Professional Documents
Culture Documents
978-963-682-831-8
Kémia
mernék a kémia szépségét, és szép lassan rájönnének, hogy e tudomány
nélkül a modern ember nem sokat ér. Igaz ugyan, hogy e diákok legtöbbje
9
nem fog érettségizni kémiából, de mi azt gondoljuk, hogy sikerült olyan
kémiakönyvet írnunk, amelynek hatására néhányan meggondolják magu-
kat és talán a könyvnél komolyabban is foglalkoznak a kémiával.
9 KÍSÉRLETI
TANKÖNYV
Tananyagfejlesztők:
Ludányi Ágota
Ludányi Lajos
Szabó Krisztián
Tóth Zoltán
A tankönyv szerkesztői ezúton is köszönetet mondanak mindazoknak a tudós és tanár szerzőknek, akik
az elmúlt évtizedek során olyan módszertani kultúrát teremtettek, amely a kísérleti tankönyvek készítőinek
is ösztönzést és példát adott. Ugyancsak köszönetet mondunk azoknak az íróknak, költőknek,
képzőművészeknek, akiknek alkotásai a tankönyveinket gazdagítják.
ISBN 978-963-682-831-8
1. kiadás
Európai Szociális
Alap
1. A kémia tudománya
Kémia nélkül nincs szerelem
2. A tudományos megismerés
Ha egy felfedezés először a médiában jelenik meg…
3. Hogyan kísérletezzünk?
Élet a laboratóriumban
4. Mérés, mértékegységek
– Mennyi? … – Öt! … – Mi öt? … – Mi mennyi?
5. Mérés és pontosság
Minden megmérhető?
Összefoglalás
Hajspray
láncszerű moleku-
Kínos érzés kerítene bennünket hatalmába, ha egy pillanat Kémia? lákból szerves
Számomra Vas szénnel
alatt eltűnne rólunk és környezetünkből mindaz, ami a ké- oldószerben.
teljesen keverve,
miával kapcsolatos, amit a kémia tudományának köszönhe- a kemény acél
felesleges!
tünk. Szinte lehetetlen olyan eszközt, tárgyat találni, amely- miatt.
nek valamilyen módon nincs köze a kémiához (1. ábra).
Ceruzabél:
Mai ebéd,
grafitból (szén-
A kémia a természettudományok egyike. A változás, az megemésztve
atomok) agyaggal
sósavval és
átalakulás tudománya. Figyelme az anyagra irányul, annak keverve.
enzimekkel.
tulajdonságaival, viselkedésével foglalkozik. Az anyag pe-
dig az, ami teret foglal el és tömege van. Minták
A kémia tudománya nem csak leírja az anyagokat, ha- Cipőtalp: a farmeren
hőkezelt gumi nátrium-hipo-
nem magyarázatot ad arra, hogy mi a lejátszódó folyama- polimer kénnel. klorit-oldattal
tok lényege, mi is történik az anyag belsejében eközben. készítve.
A kémia a természettudományok között központi szere-
pet tölt be (2. ábra). A kémia kapcsolja össze például a bio- 1. A kémia körülvesz minket
lógia és a fizika tudományát. A fizika, a biológia és a földrajz
sem érthető meg maradéktalanul kémiai alapok nélkül. Matematika
A kémia tudománnyá válása főszerepet játszott abban,
hogy a világ népessége az 1800-as évektől ugrásszerűen Csillagászat Fizika
növekedett. Nem csak egyre több ember született, de
egyre többen értek meg olyan hosszú életkort, ami száza- Kémia
dokkal azelőtt elképzelhetetlen volt. Kémiai felfedezések Geokémia Biokémia
sora vezetett oda, hogy napjainkban kellő mennyiségű
élelmiszer áll rendelkezésünkre a műtrágyáknak és
növényvédőszereknek köszönhetően. A kémiának kö- Földrajz Biológia
szönhetően tiszta ivóvizet ihatunk minden nap. Gyógy-
szereink segítségével egyre sikeresebben vesszük fel Orvostudomány
a harcot a betegségek ellen (3. ábra). A kémia hatással volt
a kultúrára, a festészetre, a szob- 2. Néhány természettudományos terület egyszerűsített
rászatra, a divatra is. kapcsolati rendszere
A „szerelem első pillantásra” érzést sok vegyület együttes hatására alakul ki. Ezek közül a
legelső, a PEA (fenil-etil-amin), ami „riaszt”, aktiválja az adrenalint és a noradrenalint.
Aztán a noradrenalin „rendel el riadót” az agyban és beindítja a többi vegyület keletkezé-
3. Semmelweis Ignác sét is. Magának a noradrenalinnak a magas szintje a szervezetben boldogságélményt és
(1818–1865) felfedezését étvágycsökkenést okoz. Ezután elindul az adrenalin termelés a szervezetben, amitől szív-
a modern orvostudomány dobogást kapunk, és izzadni fog a tenyerünk. Közben a noradrenallinhoz hasonló szerke-
egyik legfontosabb zetű dopamin is keletkezik, amely viszont az örömközpontunkat ingerli. A dopamin ke-
felfedezéseként tartják letkezése okozza az örömöt olyan hétköznapi esetben, mikor valami nagyon finomat
számon. A klóros víz eszünk, vagy egy igazán romantikus filmet nézünk meg. A harmadik anyag, a fenil-etil-
fertőtlenítő hatását mind
amin, szervezetben történő szétáradása a „szédítő boldogságélménnyel” írható le, amikor
a mai napig használjuk
ivóvizeink fertőtlenítésénél „rózsaszín köd ereszkedik az ember agyára”. A negyedik anyag, az endorfin, ezt tartalmaz-
za a csokoládé is. A köznyelv ezt az anyagot nevezi „boldogsághormonnak”, de csokoládé-
evésnél nem emiatt leszünk boldogok, hiszen a vegyület nagy része lebomlik a gyomrunk-
ban, hanem az édes íz megjelenése okozza az örömöt.
Naponta érnek bennünket olyan információk, reklá- A kémia tanulásának nehézsége többek között abból
mok, amelyekben tudományosnak hangzó fogalmak- származik, hogy az anyag változását, amelyet a min-
kal próbálják meg eladni a termékeket. Ha nem isme- dennapokban tapasztalunk (a makroszkopikus világ-
red a kémiát, el fogod hinni ezeket az áltudományos ban), úgy magyarázza, hogy ehhez egy mindenki
állításokat, és megvásárolod a reklámozott terméket. számára érzékelhetetlen világ szereplőit, az atomokat,
Az interneten például aláírásoddal csatlakozhatsz a molekulákat, ionokat hívja segítségül. Ebben a (szub-
dihidrogén-monoxid (4. ábra) betiltását szorgalmazók mikroszkopikus) világban a részecskék viselkedése és
táborához. Itt a dihidrogén-monoxidról – többek kö- megjelenése eltér a köznapokban megszokott rendtől.
zött – a következőket állítják: Itt a részecskéknek nincs színük, nincs jól meghatáro-
– A dihidrogén-monoxidot színtelen, szagtalan mivol- zott térfogatuk, mint azt egy golyónál megszoktuk.
ta miatt sokan „a láthatatlan gyilkosnak” nevezik. Furcsa erők tartják össze őket, és a részecskék belső
– Évente több ezren halnak bele abba, hogy túl nagy szerkezete az, ami befolyásolja, hogy melyik részecske
dózisban szippantják be ezt az anyagot. melyik másikkal fog kapcsolatot teremteni.
– A sportolók ezt az anyagot (DHMO) előszeretettel Ráadásul a magyarázatot egy nemzetközileg elfoga-
használják a sportteljesítményük növelésére. dott nyelven kell megadni, hogy bárki megérthesse a
– Gáz-halmazállapotú formája súlyos égési sérüléseket világban. Ehhez kidolgoztak egy nyelvet, egy szimbó-
okoz. lumrendszert, amelynek segítségével a folyamatok leír-
– A folyóinkban, tavainkban is kimutatható mára ez az hatók.
y g
anyag. Ezért nehéz a kémia, mert a három szintet egyszerre
kell kezelni, és például a szimbólumokkal leírt folyama-
tot azonnal meg kell tudni jeleníteni gondolatainkban
4. A DH
DHMO biztonsági lapján a kék
az atomok szintjén, és a köznapokban látható jelenség
0 mezőbe az egészségkárosító hatást,
mezőben
szintjén
j is (5. ábra).
a pir
piros mezőben a tűzveszélyességet,
a sárga mezőben pedig az illető
2 1 aanyag reakcióképességét jelzik
sszámokkal. A fehér mezőben
talá
található megjegyzés azt mutatja
Oxy h
meg, hogy ez az anyag oxidáló
tulajdon
tulajdonságú
Folytassátok
tovább a dihidrogén-monoxid veszélyes- 2 H2(g) + O2(g) 2 H2O(g)
ségét bizonyító állításokat! 5. A makroszintű jelenség – egy hidrogénnel töltött lufi
Japánban különösen népszerű a hidrogénnel „feljaví-
felrobban – szubmikroszkopikus elképzelése és kémiai
tott” víz, a H4O. Nézzetek utána az interneten, és szimbólumokkal történő leírása
eddigi tudásotok alapján próbáljátok eldönteni, hogy
valóban létezik-e ez az anyag, és igazak-e az ott meg-
fogalmazott állítások!
A hétköznapi megismerés
Tudod? Jó, ha tudod! A kontrollkísérlet Gondoltad volna?
buktatói
A tudományos kutatás során alapvető fontosságú a A hétköznapi megismerés nem alkalmas a körülöttünk
megfelelő kontrollkísérlet. A kísérletek során nagyon lévő világ objektív leképezésére. A hétköznapi megis-
ritkán valósítható meg, hogy csak egyetlen tényező merés szinte kizárólag az érzékszerveinkre támaszkodik.
(változó) hatását vizsgáljuk. Ezért van szükség kont- Pedig számos példa bizonyítja, hogy érzékszerveinket
rollkísérletre is. Kontrollkísérlet például a gyógyszer- mennyire könnyű megtéveszteni. A hétköznapi észlelés
hatás-vizsgálatok során, amikor a kezelt betegek egy szelektív. Hajlamosak vagyunk csak a számunkra fon-
része hatóanyag nélküli készítményt (placebót) kap tos, az elképzelésünkbe illő történéseket észrevenni.
anélkül, hogy erről tudna. Egy előre nem tervezett Észleléseinket nagyban befolyásolják előítéleteink is.
kontrollkísérlet buktatta le azt az üzletkötőt is, aki Gyakran hagyjuk figyelmen kívül az eddigi elképzelé-
méregtelenítő lábfürdőt akart eladni. A véletlenül be- sünkkel ellentétes történéseket. Hajlamosak vagyunk
kapcsolva hagyott készülékben a lábfürdő akkor is el- egyedi példákból általánosítani. A hétköznapi megis-
színeződött, ha nem volt benne senkinek a lába… merés során használt fogalmaink nem jól definiáltak,
Tervezz kontrollkísérletet arra a vitatott esetre, hogy többértelműek („az olaj sűrű, a cukoroldat is sűrű”).
a növények (pl. bab) növekedését gátolja, ha mikro-
hullámú sütőben felforralt, majd lehűtött vízzel lo-
csoljuk!
A valóság megismerése
• Hétköznapi megismerés: esetleges, pon-
tatlan, szubjektív, nem ellenőrzött; több-
Hétköznapi megismerés: csupán ér- értelmű fogalmak.
zékszerveinken keresztül szerzett is- Van fogalmad? • Művészi megismerés.
meretek alapján történik a valóság • Tudományos megismerés: tervszerű, alapos,
megértése. többszörösen ellenőrzött; pontosan definiált fogalmak.
Művészi megismerés: képzeleten Lépései:
keresztül, érzékileg megragadható formában ábrázolja – Megfigyelés, adatgyűjtés, a probléma megfogalma-
a valóságot. zása.
Tudományos megismerés: gondosan előkészített meg- – Hipotézis felállítása.
figyeléseken alapuló objektív leképezése a valóságnak. – Kísérlet összeállítása a hipotézis bizonyítására.
Hipotézis: egy előzetes feltevés, amelyet a kutatás vagy – Az adatok elemzése, az eredmények megvitatása.
bizonyít, vagy cáfol. – A hipotézis finomítása.
Kontrollkísérlet: ugyanazon feltételek mellett zajlik, – Újabb kísérletek, majd az adatok elemzése, az ered-
mint a kísérlet, csak hatóanyagtól vagy kísérleti hatástól mények megvitatása.
mentesen. – Az elmélet kialakítása.
A szacharin felfedezése egy hibának és ugyanakkor szeren- 9. Azonnal töröld fel, ha valami kiömlik a laboratórium
csés véletlennek köszönhető. A kutató ugyanis mikor ki- padlójára! Ha valamilyen eszközöd eltörik, szólj a ta-
ment cigarettaszünetre a laboratóriumából, elfelejtette
národnak! Ha a munka során valami nem a várt mó-
megmosni a kezét. Mikor a cigarettáját a szájába vette, szo-
katlanul erős édes ízt érzett. Hamar rájött, hogy ez attól az don történik, azonnal értesítsd róla tanárodat! Bármi-
anyagtól származhat, amivel korábban dolgozott, és rára- lyen sérülés történik, arról tanárodnak tudnia kell.
gadt belőle egy kevés az ujjára. Szerencsés volt a kutató,
mert egy rendkívül erős mérget is felfedezhetett volna 10. Ha vegyi anyag kerül a szemedbe vagy bőrödre, azon-
ugyanilyen módon. nal bő vízzel ki, illetve le kell mosni, és értesíteni a
tanárodat a további intézkedések miatt.
Ha laboratóriumban dolgozol, ott nemcsak a saját, hanem
társaid testi épségére, egészségére is ügyelned kell. A labo- 11. Figyelmesen dolgozz a vegyi anyagokkal! Csak akkor
ratóriumban szigorú biztonsági szabályokat kell betartani, tölts ki egy vegyszerből, ha megbizonyosodtál róla,
ugyanúgy, ahogy ezt a vegyészek teszik munkájuk során. hogy a leírásban valóban ezt az anyagot kell használni!
12. Mindig csak akkora mennyiséget használj a vegysze-
A rendszabályok:
rekből, mint amennyi a leírásban szerepel!
1. Mielőtt megkezded a laboratóriumi munkát, alaposan 13. A fel nem használt anyagokat ne töltsd vissza a tároló
tanulmányozd át az elvégzendő feladatról szóló leírást! üvegébe!
Ha nem értesz valamit, még a munka megkezdése előtt
kérdezd meg tanárodat! 14. Soha nem a vegyszeres üvegben kísérletezünk, hanem
abból mindig kiöntünk kisebb mennyiségeket kémcső-
2. Soha ne végezz olyan kísérleteket a tanárod engedélye be vagy főzőpohárba.
nélkül, amelyek nem szerepelnek a leírásban! Soha nem
kísérletezhetsz egyedül a laboratóriumban! 15. Semmilyen, még ártalmatlannak tűnő anyagokat se
kóstolj meg!
3. A biztonsági szimbólumok ismerete alapvető a munka-
végzés során! Mindig figyeld meg a munkalapodon 16. A gázégőd körül ne legyenek gyúlékony anyagok!
ezzel kapcsolatos piktogramokat, és eszerint tevékeny-
kedj! 17. Amikor a kémcsőben melegítesz valamit, ügyelj arra,
hogy a kémcső szája ne irányuljon társad felé!
4. Használj köpenyt a laboratóriumban! Húzz kesztyűt, ha
a leírásban irritáló vagy bőrön át felszívódó anyagokkal 18. Soha nem melegítünk mérőhengert, pipettát, bürettát.
dolgozol! Ha a hajad hosszú, gumizd hátra! 19. Vigyázz a már felmelegített üvegeszközök megfogása-
5. Ha kontaktlencsét viselsz, akkor mindenképpen hasz- kor! A hideg és forró üvegtárgy között látszólag nincs
nálj védőszemüveget is, mivel a lencse képes megkötni különbség.
káros anyagokat a levegőből!
20. Savas oldatokkal való munkavégzéskor a savat öntjük
6. Ne viselj túlságosan bő ruházatot és csuklódról lelógó a vízbe.
ékszereket! A laborban viselj zárt cipőt!
21. A mérleged tányérját mindig tartsd tisztán. Soha ne
7. Tilos ételt, italt, rágógumit bevinni és fogyasztani a la- helyezz rá közvetlenül vegyszert!
boratóriumban!
22. A munka elvégzése után mosogass el, tisztítsd meg az
8. A laboratóriumi munka megkezdése előtt már legyél asztalodat, és győződj meg arról, hogy a gázcsapot
tisztában azzal, hol a legközelebbi poroltó, vészzuhany elzártad, az elektromos készülékeket kikapcsoltad!
és tűzoltásra szolgáló pokróc! Tudd, hogy hol található
a gáz- és elektromos hálózat főkapcsolója! 23. A munka végeztével moss kezet!
10
A laboratóriumi munka
• Alapja a rend, fegyelem és tisztaság.
2. Veszélyes anyaggal szennyezett kesztyű levételének
módszere • A munkavégzés előtt ismerni kell a lehet-
séges baleseti forrásokat.
• Csak azok a kísérletek végezhetők el és
csak olyan mennyiségben, amire a tanár en-
gedélyt ad.
• A munkalapokon szereplő, illetve a tanári utasításban
Veszélyes vegyi anyagokat jelző elhangzott védőeszközöket kötelező viselni.
Van fogalmad?
piktogramok • A vegyszerek és eszközök helytelen használata egész-
ségkárosodást okozhat.
11
Az alapegységek a Földön használatos mérni kívánt tár- az emberi magasság mértéke. Ennél nagyobb és kisebb
gyakhoz, mennyiségekhez igazodnak. A méter körülbelül mérettartományokat mutat be az 1. ábra.
12
Mint az 1. ábrán látható, ha nagyobb vagy kisebb mé- Az atom mérete körülbelül 1 · 10–10 m. Az atommagot
rettartományt akarunk leírni, akkor a tíz megfelelő felfedező Rutherford az atommodelljének leírásakor
hatványaként írjuk fel. A tízes számrendszerbeli hatvá- úgy fogalmazott, hogy az atom átmérője tízezerszerese
nyoknak külön nevet is adtak, ezek a prefixumok az atommag átmérőjének (2. ábra).
(előtagok) (2. táblázat). Becsüld meg az atommag és az atom méretét egy
egyszerű kísérlettel!
Szorzó
Előtag Jele Tegyél egy pontot egy 0,5 mm-es hegyű tűfilccel vagy
számmal számnévvel 0,5-ös ceruzával a füzetedbe. Jelentse ez az atommag
giga- G 10 9
milliárd méretét. Ha ekkora az atommag átmérője, milyen mesz-
mega- M 106 millió sze lehet tőled az atom határa? 10 cm-re? Vagy akár
kilo- k 10³ ezer
1 m-re? Ellenőrizd számítással!
A 0,5 mm-nek a 10 000-szerese az 5000 mm. Vagyis
hekto- h 10² száz
5 m. Ez lehet esetünkben az atom átmérője. Az atom
deka- dk 101 tíz határát a ponttól 2,5 m-re kell keresni.
deci- d 10−1 tized
~ 10–14 méter
centi- c 10−2 század
milli- m 10−3 ezred
mikro- μ 10−6 milliomod
−9
nano- n 10 milliárdod
2. Rutherford
piko- p 10−12 billiomod
atommodellje
2. táblázat. A leggyakoribb előtagok szerint az
atommag
Ha
Magyarországon a milliós nagyságrendű populá- átmérője az atom
cióból kiválasztott énekest „megasztárnak” nevezik, átmérőjének
milyen nevet adnál egy 20 ezer fős kisvárosban meg- tízezred része
szervezett tehetségkutató műsor felfedezettjének? ~ 10–10 méter csupán
Mi lenne a helyes elnevezése a Kínában lebonyolított
tehetségkutatónak?
13
Mérőeszközeink kifinomultságá-
tól függően egyre pontosabb
adatokat kaphatunk a mérni
kívánt mennyiségről (2. ábra).
Ha egy teniszlabda tömegét
fürdőszobamérleggel határoz-
zuk meg, akkor az értéke 0,0 kg
lesz. Laboratóriumi táramérleggel
54,45 g, míg az analitikai mérleggel 2. Teniszlabda tömegének meghatározása különböző pontosságú
54,4418 g értéket mérhetünk. mérlegekkel
Hogyan
lehetne mégis meghatározni fürdőszobamérleggel a teniszlabda tömegét?
14
A kémiai számítások során mérési adatokból kiindulva Ha vásárolunk a zacskón lévő felirat szerint 950 gramm
végzünk számításokat. Minden mérésnek meghatáro- almát, és a zacskóban 7 db körülbelül egyforma alma
zott pontossága van, ezért a mérési adatokat is ennek van, akkor 1 alma átlagos tömegére a számológépünk
megfelelő pontossággal kell megadni. A mért adatok szerint 135,71422857 g adódik. Lehet-e egy alma töme-
pontosságára értékes számjegyeinek számából tudunk ge ennyi? Nem, mivel nincs olyan mérleg, ami ennyire
következtetni. Az értékes számjegyek számának meg- pontosan mérne. A számológépünk sokkal több szám-
határozását az első nem 0 számjeggyel kezdjük jegyet ad meg, mint amennyi a mérés pontosságából
(4. ábra). Minél több értékes számjegyből áll egy mé- következne. Egy alma tömegét – attól függően, hogy
rőszám, annál pontosabb a mért adat. Számításoknál milyen mérlegen mérjük – különböző pontossággal
mindig tekintettel kell lennünk az adatok pontosságá- adhatjuk meg, pl.: 135 g (piaci mérleggel mérve);
ra, azaz a bennük szereplő értékes számjegyek számá- 135,72 g (laboratóriumi táramérleggel mérve);
ra. Általános szabály, hogy a számolt eredmény nem 135,7145 g (laboratóriumi analitikai mérleggel mérve).
lehet pontosabb, mint azok a mért adatok, amelyekből Az első esetben (piaci mérleg) 3 értékes számjegyet,
számoltuk. a második esetben (táramérleg)
ramérleg) 5 érté-
kes számjegyet, a harmadik
adik eset-
4. Nem mind értéktelen, ami nulla! ben (analitikai mérleg) 7 ér-
Ez a szám négy értékes számjegyet
tartalmaz
0,05060 tékes számjegyet tartalmaz
maz
a tömeg mérőszáma.
Akkor visszatérve a
kiinduló problémára,ra,
hány gramm egy almama
átlagos tömege a kellő
llő
Gondoltad volna? Az atom láthatósága számú értékes számjegy-
egy-
Gondoltad volna?
gyel kifejezve?
Néhányan úgy gondolják, hogy az atomok megpillant-
hatók, mivel gyakran találkozhatunk olyan képekkel,
amelyeken atomok fotói láthatók (5. ábra).
Egy különálló atom szabad szemmel, fénnyel működő
(hagyományos) mikroszkóppal soha nem pillantható Leolvasási hiba: a skála rossz szögben
meg. Akkor látunk egy testet, akkor vehetjük szemre végzett leolvasása miatt keletkező Van fogalmad?
körvonalait, jellegzetességeit, ha arról a fény visszajut a hiba.
szemünkbe, és ezt az információt ki tudjuk értékelni az Értékes számjegy: értékes jegynek
agyunkkal. A látható fény hullámhossza azonban olyan, tekintjük a szám számjegyeit, kivéve
hogy nem mérhető össze az atom méretével. Az atom az egynél kisebb számok elején található nullát, illetve
nullákat.
méretének mintegy 5000-szerese a látható fény hullám-
hossza. Ez ahhoz hasonlatos, mintha egy vak óriás, aki-
nek egy-egy ujja 5 méteres átmérőjű (gyakorlatilag egy
szobányi), megpróbálna egy 1 mm-es gombostűfejet az
ujjaival körbetapogatni, hogy információt szerezzen róla.
A mérés
Fizikailag lehetetlen vállalkozás. Ezért nem tud a fény
• Egy összehasonlítás.
„durvasága miatt” információt szolgáltatni egy piciny
• A kapott adat pontosságát meghatároz-
atomról. za a mérőeszköz pontossága.
• A kapott adatok bizonytalanságához
hozzájárul, hogy a mérés során becslésre kell
hagyatkoznunk az utolsó értékes számjegy meghatá-
rozásánál.
– A számítás eredménye nem lehet annál pontosabb,
mint amit a legkevésbé pontosan mérhető adat
megszab.
15
Kapcsolatok
Szóban vagy írásban értelmezd A VILÁG MEGISMERÉSE
a következő ábrákat!
Természettudományok
ettudom
KÉMIA
ilág vizs
yagi v mó gálat
an a dsz i
az leírás ere
Kísérletek
Makroszint
kroszint Részecskeszint
cskesz Szimbólums
Szimbólumszint
Mérés
Mér
érréss Megfigyelés
Me
Mérőszám
zám Mértékegység
Mérté
ek
Alapegységek SSzárma
Származtatott egységek
Természettudományos gondolkodás
1. A tudományos módszer milyen lépései során hangozhatnak el a következő mondatok?
A vajas kenyér mindig a vajas oldalára esik.
A vajas kenyér mindig a vajas oldalára esik?
A vajas kenyér a 130 ejtési kísérlet során 69 esetben esett a vajjal megkent felületére.
16
3. A következő kijelentésekről döntsd el, hogy melyik származhat hétköznapi megismerésből, és melyik tudo-
mányos megismerésből!
Ezt a gyógyszert a szomszédomtól kaptam. Azt mondta, hogy neki használt, biztosan én is meggyógyulok tőle.
Olvastam az újságban, hogy az édesítőszerek mennyire ártalmasak az egészségre. Én nem is veszek édesítőszert.
A gyógyszer szedése során az esetek kevesebb mint 1%-ában allergiás reakciókról számoltak be a betegek.
Nátrium-nitrit (E250). Emlősökben mérgezést, halált okozhat. Patkányokban az 50%-os halálozási arányt 180
mg/testsúly kg adag váltja ki. Ez az adag emlősöknél 71 mg/testsúly kg, amely szerint egy 65 kg-os személy halá-
los adagja 4,6 g.
4. Raszputyin és a szupererő
Grigoríj Raszputyin (1869–1916) egy hatalomra szert tevő szerzetes volt az orosz Miklós cár udvarában. Állító-
lagos látnoki képességei és hipnotikus gyógyító ereje miatt a cárné egyik bizalmasa lett. Kicsapongó életet élt, az
egyházból kizárták, de hatalma egyre erősödött, és a végén már a miniszterek kinevezésébe is beleszólási joga
volt. Sok ellensége volt a nemesek között, akik a kor technikáját bevetve igyekeztek eltenni láb alól. Raszputyin
túlélt súlyos bántalmazásokat, és egy életveszélyes késelést is. Ezekből felgyógyulva magát szent embernek hir-
dette, akit nem lehet megölni. A legutolsó gyilkossági kísérletét is majdnem túlélte. Ezen egy vendégfogadásra
hívták meg, ahol számára a kedvenc süteményét készítették el, amelyben 3-4 ember számára elég halálos „cián-
káli” mennyiségét helyezték el. Raszputyin jóízűen megette a süteményt, mi több, még kért egy újabb adagot is,
és mégsem esett össze holtan, ahogy az normál esetben történni szokott. A rémületből egy tiszt ocsúdott fel
legelőször, aki pisztolyát előhúzva lelőtte Raszputyint.
Ennyi év elmúltával a tudósok nem akartak hinni Raszputyin szupererejének létezésében, és magyarázatot
kerestek arra, miként tudja túlélni valaki a mérgező kálium-cianid 3-4-szeres adagját. A tudósok egyik magya-
rázata, hogy a mérgezést kiötlő személy egy papírba csomagolva, nyirkos körülmények között tárolta a fehér
színű porként kinéző kálium-cianidot. Nyirkos körülmények között a levegő szén-dioxidja és víztartalma szén-
savat alkot:
CO2 + H2O → H2CO3
A keletkező szénsav pedig a papíron áthatolva reagált a kálium-cianiddal. Így egy ártalmatlan – tulajdonságaiban
a szódabikarbónára hasonlító – továbbra is fehér színű por keletkezett:
H2CO3 +KCN → KHCO3 + HCN
A folyamat során keletkező hidrogén-cianid könnyen elillant a levegőbe.
A problémával foglalkozó tudósok számára miért nem volt megfelelő magyarázat a „szupererő”?
Mi volt a kiindulási probléma?
Mi lehetett a hipotézis?
Hogyan tesztelhették, hogy hipotézisük helyes-e?
Ezzel a magyarázattal végleg lezártuk ezt a problémát, vagy létezhet még más magyarázat is?
17
6. Mennyi a hőmérséklet?
Milyen hosszú? Olvasd le 10 15 20 °C
a mérőeszközök skáláit!
10 15 20 °C
13 14 15 16 17 mm 13 14 15 16 17 mm 13 14 15 16 17 mm
Projektmunka
1. Természettudományos felfedezések
Jelöljetek ki egy moderátort! A többiek alkossanak 3-4 fős csoportokat! Minden csoport írja fel egy papírlapra,
hogy milyen természettudományos felfedezéseket tart fontosnak! (A lapon legalább 1, legfeljebb 5 felfedezés
szerepelhet.) Ezután a csoportok ismertessék a listájukon szereplő felfedezéseket maximum 1-1 percben! (Az időt
a moderátor méri.) A moderátor összesíti a listákat, majd a listán sorba haladva a csoportok kézfeltartással sza-
vaznak arról, hogy mennyire tartják fontosnak az egyes felfedezéseket. A szavazatok alapján a moderátor össze-
állítja az osztály által legfontosabbnak tartott 10 természettudományos felfedezést.
2. Ki mit látott?
Végezzétek el otthon a következő kísérletet! Dobjatok egy pezsgőtablettát egy pohár vízbe! Figyeljétek meg, hogy
mi történik ezután! Írjátok le a látottakat, majd órán olvassátok fel, és hasonlítsátok össze, hogy ki mit látott!
Ezután rendezzetek vitát arról, hogy mi lehet az oka a pezsgőtabletta vízben való viselkedésének!
18
1. Az atom szerkezete
Mitől nehéz a nehézvíz?
2. A radioaktivitás
Mitől fél az, aki az „atomtól” fél?
3. A periódusos rendszer
A kémikus „kristálygömbje”
4. Az anyagmennyiség
Amikor egy vesszőnek is szerepe van
5. Molekulák és a kovalens kötés
Nem mind igaz, ami reklám!
6. A molekulák alakja
Miért más az illata, ha ugyanaz a képlete?
7. A molekulák polaritása
Hogyan melegít a mikrohullámú sütő?
8. A másodrendű kötések
Miért lehet forró olajban krumplit sütni?
9. Az ionok
Fürdővízben ülve ne használj elektromos hajszárítót!
Összefoglalás
19
Relatív
Elemi Relatív
Jele Tömege (m) tömege Töltése (Q)
részecske töltése (Qr)
(mr)
1. táblázat. Az elemi részecskék – protonok, neutronok és elektronok – 2. Az atom kémiai jele a vegyjel, fontos adatai
legfontosabb adatai a rendszám és a tömegszám
20
21
22
23
Mennyi
llehet az oxigén
é atom sugara, h
ha a nitrogén-
atomé 75 pm, a fluoratomé 72 pm?
24
Mennyi lehet a kálium olvadás- és forráspontja, ha A 2. periódus néhány eleme kloridjának képlete a kö-
a nátrium olvadáspontja 97,8 °C, forráspontja 897 °C, vetkező: LiCl, BeCl2, BCl3, CCl4. Vajon mi lehet a
a rubídium olvadáspontja 39,3 °C, forráspontja 688 °C? képlete a kálium-kloridnak, az alumínium-kloridnak,
Határozd meg a kálium olvadás- és forráspontját oly a magnézium-kloridnak és a szilícium-kloridnak?
módon is, hogy grafikonon ábrázolod a lítium, nátrium, Ismertek a következő képletek: NaI, CaCl2, CaO,
rubídium és cézium forráspontját és olvadáspontját a Al2O3, CCl4 és CO2. Vajon mi lehet a képlete annak a
rendszám függvényében! (Ezt az eljárást nevezik inter- vegyületnek, amely (a) Si- és F-atomokból; (b) Al- és
polálásnak.) S-atomokból, (c) K- és Cl-atomokból, (d) Mg- és Br-
atomokból, (e) Ba- és O-atomokból és (f) Si- és
Az elem Olvadáspont (°C) Forráspont (°C) O-atomokból épül fel?
Lítium 180,5 1347 A szénsav képlete H2CO3. Mi lehet a kovasav (a szilí-
Nátrium 97,8 897
cium oxosavja) képlete?
Kálium
Rubídium 39,3 688
Cézium 28,4 674,8
Miben hasonló és miben
Vigyázz! Kész labor!
A két eljárással kapott értékeket vesd össze a kálium különböző?
valódi olvadáspontjával (63,3 °C) és forráspontjával
(766 °C)! Melyik eljárással kaptál ezekhez közelebbi Fehér csempére (vagy üveglapra, műanyag lapra) csep-
értékeket? pents kisebb pacát kálium-klorid-oldatból, kálium-
bromid-oldatból és kálium-jodid-oldatból! Cseppents
mindhárom pacához egy-két csepp ezüst-nitrát-
oldatot!
Mi történik? Milyen azonosságokat és milyen különb-
Amikor a „kristálygömb” is ségeket figyelhettél meg a három reakció során?
Nézz utána! Értelmezd az eredeti három oldat hasonló viselkedését
torzít…
annak ismeretében, hogy azokban K+-ionok, valamint
Számos esetben helytelen következtetésre jutunk, ha az Cl–-, Br- és I–-ionok voltak, az ezüst-nitrát-oldat pedig
elemeknek, atomoknak csak a periódusos rendszerbeli Ag+- és NO3–-ionokat tartalmazott! Mi lehet a képző-
helyét vizsgáljuk. Projektmunkában dolgozzátok fel a dött csapadékok képlete?
következő problémákat! Készítsetek számítógépes bemu- Mit nevezünk a kémiában csapadéknak? Miért külön-
tatót! bözik a három csapadék színe?
1. Mi az oka annak, hogy a 2. periódusban található Tedd ki a csempét a napfényre! Mi történik? Mire lehet
nitrogén és oxigén kétatomos molekulákat képez, ezt a jelenséget hasznosítani?
míg a 3. periódusban helyet foglaló foszfor négy-
atomos, a kén pedig nyolcatomos molekulákból áll?
2. Mi az oka annak, hogy a BeCl2 molekulákból áll, a
CaCl2 pedig ionos vegyület?
3. Mi az oka annak, hogy az AgF vízben jól oldódik, A periódusos rendszer
az AgCl viszont vízben nagyon rosszul oldódó csa- • Az elemek hasonló tulajdonságai és az
padék? atomok hasonló elektronszerkezete alap-
4. Beszéljétek meg, milyen fontosabb, kémiával kap- ján épül fel.
csolatos hírt hallottatok a héten! • Segítségével következtetni tudunk
– atomi tulajdonságokra: relatív atomtö-
meg, elektronszerkezet, atomsugár, ionizációs ener-
gia, elektronegativitás, vegyérték;
– az elem fizikai tulajdonságaira: halmazállapot, sűrű-
Periódusos rendszer: olyan rendszer, ség, olvadáspont, forráspont;
amely atommagjaik növekvő pro- – az elem kémiai tulajdonságaira: fémes és nemfémes
Van fogalmad?
tonszáma sorrendjében tartalmaz- jelleg, vegyérték, vegyületképzés más elemekkel.
za a kémiai elemeket és atomjaikat.
A periódusos rendszerben az elemek és atomjaik szá-
mos tulajdonsága nem monoton, hanem periodikusan
ismétlődő változást mutat.
25
26
Másold le, majd egészítsd ki a következő táblázatot! A 6 · 1023 azt jelenti, hogy a 6-os után 23 nullát kell írni,
Az anyag
ha „szokásos” formában akarjuk leírni az Avogadro-
anyag- részecske- számot: 600 000 000 000 000 000 000 000
neve képlete tömege Hogyan írnád át a következő számokat: 5 · 104; 2,3 · 106?
mennyisége száma
22
6 · 10
Víz H2O
molekula
Ammónia NH3 0,5 mol
Metán CH4 0,32 g Anyagmennyiség
• Jele: n.
• Mértékegysége: a mól (mol).
• 6 · 1023 elemi egység.
Anyagmennyiség: az anyagok meny- Egy mól anyag
m
nyiségének egyik megadási módja. Van fogalmad? • Tömege: a moláris tömeg (M = ).
n
Jele: n, mértékegysége a mól (mol). V
1 mól: annak az anyagi rendszer- • Térfogata: a moláris térfogat (Vm = ).
n
nek az anyagmennyisége, amely 6 · 1023 elemi egységet • Részecskeszáma: a moláris részecskeszám
tartalmaz. N
(Avogadro-állandó) (NA = ).
Moláris tömeg: 1 mól anyag tömege. A tömeg és az n
anyagmennyiség hányadosa. Számítások
Moláris térfogat: 1 mól anyag térfogata. A térfogat és • képlettel,
az anyagmennyiség hányadosa. • következtetéssel.
Avogadro-állandó: 1 mól anyagban az elemi egységek (pl.
részecskék) száma. Az elemi egységek számának (pl. ré-
szecskeszámnak) és az anyagmennyiségnek a hányadosa.
27
Nem csak a vegyületek épülhetnek fel molekulákból, Tudod? Jó, ha tudod! Vegyületmolekulák
számos elem is molekulákból áll. A legtöbb elemmole-
kula két atomból áll, de ismerünk három-, négy-, sőt
nyolcatomos elemmolekulát is (2. ábra)! Az elemmo- A vizet (H2O), a szén-dioxidot (CO2) és az aszpirint
lekulákat azonos rendszámú atomok építik fel. (C9H8O4) is molekulák építik fel (3. ábra). A két- vagy
Keress példát háromatomos elemmolekulára! többféle, különböző rendszámú atomból felépülő mo-
lekulákat nevezzük vegyületmolekuláknak.
szén-dioxid-molekula
aszpirinmolekula
28
29
A molekulaalak egyik fontos jellemzője a kötésszög (1. táb- 3. A központi atom kö ül a kötő éés nemkötő
körül kkötő
ő elektron
l k á kú
párok úgy
lázat). A kötésszög egy atomhoz tartozó két kötés által helyezkednek el, mint az egy ponthoz rögzített lufik: a lehető
bezárt szög. legtávolabb egymástól
Fontosabb molekulaalakzatok
90°
Alakzat
120°
háromszög
Alakja lineáris háromszög V alak tetraéder V alak hexaéder oktaéder
alapú piramis
30
4. A vízmolekula V alakú,
a kötésszög: 104,5°
H 104,5°
H 5. A vízmolekula,
a metán-
me
CH4
mol
molekula és az
oxig
oxigénmolekula
O2 kalo
kalotta- és
pálc
pálcikamodellje
A kovalens kötés kialakításában és a molekulák alakjá-
nak meghatározásában fontos szerepe van az atomok
vegyértékelektronjainak. Azt, hogy egy atomnak hány
vegyértékelektronja van, a periódusos rendszerben elfog-
lalt helye alapján tudjuk megmondani. Molekulaalak: az atommagok által
Az atom rendszáma megadja az elektronburkában talál- meghatározott geometriai alakzat. Van fogalmad?
Központi atom: az az atom, amely
ható elektronok számát. Az oxigénatom rendszáma 8, te-
a legtöbb kötést alakítja ki a mole-
hát az oxigénatomatomban összesen 8 elektron található. kulában.
A vízszintes sorok (periódusok) száma megadja az Kötésszög: egy atom két kötése által bezárt szög.
elektronhéjak számát. Az oxigénatom a 2. periódusban Az atom vegyértéke: azt mutatja meg, hogy az atom
található, tehát összesen 2 elektronhéja van. hány kovalens kötés kialakítására képes.
Az ún. főcsoportszám (a függőleges oszlopok száma)
egyenlő az atom legkülső, vegyértékhéján található vegyér-
tékelektronok számával. Az oxigénatom a VI. főcsoportban
található, vegyértékelektronjainak száma tehát 6. A molekulák alakja, téralkata
Az atomok molekulaképzés szempontjából fontos adata • Az atommagok által meghatározott geo-
a vegyérték. Egy atom vegyértéke azt mutatja meg, hogy metriai alakzat.
hány kovalens kötés kialakítására képes. Néhány fontosabb • A központi atomhoz kapcsolódó kötő és
nemkötő elektronpárok közötti taszítás
atom vegyértéke: H: 1, O: 2, C: 4. határozza meg.
• A leggyakrabban előforduló molekulaalakok:
– lineáris,
A vegyérték és a vegyérték- – háromszög alakú,
Gondoltad volna? elektronok számának – V alakú,
kapcsolata – tetraéderes,
– trigonális piramis alakú.
Egy atom vegyértékének elvileg lehetséges maximális • Kötésszög: az atom két kötése által bezárt szög.
értéke annyi, mint ahány vegyértékelektronja van az Vegyérték
atomnak. A kovalens vegyérték minimális értékét pe- • Kovalens kötés kialakításakor a kötő elektronpárok
dig úgy kaphatjuk meg, ha a vegyértékelektronok száma.
számát kivonjuk 8-ból. • Maximális értéke = a vegyértékelektronok száma.
Miért éppen 8-ból kell kivonni a vegyértékelektronok • Minimális értéke = (8 – vegyértékelektronok száma).
számát? • Hidrogénatom: 1; oxigénatom: 2, szénatom: 4.
Mennyi a következő atomok minimális és maximális
vegyértéke: P, S, Cl?
31
32
33
34
Másodrendű kötések
• Molekulák között fellépő vonzó kölcsönhatások.
• Fajtái:
– diszperziós kölcsönhatás: apoláris molekulák között, molekulatömeg-függő;
– dipólus-dipólus kölcsönhatás: dipólusmolekulák között;
– hidrogénkötés: F-, O-, N-atomokhoz kapcsolódó H-atom esetén.
35
36
NEMESGÁZOK
le vagy vesznek fel, amennyi Na+ Mg2+ Al3+ P3– S2– Cl–
III.B IV.B V.B VI.B VII.B VIII.B I.B II.B
ahhoz szükséges, hogy nemes- V3+ Mn2+ Fe2+ Co2+ Cu+
K+ Ca2+ Sc3+ Ti4+ Cr3+ Ni2+ Zn2+ Se2– Br–
gázszerkezetük (vegyértékhéju- V4+ Mn4+ Fe3+ Co3+ Cu2+
kon 8 elektron) legyen. Például: Rb+ Sr2+ Pd2+ Ag+ Cd2+
Sn2+ Sb3+
Te2– I–
Sn4+ Sb3+
Na → Na+ + e– vagy Cl + e– → Cl–.
Au+ Pb2+ Bi2+
A legfontosabb egyszerű ionok Cs+ Ba2+ Pt2+
Au2+
Hg2+
Pb4+ Bi3+
„periódusos rendszere” látható a
3. ábrán. 3. A legfontosabb egyszerű ionok „periódusos rendszere”
37
k ia
ATOMOK
Kapcsolatok
ko lása/
lak
val fel
ele
u
sa/ tron
en b o
vét
protonok
pr
p
s k ml
fel
lea elek
neutronok
ne
n
öté ása
Szóban vagy írásban értelmezd a következő ábrákat! elektronok
ele
e
s
dá
hidrogénion
hi
idrogénion
IONOK
O
OK MOLEKULÁK
MOLEKU LÁ
leadása/felvétele
l dá /f l é l
ATOM
felép
zői ítése
jellem
Rendszám
ndszám
ám Tömegszám
Töm
megszá
g Stabilitás
Stabilitá
il s Atommag
ommag Atomtörzs
Atomtörz
+ +
ző
azo
nbö
sttabilis
Instabilis Stab
Stabilis Elektronok Vegyértékhéj
y
nos
p+ száma p+ + no száma
külö
meghatározza
m
Izotópatomok ktív bo
Radioaktív bomlás Kémiai
ai tulajdonság
tulajd
kísérője
kís
ktív sug
Radioaktív sugárzás
fajtái
fa
alfa béta gamma
MOLEKULA
alakjá
e t meg
ítés határ
felép ozza
kapcsolatok
Atomokból
omokból Kovalens Központi Ligandum
tésse
kötéssel Másodrendű atom
lehet
le
eh kötések
ötések
A legmagasabb
magas
vegyértékű
y atom
poláris egyszeres
vagy vagy Diszperziós
zperziós Dipólus-
Dipólus
p Hidrogén-
Hidrog
apoláris többszörös dipólus kötés
kölcsönhatás Kötő Nemkötő
Nem
elektronpár
pár elektronpár
elektro
Kötésszög
Kötéss
szög
z
ION
in t tölt
ls zer és sz
kapcsolatok
éte erin
zet t
öss
Egyszerű
gyszerű Összetett
Összetet Kation Anion
Ionos kötés
38
103P/ Hartley 2
C/1995 B2 Hyakutake
–3
153P/Ikeya–Zhang
1P/Halley
kiolvasztott víznek?
C/2009 P1 Garrard
103P/ Hartley 2
Enceladus
sekor?
Napjainkig tartja magát
Föld
–4
Megingott-e ez az elmélet
Jupiter
a jelenlegi felfedezéssel?
protoszoláris köd
10–5
39
Mit jelenthet
j l th t azz „előfordulási
lőf d lá i gyakoriság”?
k i á ”?
A 18 féle vízmolekulából melyiknek a legkisebb a moláris tömege? Mekkora ez?
A 18 féle vízmolekulából melyiknek a legnagyobb a moláris tömege? Mekkora ez?
Projektmunka
Játsszatok bíróságot!
A következő feladat megoldásához alkossatok három, nagyjából azonos nagyságú csoportot! Az 1. csoport lesz a
VÁDLÓK csoportja, a második a VÉDŐK csoportja, a harmadik pedig az ESKÜDTEK csoportja. Az esküdtek
titkos szavazással válasszanak maguk közül egy bírót, aki a tárgyalást vezetni fogja. A vádbeszéd és a védőbeszéd
elkészítésére 10 percetek van. Majd először a VÁDLÓK, majd a VÉDŐK fejthetik ki érveiket maximum 5-5
percben. A bírónak joga van kérdéseket feltenni, illetve 1-1 percet adni mind a védelemnek, mind a vádlóknak,
hogy reagálhassanak a másik fél beszédére.
A tárgyaláson a „vádlott”: az atomerőmű.
A VÁDLÓK érveljenek az atomerőművek veszélyessége mellett, és követeljék azok leállítását!
A VÉDŐK érveljenek az atomerőművek szükségessége mellett, és követeljék azok bővítését, fejlesztését!
A tárgyalás végén az esküdtek titkos szavazással nyilvánítanak véleményt a vádlott bűnösségéről, illetve ártatlan-
ságáról.
40
41
1. A légbuborékok
felfelé haladása miatt
a folyadékoknak az edényy
fala és a buborék között egy
szűk részen kell lefolynia
fluor klór bróm jód
2. A halogénekelemek és molekuláik modellje
42
Egy földönkívüli, aki sosem látott még vizet, megpró- Mind a vízmolekulák (H–OH), mind az alkoholmole-
bálja az oxigéncsoport hidrogénvegyületeinek ismere- kulák (C2H5–OH) között a hidrogénkötés a legerősebb
tében meghatározni a víz forráspontját (1. táblázat). másodrendű kötés.
Ehhez ábrázolja az ismert hidrogénvegyületek forrás- Mivel magyarázható, hogy a víz forráspontja (100 °C)
pontját a moláris tömegük függvényében. Ezután kö- magasabb az alkohol forráspontjánál (78,4 °C), vala-
zelítő egyenest illeszt a három pontra, és ez alapján mint a víz sűrűsége (1,0 g/cm3) nagyobb, mint az al-
próbálja megjósolni a hiányzó adat, a víz forráspontját. kohol sűrűsége (0,79 g/cm3)?
Készíts te is diagramot, és az alapján határozd meg a A glicerin molekulájában három hidroxilcsoport talál-
víz forráspontját! ható: C3H5(OH)3. Vajon milyen lehet a glicerin forrás-
Miért tér el az így kapott forráspont a víz valódi for- pontja és sűrűsége a vízéhez és az alkoholéhoz képest?
ráspontjától?
43
44
45
46
Mivel a vas térben centrált kockarácsban kristályoso- A régi korok fémmegmunkáló mestereinek egyik titka
dik, ezért rosszul megmunkálható. Ha viszont vörös abban rejlett, hogy miként melegítették fel, illetve ho-
izzásig (900 °C-ig) hevítik, akkor megváltozik a kris- gyan hűtötték le a fémet. A fémben kialakuló kristály-
tályszerkezete. Magas hőmérsékleten ugyanis a térben szerkezettől függ ugyanis annak rugalmassága, ke-
centrált kockarácsa átalakul lapon centrált kockarács- ménysége.
csá. Ilyen állapotban pedig kalapálással jól megmun- Az ezzel kapcsolatos kísérletet akár otthon is elvégez-
kálható. Lehűtve (pl. hideg olajba mártva, edzve) ismét heted a gáztűzhely felett, de a legmegfelelőbb hely az
visszaalakul a kristályszerkezete térben centrált kocka- elvégzésére a laboratórium és annak Bunsen-égője.
ráccsá. A kísérlethez szükség van három darab – legegysze-
rűbb – hajcsatra és két fogóra vagy csipeszre.
Teszteld az acél hajcsat rugalmasságát azzal, hogy fi-
noman megpróbálod kihajlítani az egyiket! Amit ta-
pasztalsz, az az acélra jellemző tulajdonság.
Ezután csipesz (vagy fogó) segítségével tartsd a haj-
Gondoltad volna? Kristályok keménysége
csat görbe végét a gázláng legfelső, kék zónájába, és
mikor vörösen izzik a csat, egy másik csipesz (fogó)
Középkorban játszódó filmekben gyakori jelenet, segítségével hajtsd ki egyenesre. Hagyd kihűlni, majd
hogy a szereplő beleharap egy arany pénzdarabba, így ugyanígy egyenesítsd ki a másik két csatot is!
állapítva meg annak valódiságát. Ezzel az arany puha- Lágyacél készítéséhez tartsd a kiegyenesített csatot
ságát teszteli, az aranyra leginkább hasonlító réz függőlegesen a lángba, amíg vörösen nem kezd el izzani.
ugyanis keményebb az aranynál. A kristályok ke- Ekkor vedd ki a lángból, és hagyd a levegőn lassan le-
ménység szerinti osztályozására legelőször a Mohs- hűlni. A lassú hűtés a fém belsejében nagy kristályokat
skálát vezették be. A skála 1-től 10-ig terjedt, és min- képez. Lehűlés után a hajcsatból próbálj egy horgot
den beosztásához tartozott egy olyan kristályos anyag, hajtogatni! Mit tapasztalsz?
ami reprezentálta azt az értéket. Két kristály közül az Edzett acél készítéséhez a maradék két hajcsatot ismét
volt a keményebb, amely a másikat karcolta. 1-es ke- vörös izzásig hevítsd, majd azonnal dobd bele egy
ménységű például a grafit, amelyet akár a körmünkkel 250 cm3-es, hideg vízzel töltött főzőpohárba. Ilyen gyors
karcolhatunk, míg a legkeményebb ezen a skálán a hűtésnél a fém belsejében apró kristályok alakulnak ki.
gyémánt, 10-es értékkel. Az egyik csatot próbáld meg horoggá hajlítani! Mit ta-
Néhány fém keménysége: pasztalsz?
Az acél ridegségének eltüntetéséhez ismét melegítsd
Fém neve ólom arany réz acél titán volfrám
fel az egyik csatot, ezúttal a láng fölött oda-vissza moz-
Keménysége gatva csak addig, míg a szürke fém enyhe kékes színe-
1,5 2,5 3 4,5 6 7,5
(Mohs) ződést nem kap. Ekkor vedd ki a lángból, és hagyd
lassan kihűlni. Most próbáld meg a horgot kialakítani!
Mit tapasztalsz?
Nézz utána, miként kovácsolták és hogyan hűtötték le
a középkor híres acélpengéit, a toledói és a damasz-
Lapon középpontos kockarács: olyan kuszi acélokat!
kockákból felépülő térbeli szerkezet, Van fogalmad?
amelyben a kockák csúcspontjában
és a lapok középpontjában helyez-
kednek el a fématomok. A fémek
Térben középpontos kockarács: olyan kockákból fel- • A periódusos rendszerben a B–At vonal-
épülő térbeli szerkezet, amelyben a kockák csúcsain és tól balra lévő elemek.
közepén helyezkednek el a fématomok. • Jellemzőjük a fémrács:
Hexagonális rács: olyan hatszög alapú hasábokból fel- – lapon centrált kockarács,
épülő térbeli szerkezet, amelyben a hatszög alapú hasáb – térben centrált kockarács,
csúcsain és minden második oldallap közepén találunk – hexagonális rács.
fématomokat. • Megmunkálhatóságuk függ a rácstípustól.
Allotróp módosulatok: egy elem különböző kristály- • Különböző kristályszerkezetű formák → allotróp mó-
szerkezetű vagy molekulatömegű formái. dosulatok.
47
48
A jód rosszul oldódik vízben, viszont jól oldódik A vörösborok fanyar ízét csersavtartalmuk okozza.
kálium-jodid-oldatban. A jodidionok egy része ugyan- A csersav molekulái – az alkoholhoz hasonlóan – tar-
is reakcióba lép a jódmolekulák egy részével, és azok- talmaznak hidrofób és hidrofil részeket, így képesek a
kal trijódiont képez. A kálium-jodidos jódoldatot nyelvre rakódott zsírréteg lemosására (5. ábra). Ezért
(Lugol-oldatot) használják a keményítő kimutatására kortyolgatunk vörösbort a vörös húsok fogyasztá-
is. Keményítő hatására az eredetileg barna oldat kék sakor.
színű lesz. A fehér húsok (szárnyasok, hal) jóval kevesebb zsírt
Írd fel a jodidionok és a jódmolekulák közötti reakció tartalmaznak, ezért fogyasztásukhoz a kisebb csersav- és
kémiai egyenletét! aromatartalmú fehérborokat ajánlják.
49
1. Hidratált
Hidrat nátriumionok
A gázokat és folyadékokat felépítő részecskék (atomok, és hidratált
hidrat kloridionok
ionok, molekulák) állandó mozgásban vannak. Mozgásuk a nátrium
nátrium-klorid vizes
során kitöltik a rendelkezésükre álló teret. Így jön létre a oldatába
oldatában
diffúzió. A diffúzió az a folyamat, amely során két anyag
részecskéi külső beavatkozás nélkül elkeverednek. A diffú-
zió az alapja az oldódásnak és az ozmózisnak is.
Oldódásnak nevezzük az oldódó anyag és az oldószer
részecskéinek elkeveredését. Az oldódás során az oldódó Vigyázz! Kész labor! Ionok diffúziója vízben
anyag részecskéi között ható kötések felbomlanak. Ezzel
párhuzamosan új kötések alakulnak ki az oldódó anyag Fehér csempére vagy lapos edénybe tölts annyi vizet,
részecskéi és az oldószer részecskéi között. Az oldószer hogy egy kb. 8-10 cm átmérőjű folyadékfolt keletkez-
molekulái körbeveszik az oldódó anyag részecskéit. Ha az zen! Tégy a vízbe egymástól 5-6 cm-re egy-egy
oldószer víz, akkor ezt a folyamatot hidratációnak nevez- ólom(II)-nitrát-kristályt és kálium-jodid-kristályt! Fi-
zük. Vizes oldatban az oldott anyag részecskéi mindig gyeld meg, mi történik néhány perc múlva! Értelmezd
vízmolekulákkal körbevéve, ún. hidratált formában van- a látottakat, ha tudod, hogy mind az ólom(II)-nitrát,
nak (1. ábra). mind a kálium-jodid ionkristályos anyag, a kémiai
Ha egy féligáteresztő hártya egyik oldalán egy oldat, a kölcsönhatásukban képződő ólom(II)-jodid pedig
másik oldalán tiszta oldószer (vagy egy hígabb oldat) ta- sárga színű, vízben rosszul oldódó vegyület!
lálható, akkor az oldószer-molekulák a féligáteresztő hár-
tya (pl. celofán) pórusain keresztül a hígabb oldatból a
töményebb oldatba diffundálnak (2. ábra). Ez a jelenség az
ozmózis.
féligáteresztő hártya
vízrészecske oldott anyag
3. Mi okozza
a sárga színt?
Gyümölcsök hízása
Vigyázz! Kész labor!
és fogyókúrája
50
A vese fő feladata, hogy a vért megszűrve eltávolítsa a Az 5. ábra azt szemlélteti, hogy a féligáteresztő hártya
mérgező anyagokat és a fölösleges vizet. A kiválasztott lyukain csak a legkisebb részecskék, a vízmolekulák
anyagok aztán a vizelettel távoznak. A vese elégtelen férnek át. (Ha a vízmolekulát a kék pont jelenti, akkor
működése során ezek a mérgező anyagok nem tudnak egy szerves vegyület molekulájának a focilabda, a ví-
eltávozni. Ha a veseátültetés nem lehetséges, akkor a rusnak a kamion, a baktériumnak az elefántcsorda
betegnek dialízisre kell járnia, amely során kivonják felel meg.) Hogyan lehetséges az, hogy a sóoldatban
véréből a mérgező anyagokat. A folyamat lényege, hogy található nátriumionok és kloridionok sem férnek át a
a beteg vérét átengedik egy készüléken, amelyben az féligáteresztő hártya pórusain, pedig ezek az ionok ki-
egy féligáteresztő membrán egyik oldalára kerül, a sebbek, mint a vízmolekulák? A nátriumion átmérője
másik oldalon pedig glükózt, aminosavakat, ionokat 95 pm, a kloridion átmérője: 181 pm, a vízmolekula
tartalmazó steril oldat van. Az ozmotikus nyomás át- átmérője: 280 pm.
préseli a vérben lévő szennyező anyagokat és a fölösle-
ges vizet a membránon át a steril oldatba. A vörösvér-
víz-
sejtek és a fehérjék méretüknél fogva nem juthatnak át, molekula
megmaradnak a tisztított vérben, melyet aztán vissza-
vezetnek a beteg szervezetébe (4. ábra). A dialízis 2–8
szerves vegyület
órán át tart, és esetenként 2–4 kg káros anyag is kivo-
násra kerül a szervezetből. A folyamatot sajnos 2-3
s
naponként meg kell ismételni, mivel a mérgező anya- víru
gok nap mint nap felhalmozódnak a szervezetben. m
té riu
véralvadásgátló vérpumpa b ak
membrán
friss
dialízis- Diffúzió: két anyag részecskéinek ke-
folyadék veredése külső beavatkozás nélkül. Van fogalmad?
Oldódás: az oldódó anyag és az ol-
dószer részecskéinek elkeveredése.
Ozmózis: az a folyamat, melynek során az oldószer-mo-
a beteghez visszaáramló vér
lekulák a féligáteresztő hártya pórusain át a hígabb ol-
4. A dialízis lényege datból a töményebb oldatba diffundálnak.
Diffúzió
Tudod? Jó, ha tudod! Fordított ozmózis • két anyag részecskéi külső beavatkozás
nélkül keverednek;
Az ozmózis során a töményebb oldatba jutó oldószer- • az oldódás és az ozmózis alapja.
Oldódás
molekulák hatására az oldat térfogata egyre nő. Ez a
• az oldódó anyag és az oldószer részecskéi-
térfogatnövekedés okozza a bogyós gyümölcsök kire- nek elkeveredése;
pedését egy kiadós eső után. Ha a töményebb oldat • eredménye:
térfogatát a külső nyomás növelésével csökkenteni – oldat;
akarjuk, akkor az ozmózissal ellentétes folyamat jön – hidratált részecskék (víz esetén).
létre. Ezt nevezik fordított ozmózisnak. A fordított Ozmózis
ozmózis során a vízmolekulák a töményebb oldatból a • oldószer-molekulák diffúziója a hígabb oldatból a
hígabb felé áramlanak. Ezt a jelenséget először az ame- töményebb oldatba féligáteresztő hártyán keresztül.
rikai haditengerészetnél használták tengervíz sótala-
nítására. Ma már elterjedten használják tiszta víz elő-
állítására.
51
Keszonbetegség, a búvárok
Gondoltad volna?
réme
52
53
Szerinted…
Szerinted…?
Szer
Szerin
erin
nte
ted…
d ?
d… Tömény
T
Töm vagy telített? Nézz utána! Koncentráció
100 g vízben szobahőmérsékleten 211 g cukrot lehet Projektmunkában dolgozzátok fel a következő témakö-
feloldani. Ugyancsak 100 g vízben 0,015 g mészkő röket! Készítsetek számítógépes bemutatót is!
oldható fel. Egy pohárban lévő 2 dl (200 g) vízben 1. Miért vicces a következő figyelmeztetés? „Vizsga
feloldunk 150 g cukrot. Egy másik pohárban lévő előtt ne igyál sok vizet, mert a víz csökkenti a kon-
ugyancsak 2 dl vízben feloldunk 0,030 g mészkövet. centrációt!” Milyen jelentései vannak a „koncentrá-
Melyik a töményebb oldat? Melyik oldat telített? ció” kifejezésnek?
2. Beszéljétek meg, milyen fontosabb, kémiával kap-
csolatos hírt hallottatok!
54
Tehát 2,5 liter ásványvízben van 10,0 g CO2. 10,0 g szén-dioxid tehát 2,50 liter ásványvízben van.
55
56
Innen: x = 67 g
57
58
Önts egy vizespohárba félig vizet! Tölts rá egy ujjnyi Üvegkádba tölts vizet, majd keverj el benne néhány
vastagságban étolajat! Várd meg, míg a két anyag elkü- csepp tejet! Lézerceruzával oldalról világítsd meg az
lönül egymástól! Ekkor kiskanállal szórj egy adag sót oldatot! Figyeld meg a fény útját! Ismételd meg a kí-
(egy kupacban) az olajra (2. ábra). sérletet tiszta vízzel is!
Figyeld meg, mi történik!
Adj magyarázatot a felfelé és
lefelé irányuló mozgásra!
Vajon más anyagokkal (cu-
korral, homokkal) is létrejön
ez a jelenség? Próbáld ki!
2. Mi okozza a felfelé és
lefelé irányuló mozgást?
4. A tejes vízben
látható, a tiszta
vízben nem
Gondoltad volna? Miért köd a diszkófüst? látható a fény-
sugár útja
Nézz utána, hogyan csinálják a diszkófüstöt!
Ennek, és az 1. táblázatnak az ismeretében magyarázd
el, hogy valójában miért köd az, és nem füst!
59
A Földet körülvevő légkör levegőből áll. A levegő külön- Ha a levegőt nagy nyomásra sűrítjük, majd hirtelen
böző gázok elegye, tartalmazza a földi élet szempontjából kitágítjuk, hőmérséklete csökken. (Hasonlóan ahhoz,
nélkülözhetetlen oxigént és szén-dioxidot is. Legfontosabb mint amit akkor tapasztalhatsz, ha szénsavpatront
alkotói: a nitrogén (78 V/V%), az oxigén (21 V/V%), va- vagy habpatront nyomsz a szifonba.) Ezt a folyamatot
lamint szén-dioxid, vízgőz, nemesgázok (argon, xenon, többször megismételve a hőmérséklet olyan mérték-
kripton, radon) és metán. ben csökkenthető, hogy a levegő folyékonnyá válik.
A levegő cseppfolyósításával tiszta nitrogént, tiszta oxi- A cseppfolyós levegő fokozatos felmelegítésével (frak-
gént, valamint nemesgázokat állítanak elő. cionált desztillációjával) nyerik a nitrogént, az oxigént
A levegő számos tulajdonságát csak akkor érthetjük és a nemesgázokat. A frakcionált desztilláció termékei
meg, ha ismerjük a gázokra vonatkozó legfontosabb tör- növekvő forráspont szerint: nitrogén (–196 °C), argon
vényszerűségeket. Ilyen az Avogadro-törvény: Különböző (–186 °C), oxigén (–183 °C), kripton (–153 °C), xenon
gázok azonos térfogataiban, azonos hőmérsékleten és nyo- (–108 °C) (2. ábra).
máson azonos számú molekula van. Ebből következik, Vajon miért nő az atomtömeggel a nemesgázok for-
hogy a gázok moláris térfogata (1 mol gáz térfogata) füg- ráspontja?
Milyen következtetést vonhatunk le a molekulák
getlen a gáz anyagi minőségétől, csak az állapotától függ.
közötti kölcsönhatás erősségére a nitrogén és az oxigén
Minden gáz moláris térfogata légköri (0,1 MPa) nyomáson
forráspontja alapján?
és 25 °C hőmérsékleten 24,5 dm3/mol.
levegő be
szűrő desztilláló torony
szivattyú
hűtő-
Tudod? Jó, ha tudod! Száraz és nedves levegő spirál
–108 °C xenon
–153 °C kripton
A száraz és a nedves levegő között az a különbség, hogy
eltávolított CO2 és H2O
a száraz levegő nem tartalmaz vízgőzt, míg a nedves –183 °C oxigén
levegőben több-kevesebb b (1-3 V/V%) vízgőz is talál- gáz vissza-
ható. keringetése –186 °C argon
Melyikben van több moleku-
la? Azonos térfogatú, nyomá- –196 °C nitrogén
sú és hőmérsékletű száraz le-
vegőben vagy nedves levegő- –200 °C
levegő sűrítése
ben? és lehűtése
a levegő áthalad a fúvókán, kitágul és lehűl
Melyik a „nehezebb”, azaz a
nagyobb sűrűségű? A száraz 2. A levegőt cseppfolyósítás után ún. frakcionált
vagy a nedves levegő? desztillációval bontják alkotóira
Vajon miért jelez a barométer
esőt, ha csökken a légnyomás
(1. ábra)?
1. A barométereket gyakran K
Kétszer kettő…? Mennyi levegőt fogyasztunk?
terrel is
hőmérővel és higrométerrel
it mér a
egybeépítik. Mit
ométer?
higrométer? Tételezzük fel, hogy egy belégzés alkalmával 500 cm3
levegő kerül a tüdőnkbe. Az ember percenként átlago-
san 14-szer vesz lélegzetet.
Hány liter levegőt fogyaszt egy ember 1 nap alatt?
60
A kilélegzett levegő – a hiedelmekkel ellentétben – A Föld keletkezése idején létrejött őslégkör lényegesen
még viszonylag sok (16 V/V%) oxigént és jelentősen különbözött a maitól. Főleg olyan gázokat tartalmazott,
megnövekedett mennyiségű (4 V/V%) szén-dioxidot amelyek a vulkáni tevékenység során kerülnek a légkör-
tartalmaz a nitrogénen és a nemesgázokon, valamint be: nitrogént, vizet, szén-dioxidot, szén-monoxidot,
a vízgőzön kívül. ammóniát, hidrogént és metánt. Alig tartalmazott oxi-
A belélegzett A kilélegzett gént. Ebben az őslégkörben villámlás hatására képződhet-
levegő összetétele levegő összetétele tek az első szerves anyagok molekulái (szénhidrogének,
O2 21% O2 16%
formaldehid, metanol), melyek az élet kialakulásának
CO2 0% CO2 4% 3. A be- és feltételei. Később, a fotoszintetizáló élőlények megjele-
H2O 0% H2O 6% kilélegzett nése révén kezdett el nőni a légkör oxigéntartalma.
N2 79% N2 74% levegő Hasonlítsd össze a Föld légkörének kémiai összetételét
összetétele más bolygókéval!
61
csapadék
szárazföld
Tudod? Jó, ha tudod! Vízzel töltött hőmérő?
folyó
tengerek A mellékelt grafikon a víz sűrűségének változását mu-
felszín alatti vízfolyások
tatja be. Ennek alapján tervezd meg, hogy helyezked-
nének el a hőmérsékletet jelző számok egy olyan hő-
1. A víz körforgása a természetben
mérőn, amelynek a tartályában festékkel színezett víz
van! A 4 °C körüli értékek az érdekesek!
A víz az élő szervezetek alkotóanyaga. Az emberi szer-
vezetet is mintegy 60-75%-ban víz alkotja. A sejtekben sűrűség,
g/cm3 maximális sűrűség
zajló kémiai folyamatok nem mehetnek végbe víz nélkül. 3,98 °C-nál
A vízben oldott ionok (Mg2+, NH+4, NO–3 stb.) és molekulák 1,0000
(O2, CO2) az élő szervezetek számára alapvető fontosságú-
ak. Ugyanakkor a víznek a természetben hőmérséklet-sza-
bályozó funkciója is van, párolgása révén hűt, és nagy 2. A víz
fajhője miatt sok hő tárolására képes. 0,9997
sűrűségének
0 4 10 változása
hőmérséklet, °C 4 °C közelében
62
3. A víz kör-
forgásának
modellezéséhez A víz
használt kísérlet • A Föld minden élőlénye számára létfon-
összeállítása tosságú.
• Nagy része folyamatos körforgásban
vesz részt.
– A körforgás hajtóerejét a Nap energiája
Légköri víz: csak vízmolekulákat, vala- szolgáltatja.
mint port és oldott CO2-ot tartalma- Van fogalmad? • Legnagyobb mennyisége az óceánokban, tengerek-
zó víz. ben található. Ez a víz ivásra alkalmatlan.
Ásványvíz: olyan ivóvíz, amely leg- • Az ivóvizünket jórészt fúrt kutakból és természetes
alább 0,5 g/liter oldott ásványi anyagot tartalmaz. forrásokból fedezzük.
Tengervíz: ivásra alkalmatlan, magas NaCl-tartalmú víz. – Ivóvizünk kellemes ízét a benne oldott sók adják.
Desztillált víz: csak vízmolekulákat tartalmazó, ivásra
nem alkalmas víz.
Ioncserélt víz: oldott sókat nem tartalmazó víz.
63
Kapcsolatok
Szóban vagy írásban értelmezd SZILÁRD ANYAG ANYAGI RENDSZER
a következő ábrákat!
szerkezete alapján
Homogén
mogén Diszperz
p Heterog
Heterogén
Kristályos Amorf
jellemzője
Elemi cella
mi ce
tí
típusai
Ionrács
onrács Molekula- Atomrács
olekula Atomrács
omrác Fém
Fémrács
émrács
rács
Lapon Térben
Té Hexagonális
Hexago
centrált centrált
kocka kocka
Sebessége
bessége Mértéke
értéke
e EEnergia
iaaválto
válto
változása
ált á
jellemzői
jjel
lll ői
OLDÓDÁS
DÓDÁ
eredménye
OLDAT
összetételének
öss
összetétel
ös szetétel megadása
me
Részei
észei szerint
sze
erint
dószer
Oldó anya
Oldott anyag Telített Te
Telítetlen
elítetlen
n Túltelítet
Túltelített Százalékosan
zalékosan
alékos Koncentrációval
Koncentráci
tráciió
m V n Cm Cn
% % %
m V n
64
sárga
18 karátos arany
20
20
2. Nem mind arany, ami fénylik! zöldessárga
40
használásakor ötvözni szokták rézzel és ezüsttel.
40
A három összetevő mennyisége szabja ja meg az Ag %-a halvány Cu %-a
tojássárga
ékszer színét. Ezt mutatja be az alábbii ábra. Az zöldes-
60
sárga
60
egyes színtartományokat fehér vonalakkal
kkal válasz-
szín
tottuk el. vöröses
80
80
a „karát”? vörösréz
Ha valamely közel keleti ország- f
fehér
színű
ban vásárolsz arany ékszert, an-
20 40 60 80
nak színe elüt az Európában vá-
sárolható arany ékszerek színétől.
ezüst Cu %-a réz
Többnyire vörösebb színhatású.
Melyik összetevő felelős ezért?
Hogyan különböztetnéd meg szemree egymástól a 14 karátos aranyat (piros ponttal jelölve a grafikonon) a 18
karátos aranytól (kék ponttal jelölve)?
ve)?
Milyen színű ékszert lehetne előállítani,
ítani ha csak rezet és ezüstöt (és csak nagyon minimális aranyat) akarunk
ötvözni?
Az arany hamisításakor a leggyakoribb a rézből készült ékszer. Melyik arannyal, a 14 vagy a 18 karátos
arannyal lehet ezt leginkább összetéveszteni?
Ha egy ékszertervező zöldessárga színű arany ékszereket akar forgalmazni, a három összetevőt milyen szá-
zalékos arányban kell ehhez ötvözni?
65
Projektmunka
A következő feladatok megoldásához alkossatok öt csoportot és egy 5-6 fős zsűrit! Minden csoport dolgozzon ki
egyet az alábbi öt feladat közül! (A feladatok kiosztása sorsolással történjen!)
A megfelelő adatok összegyűjtése után készítsetek grafikont – lehetőleg valamilyen számítógépes programmal – a
következő kérdések megválaszolásához!
1. Hogyan változik a IV. főcsoport elemei hidrogénvegyületeinek forráspontja a molekulatömeggel?
2. Hogyan változik az V. főcsoport elemei hidrogénvegyületeinek forráspontja a molekulatömeggel?
3. Hogyan változik a VI. főcsoport elemei hidrogénvegyületeinek forráspontja a molekulatömeggel?
4. Hogyan változik a VII. főcsoport elemei hidrogénvegyületeinek forráspontja a molekulatömeggel?
5. Hogyan változik a nemesgázok forráspontja a molekulatömeg függvényében?
Sorsoljátok ki a bemutatás sorrendjét! Minden csoport legfeljebb 5 percet kap az általa készített grafikon bemuta-
tására, a forráspontváltozás magyarázatára. A bemutató után a zsűri tagjai a témához kapcsolódó kérdéseket
tehetnek fel. A válaszok elhangzása után minden zsűritag 1-től 5-ig terjedő skálán értékeli a csoport bemutatóját.
66
67
Hányfélekép-
A kémiai egyenletben nem szerepelnek
pen tudjuk ké- Szóegyenlettel cink + sósav → cink-klorid + hidrogén
kémiai jelek, csak az anyagok neve.
miai egyenlettel
leírni azt, hogy A kémiai egyenletben kémiai jeleket szerepel-
Sztöchiometriai
ha cinkre sósa- tetünk, és a kémiai egyenletet az atomok Zn + 2 HCl → ZnCl2 + H2
egyenlettel
megmaradásának törvénye alapján rendezzük.
vat öntünk, ak-
kor hidrogén- A kémiai egyenletben csak azokat Zn + 2 H+ + 2 Cl– → Zn2+ + 2 Cl– + H2
gáz fejlődik? Ionegyenlettel a részecskéket szerepeltetjük, amelyek
valóban részt vesznek a kémiai reakcióban. Zn + 2 H+ → Zn2+ + H2
68
69
A B A B
2. A bomlási folyamat általános leírása
A B C A C B
A B C D A C B D
3. Két tipikus kicserélődési folyamat sémája
2 KI (aq) + Pb(NO3)2(aq) = PbI2(sz) + 2 KNO3(aq)
A színtelen a szintén ekkor sárga, nem
kálium- színtelen oldódó ólom-jodid
jodid-oldatot ólom-nitrát- csapadék keletkezik,
hozzáöntjük oldathoz, ami lassan leülepszik
a főzőpohár aljára
70
71
10 H2 és 7 O2 10 H2O és 2 O2
72
Hány mól AlCl3 keletkezhet 10,0 mol alumínium és Ha sztöchiometrikus arányban összekevert vasport
12,0 mol klórgáz reakciójában? és kénport reagáltatunk egymással kémcsőben, ak-
kor sárga kéngőzképződés közben vas-szulfid kelet-
A reakcióegyenlet: 2 Al + 3 Cl2 = 2 AlCl3
kezik. Ez a vegyület már nem mágneses. Ugyanakkor
a kémcsőből kivett vas-szulfidunkat mégis vonzza a
1. Az ismert adatok összegyűjtése:
mágnes.
Az alumínium anyagmennyisége: 10,0 mol. Mi lehet ennek az oka?
A klórgáz anyagmennyisége: 12,0 mol.
Reakcióegyenlet: 2 Al + 3 Cl2 = 2 AlCl3.
Keressük az alumínium-klorid anyagmennyiségét.
2. Mivel mindkét reagáló anyag mennyisége ismert, Hány liter vízzé alakítható
Kétszer kettő…?
a teve púpjában lévő zsír?
ezért el kell dönteni, hogy melyik a meghatározó
reagens, és annak mennyiségéből kell kiszámolni a
Ha a zsírt C57H110O6-molekulának fogjuk fel (Mzsír =
termék mennyiségét.
892,48 g/mol), akkor oxidációja a következő egyenlet
A meghatározó reagens kiválasztására többféle mód-
szerint megy végbe:
szert alkalmazhatunk. Itt most két módszert muta-
tunk be. 2 C57H110O6 + 163 O2 → 114 CO2 + 110 H2O
Ha a teve 2,5 kg zsírt bont le púpjából, akkor ez
Kiválasztás feltételezéssel:
Tételezzük fel, hogy az alumínium a meghatározó 2500 g
= 2,8 mol zsír
reagens, tehát 10,0 mol alumínium alakul át. g
891,48
A reakcióegyenlet szerint ehhez másfélszer annyi, mol
azaz 15,0 mol klórgáz szükséges.
A reakcióegyenletből látható, hogy 2 mol zsír lebontá-
Nekünk csak 12,0 mol klórgázunk van, tehát nem
sakor 110 mol víz keletkezik.
tud az összes alumínium átalakulni.
Ha a teve 2,8 mol zsírt bont le, akkor a keletkező víz
Az alumínium nem lehet a meghatározó reagens,
mennyisége:
tehát akkor a klórgáz lesz az.
A reakcióegyenlet szerint 12,0 mol klórgáz átalaku- 2,8 mol
· 110 mol = 154 mol víz
lásakor 8,0 mol AlCl3 keletkezik. 2 mol
Kiválasztás az összes lehetőség figyelembevételével: Ennek tömege pedig az mvíz = n · Mvíz egyenlet alapján
Ha mind a 10,0 mol alumínium átalakulna, akkor g
154 mol · 18 = 2779 gramm.
10,0 mol AlCl3 keletkezne. mol
Ha mind a 12,0 mol klórgáz átalakulna, akkor 8,0 Ez gyakorlatilag 2,78 liter víznek felel meg.
mol AlCl3 keletkezne.
Mivel a klórgáz esetén számolt érték kisebb, mint az Azaz miközben a teve a zsír lebontásával jut energiá-
alumínium esetén számolt érték, ezért a klórgáz a hoz, körülbelül a zsírral megegyező tömegű víz is ke-
meghatározó reagens, és így 8,0 mol AlCl3 keletkez- letkezik.
het.
3. A kérdés megválaszolása
10,0 mol alumínium és 15,0 mol klórgáz reakciójá- Sztöchiometria
ban 8,0 mol AlCl3 keletkezhet. • A kémiai reakciók mennyiségi viszonyait
vizsgálja.
• Sztöchiometrikus mennyiségek: a reak-
cióban részt vevő anyagok a kémiai
egyenletben szereplő mennyiségi arányban
Sztöchiometrikus mennyiség: a rea- vannak jelen.
gáló anyagok a kémiai egyenletben Van fogalmad? • Meghatározó reagens: az a kiindulási anyag, amelyik
feltüntetett mennyiségi arányban maradéktalanul átalakul, mennyiségéből lehet számí-
vannak jelen. tásokat végezni.
Meghatározó reagens: nem sztöchiometrikus mennyi-
ségek esetén az a kiindulási anyag, amely a reakció so-
rán maradék nélkül átalakul.
73
A kémiai változások (kémiai reakciók) során elsőrendű 1. A reakciók különböző sebességgel mehetnek végbe. Példa
kémiai kötések bomlanak fel és alakulnak ki. A kémiai a mindennapok lassú, közepes és robbanásszerű kémiai reakciójára
reakciónak három feltétele van: az egymással reakcióba
lépő anyagok (kiindulási anyagok, reagensek, reakciópart-
nerek) részecskéinek (1) ütközniük kell egymással; (2)
megfelelő térhelyzetben kell ütközniük; és (3) megfelelő A reakció sebességének
Tudod? Jó, ha tudod!
változása
energiával kell ütközniük.
Azt az energiatöbbletet, amellyel az ütköző részecskék- A 2. ábrán látható „reakcióegyenlet” szerint a kék és
nek rendelkezniük kell ahhoz, hogy kémiai átalakulás sárga anyagok atomjainak reakciója során egy zöld
történjen, aktiválási energiának (Ea) nevezzük. vegyület molekulái keletkeznek A grafikon a keletke-
A különböző kémiai reakciók különböző idő alatt men- zett termékek mennyiségének változását mutatja be az
nek végbe (1. ábra). A kémiai reakciók gyors vagy lassú idő függvényében.
voltát a reakciósebességgel jellemezhetjük. A kémiai reak- Ha a reakciósebesség végig ugyanolyan értékű lenne,
ció sebessége az időegység alatt egységnyi térfogatban akkor a piros, elhajló görbe helyett egy ferde egyenest
(vagy felületen) átalakult anyagmennyiséget jelenti. kellene kapnunk.
A reakciósebességet meghatározó legfontosabb tényezők: Próbálj magyarázatot találni arra, hogy miért lassul
(1) a reagáló anyagok minősége és (2) koncentrációja; (3) le az idő előrehaladtával a reakció, miért kell több
a hőmérséklet; valamint (4) idegen anyagok (katalizátorok, időnek eltelni a reakció vége felé, mire megjelenik egy
inhibitorok) hatása. újabb termékmolekula!
Közönséges körülmények között általában gyorsak az
a ter
termék
ellentétes töltésű ionok között végbemenő reakciók, és
lassúak a kovalens kötések felbomlásával járó folyamatok. konc
koncentrációja
A reakciósebesség a reagáló anyagok koncentrációjával
nő. Koncentrációnövelésnek tekinthető, ha gázreakciók
csak kiindulási
esetén a gázok nyomását növeljük. anyag
Heterogén reakciók esetében a felület nagyságának nö-
velése tekinthető koncentrációnövelésnek. Ha aprítjuk az 100%
anyagokat, akkor a nagyobb felületen több részecske tud termék
reakcióba lépni. 75% termék
A nagyon apróra őrölt szerves anyagok gyakorta okoznak
porrobbanást cukorgyárakban, malmokban, fűrészüze-
50% termék
mekben. Nézz utána az interneten, mit jelent a porrobba-
nás, és mi indítja el! idő
25% termék
74
energia
használjuk ki a hűtéssel, fagyasztással történő táro- aktiválási energia
lásnál. Vannak azonban olyan kémiai átalakulások katalizátorral
is, amelyek sebessége nem mindig nő a hőmérséklet
3. A katalizátor egy új, az
növelésével. Például az élő szervezetben lejátszódó eredetinél kisebb aktiválási
reak
legtöbb folyamat sebessége a testhőmérséklet (37 °C) ció l energiájú reakcióutat nyit meg
ejáts
zódá
felett rohamosan csökkenni kezd. Ezért is veszélyes sa – így gyorsítja a folyamatokat
a tartós, magas láz.
Számos példát ismerünk arra, hogy olyan anya-
gok is befolyásolhatják a reakciósebességet, amelyek Az ananász fehérjebontó
nem kiindulási anyagai a reakciónak. Azok az ide- Vigyázz! Kész labor!
enzimje
gen anyagok, amelyek a reakciókat gyorsítják, tehát
a reakciósebességet növelik, a katalizátorok. Valójá- Az ananászban található bromelin enzim képes állati fehérje
ban a katalizátorok átmenetileg részt vesznek a re- bontására. A kísérlet elvégzéséhez boltban vásárolható zsela-
akcióban, de a reakció végén változatlan formában tinlapokat használhatsz. A zselatint állati porcból, körömből,
újraképződnek. Sebességnövelő hatásuk általában csontból készítik, így tartalmaz állati fehérjéket.
azzal magyarázható, hogy egy új, az eredetinél ki- A zselatinlapra helyezz egy friss ananászból vágott szeletet.
sebb aktiválási energiájú reakcióutat nyitnak meg Egy másik zselatinlapra helyezz konzervből származó ananász-
(3. ábra). A katalizátorok csak az átalakulás sebessé- darabot. Pár óra múlva nézd meg, hogy mi történt a két lappal!
gét növelik meg, de nem változtatják meg a termé- Mikrohullámú sütőben forrósíts fel egy friss ananászszeletet,
kek minőségét, valamint az átalakulás mértékét és hagyd kihűlni, majd végezd el ezzel is a kísérletet!
energiáját. A katalizátoroknak fontos szerepük van Vajon mivel lehet magyarázni a zselatinlapokon látható
az ipari folyamatokban (pl. ammóniaszintézis, salét- különbséget? (Segítségül: a konzerv ananászt hőkezeléssel
romsavgyártás, kénsavgyártás), a káros anyagok tartósítják.)
csökkentésében a gépkocsik kipufogógázában, vala-
mint az élő szervezetben végbemenő folyamatokban
is. Az élő szervezet folyamatainak katalizátorai az
enzimek. Aktiválási energia: az az energiatöbblet,
Vannak olyan anyagok, amelyek a reakciók sebes- amellyel az ütköző részecskéknek rendel- Van fogalmad?
ségét lassítják. Ezekkel az anyagokkal gátolják példá- kezniük kell ahhoz, hogy kémiai átalakulás
ul az autógumi öregedését vagy a majonéz megrom- történjen.
Reakciósebesség: az időegység alatt egységnyi térfogatban
lását. Az ilyen, reakciósebességet csökkentő anyago-
(vagy egységnyi felületen) átalakult anyagmennyiség.
kat inhibitoroknak nevezzük. Katalizátor: olyan anyag, amely a reakciósebességet növeli, de
a reakció végén változatlan formában újraképződik.
Inhibitor: a reakciót gátló, reakciósebességet csökkentő anyag.
Az enzimek az
Tudod? Jó, ha tudod! életfolyamatok
katalizátorai
Az emésztőrendszerünkbe bekerülő táplálék
A kémiai reakciók feltétele
lebontását, átalakítását is enzimek végzik. A • a reagáló anyagok részecskéinek hatékony üt-
nyálban található lipáz enzim elsősorban a ke- közése
ményítőt bontja, a gyomorban található pepszin – megfelelő térhelyzetben
pedig a fehérjéket. Enzimek vesznek részt az – megfelelő energiával → aktiválási energia.
immunrendszer működésében is. A hétköznapi A reakciósebesség
életben is használunk enzimeket. Tisztításra el- • az időegység alatt átalakult anyagmennyiség;
sősorban a zsírbontó (lipáz), a szénhidrátbontó • értéke függ
(amiláz) és a fehérjebontó (proteáz) enzimeket – a reagáló anyagok minőségétől;
használjuk. Sok enzimet használ az élelmiszer- – koncentrációjától (a koncentráció növelésével nő);
ipar is elsősorban pékáruk, sajtok, tejtermékek – a hőmérséklettől (általában a hőmérséklet növelésével nő);
– egyéb anyagoktól (a katalizátorok gyorsítják, inhibitorok
gyártására. A gyógyszeriparban számos antibio-
lassítják)
tikum előállítása során használnak enzimeket. Enzimek
Az enzimek által meggyorsított folyamatok • biokatalizátorok.
alapvetőek a biotechnológiában is. A legtöbb
enzim hatékony működéséhez a 40 °C körüli
hőmérséklet az optimális.
75
76
Egy átlagos háztartás éves energiafelhasználásának Manapság egyre nagyobb az igény a megújuló vagy
összetevőit szemlélteti a tortadiagram (3. ábra). alternatív energiaforrások hasznosítására. A Nap su-
Melyik az a felhasználás, melynek részaránya nagy- gárzási energiájának felhasználását azonban gátolja a
ban függ a földrajzi környezettől? sugárzás erősségének időjárástól, napszaktól és földraj-
számítógép, TV 2% vízmelegítés
zi helytől való függése. Ipari méretű hasznosításához
monitor 2% 11% meg kellene oldani a sugárzási energia hatékony átala-
fűtés 45% kítását kémiai energiává, és az átalakított energia táro-
egyéb 15% lását. Ilyen természetes energiaátalakító rendszerek a
zöld növények. A zöld növényekben a fotoszintézis
során a Nap sugárzási energiája alakítja át a szén-
dioxidot és a vizet szőlőcukorrá: 6 CO2 + 6H2O →
C6H12O6 + 6O2. A növényi fotoszintézis mint ener-
világítás hűtőszekrény
7% 6% giaátalakító rendszer felhasználásával lehet a Nap su-
mosás, vasalás 10% mosogatás 2%
gárzási energiáját a biogáz, a bioetanol és a biodízel
3. Egy átlagos háztartás éves energiafelhasználásának kémiai energiájává alakítani. Kiderült azonban, hogy
megoszlása ezek előállítása sem annyira környezetbarát, amint azt
kezdetben hitték. Ráadásul arra is nagyon vigyázni
kell, nehogy termőföldjeink jelentős részét biogáz és
biodízel előállítására használjuk, és éhen haljunk…
Energiaital a múlt század
Gondoltad volna?
elejéről
77
energia
energiafelszabadulás
Mivel a kémiai reakciók során elsőrendű kémiai kötések
bomlanak fel és alakulnak ki, ezért a kémiai reakciók ener-
termékek
giaváltozással járnak. Ha a kialakuló kötések energiája
nagyobb, mint a felbomló kötéseké, akkor a kémiai reakció
EXOTERM
során energia szabadul fel. Ilyenkor exoterm (hőtermelő)
folyamat megy végbe. Ha a régi kötések felbontásához termékek
nagyobb energia szükséges, mint amennyi felszabadul az
új kötések kialakulásakor, akkor a kémiai reakció
energia
energiafelvétellel jár. Ez az endoterm (hőelnyelő) folya-
matra jellemző (1. ábra). energiabefektetés
A kémiai reakciók során bekövetkező hőváltozást a re-
akcióhővel jellemezzük. A reakcióhő megmutatja, hogy kiindulási anyagok
78
állapotától) függ. Független attól, hogy a reakció hány lé- 6 liter. A benzin sűrűsége 0,73 g/cm3. Hány kilogramm
pésben, milyen részfolyamatokon keresztül és milyen fa elégetésével lehetne ennyi energiát előállítani?
gyorsan megy végbe. Például ha 1 mol szenet elégetünk
szén-dioxiddá, ugyanannyi hőt nyerünk, mintha az 1 mol
szenet először szén-monoxiddá oxidáltuk volna, majd a
kapott 1 mol szén-monoxidot égettük volna el szén-di- Élelmiszerek tápértékének
Gondoltad volna?
oxiddá. meghatározása
aktiválási energia
Kétszer kettő…? Mennyi a reakcióhő?
a reakció során
kiindulási anyagok
felszabaduló hő
termékek A hidrogén égésének (2H2 + O2 → 2H2O) reakcióhője
a reakció lejátszódása az időben –572 kJ/mol. Mennyi lehet a következő kémiai átala-
kulások reakcióhője?
5. Egy exoterm folyamat energiadiagramja
• H2 + 0,5O2 → H2O
• 2H2O → 2H2 + O2
79
A Nyos Kamerunban található krátertó. 1986-os, robba- magasabb rétegbe tolja fel, ahol a csökkenő nyomás már
násszerű hanghatással kísért kitörése során több mint nem képes oldott állapotban tartani a szén-dioxidot, meg-
1700 embert ölt meg. A tó alatt egy magmaüreg helyezke- indul a buborékok lassú áramlása a felszín felé. Ebben a
dik el, amelyből szén-dioxid szivárog a vízbe. A tó alján a telített állapotban elég egy gyenge földmozgás, hogy a tó
fölötte lévő óriási vízoszlop miatt nagy a nyomás, és jóval oldódás szerint rétegzett vize egy picit megkavarodjon, és
hidegebb a víz hőmérséklete, mint a felszín közelében. megindul a kitörés folyamata.
Ideális állapotot biztosít ez a szén-dioxid-gáz oldódásához. A szén-dioxiddal telített tó kitörése ahhoz hasonlatos,
A folyamat ahhoz hasonló, mint amikor a szénsavas üdí- mint amikor egy szénsavas üdítőt melegen felnyitunk. A
tőket szén-dioxiddal töltik fel: nagy nyomáson és alacsony buborékok megindulnak a magasba, maguk előtt tolják a
hőmérsékleten zajlik a folyamat, hogy több gáz kerüljön vizet, a mélyből pedig a felszálló buborékok után nyomul a
oldott állapotba. víz, amelyből még több szén-dioxid szabadul fel.
A tóban lassan felgyülemlő szén-dioxid mértéke egyszer A Nyos tóból kiszabaduló szén-dioxid olyan mennyiségű
elér egy kritikus pontot, amikor már több gáz nem oldható volt, hogy a kráter katlanjában lévő élőlényeknek nem ma-
fel. A továbbra is szivárgó gáz a telítődött víz egy részét a radt esélyük a túlélésre, az elmenekülésre.
80
mosás
félkész termék
újraolvasztás
1 kalcium-karbonát,
0,8 2. Az A (piros) → B (kék) mészkő, CaCO3 habarcs
0,6 folyamat során a kiindulási mészégetés megkötése
anyag koncentrációja CaCO3hő→ CaO + CO2 Ca(OH)2 + CO2 → CaCO3 + H2O
0,4
nullává válik, míg a
0,2 mészoltás
keletkezett anyagoké eléri kalcium-oxid, kalcium-hidroxid,
0 égetett mész, CaO oltott mész, Ca(OH)2
0 20 40 60 80 idő (s)
a maximális értéket CaO + H2O → Ca(OH)2
81
koncentráció
nek a pohár oldalán a szénsav bomlásából (is) származó CO2 folyamatokban
buborékok, míg a zárt palack oldalán ilyen buborékokat folyamatos
nem látunk. A zárt palackban nem bomlik el a szénsav, csak keletkezés és
ha szabad levegőre tesszük? Vagy a palackban is történik egyensúlyi visszaalakulás zajlik.
bomlás, csak nem látjuk? állapot Az egyensúly
beállása után sem
H2CO3 a kiindulási anyag,
Az olyan kémiai reakciókat, amelyek során egyik kiindu- sem a termék
lási anyag sem alakul át teljes mértékben, egyensúlyra koncentrációja
vezető kémiai reakciónak nevezzük. Ha egy reakció idő
nem változik
egyensúlyi voltát akarjuk hangsúlyozni, akkor a kémiai
koncentráció
koncentráció
egyenletben kettős nyilat ( ) használunk, pl.: CO2 + H2O kiindulási anyagok
kiindulási anyagok
H2CO3. Az egyensúlyra vezető kémiai reakciók esetén
egyszerre megy végbe a kiindulási anyagok átalakulása
termékekké és a termékek visszaalakulása kiindulási anya- termékek
gokká. A reakció során az átalakulás reakciósebessége (v1) termékek
egyre csökken, a visszaalakulás reakciósebessége (v–1) egy- idő idő
a) b)
re nő, addig, amíg a két sebesség egyenlő nem lesz egy-
2. Az a) egyensúlyi folyamatban a K > 1, hiszen nagy
mással. Eközben a kiindulási anyagok koncentrációja
a keletkezett termék és kicsi a kiindulási anyag koncentrációja.
csökken, a termékeké egyre nő, majd amikor az átalakulás A b) folyamat egyensúlyi állandója: K < 1
és a visszaalakulás reakciósebessége egymással egyenlő
lesz, a kiindulási anyagok és a termékek koncentrációja
tovább nem változik, állandó lesz (1. ábra). Az egyensúly-
ra vezető reakciók során nemcsak a kiindulási anyagok Vigyázz! Kész labor! Játsszunk egyensúlyt!
részecskéinek ütközése, hanem a termékek részecskéinek
ütközése is kémiai reakcióra vezethet. A következő órára mindenki hozzon magával egy do-
Azt az állapotot, amikor az átalakulás és a visszaalakulás bókockát és egy kártyát, melynek egyik oldalán a
reakciósebessége egymással megegyezik (v1 = v–1), és a „Kiindulási anyag”, a másikon „Termék” felirat olvas-
kiindulási anyagok, valamint a termékek koncentrációja ható. A játék kezdetekor mindenki tegye maga elé a
nem változik, dinamikus egyensúlyi állapotnak nevez- kártyáját úgy, hogy a „Kiindulási anyag” felirat nézzen
zük. feléje! Tanárotok jeladására mindenki dobjon a dobó-
kockájával egyet: ha a dobás eredménye 1-es vagy 2-es,
Egy általánosan felírt aA + bB cC + dD egyensúlyra akkor fordítsd meg az előtted lévő kártyát, hogy a
vezető kémiai reakció egyensúlyi állapotára igaz, hogy a „Termék” felirat nézzen feléd. Ha a dobás eredménye
termékek egyensúlyi koncentrációjának megfelelő hatvá- 6-os, akkor – amennyiben a „Termék” felirat néz feléd
nyon vett szorzata osztva a kiindulási anyagok egyensúlyi – fordítsd vissza a kártyát a „Kiindulási anyag” felirat-
koncentrációjának megfelelő hatványon vett szorzatával ra! Tanárotok minden dobás után megszámolja és
feljegyzi a „Kiindulási anyagok” és a „Termékek” szá-
egy állandó érték. Ez a tömeghatás törvénye. Az egyen-
mát. Újabb dobás következik… Folytassátok a játékot
súlyt jellemző állandó az egyensúlyi állandó.
10-15 dobásig, majd ábrázoljátok egy derékszögű ko-
[C]ce · [D]de ordinátarendszerben a tanárotok által feljegyzett ada-
K=
[A]ae · [B]be tokat: a „Kiindulási anyag” és a „Termék” számát a
dobásszám (idő) függvényében!
Az egyensúlyi állandó az átalakulás mértékét mutatja meg. Értelmezzétek a kapott görbéket!
Minél nagyobb az értéke, annál nagyobb mértékű a ki- Milyen a „folyamat” egyensúlyi állandója?
indulási anyagok termékké történő átalakulása (2. ábra).
82
83
84
2 térfogatnyi 4 térfogatnyi
Ha 4 g kristályvizes CoCl2-ot feloldunk 40 cm3 vízben,
részecske részecske
rózsaszínű oldatot kapunk. Ebben Co(H2O)62+(aq)-
ionok vannak. Ha töltünk ehhez az oldathoz 100 cm3
tömény sósavat, egy halványkék oldatot kapunk,
amelyben egyszerre van jelen a rózsaszín Co(H2O)62+(aq)-
és a sósav hatására keletkezett sötétkék CoCl2– 4 (aq)-
ion. A két ion képződése egyensúlyi folyamatban van
egymással:
Co(H2O)62+(aq) + 4 Cl–(aq) CoCl42–(aq) + 6 H2O(l)
rózsaszín kék
85
86
87
Kapcsolatok
Szóban vagy írásban értelmezd a következő ábrákat!
izolált rendszer
KÉMIAI VÁLTOZÁS
a je törv
leírás lle é nyei
i
tá
m
faj
ző
i
Kémiai egyenlettel
típusai
Szó- Sztöchio-
töchio Ion- Egyesülés
y
yesülés
yesülé Bomlás
omlás Csere-
Csere
e- Reakció
eakció- Reakció
kcióhő
h Az átalaku
átalakulás Tömeg-
ömeg- Atomok
egyenlet metriai egyenlet bomlás sebesség mértéke
érték megmaradás megmara-
egyenlet törvénye dásának
Szintézis
zintézis Disszociáció
szociác törvénye
Exoterm Endoterm
Egyirányú
yirányú Egyensúlyra
Egyensúly
vezető
ezető
Egyensúlyi Le Chatelier–
állandó Braun-elv
88
mol 6
dm3 [C]
5
4
koncentráció
3
[B]
2
[A]
1
I II III IV idő
3. Lőporgyártás
A lőporgyártáshoz szükséges kálisalétromot (KNO3-ot) a középkorban mészsalétromból (Ca(NO3)2-ból) és ha-
muzsírból (K2CO3-ból) állították elő. A kálisalétrom előállítását forradalmasította a Chilében a 19. században
felfedezett NaNO3-készlet (chilei salétrom). A chilei salétrom forrón telített vizes oldatát fedősó (KCl) forrón
telített vizes oldatával keverve, majd a keveréket lehűtve kálisalétromot lehet előállítani.
Írd fel a mészsalétromból kiinduló KNO3-gyártás kémiai egyenletét!
Értelmezd a végbemenő kémiai reakciót az ionos vegyületek oldhatósági viszonyainak ismeretében!
Írd fel a chilei salétromból kiinduló KNO3-előállítás kémiai egyenletét!
Hogyan értelmezhető ez a folyamat annak ismeretében, hogy az alkálifém-vegyületek vízben jól oldódnak?
89
Projektmunka
Csoportmunkában dolgozzátok fel a következő témaköröket!
1. Bármely probléma megoldása mindig újabb problémákat vet fel.
2. A veszélyt nem tudjuk kiiktatni, csupán az egyik kockázatot egy másikra cserélni.
3. Minden anyagnak van jó (számunkra hasznos) és rossz (számunkra káros) tulajdonsága.
Konkrét kémiai példákon szemléltessétek a fenti kijelentéseket! Készítsetek számítógépes bemutatót is!
90
1. Savak és bázisok
Mit kell tenni szúnyogcsípés esetén?
2. A kémhatás és a pH
Valóban semleges a pH 5.5?
3. A sav-bázis reakció
Miért lúgos kémhatású a szódabikarbóna oldata?
4. Redoxireakciók
Miért hasznos a vákuumos vagy védőgázos
csomagolás?
5. Redoxireakció mint elektronátmenet
Égés oxigén nélkül?
6. Az elektrokémia alapjai
Mennyire „zöld” autó a hibrid autó?
7. Galvánelemek
Pótolható a lemerült ceruzaelem citrommal is?
8. Primer elemek és akkumulátorok
Miért lyukad ki a használt elemek fala?
9. Fertőtlenítőszerek
Miért ezüstedényben tárolták az ivóvizet a föníciaiak?
Összefoglalás
91
92
A savak erőssége attól függ, hogy vizes oldataikban Ilyen címmel jelent meg egy írás néhány évvel ezelőtt.
mekkora a hidrogénion-koncentráció (2. ábra). Az ún. Miért meglepő ez a cím?
erős savak vizes oldatában a hidrogénion-koncentráció Vajon miről szólhat az írás?
legalább olyan nagy, mint a savkoncentráció. Erős sav Mi a helyes válasz a címben feltett kérdésre? Add meg
pl. a sósav, a kénsav és a salétromsav. A gyenge savak a helyes válasz kémiai magyarázatát is!
vizes oldataiban a hidrogénion-koncentráció kisebb,
mint a savkoncentráció. Gyenge sav pl. a szénsav, az
ecetsav és a hangyasav.
A bázisok erőssége attól függ, hogy vizes oldataikban
mekkora a hidroxidion-koncentráció. Erős bázisok ese- Közömbösítés
tén ez legalább olyan nagy, mint a bázis koncentrációja. Tudod? Jó, ha tudod!
és semlegesítés
Erős bázis pl. a nátrium-hidroxid és a kalcium-hidroxid.
A gyenge bázisok vizes oldataiban a hidroxidion-kon- Minden semlegesítés közömbösítés, de nem minden
centráció kisebb, mint a bázis koncentrációja. Gyenge közömbösítés semlegesítés.
bázis pl. az ammónia és az alumínium-hidroxid. Rajzold fel a közömbösítés és a semlegesítés közötti
koncentráció egyensúlyi
kapcsolatot halmazábrával!
a disszociáció előtt koncentrációk
HA H+ A–
erős ~100%-os
sav disszociáció Savak: azok az anyagok, amelyek vi-
zes oldatban megnövelik a hidro- Van fogalmad?
HA génion-koncentrációt.
HA
gyenge részleges Bázisok: azok az anyagok, amelyek
sav H+ A– vizes oldatban megnövelik a hidroxidion-koncentrációt.
disszociáció
Sav-bázis reakció: savak és bázisok között lejátszódó
HA HA kémiai reakció.
~0%-os Közömbösítés: olyan sav-bázis reakció, melynek lénye-
nagyon
gyenge
disszociáció ge, hogy a hidrogénionok a hidroxidionokkal vízmole-
sav kulát képeznek.
Sók: a savak és bázisok között végbemenő közömbösí-
2. A savak erőssége disszociációjuk mértékétől függ tési reakcióban képződő ionos vegyületek.
(A HA tetszőleges savat jelöl) Disszociáció: egyensúlyra vezető bomlás.
Savak
Nézz utána! Sók, savak, bázisok • Olyan anyagok, melyek vízben oldva
megnövelik a hidrogénion-koncentrá-
Projektmunka keretében dolgozzátok fel a következő ciót.
• sav → H+ + anion–
témákat! Készítsetek számítógépes prezentációt is!
Bázisok
1. Honnan kapták nevüket a legismertebb savak? • Olyan anyagok, melyek vízben oldva megnövelik
2. Milyen sókkal találkozhatsz közvetlen környezeted- a hidroxidion-koncentrációt.
ben? Mire használják azokat? • bázis → kation+ + OH–
3. Milyen savak fordulnak elő ételeinkben, italainkban, Közömbösítés
közvetlen környezetünkben? • sav + bázis → só + víz
4. Mi az az Arrhenius-féle sav-bázis elmélet? • Lényege: H+ + OH– → H2O
5. Beszéljétek meg, milyen fontosabb, kémiával kap- Sók
csolatos hírt hallottatok a héten! • Kationból és anionból felépülő ionos vegyületek.
93
koncentráció
A reklámokban gyakran halljuk, hogy bizonyos kozmetiku- H+ OH–
mok pH-ja 5.5, és ezért ezek bőrsemlegesek. Vajon mit je-
lent az, hogy bőrsemleges? És egyáltalán mit jelent a sem-
H+ OH–
leges, és mit a pH? Ahhoz, hogy ezeket megértsük, meg kell
ismerkednünk a kémhatás és a pH fogalmával. OH– H+
1 táblázat.
1. táblázat Indikátorok színe különböző kémhatású oldatokban
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
94
Egy oldat pH-ja megegyezik annak a kitevőnek a mí- Fenolftalein indikátor színtelen oldatába márts egy
nusz egyszeresével, amelyet akkor kapunk, ha a hid- üvegbotot vagy vékony ecsetet! Írj valamit az üvegbot-
rogénion-koncentrációt tíz hatványaként írjuk fel: tal vagy ecsettel egy fehér papírra! Szárítsd meg az
pH = –log c(H+). Példák a pH számítására (2. táblázat): írást! A titkosírás előhívásához spricceld le a papírt
ammóniaoldattal vagy szódabikarbóna vizes oldatával!
c(H+) 0,0100 0,0000000100 0,00230 0,0000750 Az írás piros színnel láthatóvá válik.
10 hatvá- Értelmezd a kísérletet!
10–2 10–8 10–2,64 10–4,12
nyaként Hagyd levegőn állni az előhívott titkosírást néhány
kitevő –2 –8 –2,64 – 4,12 napig!
pH 2 8 2,64 4,12 Mi történik? Mi lehet a jelenség magyarázata?
2. táblázat
2 táblázat. Példák a pH számítására
4. A vörös-
káposzta-lé
otthon is
elkészíthető
Kémhatás: az oldatban található hid-
indikátor
rogénionok és hidroxidionok kon- Van fogalmad?
centrációjának viszonya határozza
meg.
Savas kémhatás: az oldatban a hidrogénionok koncent-
rációja nagyobb, mint a hidroxidionok koncentrációja:
c(H+) > c(OH-). Oldatok kémhatása
Semleges kémhatás: az oldatban a hidrogénionok kon- • A hidrogénion-koncentráció és a hidroxid-
centrációja pontosan annyi, mint a hidroxidionok kon- ion-koncentráció viszonya alapján lehet
centrációja: c(H+) = c(OH–). – savas: c(H+) > c(OH–)
Lúgos kémhatás: az oldatban a hidroxidionok koncent- – lúgos: c(OH–) > c(H+)
rációja nagyobb, mint a hidrogénionok koncentrációja: – semleges: c(H+) = c(OH–)
c(OH–) > c(H+). • Számszerűen a pH-val jellemezzük
Indikátor: olyan anyag, amely színváltozással jelzi az – savas: pH < 7
oldat kémhatásának megváltozását. – lúgos: pH > 7
pH: a kémhatás számszerű jellemzésére használt érték: – semleges: pH = 7
pH = –log c(H+). • Kimutatása: indikátorokkal.
95
A szódabikarbóna (NaHCO3) egy ionrácsos vegyület: Az amfoter anyagokban mindig számolnunk kell azzal,
Na+-ionokból és HCO3–-ionokból épül fel. A Na+-ionok hogy egyik részecskéje protont ad egy másik részecs-
nem tudnak protont átadni a vízmolekuláknak. kéjének. Így van ez a vízben is.
A HCO3–-ionok viszont tudnak protont felvenni a víz- H2O + H2O H3O+ + OH–
molekuláktól, mivel az oxigénatomokon vannak bázis2 + sav1 sav2 + bázis1
nemkötő elektronpárok: A folyamatban egyforma mennyiségben képződnek
HCO–3 + H2O H2CO3 + OH– oxóniumionok és hidroxidionok. Ezért semleges a víz.
bázis2 + sav1 sav2 + bázis1 A folyamatban csak minden 25 milliomodik vízmole-
Mivel a folyamatban hidroxidionok keletkeznek, ezért kula vesz részt, csak nagyon kevés oxóniumion és
megnő az oldat hidroxidion-koncentrációja. Az oldat hidroxidion képződik (1. ábra). Az oxóniumionok
kémhatása lúgos lesz. koncentrációja mindössze 1 · 10–7 mol/dm3. Ez a 7-es
pH-nak felel meg.
96
A sav-bázis reakciók protonátmenettel történő értelmezé- 2. Néhány fontosabb sav és bázis erőssége
se lehetőséget nyújt arra is, hogy meghatározzuk a külön-
böző savak és bázisok erősségét (2. ábra). Annál erősebb
egy sav, minél nagyobb mértékben ad át molekulája pro-
tont a vízmolekulának. Annál erősebb egy bázis, minél Nézz utána! Sav-bázis elméletek
nagyobb mértékben vesz fel molekulája protont egy víz-
molekulától. Projektmunka keretében dolgozzátok fel a következő
témákat! Készítsetek számítógépes prezentációt is!
1. A leckében tárgyalt sav-bázis elméletet Brønsted-
féle sav-bázis elméletnek nevezzük. Ki volt Brønsted?
Az ammónium-klorid vizes 2. Hasonlítsd össze az Arrhenius-féle és a Brønsted-féle
Szerinted…?
oldatának kémhatása sav-bázis elméleteket!
3. Milyen más sav-bázis elmélet van még?
Az NH4Cl vízben jól oldódó só. 4. Beszéljétek meg, milyen fontosabb, kémiával kap-
Vajon milyen lehet az oldat kémhatása?
csolatos hírt hallottatok a héten!
Alkotóionjai közül vajon melyik lép sav-bázis reakció-
ba a vízmolekulával?
97
forró levegő
salak
nyersvas
2. A vasúti sínek
3. A vaskohóban
hegesztése
is redoxireakciók
termitreakcióval
sokasága megy
szintén redoxireakció
végbe
98
Nézz utána!
Nem homok, ahogy azt sokan gondolják, hanem szó-
dabikarbóna (NaHCO3) és szén-dioxid-gáz.
Az égéshez szükség van éghető anyagra, az égést táp- Projektmunka keretében dolgozzátok fel a következő
láló közegre és megfelelő hőmérsékletre. A tűzoltótech- témákat! Készítsetek számítógépes prezentációt is!
nikák többsége erre a két utolsó komponensre fókuszál. 1. Mi történne az emberi szervezettel, ha tartósan a
Az égést tápláló közeg megvonására, illetve a hőmérsék- jelenleginél nagyobb (pl. 100%-os) oxigénkoncent-
let csökkentésére. A szén-dioxid-gáz az égés helyén egy rációban élnénk?
kémiai folyamatban keletkezik. A hajtógáz (szén-di- 2. Milyen védőgázokat használnak élelmiszerek tartó-
oxid) az oltópalackból szódabikarbónát lövell a tűzre sítására?
(4. ábra). Ez ott a tűz hőjének hatására elbomlik a kö- 3. Beszéljétek meg, milyen fontosabb, kémiával kap-
vetkező reakció szerint: csolatos hírt hallottatok a héten!
fúvóka Redoxireakció
• Egyidejűleg végbemenő oxidáció és re-
dukció.
CO2-hajtógáztartály • Oxigénatom átadásával járó kémiai reak-
ció:
– oxidáció: oxigénfelvétel,
szódabikarbóna
– redukció: oxigénleadás.
Oxidálószer
4. A porral
p oltóban nem homok, • Anyag, amely a redoxireakció során redukálódott.
hanem szódabikarbóna van Redukálószer
• Anyag, amely a redoxireakció során oxidálódott.
99
100
A vas képes redukálni a Cu2+-ionokat, a réz viszont A nagyon nagy redukálóképességű fémek a vízzel is
nem képes redukálni a Fe2+-ionokat. Tehát ha vas(II)- reakcióba lépnek hidrogéngáz fejlődése közben. Példá-
szulfát-oldatba merítünk rézlemezt, semmi nem fog ul: 2 Na + 2 H2O → 2 NaOH + H2. A reakció során a
történni. Ha viszont a rézlemezt ezüst-nitrát vizes ol- fém oxidálódik (elektront ad le), a vízmolekula pedig
datába mártjuk, akkor sötétszürke színnel ezüst válik redukálódik (elektront vesz fel). Vannak olyan fémek,
ki, az oldat pedig halványkék lesz. Végbemegy a követ- amelyek csak híg savakban oldódnak hidrogénfejlődés
kező redoxireakció: Cu + 2 Ag+ → Cu2+ + 2 Ag. A réz közben. Például: Zn + 2 HCl → ZnCl2 + H2. A fém
tehát redukálta az Ag+-ionokat. A különböző anyagok ebben az esetben is oxidálódik (elektront ad le),
redukálóképessége eltérő. Ezt fejezi ki az elemek a savoldatban lévő hidrogénion veszi fel az elektront,
redukálósora (4. ábra). tehát az redukálódik: Zn + 2 H+ → Zn2+ + H2
(5. ábra).
erős redukálószer
101
102
103
2. A Daniell-elem
104
A galvánelemek kémiai jelölését a Daniell-elem példá- Szórj réz(II)-szulfát-oldatba cinkport! Mérd meg az
ján ismerheted meg. Először leírjuk az anód anyagának oldat hőmérsékletét a reakció előtt és a reakció után!
vegyjelét, jelen esetben ez a cink vegyjele lesz. Ez je- Figyeld meg, hogyan változik meg a cinkpor és az oldat
lenti a cinket mint fémet. Ezután húzunk egy függőle- színe!
ges vonalat, majd leírjuk a cink-szulfát képletét. Ez Írd fel a lejátszódó reakció kémiai egyenletét!
jelenti a cink-szulfát-oldatot, a függőleges vonal pedig Amennyiben ez a reakció galvánelemben (Daniell-
a szilárd–folyadék határt. Majd rajzolunk egy függőle- elemben) játszódik le, akkor elektromos energiát ter-
ges szaggatott vonalat. Ez jelöli az ionok számára átjár- mel. Milyen energiává alakult át ebben a reakcióban
ható diafragmát vagy sóhidat. Utána jön a réz-szulfát- a kiindulási anyagok kémiai energiája?
oldat jelölése képlettel és egy újabb függőleges vonal.
Végül a másik fém, a réz vegyjele. Ha tudjuk, akkor a
megfelelő fémek mellé írjuk zárójelben az elektród
polaritását is. A Daniell-elem egyszerűsített kémiai
jelölése tehát a következő: Készíts gyümölcs galván-
Vigyázz! Kész labor!
(–)Zn | ZnSO4-oldat ¦ CuSO4-oldat | Cu(+)
elemet!
A bevezetőben tárgyalt gyümölcs galvánelem egysze-
Végy egy almát (esetleg krumplit, citromot vagy más
rűsített kémiai jelölése a következő:
lédús gyümölcsöt), és egymástól néhány milliméterre
(–)Mg | H+-oldat | Cu(+)
szúrj bele egy rézlemezt (vagy ezüstgyűrűt) és egy
Az egyszerűsített kémiai jelölés alapján állapítsd meg,
magnéziumlemezt (vagy alumíniumlemezt)! Vezeté-
hogy melyik elektród az anód, illetve a katód, és mi-
kek segítségével kösd a rézlemezt a működtetni kívánt
lyen anód- és katódfolyamatok mennek végbe a követ-
elektromos berendezés (bármilyen, 1,5 V-os elemmel
kező galvánelemben!
működő berendezés) elemtartójának pozitív pólusá-
(–)Cu | Cu(NO3)2-oldat ¦ AgNO3-oldat | Ag(+)
hoz, a magnéziumlemezt pedig a negatív pólushoz!
(Gyümölcs helyett használhatsz gyümölcslevet is.)
105
106
107
108
A víztisztítás során a fertőzést okozó kórokozókat A házi víztisztítás célja a csapvízben esetleg fellelhető
klórral, klór-dioxiddal vagy ózonnal oxidálják. A kló- szennyezések eltávolítása. Az erre alkalmas készülékek
rozás hátránya, hogy a vízben oldott szerves anyagok- két legfontosabb fajtája az adszorpciós víztisztítók és a
kal triklórvegyületeket képez, amelyek nagyobb meny- fordított ozmózis elvén működő berendezések. Az
nyiségben az egészségre károsak. Klór-dioxid hatására adszorpciós víztisztítók többnyire aktív szenet tartal-
a vízben esetleg előforduló aromás vegyületek klóro- maznak. Ez nagy hatékonysággal köti meg a víz szerves
zódnak. A képződött termékek szintén egészségkáro- szennyeződéseit. Az ásványianyag-tartalmat lényege-
sítóak. A mellékhatásokat tekintve a legjobb vízfertőt- sen nem befolyásolja. Ezeknek a víztisztítóknak a leg-
lenítőszer az ózon. Hátránya azonban, hogy hamar nagyobb hátránya, hogy a szűrőbetétet gyakran kell
elbomlik, és az ivóvízhálózatba került víz újrafertőződ- cserélni, mert könnyen fertőződhet, és akkor fertőző
het. Ezért ózonos víztisztítás esetén is adnak utólag vizet iszunk belőle. A legegyszerűbb
kevés klórt a vízhez. Ettől lehet, hogy klórízű lesz a ilyen berendezés a vízszűrős
vezetékes víz, de ez még mindig kisebb baj, mint az kancsó (3. ábra). Gyakran
yakran
esetleges másodlagos fertőzés következtében kialakuló használják vízcsapra pra
súlyos betegség. Magyarországon a vezetékes víz szin- szerelve is.
te minden településen jó minőségű, iható.
3. A legegyszerűbb
házi víztisztító
berendezés a
vízszűrős kancsó
109
Kapcsolatok
Szóban vagy írásban értelmezd a következő ábrákat!
SAV-BÁZIS REAKCIÓ
makroszinten részecskeszinten
kémhatás
kémhatá
savas sem
semleges
mleges lúgos indikátor pH
REDOXIREAKCIÓ
e rész
zés foly
r te lme ama
tai
é
résztvevői
Oxigénatom
tom átmenet e– átmene
átmenet oxidáció
xidáció redukció
oxidálószer
dálószer redukálószer
redukálósz
redukál/oxidál
kál/ox
standardpotenciál
rdpote
110
tárgya
olizáló cella
elektrolizáló galvánelem
részei
szei
aanód
anó
ód katód
oxidáció
oxidá
xidá redukció
edukció
dukció
ak
akkumulátor
or prim
primer
mer elem
me ele
em tüzelőanyag-elem
tüzelőany
titán-dioxid
Természettudományos gondolkodás
1. reaktor szén
klór felmelegítés
1. A titán előállítása 900 °C-ra szén-dioxid
A repülőgépek sugárhajtóművének titán-klorid
egyik legfontosabb anyaga a titán. Köz-
napokban fogászati implantátumokban 2. reaktor
találkozhatunk a tiszta fémmel. A titán magnézium felmelegítés
a Föld kilencedik leggyakoribb eleme. 1100 °C-ra
Csak vegyületeiben fordul elő, egyik argon
magnézium- atmoszférában
érce a rutil, amelyben a fém titán-oxid ELEKTROLÍZIS
klorid majd lehűtése
(TiO2) formában van jelen. A fém elő-
állítását mutatja be az alábbi folyamat- fém titán
ábra.
rutil tömege kg-ban tisztítatlan érc tisztított érc
Írd fel, és rendezd az 1. reaktorban lejátszódó reakció 800
kémiai egyenletét!
Írd fel a 2. reaktorban lejátszódó reakció kémiai egyen- 700
letét!
600
Írd fel az elektrolizáló cellában a katódon és az anó-
don lejátszódó folyamatok kémiai egyenletét! 500
Miért kell a folyamatban argon gázt használni?
Mi lehet az oka, hogy a titán világpiaci ára többszö- 400
röse a vasénak?
300
Milyen melléktermék keletkezik a folyamatban?
A fémet elő lehet állítani tisztított (dúsított) és tisztítat- 200
lan ércből is. Az alábbi grafikonon az ezekből kinyer-
hető fém mennyisége van feltüntetve. Szeretnénk elő- 100
állítani 300 kg titánt. Hány kilogramm tisztított és
0
tisztítatlan ércre van szükség ehhez? 0 100 100 100 100 100 100
111
Tisacid® Al3Mg3(OH)5(CO3)5
ÍÍrdd fel
f l a szódabikarbóna
ód bik bó sósavval
ó l való
ló reakciójának
k iójá k ké
kémiai
i i egyenletét!
A felsorolt gyógyszerek közül melyiknél várható még feszülés, puffadásérzés a bevételt követően?
Milyen anyagok keletkeznek szervezetünkben az Almagel® nevű gyógyszer bevételét követően?
A szódabikarbóna felhasználásának tipikus módja, hogy egy teáskanál (6 g) szódabikarbónát elkeverünk
egy pohár vízben, majd megisszuk. Ha a napi ajánlott NaCl bevitel 5 g, meghaladjuk-e ezt a mennyiséget egy
adag szódabikarbóna bevételével?
Projektmunka
Korrózió vizsgálata
Alkossatok négy csoportot! Tervezzetek kísérletet annak vizsgálatára, hogy van-e szerepe egy vastárgy korrózió-
jában (a) a nedvességnek; (b) a levegőnek; (c) a fénynek; (d) a hőmérsékletnek! Vitassátok meg a kísérletekre
vonatkozó elképzeléseteket, majd a tanárotokkal való megbeszélés után – csoportmunkában – végezzétek el
azokat!
Az első csoport a nedvesség hatását, a második csoport a levegő hatását, a harmadik csoport a fény hatását, a
negyedik csoport a hőmérséklet hatását vizsgálja. A kísérletekről és a megfigyelésekről készítsetek jegyzőkönyvet
és számítógépes beszámolót!
112
113
114
A tapasztalatok szerint a gumiból készült lufik egy-két A zeppelin léghajók töltőgáza hidrogén volt, és a hala-
nap alatt leeresztenek. A gumi ugyanis porózus, felü- dását belsőégésű motorok biztosították. A zeppelineket
letén a legkisebb méretű részecskék közé tartozó hid- felderítésre és bombázóként használták az I. világ-
rogénmolekulák és héliumatomok viszonylag könnyen háború alatt. A német vezérkar nagy reményeket fű-
áthatolnak, és megszöknek a léggömbből. Egy nyári zött a léghajókhoz, mivel 100 km/h sebességgel is
napsütötte napon ehhez pár óra elegendő. A fémborí- tudtak haladni, nagy mennyiségű fegyvert és bombát
tású léggömbök kevésbé átjárhatók a töltőgázok szá- tudtak szállítani. Másik előnyük volt, hogy a léghajók
mára, így később is eresztenek le. az akkori repülőgépeknél jóval nagyobb távolságba
jutottak el egy feltöltéssel. A hidrogéngáz révén olyan
magasságba is felemelkedtek, ahová a kor repülőgépei
már nem tudtak utánuk repülni (3. ábra).
Legnagyobb gyengéjük azonban hamar megmutatko-
A hidrogén a világ- zott, mivel méretük miatt jó célpontot nyújtottak az el-
Tudod? Jó, ha tudod!
egyetem őseleme lenségnek. A gyúlékony hidrogén töltőgáz miatt a sze-
mélyzet állandó rettegésben volt. Csak éjszaka tudtak
Feltételezések szerint 14-15 milliárd évvel ezelőtt a vi- támadni, de akkor az elsötétítés miatt nem voltak képe-
lágegyetem csak hidrogénatomokból állt. Később sek meghatározni helyesen a célpontokat.
a hidrogénatomok a világegyetem bizonyos térségei-
ben összezsúfolódtak, egyre jobban felmelegedtek, és
egy robbanás eredményeként létrejöttek a csillagok.
A csillagok belsejében a hidrogénatomok héliumato-
mokká alakultak, miközben hatalmas energia szaba-
dult fel hő és fény formájában. A nagy nyomás és a
magas hőmérséklet hatására a héliumatomokból na-
gyobb atomok (pl. szénatomok, oxigénatomok) jöttek
létre. Miközben a csillag egyre melegebb lett, egyre
nagyobb atomok keletkeztek. A csillag sűrűsége egyre
nőtt, és mérete csökkent. Végül olyan mennyiségű
energia koncentrálódott benne, hogy felrobbant. Ez a
szupernóva-robbanás. A nehéz atomok szétszóródtak,
és új csillagokat alkottak. Létrejöttek a galaxisok. Egyes
csillagok körül pedig a nehéz atomokból „kihűlt” kép- 3. A zeppelin léghajókat hidrogéngázzal töltötték meg
ződmények, bolygók jöttek létre. Így alakult ki például
a Naprendszer. A Földünkön megtalálható valamennyi
elem tehát a hidrogénből keletkezett évmilliárdok
alatt.
A hidrogén
• A legegyszerűbb elem.
• Három izotópatomja: prócium, deuté-
rium, trícium.
Durranógáz: a hidrogéngáz és az oxi- • Közönséges körülmények között H2-mo-
géngáz 2:1 térfogatarányú elegye. Van fogalmad? lekulákból álló gáz.
Szintézisgáz: a hidrogéngáz és • Éghető.
a szén-monoxid-gáz elegye. • Levegővel, oxigénnel keverve robbanó elegyet (dur-
ranógázt) alkot.
• Vegyületeiben egy vegyértékű.
• Hidrogéntartalmú anyagokból (vízből, földgázból) ál-
lítják elő.
• Anyagok előállítására (ammónia, szerves vegyületek),
kémiai módosítására (hidrogénezés) használják.
115
116
2. Az ammónium-nitrátot
nitrogénműtrágyaként is
használják
117
118
Az ózon neve a görög „ozein” szóból származik, amely Ha a levegőt nagy nyomásra sűrítjük, majd hirtelen
rossz szagút jelent. Az ózon nagy mennyiségben kelet- kitágítjuk, hőmérséklete lecsökken. (Hasonlóan ahhoz,
kezik oxigénmolekulából villámcsapás és elektromos mint amit akkor tapasztalhatsz, ha szénsavpatront
szikrák közelében. Ugyanígy a 185 nm közeli hullám- vagy habpatront nyomsz a szifonba.) Ezt a folyamatot
hosszú UV sugárzás is képes ózont fejleszteni. Szaga többször megismételve a hőmérséklet olyan mérték-
szúrós, és „fémesnek” vagy „elektromos szagúnak” ben csökkenthető, hogy a levegő folyékonnyá válik.
szokták jellemezni az emberek. Tartósan belélegezve A cseppfolyós levegő fokozatos felmelegítésével (frak-
fejfájást okoz. Ózon képződhet a szoláriumokban. cionált desztillációjával) nyerik a nitrogént, az oxigént
A köznapokban használatos szoláriumcsöveket már és a nemesgázokat.
olyan üvegburkolattal készítik, amely ezt az UV sugár-
zást kiszűri. A legtöbb halogénizzó környezetében is
kimutatható igen kis mennyiségben az ózon. A fény-
másoló gépek és lézernyomtatók is termelnek ózont, Torokfájás ellen forró,
Gondoltad volna?
vagy a villanymotorok forgórészeinél keletkező szikrák mézes tea?
is képesek előállítani.
Kevesen tudják, hogy a megfázásos tünetek enyhítésére
ajánlott mézes tea egyik hatóanyaga a hidrogén-per-
oxid. A hidrogén-peroxid a mézben végbemenő szőlő-
cukor-oxidáció egyik terméke. A folyamat a glükózoxidáz
nevű enzim hatására megy végbe. Az enzim 37 °C-on
Nézz utána! Középpontban az oxigén a leghatékonyabb. Ha pl. 80 ml különböző hőmérsék-
letű vízbe teszünk 1-1 teáskanálnyi (kb. 10 g) mézet,
Projektmunka keretében dolgozzátok fel a következő akkor 10 perc múlva a következő H2O2-koncentrációkat
témaköröket! Készítsetek számítógépes beszámolót! mérhetjük: 20 °C-on 0,5 mg/liter, 40 °C-on 3 mg/liter,
1. Az oxigén felfedezése, különös tekintettel Priestly 60 °C-on 2 mg/liter, 80 °C-on 0 mg/liter.
kísérleteire.
Készíts grafikont a hidrogén-peroxid-tartalom hőmér-
2. Élővizek oxigéntartalmát befolyásoló tényezők. séklettől való függésének szemléltetésére!
A víz oxigéntartalmának hatása a vízi élőlényekre.
Állapítsd meg, hogyan célszerű készíteni a torokfájás
3. Az oxigén szerepe a rakéták és űrhajók működésé- enyhítésére alkalmas mézes teát!
ben, valamint az Apollo–1, az Apollo–13 és a Chal-
lenger űrhajók fellövésekor bekövetkezett katasztró-
fákban, katasztrófaközeli állapotokban.
4. Az ózon mint fertőtlenítőszer. Az oxigén
5. Ózon a víztisztításban. • Kétatomos molekulákból (O2) áll.
• Színtelen, szagtalan gáz.
6. Az ózon gyógyászati alkalmazásai.
• Magas hőmérsékleten oxidokat képez.
7. A hajszőkítésre kezdetben ammóniás hidrogén- • Az égést táplálja.
peroxid-oldatot használtak. Innen a kémiailag hely- • Vegyületeiben két vegyértékű.
telen elnevezés: hidrogénezés. Nézz utána, hogy • Előfordulása:
milyen korszerű anyagai és eljárásai vannak a haj- – elemi állapotban: a levegőben,
szőkítésnek! Mi is valójában a hidrogénezés, és mire – kötött állapotban: vegyületeiben (vízben, kőzetek-
használják? ben, szénhidrátokban).
8. Az oxigén körforgása a természetben. • Előállítása: levegőből (a levegő 21%-a oxigén).
9. Beszéljétek meg, milyen fontosabb, kémiával kap- Az ózon (O3)
csolatos hírt hallottatok a héten! • Az oxigén egyik allotróp módosulata.
• Szúrós szagú, színtelen, mérgező gáz.
• Erős oxidálószer.
• A felső légköri ózon (ózonpajzs) csökkenti a káros UV
sugárzást.
A hidrogén-peroxid (H2O2)
• Vízben jól oldódó folyadék.
Allotrópia: az a jelenség, hogy bizo- • Erős oxidálószer.
nyos elemek különböző molekula- Van fogalmad? • Könnyen bomlik vízre és oxigénre.
képletű vagy kristályszerkezetű
módosulatokban fordulhatnak elő.
Oxidok: kémiai elemek oxigénnel képzett vegyületei.
119
A természetben előforduló, nagy széntartalmú anyago- Sokak szerint a gyémánt, mert hétköznapi gondolko-
kat ásványi szeneknek nevezzük. Ilyen a tőzeg, a lignit, a dásunk szerint a keményebb anyagok stabilisabbak.
Tudományos értelemben az az anyag stabilisabb, ame-
barnakőszén, a feketekőszén és az antracit. Az ásványi
lyiknek kisebb a belső energiája. A grafité kisebb, mint
szenek keverékek. Az ásványi szeneket elsősorban fűtő-
a gyémánté, tehát a grafit a szén stabilis módosulata
anyagként használjuk.
(3. ábra). Ha a gyémánt lenne a stabilis, akkor valószí-
nűleg nem lenne olyan ritka a Földön…
Mi következik ebből?
Három az egyben:
Gondoltad volna? Gyorsan szabadulj meg gyémánt ékszereidtől, mert
a grafit rétegrácsa
előbb-utóbb átalakulnak a stabilisabb grafittá!
Vannak olyan szilárd anyagok, amelyek kristályrácsa Ha a gyémántnak nagyobb a belső energiája, mint a
két-három alaptípus jegyeit is mutatja. Ilyen anyag a grafitnak, akkor nagyobb az égéshője is. Tehát fűtsünk
grafit is. Kristályrácsa olyan képzeletbeli hatszögeket gyémánttal!
tartalmazó síkokból áll, amelyek egymáshoz képest el
gyémánt
vannak csúsztatva. A grafitban a síkokon belül a szén-
atomokat kovalens kötés tartja össze. Ez az atomrácsra grafit
jellemző. Ezért nem oldható a grafit. A síkok között
energia
120
121
122
123
hő hő hő hő
Mi a különbség a kén és
Tudod? Jó, ha tudod! Gondoltad volna? A kén kétszer olvad meg
a borkén között?
A kén egy elem, a borkén pedig vegyület. A kén ége- A legtöbb szilárd anyag melegítés hatására megolvad.
tésével kén-dioxidot állítanak elő. Így „kénezik” a bo- Tovább melegítve egyre hígabban folyó olvadékot ka-
roshordókat használat előtt. A hordók belső falán punk, majd a forrásponton az olvadék teljes mennyi-
ugyanis olyan gombák telepszenek meg, melyek el- sége gőzzé alakul. Nos, a kén nem így viselkedik. A kén
rontják (oxidálják, savanyítják) a bort. Ezeket a gom- szobahőmérsékleten stabilis módosulata a rombos
bákat pusztítja el a kén-dioxid. A borkén (K2S2O5) vi- kén. Benne az S8-gyűrűk molekularácsban rendezve
zes oldatban ugyanolyan hatású, mint a kén-dioxid. találhatók. Melegítés hatására először megváltozik a
Ezért gyümölcsök, befőttek és borok tartósítására kristályrács szerkezete, kialakul a monoklin kén. Elér-
használják. A borkénből és a kén-dioxidból is vizes ve az olvadáspontot (115 °C) hígan folyó, sárga színű
oldatban szulfitionok (SO2-3 ) keletkeznek. A legtöbb olvadékot kapunk, amelyben gyűrű alakú S8-moleku-
ember számára a kén-dioxid és a szulfitok veszélytele- lák vannak. További melegítésre az olvadék színe egy-
nek, mivel egy, a szervezetben megtalálható enzim re sötétebb lesz, egyre sűrűbben folyóvá válik, és egy-
gondoskodik gyors lebontásukról. Azoknál az embe- szer csak „megszilárdul”. Melegítés hatására ugyanis az
reknél azonban, akiknek a szervezetében kevés van S8-gyűrűk felszakadnak, és a képződő zegzugos S8-lán-
ebből az enzimből, egészségügyi problémák (émelygés, cok összegabalyodnak. Ha még ezek után is folytatjuk
hányás, hasmenés, fejfájás) jelentkezhetnek. Asztmás a melegítést, az S8-láncok kisebb darabokra (S2, S3)
betegeknél a kénvegyületek asztmás rohamokat okoz- töredeznek, így a kén ismét megolvad. Forráspontján
hatnak (szulfitasztma). Néhány esetben allergiás, illet- (445 °C-on) a hígan folyó kén forrni kezd. A gőzben
ve allergiaszerű reakciókat is megfigyeltek. Ezért kell főleg S2-molekulák találhatók.
feltüntetni a borokon, hogy szulfitot tartalmaznak. Ha van rá lehetőséged – tanári felügyelet mellett –,
végezd el a kísérletet!
124
H O S O H 3. A kénsavmolekula
szerkezeti képlete
O
A kén
Mi az a zöldesbarna elszíne- • Sárga, szilárd elem.
Gondoltad volna? ződés, amit olykor a főtt • S8-molekulák.
tojás sárgáján lehet látni? • Allotróp módosulatai: rombos és mo-
noklin.
A tojásfehérje főleg fehérjékből áll, melyek ként is • Szokatlan viselkedése melegítés hatására:
tartalmaznak. A „záptojás” szagát a kéntartalmú fehér- kétszer „olvad”.
je bomlásakor képződő kén-hidrogén adja. A tojás- • Előfordul elemi állapotban és vegyületeiben.
sárgájában vasvegyületek is vannak. Ha a tojás nem A kén oxidjai
friss, vagy túl sokáig főzzük, akkor jelentős mértékű • Kén-dioxid (SO2)
kén-hidrogén-képződés indul meg a fehérjében. – szúrós szagú, színtelen gáz,
A kén-hidrogén a fehérje és a sárgája érintkezési felü- – vízben jól oldódik (→ H2SO3),
letén reakcióba lép a vasvegyületekkel és vas-szulfid – redukálószer → oxidációt gátló, csíraölő.
• Kén-trioxid (SO3)
(FeS) keletkezik. Ez okozza a zöldesbarna színt.
- vízben oldódik (→ H2SO4).
Kénsav (H2SO4)
• Erős sav, erős oxidálószer, vízmegkötő tulajdonságú.
• Hígítása: kénsavat töltjük a vízbe.
Szulfát: a kénsav sója, szulfátiont • Gyártása: S → SO2 → SO3 → H2SO4.
(SO2–
4 ) tartalmazó vegyület. Van fogalmad? • Sói: szulfátok és hidrogén-szulfátok.
Hidrogén-szulfát: a kénsav sava- Kénhidrogén (H2S)
nyú sója, hidrogén-szulfát-iont • Záptojásszagú gáz.
(HSO4–) tartalmazó vegyület. • Mérgező.
Szulfit: a kénessav (H2SO3) sója, szulfitiont (SO32–) tartal- • Sói: szulfidok.
mazó vegyület.
Szulfid: a kén-hidrogén sója, szulfidiont (S2–) tartalmazó
vegyület.
125
126
Az ammóniaszökőkút
2. A sósavszökőkút-kísérlet
Tudod? Jó, ha tudod! és a sósavszökőkút
bizonyítja, hogy
összehasonlítása
a hidrogén-klorid-gáz
Bár nagyon nagy a hasonlóság a két szökőkútkísérlet nagyon jól oldódik vízben
között, néhány fontos különbségre azonban figyelnünk
kell!
Milyen oldat melegítésével lehet előállítani az ammó-
niagázt, és milyen oldatból a hidrogén-klorid-gázt?
Miért lehet ezeket a gázokat tömény oldataik melegí-
tésével előállítani? Nézz utána! A klór ürügyén
Hogyan kell tartani a lombikot ahhoz, hogy a levegő-
kiszorítás módszerével felfoghassuk az ammóniagázt Projektmunka keretében dolgozzátok fel a következő
és a hidrogén-klorid-gázt? témaköröket! Készítsetek számítógépes bemutatót!
Vajon miért oldódik nagyon jól az ammónia és a hid- 1. A konyhasó, a nátriumionok élettani hatása.
rogén-klorid vízben? 2. A klór szerepe az I. világháborúban.
A klór
Vigyázz! Kész labor! Milyen kémhatású? • Kétatomos (Cl2) molekulákból áll.
• Zöldessárga színű, fojtó szagú gáz.
Fehér csempére vagy üveglapra cseppents egymástól • Erős oxidálószer
néhány centiméterre sósavat, konyhasóoldatot és hígí- – fertőtlenítőszer,
tott hipót! Adj mindegyik csepphez 2-3 csepp sav-bá- – színtelenítő hatású.
Hipó
zis indikátort (metilnarancsot vagy vörös káposzta le-
• NaOCl vizes oldata.
vét)! Figyeld meg a színváltozást!
• Fertőtlenítőszer, fehérítőszer.
Milyen kémhatásúak a vizsgált oldatok? • Savakkal keverni tilos és életveszélyes!
Egy idő után a hipóhoz adott indikátor elszíntelene- Hidrogén-klorid (HCl)
dik. Vajon miért? • Színtelen, szúrós szagú gáz.
• Vízben nagyon jól oldódik.
• Vizes oldata savas kémhatású (sósav).
Nátrium-klorid (NaCl)
• Kősó, konyhasó.
Klorid: a sósav sója, kloridionokat (Cl–) • Ionrácsos vegyület.
tartalmazó vegyület. Van fogalmad? • Ételízesítő, tartósítószer, fiziológiás sóoldat.
Sósav: a hidrogén-klorid vizes ol-
data.
Fiziológiás sóoldat: a nátrium-klo-
rid 0,9 m/m%-os vizes oldata.
127
Hogyan óv a kálium-jodid
Gondoltad volna? tabletta a radioaktív
jód–131-es izotóptól?
1. A jód könnyen szublimáló szilárd anyag
A pajzsmirigy termelte hormonok (pl. tiroxin) előállí-
tásához a pajzsmirigy jódot vesz fel a vérből. Ha a
A klóron és a jódon kívül fontos halogénelem még a vérben a radioaktív jódizotóp (a 131-es tömegszámú)
fluor (F2) és a bróm (Br2). A fluor a legreakcióképesebb van jelen, akkor ez épül be a pajzsmirigybe, és ott rákot
halogén, még a klórnál is erősebb oxidálószer. A gyakor- okozhat. Nagy mennyiségű radioaktív jódizotóp kerül-
latban fontos vegyülete a teflon és a freon. het a levegőbe és a táplálékláncba atomerőmű-balesetek
során. Az atomerőművekben használt urán maghasa-
dásakor ugyanis 131I is keletkezik. Kálium-jodid tablet-
A jód mint fertőtlenítő- ták szedésével a pajzsmirigy telíthető a nem sugárzó,
Tudod? Jó, ha tudod! 127-es tömegszámú jódizotóppal, ezáltal kivédhető
szer
vagy csökkenthető a radioaktív izotóp felvétele. Ezért
A jód baktériumölő hatása miatt gyakran használt fordulhatott elő, hogy a 2011-es fukusimai atombaleset
fertőtlenítőszer. A legegyszerűbb jódtartalmú fertőtle- után a gyógyszertárakból elfogyott a kálium-jodid tab-
nítőszer a jódtinktúra. A jódtinktúra a jód alkoholos letta, amit normális esetben a jódhiány pótlására adtak.
oldata. A korszerű jódtartalmú fertőtlenítőszereket Napi 130 mg kálium-jodid tabletta elegendő a pajzsmi-
kenőcs, kúp és oldat formájában egyaránt használják. rigy telítéséhez. Mivel a 131I felezési ideje rövid (8 nap),
a tabletta szedése pár hét után abbahagyható.
128
A hidrogén-fluorid-gáz moláris
Szerinted…? Kétszer kettő…? A fluoridos fogkrém
tömege
A gázok moláris tömegét viszonylag egyszerűen A szervezetünkben lévő fluorid 95 százaléka csont-
meghatározhatjuk a gáz sűrűségének mérésével. jainkban és fogainkban található. A fluorid biztosítja a
Amennyiben ismerjük az adott állapothoz tartozó fogzománc szilárdságát. A fluortartalmú fogkrémek-
moláris térfogatot, a gáz moláris tömege kiszámítható ben többnyire nátrium-fluorid (NaF) található. Az
(M = ρ · Vm). Kiderült, hogy a hidrogén-fluorid-gáz ilyen fogkrémek hatékonyak a fogszuvasodással szem-
sűrűsége 25 °C-on és standard nyomáson háromszo- ben. Ellenzői azt a tényt hozzák fel a nátrium-fluorid
rosa a 20 g/mol moláris tömeg alapján várt értéknek. ellen, hogy az egykoron patkányméregként volt hasz-
Mi lehet ennek a magyarázata? nálatos. Egy tubus fogkrém általában 150 milligramm
fluoridot tartalmaz, és a súlyos mérgezéshez szükséges
adag pedig 1–10 gramm között van.
Hány tubus fluoridos fogkrémet kellene lenyelni ahhoz,
hogy mérgező legyen?
Hogyan működnek
Gondoltad volna?
a halogénizzók?
129
0,2
0,1 A szmogképződés
Vigyázz! Kész labor!
modellezése
0
Egy nagyobb befőttesüveget öblíts ki vízzel, majd a
4:00 12:00 16:00 idő felesleges vizet öntsd ki belőle! Ebbe a nedves falú
szénhidrogének ózon NO2 (óra)
üvegbe dobj bele egy darabka V alakúra hajtogatott,
aldehidek NO meggyújtott papírszeletet! A beejtést követően az üveg
nyílását zárd le egy alufóliával, melyet egy gumival
1. Egy nagyváros levegőszennyezettségének alakulása rögzíts a nyílásra! Az alufóliára helyezz el 3-4 jégkoc-
a nap folyamán
kát! Figyeld meg, mi történik az alufóliás részen!
130
131
132
A 20. század talán legnagyobb, tömeges arzénmérge- Az egészséges emberek szervezete károsodás nélkül
zésére Magyarországon került sor. 1929-ben robbant elviseli a napi 100 mikrogramm (μg) arzénbevitelt.
ki a későbbi tiszazugi gyilkosságok néven híressé vált Táplálékaink közül jelentős arzéntartalmúak a tengeri
ügy. Nagyréven és a Tiszazug más falvaiban légypapír- halak, kagylók, ehető gombák és a garnélarák. Becslé-
ból kivont arzénnel, a helyi bábaasszony segítségével sek szerint a nyugat-európai emberek kb. napi 80 μg
mérgeztek meg valószínűleg több száz embert. A gyil- arzént fogyasztanak ilyen táplálékok formájában. Eb-
kosságokat kivétel nélkül asszonyok követték el, ők ből következik, hogy a vízből maximum 20 μg juthat
adagolták a mérget azoknak a rokonaiknak, akiktől naponta a szervezetünkbe, ami napi 2 liter vízzel szá-
meg akartak szabadulni. Az áldozatok között volt sok molva ez 10 μg/liter arzénkoncentrációt enged meg. Ez
férj, akik nyomorékon tértek vissza a hadifogságból, az európai uniós előírás. Kérdés, hogy mennyire jogos
magatehetetlen rokonok, nem kívánt újszülöttek. A bí- ezeket az adatokat alkalmazni a magyar viszonyokra.
rósági vizsgálatokról Móricz Zsigmond tudósításában Hazánkban nem jellemző, hogy az emberek olyan sok
olvashatunk (Tiszazugi méregkeverők). tengeri halat, kagylót és garnélarákot fogyasztanának,
mint Nyugat-Európában.
Számítsd ki, hogy ha feltételezzük, hogy a magyar
lakosság élelmiszerekkel (tengeri halakkal, kagylókkal,
Mennyire „szennyezett” garnélarákkal, ehető gombákkal) bevitt napi arzén-
Vigyázz! Kész labor! adagja a nyugat-európainak a fele, akkor – napi 2
vizet iszunk?
liter vízfogyasztást feltételezve – milyen maximális
Napjaink egyik nagy szélhámossága az, amit egyes arzénkoncentrációjú ivóvizet fogyaszthatunk az egész-
víztisztítóval kereskedő ügynökök alkalmaznak. Az ségkárosodás veszélye nélkül!
általunk fogyasztott vízbe (csapvízbe, ásványvízbe)
áramot vezetnek, és hamarosan csúnya, barna színű
csapadék válik ki a vízből, „jelezve”, hogy mennyi mé-
reganyagot, szennyezést tartalmaz a víz. Ez egy nagy
átverés! Az áramot ugyanis vasrúd segítségével vezetik Gondoltad volna? Szennyvíz és a járványok
a vízbe. Ilyenkor az elektromos áram hatására kémiai
reakció (elektrolízis) játszódik le. Ennek során a vas- A nagyvárosok többsége folyó partjára települt. Ezt
rúdról vasionok kerülnek a vízbe és a másik árambe- vízkivételre és a szennyvíz elvezetésére is használták.
vezetés körül képződő hidroxidionokkal előbb Így az ókori Rómában a város csatornáiból a szennyvíz
Fe(OH)2, majd Fe(OH)3 csapadékot képeznek. A csa- a Tiberisbe ömlött. A római csatornázási ötletet követ-
padék tehát nem a vízben eredetileg oldott anyagból, te a későbbiekben sok nagyváros. Így történt ez Lon-
hanem a vasrúdból képződik elektromos áram hatásá- donban is, ahol a szennyvíz tisztítatlanul ömlött a
ra. Ez a kísérlet nem bizonyítja azt, hogy az ivóvíz Temzébe. A szennyvíz veszélyességét csak 1876-ban
szennyezett lenne! (Hasonló elven működnek a „mé- fedezték fel, amikor Robert Koch a Temze látszólag
regtelenítő” lábfürdők is.) tiszta vizéből vett mintából kimutatta a bélfene, a tbc
Próbáld ki te is! Csatlakoztass két vasszöget egy 6-9 és a kolera baktériumait, és bebizonyította, hogy ez a
V-os zsebtelephez! Merítsd a két vasszöget egy pohár felelős a járványok kialakulásáért. Magyarországon is
vízbe! Néhány perc után a víz színe kezd megváltozni, sok tóban és folyóban emiatt tiltott a fürdőzés.
előbb sárga, majd barna színű lesz, végül barna csa-
padék válik ki belőle.
Írd fel az elektromos áram hatására az elektródokon
(katódon és anódon) lejárszódó folyamatok kémiai
egyenletét! A vízszennyezés
• Forrásai:
– természetes: pl. nitrát, arzén;
– mesterséges: pl. foszfát, nitrát, higany.
• Következményei:
Eutrofizálódás: olyan folyamat, mely- – mérgezések: pl. kékcsecsemő-betegség
nek során a vízben lévő foszfor és Van fogalmad? (nitráttól);
nitrogén nagy mennyisége a víz – élővizek károsodása: pl. eutrofizálódás (nitráttól,
algásodásához vezet. foszfáttól).
133
134
A DDT egy klórtartalmú szerves vegyület. Rovarölő Gyűjtsünk be különböző talajmintákat! Vizsgáljuk
hatásának tudományos vizsgálatáért Paul Müller, meg vízmegkötő képességüket, valamint pH-jukat!
svájci kémikus 1948-ban orvosi Nobel-díjat kapott. A vízmegkötő képesség vizsgálatához terítsünk 100 g
A DDT ugyanis az egyik leghatékonyabb rovarirtó talajt egy üvegtölcsérbe, melynek nyílására előzetesen
szer, hatása hosszú ideig megmarad. A vegyületet a egy laza vattacsomót helyeztünk! A tölcsér szára alá
II. világháborúban és az azt követő időszakban ered- állítsunk egy 100 cm3-es mérőhengert! Egy másik mérő-
ményesen használták a tífuszt, a maláriát, a pestist és hengerből pedig óvatosan öntsünk 100 cm3 vizet a talaj-
a sárgalázat terjesztő tetvek, bolhák és szúnyogok ellen ra. Olvassuk le a talajon áthaladt, lecsepegő víz térfoga-
(3. ábra). Becslések szerint használatával 1971-ig kb. tát. Amennyivel ez kevesebb a 100 cm3-nél, annyi vizet
egymilliárd embert mentettek meg a maláriafertőzés- kötött meg a talaj. Hasonlítsuk össze különböző talajok
től. Később azonban kiderült, hogy a DDT-nek számos vízmegkötő képességét! A vízmegkötő képesség általá-
veszélye is van. Hatása nem szelektív, a hasznos rova- ban annál nagyobb, minél több nátrium- és kalciumiont
rokat is elpusztítja, ezáltal felborítja az ökológiai egyen- tartalmaz a talaj.
súlyt. A táplálékláncon keresztül bekerülhet az ember Milyen szerepe lehet a talaj vízmegkötő képességének
szervezetébe. Apoláris jellege miatt elsősorban a zsír- a növénytermesztés szempontjából?
szövetekben halmozódik fel. Számos betegséget, töb- A kémhatás vizsgálatához mérjünk kb. 2 cm3 talajmin-
bek között daganatos megbetegedéseket, férfiak nem- tát egy kémcsőbe, és adjunk hozzá 5 cm3 indikátorol-
zőképességének csökkenését tulajdonították a DDT- datot (vörös káposzta levét vagy univerzál indikátort)!
nek. Bár ezeket a feltételezéseket többnyire cáfolták, a Összerázás és néhány perces ülepedés után figyeljük
fejlődő országokban betiltották a DDT használatát, meg az oldat színét, és becsüljük meg a pH-ját! A szi-
elsőként éppen Magyarországon 1968-ban. Sajnos, a kes (sok nátrium-karbonátot) tartalmazó talajok kém-
helyette alkalmazott rovarirtók sem veszélytelenebbek. hatása lúgos, a sok ammónium-nitrátot tartalmazóké
Betiltása után ismét növekedni kezdett a tífuszos és a pedig savas.
maláriás megbetegedések száma, úgyhogy 2000-től Milyen veszélyei vannak a savas talajon történő nö-
ismét engedélyezik a DDT használatát a világ malária- vénytermesztésnek? Milyen hatással van a savas eső a
sújtotta területein. talaj összetételére?
135
A fémeket ritkán használjuk tiszta állapotban, legtöbbször 1. Pénzérméinket többféle fém – ötvözet – alkotja, és ezért
ötvözeteik formájában találkozhatunk velük. Az ötvözet különbözőképpen viselkednek mágneses térben
olyan fémes anyag, amely legalább két kémiai elemből áll,
amelyek közül legalább az egyik fém. Az ötvözés általában
javítja a fém tulajdonságait.
Az ötvözetek szabad szemmel homogénnek tűnnek. Gondoltad volna? Rézkor, bronzkor és vaskor
A természetben a fémek nagy része vegyületekben for-
dul elő. Csak néhány ún. nemesfém (arany, ezüst, réz, hi- Az arany, az ezüst, a réz, az ón, az ólom, a higany és a
gany) található meg elemi állapotban. Nagy mennyiségű vas az a hét fém, amelyet ősidők óta ismer és használ
fémvegyületet tartalmaznak a kőzetek. Azokat a kőzeteket, az emberiség. Közülük három fordul elő a Földön
ásványokat, amelyekből egy adott fém gazdaságosan ki- elemi állapotban: az arany, az ezüst és a réz. Mivel
nyerhető, érceknek nevezzük. A fémércek a fémeket leg- ezeket nem kellett kémiai eljárásokkal előállítani, és
gyakrabban oxidok, szulfidok, halogenidek és karbonátok nagyon könnyen megmunkálható fémek, ezért ezek
formájában tartalmazzák. voltak az emberiség első fémei. Közülük az arany és az
A fémek előállítása vegyületeikből (érceikből) redukció- ezüst ritkán fordul elő a természetben, ráadásul me-
val történik. Redukálószerként gyakran használnak szenet chanikai tulajdonságaik nem tették alkalmassá őket
és szén-monoxidot (vasgyártásnál), hidrogént (volfrám- használati tárgyak, fegyverek készítésére, ezért elsősor-
gyártásnál) és elektromos áramot (alumíniumgyártásnál). ban dísztárgyak készítésére, majd később pénzverésre
használták. A réz volt az a fém, amelyből eszközöket,
fegyvereket lehetett előállítani (rézkor). Később a réz-
Az érmefelismerő automata nél kedvezőbb mechanikai tulajdonságú bronz – a réz
Gondoltad volna? és az ón ötvözete – került előtérbe (bronzkor). A bronz-
működése
kor egy régészeti korszak. Sok embernek problémát
Pénzérméink mindegyike ötvözet, többféle fémet tar- jelent annak a kérdésnek az eldöntése, hogy melyik
talmaz. A sárga színű érméink (20 Ft-os, 5 Ft-os) rezet, volt hamarabb, a bronzkorszak vagy a vaskorszak.
cinket és nikkelt, míg az ezüstszínűek (10 Ft-os, 50 Ft- A választ a fémek olvadáspontja adja meg. A bronz két
os) rezet és nikkelt tartalmaznak. A 100 Ft-os középső fő alkotórésze a réz és az ón. A réz a természetben
része acél, amelyet réz-cink ötvözettel vontak be, míg elemi állapotban is megtalálható, míg az ón érceiből
a külső gyűrűje nikkel. történő kivonása nem igényel túl magas hőmérsékletet.
A vas, a kobalt és a nikkel állandó mágnessé tehető. A két fém összeolvasztásával keletkezik a bronz. A vas
A többi ötvözőanyag is rendelkezik mágneses tulajdon- lényegesen később vált az eszközök és fegyverek fontos
sággal, ha erős mágneses tér közelébe kerül. Az automa- alapanyagává (vaskor). Ennek oka az volt, hogy a vasat
ták legutolsó generációja már ezt a tényt használja fel az kémiai úton kellett előállítani érceiből. Az előállításhoz
érmék azonosítására. A bedobott pénzérme egy erős szén, levegő és magas hőmérséklet volt szükséges.
mágneses impulzust kap, és ezután rögtön áthalad egy Ennek az utóbbinak a biztosítása volt a legnehezebb.
érzékelő kapun, amely érzékeli, hogy az érme milyen Kezdetben a szél és a huzat, később lábbal, majd mal-
mágneses választ ad a hirtelen megjelenő mágneses mokkal működtetett hatalmas fújtatók biztosították a
térre. A pénzérmék a bennük lévő fémek különböző magas hőmérséklet előállításához szükséges levegő-
összetétele miatt különböző mértékben lesznek mágne- utánpótlást.
sesek. Ez alapján a gép azonosítani tudja az érmét. A bronzszobrokon és -tárgyakon gyakran látható zöldes
színeződés. Az ötvözőanyagok közül melyik felelős a
szín kialakulásáért, és mi a neve ennek az anyagnak?
136
137
A kalcium- és magnézium-hidrogén-karbonátok a
Kationok
körülményektől – hőmérséklettől, a víz szén-dioxid-
tartalmától – függően könnyen átalakulhatnak vízben Na+ K+ Mg2+ Ca2+
oldhatatlan karbonátokká, pl. Ca(HCO3)2 CaCO3 +
CO2 + H2O. A hőmérséklet növelése, valamint a víz OH– jól jól nem kissé
szén-dioxid-tartalmának csökkentése a felső nyíl irá-
Cl– jól jól jól jól
nyába tolja el az egyensúlyt. Ekkor csökken a vízben
a kalcium- és a magnéziumionok mennyisége, tehát a S2– jól jól jól kissé
Anionok
138
Vízkeménység
• Oka: a vízben található Ca2+- és Mg2+-
ionok.
• Lehet: változó és állandó.
• Mértéke: a német keménységi fok (nk°).
Vízlágyítás
• A Ca2+- és Mg2+-ionok hatástalanítása.
• Módszerei:
– forralás,
– vegyszeres eljárás,
– ioncserés eljárás,
– komplex vegyületek képzése.
139
2. A kommunális hulladék
tipikus összetétele
140
Tépkedd az összegyűjtött papírokat (lehetőleg nem A helytelenül energiatakarékos izzónak nevezett kom-
fényes és nem színes újságpapírt, csomagolópapírt) pakt fénycsövekben gázkisülés során létrejövő gerjesz-
apró darabokra, és hagyd egy napig ázni annyi vízben, tés adja a fényt. Hatásfoka és élettartama valóban jobb
amennyi éppen ellepi! Homogenizáld a kapott pépet a hagyományos izzólámpákénál. Az ún. színvisszaadá-
például turmixgéppel! A szürkésfehér pépet vízfesték- sa viszont sokkal rosszabb, és hátránya még, hogy UV
kel, krétaporral vagy természetes festékekkel (pl. hagy- sugárzást is bocsát ki. A kompakt fénycsövek 4-5 mg
mahéjjal) színezheted. Öntsd a pépet egy lavórba vagy higanyt is tartalmaznak, ezért veszélyes hulladéknak
kádba, és meríts bele keretre rögzített, sűrű szövésű minősülnek. Az újabb, higanymentesnek mondott
fém- vagy műanyag hálót (az olajkicsapódás megaka- változatokban is van 1,0-1,5 mg higany. Ezért nem
dályozására alkalmas fémháló is jó)! Tartsd a szitát szabad az elhasznált kompakt fénycsöveket a szemétbe
vízszintesen, majd óvatosan emeld ki a pépből! (A me- dobni, hanem megfelelő gyűjtőhelyre kell vinni.
rített papír vastagságát a szitán lévő pép mennyiségével
tudod szabályozni.) Még mindig vízszintesen tartva
hagyd lecsöpögni, majd teríts rá egy törülközőt! For-
dítsd meg az egészet, hogy a törülköző legyen alul és
a szitaszövet felül! Sodrófával vagy szivaccsal nyom-
kodd ki a vizet a szitán lévő pépből, majd válaszd el a Gondoltad volna? Mi az e-hulladék?
M
pépet a szitától! A még nedves papírpépre falevelet,
virágot, fényképet, textil- vagy csipkedarabot préselve A e-hulladék a már nem használt, „kidobásra” szánt
díszítheted a merített papírt. A törülközőre tapadt elektronikai hulladékot (számítógépeket, monitorokat,
merített papírt szárítsd addig, amíg könnyen elválik a tévéket, mobiltelefonokat) jelenti. Ezekben ugyanis
törülközőtől (3. ábra)! számtalan, a környezetre és az emberre veszélyes anyag
található. Ilyenek a nyomtatott áramkörök készítéséhez
használt réz, ólom, berillium, kadmium és antimon.
A folyadékkristályos (LCD) kijelzők gyakran higanyt
is tartalmaznak. A lángálló műanyag részek általában
halogénezett (többnyire brómozott) szerves vegyüle-
tekből állnak. A galvanizált fémrészek többnyire kró-
mot tartalmaznak.
141
Kapcsolatok
Szóban vagy írásban értelmezd a következő ábrákat!
A SZÉN ÉS VEGYÜLETEI
elemi
mi szén
zén természet
természetes
zettes szenek
s k mesterség szenek
mesterséges oxid
oxidok szénsav
szé
sói
grafit
rafit gyémánt
gyyyémánt
émántt fullerén
fulleré tőzeg koksz szén-monoxid
-mono karbonátok
karbon
lignit aktív szén szén-dioxid hidrogén-
barnaszén karbonátok
feketekőszén
allotróp módosulatok
módosulatok
ód
dos antracit adszorpció
szorpc
A KÉN ÉS VEGYÜLETEI
allotróp módosulatok
módosulatok 1. .................
1 .......................... kénsav
kénsa 2. .......................
..........................
sói sói
142
Vajon mely gázokat tilos ma már alkalmazni a klímaberendezések töltésére? Melyik egyezmény tiltja ezek hasz-
nálatát?
Mely gázokat, illetve azok keverékét alkalmazzák ma a klímaberendezések töltésére?
Milyen összefüggést tudsz megállapítani a kémiai összetétel és (a) a relatív ózonbontó hatás; (b) a relatív üveg-
házhatás között?
Milyen összefüggés van a gázok jelölése és összetétele (képlete) között?
Projektmunka
A kémia és a környezetszennyezés
Alkossatok hat csoportot! Sorsolással döntsétek el, hogy melyik csoport melyik témakört dolgozza fel az alábbiak
közül:
1. A vegyipar szerepe a vízszennyezésben.
2. Kémiai eljárások a szennyvizek tisztításában.
3. A vegyipar szerepe a levegőszennyezésben.
4. Kémiai eljárások a levegőtisztításban.
5. A vegyipar szerepe a talajszennyezésben.
6. Kémiai eljárások a szennyezett talajok tisztításában.
Készítsetek a feldolgozott témáról minimum 5, maximum 7 perces számítógépes bemutatót! Értékeljétek az egyes
bemutatókat!
143
1 21
2,
2,1 2
kemia_09-53.indd 144
H A periódusos rendszer He
1. 1,008 4,00
Hidrogén Hélium
2. 13. 14. 15. 16. 17.
3 10
1,0 4 15
1,
1,5 rendszám elektronegativitás 5 20
2,
2,0 6 25
2,
2,5 7 30
3,
3,0 8 35
3,
3,5 9 40
4,
4,0 1100
Li Be 6 2,5 B C N O F Ne
2. 6,94 9,012 vegyjel 10,81 12,01 14,01 16,00 18,99 20,18
C
Lítium Berillium 12,01 Bór Szén Nitrogén Oxigén Fluor Neon
Szén
11 09
0,9 12 12
1,2 13 15
1,5 14 11,8
,88 15 21
2,1 16 25
2,5 17 30
3,0 18
Na Mg név moláris tömeg (g/mol) Al Si P S Cl Ar
3. 22,99 24,30 26,98 28,09 30,97 32,06 35,45 39,95
Nátrium Magnézium Alumínium Szilícium Foszfor Kén Klór Argon
3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
19 08
0,8 20 10
1,0 21 13
1,
1,3 22 15
1,
1,5 23 16
1,
1,6 24 16
1,
1,6 25 15
1,
1,5 26 18
1,
1,8 27 18
1,
1,8 28 18
1,
1,8 29 19
1,
1,9 30 16
1,
1,6 31 16
1,6 32 18
1,8 33 20
2,0 34 24
2,4 35 28
2,8 36
K Ca Sc Ti V Cr Mn Fe Co Ni Cu Zn Ga Ge As Se Br Kr
4. 39,10 40,08 44,96 47,90 50,94 52,00 54,94 55,85 58,93 58,71 63,46 65,37 69,72 72,59 74,92 78,96 79,90 83,80
Kálium Kalcium Szkandium Titán Vanádium Króm Mangán Vas Kobalt Nikkel Réz Cink Gallium Germánium Arzén Szelén Bróm Kripton
37 08
0,8 38 10
1,0 39 13
1,3 40 14
1,4 41 16
1,6 42 18
1,8 43 19
1,9 44 22
2,2 45 22
2,2 46 22
2,2 47 19
1,9 48 17
1,7 49 17
1,7 50 18
1,8 51 19
1,9 52 21
2,1 53 25
2,5 54
Rb Sr Y Zr Nb Mo Tc Ru Rh Pd Ag Cd In Sn Sb Te I Xe
5. 85,47 87,62 88,90 91,22 92,91 95,94 [99] 101,07 102,90 106,4 107,88 112,40 114,82 118,69 121,75 127,60 126,90 131,30
Rubídium Stroncium Ittrium Cirkónium Nióbium Molibdén Technécium Ruténium Ródium Palládium Ezüst Kadmium Indium Ón Antimon Tellúr Jód Xenon
55 07
0,7 56 09
0,9 57 11
1,1 72 13
1,3 73 15
1,5 74 17
1,7 75 19
1,9 76 22
2,2 77 22
2,2 78 22
2,2 79 23
2,3 80 19
1,9 81 18
1,8 82 18
1,8 83 19
1,9 84 20
2,0 85 86
Cs Ba La Hf Ta W Re Os Ir Pt Au Hg Tl Pb Bi Po At Rn
6. 132,90 137,34 138,91 178,49 180,95 183,85 186,2 190,20 192,20 195,09 196,99 200,59 204,37 207,19 208,98 [210] [209,99] [222]
Cézium Bárium Lantál Hafnium Tantál Volfrám Rénium Ozmium Irídium Platina Arany Higany Tallium Ólom Bizmut Polónium Asztácium Radon
87 07
0,7 88 09
0,9 89 11
1,1 104 105 106 107 108 109
Fr Ra Ac Rf Db Sg Bh Hs Mt
7. [223] [226] [227,03] [261,11] [262,11] [263,12] [262,12] [265,10] [266,10]
Francium Rádium Aktínium Rutherfordium Dubnium Seaborgium Bohrium Hassium Meitnerium
Nemfémek 58 1,1
1,1 59 1,1
1,1 60 1,2
1,2 61 62 1,2
1,2 63 64 1,1
1,1 65 1,2
1,2 66 67 1,2
1,2 68 1,2
1,2 69 1,2
1,2 70 1,1
1,1 71 1,2
1,2
Félfémek Ce Pr Nd Pm Sm Eu Gd Tb Dy Ho Er Tm Yb Lu
140,12 140,91 144,24 [145] 150,36 151,96 157,25 158,92 162,50 164,93 167,26 168,94 173,04 174,97
Fémek Cérium Prazeodímium Neodímium Prométium Szamárium Európium Gadolínium Terbium Diszprózium Holmium Erbium Túlium Itterbium Lutécium
Nemesgázok 90 13
1,3 91 15
1,5 92 17
1,7 93 13
1,3 94 13
1,3 95 13
1,3 96 97 98 99 100 101 102 103
Lantanidák Th Pa U Np Pu Am Cm Bk Cf Es Fm Md No Lr
és aktinidák 232,04 231,04 238,03 [237] [239,05] [241,06] [244,06] [249,07] [252,08] [252,08] [257,09] [256,09] [259,10] [262,11]
Tórium Protaktínium Urán Neptúnium Plutónium Amerícium Kűrium Berkélium Kalifornium Einsteinium Fermium Mendelévium Nobélium Laurencium
2015.04.18. 11:19:28