FE L E SE M T R É FA

Nagyokat derülünk a vicceken. Önálló műfajként tartjuk számon. Pedig a vicc,

nem is vicc. Rövid csattanós tanító mese. Vagy akár hosszú lére nyújtott szólás,
közmondás. Mindenképp intelem. Lehet, hogy egyidős az emberrel. Nem tudjuk,
milyen vicceket mesélt az ősember. Az írott korból már állandóan előbukkannak
az anekdoták.
Arisztotelész filozófiai eszmefuttatásait állandóan megszakítja egy-egycsattanós
történet. Sokszor az adja meg az érthetőség kulcsát. Ciceró szónoklatai,
Josephus Flavius történelmi munkáiba. Plinius természettudományi műveibe
midig bele, bele sző egy-egy anekdotát. Középkorban Boccaccio Decameronja, a
malacviccek sorozata. De a papok munkáiban is állandóan elbújik egy-egy tréfás
csattanó. Kolostorokban meg egyenesen anekdota köteteket írogattak, másoltak.
Később a kalendáriumokból sem hiányoztak.
A becslések szerint, mint egy százezer anekdotát ismer a világ.
Anyaggyűjtés közben furcsa jelenségre figyeltem fel. A vicceknek meg van a
saját élete. A negyedszázaddal ezelőtt keringő csattanók ma feledésbe merültek.
Újabbak jelentek meg. Erdély minden sarkában, szinte ugyanazokat az
anekdotákat mesélik. Mintha valaki azzal szórakozna, hogy vidékről vidékre járva
terjessze őket.
Az úgynevezett székely viccekkel egész más a helyzet. Évezredek alatt
kialakult egy lényegre törő gondolkodás- és beszédmód. Ez a székely számára
természetes. Mások előtt meghökkentően tömör. Nevetést fakaszt az a tény,
hogy néha másodpercek kellenek a megértéséhez. Ugyanakkor érdekessé teszi
nyelvezete, amelyet az irodalmi nyelven felnőtt emberek nem használnak.

Furcsa, érthetetlen észjárásúnak tarják a székelyt. Aki nem ismeri a székely

társadalom felépítését az nem is, értheti gondolkodása gyökereit. Egy olyan
közösségben éltek évezredek óta, ahol már gyerekkoruktól harcra, támadásra,
önvédelemre nevelték a székelyt. Olyan feltételes reflexeket alakítottak ki benne,
hogy gondolkodás nélkül üssön, vágjon, lőjön, ha bármilyen veszélyt érez. És nem
is akárhogy. A régi idők legkiválóbb kiképzését kapták. Körülbelül olyan szinten
álltak, mint amilyent a verekedős filmekben látunk manapság. Még ennél is
veszélyesebb volt az ők viselkedésük. Nemcsak kézzel, lábbal verekedtek, mert
mindig kézügyükbe volt valamilyen fegyver is. A bicskától a lándzsáig, egy kőtől a
messze hordó szkíta íjig. A fiúgyerekeket állandóan „hergelte”, bosszantotta
környezete. Ugyanúgy, mint ma a kölyökkutyát, hogy hamissá váljék. Ahogy
növekedett már átlátott a szitán, s megszokta környezete csipkelődéseit. Azt is,
hogy „értsen a szóból”. De még inkább azt, hogy feltétel nélkül végrehajtsa a nála
képzettebb, vagy idősebb ember utasításait.
Ebben a szigorú hangulatban állandó enyhülést hozott a humor. Félszavakból
kerekednek történetek, melyekből szólásmondás, közmondás, példálózás
keletkezik. Aztán egy-egy költői tehetséggel megáldott székely néha versbe
foglalja a csattanót, s a versikék önálló életre kelnek. Minden vidék másképp
magyarázza eredetét. Csak a csattanó ragad meg a fülükbe. A történetet
ráhúzzák, saját környezetükhöz, kötik. Mindig önmaguk között viccelnek. Kifelé
már csak azért sem nagyon, mert nem talál másokkal a gondolkodásuk.
Anyaországban eltöltött éveim alatt első időkben az volt az érzésem, hogy az
anyaországi ember egyszerűen nem érti meg a félmondatokból álló székely
humort. Aztán gyökeresen megváltozott a véleményem. Nem találtam egyetlen
olyan vidéki települést, ahol ne jött volna azonnali válasz székelyes
félmondataimra. Egységes a magyar gondolkodás még akkor is, ha ezt minden
eszközzel igyekeznek elfeledtetni velünk.
Derülnek a székelyek a románokon is, az örményeken is. Sohasem úgy, hogy
sértő legyen a másik nemzetiségre. Ugyanilyen megértők a különböző vallási
gyakorlatokkal szemben. Legyen az katolikus, református, zsidó vagy
mohamedán. Ők azt csak külsőségnek tekintik. A székely katolikusok
elismeréssel néznek a reformátusokra, mert ott a papnak felesége van. Nem
vénlegény. A mohamedánokat meg egyenesen bámulják. De csak a férfiak
maguk között, hogy az asszonyok észre ne vegyék. Az asszony nem ember, de a
legényből csak akkor lesz ember, miután mellékerül az asszony. A feleséggel
ketten alkotnak egy egészet. Az első gyerek születése után mondhatja a székely,
hogy családos ember. Addig csak nős ember. Ha fiai születnek, már
megelőlegezi a jövőt önmagának. Büszkén mondja, hogy neki hány családja van.
A lányoknál nem állhat így a helyzet, mert azok a más nevét viszik tovább.
Hosszú volna felsorolni mindazokat a szokásokat, szervezeti rendszereket
melyek a mai napig is irányítják a székely gondolkodását. Nagyvonalakban
vázoltam a „Magyarul gondolkodni” valamint „A székely rendtartás” című
köteteimben. Ebben a kötetben egész más nézőpontból próbálom bemutatni a
székelyt.

A harcosok vére
A székelyeknél nem évszázadokra, hanem évezredekre vezethető vissza a
katonai képzés. Első szakaszában fiukra, lányokra egyaránt kötelező. Lovaglás,
fegyverhasználat, csoportos harc. A települések védelme. Mindenkinek megvolt a
saját fegyvere. A lányoknak is.
Mindent önmaguk állítottak elő. Ruhát, fegyvert, páncélzatot. A világ
legrettegettebb haderőének tartották számon még a 17-dik században is. Ennek
nyomai mai napig fellelhetők a székelyek viselkedésében, szokásaiban, de
elbeszéléseiben is.
Palkó bácsi, az Oroszfalvi öreg székely mesélte nekem, hogy bizony a német
lovagrendet nem András király utasította ki a Barcaságból. A keresztényi zászlók
alatt idetelepedett rabló lovagok megtámadtak egy székely falut. Felperzselték,
mire a többiek észbe kaphattak volna. De mire azok rájöttek, hogy micsoda
baklövést követtek el, már késő volt.
Akkoriban csak a falvak körül voltak szántóföldek, kaszálók, Erdély többi
részét sűrű erdők borították. Köztük keskeny szekérutak. De az erdők
biztonságot nyújtottak az áthaladóknak. Egyúttal halálos csapdák voltak azoknak,
akiket ellenséges indulattal fogadtak a székelyek. S a székelyt akkor tehetted
halálos ellenségeddé, ha megbántottál valakit közülük. Akkor bosszút álltak.
Egymás között volt megbocsátás, de a rabló támadásért nem.
Így aztán a lovag urak olyan helyzetbe kerültek, amiből már nem volt kiút. A
támadás után néhány napra azt tapasztalták, hogy az út menti fákon csengetnek,
sípolnak, kolompolnak. Míg azt figyelték, hogy ki van ott, addig belezuhantak az
útba ásott, hegyes karókkal bélelt vermekbe. Láthatatlan kezek nyilaztak. Egy-két
órán belül nyoma se maradt a kivonuló csapatnak. Ruháikat, fegyvereiket elvitték
a támadók, a holttesteket az erdő különböző részeire szórták szét, ahol
eltakarították a ragadozók. Még csontjaiknak sem maradt nyoma. Arról is
gondoskodtak a hangyák.
A várba méhkasokat, kígyókkal teli korsókat, tüzes nyilakat szórt a láthatatlan
ellenség. Még galambpostán sem tudtak segítségért könyörögni, mert éjjel
nappal körülöttük röpdöstek a láthatatlan harcosok idomított sólymai.
Az öreg székely szerint még a vadállatokat is beidomította a székely. Hiúzt,
farkast, medvét kölyökkorukba, fogságba ejtettek, szeretgették, etetgették.
Idegen ruhákba öltözött emberek, pedig bosszantották őket. S az állat nem felejt
nemzedékeken át. Így aztán a király egyszer csak azt vette észre, hogy Brassó
városában nyoma sem maradt a lovagoknak.
Helyi hihetetlen legendának tartottam évtizedeken át. Később legnagyobb
meglepetésemre krónikások munkáiban találkoztam azokkal a tényekkel, melyek
megerősítették az öreg elbeszélését. Tomori Pál munkácsi és fogarasi várnagy
írta 1515-ben, „ezek a székelyek úgy tartják, hogy akit megölnek szolgájuk lesz a
másvilágon. Óvlak benneteket uraim az elszánt székelyektől, akik nem tartanak
sem Istentől, sem embertől, sőt a törvényességtől, sőt a törvénytelenségtől sem.”
Kézai Simon András király szentföldi hadjáratáról írva külön kihangsúlyozza, hogy
az európai hadak élére vezérré emeltetett András király „a magyarokkal és a
székelyekkel megfutamította a Babiloni szultán seregét”. Antonio Possevino
jezsuita szerzetes mikor megpillantotta a székelyeket az első látásra a szicíliai
szikuluszokkal azonosította őket. Elsősorban hasonló öltözetük miatt, a
keresztapák fontos szerepe, a vérbosszú kötelezettsége és viselkedésmódjuk
azonossága miatt. Leírja, hogy 90 ezer embert is fegyverbe tudnak szólítani
néhány nap alatt. Erre akkoriban egyetlen európai ország sem volt képes, hogy
sokkal megbízhatóbbaknak és bátrabbaknak tartották őket a többieknél…
Könnyedén ölnek, keményfejűek.”
Maradt-e nyoma?

Híres verekedők voltak a Hóka Barák Domokoson. A számos Bara család közül
mindegyik egy-egy ragadvány nevet visel.1.
A családban mindig szép számmal születtek gyerekek, akik igyekeztek a több
ezer lakosú faluban tekintélyt szerezni maguknak. Nem voltak egyedül ezzel a
törekvéssel, ezért állandó összetűzéseik voltak a hasonló korúakkal. Emiatt ritka
volt az időszak, amikor nem lett volna valaki a családból korházba, vagy börtönbe.
Az apjuk úgy bíztatta a fiait:
- Ha kell, vágjátok, mint Szalai a szappant. A bicskának éle legyen. Adjátok a belit
a markába. A korházba meg se látogatlak, a börtönbe csomagot is viszek

*
Bál alkalmával összeszólalkozott két legény. Szokás szerint előkerült a bicska.
Az egyik holtan esett össze. Mikor a rendőrök megbilincselték visszaszólt a
halott legény társainak
- Pista meghalt, de én élek.

Vénlegény volt Szentdomokoson néma Dani. Szófukar, csendes, dolgos ember.

Sokszor napokig nem szólalt meg. Ezért ragadt rá a néma gúnynév. Nem is
nagyon kellett szóljon senkihez, mert ha valakire rávillantotta a szemit az nem
kekeckedett vele. Veszélyessé tette fellobbanó természete és hihetetlen ereje.
Azon kívül, a bicska is hamar kinyílt a zsebébe, s ilyenkor aztán mindenki tudta,
hogy szégyen a futás de hasznos.
A nagyanyjával lakott együtt, akit nagyon szeretett. Úgy féltette, s gondozta,
mint egy kis gyereket.
A tél kellős közepén beérkezett a faluba egy jó terű fával. A család erdejében
készítette elő még a nyáron. Igen ám, de az erdőt elállamosította a kommunista
állam. Neki nem volt bárcája 2 a fáról. A rendőrök elkobozták, s lerakatták az őrs

1
A Hóka eredeti értelme szürkés és a lovakra használják. Átvitt értelme – hétköznapi. közember
2
Az erdészet által kiállított engedély
udvarára. Eleget magyarázott, hogy nem találkozott az erdésszel, holnap kiváltja
a bárcát - a fát le kellett rakja.
Rövid idő múlva megjelent az őrsön a hárászkendőbe bugyolált nagyanyjával.
- Itt van mámi, itt a kályha, én most megyek a kocsmába, mire visszajövök, ha
mámi megfázott a beleteket kiontom.
- Jól van, no, legyintett az őrsparancsnok, rakd fel a fát. Holnap hozod a bárcát.
- Én fel is raktam, s le is raktam, acsarkodott3 a legény. Most rakják fel maguk.
Nem volt mit tenni, hogy a bajt elkerüljék, a rendőrök felrakták a fát. Tetejére a
kályhát, az öregasszonyt. s kivezették a lovakat az őrs udvaráról. A legény
megenyhülten mordult vissza.
- Ha maguk es fáznak, szóljanak. Hozok én fát, de velem ne izéljenek.

A verekedés megszokott dolog a székelyföldi falvakba. Sokszor halálos

kimenetelű. A hatvanas években fiatal lányt kísértünk haza Szentdomokoson a
bálból. Mikor beléptünk az apja rákérdezett
- Milyen volt?
- Jó. Ott volt az egész falu.
- Kócolódás volt-e?
- Egy kettő.
- Kit ütöttek meg?
- Hát megütni, nem üttek meg senkit.4
- Kit szúrtak meg?
- Senkit.
- Akkor a nem bál, hanem csak amolyan táncmulatság volt - legyintett az öreg.

Ritka az a székely, akinek a nadrágszíjára felkötve vagy a zsebébe ne lapulna

bicska. Általában 10-12 cm-es éllel. Erre szokták mondani, hogy kenyérkereső

3
Mérgesen rivallt, kiáltott
4
Székelyföldön akiről azt mondják, hogy megütötték vagy megszúrták az már halott.
bicska. Ugyanis, ha egyszer használod, hosszú évekig állami kenyéren fogsz élni.

Az erdőből érkezik a székely. Útja egyenesen a kocsmába vezet. Kér egy fröccsöt,
s beszédbe elegyednek. Szó szót hoz, s közben rákérdeznek, hogy hol járt.
- Likas havasán. De tudjátok-e? Jövök lefele az ösvényen s egyszer hallom supp.
Ereszkedek, ereszkedek esment hallom supp. A forrás melletti sirülőnél újfent
hallom supp. Nézek vissza, s hát a komám a fészi fokával a fejemet, üti.

A békéltető bizottsághoz kerül a székely. Ha hibásnak bizonyul a tanácsnál,

törvényszék elé kerül. Az elnök magyarázza:
- Súlyos testi sértéssel vádolja magát, Ferenczy Káruly, a komája. Egy
borosüveggel fejbe verte a tegnap este. Elismeri-e?
- Azt, hogy fejbe vertem, el. De, hogy súlyosan, azt nem. Az üvegben csak könnyű
fehérbor volt.

A székelynek ma is megvan az a jó szokása, hogy ha nem kell, nem üt. De ha

muszáj, muszáj. Náluk a verekedések néha sajnos tragédiába torkollanak. Ha
valakiről azt mondják, hogy megütötték, vagy megszúrták, rögtön jön a kérdés,
hogy mikor temetik. Ha nem olyan súlyos az összekoccanás eredménye, akkor
azt mondják, hogy hezza paltak, hezza szúrtak. Verekedés előtt azonban, mindig
megpróbálják maguk között elsimítani az ellentétet.
Kisebbik fiam, aki városi gyerekként nőtt fel, a csíkdánfalvi gimnáziumba
került. Mivel nyugodtabb természetű, egyezkedős típus volt, a legénykék hamar
befogadták. A gimnazisták törzshelye az iskolától néhány méterre levő
cukrászda volt. Esténként egy-egy üdítő mellett tárgyalgatták a világ dolgait.
Egyik este a mellettük álló asztalnál két fiatal székely összeveszett. Az egyik
mind igyekezett csillapítani a másikat, de az annál inkább nyeregben érezte
magát, s felpaprikázva kiabálta:
- Ideüss, né! Ide! A pofámba, ha mersz!
Abban a pillanatban egy nagy csattanás hallatszott, s a kekeckedő legényt
alig tudták kiszedni az asztalok közül, ahova egy dupla szaltó után landolt. Utána,
aki tudott, menekült.
Három nap múlva már rendbe volt téve a cukrászda bútorzata. A legények
közmegegyezéssel javították ki, s nagyon meg voltak elégedve egymással, hogy
milyen jól szórakoztak.

Három koma iszogatott a kocsmába. Kettő összeszólalkozott, s jól

összeverekedtek. Végül törvényszékre került az ügy. A harmadik koma volt a
tanú. A bíró felszólítja, hogy mondja el mit látott.
- Hát én semmi egyebet, csak azt, hogy Están nyakon ragadta Mózsit, Mózsi
orrba kulyakolta5 Estánt, aztán még belé is rúgott vagy kettőt.
- S maga nem ment oda segíteni? – méltatlankodott a bíró.
- Hát minek mentem volna. Mózsi elbírt vele egyedül is.

Székelyföldön mindenki neveli a gyerekeket. Egy kettőre, a fenekükre vernek, ha

valami rosszat tesznek. De ha igazságtalanul kapnak, számíthat rá az elkövető,
hogy évek múltán visszakapja.
Teheneket őriztek a Csíkszentdomokosi gyerekek. Belemerültek a bigézésbe6 . A
tehenek átmentek a szomszédos kaszálóra. A tulajdonos nem a tehenekkel
foglalkozott, hanem elkapta Hóka Bara Pétert s erősen elverte. A gyerek miután
kiszabadult a kezei közül megfutamodott és távolról visszakiáltotta,
- András bá! Jegyezze meg, hogy míg a tinó növekedik addig az ökör, öregedik.
Évek múltán Boros András betért a felszegi kocsmába, ott iddogált Hóka Bara
Péter kamasz társaival együtt. A nagytestű kemény ember odaszólt a
legénykének
5
Kulyak = ököl, kulyakolta = öklözte
6
Arasznyi két végén kihegyezett fát bottal megütik, mire az felpattan és míg a levegőben pörög
adig el kell ütni. Az amerikai baseball ősi formájaként lehet elképzelni
- Na úgy látom, hogy a tinó növekedik, már kocsmába jár.
- Meg is nőtt, jött a válasz.
Mire valaki észbe kaphatott volna már meg is villant a fiú kezébe a bicska és a
férfi jobb szemébe szúrta.

Az osztrák-magyar hadseregben a székelyeket általában ugyanabba az

egységbe osztották be a világháború idején. Mikor egyik-másik hazajött
szabadságra, hozta a híreket. Ilyenkor összegyűlt a falu népe, hogy megtudjanak
ezt-azt szeretteikről, akik idegenben harcoltak. Gyuri bácsi is hazaérkezik, s egy
pohár bor mellett meséli:
- Velünk szemben a digók vannak. Mi jól beástuk magunkat a lövészárokba, s
nappal a nagy melegben csak az őrszemek figyelik az ellenség vonalait. De aztán,
mikor beesteledik, neki kezdünk. Hajnalig lőjük Udinét. S ezt teszzük minden
éjszaka.
Hírtelen felrikolt a komámasszony:
- Hallja-e, komám! Amíg maguk Udinét lövik, addig hol jár Udi?

Hadtestek közötti bokszverseny volt, mikor az egyik bokszoló eltörte a

karját, épp a döntő előtt. Csibi Ferencnek hívták, és esélyes volt a győzelemre is.
Az ezredes ette meg kezét-lábát, hogy most kit küldjön oda. Egy fiatal
hadnagynak eszébe jutott, hogy van egy székely legény, akit ugyanígy hívnak, s
még hasonlít is a másikra. Az ezredes el volt keseredve, mit tud az tenni?
Életében ringbe nem állt, bokszkesztyű nem volt a kezén. Az első menetben
kiütik. De a hadnagy, aki eredetileg székelyföldi tanító volt, addig erősködött, míg
elvitték a legényt. Egész úton magyarázta neki, mi a boksz. A legény bólogatott,
hogy ő tudja mi a boksz, mert vertek az ő pofájába is, s ő is másnak. De akivel
nincs baja, mé üsse meg? Inkább lebeszéli róla, hogy verekedjen.
Nem is volt baj a készülődéssel. Mégis, mikor gatyásan kiállították annyi
ember elé, a székely erősen szégyellte magát. Megszólalt a gong, az ellenfele
nekiugrott. Mikor meg akarta ütni, a székely ellökte magától, s elkezdett
magyarázni neki.
- Hallod-e ember? Én neked nem vétettem. Jobban járunk, ha szépen
megbeszéljük a dolgokat. Te erre, én arra, minek verekedjünk itt a világ csudájára.
A másik csodálkozva ránézett, majd újból nekiugrott. A székely se volt rest.
Előrelendült az ökle, s a bokszbajnokot fel kellett mosni, miután kiszámolták.
Mindenki a székelyt ünnepelte, de az visszafordult a támolygó ellenfélhez, s
oktatóan megjegyezte:
- Látod-e, no! Megmondtam, hogy ne kekeckedj, mert nem vezet jóra!

A második világháború idején is éltek át hasonló kalandokat a székelyek.

Japánból dzsúdós bajnok érkezett, akinek a feladata lett volna kiképezni a
csendőrséget az önvédelmi harcra. Válogatott legényeket vittek oda. Az első, akit
szembeállítottak a japánnal, egy tenyeres-talpas Marosszéki őrmester volt. A
japán intett neki, hogy üsse pofon. Az csak állt. A százados rákiált a csendőrre:
- Az úristenit magának! Mozduljon, s üsse pofon! Most!
Csak egy csattanás hallatszott, s a japán bajnok elterült a szőnyegen. A legény
balkezes volt. A nagy kavarodásban értetlenül állt, s csak az orra alatt morogott:
- Csak azt nem értem, hogy minek kell verekedni a szövetségesekkel.

Nagy örömmel fogadták a bécsi döntést a székelyek. Bevonultak a magyar

csapatok. Mindenik élén egy-egy olyan katonatiszt, amelyik arról a vidékről való
volt. Nem törődtek azzal sem, hogy a háborús erőfeszítések miatt bizony meg
kellett húzni a nadrágszíjat. Bőrtalpú csizmáikra szinte lehetetlen volt egy
talpalásra való bőrt szerezni. De az élelem is megszűkült.
Annál jobban zavarta őket az anyaországból érkezett, valljuk be őszintén, elég
alacsony értelmi szinten álló altisztek viselkedése. Annál jobban tetszett a
gyerekeknek. Utánozták őket. Katonáson, pattogóan beszéltek, káromkodtak. A
cserkész mozgalomban tanult üdvözlésekkel köszöntek.
- Józsi egész nap mászkált a városban, hogy valahol lyukas csizmáját
megtalpaltassa. Végül mérgibe vett egy fatalpú bakancsot. Nemcsak magának,
hanem a három kamasz fiának is, mert közeledett a tél. Mikor hazament ebédelni
7
az asszony árpa puliszkát borított ki a lapítóra.
- Ez mi?
Nem lehet kukoricalisztet kapni, s a kenyérrel is szűkön állunk.
Abban a pillanatban belépnek a kamaszodó fiai. Széles karlendítéssel üdvözlik az
apjukat.
- Szebb jövőt.
A székely csak a válla fölött felel nekik.
- Árpa puliszka, facipő, kellett nektek szebb jövő.

Régi lófő nemesi família a homoródmenti Egyedeké. Szorgalmas, dolgos

emberek, jó gazdák, de fölöttébb önérzetesek is. A bécsi döntés után behívták
őket átképzésre. Magyar nyelven kellett megszokják a parancsszavakat. Ezt nem
is nagyon sérelmezték. Annál inkább a zsellérekből képzett, nagyszájú
anyaországi altisztek viselkedését. A kaszárnya udvarán haladt át az egyik Egyed
legény. Későn vette észre a laktanya épülete előtt álldogáló őrmestert. Az
rákiabált:
- Hogy hívnak, te szar?
- Egyed, őrmester úr.
Az őrmester majdnem gutaütést kapott, s azonnal bevezényelte az
ezredparancsnokhoz. Az ezredes azokból a székely legényekből került ki, akik
Trianon után átszöktek az anyaországba. Számukra egyetlen valamirevaló
megélhetési lehetőség volt a hadsereg. A Ludovikán egymással versengve,
kemény munkával sajátították el a hadi tudományokat. Eszük a hadseregnek
szolgált, de szívük Székelyföldön maradt. Ő tudta, hogy egy székely legény nem
vág vissza ilyen durván magasabb rangúnak. Mosolyogva küldte az őrmestert a
századparancsnokhoz, hozza el a legénység névsorát.
- Hogy hívnak, fiam?

7
Általában kukorica darából készült kenyérpótló élelem. A keleti országrészeken nagyon kedvelik.
- Egyed Ferenc, jelentem alássan.
- Elmehetsz.
A dühösen álldogáló őrmesternek megmutatta a fiú nevét a papíron, majd
gúnyosan megszólalt:
- Így van, őrmester úr. Ha Egyed, akkor egyed.

A románok szövetségeseik ellen fordították fegyvereiket 1944. augusztus 23-án.

A német, olasz, magyar csapatok igyekeztek védelmi állásokat felvenni a
Kárpátok nyugati oldalán. A Székelyföldi hágókat első világháborús veteránok és
unokáik védték. Fegyverzetet, lőszert kaptak, s bizony napokig fenntartották az
ellenséget. A Békási szorosban több gépfegyver fészket és páncéltörő
ágyútelepet létesítettek a Gyergyói veteránok. Ők lettek a parancsnokok.
Meggyengült szemüket, lelassult lábukat az unokák pótolták. Napokig
fenntartották az orosz sereget. A gyerekek játéknak vették halátszóró
lövöldözéseiket. Mikor egy két tank meg tudta őket közelíteni, azelőtt kilőtték
mielőtt az ágyúcső feléjük fordult volna. Végül az ösvényeket ismerő románok a
hátukba vezették az oroszokat. Időbe észrevették, s eltűntek a hegyek között.
Néhány órán belül saját házaikban pihentek Gyergyóban. Az egyik legénykének
lekicsinylőn mondta az anyja
- Hiába volt a nagy kivonulásotok az oroszok úgy is jönnek.
- Igen, mert nem volt elég fegyverünk és lőszerünk. Ha kicsivel többet kaptunk
volna a muszkákat egész Moszkváig kergettük volna – nyelvelt vissza
önérzetesen a kamasz.

A régi székely családokban legnagyobb vagyonnak a gyerekáldást tartották. Hat-

hét felnőtt gyerek még kis családnak számított. Általában 16-18 fiú és lány került
ki egy-egy családból.
2005-ben a Csíkszeredai megyei korházban látogattam meg egyik barátomat.
Mikor kifele jövök, megpillantom a somlyói pásztort. Rá is köszönök.
- Mit csinál itt János?
- Várom a fiamat.
- És jön-e?
- Épp itt hozzák. - Mosolyodik el boldogan.
Átvillan az agyamon, hogy mivel viszik haza a csecsemőt?
- Szekérrel jött?
- Nem, de átsétálunk a somlyói hegy alatt.
- Na ne, üljenek be az autómba, kezdje úrként az életét a gyerek.
Menetközben elgondolkodtam. Ennek a Jánosnak van egy csomó gyereke. Az
egész vagyona egy kicsi házikó, mellette egy istállócska Csobotfalván. Van egy
lovacskája és szekere. Elkezdem kérdezgetni.
- János magának hány gyereke van?
- Ezzel együtt hét, s egy leányka.
- S mi lesz a télen?
Ha a jó Isten megsegít én, attól nem félek. A pásztorságért kaptam 40
zsák pityókát, van 20 zsák búzám, kukoricám. Két disznó a pajtában, van egy
tehénkém, amelyik annyi tejet ad, hogy meg se tudjuk enni. S ha jő a tavasz már
mindjárt könnyebb. De tudja-e? Mikor a legénykét beviszem a fabőrönddel8 az
állomásra én leszek a leggazdagabb ember a faluban.

A székely gyereket is mindenki fegyelmezi. Ha valami feladatot kap, s nem

ugrik, kockázta egy nyaklevest, vagy legalább egy fenéken billentést.
Anyaországban ez nem divat. A gyergyói Kiss András bácsinak hazaérkezik a
húga tízéves fiacskájával. A fiú nagyon meg volt elégedve a lóval, szekérrel.
Elment a nagybátyjával a vásárokba, tetszett neki miként alkudozik az eladókkal.
Egy este bekötötték a lovat, s szólt az öccsének, hogy lépjen fel a szénapadlásra,
dobjon le szénát a lónak. A gyerek szembefordult vele:

8
Vagyis amikor katonának megy
- Én?
- Te, te!
- Azt már nem, menjen fel maga.
- Miért, te nagyobb úr vagy, mint én?
- Meghiszem ám! Hisz én egy pesti gyerek vagyok.
Arra már fordult is, de nem tudta elkerülni a csattanó nyaklevest. Úgy ment
fel a létrán, mint egy mókus, s dobta is lefelé a szénát. Mikor elvégezték a
dolgukat bementek a házba, s leültek vacsorázni. Beszélgettek. A gyerek ült
szótlanul. Egyszer csak megjegyezte:
- Nagyon jó ember ez az András bácsi, csak igen gyors a keze.

Mikor elvégeztem Szenttamáson a nyolc osztályt apám beküldött Szeredába

szakiskolába. Jártam én szívesen. A tanulással nem volt bajom, de az iskolába
járással annál több. Ahogy megérkezett a vonat irány az iskola. De aztán annyi
dolgunk volt délelőtt, hogy alig győztük. Ott volt a mozi, a cukrászdák, végig
kellett járni az üzleteket. Én semmiből nem maradhattam ki. Én voltam a vezér. A
nagymenő.
Egy nap hívatnak az igazgatóhoz. A titkárnő erősen mosolyog. Mikor
belépek az ajtón, szembecsattan velem egy táska. Ugranék neki, de hát anyám
fogja a végit. Meg se nézhettem rendesen, jött a következő. Alig tudtam
megszólalni, hogy hagyja abba, mert szétmegy a táska. Meg kellet, ígérjem
anyámnak, hogy többet nem tekergek. Igaz, azt már nem ígértem meg, hogy
kevesebbet se.
Erősen haragudtam Áron bára, a félkezű postásra. Egy veder pityókát
kapott tőlem, hogy az iskolából küldött leveleket ne adja oda apáméknak. Vagy
hármat ide is adott. De úgy látszik kevesellte a pityókát. Mondhatta volna nekem.
Otthon is megvolt a folytatása. Apámnak is megígértem, hogy többet nem
tekergek. Igaz, hogy módjával ígérgettem neki is. Eltelt az iskolai év. A második
esztendőre senkinek nem ígértem semmit. Egyszer jövök a moziból.
Műhelygyakorlatunk volt. Vonultunk be a műhelybe, mint Árpád apánk Vereckénél.
A mester nem szólt se bűt, se bát, csak intett, hogy lépjek be a szerszámraktárba.
Ahogy belépek, hát az ajtó mögül kilépik apám. Az ajtót behajtotta egy cseppet, s
már vette is le a nadrágszíjat. Kiugrani nem lehetett, az ablakon rács, az ajtó előtt
apám. Futni se volt hova, mert alig volt hely kettőnknek. Arra bezzeg igen, hogy
apám püfölhesse a hátamat. Még bőgni se lehetett. Az ajtó nyílásán kihallatszott
volna. Az egész iskola engem röhögött volna, a nagymenőt. Úgy, hogy tűrtem,
még csak bosszuskodni, se tudtam, mert hát apám ütött.

Táncmulatságok szervezésekor az összeállt legények választanak maguk

közül egy legénybírót. Ő osztja ki a feladatokat. Van, aki muzsikust fogad, a
másik kidíszíti a báltermet, berendezi, bál után kitakarít, a másik csoport a
rendfenntartásért felel. Mindenkinek megvan a maga feladata.
Egy bál alkalmával, valami surmó kölykecskék, alig legények, elkezdnek
kekeckedni9. Félő, hogy valamelyik bicskát ránt, s annak is olyan éle van, mint a
nagyobb legények kézbevalójának. Így aztán egyenként kezdték kiszedegetni
őket a teremből. Az udvaron megnyakászgatták, s hazazavarták őket. Nagy
buzgalmukban egy olyan legénykét is kikapnak az ajtó sarka mellől, aki csak
távolról figyelte az eseményeket. Miután lekevertek neki kettőt, észbe kaptak,
hogy a legényke nem vett részt a kalamajkában.
- Álljatok meg, hát ez semmit se csinált. Potyára kapta a pofonokat.
- Hát épp potyára nem – szólt bele a legénybíró – így legalább egy életre eszébe
vési - úgy mulasson, hogy másokat ne zavarjon vele.

Apatársam nem volt akármilyen legény. Családjában máig is tartják a székely

virtust. Szeresd, aki szeret, üsd, aki üt. Ha tartozásod van, ne felejtsd el.” Régi
hagyomány lehet, s meg is van az eredménye. A család ragadvány neve Marruca.
A környező falvakban veszélyes ellenfélnek tartják őket.

9
Izgágáskodni, veszekedni.
Nosztalgiával emlékszik vissza fiatalságára. Domokoson volt bálba. Kiment
levegőzni. A legények szótlanul körbefogták. Egyik másikuk kezébe rövid nyelű
10
fészi , hosszú kés, sőt még egy kasza is. Ha kiveszi a bicskát, ott marad. Így
csak szótlanul nézett farkas szemet az előtte állókkal. A háta mögött lévők nem
voltak veszélyesek. A székely csak szemtől szembe támad.
Előrelépett. Megsuhant a kasza. A feje tetejéről lerepült a haj, mint az őszi
sarjú. Abban a pillanatban beugrott a körbe egy házas ember. Csattogtak az
öklök. Utat nyitottak maguknak. Aztán futás. A Szenttamási határra értek.
Megálltak. Tudták, hogy csak idáig üldözik őket. Miután kilihegték magukat,
megkérdezte az embert.
- Miért védett meg?
- Tartoztam vele. Engem is egy házas ember védett meg legénykoromban
Szenttamáson.

Nem minden verekedés végződik tragédiával. Akármilyen részeg egy

székely nyugodtan közbeléphet egy olyan ember, akinek előtte tekintélye van. Az
50-es évek végén Ditróban az egyik kocsma előtt hírtelen összefutottak az
emberek. Két jól öltözött erőteljes 30 év körüli férfi, rövid bundás kabátjaikat
ledobták a friss hóra és kinyitott bicskával kerülgették egymást. Hiába kiáltoztak
az asszonyok nekik, ők nem ebben a világban voltak. A felfegyverzett milicista
behúzódott egy kapu alá nehogy végül őt trancsírozzák fel.
Ebbe a feszült tragikus képbe hírtelen belépett egy szikár öregember. Petres
Ignác bá. A falu legöregebb tanítója. Ha a két férfi egyet fúj az öreg, elrepült volna.
De ő mérgesen rájuk rivallt.
- Pista, Jóska az Antikrisztusotokat megint verekedtek. Méghozzá bicskával. Na
adjátok ide. Holnap visszaadom.
Az egyik feléje nyújtotta a villogó pengéjű szerszámot. Az öreg mérgesen
toppantott.
- Csukd össze te! Egy annyit sem tudsz, hogy ne adj senkinek nyitott bicskát a
10
Fejsza
kezébe? Haragot jelent.
A férfi engedelmesen összecsukta a zsebkést és a tanító tenyerébe tette. Az, a
sóbálványként megmeredt másik férfi felé fordult.
- Te mit állsz ott, mint Bálám szamara a hegytetőn? Csukd össze, s add ide. A
másik hírtelen összecsukta a kést, s gyámoltalan mozdulattal nyújtotta az öreg
felé.
- Tessék Náci bácsi!
Az ősz tanító újból felemelte a hangját.
- Vegyétek fel a kabátokat, induljatok, egyik alszeg, másik felszeg felé. De
szedjétek a lábatokat, mert ha valamelyiket utolérem megnyakászom.
A két bikaerős, beszeszelt férfi úgy sompolyogott hazafelé, mint a
megriasztott kutyakölykek. Az öreg is indult dolgára s közben dohogott
- Ezeknek a hitvány kölykeknek, sohasem jön meg az eszük.

Érdekes esetek születnek, ha a székelyek más nemzettel kerülnek kapcsolatba.

Eldugott regáti faluba fiatal Csíki kereskedők mentek zöldséget felvásárolni.
Amikor a helyi lakosok rájöttek, hogy ezek magyarul beszélnek, gyorsan behívták
őket egy házba, ebéddel kínálták Az árak fölött nem is alkudtak. Megrakták az
autót, s miután ezek fizettek, meg akarták hívni az eladókat egy pohár italra.
Azok, kézzel - lábbal tiltakozni kezdtek, italt azt ne. Az egyik székely kereskedő,
akinek a képe sötétebb volt a többinél végül kifaggatta a falusiakat.
Jó néhány esztendővel azelőtt székely építő csoportot hoztak a falu mellett
lévő állami gazdaságba. Azok egész héten úgy dolgoztak, mint a gép. Szombat
délbe azonban letették a szerszámokat, megfürödtek s elmentek a helyi
kocsmába. Csendbe iszogattak. Néha még beszélgettek is. Aztán egyszer
rászóltak a románosan, vagyis zajosan beszélgető falusiakra, hogy ne
ordibáljanak. Számukra úgy tűnt, hogy azok veszekednek. A helyiek felháborodva
tényleg ordítani kezdtek, hadonásztak a legények orra alatt. Több se kellett a
székelyeknek. Kitörték a székek lábait, s kivertek mindenkit a kocsmából.
Kezdték járni a falut. Ahol férfiembert láttak, jól megdöngették, Aztán
visszamentek a kocsmába s borozgattak éjfélig. A következő szombaton megint
megjelentek, mostmár csak megálltak a kocsma ajtó előtt, s aki nem értett a
pillantásból, azt megfogták, s kidobták, ha valamelyik kint szájalni kezdett, utána
léptek, s addig pofozták, míg elhallgatott.
Ott dolgoztak egész nyáron. Ezalatt a falusiak rájöttek arra, hogy a
székelynek adj enni, légy vele barátságos, de őrizkedj attól, hogy nehogy átlépje a
kocsma küszöbét.

Hogy a fenti elbeszélést jobban megérthessük eszembe jutott miként zajlott le a

forradalom egy kis moldvai falucskába. A diktátor bukása után két esztendővel
jártam ott és rákérdeztem az öregekre, hogy voltak-e különleges események a
faluban a forradalom idején. Egy nagy bajuszos román gazda szaporán
bólogatott és mondta, hogy bizony volt, és nem is egy.
- Tudja-e uram?!
Ráncigálta mindegyre a kabátom ujját.
- Itt nagyon nagy események voltak. Az egész falu összegyűlt a prímár11 házába,
Neki van egy televíziója. Ott néztük a forradalmat. Sokan nem fértünk be, de akik
az ajtónál álltak azok mondták az udvaron lévőknek, hogy mit látnak. Egyszer
aztán jött Gheorghita, hogy valaki ellopta a kecskéjét. Keresni kezdtük a
milicistákat. Kiderült, hogy elfutottak. Forradalom volt. Szerencsére innen a
harmadik faluból volt mind a kettő. Aztán megmondtuk az erdésznek, hozza
vissza őket. Az elment az Arojával s visszahozta a milicistákat. Mert jó hogy
forradalom volt, de a kecskét meg kellett keresni.

Egész más helyzet alakult ki Svédországban. Heves viharok döntöttek ki egy

jókora erdőrészt. Az ottani favágók nem vállalták a kitermelést, mert nem tudták
használni a gépeiket. Így aztán Székelyföldről vittek 40 erdőmunkást.
Gyergyóalfaluból. Falunak hívják, de máshol városnak is elmenne. Több ezer

11
Polgármester, tanácselnök. Szó szerinti értelme=első
lakosú nagyközség. Csendes, nyugodt emberek lakják, de olyanok, akiket békén
kell hagyni.
Az első világháború utáni román megszálláskor a templom kovácsoltvas
kerítésén belül feltettek egy márványtáblát a következő szöveggel „Ember, vésd
eszedbe és szívedbe, hogy ez a föld mindig magyar volt és az is marad”. Hiába
dühöngött a Hoenzholler Királyi család magyarpusztító diktatúrája. Hiába
sunnyogtak a sziguránca12, később a Szekuritáté13 spiclii, pribékjei, a felírat
maradt. Meg se merte kockáztatni senki, hogy legalább megemlítse az alfalviak
előtt.
Ilyen közegből került ki Svédországba a 40 erdőlő székely. Egész héten
keményen dolgoztak, a meredek hegyoldalon. Vágták, nyesték a fákat és
traktorral húzatták le a völgybe. Szombat este szokás szerint bementek a
legközelebbi faluba, melyet elsősorban finnel laktak. Megláttak egy kocsmát,
betértek. Félig üres volt. Leültek, inni kértek. A kocsmáros magyarázott valamit
nekik, amiből ők egy kukkot se értettek. A szomszéd asztaloktól felálltak a férfiak,
kezükbe hosszú finn késekkel. Ezek is felugrottak s mindenik kezébe a bicska.
Olyan helyzet volt, amire ott senki se számított. Gyorsan telefonáltak a céghez, s
előkerült a tolmács. Kiderült, hogy ez egy finn kocsma, ahová a határmenti finnek
soha nem engedtek be idegent. A bicskás emberekről is kiderült, hogy ezek
magyarok, de annak is a legveszedelmesebb fajtája, székelyek. Tokba kerültek a
kések, zsebbe a bicskák s minden szombaton vígan iddogáltak közös
asztaloknál a székelyek, s a finnek. Megkérdeztem az egyik résztvevőt.
- S aztán hogy értekeztek?
- Úgy ne kézzel, lábbal.
- S a finn nyelvet nem tanulták meg?
- Figyeljen ide öcsém, tudom, hogy rokonnyelv, de erősen csúf szájúak. Nem
veszi be az ember gyomra.
- Ezt miért mondja?
- Ne is kérdezze! Úgy jártam, hogy egy nap bementem az üzletbe. Minket ott

12
Román királyi titkos rendőrség
13
A kommunisták titkos rendőrsége. Mindkét kifejezés szótári értelme biztonságot, biztosítékot
jelent a hétköznapi szóhasználatban.
mindenféle csinált étellel etettek. Télvíz idején, a nagy munka mellett se egy
szalonnát, se egy kolbászt, de még egy jó savanyú káposztát sem adtak.
Elmentem szétnézni, hogy ők is ilyen hitvány dolgokat esznek, mint amilyent
nekünk adnak? Hát mit látnak szemeim - egy üveg teknőcskébe savanyú
káposzta. Mondom az eladónak, hogy adjon nekem. Az csak értetlenkedik. Végül
erősen megmérgelődtem s egyet legyintettem. Szarom belé, nem is kell. Ahogy
kimondtam, nagy örömmel tették élőmbe a savanyú káposztát, hát hogy lehet
ilyen csúf nevet adni egy ételnek?

Dunántúlon dolgoztak a székelyek. Szokásuk szerint szombat este beültek a

kocsmába. Néhány pohár bor után énekelni kezdtek. A kocsmáros odaküldte a
pincért.
- Menj, mond meg nekik, hogy fejezzék be, mert ha nem kihajigáljuk őket.
A pincér odamegy az asztalhoz, s átadja az üzenetet. Az egyik székely válla fölött
megkérdi
- Tü e münköt, vaj mü tüktököt.14
A pincér visszamegy a tulajhoz.
- Talán hagynunk kellene, hogy énekeljenek, nem lehet szót érteni velük. Valami
furcsa idegen nyelven beszélnek. Talán holland, de lehet az Kínai is.

A székelyek mindig nagyszámú és változatos fajtájú lovakat tenyésztettek. Igás

lovaik elsősorban szekérhúzásra voltak jók. Használták őket szántásra is. Kitartó
munkabíró, húzó állatok voltak. Istállóba csak a legcsikorgóbb téli fagyokban
kötötték be őket. A hegyek közötti munkákra, harci tevékenységre az apróbb
termetű hucuj lovak szolgáltak. Ma megcsappant a számuk. Inkább a csángó
vidékeken maradtak fenn. Néhány évvel ezelőtt még a román hadsereg
hegyivadász zászlóaljai nagyszámú hucujt tartottak. Egyrészét magángazdák
vásárolták fel, de nagy része az olasz vágóhidakon végezte életét. Pedig a
14
Ti-e minket, vagy mi titeket.
szarvassal vetekedik tűrőképességük, gyorsaságuk a hegyek között. Egész más
volt a helyzet a lovas székely harci ménjeinek tenyésztésével. Gyorsaság értelem,
kitartás jellemezte őket. Csak az arabs telivérek állták ki a próbát velük szemben.
Nem voltak mutatós lovak. Nagy színes foltok tarkították őket. Ezeket nevezték a
székelyek dereseknek. Az alapszín alapján volt almás deres, vagy szürkederes.
Szinte végtelen változat.
Mindenki csikó korától nevelte saját paripáját. Azzal jártak ki erdőre, mezőre.
Még akkor is ha ezek az állatok sohasem ismerték meg a hámot. Esetleg a
kancák. Könnyű ünnepi szekerekbe fogták őket. A mén csikók egytől egyig hátas
lovak lettek. Sohasem herélték ki őket. Azután is gondozták, ha kiöregedett. Ha a
gazdája meghalt özvegy méneknek nevezték őket.
Fegyelmezettek voltak. Ha valaki a hátukon volt elfelejtették az ösztönös
verekedő kedvüket. A mai napig is Székelyföldön, ha két mén verekedni kezd,
legalább egyiknek a hátára pattannak és elvágtatnak vele. Sohasem herélték ki a
harci méneket. A székely számára a ló fogalom heréltet jelent. A kancát
kabalának nevezik. Épp úgy lenézték azt, aki kancán lovagolt, mint azt aki
szamarat tartott. A magyarok herélt állatait is megmosolyogták. Máig is ismert a
versike.
Lóra magyar,
Ménre székely,
Kabalára szász.

Ha maguk között verekedtek a székelyek és haláleset történt, a régi törvények

alapján, a tettes kártérítést fizetett. Igyekezett is alávetni magát a jogszokások
által élőírt büntetésnek, hogy ne vonja magára a halott nemzetségének bosszúját.
Ellenben, ha idegenek támadták meg valamelyik székelyt azok számára sohasem
volt bocsánat. A 60-as években Csikszentdomokoson történt egy eset.
Megértéséhez egy kis kitérőt kell tennünk.
A székelyföldi falvakban élnek cigányok is. Ezek kizárólag mesteremberek,
muzsikusok, kovácsok, bádogosok újabban gépkocsivezetők, vagy gyári
munkások. Annyiban különböznek a székelyektől, hogy ők cigányoknak tartják
magukat. A falvakon kívül, vagy azok szélein letelepednek a sátorosok vagy
dögösök. Ezek a páriák. Mindenki ismeri őket, de úgy bánnak velük, mint a
félkegyelműekkel.
Csikszentdomokoson, a 60-as években, egy ilyen „dögös” legény az udvaron
megszúrt egy öreget. Senki sem látta, de egy székely faluban nem kell nyomozó,
hogy kiderítsenek egy gyilkosságot. Percek alatt üldözni kezdték a tettest. Az
rohant, ahogy csak tudott a falun kívül levő cigánytelep felé. Az életéért futott. A
cigányok bezárkóztak putriikba és eltorlaszoltak ajtót, ablakot.
A hírt meghallotta a szomszédos falu felső felébe lakó keresztfia az
áldozatnak. Ősz hajú, keménykezű, szikár bányamester volt. Berohant az állomás
melletti üzemi garázsba, felugrott egy óriási földgyalura s kikiáltotta az
embereknek
- Ezt viszem, gyertek utánam!
Nekiment a putriknak. Az összedűlő házak közül menekültek a cigányok. Évek
multán mesélte az egyik cigánylegény.
- Recsegett a ház, megindultak a falak, mi ugráltunk ki a hátsó ablakon. Mint a
szöcskék. Én fejjel lefele suppantam, de szerencsére Restás Rózsiném hátsó
felére. Mire felálltam dádé (apám) már a hegyoldalba futott. Én is utána. Mikor
visszanéztem, azt hittem, hogy megbolondultam. Ott álltak az emberek kezükbe
fejszével, vasvillával, s bicskával, de mindenik úgy röhögött, hogy alig állt a lábán.
Azoktól már nem kellett félni. De azért úgy elmentünk, hogy az óta Domokos felé
sem nézünk.

2 . Mack ó k o m a és a t ö b b iek .

Székelyföldön az erdők legtöbb helyen a falukig érnek. Ahogy egy gyerek

meg tanul járni, kedvenc játszóhelye lesz a rengeteg széle. Ott nem esik bele a
kútba, patakba, nem csinál kárt a vetésekbe. Mackó vagy farkas koma messzire
elkerüli őket. A kölykeket sose bántják.
Számukra az erdő olyan, mint a városi gyerekeknek a játszótér. Mire
felnőnek, ismerik a környező erdők, hegyek minden fáját, kőjét, ösvényeit. Tudják,
hol lehet gombát szedni, eprészni, málnázni. Nyáron semmitől sem kell félni. A
farkas magányos. Egyedül nem támad. A hiúz életterét csak akkor zavarnák, ha a
fák tetején kezdenének ugrálni. De hát az ember nem majom. A vadkantól kissé
tartani kellene, ha nem lenne mindig ott az ember bal karján a fejsze. De még arra
sincs szükség, mert a disznó, a vipera távolról jelzi, ha feléje közeledünk. Egyedül
a mackóval van a baj. Amilyen nagy épp olyan szórakozott és beképzelt. Elvárja,
hogy te vedd észre. Pedig legtöbbször bokrok között lelapulva csemegézik, vagy
alszik. Ilyenkor, ha megzavarod rádtámad. El akar zavarni. De sajnos nem jut
eszébe, hogy olyan „érvekkel” szerelte fel az Úr Isten, ami az ember számára
végzetes lehet. Ezért szól legtöbb vadásztörténet, vagy erdei kaland a medvéről

Tarvágással kopaszították le az évezredes erdőket a kommunizmus

éveiben Gyergyó környékén is. A csupasz földeken egy – két évre rá sűrű
embermagasságú málnabokrok foglalták el a helyet. Ha valahova beálltál egy-két
órán belül, szedtél egy veder málnát. Négy vederrel mentünk ki anyámmal a
Békény fejire. Kora reggel volt. Alig száradt fel a harmat. Már majdnem teli volt az
első veder, amikor a bokrok között csámcsogás hallatszott. Anyám intett, hogy
maradjak csendben. Kissé széthúzta az indákat, s szembenézett a tőlünk egy
lépésnyire reggeliző mackóval. Halkan kedveskedő hangon megszólalt.
- Megzavartunk Misi koma. Ne haragudj. Mi egy kicsit odébb megyünk, s te
reggelizhetsz tovább. Szép vagy. Fényes a bundád. Jól éltél ezen a nyáron. Nagy
is vagy. Ne félj tőlünk.
Majd lassan visszaengedte a bokrokat és szép csendesen tovább mentünk
néhány métert. Utána mindenki folytatta, amit a találkozás előtt elkezdett.

Elég gyakran megtörténik, hogy „elvesz” egy medvebocs. Az is, hogy figyelmetlen
vadászok anyamedvét lőnek ki. A magára maradt bocs szinte gyerekhangon sír,
hívogatva az anyját. Így aztán ritka az eset, hogy valaki meg ne hallja az erdőben
és fel ne szedje őket. Székelyföldön mindig akad egy-egy udvar, ahol elárvult
bocsocska családra talált. Egyetlen állat sem bántja, mert kölyök. Az
embergyermekeket testvéreként veszi. Mire felnő szelídebb és barátságosabb,
mint a kutya. Enni kap. Nem bántana senkit sem a világon. Csak az a baj, hogy
megnő. Legtöbbször, ötször nagyobb lesz, mint egy felnőtt ember. De játékos
marad. És épp emiatt válik nagyon veszélyessé. Egy-két évvel korábban vígan
birkózott a kisgyerekekkel. Most ha nagy szeretettel keblére ölelné őket, azok
összeroppannának.
Az ötvenes évek elején a Gyergyóújfalusi kőbánya fölött egy eltévedt
medvebocsot találtak. Picike volt, gyámoltalan és sovány. Az egyik bányász az
ölébe vette és levitte az öltözőbe. Nem tudott enni. A kőhordó autók sofőrei
cumit hoztak és tejet a faluból. Miután jól lakott belegömbölyödött a munkás
kabátjába, s elaludt. Az este hazavitte. Ő találta, az övé volt. Gyerekei kitörő
örömmel fogadták. Gondozták. Játszottak vele. Ha odanyújtották az ujjukat, nagy
buzgalommal szopta. Kicsi pofácskáján ilyenkor fehér hab jelent meg és nagyon
elégedetten nyögdécselt. Megtanult labdázni, kergetőzni. Imádta a labdát. Órákig
el tudott játszani azzal, hogy a gyerekek felé dobálta és jobban kifogta feléje
repülő kedvencét, mint egy futball kapus.
Igen ám de megnőtt. Ha nem volt labda emberfej nagyságú köveket kapott
fel és dobta az emberek fele. Várta, hogy dobják vissza. Kivitték az erdőbe. De
ott is ilyen barátságos maradt az erdőlők15 nagy rémületére. Végül állatkertben
kötött ki.

Marosszéki erdész meséli. Menyen az erdőbe, egyszer oldalból kilépik egy medve,
szembeáll vele, nézi a tarisznyáját. Az asszony reggel jól megpakolta. Nagydarab
kenyereket megkent vajjal, s szalámit rakott közbe. Biztos érezte koma a szagát.
Óvatosan kinyitotta a tarisznyát, kivett belőle egy szendvicset. A mackó felé
nyújtotta.
- Nesze egyél.

15
Ez erdőt járók
Az megfogta s rendesen kicsomagolta a szalvétából. Leült az emberrel szemben.
Jóízűen csámcsogva megette. Majd várt.
- A büdös disznó addig ült előttem, amíg az utolsó szendvicsemet is neki nem
adtam. Aztán szó nélkül négykézláb ereszkedett, s eltűnt az erdőbe. Még meg se
köszönte.

Tusnádi sátorozók panaszkodtak a helyi rendőrnek, hogy valaki éjszaka benyúlt

hátulról a sátorba, kiszedte az élelmüket, s ott helyben megette. Csak a
konzerveket hagyta meg. A rendőr nézegette a nyomokat, s rájött, hogy mackó
koma garázdálkodott. Úgy kivette az alvó emberek lába mellől a hátizsákokat,
hogy azok észre sem vették. Mikor elmondta a turistáknak az egyikük egy fiatal
ügyvéd, megkérdezte.
- És most mit lehet tenni a medvével?
- Én azt mondom, hogy semmit. Mert hiába hívjuk törvényre, nem jön.
Örvendjenek, hogy nem volt gusztusa a lábukra.

*
Házaknál felnevelt mackókat fogadott be egy Csíkbánkfalvi vállalkozó. Rendesen
eteti őket, s a gyerekek vígan látogatják. Egy ilyen látogatás alkalmával bevitte a
gondozó az ételt nekik. Senki sem vette észre, hogy egy kislány besurrant
mögötte. Arra lettek figyelmesek, hogy a macik nem esznek. Körbevették a
kislányt, s boldogan nyalogatták kezecskéjét, arcocskáját. Mikor a tanítónő ki
akarta hívni, a kislány nevetve tiltakozott.
- Még maradok egy kicsit. Ők a barátaim. Ők is szeretnek engem.

Az összegyűlt férfiaknak eszébe jutottak a vadásztörténetek. Gyergyóban egy

gombászó ember felriasztott egy alvó medvét a csepleszben16. Az
megcsapkodta. Alig tudott elvánszorogni az útig, ahol meglátták, s bevitték a

16
Sűrű, fiatal fákból álló erdőrész
kórházba. Kiküldték az erdészt, hogy keresse meg a medvét, s nézze meg, hogy
miért támadta meg az embert. Nem beteg-e az állat. Az erdész is figyelmetlen
volt, s az is megriasztotta a medvét. Azt is megcsapkodta. Hajtóvadászatot
rendeztek, hogy lőjék ki.
Ki is riasztották a medvét, s az egy ösvényen szembe rohant az egyik
vadásszal. Az kétszer is rálőtt, de csak megsebezte. A többiek nem tudtak lőni
miatta. Pontosan a medve, s a fegyverek között állt.
Kiabáltak neki:
- Feküdj le, Áron! Feküdj le, Áron!
Áron mintha megsüketült volna. De aztán egyszeriben megfordult, s futás. A
medve utána. Áron megbotlott, hasra esett. Négy puska is eldördült, s a medve
abban a helyben összerogyott. A vadászok közelebb húzódtak, s megállapították,
hogy a medve kimúlt. De hol van Áron?
Kezdték keresni, s hát hason fekszik egy patakban. Szólongatták, de csak nem
moccant. Remegett, mint a kocsonya. Végül megfogták, hogy talpra segítsék.
Erre aztán megszólalt:
- Egyél meg, no! Egyél meg! Mi csináljak? Egyél meg….

A Libáni havasok másik felén, közel az udvarhelyi részekhez, egy másik medve
meg-megmocskolta az öreg székely kaptárait. Elhordta a disznóit. Az öreg
elment panaszra az erdészethez. Ott valamelyik nagyképű erdőmérnök azt
mondta neki, hogy ha nem tetszik, kösse meg. Az öreg rá is bólintott. Jól van.
Hazament. Két liter szilvapálinkába beáztatott két kenyeret. Kitette egy nagy fa
alá. A medve rögtön megjelent a szagra. Megette mind egy falásig a két kenyeret.
Leült a fa alá, s úgy elaludt, hogy fát lehetett volna hasogatni a hátán. Az öreg
fogott egy vastag láncot, s hozzákötözte a fenyő törzséhez. Aztán bement az
erdészethez, s szólt nekik:
- Én megkötöztem. Ha kell maguknak, oldják el.

*
Két székely ballag az erdő felé. Hátukon vadászfegyver. Egy vérmedvét keresnek,
amelyik a pityóka földek végibe megcsapkodott egy öregasszonyt. Közben
idegeskednek is, s készülnek a legrosszabbra.
- Mit csinálsz mikor a medvével összetalálkozunk?
Hát mit, lekapom a puskámat, s belédurrantok.
- S ha nem lő a puska?
- Ott a másik cső, lövök azzal.
- S ha azzal se találod el rendesen?
- Akkor felmászok egy fára.
- S ha nincs közelbe egy olyan fa?
De erre már nagy megbotránkozással fordul szembe a társával a kérdezett.
- Hallod-e, te most a medvével tartasz vagy velem?

A szenttamási székely meséli.

- Megyek az erdőbe. Hát egyszer, szerencsére elég messziről, fut felém egy
medve. Én fel a fára. Az megindult utánam. Szemberúgtam a bakancsommal. Le
is szedte a lábamról. Én ereszd felfelé, ahogy kezem-lábam bírta. Igen ám, de iker
fa volt. A medve megindult a másik törzsön, hogy elémbe kerüljön. Egyszer látom,
hogy ott a pofája az orrom előtt. Az erőm es elhagyott. Úgy leestem a fáról, mint
egy liszteszsák. Felugrottam, s ereszd komám. Futottam, futottam. Egyszer
megbotlottam. Beestem egy gödörbe. Összekucorodtam, s elkezdtem imádkozni
„Most segíts meg Mária, de hamar, hanem a medve megeszen.” Füleltem. Nem
hallottam recsegést, ordítást, de még szuszogást sem. Kezdtem kileskelődni a
bokrok közül. A medve sehol. Úgy látszik bocsai voltak. Szerencsére nem arra
futottam amerre a bocsok lehettek. Így aztán békémet hagyott. Nem jelentettem
veszélyt számára.
- Csak egyedül a bakancsomat sajnálom, olyan jó lábbeli volt. Kicsi sógorom
hozta a hegyi vadászoktól.

*
 A székely vadászterületek a diktátor kedvenc helyei közé tartoztak. Itt
mindig pontos órában etették be az állatokat, s amikor ő felült a jó erősen
megépített, kényelmes vadászlesébe, éppen csak célozni kellet s lőni. Annyira
megszokta, hogy itt pontos időben érkezik az állat, hogy amikor az egyik mackó
negyedórával később érkezett az etetőhelyre, a Kondukátor dührohamot kapott.
Miként merészelte a medve őt megvárakoztatni.
Kommandón elég jól megemelték a csalit, hogy a nyújtózkodó állat jobb
célpontot nyújtson. A medve ugrott utána, de nem érte el. Csapta össze a két
első mancsát, esett vissza. A diktátor nézte hogyan ugrál, csapkod az első
lábaival, de végül nem lőtte le. Esetleg még fejletlennek tartotta? A tény az, hogy
a mackó életben maradt. A hivatalos vadásztársaság még be se érkezett
Sepsiszentgyörgyre, a székelyek már tudtak az esetről. De nekik nem volt elég
annyi, hogy a mackó megszabadult, az is érdekelte őket, hogy miért. Az egyik
székely már mesélte is:
- Tudjátok-e, nézte, ahogy a medve ugrált, s csapkodta össze az első lábait.
Osztán leeresztette a puskát, s azt mondta: Ezt már nincs szívem meglőni, met
olyan szépen tapsol nekem.

Józsi hallgatja, ahogy a többiek anekdotáznak. Egyszer csak megszólal:

- Nem is olyan könnyű a medvével bánni, ha az megharagudott. Én egyszer
gombásztam az erdőben, s ráestem egy medvére. A medve felszökött, de én is.
Uzsgyé, hányd el, vesd el magad, gyorsan felmásztam egy fára. Onnan kiabáltam
le a medvére, hogy menjen el. Minél jobban kiabáltam, annál jobban acsarkodott.
Ha csendbe vótam, ő is. De el nem ment onnan a büdös disznó. Egy hétig ültem a
faágak között. Nem hiszitek? Kérdezzétek meg a feleségemet. Ő hordta nekem
mindennap az ebédet kosárban.

Marosszéki vadász udvarhelyi kollegáinak meséli a kalandjait. Különösen

elégedett azzal, hogy a vidékükön rengeteg az apróvad. Ecseteli, hogy ha kimész
a mezőre, mindig lősz egy –két fácánt, nyulat, de legtöbbször még a rókát se kell
keresni.
- Akkor mit csináltok hajtóvadászatkor? – kérdi valaki a hallgatóságból.
- A múlt szombaton rendeztünk éppen egy hajtóvadászatot. Annyi volt a nyúl,
hogy alig látszott tőlük a mező. Mi töltöttünk, lőttünk. Töltöttünk, lőttünk. Utoljára
már nem is töltöttünk, csak lőttünk.

Kicsi állat a kígyó, de veszélyes lehet, ha megijed. Ha feléje közelítesz,

hangos sziszegéssel figyelmeztet, kerüld el. Ilyenkor ki szoktak térni az útjából.
Néha azonban, fiatal legénykék Y végű botokkal leszorítják a fejét. Nyakon fogják.
Egy darab rongyot tartanak a szájához, kétszer, háromszor. Mikor beleharap, a
rongyot kirántják, s megnézik, kitépték-e vele a méregfogait. Ha igen, nyugodtan
feltekerik a karjukra, vagy beleteszik egy zsákba. Nagyon jól lehet vele ijesztgetni
a lányokat. Ha a bőrére van szükségük, lecsapják a fejét, és a farka irányában
egyben lerántják az irháját. Nagyon jól mutat az ostornyélen. De a testét sem
dobják el. Kibelezik, s nyílt lángon megsütik. Nagyon finom a húsa.
Anyaországba szakadt unokatestvér tért haza. Elmesélte, hogy éjjel,
álmában, kígyók kergetik. Meg akarják enni. A székely surmócskák nagyokat
röhögtek a hátánál. Nem szóltak semmit, csak elmentek kígyóvadászatra.
Hazatérve, a csűrben megnyúzták a viperákat, megtisztították a húsukat, s
tenyérnyi darabokra vagdalták. Mikor parázslott a szén a rostély alatt, hívták az
unokatestvért, jöjjön, süsse ő is. Elmondták, hogy csirkemellet szabdaltak fel.
Meg is sült gyönyörűen, jól is laktak belőle. Borvízzel leöblítették, s azzal mentek
a dolgukra. Kiszegelték a fordított viperabőröket a csűr oldalára. Száradjanak. A
fejeket, s a beleket bekapdosta a kutya.
Este a legénykék nagyapja régi történeteket mesélgetett. Elbeszélte, hogy az
öccse, gyerekkorában mindig kígyókról álmodott. Aztán ő megetette kígyóhússal,
s többet nem álmodott velük.
- Jaj! Hogy lehet a kígyóhúst megenni? – sopánkodott a vendég.
- Ahogy te, ma délben. Nagyon finom volt, ahogy megsütötted. Ezután a kígyók
félni fognak tőled.
A következő nyáron megint jött a vendég. Megkérdezték tőle, hogy álmodik-e
még rosszakat.
- Én már nem aztán. Úgy alszom, mint a tej. Jó volt az orvosság, amit adtatok.

Éjfél felé ballagott hazafelé a cigány. Inkább tántorgott, mint ballagott.

Elhatározza, hogy rövidít. Átvágott egy erdei csapáson. Beért a sűrűbe. Egyszer
csak hupp! Valahova beesett
De a hegedűjét úgy tartotta a hóna alatt, hogy annak semmi baja nem lett.
Kissé megtapogatta a gödör oldalát, s rájött, hogy ez bizony verem. Csapdának
ásták. Vele szemben szinte világított két szem. Nézte, nézte. Egyszer az állat
megindult feléje. Gyorsan húzott egyet a vonóval a hegedűhúrokon. A visító
hangra az állat visszahőkölt. Az ember nézte csak nézte. Mikor lépet volna feléje,
nyiffantott egyet a hegedűvel.
Hajnalban meglátta a társát. Egy jókora, vöröses-szürke farkas volt. Annak
ásták a csapdát. A farkas néha mozdult, ő meg muzsikált. Már feljött a Nap az
égre, mikor hangokat hallott. Rázendített a Rákóczi indulóra. A farkas vonyítani
kezdett. Az odasiető vadászok először lelőtték a csikaszt, s azután szedték ki a
muzsikust. Az szomorúan nézte a döglött állatot. A vadászhoz fordult:
- Kár volt meglőni, Náci. Ez egy művelt állat volt. Erősen tetszett neki a Rákóczi
induló.

A csomortáni erdőben szénát és sós korpát vittek a vadőrök az őzeknek. Leültek

az etető mellé, s csendesen beszélgettek. Megjelent egy őz pár. A fiatalabb vadőr
feléje nyújtotta a sós korpás füles kannát. Halkan hívogatta, mint ahogy a bocikat
szokás.
 17
- Me kicsi, me-me .
A bak odamerészkedett, megszagolta, s apró nyelvével nyalogatni kezdte
a csemegét. Aztán odaállt a szénarakáshoz. A suta távolról nézte. Nem közelített.
Hiába nyújtogatta feléje a legény a kannát. Hiába hívogatta. Pedig még az őzgida
hívó hangját is utánozta. Egy darabig nézte őket, aztán megfordult, s eltűnt az
erdőben. Utána a bak is.
- Mi a fene baja lehetett a sutának, Áron bá? Mé nem jött enni?
- Kisebb bakok csalogatják magukhoz, öcsém. Te, számára, túl nagy állat voltál.

É pí t k ez és en

Székelyföldön nem szeretik a körülzárt tereket. Nincsenek fallal védett városaik.

Irtóznak a bekerítettségtől. A börtönbüntetés ismeretlen fogalom volt számukra.
Még az állatokat is csak a hó lehullása után vitték be az istállóba. Mégis kitűnő
építőmesterek. Nem csak fából. És nem csak házakat építettek. Mátyás király
később Zsigmond keleti hadjárataira a székelyek biztosították az utat. Például az
Ojtozi szorost ledöntött fákkal torlaszolta el a Moldvai István vajda. Ennek külön
örültek a székelyek. A fákkal le tudták födni a kátyúkat. Két nap alatt olyan utat
készítettek, hogy síkvidéken sem lehetett volna annál jobbat építeni.
Ha a legény nősült nem csak a saját tízese, hanem az egész falu is
kivonult kalákázni. Az erdőben kivágott fákból helyben felépítették a házat.
Megszámozták. Lebontották. Szekerekre rakták. A szekerek fordított sorrendbe
indultak a faluba. Vagyis a legutoljára megrakott szekér indult el elsőnek. A
rakományát mikor leszedték, egyenesen az alapzatra helyezték. Mikor az utolsó
szekeret is megürítették állt a ház.
A kaláka a mai napi is élő tevékenység Székelyföldön. A tavaly tavasszal
szerveztek egy ilyen kalákát Felcsíkon. Két testvér egy hatalmas telekre akart
építkezni. Aki próbálta az tudja, hogy a hivatalos papírok beszerzése az építkezés
árának legalább negyedét teszi ki. A tervezésért annyit elkérnek, hogy abból

17
Me = tessék, vedd el . A nesze szó rövidített formája.
nyugodtan fel lehet építeni még egy csűrt a ház mellé. Így aztán a székelyek egy
hétvégén kiásták, s megépítették az alapokat. A szennyvízgödröt. Leöntötték az
alapok tetejét betonnal. A következő héten odahordtak minden építkezési
anyagot, amire szükség volt. Részt vett az egész falu, s néhány nap alatt állt a két
ház. Ajtók, ablakok felrakva, belül levakolva, lepadolva, víz, villany bekötve.
Kitakarították az udvart. Virágágyásokat ástak, palántákat telepítettek.
Fenyőcsemetéket a kerítés mellé. Minden mesterségből bőven akad ember. Az
egész falu úgy dolgozott, mintha magának csinálta volna. Mindig jó hecc volt az
idegen felsőbbség átverése.
Valaki mégis észrevette, hogy itt engedély nélkül épített házak
emelkednek. Meg is jelent az ellenőr. Mikor a papírokat kérte elmondták, hogy
nem tudják, hol van. A házakat 15 évvel ezelőtt építették, s most csak a belső
meszelést újították fel. Akkor ők még kisgyerekek voltak. Az apjuk rendezett
mindent. Szegényt a tavaly eltemették. De papír nélkül akkor se lehetett építeni.
Az ellenőr rákérdezett, hogy miből építették fel.
- Kalákából – jött a válasz.
A Moldvai ember értette is, nem is a fogalmat. Az információi szerint pár héttel
ezelőtt itt még üres telkek álltak. El is mondta a gazdáknak. A kisebbik legény
rákérdett.
- Mondja főnök, a maga fajtája ennyi idő alatt fel tudta volna építeni?
- Nem.
- Akkor miből gondolja, hogy mi meg tudtuk csinálni?
Az ellenőr elment. A két legény fizetett valamennyi büntetést, hogy
engedély nélkül építették a házat 15 évvel ezelőtt. De ezzel minden be volt
fejezve. Jog szerint ez lett a házak születési bizonyítványa. Azóta megvolt a
legények lakodalma is, és nemsokára meg kall jelenjenek a fiókák a fészekbe.

Szíriában dolgozott a keresztúri székely. Szépen lehetett keresni, s őket

különösen megfizették, mert az építőmunkában csak a moldvai csángók
vehették fel velük a versenyt. Mikor hazajött, az igaz, hogy feketébb volt, mint
Tutti cigány, de hihetetlenül érdekes, annál inkább értékes kincseket szedett elő
bőröndjeiből. Összegyűlt a rokonság. Kérdezgették az arab világról. S ő mesélt,
hogy miket építettek, milyen nagy volt a forróság, s közben izgatottan
megjegyezte:
- Tudjátok-e, ott az emberek mohamedánok. Négy feleségük van.
A komáját ellenben jobban érdekelte a munka technikai része. Milyen
falakat raktak, kik voltak a segédmunkások. A székely magyarázta, de a
segédmunkásoknál megint kitért arra, hogy azok mohamedánok, s négy
feleségük van.
Sógora arról érdeklődött, hogy a nagy melegben hogy tudtak dolgozni.
- Hát, jól fogott a szalmakalap, de azért kezeslábasban dolgoztunk,. S úgy ittuk a
vizet, mint a paduc. Még a mohamedánok is. Azoknak az asszonyok hordták a
vizet. Mert négy feleségük van.
Az asszony megunja s hírtelen felcsattant:
- Mé van úgy odáig, Gyuri, a mohamedánokkal? Maga kereszténynek is
gyengécske.

Mesélik, hogy az Isten elhatározta, újra meszelteti az eget. Elment az

amerikaiakhoz, de azok azt mondták, hogy ők tudnak felhőkarcolókat építeni, de
akkora állást nem lehet összerakni, amelyik felérne az égig. Önmaga súlyától
összeroppanna. Elment az oroszokhoz, hogy rakétákból szórnák ki a festéket.
Azok vállalták volna, de kiderült, hogy foltos lesz az ég. Egyenletesen nem tudják
lefesteni. Szent Péter tanácsolta, hogy próbálja meg Gyergyócsomafalván. El is
ment Őszentfelsége a borvízkút melletti kocsmába. Illendően köszönt. Három
székely poharazgatott. Ő is oda ment.
- Jó napot kívánok.
- Adjon Isten magának is. Mivel szolgálhatunk?
- Én vagyok az Öregisten.
- Üljön le – toltak elejibe egy széket, s intettek a kocsmárosnak:
- Mózsi, még egy poharat!... Isten éltesse! – emelték koccintásra a székelyek, s
miután letették a poharakat, várakozóan néztek az Úrra.
- Le kellene festeni az eget.
A székelyek újra töltöttek, komótosan koccintottak, s miután kiitták,
egyikük megszólalt:
- Milyen színre?

A diktatúra idején a Kondukátor kiadta a parancsot, hogy rövid idő alatt fel
kell építeni, egy új nemzeti színházat, s egy hatalmas szállodát. A munka szinte
lehetetlennek tűnt. Fazakas János miniszter csak legyintett.
- Meg lehet azt csinálni.
Ha ő ilyesmit mondott, annak súlya volt. A kommunizmus elején
Romániában világifjúsági találkozót rendeztek. Tiszteletére egy új stadiont
akartak építeni. A munka meghaladta szakmai tudásukat. Soha nem dolgoztak
ilyen nagy épületen Évekig tökéletlenkedtek, húzták az időt, és végül kijelentették,
hogy nem lesz kész határidőre.
Összehívták a K I SZ országos nagygyűlését. Az építők elmondták, hogy
miért nem lehet elkészíteni határidőre. Fiatal székely jelentkezett, hogy
bocsássák rendelkezésére az általa kért gépparkot, szállásolják el az embereket,
akiket hoz, s ő megcsináltatja.
Úgy is történt. Székelyföldről hozta a munkásokat, s a VIT előtt már a
virágok is nyíltak a stadion körüli parkokban.
Most is előszedte a székelyföldi építőket. Bármilyen bonyolult, és nagy
munka volt, gyönyörűen haladtak. A román tévének minden hétfőn volt egyórás
magyar adása. Megengedték a riporternek, hogy anyagot készítsen ezekkel a
sikeres építőmunkásokkal. A Nemzeti Színháznál megállt a vasszerkezeteket
szerelő munkások között. Rákérdezett az elsőre, mi az alapfoglalkozása, hova
való.
- Kercsó József, épületlakatos vagyok, Gyergyószentmiklósról.
Tovább ment. Ugyanazzal a kérdéssel. Jött a válasz:
- Bokor Mózes, kőműves, Bethfalváról.
A forgatócsoport átment az Intercontinental szálloda tetején dolgozó csoporthoz.
A mikrofonba feltett kérdésre jött a válasz:
- Pataki Péter, Kászonból.
A riporterből akaratlanul kibukott a kérdés:
- Hát maguk itt, mind magyarok?
A székely a legnagyobb természetességgel felelt:
- Aki dolgozik, az mind magyar.

Az első nagyobb ipari létesítmény Romániában a békási vizierőmű volt.

Akkora fizetéseket adtak, hogy megérte otthagyni a földeket, s elmenni a hegy
másik oldalában folyó építkezésre. Az ottani munkaerőnek java része székely
volt, s a többi csángó. Gépészek, vasbetonszerelők, kőművesek, ácsok.
Amíg a kotrási munkák folytak, minden rendben ment. Egy nap, utasítást kaptak,
hogy kezdjék meg a völgyzáró gát alapjának az öntését. A székelyek
megtagadták. Azt már nem! Nem mentek elég mélyre a kotrási munkákkal. Azon
kívül a gát jobb szárnya nem ágyazódik be elég mélyen a hegy oldalába.
Odakerült párt, Szekuritáté – de ők nem engedtek. Nem, és nem. A miniszter
nagygyűlést hívott össze. Elmondták neki is, hogy miért nem folytatják a munkát.
Még legalább két-három hónapig mélyíteni kell az alapzatot, s a jobbszárny ágyát.
- De hát, ezeket a terveket pontos számítások alapján készítették el a mérnökök.
- Az lehet, miniszter úr – állt fel az egyik székely.- Nekik van papírjuk, s ceruzájuk,
s nekünk van szemünk. Ne arra hajtsanak, hogy határidő előtt befejezzük az
építkezést. Mert elszakad a gát. Moldva egy részét elviszi a víz. Házakat,
embereket egyaránt. Ha maguk nem sajnálják őket, az a maguk baja. De mi nem
akarjuk megölni őket, akkor sem, ha románok.
Napok alatt utána számoltak, s kiderült, hogy a székelyeknek igazuk
van. Úgy készültek el a beágyazási munkálatok, ahogy ők javasolták. Az idő is
őket igazolta.
A Bethfalvi székely egy anekdotával nyugtázta az eseményeket.
- Tudjátok-e ez így es van rendjén. Az Úr Isten amikor az eszet osztogatta, Szent
Péter volt a raktáros. Előtte álltak sorba, s vételezték az észt. Egyszer csak fut
Szent Péter az Istenhez
- Uram baj van elfogyott az ész, s még egy pár ott kucorog a sor végén.
Az Úr Isten egyet legyintett.
- Nincs semmi baj Péter, akinek nem jut ész, annak adunk diplomát.

A bukaresti építők előtt nagy tekintélye van a székely munkásnak. Érthető

is, mert az ötvenes évektől ők dolgoztak a legfontosabb építkezéseken. Kezük
nyomán nemcsak a hatalmas sajtópalota épült fel, a híres stadion,
Intercontinental szálló, a Nemzeti Színház, hanem egy egész sor életbevágó
fontosságú ipari létesítmény is. Ma, a változás után, ha oda szegődik el egy
székely, azt családtagként fogadják. A legjobb szállást, ellátást biztosítják
számára, és ugyanúgy megfizetik őket, mintha nyugaton dolgoznának.
Munkakönyvükbe tisztességesen beírják a ledolgozott időt, s a fizetést.
Nem ez a helyzet Magyarországon. Nagyképűen lekezelik őket, sokszor ki
se fizetik, feketén dolgoztatják. Legtöbbször vérig sértve jönnek haza. Nemrég
egy fiatalokból álló építészcsoport újból készült Magyarországra. Ugyanakkor
Bukarestbe is hívták őket. Mégis az előbbi ajánlat mellett döntenek.
Elcsodálkozok.
- Miért Magyarországra mennek dolgozni, miért nem Bukarestbe?
A válasz rövid.
- Ott magunknak dolgozunk. Mégiscsak a mi fajtánk.
Ezen meghökkentem. Én tökéletesen értem a választ. De vajon a magyar
vállalkozók értik-e?

A p ap a m ién k . Ő is s z é k e ly

Álldogálunk a büdös gödörben. A Hargita oldalából felszivárgó gáz melegíti

testünket. Van közöttünk nyugdíjas bányász, építőmester. A sok gyógyulásra
idesereglett idős ember között egy középkorú pap is álldogál. A székelyek
múltjáról beszélgetünk. A pap meglepően sokat tud. Nem azokból amit, a
történelemkönyvek írnak, hanem a valóságos múltat ismeri. Rákérdezek
- Honnan tud mindezekről plébános úr?
- A Gyulafehérvári teológián a történelmet a sumérokkal kezdtük. Már akkor,
amikor még senki sem beszélt róluk. Márton Áron püspök urat is nagyon
érdekelte.
Korábban lejárt a pap gödrözési ideje. Elment. Egy nagy bajuszos székely rámnéz.
- Okos ember ugye?
- Az. Meglepően sokat tud. Azon kívül megmaradt székely embernek.
- A pap a miénk, ő is székely. Hiába van rajtuk reverenda vagy zsinóros kabát.
Mindannyian felvehetik a székely harisnyát.

*
Gyergyóditróban kezdte papi tevékenységét Márton Áron, a székelyek imádott
püspöke. Káplánként a tyúkól fölött lévő szobában lakott. Egész nap járt a
betegekhez, látogatta a rászorulókat, misézett. Egyszóval végezte a dolgát.
Az esperes és a kántor között háborúság tört ki. A falu két pártra szakadt. A
legények a fiatal kántort pártolták, az idősebbek az évtizedek óta ott szolgáló
papot. Esti mise után ment hazafelé a nagytemplomból a fiatal pap. Megállították
a legények. Fenyegető hangon kérdezték:
- Tisztelendő úr, maga kinek a pártján áll?
Márton Áron rámutatott a reverendájára:
-Nézzétek meg, milyen gúnya van rajtam.
- Igaza van, tisztelendő úr. Eresszétek legények – mondta tisztelettel a csoport
vezetője, s félreállt a pap útjából.

A kommunizmus első éveiben az elvtársak be akarták tiltani a Csíksomlyói

pünkösdi búcsút. Különösen a csángók részvétele zavarta rettenetesen az új
rendet. Hadsereget vezényeltek ki a Tatros völgyén végighaladó útra. Márton
Áron püspök úrban megébredtek az ősi gének. Ellenség fenyegette népét.
Átment csángó földre, s fehér lovával a búcsúra összegyűlt emberek elé állt.
Indulás előtt rövid könyörgést tartott, majd ég felé tárta karjait, s fohászkodott.
- Uram Atyánk, Nagyboldogasszony anyánk, Krisztus Urunk hozzátok
fohászkodunk, segítsd meg fenyegetett népedet, könnyítsd meg útjukat Szent
Kegyhelyed felé.
Majd egyáltalán nem papos hangvitelben felkiáltott
- Száradjon el annak a keze, aki fegyvert fordít az imádkozó emberekre.
Hiába adta ki a hatalom a parancsot a román nép Istentisztelő, Istenfélő. Az út
szélén felsorakozott katonák fegyverei a földön hevertek. Térdre borulva
imádkozott minden egyenruhás, amikor elhaladt előtte a búcsúsok menete.

A Gyímesi menet után elfogták a püspök urat, börtönre ítélték, amit a nemzetközi
felháborodás miatt házi fogságra változtattak.
„Házkutatásokat” rendeztek a püspöki székhelyen. Túlbuzgó, nagyrészt fél
analfabéta pribékek kihajigálták az ablakon a püspökségi könyvtár
felbecsülhetetlen értékű ősi könyveit. Szabad Európa Rádiója, Amerika Hangja
még aznap este értesítette a világot a gaztettről. Észbe kapott a vezetőség, hogy
ennek komoly nemzetközi, diplomáciai következményei lesznek. Meg is jelentek
a pribékek a püspök úr előtt, hogy vissza lehet hordatni a kidobált könyveket. De
Márton Áron nemcsak pap volt, hanem székely is.
- Aki kihajigálta az hordja vissza – válaszolta határozottan.
Mit volt, mit nem tenni az elvtársak hordták a könyveket.

A kirakat perek idején indokot kerestek arra, hogy Márton Áron püspök urat
félreállítsák az egyház éléről. A papok között is akadt egy-két gyenge ember,
akiket a titkosszolgálat a saját céljaira használt.
Egy ilyen vidéki pap kért kihallgatást Nagyboldogasszony napján,
Gyulafehérváron. Feladata az volt, hogy beszélgessen bármiről a püspök úrral.
Később a titkosszolgálat emberei összeállítanak számára egy vallomást,
melynek alapján majd elítélik az Erdélyi Katolikus Egyház fejét.
Mikor a püspökségi titkár bejelentette a látogatót Márton Áron röviden,
elutasította
- Ünnepnapon a papnak hívei élén van a helye. Aki nem ezt teszi az nem pap. Ide
ne jöjjön se most, sem később.

Fiatal püspök volt Márton Áron, amikor építeni kezdték a Gyulafehérvári ősi
Katedrális mellé, saját püspöki templomukat a románok. Nem volt feszült a
viszony az ortodox püspökkel. Az erdélyiek, de különösen a székelyek megértése
vallási téren lényükből fakad. Ugyanezt elmondhatjuk a román emberről is, ha
nem politikus.
Megkezdődtek az építkezések. Meglátogatta a munkálatokat Márton Áron
püspök úr is. Román kollégája büszkén mutogatta a törökös stílusba épülő új
vallási központot.
- Jól figyeld meg Áron. Sokkal nagyobbat építünk, mint a tiétek.
- Az meglehet. De építsetek régebbit – hangzott a székely ember válasza.

Hosszú házfogság után újból megengedték Márton Áron püspök úrnak, hogy
bérmálhasson. Minden útja egy-egy győzelmi menetté változott. Különösen
Székelyföldön. Mikor Ditróba érkezett, a falusiak szoros gyűrűje óvta minden
lépését. Régi ismerősök, akik még legények voltak a püspök úr káplánsága idején.
Virágszőnyegen lépdelt a nagy templom lépcsőjén, pompázatos püspöki ruhában.
Fején kis piros sapkácska, amit a fejük búbjára szoktak tenni a papok. Az egyik
székely melléje sündörgött, s finoman a fülébe súgta:
- Áronka! Ügyeljen, me a kalap bélése a fejin maradt.

*
Szerény ember volt a főúri származású Prohászka püspök úr. Mindig egyszerű
reverendában, vagy polgári ruhában járt a templomon kívül. Budapestre utazott.
Felszállt a vonatra két kikent-kifent, elegáns ruhába öltözött vidéki pap.
Bemutatkoztak. Mikor meghallották a püspök nevét, gúnyosan rávihogtak:
-Tán csak nem a püspök?
- De igen – mondta szerényen a kérdezett.
- Na, testvér! Ha te Prohászka püspök vagy, akkor én a római pápa – vihogott a
beképzelt plébános.
Mikor a Nyugati pályaudvaron kiszálltak a vonatból, érsekségi küldöttek fogadták
nagy tisztelettel Magyarország püspökét. A két piperkőc pap majdnem rosszul
lett ijedtében. Oda is sündörögtek a püspökhöz, s bocsánatot kértek. Ő szelíden
mosolygott, s csak annyit mondott:
- Én már akkor megbocsátottam, amikor kinevettetek. De legyen tanulság
számotokra: nem a ruha teszi a papot, hanem az alázat, s a keresztényi szeretet.
*

Régi székely nemesi családból származott Abádi Benedek, aki a krakkói

egyetemen tanult de szabadidejét nem a kocsmákban töltötte, hanem Vietor
János nyomdájában, ahol alaposan el is sajátította a mesterséget. Mikor
hazatért a fiatal pap, Nádasdi Tamás segítségével nyomdát állított fel. Itt
nyomtatta ki 1541/ben a magyar nyelvű Újtestamentumot, amelynek ép
példányai ma is megtekinthetők a kecskeméti református kollégiumban, vagy a
bécsi császári könyvtárban.
A nyomda beindulása után megengedhette magának, hogy ruhatárát felújítsa.
Éppen kalapot válogatott, s a mester igyekezett segíteni neki.
-Próbálja fel ezt tiszteletes uram – nyújtott feléje egy kalapot – ez nekem pont jó,
s körülbelül egyforma a fejünk.
- Körül talán igen, de belül nem, mester uram.

*
 A zsögödi templom építésekor kivágták a plébánia kertben álló évszázados
kőrisfákat, és abból készítették a templompadokat. Az öreg székely savanyú
képpel nézte a csillogó, villogó tükörsima ülőalkalmatosságokat, majd
megjegyezte
- Plébános úr, nem tudom, hogy az Úr Istennek nem-e tetszett volna jobban, ha az
évszázados kőrisfák alatt dicsértük volna Ő Szent Felsége nevét, mint a megölt,
szétszabdalt fából készült deszkapadokon.

Nehéz ember volt a zetelaki plébános. Az Isten megáldotta ésszel. A

teológiai tudományok doktora volt. Nagy eszéhez társult szinte két méteres
magassága, és másfél mázsás súlya. Nyugodt, meggondolt ember lévén, a falu
szerette. Évtizedekig szolgálta a falu népét. Végül már alig volt ember a faluban,
akit ne ő keresztelt volna. Tisztelték is, és igyekeztek mindenben kisegíteni.
Utolsó kenetet vitt egy öreg székelynek, s nagyokat fújva kaptatott fel a
meredek utcán. Utoléri egy szekér. A gazda odaszól:
- Üljön fel, plébános úr.
Az ránéz az apró lovacskákra, s legyint:
- Ki se bírnak a lovaid, Áron.
A székely felpaprikázódik:
- Ne beszéljen bolondságokat, plébános úr, én sokkal nagyobb szekér ganékat
szoktam szállítani velük itt felfelé.

Házszenteléskor szokás a faluban, hogy délben valahol leültetik ebédelni a

papot. Ezt beosszák maguk között az emberek. A nagyétkű plébánosnak
azonban hosszúnak tűnt az idő az ebédig. Mikor ment kifelé az egyik házból
meglátta, hogy a tornácon gőzölög egy fazék frissen főtt pityóka. Felcsillant a
szeme:
- Lina, vehetek-e belőle?
- Vehet, plébános úr, vehet – tüsténkedik a menyecske, - úgyis a disznóknak
főztem

Csak vele történt meg az eset, hogy egy töpörödött öreg anyóka
töredelmesen gyónogatott.
- Irigykedtem, torkoskodta, megcsaltam az uramat.
A pap majd kiesett a gyóntatószékből.
- Lina nén’! Nyolcvanhét esztendős korában?
- Nem, plébános úr. Ezelőtt hetven esztendővel, csak tudja-e, olyan jólesik
visszaemlékezni.

Vakáció idején diáklegények mennek gyónni egymás után. Sorolják a

bűneiket. Az első mondja:
- Veszekedtem, irigykedtem, hegedültem.
- Az első kettőért mondj el egy-egy Miatyánkot, s a harmadikért megdicsérlek.
Jön a következő:
- Káromkodtam, torkoskodtam, hegedültem.
- Két Miatyánk, s egy Hiszekegy. S a hegedülés nem bűn. Feloldozlak.
Jön a harmadik.
- Irigykedtem, visszafeleseltem apámnak, hegedültem.
- Egy Miatyánk, egy Hiszekegy, s ha hegedülsz, jól teszed, mert gyarapodsz a
szépségek szeretetében.
A negyedik hadarva sorolja:
- Káromkodtam, szófogadatlan voltam, irigykedtem, hegedültem.
- Egy Miatyánk, két Hiszekegy, egy Üdvözlégy, s hogy hegedültél, azért
megdicsérlek. Gyarapodjatok, hogy jó székely emberré válhassatok.
A gyóntatószékben megjelenik egy tűzrőlpattant leányzó.
- Nem hallgattam anyámra. Elloptam az almástésztát. Meghegedültek.
Az öreg pap kiugrik a gyóntatószékből, s harsány hangon rákiabál az éppen
kioldalgó legényekre:
- Hé! Vissza vonósnégyes! Mondjatok el még öt Miatyánkot.

Kertel a plébános. Jó meleg nyári nap volt, s nagyokat izzadt. Egy

kisgyerek nem tágított mellőle. Feladogatta a deszkát, kezébe adta a szegeket, s
végig a pap arcát figyelte. Az mind küldte haza, de a gyerek csak nem tágított.
- Nem unod mát kisfiam, hogy itt körülöttem ténferegj?
- Én erősen igen, - bólintott a gyerek.
- De hát akkor miért ülsz itt?
- Akarom hallani, hogy miként káromkodik a plébános úr, mikor a kalapáccsal az
ujjára koppint.

Az öreg székely egy idő után elmaradozott a templomból. Megállítja az utcán

egy plébános.
- Mózsi bácsi, jár-e maga a templomba?
- Hát hogy járnék plébános úr? Dehogy járok. Csak üldögélek a padban.

A pápaság túlzott világi tevékenységének ellensúlyozására hozta létre az

etruszkszármazású Assziszi Szent Ferenc a barnacsuhás kolduló rendet. Tagjai
szegénységi fogadalmat tettek, amit a mai napig is betartanak. Én magam is
meggyőződhettem erről. Unokabátyám, a Kolozsvári Ferencrendi templomba
naponta rendszeresen kapott pénzeket a hívektől, hogy gyászmisét mondjon,
esküvői szertartást végezzen. Minden pénzt betett a templom kasszájába.
Mielőtt a borbélyhoz ment volna a rendfőnöktől kért egy nyiratkozásra valót.
Az első Ferencrendi kolostort Mikházán létesítették. Volt olyan időszak,
amikor a kis besenyők által létrehozott Boszniából jöttek ide barátok. Azt
mindenki tudta, hogy a bosnyák, s a magyar rokon, de egymás nyelvét nem
nagyon értették, s ezért a helyi lakosság ellenségesen viselkedett velük szemben.
Ez egy ideig azután is megmaradt miután színtiszta székely legények kerültek
barátként a kolostorba. Számos anekdota őrzi emléküket.
Egy Mikházi asszony mikor látta, hogy jön a kolduló barát, gyorsan bebújt
a kanapé18 ládájába. A barát észrevette, s megkérdezte a kislányától, hogy hol az
anyja.
- Elment a szomszédba – vágta rá ijedten a lányka.
- Na akkor megvárom – mosolygott kajánul a szerzetes, s azzal leült a kanapéra.
A leányka ijedten rohant az apja után, aki épp lovait csutakolta.
- Édesapám tüstént jöjjön, mert egy barát ráült édesanyámra.

Nyárádremetén koldult a barát. Nem lehet szegényeknek nevezni a Remeteieket,

vendégszeretők is csak éppen nem szeretik, ha elviszik azt, ami az övék. Az
udvarra belépő barát elől mindenki bújt. Az asszony későn vette észre, s gyorsan
beugrott az ajtó mögé. A konyhába csak egy kislány maradt. Mihelyt belépett a
barna csuhás, kezdte hadarni a mondókáját.
- Édesapám fuvarozni van, édesanyám kiment a mezőre.
A barát mikor megfordult meglátta az ajtó alatt az asszony lábujjait. Kilépett a
házból, majd visszafordult a gyerek fele.
- Mond meg anyádnak lelkem, hogy máskor mikor a mezőre megy, vigye magával
a lábait is.

Székelyföldön a katolikus falvak általában gazdagabbak, nagyobbak, és

hagyományaikhoz ragaszkodóbbak, mint a többiek. Kivétel nélkül olyan
vidékeken maradtak meg, ahova nem tudott betörni a nagybirtok. Nagydarab
egyházi földek, gazdag parókiák biztosították a papnak és a kántornak az anyagi
feltételeket. Náluk a kántor mindig férfiember, és családos.
Református falvakban házasember a pap. Legtöbbször olyan lányt vesz el, aki a
kántori teendőket is el tudja végezni. Nem is kell nagyon keresgélniük, mert
18
Padláda
régebb az úrilányok képzésében fontos helyet foglalt el a zeneoktatás. Szinte
mindegyik tudott legalább zongorázni, énekelni. Így aztán a kisebb,
szegényesebb református, unittus falvakban a papné volt a kántor. Ez furcsának
tűnt a katolikus híveknek, ahol a pap legényember. Gúnyosan meg is
jegyezgették:
- A reformátusoknál az a szokás, hogy a pap a kántorral hál

Marosszéki református pap meghallgatja az egyik Magyarországi történész

előadását a különböző hiedelmekről. Megdöbben az előadó kijelentésétől, hogy a
hívek azt tartják, minden búzaszemen rajta van a megváltó arca. Napokig
morgolódik magába, hogy milyen babonásak is ezek a katolikusok. A reformáció
mégis egy nyíltabb vallás. Az emberek nem foglalkoznak mindenféle babonákkal.
Meg is akarja győzni magát. Az Istentisztelet után ki áll a templom kapujába, s
megkérdezi az egyik presbitert.
- Mózsi bácsi, hallották-e maguk, hogy a búzaszemen rajta van Krisztus urunk
képe?
- Nem hallottuk – csóválta a fejét komolyan az öreg.
A mellette lévő idősebb presbiter megszólal
- Mi azt látjuk minden szemen tiszteletes úr.

Nagy a szárazság. A falu népe körmenetre indul a mezőn. A közepében

megállnak, s a pap könyörögni kezd.
- Uram Istenem terjeszd ki ránk figyelmedet. Adj nekünk egy csendes esőt.
Az egyik gazda felkiált
- Ne válogasson plébános úr! Bízza Ő Szent Felségére, hogy milyen esőt akar
adni. Csak hulljon! Mert ha nem koldusbotra jutunk.

*
Húzza a kaszát a székely Péter, Pál napján. Ekkor kezdődik a legkeményebb
betakarítási munka. Sehogy sem bírt otthon maradni, hiába volt ünnep. Arra jár a
19
megyebíró. Rászól az öregre
- Hogy képes maga ilyen ünnepnapon kaszálni Gyula bá?
Az öreg kicsit el is szégyellte magát falutársa előtt. A másik nagytekintélyű gazda
volt. Ezért is választották megyebírónak. Nem is akar durván visszafelelni, de
szégyenbe se maradhat. Tetetett undorral megszólal
- Péter? Pál? Milyen szentek ezek? Hol voltak, amikor Heródes leölette a
gyermekeket? Miért nem mentek oda? Milyen jól lehetne őket ünnepelni télen az
Aprószentek napján. Akkor ideje is van az embernek.

Nyakig degenyeges (gépolaj) székely legény javítja a motorbiciklijét a

plébánia előtt. Szedi szét, rakja össze. Rúgja az oldalát, káromkodik. S ezt teszi
egy fél délelőttön át. A pap semmivel se tud foglalkozni, mert behallatszik a
legény záporozó káromkodása. Kimegy, s megáll mellette.
- Édes fiam! Így sohase fog megindulni az a gép.
- Mit csináljak, plébános úr?
- Térdelj le, mond el a „Most segíts meg Máriát”, utána nyugodtan rakd össze a
gépedet, s ha teljes szívedből imádkoztál, az be is indul.
A legény térdre veti magát, a szemét a templom keresztjére függeszti, s
elmondja az imát. Visszarakja az alkatrészeket, rátapos az indítóra, s a motor
beindul. Felpattan rá, s csak úgy menet közben kiabál vissza:
- Köszönöm szépen, plébános úr! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
A pap tátott szájjal bámul utána.
- Héj, az úriskoláját, Ezt én se gondoltam volna.

Híres pap volt a csíkdánfalvi plébános is. Ha valamelyik egyetemen

19
Az egyháztanács vezetője a parókiákon.
tanított volna, ragyogó diákokat engedett volna ki a keze alól. De egy falusi
plébánia hétköznapjait nagyon unta. Eljárt az Olt partjára halászgatni, részt vett
minden lakodalmon, sziporkázó vicceivel, dalaival mindig a vendégsereg
középpontjában volt. Sokszor a borospohár mellől indult misézni. A mellette
szolgáló fiatal kántor is szerette a mulatságokat, az itókát, csak nem bírta
annyira, mint a főnöke.
Vasárnapi misén, mikor a pap a hívek felé fordul - „Dominus vobiscum”20,
az orgona hangjai mellett a kántornak rá kell felelnie „És a te lelkeddel”. De mikor
elhangzott az oltárról az áldó mondat, az erkélyen néma csend. Három hanggal
magasabban megismételte a pap, hogy vegye magát észre a kántor: „Dominus
vobiscu um”. Csak csend.
Elüvölti magát: „Csinálj má valamit, János!” A félig alvó kántor megébredt,
rácsapott az orgonára, s érces hangon elkezdett énekelni: „Midőn Havannában
hajóra szálltam én…”

A családot nagyon értékelő székely a vénleányt vagy a vénlegényt beteg,

székely kifejezéssel sótlan, ügyefogyott embernek tartja. De a gyerektelen
családokat is sajnálják. Idegen testként kezelik. A nevük „magtalan”. Sohasem
mondják ki, de a katolikus papot is, ha komolyan veszi egyháza előírásait a
mindennapi életben, tisztelik, de sajnálják. Ha szerelmes lesz, s kilépik, gyerekei
születnek, megkülönböztetett tisztelettel bánnak vele. Legendákat mesélnek
róluk ilyenkor. Híres volt az a Szépvízi pap, aki nagymise után elbúcsúzott a
hívektől és az oltár előtt levetette a papi ruhát. Alatta székely ruha volt csizmával.
A szájhagyomány úgy tartja, hogy élete végéig ő volt a falu bírója. A 16. sz-ban
még a háromszéki esperes kizárólag családos katolikus papokat alkalmazott.
Végül a szárhegyi Lázár grófok Zsögöd mellett csapdába csalták és megölték.
Azt a részt ma is úgy nevezi a székely „pap halála”.
A mai napig is cinkos mosollyal nyugtázzák egy csinos „szakácsnő”
jelenlétét a paplakban. Ha elhelyezik a bővérű papot, vele megy a szakácsnője,
20
Az Úr legyen veletek
vagy legalább a híre. Anekdoták is születnek erről a normális, de titkolandó
kapcsolatról.
Ífj. Duka János tömören rögzít egy ilyen anekdotát. Egy éjjel tűz ütött ki
Csíkmindszent Templomtízesében. Ilyenkor „félreverik” a harangot s rohan
mindenki a számára kijelölt szerszámmal tűzet oltani. Amikor a vész elmúlik
akkor aztán mindenki tárgyalja az eseményeket
- Csak miután elaludt a tűz akkor vettem észre, hogy a szoknyám eleit hátra
vettem.
- Én meg az uram téli kucsmáját csaptam a fejemre.
Kuncogott az egyik asszony. A pap szakácsnője is belemelegedett a
beszélgetésbe s hirtelen megszólalt.
- Harangszóra úgy átugrottam ijedtembe a plébános úron, hogy egybe a
csizmáimba estem.

Székelyföldön az elhunytakért minden évben misét mondatnak a

hátramaradottak, haláluk évfordulóján. Egy szomszéd falusi asszony kamasz
lányával két csirkét küldött a Csíksomlyói barátokhoz pénz helyett. A leányka
végig idegeskedett, hogy miként mondja el az anyja üzenetét. Mikor beért a
kolostorba s meglátta az első barátot hirtelen kezébe, nyomta a csirkéket, s
elhadarta.
Dicsértessék két csürke
Édesanyám ezt kütte,
Hogy a páter gárdján21
Mondjon misét érte.

Olaszországba fuvarozik a székely kamionos. Nehezen találja meg a céget,

ahová szállítania kell. Kenyeret is alig tud vásárolni magának, mert nem tud
21
Gárdián, házfőnök.
értekezni senkivel. Sértődötten, de inkább bosszúsan felül egy autóbuszra.
Legalább lásson valamit a városból. A Szent Péter bazilikánál leszáll, hogy nézze
meg a nagy cifra templomot. Be is megy. Épp mise volt bent. Latin nyelvű
szertartás. A székely elégedetten ült be a padba.
- Na hála Istennek, itt legalább tudnak magyarul.22

Városban nevelkedett fiatal pap érkezett Ditróba. Ahogy lehullt a hó a

szakácsné esténként vérest, májast, kolbászt tálalt fel vacsorára.
- Ez honnan van, Lina? – érdeklődött a fiatal pap.
- Tudja-e, plébános úr, itt az a szokás, hogy aki disznót vág, kóstolót küld.
- Jaj, be jó szokás, be jó szokás! – mondta elégedetten a pap.
Aztán a plébánián is disznót vágtak. Késő délután bemegy a konyhába, s
tányérokra ki van rakva egy-egy adag kolbász, véres, májas, egy darab hús.
Meghökkenve fordul a szakácsnőhöz.
- Hát, az ott minek, Lina?
- Tudja, plébános úr, itt az a szokás, hogy aki kóstolót küld, annak mi is kell
küldjünk.
- Ja, be rossz szokás, be rossz szokás!

Újesztendő napján a templomszolga félkéz- fűrésszel darabolja a fát.

Egyik kezével a kecskére támaszkodik, a másikkal húzza a fűrészt, s közbe
énekel: „Ó szép Jézus, az újesztendő ő be”. Az egyházi dallam lassú ritmusára
komótosan mozog a fűrész. Odamegy a pap. Kiveszi a szerszámot a székely
kezéből, s rárivall:
Nem úgy kell, Áron! Ide nézzen!... Gyere be, rózsám, gyere be – zendített rá
a pattogó ritmusú táncnótára.

22
A római katolikusok még 20 évvel ezelőtt latinul hallgatták a szentmiséket. Csak a prédikációt
mondta a pap a hívek anyanyelvén.
 *

Verebesen sohasem volt paplak. A kis falucska a szomszéd községbe járt misére.
A mai napig is haragusznak ha valaki megkérdi tőlük, hol a paplak. Az okát az
emberek úgy mesélik, hogy hajdanában kihelyeztek oda egy papot, aki az egyik
ember házában lakott, s ott is misézett. A szomszéd faluból kihalt a pap, s azok
átmentek Verebesre, hogy költözzön, hozzuk, a nagy plébániára, az új ember. De
a Verebesiek megmakacsolták magukat. Ők a papot ingyen nem adják. Végül
megegyeztek, hogy cserélnek. Ők adják a papot, s a szomszédok a szép nagy
feketéstarka kant. A csere meg is történt, de azóta ne kérdezd a faluba, hogy hol
is van a paplak

Imádkozó embernek tartották Csibi Lajost Ditróban. Közel lakott a kicsi

templomhoz, s ha tehette mindig ott volt a reggeli rorátékon. Minden vasárnap
buzgón énekelt a nagy templomba, gyónt, áldozott. Sohasem káromkodott. Annál
többet a világháborút, s az orosz fogságot megjárt komája. Ilyenkor az állandóan
kegyeskedő ember figyelmeztette.
- Komám, ne szidd az Istent!
- Miért ne szidnám. Egyáltalán tudja-e valaki, hogy van-e Isten vagy nincs.
Lajos bá elgondolkodott.
- Te Ferenc, lehet, hogy nincs Isten. De ha mégis van, akkor ajánlatosabb jóban
lenni vele.

Anyai nagybátyámat Balázs Gerő plébánost látogattam meg Parajdon egyetemi

éveim első féléve után. Bátyám épp a méhek zümmögését hallgatta a kaptárban.
Figyelte, hogy nem tett-e kárt bennük a januári fagy. Megálltam a hátánál, s
nagyhangon ráköszöntem.
- Csókolom Gerő bácsi!
Rámpillantott, elmosolyodott, s bólintott. Én hetykén megszólaltam
- Gerő bácsi, ateista lettem.
Az öreg vissza se fordult csak legyintett.
- Nem baj fiam, kinövöd.

Hosszú évekig szolgált Tekerőpatakon Felcser Miklós plébános. Szegény öreg

papbácsi már teljesen süket volt, de a papok egyrésze börtönbe, s a
Gyulafehérvári teológián alig lézengett kispap. Szolgálni kellett. Azért ő
tisztességesen misézett. Évtizedeken át kialakult gyakorlata segítette.
Tökéletesen együtt tudott dolgozni a kántorral, a néppel.
Néha azonban kifogtak rajta a gyerekek. Nagy alázatosan köszöntötték
- Egyen meg a medve pap bácsi.
- Mindörökké áment – felelte.
- Ráksúly az orrodra.
- Mindörökké áment.
A lurkók versenyeztek, hogy ki tud cifrábbat mondani az öreg papnak.
Hirtelen divatba jött Miklós papbácsi. A templom állandóan tele volt a
közeli városból, s a környékbeli falvakból érkezett hívekkel. Mindenki a süket
papnál akart gyónni, s áldozni. Dani Gergely főesperes egy nap kíváncsian
megkérdezte tőle
- Hogy tudsz gyóntatni te Miklós? Hiszen egy szót sem hallasz abból, amit
mondanak.
Az öreg a lehető legnagyobb lelki nyugalommal felelte, miután elolvasta az
elébe tolt jegyzettömbről a kérdést.
- Hallja Isten Atyánk főesperes úr.

Mégis a leghíresebb pap volt Alcsíkon Nagy Angi András. Évszázadok

multán is beszélnek róla. Szigorú embernek tartották. Nemhogy hiányozni, de
késni se lehetett a miséiről. Ha a legények összeverekedtek, nem a legénybíró,
hanem ő választotta szét. Akkora pofokat adott, hogy szanaszét repültek.
Szerették az emberek, de féltek is tőle. Még abban az időben élt, amikor a
székely papok hadba is elkísérték híveiket.
Valahol a törökkel csatáztak Moldvában. Az alcsíkiakat már majdnem
visszaszorították a janicsárok, mikor közibük vágtatott hatalmas ménjén a pap.
Kezében súlyos, aranyozott rézkereszt, azzal kezdte püfölni az ellenséget, s
közben nagy hangon kiabálta:
- Egyet jobbra! Egyet balra! Üsd, vágd, fiam! Ne légy marha!
A legények meg is futamították az ellenséget, de este, a tábortűznél,
megkérdezték a papot, hogy ő csuhás ember létire miért avatkozott bele az
öldöklésbe. A válaszait többször elmondták nekem az öregek.
- Először is Székely vagyok Aztán ma reggel nem volt rajtam reverenda. A székely
harisnyában má benne van a virtus. S ha titeket levág a pogány, akkor én kiknek a
lelkit gondozom? Ne féljetek, engem nem ver meg az Isten. Ahányat
Őszentfelsége elé küldtem, azok mind jó keresztényi áldással jutottak az Úr színe
elé.
Meg is maradt a mondás: „Osztogatja az áldást, mint Nagy Angi András a
kereszttel.”

P es t e n

Budapest az ország szíve, a magyarság szimbóluma. A székelyek bárkit

megtámadtak egyetlen parancsszóra, vagy a nélkül is, de a székesfőváros ellen
sohasem húztak kardot. Számukra olyan szent, mint a mohamedánoknak Mekka,
s a magyarságnak Csíksomlyó. Minden székely beleálmodta vágyait. Csak
legtöbbször mikor elmennek oda, s a várossal találkoznak – nem találnak. Mást
álmodott oda a székely és mást hoztak létre ott az évszázadok. De azért
Budapest a világ első városa maradt számára.

A bécsi döntés után, ahogy megszűnt a határ Áronnak az első dolga, hogy
felkeresse Budapestre szakadt testvérét. Nagy örömmel fogadták, és
végighordozták az öreget a város nevezetesebb szórakozó helyein. Az
állatkertben rá-rácsodálkozott egyik-másik csudalényre. Csupán a zsiráffal
szemben voltak kemény megjegyzései. A gondozónak megveregette a vállát, s
izgatottan mutogatott a hosszú lény felé.
- Tudja meg tőlem az úr, hogy ilyen állat nincs es.
Az országházban megelégedetten nézegette a falfestményeket, szobrokat.
Úgy jött-ment a termekben, mint aki otthon van. Mellét kidüllesztette, bajuszát
hegyesre pödörte. Még keményszárú csizmája is jobban csillogott, mint azelőtt.
Az Operában riadtan figyelte az énekest. Mikor kilibegtek a színpadra a balett
táncosnők, hírtelen előrehajolt, a szeme kimeredt. Nyers mozdulattal oldalra
fordult, s egy nagyot köpött. A teremőr ki is hívta, s fizettetett vele tíz pengő
büntetést.
Mikor hazakerült, hatalmas élménybeszámolót rendezett.
- Hát tudjátok-e, az állatkertben láttam egy rusnya dögöt, amelyik legalább ötször
akkora volt, mint egy jó ökör, s az orrát úgy lógatta, mintha farka lett volna.
- Az mi vót, te? – idegeskedett a komája.
- Hát, az élő fánk. Te es láttál olyat képen – legyintett fölényesen a világjárt
ember. – Aztán láttam az országházat. Az akkora, hogy Felcsík, ha békötözne,
még mindig maradna üres szoba benne. De szép es! Látszik, hogy mű csináltuk.
Aztán elvittek az Operába. Egy urat operáltak, mert erősen ordított. Osztán jöttek
valami kisasszonyok hálóingben….
- Te Áron! Reám sehol se gondoltál? – szakította félbe az asszony.
- Gondoltam én, Lina, hogyne gondoltam vóna, de fizettem is érte tíz pengőt.

A vidámparkba viszi a székely a fiát. A gyerek kíváncsian megáll az óriáskerék

előtt.
- Édesapám, mit látnak azok ott fent a tetején?
- Nem tom fiam.
A ciklon előtt vidáman visítozik a kölyök mikor éppen fejjel lefele száguldoznak
az utasok.
- Édesapám azok ott, hogy nem esnek le?
- Nem tom fiam.
Mikor tovább mennek, újra kezdi.
- Édesapám az a sok víz, hogy kerül oda fel az oldalra, amelyiken jön le a csónak?
- Nem tom fiam.
Az anyja rászól a gyerekre
- Ne mind nyaggasd apádat te, hallgass már egyszer!
Mire a férfi megfogja a gyermek kezét, s felesége fele fordul
- Hadd el asszony kérdezzen, mert így tanul a gyermek.

*
A székely megáll a hétvezér szoborcsoport előtt, s elégedetten bámulja a daliás
alakokat. Pisolyog, simogatja a bajuszát. Megszólítja az arra sétáló rendőrt.
- Biztos úr, itt ez ugye a hét vezér?
- Hogy lehet ilyen hülyét kérdezni? – kezdett morgolódni a rendőr
- Ne haragudjon reám biztos úr, más valakit nem kérdezhettem. Egyedül csak
maga járt erre.
*

Városnézésre viszi Pesten hároméves kislányát a székely. A Dunapartról

felkanyarodnak a Margit hidra, hogy jobban ráláthassanak a Pesti oldalra. Az apja
magyaráz, de a kislány oda se figyel, jobb kezével megszorítja az apja kezét, s
ballal a villamosra mutat.
- Édesapja azt a vonatot ki akasztotta fel a drótra?

Városlátogatáson jár az öreg székely Pesten. A fia viszi, s mutogatja a Dunát, a

hidakat, az országházat. Aztán gyalog ballagnak a belvárosban. Az öreg
észrevesz egy cégtáblát.
- Fiam, mi az, hogy manikűr?
- Egy olyan műhely, ahol a nők körmeit vágják, pucolják. Itt festik pirosra.
Néhány lépés után az öreg megint megszólal.
- Fiam, mi az a pedikűr?
- Itt a nők lábait gondozzák. Pucolják a körmeiket, pirosra festik.
Mennek tovább, s egyszer csak elérnek az opera elé. Hatalmas plakátok hirdetik
– Valkűr23. Az öreg elolvassa, szégyenlősen behúzza a kalapját a szemébe, s
megszólal.
- Itt már nem is kell mondjad, hogy mit festenek pirosra.
*

Székesfehérváron üzleti tárgyalás után vendéglőbe vacsorázik a székely

vállalkozó. Somlói galuskával nyomtatja el. Beül az autóba. Mikor megy át a
Petőfi hídon valaki jobbról, feléje kapja a kormányt. Ő is balra húzza, s rámegy a
folytonos vonalra. A híd végénél megállítják a rendőrök. Magyarázza, hogy nem
volt mit tenni. Végeredményben megelőzött egy balesetet. Egy fiatal rendőrinas
elejébe tarja az alkohol szondát. Belefúj. Enyhén megzöldül.
- Ivott? – kérdik meglepődve a rendőrök.
Eszébe jut a Somlói galuska. A rum ízét nem szirupból nyerte. Alkohol, volt benne.
Végeredményben nem is itta.
- Nem. Kanállal ettem.
- Erdélyi?
- Nem Székelyföldi.
- Úgy is értettük.
- Jó, hogy nem románnak neveztek, mert a jó viszonyunk egybe megromlott volna.

A másik székely tartja az iramot az Üllői út forgatagában. Az orvosi egyetemnél

jobbra kellene térjen, de nem jó sávban jár. Az útkereszteződés után jobbra
húzódik. Mikor szemből nem jön semmi, gyorsan átvág a visszafelé haladó
forgalmi részre. Pár lépés után állítják a rendőrök. Kérik az iratokat, s
23
Valag a székely nyelvben az ember déli részét jelenti.
magyarázzák, hogy milyen szabálysértést követett el. Ő magyarázgatja, hogy
miért.
- Egy szakaszon szaggatott vonal volt, de akkor még autók jöttek. Arra figyeltem,
hogy legyen helyem a szembelévő forgalomtól. Észre sem vettem, hogy újból
folytonos vonal következik.
- Figyelmesebben kellene vezetni.
- Ebben igazuk van. Legalább magukat észrevehettem volna.

Ár o n a p ar adics o m b an

Aki sokat él, sok mindent megér, mondja egy székely közmondás. Egy Kínai átok,
pedig így szól: Szüless újra változó időkben. Nagyon sok székelyt megfogott ez
az átok. Az első világháború utáni román megszállás. A Bécsi döntés. Néhány
évre rá a magyar csapatok helyére az oroszok mellett újból bevonultak a
románok. Hatalomra kerültek a kommunisták. Majdnem ötven esztendeig
építgették a. szocializmust.
A székely nagyon furcsa módon élte át ezt az időszakot. De átélte.
Érdemes elolvasni az alábbi részeket, mert nagyon jó felkészítő lehet azok
számára, akik nemsokára újból a szocializmust fogják építeni Magyarországon.

Megkeseredett ember volt Polyva Feri nagybátyám. Kétévi frontszolgálat

után egysége fogságba esett, ő évekig „élvezte” a kommunista szovjetek
vendéglátását. Mikor egyszer kisgyerek fejjel a Nagy Szovjetunió eredményeiről
beszéltem neki majdnem szájon vágott.
- Hallgass te hülye! Én ott voltam, ismerem a vörös paradicsomot. Háromezer
embernek ásattak egy gödröt, s arra keresztbe tettek rönköket, még azt se
engedték, hogy a felső felét megfaragjuk. Oda kellett járjunk szarni. Ha valaki
megkomponált beleesett a trutymóba. Sokan ki se tudtak kelni belőle. Kitört a
tífuszjárvány. Én is megkaptam. Kidobtak egy szemétdombra a többiekkel együtt.
Ez volt az orvosi ellátás. Én túléltem. Mikor magamhoz tértem nem adtak ennem,
mert kihúztak a nyilvántartásból. A konyha körül eldobált zöldséghulladékokat
szedegettem fel, s azt ettem meg. Aztán besoroltak egy másik porciójába, aki
meghalt az építkezésen. Ez a te veres paradicsomod.. Mikor hazajöttem ezek
már itt voltak, megköszönték, hogy annyit dolgoztam nekik otthon. Három évre
bezártak.
Erre már nem mertem rákérdezni, mert ismertem a történetet. Mikor fogságból
hazakerült felment Gyergyóba. A félig leégett város, az elkeseredett emberek, a
garázdálkodó Mániu bandák24 híre egészen kiborították. Jól beszeszelt az
állomás melletti kocsmába, s mikor felült a vonatra énekelni kezdett:
Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok
A szegény legénynek, utat mutassatok
Mutassatok utat, be Romániába.
Megjöttek a jegesmedvék szép Erdély országba.

A magyar nyelvet értő vasutas feljelentette, s három évet ült. Utolsó fél
évet jó barátjával Benedek István sofőrrel Gyergyóból, akit mindenki csak Pici
Pistaként ismert. Nagy szeszkazán volt. Mikor hazaért egy-egy útról bement a
Palavics kocsmába, s kikért egy pici pálinkát. Erről ragadt rá a gúnyneve. Néhány
légkör volt benne akkor is, amikor meghallotta, hogy a királyt nemsokára
menesztik. Rögtön nótát is költött róla, s vígan énekelte hazafele.
Libamáj, kacsamáj,
nem lesz többé zecsemáj.25
Le is fogták, s felségsértésért ő is három évet kapott. Néhány napra rá a
királyt elzavarták, de a székely a három évet csak le kellett ülje. Ugyanis a
törvénykezést még nem változtatták meg.

*
1948-ban megkezdődött Romániában az államosítás. Előtte fel kellett mérni
minden gyár, nagyüzem, üzlet, gazdasági helyet. Átíratok jelentek meg mindenhol,
hogy vezessék be a munkásellenőrzést. Így a Szentkeresztbányai Vasüzemnél is.

24
Vasgárdisták, vagy Mániu bandák olyanok, mint a magyar nyilasok. Az Erdélyen áthaladó front
mögött betörtek egyik másik székely faluba. Gyilkoltak, raboltak, míg az orosz parancsnokság
véget nem vetett gaz tetteiknek.
25
Zecsemáj jelentése május tízedike. A román királyság megalakulásának ünnepe. Nemzeti
ünnepnek számított. Nagyobb fontosságot tulajdonítottak neki, mint bármely vallásos ünnepnek.
Azok nem értették, vagy nem akarták érteni, hogy mit kell tenniük, de a parancs
az parancs. Kell egy munkás, aki ellenőriz. Hol ellenőrizzen? Hát a kapunál.
Gyorsan felépítettek a kapusfülke mellé egy bódét az ellenőrnek. Volt benne
íróasztal, papír, ceruza. Az ellenőr írogatta, hogy mit visznek be, mit visznek ki.
Esetenként jegyzőkönyvet is készített. Egy ilyent ma is olvashatunk a levéltárban.
JEGYZŐKÖNYV

Készült 1948. május 15-én. Jelen vannak: Én Hatos Gáspár munkásellenőr, s a

szarhordó cigányok. Én mondtam a cigányoknak, hogy ne szotyogtassák szét a
szart az udvaron. Ők mondták, hogy menjek az anyám p…, vagyis izéibe.
Aláírom én Hatos Gáspár munkásellenőr, mert nem akarják aláírni a
szarhordó cigányok.
*

A háború után a háromszéki székely ellátogat Brassóba. Akkor úgy

hívták, Sztalinváros. A város központjában egy több emelet magasságú Sztálin
szobor állt. A székely meghökkenve nézegette. Körbejárta, hümmögött,
húzogatta saját bajuszát. Odalép egy rendőr.
- Milyen baj van, tata?
- Itt baj nincs. Nézze meg milyen szép ember. Hogy milyen bajusza van!
A rendőr büszkén megszólal:
- Tudja meg, tata, hogy ez az ember hajtotta ki innen a németeket.
Az öregnek felcsillan a szeme.
- Úgy-e? Hát az isten segítse meg, hogy hajtsa ki az oroszokat es.

*
A nagy szocialista eszmék terjesztésekor óriási mozgalmak indultak
Romániába, hogy felszámolják az írástudatlanságot. Ez jó is volt csak nem
Erdélyben, vagy különösen Székelyföldön. Itt nem találtál olyan embert, aki
legalább négy elemi osztályt nem végzett el. A jobb falusi gazdák gyermekei
miután érettségiztek, visszatértek őseik földjére. Szántottak, vetettek tovább,
mert a földet meg kellett művelni.
A szocialista kultúra terjesztése óriási propagandával járó mozgalom volt.
Ennek keretében rendszeresen járták a falvakat a tudományos brigádok.
Általában fiatalabb tanárokat küldtek ki kéthetenként, hogy tartsanak előadást a
falusiaknak. Egy ilyen előadás keretében magyarázta a fiatal földrajztanár a
nappalok és éjszakák váltakozását, a föld forgását. Nem nagyon érdekelte az
embereket, mert épp akkor folyt a tagosítás. Ez azt jelentette, hogy aki nem
lépett be a társas gazdaságba, vagy kulák volt elvették a falu körül lévő földjeit és
a külső peremeken, legtöbbször a hegyoldalban adtak mást helyette. De hát
menni kellett, mert az elvtársak parancsolták.
Szabestán26 Jóska bácsi a falu tiszteletreméltó gazdálkodója a maga csendes
modorába nagy viccmester volt. Nagy általános műveltséggel rendelkező ember.
Mikor a tanár a föld forgásáról beszélt ő jelentkezett s elősorolta mindazokat a
magyarázatokat, amelyet a föld forgás elmélete ellen használtak a középkorban.
A fiatal tanárember nem ismerhette ezeket a logikátlan logikájú érveket s
egészen beleizzadt, míg igyekezett megmagyarázni a falusi bácsinak a
tudományos tényeket. De az öreg csak fújta a magáét. A falusiak kuncogtak. Két
hét múlva újból jött a tudományos brigád, az előző leckét ismételték, megint
jelentkezett Jóska bácsi.
- Tudja meg tanár úr a múlt órán tévedtem, tényleg forog a föld. Mostmár
meggyőződtem.
- Nagyon örvendek Jóska bácsi – kapott a szón a tanár – és hogy sikerült
meggyőződnie,
- Úgy, hogy volt négy hektár kitűnő földem a temető mellett, s a múlt héten
kifordult a Halasági hágó oldalába.

Nehezen lehetett párttitkárnak való személyt találni a székely falvakban.

Elsősorban azért, mert szegény embert nem igen találtál. Így aztán egyik másik
nagygazda szolgájából „képeztek” három hónapos tanfolyammal párttitkárokat.

26
Röviditett név. Hivatalos romája – Szabó István fia ,József
Ditró nagyközség élére is egy ilyen szolgalegény került. Kitűnő szervező volt a
maga módján. A tudományos brigád előadásai után mindig fánkot kellett
süssenek az asszonyok, köményes pálinkát hozzanak. Megtiszteljék az
előadókat s a résztvevőket. Különösen nagy volt a felhozatal azon az előadáson,
amelyen személyesen a pártvezető tartott előadást a demokráciáról. Nem is az
volt a baj, hogy nem értette a fogalmat, hanem inkább az, hogy nagy volt a
szellemi távolság a hallgatóság és az előadó között. Az emberek csendesen
hallgatták zagyvaságait. Egyedül egy humorosabb kedélyű menyecske
rakosgatott fel kényelmetlen kérdéseket. A titkárelvtárs ötölt hatolt, de aztán
mentő ötlete támadt. Szólt az asszonyoknak, hogy töltsenek, s szedjék elő a
pánkókat. De a menyecske csak nem hagyott békét.
- De Sándor, csak nem mondtad meg nekünk, hogy mi az a demokrácia?
- A politikus az asztalra csapott.
- Egyél, igyál Márika az a demokrácia.
*

A kultúrigazgató meggyőzte a párttitkárt, hogy hívjanak előadó tanárokat a

kolozsvári egyetemről. A titkár nagy izgalomba volt, különösen mikor megtudta,
hogy a rajoni propaganda titkár személyesen fog részt venni a találkozón.
Disznót vágatott, nagy terített asztallal várta a vendégeket az előadás után. Sőt
még egy üdvözlő szöveget is betanult. El is mondta hogy tudta.
- Kedves elvtársak üdvözlöm Kolumbán titkárelvtársat, és az egyiptomi27
tanárelvtársakat, akik azért jöttek, hogy a mi szocialista izénket megerősítsék. Mi
is várjuk egy kicsi falnivalóval, hogy pótolhassák erejüket. Legyen nekik máskor
is.
Csendbe maradt a vacsora alatt, mert furcsa dolgokról esett szó. Az első, amit
megértett az a Bákainé legendája volt. Azt ő is tudta, hogy a tatárokat megverték
Szárhegy és Ditró között. Annak emlékére emelték a tatár dombot, de amikor a
kultúrigazgató a legendának ahhoz a részéhez ért, hogy a halott Bákainé fekete
lova egyik hegycsúcsról a másikra lépett eszébe jutott, hogy ő itt a tudományos

27
Nem jegyezte meg az egyetemi tanár, címzést. Helyette használta az egyiptomi szót.
nevelés őre. Letette a villát, s rosszallóan megfenyegette a kultúrigazgatót.
- Náci bácsi, ha te tanult ember létedre elhiszed, hogy az a ló akkorát szökött
akkor én ide a tányér közepébe szarok s, helyben meg es eszem.
*

Gyergyóremetén már értelmesebb embert találtak párttitkárnak. A falu

közepében lakó nagykereskedő Czárán úr szolgájának középső fiát. Maga az
örmény származású nagygazda javasolta, kerülő úton, a legényt.
Három hónapos pártiskola után hazajött és gyűlésbe hívta a falu értelmiségeit
a kultúrotthonba. Szépen felállva üdvözölte őket.
- Kedves elvtársak! Üdvözlöm az elvtársakat, s az elvtársnőket.
Közben meglátta a tanítónők sora között gazdája feleségét. Hirtelen vigyázba
vágta magát, összecsapta a bokáját, és harsány hangon kivágta
- Üdvözlöm az elvtársakat, az elvtársnőket és Czáránné nagyságos asszonyt.

Idős ládagyári munkás volt Vargancsik bácsi, amikor pártfunkcionáriust csináltak

belőle. Az öregnek komoly érdemei voltak. Családjával együtt húsz évet volt az
illegális kommunista párt tagja. Az öreg nagyon jól érezte magát az új rendszerbe.
A milícia parancsnok a keresztfia volt. A különböző intézmények vezetői testvérei,
fiai, unokái. A tartományi vezetés is tele volt a családtagokkal. Az öreg éber
szemmel figyelte a társadalmi fejleményeket. Rendszeresen járt moziba. Néha
tömve volt a terem s ilyenkor a felesége mondta:
- Azért fiam, mert jó film van.
Máskor meg csak lézengett néhány ember a moziba, s a felesége mondta:
- Azért fiam, mert szovjet film van.
Rajoni gyűlésen felállt az öreg. Mérgesen rángatta a bajuszát. Nagyhangon
kezdte.
- Elvtársak, ha maguk nevelni akarnak, akkor neveljék meg az ifjúságot, hogy
nézze meg a szovjet filmeket is. Ne csak a jó filmeket.

*
Kiküldték Gyergyóújfaluba, mert onnan olyan hírek érkeztek, hogy a kulturális
életet elhanyagolták az utóbbi időben. Az öreg gyűlésbe hívta az egész
tantestületet. Kiderült, hogy mind nők, egyetlen férfi sincs köztük. Szigorú
szemmel végigmérte őket, majd elkezdte oktató beszédét.
- Elvtársnék! A rajoni pártbizottság tudomására jutott, hogy maguk nem
foglalkoznak eleget a faluban élő ifjúsággal. De tudják meg tőlem, hogy magukat
pártunk és kormányunk azért fizeti, hogy gyűjtsék össze az ifjúságot ide a
kultúrotthonba. És vessék alá magukat nekik.
Mikor másnap reggel az első titkár rákérdezett, hogy mit is értett ő ez alatt, csak
felmordult:
- Jobb volna, ha ti es megtanulnátok rendesen magyarul.

Az államosítás után létrehoztak egy rajoni kereskedelmi vállalatot. Az volt a neve,

hogy az „Unió”. Ehhez tartoztak üzletek, vendéglők, cukrászdák. Vargancsik bácsi
lett a párttitkár. Sajátos szóhasználata miatt állandó panaszok érkeztek a rajoni
bizottsághoz. Az ipari titkár felhívta magához és a lelkére beszélt.
- Vargancsik elvtárs! Nem lehet szentségelni, durváskodni a személyzettel. Mind
iskolázott nők. Férjeik gyárigazgatók, üzletvezetők, viselkedj te is másképp egy
kicsit.
Az öreg másnap reggel összehívta az alkalmazottakat, kinyitotta a noteszét,
beleolvasott, majd letette a szemüvegét s bocsánatkérő hangon megszólalt.
- Elvtársnék én magukat tisztelem. Iskolázott fehérnépek, nekem csak négy
osztályom van. Csúful is beszélek, de hát én csak úgy tudok beszélni, ahogy
megtanultam a külvárosban, a ládagyárban, s a börtönben. Ne haragudjanak rám,
ha el elcsúszik a szájam. Többet nem fog előfordulni.
Az asszonyok vigasztalni kezdték.
-Semmi baj Vargancsik bácsi, tudjuk azt is honnan jött, mi a végzettsége, s ha
egyet, egyet káromkodik mi fel se vesszük.
- Nem-e? – csodálkozott el az öreg – akkor jó. Nem es haragusznak reám?
- Nem Vargancsik bácsi, nem, ha valakinek valami baja van, maga mindig
igyekszik segíteni.
- Tényleg? - érzékenyült el az öreg, és gyorsan feltette a szemüvegét, hogy ne
lássák elfátyolosodott tekintetét. Belelapozott mindentudó noteszibe s hirtelen
felkapta a fejét.
- Majdnem elfelejtettem délután háromkor szakszervezeti gyűlés, úgy merjen
hiányozni valaki, hogy szétrúgom a seggét.

A kommunista párt rajoni nagygyűlésére készültek Gyergyóban. Jelentést kellett

írni, de aztán románra le kellett fordítani. Le is fordították. Valaki rájött, hogy jobb
lenne átnézetni olyan emberrel, aki rendesen tud románul. Ilyen csak egy volt az
egész rajonban. Csata Ambrus a rajoni könyvtár igazgatója. Ő román nyelv és
irodalomszakot végzett Bukarestbe. Még asszonyt is a regátból hozott. Két év
után elváltak. Az asszony visszament, ahonnan jött, s Ambrus most legénykedik.
Biciklivel járja télvíz idején a falvakot. Beül egy-egy könyvtárba, napokig segíti a
könyvtársnőket. Elé is került Alfaluból, fáradtan, átfázva. Beültették egy nagy
fotelbe, s olvasgatták neki a jelentést. Kérdezgették
- Jól van-e Csata elvtárs?
- Helyes-e Csata elvtárs?
Eleinte még javítgatott, de aztán elálmosodott a jó melegbe, s csak bólintgatott.
- Jól van, helyes.
A rajoni nagygyűlésen olvasták a jelentést. A vége felé eljutottak a könyvtárak
tevékenységéhez. Lehúzzák a fekete földig az igazgatót, hogy állandóan kint
mászkál a rajonban, sohasem lehet megtalálni, hogy a könyvtárak tevékenysége
nem megfelelő, az igazgató iszik. Ambrus előrehajolt, fülelt, fülelt. Egyszer csak
odaszólott a mellette ülő sógorának.
- Látod-e Pista milyen rendes ember vagyok? Ezekre is én bólintottam rá, hogy jól
van, helyes.
 *

Háború előtti autójával taxizott Palavics bácsi. Az öreg örmény kereskedő.

Miután üzletét elállamosították nem akart más szolgája lenni. A taxizásból
szépen éldegéltek feleségével ketten. Egy nap valami elvtársak Gyergyóalfaluba
vitették magukat. Ott rámutattak egy rettentően sáros mellékútra.
- Erre hajtson.
- Arra már nem – kötötte meg magát az öreg – Nem teszem tönkre a kocsimat.
- Hogy, hogy nem elvtárs? – csattant fel az egyik utas – És mi az, hogy a
kocsimat”? Nem tudja, hogy minden a miénk?
- Hát mostanában tényleg a miénk, de ez még az enyém – nyomta meg a szót az
öreg.

Híres ember Csíkba János Pali bácsi. Kitűnő szervezőként ő teremtette meg a
Csíki Székely Múzeum anyagi alapjait. Mint bárki más, azonban ő is részt kellett
vegyen a kollektivizálásban. Madéfalvi nagygazdát kellett meggyőznie, hogy
álljon be a TSZ-be. Komoly meggyőző érvekkel addig magyarázott az atyafinak,
míg az meg nem unta. Hogy szabaduljon tőle, mondta, hogy jöjjön két nap múlva,
s akkor még beszélnek. Ezt megismételte néhányszor. Végül Pali bácsi elkezdett
élesebben szónokolni. A gazda megállította.
- Ne te ne, János úr, az én földjeimet veszik el s maga, idegeskedik?

*
Szorgalmas jó gazda volt Gyuri bá örök életébe. Meggondolt. A kollektivizálás
idején nem verette magát potyára. Elsők között lépett be a TSZ-be. Nem is volt
baj vele, de egy idő után furcsa szokást vett fel. Reggel bekapott két pohár
pálinkát, s tulipiros hangulatba érkezett a TSZ-be. Délután hazament, aludt egy
órácskát, s tisztességes józan emberként végezte otthoni teendőjét.
 Magához hívatta a TSZ elnök.
- Gyuri bá, hogy lehet az, hogy maga ide mindig pityókoson jön, otthon meg
sohasem iszik.
- Hát úgy, hogy a sok rendetlenséget, esztelenséget, pazarlást, ami itt végbe
megy, azt én józan fejjel nem tudom elviselni.
*

A mezőgazdaság szocialista átalakítása után, az állatok nélkül maradt

székelyek még arra is rászorultak, hogy szamarat vegyenek. Pedig az nagy
szégyen egy székely faluban. Egy ilyen szamaras szekérrel ballag szép
csendesen az öreg székely Brassó utcáján. Megállítja a milicista.28
- Forduljon vissza!
- De miért?
- Itt nem szabad szekérrel behajtani.
- De hát nekem ott van dolgom! – makacskodik az öreg. Mire a rendőr feldühödik:
- Tata! Vagy visszafordul, vagy elveszem a szamarát.
Az öreg elgondolkozik.
- Tudja-e, biztos úr, az nem is lesz rossz. Legalább lesz egy milicista vejem.

A nagy szocialista testvériség éveiben Kínába vitték Gyuri bát, a potyondi TSZ
elnökét. Szépen fel kellett öltözzön városi gúnyába, s még rögtönbogot
(nyakkendőt) is akasztottak a nyakába. Mikor a vendéglátók elvitték egy nagy
síkvidéki TSZ-be, az ottani elnök bemutatkozott:
- Nám Ír.
Az öreg barátságosan legyintett:
- Nám baj, testvér. Én nám es olvasok, s úgy es elnök lett belőlem.

28
A kommunista romániában a rendőrséget, mint kapitalista elnyomó szervet felszámolták.
Helyükben sebtében toborzott „népi milicia” lépett sötétkék szovjet mintáju egyenruhába.
 *

A Szovjetunióba vitték Áron bát tapasztalatcserére. Az ottani elnöknek kiadták,

hogy el kell kápráztatni a vendéget. Volt is amivel. Elvitte egy hatalmas földre,
megálltak a szélén, s megkérdezte:
- Ti hány hektáron vettetek búzát az idén?
- Hát négyszázon.
- Mit szólsz, itt mennyi van? – mutatott az óriási búzatengerre.
- Fogalmam sincs.
- Négyezer.
Elvitte az állattenyésztési farmra, ahol hatalmas réncsordákat legeltettek.
- Na, mit szólsz, ezek mik?
- Valami kérődző állat.
- Ezek nálunk a kecskék.
Egy mocsaras vidék mellett megálltak, ahol hemzsegtek a teknősbékák.
- Na, mit szólsz, ezek mik?
Az öreg már türelmetlen volt, s megelégelte, hogy állandóan lekezelik. Bamba
képpel fordult a házigazda felé.
- Ne is mondd! Ezt már látom. Lapostetű az anyósod hasáról.
Búcsúzáskor a repülőgép ajtajában megállt, két kézzel integetett, s kiabálta:
- Viszontlátásra, elvtársak! És forró, forró üdvözletem.
A mellette lévő látogató reámordult:
- Megbolondult-e, Áron bá? Mit akar a forrósággal, azok után, ahogy ezek
kifogadtak minket?
- Jó-jó, nem mondhatom neki, hogy vessen fel a tűz lángja.

Még a régi magyar időben építette az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a

menedékházat az Egyeskő hátánál. Országhatárok, politikai rendszerek változtak,
de a menedékházra mindig szükség volt. Jó pár embert el tudott szállásolni.
Meleg étellel, sőt még itallal is szolgált. A szállítást midig szamárral oldotta meg
a Csíkszentdomokosi közbirtokosság. Felfele cipelte a csacsi az élelmet a
menedékháznak, s a pásztoroknak. Lefele hozta a sajtot, túrót, ordát. Az
államosítás után a TSZ szamara járta az utat. Nem is akármilyen. Az új elnök
egyenesen a makedónoktól hozta a hegymászó szamarat.
- Egy nap tanfolyamra hívták be az elnököt. Mielőtt elment volna, összehívta a
vezetőséget.
- Míg ott vagyok mindenre, vigyáztok. De nehogy valamit eladjatok, vagy vegyetek,
mert a nyakatokat kitekerem.
Nem is lett volna baj, csak nagy vihar kerekedett a Nagyhagymás felől.
Csapkodtak a villámok. A szamár megszökte magát, s beesett a szakadékba.
Összeült a vezetőség. Nincs amit tenni. Szamarat kell venni. De az elnök
megtiltotta. Most mit tegyenek? A legokosabb brigádosnak eszébe jutott, hogy
telefonáljanak. A központ nagy nehezen drót végire kerítette az elnököt. Most ki
beszéljen vele?
- Bízzátok rám – legyintett a legokosabb brigádos, s elkezdett kiabálni a kagylóba
– elnök elvtárs, nagy baj van, megdöglött a szamár, nem tudunk élelmet küldeni a
pásztoroknak se. Az orda mind megsavanyodik, mit csináljunk? Vegyünk új
szamarat, vagy várjuk magát haza?

Estefelé kerékpározik a faluba a székely. Megállítja a milicista.

- Nincs lámpa a biciklijén.
- Az nincs.
- 25 lej büntetés.
- De hátul sincs macskaszem, kerülgeti a járműt az egyenruhás.
- Ott sincs.
- Na akkor összesen 50 lej büntetést fizet.
A székely vakarózik, elészedi a két 25-öst, odaadja a rendőrnek. Az letépi a
nyugtát, s a kezébe adja. Az öreg elkezd éktelenül hahotázni. A rendőr
rácsodálkozik.
- Mit röhög jóember?
- Azt, hogy ihol jön a komám. Őt vajon mennyire fogja megbüntetni. Neki még
biciklije sincs.
*

A diktatúra idején minden milicista havonta le kellett adjon egy meghatározott

számú jegyzőkönyvet. És természetesen mellette a büntetés összegét. A székely
falvakban csak néha-néha akadt egy-egy büntetnivaló. Hónap vége volt, s a
milicista elindult, hogy valamit találjon. Beállít az első gazdához.
- Mivel eteti maga a disznóját?
- Hát pityókával, darával, s mikor mi akad.
- Azt tudja maga, hogy nincs elég pityóka a piacon? Ahelyett, hogy beadná,
megeteti a disznójával. 25 lej büntetés.
Átmegy a másik gazdához.
- Maga mivel eteti a disznóját?
Az már hallotta, hogy járt a szomszéd, s el akarta kerülni a bajt.
- Száraz kenyérrel, korpával.
- Odaadja a disznójának a drága kenyeret, amit pártunk és kormányunk süttet
maguknak? 50 lej büntetés.
A harmadik gazda látta, hogy itt nincs kiút, bármit mond büntetés lesz. Hozzá is
beállít az egyenruhás, tőle is megkérdi
- Mondja maga, mivel eteti a disznóját?
- Én semmivel. Minden héten adok neki 25 lejt, s veszen magának, amit akar.
*

Lődörög hazafelé a székely. Elkeseredetten énekli, vagy inkább üvölti.

„Tehenem az istállóban,
Nincsen szénám az odorban29
Eladnám, de nincsen kinek,

29
A széna raktározásához szolgáló istálló padlása és az etetővályúk felé vezető rész. Ha már itt
sincs széna akkor a padlásról rég kifogyott.
Kecskéje lesz mindenkinek.”
Megállítja a milicista.
- Miről énekelget maga tata?
- Szocialista mezőgazdaságunk dicsőséges megvalósításairól. Ha nem hallotta
volna.
*
Rend volt a kommunista Romániában. Ahogy Polyva Feri bátyám mondogatta
- Ezek még azt is megszámolják, hogy hány szál szőr van a bajuszodon. Ő nem
éppen a bajuszról beszélt, de amit mondott abban majdnem igaza volt.
Be kellett jelenteni az aranyat, értékesebb festményeket, használati tárgyakat, de
egy régi hegedűtől a cséplőgépig mindent. Aki ezt nem tette, kockáztatta, hogy
elkobozzák. A rendőrségek gazdasági osztályain külön emberek nyomoztak
bejelentetlen értéktárgyak után. Nem rendelkeztek szakemberekkel. Ezért
minden Megyei Múzeum mellett, létre hozták a Műkincs Hivatalokat. Ide érkeztek
a jegyzőkönyvek a falusi őrsöktől kezdődően a megyei gazdasági rendőrség
tisztjei által felvett okiratokig.
Egy nap a múzeográfusok rettentően derülnek egy ilyen jegyzőkönyvön. Az
igazgató elolvassa.
„Én Buteszku Viktor százados a mai napon felfedeztem egy eredeti
Stradiváriusz hegedűt. A belében régi betűkkel írja „facient Antonius stradivarius
cremonensis. 1727- made in Cehoslovacia30”
Az 1920-ban, a szétdarabolt Osztrák Magyar monarchiából, megalakult
Csehszlovákia igyekezett gazdaságát minél hamarabb egyensúlyba hozni. Ennek
a programnak a keretében hangszergyárai nagy sorozatokban készítették híres
mesterek hangszereinek utánzatát. Ugyanazt az azonosító címkéket használták,
mint a régi mesterek, de nyomtatott betűkkel mindig odaírták „Made in
Cehoslovacia” Egy ilyen sorozatból bukkant rá egy darabra a túlbuzgó rendőrtiszt.
Az igazgató segíteni akart a nyomozónak, s felhívta telefonon.
- Százados elvtárs, a hegedű, amit talált az egy sorozatba készült másolat.
Kitűnő hangszer, de nem Stradivarius.

30
Készítette a kremonai Stradivarius Antal – Cseszhlovákiai gyártmány.
- Hogy-hogy nem az? Írja benne, hogy Stradivarius készítette 1727-ben.
- De azt is írja, hogy made in Cehoslovacia.
A drót végén felcsattant a parancsoláshoz szokott hang.
- S mondja, maga honnan tudja, hogy az az alak nem járt Csehszlovákiába?!

*
A kommunizmus éveiben még a fülbevalót, a karikagyűrűt is be kellett jelenteni,
ha az aranyból volt. Aki ezt nem tette, arra börtön várt. Valamelyik rosszakarója
feljelentette a székelyt, hogy aranyat rejteget. Bevitték a milíciára, s elkezdték
faggatni. Mikor már megunta a pofonokat, s a rúgásokat egyszer megszólalt:
- Hát, ami azt illeti, ha jól meggondolom, tényleg van nekem otthon aranyom. Jó
nagydarab.
- No látja-e ezt mondhatta volna hamarabb is, jobban járt volna - örvendeztek a
pribékek.
- És mennyi aranya van?
- Csak egy darab, de jó nagy. – bizonykodott.
Autóba tették, s úriasan hazaszállították a székelyt. Mikor beléptek a kapun
elkiáltotta magát
- Aranka, aranyom gyere elé, mert az elvtársak téged keresnek.

Nemzetközi jégkorong bajnokságot rendeztek Csíkszeredában. Részt vett a

magyar válogatott is. A jégpalota előtti zászlórudakra felkerült a magyar zászló is.
Nagy csoda volt a diktatúra idején. Özönlöttek a székelyek, hogy
gyönyörködhessenek benne. Természetesen ott szaglásztak a Szekuritáté
emberei. Egy öreg székely fehér harisnyásan, csizmásan, ragyogó szemekkel
bámulja a szélben finoman suhogó zászlót. Melléje áll egy nyakkendős alak.
- Tetszik magának, ugye?
- Hát… - kezdi lelkesen a székely, majd észbe kap – Nekem-e? Tőlem… adná az
Isten, hogy ott rohadjon, míg a világ.
*
Két milicista álldogál az Alcsíkról Szentkirályra vezető út szélén. Előttük
hatalmas tócsa. Az idősebbik magyarázgatja a keze alá került új embernek.
- Hej fiam, jól tetted, hogy milicistának jöttél. Mi aztán valakik vagyunk. Más
mindenki senki. Nézd meg, hogy mennek el előttünk az autók, alig hullámzik a víz
színe. Te, ha egy is lespriccolna… Meglátnád, hogy kik vagyunk mi. Te figyeld a
rendszámokat.
Abban a pillanatban elhúz mellettük egy sötétkék gépkocsi. De úgy, hogy a két
egyenruhást tetőtől talpig megfürdeti.
- Hű az anyja jóságát. Ez most bogot fogott. Bolond-e? A büdös életbe nem lesz
jogosítványa. Meglátja, hogy kiket spriccolt le. Leolvastad-e a rendszámát?
- Le 1-HR-10131
A rendőr megdermed. Elkezdi takarítani egyenruháját, majd alázatosan
megszólal.
- Tudod fiam, mi nem is vagyunk olyan vizesek.

Tulipiros hangulatban andalog hazafelé a székely. Fennhangon fújja:

- Kossuth Lajos azt izente…
Odalép a milicista:
- Mit izent, Gyuri bá?
Az öreg sajnálkozva megnézi az érdeklődőt, majd legyint:
- Ne idegeskedjen, biztos úr. Nem most üzente.

*
Sáncba csúszik fával megrakott, szamár vontatta szekerével az atyafi.
Nyomja a szekeret, üti a szamarat, de semmi eredmény. Hatalmas Volga
gépkocsi áll meg mellette, s kiugrik belőle négy markos férfi, egyet taszítanak a

31
A megyei első titkárok gépkocsijának rendszámai volta a 101-ek, utánuk következtek 102, 103
stb. rendszámmal a többi pártfőnök autói.
szekéren, s az már kinn is van a sáncból. Az öreg hálálkodni kezd:
- Az Isten fizesse meg maguknak! Látszik, hogy rendes emberek. Ez az egy
szamár ki se bírta volna.

*
Nagy ember volt Hargita megyében Burján elvtárs. Minden értelemben. A
megyei pártbizottság mezőgazdasági tikára volt, s legalább 150 kg-os súlya
mellett a derékbősége is meghaladta a másfél métert. Morgolódó szigorúsága
ellenére igazságos, jó gondolkodású embernek ismerték a székelyek. Az Alfalusi
öreg meghallotta, hogy ott van a faluba az elvtárs. Felkereste egy régi panaszával.
Mikor bement az irodába tisztelettudóan köszönt.
- Adjon isten jó napot Bürök elvtárs!
- Bürök magának a keresztanyja kontya, az én nevem Burján.
- Jó, jó – védekezett a székely – ne sértődjön meg rám az elvtárs, hogy így
mondtam. Azt tudtam, hogy valami nagy gaz, de hogy melyik, azt megfelejtettem.

Furcsa színfolt volt a mezőgazdasági titkár az elvtársak között. Gyors, nyugtalan,

könnyen feldühödő ember. Ennek ellenére becsületes, és segítő kész. Orvosai
állandóan figyelmeztették, hogy fogyjon le, legalább húsz kilót. Egy nap el is
határozta, hogy megkezdi a fogyókúrát. Hogy ne egyedül szenvedjen maga mellé
vett az alárendeltjei közül egy nagydarab fiatalembert. Ő mesélte el Burján elvtárs
fogyókúráját.
Nyár volt. A Csíkszentdomokosi mezőgazdasági munkákért felelt az elvtárs.
Reggel telefonon felrendelte a lakására.
- András, magának milyen dolga van ma?
- Hát…
- No ne hápogjon, megyünk Domokosra!
Aktatáskájába betett egy fél kenyeret, s egy tenyérnyi jó vastag szalonnát.
Közben pattogó hangján magyarázott.
- Ma fogyókúrázni fogunk, magára is ráfér.
Szentdomokoson megpillantja az őrsparancsnokot. Megállítja az autót.
- Maga mit tekereg a faluba? Ilyenkor, nincs amiért itt lötyögni. Menjen ki a
mezőre.
Bement a tanács házára, s szólt, hogy hívják oda a TSZ és a tanácselnököt. Azok
kint voltak a mezőn. Utánuk küldte a sofőrét. Míg várt elővette a szalonnát, s a
kenyeret, s elkezdett enni. Miután annyit becsőrölt, hogy három kaszásnak elég
lett volna, megivott egy fél kancsó vizet. Addigra megérkeztek az elnökök, akiktől
tájékozódott a mezei munkák helyzetéről. Kiment ellenőrizni. Délben kísérőéhez
fordult.
- András lehet-e valamit enni ebbe a faluba?
- Lehet Burján elvtárs.
- Hol?
- Hát a vendéglőben, nagyon jól főznek. Kétnaponként disznót vágnak.
A vendéglőben nagy nyüzsgés támadt mikor meglátták a fő elvtársat. Külön
terembe terítettek nekik. Vérest, májast tálaltak fel puliszkával. Mikor megette,
hozták is az óriási rostonsültet hasáb burgonyával. Melléje könnyű homoki bort.
Mikor mindent megevett igyekezett ki a mezőre. Egész nap jött ment, futkározott.
Estefelé bevágta a magát az autóba, s rászólt a sofőrre.
- Elemér… Szeredába!
Türelmetlenül fészkelődött az ülésen. Többször rászólt a gépkocsivezetőre.
- Hajtson, már Elmér! Az Úristenit magának, ne lötyögjön.
A Hargita vendéglőnél megálltak. Az elébe siető főnöknek röviden parancsolt
- Hargita tálat.
Hozták is. Nagy fatál volt, melyen rostonsült, rántott hús, pirított velő,
tojásrántotta, hasábburgonya, savanyúság örvendeztette az éhes embert. Szokás
szerint két-három személy rendelt egy ilyen tálat.
Egy kettőre behabzsolta, majd ránézett a vele szembe ülő kísérőjére.
- András maga ott mit eszik?
- Rántott sajtot Burján elvtárs.
Intett a pincérnek.
- Hozzon nekem is egy ilyen izélt sajtot.
Míg a sajt jött, megitta a harmadik üveg sört, majd a sajt után a negyediket is.
- András hol a felesége?
- Anyósoméknál.
- Az enyém is. Reggel korán megyünk, aludjon nálam.
András nem sokat aludt éjszaka, mert állandóan felébresztette a megtömött
gyomrú ember. Forgolódott, nyögött, wc-t járta. Mindezt olyan hangosan, hogy
nem tudta kifogni a két szobát elválasztó üveges ajtó. Reggel mire felébredt a
főnök már megsütötte a tojásrántottát. Intett neki.
- Jöjjön, reggelizzünk. Többet nem fogyókúrázunk. A tegnap majdnem éhen
haltam.
*

Hosszú évtizedeken át egyedüli vendégcsalogató, a hegyoldalon álló

menedékház volt Homorodfürdőn. A Csík és Udvarhely között utazgatók
szívesen betértek ide. Különösen konyhája miatt. Véres, májas, kolbász,
rostonsült mellé nagy kanál rántottpityókát tett mindig a szakácsnő. Válogatott
Küküllőmenti borokat tartottak.
Újságíró csoport telepedik be a vendéglőbe. Szemfüles értelmes férfiak. A
kiadós ebéd után asztalra kerül az aranyló bor. Beszélgetnek, módjával
kortyolgatnak. Egyikük jobban hozzálát. Rászólnak
- Ne igyál Pista!
- Tessék hagyni, hogy igyon – veszi védelmébe a vendéglős.
- Üljön csak nyugton, mert hamar berúg.
- Na és, felvisszük egy szobába, s kialussza magát. Még a híre se megy el. Mi
tudunk hallgatni. Nem fecsegjük ki a vendégek titkait.
- Nem is bírja a gyomra az italt.
- Az se baj. Mi mindent megoldunk és hallgatunk. Semmiről sem beszélünk. Sőt,
ide nőket is lehet hozni. Felmennek a szobába, lejönnek. Mi nem láttunk, nem
hallottunk semmit. Burján elvtárs is ide hordja a k.., izé, barátnőit. De teheti,
bennünk megbízhat. Mi soha nem mondjuk senkinek.
 *
A diktátor elhatározta, hogy nemzeti pénznemet hoz létre. Semmi közük nekik a
leuhoz32. Ezután románnak fogják hívni az ország pénznemét. Mindenki tapsolt
neki, csak egyedül Fazakas János miniszter emelkedett szólásra.
- Nem lesz jó – s a felzúduló szörnyülködés hangjai közepette folytatta – hogy
nézne, ki ha a székely bemenne a SzentÁbrahámi szövetkezeti boltba, s kérne hat
románra kötelet.
*

A népszámlálás eredményeit magyarázzák a SzentÁbrahámi székelynek.

- Tudja Gyuri bácsi 21 millió embert írtak össze az országba. Ez azt jelenti, hogy
minden székely magyarra majdnem húsz román jut.
Az öreg megértően bólintgatni kezdett.
- Annyi kell es!

Nagy árvíz sújtotta Marosszéket 1974-ben. A diktátor személyesen akart

meggyőződni a helyzetről. Kicsődítették az embereket reggel korán az utcára,
hogy várják az elnöki helikoptert. Egész nap álltak, vártak, míg végül a megyétől
telefonáltak, hogy haza lehet engedni az embereket, mert az Elvtársnak más
elfoglaltsága van. A kisbíró ment is és hirdette. „Közhírré tétetik, mindenki mehet
haza, mert pártunk és kormányunk más útra tért”
*

Képviselő választások, illetve szavazások folytak országszerte. Mikor lejárt,

minden község össze kellett csomagolja szavazólapjait, jegyzőkönyvei, s
beküldje a megyéhez. Ott összesítették, és az eredményeket küldték tovább
Bukarestbe. A Gyímesközéplokiak is végeztek. Bepakolták az iratokat az erdész

32
Eredeti értelme oroszlán, de a román pénznem neve is. Többes számban lei.
ARÓ-jába és neki fogtak mulatni.
Nagy hóvihar volt, az autó nem tudott haladni. Vagy kétszer el is fagyott a
karburátora. Így aztán telt az idő. A megyétől állandóan telefonálgattak. A kisbíró
volt a telefon mellett. Kérdezték, hogy elment-e a kocsi. Mondta, hogy igen. Ha
valami mást kérdeztek arra mindig azt felelte, hogy nem tudja. Végül a szervezési
osztály főnöke kapta fel a telefont nagy mérgesen. Rákérdezett az öregre
- Mikor ment el onnan az autó, atyafi?
- Annak meg van már jó két órája es.
- Akkor még, hogy nem ért ide?
- Hát én azt honnan tudhatnám?
- Kik voltak benne?
- Hát a brigadéros, s a milicista.33
- Valaki még volt-e velük?
- Hát én azt honnan tudhatnám?
- Idefigyeljen, magán kívül van-e még ott valaki? – idegeskedett a titkár, aki
hallotta az irodában mulatozók zajongását.
- Jaj titkár elvtárs, itt mindenki magán kívül van.
*

Fel akarták venni a cigányt a kommunista pártba. Már az alapszervezetnél meg is

történt a felvétel, s elvitték a rajoni pártbizottság elé a végleges jóváhagyásra. Ott
elkezdték kérdezgetni
- Rudi elvtárs, hallott-e maga Marxról
- Nem.
- És Engelsről?
- Róla sem.
- Hát Lenin elvtársról?
- Nincs ahonnan ismerjem őket, egyik sem Ákosfalvi – védekezett a cigány, mire
a rajoni titkár legyintett.
- Nem lehet felvenni magát a pártba, maga nem ismeri a nagy ideológusokat.

33
Főerdész és a rendőr.
- Titkár elvtárs, maga ismeri-e Ricsit, a brácsást? – kérdezte mérgesen a cigány.
- Nem.
- Hát Burit, a bőgőst?
- Azt sem.
- S Csocsót, a cimbalmost?
- Őt sem.
- No látja-e én sem vagyok hülye. Én ismerem az én bandámat, s maga a magáét.
*

Ugyanabból a zenekarból a következő ember Ricsi volt a brácsás. Tőle már

könnyebbeket kérdeztek.
- Mond Ricsi elvtárs, te annak idején a vasgárdistáknak34muzsikáltál-e?
- Igen instálom, kérem szépen, mert megfizettek.
- S a nyilasoknak muzsikáltál-e?
- Igen instálom, kérem szépen. Mert megfizettek
Azzal a cigányt kiengedik, hazamegy. A felesége megkérdi
- Fel vettek-e a pártba?
- Nem tudom.
- Mit kérdeztek?
- Azt, hogy a vasgárdistáknak muzsikáltam-e?
- S te mi mondtál?
- Hogy muzsikáltam.
- S még mit kérdeztek, te ember,
- Hogy a nyilasoknak muzsikáltam-e?
- S te mit válaszoltál?
- Hogy muzsikáltam.
- Jaj, hogy a devla enné meg azt a hülye agyadat te ember, most nem fognak
felvenni a pártba – óbégatott az asszony.- Kirúgnak a vendéglőből. A purdék
mind éhen halnak. Nem tudtad, azt mondani, hogy nem muzsikáltál,

34
Román ultrafasiszta párt, mint Magyarországon a nyilasok. A kommunista rendszerben
hivatalosan üldözték őket. Bűnténynek számított még az is, ha valaki együtt működött velük.
- Hát hogy mondhattam volna, mind ott ültek a bizottságban.
*

A trianoni határok még fél évszázad múltán sem tudatosultak a székelyek

fejében. Tudni tudták, de sohasem érezték igazán. A csángó ember, ha kelet felé
indul, most is Romániába megy. Csángóföld végén volt valamikor a határ.
Gyímesbükkben több mint száz esztendeje áll a határállomás épületrendszere.
Szolnok is büszke lehetne, még ma is, egy ilyen állomásra. A predeali
határátlépőnél nem volt szükség erre, mert egy félórai út volt onnan Brassó. Ez
volt a jártabb vonal. Itt közlekedett a Párizs-Isztambul nemzetközi gyorsvonat is.
Nagyon sokan élnek a székelyek közül Bukarestben. Aki teheti sűrűn
járogat haza. Mások nemigen. Aztán furcsa helyzeteket teremt az élet.
A legkeményebb diktatúra idején nehéz volt útlevélhez jutni. Nyolcvanöt
esztendős öreg suszter útlevélkérelmet adott be, hogy ő Magyarországra akar
utazni. Két hónap múlva értesítették, hogy jóváhagyták az útlevél kérését. Menjen,
vegye fel. Az öreg meg is jelenik. Mielőtt kiadták az útlevelet, mindig
megkérdezték, hogy melyik határállomáson akar átlépni. Az öreg gondolkodás
nélkül rávágta:
- Predeálon.
- De hova utazik, tata?
- A rokonokhoz.
- S hol élnek a rokonok?
- Székelyudvarhelyen.

*
Kitelepedési kérelmet nyújt be a homoródszentpáli ember. Az iratokat ellenőrző
százados érdeklődik:
- Miért akar maga kitelepedni Angliába?
- Tudja, ott él nagybátyám. Tervező mérnök volt. Addig erőltette a szemeit, míg
megvakult. Én vagyok a legközelebbi rokona. Én kell gondozzam.
- És miért nem jön a nagybátyja Romániába?
- Százados elvtárs! Én mondtam magának, hogy a bátyám vak, nem hülye.

*
Annak idején Zöld Laji a Szárhegyi származású újságíró meggyőzte az
elvtársakat, hogy bocsássák rendelkezésére a Szárhegyi Lázár kastélyt, s a
kolostort. Hihetetlen munkával, utánajárással lassan újjáépíttette a
Ferencrendiek kolostorát. Azon a címen sikerült anyagot, munkadíjra pénzt
szereznie, hogy képzőművészeti alkotó tábort rendez be oda. Mikor a tábor
beindult, kezdte járni a minisztériumot. Rendbe hozatta a kastélyt. Azon a címen,
hogy oda tárlatokat szervez. A jó tollú újságíró negyven évig könyörgött,
rendezgetett, szervezett. Az alkotótábor mindig tele volt. A kastély legfontosabb
részei helyreállítódtak.
Párhuzamosan dolgoztak a képzőművészek, s az építőmunkások. Meleg
nyári napon hatalmas márványkövet faragott egy háromszéki szobrász. Mellette
ugyanabból a márványból faragta a kapu köveit egy építő munkás. Minden hájjal
megkent székely volt. Évek óta művészek között dolgozott. Furcsa embereknek
tartotta, de szerette őket. A szobrász megszólítja
- Azért könnyebb kapukövet faragni, mint szobrot.
- Hát, ahogy vesszük. Mind a kettő benne van a márványba. Maga se csinál
egyebet, csak leveri róla a fölösleges részeket. Alatta ott a szobor.
*

A baróti bányánál egy Boros nevezetű, helybéli bányász lett az igazgató, az

államosítás után. Régi székely család tagja, már a 16. században megjelennek,
mint lófő székelyek. A család több erdélyi fejedelemtől is lófő levelet,
nemeslevelet, armálist nyer. Az idők változtak, a foglalkozás is. Így lett az
eredetileg Udvarhelyszéki nemesi család leszármazottja bányász. Azok közé a
munkásigazgatók közé tartozott, akik már génjeikben hordozták a vezetés
gyakorlatát. Több évtizedig vezette, fenntartotta a város számára oly fontos
gazdasági egységet. A székelyek elismerték érdemeit, de módjával.
Egy nap a főmérnökkel együtt ellenőriztek egy fejtést. A bányász éppen
fúrt. Megállította a gépet, és bányászszokás szerint jelentett:
- Jó szerencsét, igazgató elvtárs. Erőt, egészséget, főmérnök úr. Fejtésemben öt
emberrel dolgozok, az utolsó lyukat telepítem lövés előtt.
Az igazgató a jelentés meghallgatása után rákérdezett a bányászra, akivel együtt
nőttek fel a kisvárosban.
- Feri! Miért vagyok én elvtárs, s a főmérnök miért úr?
A bányász szigorúan ránézett, s vállat vont.
- Igazgató én is lehetek.
*
Egyetemet végzett a Kadicsfalvi asszony leánya. Az anyja többször meglátogatta,
s mindig örvendezett a szépen berendezett lakásnak, gyönyörű falvédőknek,
csillároknak.
A jólét minden jelének. De azt is látta, hogy a leánya örökké szomorú. Meg is
kérdezte tőle.
- Leányom, te miért nem tudsz örvendeni, hogy ilyen szépen gyarapodtok?
- Azért anyám, mert nem sokáig fogok itt lakni, én rövidesen el fogom hagyni az
uramat.
- Megbolondultál-e hát miért?
- Azért mert az ember impotens.
- Ne beszélj bolondságokat leányom. A lakodalom előtt azt mondtátok, hogy
káderes.35
*

A kollektivizálás után a székelynek meg kellett élni valamiből. Abból a 30 árból,

amit a TSZ meghagyott nekik, nem igen lehetett. Így aztán állami munkákat
vállaltak bányákba, gyárakba. Ki, ahol el tudott helyezkedni. De azért otthon is
folyt a gazdálkodás. Így aztán néha el elkéstek a munkából. Séra Ferenc a
legjobb hegesztők közé tartozott a traktorgyárnál. Pontos ember volt. Ősztől
tavaszig. Mert a mezei munkák idején el elkésegetett. A mester pirongatta
- Megint későn jött.
- Hamar jöttem mester úr, csak későn indultam. S hogy ne legyen baj belőle
35
Személyzeti osztályvezető
helyrehozom. Amennyit késtem, annyival hamarabb hazamegyek.
*

Fémipar üzem kapuján talicskázik ki a székely. A kapus megnézi. Karbid salak

van benne. Bele is piszkál, semmi más nincs a talicskába. Az oxigénes
hegesztéstől rengeteg karbid hulladék marad. A tárolása is gond. Szó nélkül
kiengedik a kapun. De másnap is megjelenik. A talicska félig teli karbid salakkal.
Ez így megy vagy három hétig. Végül a kapus megunja, s kíváncsian megkérdi
- Feri te, minek kell neked az a sok salak?
- Kell a fenének, beleöntöm a kukába. Nekem a talicska kell.
*

Reggel korán megy az igazgató az irodájába. A takarítónő énekelget, s töröli a

port. Meglátja a főnököt, s széles mosollyal köszönti:
- Szervusz, igazgató elvtárs.
Az igazgató tátott szájjal marad. Csodálkozva nézi az idősebb nőt.
- De Lina nén! Mióta vagyunk mi tegező viszonyban?
- Mióta együtt aludtunk.
- Mit beszél?...Mikor? Hol?
- Hát a tegnap. A pártgyűlésen.
*

Elég ramaty állapotba került Marinak a családja. A földjeik a TSZ-be, idős szülei
sehol sem találtak munkát. Mari meg azért nem, mert késői gyermek lévén túl
fiatal volt. Végül beállt szolgálni Szentgyörgyön egy elvtársnéhoz. Az
vénkisasszony volt. Reggel úgy elment, hogy este jött haza. De volt egy kutyája,
egy macskája, s egy papagálya. Azokat kellett sétáltatni, etetni, állatorvoshoz
hordani. Na meg mosni, takarítani. Már amennyire lehetett. Mert hetekig azt se
engedte meg a kisasszony, hogy kinyissa az ablakokat, nehogy megfázzanak az
állatai. Egy nap szólt a leánynak, hogy elmegy két hétig Bukarestbe felkészítőre.
Leírta egy papírra, hogy mikor melyik állatot kell elvinni az orvoshoz, mikor kell
sétáltatni a kutyát, füröszteni a macskát.
Másnap reggel Mari nagy éneklésbe kezdett. Lezavarta a kutyát a ház elé,
kirakta a macskát a teraszra, kiengedte a papagájt a kalitkából, hogy repüljön egy
cseppet szegény. Kiporolta a szőnyegeket, felporszívózta, felmosta az egész
lakást, megpucolta az ablakokat. Estefelé, mikor mindennel végzett beeresztette
az ajtónál kaparászó kutyát, s a teraszról a macskát. Eddig azok jó barátságba
éltek. Most a megváltozott életkörülmények, s az étlenség miatt a kutya idegesen
nekiugrott a macskának. Mari jót rúgott belé, s bezárta a fürdőbe. Mire visszajött
addigra a macska már jóízűen lakmározta a papagájt.
Mikor az elvtársné hazakerült. Boldogan üdvözölte kutyáját, macskáját, s
kutatóan nézett körül a szobában.
- Nem látok papagáj élelmet, maga megetette a papagájt?
- Igen.
- És mivel?
- A macskával.
*
Faliújságok, difuzorok voltak a szocialista sajtó helyi erősségei.
Tartományonként rádióadókat hoztak létre, hogy az embereket minél jobban
körülfoghassák az újvilág eszméivel. A tartományi rádióknál a technikai
személyzeten kívül, politikusok, történészek, zeneszakértők és nem utolsó
sorban riporterek hada izzadt nap, mint nap a cél érdekében. Az emberek
számára idegen riportok, politikai adások mellett nagyon sok népdalt, hallgatót,
mesét, elbeszélést sugároztak. Az emberek számára az volt a fontos, hogy
anyanyelven.
Nyári mezőgazdasági betakarítási időszak volt mikor megjelent a riporter
egy hegyek közti kis székely faluban. A rádió autójával. Ki kellett válassza a falu
legszegényebb családjának egyik tagját. Olyan riportot kellett készítsen vele,
amelyből kiderül, hogy mennyi jót hozott számukra a kommunizmus. Elsősorban
új lehetőségeket. A rádió egyenes adásban közvetítette a riportot.
Az egész faluban nem találtak senkit. Mindenki a mezőn volt. Az adásidő
közeledett, így hát bementek az iskolába. Megkérdezték a tanítónőt, hogy melyik
a legszegényebb gyerek a faluban. Az rámutatott a leghátsó padba ülő nyakigláb
fiúra. Épp annyi idejük volt, hogy beindították a gépeket, s már kellett kezdeni a
riportot.
- Kedves hallgatóink – csendült fel a rádióban – Kecskefalván vagyunk, amely
gidóból nőtte ki magát a dicsőséges ötéves terv éveiben.36Az általános iskola
negyedik osztályában vagyunk, előttünk áll egy szépen fejlett tanuló. Hogy hívnak
kisfiam?
- Sótlan Sándor. Dicsértessék a Jézus Krisztus.
- Hallhatták kedves hallgatóink a választ. Elég erős még a reakciós egyház
hatása ebben az eldugott faluban. Sándor a legszegényebb családból származik.
Ő az iskolapadban ül, míg édesapja dolgozik. Hol van ilyenkor apád kisfiam?
- A csűrben.
- Rakja el a szénát, hogy legyen az állatoknak télire?
- Nem. Aluszik, mert részeg, minta disznó.
- Hát megtörténik kedves hallgatóink, megtörténik. Még mindig nem sikerült
levetkőznie dolgozó parasztságunknak az átkos múlt csökevényét – az
alkoholizmust. Testvéred van-e kisfiam?
- Van, egy nővérem.
- Ő most a mezőn van?
- Nem, a városban.
- Hallották, kérem, hallották a gyerek iskolában van, annak ellenére, hogy kissé
gyengébb felfogású. Jövő áll előtte. Az az út, amelyre már a nővére rálépett. Mit
csinál a városban? Tanul, dolgozik?
- Apám azt mondta, hogy elment kurvának.
- Megtörténik kedves hallgatóink, megtörténik, a gyerek kissé gyenge felfogású.
Az apa alkoholista, a nővére kétes erkölcsű személy, de van valaki a családba….
Anyád hol van?
- Elment a néném után mesterséget tanulni.
- Több testvéred ugye nincs?
- De van egy bátyám, Vásárhelyen az egyetemen.

36
Gidófalva létező település Székelyföldön.
- Na hallották kedves hallgatóim. Szocialista rendszerünk vívmánya. A
kizsákmányoló társadalom átkaival megvert család egyik tagja az egyetemen van.
Mit csinál ott kisfiam? Egyetemista, tanársegéd?
- Nem, spirituszban ül, mert két fejjel született.

A b án ya és em b er e i

Az 1792 méter magas Nagyhagymás tövében bújik meg egy kis bányavároska,
Balánbánya. Innen származik az emberiség legelső ismert réztárgya. A
történészek szerint itt tanulta meg az ember a fémkitermelést és olvasztást.
Azóta a bánya hol működik, hol bezárták. Okiratokban elég későn említik.
Báthory Gábor 1610 februárjában Szentdomokosi bánya néven Bethlen Gábornak
adományozza. Az 1700-as évek elején visszavonják Opra János kitermelési jogát,
mert nem fizette az adókat. 1791-től állami beruházásként fellendül a bánya.
Később magánkézre kerül. Majd bezárják. 1904-től újraindítják. Megint bezárják.
A II. világháború idején újraindul. Működik egészen 2006 nyaráig.
Az 1950-es évektől óriási fejlődésnek indul a bánya. Felcsíki és Gyergyói
székelyek termelték a rezet. Tíz évre rá az erőszakos TSZ alakítások idején java
részüket hazaküldték, mert nem akartak belépni a kollektívbe. Helyükbe hoztak,
akiket tudtak. Elsősorban Moldovai románokat. Házakat építettek számukra.
Lassan kialakult egy város, vegyes lakóssággal, Felcsíkon. A munkásság zöme a
székelyek közül került ki. A maguk fegyelmezettségével, székelyes életmódjukkal
egyedi társadalmi képet alakítottak ki a nagy kavarodásban. Róluk szól néhány
innen, onnan előbukkant anekdota.
*
Szigorú, pontos ember volt Balánbányán Lendeczki József. Nagybánya környéki
bányász dinasztiából származott. Híres volt éles, székelyes észjárásáról. Élete
első felét bányafőnökként töltötte el. Meg is kapta a bányászok rettegett
betegségét a szilikózist. Eltiltották a földalatti munkától, de mivel óriási vezetési
gyakorlata volt, odatették aligazgatónak. Ő felelt a panelházak lakásainak
elosztásáért, szállításért, őrségért stb.
 Egy nap beállítottak hozzá a főkapuhoz kijelölt őrök. Felháborodva
tiltakoztak a bányászok viselkedése ellen. Kiderült, hogy a Balán havasáról nyitott
teherautókon leereszkedő bányászokkal van bajuk. Azok miután végeztek a
sittel37 nedves munkaruhájukban szálltak fel a nyitott teherautóra. Úgy hozták le
őket a bánya udvarán levő fürdőkbe. Télen mire a kapuhoz érkeztek már rájuk
volt fagyva a ruha. Ilyenkor, ha nem nyitották gyorsan a kaput, ordítani kezdtek.
Maguk a kapusok is eredetileg bányászok voltak, megbetegedett, leszázalékolt
emberek. Sértette őket már maga az állapot, hogy kikerültek a fejtésekből. Most
az igazgató előtt egyik paprikavörös képpel magyarázta.
- Amikor leérkeznek a sittesek, akár milyen gyorsan ugrunk egyszerre mindenki
ordítani kezd, hogy bakter, bakter. Ha nem hagyják abba, nem fogjuk kinyítani a
kaput.
Lendeczki elgondolkodott.
- Az nem jó. Maguk azért vannak ott, hogy nyitogassák a kaput.
- De hát akkor mit tegyünk mérnök úr?
- Hát..? Amikor a sittesek kiabálják, hogy bakter, bakter, maguk kiabáljanak vissza,
hogy bányász, bányász.
*

Vas logikája miatt épp olyan híres volt Dadai Zsolt mérnök is, mint barátja
Lendeczki Jocó. Kitűnő szakember, de sohasem lehetett odatenni valamelyik
bánya élére bányafőnöknek, mert börtönviselt ember volt. Ha lopott volna, vagy
hasonló köztörvényes bűncselekménnyel ítélték volna el, azt még megbocsátotta
volna a kommunista államszervezet. De ő az 1956-os erdélyi
diákmegmozdulások miatt került börtönbe. Ezt már sosem bocsáthatta meg a
kommunista pártvezetés. A másik nagy bűne, hogy régi tehetős nemesi
családból származott, akik évszázadokon át Erdély vezető tisztviselői közé
tartoztak Dézsen. De egy bányánál sok minden lehetséges volt. A szintén Dézsi,
nemesi származású Rácz Attila - aki hosszú ideig a bánya főmérnöke, majd
igazgatója volt - megvédte a túlbuzgó elvtársak támadásaitól és nem is bánta

37
Váltás, munkaidő
meg. A legkényesebb, legnagyobb pontosságot, igénylő munkákat lehetett
rábízni. Ilyen volt a havonta sorra kerülő átvétel.
A fejtésben egy hónapig a bányászok kitermeltek egy bizonyos
mennyiségű ércet, azon kívül meddő kőzetet. Minden nap elszámoltak
váltásonként a megrakott csillék mennyisége után. De egy bányába sok
huncutság történhet. Le lehet törölni a csille oldaláról a fejtés számát, és ráírnia
sajátunkat. Ilyenkor más munkája után járó pénzt is zsebre lehet vágni. Vagy a
másik fejtés ércet tartalmazó csilléit írjuk át a mi nevünkre, s a meddőre ráírjuk a
szomszéd fejtés számát. Azért sokkal kevesebb pénz jár. Igen ám de egy jól
képzett bányaszakember tíz perc alatt össze tudja hasonlítani a fejtésben kiásott
üreg alapján a kimutatásokban megjelenő helyzetet a valósággal. Ki kell
hangsúlyozni, hogy jól képzett és hozzáértő, mert számos apró módszere van a
bányásznak, hogy átverje az ellenőrt. De ha a felülvizsgálatot végző személy érti
a mesterségét, akkor hiába minden.
Dadai mérnök bányahavas tetején lévő felső fejtéseket ellenőrizte. Tisztességes
bányászok dolgoztak fent, s ő már csak ránézésre is meg tudta állapítani, hogy
nem történt csalás. Miután leellenőrizte a szintet, kiültek a bánya száda előtt
felhalmozott ácsolatfákra, és rágyújtottak. A mérnöknek tetszett a más vidékről
odaérkezett nyílt tekintetű bányász. Szóba elegyedtek.
- Na jól ment az átvétel.
- Hála Istennek igen – bólintott a bányász – maguk rendes emberek, de az alsó
szinteken jár egy Dadai, aki az élő fába is beleköt, sokszor a kiadott csilléknek
egyharmadát is kivágja.
A mérnök elvigyorodott, s rákérdett. Élvezettel hallgatta a sok sületlenséget, amit
rá raktak a bányászok egy- egy pohár bor mellett. Végül mikor elbúcsúztak kezet
nyújtott a bányásznak, s bemutatkozott.
- Dadai mérnök.
A csapatvezetőnek elakadt a hangja.
- Az a Dadai?
- Nem. Ameddig maguk így dolgoznak addig ez a Dadai.
*
Fiatal bányamestereket helyeztek Balánbányára. Az idősebbek szoktatták őket a
feladatokhoz. Éjszakai váltásban végigjárták a fejtéseket. Velük együtt loholt
Both József aknaács. A mestereknek magyarázgatta, hogy a rézbányában kevés
az egér vagy a patkány. Nem úgy, mint a szénnél. Itt a veszélyt a bányakakas jelzi.
Mikor az megjelenik azon a helyen, omlásra lehet számítani. Olyanokra, hogy
csak hetek múltán lehet kiszedni alóla a holttesteket. S ezt mesélte napokon át.
Szombat éjjel már nagyon fáradtak voltak a gyakorló mesterek. Egy mélyebb
szinten dolgoztak. Fáradtan leültek a szállító akna elé. Both Jóska bá felmászott
az akna kasának a tetejére. Szólt a gépésznek, hogy vegye le a villany világítást,
amennyire csak tudja, de ne hagyja sötétbe az akna környékét. Oldaltáskájából
előhúzott két kakast, s a bóbiskoló emberek felé repítette. Azok éktelen
rikácsolással hullottak a földre. A félhomályban felriasztott emberek ész nélkül
rohantak ki amerre látott.
- Itt van a bányarém!
- Meneküljünk!
A hahotázó aknajelzők alig tudták összeszedni őket. Könnyebb volt a kakasokat
megfogni, mint a mestereket. Mikor már végül egy bogba kerültek az aknaács
gúnyosan megszólalt.
- Tanulják meg mesterkék, hogy a meséket az ágyban kell hallgatni. Hinni a
templomba kell. A bányában meg gondolkodni. Ha nem, mások is a föld alatt
maradnak, nemcsak maguk.

*
Pontos és kétkedő észjárást örökölt Bence István, Balánbánya főmérnöke.
Alcsíki lófő családjának nevelése érzett rajta. Nagy munkás csoportok
tevékenységét egyetlen pillantással fel tudta mérni. Röviden kiadta az utasításait.
Ha valamit nem jól csináltak káromkodott, mint a záporeső. S ezt, ha kellett négy
nyelven tette. Magyar, román, német, cigány egyaránt a maga nyelvén részesült a
malasztból. Féltek tőle az emberek.
Elromlott a régi Fiat gépkocsija. Újat venni szinte lehetetlenség volt. Évekig
kellett várni, míg egy új autót kiutalt az állam. A javítást nem merték vállalni a
szerelők. Elpanaszolta barátjának Fülöp Ákos szakszervezeti elnöknek. Az
azonnal megvigasztalta.
- Itt van Zolika, a fiam. Ő autószerelő. Rendbe hozza.
Hívatják a fiatal legényt. Mikor megjelenik, a főmérnök elmeséli, hogy milyen
gond van az autójával. Lehet, motorhiba, de lehet villamossági bonyodalom is.
Kétkedve nézi az előtte álló legénykét.
- Zoli! Te meg fogod találni a hibát?
A gyerek érzi a bizalmatlanságot. Elvörösödik. Kinyújtja a kezét a főmérnök felé.
- Kérem a kulcsokat. Ha a két számtábla között van, akkor igen.
*

Hamar elérte a bányász betegség Fülöp Ákost. Fiatalemberként a tüdejébe

lerakodott kőpor fojtogatta. A Somlyói tüdőgondozóba került. Ott legalább a
szilikózissal együtt járó tüdő Tbc-t tudták gyógyítani. Egy kórterembe feküdt
Jóska bácsival, az öreg bányásszal. Annak szétroncsolt tüdeje már alig
működött. Oxigénnel tartották életbe. Lehetőleg nem mozgott, nem beszélt, várta
a halált. Körülötte betegtársai földig érő fehér hálóingjeikben igyekeztek enyhíteni
kínjait. Megetették, megmosdatták, s még a kacsát is ők rakták alája. Az öreg
előttük nem szégyellte magát, mert mindannyian beteg bányászok voltak. Az
ágyával szemben egy falba épített szekrény állt. Gyakorlatilag üresen. Az egyik
ajtója a korterembe, a másik a nővérek szobájába nyílt.
Kitört az 56-os forradalom Magyarországon. A nővérek egész nap a rádiót
bújták. Mást nem engedtek a szobájukba és nem is beszéltek a hallottakról.
Veszélyes volt. Ákos, míg a többiek vacsoráztak bebújt a szekrénybe. Onnan
hallgatta a rádiót. Miután mindenki lefeküdt és elcsendesült óvatosan
megnyitotta a szekrényajtót és kilépett. Egyenesen Jóska bácsi ágya lábához.
Fehér hálóingjére az ablakon át rásütött a telehold. Az öreg kinyitotta a szemét.
Levette az oxigén maszkot. Egyik kezét feléje nyújtotta.
- Már vártalak uram. Fogd meg a kezem, s vezess engemet a csillag ösvényre.
Megszenvedtem érte. – s ezzel egyet szusszantott, s elment ősei után.
 *

Istentelenül nagy orráról volt híres Kurkó Károly bányamester. Kemény, szépszálú,
szigorú ember. Nem szerette a viccet. Ezért legtöbbször ő lett az ugratások
céltáblája. Felesége életvidám, ravaszkás asszony létére sokszor részt vett az
ugratásokban. Igaz csak módjával. Nehogy erősen megsértődjön az ő nagydarab
embere. Nagyon szerették egymást. De a férj örökké féltékenykedett. Különösen
a piszeorrú szomszédjától féltette az asszonyt. Azok ketten örökké nagyokat
tudtak nevetni minden semmiségen. Azon kívül együtt is jártak iskolába. Sőt még
óvodába is.
Várandós volt a felesége. Mikor bement szülni a munkatársak elkezdték
ugratni a jövendő apát.
- Hát sohase lehet tudni, hogy mikor csalódik az ember.
- De azt se, hogy ki neki az apja.
- Senkire sincs ráírva.
- Dehogy nincs. Karcsinak most mikor megszületik a gyermeke biztos szép nagy
orra lesz.
- Akkor rá lesz írva, hogy ki az apja.
- Ha a szomszédé lenne, akkor pisze orral születne.
Károly csak fülelt a beszélgetésekre. Jól elraktározta a hallottakat. Megszületett
a fia. Rohant a szülészetre. A főorvos jó barátja volt, s örömmel mutatta meg a
négy és fél kilós csöppséget. Az apja csak ránézett, megfordult, s elrohant.
Felhívta feleségét, hogy a babával menjen az anyjához. Ők együtt befejezték a
házasságot. A fiatalasszony döbbenten mesélte az épp látogatóba lévő
anyósának, hogy mit telefonált az ura. A mama rohant is a fiához.
- Megbolondultál-e Károly. Miket telefonálsz te a feleségednek, éppen most
mikor megszületett a fiad?
- Hát épp ez az. Nem az én fiam.
- Ki mondta neked ezt a bolondságot? A kezembe tartottam, pont olyan, mint
amilyen te voltál.
- Olyan a … , de az orra pont olyan pisze, mint a szomszédomé.
- Okos ember volnál te Karcsi. De csak módjával. Me ha elég eszed volna azt is,
tudnád, hogy minden baba pisze orral születik. Te is azzal jöttél ezzel az
árnyékvilágra. De ha apád nekem ilyent üzengetett volna, mint te a feleségednek,
most vezetgethetnéd. Kikapartam volna a szemét. Lehet, hogy te is úgy jársz.
*

Nagydarab erős ember volt Varga Ferenc. Régi munkás a mozdonyjavító

műhelyben. Az volt a barátja Kósa Misi is. Régi munkás, de káka bélű38.
Tízóraiztak a műhely sarkában álló nagy kovácsülőn. Varga valami megjegyzést
tett barátja erejére. Az felpattant.
- Te Feri, te vidd ki ezt az ülőt a műhely elé. Én egyes egyedül megteszem azt,
hogy öt perc múlva a helyén lesz.
A többiek körülállták őket, s elkezdték bíztatni őket. Feri felállt, két karjára rávette
az ülőt. Nagyokat nyögve kivitte a műhely elé, s ott ledobta. Misinek több se
kellett. Berontott a mester irodájába.
- Nézze meg mit csinált ez a bolond Varga Feri! Kidobta az ülőt a műhelyből.
Most min fogunk egyengetni.
A mester dühösen felpattant, kirohant a műhelybe. Rárivallt az emberekre.
- Mi a fenével szórakoznak maguk itt emberek? Az egész társaság fogja meg, s
hozzák vissza! Mozgás!
Az emberek ugrottak, s az ülő a helyére került. Kósa Misi vigyorogva tartotta az
óráját Varga Ferenc orra alá.
- Nézd meg Feri az órát, négy és fél perc alatt került a helyére.
*
Fiatalemberként került ifj. Duka János Balánbányára. Még a kamaszkorból nem
nőtt ki rendesen. Jókedélyű szépfiú volt, mindenki szerette. Akkoriban Fülöp
elvtárs, vagy Tóváresul Filip ahogy a román bányászok mondták, még nem volt
nagyhírű szakszervezeti elnök. Ő is fiatal bányamester volt. Keze alatt dolgozott
Janika. Akkor még senki sem gyanította, hogy később az egyik legjobb
bányafőnök lesz belőle.
Aknát hajtottak Balán havasán. Tízóraizni mindig feljöttek a felszínre.
38
Sovány, vékony, gyengécske.
Körülöttük legelésztek Markaly Vince tehenei. Janika délben mindig kifejt egy
liter tejet mázas csuprába. Úgy haboson meg is itta. Imádta a tejet. Este mindig
megjelent egy kannával Markaly néninél, mert onnan hordta a tejet.
Egyik este az asszony sajnálkozva mondta.
- Janika nincs tej. Kacifántosak ezek a tehenek. Csak az uram tudja megfejni
őket, s ő most nincs itthon.
- Ne kínozzuk a teheneket Markaly néni, adja ide a sajtárt.
Ne kínlódjon Janika, nem fogják leadni a tehenek a tejet. Ha egy darabig le is
adják, utána kirúgják a kezéből a sajtárt.
De addig erősködött a fiatalember, míg megfogta a sajtárt, s elment fejni. A
tehenek tőgyét feszítette a tej. Mikor megérezték a megszokott kezet meg se
moccantak, míg ki nem fejte az utolsó cseppet is. Mikor bevitte a házba az
öregasszony csodálkozva, csapta össze a két kezét.
- Jaj Janika, hogy maga mire képes úri fiú létére. Hát ezt hol tanulta?
A fiatalember zavarba jött, hogy kiderül a turpisság.
- Markaly néni még a marha is tudja, hogy ki érdemli meg a tejet.

Híres táncos volt Szőcs Jenő, bányalakatos. De nem csak ő. A hat testvér közül
csak a legkisebb lógott ki a sorból. A táncolás mellett szabadidejében a bort sem
vetette meg. Reggel mikor felkelt rágyújtott, s estig füstölgött a szájában a
cigaretta. Mindenki ismerte ezt a szenvedélyét. Időszakos egészségügyi
ellenőrzésen Dr. Gergely Béla röntgen orvos elhatározta, hogy megtréfálja.
- Maga sokat cigarettázik Jenő. Itt van három, a másik felén öt, megint három,
négy, hét mozgatta a gépet. Alul is négy, a másik felén öt nagyon sok ez Jenő. Ha
nem hagyja alább, nem engedhetem többet föld alá.
Jenő egy szót sem szólt, somfordált ki a röntgen teremből. Kint a többiek
megkérdezték, hogy mi van.
- Megszámolta a cigarettákat a tüdőmbe. De csak 31-et látott. Úgy látszik, a
többit eltakarták azok, amik elől voltak.
 *

Nagy szesztestvér volt Makk Ferenc asztalos. A bányászokon is túltett az

italozásban. Egy szilveszter éjszakáján Duka János részlegvezető szemébe
vágta, hogy már alkoholista lett. Az ember nagyon meghökkent.
- Én-e János?
- Te Ferenc, te. Egy napig nem tudsz meglenni szesz nélkül.
- S ha jövő ilyenkorig én egy csepp szeszes italt sem iszom?
- Akkor hozok neked két liter tiszta szeszt.
A fogadásba belekapcsolódott az egész vendégsereg. Amikor valaki jelentkezett,
hogy ő is hoz Feri bá egy gyufa szenes végivel vonalat húzott a szalvétára. Mikor
összeszámolta tetemes mennyiség lett.
Mindenki csodájára attól a pillanattól még egy pohár sört sem ivott meg.
Mikor lehullt az első hó nekifogott, s készített egy nagy fürdőkádat fából.
Gyönyörűen ki is csiszolta. Mikor kérdezték, hogy minek, csak mosolygott.
- Ne felejtsétek el a fogadást.
Senki nem felejtette el. Szilveszterre összegyűlt a társaság a bányászkantinba.
Megkérte a főszakácsnőt.
- Lina, egy mosófazékba tegyen oda vizet főni.
Érkeztek a vendégek. Mindenki hozta a két üveg szeszt. Ahogy kapta úgy öntötte
bele a kádba. Mikor az utolsó vendég is megérkezett szólt a szakácsnőnek.
- Lina hozzák a forró vizet, töltsék belé.
Aztán ledobta magáról a ruhát és belefeküdt. Odaszólt a körülötte dermedten
álló embereknek.
- Hát csak azért, hogy ne vesszen kárba.
Soha életében többet nem ivott meg egyetlen pohár szeszes italat sem.
*

Régen környékéről került Szakács János Balánra. Föld alá sohase tudták
beküldeni, de kint bármilyen feladatot rá lehetett bízni. Volt tűzoltó parancsnok,
lakáshivatal főnök, kantin főnök és még ki tudja mi nem. Annak ellenére, hogy
nagy hasú zabálós ember volt a felesége erősen féltette. Emiatt állandó
feszültség, cirkusz volt a házban. Egy nap az asszony felakasztotta magát. Süldő
legény fia észrevette. Futott az apjához. Épp ebéd volt a kantinban, s János a
nagy teremben felügyelt. Lihegve állt meg előtte a gyerek.
- Édesapám jöjjön, mert anyám felakasztotta magát- majd halkan hozzátette, de
én levágtam.
A döbbent csendben mély sóhajtásként bugyborékoltak elő önkéntelenül János
torkából a szavak.
- Miért vágtad le te szerencsétlen?!

Nagy ember volt Balánbányán Bőjte Lajos bácsi, majdnem két méter magas,
óriási lapátkezekkel. Hatalmas vállak és kerekedő pocak jelezte, hogy gazdája
valamikor birkózó bajnok volt. Nagy termete mögött egy óriási pisze orrú
kisgyerek rejtőzött. Szelíd volt és jó indulatú, de ha feldühítették, mindenki pucolt
az útjából. Hatalmas nagy teherautóval járt. Fiatal házasember volt s ezért billenő
teherautón dolgozott a bánya és a Domokosi állomás között. Így estére mindig
hazakerült az asszony mellé. Le s fel jártában, ha valaki megállította és hely volt
a kabinba, szívesen felvette. Nagyon szeretett beszélgetni az emberekkel.
Egyszer a város szélén egy csoport cigány állította. Kegyetlenül hideg, esős őszi
nap volt. A kabin tele volt emberekkel. Nem akart megállni, de a cigányok elébe
ugrottak, s szinte elütötte őket. Ettől meg is ijedt, de fel is dühödött. A cigányok
erősködtek, hogy felülnek ők hátul a billenő teherautó kupájába is. Ez bizony
törvénytelen volt, elvehették volna érte a jogosítványát, de végül legyintett -
másszatok fel. Azok fel is tornászták magukat, s Lajos bácsi elindult. Idegesen
magyarázta a kabinban levő utasoknak, hogy ezért ő megjárhatja.
- De megoldom én – mérgelődött.
Akkoriban még az Olton nem volt híd, csak egy sekély gázló vezetett át rajta.
Megállt a közepében. Magasra emelte a kupát, s a potyautasok belepotyogtak a
jéghideg vízbe.
- Úgy, na, - fújt elégedetten Laji bá - tudjátok meg, hogy nem ti irányítjátok a
világot.

Ha új dieselüzemű, nehéz teherautó érkezett a bányához a sofőr betanítását

mindig Laji bára bízták. Annak idején ezek a gépkocsik eleinte rakomány nélkül
kellett járjanak, majd fokozatosan terhelték. Egy vadonatúj Tátra gépkocsival
elmentek egy Alcsíki faluba, Vacsárcsiba. Lajos bácsi addig tartotta kis
előadását a mellette ülő fiatal sofőrnek, míg elmentek a ház előtt, ahol le kellett
volna adják a küldeményt.
- Nem baj – legyintett – a központban megfordulunk.
A központ egy régi faházból kialakított kocsmából állt. Vele szembe egy
utcácska, sarkán egy sörösbódé. Hátra kellett tolatni, hogy megforduljanak. Az
utca szűk volt, a sofőr mellett volt visszapillantó tükör, de jobbfelől nem.
- Állj ki az ajtóba öcsém, s mondjad, míg mehetek. S itt balról, az én felemen
nézem a visszapillantó tükörbe.
Úgy is tettek. Laji bá széles, színészkedő mozdulattal hátra kapcsolt. A gázra is
rálépett, csak épp a tükörbe nem nézett elég hosszasan, hanem a fiatal sofőrnek
magyarázgatott világmegváltó eszméket. Az meg csak állt az ajtóban és mondta,
hogy mehet, mehet. Egyszerre óriási recsegés ropogás, s a sörösbódé
összeomlott. Megnyomta a kocsi bal sarkával. Kiugrott a kabinból, nézte a
széthullott bódét, s kezdte szidni a társát.
- Hogy lehetsz ilyen hülye, te Gyuri, itt a bódé, s te mondod, hogy mehet, mehet.
A fiatalember is elvesztette a türelmét, s felcsattant a hangja.
- Ne hülyézzen engem Laji bá, az én felemen még most is mehet.

Sörözőt nyitottak a városban. A vendéglő főnök Laji bá egyik legjobb

barátja volt. Az is hatalmas nagy ember csak egy pár évvel fiatalabb. Úgy le -
leültek beszélgetni, hogy sokszor nemcsak a délutánjuk, hanem még a fél
éjszakájuk is ráment. Szó szót, pohár poharat követett, s egyszer jól beszeszelve
összevesztek. A vendéglős nekiugrott Laji bának, aki egy ökölcsapással úgy
leütötte, hogy elterült, mint egy béka. Laji szép csendesen hazaballagott és
gyorsan bekapta vacsoráját. A bort nem vette ki a hűtőből, mert egyedül csak
nem iszik.
Közben a barátját felmosták, s elmesélték, hogy mi történt vele. Az kitörte
a vendéglő előtt felállított forgalmi táblát, s elindult, hogy verje agyon Laji bát.
Felmászott a lépcsőn az emeletre, egyik kezével megtámaszkodott az
ajtófélfának. A másikkal a táblát nekitámasztotta a falnak s csengetett. Laji bá
ajtót nyitott. Meglátta a barátját. Kitörő örömmel üdvözölte. Összeölelkezve
bementek a konyhába, s szép csendesen beszélgetve megitták az üveg bort.
Nem volt mit inni, haza kellett menni. Igen ám, de hogy a barátját kikísérte
meglátták a táblát. Nagy felháborodva kezdtek tanakodni, hogy ki lehetett az az
alak, aki a táblát a falhoz támasztotta. Csak másnap derült fény a titokra mikor
elmesélték nekik saját kalandjukat.

Új milicistát helyeztek a baláni rendőrségre. Kicsi fekete román cigány volt, aki
mindig igyekezett borsot törni a nagydarab sofőr orra alá. De szinte mindig ő
húzta a rövidebbet.
Laji bá otthon cukorral kevert búzából erjesztgetett bort. Egyszer mikor a
bor kifőtt, s leszűrte, a búzát átöntötte a rendőr szemétdombjára. Azonnal
odaugrott egy hatalmas piros tarajú, kék farkú kakas, a rendőr büszkesége, s
addig evett belőle, míg be nem rúgott s fel nem fordult, de ugyan azt tették a
tyúkok is. Mikor a felesége észrevette a felfordult tyúkokat, gondolta, hogy
megtépi őket, legalább a tolluk ne vesszen kárba. Másnap reggel az állatok épp
akkor tápászkodtak fel részeg kábulatukból, mikor Laji bá, s a rendőr munkába
indult. Az események szellemi szerzője azonnal rájött, hogy mi történt. Harsány
hangon átkiáltott a kerítés fölött.
- Mi van biztos úr, ejsze szexi partira készülnek a szárnyasai, hogy így levetkőztek?

Éjszakai váltásba volt Lajibá, éjfél után szép csendesen ereszkedett le

Szentdomokos felé. Megállította szomszédja, s kezdett kötekedni, hogy
nincsenek rendben a lámpái. Laji kihajolt a kabinból, fél kézzel nyakon fogta a
rendőrt, felemelte maga mellé, s fejét simogatva aranyos hangon elkezdte
mondani.
- Ide figyelj te ganaj túró39 az utcán senki sem jár, s ha most meg nem ígéred,
hogy lekopsz rólam egyet ütök a fejedre, s mehetsz is Szent Péterhez bakternek.
Az érdekesség az, hogy a lecke használt. Nagy barátok lettek. Mikor érdeklődni
kezdtek Laji bától a nagy barátság kezdeteiről az csak mosolygott.
- Sok szeretet szorult a kicsi cigányba, csak éppen le volt ülepedve. Fel kellett
rázni.
*

Angliával kötött szerződést a bánya, hogy havonta kiküld 20 tonna dúsított ércet
valami ipari kísérletekhez. A cég a külföldet járó kocsijára rátette Laji bát. Nagyúr
lett belőle. Mindig mesélte a kalandjait. Egy nap népes hallgatóság előtt
magyarázta, hogy miként kell beállni a kompra a la Manche csatornán, és mivel
töltik a sofőrök az időt a tengeri úton. Mivel, hogy ő magyar és román nyelven
kívül mást nem nagyon beszélt odaült egy Magyarországi ismerőse mellé. Az
tolmácsolta a beszélgetést. Rögtön szó került a nyelvekről. Laji bácsi a
következőképpen mesélte.
- A francia elkezdte mondani, hogy milyen nehéz az ők nyelvük, különösen a
helyesírás. A Loár folyót úgy írják, hogy Loire. Az angol meg azzal dicsekedett,
hogy az ők nyelvük még nehezebb. Nagy költőjüket Sekszpirt úgy írják, hogy
Shakespeare. De aztán én megmagyaráztam, hogy ez semmi, Szentdomokoson
kiírják, hogy gara, s mi úgy olvassuk, hogy állomás.

39
Sötét. zöldeskék bogár, mely állati ürülékből készít galacsinokat és abba helyezi petéit.
 *

Cukrászdában kezdik a napot a balánbányai halászok. Egy - egy kávé mellett

meghányják, vetik a világ sorsát. Köztük üldögél Fejér Misi, a mozigépész. Híres
heccmester. A társaság lelke Pálffy Dénes. Ő nemcsak nagy halász, hanem nagy
pisztrángtenyésztő is. Bevezette udvarára az Egyeskő oldalától lerohanó hegyi
patak vizét. Medencéiben gyönyörű pisztrángokat nevelt. Nem volt rászorulva,
mert elismert bányaszakemberként ötször annyit keres, mint az országos
átlagfizetés. De hát olyan szépek a pisztrángok, gyönyörködtetik a szemet.
Különösen a méteresre megnőtt tenyészhalak voltak a kedvencei. De
szenvedélyes sporthorgász is volt. Ismerte a hegyi patakok vizét héthatárban.
Talán kőről kőre is.
Most beszélgetés közben megszólalt
- Vettem egy Mobrát40
- De hát minek kell neked? Van Moszkvicsod. – csapott le rá Fejér Misi.
- Halászni.
- És mennyibe került az a Mobra?
- Hatezernégyszáz lej.
- S a halászfelszerelésed mennyit ér?
- Az is a körül.41
Misinek elkerekedett a szeme. Majd rosszalló hangon megszólalt
- Jaj Dénes bácsi, te ezzel a pénzzel mennyi halkonzervet vehettél volna!?

A hatvanas évek elején több ezer embert foglalkoztató, hatalmas

vállalkozássá nőtte ki magát Balánbánya. Egyre-másra fejlesztették a várost is.
Abban az időben még egyetlen tévécsatorna sugározgatta fekete-fehér adásait, s
ezen kívül a helyi mozi szolgáltatott szórakozási lehetőségeket. Felépítettek egy

40
Kis méretű román gyártmányú motorbicikli.
41
A felsorolt összegek értéke meghaladta egy jól kereső szakmunkás évi fizetését.
hatalmas színpaddal rendelkező kultúrházat. Fülöp Ákos, szakszervezeti elnököt
bízták meg, hogy kultúrigazgatót, s zenekart szerezzen a városnak. A Keresztúr
környékéről származó székely ember össze is gyűjtötte Udvarhely és Gyergyó
környékének válogatott cigánylegényeit.
A kultúrigazgatókkal azonban meggyűlt a baja. Először a bányatelep
kántortanítóját tették az intézmény élére. Az elvtársak erre felhördültek. Bálin
Barna tanító úr tüzértiszt volt a Horthy hadseregben, s ágyúval lőtte a szovjet
elvtársakat. Azonnal le kellett cserélni. Ügyes, értelmes tanító embert hoztak a
Gyímesekből. Szerették is az emberek, s ez lett a veszte. Néhány hónap alatt úgy
elrészegesedett, hogy esténként haza kellett vezetgetni. Az elnök elhatározta,
hogy a saját környezetében beszél a lelkére. Bementek a kultúrház melletti
kiskocsmába. Az igazgató választotta az itókát. A hétdecis rizlinges üveg hamar
kiürült. De éreztette is hatását. Hiszen az elnök alig ivott. A kultúra nagymestere
a csaposnőhöz fordult:
- Lina, vegyen le még egy üveggel – mutatott a legfelső sorok felé.
Mikor a nő odatett egy széket, s felállt rá, rászólt:
- Tudja-e mit, Lina? Ne mind mászkáljon. Vegye le az egész sort.
Beszélgetés közben az elnök kérdezgetni kezdte, hogy mégis milyen
elképzelései vannak, miként lehetne egy pezsgőbb kulturális életet teremteni a
bányatelepen. A másik belekortyolt a poharába, s csodálkozva ránézett:
- Miért kérdezed ezt tőlem, elnök elvtárs? Én ehhez nem értek. Idehoztak, mert
párttag vagyok. A fizetés jó. S míg ezek a bolondok itt tartanak, addig itt ülök.
*

Nemsokára már újból a Gyímesekbe tanított hősünk. Ott belegabalyodott

a helyi könyvtárosnőbe, aki egy-kettőre leszoktatta az italról. A megyésítés idején
kultúrigazgatót csináltak belőle. Már volt valami gyakorlata, s ott volt a felesége,
aki hátulról mozgatta. Vigyázott is reá, hogy ne igyon. Ment is a munka.
Egyik megyei pártplenáris ülésen szót kért Béla barátunk. A maga
meggondolt, lassú módján magyarázni kezdte:
- Elvtársak! Nagyon jó, hogy Csíkszeredában megyei újság indult. Legalább tudjuk,
hogy mi történik a házunk táján. De az újságíró elvtársak jobban oda kellene
figyeljenek arra, amit leírnak. Rólam is megírták, hogy nem tartom a kapcsolatot
a könyvtáros nővel. Az egész Tatros völgye ezen röhög. Hiszen a könyvtárosnő -
a feleségem.
*

Béla barátunkat behozták a megyeközpontba iskolaigazgatónak. Lakást is

kapott egy panelház negyedik emeletén. A felesége nehezen szokta meg a városi
zsúfoltságot. Egy éjjel felriadt.
- Jaj, Béla, Béla!
- Milyen baj van?
- Azt álmodtam, hogy bémászott egy ember az ablakon egy nagy késsel.
A férfi mérgesen legyintett:
- Lelkem! Egy rendes asszony az ilyen álmot meg se nézi.

A zenészek háza táján is akadtak érdekes emberek Balánbányán. Sanyi

bácsit, az öreg prímást, Gyergyóremetéről hozta az elnök. Híres muzsikus volt ő
a maga falujában. Állandóan visszahívogatták lakodalmat muzsikálni. Tél kellős
közepén, kora hajnalban elindultak a vasútállomás felé, hogy a reggeli vonattal
visszatérjenek Balánbányára. Nem fújt a szél, pityókosok is voltak, s elhatározták,
hogy nem mennek az ország úton, mert az kerülő. A Maros be volt fagyva,
átlábaltak a jégen, s megindultak a mezőn. Mikor az állomásra értek, kiderült,
hogy nincs velük a nagybőgő. Visszafordultak saját nyomaikon. Egy bokor
mellett, a mező közepében, megpillantottak egy barnamedvét. Elrohantak az első
házig. Előkerült egy vadász is. Mikor közeledtek, hát még ott volt a medve. A
vadász puskájának mind a két csövét kilőtte az állatra. Az felborult. Csőre
töltöttek, s óvatosan megközelítették a sebesült vadat. Addigra pirkadni kezdett.
Mikor közel értek, az elől haladó vadász káromkodni kezdett.
- No, Sanyi bá, mi mátul fogva híres emberek leszünk. Ettől már nem kell félni. A
tél közepin mi sikeresen meglőttük a nagybőgőt.

A bőgő máskor is okozott bonyodalmat. A Kászonokban muzsikált Kurkó

Sanyi bácsi falubelijével, Ádival. Beérkeznek a reggeli busszal Csíkszeredába.
Sanyi bácsi, aki erősen dadogott, nem találta a Balán felé induló buszt. Ádi a
kezébe akarta nyomni a bőgőt.
- Fogja meg, s én megkérdezem.
- Mi-mi-mindenki já-járjon a sa-saját sze-szerszámával. Me-megkérdezem én, -
utasította el az ajánlatot a prímás, s odament a busz sofőrjéhez. – Ma-ma-maga
me-me-me-nyen-e…
A buszsofőr idegesen reáförmedt, hogy neki nincs ideje a mekegést
hallgatni, az ajtót becsukta s elment. Ez épp a baláni busz volt. Két óra múlva jött
a következő. Elkéstek a zenekari próbáról. A zenekar főnök beküldte őket az
igazgatóhoz. Először bement a bőgős. Az igazgató valamin dolgozott. A fejét
sem emelte fel, csak rákérdett:
- Hol voltál, Ádi?
- Lekéstük a baláni buszt, s csak a kilencórással tudtunk jönni, - jelentette
katonásan a fiú.
- Menj próbára, tíz százalékot levágok ebben a hónapban a fizetésedből.
Az ajtóban izgatottan várta Sanyi bácsi.
- Mi-mi-mi van?
- Menj be, s megtudod.
Sanyi bácsi mélyen meggörnyedve belopózkodott, s tisztességesen köszönt:
- Jó-jó-jó sze-szerencsét i-igazgató úr.
A megszólított a foga között morogta:
- Nincs időm magára, Sanyi bácsi. Menjen próbálni.
Kint várta a barátja.
- Na, kaptál-e tíz százalékot?
- Ne-nem. E-elküldött po-próbálni.
- Hát, hogy a fészkes fenébe, Sanyi bácsi?! Tőlem levont tíz százalékot!?
- Ja-ja-jaj, Á-ádi fi-fiam be-beszélni tu-tudni kell.

Gyerek tánccsoportot szervezett a kultúrigazgató felesége. Kérte a férjét, hogy

biztosítson számára zenekart a táncpróbák idejére. Az legyintett, hogy a
próbákra elég lesz egy hegedűs is. Majd az előadásokra megy a teljes zenekar.
- Odaküldöm Sasát, mert ő pontos, s megbízható. Még az ilyen favágásnak
számító munkánál is.
Arról azonban megfeledkezett, hogy figyelmeztesse a tanárnőt. Sanyi bácsi
gúnyneve a Sasa. Abból eredt, ahogy a dadogós ember bemutatkozott - Sa-sa
Sanyi vagyok.
Megkezdődtek a táncpróbák. Az asszony udvariasan magyarázgatta, hogy hova,
milyen dallamot képzelt el, s közben meg-megszólította a muzsikust:
- Sasa bácsi! Ide egy lassúbb csárdást kérek.
- Sasa bácsi, ide csűrdöngölőt teszünk be.
- Sasa bácsi, a páros tánchoz a domokosi ceplest.
Sasa bácsi jobbra, Sasa bácsi balra…. Az öreg tűrte, tűrte, de a próba után
berontott az igazgató irodájába. Dühtől vörösen dadogott:
- I-igazgató úr! Mo-mondja meg a ke-ke-kedves na-nagyságos a-asszonynak – a
ke-kezét csó-csókolom - hogy én ne-nem va-vagyok Sa-sasa. Ku-ku-Kurkó Sá-
Sándor a be-becsületes ne-nevem, a ku-ku… nagy nyavalyába belé.
*

Sándor vett magának egy magnetofont. Akkoriban egy ilyen szerkezet

súlyra is jó nehéz volt, az ára egy jól kereső szakmunkás négy hónapi bére.
Gyönyörködött benne, s kipróbálta.
- E-egy..ke-kettő… há-három… né-négy…mi-mi-mikrofon p-pro-próba.
Visszahallgatta, majd újra kezdte. Átment gyorsan a szomszédba, s
odahívta Ádit, hogy nézze meg, mi történt azzal a drága szerkezettel. A ravasz
nagybőgős azonnal felmérte a helyzetet. Sanyi sohasem hallotta vissza saját
hangját még egyetlen készülékből sem. Ő tudta, hogy dadog, de nem érzékelte.
Nagyon komoly képeket vágott a bőgős, s csóválni kezdte a fejét.
- Sándor bácsi! Ez a gép akadozik,.
- Ve-ve-vettem é-észre é-én is. Sze-sze-szedjük szét.
Szét is szedték. Talán még a mai napig is úgy van.

Sándor Gyergyóból hozta feleségét. Lecsúszott munkáscsaládból

származott. Részeges férje mellől szöktette el a híres muzsikus. Jól is éltek.
Házat építettek, született négy gyermekük, de a házasság néha-néha akadozott.
Amikor pénz jutott a kezére, az asszony felült a vonatra, s visszaszökött
Gyergyóba. Ezt évente menetrendszerűen végigművelte. Egy ilyen kiruccanás
alkalmával megjelent Sándor az igazgatói irodában, egy bevásárló szatyorban két
tyúkkal. Vörösödött, kékült, s igyekezett diplomatikusan előadni mondanivalóját.
- V-van e-egy ki-kicsi baj. Me-megint me-megszö-szökött ez a bü-büdös ku-ku…
tud-tudja ma-maga, - legyintett elkeseredve. – E-el-elvágom az ö-összes tyú-
tyúknak a nya-nyakát, - dühödött fel újra, majd kérő hangon folytatta, - ho-hoztam
ma-magának is ké-két tyú-tyúkot. E-eresszen el, hogy ke-keressem meg a sze-sze
-szerencsétlent.
Az igazgató el is engedte. Két nap múlva a nagybőgős újságolta az esti
próbán, hogy hazajött Sanyi az asszonnyal. A muzsikusok kaptak az alkalmon.
Megvárták, míg jól besötétedik, felpakolták a zenekart a buszra, s lementek
Szentdomokosra. A legnagyobb csendben letették a cimbalmot az udvar
közepébe, s egyszerre az egész rázendített Lakodalom van a mi utcánkban”.
Sándor egy nagy fejszével rohant ki, s paprikavörösen ordítozott:
- Az a-anyátok ku-ku… ci-cigány… - s közben megpillantotta a zenekar mellett
álldogáló kultúrigazgatót. – Jó-jó e-estét i-igazgató úr. Jö-jöjjenek be-bennebb
egy po-pohár bo-borra, ha má-már i-ide fá-fáradtak, ho-hogy me-meg tiszteljenek.
*
 Sándor és Ádi üldögélnek a csíkszentdomokosi autóbusz megállóban.
Odalépik egy idegen ember. Megkérdi Sándortól, akinek messze virított az óra a
karján:
- Mo-mondja jó-jó ember há-hány óra?
Sándor félrenéz. Az illető ugyanezt megismétli románul is. Sándor akkor
sem szól egy szót se. Ádi megmondja hány óra, s az illető elmegy. A
heccelődésre állandóan kész bőgős vállon veregeti a másikat.
- Sándor, mért nem mondtad meg hány óra?
- Ho-hogyne, hogy ve-verjen po-pofán.

Amikor hét végén nem volt előadása az együttesnek, olyankor

lakodalmakat vállaltak. Szép pénzeket kerestek vele. A zenekar feloszlott három-
négy részre, s mindenki ment a maga társaságával muzsikálni. Egy ilyen zenélés
után, hétfőn Sándor nem jött munkába. Az igazgató kérdésére, hogy mi van vele,
a többiek csak vigyorogtak, s mondták, kérdezze meg tőle, mikor megjön. Be is
ballagott az esti próbára, mint egy viharvert hadsereg. Meg lehetett volna
mintázni róla a kétségbeesés szobrát.
- Milyen baj van Sándor? Ejsze csökkentett munkaidőbe dolgozik? – szedte elő
az igazgató, mert kíváncsi volt, mi történhetett a máskor mindig pontos emberrel.
- Ha-hagyja el, ne-ne is ké-kérdezze. A be-belem.
Ez félig-meddig már érthető volt, mert Sanyi bácsi sajnos krónikus
vastagbélgyulladásban szenvedett. Megtörtént, hogy turnéról be kellett vinni a
kolozsvári klinikákra, mert nyolc napig nem tudott vécére menni. Máskor meg
minden ok nélkül hírtelen hasmars fogta el. Az igazgató intett, beszéljen. Sanyi
bácsi el is kezdte nagy keservesen:
- Tu-tudja-e, ö-öt na-napig ne-nem volt se-semmi. Ne-nem is tö-törödtem ve-vele.
Mu-muzsikáltuk a la-lakodalmi me-menetet, a-aztán hú-húztuk a há-háznál is. É-
éjfélkor, mi-mikor le-leültek, a-az e-emberek va-vacsorázni, ü-ültem a tulipános
ládán. É-éreztem, hogy ejsze e-egy cseppet kell, szellentsek.
A társaság meg is sajnálta az öreget, mert tudták róla, hogy akkor beszél
folyékonyan, amikor énekel, vagy ha nagyon kínos helyzetbe kerül. Most egyetlen
nyekkenés nélkül folytatta:
- Ülök a tulipános ládán, húzom, hogy „Akácos út, ha végigmegyek rajtad én”, s
kicsit megbillentem magamat. Érzem, hogy a horgasínam elmelegedik. A
harmonikás elkezdett húzódni a kályha felé, a bőgős is az ajtósarkához. Az
előttem ülő vendégek kezdték letenni a kanalakat.
Egy jóképű fehérnép intett nekem, hogy menjünk ki. Én is intettem neki.
Mikor a csűr sarkához értünk, mondtam neki, hogy Lina én nem azért hívtalak,
hanem azért, hogy hozz az urad holmijából egy alsógatyát, s egy nadrágot. Aztán
képzelje el, - vakargatta kínosan a fejét, - én álltam az Oltba, s a jóképű fehérnép
egy cirokseprűvel mosta a horgasínamat.
A kirobbanó röhögésre tétován szétnézett, s mikor az igazgató elkezdte
ölelgetni, s nyúlt el mellette a kacagástól, hírtelen felragyogott a képe.
Ravaszkásan megszólalt:
- Mo-most mit tu-tudjak te-tenni?
- Vigye haza a kölcsönkapott gatyát, Sanyi bácsi – biztatta az igazgató. – Ne
féljen, mert úgyse ragasszák magára a fosos nevet. Magának már van egy
ragadvány neve, mióta megszólalt.

Sanyi bácsi nem volt egyedül a bajaival. A kórház hátánál lakó Székely
János bá is ugyanebben a nyavalyában szenvedett. Hogy baját enyhítse, állandó
látogatója volt az üvegcsűrnek becézett vendéglőnek. Egyik nap már nem bírta
tovább a hascsikarást, s miután jól megszívta magát bátorsággal, fellődörgött a
kórház igazgatójához.
- Doktor úr! Csináljon valamit velem, mert olyan a székletem, hogy a foga
beletörne.
Az önmagára sokat adó főorvos feldühödött. De nem mutatta, mert székely volt
ő is. Ellenben kivett a szekrényéből két adag erős hashajtót, s az öreg markába
nyomta.
- Most menjen, feküdjön le. Többet ne igyon. Délután vegye be az első adagot, s
rá két órára a másikat. Holnap reggel jöjjön vissza, s mondja meg, hogy mi van.
Másnap reggel érkezett is az öreg. Meggörbülve. Fogta a hasát. Az orvos
gúnyosan a szeme közé nevetett.
- Na, János bácsi! Beletörne-e a foga?
- Nem, doktor úr – nyöszörgött az öreg, - gargalizálhatna vele.

A zenekarban volt még néhány érdekes alak. Közéjük tartozott a vén

pikulás, Nándi bácsi. Ő hivatalosan klarinétosa volt a zenekarnak. Azonban élete
java részét a székelykeresztúri vendéglőben töltötte el, s ott szaxofonozni is
kellett a tánczenéknél. A zenekarba jól beilleszkedett. Mint szakember, sem volt
ellene kifogás. Azonban az évek hosszú során kialakult szokásai sokszor
kényelmetlen helyzetbe hozták. Munkaidő után el-eljárogatott a vendéglőbe, s
muzsikált az asztaloknál néhány lejért. Ezért állandó letolásban volt része. A
zenekar tagjai, és a vezetőség részéről egyaránt. Mivel házicigány létére épp
olyan gyorsan feldühödött, mint a székelyek, állandóan fokozta a bajait. Az
igazgató elhatározta, hogy megijeszti. Egy nap elővette.
- Nándi bácsi! Itt járt a Szekuritáté. Maga után érdeklődtek. El fogja vinni a fekete
kocsi.
- Uram bizony, hát azt miért? – sopánkodott az öreg.
- Maga hortista nótákat fújogat a vendéglőben.
- De hát, ha azt kéri a vendég, igazgató úr! – rottyant össze kétségbeesetten az
öreg.
- A vendég kéri, s magát viszik – ijesztgette. – De tudja-e mit? Ha nem megy be
többet a kocsmába, én beszélek a megyei nagyfőnökkel, hogy maga megjavult, s
én felelősséget vállalok magáért, hogy többet ilyet nem tesz.
Az öreg nem is ment egy pár hétig a kocsma felé. Egy este megint
felhangzott a tenorklarinét hangja a nyári kertből. Másnap reggel előszedi az
igazgató:
- Nándi, megszegte az egyezségünket. Magát most, mint fasiszta zenészt el
fogja vinni a Szekuritáté.
Az öreg idegesen felfortyant:
- Lássa-e, ilyen a világ főnök! A régi nyilasokból mind párttagok lettek, de az öreg
cigányt, aki kellett bujkáljon előlük, hogy el ne vigyék, mint a zsidókat, most
bezárják, mert fasiszta. Hát zárjanak is be. Oda is elviszem a szerszámaimat. Ott
is emberek vannak. Mikor én muzsikálni kezdek, egy se fog búsulni mellettem.

Önfejűsége, sértődékeny természete miatt állandó ugratások céltáblája

volt Nándi bácsi. Mindamellett, hogy roppant kényes volt a tisztaságra, még
nagyon utálós is volt. Ha meglátott az úton egy piszkos embert, messze elkerülte.
Ha valaki csámcsogott evés közben, ő felállt, s otthagyta az ételt. Rettenetesen
félt mindenféle hüllőtől. Nemegyszer csempésztek békát hangszertokjába.
Ilyenkor az öreg elordította magát, s kifutott a teremből. Ki lehetett volna kergetni
a világból.
Egy kéthetes turné után Parajdon lerobbant az együttes autóbusza. Az
igazgató hajnalig telefonálgatott a sóbányától, míg végre megígérték, hogy egy
másik járművet küldenek utánuk. Azután visszament a buszba, s elaludt. Az öreg,
mikor felébredt, látta, hogy senki nem intézkedik, mindenki alszik. Elkezdett
morogni. Az ébredező emberek kimentek az út szélére, s találtak egy békát.
Nándi bácsi nem vette észre. Felmentek, s beletették a zakója zsebébe. Közben a
brácsás elkezdte szidni a bőgőst, hogy miért van még mindig rajta a színpadi
mellény. Menjen, s vegye fel a saját ruháját. Nándi bácsi is besurrant a helyére,
szépen összefogta a színpadi mellényt, betette a táskájába, s felvette a zakóját.
Elkezdett szundikálni. Arra ébredt, hogy a cimbalmos éles hangon visítozik,
állítva, hogy kilopták a pénztárcát a zsebéből. Erre az igazgató is megébredt.
Röviden rászólt a társaságra:
- Mindenki ürítse ki a zsebeit!
Az emberek nagy buzgalommal kezdték kirakni apróságaikat. Csak Nándi bácsi
makacskodott.
- Engem kutassanak ki!
Az álmos főnöknek nem volt türelme az öreghez. Mérgesen rászólt:
- Hajnalban nem tartunk matató estet! Szedje ki, ami a zsebében van!
Az öreg leghamarabb a bal zsebébe nyúlt. A keze hírtelen összerándult, elsápadt,
szája megnyílt, s kiguvadt szemekkel bámult az igazgatóra. Az rájött, hogy
valami történt, de nem volt beavatva a viccbe. Ezért aggódva kérdezte:
- Rosszul érzi magát, Nándi?
Az ember nem felelt. Jobb kezével megfogta a kabátja alsó felét, lassan kihúzta
a bal kezét, előrenyújtotta, de a szemét le nem vette volna az igazgatóról. Majd a
tenyerét lassan kinyitotta. Fejét mélyen lehajtva, alája nézett. Mikor meglátta a
markában összepasszírozott békát, hatalmas üvöltéssel úgy kiugrott az
autóbuszból, hogy az igazgató is a sáncban kötött ki. Futott a mezőn, futott. Míg
el nem jutott egy patakig. Ott mosta a kezét, dörzsölte homokkal, szinte egy
félórán át. Végre odamentek hozzá.
- Mi van, Nándi? Mi történt veled?
- Vagy valaki békát tett a zsebembe, vagy egy kecskebéka odakölykezett.

A tisztaságáról híres embert legjobban azzal tudták felbosszantani, ha

mocskosnak nevezték. A zenészek erre is rájátszottak. A régi kultúrigazgató, aki
a helyi bányászlap szerkesztője volt, kitűnő grafikus volt. Ezen kívül minden
heccre kapható. Egy délelőtt az öreg a képéből kikelve állított be az igazgató
irodájába. Kezében az URZICA folyóirat, melynek ugyanaz a szerepe volt
Romániában, mint a Ludas Matyinak Magyarországon. Reszkető kézzel nyújtotta
az igazgató felé.
- Itt valami csúfságot írattak rólam. Én nem tudok románul, legyen szíves,
olvassa el nekem magyarul.
 Az igazgató megnézte a karikatúrát, amelyen egy pocakos öreg, nyakában
szaxafonnal állt egy hatalmas íróasztal előtt, s magyarázott a mögötte ülő
főnöknek. A szöveg a következőket tartalmazta:
„Nándi bácsi eleinte a barakkban lakott. De egy hét múlva beköltöztették egy
panellakásba. Nemsokára megjelent az igazgatónál.
- Igazgató úr! Adják vissza nekem a barakkot.
- Hát mi a baj, Nándi bácsi? Nem jó a lakás?
- Az jó, de a fürdőszoba….
- Nincs melegvize?
- Az van, ott egye meg a fene.
- Nem működik a hidegvízcsap?
- Az is működik.
- Akkor mi a baj?
- Az, hogy mióta ott lakunk, az asszonynak se íze, se bűze.
Az öreg rámeredt a folyóiratra, s belerogyott egy székbe.
- Tényleg azt írják?
- Tényleg.
- S ezt Keresztúron is olvassák!
- Ott is.
Én többet a büdös életben nem mehetek haza.
- Álljon csak meg, Nándi bácsi! – kapta fel a fejét nevetve az igazgató. – Ezt
vékony hártyapapírra írták, s beleragasztották a folyóiratba. Valaki itt csinálta.
Sehol máshol nincs ez benne a lapban.
- De hát oda van nyomtatva.
- Nincs, Nándi, nincs. Nézze meg.
Miután meggyőződött az igazságról, morfondírozni kezdett:
- Ontsam ki a belüket? Bezárnak. Vejem őket pofába? Erősebbek, mint én.
Pereljem be? Nem tudok románul, s azt mondanak, amit akarnak. Csak maga
tudna segíteni rajtam. Mondja meg nekik, hogy az otthoni bűzökkel
foglalkozzanak inkább ne velem.
*
Kiterjedt baráti és rokonsági kapcsolata volt az öreg pikulásnak Udvarhelyszék és
Háromszék déli részének kisvárosaiban. Legtöbbet emlegetett rokon mégis a
hatalmas termetű Kozák volt, a baróti cimbalmos. Amikor az utcán ment, aki nem
ismerte, kitért előle. Nem kellett rendfenntartó abba a vendéglőbe, ahol muzsikált.
Néha azzal szórakozott, hogy az asztalra széket tett, arra ráültetett egy vendéget,
beállt az asztal alá, felemelte a tisztelt vendéget, és elegáns mozdulatokkal
keringőzött a vendéglő közepén. Idős korában azonban egy részeg hátgerincbe
szúrta, és tolókocsiba került. Eleget búsulta Nándi bácsi. Aztán egy nap a
fúvószenekar egyik trombitása, Horvát Gabi, aki a Homoród vidékéről származott,
és jól ismerte a rokonsági viszonyokat, részvétét fejezte ki barátja halála fölött.
Azonnal elkérezkedett Nándi bácsi. Másnap reggel fekete ruhában, fehér ingben,
kezében klarinét és szaxofon tokkal elindult Barótra a temetésre. Harmadnap
kétségbeesve mesélte:
- Megyek be az utcán Kozákék felé. Odaérek a kapuhoz. Be van zárva. Zörgetek.
Nem jön ki senki. Azt hittem, hogy már azelőtt való nap eltemették.
Kapaszkodtam felfelé, hogy menjek be a kapu tetején, mikor egyszerre egy
harsány hang megszólalt mögöttem,. „Ejszen beálltál tolvajnak, Nándi?” Én abba
a pillanatban visszahuppantam a kapu elé a seggemre, mert a hang Kozák
komámé volt. A tokok kinyíltak, a hangszerek kihulltak. Lassan kinyitottam egyik
szememet, s hát ott ül komám a tolószékében, s nyújtsa felém a kulcsot. El se
mertem venni. Ha hozzáérek a kulcshoz, elkapja a csuklómat, s elvisz a
másvilágra. A fejem fölött megjelent a felesége. „Mit csinálsz itt, Nándi?” Könnyű
volt kérdezni, de én bizon’ Istenemre mondom, nem tudtam mit csinálok.
Pislogtam egyikről a másikra, míg el nem kezdett káromkodni komám. „Az
Atyaúristenedet te Rózsi! Vedd má ezt a kulcsot, s húzd be ezt az embert, s nézd
meg milyen baja van, mert mindjárt itt hal meg a szemünk előtt.” Erre má én is
meggondoltam, hogy ha engem félt a haláltól, ejsze nem lehet szellem.
Felnyögök, hogy szerusz Gábor, hezzád jöttem. Idegesen rántott egyet a
bajuszán, s előre dőlt a tolószékben. „Jó, jó Nándor, de először a kert tetején,
mint a macska, s utána seggen, mint a rák?” Aztán valahogy bekerültünk a házba,
a ruhámat kikefélték, ebédet is adtak, de végig az volt az érzésem, hogy nem is
olyan biztos, hogy a komám él. Mikor valahogy kiszabadultam a házból, futottam
a buszig, ahogy csak tudtam. Nem baj, mert egyszer visszaadom én ezt Horvát
Gabinak.
*

A fentihez hasonló baj történt a fúvószenekarral is. Egy szombat reggel szóltak,
hogy engedjem el őket, mert Szárhegyen temetés van. Megfogadták az egyik
kisbuszost, s el is mentek. Kiderült, hogy a temetés pénteken volt. De van egy
Ditróban. Mire odaértek, a halottat eltemették. Ott meghallották, hogy Salamáson
késő délután temetnek valakit. Elhatározták, ha már itt vannak, ők bizony
temetésen muzsikálnak. Lementek Salamásra. Kéretlenül beálltak a halotti
menet elé, s elkezdték fújni a jó magyar kesergőket. A szakálas pópa
lélekszakadva rohant feléjük. Náluk menet közben halotti dalokat énekelnek, s
több helyen megállnak az úton. Végül, megtisztelték őket két liter pálinkával, s
egy kosár pereccel, csak ne fújjanak. Igen ám, de megtudta az esetet a helyi lap
szerkesztője. Hétfőn meg is jelent a cikk: „Egy fúvószenekar halottat keres”,
címen.
*

Meleg nyári délutánokon a rezesbanda tagjai kiülögettek a hegyoldalba, s

nagyokat zenéltek. Egy ilyen nap után megjelent felpaprikázva a város párttitkára.
Az elvtárs munkás öntudatának magas fokán támadt az igazgatóra.
- Hol vannak a fúvósok?
- Próbálnak a lenti teremben.
- Na, jöjjön csak velem!
A próbateremben szembeállt a zenekarral, s elkezdett üvöltözni:
- Elvtársak! Maguk reakciós, soviniszta, irredenta alakok. Az én vasutas munkás
öntudatom úgy háborog, hogy kifordul a belem!
Az egyik kürtös megszólalt:
- Titkár elvtárs! Míg a helyzet el nem mérgesedik, legyen szíves, mondja meg
nekünk is, miről van szó?
- Maguk a tegnap egész délután fújták azt a Horthy-nótát, hogy „Százados úr
búcsúzik a századtól”.
- Álljon meg egy kicsit! – vágott közbe erélyesen a kürtös. – Mi csak azt fújtuk,
hogy a „Marosmenti fenyves erdő aljában”.
- De annak a második szakasza a Százados úr, - hadonászott a párttitkár.
- Az lehet, titkár elvtárs – felelt nyugodtan a kürtös. – De mi csak az első
szakaszt muzsikáltuk.
*

A rezes banda kabala babája a 80 cm magas dadogós Péterke volt. Már ötödik
elemis korában, minden hangszeren tudott játszani. Ha felállították egy székre
kitűnően vezényelte a zenekart. Egy bányász napon elkésett az alcsíkról ingázó
Zaki bácsi. A hórihorgas ember az óriási szinte másfél méter magas
basszuskürtön játszott. Péterke jelentkezett, hogy semmi baj kéri a kottákat s ő
fújja a behemót hangszert. Már a térzenénél tartottak, amikor megérkezett az
elkésett művész. Odaállt a kürt mellé, s elégedett mosollyal nyugtázta a gyerek
teljesítményét. Az megállt s rámordult a férfire.
- Mi… mit vigyorog?
- Nem hallom – ugratta a másik.
- No a akkor du dugja kö közelebb a fü fülét.
A férfi levette vastag dioptriás szemüvegét, s elkezdte törülgetni.
Közelebb hajolt a kürthöz. A kölyök hatalmas hangerővel kezdett fújni, majd
megállt s most ő nézett vigyorogva a másikra.
- No mo most ha hallotta-e?
- Nem.
- A akkor dugja i ide mé még egyszer. Ezúttal akkorát fújt a kürtbe, hogy mindenki
odakapta a fejét. E ezt most ha hallotta-e?
- Nem.
A kölyök tetőtől talpig megvetően végigmérte a hórihorgas férfit, s lemondóan
legyintett apró kezeivel.
- Z-Zaki bácsi ma-magának is jobb volna, ha a fü fülén hordaná a sze-
szemüvegét.

A bányásznap mindig ünnepséggel kezdődött és nagy eszem-iszommal, szinte

egész napig tartó kulturális műsorokkal folytatódott. Időközben minden órában
felállt a fúvós zenekar és 20 percig harsogta a talp alá valót. Ilyenkor, akinek
kedve volt táncolt is. A völgyben, a hegyoldalakon, ki hol épp letelepedett. Már
szürkületre járt az idő mikor a holtfáradt Péterke egyszer csak megszólalt a
mikrofon előtt.
- Z Zaki bácsi, ú úgy lá látszik mi tö többet i ide se jövünk.
- Miért Péterke?
- Há hát ho hogy jö jöhetnénk ide ha e el sem me megyünk.
*

A rendőrparancsnok viccelni akart a gyerekkel.

- Tudod-e Péterke mi a különbség egy rendes fúvós és közted?
- M mi?
- Az, hogy a rendes fúvós kezében látszik a hangszer s te meg a hangszer közül
se látszasz ki.
- Tu tudja-e maga, hogy mi mi a kü különbség egy re rendőr s a sza szamár kö
között, vágott vissza élesen a kölyök.
A rendőrparancsnok hozza lépett s elkapta a karját.
- Na halljam mi a különbség?
- Se semmi semmi, csa csak e eressze el a karomat.
*
Fülöp Ákos szakszervezeti elnök mindig hajnalba kelt, s ha tehette gyorsan
megjárta a bányát úgy el nyolc óráig. Csak azután ment az irodájába. Délután
meg esténként a szakszervezetek házában üldögélt végig egy - egy próbát,
beszélgetett a zenészekkel, a technikai személyzettel, s az igazgatóval. Mindig jó
ötletei voltak és sohasem főnökösködött. Ezért az emberek nem csak szerették,
hanem tisztelték is. Egy nyári délután a kultúrigazgatóval beszélgetett a
művészbejárónál, amikor odalődörgött egy részeg bányász. Elkezdett kötődni az
elnökkel. A kultúrigazgató vagy kétszer is ellökte onnan, s mondta neki, hogy
hova menjen. De a több mint száz kilós ember szavait figyelembe se vette a
beszeszelt ember. Mikor már negyedszer is odajött az igazgató szólt az elnöknek,
hogy lépjen hátra. Meglendült a karja, s az izgága atyafi inkább repült, mint
tántorgott. Feltápászkodott, s ész nélkül elrohant. Az elnök gyorsan lépéssel
lemérte a távolságot. A hetedik lépés után megállt, s szembefordult az
igazgatóval.
- Miért ütötte így meg?
- Mert román volt. Ha székely lett volna még a nyakát is kitekerem. Közülünk nem
élni való az ilyen.

T u t t i, J ós k a s a t öb b iek

Aki Székelyföldön letelepedhetett azt mindig különleges elbírálások alapján

fogadták be. Így a cigányt is. Maga a szó ősi jelentése „belső ember”. A székely
hadkötelezettsége miatt nem folytathatott olyan mesterségeket, amelyekre
állandóan szükség volt a faluban. Pl. nem lehetett kovács, muzsikus, pásztor stb.
Nagyon régi mondás, hogy „a juh mellé oláh, s a hegedű mellé cigány kell”.
Mindkettő olyan tevékenység, amelyre az otthonmaradóknak van szüksége.
A régi cigánycsaládok ott laknak a székelyek között. Házuk van, de földjük
nincs. Házi cigányoknak nevezik őket. Magukénak tarják. Élesen elhatárolják
cigányaikat a romáktól, akiket dögösöknek, vagy vándorcigányoknak neveznek.
Még Mária Terézia sem tudta betelepíteni őket a székely falvakba. A falvak
határán kívül hoztak létre telepeket.
A házi cigány majdnem úgy gondolkozik, mint a székely. Legtöbbször
majdnem nélkül. Néha egy - egy keveredés útján a világra pottyan a furcsa cigány.
Ő az anekdoták hőse.

*
Híres ember volt Székelykeresztúron Tutti cigány. Nyáron mindenütt jelen
volt, ahol jól ettek, vagy ittak. Neki is mindig jutott valami. Behúzódott csűrök alá,
kaszáláskor a buglyákba, és jól érezte magát, míg nem közeledett az ősz. Akkor
aztán világos nappal ellopott egy tyúkot, vagy egy oldal szalonnát, s addig cipelte
a város között, míg a rendőr el nem kapta. Ilyenkor következett a kivizsgálás,
bírósági tárgyalás, és öt-hat hónapig érvényes börtönbüntetés. Ha véletlenül
valaki mag akart könyörülni rajta, ő volt a legjobban felháborodva. A körzeti
rendőr, aki ismerte a nyári bohóc szokásait, el akarta venni tőle a tyúkot, s
elzavarni a tettest.
- Tűnj el innen, Tutti! Most az egyszer megbocsátok.
Mire az felcsattant:
- Bocsásson meg magának az isten. Ne maga nekem. Ha jól tudom, azért
ruházza ingyen az állam, hogy a tolvajokat elfogja.
Mikor a törvénybíró elé került, az felszólította, hogy mondja el részletesen
miként is történt a tyúklopás. Jött a válasz:
- Hogyne, hogy a bíró úr is meg tanulja!
Aztán állami pénzen befuvarozták a csíkszeredai börtönbe, ahol kimosták
egész nyáron át viselt ruháit, megfürdették, megborotválták, s tiszta új rabruhát
adtak rá. Mikor mindennel kész volt, odahajolt az őrmesterhez:
- Na, öregem! Most má adjon egy cigarettát es, ha már telelni hazajöttem.
Akkor ült a cellában, mikor ő akart. Segített ételt kihordani, fát vágni, s
minden egyéb olyan munkában, melyeket csak egy olyan rab végezhetett el, aki
nem akart megszökni. Lehullt az első csíki hó, s kiküldték a törvényszék elé, hogy
seperje le a járdát. Ott úgyis állt egy rendőr, s úgy nézett ki mintha rá vigyázott
volna. Szorgalmasan sepregetett, mikor az arra járó keresztúriak ráköszöntek:
- Mit csinálsz, Tutti?
- Itt ne, - húzta fel a vállát. – Tanítom az őrmester urat sepregetni.
Aztán jött a tavasz, lejárt a büntetése, megkapta a nyári ruháit, s indult
haza. A kapuban posztoló őrmester búcsúzkodott tőle:
- Na, Tutti, ugye mi többet nem találkozunk.
Mire a megszólított hírtelen feléje pördült, s meglepődve kérdezte:
- Mi van, magát helyezik el innen?
*
 Tutti már születésétől ateista volt. Meg se keresztelték, templomba sem
járt, A pappal csak a temetőben találkozott, mert ki nem maradt volna egyetlen
egy kínálkozásból, torból sem. Ilyenkor megrakta a zsebét pereccel, megivott egy
pohár pálinkát, s dicsérgette az elhunytat. Fiatal pap érkezett a városba, s
elhatározta, hogy megmenti a cigány lelkét. Az első istentiszteleten éppen
Krisztus elítéléséről, s keresztre feszítéséről beszélt a pap. Tuttinak hulltak a
könnyei, rázta az öklét, s szidta a zsidókat.
- Jaj, édes Jézusom! – óbégatott. – Hogy elbántak veled azok a gazok! Csak
kerüljön egy is a szemem elé!
Karácsonykor megtudta, hogy miként született Jézus. Szerzett egy
keresztet, feltette a nyakába. Szép nagy, ortodox kereszt volt, mert karácsonykor
a börtönben áhítatoskodott, s ott a román pópa prédikált nekik. De ő nagyon
büszke volt rá.
Húsvétkor azonban nem ment a román templomba, mert ott szegény volt
az eklézsia. Beült a reformátusokhoz. Amikor a pap újból Krisztus elfogatásáról
beszélt, húzta a száját, rázta a fejét, nagyokat legyingetett. Az egyik székely
megkérdezte tőle:
- Tutti, hát nem sajnálod Jézust?
Felpaprikázva, fennhangon rikácsolta:
- Mit sajnáljak rajta? Ő a hibás, mé ment oda? A tavaly is úgy járt.

*
Új hidat építettek a székelyek a Küküllőn. Mikor kész volt, terhelési próba alá
akarták tenni, s kezdtek ráállni nehéz gépekkel. Tutti izgatottan rohant oda, s
integetett, hogy ne, ne csinálják. A városatyák rákérdeztek, hogy mi baja. Nagyot
szusszant, s aztán elkezdte magyarázni:
- Képzeljék el, ha a híd beszakad. Milyen kár a sok drága gépért.
- Mit csináljunk akkor, Tutti? – kérdezte vigyorogva a polgármester.
- Szedjék össze a városból az összes anyóst, állítsák fel a hídra. Ha megbírja,
akkor jó, ha nem annál jobb.
Szállóigévé is vált a mondása. Ma már csak kevesen tudják, hogy kitől származik.

Este későn énekelgetett hazafelé a pityókás székely legény Keresztúr utcáin.

Egyszer csak elfogta a buzgalom, s rázendített a székely himnuszra.
- Ki tudja merre…
A kapualjból kilépő milicista nyakon csípte, s bevitte a rendőrségre.
- Erre Józsi, erre!
Ő is székely ember volt, s a maga módján oldotta meg a helyi „politikai”
eseményeket. Tutti, aki mindezt látta, teniszcipőjében utána osont, egy kicsit
hallgatózott az ajtóban, majd gyorsan elszaladt a legény barátaihoz. Azok
megkérdezték, hogy nem látta-e Józsit. Tutti szaporán bólongatott:
- Az őrmester úrnál van ankéton.
- Milyen ankéton, te? Az mi?
- Én hallottam, – bizonygatta a cigány, – an két pofot kapott, hogy csengett tőle
az egész rendőrség. 42
*

Még katonának is elvitték, de egy hét múlva le is szerelték, mert bolondnak

nyilvánította az orvos. Ő persze ezt egész másképp mesélte a városka
vendéglőjében, népes hallgatóság előtt. Elmondta, hogy fogadott az ezredessel –
megkacagtatja a ménjét. Aztán ő súgott valamit, s a mén elkezdett röhögni. Az
ezredes elcsodálkozott, s azt mondta, ad egy hónap szabadságot. De ha meg is
siratja, akkor le is szereli, mehet haza.
- Aztán én elvittem a kerítés mögé, s mikor jöttünk vissza a mén úgy sírt, hogy
mosdótálat kellett alája tenni, abba fogták fel a könnyeit. Haza is engedtek
rögtön.
Az egyik férfi megszólalt:
- Mit súgtál, Tutti, a ménnek?

42
An – az olyan szó rövidítése tájszólásokban.
- Hát én megmondanám egy jó vacsoráért, s egy fél liter borért.
A férfi intett a pincérnek – jöhet a vacsora. Tutti fensőbbséges képpel
43
figyelmeztette a pincért, hogy a flekken ne legyen erősen kisütve, a
hasábburgonya szép piros legyen, s a salátába sok paradicsomot tegyenek. Majd
foghegyről odavetette a kérdezőnek:
- Hát én azt súgtam a ménnek, hogy nekem nagyobb szerszámom van, mint az
övé.
- Jó van, Tutti, de miért kezdett sírni?
- Megmondom öt szál sült kolbászért.
- Jöhet – szólt a pincérnek a kapatos ember.
- Egyszerű – vetette fel hetykén a fejét a cigány. – Akkor kezdett sírni, amikor
megmutattam neki.
A felcsattanó nevetésben szerényen pislogott a muzsikusok felé:
- Valamiből csak meg kell élni.
*
Híres ember volt még Csíksomlyón a Józsi cigány. Egy farmon amolyan hátra
mozdító féle. Ő etette meg reggel a kutyákat, seperte a járdákat, locsolta a
virágos kertet, de ő volt a cipelő legény is mikor a gazda vásárolni ment a piacra.
El is ment a híre a kozmási rokonai között. Felvitte Józsinak az Isten a dolgát.
Mindig nagy fehér kocsival hordozza egy nyakkendős sofőr.
Néha elment, meglátogatta rokonait és ilyenkor úgy viselkedett, mintha ő
lett volna Alcsík leggazdagabb csávója44. Egyik alkalommal néhány pohár
vegyített pálinka után felment a hangulat s összeverekedtek. Józsit s a feleségit
úgy megkéselték, hogy mentő vitte őket a megyei korház sürgősségire. Mikor
visszament a farmra megkérdezte a gazda.
- Na hogy volt a verekedés Jóska?
- Hát tudja-e, míg ott voltunk az asszonnyal minket szurkáltak, de utána
megszűnt a verekedés, mert nem volt olyan csóró, aki állja.

43
rostonsült
44
cigánylegény
 *
Egy nap beállít Józsi a főnökhöz. Adjon neki valami pénzt s vitesse el
Háromszékre mert temetik az apját.
- Háromszék nagy, hol temetik az apját?
- Nyújtódon.
- S mikor?
- Azt nem tudom.
A főnök felhívja a nyújtódi polgármestert, aki mikor meghallja, hogy ki után
érdeklődnek, székelyes udvariassággal magyarázta a helyzetet.
- A nyüvek ott ették volna meg a vén dádét, ahol megszületett. Kézdivásárhelyen
jól beszívott faszeszből (metil alkohol), s egy kuka mellett meghalt. A zsebébe
lévő okmányokból kiderült, hogy a mi községünkbe lakott. Felszólítottak, hogy
temettessük el. Négy napig kerestük a családját, de egy közeli rokonát se találtuk
a környéken. Végül közköltségen temettük el a múlt héten.
A gazda odafordult A várakozó emberhez.
- A múlt héten már eltemették.
- Ó szegény dádé, szegény dádé óbégatott Jóska, úgy kellett meghaljál, hogy
drága fiad nem lehetett a koporsód mellett.
- Álljon meg Jóska, szakította félbe a gazda az óbégató cigányt – miért nem volt
rokona az apjának Háromszéken?
- Hát tudja az úgy volt, hogy mikor anyám viselős volt a húgommal, apám
összeállt egy Nyújtódi csajjal, s minket ott felejtett a Kászonokban. Többet nem
is láttam ebben az életben.
- De hát akkor most maga miért óbégat utána?
- Jaj főnök, ha tudná, hogy mennyi mindenre megtanított engem apám kicsi
koromba. Reggel csak kisirültem a házból, s egy órán belül már jöttem haza. Hol
egy tyúkkal, hol egy oldalszalonnával, hol egy tarisznya pityókával. Mindig úgy
mondta, hogy minden nap csak keveset lopj Józsi fiam, akkor nem lesz nagy baj
belőle.
- De hát maga nem lop Jóska.
- Nem, mert leszoktatott róla ez a világ. A sógorom reávett, hogy vigyünk pálinkát
s kolbászt a mezőőröknek. Úgy is csináltuk. Miután jóllakott s egy csomó
pálinkát megivott, megraktuk a szekeret pityókával, s hazavittük. Egy óra múlva
ott volt a milicista. Mind a hármunkat bezártak egy esztendőre. Hiába na,
legyintett lemondóan, manapság már a bírók sem értékelik a mestermunkát.

Józsi nagyon jól érezte magát a farmon. Ő volt a fő kutyapecér. Minden nap
megetette őket, mikor mondták, kitakarította a kutyák udvarkáit, megseperte a
járdákat. Nyáron ő volt a fő tűzmester. Megrakta a kazánt hulladék fával, hogy a
gazdáknak legyen melegvize.
Egy nap, amikor az volt a feladata, hogy az imitt-amott kibúvó gyomnövényeket
levágja, rájött, hogy a telepen szanaszét rengeteg ócskavas hever, kisebb-
nagyobb csomókban. Elhatározta, hogy elkéri a főnöktől. Pénzt kap érte a
begyűjtő telepen. Úgy is történt. Elkérte a szomszédtól lovát, szekerét, s
megrakta ócskavassal. El is adta rendesen. Több pénzt kapott érte, mint a heti
bére. Pénz is volt a zsebében, szekeres gazda is volt, hetykén pattogtatta az
ostort. A kanca, épp sárlott, s az ostort se szokta meg. Egy nagyot rúgott,
megugrotta magát. Eltörte mindkét szekérrudat, s megindult vágtában felfelé a
domboldalon. Az eseményeket Józsi keserves hangnemben mesélte másnap
reggel:
- A ló trappolt, én utána. Fel a dombon. Meg is szorítottam a temető sarkába.
Valahogy visszahoztam, s a szekér után kötöttem. Eleibe nem lehetett, mert
eltörte a rudakat, éppen középen. Nem volt, ahogy hozzákössem. Nem fért volna
be az állat. Így aztán be kellett álljak a két törött rúd közé. Elől én húztam a
szekeret, hátul a ló ballagott szép csendesen. A somlyóiak kiálltak a kapuba, s
röhögtek. Ma reggel már úgy köszöntek nekem „Jó reggelt, monyas!45”. Főnök,
rólam már az Isten se mossa le ezt a nevet.

45
Mén ló. A szó eredeti jelentése - tojásos. Pld. Tikmony = tyúktojás
 *
Józsi gyagyás sógora nem volt egészen sótlan, de majdnem. Úgy is nevezték,
hogy Golyó. Egy nap Szeredába beállított a vendéglőbe, de két bőrfejű megfogta,
s úgy kidobta, hogy nagyot nyekkent. Annyit még megtett, hogy megkérdezte,
miért is dobták ki őt. Az egyik bőrfejű megmagyarázta.
- Azért füstös, mert utáljuk a cigányokat.
De vajon miért? - gondolkodott Golyó. Ki kell, próbáljam. Gyorsan beült a
borbélyhoz, simára borotváltatta fejét. Elment haza, s a konyhában mosogató
anyját, jól megijesztette. Az fordulatból szájba vágta a mosogató ronggyal.
Rohant ki a tornácba s nekiesett az ott szivarazgató apjának. Az öreg feldühödött,
s jól fenéken rúgta. Hátrarohant az istállóba, ahol az öccse épp ganét hányt,
szembeugrott vele s rákiáltott egy nagyot. Az a lapát nyelével a hátára húzott.
Hátrament a zöldséges kertbe, leült fűbe s elkezdett keseregni.
- Jaj Istenem, Istenem! Alig egy fél órája vagyok bőrfejű s máris, hogy utálom a
cigányokat.
*

Törvényszéken tanúskodik Golyó, meséli a verekedést. Kaptunk egy – egy pofont,

kiugrottunk a kocsmaajtón, Rudi bátyám utánam, Bőgős Kárics utánam, futottunk,
ahogy csak tudtunk. Kárics s én bírtuk a futást, de Rudi bátyám nem igen. Az
ütést sem. Ott is maradt a földön.
*
Politizálnak a székelyek. Osszák, szorozzák Gorbacsov elnök ténykedéseit.
Tárgyalják, hogy milyen változások jöttek Oroszországban, hol van most
Gorbacsov. Ott fülel mellettük Jóska. Egyikük feléje fordul.
- Te hallottál-e Gorbacsovról Jóska?
- Én mán hogy ne hállottam vóna. Gorbacsov jenki.
- Mit beszélsz? Hogy lenne Gorbacsov jenki?
- A mán régóta jen ki. A kenyekemen.
*
Kazah legendát mesélek két munkásnak, amely úgy szól, hogy a vadászok este a
tábortűznél sütik a szalonnát. Az lombok közül egy bagoly hosszú ágon kinyújtott
egy békát, sütögette, s hozzá ütögette a vadászok szalonnájához. Azok
mérgükben lelőtték. Másnap reggel a tisztás szélén holtan találtak egy
vénasszonyt, akinek az orra rézből volt.
- Hol volt ez a Kazosztán? – érdeklődik Józsi.
- Hát egy kicsit messze innen.
- Tudom. Ez a vár teteje volt, Tusnád mellett. Úgy hívják azt az izét, hogy rézfaszú
bagoly. Este, ha elcsavarog a gyermek, az viszi el. Mondták nekem eleget
gyermekkoromban. Osztán nagyanyám mesélte, hogy egyszer kint voltak a
székelyek erdőlni, s este ők is szalonnát sütöttek. A rézfaszú bagoly ijesztgette
őket, s az egyik hozzávágta a kicsi fejszét. A bagoly azon nyomban leesett a fáról.
Nem keresték. De reggel a fa alatt egy döglött kecskét kaptak, amelyiknek az orra
s egyéb ilyen végei mind rézből voltak. Megkapták a kicsi fejszét is, de annak az
éle egészen elolvadt.
- Hát ez, hogy történhetett meg Józsi?
- Úgy, hogy a bagoly egy rossz szellem volt. De mikor a lelke kibúvik az állatból,
emberbe száll. Fehérnépbe. Így lett anyósomból is boszorkány. Bé se merek
menni a házukba, olyan rusnyán visítozik, mikor meglát.

A cigány odasünnyög, Szentgyörgyön a pályafelvigyázó munkáshoz.

Gyönyörködve nézegeti.
- Jaj de sép sapkája van állomásfőnök úr! Ebben az egyenruhában olyan sép,
mint egy Kossuth huszár. Adjon nekem egy szivart.
Megkapja a cigarettát, s elégedetten dicsérgeti.
- Fáin szivar, állomásfőnök úr! De legyen szíves, adjon egy tüzet is.
Miután ég a cigarettája elégedetten szippant belőle, s bizalmaskodva odahajol a
vasutashoz.
- Ugye fasi te itt bakter vagy?
 A cigány mindenképp lovat szeretett volna vásárolni, de nem volt pénze.
Elévett száz pengőt, s elment a Szent Antal szobrához. Bele tette a pénzt a
szobor lábánál lévő perselybe, s kérte a szegények gyámolítóját, hogy rendeljen
ki neki annyi pénzt, amennyire szüksége van egy ló vásárlásához. Eltelt egy hét,
de bizony sehonnan sem tudott pénzt szerezni. Megmérgelődött, s visszament a
templomba, hogy kivegye a perselyből a pénzét. A harangozó időben észre vette
a szándékát, kivette a pénzt, s a nagy szobrot bevitte a sekrestyébe, s helyette
egy kicsi Szent Antal szobrocskát állított. A cigány bemegy, nézi a szobrot,
kinyitja a perselyt, abban nincs pénz. Dühösen szembeáll a kis szoborral, s
fenyegetően megszólal:
- Antika! Mond meg apádnak, hogyha nem akar nekem pénzt szerezni, akkor adja
vissza a munkadíjat, amit én adtam neki.
Végül elhatározta, hogy nyerni fog a lottón. De most nem Szent Antalhoz,
hanem egyenesen az Istenhez fordult. Buzgón imádkozott, de eltelt egy hét, s
nem nyert semmit. Megint elment a templomba, imádkozott. Megint nem nyert
semmit. A harmadik héten szemrehányással kezdte az imát.
- Megbízhatatlanok vagytok ti Uram. Szent Antal zsebre vágta a pénzemet, s nem
segített. Téged is hiába kérlek, nem nyerek a lottón.
Az oltár fölött megszólal egy zengzetes hang:
- Ha nyerni akarsz, legalább vegyél lottójegyet.
*

Gyergyószentmiklóson legalább 3 kilométer a vasútállomás a központtól. Maga a

medence is olyan, mint egy jókora tányér. Egy jó lóval néhány óra alatt össze
lehet járni falvait. A Gyilkos-tó és a Békási-szoros sincs távolabb, mint kétórai
szekerezés.
A vidék közigazgatási központja mindig a város volt. A személyszállítási igény
kialakította a fiákeres mesterséget. Különösen a Sára család tagjai jeleskedtek jó
lovaikkal. A fiákeresek sorba álltak a főtér északkeleti részén. Később
megjelentek a taxik. Ők a főtér déli részén állomásoztak.
Két külön világ volt. A fiákeresek régi székely szekeresek utódai. A taxisok
nagyrészt jövevények. Maga a sofőr mesterség is jól fizetett, magas képesítésű
szakmának számított.
Egy nap, az utasokra váró taxisok mellett megjelent a városi gyepmester
az újdonsült sintérrel. A purdé megpróbált a kutyafogó hurokkal elkapni egy ott
csellengő ebet. Nem sikerült. A gyepmester éktelenül feldühödött, s kiabálni
kezdett:
- Hallod-e, te bibas purdé! Ha nem tudod megtanulni a mesterségedet, állj be
sofőrnek!
*

A bécsi döntés után Székelykeresztúrra is kakastollas csendőrök kerültek. Kis

városka lévén, parancsnokuk egy főtörzsőrmester volt. Hétvégeken be-bement a
vendéglőbe a polgármesterrel, az útmesterrel, postamesterrel, az
iskolaigazgatóval. Hallgatták a zenét, poharazgattak. Egyszer beállít a sintér.
Vigyorogva megáll az asztalnál:
- Innét má csak én hiányzok.
- És miért pont te hiányoznál innét – néz rá szigorúan a csendőrparancsnok.
- Hát itt van a polgármester, a főtörzsőrmester, az iskolamester, az útmester,
postamester, hát itt a helye a gyepmesternek is.

Bo lo nd, ak i b o lo n d

A görögökről azt tartották, hogy a nyomorék gyerekeket ledobták a sziklák

közé. Elég kegyetlen eljárás volt. Székely földön még a sánta kutyát sem
pusztítják el. Ha a farkas utoléri, az egy természetes folyamat. Arra való a farkas.
Csík-Gyergyó széken, az 50 –es években volt egy nyomorék ember. Fejletlen
lábaira nem tudott ráállni. Valaki készített neki két magosító fát, melyet markába
fogva vonszolta magát. Fel tudott mászni a fából készített kis szekerére melynek
kerekeit szintén kézzel hajtotta. Kiült a főtérre, s ha valaki elment mellette
mekegő hangon jelezte.
- Itt van Sándor! Itt van!
 Ilyenkor adtak neki élelmet, pénzt. Ruháról is gondoskodtak számára.
Komoly társadalmi életet élt. Részt vett a heti vásárokon. Ki nem hagyott volna
egyetlen somlyói búcsút sem. Volt neki saját felesége is. Egy nánó, legény
csinálta egy cigánylánnyal. Összeillettek. Sándorék tisztességes családi életet
éltek. Gyermekeik is születtek. Életbe is maradt belőlük vagy hat. Sándor közben
görögösen belé-belészólt a természet rendjébe. Ötödik, hatodik osztályos
lehettem mikor feltűnt, hogy a feleségének lelohadt a hasa de nincs baba.
Megkérdeztük Sándortól, hogy hol a gyerek. Közölte, hogy meghót. Eltemették.
Tovább kíváncsiskodtunk a mikéntről. Nyekegve mondta.
- Nem volt keze, nem tudott sírni. Meghót.
Kérdeztük, hogy ki temette el.
- Hát mi ketten Intett a feleségére. Majd elgondolkodva folytatta. - Szerencsétlen
csurdé purdé még pislogott, mikor a földet reáhánytuk. Meghót.
Sándor hat fiából mind ügyes értelmes és tegyük hozzá jóképű
mesteremberek lettek. Családot alapítottak. Ma két unokája orvos. A nagyobbik
az Egyesült Államokban egy génkutató intézetet vezet. A kisebbik híres ortopéd
sebész ugyanott. De kikerült közülük közgazdász, repülős tiszt, egyetemi tanár
és kutató mérnök. Legalább is, akikről én tudok. Mikor megkérdeztem egyik öreg
székelyt, hogy miért engedték annak idején Sándornak a családalapítást,
megvonta a vállát.
- Kinek van joga beleszólni az Isten dolgaiba.

Minden féle nyavalyát meglehet találni székelyföldön, de egyetlen fajta betegség

ritka madár. Helységenként akad egy-két bolond, akikről már gyerekkorukba
tudják, hogy szegény úgy született, s nem nagyon kapkod senki azon, hogy
állapotukon változtasson. Ha az Isten így adta, így kell elfogadni. De ha valaki
bolondnak jelentkezik Székelyföldről annak hátsó oka van.
Mózsi bának házsártos volt a felesége, de még inkább a lányai. Az öreget
reggeltől estig ugratták, úgy, hogy nem volt nyugta sokszor még éjszaka sem.
Emellett állandóan becsmérelték a munkáját. Végül megunta. Kiöntötte lelkit, a
föld véginél, komája előtt, s a két koma összebeszélt.
Az öreg hazament, de nem fogta ki a lovakat, hanem éktelen visításba
kezdett, hogy fogják meg a macskát, mert őt megeszi. Összefutott a
szomszédság, köztük a koma is. Kezébe vette a vasvillát, s nyugtatta, hogy ne
féljen, mert ha a közelébe jön ő, megüti. Jöjjön be a hálószobába, ne féljen, mert
oda nem engedik be a macskát. Az öreget szépen megfürdették, lefektették s
összeült a családi tanács. A koma meggyőzte őket, hogy be kell vinni Mózsi bát a
szeredai korházba, mert ennek fele se vicc. Úgy is történt.
A korházba kopogtatták a mellit, reákoppintottak a jobb térdire, erre ő
ballal jól fenéken rúgta az orvost. Ismerte ő ezt a játékot még gyerek korából. Fel
is vették a korházba, s oda is tettek egy marék pirulát, hogy azt szedje be.
Annyira bolond azért mégse volt Mózsibá. Mikor a gyógyszer bevevésének ideje
volt a markába vette őket, egyenként behajigálta a szájába, s megivott rá egy jó
pohár vizet. Legalábbis úgy nézett ki. De a pirulák mind a kebelibe kerültek, s
aztán ő szépen elballagott a budira s beleeregette őket gatyakorcánál.
Jól is telt a korházba, egész nap lehetett heverészni, sétálni. Malmoztak,
kártyáztak. Az orvos, egy idő után meggyőződött, hogy a páciens helyrejött.
Gondolta kipróbálja. Vizitkor megkérdezte az öreget?
- Mózsi bácsi mi lenne, ha az egyik fülét levágnám?
- Jaj ne vicceljen doktor úr sopánkodott az öreg, hogy néznék ki én akkor. S a
hallásom is elromlana.
- S ha mind a két fülit levágnám?
- Akkor nem látnék.
- Hogy nem látna Mózsi bácsi, ha én levágnám mind a két fülét,
- Úgy hogy beesne a kalap a szemembe.
Megint eltelt két hét s az orvos addig mondta, hogy értse meg, hogy nem
egér, hogy már szégyellte fölöslegesen dolgoztatni szegényt s beleegyezett, hogy
ő tényleg nem egér. Egy pár nap múlva kibocsátó cédulát kapott. Behívatták az
orvos irodájába. Óvatosan megnyitotta az ajtót, s csak a fejét dugta be.
- Jöjjön Mózsi bácsi bennebb, bíztatta az orvos. De az öreg csak ingatta a fejét.
- Van-e macska ott bent?
- Nincs. De magát ez miért zavarná, hiszen tudja, hogy nem egér.
- Tudom, tudom, de vajon a macska tudja – e?
Az öreget visszavitték a kórterembe, aminek ő nagyon is örvendett. Lelki
szemei előtt elvonultak a képek: a felesége s házsártos leányai izzadtak kint a
mezőn a nagy munkaidőbe, férfierő nélkül. Aratás előtt megjelent a nagyobbik
leánya. Hozott neki tyúkhúslevest, rókagomba paprikást, almás tésztát. Míg az
öreg evett belőlük elmondta, hogy milyen rossz nélküle, s haza kéne jöjjön.
- Mennék, csak nem engednek, felelt teleszájal az öreg.
- Akkor én férjhez fogok menni.
- Az jó de kihez?
- Somestánhoz46.
- Ahhoz–e ?
- Ahhoz.
- Te leány, Están reád se köpik.
- Mit beszél maga marhaságokat, látszik, hogy bolond, ugrott fel paprikavörösön
a leány. Mire az öreg gúnyos vigyorral csendesíteni kezdte.
- Jól van, na köpik, köpik, csak ne idegeskedj.

A sótlan legényt megnyakássza a bátyja a sokadalomba. Az nagy dühösen beállít

a jegyzőhöz s elmondja, hogy ő feljelentést akar tenni, mert a bátyja megverte. A
jegyző próbálja nyugtatni.
- Hallod-e Józsi, én megírhatom a papírt, de gondold meg, hogy a testvéred.
Mire az együgyű legény felpaprikázva elkezd rikácsolni.
- Testvér, testvér, de két hétig zárják be.
*

Rokon házasságból született Béla barátom a sótlan kamasz. Szülei nagygazdák.

46
Sólyom István név népnyelvben összevont alakja.
Ványolójuk, cséplőgépjük, gyapjúfésülőjük és kitűnően felszerelt fémipari
műhelyük volt. De ez nem segített Bolond Bélán. Ő annál többet igyekezett
segíteni másnak. A háború utáni években, a város központjában volt a benzinkút.
Na, nem úgy kell azt elképzelni, mint a mai Mól” kutakat. Egy pici, téglából épült
irodácska mellett négyszögletes gerendák voltak a földön és azokon fémhordók
álltak. Egyikben benzin, másikban petróleum, harmadikban kerékkenő vastag olaj,
amit a székelyek úgy hívtak, hogy degenyeg. Ha benzint akartál vásárolni,
odamentél a kannával. Az elárusító bele tett a hordóba egy hosszúszárú kézi
pompát és egy drótot emelgetve, húzogatta ki a hordóból az anyagot. Nekünk ez
nem volt jó. Apámé volt a város egyetlen teherautója. Mindig megvettünk két
hordó benzint s azt valamelyik fogatos hazafuvarozta. Legnagyobb
mezőgazdasági munkák idején nem igen akadt fuvaros. Anyám panaszkodott,
hogy este mikor hazajön az autó nem lesz, amivel feltankolni. Épp Bolond Bélával
játszódtunk. Az hírtelen felkapta a fejét.
- Hozok én!
Átszaladt az udvarukra, s megjelent egy kézi szekérrel, rátette az üres hordót, s
szólt anyámnak
- Tessék jönni!
A helyzet meg volt mentve. Béla a maga kilencven kilójával vígan húzta a
szekeret. Kétszer is tért. Anyám elővett egy ötlejes papírpénzt. Akkoriban
ennyiért hozta el a szekeres a hordókat, de Béla rázta a fejét.
- Ez nekem nem kell, adjon rendes pénzt!
Anyám észbe kapott s kikotorászott a tálcájából csomó, zörgő, fényes aprópénzt.
Barátom elégedetten zörgette a markába, s vigyorgott.
- Ez már igen, nem vagyok én bolond!
Csak alig hallottam meg anyám sajnálkozó hangját.
- Bolondnak bot kell, s fapénz.

*
Bolond Béla mindig jelen volt a társadalmi eseményeknél. Képes volt
kilométereket futni, ha valami érdekességről hallott, ami a gyergyói medencében
történt. Egy nap vöröskeresztes repülőgép vért hozott a kórháznak. Leszállt a
mezőn. Béla barátunk egy troppba futott odáig. Megállt tisztes távolságban a
géptől, s addig el nem moccant onnan, míg a gép el nem ment. Aztán lelkendezve
mesélte.
Ott vót. Ott vót a madar. Az eső lábain kerekek vótak. Kibút belőle egy fekete fejű,
nagy szemű ember. Osztán levette a nagy szemeit, s a haját, s akkor egy rendes
kopac ember lett. Kezet fogott a taxissal, s odaadott neki egy pakkot. Osztán
szivarazott. Beszélgetett a gyermekekkel. De megunta, s elküldte őköt. Elkezdte
piszkálni a madar orrát. Azon vót egy bajusz. Addig piszkálta, míg a madar
elkezdett morogni. Úgy csinált, mind az autó. Osztán a kopac ember beleült, de a
madar akkor es morgott. Erősen megharagudott, met mind jobban és jobban
visított. Surrogott-burrogott. Úgy surrogott, úgy burrogott….aztán segget fordított,
s elment.

*
Vén kamasz volt már Béla. Rájött, hogy milyen jól lehet lövöldözni parittyával.
Először a szomszéd gyerekek csúzlival lövöldözgetett, majd saját kezűleg
készített egyet. Kilövöldözte a szomszédék ablakát. Nagyokat kacagott, s meg
volt elégedve önmagával egy - egy találat után.
A szülei megverték, elvették a parittyáját, büntetésből a pincébe zárták. Ő
újabb parittyákat készített magának, s újabb ablakokat lövöldözött be. Végül az
apja felvitte Kolozsvárra, hogy a szakemberek valami útón módon mossák ki az
agyából ezt a kedvtelését. Azok bevitték mély hipnózisba és elmagyarázták,
miért nem szabad parittyázni. Mikor felébresztették, rákérdeztek
- Mi jut eszedbe Béla?
- Piroska. A szomszédék leánya.
- És róla mi?
- Ha megfoghatnám. Leteperném.
- Miért Béla?
- Lehúznám a bugyiját, kihúznám a gumiját, csinálnék egy parittyát, s bélőném az
ablakát.
 *

Félszázadot állt a Csíkszeredai művelődés élén Gergely András. Csendes ember

volt, de annál nagyobb tudású. Szerette saját fajtáját, s az emberek érezték ezt
rajta. Mindennel foglalkozott. Kultúrház igazgatókét kezdte, majd öregségére
ugyanoda tért vissza. Közben a megyei kultúra különböző szerveinél végezte a
dolgát. Színdarabokat tanított be, vendégszerepléseket szervezett. A zenekart
helyi zenészekből verbuválta. Legkitartóbb munkatársa Kárics volt a dilinós
cigánylegény. Sohasem lehetett tudni, hogy milyen süketséget kezd magyarázni.
De ha belefokozott, akkor nem hagyta abba.
Kézdivásárhelyen voltak vendégszereplésen. Mindent kipakoltak az
autóbuszba előadás után, amikor Kárics megrángatja a kabátja ujját.
- Hallod-e igazgató.
- Most hallgass Kárics!- rázta le magáról a muzsikust.
Épp a helyiektől búcsúzkodtak. Felültek a buszba. Ilyenkor a kultúrigazgató
névsorolvasást tart, nehogy elhagyjanak valakit a társaságból. Kárics megint
rángatja a kabátja ujját.
- Hallod-e igazgató?
- Kárics most hagyj békémet, később elmondod. Ülj le szépen a helyedre.
Elindul a busz, s ő valakivel beszélgetni kezd. Bálványosvár alatt jártak, mikor
megint odasomfordált Kárics.
- Hallod-e igazgató, most mondhatom-e?
- Mostmár mondhatod.
- A táskádat az iratokkal, s a pénzzel az öltözőbe felejtetted.
-S miért nem szóltál Kárics eddig?
- Mert nem engedted.
*

A hegy lábánál kezdték meg az erdőkitermelést a székelyek, s hogy fogyott a fa

úgy költöztek fennebb, fennebb. A konyha azonban lent maradt a völgybe. Egy
sótlan legény ment le naponta háromszor, s hordta fel az ételt. Napközbe sok
dolga volt, mert ő vitte le a szerszámokat fenni, hozta az üzemanyagot a
láncfűrészekbe, vizet a vágtér fölötti forrásból, takarította a pléhbarakkot.
Esténként mikor elaludt a többiek összekötözték a gatyája szárát, vizet töltöttek
a bakancsába. Ő volt a céltáblája a kemény hegyi emberek durva vicceinek. Az
egyik idősebb favágó megsajnálta. Rászólt a többiekre.
- Fejezzétek be a mocskoskodást. Többet ne kötözzétek össze a gatya szárát, ne
küldözgessétek össze vissza fölöslegesen. Ő is ember.
A legények elkezdtek fogadkozni. A sótlan hallgatta, majd megszólalt.
- Ha megígéritek, hogy többet nem töltötök vizet a bakancsomba én is,
megígérem, hogy ezután nem pisilek bele a teátokba.

E z i s va n , s e j s z e n e m j ó l v a n

Borivó embernek tartja magát a magyar, s a székely. Pedig nem így van. Az első
ital, amit elkészítettek a történelem folyamán az a sör volt. Ezt használták
étkezés után, ünnepnapokon a szkíták. Tőlük örökölték a sörivás kedvtelését,
nyelvet váltott rokonaink, a bajorok, szászok, poroszok. A bort a különböző
áldozatok alkalmával fogyasztották. A föld vérét személyesítette meg. A pálinkát
halotti torban vették elő. Bármilyen alkalomkor folyt az italozás, az mindig
módjával történt.
Aztán jött a fogyasztói társadalom. Nem kellett a drága mézet, gabonát
felhasználni, hogy sört állítsanak elő. Belépsz az üzletbe, s néhány forintért
megveszed. Ugyanúgy a bort is. Vagy akár a szeszből vegyített gyomortekergető
pálinkákat. Megjelent egy új fogalom - a részegség. Tényleg új. A dolgos,
tiszteletre méltó gazda részegen semmibe sem különbözik a falu bolondjától.
Lassan - lassan leküzdi magát, társadalmi helyzetéből. Mind amellett, hogy
szomorú, még nevetségessé is válik.

Részegen lődörög hazafelé az atyafi. Eladta lovait, s most erősen sajnálja őket.
Leül egy padra az útszélin. Fogja a gyomrát, s nyöszörög. Arra megy az
állatorvos. Megszólítja
- Doktor úr meg kéne, vizsgáljon engem.
- De hát Están bá, maga jól tudja, hogy én állatorvos vagyok.
- Vizsgáljon meg nyugodtan doktor úr, úgysem talál a faluban nagyobb ökröt
nálamnál.

*
Négy falu bírója találkozott össze a Szeredai Kapca vendéglőbe. Úgy neki fogtak
mulatni, hogy hangzott az utca. Nemsokára társak akadtak, a megyei tisztviselők
között is. Folyt a dinom-dánom. Vagy két nap után a Szenttamási bíró véletlenül
odatántorgott a tükör elé. Nézi, nézi a tükörből visszapillantó csapzott részeget.
Odainti a pincért.
- Főúr, menjen, telefonáljon a Szenttamási községházára. Kérdezze meg, hogy
otthon van-e a bíró. Mert ha otthon van az jó. Ott a túlsó felén nem én vagyok, de
ha nincs, akkor mégis én vagyok ez a részeg pofa.
*

Kitűnő számtan tanár volt Háromszéken Kész tanár úr. A gyerekek szerették, de
tudtak is. Amit ő megmagyarázott az könnyen bekerült mindenki fejébe. A szülők
előtt is tekintélynek örvendett. Barátságos is volt. Ezért aztán esténként
legtöbbször méregette az út hosszát. Egyszer aztán a sáncba kötött ki.
Szomszéd falusi szekeresek vették észre. Megálltak, kiszedték a sáncból. A jól
nevelt ember udvariasan bemutatkozott.
- Kész vagyok, a tanár.
A két székely jóízűen nevetni kezdett.
- Azt látjuk, hogy kész van tanár úr. De jöjjön, feltesszük a szekérre, vigyük haza.
Nehogy útközben mégjobban kikészüljön.
*
Gyuri bá olyan volt, mint egy igazi katonatiszt. Szép, magas és buta. Valahonnan
csángliából hozta a felesége. Itt Csíkszeredába nagyon jól érezte magát.
Kétlovas szekerével hazajárogatott és mesélgette, hogy milyen az élet
47
külsőföldön. Ilyenkor aztán bepálinkáztak. Nem volt semmi baj. A lovak szépen
haza poroszkáltak Csíkszeredába. Addig lehetett aludni a rakomány tetején. Egy
ilyen út után megállnak a lovak a kapu előtt. Régi típusú polgári ház volt, beépített
nagykapuval. Kulccsal kellett kinyítani. Gyuribá leugrik a szekérről már, ahogyan
sikerült ugrania, előkotorássza a kulcsot, s megpróbálja kinyítani a kaput. A sok
otthoni pálinkától még mindig duplán látott, a szekéren át is fázott, s reszketett.
Mind próbálgatta betenni a kulcsot a lyukba, de sikertelenül. A felesége
megébredt s észrevette, hogy az ember nem tud bemenni a kapun. Kidugta a
fejét az ablakon s odaszólt
- Gyuri te, dobjam- e le a kapukulcsot?
- Nem, válaszolt tompán a férfi, az itt van a kezembe. De dobd le a kulcslyukat,
mert azt nem találom.

Egy téli este felfigyel a sarki rendőr, hogy Gyuribá négykézláb kotorász a hóba a
villanylámpa alatt. Odamegy, s rákérdez.
- Mit csinál atyafi?
- Keresem a kapukulcsot, kiesett a kezemből.
A rendőr is nekiáll keresgélni. Keresik, keresik, de sehol nincs.
- Hol vesztette el Gyuri bácsi?
- Hát ott ne az utca sarkán.
- Hát akkor miért nem ott keresi?
- Nem lehet. Ott sötét van.
Végül a zsebébe nyúl kivesz valamit, odaáll a kapuhoz, hogy nyissa meg.
Morog.
- A fene egye meg miért nem nyílik? Nem nyílik.
- Mutassa, - kéri a rendőr a kulcsot, hogy segítsen az öregnek – de hát ez nem

47
A Gyímesvölgyi csángók külsőföldnek nevezik a Csíki medencét és az attól nyugatra eső
területeket. A tőlük keletre eső vidékeket Romániának.
kapukulcs ez cigaretta.
Az öreg tétován bámulja a kezébe tartott cigarettát, majd ránéz a rendőrre
s kétségbeesetten, felkiált.
- Jé az Anti Krisztusát elszívtam a kapukulcsot.
*

Egy másik alkalommal is két pohárral többet ivott a szokottnál is. Lődörgött
hazafelé. Ide-oda támaszkodott, s egyszerre megállt. Az egyik ház sarkánál egy
szerelő hosszú szárú T alakú kulccsal épp a vizet nyitotta meg. Odabotorkált
hozzá.
- Én tudom, hogy maga kicsoda. Maga…. Maga forgatja a földet körülöttem azzal
az izével.

Hazafele baktatva mindenbe belekapaszkodott Gyuribá, hogy valahogy talpon

maradhasson…. Végül egy villanyoszlopnál kötött ki. Fogta s járt körülötte, végül
könyörögni kezdett
- Álljon már félre, no. Fáradt vagyok. Ittkámos,48 le kéne, feküdjek.
Végül megölelte az oszlopot, s állva elszundított. Így talált rá a komája.
- Mit csinálsz itt komám?
- Én se tudom. Haza kéne menjek, de nem akar véget érni ez a hosszú kerítés.

*
Az ivócimborák már megunták a dicsőséget a „Kapca” vendéglőben s egyedül
marad az öreg, Odaszól a pincérnek.
- Józsi fiam még egy hosszú fröccsöt.
- Menjen haza Gyuribá, s ne igyon többet, így is eléggé bé van rúgva.
- Mit beszélsz Józsi fiam? Én volnék részeg? Én, no nézd meg ott a sarokba… ott
van a macska. Ha részeg volnék, legalább négy szemet látnék azon a macskán.

48
Kissé részeg, becsipett.
De én csak kettőt látok. Ugye? Csak kettőt.
- Menjen szépen haza Gyuribá az a macska háttal áll magának.

Szokása szerint atyánkfia jól beszeszel a Gyímesekbe, s a rokonok felteszik a

vonatra. Betántorog egy fülkébe, ahol már ott ül egy milicista. Gúnyosan nézegeti,
morfondíroz magában
-Ne egy buta milicista… hülye milicista.
A másik sértődötten megszólal.
- Mit beszél maga. maga részeg?
- Jó, jó de én ezt reggelig kialszom.

Mikor részegen hazaérkezett néha a felesége nagy patáliával fogadta. Ilyenkor

felemlegette apját, anyját s az összes felmenőit legalább öt nemzedékre
visszamenőleg. Egy este gondolta -leckét kap az asszony.
Hazaérkezik, szépen lehúzza a cipőjét, levetkőzik, bemegy a házba, felhúzza az
esernyőjét s leül az ágy elé. Felesége felriad, s rákiabál.
- Mit csinál maga Gyuri megbolondult?
- Nem. Várom a vihar kitörését.

Este az asszony meghagyogatta, hogy tíz órára otthon legyen. Gyuribá meg is
érkezik, kezd vetkőződni, mikor rászól a felesége
- Hány óra Gyuri?
- T íz .
- De hát most ütötte el az óra az egyet.
- Ütötte utána a nullát is csak te azt nem hallottad.
 *

Arra ébred az asszony, hogy valaki kopogtat. Megkérdi

- Te vagy Gyuri? - Néma csend majd utána újból kopogtatás.
- Te vagy Gyuri? - Nincs felelet de jön a kopogás. Kiugrik az ágyból, kinyitja az
ajtót ott áll előtte a férje.
- Miért nem felelsz mikor megkérdezem, hogy te vagy-e?
- Hát én bólintottam.

Mikor egyszer megint Istenigazából berúgott Gyuribá s tovább követelte az italt, a

pincér megfogta, s kipenderítette a kocsmából. Le is tottyant a kocsma elé,
próbált négykézlábra tápászkodni de nem ment. Valaki szólt a feleségének, aki
megjelent nagy sebbel, lobbal felszedte az öreget, cipelte hazafele, s közbe
szidta.
- Nem szégyelli magát vénember létére?
- Hát azt miért?
- Hát nem veszi észre, hogy bé van rúgva?
- Hát, ami azt illeti én bé es, de ki es.

Egy esti mulatás alatt nézegeti a pénztárcáját Gyuribá. Nézegeti, a körülötte

sündörgő macskát s morfondíroz magában.
- Valami baj van a szememmel, a macskán négy szemet látok, de a két százasom
közül egyet sem látok.

*
Hazamegy Gyuribá lefekszik, s úgy csuklik, hogy nem lehet tőle aludni. A felesége
befogja az orrát, megitatja vízzel, csak csuklik. Eszébe jut, hogy a
komámasszonya azt mondta, hogy ő ilyenkor piros szalagot köt az ura farkára, s
attól elmúlik. Gyorsan elővett egy masnit, s csokrot vetett az öreg végére.
Tényleg elmúlt a csuklás. Az öreg reggel megébred, kiugrik az ágyból s
nekiiramodik a mosdónak. Ott meghökkenve mered kidíszített testrészére.
Elkezd gondolkozni.
- Hogy kocsmába mentem emlékszem, hogy elittam a pénzemet emlékszem, de
hogy a farkam mikor lépett bé a kommunista pártba arra már nem emlékszem.

A vo n at o n

Az első világháború előtt befejezték a székely körvasutat. Gyakorlatilag Erdély

mai vasúthálózatát ekkor már használták. Nagy gőzmozdonyok pöfögtek az
állomásokon. Személyvonatok, gyorsvonatok, tehervonatok jöttek mentek. A
székely ennek nem örvendett, mert a fuvarozás volt egyik szépen hozó jövedelme
mióta az ember feltalálta a szekeret. De mégis meg kellett barátkoznia a
gondolattal, sőt használnia kellett. Az is igaz, hogy eleinte kissé nehézkesen
illeszkedtek belé az újba. Meg is jelentek a viccek.
Tervezési szakaszban volt a Déda- Brassó vonal. Méregettek a mérnökök
Áron bá telkén. Sürögtek, forogtak. Állítgatták a számozott léceket, kukucskáló
gépüket. Magyarázták.
- Nézze meg atyafi, a sínek a maga csűrén fognak áthaladni. Azon fog járni a
vonat.
Az öreg székely megvakarta a fejbúbját, elgondolkodott majd kibökte.
-Mondja fiatalúr, ki fogja nyitogatni a csűrkaput neki?

Sepsiszentgyörgyről utazott Madarasra katona barátjához az atyafi. A hajnali

vonattal indult, nyugodtan leült a fülkébe, nézte a tájat. Egyszerre megpillantja a
táblát VEREBES. Gyorsan a vállára kapja a tarisznyát, s leugrik a vonatból. Miután
a vonat elrobog, odafordul az egyenruhás vasutashoz, aki egy palacsintasütővel
hadonászott.
- Mondja atyafi, hol találom én Kristály Áron barátomnak a házát?
Végül kiderül, hogy ilyen ember nem is lakik Verebesen. Az öreg vakargatja a fejét,
s hümmög.
- Pedig itt kell lakjon, mert a leveleket is mindig úgy címezem meg, hogy Kristály
Áron barátomnak az Olt hídja mellett Csíkmadaras.
- De jóember maga Álcsíkban Verebesen szállt le. Innen még messze van a
felcsíki Madaras.
- Na lám - gondolkodott el az öreg - ki hitte volna, hogy Csíkban a veréb nem
madar.
*
A szeredai székely nagy izgalommal készül első vonatozására. Odaáll a
jegypénztár elé és benyújtja a pénzt.
- Kérek egy jegyet.
- Hova?
- Hát ide a markomba, ne!
- Hova utazik tata?
- Lakodalomba.
- Na ne izéljen, menjen a francba!
- Elmehet maga es.
- Azt mondja meg ember, hogy melyik faluba utazik.
- Brassó nem falu, hanem város.
Végül megkapja a jegyet, de mikor kilépik az állomásra már csak a távozó
vonatot látja, meglobogtatja a jegyet.
- Futhatsz, mert a biléta már a kezembe van.

*
A Madéfalvi ember felül a vonatra. Jön a kalauz. Forgatja a jegyet és megkérdezi
-Más nincs?
- Nincs
- Akkor különbözetit kell fizessen.
-Hát azt miért?
Személyvonatra érvényes a jegye, s maga gyorsvonatra ült.
- Hogy - hogy gyorsvonatra?
-Ez gyorsabban megy, mint a személy s ezért drágább a jegy.
- Miért fizessek különbözetet, vont vállat az atyafi. Menjen elé, s szóljon a
gépésznek, hogy hajtson lassabban.
Hiába a vita, a kalauz megfogja s az első állomáson, leteszi. Székely ember lévén
még fenéken is rúgja a kekeckedő atyafit. Jön a következő vonat, az is szintén
gyors, a helyzet megismétlődik. Maróshévízen oda kerül egy katona barátja. Nagy
örömmel üdvözli és rákérdez
- Hova utazol testvér?
- Én Kolozsvárra, ha az Isten is megsegít s a fenekem is kibírja.

*
Szentdomokosra utazik a székely, Madéfalva után megjelenik a kalauz, kéri a
jegyeket, az atyafi hümmög, vakarózik, kiforgatja a zsebeit, de jegy nincs. A
kalauz kaján vigyorral figyeli a tökéletlenkedő embert, mert a jegy ott virít
belétűzve a kalap pántlikájába. Meghagyja, hogy keresse meg a jegyet, s azzal
elmegy. Dánfalva után még visszamegy, hogy szórakozzon a székellyel.
Ijesztgetni kezdi, hogy megbünteti, ha nem kerül elő a jegy. Közbe integet a
fülkébe ülőknek, hogy ne szóljanak az öregnek a kalapjába lévő jegyről. A heccre
kapható székelyek hallgatnak is. Mikor Domokoson leszáll az atyafi a kalauz
csúfondároson utána kiált
- Maga is otthon hagyta az eszit jó ember, ott van a jegy a kalapjában.
- Tudom, jött a nyugodt válasz, mert hát esztendeje elmúlt, hogy ezzel a jeggyel
utazok.

*
Felszáll a szárhegyi székely a vonatra kényelmesen elhelyezkedik s keresztet vet.
Vele szembe egy fiatal KISZ-es elvtársnő megkérdezi az öreget
- Hova utazik elvtárs?
- Hát én Brassóba ha az Isten is megsegít.
- Oda miért?
- Készül férjhez a leányom, hogy segítse meg a jó Isten.
- S milyen ember a jövendőbeli?
- Hála Istennek jó ember.
- Tata villan fel a szeme a fiatal lánynak – Isten jobbra, Isten balra, maga látta-e
az Istent?
- Isten őrizzen kisasszony, vetett keresztet nagy ijedten az öreg. Hát akkor
meghottam vóna.
- S ha nem látta, akkor miért hiszi?
Az öregnek összeszűkülnek a szemei, s csak a fogai között szűri aszót.
- Küsasszony magának én nem láttam az izéjit. De hogy van, azt hiszem.
*

Egy fülkébe utazik a székely két hölggyel. A fiatalabb panaszkodik.

- Egész éjjel fájt a fogam. Nincs rettenetesebb fájdalom ennél.
- Jaj kislányom meglátja maga, hogy mi a fájdalom, amikor majd gyereket szül –
oktatja az idősebb.
Az öreg székely csodálkozva nézi őket, majd hirtelen megszólal
- Úgy látszik eddig még kentek se voltak tökön rúgva.

Az öreg elészedi a tarisznyáját, kivesz egy kenyeret, keresztet vet reá a bicskával,
megszeli, levág egy sorkolatot. Elévesz egy tenyérnyi vastag szalonnát. Abból is
levág egy jó darabot. Kínálja a hölgyeket is de, azok nem fogadják el. Miután jól
beszalonnázik, elővesz egy üveg tejet, s felét megissza.
- Mi volt ez tata? – érdeklődik az idősebb hölgy.
- Hát a frustuk. Reggel korán indult a vonat s olyankor nem szoktam enni.
- S mit szokott ebédelni?
- Egy tányér levest, pityókát kolbásszal, vagy disznóhússal, hozza valami
savanyúság.
- S vacsorára?
- Hát túrós puliszka, vagy pityókatokány. Télen véres májas puliszkával, töltött
káposzta, oldalas.
- S hogy áll a koleszterin szintje?
Az öreg elgondolkodik egy pillanatra, majd ökölbe szorított kezét kissé maga elé
emeli s könyökből meglengeti.
- Így ne. Mint a cövek.
*
Az öreg székely két nagyságával ül szemben a fülkében. Azok kicsomagolják az
elemózsiát, de kiderül, hogy nincs késük. Az öreg készségesen előveszi a bicskát,
kinyitja, s udvariasan feléjük nyújtja. Miután végeztek az evéssel s visszaadták,
az öreg elégedetten nézegeti a bicska élit s megkérdezi
-Jól vágott-e?
- Nagyon jól vágott. – nyugtázzák a hölgyek.
- El is hiszem – bólogatott elégedetten a székely. Tegnap fentem ki, mielőtt
kiheréltem volna vele a kutyámat.
*
A két székely kényelmesen pöfékel a fülkében. Az ajtó nyitva s az ajtó előtt egy
jókora fabőrönd, amelyik félig elfoglalja a folyosót is. Rászól a kalauz a hozzá
közelebb lévő atyafira.
- Van elég hely a polcon, tegye fel azt a bőröndöt. A székely meg se mozdul. Erre
fel rákiált.
- Fogja meg azt a csomagot s tegye fel.
- Hát miért én? Sze nem az enyém.
- Hát kié?
- A komámé.
- S maga miért nem teszi fel? – rivalkodik a kalauz a komára. Az csak megvonja a
vállát.
- Mondta nekem valaki?

A Brassó - Vásárhely között közlekedő ingázó vonaton szundikál két székely.

Megjelenik a kalauz. Rászól a hozzá közelebb ülőre.
- Kérem a jegyeket.
Az figyelmeztetően felemeli a mutató ujját, s megszólal.
- Várjon egy kicsit, kérdezzem meg.
Könyökivel meglöki a mellette lévőt.
- Komám van e jegyünk?
Az csak megrázza a fejét. Az előbbi visszafordul a kalauzhoz.
- Hallá-e, nincs.
- Meddig utaznak?
- Szenttamásig.
- Na akkor fizessenek 95 lejt fejenként.
A székely megint felemeli a mutatóujját, s könyökkel megböki a szomszédját.
- Komám van e 95 lejünk?
Az megrázza a fejét. Ez újból a kalauzhoz fordul.
- Hallá – e? Nincs.
- Akkor elő a bulletineket.49
- Várjon.
- Komám van e bulletinünk?
Néma fejrázás.
- Hallá- e? Nincs.
A kalauz mostmár dühös lesz.
- Maguknak nincs jegyük, pénzük, bulletinjük, hát egyáltalán mijük van maguknak?
A székely figyelmeztetően megemeli a mutatóujját, könyökkel oldalba böki a
komáját, s megkérdezi.

49
Személyazonossági igazolvány
- Komán nekünk mink van?
Végre megszólal a koma is.
50
- Hát ábonamentünk .

Két székely utazik. Jön a kalauz, megnézi a jegyeket, meglyukassza, visszaadja,

indul tovább. Szeme sarkából látja, hogy a két székely összenevet, s egyszerre
szólalnak meg.
- Nem vette észre.
Visszalépik, újból elkéri a jegyeket, tüzetesen átvizsgálja, azok rendbe vannak.
Mikor tovább lépne a két székely megint összevigyorog.
- Most sem vette észre.
A kalauz hívja az ellenőrt. Megnézik alaposan a jegyeket, minden rendbe. Mikor
elindulnak, a két székely kuncogni kezd.
- Ez se vette észre.
Az első állomáson leszállítják őket, beviszik az állomás egyik irodájába,
leellenőrzik a jegyeket. Felhívják a kiinduló állomást telefonon
A sorszám rendben, a jegyek frissek, visszaviszik a két öreget a vonatra, s mikor
elindul a gőzös, az ellenőr szinte sírva könyörög a két embernek, hogy legyenek
szívesek mondják meg, hogy ők mit nem vettek észre. Bármi is volt nem büntetik
meg érte, sőt még ő ad a saját zsebéből 100 lejt.
Az öregeknek felcsillan a szemük.
- Még ad egy 100-ast is?
- Adok, csak mondják meg. Hogy mit nem vettünk észre.
- Hát azt, hogy a komám az én jegyemmel, s én meg a komáéval utaztam.
*

Az ablak mellett ül Gyuri bácsi. Bámul kifelé s pedergeti a bajuszát. Fiatal pár ül

50
Bérlet - nagyon rossz románsággal kiejtve.
vele szembe s rászólnak, hogy húzza fel az ablakot, mert kint hideg van. Az öreg
felhúzza, s visszafordul.
- Na most künt melegebb lett-e?

A Csíkszeredából induló ingázó vonat végét Madéfalván lekapcsolják51 és a

Gyímesek felé indítják. Gyuri bácsi jegyet vásárol Szentdomokosra, A pénztáros,
figyelmezteti.
- Vigyázzon, hogy hova ül, mert Csicsóba kettőt leakasztanak.
- Egyet se féltsen az úr, legyint az öreg, itt a bicska a zsebembe.

Két strici kínlódik a fülkébe s mímelik, hogy leakarják húzni a vészféket Nagyokat
nyögnek kapaszkodnak. Ignác bácsi figyeli s ágaskodni kezd benne a virtus.
Odalépik, félretolja a fiatalokat, bal kezét beleakasztja a fogantyúba, s egyet ránt
rajta. Nagy fékcsikorgás s a vonat megáll. Nemsokára megjelenik két vasutas s
rákérdeznek az öregre.
- Maga húzta meg a vészféket?
- Mégpedig balkézzel, düllesztette ki büszkén a mellét az öreg.
- Na hát akkor fizessen 500 lej büntetést jobb kézzel.
*
Városiason öltözött selyemfiú ül fel Segesváron az Udvarhely fele induló vonatra.
Felsőbbségének tudatába rászól a fülkében ülő ingázókra.
- Mondják, van itt ülőhely?
- Van, hogyne volna. Nem látja? Rajta ülünk.
*

A Háromszéki és a Gyergyói székely együtt utaznak a korona expresszen. A

51
A székely nyelvjárásban a szó azt is jelenti, hogy pofon ütnek valakit
Háromszéki végig nyugtalankodik. A cigaretta gyárnál dolgozik, s hozott magával
ezer darab cigarettát. A törvény csak ötszázat enged átvinni. A Gyergyói egy szót
sem szól, nem is idegeskedik. Mikor felszállnak a vámosok, s megkérdezik, van-e
elvámolni valójuk megszólal.
- Nekem nincs, de az atyafinak van ezer darab cigarettája.
Helyben el is kobozzák felit. Mikor leszállnak a vámosok a Háromszéki
fenyegetően, megszólal
- Ezt még maga kiszarja.
- Maradjon nyugodtan, míg át nem érünk – intett a Gyergyói.
Lejárt a magyar vámvizsgálat. Megindult a vonat. A Gyergyói leveszi az egyik
bőröndjét, kibontja, s kiszámol belőle öt karton cigarettát.
- Itt van ezer darab cigaretta testvér. Duplán visszaadtam a kárát. Nekem
még maradt ötven kartonnal. Köszönöm a segítséget.

Sk ó t - e a s z é k ely ?

Székelyek földje általában agyagos, sovány. A havasok közelsége miatt az

időjárás is zord. Az emberek kemény munkával termelik meg szükségleteiket. Az
igényeik nem nagyok, de a világ bármelyik sarkán elismerést nyernek azok, akik a
székelyek által megszokott életszínvonalat megteremtik maguknak. Igazán
szegény embert, mocskos házat nehezen találsz. Ha ilyen mégis kerül azt a
hetedik faluban is ismerik. Mindkettő lustaságot, nemtörődömséget jelez. Az
ilyen családokat szinte félkegyelműnek tartják.
A székely vendégszerető. Módjával. Szívesen ad szállást, megkínál az
ételéből, kisegít, ha bajod van, de módjával. Erején felül, a józanész határán kívül
nem hajlandó átlépni. Ebben is hasonlóak az ugyancsak zord körülmények között
élő rokonaikhoz, a skótokhoz. Nem csak a Székelyföldön Ceplesnek nevezett
stepp táncukkal.

*
A székely kolbászt rendel a vendéglőben. Amikor kihozzák, nézegeti,
hümmög. A pincér megkérdi:
- Valami baj van a kolbásszal?
- Csak az egyik végivel.
- És azzal mi baj?
- Túlságosan közel van a másikhoz.
*

Szomszédfalusi komája látogatta meg a Remetei embert. Épp ebédhez

terítettek, s leültetik a komát is. Elétették a fuszulyka levest, de mielőtt
kitálalták volna a gyermek, nagy titokzatosan megszólalt
- Keresztapám, ha tudná, hogy mi van a sütőben.
A keresztapjának több se kellett, elhatározta, hogy ő bizony nem eszik levest.
Megvárja, míg elészedik a sültet. A leves után a gyermek megint megszólalt.
- Keresztapám, ha tudná, mi van a sütőbe!
Második pityóka tokány volt savanyú káposztával de ebből se kért a vendég.
Mikor a család megebédelt a gazda, aki rájött vendége étvágytalanságának az
okára reászólt a fiára.
- No most mond meg keresztapádnak, hogy mi van a sütőbe!
- Öt macskakölyök – vigyorgott boldogan a gyerek. A tegnap odakölykezett
a Cili.
A gazda kaján vigyorral tolta a vendég felé a tányért.
- Legalább egyél pityókatokányt komám. Ebben nincs macskakölyök. Jó lesz
borkorcsolyának.
*
Borszéken jól ment az odavalósiaknak nyáron. Mindig tele voltak vendégekkel,
ettek, ittak, mulattak, s könnyelműekké váltak. Mikor aztán nem volt, amit
megegyenek, behúzódtak a Ditrói rokonokhoz s a mészárszékekből az olcsóbb
belsőségeket vásárolták. A nagyzoló ember csúfolására mondják a Ditróiak.
Kérek két kiló májat a macskának, de inas52 ne legyen, mert táti nem szereti.
Még nevezik őket békásoknak is, mert kora tavasszal békacombokat

52
Vastag vérér a májban, amelyet ki kell vágni, hogy meg ne keserítse a többi részt, mikor kisütik.
sütögettek, s azzal húzták ki a vendégek érkezéséig.
*

A székely falvakban elég későn jelenik meg a földek magántulajdona.

Gyakorlatilag az osztrák megszállás után, a 17-19-dik században válik
általánossá. Igazi nagy birtokok sose tudtak kialakulni, de az igazi szegény
ember is ritka madár volt székelyföldön. Szolgákat is általában más vidékekről
hozták a nagygazdák. Ha valamelyik székely legény szegődött el, azzal úgy
kellett bánjon a gazda, mint családtaggal. Különben nemzedékeken át
hallgathatták a családot csúfoló rigmusokat. A Szépvízi Erős család egyik tagja,
Gergely fukar gazda volt. Székely szolgája megunta a szűk élelmezést, s
otthagyta. Egy ünnepnapon, amikor a falu apraja nagyja éppen gyülekezett
odaállt az út menti keresztfa elé, melyen egy színevesztett pléh feszület volt.
Sokáig bámulta, majd, megszólalt hogy mindenki hallja.
Édes Jézuskám, de megszáradtál,
Bizonyára te is erős Gergelynél szolgáltál.
*
De a fukar gazdáról más rigmusok is szólnak.
Kenyér a kredencbe,
Kulcs a zsebembe,
Vágj ha kell belőle.
*

Disznót perzsel a székely. Megérkezik a komája.

- Né te né, János, nálatok halott van?
- Van bizony – feleli a székely. – De az is van, aki eltemesse.
*
Vendég érkezik a házba. Ebédidőben. Hívják az asztalhoz, szabadkozik.
- Nem es vagyok éhes. Ettem otthon. De hát, ha már ilyen szívesen látnak
egyet falhatok.
Le is ül a tányér mellé, kitesz magának egy kanálka pityókát, s kivesz a tálból egy
nagydarab húst. A gazda nézi. A hús fogy, a pityóka marad. Kifakad.
- Hallod-e ecsém, a hús derága.
- Drága de jó es.
Válaszol, teleszájjal a vendég. Miután három helyett is evett, bekattintotta a
bicskát, s megtörülte a száját.
- No hát faltam es valamit. A gazda kifakadt.
- Hallod-e János, ezután faljál otthon, s egyél nálunk.

*
Fösvény emberhez mennek vendégségbe rokonai.
- Jaj, megkínálnálak legalább egy túrós puliszkával, de nincs
puliszkalisztem.
- Nem baj! Mi hoztunk, - szedik elő a tarisznyából a vendégek a
lisztes zacskót.
- Hát, én odatenném a vizet melegedni, de nincs túróm se.
- Azt is hoztunk, - vigyorogtak a vendégek
Míg főtt a puliszka, a gazda elégedetten nyugtázta:
- Milyen szerencse, hogy ez a kút az udvaron van. Olyan a vize,
hogy más helyen csudájára járnának.

G yer e k s z áj

Mindig „jókat mondnak” a gyerekek. Nagyokat derülünk rajta. Pedig a

lehető legszigorúbb logikával építik fel válaszaikat. Ez vele születik minden
emberrel. Környezetétől függ, hogy megmarad-e ez a képessége, vagy
visszafejlődik. Állandóan figyelik maguk körül a világot és következtetéseket
vonnak le. Ezek számunkra néha furcsák. Pedig a gyerek az agyába bejutott
tudásanyag alapján következtet. Ha Bécsbe van a sógorék gondolkodásmódját,
tükrözik szavai. Ha Székelyföldön nevelkedik egészen góbés megjegyzései
vannak.

*
Nagy utánajárások révén megengedték, Erdélyben is hogy a magyar gyerekeknek,
ha kérik, taníthassák Magyarország történelmét. A csemetéknek tetszett is.
Büszkén mesélték otthon a legendákat, amihez a családban még tízszer annyi
hagyományőrző elbeszélés került. Egy-egy papa, vagy mama, otthon kikérdezte
külön a magyar történelmet. Gyurika már a jelenkort is befejezte, de öccse csak
az árpádháziakig jutott el. Édesanyjuk esténként elbeszélgetett velük, hogy mit is
tanultak. Tanítónő lévén gondolkodtató kérdéseket tett fel.
- Gyurika, hogy foglalnád össze egyetlen mondatban a magyarok
történelmét?
- Hát, a bronzkorszaktól az atomkorig.
- Más szempontból?
- Lebediától Pannóniáig.
- De mondj egy olyat, amelyik összefoglalja a magyarok történelmét a
Pannon medencében.
Áronka felugrott a székről, s izgatottan hadarta:
- Én tudom! Tudom!
- Na mondjad, Áronka.
- Az Árpád háziaktól a szarháziakig.

*
Izgatottan megy el a kapu előtt a legényke. Óvodás táskája az oldalán, de se
játszani nem megy, se le nem ül a padra, csak figyel egy irányba. Arra megy, a
keresztapja s megkérdezi
- Mit csinálsz itt Zolika?
- Az éjjel kis testvérem született. Édesapám most ott a korházban, hogy
megnézze. Még nem tudjuk, hogy fiú-e, vagy leány.
Közben megérkezik az apja. A kölyök futtába kiáltja
- Édesapám fiú-e vagy leány?
- Fiú – biztatja az apja.
A kölyöknek felragyog, az arca s elrikoltja magát.
- Édesapám ezt jól eltaláltuk.
*
Eltelt egy kis idő .Csabika a kisöcs kíváncsian totyog a világban. Apró lábai már
elviszik addig, amíg érdeklődési köre vonzza. Anyucika levest készít.
Meghámozza a krumplit, a sárgarépát, a petrezselymet. Finom lesz a eves.
Közben ki kell menni az udvarra. Apucika Náci bácsival, a mészárossal keményen
dolgoznak. Disznót vágtak. Megperzselték. Most vizet öntögetnek a kormos
fekete bőrre, s a kés élével dolgoznak rajta. Ahogy elmegy a kés a nyomában,
előbukkan a szép tiszta fehér bőr. Áttotyog a szomszédba. Keresztanyja
megkérdi
- Mit csinál anyukád?
- Levest főz.
- És édesapád?
- Hámozza a disznót.
 *
Nyárádmenti kóberes szekeret érünk utol a Hargita lábánál. Meg is
állítjuk. Az atyafi szilvát szállít Szeredába. Megegyezzünk, s már tölti is a szatyrot.
Az út szélén legeltető pásztorgyerek guvadt szemekkel nézi, s nagyokat nyel.
Anyaországi barátom megkérdi:
- Fiúcska, eszel szilvát?
A legényke csodálkozva megrázza a fejét.
- Nem. Hát hogy ennék?
Hírtelen rákérdek:
- S ha adunk?
- Hát akkor igen.
*
A csíkmadarasi gyerek áll a rendőrség előtt. Kis tasakban rázogat
valamit.
- Almamagot vegyenek! Almamagot vegyenek! – kiabálja.
Kijön a rendőr. Csodálkozva nézi, majd megkérdi:
- Miért árulsz te almamagot?
- Okosodni. Aki megeszi okosabb lesz tőle.
- S mennyiért adod?
- Tizenöt lej.
A rendőr megveszi, kifizeti, bekapja, s hírtelen ráförmed a gyerekre:
- Te, hát én ezért a pénzért vehettem volna három kiló almát.
A gyerek elégedetten felnevet:
- Na látja! Máris megjött a hatása.

*
Nagyapa és az unokája kint vannak a havasi kaszálón. Főznek egy hatalmas
puliszkát. Jól megtömik túróval, s megeszik majdnem az egészet. Az öreg
hümmögve nézegeti a maradékot:
- No, mi egyszer enni, azt tudunk!
- Két ilyen kaszásnak enni is kell. Másképp nem megy a munka, -
húzza ki magát a gyerek. Neki is fognak dolgozni, de csak alig-alig haladgat a
munka.
- Nem sok haladatunk vót – morog az öreg este.
- Mit akar, tata? Ahhoz képest, hogy egy öregember, s egy gyerek
kaszált…
- De annyi puliszkát ettünk meg, mint a felnőtt kaszások!
- Az már a munkával jár – oldotta meg a gordiuszi csomót a
legényke.

A kisgyerek bünnyögve53szedi apró lábait az úton, s közben éktelenül káromkodik.

Könnyeitől nem lát rendesen, megbotlik s hasra, esik. A szomszédasszony oktató
hangon rászól.
53
Sírva
- Látod-e Áron megvert az Isten.
Mire a kölyök lekezelő hangon felrikolt.
- Hát mióta lett édesapámból Isten?
*

Egy kislány kecskét vezet az úton. Megszólítja a pap.

- Merre mész Marcsa?
- Ide Gyuribámhoz, viszem a cáphoz54 a kecskét. A pap
megbotránkozva kérdezi.
- Hát neked nincsenek fiútestvéreid?
- Vannak tisztelendő úr, de egyik sem berreg kecskét.
*
Felborult a szénás szekér, s egy apró legényke igyekezett eloldani a kötőrúdat,
hogy megszabadítsa a szekeret a tehertől, s visszaállítsa kerekeire. Megáll
mellette a szomszédja.
- Felborult Áron.
- Az fel.
- Apád tudja-e?
- Kell tudja, mert alatta van.

*
Csík éghajlata nem kedvez a gyümölcstermesztésnek. Még az almafák bírják
úgy-ahogy. Az igénytelenebb szilvafák is teremnek. De inkább az apró
termésű fosóka szilvák.
A csíki Régenbe fuvarozott szekerével. Ahol megszálltak a gazda
hátrakísérte vendégeit a gyümölcsös kertbe. Félig beért szilvák fürtjei húzták
le az ágakat. A gyerek futkorászott a fák alatt, bámulta a bőséget. Megállt az
apja előtt.
- Édesapám ez milyen szilva?
- Kék.
- S akkor miért veres?
- Azért mert, még zöld.

*
Agyagot hoz a legényke a talicskába. Az ösvényen keresztbe kiáll egy földalatti
kőnek a taraja. Pont szembe hajlik vele. Gondolja, átdöccen rajta. Nekifut a
talicskával, de a kő megfogja. Elejibe helyez néhány apróbb követ, hogy legyen,
amin felszöktessen. Hátrébb húzódik vagy nyolc lépést, s nekiszalad teljes
erejével a kőnek. Az aprók kétfele csúsznak a súly alatt, s a legény nagy ívbe
átrepül a talicskán. El lepcsen,55 mint egy varas béka. Kászálódik fel a földről.
Önmagát bíztatva morog.
- Semmi baj. Ezen es átesék.
*
Iskolába viszik a Csíki legénykét. Gyönyörű szép új csizmát húznak a lábára. Ősz

54
Bakkecske
55
Elterül, lesuppan.
van, kora reggel a tócsákon már megjelenik a jégréteg. A legénykének hiába fogja
a kezét az apja. Nagyokat ugrál mellette. Töri a jeget. Tetszik neki, ahogy az
ropog. Elfelejtette az új csizmát, a harisnyát. Boldogan ugrál, mintha nyár volna, s
ő mezítláb tapicskolná a sarat. Végig sáros az új csizma, de már apjáé is, jobb
felől. Az megunja, rászól
- Gazsi! Kíméld a sarat!
- Miért kíméljem édesapám? Van elég belőle.

Vackort lop a legényke a keresztapja kertjéből. Az észreveszi, s tetetett haraggal

rohan feléje. A gyerek se rest, szedi az apró lábait. A keresztapja rákiált.
- Állj meg te főszarka.
- Álljon meg keresztapám, magát senki se kergeti.

Rossz kicsi gyermek volt Estánka. Állandóan kópéságokon törte a fejét. A szülei
dolgoztak. Ő naphosszat a nagyapjáéknál volt. Imádták is egymást nagyapóval.
Mindent megbeszéltek. Utólag. Aztán egy nap komoly elmélkedésre került sor.
Estánka éppen a moslékos vedret vitte egy fél méterrel arrébb a szomszédék
küszöbje előtt. De ez elég volt arra, hogy a szomszéd belelépjen, s leessen a
moslékkal együtt a tornácról. Természetes, hogy csattogott a mogyorófa pálca a
legényke fenekén. Most épp sajgó hátsó részét tapogatta, s hüppögve álldogált
nagyapó mellett.
- Rossz a világ ugye Estánka – kérdezte együtt érzően nagyapó
- A má egyszer biztos. Örökké azt mondják, hogy én vagyok a hibás –
hüppögött a legényke nagy elkeseredettségében.
- Igen, mert nem figyelsz oda, amikor valamit magyarázok neked. Egyik
füleden be, a másokon ki.
- Ne kezdje maga is nagyapó! Tehetek én arról, hogy két fülem van? Nem én
csináltam.
*

Régi lófő nemes család a Józsa família. Szinte mindenütt megtaláljuk őket
Székelyföldön. Gyergyóújfaluba akkor telepednek át Udvarhelyszékről amikor,
Básta generális rabló hadai kiirtották a medence sarkában meghúzódó székely
falut. Így aztán Újfaluban településalapító a Józsa család is. Annak ellenére, hogy
nagyon szorgalmas gazdag emberek lakják a falut, a Józsa család még így is
kiemelkedett. Különösen érdekes színfolt volt dr. Józsa Márton. A jogi diploma
megszerzése, ügyvédbojtári gyakorlata után hazatért a falujába. Ő lett a jegyző.
Újból felhúzta a fehér harisnyát, kemény szárú csizmát, zsinóros posztó kabátját.
Egy volt a falusiak közül. Még a törvényszékeken is ilyen öltözetbe képviselte
falus felei érdekeit. Egy nap régi barátja temetésére készülődött. Nem akart
kiválni a temetésen résztvevők közül. Pantallót, lakkcipőt, zsakettet vett magára,
nyakkendőt kötött. Mikor kilépett a nappaliba körbevették fiacskái. Az egyik
örömében ugrálni, tapsolni kezdett.
- Juj apukám! Most te is úgy nézel ki, mintha úri ember lennél.
*
Híres tanár volt Felcsíkon Györgyicze Vilmos. Mindig igyekezett elbeszélésekkel,
anekdotákkal fűszerezni a száraz tananyagot. Kolumbusz Kristóf felfedezéseiről
beszélt. Ecsetelni akarta, hogy a butaság mennyire megnehezíti az értelmes
ember életét. Elmesélte, hogyan hallgattatta el az érdemeit lekicsinylő embereket,
amikor odatette őket, hogy állítsanak meg a hegyén egy tojást. Végül
odakoppantotta az asztalhoz, s úgy megállt.
- Így bizonyította be Kolumbusz tojása, hogy a legegyszerűbb ötlet is csak
azután használható miután felfedezték – fejezte be óráját.
A következő héten felteszi az osztálynak a kérdést.
- Ki volt Kolumbusz?
Az egyik gyerek jelentkezik.
- Egy nagy madár.
- Hogy lett volna Kolumbusz madár?
- A kellett legyen, mert tojása volt. Épp a tanár úr beszélt Kolumbusz
tojásáról. A macska, vagy a ló nem tojik.

Kapuba áll a legényke. Székely ruhába frissen kimosdatva. Fején ügyes

báránybőr kucsma. Az úton mennek valami idegenek. A gyerek harsányan
köszön.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus.
- Mindörökké Ámen.
- Jaj de ügyes kisfiú – gyönyörködik benne az egyik nő – kinek a fia vagy
lelkem?
A gyerek furcsán megnézi.
- Hát nem lássa kinek a kapujában, állok?

Évezredes jogszokások irányítják a székely életet. Ezt szinte nem is tanulja,

ebben nő fel. Ismerik az állatok, a szelek, a vizek épp úgy, mint az emberek.
Unokahúgom negyedik gyereke, gondolkodó, dolgos kisfiú. Ahogy végig tudott
totyogni az udvaron attól fogva ő etette, gondozta a nyulakat. Nem sokára az ő
vagyonát gyarapították a juhok, malacok. Szárnyasokkal nem foglalkozott. Az a
leánytestvérei dolga volt. Kiscsoportos óvodás korában nyaggatni kezdte az
apját, hogy vegye meg a szomszédék házát.
- Minek az neked fiam – csodálkozott az apja
- Nem nekem, bátyámnak. Én vagyok a kisebbik, az ősbe maradok. Én
fogok magukra vigyázni, mikor öregek lesznek.
Az apja végül megvette a szomszédék házát. A legényke megnyugodott. De egy
nap minden összeomlott. Kisöccse született. Annak ellenére, hogy örvendett az
új testvérkének, szerette, nagyon levert hangulatban lődörgött az udvaron. Egy
nap az apja elé állt.
- Édesapám! Itt van velük szemben ez a kert, az oldalon. Senkinek sem kell.
Csak kaszáló. Vegye meg nekem.
- Minek az neked Bercike?
- Oda fogok építeni… Hamár ez a pisis kitúrt a jussomból.

Örömmel rohan be Lacika az óvodába.

- Ovónéni, ovónéni a gólya néni hozott hozzánk egy kis testvérkét. Igazi élő
baba.
Nagy izgalommal kezdi mesélni mindenki, hogy neki is hozott a gólya kistestvért.
Egyedül Ferike a faluról nemrég felkerült legényke hallgat. Aztán megszólal.
- Nálunk egyszerre kettő született.
- Hát nektek nem a gólya hozta?- érdeklődött Lacika
- Mi nem vagyunk olyan gazdagok, mint tűk, nálunk édesanyám szüli.

Tanulják a miatyánkot a gyerekek. Az egyik jelentkezik.

- Ovónéni miért kérjük a mindennapi kenyeret? Miért nem kérünk egyszerre
többet?
A mellette lévő kislány csodálkozva felkiált.
- Jaj de szamár vagy Tónika, mind elszáradna. Akkor mit kezdenél vele?
*
Nagy hó esett. Olyan sűrű havazás volt, hogy még a városba bekandikáló hegyek
sem látszottak. Reggel mikor kiment nagytata, s az unokája a gyerek úgy bele
süppedt a hóba, hogy csak az orra hegye látszott ki. Meg se próbált kimászni. Ő
tudta, ha valami baj van tata segít. De tata nem mozdult, szeme sarkából
kíváncsian figyelte, hogy most mihez is kezd az unokája. A kicsi elkezdett
nyafogni.
- Tata szedj ki.
- Honnan te?
- Hát a hóból.
- Hol vagy? – forgolódott tetetett buzgalommal tata.
- Melletted. Topogsz, mint a lúd a jégen, végül még rámlépsz.
De tata csak forgolódott. Játékosan keresgélte az unokáját. Az elvesztette a
türelmét.
- Szedj már ki innen. Nem hallod?
- De nem látom, hogy hol vagy.
- Hát akkor tedd fel a szemüvegedet.
*
Pesti gyerek Pistike. Nyárára nagyapó hazaviszi Székelyföldre. Egész nap kint
vannak a mezőn. Pistike megismerkedik a mezei munkával. Megbámulja a
madarakat, a legelésző tehéncsordát. Még vadnyulat is lát. Délben hazamennek.
Pistike tejet kér. A nagymama mondja, hogy csak aludttejet adhat, mert a reggeli
fejés hírtelen megsavanyodott. Pistike rosszallóan csóválja a fejét.
- Azt el is hiszem! A pásztor a teheneket egész nap kinn hagyja a forró napon.

*
Beront a gyerek a csíkszeredai tisztítóba. Fensőbbséges hangon mondja:
- Édesapám azt üzente, hogy ha még egyszer egy ránc lesz az ingmellén,
idejön, s összetöri az egész boltot.
Az üzletes megkérdezi:
- Hányas inget visel apád?
- 38-ast.
- Mondjad, jöhet akármikor.
*
Városi kisgyerek izgatottan figyeli, hogy bújnak ki a csirkék a tojásból. Még nincs
négy éves, de alaposan szemügyre szokta venni maga körül a világot. Most a
nagymama magyarázataiból megtudja, hogy a tyúkok tojást tojnak. A kotló ráül a
tojásokra, és addig melegíti őket, amíg ki nem bújnak a csirkék. Kis fejébe
megoldotta a teremtés titkát.
Végül minden csirke kibújt, s ő nyaggatni kezdi az édesapját, hogy vigye el a tata
kerékpárján sétálni. Autón utazott, vonaton, repülőgépen, de kerékpáron még
nem. Nagytata ülést tett a kerékpár kormánya mögé, s azzal hordozta unokáit.
Hosszú ideje nem vette le. Mindig akadt egy-egy új utas, hála Istennek. Ősz
révén apuci kipedálozik fiával a mezőre. Hatalmas juh csorda legel a tarlóban.
Köztük két málhás szamár. A gyerek nézi őket, majd visszafordul apja felé,
rámutat a szamarakra.
- Apuci, a juhokat ők költötték?
*
Nagycsoportos volt Lacika. A világon mindenről érdeklődött. Mindenbe részt is
vett. Egy nap az ovónéni kihirdette, hogy hétvégén roller versenyt szerveznek az
óvodába. Otthon elkezdi nyaggatni az apját, hogy vásároljon számára rollert. Az
apja mosolyog fiacskáján, aki még most is úgy mondja el a verset, hogy „Lépa,
letek, mogyoló, litkán likkant a ligó”.
- Én megveszem a rollert a versenyre, ha nekem tisztán kimondod a nevét.
A kölyök lemondóan legyint.
- Egye fene! Végy helyette biciklit. Nem bánom a vetélkedőt.
*
Tipikus városi gyerek volt Ferike. Vézna, sápadt, gyávácska. Még az árnyékától is
félt. Egyedüli szórakozása a rágógumi volt. Egy nap meglátogatta a nagyanyja,
felpakolta, s elvitte magával. A legelső ténykedés az volt, hogy elvette tőle a
rágógumit.
- Gumizás helyett egyél. Itt falun nem rágógumizunk.
Jól is teltek a napok. A gyerek játszott, kipirosodott, megerősödött. Nem félt már
a kutyáktól. Befogadták a többi gyerekek. Egészen emberforma kezdett lenni.
Egy nap kimentek kaszálni. Délben a kijáró csorda pár lépésre tőlük feküdt le
delelni. A gyerek elkerekedett szemmel nézte a kérőző teheneket, majd a
nagymamájához fordult.
 - Nagyon igazságosok vagytok ti itt mama… Nekem nem szabad
rágógumizni ugye? De a teheneknek igen.
*
Városlátogatásra viszi fiát Brassóba a székely. A felvonóval felmennek a
Cenk tetőre. Egy üdítő mellett bámulják a lábuk alatt elterülő várost. A gyerek
meglátja a fekete templomot. Kezdi nyaggatni az apját
- Menjünk le, s nézzük meg.
Le is mentek. Megnézik belül. Kezdik körüljárni.
- Mitől ilyen kormos édesapám?
- Felgyújtották a labancok Brassót, s az égő házak füstje megfogta a falakat.
- Rég építették-e?
- Elég rég.
- Száz esztendeje?
- Ejsze megvan hatszáz is.
Kissé távolodnak, s meglátják a toronyban a hatalmas harangot. Mostmár az
apja csodálkozik el.
- Egyszer, ez nagy harang. Megvan legalább tíz mázsa. De vajon hogy
húzták fel oda?
- Sehogy édesapám – vág közbe a gyerek – Úgy vitték fel oda, még
csengettyű korában.
*
Növénytan órán a burgonyáról feletet makkfalván a tanár. Megkérdezi
- Na gyerekek mi a burgonya legnagyobb ellensége.
A leghátsó padsorba erősen jelentkezik Gyurika, aki nem éppen az eszéről volt
híres. A tanár rámutat, s a gyerek felpattan.
- Az ember.
- A Kolorádó bogár – rázza a kabátját a mellette ülő kislány. A gyerek megvetően
lenéz rá
- Hallgass, no. Az csak a levelét eszi meg.
*
Éjfél felé ereszkedik be az erdei ösvényen a székely. Valami megmozdul a
bokorban, lecsapja a tarisznyáját, a fejszét, s egy troppba hazáig rohan. Elmeséli
a feleségének, hogy megriasztotta őt a medve. A gyerekek tátott szájjal
hallgatták, borzongnak. Csak a hat esztendős Ábelke nézi csodálkozva az apját.
- De hát ott volta a fészi a kezibe, miért kellett elfutni?
- Elment az eszed te kölyök? A medve erős állat, nem lehet vele kukoricázni.
- De hát maga a legerősebb ember a világon – nézi az apját a gyermek,
majd lekicsinylően legyint – de meglehet, hogy ezt csak mi tudjuk itthon.

*
A kisgyerek rájön, hogy az emberek különböző helyen születnek. S ki hol
születik az odavaló. 56Odaáll az apja elé.
- Édesapám, maga hol született?
- Dánfalván.

56
Sokkal tágabb fogalom, mint ahogy azt első hallásra érzékeljük. A székely jogszokásokban ha
valaki átköltözik akár a szomszéd faluba is „jövevénynek” nevezik.
 - Hát édesanyám?
- Verebesen.
- S én?
- Szeredába.
- Édesapám akkor, hogy kerültünk ilyen szépen össze?
*
A mester odahívja az ablakhoz az állandóan okoskodó inasát. Rámutat a
szomszéd ház tetejére.
- Jóska, látod-e ott azt a medvét a ház tetején?
- Én csak egy macskát látok.
Nyelvelt a legény, amire kapott két hatalmas pofont. A mester nyakon
csípte, s felrángatta a földről.
- Az ott medve vagy macska?
Medve, medve szipogott a gyermek – majd hirtelen hozzátette - csak egy kicsit
kisebb.

A gyergyói pékműhely előtt dideregnek az inasok a hajnali fagyban. A kicsi inas

fogvacogva kérdezi
- Miért nem jön a mester?
- Biztos tapogatja a feleségét.
Fakadt ki mérgesen az öreg inas. A kicsi felcsillanó szemekkel rákérdez
- S az vajon jó-e?
A nagyobbik legyint.
- Ha rossz lenne azt is velünk csináltatná.

L e ány, leg é ny

Felnőnek a gyerekek. Már apró koruktól kiválasztják a szeretőjüket. A fogalom

tartalmát még nem ismerik, de már fújják a versikéket.
„Szeretője, babája,
Ketten hálnak egy ágyban”
S ezt nem is veszik rossz néven, mert inkább az irigység szól ki belőle. Aztán jön
a kamaszkor. Ilyenkor már a nagy barátság veszélyessé válhat. Ezért az egész
székely társadalom éber szemmel figyeli a fiatalokat. Ugyanúgy, mint amikor
kisgyerekek voltak, azonnal megszólítják, ha „helytelenkednek”57. Elég szabad
szájúak a felnőttek. A falusi gyerek már pici korától benne él a természetben.
Tudja, hogy a méhek beporozzák a virágokat. A haszonállatokat pároztatni kell.
Legtöbbször segítkeznek, mikor a kotló alól kikerülnek a csirkék, vagy borjú,
csikó, bárány születik. Ezért nagyon jól tudják, hogy meddig lehet elmenni a
nemek közötti barátságban. A legjobban egy pár évtizeddel ezelőtt született dal
útján ismerhetjük meg gondolkodásukat.

57
Rosszalkodnak
„Hull a csillag kedves édesanyám, a kék égboltjára
Ha elkapom, büszkén lobogtatom, piros pántlikámat.
Száz legény kacsint rám a tengerparton, csókot is adnak nékem,
De én mégis a lefeküvő után a babám képét nézem.”

*
Marcsa feltartott orral lépked az utcán. Gyurika kikönyököl a szénapadlásról, s
hívogatni kezdi:
- Gyere fel, Marcsa!
- Nem menyek.
- Gyere fel, no!
- Hát hogy mennék!
- Gyere fel, ne félj, nem csinálok semmit.
- Hát akkor miért menjek?
*
A fiataloknak van szabadsága, de nincs hosszú lére engedve. Fonóból, táncból
hazakíséri a legény a leányt. Ilyenkor megállnak a leány kapujába. Beszélgetnek.
Néha elcsattan egy csók is. Ilyenkor kipirulnak a fiatalok. Azt szokták erre
mondani, hogy kivirágoznak.
Leányos anya sokallta, hogy mennyit ülnek a kapuba a fiatalok. Kiszólt
- Gyere be Marcsa.
- Jövök.
De csak nem jött. Az anyja kikiabált
- Lódulj bé Marcsa!
- Hagyja édesanyám egy cseppet, még virágozzak.
- Ne sokat virágozz, mert végül még gyümölcsöt is fogsz hozni nekem.
*
Este a leányka többszöri megszólítás után ment be csak a kapu elől a házba.
Nagyon jól érezte magát a legénykével. Az anyja ráförmedt.
- Lina te! Nehogy úgy járj, mint a keresztanyádék kerítése!
- Hát, az hogy járt?
- Az csak úgy hogy ledőlt s felcsinálták.
*

Kerek szemű lánya volt a székelynek. Szeretett a tilosba mászkálni. Egyszer

aztán azon vették észre a szülők, hogy elkezd hízni. A keresztszülei
meglátogatták a családot, hogy kerülgető úton kipuhatolják – vették-e észre.
Az apja észrevette a szándékot, s mérgesen legyintett.
- Egyet se kínlódj komám. Az én leányom is úgy járt, mint a Bucsi András
ökre. Beszabadult a herébe, s megfútta magát tőle.
*
Marcsa, szaporán lépdelve, vezet egy gyönyörű pirostarka tehenet.
Leszólítja Gyuri:
- Hova mész, Marcsa?
- A bikához.
 - S a tehenet hova viszed?

Nagy buzgalommal könyököl a szerdai vásáron a székely. Megállítja a komája,

- Hova gyúrakodsz János?
- Te komám, egy olyan fiatal leányt szereltem, hogy állja a helyét58
- S most hova gyúrakodsz?
- Hát, hogy szerezzek egy hozzá való legényt.
*
Háztűznézőbe ment a legény. Ott is fogták ebédre. Kitálalták az aranyszínű,
forró tyúkhúslevest. A legény nagy serényen be is kapott belőle egy kanállal.
Égette a száját, kiköpni szégyellte. Lenyelni sem tudta. Kínjába hátravetette a
fejét, s felnézett a plafonba. Sziszegve megkérdezte.
- Bátyám-uram, honnan hozta ezeket a gerendákat?
- Fújd meg Patakáról fiam.

*
Székelyföldön nagyon ritka, hogy egy lányt férjhez kényszerítsenek. Ha van
körülötte olyan legény, aki hozzá való legtöbbször már gyerekkorban számon
tarják egymást és házasság is lesz belőle. Ha a saját környezetükbe ez nem
sikerül, akkor az eladólányhoz esetleg járogatni kezdenek a szomszédfalusi
legények. Ilyenkor a leány „megvallja” a faluban, hogy a legény az ő szeretője.
Ebben az esetben nem bántják a helybeli legények. Részt vehet a bálokon,
elkíséri a leányt lakodalmakra, keresztelőkre. A lehető legszigorúbban vett
diplomáciai immunitást59 élvez.
Általában búcsúkon, nagyvásárokon találkoznak a fiatalok, s elég egy-két
pillantás, hogy utána egy életre lekössék magukat. De megtörténik, hogy
időközben akad egy új szerető, akiért, a család valamiért jobban ragaszkodik,
vagy a legényt egyszerűen nem fogadja be a falu fiatalsága. Ilyenkor aztán
megindul a titkos háztűznéző. A fiú távoli rokonai, szüleinek barátai, valamilyen
indokkal becsöppennek a lányos házhoz. Ezek után aztán következik a
leányszöktetés. Egy szál ruhában. Az így szerzett asszonyoknak érdekes módon
különleges értéke van a család, vagy akár a falu szemébe. Ma is mondogatják:
„Várt leány, várat nyer”.
Egy ilyen lányszöktetéses esetből vált szólás Gyergyóremetén. A legény
Ditróba udvarolt. A szülőkkel megegyeztek, hogy vasárnap kikérik a leányt, és
megtartják ez eljegyzést a legényes háznál, mert a Remetei egy nagygazda fia
volt. Mikor a szekerek megérkeztek addigra a leányt elszöktette a régi szeretője.
A legény, lógó orral tért haza, s lemondó legyintéssel közölte:
- A füttőről a fazakakat le kell szedni, mert ma nálunk nem lesz semmi.
*
Szombat este a legények jól bepoharazgattak. Jánost nehezen vitte a lába
hazafelé, s egy rét szélére leheveredett a sarjúba. Reggelre didergősen ébredt, de

58
A kifejezés értelme kitűnő, nagyszerű, megbízható stb.
59
Érinthetetlenség, védelem.
nemcsak didergősen, hanem dünnyögősen is. Az apja rákérdezett
- Hol aludtál János?
- A sarjúba.
- Ott fáztál meg?
- O tt.
- Hogy a fenébe? A merekje60 meleget tart.
- A merekje tart, de ez még le se volt kaszálva
*
Valahol a Don kanyarnál maradt a Nagytusnádi Ferenczy család feje. Felesége
úrilányként a háztartási teendőkön kívül még varrni is tanult a Mariánumban.
Ebből azonban nem tudta eltartani három fiát, s két leányát. Amíg az
apácarendeket fel nem számolták addig a lányok a Szilágysomlyói kolostorban,
élték a szegénydiákok életét. A fiuk az anyjuk mellett maradtak. Mikor egy kicsit
felcseperedtek minden munkát megfogtak, hogy legalább ruháikat, tanszereiket
megvásárolhassák. De milyen a fiatal? Délelőtt iskola, délután alkalmi munka.
Hétvégeken el, elcsavarogtak. Hajnal felé vetődtek haza. Az anyjuk aggódott
értük. Állandóan szidta fiait.
- Laci, Karcsi, Bandi fejezzétek be a csavargást. Elmegy a rosszhíretek.
De a legények csak derültek aggodalmain.
- Nem baj anyám, csak a jó hírünk megmaradjon.
*
Bevonul a székely fia. A kiképzéssel nincs is baj, de annál inkább a legény
nyakasságával. Eskütételre megérkezik az apja. Ő maga is ott katonáskodott
húsz esztendővel ezelőtt. Az idősebb tisztek közül nagyon sokan megismerték.
Egy idő után, szabadságra jön haza a legény. Az apja nagy boldogan üdvözli.
Vacsoránál kíváncsian érdeklődik.
- Aztán fiam, emlegetik-e apádat a tisztek?
- Apámat nem, de anyámat annál sűrűbben.
*
A Somlyói búcsú után még rávernek a gyergyói legények. Marosfőn leszállnak, s
jó két napot mulatnak. A pénzük már fogytán volt. Haza kellett menni. Mindenki
meséli, hogy milyen jól telt a két nap, de az egyik erősen csendbe üldögél.
- Mi van veled Están? Elvitte a tyúk a kenyeredet?
- Nem. Csak eszembe jutott, hogy nyolcan várnak otthon.
- Hogy-hogy nyolcan? Nincs is testvéred.
- Pedig nyolcan. Apám, s a hétszentség.

As s z o n y, e m be r

Hiába van az a mondás, hogy az asszony nem ember, s a leányka nem gyermek.
Az asszonynak épp olyan fontos szerepe van a házban, mint a férfinek. Sőt. A

60
Kis bugja
család ügyeiben ő a valódi gazda. A férfi a fej, de az asszony a nyak, amelyik a
fejet forgatja. A fiatal embereket néha azzal bíztatják, hogy a felesége csinált
belőle embert. Mielőtt az asszony hozzá nem ment volna addig csak legény volt.
Soha nincs a világon egy olyan házasság, amellyel mindkét fél
maradéktalanul meg lenne elégedve. Áron bá szerint van kibírható és kibírhtatlan.
Mindkét fél igyekszik saját elvárása szerint átalakítani a társát. Legtöbbször
sikerül. Ha két erős személyiség kerül egymás mellé, bizony nehezen megy. Az
ilyenkor kialakult helyzetekből születnek az anekdoták.
*
Kék zöld foltos, feldagadt képpel állít be munkába a székely. A barátja rámered.
- Mi történt veled?
- Hát tudod ötölt hatolt az atyafi, az este kicsit kimaradtam. Mikor úgy éjfél
fele hazaértem, nekem ugrott a saját kutyám s így ellátta a bajomat.
A barátja sajnálkozva nézte, s csak a foga között szűrte a szót.
- Te én az ilyen kutyától elválnék!
*
Hírtelen kezű felesége volt a gyergyóújfalvi Sólyom Istvánnak. Egyéb baj nem volt
vele, mert dolgos, halk szavú, gyors asszony volt. Az ura nagy bánatára azonban
gyorsabb volt a keze, mint az esze. Egy nap, feldühödve az urára, fakanállal
szembecsapott vele. Pont az orra tövén találta el. De úgy, hogy mind lement róla
a kulimász. Utána meg is bánta, gyorsan leragasztotta a sebet ragtapasszal.
Bement a szomszédja, hogy tegyenek együtt nyelet a faragó fejszébe, s
rákérdezett:
- Ejszen… - hirtelen észbekapott, hogy talán nem is kellene kérdezzen, - …
feltörte a szemüveg az orrodat?
Egy hétre rá az egyik falubeli legény orráról is lement a kulimász egy bál után.
Barátja gúnyosan megkérdezte:
- Ejsze neked is feltörte a szemüveg az orrodat, mint Somestán bának?
*
Budapesti felesége volt a székelynek. Ügyes talpraesett asszonyka. A falusiak is
hamar megszerették. Sohasem nézték idegennek. Tízévi házasság után meghalt
a férje. Az egyedül maradt nő haza akart költözni. A csomagoláskor ott volt
minden asszony a faluból. Őszintén sajnálták szegényt. Lina ném volt a nagy
hangadó. Búcsúzáskor rája borult, s siratta.
- Miért is menyen el innen lelkem. Mi mindig magunk közül valónak éreztük.
Mindannyian szerettük. Legjobban azért, mert itt olyan szépen megtanult
magyarul.
*

Anyaországi menyecskéje került a székelynek. Ügyes dolgos fehérnép, s az após

nagyon meg volt elégedve vele. Sokat segítkezett a ház körül a fiataloknak. Egyik
délelőtt munka közben nagyon megéhezett, s megkérdezte a menyét, hogy mi
lesz az ebéd.
- Zöldbab leves fánkkal – jött a válasz.
Az öreg ebédig morgolódott, hogy mi a fészkes fekete fenét főzött neki a
menyecske. Ő nem szereti az ilyen városi ételeket. Talán jól sem lakik vele. Mikor
a terített asztalon meglátta az ételt, örömmel felkiáltott
- Jé, hát miért ne mondtad magyarul, hogy zöldfuszulykát főzöl, s pánkót
sütsz. Én nem értem ezt az újmódi beszédet.

*
Csinos fiatal felesége volt az öregedő falusi orvosnak Háromszéken. Egy
frissen odahelyezett fiatal tanár elkezdett koslatni61 utána. Az asszonyka
szólt a férjének, s amikor a tanár úr megint bekopogtatott, alaposan
felképelte. Nagy, erős ember volt, s a felhevült gavallér örvendett, hogy
eliramodhatott. Ahogy inalt az úton végig, folyt az orrából, felhasadt
szemöldökéből a vér. Egy öregasszony megállította, zsebkendőjét
rászorította a vérző szemöldökére, s aggódva tanácsolta.
- Tanár úr, menjen gyorsan orvoshoz!
A férfi riadt képpel tiltakozott.
- Csak oda ne küldjön Anna néni, épp onnan jövök.

*
Öregecske már Gyuri bácsi mikor meghal a felesége. Jó volna újra házasodni, de
valahogy nem talál magához való menyecskét. Ellenben nagy titokban összekap
egy fiatal asszonykával, akinek az urát odaütötte a fa. Az öreg végül elhatározta,
hogy megnősül. El is mondja a komájának. A komája csóválja a fejét.
- Te Gyuri én félnék elvenni egy ilyen fiatal fehérnépet.
- Miért komám, ez se eszik többet, mint egy öreg.
- S ha luki sógor kerül,62
- Hát azért jobb a jó bort a barátokkal iszogatni, mint a rossz vinkót egyedül.
- S ha gyerek lesz?
Gyuri bá már unja a komája akadékoskodását. Karon ragadja, s a baromfiudvaron
kaparászó csirkékre mutat.
- Ott azokat a csirkéket nem tudom ki kakasa bendérezte, de az én tyúkom
tojta. S ő is nekem fog tojni komám.
- De te hamarabb fogsz meghalni, mint a feleséged.
- Meglehet, de az is az ő baja lesz szegénynek.

Madicsa fürdőről ereszkedik lefele a székely. Meglátja a keresztapját, aki a

hegyoldalon kaszál. Odaköszön. Az öreg int neki s ő, megáll.
- Hallod-e János menj, be keresztanyádhoz s mond meg neki, ha
igen, igen, s he nem, nem.
Az úton ereszkedve erősen gondolkozott a legény. Miért volt az a
fenyegető hangsúly? Mit jelenthetnek azok a titokzatos szavak? Vajon
megmondja-e a keresztanyjának? De ha már üzenték, meg kell mondani.
Félve nyitott be a kapun. Keresztanyja rámosolygott

61
Állandóan utána jár, zavarja.
62
Felszarvazzák
 - Gyere, gyere keresztfiam!
- Nem is tudom menjek-e.
- Eddig se ettelek meg.
- De most üzent keresztapám.
- Akkor mondjad!
- Nem is tudom, hogy mondjam.
- Ahogy ő mondta.
- Hát azt üzeni: ha igen, igen, s ha nem, nem.
- Boksuly a jó dolgát! A tegnap reggel vittem neki egy üveg
pálinkát, s má megitta?
*

Vásárról érkezi a székely, peckesen feszít, s úgy rakja a lábait, hogy a napfény
csillogjon új csizmáin. Rákiált az udvaron serénykedő feleségire.
- Asszony nézd meg milyen csizmákat vettem, még a szerszámom
is azt nézi.
- Maga is a helyett vehetett volna egy kalapot János.

*
Városias ruhájú asszony kérezkedik fel a székely szekerére. Cifra szekér, előtte
szépen táncoló két ló, az öreg lábán fénylő keményszárú csizma. Fehér
harisnyája, lajbija, kalapja mind arra mutat, hogy tehetős ember. Menet közben a
nő felhúzza szoknyáját a térdéig. Az öreg félre néz. Egy kicsi idő múlva
visszanéz, s látja, hogy a szoknya fennebb csúszott. Barátságosan megveregeti a
nő térdét
- Húzza vissza nyugodtan a szoknyáját jó asszony, nekem is kéne, ami
magának.
*
János édes kettesbe találja a feleségit a szomszéd emberrel. Elzavarja, s
rátámad az asszonyra.
- Mit csináltál Lina?
- Levettem egy tollut a kalapjáról – feleli a világ legtermészetesebb hangján
az asszony
- Ne tarts engem bolondnak Lina! A saját szememmel láttam, hogy
simogattad.
Mire az asszony felpattant.
- Mi van János, maga jobban hisz a saját szemének, mint nekem?

Válóperi keresletet nyújtott be a székely. A bíró próbálja békítgetni.

- Minek kell szétzúzni a családot, s kezdeni mindent elölről?
- Azért, mert az asszonynak erősen kerek a szeme63
- Jó, jó - nyugtatgatja a bíró, - a jó ló is megbotlik egyszer.
- A ló botlik, de az asszony botladozik – vágta el a vitát a székely.
63
Székely mondás: akinek a szeme kerek, ahányat lát annyit szeret.
 *
Jánosnak erősen tetszett a komája felesége. Az asszonyba is volt hajlandóság,
de a koma úgy őrizte, hogy nem lehetett közel férkőzni hozzá. Egy este beállt a
koma tornáca alá, s elkezdett torkaszakadtából ordibálni.
- Áron, János a te feleséged mellett fekszik.
Áron felriad, körbetapogat. Ott a felesége mellette. De kint csak ordibálnak.
Megunja a csúfságot, veszi a szíjostort, s kimegy. Ez alatt János bé. Bebújik a
komámasszony mellé. Nézelődik. Kívül sehol senki. Bekukucskál az ablakon.
János ott a felesége mellett. Megrökönyödve felkiált.
- Ne az ánti iskoláját, tényleg kívülről úgy néz ki.

*
Városi lányt vett el a legény. Tömbházban laktak. Ott nőtt fel a fiacskája is.
Mielőtt iskolába ment volna elvitte haza, hogy nézze meg a falusi életet. Az
udvaron ugrált egy boci. A gyerek nagyon meg volt elégedve vele. Kijött a tehén.
- Jé milyen nagy boci csodálkozott a gyerek.
Elindultak a boltba vásárolni. Hosszú rúdon vezettek egy bikát.
- Miért van a rúd a tehén orrába – érdeklődött a gyerek.
- Az nem tehén hanem bika, nem olyan csendes, mint a tehén, és sokkal
erősebb.
Mellettük ment el egy ökrös szekér.
- Né a bikákat a szekér elé kötötték.
- Az nem bika hanem ökör fiam.
- Anyuci, miért boci, tehén, bika, ökör, ezt nem értem.
- Ide figyelj fiam – dühödött fel az anyja – te vagy a boci, én a tehén, a
szomszéd bácsi a bika, s ökör apád.
*
Székelyföldön az a szokás, hogy állandóan kérdezgetik az apró gyerekektől „Ki
fia vagy fiam?” Réka már negyedik fiát nevelte, s már háromszor
végigidegeskedte az eléggé kétértelmű kérdeződéseket. Nagyszájú talpra esett
kölyök volt Áronka, alig töltötte be a két esztendőt, már tisztán érthetően beszélt.
Az anyjának eszébe jutott, hogy leszoktatja a kérdezősködőket. Megtanította a
gyereket. Az első, aki megkérdezte az iskolaigazgató volt. Épp a misére mentek
be mikor megsimogatta a gyerek fejét, s rákérdezett.
- Ki fia vagy legényke?
A gyerek kihúzta magát. Az igazgató szemébe nézett és harsány hangon felelt.
- Anyám tudja, apám hiszi, s bolond aki megkérdezi.

A városi élet előnye, hogy nem figyelik árgus szemekkel az embert a kapu mögött,
mikor végigmegy az utcán. Nem tud mindenki mindenről. Ki is használta ezt
Áronka, a fiatal mérnök. Elmondta feleségének, hogy a vállalat nyersanyagért
küldte, s három napig úton lesz. Az asszonyka felcsomagolta élelemmel.
Borotvakészlet, fogkefe, pizsama, házi kabát, s útnak is indította férjecskéjét. Az
el is ment. Ugyanazon háztömb harmadik lépcsőházáig. Ott is fel az emeletre
ahol már várta újdonsült barátnője. Jól is teltek a napok. Hancúroztak,
főzőcskéztek, tv-t néztek. A harmadik nap, a barátnő elment az üzletbe
bevásárolni. A mérnök úr papucsba lépett, felvette a házi köpenyt, s levitte a
szemetet, ahogy otthon szokta. Nagy elgondolkodva haza is ballagott, s csak
akkor vette észre a tévedését, mikor az előszobába saját felesége fogadta.

Ugyancsak Székelyudvarhelyen történt, hogy egy fiatalembernek erősen

megtetszett felesége barátnője. Állandóan üldözte ajánlataival. Végül a nő
beleegyezett, hogy felmenjen a férfi lakására. Mikor a türelmetlen udvarló
ostromolni kezdte, a nő visszautasította, hogy legalább egy pohár borral kínálja
meg. Mikor kinyitotta a hűtőt még ásványvíz sem volt benne.
- Nem baj - bíztatta a nő – lemész az üzletbe, veszel egy üveg bort. Addig
én levetkőzök, bebújok az ágyba, hogy ne kelljen annyit, várakozzál.
Úgy is történt. A férfi nem is rohant, hanem repült. Ahogy beért a házba egy
kettőre levetkőzött, odaugrott az ágyhoz és hirtelen félrehajtotta a paplant. Az
ágyból kikukkantott a felesége.
- Hukk – kiáltotta.
Még egy hét múlva is sétált a férfi az ideggyógyászaton, s kiabálta
- Hukk… hukk… hukk….

*
Félrejáró férje volt a menyecskének. Életébe búsult miatta eleget. Lassan felgyűlt
a keserűsége mikor az ura hírtelen meghalt. Bosszúból tiszta csórén temette el.
- Így kell neki. Így aztán nem tud a sírból kijárni a más feleségihez.
Telt múlt az idő. Úgy tíz esztendő után az asszony elfelejtette, ami rossz volt, s
kezdte sajnálni az urát. Engedélyt kért, hogy kiásathassa, s felöltöztesse. Mivel,
hogy ez egy régi ortodoxszokás szó nélkül megengedték neki. Mikor kiássák a
sírt a férje nincs benne. De a sír közepén egy kicsi üveg. Abban egy cédula. Az
asszony kiveszi, s olvassa. Évek múltán, ha erre jársz, az ötödik sírban a
komámasszonynál megtalálsz.
*

A fiatal házasok sehogy se tudtak megegyezni semmiben. Reggeltől estig

civakodtak. Végül megegyeztek, s szétváltak. Az asszony elment Szeredába
dolgozni. Eleget kesergett magában, hogy valamit elrontottak, de ami megtörtént,
megtörtént. Nem mehetett vissza a férjéhez. A férfi is rájött, hogy egy kicsit több
ésszel talán még most is együtt lennének. Otthon se boldogult. A falubeli
helyzete is furcsává vált. Se ember nem volt, se legény. Mindenhonnan kiesett.
Egy nap aztán bement Szeredába, s megvárta az asszonyt, amint jött ki a
munkából. Behívta egy cukrászdába. Az asszony repülni tudott volna a
boldogságtól. Várta, hogy az ura bocsánatot kérjen, engesztelő szavakat
mondjon. A férfi megszólalt:
- Hát én érted jövék.
Utána mély csend. Az asszony várta, várta, hogy legalább bókolni kezdjen a férje,
de az egy szót se szólt. Végül ő nem bírta tovább.
- Azt gondolom, de miért?
- Azét, hogy gyere haza. Az igaz, hogy veled se jó, de nélküled is rossz.

A szomszéd faluba ment férjhez a leány. Szép, nagy gazdaság volt, jól is éltek
volna, de nem akart gyermekük születni. Az asszony állandóan azon
idegeskedett, hogy ő egész életében másnak fog dolgozni. Az ura rokonai fogják
örökölni azt, amiért ő egész életében dolgozott. Addig morgott, míg végül
megegyeztek, hogy elválnak. Nem kellett oda ügyvéd, törvényszék. Az asszony
bútorait felrakták egy szekérre, s hazaköltözött a bátyjához. Örömmel fogadták,
mert jól jött az ingyen munkaerő. A sógorasszony állandóan szöktette.
- Csináld ezt, lelkem sógorasszony, úgy-e nem haragszol meg…csináld azt,
lelkem sógorasszony, úgy-e nem haragszol meg….
Egy nap kiküldte pityókát kapálni. A föld a szomszéd falu mellett volt, ahonnan
elköltözött a menyecske. Ő kapta magát, s egyenesen a férje udvarán állt meg. A
férje ránézett, s csak annyit mondott:
- Főzzél szappant, asszony, mert egy fél esztendő alatt nagyon leszennyültem.
*
*
Éjfél felé érkezik haza az ember. Dudorászik. Nyitja az ajtót, be van zárva. Kopog.
Felesége kiszól:
- Ki az?
- A férjed, – hangzik a kedveskedő válasz.
- Ne beszéljen bolondságokat. Az én férjem ebben az órában már itthon
alszik.
- Úgy-e? Akkor én máshova kell menjek aludni.
A felesége hallja, hogy a férje indul lefelé a lépcsőn. Utána szalad.
- Gyere vissza, Gazsi! Csak álmodtam azt, hogy mellettem vagy.

Erős dohányos Gazsi bá. A felesége örökké szidja.

- Gáspár! Maga valamikor számolta-e ki, hogy mennyi pénzt kiad arra a
büdös szivarra? Mert én igen. Havonta elputtyogtatja64 egy pár cipő árát.
A gazda nézi a kezében füstölgő cigarettát, nézi a feleségét, majd értetlenkedő
hangon megszólal.
- Jó jó Rózsi! De én mit csinálnék annyi cipővel?
*

Talpraesett menyecske volt Domokoson Nagy Kalári. Igyekezett minden munkát

úgy elosztani a gazdaságban, hogy a férje abból kivegye a részét. Megszületett
64
Szippantgatja, de fordítva kifújja.
az első gyerekük. A férje gyönyörű bölcsöt faragott, melyet az ágy mellé
helyeztek. A gyerek éjszaka néha felsírt, s olyankor az asszony kellett ringassa.
Egyszer megunta. Oldalba verte a férjét.
- Keljen fel, János!
- Mi van?
- Sír a gyermek.
- Na és aztán?
- A magáé is, nem?
- Igen.
- Fele-fele.
- Úgy van, fele-fele.
- Nohát, akkor! Egyszer én ringatom, egyszer maga.
A férfi nem szólt semmit, hátat fordított a feleségének, aludt tovább. Megint
felsírt a gyermek. Oldalba böki a férjét:
- Keljen fel, János!
- Miét?
- Sír a gyermek. Most ringassa maga.
- Maga csak ringassa a saját felit, s hagyja az én felemet sírni – felelte a férj, s
azzal aludt tovább.
*

Csíkból került Kolozsvárra repülős tisztként Ferenczy őrnagy. Baráti köre inkább
a Kardosnak nevezett külváros lakói közül került ki. Fiatalon meghalt a felesége.
Alig tíz esztendőt éltek együtt. Mint ilyenkor szokásos, megindult a falusi jellegű
külváros gépezete. Meg kell nősíteni. Azelőtt való évben került oda Marosszékről
egy székely asszony. Hamar kiderült róla, hogy kitűnő szakácsnő. Minden
keresztelőre, lakodalomra őt hívták főzni. Korra éppen találtak az őrnaggyal.
Addig boronálgatták őket, míg összeházasodtak. Az asszony olyan szerelmes
lett az urába, mint amilyen csak kamaszkorában lehetett. Jobbnál jobb ételeket
főzött. Ragyogó szemekkel tálalt, s várta a hatást. A férje evett, de dicséret
helyett mindig csak azt mondogatta.
- Nagyon finom, igazán finom, de valami, nem tudom mi, de hiányzik belőle.
Egy nap az asszony odatette főni a levest, s átment a szomszédba. Addig
pletykálgatott, míg az étel odakozmált. Mérgesen legyintett. Úgyis állandóan
elégedetlen a férje, most egye meg a kozmás ételt. Mikor az megjött, feltálalta az
ebédet, s tett-vett a konyhában. A férfi belekanalazott, s hírtelen felkapta a fejét.
- Na látod, Mária! Ez már igen! Ennek megvan az íze.
Az asszony nem tudta, nevessen, vagy sírjon. Tíz éven keresztül az előző feleség,
aki eléggé felületes asszonyka volt, kozmás ételekkel etette a férjét. Annak a
kozmás étel jelentette a házi koszt ízét.
*

A szomszédfalusi bíró lányát vette feleségül a Nyárádmenti legény. A bírónak

tetszett a vej. Önmaga fiatalságára emlékeztette. Esküvő után félrehívta, s
kioktatta
- Idefigyelj fiam, a leányom ügyes, gyors kezű, nem pazarló, amellett, hogy szép is,
annyi esze van, hogy sohase kell féltsed mástól. De van egy hibája, amit az
anyjától örökölt, állandóan jár a szája. Most verd, meg míg fiatal. Később hiába
ütöd. Tudom az anyjáról.
Egy hét után bőgve rohan haza a fiatalasszony.
- Édesapám, tegyen igazságot, szájon vert az uram. Ezt maga nem
tűrheti el bíró létére. Tegyen valamit.
Az öreg hirtelen lekapta a nadrágszíjat a harisnyáról, s jól a hátára vert a
leányának. Aztán a kisbíróval magához hívatta a vejét.
- Hallja-e vejem-uram, maga megverte az én leányomat. De én igazságot
tevék. Megvertem a maga feleségét.
*
Áron bá néha-néha meg megkujakolta65 a feleségét. Egy nap a pap elhatározta,
hogy a lelkére beszél. Az atyafi másképp templomba járó, istenfélő ember volt.
Erre alapozott a pap.
- Áron maga néha-néha hozzápal az asszonyhoz. Nem fél, hogy megveri az
isten?
- Hagyjon békémet plébános úr, ahol az asszonyt ütni kell, ott az embert
már elégé megverte az Isten.
*

Meghalt a székely felesége. Temetőből kijövet a pap vigasztalja.

- Na ne búsuljon Mózsi bá. Ez Isten Ő Szent Felsége akarata. Csak ő
tudhatja, miért szólította magához.
- Hát legyen meg az Ő akarata, de nem hiszem, hogy jól jár vele.
*
Nagy viharok előzték meg a székely házasságát. Bálban ismerte meg a hetedik
faluban a leányt, akit el akart venni. Akkora volt a szerelem, hogy hiába mondták
szülei, barátai, hogy a leánka nagyszájúm ő csak elvette. Aztán teltek az évek, az
asszony szájalt, a férfi mérgelődött. Lassan rákapott a kocsmázásra, mert ott
legalább senki se veszekedett vele. Egy nap melléje ült a komája.
- Erősen lógatod az orrodat, komám. Ejsze megette a tyúk a kenyeredet?
- Baj az élet, Balázs. Fiatal koromban úgy szerettem az asszonyt, hogy majd
megettem.
- S most mét búsulsz?
- Hogy akkor nem ettem meg. Úgy néz ki, most elébb-útóbb ő fog megenni
engemet.

A székely öregségére földjeit legkisebb fiának adta, s ő bikaborjakat nevelt.

Megbírta az utána való járást. Szép pénzeket is kapott értük. Egy nyáron eltűnt a
havasi legelőről az egyik bikaborja. Az öreg éjjel-nappal kereste. Még enni is alig
tudott bánatában. A menyecskéje megsokallta.
- Apám, nem tudom mét búcsálódik annyit, azét a bikabornyúért. Mindjárt
belepusztul bánatába. Bezzeg, mikor anyósom meghalt, nem lógatta annyit az
65
Megverte
orrát. Vagy többet ér annál egy hitvány bikabornyú?
- Hát meglehet… me miko meghalt a feleségem, utána hetente ajánlkoznak az
asszonyok helyébe. De a bikabornyú helyett még senki se ajánlott mást.
*

Megbetegedik az öreg felesége. Szekérre teszi, s beviszi Szeredába az orvoshoz.

Az orvos megvizsgálja, s kimegy a váróterembe az öreghez.
- Erősen nem tetszik nekem a maga felesége, János bácsi.
- Hát, az igazság, hogy nekem se. Még legénykoromban se tetszett.
Apámék erőltették rám a földek miatt.
*

Híres festő volt Gyergyóban Karácsony János bácsi. Annak ellenére, hogy vastag
többdioptriás szemüvegével élte át az életét fiatal korától. 87 éves volt mikor
meglátogatta egy rég nem látott tanítványa. Dicsérgette a festő munkáit.
Különösen az utolsó két esztendő élénk színvilágával volt megelégedve. Az öreg
hallgatta a dicséretet, de aztán megszólalt.
Igazad van, de ezért erősen meg kell dolgozzak. S tudod, furcsa dolgok
történnek velem mostanában. Ezelőtt kimentem a főtérre, s nézelődtem.
Mennyi sok szép lány és asszony! Olyan melegséget éreztem a szívem körül.
Mostanában hiába nézelődök, nem érzem. Erősen megromlott a látásom.
*
Életében szorgalmas és eszes ember volt Finta Ferenc. Fiatal korában került egy
vasüzem élére. Addig ügyeskedett, míg a 200 munkással dolgozó üzemecskéből
hatalmas szerszámgépgyárrá nem nőtte ki magát. Tizenhét országnak
szállítottak. De aztán belefáradt, megöregedett. Végül elment nyugdíjba.
Két nagy szatyrot cipelt a piacon, mikor körbefogták régi munkatársai.
Örömmel üdvözölték, sajnálkoztak, hogy elment nyugdíjba. De ő csak nevetve
intett:
- Egyet se sajnáljatok. Amíg igazgató voltam, az asszony örökké morgott,
hogy állandóan tekergek. Sohase ülök otthon. Most szent a béke. Valaki
lettem az ő szemében is.
A döbbent csendben vidáman folytatta:
- Egész nap hallom, hogy valaki vagyok. Valaki le kell vigye a szemetet. Valaki el
kéne menjen borvízért, valaki zöldséget kellene hozzon. Talán még
munkaérdemrendre is fog javasolni.

Nyugdíjba ment Áronbá a gyergyói öntőde mestere.. A felesége alig várta, hiszen
addig egyedül végzett minden házi munkát. Első nyugdíjas napjának reggelén
szól az asszony, hogy menjen le az üzletbe, s hozzon egy kosár borvizet.
- Az nem férfimunka legyintett az öreg.
- Hát akkor vidd le s palld ki a szőnyegeket.
- Az se férfimunka – morgott.
- Hát akkor legalább tedd be a szennyest a mosógépbe.
- Asszony dolga.
- Na hát akkor jöjjön be a hálóba.- parancsolt rá az asszony.
Az öreg nagy kelletlenül felállt, elballagott a hálószobáig, s mire az ajtót
konyította a felesége már félig csóréra vetkőzött. Csak annyit tudott kinyögni a
férfi.
.- Mit csinálsz Rózsi!
A felesége parancsolóan intett
- Ne álljon ott, mint Bálám szamara a hegytetőn. Jöjjön, végezzen férfimunkát.
Az öreg nagy csendesen megszólalt
- Asszony, hol vannak azok a borvizes üvegek?

Két székely halászik, az Olt partján. Külön faluból vannak, s általában csak így
ősz végén találkoznak. Egymás mellé vetették be a horgot, s csendben
álldogálnak. Az egyik megszólal
- A múlt télen megnősültem.
- Isten segéljen. Fiatal leányt vettél el?
- Inkább öregecskét.
- Szép?
- Nem mondhatnám.
- Gazdag?
- Nem erőst.
- De hát akkor miért vetted el?
- Azt mondta, hogy van gilisztája.
*
Negyedik emeleten lakott a székely. Az anyósa is velük élt. Egyszer aztán úgy
felbosszantotta a vejét, hogy az kiráncigálta a teraszra és félig kilógatta. A
vénasszony segítségért kiáltozott. Az utcán összegyűlt emberek szidalmazni
kezdték a vejet
- Nem szégyelli magát
- Eressze el azt az asszonyt.
- Hogy lehet így bánni az öregekkel?
A férfi visszakiabált
- Ne szóljanak bele, az én anyósom, nem a maguké!
A tömegből újból hangok hallatszottak.
- Ne hogy kapaszkodik a vén szipirtyó!
*
Az állomás előtt találkozik két koma. A most érkező rámered a másikra.
- Hol jársz János?
- Kikísértem anyósomat a vonatra.
- De miért kormos a képed?
- Mert megcsókoltam a mozdonyt, amelyik elhúzta.

*
Temetik a székely asszonyt. Mikor leengedik a sírba az unokája hangosan,
felzokog. Egy négy év körüli városi kislányka csodálkozva nézi a zokogó
fiatalasszonyt. Hangosan megkérdi az apjától
 -Apuci, miért sír a néni?
-Meghalt a nagymamája.
-Hát azért nem kell sírni, úgy is fel fog támadni, miért nem figyelt oda,
amikor a papbácsi mondta – csodálkozott nagyhangon a kislány.
A vej felkapta a fejét
- Hü ha ez igazat beszél. Álljanak meg – kiáltott a pap felé – Itt tovább nem lesz
temetés. Viszem a zsidó temetőbe. Ott nincs feltámadás.

*
Nagy volt a szerelem. Két távollévő faluból származtak, s ezért a lakodalom is
hamar lett. Nem is volt baj. Jól éltek volna, ha az asszony nem lett volna lusta.
Reggelenként nem lehetett felszedni az ágyból. Ünnepnap reggele volt. A férj
felkelt, ellátta az állatokat, még a tyúkokat is. Mikor bement az asszony
nyújtózkodott az ágyba. Se reggeli, se mosdóvíz, se előkészített ünneplő ruhák.
Mikor a férj szólt még az asszonynak állt fennebb. Kapott egy pofont. Gyorsan
beleugrott a ruháiba, s rohant kifele a kapun. Már megindult az utcán az
ünnepnapi jövésmenés. A férj szégyellte a cirkuszt. Gyorsan kilépett a kapu elé, s
utána kiáltott.
- Osztán hamar járj Borcsa.
Délután felé megjelent az asszony az anyjával. Egymást túlharsogva szidták az
ifjú férjet. Szerelem jobbra, szerelem balra az emberbe megint felforrt a ganélé66,
s lendült a keze. Az asszonyka gyorsan lekapta a fejit. Hatalmas pofont kapott az
anyós. A vej legyintett
- Ott es jó helyt van.
*
Fát vág a székely, aprítja a csutakon. Megjelenik a komája ünneplő ruhában.
Ráförmed
- Te komám, egy óra múlva temetik anyósodat, s te még mindig itt dolgozol.
Át sem öltöztél?
- Ne idegeskedj komám. Először a munka, s azután a szórakozás.

Madar at t o llár ó l, f alu t s z ó lás ár ó l

Érdekes jelenséggel találkozok a keleti székelységnél. Egy tájegység keretében

az emberek beszéde falvanként változik. A tányérnyi völgyecskében elterülő
Gyergyóban jellegzetes tájszólást használ mindegyik falu. A Gyergyóremeteiek
beszédjét, sőt szokásait a Kolozsváron túli Kalotaszegieknél találjuk meg. A
Csomafalvi „őző” beszédjét a háromszéki Erdőfülén vagy az Udvarhelyszéki
Lövétén, Székelykeresztúron.
Ugyanezt tapasztaljuk a falvanként egyedi helyi jellegű jogszokásokban is.
Az okát abban találjuk meg, hogy évezredek alatt a különböző nemek,
nemzetségek, ágak arányosan népesítették be mindenik széket. Ha valaki venné
magának a fáradságot, hogy összehasonlítsa Nagy Magyarország falvainak
nyelvjárásait, szokásait meglepő eredményekre jutna.
66
Feldühödött felment a pumpája.
 *
67
Fát húzat a Remetei székely. A csábéli ökör megugorja magát. Az öreget is
felborítja. Az felugrik, szembeáll vele, megragadja a láncot a szarván, s reáordít.
- Húj de nye… , hogy a medvék egyenek meg.
Abban a pillanatban észbe kap, felnéz az égre
- Édes Jó Istenem, ne hallgasd, meg amit az előbb mérgembe mondék.
Csak kicsúszott a számon. Ne bántsa a medve szegény állatot, mert az
ökör derága.

*
Jellegzetes tájszólása van a Remeteieknek. Olyannyira, hogy mikor Zürichben
a pincér hallva, hogy magyarul beszélünk ránk szólt, hogy
- Mivel szolgálhatok.
Azonnal rá kérdeztem.
- Maga túl a Marosi?
- Nem Alszegi, felelte a legény.
- S ondokmorzsoltot árulnak-e?
- Itt csak csillagtésztát – vigyorgott a pincér.
Társaim rájöttek, hogy itt két székely akadt egymásra, s udvariasan figyeltek a
további beszélgetésre.
- Aztán maga szemibe mondja-e az ökrinek, hogy egye meg a medve?
- Nem, mert egy az, hogy az itteni ökrök nem értenék, s én nem vagyok
Ditrói.
Társaim már rájöttek, hogy egy helyi szólást idéztem, de azért rákérdeztek az
ondokmorzsoltra. Tisztáznom kellett, hogy a Remetei, aki az „ú-t” „ó”-nak
szokta ejteni, és az undok szót mindegyre, ahogy ők mondják fúrt- feszt
használja, de ondok kiejtéssel. A morzsolt meg azt jelenti csipetke. Elkezdtek
a többiek nyaggatni, hogy mondjak valamit remeteiesen. De minek mondjam
én mikor ott állt mellettem egy remetei. Intettem neki, s az el is mondta a
remeteieket csúfoló mondatot. „Te ennek az ondok kirisztleányomnak olyan
szép, kicsi ondok varasbékája született, hogy három hónapos korában már
ette a nyerskáposztát”.
- Na ez olyan mondat volt, hogy állja a helyi – válaszoltam én is
remetesiesen.
Németországban élő történész professzor barátom rákérdezett.
- Te, hol van az a Remete?
- A Gyergyói medencében. A Kárpátok között.
- S ott milyen?
- Olyan, mint itt Svájcban – felelte helyettem a pincér, s elcsukló hangon
hozzátette – csak sokkal szebb.
*

67
Csá= Jobboldali, Húj= baloldali
A székely amilyen heves természetű, ha megharagítják, épp olyan óvatos a
mindennapi életben. Házát, de még a kaszálón levő pajtáját sem építené
árterületre, vagy annak közelibe sem. Hiába akkora a Maros, hogy egy tyúk se
tudna belefulladni, ők jó messzire építik tőle házaikat. De a Marosba ömlő
patakokat is tisztelik. Zöldségeskert, gyümölcsös legrosszabb esetben egy
tyúkpajta kerülhet közel a patak parthoz. Így is egy évszázadba egyszer kétszer
valamelyikkel meggyűlik a bajuk. Gyergyóremetén 1932 nyarán volt egy ilyen
felhőszakadás. A kövek között könnyedén ugráló Tolvajos patakából bősz vízár
tört elő. Elvitte a partmenti fákat, de el Portik Lajos bát is, aki a tyúkjait akarta
menteni, s végül felszorult a pajta tetejére. Az ár besodorta a Marosba s beverte
a híd alá. Sohse került elő. A csepp kis patakból kiömlő víz árhullámot idézett elő
a Maroson is. Az egyik öregasszony meg is jegyezte.
- No, jól kisegíté a Marost!
Azóta mondogatják a Remeteiek, ha valakinek bajt okoztak, hogy „kisegítette,
mint Tolvajos a marost
*
Híres zöldség és gyümölcs termesztők Marosszéken a Kibédiek. De
megkülönbözteti őket a szomszéd falvaktól az is, hogy állandóan hosszú
magánhangzókat ejtenek rövid helyett is. Sokszor utánozzák őket, párbeszédes
formában elevenítik fel a Kibédiek tájszólását kiemelve ezzel beszédük érdekes
hangzását. Pl. Megkérdik a vásárhelyi piacon áruló székelyt
- Hová való maga?
- Kibédi. Hát míít kéérdi.
Hágymá szágát ném érzi?
Arra a kérdésre, hogy miként kell eltenni ősszel az almát, hogy tavaszig frissen
álljon így válaszolnak.
- Égy rénd álmát
Égy rénd szálmát, úgy rákják él á sók szép pájzs álmát.

De a hegyen túli falvak Szászrégen felé szinte minden magánhangzó helyett „a”
hangot használnak. Pl. náluk a kovács kavacs, Laci Laca, Kálmán Kalman.
A kollektivizálás éveiben a tartományi pártbizottság mezőgazdasági
osztályán dolgozott egy Szatmár környékéről odahelyezett elvtárs. Kiküldték egy
faluba, hogy beszédet tartson az embereknek. Azok udvariasan meg is hallgatták,
majd egyikük tisztességesen megköszönte Takony elvtárs értékes beszédét. Az
aktivista68 rettenetesen megsértődött.
- Ki kérem magamnak, Harak Helbert a tisztességes nevem, ne
nevezgessen engem senki Takonynak.
A székely csodálkozva felvonta a vállait, s széttárt kezekkel fordult a falusiak fele.
- Da hat ambarak a harak az nam takany?

68
Pártmunkás, funkcionárius
De Udvarhelyszéknek is megvannak a maga jellegzetes tájnyelvi szintjei.
Vidékenként, de sokszor falunként változnak. Ez is adhat okot félreértésre.
Kilenc óra fele kezd ereszkedni a Lövétei busz lefele a Hargitáról.
Gyönyörű napsütéses idő. A Lina kanyartól már látszik Csíkszereda, illetve
látszana, ha nem borítaná az egész völgyet sűrű köd. A sofőr mellett álló
Szentkeresztbányai ember felsóhajt.
- Milyen fene köd van.
- Neköm-e lelköm? – fordul felé kíváncsian a mellette álldogáló Lövétei
asszonyság.

Divatba jött a régi világban a cséplőgép. Addig a csűr padlóján

cséphadarókkal verték ki a szemet a kalászosokból. Az új szerkezet
meggyorsította a munkafolyamatot, de nagyon drága volt. Egy-két nagygazda
engedhette meg magának, hogy ilyet vásároljon. De a befektetés meg kellett
térüljön. Másnak is kicsépelték a gabonáját. Ilyenkor átmentek a megrendelő
udvarára, s ott folyt a munka. A háziasszony élelemmel is ellátta a cséplőket.
Aratásra jelenik meg a kertekben a zöldpaszuly. Mindenhol azzal vendégelték
meg őket. Biztatták:
- Egyenek! Ez újság.
Dédnagyapám szókimondó ember volt, elküldte a fiát a következő
házhoz.
- Menj, mondd meg az asszonynak, hogy nekem régiséget
főzzenek, me már egy hét óta újságot eszek, s végül ki fog
zöldülni a belem.
Estefelé, mikor mennek haza, megszólítja az egyik szomszéd:
- Álljon meg, no! Paljam le, merő polyva a háta.
- Egyet se tüsténkedjék, szomszéd – legyintett a fáradt ember –
polyva vagyok én már egészen
Azóta hiába keresed Ditróban a Szabó családot, mert rákérdeznek -
melyik? De a Polyvákat mindenki ismeri.

Pál Mihály és Lőrinc Udvarhelyszéki lovas katonák voltak a Rákóczi felkelés

idején. Lőrinc fejsebet kapott, de nem volt kötöző szerük. Testvére egy kivájt
tököt húzott a fejére, amit ott is hagyott, míg a seb begyógyult. Ez alatt a hadfi
vígan járt kelt tovább. Sőt csatározott is. Megkereste és levágta a labancot,
amelyik megsebesítette. Rá is ragadt a Tökfejű név, olyannyira, hogy még a
nemeslevelébe is Tökfejű Pál Lőrincként szerepelt.
*

Szintén hadi tetteik nyomán ragadt a név egy Marosszéki testvérpárra. A

Napóleoni háborúk idején a székely lovasság rohammal elfoglalt egy franciák
által megszállt várost. Mivel, hogy a város nem adta meg magát időben, szabad
rablást engedélyeztek az elfoglalás után. A két székely, akinek a falujában nem
volt harang, felmásztak a templom tornyába s leengedtek egy szépen csengő
harangot. Két tartalék ló hátára egy rúdon felkötötték, és Sziléziából hazahozták
Marosszéki szülőfalujukba. Orbán Balázs idején még ott csengett a harang. A két
székely családja ma is büszkén viseli a harangos melléknevet.

Minden faluban van egy-két nagyon népes család. Ilyenkor

ragadványnevekkel különböztetik meg őket. Szenttamáson és Domokoson
nagyon sok az Albert család. Hiába keresed ezen a néven, mert a székelyek
megvonják a vállukat, ilyen itt nincs, de ha Szeles Albert Jóskát keresed,
rögtön tudják. A másik Cuco Albert. Legtöbbször egy kirívó eset, vagy
bizonyos családi vonások alapján ragasszák rájuk a megkülönböztető nevet.
Például a Supa ragadványnevet viselő család nőtagjai általában
örökletes depresszióban szenvednek. Máskor az após vagy idegenben élő
barátja nevét ragasztják rá. Legtöbbször haragusznak érte a
megkülönböztetettek. Gyergyóditróban is sok a Palavics nevű örmény
kereskedő élt. Az egyikük épp a falu jegyzője volt. Az előtte lévő jegyzőt
Cepesnek hívták. Így aztán ő is örökölte ezt a nevet.
A székely tisztelettel bekopogott a jegyzőhöz ügyes bajos dolgával. Meg is
szólítja
- Cepes úr én azért… de nem tudta folytatni, mert a megszólított mérgesen
rárivallt.
- Cepes magának a nagyanyja kontya atyafi, az én becsületes nevem Palavics
Pál.
Mire a férfi kapkodva igyekezett kijavítani baklövését.
- Ne haragudjon Cepes úr, nem tudtam, hogy Palavics úr.
*

Örmény létére szegény ember volt Sáska Sándor suszter. Sokszor nem volt
lábbelije, amit felhúzzon. Ilyenkor a javításra hozott csizmákat húzta fel. Ha
jött a tulajdonos, hogy kész van-e a csizma őszintén felelte - éppen abba járok.
Ma is használják a Gyergyóiak a szólást „Abba jár, mint Sáska a más
csizmájában.”
*
Az állandó kirajzások, elköltözések ellenére, még ma is élnek Gyergyóban a
Zerkula és a Szekula nevű örmény családok. Régebb állandóan versengtek
egymással, hogy melyik gyarapodik jobban. Moldvából nyers bőröket hoztak
melyekből kiváló, Európa szerte híres szattyánbőröket készítettek. Valahogy
mindig a Zerkuláknak volt nagyobb sikere a gazdasági életbe. Mindhiába. Az
öreg Zerkula bácsinak a hét valahogy eltelt, de vasárnap mindig úgy érezte,
hogy megalázza őt a pap. Egyszer aztán félrevonta a mise előtt az egyházi
embert és bizalmason suttogni kezdett a fülibe.
- Plébános úr, itt van két arany, minden hónapba adok ennyit, ha ezután a
 69
misén nem azt fogja énekelni, hogy Szekula, szekulorum, hanem azt,
hogy Zerkula, zerkulorum

C s a va r o s a s z é k e l y e s z e

Ha távolról vagy kívülről nézzük.

Nagyon jól megértetik ők magukat a kívülállókkal. De ha valaki, aki kívülállónak
tűnik „székelyül” szólal meg, elmosolyodnak, hasonló módon válaszolnak.
Rögtön otthon vagy köztük. Ha idegen vidéken találkozik két székely, kezet
nyújtanak, s köszöntik egymást.
- Hová való vagy testvér?
Mint népcsoport nagyon összetartó. A hétköznapok soraiban azonban nem lehet
állandóan összetartani. Olyan lenne, mintha egy fiatal pár nem enne, nem
dolgozna, csak reggeltől estig simogatnák egymást. Mindennek meg van a helye,
s az ideje, mint a szalmakalapnak. Sose mondják ki, de aki őket ismeri,
észreveszi, hogy bizony vannak befogadott székelyek. Olyan személyek, akik
erről nem is tudnak vagy esetleg a magyar nyelvet sem ismerik. Ilyen például a
mostani román államelnök. Góbéságaival, szókimondó természetével mintha
valamelyik székből szalasztották volna ki. Máskor meg olyan embereket
engednek közel magukhoz, akik látogatóként csöppennek közéjük, de értéküket
első látásra felmérik. Ilyenkor talán észre sem veszi a személy, hogy ő maga is
székelyesen kezd viselkedni.
Aki kétes értékek között nőtt fel azt azonnal kipécézik. Megkezdik a
nevelését. Látszólag furcsa dolgokat mondanak neki. Legtöbbször hasznára is
válik az idegennek.
*
A román közigazgatás bevezetésekor számukra érthetőbb neveket adtak
a tiszta székely falvaknak. Mivel hogy legtöbb magyar helyiségnek nem
volt román neve a regátból70 hozott jegyzők lettek a keresztapák. Ahol
értelmesebb emberek voltak ott Botfalvából Botfalau, Ditróból Ditrau,
Remetéből Remetea, Györgyfalvából Gheorgheni lett. Más helyeken egy,
egy nacionalista jegyző igyekezett romános neveket kikumulálni a
községnek. Néha, az új gazdák öntudata mellett még a pontos fordítás is
furcsa helyzeteket teremtett. Alsóboldogfalva neve Nagyboldogasszony
falvából rövidült le az évszázadok során. Udvarhely mellett volt még egy
ilyen falu az volt Felső, Keresztúron alul meg Alsóboldogfalva. Ezt románul
Santa Maria de Josnak71 keresztelték. A falu előtt az országút és a vasút
kereszteződésénél van az állomása. Nagybetűkkel kiírták.
Két Udvarhelyi atyafi aszalt szilvával igyekezett Segesvár felé. A
szekérben levő butykosból szipogatták a szilvapálinkát. Már besötétedett

69
Secula, seculorum= századok százada a latin misébe értelme mindörökkön örökké.
70
Az egyesült Havasalföld és Moldva élére a Hohenzholler család került királykánt. A kifli alakú
országot ezután királyságnak, románul regátnak hívták. Ezt a kifejezést a székelyek is átvették.
Az Erdélyen kívüli területeket nevezik így a mai napig.
71
Pontos magyar fordítása alsó Szent Mária
 mire az Alsóboldogfalvi sorompóhoz értek. Meglátták a táblát. Leszálltak
a szekérről, s oda mentek. Silabizálták.
- Sánta Mária. Ő lakik ebbe a putriba – mutatott az atyafi a bakterházra-
szerencsétlen nyomorék fehérnép, adjunk neki valami alamizsnát.
Elkezdnek kotorászni a zsebükbe, de a másik tovább olvassa a szöveget,
s felkurjant
- De jós… állj meg komám, ne kotorássz tovább a zsebedbe, mert ennek
több pénze van, mint nekünk, ez kártyavető cigányné. Ide van írva a
cégtáblára, hogy heába sánta, de jós.
*
Székely falvakon az emberek mindennapjait ma is a hagyományokon alapuló
jogszokások irányítják. Pedig mindjárt ezer éve igyekezik a központosított
hatalom tűzzel, vassal kiirtani a fejükből az ősi kultúrát. Székely ritkán vállalkozik
pribék szerepre. Ezzel önmagát zárja ki saját nemzetségéből. Különösen az
osztrák módit, majd fokozottan a román megszállás „törvényeit” kerülték. De
azokat is akik szolgálták.
Rendőrségi nyomozók nyaggatják a székelyt.
- Jobb lesz, ha elmondja az igazságot.
- Melyiket? A miénket vagy azt, amit maguk előírnak nekünk.

*
Az első világháború után a székelyek erdeit egyrészt kiosztogatták idegen
papoknak, tisztviselőknek. Másrészt állami felügyelet alá vonták. A
világtörténelemben először a székely lopni kényszerült. A sajátjából. Azokban a
falvakban, ahol mióta világ a világ még az elveszett csirkének is megkeresik a
gazdáját, iparággá vált a falopás.
Tanúként idézték be a székelyt a törvényszékre. Egy darabig nem ment.
Végül szuronyos csendőrök kísérték be. Állt a tárgyaló terembe. A törvénybíró
felszólította.
- Tegye a kezét a Bibliára, s esküdjön.
- Azt már nem- rázta a fejét a székely.
- Miért nem? – ámult el a törvénybíró.
- Fogadásom tiltja.
- Nem értem. Mondja el bővebben.
- Hát tudja-e bíró úr, az úgy volt – sóhajtott fel komoly képpel a székely –
hogy életemben először én Julissal esküvék. De azt úgy meg bánám, hogy
térden állva fogadtam fel az oltár előtt, hogy én, míg élek többet nem
esküszök.
*

A szekerezés ősi mesterség székelyföldön. Hosszú utakat tettek meg, drága

árukkal a világ négy sarka fele. Ők voltak a legbiztonságosabb szállítók.
Árubiztosítási rendszerük a székely fegyverzete magas fokú katonai képzettség
volt. Minden szekérhez riasztóberendezést csatlakoztattak. Egy mérges kutyát.
Így aztán éjszaka nyugodtan aludhattak, mert a kutya jelezte, ha valami vagy
valaki közeledett. Ez a szokás szinte napjainkig megmaradt. Még a hatvanas
években is gyékénnyel födött kóberes szekerek járták széltében hosszában
Erdélyt. A korondiak fazekat szállítottak, a Keresztúriak szitát, kosarakat, fonott
bútorokat. És sorolhatnánk oldalakon át.
Egy ilyen kóberes szekéren döcög a székely az unokájával. A szekér hátsó
tengelyén túl kilógó nyújtójához kötve, kullog a kutya. Egyszerre a fejük fölött
elhúz egy repülőgép.
- Táti – kiáltott fel izgatottan a gyerek – Mü es kéne vegyünk egy repülő masinát.
- Azt minek?
- Azzal szállítanók az edényeket.
- Az e? De hát annak a masinának nincs is nyújtója. Hová az apád izéjére kötnéd
a kutyát?
*
A székely ezermester. Még az én gyerekkoromban gyergyói szomszédaim
nagyon kevés árucikket vásároltak a boltból, élelmüket, ruházatukat, de
szerszámaikat is nagyrészt maguk állították elő. Legtöbbször piacra is termeltek.
Így sok mindenhez értettek, de önbizalom hiányban sem szenvedtek.
A Háromszéki székely egy lovas szekerével döcög Kovászna fele, fiával.
Elburrog fölöttük egy repülőgép. A kölyök fellelkesülten kiálltózni kezd.
- Lássa-e apám, hogy menyen?
- Ühüm,
- Ott ül benne a pilóta es. Maga tudná-e vezetni?
- Igen- felelt határozottan a székely. De az igazság kedvéért hozzátette – Csak
még nem próbáltam.

*
Az úton poroszkáló szekerest megállítja egy atyafi
- Mondja jó ember, messze van innen Szereda?
- Nincs.
- Felülhetek a szekerére?
- Fel.
Jó órai út után megint megkérdezi az idegen
- Mondja kérem, még messze van Szereda?
- Mostmár igen.

*
A székely késő este döcög át deszkával megrakott szekerével Brassón.
Megállítja két vitatkozó, erősen felpaprikázott, részeg atyafi.
- Mondja jó ember, az ott az égen a nap vagy a hold?
A székely végignézi a két beszeszelt polgárt. Megvonja a vállát. Minek vitatkozni
ezekkel.
- Nem tudom jó emberek én, nem vagyok idevalósi.

Keskeny úton találkozik két székely. Távoli falvakból vannak, nem ismerik
egymást. A szekerek tele árúval. Egy darabig nézegetik egymást. Végül a
fiatalabb elunja, s megszólal.
- Térjen ki, na!
- Hát miért?
- Hogy elmenjek.
- Te is kitérhetsz.
- Mé nem maga?
- Ha nem térsz ki, úgy jársz, mint a minap a komám.
A legényke nem akar vitatkozni az idősebbel, s kitér, de azért furdalja a
kíváncsiság.
- Hogy járt a minap a komája?
- Hát úgy, hogy én tértem ki.
*

Parajdon rakodik a székely, sót visz Csíkba. Vele utazik az egyik Parajdi bányász
is. A lovak vígan caplatnak a hatalmas rakománnyal felfele a hegyen. A Kalonda
tetőn megszólal a parajdi
- Jó lovai vannak atyafi.
Már a Hargitán ereszkednek befele, mikor a gazda válaszol.
- Én neveltem őket.
Beérnek Szeredába kezet fognak, s az egyik megszólal
- Ejsze hazafele is együtt megyünk, mert olyan jól elbeszélgettünk.
*
Kora reggel eladta a lovait a székely. Csak nézelődött a vásárban, mert otthon
még volt egy pár jó lova. Vásárolt egy drótnyelű szíjostort. Összetalálkozott a
falubeli boltossal.
- Hazafelé-e Áron?
- Én arra.
- Mehetnék-e magával?
- Velem igen.
- Megiszik-e egy pohár bort?
- Ha jó még kettőt is.
Bemennek a kocsmába, Áron bá behajt két jó pohár bort. Szipogatás közbe, még
cigarettával is megkínálta a boltos. Azt is elpöfékelte. Aztán elindultak hazafelé.
Kiértek a sokadalomból, már szinte ki a városból is. A boltos egyszer megkérdi.
- Hol a szekere?
- Otthon.
- S maga hogy megy haza?
- Gyalogszerrel.
- Áron bá maga becsapott engem, azt mondta, hogy mehetek magával.
- Én már nem csaptam bé magát. Becsapta az ostor. Velem jöhet egész
nyugodalmason, szép csendesen haza eregelünk.
*

Mulatós, vicces embernek ismerték Szenéte bácsit, az öreg molnárt. Rendes

nevére már senki sem emlékszik. Szenéte nevet a malomkereket hajtó pataktól
örökölte. Nemcsak molnárkodott, hanem kupeckedett is. De vigyázni kellett vele.
Felvásárolta a fortélyos, vagy a lejárt állatokat, s kicsit kihizlalta. Talán még az
sem tette, hanem a következő vásárban eladta. Gyönyörű vasderes lovat vitt ki
egyik vásárra. Nézegették az emberek, míg végül vevője akadt. Az öreg jó áron el
is adta, de figyelmeztette a vevőt.
- Azt tudja meg, hogy ez a ló vasat nem eszik, s fára nem mászik.
A vevő már másnap ott is volt nála a lóval.
- Szenéte bácsi, hát ennek a lónak nem lehet betenni a zablát a szájába, s egy
hídon se lehet keresztül hajtani.
- Én megmondtam magának tisztán, s magyarul - vasat nem eszik, s fára nem
mászik. Most ne rajtam kérje számon.
*
Nyolcvan valahány esztendős volt, amikor ágynak esett. Leánya orvost hívott
hozza, aki megvizsgálta, s csóválgatta a fejét.
- Lássa-e Szenéte bácsi, örök életében ivott, dohányzott, nők után járt,
éjszakázott. Mennyivel többet élt volna, ha mindezt nem teszi.
- Én nem bánom, hogy ezt tettem doktor úr. Öcsém nem ivott, nem
cigarettázott, nem éjszakázott, nem járt a nők után, s mégis előttem
meghalt. Nekem nyolcvanhét évesen itt az ideje, hogy elmenjek.
- Hány éves volt az öccse mikor meghalt?
- Kettő.
*

Haldoklik az öreg székely. Halála előtt jóval, titokban végrendelkezett, s az

okiratot oda adta a papnak. Nem akart életében állandó vitát a gyerekeivel, hogy
kinek mit hagyott. Azt sem szerette volna, hogy az utódai egymást pereljék.
Vagyonuk egy részét az ügyvédeknek hordják. Ő már egyszer végigjárta a
törvénykezés útját. A fogadott ügyvédek évekig húzták a pert, s nem csak neki
ment rá jó néhány ökre, hanem a testvérének is. Később rájött, hogy az ügyvédek
összebeszéltek, s addig fejték őket, amíg lehetett.
Vitát sem akart a hagyaték körül, míg él. Így egy szót sem szolt a végrendeletről.
Erről nem tudván gyerekei, nem hagytak békét, hogy írjon már egyszer
végrendeletet. Az öreg beleegyezett. Odahívatta azt a két ügyvédet, akik fiatal
korában olyan jól kibabráltak vele. Mikor megérkeztek az öreg ágya mellé
beállítottak két asztalt, két széket. A haldokló összekulcsolta két kezét, az égre
nézett, s látszott rajta, hogy készül elmenni. Az ügyvédek idegeskedni kezdtek,
hogy meg talál halni, s ők elesnek a honoráriumtól. Rá is szóltak.
- Mondja már, hogy rendelkezik?
- Sehogy.
- De hát nem akar végrendeletet készíttetni?
- Nem.
- S akkor miért hívott minket ide?
- Azért, hogy úgy haljak meg, mint Krisztus Urunk. Két lator között.

*
Gazdag ember volt az öreg székely. Öt hatalmas házat épített fiainak.
Traktorokat, cséplőgépet, jelentős állatállományt kapott mindenik. Azonban
 minden az ő nevén volt. Felesége halála után egy-két hónapot töltött minden
családnál. A legjobb szobába vetettek neki ágyat. Válogatott ételekkel,
italokkal traktálták. Az öregnek olyan jó dolga volt, mint a mennyországban. A
gyerekek meggyőzték, hogy írassa át mindenikre a használt vagyonrészt. Az
öreg meg is tette. Akkor, hírtelen megváltozott a hangulat. Egyik menyecske
sem fogadta többé szívesen. Végül kiszorult, a legkisebb fiánál, egy félre eső
nyári konyhába. Úgy kapott egy-egy jobb falatot is, hogy kis unokája dugva
hordott neki. Egy nap feltűnt egy hatalmas megvasalt láda a nyári konyhába.
Jókora lakat lógott rajta. Unokája rákérdezett
- Mi van ebben nagyapó?
- Nem mondom meg.
- De mégis.
- Biztonság öreg koromra.
- Mutassa meg.
- Nem lehet. A kulcs a nyakamba, s csak halálom után szabad kinyítani.
- És kié lesz,
- Aki megérdemli.
Még aznap szétfutott a hír, hogy az öreg kincset rejteget a ládában.
Megint mindenki hívta. Etették, itatták. Kérdezték a láda tartalmáról, de ő csak
mosolygott.
- Halálom után kinyithatjátok.
- És kié lesz?
- Aki megérdemli.
Hosszú öregséget ért meg a székely. Halálos ágyánál ott volt az egész család.
Mikor lekoppant a szeme, elkapták a kulcsot a nyakából, s futottak a ládához.
Abban egy kenderkötél volt, s rajta egy levél. „Ezt a kötelet annak a
gyermekemnek hagyom, amelyiknek eszébe jutna életében szétosztani vagyonát
utódai között.”

*
Sohasem volt nagygazda Álózsi bácsi. Fiai meghaltak az első világháborúban.
Öregségére támasz nélkül maradt. Szégyen, nem szégyen vett egy szamarat.
Faragott egy teherhordó nyerget a hátára. Megrakta az erdőben száraz
csapokkal72, s azt árulgatta a városba. Egyszer megáll mellette a borbély.
Elkezdett alkudozni a fára. Végül megegyeznek az árban, de a borbély kiköti
- Minden fa az enyém, ami a szamár hátán van.
- Hát persze, hogy a magáé – csodálkozott a székely.
Mikor lerakta a terűt a borbély erősködött, hogy rakja le a nyerget, mert az is
fa, s az öreg tanuk előtt megmondta, hogy minden fa az övé. Nem volt mit
tenni azt is le kellett rakni. Néhány nap múlva az öreg megjelenik a borbélynál
- Jó napot adjon Isten mester uram! Ne haragudjon meg kérdésemért, de
mennyiért borotválna meg engem, s Jóskát?
- 20 krajcár – felelte hetykén a borbély.
Az öreg elővette, a pénzt s kifizette. Be is ült a székbe, s kényelmesen
elhelyezkedve tűrte, hogy borotválják.
72
Vastagabb tűzifának használt faágak.
 - Na hívja a társát is egy kettőre, mert már sokan várnak –
türelmetlenkedett a borbély.
Az öreg kilépett az ajtóba, s kedves hangon hívogatni kezdte az új klienst.
- Jóska, Jóska lelkem gyere ide hozzám.
Nagy trappolással odarohant a szamara. A borbély nagy meglepetésibe
majdnem hanyatt vágódott, elkezdett rimánkodni.
- De hát maga azt mondta, hogy Jóskát kell, megborotváljam.
- Ő a Jóska. Látta, hogy érti a nevét.
Az emberek hahotázni kezdtek. A borbély rimánkodni, hogy ne tegye meg vele
ezt a csúfságot. Az öreg csendesen mondta
- Az egyesség, az egyesség. De tudja-e, elállok tőle, ha maga visszaadja a
nyergemet, s a borotválásra kapott pénzt. A borbély szaladt hozta a
nyerget, adta a pénzt. Még egy üveg jóféle szilvapálinkát is a tarisznyájába
nyomott csakhogy megszabaduljon a furfangos székelytől.
*
Csendes, nyugodt ember Zoli, a tehenész. Csendessége miatt sokan butának
nézik. Egész más véleménye van róla a Márton Áron Gimnázium tanárainak. A
matek-fizika osztályban a legjobbak közé tartozott. Érettségi után azonban nem
ment tovább, hanem gazdálkodni kezdett a közel 90 éves nagyapja teheneivel.
Piacot szerzett a tejnek, nyári legelőket az állatoknak. Télen istállókban tartotta
őket, és elsősorban a sörgyártól hordott, borhotnak nevezett, erjesztett árpával
etette. E mellé széna kellett. A tehén, kérődző állat.
Tavasz felé elfogyott a szénája. Egy delnei gazdával kezdett alkudozni,
hogy adjon el neki legalább egy szekér szénát. Jó óráig alkudoztak. A gazda
dicsérte a szénáját, Zoli, aki látta, hogy bizony gyenge minőségű, ócsárolta. Végül
megegyeztek. Mikor fizetésre került volna a sor, végigtapogatta a zsebeit, s
hümmögni kezdett, hogy otthon felejtette a pénzt.
- Semmi baj – mondta a gazda. – Míg a szekeret megrakják, addig el tudod
hozni.
- Hát, ne járjak én annyiszor. Az emberének odaadom a pénzt, mikor lejött a
szénával.
Kezet fogtak. Megegyeztek. A gazda előre dörzsölte a markát, hogy micsoda
üzletet kötött. Eladta a gyenge szénáját, s még a fuvardíjat is fel tudja számolni.
Mikor megérkezett a szekér, lerakták. Egy részét már be is vitték az állatoknak.
Zoli csendesen megjegyezte:
- Hát, most nincs pénzem, hogy kifizessem, de hónap végén, mikor a tejgyár
fizet, felviszem.
- De hát akkor mért alkudozott annyit a gazdával? – érdeklődött a szekeres.
- Azért, hogy kevesebb kár érje.
*
Türelmetlen ember volt Ferenci Laci Nagytusnádon. Nem csak saját magát
hajtotta, hanem a környezetét is. Munkahelye mellett még ott volt a családi birtok
által megkövetelt kemény mezőgazdasági tevékenység is. Szolgát kellett
fogadjon, aki ellátja az állatokat, segít a mezőn, szekerezik, egyszóval elvégzi a
munka nagy részét. Szénahordás volt. Hiába mentek ki hajnalban a kaszálóra,
délire harangoztak mire bekerült az első szekér széna a csűrbe. Hívta a szolgáját
 - Gyere Gyuri, kapjuk be az ebédet, s fussunk.
A szolga kezet mosott leült, s miután az első kanál levest befalta csendesen
megszólalt.
- Előbb eddegelünk, s utána eregelünk.
*
Szorgalmas gazdának ismerték a faluban Bíró Antalt. A portáján mindennek
megvolt a helye. A szekérszínben a kéziszerszámok mellett tartalék nyelek
sorakoztak, felakasztgatva egymás mellé. Fiatal szomszédja látva az előkészített
tartalék nyeleket felkiáltott
- Szerencsés ember maga Anti bá! Én egész nyáron jártam az erdőt, de se
fejszéhez, se gereblyéhez nem találtam nyelet.
A gazda gúnyosan elvigyorodott.
- Hát találni én se találtam, hanem különböző fákból készítettem itthon.
*

80 esztendő fele járt Bara Áron, amikor ő is szemüvegre szorult. Örömibe,

hogy megint milyen jól lát, beült a kocsmába, hogy egy pohár bor mellett
eldicsekedje, mennyire megfiatalodott az új segédeszközzel.
- Tudod-e úgy olvasom az újságot, mint legénykoromba, ellátok Nyílás hegyig.
Hazulról figyelem a lovaimat, míg legelnek. De ha kell még a cérnát is
betudom fűzni a tűbe.
A mellettük üldögélő legény elkezd kíváncsiskodni.
- Áron bá, a kaszát szemüveggel veri-e?
- Nem fiam, azt kaszaverő kalapáccsal.
*

Dolgos és különösen eszes ember volt Újfaluban Molnár Antal. Vízi malmot
épített, olajüttetőt, gyapjúfésülőt, vízifűrészt, báltermet, a terembe mozigépet
állított be. Autóbusz járatot indított, amely Újfaluból kiindulva körbejárt a
medence déli részén. Erdőkitermeléssel is foglalkozott, de csak fűrészárut hozott
be saját fogataival a vágtérről. A 80-as években még az udvarán állt az a motor
és gázfejlesztő, amellyel hordozható gáttereit működtette a hegyek oldalában.
Csekély hulladék fa elgázasításából nyerte az üzemanyagot. Az akkor már 90 év
körüli székely mosolyogva mesélte, hogy egy korsó kenőolajat kellett kivinni
ahhoz, hogy egy hétig működjön a gátér. Ha nem volt elég férfiember a
rokonságába, aki a különböző gépezeteket kezelje, a lányokat is betanította.
Nagyon sokszor került kényelmetlen helyzetbe merész gondolkodása
miatt. Erős fegyelmet tartott maga körül. Sokszor nem értették az emberek, hogy
mit miért csináltat, de csinálták. Üzleti útra indult Kolozsvár környékére.
Megérkezett, s táviratozott az örökösen aggódó feleségének. „Rettegre érkeztem.
Itt meghálok. Holnap megyek tovább”. A postáskisasszony ki is kézbesítette a
táviratot. „Részegen érkeztem. Itt meghalok. S holnap megyek tovább.”
Újfalunak nincs vasútállomása. Gyergyószentmiklóson vagy Vaslábon
ülnek fel a vonatra. Ezért táviratozott. Röviden. „Este érkezem. Kocsi várjon.
Banda legyen” Nem tudták, hogy mit akar. Kivel érkezhet, hogy a tiszteletére ki
kell vinni a rezes bandát. De parancs az parancs. Összeszedték a fúvósokat, s
elindult a szánkaraván Vaslábra. Mikor Anti bácsi leszállt a vonatról éktelen nagy
harsogással fogadták. Az öreg állt a peronon, megköszönte az ünnepélyes
fogadást, s odaszólt a fiának.
- Jól van Están ez szép volt, de most hozd ide a bundámat, mert mikor
elindultam nem volt ilyen nagy hideg.
Szerencsére a fiának volt annyi esze, hogy a banda mellett a bundát is magával
hozta.
*
Csongi a Pálfalvi farmon él családjával. Amolyan mindenes. Ha kell gatter mester,
asztalos műhely főnök, máskor építkezési vállalkozó. Két kezével kell eltartsa
három gyerekét. Dolgozni kell. Földet nem örökölt. Két gazdasági épület közé
ékelt háza előtt van egy kis udvarocska is. Ott mindig tart néhány malacot, nyulat.
Mindent nem lehet megvenni a piacról. A felesége is dolgozik. Csak a farmon.
Egy reggel későn ébredt, s mielőtt munkába indult volna enni adott a malacoknak.
Elébük öntötte a forró pityókát. Azok fel is habzsolták. Néhány hét múlva veszi
észre a férje, hogy az állatok esznek - esznek, de nem fejlődnek. Kérdi a feleségit
- Nem adtál-e ezeknek forró moslékot?
- Azt nem de egyszer pityókát igen.
- No azt jól tetted.
A munkahelyén elmeséli, hogy el kell adja a malacokat. Nem tudja befejezni a
mondani valóját, mert az egyik izgágább munkatársa közbeszól
- Pénzre van szükséged?
- Igen.
- Én megveszem.
- Jó. Ha megveszed, sokáig nem fogsz kifogyni a malacokból.
Megtörtént a vásár, elvitték a malacokat. Csongi kicsit felpótolta, s vett két
sűdőcskét. Karácsonyra szépen kifejlődtek.
Az eladott malacokról ezt nem lehetett elmondani. Munkatársa megkérdezte.
- Te, vajon mi lehet a malacokkal, mert enni esznek, de csak a fejük nő.
Én mondtam neked, hogy ha megveszed őket, sokáig nem fogsz kifogyni a
malacokból.
*
Nagygazda volt Bucsi János Székelyvarságon. Az igaz, hogy földje kevés, s az is
gyenge. De ott voltak az erdők, a fűrészmalom. Szekerek, lovak. És nem utolsó
sorban legény fiai.
Elkezdett gyengélkedni. Beszekerezett Udvarhelyre. Elment az orvoshoz. Az
megvizsgálta, s orvosságot írt fel neki. Elment a patikába, s kivette. Hazament. A
marok orvosságot odaadta menyecskéjének.
- Vesd ki a ganéra.
- Volt-e az orvosnál?
- Voltam. Éljen ő es.
- S az orvosságokat is kivette?!
- A patikusnak is meg kell élni.
- Akkor most miért vessem el?
- Azért, hogy én es megéljek.
*
Lusta szolgája volt a gazdának. Már alig várta Szent György napját, hogy
megszabaduljon tőle. De hogy addig se lötyögjön haszontalanul, odarakta, hogy
73
igazítsa meg a kazlakot és ássa fel a zöldséges kertet.
- Miért?- kérdezte lustán a szolga
- Tudod mit, ha egyéb munkád mellett ezeket is elvégzed Szent György
napján, kapsz tőlem egy tehénre valót.
A szolga igyekezett is. Mikor megkapta a kialkudott bérét, állt, s várt. A gazdának
felcsillant a szeme, s a markába nyomott egy darab láncot. A szolga csodálkozó
tekintetére nevetve mondta.
- Tehénre valót ígértem, ejsze nem kéne neked egy egész tehén. Csak a saját
dolgodat végezted.
*
Gimnáziumba küldi a székely a fiát. A gyerek jól és szívesen tanult. Örömmel
megy iskolába. Megkérdi az apját
- Érettségi után melyik egyetemre menjek?
Az öreg csodálkozva ránéz.
- Minek neked az egyetem? Valahol éhenkórászkodni akarsz? Van, amiből
megélni. Földek, malom, cséplőgép, erdők. Ide gazda kell. Érettségi után
hazajössz.
- De akkor minek nekem a gimnázium? Itthon többet tanulnék az alatt.
Az apja elneveti magát, átöleli a fiú vállát, s hátraviszi a gazdasági udvarra.
Rámutat a farakás tetején pompázó hatalmas kendermagos kakasra.
- 35 évvel ezelőtt apám is ide hozott. Látod-e ott azt a művészt? Ugyanazt
kérdeztem tőle, mint te most. Aztán elmondta nekem a következő
állatmesét:
Gyönyörű szép kendermagos kakas nevelkedett a baromfiudvarban. Úgy
kukorékolt, hogy az egész falu csodájára járt. Egy nap aztán kottákat tett maga
elé, s abból kezdett kukorékolni. Körbevették a tyúkok
-Mit csinálsz kakas?
- Beiratkoztam a konzervatóriumra.
- Minek neked a konzervatórium? Senki se tud olyan szépen kukorékolni, mint te.
Mit fogsz ott tanulni?
- Lehet, hogy nem sokat, de ha nincs diplomám senki sem ismeri el, hogy én
vagyok a legjobb.
*
A székely csendes gúnnyal figyeli a körülötte változó világot. Egy egész sor
anekdotát sző az újvilág fordítottságáról. Természetesen mindig ő maga is
benne van az eseményekben. Amikor megjelentek a Pesti vagányok rögtön
megszületett a figyelmeztető elbeszélés.
Vilmos bá kitűnő kályharakó mester. De különösen búbos kemencéi híresek.
Anyaországi rokonai meghívják, rakjon náluk is kemencét. Aztán egy kemencéből
kettő lett, három, négy. Ahol kemencét rakott ott is lakott. Az egyik családban egy
fiatal vagány legény összebarátkozott a furcsa öreggel. Este meghívta
városnézésre. Vittek magukkal egy baseballütőt. Egy kirakat előtt megállt a
vagány. Rátette a kezét az üvegre.
73
Nagy szalma, vagy széna rakás
- Üssön ide.
Az öreg tétovázott, de a legény magyarázgatta, hogy nyugodtan üssön oda az ő
felelősségére. Mert ebből áll a vagányság. Vilmos bá neki is húzódott, oda is
suppantott. A legény elkapta a kezét s a nagy kirakat miszlikbe ment.
- Na most futás.
Hazamegy az öreg, s lelkesen beszél a vagányokról. Elmeséli, hogy ő is vagány
lett. Suhanc fia mind nyaggatja, hogy őt is tanítsa meg. Beleegyezik. Szerdán
beszekereznek a Szeredai vásárra. Odaszól a fiának
- Szedd, le az egyik húzófát74 s gyere utánam. ?
Megáll egy Korondi fazekas sátra mellett. Kalapját fennebb taszítja, a kezét a
homlokára teszi.
- Üss ide – szól a fiának.
- Mit csináljak?
- Üss ide, ha mondom. Így kell vagánykodni. Utána aztán tűnünk innen.
A fia egyet fordít a húzófával, s mikor már odacsapott volna a kezére Vilmos bá
elkapja. A húzófa csattan, s az öreg elterül, mint a varasbéka. A fia szép
csendesen eloldalog. Visszateszi, a húzófát s hazaszekerezik. Az anyja megkérdi.
- Hol van apád?
- A Szeredai piacon. Vagánykodik.

Megy a székely az utcán. Jön vele szembe egy városi fehérnép. Kerékpárral. Egy
gödörbe beledöccen, s úgy leesik, hogy a lábai kopóra állnak. A székely
udvariasan felsegíti, lepallja a ruháját. A nő nyafogva panaszkodik
- Látta kérem, milyen pechem van?
- Hát én látni láttam, de nálunk másképp hívják.

*
Az 50-es években divatos ballonkabátok hóbortja elérte a székelyföldi fiatalokat
is. Nagyrészük már városban dolgozott, s fehér harisnyáikban, posztó
kabátjaikban messziről kiríttak a gyári munkások közül. Így aztán a csizma
helyett bakancs került, vagy félcipő. Harisnya helyett pantalló, kucsma helyett
kalap. Még télen is abban jártak. Hiába volt az a mondás, hogy „aki télen kalapba
jár, ahhoz ne menj tanácsért.” Természetesen a zekék is lekerültek a hátukról, s
helyettük szárközépig érő olcsó ballonkabátban pompáztak.
Lina néni is elment a városba, hogy vegyen egy ilyen újmódi gúnyát a
lányának. Igen ám de elfelejtette a nevét. Magyarázta, hogy olyan vékony suhogó,
a szél libegteti.
- De hát nem tudja a nevét?
- Lehet, hogy igen, s lehet, hogy nem es. Szégyellem mondani, ha igen es.
Valami bolond kabátnak nevezik.
*
Az autóbusz állomáson egy csoport székely legény álldogál. Köztük egy idősebb.
Várják a buszt. Beszélgetnek, nagyokat nevetnek. Odamegy a rendőr. Látja, hogy
nincs baj. Elhatározza, hogy ő is bekapcsolódik. Megkérdezi a székelyt
74
Kb. nyolcvan cm hosszúságú karvastagságú kemény fa. Ennél fogva húzzák a lovak a szekeret.
 - Mondja atyafi, igaz-e, hogy a székelynek csak negyven éves kora után jön
meg az esze?
Az öreg bólint
- Az eppeg úgy van biztos úr.
- S addig mihez kezd?
- Addig beáll rendőrnek.

A székely született nyomozó. És az marad halála után is. Aranyosszékiek mesélik,

hogy meghalt az egyik mezőségi góbé. Felmegy a mennybe. Igen ám, de a
mennyország kapuját egy morcos Felső Háromszéki atyafi őrizte, egy nagy
lándzsával. Elállja az útját.
- Menj a pokolba.
- De hát miért mennék?
- Tudod te jól. Életedben nagyokat ettél, ittál, verekedtél, Istenre nem gondoltál.
- Dehogy nem, becsületes unitárius ember vagyok, minden vasárnap templomba
voltam.
- Az nem elég az üdvözséghez.
- Ne izélj, na. Hasznomat vehetitek. Nincs olyan dolog a világon, amihez nem
értenék.
Hirtelen megjelenik Gábriel arkangyal, s rárivall
- A nyomozáshoz értesz-e?
- Miről is szólt kegyelmed – hökkent meg a székely.
- Meg tudsz-e keresni valakit, aki eltűnt?
- Há má hogyne. Bújócskáztunk mi eleget gyermekkoromba.
- Na akkor keresd meg Ádámot. Már vagy két hónapja úgy elbújt, hogy sehol
sem leljük.
A székely bemegy, s tíz perc múlva hozza Ádámot kézen fogva.
- De hát hogy találtad meg ilyen hamar?
- Egyszerűen. Elordítottam magamat, menjetek anyátokhoz. Ez az egy meg sem
mozdult, s nézze meg még köldöke sincs.

Vágtéren dolgoznak a székelyek. Hatalmas fenyőket döntögetnek. Az úgy

történik, hogy a fatörzs egyik felén ék alakú rovást pattogtatnak ki fejszével. Erre
fog dőlni a fa. A másik felét befűrészelik, s félre ugranak a lezuhanó fa útjából.
Igen ám de az a fenyő, melyet a két székely dönteni akart, az Istennek sem
mozdult meg. Az egyik visszament, mérgesen róni kezdte, mélyebbre. A másik
nyomatékosan megszólalt.
- Hallá-e komám?
- Hallom, de mit – felelte a társa miközben tovább faragta a fejszével a
törzset.
 - Kiied ma meg fog halni.
- Miért komám?
De nem volt idő a válaszra, mert a fa reccsent, s a kiugró atyafit odaütötték az
ágak.
- Hát ezért – mondta, mintegy önmagának, a koma.

*
Nagy lábasban készített két koma rókagomba paprikást az erdőn. Mikor hajoltak
feléje, a fejüket mind koccantották össze. Az egyik megszólal:
- Te, ez így nem jó. Meséljük el, hogy halt meg nagyapánk. Míg egyik mesél,
a másik eszik.
Úgy is történt. A koma elkezdte mondani, hogy tíz évvel ezelőtt a nagyapja kiment
az erdőbe, jól megrakta a szekeret fával. Meleg volt, izzadt, még a lajbiját is
levetette. Aztán jött egy hideg eső, megverte a hátát, a vizes ingre nem akarta
rávenni a lajbit, a szél is megfújta. Mire hazament, már belázasodott. A nagyanyja
reszelt pityókát tett a talpára. Úgyse jött helyre. Aztán feltették a szekérre,
elvitték az orvoshoz, az injekciót adott neki, de nagyapja úgyis meghalt.
Amíg magyarázgatott, a másik már majdnem jóllakott. Ez észrevette, hogy már
több mint fele elfogyott az ételnek, s megkérdezte:
- S a te nagyapád, hogy hót meg?
- Beteg vót, s meghótt – jött a válasz. S azzal evett tovább.

*
Legény fiaival ment erdőlni a székely. Jól megrakták a szekeret, mikor
észrevették, hogy otthon felejtették a talabort.75 Kivágtak egy fenyőt, s utána
kötötték a szekérnek farkazónak.76 Mivel hogy erősen meredek volt az út az öreg
ráült, hogy nagyobb legyen a súly. Mikor beértek a völgybe, hát az öregnek nincs
feje. Hümmögve állták körül.
- Hova lett az öregnek a feje – szólalt meg a nagyobbik.
- Hát volt es e neki?
- Kellett legyen, mert a hegyen még erősen rakta befele a túrós kenyeret
hagymával.
*

Fiatal legény szomszédjával erdől a székely. Az öreg lovaival húzatják a fát. A

legény csapja a lovakat, s trappba hajtja őket az oldalon. Az öreg sajnálja az
állatait, s utána kiált.
- Lassabban, hé, holnap es nap van.
A legény visszaszól a válla fölött. Ne ijedjen meg Áron bá, nem teszek kárt
magának. Az öreget elönti a pulykaméreg.
- Hogy a nyüvek egyék meg a bal füledet, te Mózsi! Nekem aztán hasznot se hajts
ilyen sebesen!
*

75
Csónakszerűen kiképezett keményfa melyet a hegyről leereszkedő szekér hátsó kereke alá
kötnek, hogy fékezze a megrakott járművet.
76
Fenyő vagy lombos fa, melyet a szekér után kötnek talabor hiányában.
Erdől a székely a fiával. Már berótták egyik felét. Most fűrészelik, hogy dőljön. A
legényke megszólal:
- Isten áldja, édesapám.
- Mit búcsúzkodsz? Hova akarsz menni?
- Én sehova, de a fa maga felé dől.

*
Az első világháború idején nagyon sok székely szolgált a haditengerészetnél.
Különösen a tengeralattjárók kötelékében. Szabadságra jött haza egy legény.
Mesélte a kalandjait.
- Tudjátok-e, mi csak úszunk a víz alatt, figyeljük egy kukucskálóval, hogy merről
jönnek az ellenséges hajók. Én torpedós vagyok. Az olyan, mint egy nagy ágyú,
megcélozzuk az ellenséget, belétesszük a torpedót, kilőjük, aztán buff.
A hallgatóság közül valaki megkérdi.
- De hogy tudtok lőni a vízbe. Nem folyik be a víz a csőbe?
A székely elvörösödik, hogy kételkednek szavaiban. A kérdezőre reccsen
- Fingott-e kend fürdőkádba? - A másik tétova bólintására folytatja – s ment-e víz
a valagába?

*
Berokul a legény katonának. Tiszta, szűkszavú, pontos ember. A százados
kiválasztja tisztiszolgának. Nincs sok dolga. A százados vénlegény. Egyetlen
hozzátartozója egy rusnya, rövid orrú, rövid szőrű kutya. Abból a fajtából, amit a
székely messzire elkerül. Nem félelemből, utálatból. Ezt a kutyát a legény nagy
megbotránkozására benn tartotta a házban.
A százados hosszabb időre eltávozott, s meghagyta a legénynek, úgy
viselkedjen a kutyával, hogy örömet szerezzen neki. A legény fanyalogva nézte a
dögöt. De a parancs, az parancs. Pár nap múlva, mikor visszatért a százados,
már az útról hallja, hogy éktelenül vinnyog a kutya. Belépett az udvarra, s hát a
legény forgatja maga körül a kutyát, a két hátsó lábánál fogva. Rárivall:
- Mit csinálsz, te szerencsétlen?
- Örömet szerzek a kutyának.
- Ne beszélj! Ez milyen öröm? Nem hallod milyen éktelenül vonyít?
- De maga is láthatta, hogy örvendett, mikor elengedtem.
*
Az osztrák sógorsággal való első találkozása a székelyeknek tragédiába
torkollott. Az idegbeteg, szinte beszámíthatatlan Báthory fejedelmet és Rudolf
császárt egyaránt a jezsuiták nevelték és irányították. Az ördög rendje – ahogy a
székelyek nevezték. Básta, albán generális vallom zsoldosaival, végigpusztította
Erdélyt. Csellel, hazugsággal összehívta Brassóba a székely vezetőket, s ott
lemészároltatta őket. Azután megtámadta a falvakat. Ilyenkor a székelység a
hegyek közé menekült. Az erdő oltalmába. Az egyik Aranyosszéki faluba egy
lányt elkaptak a vallon martalócok és megerőszakolták. A veszély elvonultával az
öregasszonyok észre vették, hogy a lány terhesen maradt.
Szokás szerint összeült az öregek tanácsa. A lány nem önhibájából került
más állapotba. Megvitatták, hogy miként fogják segíteni a nemkívánatos
jövevény anyját. Meghatározták az anyagi segélyt, kijelölték a keresztszülőket és
eldöntötték, hogy senki nem mondhatja meg a gyereknek világra jöttének igazi
okát.
Mikor mindennel végezetek a legöregebb tanácsos hírtelen felkapta a fejét.
- Álljanak meg egy szóra, még nem végeztünk. Mert mondják meg nekem,
ki fog beszélni a gyerekkel?
*

Két legény találkozik az állomáson. Kufferekkel a kezükben, lebarnulva, most

érkeztek haza a katonaságtól. Kezet fognak, s kedvtelve nézegetik egymást.
A kisebbik elégedetten nézegeti barátját, s áradozik
- Hű te János, hogy megemberesedtünk77 a katonaságnál.
- Pláne én – jött a válasz.
- Pedig milyen nyeszlettek78 voltunk reguta korunkban.
- Pláne te.
*

Az ejtőernyősökhöz sorozzák be a Zsögödi legényt. Olyan szerencséje van, hogy

a kiképző tisztje is székely ember. A legjobb eredményeket éri el. Mégis mikor az
első ugrás napja elérkezik megkutyálja magát. Ráordít a tiszt.
- Megbolondultál-e Están? Ejsze félsz?
- Én nem félek, de itt valami bajom lesz. Az éjjel anyámról álmodtam, aki a
tavaly hót meg. Hívott magához. S aztán az ejtőernyőt se tudom, jól
csomagoltam-e össze?
- Ne légy olyan babonás fiam. Ott voltam mikor csomagoltad. Tessék vedd
el az én ernyőmet, s én ugrom a tiéddel.
Ki is ugrik a székely, gyönyörűen kinyílik az ejtőernyője. Olyan a kilátás mintha a
hegy csúcsán állna. Egyszer csak surrog el mellette a kiképzőtiszt. Utána kiált.
- Hova menyen főhadnagy úr?
- Anyádhoz te tökéletlen.
*
Fiatalember keresgéli a malacokat a keresztúri barompiacon. Egy se tetszik neki.
Magyarázza a mellette állingáló székelynek, hogy ő olyan malacot szeretne venni,
amelyiknek kemény, szinte drótszerű sörtéje van. Az egy amerikai fajta, s nem
szed fel túl sok zsírt magára. Inkább húsdisznó lesz. Az öreg furcsán ránéz, majd
elkezdi:
- Nekem pont ilyen malacaim vannak. Négy darab. Olyan szürkés,
keménysörtéjű, és nem az a hízós fajta.
- És eladók-e?
- El, ha valaki megveszi.
- Hol vannak?
- Hát otthon.
- Megiszunk-e egy pohár bort?
77
Kifejlődni, megerősödni
78
Gyenge, sovány.
 - Meg kettőt is.
Bemennek a vendéglőbe. Egy pohár bor után már elmegy a rostonsült. Utána
még egy fél liter bor. A fiatalember már meg is fizette az áldomást. Beülnek a
Trabantba, s kipöfögnek az öreg falujába. Az hátravezeti a vevőt egyenesen a
zöldségeskertbe. Szól, hogy óvatosan menjenek, ne ijesszék meg a malacokat.
Rámutat a kertben sütkérező sündisznóra, és négy malacára.
- Ez pont olyan, amilyet maga keres. Erős sörtéjű és nem hízik el. Úgy-e,
hogy megérte az áldomást, s azt is hogy hazafuvarozzon?
*
Szép tarka tehenet árul a székely a barompiacon. Nagyhangon kiabál
- Aki tejet akar venni, vegye meg a tehenemet!
Az egyik gazda felfigyel a kiabálásra. A tehén nagy volt, szép, s jó áron meg is
vette. Otthon kiderült, hogy a kivénült állat már nem tud borjúzni, s bizony ez
többet nem ad tejet. Elment, s megkereste az előző gazdát.
- Atyafi maga becsapott engem.
- Én? Hát mivel?
- Az a tehén nem ad tejet.
- Ez így van, de én azt is megmondtam, hogyha tejet akar venni, úgy
vegye meg az én tehenemet.
*
Marhát vásárolt a székely, de nem volt elég pénze. A vételárat az éppen ott
nézelődő ügyvéd ismerőse pótolta ki. Aránylag kis összeg volt. De nyár elején
nem nagyon jut a székely pénzmaghoz. Közben az ügyvéd többször felkérte,
hogy vigyen neki ezt azt. Segítsen különböző munkákban. A „szívességek” értéke
többszörösen meghaladta a kölcsön összegét. Az ügyvéd mindannyiszor
szorongatta az atyafit, hogy mikor adja meg az adósságát. A válasz
rendszeresen az volt:
- Ahogy tudom, hozom. Várjon legalább aratásig.
Egy nap valami nagyobb munkára akarta rávenni a székelyt, s elkezdte ijesztgetni.
- Maga mindig csak ígérgeti. De én a hatóságokhoz is fordulhatok.
A székely vérig sértve nézett rá.
- Hát ha ezt maga jobbnak látja… de én erősen kétlem, hogy a hatóság fizetni fog
helyettem.
*
Elterjed a híre székelyföldön is a titokban rendezett kutyaviadaloknak. Ábel is
elhatározta, hogy benevez. Meg is jelent egy irtó furcsa, nehezen totyogó
kutyával. Mindenki őt röhögte. A korcson hosszú bunda, mint a komondoron. De
alacsony volt, s szinte alig tudott járni. Az egyik kutyatulajdonos a nézők hahotája
közben bejelenti, hogy az ő pitbullja elrendezi ezt a korcsot. Össze is engedik. A
korcs egyet kaffant, s a pittbullnak lehull a feje. Alig tudja visszarángatni Ábel a
kutyáját, hogy meg ne egye a dögöt. Elébe pattan egy mérges angol két hatalmas
buldoggal.
- Na lássuk, ezekkel mit csinál a kutyája.
- Lássuk.
Elengedi, a kutya kaffant jobbra, kaffant balra a két buldog kinyúlik. Odamegy a
versenyszervező.
 - Nem adná el a kutyáját?
- El. 15.000 font.
- Nem lesz az sok?
Nem. Nekem is 10.000-be áll. 8000 volt a krokodil, s 2000 a plasztikai műtét
*

Székely vállalkozó faházakat közvetített Magyarország felé. Egy ottani

üzletkötővel alkudozott. Végül megegyeztek, hogy a faház alapárára ráteszik a
költségeiket, és 10 százalék felárral adják tovább. Az anyaországi üzletkötő
biztatta a székelyt:
- A jövedelmen testvériesen megosztozunk
- No, ne viccelj komám! – akadt ki a székely. – Ezt én már ismerem.
Leülünk, s szerződést kötünk. Semmi testvéries osztozkodás. Leírjuk,
hogy fele-fele.

A Korondiakat nem kell külön bemutatni a magyar olvasónak. Még a

legkeményebb határzárak alatt is jelen voltak Magyarország minden nagyobb
vásárán. De ott találjuk őket a Fekete tenger partjától nyugat Európáig mindenhol.
Azt is tartják a székelyek, hogy akkor lesz a világ vége, amikor egyszer
minden Korondi hazamegy a falujába.
Beszélik, hogy a NASA tőlük kérdezi meg, hogy milyen az éghajlat a
Jupiteren. Lehet, hogy ez egy kicsit túlzás, mondják a Korondiak, de a
biztos, hogy mikor Kolumbusz Amerikát kereste éppen vissza akart
fordulni, amikor feltűnt egy hajó a tengeren. Nagy örömmel melléje
vitorlázott, s hát Korondiak ültek rajta. Megkérdezte tőlük, hogy honnan
jönnek.
- Mű bizony Amerikából, el is adtuk a portékánkat az utolsó darabig.
- Én is oda igyekszem – mondta Kolumbusz – csak nem tudom jó fele
megyek-e?
- Jó fele. Ahogy most áll menjen egyenesen az orra után, s két nap
múlva odaér.
Így is tett. Aztán felfedezte Amerikát.
*

Ősidők óta működik a Parajdi Sóbánya. Mióta az ember kereskedik innen messze
földre hordta a sót. Minden székelynek joga volt ingyen annyi sót elszállítani, ami
a család szükségleteit kielégítette. Csekély összegért megrakhatta a szekerét, ha
kereskedni akart vele. Aztán az osztrák kincstár megszorította a só kitermelését,
különösen annak kereskedelmi forgalmazását. A székely lopni kényszerült a
saját területén, saját kezűleg kitermelt sót. Ilyenkor úttalan utakon szállították,
hogy ne fogják meg őket a fináncok, akik árgus szemekkel figyelték a járható
utakat.
Fuvarost keres egy idegen Parajdon. Bemegy a gazda udvarára, de nincs
otthon csak a gyerek. Megkérdezi
 - Hol van apád?
- Elment.
- Mikor jön haza?
79
- Hát, ha horgoson jő estére, de ha egyenesen talál jönni, akkor
leghamarabb hat hónap múlva.
*
1330-ban építették fel egy domb oldalán templomukat a Régeni szászok.
Évszázadok alatt a talaj engedett, s a torony a Maros fele hajolt. Pont előtte vezet
el az út, melyen Marosvásárhelyről Gyergyó fele járnak a székelyek. Mindig
szemükbe akad a templom, s kajánul vigyorognak a ferde tornyon. Azzal
bosszantják a szászokat, hogy szemmértékre építették. Ha valaki székelyföldön
elrajzol, elmér valamit, rögtön küldik:
- Menj te is Szászrégenbe szemmértéket tanulni.
*

Forró nyári napon rosszul lett a mezőn Mózsi bá. Elesett, s meghalt. Hazavitték,
megmosdatták, felöltöztették, s felravatalozták. Székely szokás szerint három
nap, három éjjel imádkoznak a halott mellett. Napközbe inkább az asszonyok.
Estére megjelennek a férfiak. Ők nem sokat imádkoznak, inkább kártyáznak,
mértékkel borozgatnak. Felelevenítik a halott életében történteket. Néha elkapja
őket a kártyaszenvedély. Különösen a Durák nevű játéknál, ahol az osztás okozta
véletlent könnyen meg lehet fordítani, ha figyelmesebb az ember, mint társai.
Meleg volt. A kicsi szobába elég sokan voltak. A halott lábánál lévő
asztalnál négy komája kártyázott. Az egyik játékával sarokba szorította a többit.
Nagy csattanással lecsapott egy lapot az asztalra.
- Tromfot kell tenni, hanem fel kell venni.
A halott felült a ravatalon.
- Mi a koma, kártyáztok?
Mindenki menekült, ahol tudott. A koma épp az ablakon ugrott ki. Egyik lába
kint, a másik bent. Mikor a kinti hideg levegő szembe kapta felágaskodott
benne is a mersz.
- Kártyázunk hát! Miért ne kártyáznónk?
- Ne haragudj, no, csak megkérdeztem. Adj egy pohár vizet, mert olyan
szomjas vagyok.
- Aki meghótt az ne üldögéljen, s ne iddogáljon – kötődött a koma, mert a
mersz azért kicsi helyre szorult benne.
- De hát hogy hóttam volna meg komám? – kesergett az ember – Hát akkor
nem beszélnék veled.
- Hátha belédbújt Durumó80. S most az beszél.
- Nénéd kontya te bolond – legyintett az öreg – adj egy csepp vizet.
- Lina, Rózsi, Mari gyertek elé – kiabálta az ablakból a székely – komám
csak cet81 halott volt.
A történetnek folytatása is van. Mózsi bá felkelt, adtak neki inni, egy keveset

79
Kerülő úton.
80
A főördög a székelyeknél. Sumér alvilági Isten Dumuzi néven.
81
Tetsz, vagyis nem igazi halott, csak nagyon mély kómába van. Később magához tér.
 enni. A túlvilágon nem felejtett el semmit, csak a szivarról szoktatták le.
Feltámadása után kettőt szippantott s elnyomta. Még több mint tíz esztendőt
élt, s szívesen mesélgette, hogy kikkel találkozott mikor a túlvilágon volt.

Két madarasi koma télvíz idején jól megvendégelték magukat a dánfalvi

Vadász csárdában. Megindultak hazafele a friss hóban. Az egyik koma
gyorsabban ment, a másik néhány méterrel mögötte. Az elől haladó
betántorgott a két falu között levő temetőbe. Valami szekérnyomot látott.
Addig követte, míg beleesett egy frissen ásott sírgödörbe. A gödör mély volt s
látta, hogy nem tud kimászni. Segítségért kezdett kiáltozni. Addigra odaért a
komája, s nézte a gödörbe kiáltozó cimborát. Az rászólt.
- Húzz má ki innen, no!
- De mét es?
- Azért, mert fázok.
- Úgy kell neked, miért rúgtad le magadról a földet?
*

Magtalan volt Bélefalván Paizs Anti bá. Már nyolcvan fele járt mikor meghalt a
felesége kivel egy fél századot leélt. A hajnali ingázó buszban az asszonyok
sajnálkoznak az öregen, hogy most mi lesz vele. Az egyik ember megszólal.
- Ne búsuljanak, nem marad magára az, akinek olyan sok háza van.
- Hogy-hogy olyan sok? De hát csak az a háza van, amiben lakik.
- Az csak az egyik. De még ott van azon kívül az egyház, korház, fegyház,
árvaház, menyház, s ha még ez se elég még megmarad a szegényház.
*

A fonókban sok mindenről szó esik. Különösen, ha messziről hazajött, esetleg

szomszéd falusi legény is van köztük. Ilyenkor előkerülnek a kísértethistóriák.
Mesélik a fehér lovon hazajáró lélek kalandjait. Az útszélen leselkedő tisztátlan
lelkek rémtetteit. A sírokból feljáró irigy szellemek veszélyességét.
Kolozsvárról jött haza a szomszéd falusi legény. Feszült a combján a
lovaglónadrág, villogott a csizmája. Az itthoni legények irigykedtek. Le akarták
járatni. Különösen, miután megmutatta a nadrágszíjába dugott nikkelezett
forgópisztolyt.
- Nem sokat érsz te azzal.
- Csak arra jó, hogy biztasd magadat.
- Egy szellem ellen nem ér semmit.
- Ne beszéljetek! Ezüsthegyű golyók vannak benne.
- Tudod-e mit? Ha annyira bízol magadban, hozd el a kolostor kriptájából a
barát koponyáját.
- Ahogy bemész, a harmadik sírnál lejár a fedőlap. A koponya pont ott van
mögötte.
- Elhozom.
- Fogadjunk, hogy nem.
 - Mennyibe?
- Egy veder bor.
Kezet csapnak, s a szomszéd falusi legény elindult. Két helybéli legény
előreszaladt, s elbújt a kriptában. Mikor a legény levette a fedőlapot, síri hangon
megszólaltak különböző hangmagasságban:
- Ne zavard a nyugalmamat.
A legény legyintett.
- Ne idegeskedj! Csak a fejedet viszem el, de egy félóra múlva vissza is hozom.
Fogadtunk. Nem veszíthetem el. Úgy, hogy fogd be a szád.
Azzal nagy nyugodtan kisétált a koponyával a kriptából.
A veder bort szép csendesen megiszogatták, s éjfél felé elindult haza a
szomszéd falusi legény. Egy dombon kellet átmennie. A dombtetőn kápolna. Az
út túloldalán mogyoróbokrok. Gyönyörű holdvilágos éjszaka volt. Inkább a lába
elé nézett a legény, nehogy megbotoljon. Féltette az új csizma orrát. Egyszer,
mikor felpillantott, észrevette, hogy a kápolnával átelleni bokorból valaki kidugja a
fejét, s visszakapja. Megállt.
- Ki bujkál ott, hé!
De a másik csak kidugta a fejét, s visszakapta.
- Ne izélj, testvér, mert reádlövök!
Válasz nincs, de a másik kikukkant, visszakapja a fejét. Előkapja a pisztolyát, s
rálő. A játék addig folytatódik, amíg töltény nélkül maradt. Arra már megjelentek
kaszával, vasvillával a falubeli legények. Izgatott tanakodás kezdődött. Az már
megnyugtató volt számukra, hogy a barátjuknak semmi baja. De ők is látták azt a
bolondot, aki dugta ki a fejét, s kapta vissza. Az egyik lány elnevette magát, s
odaszaladt a bokorhoz. Megnyomta az egyik ágat, kibukkant a fej.
- Gyere, Berci, csókold meg. Ez a mogyorófaág volt kíváncsi rád.
*
Temették a 92 esztendős Bara Bélát. Ő volt a falu legöregebb embere. Mikor az
emberek hazafelé ballagtak egy surmó legényke, megszólítja.
- Most maga a legöregebb ember Feri bá.
- Az – bólintott az öreg.
- Akkor most maga következik.
- Lehet öcsém, lehet. De a minap elmentem keresztapádhoz, a tímárhoz. Ott
a rúdon a juhbőrök mellett elég báránybőr volt kiterítve. Úgyhogy ne szóld
el magad.

*
Divatossá kezdett válni a század elején Tusnádfürdő. A szemfüles székelyek
kaptak is az alkalmon, s ügyes kis házikókat építettek Tusnádi birtokaikon.
Általában, a nyári dologidő miatt, az öregek maradtak otthon vendéget fogadni.
Egy nyári reggelen beállít Pali bához két brassói ember. Az egyik már tavaly is ott
nyaralt. A másik fitymálóan megkérdezte.
- Tata mit kér ezért a disznópajtáért tíz napra,
- Egy disznónak tíz pengő, kettőnek húsz – válaszolt foghegyről az öreg.
A fennhéjázó vendégek szó nélkül fizettek, pedig az ár duplája volt annak, amit a
gazda kérni szokott.
 *
Ahol az Isten betegséget ad ott eléteszi a gyógyulást is mondogatják a székelyek.
Könnyű nekik. Számtalan gyógynövényen kívül több ezer gyógyhatású
borvízforrás, iszapfürdő, kéngödör buzog fel a föld alól. Mint minden orvossággal,
ezekkel is csínján kell bánni. Csodás a hatásuk, ha ismered a használati módját.
Mikor a kéngödörbe beleállsz egy két percen belül átmelegedik az egész
alsófeled. Azonban vigyázni kell. Gyufával, napjainkban gyújtóval ellenőrzik a gáz
szintjét. Csak olyan mélyen állnak bele a gödörbe, hogy a felső szint ne érjen a
szívük magasságáig. Ha valaki bele találna hajolni, megszabadulna minden földi
bajától. A kénszag miatt büdös gödröknek nevezik a mofetákat. Tusnádon egy
Kovács Károly nevezetű ügyvéd megszerezte a közbirtokosságtól az ottani
kéngödör tulajdonjogát a 20. sz. elején. Ügyes kis házat épített föléje, többszintű
állódeszkát és korlátot helyezett a gödörbe s kiírta az ajtójára: „Minden
reumában szenvedőnek ajánlom a büdös likamat.” Egy székely veres plajbásszal
alája szerkesztette:
Kovács Károly büdös lika
Meggyógyít, ha beteg vagy
Borulj rá a fenekire,
S nem kell kenyér a jövőbe.

A gyógyfürdők körül a székely mindig tiltotta az italozást, mulatozást. Szigorú

szabályokkal védték a környezetet. Padokat, illemhelyeket állítanak fel a
vendégek számára. Egy ilyen budi falára valaki felírta kék plajbásszal: Aki a bort,
a nőt, s a dalt nem szereti az nem is ember. Valaki vastag piros plajbásszal
aláhúzta. Szép nagy betűkkel meg is írta:
Innád csak az én boromat
Ölelnéd az asszonyomat,
Anyósom tanítna dalra
Nem írnál ilyent a falra
Te marha.
*
Elmegy a csángó Szeredába az orvoshoz. Az megvizsgálja, és javasolja, hogy
szokjon le a cigarettáról. Különböző módszereket, sőt gyógyszereket is ajánlgat.
A csángó félbeszakítja az orvost, s megkérdezi
- Mondja doktor úr, mit ajánl édesapámnak? Ő naponta három csomag
cigarettát szív el tizenhét éves korától
- Hány éves az édesapja?
- Nyolcvanhét.
- Akkor hagyja, hogy szívja tovább.

Dohányzás elleni előadást tart a udvarhelyi matrica gyár orvosa. Magyarázza,

hogy a cigaretta mennyire megrövidíti az életet. Feláll egy öreg szaki, s rászól
 - Már akinek doktor úr, én kamaszkoromtól szívom, s már 59 évet éltem
meg.
- Na látja, ha nem dohányozna eddig már megélte volna a79-et is. Vágta
rá zavarában az orvos.

*
Öreg már a székely. Életében ivott, cigarettázott, s elég sűrűn kacsingatott az
idegen fehérnépekre is. Attól ő még jól érezte magát. Csak egyetlen baja volt.
Erősen gyötörte a reuma a vállát. El is ment az orvoshoz. Az megvizsgálta.
Hümmögött.
- Én úgy tudom, hogy maga fiatal korában elég viharos életet élt. Most itt az
eredménye.
- Há, én nem hiszem, hogy amiatt van. Az igaz, hogy én élni éltem
mindenfélét… De tudja-e, doktor úr, egyszer sem a vállammal.
*
Szűrővizsgálatot végeznek a faluban. Több Tbc esetet fedeznek fel, s ezért
megvizsgálják a tehenek tejét, s az embereket. Felteszik a kérdést az atyafinak.
- Van-e étvágya?
- Hát, ahogy vesszük.
- Mit ért ez alatt?
- Van úgy, hogy a vasat is elrágnám, máskor meg hiba kínálnak jobbnál jobb
falatokkal – nem kell.
- És mikor nincs étvágya?
- Mikor előzőleg jól laktam.
*
A szakállszárítón üldögélnek a komák. Előttük egy háromlábú fejőszék. Azon egy
üveg bor, s két pohár. Nagy füstfelhőket eresztgetnek ki a pipákból. Közbe- közbe
koccintanak, s kortyolják a bort. Megáll mellettük a községbe frissen érkezett
fiatal orvos. Aggódva csóválja a fejét.
- Jaj, jaj bácsikák, be rosszul teszik, amit tesznek.
A két öreg csodálkozva körbenéz, majd az orvosra.
- Mit?
- Azt tudják kelmetek, hogy az alkohol is, s a dohány füst is lassan ölő méreg.
A két öreg egyetértően bólint. Az egyszer biztos, hogy lassan ölő. Mi hetven éve
használjuk, s eddig még kutya bajunk sincs tőle.
*
Keményen dolgozik a székely, húzza a kaszát. Arra megy az iskolaigazgató.
Csodálkozva nézi, ahogy dől a rend. Annál is inkább, mert a télen együtt feküdtek
a korházban hátgerinc sérvvel. Ő az óta még a lépcsőn is alig tud felmenni. Pedig
az öreg betegsége volt a súlyosabb. Meg is szólítja.
- Náci bá, hát nem fáj a dereka?
- Most nem, mert nincs idő.
- És nem félti?
- Minek féltsem tanár úr? Míg élek kitart.
*
Székelyember a Csíkszeredai megyei korház sebész főorvosa. Egy nap beállít
hozzá egy Ajnádi ember.
- Doktor úr, azért jöttem magához, hogy bátyámat odafogta a fa. Ha
megmozdítjuk, úgy jajgat, mintha ölnénk. Megkérdezném, hogy eljönne-e
maga megnézni vagy hívjuk a kenőasszonyt.
Az orvos szúrósan ránéz, majd közel hajol hozzá.
- Tudja-e mit, akinek ekkora ökör öccse van, ahhoz hívják nyugodtan az
állatorvost.
*
A székelyek híresek voltak hadi cseleikről. Kis erővel megrohanni az
ellenséget, maguk után vonni a fő erők felé ezt már nem csak tanulták, hanem
az ösztöneikben is benne maradt. Erdőkbe, gázlókon lest állni még a
gyerekjátékokban is benne van. Agyagos földjeik jövedelmét mindig
fuvarozással, kereskedelemmel pótolta. Aztán jött az osztrák sógor, a
vámháborúk, s bizony felkopott az álluk. Tömegesen menekültek Amerikába,
a román fejedelemségekbe. Ki merre érte. Székelyföldön megjelentek az
idegen katonák, csendőrök, fináncok.82Utálták is őket a székelyek. Mindenre
adót vetettek ki. Sóra, dohányra, erdőre, kapura, állatokra egyaránt. Úgy
védekezett a székely, ahogy tudott. Saját távollévő erdeit felgyújtotta. Az
állatait úgy leölte, hogy miután a törvényhozók észbe kaptak, eltörölték az
állatokra kirótt adót, majdnem húsz esztendő kellett elteljen, míg visszaállt a
szokásos létszám. Miután nem lehetett semmiképp sem bevezetni egy
megbízható adózási rendszert, az okosok elhatározták, hogy kapu után
fizessék az adót. Ahány kapu, annyi háztartás. Fizessen a székely. Egy-két
esztendő alatt rengeteg tűz ütött ki egyik, másik háznál. A székelyek
újraépítették a házakat. Egy kapu mögé. Sokszor egy-egy tízes került egy
életbe. 83
De a legjobban mégis a fináncokat utálták. Állandóan ők vezették a
hatalom megtorló embereit. Ők voltak a székely jogok megcsorbításának fő
eszközei.
Az öreg székely kaszálgat az út mellett. Arra lovagol a szolgabíró.
Megkérdezi.
- Mondja atyafi, nem látott erre felé elhaladni két adóbíztost?
Az öreg elgondolkodik, s megrázza a fejét.
- Azt nem. Csak két nyeszlett finánc lődörgött errefelé.

Kiöregedett tehenét viszi a vásárra székely. A barompiac kapujába rávihog két

finánc.
- Hova viszi tata a feleségét?
- A bíróhoz, beadom a válópert. Az éjjel megcsalt két finánccal.

82
Pénzügyi rendőrség.
83
Tíz, általában önálló rokon család egy telekre, egyetlen kapu mögé.
Jó szekérderéknyi szűzdohányt hoztak Marosszék legtúlsó sarkából a Csíkiak.
Amikor az Olt hídon át akartak menni, észrevették, hogy a bokorban ott
leselkednek a fináncok. Az egyik levett a szekérről egy szénával teli zsákot, a
hátára vetette, s lopakodó léptekkel felment a hídra. A fináncok kétfelölről
bekerítették. Ő se volt rest - zsákostól, mindenestől beugrott a folyóba. A
fináncok utána. A többiek átvágtattak a hídon, s eltűntek a ligatón. De el a
csalétek szerepét vállaló székely is a bokrok közt. Mire a fináncok észbe kaptak
volna, keresd, ami nincs.

A járdán vezeti a tehenét egy nagybajuszú apóka Kézdivásárhelyen. Rárivall a

rendőr:
- Mit csinál, jóember? Vezesse le a tehenit az útra! A járda a gyalogjáróké.
Az öreg megnézi a tehenet, meg a rendőrt, majd csodálkozva felvonja a
szemöldökét.
-Nem tudom magának hol a szeme, biztos úr. Nem látja, hogy a tehenem is
gyalog jár?
*
Két székely rókalyukat ás ki. Körülöttük izgatottan csaholnak a kutyák. A
rendőr felfigyel a nagy nyüzsgésre, s odasétál.
- Mi folyik itt emberek?
A két ember csodálkozva reánéz, majd vállat vonnak.
- Az Olt.

*
Beállít a székely a rendőrségre.
- Őrmester úr, fogjon le.
- Miért Áron bácsi?
- A villám agyoncsapta a komámat.
- De hát miért tartóztassam én le magát?
- Azért, mert a nyele a kezembe volt.

A Háromszéki Haraj községben szakad le, az üzleti ügyeik után járó anyaországi
vállalkozók autójának hátsó kereke. Forgolódnak, hümmögnek. Semmire sem
mennek.
- Ezt be kell vontatni egy műhelybe.
- Lehet, hogy van itt a faluban is valaki, aki meg tudná javítani.
A mellettük elhaladó öregasszonyhoz fordulnak.
- Mondja néni, van ebben a faluban mechanikus?
A mama csodálkozva rájuk néz, és határozottan megrázza a fejét.
- Hogy lenne, kérem. Itt mindenki katolikus.
-
 *

Híres ügyvéd volt Vásárhelyen Ökrösi Ödön. Egy Aranyosszéki székelyt hozzá
igazította a komája egy birtokperben. Az fel is ballag, meg is keresi az ügyvédi
kamarában az ajtószámot amit a komája mondott. Bekopog, majd miután belép
tisztelettudóan, megszólal.
- Adjon Isten jó napot Tehén úr!
Az ügyvéd rákiált.
- Tehén a maga öreganyja, az én nevem Ökrösi Ödön.
- Ne haragudjon ügyvér úr – szabadkozott a székely –tudtam, hogy
valami marha féle, csak azt nem, hogy melyik.

Közeledett a nagyidő s alig volt annyi ideje a családnak, hogy boglyába gyűjtse a
szénát. Mire végeztek hullt a zápor, de az Istennyila is. Elől futott az asszony.
Nagyot csattant mellette. A székely meghőkölt.
- No!...
Pár lépés után a közelébe is bevágott egy. Nagyot ugrott.
- No, no!...
Abban a pillanatban egy villám agyoncsapta az anyósát.
- Úgy, no!
*
A Székelyudvarhelyi szűcs műhely ajtaján szép nagy tábla hirdette.
„Irhabundát készítünk a kliens anyagából”. Két Agyagfalvi koma megáll előtte,
elolvassák, s összenevetetnek,
- Gyere komám, vigyük innen az irhánkat, nehogy bunda legyen belőle.
A mellette levő üzleten hatalmas cégtábla „Cipész Javító Műhely”.
Bekopogtat nagy alázatosan a székely.
- Ne haragudjanak, kérem, én Zetelaki vagyok, nem ismerem töviről hegyire a
várost. Megmondanák nekem, hogy a szabókat hol javítják?
*

A Nyárádmentén sokkal jobb földek vannak, mint a tőlük keletre eső

vidékeken. Sok gyümölcsöt termelnek, szőlőt, kukoricát. Amit nem fogyasztanak
el, vagy nem tudnak eladni, abból pálinkát vagy bort készítenek. Könnyen
hozzájutnak az italhoz és inkább vicces kedvűek, mint a Csíki vagy Háromszéki
székelyek.
Náluk történt meg, hogy disznóvágáskor miután a cseka kimúlt, szépen
hasrafektetve kinyújtóztatták, s szalmával szakszerűen befödték, hogy pirosra
perzselődjön. Eddig többen segítkeztek de, ezután ami következett már csak a
mészáros, s a gazda dolga volt. Bementek a házba, hogy megtiszteljék a
disznófogókat. Ez alatt a szomszédok eldugták a disznót, s egy talicskát tettek a
helyére. A gazda be is gyújtott, de nemsokára rájött a turpisságra. Csak annyit
mondott.
- No nézzük meg, hogy hol van a disznó, mert ez már pirosra sült.
Azóta mondogatják a Nyárádmentén, hogy „piros, mint a Kovács Mózes
talicskája”.
*

Meghalt a harangozó. Összeült az egyháztanács, hogy kit tegyenek a helyébe.

Csak két szegényebb ember volt a faluban, aki ezt a munkát elvállalta volna. Igen
ám, de az egyik részeges volt, s a másik erősen szeretett a fehérnépek után
mászkálni. Hosszú ideig vitatkoztak, hogy melyiket válasszák, míg végül
megszólal a falu legnagyobb gazdája, egy öreg tanácsos.
- A részeges az nem kell. Ahogy az idő telik mind alább menyen84,
megbízhatatlanná válik. A másik a pont jó lesz. Ahogy az idő telik egyre
inkább javulni fog. Végül teljesen kimarad. Tudom magamról.
*
Ajnádra látogat az Alcsíki székely. Szembeáll vele egy kutya. Nem morog. De
nem is kell. Kétszer akkora, mint a farkas, s olyan sörénye van, mint az
oroszlánnak. A Gyímesiek, s közép Csíkiak által megőrzött harci kutyák utóda.
Dél Magyarországon farkas ölőknek, más helyeken kaukázusi juhászoknak
nevezik őket.
A gazda bíztatja a kapu mögött lecövekelt vendéget.
- Jöjjön nyugodtan, ha én az udvaron vagyok, a kutya tudja, hogy most nem kell
védje a portát. Nem bánt az olyankor senkit.
De a vendég csak nem mozdul.
- Mitől fél ember? Mondtam, hogy ha az udvaron vagyok, a kutya számba se
veszi magát.
- Én ezt magának elhiszem, de jobb, ha megköti a kutyát.
- Minek?
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez a hatalmas eb ugyanúgy gondolkodik-e,
mint maga.
*

Átbúvik a székely kertjébe a szomszéd kutyája. Az atyafi megdobja egy kővel, s

az állat vinnyogva bújik át a kerítés alatt. Abban a pillanatba megjelenik a
szomszéd feje a kerítés fölött.
- Komám te kergeted azt a kutyát.
- Tekergeti öregapád, nem látod, hogy hajtom ki a kertemből

*
Szomszéd faluba látogatott Gyuri bá. Egyedül ment. Nem fogott be a szekérbe.
Nyerget tett az egyik lóra, s egy erdei ösvényen átügetett. Barátja nagy szeretettel
fogadta. Elékerült valami jó, Szászrégen melléki bor. Iszogattak. De végül haza
kellett menni. Mikor fel akart ülni a lóra, az mintha megnőtt volna. Az Istennek
84
Elzüllik
sem tudott felugrani rá. Nekiveselkedik, egyik lábát beledugja a kengyelbe.
Megkapaszkodik a nyeregbe.
- Édes Istenem segíts meg.
Elrúgja magát. Szép ívbe áthuppan a ló fölött, s a túlsó oldalánál elterül.
Felnéz az égre, s figyelmeztetően felemeli az ujját.
- De ne ilyen erősen, no!
*

Árván áll a mezőben Csicsó és Delne között egy 15-dik században épült
szép katolikus templom. A Lázár grófok építették, mert jobbágyfalvat akartak ott
létrehozni a két székelyfalu között. Hozományul kapta volna az egyik
Csikszenttamási Lázár lány. Mivel, hogy ez székely faluközösségi birtok volt,
mind a két falu ellene szólt. Meg is ítélték nekik igazukat. Így aztán maradt a
templom falu nélkül. A kommunizmus megjelenéséig a szárhegyi Lázár család
tartotta fenn.
De a székely ész viccet faragott a magányosan álló templomról. Az úgy
hangzik, hogy elhatározták a Delneiek, s a Csicsóiak, hogy közös erőből építenek
egy templomot. Csak abba nem tudtak megegyezni, hogy hová. Mindkét fél azon
törekedett, hogy minél közelebb kerüljön az ő falujához. Aztán megegyeztek azon,
hogy kutyát cserélnek. Egy adott jelre vasárnap elengedik őket, s ahogy rohannak
haza, a találkozási helyen építik a templomot. A vendégszerető Delneiek jól
tartották a Csicsói kutyát. A delnei kutya még vizet se kapott Csicsóban. Mikor
elengedték őket megiramodott hazafele. Míg a Csicsói teli hassal csak ballagott.
Így épült fel a templom a delnei határban.

*
Gyönyörű kéttornyú templomot építettek Gyergyóditróban. A tornyok négy égtáj
fele nyíló ablakába egy-egy nagy toronyórát szereltek.
Turisták álltak meg a templom előtt és bámulták. Kora reggel volt, s elég sok
ember jött a templom felé. Beszédbe elegyedtek egy öreggel.
- Honnan jönnek bácsi?
- Hát a templomból.
- Hát nem ez itt a templom?
- Ez a nagy – bólintott az öreg – a kicsi ott lent van a plébánia mellett.
- S a falu egy része a kicsibe jár, s más része a nagyba?
- Nem, kérem! A kis miséket, ahol kevesebben vannak, lent tartják, s a
nagymiséket a nagy templomban.
- Mondja atyafi – okoskodott az egyik turista – miért tettek fel annyi órát a
toronyba?
- Hát azért, hogyha többen akarják nézni, hogy mennyi az idő, ne kelljen sorba
álljanak – válaszolt összeszűkült szemmel az öreg.
- Maga földműves? – érdeklődött kedvesen az egyik hölgy.
- Hát én inkább a harangozó volnék.
- Huzigálja a köteleket, hogy csengjenek a harangok.
- Azt.
- És azon kívül mit csinál a bácsi?
- Hovatovább… semmit.
- S nem unalmasok a napjai?
- Nem, mert örökké jönnek a turisták, s mindenféle bolondságokat kérdezgetnek.
*

Anyaországi vállalkozók érkeznek a Somlyói farmra. Gyönyörű sötétkék

Mercedes gépkocsival. Nem akarják zavarni az igazgatót, s megkérdezik az ott
ácsorgó lovász legényt.
- Merre van a legrövidebb út Csicsó fele?
- A legény északnyugat fele mutat egy mezei útra.
- Erre rövidebb, de arra hamarabb.
Mutatja a kapu előtt vezető aszfalt utat. A vendégek elmennek. Másfél
óra múlva megérkezik egyikük nyakig sárosan és kéri az igazgatót, küldjön ki egy
traktort, hogy szedje ki őket a sárból.
- De hát hogy kerültek maguk oda?
- A lovászlegény irányított rossz útra, azt mondta, hogy arra van a
rövidebb út Csicsó fele.
- Egyebet nem mondott – vigyorodott el az igazgató, aki már
értette, hogy mi történt.
- De igen, azt is mondta, hogy a kegytemplom fele hamarabb.
- Akkor ne őt okolják.
*
A falvakban minden felelősségteljes tevékenységet választott bírókkal
oldottak meg még nem is olyan rég. A falubírón kívül volt erdőbíró, reglő85,
kútbíró, legénybíró és a sor legvégén ott volt a kisbíró. Az ő feladata volt az
emberek tudomására hozni a vezetőség határozatait, mozgósítani a különböző
munkálatokra, behívni a hitesek86 tanácsa elé a vitázó feleket.
Legnagyobb részét a munkájának azonban a hirdetések tették ki. Ezért a
választott személynek joga volt mást fogadni maga helyett. Általában valamilyen
fizikai fogyatékossággal rendelkező személyt. A mai napig is néha
megpillanthatjuk falvainkban az atyafit, aki általában a késő délutáni órákban
dobbal, vagy kürttel utcánként kicsődíti az embereket a portákról és elkiáltja
magát „Közhírré tétetik”. És következnek a tudnivalók.
A székely a kutyát láncon szokta tartani, de este mindig elengedi. Néha
nappal is, ha ragadozó vad tűnt fel a vidéken. Ilyenkor az állatok nem maradnak
meg az udvarban. Kerítések alatt vagy lyukat ásnak, vagy kirágnak egy darab
deszkát, s néha rátámadnak az úton járókra. Nyújtódon erősen elszaporodtak az
esti kutyatámadások. Ezért a falubírák határozatot hoztak, hogy három napon
belül mindenki javítsa meg a kerítéseit, ha nem büntetést fizet.
Szokás szerint a szöveget odaadták a kisbírónak. Az a következőképpen
hirdette ki. „A községházáról azt parancsolják, hogy mindenki dugja be a kutya
likát a kertek alatt. Három napon belül. Aki nem csinálja meg, annak a bíró urak,
dugják be a likát, de meg is büntetik érte.”

85
Legelő
86
Hütösök, esküdtek. Bíróviselt személyekből tevődik össze. Az öregek tanácsának is nevezik.
Keleten ezt a szót használják megnevezésükre – agszakál.
 *

A tél beköszöntével minden székely faluban megindul a lázas készülődés a

különböző ünnepekre, művelődési estékre. Az utóbbi évszázadokban ritka az a
legeldugottabb kis település is, amelyikben nem tanulnak be egy színdarabot.
Megtörténhet az is, hogy a faluban nincs kultúrotthon, ilyenkor a nagygazdák
téglából épített csűrjeiben, magtáraiban kerül sor az előadásra. Az esemény
időpontját mindenki jó előre tudja a faluban, de azért illik kihirdettetni.
A Marosszéki Ehedben útnak is indították a kisbírót. Felolvasták neki a hirdetés
szövegét, aminek a lényegét meg is jegyezte. „A tanítónő” című színdarab került
előadásra. Az atyafi kihirdette.
„Közhírré tétetik! Szombat este a jegyző úr csűrjében megrendezik a
tanítónőt. Mindenkit szívesen várunk. Elölről87 hat lej, hátulról88 öt lej, állva ki
mennyit akar. A jegyeket a kántorné árusítja.

Ebédidőbe toppan be a szomszédfalusi ember a székelyhez. Rögtön még egy

tányért tettek az asztalra, s hívták, hogy jöjjön egyen velük. De az illendőségből
szabadkozni kezdett, hogy éppen most ebédelt, s nem tudna lenyelni egy falatot
se. Várta, hogy erőltessék az asztalhoz, de nem ez történt. A család csendbe
evett tovább. Az atyafi nagyokat nyelt, mert bizony éhes volt. A nagy csendbe
egyszer megszólalt
- Gyuri bá miről is beszéltek az imént?
*
Tyúkhúslevest kér egy csíkszeredai vendéglőbe egy távolról jött atyafi. Mikor
kihozzák, kevergeti, nézegeti, s odahívja a pincért.
- De hát ebbe nem is főtt bele a tyúk!
A pincér megnézi s egyet, legyint.
- Ejsze maga azt akarná, hogy a székelygulyásba is főzzük bele a székelyt.

A nyolcvanas évek közepén a Csíkszeredai „Kapca” vendéglőbe egy nagy

táblára írták ki az étlapot. Többek között ott virított szép nagybetűkkel „Tök
pityókával”.
Rendelek belőle. Nem állom meg szó nélkül, s rákérdezek a pincérre
- Gyurika, ez végeredményben pirított sertéshere hasábburgonyával, miért
nem így írják ki?
- Ne vicceljen, kérem szépen. Ki értené meg az ilyen cifra beszédet?
*
Alcsíki atyafi állít be a Kapca vendéglőbe. Int a pincérnek, s rendel.
- Kérek egy liter bort. De jó előre megmondom, hogy most nincs nálam pénz.
Jövő szerdán, mikor megint jövök, meghozom az árát.

87
Az első sorok, ahová székeket raknak be.
88
Hátsó sorok, padokon vagy hokedlire helyezett deszkákon ülnek a nézők..
 - Ne haragudjon, kérem, de mi nem adhatunk magának italt hitelbe. Nem
ismerjük.
- Nem-e?
- Nem bizony.
- S azért nem adnak?
- Azért.
Az öreg feláll, kimegy, s útközben morog.
- Furcsa egy világ. Itt azért nem adnak bort hitelbe, mert nem ismernek.
Otthon meg azért, mert ismernek.

*
Hetven éves keresztapámmal ballagunk Kézdivásárhelyen. Az egyik udvartéren
haladunk át. Távolról látjuk, hogy két öreg beszélget. Az egyik bemegy a kapun, a
másik meg vár minket. Megszólítja keresztapámat.
- Mit szól, hozza öcsém-uram, hogy hány éves az a barátom, aki bement ide az
udvarra?
Keresztapám tétován vállat von, s nézegeti az öreget.
- Elég messze voltak maguk, mikor a barátja bement. Aztán a látásom sem
olyan, mint harminc évvel ezelőtt.
A kérdező büszkén kihúzza magát s oktatóan keresztapám elé tarja mutató ujját
- Kilencvenegy. De én még csak nyolcvankilenc.- kuncogott elégedetten.

C s ú f o l dó ve r s i k é k

Legyenek azok falucsúfolók, táncszavak, kurjantások vagy bármi néven nevezett

apró rigmuskák céljuk, hatásuk azonos. Valamit megkülönböztetnek az
általánostól. Valamire figyelmeztetnek. Legtöbbször olyan hatásuk van, mint a
gyeplőszárnak a lovas kezében. Helyes irányba fordítják a rossz fele indulókat.
Még az egyszerű csilingelő versikéknek is oka van és célja.
*
Néha valamelyik falunév csengése érdekes versikékre ad lehetőséget. Felcsíkon
Csicsó neve, amely a régi magyar nyelvben csúcsot jelentett, csengésével kínálja
a lehetőséget az ilyen versre. Mikor már megszületett, akkor számtalan
értelmezést találnak ki arról, hogy ezt miért is mondják.
Csíkba, Csicsóba
Csókot visznek csiporba.
Úgy árulják titokba
Hogy az anyjuk ne tudja.

Vagy ennek egy változata:

Csíkba, Csicsóba
Békát főznek csiporba.
Ugyanilyen alliterációs falucsúfolót ragasztottak Alcsíkon Szentkirályra. Volt egy,
a falunévhez illeszthető tevékenységük is - a fenyőszurok szedés, amelyből
gyantát főztek.
Szurokszedő Szentkirály
Nektek szarik a király.

Ezt a verselési formát a magyar irodalomban elsősorban Babits Mihály kedvelte.

Elhíresült sorai:
Szekszárdon születtem
Színésznőt szerettem.
*

A régi időkben a székely papok ugyanúgy kivették a részüket a falu gazdasági

életébe, mint a szellemibe. Magyarán mondva hét közben együtt dolgoztak
híveikkel. Így aztán a falucsúfoló kis versikékben nem ritka, hogy a papot
besorolják a legelterjedtebb mesterséget folytató személyek közé, még akkor is,
ha nincs pap a faluban. Verebes gyakorlatilag Tusnád község egyik tízese volt.
Egyetlen kanyargós utcája a vastagbélbe töltött véres hurkára emlékeztette a
székelyeket. Rájuk ragadt a hurkás jelző. De ők híres szekeresek is voltak. Meg is
született a rigmus:
Verebes,
Még a pap es szekeres.
Deszkát viszen Barótra,
Ha eladja lesz hurka.
*

Csíkmadaras határában ott volt a híres vasbánya és a hámor, melynek termékei

nemcsak Erdélyben de a nagy török birodalomban is keresletnek örvendtek. Azon
kívül a falu határában kitűnő agyaglelő hely is van. A bányászat mellett a
korongozás, agyagedény készítés is évszázadok óta egyik fő tevékenységük.
Mindkettőt általában a Dánfalviakkal együtt művelték. Végül Dánfalva híresült el a
fekete kerámiájáról. Hosszú ideig a fehérháznak dolgoztak. Kennedy elnök az
általuk készített hamutartót használta. A mondókák is összekötik a két helységet.
Csíkdánfalva, Madaras
Még a pap es fazakas.

Híres szekeresek volta a székelyek. Rendszeresen hordták az árút Bécsig,

keleten meg Ázsia szívéig tartottak a székely kereskedelmi utak. Szekereikre
keményfából faragták a tengelyt és a kerékagyat. Míg más vidékeken faggyúval
kenték a kerékagyat, addig ők a moldvai kőolajtelepekből származó degenyeggel
tették síkossá a forgást. Aki elhanyagolta annak nyikorogtak a kerekei és hamar
elkopott a tengely, kerék. Csúfolódtak is az ilyennel. Utánozták a kerék hangját,
hegyre felfele mindig azt mondta „Uram segélj, Uram segélj!” lefelé meg feleselt
„akár segítsz, akár nem, akár segítsz, akár nem”.
Ugyanez a csúfolkodó versike megjelenik a mozdonyra is később. Mikor húzott
felfele a hegyen akkor panaszkodott. „Sokat raktak, sokat raktak.” Mikor
ereszkedett hetykén hadarta „Ez már semmi, ez már semmi”.

*
Taploca, Csíksomlyó és Várdottfalva között áthaladó kereskedelmi utak
kereszteződésénél létrejött helység a királytól városi jogot kapott. Máig is
mondják róla:
Csíkszereda mezőváros,
Még a pap is korcsomáros.
A városka minden házában valamilyen hasznot hozó tevékenység folyt.
Mindenki kitette a maga cégérét. A székelyek rögtön szóvá is tették. Szeredába
annyi a cégér, hogy azon egy macska szökdécselve megkerülheti a várost.

T r é f ás s í r f elir at o k

Nagyokat derülünk a tréfás sírfeliratokon. Olyan jókat írnak azokon. De ha

alaposabban utána gondolunk nem is annyira a halállal pajtáskodó szövegek.
Inkább az életnek szólnak. Az olvasót figyelmeztetik, hogy kerülje el saját
sorsának buktatóit.

A jóból is a sok megárt,

Bizonyítja Kovács Menyhárt.
Mézet falt, mit készít darázs,
S megölte a hascsikarás.

Aki ezt a fejfát nézi,

Tudja meg, hogy Susták Trézsi
Háton fekve itt azt kéri,
Hogy bűnéért majdan néki
Bocsásson meg a mennybéli.

Asztalos Gizella fekszik itt

E magányos sírba temetve.
Először történik meg vele,
Hogy senki sem fekszik mellette.

Elbúcsúzott Nős László örökre,

Áldás e rögökre!

E tölgyfának árnyékában
Hős Saláta Imrének
Nyugszik teste a sírjában,
Vége dicső létének.
Ő volt, aki elől ment,
Ha hátrált a regiment.

Hosszú, zajos élet után

Itt pihent meg Száva Están.
Körülveszi most a béke,
Nem üldözi felesége.

Itt nyugszik egy atyánkfia,

Bőrös Mihály csizmadia.
Jól kezelte kaptafáját,
S Sárit, kedves életpárját.

Itt nyugszik egy kéményseprő,

Akit megölt a borseprő,
Mert berúgott keményen,
S kiugrott a kéményen.

Itt nyugszik Gál Mátyás.

A nagy kolerában érte utol a halál,
Mikor a templom tetejéről leesett.

Itt nyugszik Jó Lina.

Mert férje nem vala,
Siratja két fia.

Itt nyugszik Szűcs Kata,

Erényes szűz leány.
Siratja egyetlen
Kicsi fia, Mihály.

Lányul tért sírjába a jámbor Nagy Zsuzska,

Siratják fiai: Pista, Sándor, Gyurka.

Ki az Úrral zsörtöl, perel,

Úgy jár, mint én, Csata Etel.
Párbajra hívtam az eget,
S én húztam a rövidebbet.

Kovács Imrének nehéz vala a válás,

Itt lészen neki majd az örök tanyázás.
Ötven éves korban lett a temetése,
S hűséges nejétől békés pihenése.

Mérges volt a komám tavaly nyárba,

S a fejszéjét a lovához vágta.
A ló helyett fejemet találta,
S a ló helyett így mentem halálba.

Szófogadó nem valék,

Meg is vert érte az ég.
Felültem egy bihalra,
S most itt fekszem meghalva.

Varga András zsendelyezett,

Lesikult, s fejére esett.
A kő, melyre esett vala,
Fejénél keményebb vala.
Kiloccsana kevés agya,
S András uram beléhala.

Vége Víg Andrásnak,

Mert neki sírt ásnak.

Itt nyugszik Szűcs Áron, de nem békességgel,

Mert egyhelyre tették a feleségével.

Itt nyugszik Jutka,

Csinálta a keresztapja,
Az anyjának barátságból
Ezt a fejfát cserefából.

Bizony furcsa némely halál.

Olyan, mint a mátyásmadár.
Nevem vala Kercsó Ferke,
Elnézésből vertek fejbe.
Mert akik ott nekem estek,
Zsók Péterre leselkedtek.
Agyonvertek aztán végből,
S így haltam meg szívességből.

Itt nyugszik Anton Geréb,

Ki addig cserélt, berélt,
Míg egy ló, egy herélt,
Úgy ágyékon rúgta,
Hogy itt van róla a nyugta.

Itt nyugszik
Salló Están teste,
Aki egész életében
Csak a kocsmát leste
Itt nyugszik Silló Viktor,
Ki meghalt egy szilvamagtól,
Életében sokat próbált,
Hej, de így még soha nem járt.

Itt nyugszom én,

Olvasod te,
Olvasnám én,
Nyugodnál te!

Itt nyugszik Benedek Ödön,

Saját sárga csikója
Rúgta őt tökön.
Itt nyugszik Bács Ferkó, de nem igen nagyon,
Pásztorfogadáskor
Verték lőccsel agyon.

Amíg éltél,
Addig disznópásztor voltál,
De mostmár az se vagy,
mióta meghóttál.

Itt nyugszik a sírba Márton Ferenc gépész

Lefényképezte őt a mennybéli fényképész.
Az enyészet ellen nem tették be szeszbe,
Mert egész életébe nyakig úszott benne.

Itt nyugszik Csorba,

Kit egy disznótorba,
Úgy vágtak orrba,
Hogy fiatal korba
Hullott a porba.

Itt nyugszik Kis Ádám,

De hangot nem ád ám
Mert a szegény Kis Ádám,
Megfagyott egy ládán,
Ez év januárján,
A saját bundáján.

Itt nyugszik egy atyánkfia

Nemes Márton csizmadia,
Jól kezelte kaptafáját,
S Rózát kedves élte párját.
Szemérmetes leányzó volt Zsuzska
Nyolcvanéves korában is fruska.

Példás jámbor leány volt,

S nem rázza a farát,
Mert meghótt.

Szegény jó Borbála kavarta a rántást

Amikor a halál tett rajta egy rántást.

Itt nyugszik Anton hegedűs,

Békében szelid, harcban hős,
Angyal volt ő életében,
S káplár a negyedik ezredben.

Ide várlak téged is,

Ha erőst nem sietsz is.

De volt rendtartás a székelyföldi bálokban is. Táncszavakkal és

kurjantásokkal igazgatták helyre az elfajulható jeleneteket. Mert a tánc elején
folyik az udvarlás. Aztán közben kerül egy csepp nyálaspálinka (olyan pálinkának
a neve, melyet üvegből isznak kézről-kézre adva), s a hangulat fokozódik.
Megkezdődnek a dicsekvő kurjantások. Ha ilyenkor valaki megfogja a legényt,
hogy fejezd be fiam, az nem szolgál az egészségére. A legényke bicskája is
éppúgy vág, mint egy nagyobbé. A lányokat is elkapja a buzgalom. Ilyenkor aztán
általában már ott vannak a családosok. Az asszonyok a lányokat figyelmeztető,
csúfolódó szövegeket kiabálnak csak úgy a levegőbe. Azt szokták erről mondani,
hogy ide csapj, hogy ott hasadjon. Nem sértenek meg senkit személy szerint, de
hamar lehiggadnak a kedélyek. A fiúk féken tartása ugyanígy történik. De
helyrerázzák azokat a házasembereket is, akik valamilyen okból kifolyólag nem
úgy viselkednek, ahogy kell. Még a pap sem maradhat ki a leckéztetésből.

U dvar lás

Adj egy csókot hódvilágom,

Úgysem adsz a másvilágon!

Aki engem nem szeret,

Egye meg az egeret!

A szívemnek nagy a búja,

Te légy rózsám, uruslója!

Az én szívem, jaj hogy dobog,

Ha egy ilyen szép leányt fogok!
Édes kicsi gerlicém,
Hóttig tiéd vagyok én!

Éget engem a szemed,

Azétt rólam le ne vedd!

Fehér cérna, gyapotrost,

Szeretőmhöz menyek most!

Felsütött a holdvilág,
Jere hozzám, gyöngyvirág!

Fordulj, Kati, velem szembe,

Ha nem ülsz es az ölembe!

Se nem kicsi, se nem nagy,

Éppen hezzám való vagy.
Igyenes vagy, mint a nád,
Hezzám szabott volt apád!

D i c s e k vő
Háromszéken, Gelencén
Nekem is van egy récém

Járd ki, lábam, járd ki most,

Nem poroncsol senki most!

Jobb a bor a pálinkánál,

Egy menyecske száz leánynál!

Ne ülj, rózsám, az ölembe,

Nem férek el a bőrömbe!

Ez az élet diákoké,
A másik a barátoké!

Ez az élet münköt illet,

Nem a régi öregeket!

Húzzad nekem betyárosan,

Hadd táncoljak huszárosan!

Ide nézz a katonára,

Ne a vén nannyád’ kontyára!

Húzd rá, cigány, hamarjába,

Ki a legény a csárdába?!

Kitöröm a nyakamot,
Mégse hagyom magamot!

Tejet ettem, fuszulykát,

Azért nőttem ekkorát!

Sárgát virágzik a tök,

Meghal, akit megütök

Cs úf o lódó

Azért adtam három pengőt,

Hogy a farod járjon rezgőt.
Ha a farod nem jár rezgőt,
Add vissza a három pengőt!

Azt mondtad, hogy nincs szeretőd,

Pedig én es tudok kettőt!

Ángyomasszony szépasszony,
Tedd a szegre, hogy asszon!

Csókoljon meg az a madár,

Ki a pocsolyában ugrál!

Csernátoni csűrkecske,
Csak a csontja s a bőre,
Méges csürög a vére!

Egyszer-máccor adhatnál,
Azért leánkodhatnál!

Elesett a lúd a jégen,

Majd felkel a jövő héten!

Fejér fűzfa, rakottya,

Megszületett a fattya.
Majd nyakába akassza,
S a mezőre hordozza!

Uccu kicsi, lóg a csicsi,

Ha nem vóna, nem es lógna

Gyere velem a ház mögé,

Nézzünk egymás szeme közé!

Kicsi leány bújába,

Belébújt a burjánba!

Más legény volt szeretőmnél,

Fáj a szívem könyökömnél!

Fiú k f é k e n t ar t ás a

Adj egy kicsi tágasságot,

Hogy csináljak bolondságot!

Akinek ma kedve nincs,

Annak egy csepp esze sincs!

Aló, lábam, kanyarodj,

Horgas inam, le ne rogyj!

Az én lábam úgy kijárja,

Mint a Fodor kabalája!

Coki kutya, kertben járó,

Egyen meg a jegyben járó!

Eb fél, kutya fél,

Míg az öregapám él!

Félre bokor, jön az erdő!

Félre pehely, jön a bajusz!

Félre szekér, jön a kocsi!

Hó te Gyurka, hó te, hó,

Ne szökjél úgy, mint a ló!

Hopp, rongy, kapaszkodj,

Kályha mellé rugaszkodj!

Még egy kicsit hörpölök,

Inkább holnap böjtölök!

Nem aludtam, csak egy szikrát,

Eljátszottam az éccakát!
Sárgarigó, köménymag,
Jaj, de kevély legény vagy!

Szűrőszita, tejeslábas,
Álljon félre, aki házas!

Medőséri leányoknak
Lopótökkel harangoznak!

Malomfalva, Szentlélek,
Száraz cipóval élek!

Márkosfalvi magos torony,

Beléakadt az ostorom!

Uccu rajta, vén fazék,

Fel tudsz-e fortyanni még?

Kukorica, édes málé,

Öregember vagyok már én.
Fiatal a feleségem,
Ez a szerencsétlenségem!

Táncol a pap, jégeső lesz,

A szép búzám mind odalesz!

*
Lakodalomkor a főhős a menyasszony. A legény „megkérte” de mindenki jól tudja,
hogy a kezdeményező, az igazi pár választó a leány volt. Az ember életében van
négy olyan esemény, amikor őt látják a legszebbnek. Mikor megkeresztelik,
elsőáldozáskor illetve konfirmáláskor, lakodalma napján és a ravatalon. Ezek
közül a legfontosabb, amikor asszonnyá válik a lány. Ilyenkor kinyílt virág. A
falusi ember nagyon tiszteli, mert a jövőbe lépik az ifjú pár. Látszólag kétértelmű
szövegeik korántsem megalázóak, hanem éppenséggel bíztatóak. A lányba
belenevelt gátlásokat jobban feloldják, mint egy pszichoterápiai kezelés.

A menyasszony drága kincs,

Sohase mondja, hogy nincs.

A menyasszony lába közt

Gerebeletlen a szösz.
 A vőlegény felvállalta,
Hogy az éjjel megpucolja.
Érdemes jobban megnézni a fenti szöveget. Jellegzetes székely humor. A
szövés fonás mesterségében a lent, kendert miután beáztatták, szárították,
rostjait összetörték, tehát kiverték belőle a pozdorja nagy részét a szálakat szét,
kell válogatni, az összes szennyeződést kifésülni belőle, hogy fonni lehessen. Ez
a gerebennel történik. Egy deszkalapra tíz-tizenöt centiméter hosszú szegeket
erősítenek, hegyükkel felfelé. Ezt ráteszik egy padra és a vele dolgozó asszony
combjaival, szorítja le. Ezen, keresztül huzigálják a maroknyi kötegbe fonott
szálakat. Tehát mindez az asszony lába közt történik. A rostokból kihulló
szemetet a kötény fogja fel. Elég nehéz munka. Fizikai erőt is igényel. Néha a
férfiak is segítenek ebben. A végterméket pucolt szálaknak nevezik.

A menyasszony olyan jó,

Mint a lyukas mogyoró.
Szekérrel hordják a csuszát,
Mégse győzik meg a lukát.

A menyasszony irul-pirul,
Lába közé szaladt a nyúl.
Ba…azt a rézangyalát,
De rossz herré fúrta magát.

A násznagy úr eleje,
Hervad, mint a lóhere.
*
A keresztnevek sem maradhatnak ki a csúfolódások nagy kosarából.
Legtöbbször csupán rímet és ritmust keresnek, amely összecseng a névvel. Ezek
a versikék az önmagáért való művészet iskolapéldányai lehetnek. Gyerekek vígan
feleselgetnek egymással a kis versikék útján.

Aladár.
Neked tojik a madár!
Alajos,
Elől, hátul olajos

Anna – Panna,
Mit eszik a macska,
- Egeret – bogarat,
Mindenféle madarat.

Annacska,
Papnit való nagymacska!

Ádám,
Hátán visz a sátán!

Bori – bori, Borbála,

Almát viszen Tordára,
Ha nem bírja, Leteszi,
Melléje ül, s megeszi.

-Elek.
Mikor lesz meleg?
- Mikor a két szemed kimered.

Elemér,
Pocegér,
Minden likba belefér!

Erzsi – perzsi, perzselődik,

A macskára mérgelődik.

Feri – Feri,
Félreveri
A macskákat megnyergeli!
Szentmiklósra felkergeti.

Gyurka,
Kell-e véres hurka?

Gyurka,
Két kalán faszulyka!

Imre – Imre, gereblye,

Kiköltözött a hegyre:
Onnan bé borvízre,
Disznó farkát megette!
Jakab,
Törjön ki a nyakad!

János,
A tokája hájos,
Felesége álmos,
Tűri szegény János.

Jóska – Jóska babóska,

Felmászott a toronyba,
Megkérdezte: - Hány óra?
- Fél tizenkettő,
Bolond mind a kettő!

Jóska –Jóska, poloska,

Elmászott a malomba,
Kirágta a szákot,
Megette a mákot!

Jóska – Jóska, babóska,

Ördögnek apósa!

Juliska,
Kell-e túrós puliszka?

Kelemen,
Edd a kását melegen!
Fafazékon húsfedő,
Edd meg ami benne fő!

Lazi – Lazi, Lázár,

Batyut visz a hátán!
Ha megunja, leteszi,
Visszafordul, s megeszi.

Lajos,
Veled élni bajos!

Laji – Laji, Lakatos,

A gatyája lyukacsos!

Lackó,
Pad alatt a zacskó!

Mihály, Mihály famihály,

Nálunk biza itt ne hálj,
Bolondságot ne csinálj!

Alig várom szeredát,

Hogy meglássam Rebekát!
Ha meglátom Rebekát,
Eltöröm a derekát!

Sanyi – Sanyi, sapka,

Mit eszik a macska?
- Egeret, bogarat,
Mindenféle madarat!

Zoltán – Zoltán kapitány,

Fut a malacok után!

Benedek,
Ha utánad eredek,
Kinyomom a beledet!

N e m v agy o k ak ár k i

A székely mindig büszke nemzetségére, önmagára. Szigorúan vigyáz tartására,

viselkedésére. Úgy értékel, csodál másokat, hogy önmagát ne alázza meg.
Székelyföldön nem hallasz olyan megjegyzéseket, hogy milyen ügyesek a
németek, franciák, angolok, amerikaiak vagy mások, és mi milyen ügyetlenek
vagyunk mi. Örvendenek, ha másoknak jól megy. Azt szokták mondani, hogy
segítse az Isten, de minket se hagyjon el.
Családi hagyomány szerint Barlabási Lénárd a székelyek főkapitánya, s
Erdély alvajdája szigorúan a székely jogszokások szerint ítélkezett peres
ügyekben. Egy erőszakos nemes szemére hányta - elfelejti, hogy ő elsősorban
magyar báró. A válasz megdöbbentő volt a panaszos számára.
- Az én családom elsősorban székely. Még ott is, ahol báróságunk területe
van. Mert jól jegyezd meg. Nemessé tehet a király, de székellyé csak az
Isten.
A székelyek ezt mindig tudták, de főképpen érezték. Régebb is és ma is. E szerint
éltek, élnek.
*
Az öreg Palkó Mihály világjárt ember volt. Az első világháború idején az olasz
frontról a muszkák ellen vezényelték át. Ott fogságba is esett. Hosszú esztendők
alatt építette a hidakat, házakat. Életében öt napot töltött fogolytáborban. Meg is
tanult oroszul úgy, mint egy valódi muszka. Muszáj volt. Az építkezéseken kevés
szakember forgolódott. Olyan mérnökök kellett volna vezessék, akik a
hüvelyujjukkal írtak alá. Hamar rájöttek, hogy el kell mondani a székely ácsnak a
feladatot, s aztán hordani az anyagot a keze alá. Alig akarták hazaengedni. A
második világháború idején a Háromszékre bevonuló orosz csapatoknak ő volt a
tolmácsa. Úgy megszokta annak idején a parancsoló hangot, hogy még a tisztek
is tartottak tőle. Magyarul sohasem hallottam káromkodni, mert ha
megmérgelődött oroszul szidta az Atya Istent. Úgy nem értette meg a fennvaló.
Tőle hallottam először, hogy az oroszok rokonaink, s nagyon szeretnek minket.
Nem nevettem ki, mert én is tiszteltem őket. Mostanában jöttem rá, hogy nem az
öreg beszélt szamárságokat.
A történelemről is megvolt a maga önálló véleménye.
- Tudja-e, azt mondják, hogy a király vitte el innen a német lovagokat. Hát nem
úgy volt. Mikor ők idejöttek, akkor azt hitték, hogy ők az urak. Kirabolták a
falvainkat. Csak ez hiányzott nekik. A székelyek ellenük fordultak. Akkoriban nem
volt ennyi ember. Ennyi szántóföld se. Egész Háromszéken, s Barcaságon
hatalmas erdőségek, a völgyekben mocsarak. A várba nem ülhettek, míg a világ.
Egyszer csak elkezdtek potyogni a méhkasok a várakba. Suppantak a
cserépkorsók, s abból mérges viperák tekergőztek elő. Amikor kirontottak sehol
senkit nem találtak, mindenkit elnyelt az erdő.
Az erdőben még nagyobb bajok voltak. Körülöttük sípoltak, csengettek
kolompoltak, ha bevágtattak a fák közé suhogtak a nyilak, haltak az emberek.
Akik az úton maradtak azok se jártak jobban.
Fiatal legények az utak körül, szél által működtetett sípokat, csengőket,
kolompokat szereltek fel imitt-amott a fákra. Így állandó ijesztgették az
ellenséget. Az utakon vermeket ástak, az aljukat hegyes karókkal bélelték, és
köréjük, a fák közé, húsdarabokat dobáltak, hogy odacsalogassák a farkasokat.
Hálókat helyeztek el, melyekbe beleakadt a lovas. Míg kapálózott, magára
döntötte a félbe vágott fákat. Hurkokkal, botlasztó kötelekkel ugyanezt tették Az
utak mellett, két oldalt, az úttól 8-10 méter távolságra, mély sáncok húzódnak.
Mindenki vízlevezető ároknak gondolná. Az is volt egyrészt. Az árok két oldalán a
fák ágait bárki levághatta. Az árokban nőtt bokrokat, csemetéket ugyanígy. Az
árok az erdőtüzet megállítja. Azt, amit egyszerre gyújtottak meg az út két oldalán.
A 8-10 méteres erdősáv elég volt ahhoz, hogy az ellenség sült húsát tálalják fel
az erdők vadainak.
Medve, hiúz, vadmacskakölyköket ketrecbe zártak. Melléjük idegen
fegyverzetet, páncélzatot tettek. Éheztették, és az ellenség öltözetét viselő
idomár kínozta őket. A másik ketrecben enni kaptak, és székely fiatalok
simogatták, vigasztalták. Ezeket az állatokat aztán elengedték. Nemzedékeken át
tartott az idomítás hatása. A csapattól lemaradt idegen katonák nyakába hol egy
hiúz, hol egy vadmacska ugrott a fákról. A medvék sem szemtől szembe
támadtak. A harci sólymokat állati szemekkel etették. Ha egy fejet eleibe dobtak,
először a szemét kellett kivájja, s utána csak egy bizonyos idő elteltével kapott
más élelmet. Azt is megtanulták, hogy csak ott támadjanak, amerre repítik őket.
Nagy segítségül szolgált például a medvevadászatban. De ha száz ilyen sólymot
kiröptettek, egész biztos, hogy legalább 80 félvak harcos esett ki az ellenség
soraiból.
A lovagok váraiból még a madár se tudott kirepülni, hírmondó se maradt belőlük.
Helyükbe befogadtuk a szászokat, mert ők szerettek várakban ülni, nem úgy,
mint a székely. Jó komáink is voltak nekünk egészen 48-ig. De még utána is míg
el nem adták őket.
Mert tudja meg, mi a jó embert szeretjük, de a rosszat ha kell még sótlanul is
megesszük.

Dózsa89 Györgyöt mindenki parasztvezérként ismeri. Senki sem írja meg róla,
hogy székely vezető családból származott. Amióta a latin nyelv írások
fennmaradtak családja kiemelt helyen szerepel Erdély életében.
1330 ban – Tamás de Makkfalvi, erdélyi vajda, aki dálnoki birtokán lakik. Később
utódja, akinek a keresztneve szintén Tamás, ugyancsak erdélyi vajda, dálnoki
birtokán születik 1474 táján fia, György, az 1514-es felkelés vezére. Nagynevű
székely család gyerekeként egy ideig Horvátországban területi vezetőként,
bánként tevékenykedik. Mikor hazajön, elfelejti, hogy ő csak egyike a
székelyeknek. A birtokán átvezető úton megvámolja a kereskedőket. 1507-ben
Barlabási Lénárd, szebeni kereskedők kirablásáért felelőssé teszi. Hogy a
börtöntől megszabaduljon, elszegődik Nándorfehérvárra várkatonának.
Időközben tettének itthon következményei vannak. Ezért 1510-ben Ádám,
a testvére elveszti a család makkfalvi birtokát. Több mint fél századig más kezén
volt a birtok. Dózsa Györgyöt rég eltemették, Ádámnak is csak dédunokái
sóvárogtak a régi családi vagyon után. Ezek közül 1579-ben hazatért Tamás,
szendrői várkapitány. Erővel visszaveszi a birtokot Balogh Jánostól.
Amikor a birtokban levő székely ellenkezik és megkérdezi, hogy milyen
jogon veszik el tőle, Tamás a kardjára csap és felkiált.
- Ennek a jogán. A Dósa hitre esküszöm, fejedet szegem - mondta.
Azóta mindkét kijelentés szállóigéé vált Székelyföldön
1690 – András, „a Dósa hitre esküdött”, mikor Teleki Mihály kancellár ellen
összeesküvést szervezett. Sándor ugyancsak az 1851-es Makk féle Habsburg
ellenes összeesküvés idején.
*

Székelyudvarhely és Csíkszereda között állandó érdekellentét feszült. Örökké

irigykedtek egymásra. Udvarhelynek enyhe éghajlata, kövér földjei. Csíkban
bányák, közeli hágók. Az irigységből fakadó ellentét még jobban elmélyült a
reformáció idején, amikor a Nagyboldogasszony kultuszát mindennél jobban
értékelő csíkiak, nem engedték be maguk közé a reformációt. Érdekes módon a
gazdagabb földekkel rendelkező Udvarhely vidéke volt, amelyik jobban irigykedett
a másikra. Állandóan igyekezett bebizonyítani, hogy Udvarhely előbbre van a
csíkiaknál. Horváth Gergely főbíró katolikus ember létére ezt vésette a sírkövére:
MÉG ITT ES JOBB, MINT CSÍKBA

*
A székelyek legendákat mesélnek ma is Kiss Sándorról, a magyar
Leonidászról, aki óriási muszka túlerővel szemben napokig védte a Kárpát
kanyarban, a Tömösi-szorost néhány ágyúval, maroknyi legénységgel.
89
A családnév eredeti formája Dósa
Feltartóztatta az orosz haderőt, lehetőséget adott Bemnek újrarendezni csapatait
s a székelyeknek meggondolni, hogy miként tovább. Így tudott Gál Sándor, a csíki
hős, is megerősített állásokat kiépíteni Háromszék és Csík között, a Nyerges-
tetőn, majd később úgy visszavonulni, hogy más megadásra képtelen haderővel
együtt Világos után még hónapokig harcoljon a túlerő ellen.
Kiss Sándor több napi sikeres harc után sebesülten, félholtan elparancsolja
maga mellől katonáit, és a rátörő ellenség a hősnek kijáró tisztelettel igyekezett
ápolni a menthetetlen sebesültet. Ez eddig vitathatatlan történelmi tény.
A székelyek azt is beszélik, hogy Lünders az orvosnak 100 aranyat ígért ha
megmenti a sebesült életét. Be akarta venni seregébe ezredesnek. Amikor a
haldokló meghallotta elmosolyodott.
- Köszönöm a tábornok úr bizalmát. De engemet várnak legényeim a
Csillagösvényen. Jó sok szolgát küldtünk magunk előtt. Még egyszer
visszatérünk. S azzal felrepült Csaba királyfi seregébe.
-De ezt honnan tudja Mihály bácsi ?
Kérdeztem az öreg Palkótól.
- Tudja azt az egész világ, öcsémuram. Még Archangelszben is beszélték
az oroszok, az építkezéseknél.
*
De ezzel még nem ért véget a Lünders tábornokot ért meglepetések sorozata.
Mikor bevonult Brassóba, kiderült, hogy a fellegvárat megszállva tartják a
magyarok. A bentlévő haderőt nem ismerhette. Később derült ki, hogy Tóth
Sámuel tüzérparancsnok 8 tiszttel, kétszázadnyi legénységgel, négy apró ágyúval
és néhány székely asszonnyal vállalkozott az erőd megvédésére.
Palkó bácsi erről is többet tudott, mint én. Ha az oroszokról volt szó ő mindent
tudott.. De Háromszék népét, történelmét is úgy ismerte, hogy sok szakember
megirigyelhette volna.
Elmesélte, hogy Tóth Samu tanácskozásra hívta a tiszteket. Érdemes-e harcba
szállni egy ilyen nagy túlerővel? De meg se tudtak szólalni, mert felpattan Paizs
Anna.
- Te Samu, az én őseim több mint ezer esztendeje élnek Háromszéken.
 Azért vagyunk még itt, mert sohasem gondolkoztunk, ha harcolni kellett. A
te ősapád azért kapott nagypecsétes nemeslevelet Báthory István lengyel
királytól, mert a legbátrabb volt idegen földön is. De te itthon vagy.
Háromszéket véded és a Bem apó seregében harcoló székelyeket. Ne
gondolkozz, hanem lövess! Ha elfogy a puskapor még mindég itt vannak
kardok, s a szuronyok. Ha meghalunk, hát legyen. Minket odafent is
székelyek várnak.
*
Lünders tudván, hogy nem lehet jelentős haderő a váracskában, rohamot
rendelt el ellene, de a kis ágyúk úgy ontották a kartácstüzet, s olyan golyózápor
fogadta a támadókat, hogy pillanatok alatt százak hevertek a földön. Így a
tapasztalt katona szabályos ostromot rendelt el. Többször felhívást intézett a
védőkhöz, hogy adják meg kegyelemre magukat. Sőt először szabad elvonulást
ígért, de Tóth Sámuel nem tudván, hogy Kiss Sándor barikádjait már felszámolták,
le akarta kötni az orosz haderőt, hogy parancsnoka eredményesebben
védekezhessen a Tömösi-szorosban. Hatalmas ércágyúkat állítottak fel az
oroszok és elkezdték törni a falakat. Mikor úgy nézett ki, hogy bent már nincs
túlélő, másik oldalról támadtak. A honvédek a hátukon átvitték ágyúikat és
visszaverték az ostromot. Ezt többször megismételték más-más irányból. Az
orosz hadvezetőség meg volt győződve – legalább 20 ágyúval rendelkeznek.
Napokig védték a várat, míg végül elfogyott a lőszerük. Ekkor egyezkedni
próbáltak az elvonulásról. Lünders már nem tehette, hiszen több ezer halottja és
sebesültje volt. De megígérte, hogy hadifogságra számíthatnak és ápoltatja a
sebesülteket. Személyesen ment a vár átvételére. Mikor meglátta, hogy a várban
nincs egy ép ember, s egy maroknyi katona négy kiságyúval védekezett, a Fekete-
utcai nagy laktanyát gyorsan átalakíttatta kórházzá, a saját orvosait küldte a
sebesültek ápolására, s a lábadózókat a sebtiben kitatarozott fellegvárba vitette
át. A tisztességes katona meghajolt a hősök előtt akkor is, ha ez az ellenség
soraiból kerültek ki.
Paizs Anna és asszonytársai is mind megsebesültek. Őket Háromszékre
szállították szekérrel az oroszok.
 Tóth Samu, mivelhogy sebében megnyomorodott, nem lehetett besorozni az
osztrák seregbe, 1851-ig börtönben volt. Orbán Balázs később, úgy találkozott
vele, mint Kézdivásárhely egyik leglelkesebb, legtevékenyebb polgárával.
Paizs Annának tíz gyereke született. Valójában csak öt, mert fele leány
volt.90Sokszor mondogatta a legendás tüzér parancsnoknak.
- Nem kellettünk odafent Samu. Úgylátszik itt még dolgunk van.
*

Az örményekről szóló anekdoták meglapuló, sunyi, pénzsóvár emberekként

mutatják be őket. Ez a kép nagyon távol áll a valóságtól. A székely, aki sohasem
engedett idegent letelepedni földjére az örményeket szó nélkül befogadta. Első
püspökségük Gyergyóban volt. A Gyímesi átjáró nyugati oldalán Szépvízen,
Alcsíkon a Menasági hágónál egyaránt megtaláljuk őket a mai napig. Sőt a
székelyek megadták számukra ugyanazokat a jogokat, amit csak a született
székely élvezhetett. Miért? Első sorban azért, mert ismerték a nép nevének valós
jelentését91. Az örményeknek a székelyekkel szemben nagy előnyük volt.
Megérték, hogy hazájukból menekülniük kellett. A kard mellett eszüket arra is
használták, hogy kiépítsenek egy nagyobb hálózatot a Dontól, Angliáig.
Kézművességben, kereskedelemben utolérhetetlenek voltak. Kevesen tudják,
hogy 1848-ban a forradalmi honvédsereg ruháit, fegyvereit Gyergyói származású
örmények szerezték be. Ők voltak az élelmezésért felelős hadtáp biztosok is. De
nem csak gazdasági téren vettek részt a forradalomban.
A Partiumban volt az örmények által szervezett, román ezred, a forradalom
katonái voltak ugyan úgy, mint a fogarasi románok, vagy a háromszékiek.
Ugyancsak gyergyói örmény családból származik Czetz János l848-as honvéd
tábornok. A szabadságharc után Argentínába menekül. A modern Argentin
hadsereg első kiképző tisztje lett. Ő alakítja meg a Katonai Akadémiát, amely ma
is az Ő nevét viseli.
1849-ben szintén két gyergyói gyökerű örmény van a tizenhárom aradi vértanú
között. Kiss Ernő és Lázár Vilmos
A Kökösi hídnál elesett Gábor Áron testét ki kellett menteni. A túlerőbe
lévő orosz támadást meg kellett állítani. Háromszék hadainak időre volt
szüksége, hogy újra rendezze sorait. A Gyergyói Lázár Vilmos unokatestvérével a
Tekerőpataki Tódor Jóskával átúsztattak a Feketeügyön és lovas hadaikkal mely
a Háromszéki román egységből állt, oldalba támadták az oroszokat.
Harcképtelenné tették az ágyútelepet. Visszafelé még négy foglyot is hoztak.
Pap Vilmos százados a 65 éves Pap Mihály Háromszéki ezredes fia.
Nagy örömmel fogadta őket. Ölelgette a két örmény tisztet.
- Nem hiába fogadtak a Csíkiak titeket székelyeknek. Eszetek mindig volt.
Szívetek a gyergyói rozskenyértől vált magyarrá.

90
Székely mondás „Az asszony nem ember, s a leányka nem gyermek.”
91
Mén=magasság, Örmény=magasságok őre. Ugyanazon szerepet töltöttek be a Kaukázusban,
mint a székelyek a Kárpátokban.
 *

A négy fogolynak is érdekesen alakult a sorsa. Kiderült róluk, hogy három

közülük lengyel nemes, s a negyedik egy kozák kapitány fia. Úgy szerették az
oroszokat, mint mi az osztrákokat. Az öreg Pap Mihály jól tudott lengyelül. Még
voltak egy páran a Háromszéki szekeresek közül, akik ismerték a nyelvet. Nem
úgy bántak velük, mint foglyokkal. Két hét múlva székelyruháson a Pap Mihály
seregében harcoltak. Amikor az oroszok elfoglalták Háromszéket Gál Sándor
seregében védték a Nyerges tetőt, a Csík felé vezető utat. Végigharcolták az
Erdélyi hadszintért. Mindig magukkal hordták kopott, rongyos, orosz
egyenruhájukat. Világos után levetették székely ruháikat s visszaöltöztek
muszkáknak. A góbék könnyes szemekkel ölelgették őket.
- Ne búsuljatok testvérek. Ti még visszajösztök, s újból beálltok székelynek.

Bem tábornok egy fakószekéren érkezett az Erdélyi hadakhoz. Beszállásolták, s

az ajtó elé odaállították Madaras János Gyergyói székely honvédot őrségbe. Arra
ment Mikes Kelemen gróf a nyalka fiatal huszár ezredes. Rászól az öregre.
- Mit őriz ott János bá?
- Tudja a fene. Azt mondják valami gyenerális.
Nagyot kacagott erre az ezredes.
- Tata úgy látszik, hogy maga még életében nem látott eleven generálist.
Másnap már Bem tábornok legközelebbi emberei közé tartozott a gróf
egészen 1849 január 21-éig amikor Nagyszeben ostrománál leterítette a
tábornoknak szánt ágyúgolyó.

A legelső csatában már rájöttek a tisztek, hogy ez a kopott vénember hozzáértő

tábornok. Más se kellett nekik. Attól a perctől az egész sereg bálványozta a „kicsi
lengyelt”. Amikor aztán a legnagyobb golyózáporban nyugodtan léptetett a lován
az ellenséges vonalak felé egy Marosszéki honvéd felkiáltott.
- Góbé ez! Az anyja mindenit! Tetőtől talpig.

Petőfi Sándor Bem tábornok szárnysegédeként érkezett a táborba. Csodálkozva

nézett körül, mert a honvéd egyenruhák között rengeteg székelyruhás embert
látott. Megszólítja az egyiket.
- Mondja kérem, milyen egyenruha ez magukon?
- Sajgó László őrmester vagyok Gyergyószárhegyről tisztelgett a székely. Ez a
világ legrégibb, leghíresebb egyenruhája. A székelyeké. Ebbe álltunk hadba, hogy
Kossuth apánk ne költse reánk is a pénzét. De kit tisztelhetek a százados úrban?
- Petőfi Sándor vagyok.
- A poéta?
- Igen.
- Hé emberek, itt van Petőfi Sándor a poéta – üvöltött fel a székely.
Az emberek köréje gyűltek, kivették a kocsijából, s a vállukon vitték be Bem apó
szállására. A költő akkor szerette meg a lelkes székelyeket.

Felderítésre ment az öreg székely Vízaknánál. A bokrok közül megpillantanak hat

vasas németet. Odaszól a legénynek.
- Megtámadjuk, levágjuk.
- Hogy a fenébe Gazsi bá? Haton vannak.
- De mi többen. Számoljunk. Én egy, kardom kettő, a lovam három, a csákányom
négy, a istrángom92 öt, a karabélyom hat, te vagy a hetedik.
Meg is támadták, le is vágták őket. Amikor visszafelé léptettek a legényke
elégedetten megszólalt.
- Gyenge fejük van ezeknek a vasas németeknek. Csak hozza legyintek a
csákányommal, s már fordulnak is le a lóról. Úgy látszik ezt is az ellátmányból
kapták.

Ősrégi székely család a Barátosi Mircse. Közülük Mózes székely

határőrezred hadnagy, Dénes százados, Ferenc őrnagy 1848-ban. Dénes
szervezte a Hétfalusi zászlóaljat, amely 1849-ben először ütközött meg az
oroszokkal. Fenntartották őket ameddig Kis Sándor felépítette a torlaszokat és
betelepítette az ágyúit. Mikor visszavonultak a Felső-Tömös alatti hidat
nyugodtan szétszedték. De addig több mint ezer embert vesztett Lünders
tábornok. Péterfi Sándor százados levágta a kozák hetmant.93 A Mircse fiuk egy
orosz alezredest is.
Később Gál Sándor seregéhez csatlakoztak és több, mint egy hónapig
feltartották az orosz sereget Háromszék kapujában. Majd együtt visszavonulnak,
Csík, Segesvár, Kolozsvár felé. Jóval Világos után teszik le a fegyvert.
Marosvásárhely alatt egy Ditrói származású diáktüzér Csibi Imrike két
lóval vágtat vissza az ellenséges vonalak felől, a melle csupa vér. Dénes melléje
rúgtat és megkérdezi.
- Megsebesültél?
- Nem. Levágtam az egyik vasas német társát.
- S a másiknak miért nem vágtad le a fejit – kacagott szembe vele Mircse.
- Azért, mert csak egy volt neki.

92
Pányva.
93
Valójában atamán a pontos megnevezés. Ezredparancsnoki tisztség a kazákoknál. Németes
formája a hetman.
Később Mircse Dénes több száz székely társával harcolt az olasz egységért
Garibaldi seregében. Hadi tevékenysége nem akadályozta meg, hogy le ne
fordítson jó néhány székelyekre vonatkozó okiratot a Vatikáni levéltárban. Mikor
ott bejelentkezett megkérdezte tőle az egyik főpap, hogy mi a foglalkozása.
- Táblabíró volnék atyám – felelte a Háromszéki székely.

. A Habsburg ház kegyetlen terror évek után kénytelen volt békét kötni a
magyarokkal. Jött a kiegyezés. Az ország igazi vezetőjeként csak gróf
Csíkszentkirályi Andrássy Gyula jöhetett számításba. A tárgyalások alapján
Magyarországnak önálló kormányt kellett létrehoznia, és szövetséges államként
vált a császári ház partnerévé. Minden esetre egységes volt a vámterület,
közösek a külkereskedelmi szerződések, az állami bank és a pénz. A magyar
honvédség, mint az „összes hadsereg kiegészítő része” szerveződik meg,
melynek irányítását őfelsége intézi az egész birodalomban. A kiegyezést a
horvátok nem fogadták el mindaddig, míg őket vissza nem csatolták
Magyarországhoz, mert ők a Szent Korona népének tartották magukat. A csehek
követelték, hogy ők is önálló államként vegyenek részt a birodalomban, de ezt
Bismarck és Andrássy gróf megakadályozták.
- Szabadságot csak az érdemel, aki harcol érte. – mondta a székely
mágnás. – Gyáva népnek nincs hazája.
*

Az Udvarhelyszéki Almásról vonultak be testőrként a magyar király udvarába az

Almási család ősei. Királyhűségük, megbízhatóságuk folytán hamar a magyar
főnemesek soraiba kerültek. János Salamon király kapitánya volt, míg el nem
esett 1072-ben. Fia István lovaskapitány Kálmán király alatt 1114-ig, ennek fia
János udvarmester 1161-ig, ennek nagyobbik fia Pál 1218-ban a szent földön
esik el II. András védelmében. A testvére Csanádi püspök. Pál kisebbik fia
Mátyás király testőrség parancsnoka, vagyis az akkori megnevezések szerint,
ajtón álló mester. De a családot ott találjuk Nikápolynál, Várnánál, Mohácsnál.
Mindig, mint főtiszteket és mindig vérrel áldoztak a haza védelmében. A
Habsburg királyokat is épp úgy védték, mint annak idején az Árpád háziakat. Grófi,
bárói címerekkel rendelkeztek, császári, királyi titkos tanácsosok, lovas
tábornokok, főkapitányok, kancellárok kerülnek ki a családból. De követként is
megtaláljuk őket Angliában, Franciaországban. Ennek ellenére sohasem szakadt
meg a kapcsolatuk Székelyfölddel. Mikor Ferenc császár Erdélybe látogatott
magával vitte Almási Benjámint, akivel együtt gyerekeskedett az udvarban, és aki
a vidék kiváló ismerője volt. A parajdi sóbányánál az öregedő császár
mindenképp fel akart mászni a fehéren virító sóhegyre. A székely főúr
természetesen elől kellett másszon. Meredek volt a kapaszkodó, mindketten
lihegtek. A császár meg is jegyezte
- Öregedünk Benjámin, öregedünk.
Mire a kapaszkodásra összpontosító székely főúr csak a fogai között szűrte a
választ.
- És bolondulunk felség, bolondulunk.
*
Ferenc József császár erdélyi látogatásakor a Nagyoláhfalviak két kéréssel
járultak elébe. Az első az volt, hogy engedje meg őfelsége, vihessenek át
Oláhfaluból Csíkszeredáig egy létrát a hargitai erdőn keresztül. A második: a
császár írjon egy parancsot - akinek nincs lova az járjon gyalog. Hiába húzta fel a
szemöldökét a székely gondolkodást ismerő Almási gróf, a császár nagyot
nevetett és kiállítatta az okiratot. Később igyekeztek eltitkolni, hogy a székelyek
túljártak őfelsége eszén.
Az Oláhfalviak, ha Szeredába akartak menni, le kellett szekerezzenek
Homoród völgyén, onnan fel a Szentimrei büdösbe, onnan újból le az Olt völgyébe,
hogy eljuthassanak Szeredáig. Ez szinte egy napi út volt. Míg a két helység között
elterülő tilalmas erdőn át legfennebb 3 óra alatt átdöcög a szekér. De az erdőből
nem lehetett fát kivágni, mert mint Udvarhely és Csíkszék közötti elválasztó
gyepű, tilalmas volt mióta világ a világ. Most császári engedéllyel át is vittek raja
egy létrát – keresztbe -, de ahhoz ki kellett vágni a tilalmas fáit az útjából. A
kivágott fák gyökereit kiszedték és utat építettek haladtukba. Mire leértek a
Hargita keleti lábaihoz kész is volt, a ma is használt Csíkszereda – Oláhfalu
közötti országút.

A második kérésnek is hasonló következményei lettek. Addig, ha császári futár

érkezett a székelyeknek be kellett fogni a lovait s szállítani a tisztségviselőt a
legközelebbi városig. A legnagyobb dologidőben is. Ha a hadsereg vonult, át
kellett vontatni szekereiket, ágyúikat a hegyi hágókon. Sőt. Akármikor
elrekvirálhatták94 lovaikat. De a császári parancs után az Oláhfalusiak, ha valaki
tőlük váltólovat kért vagy rekvirálni akart, felmutatták őfelsége parancsát, hogy
kinek nincsen lova, az járjon gyalog.
*
Az elmúlt 300 esztendő alatt a külvilág igyekezett kicsinyíteni, sőt lekicsinyelni a
székely értékeket. Különösen azokat, amelyek az őshitbe gyökereztek. A
székelyek hihetetlen találékonysággal őrizték hagyományaikat. Napjainkban
derült ki, hogy a gyerekek kiszámolásnál használt halandzsa szövege az
„antantémusz…” kezdetű, szinte tökéletes pontossággal őrizgeti az ősi nap
himnuszt. A sumér agyagtáblákról köszöntött ránk újból napjainkban.
94
Elkobozták
 De ki hinné, hogy a Nagyboldogasszony kultusz egyik legmaradandóbb
eleme a fiúgyerekek „bocsnak” becézése. Nem is olyan érthetetlen történet.
Nagyboldogasszonyunk csillaga az északi sarkcsillag. A nagy medve rúdja végén
ragyog. Másképp nagy Göncöl szekérnek is nevezik. A hosszú kereskedelmi
utakon a székelyek legfőbb tájékozási pontja.
Mindenki, aki születik, Nagyboldogasszonyunk gyermeke. Utódai. A nagy
medvének is nevezett Göncöl fiai. Ezért szent állat, de ennél tovább menve
velünk egyenrangú lény a medve. Utódai épp olyan értékesek, mint a gyerekek. A
fiúgyereket, míg az első katonai beavatáson át nem esik kamasz korában -
bocsnak nevezik. Azt az időszakot, amelyik az első szekér fa önálló
behozatalától, az első beavatásig tart – bocs kornak. Még nem járnak csizmában.
Csak a kézifegyverek kezelését, írást, olvasást, és a székely gazdaságban folyó
tevékenység mesterségbeli fogásait gyakorolják. Tehát gyalogtevékenységeket.
A csizma a lovasembernek jár. Bocskorban, disznóbőrből készült kunkori orrú
papucsba járt a gyerek. Később a lábbeli nevében maradt meg a mai szóval
iskoláskorúnak nevezhető gyerekek gyűjtő neve.
A tanítás sem iskolapadokban történik. Az írás olvasás tudományát
fonókban sajátították el. A lányok az írásosnak nevezett hímzéseken, piros
tojásokon, ruhadíszítéseken. A fiúk kopjafákon, rovás pálcákon.
Tanítómesterüket sem iskolamesternek nevezték. Nem is végeztek pedagógiai
főiskolát. Egy-egy harcban megnyomorodott hadfi volt a gyerekek tanítója. A
neve „Bá”. Az idősebb férfiemberek jelzője. Értelme apa, nagybácsi. Néha
ugyanazon család több nemzedékéből is a bocsok bája lett. Alcsíkon ez
családnévben is rögzült.
Híres lófő vezér család volt Alcsíkon a Bocskorok nemzetsége. A
tatárjáráskor Alcsíki, Háromszéki hadak élén találjuk őket. De Csík főemberei
között ott vannak a mai napig is. Az idő telt, a világ változott. A régi értékeket
elfelejtették. Más vidékről Csíkba érkezett székelyek honnan is tudhatták volna?
Bocskor Márton mészárosról jegyezték fel, hogy a Csíksomlyói háza építésekor a
kőműves mester így köszöntötte
- Na immár feltettük a koszorút a szarvazatra, már nemsokára kész a ház.
Isten éltesse Csizma úr.
- Bocskor Márton az én nevem, Béni!
- De mégis előbbrevaló a csizma, mint a bocskor – bölcselkedett a
kőműves.
- Attól függ Béni, hogy ki viseli.
*

Kitűnő gazda volt Bocskor Elek. Földjei, mindig bőven termettek, állatai szépek
voltak. Értékesíteni is tudta termékeit, pedig szolgákkal dolgoztatott. Ő maga
megyei főtisztviselőként szabad idejében néha úgy viselkedett, mint a többi
dzsentri. Nagyokat múlatott a Szeredai vendéglőbe, húzatta a cigánnyal. Amikor
kieresztette a hangját az arra járók megálltak, s gyönyörködve hallgatták. Néha
egész előadásokat tartott. Énekelt, táncolt, anekdotázott ivó cimboráival.
Egy ilyen alkalommal versenytársa került. A terem másik végében egy
idegen ember ugyanúgy mulatott. A kiejtésén lehetett érezni, hogy Háromszéki.
Azzal nem is volt baj, hogy keten mulattak, de zenekar csak egy volt. Hol egyik
hívta magához, hol a másik. Végül a helybéli úr megunta, s rákiáltott a zenekarra
- Prímás ide, a többiek utána. S ha valamelyik félrelépik mellőlem, úgy
kivágom, mint a macskát sz…ni.
Elejébe pattan a Háromszéki.
- Én jöttem ide hamarabb. A zenészek nekem húzzák.
- Az lehet. Még Árpád apánkkal, de mi már Attilát is itt fogadtuk. Bocskor
Elek alispán vagyok.
Az atyafi is kihúzta magát.
- Én meg Kapca Márton nemes lófő, s a kapca nem alábbvaló, mint a
bocskor.
- Hű az anyád kapcáskodó keservét, még csúfolkodni mersz velem?
Öntötte el a düh a borgőzös férfit, s már csattan is a pofon. Utána olyan
verekedés kezdődött, hogy a vendéglős másnap a bútorzat felét ki kellett
cseréltesse.
Igen ám, de az atyafiak reggelre kijózanodtak. Kiderült, hogy a
Háromszékit tényleg Kapcának hívják. Ki is békültek, össze is barátkoztak.
Bocskor Elek segítségével Kapca Márton megvásárolta öreg gazdájától a
vendéglőt, amely a mai napi is az ő nevét viseli.

*
Az esti tűznél politizálgattak a pásztorok. Nemrég ment el a román rendőr,
amelyiknek ingyen sajtot, túrót, ordát kellett felpakoljanak. Tárgyalgatták, hogy
jutottunk ide.
Se a magyar csendőr, de még az osztrák zsandár se volt ilyen rabló.
- Mert nem tudták kitátani a szájukat a magyarok Trianonnál – mondta
felpaprikázva egy legény.
Az öreg bács meggyújtotta a pipáját s mesélni kezdett.
- Az nem eppeg úgy volt. Má előre elhatározták, hogy szétdarabolják
Magyarországot, mert jobban féltek tőlünk, mint a németektől. Az igaz,
hogy már nem élt a Csíkszentkirályi Andrási gróf miniszterelnök úr, de ott
volt a fia. Szép szál deli férfi. Okos ember. Mikor látta, hogy a papírokkal
semmire se mennek, elkezdte mondani, hogy a románok kirabolják a
megszállott területeket.
Tudják-e - mondta – mikor mi Vereckénél megjelentünk
letáboroztunk. Reggelre a románok ellopták az előhad lovait. Aztán
Erdélyben ellopták az utóhad juhait. De ezt már nem bírta el a
román követ, s reákiabált a gróf úrra, hogy ne hazudjék. Ők akkor
még itt se voltak. No hát akkor vegyék jegyzőkönyvbe, amit a követ
úr mondott – kacagott a gróf úr De hiába, úgy is elvettek tőlünk egy
akkora területet, amelyik sokkal nagyobb, mint a megmaradt
csonka Magyarország.

*
Elvették az összes magyar iskolát. Bele tettek regáti tanítókat, akik az üres
iskolákban jó fizetéseket kaptak s a magyar gyerekek magánházakban
szorongva, a szülők által összeszedett pénzből fizetett tanítókkal tanultak. Új
törvényeket is hoztak, mint például a földtörvény. Ennek alapján gyakorlatilag
felszámolták a magyar főúri birtokokat. De még a magyar közbirtokossági
földeket, erdőket is annak ellenére, hogy erre külön kitétje volt a törvénynek. Az új
gazdák a magyarság s az erdélyi románság gazdasági alapjait tették tönkre.
Hadsereg, rendőrség, igazságszolgáltatás, hivatal nem tűrte meg sehol a magyar,
vagy a legkisebb mértékben is magyarbarát embereket.
Erdélyi miniszter is kellett a román kormányba, s így kerül a fiatal, nagynevű dr.
Petru Groza bukaresti bársonyszékbe. A belügyminiszteri tárcát csak úgy vállalta,
ha létrehoznak egy nemzetiségi minisztériumot, amelynek szintén ő legyen a
vezetője. Tekintettel arra, hogy óriási nemzetközi súlya volt, kénytelen-kelletlen
elfogadták. Természetesen a nemzetiségi vidékeket is kezdte látogatni. Később
a kolozsvári egyetemen mesélte népes hallgatóság előtt, hogy mikor a
csíkszeredai megyeházba belépett, az első felirat így szólt: „Aici se vorbeste
numai romaneste.”, vagyis „Itt csak románul beszélnek.” Amint a prefektus
irodájába ért, épp egy Csikszenttamási, küldöttség a pap vezetésével próbálta
megértetni magát. Amolyan latin-magyar nyelvkeverékkel izzadt a plébános úr. A
belügyminiszter rászólt, hogy beszéljen magyarul. De az csak folytatta. Alig tudta
megértetni vele, hogy ő jól tud magyarul, és mondja el anyanyelvén, hogy
megérthesse, miről van szó. Miután a küldöttség elment, rákérdezett a
prefektusra, hogy miért van az a felirat a bejáratnál. A helyi vezető arra
hivatkozott, hogy nem akarnak románul beszélni az emberek, pedig tudnak. „Hát
így van – mondta neki a miniszter, - magával még az sem akar románul beszélni,
aki tud, velem meg az is megpróbál, aki nem tud.”
*
Állandó ellentétek forrása volt a magyarul egy kukkot sem tudó csendőrök
jelenléte székely falvakban. Gyergyóremetén egyszerűen oldották meg a kérdést.
Ha egy román csendőr, vagy akár csoport, mezőre vagy erdőbe merészkedett, azt
mindig úgy találták meg, hogy ki volt ontva a belük. Nem ők követtek el harakirit,
hanem a székelyek szokott bicskamozdulatával nyitották meg rajtuk az élet útját.
Úgy elhíresedtek erről a szokásukról, hogy mikor felváltották őket a kakastollas
csendőrök, azok is csak buldogok kíséretével mertek sétafikálni a faluban és
azon kívül. Őket nem bántották. Mikor megkérdeztem, akkoriban jó középkorú
remetei ismerősömet, hogy őket miért nem, vártam a választ, hogy azok
magyarok voltak. De csak a képit csavarta el, s utálkozva mondta: „Há közel se
lehetett menni hozzuk, olyan rusnya dögökkel jártak.”

A Rudolf császár által parancsolt népirtás után, nemcsak Aranyosszék

benépesítésére telepítettek át székely katonacsaládokat, hanem elég szép
számmal kerültek Kolozsvár környékére is. Ott általában a hegyek csúcsai
közelébe levő völgyekbe települtek. Így jött étre Györgyfalva is. Lakói a mai napig
is őrzik nagy titokba székelységük, magyarságuk bizonyítékait. Gondolkodásuk
tántoríthatatlan évszázadok óta.
A régi román időben történt, hogy a Györgyfalvi bácsika sóvárgó szívvel
várta a magyarokat. Várta, várta, de nem jöttek. 91. születésnapján előszedte a
féltve dugdosott magyar zászlót, s kitűzte a feleki tetőre. Rögtön megjelentek a
román csendőrök, titkos rendőrök, ügyészség, bíróság, s elkezdtek nyomozni.
Megkérdeztek mindenkit, köztük az öreget is, hogy vajon ki tűzhette ki a zászlót.
A z öreg boldog mosollyal felelte
- Én. Ugye milyen gyönyörű?!
Elfogták, s bíróság elé került. A törvénybíró látva a rozzant öreget, akin
csak a hatalmas bajusza, s a fenekén üresen domborodó székely harisnyája
mutatott valami emberformát épp csak szembe nem röhögte az öreget a tettéért.
De hát törvény, törvény. El kellett ítélni. Ki is hirdették a határozatot. Öt évet
sóztak rá, de a bíró hozzá tette, hogy hároméves felfüggesztéssel. Az öregnek
kimeredt a szeme.
- Mondja bíró úr, engem hova függesztenek fel három esztendeig?
- Nem magát tata, hanem az ítéletet – magyarázta a törvény embere.
- S ez mit jelent?
- Ha maga három esztendeig nem követ el semmilyen bűncselekményt
akkor nem kell börtönbe letöltenie az öt esztendőt, amit magára
kiróttunk.
Az öregnek a szeme elkerekedett, kétségbeesetten kérdezte a bírótól
- Bíró úr, az Isten szerelmére, maguk még akkor is itt lesznek?

*
Gyergyószárhegyet legtöbben a Lázár grófok kastélya és a Ferencesek
kolostora révén ismerik. Ez mind szép ünnepnapokon, de ők szorgos dolgos
emberek. Házaikat a faluba bekandikáló hegyekből kibányászott fehér
márványból építgették. A környező falvaknak is ők szállítottak cifra ház
alapnak kiváló márványköveket. A kőport zsákokba árulták súrlóporként.
Gyönyörű sárga színt kapott tőle a fapadló súrlás után. Téglát és cserepet
gyártottak. De a legtöbb pénzt a káposztával keresték. A falu egyik részén
elterülő földeket nagyon szerette a káposzta, s ezt ők ki is használták. Az
egész Gyergyói medencének ki tudták elégíteni évi káposzta szükségletét.
 Az egyik legnagyobb termelő, nemzedékek óta, a nemes lófő Sajgó család
volt. Dolgos, értelmes önmagukra adó emberek. Közülük is híres volt
tartásáról Bálint bácsi. Róla mesélik, hogy egy nap beült
Gyergyószentmiklóson a Szilágyi vendéglőbe. Kérdi a pincértől, hogy mit lehet
enni. Az sorolja.
- Sültkolbász, rostonsült, kolozsvári káposzta.
- Hívd csak ide a vendéglőst.
Az mikor meglátja, hogy ki keresi, mosolyogva közeledik. De a vendég még
kezet sem nyújt. Szigorúan megkérdi
- Mind elfogyott a káposzta, amit tőlem vett?
- Dehogy fogyott, van még belőle jócskán.
- S akkor miért árul kegyelmed kolozsvári káposztát?
- Az a maga káposztájából készült, csak az elkészítés módja miatt hívjuk
kolozsvári káposztának.
Az öreg szúrósan nézi a vendéglőst.
- Nézze Szilágyi úr! A káposzta Szárhegyi, a hús Szentmiklósi, ne urizáljanak.
Ha már minden a miénk benne, akkor nevezzék legalább Gyergyói
káposztának a rakott káposztát.
*

Meleg nyári napon fürödtek az Oltban a fiatalok. Labdázgattak, nevetgéltek,

nagyokat ugráltak a vízbe, hogy a lányok csodálatát kiérdemeljék. Odakerült egy
cigány kölyök, amelyik zavarta a társaságot. Hiába adtak neki ezt azt, még inkább
visszakuncorgott. Csedő Laci elsőéves joghallgató, megragadta, s beledobta a
vízbe. A kölyök nem tudott úszni, s végül ők kellett kiszedjék. De azért Laci
megkapta a többiektől a féldecis üvegecske pálinkát tettéért. Az ügy a
csendőrség tudomására jutott. A parancsnok a tettes unokatestvérére, Csedő
Péter főhadnagyra bízta a kivizsgálást. Este a kaszinóba Lacit félre hívja a
rendőrtiszt.
- Mond kérlek, miért dobtad be a cigánygyereket az Oltba?
- Egy futuckóért.95De kettőért téged is bedoblak főhadnagy úr – nevetett
szembe a nálánál alacsonyabb és véznább rokonára a fiú.

*
Kiskoromban nagyvárosból csöppentem Gyergyószentmiklósra, amelyik város
volt ugyan de a lakosság nagy része a hagyományokhoz ragaszkodó székely
földműves. Gondolkodásmódjuk, beszédjük nem csak hagyományos, hanem
szilárd is, mint a sziklafal. Egy téli reggelen néztem, ahogy a székely léket vág a
Békény jegén, és nyeles sajtárjával96 megtölt vízzel egy nagy csebret. Két
farúddal felemelték. Elől az öreg, hátul a felesége. De az asszony megcsúszott a
vizes jégen mire az öreg kifakadt.
- Az ember még ennyiben sem bízhat meg az asszonyban?
Okoskodó városi gyerekként rákérdeztem
- Balázs bácsi, az asszony nem ember?

95
Öblös aljú, keskeny nyakú üvegecske. Kb. féldecis, tömény italakat isznak belőle.
96
Kisebb faveder
 Megdöbbenten rám meredt.
- Bolond vagy te kölyök? Hát, akkor hogy vehettem volna el?
Azután tudtam meg, hogy székelyföldön az asszony nem ember, s leányka
nem gyermek. De később más nyelvi finomságokra is rájöttem. Éspedig arra,
hogyha magyarul beszélő emberrel találkozik, akkor ő székely és nem más.
De ha idegenekkel, akkor magyarnak vallja magát. Ez történik a
népszámlálásokkor is. Hogy ne külön etnikumként tartsák nyílván jóformán
senki nem jegyezteti be magát székely nemzetiségűnek. Ezért állítják a
jellemtelen, cinikus politikusok mindkét országban, hogy székely már alig él.

A szegénység épp olyan szégyen Gyergyóremetén, mint a tolvajlás vagy a

mocskosság. Ahhoz, hogy rendesen fenntartsd magad elég egy darabocska föld
vagy egy fejsze, hogy beszegődj erdőmunkásnak. Az éhező embert megvetik.
Gúnyoson mondogatják
„Laji bá jó gazda. Két disznót ölet. Egyiket a hideggel, a másikat az éhséggel”
Ha valaki beteg, nyomorék, vagy magatehetetlen öreg - azt ellátja a saját
tízese élelemmel, tűzifával. De a dögség, úrhatnámság megbocsáthatatlan bűn.
Ki is csúfolják érte.

Úr vagyok mindenkor
Koplalok frustukkor
Délben nem eszem
S este lefekszem.

*
Ősi gazdag, szorgalmas család Csíkszeredában a Gálok nemzetsége. Nevüket
még azelőtt való időkből kapták mielőtt Krisztus urunk közénk jött
volna.97Székelyföldön korunkban a székely Leonidász, Gál Sándor tüzérezredes
tapasztott újabb legendákat a család ősi mondáihoz.
Változott az idő, becsületet, s vagyont már nem karddal szereztek.
Mesterségeket folytattak, üzemeket létesítettek. Köztük a Csíkszeredai
gőzmalom is az ők tulajdonuk volt. Az államosításkor a kommunisták egyik fő
embere a malomban egy Váradi nevezetű munkás volt. Berontott az irodába, s
karon ragadta az idős tulajdonost.
- Jöjjön Gál úr, többet nem dudál magának a gyár.
Az öreg ellépett a kárörvendő ember mellett, feltette a kalapját, s csendesen
megszólalt.
- Eddig is nektek dudált, s ezután is nektek fog.
*
Az Adorján nemből származott Pista bácsi a falu legtehetősebb gazdája.
Büszkén mutogatta családi levéltárából a különböző leveleket, okiratokat. A
honfoglalás előtti 30 nagy rabanbán egyike már viselte a nevet. A székelyek

97
Gaál Baál sumér szó, értelme nagy. A bika korszakban, (i.e. 6640-4480) elterjedt Baál kultusz
papjait illették ezzel a névvel.
 az egyesített hadaikat Adorjánnak nevezik. 1200-ban Fülöp Ágost Francia
király kiváltságlevelét használva két Adorján testvér végzett a párizsi
egyetemen. A nagyobbikból III. Béla kancellárja. A kisebbikből, Pálból
Gyulafehérvári püspök lett. A székely lófő családnak számtalan ága vett
birtokot Nagymagyarország különböző megyéibe és kapott rá armális98
levelet a királytól.
Pista bácsi mindezeket kívülről tudta. Egy ládányi eredeti, vagy közjegyző
által hitelesített másolatban levő okiratot őrizgetett. A kollektivizálás idején
idegen furcsa nevű személyek győzködték az öreget, hogy lépjen be a TSZ-be.
Magyarázták, hogy bízzon bennük, mert csak a javát akarják. Az öreg úgy
nézte őket, mint a rendetlenkedő, éretlen kiskutyákat. Az egyik bizalmasan
hozzáhajolt.
- Bennünk megbízhat az elvtárs, mi egyformák vagyunk.
Az öreg elvörösödött, mint a rák s csendesen megszólalt.
- Ez most úgy nézhet ki… de amikor az én családom az ország vezetői közé
tartozott, maguk egész más formák voltak… s a fa tetején laktak.
*
Öreg ember volt Tekerőpatakon Vadász tanító bácsi. Még a régi román időben
került oda, s akkor ment nyugdíjba, amikor a magyar csapatok kivonultak
Gyergyóból a világháború végén. Élte a maga életét a század elején épített
tornácos házában. Miután szolgákat tettek a falu élére az öreg többet nem vett
részt semmilyen közösségi eseményen. Az 1964-es választáskor az
iskolaigazgató engem küldött el, hogy győzzem meg az öreget - jöjjön szavazni.
A régebbi tanárok felhívták a figyelmemet, megtörténhet, be sem engednek az
öreg lányai. Igazuk is volt. A tanító bácsi olvasgatott, a lányai kijelentették, hogy
nem zavarhatják meg az apjukat. Már vissza is fordultam volna, amikor
parancsoló hang állított meg.
- Tekla, Klárika engedjétek be a tanár urat!
Nemcsak beengedtek, hanem szabályszerűen bekísértek az idős hölgyek. Az
öreg kezet sem nyújtott, jóformán rám se nézett csak megkérdezte
- Maga Barabás?
- Nem. Barabási vagyok.
- Honnan?
- Marosszékről.
- Jó, jó, az nagy falu – csúfondároskodott az öreg
- Az Ehedi ágból.
- Vitéz nemzetes Barabási Károly alezredesről hallott-e?
- Nagybátyám.
Az öreg felállt, felém lépett, melegen kezet szorított velem, s alámtolta a széket.
- Üljön le öcsémuram.
Beszélgetni kezdtünk a régi időkről, családokról. Az öreg meglepő friss
gondolkodásával egész II. Andrásig vezette vissza, nemcsak a saját, hanem
az én családomat is. Mérgesen legyintett.
- Nem is tudom mit rontottunk el. Nemcsak a románok vannak a nyakunkon,
hanem még ezek a szarháziakból verbuvált kommunisták is.
98
A nemes magántulajdonában lévő birtokok jogát megerősítő nemes levél.
 -A Csupor családot ismerte-e?
-Hogyne ismertem volna, ősi székely lófő nemes család.
-Na látja most Csupor Lajosra, szavazunk. Ő lesz a nagy nemzetgyűlési
képviselőnk. El kellene, jöjjön a választásra.
Az öreg úgy nézett reám mintha elment volna az eszem. Gúnyosan
szemberöhögött.
- Ne vicceljen velem öcsém, Egy csuporból hányat válasszak?99

Nagydarab ember a Siklódi származású Hegyi Péter állattenyésztési mérnök.

Amilyen nagy olyan szelíd. Ferde vágású szemei hirdetik keleti származását.
Olyan volt a nagyapja is. Legendák szólnak róla. A család most is dugdossa
hatalmas buzogányát, kardját, pajzsát. Állítólag rég elveszett, de
nemzedékenként egy-két bizalmas ember megpillanthatja a családon kívül is.
Engem is bizalmába fogadott Péter. Csak annyit mondhatok el, hogy nem
tartozom a középtermetű emberek közé, de ha beöltöztem volna a hegyi ősök
páncéljába, még valaki befért volna mellém. A jól ismert többször közölt családi
hagyomány szerint az 1600-as években a hegyi család feje együtt harcolt Básta
generális rablóbandái ellen a krími tatárokkal. Azok meggyőződhettek, hogy mire
képes a harcban.
Néhány évvel később fordult a politika kereke, s a török ráküldte a krími
tatárokat székelyföldre. Egy csapat elvetődött Siklódra is. Nem tudván hol járnak,
rátámadtak az egyik székely házára. Ugrottak a székelyek, de legelsőnek Hegyi
Gergely. Iszonyú ordítással vágtatott feléjük. Azok felismerték, s ők is vágtába
kezdtek egy szakadék felé. A szélén megálltak. De a roppant ember csak
vágtatott feléjük óriási zászlós kopjájával, szablyájával. A tatárok rémületükbe
leugráltak a szakadékba és halálra zúzták magukat. Azóta nevezik tatárölőnek a
Siklódi hegyi családot a székelyek.
Számtalan anekdota született Péterről a család mai fenegyerekéről.
Állandó üzleti ügyei miatt járja a világot. De sohasem hagyja ki a kéthetes nyári
vakációt a Fekete tenger partján, amire még a szülei szoktatták rá gyerekkorában.
Egy ilyen vakáció alkalmával nagy visításra figyelt fel. Egy három év körüli
tatár kisgyerek éktelen sivalkodással futkározott, s kereste a szüleit. A románok,
akiktől nem lehet azt eltagadni, hogy nagyon jólelkű, kedves emberek igyekeztek
vele beszélni, megsimogatni, de az csak visított és szaladt el mindenkitől.
Egyszer csak megpillantotta Pétert s kitárt karokkal boldogan kiáltozva rohant
felé. Péter ölbe kapta. Az apró tatár megnyugodva büszkén tekintgetett körül
hatalmas védelmezője feje mellől. Lecsendesedett. Még csak nem is szipogott.
Több mint egy órát lovagolt a Péter nyakában, míg megtalálták szüleit.
- S te hogy beszéltél hozzá? – kérdeztem egy nap
- Hát magyarul.
- S hogy értette meg?
- Az sehogy.
- Mégis miért nem félt tőled?
- Azért, mert jobban hitt a szeminek, mint a fülinek.

99
A kommunizmus idején minden tisztségre csak egyetlen embert jelöltek és azokat meg kellett
szavazni.
 *
Erőteljes, szép szál emberek az Udvari testvérek Csíkszentkirályon.
Szorgalmasok, dolgosok. Mindenben kitűnő eredményeket értek el.. Kitűnően
tanultak az iskolában, kiváló sportolók voltak. Egyikük Európa bajnoki címet
szerzett judóban. A diktatúra nyomasztó éveit nem nagyon bírták a kemény
nyakú lófő székely testvérek Egy nemzetközi verseny után Ausztriában maradt a
híres birkózó. Menedékjogot kért. Eredeti képzettségét felhasználva, egy
állattenyésztési farmra szegődött el az Alpokban. Pontosan végezte a dolgát,
mindenki meg volt elégedve vele.
Egy nap beállított a tulajdonos, s közölte a legényekkel, hogy néhány hét
múlva megkezdődik a hagyományos birkózó bajnokság. Régi szokás. Az
izmosabb legények összemérik erejüket. Nagy dicsőség a farm számára, ha
valaki feljut a dobogóra. Többen jelentkeztek, de a székely igyekezett eloldalogni.
A gazda rászólt, hogy iratkozzon fel ő is. Rázta a fejét, s kijelentette, hogy ő nem
vehet részt. A tulaj egy darabig győzködte, de aztán türelmét vesztve rákiabált,
hogy ha nem vesz részt, kirúgja. Ő nem szégyenkezik azon, hogy egy ilyen
behemót, izmos embert gyávának tartsanak a szomszédok.
Nem volt mit tenni, hát szőnyegre állt. Már az első fordulónál rájöttek, hogy
számára nincs ellenfél. Egy-két mozdulattal könnyedén két vállra fektette a
leghatalmasabb ellenfeleit is. Menet közben többször vissza akart lépni. Gazdája
azonban nem engedte. Az országos döntőn azonban szakemberek voltak a bírák.
Azonnal felismerték, hogy ő a híres Európa bajnok, aki valamiért eltűnt a
sportéletből. A gazdája mérgesen felelősségre vonta, hogy ezt miért nem
említette neki. Csendesen felelt:
- Uram, maga engem azért vett fel, hogy dolgozzak a farmon. Nem azért,
hogy a múltammal dicsekedjek. Azon kívül sohase kérdezte senki,
hogy értek-e még valamihez a fejésen, és lovagláson kívül.

*
Kackiás bajusza volt Sípos bácsinak, a Farkaslaki Tamási Áron ház gondnokának.
Szép fehér harisnyája, csizmája, s minden évszakban megfelelő felső öltözete.
De nemcsak az öltözetnek volt meg a pontos ideje, hanem annak is, hogy mikor
mit kellett főzni, vagy sütni. Erről gondoskodott felesége Tamási Áron legkisebb
húga. Sípos bácsi fölött erősen eljárt az idő, de nyomot csak külsőségekbe
hagyott rajta. Haja, bajusza megfehéredett, de nem fájtatta állandóan hátát,
derekát, mint a vele egyidősök, akik még éltek. Mindene rendbe volt,
legkiváltképpen gondolkodása. A világ számára nem volt sokkal több, mint a
falut körbeölelő hegyek. Minden embert ismert, aki a faluba mozgott, vagy aki a
temetőbe pihent. Aztán jöttek mentek a faluban idegenek. A két világháború
között „románok”, jól megértette magát velük, mert nem igen volt dolga a
felsőbbséggel. Számára a kívülről jött ember vagy az „ íróúr” szülőházára volt
kíváncsi – ahogy sógorát nevezte - , vagy valamilyen külső főnök volt, aki jött,
beszélt, elment, s aztán minden maradt a régibe. A faluban azonban még ott
voltak a székely származású vezetők. Lett légyen az bíró, vagy később párttitkár.
Ők, számára elismert emberek voltak.
A helyi tanács tartotta rendbe az emlékházat. Ki kellett javítani a tetőt. A
propaganda titkár felelt érte. Az Udvarhelyiek felhívták a figyelmemet, hogy
reggel korán menjek, s ne engedjem, hogy igyon. Mert ha igen, semmit sem fog
rendezni. Úgy is tettem.
Alig pirkadt, amikor megérkeztünk az illetékes elvtárssal Sípos bácsi
házába. Az öreg nagy tisztelettel fogadott. Megkínált pánkóval, s köményes
pálinkával. Mikor a második poharat kitöltötte, félre toltam, s rászóltam a
pártemberre, hogy többet ne igyék. Menjünk, nézzük meg mi a dolgunk.
Szedelőzködtünk is és indultunk az emlékház felé. Az öreg hátulról megrántotta
a kabátomat.
- Igazgató úr – sziszegte a fogai között – nem kellett volna azt mondani Andrási
úrnak, hogy ne igyék.
- Miért Sípos bácsi?
Az öreg rám meredt majd hangjában érzett a tudatlanságom fölötti mélységes
döbbenet.
- De hát ő elöljáró!

Kíváncsivá tett egy adott pillanatban, hogy miként maradhatott meg az a

kristálytiszta székely gondolkodás a családban. Kezdtem kérdezgetni.
- Sípos bácsi maga látogatta-e meg az író urat Pesten?
- Hát hogy látogattam volna meg? – csodálkozott – Ő ott nagyúr volt. Én
nem találtam volna a háza népével.
- Járt-e valamikor jó messze a falutól?
- Udvarhelyen túl?
- Igen. Azon túl.
- Egyszer. Mikor katona voltam.
- S akkor meddig járt?
- Jászvásárig. Ott szolgáltam.
- S ott mi volt maga?
- Csicskás. Azt tudja-e mi?
- Nem – értetlenkedtem.
Arra nagy komolyan megmagyarázta.
- Tiszti szolga.
- Milyen tisztnél szolgált?
- Fáin, ügyes legény volt. Én mostam rea, takarítottam utána, pucoltam a
csizmáit. Ha részegen jött lefektettem.
- Aztán milyen nyelven értekeztek?
- Hát magyarul – döbbent rám, hogy milyen furcsaságokat kérdezek.
- Magyar volt a tiszt,
- Nem. Csángó. De azért rendes ember volt. Én szerettem. S maga volt-e
katona – szögezte nekem hirtelen a kérdést?
- Voltam.
- S ott mi volt?
- Először, szakaszvezető
- Ej ha – kerekedett el a szeme, s hirtelen újratöltötte a poharamat
 pálinkával – az még a káplárnál is nagyobb. - No Isten éltesse.
Emelte felém tisztelettel a poharát. Egy cseppet elgondolkodott, s kutató
hangon rákérdezett.
- Hogy - hogy először?
- Nézze Sípos bácsi, - magyarázkodtam – akik egyetemet végeznek azokból
tisztek, lesznek. Először szakaszvezetői rangra vizsgázunk, azután az
alhadnagyira, miután kikerülünk az életbe, ha olyan helyen vagyunk
időközbe, emelik a rangunkat.
Látszott az öregen, hogy a szavakat érti, de amit mondtam az számára
teljesen idegen. Mély gyanakvással a hangjába rákérdezett
- S most milyen rangja van?
- Százados.
Megpödörte kicsi bajuszkáját, apró tatárvágású szemei összehúzódtak, felém
volt fordulva, de átnézett rajtam. Látszott rajta, hogy erősen gondolkodik.
Elkezdte mondogatni csak úgy magának.
- Százados?! Nekünk es volt egy századosunk, de a nagy ember volt. Csak
egyszer láttam.
Hirtelen rámpillantott s lenézően legyintett.
- No igyék maga is egy pohár pálinkát, - töltött a poharamba, de a sajátjába
nem. Azzal az egy szóval eljátszottam a számomra előlegezett bizalmat.
Mert olyant ki látott, hogy a Szeredából állandóan Farkaslakára futkározó
ember százados legyen. Aki ilyesmiket mond arra vigyázni, kell.

Négytagú bizottság érkezett a kulturális minisztériumtól, hogy végigvizsgálja a

Hargita megyei emlékházakat. Kerülő szavakkal tudomásomra hozták, hogy
ezeket be kell zárni. Politikailag helytelen Romániában magyarkodni az
emlékházakkal. Azonban, sok mindent el lehetett rendezni velük, ha
megfelelőképpen tudtad tálalni a dolgokat. Ezekkel azonban nem tudtam, hogy
kezdjem, mert mind nők voltak. Itallal nem kínálhattam, kétértelmű viccekkel nem
tömhettem a fejüket, s bizony órákba tellett, míg rájöttem, miként lehet
megpuhítani egyszerre mind a négyet. Közben Farkaslakára érkeztünk. Gyönyörű
nyári délután volt. Sípos bácsi, akit a helyi polgármester már reggel riasztott,
elunta a hosszú várakozást. Mikor bementünk az udvarra hanyatt feküdt a fűbe,
kalapja az orrán és finoman hortyogott. Mikor nagy hangon ráköszöntem
fiatalosan felpattant, a nők elé lépett. Mind a négynek tisztelettudóan kezet
csókolt. Utána kezdte bemutatni az emlékházat. Én közbe fordítottam. Hirtelen
megállt a beszéddel. Rászóltam
- Folytassa Sípos bácsi.
- Nem lehet.
- Hát miért?
- Azért mert maga beszél.
- De hát én fordítom románra, amit maga magyarul mond.
- Hát azt miért teszi?
- Hogy értsék a nagyságák, amit maga mond.
 - Hát nem értik? – ült ki a mélységes döbbenet az arcára.
- Nem, ők nem tudnak magyarul. Bukarestiek.
- S ott nem tudnak magyarul? – tárta szét kezeit.
- Nem.
- Hát akkor azok milyen emberek – morfondírozott magában – ugatnak,
vagy nyávognak? Furcsa ez a mai világ.
S mint mindenben, ebben is egyetértettem az öreg székellyel.

Turisták járják Malomfalva utcáját. Kezükbe fényképezőgép. Megállnak a kapuk

előtt, fényképezik őket. Egy hatalmas nagy lófőkapu mellett szakállszárító.
Tetejét úgy kihozták, hogy az alatta lévő padon nyugodtan beszélgethessen a
gazda még esőben is. Öreg székely üldögél alatta. Hatalmas bajusza alá be
bedugja a pipaszárat. Élvezettel eregeti a füstkarikákat. Miután mindenki
lefényképezte távolról, közelről, elölről, oldalról megkérdezik.
- Miből építették?
- Mit?
- Hát ezt a gyönyörű kaput.
- Azt nem építik. A házat építik, a kaput állítják.
- Jó hát akkor miből állították?
- Írja rajta. Tessék elolvasni „Isten segedelméből állította Józsa János az Úr
1896. esztendejében.”
Majd mosolyogva felel a kérdésre.
- Cserefából. Abból kell. Az szent fa. Áldást ad annak ki alatta belépik.

H a nin cs ló , az aut ó is j ó

A székely lovas népből autós néppé változott. Régebb minden háznál volt egy pár
igás ló, de sokszor hátas ló is. Mostanában minden háznál van egy-két autó, vagy
legalább egy bicikli. Azért a fő foglalkozás megmaradt. A székely ma is szeret
fuvarozni. Minden udvar egy autójavító műhely. A csűrökbe garázsok. Lovak
helyett traktorral szántanak. Azt mondják róla, hogy büdös, de jó. Egyedül többet
dogozik, mint négy pár ló. Gyorsabb azoknál, s erősebb az ökröknél. De van egy
baj vele. Hiába simogatod, nem simul hozzád. Nem nyalja meg a képedet. De ha
kell jobban meg tud rúgni, mint a ló.
*

Döcög az esti járat Csíkszereda és Udvarhely között. Az emberek

anekdotázgatnak a sötétben. Ha akad egy heccmester, pillanatoknak tűnik a
másfél órás döcögés. A Tolvajos-tetőn felszáll egy öreg székely, bekapcsolódik a
heccelődésbe. Elégedetten megdicséri a sötétből célozgató hang gazdáját.
- Magának aztán van szája hallja-e?
- A kutyát, a papot, s az űgyvédet a szájáért tartják – nyugtázza a dicséretet
a hátrább ülő viccmester. Az öreg szép lassan, de érthetően rákérdez.
 - Maga melyik a három közül?

A Kápolnásfavi megállónál mindig sok „sátoros” cigány ül fel a buszra. A falu

szélén összetákolt kunyhókba laknak. A reggeli járat fele rohant a hegyen felfele
egy nagy, kövér fekete cigányasszony. Felül a buszra. A sofőr hátánál levő székre.
Elékapja hatalmas fekete mellét, s igyekszik a futástól felzaklatott, ordító
csecsemő szájába gyömöszölni. De az csak fordította el a fejét és ordított, ahogy
a torkán kifért. Az anyja elunta a játékot, s rákiáltott
- Hallod-e Rudi, kapd be, mert ha nem oda adom a seffer úrnak.

Agyonzsúfolt buszokban utaztak az emberek a diktatúra idején. A forgalmisták

megálltak a busz ajtajánál, s vállukkal gyömöszölték be az embereket, hogy
lehetőleg mindenki hazaérhessen. Nem egyszer történt meg, hogy útközben
megállt a busz, egy ember kiszállt a közepéből, de még legalább öt a földön
maradt, mert nem volt, aki szakszerűen visszagyömöszölje őket.
Parajdig egy csuklós autóbusz hordozta a munkásokat
Székelyudvarhelyre. Kutya idő volt. Tél közepén ólmos eső esett, s az utak
olyanok voltak, mint a korcsolyapálya. A csuklós buszban legalább 180 ember
szorongott Ahogy kapaszkodott fel a Kalonda tetőn az egyik kanyar után
leforgatta a kereket. A busz nem tudott tovább menni. Leugrált legalább ötven
fiatalember, s nyomták a buszt. Az el is indult, de Korondig meg sem állt. Az
emberek az úton maradtak. A korondi utasokból valaki telefonált az Udvarhelyi
buszállomásra. Nem volt mit tenni pótjáratot indítottak, amelyik felszedte a
lemaradt utasokat. Mikor visszaért, az állomásfőnök kérdőre vonta a sofőrt, hogy
miért hagyta ott az embereket. A válasz egyszerű volt.
- Ha megállok, hogy üljenek fel megint le kell szálljanak, hogy toljanak meg. Vagy
játszottam volna velük a hátulsó pár, fuss előre cika pecc-et reggelig?
*

Zetelaka fele megy a busz. A sofőr beszélget. A fenyédi malomnál átmennek a

Küküllőn, s már gyorsítana a kanyarok után mikor az egyik székely sopánkodni,
kezd.
- Jaj te Gyuri, Nem vetted észre, hogy átmentél a milicistán?
A sofőr viccnek vette a dolgot, de aztán többen bizonygatták, hogy igen úgy
történt, ők is látták, hogy a nagy busz átment a milicistán. A gépkocsivezető
halálra vált. Kezdett félrehúzni, hogy álljon meg, s menjen vissza. Egy öreg
székely megsajnálta
- Egyet se idegeskedjen sofőr úr, nem lett annak semmi baja, épp most jön ki a
híd alól, s gombolja a nadrágja eleit.

*
Hórihorgas csillogó szemű ember volt Csíkszentmiklósról Pali. A szeredai
bányavállalatnál sofőrködött egy kisteherautón. Szerették is, mert kezes ember
volt. Azt nem tudhatták róla, hogy időközben megnősült, s a felesége lassan
rákaptatta az italra.
Brassóba küldték golyós csapágyért. Meghagyogatták neki, hogy
egyszerre csak egyet tegyen fel, mert egyetlen csapágy is meghaladja a gépkocsi
teherbíró képességét. Még aznap visszamegy, hogy hozza el a csapágy párját is.
Palika gondolt egyet. Hely volt az autóba, s feltetette mind a két csapágyat. Szép
csendesen ereszkedett hazafele. Nem is volt semmi baj. Egészen Bükszád
végéig. Ott közel érezte magát Csíkhoz, s rálépett a gázra. Egy kanyarba a kocsi
eleje ment jobbra, s a csapágyak folytatták az utat egyenesen előre. Balra
sodorták a kis teherautót. Bele a szembejövő Daciába. Összetörött mind a két
jármű. Elvették a jogosítványát, s meg kellet fizesse a károkat. A cégtől is
kirúgták.
Az egyik, erdőkitermeléssel foglalkozó cimborája alkalmazta
traktorosnak a vágtéren. Egész héten keményen dolgoztak. Szombaton mindenki
megmosakodott, megittak egy pár üveg pálinkát és indultak haza, de nem
akárhogy. A traktor vontató lapjára ráhúzott négy szál rönkfát, arra ráültek az
emberek, s a veszélyes rakománnyal vígan ereszkedett Szépvíz felé az aszfalton.
Éppen a felezővonalat festették. Ők keresztülhajtottak rajta, elmázolták az egész
vonalat, s majdnem felborították az út közepén haladó festő gépet.
A rendőr utánuk eredt, megállította őket.
- Mit csinál jó ember?
- Megyek haza.
- De hát ez a traktor vágtérre engedélyezett üzemi jármű. Ki se jöhetett
volna vele az útra. Azon kívül itt vontatja a rönköt. A rönkön emberek ülnek.
Hát elment az esze magának?
- Őrmester úr, ugye a bal szeme üvegből van? – szakította félbe a
szóáradatot Pali
- Igen, de miből gondolja – hökkent meg a rendőr
- Abba van egy csepp jóindulat – vigyorgott elégedetten a beszeszelt
székely.
Később a börtönbe mesélte a társainak.
- Ilyen az ember szerencséje. Ha baleset miatt a könyvemet el nem vették
volna, a traktor az úton járhatott volna, a rönköket nem húzattam volna, s
nem ittam volna, akkor most itt se lennék.
- De akkor ezt nekünk ki mesélte volna – kacagott a rabtársa.

Több szerencséje volt Oláhfalván Hatos Áronnak, ő is sofőrködött. Szerdán egy

rossz előzésért egy hónapra elvették a jogosítványát. Az autót bevitte az
udvarára, hogy alapos javítást végezzen rajta. Szombaton bement hozzá a
komája, hogy menjenek egy terű fáért az erdőbe.
- Gyere, na – unszolta a komája – itt a kicsi utcán kimegyünk, fel az erdőre,
 megrakjuk az autót, s estére itthon vagyunk.
Úgy is történt. De csak egy darabig. Gyorsan megrakták az autót. A hegy derekáig
leereszkedtek, mikor jött egy nagy eső. Míg elállt ültek a kabinba, szivarazgattak,
s elszopogattak egy üveg pálinkát. A nagy sár miatt azonban nem lehetett a
kerülő úton hazamenni. Meg kellett próbálni a falu között. Ment is minden, mint a
karikacsapás, az útkereszteződésig. Ott álltak a rendőrök.
- Bárcánk van-e komám – jutott eszébe Áronnak
- Nincs. Az erdészetéből loptuk.
De már állította is őket a rendőr. Áron tisztelettudóan kilépik az autóból. A
rendőr kéri a menetlevelet. Áron megvonja a vállát.
- Nincs.
- Feketefuvar mi?
- A komámnak csinálom.
- Kérem a bárcát.
- Nincs – sóhajtott nagyot Áron, amire a rendőr megdöbbenve nézett rá.
- De hát maga ivott is Áron bácsi.
- Egy kicsit igen.
- Na, hát akkor én most elveszem a jogosítványát – mérgelődött a rendőr.
Az öreg kajánul vigyorogni kezdett.
- Akkor maga bűvész lesz őrmester úr.
*

Gyergyói vállalkozó TIR kocsival járó gépkocsivezetője szabadnapot kért,

de mivel volt egy sürgős út, a vállalatnál dolgozó barátját megkérte, hogy menjen
el helyette. Az évek óta kamionnal járta az országot, de még sosem volt külföldi
úton. Megmagyarázták, hogy mire figyeljen rakodáskor, vámnál, az úton. Közben
figyelmeztették, hogy vigyázzon, ha lányok állítják az útszélen, ne álljon meg. De
férfiaknak se nagyon, mert rengeteg furcsa dolog történik nap, mint nap. Gyurika
jól a fejébe véste a tanítást. Induláskor a saját autójából áttette az összekötő
kábeleket, hogy ha véletlenül az akkumulátora vacakol, árammal kisegíthesse
egy más hasonló jármű. Ezt itthon „szoptatásnak” nevezik. Magyarországon
általában a telephelyen történő indításnál használják, mikor hideg a motor, s egy
keréken járó szerkezetet húznak az autóhoz, amit „bikának” neveznek. Az
indulási helytől messze a határ. Estére érkezett oda, kifáradt. Bezárta az ajtókat,
s elaludt. Hajnalban valaki kopogtatta az ablakot. „Hé!... Megbikáznál-e?”
Kinézett, egy borostás, nagydarab alak bámult rá várakozóan. Eszébe jutott a
barátjától kapott tanács, és megborzongott. „Jaj, én ilyennel nem foglalkozom!” A
másik morgott valamit az orra alatt, s elment. Ez is gondolta, jobb, ha megy.
Burrantott, s indult. Néhány méternyi út után látja, hogy az atyafi az
akkumulátorral kínlódik. Lehúzta az ablakot: „Megszoptassalak?” – szólt ki. A
másiknak felment a pumpája. „Anyádat…”
*
Krémszínű nagy Mercedes autóval jött haza Ignác bácsi unokája
Németországból. Olyan széles volt, mint egy egészvágás szekér. Az öreg
nézegette, nézegette. Hátul volt egy felfelé kunkorodó farka.
- Ez mi? – érdeklődött.
 - Ez a vontató horog. Erre akasszuk rá a hálókocsit, vagy a teherhordó
utánfutót.
- S nem borulnak fel?
- Nem. Olyankor lassabban járunk.
- Milyen lassan tud ez járni?
- Akár lépésbe is.
- Az jó. Be kéne vezessem a tehenemet Szeredába. Erre reákössük, s futhat
utánunk.
Úgy is tettek. Utána kötötték a tehenet, s megindultak. A hosszú láncon lévő állat
mindegyre bökdöste az orrával a csomagtartót. A sofőr gyorsított. A tehén
szaladt, de csak bökdöste tovább. Újból gyorsított. Visszanéz a tükörbe, s
megszólal.
- Táti, a tehén kivetette a nyelvit, álljunk-e meg?
- Melyik irányba?
- Balra.
- Jelzi, hogy előzni akar.

Gyönyörű Mercedes hajt át a falun. Az öreg megállítja.

- Bevinne-e Vásárhelyre?
- Üljön be.
Menet közbe nézelődik az öreg.
- Mé ilyen kicsi a kapcsoló bot?
- Automata kapcsoló szekrény, s ezzel csak a különleges igényeket állítjuk
be.
- Na lássam.
Épp a falu közepén haladnak, nagy a forgalom. A sofőr előbbre tolja a kart, s a
kocsi szinte lépésbe kezd menni.
- Ez jó, de elül azok a labodás pálcák mire valók?
- Ablaktörlő. Ha esik az eső vagy piszkos az ablak, ezzel takarítjuk.
- Ha lássam.
A sofőr megnyomja az ablak spriccolót, megindulnak a lapátok, egy kettőre
letakarítják az ablakot. Már érnek ki a faluból, s az utas észreveszi, a háromágú
Mercedes jelvényt a kocsi orrán.
- Az ott elől miféle?
- Az a célzókészülék. Ha valakit el akarok ütni azon át benézem, s úgy elütöm,
mint a semmit – nevet a sofőr.
- Na lássam.
- Ott van előttünk az a biciklista, nézze maga is.
Rálép a gázra. Az autó megugrik. A biciklista mögött néhány méterrel balra kapja
a kormányt, s elmegy mellette.
- Na látta?
- Én igen, de tudja meg semmit se ért volna vele ha én meg nem nyitom az
ajtót mikor a biciklista mellettünk volt.
 *

Csendesen poroszkál a szekerével Szereda felől az atyafi. Megáll mellette egy

falubeli legény, csillogó- villogó kocsijával, s kikiált az öregnek.
- Józsi bátyám hány lóerős a szekere,
- Kettő – néz a lovaira a székely.
- Na látja az enyém nyolcvan.
S azzal rálépett a gázra, hogy füstöltek a kerekek. El is jutott az első kanyarig. Az
öreg látta, hogy eltűnt, s hallotta a csattanást. Rácsapott a lovaira, s mikor odaért
gyorsan leugrott a szekérről, s szedegette ki az autó roncsai közül a legényt. De
azért nem állta meg, s megkérdezte.
- Mi van öcsém, szétfutott a ménes?
*
A nyuszika elmegy vendégségbe a rókához. Az mind itatja, itatja. Jól berúg.
Panaszos mekegéssel szidja a rókát.
- Látod-e róka koma, berúgattál, most, hogy megyek haza?
- Semmi baj nyuszika, ülj fel a farkamra, s hazaviszlek.
Egy idő után a nyuszika hívja meg a rókát. Itatja. Oroszhegyi szilvapálinkája van,
amelyik csak úgy gyöngyözik. A rókának ízlik, de a második pohár után megáll.
- Nem lesz jó nyuszika, berúgok, s neked nincs farkad, amin hazavigyél.
- Igyál nyugodtan róka koma. A hazafuvart meg bízd rám.
Be is rúgott becsületesen a róka. Mikor már alig állt a lábán észbe kapott.
- Te nyuszi. Világ csúfjává tettél, ha most elkezdek lődörögni hazafelé
mindenki engem fog röhögni.
- Egyet se búsulj. Gyere itt az autóm, s hazaviszlek.
Tudjátok-e mi ebből a tanulság? Az, hogy akinek nincsen farka, az vegyen autót.