Egy Rákos Negyvenes

Egy rákos negyvenes
> Más élet kezdődött...
Üdv napló…
Jó ez a megszólítás, olyan személytelen, Üdv napló… egy ismeretlen ismerős,
akiben megbízhatsz, akinek mindent elmondhatsz…
Hát igen… sose gondoltam volna, hogy valaha blogolásra fogom adni a fejemet, de
annyi minden történt velem az elmúlt 40 évben, hogy gondoltam lefirkantom
valahová…
Tegnap töltöttem be a 40. évemet… no nem ez a kiváltó ok, hogy írni kezdtem,
hanem mert nem olyan régen a pofámba fröcskölték, hogy Rákos vagyok…
Adenocarcinoma… ez az a szó amit meg kellett tanulnom. Ragadt rám az évek
során ez meg az… adeno = mirigy carcinoma meg a rákos megbetegedések gyűjtő
neve…(carcinos görögül rákot jelent) az oma pedig daganatot…
Hát ez nekem a gyomromban van, 2009 június másodikán fekszem be a korházba,
és kiveszik… amit lehet... vagyis amit kell…
Milyen egyszerű ezt leírni… de milyen nehéz átélni!
Az egész úgy történt, hogy megleptem magamat névnapom alkalmából és március
23.-án csütörtökön átmentem a gastroentológushoz… a magánrendelésre.
Az a típusú orvos akinek köszönsz, és úgy köszön vissza, hogy „Jó napot,
nyolcezer…” Derékig levetkőztem, megtapogatott, meghallgatott, majd azt mondta,
hogy kedden vár 8-ra a korházba gyomortükrözésre.
Hamar eltelt a hétvége és kedd hm... hát az tök jó időpont volt, hiszen akkor csak fél
délre kellett mennem dolgozni (ja egyéként tanár vagyok… németet, médiát, és
informatikát taníthatok…). Gondoltam nem egy nagy dolog ez az egész, lenyomnak
egy csövön egy kamerát a torkomon, aztán majd jól megkukucskálják a belsőmet,
oszt’ jól van legfeljebb megállapítják, hogy fekélyem van.
Azért szóltam hétfőn a kollegáknak, no meg a főnökömnek is, hogy másnap mi vár
rám és ha késnék, vagy nem tudnék bejönni akkor telefonálok.
Érdekes egy dolog ez a gyomortükrözés… Pontosan 8-ra befutottunk a korházba, azt
hittem, időre megyek… de rohadtul nem így működik… már ált a sor.
Be kellett jelentkezni. Megkérdezték, hogy allergiás vagyok-e meg ilyenek, aztán
kiküldtek hogy várjak, majd szólítanak. Ott üldögéltünk, a feleségem találkozott régi
kollégáival és hát velük csevegett, én meg átnéztem a kérdőívet, amit a kezembe
1
adtak… Minőségbiztosítás van, (vagy mi a fene) megkérdezik az ember véleményét.
Ilyen kérdések voltak, hogy sokat kell-e várni? meg, hogy megkaptam-e minden
információt? Persze a neten végigolvastam amit lehetett… Az utolsó kérdés volt a
legröhejesebb azt akarták megtudni, hogy ajánlanám-e ezt a vizsgálatot barátaimnak
ismerőseimnek rokonaimnak (persze gondoltam magamban anyósomnak tutira).
Úgyhogy minőségbiztosítás ide, vagy oda széttéptem a kérdőívet… mert ekkora
baromságot rég olvastam.
Szóóóóóval a vizsgálatról annyit azért tudtam, hogy egy kb. fél centi átmérőjű csövet
dugnak le az ember torkán amibe bele vagyon építve egy kamera… de hát ugye az
sötétben nem lát ezért kell oda fény is, na meg lehet hogy szükség van egy kis vízre
meg levegőre, amit ezen a csövön gombnyomásra az ember gyomrába tudnak
juttatni… na ennyit tudtam a vizsgálatról.
Ehhez képest egy kedves nővérke azt mondta, hogy egy kis lidokaint fog a torkomba
fújni, hogy ne érezzem annyira. A cső egy kicsit vastagabb volt mint fél centi. A bal
oldalamra kellett feküdnöm és adtak a számba egy műanyag hengert, ami olyan mint
egy gyűrű, rá kellett harapnom. Erre azért van szükség, hogy ha már az ember
harapni akar, akkor legyen mit, nehogy reflexszerűen az ő drága műszerüket rágja el
az ember… hát én haraptam is rendesen… az asszisztensnő szólt, hogy csak akkor
nyeljek ha mondja…
Másodikra próbálkozásra sikerült is neki a torkomra ledugni a cuccost, aztán csak
tolták lefelé. És közben lesték a monitort, aztán szépen lassan eljutottak a
gyomromig… Az ember ilyenkor köhög öklendezik folyik a szájából a nyál amit le
akar nyelni, de hát ugye nem tud mert ott a cső, szólt is a hölgy, hogy „Drága ne
nyeljem mert el fog fáradni”. Koncentráltam ahogy tudtam. Elértek a gyomromig ott
aztán elkezdtek szörnyülködni a fejem felett, hogy „ez itt mekkora”, meg hogy „az
alján erek is vannak”. A doki megkérdezte, hogy „volt e rákos a családban?” De az
ember nem tud csővel a torkában beszélni… így csak intettem a szememmel, és
közben arra gondoltam, hogy hát anyám 56-évesen halt meg végbélrákkal… apámat
meg nemrég műtötték szarkomával. Mondja a doki, hogy ebből mintát kell venni és
elküldi biopsziára, na mondom magamban ez érdekes lesz, ledug még egy csövet,
vagy mi a fene? De nem!
Ügyes kis szerkezet ez a gastroskóp, van benne egy direkt erre a célra kifejlesztett
munkahenger is, (ez egy cső a csőben), és ezen keresztül dugtak le egy drótot,
(vagy valami olyasmit) ennek a végén van egy kis csipesz és azzal kicsíptek a
gyomromból egy kicsit. Vagyis nem a gyomromból, hanem abból a valamiből ami ott
van… kihúzták majd ezt megismételték még egyszer… és még egyszer… összesen
2
hatszor… Aztán már ki is húzták az egész csövet. A vizsgálat mintavétellel együtt
nem tartott tovább 15 percnél…
Öltözhet, várjon kint, majd szólítják…
Kint üldögéltünk a feleségemmel ő még dumált ismerősökkel, én meg nyugtatgattam
a vizsgálat előtt állókat, hogy „nyugi nem is olyan vészes”, meg „túl lehet élni”, meg
ugye „szükség van rá”… majd behívott a doki és azt mondta, hogy van egy daganat
a gyomromban, és majd két hét múlva mondja meg a biopszia, hogy ez milyen
típusú…
Hát nem kívánom senkinek se azt a két hetet… de eltelt az is.
Megint nyolcra odamentünk állt a sor… nem tudtam hova kell menni, hiszen mi most
nem vizsgálatra jöttünk. Elkocogott előttünk egy nővér mondom neki,hogy „Csókolom
én csak a biopszia eredményért jöttem…” oda vakkantja nekem, hogy „mindenkinek
be kell jelentkezni…” és már rohant is be a biztonságot adó ajtó mögé… én meg
beálltam a sorba és vártam. Megláttam a dokit, aki a gyomortükrözést végezte,
kezébe adom a papíromat amin az van, hogy ma kell jönnöm… és mondom, hogy
nem vizsgálat miatt vagyok itt, hanem az eredményért. Kiveszi a papírokat a
kezemből zsebreteszi, (végül is úgy nézett ki, mint egy boríték…) „Megnézem,”
mondja és becsukódott mögötte is az ajtó… Aztán fél perc múlva soron kívül
szólítanak. Bemegyek. A doki hellyel kínál, majd azt mondja:
- Magának rosszindulatú daganata van…
- Hát akkor azt onnan ki kell venni… mondom teljesen nyugodtan.
- Ki bizony, mégpedig minél előbb…
- Rögtön telefonálok is, mert még CT is kell, addig adja meg a telefonszámát!
- Hú –mondom- a telefonszámomat nem tudom… de kint van a feleségem rögtön
megkérdezem azzal felállok a székből kimegyek és szólok a kedvesemnek:
- Rita, ad oda kérlek a telefonszámomat, nekem most nem jut eszembe…
- Minek kell? - kérdezi.
- Ne kérdezd már, hanem mond, mert kell! Rákos vagyok! A doki kérte, a műtét miatt!
Akkor teljesen lefehéredett és bejött velem, az orvos mindenkit kiküldött, csak egy
nővérke maradt bent, a doki a feleségem meg én. A doki felírta a telefonszámomat,
Telefonált a CT-re időpontot kért… mondta, hogy sürgős… de így is a legközelebbi
időpont június 23… Aztán felhívta a sebészetet… ott is mondta, hogy sürgős… végül
megegyeztek, május 20-án megyek megbeszélésre. Azt mondta, csütörtökön felhív,
addigra tudni fogja mikor lesz a műtét… elköszöntünk adtam a dokinak ötezer
forintot… „remélem nem sértem meg vele…” mondtam. Nem sértődött meg…
3
Mint két héttel ezelőtt most is időben beértem a munkahelyemre. A kollégáimnak aki
kérdezte annak elmondtam, hogy mi van, de azért nem írtam ki a homlokomra a
dolgot…
Feleségem pedig lázas telefonálásba kezdett, mert valahol azt hallotta, hogy Pécset,
ha kifizeti az ember, akkor soron kívül elvégzik a CT-t. Sikerült bejelentenie,
pénteken lementünk, de ezt majd legközelebb mesélem el…
Szerző: adenocarcinoma 2009.05.27. 21:45
> Hasi CT képek...
Gondoltam feltöltök két képet magamról...
4
> Magyar ouzo, avagy a CT vizsgálat
Nem vagyok egy gyakorlott blogger, meg a rendszert is tanulni kell még, de majd
belejövök…
Azt ígértem, hogy leírom hogyan zajlott a CT vizsgálat. A felvételeket már feltöltöttem
(persze át kellett konvertálnom), közel négyszáz képet készítettek a belsőmről…
Kedden vált bizonyossá, hogy rákos vagyok, a doki elkérte a telefonszámomat, azt
mondta majd csütörtökön felhív. Szerdán felhívtam, elmondtam neki a nagy újságot,
sikerült elintézni a CT vizsgálatot Pécset a Diagnosztikai Központban azt kérte, hogy
akkor az itteni időpontot, (ami ugye június 23 lett volna) mondjam le… hogy mikor
lesz a műtét? Azt majd holnap egyezteti a sebésszel. Mondom rendben, várom a
hívását… de nem hívott csak pénteken, és azt mondta, hogy annyi már biztos, hogy
június másodika előtt meglesz valamikor a műtét, de pontos egyeztetés miatt még
beszélnem kell a sebésszel 20.-án vagyis jövő hét szerdán délután négyre menjek…
mondom oké, mi most pont úton vagyunk Pécsre a CT miatt és addigra már a
felvételeket is tudom vinni.
Mennyivel más Pécs… hamar megtaláltuk a Diagnosztikai Központot (mondjuk nem
volt nehéz) hiszen a korházhoz tartozik… akkor meg hogyan lehet, hogy itt soron
kívül tudják fogadni az embert?
Egyszerű magyarázata van ennek, úgy hívják Egészségpénztár...
Nem tudom pontosan, hogy ez hogyan működik, de a korházaknak megszabják,
vagy ha úgy jobban tetszik előírják, hogy milyen vizsgálatból mennyit végezhetnek el,
és a Pénztár ezek a vizsgálatok után fizet…
Szóval nem az ember-, gépidő vagy a megfelelő kapacitás hiánya miatt alakul ki a
várólista, hanem mert nincs pénz. Na most a pécsi központ igazgatója hozott egy
bátor döntést, vagyis felvállalta, hogy aki kifizeti az OEP helyett a vizsgálati
költségeket, azt soron kívül fogadják, mint ahogy soron kívül megkapják a pénzt is…
(hogy igazságos-e azt nem tudom, de hát mi igazságos ebben az életben?)
Mi úgy döntöttünk, hogy nem várjuk meg a június 23.-át, hanem kifizetjük a dolgot,
40 ezer volt a vizsgálat, (egyébként a honlapjukon minden fent van).
Barátságosan fogadtak, már vártak, nem volt sor, elkérték a beutalót, elmondták mi
hogyan lesz.
Meg kellett innom szépen apránként (egy óra) alatt egy liternyi folyadékot, ez volt a
kontrasztanyag, valami lúgos lötty, erre azért van szükség, hogy minden jól
látszódjék a felvételen. Ánizsos íze van… tisztára olyan, mint az ouzo… ja ez a
magyar ouzo.
5
Megittam behívtak, derékig le kellett vetkőznöm, felfeküdtem az asztalra, kaptam egy
branült (ez egy műanyag csövecske/vagyis kanül, amit az ember vénájába tesznek,
ezen keresztül fecskendezik be az anyagot) a hölgy aki ott volt nyugtatgatott,
mondtam nem lesz gond, valamikor véradó voltam…
Elindult a gép az ágy becsúszott a hengerbe a gép utasításait kell követni. „Most
tartsa bent a levegőt, ne lélegezzen…” – majd - „lélegezhet…” Aztán jött a nővér
újabb adag folyadékkal, azt mondta, hogy amikor beadaja melegséget fogok érezni,
meg fémes ízt, meg olyant mintha bepisilnék, de nem kell izgulni… csak az érzés
olyan. Hát én megmondom őszintén, nem emlékszem milyen érzés az, amikor bepisil
az ember… végül is már 38 éve szobatiszta vagyok… de melegség, az volt…
Kb. 10 percet voltam bent, a CT-n aztán várni kellett, míg a doktornő elemezte a
felvételeket…
Majd behívtak és azt közölték a jó hírt, „a májra nincs áttét… de a gyomor jelentős
része oda van” ezt nem értettem… értetlenkedtem, mit jelent a jelentős rész? A
doktornő akkor azt mondta, „ha itt Pécset műtenék, valószínűleg kivennék az egész
gyomrát…”

Aláírtam a dokumentumokat elhoztam a CD-t meg a vizsgálati eredményt…
És mivel már délután fél hat volt, és csak reggel ettem, mondtam az asszonynak:
"Álljunk meg majd valahol, megtömném a gyomrom valami finomsággal…" -aztán
hozzátettem- "tudod addig, amíg még van mit…"
> Aranyozást vállalok...
Ezt még régebben írtam, gondoltam feltöltöm, végül is... mi baj lehet belőle?
Minap mikor gondolataimba merülve a temetőben sétáltam és a következő történetet
ismét az agyamba fújta a szél…
Egy szép nő nem írom le, hogy milyen gyönyörű volt, mert minden nő az (!) és
különben is mindenkinek más a szép, így hát rád bízom, kedves olvasóm! Képzeld el
a nőt.
Szóval ez a szép nő az újságban olvasott egy hirdetést:
„Aranyozást vállalok… bármit bearanyozok…” Azt gondolta felkeresi a hirdetőt,
hiszen neki igazi bearanyozni valója volt.
- Aranyozza be az életemet! - mondta a mesterembernek.
- Az életét?! Azt én nem tudom, ilyet még soha senki sem kért tőlem. Tudja, én csak
kézzel fogható dolgokat tudok bearanyozni, ez nagyon elvont… de van egy filozófus
6
haverom, talán ő tud segíteni… - hárította a megtisztelő megbízást az aranyműves,
és egy cetlire firkantotta a filozófus címet.
A filozófussal a nő egy könyvtárban találkozott.
- Aranyozza be az életemet! Úgy gondolom Ön tud nekem segíteni.
- Az Ön életének bearanyozása lelki problémákra vezethető vissza, az nem az én
dolgom, de van egy pszichológus barátom, talán Ő tud segíteni. Hozzá feltétlenül
menjen el. - válaszolta a nagy gondolkodó.
A bánatos szépség egy kényelmes kanapé sarkán feszengve kérte a lélekbúvárt:
- Aranyozza be az életemet! Azt hiszem, Ön tud nekem segíteni.
- Hiszi kisasszony?! Azt hiszi?! A hit kérem nem az én asztalom… akkor menjen
inkább a templomba!
A nő megtörve, de mégis reménykedve indult az Isten háza felé. Ahogy közeledett az
épülethez, már messziről látta azt a templom lépcsőjén ülő férfit, aki a hátát a
tartóoszlopnak támasztva írt… talán író lehetett… ahogy elsuhant mellette a nő
felnézett az írásból, tekintete követte, a tovalibbenő szoknyát. A szomorú szépség
talán érezhette a férfi tekintetét, megfordult… egy pillanat… igen! Egy pillanatra
találkozott a tekintetük... Ekkor a nő, mint aki már előre tudja, hiába megy, besietett a
templomba, hiszen beszélni akart a pappal.
- Kérem, atyám segítsen bearanyozni az életemet!
- Ő Te balga leányzó azt hiszed ilyesmire ember képes lehet? Még én Istent
felszentelt szolgája sem tudom ezt megtenni, csak az utat mutathatom meg. Igazi
megnyugvást csak Isten ád néked. Higgy benne, és ő majd bearanyozza az életed,
hiszen Ő a Mindenható, Ő az, ki bármit adhat és elvehet, ha hozzá méltó módon
élsz, hidd el, bearanyozza az életedet.
- Most atyám már most nem lehetne?
- Ej de türelmetlen vagy, mondom, majd Ő ítél, és ha méltó vagy rá majd
bearanyozza.
A lány sírva ment ki a templomból, leült a lépcsőre úgy rázta a zokogás.
- Hát senki… senki sem tud már nekem segíteni. Nincs senki, aki bearanyozná az
életemet…
A férfi, aki még mindég ott üldögélt felnézett az írásból, letette tollát és odalépett a
nőhöz, megfogta mindkét kezét gyengéden felemelte, és mélyen a szemébe nézett:
A kedves kisasszony Ön nem ismer engem, én sem Önt, de képes vagyok rá, tudom,
érzem, hiszem, ha nekem adja az életét, én bearanyozom.
És aztán úgy is lett…
7
> A sebésznél, avagy Ki is a beteg?
A sebész… hát igen, ő az úr a háznál, mármint a kórháznál.

Már Hofi Géza is megmondta annak idején: „A sebész! Az igen! A többi az csak
tapedolja az embert… A sebész meg azt mondja: Levágtam! … Oszt’ tényleg…”
20.-án délután négyre volt időpontom műtéti megbeszélésre Pontosak voltunk, a
feleségem most is elkísért. Legalább nem kellett egyedül kivárnom azt a közel egy
órát mire behívtak…
Egyszerre két embert hívnak be, mivel két vizsgáló van… és hát ugye ki kell
használni… itt kérem szépen nincs holt idő… nincs lazsálás…
Az emberek többsége kísérővel jön, a professzor úr az előtérben vár egy nővérrel.
Jobbra, vagy balra küldik az embert… aszerint, hogy hol öltöztek fel, végeztek előbb.
Nagy mosollyal fogad minket:
- Jó napot! Ki a beteg? - kérdi, majd jobbra mutat:
- Foglaljanak odabent helyet, mindjárt megyek…
Látszik a nagyüzem. Bemegyünk. Jön a nővérke, hoz egy papírt. Alá kell írnom, hogy
belegyezem a vizsgálatba… milyen vizsgálat? Megbeszélésre jöttem… (végül is
mindegy hogyan hívjuk) közben kijöhettek a bal oldali vizsgálóból is és behívtak
valakit, mert megint hallom a professzort:
- Jó napot! Ki a beteg? Nevetés hallatszik (úgy érzem ezen a poénon csak mi nem
tudunk nevetni…). A doki először a bal oldali vizsgálóba ment gondolom az utánam
érkező már csak kontrollra jött vissza, vagy ismerhette őket és felmérte, hogy ott
hamarabb fog végezni. Mi meg ültünk és nézelődtünk kb. 5 percig ennyi idő alatt
végzett is a másik oldalon lévőkkel, és jött át hozzánk. A nővérke közben behívták a
következő embert… akit szépen balra irányított…
A doki rám nézett és megkérdezte:
- Mi a panasza… átadom a leleteket, és úgy mondom:
- A gyomorom fala a corpusnál megvastagodott úgy másfél centire. A
gyomortükrözésen diónyi daganatot észleltek, amiből biopsziára mitát vettek, az
adenocarcinomát igazolt. A CT alapján a májra nincs áttét, a környéki zsirszövetben
néhány köteg, és a perigastrikus térben kb. 3-6 milliméteres lágyrész képlet van…”
- Aha. - mondja, és egy laza mozdulattal az asztalra dobja a leleteimet. Akkor kapok
észbe, hogy nem a diagnózist kérdezte, hanem a panaszomat, ezért gyorsan kisé
zavartan hozzáteszem:
- Egyenlőre, fájdalmaim nincsenek… - aztán próbálom magyarázni a
bizonyítványomat:
- Tudja, anyám 56 évesen rákban halt meg.
- És maga mennyi?
- A jövő héten leszek negyven.
- Feküdjön az asztalra, megvizsgálom. Megtapogat, meghallgat.
- Ezt műteni kell.
8
- Tudom, - mondom – azért jöttem Önhöz, megbeszélésre, no meg az időpontért. És
folytatnám, hogy Pécset voltunk CT-n, és hoztam a felvételeket… de Ő szó nélkül
kiment és mondta a nővérnek, hogy minél előbbi időpont keressen a műtétre… aztán
visszajött, előkapott egy lapot és rajzolni kezdett, három lehetőséget, három
különböző műtéti technikát vázolt fel. Hogy melyik lesz? Az majd akkor, és ott dől el,
amikor felnyit. Bekiabált a nővérke, hogy a legkorábbi időpont, Június 2.
- Akkor csak most… és csak itt… és csak önöknek… egy ilyen korai időpont. –
mondja. Én meg nézegetem a vázlatokat, úgy mormogom magam elé:
- Valószínűleg az egész gyomromat ki fogja venni…
- Ezt meg honnan veszi?
- Hát voltunk Pécset a Diagnosztikai Központban, és ott mondta a CT alapján egy
nagyon kedves doktornő, és…
Meglepődve szakítja félbe a mondókámat:
- Azt egy radiológus a CT alapján nem tudhatja…
- Professzor úr, tudja… én erősködtem neki és kérdeztem meg tőle, hogy mit jelent a
gyomor jelentős része… (te jó ég már megint magyrázkodom)
Csak legyintett egyet és a vállamra tette a kezét.
- Ide figyeljen, ez egy nagy műtét lesz ahhoz, hogy sikerüljön három dolog kell: egy
hogy akarjon meggyógyulni… kettő hogy mi jól végezzük a munkánkat… három hogy
az égiek is velünk legyenek… majd a nővérke elmondja a teendőket!
Azzal kezet fogott velem és ment a másik oldalra, és már hallom megint:
- Jó napot! Ki a beteg?
A nővérke egy kis türelmet kért és gyorsan behívta a következőt, jobbra küldte, oda
ahol mi voltunk, majd hozzánk fordult:
- Át kell menni a kartonozóba időpontot kérni vérvételre, EKG-ra és beszélnie kell
majd egy altatóorvossal is.
Ránéztem a beutalókra, aztán megkérdeztem:
- Tumormarkerek nem kellenek?
- Miért, azt még nem csináltak?
- Nem, még nem! Feleltem… erre hozzácsatol még egy papírt a laborbeutalóhoz…
Én meg azt gondoltam magamban, a tumormarkerek a műtétig már nem lesznek
meg…
Mindegy, gyorsan elköszöntünk, és kezemben a papírokkal… átrohantunk, hogy
időpontokat kérjünk a további vizsgálatokra…

Most hogy ezt így leírtam azon jár az agyam, hogy „Jó napot! Ki a beteg?”
Úgy gondolom, sőt szent meggyőződésem, hogy a magyar egészségügy az a beteg!
És hát sajnos nekem is van egy betegségem, csak erről én nem tehetek…

9
> Készülődés a műtétre
Rengetegen voltak a laborvizsgálatnál a vérvételnél, egy fél óra sorban állás után
eljutottam odáig, hogy elvették a beutalómat… a hölgy megkérdezte, hogy mikor
műtenek, mondtam hogy 2.-án fekszem be, és harmadikán műtenek… Addigra a
tumormarkerek nem lesznek kész… legyintek… tudom… ez van…
Leadtam a vizeletmintát, (őrület, hogy milyen koszosak, mocskosak ezek a korházi
vécék…)
A hölgynek miközben vette a vért elmesélem, hogy véradó voltam az iskolában
rendszeresen adtam vért, mígnem egy vérvétel után elájultam… arra eszméltem,
hogy egy nővér térdel fölöttem és pofoz mint egy gép. Tiltakoztam, hogy már jobban
vagyok, de azért csak kaptam még kettőt. A diákjaim meg ott röhögtek, hogy a
tanáruk elájult, és hogy úgy kell felpofozni… (aznap mondjuk nyolc órám volt, és
ügyeletes is voltam, úgyhogy nem nagyon volt időm enni, inni) na azóta nem adtam
vért. Az igazolványom még megvan, és tudom, hogy B rh+ a vércsoportom…
„Akkor a véradóba kiadják az igazolvány alapján az igazolást, mert az is kell, ám…”
mondja a vérszívó hölgy, de hát nem ilyen egyszerű az élet, az még Pesten volt és
már régen, igaz a vércsoportom nem változik, de nincs egy egységes regisztrált
rendszer, úgyhogy nem úszom meg ezt sem, menni kell a véradóba. A leleteim
hétfőn lesznek kész.
10
A jövő heti programom is adott, hétfőn megyek a leletért csütörtökön a véradóba,
EKG ra és még az altatóorvossal is kell beszélnem…
Jó kis elfoglaltságok ezek igaz időmből kitelik, mert már a múlt héten sem voltam
dolgozni. Nem azért mert nem tudnék, hanem a kollegák kérdezgetnek, meg
sajnálgatnak, kétféle reakció van, ha valaki megtudja, hogy Rákos vagyok, az egyik
hogy elkezd sajnálni… és talán még bőgni is, a másik meg megpróbál okos
tanácsokkal ellátni… Egyikre sincs szükségem, úgyhogy 18.án bementem a suliba
és mondtam a főnökömnek hogy majd jövök ha jobban leszek…
> Tájékoztató a gyomordaganatról
Ezt a szöveget valahol a neten találtam...elég sokat bogarászok,

szörfözgetek mostanában ebben a témában és ami érdekes azt letöltöm...
Adhattak volna nekem is egy hasonlót, vagy elmondhatták volna szóban, akkor nem
éreztem volna ennyire felkészületlennek magam... ennyit korrekt a tájékoztatásról...
amit tudok azt csak a netről tudom... Ez a betegség a hatvanon túli férfiaknál
gyakoribb... közöllük vajon hányan tudnak így információhoz jutni?
Gyomordaganat

Igen Tisztelt Betegünk!

A beavatkozáshoz, melyet Önön tervezünk, szükséges az Ön beleegyezése. Ahhoz,
hogy Ön dönteni tudjon, az alábbi ismertetéssel szeretnénk segítségére lenni a
betegségről, valamint a beavatkozás módjáról, jelentőségéről, következményeiről és
a szóba jöhető szövődményekről.
A betegség
Az eddigi vizsgálatok az Ön esetében rosszindulatú gyomordaganat lehetőségét
vetették fel.
Kilátások kezelés mellett és kezelés nélkül
A gyomorrák kezelés nélkül néhány hónap, év alatt a beteg halálát okozhatja. A
növekedő daganat akár életveszélyes mértékben vérezhet, a gyomrot úgy szűkítheti,
hogy a táplálkozást lehetetlenné teszi, a környező szervekre terjedhet gátolva azok
működését és áttéteket képezve, szétterjedve a szervezetben általános leromlást
okozhat. A pontos kilátások attól függnek, hogy a daganat mennyire előrehaladott.
11
Diétás vagy gyógyszeres kezeléstől eredmény nem várható. Az egyetlen, ami
gyógyulást jelenthet a daganat sebészi eltávolítása. Ez tehát azt jelenti, hogy a
daganatot, amennyiben még lehetséges mielőbb el kell távolítani.
Műtéti eljárások
A műtét altatásban történik, melyről külön felvilágosítást kap.
A műtéti tájékozódáshoz a has közepén a szegycsont aljától a köldökig húzódó
metszést ejtünk. Amennyiben a daganatot kivehetőnek találjuk, szükséges lehet a
metszést meghosszabbítani a köldök mellett lefelé vagy kiegészíteni egy
keresztirányú metszéssel. Amennyiben a daganat eléri a nyelőcsövet, akkor a
metszést a hasról indítjuk és rávezetjük a bal mellkasfélre, megnyitva ezzel a bal
oldali mellüreget is. Lehetséges egyéb hasi metszésvezetés is.
A daganat előrehaladottságát a különféle előzetes vizsgálatok (röntgen, ultrahang,
CT) csak megközelítőleg tudják megadni. A pontos kiterjedést csak a műtét első
szakaszában végzett tájékozódás során tudjuk megállapítani. Ilyenkor derül csak ki,
hogy a daganat eltávolítható-e sebészileg, hogy vannak-e a májban, a hashártyán
stb. áttétek.
Laparoscopos műtéti tájékozódás: A műtéti tájékozódást lehet laparoscoposan (a
hasfalon kis lyukakon áthatoló eszközzel, így nem lesz nagy metszés) végezni,
annak megállapítására hogy van-e áttét.
Gyomordaganat esetén a gyomor részleges vagy teljes eltávolítását kell végezni.
Részleges eltávolításra a gyomor alsó 1/3-ában ülő daganatok esetén van lehetőség,
ilyenkor a gyomor alsó 3/4 részét távolítjuk el. A gyomor középső és felső részén
található daganatok esetén az egész gyomrot eltávolítjuk. A műtéthez hozzátartozik
a környező nyirokcsomók eltávolítása. Ha a daganat nem kapcsolódik össze
életfontosságú szervvel, akkor azt a daganattal együtt, a gyógyulási kilátások
javítása szempontjából azt eltávolítjuk. Így eltávolításra kerülhet a lép, hasnyálmirigy
farka, a máj bal lebenyének egy része, a nyelőcsőből néhány centiméter, a
rekeszizomból, a nyombélből, vastagbélből egy-egy darab. Ezen szervek
eltávolítására azért van szükség, mert a gyógyulás reményét akkor tartjuk meg ha
daganatot a szervezetben nem hagyunk vissza. Az eltávolított szerv helyére
vékonybelet húzunk és ezt varrjuk a gyomor csonkjához, vagy a nyelőcső végéhez.
Tüneteket kezelő vagy megelőző műtét:
Amennyiben a daganat eltávolítása környező szervekre terjedés vagy áttétek miatt
nem jön szóba lehetőség van tüneteket kezelő vagy megelőző műtét végzésére.
Várható ugyanis, hogy a továbbiakban a daganat a gyomor ürülésének
akadályozásával, illetve, ha olyan helyen növekszik az epeutak eltorlaszolásával fog
12
a betegnek zavart okozni. Emiatt megkerülő utak biztosítására van lehetőség. Alsó
harmadi daganatnál az egészséges gyomorrészhez felvarrt vékonybélen át a
táplálék útja még sokáig biztosított lehet, amikor a daganat már elzárná a
gyomorkaput. A hasnyálmirigy fejébe terjedő daganatnál pedig megkerülő epeúti
összeköttetésssel lehet megelőzni az epevezeték elzáródását, a sárgaságot. Ezek
mellett a beavatkozások mellett a daganat benne marad a szervezetben, csak a
panaszmentes időszakot tudjuk meghosszabbítani.
A műtét időtartama:
A gyomoreltávolító műtét időtartama kb. 2,5 - 5 óra. A tüneteket kezelő illetve
megelőző beavatkozásoké rövidebb kb. 1 - 1,5 óra.
A műtét utáni időszak várható lefolyása
A műtét után a beteg visszakerül az osztályra kivéve, ha megterhelő műtét volt, vagy
ha az Ön szervezete rosszul tűrte a beavatkozást. Ezekben az esetekben az Intenzív
Osztályra kerül, ahonnan ha eléggé megerősödött kerülhet csak vissza a Sebészeti
Osztályra.
A műtét után várhatóan különféle csövek lesznek rögzítve a testéhez, melyek a
következők lehetnek: hasi drének (a hasüregből, a műtéti területről kivezeti a
váladékot, néhány nap után távolítjuk el), mellkas cső (a mellüreg megnyitása esetén
a tüdők működéséhez kell, néhány nap után ezt is eltávolítjuk), gyomorszonda (az
orron keresztül a bélrendszerbe vezetett cső, a termelődő bélnedvtől tehermentesíti
a bélvarratokat, melyet néhány nap után távolítjuk el), vizelet katéter (a húgycsőbe
vezetett katéteren át biztosított a vizelet ürülése, amíg fel nem tud kelni a beteg),
esetleg tápláló vékonybél-szonda (ezen keresztül kaphat tápfolyadékot amíg szájon
át nem ehet), infúziós kanülök a karban illetve a vállban (ezeken keresztül kap
folyadékot amíg szájon át nem tud elegendőt bevinni), oxigén-orrszonda ( az
orrlukba benyúló végű szonda amin át oxigénadagolás lehetséges),
fájdalomcsillapító kanül (a háton a gerinccsatornába bevezetett vékony kanül). A
fájdalomcsillapítást az infúzióhoz és izomba adott gyógyszerekkel biztosítjuk, illetve a
gerincbe helyezett fájdalomcsillapító kanülön keresztül, az első napokban
rendszeresen, majd igény szerint. Részleges gyomoreltávolítás esetén 2 - 3 napig
szájon keresztül nem táplálkozhat, ezután fokozatosan vezetjük be a diétáját. Teljes
gyomoreltávolítás esetén 7 napig tart a koplalás, majd kontrasztanyag nyeletéses
röntgen vizsgálat következik. Amennyiben ez kórosat nem talál ihat, majd
fokozatosan ehet is. A műtéti sebeken lévő kötést rendszeresen ellenőrizzük, a
varratokat a 7-10. napon távolítjuk el. A hazaengedés időpontja szövődmény nélkül a
10-12. napon várható.
13
Lehetséges szövődmények
Valamely beavatkozás abszolút veszélymentességét egyetlen orvos sem
garantálhatja. Minden műtét magában hordja bizonyos szövődmények
kialakulásának lehetőségét.
Műtét alatt:
A műtét során különféle szerv-, ideg-, érsérülések kialakulása jelenthet kockázatot.
Ezek közül legnagyobb a lépsérülés rizikója, mely lépeltávolítást tehet szükségessé.
A lépeltávolítás azonban lehet a műtét része, amennyiben a daganat kiterjedése
indokolja. Jelentősen ritkábbak egyéb sérülések, mint pl. vastagbélsérülés.
Műtét után:
Különféle általános szövődmények jelentkezhetnek, mint sebfertőzés, thrombosis,
embólia, érelzáródás, utóvérzés, valamint a műtéti seb gyógyulásával kapcsolatos
zavarok, mint gennyedés, sebszétválás. Minden bélvarrat készítése esetén
előfordulhat, hogy a varratok elégtelenné válnak, aminek a következménye
hashártyagyulladás lehet. Létrejöhet bélhűdés, bélelzáródás, mely azonnali újabb
műtétet tehet szükségessé. Kialakulhat hasnyálmirigy gyulladás, hasnyál-sipoly,
aminek a gyógyulása hosszú, türelmet igénylő folyamat, tüdőgyulladás,
szívelégtelenség.
Késői szövődmények illetve következmények:
A gyomor hiányával együtt lehet élni, a lábadozási időszak elteltével a munkába
vissza lehet térni, bármely szabadidős tevékenységet folytatni lehet. A hasfal
kímélése érdekében nehezet emelni legalább 6 hétig nem ajánlott. Speciális diétát
tartani nem szükséges! Bármely ételt szabad fogyasztani, egyéni tapasztalat mutatja
meg mely ételeket tolerálnak rosszabbul a betegek. Leggyakrabban a tejtermékek,
puffasztó és fűszeres ételek okoznak panaszt. Fontos az alapos rágás, eleinte akár
pépesítés! A megfelelő kalória-bevitelhez javasolt naponta 5 - 6-szor, vagy többször
is étkezni.
A gyomor hiánya esetén gyakrabban előforduló speciális zavarok:
Vérszegénység: kifejlődése megelőzhető B12 vitamin és vaskészítmények
rendszeres injekciós adagolásával.
Epés felböfögés, nyelőcsőégés: mivel a gyomor eltávolításakor a gyomor előtti és
utáni záró izomgyűrű is eltávolításra kerül a betegek egy részében gondot okoz,
hogy a bélből az epe visszajuthat a nyelőcsőbe. Megfelelő műtéti eljárással ennek az
esélye kicsi, de sohasem nulla. Epés nyelőcsőégés ellen gyógyszereket lehet szedni.
14
Fogyás: a gyomor hiánya miatt egy étkezés során kisebb táplálékmennyiséget tud
elfogyasztani a beteg. Az emésztés is romlik bizonyos mértékben, ezért a testsúly
csökken, majd alacsonyabb szinten stabilizálódik. A kisebb tárolókapacitás miatt
naponta többszöri étkezés javasolt. Kalóriadús tápszerek fogyasztása is szóba jön.
Az emésztés javítására emésztőenzim készítményeket lehet szedni.
Hasmenés: a táplálék gyorsult továbbítása a bélrendszerben különféle panaszokat -
mint étkezést követően jelentkező felhasi kellemetlen teltségérzet, szédülés,
hányinger esetleg hirtelen hasmenés - okozhat. Elkerülésére javasolt a szilárd és
folyékony táplálék időben elkülönített bevitele, magas cukortartalmú ételek kerülése.
A műtét halálozása 2-3 %.
A műtét után kb. 2 hónap múlva fogja elérni azt a fizikai állapotot, hogy könnyű fizikai
munka végzésére alkalmas lesz. A további terhelhetősége attól függ, hogy terhelés
mellett a testsúlyát tudja-e tartani vagy nem. Gyomoreltávolításon átesett betegek
általában könnyű fizikai munkára és irodai szellemi munkára teljes munkaidőben
alkalmasak. Annak érdekében, hogy a munkánkat - a betegeken való segítést -
megkönnyítse kérjük együttműködését a vizsgálatok és a kezelés során az Önnek
feltett kérdések gondos megválaszolásával adatok szolgáltatásával, melyek
szükségesek lehetnek a szövődmények megelőzése céljából (pl. foglalkozási
ártalmak)! Kérjük az orvosi utasításokat pontosan tartsa be!
Kérjük beleegyezését, hogy a műtétet Önön elvégezhessük, továbbá, hogy
amennyiben a műtét során annak tervét, kiterjedését meg kell változtatnunk, azt
megtehessük. Utóbbira azért van szükség, mivel a műtét felfüggesztése, a
kiterjesztés elhalasztása az Ön számára újabb megterhelést (pl. újabb altatás) tenne
szükségessé.
Na most hogy ezt elolvastam, egy kicsivel nyugodtam vagyok, legalább tudom mi vár
rám... ugyanakkor ha öszinte akarok lenni, és miért ne lennék az? ROHADTÚL
FÉLEK...
> FélSZiget…
Életem szigetén horgonyt vetett a halál….

15
Doktor úr, ne olvassa tovább, ha fél… ha fél a haláltól…Talán szokatlan, hogy
ezt így most leírom, de miért ne tehetném? Ön kérte, biztos vagyok benne, hogy Ön
majd megért engem…
„Itt a zárt osztály védett szigetén biztonságban vagyok a kinti őrült világtól…”
Béla mondogatta ezt mindig, akire betegsége kezdetén, temetőbe menet a
villamoson figyeltem fel. Elromlott a kocsija, nem kapott taxit, ezért szállt villamosra,
még jegye sem volt. Az ellenőrnek zokszó nélkül fizette ki a büntetést.
„Élvezd az életed haver!” - még borravalót is adott.
Nem tehettem másként, meg kellet ismernem. Aztán barátok lettünk.
Érdekes egy ember volt. Minden, amihez csak nyúlt felvirágzott a kezei alatt
szerencse és ő kéz a kézben jártak, milliókat kereset a tőzsdén. Sosem nevetett.
Minden, amit mondott, vagy tett halálos komolysággal történt. Hihetetlen, és furcsa is
volt egyben. Nála már csak a felesége volt furcsább. Gyönyörű asszony, talán
Svéd?... Mindég feketébe jár, így szőke haja miatt szinte világított fehér arca. A
végzet sikeres asszonya, mindig jókedvre, vidámságra vágyott.
Én lettem a kapocs kettőjük közt.
Béláék Igeten laktak. Iget egy kicsiny halászfalu a világ végén. Van egy szigete,
illetve nem is sziget, hanem félsziget, ha jön a dagály, akkor válik szigetté. A
helybéliek halál szigetének is hívják. Gyakori, hogy a városból ide menekülnek a
búval bélelt emberek, felkapaszkodnak a sziget végén lévő dombra, aztán ha jön a
dagály, ott ragadnak. Az egyedüllét félelmet hoz, ilyenkor elmélkednek egy kicsit
nyomorult életükön, és hát, a félelem meghozza a halált, sokan lesznek itt
öngyilkosok.
„Ezért van az, hogy Igetnek nagy temetője van, kell a hely”- mondta egyszer Béla.
Amikor felkerültek a városba még nem volt annyira beteg, csak Zsuzsa a felesége
gondolta úgy, hogy jobb, ha elkerülnek a sziget közeléből, mert Béla egyre több időt
töltött ott. A depressziós embernek méreg a sziget levegője. Persze, Bélának a
városi nyüzsgés sem tett jót. Itt őrült meg teljesen. Egy szép nyári napon egy
étteremben mindent összetört, elővett egy kést és azt kiabálta, hogy „Mindenki meg
fog halni, senki sem éli túl az életét”, aztán felvágta az ereit.
Így került a zárt osztályra, mint ön- és közveszélyes. Erős nyugtatokkal kezelték.
Gyakran látogattam. Zsuzsa szerint egy ilyen igaz barát, mint én jó hatással van
Bélára.
Egy látogatásom alkalmával mondta el, mennyire vágyik a sziget nyugalmára.
„Ott még a levegő is más…”
16
„Éjjel nappal ott lehetnél, ha nem tetted volna ezt magaddal! Mindened megvolt,
mindent elértél már, jó dolgodban nem tudtál már mást kitalálni, csak ezt az
őrültséget? Miért tetted mond miért?”
„Ha elmondanám miért tettem, előbb utóbb te is ide kerülnél, mert olyasmit tennél,
amit én… De tudod mit, megígérem, ha egyszer kiengednek innét, a szigeten
elmondok neked mindent.” Azzal a mosollyal az arcán mondta ezt, amit csak egy
tervezgető, álmodozó őrült arcán lehet látni…
Azon a hétvégén, amikor kiengedték együtt mentünk Igetre. Olyan volt minden, mint
régen. Hármasban sétáltunk a tengerparton. Aztán a kávézóba üldögéltünk az életről
vitatkoztunk, Béla szerint az életünk célja a halál, Zsuzsa szerint az utódról való
gondoskodás, szerintem maradandót alkotni.
„Tudjátok belőlem az is hiányzik amit ti mondotok! Nem tudok maradandót alkotni,
nekünk Zsuzsával nem lehet gyerekünk, és ráadásként méltó módon meghalni sem
tudok!” Kiáltotta el magát Béla. Már azt hittük megint törni-zúzni fog, amikor az egyik
sarokban megszólalt egy madárarcú nő.
„Hú micsoda problémák! Talán egyedül a fiatalembernek van igaza.” - nézett rám
mosolyogva - „Maradandó alkotásra való törekvés, igen talán ez lehet az életünk
célja. Tudják, két gyermekem van, egyik sem törődik velem valami túl sokat. Nem is
várhatom el tőlük, élik a saját életüket, amibe ugyan hátérként én is benne vagyok,
de már a saját bajaimmal nem akarom terhelni őket. Nem hiszem, hogy az utódok
lenének életünk céljai, vagy ha mégis akkor, én nem jól éltem, bár ha így jobban
belegondolok, gyermekem gyermekinek a gyermekei… ez a folyamat végül is
maradandó lehet… na de ezért élni? Ezt bármely állat is tudja nem? Nem a
gondoskodás a lényeg, hanem a nevelés az élettapasztalat átadása, persze ez már
mulandó, mint az élet. Uram, mondja, mi a fene az a méltó halál? Beteg vagyok,
szépen elhülyülök, rohad az agyam, az orvosom azt mondta: nem sok van háta…
Megengedik, hogy átüljek az asztalukhoz? Itt tényleg nagyon finom a kávé.”
Így ismerkedtük meg Mártival.
Másnap a kikötőben lógattam a lábam, néztem a dagályt. Béla kanyarodott oda kis
motoros csónakjával:
„Gyere, mutatnom kell valamit! Egyszer kérdezted, hogy miért tettem azt az
őrültséget, amikor ilyen sikeres vagyok, hát most megmutatom.”
Beugrottam mellé. A sziget felé kormányozta a hajót.
Kikötöttünk, ahogy elindultunk felfelé Béla egyre izgatottabb lett. Csak akkor látszott
rajta némi megnyugvás, amikor már majdnem felértünk. Leült egy sziklára és azt
mondta, menjek tovább, majd meglátom, amit mutatni akar, ő itt megvár.
17
Ahogy mentem felfelé Zsuzsára gondoltam.
„Vajon milyen élete lehet ez az ember mellett? Hogyan élnek? Vajon szereti még? Mi
a fenét akar nekem itt ez az őrölt mutatni?” Abban a pillanatban megláttam Mártit ott
feküdt vérben az erei felvágva… odarohantam… de már minden késő volt, meghalt.
„Te Jó Isten, hát ez… ez volna az, amit Béla mutatni akart nekem? Miért nem
rendőrséget, a mentőket hívta? Most mi legyen?” Letérdeltem az élettelen test mellé.
„Szegény nő ennyire kívánta a halált? Ezt a megoldást találta gondjaira? Ez lenne a
kiút az éltből? Jézusom! Mivel csinálta? Hol van az, amivel elvágta az ereit?”
Felálltam, futni kezdtem lefelé.
„Béla! Béla!” kiabáltam.
Még mindég ott ült, kezében egy késsel, amit a kövön élezett. Lassan, nagyon
lassan felemelte a fejét. Rám nézett.
„Szóval megtaláltad?” - a késélezést egy pillanatra sem hagyta abba.
„Tudod nagy ára van a sikernek, áldozatot kell hozni érte, látod ezt a kést, ez az én
sikerem titka.” - Ismét végighúzta a kövön…
„na meg az emberáldozat… tudod ez a hely varázslatos… ide jönnek az
öngyilkosok… és én… én meg segítek nekik. Egyszer nagyon régen én is idejöttem.
Itt találkoztam azzal az őrülttel, aki meg akart ölni, azt kiabálta meg kell halnom, hogy
neki jobb legyen, én elvettem tőle a kést… és… és én vágtam fel az ő ereit, míg
elvérzett elmondta, Svédországban gyártatja ezt a pengét… most már én gyártatom.
Látod milyen éles? Az öngyilkosaim, míg elvéreznek, mindig beszélnek…
mindenről… legtöbbször gondjaikról, bajaikról. Kívülről az ember mindig mindent
másként lát, kívülről mindig mindenre van megoldás. Én haláluk után megoldom
gondjaikat, bajaikat ez a sikerem titka… persze előfordul, hogy menekülne az
öngyilkosom, meggondolná magát, pedig innen nincs vissza út... Akkor vagy ő, vagy
én… de valakinek halni kell… ilyen ez a hely… egy idő után nem bírja az ember
magában tartani… ehhez erős lélek kell… olyan, mint a tiéd… Fogd ezt a kést, és
tedd meg! Én… én már nem bírom… Látod így, fogd csak meg, húzd végig a kövön,
érzed?”
Felugrottam mintha megégetett volna, eldobtam a kést, és úgy kiáltottam:
„Nem én erre nem vagyok képes!”
„Jaj, dehogynem” adta Béla megint a kezembe a kést „Fogd csak meg!” Bal kezével
fogta a csuklómat jobbal, pedig szép lassan a tenyerembe tette a kést.
Megmarkoltam. Megfogta az öklömet kezében volt a kezem, kezemben a kés, Majd
a saját csuklójára irányította az éles pengét. „most már csak egy rántás az egész…”
18
A temetőben közvetlenül Márti és Béla temetése után, kért meg, Zsuzsa, hogy
dobjuk be a tengerbe azt a kést… mert, fél tőle.
Kimentünk a szigetre, mindent elmondtam Neki. Azt mondta, Béla sosem tenne
ilyet… meg hogy csak kitaláltam az egészet… Az ő apja nem akarhatta Béla
halálát… azt is mondta, hogy megőrültem… és tisztára olyan vagyok, mint Béla, na
akkor kértem meg a kezét…
Rájöttem, Ő végig mindig mindenről tudott, boldog vagyok és szerelmes, a
feleségembe…
Hát leírtam Ön mondta, hogy ettől majd jobb lesz, mármint ha kiírom
magamból a dolgokat, nem, nem hiszem, hogy most nekem sokkal jobb, csak azt
tudom mondani, amit Béla mondogatott. „Itt a zárt osztály védett szigetén
biztonságban vagyok a kinti őrült világtól…”
*
Az orvos összehajtotta az írást, amit az egyik tudathasadásos betege írt. „Furcsa
képzetei vannak, azt hiszi, hogy a feleségével él pedig ő itt lett öngyilkos itt ezen a
szigeten…Hiába na, furcsa dolgokra képes az emberi elme… Azt hiszem a
következő hétvégén kijövök ide vele, jót tesz majd neki a sziget friss levegője.”
Gondolta magában az orvos, azzal a mosollyal az arcán, amit csak egy tervezgető,
álmodozó őrült arcán lehet látni…
> Wolfi
Wolfit Ausztriában egy temetőben láttam először, ott dolgoztam, mint sírápoló. Volt
ebben valami pervez, hogy megbízásból számomra vadidegen emberek sírját
gondoztam. Miközben a gazt téptem, azon gondolkodtam, hogyan élhettek, mi
dolgoztak mit tettek, amíg éltek. Sőt anyám is gyakran eszembe volt, aki azt kérte
szórjuk szét a hamvait, hogy ne legyen sírhelye, mindig azt mondogatta „fölöttem
ugyan ne sajnálja magát senki… nekem fiam nem kell a sakál vokál…”
Éppen egy idős néni sírján kapirgáltam, amit a gyerekeinek nem volt idejük karban
tartani, mert annyit dolgoznak, hogy halottjukra már nem jutott idő, „meg különben is,
minden egyes alkalommal sírni kell, ha kijönnek…” így hát nem jönnek…
Szóval, ahogy ott kapirgálok, megláttam őt, az embert, aki kezében egy szál vörös
rózsával ácsorgott egy sír mellet, nem csinált semmit csak állt és nézett… és talán
némán könnyezet… Aztán hátat fordított, kezében a rózsával elindult, akkor láttam
19
meg, hogy nincs rajta cipő! Utána futottam, de már kiment a temetőből, én meg nem
hagyhattam ott a síromat… sokáig tűnődtem, vajon ki lehet ez az ember?
Aztán úgy egy évre rá, amikor már ott hagytam a számomra alkalmi munkát adó
sírokat. És „komoly” munkám volt megint találkoztunk.
Vonaton utaztam Erlicheimból Lügenfalvára bámultam a meseszép téli tájat… Egy
pici kis megállónál arra lettem figyelmes, hogy a sínek mellett a havas jeges köveken
mezítláb nagy nyugalommal bandukol. Rögtön felismertem. „Meg kell ismernem”-
hasított belém a gondolat és már csak annyi időm volt, hogy gyorsan leugorjak az
éppen induló vonatról.
Utána futottam, mikor már majdnem utolértem megállt és megfordult, fehér szakállát
meglibbentette a szél… a szemembe nézett. Ahogy az őszinte tiszta tekintet rám
szegeződött, éreztem, mondanom kell valamit.
- Nem fázik a lábad? Lihegtem ki a kérdést, amit rögtön meg is bántam, mert akkor
ott ebben a helyzetben ez nagyon de nagyon hülyén hangzott.
- Nem, nem fázik. – mondta. Hátat fordított. És megint elindult, nem törődött velem.
Visszabaktattam az állomásra. Azon kerregett az agyam, mekkora ostobaságot
követtem el, leugrottam a vonatról, hogy megtudjam egy embertől, aki télen is
mezítláb jár, hogy nem fázik-e a lába… Leszálltam itt az Isten háta mögött a senki
földjén félúton, és azt sem tudom mikor indul a következő vonat, pedig engem várnak
Lügenheimben. A bakter elmondta, hogy itt csak két vonat szokott megállni, és ez,
amiről leugrottam, ez volt a második…
„Na szépen vagyunk” gondoltam, „már megint marhaságot csináltam”, itt kell
éjszakáznom. A falucska egyetlen fogadója két kilométerre volt. Mire odaértem a
hideg kiette belőlem a mérget. Teljesen megnyugtatott a táj makulátlan tiszta
szépsége. Jókedvűen nyitottam be a fogadó romos épületébe, ami ott várt rám az
minden képzeletet felülmúlt. A falakon nem volt egy zsebkendőnyi szabad hely sem.
Mindenhol gyönyörű szebbnél szebb festményekkel találkozott művészetre éhes
szemem, volt ott minden portré, tájkép, csendélet… és az igazat megvallva hatalmas
stílus kavalkád, mégis ösztönösen éreztem ez mind egyetlen ember műve, és mind
egytől egyig igazi remekmű. Legjobban az egyik kis eldugott sarokban egy szál vörös
rózsát ábrázoló csoda tetszett. Akkor ott úgy éreztem, hogy mindenem odaadnám,
ha az a kép az enyém lehetne. Csak álltam és bámultam.
- A kép nem eladó!- szólalt meg a hátam mögött egy erőteljes hang. Megfordultam és
ott állt előttem a mezítlábas ember. Már éppen nyitottam a számat, hogy
megkérdezzem „miért nem tette le évekkel ezelőtt azt a rózsát arra a sírra?” - amikor
odasietett a duci, hízásra hajlamos fogadós.
20
- Jaj ne Wolfi, már megint kezded? Minek ragaszkodsz ennyire ezekhez a
mázolmányokhoz.
- Ezek nem mázolmányok uram. – fordultam dühösen a kocsmáros felé –
Remekművek! Igazi remekművek! Szerény becslésem szerint is milliókat érnek.
- Ne haragudjon rá uram, akkor ez itt meg pláne nem tudja mit beszél! Pedig már
ezerszer megmondtam neki, hogy adjon el végre a képekből, akkor van némi profit,
majd fest másikat, de ez az eszement nem hallgat rám! Mit is mondott? Mennyit
érnek? Milliomos is lehetne? Azt mondja? Ez igaz? Te Jó Isten! - sopánkodott a
fogadós
- Ne nyavalyogjon itt, inkább hozzon egy üveg bort – szóltam rá.
- Ugye megiszik velem egy pohárkával. - fordultam a festő felé. Nem szólt csak
bólintott, leültünk a rózsa alatt lévő koporsónyi asztalhoz. A vendéglős, ahogy kihozta
a bort és a két poharat, nem tágított az asztalunk mellől.
- Tényleg, tényleg milliókat érnek? - kérdezte tőlem kézét tördelve. Bólintásomra a
művész felé fordult.
- Istenem, Wolf legyen eszed! Megfogtad az Isten lábát! Használd ki a lehetőséget!
- Drága öcsém ne avatkozz a dolgomba az Isten lábát te is meg én is születésünk
óta fogjuk. Azt hiszem, ezt már tisztáztuk egy párszor, a képek a vendéglőnk díszei
életünk része. Hiába lennék milliomosok, akkor sem tudnánk több bécsi szeletet
megenni, mint amennyit most, úgyhogy hagy nekem békét!
A kioktatott báty elsomfordált asztalunktól, én meg, töltöttem kettőnknek a
vörösborból.
Mostanában gyakran jut eszembe Wolfi, mert én is el-eljárok a temetőbe, hogy
letegyem azt a rózsát ahhoz a sírhoz, de lehet, ha egyszer letenném, soha többé
nem mennék oda.
> Pukkancs
A Temető utcai Alapítványi Iskola felé siklik a villamos. Igen. Errefelé még a villamos
is másképp jár, nem rángat, nem döcög. Siklik. A külvárosban, ahol élek a
villamosvezetők csak két sebességet ismernek az egyik a gyííí a másik a hőőő.
Errefelé meg csak úgy siklik ez a sárga csoda, semmi rángatás semmi döccenés, hát
igen ez, gazdag környék.
Az elit negyed alapítványi iskolája pszichológust keres. Literaturovics öreg tanárom
ajánlotta ezt a „kiváló” lehetőséget. Azt mondta „ő is szokott itt órát adni… mindent el
21
kell vállalni… manapság örüljön az ember, ha munkája van… meg aztán jó pénzért
miért ne…” Elképzelem a professzor urat, ahogy kicsiknek magyarázza a betűvetés
és a szépirodalom rejtelmeit, röhejes, de hiába: nagy úr a pénz.
Megcsodáltam a napfényben csillogó iskola csupa üveg épületét. A parkosított
iskolaudvarról lépcső nélkül juthatunk az előtérbe. Mintha egy szálloda halljába
léptem volna be „xsssss” zárult hátam mögött fotocellás ajtó. Pár lépés után egy
egyenruhás ember siet oda hozzám. Valószínű a biztonsági őr, vagy portás lehet.
- Jó napot, az igazgatónőhöz jöttem. - mondom neki kissé megszeppenve.
- Ön a pszichológus? - kérdezi, kétkedve, majd bólintásomra hozzáteszi - Már várja
Önt. - aztán hirtelen kirohan.
- Merre menjek?! - szólok utána, de nem válaszol, annyira igyekezett, hogy odaérjen
a bejárati ajtó előtt hatalmas fékezéssel megálló fehér mercédeszhez. A volán mögül
kipattant egy fehér bundás nő. Az őr éppen hogy odaért, kinyitja a hátsó ajtót. 10 év
körüli fehér bundába öltöztetett kislány kászálódik ki a nagy autóból. A vak is látná
annyira nyilvánvaló, hogy a bundás az anya, a kisbundás meg a lánya…
megérkeztek az iskolába…
- Ma nekem is be kell mennem! És ne mondja nekem, hogy álljak odébb, csak egy
kicsit maradok, amíg elrendezem, ezt a dolgot, ha nem tetszik, oldja meg! – kiáltja a
nő az egyenruhásnak, aki szinte hajlott háttal alázatosan kapja el a feléje dobott
kocsi kulcsot, átrohan az autó másik oldalára, beül, megsimogatja a kormányt és
elindul, hogy beálljon a 10 méterrel odébb lévő parkolóba…
Közben bent a hal a lépcsőfordulójában megjelenik egy elegánsan öltözött hölgy
valószínű, ő az igazgatónő, hiszen felém tart. A fehér bundás meglátja, és, már az
ajtóból rikácsolja:
- Azonnal beszélni akarok magával! Egy szempillantás alatt odaértek hozzám mind a
ketten. Hülye egy helyzet.
- Jó napot kívánok! Kérem, fáradjon az irodámba. – válaszolta a nő rikácsolására
higgadtan a direktor. Majd felém fordulva:
- Azt hiszem, Ön is hozzám jött. Elnézést, hogy meg kell várakoztatom. Kérem,
foglaljon helyet. A büfés rögtön hozza Önnek, amit kér.
Nézem, ahogy az elegáns kosztümös igazgató és a fehérbundás anyuka felmennek
a lépcsőn. Az anyuka felháborodva magyaráz valamit. Legyintek egyet, végül is
mindegy… Beledobom magam az aula közepén álló bőrgarnitúra egyik fotelébe.
Akkor veszem csak észre, hogy a kis bundás már a kanapén ücsörög. Mint egy
varázsszóra megjelenik a büfés. A kislány diétás narancslevet rendel, én kávét
22
kérek. Érdekes, vajon mi történhetett, „na mindjárt megtudom” gondoltam, és
megszólítottam a narancslevét fintorogva kortyolgató kislányt.
- Szia, hogy hívnak?
Előbb lassan tetőtől talpig végigmért, rögtön jött az elutasítás:
- Nem mondom meg!
Szakértő szemein látszik, hiába csíptem ki magam, látja a köztünk lévő különbséget.
Na jó, ha már elkezdtem, nem adom fel.
- Miért nem mész órára? Csak nem a tanulással van gond?
Megint végigmér majd gúnyos mosollyal mondja:
- Hagyj békén! Minek tanuljak, meg tudjuk fizetni, aki tud!
- Jól van na, nem akarlak megenni, csak gondoltam amíg várunk beszélgethetnénk…
mondom miközben arra gondolok, hogy ebben az iskolában bármilyen
értelmiséginek nehéz dolga lehet. Szegény Literaturovics!
– Én? Veled? Beszélgetni? Nézz már magadra! Felejtsd el!
Karba teszi a kezét, még a fejét is elfordítja ez a kis fehérbundás hógolyó. Látszik,
hogy majd megpukkad. Ami a szívemen, a számon:
- Hát akkor maradj magadnak, és pukkadj meg! – és az jár a fejemben, hogy itt aztán
tényleg nehéz dolgom lesz, ha elvállalom ezt a munkát.
De nincs időm folytatni az egyoldalú erőltetett társalgást, mert a lépcsőn megjelenik
az igazgató a már megenyhült mosolygós anyukával, mindjárt többet megtudok
kocogott át agyamon a gondolat. Így is lett.
- Látom már megismerkedett Petrácskával. Ugye milyen bájos kislány? Ő pedig az
anyukája Reichné, iskolánk fő támogatója. - mutatja be a fehér szőrmébe burkolt nőt
az igazgatónő.
- Ő pedig iskolánk leendő pszichológusa Literaturovics professzor úr ajánlásával. Ő
az, aki majd meg tudja oldani a kialakult helyzetet. Beszél az osztállyal és meggyőzi
őket, igaz?
Mondanám, hogy míg nem tudom miről van szó, nem tudok segíteni. Meg aztán még
azt sem tudom igazán, hogy valóban itt akarok-e dolgozni, de Reichné megelőzött,
segített a döntésben.
- Úgy is van, beszéljen azokkal a kis gengszterekkel. Annyi pénzért, amit itt fizetek,
már igazán elvárhatom, hogy a lányomat ezek a bugrisok ne csúfolják pukkancsnak!
- Asszonyom, tisztelt igazgatónő azt hiszem, erre a feladatra nem vagyok alkalmas.
Kérem, mondják meg Literaturovics úrnak: sajnálom. - mondtam, és minden
mentegetőzés nélkül otthagytam a két döbbent nőt, végleg hátat fordítva ezzel a
Temető utcai alapítványi iskolának…
23
> A vénember nyara
A villamoson tömeg volt, utálom a tömeget. A végállomáson a temetőnél szálltam fel

azon törtem a fejem, hogy az idős járókerettel közlekedő néni, akinek természetesen
átadtam a helyemet, mekkorát sprintelt, hogy elérje a villamost. Hiába na, vannak
még csodák!
Jómagam soha senki és semmi után nem futottam minek? A nagyfaterom is mindig
azt mondta: „ami elment elmúlt, azt ne bolygassuk! Ötszáz literes hordóból nem lehet
hatszáz litert kiengedni!” Úgyhogy én nem futok senki és semmi után, mert még
elfolyik az összes borom, aztán mi lesz? Összeszárad, tönkremegy a hordó, ha
nincs, aki újratöltse…
Hanem milyen szép ez az ősz! Szüretidő!
Döccent a villamos, aztán fékez, ide értünk a pékhez, ha vak lennék is tudnám, hogy
merre járunk, érezni a friss kenyér illatát, gyermekkoromat jutatja eszembe… Mi
lenne, ha leszállnék és vennék egy kiflit? Majd megyek a következő villamossal.
Sárga kopott villamosomról leléptem, ÉS AKKOR futott szembe velem a nyár, hogy
elérje a villamost. Ritkán látni ilyen szépet, hosszú szőke haja lebeget utána. Ó, csak
álltam a villamos ajtajában és bámultam, ahogyan fut. Ütemes mozgás,
szívdobbanás… csodaszép ez a lány. Fehér póló, nincs melltartó, vicces két piros
kéz van festve a pólójára, ezek tartják azokat a csodákat „Zárom az ajtókat!” Na most
mi legyen? Fel vagy le? Csak egy pillanat… Visszaléptem… Pont elérte most már
egy az utunk, amerre a sínek mennek… Rám mosolygott, napsugár mosolyával
eltüntette a tömeget, csak Ő volt és én. Istenem, beragyogná az életem…
Visszamosolyogtam, és be kell vallanom ez a mosoly egy kicsit a pólón lévő
kezeknek is szólt. Egy mosoly kezdete lehet egy új életnek. Rám nézett kék
szemeivel nyugtázta mosolyom, és talán azt érezte, hogy mondania kell valamit. Így
hát köszönt nekem a drága, azt mondta: „CSÓKOLOM!”
Ez van, öregszem. Vagyis inkább öregnek érzem magam. Akiket tanítok, lehetnének
a gyerekeim, a szüleikkel vagyok egyidős. Kezdem átérezni, amit Gajdi mami mond
nekem, hogy a fia lehetnék, ilyenkor pimaszul mindég azt mondom, hogy: jó, de
akkor szeretnék a csecsemője is lenni…
24
> Ez az élet?
Szeretném elmondani az elmondhatatlant, leírni a leírhatatlant, ismerni az

ismeretlent. Istenre vágyom. Bámulok a létbe és nem találom a helyem. Sárga
villamoson utazom. Hol a végállomás? És ott merre fogok átszállni? Egyre inkább
érzem villamoson élek. Nem én akartam felülni. Felültettek. Anyám, s apám akarta
így? Nem tudom. Bekapcsolom a számítógépet és attól félek, hogy csak egy
elektronikus jel vagyok csupán. Egy program része… Ó micsoda aljasság! Miért nem
beszélhetek a program Írójával? Igazán megmondhatná mi a célja velem! Miért alkot
az Alkotó? Amit leírok, azt én írom vagy Ő? Vagy csak bámulja a létem? Ez a cél?
Hogy vajon mit hozok ki az egészből? Lehet hogy azért hozott létre minket, hogy
szemlélőként tanulja a létet? Életünkkel azt szeretné bizonyítani, hogy Ő is létezik?
Isten elgondolkozott-e már azon, hogy ő vajon honnan van? Te szerencsétlen Alkotó
fordulj Istened felé! Jaj hogy én menyire utálom a végtelent…
MIÉRT NEM ÉRTHETEM MEG?”
Ezek jártak az Ember fejében, majd hazament, megvacsorázott és bekapcsolta a
Gépét.
„Lőn világosság” – motyogta maga elé a semmibe…
> Életképek
Ma rá jöttem miért sír fel a csecsemő mikor megszületik… tudatára ébredt annak,
hogy meg fog halni, de addig is élnie kell…

A tesóm elkezd a családfánkat kutatni azt mondta addig nem nyugszik amíg meg
nem találja azt az Árpádházi ősünket akit Kolompár Kohnnak hívnak… szerintem
sokáig fog keresgélni, de ha majd megtalálja akkor megnyugszik...

Ez kell ezeknek meg a kutya-fasza-bácsi mondta apósom feleségemnek 30 évvel
ezelőtt miután hazajöttek a templomból és bekapcsolták a tévét, (a kutya fasza bácsi
az a Tau bácsi volt a csehszlovák mesefilm hős… akinek a kalapjában volt az
ereje… én is néztem gyerekkoromban… és ki az aki nem? Persze néztük a
zsebtévét is Móka Mikivel, meg Hakapeszi Makival…)
25

Apám gyerekszobájában a tehén volt a radiátor… öten voltak testvérek… két bátya
egy nővére meg egy öccse volt… ő vitte nagyapja ökreit legelni… Ti nem is tudjátok
milyen jó dolog az őszi hidegben mezítláb a meleg tehénszarban ácsorogni…
> A válságról avagy EMBER-MARHA kereskedés

Kedves napló, bevallom nem nagyon értettem ezt a „globális gazdasági válság”
dolgot, a feleségem elmagyarázta, hiszen ő azért mégis közgazdász…
Most már tudom, hogy minden a kereslet és kínálaton múlik…

SZÓVAL szerintem valahogy így néz ki a dolog:

EMBER-MARHA kereskedés

1. Jön egy EMBER, aki bejelenteti, hogy marhákat, vásárol fel, darabját 100€-ért.
2. Nálunk sok a marha, így hát eladják.
3. Az EMBER, marhák, ezreit vásárolja fel, kifizeti a beígért 100€-t.
4. A marhák fogyatkoznak.
5. Az EMBER azt mondja, hogy 200€-t ad ugyanazért, amiért eddig 100€-t adott.
6. A marhák még jobban megfogyatkoznak.
7. Az EMBER 250€-ra emeli az árat, de már így is nagyon nehéz marhát, találni.
8. Erre az EMBER közöli, hogy 500€-t ad, de sürgősen el kell utaznia, addig egy
helyettese fogja képviselni.
9. Amikor az EMBER elutazott, a helyettese azt mondta: "Nézzétek ezt a sok marhát,
amit vásároltunk tőletek. Eladjuk nektek darabját 350€-ért, és amikor az EMBER
visszatér, akkor majd eladhatjátok neki 500€-ért."
10. Így hát összeszedték megtakarított pénzüket és mindent visszavásároltak.
11. Aztán a soha többet nem látták sem az embert, sem a képviselőjét… most már csak az
a rengeteg nincstelen MARHA bőg, hisz annyi pénzük sincs, hogy takarmányt
vegyenek maguknak.

ja... így van ez... és akkor még nem is beszéltem a kergemarha-kórról, vagy a
disznyó-infulenzáról...
26
> Ó én, ó élet...
„Ó én, ó élet,
kérdések nem szűnő árja.
Hitetlenek végtelen özöne,
balgáktól nyüzsgő városok!
Mi jó ezek közt?
Ó én, ó élet!
Válasz:
Az hogy itt vagy,
hogy van élet és egyéniség,
hogy zajlik a nagy színjáték
és te is hozzáírhatsz egy sort.
Hogy te is hozzáírhatsz egy sort... " (Walt Whitman)

Holnap befekszem a korházba holnap után megműtenek... ennyi az én sorom... meg
a bizonytalanság...
> A "FŰSZÁLAK" ÉRTELME

Amióta láttam a Holt költők társaságát azóta szeretem Walt Withman- t

A "FŰSZÁLAK" ÉRTELME
[LEAVES OF GRASS' PURPORT]

Nem kizárni s elkeríteni, vagy kiszemelni a rosszat félelmes tömegéből (vagy
akárcsak megmutatni,)
Hanem hozzátenni, keverni, növelni, kiteljesíteni - és ünnepelni a halhatatlant és a
jót.
Büszke ez ének, minden szava, célja,

27
Átfogni tér s idő roppant birodalmait,
A fejlődést, a feltüremlőt, a növekvőt és a nemzedékeket.
Kezdve az érett ifjúságtól, s folytatva kitartón,

Vándorolva, bámészan, mindennel játszva - harcot, békét, napot és éjt magamba
szíva,
Soha, még egy órácskára se hagyva félbe a munkám,
Bevégeztem most betegen, szegénységben s öregen.
Az életről dalolok - s a halálról íme mégis:

Az árny-halál sarkamban lappang, ülő alakomnál, s évek óta -
Néha közelhúzódik, már-már szemtől szembe.

> Képek... amitől félek

Szerző: adenocarcinoma 2009.06.01. 17:43Szólj hozzá!
>Érzések

Kedves Napló!

Had mutatkozzam be; Az Én nevem Élet.
Először is szeretném megfogalmazni (legalábbis megpróbálom) mit éreztem és
jelenleg mit érzek. Amikor tudomást szereztem Barátom betegségéről pontosan úgy
viselkedtem, mint a legtöbb ember az ilyen helyzetben, letörtem, nem akartam
28
emberekkel találkozni, ha senki nem látott sírtam, nem bírtam zenét hallgatni. Csak
zakatolt az agyam, mi lesz, hogy lesz, latolgattam az esélyeket, tehetetlenséget
éreztem. No persze Őelőtte ezt nem mutattam, éppen elég volt, hogy a háziorvosa
elsírta magát, amikor telefonon felolvasta neki a diagnózist. Aztán sírt a kolléga, a
rokon, a szomszéd… Na kész, erre tényleg nincs szüksége az embernek. Optimista
természetemnél fogva kutattam a lehetőségeket, hogy mit tudok tenni ilyen
helyzetben. Mert rájöttem, az ember akkor esik leginkább kétségbe, amikor nem talál
megoldást. Ha probléma van, természetes reakció, hogy azonnal megpróbáljuk
megoldani. Ha összeveszünk kedvesünkkel, van lehetőségünk megbékíteni. Ha
súlyos anyagi problémák gyötörnek, abból is van kiút. De ha az ember barátját,
rokonát elkapja ez a csúnya betegség, csak leeresztjük ölünkbe a karjainkat, míg az
orvos széttárja karjait és azt mondja: bármi lehet.
De az ember nem éri be ezzel a bármi lehet dologgal. A sajnálkozásnak sincs
értelme. A sajnálkozás, és a hiányérzet önző dolog, ilyenkor magunkat is sajnáljuk.
Tegnap este (a korházba vonulása előtti napon) beszélgettünk és végül Ő maga
vezetett el a megoldáshoz.
No de erről majd legközelebb…
>Kiterítve
Nem is tudom, hogy fogjak bele… szóval tegnap, vagyis 2009-06-03-án elvégezték a
műtétet.
Délelőtt 11 órakor került a műtőbe, majd délután 17 órakor hozták ki!!!!!
A teljes gyomor eltávolítására volt szükség, a vékony bélből készítettek egy hmmm,
hogy is mondjam.. zsákot ami helyettesíti a továbbiakban a hiányzó szervet. Ezzel
valójában teljes életet lehet élni. Szerencsére hallottam ismerősöktől konkrét
példákat, ami igazolja, hogy ez valóban így van. Bár ez számomra még mindig
annyira felfoghatatlan. Ezelőtt nem hallottam ilyen műtétről, most pedig úgy érzem,
mintha minden ember csak erről beszélne. 3 héttel ezelőtt, mikor ezt először mondta
a barátom, döbbenten mondtam , hogy ; „De hát arra szükséged van!” Erre Ő: „Nem,
azt mondták nincs rá szükségem.”
Szóval, ma reggel kezdett ébredezni, jelenleg nagy fájdalmai vannak, de ez majd
fokozatosan enyhül. Mindenféle csöveket vezettek a testébe: infúzió, hasi drénerek,
fájdalomcsillapító kanül, katéter. Stb. Az információkat a feleségétől tudom, mivel
nem akarta, hogy látogassuk így kiterítve, magatehetetlenül. Most még nem tehetünk
sokat, de ha túl van ezeken a nehéz napokon a mi dolgunk lesz, hogy erőt, hitet és
29
szeretetet biztosítsunk számára. Most befejezem ,mert mindjárt jönnek a kislányai,
ma délután én vigyázok rájuk. A nagyobbik, aki 12 éves és ugyebár tud olvasni, nem
láthatja ezeket a sorokat.
>Érzések folyt.köv.
Megígértem, hogy folytatom az „Érzéseket”. Gondban vagyok, mert nehezen tudom
magam kifejezni. Én festő vagyok, lefesteni tudom amit érzek. Ő pedig író. Annyira
jól tudja kifejezni magát, amit csak irigyelni tudok (a szó legjobb értelmében) és
csodálni. Ott hagytam abba, hogy elvezetett a megoldáshoz. „Hogy te is
hozzáírhatsz egy sort... " (Walt Whitman)
Ez a megoldás, amire csak egy másik idézettel tudok válaszolni: „Jelet hagyni, mint
bicska vágta seb
A fa eleven húsában.
Megmaradni a mérhetetlen
Föl-nem-fogható végtelenben.

Lélek maradni; fény az éjben,
Hogy látva-lássák miért éltem.

Minden dologban olyan jelet hagyni,
Ami engem tükrözhet.
Elvégezni csak én tudhatom,
S megmaradni is jelként abban.”

No nehogy félre értse valaki, itt nem valami búcsúzkodásról van szó, meg feladásról.
Ez csak egy idézet, ráadásul ciki, de nem t’om kitől. Örülnék, ha valaki segítene.
Arról van szó, hogy megtaláljuk létünk értelmét, ami nem más, mint az ALKOTÁS!
Isten megalkotta az embert a saját képmására, ezzel magadva a lehetőséget, hogy
mi is képesek legyünk alkotni. És ha alkotunk, részesei leszünk egy örök
körforgásnak. Ki lefesti, ki leírja. A kimodott szónak súlya van, hátmég a leírtnak,
mert a szó elszáll az írás megmarad. Létre hoztunk egy blogot, ami része lesz az
„internet történelemnek”, De ha nem is kerül be a történelembe, biztos eljutott már
jónéhány emberhez. Ez így vagy úgy, de hatással lesz RÁD is, olvasóra.
30
> Írok, tehát élek
Rengeteg írni valóm van... egyenlőre csak annyit, hogy a TANÁR ÚR, aki operált
rendkívüli ember... imádkozom érte, míg élek…
"Az egyik nővér mutatott nekem egy blogot, ami nagyon elszomorított" - mondta ma
délelőtt. A feleségem is itt volt... egy pillanatra kitört belőlem a zokogás...
Két ember egyszerre hal meg az egyikük pap volt, a másik sebész. Szent Péter
fogadja őket a Mennyeknek kapuja előtt. A sebésznek kitárja a kaput. A papnak azt
mondja, még egy kis időt a purgatóriumban kell töltenie. „Miért?” - kérdezte Isten
szolgája. „Isten szolgájaként éltem!”
„Látod most is kétkedsz…” –mondta Szent Péter. „Nahát, csak hogy tudd: míg te
állítólag a lélekkel dolgoztál a többségnek csak a teste volt ott. A sebész viszont
„csak” a testen dolgozott, de mindenki a lélekért imádkozott…”
Most csak ennyi telik tőlem… ha minden jól megy, hétfőn hazaengednek…
>Élettől szeretettel
Engedd meg, hogy az alábbi idézettel köszöntselek itt:

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
31
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete
az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

> 1.nap Miért füstöl a kórház kéménye?

1. nap

Kilencre kell a korházba menni… nem mondhatnám, hogy jól aludtam de a semminél
azért többet. Még jó, hogy a gyerekeket hazavittük a nagyszülőkhöz, a nagyobbik
zarándokútra megy a nagyanyával, no nem messzire, Máriazell- be busszal…
A kicsi meg majd a nagyapját boldogítja… jobb ez így…
A feleségem mindent összepakolt én meg morgolódtam… „Szerinted még ehetek?”
Kérdeztem kedvesem „A fene tudja, nem mondták…”
„Mindegy, úgy is csak holnap műtenek.” - mondom és sütöttem egy kis tojásos rizst.
Reggeli után azonnal indultunk… nem szeretek késni sehonnan… megnéztem a
papírt… Hova is kell menni? Ja ugyanoda, ahol a múlt héten a Tanár úr
megvizsgált… Ok megvan minden… akkor indulás… Fél kilenckor már ott ültünk a
rendelő ajtaja előtt… Vártuk a sorunkat… Fél tízkor adtam oda a papíromat. Tízkor
32
hívtak be. egy nagy darab orvos fogadott, azt mondta megvizsgál… megírta a
papírokat, ezzel kell a hotelbe menni (ezt a hülyeséget? Vajon miért hívják
hotelnek?) jelentkeztünk az osztályon 11-kor már az ágyam mellett karoltam át
feleségem és emlékszem azt mondtam: „Nyugi nem lesz semmi baj…”
Jött a nővérke, kérdezte ettem-e? és már hozta is a hashajtót… jó kis keserűvíz…
jött is belőlem rendesen… a fenekemen pisiltem. Éjfélig minél több folyadékot, igyon,
de aztán már semmit… délben ebéd. Kaptam egy húslevesszerű valamit, ami „csak
húslé” „folyadéknak számít” mindegy az is kijött. Közben vért vettek és hozzájárultam
hogy bekerüljek egy „study”- ba. Ez olyan esettanulmány szerű akármi… egy cég
szponzorálja és olyan vizsgálatokat is elvégeznek, amit egyébként az OEP nem
támogatna… hozzájárultam a centrál vénás katéterhez meg az EDA-kanülhöz is…
hogy mik ezek hát az altatásnál fájdalomcsillapításnál lényeges dolgok…
Aztán jött egy hölgy és megkérdezte, hogy tudnék-e segíteni, mivel holnap vizsga
lesz a nővéreknek, és ha beleegyeznék én lennék az egyik tétel… ok semmi vész…
simán… úgyis csak harmadik leszek a műtőben, ami azt jelenti, 11-re kerül rám a
sor… addig sem leszek egyedül, hogy vért is vesznek? Ugyan kit érdekel! A
vizsgadarab nem nyavalyog…
Aztán jött egy srác azt monda erre járt megkérdezte „Maga a gastrectomiás?”
Mondom: „Aha” rendben, akkor leborotválom, legalább nem kell holnap…” Na ezen
is túl vagyunk… gondoltam… de ezzel még nem volt vége a napnak… sétálgatok,
járkálgatok a folyóson jön valaki megkérdezi ma már sokadszor, maga a totál
gyomros? Mert mit szólna, ha ma beraknánk az EDA-kanült? Rajtam nem múlik…
rakjuk, vagyis hát rakják, mert hát én ugye ehhez nem értek, nincs benne
pedagógia… odamegyek a nővérpulthoz a nővérke kezembe adja a szereléket, ezzel
kéne a műtőkhöz menni ott már tudni, várni fogják csak mutassa meg valakinek…
lemegyek nem nagy cucc két emelettel lejjebb van, ide hoznak holnap is… kell a
helyismeret… asszimilálódom…
Lemegyek, mutatom miért jöttem. A kedves szőke hajú doktornő elfehéredik, majd
azt mondja ezek nem normálisak… leküldenek egy gastrectomiást gyalog… Azonnal
vissza az osztályra és majd letolják az ágyával együtt ez nem játék ezt tesztelni is
kell! Aha mondom és nem vártam a liftre, visszamentem a lépcsőn. A nővérpultnál
mondom a nővérkének mi történt, azt mondja akkor feküdjön majd szólok
valakinek… visszafeküdtem és akkor kezdtem el érezni, hogy baj van… ez már
tényleg nem játék… jött értem a betegtologató ember, le kellett meztelenre
vetkőznöm és letolt oda ahol az előbb voltam… átfeküdtem az ottani ágyra… és
betoltak az előtérbe, hát mit mondjak? Be voltam szarva rendesen, most mi lesz?
33
(Szégyen, hogy a nevekre nem emlékszem ezért aztán elnézést is kell kérjek
mindenkitől aki ott volt, és talán ezt olvassa) volt ott egy lány, szidta a rendszert, mert
nem tudott rendesen nyomtatni, mondom felkelek és beállítom… biztos tudnék
segíteni… szegényeknek kétoldalasan kell nyomtatni… fő a takarékosság (ja jut is
eszembe, tudjátok miért füstöl a korház kéménye? Hát, mert ott fő az egészség…)
Aztán eszembe jutott, hogy jobb, ha nem kelek fel hiszen egy szál micsodában
érdekes lenne nyomtatót beállítani…
Behelyezni egy EDA-kanült nem nagy dolog… de nálam igen… úgy féltem… senki
nem tudná megmondani mitől? Nem jár fájdalommal, csak ülni kell előreejtett
vállakkal… hát nekem úgy leesett a vérnyomásom, hogy el kellett feküdnöm… még
kétszer próbáltuk / próbálták meg ülve, majd jött a mentő ötlet, hiszen ezt oldalt fekve
is lehet… úgy már sikerült. Aztán, tesztelték és - ha már úgy is ott voltam - berakták a
centrál vénás kanült is… azt mondták még felkelhetek, de már ne zuhanyozzak… jött
a beteghordó átültem az ágyamra visszatolt az osztályra.
Emlékszem már sötét volt felkeltem odamentem az ablakoz, néztem a város fényeit
és előtört belőlem a zokogás…

>2. nap Visznek...

Reggel ötkor hozták a lázmérőt. Aztán jött egy kedves kis aranyos hölgy, ő a volt az
én tanulom, vagyis aki rajtam vizsgázik… Megkérdezte, hogy aludtam mondom a
körülményekhez képest jól… aztán beszélgettünk megkérdezett mindent, amit tudni
a kellett. Aztán jött a vizsgabizottság szegénykém mennyire izgult… de sikerül neki…
csak beszélni kommunikálni nem tudott jól a vizsgabizottság előtt… fantasztikusan
ügyesen vett vért, fura, hogy mennyire más a vizsga és más a gyakorlat… mindegy
ezen is túljutottam. Közben jött az altatóorvosom, bemutatkozott és mondta, hogy ő
sajnos nem ér rá, de a másik hölgy itt… (nem emlékszem a nevére… borzalom, hogy
mennyi minden kiesik a műtéti stressz miatt az ember fejéből) mondtam nekem
majdnem mindegy ki altat. Lehet ezzel nem jót szóltam, úgyhogy gyorsan
hozzátettem semmilyen tapasztalatom nincs ezen a téren. Elmentek megjött a
feleségem is, megszorította a kezem, és a kezembe adott egy kegytárgyat, meg egy
kis levelet, a nagyobbik lányom írta. És már toltak is… irány a lift… a tanulólány a lift
előtt ért utol megköszönte a segítségem, és minden jót kívánt…. Mondom igazán
nincs mit… nézem a kezemben a levélkét amit a lányom írt… elolvastam
34
összeszorult a szívem, édes Marcsikám köszönöm… kegytárgyat Szent Antal
visszaadom kedvesemnek, mit kezdjek vele odabent? Még egy utolsó puszi a
feleségemtől, látom a könnyeivel küszködik… betolnak… át kellet feküdnöm egy
másik ágyra… azon tolnak tovább a műtőbe… átfekszem a műtőasztalra lekötik a
kezeimet… altatnak… aztán a többi néma csend…
--------------------------------------------------------------------------------------
> 3.nap vagy negyedik vagy mit tudom én...

Rájöttem, minden igyekezetem ellenére sem tudom megfelelő sorrendbe leírni, hogy
mi, és hogyan történt…
Összefolynak a napok, nem emlékszem szinte semmire… hihetetlen… a 6 órás
műtét után az intenzívre vittek nem nagyon akaródzott lélegeznem, úgyhogy
lélegeztető gépre tettek. Másnap vagyis csütörtökön levittek az ÁSO-ra (Általános
Sebészeti Osztály) az intenzív osztályon való létről csak arra emlékszem amikor
leszedtek a lélegeztető gépről és a doki azt mondja, hogy nem ért vele egyet, de hát
ez van, vissza kell mennem az osztályra, ott akkor valakinek megemlítettem ezt a
blogot…
Egy Tomi nevű srác tolt fel és tett át az ágyamba, mert felkelni azt még rohadtul nem
tudtam. A műtő a negyediken intenzív az ötödiken az ÁSO a hatodikon van… (a
patológia meg a pincében, úgyhogy addig, amíg felfelé viszik az embert addig nincs
baj) nehéz eset vagyok 95 kg a műtét előtt most meg a fene tudja mennyi, minden
tiszteletem a Tomi gyereké aki azt az élő súlyt átemelte a másik ágyba…
A feleségem mesélte, hogy volt látogatni, de nem is emlékszem… csak arra, hogy
borzasztó éjszakám volt nem voltam teljesen magamnál fel akartam kelni… mondták
hogy nyugi, van katéterem… lefogtak… össze–vissza karmoltam a vállamat… aztán
megoldották, lekötötték a kezeimet, hogy ne tegyek kárt magamban…
küzdhettem rendesen…
35
> 4.5. Péntek-Szombat

Másnap (azt hiszem pénteken) kivették a katétert, és adtak egy kacsát… mondtam,
hogy én abba soha… az embernek megvannak a rigolyái másfél éves korom óta
szobatiszta vagyok azóta állva vizelek… nem is tudom miből gondolják, hogy 38és
fél év megszokását akarattal olyan könnyű legyőzni… nem is ment… ideges és
feszült voltam mindenkit ugráltattam… szegény feleségem, nem is tudom hogy tudott
elviselni. A vége az lett, hogy segítetek felállni, kezembe nyomták a kacsát,
mindenkit kiküldtem és nagy kínok közepette pisiltem egy véreset… a következőnél
már ki tudtam vánszorogni a klotyóra… este lefürdettek, mert fürödni azt ugye kell „a
tisztaság fél egészség” nem volt szivacsom. Nem tudtam felkelni… hát lefürdettek
úgy, de úgy szégyenletem magam…
Borzasztó ez a kiszolgáltatottság, hogy csengetni kell,ha vécére szeretne menni az
ember, mert ki kell kötni az infúziót… fürdetés után vacogtam fáztam minden bajom
volt arra eszméltem, hogy feszit a hólyagom… csengettem nem jött senki…
csengettem többször végre jött a nővér. Felemelte a hangját, hogy ne
türelmetlenkedjek, meg hogy rajtam kívül még 26-an vannak… különben is ott a
kacsa… kezdtem volna magyarázkodni, hogy nézze asszonyom… na ezt nem kellett
volna, „én magának nem vagyok az asszonya!” Hát tényleg nem, nem is tudom,
miért vitáztam ott abban a helyzetben… az ember próbál ragaszkodni a
büszkeségéhez, vagy nem is tudom minek nevezzem? Talán méltóság?
Talán azért mert nem tudtam másként telik az idő ágyban fekve, betegen, mint
egészségesen dolgozva… mert kemény munka ám a nővéreké… nem tudnám
elvégezni a felét sem…
Másnap már felkeltem, egyedül lemosakodtam, és igyekeztem türelmesebb lenni. Az
orromba belevarrt cső nagyon idegesített, ráadásul a prof azt mondta, hogy napjában
többször fejjem meg… ezt úgy kell elképzelni, hogy lóg a cső… és van bent egy kb.
20 centis gumicső toldás, amit ha összenyom az ember szép nyugodtan váltott
kézzel egymás után, akkor felszippantja a váladékot, ami a cső végén lévő zacsiba
folyik…
A másik amivel foglalatoskodtam még az a kesztyűzés egy gumikesztyűt kellett
felfújnom napjában többször is… a tüdőm miatt (bár alapból átúszom víz alatt az 50
méters medencét, de ez itt most más helyzet) fújkáltam is ahogy kell, szét is durrant
nem is egy… Orsi készített nekem egy olyant amire egy mosolygós arcot rajzolt…
36
Szóval a szombat is eltelt. Megtanultam, hogy a nővérkéknek nővérke megszólítás
dukál, nem szeretik a hölgyem, asszonyom, vagy kisasszony megszólítást…
igyekeztem megjegyezni a keresztneveket…
> Vasárnap

Vasárnap választások voltak nem vagyok valami nagy politizáló, de ha megkérdezik
a véleményemet, akkor elmondom, és most kérdezték… kérdeztem is a nővéreket,
hogy hozzák-e a mozgó urnát… azt mondták megkérdezik… fura hogy az egész
osztályon csak nekem jutott ilyesmi az eszembe… persze nem szavazhattam… be
kellett volna előre jelenteni. Mindegy ez van.
Felkeltem, és megborotválkoztam… nagy dolog ez kérem, ha az embernek egy cső
lóg az orrából…
> Hétfő- kedd

Nem halogatom tovább leírom ezt is… azt mondják, minden műtét után van egy
úgynevezett holtpont, amin át kell esni olyan ez mint a profi bokszmeccsen… van aki
hamar túljut rajta és a következő menetre szinte újjá születik, van akit meg kiütnek.
Nekem ez a holtpontom hétfő volt, rossz hangulattal ébredtem már az öt órai
lázmérőzés előtt… lázam is volt… jött a nővérke vért vett, jött a vizit mondta a doki,
hogy vért kell venni, a nővér meg mondja, hogy már folyamatban… de aztán rájöttek
hogy a reggeli vérvétel nem abból a célból készült… ezért vettek még egyszer vért.
Jött a feleségem látogatni ideges volt, a nagyobbik gyerek ma vizsgázik a
zeneiskolába, a kedvesemnek meg a munkája miatt ide-oda kell rohangálnia…
szegény… hamar el is viharzott, látta, hogy harapós kedvemben vagyok.
Megjött a vérkép eredménye… nem lett jó… ideges voltam a kutya se szólt
hozzám… a folyosóról behallatszottak a kinti beszélgetések a nővérkék a halálról
beszéltek… Ilyenkor az ember mindent magára vesz… borzalom…
Kitört rajtam a pánik, azt hittem meg fogok halni. Senkinek sem kívánom ezt az
érzést…
Mi lesz velem? Imádkoztam Istenhez, hogy könnyű halált adjon, vagy hogy küldjön
valami jelet… hát megjött az is… elmentem vécére, és vért pisiltem, nem, nem
véreset, hanem vért… papírtörlővel elszorítottam és visszafeküdtem.
37
Már estefelé járt az idő… jött megint a kedvesem, szabadkozott, hogy csak ilyen
későn tudott jönni mondtam neki, hogy nem baj, de most inkább menjen el, mondtam
neki, hogy szeretem és hogy vigyázzon a gyerekekre… látta hogy nem jól vagyok,
szótfogadott elment…
Csengetem a nővérnek mondtam hogy vért pisiltem jött a doktornő... a lázamat
levitték(az Algopirin csodákra képes), de úgy éreztem valami elpattant belül… aztán
később jött egy másik orvos is az is kérdezte mi bajom elmondtam neki is, hogy vért
pisiltem… meg azt is kértem, hogy hagyjanak békén… megtették.
Megint imádkoztam… rohadt egy érzés az amikor az ember azt érzi meghal… azt
kértem Istentől hogy ne szenvedjek sokat, hogy egyszerűen csak hagyjon elaludni…
Hát Isten nagy mókamester az egyszer biztos… bebizonyította nekem, hogy ő az
Úr… hogy azt tesz velem amit csak akar… és éreztem amint a meleg folyadék
végigfolyik a combomon…
„VÉR” gondoltam… hát igy fogok meghalni? Elájultam arra eszméltem, hogy a
mellettem lévő kórteremben a nővérke vitázik egy frissen műtött emberkével, hogy
nem szabad felkelni… Körbenéztem megemeltem a takarót, nem volt véres ezek
szerint „csak” összevizeltem magam… lehet félelmemben… borzasztó… szóltam a
nővérkének… szégyenemben majd elsüllyedtem. Felkeltem ő meg kicserélte az
ágyneműt… aztán kértem tőle egy kacsát… fő a biztonság…
Kedd reggel hallottam, ahogy a többieknek mesélik az éjszakások, hogy milyen
borzasztó éjszakájuk volt, a két frissen műtött, akik fel akartak kellni, egy bácsi, aki
kikente magát szarral… na meg ugye a 622-es is behugyozott…
Nem, azt hiszem én semmi pénzért nem tudnám az ő mmunkájukat elvégezni…
Jött a vizit megdumálták, hogy ki kell venni a centrál vénás kanült, mert biztos az
gyulladt be és attól lehet a lázam… kivették elküldték tenyészetre… délután
meglátogatott a gasztroenerológus… beszélt Istenről… mondtam neki hogy az
éjszaka után a lelkem már erős , csak a testem gyenge. No meg panaszkodtam,
hogy miért nincs az osztályon egy ember, aki megfelelően tud kommunikálni a
betegekkel? Aki minden felvilágosítást megad, aki elmondja, hogy mi is történt,
történik az emberel… erre elment, és elolvasta a műtéti jegyzőkönyvet, majd
visszajött, és korrektül elmondott mindent. Azzal a kérdéssel búcsúzott el, hogy ugye
megengedi, hogy imádkozzam önért? … Mondtam neki, köszönöm…
Délután jött a feleségem elmondtam neki, mindent, aztán együtt sírtunk…
Már tudom, hogy van Isten és hogy velem van…
A lélek erős, csak a test az a gyenge…
38
> Az élet rántottája
Lányommal reggelit készítünk. Felültetem az asztalra. Onnan, a magasból csipogja

érdekes kérdéseit.

- Apa ez tojás?
- Igen.
- Ebből lesz a kiscsibe?
- Igen ebből lenne. Ha a kotlós kikeltené.
- Mi az a kotlós?
- A csibe mamája, aki addig ül a tojásokon, míg ki nem bújik belőle a kiscsibe.
- De ebben nincsen pipi…
- Nem ez csak tojás, csak lehetőség volt rá hogy ebből pipi legyen.
- De ha feltörjük, akkor ebből már nem lesz csibe.
- Nem, ebből nem. Ebből finom reggeli lesz.
- Aha! Tudod apa akkor ez már nem is tojás, hanem rántotta!

Megsimogattam fejecskéjét. - Okos vagy! – mondtam.

Közben szemem az üres tojáshéjra tévedt, és valamiért az villant az agyamba mikor
anyám meghalt… láttam a testét, de anyám már nem volt ott… hm… hát igen: a tojás
meg a héja… de erről nem beszéltem neki…
> Szerda csövek nélkül...

Rengeteg minden történt ezen a napon a szokásos öt órai hőmérőzés, majd a
műszak átadása a nővérek közt… vizitkor megjegyeztem a Tanár Úrnak, hogy
megoldható lenne, hogy az orromból kikerüljön a cső? Azt mondta, majd
megbeszélik, de ő úgy gondolja, hogy semmi akadálya, megmutattam az EDA-kanült
is, hogy szerintem kicsúszhatott, mert már a honom alatt van a vége… azt mondta,
hogy már arra se nagyon lesz szükség, úgyhogy akkor azt is kiveszik…
Jött a kötözős nővérke, elvágta a cérnát amivel az orromba volt varrva a cső
kihúzta... Istenem micsoda megkönnyebbülés… kivette az EDA- kanült is…
Megnézte a sebemet, átkötözött, majd mondta, hogy van másfajta haskötő is…
Kérdeztem, hogy az meg milyen? hát azt nem támogatja a TB... és hogy az drágább,
39
de szerinte jobb, kipróbáltuk. Tényleg jobb! Nem értem ezt a dolgot, hogy is van
ezzel a haskötővel? Műtét előtt írtak fel egyet, azt mondták arra majd szükségem
lesz… az üzletben nem mondták, hogy többféle van… mentem a recepttel
kiváltottam oszt jól van… Ég és föld a két haskötő… ezt három helyen tudom állítani
a másikat nem tudtam, mert megszakítás nélküli volt rajta a tépőzár…
Felkeltem jártam egyet, teljesen fel voltam dobódva… aztán jött a nővérke, mondta,
hogy feküdjek le, mert ma kell mennem a vénás vizsgálatra, ezért az ágy lábrészét
magasabbra állították. Jött a betegtologató, és elvitt „kirándulni”, az érsebészetre…
Rendkívül érdekes vizsgálat, az embert egy mozgatható asztalon fekszik, és
megnézik a vénáit, hogy szabadon áramlik - é a vér… de ahhoz, hogy ezt lássák,
meg kell festeni a vért valami jó kis kontraszt anyaggal… nekem jó vénáim vannak. A
lábamat egy melegvizes lavórban kellett áztatnom egy pár percig, aztán jött a főorvos
úr és keresett egy vénát, ami használható… nem is azzal volt a baj, hanem a
kontraszt anyag befecskendezésével, valami oknál fogva… nem nagyon sikerült a
befecskendezés… mindkét lábfejemen csak a negyedik vagy ötödik próbálkozásra
jött össze a dolog… közben megbeszéltük a magyar egészségügy borzalmas beteg
állapotát. Az eredmény negatív lett, vagyis nem áll fenn trombózis veszély.
Visszatoltak az osztályra a szobámba kérdezte a nővérke, hogy ment? Mondtam
remekül, túlvagyok rajta…
Egyszer csak bejött egy emberke a kolláré ott figyelt a nyakában, gondoltam biztosan
pap, köszöntem is illendően, „Áldás békeséget”. Ezen egy kicsit meglepődött,
megkérdezte, hogy nem zavar-e? Mondtam, Csöppet sem! Foglaljon helyet, legalább
beszélgetünk egy jót, megkérdezte, hogy hiszek-e Istenben, Idézettel válaszoltam,
„Ahogy az óra az órásmester létezését bizonyítja, úgy a világegyetem Isten létezését
bizonyítja”. Elbeszélgettünk Istenről, hitről, vallásról, egyházról, egyházpolitikáról, egy
igazán érdekes izgalmas de legfőképpen tartalmas és tanulságos beszélgetés volt.
Egy 73 éves diakónussal, ki hitte volna?
Aztán egy szőke kis nővérke, (valószínűleg tanuló lehetett) ebédet hozott nekem…
Mondtam, hogy ez tévedés lesz, mert még folyadékot sem ihatok, nem hiszem, hogy
rögtön ebéddel kéne kezdenem, lerakta, majd elviharzott, aztán egy kis idő múlva
visszajött, elnézést kért... azt mondta tényleg tévedés… szerintem az lett volna
tévedés, ha megeszem…
Persze előfordulhat mással is… (aki dolgozik, az tévedhet…)
Amikor még ott volt a diakónus megkaptam a diafilint (légzéskönnyítő) ezt könnyű
megismerni, általában lassan folyamatosan közvetlenül a branülbe nyomják bele,
(persze olyan is van aki inkább az ifuzióba fecskendezi, akkor nem kell vele annyit
40
vacakolni). Szóval „ebéd” után jön a nővérke, lekapja rólam az infuziós szereléket és
elkezdi szép lassan beadni a diafilint… megkérdeztem, hogy ugye ez diafilin? Az! -
válaszolta tömören, mondom neki, hogy ezt már megismerem, fél órája kaptam,
kiveszi a fecskendőt, megkérdezi a másik nővérkét… ja tényleg bocsi…
Nem azért szóltam, csak kár belém kétszer az anyag…
Aztán megint meglátogatott a gasztroenterológus, érdeklődött. Hogy s mint vagyok
elmeséltem neki, hogy jobban... megint beszélt Istenről, mondtam neki, délelőtt egy
diakónussal beszélgettem. Ezt mondta el fog utazni Tihanyba egy szemináriumra,
vagy valami olyasmire… de szorít értem… mondtam köszönöm, alighogy elment jött
a Tanár úr, és kiszedte belőlem a maradék két csövet…
Olyan de olyan boldog voltam… csövek nélkül szép az élet!
Este jött a feleségem mondom neki, hogy remekül érzem magam, beszélgettünk,
majd egy hirtelen ötlet: Miért ne jöhetnének be a gyerekek? Hiszen már elég
szalonképes vagyok… Felhívtam őket mondtam nekik, hogy készüljenek mert az
anya hazamegy értük, és bejöhetnek a korházba! Gyorsan megborotválkoztam…
Nagy volt az öröm, a kicsit minden érdekelt, a nagyobb meg sírt, a bátyám volt velük
otthon… ő is bejött… dumáltunk egy sort… szép volt ez a nap… mondom csövek
nélkül szebb az élet…
> Csütörtök--hétfő

Csütörtök

Semmi említésre méltó nem történt, ha csak az nem, hogy engedélyeztek egy bögre
teát.
Jött egy dietetikus nővérke… (megkérdezte, hogy vagyok? Mondtam neki, hogy
összeszorul a gyomrom arra a tudatra, hogy nekem olyan nincsen…) szóval azt
mondta, hogy majd hoz egy étrendet, hogy mi mindent ehetek, de nem könnyű ilyent
összeállítani…
Megígértem, hogy majd segítek neki, hiszen a mai naptól a gépem is itt van velem,
és tudok írni, szétnézek majd étrend dolgában német és angol oldalakon…
(szomorúan tapasztaltam, hogy ott se nagyon talál az ember semmit.)

41
Péntek
Már három bögrényi teát tolhatok az arcomba… ja és este bejöttek anyósomék
látogatóba, a kisebbik lányomat elviszik magukkal nyaralni, merthogy nem nagyon
értené még hat évesen, hogy nem szabad apa hasán ugrálni…
Ha minden jól megy, hamarosan mehetek haza… felkeltem, és kimentem hozzájuk
az előtérbe… hát igen… csövek nélkül azért már könnyebben mozog az ember…
Anyósom azt mondta, hogy „örülök, hogy így látlak…” előtört belőlem a szokásos
cinizmusom… „ÍGY mama?” Szegény teljesen zavarba jött… nem úgy értette…
mondtam hogy viccnek szántam…

Szombat
Korlátlan italfogyasztás… annyi folyadékot ihatok, amennyit csak akarok…
Megint jött a dietetikus nővér, hozott egy A4-es lapot, mindösszesen másfél oldal,
hogy mit ehetek, és hogy mit NEM ehetek, és csak annyit fűzött hozzá a dologhoz,
hogy úgy is mindent magamnak kell megtapasztalnom, Hát ez van… majd
megtapasztalom… ha hányok, vagy ha megy a hasam akkor olyant többet nem
nyelek le… délben a feleségem finom házi húslevest hozott (az csak folyadék)
Itt volt a Tanár Úr is, mondta, hogy az adjunktus úr fog majd hazaengedni…
megnézte a sebet elindította a varratokat, mert Ő szabira megy négy hétre… még jó,
hogy előtte azért megszerelt… na de mi a fenét jelent az hogy elindítani egy
varratot? Majd megtudom ezt is…
Délután a folyosón sétálgatva a nővérpultba megláttam az adjunktus urat (dokit)
mondom neki, hogy örvendek, meg hogy ő fog majd hazaengedni és elképzelhető
hogy már holnap? Na azért ne együk olyan forrón azt a kását, mert azt azért tudnia
kell, hogy még nyugaton is a „nagyobb korházakban 10%-nál műtét után
előfordulnak komplikációk… „a francba” gondolom, de válasznak csak annyit
mondtam én azért bízok a TanárÚr kezeiben… hát abban bízhat is mondja Ő…

Vasárnap
Hurrá ehetek… na azért érdekes volt a dolog, mert reggelire az egyik nővérke adott
nekem egy banános ízesítésű tápkaját, majd jött a másik és elvitte, mert hogy olyant
még nem szabad, mert tejes és majd ő utánanéz… aztán kis idő múlva visszahozta,
hogy mégis lehet, megkérdezte… még jó hogy egyetértenek… azért megkérdeztem,
hogy van e arra lehetőség, hogy egy fél zsemlét vagy egy szelet kenyeret egyek
ehhez a tápturmixhoz? Azt nem, de háztartási kekszet azt kaphat, úgyhogy azzal
ettem meg a két decis tápkaja felét…
42
Délbe kedvesem össze turmixolta a tegnapi húslevesből a krumplit meg a zöldséget,
és azt ebédeltem. A nagyobbik lányom csak nézte, hogy apa hogy tömi magába a
pépes kaját…
Holnap lehet már otthon ebédelek.

Hétfő (2009 június 15)
Eljött végre a nagy nap, elvitték az ágy végéből a kórlapot azt mondták megírják a
zárójelentést, és mehetek haza… bejött a feleségem, összepakoltunk és ő levitt
mindent a kocsihoz…
Közben, jött az adjunktus, nem szedte le a kötés csak rákukucskált alul meg felül én
mondtam, hogy a TanárÚr már elindította a varratokat… azt monda, hogy majd a
jövő héten jöjjek vissza kontrollra, és a holnaptól már zuhanyozhatok, a varratokat
meg majd szépen kiszedi magának… Csak néztem egy nagyot, de nem szóltam…
magamnak? Hát biztos ezek szépen darabokba kijönnek… mindegy… majd
meglátjuk…
A dokit aki reggel elvitte a kórlapot régről ismerem, nála tanultam két éve anatómiát,
megadta a telefonszámát, majd felhívom ha gond van…
Aztán csak várni kellett, közben hoztak egy srácot, Gábornak hívják 22 éves favágó,
és kilyukadt a gyomra… azonnal műteni kell, egy perforált gyomor nem egy
életbiztosítás…
Vigasztaltam, hogy nyugi minden rendben lesz, látod még én is élek… segítettem
neki meztelenre vetkőzni, merthogy a műtőbe úgy kell menni… szegény srác
borzalmas fájdalmai voltak. Kapott algópirint antibiotikumot infuziós folyadékot…
Aztán eltolták a műtőbe nekünk meg szolt a Titkárnő, hogy kész a zárójelentés, a
feleségem átvette, aztán elköszöntünk, irány a lift… aztán az autó… kapaszkodtam
rendesen, minden kátyúnál összerezzen az ember… itthon lefeküdtem és
elaludtam…
> Indul a kemó

Zajlik az élet, 15.-e óta itthon vagyok, gyakorlatilag eszem, iszom, vécézek és
alszom. Fáradt vagyok megviselt ez a korházi lét… De már azon legalább túl vagyok,
a legtöbb gond a kajával van, fogalmam sincs, hogy mit ehetek, azt tudom, hogy
gyakran és keveset, na de mit? Mondjuk hétfőn, amikor hazaengedtek, kb délre
43
értünk haza, a feleségem a gyereknek, meg magának gyorsan összedobott egy kis
tojásos nokedlit… hát én nem tudom, hogy azt szabad-e vagy sem, de én azért
abból ettem egy keveset, semmi bajom sem lett tőle. Ezen felbuzdulva másnap
reggel sütöttem magamnak két tojásból rántottát… persze zsír nélkül… az is finom
volt.
Felhívtam a körzeti orvosomat is, elég jó viszonyba vagyok vele, megkértem, ha nem
gond, Akkor jöjjön ki hozzánk… eljött megdumáltuk, hogy minden hónapban kell B12
vitamin injekciót kapnom, mert azt ugye a gyomor termeli, nekem meg olyan nincs.
Fel is írta a vitamint, meg a kórházban kaptam olyan felnőtteknek való tápszert… hát
azt ő nem írhatja fel, mert nincs a zárójelentésbe beleírva… nem vészes, lehet
recept nélkül is venni, csak így egy kicsit drágább. Kedvesem elrohant a patikába,
kiváltotta a B12 vitamint, meg hozott olyan tápszert, hát emberek, én abból befaltam
egy vaníliásat, és fél óra múlva már a vécén ültem… többet nem eszek ilyen vackot.
Mert esküszöm annak csak a színe változott meg bennem.
A másik nagy „élmény”: az ilyen műtétek után hogy az ember fia elkerülje a
trombózist miután kiengedik a kórházból 10 napig kell egy injekciót beadni… jobb
híján saját magának… nem vészes, mire az ember a miatyánkban eljut odáig, hogy
„legyen meg a Te akaratod” már meg is volt. 10 napig így indult a reggel… 25.-én
csütörtökön böktem magam utoljára…
Másnap felhívtam a sebészeten egy ismerőst, (két éve nála tanultam anatómiát),
hogy mikor kell mennem kontrollra, merthogy azt hiszem a héten lett volna esedékes.
Rendes volt, azt mondta, hogy vasárnap ügyel, és ha ráérek, akkor fél kilencre
menjek be… kedvesem szépen be is vitt, a seb szépen gyógyul, kiszedte a maradék
madzagokat, hát volt köztük olyan is amit meg kellett egy kicsit tűvel piszkálni…
eszembe jutott az adjunktus úr, aki azt mondta, hogy azt meg majd kihúzkodja
magának… khm… na mindegy túl vagyunk ezen is. Sőt az ismerős megnézte, hogy
visszaérkezett-e már a biopszia eredménye… megjött az is, hát új dolog nem nagyon
volt benne az adenocarcinoma az adenocarcinoma, akár úgy nézik, hogy bent van,
akár úgy ha kint… de az utolsó mondat az azért bizakodásra ad okot, meg a sebész
a Tanár Úr kiváló munkáját dicséri ÉP RÉSZBEN TÖRTÉNT A METSZÉS! Jó, jó
tudom, hogy a sebész szeme nem mikroszkóp, meg hogy 5 év az hosszú idő na de
akkor is! Az ember milyen érdekes dolgoknak tud örülni…
Az ismerős megadta a Tanár Úr titkárnőjének a számát, hogy be tudjunk jelentkezni
hozzá, a feleségem fel is hívta, azt mondta a hölgy, hogy majd 14.-én hívjuk újra…
Közben zajlik az élet, van egy távoli rokon, olyannyira távoli, hogy azt sem tudom
elmondani, hogy hogyan rokon, talán apósom keresztapjának a fia (apósom nemrég
44
múlt 70) szóval ez az ismerős orvos, mégpedig főorvos egy pesti korházban. Tudta,
hogy mi van velem, hiszen mikor megtudtam a gyomortükrözés utáni biopszia
eredményét felhívtam, hogy ha tud segítsen, de azt mondta, hogy nem tud segíteni,
merthogy ilyen-olyan beutaló nélkül nem megy… Na hát ő most felhívott, és
megkérdezte, hogy mi van velem és beszéltem-e már onkológussal? (Hát persze, az
embernek rengeteg ilyen ismerőse van, és mindegyik arra vár, hogy velem
beszélgessen…) Mondom, nem úgy van az, majd egyeztetek a Tanár Úrral, aki
műtött és majd ő javasol valakit… És akkor ez a távoli rokon felajánlotta, hogy
megkérdezi a kórházban, ahol dolgozik. Ez volt vasárnap, hétfőn megkérdezte, és
ma (vagyis június hetedikén kedden) 10 órára kellett mennünk, 11 kor beszéltünk az
onkológussal aki elküldött vérvételre, merthogy holnap 8-kor kezdenék is a kemót…
merthogy ennek csak úgy vagyon értelme, ha egy hónappal a műtét után elkezdik,
három nap minden reggel megyünk Pestre… kíváncsian várom a holnapot. A doki
meg azt mondta, hogy ez csak kezdet lesz, senkit nem támadnak le az első
napokban, ez csak olyan „ismerkedés”… na de majd utána…
> Kórszövettani lelet

A kórházban a varratok eltávolítása óta (juni 28) nem voltam. Akkor megkaptam a
biopszia eredményét:
hát ez van/volt bennem...
Minta lokalizációja:
Egy blokkban eltávolított teljes gyomor, nagy- és kiscseplesszel, a környezetben lévő
nyirokcsomokkal egy előrehaladott, a környezetéből alig kiemelhető malformatio
miatt, maga a sebészeti eljárás is palliatívnak minősthető- onkologiai értelemben. +
teljes resectios gyürü az anast. Vonalából.
Makroszkópos leírás:
I. 15*10*6 cm nagyságú gyomor. A nyálkahártya durván redőzött. A készítmény
középső területén 2,5 cm átmérőjű, merev vaskos redőkkel határolt fekély látható. A
daganat a nagygörbület irányában áttöri a gyomorfalat. Km.: 4 db.
II. a kiscseplesz csonkjában 2 db nyirokcsomót találtam. Km.: 2db
III. a nagycseplesz tapadásánál egy diónyi, és három darab babnyi, tömött,
szürkésfehér göb volt. Km.: 4 db.
IV. műanyag varrattal eltávolított resectiós gyűrű. Km.: 8 db-ban az egész indul.
45
Mikroszkópos leírás
I. A gyomor daganatból származó kimetszésekben nyálkahártya helyén torz
mirigyekből és pecsétgyűrűsejtekből álló proliferatio észlelhető, melynek széli részein
hypertrophias redők mutatkoznak. A daganat áttöri a lamina muscularis mucosae-t,
infiltrálja a muscularis réteget, és megjelenik a subserosában. A környező, ép
nyálkahártyával borított területek alatt a muscularis propria rétegei közöttdaganatsejt
kötegek jelentkeznek.
II. Az apró nyirokcsomok állományában metastázist nem találtam.
III. A feldolgozott nyirokcsomók mindegyikében az állomány nagy részét elfoglaló
adenocarcinoma, illetve pecsétgyűrűsejtek tömege jelentkezik. A környező
nyirokerek űrterében daganatsejt embolusok mutatkoznak. A periférias idegek
hüvelyét tumorsejtkötegek infriltrálják.
IV. A nyálka részletek felszinét parakeratotikus, töbrétegű laphám borítja. A
feldogozott részletekben tumoros infiltráció nem figyelhető meg.
Vélemény
I.Exucelralt adenocarcinoma pecsétgyűrűsejtes részletekkel, a gyomor izomfalának
áttörésével. A tumor infiltrálja az ép nyálkahártyával fedett fal részleteket is.
II. Daganatments nyirokcsomók a kiscsepleszben.
III. Metastaticus nyirokcsomók a nagygörbületi oldalon (4/4). Lymphangiosios
carcinomatosa. Perineuralis infiltració.
IV. Daganatmentes biztonsági határ.
> Kemoterápia

Megvolt az első három kemoteráPIA… Hogy milyen érzés? (a nevében is benne
van....PIA...)
Voltál már másnapos? (De úgy istenigazából egy áttombolt, szétmulatott éjszaka
utáni másnapra gondolok) Amikor forog veled a szoba, szétrobban a fejed és a
vécékagylót átölelve megfogadod, hogy soha többet nem iszol... na szóval, ha már
egyszer éreztél így, akkor ezt a "fillinget" szorozd meg kettővel, és akkor megkapod a
kemoteráPIA utáni érzést...
Hogy mennyit kapok? Fogalmam sincs, a doki csak annyit mondott, hogy 3 hét múlva
más lesz a frizurám...
46
Ma voltunk vérvételen, azóta már többet tudok… még ötször kell három napot Pestre
mennem, vagyis, még tizenöt alkalom, ha bírom én barom…
> Várni csak várni, mindenhol várni
Na szóval bocs, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de mint mindennek ennek is
oka van… Az első hármas adag kemót egész jól átvészeltem (úgy kapom a mérget,
hogy szerda csütörtök péntek aztán három hét szünet) nem volt különösebb baj…
egy kis hányás, szédülés, gyengeség, meg ilyesmi, de nem vészes, hétfőn még
moziba is voltunk a lányaimmal. Merthogy egy aranyos meghívót kaptam tőlük
írásban a „cinema city széles vásznai elé” hát lehet egy ilyen meghívásra nemet
mondani? Elvonult a család és megnéztük a Jégkorszak hármat 3D-ben, nagy
élmény volt… aztán pénteken 24.-én meg csak a nagyobbikkal végigültem a Harry
Potter két és fél óráját… éljen a félvér herceg…

Vasárnap, mise után kirándultunk, elmentünk Makkos Máriára ez a Budai hegyekben
van, egy zarándokhely, fiatal koromban gyakran jártam oda, egy jezsuita
szerzetessel beszélgetni, csodálatos, csendes, nyugodt hely, egy órás séta a
Normafától. Aztán elbúcsúztam a kölköktől, mert elvittük őket keresztanyjukhoz
nyaralni, hisz itt a nyár…… meg ugye engem 29 30 31.-én megint mérgeztek, oszt
valahogy nehezen viselem, hogy gyengének kiszolgáltatottnak látnak. Jobb ez így!
Aztán meg majd apámhoz mennek, boldogítják egy kicsit a nagypapit is.
A második hármas kemó jobban hazavágott… ideges is voltam, mert nem értem a
rendszert, a doktor úr tudja, hogy vérvétellel kell a kezelés előtt, de előre nem adja
oda a beutalót, tehát először sorban áll az ember a vérvételes beutalóért,(!) aztán
vért vesznek, majd az eredménnyel megint visszamegy az orvoshoz, aki kiírja a
kezelés, és aztán mehet az infúzió.
Szerdán, megkérdeztem, hogy mit lát a vérképből? Azt mondta, hogy csak azt, hogy
adható-e a kezelés… Ez baromi jó… a műtét óta semmilyen kontrolom nem volt, és
ez a vérvétel is csak azt szolgálja, hogy mérgezhetnek-e vagy se?
Azt hiszem megértette, hogy mi a gondom, mert miközben folyt belém a szappanos
víz (én csak így hívom mert habzik) odajött hozzám és azt mondta el fog küldeni CT -
re.
47
Ennek tudatában jöttünk haza… Végre történik majd valami. Már rögtön az első nap
hánytam, és a hajam is elkezdet hullani, úgyhogy biztos, ami tuti, este nekiestünk a
nullás géppel, nem jó ha minden hajas az ember közelében... Csütörtökön
is pénteken is hánytam, na nem mint ha lett volna mit, csak öklendezik az ember
görcsöl és bízik, hogy majd csak jobb lesz... Pénteken megkaptuk a beutalót, ma
megyek a Péterfy-be CT - re legalább látható lesz a nagy változás, volt gyomor,
nincs gyomor…
> Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…
Nehéz dolog… mert minden ember más kialakult táplálkozási szokásokkal jut el
odáig, hogy kikapják a gyomrát… nem részlegesen, hanem úgy emberesen az
egészet…
Nincs két egyforma eset, mint ahogy nincs két egyforma ízlés sem, van olyan, aki
kedvel egy bizonyos ételt, és hát ugye van olyan, aki rá sem bír nézni…
Nehezen fogtam fel, hogy a szakemberek nem tudnak mit mondani, úgy voltam vele
mondják meg mit egyek, és én azt lenyomom a torkomon, mert enni kell… de nem
tudtak mit mondani… így elég tanácstalan voltam, gondolom más is így van ezzel.
Ezért leírom a tapasztalataimat, de ismétlem, minden ember más(!) lehet ami nekem
jó az másnak szétégeti a gyomorá hm…khm…hm... helyét. Vagy az is lehet, hogy
búvárkaja lesz belőle… tudniillik olyan, hogy lemegy, szétnéz… aztán visszajön…
De mielőtt elkezdeném: http://www.magenlos.de/forum/ ez egy fontos link azoknak, a
gyomornélkülieknek, (vagy hozzátartozóknak), akik beszélnek németül. Innen
nagyon sok segítséget kaptam (ez egy fórum jelenleg 520 aktív taggal, akik
valamilyen formában kapcsolatba kerültek a gyomornélküliséggel) itt ajánlottak
számomra Herman Mastrom könyvét: Essen und Trinken nach Magenentfernung
(Evés és ivás gyomoreltávolítás után) amit sikerült is beszereznem. (16 euro-t
fizettem érte, nagyon jó. DE mivel Magyarországon nincs, illetve túl kicsi lenne a
piaca, így szerintem sose fogják lefordítani…) egy-két dolgot ebből érdemes
megszívelni, még akkor is, ha a Német, és Magyar étkezési szokások eltérőek.

A legnagyobb gondunk nekünk gyomornélkülieknek, hogy a kaja közvetlenül a
vékonybélbe kerül, itt a cukor gyorsabban felszívódik, és a vércukorszint rögtön a
plafonra ugrik, a szervezet sem hülye, védekezésül bekapcsolja a hasnyálmirigyet,
48
ami elkezd inzulint termelni, hogy csökkentse a vércukorszintet… na ez miatt lehet az
állandó émelygés hányinger, szédülés, kaja utáni izzadás, verejtékezés.
A német fórumon olvastam olyanról is, akinek megy a hasa, vagy úgy érzi tele van…
Ez az úgynevezett Dumping-szindroma.

Amire oda kell figyelni
 B12 VITAMIN, ezt ugye a gyomor termelte, amíg volt… most már injekcióban
tud hozzájutni szervezet. Ez étkezéssel nem pótolható(!)
 A napi energiaszükséglet http://www.sulypontklub.hu/node/13 meglegyen.
 Naponta inkább többször keveset, akár 7-9 alkalommal
 Sose együnk fekve, (visszajöhet a béltartalom)
 Fordított menü(!), előbb mindig a szilárd kaja, aztán a folyadék, ami lehet
leves vagy itóka lehetőleg valami savanyú, mert ugye nincs gyomorsav… (mondjuk
pl. befőtt, tea, citromos limonádé…)
 Kerüljük a zsíros kaját, (tudom hülyén hangzik de ha zsírosat eszem jobban
fogyok) nem jó ami ingerelheti a bél nyálkahártyáját pl. erős fűszerek, túl sós, vagy
túl édes vagy a füstölt kaják.
 Tilos az alkohol!

Csak érdekességkép említem, hogy amikor hazajöttem az első nap a korházból az
első ebédem itthon tojásos nokedli volt salátával… és kibírtam… persze első időkben
legjobb a készen vásárolt bébikaja, nem olyan rossz az, a gyerekek sem
panaszkodnak. A korházban számomra ajánlott tápszertől olyan hasmenésem lett,
hogy akkor azt mondtam: „Na én ilyent többet nem eszek…” azt ugyanis elfelejtették
mondani, hogy ne egyszerre toljam az arcomba a 2 decit… hanem apránként… kb.
egy óra alatt elkortyolgatva…

Aztán most menjünk szépen sorban, mit eszik, ehet a gyomor nélküli ember.

Húsok:
ZSIRSZEGÉNY legyen, könnyen emészthető, az első időkben leturmixoltunk
mindent. Persze van foga az embernek, de akkor is a pépes könnyebb.
Fehérhúsok pulyka, csirke, hal, ha ezek már mennek, akkor jöhet sovány
sertéscomb, karaj szűzpecsenye, borjú, bárány, marha. Kedvenc kajám a húsleves,
ebből a főt husit a leveszöldséggel összeturmixolta a kedvesem, és sajtot reszelt
rá… hm de fincsi…
49
Pulykasonka, virsli, krinolin, párizsi… persze azért nézzük meg, hogy hol mit
veszünk, a hús az hús legyen(!)
Amit nem ehetek (vagyis enném én, de hát nem bírja a…. hú mim is?) lecsókolbász,
füstölt csülök, és úgy általában a füstölt húsok, szalámik kolbászok, szalonna,
töpörtyű…

Tej, és tejtermék:
Most mondanám azt, hogy bármilyen tejtermék, na de itt is ott van az a fránya zsír
szóval azért ne legyen a zsírtartalom 40%-nál több. Engem pl. a sima tej felfúj, (én
korábban sem ittam tejet) és olyan büdöseket eregetek, hogy nem lehet mellettem
megmaradni… de ettem már túrós sütit. A joghurt az kényes dolog mert a fene tudja,
hogy milyen adalékot tesznek bele, akkor már inkább egy kis házilag készített
aludttej. Szeretem a tejbegrízt, és a tejberizst is. Csak utána a környezetemben
gázálarc viselése kötelező…

Tojás
Semmilyen gondot problémát nem jelent, minden féle formában (na jó talán nyersen
azért nem) főzve sütve, (a sütésnél persze zsír és olaj nélkül…) de kiválóan lehet
alkalmazni a tojást ételek sűrítéséhez, dúsításához is.

Zöldségek

Ami jó: répa fehérrépa sóska spenót sütőtök (ettem borsót semmi bajom sem lett
tőle)
Ami nem jó: bab (semmilyen bab), káposztafélék, sárgaborsó, gomba, hagyma,
paradicsom.

Krumpli (a gyengébbek kedvéért burgonya)
A zsírban sült kivételével bármilyen formában jó! Tehát krumplipüré, főttkrumpli,
hajában sütve, szeretem a petrezselymes krumplit, rakott krumpli (virslivel és
tojással) burgonyaleves krumplifőzelék.

Gyümölcsök
Először csak kompót vagy befőttként később lehet nyersen…
50
Az apró magvasok eper málna kivi szőlő problémásak lehetnek. Aszalt formában
nehezen emészthetőek. A német szakkönyv szerint tilos (tabu!) az olajos magvak
fogyasztása.

Gabona
Rizs: Bárhogy bármilye formában (persze zsírmentesen) szeretem pl. a tojásos-
sajtos rizst…
Búzadara: daragaluska leves… grízes tészta, grízpuding.
Inkább kifli vagy zsemle, mint kenyér. Nekem nem veszi be a belem a friss kenyeret,
hiába van kenyérsütőnk…

Nagy hirtelen ennyi jutott eszembe… persze ismételte mondom az egyéni
próbálkozásnál nincs jobb! Ki kell tapasztalni… valahogy úgy is kijön, hát már csak
nem fog bent maradni, ami nem jó… ami nem megy, azt ne erőltesse az ember…
Ha másképp nem működik a dolog, akkor - mivel éhségérzete nincs az embernek -
össze kell állítani egy napi tervet, órákra lebontva, ahol szerepel az étkezés és az
italbevitel, szóval érdemes étkezési naplót vezetni… de mivel én egy lusta disznó
vagyok, ezt nem teszem…

> Egészsége érdekében / a dolgok rákfenéje

Na ezt eddig nem is meséltem… kaptam egy levelet a korházból (2 hónapja
műtöttek) az itteni onkológiáról jött… szóval ott vannak a toppon rendesen… mert a
borítékot még helyesen meg tudták címezni, de belülre már valahogy nem az én
nevem került. Engem ugye Mocsári Gábornak hívnak a postás meg is talált a levéllel,
izgatottan felnyitom aztán belül így kezdődik:
„NÉV : Bakonyvári Gábor (!)” és hogy ne legyen félreértés zárójelben az én születési
dátumom… és hogy egészen konkrét legyen a pontos lakcímem. Most akkor mi van?
Áááá biztos elírták… előfordul. (Te jó Isten lehet a műtétemet is „csak” elírták, és a
gyomrom helyett csak a vakbelemet kellett volna kivakarni? Fő a bizalom...)
51
Egyébként is ez csak egy formanyomtatvány: „Kérjük, hogy egészsége érdekében
2009-08-05-én keresse fel rendelőnket. A megjelenés oka:…… a további kezelés
megbeszélése…….”
na ezt most végképp nem értem… további kezelés(?)… szóval két hónap után
eljutott a dolog odáig, hogy úgy gondolják ezt az embert tovább kéne kezelni?
De hát ők itten kérem szépen ezen az onkológián még nem is kezeltek… hogy van
ez? Júni 03-án kiveszik a gyomrom júni 15-én hazaengednek. (ismerős orvos szól az
ismerős orvosismerősének, hogy engem kezelni kéne… merthogy ezt a hülye
kemoterápiát illik a műtét után egy hónapon belül elkezdeni… ezért hát persze el is
kezdtem… Pesten…)
Most meg itt van ez a megsárgult formanyomtatvány, amit 07.24-én töltöttek ki…a
borítékon a postai bélyegző 07. 30. (hát igen lassú az út a postáig…) 08. 04.-én
kaptam kézhez. (Csak így zárójelben jegyzem meg, a sebészeten tudják a
telefonszámomat, csak érdeklődni kellett volna). Feleségem felhívta őket, hogy egy
kicsit megkéstek már ezzel az „egészsége érdekében” dumával… Elnézést kértek
azért, hogy elírták a nevemet… szerintem nem fogták fel, hogy nem a névelírással
van a gond, hanem hogy mire ők kiértesítettek, már a hatodik kemókezelésemen is
túl vagyok… persze ők ezt honnan tudták volna? Ők, kérem szépen végzik a
dolgukat… még ha lassan is…
Mondjuk nagyobb ciki lett volna ha csak az után kapjuk meg a levelet, hogy már nem
élek… Mert akkor ugye hogy a fenébe jelennék meg az egészségem érdekében?
Doktor úr sokáig tart még a műtét? Milyen műtét? Hát ez nem boncolás?
Ilyen a magyar egészségügy… kicsit irigykedve olvasom a német gyomornélküliek
fórumát, panaszkodnak, hogy várni kellett a rehabilitációra… kérdem én milyen
rehab? Menj haza, egyél amit bírsz oszt jól van… majd értesítenek…
Úgy gondolom, hogy nekem van ez a borzasztó betegségem, de én még mindég
egészségesebb vagyok, mint a magyar egészségügy, és ez most itt egyáltalán nem
pénzkérdés lett volna... hát ez a dolgok valódi rákfenéje…
> Ákom bákom

A legutóbbi kemó rendesen hazavágott, olyan hangulatváltozásaim vannak hogy
még…
52
Az egyik percben röhögök magamon, no meg azon, akit a tükörben látok… (elég
vicces a figura, lóg rajta a ruha…) a másik pillanatban meg sírok, mint egy taknyos
gyerek…
Mi értelme van ennek az egésznek?
A családom egész jól elvisel, hisz szeretnek…
Rájöttem: Magammal van gondom. Ezen segíteni kell! Ezért el is mentem magamat
meglátogatni, de nem voltam otthon, ezen igen elszomorodtam, rögtön haza is
jöttem. Azzal vigasztalódtam, hogy legalább egy jót kirándultam…
Mostanában sokat jár az eszembe az egyik ismerősöm skizofrén betegének
mondása: „tudja tanár úr velem az a baj, hogy én sosem vagyok ott, ahol valami
fontos történik velem…” Egyre jobban azt hiszem, hogy velem is ez lehet a baj…

Én meg a rákom… ákom-bákom utálom a rákom…

Jól van na, azért nem kell megijedni nem olyan tragikus a helyzet… - vigasztaltam
magam a minap, mikor felértünk Pestre a kemóra, - és jól oldalba hánytam a korház
épületét.

Még kemó előtt voltunk talpmasszőrnél… a feleségem rábeszélt a tutira… azt
mondta, ki kell próbálni, menjünk el állapotfelmérésre, aztán ha úgy érzem, csak egy
kicsit is segít akkor már jó lesz. Nem hiszek az ilyesmiben (Na jó ez így nem igaz,
okleveles gyógy-masszőr is vagyok, hiszek az érintés erejében, hiszem, hogy
rengeteg ismeretlen dolog működik az emberben, de az ilyen megnyomkodom a
talpát oszt megmondom, „70%-on működik a teste” elméleteket nem tudom
magamévá tenni).
Azt tanácsolta a hölgy, aki a talpamról az állapotom felmérte, hogy ne egyek húst,
meg semmi állati eredetűt…
Hát ez állati… nekem természetemnél fogva gumós zápfogaim vannak, ebből arra
következtetek, hogy mindenevő vagyok… persze más lenne a helyzet, ha tarajos,
vagy redős zápfogaim lennének… különben meg örülök, hogy vannak fogaim… és
hogy egyáltalán tudok enni… (tegnap pl. töltött káposztát… hm… és milyen finom
volt… és még jól is esett! de aztán elállt… csak a szél fújt…)
Különben meg hiteltelennek tartok egy olyan embert, aki az egészségről beszél, oszt
ott figyel a doboz cigi a köpenye zsebében. Úgyhogy mondtam is az én kis
feleségemnek, hogy szerintem ez a módszer csak annak használ, aki hisz benne, és
53
mivel az én esetemben ez nem áll fent így ne jöjjünk többet… na hát ennyit erről az
alternatív gyógymódról.

Lehet más lenne a véleményem, ha megfogja a talpam és az mondja: „jé, hát
magának meg nincsen gyomra…” ???
> Elfogyok hirtelen
Van aki eltűnik hirtelen, mint erdőben a vadnyom… én meg azt hiszem elfogyok
hirtelen, mint haldoklóból a remény… félek… és ezért úgy tűnik, fogy a lelkem is…
de nem hagyom magam! Küzdök! Térden állva kapaszkodom, hogy elérjem az
Istent. Így a lelkem hitben megerősödik, csak a testem, az bizony gyenge… Mínusz
húsz kilónál tarok…
Amióta tanítok ez az első olyan szeptember, hogy nem állok a katedrán… ez
megvisel, (de hát most más a program...)
A héten csütörtökön vérvétel, a jövő héten megint kemo, a doki azt mondta lehet
átállunk (ő is?) tablettára, az hatékonyabb… hogy mit értett ez alatt? Hatékonyabb?
A „szappanos víz” (csak én hívom így, mert habzik), amit a vénámba csepegtetnek
nem elég hatékony?
A hétvégén elutazunk Egerbe Dr. Petrik Marina orvos-természetgyógyászhoz…
A feleségem rábeszélt megint a tutira  … kíváncsi vagyok…
Azért az igazat is megvallom, csak azért egyeztem bele, egri útba, mert „nem
messze” él az egyetlen BARÁTOM, nyugdíjas kollegám, a feleségével, és őket
fogom meglátogatni. (Ez a nem messze azért érdemelte ki az idézőjelet, mert mi
ugye Fehérváron lakunk Eger az nincs a szomszédban, de ha egyszer már ott
vagyunk onnan csak egy ugrás Hajdúszoboszló… ahol a BARÁTOM lakik.)
A múltkor felhívtam és megkérdeztem: hogy van? Azt mondta, hogy májrákot
állapítottak meg nála… Borzasztó, nem tud enni, és aludni sem, már tíz napja…
nagyon le volt törve, megviseli az élet.
Jót fog tenni mindkettőnken egy baráti kézszorítás, ölelés. Az ilyesmi erőt ad Neki is,
nekem is hisz a szeretet az egyetlen, amiből akármennyit ad az ember sosem fogy
el, hanem csak több lesz.
> Természetgyógyász és ami fontosabb JÁNOS

54
Eger szép város, valamikor oda is jártam főiskolára… (médiapedagógusként
végeztem) ki hitte volna, hogy nem bort inni megyek oda legközelebb…
Péntek este nyolcra értünk a városba. A Garten panzióban szálltunk meg, csendes
nyugodt hely a vártól nem messze. Miután leraktuk a kocsit és elmentünk vacsorázni.
A feleségem borjúpaprikást evett túrós csuszával, én meg grillezett csirkemellet
olivás salátaágyon. Finom volt… utána még egy kis vaníliafagyi is lecsúszott… és ha
már Egerben vagyunk az embernek nem szabad kihagynia sem a bikavért, sem a
leánykát. Úgyhogy: csak azért is! Egy-egy decit fogyasztottam az isteni nedűből, a
vacsorához, melynek hatására olyan jól aludtam, hogy nem is vettem észre, milyen
nagy vihar volt az éjszaka.
Szombat nyolcra kértük a reggelit, mert kilencre volt a jelenésünk az ukrán
temészetgyógyász hölgynél… mondjuk az én hülye természetemet elég nehéz lesz
gyógyítani… de bánja fene… 5000 forint egy óra… annyit megér… mégis csak egy
orvos… és olyan, aki beszél az emberrel, és nem csak a beteggel…
A Tűzoltóteret hamar megtaláltuk, kicsit előbb is érkeztünk, a doktornő elnézést kért,
mert még voltak nála, „egy picinykét várni kell”. Miután az előző ügyfél elégedetten
távozott 9:10 kor hívott be a rendelőbe: hellyel kínál… kérdezi mi a gond… adjuk a
leleteket… átolvassa… mondom neki legfőbb panaszom: fogyok.
Beszélgetünk… magyaráz… érthető példázatokat felhozva közlíti meg a dolgokat…
Érdekes miért nem tudják ezt így az állami szférában dolgozók is elmondani? …
Nagy a kontraszt… Talán nincs rá idejük? Amiket mond az nem idő kérdése…
Többek közt azt tanácsolja, mondjak le a húsételekről (érdekes, ezt már nem először
hallom…) étkezési tanácsokat, tippeket ad… figyel rám, megvizsgál… nyomkodja a
hasam… majd ajánl egy teakeveréket, eztán étrend-kiegészítőket… a feleségemnek
felcsillant a szeme, végre történik valami… elmondja mi, mire jó… elrepült az idő…
aztán összeszámolja a cuccost… 35 ezer…
Feleségem azt mondja, kérdezzem meg a papát is, ő meg addig elmegy a bankba.
OK. Elhoztuk, ígyhát oda tudom adni a papa leleteit is, szegénykének a
prosztatájával van gondja… ja, ha az ember már elmúlt 70... Átolvassa azt is, ajánl
még két doboz terméket, meg azt mondja, hogy az agyagpakolás, az segítene,
elmondja hogyan, hova kell pakolni a papára hideg agyagot…
Arra gondolok, milyen jó, hogy ezt nem nekem javasolta, mert egyből azon járna az
agyam, hogy nekem azért kéne az agyagpakolás, hogy szokjam a földet…
Visszaért a feleségem, 45ezer körüli összeget fizettünk, elégedetten távoztunk…
közben már várt következő páciens.
55
A kocsiban kedvesem megkérdezte mi a véleményem, én visszakérdeztem: azt
szeretnéd hallani, amit hallani szeretnél, vagy azt, amit gondolok? Persze az
utóbbit…

Hát a természetem olyan amilyen, a termékeket kipróbáljuk, ha jók, akkor
mindenképpen használnak, akkor is ha hiszek benne, és akkor is ha nem! És most
irány Hajdúszoboszló!
János BARÁTOM otthon volt. Azt mondta a korházban az onkológián nincs mit
keresnie. Az egyik vezető szakmunkás (merthogy az orvos is csak olyan
szakmunkás, mint mi, csak ők mást tanultak) azt mondta neki, hogy kimetszenek
majd a májából egy darabot, hogy megmondják honnan jött a rák… János nagyon
türelmes, illedelmes, 78éves, bölcs, nyelvész tanárember, aki Angliában, egyetemen
tanított. Úgy döntött, hogy őt ugyan ne metszegessék, csak azért, hogy megtudják
honnan jött, így hát hazavitette magát mentővel…
Olyan jó volt vele beszélgetni, jót tett mind a kettőnknek. Erőt, mit erőt! Hitet adtunk
egymásnak, és ami még ennél is fontosabb a BARÁTSÁG szeretettét. Rájöttem,
nincs semmi különbség az egészséges, és a rákos ember közt, mindkettő meg fog
halni, csak mi valahogy ezt már tudjuk, érezzük is.

MEMENO MORI
> In memoriam Mocsári József

Kedves Gábor!

Azt hiszem Lotyika, vagy Eszterke áldásos tevékenységének közreműködésével
telefonos kapcsolatunk megszakadt.
Így ezúton kívánok áldásos és gyógyító kemózást. Amit ígértem küldöm. Eddig az
írásom két csaj kivételével tetszett a kettő úgy félredobta mint egy sz… pelenkát. Az
egyik Blanka volt aki nem volt kíváncsi a firkálmányomra a másik meg az itteni
papnőnk. Nem tudom, hogy neked tetszeni fog-e, a papírt felhasználhatod jól
összegyűrve nemesebb célokra. Gyógyulj meg minél előbb és ha eljössz készítünk
olyan lecsót mint Abonyba. Van paprika úgyhogy nem kell zsákkal hoznod. Örülök,
hogy Lotyika elfajzott, és ő szereti a történelmet. Ritát is szeretettel üdvözlöm, te meg
gyógyulj meg minél előbb.
Jóska bátyja

56
Ps: Ne csodálkozz az olvashatói szépíráson, nem én írtam, tollat se tudok venni a
kezedbe.

MOCSÁRI JÓZSEF: ÉLETGYÓNÁS

Szembesülés. Kivel akarok szembesülni? Önmagammal.
Nézem az asztalom. Tele gyógyszerrel… én ugyan úgy hívom, hogy faluirtó, mert
annyi van, hogy egy falut ki lehetne vele irtani.
Nézem a falat. A hiúságom falát… Hát ki vagyok én? Talán a költővel tudok
reagálni:”egy senki Pál, egy fájó gép, amely pipál.” Én ezt a pipálást mikor kezdtem?
Ezelőtt, majdnem 80 éve… június 17-én. Ugyanis két esemény fűződik hozzá: ezen
a napon születtem, és ugyanezen a napon érettségiztem. Az Úristen katonának
teremtett, ez abból is kitűnik, hogy fiúként láttam meg a napvilágot. Aztán időközben
az Úr meggondolta magát, mert 2 éves koromban gyermekparalízist kaptam. Korházi
emlékeim közül, csak egy fehér szobára emlékszem, mely néha zöld ködbe borult és
kezemen-lábamon valami szíjak voltak. Többre nem… Aztán a bal lábam béna
maradt… Ez meghatározta egész életemet… Mindig szembetalálkoztam vele, mindig
valamit nem érhettem el, mert „A lábod…”. Nem járhattam óvodába, „Mert Józsika a
lábod” Csak a Kovács nagymama engedett óvodába. Kísért a bátyám, amelyik egy
ével volt idősebb nálam, nem is természetes bátyám, igazából nagybátyám volt.
Mentem az óvodába boldogan, a kis óvodástáskával és rögtön megtanultam az
összes verset, amit elmondtak. Hamar rájöttem, hogy valami csoda folytán nagyon
könnyen tanulom a verseket.
Azután jött az iskola. Az első iskolaévben három meglepetés is ért: találkoztam egy
idős bácsival március 15-én Kossuth Dóbinak hívták. Állítólag gyermekkorában
Kossuth Lajos katonája volt. Kint ült a kispadon, fején piros csákó, mellette a kardja
és megkérdezte: „Na fiam, mit tanultatok az oskolában?” És elmondtam, hogy
Világosnál Görgey lerakta a fegyvert, mert nem akarta, hogy hiába folyjék a magyar
vér. Dóbi bácsi megemelkedett és rám ripakodott: „Ne higgy a tanítódnak,
belevezettek bennünket a muszkák négyszögébe, és ott le kellett tenni mindent.”
Nem tudtam mi az a négyszög, nem tudtam kik azok a muszkák, de valami belém
égett. A másik megtudtam, hogy a lyányvár akkor keletkezett, amikor Kossuth apánk
kiadta az obsitot. Rájöttem, hogy itt valami tévedés van: így irányult a figyelmem a
múlt a történelem felé. Aztán izgalmas volt az év végi vizsga. Talán jól
szerepelhettem a vizsgán, ott a templomban – a református iskolákban ott tartották a
vizsgát – mert a tiszteletes úr megkérdezte, hogy ugye fiam, ha megnősz pap leszel?
Én büszkén rávágtam, hogy: Igen! Ettől kezdve úgy akartam élni, hogy az legyek
ami… erre apám volt nagyon büszke, aki rögtön kiszámolta, hogy református papnak
40 hold szolgálati föld jár. Apám annak örült, hogy ha lesz 40 hold szolgaföld mi lesz
abból, mire lehet költeni, mi telik abból. Aztán jött az iskola tovább… Bekerültem a
Lónyi utcai gimnáziumba. Híres iskola volt. Együnk tanárunk közölte, hogy legyünk
arra büszkék, hogy ide jártak a Pál utcai fiúk. És én nem tudtam, hogy kik azok a Pál
utcai fiúk. Nem tudtam és kerestem… A könyvet nem lehetett megkapni, mert
kiderült, hogy az írója zsidó volt. Aztán mégis egy zsidó fiú barátomtól kölcsön
kaptam a könyvet 6 fillérért. Nem sajnáltam rá a pénzt. Pár vödör vizet kellett vinnem
57
a piacon vasárnap csupán. Aztán ismerkedtem velük és úgy néztem a falakat, hogy
ide járt Nemecsek, ki lehetett Boka János? Peregnek a filmemlékek és
szembesültem újból és újból önmagammal, őseimmel. Anyai dédapám pásztor
ember volt. Kanász. Áalítólag olyan ügyesen bánt a kisbaltával, hogy a
karvastagságó fát 10 lépésről eltalálta. Katolikus volt. A fiai katolikusok voltak, a
lányai reformátusok, mert a dédanyám református volt. Érdekes annak a nevét sem
tudom. Apai nagyanyám Bobák Julis. Tőle tanultam imádkozni, igaz még a katolikus
imádságokat is fújtam a Boldogasszony Anyánkat is. A másik nagymamámmal, a
Kovács nagymamámmal különös kapcsolatban voltam, nagyon szerettem. Általa
ismertem meg a Bibliát. Apámmal fenemód szerették egymást, mint kutya a mcskát,
vagy mint kecske a kést. Egymásnak üzengettek bibliai képekkel, versel, csak nem
mindig érettem.
Életem folyamán Szabadi Béla osztályfőnök eltanácsolt a Lónyi utcai gimnáziumból.
Igaza volt.. Túl erős volt nekem, vagy túl sok a követelmény. Nem tudom…
Bekerültem a Tavaszmező utcai gimnáziumba. Itt szabadabb volt az élet valamivel.
Nem vittem magammal semmi mást, csak az emlékeimet a tanárokról. „nem azé, aki
fut, sem nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené.” Az új gimnáziumba mindjárt
szerencsém volt, mert Heszke tanár úr, az osztályfőnökünk nagyon haragudott az új
fiúkra. Először azt hittük, hogy ez egy potya iskola, de nem potyaiskola, és egyből
követelték a Zalán futásának előhangját. A következő órán nem tudta senki, csak én.
Persze, mondom a verseket mindig könnyen tanultam. A tanár úr feltette a
homlokára a szemüvegét, és azt mondta: „E fiúból magyar szakos lesz, mindenki
meglátja!” Tiltakoztam: „én soha életemen nem leszek, nem akarok lenni. A
pedagógus a tanító a legkiszolgáltatottabb lény a világon.” „És mi akarsz lenni?”
Megmondtam: „Pap”. Mosolygott és azt mondta: „Magyar szakos leszel!” Bevált a
jóslata: érettségi után a főiskolára kerültem, persze magyar szakra. Meg
történelemre, mert nagyon izgatott a múlt, a lyányvár. A legenda igaz lehetett, mert a
vár kupolája ami kilátszott a földből, rejtette a sok kutyát, macskát és a legenda
szerint ezek a herceg szolgálói és lányi voltak. És láttam őket, ott ugrándoztak.
Később aztán kiderült, az üregi nyulak fészkeltek ott és a kutya, macska kóbor állat
lévén ott vadászott a nyúlfiakra. De jóval később derült ki, amikor ásni kezdtünk. Az
ásatások politikai vezetője én lettem, mert közben a Népművelési Minisztériumban
politikai instruktor lettem – ne tessék kérdezni, mi volt, mert én sem tudom, az
voltam, és kész. Voltam én sok minden a világon. Az elmúlt 78 esztendő alatt annyi
minden voltam, egy nem voltam csak silógödörben takarmány – eztán kerülök oda.
Jönnek az emlékek… Az emlékképek peregnek előttem. Istenem! Micsoda emlékek!
Úttörő színház… Itt is dolgoztam pedagógia dramaturgként. Azt sem tudtam mi az:
eszik vagy isszák? Ott voltam az irodákban, küldözgettek szendvicsért, ide-oda. Ez
volt a dramaturgiai munkám. Bár megismerkedtem színészekkel, azok közül is
rajongtam Oszi bácsiért. Ascher Oszkárért. Ő volt az igazgató, ő volt a mindentudó, ő
volt a versmondó. Talán ezért szerettem, talán ezért becsültük egymást. Igen
versmondás… 1948-ban a nagybudapesti középiskolások szavalóversenyén
nyertem, ezért én mondhattam március 15-én a Nemzeti dalt. Kiálltam a függöny el
és mondtam: „Nemzeti dal.” Ekkor hátulról megrántották a kabátomat és én ott
folytattam: „Hol sírjaink domborulnak…” tanár úr mosolyogva fogadott: mondja fiam!
58
Nem volt kicsit túl rövid ez a Nemzeti dal?!” Belesültem, de nem vettem észre, csak a
pofám égett. Ismét bebizonyosodott: Nem azé, aki fut…” elment a kedvem a
versmondástól…
A pályám érdekelt. Amikor az oklevelet a kezembe kaptam, egykori kedves
tanáromhoz vittem: „Tanár úr! Itt az oklevelem!”. Sanyi bácsi megszólalt: „Egyet fiam
jegyezz meg! Nagy állatkertje vagyon az Úristennek, sokan élünk benne, sok embert
meg kell nevelned!” Kineveztek – Jóború Magda, akkori miniszterelnökünk – a
főiskola marxista tanszékére szemináriumi vezetőnek.
Mi akartam lenni és mi lettem… ? És persze az is közrejátszott, hogy érettségi után
hiába kertem a tiszteletes urat, hogy adjon javaslatot, lebeszélt. „Tudod fiam a
lábod… Támadható leszel. Nem illik az Úr asztala körül sántikálni…” na jó akkor
marad a másik álom: arról meg az osztályfőnököm beszélt le. Mondta: „Idefigyelj, Te
nem lehetsz színész! Lehet, hogy Istenadta tehetséged van, de tudod mi lesz belőled
ott? Egy öngyilkos, vagy egy alkoholista! Vedd tudomásul, Te szerencsétlen marha,
hogy nyomorék vagy!” keserű orvosság volt. Ezért mentem főiskolára és most itt a
nagy csalódás: nem az lettem ami akartam, ami után futottam. És hol volt a
könyörülő Isten? Vagy ő távolodott el tőlem,vagy én tőle. Mindegy… Tettem a
dolgom, Jajj, Istenem! Hány helyen tanítottam… és miért nem ragadtam ott? Mert azt
hittem, hogy nem csak a kiadott anyagból, annak felolvasásából, vagy elmondásából,
hanem a magam tudásából is hozzá kell tenni. Ez okozta a vesztemet… képes
voltam elmondani, hogy a Sztálini 10 csapás, az összfegyvernem
együttműködésének alapelvét a legnagyobb magyar hadvezér Stromfeld Aurél
teremtette meg. Na abban az időben ilyent tanítani, kétségbe vonni a sztálini
zsenialitást, ahhoz vezetett, hogy nem kellettem tovább előadóként.
Nevelőotthonba kerültem. Az valami csodálatos volt. Olyan mint az első szerelem.
Istenem! Milyen rettenetes volt az első hét. Szegény kis Vince Feri ott ült az ágya
szélén. Húzta a harisnyáját és eszembe jutott: annak idején anyám mesélt, vagy
apám verset olvasott – ezeknek ki? Melléültem és a szobában halálos csendben
mesélni kezdtem. A mese végeztével a nyakamba ugrott: „De jó volt! Nekem még
senki sem mesélt!” 5 évig voltam nevelőotthoni nevelő. Sőt tovább is, mert főiskolára
kerültem egy kis kitérő után. Közben elragadtatott a hév és egy községnek
kinevezett, majd később megválasztott tanácselnöke is lehettem. Micsoda távolság
megint az eredeti céltól…
Lassan lepereg a film… itt ülök talicskámban – becézik, hogy kerekes-szék. Két
dologtól aggódom: hogy a sok üléstől aranyerem lesz, vagy hogy tyúkszem nő az
ülőgumómon. Más jövő vár rám? Nyugtalan vagyok, pereg az idő és most
szembesülök magammal, nemzetemmel. Mennyi, mennyi fájdalom, kétség
halmozódik össze, mennyi bizonytalan jövő… bizonytalan? Én vagyok bizonytalan…
Hát megfeledkeztem a mondásról?! Mennyi mindent akartam, mennyi minden után
futottam…, de még van remény: a könyörülő Isten. Erről nem szabad megfeledkezni
még nekem sem. Talán a nemzetnek sem… jó lenne ki-ki a saját meggyőződése,
vallása, hite alapján mondja vagy énekelje Magyarországról „ne feledkezzél meg
szegény magyarokról!” vagy mondja a Himnuszt. Milyen szépen mondta ezt Muhari
bácsi, amikor megkapta a vizsgatételt azt mondta. „Húúú, tanár úr én erről nem
tudok beszélni, de a Himnuszt elmondom!” „Mondja el barátom!” mondta a felügyelő.
59
Muhari bácsi felállt, meghajolt, elmondta a verset, leült, a tanár beírta az ötöst és azt
mondta: „fiam jegyezd meg, aki feláll Himnuszmondás előtt, és meghajol, az már
ötös!” Most nézem a focizókat, Istenem, hogy rángatják egymást, hogy mozognak,
hogy ugrálnak. Hát ezektől várhatunk győzelmet? Várhatunk reménységet? Sikert?
Legyen minden a könyörületé! Oda tudjunk borulni és tudjuk mondani hitünk vagy
vallásunk szerint: „Szánd meg Isten a magyart…!”

Mi vagyok én
Mi vagyok én? Senki Pál,
Egy fájó gép, mely pipál.
(1882) Arany János

Jóska bátyámmal 2009. szeptember 12-én szombat délután beszéltem telefonon,
akkor azt mondta meg fog halni. Másnap felhívott apám és mondta, hogy meghalt a
bátyja… 17-én temettük Csátalján… Sírtam…

> Elmondhatatlanul szomorú vagyok...
Ma reggel fél hétkor meghalt Gyera János barátom.

> Pillanatok
Alapból pesszimista ember vagyok, régebben mindig észrevettem a rossz

pillanataimat. Most meg már alig veszem észre a jókat …
Nehéz mostanában az élet, a Barátom halála nagyon megviselt.
Nem voltam ott a temetésén, csütörtökön kaptam kemót… persze mondhattam volna
a dokinak, hogy csúsztassuk át hétfőre, de minek? „Élők az élőkkel holtak a
holtakkal.”
Majd ha elutazunk Hajdúszoboszlóra kimegyünk a temetőbe is…
60
> Csak egy betű
A múlt héten, csütörtökön megkaptam az utolsó kezelést, nem ők mondták, hogy az

utolsó, hanem én… elég volt… erősödnöm kell… fáradt vagyok… és már csak 70
kg… meg különben is „csak” hatról volt szó.
Annyira legyengültem, hogy mostanában alig kelek fel, arról, hogy visszamenjek
dolgozni? Na, arról szó sem lehet! Nem bírnám… Decemberben megyek CT-re, majd
meglátjuk, mit mutat…A legnagyobb gond, hogy lelkileg vagyok letörve, nagybátyám,
és BARÁTOM halála nagyon megvisel. Tudom, idővel gyógyulnak a sebek… a
hasamon levő vágás pl. már alig látszik…
A lelki sebek viszont nehezebben gyógyulnak.
Gazság amit Jánossal műveltek, vagyis nem is Jánossal, hanem a feleségével,
Ágnessel.
Az történt ugyanis, hogy nem Gyera János névre állították ki a halotti anyakönyvi
kivonatot, hanem Gyeraj (+j!) János névre. Ágnes ezzel akkor nem foglalkozott. „A
férjemet el kell temetni” ez motoszkált szegény fejében, amikor átvette a papírokat.
Érdekelte is őt akkor az a „j” betű…
A Barátom apját hívták Gyeraj-nak, aki még 1944-ben adta be névmódosítási
kérelmét saját maga, és családja, részére, amit akkor el is fogadtak. A papírok mára
már elvesztek, ezen nem kell csodálkozni, Debrecent és környékét akkoriban
bombázták…
János Barátomnak érvényes igazolványai voltak GYERA néven, ezen a néven élt,
1944 vagyis a névmódosítás óta, az anyakönyvi hivatal viszont nem írta át az aktáit
az irattárában…
Persze az rejtély, hogy amikor 1954-ben bevezették a személyi igazolványt akkor,
hogyan nem tűnt fel, az a bizonyos J betű? Jogosítvány, diploma, útlevél, minden
minden Gyera néven… Ágnessel kötött házassága… a hagyatéki tárgyalás szülei
után…
A fiuk is a Gyera nevet viselte 30 évig, ez áll a sírkövén is, Jánosék egyetlen
gyermekük halálakor az életük értelmét vesztették el…
Egy egész élet Gyera János néven… sőt még a boncolási papírok is… csak a halotti
anyakönyvi kivonat, az nem… mert azt a születési anyakönyvből állítják ki az
anyakönyvi hivatalban, ahol ugye Gyeraj - ként volt a nyilvántartásban…
Megvolt a temetés…
Aztán kezdődött a tortúra, a hagyatéki tárgyaláshoz, özvegyi nyugdíjhoz minden
ügyintézéshez kell a halotti anyakönyvi kivonat… és ott ugye Gyeraj (!) van…
61
Gyera? Hogyan kérem? Nem létezik…
Szegény Ágnes mintha egy egész életet törölnének el ezzel a plusz „j” betűvel. Ő 56-
ban az egyetemi éveik alatt… Gyerá-hoz és nem Gyeraj - hoz ment hozzá… 17
hitelesített dokumentumot adott be a hivatalhoz, hogy igazolja, hogy Gyera, és nem
Gyeraj… első fokon elutasították… persze nem hagyja annyiban… várjuk az
eredményt…
Hát már csak nem csúfolják meg szegényt és kényszerítik rá őt is a
névváltoztatásra?
Nem értik ezek az ostoba bürokrata hivatalnokok, mit jelent, jelenthet az az egy
betű?
Én elmagyarázom!
Amit ők művelnek az GAZSÁG és nem IGAZSÁG!
Ugye ez is csak egy betűnyi különbség… és még is mekkora változás!
> Munkafolyamat
Két napja elkezdett zúgni a bal fülem… nem is zúgás ez, hanem olyan, mint amikor a
tűz lobog… nem pattog, lobog… nem fáj, csak kellemetlen. El kell mennem a
fülészetre…
Ma este szedem be az utolsó adag Xaloda nevű förmedvényt… Örülök, hogy már
vége, most decemberig nyugi van, aztán jön a CT.
Azért közben zajlik az élet, pl. szolgáltatót váltottunk UPC –sek lettünk. TV, internet,
telefon minden egy helyen… eddig minden szép volt, vagy legalábbis annak tűnt, de
ma bementem az ügyfélszolgálatra és kifogtam egy olyan emberkét, aki azzal
indított, hogy nem is vagyok előfizető… megkértem nézzen meg még egyszer… és
csodák csodája megtalált a rendszerben. Valamilyen munkafolyamat nem volt
lezárva, így nem tudtam elintézni, hogy a cégem nevére írjuk át a telefont… hiába
mondtam, logikusnak tűnik, hogy akkor le kéne zárni azt a munkafolyamatot… azt
mondta ő nem tudja… meg mertem kérdezni, hogy miért nem tudja elintézni? Az volt
a válasz, hogy nem rám tartozik, nem vagyok UPC alkalmazott. Semmi
segítőkészség nem volt az ipsében. Megkértem, hogy akkor írjuk le, hogy mit
szeretnék, és akkor talán nem kell még egyszer visszajönnöm… erre sem volt
lehetőség, (kis ember élvezkedett… az egyetlen férfi az ügyfélszolgálaton, úgy is az
van, amit ő mond, ő a cég képviselője, én meg egy kis ügyfelecske vagyok, aki aláírt
62
két év hűségnyilatkozatot. Ha legalább megpróbálta volna elintézni, vagy ha csak
úgy tett volna, mint aki segíteni akar, de nem.)
Megkérdeztem, hogy hol tudok panaszt tenni… nincs panaszkönyvük, ők nem
szolgáltatók…
Egy nap kb. 2órát tudok talpon lenni, ezt ma azzal töltöttem, hogy bementem az
ügyfélszolgálatra ahol kioktatott… és felidegesített egy szerencsétlen ember.
Tehetetlennek, és hülyének éreztem magam… persze ez a helyzetemen nem
változtat…
Majd két-három nap múlva megint megpróbálom, addigra talán lezárják a
munkafolyamatot…

> Hit Remény Szeretet
Kezdjük azzal, hogy a gyógyulás esélye sosem lehet nulla! Cromwellnek mondása
szerint: „Put your trust in God, and keep your powder dry.” „Bízz Istenben és tartsd
szárazon a puskaport.” (Vagy valami ilyesmi…) A mi esetünkben tudni kell, hogy a
gyógyuláshoz mindkettő kell, hit is és puskapor is.
Ha valamit nem említenek meg az orvosok, rá kell kérdezni! Mindegy mekkora
hülyeség! Lehet, pont az segít majd.
Olyan ez, mint amikor a kis falut elönti az árvíz és a pap nem hagyja el a templomot.
Minden segítőkész, segíteni szándékozó embert elküld, elutasít azzal: „A Jó Isten
majd megsegít…” Persze a végén vízbe fullad… azt mondja neki az Isten, "Élhettél
volna még, a szeretett közösségedben, de hiába küldtem neked embereket, hogy
segítsenek, Te meg akartál halni, ezért nem vagy méltó az életre... a hited mégis
megmentett, hiszen itt vagy."
Sosem tudjuk/tudhatjuk, honnan jön/jöhet segítség, ezért is jó szárazon tartani a
puskaport.
A német fórumon beszéltem olyan hölggyel, aki már 27 éve él gyomor nélkül.
Persze nem az számít, hogy mennyi van még, hiszen ezt senki sem tudhatja! Még
saját magáról sem! (írtam erről már egyszer valahol… nincs különbség egészséges
és beteg ember közt, hacsak nem annyi, hogy ez utóbbi közelebb érzi/érezheti
magát a halálhoz.) Nem az a fontos, hogy mennyi időnk van még, hanem, hogy ezt
hogyan éljük meg.
63
Nincs semmi titok a betegségem besorolásában csak, rohadtul nem érdekel… MÁR
NEM! Az ember belefárad a hülyeségbe, ahogy lesz úgy lesz! Átértékelődnek a
dolgok.
Egyszer régebben apósommal kapáltunk a szőlőben, amikor elkezdett szakadni az
eső, bementünk a pincébe… én morgolódtam, hogy most az eső miatt nem tudunk
dolgozni… az öreg csak legyintett, töltött egy pohár bort majd azt mondta: „Hagyjuk
fiam, had essen!”
Bölcs dolog ez. Hagyom, hogy essen… hát tehetek mást? Persze védekezni lehet,
de attól még esni fog, és ott akkor abban a pillanatban milyen jól esett az a pohár
bor…
Eljutottam odáig, hogyha lekakál egy madár, akkor azt mondom: Milyen jó hogy a
tehenek nem tudnak repülni! Ez a pozitív gondolkodás, meg a hit.
A gyerekeim többet tudnak, mintsem azt bárki gondolná. A kicsi a múltkor azon
nyavalygott, hogy nem akarom, hogy apa meghaljon. Megnyugtattam, hogy mindenki
meghal, senki sem éli/élheti túl az életét… de nyugi, én úgy készülök, hogy
halhatatlan leszek, és látod eddig sikerült…
A feleségemmel nehezebb a helyzet őt ilyenekkel nem tudom megvigasztalni… de
mindenről tudok vele beszélni, hiszen szeret, és hát ugye holtomiglan/holtodiglan,
ásó kapa meg miegymás…
Hogy mi várható? Ez jó kérdés, megbeszéljük dolgainkat, és ha valamin
összezördülünk. A vasárnapi misén mindég megbékülünk, hiszen „Békeséget
hagyok rátok, az én békém adom nektek”…

> Csodálatos élmény
Csodálatos élményem volt ma. Templomban voltam. Igaz minden vasárnap megyünk
misére. És az is igaz, hogy Istennel minden találkozás csodálatos.
13 éve járunk a feleségemmel a Bazilikába. DE most nem misén voltam, és nem egy
röpke imára tértem be a székesegyház falai közé, hanem lehetőségem volt, hogy
felmenjek a szószékre.
Egész más onnan a bazilika. Az ismerős képek, szobrok, freskók teljesen más képet
mutatnak.
64
A középkorban I. Gergely pápa írta Messilia püspökének: ”… ami az olvasni
tudóknak az írás, a tanulatlan szemlélőnek ugyanaz a festészet, hogy azok, akik a
betűket nem ismerik, legalább a falakon nézelődve olvassák azt, amit a kódexekben
nem tudnak elolvasni.”
Manapság meg már ott tartunk, hogy amit nézelődve a falakon látunk, azt sem értjük.
Ezért egy ideje a bazilika belsejének leírásán dolgozom, úgy vettem észre kevés a
tájékoztató anyag, és ami van, azokban is hibákat vélek felfedezni. Ilyen a bejáratnál
lévő régi tájékoztató tabló is. Szinte már olvashatatlanságig elszíneződött. Imre atya
megengedte, hogy készítsek egy másikat. Ha minden jól megy ez a most készülő
tájékoztató tabló csak az első lépés, aztán jöhet egy füzetecske, amiben teljes
részletességgel írnék a templomunkról, ha ezzel elkészülök, akkor talán már
készíthetnék egy honlapot is… Persze ez rengeteg utánajárást, tanulást igényel.
Hogy nagy tervek ezek egy rákostól? Lehet, DE most érezem, hiszem, hogy
sikerülhet!
Ez volt ma az a csodálatos élményem ott a fehérvári bazilika szószékén.

> B12
Kedves GyomNélk (Gyomor nélküliek)
A B12 -t, vagy más néven a "vörös vitamin"-t, (vagy ha úgy tetszik kobalamin-t)
havonta böki belém a háziorvosom.
Miért nem tablettákat, bogyókat vagy olyan kajákat eszek amik tartalmazzák ezt az
anyagot?
Ennek igen egyszerű oka van! A vitamin ahhoz, hogy a vékonybélben fel tudjon
szívódni gyomorfal sejtjei által termelt intrinszik faktor nevű fehérje alkotóelemmel
kötődik.
Na már most ugye nekünk nincs gyomruk… így ugye gyomorfal se nagyon… a kevés
gyomorsav, a nem megfelelő mennyiségű intrinszik faktor a B12-vitamin hiányához
vezet.
Ami ugye valljuk meg őszintén, elég pocsék dolog lenne, hiszen létfontosságú
folyamatokban vesz részt.
65
A B12 vitamint az 1940 es évek vége felé már felfedezte az orvostudomány (vagyis
akkoriban azonosították borjúmájból, mint olyan alkotóelemet, ami képes
meggyógyítani a halálos vészes vérszegénységet). Azt is tudják, hogy
elengedhetetlen a sejtek megújulásához és különösen fontos a vörösvértestek és az
idegeket borító hüvely (myelin) képződéséhez, az idegrendszer normális
működéséhez. Nem utolsó sorban növeli a szervezet energiáját is.
Nem kell megijedni, hiánya igen lassan alakul ki, mivel a szervezetünk a májban
raktározza ezt a vízben oldódó vitamint. Egy átlag emberkének kb. 5 évre elegendő
készlete van.
Hogy mennyi kell belőle? Vagy, hogy milyen gyakran kell beadatni? Ez személyre
szabott, egy azonban biztos, túladagolni nem lehet. A német fórumon van olyan, aki
2-3 hetente lövi magát. De olyan is akad, aki hosszabb szünet után tölti fel
szervezetét a számára szükséges mennyiséggel. Abban viszont mindenki egyetért,
hogy ez elengedhetetlen, és hogy orálisan nem működik a dolog.

> Az ember tragédiája
Holnap délelőtt megyek CT-re az eredményt meg tudja a fene, mikor kapom
kézhez...

Végül is... nem izgulok... minek? Amikor az elsőn voltam Pécset akkor izgultam,
annak tétje volt, ennek nincs :-)
Tudom, hogy negatív eredmény lesz :-) és ha nem akkor sincs semmi baj... Erős
vagyok... pontosítsunk a lelkem erős, csak a testem lehet gyenge... A családom miatt
aggódom, ők nehezebben viselik az én "flegmaságomat" :-) Úgy gondolom, hogy az
ember fogadja el azt ami van, nem azt mondom, hogy mindegy, meg hogy adja fel,
mert nem! Isten ments dehogy!
Szerintem ismert az ember tragédiája: Ember küzdj... de ne vidd túlzásba!
Már el tudom fogadni, ez volt a legnehezebb idáig eljutni, innen már minden
könnyebb... és azért attól én még még bízva bízok is...

Szóval úgy fogom fel hogy holnap meglátogatom magam, remélem otthon leszek :-)

66
> Dumping szindróma

A minap a honfoglaló nevű internetes játékkal ütöttem agyon az időmet… és ott
beszélgettem egy hölggyel, akinek a lánya dietetikus. Küldött egy cikket, gondoltam
feltöltöm…

A gyomor resectíó leggyakoribb következménye a dömping (dumping)
szindróma, deszerencsére tartósan csak az esetek kb. 10%-ában marad fenn. A
szervezet ugyanis többnyire alkalmazkodik a megváltozott viszonyokhoz és a
panaszok megszűnnek Jellemző tünetek:
• Bizonyos ételek elfogyasztása után - néha minden étkezés után -
hasi görcs, puffadás, rosszullét j elentkezik.
• Szédülés, gyengeség, sápadtság, verítékezés, szívdobogás, remegés, száj
körüli zsibbadás a velejárója.
A beteg legtöbbször kénytelen lefeküdni. A panaszok általában egy órán belül
megszűnnek. Minél kisebb a gyomorcsonk, annál gyakoribb a dömping-szindróma,
gyakran azonban nem függ a műtét jellegétől. A panaszok oka:
• A csonkolt gyomorból túlságosan gyorsan ürül ki a táplálék a vékonybélbe. A
hirtelen megtelt vékonybélből a tápanyagok nem képesek elég gyorsan felszívódni,
ezáltal a belekben nő a nyomás, gyorsul a béltartalom áthaladása, hasmenés
következik be.
• A fel nem szívódott szénhidrátok serkentik a vékonybél utolsó
szakaszának nyálkahártyájában számos hormonszerű anyag keletkezését, és
ezek a vegyületek is szerepet játszanak a panaszok fellépésében.
• A vércukorszint a normális érték alá csökken, kifejlődik a hypoglicaemia, amelyet
az ételben lévő szénhidrát indukál, másrészt a szervezetbe bejutott tömény
szénhidrát felhígítására intenzív szekréció indul meg.
Az étrendi kezelés legfontosabb célkitűzése:

• a tápláltsági állapot helyreállítása
• a jó közérzet elérése
• a gyomorürülés lassítása
• a táplálék vékonybélbe való gyors bezúdulásának megakadályozása
67

Mivel a gyomor „tároló" és részben emésztő funkciója hiányzik, az ételek gyorsan
zúdulnak a belekbe. Ezért alapvető szempont, hogy a beteg gyakran (minimum 6-szor)
étkezzen, és egyszerre ne túl nagy adag ételt fogyasszon.
A fehérjék és a zsírok/lassítják a gyomorból való kiürülést, csökkentik a
hasmenés kialakulását. A zsírok gyomorürülést csökkentő hatása nem minden esetben
érvényesül gyomorműtétek utáni állapotban.
A zsiradékok közül ételkészítéshez inkább a növényi olajokat javasoljuk, kenyérre
kenéshez amargarinfélék, light készítmények, vaj, vajkrémek egyaránt használhatók. A
cukrok igen gyorsan bomlanak, fokozhatják a hasmenést, ezért mennyiségüket a
diétában erősen korlátozni kell. El kell hagyni a cukrozott üdítőket, szörpöket, mézet,
lekvárt, cukrászsüteményeket, csokoládét. Az ételek ízesítéséhez csak kevés cukrot
szabad felhasználni. Ha a kis mennyiség is panaszt okoz, helyettesíthető
mesterséges édesítőszerekkel (Polisett, Polisweet, Nutrasweet, Canderel), de nem
használható fel a glukonon, mert a sorbit fokozza a bélperisztaltikát!
Az összetett szénhidrátok jól beillesztetek az étrendbe, mennyiségüket fokozatosan
emelve. A kenyérfélék közül csak kezdetben adjuk a fehér kenyeret, esetleg
másnaposán vagy pirítottformában, majd fokozatosan emelve a mennyiséget próbáljuk
ki a magasabb rosttartalmú félbarna, barna kenyerek fogyasztását is. A bennük lévő
élelmi rostanyagok lassítják a gyomorürülést.
A folyadékok nagyon gyorsan beömlenek a vékonybélbe, ezért általában panaszt
okoz, ha a beteg folyadékot és szilárd táplálékot együtt fogyaszt. A szükséges
folyadékmennyiséget ne az étkezések során fogyassza a beteg, inkább az étkezések
közötti időben. Ebédnél a levest is célszerű a szilárd étel után kb. fél-1 órával
elfogyasztani.
A tej legtöbbször panaszt okoz, ezért átmenetileg csak minimális mennyiséget
fogyasszon a beteg tejből, tejes italokból. A tejpor sok emberben panaszmentes
táplálkozást eredményez. A savanyított tejtermékeket, kefirt, joghurtot is jobban
tolerálják a tejnél. Sajtot, túrót fogyaszthat a beteg. Esetleg laktóz-mentes tej (Magic
Milk) kipróbálása is javasolható. Étkezés után célszerű lefeküdni és egy órát fekve
tölteni.
Az étrend feltétlenül legyen változatos, energiában gazdag, cukorban
szegény,tartalmazzon nagy mennyiségű fehérjét, összetett szénhidrátokat,
vitaminokat ésásványi anyagokat.
Javasolt táplálkozási naplót vezetni, így könnyebben kiszűrhetők azok a
nyersanyagok,
68
amelyek panaszt okoznak.
Az étkezési naplóban fel kell tüntetni:
az egyes étkezések időpontját,
az elfogyasztott étel nevét, mennyiségét, készítési módját
a jelentkező panaszok jellegét és időpontját.

> Negatív CT
Van egy negatív CT eredményem… majd még mennem kell gyomortükrözésre is…
mondjuk ez érdekes lesz… megvan még valahol a gyomrom? Azt hiszem nálam
csak "felhúzott" patkóbél-tükrözésről beszélhetünk…

> A cinikus fehér ló...
Valami van a levegőben. Talán a karácsony szele? Vagy az én idétlen

agymenésem? Nem tudom, de folyton az jár a fejemben, amit a sebészem mondott
műtét után az első kontrollon Panaszkodtam neki, hogy itt fáj, meg ott fáj… azt
mondta, hogy a tudomány fehér ló ként kezeli az esetemet… nem holló, vagy más
ritka állat, hanem ló… Nem mondom szép is egy fehér musztáng… szakmai
szemmel biztosan… de tudni kell, tiszta fehér ló nincsen!
Na már most… Tegnap kocsikázik kis családom, apa vezet, nagy büszkén… Milyen
nagy dolog fél év után gyomor nélkül a kormányt markolni, és vezetni bele a
hóesésbe…
A kisebbik lányomat elkapta valami ihlet (valószínűleg a hó lehetett az oka), és
elkezdte énekelni szép csengő hangján: „HULL A PELYHES FEHÉR HÓ…”
Úgy látszik engem is elkaphatott valami, mert én meg úgy értettem, hogy HULLA
FOLTOS FEHÉR LÓ…
> Karácsony
69
Elmúltak az ünnepek, persze nekem minden nap egy ünnep.
A lányaimnak szép fát hozott a "kis" Jézus, mert nálunk még ő csempészi ám be a
karácsonyt, a
szívünkbe…
A szeretet a hit és az ajándékozás öröme, nálunk ettől teljes és kerek az egész.
Anyósom meg apósom volt itt nálunk szenteste, aztán másnap jött a testvérem a
családjával, majd mi mentünk a bátyámhoz ahol találkoztam apámmal… szóval szép
volt. Az ünnepi eszem-iszom, kínom-dánom is jól ment, az „új” gyomor remekül
működik. Ez abból is látszik, hogy nem kaptam gyomorideget, pedig lett volna miért.
Az történt ugyanis a szenteste a fa alatt volt a gyerekeknek egy számítógép, egy
olyan „hűdehajde” dizájnos kinyitom az ajtaját, hogy bekapcsolhassam gép, amit az
eladó szerint, csak össze kell dugni és már működik is, a kis erőmű, amin már
mindenféle játék elmegy, mit megy? Fut, száguld. Kicsomagoltuk a gép előlap
ajtajának felső zsanérjából hiányzott a csapszeg, amitől az ajtó lefittyent, ekkor egy
kicsit eltűnt a mosoly a képemről, de sebaj, nyugi gyerekek, ez csak szépséghiba,
ettől még működnie kell. Nincs gond, a nagylányom megtalálta a csapszeget, majd
visszaszereljük. A leírás szerint 30 napos próba-Vista van rajta… Na hát én
összedugtam amit kellett, aztán izgatottan vártunk, és akkor a Vista egy végtelen
ciklusba fordult, és állandóan újraindult, telepedni akart a szerencsétlen… persze
telepítő CD az nem volt, a dobozban, mert hát ez elvileg jól van telepítve, és
különben sincs bent az árban Másnap 25. –én délután a tesómmal együtt nekiláttunk
kb. 3 órát vett igénybe, hogy végre beüzemeljük a gépet. Szép kis karácsonyi
ajándék.
Még nem mentem el a felső panedoscopiára (kösz Zsuzsa most már legalább tudom,
hogyan kell ezt nevezni) és hogy miért nem mentem? Hát ennek egyszerű oka van:
van egy negatív CT- eredményem, aminek örömködtünk, és nem akartam elrontani,
az ünnepeket egy ilyen kellemetlen vizsgálattal. Tudom, csak 15 perc az egész, de
nekem akkor is kellemetlen élményeim vannak. Az onkológus főorvossal december
elején beszéltem, ő azt mondta, hogy akár másnapra tudna beutalót adni. Viszont
szeretnék ahhoz a dokihoz menni, aki felfedezte nálam a bajt, korrekt volt velem, és
ez sokat számít… de még nem hívtam fel. Erőt gyűjtök…
A szilveszter nyugodtan telt, a gyerekek szomszédoltak, mi meg aludtuk a TV előtt
éjfélkor fogtunk egy üveg pezsgőt és kirohantunk a főtérre, elkezdett ömleni a víz,
eláztunk, gondolom, nem szeretik az égiek ezt a nagy lövöldözést… meg aztán a
70
himnuszt sem hallottuk… úgyhogy amikor haza értünk akkor itthon elénekeltük,
aztán fék kettőkor már aludtunk is.

> Biztosítás Generali ügyintézés
Tele a tudatom a magyar léttel. Hihetetlen, hogy mit meg nem engednek maguknak
egyes szolgáltatók, sokszor érzem azt, hogy nem a rendszerrel, hanem az emberek
fejében van a gond. Vagy csak velem? Hiszen én már akkor is kiakadok, ha a sorban
a nyakamba liheg a következő ügyfél.
Az történt ugyanis, hogy még tavaly bementem a banka, ahol rengeteget kellett
várni, meg is jegyeztem az ügyintéző hölgynek:
„Még jó, hogy ráérek itt várogatni, az időmből kitelik, a beteg ember nem rohangál.”
A hölgy, akinél a hitelkártyám megszüntetését intéztem megkérdezte:
„Régóta beteg?”
Nem volt tolakodó, hanem inkább udvarias, válaszoltam neki:
„Hát amióta diagnosztizálták a rákom, és kivették a gyomrom azt hiszem úgy május
óta…”
A kedves kisasszony a monitor mögött azt mondja:
„Akkor már jár a biztosítás!”
„Milyen biztosítás?”
„Hát ami a hiteléhez lett kötve.”
Tényleg, havi 25ezret fizetek, már nem is tudom mire kellett akkor a lové, de hát
kedvező volt, és szinte úgy dobták utánunk. Kiderült ehhez a hitelhez akkor kötöttünk
egy biztosítást a bankon keresztül a Generalinál, amiben többek közt az is szerepel,
ha 60 napot meghaladóan táppénzen vagyok akkor akár 10 hónapig fizeti a biztosító
helyettem a törlesztő részletet, hát mit mondjak, megörültem az általam feledett
lehetőségnek, és megkérdeztem hogyan kell ezt elintézni.
Egyszerűnek tűnt a dolog, be kell menni a biztosítóhoz, és ott majd megkapom a
megfelelő tájékoztatást.
Már másnap ott voltam. Az ügyintéző hölgy adott egy formanyomtatványt elmondta,
hogy szükségem van a munkahelyemről egy igazolásra, hogy mióta vagyok
betegállományba, és egy igazolásra a körzeti orvosomtól.
71
Mondom ha más nem kell akkor ez hamar megvan, amúgy is esedékes volt már a
B12 injekcióm, úgyhogy megkértem Melindát (a körzeti orvosomat) írjon igazolást,
aztán bementem a fehérvári MÁK- ba ugyanis az én béremet ők számfejtik, lévén,
hogy én ugye egy szerencsétlen tanárember volnék, szóval közalkalmazott. Semmi
gond nem volt megkaptam ott is az igazolást. A papírokkal visszamentem a
Generálihoz, ott a hölgy kitöltött még egy formanyomtatványt, amit elküld a
központba, ez még az ünnepek előtt történt, majd január első felében rendeződik az
ügy.
Hát „rendeződik”. Ma kaptam egy levelet a Generali Providencia Biztosító ZRT - től
amin teljesen felhúztam magam. Ezt írták:

"Bejelentett szolgáltatási igényére, valamint a ……. Bank Nyrt. által kötött
biztosítási szerződésre való hivatkozással következőkről tájékoztatjuk. A
szolgáltatási igény elbírálásához szükségünk van:
- A mellékelt kérdőívre, melyet háziorvosával/kezelőorvosával
kitöltetniszíveskedjen
- 2001 januárjától a háziorvosi karton másolatára
- Jelen biztosítási eseménnyel összefüggésben álló valamennyi orvosi
dokumentum másolatára, különös tekintettel az első ellátás orvosi
dokumentumára (kórházi zárójelentések, ambuláns lapok, leletek, stb.)
- A keresőképtelenség kezdetétől fogva a táppénzes lapok
fénymásolatára(2009.05.19-12.18-ig terjedő időszakról megérkezett az
igazolás!)
A szolgáltatási igény elbírálása ezen dokumentum birtokában lehetséges. A
fenti dokumentumot kérjük biztosítótársaságunkhoz eljuttatni szíveskedjen. A
gyorsabb ügyintézés érdekében kérjük, hogy válaszlevelén tüntesse fel az
ügyintéző nevét, a biztosítási kötvény számát, valamint a kárszámot!
Együttműködését előre is köszönjük."

Ennyi.
Félreértés ne essék, nem szégyellem én a betegségemet, de hát könyörgöm mi a
fene közük van hozzá? A második pontot meg végkép nem értem. A hitelem max. 3
éves, ők meg 2001-től kérik a háziorvosi kartonok másolatát… na ne… mire jó az
nekik? Az aranyeremre is kíváncsiak? Biztosítási csaló lennék a rákommal? Az
utolsó pont sem teljesen érthető, aláhúzással jelezték milyen fontos is ez, aztán meg
72
zárójelben, (de azért felkiáltójellel) közlik, hogy mikortól van már meg nekik az
igazolásom.
Egyre jobban az az érzésem semmi értelme. Nem tudok napirendre térni a dolog
felett. És idegesít, roppantul idegesít. Mindegy gyomoridegem már úgyse lesz...
> Na még egyszer a B12 vitaminról
Kedves Erika, azt kérdezed a legutóbbi hozzászólásodban, hogy "baj-e, hogy a

nővéred nem kap B12 vitamint… "
Véleményem szerint igenis hogy baj, sőt nem is kicsit, bár már korábban írtam erről,
most szükségét érzem, hogy megerősítem ezt.
Fontos, hogy tud, egy idő után a B12 vitamin hiánya miatt vérszegénység alakul ki.
Nem kell megijedni ez nem ripsz-ropsz, egyik napról a másikra történik, hanem
hosszú évek alatt alakul ki. A szervezetünk ezt a vitamint viszonylag egész jól képes
raktározni. De sajnos minden raktár kiürül egyszer, és akkor többek közt csökkeni
kezd a vér oxigénszállító képessége. A legjellemzőbb tünetek: kimerültség, légszomj,
szédülés, sápadtság, gyors szívverés. Sőt a B12-vitamin hiánya az elágazó láncú
zsírsav-anyagcserében játszott szerepe miatt az idegrendszeri pályák
mielinhüvelyére is károsan hat. Ami a kezek és a lábak zsibbadását,
"hangyamászás" érzését kelti.
A B12-vitamint a szervezet úgy veszi fel, hogy a A gyomor-
nyálkahártyábantermelődik az intrinsic faktor nevű fehérje, ami ahhoz szükséges,

hogy a B12-vitamin felszívódjék a vékonybél csípőbél (íleum) szakaszából.
Mivel nekünk nincs gyomrunk, így nem termelődik az intrinsic faktor fehérje,
magyarul hiába eszünk B12 vitamin tablettát, vagy olyan ételeket, amik ezt
tartalmazzák ez a vitamin nem fog tudni a szervezetünkbe felszívódni. Ezért, hogy a
73
B12 vitaminhiány kialakulását elkerüljük izomba adott
injekció formájában,élethossziglan pótolnunk kell!
Ha az orvosod mást mond, kérdezz meg erről egy másikat, és az orvosodat lásd el
megfelelő szakkönyvekkel, amikből hézagos tudását pótolni tudja, mert valószínűleg
ez nem az ő szakterülete. Keress megfelelő szakembert!
Tudod olyan ez mintha a festőt kérdezel a falrakásról, bár mind a kettő az
építőiparban dolgozik, sőt mind a kettő falakkal dolgozik, jó esetben mégis csak a
kőműves rak jobb falat.

> A német fórumról
Hallo Gábor
Nagyszerű, hogy nektek is van Magyarországon egy ilyen fórumotok. Nyugodtan
kérdezhettél volna erről a fórumon is, de szívesen válaszolok magán levélben (PN )
is.
Nálam Cicplatin által okozott károsodás sajnos nagyon erős, mind a mai napig van
zsibbadás a kezeimben, és a lábaimban, és ez erősebb, ha megterhelem a testem. A
74
finom motorikus mozgások érezhetően javultak, de nem annyira, mint a károsodás
előtt volt.
De sok embernél ez nem ennyire erős, náluk a zsibbadás csak a kezükben és a
lábukban volt, és ez aztán teljesen megszűnt.
A panaszaim enyhítésére egy műanyag dobozt megtöltöttem 3 kg borsóval, 3
kg babbal, és 3 kg lencsével (mind szárított). 10 percig mozgattam benne a
kezeimet, aztán 10 percig zokniban futottam (mozogtam) benne. Aztán rögtön
lefeküdtem pihenni. Egy pár perc múlva már meg is szűnt a zsibbadás, ez nekem
nagyon jót tett. Azt a tanácsot a rehabilitáción kaptam.
Remélem, ez segít valamit…

Minden jót
Fred
> A csodaszerekről
Mostanában rettentően idegesít, amikor azt olvasom, hogy rák ellenes hatóanyag!
Meg hogy a gyógyszeripari maffia nem enged teret valamely csodaszer
elterjedésének, és ezzel gátolja a gyógyulást. Merthogy ebből ők hasznot húznak.
Lehet, hogy így van, de szerintem ez akkor is gyenge érv, azok érvelése ez, akiknek
nem jutnak közel a húsosfazékhoz. Jóhiszeműségem azt mondatja velem, hogy a
hippokratészi esküt jó esetben egyetlen orvos sem felejti el egy életen át.
Azért azt is leírom, miért vagyok szkeptikus az ilyen és ehhez hasonló hírekkel
kapcsolatban. A gond az, hogy rák rengeteg féle van, és persze az sem mindegy,
hogy melyik testrészt, melyik szervet, milyen intenzitással támad meg. A rák
elnevezés egy gyűjtőnév, ami nem túl szerencsés. Majd ha azt olvasom valahol,
hogy az adenocarcinomámra, (ami miatt kivették a gyomromat) (vagy apám
szarkomájára) fejlesztettek ki valamit, ami hatásos, akkor talán ismétlem: TALÁN!
Jobban érdekelne, de az utóbbi fél évben már meg sem tudom számolni, hogy
mennyi és hány féle csodaszerről hallottam. (Még varázsszőnyegről is). A
gyomromat, viszont egyik sem fogja már visszahozni, ennek hiányával, (vagy ha úgy
tetszik ezzel a fogyatékkal) már meg kell tanulnom, tanulnunk együtt élni.
Szóval ezzel csak azt szeretném mondani, hogy szerencsétlen emberfia, amikor
meghallja, hogy rákos, akkor mint a fuldokló megpróbál még a nádszálba, is
kapaszkodni, persze ezek a kapaszkodások pénzbe kerülnek. Ki ne ragaszkodna
75
nyomorult életéhez? Mindent képes feláldozni az ember, és ez egyeseknek jó üzlet.
Kit érdekel ilyenkor a pénz? A lényeg, hogy használjon, és ha nem akkor is mi van?
A koporsóba már úgysem kell lóvé. Legalább megpróbálta és úgy érzi tett valamit az
ügy érdekében.
A magam részéről az ilyen „csodaszerek”, „kütyü-mütyük”, „varázsmasszázsok”
helyett inkább elmegyek valahová kis családommal pihenni, ez engem az jobban
feltölt életenergiával, mint bármi más.
Higgyétek el a szeretetnél nincs jobb gyógyszer.
Gábor

> A könyv
El sem hiszem: Végre elkészültem a német könyv fordításával! Elég nyers szöveg,

de érthető, és most leginkább ez volt a lényeg. Kiadatni szerintem nem érdemes,
mert nem hiszem, hogy piaca lenne a dolognak. (Egy évben itthon max. 50
embernek kapják ki a gyomrát, az 10 év alatt éri el az 500 embert.) Szóval nincs az a
kiadó amelyik ilyen kis példányszámban kiadná, meg aztán minek? Na de nem is ez
volt a cél.
Itt bal oldalon "A könyv" dobozban a linkre klikkelve bárki elolvashatja, az új ablakban
megnyíló hipertext szöveget. A magyar fordítást részletesebben, témakörökre
bontottam, így egy kattintással a megfelelő részre lehet ugrani.
Jó olvasgatást, remélem segít valamit. Ha kérdés van írjatok bátran.
Üdv, Gábor
> Hit nélkül...
Sok mindenben lehet hinni, és amiben az ember igazán hisz az segít. A hit
rettentően erős valami. Velem az a baj, hogy nem hiszem, hogy a gondolatom
erejével meg tudom állítani az áttétet, de azt meg végképp nem hiszem, hogy nekem
ehhez az új medicinára lenne szükségem. Pedig a hit erejével hegyeket lehet ám
megmozgatni: „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a
76
hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.”
Máté 17:20
Na ja! A konfliktusokat meg kell oldani. Nagy Sándor is megoldotta a gordiuszi
csomót, igaz elég drasztikusan, de túljutott rajta.
Tudom, tudom, a pozitív gondolkodás segít. A hív vizsgálat után mondja az orvos a
betegének: Na, most már aztán gondolkodjon pozitívan!
Ok, talán azt még valahogy el tudom fogadni, hogy az ember lelki gondja rányomja a
bélyegét a testére, de a test is védekezik ám valahogy, és nem tartom valószínűnek,
hogy éppen egy gyomorrákot dob még pluszba az emberre.
Nagybátyám gyermekkori paralízisére, mint ahogy anyám csípőficamára sem
mondható lelki ok. Vannak szabályok, ha valakit megharap egy veszett kutya, akkor
azt nem lehet lelki okokra visszavezetni. Ez külső tényező, de attól még veszett lesz
az ember is.
Hogy mi az a falat, ami nem akart lecsúszni? Jaj, ne röhögtessenek már! Minden
ember életében van ilyen! Van olyan, aki képtelen feldolgozni, dolgokat, és emészti
magát, na bumm, akkor ő majd aztán jól rákot fog kapni? Nem kérem, nem hiszem,
hogy ez így működik!
Azért olyan is van, amivel egyetértek, mert, az aztán tényleg nem jó, ha az emberben
tüske van, mert begyulladhat. Szóval oldjuk a konfliktusainkat!
És persze azzal is egyetértek, hogy hit nélkül nem lehet meggyógyulni. Kérdés: Ki
miben hisz? Kinek mi ad erőt?
Van akinek ehhez új medicinára van szüksége, ám tegye! Szíve joga! Oldja a
konfliktusait, húzza ki a lelki tüskéket, és gyógyuljon meg minél előbb.
Ehhez kívánok mindenkinek elsősorban hitet, jó egészséget, kitartást és erőt.
Mert könnyen tönkremehet ám ilyesmibe az ember…
Gábor

> Megvagyok
Nagyon kedves vagy, hogy érdeklődsz. Megvagyok. Bár néha elveszettnek érzem
magam, ilyenkor némi keresgélés után azért rátalálok magamra, úgyhogy
megvagyok. A héten megyek onkológushoz.
77
> Minta
Pénteken voltam onkológusnál, tömeg volt, a doki azt mondta, hogy délelőtt
menjünk, aztán amikor ránézet a papírjaimra azt mondta: "Több idő kell, hogy
megnézzelek, majd csak délután lesz rád időm."
Elegem van az orvosokból, elegem van a vizsgálatokból, elegem van mindenből és
mindenkiből…
Aztán valami miatt mégis meggondolta magát és behívott, kérdezte, hogy mi újság?
Mondom: A hónom alatt a van valami csomó. - kitapogatta, és jéééé tényleg ott
van… - Na, ebből mintát kell venni… beutaló a patológiára… hétfőre, vagyis mára,
már túl vagyok rajta, megszúrták a hónom alját, a mintát vettek, szerdára mire megint
megyek az onkológushoz, már meg is lesz az eredmény.
Várom a szerdát.
A fene egye meg, csak nem egy rohadt áttét?
Izgulok, és nem csak én a családom is...

> Negatív

Érdekes, mindig azt hallom gondolkozunk pozitívan, és most mégis egy negatív
dolognak örül az ember. Úgy néz ki, még megmaradok egy darabig. Kéjhömpöly.
Szóval a hónom alatt lévő nyirokcsomó nem tartalmaz kóros elváltozást, csak úgy
gondolt egyet és hipp-hopp megduzzadt! Reggel elvittük a gyerekeket a suliba aztán
irány Pest, röpke két óra alatt értünk a kór->házba ott kb. egy órát vártunk a jó hírre.
Legközelebb majd április végén megyek CT-re.
A hétvégén kirándult a család, elgurultunk Hajdúszoboszlóra, Ágneshez. A névdolog
még mindig nem záródott le, kérte, hogy erről ne, „még” ne írjak, úgyhogy ezt
tiszteletben tartom. Bár nagyon nehezemre esik, hiszen a véleményem továbbra sem
változik, gazság, amit vele művelnek, és ugye a gazság köszönőviszonyban sincs az
igazsággal, pedig ott is csak egy „i” betűnyi különbség van! Nem ő tehet erről, a
kialakult helyzetről, mégis őt hozzák lehetetlen helyzetbe! Csupán azért mert
ragaszkodik ahhoz a névhez, amit 1956 -ban között házassága óta visel, a magyar
hivatalokban másként gondolkodnak. A hivatali számítógépes rendszerben nem
olyan egyszerű egy „i” betűt törölni. Ezt értem, de akkor odaírni se lehetett volna
szabad olyan egyszerűen! Ismétlem ebben mind János, mind Ágnes vétlenek
78
ők Gyera néven házasodtak, ezt a nevet egyikük sem kívánta megváltoztatni, a
névváltozásról, változtatásról nem tudtak, hivataltól semmilyen értesítést nem kaptak.
Most mégis Ágnes issza meg a hivatal jogszerűtlen eljárásának keserű levét. Aki
utoljára marad, csukja be az ajtót, ne maradjanak nyitott dolgok, az ember után.
Ismertem barátomat, ha tudott volna róla, rendezte volna, de így ez a szélmalomharc
a hivatalokkal Ágnesre maradt, akire a hivatal megpróbálja rányomni a Gyeraj - né
nevet. Én már nem csak becsuknám azt az ajtót, hanem úgy be is vágnám, hogy egy
életre megemlegetnék azok a hivatalnokok, akik ilyesmivel gyötörnek egy
tisztességben, becsületben megőszült tanárnőt. Amennyire tudom, tartom Ágnesben
a lelket, hiszem, hogy az igazságnak győznie kell! Ez csak idő kérdése, egy
pillanatra sem gondolhat arra, hogy feladja, ki kell tartani, hiszen ha meghal, akkor
már a Jó Isten sem tudna mit kezdeni az igazságtalan magyar bürokrácia idétlen
hivatalnokaival.
Na de tényleg, erről, most még csak ennyit, a lényeg az, hogy jó volt ott lenni, Ágnest
átölelni, (a múlt héten lett két hetes, 77). Természetesen Jánosnál is voltunk kint a
temetőben. Elmondtam egy miatyánkot az ő lelki üdvéért, és a mi lelkünk
megnyugvásáért. Jó volt ott lenni.
Az Agykontrollt ajánlotta az egyik ismerős, nem is tudom, én nem szeretem, ha
kontrollált az elme, a gondolatok szárnyaljanak csak szabadon, persze, tudom, ezek
a dolgok éppen erről szólnak, hogyan kontrolláljuk pozitív gondolatokkal az életünket.
Ó mintha bármit is tehetnénk! Persze az embernek szabad akarata van, dönthet egy-
két dologról de „vigyázatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok” (Máté
25:13) Szóval az ember sok mindent elképzelhet, alakítgatja az életét, ahogy tudja,
de egy a vége. Éppen ezért ha az ember hittel él, akkor könnyebben el tudja viselni a
létet. Van aki az agykontrollban hisz, van aki a Názáreti tanításában.

> Élet
A hétvégén nagymamám mondása jutott eszembe:

"Tudod fiam, ne azt a lányt vedd el, akivel majd csak együtt akarsz élni… olyant
vegyél el, aki nélkül nem tudsz élni."
Bölcs asszony volt. Alkoholista férje mellett 5 gyereket felnevelt.
79
Szóval, szép az élet.
> Nátha

Megfáztam, nagyon csúnyán elkapott, ledöntött a lábamról ez a dolog. Nincs
hangom, folyik az orrom, fáj a torkom, meg minden… De csak azért is: Minden
rendben van! Erős vagyok, nem hagyom magam! Mit nekem egy ilyen takonykor!
Volt már nagyobb bajom is! Ugye milyen érdekes az ember? Ha bajban van, és még
gondolkodni képes, mindig talál magának megnyugvást. Na? Ugye? Ugye, hogy
ugye?
Az egészség olyan, mint a gazdagság. Amíg van, nem vesszük észre. Talán
közhelynek számít, de tényleg az egészség a legnagyobb kincs. Míg nem történik
valami, amin el kell gondolkodnunk, nem is törődünk vele.
Mi a gazdagság és a szegénység között a különbség? - kérdeztem tegnap János
barátomat. Azt mondta: Nézzek ki az ablakon.
- No, mit látsz?
- Látom az utcát, a kocsmát, mindenki megy, nyüzsög. Látom a templomot, ellátni a
temetőig.
- Azt hittem az ablaküveget látod. Nevetett „öreg” barátom.
- Ja, persze, hátha jobban belegondolok, azon keresztül látom a kinti létet.
- Aha, - mondta megnyugvással. - Most néz a tükörbe! És ott mit látsz?
- Magamat látom.
- Hm, a tükör is csak üveg. Tudod, van a hátoldalán egy vékony réteg, ami nem
engedi, hogy átláss rajta, ez a kis különbség már elég, hogy csak magadat lásd, és
már nem veszed észre az utcát, az embereket, a kocsmát, a templomot, a temetőt.
Viszont ha ügyes vagy, és úgy fordítod a tükrödet, és nem csak nézel, hanem tovább
látsz az orrodnál, akkor mindezeket ott is észreveszed. Mindig jól nézz a tükörbe!
Hát így vagyok én ezzel, csak reménykedni tudok, hogy a náthától csillogó szemem,
- lelkem tükre – nem csap be engem, és nem csak nézem tükröm, hanem látom
benne az embereket, az utcát, a kocsmát, a templomot, meg a temetőt.

> Credo quia absurdum

80
Ellustultam, elkényelmesedtem. Nem szép dolog tudom, de valami nagy
megmagyarázhatatlan tunyaság szállt meg engem. Órákat ülök tétlenül a
számítógépem előtt. Mondjuk, ez a fene nagy semmittevés azért nem teljesen igaz,
csak értelme nincs a dolognak. Ugyanis játszom. Az interneten. Egy olyan szaladgálj,
öld meg, nyírd ki játékot. Érdekes sosem hittem volna magamról, hogy képes leszek
így begubózódni. A játék önmagában roppant izgalmas, egy karaktert kell építeni egy
virtuális világban. A minap arra gondoltam, vajon mit csinál a karakterem, amikor
éppen nem irányítom? Jó… JÓ! Tudom. Semmit. Ez csak egy program, de akkor is!
Lehet mi is csak ilyen programok vagyunk és játszik velünk az élet?
Persze… rendben… van szabad akarat meg minden, de hát akkor is! Nincs igazság!
Vádoltam is múltkor az Istent: Ha olyan mindenható vagy, akkor miért engeded,
hogy úgy legyen?
„Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem-e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én
akarom, hanem a mint te.” Máté 26:36 => => =>„ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI?”
Máté 27:46
Ez az igazi elhagyatottság érzése! Lehet-e valami ennél is rosszabb? Istenem,
annyira jó vagy, hogy engeded létezni a rosszat? Vagy nem Te teremtettél-e
mindent? Ha tényleg mindenható vagy tudsz-e akkora követ teremteni, amit nem
tudsz felemelni? Persze a rossz fogalma is relatív, mi a jó, és mi a rossz? Egy
kannibál számára elfogadható az emberhús elfogyasztása, ilyen közegben nőt fel.
Sőt hite szerint kívánatos cselekedet. A társadalom a neveltetés, a hit az, ami
megmondja egy ember számára, hogy mit nevez jónak és mit rossznak?
Bekapcsolom a gépem… és lőn világosság… kicsiny karakterem irányítom,
szaladgál, teszi a dolgát. Teszi, amit tennie kell. Nem gondolkodik. Nem tehet mást,
én irányítom.
Eszembe jut az is, a halaim az akváriumomban tőlem függnek. Nem ismernek más
világot. Én rendeztem be nekik, lehet én is csak egy ilyen kis hal vagyok?
Berendezett világban létezem, mert ha így van, akkor nem ez az élet. A létezés még
önmagában nem lehet életnek nevezni. Hiszen én sem ismerem a másvilágot.
Csakhogy én azért gondolkodom rajta… Cogito ergo sum. Nem úgy, mint a halaim.
Habár a múltkor, amikor takarítottam az üvegből készült vizes-ládámat, kisé
figyelmetlen voltam, és az egyik hal megijedt és „kiugrott”, na ő az amelyik világot
látott, igaz majdnem belepusztult, a szerencsétlen, de hát ez van, neki ilyen az élet.
Nahát, nahát… Eszembe jutnak néha a filozófiai tanulmányaim, Szókratész bácsi jól
elgondolta ezt a barlang elméletet. Csak ülünk, és nézzük a barlang falán az
81
árnyékokat és azt hisszük ez a valóság. Tisztára mint a moziban, csak nekem
valahogy rossz filmet tettek be, majdnem filmszakadás történt, és most perelek a
gépésszel…
"Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen."
Na de könyörgöm ennyit?
Furcsa lelki háború ez, amiből csak én kerülhetek ki győztesen, mert különben úgy
járnék, mint az a skizofrén ember, aki sosem tud ott lenni, ahol valami fontos dolog
történik vele.
Rájöttem, Isten képes akkora követ teremteni, amit nem tud felemelni, úgy hívják
emberi lélek. Nem tudjuk felfogni a felfoghatatlant, leírni a leírhatatlant, de azért küzd
az ember, próbálja elérni az elérhetetlent. És ebben segít a hit. Ez nem kényelmi
szempont ez nem azt jelenti, hogy az ember nem kételkedik, ez nem az egyszerűbb
megoldás, hanem ez az egyetlen megoldás: „Credo quia absurdum.” Tertullianus
(Hiszem, mert lehetetlen)

>Nem történik semmi...
Egyre ritkábban írok, vajon miért? Érdekes az ember. Pedig rengeteg minden
történik ám velem… (és mégsem történik semmi…)
Hétfőn pl. dokinál voltam, a szokásos havi B12 injekció adagomért, no meg a
táppénzes igazolásért, és ha már ott voltam, akkor megkérdeztem, a leszázalékolást
is, hiszen el kell indítani a dolgot, mert májusban lesz egy éve, hogy
betegállományban itthon lopom Isten szép napját. A körzeti orvosom nagyon rendes,
azt mondta menjek, vissza másnap, addigra kitölti amit kell.
Másnap - rend a lelke mindenek - mentem is, sőt a suliba is benéztem. A kollegák -
mint mindig - nagyon örültek nekem, kérdezgették. Mi van velem? Mi lenne? Semmi!
A szokásos válasz ilyenkor: MEGVAGYOK… Most kezdjek el panaszkodni, hogy
mennyire fáj az élet?
Szerdán volt a névnapom, nem szoktuk megünnepelni. Meg is lepődtem, az egyik
ismerősöm küldött egy mailt, sok boldog névnapot kívánt, aztán hozzáteszi: még
nagyon sokat… hát igen a sokon volt a hangsúly, szerintem meg nem a mennyiség,
a minőség a fontos…
82
Mentem a TB- hez (mint a jó gyerek, aki szót fogad: megy, ha mondják), szóval: a
körzeti orvosom által kitöltött papírral alanyi jogon elindítom a rokkantnyugdíj iránti
kérelmemet.
A biztonsági őr segített sorszámot húzni. Ja kérem, nem mindenki tudja ám elolvasni,
értelmezni a gombok mellett lévő szöveget. Ő is mindig ugyanazt, az általános
információ gombot nyomja meg, mert mindegy… Még azt is megmutatja, melyik
táblán, mit kell figyelnem, hogy tudjam, mikor kerülök sorra… nagyon segítőkész…
10-en voltak előttem… ilyen sokan vártunk arra, hogy a zárt ajtók mögött dolgozó
három ügyintéző valamelyike megnyomja a behívó gombot. Egyes kettes vagy
hármas ajtó… Röpke másfélórás várakozás után már sorra is kerültem. Egy kedves
hivatalnok hölgyeménynek, miután becsuktam magam mögött az ajtót, előadtam
jövetelem célját: „rákos vagyok, kivették a teljes gyomromat, és már lassan egy éve
táppénzen vagyok”. Adott egy formanyomtatványt, amin bejelenthetem az
igényemet.
- Akkor ezt itt most rögtön ki is tölteném, tudna segíteni?
- Jaj, hát azt itt bent nem lehet… menjen ki, és töltse ki odakint.
(Ok… Persze… Értem… kint vár a sor… haladni kell… az ügyintézésnek is… na de
akkor is... ezért a nyomtatványért vártam ennyit? És majd ha kitöltöttem azért, hogy
leadhassam, majd megint várnom kell? Szépen vagyunk…)
Lehet látta zavarodott gondolataimat:
- Ha délig sikerül kitöltenie, akkor sorszám nélkül beadhatja, - majd hozzátette: - de
nem fog összejönni, mivel íratok is kellenek.
- Milyen íratok?
- Hát pl. a szakmunkás bizonyítvány…
(Mi franc? A képemre van írva, hogy szakmunkásként kezdtem? Mindegy nem
szóltam, ha kell, hát kell.)
- mert a három év szakmunkástanonc év beleszámít, a munkaviszonyba. - hadarja
tovább a megszokott szöveget - meg a katonakönyv is kell…
- Nem voltam katona, - kotnyeleskedtem közbe - külföldön voltam, tudja én… khm…
én disszidáltam… Kint dolgoztam… Csak hazajöttem…
- Tényleg? Akkor magának nem is ez a nyomtatvány kell, hanem ez a másik!
Elveszi a már odakészített papírt és ad egy másikat. Nyeltem egyet… Hát így megy
ez, kérem… Ha nem értetlenkedem, akkor már kint az előtérben töltögetem a rossz
adatlapot. Hazajöttem. Gondoltam, majd itthon nyugodtan kitöltöm, végül is nem
sürgős… ahogy itthon átnéztem egy picit sem lettem nyugodt, rengeteg kérdésem
83
lett volna kitöltéshez… mondjuk azért az a három oldalas kitöltési útmutató sokat
segített. Még jó hogy nem az agyam kezdet el rohadni…
Ha minden jól megy, akkor talán a jövő héten elindul a dolog. Persze még korántsem
biztos, hogy minden megfelel…

> Fáradt vagyok...
Fura dolog, fáradt vagyok… egész nap csak aludnék, mint egy mormota… húz az
ágy, ez lenne a tavaszi fáradság? Vagy csak egyszerűen lustaság? Nem tudom. Ide
sem írtam már egy ideje, de mit is írnék?
Eltelt a húsvét, gyönyörű volt a húsvéti liturgia, még keresztelés és bérmálás is volt…
érdekes… én majd csak pünkösdkor fogok bérmálkozni… ez van, én ráérek, nekem
nem sürgős, ha Istennek sem az.
A lányokat meglocsoltam, a kicsit hogy nőjön, a nagyot hogy érjen, a feleségemet,
hogy nehogy hervadjon a szeretete.

> Ketyeg az óra...
Egy ember egy napon azzal a hírrel tért haza, hogy az orvosa szerint már csak 24
óra van hátra az életéből. Letörölgette felesége arcáról a könnyeket, majd megkérte,
szeretkezzenek. A nő természetesen nem tiltakozott, és szenvedélyes szex
kerekedett.
Hat órával később aztán emberünk újra odament az asszonykájához, és így szólt
hozzá:
- Kedvesem, most már csak 18 óra van hátra az életemből. Szeretkezhetnénk újra?
Az asszonyka nem mondott nemet, és újra vad szex következett. Kicsit később,
mikor a lefekvéshez készülődtek, és már csak 8 órája volt hátra az életéből.
Gyengéden megböködte a felesége vállát, és azt mondta:
- Drágám? Kérlek! Csak még egyszer utoljára, mielőtt meghalnék!
A feleség az aktus után a másik oldalára fordult és elaludt. Emberünk fejében
azonban egyre csak ketyegett az óra, tikk-takk, tikk-takk, és addig-addig forgolódott
84
álmatlanul, míg végül már csak 4 óra volt hátra az életéből. Szelíden megkocogtatta
felesége vállát, hogy felébressze.
- Kicsim, már csak négy órám maradt! Nem lehetne...?
Felesége hirtelen felült, férje felé fordult, és így szólt:
- Na ide hallgass! NEKEM holnap reggel fel kell kelnem! NEKED nem...!!!

> Vérvétel...
Hát azért az mégsem járja, hogy ennyire fáradékony vagyok…

Gondoltam, ennek a végére kell járnom, ha már az emberben volt, (vagy Te jó ég,
lehet, hogy még van (?) ) rák-szarság, akkor jobb félni, mint megijedni. Ezért
elnyargaltam a körzetihez (igaz, a havi B12 is aktuális volt már, no meg a táppénzes
igazolás is kell a melóhelyre).
Jó a kapcsolatom a körzeti-doki nővel, soron kívül akkor megyek, amikor nekem jó,
csak egy telefonomba kerül, sőt szerintem, ha megkérném, még ki is jönne. Hiába
na, dolgoztunk együtt, amikor még dübörgött a gyógy-masszőri vállalkozásom. Most
is soron kívül, gyorsan seggbeszúrt ahogy kell. Aztán mondom neki, hogy ez az
aluszékonyság azért már szerintem több mint egy kis tavaszi fáradság… „akkor
nézzünk egy vérképet” jelszóval, kaptam egy beutalót.
A papíron ott figyelt két telefonszám, azokat kell felhívni az időpontért, hát én
próbáltam egy órán keresztül fél percenként felváltva, hol az egyik, hol a másik
számot, de nem vették fel illetve foglalt volt. „Sebaj”- gondoltam magamban- „nincs
messze a labor kb. 500 méter, elbillegek személyesen” Fogtam a beutalómat
elbillegtem a régi SZTK-ba.
Na ezt a „billegtem” dolgot is meg kell magyarázom ha már így írtam: Szóval a
feleségemtől kaptam egy MBT cipőt, azt mondja, ha ezt hordom akkor javulni fog a
görbe tartásom. Merthogy olyan íves, kemény, speciális a talpa, hogy kénytelen
kihúzni benne magát az ember. Meg még azt is ígérik, a cipőhöz adott CD-n, hogy
olyan benne a járás mintha mezítláb járnál... hát fura viselet az egyszer szent…
szokni kell benne a gyaloglást, „BILLEGÉST”… De szerintem, senki sem az íves,
85
kemény talpa miatt húzza ám ki magát benne, hanem az ára miatt. Ha már az ember
egy ilyen drága, márkás cipőt hord, akkor azért csak feszít egy kicsit, még akkor is ha
úgy érzi, hogy mezítláb van.
Szóval odaérek az SZTK-ba a kartonozónál áll a sor. Beállok.
Előttem idős néni Cecéről utazott ide a városba, a szemészetre jött. Már volt fent az
orvosnál a rendelőnél, ketten vártak… Ott fent mondták neki, hogy előbb ide kell
jönni időpontért… hát időpont az nincs, legalább is nem mostanra, majd vissza kell
buszoznia…
Jaj de utálom én ezt a sorban állást! Itt hallgatom szegény gondját-baját, az utánam
következő, aki meg már az én nyakamban liheg, majd az enyémet fogja hallgatni…
Úgy látszik mégsem, mert az üvegfal mögül a hölgyemény ránéz a beutalómra és azt
mondja, hogy a vérvételt másik ablaknál kell intézni.
Megyek a másik ablakhoz, ott is kivárom a soromat, mondom a hölgynek, hogy miért
jöttem. Azt mondja, ő nem adhat időpontot, hanem telefonon kell egyeztetni, és hogy
legyek türelemmel, többször kell megpróbálni… de ha mégsem tudnék telefonálni,
akkor menjek el személyesen a kórházba, és ott akkor adnak majd időpontot, akár
ide, hozzájuk is… A "kór"-ház kb. három kilométer, ott a központi labor, ha
odamegyek, akkor már ott is megcsináltathatom azt a fránya vérképet nem? Hát
nem. Rend a lelke mindennek: ott is csak időpontot tudnak majd adni. Feladtam.
Hazajöttem, próbálkoztam megint a telefonnal, és… És kérem, sikerült! Tényleg csak
én voltam türelmetlen. Felvette egy kedves női hang. Mondom, hogy időpont kéne
vér-, és vizeletvizsgálatra… A legközelebbi időpont: május 12! Azt hittem rosszul
hallok... Május 12? Egy hónapot kell várnom? Na ne! Megkérdeztem, hogy tud-e
valahol lehetőséget arra, hogy magánúton… megoldanám én ezt a dolgot. Persze,
hogyne… van ilyen lehetőség, kb. 2000 forint, és akkor rögtön mehetek. Ok!
Rendben van, kihez kell mennem? Egyeztetünk. És már indulok is…
Illetve elbillegek. Mi az a 3 kilométer? Akinek ilyen „klassz” cipője van az többre is
képes, mégse fogok már itt szégyenszemre taxit hívni... (a kocsi az asszonynál volt,
reggel azzal ment el a kozmetikushoz).
Nyakamba vettem a várost, és tényleg soron kívül fogadtak, csak amikor meglátta a
hölgy a beutalót akkor komorodott el az arca, merthogy ez azért több lesz, mint 2000
Ft, mondom: Nem gond… kifizetem. (A fene se fog egy hónapot várni…). Azt
mondja, jöjjek be, foglaljak helyet, a kolleganő kiszámolja mennyi az annyi. Hát
kiszámolta… 15 ezer valamennyi. Nézem a tárcámat, nincs benne csak egy 10-es,
mondom: el kell ugranom a pénzért, de sietek vissza.
86
Újra nyakamba veszem a várost. Nem jó a bankkártyám, bár elfogadta a pin-kódot,
mégsem adott ki lóvét. A francba… irány a bank, útba esett a kozmetikus, ahol
feleségem szépítkezik, bementem elmeséltem neki, hogy jártam, és elvittem a kocsit.
Így azért mégiscsak gyorsabb.
A bankban is állt a sor… Vettem fel pénzt. Vissza a kórház. Soron kívül fogadtak,
kifizettem a számlát. Majd egy nagyon kedves hölgy "Évike" kb. 1 perc alatt
lecsapolt. Vérprofi. Holnapra kész a labor.
Hihetetlen.
Visszavittem feleségemnek a kocsit. Mégse kelljen már frissen kozmetikázott arccal
hazagyalogolnia, ennyi azért neki is jár.
Miközben hazafelé „billegtem” arra gondoltam, hogy amikor még tanítottam,
osztályfőnöki órán a kölkeimmel az értékekről beszélgettünk. Próbáltam velük
megértetni, hogy nem érték a pénz.
Lehet, tévedtem?

> Találkozó
Na, hát úgy gondolom, találkoznunk kéne. Évi vetette fel az ötletet még hatodikán,
azóta a következők történtek: csatlakozott hozzánk Ildikó, Zsuzsa és Laci pedig
felajánlotta, hogy náluk Csepelen a kertes házukban jöhetnénk össze.
Részemről fáklyás menet, irány Csepel! Egy jó kis délutáni dumaparti.
Nekem 27.-én lenne a legjobb. Ugyanis délelőtt CT-re megyek az ÁEK – ba.
Ez lesz az első olyan eset, amikor gyomor-nélküliek összeülnek, hogy
tapasztalatokat, cseréljenek, élményeket meséljenek. Persze ehhez egyeztetnünk
kell és talán még az is elképzelhető, hogy csatlakozik még hozzánk egy-két érintett.
Nem biztos, hogy a legjobb megoldás hogy itt cseréljünk címeket, telefonszámot,
ezért az a kérésem, hogy e-mailen jelezzétek, hogy mi hogyan
legyen. adenocarcinoma@index.hu
Köszi Gábor

> Csoda...
87

Egyik reggel csodát láttam! A tömött villamoson olvasott egy ember. Ez már így
önmagában is hihetetlen, hiszen a legtöbb ember már nem olvas, legfeljebb valami
bulvár szart arról, ami tegnap a tévében történt.
Jómagam nem szeretem a televíziót, olyan fényforrásnak tartom, melynek fényében
gyakori a sötétség. És a sugárzott sötétség miatt, az emberek szinte már teljesen
leszoknak az olvasásról. Minek, is olvasnának? Egyszerűbb kivárni, míg valaki
megírja a forgatókönyvet, és akkor előbb utóbb elkészül majd a film is az életről.
Minden készen van, még a vélemény is. Befolyásolásról, hatásvadászatról szól az
élet. Minek itt gondolkodni?
Ezért is volt olyan meglepő, hogy fantáziátlan szürke világunkban egy ember olvas a
tömött villamoson.
A csodát, amit láttam, mégsem az olvasó ember ténye okozta, hanem az olvasó
ember olvasmánya által kiváltott érzések. Az olvasás hatalma.
Megfigyeltem! Ez az emberke, ahogy ott olvasott, nem is volt ott… Nem, nem volt a
villamoson! Ő ott akkor abban a könyvben élt, amit olvasott. Már a vége felé járt.
Teljesen belefeledkezett. Először nevetett, aztán könnyezett, majd sóhajtott egy
nagyot, és becsukta könyvét. VÉGE. Körbenézett, fintorgott egyet, majd újra kezdte
az öröké tartó, pillanatnyilag átélt életet. A könyv végére lapozott, és mint aki
elégedetlen, azt morogta maga elé: „olyan befejezetlen ez az egész!”
Figyeltem őt! ISTENEM! Ha valaha írásra adnám a fejem, én is olyant szeretnék írni,
ami abban a könyvben van, és olyanoknak, mint az az ember!
A temetőhöz értünk, leszállt, én meg utána. Meg akartam tudni, el akartam lesni a
titkát! Ő nem vett észre, én viszont mindent jól láttam. Leült egy sírnál. Aztán az
ölébe, valahonnan, csak úgy a semmiből lett egy papír, vakító fehérségével,
tisztaságával világított. Ezt a papírt, könyve utolsó oldalára tette, aztán erre a papírra
kezdett írni. Te jó ég! Nem csak olvasó, hanem író ember!
Vajon mit ír? És kinek? És miért? Töredelmesen bevallom mögé osontam, és a válla
felett belekukucskáltam elkezdtem olvasni, amit ír… megdöbbentem…
Könyve utolsó oldalára biggyesztett papírra a következőket írta:
„Egyik reggel csodát láttam! A tömött villamoson olvasott egy ember. Ez már így
önmagában is hihetetlen, hiszen…”
MEMENTO MORI

88
> Találkozó
Be kell valljam, (minek is tagadnám) izgultam. Na nem, nem a CT- miatt azt már
kezdem megszokni (ez volt a negyedik), hanem a találkozó miatt. Vajon milyenek a
többiek? Ők ismerik egy részemet, hiszen itt bárki olvashat viselt dolgaimról,
gondolataimról, és ezáltal elképzel, kialakít rólam egy belső képet, nyomot hagyok
elmékben és néha talán elindul egy gondolat, egy folyamat… Vajon milyen ez a kép,
milyen ez a lenyomat, és milyen lesz a folyamat? Ezen agyalogtam reggel.
Számítva a budapesti közlekedési tumultusra, dugókra meg minden nem tervezhető
dologra reggel 7:10- kor indult itthonról a kis család. Miután leszállítottam a csipet-
csapatot, vagyis gyerekeket kidobtam az iskolánál az asszonyt meg a dolgozónál, az
irányt Pest felé vettem. Nem nagy táv, ha az ember egy kicsit odalép a gázra, akkor
hamar oda lehet érni. Na de: Ember tervez, Isten végez! A Ferenciek terénél
karambol volt, ami azt eredményezte, hogy a 9:45-ös időpontom helyett 10:30 kor
jelentkeztem be az ÁEK -ban a vizsgálatra. Hú de utálok elkésni… Leadtam a
papírokat. „Majd szólítanak.” - mondták. Ez az első alkalom, hogy egyedül jöttem.
Eddig midig elkísért a kedvesem, aminek meg volt az az előnye is, hogy az ember
nyugodtabban vár, nem izgul, el mer menni Wc-re, és nem az jár az ember fejében,
hogy: "mi van ha, pont akkor szólítanak, amikor a mellékhelyiségben végzem
dolgomat." Gondoltam, csak kibírom, kivárom. Majd ha megkaptam az italomat,
akkor majd két pohár közt irány a mellékhelyiség. Egyszer csak nagy hirtelen
szólítanak. Hurrá jön a pia! Vele együtt a lehetőség a megkönnyebbülésre… de nem!
Bementünk a vizsgálóba és ott töltötte ki a hölgy a magyar uzót… azt az ánizs ízű
löttyöt, amit meg kell inni a vizsgálat előtt. „Hát, ha nem haragszik előbb elmennék
WC-re…” - mondtam. Micsoda mesés vízesés… Visszatértem, ledöntöttem még egy
pohárkával, felültem a z ágyra, még egy pohárka, betették a branült na még egy
kicsi… Elkezdődött a vizsgálat csendben mozgott az ágy ki-be… csak az agyam
kattogott. Igyon még így fekve, szívószállal is egy kicsit… és megint csúszkál a gép,
kattog az agy…
Aztán már hamar megvoltunk negyed óra, (na jó talán húsz perc) ép csak annyi míg
a kórház büféjében reggeli kávémat megittam és már mentem is vissza, hogy
kivegyék azt a kis csövet a vénámból. Mondtam a nővérkének sietek, mert ma
találkozóm lesz együtt ebédelek egy gyomornélküli hölggyel. A nővérke ezt hitte
viccelek… pedig nem sőt még megyünk Csepelre Lacihoz ő is gyomor nélküli…
89
Úgyhogy: viszlát, további szép napot, és köszönöm, a gyors vizsgálatot az eredmény
meg majd meglesz…
Irány Zugló, vár rám Ildikó… kb. negyed kettőre értem oda, nagyon örültünk
egymásnak. Szerintem ő legalább annyira várta ezt a találkozót, mint én. Hú de
finom ebédet kaptam, azt nem mondhatom, hogy már kopogott a szemem az
éhségtől, mert furcsa módon amióta gyomor nélkül tengődik az életem, nem érzek
éhséget, de már azért kellett a tápanyag: „Édes Jézus légy vendégünk, áld meg,
amit adtál nékünk.” Ekkor jutott eszembe, hogy aznap még nem is ettem. Ildikónál
fél háromig voltunk rengeteget beszéltem, meséltem úgy érzem be sem állt a szám…
de hát két gyomornélküli annyi mindent tud egymásnak mesélni… tapasztalatcsere,
az élet nagy dolgairól. Közben a kis tigris is előkerült… aranyos cica, hogy az
embernek mennyi öröme van egy ilyen kis állatban! Olyan rövid volt, és úgy elrepült
az idő. Hiába na, ha az ember jó társaságban van nem veszi észre az idő múlását.
Pedig:Az idő az úr.
Fél három felé hívtuk Lacit. Most indulnánk… Ok már várnak. Egy kis csepeli
kirándulás után (mely során felderítettük a madár utcákat), megérkeztünk. Persze itt
is örömködtünk egymásnak, a sorstársnak. Cipőt le, jöjjön be… „Áldás, béke,
kegyelem a ház minden lakójára...”, gondoltam miközben fél térdre ereszkedve
levettem a billegőmet, és odatettem a többi cipő mellé. Bementünk, ránk támadt a
házi „véreb” egy Chihuahua (a csivava, csak így zárójelben jegyzem meg, Ildikó 3
hónapos cicájánál csak egy picivel lehetett nagyobb). Felmértük egymás hegeit ezzel
indítottunk… mindhárman másként vagyunk vágva… hát igen, nincs két egyforma
ember, úgyhogy nincs egyforma nyavaja sem… és ebben a szellemben ismét
elindult a köteten tapasztalatcsere…
A nagy magyar egészségügyről mindhármunknak meg van a véleménye! A
gyomornélküli táplálkozásról meg egyre inkább az a nézet kezd kialakulni bennem,
hogy mivel mindenkinek másak voltak a műtét előtti táplálkozási szokásai (más
kajákhoz szoktunk), így nem lehet azt kijelenteni, hogy ez a kaja vagy ez az étrend
tutira jó. Tényleg ki kell tapasztalni, mit lehet, és mit nem, ami meg nem jó azt úgy is
megérzi az ember. Persze milyen szép is volna ezt a „megérzi az ember dolgot”
elkerülni! Istenben bízva tudnunk kell: „Nem az fertőzteti meg az embert, a mi a
szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.” (Máté
15:11)
90
> Meditáció
Magam alatt vagyok. Hogy hogyan kerültem oda? Hát ez igazán egyszerű, a minap
körbenéztem, és sem mellettem, sem felettem, de még alattam sem volt senki… hát
ezért kerültem én oda… „ha elnémul a város oly magam vagyok…”
Magyarázat a hangulatomhoz:
Voltam dokinál, mert csak nem múlik a fáradékonyságom, megvizsgált… vért vett,
meg minden és a tumormarkrek eredményének fényében azt mondta, hogy a
fáradékonyságomnak lelki okai lehetnek… Na hát én meg most akkor gyorsan
kerestem magamnak egy lelki okot, csakhogy igazoljam a diagnózist.
> Mérgeznek
No, hát hol is kezdjem, talán ott, hogy a mai napomat szívesen elcseréltem volna egy
olyan margitszigeti sétálós napra… egy szőke, kékszemű, minden tekintetben
hozzám, illő aranyos csajszival, ehelyett kemoterápia… 7.05 kor mentem fel busszal
és a 14:45-ösel jöttem haza. Borzasztó…
Kór-ház… Utálom… útáááááálom a tömeget, az embereket akik a méregre várnak,
akik sietnek, akiknek nem mindegy, hogy ki a következő a sorban… Jaj Istenem
91
nehogy lemaradjanak valamiről? Itt kérem? Ugyan már… Miről maradhatna le az
ember? A méreg nem fogy el, meg nem fog attól senki tovább, többet jobban élni,
hogy siet… vajon minek mérgezik itt még akkor egymást is az emberek? A legjobb
az, amikor a szomszédom szomszédjának is ez volt… és jönnek egymásnak a jó
tanácsok… na meg, hogy az interneten olvastam… erre azért felkaptam a fejem, az
internet… jaj… mondtam, hogy csókolom, holnap készítek egy oldalt,ami arról fog
szólni, hogy Petőfi egy férfi ruhába öltöztetett nő volt… akkor azt is elhiszi? Merthogy
a neten van? Szelektálni kéne…
Mondjuk az jó volt, ahogy egy doktornő beragyogta egy pillanatra az ottani szürke
valóságot, csak annyit mondott a folyosón, hogy olvasta a blogomat, és megismert a
képem alapján… ez kimondottan jól esett.
A méreg már kevésbé… Mindegy lefolyt az is.
Hogy miért volt már megint erre szükség? Hm hm hm szarabb lett a CT-m a "doki"
vagyis a főorvos úr úgy látja jónak. Előzzük meg a bajt… Érdekes egy közvetlen
ember… azt mondja kint a folyóson az egyik beteg, hogy csak odaadom ezt a papírt
a Józsinak… én meg csak annyit jegyeztem meg, hogy én viszont szeretnék majd
beszélni, a főorvos úrral…
A végén másképp lett, ő beszélgetett, én meg megkaptam a papíromat a kemóra,
merthogy sietnie kellett vizitre… a nagyság átka… Gőzöm sincs, hogy milyen tuti
anyagot kapok… De az biztos, hogy kell, ő a szakember. A munkadarab nem beszél,
ha azt mondja: „kell!”, hát kell, „diktál a beteg írja a doktor?” Ez bagolynak sem ment
valami jól…
A fene ezt a rohadt szappanos vizet… most azt számolgatom hány-ingerem-van…

> Mérgeznek 2.
Délre kellett mennem, gondoltam a 10 órási busszal odaérek… nem jött a 10-es,
csak a 10:20-as így nem is pont délben, hanem 10 perccel később érkeztem, de nem
kellett várnom Anita a rettentően profi, úgy is mondhatnám, hogy vérprofi, szerintem
esténként vénákkal álmodik. Pillanatok alatt csatlakoztatta a cuccost. A főorvos úrral
is volt szerencsém találkozni, így meg tudtam kérdezni tőle, hogy mennyit kapok
ebből a vacakból, úgy értem, hányszor hányat… hihihihi ez jó, hányszor hányat…
92
Na szóval úgy néz ki, hogy holnap ugye még belém csepeg az anyag, aztán kapok
három hét szünetet, aztán megint 3 nap… ebből összesen 6 szóval 6*3… vagyis 18.
milyen jó, hogy már ebből kettő lecsepegett.

> Mérgeznek 3.
Na megvolt a harmadik, most nyugi van, illetve az egész belsőm kavarog, de hát ez
van. Szerdán vérvétel, három hét múlva megint jön az anyag. Igazán tehetnének
bele valami kis vidámítót is…
Mondjuk ma jó dolgom volt az asszony vitt fel a kezelésre… úgy látszik ráébredt,
hogy mi jóban-rosszban össze kell tartsunk… na de akkor basszus ez kéne a dolgos
hétköznapokon is, mert hát ugye abból normálisan azért csak több van… mi a
fenének végletekben gondolkodni?
Ma megint beszélgettem miközben folyt a méreg egy hölgy megemlítette egy hospice
szolgáltatást, a másik megkérdezte, hogy az nem csak a végstádiumosoknak van?
Nem mondom vidám témák! Két hányás közt megbeszélték, hogy milyen jól
felkészítik az embert, meg a rokonait lelkileg, meg milyen jó tanácsokat adnak…
Magam részéről „imádom”, mikor tanácsokat adnak, és osztják az észt…
Olyan ez mint amikor a szomszédban döglöttek Béla bá’ libái. Nagyapám átment
megnézte a libákat, és azt mondta neki:
-„Te Béla agyá nekik kakas-port, ató majd jobban lesznek…” de még másnap is
döglöttek a libák…
Akkor meg így hangzott a tanács:
-„Mézes kukorica az az igazi…”
Harmadik nap:
- „A pálinkás kenyér az segít…”
Negyedik nap mikor átment nagyapám, Béla bá’ azzal fogadta, hogy:
-„Megdöglött az összes liba…”
Mire nagyapám nagy bölcsen megjegyezte:
-„Kár, pedig tanácsot még tudtam volna adni…”
93
> CT lelet
Úgy illik, ha már ezt eddig is így csináltam, hogy azt is leírom, hogy miért is kapok
most megint kemót...
Beutaló Dg.:Gyomor rosszindulatú daganata, k.m.n. C1690

Vizsgálatok:
Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg
Mellkas CT vizsgálata natív Kiegészítő pont has vagy medence CT vizsgálata iv.
kontrasztanyag adását követőleg (két vagy háromfázisú sorozat elkészítése)
Mellkas, has és kismedence MSCT vizsgálat: Per os Gastrografin és iv. 100 ml.
Iomeron 300 adását követően több fázisban axialis szeleteléssel végeztük.
A beteg anamnesisében totális gastrectomia szerepel, neoplasia miatt.
A tüdőparenchymában térfoglalásra suspect képlet nem különül el. A
mediastiumban és a hilusokban számos nyirokcsomó ábrázolódik, melyek 10-14
mm-esek. Pleuralis, vagy pericardialis folyadék nem látható.
Totál gastrectomia utáni állapot, az oesophago-jejunostomia varratsora a rekesz
fölött látható.
A máj nem nagyobb, benne körülírt kóros densitás-eltérés nem látható. A
cholecystában CT-vel hyperdens kőjel nem különül el. Az epeutak nem tágabbak. A
lép nagyobb, hilusi átmérője 43 mm, szerkezete homogén. A pancreas eltérés nélkül.
A jobb vese és a mellékvesék épek. A bal vese felső és kp. harmadában egy-egy
apró corticalis cysta látható. Az aorta lumené megtartott. A hasban mesenterialisan,
ül. para-aorticusan számos 10-12 mm-es kerek nyirokcsomó látható. Szabad hasi
folyadék nem ábrázolódik.
A prostata kissé nagyobb, harántátmérője 43 mm.
Vélemény: Progressio látható.
A mellkasban és a hasban számukban és méretükben pathológiás nyirokcsomók.
Min. splenomegalia.
Cystae renis l.s.Mérs. megnagyobbodott prostata.

Na ja, hát ez a kiváltó ok, ami miatt az onkológus újabb chemóterápia mellett döntött.
94
> Látjátok feleim szümtükkel
Szombaton kis családom hazament Somlóra a szőlőbe dolgozni, lefestették a

kordonoszlopokat. Így egyedül lettem volna itthon, ha nem mentem volna el a
bazilikába... De elmentem! Templom – őrködtem egy keveset.
Szeretem a templom hűvös csöndjét. Az altemplom bejáratánál ültem, és néztem a
járókelőket.
Mögöttem kripta, előttem az élet.
Elég sok érdeklődő volt, többen mondták „ritkán van nyitva”. Persze a vasajtó
legtöbbször zárva van, nincs elég ember… de bármikor kinyitnák, megmutatnák a
kiváncsiaknak, csak szólni, kérni kéne. Esetleg templomba járni? Ismerni a bibliát?
Máté 7:7 „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és
megnyittatik néktek”
El vagyunk kényelmesedve, kultúrát kérni? Ugyan már! Jé nyitva az ajtó, nahát ott ül
valaki, no akkor bemegyek, de jó nincs belépődíj… Nahát, milyen érdekes dolgokat
mond…
Furcsa, hogy mennyire nincsenek tisztában a Fehérváriak a múltjukkal, pedig ősi
város, amit többször leromboltak, kifosztottak a várfalakat elbontották, elhordták.
Mára már csak romok maradtak meg. Ősi kövek. Hú ha ezek beszélni tudnának!
Talán elmondanák a mostaniaknak, hogy milyen volt itt a koronázó
székesfővárosban az élet.
A Fehérvárnak alig maradt valamije… Az egyetlen épen megmaradt királysírt is
elhordták, III Béla és felesége testét elvitték Peste és a Mátyás templomban temették
újra. A királysírban talált ékszereket szintén Pestre vitték a múzeumba…
És tényleg a Fehérvárnak szinte csak a kövek maradtak, de az is milyen érdekesé,
izgalmassá tud válni. Milyen megdöbbentő látvány tud lenni egy vörös-márványlap,
amin III. Béla lovagkirályunk testének elmosódott lenyomata látható. Jó volt
ráébreszteni egy-két embert, a múltra, az elmúlásra… és igen a kriptában az
elmúlást látva az emberek fogékonyabbak a hitre is. "Látjátok feleim szümtükkel
mik vogy muk"… Látni és láttatni úgy éreztem ez volt a munkám szombaton.
Amikor éppen nem jött senki, és már üldögélne sem bírtam, akkor hátramentem és
olvasgattam a sírfeliratokat, vajon kik azok akik itt az altemplomban nyugszanak?
Mállik a sírfelirat egy idő után minden az enyészeté. Minden elmúlik. Itt aztán tényleg
igaz, hogy Memento Mori és akkor jött a gondolat, hogy felmérjem kik is nyugszanak
itt. Ma hétfő délelőtt elkértem Imre atyától az altemplom kulcsát és elkezdtem
lefényképezni a sírfeliratokat…
95
> Verkli
Nemrég a tesómmal kocsmában voltunk, beszélgettünk… volt ott egy zenegép…

számomra múltat idéző zenélő szerkezet. Vurlicer, verkli szívből kell tekerni!
Régebben, gyerekkorunkban még a bakelit lemezt játszotta le a gép, aztán jött a CD
korong… most meg már ugye ez is digitális… egy fiatal srác pénzt dobott be…
mondván „had jöjjön egy kis retro filling…” hm, neki retro, nekem meg nosztalgia…
megszólalt egy régi új-hang a Neoton Familia - EGY KIS NYUGALMAT című
száma...
Szeretek a templomban járni. Nemcsak azért mert amikor az ember ott van, akkor jól
érzi magát, hanem mert érdekes emberekkel találkozik, beszélget. Szerdán „Rozika
néni” a templomőr érdekes életének röpke részletibe nyertem bepillantást, neki az
élete… nekem meg a múlt…
Hiszem, hogy az ilyen beszélgetések gyógyítják az ember lelkét.
Nem csak adok, kapok is. Érdekes dolog ez a szeretet, az egyetlen olyan dolog a
világon, amiből akármennyit ad az ember sosem fogy el, hanem csak gyarapodik.
„Szóval tudja Gábor, amikor az oroszok elfoglalták Székesfehérvárt a tanácsházára
egy hatalmas Sztálin képet raktak, direkt nem azt mondtam ám, hogy akasztottak…
meséli huncutul mosolyogva Rozika néni az anekdotáját... de olyan nagy volt ám az
a kép, mint maga az épület. Egy piacozó parasztasszony megkérdezte az egyik arra
járót:
- Mondja aranyoskám, kit ábrázol ez a kép? Tudja akkoriban még a falnak is füle
volt… és hát az emberek is a nyílt utcán - még itt vidéken is- falakat húztak maguk
köré… nem csoda hát hogy az ember így válaszolt:
- A néni nem ismeri fel a nagy bölcs vezetőnket, Sztálin elvtársat? Ő az a hatalmas
vezér, akinek segítségével ki tudtuk űzni a német megszállókat!
- Hú akkor tényleg nagy ember! Adja Isten, hogy segítségével ki tudjuk innen űzni az
Oroszokat is…”
Hát nem csodálatos, az amikor a magunk köré húzott fal leomlik, és csak úgy
magától elindul a szeretetverkli?
> A könyvek könyve
96
A minap antikváriumban voltam. Tanúja lettem, honnan, hogyan kerülnek oda a
polcokon lévő könyvek, amiket vásárolok.
Egy néni kínálta megvételre a kereskedőnek, aki kiválasztott párat és azt mondta:
- Ezekért nyolcszáz forintot tudok adni.
Felkaptam a fejem, ez hihetetlenül kevés pénz, ahhoz képest, hogy darabját teszik
majd ki ennyiért. Ekkor a néni elővett még egy könyvet:
- Na és ezért? Ezért mennyit ad?
A boltos egyetlen pillantással felmérte.
- Semmit! Bibliánk van elég…
> Az ateista filozófus és a hit...
Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a

tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel
és a következő párbeszéd alakul ki:
Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy
gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek.
De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm?
A diák hallgat...
Prof: Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: Jó-e Sátán?
Diák: Nem.
Prof: Honnan származik Sátán?
Diák: Istentől?
Prof: Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
97
Diák: Igen.
Prof: A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: Igen.
Prof: És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: Igen.
Prof: Tehát ki teremtette a bűnt?
A diák nem válaszol...
Prof: Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen
szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: Igen, uram.
Prof: Tehát, ki teremtette mindezeket?
A diák nem felel...
Prof: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és
megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már
valaha Istent?
Diák: Nem, uram.
Prof: Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: Nem, uram.
Prof: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy
érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható
tapasztalatod Istenről?
Diák: Nem, uram, attól tartok nem.
Prof: És mégis hiszel benne?
Diák: Igen.
Prof: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány
kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?
Diák: Semmit. Nekem csak a hitem van!
Prof: Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.
Ekkor furcsa dolog történ dolog történt, a diák ahelyett hogy leült volna
elkezdte kérdezni a professzort.
Diák: Professzor, létezik-e a hő?
Prof: Igen.
Diák: És létezik-e a hideg?
Prof: Igen.
Diák: Nem, uram. Nem létezik. Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk
98
valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet fehér hőnk, kevés hőnk, vagy
semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. 458 fokkal tudunk
nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A
hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A
hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ellentéte a hőnek, uram,
hanem a hiánya.
Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.
Diák: És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof: Igen. Hogyan beszélhetnénk az éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák: Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk,
normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény,
akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség
nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Prof: Tehát, mire akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember?
Diák: Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák: Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána
pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást
végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud
megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta
egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a halált az
élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál
nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte: csak annak
hiánya.
Nagy zajongás támad az osztályban.
Diák: Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a professzor eszét?
Az osztály nevetésben tör ki.
Diák: Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor eszét, érezte, megérintette azt,
vagy érezte az illatát?.... Úgy tűnik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó,
kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy
ön esztelen, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, de hogyan adhatnunk így bármilyen
hitelt az előadásainak?
A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.
Prof: Azt hiszem, hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: Erről van szó, uram! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez
99
mindennek a mozgatója és éltetője.
A diák... Albert Einstein volt.
> Üdv mindenkinek
Túl vagyok megint háromnapi kemó - adagomon. Nem szeretem a dolgot, de hát
ez van. Olyan ez, mint a középkorban az érvágás, vagy a pszichiátrián az
elektrosokk, van akinek segít, van aki meg úgy érzi belehal. Már csak azért is mert itt
tudatosul benne újra, hogy rákos.
Furcsa volt, az ezredes főorvos (az onkológusom), elment szabira és vele együtt két
nővér is. Szerdán, amikor mentünk káosz uralkodott. Mariann nővérke egyedül volt,
aki a mérget keverte, beadta és figyelte is a szerelékeket. Ja és hát neki kellett vért
venni is. Jól állta a sarat.
Hát igen, jól látszott az egész folyosón: nem az a baj, hogyha nyakig ér a szar,
hanem ha még hullámokat is generálnak. És hát ugye az egészségügyben abból
nincs hiány. Érezhető volt az árvíz, a vihar, a feszültség. Végül is szerdán csak a
vérvételért utaztam fel Pestre, meg hogy kiírják a kezelést. Csütörtökön kezdtük, és
tegnap, vagyis szombaton fejeztük be. Most egy kicsit forog a világ, szédülés,
hányinger, meg minden, ami ezzel jár… de tudom, el fog múlni! Bízom benne, hogy
ez majd egy időre helyrerakja azokat a csúnya gonosz kis sejteket, amik a testemre
törnek.
Még négyszer hármat fogok ebből kapni. Aztán gondolom megint kontroll.
Szerdán lejár a betegszabim már egy éve vagyok táppénzen. Ennyi járt. Szerdán
utazom Tatabányára a leszázalékolási bizottság elé. Ha a közérzetem nem változik,
legfeljebb lehányom őket.
A munkahelyemről is cseszegetnek már, hogy mi lesz velem? Hát tudom én? Persze
megértem, egy teljes tanévet kihagytam, nekik kellett a helyettesítést megoldani, és
már terveznék a következő évet. Nélkülem? Lehet. Egyenlőre azt mondtam, hogy
kiveszem a szabimat, még ugye a tavalyi is ott van. Ezzel elvagyok egy darabig. A
munkaviszonyomat nem akarom megszüntetni. Olyan hülyeség ez az egész. Olyan
tehetetlen kis idétlennek érzem magam ettől.
Véleményem szerint, ha nem úgy működne a dolog, hogy műtét után két héttel
kivágják az embert a kórházból, hogy gyógyuljon, ahogy tud, hanem elküldenék
rehabra, ahol normális kommunikációval segítenék, megtanulhatná a gyomor nélküli
100
létet, akkor sokkal könnyebben menne a gyógyulás. Persze attól még most
ugyanúgy kemóra kellene járnom, de talán felkészültebb lennék. Mondom ezt én, aki
itt osztom az észt a szerencsétlen sorstársaimnak…
Hiába na, nekem már van tapasztalatom… és hát az ugye nem mindig jó. Sokan
sokfélét kérdeznek. A visszajelzések azt mutatják, jó hogy van, és hasznos ez a blog.
És meg kell mondjam én is így érzem.
Üdv mindenkinek Gábor

> Gábor Te élsz?
"Gábor Te élsz???"
Ezt a kérdést Gyera János barátom tette fel egyszer nekem. Milyen kár, hogy már
nem él, így már nincs kivel megvitatnom ezt a nagy kérdést.
Azt hiszem nem élek, csak létezem. Na persze azt sem mondhatom, hogy amióta
van ez a betegségem, azóta jobb lett, vagy javult volna a helyzet. Nem! Sőt! Így én
még most is csak „talán” létezem, megvagyok. Folyik az élet nagy folyója és én csak
egy kis csepp vagyok benne, amely megállíthatatlanul halad a végtelen tenger felé.
Néha-néha megakad ez az egy kis csepp, de csak megakad! Arra, hogy „kiakadjak”
na arra már nem pocsékolok energiát. Pedig volna min. Pl. ez héten voltam a
leszázalékolási bizottság előtt. Hát mit mondjak? Akinek nincsenek pszichés zavarai,
na annak ettől biztosan lenne…
Lejárt az egy év. Kedden volt a táppénzes ellátásom utolsó napja, ennek
megfelelően aznap volt a vizsgálat. Mivel van kb. 5 évnyi külföldi munkaviszonyom
ezért a fehérvári TB. -ről továbbították a kérelmemet a fővárosnak, ők pedig
visszaküldték a régió központnak, vagyis Tatabányára. Így jár az ember, ha vidéki…
De minek panaszkodnék? Végül is „csak” 50 km.
Így, kemó után, nem szívesen vezetek, ezért a kedvesem fuvarozott oda.
Háromnegyed 10-re érkeztünk, 10 re volt az időpont. Egy eldugott lakótelepi ház alsó
része a „régióközpont”. A lépcső akadálymentesítésére két keskeny vasat tettek.
Milyen jó, hogy nem vagyok tolókocsis!
Elvették a leleteimet, a személyimet, a lakcím- és TAJ kártyámat. Volt egy 8 oldalas
nyomtatvány, amit a behívóval együtt postán megint kiküldtek. Itthon berzenkedve
ugyan, de másodszorra is kitöltöttem. Egy csinos fiatal hölgy belelapozott, és
mondta, hogy hiányosan töltöttem ki, kiegészítésre szorul, mert így nem tudják
101
elfogadni. A szerinte hiányos rész arról szólt, hogy milyen munkahelyi tapasztalataim
vannak, én azt jelöltem meg, hogy akarok erről nyilatkozni, majd csak annyit írtam,
hogy 14 év, tanár. Na már most az kevés (mármint a 14 év), szóval logikusan: „tutira
van más is! Azt is tessék beírni!” Minek vitatkozzon az ember? Biztos jót akarnak.
Beírtam, bár már amikor a leszázalékolási folyamatot elindítottam itt Fehérváron,
akkor is ki kellett töltenem egy ugyanilyen nyomtatványt, ami valószínűleg az aktáim
közt figyel valahol.
Negyed 11 kor hívtak be. Egy idős főorvos meg egy nővérketitkárnő üldögéltek az
íróasztalaik mögött, a doki rám se néz, a leleteimet, irataimat böngészi úgy vakkantja
oda:
- „Vetkőzzön le, az alsónadrág maradhat!” Veszem a ruháimat, közben kérdés:
- „Mi a panasza?” Hát most soroljam? Az Futott át az agyamon, hogy ha most
elkezdenék panaszkodni, akkor azzal kezdenék, hogy tegnap közölték velem, hogy
megszüntetik a státuszomat, tehát már nem várnak vissza tanítani, valószínűleg
leszázalékolt munkanélküli leszek. De nem mondom, nem arra kért, hogy
panaszkodjam, tudom az egészségi állapotomra kíváncsi, hogy fel tudja állítani… a
diagnózisát… Ne rajtam élvezkedjen. Így csak annyit mondok:
- „Szombaton kemot kaptam, még gyenge vagyok, szédülök és hányingerem van!”
- „Hány kemót kapott összesen?” Na ez kurva jó - gondolom magamban - olyan
mintha azt kérdezné milyen színű a szivárvány…
- „Az első az hatszor három nap volt, most a második elején vagyok, eddig kétszer
három napon vagyok túl…” szegényt láthatóan megzavarták a számok, amitől ideges
lett.
- „Akkor most mennyit kapott?”
- „Ne haragudjon, nem tudom, hogyan kell számolni, így nem értem a kérdést! A
tervezett második hatszor háromból kaptam meg már kettőt” Közben a nővérke is
megkezdte a számítógépébe az adatrögzítést: A szokásos:
- „Neve születési? Helye? Ideje anyja neve? Lakcíme? Álljon a mérlegre! Hány kiló?
Milyen magas?” Amikor azt kérdezte, hogy „mi a szakképesítése?” akkor talán még
egy hajókötél is elszakadt volna, nemhogy az én cérnából készült vékony idegeim.
- „Most melyik?” Kérdeztem vissza. A rohadt életbe, az én bajom, hogy olyan hülye
vagyok, hogy több is van… Istenem mi a szarnak töltetnek ki velem annyi adatlapot,
nyomtatványt? Ha azt a fáradságot sem veszik, hogy végigolvassák?
- „Feküdjön a vizsgálóasztalra!" Reflexvizsgálat után vérnyomást mért. Szar a
mandzsetta tépőzára, kézzel kell szorítania, hogy ne jöjjön szét.
- „Mennyi volt az előzőleg mért vérnyomása?”
102
- „Nem tudom, nem szoktam méregetni, pedig van is otthon.” Hú gondban van, nincs
viszonyítási alap az általa mért eredményhez.
- „A haja magától hullott ki vagy levágta?”
- „Azért vágtam le, mert hullott!” Most én vagyok értetlen? Látszik, hogy nem egy
nyelvet beszélünk… Nem akar megérteni, egy adat vagyok, egy megoldandó feladat.
Kérdez, de a kérdései nem egyértelműek, számára teljes mértékben érdektelen.
Ideges, hiszen neki kint vár a következő, akinek az aktáit még ugyanúgy nem olvasta
el, mint az enyémet. A vizsgálat végén diktálja a státuszomat, a sok ismert latin
kifejezés közt - amit a korábbi leleteimből, zárójelentéseimből ollózott össze -
felfigyeltem egy szóra, „körülményeskedő”. Hm… Hm… Hm… hát igen el kell
ismernem tényleg az vagyok.
- „Végeztünk a vizsgálattal. Felöltözhet. Ott vannak az iratai.” Nézem a papírokat ott
a kérdőív, amit a vizsgálat előtt javítanom kellett megkérdezem, hogy hát ez nem
kell? Azt mondja a nővérke, hogy van már itt egy ilyen. Persze,
amikor Fehérváron leadtam az igényemet akkor is ki kellett töltöttem egyet… Most
akkor ki a körülményes? Én vagy a hivatal?
A fene egye meg, az egész vizsgálat nem tartott 10 percnél tovább, de sokkal többet
elvett az életemből, sőt ez a 10 perc alatt talán nem is léteztem, legalábbis a doki
fejében biztosan nem, mert mikor öltöztem, már a következő delikvens iratait
lapozgatta.
Tudom nem szép dolog, de azt kívánom az ilyen bürokratikus irodakukac orvosoknak
és az egész idétlen hivatalnak, hogy egyszer próbálják ki hogy milyen érzés, az
általuk pokollá tett rendszerbe kerülni. Belőlem kijön, mind a hordalék a folyóból, de
ők belefulladnának.
Az eredmény? Majd értesítenek…

> Szerelem
Ilyenkor kemó környékén mindig érzékenyebb a lelkem.

Fekszem az ágyon. Nézek ki a fejemből. Elmélkedem az élet nagy dolgain. A szél
néha-néha meglibbenti a függönyt. Rájöttem, szerelmet látok. Nem a szél, és nem is
a függöny az, hanem a libbentésben, a lebegés! Csodaszép!
Feleségem becsukta az ablakot. - "Nem jó ha huzatban vagy." - mondta.
Nem értette miért lett könnyes a szemem…
103

> Bocsi, nem tudom, hol kell hozzá szólni a

fórumon...
Ez most itt egy rendhagyó bejegyzés lesz, történt ugyanis, hogy levelet kaptam,
idézem:
Szia adenocarcinoma!
Aratóné Éva üzent neked a blog.hu adatlapodon:
"Én 58 éves vagyok 9.-ére visznek Bp.-re műtétre kiveszik a gyomrom.

Be vagyok rezelve, nem olvasni műtét előtti bátorítást.
A kombucha teáról semmi vissza jelzés rákos betegektől és bántó, elkeserítő ahogy
bánnak a kórházban a betegekkel egyes nővérek.
Jó lenne egy olyan pörgő fórum ahol barátságok kötődhetnek és megoszthatnánk
tapasztalatainkat, jó tanácsokkal, humorral, egyáltalán amivel szebbé tehetnénk
napjainkat betegségünket.
Sokat olvasom kedves Gábor amiket ír, tényleg le a kalappal ön előtt, ha túl élem
tudom sok mindenben hasznát veszem a leírtjainak.
Köszönöm, szépen és kívánok nagyon jó megerősödést, és hosszú életet.
üdvözlettel arató Lajosné Éva Ane."

Ennyi volt a levél...
Kedves sorstársak, hozzátartozók, blogom olvasói... szóljatok hozzá ti is Éva
leveléhez, elkél ilyenkor a bátorítás!
Szóval: Üzenjetek Évinek!
>Egyiptom, Sínai-félsziget, Sharm El Sheikh,

Hotel El Faraana
Tegnapelőtt jöttünk haza, kis családommal Egyiptomból, ahol egy csodálatos hetet
éltünk át. Egyesek szerint nagy bátorság volt így gyomor nélkül nekivágni egy olyan
útnak, ahol a víz fogyasztása megviseli az emésztőrendszert, állítólag még fogat
sem szabad vele mosni, mert aztán jön a fáraó átka… vagyis gyomorfájás hányinger
104
hasmenés, amin csak a helyi gyógyszert az antinal tud segíteni. De nem baj,
mondom: a patikába az arab Antinál, mindig kapható antinál. Nem is volt nagyon
időm gondolkodni a dolgon, merthogy egy héttel az indulás előtt foglaltuk le és
fizettük ki az utat. Lányaim most repültek először. Gyomor nélkül nekem is ez volt az
első utam. Az éjszakai indulás megviselte a családot, és mintegy háromórányi
repülés után megérkeztünk a szállodába, ahol a szobánk kulcsait csak délután
egykor kaptuk meg. Ez a része szervezetlen volt, irigykedve néztük a Lengyeleket,
Olaszokat, akiknek a képviselőjük mindenben segített. Minket a repülőgépnyi
magyarokat különböző szállodákba szórtak szét. Nem értem miért nem lehetett egy
helyre, több ember azonos problémája könnyebben kezelhető, nem beszélve arról,
hogy a fakultatív programokból jelentős idő ment el arra, míg a különböző
szállodákból összegyűjtik a népet.
Mi 4 programra fizettünk be, delfinek, beduin vacsora, busz kirándulás Kairóba, és
hajókirándulás búvárkodással. A kairói 6 órás buszozást a kicsi lányommal mi nem
vállaltuk be, oda csak az asszony zötykölődött a nagyobbik lánnyal. Mi meg addig a
szállodánkban pancsoltunk. El Farana így ívták azt a 4 csillagos szépséget, ahol 6 és
fél éjszakát töltöttünk. Azért fél mert a visszaindulás is éjjel volt.
Nekem leginkább a delfinek tetszettek, merthogy nem mindennapos dolog az, hogy
az ember együtt úszkálhat, játszhat, simogathat, labdázhat ezzel a hihetetlenül
kedves ugyanakkor rendkívül erős, intelligens tengeri emlőssel. Összesen nyolcan
voltunk a medencében egy holandiai párocska, egy budapesti kislány, nagyobbik
lányom meg én a (kicsi nem mert bejönni) ja és hogy meglegyen a nyolc… a három
delfin… kettő folyamatosan ott sertepeltélt körülöttünk ők is meg mi is követük a
parton üldögélő idomárok utasításait. Még cicáztunk is, öten alkottunk egy kört
dobáltuk egymásnak a labdát, a delfin volt a cica… mindig ő győzött, mindig el tudta
venni a labdát. Mondtam is a lányomnak, hogy azért biztos, hogy a szárazföldön
jobbak lennénk… már rég nevettem annyit, mint ott abban a medencében. De
rettentően elfáradtam. Sebaj azért délután elmentünk tevegelni, hogy aztán a
beduinoknál vacsorázzunk...
Tele vagyok élményekkel, majd még mesélek, töltök fel képeket is. Látjátok, megy az
élet gyomor nélkül.

>Leszázalékolás, kemo, zajlik az élet

105
Tegnap megkaptam a leszázalékolási bizottság határozatát 80%. Rehabilitácó? Csak
orvosi jöhet szóba.
Ennek örömére gyorsan el is mentünk az onkológiára folytatni a kemot, belém is
csepegették az adagomat, úgyhogy most szédelgek hányinger meg minden ami
ezzel jár, ma is megyek. meg holnap is... a francba ezzel az egésszel... Egyiptom
után nehéz visszazökkenni a nagy magyar valóságba.
Szóval zajlik az élet...
> Időnként...
„Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az

orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszertárba, és kiváltom az
orvosságot, mert a patikus is élni akar. Aztán a gyógyszert a csatornába öntöm
- mert én is élni akarok!”
Mark Twain
> Házassági évforduló
Tegnap megvolt a CT vizsgálatom. Az egészségügy tényleg horror!

Persze csak annyi történt, hogy volt egy koponya CT időpontom július 29.-ére, akkor
mentem az onkológiára vérvételes kontrollra is.
A nővérke - aki a kemót szokta beadni - rendes, vigyáz a vénáimra, mielőtt levette
volna vért mondtam neki, hogy most vérvétel után megyek koponya CT-re is, erre
egyből betett egy branült, és azon keresztül vette le a vért a kontrollhoz, merthogy a
CT miatt majd úgy is szükség lesz rá. Így aztán 29.-én odaállítok branüllel a
karomban a röntgenosztályra, és megkérdezem, hogy megoldható lenne-e, hogy
egyszerre elvégezzék mind a három testrész vizsgálatát, most a koponya mellé a
has-mellkas vizsgálatot is. Azt mondják, megoldható, de nem most, mert nem fér
bele, az időbe. Majd 9.-én, amikor jönnöm kell a has-mellkas CT-re akkor majd egy
füst alatt a koponyát is. „Tök jó” gondoltam, egy kontrasztanyaggal kevesebb kerül a
szervezetembe. Így aztán azzal a lendülettel ki is húzták az onkológián gondosan
behelyezett csövecskét.
Tegnap eljött a nagy nap reggel nyolcra mentem, éhgyomorra… na ja, nem is olyan
vészes éhgyomorra menni, annak akinek nincs…
106
Szóval odaállítottunk a feleségemmel, odaadom a beutalókat, (mind a hármat!), azt
mondja a hölgy, hogy egyszerre nem enged a rendszer három vizsgálatot. Mondtam,
ehhez nem értek, de Önök mondták, hogy ez lehetséges. A nővérke elviharzott,
megkérdezte, kiderült mégis megoldható… Na hála Istennek, mondom magamba,
mégis megúsztam egy szúrást, meg egy plusz kontrasztanyagot. Kb.
háromnegyedórás várakozás után kaptam egy kis sima vizet, hogy igyak,
csodálkoztam, mert nem volt ánizsos íze, csak sima csapvíz, pedig már egészen
megkedveltem a „magyar uzót”. Ittam egy-két pohárkával, a vízből aztán behívtak. A
szokásos feküdjön az asztalra nadrágot combközépig letolni, ing maradhat… Jött a
kontrasztanyag nélküli vizsgálat, ezen megint csodálkoztam, mert korábban, máshol
már eleve úgy fektetnek az asztalra, hogy a branült előre beteszik, biztosabban meg
tudják támasztani a kart, és a páciens sem mozdul el, a két vizsgálat közt. De itt
nem! Megvolt a kontrasztanyag nélküli vizsgálat és akkor, jött a nővérke, hogy na
akkor ő most beteszi a branült. Hát hogy is mondjam? A keskeny asztalról oldalra
kinyújtott enyhén ingó karommal próbálkozott. Mellészúrt, azt mondta pocsék vénáim
vannak, biztos a sok kezeléstől már tönkrementek, és azt is mondta, hogy ő nem
szúr meg engem többször majd a kolleganő… hát a kolleganő aztán tényleg
elkezdett szurkálni… esküszöm tűpárnának nézett… aztán egyszer csak azt mondja:
Sikerült! De mégsem! Le kellett állítani a gépet, mert, a kontrasztanyag nem a
vénámba folyt, hanem mellé a karomba, ami ezáltal visszanyerte azt a vastagságát
amilyen egy éve volt, amikor még büszke 95 kg-mal dicsekedhettem. Szóval lett
bicepszem rendesen meg olyan alkarom, hogy csak na, de nem éreztem, hogy
feszített volna. Végül a kézfejembe sikerült találni egy elfogadható vénát. A 15
perces vizsgálatból, lett egy órás kínlódás, úgy látszik most volt rá idő. (valószínű
29.-én branülel a karomban kevesebb idő lett volna…)
Ez eredményt majd elemzés után elküldik az onkológiára, hiába mondtam, hogy
szeretnék én is kapni egy CD-t és a feleségem majd bejön érte, azt mondták nem
lehet… utálom, ha hülyének néznek, de nem vitáztam… ha nem lehet, hát nem
lehet… minek erőlködjön ott az ember, ahol nem lehet? (biztos erre sincs idő… vagy
keret?)
Ma délelőtt felhívtuk az onkológust az eredményért. Szar lett. Engem nem ért
váratlanul a dolog, már előre mondtam a feleségemnek, hogy most szünetet kérek,
mert bár igaz hogy köhögök, és áttét van a tüdőmön, de már nem bírom úgy a
kemót, mint egy éve. Meg a vénáimnak sem árt egy kis regenerálódás nem is
beszélve a karomról, amit hiába borogattunk még ma is kétszer akkora, mint a másik.
Még jó, hogy az egész vizsgálat előtt egy nappal, vasárnap, mise után kis
107
családommal el voltunk kirándulni, Esztergomban. Ez ad nekem erőt, különben nem
bírnám.
Az onkológustól kaptam egy hónapnyi pihenőt, majd szeptemberben megyek
legközelebb.
Szép kis ajándék ez! Ma van a házassági évfordulónk…

> CT lelet ... progressio

Elnézést, hogy már jó ideje nem írtam, de mint mindennek, ennek is oka van,
elsősorban az hogy egy lusta disznó vagyok, nem gondoltam, hogy
hallgatásommal többekben aggodalmat okozok. Nekik üzenem: "Nyugi még
élek!" talán majd ha egy hónapig nem írok semmit akkor lehet aggódni...
egyenlőre - több-kevesebb sikerrel - ezt a CT eredményt próbálom
megemészteni.

Lelet
Beküldő intézet: Onkológia Kúraszerű ellátás (2. telephely)

(fip. VI. (01A6K1201)
Beutaló Dg.: Gyomorszáj rosszindulatú daganata C1600
Vizsgálatok.
34454 Teljes has és medence CT vizsgálnia natív és iv.
kontrasztanyag adását követőleg
34410 Agykoponya natív CT vizsgálata
34440 Mellkas CT vizsgálata natív
34480 Kiegészítő pont has vagy medence CT vizsgálata ív. kontra szí
anyag adását követőleg (két vagy háromfázisú sorozat elkészítése
Koponya, mellkas, has-kismedence CT vizsgálata

Anamnesis: Npl. miatt totális gastrectomia történt ( szövettan: exulceralt adeno cc,
pecsétgyürüsejtes részletekkel metastaticus nyirokcsomókkal a nagygörbület
mentén, lymphangiosis carcinomatosa, perineuralis infiltratio). Az előző 2010.04.27-i
vizsgálat a mellkasban és hasban számukban és méretükben is pathológias
nyirokcsomókat igazolt. Jelen vizsgálatot kontrollként kérik.
Víz itatása után natív majd 110 ml Optiray iv. kontrasztanyag adásai követően
többfázisú vizsgálatot készítettünk a koponyatetőtől a koponyabasisig, majd a
mellkasbemenettől a symphysisig.
A középvonal nem dislocalt. A külső liquorterek frontálisan a beteg életkorához
képest jelzetten tágabbak.
Egyebekben a külső és belső liquorterek életkornak megfelelő tágasságúak.
A IV. agykamra a helyén van, nem tágabb.
Az agyállományban körülírt eltérés, kóros kontrasztanyag halmozás nem figyelhető meg.
Intracranialis vérzés nincs.
Összehasonlítva az előző 2010.04.27-i mellkas-has-kismedence CT vizsgálattal:
Jobb oldalon a II.,III. segmentum határán egy 10 mm-es, a III. segmentumban a
108
ventralis mellkasfal mentén egy 1 4 x 1 1 mm-es, egy 6 mm-es, a VI. segmentumban
dorsalisan, ill. a pleura mediastinalis felszíne mentén egy 6 mm-es, ugyanezen
segmentumban a laterális és dorsalis mellkasfal mentén egy-egy 4-5 mm-es,
a VII. segmentumban egy 10 mm-es, a VIII. segmentumban egy 1 5 x 1 2 mm-es,
a IX. segmentumban egy-egy kb. 6 mm-es és egészen basalisan ugyanezen
segmentumban egy 5mm és egy 8 mm-es, döntően subpleuralis localisatiojú
nodulus látható.
Bal oldalon az I/II. segmentumban egy 14x9 mm-es, a VI. segmentumban
centrálisán egy 10 mm-es, ugyanezen segmentumban perifériásabban egy 5 mm-
es, az V. segmentumban egy 8 mm-es, a IX.segmentumban subpleuralisan egy 11
mm-es ill. mellette egy 1 1 x 7 mm-es nodulus látható.
Mindkét oldalon dorsalisan ill. subpleuralisan az alsó lebenyek szintjében sávszerű
tejüveghomály látható, mely hipostasis következményének
tartható. Pleuralis ill. pericardialis folyadék nincs.
A mediastinalisan és hilarisan korábban látott felszaporodott számú és méretű
nyirokcsomók változatlanul ábrázolódnak. Totál gastrectomia utáni állapot, az
oesophago-jejunostomia anastomosisának varratsora a rekesz fölött figyelhető meg.
A máj nem nagyobb, benne körülírt eltérés, kóros kontrasztanyag halmozás nem
látható. Az epehólyag folyadékot tartalmaz, benne hyperdens, CT-vel kőre utaló
képlet nem figyelhető meg. Az epeutak nem tágabbak.
A lép kissé nagyobb, hilusi átmérője 43 mm, állománya homogén. A pancreas
épnek látszik. A Wirsung vezeték nem tágabb. A vesék alakja, helyzete, nagysága
szabályos. A bal vese kp. harmadában egy apró 5 mm-es hypodens éles
kontúrú, kontrasztanyagot nem halmozó képlet figyelhető meg. Kő, üregrendszeri
tágulat egyik oldalon sem látható. A mellékvesék épek.
Mesenterialisan ill. retroperitonealisan jelenleg is felszaporodott számú,
megnagyobbodott nyirokcsomók ábrázolódnak, gyakorlatilag változatlanul. A
legnagyobb nyrokcsomók a truncus coeliacus eredésénekmagasságában a gyomor
helyének megfelelően ábrázolódnak, 1 6 x 1 1 mm-esek. Szabad hasi folyadék
nincs. A húgyhólyag kp. telt, fala nem vastagabb. A lumenében körülírt eltérés nem
figyelhető meg. A prostata nem nagyobb.
Vélemény:
Intracranialisan kóros eltérés nem igazolható. Összehasonlítva az előző vizsgálattal
a mellkasban progressio látható: mindkét oldalon nóvumként értékelhető Multiplex
nodulusok melyek az alapbetegség secunder manifeszticióinak tarthatók. A
mellkasban és a hasban gyakorlatilag változatlanul felszaporodott számú és méretű
pathollógias nyirokcsomók. Enyha fokú splenomegalia. Cista renis 1 s.
A felvételek a PACS rendszerén megtekinthetők.

> Egy levél...
Ezt az e-mailt kaptam egy volt diákomtól. Nem is tudom, talán úgy 6-7 évvel ezelőtt
tanítottam a német nyelv rejtelmeire. Azt hiszem, egy olyan eszement
109
tanárembernek, mint amilyen én volnék, mindig is megdobogtatják a szívét az ilyen
levelek.
...
"Ezerszer neki kezdtem ennek a levélnek és ezredszerre is elsírtam magam...
Én voltam a hibás, amiért nem írtam tovább, ilyen kis hülye vagyok kapcsolat tartás
terén mindenkivel és nagyon sajnálom.
Olvastam a blogját és azóta is csak sírok, mert elbaltáztam mindent.
Még mindig nem tudom mit is akarok igazán írni, de remélem nem zavarom
levelemmel és esetleg lenne is kedve beszélgetni velem.
Mindig is nagyon szerettem Önt, még ha nem is írtam, sokszor eszembe jutottak az
órái, hogy milyen kegyetlenül jó fej. És ez nem hazugság, nem csak úgy írom,
Sokunknak nagyon hiányzott, miután elment.
Nem igazán tudok mit írni, sokkolt amit olvastam, de tudnia kell, hogy szeretem és
mindig is szerettem, még ha nem is jelentkeztem. Remélem nem zavartam."

...
Na szóval nem zavar, sosem zavart. Több önbizalmat kislány! Ezt az "azóta is csak
sírok" dolgot meg nem értem... Az, hogy kapcsolattartás terén "hülye" az nem igaz,
mert hát mégiscsak megírta ezt a levelet... vagy éppen ez miatt itatod az egereket?
Mert a blogomon igazán nincs mit sírni... Ez van! Nem mondom, hogy ezt kell
szeretni, mert ki a fene szeretné ezt az állapotot? De el lehet fogadni, és még így
gyomor nélkül is meg lehet emészteni. Csak lélekerő, kell hozzá, az ilyesmiben
viszont sokat segítenek az ilyen levelek. Úgyhogy köszönöm.
Az ember mindenre képes, ha tudja mit akar, és ha akarja azt amit tud.
Memento Mori

> Rózsából a tövisek

Egyre inkább az az érzésem, hogy a türelem rózsájából nekem csak a tövisek jutnak.
Gondoltam, valahogy majd csak feldolgozom ezt a vacak CT eredményt, de nehezen
megy.
Voltam a körzeti orvosomnál mondtam neki a dolgot, megvizsgált adott beutalót a
fehérvári pulmonológiára.
110
A beutalóval a korházba mentünk, szerencsém volt, már másnapra kaptam
időpontot, csak volt egy kis bibi, a legutolsó CT felvételek kellenek, merthogy: „mit
kezdjen a főorvos a leírt véleménnyel? Neki azt látni kell!” Némi utánajárás,
telefonálgatás és csodák csodájára megkaphattuk a felvételeket, persze el kellett
menni érte Pestre. Érdekes, ha az ember egy kicsit erőszakosabb, akkor mégis csak
lehet azt, amit nem lehet? Vajon mire jó ez?
Nem az egészségügy pocsék, hanem az emberek hozzáállása, és persze a
szervezés…
Így hogy másnap vittük a CD-n a CT felvételekkel így nem kellett újabb képeket
készíteni. A főorvos ránézet és ezt mondta: „Ebből mintát kéne venni.” „Ok” -
mondom „mikor?” Augusztus 30 hétfőre volt időpont.
Mit mondjak? Be voltam tojva rendesen, ilyesmit még nem csináltak velem, egy tűvel
megszúrják az ember tüdején az egyik elváltozást.
A közérzetem egyre rosszabb, a köhögés erőteljesebb, fájdalmaim vannak.
Vasárnap szépen meggyóntam, áldoztam, és hétfőn mielőtt befeküdtem volna a
kórházba elvánszorogtam Imre atyához és megkértem, hogy adja fel a betegek
kenetét… ez erőt ad, és persze türelmet… mindkettőre nagy szükségem van, mert
mint mondtam mostanában már nagyon vacakul érzem magam.
A mintát levették egy éjszakát bent aludtam a kórházban, megfigyeltek, (azért
éjfélkor kértem fájdalomcsillapítót… mert csak így tudtam elaludni…)
A főorvos úr azt mondta: „a biopszia eredménye két nap alatt meg van.” „Ok” -
mondom „és hogyan tovább? Mert attól még a panaszaim nem múlnak…” Erre
megint vettek tőlem vért…
Most ott tartunk, hogy felhívtuk a megadott telefonszámot, amin a főorvos titkárnője
jelentkezett, persze felvilágosítást nem adhat, hiszen ő nem orvos… a főorvos úr
meg majd csak hétfő délután lesz legközelebb… Valószínű, hogy kedden is kell majd
mennem, közben egyre gyengébb vagyok, köhögök, piszkosul fáj a derekam, a
combom, a nyakam, az ízületeim- Hétfőn délutánra teletömöm magam
fájdalomcsillapítóval, és irány a kórház. Beszélek a főorvossal… vagy csak majd
időpontot kapok keddre?
Gyakorlatilag fájdalomcsillapítókon élek. Pestre az onkológusomhoz nem tudnék
felmenni, nem bírnám az utat, meg mit is tenne velem? Vért venne, ránézne a cetlire
és aha mérgezhető… na nem köszönöm… tudom, hogy ennél jobbat még nem
találtak ki, de Pest egyre messzebb van.
Nem tudom, hogy kihez is fordulhatnék, hogy könyörüljön már meg rajtam… jelenleg
annyi erő sincs bennem, hogy elvánszorogjak a holnapi misére, pedig a bazilika csak
111
500 méterre van. Még jó, hogy a hit a remény és a szeretet itt van bennem. És
boldog vagyok, hogy soha el nem hagy engem.

> Kávézgatok...
Jól sejtettem, tegnap tényleg nem tudtam magam annyira összevakarni, hogy
elmenjek a templomba, viszont délután eljött hozzám Imre atya, azt mondta: „Látja
Gábor eddig maga jött Krisztushoz, most meg Ő jött el magához…” Szóval
mégiscsak tudtam áldozni, nekem ez sokat jelent, erőt ad, amire most nagyobb
szükségem van, mint bármikor eddigi életemben.
Ma délelőtt mondtam a kedvesemnek, hogy mielőtt összevakarnám magam, vagyis
mielőtt elkezdenék készülődni, hogy valahogy eljussunk az orvoshoz, a biztonság
kedvért előbb hívja fel őket, hogy hányra menjünk. Igaz ugyan, hogy az alagsorban
az automatás kávé finom, és ha nem lennének ilyen fájdalmaim miközben a
„tüdészre” várunk kávézgatva elüldögélnék ott. De így a „délután” az valahogy
nekem már túl hosszú időpontnak tűnik. Azt mondta hölgy, hogy ma nem is kell
menni, mert lehet a főorvos úr nem is ér vissza, és már be vagyok írva holnap 12-
re… Milyen jó, hogy nem mentünk el feleslegesen.
De azért, mint a jó gyerekek lezuhanyoztam, és olvasgattam az előző
bejegyzésemhez írt hozzászólásokat. Megfogadtam a tanácsokat, felhívtam a körzeti
orvost, és megkértem, hogy írja fel a tapaszt… kedvesem el is ment a receptért,
kiváltotta, és már fel is ragasztottuk… szegénykém most olvasgatja a
betegtájékoztatót… azt mondta, hogyha túl sokat merek aludni, akkor felpofoz. Jó
kezekben vagyok, a kisebbik lányom most készített nekem egy kapucsínót, hogy ne
aludjak el… Látjátok, nincs semmi baj! Ha az embert szeretet veszi körül.

>Lelet
112
Utálom a pontatlanságot, ezért is balhéztam össze kedden a feleségemmel,
merthogy délre kellett menni a dokihoz, mi meg elkéstünk. Előbb kellett volna
felkelnem, persze az se sokat javított a helyzetünkön, hogy elromlott a kocsink
önindítója. Summa summárum minek szépítsem a dolgot, 12 óra helyett 12 óra öt
percre értünk oda. És nekem akkor már nem lehetet mondani, hogy ne izgulj nem
késtünk el… még akkor is morogtam, amikor fél egy felé megérkezett az orvos. Sőt
negyed háromkor amikor végre behívtak még mindig ideges voltam…
A lényeg, megvan a mintavétel eredménye, nincs új a nap alatt:
Mikroszkópos leírás
Sejtdús minta, fészkekben kötegekben, helyenként adenomatid szerkezetekbe
rendeződve közepes magpleomorphiát mutató hámsejtek figyelhetők meg. Csupasz
magok, excentrikus, elmosódott cytoplazma látható, melyben ovális, vagy kerek
finoman szemcsés magchromatinu , közepes magnagyságbeli változatosságot
mutató sejtmagok mutatkoznak. A háttérben lobsejtek, magtörmelékek fordulnak elő.
Vélemény
Malignus sejtkép, közepes fokban differenciált adenocarcinomára jellemző.

BNO: C7800 A tüdő másodlagos rosszindulatú daganata
Morf: 80006 Neoplasma metastaticum

> Megvagyok
Milyen könnyű kimondani: Meghalok… és milyen nehéz megtenni…

Mondjuk az sokat segít, hogy nem a 10.en lakunk, túl nagy volna a kísértés, így
rákosan hamar azt mondaná az ember „Csak egy ugrás a sugár.”
Jól van na ezzel nem viccelődöm, nem(!) soha nem ölném meg magam. Nem azért
mert gyáva vagyok hozzá, hanem mert nem egyeztethető össze az
életfelfogásommal, meg aztán minden egyes fájdalommal járó betegségben
szenvedő drogozzon csak szépen meg a haláláért!
Szóval egyenlőre elvagyok a fájdalomcsillapító tapaszkáimmal, rengeteget alszom
pihenek, imádkozom az tényleg segít (!). Vasárnap áldoztam is!
Megvagyok… hogy meddig? Ki tudja… majd meglátjuk.
113

>Tüdész
Hol is kezdjem? Vagyis hol folytassam? Talán ott, hogy a „tüdész” odaadta a
biopszia eredményét és a zárójelentést, mely szerint:
Diagnózis:
C7800 A tüdő másodlagos rosszindulatú daganata
Epikrizis:
2010.08.24. Multiplex pulmanolis Kerekárnyékok miatt vizsgáljuk. TTP-re
2010.08.30. –ra előjegyeztük e napon a a déli órákban jelentkezzen bronchoscopia
ambulancián.
2010.08.30. Tervezett TIP megtörtént. 12 órás megfigyelésre az ambulancián marad.
Átvilágítás után bocsájtjuk otthonába.
2010.09.07. Szövettani leletért jelentkezik, mely malignus sejtkép, közepes fokban
diferenciált adenocarcinomát mutat, mely alapján metastasisnak tarthatók. További
onkológiai kezelés megfontolására Onkológiára utaljuk.
Nekem most is csak az volt a kérdésem, mint egy héttel ezelőt a vizsgálat után: „Ok
főorvos úr megvan a biopszia eredménye, és most hogyan tovább? Mert ettől meg a
fájdalmaim nem múlnak el, kit ismer, kit ajánl, kihez forduljak? A válasz :
„Én mindenkit ismerek, aki szóba jöhet!”
„Elnézést, nem azon volt a hangsúly, hogy Ön kiket ismer, hanem, hogy kit ajánl.”
„Nézze a fehérváriakhoz ha megy ne azzal kezdje, hogy ők csak a műtéte után
késve értesítették ki… nővérke írja fel az onkologia osztályvezetőjének a
telefonszámát… jómagam a László korház onkologiai osztályát ajánlanám, de hát
ugye az pesten van, akkor meg már folytathatja ott is ahol elkezdte, bár nekem úgy
tűnik ott nem sok eredménnyel kezelték, felírom a telefonszámomat, ha mégis a
László Kórház mellet döntenének.”
„Köszönjük főorvos úr”
Kijöttünk az osztályról, és mintha csak velünk sírna az ég elkezdett szakadni az eső,
beültünk az autóba, az önindító persze megint nem akarta a dolgát végezni. Tényleg
igaz a mondás, „szegény embert még az ág is húzza…”
Feleségem félve mondta - hiszen ismeri a véleményem az ilyen dolgokról - , hogy
már régóta nézegeti a neten, és sok jót hallott a B17 kúráról, és mit szólnék hozzá,
114
ha... Meglepődött, amikor azt mondtam, Rendben rendeljük meg és kérlek, kérj
időpontot a fehérvári fájdalomklinikára is!

Vita-min?
Egy kicsit lemaradtam az írással ezért ez a bejegyzésem egy kicsit hosszabbra

sikeredett.
Amikor hazaértünk a „tüdésztől” feleségem, elvitte az autónkat szervizbe öreg
csotrogány már, nem csoda ha nem akar működni. Mire hazaért, gyerkőcökkel én
már aludtam megrendelte a B17 „csodacsomagot” és bejelentkezett a fájdalom
klinikára is.
Mostanában rengeteget alszom, és a fájdalmak miatt néha bizony úgy gondolom,
milyen jó volna végleg elaludni… ehhez jönnek még pluszba az olyan lelki tényezők,
amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. A nagyobbik lányom (most október
másodikán lesz 13) valamelyik éjjel olyan keservesen sírt, hogy a feleségem nem is
tudta megvigasztalni, a vége persze az lett, hogy odajött hozzám:
„No, mi a baj kicsim, miért sírsz?” Nem fellel csak a vállamra hajtja a fejét és tovább
zokog. „Ha nem mondod, el nem tudok segíteni.” Rám néz könnyes szemekkel.
„Nem tudsz apa ezen nem tudsz segíteni.”
„De hát ki bántott? Mond meg vagy megcsikizlek.”és már emeltem is fenyegetően a
mutató újamat, könnyes arcán megjelent egy kis mosoly.
„Tudod apa nekem az régi apa kell vissza, aki erős, aki mindig vidám, aki
bohóckodik, olyan rossz nekem így látni téged.”
„Hát nekem se jobb hidd el, de ezért felesleges az egereket itatnod, az nem segít,
inkább gyere imádkozzunk!” elmondtunk egy miatyánkot, aztán az esti imát, közben
alábbhagyott a sírás.
„Na látod, máris jobb! Isten mindig megvigasztal, erőt ad! És most sipirc aludni, mert
nekem is adott és most már van annyi erőm, hogy szétrúgjam a hátsódat, hát ki fog
holnap akkor felkelni és suliba menni?
Megjött a csomag, a B17-es cucc. Hogy én mennyire nem hiszek az ilyesmiben az el
nem mondható. Szalmaszál a fuldoklónak, talán később fullad meg, ha
belekapaszkodik? Mindegy a feleségem megnyugodott tőle még van remény még
kezelhető, még még még… a „reménycsomaggal” jött egy nővérke is, aki beadja a
115
cuccost. Szóval 28 napig minden nap itt van, megkérdezte hiszek e benne, azt
mondtam.
„Ha jó akkor mindenképpen hatni fog, teljesen mindegy, hogy hiszek-e benne vagy
sem, az arzén az hit nélkül is arzén, itt nem számít a hit, ez csak kémia.”
„Akkor meg miért csinálja ezt a kúrát, ha nem hiszi, hogy jobban lesz tőle?”
„Tudja a feleségem így úgy érzi, hogy ő mindent megtett, nyugodtabb a lelkiismerete,
és ettől én is jobban érzem majd magam, hiszen én is mindent megteszek, de ennek
semmi köze a hithez, hinni csak Istenben lehet ki így ki úgy, így hát nem tudhatjuk
Isten hogyan fog rajtunk segíteni, így is jó meg úgy is jó.”
Szept. 11.-étől kapom a cuccost. Sem nem jobb, sem nem rosszabb, de a nővérke
nagyon kedves, lelkes.
A Fehérvári Fájdalomterápiás Központ egészen más tészta. A feleségem felhívta
őket, nem vették fel. De később visszahívták… már ez is egyfajta korrektség az
ügyféllel szemben. Szept. 14.-ére kapott időpontot, merthogy én nem tudtam
elmenni. A feleségem egy normális mindenre kiterjedő tájékoztatást kapott a leleteim
alapján az orvos összefoglalta neki az állapotomat, elmondta mi várható, és
tanácsokkal látta el. Aminek egy részét le is írta, mert az a tapasztalata, hogy túl sok
információt egyszerre nem tud megjegyezni az a hozzátartozó, akivel közlik, hogy az
akit szeret elkerülhetetlenül száguld a vég felé. Kb. 1 év…(szerintem ez egy elég
optimista meghatározás…)
Na ezt most bemásolom ide:
Panaszok: Hozzátartozói konzultáció a beteg nincs jelen.
Gyomor tu miatt total gastrectomia. Néhány hónappal később multiploex pulmo met-
ek. Szövettanilag megerősítettszekunder manifesztaciok. Chemo tervezve. Hasüri
CT limfoglandua multiplex met-ek, de egyebekben hepa, vese paner egyéb szervek
met-mentesek Laborok egyenlőre rendben Durogesic 25 tapasz kb. egy hete majd
rapidan emelni kellett 50ug-ra mert testszerte intenziv fájdalmak jelentkeztek, erős
égő lancináló komponenesekkel elmondás szerint. A légzés a köhögés is fájdalmas a
fájdalom a sternumra is lokalizál döfő égető jellegű. Áttoréses fájdalomra Zalidárt
kapott, ennek javasolt dosisa kb 2 tabl/nap eddigiek szerint. Az erős fájdalom miatt
kér a hozzátartozó szakvéleményt.
Korábbi leletek szakorvosi vizsgálatok: csatolva
Diagnózis: Met. Intrapleurales mpl, met osseales in obs. Met pulm mpl.
Terápiás terv:
Fájdalomcsillapítás:
1. az égő és lancináló fájdalmakra Tegretol CR 200elinditása javasolt 4 napig este 1
116
tabl. Majd 2*1tabl./nap 4 napig majd 3*200 mg/nap dosisban. Este 1 tabl. Teperin
indul mely egy hét után 2 tabl.-ra emelendő.
2. A met-ek miatt odedema csökkentésére Rheosolon 3*1 tabl. elindítása is javasolt.
3. A csont komponensű fájdalomra Apranax 2*1 tabl. indítása javasolt e mellé PPI
társítandó
4. Az áttöréses fájdalom javítására mentő gyógyszerelésként Zaldiar helyett Sevredol
20 mg 10* opiat receptek szabályai szerint felírva 1 doboz. Ebből fél tabl. vehető be
egyszerre kb. 4 órás a hatása, ha napi 5-6 fél-tabl. szükséges, a tapasz adagját
emelni kell, de csak a háziorvossal egyetértésben.
JELEN ELLÁTÁSI LAP SZAKORVOSI JAVASLATKÉNT IS SZOLGÁL A
SEVRENDOL KÉSŐBBI TOVÁBBI FELÍRÁSÁHOZ.
5. távlatilag csonteintigrafia szükséges az ossealis-metek vizsgálatára, ha több góc
igazodik, akkor amíg a laborok rendben vannak, izotópos fájdalomcsillapítás az
uzsoki kh.-ban előjegyzés alapján szóba jön.
6. A bélmozgatás: lactulose-al kiegészítendő napi 1*1 ek majd napi 1*2 ek + az
eddigi Tisasen adagja, addig amíg a legalább 2-3 naponta egy erőlködésmentes
széklete van! Utána sem szabad elhagyni!
7. A fájdalomcsillapítókat csak az orvos tudtával és beleegyezésével szabad
változtatni kicserélni illetve kihagyni súlyos mellékhatások veszélye miatt!
8. a beteg nagyfokú aluszékonysága (pl. beszéd közben elalszik, evés közben
elalszik) vagy felébreszthetetlensége esetén orvossal kapcsolatba kell lépni, vagy ha
ez nem lehetséges, mentővel kórházba kell szállítani mert ez túlzott
gyógyszerfelszívódás tünete lehet!
9. Távlatilag országos intézetben pl. OOI intrapleuralis érzéstelenítés vagy
intercostalis idegroncsolás is szóba jön, ha a fájdalmak tűrhetetlenné válnak
Recept: mint fentebb
Kontroll: szükség szerint
Mocsári Gábor
Született: 1969. 05. 26.
Meghalt: 2010. 10. 11.
117

Egy Rákos Negyvenes

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Egy Rákos Negyvenes

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Egy rákos negyvenes

> Más élet kezdődött...

> Hasi CT képek...

Gondoltam feltöltök két képet magamról...

> Aranyozást vállalok...

A sebész… hát igen, ő az úr a háznál, mármint a kórháznál.

> Készülődés a műtétre

> Tájékoztató a gyomordaganatról

Ezt a szöveget valahol a neten találtam...elég sokat bogarászok,

Életem szigetén horgonyt vetett a halál….

A villamoson tömeg volt, utálom a tömeget. A végállomáson a temetőnél szálltam fel

Szeretném elmondani az elmondhatatlant, leírni a leírhatatlant, ismerni az

> A válságról avagy EMBER-MARHA kereskedés

Hogy te is hozzáírhatsz egy sort... " (Walt Whitman)

> A "FŰSZÁLAK" ÉRTELME

Büszke ez ének, minden szava, célja,

Kezdve az érett ifjúságtól, s folytatva kitartón,

Az életről dalolok - s a halálról íme mégis:

> Képek... amitől félek

Engedd meg, hogy az alábbi idézettel köszöntselek itt:

> 1.nap Miért füstöl a kórház kéménye?

>2. nap Visznek...

> 3.nap vagy negyedik vagy mit tudom én...

> Hétfő- kedd

Lányommal reggelit készítünk. Felültetem az asztalra. Onnan, a magasból csipogja

> Szerda csövek nélkül...

> Indul a kemó

> Kórszövettani lelet

> Várni csak várni, mindenhol várni

> Étrendi tanácsok gyomoreltávolítás után…

> Egészsége érdekében / a dolgok rákfenéje

> Ákom bákom

> Elfogyok hirtelen

> Természetgyógyász és ami fontosabb JÁNOS

> In memoriam Mocsári József

> Elmondhatatlanul szomorú vagyok...

Ma reggel fél hétkor meghalt Gyera János barátom.

Alapból pesszimista ember vagyok, régebben mindig észrevettem a rossz

A múlt héten, csütörtökön megkaptam az utolsó kezelést, nem ők mondták, hogy az

> Hit Remény Szeretet

> Csodálatos élmény

Kedves GyomNélk (Gyomor nélküliek)

> Az ember tragédiája

> Dumping szindróma

> A cinikus fehér ló...

Valami van a levegőben. Talán a karácsony szele? Vagy az én idétlen

> Biztosítás Generali ügyintézés

> Na még egyszer a B12 vitaminról

Kedves Erika, azt kérdezed a legutóbbi hozzászólásodban, hogy "baj-e, hogy a

nyálkahártyábantermelődik az intrinsic faktor nevű fehérje, ami ahhoz szükséges,

> A német fórumról

Remélem, ez segít valamit…

El sem hiszem: Végre elkészültem a német könyv fordításával! Elég nyers szöveg,

> Hit nélkül...

A hétvégén nagymamám mondása jutott eszembe:

> Credo quia absurdum

>Nem történik semmi...

> Fáradt vagyok...

> Ketyeg az óra...

Hát azért az mégsem járja, hogy ennyire fáradékony vagyok…

Beutaló Dg.:Gyomor rosszindulatú daganata, k.m.n. C1690

Szombaton kis családom hazament Somlóra a szőlőbe dolgozni, lefestették a

Nemrég a tesómmal kocsmában voltunk, beszélgettünk… volt ott egy zenegép…