XIV.

A MAGYARORSZÁGI GÓTIKA
MŰVÉSZETE
A MAGYARORSZÁGI GÓTIKA
A XII. század második felében Párizs környékén kialakult gótika európai elterjedése lényegében a következő
század első felében következik be. Az új stílus kezdetei hazánkban ugyanez időre tehetők, s mint mindenütt,
nálunk is a királyi központ a gótika forrása, legkorábbi formálója. Noha a román stílus késői virágzása még
messze belenyúlik az 1200-as évekbe, az esztergomi királyi palota kápolnája és az uralkodóinktól erőteljesen
támogatott, közvetlenül a burgundiai kolostorokból behívott ciszterci rend magas színvonalú építési
tevékenysége már előkészíti az új stílus útját. A Fogarasi havasok alá 1202-ben telepített kerci (Cirta)
ciszterci és a Buda közelében emelt zsámbéki premontrei kolostorok szerkezete, részletei erről még a
tatárjárás előtti időből világosan tanúskodnak. A döntő lépés kétségtelenül a mongol dúlás után következett
be, amikor IV. Béla a budai Várhegyen megalapítja az új fővárost. A XIII. század közepén e királyi
központból indul diadalútjára a gótika, amely még a század végén eljut a legtávolabbi falvakba.
A stílusváltozás történeti mozgatói a középkori Magyarországon is az általános európai viszonyokra
vezethetők vissza. Bár IV. Béla - a tatárdúlás tanulságainak hatására - a nagybirtokosok számára a várépítés
terén kénytelen engedményeket tenni, a feudális széthúzó erőkkel szemben a központi hatalom nálunk is a
városokra támaszkodik, s ezáltal új egyensúlyi helyzetet alakít ki. A nagy számban életre hívott és
kiváltságokkal ellátott városokban fokozatosan önkormányzatot kiépítő polgárság a művészet számára is
friss lehetőségeket teremtett. Az új igényű egyházi építkezések mellett egyre nagyobb teret hódítanak a
városi közösség számára szükséges középületek és lakóházak, amelyek kiképzése már nem csupán praktikus,
de művészi célokra is törekszik. A polgári kézműves réteg pedig lassanként a művészet minden területét
birtokba veszi.a

A gótika alapvető szerkezeti, formai és tartalmi jegyei ugyan hazánkban csakúgy mint máshol, elsősorban az
egyházi rendeltetésű műalkotásokban jelentkeznek, a világi művészet mégis mind nagyobb jelentőségre tesz
szert, és a korszak virágzása idején már az egyházi "termés" szintjére nő. A városok építészeti tevékenysége
mellett az eleinte csupán védelmi jellegű várak kastélyokká, palotákká válnak, amelyek kényelmes, művészi
kiképzésű berendezést, illetve díszítést kívánnak. A királyi kezdeményezések tovább gyűrűznek a főrangúak
közt és eljutnak a köznemességen át a faluig. Ezek az új igények hathatósan segítik az ábrázolóművészetek
önállósodási folyamatát. A szobrászat és festészet eléggé megizmosodik ahhoz, hogy az építészeti kerettől
függetlenül is megteremtse a maga sajátos fejlődési lehetőségeit. Ezek pedig elsősorban az érzékelhető
valóság ennél hívebb, teljesebb és mélyebb megjelenítésére, művészi megfogalmazására irányulnak. A
történeti és művészeti szálak így fonódnak egységgé a hazai gótikában, s keltik életre a maguk európai
gyökerű, de egyszersmind sajátosan helyi művészetét.
Az 1241-42-ben dúló tatárjárás súlyos megrázkódtatása és hatalmas pusztítása az ország legszélesebb
értelmű újjáépítését tette szükségessé. IV. Bélának és kortársainak e nagyarányú tevékenysége művészeti
téren már szinte teljesen a gótika jegyében fogant. Ez csakis úgy következhetett be, hogy az új stílus
lényeges történeti előfeltételei, fontos szerkezeti, formai és tartalmi elemei a XIII. század második
harmadában már adottak voltak. Buda alapítása és fővárossá fejlesztése erről világosan tanúskodik.

1242 után rövidesen megkezdődött az addig jóformán lakatlan budai Várhegy déli fokán, a dunai
révátkelőhely felett a királyi vár 2 építési munkája. Ettől északra a gerincen nő fel a várfallal körülvett város.
Benne királyi műhely alkotása az erősen franciás színezetű Boldogasszony templom, a szerényebb Magdolna
templom, valamint a domonkosok egyháza és kolostora. A budai és nyulak-szigeti - mai Margitsziget -
domonkos templomok hosszú szentélye és ugyancsak megnyúlt hajója a hazai kolduló rendi (ferences,
domonkos) építkezések százados virágzásának legkorábbi, már kifejlett példái. A támpillérekkel megerősített
bordás keresztboltozati rendszer, ahol a boltozat kifelé ható nyomását a támívek átvezetésével a támpillérek
ellensúlyozzák, valamint a szentélyek sokszögzáródása-szemben a megelőző románkori félköríves
megoldással - Budán már fejlett formában jelenik meg. E díszes egyházak tövében indult meg a polgári Buda
élete. A XIII. századi Buda így palotájával, egyházi épületeivel, lakóházaival és erődítéseivel szinte magába
sűrítette a gótika minden jellegzetességét, új céljait és megoldásait. A király és az ország székhelye
egyszersmind vár és város, amely a központi hatalom és udvara számára csakúgy helyet biztosít, mint a
csírázó és nagyrahivatott polgárság patriciusai, kézművesei és szolgálatot teljesítő félszabadjai, zsellérei
részére. A gótika fejlődése útnak indulhatott, hogy a következő századokban kibontakozhasson. A
legfontosabb korszakok az Anjouk (I. Károly és I. Lajos), Zsigmond és Mátyás uralkodásához fűződnek.
Jellemző, hogy a felsorolt uralkodók mindegyike erősen támogatta a városokat és azok polgárait.

A XIII-XIV. században épült komor lakótornyok, a várak szögletes öregtornyai a hozzájuk csatlakozó
épületekkel, csak a védelmet szolgálták. Nagy Lajos diósgyőri vára viszont szabályos szerkezetével,
hatalmas boltozott lovagtermével, finom faragványaival a vár jelleget már a művészi reprezentációval
kapcsolta össze.
Az Anjouk visegrádi palotája pedig az itáliai derékszögű rendszerű, tengelyekre komponált nyílt kastély
egyik legkorábbi, romjaiban is pompás, európai szintű példája. Az eddigi régészeti feltárások, a szép,
társtalanul álló kutak és egyéb építészeti kiképzések mellett, gyönyörű csont-, fém-, üveg- és kerámia leletek
által világítják meg a palota mindennapi életét. Visegráddal párhuzamosan Budán is hatalmas építkezések
folynak. Az Anjou-palota mestere János, a király kedvelt és bőkezűen "megadományozott" híve. Keze
nyomát őrzi az 1366-ban már álló palotakápolna, a Boldogasszony templom Mária kapuja, s talán az a
végtelenül finom női fej is, amely gyöngéd formáival, kedves derűjével szinte a hazai gótika jelképe lehetne.
A budai királyi székhely teljes kiépítése, ma is meglévő erődrendszerével, Zsigmond király műve. Az
elpusztult Friss-palota szépségéről csak a rekonstruált déli nagyterem adhat némi fogalmat. A leletek főként
a színes-mázas kályhacsempék pedig a berendezés csodálatos gazdagságát sejtetik.

A királyi tevékenység példát nyújt a főrendiek számára, akik hajdani zord váraikat a XV. században művészi
igénnyel átépítik és bővítik. Hunyadi János vajdahunyadi (Hunedoara) franciás várkastélya 1452-ből való
kéthajós lovagtermével, a Garaiak kőszegi várának északi szárnya és a siklósi vár gyönyörű erkélye,
valamint karcsú, későgótikus kápolnája ma sem halványuló erővel érezteti ezt az átalakulási folyamatot.
A városok művészete a XIV-XV. században bontakozik ki. Természetesen Buda a központ, ahol a XIV-XV.
században kifejlődik a jellegzetes gótikus lakóház típusa, amely dél-európai módra hosszanti oldalával néz
az utca felé. A középen vagy oldalt nyíló széles kapu dongaboltozatos kapualjba visz, amelyet kétoldalt
gyakran pompás ülőfülke-sor díszít. A földszintet az iparosok műhelyei, boltjai, az emeletet a lakóhelyiségek
foglalják el. A nem egyszer előreugró emeletet kőgyámsor tartja. A homlokzatot kőrácsos ablakok, erkély,
változatos festés teszi művészi értékűvé. E lakóház-típus különböző, némelykor rendkívül díszes változatai
vidéken is elterjednek.

A gótikus polgárváros egyik leggazdagabb példája Sopron belvárosa a maga hármas városfalgyűrűjével,
eredeti utcahálózatával, ötletes változatosságú templomaival és lakóházaival. E házak egy része megőrizte a
földszinti borospincéket, a kapualjak budai jellegű ülőfülke-sorait és az emeleti lakások faragott, festett
kiképzéseit. Az egykori főtér patrícius házai európai kortársaikkal is kiállják a versenyt. A hajdani ferences
egyházat a budai Boldog-asszony templom műhelye készítette 1280 körül. Pazar szobrászati díszű
káptalanterme XIV. századi gótikánk igazi ékköve. A hajdani Zsidó utcában (ma Új utca) álló gótikus
zsinagóga pedig e ritka épülettípus nevezetes, XIV. század közepéről származó példája.
A polgárság középületei legnagyobb részt elpusztultak, de a pozsonyi (Bratislava) és nagyszebeni (Sibiu)
gótikus városháza még ma is jó fogalmat ad róluk. Királyi városaink plébániatemplomai az érett gótika
háromhajós csarnokmegoldásainak változatos művészi díszű példái. (A csarnoktemplom a mellékhajók
magasságát a főhajó szintjére növeli, és ezzel eltünteti a különbséget- legalábbis magasság tekintetében - a
fő- és mellékhajók között.) A kolduló rendi (ferences, domonkos) teremtemplomok is a gótika nagy egységre
való törekvését példázzák és beilleszkednek a hazai települések XIV-XV. században véglegesen kialakult
védelmi rendszerébe. A püspöki városok és földesúri mezővárosok hasonló törekvéseket mutatnak. Ezek
művészi központja egyházi jellegű ugyan, de olykor országos, sőt európai rangra emelkedik.

Magyarország gótikus építészete

Magyarországon a gótika a XIII. század második felében kezd meghonosodni, és a XVI. század elejéig
virágzik. Meghonosodásában a ciszterciek, majd fokozódóan a kolduló rendek: ferencesek és domonkosok
templom- és kolostorépítkezéseinek volt jelentős szerepe. Kezdetben francia, majd németországi mesterek
munkájának a jellegzetességei mutatkoznak. Utóbb a szomszédos Ausztria, Csehország és Szilézia gótikus
építészetének hatása erősödik a területükről hívott és részben itt letelepedő mesterek révén.
A hazai gótika korai szakasza a XIII. század második felére és a XIV. század elejére, virágkora Nagy Lajos
és Zsigmond uralkodására, késő virágzása Mátyás és II. Ulászló korára esik.
A magyarországi gótika alkotásai méreteikben és kiképzésükben szerények. A francia és a német gótika
erősen tagolt templomtömegeivel szemben a lényegesen kisebb hazai templomok inkább zárt, tömbszerű
megjelenésűek, homlokzataik egyszerűbbek, kevésbé áttörtek.
Nagyobb arányú építkezésekre néhány székesegyház újjáépítése és bővítése mellett jobbára a gazdag,
különösen a felvidéki és erdélyi kereskedővárosok plébánia- és szerzetesi templomainak tágasabb és
igényesebb alakban való megépítése adott alkalmat, gyakran korábbi, szerényebb, esetenként tűzvésztől
megrongált régi épület helyén. Ezek a szabad királyi városokban a király, a mezővárosokban földesuruk
támogatásával épültek. Nagy számban épültek kisméretű, változó igényességű falusi templomok is. Szerény
méreteik ellenére jelentősek a magyar szerzetesrend, a pálos remeték településektől távoli, királyi vagy főúri
alapítású kolostorai és templomai, amelyek a koldulórendi templomtípust követték. Túlnyomó többségük
csak romokban maradt ránk.
A világi építészet nagyobb méretű alkotásai a királyi és a főúri várak, gyakran gazdag kiképzésű kápolnával,
továbbá a püspöki paloták. Szerényebb méretben, de sokszor gazdag részletképzéssel épültek a városokban a
polgárok és a nemesek lakóépületei.
Gótikus építészetünk alkotásai a töröktől megszállt területeken jórészt elpusztultak. Emlékei jobbára az
ország mai területének töröktől meg nem szállt nyugati, északi és északkeleti vidékein, továbbá a Felvidéken
és Erdélyben maradtak ránk. Sok templom a XVIII. századi barokk újjáépítésnél vagy a XIX. századi
restaurálás során vesztette el eredeti alakját. A várak nagy részét a XVII. és a XVIII. század fordulóján
császári parancsra felrobbantották, és csak rom alakjában maradtak ránk. A városi lakóházak háborús
pusztításoknak és átépítéseknek estek áldozatul. A II. világháború rombolásai nyomán több városunkban, így
Budapesten a budai várnegyedben és Sopronban bukkantak elő a leomlott vakolat és elfalazások alól az
eredeti középkori épületrészek.

Fennmaradt gótikus templomaink közül az egyes korszakok jellegzetes emlékei a korai budavári
Boldogasszony- vagy Mátyás-templom és a soproni egykori ferences-templom, a virágkori soproni Szent
Mihály-templom és a kassai Szent Erzsébet-templom, valamint a pesti belvárosi templom szentélye, a
későgótikus szegedi alsóvárosi ferences templom és a nyírbátori mai református templom, továbbá a siklósi
vár kápolnája.

Budapest: Budavári Boldogasszony- (Mátyás-) templom. A budai várhegyen a tatárjárás után

települt város plébániatemplomául 1255 és 1269 között épült. Eredetileg háromhajós bazilika,
álkeresztházzal elválasztott, sokszögzáródású középső szentéllyel és egyeneszáródású
oldalszentélyekkel. A hosszház nyugati végén előcsarnokot közrefogó két torony épült. A felépítés és a
részletek, így az oszlopokkal tagolt pillérek leveles oszlopfői francia mesterekre utalnak.
A déli torony leomlásakor 1384 után, a megrongált hosszházat csarnoktemplommá alakították át,
oldalhajóit magasítva és sokszögű szentélyekkel megtoldva. A kissé nyomott arányú teret
keresztboltozatok fedik. A déli torony négyszögű alépítményére Mátyás 1470 körül három nyolcszög
alaprajzú, párkányokkal elválasztott és gazdag keretelésű ablakokkal áttört szintet építtetett. Az északi
ún. Béla-torony nem épült ki.
A nyugati főhomlokzaton a tornyok között oszlopos bélletű, koragótikus kapuzat, fölötte mérműves
osztású rózsaablak nyílik. A templom egyik legértékesebb részlete a Nagy Lajos korában készült déli
Mária-kapu. Kétosztatú bejárata fölött a gazdagon keretelt csúcsívmezőt Mária életének jeleneteit
ábrázoló domborművek töltik ki.
A templomot a XIX. század végén Schutek Frigyes restaurálta, erősen megújítva az eredeti részeket,
módosítva az alaprajzot és a homlokzatokat, és a déli toronyra dél-német minták alapján csipkézett
kősisakot emelt.

Sopron: Egykori ferences templom. 1280 és 1340 között épült, a ferences templomainkra jellemző
alaprajzzal, de a rendi szokásoktól a gazdag díszítéssel és a torony elhelyezésével eltérve. Rövid,
négyzetes hosszháza háromhajós, háromboltszakaszos csarnok. Ehhez hosszú, keskeny,
sokszögzáródású szentély kapcsolódik.
A hajót a kerek pilléreken és az oldalfalak gyámkövein álló oszlopkötegeken nyugvó
keresztboltozatok fedik. A szentély keresztboltozatait szintén gyámkövekre állított oszlopkötegek
hordják. A hosszház északi oldalának közepe előtt előcsarnokot magába foglaló toronyaljon
nyolcszögű, csúcsíves ablakokkal áttört torony emelkedik. Oromzatokkal körülvett, hegyes kősisak
fedi, csúcsa alatt körülfutó erkéllyel. Az előcsarnok csúcsíves bejáratát fiálékkal közrefogott, meredek
vimperga zárja le. A nyugati homlokzaton barokk keretelés mögött nemrég tárták fel a gótikus
főbejáratot. A homlokzatokat erőteljes támpillérek között nagyméretű csúcsíves, mérműves ablakok
törik át.
A templom déli oldalához udvart körülzáró kolostor csatlakozik. Keleti szárnyában háromhajós, két
boltszakaszos káptalanterem helyezkedik el, amit keletről három keskeny, szentélyszerű oldaltér bővít.
A terem középvonalában álló két nyolcszögű, tagozott pillér leveles torzfejekkel, ill. szörnyalakokkal
díszített fejezetén és az oldalfalakból kiugró, ember- és állatfigurás gyámköveken nyugszanak a termet
lefedő keresztboltozatok, figurális díszű zárókövekkel. Az 1340 előtt készült terem egyik legszebb
gótikus belső terünk.

Sopron: Szent Mihály-templom. A belvároson kívül a XIV-XV. században épült a nagyméretű

plébániatemplom. Hosszháza háromhajós, bazilikális. Ebből az utolsó négykaréjos pillérpáron nyugvó
diadalívekkel hosszú, sokszögzáródású főszentély és egyenesen lezárt, rövid oldalszentélyek nyílnak.
A nyugati homlokzat előtt átlós támpilléres, négyszögű alépítményen nyolcszögű torony áll.

Kassa: Szent Erzsébet-templom. Gótikánk fénykorának egyik legjelentősebb emléke. Az 1378-ban

leégett templom helyén a XV. század folyamán épült. Háromhajós, keresztházas bazilika. Oldalhajóit
keleten átlós tengelyű, sokszögű kápolnák, főhajóját sokszögzáródású szentély zárja le. A hosszházat
pillérkötegek sorai három egyenlő széles hajóra és négyzetes boltszakaszokra osztják, amelyeket
változatos osztású csillagboltozatok fednek, a szentélyt pedig hálóboltozat.
A nyugati homlokzatot két torony fogja közre. Közülük csak az északi épült ki teljesen. Nyolcszögű
felépítményét barokk harang alakú sisak fedi. A belsőhöz hasonlóan rendkívül gazdag tagolású és
díszítésű homlokzatok legszebb részletei a három oldalon nyíló, lépcsős lezárású kapuzatok, valamint
a hossz- és keresztház mérművekkel áttört oromzatai.
A templom eredeti belső elrendezését a XIX. század végén Steindl Imre a restaurálás során erősen
megváltoztatta.

Kassa, Szt. Erzsébet- Kassa, Szt. Erzsébet-

plébániatemplom, plébániatemplom, főoltár;
északi kapuzat; XV. sz. 1474. (A szekrény szobrok
első fele. a XV. sz. végéről valók.)

Budapest: Belvárosi plébániatemplom szentélye. A római erőd déli szélére ráépült románkori
templomot a XV. század elején új szentéllyel bővítették. Háromhajós, körüljárós, sokszögzáródású
csarnokterét - a XIX. század végén átformált - köteg-pilléreken nyugvó keresztboltozatok fedik. A
határoló falakon körül háromkaréjos, vakmérműves ívmezőjű, csúcsíves ülőfülkék sorakoznak.
Fölöttük nyílnak a nagy mérműves ablakok. A déli oldalon sokszögű, kétszintes oratórium ugrik ki.
A románkori eredetű s a barokk korban teljesen átépített hosszház két oldalán Mátyás korában
előcsarnokok és kápolnák épültek. Ezek mérműves ablakai és a déli kapuzat széles csúcsívvel lezárt,
kétosztatú bejáratának gazdagon díszített keretelése az 1930-as években végzett feltárás során kerültek
napfényre.

Szeged: Alsóvárosi,ferences templom. A XV. század folyamán épült. A prédikációk népes

hallgatóságának befogadására szánt hajója tágas és osztatlan. Innen csúcsíves diadalívvel nyílik a
keskenyebb, hosszú, sokszögzáródású szentély. A hajót az oldalfalakból kiugró, erőteljes
háromnegyedoszlopokból kiágazó bordázatú, hálós jellegű boltozat, a szentélyt gyámokon álló
féloszlopokkal alátámasztott, egybeolvadó csillagboltozatok fedik. A szentély északi oldalán áll a
harangtorony, mellette hálóboltozatos sekrestye. A hajó északi oldala mellett a barokk kolostor
kerengője húzódik. A többi oldalon takaratlan, egyszerű homlokzatokat erőteljes támpillérek és
 közeikben nagy, csúcsíves ablakok tagolják. A templom téglafalazatú. Boltozati bordái és ablakosztói
égetett agyagidomokból készültek.

Nyírbátor: mai református templom. A XV. század végén a Báthoriak építtették későgótikus
építészetünk egyik legszebb alkotását. Osztatlan, hosszú hajója három sokszögoldallal zárul keleten. A
nagy belmagasságú teret egységes, sűrű osztású hálóboltozat fedi. Bordázata vakmérműves díszű
vállakból ágazik szét, amelyeket az oldalfalakból kiugró, részben sokszögű lábazatokról, részben
gyámkövekről induló, karcsú háromnegyed-oszlopok támasztanak alá. A déli hosszoldalon közeikben
rendkívül magas, háromosztatú, halhólyagmotívumos mérművű, csúcsíves ablakok nyílnak. A déli
homlokzat erőteljes vertikális tagolását és magasba törő lendületét ezek és a közrefogó támpillérek
adják. A nyugati véghomlokzat jobb oldalán négyszögű, saroktámpilléres torony ugrik ki, amely csak
a hajó ereszéig épült fel. Mellette a homlokzaton tagozott keretelésű kapuzat, fölötte pedig nagy,
négyosztatú csúcsíves ablak nyílik. Az előcsarnokból nyíló déli bejáratot már reneszánsz keretelés
díszíti, párkánya fölött félkörös oromzattal. A sokszögű szentélyzáródás falában ugyancsak a
templommal egykorú, reneszánsz stílusú szentségfülke látható. A templom délnyugati sarka előtt
1640-ben épült hatalmas fa harangtorony áll.

Siklós: Várkápolna. A középkori eredetű vár kápolnája a XIV. század végén épült. Csaknem
négyzetes hajójából a vastag várfalat áttörő, széles, csúcsíves diadalívvel nyílik a várfal elé kiugró,
sokszögzáródású, támpilléres szentély. Terét finomrajzú csillagboltozatok fedik. A boltvállakat
alátámasztó faloszlopkötegek között magas mellvédfal fölött nyílnak a karcsú, függönyíves ablakok. A
hajó nyugati végében vékony reneszánsz oszlopok közötti ívek és három csillagboltozat támasztják alá
a karzatot.

Gótikus falusi templomaink általában kis méretű, egyhajós épületek, sokszögzáródású szentéllyel.
Négyszögű, egyes vidékeken nyolcszögű vagy felül nyolcszögbe átmenő tornyuk többnyire a nyugati, néhol
a déli homlokzat közepe előtt áll. A templomokat többnyire faragatlan terméskőből falazták. Csak a
nyíláskeretek, a falsarkok és a támpillérek vége, a lábazati és az ereszpárkány, valamint a boltozati bordák
készültek faragott kőből. Egyes vidékeken hagyományosan téglatemplomok épültek. A homlokzatokat és a
belső falfelületeket vakolták és meszelték, a belsőket, néha a homlokzatokat is figurális és dekoratív
falfestményekkel díszítették.

Nógrádsáp: Plébániatemplom. A XIV. század végén épült. Hajóját két keresztboltszakasz fedi. A
hajóból csúcsíves diadalívvel nyílik a keskeny, sokszögzáródású szentély, sugaras bordák közötti
boltozattal. A falfelületeket freskók díszítik. A nyugati homlokzat oromfalából széles, rézsűs gyámon
kiugratva emelkedik kis nyolcszögű tornya az oromcsúcs fölé.
A téglaépítészet szép emléke az egykori mezőváros, Csenger ma református temploma. Erőteljes
nyolcszögű nyugati tornya a környékbeli templomok számára mintaképül szolgált.

Gótikus várépítészetünk legjelentősebb emlékei a budai királyi várpalota középkori maradványai, a

visegrádi királyi vár és palota és a diósgyőri ugyancsak királyi vár romjai.

Budapest: Középkori budavári királyi palota. A királyi vár építését a tatárjárás után IV. Béla
rendelte el. Kiépítése Nagy Lajos. Zsigmond és Mátyás nevéhez fűződik.
A palota a Várhegy déli, alacsonyabb szakaszán épült. Az északi, falakkal körülvett polgárvárostól
árok és fal választotta el. A hegy fennsíkján épült együttest a századok során több védőövvel vették
körül. A Várhegy legdélibb fokán a korai Kelenföldi kapu helyén a XV. században hatalmas, kör
alaprajzú bástya, rondella épült. Ehhez a dunai oldalon védőfolyosós, pártázatos falak közötti
kapuszoroson és gótikus kaputornyon át vezet fel az út.
A rondella mögötti térséget a magas déli várfal határolja, nyugati végén a kerek Buzogány-toronnyal.
Innen északra kapu nyílik a két nyugati várfal vonulat közötti egykori kertbe. Keletre a dunai oldalon
falszorosban vezet fel az út a palota egykori északi bejáratához. A falszorost két vastag, gótikus
kapukkal áttört fal keresztezi. Ezek a Dunáig lefutva a hegyoldalban nagy udvart fogtak közre. Az alsó
végükön állott bástyák között a part mentén magas fal zárta el a raktárakkal és műhelyekkel beépített
udvart a kikötőtől. A déli sarkon állott vízi rondellában volt Mátyás korában a vízemelő szerkezet. A
déli fal mellett boltozott folyosóban húzódott a csővezeték fel a palotáig. A várfalakat, védőműveket a
haditechnika fejlődését követve Zsigmond, Mátyás, végül Szapolyai János korszerűsíttették.
A palotaegyüttes a XIII-XV. század folyamán szakaszosan alakult ki. Keleti és nyugati szárnya észak
felé V-alakban szétnyílva három udvart zárt közre. Elsőnek az együttes déli végén a későbbi falakhoz
képest átlósan elfordított, 11x12 m-es, négyszögű István-torony épült a XIV. század első felében.
Nyugati oldalán szemöldökgyámos ajtókkal egybenyíló, dongaboltozatos helyiségsor maradt fenn.
Folytatásában a hosszú nyugati szárny északon a nagyméretű, négyszögű, befejezetlenül maradt
Csonka-toronnyal zárult. Az István-toronytól keletre, a déli várfal mögötti udvarból nagy, téglalap
alaprajzú, részben a sziklába vágott, dongaboltozatos pince nyílik. Fölötte a hatalmas Zsigmond-kori
termet az ablakok aljáig fennmaradt falak kiegészítésével helyreállították. A pincéből felnyúló két, alul
négy-, fölül nyolcszögű pillér boltvállain nyugvó hat keresztboltozat fedi. Ezeket a megtalált
bordadarabok beépítésével rekonstruálták.
A Duna felőli, keleti palotaszárnynak - a barokk palota pincéjében feltárt és bemutatott - homlokfala
elé az egykor kétszintes palotakápolna ugrik ki. Helyreállított alsó szintjének a sziklából kifaragott
rövid hajóját és keskenyebb, sokszög záródású szentélyét a megmaradt boltvállakon rekonstruált
keresztboltozatok fedik és a kiegészített csúcsíves ablakok világítják meg. A keleti szárny északi végét
Mátyás palotája alkotta, az északi udvart pedig Zsigmond Friss-palotája zárta le. A palotaegyüttes
egykori megjelenését a Schedel-krónika 1480 körüli fametszetes, Duna felőli látképe és más metszetek
érzékeltetik.
A Mátyás által reneszánsz részekkel is bővített palotaegyüttes a török hódoltság alatt pusztulásnak
indult. 1686-ban a visszafoglaláskor lőporrobbanás döntötte romba. A XVII. század végén megkezdett
új palota építésekor a romokat is lerombolták, betemették, és föléjük építkeztek. A II. világháború
rombolásai nyomán vált lehetővé módszeres feltárásuk és helyreállításuk.

Visegrád. Vár. Az alsó várból és a fellegvárból álló együttest a tatárjárás után IV. Béla kezdte
építtetni. Az alsó vár a dunai hajózást és a meredek part fölötti országutat ellenőrizte. Magja a
későromán koragótikus Salamon-torony. Fallal övezett udvarán keresztül vezetett a tornyot megkerülő
országút. Az udvart északról a dunaparti bástyától a meredek hegyoldalban a fellegvárig húzódó,
pártázatos fal határolta, amit a háromszintes, gótikus északi kaputorony szakított meg.
A fellegvárhoz külső védőövének kiszögellésénél az ötszögű, kétszintes keleti kaputornyon át vezet az
út. A háromszögű vár északnyugati szegletén nyílik a bejárat a hosszú alsó várudvarba. A meredek
sziklafalon magasodó belső vár déli sarkán állott kaputornyon át juthattak a háromszögű belső
várudvarba. Ezt a körítőfalakhoz épült, kétszintes szárnyak övezték. Az északi és a keleti szárny zárta
közre a hegyével kifelé forduló, ötszögű öregtornyot, ahol a koronázási jelvényeket őrizték.

Visegrád, királyi palota

A feltárt maradványok alaprajzának részlete; XIV. sz. 2. fele, XV. sz. vége

Visegrád: Királyi palota. A nagy kiterjedésű együttes építését a várhegy lábánál Károly Róbert alatt
kezdték. Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás alatt bővítették. A XVI. századi leírás szerint 350
helyiséget foglalt magában. Mátyás korában három részből állt. Középen a kapun belépőt tágas kertes
udvar fogadta. Innen széles díszlépcső vezetett a legfelső teraszon álló kápolnához. A XIV. századi, 35
m hosszú, támpilléres kápolna hajójához keskenyebb, sokszögzáródású szentély, ennek északi
oldalához pedig sekrestye kapcsolódott. Csak lábazati falai állnak. Az együttes északi részét a királyi,
a délit a királynői palota alkotta.
A Mátyás-palota két egymás fölötti teraszon udvarok körül rendeződött el. A felső díszudvart
 nyolcszögű pilléreken nyugvó csúcsíves árkádokkal boltozott kerengő vette körül, hátfalán ülőfülkék
sorával. A hegyoldal felőli szárnyát a töredékek felhasználásával rekonstruálták. Az udvar közepén
vörösmárvány reneszánsz díszkút állt, amelynek lépcsős alépítménye és három címerdíszes oldallapja
látható. A kerengő fölött reneszánsz bábos mellvédű körüljáróból nyíltak az emeleti helyiségek.
Mögöttük a hegy felől folyosó húzódott, végén fürdőhelyiséggel. Fölötte a legfelső teraszon a
hegyoldalt támasztó fal előtt Nagy Lajos, majd Mátyás vörösmárványból faragott, oszlopos,
mennyezetes gótikus falikutat állíttatott. A Mátyás-kori oroszlános kút rekonstruált másolata a
helyszínen látható. A királynői palotát még nem tárták fel.
A palotaegyüttes a török háborúk során romba dőlt, és a hegyoldalról lemosódó föld betemette.
Feltárása és helyreállítása 1934 óta folyik.

Diósgyőr: vár. A sziklás várdombon honfoglaláskori föld- és cölöperődítés helyén a XIII. században
tojásdad alakú kővár épült, egyik végén kerek toronnyal. E várnak csak alapfalai maradtak. Helyén
Nagy Lajos építtette a négyszög alaprajzú, négysaroktornyos várat. A tornyokat az udvart övező
kétszintes szárnyak kötötték össze. Vastag külső faluk koronáján gyámköveken védőfolyosó ugrott ki a
tornyokat is körülfogva. Hasonló körüljáró övezte a tornyok felső szintjét is.
A bejárat északról nyílt az északnyugati torony melletti ülőfülkés kapualjon át a várudvarba. E körül a
földszinten alárendelt helyiségek sorakoztak, közöttük a keleti oldalon kétszintes kápolna alsó szintje.
Szentélye a külső falsík elé ugrik. Az emeleti helyiségek az udvar felől körüljáróról nyíltak, amire két
oldalon szabadlépcsők vezettek. Az északi szárny emeletét a lovagterem foglalta el. Boltozatának
homlokívei a közrezáró tornyok oldalán láthatók. A nyugati és a déli szárnyban keresztboltozatos
lakóhelyiségek voltak. Ablakaik a külső falakban a tájra nyíltak, amint a fennálló déli falon látható. A
toronyszinteket donga- és keresztboltozatos szobák foglalják el.
Mátyás idejében a dombot várfallal övezték. Minden oldalon két négyszögű torony között kapu nyílt.
Ezekhez a vizesárok fölött hidak vezettek. A nyugati kaputól a belső vár északi fala mellett
monumentális feljárati lépcső épült a belső kapuig.
A várat a XVI. században bástyákkal erősítették meg. A XVIII. század folyamán romba dőlt.
Legépebben a tornyai maradtak meg. Feltárása és helyreállítása az utóbbi évtizedekben készült.

Gótikus lakóházak Budán, Sopronban, Kőszegen, Magyaróvárott és Pécsett váltak az utóbbi évtizedekben
ismertté. Többnyire egyemeletesek, zártsorú utcai és keskeny udvart szegélyező udvari szárnnyal. A
földszinti, jobbára gazdasági helyiségek donga- vagy keresztboltozatosak, az emeleti lakószobák
famennyezetesek.
Az utcai homlokzaton az emelet sokszor gyámköves ívsoron kiugrik. A kapuk ívesen vagy
szemöldökgyámos áthidalással vízszintesen lezártak. Az ablakok csúcsívesek és mérművesek, vagy
többnyire vízszintes áthidalásúak és kőkereszt osztásúak. A boltozott kapualjak kétoldalán ülőfülkék
sorakoznak, változatos vakmérműves ívekkel. A vakolt homlokzatokat széleiken vagy teljes felületükön
kőkvádereket utánzó vagy mustrás festéssel díszítették.
A gótikus lakóházak legszebb példái a budai vári negyedben a következők:

Tárnok utca 14. Mustrás festésű homlokzata a földszint fölött gyámköveken és íveken kiugrik. Kapuja
szemöldökgyámos keretezésű;
Úri utca 40. Keresztboltozatos kapualjában változatos kialakítású ülőfülkék;
Országház utca 2. Kapualjában vakmérműves ülőfülkék, udvarában nyolcszögű pilléres, csúcsíves
árkádok;
Országház utca 20. Homlokzatán az előreugró emeletet alátámasztó, gyámköves ívsor.
Sopron belvárosában legjelentősebbek az Új utca helyreállított lakóházai, a Szent György utca 3-5.; és
a Fő téren a Fabricius-ház udvari szárnya.

A gótikus építészet jelentősége

A gótika a téralakításban és a tömegformálásba; a román stílus kompozícióiból indult ki. A késői román
formai és szerkezeti elemek, a csúcsív és a bordás boltozat adta lehetőségek kiaknázásával az addigi
tömörfalas, nyílásokkal áttört felépítmény helyett alapvetően új, nyílásokat közrefogó vázas szerkezeti
rendszert érlelt ki. Ezzel felszabadult a román stílusú építészet kötöttségei alól, és a kor gondolatvilágának
kifejezésére, törekvéseinek megvalósítására egységes hatású, áttekinthető, fénnyel elárasztott, hatalmas
méretű, magasba törő téregyütteseket és ezeket érzékeltető épülettömegeket hozott létre. A megkapó és
lenyűgöző hatást a szerkezetekkel összehangolt formák, tagoló- és díszítőelemek, közöttük a mérművek
megalkotásával fokozta. Mindezzel az anyag, szerkezet és forma harmonikus arányokra épülő, tökéletes
egységét teremtette meg. Így jött létre először az antik építészettől elszakadó, bár egyes elemeit átformálva
felhasználó, önálló európai stílus.

A KLASSZIKUS GÓTIKA STÍLUSA A XIII. SZÁZAD MÁSODIK

FELÉBEN
1264 tavaszán készült az a számadás, amelyben Syr Wulam a későbbi V. István, akkor még ifjabb király
hitelezője összeírta, mi mindent szállított rövid idő alatt a hercegnek. Az ifjabb király ekkor éppen harcolni
készült atyjával, IV. Bélával, s a hitelezője által szállított áruk és a kölcsönvett pénz jó részét arra fordította,
hogy párthíveit, többnyire a kor hatalmas báróit megvesztegesse. A listán megtalálunk mindent, ami e korban
drágának, előkelőnek, divatosnak számított, főként külföldi árukat: prémek, prémes öltözetek mellett luccai,
bizánci, sőt távol-keleti selymeket, bársonyokat, bíborszínű, állatalakokkal átszőtt és aranyszálas brokátokat.
Drága művű ékszerek: diadémok, gyűrűk, nyakláncok, díszövek, nemesfém kehely, kereszt szerepelnek a
listán.
A ránk maradt korabeli drágamívű ötvöstárgyakat szemlélve fogalmat alkothatunk magunknak az 1264-es
számadásban szereplő drágaságokról.

A XIII. század közepe tájáról való az esztergomi kincstárban őrzött koronázási eskükereszt, amelynek
liliomvégződésű szárait drágakövek és igazgyöngyök borítják, olyan gazdag filigránműbe foglalva,
amelynek fonadékai növényi indákká, levelekké alakulnak. A régebbi, bizáncias filigránmunkák
hagyománya egyesül itt az észak-franciaországi, Rajna-vidéki gótikus ötvösség stílusával. A mintaképek
minden bizonnyal IX. Lajos Franciaországában készültek. A margitszigeti dominikánus apácakolostor
szentélyében, V. István király sírjából előkerült, eredetileg női koronán a pántok csuklóit természethűen
ábrázolt borostyánlevél-csokrocskák díszítik. Ugyancsak a finomságra, természethűségre való törekvés
jellemzi az e korszakból előkerült ötvösművű ruhadíszeket : melltűket, ruhakapcsokat is.

A KÉSŐI KLASSZIKUS GÓTIKA A XIV. SZÁZADBAN

Az 1290-es években épített, szepességi kakaslomnici plébániatemplom sekrestyéjében fennmaradtak
töredékek a . Szent László legendáját ábrázoló egyik legrégebbi falfestményciklusból. A falképek a szent
király és a kun harcának utolsó epizódjait ábrázolják: a lóról hátrafelé fordulva nyilazó kunt, a birkózás
jelenetét, végül a lányt - nevét : Ladiua, is tudja a festő -, amint megöli a kunt. A háttér semleges, a tájnak
csupán jelzett elemeit láthatjuk. A kifejező körvonalakkal és élénk színekkel megfestett folyamatos
jelenetsor a figurák típusai, a kifejező, hajlékony körvonal szerepe tekintetében a klasszikus gótikus festészet
hagyományait követi. Közeli rokonai az ócsai premontrei prépostsági templom szentélyfreskói, amelyek
árkádos fülkékben apostolokat és más szenteket ábrázolnak, s ugyanott, a szentély déli falán egy Utolsó
ítélet, az északin pedig ismét a László-legenda töredéke, amelyek a XIII. század legvégén vagy a 14. század
elején készültek. A kakaslomnici sorozatról nagyobb valószínűséggel állíthatjuk, hogy a XIV. század
elejéről való. A két falfestmény példája nem egyedülálló : a XIV. század elején Európa-szerte tovább hatott,
de a XIII. századinál elvontabb, szárazabb jelleget öltött a gótikus képzőművészet klasszikus stílusa.

Kaskaslomnic, László-legenda részlet. R. k. templom, 1320-as évek.

Ez a stílus a XIV. század elején újabb ösztönzéseket kapott a szomszédos országokból, mindenekelőtt
Ausztria és Csehország művészetétől. Ilyen kapcsolatokat árulnak el a Doncs ispán által alapított
túrócszentmártoni plébániatemplom szentélyének falfestményein az elegáns, gótikus baldachinok alatt
álló, a donátorok képmásaitól körülvett apostolfigurák, a 14. század első harmadából, valamint a csallóközi
Somorja templomszentélyének különösen magas színvonalú kifestése 1330 tájáról. Itt ugyancsak
oromzatos fülkékben álló, lágy vonalritmusú, bő köpenyekbe burkolt apostolalakok sorakoznak az
oldalfalon, a boltozat mezőit Mária életének jelenetei töltik ki kecses, finom, hajladozó alakokkal. A jelek
szerint a lineáris-utóklasszikus stílus mindenfelé elterjedt az országban. Jeles példái Erdélyben
Erdőszentgyörgy, Homoróddaróc falképei, továbbá az a töredékes freskósorozat, amely a székelyföldi
Gelence templomának déli falán Szent Katalin legendáját ábrázolja. E stílus kifejező; elegáns vonalritmusa
egyesül a ragyogó színek erejével az ugyancsak székelyföldi Bögöz templomának freskósorozatán. Az
északi fal felső sávján, a nyugati homlokzat belső falára is átterjedően, a Szent László-legenda ábrázolása
látható a szentnek Váradról való hadba indulásától a kun legyőzéséig; talán e téma legárnyaltabb és
legelevenebb megjelenítésének tekinthetjük. A középső képsávon Szent Margit legendáját, míg alul az
Utolsó ítélet igen részletes jelenetsorát festették meg. Az utóklasszikus gótikus stílus hagyományaiba
illeszkedik az az ünnepélyes falképábrázolás is, amelyet a szepeshelyi prépostsági templom északi falára
festetett Henrik szepesi prépost 1317-ben. ,A kép, amely sajnos, erősen átfestett állapotban maradt ránk, az
uralkodó - ez esetben a csak nemrég győzedelmeskedő Anjou-házbeli Károly Róbert - hatalmának égi
eredetét hirdeti. A trónoló Madonna két oldalán történeti személyiségek sorakoznak : a koronát Tamás
esztergomi érsek nyújtja át a Madonnának. Mária balján az országalmát tartó Henrik prépost, jobbján pedig
Károly Róbert, akinek Mária helyezi fejére a koronát, s mellette apródja, a felirat szerint "az ifjúság virága",
Sempsey Frank Tamás. A falkép tehát emléket állít annak a katonai segítségnek, amelyet Károly Róbert a
szepesi városok polgárságától kapott uralmának megszilárdításához közös ellenségeik, az Amadék, Csák
Máté ellenében. Ugyanakkor megjeleníti azt a bizánci uralkodói ideológiában gyökerező elképzelést is,
amely szerint a királyi hatalom forrása a gyermekét ölében tartó Mária, az isteni bölcsesség megtestesítője.
Ennek az elképzelésnek megfelelően a trónon ülő Madonna képtípusa is bizánci mintát követ. Hasonló
kompozíciók korábban elsősorban a normann Szicília bizánci példákhoz igazodó udvari művészetében
születtek. Nagyon valószínű, hogy a kompozíció eredetét a nápolyi Anjouk udvari művészetében kell
keresnünk, akikről köztudott, hogy hatalmuk legalizálása érdekében mindenütt, így Dél-Itáliában is erősen
ragaszkodtak a helyi hagyományokhoz.

Angyali üdvözlet a szepesdaróci antonita lovagrendi templomban,;

a XIV. század 2. évtizede

Ez a bizáncias stílusváltozat aligha lehetett ismeretlen a XIV. század elejének magyarországi művészetében.
Szepeshelytől nem messze, a szepesdaróci templom szentélyében az Angyali üdvözletet és a
Keresztrefeszítést ábrázoló két falkép klasszikus hagyományokra utaló testábrázolásával, mozgalmas,
vonalas redőstílusával és kompozíciós elemekben is igen közel áll a bizánci művészethez, mindenekelőtt
olyan szerbiai emlékekhez, mint Studenica freskóciklusa. Hasonló példaképek játszhattak közre a Pécs
melletti Cserkút kis templomában nemrégen feltárt falképciklus keletkezésében is. A templom diadalívén
1330-as évszám jelzi a kifestés idejét, s közelében a Szent György alak elegáns vonalritmusa is alátámasztja
ezt a dátumot. A hajó északi falán levő Utolsó ítélet apostolai és tőlük nem messze a trónoló Madonna itt is
bizánci előzmények : típusok és stiláris vonások hűséges követéséről vallanak.

UDVARI MŰVÉSZET KÁROLY RÓBERT KORÁBAN

Nem teljesen felel meg tehát a történeti igazságnak az a régebbi feltételezés, hogy az Anjou-kor kezdetén
Magyarország művészetében az udvarból kiindulva egyszerűen elterjedt volna az itáliai trecento művészete.
Az emlékek bonyolultabb fejlődésmenetről tanúskodnak: a késő klasszikus gótikus stílus mellett szerepet
kaptak azok a bizánci hagyományok is, amelyeket a reneszánsz művészei "görög modornak" neveztek.
Ugyanakkor kötelező mintaképek lehettek Károly Róbert udvarában a szentként tisztelt IX. Lajos király
idejének, a klasszikus gótika udvari stílusának művei is, amelyeket az Anjou-udvarokban előszeretettel
utánoztak.
A Károly Róbert megrendelésére készült ötvösművek stílusáról jó fogalmat ad a királynak az a harmadik
kettős pecsétje, amelyet az 1330-as havasalföldi háború idején elveszett régebbi helyébe Petrus Gallicus, a
király ötvöse, akkor már szepesi alvárnagy készített. A sienai eredetű, nevéből ítélve francia származású
mester 1318-ban még Nápolyban dolgozott, s csak ezután érkezhetett a magyarországi Anjou-udvarba. A
pecsét előlapján a király hagyományos, ünnepélyes szembenézetben ül széles, magas támlájú trónusán. A
hagyományos ábrázolásmódhoz képest a világos, kerekded testformálás, a térbeliség érzékeltetése jelent
változást. A ruha sem a késő románkori mozgalmas redőzést mutatja, hanem dús, orgonasípokra emlékeztető
kötegekben hull le. A kicsiny alak magán viseli a gótika monumentális szobrászatának tanulságait. Petrus és
fivére, Miklós művészetéről egyedül ez a királyi pecsét ad hiteles képet.
A Károly Róbert kori udvari művészet egyik legpompásabb emléke külföldről érkezett : az Erzsébet királyné
által 1334-ben alapított óbudai klarissza kolostorból való házioltár. Az oltárt, mely a párizsi ezüstzománc-
technika egyik legnagyszerűbb alkotása, 1541-ben Pozsonyba menekítették, a 18. század végén
magántulajdonba, majd külföldre került, s végül a New York-i Metropolitan Museumba jutott. Ábrázolásai
kiváló példái annak a stílusnak, amely a klasszikus gótikus drapériás figurát lebegő, túlfinomult, törékeny és
elegáns lénnyé alakítja. Ez a keresett finomság különösen megfelel a kis oltár magánáhítatot szolgáló
rendeltetésének. Valójában ereklyetartó szekrény, amely bezárva, az apostolok, szentek és angyalok alakjával
díszített házikót alkot. A szekrényt kinyitva megláthatjuk a trónján ülő, gyermekét szoptató Madonnát és két
angyal szobrát: ők tartják kezükben az ereklyék tokját. Feltehető, hogy az oltáron alkalmazott technika és
stílus Magyarországon is meghonosodott.

MAGYARORSZÁG, A KÖZÉP-EURÓPAI GÓTIKUS

MŰVÉSZET EGYIK KÖZPONTJA
A XIV. század közepén, Nagy Lajos uralkodásának kezdeti évei, itáliai háborúi után jól érezhető változások
következtek be Magyarország művészeti kultúrájában. Ekkorra kibontakoztak az Anjouk központosított
hatalmának eredményei. Magyarország Közép-Európa tekintélyes, hatalmas országa lett, sőt, külpolitikai
erejét hódításra, területének bővítésére fordította. I. Lajos itáliai lovagi vállalkozása több kudarcot, mint
eredményt hozott, ezt követően a király Magyarország közép-európai helyzetének a megszilárdítására
törekedett, kihasználva azokat a politikai és gazdasági kapcsolatokat, amelyeket még atyja alakított ki.
Károly Róbert pénzügyi és kereskedelmi reformjai teremtették meg a városok gazdasági fejlődésének
alapjait is. Ezek eredményeképpen ugyancsak e korban válik érezhetővé a városok felvirágzása. A
főnemesség erősen átalakult, s az Anjouk szolgálatában nagyrészt a köznemességből felemelkedett és
hatalmassá vált oligarcha családok tagjai töltötték be az országos méltóságokat. Ezek a társadalmi
átalakulások és a nyomukban járó, viszonylag rövid ideig tartó fellendülés határozzák meg a 14. század
második felében beteljesedő művészeti virágzást.
A művészet és a művészegyéniség helyzete is megváltozott. A ránk maradt művésznevek és a velük
kapcsolatos adatok a művészi munka fokozottabb megbecsülését jelzik. Név szerint is ismert művészeknek
juttatott gazdag adományokról bőségesen megemlékeznek a korszak forrásai. Már Károly Róbert korában
magas feudális rangra jutott Petrus Gallicus sienai ötvös és fivére, őket most más, megbecsült, munkájukért
jutalmazott művészek követik. Ugyancsak Károly Róbert kora óta emlegetik királyi festőként a soproni
Hertul mestert, akinek fia, Miklós is I. Lajos szolgálatában állott. 1371-ben halt meg az a János királyi festő,
akinek sírköve Budán maradt meg. János építőmester fontos politikai megbízásokban járt el, s 1365-ben
Nagy Lajostól házat és telket kapott Budán, amelynek tekintélyes polgárai közé tartozott. Corrardus, az
idősebb Erzsébet királyné építőmestere Óbudán élvezett hasonló tekintélyt. Elterjedt a művek szignálásának
a gyakorlata is : legismertebbek Márton és György kolozsvári mesterek műveinek részletes névfeliratai. A
festő Aquila János működésének körülményeit is elsősorban szignatúráiból ismerjük. Ahol műveit aláírta,
rendszerint megfestette tekintélyes díszruhába öltözött önarcképét is.

Aquila János önarcképe a veleméri római katolikus templomban.

SZOBRÁSZAT ÉS FESTÉSZET
Kőszobrászatunk remekei a budai várpalota területén feltárt Zsigmond-kori
szoboregyüttes töredékesen is megkapó figurái.

A másik nagy ág a bronzszobrászat. A Kolozsvári testvérek - Márton és

György-nagyváradi (Oradea), magyar szent királyokat megjelenítő bronz
szobrairól az írott források mellett a prágai vár Szt. György szobra adhat képet.
Ritkán emelkedett a magyar művészet olyan európai magaslatra, mint századunk
harmadik negyedében, Kolozsvári Márton és György szobrászata révén.
Művészetüknek technikai bázisát a bronzharangok és a keresztelőkutak öntése
jelenthette, melyre a század első évtizedétől vannak adataink. Noha a
harangöntés még egyszerű homok formába történt, a komplikáltabb formájú
keresztelőkutak egy részét, pl. az erdélyieket már viasz kiolvasztásos eljárással
öntötték, mely egyedül alkalmas technika a nagyobb méretű bronzszobor készítésére is.
A keresztelőkutak a román kori kelyhek zömök formájára emlékeztetnek, melyek darabjait többé-kevésbé
tagolt (a kehely nóduszához hasonló) gomb kapcsol össze. Technikai szempontból azt is mondhatnánk hogy
külön-külön öntött más arányú harangot kapcsoltak össze a nódusszal. A harang palástját felirat, a
keresztelőmedence lábát és medence részét ornamentális szalagok, evangélista jelképek, zodiákus jegyek,
Krisztus teste, sőt a füleknél alakok díszítik.
A legismertebb öntőműhely az iglói, melynek alapítója, Gál Konrád, 1357-ben a visegrádi nagyharang
öntéséért testvéreivel együtt adómentességet kapott a királytól. (A harang öntőformájának töredéke a
Salamon-toronynál előkerült.) A műhely a XVI. századig fennmaradt. Alkotásai eleinte csak szerény dísz
jelentkezett, majd medaillonok, kálváriák, evangélista szimbólumok domborművei kerültek rájuk. A svedléri
és a lőcsei keresztelőkutak arányaikban is módosulnak és valósággal elöntik őket a díszítő domborművek,
némelyiken több mint harminc mellszobor is látható. A másik műhely Erdélyben alakult ki, s nem
gazdagodott ily mértékben díszítő készlete.

A bronzöntő műhelyek technikai bázisán alapult a nagyváradi szobrászműhely, melynek két tagját, Márton és
György kolozsvári testvérpárt szobraik feliratából ismerjük. Első szobraik (1360 vagy 1370) a magyar szent
királyokat, Istvánt, Imrét és Lászlót ábrázolták talapzaton állva a nagyváradi székesegyház északnyugati
sarkán. Az elpusztult szobrok felirata nemcsak a szobrász testvérpárt említi, hanem büszkén hivatkozik
 apjukra, Miklós kolozsvári festőre, aki korának szintén ismert művésze lehetett. A
prágai Hradzsinban álló Szt. György-szobruk az elveszett pajzson olvasható felirat
szerint 1373-ban készült.

Végül tudjuk, hogy 1390-ben Czudar János váradi püspök megrendelésére

elkészítették Szt. László lovas szobrát is. A nagyváradi szobrok a török alatt
elpusztultak, egyedül a Szt. György állt Prágában a Hradzsinban, ahová alighanem a
pozsonyszentgyörgyi templom főoltáráról került (az eredeti ma múzeumban van). A
bizánci egyház harcos szentje, a mennyei lovagrend vezérének háromnegyed
életnagyságú bronzszobra minden bizonnyal építészeti háttér elé készült, így
érvényesül teljes mértékben a lónak térbe kihajló mozgása, mely a kompozíció
páratlan újszerűségét adja, annyira, hogy nem egy szakember tévesen a lovat XVI.
századi újraöntésnek tartotta. Míg a ló mozgása a maga korában bámulatos újdonság, a talpig páncélba
öltözött lovag minden ruhadísze, a honfoglalás óta használt keleti típusú nyerge, s lószerszámának verete
egyenként mind megtalálható a Nagy Lajos-kori emlékanyagban. A sziklás, gyíkokkal, virágokkal díszített
altalaj pedig a trecento festészet sajátja. Olasz és francia mintaképeket követtek a nagyváradi mesterek,
amikor a kor lovagideálját megmintázták és bronzba öntötték. Hazai példák is rendelkezésre álltak az
iparművesség már említett részletein túl, pl. a ló annyiszor említett mozgása a Képes Krónika miniatúráin, az
e korban divatba jövő lovas pecséteken s nem utolsósorban az a lovagkultusz ihlette, melyet a király
tudatosan állított Szt. László személyében kora túlérett lovagvilága elé. Nem csoda, ha a fémplasztikának
másik két remeke is a szent lovagkirály személyéhez kapcsolódott. Az egyik, a trencsényi herma
ikonográfiája azt igazolja, hogy szintén László király ereklyetartójának mintázták s nem kizárt, hogy szintén
Nagyváradon készült 1370 körül. Az újabb kutatás a kolozsvári testvérpár munkásságába utalja, a másik, jól
ismert, egykor Nagyváradon ma Győrben őrzött Szt. László-fej ereklyetartót is. Csakhogy míg a Szt.
György-szobrot (melynek fejével szoros kapcsolatban áll a Szt. László-herma) a fiatalabb testvér, esetleg
György, addig a győri herma gótikusan stilizált hajkezelését, nagyvonalú arcábrázolását az idősebb,
konzervatívabb Márton művének tartják. A külföldi kutatás a bécsi Stephanskirche ún. Singer-Torjának Saul
megtérését ábrázoló domborművét tulajdonítja a kolozsvári szobrász testvéreknek. A dombormű filmszerű,
de zsúfolt kompozíciójú, az alakok ruházata elüt ugyan hiteles műveiktől, de az erős rövidülésben ábrázolt
.megtorpanó, majd másutt a térbe kicsavarodó ló olyan szobrászi problémák megérzését és megoldását
sugallja, mely e korban Márton és György művészetének ismerete nélkül aligha volt lehetséges. Mások egy-
egy nagyváradi és pozsonyszentgyörgyi kőszobor torzóját hozzák kapcsolatba a szobrász testvérpárral,
néhány kutató pedig felteszi, hogy Nagybánya városának pecsétnyomója is az ő művük. Míg az előbbi
véleményt kellően indokolja az ott állott szobrok hatása, az utóbbi, bár kiválóan komponált, de erőtlenül
modellált alakjai aligha álltak kapcsolatban a magyar Polükleitoszoknak is nevezett testvérpárral.
A Kolozsvári testvérek művészete itáliai és helyi előzményekből szervesen nő ki és erőteljesen hozzájárul az
ábrázoló művészetek önállósodásának kifejlesztéséhez. Európai jelentősége elsősorban ebben fejeződik ki.

A váradi székesegyház részére készült a ma Győrben őrzött (már említett) Szent

László fej ereklyetartó is, amely a gótikus ötvösművészet e szobrászattal
vetélkedő, kedvelt műfajának ritka szép alkotása. Méltán melléje állítható a
gyulafehérvári (Alba Iulia) dóm részére Suky Benedek erdélyi nemesúr által
készíttetett, sajátos magyar technikájú sodronyzománcos kehely, mely ma az
esztergomi főszékesegyház kincse. Ugyanitt őrzik a káprázatos szépségű Mátyás-
kálváriát, melynek felső része XV. sz. eleji francia munka, az alsó részét Mátyás
készíttette hozzá Olaszországban.

Kehely Suki Benedek címerével a gyulafehérvári székesegyházból, a XV. sz. közepe

Az elsőrendű egyházi központok mellé fokozatosan felnőnek a földesúri mezővárosok is. A korszak végén
így a hazai későgótika olyan magasrendű remekei jönnek létre, mint a nagyvázsonyi vagy nyírbátori
gótikus együttes, Kinizsi Pál és Báthori István művészetpártoló tevékenysége nyomán.
IPARMŰVÉSZET
Gerevich László szerint ezt az irány- és stílusváltozást talán semmi sem mutatja ki olyan élesen, mint ha IV.
László romanizáló pecsétjét feleségének néhány évvel később készült, gótikus pecsétje mellé tesszük. Hiszen
az iparművészet emlékei ugyanazon társadalmi erőkre hívják fel a figyelmet, amelyeket a képzőművészetek
kibontakozásánál figyelhetünk meg, de a megítélés szempontjából természetesen különbség áll fenn.
Míg az épületeken élő műfajoknak szükségszerűen az országban kellett virágozniuk, addig luxustárgyakat
fejlettebb kézműiparú országokból is lehetett importálni. A származás és a belső rajz megfejtése éppen ezért
még nehezebb, mint a fent említett művészeti ágaknál. A kérdés megválaszolásánál az ásatások és a levéltári
anyagok lehetnek segítségre.
A Franciaországhoz fűződő közvetlen kapcsolatokra mutat a leleteken gyakran felbuk-kanó vájt zománc-
technika. Észak felől a magdeburgi bronzöntés emlékei áramlottak Magyarországra. A püspöki székhelyek és
a királyi székvárosok import-iparművészete kétségtelenül irányt szabott a hazai iparművészetnek is.
Különösen az ötvösség vette át a fejlett olaszországi technikát. A XIII. század derekáról, második feléből
már több ötvös nevét ismerjük. Ekkor már a budai várban is ötvösműhely dolgozott, amelynek olvasztó-
tégelyeit és öntőmintáját az ásatások hozták napvilágra. Az ékszerek, állatalakos gyűrűk, fémpitykék,
boglárok és díszes veretek között messze kiemelkednek a kígyóspusztai övdíszek arany niellós kerek
gombjai és csatja. A csatot mozgalmas csatajelenet díszíti a XIII. századi francia miniatúrák stílusában. A
budavári leletek között ugyan-csak előfordul egy lándzsás alakot ábrázoló arany niellós gyermekgyűrű, és ez
ráirányítja a figyelmet arra a lehetőségre, hogy e magas színvonalú ötvöstárgyakat az udvar közelé-ben
készítették. A díszövek és gyűrűk a középkor legelterjedtebb ékszerei voltak a külön-böző ruhakapcsok és
ereklyetartók, feszületek, drágaköves és ékes művű könyvtáblák mellett; amelyek közül kevés maradt
korunkra, és csak a kincstári lajstromokból és külföldről ismerjük őket. Az ötvösművészet leghálásabb
területe még mindig a kis hordozható oltár volt. A berni Történeti Múzeumban őrzik Ágnes királyné
házioltárát, amelyet 800 darabból álló kincs-csel együtt vitt a königsfeldi zárdába. A táblákat 22 bizáncias
miniatúra és két vésett bizánci jáspiskő díszíti. A képeket filigrános, drágakövekkel díszített keret választja el
egymástól. Miután az ábrázoltak között a magyar szentek is megjelennek, lehetséges, hogy velencei mester
készítette Magyarországon, akit talán III. Endre hozott magával. A sarneni templomban Ágnes királyné
kincsei közül még egy érdekes emlék érdemel fi-gyelmet. Különböző levelek, állatok, szőlőfürtök
motívumaiból kivert ezüstlemezeket alkalmaztak később egy ruhadarabra. Ez a divat a vasveretekkel
megtűzdelt bőrkabátra emlékeztet, amely a páncélinget helyettesítette. Ilyen boglárok, heraldikus vagy
alakos díszű fémkorongok kerültek elő a XIV. század elejéről Sinka mester kincsei közül, a halasi kincsből és
a Kecskemét melletti faluásatásokból, amelyeknek nagy része azonban inkább öveket és pártákat díszített,
amint azt a csuti ásatások későbbi övveretei és pártái is igazolják. Igen elterjedtek voltak a feudális
udvarokban még korábban a vésett zomán-cos bronztálak és a széles, tálszerű, ezüst trébelt ivócsészék,
amelyekre példát a temesvári múzeumban és a Nemzeti Múzeumban találhatunk. Sinka mester ivócsészéje és
a kör-mendi lelet csészéi a legszebb ilyen emlékek már a XIV. századból. A különböző ötvösművek mellett a
bronzöntvények egy része is Magyarországon készült: A leg-elterjedtebb bronztárgyak a feszületek,
gyertyatartók, füstölők, kapcsok, korongok, könyvtáblaveretek voltak.
Ezek mellett a luxust is szolgáló emlékek mellett még a főúri háztartásokban, így a budai várban is, egészen
egyszerű, jobbágyiparosok által készített árukat, elsősorban kézi korongon készített fazekakat, csészéket,
korsókat és palackokat használtak. Ekkor tehát még a feudális falusi és kialakult városi kézműipar
összefonódásáról beszélhetünk. Mázas és főleg mázatlan, de már alakos padlótéglákat is készítettek, a
fazekasipar terme-lése jórészt a régi keretben történt; a külföldi díszáruk ekkor kezdtek megjelenni az
előkelők udvaraiban. A tömeges import a kézműipari árukereskedelem terén kialakulóban volt a dunai
hajózás segítségével. A XIY. század elején Bécsből kerültek Budára göm-bölyű sárgamázas edények három
ökörfejes kiöntővel. A magasabb igényeket ezüst-, ón- és bronzedények elégítették ki. A királyi udvarban
pedig drága szír poharakat és palackokat használtak. Fejlettebb hazai fazekasipar a XIV. században alakult ki
a városi céhek hatására. Az áruk minőségén meglátszik, hogy gyorsabban forgó korongon készül-tek, a fehér
edények fala egyenletesebb; a XIII. századi kézikorong egyenetlenségei rit-kábban fordulnak elő. Mint a
legújabb leletekből kitűnik, a XIV. század folyamán a faze-kaskorongnál fejlettebb esztergával készült
faedények, kupák és tányérok voltak még divatban .
E fejezetben már rámutattunk a gótika fejlődésének útjára, úgyhogy néhány helyen már a következő korszak
emlékeit is érintettük. A művészeti élet meggyorsult ütemét azonban átmeneti megtorpanás akadályozta.

SZÁRNYASOLTÁROK XIV. SZ. VÉGÉTŐL A XV. SZ.

DEREKÁIG
A középkori Magyarország egész területén számos templomban láthatók gótikus falképek. Egyik kedvelt
témájuk Szt. László legendája. Kiemelkedő emlékek a veleméri (Vas megye) templom falképsorozata,
Aguila János művei a XIV. század végéről és a keszthelyi volt ferences templom szentélyében nemrég feltárt
freskók. A táblaképfestészetet szárnyasoltárok képviselik. Kiemelkedőek a csak képeit jelző monogramjáról
ismert M. S. mesternek a passiót ábrázoló táblái a XV-XVI. század fordulójáról az esztergomi Keresztény
Múzeum tulajdonában.

A XV. század közepétől hatalmasan kibontakozó szárnyasoltárok a városok ábrázolóművészetének

legjellegzetesebb megnyilatkozásai, amelyek egyesítik magukban a későgótika szinte minden művészi ágát.
Épülettől független, de abba szervesen beilleszkedő, annak elemeit finoman kihasználó alkotások. Felszívják
magukba a XIV. században erőteljesen meginduló önálló szobrászat és táblaképfestészet eredményeit.
Kompozíciós rendszerük a gótikus asztalos művészet pazarul kialakított keretei között fejlődik ki. A
szárnyasoltárok festett, aranyozott szobrai, tájképekbe simuló domborművei és festményei a történeti
forrásoknál is meggyőzőbb hitelességgel és páratlan változatossággal jelenítik meg a polgári élet úgyszólván
valamennyi rezdülését. Ez a művészet valóban a városokban gyökerezik. Virágzása középkori
peremvárosainkkal együtt bontakozott ki. Elszakíthatatlan szálak fűzték annak szervezetéhez, de különösen a
céhrendszerhez. A falfestészettel és miniatúrával szemben művészete elsősorban a szomszédos országoknak
azokhoz a városaihoz kapcsolódik, amelyekhez a kereskedelem, az ipar, az utak és a városi szervezet szálai
kötik.
Az új építészet sima, komor kötegpillérei vagy oszlopai, falai nem voltak alkalmasak szobrászati dísz
elhelyezésére. Ezek helyett, sőt mintegy ellentétül, minden ragyogás, művészi dísz a szárnyasoltárokon
jelenik meg, és személyesebb kultuszt fejez ki, mint a templomépítkezések személytelen hozzájárulásai.
Ezeket az oltárokat gazdagabb polgárok alapították, tartották karban, javadalmazták papjait és miséztettek
előttük.
A szárnyasoltárok fő része az oltárasztal (mensa) és az oltárasztal hátsó oldalán, hosszába fektetett
deszkaalapzaton (predella) felépített szekrény. Ez a középrész lehet festett táblakép is. A XIV. században és a
XV. század elején gyakori volt Magyarországon a festett oltár, akárcsak Itáliában. Később német mintára a
szobrászati díszű oltár vált uralkodóvá. Oklevelek bizonyítják, hogy ez a "Hochaltar" típus a központi
városokban, sőt Budán is elterjedt, legalábbis ilyen volt a Mária-templom főoltára. A korábbi egyszerűbb
képtáblákkal szemben monumentális alakot ölt. A fülkékkel tagolt szekrényt rendszerint három, ritkábban öt
szobor díszíti, középen a Madonna vagy Krisztus, kétoldalt a nevet adó, illetve a védőszentek. A faszobrok
színezettek, aranyozottak. A szekrényt kétoldalt egy vagy több részes, festett képmezőkkel borított szárnyak
egészítik ki, amelyek a passiót és a védőszentek életéből vett jeleneteket ábrázolják. Ezek a szárnyak
ajtószerűen záródnak, és nagyböjtben a passióképek fedik a szekrényt. A szárnyakat domborművek is
boríthatják. A szekrényen rendszerint gazdag, áttört, architektonikus, fából faragott oromzat emelkedik,
fatornyaiban szentek alakjai állanak.
A XV. századi szobrászat és festészet fejlődésének részletes ismeretét éppen ennek a nagyszámú oltárnak
vagy a belőle származó képeknek és szobormaradványoknak köszönhetjük.
A korszak legkiválóbb alkotása, amely összetett stílusának elemeiben, a különböző magyarországi
stílustörekvések egyeztetésében és kifejezésében az ország központja felé mutat, Kolozsvári Tamás
garamszentbenedeki festett oltára.
Kolozsvári Tamás 1427-ben készült garamszentbenedeki (Hronsky Benadik) oltára, a hazai anyagban

Ú
egyedülálló, de Európaszerte is ritka garamszentbenedeki Úrkoporsó, valamint M. S. mesternek későgótikus
remekművei.

Keresztvitel 1427. Szent Miklós

gabonacsodája 1427.

A budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött Mária és Erzsébet találkozása c. képe bizonyságot tesz
arról, hogy e nagy festő mily utolérhetetlen bensőséggel, meleg emberi érzéssel tudta a dráma komor
akkordjai mellett a líra finom zengésű húrjait is megszólaltatni. A garamszentbenedeki remekművön a
későbbi festészet önálló műfajai: az életkép, tájkép és csendélet harmonikusan férnek meg egymás mellett.
A mestert és a donátort, és a képek elkészítésének idejét, 1427-et, a már elpusztult predella felirata alapján
azonosította Gerevich Tibor. A megrendelőnek Budához fűződő kapcsolatai, a festő neve és stílusa azt a
feltevést engedi meg, hogy a kolozsvár - nagyváradi körből kiindulva Kolozsvári Tamás művészete Budán
nyerte el végső veretét, ahol az olaszországi protoreneszánsz és a cseh-sziléziai gótika elemeiből ötvöződött
ez a jellegzetes művészet. Ez utóbbit illusztrálja a Keresztrefeszítés, az előbbit a Miklós-legenda
kikötőjelenete, amelynek benyomásait valamelyik nagyobb kikötővárosban, talán éppen Budán vagy
Esztergomban szerezte a művész. Központra mutat az is, hogy a felvidéki vagy erdélyi városokban hozzá
foghatót nem találunk, és ilyen érett formában ez a stílus másutt nem kristályosodott ki. Persze biztosat csak
akkor mondhatnánk, ha a közel félszáz budai és pesti templom táblaképeiből maradt volna hírmondó. Az
óbudai prépostság templomában például húsz oltár-alapítványról tudunk, amely természetesen nem mind
jelent létező oltárt. Az oltár festészetében, amely a gótikus realizmus útjára lépett, a kölni festészet, Melchior
Broederlam, Lorenzo Monaco, Gentile da Fabriano művészetének hatását, majd a német, a cseh és a sziléziai
táblaképek elemeit keresték. Ezek az óriási távlatok, európai törekvések összefogása, a magyar művészet
belső fejlődésének kifejezése csak a királyi udvarban képzelhető el.
A budai udvar nemzetközi élete és művészete teszi érthetővé azokat a meglepő stilisztikai összefüggéseket,
amelyeket Kolozsvári Tamás művészetének alaposabb vizsgálata derített fel. Korábban a malborki Lőrinc-
kápolnában, ma a varsói Nemzeti Múzeumban őrzött grudziadzi (graudenzi) kétszárnyú festett oltár olyan
formai és kidolgozási részletegyezéseket mutat a garamszentbenedeki szárnyasoltárral, amelyet csak azonos
mesterkéz magyarázhat meg. Egyedülálló típusegyezést mutat a katonák durva, sokszor torz arca is, amelyet
még jobban kiemel a merész rövidülés és a jellemileg felmagasztalt finom, kalligrafikus rajzú háromnegyed
profilban ábrázolt szentek, pl. a Máriát támogató Szt. János a Keresztrefeszítés ábrázolásában. Ez utóbbi
típus a női fejekkel azonos szerkesztésű. Pontosan ezeknek a típusoknak felel meg: a durvának a grudziadzi
oltár katonái, a finomnak a feltámadás angyala, a Mária halálán a könyvet Mária elé tartó Szt. János
evangélista, Szt. Miklós fehér szakállas arca és a Mária ágya körül térdelő apostolok stb.
E dualisztikus jellemábrázolás még egy korabeli nagy mesternél jelenik meg, Gentile da Fabrianónál, pl. a
Háromkirályok imádásán. A típusok csak hasonlóak, de reálisabbak, mint a garamszentbenedeki vagy a
grudziadzi képen. Ugyancsak itt fordul elő az arc rajzának rendkívül hatásos rövidülése is. A
garamszentbenedeki szárnyasoltár mestere Gentile da Fabriano köréből indult ki, esetleg mint tanítványa;
sokáig cseh, talán prágai és lengyel-porosz-sziléziai környezetben dolgozott. Magyarországi fő művéhez
képest a talán későbbi grudziadzi oltár színtelenebb, részletszegényebb és sematikusabb.
Magyarország, Csehország, Itália: Zsigmond utazásainak, tartózkodásainak, politikailag legfontosabb
területeinek művészete találkozik Kolozsvári Tamás festészetében, és talán ez nem véletlen, hanem
környezetéhez tartozó udvari művészt kell benne látnunk. A grudziadzi oltár létrejöttét talán Zsigmondnak a
német lovagrendhez fűződő kapcsolata magyarázza.
A garamszentbenedeki oltár magas színvonala ezek nélkül az előzmények nélkül nem magyarázható.
Formailag ez a kiváló emlék nehezen volna levezethető a magyarországi művészetből, azokból a
szórványosan felbukkanó töredékes oltárképekből, amelyek jobbára a Felvidékről ismeretesek, és a cseh
művészet hatására is következtethetünk belőlük. Ezek közül a századfordulón készült, Alexandriai Szt.
Katalin legendáját ábrázoló báti oltártábla emelkedik ki. Korábban olasz hatás alatt készült munkának
tartották, újabban nürnbergi mestertől származtatják, vagy legalábbis annak köréhez kapcsolják.
A felvidéki helyi iskolák a Szepességen és Pozsony, Máriavölgy, Maldur, Nyitra környékén alakultak ki
először, majd a bányavárosokban és Kassán virágoztak. Az egyik ilyen kis méretű és megszuvasodott kassai
Madonna-szobornak éppen a ruzsbachi Madonnához fűződő kapcsolata alapján azt tételezhetjük fel, hogy a
művészi élet megindításából a közeli Szepességről bevándorlók is kivették részüket.
A kassai mesterek azonban már az előző évtizedek alatt jelentékeny iskolát teremtettek, amely egy erőteljes
szobrász, a Kálvária mestere körül csoportosult a XV. század első évtizedeiben. Monumentális drámaiság,
komor realizmus és a kifejezés egyszerűsége jellemzik a templom diadalívének feszületét, és ezek a vonások
az egész iskolára rányomják bélyegüket.
Kassai Jakab 1429-ben tűnik fel Bécsben, ahol mint festő és üvegfestő szobrászműhelyt és házat tartott fenn.
A kassai dómon a munkálatok ekkortájt befejezésükhöz közeledtek, több kassai kőfaragó és építész keresett
munkát az épülőfélben levő Stephans-dómon. Jakab mester egyetlen hiteles műve, a freisingi oltár három
életnagyságú figurája és a donátor szobra. A gótikus természetellenes mozgást kerülő, tömbszerű, komoly
Madonna, az anyagszerű drapériák és a fickándozó gyermek olyan iskolából került ki, amely nem maradt
hatástalan a protoreneszánsz művészetétől. Nemcsak előzménye, de művészetének néhány jellemvonása is a
kassai későbbi belső fejlődéssel rokon. Zsigmond alakja a magyar királyalakokhoz áll közel, és csak
Zsigmond császárra emlékeztető arcvonásaiban korszerűsített.
A múzeumok táblaképeinek egy része tulajdonképpen elpusztult oltárokról származó maradvány,
amelyeknek középrészét valószínűleg faszobrok alkották. Ilyen egyedül álló szobrokat ugyancsak bőven
ismerünk a Felvidékről. Korán megjelenik a Madonna-ábrázolás is, Kassáról és a Szepességről ismerünk
példákat. A kassai Madonna és az iglói Krisztus még a monumentális templomi kőszobrászat visszfényét
mutatja a XIY. század első feléből, derekából. A nagyőri Madonna és a malduri szentek a vonalas, dekoratív
stílus emlékei az 1340-1360-as évekből. A turóci és a bányavidéki emlékkör a szepességi iskola kisugárzását
mutatja egy turóci és bányavidéki Madonnán keresztül.

Madonna Toporcról, 1340-1350, festett fa; MNG

A toporci, ruszkini és ruzsbachi Madonnákat is a századforduló előtt faragták, és a szepességi művészet igen
magas színvonaláról tanúskodnak. A fejlett kőszobrászat érett formáit használják fel. Ezek az emlékek a
"szép Madonnák" típusához állnak közel. Míg más emlékeknél sejtésekre vagyunk utalva, a "szép
Madonnák" típusának előkészítése kimutatható a Nagy Lajos kori budai szobrászatban, János mester
műhelyében. Tekintettel arra, hogy ezek a legkorábbi nyugati és északi példákkal egykorúak, majdnem
egyszerre jelent meg a típus a Rajna-vidéken, Csehországban és Magyarországon. Gyors elterjedésükhöz a
divat is hozzájárult. Ekkor kezdték ugyanis gyártani a vastag puha posztót Burgundiában, melynek tömeges
redőzete plasztikai értékek ábrázolására igen alkalmas volt.
A fafaragás technikai lehetőségeit használja ki a XY. század első felében kialakuló német szobrászstílus. A
kődrapériák plasztikai értékeit megtartják, de a rendkívül gazdagon omló kelméket számos apró,
vízesésszerűen hulló redőkre bontva fel, részletekkel gazdagítják. Annak ellenére, hogy a dél- és keletnémet
faszobrászat is hasonló úton jár, a felvidéki, illetve a magyarországi fejlődés mintegy önmagából bontakozik
ki a szomszéd területekhez fűződő állandó kapcsolat ellenére. Erre mutat az, hogy néhány német típus
teljesen hiányzik, viszont feltételezhető, hogy a budai szobrászok hasonló megoldásokat teremthettek. A
szárnyasoltárok teljes pusztulása miatt a központ korabeli szobrászatára a királyi palota kályhacsempéinek
maradványaiból vonhatunk le következtetést.

Kályhacsempe V. László címerével Budáról, a XV. sz. hatodik évtizede.

Cserép, zöld ólommázzal és fehér alapon földfestékkel.
Elsősorban a Zsigmond kori kályhák reliefjei mutatják a tér és az arányok helyes ábrázolását. A század
derekáról származó budavári kályhacsempék a szárnyasoltárokat utánozzák. Nagyobb középső figurájuk
elpusztult, fennmaradtak azonban a fiatornyok alakjai és a reliefek.
A néhány tucat, többnyire szenteket ábrázoló kisplasztika a főváros és az udvar szobrászatának rendkívül
magas szintjéről tanúskodik, amihez a vidék legkiemelkedőbb alkotásait lehet csak mérni.
A budai központ hatására elsőnek Kassa vidéke és a Szepesség emelkedik ki a peremterületek közül.
Erdélyben a nagyszebeni Pietán kívül a bajomi oltár tartozik ehhez az irányhoz. A lőcsei,
garamszentbenedeki, kislomnici, toporci Madonna , a dénesfalvi Magdolna, a podolini Katalin, a barkai két
női szent és a kislomnici oltártöredékek mutatják be ezt a fejlődési fázist.
A kis bártfai Pieta a csehországi Pietákhoz kapcsolódik.
A művészek túlnyomó része, akárcsak Európában, hazánkban is a polgárságból került ki. Társadalmi súlyuk
a megrendelők mellett megnőtt. Erre vall az az általános jelenség, hogy szemben a románkorral, a gótikában
mind több művésznevet, sőt egyéniséget ismerünk. Közülük egyesek udvari emberek lettek, akiket a királyok
is nagyrabecsültek. Az Anjouk budai palotájának építője János mester, a Képes Krónika miniátora Hertul fia
Miklós, vagy a csütörtökhelyi Zápolya kápolna építője, Kassai István, ilyenek voltak. A kolozsvári (Cluj)
Szent Mihály templom szentélypillérfőjén ábrázolt kőfaragó arcképe vagy Ábel festő sírköve éppúgy a
polgári öntudat bizonysága, mint az európai szintet elérő Kolozsvári Márton és György remekművei.
A gótika már a XIII. század második felében lehatolt a falvakig. Az egyhajós, egyenes, majd
sokszögzáródású szentéllyel ellátott templomok alapjában véve megőrzik románkori szerkezetüket, de
nagyobbak, díszesebbek lesznek. Nyílásaik megnőnek, az ablakokon kőrács virágzik. A szentélyt, majd a
hajót a XIV. századtól beboltozzák, szemben a korábbi, egyszerű síklefedéssel. Az oldalnyomást kívül
támpillérek veszik fel. Egyre-másra emelik, legtöbbször a nyugati homlokzaton, a korábban ritka tornyot. A
kő mellett, főként az Alföldön, előszeretettel alkalmazzák a téglát, olykor mázas, vagy túlégetett formában.
Így a falrakás mintássá válik. A háromsejtű, szentélyből, hajóból és toronyból álló épület arányai kellemesek,
néha szinte zenei finomságúak. A törökveszély növekedtével a XV. században a templomok erődítésére is sor
került. Az egyszerű kerítéstől a tornyos, magas falakig, elsősorban Erdélyben, igen változatos megoldások
keletkeznek.
A falusi templomok igazi dísze a XIII. század végétől a falkép, amely gyakran az egész belsőt beborítja. A
hagyományos, Krisztus életét és dicsőségét bemutató sorozatok mellett, különösen kedveltté válnak a
szentek, kiváltképp a magyar szentek. A legendában az ősi pogány hagyományok keverednek a lovagkor
hitvilágával s a falképsorozatok - éppúgy, mint az egykorú miniatúrák - Kelet és Nyugat formai és tartalmi
elemeinek keveredéséről tanúskodnak. A veszprémi Gizella-kápolna oldalfalát bizánci ízű freskók díszítik. A
stájerországi Aquila Jánosnak különösen vonzó alkotása a veleméri templom falképsorozata, ahol a bibliai
jelenetek között finom növényi ornamentika gazdag gótikus feliratszalagokkal keveredik. A XIV. században
falfestészetünk erős itáliai hatás alá kerül. Ennek mintegy jelképe az esztergomi palotakápolna. A Niccolo di
Tommaso-nak tulajdonított nagyszabású falképdísz Krisztus és Mária életét mutatja be a 12 apostollal.
A trecento festészet nyomait távoli falvainkban is megtaláljuk. A XV. századi falképek éppúgy tükrözik az
egykorú életet, mint a szárnyasoltárok. A XV-XVI. században már e műfaj helyi hajtásai is megjelennek
különálló faszobrokkal és táblaképekkel együtt.
A falu világi művészetéről ad hírt az ásatások mellett az alsóörsi későgótikus udvarház, amelynek szerkezete
a XVIII-XIX. századi balatoni emeletes présházakban él tovább. A falu lakóinak művészi iparát világítják
meg az elpusztult településeken feltárt kerámia és fémleletek. A kályhaszemek az egykorú királyi fazekasság
népivé válásáról tanúskodnak.
A magyar gótika a királytól indul el, s már a XIII. század második felében az egész társadalmat áthatja.
Sajátos, a korábbi korszakban még hiányzó mozzanata a város művészi tevékenysége, amely a teljes
korszakon át döntő szerepet tölt be. Bár a művészi fejlődésnek a magas rangú megrendelő még igen fontos
mozgatója, a kézművesekből, mesteremberekből a céhekben, építőpáholyokban és a királyi udvarban
fokozatosan művészek lesznek, akik be tudják illeszteni a fejlődés jellegzetes helyi menetét az általános
európai keretekbe. Gótikus építészetünk lényegében közép-európai alapszövetét főként a kolduló rendi
(ferences, domonkos) és városi építkezésekben valamint az ábrázolóművészetek területén át- meg átszőtték a
mediterrán szálak. Így készítette elő a hazai gótika történeti és művészeti téren egyaránt a következő nagy
korszakot: a reneszánszt.

A FELHASZNÁLT IRODALOM
Művészettörténeti ABC (Akadémia Kiadó)
A MŰVÉSZET TÖRTÉNETE sorozat A GÓTIKA ÉS A TÁVOL KELET című kötete (Corvina Kiadó)
/A gótikára vonatkozó fejezetek/
Zádor Anna: Építészeti szakszótár (Corvina Kiadó)
Művészettörténeti ABC (Aradi Nóra szerk.; Akadémia Kiadó)
Dercsényi Dezső-Zádor Anna: Kis magyar művészettörténet (Corvina Kiadó)
Szentkirályi Zoltán-Détshy Mihály: Az építészet rövid törtétnete I-II. Műszaki, Bp. 1986., 1994.
A művészet története Magyarországon (Főszerk.: Aradi Nóra) (Gondolat Kiadó)
A magyarországi művészet története (Foszerk.: Fülep Lajos)
A Szépművészeti Múzeum (Corvina Kiadó)
Entz Géza: Gótika (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata)

- feladatok -

- versenyfeladatok -

- 13. heti versenyfeladatok megoldásai -

- vissza a tematikához -