Benedek Elek: MADÁRFIÓKA

Egy fészekben öt fióka

Összebújnak édesen.
Messze, messze szól a nóta:
"Mindjárt, mindjárt érkezem!"

Anyanóta, be szép nóta,

Szebb ennél már nem lehet.
Örvendez az öt fióka:
"Jer, jer!" - ez a felelet.

Jön már, jön már az anyóka,

Bogár, hernyó van elég.
Csicsereg az öt fióka:
"Ó de pompás egy ebéd."
Kanyadi Sandor – A halak bosszuja

tutajos Lajos es Uszo Pal

vízre szálltak egy
szál deszkán.
Szerencsét akartak
próbálni,
deszkán hasalva
horgászni.
Billegett-büllögött
a deszka,
markolta, tartotta
Lajoska.
Pál meg a horgot
kezelte:
dobta, rántotta,
emelte.
Nem is lett volna
talán baj,
hogyha nem jön egy
falánk hal,
s mellette még egy
csapatnyi.
Táncolt a dugó,
ropogni
kezdett a bot, és
roppant is,
nyelte is már a
roppant víz.
Mindketten kaptak
utána,
nem volt gondjuk a
deszkára.
Erre várt csak a
csapat hal:
orral, uszonnyal,
farokkal
tovalopták a
szál deszkát,
s föl-fölugrálva
kacagták,
mint úszik partra
kifosztva
Pali s utána
Lajoska.
Benedek Elek- Ne bantsd a fat
Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hadd annak, ami, épnek, szépnek.
Szeresd a fát!

Édes gyümölcsét várva-várod,

S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódnál majd, késő bánat.
Ne bántsd a fát!

Fa lombja közt viharban, vészben

Lám meg se ring madárka fészke,
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája.
Szeresd a fát!

Anya ő is, minden levélke

Egy-egy gyermek, gonddal nevelve.
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints fel rája.
Ne bántsd a fát!

Mindaz, kik fákat ültetének,

Sírjukra szálljon hálaének,
Ásóval is költők valának,
Szép lombos fákról álmodának.
Szeresd a fát!