LÁTOD A LELKEM...

(Kis kece lányom...)

Látod a lelkem, látod, Úristen,

köntösöd add rám, hogy beterítsen!
Tudod, Uram, tiéd vagyok reggel, este,
szent karodban ringatózom csendesedve.

Add meg a békét, mint az ég kékéjét,

add a kegyelmet, sósvizű tengert,
add meg, Uram, zúzmarádat, felfrissítsen,
felhő fodrán téged látlak, fénylő Isten!

Szent sebeidben bújok el, Isten,

szíved a váltság, véred a kincsem,
földre leszállt a mennyország, köztünk itt van,
tested ettem, édes Jézus, véred ittam!

Testem a kőszál, rám alapozzál,

testem a templom, benne lakozzál,
élő kövek hadd legyünk majd szentélyedben,
tested-lelked bennünk lüktet, isten-ember!
AMIKOR AZ ÚR MEGSZÓLAL...
(A malomnak nincsen köve...)

Amikor az Úr megszólal,
akkor hull a hó,
akkor hull a hó,
akkor csapdos a vad villám,
hisz mindenható.
Akkor csapdos a vad villám,
hisz mindenható.

Amikor az Úr megszólal,
kaput nyit a nap,
kaput nyit a nap,
kiröppennek tépett felhők,
mint a madarak.
Kiröppennek tépett felhők,
mint a madarak.

Amikor az Úr megszólal,
megremeg a hegy,
megremeg a hegy,
jégesővé összezúzza
keze a jeget.
Jégesővé töri-zúzza
keze a jeget.

Amikor az Úr megszólal,
száguldoz a szél,
száguldoz a szél,
hópelyhek mint sáskajárás,
kavarog a tél.
Hópelyhek mint sáskajárás,
kavarog a tél.

Amikor az Úr megszólal,
megreped a föld,
megreped a föld,
meghasad az ég kárpitja,
szénné ég a zöld.
Meghasad az ég kárpitja,
szénné ég a zöld.

Méltón dicsérni az Istent

hol vegyek erőt,
hol vegyek erőt?
Minden beszéd kevés lenne
magasztalni őt!
Minden beszéd kevés lenne
magasztalni őt!
Mégis dicsérem az Istent
a népek között,
a népek között.
Hiszen ő, a halhatatlan
belém költözött.
Hiszen ő, a halhatatlan
belém költözött.
SZENT NEVEDET HIRDETEM...
(Bonchidai menyecskék...)

Szent nevedet hirdetem,

magasztallak szüntelen.
Szép vagy, jó vagy, én Uram,
beléd hullok boldogan.

Áj-na-ná...

Napom, holdam csak te vagy,

Uram, kérlek, el ne hagyj,
Ég is, föld is elmúlnak,
de szerelmed nem múlhat.

Áj-na-ná...

Füst az ember élete,

hogyha Isten nincs vele.
Megtart a semmi felett
az Úr keze engemet.

Áj-na-ná...

A házadban jobb egy nap,

mint százezer, hol nem vagy.
Gyújtsd ki bennem tüzedet,
legyek égő üzenet.

Áj-na-ná...

Ajándék vagy énnekem,

pecsét leszek szíveden.
Trónod elé kiállok,
kiáltozom: lágy áldott.

Áj-na-ná...

Megszenvedtél, Istenem,
megváltottál véreden.
Szerelmeddel ölelj át,
mint az alma a magvát.

Áj-na-ná...
ISTENEM, ÖLELJ ÁT...
(Lovamat megkötöm...)

Istenem, ölelj át,

add meg szent erődet!
Lelkedet leheld rám,
hogy megszentelődjek!

Nincsen másik Isten,

tőled hova menjek,
add, hogy megláthassam
a földön a mennyet!

Add, hogy égig nőjek,

Uram, mint a cédrus,
add, hogy szőlőinda
legyek benned, Jézus!

Uram, te tudsz mindent,

tudod, hogy szeretlek.
Zöldellő réteken,
Uram, te legeltess!

Nyisd meg az én szívem,

Vörös-tenger habját,
hadd térjen be lelked,
szerelmeddel járj át!

Maradj velem, Uram,

hogy ne legyek árva.
lábam be ne üssem
kemény kősziklába.

Bekenem ajtómat
Jézus, szent véreddel,
rajtam van kegyelmed,
tudja minden ember.

Küldj engemet, Uram,

küldj el a világba!
Hadd vigyelek téged,
világnak világa!
ÁLDUNK TÉGED, ISTEN!
(Még azt mondják, nem illik...)

Áldott a te szent neved,

áldunk téged, Isten,
atyáinknak Istene,
magasztaljon minden!

Áldott, ki mélységbe lát,

áldunk téged, Isten,
Áldjon tűz és forróság,
magasztaljon minden!

Áldott magas trónusod,

áldunk téged, Isten,
Az ég a te asztalod,
magasztaljon minden!

Áldanak az angyalok,
áldunk téged, Isten,
Áld a nap, mely fenn ragyog,
magasztaljon minden!

Áldanak a kék egek,

áldunk téged, Isten,
Harmat, zápor, tengerek,
magasztaljon minden!

Hideg, hőség, villámok,

áldunk téged, Isten,
hegyek, halmok, hullámok,
magasztaljon minden!

Füvek, földön sarjadók,

áldunk téged, Isten,
hegyek, halmok, hullámok,
magasztaljon minden!

Agyagból gyúrt emberek,

áldunk téged, Isten,
betöltöd a lelkeket,
ragyog tőled minden!
ÁLDÁS-ZSOLTÁR
(Ez a vonat...)

Tekintetem (a) hegyek felé emelem:

Honnan jöhet a segítség énnekem?
Nem segíthet rajtam, csak az Úristen
Égen-földön nincsen más, ki segítsen.

Aki eget, aki földet teremtett,

Elbotlani sosem enged engemet.
Az Úristen őriz engem, nem alszik,
Őrséget áll nékem ősztől tavaszig.

Sosem pihen, ki megvédi Izráelt,

Jobb kezével oltalmazza, hisz rálelt.
Nappal a nap nem bánt engem, nem éget,
Éjjel a hold ártalmasan nem érhet.

Minden bajtól óvja az Úr életem,

Megvéd engem jártomon és keltemen.
Ő terelget a zöldellő mezőkön,
Báránykáját vigasztalja örökkön!
ISTENEM, MINDENEM...
(Este jő, szürkül bé...)

Istenem, mindenem,
töltsd be az én életem,
ki jön hozzám, ha te nem,
ki lesz Úr a szívemen?

Istenem, dicsérlek,
bárhová elkísérlek,
lelkem mással nem élhet,
nélküled csak kísértet.

Istenem, áldalak,
mint madarak és halak,
föld felett és ég alatt
dicsőséged megmarad.

Lelkemet mossad át,

nyerjek véled most csatát,
ringass el, mint kisbabát,
légy a lelkemen kabát.

Istenem, szerelmem,
jöjj és árassz el engem,
légy marék hó kezemben,
lássam arcod a mennyben!

Istenem, ölelj meg,

kegyelmedben fürdess meg,
ki véreddel váltasz meg,
úgy szeretlek, megeszlek!
MINT MIKOR BOR, BÚZA BŐSÉGBEN TEREM (3. zsolt)
(Érik a ropogós cseresznye...)

Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz,

Istenem igaz és irgalmas,
akármi szorongat,
segíts meg engem,
ha hozzád kiáltok szívemben.

Ne legyen kemény a szívetek,

álnokság ne lakjék bennetek,
Azzal, ki hűséges,
csodát tesz az Úr,
őhozzá kiáltok igazul.

Mielőtt lefekszel ágyadba,

csendesen elmélkedj magadba,
áldozzál énekkel
az Isten előtt,
bízz benne, áldjad és dicsérd őt.

Ragyogtasd arcodat szolgádra

szívemet örömöd átjárja,
mint mikor bor, búza
bőségben terem,
annál is teljesebb örömem.

Lefekszem ágyamba békében,

te vagy a biztonság énnékem,
nem várok máshonnan
semmiféle jót,
Elohim, Adonáj, Sabbaóth!
AZ ISTEN ÚTJA
(Az ördög útja)

Itt az Isten, ott az Isten,

fűben, fában ott van,
fenn az égben, lenn a vízben,
úrban, koldusokban.

Itt az Isten, ott az Isten,

értem és nem értem,
szent fiának vére árán
állok itt fehéren.

Itt az Isten, ott az Isten,

végtelen hatalma,
ő a pásztor, hajunk szálát
mindet számon tartja.

Itt az Isten, ott az Isten,

mossa át a szívem,
állok én a fényzuhanyban,
mindhalálig híven.

Itt az Isten, ott az Isten,

őt, csak őt dicsérem,
csipkebokra lángra lobban,
égek szent tüzében.

Itt az Isten, ott az Isten,

még meg sem születtem,
tudta minden mozdulásom,
ő lakik szívemben.
A LAKOMA
(A csitári hegyek alatt)

Uram, te vagy én Istenem,

áldom a te nevedet.
Magasztallak a csodákért,
miket végbevitt kezed.

Erős népek áldanak,

süvegelnek nemzetek.
A kevélyek palotáját
lerontotta két kezed.

Uram, te megszabadítasz,
és legyőzöd a halált.
Szalmaszálat trágyalében,
eltaposod, ami árt.

Mint forróságot eső,

mint hőséget a felhő.
Úgy enyhítesz minden rosszat,
kegyelmed égig felnő.

Szegényeknek menedéke,
úgy bújtatsz el engemet.
Szűkölködők vára lettél,
ki retteg, átöleled.

A lepleket leveszed,
felfeded a népeket.
Lemosod a gyalázatot,
ujjonghatunk teveled.

Ama napon így beszélünk:

Íme a mi Istenünk.
Ugyan, ki áll miellenünk,
hogyha ő van mivelünk?

Letörli a könnyünket,
megjutalmaz, nem büntet!
Megvendégel lakomáján,
megszabadít bennünket.
NAGY, MINT A HEGYCSÚCS...
(Elment a két lány...)

Nagy, mint a hegycsúcs, mély mint a tenger,

Add hogy elteljünk szereteteddel.
Perzsel, mint napfény, hűs, mint a gleccser,
Add, hogy beteljünk a szerelmeddel.

Jössz mint a felhő, jössz, mint a bárány,

Hűséged tartós, nem porló márvány.
Jössz, mint a szellő, jössz, mint a harmat,
Nem múló béke a te hatalmad.

Korallerdőben, páfránylevélben
Ott vagy te, Isten, társunk szemében.
Édes gyümölcsben, fanyar fenyőben,
Meggyszínű égben, tűnő időben.

Léptemet, Isten, holtig kíséred,

Megvársz, ha talpam tévútra téved.
Viszel, ha lábam lerogy alattam,
Ringatsz estében, vad virradatban.

Irgalmad mélye, kegyelmed csúcsa,

Merülök újra, felszállok újra.
Elbújok benned, és megmutatlak,
Társa magánynak, társa utamnak.

Nagy, mint a hegycsúcs, mély mint a tenger,

Add hogy elteljünk szereteteddel.
Perzsel, mint napfény, hűs, mint a gleccser,
Add, hogy beteljünk a szerelmeddel.
ERŐS LELKET TEREMTS BENNEM - 51. ZSOLT
(Úgy meg vagyok keseredve)

Könyörülj rajtam, ó, Isten,

hisz irgalmad mérhetetlen.
Gonoszságom beismertem,
vétkeimből ments ki engem.

Hadd halljam az öröm hírét,

megtört csontom ujjong ismét,
megbocsátasz minden bűnért,
ne taszíts el engem végképp.

Látod, vétekben születtem,

színed előtt rosszat tettem,
irgalmaddal mosd meg lelkem,
hónál fehérebb lehessen.

Bűneimet eltaszítod,
elfordítod róluk arcod,
lelkem tüzét égig szítod,
a szívemet megújítod.

Szentlelked ne vond meg tőlem,

erős lelket teremts bennem,
nyisd meg ajkam, áldjon szépen
üdvösséged örömében.

Véráldozat neked nem kell,

áldozom megtért lelkemmel,
áldozom megtört szívemmel,
tégy csodát Jeruzsálemmel!
BALGA VOLTAM, MINT A RÉSZEG - 73. ZSOLTÁR
(A malomnak nincsen köve...)

Bűnösökre irigykedtem,
jól megy a soruk,
jól megy a soruk!
Uram népe fut nyomukban,
szürcsöli szavuk.
Uram népe fut nyomukban,
szürcsöli szavuk.

Mindhiába tiszta szívem,

térdem megrogyott,
térdem megrogyott.
Vígan élnek egészségben,
én meg mint halott,
Vígan élnek egészségben,
én meg mint halott.

Balga voltam, mint a részeg,

vagy mint a barom,
vagy mint a barom.
Fürkészhetem Isten titkát
ki nem kutatom.
Fürkészhetem Isten titkát
ki nem kutatom.

Aztán egyszer megértettem,

hogy a vétkezők,
hogy a vétkezők,
mint az álom ébredéskor,
elenyésznek ők.
Mint az álom ébredéskor,
elenyésznek ők.

Testem-szívem elenyészik,
az Úr el nem hagy,
az Úr el nem hagy.
Nem kell más az égvilágon,
kősziklám te vagy.
Nem kell más az égvilágon,
kősziklám te vagy.

Benned leltem menedéket,

nálad lakozom,
nálad lakozom.
Dicsőségbe végy fel engem
végső napodon.
Dicsőségbe végy fel engem
végső napodon.
CSODÁLATOS NÉV
(Általmennék én a Tiszán...)

Ó, Istenem, csodálatos a neved,

széles e világ felett.
Dicsőséged verdesi az egeket,
mind a magas egeket.

Hirdetnek a kicsinyek,
magasztalnak tégedet.
Ki az ember, hogy róla emlékezel,
hogy megóvja szent kezed?

Uramisten, a holdat, csillagokat,

az eget megalkottad.
Bámulom a te kezednek műveit,
erdő-mező vadjait.

A tengerben a halak,
az égen a madarak
dicsőséged magasztalják odafenn,
s tengeri ösvényeken.

Mind az ember lába alá vetetted,

szinte Istenné tetted.
Hála legyen dicsőséges nevednek,
mind a sírig hirdetlek.

Csodálatos a neved
széles e világ felett.
Nekem adtál napot, holdat, csillagot,
csak imádást adhatok.
PÁSZTOROM AZ ÚR
(Hej, Dunáról fúj a szél...)

Pásztorom az Úr nekem,
nincs hiányom semmiben,
zöld réten legeltet.
Felüdíti lelkemet,
igaz utakon vezet,
forráshoz terelget.

Ha sötét völgy körbevesz,

bánat és baj nem ijeszt,
velem vagy, Istenem.
Pásztorbotod nyugalom,
megtart engem utamon,
zöldellő réteken.

Asztalt terítesz nekem,

bámul sok-sok irigyem,
megkented homlokom.
Teletöltöd kupámat,
sose érjen búbánat,
benned bizakodom.

Jóságod és kegyelmed
zöld legelőn terelget,
nem érhet kár többé.
Az Úr nékem pásztorom,
hajlékában lakozom
örökkön örökké!
VÁRAM, MENEDÉKEM
(Tavaszi szél...)

A Fölséges megvéd engem,

hűsége a pajzsom.
Ő lett váram, menedékem.
csak őbenne bízom,

Nem csalnak be a csapdába,

megment a vadásztól.
Búvok szárnya árnyékába,
tolla közt nem fázom.

Kísértettel jön az éjjel,

én attól nem félek,
jön a nappal sebes nyíllal,
nem rettenek én meg.

Sem ragálytól, sem dögvésztől,

sem nappal, sem éjjel.
Ezren esnek el mellettem,
a halál nem ér el.

Mentésemre száz angyalt hoz,

utamon vigyáznak.
Csapás nem fér a sátramhoz,
a bűnös nem árthat.

Ne botoljon kőbe lábam,

karjukban hordoznak.
Oroszlánok között járjak,
kígyókon tapossak.

Isten nevét mert ismertem,

hű voltomért megment.
Szólongatom, ő meghallgat,
dicsőséget szerzett.

Közel hozzám a Hatalmas,

benne üdvösségem.
rám ragyog a diadalmas
napok teljessége.
ÉBREDJ, URAM
(Erdő, erdő, erdő...)

Halál völgyén járok,

űznek éhes oroszlánok.
Karmuk, foguk lándzsa,
lelkem remeg, mint a nyárfa.

Áradjon ki tűzforró kegyelmed,

hűségedet még ma ismerjem meg.
Nekem ásnak vermet,
bele végül maguk esnek.

Könyörülj énrajtam,
közelséged az oltalmam.
Kiáltok az égbe,
üldözőim szégyen érje!

Felhők fölé emelkedj fel, Isten,

fagy és hőség téged dicsőítsen.
Nap, hold imád téged,
égig ér a te hűséged.

Békés az én szívem,
minden kincsem te vagy, Isten.
Zsoltárral dicsérlek,
amíg bennem zeng a lélek.

Ébredj, Uram, a citerát halljad,

Ébredj, hárfa, fölkeltem a hajnalt!
Zengek hatalmadnak,
népek között magasztallak.
IGÉD GYÜMÖLCSE
(Szánt a babám...)

Boldog, aki szeplőtelen úton mendegél,

boldog, aki az Úr szava szerint él.
Boldog, aki követi a tanácsát,
a szívéhez nem fér soha, sej-haj, galádság!

Porban hevert az én lelkem, földön vergődtem.

Meghallgattál, utat szabtál előttem.
Felemeltél, veled járni jutalmam,
Irgalmad fölöttem lebeg, sej-haj, a bajban.

Kitágítottad a szívem, hogy te beférjél,

árvább voltam a lehullott levélnél.
Fürkészhetem csodáidat szememmel,
lelkem vágyik teutánad, sej-haj, ezerszer.

Idegen vagyok a földön, szívből kívánlak,

zengem neved fűnek-fának, madárnak.
Nem kívánok tobzódást vagy bőséget,
egy örömöm a világban, sej, haj, törvényed!

Vedd le rólam a megvetést, szégyent ne valljak,

nyisd meg szemem, befogadjam irgalmad!
Élni fogok kegyelmedből mindenkor,
tarts távol a hazugságtól, sej-haj, a bajtól.

Ízlelgetem minden igéd, mint a gyümölcsöt,

gyógyítanak, mint a csodás kenőcsök.
Az elmémbe hűségedet bevéssék,
balzsamozza a szívemet sej-haj, reménység.
ÖRVEND LELKEM...
(Édes rózsám, szívem kedvese...)

Örvend lelkem, Istent hirdeti:

illendő dicséret.
Tízhúrú lant, hárfa zeng neki,
ujjong Szent nevének!

Énekeljetek új dalt néki,

minden nép az Urat dicséri
oly nagy benne a hűség.

Áldás, béke mind az Úr szava,

árad már kegyelme,
alkotása angyalok kara,
égbolt vélük telve.

Összegyűjti a tenger habját,

tiszteljék, kik a földet lakják,
ő szab gátat a víznek.

Szólt az Isten, lettek mindenek,

tűz, víz, ember, állat,
nemzedékről nemzedékre megy
híre irgalmának.

Boldog nép, akit ő választott,

Isten ad neki kedvet, rangot.
várja már az örökség.

Néz az Isten mennyből föld fele,

Egyenként lát minket,
Áttetsző a szívünk belseje,
Ő alkotta mindet.

Nem téveszti meg őt a jelmez,

Ő ítél csak és ő kegyelmez,
Megment majd a haláltól.
ISTENEM, ISTENEM...
(Hej, te csillag, csillag...)

Istenem, Istenem, mért hagytál el engem?

Hol van, aki romlástól megmentsen?
Sírok nappal, szólongatlak éjjel,
sej, de nem segélsz meg, így bánsz a szegénnyel!

Szent vagy, szent vagy, Uram, Izraelnek szentje,

atyáink is benned bíztak rendre.
Segítséget nem vártak, csak tőled,
sej, nem csalatkoztak, megmentetted őket.

Féreg vagyok, Uram, gúnyol minden ember,

csúfot űznek a rusnya képemmel.
Kinevetnek, hogy az Úrban bízom:
hogy az én Istenem nem szánja meg kínom...

Sej, az anyaméhből te hoztál ki engem,

anyám ölén gond nélkül pihentem.
Tiéd vagyok elejétől fogva,
sej, de reáhagyva a te jó voltodra.

Sej, ne távozz, Uram, nincs közel segítség,

tulkok jönnek, üvöltő nemzetség.
Oroszlánként marcangolnak folyton,
mint kiöntött víznek, százfelé kell folynom.

Szívem, mint a viasz, olvad mellkasomban,

csontjaim is széjjelhullnak nyomban.
Úgy nyüszítek, mint oktalan állat,
sej, ínyemhez tapad nyelvem, úgy kiszáradt.

Körben ólálkodik kutyáknak falkája,

földre vetnek, a halál porába.
Kezem-lábam kötéllel kötözve,
sorsot is vetettek, sej, a köntösömre.

Kard élétől, Uram, oltalmazd a lelkem,

dicsőítlek téged Izráelben.
Magasztalják az Urat, kik élnek,
szívükben elnyerik, sej, amit remélnek.

Meghajol előtted minden hatalmasság,

porba térők neved magasztalják.
Igazságod zengi az én népem,
segítséged hírét minden nemzetségben!
ÁLDJAD, LELKEM, ÁLDD AZ URAT...
(Duna-parton van egy malom...)

Vigadj, lelkem, az Úr előtt,

egész bensőm dicsérje őt, ejeha!
Ne feledd el jótetteit,
megbocsát és megigazít, ejeha!

Meggyógyítja gyöngeséged,
pusztulástól megment téged, ejeha!
Megkoszorúz kegyelemmel,
irgalmából él az ember, ejeha!

Megújítja ifjúságod,
segít sasként égbe szállnod, ejeha!
Igazságot szerez neked,
miként Mózest, folyton vezet, ejeha!

A haragra késedelmes,
de bőséggel megkegyelmez, ejeha!
Fel nem rója bűneiket,
sosem érdem szerint fizet, ejeha!

Amennyire az ég magas,
a mi Urunk oly irgalmas, ejeha!
Nyugattól távol van kelet,
minden bűnt oly messzire vet, ejeha!

Mint fiúnak apja örül,

a hívein megkönyörül, ejeha!
Tudja jól, hogy porból vagyunk,
réti virág, elhervadunk, ejeha!

Hej, rövid az ember dolga,

egy kis szellő elsodorja, ejeha!
Jón a sötét, már elrejti,
lába nyoma elfelejti, ejeha!

De az Isten állhatatos,
fellegek szőnyegén tapos, ejeha!
Parancsol a mindenségnek,
mégis megment engem, téged, ejeha!

Áldjad, lelkem, áldd az Urat,

ki a magasságban mulat, ejeha!
Dicsérjétek, seregei,
teremtmények, zengjünk neki, ejeha!
OLYAN, MILT A SION HEGYE...
(Én vagyok az, aki nem jó...)

Ki az Úrban bízik egyre,

olyan, mint a Sion hegye,
áj-na-nananá-nánáná!
Csak egy helyben áll örökké,
meg nem inog soha többé,
áj-na-nananá-nánáná!

Jeruzsálem széjjelterül,
hegyek veszik körös-körül,
áj-na-nananá-nánáná!
Körülveszi népét az Úr,
megoltalmazza igazul,
áj-na-nananá-nánáná!

A gonosz nem uralkodik,

a föld a jóknak adatik,
áj-na-nananá-nánáná!
Nehogy az igaz elvesszék,
gonosz után nyújtva kezét,
áj-na-nananá-nánáná!

Ha az Úr nem épít házat,

az építő minek fárad,
áj-na-nananá-nánáná!
Ha az Úr nem őrzi várad,
az őrző hiába fárad,
áj-na-nananá-nánáná!

Ki hajnaltól estig fárad,

levegőből épít várat,
áj-na-nananá-nánáná!
Akit az Úr nagyon szeret,
álmában is kap kenyeret,
áj-na-nananá-nánáná!

Minden gyerek Isten kincse,

jutalmad a test gyümölcse,
áj-na-nananá-nánáná!
Ahogy múlnak ifjú évek,
a gyermekek sora lépked,
áj-na-nananá-nánáná!

Boldog ember, ki fiakkal

tölti tegzét, nem nyilakkal,
áj-na-nananá-nánáná!
Ellenség ha útját állja,
eloldalog őket látva,
áj-na-nananá-nánáná!
ÉBREDJ ÉS KÖNYÖRÜLJ...
(Megrakják a tüzet...)

Kiszáradt a szívem,
halld meg az én szavam,
fordítsd felém füled,
mutasd arcod, Uram.

Száradok, mint a fű,

enyészek, mint a füst,
emésztem csak magam,
tagjaim, mint a tűz.

Már csont és bőr vagyok,

sóhajtozó fogoly,
pusztában pelikán,
romok között bagoly.

Kenyerem mint hamu,

könnyem az italom,
az álom elkerül,
gúnyolók közt lakom.

Ébredj és könyörülj,
épüljön fel Sion,
segítsd meg a szegényt,
elkel az irgalom.

Kezed műve a föld,

minden szavad örök,
az ember elavul
mint régi köntösök.

Cseréld, mint a ruhát,

a gonosz népeket,
mentsd meg híved, mikor
halálba lépeget.

Szolgáid fiai
dicsérnek egykoron,
velük hirdet téged
akkor haló porom.
TEREMTÉSED NEKÜNK ADTAD...
(Ősszel érik, babám)

Méltó a te neved széles e világon,

dicsőséged az egekig szálljon,
magasztaljon téged a gyermekek szája
lázadozók ellen te légy erős bástya.

Bámulom az eget, hogy kiköszörülted,

nap, hold, csillag kezedből gördültek.
Mi az ember, hogy te emlékezel róla,
s emberfia, hogy te gondoskodol róla?

Majdnem istenekké tettél, Uram, minket,

dicsőséged, fönséged kitüntet,
teremtésed sej, de lábunk elé raktad,
őrzőjévé tettél halaknak, vadaknak.

Égbolt madarait, minden juhot, barmot

nekünk adtál, ígéreted tartod,
mezőn járó, tengerben kódorgó állat
alá van vetve az ember hatalmának.

Méltó a te neved széles e világon,

dicsőséged az egekig szálljon,
magasztaljon téged a gyermekek szája
lázadozók ellen te légy erős bástya.
MINT MIKOR BOR, BÚZA BŐSÉGBEN TEREM (3. zsolt)
ÉBREDJ ÉS KÖNYÖRÜLJ... (102 zs)
TEREMTÉSED NEKÜNK ADTAD... (8. zsolt.)