep.
Meg kell még említeni, hogy a török oklevelek keltezésében a hónap napja helyett
gyakran csak a hónap dekasza van kitéve, amelyen belül kelt az oklevél. Az első dekád az 1–
10. nap; a második dekád a 11–20. nap; a harmadik a 21–30. (vagy 21–29.) nap.
(Lásd pl. Török-magyarkori Állam-okmánytár. Szerk.: Szilády Á. és Szilágyi S. I. köt.
17., 18., 21., 23. stb. lapjain a magyar fordításban közölt török oklevelek keltezését.)
A hónap első napját, 15. napját (30 napos hónapokban) és az utolsó napját más néven is
találjuk a keltezésekben.
70. A zsidó naptár lényegében véve már a bibliai időkben kialakult, végleges formáját
azonban csak II. (Kis) Hillél palesztinai talmudi mesternek köszönheti (i. sz. 344). Miután ez
az időszámítási rendszer a középkorban és az újkorban kizárólag a vallási életben érvényesült,
zsinagógai naptárnak is nevezik. (Héberül lúah, régies átírással luach = tábla, táblázat,
naptár.)
A ma is használatos zsidó naptár világéra számításra épül, amelynek (fiktív)
kezdőpontja i. e. 2760. (Valójában ez a fajta zsidó időszámítás csak az i. sz. IV. században jött
létre és terjedt el, bizonyos bibliai „visszaszámlálás” alapján.) Ennek megfelelően pl. a polgári
(keresztény) időszámítás 1984. esztendeje az 5744/45. zsinagógai évnek felel meg. (A néhány
hónapnyi eltérés az évkezdetből adódik, amiről később szólunk.)
Az évszámot többnyire héber betűkkel, ritkábban arab számmal jelölik. A héber nyelv
betűi („mássalhangzói”) ősi idők óta számértékkel bírnak, s a számoknak – különösen az
évszámoknak – betűvel való jelölése mindmáig használatos. Ez a sajátos számírási módszer –
természeténél fogva – a helyértéket nem ismeri.
Táv 400
Sin 300
Mem 40
Dalet 4
744
744
+ 1240
1984
74. A zsidó ünnepek. Mielőtt a zsidó naptár fontosabb ünnepeit felsorolnánk, két
megjegyzést szükségesnek tartunk előrebocsátani.
Egyes ünnepek – a vallási gyakorlatnak és a hagyomány követelményeinek megfelelően
– nem eshetnek a hét bizonyos napjaira. Így például peszah első napja nem lehet hétfőn,
szerdán és pénteken, az újév első napja vasárnap, szerdán és pénteken, az engesztelés napja
(jom kipur) pedig vasárnapra, keddre és péntekre nem eshet. Mivel a zsidó körben készült
(héber) okiratokon a dátum mellett szinte mindig feltüntetik a hétnek azt a napját is, amelyen
azt készítették, a kétféle datálás egyeztetése (megfelelő táblázatok segítségével) az oklevél
hitelességét erősítheti, vagy éppenséggel kérdésessé teheti azt.
A zsidó ünnepek dátumának meghatározásában mindmáig elvben a jeruzsálemi idő (az
újhold megjelenése a város fölött) az irányadó. Noha már i. sz. 400 körül előre ki tudták
számítani az ünnepek pontos időpontját, mégis mindmáig megőrződött az az ősi hagyomány,
hogy Izraelen kívül bizonyos (fő) ünnepekből 2-2 napot tartanak az eredeti (és Izrael területén
belül ma is szokásos) egynapos ünnep helyett. Alábbi összeállításunkban mi a diaszpóra (az
Izraelen kívül élő zsidóság) gyakorlatát rögzítettük.
Az ünnepek héber nevének fonetikus átírása mellett zárójelben közöljük a régebbi
átírási gyakorlatból vagy a sajátos közép-európai kiejtésből fakadó, megszokott változatot,
változatokat is. Természetesen nem tehetünk említést ebben a táblázatban a hetenként
ismétlődő, noha talán legfontosabb zsidó ünnepről, a szombatról, akárcsak a kisebb
jelentőségű újholdról sem. Az ünnepek viszonylagos európai átszámítását a fenti
hónaptáblázat segítségével könnyen megkaphatjuk.
– Erev peszah (Erev pészach) A peszah előnapja, este szeder Niszán 14.
(Készült Szentpétery Imre 1940-es kézirata alapján. Sajtó alá rendezte: dr. Érszegi Géza)
A zárójelbe tett név a pápa családi, illetőleg pápasága előtti neve. Utána a választás,
vagy általában a trónralépés ideje következik; c. a koronázás napját jelöli; let. = letétetett;
lem. = lemondott; elűz. = elűzetett.
Avignoni pápák
XXII. János (Jacques Duése, D’Osa) 1316. aug. 7. (c. szept. 5.) +1334. dec. 4.
(V. Miklós ellenpápa) (Pietro Rainalducci, de Corbarin) 1328. május 12. (c. máj. 15. v.
22.); lem. 1330. aug. 25. +1333. okt. 16.
XII. Benedek (Jacques Fournier) 1334. dec. 20. (c. 1335. jan. 8.) +1342. ápr. 25.
VI. Kelemen (Pierre Roger) 1342. máj. 7. (c. máj. 19.) +1352. dec. 6.
VI. Ince (Etienne Aubert) 1352. dec. 18. (c. dec. 30.) +1362. szept. 12.
V. Orbán (Guillaume de Grimoard) 1362. szept. 28. (c. nov. 6.) +1370. dec. 19. (1367.
okt. 16.–1370. szept.-ig Rómában.)
XI. Gergely (Pierre Roger de Beaufort) 1370. dec. 30. (c. 1371. jan. 5.) +1378. márc. 26.
(1377-ben visszatért Rómába, s ezzel véget ért az avignoni pápaság.)
VI. Orbán (Bartolomeo Prignano) 1378. ápr. 8. (c. ápr. 18.) +1389. okt. 15.
(VII. Kelemen ellenpápa) (Robert de Gennevois) 1378. szept. 20. (c. okt. 31.) +1394.
szept. 16.
IX. Bonifác (Pietro Tomacelli) 1389. nov. 2. (c. nov. 9.) +1404. okt. 1. (XIII. Benedek
ellenpápa) Pedro de Luna, spanyol) 1394. szept. 28. (c. okt. 11.) Letétetett a pisai
zsinaton 1409. jún. 5. és a konstanzi zsinaton 1417. júl. 26., +1423. máj. 23.
VII. Ince (Cosimo Migliorati) 1404. okt. 17. (c. nov. 11.) +1406. nov. 6.
XII. Gergely (Angelo Corrario) 1406. nov. 30. (c. dec. 19.) let. a pisai zsinaton 1409.
jún. 5., lem. 1415. júl. 4. +1417. okt. 18.
Pisai pápák
(V. Sándor ellenpápa) (Petrus Philargi, görög) 1409. jún. 26. (c. júl. 7.) +1410.
máj. 3.
(XXIII. János ellenpápa) (Baldassare Cossa) 1410. máj. 17. (c. máj. 25.) let. a
konstanzi zsinaton 1415. máj. 29. +1419. nov. 22.
V. Márton (Oddo Colonna) 1417. nov. 11. (c. nov. 21.) +1431. febr. 20.
(VIII. Kelemen ellenpápa) (Sancho Munoz, spanyol) 1424.; lem. 1429. júl. 26. +1446.
dec. 26.
IV. Jenő (Gabriele Condolmieri) 1431. márc. 3. (c. 11.) +1447. febr. 23.; let. a baseli
zsinaton 1439. jún. 25. +1447. febr. 23.
(V. Felix ellenpápa) (Amedeo savoyai hg.) 1439. nov. 5. (c. 1440. júl. 24.); let. 1449.
ápr. 7. +1451. jan. 7.
V. Miklós (Tomaso Parentucelli) 1447. márc. 6. (c. márc. 19.) +1455. márc. 24.
III. Callixtus (Alonso de Borja, Borgia, spanyol) 1455. ápr. 8. (c. ápr. 20.) +1458. aug.
6.
II. Pius (Enea Silvio de Piccolomini) 1458. aug. 19. (c. szept. 3.) +1464. aug. 14.
II. Pál (Pietro Barbo) 1464. aug. 30. (c. szept. 16.) +1471. júl. 26.
IV. Sixtus (Francesco della Rovere) 1471. aug. 9. (c. aug. 25.) +1484. aug. 12.
VIII. Ince (Giov. Battista Cibo) 1484. aug. 29. (c. szept. 12.) +1492. júl. 25.
VI. Sándor (Rodrigo Lenzuoli, anyai néven: Borgia) 1492. aug. 11. (c. aug. 26.) +1503.
aug. 18.
III. Pius (Francesco de Piccolomini) 1503. szept. 22. (c. okt. 8.) +okt. 18.
II. Gyula (Giuliano della Rovere) 1503. okt. 31.) (c. nov. 26.) +1513. febr. 21.
X. Leo (Giovanni de’Medici) 1513. márc. 9. (c. márc. 19.) +1521. dec. 1.
VI. Adorján (Adrian Florent, német) 1522. jan. 9. (c. aug. 31.) +1523. szept. 14.
VI. Kelemen (Giulio de’Medici) 1523. nov. 19. (c. nov. 26.) +1534. szept. 25.
III. Pál (Alessandro Farnese) 1534. okt. 13. (c. nov. 3.) +1549. nov. 10.
III. Gyula (Giovan Maria Ciocchi del Monte) 1550. febr. 7. (c. febr. 22.) +1555. márc.
23.
II. Marcel (Marcello Cervini) 1555. ápr. 9. (c. ápr. 10.) +máj. 1.
IV. Pál (Gian Pietro Carafa) 1555. máj. 23. (c. máj. 26.) +1559. aug. 18.
IV. Pius (Giov. Angelo de’Medici) 1559. dec. 25. (c. 1560. jan. 6.) +1565. dec. 9.
V. Pius (Michele Ghislieri) 1566. jan. 7. (c. jan. 17.) +1572. máj. 1.
XIII. Gergely (Ugo Buoncompagni) 1572. máj. 13. (c. máj. 25.) +1585. ápr. 10.
V. Sixtus (Felice Peretti) 1585. ápr. 24. (c. máj. 1.) +1590. aug. 27.
VII. Orbán (Giov. Battista Castagna) 1590. szept. 15. +szept. 27.
XIV. Gergely (Niccoló Sfondrati) 1590. dec. 5. (c. dec. 8.) +1591. okt. 16.
IX. Ince (Gian Antonio Facchinetti) 1591. okt. 29. (c. nov. 3.) +dec. 30.
VIII. Kelemen (Ippolito Aldobrandini) 1592. jan. 30. (c. febr. 9.) +1605. márc. 5.
XI. Leo (Alessandro de’Medici) 1605. ápr. 1. (c. ápr. 10.) +ápr. 27.
V. Pál (Camillo Borghese) 1605. máj. 16. (c. máj. 29.) +1621. jan. 28.
XV. Gergely (Alessandro Ludovisi) 1621. febr. 9. (c. febr. 14.) +1623. júl. 8.
VIII. Orbán (Maffeo Barberini) 1623. aug. 6. (c. szept. 29.) +1644. júl. 29.
X. Ince (Gian Battista Pamfili) 1644. szept. 15. (c. okt. 4.) +1655. jan. 7.
VII. Sándor (Fabio Chigi) 1655. ápr. 7. (c. ápr. 18.) +1667. máj. 22.
IX. Kelemen (Giulio Rospigliosi) 1667. jún. 20. (c. jún. 27.) +1669. dec. 9.
X. Kelemen (Emilio Altieri) 1670. ápr. 29. (c. máj. 11.) +1676. júl. 22.
XI. Ince (Benedetto Odescalchi) 1676. szept. 21. (c. okt. 4.) +1689. aug. 12.
VIII. Sándor (Pietro Ottoboni) 1689. okt. 6. (c. okt. 16.) +1691. febr. 1.
XII. Ince (Antonio Pignatelli) 1691. júl 12. (c. júl. 15.) +1700. szept. 27.
XI. Kelemen (Giovanni Francesco Albani) 1700. nov. 23. (c. dec. 8.) +1721. márc. 19.
XIII. Ince (Michelangelo dei Conti) 1721. máj. 8. (c. máj. 18.) +1724. márc. 7.
XIII. Benedek (Vincenzo Maria Orsini) 1724. máj. 29. (c. jún. 4.) +1730. febr. 21.
XII. Kelemen (Lorenzo Corsini) 1730. júl. 12. (c. júl. 16.) +1740. febr. 6.
XIV. Benedek (Prospero Lambertini) 1740. aug. 17. (c. aug. 22.) +1758. máj. 3.
XIII. Kelemen (Carlo Rezzonico) 1758. júl. 6. (c. júl. 16.) +1769. febr. 2.
XIV. Kelemen (Gian Antonio Ganganelli) 1769. május 19. (c. jún. 4.) +1774. szept. 22.
VI. Pius (Gian Angelo Braschi) 1775. febr. 15. (c. febr. 22.) +1799. aug. 29.
VII. Pius (Gregorio Chiaramonti) 1800. márc. 14. (c. márc. 21.) +1823. aug. 20.
XII. Leo (Annibale della Genga) 1823. szept. 28. (c. okt. 5.) +1829. febr. 10.
VIII. Pius (Francesco Xav. Castiglioni) 1829. márc. 31. (c. ápr. 5.) +1830. nov. 30.
XVI. Gergely (Mauro Cappellari) 1831. febr. 2. (c. febr. 6.) +1846. jún. 1.
IX. Pius (Giovanni Maria Mastai-Ferretti) 1846. jún. 16. (c. jún. 21.) +1878. febr. 7.
XIII. Leo (Gioachimo Pecci) 1878. febr. 20. (c. márc. 3.) +1903. júl. 20.
X. Pius (Giuseppe Sarto) 1903. aug. 4. (c. aug. 9.) +1914. aug. 20.
XV. Benedek (Giacomo della Chiesa) 1914. szept. 3. (c. szept. 6.) +1922. jan. 22.
XI. Pius (Achille Ratti) 1922. febr. 6. (c. febr. 12.) +1939. febr. 10.
XII. Pius (Eugenio Pacelli) 1939. márc. 2. (c. márc. 12.) +1958. okt. 9.
XXIII. János (Angelo Giuseppe Roncalli) 1958. okt. 28. (c. nov. 4.) +1963. jún. 3.
VI. Pál (Giovanni Battista Montini) 1963. jún. 21. (c. jún. 30.) +1978. aug. 6.
I. János Pál (Albino Luciani) 1978. aug. 26. (c. szept. 3.) +1978. szept. 28.
II. János Pál (Karol Wojtyła) 1978. okt. 16. (c. okt. 22.)
Fejezetek a magyar világi és egyházi archontológiából
Szerkesztette: Szögi László
(A szerk.)
(nb. = nembeli)
Nádori helytartók
(1848–1867)
Domonkos 1000–1002
Sebestyén 1002–1007
Anasztáz (Asztrik) 1007–1036 körül
Benedek 1046 (?)–1055
Dezső 1067 körül–1075
Nehemiás 1075–1077
István 1094 előtt
Archa 1094 körül
Szerafin 1095–1104
Lőrinc 1105–1116 után
Marcell 1124 előtt
Felicián 1127–1139
Makár 1142–1146
Kökényes 1150
Martirius 1151–1157
Gutkeled nb. Bámfy Lukács 1158–1181
Miklós 1181–1183
Jób 1185–1203
Csák nb. Ugrin 1204
Kalán 1204–1205
János 1205–1222
Tamás 1224
Róbert 1226. márc. 13.–1239. nov. 2.
Rátót nb. Mátyás 1239. nov.–1241. ápr. 11.
Báncsa nb. István 1243. júl.–1253. jún.
Benedek 1253–1261. jún. 2.
Türje nb. Fülöp 1262. jan.–1272. dec. 18.
Kán nb. Miklós 1273. febr.–1273. máj.
Benedek 1274. febr.–1276. nov.
Kán nb. Miklós (másodszor) 1276. nov.–1278. jún. 1.
Lodomér 1279. jún.–1297. dec. vége
Bicskei Gergely 1298. jan.–1303. szept. 7.
Bő nb. Mihály 1303. nov.–1304. nov. 1. előtt
Tamás 1305. júl. 31. előtt–1321. jan. 5. után
Piast Boleszló 1321. febr.–1328 vége
Dörögdi Miklós (választott érsek) 1329. febr.–(lemond) 1329
Telegdi Csanád 1330. szept. előtt–1349. dec.
Vásári Miklós 1350. jan. 11. előtt–1358. aug. 29. előtt
Frankói Miklós 1358. okt. 8. előtt–1366. dec. 2. előtt
Telegdi Tamás 1367. eleje–1375. dec. 1. után
Lipóczi De Surdis János 1376. jan.–1378
Vaskuti Dömötör 1378. aug. 16.–1387. febr. 20.
Kanizsai János 1387. okt. 9. előtt–1418. máj. 30.
Hohenlohe György ap. adm. 1418. dec. 22.–1423. júl. 10.
Pálóczi György 1423. okt.–1439. jún. vége
Szécsi Dénes 1440. febr. 15. előtt–1465. febr. 1.
Vitéz János 1465. febr. 16. előtt–1472. aug. 8.
Beckensloer János 1474 tavasza – (székhelyét elhagyja)
1476. febr. 13.
Aragóniai János 1480. febr.–l485. okt. 17.
Estei Hippolit 1486. ápr. l.–(lemond) 1497. dec. 20.
Bakócz Tamás 1497. dec. 20.–1521. jún. 16.
Szatmári György 1522. máj. 5. előtt–1524. ápr. 7.
Szalkai László 1524. máj. 6. előtt–1526. aug. 29.
Várday Pál 1526. nov. 10. után–1549. okt. 12.
Sbardellati Ágoston kápt. helynök 1549–1552
Martinuzzi Fráter György 1551. okt. 20. előtt–1551. dec. 17.
Oláh Miklós 1553. márc. 20.–1568. jún. 14.
Verancsics Antal 1569. okt. 17.–1573. jún. 15.
Telegdy Miklós ap. adm. 1573–1586
Kutassy János ap. adm. 1587–1592
Chereődy János ap. adm. 1592–1596
Fejérkövy István (kinevezett érsek) 1596. jún. 17.–1596. nov.
Kutassy János 1597. jan. 22.–1601. szept.
Szuhay István ap. adm. 1602–1605
Forgách Ferenc 1607. júl. 4.–1615. okt. 16.
Pázmány Péter 1616. szept. 28.–1637. márc. 19.
Lósy Imre 1637. máj. 14.–1642. nov. 7.
Lippay György 1642. nov. 18.–1666. jan. 3.
Szelepcsényi György 1666. jan. 15.–1685. jan. 14.
Széchényi György 1685. márc. 21.–1695. febr. 18.
Kollonich Lipót 1695. júl.–14.–1707. jan. 20.
Keresztély Ágost hg. 1707. márc. 6.–1725. aug. 23.
Esterházy Imre 1725. aug. 31.–1745. dec. 6.
Csáky Miklós 1751. jún. 20.–1757. máj. 31.
Barkóczy Ferenc 1761. máj. 13.–1765. jún. 18.
Batthyány József 1776. jan. 15.–1799. okt. 23.
Károly Ambrus főhg. 1808. jan. 25.–1809. szept. 2.
Rudnay Sándor 1819. júl. 12.–1831. szept. 13.
Kopácsy József 1838. dec. 20.–1847. szept. 18.
Hám János 1848. jún. 25.–(lemond) 1849. júl. 21.
Scitovszky János 1849. júl. 21.–1866. okt. 19.
Simor János 1850. 1867. jan. 30.–1891. jan. 23.
Vaszary Kolos 1891. okt. 27.–(lemond) 1912. dec. 31.
Csernoch János 1913. jan. 1.–1927. júl. 25.
Serédi Justinián 1927. nov. 30.–1945. márc. 29.
Mindszenty József 1945. aug. 16. –1948. dec. 26.
–(1973)+1975. máj. 6.
Hamvas Endre ap. adm. 1951–1956
Endrey Mihály spec. Delegátus 1957–1958
Schwarz-Eggenhoffer Artur ap. 1959–1969
adm.
Szabó Imre ap. adm. 1969–1971
Kisberk Imre ap. Adm. 1971–1974
Lékai László ap. adm. 1974. febr. 2.–1976. febr. 10.
Lékai László prímás-érsek 1976. febr. 10.–
E. Erdélyi vajdák 1541-ig
(1541–1711)
(169l–l869)
H. Udvarispánok, országbírók
(1865-ig)
Vázlatos összeállítás
Szlavón bánok