Professional Documents
Culture Documents
A Polgári Demokrácia Kialakulásához Vezető Folyamat Magyarországon
A Polgári Demokrácia Kialakulásához Vezető Folyamat Magyarországon
Demokratikus választások
A választásról szóló 5. törvénycikket április 10-én hagyat jóvá V. Ferdinánd, majd másnap a
pozsonyi diéta is szentesítette. A nemesek változatlanul, minden megkötöttség nélkül
megőrizték választójogukat, a polgárok és a parasztok felkerülését a választói névjegyzékbe
viszont szigorú megkötések szabályozták. Az aktív választójogot a kor felfogása szerint csak
a férfiaknak biztosította a törvény. A következő feltételekkel:
A feltételeket komoly választói cenzussal egészítették ki, miszerint városokban vagy rendezett
tanácsú községekben legalább 300 Ft értékű háza, földje, másutt legalább 1/4 úrbéri telke
legyen. Ha kézműves vagy kereskedő, üzlete vagy gyára legyen, legalább egy segéddel.
Végül saját tőkéből vagy földből évente legalább 100 Ft jövedelmet tudjon kimutatni. Az
értelmiségiek vagyoni cenzus nélkül megkapták a választójogot. Így a közel 13 milliós
országban a 6 és fél millió férfi közül, mintegy 800 000 kapta meg az aktív választójogot. A
passzív választójogot, azaz a választhatóság jogát még két feltétel súlyosbította: a legalább 24
éves kor és a magyar nyelv ismerete.
Júniusban, dologidőben került sor a választásokra. Mivel a törvény több feltételt nem
rendezett, sok helyen már titkosan választottak. Volt ugyanakkor közfelkiáltás, de a választók
sorrendjét is manipulálni lehetett. Arany János költőt, Szalonta jegyzőjét azzal a trükkel
győzték le, hogy az őt ismerő szalontaiakat ccsak estefelé engedték szavazni. Addigra
elszéledtek, s a környező falvak korteskedéssel megnyert választói a főispán jelöltjét
választották. Petőfi Sándor azt hitte, országos hírneve elég lesz a szabadszállási diadalhoz.
Tévedett, a helyi pap fiát küldték a parlamentbe, miután Petőfiről elképesztő dolgokat
állítottak. A korteskedés néhol komoly lázongásokhoz vezetett. Több tucat halottja volt a
verekedéseknek, amelyeknek az oka személyes vetélkedés, nemzetiségi ellentét, vagy
szociális probléma egyaránt lehetett. Korántsem volt tehát közömbös a jogaival végre élhetett
magyarországi állampolgároknak, kit küldhetnek képviseletükben az ország Házába.
Az éles politikai küzdelem azt eredményezte, hogy a régi nemesi képviselők jó részét
éppenúgy megválasztották, mint a forradalom jeles képviselőit. Kossuthot, Táncsicsot több
helyen is. Az új diéta összetétele kiegyensúlyozott volt. Egyelőre pártok nem alakultak,
hacsak a márciusi ifjak Egyenlőségi Társulatát nem tekintjük annak a maga 30-35 tagjával. A
köznemesség társadalomszociológiailag indokolt túlsúlya megmaradt. A képviselők 74
százaléka birtokos nemes volt, még a városi küldöttek többsége is nemesi származású volt. A
régi képviselőségewt 90 személy őrizte meg. Az összes körülményt számba véve az új,
népképviseleti országgyűlés lényegében megfelelt feladatának. A polgári átalakulás régóta
esedékes hatalmi centruma létrejött.
Az abszolutizmus és a kiegyezés
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után egy évig tartó kegyetlen katonai
diktatúra következett. Az eseményekben vezető szerepet vállalt emberek vagy áldozatul estek
a terrornak, vagy bújdosni kényszerültek. A harcok során sokan elestek, köztük Petőfi Sándor
is, aki Bem seregében harcolt Erdélyben. Szomorúság, gyász öntötte el az országot. Kossuth
Lajos emigrációba kényszerült. Az ötvenes években megpróbálta a nagyhatalmakat (Anglia)
megnyerni a magyar ügynek, majd kidolgozta a Dunai konföderáció tervét, ameléya kelet-
európai népek Habsburgok nélküli állama lett volna. Törekvéseinek nem kedveztek a
nemzetközi viszonyok.
Miután a Habsburgok úrrá lettek a fenyegető forradalmakon, újra elővették a régi tervet:
Megkísérelték a centralisztikus, egységes Birtodalmat létrehozni. Magyarországon eltörölték
a megyerendszert, idegen hivatalnokok tömegét alkalmazták és nagy létszámú katonaságot
állomásoztattak az országban.
A Habsburgok birodalmi ábrándjainak nem, voltak meg sem a belső, sem a külső, nemzetközi
feltételei. A költséges adminisztrációt fejlettebb ország sem tudta volna pénzügyileg fedezni.
Az osztrák seregeket és diplomáciát is sorozatos kudarcok érték. Vereséget szenvedtek az
olasz, majd a porosz háborúban is. Különösen az utóbbi vereség volt sorsdöntő, mert ennek
nyomán a német egység Habsburg vezetés melletti megvalósulása végleg lekerült a
napirendről (1866). A Birodalom tartományaiban megélénkültek az ellenzéki mozgalmak. A
rendkívül heterogén összetételű monarchiát csak a katonai hatalom tartotta össze, de láthattuk,
az sem sebezhetetlen.
A dualizmus békés évtizedei alatt végre lehetőség nyílt arra, hogy Magyarországon is
megszilárduljon a nyugaton már évtizedek óta létrejött politikai pártrendszer. Ahhoz, hogy
megértsük a folyamatot, tekintsük át a 19. században létrejött főbb pártkezdeményeket.
Az 1867 utáni országgyűlés az 1848. évi választási törvény alapján gyűlt össze. A szűkkörű
választójog következtében a lakosság széles rétegeinek képviselete szorult ki a parlamentből.
A szélsőbal követői csak 7, majd 1872-ben 38 képviselővel rendelkeztek. Demokrata köröket
hoztak létre és a turini remete, Kossuth Lajsos álláspontját tették a magukévá, amennyiben
határozattan elutasították a kiegyezést.
A kialakult ellentmondásos helyzetben a kormány úgy kívánt úrrá lenni, hogy tovább
szűkítette az amúgy sem széles választójogot. 1870-ben a 48-as törvány alapján 890 000
választó, a lakosság 6,7 százaléka volt választó, az 1870. évi új törvény után ez a szám és
arány esett 820 000-re, azaz 5,9 százalékra. 1848-ban, a milliókkal kisebb országban több,
csaknem 900 000 választó volt, arányaiban közel kétszer ennyi. Fölemelték a választhatóság
korhatárát is, miközben erős manipuláció folyt a választókerületek kijelölése körül. Hiába volt
elviekben magyar szupremácia az országban, a Kossuth párti magyarok mozgalmának
vitorlájából csak úgy lehetett ismét a szelet kifogni, hogy mostmár elővették a nemzetiségi
kártyát a magyar kiegyezéspárti politikusok. A 4100 lakosú román Abrudbánya és az
ugyanekkora, zömmel szász Vizakna éppenúgy 1 képviselőt delegálhatott az országgyűlésbe,
mint a 32 000-es Arad, vagy a 20 000-es Cegléd és Nagykőrös.
„Az Országos 48-as párt” amelyet Irányi Dániel vezetett, a szűk körű választójog miatt
egészen 1905-ig nem tudott megfelelő számú képviselőt küldeni az országgyűlésbe. Az
európai demokrácia elveihez ragaszkodva általános és titkos választójogot követeltek, s a
vallásfelekezetek teljes egyenlőségét hirdették. A helyi önkormányzatok megerősítése is
zerepelt programjukban. A párt Kossuth javaslatára 1874-ben felvette a Függetlenségi Párt
nevet. Vezetői rugalmatlansága miatt a hosszú, konszolidált viszonyokat hozó évtizedekben
semmit sem tudott elérni követelései közül. Mivel 49-es, trónfosztó, forradalmi alapra sem
mert helyezkedni, meddő maradt politikája.
Annak ellenére, hogy évtizedekig szemernyi esély sem volt parlamenti váltópárt
megjelenésére, éles politikai harcok terepe volt az országgyűlés. Csak a fényes küldőségek
között megtartott 1896. évi milleniumi ünnepségek termetették meg átmeneti, rövid időre a
nemzeti egységet.
1903-ban két olyan esemény is történt, ami felkorbácsolta a politikai indulatokat mind az
országban, mind a parlamentben. A kiegyezést nemcsak magyar nemzeti körök támadták a
dualizmus korában, hanem időnként Bécs is megkísérelte a nagy kompromisszum érdekei
szerinti értelmezését. Különösen a Birodalom egybentartása szempontjából kulcsfontosságú
katonai vezényleti nyelv kérdésében kötötte meg magát, és nem engedett azoknak a magyar
követeléseknek, amelyekkel nemcsak a Függetlenségi Párt, hanem a többi párt képviselői is
egyetértettek. Ez robbantotta ki a parlamenti válságot, amit Tisza István antiparlamentáris
eszközökkel kísérelt meg letörni. Házszabálymódosítási próbálkozásaival szemben az
ellenzék az obstrukciót, azaz a szabályok formális betartása mellett, a napirendek
„agyonbeszélését” választotta, s ezzel megbénította a képviselőház tevékenységét. Amikor
Tisza katonai erőszakot alkalmazott, a képviselők összetörték az ülésterem berendezését.
1910-ben újra nyert, most már Nemzeti Munkapárt néven a 67-es irányzat, Tisza István
vezérletével. Tisza kiváló képességű szervező volt. Elkötelezettje hazájának és nemesi
osztályának. Annak vélt vagy valós érdekei védelmében az Európa szerte erősödő polgári
demokrácia intézményeit is hajlandó volt sutba dobni.