8.

osztály ballagó műsora

xy
Eljött hát az utolsó nap.
Búcsúzz! Búcsúzz mindentől vén diák!
A vonat utolszor tovaszáguld veled,
S nem látod többé kedves iskolád!

Én itt oly sok szeretetet kaptam,

És oly nagy szeretetben éltem.
Ha odakinn is ilyen szép az élet,
Én boldog leszek, s nem hiába éltem.

xy
Én itt oly sok szépet, s jót tanultam,
Itt mindig hű társak közt voltam.
Az évek hamar elrepültek,
De emlékük elkísér, míg élek.

Búcsúdal: A búcsú fáj…..

xy
Búcsúzunk attól, aki minket
éveken át a jóra intett,
tanított – s védett, hogyha kellett;
így cseperedtünk szíve mellett.

xy
Mennyi apró és nagy viharban
vitt minket féltve, szinte karban;
lelkünket mentve, fedve sokszor
óvott jövendő záporoktól.

xy
Volt otthonunk és legtöbbünknek
anyánk, apánk – ki kísért minket;
de amit ők nem tudtak adni,
azt kaptuk itt nyolc év alatt mi.

xy
Apró gyermekként még remegve
léptünk ebbe az épületbe,
s most úgy megyünk el, hogy az élet
titokból – tiszta törvénnyé lett.

xy
Bárhová nézünk, most már minden
úgy villan vissza szemeinkben,
ahogy hosszú pár éves múltunk
alatt azt itten megtanultuk.
xy
Feledheti anyját a gyermek?
– Álmában új életre kelnek,
s öreg korban is fényben állnak
gesztusai elmúlt szavának.

xy
Épp így mi is már mindenképpen
magunkba zárva, rejtve, szépen
visszük azokat, kik szeretnek,
s emlékét derűs reggeleknek.

xy
S pajzsként emeljük, hogyha zordul
kínoknak kardja ránk csikordul,
mert az a pajzsunk, az a vértünk,
mit itt tanultunk, s végigéltünk.

xy
Nézz vissza most egy percre, nézz az útra,
Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka,
Nézz vissza… aztán ismét csak előre,
S indulj tovább az alkotó jövőbe.

xy
„Hinni a szépet, lehetetlent,
Hogy egyszer valóra válik,
Hinni a vágyban akaratunkban,
Ha kell, hát bízni halálig.
xy
Múlik minden,
Szaladnak az évek,
Búcsút intünk fájó
Diákévek.”

Bon Bon: Örökké a szívedben

xy
A szárny megnőtt, üresen áll a fészek.
Csak álom volt a szép diákvilág,
S mint fecske az alkonyati szélnek,
Ma szárnyat bont egy sereg diák.
xy
Most a búcsúnak percéhez érve,
Telve reménnyel elindulunk.
Hát a poharunkat hajtsuk fel végre,
Szálljon messzire vidám dalunk.
xy
Benne csordul a szívünknek húrja,
Egymást nem látjuk sok éven át.
De majd visszatér találkozóra
Ez a sok, régi kedves barát.

xy
Csorognak a könnyek arcomról a mélybe,
Mindazért, mi eddig volt, s minek nemsokára vége.
Mi összekötött minket, mi megszokottá vált
Az most egy pillanat alatt a távolba szállt.

xy
Most itt állunk még együtt, s miénk a pillanat,
Nem kell semmit mondani, nem kellenek szavak.
Helyettük beszél a csend és a néma könnyek,
A megszeretett idők után most újak jönnek.

xy
S az utolsó percek súlya pihen most rajtunk,
Sokat adtunk egymásnak, s cserébe emlékeket kaptunk.
Emlékeket, melyek örökké bennünk élnek,
Még akkor is, ha én, s ti is, más útra léptek.

Közös vers:
Lehet, hogy gyönge még a hangunk,
Lehet, hogy léptünk még bizonytalan.
De indulunk: a szépet, a jót akarjuk,
S érezzük, hogy hitünknek szárnya van.

Simonffy: Búcsúdal /Kivetítőn képek/

Búcsú beszéd

A BALLAGÓK VISSZAVONULÁSA /zene/