Viripajev: Illúziók

19.09.
2010 Version final
IVAN VIRIPAJEV
ILLÚZIÓK
komédia
Fordította: Kozma András
2011.
1
19.09.2010 Version final
„S ha önök elég vakmerőek, úgy illúziók által
Megmutatom én, hogy mit látott és hallott,
S éltében mit tapasztalt. És önök előtt akkor
Feltámad a múlt és oly lények vonulnak majd fel,
Kiket meg nem különböztetni a hús-vér emberektől.”
(Pierre Corneille: „Illúzió”)
Szereplők:
Első nő – 30 éves
Második nő – 30 éves
Első férfi – 35 éves
Második férfi – 35 éves
2
A színpadra először bejön egy nő, valamivel később egy másik, aztán bejön egy
férfi, kisvártatva egy másik. Csupán azért jöttek be, hogy történeteket meséljenek a
nézőknek két házaspárról.
ELSŐ NŐ Jó napot. Szeretnék mesélni önöknek egy házaspárról.

Lenyűgöző emberek voltak. Leéltek együtt ötvenkét évet.
Ötvenkét évet! És mindig együtt. Rendkívül tartalmas életet
éltek le. Teljes értékű életet! Nagyon szép szerelem volt az
övék. A nőt Sandrának hívták, a férfit Denny-nek. Amikor
Denny betöltötte a nyolcvankettedik életévét, a férfi súlyos
beteg lett, ágynak esett, és többé már nem kelt fel. És egyszer,
egy napon úgy érezte, hogy meg fog halni. Magához hívta a
feleségét, Sandrát. Sandra leült az ágyához. Denny megfogta a
kezét, és elkezdett hozzá beszélni. És elmondott neki mindent,
amit el akart mondani. Mindent, amit el kellett mondania.
Ezt mondta:
Sandra, szeretnék neked köszönetet mondani. Szeretnék neked

köszönetet mondani.
Szünet
Hálás vagyok neked azért az életért, amit leéltem. Neked

köszönhetően egy gyönyörű, csodálatos, tartalmas életet éltem
le. És mindez csakis neked köszönhető.
Sandra szeretett volna ellentmondani, de Denny arra kérte, hogy

hallgasson. Fontos volt számára, hogy mindezt elmondhassa.
Sandra megértette, hogy Denny meg fog halni, ezért ott ült
3
mellette és hallgatott. Úgy nézett rá, hogy még egyszer utoljára

jól megfigyelhesse. Hogy élőként emlékezhessen rá.
Szünet
Hálás vagyok neked azért, hogy megtanítottál engem a

szerelemre. Hogy megtudhattam tőled, mi az, hogy szerelem,
mi is ez az erő. Hogy ez nem csak üres szó, nem romantika,
hanem - munka. A szerelem – az munka, a felelősségvállalás
képessége. Hiszen az a legfontosabb, hogy felelősséget
vállaljunk valamiért. És hogy hálásak legyünk. Hálásnak lenni
és felelősséget vállalni – ez az élet igazi képlete. Felelősség és
hála. Köszönöm neked, a szerelmednek, amely megtanított
engem arra, hogy az élet – az minden egyes pillanatában a
hozzád közel álló ember iránti figyelmességet jelenti. Téged
szeretve, én a figyelmességet sajátítottam el. Megtanultam azt,
hogy meglássam a másik embert. A szerelem arra tanít, hogy
lássuk a másikat is, ne csak önmagunkat. Én szerettelek téged és
tudtam, hogy méltónak kell lennem erre a szerelemre, méltónak
kell lennem hozzád, ahhoz, ahogyan te szeretsz engem, és
ezáltal meg is változtam. Meg kellett változnom. Ez egy akkora
ajándék, akkora csoda, ha valami arra kényszerít, hogy
megváltozzál. Az, amikor erőfeszítést teszel és önmagadat
megváltoztatod. Megjelensz ebben a világban egyféleképp, és
más emberként távozol. És ez azt jelenti, hogy valóban éltél.
Igazán éltél. És arra, hogy így éljünk, csakis a szerelem képes
megtanítani bennünket. Semmi más nem képes kirángatni
minket tulajdon egoizmusunk gödréből, csakis a szerelem. A
szerelem késztetett arra, hogy felemeljem a fejem, és kívülről
pillantsak önmagamra, a szerelem kényszerített arra,
4
hogy legyőzzem a lustaságomat, a gyávaságomat, a félelmemet.

Mindent, amit ebben az életben elértem, mindezt neked
köszönhetően értem el, Sandra. Tisztában voltam vele, hogy egy
olyan nő szeret engem, mint te, és én az a férfi akartam lenni,
aki méltó a te szeretetedre, és ez olyan tettekre sarkallt, melyek
az irántad érzett szeretetből fakadtak. És mindazt, amit más
emberekért, a világért sikerült tennem, azt mind a teirántad
érzett szeretet energiájából merítve tettem. De az irántad érzett
szeretet is egy bizonyos pillanattól fogva kiszélesedett a nő iránt
érzett egyszerű szeretethez képest, hirtelen kilépett a medréből
és átterjedt az egész világra. Téged szeretve megtanultam
szeretni a többi embert is. Sandra, ezt a szeretetet ajándékoztad
nekem ezekben az években, ötvenkét éven át, Sandra! Ez a
szeretet nem csak az én életemnek adott értelmet, de a hozzánk
közel álló emberek életének is. A gyerekeinknek, a
barátainknak. Láttam, hogyan néznek ránk a barátaim és
mennyire szerettek volna olyanok lenni, mint mi, mennyire
szerettek volna úgy szeretni, mint mi. És sokan ennek hatására
változtattak a saját életükön. A te szereteted, Sandra, erős
reflektorként világít meg körülötted mindent, minden, ami a te
szereteteddel érintkezik más lesz, teljesen megváltozik, minden
átalakul, minden kivirágzik. Hálás vagyok neked, Sandra, a
következetességedért, a kompromisszumképtelenségedért.
Köszönöm neked a hozzám intézett kemény szavaidat,
köszönöm neked azt, hogy minden kellemetlen dolgot az
arcomba vágtál, köszönöm a keménységedet. Megsértődtem
rád, amikor olyasmit hallottam, ami nem tetszett, de éppen
ezekért vagyok neked különösen hálás. Időnként oly dühös
voltam rád,
5
oly fájdalmasan érintettek a szavaid, de te az igazat mondtad

nekem, és éppen ez mentett meg a gőg és az önimádat
szakadékától, amelybe az emberek oly gyakran belezuhannak.
Becsületes voltál, és azt mondtad, amit a szívedben éreztél, és
ennek köszönhetően rengeteg bajt kerülhettem el. Sandra,
hiszen te egész életedben engem szabadítottál meg a
kellemetlenségektől, te voltál az én igazi tanítóm. Én olyan
hálás vagyok neked azért az életért, melyet nekem ajándékoztál.
A mi gyönyörű gyerekeinkért, akiket felneveltél. Ők neked
köszönhetően ilyen érzékeny, ilyen jó emberek. És ami a
legfőbb, Sandra, a legfontosabb, amit szeretnék neked
megköszönni, az az, hogy elmondtad nekem, mi a szerelem,
hogy megtanítottad nekem, hogyan kell szeretni. Azt, hogy
megmagyaráztad nekem, mi is az, hogy szerelem. Már az első
találkozásunkkor elmondtad, emlékszel? Azt mondtad, hogy az
igazi szeretet szerelem csakis kölcsönös lehet. Hogy az igazi
szeretet szerelem az, amikor ketten szeretnek. És ha csak az
egyik szeret, akkor az már nem is szerelem. Én egész életemre
megjegyeztem e szavakat. És aztán életem minden egyes
pillanatában emlékeztem arra, hogy a szerelem az kettőnké, ami
azt jelenti, hogy én is felelős vagyok a te szerelmedért. Ez
lehetőséget adott arra, hogy ellenálljak rengeteg kísértésnek. Ez
tette lehetővé számomra, hogy ne csaljalak meg más nőkkel.
Hiszen nem titok, hogy a férfiak más nőket is megnéznek, és ez
alól én sem vagyok kivétel. De amikor a határán voltam annak,
hogy megcsaljalak, hirtelen mindig eszembe jutottak a szavaid
arról, hogy a szerelem mindig kölcsönös, és akkor megértettem,
hogy a cselekedetemmel elárulnám nem csak a saját, de a te
szerelmedet is. Erőt vettem magamon, és elkerültem, hogy
megcsaljalak. Én olyan boldog vagyok,
6
hogy leéltünk együtt ötvenkét évet, és hogy egyetlen egyszer

sem csaltuk meg egymást, és hogy nekünk nincs mit titkolnunk.
És hogy én most így halok meg, ilyen csodálatos halálban van
részem. Köszönöm neked a lehetőséget, hogy így halhatok meg.
Ez olyan boldogság, hogy lehetőségem van életem végén
kimondani e szavakat, és hogy ki is mondtam őket. Ez maga a
teljes értékű élet, melyet szeretetben, alkotásban és a világból
való méltó távozással éltem le. Köszönöm neked, szerelmem,
mindezt, az egész életemet és a gyönyörű halálomat. Bocsásd
meg, hogy elsőként halok meg, és neked nem lesz kinek
elmondani mindazt, amit az imént mondtam el neked. Sandra,
elsőként meghalni önzőség a részemről, de erről, sajnos, én nem
tehetek. A természet erősebb a mi vágyainknál. Szeretnék veled
lenni halálod pillanatában, ugyanúgy ott ülni melletted és nézni
téged. Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon nehéz dolog.
Tudom, hogy könnyebb meghalni, mint túlélni szeretted halálát.
Bocsásd meg, hogy ez éppen velem történt meg. De amikor te
fogsz meghalni, Sandra, emlékezz vissza a halálom előtti
szavaimra, és tudd, hogy mindenképpen ott leszek valahol
melletted. A szerelmem ott lesz veled. Nem hiszek a halál utáni
életben. Tudom, hogy a mai nappal az én utam befejeződik, és
nem lesz folytatás. De hiszem és tudom, Sandra, hogy a
szerelem nem hal meg, hanem örökké élni fog, még utánunk is,
a mi szerelmünk tovább fog élni. Ezt nem tudom
megmagyarázni tudományos szempontból, de érzem, hogy ez
így van. Nem hiszek a misztikában, én egy egyszerű, nagyon
egyszerű dologról beszélek. A szerelem nagyon egyszerű dolog,
mely csak egyeseknek adatik meg.
7
Én azért éltem le az életem, hogy megtudjam – a szerelem

létezik. A szerelem óriási erő. A szerelem legyőzi a halált. Én
nem félek meghalni. Szeretlek.
És meghal. És szünet.
És Sandra ott ül és a férjét nézi.
És ő már nincs többé.
És akkor feláll és kimegy a szobából. És szünet.
Szünet
És férje halála után Sandra mindössze egy évet élt, aztán

megbetegedett, ágynak esett, és ő is egy napon azt érezte, hogy
hamarosan meg fog halni. És megkérte a férje barátját, hogy
jöjjön el hozzá. Akit Albertnek hívtak. Albert és Denny a lehető
legjobb barátok voltak iskolás koruk óta. Egész életükben
elválaszthatatlanok voltak. Albert volt a tanú Denny és Sandra
esküvőjén. És amikor Albert belépett, akkor Sandra még az
utóbbi egy évhez képest is erősebben érezte, hogy Denny nincs
többé.
Sandra így szólt:
Ülj le, Albert, szeretnék mondani neked néhány dolgot, mielőtt

ma meghalok. Márpedig én ma meg fogok halni, ezt tudom jól.
És, hála istennek, hogy ez így van.
Albert szeretett volna ellentmondani, de Sandra arra kérte, hogy

hallgasson. Fontos volt számára, hogy mindezt elmondhassa.
Albert, mi már több mint ötven éve ismerjük egymást, igaz? Te

vagy a férjem barátja.
8
Te voltál az esküvőnkön a tanú. És tudod, azt akarom neked

elmondani, hogy éppen azon a napon, amikor életemben először
láttalak meg téged, azon a napon ismerkedtem meg Dennyvel.
Találkára mentem Dennyhez, és te is ott voltál. És attól a
perctől fogva egészen a mai napig, hosszú éveken át,
ötvenhárom év és négy hónap alatt, mindvégig csak téged
szerettelek, Albert. Amikor megláttalak téged ott, Denny
mellett, rögtöm megértettem, hogy ez az az ember, akit örökké
szeretni fogok. De te nős voltál, és én láttam, hogy szereted a
feleségedet. És akkor férjhez mentem Dennyhez, és leéltem vele
ezeket a hosszú éveket, és te mindig itt voltál mellettem, és én
mindig, életem minden egyes pillanatában téged szerettelek és
most is szeretlek, és csak most, hogy meghalok, szeretném ezt
elmondani neked. De ez még nem minden, Albert.
Szünet
Szeretném megköszönni neked azt a boldogságot, amelyet

megtapasztalhattam azáltal, hogy megadatott egy ilyen ritka
lehetőség arra, hogy szeressek. Az irántad érzett szeretetemnek
(szerelmemnek) hála, megértettem, mit jelent az, amikor magad
számára nem kívánsz semmit, csupán adsz. Az irántad érzett
szerelmem megtanított arra, hogy adni sokkal fontosabb, mint
magad számára követelni valamit. Megtudtam, hogy a szerelem
– az adakozás, hogy az igazi szerelem nem követel semmit, nem
számít semmire. E hosszú évek során, ötvenvalahány év alatt,
csak néztelek téged, és a szívem telve volt valami fényességes,
gyönyörű érzéssel. Persze, szenvedtem attól, hogy nem lehetek
veled. Mindig szerettem volna melletted lenni,
9
vágytam a közelségedre, ezen gondolkodtam, erre gondoltam

szinte folyamatosan. De hiszen rád gondolva valójában veled
voltam, az irántad való szerelemben merültem el. És az irántad
érzett szerelmem kiáradt más emberekre is, az irántad érzett
szerelmem kiterjedt az egész környezetemre. Ezt érezte a férjem
is, Denny. Sohasem csaptam be őt, mert belül ott volt bennem a
szerelem, és ennek a szeretetnek egy részét neki adtam. Neki
adtam az irántad érzett szerelem egy darabját. Én igazán
becsületes voltam vele. Mert szerettem, s még ha nem is őt, de
bennem ott volt a szeretet, ő pedig magához vette, és boldog
volt. Fiatalkoromban igazán nagyon szenvedtem, mert biztos
voltam benne, hogy az igazi szerelem csakis kölcsönös lehet, de
később megértettem, hogy a szerelemnek nincsenek szabályai
és képletei. Megértettem, hogy a szerelem – az egyszerűen
szerelem, bármilyen lehet és bárkivel megtörténhet. A szerelem
egy olyan erő, amely kilép minden mederből és legyőz minden
akadályt. Úgy szerettelek téged, hogy semmi reményem nem
volt a viszonzásra, és ettől a szerelmem még erősebbé vált. És
én magam is erősebbé váltam. És egyre bátrabb lettem. És
egészen merésszé váltam. A szerelem, melynek viszonzására
semmi reményem se volt, megtanított arra, hogy felelősséget
vállaljak az érzéseimért, megtanított arra, hogy óvjam a
szívemet. Megértettem, hogy a szerelem olyan dolog, amelyet
nehéz megszerezni, viszont nagyon könnyű elveszíteni. És én
elkezdtem vigyázni a szerelmemre. Köszönöm neked, hogy
egyszer sem adtál lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljek
hozzád, köszönöm, hogy egyszer sem néztél rám úgy, mint
nőre, hanem úgy tekintettél rám, mint a barátod feleségére.
10
Nem tudom, hogy képes lettem volna-e megtartóztatni

magamat, ha alkalom adódott volna a veled való közelségre.
Viszont igazán tisztelem és nagyra becsülöm a te csodálatos
feleségedet, Margarite-t. Lenyűgözően finom ember és te
szereted őt, és ez csodálatos. És örülök, hogy az a férfi, akit
jobban szeretek az életemnél is, képes szeretni. Tudom, hogy
képes vagy szeretni, és ez egészen csodálatos. Én sok
boldogságot kívánok neked és Margarite-nak. Kívánom, hogy
még sokáig éljetek együtt. Hálás vagyok neked, hogy
találkozhattam veled életem során, azért, hogy létezel, azért,
hogy vagy. Azért a lehetőségért, hogy szerelemben éljem le az
életem. Annak lehetőségéért, hogy megtudjam: az a szerelem,
ha te csak adsz, és ezért nem kérsz cserébe semmit. Köszönöm
neked, hogy eljöttél, és meghallgattál engem, hogy megadtad
számomra a lehetőséget, hogy így és most, igazán nagyon
szépen, megadva a módját távozhassak az életből. Örülök egy
ilyen halálnak. Szerencsés vagyok, hogy Denny halt meg
elsőként, és el tudtam őt kísérni utolsó útjára. Nagyon szépen
halt meg. És most én is azzal az érzéssel halok meg, hogy nem
éltem hiába. Nem félek meghalni. Azért éltem le ezt az életet,
hogy megtudjam – a szerelem létezik. A szerelem – hatalmas
erő. A szerelem legyőzi a halált. Szeretlek.
Majd pedig azt mondta:
Semmit sem kell mondanod, Albert. Arra kérlek, ne válaszolj

semmit nekem. Egyszerűen csak menj el. Isten veled. Többé
már soha nem találkozunk. Add át üdvözletemet Margarite-nak.
Legyetek boldogok. Isten veletek.
Na, hát ez egy ilyen történet.
11
Szünet
MÁSODIK NŐ Most pedig szeretnék mesélni önöknek egy másik házaspárról.

Ők is több mint ötven évet éltek le együtt. A férfit Albertnek
hívták, a nőt pedig Margarite-nak. Mind a ketten nyolcvannégy
évesek, egykorúak voltak. Nos, egyszer Albert, valami sétáról
hazatérve leült egy székre a szoba közepén, és megkérte a
feleségét, hogy jöjjön oda és üljön le vele szemben a fonott
karosszékre, és amikor a felesége odajött és leült vele szemben
a fonott karosszékbe, így szólt:
Beszélni szeretnék veled, Margarite. Ez nagyon fontos. Hiszen

mi már régóta nem beszélgettünk fontos dolgokról, nemigaz?
Szerintem mi egyáltalán, sohasem beszélgettünk arról, ami

fontos. – felelte Margarite.
Margarite-nak kiváló humorérzéke volt.
Ez valóban vicces, - mondta Albert.
Aztán folytatta.
Azt akarom neked mondani, Margarite, úgy alakult, hogy

beleszerettem egy másik nőbe. Nehéz neked beszélnem erről, de
mi mégiscsak leéltünk együtt ötvennégy évet és én soha sem
csaptalak be komolyan. Nagyon tisztellek téged, te vagy a
gyermekeim anyja…
És az unokáid nagymamája – vetette közbe Margarite.
Nagyon jó humorérzéke volt.
12
- Igen, igen, ez kétségkívül vicces. – reagált Albert, majd

folytatta – Tehát. El kell mondanom neked egy rendkívül
kellemetlen igazságot. Margarite, életem során most először
értettem meg, mi az, hogy szerelem. Mi az, hogy igazi szerelem,
méghozzá olyan, amiről az irodalomban lehet olvasni, az a
szerelem, amiről fiatal korában mindenki álmodik, de senki sem
találja meg, és olyankor mindenki beletörődik abba, ami épp
adódik. És amikor nem találunk rá az igazi szerelemre, úgy
döntünk, hogy az egyáltalán nem is létezik, hogy ez az egész
csupán irodalmi fantazmagória, és akkor összeházasodunk
azzal, aki ott van mellettünk, aki valóságos, aki a kezünk
ügyébe kerül, és aztán vele éljük le az egész életünket, arra
gondolva, hogy ez minden, amire az emberiség képes, és ez a
legnagyobb szerelem, ami egyáltalán lehetséges, csakhogy a
szerelem, valójában, egészen más. Az nem ilyen, az nem ez. Az
valami egészen más dolog. És létezik, Margarite. Csupán
nekünk nem adatott meg átélni ezt, és mi leéltünk együtt
ötvennégy évet, miközben úgy hittük, hogy amit egymás iránt
érzünk, az maga a szerelem, csakhogy mindez nem volt igaz. Ez
nem az az érzés. A szerelem, az valami egészen más, más az
illata, másképp vibrál, más az íze, más a színe, és én ezt csak
ma értettem meg, Margarite. Ezt csak életem végére tudtam
meg, de boldog vagyok, hogy legalább életem végén ez
megtörtént velem. Boldog vagyok, bár őszintén sajnállak téged,
Margarite. Nem szeretnék hálátlannak tűnni, hiszen te nekem
adtad a legszebb éveidet, de mit is beszélek! Nekem adtad az
egész életedet, és én végtelenül hálás vagyok ezért, és nagyra
értékelem ezt, te vagy életemben a hozzám legközelebb álló
ember,
13
mindig az voltál és örökre az is maradsz, de én sohasem

szerettelek, Margarite, és te sem szerettél engem, ezt is
megértettem most, hidd el, mi nem szerettük egymást olyan
szerelemmel, amelyről fiatal korában mindenki álmodozik, és
amely szinte soha sem következik be, velem viszont most
megtörtént. Boldog vagyok, Margarite. Életemben először
beleszerettem valakibe. De egy másik nőbe szerettem bele,
bocsáss meg.
És miután mindezt elmondta, Albert elhallgatott.
És ekkor, természetes módon beállt némi csönd. Nem túl

hosszú. Majd pedig Margarite így szólt:
- Albert, te vén fasz. – nos, először csak ennyit mondott.
ELSŐ FÉRFI Merthogy ennek a nőnek remek humorérzéke volt.
MÁSODIK NŐ Igen, ennek a nőnek remek humorérzéke volt.
ELSŐ FÉRFI Ráadásul annak ellenére, hogy rákja volt! Amikor hatvanéves
lett, mellrákot állapítottak meg nála, megoperálták, levágták az
egyik mellét és ő… Csak vicceltem. Nem volt rákos, és a melle
is a helyén maradt. Egyébként is, szinte sohasem betegeskedett.
Rendkívül egészséges nő volt, remek humorérzékkel megáldva.
14
MÁSODIK NŐ Így tehát, amíg Albert elmondta a monológját a szerelemről,

Margarite csak hallgatott, és közben gondolkodott, valahogy
így: „Istenem, de hisz ez csak egy vén fasz, minek mondjak
bármit is, kit érdekel, mit dumál itt összevissza. Csak fel akar
húzni engem, ennyi az egész. Egyáltalán minek is reagálnék
erre az egész baromságra a szerelemről. Mind a ketten fél
lábbal a sírban állunk, mi értelme egyáltalán bármit is tisztázni
és a szennyest kiteregetni, most már túl késő. Inkább hallgatok
és nem szolgáltatok ennek a vén hülyének ürügyet arra, hogy itt
eljátssza nekem az ifjú hősszerelmest.” – így gondolkodott
Margarite. De valójában, valamilyen oknál fogva, Albert
patetikus beszéde a szerelemről, mégiscsak telibe találta
Margarite-ot. S bár nagyon okos és jó humorral megáldott nő
volt, ebben a pillanatban mind az esze, mind a humora cserben
hagyta, és ha azt gondolta is, hogy nem fog válaszolni ennek a
vén hülyének, rögtön azután, hogy arra gondolt – nem fog
válaszolni, fogta magát, és mégiscsak válaszolt.
A következőt mondta:
- Csak azt akarom neked mondani, Albert, hogy ne magadból

indulj ki, amikor másokat megítélsz. Ha neked, életed során,
nem adatott meg, hogy megtudd, mi a szerelem, az, már
megbocsáss, egyáltalán nem jelenti azt, hogy másokkal is
ugyanígy történt.
- „Másokkal” – ezen saját magadat érted, igaz? – mondta

Albert.
15
- Igen, ezen saját magamat értem. – felelte Margarite.
- Szóval, azt akarod mondani, hogy neked sikerült

megtapasztalni az igazi szerelmet, ugye?
- Igen, pont ezt akarom mondani.
Ekkor Albert odament hozzá, letérdelt melléje, kezével eltakarta

az arcát, így üldögélt néhány percig, majd kinyitotta az arcát,
ránézett Margarite-ra és így szólt:
- Nagyon sajnálom, Margarite. De, amúgy, te csak hiszed, hogy

szeretsz engem. Pontosabban, persze, te szeretsz engem, ahogy
én is téged, de bocsáss meg, Margarite, én egy egészen másfajta
szerelemről beszélek, arról a szerelemről, amit mi nem
tapasztaltunk meg.
- De hát miért beszélsz megint mások nevében, Albert. Neked

nem sikerült, de másoknak talán sikerült.
- Nem, Margarite, „másoknak”, vagyis neked sem sikerült, mert

az igazi szerelem csakis kölcsönös lehet, és én ezt szó szerint
ma értettem meg. A szerelem csakis kölcsönös lehet, viszont ha
az egyik ember szereti a másikat, a másik pedig nem, akkor az
nem szerelem. És az egyik sem szeret igazán, csak azt hiszi,
hogy szeret. Ezt én szó szerint ma tudtam meg saját
tapasztalatomból. Nem akartam beszélni neked a részletekről,
de ha már ilyen messzire jutottunk a dologban, akkor
elmondom. És bocsáss meg nekem, még egyszer, azért a
fájdalomért, amit neked okozok.
16
- Megbocsátom. – mondta Margarite, merthogy remek

humorérzéke volt.
- Ez vicces – mondta Albert és folytatta – ma Sandránál jártam.

Nagyon rosszul érzi magát, úgy tűnik, haldoklik. Nos hát, ott
jártam nála, és azt mondta nekem, hogy - amint most kiderült –
egész életében, a hosszú évek alatt engem szeretett. Érted, nem
Denny-t, hanem engem! És ez az igazság, miért hazudna a
halála előtt. Meg az alapján is, ahogyan ezt elmondta,
megértettem, hogy nem hazudik. Egész életében csak engem
szeretett, de ezt nem merte bevallani nekem, nem merte
megcsalni Denny-t, nem merte tönkretenni az életét. És azt
mondta, hogy korábban úgy gondolta, az igazi szerelem csakis
kölcsönös lehet, de később, engem szeretve, megértette, hogy ez
nem így van, hiszen ő viszonzatlan szerelemmel szeretett
engem. És hát, amikor erről beszélt, én meg hallgattam őt, a
szemem előtt lepergett az egész életem, minden, ami Sandrával
és Dennyvel volt kapcsolatos. Eszembe jutott Sandra, amikor
még fiatal volt, visszaemlékeztem arra, ahogy minden
szombaton átmentünk hozzájuk, visszaemlékeztem minden
közös ünnepünkre, a közös tengerparti nyaralásainkra. Eszembe
jutott, hogy Sandra milyen szép volt, milyen volt a járása,
milyen szépek voltak a karjai, a csípője, a természete, a
szerénységre való képessége, meg az esze. Eszembe jutott,
ahogy egyszer elsírta magát, amikor Denny grillen megsütötte a
csigákat a zöldséggel együtt. Emlékszel, hiszen az pont a
születésnapodon történt? Ez most így hirtelen, valamiért
eszembe jutott. Ahogy ma Sandrát hallgattam, eszembe jutott,
hogy ő mindig is tetszett nekem, tetszett, de ennél semmivel
sem több.
17
És ez a gondolat hirtelen átvillant rajtam: „tetszett, de ennél

nem több”. És hirtelen rádöbbentem, hogy éppen most ott állok
egy öregasszony előtt, aki ott fekszik az ágyban, én állok, és
hirtelen azt érzem, hogy szeretem őt, érted, sőt, hirtelen azt is
világosan érzem, hogy mindig is szerettem őt, csak ez valahol
mindig ott rejtőzött, olyan mélyen, hogy lehetetlen volt
felismerni. Tudod, ezt nehéz elmagyaráznom neked. Ez a
szerelem nem most hatolt belém. Ez a szerelem, mint most
kiderült, mindig is bennem volt. Egyszerűen csak nem vettem
észre, nem hagytam, hogy megnyilvánuljon, az eszemet valami
más kötötte le. Tudod, Margarite, nem történt itt semmi új
dolog. Egyszerűen csak hirtelen rájöttem, hogy mindig is
Sandrát szerettem és az volt az igazi szerelem, mert kölcsönös
volt, és mi egymásnak voltunk teremtve, csak én valamiért nem
tudtam erről, valami furcsa tudatlanságban éltem. Nem tudom,
ez miért történt így, bizonyára mindennek megvan a maga ideje.
Az érett gyümölcs magától esik le az ágról. Hogy ez a sors
kegyetlen játéka vagy a körülmények különös egybeesése, nem
tudom. De a legfontosabb, amit el szeretnék neked mondani, az
az, hogy ez a szerelem nem ma ért el hozzám, hanem mindig is
velem volt. De csak ma ébredt fel bennem. És még annyit,
tudod, Sandra tévedett, amikor azt mondta nekem, hogy arra jött
rá, miszerint a szerelemnek nem kell kölcsönösnek lennie.
Egyszerűen nem tudta, ahogyan én sem, hogy én is szeretem őt.
Az ő szerelme nem volt viszonzatlan, mert én mindig is
szerettem őt. Az igazi szerelem soha nem lehet viszonzatlan.
Ezért, én nagyon sajnálom, de bizony, Margarite, mi sohasem
szerettük egymást.
18
Érted? Nem csak én téged, de te sem engemet.
Ezután, mint mindig, most is némi szünet következett. És akkor

Margarite így szólt.
- Én tudtam ezt. És én is éppen így gondolom. Nem akartam

neked erről beszélni életünk végén, úgy gondoltam, most,
amikor már nyolcvannégy évesek vagyunk, már teljesen
mindegy, hogy mi volt korábban, annál is inkább, mivel ami
korábban volt, annak el kellett volna múlnia és soha nem kellett
volna visszatérnie, de úgy alakult, hogy mégis visszatért. Te
magad hoztál vissza mindent, Albert. És ha már így alakult,
akkor én elmondom neked azt, amit soha nem mondtam volna
el, ha te most nem kezded el. Az igazi szerelem csakis
kölcsönös lehet, ezt jól tudom. E hosszú évek alatt mi Dennyvel
mindvégig egymás szeretői voltunk. Mi majdnem minden héten
egyszer találkoztunk. Időnként pedig együtt utaztunk el
valahová, emlékszel a kiküldetéseimre fiatalkoromban, észre
sem vetted, hogy ezek néha egybeestek barátod, Denny
elutazásaival. Voltak pillanatok, amikor szerettünk volna nektek
mindent bevallani, és változtatni az életünkön. De hát mi nem
tudtuk, hogy Sandra téged szeret, te pedig magad sem tudtad,
hogy Sandrát szereted. Mi nagyra becsültünk benneteket, és
nem akartuk megbontani a barátságotokat. És nem akartunk
nektek fájdalmat okozni pusztán a saját boldogságunk
érdekében. Úgy döntöttünk, hogy a szerelmünket feláldozzuk a
körülmények oltárán. Szerettük egymást, és szenvedtünk, de a
magunk módján mégis boldogok voltunk. Amikor Denny
haldoklott, el sem tudtam menni hozzá, hogy elbúcsúzzak tőle.
Nem tudtam elmenni, mert nem bírtam volna ki,
19
és akkor Sandra mindent megtudott volna. Dennyvel előre

megállapodtunk, hogy ha bármelyikünk a halálán lesz, a másik
nem látogatja meg… És ekkor Margarite nem bírta tovább, és
elsírta magát. Albert csak ült némán, mozdulatlanul.
Valószínűleg sokkot kapott. Nem szólt semmit, meg sem
próbálta a feleségét megnyugtatni. Így ültek ott, Margarite sírt,
Albert pedig valahová maga elé bámult. Két öreg ember, akik
igen furcsán élték le az életüket.
Végül Margarite megnyugodott és így szólt:
- Albert, ha te korábban rájöttél volna, hogy Sandrát szereted, és

ezt közölted volna velem, akkor talán mindannyian
változtathattunk volna az életünkön és boldogok lehettünk
volna. De ez nem történt meg. Vagyis ennek így kellett
történnie. A szerelem csakis kölcsönös lehet, ezzel egyetértek.
És bocsásd meg nekem, Albert, ezt a kegyetlen őszinteséget. És
szünet.
MÁSODIK FÉRFI Szeretnék mesélni önöknek Dennyről.
ELSŐ FÉRFI Ja igen! Ne haragudj, hogy félbeszakítalak, csak azt akarom

elmondani, ez egy nagyon fontos részlet, csak azt akarom
elmondani, hogy Sandra és Denny vér szerinti testvérek voltak.
Ezt elfelejtettük elmondani. Egymás testvérei voltak, csak
különböző anyától származtak. Apjuk által voltak testvérek,
Denny az apja első házasságából született gyermek volt,
20
és anyjánál nevelkedett, és Sandrával akkor ismerkedtek meg,

amikor Denny már harminc éves volt, Sandra pedig huszonhét.
És akkor rögtön egymásba szerettek és úgy döntöttek, hogy
összeházasodnak. Természetesen az egész rokonságuk ellenezte
a házasságot, különösen az apjuk. De ők senkire sem hallgattak,
összeházasodtak és mindenkivel megszakították a kapcsolatot,
még az apjukkal is. Az apjuk megátkozta őket és egészen a
haláláig egyetlen egyszer sem látogatta meg őket. Na! Na hát
csak ezt akartam elmondani, bocsáss meg, hogy
félbeszakítottalak. Folytasd.
Szünet. A Második férfi valamire vár.
ELSŐ FÉRFI De hát ez is, persze, csak vicc volt, az hogy ők testvérek voltak.
Denny és Sandra nem voltak testvérek. Ez csak vicc volt.
MÁSODIK FÉRFI Igen. Tehát. Mindjárt elmondok egy történetet Dennyről.

A helyzet az, hogy Denny olyan ember volt, aki soha senkinek
nem hazudott. Amikor Denny nyolcéves volt, egyszer éjszaka
nem tudott elaludni, és hirtelen különös fényt vett észre az
ablakon túl, a kis Denny odalépett az ablakhoz, és azt látta,
hogy az égen egy hatalmas, ezüstös korong lebeg. Egy
hatalmas, földönkívüli űrhajót látott. Ez egy hatalmas repülő
csészealj volt. Vakítóan szépen, a világegyetem leggyönyörűbb
ezüstfényével ragyogott. Ez valami olyan lenyűgöző ezüstfény
volt,
21
hogy úgy tűnt, mintha illatot árasztana. A csészealj nem fémből

vagy egyéb ismert anyagból készült. Ez a csészealj inkább egy
összelapított holdra emlékeztetett. Pontosabban az újholdra.
Leginkább olyan volt, mintha a hold kiegyenesedett és egy
lapos koronggá változott volna. Ez az egész korong ezüstös,
pontosabban holdfényből állt. Ez valami olyan gyönyörű
holdfény volt, mintha az egész világmindenség azt akarná, hogy
Denny gerincén vékony sugárban végigcsorogjon egy kellemes,
finoman kellemes, egy kicsit szinte édeskés hűvösség. És
Denny hátán végigszalad egy kellemes és édeskés hűvösség. És
ez a nyolcéves kisfiú ott állt az ablaknál, és elbűvölve bámulta
ezt a gyönyörűséges űrhajót. Dennyt egyszerűen lenyűgözte ez
a varázslatos, gyönyörűséges, a világegyetem leggyönyörűbb
ezüstfénye. Ott állt és bámulta ezt a lenyűgöző jelenséget. És
egyszercsak az jutott az eszébe, hogy elszalad és felébreszti a
szüleit. De hirtelen, valamiért megijedt. Megijedt attól, hogy
mire a szülei felébrednek, addigra a hajó lehet, hogy eltűnik, és
akkor a szülei, persze, nem fognak neki hinni, és akkor ez az
egész szépség, amit ő lát, egyetlen pillanat alatt egy kisfiú
fantáziájává változik át. És hirtelen Denny megértette, hogy
mostantól fogva bárkinek is beszélne arról, amit látott, senki
sem fog neki hinni. Senki. És hogy az, amit ő most lát, ez az
egész valódi csoda, a világegyetem legszépségesebb ezüstfénye
így is úgy is egyszerű hazugsággá válik. És akkor Denny
hirtelen megértette azt az egész borzalmat, ami a földön
történik. Megértette, hogy annak következtében, hogy az
emberek gyakran hazudnak egymásnak, tehát kifejezetten
amiatt, hogy az emberek folyamatosan nem mondanak igazat,
22
nos, éppen emiatt már senki nem hisz senkinek. Hát ez az

egyszerű gondolat fogalmazódott meg a fejében. És Denny, a
világegyetem legszebb ezüstfényét bámulva, az égen lebegő
repülő csészealjat nézve, csendben megesküdött, hogy többé
soha, soha senkinek nem fog hazudni. Soha de soha, bármi
történjék is. És Denny megtartotta az esküjét. Egészen haláláig
egyetlen egyszer sem hazudott. Igaz, ha nem kérdeztek rá, akkor
bizonyos dolgokat esetleg nem mondott el, mint például az
űrhajó esetében, amiről akkor nem is beszélt senkinek. Csupán
egyetlen ember tudott erről a történetről. Ez az ember pedig
Sandra volt. Mert Denny nagyon szerette őt.
ELSŐ FÉRFI Most pedig elmesélem Denny és Margarite történetét. Denny és

Margarite egy évvel azelőtt ismerkedett meg, hogy Denny
találkozott volna Sandrával, mivel Margarite Denny legjobb
barátjához, Alberthez ment feleségül. És amikor Denny és
Margarite megismerkedett egymással, rögtön nagyon szoros
baráti viszony alakult ki közöttük. Albert meg is döbbent, hogy
a felesége milyen hamar összecsiszolódott a barátjával. A lehető
legjobb barátokká váltak. Egy évvel ezután Denny
megismerkedett Sandrával. Elhozta Margarite-nak Sandra
fényképét és megkérdezte tőle, hogy mit gondol erről az új
barátnőjéről? Erre Margarite azt válaszolta, hogy neki nagyon
tetszik ez a lány, és hogy Denny-nek jó az ízlése. Aztán később,
amikor Denny úgy döntött, hogy megkéri Sandra kezét, újra
elment Margarite-hoz és megkérdezte tőle – mit gondol arról,
hogy el akarja venni Sandrát? És Margarite azt válaszolta, hogy
23
ez remek gondolat, hogy gratulál Dennynek és sok boldogságot

kíván neki és a választottjának.
Denny és Margarite valóban igazi barátok voltak.
Szünet
Albertet megdöbbentette a felesége és Denny között kialakult

barátság.
- Denny, én néha nem is értem, - mondogatta Albert -, kivel

vagy szorosabb barátságban, velem, vagy Margarite-tal?
- Féltékeny vagy? – kérdezte ilyenkor Denny.
- Nagyon. Azt akarom, hogy én legyek az egyetlen az életedben.

– viccelődött Albert.
- Bocsáss meg, de nekem ott van még Sandra is, úgyhogy

legalább hárman vagytok az életemben. – viccelődött Denny.
Szünet.
MÁSODIK FÉRFI Egyszer, amikor Denny és Margarite már negyven évesek

voltak, ott üldögéltek Denny és Sandra házának teraszán.
Kettesben. Sandra és Albert valahol a kertben tartózkodtak.
Denny és Margarite egymással szemben ültek az asztalnál.
Denny a lábát lóbálta az asztal alatt. És hirtelen, a lába
váratlanul hozzáért Margarite lábához. Margarite és Denny lábai
egymáshoz értek az asztal alatt. És akkor Margarite váratlanul
megkérdezte:
24
- Mondd, Denny, mit gondolsz, mi le tudnánk feküdni

egymással? Vagy inkább másképp kérdezem – mit gondolsz,
tudnánk-e egymás szeretői lenni? Csak nagyon kérlek,
komolyan válaszolj nekem, mert nem viccelek.
Denny rápillantott Margarite-ra – nagyon, nagyon furcsán.

Nagyon, nagyon furcsán. Majd a kezét rátette Margarite kezére,
és így szólt:
- Nem, Margarite, nem lehetünk szeretők, mert én nagyon

szeretem a feleségemet és fontos számomra a férjed
barátsága.
ELSŐ FÉRFI Az pedig, amit Margarite mondott a férjének, Albertnek, arról,

hogy állítólag ő és Denny szeretők lettek volna, nos, ez csak
Margarite tréfája volt. Hiszen, mint tudjuk, remek
humorérzékkel volt megáldva.
ELSŐ NŐ Most pedig szeretnék mesélni egy estéről. Egyik este Denny és
Sandra a házuk nappalijában ültek lekapcsolt lámpák mellett, ott
ültek teljes sötétben és ablakon keresztül nézték a csillagokat. A
dolog télen történt, a gyerekek egy másik városba utaztak
Denny anyjához a karácsonyi ünnepekre. Denny és Sandra
kettesben maradtak. Ültek és a csillagokat bámulták. Csillagos
éjszaka volt. És hirtelen Denny valamit megérzett. Valami
különlegeset, valami magasztosat. Hirtelen nagyon, nagyon jó
érzés kerítette hatalmába, attól, ahogy ott ült a szeretett nő
mellett és nézte a csillagokat. És akkor hirtelen úgy döntött,
25
hogy elmeséli Sandrának azt a gyermekkori esetét, amikor

meglátott egy földönkívüli űrhajót. És Denny elmesélte
Sandrának azt a történetet, hogy hogyan látta meg a ragyogó
űrhajót és az ezüstfényt, ami ebből a hajóból sugárzott, sőt, még
azt is, hogyan döntötte el, hogy többé soha senkinek nem fog
hazudni.
Szünet
Majd pedig az elbeszélése után Denny valahogy nagyon

félénken megkérdezte Sandrától, hogy „remélem, hiszel
nekem?”
Szünet
És ekkor, ebben a pillanatban Sandra megértette, hogy az élet

valamiféle apró, sokszínű szilánkokból áll. Hogy az életben
semmi sem teljes, hanem csupán valamiféle szakadozott
foszlányként léteznek, hogy nincs egyetlen szüzsé, hanem
csupán epizódok sokasága, hogy nincs semmi lényeges, csupán
apróságok és részletek. És hogy ezek a részletek sehogy sem
állnak össze valamiféle egésszé, valami eggyé. Ezt,
valószínűleg, nem lehet szavakkal kifejezni, de Sandrának
hirtelen úgy tűnt, hogy abból a világból, amelyben él, hiányzik
valami egész, valami egységes, az, ami mindezt össze tudná
kötni. Ránézett Denny-re és arra gondolt – ó, a francba, de hát a
földönkívülieknek itt semmi keresnivalójuk.
Szünet
26
ELSŐ FÉRFI Most pedig szeretnék önöknek Albertről mesélni. Albert nagyon
jó ember volt. És most önök is meg fogják érteni, miért. Egyik
éjjel Albert arra ébredt, hogy az ablakát az utca felől valaki
kavicsokkal dobálja. Margarite mélyen aludt és nem hallott
semmit. Albert felkelt, odament az ablakhoz… Nem, ott nem
volt repülő csészealj, és a kavicsokat sem földönkívüliek
hajigálták. Albert kinézett az ablakon és az utcán meglátta a
barátját, Denny-t. Denny mutogatva jelezte Albertnek, hogy
jöjjön le hozzá. Albert felöltözött és kiment az utcára. Ez a
beszélgetés 1974 augusztusában zajlott le, Denny és Albert
akkor harmincöt éves volt.
- Mi történt, Denny? – kérdezte döbbenten Albert.
- Albert, el kell neked mondanom valami nagyon fontosat. Ez

mindannyiunkat érinti. Képtelen vagyok aludni. El kell
neked mondanom mindent, ami a lelkemben felgyülemlett.
Hallgass meg.
Albert azt mondta – Hát persze, Denny, menjünk ki a

teraszunkra, ott fel lehet forralni a teafőzőt, és ihatunk egy teát
vagy kávét. És akkor kimentek a teraszra és ott, ezen a teraszon
Denny elmondta szenvedélyes monológját.
Azt mondta:
- Albert, mi barátok vagyunk. Te vagy az én legközelebbi

barátom. Nincs hozzám nálad közelebb álló ember, Sandrát
kivéve. Szeretnék egy s mást bevallani neked. Csak
könyörgöm, hallgass végig, és ne szakíts félbe. Nagyon
fontos, hogy ne szakíts félbe és végighallgass, nem fogok
hosszan beszélni. Tehát figyelj. Te is tudod, hogy én nagyon
szeretem a feleségemet, Sandrát. És tényleg ez az igazság, ez
27
így is van. Jobban szeretem őt bárkinél a világon, és ha

őszinte vagyok, akkor sokkal jobban szeretem őt még a
gyerekeimnél is. Sandra nem csak a feleségem, hanem a
barátom is. És én nem csak úgy szeretem őt, mint a
gyerekeim anyját, nem csak úgy, mint a barátomat, de még
úgy is, mint egy szép nőt. Mert ugye nem tagadod, hogy
Sandra nagyon szép?
Albert meg akarta erősíteni, ám Denny nem hagyta, hogy

közbeszóljon, és folytatta.
- Sandra nagyon szép nő. És az eltelt hosszú évek során

mindvégig lenyűgözött. Nem untam rá a szépségére. Még
mindig nem szoktam hozzá a szépségéhez. Nap mint nap
nézem őt, és újra és újra beleszeretek, mint egy taknyos
kölyök. Szeretem Sandrát, és boldog vagyok, hogy vele élek.
Nagyon jó vele az ágyban is. Én mindennel, mindennel meg
vagyok elégedve. Sandra az én ideálom. Szeretném leélni
vele az életemet egészen a halálig. Soha nem csaltam meg
őt, és nem is áll szándékomban. Arra vágyom, hogy
öregkoromig együtt éljek vele és halálom előtt megfogjam a
kezét és elmondjam neki a lehető leglényegesebb,
legigazabb és leggyöngédebb szavakat, amelyek csak a
szívemből fakadhatnak.
- De miért gondolod, hogy te halsz meg elsőként? – sikerült

közbeszúrnia Albertnek.
- Ezt nem gondolom. Csak vágyom erre. Nem arra vágyom,

hogy elsőnek haljak meg, hanem arra, hogy életem végén
elmondhassam Sandrának a legfontosabb szavakat. De nem
is ez a lényeg. Albert, én még egyszer szeretném
28
megismételni neked, hogy Sandrát a legigazibb, legvalódibb,

legszebb szerelemmel szeretem, ami csak létezik a földön…
de… egyszerűen belepusztulok a szexuális vágyba, amikor a
feleségedre, Margarite-ra nézek. Szinte minden éjjel arról
álmodok, hogy a feleségeddel szexelek. Nem tudok mit
csinálni. Ez akaratom ellenére történik. Amikor meglátom
Margarite-ot, belül hirtelen minden felbolydul bennem. A
fejem szédül, még a fogaim is vacognak. És ez mindig is így
volt, azóta, hogy először találkoztunk, de akkor úgy
döntöttem, hogy ezt le tudom küzdeni, és aztán valóban
megjelent az életemben Sandra, és egy darabig nem
gondoltam a feleségedre. De nemrég megint újra kezdődött
minden. És különösen ilyenkor nyáron, amikor a nők
ezekben az átkozott lenge ruhákban járnak. Albert, én nem
tudom, hogy ez micsoda. De ez nem egyszerű vonzódás.
Tudod, amikor lefekszem, Margarite-ra gondolok, éjjel vele
álmodom, ő jár az eszemben, amikor felébredek, sőt, bocsáss
meg, de amikor Sandrával szeretkezek, igyekszem másra
gondolni, és mégis Margarite-ra gondolok. Egyszerűen
megőrülök. Nem bírom a hangját hallgatni, nem bírok
mellette tartózkodni. Nem bírom a kezeit, nem bírom nézni,
hogy milyen csodálatos, jóságos, okos ember. Milyen
elképesztő humorérzéke van. Amikor mellettem van, akkor
az egész világot másképp érzékelem. Istenem, micsoda
boldogság, hogy van a világon egy olyan nő, mint a
feleséged, Margarite. Hála az ő létezésének, hiszem, hogy ez
a világ nem teljesen értelmetlen. Hogy a világnak van
értelme, és ezt az értelmet éppen Margarite hozza el a
világnak, a mosolyával, a viselkedésmódjával. Egyetlen
pillantása értelemmel és szépséggel tölti be a világot. Ha van
29
Margarite, az azt jelenti, hogy van szépség, ha pedig van

szépség, azt jelenti, hogy van értelme élni. Na, hát ilyen
gondolatok uralkodnak el rajtam, barátom. És bevallom,
hogy én nagyon, de nagyon belefáradtam ezekbe a
gondolatokba. Nem tudom, mi ez? Albert, mondd meg
nekem, mi ez?
- Ez a szerelem, barátom. – felelte nyugodtan Albert.
És ekkor Denny a földre rogyott, összegörnyedt, és elsírta

magát, mint egy kisgyerek.
- Én szeretem a feleségemet, Sandrát. – nyögte Denny a

könnyeivel küszködve. – Én tudom, mi az, hogy szerelem, a
szerelem csakis kölcsönös lehet.
- Te Margarite-et szereted. – mondta valamiért ugyanolyan

nyugodtan Albert.
- Nem, nem akarom, nem akarom, ez nem így van,

egyáltalán nem így van. – folytatta a siránkozást Denny.
Később pedig, amikor Denny megnyugodott, leült a székre

és megivott egy forró teát, Albert megint nagyon, nagyon
nyugodtan így szólt:
- Te Margarite-ot szereted, Denny. Ahogy ezt leírtad, azok

az érzések és benyomások, melyeket átélsz, mindez nem
más, mint a szerelem legbiztosabb jelei. Szereted Margarite-
ot, efelől semmi kétség, barátom.
- De hát mondom neked, hogy szeretem és szeretni akarom

Sandrát. Ha, például, most választanom kellene, hogy kivel
éljek, bocsáss meg, hogy ezt mondom, Albert…
30
- Semmi baj, semmi baj, barátom. – válaszolta Albert.
- De ez most csak egy példa – folytatta Denny -, ha nekem most

választanom kellene, hogy kivel éljek, Sandrával vagy
Margarite-tel, esküszöm neked, pillanatnyi habozás nélkül
Sandrát választanám. Nem akarok Margarite-tel élni. Mindennel
meg vagyok elégedve, úgy, hogy Sandrával élek. Mindennel,
érted, abszolút mindennel. És nem gondolom, hogy Margarite
szebb vagy szexisebb lenne Sandránál. Mindennel meg vagyok
elégedve. Sandrát szeretem, és nem Margarite-ot. De hogy miért
nem tudok magamhoz térni, csupán ha rágondolok a
feleségedre, fogalmam sincs?
- Én viszont tudom. – mondta Albert – meg hát, barátom, ezt te

is tudod. Ne csapjuk már be magunkat, hiszen, amióta ismerlek,
nem emlékszem egyetlen olyan esetre sem, hogy akár egyszer is
hazudtál volna.
- Akkor hát mi ez – szerelem? – kérdezte nagyon naivan Denny.
- Pontosan ez az, amit a feleségem láttán érzel. – válaszolta

rendkívül bölcsen Albert.
Ez a jelenet egy apa és fia dialógusára emlékeztetett. Denny egy

ifjúra hasonlított, aki odamegy a bölcs apjához, hogy
megkérdezze – mi is az a szerelem. És Albert pontosan egy
nyugodt, bölcs apára hasonlított, aki tudja, hogy eljön az idő és
a szerelem bekopogtat az ifjú szíveken, és akkor a régi családi
hagyomány szerint az apa először mondja el a fiának a szerelem
mibenlétét.
- De akkor minek nevezzem azt az érzést, amit a feleségem,

Sandra iránt érzek?
31
- A dolgokból ítélve egyszerűen csak jól érzed magad vele,

Denny, ennyi az egész.
És ekkor kilépett a verandára Margarite. Denny kétségbeesett

kiabálása ébresztette fel, de, természetesen, Margarite nem
hallotta, hogy miről beszél. Ezért is jött ki a teraszra, hogy
kiderítse, mi zajlik a két férfi között hajnali fél háromkor.
- Jó estét, - mondta Margarite – bocsánat, hogy megzavarom a

beszélgetéseteket, de…
Ebben a pillanatban Denny arca olyan fehér lett, mint egy

porcelántányér. Denny felállt a székről, kezével a levegőbe
kapott, megingott és lezuhant a földre. Elveszítette az
eszméletét.
Albert rendkívül jó ember volt. Természetesen egy szót sem

mondott Margaritre-nak a Denny-vel lezajlott beszélgetésről.
Aminek következtében, persze, be kellett csapnia Margarite-ot,
kénytelen volt azt mondani, hogy Denny súlyos idegi
megrázkódtatáson esett át abból kifolyólag, hogy betöltötte a
harmincötödik életévét, és Dennynél beállt a középkorú férfi
krízise, márpedig az effajta krízisek a férfiaknál elég
fájdalmasan zajlanak. Albert becsapta Margarite-ot, mert ő nem
olyan ember volt, mint Denny, aki soha sem hazudott. Albert
egy átlagos, nagyon jó ember volt.
Szünet
Az esetet követően Denny és Sandra szabadságra utaztak három

hónapra. Elutaztak Ausztráliába, mert Denny kifejezetten egy
másik földrészre akart elutazni. Amikor pedig három hónap
elteltével visszatértek, Albert és Denny ugyanolyan barátok
32
maradtak, mintha mi sem történt volna. Minden visszatért a régi

kerékvágásba. És ez a két remek házaspár továbbra is együtt élt
és együtt öregedett.
MÁSODIK FÉRFI. Szeretnék elmondani önöknek egy történetet Dennyről és

a kerek kőről. Amikor Denny és Sandra Ausztráliában jártak,
akkor egyszer elmentek sétálni, és Denny meglátott egy nagy
kerek követ, amely közvetlenül az út mellett hevert. Ez egy
szokványos kődarab volt, körülbelül lófej nagyságú. Denny és
Sandra elhaladt az úton a kő mellett, ám hirtelen Denny megállt.
Valami erőteljes vonzást kezdett érezni a kő iránt. Számára
hirtelen úgy tűnt, hogy közte és a kő között valami különleges
kapcsolat áll fenn. És Denny visszament a kőhöz és ráült. Ráült
a kőre és becsukta a szemét. És így ült egy darabig ezen a
kövön, amíg meg nem hallotta Sandra hangját.
- Jól vagy, Denny? – kérdezte Sandra.
- Igen – felelte Denny, ki sem nyitva a szemét. – egyszerűen

csak ülnöm kell egy kicsit ezen a kövön, bocsáss meg,
Sandra, de ki tudnád ezt várni?
- Igen, persze, Denny, megvárlak. Ha neked mindenáron

üldögélned kell ezen a kövön, akkor, természetesen, addig
várok, ameddig csak kell.
És Sandra elkezdett körbe-körbe járkálni Denny körül, Denny

pedig csak ült és ült a kövön behunyt szemmel.
33
Aztán egy órával azt követően, hogy Denny leült az út melletti

kőre, Sandra mégsem bírta tovább és így szólt:
- Én mindent megértek, Denny, neked bizonyára rendkívül

fontos üldögélned ezen a kövön, nincs kétségem afelől, hogy
neked erre nagyon komoly okod van, de én mit csináljak?
- Keresd meg a helyed ebben a világban. – felelte

Denny.
- Hogy mit, mit csináljak? – kérdezett vissza Sandra.
- Keresd meg a helyed ebben a világban. – ismételte

meg Denny – Mindenkinek meg kell legyen a saját
helye, a fa is a saját helyén nő, meg a virág is a saját
helyén nő és a madár is a saját útvonalán repül. Nos,
az embernek is meg kell találnia a saját helyét ebben
a világban.
- Rendkívül érdekes teória, drágám, – mondta

Sandra - na és te? Te már megtaláltad a saját helyed?
- Igen, – felelte Denny - megtaláltam, bár nem túl

régen, mindössze fél órával ezelőtt. Itt van az én
helyem, azon ülök. Itt van az én helyem ebben a
világban.
Sandra ránézett Denny-re. Denny újra behunyta a

szemét és lehajtotta a fejét.
És ekkor Sandra hátat fordított neki és elindult

visszafelé. Arra, ahonnan jöttek.
34
Visszatért abba a városkába, ahol megszálltak. A

várost Észak-Darwinnak hívták. És Sandra
visszament a szállodába, lefeküdt az ágyra, arcát a
kezébe temette és elsírta magát. Nem találta meg a
saját helyét. Nem találta meg a számára megfelelő
helyet, ahol élni tudna. Nem talált helyet, ahol élni
lehet.
Szünet
ELSŐ NŐ Szeretnék elmesélni önöknek egy történetet Sandráról és a

rózsaszín csíkról. Egyszer Denny és Sandra elutaztak
Ausztráliába. És ott gyakran sétálgattak a poros utakon,
üldögéltek a kerek köveken és gyönyörködtek a csodálatos
tájakban. Ám valahogy egyszer, az egyik ilyen séta során
Sandra észrevett a távolban, a horizont fölött egy rózsaszín
csíkot. Ez a hosszú rózsaszín csík egy lányos hajszalagra
emlékeztetett, amit kifeszítettek a dombtetők fölé.
- Nézd, Denny, - mondta Sandra, - látod ott azt a rózsaszín

csíkot a horizont fölött, mit gondolsz, ez az alkonyuló nap
sugarainak fénytörése vagy pedig valami rózsaszín dolog
tükröződése a dombok felszínéről?
Rövid csend állt be. Denny figyelmesen a horizont felé

tekintett. A rózsaszín csíkot úgy tanulmányozta, mint egy
szakértő, aki az árverésen megbecsüli egy festmény értékét.
Eltelt még egy kis idő, s végül Denny így szólt:
35
- Tudod, Sandra, szerintem neked nem érdemes ennyire

túldramatizálnod az életedet. Igen, az élet szomorú, igen,
időnként akár teljesen értelmetlen, igen, hiányzik belőle
bármiféle állandóság, na de itt vagyok neked én, nekem
pedig itt vagy te. És ez egy nagy, nagyon nagy siker,
hogy mi itt vagyunk egymásnak. Sandra rápillantott
Dennyre és elmosolyodott. És ezután már némán mentek
tovább, és mind a ketten magukban gondolkodtak. Sandra
a horizont feletti rózsaszín csíkon gondolkodott.
Majd hirtelen így szólt:
- Tudod, Denny, mindenki életében kell lennie egy olyan

dolognak, amire rátekinthet a kétségbeesés pillanatában
és megnyugodhat. És hát ez a rózsaszín csík pont egy
ilyen dolog lehet.
- Talán a rózsaszín csík a horizont felett – az egy dolog,

Sandra? – kérdezte szkeptikusan Denny.
- Igen, az egy dolog. – felelte Sandra.
És Sandra Denny-vel együtt továbbment az úton, a dombok

irányába, és felmentek az egyik dombra, és megláttak maguk
előtt egy nagy, lapos síkságot. A távolban, a horizont vonala
felett ott lebegett a nap, és minden irányba sugárzottak belőle
a rózsaszín sugarak.
- Tessék, itt van annak a rózsaszín csíknak a valódi oka,

amiről kérdeztél. Ez a napnyugta. – mondta Denny.
És Sandra elbőgte magát. És negyven percen keresztül

zokogott, és Denny nem tudta, hogyan segítsen neki. Ő maga is
kétségbe volt esve. A szíve összeszorult Sandra iránt érzett
36
fájdalmában, de nem tudta, hogy mit tegyen. Denny leült a

földre, kezét a fejére fonta és elkezdett előrefelé bámulni, a
horizont felé. Ott volt a síkság fölött kifeszítve az alkonyat
rózsaszín szalagja. Denny csak ült és nézte ezt a rózsaszín
csíkot. És hirtelen megnyugodott. Nagyon jó érzés kerítette
hatalmába. Megfordult, és észrevette, hogy Sandra is
megnyugodott. Ott ült az ő háta mögött, és szintén a rózsaszín
csíkot figyelte a horizont fölött, és ő is jól érezte magát.
Szünet
MÁSODIK NŐ Most pedig elmesélek egy történetet Margarite eltűnéséről.

Egyszer Albert nagyon későn, éjjel fél tizenkettőkor érkezett
haza. Belépett a házba, és egy idő után észrevette, hogy a
felesége nincs otthon. Ekkor telefonált barátjának, Denny-nek
és megkérdezte – nem náluk van-e vendégségben Margarite.
Ám Denny azt válaszolta, hogy Margarite nincs náluk, és hogy
ők Sandrával már alszanak. Akkor Albert végigtelefonálta
néhány ismerősét, akiknél – véleménye szerint – Margarite
vendégeskedhetett, de egyik helyen sem találta meg. Ezután
Albert végigtelefonálta minden távolabbi ismerősét, akiknél
Margarite aligha vendégeskedhetett, de azért végigtelefonálta
őket, hogy meggyőződjön róla, hogy nincs ott. Ekkor Albert
felhívta Margarite szüleit egy másik városban, és jól rájuk
ijesztett a kérdésével – hogy Margarite nincs-e ott náluk?
Természetesen nem volt ott, de most már Margarite szülei is
bekapcsolódtak a telefonos keresésbe. Az utolsó, amit Albert
megtett, hogy elkezdte hívogatni a halottasházakat és a
37
kórházakat, és ez némi időt vett igénybe. Csak szeretném

önöket emlékeztetni arra, hogy akkoriban nem léteztek
mobiltelefonok, ezért Albert városi vonalon telefonált és sokáig
kellett várnia a kapcsolásra. És amikor Albertnek sikerült
felhívnia az utolsó, általa ismert kórházat is, ahol azt válaszolták
neki, hogy aznap semmiféle Margarite nem érkezett hozzájuk,
és Albert fáradtan letette a kagylót, abban a pillanatban
meghallotta Margarite hangját a nagy ruhásszekrényből, amely
a szobájukban állt.
- Itt vagyok, Albert, a ruhásszekrényben, de meg kell tenned

valami nagyon fontosat, hogy kicsábíts innen.
Albert elsápadt, és majdnem elvesztette az eszméletét. Miután

összeszedte magát, odarohant a szekrényhez, de kiderült, hogy a
szekrény kulcsra van zárva.
- Hogy kerültél oda, Margarite?! – kiáltott fel izgatottan Albert.
- A szekrényben vagyok. – felelte Margarite ünnepélyes

hangon, amelynek intonációja megijesztette Albertet, mivel
ebből az intonációból az következett, hogy Margarite megőrült.
- Ki kell engem hoznod innen. Ebből a világból. És hogy ez

sikerüljön, énekelned kell. El kell énekelned egy
varázsmondókát.
- Hogy kerültél oda, Margarite – kiáltott fel Albert – ki zárt be

oda?!
- Denny zárt be. De az én kérésemre. Azt akarom, hogy játsszál

velem egy olyan játékot, amit én ajánlok neked. Kérlek, Albert,
ne dühöngj, hanem játssz velem.
38
Hiszen ez csak játék, és viszonyulj ehhez úgy, mint egy

játékhoz. Ki kell csalogatnod engem ebből a szekrényből, és
annak érdekében, hogy ki tudj engem csalogatni ebből a
szekrényből, énekelned kell nekem egy varázsdalocskát. Találj
ki valamilyen varázsdalt és énekeld el.
Ezután, persze, egy hosszú veszekedős jelenet következett.

Albert Margaritra kiabált, megpróbálta feltörni a szekrényt,
csakhogy ez egy régi tölgyfaszekrény volt, lehetetlen volt
feltörni, annál is inkább, mivel Albert magán kívül volt és
képtelen volt koncentrálni. Természetesen, végül Margarite
kijött a szekrényből mindenféle varázsdal nélkül. Belülről
kinyitotta reteszeket és az ajtók szétnyíltak kétfelé. Albert
nagyon figyelmesen végigmérte Margarite-ot, próbálta
megérteni, hogy vajon megőrült-e, vagy, egyáltalán, mi a fene
folyik itt éjjel fél kettőkor???
Ekkor Margarite leült a padlóra és hirtelen így szólt:
- Ne haragudj. Nem őrültem meg. Egyszerűen csak játszani

támadt kedvem, érted? Az ember életében vannak olyan
percek, nevezzük ezeket a „furcsaság perceinek”, amikor
nagyon szeretne egyszerűen csak játszani.
- Szóval, ez csak játék volt? – kérdezte Albert és végignézett

Margarite-on „fájdalommal és bánattal teli” pillantással.
- Rámjött az „ötperc” – válaszolta rendíthetetlenül Margarite. –

és, tudod, néhány órát itt ültem ebben a szekrényben, és
mégsem kellett pisilnem, milyen furcsán van összerakva a nő,
igaz? – viccelődött Margarite és elmosolyodott, miközben
Albertet bámulta.
39
Vagy legalábbis megpróbált mosolyogni.
Szünet
ELSŐ FÉRFI Most pedig jöjjön egy vicces történet arról, ahogy egyszer
Albert kenderrel jól befüvezett. Egy nap, amikor Albert már
negyvennyolc éves volt, elhatározta, hogy kipróbálja a
marihuánát. Úgy alakult, hogy az egyik tanítványa felajánlott
neki egy jointot. Most nem fogok belemerülni ennek az egész
ügynek a részleteibe, nem fogok arról beszélni, hogy ez miféle
fű volt, és a diák honnan szerezte be és miért döntött úgy, hogy
marihuánával kínálja meg a professzorát… pontosabban ezt
mégiscsak elmondom. Ez a diák azért kínálta meg a professzort,
mert azon az előadáson, amit Albert tartott, szóba került a
kender felhasználása a hajókötelek készítése során, és mint
kiderült, a hajókötelek jelentős részét kifejezetten kenderből
készítik. És a hajókötelekről beszélve Albert elszólta magát,
hogy ő maga sohasem próbálta ki a marihuánát. Egyszóval, a
diák elhatározta, hogy viccből megkínálja a tanárát egy kis
fűvel. És Albert, a diák legnagyobb meglepetésére, belement.
És nem csak egyszerűen belement, hanem fogta magát és
elszívott egy füves cigarettát.
Szünet
És amikor elszívta a füvet, szó szerint néhány perc elteltével

hirtelen azt érezte, hogy a világ, amely körül veszi őt… Hát,
hogy is mondjam csak…?
40
Szóval, ez a világ…
Egyszóval, olyan puha lett.
Albert előrenyújtotta a kezét és megtapogatta a világot. A világ

puha volt. Albert ott állt kinyújtott kezekkel és hirtelen elsírta
magát.
- Szüksége van segítségre, tanár úr?! – kérdezte ijedten a diák.
- Nem. – válaszolta Albert a könnyeivel küszködve. – Minden

rendben, csak megértettem egy s mást ennek a világnak a
tulajdonságairól.
- És mit értett meg ennek a világnak a tulajdonságairól? –

kérdezte a diák, alig fojtva vissza a nevetését, mivel rettentő
nevetséges volt számára a befüvezett professzor látványa.
- Olyan puha. – közölte furcsa hangon Albert – Én mindig azt

hittem, hogy kemény, pedig nagyon puha, és ez egyszerűen
döbbenetes és nagyon, nagyon elszomorító. Éppen azért
elszomorító, mert a megszokott állapotunkban ezt nem vesszük
észre és egy kemény világban élünk.
És Albert újra és újra megérintette kezével a világot,

csodálkozva annak puhaságán.
És mindez egészen addig tartott, amíg a marihuána hatása véget

nem ért. És amikor a kábítószer hatása véget ért, a világ újra
megkeményedett. Albert letörölte a könnyeit, megköszönte
diákjának a neki nyújtott segítséget és hazament. Amíg Albert
hazafelé tartott, a világ körülötte egyre keményebbé és
keményebbé vált, úgyhogy mire Albert átlépte a házának
41
küszöbét, a világ már olyan volt, mint egy sziklatömb. Albert

belépett a házba és meglátva Margarite-ot így szólt:
- Drágám, olyan kemény vagyok, mint egy vaskalapács!
Margarite-nak, mint mindig, meg kellett erőltetnie magát, hogy

elmosolyodjon a férje poénján, habár, másrészről, már régen
hozzászokott, hogy Albertnek igencsak sajátos a humora.
Szünet
ELSŐ NŐ Nos, most pedig eljött az idő, hogy elmondjuk, hogyan is ért
véget ez az egész.
MÁSODIK NŐ A „véget ért ez az egész” kifejezés alatt azt értjük, hogy

egyáltalán mindennek vége lett.
MÁSODIK FÉRFI Igen, És most elmesélem önöknek, hogyan halt meg

Sandra. A következőképp halt meg. Azt követően, hogy
Margarite közölte a férjével, Alberttel, hogy egész életében a
legjobb barátjának, Denny-nek a szeretője volt, de ugye
emlékeznek arra, hogy ez valójában nem így volt, ez csak egy
vicc volt, mivel Margarite olyan nő volt, akinek… Nos tehát. A
bejelentés, miszerint Denny és Margarite állítólag szerették
egymást, igen különös hatást tett Albertre. Egy cseppet sem
keseredett el attól a ténytől, hogy a nő, akivel leélt ötvenkét
42
évet, mint kiderült, egész életében megcsalta. Épp ellenkezőleg,

Albert nagyon megörült Margarite bejelentésének, mivel ezáltal
végképp és megmásíthatatlanul meggyőződőtt arról, hogy a
szerelem – csakis kölcsönös lehet. És akkor úgy döntött, hogy
elmegy Sandrá-hoz és a halála előtt elmondja neki, hogy
tévedett, amikor úgy gondolta, hogy létezik viszonzatlan
szerelem is, és hogy ő, Albert mindig is szerette őt, és hogy ez
azt jelenti – a szerelmük kölcsönös volt. Azt akarta, hogy
Sandra ezzel a gondolattal haljon meg, mert ez rendkívül fontos.
És elindult Sandrához és még életben is találta, és elmondta
neki, hogy szereti és mindig is szerette, és mintegy kiegészítő
példaként beszélt neki Denny-ről és Margarite-ról, így aztán
még mielőtt meghalt volna, Sandra megtudta, hogy Denny
egész életében megcsalta és az is kiderült, hogy a megható
szavai, melyeket halála előtt kimondott, egytől egyig
szemenszedett hazugság. És mint kiderült, Denny mégsem az az
ember volt, aki sohasem hazudik. És hogy a földönkívüliekről
szóló meséje is csupán kitaláció. Nos hát, Sandra ilyen
gondolatokkal a fejében halt meg.
MÁSODIK NŐ Most pedig elmesélem önöknek, hogyan halt meg Margarite.

Ugye, mindannyian emlékszünk arra, hogy Albertnek még volt
ideje meglátogatni Sandrát annak halála előtt és sok-sok érdekes
dolgot mesélt neki. Nos, Albert tehát azzal az érzéssel távozott a
haldokló Sandrától, hogy teljesítette a kötelességét, és
hazaindult. Ahogy a házához ért, úgy döntött, hogy egy kicsit
üldögél a teraszon. Átment a teraszra, és egy kicsit üldögélt ott a
fonott karosszékben. És ahogy ott ült a fonott karosszékben a
teraszon, eszébe jutott, ahogy majd ötven évvel ezelőtt éppen
43
ezen a teraszon Denny beszélt neki a Margarite iránt érzett

szerelméről. És Albert arra gondolt, hogy lám, kiderült, hogy
Denny mégiscsak a felesége szeretője volt. Hiszen Albert még
nem tudta, hogy Margarite csak tréfált, azt hitte, hogy Denny és
Margarite között viszony volt. Ennek ellenére Albert valamiért
mégsem haragudott Denny-re. Nagyon szerette és tisztelte
Denny-t. Ráadásul Albert azt is elképzelte, hogy milyen nehéz
lehetett Denny-nek és Margarite-nak titokban tartani a
szerelmüket, elképzelte, hogy mennyire meg kellett
szenvedniük ezért. Albert nagyon-nagyon jó ember volt. Ott ült
a fonott karosszékben a teraszon és eszébe jutottak a szavak,
melyeket Denny ötven évvel ezelőtt mondott itt. Eszébe jutott,
ahogy Denny Margarite-ról beszélt. És eszébe jutott Margarite.
És visszaemlékezett arra, hogy milyen gyönyörű nő volt.
Visszaemlékezett rá fiatalon, eszébe jutottak a mozdulatai, a
járása. Az ajkai. A lélegzése. Visszaemlékezett Margarite
testére, az alakjára, eszébe jutottak a vonalai és a hajlatai.
Eszébe jutott a gyöngédsége. A gondolkodása. Margarite egy
nagyon jó, okos, finom ember volt. Amikor belépett a szobába,
mindent beragyogott a szépsége. Ugyanakkor Margarite nagyon
egyszerű ember volt. Nem kacérkodott, elég egyszerűen beszélt
és mindig annak az embernek a szemébe nézett, akivel beszélt.
Igaz, néha csípős volt a nyelve, és időnként szeretett valakit
megtréfálni, de neki mindent megbocsátottak, mert Margarite-
ban mindig ott volt az emberek iránti szeretet. És Albert arra
gondolt, hogy azért igazán nagy szerencséje van a feleségével,
és mégiscsak jó, hogy együtt van Margarite-tal, és milyen
csodálatos lesz most hazatérni, átölelni Margarite-ot,
44
arcát az ő arcához szorítani… Ám hirtelen Albert felpattant,

mert a fejébe szöget ütött egy gondolat. Hirtelen arra gondolt:
„Istenem, mit műveltem, hiszen én őt szeretem!” És ekkor
Albert rádöbbent, hogy ez a Sandra iránt ma érzett szerelme
egyszerűen nem más, mint csupán egy vén hülye romantikus,
kései fellángolása. Hiszen mégiscsak leélt Margarite-tal
ötvennégy évet, és boldog volt vele. Hogy ez volt igazából a
szerelem. Hogy mindig is Margarite-ot szerette és most is őt
szereti. A gyermekei anyját. Ezt a remek embert. Ezt a
csodálatos asszonyt. Valójában ez a szerelem! Hát mi más
lenne?!
- Szeretem őt! – kiáltotta Albert.
Hirtelen rájött, hogy Sandra szavai pusztán felébresztették a

benne szunnyadó romantikus érzelmeket, Sandra szavai
felébresztették benne a fiatalságot. Egyszerűen a fiatalság
hirtelen megszólalt a nyolcvanéves vénember szívében. Persze,
sohasem szerette ő Sandrát, még akkor sem, amikor
fellelkesedett iránta, mert Sandra megsiratta a csigát. Sohasem
szerette Sandrát, csak néha lelkesedett érte, viszont mindig is
Margarite-ot szerette. És ez tényleg így volt!
- Hát mit művelsz, te vén fasz?! – kiáltott fel Albert – Hiszen én

téged szeretlek, Margarite.
A házhoz rohant, hogy minél előbb megláthassa Margarite-ot és

térdre borulhasson előtte, és bevalljon neki mindent. Ám
hirtelen, egy pillanatra megtorpant. Egy másik gondolat állította
meg, amely most az eszébe jutott – tehát lehetséges olyan
szerelem is, amely viszonzatlan? Hiszen Margarite szerette
Denny-t?
45
- De hiszen én szeretem őt, - kiáltott fel hirtelen Albert – de

hiszen én szeretem őt, - kiáltott fel Albert – szeretem őt –
kiáltott Albert – a francba minden koncepcióval, szeretlek! –
kiáltotta Albert teljes hangerőből és a ház felé rohant.
- Szeretlek, Margarite! – kiáltott fel Albert, amint a házba

lépett, még a küszöbről.
Rövid szünet.
A hálószoba ajtaja zárva volt, az ajtón pedig egy darab

papírfecni lógott rajzszöggel felerősítve, rajta egy ceruzával írt
üzenet: „Drágám, mielőtt még belépsz ebbe a szobába, jó ha
tudod, hogy felakasztottam magam. Margarite”.
Albert kinyitotta a szoba ajtaját. A kötélen, egy hurkon ott

lógott Margarite. Már meghalt.
Szünet
MÁSODIK FÉRFI Most elmondom önöknek, hogy mi történt azután. Aztán

pedig a következő volt. Albert kihívta a rendőrséget és a
mentőket. Nem vette ki Margarite-ot a hurokból, arra
gondolván, hogy így lesz jobb a rendőrség számára, hogy
megállapíthassák a halál okát. Bár, őszintén szólva, egyszerűen
félt Margarite-hoz érni. Ami pedig a halál okát illeti, ez az ok
túlságosan mélyenszántó volt ahhoz, hogy a nyomozó vagy az
orvos felfoghassa. Halálának hivatalos oka, amint azt később
megállapították – öngyilkosság. Az asztalon ott hevert
Margarite búcsúlevele. Albert fogta ezt a levelet, kiment a
46
házból, felbontotta a levelet és elkezdte olvasni: „Kedves

Albert. Azért határoztam el magam erre a cselekedetre, mert én
végképp elvesztettem a fonalat, hogy itt a dolgok hogyan
működnek. Nem értem, hogy itt a dolgok miből állnak össze,
miből mi következik. Nem látom át azokat az okokat,
amelyekből a dolgok kialakulnak. Nem látom a
törvényszerűségeit. Nem látom az állandóságot. Hiszen kell
hogy legyen valamilyen állandóság, Albert? Hiszen kell, hogy
legyen legalább valamiféle állandóság ebben a hatalmas,
változó világegyetemben, Albert? Hiszen kell, hogy legyen
legalább valamiféle állandóság ebben a hatalmas, változó
világegyetemben, Albert?...” És ezután egy egész oldalnyi papír
tele volt írva ezzel az egy mondattal. Nyilván, amíg Albert
Sandránál volt és a szerelméről beszélt, meg arról, hogy
Margarite és Denny szeretők voltak, ez alatt Margarite ott ült az
asztalnál és azt írta: „Hiszen kell, hogy legyen legalább
valamiféle állandóság ebben a hatalmas, változó
világegyetemben, Albert?” A lap mindkét oldalát teleírta ezzel
az egy mondattal. A végén pedig még hozzátett néhány sort,
ezeket: „A szerelem lehet viszonzatlan is, mert én egész
életemben téged szerettelek, Albert. Szeretlek. Te nem tehetsz a
halálomról. A halálomról ez az átkozott változékonyság tehet.
Bocsáss meg. Isten veled.”
Szünet
ELSŐ NŐ. Most pedig már csak az maradt hátra, hogy megtudjuk –
miképpen halt meg Albert. Sandra és Margarite halála után
Albert még tíz évet élt. Kilencvennégy éves korában halt meg.
Méghozzá a következőképpen. Egyszer, késő este, Albert a
47
teraszon ült a fonott karosszékében. Már besötétedett és Albert

a csillagokat nézte. Öregsége miatt már rosszul látott, és az
egész csillagos égbolt összefolyt a szeme előtt egyetlen, kékes
fénnyel pislákoló masszává. És ahogy Albert ott ült és bámulta
ezt a kékes fénnyel pislákoló masszát, hirtelen eszébe jutott
Margarite utolsó mondata arról, hogy azért mégiscsak lennie
kell valamiféle állandóságnak ebben a folyton változó
világegyetemben? Albert hangosan elmondta ezt a mondatot,
mintha ezt a kérdést magának a világegyetemnek tenné fel,
amely ott terült el a szeme előtt kékes fénnyel pislákoló massza
formájában.
- Hiszen kell hogy legyen legalább valamiféle állandóság ebben

a folyton változó világegyetemben? – kérdezte a
világegyetemtől Albert.
MÁSODIK FÉRFI. És ebben a pillanatban megállt a szíve.
MÁSODIK NŐ. Nos, így halt meg Albert.
ELSŐ NŐ. És ez az egész véget ért.
ELSŐ FÉRFI. Viszontlátásra.
A férfiak és a nők felállnak és lemennek a színpadról.
FÜGGÖNY
48

Viripajev: Illúziók

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Viripajev: Illúziók

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

19.09.

2010 Version final

Fordította: Kozma András

„S ha önök elég vakmerőek, úgy illúziók által

Megmutatom én, hogy mit látott és hallott,

S éltében mit tapasztalt. És önök előtt akkor

Feltámad a múlt és oly lények vonulnak majd fel,

Kiket meg nem különböztetni a hús-vér emberektől.”

(Pierre Corneille: „Illúzió”)

Első férfi – 35 éves

Második férfi – 35 éves

ELSŐ NŐ Jó napot. Szeretnék mesélni önöknek egy házaspárról.

Sandra, szeretnék neked köszönetet mondani. Szeretnék neked

Hálás vagyok neked azért az életért, amit leéltem. Neked

Sandra szeretett volna ellentmondani, de Denny arra kérte, hogy

mellette és hallgatott. Úgy nézett rá, hogy még egyszer utoljára

Hálás vagyok neked azért, hogy megtanítottál engem a

hogy legyőzzem a lustaságomat, a gyávaságomat, a félelmemet.

oly fájdalmasan érintettek a szavaid, de te az igazat mondtad

hogy leéltünk együtt ötvenkét évet, és hogy egyetlen egyszer

Én azért éltem le az életem, hogy megtudjam – a szerelem

És Sandra ott ül és a férjét nézi.

És ő már nincs többé.

És akkor feláll és kimegy a szobából. És szünet.

És férje halála után Sandra mindössze egy évet élt, aztán

Sandra így szólt:

Ülj le, Albert, szeretnék mondani neked néhány dolgot, mielőtt

Albert szeretett volna ellentmondani, de Sandra arra kérte, hogy

Albert, mi már több mint ötven éve ismerjük egymást, igaz? Te

Te voltál az esküvőnkön a tanú. És tudod, azt akarom neked

Szeretném megköszönni neked azt a boldogságot, amelyet

vágytam a közelségedre, ezen gondolkodtam, erre gondoltam

Nem tudom, hogy képes lettem volna-e megtartóztatni

Majd pedig azt mondta:

Semmit sem kell mondanod, Albert. Arra kérlek, ne válaszolj

Na, hát ez egy ilyen történet.

MÁSODIK NŐ Most pedig szeretnék mesélni önöknek egy másik házaspárról.

Beszélni szeretnék veled, Margarite. Ez nagyon fontos. Hiszen

Szerintem mi egyáltalán, sohasem beszélgettünk arról, ami

Margarite-nak kiváló humorérzéke volt.

Ez valóban vicces, - mondta Albert.

Azt akarom neked mondani, Margarite, úgy alakult, hogy

És az unokáid nagymamája – vetette közbe Margarite.

Nagyon jó humorérzéke volt.

- Igen, igen, ez kétségkívül vicces. – reagált Albert, majd

mindig az voltál és örökre az is maradsz, de én sohasem

És miután mindezt elmondta, Albert elhallgatott.

És ekkor, természetes módon beállt némi csönd. Nem túl

- Albert, te vén fasz. – nos, először csak ennyit mondott.

ELSŐ FÉRFI Merthogy ennek a nőnek remek humorérzéke volt.

MÁSODIK NŐ Igen, ennek a nőnek remek humorérzéke volt.

MÁSODIK NŐ Így tehát, amíg Albert elmondta a monológját a szerelemről,

- Csak azt akarom neked mondani, Albert, hogy ne magadból

- „Másokkal” – ezen saját magadat érted, igaz? – mondta

- Igen, ezen saját magamat értem. – felelte Margarite.

- Szóval, azt akarod mondani, hogy neked sikerült

- Igen, pont ezt akarom mondani.

Ekkor Albert odament hozzá, letérdelt melléje, kezével eltakarta

- Nagyon sajnálom, Margarite. De, amúgy, te csak hiszed, hogy

- De hát miért beszélsz megint mások nevében, Albert. Neked

- Nem, Margarite, „másoknak”, vagyis neked sem sikerült, mert

- Megbocsátom. – mondta Margarite, merthogy remek

- Ez vicces – mondta Albert és folytatta – ma Sandránál jártam.

És ez a gondolat hirtelen átvillant rajtam: „tetszett, de ennél