A társadalom rétegződése

A társadalmi hierarchia nem változott alapvetően a korszakban. Mivel a nagybirtokrendszert érintetlenül

hagyták, a nagybirtokosok politikai szerepe változatlan maradt. Azt sem változott, hogy életmódjuk,
viselkedésük, értékrendjük mintát jelentett más vagyonos rétegek számára. Továbbra is hatalmas tömeget
képviselt az agrárproletariátus. Bár megerősödött a módosabb parasztság, a magyar társadalom legégetőbb
problémáját ebben az időszakban is a szegényparasztság helyzete jelentette.
A magyar polgárság létszáma növekedett. Továbbra is alacsony volt a középpolgárság és magas a kispolgárság
aránya. A munkásság létszáma dinamikusan nőtt. A gazdasági szerkezetváltás következtében megváltozott a
munkásság összetétele. Csökkent a szakmunkások, és nőtt betanított, valamint a segédmunkások aránya, ami
együtt járt a női munkaerő arányának növekedésével. A változás nyomán az alacsonyabb bérezésűek
növekedésével átlagosan romlottak a munkások életkörülményei. Mindez megkönnyítette a szélsőséges erők
térnyerését a munkásság körében.
Az erősödő középrétegeket továbbra is az „úri középosztály” adta, vagyis a középrétegek zöme szellemében és
életmódjában követni szerette volna a dzsentri, az úri világ életeszményét. Azonban a nemesi származás már
régen nem volt feltétele az „úri középosztályhoz” tartozásnak. Természetesen ez a csoport is rendkívül tagolt
volt, hiszen ide tartozott az önálló háztartás cseléddel fenntartott értelmiségtől a középbirtokosig bezárólag a
magyar társadalom széles rétege. Az államhatalom fokozott mértékben kívánt e társadalmi csoportra
támaszkodni, azonban a dualizmus korához képest helyzete bizonytalanabbá vált. Ennek ellenére a magyar
társadalom jelentős rétegei szerettek volna az „úri középosztályhoz” tartozni.
A nők javuló helyzete
Magyarországon is átalakulóban volt a nők helyzete, hasonlóan a fejlett világhoz. Már a 20. Század elején
kibontakozott a női egyenjogúságért küzdő mozgalom. A háború alatt hazánkban is Bővült a nők szerepköre, és
a társadalom jobban elfogadta jobban kiterjesztését.
A korszakunkban fokozatosan kiterjesztették a nőkre és a választójogot. A női szerep megváltozása a, a munkába
állás, az önálló egzisztencia megteremtésének a lehetősége elsősorban a felső rétegeket, valamint az alkalmazott
és a munkás rétegeket jellemezte. A női munkaerő az adminisztrációs munkakörökben és a könnyűiparban vált
tömegessé. Fontos szerepük volt a nőknek az oktatásban, is megjelentek a többi értelmiségi pályán is.
Életmódváltás
Magyarországon is egyre szélesebb körben terjedtek el az ipari forradalom civilizációs vívmányai, az autótól
a rádión, mozin át az angolvécéig. A növekvő szabadidő miatt a nyaralás és a sport is tömegesebbé vált.
Hazánkban szintén sok tényezőtől függ, hogy ki milyen mértékben részesülhetett a technikai és civilizációs
fejlődés áldásaiból. A legalapvetőbb a jövedelem volt, hiszen az arisztokraták és a nagytőkések már a háború
előtt is bejárták a világot, és használták az autót. A korszakban a középrétegek, a kispolgárság és a
szakmunkások számára nyílt meg egyre több lehetőség. Például a mozi, a túrázás a hegyekben általánossá
vált, de a telefon vagy a balatoni nyaralás számukra még elérhetetlen volt.
Az agrárvilágot kevésbé érintették a változások. A falu és a város, különösen a falu és a világvárosi
életkörülményeket biztosító Budapest között a távolság alig csökkent, sőt egyes térségek lemaradása fokozódott.
Érezhető volt a különbség a fejlettebb Nyugat-Magyarország és az elmaradottabb keleti térségek között.
A kisebbségbe került magyarság
Miután a trianoni béke során a határok meghúzásánál nem törekedtek az etnikai határok követésére, a
magyarság harmada (hárommillió ember) kisebbségi sorba kényszerült, akiknek közel fele közvetlenül a
magyar határ túloldalán élt. Jelentős etnikai tömböt alkotott a székelység, a fennmaradó rész a többségi
lakossággal vegyesen élt, sok esetben a városokban koncentrálódott.
Az utódállamok ugyan kötötték a versailles-i békerendszer kisebbségvédelmi intézkedései, de ezeket jórészt
kijátszották, mivel alapvető nemzetállamok kialakítására törekedtek. Fokozatosan felszámolták a magyar
iskolahálózatot, és igyekeztek akadályozni a magyarság érvényesülését a helyi közigazgatásban. Ausztriát
leszámítva – ahol elenyésző volt a magyarok száma - a többségi lakosság vagy a más nemzetiségek
betelepítésével igyekeztek megbontani a határ menti egységes magyar tömböket. A telepítési politika mellett
erre használták fel a háborút követő földosztást is, amelynek során nemzetiségi szempontokat érvényesítettek.
Már említettük, hogy az elcsatolt területekről közel 400 ezer magyar menekült el Magyarországra. Emiatt és a
meginduló asszimiláció következtében megkezdődött a magyarok arányának csökkenése.
A repatriálók jelentős része értelmiségi volt, és ez nehezítette a kisebbségbe került magyarság kulturális és
politikai szerveződését. Fokozta a problémát, hogy az oktatási rendszer átalakítása miatt az utódállamokban
egyre csökkent a magyar értelmiség utánpótlása. 
Ennek ellenére a húszas években élénk irodalmi élet bontakozott ki, főleg a legnagyobb létszámú kisebbség, az
erdélyi magyarság körében (Tamási Áron, Áprily Lajos, Kós Károly). Az önszerveződés segítette, hogy a
magyar földbirtokosok, parasztok és polgárok továbbra is jelentős vagyonnal rendelkeztek, és így támogatni
tudták szervezeteiket. Kiemelt szerepük volt az egyházaknak, melyek vagyonuk és alapítványaink révén
működtetni tudták a megmaradt magyar iskolákat, szervezetünkkel hátteret biztosítottak a nemzetiségi
mozgalomnak.