Professional Documents
Culture Documents
Az 1945 előtti vezető csoportok tagjai (földbirtokosok, tőkések, "úri középosztály") vagy
külföldre menekültek, vagy munkásként, alkalmazottként dolgoztak (feltéve, ha nem sújtotta
őket börtön vagy internálás).
A társadalmi egyenlősítés nem annyira a szegény rétegek anyagi felemelése, mint inkább a
jobb helyzetben élők lesüllyesztése útján történt. Az állam mindenki számára biztosította a
munkát, de a béreket alacsonyan tartotta. (még ezeket a jövedelmeket is megcsapolta a
különböző kölcsönökkel.)
A kereseteknek ezt a szintjét azzal indokolták, hogy az állam ingyen vagy jelképes térítésért
gondoskodik a lakosság szükségleteinek nagyobb részéről. Csekély lakbérek, egyre inkább
kiterjesztett ingyenes egészségügyi ellátás, társadalombiztosítás, ingyenes bölcsőde, óvoda,
általános és középiskola jelezte többek között a szociálpolitika fő irányait. A
gazdaságpolitika azonban éppen az életszínvonal emelésétől, a társadalmi jólét fokozásától
vonta el a ráfordításokat. Emiatt a rendszer nem lehetett tekintettel az élet minőségére. A
szűkösség elvileg biztosított szolgáltatások, árucikkek mennyiségét, választékát is
viszonylagossá tette. Mindez kiáltó ellentétbe került a harsány sikerpropagandával.
A modern technika hiányát pótolta a nagy számban rendelkezésre álló olcsó munkaerő. Ennek
következtében 1949-re megszűnt az addig jelentős munkanélküliség. 1950-51-ben pedig
munkába álltak az addig "rejtett" munkanélküliek is: azok a parasztok, akiknek munkaerejét a
2-3 hold föld csak az év egy részében kötötte le, és azok a feleségek, akik addig
háziasszonyokként férjeik fizetéséből éltek. Ha nem is jól fizetett, de valamilyen munkát
mindenki talált magának, még az alacsonyan képzettek vagy a képzettség nélküliek is.
A modernizációs folyamat felgyorsult. Az ötéves terv során több mint ezer faluba jutott el a
villany, ami gyökeresen átalakította a falusi lakosság életét. Nyomában megjelent a mozi és a
rádió. A rádió ekkor vált a mindennapi élet szerves tartozékává. Magántulajdonú
személygépkocsi még alig volt az országban, viszont a motorkerékpár elérhetővé vált, főleg a
jobban kereső ifjúmunkások vásárolták.
Az olcsón hozzáférhető alkotások között ott voltak a kultúra időtálló értékei, de velük együtt
silány, viszont propaganda célokra alkalmasnak minősített munkák is. (A kultúrpolitika
egyébként önkényesen válogatott a tudományos és művészeti irányzatok között, s mellőzte a
károsnak, ellenségesnek vagy dekadensnek nyilvánított szellemi teljesítményeket. Kiváló írók
hallgatásra vagy emigrációba kényszerültek.)
A magyar művek kiadása mellett jelentős volt a fordítási irodalom. 1945 és 1957 között
összesen több mint 1500 külföldi szépirodalmi munka jelent meg, együttesen 25 milliós
példányszámban. Az összes cím kétharmadát orosz szerzőktől fordították, és az ő munkáikra
esett az összpéldányszám több mint egyharmada. A rangsort Makszim Gorkij vezette közel
egymilliós példányszámmal.
A kor tipikus zenei műfaja az úgynevezett tömegdal vagy mozgalmi dal volt, amelyet
felvonulásokon, gyűlések előtt és után, sőt baráti összejöveteleken egyaránt énekeltek. Ezek
között akadtak régi forradalmi és munkásmozgalmi dalok (Internacionálé, Marseillaise, Itt
van újra május elseje.), szovjet munkásmozgalmi, partizán, és egyéb énekek (Poljuska, Az
amuri partizánok dala, Bunkócska.), a kuruc kor dalai (Csínom Palkó, Balogh Ádám nótája.).
Előfordult, hogy ismert énekek szövegét átköltve dalolták el -persze csak bizalmas körben-
valódi véleményüket a fiatalok. Ilyen volt a Rákosi-dal:
Hegyek között, völgyek között
Bedöglött a vonat;
Kiszállnak az utasok és
Tépik a hajukat.
Hajrá, kopasz ne hagyd magad,
Mert kitépik a hajadat!
A köztársaság 1946. február 1-ei kikiáltása után a korona nélküli Kossuth-címer lett az ország
hivatalos szimbóluma. A sztálini típusú diktatúrára való áttérés idején a különösen az új
alkotmány kidolgozása után napirendre került a címerkérdés. 1949. július 28-án az
országgyűlési bizottságok már olvashatták az új címer leírását, július 7-én az ország népe is
megismerhette rajzát a Szabad Népből. Az 1949-es államcímer, amely tisztán heraldikai
(címertani) szempontból is elhibázott alkotás, a Magyar Népköztársaság szocialista jellegét
domborította ki. Tartozékai a "béketábor" legtöbb országának címerében szerepeltek. Az
ősforrás a Szovjetunió 1924-es címere, illetve a szovjet tagköztársaságok ennek alapján
megrajzolt államszimbólumai. Nem véletlen, hogy 1956-os forradalom felkelői kivágták a
nemzeti színű zászló közepébe illesztett rákosista címert.
Bár Szovjetunióéhoz hasonló hevességű vallás- és egyházüldözés nálunk nem bontakozott ki,
s az egyházakkal kötött egyezmények lehetőséget adtak a hitélet erősen korlátozott
fennmaradására, az aktív, nyilvános vallásgyakorlás hátrányos helyzetbe hozta a hívőket (pl. a
közéleti, munkahelyi vagy iskolai érvényesülésben).
1951-52-ben már az élet minden területén zavarok keletkeztek. 1952-53 telén szénhiány
miatt a lakások és hivatalok egy részét nem fűtötték. Hiány mutatkozott az alapvető
élelmiszerekben. A lakosság reáljövedelme és fogyasztása 1950 és 53 között 10-15%-kal
csökkent. Az újságok győzelmi kijelentéseit a lakásokban éhesen didergő emberek olvasták.
A propaganda arroganciája bőszítette az embereket.
1955 elején Nagy Imrét leváltották a miniszterelnöki posztról, később kizárták a pártból is.
Az MDP központi vezetőségének 1956. júliusi ülésén Rákosi Mátyást "egészségi állapotára
való tekintettel" felmentették tisztségéből. Úgy vélték, hogy a módosításokkal ott lehet
folytatni a szocializmus építését, ahol abbahagyták. Tévedtek. Az 1956-os forradalom és
szabadságharc véget vetett az "ötvenes éveknek".