Professional Documents
Culture Documents
Coven
Ezért pontosan kell ismerni a használt mágikus töltéssel bíró ABC betûinek
jelentését, valamint alapszintû hatásmechanizmusuk teljes ismerte (kiáramlás,
sûrítés, építés, lebontás) is ajánlott.
Ha bírjuk az elõbb említett tudást, akkor érdemes az elkészített és végiggondolt
mágikus láncból a forma felhasználása segítségével egy mágikus négyzetet
képezni, mivel ezzel olyan összefüggésekre is rájövünk a mágikus folyamat
szempontjából, ami már túlvezet a fizikai síkú ismereteken, valamint kiszûrhetjük
a hibákat a gondolati láncból.
Helyzet leírása:
Adott egy gyertya egy asztal közepén egy olyan helyiségben, ami széltõl és egyéb
levegõáramlásoktól mentes. Ennek a gyertyának a kanócát szeretném
meggyújtani pszichikai és magasabb erõk felhasználásával.
A fizikai világban az égés úgy jelenik meg, hogy egy koncentrált energiaív
felhevíti a gyertya kanócát, aminek hatására a kanócban lévõ atomok magasabb
energiaszintre kerülnek, aminek az lesz a következménye, hogy mozgásuk
felgyorsul egészen addig, amíg fényjelenséget nem produkálnak a befogadott erõ
gyors leadása révén, miközben önmaguk szénné alakulnak, illetve más
vegyületekké (pl. víz). Ez az átalakulási folyamat addig tart, amíg van olyan
részecske, ami még nem vett részt a folyamatban.
Cél:
Energia nagyfokú koncentrálása egy adott pontba a fényjelenség létrejöttére való
gondolatkivetítéssel egyidejûleg. A fényjelenség létrejötte után folyamatos
energia küldése a fenntartás végett.
Gondolati struktúra:
1. Energia gyûjtése és egy pontba való koncentrálása.
2. Az erõ fény formájában történõ megjelenítése.
3. Állandósítani kell a fény manifesztációjának tényét meghatározott idõre.
2.
3.
[
Ha a világ változik, és a varázslat változik a világgal, a világ szemszögébõl a varázslat hatása állandó marad!
3
A tûz eszenciájának õse jele a háromszög, amibe bele lehet helyezni a runákat a
megfelelõ sorrendben.
Odin Odin
Akréciós
turbulencia
Akréciós korong manifesztációja
7
2.
3.
R U G Z I
U R E Z 3. A múlt gondolata és a jövõ vágya az utazás. Ezért a bal felsõ,
G E D E G jobb alsõ négyzetbe kerül az utazást jelsõ Raido (R).
Z E R U
I Z G U R
R U G Z I
U R E I Z 4. Az átmenet, a létrejövõ csatorna létrejötte nélkül a tevkenység
G E D E G semmit sem érne. A csatorna az Isa - I.
Z I E R U
I Z G U R
8
S A T O R A SATOR négyzet.
A R E P O Mathers szerinti jelentése:
T E N E T „A Teremtõ (sator), lassan mozogva (arepo) fenntartja (tenet)
O P E R A teremtményeit (opera) mint örvény (rotas).”
R O T A S
[
Yliaster Daleth: Rejtett erõk Édesvíz 1994.
Hans Biedermann: A mágikus mûvészetek zseblexikona Kentaur könyvek 1989.
9
Összefoglalva:
Ha egy mágikus procedúrába kezdünk, akkor érdemes a mágikus négyzetét
elõállítani, mert ezzel egy olyan kaput hozunk létre, ami egyrészt a mágikus
praxist is beteljesíti, másrészt új, esetleg még nem tapasztalt utakat mutathat.
Mindkettõ szükséges a mágia ösvényének járásához.
Ì
Érdekes összefüggés, hogy a kelta mágusok, ha valamit tényleg el akartak érni, akkor háromszor hozták létre
a procedúrát.
Ë
11
Rúnikus numerológia
Annak van jelentõsége, hogy egyazon rúna hányszor ismétlõdik. Ismétlõdés által
lehet a rúna erejét felszabadítani.
Légy áldott!!