SZEPES MÁRIA

A BŰVÖS KERT

Nagypapa már alig várta, hogy elmondhassa Palkónak saját kedvenc

történetét.
Mikor unokája mesehallgató korba serdült végre, az ágya mellé ült
egy este, és belekezdett a mesébe:
- Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy bűvös kert . . . - De
nem jutott tovább, mert Palkó félbeszakította:
- Az nem bűvös kert volt, hanem kacsalábon forgó varázs-garázs!
- Ezt honnan veszed?! - kérdezte nagypapa meglepődve.
- Onnan, hogy bűvös kert nincs, de garázs van. Igazánból! És a
tetején repülnek ki belőle a piros autók.
- Az autók nem repülnek! - csattant fel nagypapa sértődötten.
- Helikoptereket akartam mondani! - intette le Palkó türelmetlenül.
- Egyik helikopterből mindjárt átszálltam rakétára a Böbe
majommal együtt. Nála volt a lyukasztó, nálam meg Muhunka bácsi
szerszámládája. Azután az ablakon át kimásztunk az űrbe, és lógattuk
rnagunkat. Nem féltünk, hogy leesünk, mert nem tudtunk leesni. Nem
volt levegő, csak a fejünkön levő űrsisakban. Sokáig forogtunk,
úsztunk a televízióban, és mindenki tapsolt meg kiabált örömében.
Mert én megcsináltam közben egy-két csőrepedést. Böbe pedig
kilyukasztotta a menetjegyeket.
- Szeretném tisztázni; te mesélsz nekem, vagy én mesélek neked?!
- tette fel a kérdést nagypapa szigorúan.
- Én mesélek neked! - zárta le a vitát Palkó. Ebben is maradtak
egyelőre. De nagypapa nem nyugodott bele a vereségbe. Szenvedé-
lyes horgász volt, Palkónak tehát már pólyás korában megvette a
horgászbotot. Most végre idejét látta, hogy unokáját levigye magával
Balaton-parti halásztanyájára nyaralni. Persze titokban azt remélte,
hogy mikor egymás mellett ülve vízbe lógatják horgászzsinórjukat,
mégis elmondhatja neki a bűvös kertről szóló kedvenc meséjét.
Az első reggel nagyon szépen kezdődött. A móló kövein alig locs-
csant a víz, és a tó felszíne tele volt csillogó aranykarikákkal. Nagy-
papa oldalról rálesett unokájára. A kisfiú szeme álmosan tapadt a
horgászzsinór végére tűzött csalira. „Legfeljebb elalszik!"- gondolta
izgatottan, azután halkan beszélni kezdett:
-. . . Szóval abban a bűvös kertben kutya-macska a legnagyobb
barátságban él egymással, a kiscsirkékkel meg egy öreg, beszélő
papagájjal. Együtt kényeztették a göndör szőrű kisbárányt. A kis-
bárány még nagyon apró és szelíd volt. Azt is eltűrte, hogy a
gazdája, Rőzse néni kék szalagon csengettyűt akasszon a nyakába.
Rőzse néni egy nagyon fiatal szemű, idős néni, színes mézeskalács
házikóban lakott a bűvös kert közepén. Ebben a fenyőfák közé bújt
házikóban rejtőzött az a bűvös szerszám, ami a bűvös kertet olyan
varázslatosan bűvössé tette: az időigazító meseóra. Ha Rőzse néni
ezen az órán előretolta a mutatót, akkor egyszerre holnap lett. Ha
visszatolta, akkor tegnap vagy tegnapelőtt. De beállíthatta az órát
akár évekre is és . . . - Most csak eddig jutott el, mert Palkó
felugrott.
Megyek, és szaladgálok egy kicsit a mólón, mert szódavíz van a
lábamban!
- Itt maradsz! - mondta nagypapa. - Ülve is mozgathatod a lábad.
A halak mindjárt harapni kezdenek.
- Nem akarnak harapni. Utálják ezt a görbe, undok gilisztát. Én
se harapnék, ha hal volnék! Miért nem engedsz szaladgálni?
- Mert ismerlek. Nem maradsz a közelemben. Addig futkározol,
amíg eltévedsz!
- Ha elengedsz, akkor este az ágyban végigmondhatod a bűvös
kertet!
Ez egy nagyon ravasz nagypapa-csali volt. Palkó nem is tévedett,
mert nagypapa bizony ráharapott. Némi huzavona, fogadkozás után
unokája megkapta az engedélyt, és rögtön póni lóvá alakult át.

Ütemes trappolással ügetett a mólón végig. Ott azután eszébe jutott.

hogy inkább motorbicikli lesz, mert nagyszerűen tud berregni. A
motorbicikli pedig igen gyorsan rohan, ha rákapcsolják a legnagyobb
sebességre. Szerencse, hogy Palkó ismerte a halásztanyához vezető
utat. Tudta, hogy az egyik sarkon kőrakás van, ahol be kell fordulni,
a másikon plakát, amelyen egy barna mackó mézet nyalogat.
Motorbiciklijével pillanatok alatt hazaugrik, elhozza a búvár-
felszerelését, és mire nagypapa feltekint, már vissza is érkezik hozzá.
A kőrakást megtalálta, de a mackós plakát sehogy se akart előkerülni.
Fordult jobbra, fordult balra, azután visszafutott, megint kanyargott
egypárat, mig az utcák, házak egyre idegenebbek lettek előtte. Félni
kezdett. Már éppen azon tanakodott magában, mekkora hangerővel
fog felsírni, hogy nagypapa meghallja, mikor hirtelen . . .

meglátta a bűvös kertet!

A bűvös kert zöldre festett fakapuja tárva-nyitva állt. A közepén

ott legelt a göndör szőrű bárányka kék szalagos csengettyűvel a
nyakában. Mellette, egy terebélyes körtefa alatt nagy, fehér komon-
dor hevert, két kinyújtott praclija között kövér, szürke foltos macs-
kával. A macska piros nyelvével szorgalmasan mosdatta a kutya
mellényét. De ha Palkó még kételkedett volna benne, hol jár, a kutya
hátán tollászkodó kiscsirkék és a mézeskalács házikó előtti padon
üldögélő Rőzse néni meggyőzte róla, hová tévedt be véletlenül. És ez
az eltévedés igazán csodálatos volt!
A fiatal szemű, idős Rőzse néni már messziről rámosolygott.
- Szervusz! - köszönt neki. Hangja is egészen fiatalos volt.
- Szerbusz! - viszonozta Palkó a köszönését komolyan, és belépett
a nyitott kapun. - Ugye, ez a bűvös kert? - kérdezte, mikor a kis-
padhoz érkezett.
- Persze - bólogatott Rőzse néni. - Honnan tudod?
- A nagypapámtól.
- Értem. A nagypapák tudják az ilyesmit.

- De én nem hittem el neki - vallotta be Palkó szégyenkezve,

azután felütötte a fejét, és körülnézett. - Hol az öreg beszélő papa-
gáj?!
- Az nem papagáj, hanem csóka. A fáskamrában hűsöl.
Megbüntettem.
- Miért?
- Rosszalkodott. Neked megmondom: nagy tolvaj az! Mindent
ellop, ami a csőre elé kerül. És úgy dugja el, hogy csak véletlenül
lehet megtalálni. A múltkor, mikor borsót ültettem, az ásóm nyomán
egyszer csak kifordult a földből a szomszéd kertész bácsi letörött
aranyfoga.
- Most én is rosszalkodok - mondta Palkó nyugtalanul.
- Érdekes. Nem is látni rajtad. Hogy csinálod?
- Úgy, hogy el vagyok veszve. - Szeme hirtelen felcsillant. - De
talán ha nagypapa megtudja, hogy a bűvös kertben voltam, vagy
inkább - közelebb lépett Rőzse nénihez - te visszaigazítod az órát
akkorra, mikor még ott ültem mellette a mólón, és . . . Várj ! - ragadta
meg a kis öregasszony szoknyáját, mikor látta, hogy az fel akar állni.
- Légy szíves, csak később igazítsd vissza az órát, mikor már nagyon
sokáig itt voltam! De azért mutasd meg az órádat!
Ebben a pillanatban zengő, mély búgással megkondult a szobában a
nagy ingaóra.
- Még ne menjünk be hozzá - súgta Palkó izgatottan. - Előbb
játszok egy kicsit az állatokkal, és a csókát is kiszabadítom a
fáskamrából, mert beszélni akarok vele.

- Rendben van! - bólintott Rőzse néni. - Nem akarsz enni valamit?

Palkó úgy érezte, még soha életében nem volt ennyire éhes.
- De igen!
- Akkor hozom a varázspástétomot, azután játszol egy kicsit,
utána pedig visszaigazítalak a nagypapádhoz. Azt mondtad, a mólón
horgászik?
- Igen.
Rőzse néni kihozott a konyhából két csupor aludttejet. Legalábbis
olyan volt, mintha aludttej volna virágos, mázas csuporban. De mégis
varázspástétom volt, hűvös, finom és varázslatos. Különösen mikor
Rőzse néni rávette, hogy az utolsó cseppeket is kanalazza ki, mert
abban rejlik a varázserő, amelytől éjszaka álmában elrepül Meseor-
szágba egy ezüstrakétán, és két centit nő reggelre.
Evés után óriási hempergés, hancúrozás kezdődött az állatokkal.
Rőzse néni Palkót a komondor hátára ültette, és vezetni kezdte. A
szürke foltos macska, a bárányka meg a csirkék mindenütt utánuk
kocogtak. Így együtt szabadították ki a csókát a fáskamrából, de az
nem állt szóba velük. Felröppent a kamra tetejére, és hátat fordított
nekik.
- Azért mérges, mert visszaloptam tőle a gyűrűmet - kuncogott
Rőzse néni.
Palkó lecsusszant hirtelen a kutya hátáról, felnézett a fehér hajú,
kék szemű anyókára, és átölelte a térdét.

- Rőzse néni - mondta halkan. - Én nem akarom, hogy meg-

igazítsd az órát. Szeretnék mindig itt maradni nálad!
- Kedves tőled. És mi lesz a nagyapáddal? Arra nem gondolsz,
mennyire kétségbe lehet esve azóta? Mindenütt keres. Azt hiszi,
valami komoly bajod történt! Mit fog mondani anyukádnak meg
apukádnak, akik rábíztak téged?
Palkónak lesiklott a karja Rőzse néni térdéről. Nagyon
megfájdult a szíve nagypapa miatt.
Rőzse néni persze rögtön leolvasta ezt a gondolatát is, megfogta
a kezét, és erélyesen rászólt:
- Gyerünk!
- De . . . az óra! Ha nagypapa észreveszi, hogy eltévedtem,
akkor...
- Az órát már megigazítottam!
A bűvös kertből érdekes rejtekutak vezettek kerteken, kerítésnyílá-
sokon keresztül, s ők együtt bujkáltak Rőzse nénivel a bozótos fű,
bokrok, virágok, fák között, míg egyszerre ott álltak a mólónál.
Palkó már messziről megpillantotta nagyapa hátát. Még mindig
horgászott.
 Palkó annyira megörült neki, hogy teljesen elfelejtkezett Rőzse
néniről. Odasompolygott nagypapa mellé, felvette saját horgász-
botját, és leült mellé. Nagypapa felpillantott.
- No, kiment a szódavíz a lábadból?
Tehát igaz volt! Rőzse néni visszaigazította az óráját, és nagypapa
észre sem vette, hogy elveszett!
- Most már befejezhetem végre a bűvös kert meséjét?! - kérdezte
nagypapa türelmetlenül.
- Minek?- vonta meg a vállát Palkó. - Az nem mese, hanem igaz. Ott
voltam. Kérdezd meg Rőzse nénitől! - Hirtelen megfordult, de Rőzse
néni nem volt sehol. - Eltűnt! - mondta nyugtalanul. - Biztosan
hazasietett a kerítéslyukakon át, mert fél, hogy a csóka megint
visszalopja a gyűrűjét vagy a szomszéd kertész bácsi kitört aranyfogát.
Mert nem jól tudtad, az nem beszélő papagáj, hanem csóka. És azt se
mondtad, hogy micsoda tolvaj. De majd meglátod. Elviszlek hozzá.
Rőzse néni szereti a nagypapákat is. Nagypapa szeme fennakadt, úgy
bámult az unokájára. Még a horgászbot is kiesett a kezéből. Palkó
azonban zavartalanul folytatta:
- Azért nem tudsz róla, hogy el voltam veszve, mert Rőzse néni
visszaigazította az óráján az időt. Pedig sokáig oda voltam. Lehet, hogy
egy évig is. Hancúroztam a báránykával, a komondorral meg a
macskával. Te a varázspástétomot se kóstoltad, én pedig két centit
növök tőle reggelre. Azért inkább majd én mesélek neked a bűvös
kertről, jó? Nagypapa felnézett az égre, sóhajtott egyet, és újra
megmarkolta a horgászbotját.
- Jó - mondta megadással.